A czukorrépa és takarmányrépa mívelése.1 Ha a kelés semmi kivánnivalót sem hagy hátra, a termés sikere felıl már félig-meddig biztosítva vagyunk. Azért tehát minden lehetı elıvigyázati rendszabályt elı kell vennünk, hogy a répa kikelését elımozdítsuk és az egyenletes kikelést biztosítsuk. Olyan alkalommal, amidın a répaföld képe nagyon egyenlıtlen, igen nehéz pontosan meghatároznunk: vajjon a szántóföld újra bevetendı-e vagy sem? Ha a vetés ideje nagyon elırehaladt és az új vetésbıl a késıi vetés miatt csak fél termést várhatunk, jobban teszszük, ha a répaföldet olyan állapotban hagyjuk, mint amilyenben van; ha azonban a második vetéssel idejekorán elkészülhetünk, ne húzzuk-halaszszuk a föld feltörését, hanem fogjunk hozzá a boronáláshoz és hengerezéshez, hogy a vetést újból megkezdhessük. Elhamarkodnunk azonban a dolgot nem szabad, mert tekintetbe kell vennünk, hogy a mag csirázásához változó körülmények között 6–21 nap szükséges, minek következtében utána kell néznünk, hogy a mag kicsirázott-e-már s ebben az esetben a csira életképes-e vagy sem, s hogy az elıbbi esetben lehet-e rá reményünk, hogy a mag ki fog-e kelni vagy sem; mert ha ezen rendszabályokat figyelembe nem veszszük, könnyen tévedésbe juthatnánk. Ha a vetéshez elég idınk van és a kelés nagyon hiányos, jobban teszszük, ha másodszor vetünk, mintha a hiányzó növényeket kézi vetés útján akarjuk helyettesiteni. Az ilyen pótló vetés után rendesen rosz minıségő czukorrépa terem, anélkül, hogy a termés tömegét valami nagyon szaporitanók. Olyan esetekben, amidın a kelés egyenlıtlenségét elég jókor constatálhatjuk, de a répaföld újbóli teljes bevetése már ki nem vihetı, legczélszerőbb, ha úgy járunk el, hogy a beáztatott magot az illetı helyen bevetve, a talajt jól megöntözzük, hogy ezáltal a répamag kicsirázását és a fiatal növény fejlıdését lehetıleg elömozdítsnk. Abban az esetben azonban, ha az utánvetett növények az elıbb vetetteknek utána nem fejlıdhetnének, okosabban teszszük, ha az utánvetésrıl lemondva, a hiányzó helyeket burgundi répával vagy tengerivel ültetjük be. A mag kicsirázásához három tényezı szükséges, ú, m. 1. kellı nedvesség, 2. kellı melegség és végre 3. a levegınek a maghoz való szabad hozzájárulása. A mag ugyanis a talajba kerülve, vizet vesz fel, miáltal terjedelmére nézve nagyobb lesz, mint amilyen a csirázás elıtt volt. A fölvett víz a magban levı táplálóanyagokat feloldja s az embryo táplálására és fejlesztésére használja fel. Ezen actus azonban csak akkor mehet véghez, ha a mag táptartalmában és belsejében végbemenı változások a levegı élenye által elısegíttetnek. A répaföld megmívelését illetıleg, különösen az utolsó tényezı, t. i. a levegı szabad behatolása a talajba, bir a legnagyobb és általunk is szabályozható befolyással; mert ha a talaj porhanyósságáról kellıleg gondoskodunk, sem a mag kicsirázása elé nem fognak akadályok gördülni (ha t. i. a többi tényezık mind megfelelık), sem pedig a fiatal növény gyarapodása meg nem lesz akadályozva. Ezen bajoknak tehát orvosságuk van, és ez nem más, mint a kapálás. Sokan azt hiszik, hogy a kapálás egyébre nem való, mint a gyom kiirtására, és ebbıl az elvbıl kiindulva, addig várnak ezen mívelettel, míg a dudva el nem nyomja a fiatal répanövényeket. Akik így cselekesznek, természetesen nagyon helytelenül járnak el, mert a kapálás nemcsak az idegen növények kiirtása által lehet hasznos, hanem hasznos fıleg azáltal, hogy a levegı élenyének a gyökhöz való jáulását megkönnyiti és a talaj nedvességének fentartása által a növény fejlıdésére fölötte elınozditólag hat. A répaföldnek mindig tisztának és porhanyós felületünek kell lenni. Ezen körülményekre mindig kellı figyelmet kell forditanunk, de leginkább mindenesetre a növény fejlıdésének elsı szakában, vagyis akkor, midın a helytelen vagy hanyag mívelés által a növény fejlıdésében könnyen megállapodik, mely körülmény 1
Mutatvány Szemere Huba „A czukorrépa és takarmányrépa jövedelmezı termelése” czimő mővébıl.
mindig jelentékeny károkkal van összekötve, mert az egyszer elmaradt növényt a legkiválóbb gondviselés sem birja helyrehozni. Ez okból az elsı kapálás lehetıleg korán történjék meg. Ha a talaj megcserepesedett, még mielıtt a répa kibujt volna, legjobban teszszük, ha a kérget a Turcsányi féle kéregtörıvel, vagy pedig a győrős hengerrel – mint amely legjobban alkalmazkodik a talaj felületéhez – összetörjük és aztán a talajt könnyő boronával felporhanyítjuk. A boronálás a répamagvaknak mit sem árt, a répának pedig úgy állati, mint növényi ellenségeit kipusztítja. Természetesen ilyenkor a répaföld megkapálása sokkal czélszerübb eljárás volna, csakhogy abban az esetben, ha a sorok megjelölésérıl egy vagy más módon nem intézkedtünk, a vaktában való kapálás több kárt okozhat, mint a boronálás. Az elsı kapálást rendszerint kézzel szokták elvégezni. Ilyenkor a növény még nagyon kicsi, gyökét sekélyen ereszti a talajba, miáltal fölöslegessé teszi a mély kapálást. A kapát eszerint nem kell mélyen a talajba ereszteni és mélyen megmívelni, hanem csak megporhanyitani, mely czélból a kapát sekélyen lenyomva, magunk felé húzzuk. Az elsı kapálásnál a munka lelkiismeretes végzésére nagy gondot kell forditanunk, nehogy a munkások a megkapálatlan földre húzzák a porhanyó talajt, mely esetben külsıleg a répaföld felszine úgy néz ki, mintha jól meg volna mívelve, alapjában pedig félig kapálatlan. Ami a munkások elhelyezését illeti, egy ember csak egy sorközt kapáljon meg egyszerre, még pedig úgy, hogy lapos és éles kis kapájával ne jusson közel a növényhez, mert így a növényben könnyen bajt ejthet és a fiatal növénykéket földdel hányhatja be, mely körülmény ıket növekedésükben meggátolja. Legutolsó idıkben az elsı kapálást jól kimívelt porhanyós talajokban czélszerüen helyettesitették gereblyéléssel. Ilyen esetben ugyanis a kapálás elmarad és helyét a gereblyélés foglalja el. Az erre a czélra alkalmas gereblye sőrőn álló fogakkal bir, melyek között körülbelül a gereblye közepén egy, a növény nagyságának megfelelı nyilán van, egy fog kihagyása által hagyva. A gereblyét ezen közével a répasor fölé helyezve, a föld a növények közvetlen közelében is meg lesz mívelve, anélkül, hogy a növény sérülést szenvedhetne. Miután ezen munkálat igen gyorsan halad (3–4-szer olyan-gyorsan, mint a sarabolás) és egyszersmind úgy a fiatal gyomnövények kiirtására, valamint a talaj porhanyóssá tétele által czéljának megfelel: alkalmazása – különösen munkásszők vidékeken – nagyon ajánlható eljárás. A kapásokat részben kettesével, minden második sor között (mely esetben a kapálatlan sorok visszajövet míveltetnek meg), részben pedig haránt egymás után helyezzük el. Egymás mellett ıket sohasem engedhetjük dolgozni, mert így nemcsak hogy jól el nem férnek egymás mellett, de elbeszélgetve az idıt, keveset és rosszul is dolgoznak. Azon módozatnál, mely két munkást egymás mellett dolgoztatva, kissé hátrább ismét két sort míveltet meg a következı két munkással, továbbá azon elhelyezés, melynél minden második sor kerül egyszerre kapa alá, azért nem oly helyes, mint a sorokra haránt irányban való elhelyezés, mert az elıbbi módszereknél a munkások a megkapált földet ismét letapossák, míg az utóbbinál kissé oldalt felállítva, minden munkás azt a sort míveli meg, melyen az elıtte való haladt. Némely uradalomban a kézi kapálást a legelsı kapálásnál is géppel szokták helyettesiteni. Oly vidékeken, ahol a körülmények nagy sorközök hagyására utalnak, ezen eljárás helyes is lehet, mert nagyobb sorközök mellett a gép vezetése sokkal biztosabb, mintha a növények közel állanak egymáshoz. Ezen míveletnél azonban fölötte vigyáznunk kell arra, hogy a késeket a fiatal növényekhez közel ne engedjük jutni, mert különben ki lennénk téve annak az eshetıségnek, hogy a gyenge növényt földdel födjük be, mely ıket növekedésükben teljesen meggátolná, vagy legalább is hátráltatná. A késeket e czélból úgy erısítsük meg, hogy a sor két oldalán 5–6 c/m-re a talaj meg ne legyen kapálva, mert így még rosszul elkészitett talajnál sem kell félnünk attól, hogy a növények a helytelen kapálási mód miatt szenvedni fognak.
Ugyancsak az elsı kapálásnál ujabb idıben nagy szolgálatot tesznek a védıkorongok, melyek a fiatal növényeket mindenféle calamitás ellen megvédik. Lelkiismeretes talajmívelés mellett, ahol a gazda annak a mondásnak az igazságát, hogy a kapálás száma a termés mennyiségét és minıségét emelni nagyon képes, belátja, a kézi kapálás után, különösen ha a talaj nem egészen porhanyós felületü: a lókapát szokták alkalmazásba venni. Ennek a munkája ilyenkor nagyon gyors és a növényeket fölötte gyors fejlıdésre készteti. Olyankor, ha a répát hernyó vagy pedig drótféreg kezdi ki, nem eléggé ajánlható a szántóföld meghengerezése, miáltal az elıbbiek elpusztíttatnak, utóbbiak pedig a talaj felületének összenyomását nagyon megsínylik. A fiatal növényeknek ez a hengerezés mit sem árt, a hengerezést azonban ne a sorok irányával megegyezıleg, hanem arra derékszögben végeztessük el, hogy a növények levélkéi egymásra feküdve össze ne tiprassanak. Különben ujabb tapasztalatok szerint a répa több izben való meghengerezése úgy az egyelés elıtt, mint abban az esetben, ha az egyelés koraisága miatt a növény még nem fejlıdött ki valami nagyon azután is kitünı szolgálatokat tesz, amennyiben a meghengerezett parcellákon a termés mindig nagyobb szokott lenni, mint a hengerezetlenen. Arra, hogy kapálógép használata mellett milyen rendszert válaszszunk; egy ízben még vissza fogunk térni; bármilyen géppel rendelkezzünk azonban, a sorok szigorú betartására nagy gondot kell forditanunk. Különösen áll ez az újrendszerü és igen könnyen vezethetı többsoros kapálógépeknél, melyeknél a vigyázatlanság többszörösen megboszúlja magát, amennyiben a gép félrecsúszása nemcsak egy, hanem több sornak okozza pusztulását. A gépek beigazitásánál és azoknak munkája szerint különbözı alaku és nagyságu kések, jönnek alkalmazásba, melyek, ha rosszul vannak felrakva, igen nagy kárt okoznak. A kések felrakása eszerint különbözı sortávolságoknál különbözı helyen történik. Sok esetben a kapálógép munkája csak azért nem megfelelı, mert a vetıgép csoroszlyái nem haladtak egyenes irányban, hanem munka közben kisebb vagy nagyobb eltéréseket mutatnak fel, úgy, hogy a sorok közötti távolság nem maradt mindig állandóan egyforma. Ilyenkor természetesen a kapavasak, illetıleg a kések, ha jól is vannak elhelyezve, nem adnak megfelelı munkát, mert a kések hol közel, hol pedig távol jutnak a növénytıl, néha pedig teljesen ki is vághatják azokat. Munkáskéz hiányában, vagy pedig igen magas napszám mellett azonban ilyenkor sem lehet teljesen lemondanunk a lókapa munkájáról, minek következtében a késeket úgy kell felraknunk, hogy a növények általuk még a legszőkebb helyen se szenvedhessenek. Emlitenünk sem kell, hogy valamint a szántást, boronálást és hengerezést, úgy a kapálást sem szabad olyankor elvégeznünk, amikor a talaj még igen nedves, vagy pedig amikor esıtıl lehet tartanunk, mert akkor a kapálás által elérni szándékolt czél ilyen esetben sohase vihetı keresztül. Nedves talajnál ugyanis a kapa, vagy pedig a lókapa sokszor nagyobb rögöket hoznak fel, melyek egész nyáron folytonosan akadályul fognak a talaj megmívelésénél szolgálni és emellett a répaföld felülete se lesz porhanyós. Olyankor, midın esıs idıre van kilátásunk, az eliszaposodásra hajlandó talaj éppen porhanyóssága következtében könnyen összefut, miáltal nemcsak a végzett munka hatása vész kárba, hanem a kivágott gyom is új életre kél. Különösen akkor, ha a répamag sorvetıgéppel igen sőrőn lett elvetve, a növények egy bizonyos ideig egymást fagy és hideg szelek ellen védve, szép növekedésnek indulnak, jobban fejlıdnek és erıteljesebbek lesznek, mint ha a növények egyenkint állnának. Ez az eset azonban csak egy bizonyos pontig áll, melyen túl a sőrő állás kárára válik a növényzetnek, amennyiben a növény fejlıdésével a növényi táplálóanyagok terén fölmerült igények is rohamosan nınek. Fontos azonban a növények ritkitása más szempontból is. Az egyes magvakból, illetıleg magcsomókból kifejlıdött növények száma 1–6 is lehet, melyek a szó teljes értelmében egymás hátán állanak. A magcsomóból kifejlett növények azonban nem mind egyenlı idısek, mert könnyen megtörténhetik, hogy egyes ugyanazon csomóhoz tartozó
magvak késıbben, péld. akkor csiráznak ki, mikor mások már teljesen kifejlıdtek és több levéllel birnak. Ilyenkor természetesen az utóbb kicsirázott magvaknak növényei akár közvetlenül a többiek mellett, vagy pedig közöttük, de okvetlenül ki fognak bujni, minek következtében nemcsak növényi táplálóanyagokban fog hiány mutatkozni, hanem a növény fejlıdésére szükséges térben is szükség fog beállani. Az elsı kapálást tehát mindenesetre olyan korán – lehetıleg a répa kibuvása, után azonnal – kell elvégeznünk, hogy a növények ritkitása és második kapálása –mint az egyelést megelızı munkálatok –olyan idıre essenek, hogy a répának gyöke a tollszár vastagságát el ne érhesse; mert abban az esetben, ha ezen vastagságot a gyökök túlhaladták, a répa egyelésével a termés nagyságának és czukortartalmának rovására már elkéstünk. Kézi vetés után, valamint a fészekbe rakó gép használatánál a ritkitási munkálatok teljesen elmaradnak, amennyiben ez csak a géppel sőrőn vetett sorokban vihetı keresztül. A vetés elıbben említett módszereinél a ritkitás elmaradván, azonnal a második kapáláshoz fogunk, melyet rövid idı elteltével az egyelés, vagyis az állva hagyandó növények kiszemelése követ. A sorba vetı gép használatánál ezen munkálatok a ritkitás munkálataival vannak egybekötve. A ritkitás munkálatait legkönnyebben kivihetjük a többsoros lókapával, melyeknek késeit úgy állítjuk be, hogy a sorok irányára derékszögben vezetve a kapát, éppen a kivánt távolságokban maradjanak csak meg a növények, míg a többiek a kések által kivágassanak. A kapálógép kései tehát úgy erısitendık meg, hogy két-két kés között mintegy 5–6 c/m hosszu növénycsoport férjen el. Eszerint tehát, ha a növények egymástóti távolságát a sorközökben 25 c/m-nyi távolságban állapítjuk meg, akkor a kapáknak csak 20 c/m-nyi tért szabad elfoglalniok, amennyiben 5 c/m-t szabadon kell hagyniok. Hasonlóképen, ha 31 c/m-re kell a növényeknek megmaradni, akkor a kések úgy rakandók fel, hogy csak 26 c/m-nyi növénycsoportot vágjanak ki, mintegy 5 c/m hosszu növénysor meghagyásával. A kapálógép használata alkalmával, különösen ezen munka végzése mellett, a keréknyomok szigorú betartására különös gondunk legyen, mert ellenkezı esetben a fordulatoknál a növények közötti távolság nem marad mindenütt egyenlı. A répaközök távolságának megállapitásánál természetesen ezen eljárás szerint járunk el leghelyesebben; ha azonban lókapával nem rendelkezünk, akkor használatba vehetjük a vetıgépet is, melynek – vetıládáját levéve – barázdavasait a betartandó távolság szerint 25– 31 c/m–re igazítjuk. A vetıgépet a vetés irányára merılegesen járatván, a csoroszlyák megfelelı távolságokban jól látható sorokat markiroznak, melyeknek kétoldali részét a vetıgép után haladó lapos és széles kapákkal ellátott napszámosok 2–3 kapavágással úgy irtják ki, hogy a vonalak között mintegy 5–6 c/m hosszu csıport maradjon még meg. 25 c/m távolság mellett tehát a vonaltól jobbra és balra 10–10 hn-t kell kivágnunk, hogy 5 %%-es sorok maradjanak, 31 mi-es növénytávolságoknál pedig 13–13 c/m-t. Ha vetıgépünk sem volna, akkor a meghagyandó, illetıleg kiirtandó növények irányának meghatározására a gereblyeszerő jelzıt veszszük igénybe, mely után teljesen úgy járunk el, mint a vetıgépnél. Azon esetben, ha a jelzı munkáját el akarnók hagyni, ezen igen fontos míveletet, – melylyel a répa czukortartalma legalább bizonyos mértékig szorosan összefügg, – teljesen a napszámosok szemmértékére kell bíznunk. Gyerekeket ennek a munkának végzésére természetesen helytelen eljárás volna fogadni, mert ilyen napszámosok jó munkát nem volnának képesek végezni, míg ellenben a felnıtt napszámosok ezen míveletet kis gyakorlottság után tőrhetıen végzik el. Ilyen esetben az eljárás a következı: A munkások a sorok irányára féloldalt fordulva, egymásután épúgy vannak elhelyezve, mint az a kapálással le volt irva. Az elsı napszámos, miután baloldalt néhány növényt állva hagyott, két-három kapavágással a sorból, a betartandó távolság szerint 20–26 c/m-nyi távolságban kivágja a fiatal növényeket és 5 c/m hosszuságban ismét meghagyva néhány növényt, addig folytatja a munkát, míg a sor végére nem ér. Ugyanígy cselekszik a második, harmadik stb. munkás a
második, harmadik stb. sorban. Úgy az elsı kapálásnál, mint ennél a míveletnél alacsony széles kapákat használunk, melyek könnyüségük mellett sokkal gyorsabb és biztosabb munkát végeznek, mint a rendes használatban levı szívalaknak. Miután a sorközökben kivágott növények elszáradtak, ha különben a talaj eléggé száraz, – mert nedves talajban kapálnunk részint a rögképzıdés, részint pedig a dudva föléledése miatt nem szabad, – megkezdhetjük a második kapálást, illetıleg a kézzel vagy fészekbe rakó géppel vetett tábláknál a második kapálás elvégeztetvén, az egyelést. Mennél gyorsabban következnek egymásra az elsı kapálás, ritkitás és a második kapálás, annál elınyösebb az a fiatal növényekre nézve. A második kapálással tehát várni azért, mert a gyom még el nem hatalmasodott: elhibázott eljárás annál is inkább, mert megkéslelteti az utána következı munkálatok egyik legfontosabbikát: az állva hagyandó növények kiszemelését; vagyis az egyelést. A második kapálást kissé mélyebben kell kivinnünk, mint az elsıt, s ekkor már arra sem kell nagy gondot forditanunk, hogy a fiatal növényeket föld ne érintse, mert ilyenkor már eléggé erıteljesek arra nézve, hogy növekedésüket egy kis ráhányott föld meg ne akadályozza. Az elsı kapálás etán – minthogy a fiatal növények közvetlen közelében nem mertük a talajt felporhanyitani – gyakran felburjánzik a gyom a sorok mellett. Ilyen esetben a dudvát kivágni már csak azért sem volna helyes eljárás, mert a kapa kárt okozhatna a répában, másrészrıl pedig sok növény ismét kisarjadzanék, ha csak a földfölötti részt vágnók ki. Különösen az erıteljesebb növényeket eszerint óvatosan ki kell húznunk s azután a talajt a répa mellett felporhanyitanunk. A második kapálásnál forditsunk különös figyelmet arra, hogy a kapa a növényekhez közel jusson, mert ezáltal a növényeknek növekedését nagyon elısegítjük. Az emberek ezen munka teljesitésénél nem a sorközök között haladnak, hanem egy-egy sort közrefogva, azt jobb- és baloldalt kapálják meg. A második kapálást lelkiismeretes megmunkálás szempontjából sok helyen teljesen kézi erıvel végzik, bár a lókapa használata itt is jó szolgálatokat tesz, ha gondoskodunk arról, hogy a sorok közelében és a növénycsoportok között munkáskéz végezze az elhagyott részek felporhanyitását. A sorközök, illetıleg a sor közvetlen közelének megmunkálása kézi kapával végezhetı a lókapa elıtt akként, hogy a lókapára a sorközöknek csak középsı része jusson, vagy pedig a lókapa után oly módon, hogy a lókapa munkáját kézi erıvel javítjuk ki. Az utóbbi esetben azonban a munkások a lókapa által felporhanyitott földet letapossák, minek következtében helyesebb, ha a lókapát a kézi kapálás után veszszük igénybe. A második kapálás után a növények még mintegy 5 c/m hossza sorokban állva hagyattak és idıközben – föltéve, hogy a munkálatok megfelelı szakokban következtek egymásra – a gyökök a lúdtoll szárának vastagságát érték el és az egész növény mintegy 8–10 c/m hosszu és négy levélkével van ellátva. Legkésıbben ezen idıtájban elı kell vennünk az egyelési munkálatot, melylyel, ha elkésnénk, okvetlenül hátrányos volna a termésátlagok csökkenése által. Knauer – egy híres német gazda – mővében felhoz egy esetet, melynél az egyelés nyolcznapos elkésése által holdankint 40 q-val arattak kevesebb répát, mint azon táblán, hol az idejekorán történt. Bizonyos ideig a répanövények egymás védelmére sorban állva, kitünı szolgálatot tesznek, de ezen idın túl a létérti küzdelem közöttük is megkezdıdik. Mennél jobban megnınek a gyökök, annál kisebb lesz a rendelkezésükre álló hely, minek következtében vékonyak és betegesek maradnak s inkább csak hosszuságban terjeszkednek ki, nem is számítva azon hátrányt, hogy hosszas szoros állás következtében minden egyes növény hiányt fog szenvedni táplálóanyagban, minek következtében be fog állam a növények fejlıdésében a stagnálás, még pedig olyan mértékben, hogy azt a leglelkiismeretesebb mívelés sem fogja késıbben kipótolhatni. A kiszemelésre, illetıleg az egyelésre és a kiirtandó növények kitépésére legczélszerübb 10–15 éves gyerekeket alkalmazni. Felnıtt ember ezen munkát nem végzi jól el, mert nem lévén hajlékony, a guggoló munka fárasztja. A felfogadott
gyerekek így járnak el, hogy a megmaradt növénycsoport valamelyik végébıl a legerıteljesebb növényt kiszemelve; azt bal kezükkel megfogják és a földre hajlítják, míg jobb kezükkel a megmaradt növényeket erısen megragadva és csavaralakulag mozgatva, a talajból óvatosan kihúzzák. Azon okból, hogy a növények gyökei olykor összefonódnak, vagy igen közel nınek ki s egymáshoz igen közel állanak: ezen munkálatokat sohasem szabad nagyon száraz idıben elvégeznünk, hanem olyan idıre kell halasztanunk, amikor a talaj nedvessége a növények sértetlen kihuzását elısegiti. Szárazabb idıjárás mellett, ha az egyelésre vágyó terület igen nagy és a munkálat megkönnyitésére a talaj megöntözése ki nem vihetı, az egyelést harmatos reggeleken végezzük, amikor a talaj felülete nem mondható egészen száraznak. Egyelés alkalmával a növényeket kirántani éppen olyan helytelen eljárás, mint késsel kivágni, mely esetben a répanövény elrothadása közben a megmaradt növényre is károsan érvényesiti befolyását; esetleg pedig, ha újra kihajt, növekedésében akadályozza a kiszemelt individuumot. Az egyelési eljárásnál minden gyerek két sort kap, mely között tovacsúszva, bizonyos idı leteltével ezen munkában nagy ügyességre tesz szert. Gyakran megtörténik, hogy a napszámosok hanyagságból az egész növénycsoportot kirántják, máskor pedig többet is állva hagynak, vagy pedig csak a leveleket tépik le, anélkül, hogy a növényt megsemmisitették volna. Ezen okokból tehát a gazdának vagy a felügyelınek ezen munkálatnál nagy gondot kell forditania a munka lelkiismeretes keresztülvitelére, annál is inkább, mert vele nemcsak a termés, hanem bizonyos fokig a czukortartalom is összefügg. Abban az esetben, ha napszámos-hiány vagy bármely más okból az egyelési munkálatot a kapálás után csak néhány héttel végezhetjük el, tanácsos a növények kihuzását azáltal megkönnyiteni, hogy a répasorokat vagy megöntözzük (különösen szárazságban), vagy pedig a győrős hengerrel megjáratjuk, hogy a talajt porhanyós állapotba hozzuk és a répa kiszedését akadálytalanul vihessük ki. Az egyelés lelkiismeretes kivitele után, midın a növények már egyenkint állnak megfelelı távolságban egymástól, gyakran megtörténik, hogy a répa gyöke mellıl a szomszédnövényeket kihúzva, a gyök közvetlen közelében betöltetlen helyek maradnak, melyek gyors növekedésüket nagyon hátravetik. Növekedésüket tehát egy közvetlenül az egyelésre következı harmadik kapálással kell elımozditanunk. A harmadik kapálást a másodiknál is mélyebben és pontosabban kell elvégeznünk. E czélra valamivel nagyobb és nehezebb lapos kapákat használunk, mint az elsı kapálásnál, hogy vele mélyebben rnegmivelhessük a talajt, de hogy egyszersmind közel is hozzáférhessünk az egyes növényekhez. A kapának a harmadik kapálás alatt folytonosan igen élesnek kell lennie, hogy a répa gyökét kıröskörül jól megkapálhassuk és mellé sok porhanyós földet vezethessünk. Fölötte nagy súly fektetendı ez alkalommal a meghagyott növények környékének tisztán tartására. A mellette kihajtott gyom vagy esetleg elmaradt répa kézzel gondosan kihuzandó. Sohase engedjük meg, hogy a napszámos kapával igyekezzék a gyomot vagy fölösleges répát kivágni, mert a különben is éles kapa könnyen kárt okozhat az állva maradt növényben. Gyakran megtörténik, hogy a meghagyott répa mellett késıbben egy másik buvik ki a földbıl. Ilyenkor mindig a kisebbiket kell kitépnünk, de fölötte nagy gonddal, mert lehetséges, hogy gyökeiknek egymásba való forródottsága ezen eljárást megneheziti. A harmadik kapálásnál továbbá arra is figyelemmel kell lennünk, hogy a gyökhöz kevés porhanyós föld jusson, hogy ezáltal állása biztosíttassék.
