A CSODASZARVAS. Ókori görög mitikus történetekben, és indoiráni párhuzamaik. Makkay János

A CSODASZARVAS Ókori görög mitikus történetekben, és indoiráni párhuzamaik Makkay János

Arany gemma a mükénéi IV. aknasírból: harci kocsis szarvasvadászat

A borítón elől: a 23. kép részlete A borítón hátul: az 1. kép A szerző kiadása Budapest, 2005

Tractata Minuscula 42 A Tractata Minuscula megjelent füzetei: TM I: Avarus, hringus, Salanus. 1996. Elfogyott. TM 2: Hogyan lettek a blakokból románok. 1997. Elfogyott. TM 3: Hungaroslavica. 1997. Elfogyott. TM14: Baloldali értékek. 1997. Elfogyott. TM 5: Előítéletek nélkül a jászokról. 1997. Elfogyott. T\16-7: Új történetek Szent László királyról. 1997. Reprint 1998. Elfogyott. TM 8: A nyugati ember Ázsiából kapta az isteneit. 1997. Elfogyott. TM 9: Egy magyar amatőr véleménye az uráli finnugorság származásáról, l. 1997. Elfogyott. TM 10: Két öreg múzeumbarátom. Appendix: A magyar nyelv isten szaváról. 1998. TM ll: A sárkány meg a kincsek. Elfogyott. TM 12: lranian elements in early Mediaeval heroic poetry. 1998. TM 13: Quomodo historia conscríbendi sit, avagy hogyan kell történelmet írni? 1998. TM 14: Two studies on early Shamanism. 1999. Elfogyott TM 15-16: Ekkehard barát: Vita Waltharii manu fortis. Erős kezű Valter története. 1999. Elfogyott. TM17: 'Holt lóra patkó'. Három tanulmány Torma Zsófia emlékezetére. 1999. Elfogyott TM 18: Hogyan kell őstörténelmet írni. 2000. TM 19: Egy ősi háború. – A unique document of early war. 2000. TM 20: Egy magyar amatőr véleménye az uráli finnugorság származásáról, II: A kőkor vége. 2002. TM 21: Kőkori cigánytelep a szocializmus virágkorában. 1999. Elfogyott. TM 22: The early Mycenaean rulers and the contemporary Early Iranians of the Northeast. 2000. Elfogyott. Reprint 2003. 4

TM 23: Magyarország Európa középén. 2000. TM 24: Kislexikon a Nagylexikonról. 2000. TM 25: A laskodi Szent László freskó. 2001. Elfogyott. TM 26: Neolithic prelude to the Indo-Europeanization ofltaly. 2001. TM 27 : Textile impressions of the Körös culture m Hungary: 200 I. TM 28: A nagyszentmiklósi aranykincs Budapesten őrzött tratat. – Die in Budapest autbewahrten Akten des Goldschatzes von Nagyszentmiklós. 2002. TM 29: Kronológiai és más kommentárok Bóna István korai váraihoz. 2002. TM 30: A pentelei kódex. 2002. TM 3l: Magyarok – avarok – szlávok. 2003. TM 32: Die Hexe Eisennase. – A vasorrú bába. 2003. TM 33: Árpád vezér győzelme és Pannónia földje. 2003. TM 34: The origins of the Proto-Greeks and Proto-Anatohans. 2003. TM 35: Lovak és őshazák. 2004. TM 36: A néger Athéna. 2004. TM 37: Korai szláv kölcsönszavaink keltezés i kérdései és a honfoglalás. 2004. TM 38: Tellek -tételek -istenek. 2004. TM 39: Úton – útszélen. 2005. TM 40: A székelyek. 2005. TM 41: Saecula Avarorum – Avar századok. 2005. © Makkay János ISBN 963 460 863 9

5

Tartalomjegyzék Bevezetés...................................................................................... 8 A görög alaptörténet.................................................................... 24 Szkítha kori és rokon tárgyi párhuzamok.................................... 29 Agancs szoptató szarvasünőn – szarvasmaszk lovon.............29 Az agancsos szarvastehenek korszaka................................... 38 Indoiráni források....................................................................... 40 Autolükosz csodás képessége..................................................... 48 Fekete-tengeri motívumok.......................................................... 55 A szélsőséges északi kannibál kegyetlenség emberek ellen...59 Csodalovak, lótemetkezések és lóáldozatok................................ 60 Az indoiráni és görög részletek rövid vázlata............................. 69 Irodalom és rövidítések............................................................... 79 Képgaléria................................................................................... 86

6

Szent István és Szent Imre üldözi a Csodaszarvast, Szent Imre a csodás kelyhet nyújtja át apjának. A veleméri templom freskójának részlete. Aquila János mester festménye 1378-ból. Fettich Nándor rajza után.

7

Cerva autem una ipsos Hungaros in Pannoniam conducebat (Kronika Wegierska)

Bevezetés Ez az írásom1 annak a jegyében született, hogy a Csodaszarvas történet sokszor tárgyalt elemzéséhez néhány, eddig fel nem ismert, vagy figyelembe nem vett adatot szeretnék hozzátenni. Továbbá, az idestova fél évszázaddal ezelőtt, és kizárólag csak László Gyula által felvázolt összefüggésekhez az azóta eltelt évtizedekben újabb jelentős régészeti adatok társultak. Végül forgalomban van néhány tudománytalan nézet is. Valójában nem érdemli meg, de emiatt – és elrettentő példaként – a Tízkötetes Magyarország Története Csodaszarvast taglaló bekezdésének idézésével kezdem kis munkámat. Nos, annak idején Bartha Antal a következő zagyvaságokkal ismertette a minket magyarokat fölöttébb érdeklő legendát: "Ránk maradt alakjukban a honfoglalás előtti mondáink az apaági származástudatnak az emlékei, bennük azonban archaikus utalások is megmaradtak. A Hunor és Magyar mondájában szereplő Eneth, Enech női névnek közszói jelentése nőstény, szarvasünő. Az ünő szó a monda ránk maradt szöveténél ősibb hagyományréteget sejtet. A mondában a szarvasünőt jelentő név mellett ott találjuk a csodálatos szarvastehenet is. A kettő együtt üzenet abból a korból, amelyikben a női név és a szarvasünő egybeforrott képzete a női, anyai kezdet mítoszát ápolta. Az Eneth név tulajdonosa pedig Hunornak és Magyarnak, a monda két hősének az édesanyja. A monda ránk maradt szövege sejteti Eneth eredeti jelentőségét és szerepkörét, a név és a csodás szarvastehén üzenetei mélyebb következtetésre nem adnak alkalmat. Lehetséges, hogy az Enethnek, ünőnek, a népet védelmező, vezető szerepköre eredetileg is létezett. A patriarchális mondaszerkesztés szerint, a testvérek szarvasünő üldözése közben érkeztek Maeotis vidékére, és ott az ünő eltűnt előlük. A Hunor és 1

Az alábbi munka magyar nyelvű, jelentős változtatásokkal íródott változata angol nyelven megjelenő tanulmányomnak: Makkay 2005a.

8

Magyar monda onogur és hun párhuzamaiban2 a szarvas hasonlóképpen földöntúli eszményként jelenik meg. Ez felelt meg a patriarchális hagyományalkotás szabályainak. A magyar mondából azonban megmaradt egy jelzés abból a korból, amelyikben a férfi-eszmények mellett az anyai, a női hagyománynak a tekintélye is nagy volt. Aligha véletlen, hogy ez jelzés az otthon, a haza, a nép védettségének hősnőjét vetíti elénk.3 Az otthont, a hazát, a népet hősiesen védelmező szarvasünő barthai képzete aligha választható el 'a nagy honvédő háború' gondolatkörétől, és valljuk be, a magyar nyelven csak nagy nehézségekkel író Barthától más értelmezést nem is nagyon várhattunk. Sajnálatos, hogy zavaros történeti képét talán még évtizedekig fogják tanítani iskoláinkban. A tízkötetes szerzői, lektorai, szerkesztői és szerkesztői bizottsági tagjai 4 nem röstellték és nem röstellik magukat, hogy ilyesmik megjelentetéséhez hozzájárultak? Hogy a történetírás atyjának, Hérodotosznak a munkáját tévesen és pontatlanul idézhették kötetükben?5 Nézzük meg hát, hogy valójában mi volt a felfogása a magyar tudománynak a 20. században a Csodaszarvasról! A továbbiakban a Csodaszarvas történet olyan elemzése következik, amely nem tér ki minden részlet megtárgyalására. Hanem néhány olyan szempontot és forrást vizsgál, amelyek ritkán szerepeltek az eddigi tudományos kutatásban, vagy amelyek fura módon mindmáig elkerülték még a legkiválóbb tudósok figyelmét is. Amikor a Képes Krónika kiadásainak szerkesztési elveit 2

3 4

5

Hogy a monda onogur és hun párhuzamai külön-külön mik lehetnek, annak titkát Bartha Antal örökre megőrizte. Onogundur-onogur változat valójában nem létezik: Moravcsik 1914, 290-291. Az írásos források meg nemcsak szarvastehénről (cerva), hanem szarvasbikáról (cervus) is beszélnek. J Bartha Antal: A magyarság őstörténete. MT I/I, 1987, 433-434 Kosáry Domokos, Köpeczi Béla, Niederhauser Emil, Glatz Ferenc, Székely György, B. Várkonyi Ágnes.

MT I, 117-180: A nemzetségi és törzsi társadalom története Magyarországon. Harmatta János: Venetica III. AntTan 34:1, 19891990,4, a 18. jegyzet.

9

vizsgálta, Mályusz Elemér a "magyar őstörténet egyik legvitatottabb kérdésének" nevezte a csodaszarvas történetét. 6 Az általa egyébként el nem fogadott Mezey-tételről is szó esik, mégpedig a csúti főesperesség kérdésében.7 Mezey László 1957-ben foglalta össze a Csodaszarvasmonda egyik – rejtett – középkori változatát, amellyel a magyar kutatás korábban nem foglalkozott. Szent István király a főváros déli határán, a Budafok és a Csepel-sziget között, a Csut (Csút) szigeten (insula Chuth, ma Háros sziget) archipresbyteratust hozott létre, és ottani szállásbirtoka első templomának patrociniumául Szent Eustachiust választotta. Ebből Mezey arra következtetett, hogy a "még térítő István király volt az, aki szállás birtoka első templomának patrociniumát családjának eredetmondájára gondolva választotta meg.8 Az adatok szerint V. István király teljes egészében valóra váltotta atyja, IV. Béla király akaratát, befejezte a csuti monostor alapítását, és a vele kapcsolatos premontrei kolostor építését. 9 Az 6

7

8 9

Ezt a nézetet el lehet fogadni, de csak akkor érvényes, ha az Árpádi honfoglalást magyar nyelvű és ethnikumú Árpádiakhoz kötjük, Egy ilyen esetben azonban magyarázatra szorul, hogy finnugor nyelvű Árpádi magyaroknak miért volt hun-türk jellegű (ősi soron indoiráni, majd görög származású) eredetmondája. A nyilvánvaló ellentmondást Bartha is a mitikus szarvasüldözés motívumát nem tartalmazó osztják paszter-monda erőltetett idevonásával óhajtotta megoldani (Bartha 1987, 434). Így akarja kutatásunk az indeiránigörög-hun mondát 'finnugrizálni'. Arról nem is beszélve, hogy egy osztják változat eredete akár szintén kereshető a sztyeppei iráni mondavilágban. Ilyesmire az erdei finnugorság vallásos szokásaiban és kapcsolatos régészeti anyagában több példa is akad. Közülük most a 'finnugor' szemfedők és a lóáldozatok esetét említem meg. A szemfedők elsietett értelmezése 'finnugor öngól' lett: Makkay 2004, 97, további irodalmakkal. Mályusz 1974/2004,280. – Távol álljon tőlem, hogy Mályusz Elemér véleményével (amelyben elutasítja Mezey nézetét) akár a legcsekélyebb vitába is merjek szállni, de számomra Mezey értelmezése mégis fölöttébb meggyőző. Mezey 1957,427. A prépostság alapításával egy időben szűnt meg Szent Eustachius nagyszigeti esperessége, amelynek előzménye a XI. századi

10

1272. márciusában kiadott adománylevél indokló része szerint IV. Béla "a premontrei rendi testvérek számára alapította a csuti monostort, mégpedig azért, mert e rend tagjai másoknál inkább tisztelik az ország pátrónáját! de a csuti védőszentet, Eustachiust is,10 a vértanú római tisztet.11 Kiderül – körében a 12-13. századokban semmi komoly nyoma Euszták ünneplésének vagy kultuszának. A tovább nyomozó Mezey viszont eljutott egy másik premontrei monostorhoz, amelynek védőszentje Szent Hubert volt, legendájának motívumai szerint ő is régtől fogva éppúgy a vadászok védőszentje, mint Eustachius. Garáb premontrei prépostságáról van szó, Pásztó közelében, amelyet a KökényesRadnót nemzetség alapított talán még IV. Béla uralkodása előtt, és első lakói a lotharingiai Riéval-ból Jöttek. A történet szerint Hubert, miként Eustach is, vadászat közben egy gyönyörű gímszarvast vesz üldözőbe, mielőtt azonban nyila eltalálhatná, az állat megfordul és agancsai között a kereszt jele tűnik fel. A Bollandisták arra a véleményre jutottak, hogy Hubert legendájába ez a motívum Eustach legendájából került át. Eustathius ~ Eustachius, a görög Plakidas görög eredetű legendája szerint "Euszták katonáival vadászni ment, s egy szarvascsapatra bukkant. A szarvasok között volt egy hatalmas termetű gyönyörű állat, mely az erdő sűrűjébe vetette magát. Euszták üldözőbe veszi és egy sziklaormon állva találja meg. 12 IV. Béla monostor-alapításához – és V. István általi folytatásához – visszatérve, Istvánt "talán nem is Hubert vagy Eustachius személyes kultuszának gondja vezette a csuti monostor alapításának befejezéséhez, hanem ... főként az, hogy 10

11

12

archipresbytarius volt. Reuerencie beatissime uirginis, que nostra et Regni nostri est domina et patrona beatique Eustachij obligatos ... habundare. Mezey 1957,427.

Eredetileg egy Placidus nevű földesúr volt, aki Traianus császár idejében élt. Egyszer egy szarvas jelent meg neki, agancsai között egy tündöklő feszülettel és a Megfeszített képével. Ekkor megtért, és megtudta a szarvastól. hogy amikor irgalmas szívvel cselekszik, akkor öntudatlanul is Krisztust tiszteli. C. Jöckle: Szentek Lexikona. Fordította Bangha Katalin. Budapest, 1994, 88. Mezey 1957,428: Acta Sanctorum, September VI. 125.

11

Euszták legendájának fő motívuma a csodálatos szarvasra vadászás .... Eustach kultuszának csak egy vonatkozása kelthette fel ilyen mértékben a király figyelmét, és ez a szarvas-csoda. A szarvas-csoda, mely az Árpadok ősi családi birtokának egyik igen régi alapítású monostortemplomában, az Euszták-patrocinium révén a keresztény-kultusz formáiban és keresztény-értelmezésben mutatta be a király családjának, az Árpádoknak eredetmondáját. A király tehát, midőn Eustachra hivatkozott és különös tiszteletéről kívánt gondoskodni, talán nem is az utolsó helyen, a csodaszarvasra is gondolt. Nem jogtalanul következik ilyen módon a feltevés, hogy az 1272-ik évi privilégiás levél dispositióit .. , az a gond is szövegeztette éppen így, hogy a nagy királyi vadászó hely, a Csepel mellett, akkor még kiöntések, holtágak és mellékágak szövevényében megbúvó sziget szent Euszták-monostor egyháza, az "inter Meotidas paludes" vadászgató és egy másik csodálatos szarvast üldöző mondabeli ősökre is méltóképpen emlékeztessen.13 Teljességében sohasem igazolható, sőt egyes részeiben esetleg vitatható, de figyelemre méltó következtetés, amely kiváló összhangban van azzal az, újabban lassan talán teret nyerő ténymegállapítással, hogy az Árpádok következetesen őrizték származásuk nemzetségi-családi emlékezetét, különösen pedig az avar-onogur (és nem feltétlenül az igazi, attilai hun) korszakból eredő hun-és Attila-hagyományaikat.14 Most azonban nem ezzel a – nyilván még sok-sok vitát kiváltó, hosszú évtizedek alatt szinte teljesen elrontott – kérdéssel, az Árpádok Attila-tudatával szándékozom foglalkozni. Megtettem azt már több munkámban, amelyek különös, de érthető módon semmi tudományos érdeklődést nem váltottak ki, és orthodox körökben egy darabig bizonyára még nem is fognak. Hanem a csodaszarvasmondával, amely persze "a magyar hún-mondák kérdésének több, mint félszázad óta állandóan visszatérő problémája volt, [de] Gombocz Zoltán és Hóman Bálint kutatásainak eredményeiben, legalább is 13 14

Mezey 1957,429. – Sicard 1971, 231, 279-280. Makkay 1997, passim. – Makkay 1998, passim. – Makkay 1999, 143-152. – Makkay 2005, 15-20, mindenütt további adatokkal. a

12

az alapvető szempontokra nézve, nyugvópontra jutott." 15 Az alábbiakban tehát nem a nagy vonalakban tisztázott alapvető adatokról és szempontokról, vagy az esetenként egyoldalúan tárgyalt 'megoldásokról', hanem néhány apró, de mégis érdekes, és mint már jeleztem, a csodaszarvas-kutatásban elég ritkán vagy soha fel sem merült részletről lesz szó. Ezek elsősorban nem a Jordanesnél kimondottan hunná-onogurrá vált történetre vonatkoznak, hanem a csodaszarvasmonda kialakulásának és antik történetének kérdéseire. Jelenleg ismert formájában a hunok mitikus történetének a legrégibb változatát Jordanes és Procopius rögzítették,16 de ennek nagy részét Eunapius és Priscus17 munkáiból vették át, amelyeket e szerzők az ötödik század közepe táján és azt követően jegyeztek le (Kr. u. 433/434, illetve 474).18 Jordanesnél a következőket olvashatjuk:19 „Priscus történetíró tudósítása szerint ez a vad nép [a hunok] a Meotis mocsár túlsó partján telepedett le, a vadászaton kívül más foglalkozáshoz nem értett, csupán 15 16 17

18

19

Berze Nagy 1927, I: 65. Jordanes: Getica 24: 123-126. -Procopius: Bella 8: 5,4 és 7-12. Blockley szerint .Priscus kitérése a Maeotis-tavon való átkelésre, amely részlet Jordanesnél maradt fenn, egy olyan kutakodás eredménye lehet, amelyet Attila 434-es, vagy 434 körüli uralomra kerülésekor készítettek": Blockley 1981,50. Zosimus, Sozomen és Philostorgius jelentős mértékben támaszkodtak Eunapiuste a 270404 közötti időszakot illetően: Ibid. 97-99. Nagyon valószínű, hogy Eunapius hatodik könyve már tartalmazta a hunok átkelésének a leírását (Blockley 1981, 104, és az 51. jegyzet). Moravcsik szerint (1914, 281-293 és 333-334), a történetet először Eunapius rögzítette írásban az 5. század első évtizedeiben, majd tőle függetlenül Priscus is megtette azt. Kutrigur-utigur Csodaszarvas-mondaváltozat egyelőre nincs (egy ilyenről legutóbb Zimonyi 2005, 187 számolt be). Moravesik Gyula bemu~atta az "elterjedt tévedést, hogy a Prokopiosnál levő szarvasmonda az utigurokra és a kutrigurokra vonatkozik": Moravcsik 1914, 29l. Jordanes xxiv: 123-126. lordanes 2004, 67, egy-két helyen apróbb javításokkal.

13

ahhoz, hogy miután népessége gyarapodott, csalással és fosztogatással zavarja a szomszédok nyugalmat. ! 1időn,e nép vadászai szokásuk szerint a Meotis beljebb lévő partján zsákmány után kutattak, váratlanul megjelent előttük egy szarvasünő, amely bement a mocsárba, és hol előrefutva, hol megállva mutatta nekik az utat. A szarvast követve a vadászok gyalog átkeltek a Meotis mocsarán, amelyet a tengerhez hasonlóan átjárhatatlannak véltek. Majd szkítaföld is feltűnt a jövevények előtt, a szarvas pedig eltűnt. Úgy hiszem, ezt a szkiták iránti gyűlölettől vezérelve rendezték így, azok a tisztátalan lelkek, akiktől e nemzetséget származtatják. A csoda által Scythia földjére vezérelt hunok, akik nem tudták, hogy a Meotis mocsarán kívül létezik más hely is, arra a következtetésre jutottak, hogy ezt a korábban senki által nem ismert utat az isteni gondviselés mutatta meg nekik. Visszatérnek övéikhez, és elmesélik, hogy mi történt, dicsérik Scythiát, s rábeszélték őket, hogy a szarvas által jelzett úton siessenek oda; s akik először akadtak útjukba Scythiába menet, azt győzelmüknek áldozták, a többit pedig leigázva uralm uk alá hajtották. Miután átkeltek ezen a hatalmas mocsáron, nyomban, mintegy a népek forgószeleként elsodorták az alpidzurusokat, az alcidzurusokat, az itimarusokat, a tuncarsusokat, és a boiscusokat, akik Scythia e partjainál telepedtek meg. A hozzájuk harcmodorban hasonló, ám viselkedés és külső tekintetében különböző alánokat is gyakori csatákban kifárasztva hajtották hatalmuk alá." Kézai Simonnak az 1280. táján írott gesztájában ugyanez a jordanesi történet szólal meg, apróbb eltérésekkel. Ezen túl, Kézai hozzátett néhány részletet, amelyek más forrásokból származhatnak, például a népköltészetből, regösök énekeiből és hasonlókból. Számos más forrás szerint a történet a türk eredetű és nyelvű Árpádiak származáshitének fontos része volt. Kézai 14

változatának a magyar fordítása a következő: 20 Hunor és Magor elsőszülöttei voltak Ménrótnak és Enethnek akik Havilah földjén, Perszisz vidékén éltek, és tőlük eredtek a hunok vagyis a hungarusok. ,,Történt pedig, hogy egy nap vadászni Igyekeztek Meátisz ingoványaiba. amikor is a pusztaságban egy gímszarvas-tehén [cerva] jelent meg előttük; ők üldözőbe vették az meg menekült előlük. Ott azután végérvényesen eltűnt a szemük elől,. s noha sokáig keresték, képtelenek voltak bármiképp is rátalálni. Végül, miután bebarangolták az említett ingoványokat, úgy találták, hogy azok alkalmasak barmok táplálására. Ezt követően visszatértek az apjukhoz, és beleegyezését elnyerve, minden ingóságukkal együtt a Meotisz ingoványai közé költöztek, hogy ott telepedjenek le. Meótisz vidéke pedig Perszisszel szomszédos: egyetlen kis gázlótól eltekintve, körben mindenfelől tenger zárja körül; folyói egyáltalában nincsenek; de bőviben van fűnek; fának, szárnyasoknak. halaknak és vadaknak. Nehéz oda a ki-és bejárás. Mármost a Meótisz ingoványai közé költözve, öt éven át egyfolytában ott maradtak. A hatodik évben azután, amikor kimozdultak onnan, a pusztaságban véletlenül Belár fiainak feleségeire és gyermekeire akadtak, akik férjük nélkül maradtak sátraikban. Ezeket minden ingóságukkal együtt, gyors vágtában a Meótisz ingoványai közé hurcoltak. Mármost véletlenül a gyerekek között fogták el az alánok fejedelmének, Dulának két leányát is; egyiküket Hunor, a másikukat Magor vette feleségül. Az összes hun ezektől a nőktől veszi eredetét. S az történt, hogy miután hosszabb ideig maradtak ezek között az ingoványok között, kezdtek hatalmas néppé nőni, és az a föld sem befogadni, sem táplálni nem bírta őket. Kémeket küldtek tehát innen Szkitiába, s miután Szkitiát 20

Kézai 1999, 91-92.

15

kikémlelték, gyermekeikkel és nyájaikkal oda költöztek azzal a szándékkal, hogy az lesz a hazájuk. Amikor pedig megérkeztek ebbe az országba, az alpzurusokat és. poroszokat [pruteni] találták ott lakosokként, s ezek megsemmisítése vagy elűzése után, mint köztudott, mindmáig nyugodtan birtokolják az országot." Eszerint a (feltehetően valamilyen türk nyelvet beszélő) hunok és bolgár onogurok alán (tehát iráni) anyák utódai voltak, és belőlük lettek a finnugor nyelvű magyarok. "Magyar és Hunor (azaz a magyarok és az onogurok) testvérek voltak, és szoros kapcsolatuk volt az alánokkal és a Belár személynévvé perszonifikálódott bolgárokkal."21 A forrás és értelmezése pontosan tükrözi azt, hogy a sztyeppe népei vegyes összetételűek voltak ugyan, de finnugor nyelvű lakosságot egyáltalában nem kereshetünk közöttük. Finnugorok tartósan és zárt ethnikumként a sztyeppen a kései őskőkor utáni sok évezredben soha, egyetlen pillanatig sem éltek. Legfeljebb, olyankor, és akkor is csak átmenetileg, amikor erős sztyeppei nomád törzsek (mindenfele irániak, később hunok, avarok onogurok) erre kényszerítették, elsodorták őket a sztyeppre, és onnan tovább. Árpád népe már aligha tehette ezt, meg, hiszen semmiféle adat nincs arra, hogy a 896-os Honfoglalást megelőző évszázadban Árpád népének elődei bármiféle kapcsolatba kerültek volna az erdős térséggel, ahol a finnugor ősök hosszú évezredek óta kizárólagosan éltek. A történelemben nincsenek véletlenek: "A magyarság [lenne] az egyetlen finnugor nyelvű nép, amely a nagyállattartó életformát választotta.22 Ilyesmire valójában soha nem került sor, a finnugor magyarság soha nem lett nagyállattartó. Ezt szókincse, szokásai, egész életformája pontosan mutatják. A nagyállattartó Árpádiak nem finnugor nyelvű magyarok voltak. Pusztán annyi történt, hogy a magyar népi nemzet a 11-12. században "azonosult a politikai jogokkal egyedül rendelkező feudális [Árpádi] nemesség 21 22

Kristó 1980, 365. Róna-Tas András: A magyar östörténetkutatásról. Magyar Tudomány 87:5, 1980,328.

16

fogalmával”23 és így az Árpádok természetesen magyar királyok. Ismét más 'kérdés amit László Gyula fogalmazott meg: "Újabban merült fel bennem, sajnos én már nem tudom kidolgozni mert vén vagyok. De elmondom, hogy mi lenne a lényeg. Elképzelésünk tehát az hogy itt a Kárpát-medencében magyar földműves és állattenyésztő, és nyilván harcos tömegek éltek Árpád honfoglalásakor. Árpád katonanépe ezeket letiporta, illetve ki nem irtotta, hanem szolgálatába hajtotta. Kialakult tehát egy földműves, kereskedő inkább iparos réteg, és fölötte megmaradt a nemesség. Anonymus ennek a második rétegnek a történetét írta meg? hiszen világosan megírja, hogy ő a magyar nemesség történetét írja. Nem törődött az alul lévő népességgel, csak akkor, amikor szinte megvetően azt írja, hogy hát nem használja föl a parasztok csacska meséit meg ilyeneket. Na már most bennem kialakult az a kép, hogy itt voltaképpen 1948-ig, a jobbágyság eltörléséig, két magyar történelem játszódik le egymás fölött, Illetve egymás alatt. A kettőnek természetesen voltak áthallásai, tehát mondjuk így a földműves, iparos dolgozó nép, minden jog nélkül, és a fölötte lévő nemesség. Jókai is megdöbbenten írja még a régi Nagy-Magyarországról, hogy ötszázezer nemes uralkodik 15 000 000 jogtalan elnyomotton. Jókai a naplójegyzeteiben ír erről.24 Na ez szűnt meg 1848-ban a jobbágyfelszabadításkor. Na most, ez a két műveltség egymás fölött és alatt volt, ... Tehát ez a felső uralkodó réteg, ez közvetlenül kapcsolódott állandóan Európához, míg az alatta élő földműves szegénység, ha nem is kapcsolódott közvetlenül Kelethez, de megőrizte a keleti hozadékot. ... A nagyszentmiklósi kincs azért is izgalmas, nemcsak azért, mert Eurázsia művészetét mintegy summázza, hanem mert fölhívja a figyelmet arra, hogy az 23 24

Vásáry 1980,368. László 1996, 38. – Jókai Mór: Írások életemből. Budapest, 1960, 132-133: "A magyar nemzetet félmilliónyi nemes képezte, az választott megyei tisztviselőket és az országgyűlés alsó házába követeket, megyénként kettőt .... Hát a többi, a tizenöt milliónyi lakosa az országnak? A földmívelő, a munkaviselő nép? A jobbágyság? Annak szava semmi nem volt. ...Tizenöt milliónyi lakosnak nem volt hazája Magyarországon ... "

17

itt talált onogur magyarok népe sem volt mind parasztember, mind földműves ember, hanem ott is voltak uralkodók."25 Rövidebb fogalmazásban: A kettős történelem. "Az egyik 670 táján kezdődött, és a jobbágyéletben folytatódott, a másik 895ben, és a 'magyar nemzet' nemesi történetében valósult meg, a kettő állandó egymásrahatásban élte külön életét. Igen, két történelmünk van. 1848 óta, a jobbágyfelszabadítás óta lett így eggyé, született meg a magyar nemzet helyett a magyar nép" 26 Zseniális meglátások, egyetlen fontos hibával: onogur magyarok soha nem léteztek Türk várkonyok és onogurok uralma alá hajtott avar kori finnugor magyarok viszont igen. A Képes Krónika, azaz a 14: századi krónikaszerkesztés a Kézai-történetet bővítette ki a Kürt Ünnepének elmondásával: 27 ,,A hatodik évben pedig kivonulva, egy elhagyatott helyen véletlenül Bereka fiainak gyermekeire és feleségeire bukkantak, akik férjeik nélkül laktak sátraikban, amint éppen a kurt ünnepét ülték, és zeneszóra kartáncot jártak Ezeket gyors rajtaütéssel ingóságaikkal együtt a Meótisz ingoványai közé hurcolták. Ez volt az első rablás a vízözön után." Egy korábbi munkámban már foglalkoztam az Árpádok szakrális kürtjének kérdésével, amely a hun történet Kürt Ünnepével kezdődik, Árpád kürtáldozatával folytatódik a Kusidküldetésben, és Szent István és Szent László királyok ezüst kürtjeiben éri el a csúcspontját. Mint azóta kiderült, a Szent László király hermáján egykor látható ezüst kürtöt a győri egyházmegye múzeuma ma is őrzi, 28 és nem zárható ki, hogy 25 26 27 28

Vékony 1994, 79. – László 1996, 38-39. László 1995,41 és 46-47. Képes Krónika 2004, 11. A győri Püspöki Hivatal, illetve egyházmegyei múzeum információja 2004-ben. A hermáról a harmincas években vették le a kürtöt, hogy rozsdásodásával ne veszélyeztesse a herma zománcait. Mikor "a Rákosi-időkben rákényszerítették a győri püspökséget, hogy adja kölcsön a Nemzeti Múzeumnak Szent László hermáját", László Gyulának módja volt alaposan tanulmányozni. Beszámolójában nem említi a kürtöt: Vékony Gábor: 1910-ben született, Beszélgetés

18

ténylegesen a király egykori ezüst kürtje őrződött meg benne. Hiszen a szentté avatást követően a váradi bazilikában a csészével együtt a sírján őrizték, és onnan került a hermára. Bizonyára túlélte a pusztító tűzvészt, és 1605-ben a herma nyakára volt akasztva, amikor Pozsonyban a prépostságban leltárba vették. A kutatás meglepő módon mindeddig még soha nem vizsgálta meg a kürtöt.29 A kérdéshez tartozik még, hogy az Árpádi kürtök kizárólagos párhuzamai a már nem is létező 'középavar' kor késői vagy korai avarnak számítható évtizedeiből régészeti leletként fennmaradt arany, ezüst, és arany-és ezüstveretes fejedelmi kürtök. 10. századi, honfoglalás kori, szakrális és hatalmi szimbólumként szolgáló Árpádi kürtök viszont a Kárpát-medencében egyelőre nincsenek (a nomád keleten is csak egyetlen helyen: Csernigovban egy norman fejedelem sírjában). A dolgok jelen állása szerint fölöttébb jogos a kérdés: honnan örökölte volna az Árpád-ház a drágakövekkel kirakott szakrális csésze mellett a szakrális-rituális kürtök szerepét és használatát, ha nem a kései avar kor iráni eredetű türk hagyatékából? Teljességgel érthető, hogy a magyar tudomány, elsősorban Berze Nagy János30 és Moravcsik Gyula,31 továbbá más szempontokból a külföldi C. Pschmadt32 a csodaszarvastörténetek minden részletét aprólékosan tanulmányozták, mind az ógörög és latin, mind a bizánci források alapján. Elsősorban Apollodórosz és Pindarosz sorait. Berze Nagy János l927-ben megjelent nagy tanulmányában 33 csaknem minden forrásra és véleményre kiterjedően tárgyalta meg az üldözött szarvasra – ünőre vagy agancsos bikára – vonatkozó antik hagyomány-anyagot. Hosszabb idézet következik tőle:

29 30 31 32 33

László Gyulával. Életünk 1994:1-2, 73. Makkay 2004a, 22-26, további adatokkal. Berze Nagy 1927, I-II. Moravcsik 1914. Pschmadt 1911. Berze Nagy J 927, I-II.

19

'Apollodoros'34 és Pindaros35 adata a legfontosabb. Apollodoros szerint Heraklesnek Artemis szent állatát: a keryniai aranyszarvú szarvasünőt élve kell elfognia. Herakles az állatot sem megölni, sem megsebesíteni nem akarja. Az állat egy évi üldözés után a Ladon-folyón át akar jutni; Herakles elfogja, de az Apollon társaságában levő Artemis elveszi tőle. Pindaros szerint Artemis Heraklest Istriában, a hyperboreusok földjén, hová HerakIes a keryniai szarvasünő üldözese alatt jutott, magához fogadta. ... A Zeus és Taÿgete és az Arge és Sol36 mondáiból nyilvánvaló, hogy Taÿgete és Arge a szarvasünővel azonosak, Taÿgete azonban Artemis helyettesítője s Arge Artemisszel azonos, így a szarvasünővel, mely régtől fogva szimbólikus állata, Artemis is azonos. Az Apollodorosnál szereplő Ladon név nemcsak folyó neve, hanem a Hesperidák aranyalmáit őrző sárkányé is; ez gaia és Pontos unokája, maga a tenger, "mely a világot bekeríti”37 s a Hesperidákhoz tartozik, "kiknek szigete messze a nyugati tengerben fekszik." Herakles tehát a szarvasünőt a Hesperidák szigeténél, a föld szélén túl fekvő meseországban éri utól. Ezt Pindaros adata is igazolja, mely a mondának eredetibb alakját őrizte meg, mert a Herakles-mondának a harmadik hőstett után még szüksége volt a hősre, kire még kilenc nehéz feladat várt s az istennővel való szerelmi egyesülése a Dodekathlon kettétörését jelentette volna. Bármilyen hézagosak is egyenként ezek a hagyományok, annyit mégis elárulnak, hogy az Artemisszarvasünővel kapcsolatos mondákban eredetileg szerepelt egy hős, ki szarvasünőre bukkan, melyet folyóvízen vagy tengeren át követ; ez Artemis-istennővel azonos, akivel a boldogoknak a földön túl fekvő szigetjén szerelemben egyesül. ... Pschmadt abból a tényből kiindulva, hogy a mondák szarvasünőjének aranyagancsa van, holott ilyet a természetrajz nem ismer, továbbá, hogy Apollodoros adata szerint a keryniai szarvasünő Oinoieben élt, a nyilvánvaló elmondások [helyesen 34 35 36 37

Apollodorus, Bibl. II: v.3. Apollodórosz 1977, 54. Pindaros Ol. III: 5, és Sehol. Pind. Ol. III: 46.b. Hyginus 205. Kerényi Károly: Ascensio Aeneae. EFK 1923,39.

20

ellentmondások] magyarázatát kereste és megállapította, hogy Apollodoros szövegében a szarvasünő ή κερυνϊτιϛ έλαφοϛ; néven szerepel, ebből. a κερυνϊτιϛ; szó eredetibb κερνϊτιϛ; szóra megy vissza, mely egy semita szógyöknek görögös továbbképzése s jelentése: a szarvval ellátott, a ragyogó. Mivel pedig a szarvasünő azonos Artemis holdistennővel s az aranyaganccsal eredetileg fényképzeteknek kellett kapcsolódniok, gyanítja, hogy a görögök a kelet népeivel való érintkezés hatására "Artemisszel egy szarvasünőnek Képzelt csillagistennőt azonosítottak." 38 „Pschmadt mindezzel nem magyarázza meg azt, hogy – ha a κερυνϊτιϛ szó a szarvasünőnek. mint fényistenségnek jellegével van szoros kapcsolatban – a Louvre-ban őrzött versaillesi Artemis-szobron, . a nőstény-szarvas39 mégis miért van aganccsal ábrázolva,"40 fejeződik be az idézet, – Fölöttebb jogos a kérdés: egy szarvasünőt miért is ábrázoltak időnkint agancsosan? Jóllehet Berze Nagy ezt követő értelmezése (a szarv mint egy holdistennő fején látható, tehénszarvhoz hasonló holdsarlóábrázolás: Hekate és Io kapcsolata, bár holdistennői vonatkozása Artemisnek is volt) nincs híjával megoldási lehetőségeknek, az alábbiakban egy másfelé mutató összefüggésre fordítjuk a figyelmet, előtte azonban röviden áttekintve a nyilvánvalóan iráni eredetű hun legendára vonatkozó fontos megoldási kísérleteket, elsősorban Moravcsik Gyuláét. Moravcsik Gyula a szarvasünő és a tehén (Artem is és Io) feltűnően hasonló (Berze Nagy szerint lunáris) szerepének egybevetése után arra a következtetésre jutott, 41 hogy a két mitikus állatra vonatkozó monda Sozomenos idejében, a Kr. u. 5. század első felében tehát a hunokra vonatkozó mondában összefonódott, mert szerinte a szarvasünőnek útmutató szerepe 42 38 39

40

41 42

Berze Nagy 1927, l: 66-67. – Pschmadt 1911, 22-23. Pecz Vilmos: Ókori Lexikon, I: 247. – A művészet története. Az antik világ. Magyar fordítás: Faluba Kálmán. Barcelona, 1970. Budapest, 1986, kép a 127. oldalon. Berze Nagy 1927, I: 67. – Az ünő és a bika kettősségére a legjobb bizonyíték Thuróczy János krónikája, ahol ugyanazon a fejezeten belül szerepel cerva és cervus: Thuróczy [978, 27 és 28. Moravcsik 1914, 336-337. Mocsáron átvezető szerepe valóban nincs a forrásokban. A vala-

21

az ókori mondában nem volt, ezt a szerepet először a hunmondákban, éspedig a kimmeriai Bosporoson is átmenő és "az Io helyébe lépő tehéntől kapta" .... A szarvasünő- és az Io-monda egybefonódása azonban csak úgy történhetett meg, ..... hogy az üldözött s fején holdsarló-szarvat viselő Io-tehén képzete társult a szintén üldözött Artemis-szarvasünő képzetével. Ennek lélektani feltételei a két mitikus állat azonos lunáris vonatkozásaiban adva voltak. Ettől fogva a szarvasünő fejét is el kellett képzelni és látni a fény-szimbólumot jelentő szarvval s ez nem ment végbe az állat természetrajzi jellegének figyelembevétele nélkül: agancsot adtak neki. De mivel ez a holdsarló hoz kevésbé hasonlít, mint a tehén szarva, avégett, hogy a fény-szimbólum az agancson is kifejezésre jusson, aranyból képzelték el s ezért szól aranyagancsos szarvasünőről a Herakles-monda s azóta is a mai napig a hagyománynak sokféle változata.43 Megfontolandó, bár a kor analitikus kutatási szemléletének megfelelően bonyolult – és még régészeti emlékek szinte teljes hiányában megfogalmazott – megoldás! Kiemelem viszont Moravcsik keltezését: Artemisz és Ió szimbólumai ilyenfajta kialakulásának jóval előbb kellett végbemennie: még mielőtt Artemiszt és az aganccsal ellátott szarvasünőt ábrázolták volna, legalább is: mikor a monda agancsos szarvasünőről kezdett beszélni. Ez a nagyon korai időpont, a kezdet, egy terminus ante quem, egy jelenleg még meghatározatlan kor, amikor az ilyesféle mitikus történetek legelőször kezdtek agancsos szarvastehenekről regélni, nyilvánvalóan még rénszarvasok agancsot viselő nőstényeiről, amelyek borjúikat szoptatták, és amikor ezeket az állatokat még nem kapcsolták össze istennőkkel, különösen nem görög olümposzi istenekkel. Egy ilyen nagyon kori keltezés, mint látni fogjuk, jól megfelel László Gyula felfogásának, aki szerint az agancsos szarvastehén képzete igen régi, szinte őskőkori időkbe nyúlik vagy nyúlhat vissza: az akkor a fő vadászott állatnak

43

milyen céllal az őt üldöző hőst messze elvezető vagy akár a céltól eltérítő szerepe azonban igen: Héraklész útja az Aranyalmákig, vagy Reitiáig, sőt a Szkíthák földjéig. Berze Nagy 1927, I: 67-68.

22

számító rénszarvasok világába a jégkor végi felső palaeolithikumban. Berze Nagy és Moravcsik szinte teljes anyaggyűjtése és értelmezéseik rendkívüli jelentőségűek a kérdés kutatása szempontjából. Sajnos nem lett nemzetközi hatásuk. Egy nagyon fontos részlet azonban mindkettőjük figyelmét elkerülte. Az alábbiakban Jórészt erre a részletre akarom irányítani a figyelmet, továbbá a legendának valóban régi, ókori görög és szkítha forrásaira (és leleteire), sőt még korábbi, indoiráni összefüggéseire. Munkámban egy-két hivatkozáson kívül nem foglalkoztam H. von Sicard 1971-ben hazánkban megjelent cikkével, mert sem Berze-Nagy, sem Moravcsik sem László, de még Kerényi tanulmányát nem ismeri, és nem foglalkozott sem az ógörög, sem a szkitha kérdésekkel. Széles körű összehasonlításai bizonyára nagy hasznára vannak azoknak, akik általános összefüggésekkel foglalkoznak.

23

A görög alaptörténet Maga a görög alaptörténet Kerényi Károly mindenkinél több részletet Ismerő összefoglalásában44 a következő: 'Argos földjét nyugatról magas hegyvonulatok választják el Arkádiától: a Parthemon es az Artemision. Nevük – "A szűz hegysége" és "Artemis hegysége" – a szűzi nagy istennőre utal, aki Itt uralkodott. Artemis temploma az Artemision-hegység egyik csúcsán volt, s az istennőt is Oinatisnak, oinoébelinek hívták; Oinoé, "Borfalu", volt az utolsó helység és terület, mely még Argoshoz tartozott. Ide kellett most Heraklésnek elmennie, Eurystheus megbízta a harmadik feladattal: 45 vigye az aranyagancsos szarvast elevenen Mykénaiba. A szarvas Oinoé istennőjének a tulajdona volt, de az árkádiai Keryneia sziklán még Artemis elől is iparkodott elbújni. 46 Az egész vad Árkádia volt a 44

45 46

Kerényi 1997,240-241. Az alább következő antik források Kerényi jegyzetei alapján következnek. Az antik nevek magyar helyesírása Kerényi munkáiban eltér a mai akadémiai és egyéb ajánlásoktól. Így legnagyobb sajnálatomra nem tudtam következetes lenni, amikor más magyar fordításokat idéztem. Ahol lehetett, Apollodórosz 1977, 173-257 magyar névalakjait használtam. Hasonló gondokra lásd Szílágyi János György: Szirénzene. Ókortudományi Tanulmányok. Budapest, 2005, 8 Apollodorus II: v.5. Apollodórosz 1977, 54.

Kallimachos: Hymnus in Dianam, 98-113: Parrhasion lejtőjén vettél észre szökellő nőstény szarvasokat; nagy öröm! legelésztek a széltől csendes part mentén, a sötét kavicsos fövenyútnál, még a bikáknál is magasabbak, arany vala szarvuk; nyomban elámultál s ezt mondtad szolva szivedhez: "Méltó Artemis első zsákmányának e csorda. " Öt szarvas volt -és kutya nélkül futva utánuk, Egyet, amely Keladón folyamon kelt át menekülvén, Héra rendeletére, azért hogy Héraklésnak adjon még munkát, keryneiai befogadna. Artemis, Ó Szűz, Ó Tityos megölője, arany fegyvered és öved és aranyos szekeredbe fogád be szarvasaid s aranyos zablát fűztél vala rájuk.

24

legelője, s hozzá még az istennő helyei is Argos közelében. állítólag onnan járt le a parasztok földjeire, s pusztította a termést.47 De bizonnyal nemcsak ezért lett épp ő a harmadik szörnyállat, melyet Héraklés a nemeai oroszlán és a lernai hydra után elejtett! A szarvasteheneknek abban az időben sem volt agancsuk, s ha ennek volt, ráadásul aranyból való, akkor nem lehetett közönséges állat, csakis isteni lény. Azt is mesélték, 48 Artemis egyik társnője, Taygeté titánnő, akiről a Taygetos-hegység a nevét kapta, változott át büntetésből aranyagancsos ünővé, mert megengedte Zeusnak, hogy szeresse. Artemis büntette ezzel. Mások szerint49 Artemis így akarta őt megmenteni. De miután Taygeté mégis élvezte Zeus szerelmét, ő maga szentelte a szarvasünőt, mellyé át kellett volna változnia, engesztelésül Artemis Orthósiának.50 Nehéz itt az isteni állatot a héromától és az istennőtől megkülönböztetni. Amikor a féktelen óriásikrek, az Aloadák51 üldözték Artemist, Itt rögvest a menekülő szarvas-

47 48 49 50 51

Szép szarvas szekered hova is vitt el legelőször? Thrák Maimosra, ahonnan a szél, Boreas szele száguld és a köpeny nélkül járókra goromba fagyot hoz. Kallimachos himnuszai. Fordította Devecseri Gábor. Szerkesztette Kerényi Károly. Budapest, 1943, 35-36. A sorokban olyan elemek is feltűnnek, amelyek indoiráni sajátságokként is felfoghatók: a kocsiba fogott négy szarvas, nőstény szarvasok aranyaganccsal, az aranyos zablák. Euripides: Hercules ferens, 377. Euripides: Helena, 382. Pindaros: Olymp. 3.53. Pindaros: Olymp. 3.30. Az Alóaszok (Ephialtész és Ótosz), két óriás. Poszeidón és Iphimedeia, vagy Alóasz (Alusz aetóliai város királya) és Iphimedeia gyermekei voltak. Amikor kilencévesek lettek, és kilenc öl magasak, fejükbe vették, hogy megvívnak az istenekkel. Feltették az Osszát az Olümposz tetejére, az Osszára meg a Péliont, és azzal fenyegetődztek, hogy a hegyek tetejéről már elérik az égboltot, meg hogy a tengert is hegyekkel fogják feltölteni, és szárazföldet csinálnak belőle, a földből meg tengert. Ephialtész Hérára vágyakozott, Otosz Artemiszre. Még Arészt is megkötözték, de Herrnésznek sikerült visszalopnia öt. Végül Aphrodité Naxosz szigetén cselhez folya-

25

tehenet üldöző ikerpár (vagy két testvér) Hunor és Magor ötlik az ember eszébe. Ez ismét egy olyan elem, amely szerint a hun történet jelenleg ismert formájában régi – ógörög – előzményekre megy vissza. 52 ő maga volt az üldözött szarvasünő. A legszabatosabban úgy lehetne megfogalmazni, hogy egy aranyagancsos isteni lény csalogatta üldözőjét, Héraklést maga után. Nem abban rejlett a szarvasgím [bikának álcázott, agancsossá tett ünő] terhes, veszélyes és nyugtalanító volta, hogy különösen vad volt,53 mint egyesek hitték, s képes volt felvenni vadászával a harcot, hanem hogy menekült, és a vadász nem bírta üldözését abbahagyni, mindenáron el akarta ejteni a ritka vadat. Üldözése azért volt veszedelmes, mert az ismert vadászterületen túlra vezetett, egy másik országba, ahonnan soha nincs visszatérés, Ezért kellett Héraklésnek a gímszarvast foglyul ejtenie, nem pedig lelőnie, ami könnyű lett volna a kiváló íjásznak. s amit egy nagyon késői változat szerint 54 meg is tett. Megint csak nem holmi közönséges vadászat volt, amivel megbízták. A gímszarvas először elmenekült előle Oinoéből az Artemision-hegységbe, azután tovább egész Árkádián át le a Ladon-folyóig, Minthogy a hérósz sem megölni nem akarta, sem megsebesíteni, egy egész éven át üldözte. 55 Hogy hova vezette őt az üldözött állat ez alatt az idő alatt, Pindaros egyik ódájából tudjuk meg – a vadolajfaágról van benne szó, amit Héraklés Olympiába vitt, hogy a győztes koszorúja legyen – , és egy régi vázafestőtől is. Istriában, így szól az ének. 56 Artemis lépett az

52

53 54 55 56

modva végzett velük. Szarvas képében közéjük ugrott, s amikor célba vették volna a vadat, egymásba fúródott a gerelyük. A forrásokra lásd Od. 11: 305-320, valamint. Apollodorus II: vii.4. Apollodórosz 1977, 16-17. Vö. még Hyginus: Fab. 28. Itt rögvest a menekülő szarvastehenet üldöző ikerpár (vagy két testvér) Hunor és Magor ötlik az ember eszébe. Ez ismét egy olyan elem, amely szerint a hun történet jelenleg ismert formájában régi – ógörög – előzményekre megy vissza. Hyginus: Fab. 30. Euripides: Hercules ferens, 378 Apollodorus II: v.3. Pindaros Ol. 3: 26.

26

üldöző elébe. Ott, az Adria legészakibb zugában, a Timavus torkolatánál volt az istennőnek egy ligete, ahol azt mesélték, békében éltek a szarvasok a farkasok mellett. 57 A vidék lakói, a venetusok, Reitiának nevezték az istennőt; ez az Orthia vagy Orthósia név fordítása lehet. Odaérkezett az üldözött és üldözője, Apollón szent népe, a hyperboreusok országán át, 58 s az Istria név ugyanúgy jelölte az ő földjüket is, mint a félszigetet a Timavusnál. Istna túlnani országából hozta Héraklés a vadolajfadugványt az akkor még fátlan Olympiába. Egy régi vázakép viszont azt mutatja, hogy az üldözés során még messzebbre jutott Túlnanra, egészen a Hesperisek kertjébe. A gímszarvas az aranyalmák fája alatt áll, s két nő őrzi, a Hesperisek. E szerint a kép szerint Héraklés épen került ki a Túlnan-maradás veszélyéből, s visszaindult, s egy másik szerint zsákmányként magával vitte az aranyagancsot.59 Apollodórosz története ellentmondásos,60 de nincs minden tanulság nélkül. Hiszen az általa előadott változatban a hérosz először élve akarta elfogni, de végül lenyilazta a szarvast, majd elevenen elvitte Mükénébe: Ez az aranyszarvú állat, Artemisz szent szarvasa Oinoéban élt. Mivel Héraklész sem megölni, sem megsebesíteni nem akarta, egy álló esztendeig üldözte. A szarvas végül is kifáradt az üldözéstől, és az Artemiszion-hegyen keresett menedéket· onnan azután a Ladon-folyóhoz igyekezett, hogy átkeljen rajta. Ekkor azonban Héraklész célba vette a nyilával, és sikerült is elejtenie. Vállára vette, és sietve elindult Árkadián át hazafelé. Útközben összetalálkozott Apollónnal és Artemisszel, az utóbbi szemrehányást tett neki, amiért meg akarta ölni a szent állatát. Héraklész a végzetre hivatkozott, és kijelentette, hogy Eurüsztheusz a vétkes; végül is sikerült lecsillapította az istennő haragját, az állatot pedig elevenen elvitte Mükénébe. 61 A megoldás: Héraklész nem ölte meg az állatot, csak megkísérelte, hogy megölje. Tehát nem elejtette, mint a magyar 57 58 59 60 61

Strabón 5: 1.9. Pindaros Ol. 3: 31. Kerényi 1997, a 91-92. képek. Apollodorus II: v.3. Apollodorosz 1977, 54.

27

fordítás tévesen hja, hanem csak rálőtt. Arról a mesebeli képességről van szó, hogy a csodaszarvasok el tudják téríteni a rájuk kilőtt nyilakat: mint az alább olvasható Brahmadattatörténet is mondja: ezek a szarvasok elég okosok ahhoz, hogy, elkerüljék a nyílvesszőket.62 Éppen. úgy, ahogyan a legkésőbbi iráni forrásaink, a nart eposzok részletei elbeszélik. 63 Semmi kétség: a nart történetek részben azt bizonyítják, hogy valóban ősi indoiráni eredetű mondáról van szó. Másrészt azt, hogy a hun -és az Árpádi magyar -monda szoros szálakkal kapcsolódik, akár egyes részletekben is (két vadász, a szarvas eltűnik a vízben, a sebezhetetlenség), a nart történetek iráni (indoiráni) előzményeihez.64 A továbbiakban főleg az foglalkoztat majd bennünket, hogy egy nőstény szarvas fejére időnkint miért kerül arany agancs. Lássuk először az ábrázolásokat!

62 63

64

Lásd lentebb, a 106. jegyzetnél. Az egyik változat szerint Uryzmag, a vadász "az egyik napon a nádasban vadászott. "Egyszerre csak látom ám, mintha a nap ragyogna fel a nád között, és egy dámszarvast pillantottam meg a tisztáson. A szőre tiszta arany. Megközelítettem egy céllövésnyire, céloztam, és éppen ki akartam lőni nyilamat, amint egyszerre csak az összes nyilam szétszóródott és eltűnt valahová – egy sem maradt a tegezben. Kikaptam a kardomat, de a kard kiugrott a kezemből és nyilván csak a jó Isten tudja hova – eltűnt. A dámszarvas egy pillanat alatt elinalt, Üldözőbe vettem, de mintha a föld nyelte volna el. A következő éjjel Szoszlan-nal megismétlődött az eset. Kiderült, hogy a dámszarvas alakjában a Nap Lánya, Acyruhsz jelent meg a két vadásznak. További részletekre Istvánovits – Kulcsár 2000,354-372. Istvánovits – Kulcsár 2000, 353-354.

28

Szkítha kori és rokon tárgyi párhuzamok Agancs szoptató szarvasünőn – szarvasmaszk lovon László Gyula mág 1942-ben a garcsinovói szkítha lelet (egy bronz préselő minta65) tanulmányozása közben figyelt fel arra, hogy a leroskadó, és egy oroszlángriff és egy ragadozó madár által marcangolt szarvas testére más állatok fejét is rámintázták: a lerogyó állat első combjára egy nagy ragadozó madár [leginkább sas] fejét, agancsának tövére egy oroszlánét, míg az agancs ágain kos- és madárfejek ülnek. Ezeknek vagy tisztán a művészi stílusban volt szerepe (mint azt egykoron Fettich Nándor gondolta volt), vagy – mint Alföldi András vélte – határozott világszemléleti hátteret sejtetnek, "amely népmeséinkben még ma is megvan és abban nyilvánul meg, hogy az üldözött és az üldöző emberi alakjukból a legkülönbözőbb állati formákba átváltozva folytatják küzdelmüket.”66 László Gyula szerint tehát a szkítha lószerszámokon "a felszerszámozott ló megjelenését uralkodó módon szabták meg ezek a más állatokat képviselő, villogó arany, aranyozott bronz vagy bronz fémdíszek. A lónak ilyen módon való díszítésére s ennek a díszítésnek a díszítőízlésen felüli okára, kiemelkedő példák a Krisztus születési körüli időkből, Közép-Ázsiából előkerült rénszarvasmaszkok".67 65

66

67

További részletekre lásd Nándor Fettich: Der skythische Fund von Gartschinowo. Budapest. 1934, valamint László 1967, az ábra a 4445. oldalakon. Alföldi 1931, passim. – László 1942,45-46, hivatkozással Fettich Nándor véleményére. László ugyanebben a jegyzetben kitért a rekonstruált szkítha lószerszámok és a magyar folklór kapcsolataira, és felfogása érthetően sokban rokon Berze-Nagy imént összefoglalt asztrális magyarázatával: "Egy-egy [dunántúli és székely] regösének a keresztény szimbolika hatását leszámítva szinte elevenen élő leírása a szkíta szarvasábrázolásoknak s kétségtelenül összefügg a honfoglaló magyarság magával hozta szarvasmithossal is. A

29

Egy évvel később jelent meg László Gyula következő értekezése, amelyben először röviden elvetette az ilyesféle szkítha lószerszámok és lószerszám-homloklemezek Alföldi András, M. Rosztovcev H. Schmidt és mások adta értelmezését (például azt, hogy a homloklemezek egyféle védőszerepet betöltő πότνια θερών-ábrázolások lettek volna).68 Hanem szerinte: "az ábrázolások egykori jelentésének megfejtésekor becses útmutatást adnak a Pazyryk-i kurgán lovain talált arany rénszarvasmaszkok. A szarvassá változtatott ló képzete igen mélyen gyökereződhetett benne a steppei népek gondolatvilágában, mert a gondolat csökevényei ... szinte napjainkig élnek. Nem hiszem, hogy a rénszarvasmaszk ... a halotti kultusszal lenne összefüggésben .... A pazyryki maszkokat ugyan nem láthattam, de a maszkokkal azonos jelentésű homlokdíszeket és kantárvereteket a kievi történeti múzeumban alaposan megvizsgálhattam. 69 Ez utóbbiakon olyan erős kopásnyomokat figyelhettem meg, hogy ezek kizárják azt, hogy az öntvények csak a halotti kultusz céljait szolgálták volna, ellenkezőleg, biztos, hogy a mindennapi életben vagy ünnepélyes alkalmakkal gyakran használt lószerszámon voltak. ... A magam részéről a lényeget abban látom, hogy a lónak más megjelenést igyekeztek adni, mint amilyen igazában volt, mint ahogyan a samán lábára is karmok kerülnek, homlokára tollak s más állati jelképek, hogy feladatának megfelelhessen .... Valószínű, hogy a lónak szarvassá változtatásán kívül ... mindazokat a tulajdonságokat ráruházták a lóra, amelyekre az akkori állatvilág vadászatakor szükség volt. A párducot ló nem éri

68 69

csudafiúszarvas homlokán van a fényes nap, oldalán az árdeli szép hold, jobb veséjén égi csillagok, szarvai hegyén százezer szövétnek, arany perecek stb. A szarvas testén lévő astrális jelképek (amelyeknek állati megfelelői az ókorban általánosan értett szimbolikát alkottak) tehát azt jelentik, hogy a szarvas képében ember, méghozzá égi küldött rejtőzik." László 1943,41-43. László Gyula és Fettich Nándor szakmai látogatására a kijevi Nemzeti Múzeumban a német megszállás idején (1941. december 3tól 1942. január 19-ig) lásd: H. Феттих: Каївский щодєнник. Kiev, 2004. София-A Press. A füzetet Tóth István kedves barátom szívességéből ismerem.

30

be, csak párduc, a sassal csak egy sas versenyezhet, a szarvast és a madarat csak szarvas, illetőleg madár éri utol s az oroszlánnal csak oroszlán tud megküzdeni. Valami ilyenféle gondolat kellett a ló felszerszámozásának hátterében legyen. Ezt a gondolatot esetleg fokozhatták is, tehát minden állat üldözésekor egy gyorsabb és vadabb állat tulajdonságai segítették a lovat és a vadászt. ... Nem elhárító-apotropaikus, hanem erőtfokozódinamikus értelmet látok a szkíta lószerszámban s általában a szkíta művészet halmozott állatstilizálásaiban. Sok minden színezhette ezt az alapfelfogást, így éppen a szárnyak gyakori, szinte törvényszerű jelenléte bizonyára egy tőből hajtott a görög Pegasos képzettel.70 A lónak más megjelenést vagy tulajdonságot adó állati attributumok között tehát legelsőként ott van a szarvasagancs, továbbá a saskarom és a sasszárny (egyfajta griffmadár). A Pégaszosz-témára alább visszatérek. A szarvas (vagy a szarvasmaszkos ló) és a sasszárnyak kapcsolatát új megvilágításba helyezik a Rig-Védából alább idézendő adatok. Az viszont igaznak látszik, hogy az agancsos szarvasünővel és a szárnyas csodalóval kapcsolatos ógörög képzetek és a szkítha-kori leletek egy közös tőre mennek Vissza a sztyeppe nagyon régi múltjában. László Gyula későbbi munkáiban egyre újabb és újabb részletekkel gazdagította felfogását. 1967-ben írt részletesen arról, hogy a "Képes Krónika egyik festményén a szarvasünő agancstalan,71 mint ahogyan a hazai és az európai szarvasok nőstényei valóban agancstalanok. Később értjük majd meg, hogy miért vetettük fel ezt a – látszólag értelmetlen – kérdést; akkor ébredünk rá fontosságára, amikor majd látjuk, hogy az e könyvben [László 1967] ábrázolt többi szarvas mindegyike agancsot visel, pedig tudjuk róluk, hogy nőstényszarvasok", Hosszabb bevezetés után, amely a Lascawc-i barlang 'varázslójának' szarvasmaszkos ábrázolásával indul, 72 László a 70 71

72

László 1943, 44-45. Az én kiemelésem. A miniatúra Hunor és Magor meótiszi vadászatát ábrázolja a Képes Krónika 5. képén, az 5., utólag számozott oldalon: quibus [Magor et Hunor] in deserto cum cerva occurrisset. A lascaux-i ábrázolásra lásd Makkay 1999a, 56-71, az 1-3. ábrák.

31

következőképpen folytatja az elemzést: 'A szarvasünő tisztelete tehát, úgy látszik, a [jégkor vége után] északra vándorolt vadásztörzseknél alakult ki, majd később innen sugárzott le egészen Görögországig (hiszen Artemis istennő kísérője is az agancsos szarvasünő) ... Kelet-Európa és Szibéria erdős területeinek és füves pusztaságainak régi és mai művészete tele van szarvasábrázolásokkal. ... Van azonban egy nagy bökkenője e nagy gazdagságnak: minden ábrázolás agancsos szarvast, mai tudásunk szerint tehát hímszarvast [szarvasbikát] ábrázol. ... A Kaukázus feletti síkságon lévő "Hét testvér kurgán" egyik sírjában talált szkítakori melldísz [l. kép] adja meg a feleletet: a hatalmas agancsú szarvas ugyanis szoptatja kicsinyét; tehát agancsos szarvasünőt ábrázolt a szkíta mester. Az összes eurázsiai szarvasfajták közül – amint tudjuk – csak a rénszarvas nőstényének van agancsa. Úgy látszik tehát, hogy a szarvasünőnek ősanyaként való tisztelete az erdős területeken, a rénszarvasvadászok és -tenyésztők közt alakult ki, bár rénszarvas az időszámításunk előtti évezredben a füves pusztákon is élt. ... Az Altaj-vidéki temetkezésekben a fejedelmi halottal eltemetett lovat szarvasálarccal "változtatják" szarvassá – mintha szarvas vezetné a halottat másvilági útján.73 Itt tehát László Gyula mintha kissé megváltoztatta volna korábbi, a halottkultuszt elutasító álláspontját. Ugyanakkor (a maszkkal) a szarvassá változtatást, illetve a szarvasünőnek aganccsal való felszerelését feltételesen igen régi időkre, a felső őskőkorra vezette vissza, és déli – legalábbis görögországi megjelenésében – északi, sztyeppei-tajgai hatásokra gyanakodott. Azóta a szkítha kori szarvasmaszkos – vagy rénszarvasmaszkos? – ábrázolások száma a László által rajzban közölt két (pazürüki és a Hét Testvér kurgánokból való) példányon kívül74 alaposan megszaporodott. Ezeknek – és rokon példányaiknak – a korántsem teljes listája következik, a. Egy aranyozott ezüst ló-melldíszt vagy ruhadíszt találtak a 73 74

László 1967, 33-38. László 1967, számozatlan képek a 37-38. oldalakon, illetőleg László 751970/1974 = 1974, az 53. ábra, további irodalommal.

32

Hét Testvér Kurgánok egyik sírjában (kubányi terület, Krasznodár vidéke), amely a Krisztus előtti 5. századba keltezhető. Agancsos szarvas látható rajta, amely borját szoptat ja (l. kép) 75. A lemez alsó részén kiterjesztett szárnyú sas figurája látható, a legalsó része erősen sérült. A sírból (vagy a kurgánból?) egész sorozat nemesfém edény is előkerült. Vannak közöttük az achaimedina Perzsiából importált ezüst és arany rhütonok is, továbbá nagyon ritkán előforduló, aranyozott ezüst attikai tálak. Egy másik érdekes edény az ötödik század harmadik negyedéből való ezüst külíksz, amelyre a 6. halomban bukkantak rá. A középső rész többalakos kompozíciója valószínűleg Odüsszeusz és Pénelopeia találkozásának valamelyik jelenetét ábrázolja. b. Szintén a Hét Testvér Kurgánok egyikében, a hatodik halomban találtak egy bronzból öntött lószerszám-homlokdíszt, amelynek ábrázolásán egy fantasztikus madár (sas) fején szarvasagancs látható (2. kép). Vele együtt volt több hasonló homlokdísz is, amelyek agancsos szarvasbika-fejeket mutatnak (3-4. képek).76 c. Lófejekre fémből, bőrből, szőrméből készített maszkok kerültek elő az altáji Pazürük különböző sírjaiból. Az egyiket az 1. számú kurgánban találták, és állatküzdelmi jelenet látható rajta: szarvas és egy szárnyas oroszlángriff van harcban egy tigrissel (5. kép).77 Ugyanebben a kurgánban találtak más lófej-maszkokat vagy fejdíszeket is, amelyek nagyrészt szőrméből készültek, és szarvasagancs volt rájuk helyezve, amelyet részben egy szőrmetigris borított (6-9. képek).78 További ilyen maszkokat a 2. és az 5. 75

76 77 78

The excavations of V. Tiesenhausen, 1878. László 1967, ábra a 37. oldalon. László 1970/1974 = László 1974, az 53. ábra a 100. oldalon. Az aranyozott ezüst darabot a 18 m magas második kurgánban találták (ez volt a legmagasabb az egész kurgántemetőben). Egy rövid bőrkabátot díszített: Artamonov 1970, 38, és a 113. tábla. Közölte Ellis H. Minns: Scythians and Greeks. Cambridge, 1913, Pl. 105. A kurgán feltárására lásd Galanina – Grach 1986, 7 (az 1873-as ásatások fényképével!), 61-62, és a 117. tábla. Galanina – Grach 1986, a 68-69. képek a 69. oldalon. Rudenko 1963, 219-220, a 134. kép, és a 71. tábla 2. Rudenko 1963,214 és 219, valamint a 71. tábla l. – László Gyula

33

kurgánok sírjaiban is felfedeztek. Az egyik, szinte épen megmaradt darabot az 5. kurgánban találták: ennél egy bőrből készült agancsos szarvasfej volt elhelyezve egy vékony bőrmaszk homloki részére (10-11. képek).79 Egy másik, lényegében hasonló szerkezetű emlék egy lófej homloki részére készített maszk a 2. kurgánsírból, amelyen bárány fi9Mrája ül, annak fején pedig egy kakas szobrocskája (12a-b. képek).80 d. Cafrang (tehát a lószerszám fejdísze), amelyet 1947-ben találtak a 2. számú pazürüki kurgánban. Agancsos szarvasfej formájára készült. Ez a különös darab bőrből és fából van, és állatküzdelmi jelenetet ábrázol: egy támadó griff agancsos szarvasbika fejét tartja a szájában. A bőrből való agancs csúcsain hosszú nyakú kakasok láthatók.81 A griff és szarvasbika ilyen különös együttese volt egy ló fejdísze (13. kép).82 A pazürüki 2. kurgán egyik férfi-temetkezésében a karok tetoválva voltak. A bal karon igen jó állapotban megőrződött minta egy olyan ló alakját mutatja, amelynek fején szarvasagancsos maszk látható (14. kép).83 e. Kijev térségében a zsurovkai szkítha temetőben a Kr. e. 5. századba keltezett 401. halomban találták meg egy lószerszám

79

rekonstrukciós rajza (1967, ábra a 38. oldalon) feltehetően Rudenko 1953,71. tábla l-2, és 72. tábla 3-5 alapján készült. Vagy egy olyan rekonstrukció alapján, amely egy számomra ismeretlen Rudenkomunkában jelent meg. Rudenko 1963,224-225, és a 72. tábla 3-4.

80

Rudenko 1963, a 137. ábra, valamint a 72. tábla 5, a 396. oldalon található leírással.

81

Rudenko 1951, 78., 307, és a 25. tábla l. Egy hasonló (vagy ugyanez a?) darab: ibid. 28. tábla l. – Rudenko 1953, 307, és a 84. tábla 4: a 2. kurgánból. A restaurált cafrang: Oro 2001, a 41. ábra a 78-79. oldalakon. – Aruz et al. 2000, Catalogue no. 195. -Egy lényegében hasonló ábrázolásra lásd Samashev -Mylnikov 2004, no. 16. a 28. oldalon: egy griff alakú zablapálca töredéke, amely griff egy növényevő (szarvas) fejét tartja a csőrében, és egy szkematikus agancs van a feje tetején. Lásd a 13. ábrát is! Aruz et al. 2000, Catalogue no. 195, az l-2. nézet, további hivatkozásokkal. Rudenko 1953, a 83. ábra.

82

83

34

kantárzatának részét, egy arany cafrangot, amelynek felső részén összekuporodott helyzetű, behajlított lábú szarvasbikák domborműves kivitelű ábrázolása látható, madarakat és madárfejeket ábrázoló más domborított díszek társaságában (15. kép).84 f. A pazürüki l. kurgán sírjában került elő egy kantárzat, amely fából, bőrből, bronzból és aranyból készült. A Kr. e. 5. századba keltezik. A rekonstrukció szerint egy agancsos szarvas figurája foglalta el a homlokdíszközepét, egy sas, valamint hegyi kecskék fejével együtt (16. kép). 85 Az 5. kurgánban is találtak hasonlót: a kantárt együtt a zablákkal, a homlokszíjon van az agancsos szarvasfejet ábrázoló figura (17-18. képek). 86 Ugyanilyen kantárzatokat találtak a hasonló korú Al-Alaxa-i temetkezésekben (19. kép),87 valamint a Kuturguntas-i kurgán sírkamrájának leletei között is (20. kép).88 g. Egy lurisztáni típusú bronz zabla rajzát közölte László Gyula, amelyet a Kr. 9-8. századba kelteznek (21. kép). A zablapálcák egy-egy, szarvasborjat szoptató agancsos szarvast ábrázolnak.89 E darab azt bizonyítja, hogy a megfelelő mitikus képzet már azoknak az iráni nyelvű törzseknek a hitvilágához is hozzátartozott, amelyek Elám területén éltek a Kr. e. első évezred első negyedében, ahová a 2. évezred második felében a sztyeppéről kerültek el. Ugyanez a következtetés vonható le annak a bronz lemeznek az alapján, amely a Kaukázustól délre, Kelet-Grúziában a Tlij-i temető 74d (I.) sírjából került elő (22. kép). Keltezése a Kr. e. 8-7. század. Poncolt-domborított mintája szarvasvadászatot mutat harci jelenetek társaságában. A lovas férfiak – harcosok és vadászok – nadrágban vannak, fegyverük a reflexíj és a tegez, az 84 85

86

87 88 89

Galanina – Grach 1986, a 71. ábra a 71. oldalon. Oro 2001, a Fig. 26. az 55. oldalon, és a Fig. 36. a 74. oldalon (a rekonstrukció). Rudenko 1953, a 127. ábra. Lásd a 2. kurgán rekonstruált darabját: Rudenko 1953,223,72. tábla 5, és a 137. ábra. Polos'mak 1994, az 54. ábra. Polos'mak 1994, a 108. ábra László 197111974, az 52. ábra = László 1974, az 52. ábra. – C. R. Ghirsman: Persia. 1964, a 75. tábla után.

35

egyik ló nyakáról levágott emberfej csüng le. A jelenet egyrészt jól hasonlítható a szarvast üldöző és azt nyilával végül elejtő – vagy csak elfogó – Héraklész történetéhez. 90 Másrészt középiráni kori (szarmata és alán) lovas harcosok ábrázolásai~9z, amelyeken a kantárzatra függesztett levágott emberfej látható. 91 Ismerjük továbbá a törökországi Kastamonu-ban nem régen talált bronz tál bevésett díszítését (23. kép). Keltezése a hettita birodalom fénykora, a Kr. e. 13. század. Ez akár úgy is felfogható, mint a mitikus szarvasvadászat ábrázolásának jelenleg ismert legrégibb prototípusa: az értelmezés szerint az íjjal felfegyverzett gyalogos harcos szarvasokra vadászik egy háziasított szarvas segítségével, annak fedezete mellett. A szarvas orrába fűzött kötél a vadász2 derekához van kötve. A jelenet rituális vadászatot ábrázolhat.92 h. A Tuva térségében 1961-ben végzett ásatások során találtak egy 13 cm hosszú, csontból faragott övlemezt, amelyen egy behajlított lábakkal lekuporodó ló látható. Az Altáj-Szaján vidék 5. századi szkítha leletanyagába tartozik, és a Saglij községben a Saglij-Bazhi II lelőhelyen álló 13. kurgánban találták. A ló homlokából gazdag díszítés indul ki, amely felfogható szarvasagancsként is. De a csigavonalas minta akár a befont sörény ábrázolásaként is értelmezhető. 93 Emlékeztetek itt 90

91

92

93

Mint fentebb láttuk, egy arany agancsos isteni teremtményt, a keryneiai szarvastehenet üldözi Héraklész. Elevenen kell elfognia az állatot, nem szabad lelőnie, ami egyébként egyszerű dolog lett volna egy olyan kiváló íjásznak. És ami egy változat szerint meg is történt: Apollodorus Il: v.3. Lásd még fentebb és lentebb is! Lásd Makkay 2002, 13-14, további irodalommal. Istvánovits – Kulcsár 1997, 158-160 a szokás iráni eredetére. Legújabban Bálint Csanád elutasította a szokás, a kantárzatra akasztott levágott fejek megszokott ethnikai besorolását (Bálint 2004, 424-425), és utalt E. R. (Kezia) Knauer tanulmányára. Observations on the „Barbarian" custom of suspending the head of vanquished enemies from the neck of horses. Archaologische Mitteilungen aus lran und Turan. BerlinTeheran. 33, 2001, 283-332. Hethiter 2002, 232-233, és az Abb. 18. a 232. oldalon. Cal. No. 101. a 342-343. oldalakon. Artamonov 1973,81, a 105. ábra. – Oro 2001, 81 és 149, továbbá

36

egy védikus szövegnek arra a részére, amely aló sörényét agancsnak látja (24. kép).94 i. Fantasztikus állatnak, mesebeli ló ábrázolásának tartják azt a darabot, amelyet újabban fedeztek fel Kína északnyugati részén, Sanszi tartományban, és keltezése a Kr. e. 4. század. Egy aranylemezről van szó, amely feltehetően Kínában készült, de a peremvidékein élő nomádság számára. Jellegzetes lófigurát látunk rajta, fején hatalmas aganccsal, amelynek csúcsain ragadozó madárfejek ülnek. A tárgyat a 'lószörny' megjelenítésének vélik (28. kép).95 k. Berek sírmezeje Kazakisztánban, négy ország (Kazakisztán, Kína, Oroszország és Mongólia) területének találkozásánál van. A 11. sírhalom a legnagyobb méretű kurgán, keltezése a Kr. e. negyedik század. Részben kirablott sírkamrájában egy hordó alakú bödönkoporsóban egy férfi és egy nő földi maradványaira bukkantak. A kamra északi fala mentén 13 ló teteme volt. Felnyergelve és felkantározva temették el őket, többségük fején maszk volt (26. kép). Ezek némelyike hegyi kecske fából készült szarvával volt ellátva, amely a különböző anyagokból álló maszk homlokát díszítette. A szarvak hossza az egyik maszknál 725 és 735 mm volt (27. kép). Egy másik esetben egy fából faragott nagy griff tartozott a ló fejdíszének felső részéhez. A fülek között helyezkedett el a maszkon, a sörényt jelző díszek előtt.96 I. Végül megemlítek egy színtiszta aranyból készült kalapált övlemezt, amely egykor Nagy Péter cár Szibériai Gyűjteményéhez tartozott, és szórványleletként 1844 előtt került oda (25. kép). A Bajkál-tó vidékén találták, Verhnyeudinszk környékén, tehát Ulan-Ude területén, ami ma akár Mongóliában is lehet.

94

95

96

Cat. Fig. 44. – Aruz et al. 2000, 7, és No. 197. a 274-275. oldalakon, további irodalommal. Rig-Véda I: CLXIlI.1, 9, 11. = Griffith 1889/1987. I: 230-231. A kommentár szerint (232. oldal) a horns made of gold kifejezés (arany szarvak) jelképesen a sörényt jelentik. Oro 2001, 149, Fig. 51, utalással egy csak nehezen hozzáférhető katalógusra. Lásd még Aruz et al. 2000, Fig. 6. a 8. oldalon. Samashev – Mylnikov 2004, 11-12 és 73-75, továbbá Figs. 27-28, 41-43, 285-97305, végül 306-311, (a fából faragott griff).

37

Keltezése a Kr. e. 5-4. század. Hátoldalán textilmaradványok őrződtek meg, és két karika van a felszerelés számára. A lemezen egy fantasztikus ló látható, amely egy nagymacskával bonyolódott küzdelembe. Feje csőrszerű, és hétágú agancsa van, amelyek mindegyike madár, valószínűleg sas fejében végződik, hasonlóképpen a sörény és a csavarodó farok is. A test egyes részeit domborművek díszítik: a vállat egy madáré, a testet és a hátsó lábakat pedig egy csőrével egy kos fejét megragadó madáré (párhuzamaként lásd fentebb a 'd' tárgyat). A lovat maszkos ábrázolásként írják le, hasonlóképpen a pazürüki, valóban maszkban eltemetett lovakhoz.97 ***

Az agancsos szarvastehenek korszaka E rövid, és bizonyára korántsem teljes szemle után térjünk vissza László Gyula nézetéhez. Valamivel 1967 után megismételte feltevését, mely szerint az agancsot öltött, átalakult szarvasban való "hit az északra húzódott ősvadászok hitéből sarjadt ki". Eredetileg a felső palaeolithikum rén-és vadlóvadászainak vallásához tartozott, akik a jégsapka elolvadását követve, a 12. és 6/5. ezer közötti évezredekben, a mezolithikumban követték az északra vándorló réneket is98. Felfogását könnyű értelmezni az ősrégészeti kutatás mai rendszerében is: az északra vándorló ősi vadásztörzsek a keleti Gravetti művelödés-kör felső palaeolith és epipalaeolith csoportjaival azonosíthatók, akik akkoriban a területileg a mai sztyepp ének és füves sztyeppének megfelelő, akkor inkább tundrai jellegű területeken éltek. Ennek a Rajnánál kezdődő, hatalmas kiterjedésű kulturális térségnek a keleti részén, a Kárpátok és a Volga-Kaszpi-vidék közötti sztyeppén élő felső őskőkori őslakosság nagy valószínűséggel a legkorábbi indoiráni dialektus-egység beszélőinek elődeivel azonosítandó. Szerintem az indoiráni nyelvű népek ősei a jégkor vége után ezen a hosszú 97

98

Rudenko 1962,42, és a 4. tábla 2 (elölről), valamint a 27. tábla I (a lemez hátoldala). – Oro 2001, Fig. 12. a 47. oldalon. – Aruz et aI. 2000, 7, no. 210. László 19701l974, 97.

38

európai sztyeppei sávon alakultak ki, azokból a Keleti Gravetti csoportokból, amelyek nem követték észak felé a jég visszahúzódását és a rének felvándorlását, hanem ősi területeiken maradtak. Ezzel párhuzamosan megtörtént az indoeurópai nyelvű népek első dialektizálódása. A Dnyepertől keletre eső sztyeppei sávon a régészeti leletanyag fejlődése rendkívüli kontinuitást mutat a mezohthikum elejétől egészen a hun korig (a Kr. e. 4. század végéig). Ezt a folyamatosságot bátran tekinthetjük népi és nyelvi folyamatosságnak: az indoiráni, majd ősiráni és óiráni nyelvű törzsek-népek szinte zavartalan helyi továbbélése tapasztalható évezredeken át. Régészetileg a kurgánsíros vagy gödörsíros, katakombás, gerendavázas, kimmer, szkítha, szauromata, szarmata és alán leletanyagok, illetve népek egymást követő, évezredekig tartó sorozata jelzi ezt a töretlen fejlődést, gyakorlatilag ugyanazon a területen. 99 Ez a folyamatosság megengedi akár annak a feltételezését is, hogy felsőpalaeolithkori eredetű mitikus elemek – például egyfajta csodaszarvastörténet – akár egészen a szkítha vagy szarmata időkig tovább élhetett, gyakorlatilag azonos vallási rendszerben és ideológiában élő népek életének hosszú során át.

99

Makkay 2004, 95, további irodalommal.

39

Indoiráni források László Gyula a szarvasüldözés jelenetéhez, valamint az agancsos szarvasünő képzetéhez fontos iráni adatokat tett hozzá. Az egyik történet egy olyan középiráni perzsa mese, amely a kínai Ruszvansád herceg szarvaskalandjáról regél, és László szerint a mi mondánkkal, az üldözött szarvasünő történetével rokon: Ruszvansád herceg, a kínai császár fia az erdőben, vadászat közben egy csodálatos szarvast pillantott meg: szőre kék volt, szeme, mint a rubin, patája csillogott, mintha színarany lett volna. Ez a szarvas mindig tovaszökellt előtte, elejteni sohasem tudta. V égre egy kis tó közepébe ugrott s ott eltűnt vadásza elől. Az elalvó Ruszvansádot vidám zeneszó, gyöngyöző nevetés ébresztette fel. A hangokat követve egy csodás márványpalotába jutott, s ott tucatnyi szép fiatal leány gyűrűjében, trónszékén ülve, egy tündöklő szépségű leányt pillantott meg. Kérdésére, hogy ki lenne ő, azt felelte: Csak egy szelíd gímszarvas vagyok, nevem Sehrisztáni, Tündérország királynője vagyok." Próbatételek után egymáséi lesznek, majd még újabb kalandok várnak reájuk, de ezek már nem érdekelnek minket.100 Kerényi Károly 1930-ban megjelent tanulmányában fontos szerepet tulajdonított Ruszvansad és a leány, Sehrisztáni történetének. Az ő változatában (amely némileg eltér Lászlóétól) Kína királya vadászat közben egy fehér szarvasünőre akad. Ennek kék és fekete foltjai is vannak, aranyperecek a négy lábán, a hátán pedig díszes nyeregtakaró. A király üldözi, míg el nem tűnik előle. Mikor már lemondott róla, megpillantja, amint egy forrás mellett pihen. Mire odavágtat, a szarvas a forrásba ugrik, s a vízben nyoma vész. Ruszvansad rájön arra, hogy a szarvas csakis leány lehet, aki a vadászokat bolonddá teszi. Elküldi kíséretét, s vezírjével kettesben a forrás mellett éjszakázik. Egyszerre gyönyörű dallam hangjára ébrednek. Csodálatos palotát látnak 100

László 1970/l974, 93-94. – László nem adott pontos hivatkozást a mesetörténet forrásaira. Valószínűleg Kerényi Károly cikkében (1930/1984, 28-31) találkozott először vele.

40

maguk előtt. Behatolnak, s a trónteremben megpillantják a gyönyörű leányt, ki a szarvas alakját mar levetette magáról. ... A leány Menudzsárnak, Sahrisztán-sziget szellemkirályának leánya. Csak azért változott szarvassá, hogy Ruszvansádot meghódítsa. Bonyodalmak után egybekelnek, fiuk és leányuk születik.101 Kerényi foglalkozott Alföldi András akkor még megjelenésre váró tanulmányának mondanivalójával is, rámutatva, hogy "Alföldi a hunok és magyarok, s a velük rokon vagy a honfoglalás előtt érintkező népek szarvasmondái közt egy olyan genetikus összefüggést ismert fel, amelynek legősibb fokát az obi-ugor szarvasüldözés mondája őrizte meg. Ennek a szereplői mind állatok (a két vadász egy vérengző menyétfajtához tartozik), s a néphagyományból totemisztikus törzsalapító szerepük is kétségtelenül kiviláglik. A tisztán racionális változatban följegyzett hun és magyar szarvasmondára vonatkozólag Alföldi kutatásaiból kiderül, hogy egy ősi totemisztikus eredetmondának teljesen humanizált, valószínű elbeszéléssé alakított formáját mutatják, Azt a fokot képviselik, amelyen a mítosz bevonulhatott a görög típusú európai történetírásba. E fokozatosság fölismerése az európai elbeszélő-irodalom történetének megítélésénél általában is rendkívül nagy jelentőségű. Éppen ezért sietek rámutatni, hogy a még keresett láncszem megvan, éspedig klasszikus keleti meseformában bár a Berze Nagytól idézett változatok tömegében nem található.102 [Berze Nagy ugyanis iráni-indoiráni eredetű párhuzamokkal nem foglalkozott.] Kerényi tehát négy alaptételt állított el: a. a monda keletkezésének legősibb fokát a szarvasüldözés obi-ugor totemisztikus mondája őrizte meg, b. ez a fokozat volt az, amelyen a mítosz bevonult a görög típusú európai történetírásba, c. a kettő között az összekötő láncszemet a keleti, iráni, meseforma jelenti, d. a hun monda csodaszarvasában tehát nem görög talajon keletkezett, nem annak irodalmi emlékekből táplálkozó kitalálást kell látnunk. 101 102

Kerényi 1930/1984, 28. Kerényi 1930/1984, 27.

41

a. Jómagam a ránk maradt obi-ugor változat őseredeti voltát teljesen kizárom. Elsősorban azért, mert a tartalmi részek több mint eltérőek. Abban legfeljebb olyan óiráni vagy középiráni eredetű hatásokat látok, amelyek délről és meglehetősen későn juthattak el az erdős zónában élő finnugorsághoz, közöttük áttétellel viszonylag messze északon élő csoportokhoz is. 103 Más kérdés, hogy akár az obi-ugoroknál, akár más finnugor népeknél is élhetett a mitikus történet olyan formája, amely a kései jégkor évezredeiből öröklődött, mondjuk talán a rénszarvasok korának világából. Ilyen részletek azonban ismereteim szerint nem maradtak ránk. A b. pontban szereplő állítás időrendi okokból nem tartható: a rendelkezésre álló pontuszi szkítha tárgyi párhuzamok ugyanis későbbiek, mint az aranyagancsos szarvasra vonatkozó néhány, ógörög forrás (a Kr. e. 8. század közepe tájáról, vagy még korábbról; lásd lentebb a 140. jegyzetet!), A c. pontban említett keleti összekötő szerep valóban megvan, de igen régi időkre megy vissza, amikor a valóban közös előformák a görög és a finnugor világ közötti nagy térségen, az indoiráni nyelvű népeknél már a vallásos és mitikus hit részei voltak. d. Végül a hun monda kialakulásában, annak jelenleg ismert formájában (Priscus, Jordanees), feltétlenül ókori görög hagyomány továbbélését kell látnunk,104 jóllehet Kerényi a lényeget találta meg abban, hogy a csodaszarvas esetében nem eredendően görög talajon keletkezett kitalálásról van szó. Hiszen a monda előképe minden bizonnyal a sztyeppéről került a kora mükénéi Hellászba. A keleti, indoiráni eredetet támogató, lényegében Ruszvansád meséjéhez hasonló, de a rekonstruálható őstörténethez talán valamivel közelebb álló csodás eseményt beszél el a Dzsataka (a Buddha korábbi újjászületéseiről szóló történetek gyűjteménye), de itt alighanem szarvasbikáról, és nem szarvastehén formáját öltött gyönyörű leányról esik szó. A mitikus hagyomány egy részében azonban (és éppen a Szent László királyhoz fűződő 103 104

Makkay 2004, 97, további irodalommal. Akárcsak Moravcsik, 1914,280 és 333.

42

történetben a Képes Krónikában) szarvasbika és nem szarvastehén szerepel: cervus. Volt egyszer, hol nem volt, élt egyszer egy bizonyos Brahmadatta, Benáresz királya. Akkoriban a szarvas alakjában újjászületett bódhiszattva (Buddha maga is egy ilyen 'megvilágosodott lény' volt) egy erdőben élt. A király nagyon szeretett vadászni. ... Egy napon vadászatra indult, és így szólt udvarához: "Bárki is legyen az, aki elenged egy szarvast, ilyen és ilyen büntetésben lesz része." Ha felbukkan egy szarvas, mindenképpen arra a helyre kell kényszeríteni, ahol a király van. Megállapodtak, hogy a királyt egy ösvény végén helyezik el. Majd egy nagy erdőrészt vettek körül, és a földet ütögetve hajtották fel az állatokat. Legelsőként a szarvas bukkant fel. Háromszor rohant körbe, keresve a menekülés útját, de mm4enfelé csak kart karba öltött, felíjazott embereket látott. Csak ott látott menekülésre utat, ahol a király állott. Remegő szemekkel rohant a királyhoz, rámeredve, mintha homokot szórt volna a szemébe. Hirtelen megpillantotta a király: kilőtte nyilát, és elvétette. Tudni kell, hogy ezek a szarvasok elég okosok ahhoz, hogy elkerüljék a nyílvesszőket.105 Felugrott a szarvas, és szélsebesen áttörte a férfiak gyűrűjét. A király, amúgy gyalogosan, kezében karddal üldözte, és kiáltozott: "Elkapom a szarvasbikát". 105

Az eredeti angol szövegben: You must know these deer are clever to keep clear of arrows. Az én kiemelésem. Ossze kell vetnünk ezt a helyet Szent László és a Kun mitikus párviadalával, ahol mindkét fél sérthetetlen a fegyverektől, sem nyilaik, sem lándzsáik nem tudnak kárt tenni a másikban. Lásd László 1993 184 199-202, indoárja párhuzamokkal. – Róheim Gézának a finnugor szarvasmotívumokkal kapcsolatos észrevételei viszont – mint minden munkája – mindenhonnan összehordott harmadlagos és tudálékoskodó anyaggyűjtés zavaros listái: Róheim 1917/1984, 224-227. Honti János elemzései nagyságrenddel jobbak, bár nála sem értem például, mint Jelent az, hogy a népmondák és hősmondák "lényegéhez tartozik a múlt, a múlt megragadottsága" (Honti 1962, 20 l). Nem nagy felfedezés, hogy hősi tetteket csak múlt időben lehet elbeszélni, mert a jelenben a későbbi hős legfeljebb még csak küzd és vív a hősi címért. – A nart eposzoknak is jellegzetes témája, hogy az állatok kikerülik a rájuk lőtt nyilakat.

43

Nem vesztette szem elől, és sokáig üldözte. A szarvas bevette magát az erdőbe, követte oda a király IS. Ekkor egy gödör került a szarvas útjába, egy nagy mélyedés, amelyből kipusztult egy fa, hatvan könyök mély, telve vízzel, de növényekkel borítva. A szarvas megérezte a víz szagát. felfedezte a gödröt, és oldalra kitérve. kikerülte. A király azonban egyenesen a vízbe zuhant. A szarvas észrevette ezt, és kimentette. Hátára vette, kivitte az erdőből, és a seregtől nem messze letette a földre. Rövid beszélgetés után a szarvas visszatért az erdőbe. 106 További fontos bizonyítéka volt László Gyulának a már említett lurisztáni típusú bronzzabla a Kr. e. első évezred első harmadából (fentebb a 'g' pont, továbbá a 21. kép) 107. Sehrisztani és Brahmadatta története ezzel a zablával együtt azt mutatja, hogy a különös mítoszkör nemcsak a sztyeppei irániaknál, például a szkítháknál élt tovább, hanem Iránban is megvolt: az oda a Kr. e. 2. évezred második felében bevándorolt indoárja és iráni nyelvű népeknél, illetve rokonaiknál-utódaiknál, akik a Kr. e. második évezred közepe tájától kezdve foglalták el történeti lakterületeiket Indiában és Iránban. Hasonlóan ősiráni-óiráni eredetű lehet a Sanszi tartományban felfedezett agancsos lófigura is (fentebb az 'i' pont, és a 25. kép): olyan ős- és óiráni eredetű hatásokra utal, amelyek Nyugat-Kína területét érték.108 Mindez – együtt az indoárja adatokkal – azt sugallja, hogy az ilyen jellegű mitológikus történetek és a hozzájuk kapcsolódó ábrázolások eredete (alapjában véve jól megfelelve a László által sejtetett, a felső palaeolith vadásznépektől elinduló szálaknak) feltétlenül valahol az ősi sztyeppe indoiráni nyelvű népeinek körében keresendő.109 Ami a régeszett leletek es az indoiráni mitológia elemel közötti kapcsolatokat illeti, az iráni mitológiában, jelesen az 106

107 108

109

E, B. Cowell (ed, by): The Jătaka. or stories of the Buddha s former births. Vols. III-IV. New Delhi, 1990, 169-171. László 1970/1974, az 52. ábra a 96, oldalon. J. P. Mallory – V. H. Mair: The Tarim Mummies. London, 2000, 252269. F. Max Müller (ed. by): The Zend-Avesta. Part I: The Vendídád, translated by ll!' Darmesteter, Oxford, 1887, lxxiv.

44

Avesztában az asztrális isten, Tištrya vadkanként jelenik meg, arany szarvakkal máskor mint sárgafülű paripa, ismét máskor mint egy gyönyörű fiatal.110 Ugyanőt a fényes és dicsőséges Szíriusz csillagnak is vélték, mégpedig egy gyönyörű fehér ló alakjában, arany fülekkel és arany csótárral. 111 A Bundahisn szerint az istennő három alakot is felvehetett: egyaránt lehetett ember, ló és bika.112 Talán mondani sem kell, hogy a gyönyörű fehér ló, homlokán arany csótárral kifejezés pontosan megfelel a László Gyula által rekonstruált szkíta lószerszámdíszek közül a fejdiszeknek. egészen pontosan talán éppen egy olyan homloklemeznek, mint amilyet a 15. kép Jelenít meg. Azoknak a homloklemezeknek, amelyek – a zablákkal együtt – a szkítha leletanyagban gyakran mutatnak szimbólikus állatokat.113 Még közelibb (de mindenesetre régibb) indoiráni-indoárja párhuzamokról olvashatunk a Rig-Védában. Az isteni (vagy áldozati) lóról szóló egyik himnuszban a ló a szarvas jellemző testrészeivel – továbbá saskarmokkal és sas szárnyakkal - van ellátva (a lónak más megjelenést igyekeztek adni). Egész egyszerűen olyan szarvasmaszkos lóról olvasunk, mint amilyenek a pazürüki ábrázolások, az agancs ráadásul aranyozott vagy színarany: "Lábaid olyanok, mint a szarvasé, szárnyaid mint a sasé, Szarvad aranyból van, vasból a lábaid, Szarvad minden irányba elágazik."114 110

111

112 113

114

Darmesteter-Mills 1882-1887, Part 1,1887/1992, lxxiv, the Vendídád, & 36. Darmesteter – Mills 1882-1887, Part II, 1882/1993,99, the Tŷr Yašt, a VI: ii, 18, és különösen a 20,26,30, stb. versek. Ibid. 99, az 1. jegyzet. Például a nemrég feltárt 11, Berel-i kurgánban: Samashev – Mylnikov 2004, a 7-17,191-194, 205-231. ábrák. Rig-Véda I: clxiii. 1.,9., I I. = Griffith 1987, I: 230-231. A kommentár szerint (232) a horns made of gold kifejezés képszerűen a sörényt fejezi ki a napsugarak érzékeltetésére. Az értelmezés szerintem erőszakolt, és az I. sor hasonlata is szarvasra utal. 1889ben nyilván nem ismerhették még az aranyaganccsal ellátott szkítha lóábrázolásokat, amelyek segíthetnek ennek az indoárja rejtélynek a megfejtésében.

45

A ló és a szarvas ilyetén részleges morfológiai vegyítésének megfelelően a Rig-Véda himnuszaiban nem is egyszer találkozunk az isten harci kocsijának hámjába vagy igájába a lovak helyére befogott foltos szarvassal vagy szarvasokkal. 115 Indoárja forrásaink bizonyára nem véletlenül hangsúlyozzák, hogy az áldozati ló olyan állat, amelynek nincs szarva, csak sörénye. 116 Szarvasmaszkos állatot tehát nem lehetett feláldozni. Az isteni vagy áldozati ló ugyanakkor sasszárnyakkal repül, 117 hiszen ez a ló tulajdonképpen egy nagy madár.118 A kommentár szerint az asyamédha-áldozat lova madár alakjában repülve viszi magával az Égbe az áldozatot bemutató papot. Maga az oltár pedig egy 115

116

117

118

Rig-Véda I: xxxix. 6. = Griffith 1987, I: 60 (Ye to your chariot have yoked the spotted deer: a red deer, as a leader, draws). – Rig-Véda I: lxxxv. 5. = Griffith 1987, I: 117 (When ye have harnassed to your cars the spotted deer). – Rig-Véda II: xxxiv. 3. = Griffith 1987, I: 320 (Maruts with helms of gold ... come with your spotted deer). – Rig-Véda V: liii. I. = Griffith 1987, I: 557 (What time their [Maruts'] spotted deer were yoked?). – Rig-Véda V: Iv. 6. = Griffith 1987, I: 561 (When to your [Maruts'] car-poles ye have yoked your spotted deer, to be your steeds, ... ) = amikor Marut kocsijának rúdjához befogtátok foltos szarvasaitokat, hogy a paripáitok legyenek. J. Eggeling: The Satapatha-Briihmana. Part III, Books V, VI and VII. Oxford, 1894, Reprint Delhi, 1996, 177. Rig-Véda VIII: v.33. = Griffith 1987, Il. 128 (My dappled horses, steeds who fly with pinions: foltos lovaim [sasjszárnyakkal repülnek). Az Atharva Vedában (a VI. Könyv 92. éneke: For success of a horse) a harci mén éppen úgy szélsebesen repüljön a csatában és a versenyben, mint egy héja, nyerje meg a versenyt, és mentsen olt a harcban: The quickness, that is put in thee [i.e. the horse] in secret, also that went about committed to the hawk, to the wind -with that strength do thou, O steed, being strong, win the race, rescuing in the conflict. Az utolsó kifejezés a lovasnak a csatából való kimentésére vonatkozik; lásd lentebb Akhilleusz csodás lovait. Whitney 1905/1996, I: 348. The Satapatha-Brahmana: XIII: 2.6.15. J. Eggeling op. cit., Part V, Books XI, XII, XTII and XIV. Oxford, 1900. Reprint New Delhi, 1994,315: the great bird, doubtless, was the horse = a nagy madár kétségen kívül a ló volt.

46

nagy madár formáját ölti fel, sasét vagy sólyomét, 119 mégpedig azért, hogy felvihesse az áldozatot az Égbe. Az ókori görög párhuzam önként kínálja itt magát: egyes források szerint Trósz fiát, Ganümédész trójai herceget egy sas ragadta fel az Égbe. 120 A bereki kurgánban (lásd feljebb a 'k' pontban) talált maszkos lovaknak hegyikecske-maszkja volt, fa szarvakkal (26. kép). Az a védikus rítus hozható ezzel kapcsolatba, amelyben a ló Agni istenjellemzőivel rendelkezik. A szövegek szerint – közöttük van a Rig-Véda is – a fekete 'pöttyös kecske a lóhoz hasonló jelentőséggel bírt, a 'kecske is Agru állata'. Az áldozati tüzet a kecske lábnyomaiban gyújtották meg. A Rig-Véda szerint a lóáldozat bemutatásakor bakkecskét is áldoztak, mint Pūşan részét, hogy bejelentse az áldozatot az isteneknek. A kecske tehát az istenek világa felé vezető lény volt.121 Ezek a leírások a Hét Testvér Kurgán aranyozott ezüst melldíszének szinten mindenben megfelelnek: a szkítha kori (Kr. e. 5-4. század) lemezen a szoptató agancsos szarvas lábánál kiterjesztett szárnyú sas látható (1. kép). László Gyula szerint "a sas beleszövése a Jelenetbe mutatja, hogy nem a mester képzeletének játékával van dolgunk, hanem valami mitológiai közölnivaló öltött itt testet.122 Ez a mitológiai közölnivaló nagyon régi eredetű, a sztyeppei iráni (szkítha) és a védikus összefüggések alapján ítélve az indoiráni alapnyelv idejére megy vissza. Tehát jóval a szkítha kor elé, legalább a Kr. e. 3. évezred első felébe, a gödörsíros (kurgán-) temetkezések időszaka elé. Ez a keltezés, amely részben régészeti adatokon, részben nyelvtörténeti érveken alapszik, nemcsak Moravcsik keltezését erősíti meg (: a Héraklész-történet kialakulásának jóval előbb 119

120 121

122

Eggeling 1882-1900., Part IV, 1885/1995, p. xxi. – Lásd Oldenberg 198 , 37-39: Trasadasyu, Püru királya Mitra és Varuna istenektől kölcsönbe kapott egy lovat, és a király nagyon boldog volt, amikor lova úgy nyargalt hozzá, mint egy sólyom. Vergilius: Aeneis 5: 255. Oldenberg 1988. 39-41. Pűsan Hermeshez hasonló isten volt. – RigVéda I: clxii, 2-4, és szintén X: xvi. 4. Lásd még Vesci 1985, 39. – Az Atharva Véda által leírt kecskeáldozat: Whitney 1965!l996, I: 170, és II: 533-538. László 197011974, az 53. ábra aláírása.

47

kellett végbemennie, még mielőtt Artemist és az aganccsal ellátott szarvasünőt ábrázolták volna, legalább is: mikor a monda agancsos szarvasünőről kezdett beszélni :), hanem László Gyula sejtését is: az Ilyesféle történetek gyökereit valahol a jégkorban. a felső palaeolithikum táján kell keresni. A jégkor-végi Gravettivadászok hitvilágában, akik azokon a területeken éltek, amelyek később az indoiráni dialektusok népeinek eredeti térségei lettek. Tehát ott és olyan időkben, amikor szoptató agancsos nőstényszarvasok – rénszarvasok – még tényleg éltek a sztyeppen: a jégkor végén és néhány azt követő évezredben. Ekkor Kaptak az ilyen szoptató agancsos szarvastehenek jelentőséget a mitológiában, ami megmaradt agancsosnak az erdei szarvasok világában IS. Ugyanis a jégkor vége után, a rénhordák (bennük a nőstények) északra vándoroltak, és a helyüket lassan az erdei szarvasok vették át. Azok a népcsoportok, amelyek nem vándoroltak el északra, vagy akik közvetlenül az elvándorlók helyére jöttek, megőrizték ezeket az igen ősi mitológiai elemeket, és továbbra is agancsosan ábrázolták a szoptató ünőket. Lassan ugyanis részben vadlovak folytatták, részben erdei szarvasok vették át a rénszarvasok (és a mamutok) szerepét a leggyakrabban vadászott állatok listáján. Es ez lehetett az az idő és alkalom, amikor áldozati és temetkezési, valamint mitológiai lovakat szarvasmaszkkal kezdtek ellátni, és szoptató szarvasünőket továbbra is (rénszarvas-ünőknek megfelelően) agancsosan ábrázoltak. Mindez azonban csak akkor képzelhető el valószínű rekonstrukcióként, ha a sztyeppének és az erdős sztyeppének a jégkor utáni népei genetikus leszármazottjai voltak ugyanazon terület felső palaeolith-kori embereinek. Mai régészeti terminológiával: ha a gödörsíros temetkezések népei a Gravetti közösségek késői utódai voltak. Az embertani adatok (mindkét kör emberei palaeo-europid-típusok voltak) feltehetően alátámasztanak egy ilyen lehetőséget.

Autolükosz csodás képessége Meglepő módon Kerényi Károly, aki szó szerint mindent 48

ismert a görög mitológiából, és mindent tudott róla, nem tért ki egy olyan részletre, amely kimondottan mitikus állatok szarvaival és agancsaival kapcsolatos. Sőt, nemcsak Kerényi, hanem általában a nemzetközi kutatás sem mutatott érdeklődést e rendkívül érdekes részlet iránt. A kérdés nem más, mint Sziszüphosznak, Aiolosz és Enareté fiának, Bellerophontész nagyapjának a különös története. Úgy tűnik fel, hogy Szíszüphosz alakjában szinte találkozik az ebben a tanulmányban tárgyalt mitológiai szálak többsége. Kerényi szerint célszerű, ha Sisyphosszal kezdjük a szálat, amely rövidesen elvezet unokájához, Bellerophontéshez, aki Kadmos és Perseus mellett a legnagyobb hős és szörnyetegölő volt Héraklés kora előtt. A föld őslakói közé tartozott, akik még megleshették az istenek kezdetben való tetteit, és Medeiától megszerezte az argolisi Ephyra királyságát, 123 amiből később Korinthos lett, amelyet állítólag ő alapított. 124 Valójában inkább ravasz volt, mint erőszakos, a legravaszabb az emberek közül. 125 Ha valaki a szárazföld belsejében, nagy hegyek mögött rejtőző Phlius hegységből a Sarónisi-öbölbe akart jutni, könnyen szemmel lehetett kísérni a kimagasló szikláról, amit később Akrokorinthosnak hívtak. Így járt Zeus. Phliusban elrabolta Aiginát,126 Asópos folyamisten lányát, Aiakos majdani anyját. '" Asópos a leánya keresésére indult, s eljutott Sisyphus fészkéhez. 123 124

125

126

Il. 6: 154-155. Apollodorus I: ix. 3.: "Sziszüphosz, Aiolosz fia megalapította Ephürát, azaz a jelenlegi Korinthoszt, és feleségül vette Atlasz leányát, Meropét. Az ő házasságukból született Glaukosz, aki azután Eurümedével nemzette Bellerophontészt, a tűzokádó khimaira elpusztítóját, Sziszüphosz azzal bűnhődik a Hadészban, hogy kezével és fejével sziklatömböt kerget felfelé, ám valahányszor taszít rajta egyet, a szikla mindannyiszor visszagurul. Aszeposz leánya, Aigina miatt kell bűnhődnie: azt mesélik ugyanis, hogy amikor Zeusz titkon elrabolta a leányt, Sziszüphosz végül elárulta az istent Aszóposznak. Apollodórosz 1977, 22-23. – Lásd még Apollodorus II: iii. I .. – Frazer 1954, I: 151, a 2. jegyzet. II. 6: 153. – Pauly's Realencyclopadie, 2. Reihe, 5. Halbband, Silacenis bis Parsus. München. 1927, sp. 371-376. Lycophron 174.

49

Sisyphunfel-fedte a rabló kilétét, és ezzel magára vonta az istenek haragját.127 Zeus Thanatost, a halált küldte ki ellene. De azt is megleste idejekorán, túljárt az eszén, s erős béklyóba verte. Attól a pillanattól kezdve a földön senki sem halt meg, míg Arés, a hadisten meg nem szabadította Thanatost, s át nem adta neki Sisyphost. ... Ezek után sikerült ravasz szavaival az Alvilág királynéját, Persephonét128 elbolondítania, ... és így másodszor is megszabadult a halaltól. Miután így másodszor is megszabadult a haláltól, hadd következzék a híres történet a főselyma és a mestertolvaj, Sisyphos és Autolykos találkozásáról. Autolykos Hermés fia volt. A tolvajok istene nemzette, Apollón egyik szeretője szülte. Éjjelente Hermés foglalta el bátyja helyét Khioné, a "hóleány"oldalán. a gyakran hóborította Parnassos-hegység egyik rejtett zugában. Így született az "önfarkas" – mert ezt jelenti az Autolykos név –, aki minden más istennél jobban tisztelte az apját, Hermést. Tőle örökölte a lopás és az ügyes hamis esküvés tehetségét.129 Mindent láthatatlanná tett, amihez csak hozzányúlt.130 Feketére tudta változtatni a fehér állatokat, s fehérre a feketéket A szarvas állatokról levette szarvukat, s szarvatlanokra tette fel.131 Autolykos mindent meg tudott változtatni az állatokon.132 127

128 129 130

131 132

II. 6: 153. – Kerényi 1977/1997,200. – Pausanlas 2: 5.1.: "Az Akrokorinthoszra felérve, Aphrodité templomát pillantjuk meg .... A templom mögött lévő forrásról azt mondják, hogy Aszóposz ajándékozta Sziszüphosznak. Ez utóbbi ugyanis tudta, hogy Aszeposz leányát, Aiginát Zeusz rabolta el, de vonakodott erről felvilágosítani a lányát kereső apát, amíg az neki az Akrokonnthoszon vizet nem fakaszt. Miután Aszóposz teljesítette kívánságát, elmondta neki a dolgot és ezen árulásáért – ha van aki ezt elhiszi – a Hadészba jutott." Pauszaniasz 2000, I: 91-92. Theognis 703. Od. 19: 396. Hesiodos fr. 136, after R. Merkelbach – M. L. West: Fragmenta Hesiodea (non vidi). Hyginus 201. -Kerényi 1977/1997, 201. Tzetzes: ad Lycophronem, 344.

50

Autolykos tehát mágikus erővel rendelkező valaki volt, egy varázsló, aki feltehetően tudta azt is, hogyan kell szarvakat tenni szoptató ünők fejére, és bizonyára azt is, hogyan kell agancsokat helyezni lovak fejére. Hiszen mindent meg tudott változtatni az állatokon. Meg tudta változtatni a lovak színét is, és akár fehérre is tudott varázsolni egy lovat. Ismereteink mai fokán is nyugodtan állítható, hogy éppen a fehér színű ló a korai indoárja hitvilágban fontos szereppel rendelkezett.133 Autolykos varázserejének ebből a szempontból tehát indoiráni összefüggése van, éppen úgy, ahogyan a 'felszarvazás" kapcsán is. Kerényi a következőképpen folytatja a történetet: Abban az időben – amikor csak kevés ős-ember élt szerte a földön – a két ravaszdi nyájai a Parnassos és az Isthmos közti nagy területen legeltek. Soha nem lehetett Autolykost rajtacsípni, ha lopott. Csak azt látta Sisyphos, hogy nyájai egyre fogyatkoznak, amazéi pedig egyre gyarapodnak. Ekkor cselt eszelt ki. Az elsők közé tartozott, akik az írás művészetét elsajátították.134 Mindegyik marhájának apatájára bevéste nevének 133

134

Egy nagyon korai adatot ismerünk arra, hogy a fehér ló már vallásos szerepnek örvendett a korai indoárja népek között is, a Kr. e. 2. évezred közepén. A korai asszír időkben Mezopotámiában kultikus szerepe volt a fehér lónak, és ennek eredetét az indoárja Mitanni uralkodók harci kocsis népének idejére és hatására lehet visszavezetni: E. Weidner: Weiße Pferde im Alten Orient. Bibliotheca Orientalis 9, 1952, l57a-159b. Az indoárja mitológiában és rítusokban a fehér ló a napot jelentette, a fekete színű pedig a lemenő napot: Oldenberg 1988, 41. Ez a részlet olyan korszakra utalhat vissza, amikor a szárazföldi mükénéi városok – valamikor a 15-14. században – kezdték elsajátítani a Lineáris B-írást. Azonos korra mutatnak az Ulu Burunnál talált hajó összehajtható viaszos Írótáblácskái, amelyek pontosan megfelelnek a Proitosztól Bellerophontész által Lükiába a Proitosz apósához, Jobátészhez vitt levélnek (II, 6: 169): γράψαϛ έν πίνακι πτυκτώ φυμοφθόρα πολλά, tehát két zárt táblára írott betűk. V.ö. Apollodorus II: iii.l. Az Ulu Burun-nál talált hajóra lásd I. KilianDirlmeier: Überlegungen zum spätbronzezeitlichen Schiffwrack von Ulu Burun (Kaş). Jahrbuch RGZM 40, 1993,333-352. A

51

kezdőbetűjét. De Autolykos ezt is meg tudta változtatni, mert mindent meg tudott változtatni az állatokon. Erre Sisyphus ólmot öntött patájuk mélyedésébe, olyan betűk alakjában, melyekből a marhák lábnyomán ez a mondat kerekedett ki: „Autolykos ellopott engem".135 Autolykos tehát egy varázsló volt, aki mágikus erejével mindent meg tudott változtatni az állatokon. Feltehető, hogy akár egy lovat is szarvas állattá tudott változtatni. Csupán ez után a bizonyíték után ismerte be vereségét a mestertolvaj. Hisz ravaszsági verseny volt ez tulajdonképpen, s Autolykos oly sokra becsülte a győztest, hogy nyomban vendégbarátságot kötött vele. Csak az nem egészen világos, ki indítványozta, ami vendégszerető házában történt. Egy úgynevezett "homéroszi csésze" eléggé közvetlenül ábrázolja Sisyphost vendégbarátja lányának kamrájában: a főselymát az ágyon ülve, a lányt orsóval a kezében. Vajon titokban surrant be a szép Antikleiához? Ez jellemző lett volna rá. De Autolykosra is jellemző volna az ötlet, hogy ravaszságában fölajánlja, győztesnek a leányát, hadd nemzze vele a legeslegravaszabbat. 136 Így lett Antikleia Odysseus anyja. E szerint a történet szerint nem Laertéstől szülte az anyja az agyafúrtat, ahogy az Odysseiából tudjuk, hanem Sisyphostól; Laertes akkor kérte meg Antikleia kezét, amikor már várandós volt.137 Egy Magna Graecia-i vázafestő örökítette meg számunkra a jelenetet: hogyan mutatja be a szerelmes ifjú áldott állapotban lévő menyasszonyát csodálkozó társainak. Mert még csak rá se szedték: a képen Autolykos odatart elébe egy borostyánlevélnél valamivel nagyobb levelet, melyre Sisyphos neve van írva. Ezt a bizonyítékot hagyta ott a betűszerető vendég, a terhesség előidézője. A végleges

135 136

137

Bellerophontész-epizódhoz lásd még T. R. Bryce in: The Luwians, ed. by H. Craig Melchert. Leiden -Boston 2003, 111-112. Kerényi 197711997, 201. Szophoklész: Aiax, 190. -Odüsszeusz szerint 'Elhúnyt édesanyámnak is eljött ekkor a lelke, Antikleia, leánya a nagyszívű Autolükosznak; ... '. Od. 11: 85-86. Aiszkülosz, fr. 175. – Szophoklész: Aiax, I and 189. – Szophoklész: Philoetetes 417: – Szophoklész: fr. 142. – Euripidész: Cyclops, 104. – Euripidész: Iphigenia Aulidensis, 524. – Lycophron 344 and 1030.

52

győzelem Aphroditéé lett, aki ugyancsak látható az ábrázoláson: ő szerezte Odysseusnak a gondos nevelőapát, az akkor meg ifjú, szerelmes Laertést.138 Amikor Kerényi Károly Autolykos mágikus képességéről írt – mindent meg tudott változtatni az állatokon, feketére tudta változtatni a fehér állatokat s fehérre a feketéket. A szarvas állatokról levette szarvukat. s szarvatlanokra tette fel – akkor Hyginus 20l. történetére hivatkozott: Mercurius Autolyco ... muneri dedit, ... ut quicquid surripuisset, in. quamcunque . effigiem vellet, transmutaretur, ex albo in ntgrum, vel ex nigro in album, in cornutum ex mutilo, in mutilum ex cornuto.139 Van még eg,y másik, töredékes, ógörög forrás is, ami ehhez a kérdéshez tartozik. Egy Pindarosz 3. olümpiai ódájahoz fűzött megjegyzés azt tartalmazza, hogy "maga Pmdarosz csinált a keryniai szarvasból ünőt és aranyagancsost egy legenda alapján; mivel a Thészeisz szerzője is így írta le, hasonlóképpen kamiroszi Piszanderhez és Phereküdészhez140. Az adatokból egyértelműen következik, hogy az aranyagancsos szarvastehén görög mitikus képzete nem származhatott a Pontusz vidéki szkítha emlékanyag hatásaiból. A rendelkezésre álló pontuszi szkítha tárzyi párhuzamok .. ugyanis jóval későbbiek, .. mint a most említett források legkorábbijai (a Kr. e. 8. század közepe táján vagy előtte). Ráadásul valószínűsíthető, hogy a mitológiai előzmények meg ennél is régebbiek, és a legkorábbi ősirani, sőt indoiráni sztyeppei népek vallás. hagyatékára mennek vissza, biztosan a Kr. e. 2. évezred előtti időkre, A keltezés kérdésében azonban nem szabad megfeledkezni a régi elvről: a dolgok mindig régebbiek mint legkorábbi megjelenésük az irodalomban. 138 139

140

Kerényi 1977/1997,78. Hygini fabulae, ed. Bernhardus Bunte. Lipsiae, 1855, CCl. Autolyeus. Seholion Pindarosz 3. olümpiai ódájához, az 50.b. sorhoz: West 2003,219 és 183. A Thészeisz elnevezésű epikus költemény már ismert volt Kr. e. 525 körül. Egyes források szerint Piszander hamarabb működött, mint Hésziodosz, mások általában a hetedik századra keltezik: West 2003, 22-23.

53

A Csodaszarvastörténet hun változata legrégibb formájában Jordanes és Procopius munkájából ismert,141 akik jelentős részét Eunapius és Priscus 433/434 és 474 táján írt könyveiből vették át.142 Említésre érdemes az, hogy a meótiszi átkelés már a klasszikus korból ismert, igaz, nem szarvasünő, hanem a tehén alakjában Héra bögölye elől menekülő ló alakjában. Az egyik változatban ló bolyongásaiban eljut a thrák Boszporoszhoz, átkel rajta, majd elér Szkíthiába és a Meotiszhoz, sőt a kimmériai Boszporoszon is túljut.143 A legrészletesebb, és egyben a legkorábbi leírást a meótiszi menekülésről és átkelésről Aiszkhülosz adja Prométheusz tanácsaként a már tehénné változott144 Iónak. Ebből a leírásból világos, hogy a Meótisz-történet magva készen került a bizánci írókhoz, és története nemhogy megelőzi Priscusét vagy akár Eunapiusét, hanem egy évezreddel, sőt feltehetően évezredekkel előzi meg mindegyiket. Amit vizsgálni kell, az az hogy hogyan és miért vette át ló (a tehén) helyét Artemisz szent állata, a szarvas. Ennek a részletezésébe itt most nem mennék bele. Az a feltevés a legvalószínűbb, hogy volt egy ősrégi északi – sztyeppei – történet, amely tartalmazta a menekülő szarvastehén mítoszát. Ez a szarvasünő fura módon időnként agancsot visel. A szarvasteheneknek abban az időben sem volt agancsuk, s ha ennek volt, ráadásul aranyból való, akkor nem lehetett közönséges állat, csakis isteni lény. Elfogadható tehát László Gyula véleménye, hogy ezek az elemek valamikor nagyon régen északon alakultak ki, és onnan kerültek el délre, a görög mitológiába? M. L. West szerint a delphoi hagyományok néhány kozmológiai eleme (például a Föld köldöke motívum), együtt a görög mitológia néhány más részletével, északról eredtek, Thrákián át Szkíthiából. 145 A szarvassal kapcsolatos további részletek ennek nem mondanak 141 142 143

144 145

Jordanes: Getiea 24: 123-126. -Procopius: Bella 8: 5,4 és 7-12. Lásd fentebb! Apollodorus: Bibl. II: i.3. A kimmériai Boszporosz azonos Keres városával a kercsi szorosnál: Zimonyi 2005, 165 Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 671-675 és 705-735. West 1997, 150.

54

ellent. Sőt! A felsorolt indoiráni (főleg védikus) összefüggések ezeket az északi mitológiai párhuzamokat – pontosabban előzményeket – jóval korábbi időkre keltezik, mint azt korábban bárki is gondolta: legalábbis a Kr. e. második évezred első évszázadaira. Ez igen jó összhangban van azzal a tétellel, hogy M. P. Nilsson híres könyvének146 a megjelenése, tehát 1932 óta általában feltételezik, hogy a görög mitológia kemény magjának jelentős része a bronzkorra megy vissza.147 A mükénéi héroszokra vonatkozó költői hagyományt mindig is a klasszikus örökség legfontosabb részének tartották, jóllehet az azt kialakító kulturális térség és annak keletkezési helye feledésbe merült.148 A fentiekben éppen erre a két kérdésre igyekeztem a választ megkeresni: a mükénéi héroszokkal kapcsolatos költői hagyomány keletkezési helyére (a sztyeppe), és a kialakító kulturális térség keltezésére: a bronzkor a K r. e. második évezred első harmadában. Az eddigiekben kísérletet tettem arra, hogy ógörög mítoszelemek és mitológiai témák északi előzményeit – vagy csak párhuzamait – mutassam ki a messzi északon, az indoiráni és ősiráni-óiráni népek régészeti és irodalmi emlékei között. Ugyanakkor elsietett dolog lenne ezekből az ógörög-iridoiráni párhuzamosságokból rögvest arra is következtetni, hogy mögöttük ősi indoeurópai hagyományok továbbélése is kereshető. Annyi viszont feltétlenül további kérdésként merül fel, hogy egyes sztyeppi, indoiráni vagy ősiráni, motívumok hogyan lettek részei ógörög mitológiai elbeszéléseknek?

Fekete-tengeri motívumok Szorosan e kérdéshez tartoznak tehát az Északi Pontuszvidékhez kötődö különös történet-morzsák a görög mitológiából! Közöttük elsősorban istenek és héroszok északi kapcsolatai. Egy részük talán a 750 táján induló görög kolonizáció eredménye, mások feltehetően nem. Közülük csak néhány fontosabb: 146 147 148

Nilsson 1932. West 1997, 438. Vermeule 1975, 3.

55

l. Alkaiosz egyik töredéke szerint: Akhilleusz a szkita földön uralkodott.149 2. A Trójai ciklus egyik töredéke szerint (Milétoszi Arktinosz Aethiopisz-a150), amikor az akhájok eltemették Antilokhoszt, és felravatalozták Akhilleusz testét, Thetisz megjelent a múzsákkal, kiragadta tetemét a halotti máglyáról, és a Fehér Szigetre vitte. Ez a Duna torkolatával szemben van a Fekete-tengerben, mai neve Osztrov Zmeiny.151, 3. A görög visszaemlékezések ismerték Akhilleusz más kapcsolatát is az északi Pontusszal. Pauszaniasznál 152 Leuké szigetén – az imént említett Fehér Szigeten – kelt egybe Helenével (vagy Médeiaval), Ez a kis sziget gazdag volt vadban és háziállatokban, és állott rajta egy Akhilleusz-szentély is a hős szobrával. Kroton-i Leónümosz egyszer felkereste a szigetet, és Akhilleuszt, Patrokloszt és Antilokhoszt látta ott mindkét Aiasz társaságában. Pauszaniasz a következőképpen számolt be erről: Ismertetem azt a mondát is, amelyet a krotóniak mesélnek Helenéről, ... Az Euxeinosz-tengeren, az Isztrosz torkolatával szemben van egy Leuké nevű, Akhilleusznak szentelt sziget. Kerülete húsz sztadion, erdővel van benőve és sok szelíd meg vadállat él rajta. A szigeten van egy Akhilleusz-szentély is, amelyben a hős szobra áll. Mint mondják, erre a szigetre először a krotóni Leónümosz hajózott el. ... Leónümosz egy csatában Aiasztól sebet kapott a mellén, és mivel a seb nagyon kínozta, elment Delphoiba, Itt kérdésére azt a választ adta a Püthia, hogy menjen el Leuké szigetére, ahol Aiasz szintén meg fog jelenni, és meg fogja gyógyítani a sebét. Később aztán gyógyultan érkezett haza a szigetről, és elbeszélte, hogy látta Akhilleuszt, látta Oileusz fiát, Aiaszt, és Telamóniosz Aiaszt, a társaságukban pedig jelen volt Patrokiosz és Antilokhosz is. Akhilleusz feleségül vette

149 150

151 152

Fragment 49, ed. Bergk (non vidi). Már Nagy 1909,88. említette. Arktinosz, Teleász fia, Homérosz tanítványa volt, és a kilencedik olümpiász idején élt (744-741): West 2003, 111. West 2003, 113. A történet keltezése valamivel az Íliász után. 3: 19.11-13. Lásd még Pindarosz, Nemeai ódák 4: 49, valamint Euripidész: Andromache 1262.

56

Helenét ... 153 4. Volt egy Akhilleusz-szentély a Borüszthenitisz szigeten is, a Dnyeper egyik torkolati ágában, ahol sírját mint egy hérosz sírját tiszteltek.154 5. A trójai ciklus (a Küpria) egyik töredéke szerint, amikor az akhájok másodszor kezdtek gyülekezni Auliszban, Agamemnón vadászat közben megölt egy szarvast, és azt állította, hogy vadászatban még magánál Artemisz Istennőnél is különb. Az istennő haragjában olyan vad szelet bocsátott a tengerre, amely megakadályozta az elhajózást Trója partjaira. Amikor kiengesztelésül áldozatot akartak bemutatni Artemisznek, az istennő kimentette és a krími taurus néphez vitte Iphigeneiát, helyette egy szarvast téve az oltárra. 155 6. Hérakleiai Hérodorosz szerint Héraklész egy szkitha típusú íjjal lőtte nyilait, és használatára egy szkitha íjász, Teutarosz tanította meg.156 Ez a hagyomány minden bizonnyal a Kr. e. második évezred első harmadára megy vissza, mégpedig a sztyeppére. Emlékeztetni kell itt arra, hogy a helyi korai bronzkor végén a Volga-Don vidéki ősiráni-ősindoárja népesség megalkotott egy új típusú íjat. A felfedezés lényege az volt, hogy az íj karjait lapos csont vagy szaru lemezekkel, vagy csont csövekkel erősítették meg, hogy az íj feszítő erejét okozzák. Az a valószínű, hogy a felfedezés a harci kocsikról való eredményes nyilazás céljait szolgálta. Jómagam kapcsolatba hoztam ennek az új típusú sztyeppei íjnak a felfedezését azzal, amikor az Odüsszeiában a kérők nem voltak képesek felajzani Odüsszeusz hatalmas íját. Amely talán éppen egy ilyen, lemezekkel erősített reflexíj volt, és így a hérosz Odüsszeusz mondai alakjának nevezetes fegyvere egy sztyeppéről származó íj lehetett. Ilyen típusú íjakat hozhattak magukkal azok a harci kocsis harcosok, akik a 2. évezred első harmadában a sztyeppéről érkezve 153 154

155 156

Pausanias 3: 19.11-13. Pauszaniasz 2000,184. CIG 2: 2076. -Dio Chrysostomus: Orationes 36: 9. -Plinius: Nat. Hist. 4: 83. West 2003,75. -Euripidész: Iphigeneia a tauruszoknál. Herodori Fragm. 5, ed. K. és Th. Müller. – Nagy 1909. 193, az l. jegyzet.

57

behatoltak Görögországba, és megalapították a legelső mükénéi uralkodó dinasztiákat. A középső helládikus korszak íjai viszont még a régóta használt, erősítés nélküli egyszerű reflexijak voltak.157 7. Szinópe egy pontuszi város volt, amelyet Aeszoposz leányáról, Szinópéról neveztek el. Őt Apollón ragadta el Hyriából, és vitte a Fekete-tenger partjaihoz.158 8. Az attikai vörös alakos halas tálak e~k kis csoportjának az elterjedése a Fekete-tenger vidékére korlátozódik. Ezek a tálak abból a szempontból is különösek, hogy az egyedüliek, amelyeken egy mitológiai téma látható, mégpedig Europa elrablása a bika által. Csaknem kivétel nélkül egy kis térség sírleletei, és festett jeleneteik között láthatók a Nereidák is, akik tengeri lények társaságában elkísérték Europát Kréta szigetére. 159 Europa útja a tengeren át, és egyúttal a lányságból az asszonyi voltba, szimbolikusan megfelel az életből a halálba átvezető útnak.160 Ez magyarázza e halas tálak kapcsolatát a halotti kultusszal. A tálak előkerülésének helye a Fekete-tenger térségében jelentős Akhilleusznak a Nereidakhoz fűződő sajátos kapcsolatai szempontjából is, hiszen ők szerepet kaptak Akhilleusz elkezdett másvilágra távozásában is: Akhilleusz túlvilági útja részben a Fekete-tenger Vidékére vezetett, ahol kultuszhelyei is voltak.161 Apolloruus Rhódius szerint a Feketetengert egyúttal az Alvilágnak is tekintették. 162 Én úgy ítélem meg ezt a kérdést, hogy a pontuszi sztyeppeövezet és Görögország földje közötti sokkal korábbi – 157 158 159 160

161

162

Makkay 2003a, 38-39, további irodalommal. West 2003, 247. Barringer 1991, 657. Már Honti János úgy értelmezte az egy medvét követő vadász meséjét, mint a másvilágba kerülés jelképes kifejezését: Honti 1962, 160: az alvilág gyümölcseiből evő vadásznak nincs helye az emberi világban, vissza kell mennie az alvilágba, mert ott egy istennő férjéül kívánta. Ez az istennő csalta medve képében a barlangba. Barringer 1991,666. -G. F. Pinney: Achilles Lord of Scythia. In: W. G. Moon (ed. by): Ancient Greek art and iconography. Madison, 1983, 133-139. Argonautica 2: 253 és 734-745.

58

már többször emlegetett -kapcsolatok játszottak szerepet benne: azoknak a héroszoknak a holtteste került vissza szimbolikusan a hajdani őshazába, akiknek ősei réges-rég megfakult hagyományok szerint hajdanában arról a vidékről indultak el Görögország földjének meghódítására 9. Pindarosz III. olümpiai ódájának egyik scholionja szerint Héraklész az Isztroszon át egészen Szkíthiáig üldözte a keryniai szarvasünőt.163 Ezt akár úgy is lehet tekinteni, mint a bizánci írók által az 5-6. században írásban rögzített 'hun történet' közvetlen előzményét.

A szélsőséges északi kannibál kegyetlenség emberek ellen eredetileg aligha volt jellemző a mediterrán világ újkőkori és bronzkori társadalmaira. Viszont jellemző lehetett az erőszakos és barbár északi (sztyeppei) népek társadalmaira, akik a történelem folyamán olyan sokszor lerohanták a civilizált vagy a náluk civilizáltabb Délt és Nyugatot. 164 Csak három szörnyű példa az ókori görög mitológiából: Tűdeusz, Oineusz fia a thébai háborúban megsebesült Melanipposznak, Asztakosz fiának a kezétől. Mikor azután AmpWaraos~ megölte Melanipposzt, levágott fejét elvitte Tűdeusznak. O felnyitotta a koponyát, és sebesen kíszürcsölte az agyvelőt. Athéna, aki éppen a halhatatlanságot hozta Tűdeusznak, a rémséges dolgot látva, visszavonta a jótéteményt. 165 Danaosznak ötven leánya volt, a Danaidák, Aigüptosznak pedig ötven fia. Javaslatára a fiúk eljegyezték a Danaidákat, Danaosz pedig Argoszba menekült, ahol akkor Pelaszgosz 163 164

165

Moravesik 1914,337, az l. jegyzet, további irodalommal. Számomra az északkeleti barbár brutalitást mindmáig leginkább a győzedelmes vörös hadsereg I 944-1945-ös tettei testesítik meg. Bővebbet Vészi János és Sántha László dokumentumfilmjéből: Isten Veletek, oroszok. Good by, Russians. A drámai filmet 12 év késleltetéssel engedték bemutatni a vörösök máig kitartó barátai, mégpedig 2005. június 12-én, 21 óra 45 perckor a HIR-TV-ben. A Thébaisz töredéke, sehol ion az Íliász 5: 126. sorához. West 2003, 5l. – Apollodorus III: vi.6. Apollodórosz 1977, 92.

59

uralkodott. Azt tanácsolta a leányainak, hogy nászéjszakájukon öljék meg férjeiket. Egyetlen kivétellel követték a tanácsot, csak Hüpermnesztra nem, akinek férje, Lünkeusz megígérte, hogy megőrizheti lányságát. A másik 49 leányzó Lernában ásta el a levágott fejeket, a testeket pedig a városfalon kívül.166 Eurüsztheusz: Héraklész halála után Eurüsztheusz megkísérelte elpusztítani a hérosz gyermekeit, a Hérakleidákat, akik Hüllosz vezetésével kalandok után végül Athénba menekültek. Eurüsztheusz megtámadta a várost, de csakhamar vereséget szenvedett, és Hüllosz először a gyermekeit, majd üldözés után őt magát is megölte. Levágott fejet (Héraklész anyjának), Alkménének ajándékozta, aki hajtűjével kivájta a szemét. 167 Az ellenség fejének levágása és hazaszállítása ősi iráni szokás volt (22. kép).168

Csodalovak, lótemetkezések és lóáldozatok Régészetileg feltárt lómaradványok (Iócsontvázak) egyelőre nagyon ritkák a mükénéi korszakokban. A Marathón melletti Vrana-ban előkerült lócsontváz, valamint az argoliszi Dendrában talált négy ló közül egyik sem keltezhető korábbra, mint a Középső Hellászi bronzkor kezdete Kr. e. 1900 körül, sőt inkább valamivel későbbiek. A dendrai, középső hellászi B sírhalomban talált lópár másodlagos betemetés volt a Késő Hellászi I időszakból (1600-1500 között), tehát valamivel későbbiek, mint a mükénéi B sírkör 1650 körüli első sírjai. A másik két dendrai ló, amelyeket a C sírhalom közelében találtak, korábbi volt a Késő Hellászi l szakasznál. E négy ló közül három 13-17 éves mén vagy herélt volt. Harci kocsi maradványai nem kerültek elő velük, bár a hitelesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy az első pár helyzete a sírban azt sugallja, hogy igába vagy járomba fogva temették el őket. Hielte-Stavropoulo részletekig menően megvizsgálta a 166 167 168

Apollodorus II: i.5. Apollodorus II: viii.1. Apollodórosz 1977, 72. Lásd a 91. jegyzetet!

60

mükénéi Görögországban talált legkorábbi lómaradványoknak a helyzetét. Legtöbbjük temetkezésekből származik, általában véve az Argoliszban felfedezett sírokból: Nauplia, Dreiras, Lerna, Aidonia (Nernea mellett; az itt talált, 14 lótól származó maradványok között 10 koponya és egyetlen teljes csontváz volt), Argosz (a város szélén lévő Kekla-ban talált lovak 169), valamint a mükénéi A sírkör IV. sírjában talált lócsontok. Ezek zoológiai elemzése azt bizonyította, hogy teljes ellentétben Bökönyi S. elsietett és téves meghatározásával170 – e lovak nagytestű steppei állatok, Przewalski-lovak voltak.171 A Vrana-i I tumulus 3. sírjában feltárt ló lábait (az első lábaknál a lapockával együtt) levágták, inkább azért, hogy a test beleférjen a kicsiny kőládás sírba, semmint rituális okokból. A tholosz két lovát a temetési szertartás keretében áldozták fel, és teljes csontvázak voltak. A 3. sírban feltárt ló a Középső Hellászi kor kezdetére keltezhető, tehát esetleg 2000-1900 körülre, mivel a legalább hét tumuluszból álló temetőben ez volt az egyik legrégibb temetkezés. Maga a tholosz viszont, két lovával, a Késő Hellászi II. szakaszba tartozik, tehát 1500-1450 tájára. Mindezek a lómaradványok tehát sokkal, de sokkal későbbiek, mint a sztyeppe gödörsíros kultúrájának időszaka. A kurgánsírok görögországi hatásairól így – legalábbis e lovak alapján – szó sem lehet. Igazi lóáldozat (nem egyszerűen a temetéskor megölt és a sírba helyezett ló) nagyon ritka régészeti emlék Görögországban, és szintúgy nagyon ritkán említenek ilyesmit az ógörög írásos források. Akhilleusz egy pár lovat áldozott fel meghalt barátja, Patroklosz halotti máglyáján, és ez a szokás egyedülinek számít az Iliászban.172 A vonatkozó emlékek áldozatnak nevezett nagy többsége az Argoliszból való, és jól keltezhető a Késő Hellászi 169

170 171

172

Négy ló csontváza és egy kutyáé került itt elő: J. Boessneck – A. von d. Driesch: Die zoologische Dokumentation von vier Pferden und einem Hund in einem mykenischen Schachtgrab in Kokla bei Argos. Spinxiana 7:3, 1984, 17~27-333 (non vidi). S. Bökönyi: The Przevalsky horse. London, 1974. Az állatok maradványait nem szedték fel, és zool6giailag a sírhan határozták np!eg. Muhly J 979, 1-2. Il. 23: 171-173.

61

korszakra.173 Általában a gazdájukat a másvilágra elkísérő állatok voltak. Az igazi lóáldozatok nagy ritkasága a mükénéi korszakban azt mutatja, hogy nem volt gyakori az ilyesféle szertartás. A kutatók arra következtetnek, hogy az eltemetendő (mellékletként a sírba kerülő) lovakat azon harci kocsi elé fogták, amely a gazda holttestét vitte. A halott eltemetése után a lovat levágták, majd a sírba helyezték a kocsival együtt. Igazi lóáldozat maradványait Krétán találták meg az Archanes-i 'A” je1ű tholosz-sírban, melynek keltezése a Késő Minoszi III Időszak.174 Annak a nőnek az emlékezetére áldozták fel, aki a sír oldalkamrájába volt eltemetve. A hat éves állatot levágták és feldarabolták. A fejet elválasztották a nyaktól, a lábakat a testtől, az oldalakat pedig a gerinctől. Az alsó állkapcsot is levágták a koponyáról, és két darabra hasították, így tettek részben a combokkal is. A vállcsontokon is éles eszköztől, késtől származó nyomokat lehetett megfigyelni. A feldarabolás után minden darabot összeszedtek, és gondosan anatómiai rendben helyeztek el, amint ezt a térdnél behajlított lábaknál jól lehetett látni. Hasonló szokásra a mükénéi Görögországból és Cprusról máshonnan is van példa.175 Mind a Védák korának loáldozati szokásiból, az asvamedharitusból, mind a kelták lóáldozatainak sorából van adat arra, hogy a lovat feldarabolták, igaz, hogy utána megfőzték és meg is ették a rituális lakomán a húsát, míg más darabjait a soron következő véres áldozatokon használták fel.176 A Rig-Véda híres asvamedha himnusza említi "a ló húsának ama részeit, amelyeket megettek a legyek, azokat, amelyek ráragadtak az áldozati oszlopra és a baltára, továbbá azokat, amelyek az áldozatot végző kezére és a körme alá tapadtak".177 Az Archanes-i lóáldozat legjobb, jóllehet késői megfelelője, amikor a feláldozott lovat feldarabolják, egy eskükötés kísérő ceremóniájaként írásos forrásból is ránk maradt: amikor Helené 173 174 175 176 177

Kosmetatou 1993, 31. Sakellarakis 1970. Sakellarakis 1997, I: 263-264. Vesci 1985,32-39. -Anderson 1999, 384-386. Rig-Véda I: 162. 9.

62

kérői esküvel ígérik meg, hogy a sikeres pályázó érdekeit később is megvédik. A különös, és a kutatók által csak nagyon ritkán emlegetett szokást Pauszaniasz leírásából ismerjük: A Spártából Arkadiába vezető út mentén "megtalálhatjuk a Ló Sírdombja nevű emlékművet is. Annakidején ugyanis itt áldozott fel Tündareósz egy lovat, és itt tétette le az esküt a feláldozott ló felett Helené kérőivel, akik az esküben megfogadták, hogy Helenének és leendő férjének segítséget fognak nyújtani, ha bármiféle sérelem éri őket. Tündareósz az eskütétel után ugyanott elásta a lovat."178 Sajnálatos módon az idézett magyar fordítás nem pontos. A szövegben ugyanis az olvasható, hogy Tündareósz, az eskütevőket egy feldarabolt ló maradványaira állította fel. 179 Akárcsak az Archanes-i lóáldozat, de Helené és az eskütevők nélkül. Érdekes párhuzam, hogy a mongoloknál is szokásban volt a lóáldozat ünnepélyes szövetségkötés esetén.180 Nem vonok le ebből következtetést, de erősíti azt a nézetemet, hogy a mükénéi lóáldozat sztyeppei eredetű szokásként honosodott meg egykoron Hellászban. A felsorolt adatokból az a tanulság adódik, hogy az egész görög ókor lovai végső soron azoknak az állatoknak az utódai voltak, amelyeket a sztyeppén háziasítottak, és onnan kerültek a mediterrán vidékekre a Kr. e. második évezred elejétől kezdve. A mükénéi aknasírok társaságában talált sztéléken lódomborművek is láthatók. Viszont a görögországi korai bronzkor temetőiből és telepeiről mindmáig ismeretlenek háziasított – vagy akár háziasítatlan – lovak maradványai. Ezzel a ritkasággal vagy hiánnyal szöges ellentétében szárnyas, halhatatlan, beszélő, emberevő csodalovak fontos részei a görög mitológiának. Érdekes módon Sziszüphosz személye és családja szinte összeköttetést jelent, központi helyet foglal el az ilyesféle történetekben. Ezek a mitológiai elemek akár úgy is 178 179 180

Pausanias 3: 20.9. Pauszaniasz 2000,186. Jones 1955,2: 130-131. Zimonyi 2005, 127, hivatkozással V. Veir munkájára: Das Pferd – Freund und Gefährte der Mongolen. ln: Die Mongolen, hrsg. von W. Heissig und C. C. Müller. Innsbruck – Frankfurt a. M., 1989, 163169.

63

tekinthetők, mint amelyek független, helyi kialakulások eredményei a szárazföldi Görögországban a mükénei korszak kezdetétől, illetve a háziasított lovak 1900 körül és azt követően Északról történő első megjelenése/behozatala után eltelt néhány évszázadban. Azonban úgy is tekinthetők, mint a görög mitológia északról-északkeletről, a sztyeppéről származó olyan régi elemei, amelyek a háziasított lovak érkezésével kapcsolatban kerültek el görög földre. Én ennek az utóbbi megoldásnak vagyok a híve. Bellerophontész és a Pégaszosz. Az idősebb Glaukos Sisyphosnak és Meropé királynénak volt a fia, és egyben Bellerophontés apja. Egy másik változat szerint Bellerophontés Poseidonnak és Eurynóménak volt a gyermeke. Az Idősebb Glaukosnak a "tengerzöld" jelentésű neve éppúgy tengeri istenségre vallott, mint poseidóni szerelmeskedése; hisz a tenger ura kedvét lelte a paripákban és a ló alakban. Körülbelül félúton az Isthmos és a Parnassos vidéke között, Potniaiban volt Glaukosnak egy ménese, amely a Harpyákkal és a Gorgókkal nyilván rokon természetű lovakból állott: emberhússal táplálkoztak, s végül széttépték saját urukat Pelias iólkosi király halotti játékain.181 Bellerophontés egy szárnyas lovat kívánt magának apjától: Poseidon teljesítette fia kérését. De nem volt könnyű meglovagolni az ivó állatot. Mert akkor még nem találták fel a kantárt. Sokáig kellett a hősnek fáradoznia, míg végül maga Athéné vitt neki egy arany kantárt. Álmában történt, de az álom egyúttal valóság is volt; az istennő így szólt hozzá: "Alszol, Aiolos királyi ivadéka. Inkább fogd ezt a lovat fékező varázsszerszámot, s mutasd meg. Poseidén atyának, de közben ne mulassz el egy fehér bikát áldozni neki! ... Parancsára most, Bellerophontés, miután áldozatot mutatott be Poseidónnak, oltárt emelt Athene Hippiának. Így lett az övé Pégasos: Poseidontól kapta ajándékba, Athéné vitte oda hozzá és kantározta föl." 182 A zabla elnyerése után Bellerophontés félelmetes repülő harcos lett, felemelkedett a Pégasoson a levegőbe, s onnan ölte 181 182

Kerényi 1977/1997,201-202. Kerényi 1977/1997,202-203.

64

meg nyilaival a Khimairát.183 Ismerjük a Pégasos születéséről szóló történetet is: Amikor Perseus levágta Medusa fejét, az két gyermekkel volt Poseidóntól várandós: egy hőst és egy szárnyas mént hordozott méhében, Khrysaórt, az 'aranykardost', és a Pégasost. Nyakán át ugrottak ki lefejezett anyjuk testéből; Pégasos ivott a Peiréné-forrásból, Így hívták a korinthosi kettős forrást. ... A Pégasos névben magában is egy előszökkenő forrásra, pégére való vonatkozás rejlik. Állítólag az ő patájának a dobbantására fakadt a Hippukréné, a „Jóforrás" a Helikónon .. ,. Bellerophontés volt a halandó testvér, talán azonos is Khrysaórral, szintén Poseidón fia.184 Bellerophontés vagy Bellerophon egy Belleros nevezetű OSI ellenség megölése után kapta a nevét. Ez előtt a győzelem előtt állítólag másképpen hívták az ifjú hőst: például Hlpponoosnak (ez. a név egy nemes paripával – hippos – hozza őt összefüggésbe). FIÚ és serdületlen ifjú korában talán Khrysaórnak hívták. Ez a név – "az aranykardos” – az egyik genealógiában azon a helyen szerepel, ahol különben Bellerophontés: Glaukost, a Sisyphos-sarj egyik fiát hívták Khrysaórnak. Belleros megölése után vezekelnie kellett és meg kellett tisztíttatnia magát. Tiryns királya, Proitos megtisztította őt az emberölés vétkétől. Kalandos lűkiai útja után szárnyas lován visszatért Tírynsbe, hogy bosszút álljon Proitos feleségén. Fölvette a Pégasos hátára, és útközben Mélos szigeténél a tengerbe dobta. A zuhanás a Pégasos hátáról – akár bűnös volt a szerelmes asszony zuhanásában, akár nem – lett csakhamar az ő osztályrésze is. Paripájával, azt mesélték, föl akart szállni az égig, hogy behatoljon az Istenek tanácsába. Hogy miként jutott erre az elhatározásra, azt Euripidés egy másik tragédiája, a Bellerophontés adja elő. Látni lehetett, hogyan emelkedik a csalódott és kétkedő az ég iránt repülő Pégasos hatán a színpad fölé. Azonban az isteni mén ledobta vakmerő, lovasát. Az Alléion síkságra, "a bolyongás síkságára" esett Kis-Ázsiában, és emberkerülő lett. Pégasos, a halhatatlan az istenek királyának villámait hordozta, vagy Eós istennőnek szolgált aki a reggelt 183 184

West 1997, 539. Kerényi 1977/1997, 202-203.

65

hozza, és elrabolja % ifjakat. Fölvétetett az Olymposra, az isteni 'paripák ősi jászlaihoz.185 A thrák Diomédész paripai. Diomédész a bisztonok királya volt Thrákiában, és emberevő lovai voltak. Héraklész egyik feladata az volt, hogy ezeket a veszedelmes lovakat Mükénebe vigye. Eurüsztheusz a hetedik munkától kezdve egyre messzebbre vivő, egyre hosszabb vándorutakat követelt tőle. Diomédész négy szárnyas meseparipája emberhúson élt. Később azt állították róluk, ugyanazok voltak, amelyek Peliasz halotti játékain széttépték Glaukoszt, Sziszüphosz fiát. 186 A kaneákkal párzó északi szél, Boreasz hazájában, Thrákiában voltak leginkább otthonosak. Diomédész, a halállovak tulajdonosa, Arész hadisten fia volt. Azt beszélték róla, hogy vadlovait vaslánccal kötötte az ércjászolhoz, s szerencsétlen idegenek húsával etette. 187 Héraklész a saját urukat dobta abrakul elábük, hogy megszelídítse őket, s elhajtotta az állatokat Mükénébe.188 Boreasznak két fia, két leánya és 12 kancája volt, amelyek állítólag úgy tudott egy gabonaföldön átrohanni, hogy közben nem taposták le a növényeket. Ő maga ezekkel a kancákkal közösült. Plinius szerint ugyanis ezek a lovak hátsó felüket vetették az Északi Szélnek, és mének nélkül is csikókat ellettek. 189 Arión/Areión. Az 573 utáni évekre-évtizedekre keltezhető Thébaisz szerint Adrasztosz Argosz három királyának egyike volt. Amikor vejeit elkergették Thébából, Adrasztosz megszervezte a Hetek támadását Théba ellen. Csak ő élte túl a támadást, hála csodalovának, Ariónnak: Poszeidón szerelemre gyulladt Erinüsz iránt, és ló alakjában közösült vele. A leány egy lónak adott életet, Ariónnak, amelyet kiválósága miatt neveztek így. Kopreusz, Haliartisznak, egy boiótiai városnak a királya, ajándékba kapta meg Poszeidóntól. Ő továbbadta Héraklésznek, amikor az nála időzött. Héraklész vele vett részt az Arész fia Küknosz által rendezett lóversenyben, és 185 186 187 188 189

Kerényi 1977/1997,202-205. Vergilius: Georgica 3: 267. Diodorus Siculus 4: 15.3. Kerényi 1977/1997,244-246. Plinius: Hist. Nat. IV: 35 és VIII: 67.

66

győzött. Ezt követően Héraklész Adrasztosznak ajándékozta a csikót, és annak köszönhetően Adrasztosz egymaga menekült meg a thébai háborúból.190 Apollodórosz szerint Areión nevű lova mentette meg. A lovat Démétér szülte volna Poszeidónnak. Ugyanezt állította Pauszaniasz is, későbbi költők szerint pedig Arión a nemeai játékokon beszélt és jóstehetséget árult el. Ugyancsak akkor, amikor Adrasztoszt mentette meg a thébai háborúságból.191 Akhílleusznak is voltak csodalovai, Xanthosz, a sárga, és Baliosz; mind a kettő természetfölötti képességekkel megáldva, beszélni is tudtak gazdájukhoz. Az Iliász szerint például Xanthosz, folytatta a híres beszélgetést Akhilleusszal (Iliász 19. 400-417): ... Akhileusz meg a háta mögé, csupa vértben, fénylő fegyveresen, valamint ragyogó nap az égen. Apjának lovait dörgő hangon riogatta: „Hej, Xanthosz, Baliosz. ti Podargé nagynevű vére. máskép szánjátok megmenteni most vezetőtök. újra akháj néphez, mikor elteltünk a csatával: ott ne maradjon. mint Patrokiosz. holtan a síkon." Erre a járom alól így szólt neki gyors paripája, Xanthosz, a földnek eresztve tejét. hogy hosszú sörénye mind kibomolva a járom mellett ért le a földig – mert szólóvá tette fehérkarú Héra, az úrnő – "Tudd meg, erős Akhileusz, megmentünk még ma a harcból: csakhogy, a veszted napja közel van, s nem mi okozzuk, mert a nagy isten lesz oka és az erőskezű Moira. S nem mi okoztuk lassúsággal, vagy tunyasággal. hogy megfosztották Patrokloszt fegyvereidtől: legjelesebb isten, kinek anyja a széphajú Létó ölte meg őt az elősorban. s Hektórnak adott hírt. Mert sebesen száguldunk, mint Zephürosz szele száguld, melyet a leggyorsabbnak mondanak: ám neked is csak sorsod, 190

191

Scholion az Il. 23: 346. sorához: West 2003, 53, no. 11. és 8. – Apollodorus III: vi.6. Apollodórosz 1977, 92. Propertius 2: 34.37. -Statius: Thébais 11: 442. – West 2003, 55.

67

hogy leigázzon egy isten s ember erővel.192 Hippolütosz lovai. A görög mitológiában Hippolütosz Thészeusz és Hippolüta fia volt. Amikor harci kocsiját hajtotta a tenger hullámai fölött, Poszeidón egy bikát küldött fel a habokból, a lovak megrémültek, a kocsi darabokra hullott, és Hippolütoszt, aki belegabalyodott a gyeplőbe, halálra vonszolták. 193 Bukephalosz azt jelenti, hogy 'ökörfej' vagy 'ökörfejű' , Nagy Sándor lova volt, rémes állat, amelyet nem lehetett meglovagolni, és mindenkit felfalt, aki azt megkísérelte. Nagy Sándornak azonban sikerült. Plutarchos mondta el a történetet, hogy 344-ben a 12 éves Alexandrosz hogyan törte be az állatot. Egy thesszáliai lókereskedő, Philonikosz ajánlotta fel a lovat II. Fülöp királynak, 13 vagy 16 talentumért. Mivel senki sem bírt az állattal, Fülöp nem mutatott érdeklődést. Nem így Alexandrosz, aki megígérte, hogy kifizeti a paripa árát, ha nem sikerül meglovagolnia. Megengedték. hogy tegyen kísérletet, és mindenkit meglepett, hogy sikerült is neki. Alexandrosz megnyugtatóan beszélt a lóhoz, és úgy fordította, hogy az ne lássa a saját árnyékát, amely láthatóan idegesítette. Így meg is tudta lovagolni . Pseudo-Kallisthenes egy másik mitikus változatot ad elő. Történetében Fülöp királynak saját méneséből ajánlottak fel egy fiatal mént, amelynek legendás képességei még Pégaszoszét is felü1múlták. Ezeket a mesés tulajdonságokat még csak növelte a delphoi jósda, amely azt tudatta a királlyal, hogy a végzet akaratából a világ királya az lesz, aki meg tudja lovagolni a Bukephaloszt, amelynek homlokán egy ökörfej alakú jel látható. Kedvelt hőséhez és elődjéhez, Akhilleuszhoz hasonlóan, Alexandrosz is úgy tekintette lovait, mint "amelyek minden mást felülmúlnak, hiszen halhatatlanok. "

192 193

Devecseri Gábor fordítása. Budapest, 1960, 346-347. A forrásokra Parada 1993, 90, Hippolytus 4.

68

Az indoiráni és görög részletek rövid vázlata Az ókori görög hitvilág és áldozati szokások lóval kapcsolatos részeiről joggal tehető fel az, hogy a háziasított ló érkezésével egy időben a Kr. e. második évezred elejétől kezdve jutottak el Görögországba az Al-Duna, illetve a Volga-DonDnyeper közötti sztyeppékről. Különösen (és talán legelőször, bár ez nem biztos) akkor, amikor – amint arra másutt rámutattam – 1700 körül korai iráni (és/vagy korai indoárja) harcosok hódították meg a középső mükénéi kori Hellászt. Korábban is érkezhettek ugyan már háziasított lovak a Balkánra, de biztosan nem harci kocsit húzva, és főleg nem zablás kantárzattal. Kr. e. 1900-1800-1700 előtti zabláról sehonnan nincs tudomásunk. A fentebb tárgyalt, és további, hasonlóságok már néhány éve valószínűsítették számomra, hogy jelentős számú új szokás és lelettípus honosodott meg 1700 táján Görögország földjén, feltehetően az új mükénéi urak érkezésével összefüggésben. A mükénéi harcos arisztokráciának ezek a férfi elődei nem valamilyen görög dialektust (akhájt vagy bármi más nyelvjárást) beszéltek, hanem indoiráni nyelvet. Hasonlóan ama indoárjamitanni és protoiráni társaikhoz, akik szintén kitűnő harci kocsizók voltak, és éppen azokban az időkben hódították meg későbbi történeti hazáikat (Indiát és Iránt), amikor a Krisztus előtti 17. század elején sor került a mükénéi hatalom és dinasztiák megalapítására is (a mükénéi B sírkörben) valamivel 1650 előtt temették el az első uralkodói halottakat).194 Új tárgytípusok, új szokások, új mitikus történetek – például az aranyagancsú szarvasünőről – megjelenése a legjobban és legegyszerűbben úgy magyarázható meg, ha új (idegen) és hódító népelemek érkezesét tételezzük fel. Az új tárgyak, szokások és mitikus történetek – földrajzi származási helyét illetően minden határozottan az AlDunától északra fekvő, és onnan tovább keletre terjedő sztyeppére és erdős sztyeppére utal. Jó okok vannak arra következtetni, hogy az északi jellegű tárgytípusok és mitikus történetek inkább támadó harcias 194

Makkay 2000, passim, különösen 60-62. - Lásd még Makkay 2003, 28-39.

69

csoportok érkezéséhez köthetők, semmint népi diffúzió egyszerű formáihoz (például lassan és hullámszerűen terjedő wave of advance hatásokhoz). Különösen ilyen a harci kocsi megjelenése, együtt a háziasított lóval, a hozzá kapcsolható új lótartási eszközökkel (zabla), vele járó lóáldozatokkal, a sztéléken harci kocsik és harci kocsis szarvasvadászat ábrázolásával. 195 Olyan mitikus elbeszélések és sajátos mágikus tulajdonságok (például Autolükosz csodás képességei) tartoztak ebbe a körbe, amelyek eredendően csak az északi – sztyeppei – területekre lehettek jellemzőek, együtt az új típusú lószerszámzattal, mégpedig a korong alakú zablafejekkel valamint egy új fegyvertípussal (az erősített reflex-íjjal). Mérienésznek, Idomeneusz krétai király híres akháj kocsihajtójának indoiráni eredetű neve, 196 valamint Autolükosz mágikus ereje (egy varázslóé, aki tudta, hogyan kell agancsot tenni borjút szoptató szarvastehénre; továbbá lovak fejére) egy ilyen sztyeppei eredetű hagyomány részei voltak, amelyeknek előtörténete a sztyeppei ősterületen nagyon régi, korai bronzkori, sőt felső őskőkori Időkre vezetendő vissza. Van egy .másik olyan sajátság is, amelynek eredete szorosan belekapcsolódik ezekbe a feltétlenül az indeiráni-iráni nyelvű sztyeppei térségek felé mutató történetekbe: mégpedig magának Odüsszeusznak a személye. Egészen pontosan a hazaérkezése után kezdődő szárazföldi evezős kalandja. A közelmúltban erre vonatkozóan összefoglaltam a rendelkezésemre álló régészeti, valamint az általam ismert irodalmi forrásokat. 197 A szárazföldi vándorút körülményei véleményem szerint azoknak az ősiráni (vagy ősiráni + indoárja) előkelő harcosoknak az eredeti hazájára utaló halvány emlékek, amely harcosok a Középső és Kései Bronzkor határán elfoglalták Argoszt (és bizonyára néhány más fontos központot is), és megteremtették a mükénéi uralkodók hatalmi rendszerét. Nézetem szerint pdüsszeusz különös 195

196

197

A mükénéi A sírkör IV. aknasírjában talált gemmán: CMS l, 1964, no. 16. Makkay 2003, 29-32. – Az indeárja Mariannu-maryannu névre lásd Mayrhofer 1966, 17, 22, 25-26, 29, 142 (s. v.), valamint Mayrhofer 1974, 16 és 87 (s.v. Mariannu), gazdag további irodalommal. Makkay 2003, 34-38.

70

evezőjének (vagy gabonaszelelő lapátjának 198) eredeti mivolta és szerepe jól értelmezhető az Ural-Volga-Don vidék sztyeppei részén elterjedt korai bronzkori kultúrák egyik sajátos hatalmi szimbóluma alapján. Ezek az úgynevezett kultusz-lapátok az ősiráni (vagy még nem teljesen dialektizálódott ősiráni + ősindoárja) Andronovo kultúrának, valamint szintastai területi csoportjának (mindkettő harci kocsizó volt már, sőt alighanem ők voltak a legelső harci kocsizók) a hatalmi szimbólumai voltak a Kr. e. második évezred első negyedében. Tehát pontosan a mükénéi kor vagy hatalom kezdete előtti évtizedekben. 199 A mükénéi héroszok közvetlen sztyeppei elődei még ilyen hatalmi szimbólumok alatt harcolhattak, és az Odüsszeusszal kapcsolatos igen régi, észak felé mutató mitikus vonások halványan meg is őrizték az emléküket. Odüsszeuszt, más irányból nézve a dolgokat, fontos szálak kötik Sziszüphoszhoz és a hozzá kötődő történetekhez, ráadásul az ő fia volt. Sziszüphosz egyik unokája, Bellerophontész szintén ezeknek az összefüggéseknek egyes szálait fűzi egybe a csodás 10-vakról szóló történetek egy részével és Pégaszosszal. A csodás képességű lovakról szóló mitikus történetek eredete végső fokon aligha választható külön a háziasított (csak jóval később hátas) ló megjelenésétől a sztyeppen a korai bronzkorban. Ezeknek a mitikus történeteknek fontos része a görög mitológiában az arany zabla (kantárzat) feltalálása Athéna istennő által, aki azt Bellerophontésznek ajándékozta. Teljes összhangban van ez azzal a fontos régészeti ténnyel, hogy a korongos típusú zablafajtát – egy régészetileg ritkaságnak tekintendő típust – ugyanannak az Andronovo-Szintasta csoportnak az emberei fedezték fel a Kr. e. 2. évezred első negyedében, akik a harci kocsizás első kifejlesztői is lehettek – és akiknek evezőlapát-szerű hatalmi szimbólumai is voltak. 200 Régészeti tény, hogy ez a sztyeppei eredetű zablafajta kiváló párhuzamokkal rendelkezik a Mükénében, Athénban, Dendrában es a Kakovatoson talált 198 199

200

Od. 10: 293-295, és 11: 119-137 Makkay 2003, 34-39. A kérdés részletesebb elemzésére lásd kéziratban lévő tanulmányomat: Odüsszeusz evezője. Megjelenik a JAME egyik következő kötetében. Makkay 2000, 38-41, további irodalommal.

71

hasonló zablákban, melyek keltezése a LH (Késő Hellászi) legkorábbi időszaka, vagy valamivel előtte.201 Hasznosnak látszott tehát bevonni a vizsgálatba Sziszüphosz unokájának, Bellerophontésznek néhány vonásán és isteni lován kívül más csodálatos paripákat is. Hiszen tudjuk, hogy Diomédész thrák-bisztón király szárnyas lovai a kancákkal párzó északi szél, Boreasz hazájában, Thrákíában voltak otthon, és azt állították róluk, hogy Pallasz halotti játékain éppen Sziszüphosz fiát, Glaukoszt tépték szét.202 A kutatás mellesleg azt gyanítja Boreaszról, hogy a neve összefügg egy mezopotámiai kassu névvel: Burias – Buriász.203 Ez leginkább csak úgy lehetséges, ha – hasonlóképpen Mérionész nevéhez – mindkettő egy indoárja névből származott le. Mintha a lóhoz, Odüsszeuszhoz, és rajta keresztül igazi apjához, Sziszüphoszhoz kapcsolódó szálak egyre inkább egymásba fonódnának, és egyre inkább észak és az indoirániak-indoárják felé mutatnának, ahogy visszafelé megyünk a bronzkori időkben. Mint már utaltam volt rá, a kiváló A. Heubeck, amikor bevezetőt írt az Odüsszeia egyik új kiadása elé, a következőket jegyezte meg: "Vannak jelei annak, hogy Odüsszeusz alakja igen régi szereplője a görög mítoszoknak. Nemcsak a neve mutat erre, amely – hasonlóan Akhilleusz nevéhez – nem magyarázható a görög nyelvből, és régibb rétegekre utal vissza. Vannak vele kapcsolatos kalandok és helyzetek, amelyek az irodalmi hagyományok legkezdetétől szorosan ehhez a héroszhoz kötődnek: óriásokkal, boszorkányokkal, szörnyekkel és emberevőkkel megtörtént találkozásai, alvilági útja, kapcsolatai démoni lényekkel. Mindez azt bizonyítja, hogy Odüsszeusz gyökerei a csodás mesék birodalmában indulnak, talán éppen a mágia és a sámánizmus világában."204 Talán hangsúlyoznom sem 201 202 203 204

Makkay 2000, 38-39, további irodalommal. Kerényi 1977/1997, 244-245. Mayrhofer 1974, 84, S.V., további irodalommal. Heubeck 1988, 19: .There are many indications that Odysseus is a very ancient figure in Greek myth. Not only is there his name, which, like that of Achilles, cannot be explained from Greek and points back to older strata. There are also many adventures and

72

kell, hogy mindez mennyire összhangban van az előbb előadott részletekkel. Három évtizeddel ezelőtt a mükénéi korral foglalkozó Emily Vermeule egy ritkán olvasott kis füzetben kiváló tanulmányt írt a mükénéi aknasírok leleteinek művészeti kérdéseiről, elsősorban az állatábrázolások külső eredetének lehetőségeiről. Egyebek mellett a következőket olvashatjuk nála: "Európa, Dél-Oroszország és a Balkán földművelő és nomád világa erős hatásokkal voltak egymásra ... szokásaikra nézve, az arany szeretetében, a ritusok végrehajtásában, a lovak, szarvasok és oroszlánok különös, de kedvelt dekoratív ábrázolásában, a díszítő motívumok bonyolultságában és ritmusaik hangsúlyozottságában, Jóllehet mindezek mögött kevés közvetlen régészeti kapcsolat fedezhető fel.205 Azóta a felfedezett vagy csak javasolt régészeti kapcsolatok száma és bizonyító ereje megnövekedett, sőt mondhatjuk, hogy megsokszorozódott.206 Olyan, egymással rokon bronzkori művelődésekről alakult ki kép, amelyek ismerték a háziasított lovat, a harci kocsit, és fejlett bronzművességgel rendelkeztek a Kárpátoktól keletre, a pontuszi sztyeppen, egy széles és hosszú térségen egészen az Urálig, sőt még azon túl terjedően is (Szintasta és Arkáim).207 A harci kocsizás és a hozzá jól idomított ló fontossága híven tükröződik Mükénében az aknasírok korának már említett ábrázolásaiban és lószerszámzatában.208 További északkeleti, sztyeppei elemeket jelentenek egyes mükénéi aranytárgyak 'barbár stílusa' és szkítha

205 206

207

208

situations which seem to be closely connected without hero from the very beginning of literate tradition: encounters with witches and giants, monsters and cannibals, his journey to the underworld, his contacts with daemonic beings. All this suggests that Odysseus' roots lie in the world of fairy-tale, perhaps even in the realm of magic and shamanism, ... ". Vermeule 1975, 23,25 és 49. Makkay 2000, 18-58, az I-31. pontok, és 60-62. – Makkay 2003, 2239. Sherratt in Easton – Hawkins – Sherratt – Sherratt 2002, 104. – Árkáim legújabb összefoglalása: D. G. Zdanovich et al.: Arkaim: nekropol. Cseljabinszk, 2002. Makkay 2000, 38-41.

73

aranyak közötti stílusbeli hasonlóságok, jóllehet ezek erejét gyöngíti az, hogy a legszebb szkítha aranyakat feltehetően a klasszikus kor görög mesterei készítették (akik részben a Pontuszvidéki városokban működtek).209 Amint azt Vermeule megjegyezte, "néhány, a [formákra] érzékeny régész már a kezdetektől felismerte, hogy a mükénéi aknasírok egyes tárgyi leletei egy sajátos értelemben véve barbár jellegűek, nem egy letelepült civilizációtól elvárható alkotások, de bizonyos fokig mégis belső összefüggést árulnak el." Még egy olyan kérdés is felvethető, hogy az akna sírokba eltemetett személyek újonnan jöttek voltak görög földön.210 A régészet szemszögéből vizsgálva a kérdést, a mükénéi Asírok anyagából mindössze egyetlen darab mutat Anatólia felé, a IV. sír ezüstből készült szarvas alakú rhütonja. Másrészt viszont tudjuk, hogy a szarvasbika nagyon kedvelt állat volt az északi nomád művészetben. Az aknasírok sztéléinek vadászjeleneteivel együtt, az Alaca Höyükön talált, szarvasbikára való vadászatot ábrázoló fríz211 szoros kapcsolatot jelent a szarvasra vadászó korai mükénéi világ és Észak között. Ugyanezt a hármas kapcsolatrendszert manapság már jól bizonyítja annak a bronz tálnak a díszítése, amelyet a kis-ázsiai Kastamonou-ban nemrégen találtak, keltezése a hettiták birodalmi korszaka, a 13. század, és amelynek díszítése egy olyan szarvasvadászatot ábrázol, amelyet egy íjjal felszerelt vadász egy háziasított szarvas segítségével hajt végre (23. kép). 212 E. Vermeule azzal a következtetéssel zárta mondanivalóját, hogy "akár északról vagy északkeletről érkezett, újonnan jött 209 210 211

212

a körülményt Vermeule kiemelten hangsúlyozta: 1975,23-26 és 49. Vermeule 1975,9. Vermeule 1975, a 13. ábra, irodalommal. A darab az Alaca Höyükön talált, rekonstruált Szfinx-kapu része. Lásd Hethiter 2002, 109, a 7ab. ábra, valamint 220, és az l. ábra a 218-219. oldalakon. Hethiter 2002, 232-233, és a 18. ábra a 232. oldalon, továbbá a Kat. No. 101. a 342-343. oldalakon. A kérdéshez lásd már fentebb is. A rénszarvastenyésztő és rájuk vadászó Hegyi Lappokra vonatkozó egyik mitológiai adat szerint a Szarvasok Úrnőjét egy háziasított állat jeleníti meg, amely elkíséri a vadászt, és nyíltávolságba hozza eléje a réneket, Róheim 1917/1984, 224

74

indoeurópaiaknak tartjuk az aknasírokban eltemetett személyeket, akár egy sajátos elit csoport tagjainak azok közül, akik már a Kr. e. második évezred elején megérkeztek Görögország földjére, te\h)~en világos, hogy nem mediterrán származású emberek voltak, ...213 Ezzel összhangban, jómagam indoiráni behatolóknak tartom őket, akik északról jöttek, és a proto görög hódítóktól teljesen függetlenül (és azoknál később) válogatott csapatként vagy csoportokként hatoltak be Görögország földjére, teljesen a maguk szakállára, egy időben a Közép-Ázsiába, Nyugat-Indiába és a Közép-Kelet egy reszébe (Nyugat-Perzsia-Elám) benyomuló indoárjákkal, és ősirániakkal, a Kr. e. második évezred közepe táján és előtte. Úgy látom, hogy a fentebb röviden összefoglalt adatok megfelelően alátámasztják mindazt, amit a nemrégen elhunyt E. Vermeule három évtizeddel ezelőtt megfogalmazott. Röviden összefoglalva: lehetséges kapcsolatok rajzolódnak ki a Kr. e. 2. évezred egyes sztyeppei – Volga-Don-vidéki – csoportjai és a szárazföldi Görögország korai mükénéi vezetőinek egy része között. Az ezekben szereplő sztyeppei törzsek minden valószínűség szerint ősiráni (vagy részben korai indoárja) nyelven beszélő, jól szervezett és harci kocsis csoportok voltak, amelyek a Középső Hellászi időszak végén azzal a céllal vonultak délre, hogy meghódítsa a görög szárazföldön éppen kifejlődőben lévő városállamokat.214 Tökéletesen hasonlóan az Indiába behatoló indoárja és a Közép-Keletet elfoglaló ősiráni rokonaikhoz. Sikeres támadásaik minden bizonnyal fontos szerepet játszottak a mükénéi társadalmi szervezet megalapításában és kiépítésében, amelynek a hatalmi alapja erődített központok láncolata volt. Ez a láncolat az ősiráni (ősiráni + indoárja) hódítók közötti vérségi kapcsolatok (rokonságok) alapján szerveződött meg a mükénéi kor legelején. Eredménye pedig az lett, hogy a legendás görög héroszok rokonai voltak egymásnak, közvetlen vérrokonság és/vagy későbbi házasságok következtében. Ezeknek az ősiráni hatásoktól befolyásolt vagy meghatározott kezdeti időknek az emléke az egész második évezredben 213 214

Vermeule 1975, 22. Makkay 2000, 60-62.

75

továbbélt görög földön, beleértve ebbe az aranyagancsot viselő csodás szarvasünőre vonatkozó mitikus hitet is. Az első évezredben a lassan-lassan – elszórtan bár, de már – írásban is rögzített mitikus elemek a korai második évezredi sztyeppei emlékek folytatásai voltak. Ezeket – különös visszaemlékezésekként a régmúltra – héroszok regékben nyilvántartott pontuszi-sztyeppei kapcsolatai színezték, amelyek egyben azt is Igazolják, hogy valóban voltak sztyeppei előzmények. Közéjük tartoznak Akhilleusz, Héraklész és más akháj héroszok első pillantásra érthetetlen, de fölöttébb logikus pontuszi vonatkozásai, és nem kevésbé Odüsszeusz kalandos szárazföldi útja. Nagy a valószínűsége annak, hogy a legendás héroszok többnyire azoknak a második évezred eleji ősiráni (ősiráni + indoárja) nemes harcosoknak a leszármazottjai voltak, akik a sztyeppe nyugati harmadából indulva hatoltak be Hellászba. Feltételezem, hogy az aranyagancsos szarvastehén mondai története az ő közvetítésükkel honosodott meg délen, és lett a görög mitológia szerves része. Köztudott, hogy László Gyula volt az első, aki csodaszarvasmondánkat kapcsolatba hozta a részben a Meótisz környékén előkerült szkítha-kori leletanyaggal, különösen azzal a ritka típussal, amely borját szoptató agancsos szarvastehenet ábrázol (: a szarvasteheneknek abban az Időben sem volt agancsuk).215 Értelmezésében egészen régi időkig nyúlt vissza, és bevonta a megoldásba a jégkor végi és utáni állapotokat, amikor még rénszarvasok kapcsán alakulhatott ki a mitikus történet elődje. (A rénszarvastehenek valóban agancsosak, és egészen a bronzkor kezdetéig a – keleti – sztyeppen is éltek.) Sok érv szól amellett, hogy az ebben a korai csodaszarvasban való hit a nagyon korai indoiráni (ősiráni + ősindoárja) népcsoportok körében alakult Jó, illetve még korábbi elemek alapján akkor szilárdult egységgé. Úgy látom viszont, hogy a csodaszarvas-történet Artemiszhez és Héraklészhez kapcsolódó változatában nem lehet keresni az indoeurópai alapnyelv idejére visszamenő folyamatos hagyományt, még akkor sem, ha itt az indoiráni és görög dialektusok közötti régi egyezésekről van is szó. 215

László 1967,33-38.

76

A csodaszarvas-kutatásba újonnan bevont adatok alapján ítélve, egyelőre az tartható fölöttébb valószínűnek, hogy a görög vallás hasonló elemei – a csodálatos képességű lovakra vonatkozó részletekkel együtt (Akhilleusz halhatatlan paripái felkiáltanak gazdájuk halálát sejtetve) – a korai sztyepp indoiráni nyelvű népeinek nagyon régi hagyatékából származnak, azok hatásai a korai görög mitológiában. Ezt többek között az is bizonyíthatja, hogy a háziasított ló Görögországba a második évezred első harmadában került be a sztyeppéről. Annál korábbi helyi mitikus elemek fűződhettek ugyan lovakhoz, de csak vadlovakhoz (ha tudniillik éltek még vadlovak Hellász földjén). Ilyen elemekről egyelőre nem tudunk, hiszen minden esetben hátas – háziasított – állatokról van szó. Egyébként Kerényi Károly volt az első, aki csak magyar nyelven közölt fontos cikkében úgy találta, hogy a csodaszarvasra vonatkozó görög mondai történetek nem önálló görög alkotások.216 Másrészt sejtésem szerint az sem zárható ki teljesen (bár egyelőre nem tudnám körvonalazni), hogy a motívum magja mégis a legrégibb indoeurópai mitológia egy sajátos részét őrizte meg, annak volt a felső palaeolithikumtól kezdve sokáig élő egyik szála. A Meótis táján játszódó hun történt – Jordanes és Procopius előadásában,217 Priscus és Eunapius alapján,218 egyszerűen tehát sokkal régebbi ógörög mitikus történetek késői változata volt: a menekülő tehén és az üldözött szarvas kalandjai alapján. A Meótisz, a szkítha vagy kimmer sztyeppe világa már az ősrégi változatoknak a szerves része volt. A hun monda esetében mindössze annyi történt, hogy a sztyeppről a görög mitológiába átkerült ősi sztyeppei szereplők egy része egyszerűen visszatért az eredeti színhelyre: a sztyeppe mellett lévő Meótiszba. A sztyeppen az iráni népek körében folyamatosan továbbélő mitikus elemek ezt a visszatérést tovább színezhették. Ennek tulajdoníthatók a Priscus-Jordanes történet egyedi vonásai. Azokkal a szavakkal szeretném befejezni ezt az írást,

216 217 218

Kerényi 193011984, 26. Jordanes: Getica 24: 123-126. – Procopius: Bella 8: 5, 4 és 7-12. Blockley 1981,50,97-99.

77

amelyekkel 90 évvel ezelőtt Moravcsik is zárta tanulmányát, 219 egyetlen kifejezés eltéréssel: .Áttekintettük a monda kialakulását, fejlődését, vándorútját, ... sikerült talán visszakísérni eredete felé s rámutatni szülőhelyére: az ősi sztyeppére. "

219

Moravcsik 1914,338.

78

Irodalom és rövidítések Alföldi 1931 = A. Alföldi: Die theriomorphe Weltbetrachtung in den hochasiatischen Kulturen. Archaologischer Anzeiger 1931, 393-418. Anderson 1999 = Earl R. Anderson: Horse-sacrifice and Kingship in the Secret History of the Mongols. The Journal of IndoEuropean Studies 27:3-4, 1999,379-393. Anonymus = Anonymus: Gesta Ungarorum. In: SRH 1:13-117. Apollodórosz 1977 = Apollodórosz: Mitológia. Fordította Horváth Judit. Budapest, 1977. Apollodorus lásd Frazer 1954 Artamonov 1970 = Michail Artamonov: Goldschatz der Skythen. Prag, 1970. Aruz et al. 2000 = Joan Aruz – Ann Farkas – Andrei Alekseev – Elena Korolkova: The Golden Deer of Eurasia. Scythian and Sarmatian treasures from the Russian steppes. New York, 2000. Bálint 2004 = Csanád Bálint: A nagyszentmiklósi kincs. Budapest, 2004. Barringer 1991 = J. M. Barringer: Europa and the Nereids: wedding or funeral? AJA 95,1991,657-667. Berze Nagy 1927 = Berze Nagy János: A csodaszarvas mondája. Ethnographia 38:3, 1927, 65-80. (I. rész), és 38:4, 1927, 145164 (II. rész). Blockley 1981 = R. C. Blockley: The fragmentary classicising historians of the Later Roman Empire. Eunapius, Olympiodorus, Priscus and Malchus. Liverpool, 1981. Chronica Pieta = A Képes Krónika facsimile kiadása. Budapest, 1991. CMS = Corpus der Minoischen und Mykenischen Siegel, Mainz. Darmesteter -Mills 1882-1887 = James Darmesteter – L. H. Mills (translated by): The Zend-Avesta, parts I-III. Oxford, 18821887. Reprint New Delhi, 1992-1994. 79

Dudarev 1991 = C. JI. Дударев: Из истории связей населения Кавказа c Киммерийско-Скифским миром. Groznij, 1991. Easton – Hawkins – Sherratt – Sherratt 2002 = D. F. Easton – J. D. Hawkins – A. G. Sherratt and E. S. Sherratt: Troy in recent perspective. Anatolian Studies 52, 2002, 75-109. . Eggeling 1882-1900 = Julius Eggeling (translated by): The Satapatha-Bráhmasa, according to the text of the Mádhyandina School. Parts I-V. Oxford, 1882-1900. Reprint edition New Delhi, 1993-1996. Frazer 1954 = Apollodorus: The Library, with an English translation by James Georg Frazer. In two volumes I-II. London and Cambridge Mass., 1954. Galanina – Grach 1986 = Liudmila Galanina -Nonna Grach: Scythian Art. The legacy of the Scythian world: mid 7th to 3rd century B.C. Leningrad, 1986. Griffith 1889/1987 = R. Th. H. Griffith: Hymns of the Rigveda. Translated with a popular commentary. Vols. I-II. 1889-1892. Reprint 1987, New Delhi. Hethiter 2002 = Die Hethiter und ihr Reich. Das Volk der 1000 Götter. Bonn, 2002. Heubeck 1988 = Alfred Heubeck: A commentary on Homer's Odyssey, ed. by A. Heubeck, St. West and J. B. Hainsworth. Oxford, 1988. Hielte-Stavropolou 1995 = M. Hielte-Stavropoulou: An investigation of the Middle/LateBronze Age grave field of Vrana in East Attica. Unpublished dissertation. Athens, 1994. Iordanes 2004 =Iordanes: Getica. A gótok eredete és tettei. Közreadja Kiss Magdolna. 3. kiadás. Budapest, 2004. Istvánovits – Kulcsár 1997 = Eszter Istvánovits – Valéria Kulcsár: Adatok az alföldi szarmaták vallásához és törzsi hovatartozásához. JAMÉ 37-38, 1997, 153-165. Istvánovits – Kulcsár 2000 = Istvánovits Eszter – Kulcsár Valéria: "Vadat űzni feljövének ... " . Egy csodaszarvas nyomában. In: Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája. Szerk. Bende Lívia, Lőrinczy Gábor, Szalontai 80

Csaba. Szeged, 2000, 353-372. Jones 1955 = Pausanias: Description of Greece, with an English translation by W. H. S. Jones. In five volumes. Cambridge Mass. – London, 1955. Revised and reprinted. Kerényi 1930/1984 = Kerényi Károly: A csodaszarvas az Ezeregynapban. Ethnographia 41, 1930, 145-152. Újra megjelent in: Kerényi Károly: Halhatatlanság és ApoIlónvallás. Budapest, 1984, 26-36 és S l O-511 (a jegyzetek). Kerényi 1959/1974 = Karl Kerényi: The heroes ofthe Greeks. London, 1959. Paperback edition 1974. Kerényi 1977/1997 = Kerényi Károly: Görög mitológia. Budapest, 1977. 2. kiadás. Szeged, 1997. Képes Krónika 2004 = Képes Krónika, Fordította Bollók János. Budapest, 2004. Kézai 1999 = Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. Bollók János fordítása. Budapest, 1999. Kosmetatou 1993 = Elizabeth Kosmetatou: Horse sacrifices in Greece and Cyprus. Journal ofPrehistoric Religion 7,1993,31-43. Kristó 1980 = Kristó Gyula: Magyarországi írott források és a magyar őstörténet, Magyar Tudomány 87:5, 1980,362-367. László 1942 = László Gyula: Kolozsvári Márton és György Szent-György szobrának lószerszámja. Kolozsvár, 1942. László 1943 = László Gyula: A honfoglaló magyarok művészete Erdélyben. Kolozsvár, 1943. László 1967 = László Gyula: Hunor és Magyar nyomában. Budapest, 1967. László 1970/1974 = László Gyula: A népvándorláskor művészete Magyarországon. Budapest, 1970,2. kiadás 1974. László 1974 = Gy. László: The art of the Migration Period. Budapest, 1974. László 197011974 angol kiadása. László 1993 = László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Budapest, 1993. László 1995 = László Gyula: 1910-ben születtem, Szombathely, 81

1995. László 1996 = László Gyula: Ex libris. Mesterségem: régész. Budapest, 1996. Makkay 1997 = Makkay János: 'A tempore regis Atile conservata' . Új történetek Szent László királyról, Budapest, 1997. Makkay 1998 = J. Makkay: Iranian elements in early Mediaeval heroic poetry. The Arthurian cycle and the Waltharius. Budapest, 1998. Makkay 1999 = Makkay János: Valter Pannoniában, a Waltharius Hungáriában. In: Ekkehard barát: Vita Waltharii manu fortis. Tulok Magdolna és Makkay János fordítása. Budapest, 1999. Makkay 2000 = J. Makkay: The early Mycenaean rulers and the contemporary Early Iranians of the Northeast. Budapest, 2000. Makkay 2002 = Makkay János: A nagyszentmiklósi kincs Budapesten őrzött iratai. Budapest, 2002. Makkay 2003 = J. Makkay: Origins of the Proto-Greeks and Proto-Anatolians from a common perspectíve. Budapest, 2003. Makkay 2003a = Makkay János: Árpád vezér győzelme és Pannónia földje. Budapest, 2003. Makkay 2004 = Makkay János: A magyar őstörténet és a nyugatszibériai 'magyar őshaza' néhány kérdése. JAME 46, 2004,85-116. Makkay 2004a = Makkay János: Lovak és őshazák, Budapest, 2004. Makkay 2005 = Makkay János: A székelyek. Budapest,,2005. Makkay 2005a = J. Makkay: The MiracIe Stag, JAME 47,2005, sajtó alatt. Makkay 2005b = Makkay János: Magyar türkök – türkmagyarok. Budapest, 2005. Mallory – Mair 2000 = James M. Mallory -Victor H. Mair: The Tarim mummies. Ancient China and the Mistery of the Earliest Peoples from the West. London, 2000. 82

Mályusz 1974/2004 = Mályusz Elemér: A Képes Krónika kiadásai. In: Középkori kútfőink kritikus kérdései, Horváth János és Székely György kiadásában. Budapest, 1974, 167186. Újra megjelent in: Mályusz Elemér: Klió szolgálatában. Válogatott történelmi tanulmányok. Soós István kiadásában. Budapest, 2004, 279-294. Mayrhofer 1966 = Manfred Mayrhofer: Die Indo-Arier im Alten Vordcrasien. Mit einer analytischen Bibliographie. Wiesbaden, 1966. Mayrhofer 1974 = Manfred Mayrhofer: Die Arier im Vorderen Orient – Ein Mythos? Mit einem bibliographischen Supplement. Wien, 1974. Mezey 1975 = Mezey László: Az Árpádok eredet-mondája és a csuti alapítás. Filológiai Közlöny 3, 1957,427-429. Moravcsik 1914 = Moravcsik Gyula: A csodaszarvas mondája a bizánczi íróknál. EFK 38, 1914, 281-293 és 333-334. MT = Magyarország Története I. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Budapest, 1987. Muhly 1979 = James Muhly: On the Shaft graves at Mycenae. In: Studies in honor of Tom B. Jones. Alter Orient und Altes Testament 203. Neukirchen-Vluyn, 1979,311-323. Nagy 1909 = Nagy Géza: A skythák, Budapest, 1909. Nilsson 1932 = M. P. Nilsson: The Mycenaean origin of Greek Mythology. Uppsala, 1932. Oldenberg 1988 = H. Oldenberg: The religion of the Veda, Translated by S. B. Shrotri. Delhi, 1988. Oro 2001 = Oro. Il mistero dei Sarmati e degli Sciti, a cura di Joan Aruz, Ann Farkas, Andrei Alekseev, Elena Korolkova. Milano – New York, 2001. Parada 1993 = C. Parada: Genealogical guide to Greek mythology. Jonsered, 1993. Pausanias lásd Jones 1955. Pauszaniasz 2000 = Pauszaniasz: Görögország leírása. Fordította Muraközy Gyula. I-IL kötet. Budapest, 2000. 83

Polos'mak 1994 = H. B. Полосьмак: Стерегушие золото грифы. Novoszibirszk, 1994. Pschmadt 1911 = C. Pschmadt: Die Sage von der verfolgten Hinde, Ihre Heimat und Wanderung. Bedeutung und Entwicklung mit besonderer Berücksichtigung ihrer Verwendung in der Literatur des Mittelalters, Greifswald, 1911. Reese 1994 = David S. Reese: Equid sacrifices/burials in Greece and Cyprus: an Addendum. Journal of Prehistoric Religion 8, 1994,35-42. Róheim 191711984 = Róheim Géza: A kazár nagyfejedelem és a turul-monda, Ethnographia 28, 1917,58-78. Ismét megjelent 'A kazár nagyfejedelem' címmel in: A Bűvös tükör. Válogatás Róheim Géza tanulmányaiból, szerk. Verebélyi Kincső. Budapest, 1984, 127-252. Rudenko 1951 = Sergej Ivanovič Rudenko: Der zweite Kurgan von Pasyryk. Vorlaufiger Bericht. Berlin, 1951. Rudenko 1953 = C. И. Руденко: Культура населения Горново Алтая в скифское время Moszkva-Leningrád, 1953. Rudenko 1962 = C. И. Руденко: Сибирская коллекция Петра I. Moszkva – Leningrád, 1962. Sakellarakis 1970 = J. Sakellarakis: Das Kuppelgrab A von Archanes und das kretisch-mykenische Tieropferritual. Prahistorísche Zeitschrift 45, 1970, 198-219. Sakellarakis 1997 = Yannis and Efi Sakellarakis: Archanes. Minoan Crete in a new light, vols. l-II. Athens, 1997. Samashev – Mylnikov 2004 = Zainolla Samashev – Vladimir Mylnikov: Woodworking of Ancient cattle-breeders of Khazakh Altai. Almaty, 2004. Sicard 1971 = H. von Sicard: Der wunderbare Hirsch. Acta Ethnographica 20:3-4, 1971, 231-286. SRH = Scriptores Rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum, ed. E. Szentpétery, Vols. I-II. Budapest, 1937-1938. Reprint Budapest, 1999. Thuróczy 1978 = Thuróczy János: A magyarok krónikája. 84

Horváth János fordítása. Budapest, 1978. Vásáry 1980 = Vásáry István: A magyar őstörténet kutatásának hagyományai. Magyar Tudomány 87:5, 1980, 367-37l. Verrneule 1975 = The art of the shaft graves of Mycenae. Cincinnati, 1975. Vékony 1994 = Vékony Gábor: 1910-ben született. Beszélgetés László Gyulával. Eletünk 32: l-2, 1994, 68-82. Zimonyi 2005 = Zimonyi István: Muszlim források a honfoglalás előtti magyarokról. Budapest, 2005. West 1997 = Martin L. West: The Eastern Face of Helicon. West Asiatic elements in Greek Poetry and Myth. Oxford, 1997. West 2003 = Martin L. West (edited and translated by): Greek Epic Fragments from the seventh to the fifth centuries BC. Cambridge Mass. – London, 2003. Whitney 190511996 = William Dwight Whitney: Atharva Veda Samhitá, (Translated into English by ... ). Vols. I-II. Cambridge, Mass. 1905. Reprint Delhi, 1996.

85

Képgaléria

l. kép: lószerszám aranyozott ezüst melldísze a Hét Testvér Kurgánok egyik sírjából

86

2-4 képek: Lószerszámdíszek a Hét Testvér Kurgánok hatodik sírjából

87

5. kép: Agancsos szarvasdísz lófejen az első pazürüki kurgánból

88

6-9 képek: szőrméből készült szarvasagancsos maszkok lófejen az első pazürüki kurgánból

89

10-11 képek: Pazürük, az 5. kurgán: bőrből készült agancsos szarvasfej lófejen lévő maszkról 12a-b képek: Pazürük, a 2. kurgán: lófej homloki részére készített maszk, a kos fején madárral.

90

13. kép: bőrből és fából készült, agancsos szarvasfej formájú maszk a 2. számú pazürüki kurgánból

91

14. kép: tetovált díszítés férfi bal karjáról a 2. pazürüki kurgánból: agancsos ló ábrázolása

92

15. kép: a zsurovkai szkítha temető 401. számú sírhalma: arany cafrang lószerszám kantárzatáról 16. kép: a Pazürüki 1. kurgán sírjában talált kantárzat, egy agancsos szarvas figurájával a homlokszíj közepén

93

17-18. képek: Pazürük, az 5. kurgán: kantárzat, a homlokszíjon agancsos szarvasfejet ábrázoló figura (rekonstrukció)

94

19. kép: a pazürüki kantárhoz hasonló az Al-Alaxa-i temetkezéekből, és 20. kép: a kuturguntasi kurgán sírkamrájának leletei közül

95

21. kép: bronz zabla Lurisztánból, két, borját szoptató agancsos szarvasünő ábrázolásával

96

22. kép: a kelet-grúziai Tlij-i temető 74d (I.) sírjában talált, Kr. e. 8-7. századi bronzlemez szarvasvadászat ábrázolásával23. kép: Kastamonu (Törökország, Kr. e. 13. század): hettita bronztál bevésett díszítése: szarvasvadászat háziasított szarvas segítségével

97

24. kép: csont övlemez Tuva térségéből 25. kép: aranylemez Nagy Péter szibériai gyűjteményéből: nagymacskával viaskodó szarvasmaszkos ló

98

26-27. képek: a bereki kurgánban talált lótetemek hegyikecske-szarvas maszkokkal a sírban, és az egyik fából faragott szarvpár

99

28. kép: Kína Sanszi tartományában talált aranylemez, amely szarvasmaszkos lovat ábrázol

100

101

102