A CSODASZARVAS. Ókori görög mitikus történetekben, és indo - iráni párhuzamaik. Makkay János

A CSODASZARVAS Ókori görög mitikus történetekben, és indo iráni párhuzamaik Makkay János

Arany gemma a mükénéi IV. aknasírból: harci kocsis szarvasvadászat

A borítón elől: a 23. kép részlete A borítón hátul: az 1. kép A szerző kiadása Budapest, 2005

1

2

Tractata Minuscula 42 A Tractata Minuscula megjelent füzetei: TM I: Avarus, hringus, Salanus. 1996. Elfogyott. TM 2: Hogyan lettek a blakokból románok. 1997. Elfogyott. TM 3: Hungaroslavica. 1997. Elfogyott.

mazásáról, II: A kőkor vége. 2002. TM 21: Kőkori cigánytelep a szocializmus virágkorában. 1999. Elfogyott. TM 22: The early Mycenaean rulers and the contemporary Early Iranians of the Northeast. 2000. Elfogyott. Reprint 2003.

TM14: Baloldali értékek. 1997. Elfogyott.

TM 23: Magyarország Európa középén. 2000. TM 24: Kislexikon a Nagylexikonról. 2000.

TM 5: Előítéletek nélkül a jászokról. 1997. Elfogyott.

TM 25: A laskodi Szent László freskó. 2001. Elfogyott.

T\16-7: Új történetek Szent László királyról. 1997. Reprint 1998. Elfogyott.

TM 26: Neolithic prelude to the Indo-Europeanization ofltaly. 2001.

TM 8: A nyugati ember Ázsiából kapta az isteneit. 1997. Elfogyott.

TM 27 : Textile impressions of the Körös culture m Hungary: 200 I.

TM 9: Egy magyar amatőr véleménye az uráli finnugorság származásáról, l. 1997. Elfogyott.

TM 28: A nagyszentmiklósi aranykincs Budapesten őrzött tratat. – Die in Budapest autbewahrten Akten des Goldschatzes von Nagyszentmiklós. 2002.

TM 10: Két öreg múzeumbarátom. Appendix: A magyar nyelv isten szaváról. 1998. TM ll: A sárkány meg a kincsek. Elfogyott.

TM 29: Kronológiai és más kommentárok Bóna István korai váraihoz. 2002.

TM 12: lranian elements in early Mediaéval heroic poetry. 1998.

TM 30: A pentelei kódex. 2002.

TM 13: Quomodo historia conscríbendi sit, avagy hogyan kell történelmet írni? 1998.

TM 3l: Magyarok – avarok – szlávok. 2003.

TM 14: Two studies on early Shamanism. 1999. Elfogyott

TM 33: Árpád vezér győzelme és Pannónia földje. 2003.

TM 15-16: Ekkehard barát: Vita Waltharii manu fortis. Erős kezű Valter története. 1999. Elfogyott.

TM 34: The origins of the Proto-Greeks and Proto-Anatohans. 2003.

TM17: 'Holt lóra patkó'. Három tanulmány Torma Zsófia emlékezetére. 1999. Elfogyott

TM 35: Lovak és őshazák. 2004. TM 36: A néger Athéna. 2004.

TM 32: Die Hexe Eisennase. – A vasorrú bába. 2003.

TM 18: Hogyan kell őstörténelmct imi. 2000.

TM 37: Korai szláv kölcsönszavaink keltezés i kérdései és a honfoglalás. 2004.

TM 19: Egy ősi háború. – A unique document of early war. 2000.

TM 38: Tellek -tételek -istenek. 2004.

TM 20: Egy magyar amatőr véleménye az uráli finnugorság szár-

TM 39: Úton – útszélen. 2005.

3

4

TM 40: A székelyek. 2005. TM 41: Saecula Avarorum – Avar századok. 2005. © Makkay János ISBN 963 460 863 9

5

Tartalomjegyzék Bevezetés ......................................................................................8 A görög alaptörténet ...................................................................24 Szkítha kori és rokon tárgyi párhuzamok ...................................29 Agancs szoptató szarvasünőn – szarvasmaszk lovon ............29 Az agancsos szarvastehenek korszaka ...................................38 Indoiráni források ........................................................................40 Autolükosz csodás képessége .....................................................49 Fekete-tengeri motívumok ..........................................................56 A szélsőséges északi kannibál kegyetlenség emberek ellen ..59 Csodalovak, lótemetkezések és lóáldozatok ...............................60 Az indoiráni és görög részletek rövid vázlata .............................70 Irodalom és rövidítések ...............................................................79 Képgaléria ...................................................................................87

6

Cerva autem una ipsos Hungaros in Pannoniam conducebat (Kronika Wegierska)

Bevezetés

Szent István és Szent Imre üldözi a Csodaszarvast, Szent Imre a csodás kelyhet nyújtja át apjának. A veleméri templom freskójának részlete. Aquila János mester festménye 1378-ból. Fettich Nándor rajza után.

Ez az írásom1 annak a jegyében született, hogy a Csodaszarvas történet sokszor tárgyalt elemzéséhez néhány, eddig fel nem ismert, vagy figyelembe nem vett adatot szeretnék hozzátenni. Továbbá, az idestova fél évszázaddal ezelőtt, és kizárólag csak László Gyula által felvázolt összefüggésekhez az azóta eltelt évti zedekben újabb jelentős régészeti adatok társultak. Végül forga lomban van néhány tudománytalan nézet is. Valójában nem érdemli meg, de emiatt -és elrettentő példaként -a Tízkötetes Ma gyarország Története Csodaszarvast taglaló bekezdésének idézésével kezdem kis munkámat. Nos, annak idején Bartha Antal a következő zagyvaságokkal ismertette a minket magyarokat fölöttébb érdeklő legendát: "Ránk maradt alakjukban a honfoglalás előtti mondáink az apaági származástudatnak az emlékei, bennük azonban archaikus utalások is megmaradtak. A Hunor és Magyar mondájában szereplő Eneth, Enech női névnek közszói jelentése nőstény, szar vasünő. Az ünő szó a monda ránk maradt szöveténél ősibb hagyományréteget sejtet. A mondában a szarvasünőt jelentő név mellett ott találjuk a csodálatos szarvastehenet is. A kettő együtt üzenet abból a korból, amelyikben a női név és a szarvasünő egybeforrott képzete a női, anyai kezdet mítoszát ápolta. Az Eneth név tulajdonosa pedig Hunornak és Magyarnak, a monda két hősének az édesanyja. A monda ránk maradt szövege sejteti Eneth eredeti jelentőségét és szerepkörét, a név és a csodás szarvastehén üzene tei mélyebb következtetésre nem adnak alkalmat. Lehetséges, hogy az Enethnek, ünőnek, a népet védelmező, vezető szerepköre eredetileg is létezett. A patriarchális mondaszerkesztés szerint, a testvérek szarvasünő üldözése közben érkeztek Maeotis vidékére, és ott az ünő eltűnt előlük. A Hunor és Magyar monda onogur és 1 Az alábbi munka magyar nyelvű, jelentős változtatásokkal íródott változata angol nyelven megjelenő tanulmányomnak: Makkay 2005a.

7

8

hun párhuzamaiban2 a szarvas hasonlóképpen földöntúli eszményként jelenik meg. Ez felelt meg a patriarchális hagyományalkotás szabályainak. A magyar mondából azonban megmaradt egy jelzés abból a korból, amelyikben a férfi-eszmények mellett az anyai, a női hagyománynak a tekintélye is nagy volt. Aligha véletlen, hogy ez jelzés az otthon, a haza, a nép védettségének hősnőjét vetíti elénk. 3 Az otthont, a hazát, a népet hősiesen védelmező szarvasünő barthai képzete aligha választható el 'a nagy honvédő háború' gondolatkörétől, és valljuk be, a magyar nyelven csak nagy nehézségekkel író Barthától más értelmezést nem is nagyon várhat tunk. Sajnálatos, hogy zavaros történeti képét talán még évtizede kig fogják tanítani iskoláinkban. A tízkötetes szerzői, lektorai, szerkesztői és szerkesztői bizottsági tagjai 4 nem röstellték és nem röstellik magukat, hogy ilyesmik megjelentetéséhez hozzájárultak? Hogy a történetírás atyjának, Hérodotosznak a munkáját tévesen és pontatlanul idézhették kötetükben? 5 Nézzük meg hát, hogy valójában mi volt a felfogása a magyar tudománynak a 20. században a Csodaszarvasról! A továbbiakban a Csodaszarvas történet olyan elemzése következik, amely nem tér ki minden részlet megtárgyalására. Hanem néhány olyan szempontot és forrást vizsgál, amelyek ritkán szerepeltek az eddi gi tudományos kutatásban, vagy amelyek fura módon mindmáig elkerülték még a legkiválóbb tudósok figyelmét is. Amikor a Képes Krónika kiadásainak szerkesztési elveit 2 Hogy a monda onogur és hun párhuzamai külön-külön mik lehetnek, annak titkát Bartha Antal örökre megőrizte. Onogundur-onogur változat valójában nem létezik: Moravcsik 1914,290-291. Az írásos források meg nemcsak szarvastehénről (cerva), hanem szarvasbikáról (cervus) is beszélnek. 3 J Bartha Antal: A magyarság őstörténete. MT I/I, 1987,433-434 4 Kosáry Domokos, Köpeczi Béla, Niederhauser Emil, Glatz Ferenc, Székely György, B. Várkonyi Ágnes. 5 MT I, 117-180: A nemzetségi és törzsi társadalom története Magyarországon. Harmatta János: Venetica III. AntTan 34:1,19891990,4, a 18. jegyzet.

9

vizsgálta, Mályusz Elemér a "magyar őstörténet egyik legvitatottabb kérdésének" nevezte a csodaszarvas történetét. 6 Az általa egyébként el nem fogadott Mezey-tételről is szó esik, mégpedig a csúti főesperesség kérdésében. 7 Mezey László 1957-ben foglalta össze a Csodaszarvasmonda egyik -rejtett -középkori változatát, amellyel a magyar kutatás korábban nem foglalkozott. Szent István király a főváros déli határán, a Budafok és a Csepel-sziget között, a Csut (Csút) szigeten (insula Chuth, ma Háros sziget) archipresbyteratust hozott létre, és ottani szállásbirtoka első templomának patrociniumául Szent Eustachiust választotta. Ebből Mezey arra következtetett, hogy a "még térítő István király volt az, aki szállás birtoka első templo mának patrociniumát családjának eredetmondájára gondolva vá lasztotta meg.8 Az adatok szerint V. István király teljes egészében valóra váltotta atyja, IV. Béla király akaratát, befejezte a csuti monostor

6 Ezt a nézetet el lehet fogadni, de csak akkor érvényes, ha az Árpádi honfoglalást magyar nyelvű és ethnikumú Árpádiakhoz kötjük, Egy ilyen esetben azonban magyarázatra szorul, hogy finnugornyelvű Árpádi magyaroknak miért volt hun-türk jellegű (ősi soron indoiráni, majd görög származású) eredetmondája. A nyilvánvaló ellentmondást Bartha is a mitikus szarvasüldözés motívumát nem tartalmazó osztják paszter-monda erőltetett idevonásával óhajtotta megoldani (Bartha 1987, 434). Így akarja kutatásunk az indeiráni-görög-hun mondát 'finnugrizálni'. Arról nem is beszélve, hogy egy osztják változat eredete akár szintén kereshető a sztyeppei iráni mondavilágban. Ilyesmire az erdei finnugorság vallásos szokásaiban és kapcsolatos régészeti anyagában több példa is akad. Közülük most a 'finnugor' szemfedők és a lóáldozatok esetét említem meg. A szemfedők elsietett értelmezése 'finnugor öngól' lett: Makkay 2004, 97, további irodalmakkal. 7 Mályusz 1974/2004,280. -Távol álljon tőlem, hogy Mályusz Elemér véleményével (amelyben elutasítja Mezey nézetét) akár a legcsekélyebb vitába is merjek szállni, de számomra Mezey értelmezése mégis fölöttébb meggyőző. 8 Mezey 1957,427.

10

alapítását, és a vele kapcsolatos premontrei kolostor építését. 9 Az 1272. márciusában kiadott adománylevél indokló része szerint IV. Béla "a premontrei rendi testvérek számára alapította a csuti monostort, mégpedig azért, mert e rend tagjai másoknál inkább tisztelik az ország pátrónáját! de a csuti védőszentet, Eustachiust is,10 a vértanú római tisztet. 11 Kiderül – körében a 12-13. századokban semmi komoly nyoma Euszták ünneplésének vagy kultuszának. A tovább nyomozó Mezey viszont eljutott egy másik premontrei monostorhoz, amelynek védőszentje Szent Hubert volt, legendájának motívumai szerint ő is régtől fogva éppúgy a vadászok védőszentje, mint Eustachius. Garáb premontrei prépostsá gáról van szó, Pásztó közelében, amelyet a Kökényes-Radnót nemzetség alapított talán még IV. Béla uralkodása előtt, és első lakói a lotharingiai Riéval-ból Jöttek. A történet szerint Hubert, miként Eustach is, vadászat közben egy gyönyörű gímszarvast vesz üldözőbe, mielőtt azonban nyila eltalálhatná, az állat megfordul és agancsai között a kereszt jele tűnik fel. A Bollandisták arra a véleményre jutottak, hogy Hubert legendájába ez a motívum Eustach legendájából került át. Eustathius ~ Eustachius, a görög Plakidas görög eredetű legendája szerint "Euszták katonáival vadászni ment, s egy szarvascsapat ra bukkant. A szarvasok között volt egy hatalmas termetű gyönyörű állat, mely az erdő sűrűjébe vetette magát. Euszták üldöző-

9 A prépostság alapításával egy időben szűnt meg Szent Eustachius nagyszigeti esperessége, amelynek előzménye a XI. századi archipresbytarius volt. 10 Reuerencie beatissime uirginis, que nostra et Regni nostri est domina et patrona beatique Eustachij obligatos ... habundare. Mezey 1957,427. 11 Eredetileg egy Placidus nev ű földesúr volt, aki Traianus császár idejében élt. Egyszer egy szarvas jelent meg neki, agancsai között egy tündöklő feszülettel és a Megfeszített képével. Ekkor megtért, és megtudta a szarvastól. hogy amikor irgalmas szívvel cselekszik, akkor öntudatlanul is Krisztust tiszteli. C. Jöckle: Szentek Lexikona. Fordította Bangha Katalin. Budapest, 1994, 88.

11

be veszi és egy sziklaormon állva találja meg. 12 IV. Béla monostor-alapításához – és V. István általi folytatá sához – visszatérve, Istvánt "talán nem is Hubert vagy Eustachius személyes kultuszának gondja vezette a csuti monostor alapításá nak befejezéséhez, hanem ... főként az, hogy Euszták legendájának fő motívuma a csodálatos szarvasra vadászás .... Eustach kultuszának csak egy vonatkozása kelthette fel ilyen mértékben a király figyelmét, és ez a szarvas-csoda. A szarvas-csoda, mely az Árpadok ősi családi birtokának egyik igen régi alapítású monostortemplomában, az Euszták-patrocinium révén a keresztény-kultusz formáiban és keresztény-értelmezésben mutatta be a király családjának, az Árpádoknak eredetmondáját. A király tehát, midőn Eustachra hivatkozott és különös tiszteletéről kívánt gondoskodni, talán nem is az utolsó helyen, a csodaszarvasra is gondolt. Nem jogtalanul következik ilyen módon a feltevés, hogy az 1272ik évi privilégiás levél dispositióit .. , az a gond is szövegeztette éppen így, hogy a nagy királyi vadászó hely, a Csepel mellett, akkor még kiöntések, holtágak és mellékágak szövevényében megbúvó sziget szent Euszták-monostor egyháza, az "inter Meotidas paludes" vadászgató és egy másik csodálatos szarvast üldöző mondabeli ősökre is méltóképpen emlékeztessen. 13 Teljességében sohasem igazolható, sőt egyes részeiben eset leg vitatható, de figyelemre méltó következtetés, amely kiváló összhangban van azzal az, újabban lassan talán teret nyerő tény megállapítással, hogy az Árpádok következetesen őrizték származásuk nemzetségi-családi emlékezetét, különösen pedig az avar-onogur (és nem feltétlenül az igazi, attilai hun) korszakból eredő hun-és Attila-hagyományaikat.14 Most azonban nem ezzel a – nyilván még sok-sok vitát kiváltó, hosszú évtizedek alatt szinte teljesen elrontott – kérdéssel, az Árpádok Attila-tudatával szándé kozom foglalkozni. Megtettem azt már több munkámban, amelyek különös, de érthető módon semmi tudományos érdeklődést 12 Mezey 1957,428: Acta Sanctorum, September VI. 125. 13 Mezey 1957,429. – Sicard 1971, 231, 279-280. 14 Makkay 1997, passim. – Makkay 1998, passim. – Makkay 1999, 143-152. – Makkay 2005, 15-20, mindenütt további adatokkal. a

12

nem váltottak ki, és orthodox körökben egy darabig bizonyára még nem is fognak. Hanem a csodaszarvasmondával, amely persze "a magyar hún-mondák kérdésének több, mint félszázad óta állandóan visszatérő problémája volt, [de] Gombocz Zoltán és Hóman Bálint kutatásainak eredményeiben, legalább is az alapve tő szempontokra nézve, nyugvópontra jutott." 15 Az alábbiakban tehát nem a nagy vonalakban tisztázott alapvető adatokról és szempontokról, vagy az esetenként egyoldalúan tárgyalt 'megoldásokról', hanem néhány apró, de mégis érdekes, és mint már jeleztem, a csodaszarvas-kutatásban elég ritkán vagy soha fel sem merült részletről lesz szó. Ezek elsősorban nem a Jordanesnél ki mondottan hunná-onogurrá vált történetre vonatkoznak, hanem a csodaszarvasmonda kialakulásának és antik történetének kérdése ire. Jelenleg ismert formájában a hunok mitikus történetének a legrégibb változatát Jordanes és Procopius rögzítették,16 de ennek nagy részét Eunapius és Priscus17 munkáiból vették át, amelyeket e szerzők az ötödik század közepe táján és azt követően jegyeztek le (Kr. u. 433/434, illetve 474).18 Jordanesnél a követke15 Berze Nagy 1927, I: 65. 16 Jordanes: Getica 24: 123-126. -Procopius: Bella 8: 5,4 és 7-12. 17 Blockley szerint .Priscus kitérése a Maeotis-tavon való átkelésre, amely részlet Jordanesnél maradt fenn, egy olyan kutakodás eredménye lehet, amelyet Attila 434-es, vagy 434 körüli uralomra kerülésekor készítettek": Blockley 1981,50. Zosimus, Sozomen és Philostorgius jelentős mértékben támaszkodtak Eunapiuste a 270-404 közötti időszakot illetően: Ibid. 97-99. Nagyon valószínű, hogyEunapius hatodik könyve már tartalmazta a hunok átkelésének a leírását (Blockley 1981, 104, és az 51. jegyzet). Moravcsik szerint (1914, 281-293 és 333-334), a történetet először Eunapius rögzítette írásban az 5. század első évtizedeiben, majd tőle függetlenül Priscus is megtette azt. 18 Kutrigur-utigur Csodaszarvas-mondaváltozat egyelőre nincs (egy ilyenről legutóbb Zimonyi 2005, 187 számolt be). Moravesik Gyula bemu~atta az "elterjedt tévedést, hogy a Prokopiosnál levő szarvasmonda az utigurokra és a kutrigurokra vonatkozik": Moravcsik 1914, 29l.

13

zőket olvashatjuk:19 „Priscus történetíró tudósítása szerint ez a vad nép [a hunok] a Meotis mocsár túlsó partján telepedett le, a vadászaton kívül más foglalkozáshoz nem értett, csupán ahhoz, hogy miután népessége gyarapodott, csalással és fosztogatással zavarja a szomszédok nyugalmat. ! 1időn,e nép vadászai szokásuk szerint a Meotis beljebb lévő partján zsákmány után kutattak, váratlanul megje lent előttük egy szarvasünő, amely bement a mocsárba, és hol előrefutva, hol megállva mutatta nekik az utat. A szarvast követve a vadászok gyalog átkeltek a Meotis mocsarán, amelyet a tengerhez hasonlóan átjárhatat lannak véltek. Majd szkítaföld is feltűnt a jövevények előtt, a szarvas pedig eltűnt. Őgy hiszem, ezt a szkiták iránti gyűlölettől vezérelve rendezték így, azok a tisztá talan lelkek, akiktől e nemzetséget származtatják. A csoda által Scythia földjére vezérelt hunok, akik nem tudták, hogy a Meotis mocsarán kívül létezik más hely is, arra a következtetésre jutottak, hogy ezt a korábban senki által nem ismert utat az isteni gondviselés mutatta meg nekik. Visszatérnek övéikhez, és elmesélik, hogy mi történt, dicsérik Scythiát, s rábeszélték őket, hogy a szarvas által jelzett úton siessenek oda; s akik először akadtak útjukba Scythiába menet, azt győzelmüknek ál dozták, a többit pedig leigázva uralm uk alá hajtották. Miután átkeltek ezen a hatalmas mocsáron, nyomban, mintegy a népek forgószeleként elsodorták az alpidzuru sokat, az alcidzurusokat, az itimarusokat, a tuncarsuso kat, és a boiscusokat, akik Scythia e partjainál teleped tek meg. A hozzájuk harcmodorban hasonló, ám viselke dés és külső tekintetében különböző alánokat is gyakori csatákban kifárasztva hajtották hatalmuk alá. " 19 Jordanes xxiv: 123-126. lordanes 2004, 67, egy-két helyen apróbb javításokkal.

14

Kézai Simonnak az 1280. táján írott gesztájában ugyanez a jordanesi történet szólal meg, apróbb eltérésekkel. Ezen túl, Kéz ai hozzátett néhány részletet, amelyek más forrásokból származ hatnak, például a népköltészetből, regösök énekeiből és hasonlókból. Számos más forrás szerint a történet a türk eredetű és nyelvű Arpádiak származáshitének fontos része volt. Kézai változatának a magyar fordítása a következő: 20 Hunor és Magor elsőszülöttei voltak Ménrótnak és Enethnek akik Havilah földjén, Perszisz vidékén éltek, és tőlük eredtek a hunok vagyis a hungarusok. ,,Történt pedig, hogy egy nap vadászni Igyekeztek Meá tisz ingoványaiba. amikor is a pusztaságban egy gím szarvas-tehén [cerva] jelent meg előttük; ők üldözőbe vették az meg menekült előlük. Ott azután végérvénye sen eltűnt a szemük elől,. s noha sokáig keresték, képte lenek voltak bármiképp is ráta lálni. Végül, miután bebarangolták az említett ingoványokat, úgy találták, hogy azok alkalmasak barmok táplálására. Ezt követően vis zszatértek az apjukhoz, és beleegyezését elnyerve, minden ingóságukkal együtt a Meotisz ingoványai közé költöz tek, hogy ott telepedjenek le. Meótisz vidéke pedig Per szisszel szomszédos: egyetlen kis gázlótól eltekintve, körben mindenfelől tenger zárja körül; fol yói egyáltalában nincsenek; de bőviben van fűnek; fának, szárnyasoknak. halaknak és vadaknak. Nehéz oda a ki-és bejá rás. Mármost a Meótisz ingoványai közé költözve, öt éven át egyfolytában ott maradtak. A hatodik évben azután, amikor kimozdultak onnan, a pusztaságban véletlenül Belár fiainak feleségeire és gyermekeire akadtak, akik férjük nélkül maradtak sátraikban. Ezeket minden ingó ságukkal együtt, gyors vágtában a Meótisz ingoványai közé hurcoltak. Mármost véletlenül a gyerekek között fogták el az alánok fejedelmének, Dulának két leányát 20 Kézai 1999, 91-92.

15

is; egyiküket Hunor, a másikukat Magor vette feleségül. Az összes hun ezektől a nőktől veszi eredetét. S az történt, hogy miután hosszabb ideig maradtak ezek között az ingoványok között, kezdtek hatalmas néppé nőni, és az a föld sem befogadni, sem táplálni nem bírta őket. Kémeket küldtek tehát innen Szkitiába, s miután Szkitiát kikémlelték, gyermekeikkel és nyájaikkal oda költöztek azzal a szándékkal, hogy az lesz a hazájuk. Amikor pedig megérkeztek ebbe az országba, az alpzurusokat és. poroszokat [pruteni] találták ott lakosokként, s ezek megsemmisítése vagy elűzése után, mint köztudott, mindmáig nyugodtan birtokolják az országot." Eszerint a (feltehetően valamilyen türk nyelvet beszélő) hu nok és bolgár onogurok alán (tehát iráni) anyák utódai voltak, és belőlük lettek a finnugor nyelvű magyarok. "Magyar és Hunor (azaz a magyarok és az onogurok) testvérek voltak, és szoros kapcsolatuk volt az alánokkal és a Belár személynévvé perszonifikálódott bolgárokkal."21 A forrás és értelmezése pontosan tükrözi azt, hogy a sztyeppe népei vegyes összetételűek voltak ugyan, de finnugor nyelvű lakosságot egyáltalában nem kereshetünk közöttük. Finnugorok tartósan és zárt ethnikumként a sztyeppen a kései őskőkor utáni sok évezredben soha, egyetlen pillanatig sem éltek. Legfeljebb, olyankor, és akkor is csak átmenetileg, amikor erős sztyeppei nomád törzsek (mindenfele irániak, kesőbb hunok, avarok onogurok) erre kényszerítették, elsodorták őket a sztyeppre, és onnan tovább. Árpád népe már aligha tehette ezt, meg, hiszen semmiféle adat nincs arra, hogy a 896-os Honfoglalást megelőző évszázadban Árpád népének elődei bármiféle kapcsolatba kerültek volna az erdős térséggel, ahol a finnugor ősök hosszú évezredek óta kizárólagosan éltek. A történelemben nincsenek véletlenek: "A magyarság [lenne] az egyetlen finnugor nyelvű nép, amely a nagyállattartó életformát választotta. 22 21 Kristó 1980, 365. 22 Róna-Tas András: A magyar östörténetkutatásról. Magyar Tudomány 87:5, 1980,328.

16

Ilyesmire valójában soha nem került sor, a finnugor magyarság soha nem lett nagyállattartó. Ezt szókincse, szokásai, egész életformája pontosan mutatják. A nagyállattartó Árpádiak nem finnugor nyelvű magyarok voltak. Pusztán annyi történt, hogy a magyar népi nemzet a 11-12. században "azonosult a politikai jogokkal egyedül rendelkező feudális [Árpádi] nemesség fogalmá val”23 és így az Árpádok természetesen magyar királyok. Ismét más 'kérdés amit László Gyula fogalmazott meg: . "Újabban merült fel bennem, sajnos én már. nem tudom ki dolgozni mert vén vagyok. De elmondom, hogy mi lenne a lényeg. Elképzelésünk tehát az hogy itt a Kárpát-medencében magyar földműves és állattenyésztő, és nyilván harcos tömegek éltek Árpád honfoglalásakor. Árpád katonanépe ezeket letiporta, illetve ki nem irtotta hanem szolgálatába hajtotta. Kialakult tehát egy földműves, kereskedő inkább iparos réteg, és fölötte megmaradt a nemesség. Anonymus ennek a második rétegnek a történetét írta meg? hiszen világosan megírja, hogy ő a magyar nemesség történetét írja. Nem törődött az alul lévő népességgel, csak akkor, amikor szinte megvetően azt írja, hogy hát nem használja föl a pa rasztok csacska meséit meg ilyeneket. Na már most bennem kialakult az a kép, hogy itt voltaképpen 1948-ig, a jobbágyság eltörléséig, két magyar történelem játszódik le egymás fölött, Illetve egymás, alatt. A kettőnek természetesen voltak áthallásai, tehát mondjuk így a földműves, iparos dolgozó nép, minden jog nélkül, és a fölötte lévő nemesség. Jókai is megdöbbenten írja még a régi Nagy-Magyarországról, hogy ötszázezer nemes uralkodik 15 000 000 jogtalan elnyomotton. Jókai a naplójegyzeteiben ír erről. 24 Na ez szűnt meg 1848-ban a jobbágyfelszabadításkor. Na most, 23 Vásáry 1980,368. 24 László 1996, 38. -Jókai Mór: Írások életemből. Budapest, 1960, 132133: "A magyar nemzetet félmilliónyi nemes képezte, az választott megyei tisztviselőket és az országgyűlés alsó házába követeket, megyénként kettőt .... Hát a többi, a tizenöt milliónyi lakosa az országnak? A földmívelő, a munkaviselő nép? A jobbágyság? Annak szava semmi nem volt. ... Tizenöt milliónyi lakosnak nem volt hazája Magyarországon ... "

17

ez a két műveltség egymás fölött és alatt volt, ... Tehát ez a felső uralkodó réteg, ez közvetlenül kapcsolódott állandóan Európához, míg az alatta élő földműves szegénység, ha nem is kapcsolódott közvetlenül Kelethez, de megőrizte a keleti hozadékot. ... A nagyszentmiklósi kincs azért is izgalmas, nemcsak azért, mert Eurá zsia művészetét mintegy summázza, hanem mert fölhívja a figyelmet arra, hogy az itt talált onogur magyarok népe sem volt mind parasztember, mind földműves ember, hanem ott is voltak uralkodók."25 Rövidebb fogalmazásban: A kettős történelem. "Az egyik 670 táján kezdődött, és a jobbágyéletben folytatódott, a másik 895-ben, és a 'magyar nemzet' nemesi történetében valósult meg, a kettő állandó egymásrahatásban élte külön életét. Igen, két történelmünk van. 1848 óta, a jobbágyfelszabadítás óta lett így egygyé, született meg a magyar nemzet helyett a magyar nép" 26 Zseniális meglátások, egyetlen fontos hibával: onogur magyarok soha nem léteztek Türk várkonyok és onogurok uralma alá hajtott avar kori finnugor magyarok viszont igen. A Képes Krónika, azaz a 14: századi krónikaszerkesztés a Kézai-történetet bővítette ki a Kürt Ünnepének elmondásával: 27 ,,A hatodik évben pedig kivonulva, egy elhagyatott he lyen véletlenül Bereka fiainak gyermekeire és feleségei re bukkantak, akik férjeik nélkül laktak sátraikban, amint éppen a kurt ünnepét ülték, és zeneszóra kartán cot jártak Ezeket gyors rajtaütéssel ingóságaikkal együtt a Meótisz ingoványai közé hurcolták. Ez volt az első rablás a vízözön után." Egy korábbi munkámban már foglalkoztam az Árpádok szakrális kürtjének kérdésével, amely a hun történet Kürt Ünnepével kezdődik, Árpád kürtáldozatával folytatódik a Kusid-küldetésben, és Szent István és Szent László királyok ezüst kürtjeiben éri el a csúcspontját. Mint azóta kiderült, a Szent László király hermáján 25 Vékony 1994, 79. – László 1996, 38-39. 26 László 1995,41 és 46-47. 27 Képes Krónika 2004, 11.

18

egykor látható ezüst kürtöt a győri egyházmegye múzeuma ma is őrzi,28 és nem zárható ki, hogy ténylegesen a király egykori ezüst kürtje őrződött meg benne. Hiszen a szentté avatást követően a váradi bazilikában a csészével együtt a sírján őrizték, és onnan került a hermára. Bizonyára túlélte a pusztító tűzvészt, és 1605ben a herma nyakára volt akasztva, amikor Pozsonyban a prépostságban leltárba vették. A kutatás meglepő módon mindeddig még soha nem vizsgálta meg a kürtöt. 29 A kérdéshez tartozik még, hogy az Árpádi kürtök kizárólagos párhuzamai a már nem is létező 'középavar' kor késői vagy korai avarnak számítható évtizedeiből régészeti leletként fennmaradt arany, ezüst, és arany-és ezüstveretes fejedelmi kürtök. 10. századi, honfoglalás kori, szakrális és hatalmi szimbólumként szolgáló Árpádi kürtök viszont a Kárpát-medencében egyelőre nincsenek (a nomád keleten is csak egyetlen helyen: Csernigovban egy norman fejedelem sírjában). A dolgok jelen állása szerint fölöttébb jogos a kérdés: honnan örökölte volna az Árpád-ház a drágakövekkel kirakott szakrális csésze mellett a szakrális-rituális kürtök szerepét és használatát, ha nem a kései avar kor iráni eredetű türk hagyatékából? Teljességgel érthető, hogy a magyar tudomány, elsősorban Berze Nagy János30 és Moravcsik Gyula, 31 továbbá más szempontokból a külföldi C. Pschmadt 32 a csodaszarvastörténetek minden részletét aprólékosan tanulmányozták, mind az ógörög és latin, mind a bizánci források alapján. Elsősorban Apollodórosz és Pin 28 A győri Püspöki Hivatal, illetve egyházmegyei múzeum információja 2004-ben. A hermáról a harmincas években vették le a kürtöt, hogy rozsdásodásával ne veszélyeztesse a herma zománcait. Mikor "a Rákosi-időkben rákényszerítették a győri püspökséget, hogy adja kölcsön a Nemzeti Múzeumnak Szent László hermáját", László Gyulának módja volt alaposan tanulmányozni. Beszámolójában nem említi a kürtöt: Vékony Gábor: 1910-ben született, Beszélgetés László Gyulával. Életünk 1994:1-2, 73. 29 Makkay 2004a, 22-26, további adatokkal. 30 Berze Nagy 1927, I-II. 31 Moravcsik 1914. 32 Pschmadt 1911.

19

darosz sorait. Berze Nagy János l927-ben megjelent nagy tanulmányában 33 csaknem minden forrásra és véleményre kiterjedően tárgyalta meg az üldözött szarvasra – ünőre vagy agancsos bikára – vonatkozó antik hagyomány-anyagot. Hosszabb idézet következik tőle: 'Apollodoros'34 és Pindaros35 adata a legfontosabb. Apollodoros szerint Heraklesnek Artemis szent állatát: a keryniai aranyszarvú szarvasünőt élve kell elfognia. Herakles az állatot sem megölni, sem megsebesíteni nem akarja. Az állat egy évi üldözés után a Ladon-folyón át akar jutni; Herakles elfogja, de az Apollon társaságában levő Artemis elveszi tőle. Pindaros szerint Artemis Heraklest Istriában, a hyperboreusok földjén, hová HerakIes a keryniai szarvasünő üldözese alatt jutott, magához fogadta. ... A Zeus és Taÿgete és az Arge és Sol36 mondáiból nyilvánvaló, hogy Taÿgete és Arge a szarvasünővel azonosak, Ta ÿgete azonban Artemis helyettesítője s Arge Artemisszel azonos, így a szarvasünő vel, mely régtől fogva szimbólikus állata, Artemis is azonos. Az Apollodorosnál szereplő Ladon név nemcsak folyó neve, hanem a Hesperidák aranyalmáit őrző sárkányé is; ez gaia és Pontos unokája, maga a tenger, "mely a világot bekeríti” 37 s a Hesperidákhoz tartozik, "kiknek szigete messze a nyugati tengerben fekszik." Herakles tehát a szarvasünőt a Hesperidák szigeténél, a föld szélén túl fekvő meseországban éri utól. Ezt Pindaros adata is igazolja, mely a mondának eredetibb alakját őrizte meg, mert a Herakles-mondának a harmadik hőstett után még szüksége volt a hősre, kire még kilenc nehéz feladat várt s az istennővel való szerelmi egyesülése a Dodekathlon kettétörését jelentette volna. Bármilyen hézagosak is egyenként ezek a hagyományok, annyit mégis elárulnak, hogy az Artemis-szarvasünővel kapcsolatos mondákban eredetileg szerepelt egy hős, ki szarvasünőre bukkan, melyet folyóvízen vagy tengeren át kö33 34 35 36 37

Berze Nagy J 927, I-II. Apollodorus, Bibl. II: v.3. Apollodórosz 1977, 54. Pindaros Ol. III: 5, és Sehol. Pind. Ol. III: 46.b. Hyginus 205. Kerényi Károly: Ascensio Aeneae. EFK 1923,39.

20

vet; ez Artemis-istennővel azonos, akivel a boldogoknak a földön túl fekvő szigetjén szerelemben egyesül. ... Pschmadt abból a tényből kiindulva, hogy a mondák szarvasünőjének aranyagancsa van, holott ilyet a természetrajz nem is mer, továbbá, hogy Apollodoros adata szerint a keryniai szarvasünő Oinoieben élt, a nyilvánvaló elmondások [helyesen ellent mondások] magyarázatát kereste és megállapította, hogy Apollodoros szövegében a szarvasünő ή κερυνϊτιϛ έλαφοϛ; néven szerepel, ebből. a κερυνϊτιϛ; szó eredetibb κερνϊτιϛ; szóra megy vissza, mely egy semita szógyöknek görögös továbbképzése s jelentése: a szarvval ellátott, a ragyogó. Mivel pedig a szarvasünő azonos Artemis holdistennővel s az aranyaganccsal eredetileg fényképze teknek kellett kapcsolódniok, gyanítja, hogy a görögök a kelet népeivel való érintkezés hatására "Artemisszel egy szarvasünőnek Képzelt csillagistennőt azonosítottak." 38 „Pschmadt mindezzel nem magyarázza meg azt, hogy – ha a κερυνϊτιϛ szó a szarvasünőnek. mint fényistenségnek jellegével van szoros kapcsolatban – a Louvre-ban őrzött versaillesi Artemis-szobron, . a nőstény-szarvas39 mégis miért van aganccsal ábrázolva," 40 fejeződik be az idézet, – Fölöttebb jogos a kérdés: egy szarvasünőt miért is ábrázoltak időnkint agancsosan? Jóllehet Berze Nagy ezt követő értelmezése (a szarv mint egy holdistennő fején látható, tehénszarvhoz hasonló holdsarló-ábrá zolás: Hekate és Io kapcsolata, bár holdistennői vonatkozása Artemisnek is volt) nincs híjával megoldási lehetőségeknek, az aláb biakban egy másfelé mutató összefüggésre fordítjuk a figyelmet, előtte azonban röviden áttekintve a nyilvánvalóan iráni eredetű hun legendára vonatkozó fontos megoldási kísérleteket, elsősor ban Moravcsik Gyuláét. 38 Berze Nagy 1927, l: 66-67. – Pschmadt 1911, 22-23. 39 Pecz Vilmos: Ókori Lexikon, I: 247. – A művészet története. Az antik világ. Magyar fordítás: Faluba Kálmán. Barcelona, 1970. Budapest, 1986, kép a 127. oldalon. 40 Berze Nagy 1927, I: 67. – Az ünő és a bika kettősségére a legjobb bizonyíték Thuróczy János krónikája, ahol ugyanazon a fejezeten belül szerepel cerva és cervus: Thuróczy [978, 27 és 28.

21

Moravcsik Gyula a szarvasünő és a tehén (Artem is és Io) feltűnően hasonló (Berze Nagy szerint lunáris) szerepének egybevetése után arra a következtetésre jutott, 41 hogy a két mitikus állatra vonatkozó monda Sozomenos idejében, a Kr. u. 5. század első fe lében tehát a hunokra vonatkozó mondában összefonódott, mert szerinte a szarvasünőnek útmutató szerepe 42 az ókori mondában nem volt, ezt a szerepet először a hun-mondákban, éspedig a kimmeriai Bosporoson is átmenő és "az Io helyébe lépő tehéntől kapta" .... A szarvasünő- és az Io-monda egybefonódása azonban csak úgy történhetett meg, ..... hogy az üldözött s fején holdsarlószarvat viselő Io-tehén képzete társult a szintén üldözött Artemisszarvasünő képzetével. Ennek lélektani feltételei a két mitikus ál lat azonos lunáris vonatkozásaiban adva voltak. Ettől fogva a szarvasünő fejét is el kellett képzelni és látni a fény-szimbólumot jelentő szarvval s ez nem ment végbe az állat természetrajzi jelle gének figyelembevétele nélkül: agancsot adtak neki. De mivel ez a holdsarló hoz kevésbé hasonlít, mint a tehén szarva, avégett, hogy a fény-szimbólum az agancson is kifejezésre jusson, aranyból képzelték el s ezért szól aranyagancsos szarvasünőről a He rakles-monda s azóta is a mai napig a hagyománynak sokféle változata.43 Megfontolandó, bár a kor analitikus kutatási szemléleté nek megfelelően bonyolult – és még régészeti emlékek szinte teljes hiányában megfogalmazott – megoldás! Kiemelem viszont Moravcsik keltezését: Artemisz és Ió szimbólumai ilyenfajta kialakulásának jóval előbb kellett végbemennie: még mielőtt Artemiszt és az aganccsal ellátott szarvas ünőt ábrázolták volna, legalább is: mikor a monda agancsos szarvasünőről kezdett beszélni. Ez a nagyon korai időpont, a kezdet, egy terminus ante quem, egy jelenleg még meghatározatlan kor, amikor az ilyesféle mitikus történetek legelőször kezdtek agan41 Moravcsik 1914, 336-337. 42 Mocsáron átvezető szerepe valóban nincs a forrásokban. A valamilyen céllal az őt üldöző hőst messze elvezető vagy akár a céltól eltérítő szerepe azonban igen: Héraklész útja az Aranyalmákig, vagy Reitiáig, sőt a Szkíthák földjéig. 43 Berze Nagy 1927, I: 67-68.

22

csos szarvastehenekről regélni, nyilvánvalóan még rénszarvasok agancsot viselő nőstényeiről, amelyek borjúikat szoptatták, és amikor ezeket az állatokat még nem kapcsolták össze istennőkkel, különösen nem görög olümposzi istenekkel. Egy ilyen nagyon kori keltezés, mint látni fogjuk, jól megfelel László Gyula felfo gásának, aki szerint az agancsos szarvastehén képzete igen régi, szinte őskőkori időkbe nyúlik vagy nyúlhat vissza: az akkor a fő vadászott állatnak számító rénszarvasok világába a jégkor végi felső palaeolithikumban. Berze Nagy és Moravcsik szinte teljes anyaggyűjtése és értelmezéseik rendkívüli jelentőségűek a kérdés kutatása szempont jából. Sajnos nem lett nemzetközi hatásuk. Egy nagyon fontos részlet azonban mindkettőjük figyelmét elkerülte. Az alábbiakban Jórészt erre a részletre akarom irányítani a figyelmet, továbbá a legendának valóban régi, ókori görög és szkítha forrásaira (és leleteire), sőt még korábbi, indoiráni összefüggéseire. Munkámban egy-két hivatkozáson kívül nem foglalkoztam H. von Sicard 1971-ben hazánkban megjelent cikkével, mert sem Berze-Nagy, sem Moravcsik sem László, de még Kerényi tanulmányát nem ismeri, és nem foglalkozott sem az ógörög, sem a szkitha kérdésekkel. Széles körű összehasonlításai bizonyára nagy hasznára vannak azoknak, akik általános összefüggésekkel foglalkoznak.

23

A görög alaptörténet Maga a görög alaptörténet Kerényi Károly mindenkinél több részletet Ismerő összefoglalásában 44 a következő: 'Argos földjét nyugatról magas hegyvonulatok választják el Arkádiától: a Parthemon es az Artemision. Nevük – "A szűz hegysége" és "Artemis hegysége" – a szűzi nagy istennőre utal, aki Itt uralkodott. Artemis temploma az Artemision-hegység egyik csúcsán volt, s az istennőt is Oinatisnak, oinoébelinek hív ták; Oinoé, "Borfalu", volt az utolsó helység és terület, mely még Argoshoz tartozott. Ide kellett most Heraklésnek elmennie, Eurystheus megbízta a harmadik feladattal: 45 vigye az aranyagancsos szarvast elevenen Mykénaiba. A szarvas Oinoé istennőjének a tulajdona volt, de az árkádiai Keryneia .sziklán még Artemis elől is iparkodott elbújni. 46 Az egész vad Árkádia volt a legelője, 44 Kerényi 1997,240-241. Az alább következő antik források Kerényi jegyzetei alapján következnek. Az antik nevek magyar helyesírása Kerényi munkáiban eltér a mai akadémiai és egyéb ajánlásoktól. Igy legnagyobb sajnálatomra nem tudtam következetes lenni, amikor más magyar fordításokat idéztem. Ahol lehetett, Apollodórosz 1977, 173257 magyar névalakjait használtam. Hasonló gondokra lásd Szílágyi János György: Szirénzene. Okortudományi Tanulmányok. Budapest, 2005, 8 45 Apollodorus II: v.5. Apollodórosz 1977, 54. 46 Kallimachos: Hymnus in Dianam, 98-113: Parrhasion lejtőjén vettél észre szökellő nőstény szarvasokat; nagy öröm! legelésztek a széltől csendes part mentén, a sötét kavicsos fövenyútnál, még a bikáknál is magasabbak, arany vala szarvuk; nyomban elámultál s ezt mondtad szolva szivedhez: "Méltó Artemis első zsákmányának e csorda. " Öt szarvas volt -és kutya nélkül futva utánuk, Egyet, amely Keladón folyamon kelt át menekülvén, Héra rendeletére, azért hogy Héraklésnak adjon még munkát, keryneiai befogadna. Artemis, Ó Szűz, Ó Tityos megölője, arany fegyvered és öved és aranyos szekeredbe fogád be

24

s hozzá még az istennő helyei is Argos közelében. állítólag onnan járt le a parasztok földjeire, s pusztította a termést. 47 De bizonnyal nemcsak ezért lett épp ő a harmadik szörnyállat, melyet Héraklés a nemeai oroszlán és a lernai hydra után elejtett! A szarvasteheneknek abban az időben sem volt agancsuk, s ha ennek volt, ráadásul aranyból való, akkor nem lehetett közönséges állat, csakis isteni lény. Azt is mesélték, 48 Artemis egyik társnője, Taygeté titánnő, akiről a Taygetos-hegység a nevét kapta, változott át büntetésből aranyagancsos ünővé, mert megengedte Zeusnak, hogy szeresse. Artemis büntette ezzel. Mások szerint49 Artemis így akarta őt megmenteni. De miután Taygeté mégis élvezte Zeus szerelmét, ő maga szentelte a szarvasünőt, mellyé át kellett volna változnia, engesztelésül Artemis Orthósiának. 50 Nehéz itt az isteni állatot a héromától és az istennőtől megkülön bözteni. Amikor a féktelen óriásikrek, az Aloadák 51 üldözték Ar-

47 48 49 50 51

szarvasaid s aranyos zablát fűztél vala rájuk. Szép szarvas szekered hova is vitt el legelőször? Thrák Maimosra, ahonnan a szél, Boreas szele száguld és a köpeny nélkül járókra goromba fagyot hoz. Kallimachos himnuszai. Fordította Devecseri Gábor. Szerkesztette Kerényi Károly. Budapest, 1943, 35-36. A sorokban olyan elemek is feltűnnek, amelyek indoiráni sajátságokként is felfoghatók: a kocsiba fogott négy szarvas, nőstény szarvasok aranyaganccsal, az aranyos zablák. Euripides: Hercules ferens, 377. Euripides: Helena, 382. Pindaros: Olymp. 3.53. Pindaros: Olymp. 3.30. Az Alóaszok (Ephialtész és Ótosz), két óriás. Poszeidón és Iphimedeia, vagy Alóasz (Alusz aetóliai város királya) és Iphimedeia gyermekei voltak. Amikor kilencévesek lettek, és kilenc öl magasak, fejükbe vették, hogy megvívnak az istenekkel. Feltették az Osszát az Olümposz tetejére, az Osszára meg a Péliont, és azzal fenyegetődztek, hogy a hegyek tetejéről már elérik az égboltot, meg hogy a tengert is hegyekkel fogják feltölteni, és szárazföldet csinálnakbelőle, a földből meg tengert. Ephialtész Hérára vágyakozott, Otosz Artemiszre. Még Arészt is megkötözték, de Herrnésznek sikerült visszalopnia öt. Végül Aphrodité Naxosz szigetén cselhez folyamodva végzett ve-

25

temist,Itt rögvest a menekülő szarvastehenet üldöző ikerpár (vagy két testvér) Hunor és Magor ötlik az ember eszébe. Ez ismét egy olyan elem, amely szerint a hun történet jelenleg ismert formájá ban régi – ógörög – előzményekre megy vissza. 52 ő maga volt az üldözött szarvasünő. A legszabatosabban úgy lehetne megfogalmazni, hogy egy aranyagancsos isteni lény csalogatta üldözőjét, Héraklést maga után. Nem abban rejlett a szarvasgím [bikának ál cázott, agancsossá tett ünő] terhes, veszélyes és nyugtalanító vol ta, hogy különösen vad volt,53 mint egyesek hitték, s képes volt felvenni vadászával a harcot, hanem hogy menekült, és a vadász nem bírta üldözését abbahagyni, mindenáron el akarta ejteni a rit ka vadat. Üldözése azért volt veszedelmes, mert az ismert vadászterületen túlra vezetett, egy másik országba, ahonnan soha nincs visszatérés, Ezért kellett Héraklésnek a gímszarvast foglyul ejtenie, nem pedig lelőnie, ami könnyű lett volna a kiváló íjásznak. s amit egy nagyon késői változat szerint54 meg is tett. Megint csak nem holmi közönséges vadászat volt, amivel megbízták. A gímszarvas először elmenekült előle Oinoéből az Artemisi on-hegységbe, azután tovább egész Árkádián át le a Ladon-folyóig, Minthogy a hérósz sem megölni nem akarta, sem megsebesíteni, egy egész éven át üldözte.55 Hogy hova vezette őt az üldözött állat ez alatt az idő alatt, Pindaros egyik ódájából tudjuk meg – a vadolajfaágról van benne szó, amit Héraklés Olympiába vitt, hogy a győztes koszorúja legyen – , és egy régi vázafestőtől is. Istriában, így szól az ének.56 Artemis lépett az üldöző elébe. Ott,

52

53 54 55 56

lük. Szarvas képében közéjük ugrott, s amikor célba vették volna a vadat, egymásba fúródott a gerelyük. A forrásokra lásd Od. 11 :305320, valamint. Apollodorus II: vii.4. Apollodórosz 1977, 16-17. Vö. még Hyginus: Fab. 28. Itt rögvest a menekülő szarvastehenet üldözö ikerpár (vagy két testvér) Hunor és Magor ötlik az ember eszébe. Ez ismét egy olyan elem, amely szerint a hun történet jelenleg ismert formájában régi – ógörög – előzményekre megy vissza. Hyginus: Fab. 30. Euripides: Hercules ferens, 378 Apollodorus II: v.3. Pindaros Ol. 3: 26.

26

az Adria legészakibb zugában, a Timavus torkolatánál volt az istennőnek egy ligete, ahol azt mesélték, békében éltek a szarvasok a farkasok mellett. 57 A vidék lakói, a venetusok, Reitiának nevezték az istennőt; ez az Orthia vagy Orthósia név fordítása lehet. Odaérkezett az üldözött és üldözője, Apollón szent népe, a hyperboreusok országán át,58 s az Istria név ugyanúgy jelölte az ő földjüket is, mint a félszigetet a Timavusnál. Istna túlnani országából hozta Héraklés a vadolajfa-dugványt az akkor még fátlan Olympiába. Egy régi vázakép viszont azt mutatja, hogy az üldözés során még messzebbre jutott Túlnanra, egészen a Hesperisek kertjébe. A gímszarvas az aranyalmák fája alatt áll, s két nő őrzi, a Hespe risek. E szerint a kép szerint Héraklés épen került ki a Túlnanmaradás veszélyéből, s visszaindult, s egy másik szerint zsákmányként magával vitte az aranyagancsot. 59 Apollodórosz története ellentmondásos, 60 de nincs minden tanulság nélkül. Hiszen az általa előadott változatban a hérosz elő ször élve akarta elfogni, de végül lenyilazta a szarvast, majd ele venen elvitte Mükénébe: Ez az aranyszarvú állat, Artemisz szent szarvasa Oinoéban élt. Mivel Héraklész sem megölni, sem megsebesíteni nem akarta, egy álló esztendeig üldözte. A szarvas végül is kifáradt az üldözéstől, és az Artemiszion-hegyen keresett menedéket· onnan azután a Ladon-folyóhoz igyekezett, hogy átkeljen rajta. Ekkor azonban Héraklész célba vette a nyilával, és sike rült is elejtenie. Vállára vette, és sietve elindult Árkadián át haza felé. Útközben összetalálkozott Apollónnal és Artemisszel, az utóbbi szemrehányást tett neki, amiért meg akarta ölni a szent ál latát. Héraklész a végzetre hivatkozott, és kijelentette, hogy Eurüsztheusz a vétkes; végül is sikerült lecsillapította az istennő ha ragját, az állatot pedig elevenen elvitte Mükénébe. 61 A megoldás: Héraklész nem ölte meg az állatot, csak megkísérelte, hogy megölje. Tehát nem elejtette, mint a magyar fordítás 57 58 59 60 61

Strabón 5: 1.9. Pindaros Ol. 3: 31. Kerényi 1997, a 91-92. képek. Apollodorus II: v.3. Apollodorosz 1977, 54.

27

tévesen hja, hanem csak rálőtt. Arról a mesebeli képességről van szó, hogy a csodaszarvasok el tudják téríteni a rájuk kilőtt nyila kat: mint az alább olvasható Brahmadatta-történet is mondja: ezek a szarvasok elég okosok ahhoz, hogy, elkerüljék a nyílve zsszőket.62 Éppen. úgy, ahogyan a legkésőbbi iráni forrásaink, a nart eposzok részletei elbeszélik. 63 Semmi kétség: a nart történetek részben azt bizonyítják, hogy valóban ősi indoiráni eredetű mondáról van szó. Másrészt azt, hogy a hun -és az Árpádi magyar -monda szoros szálakkal kapcsolódik, akár egyes részletekben is (két vadász, a szarvas eltűnik a vízben, a sebezhetetlenség), a nart történetek iráni (indoiráni) előzményeihez. 64 A továbbiakban főleg az foglalkoztat majd bennünket, hogy egy nőstény szarvas fejére időnkint miért kerül arany agancs. Lássuk először az ábrázolásokat!

62 Lásd lentebb, a 106. jegyzetnél. 63 Az egyik változat szerint Uryzmag, a vadász "az egyik napon a nádasban vadászott. "Egyszerre csak látom ám, mintha a nap ragyogna fel a nád között, és egy dámszarvast pillantottam meg a tisztáson. A szőre tiszta arany. Megközelítettem egy céllövésnyire, céloztam, és éppen ki akartam lőni nyilamat, amint egyszerre csak az összes nyilam szétszóródott és eltűnt valahová – egy sem maradt a tegezben. Kikaptam a kardomat, de a kard kiugrott a kezemből és nyilván csak a jó Isten tudja hova – eltűnt. A dámszarvas egy pillanat alatt elinalt, Üldözőbe vettem, de mintha a föld nyelte volna el. A következő éjjel Szoszlan-nal megismétlődött az eset. Kiderült, hogy a dámszarvas alakjában a Nap Lánya, Acyruhsz jelent meg a két vadásznak. További részletekre Istvánovits – Kulcsár 2000,354-372. 64 Istvánovits – Kulcsár 2000, 353-354.

28

Szkítha kori és rokon tárgyi párhuzamok Agancs szoptató szarvasünőn – szarvasmaszk lo von László Gyula mág 1942-ben a garcsinovói szkítha lelet (egy bronz préselő minta 65) tanulmányozása közben figyelt fel arra, hogy a leroskadó, és egy oroszlángriff és egy ragadozó madár által marcangolt szarvas testére más állatok fejét is rámintázták: a lerogyó állat első combjára egy nagy ragadozó madár [leginkább sas] fejét, agancsának tövére egy oroszlánét, míg az agancs ágain kos- és madárfejek ülnek. Ezeknek vagy tisztán a művészi stílusban volt szerepe (mint azt egykoron Fettich Nándor gondolta volt), vagy – mint Alföldi András vélte – határozott világszemléleti hátteret sejtetnek, "amely népmeséinkben még ma is megvan és abban nyilvánul meg, hogy az üldözött és az üldöző emberi alakjukból a legkülönbözőbb állati formákba átváltozva folytatják küzdelmüket.”66 László Gyula szerint tehát a szkítha lószerszámokon "a fel szerszámozott ló megjelenését uralkodó módon szabták meg ezek a más állatokat képviselő, villogó arany, aranyozott bronz vagy bronz fémdíszek. A lónak ilyen módon való díszítésére s ennek a díszítésnek a díszítőízlésen felüli okára, kiemelkedő példák a Krisztus születési körüli időkből, Közép-Ázsiából előkerült rén szarvasmaszkok".67 65 További részletekre lásd Nándor Fettich: Der skythische Fund von Gartschinowo. Budapest. 1934, valamint László 1967, az ábra a 4445. oldalakon. 66 Alföldi 1931, passim. – László 1942,45-46, hivatkozással Fettich Nándor véleményére. 67 László ugyanebben a jegyzetben kitért a rekonstruált szkítha lószerszámok és a magyar folklór kapcsolataira, és felfogása érthetően sokban rokon Berze-Nagy imént összefoglalt asztrális magyarázatával:

29

Egy évvel később jelent meg László Gyula következő értekezése, amelyben először röviden elvetette az ilyesféle szkítha ló szerszámok és lószerszám-homloklemezek Alföldi András, M. Rosztovcev H. Schmidt és mások adta értelmezését (például azt, hogy a homloklemezek egyféle védőszerepet betöltő πότνια θερών-ábrázolások lettek volna). 68 Hanem szerinte: "az ábrázolások egykori jelentésének megfejtésekor becses útmutatást adnak a Pazyryk-i kurgán lovain talált arany rénszarvasmaszkok. A szarvassá változtatott ló képzete igen mélyen gyökereződhetett benne a steppei népek gondolatvilágában, mert a gondolat csökevényei ... szinte napjainkig élnek. Nem hiszem, hogy a rénszarvasmaszk ... a halotti kultusszal lenne összefüggésben .... A pazyryki maszkokat ugyan nem láthattam, de a maszkokkal azonos jelentésű homlokdíszeket és kantárvereteket a kievi történeti múzeumban alaposan megvizsgálhattam. 69 Ez utóbbiakon olyan erős kopásnyomokat figyelhettem meg, hogy ezek kizárják azt, hogy az öntvények csak a halotti kultusz céljait szolgálták volna, ellenkezőleg, biztos, hogy a mindennapi életben vagy ünnepélyes alkalmakkal gyakran használt lószerszámon voltak. ... A magam részéről a lényeget abban látom, hogy a lónak más megjelenést igyekeztek adni, mint amilyen igazában volt, mint ahogyan a samán lábára is karmok kerülnek, homlokára tollak s más állati jel "Egy-egy [dunántúli és székely] regösének a keresztény szimbolika hatását leszámítva szinte elevenen élő leírása a szkíta szarvasábrázolásoknak s kétségtelenül összefügg a honfoglaló magyarság magával hozta szarvasmithossal is. A csudafiúszarvas homlokán van a fényes nap, oldalán az árdeli szép hold, jobb veséjén égi csillagok, szarvai hegyén százezer szövétnek, arany perecek stb. A szarvas testén lévő astrális jelképek (amelyeknek állati megfelelői az ókorban általánosan értett szimbolikát alkottak) tehát azt jelentik, hogy a szarvas képében ember, méghozzá égi küldött rejtőzik." 68 László 1943,41-43. 69 László Gyula és Fettich Nándor szakmai látogatására a kijevi Nemzeti Múzeumban a német megszállás idején (1941. december 3-tól 1942. január 19-ig) lásd: H. Феттих: Каївский щодєнник. Kiev, 2004. София-A Press. A füzetet Tóth István kedves barátom szívességéből ismerem.

30

képek, hogy feladatának megfelelhessen .... Valószínű, hogy a lónak szarvassá változtatásán kívül ... mindazokat a tulajdonságokat ráruházták a lóra, amelyekre az akkori állatvilág vadászatakor szükség volt. A párducot ló nem éri be, csak párduc, a sassal csak egy sas versenyezhet, a szarvast és a madarat csak szarvas, illető leg madár éri utol s az oroszlánnal csak oroszlán tud megküzdeni. Valami ilyenféle gondolat kellett a ló felszerszámozásának hátte rében legyen. Ezt a gondolatot esetleg fokozhatták is, tehát minden állat üldözésekor egy gyorsabb és vadabb állat tulajdonságai segítették a lovat és a vadászt. ... Nem elhárító-apotropaikus, ha nem erőtfokozó-dinamikus értelmet látok a szkíta lószerszámban s általában a szkíta művészet halmozott állatstilizálásaiban. Sok minden színezhette ezt az alapfelfogást, így éppen a szárnyak gyakori, szinte törvényszerű jelenléte bizonyára egy tőből hajtott a görög Pegasos képzettel." A lónak más megjelenést vagy tulajdonságot adó állati attri butumok között tehát legelsőként ott van a szarvasagancs, továbbá a saskarom és a sasszárny (egyfajta griffmadár). A Pégaszosztémára alább visszatérek. A szarvas (vagy a szarvasmaszkos ló) és a sasszárnyak kapcsolatát új megvilágításba helyezik a RigVédából alább idézendő adatok. Az viszont igaznak látszik, hogy az agancsos szarvasünővel és a szárnyas csodalóval kapcsolatos ógörög képzetek és a szkítha-kori leletek egy közös tőre mennek VIssza a sztyeppe nagyon régi múltjában. László Gyula későbbi munkáiban egyre újabb és újabb részletekkel gazdagította felfogását. 1967-ben írt részletesen arról, hogy a "Képes Krónika egyik festményén a szarvasünő agancstalan,70 mint ahogyan a hazai és az európai szarvasok nőstényei valóban agancstalanok. Később értjük majd meg, hogy miért vetet tük fel ezt a – látszólag értelmetlen – kérdést; akkor ébredünk rá fontosságára, amikor majd látjuk, hogy az e könyvben [László 1967] ábrázolt többi szarvas mindegyike agancsot visel, pedig tudjuk róluk, hogy nőstényszarvasok", Hosszabb bevezetés után, 70 A miniatúra Hunor és Magor meótiszi vadászatát ábrázolja a Képes Krónika 5. képén, az 5., utólag számozott oldalon: quibus [Magor et Hunor] in deserto cum cerva occurrisset.

31

amely a Lascawc-i barlang 'varázslójának' szarvasmaszkos ábrázolásával indul,71 László a következőképpen folytatja az elemzést: 'A szarvasünő tisztelete tehát, úgy látszik, a [jégkor vége után] északra vándorolt vadásztörzseknél alakult ki, majd később innen sugárzott le egészen Görögországig (hiszen Artemis istennő kísérője is az agancsos szarvasünő) ... Kelet-Európa és Szibéria erdős területeinek és füves pusztaságainak régi és mai művészete tele van szarvasábrázolásokkal. ... Van azonban egy nagy bökkenője e nagy gazdagságnak: minden ábrázolás agancsos szarvast, mai tudásunk szerint tehát hímszarvast [szarvasbikát] ábrázol. ... A Kaukázus feletti síkságon lévő "Hét testvér kurgán" egyik sírjá ban talált szkítakori melldísz [l. kép] adja meg a feleletet: a hatal mas agancsú szarvas ugyanis szoptatja kicsinyét; tehát agancsos szarvasünőt ábrázolt a szkíta mester. Az összes eurázsiai szarvas fajták közül – amint tudjuk – csak a rénszarvas nőstényének van agancsa. Úgy látszik tehát, hogy a szarvasünőnek ősanyaként való tisztelete az erdős területeken, a rénszarvasvadászok és -tenyész tők közt alakult ki, bár rénszarvas az időszámításunk előtti évezredben a füves pusztákon is élt. ... Az Altaj-vidéki temetkezések ben a fejedelmi halottal eltemetett lovat szarvasálarccal "változ tatják" szarvassá – mintha szarvas vezetné a halottat másvilági út ján.72 Itt tehát László Gyula mintha kissé megváltoztatta volna korábbi, a halottkultuszt elutasító álláspontját. Ugyanakkor (a maszkkal) a szarvassá változtatást, illetve a szarvasünőnek aganccsal való felszerelését feltételesen igen régi időkre, a felső őskőkorra vezette vissza, és déli – legalábbis görögországi megje lenésében – északi, sztyeppei-tajgai hatásokra gyanakodott. Azóta a szkítha kori szarvasmaszkos – vagy rénszarvasmaszkos? – ábrázolások száma a László által rajzban közölt két (pazürüki és a Hét Testvér kurgánokból való) példányon kívül73 ala71 A lascaux-i ábrázolásra lásd Makkay 1999a, 56-71, az 1-3. ábrák. 72 László 1967, 33-38. 73 László 1967, számozatlan képek a 37-38. oldalakon, illetőleg László 751970/1974 = 1974, az 53. ábra, további irodalommal.

32

posan megszaporodott. Ezeknek – és rokon példányaiknak – a korántsem teljes listája következik, a. Egy aranyozott ezüst ló-melldíszt vagy ruhadíszt találtak a Hét Testvér Kurgánok egyik sírjában (kubányi terület, Kraszno dár vidéke), amely a Krisztus előtti 5. századba keltezhető. Agancsos szarvas látható rajta, amely borját szoptat ja (l. kép) 74. A lemez alsó részén kiterjesztett szárnyú sas figurája látható, a legal só része erősen sérült. A sírból (vagy a kurgánból?) egész sorozat nemesfém edény is előkerült. Vannak közöttük az achaimedina Perzsiából impor tált ezüst és arany rhütonok is, továbbá nagyon ritkán előforduló, aranyozott ezüst attikai tálak. Egy másik érdekes edény az ötödik század harmadik negyedéből való ezüst külíksz, amelyre a 6. halomban bukkantak rá. A középső rész többalakos kompozíciója valószínűleg Odüsszeusz és Pénelopeia találkozásának valame lyik jelenetét ábrázolja. b. Szintén a Hét Testvér Kurgánok egyikében, a hatodik halomban találtak egy bronzból öntött lószerszám-homlokdíszt, amelynek ábrázolásán egy fantasztikus madár (sas) fején szarvas agancs látható (2. kép). Vele együtt volt több hasonló homlokdísz is, amelyek agancsos szarvasbika-fejeket mutatnak (3-4. képek). 75 c. Lófejekre fémből, bőrből, szőrméből készített maszkok kerültek elő az altáji Pazürük különböző sírjaiból. Az egyiket az 1. számú kurgánban találták, és állatküzdelmi jelenet látható rajta: szarvas és egy szárnyas oroszlángriff van harcban egy tigrissel (5. kép).76 Ugyanebben a kurgánban találtak más lófej-maszkokat 74 The excavations of V. Tiesenhausen, 1878. László 1967, ábra a 37. oldalon. László 1970/1974 = László 1974, az 53. ábra a 100. oldalon. Az aranyozott ezüst darabot a 18 m magas második kurgánban találták (ez volt a legmagasabb az egész kurgántemetőben). Egy rövid bőrkabátot díszített: Artamonov 1970, 38, és a 113. tábla. Közölte Ellis H. Minns: Scythians and Greeks. Cambridge, 1913, Pl. 105. A kurgán feltárására lásd Galanina – Grach 1986, 7 (az 1873-as ásatások fényképével!), 61-62, és a 117. tábla. 75 Galanina – Grach 1986, a 68-69. képek a 69. oldalon. 76 Rudenko 1963, 219-220, a 134. kép, és a 71. tábla 2.

33

vagy fejdíszeket is, amelyek nagyrészt szőrméből készültek, és szarvasagancs volt rájuk helyezve, amelyet részben egy szőrmetigris borított (6-9. képek).77 További ilyen maszkokat a 2. és az 5. kurgánok sírjaiban is felfedeztek. Az egyik, szinte épen megmaradt darabot az 5. kurgánban találták: ennél egy bőrből készült agancsos szarvasfej volt elhelyezve egy vékony bőrmaszk homloki részére (10-11. képek).78 Egy másik, lényegében hasonló szerkezetű emlék egy lófej homloki részére készített maszk a 2. kurgánsírból, amelyen bárány fi9Mrája ül, annak fején pedig egy ka kas szobrocskája (12a-b. képek).79 d. Cafrang (tehát a lószerszám fejdísze), amelyet 1947-ben találtak a 2. számú pazürüki kurgánban. Agancsos szarvasfej formájára készült. Ez a különös darab bőrből és fából van, és állat küzdelmi jelenetet ábrázol: egy támadó griff agancsos szarvasbika fejét tartja a szájában. A bőrből való agancs csúcsain hosszú nyakú kakasok láthatók.80 A griff és szarvasbika ilyen különös együttese volt egy ló fejdísze (13. kép). 81 A pazürüki 2. kurgán egyik férfi-temetkezésében a karok tetoválva voltak. A bal karon igen jó állapotban megőrződött minta 77 Rudenko 1963,214 és 219, valamint a 71. tábla l. – László Gyula rekonstrukciós rajza (1967, ábra a 38. oldalon) feltehetően Rudenko 1953,71. tábla l-2, és 72. tábla 3-5 alapján készült. Vagy egy olyan rekonstrukció alapján, amely egy számomra ismeretlen Rudenkomunkában jelent meg. 78 Rudenko 1963,224-225, és a 72. tábla 3-4. 79 Rudenko 1963, a 137. ábra, valamint a 72. tábla 5, a 396. oldalon található le írással. 80 Rudenko 1951, 78., 307, és a 25. tábla l. Egy hasonló (vagy ugyanez a?) darab: ibid. 28. tábla l. – Rudenko 1953, 307, és a 84. tábla 4: a 2. kurgánból. A restaurált cafrang: Oro 2001, a 41. ábra a 78-79. oldalakon. – Aruz et al. 2000, Catalogue no. 195. -Egy lényegében hasonló ábrázolásra lásd Samashev -Mylnikov 2004, no. 16. a 28. oldalon: egy griff alakú zablapálca töredéke, amely griff egy növényevő (szarvas) fejét tartja a csőrében, és egy szkematikus agancs van a feje tetején. Lásd a 13. ábrát is! 81 Aruz et al. 2000, Catalogue no. 195, az l-2. nézet, további hivatkozásokkal.

34

egy olyan ló alakját mutatja, amelynek fején szarvasagancsos maszk látható (14. kép). 82 e. Kijev térségében a zsurovkai szkítha temetőben a Kr. e. 5. századba keltezett 401. halomban találták meg egy lószerszám kantárzatának részét, egy arany cafrangot, amelynek felső részén összekuporodott helyzetű, behajlított lábú szarvasbikák domborműves kivitelű ábrázolása látható, madarakat és madárfejeket áb rázoló más domborított díszek társaságában (15. kép). 83 f. A pazürüki l. kurgán sírjában került elő egy kantárzat, amely fából, bőrből, bronzból és aranyból készült. A Kr. e. 5. századba keltezik. A rekonstrukció szerint egy agancsos szarvas figurája foglalta el a homlokdíszközepét, egy sas, valamint hegyi kecskék fejével együtt (16. kép).84 Az 5. kurgánban is találtak hasonlót: a kantárt együtt a zablákkal, a homlokszíjon van az agancsos szarvasfejet ábrázoló figura (17-18. képek). 85 Ugyanilyen kantárzatokat találtak a hasonló korú Al-Alaxa-i temetkezésekben (19. kép),86 valamint a Kuturguntas-i kurgán sírkamrájának leletei között isS (20. kép).87 g. Egy lurisztáni típusú bronz zabla rajzát közölte László Gyula, amelyet a Kr. 9-8. századba kelteznek (21. kép). A zablapálcák egy-egy, szarvasborjat szoptató agancsos szarvast ábrázolnak.88 E darab azt bizonyítja, hogy a megfelelő mitikus képzet már azoknak az iráni nyelvű törzseknek a hitvilágához is hozzátartozott, amelyek Elám területén éltek a Kr. e. első évezred első negyedében, ahová a 2. évezred második felében a sztyeppéről kerültek el. 82 Rudenko 1953, a 83. ábra. 83 Galanina – Grach 1986, a 71. ábra a 71. oldalon. 84 Oro 2001, a Fig. 26. az 55. oldalon, és a Fig. 36. a 74. oldalon (a rekonstrukció). 85 Rudenko 1953, a 127. ábra. Lásd a 2. kurgán rekonstruált darabját: Rudenko 1953,223,72. tábla 5, és a 137. ábra. 86 Polos'mak 1994, az 54. ábra. 87 Polos'mak 1994, a 108. ábra 88 László 197111974, az 52. ábra = László 1974, az 52. ábra. – C. R. Ghirsman: Persia. 1964, a 75. tábla után.

35

Ugyanez a következtetés vonható le annak a bronz lemeznek az alapján, amely a Kaukázustól délre, Kelet-Grúziában a Tlij-i temető 74d (I.) sírjából került elő (22. kép). Keltezése a Kr. e. 87. század. Poncolt-domborított mintája szarvasvadászatot mutat harci jelenetek társaságában. A lovas férfiak – harcosok és vadá szok – nadrágban vannak, fegyverük a reflexíj és a tegez, az egyik ló nyakáról levágott emberfej csüng le. A jelenet egyrészt jól ha sonlítható a szarvast üldöző és azt nyilával végül elejtő – vagy csak elfogó – Héraklész történetéhez. 89 Másrészt középiráni kori (szarmata és alán) lovas harcosok ábrázolásai~9z, amelyeken a kantárzatra függesztett levágott emberfej látható. 90 Ismerjük továbbá a törökországi Kastamonu-ban nem régen talált bronz tál bevésett díszítését (23. kép). Keltezése a hettita bi rodalom fénykora, a Kr. e. 13. század. Ez akár úgy is felfogható, mint a mitikus szarvasvadászat ábrázolásának jelenleg ismert leg régibb prototípusa: az értelmezés szerint az íjjal felfegyverzett gyalogos harcos szarvasokra vadászik egy háziasított szarvas segítségével, annak fedezete mellett. A szarvas orrába fűzött kötél a vadász2 derekához van kötve. A jelenet rituális vadászatot ábrá zolhat.91 h. A Tuva térségében 1961-ben végzett ásatások során találtak egy 13 cm hosszú, csontból faragott övlemezt, amelyen egy 89 Mint fentebb láttuk, egy arany agancsos isteni teremtményt, a keryneiai szarvastehenet üldözi Héraklész. Elevenen kell elfognia az állatot, nem szabad lelőnie, ami egyébként egyszerű dolog lett volna egy olyan kiváló íjásznak. És ami egy változat szerint meg is történt: Apollodorus Il: v.3. Lásd még fentebb és lentebb is! 90 Lásd Makkay 2002, 13-14, további irodalommal. Istvánovits – Kulcsár 1997, 158-160 a szokás iráni eredetére. Legújabban Bálint Csanád elutasította a szokás, a kantárzatra akasztott levágott fejek megszokott ethnikai besorolását (Bálint 2004, 424-425), és utalt E. R. (Kezia) Knauer tanulmányára. Observations on the „Barbarian" custom of suspending the head of vanquished enemies from the neck of horses. Archaologische Mitteilungen aus lran und Turan. Berlin-Teheran. 33, 2001, 283-332. 91 Hethiter 2002, 232-233, és az Abb. 18. a 232. oldalon. Cal. No. 101. a 342-343. oldalakon.

36

behajlított lábakkal lekuporodó ló látható. Az Altáj-Szaján vidék 5. századi szkítha leletanyagába tartozik, és a Saglij községben a Saglij-Bazhi II lelőhelyen álló 13. kurgánban találták. A ló homlokából gazdag díszítés indul ki, amely felfogható szarvasagancsként is. De a csigavonalas minta akár a befont sörény ábrázolása ként is értelmezhető. 92 Emlékeztetek itt egy védikus szövegnek arra a részére, amely aló sörényét agancsnak látja (24. kép). 93 i. Fantasztikus állatnak, mesebeli ló ábrázolásának tartják azt a darabot, amelyet újabban fedeztek fel Kína északnyugati részén, Sanszi tartományban, és keltezése a Kr. e. 4. század. Egy aranylemezről van szó, amely feltehetően Kínában készült, de a peremvi dékein élő nomádság számára. Jellegzetes lófigurát látunk rajta, fején hatalmas aganccsal, amelynek csúcsain ragadozó madárfe jek ülnek. A tárgyat a 'lószörny' megjelenítésének vélik (28. kép).94 k. Berek sírmezeje Kazakisztánban, négy ország (Kazakisztán, Kína, Oroszország és Mongólia) területének találkozásánál van. A 11. sírhalom a legnagyobb méretű kurgán, keltezése a Kr. e. negyedik század. Részben kirablott sírkamrájában egy hordó alakú bödönkoporsóban egy férfi és egy nő földi maradványaira bukkantak. A kamra északi fala mentén 13 ló teteme volt. Felnyergelve és felkantározva temették el őket, többségük fején maszk volt (26. kép). Ezek némelyike hegyi kecske fából készült szarvával volt ellátva, amely a különböző anyagokból álló maszk homlokát díszítette. A szarvak hossza az egyik maszknál 725 és 735 mm volt (27. kép). Egy másik esetben egy fából faragott nagy griff tartozott a ló fejdíszének felső részéhez. A fülek között helyezkedett el a masz92 Artamonov 1973,81, a 105. ábra. – Oro 2001, 81 és 149, továbbá Cat. Fig. 44. – Aruz et al. 2000, 7, és No. 197. a 274-275. oldalakon, további irodalommal. 93 Rig-Véda I: CLXIlI.1, 9, 11. = Griffith 1889/1987. I: 230-231. A kommentár szerint (232. oldal) a horns made of gold kifejezés (arany szarvak) jelképesen a sörényt jelentik. 94 Oro 2001, 149, Fig. 51, utalással egy csak nehezen hozzáférhető katalógusra. Lásd még Aruz et al. 2000, Fig. 6. a 8. oldalon.

37

kon, a sörényt jelző díszek előtt. 95 I. Végül megemlítek egy színtiszta aranyból készült kalapált övlemezt, amely egykor Nagy Péter cár Szibériai Gyűjteményéhez tartozott, és szórványleletként 1844 előtt került oda (25. kép). A Bajkál-tó vidékén találták, Verhnyeudinszk környékén, tehát Ulan-Ude területén, ami ma akár Mongóliában is lehet. Keltezése a Kr. e. 5-4. század. Hátoldalán textilmaradványok őrződtek meg, és két karika van a felszerelés számára. A lemezen egy fantaszti kus ló látható, amely egy nagymacskával bonyolódott küzdelembe. Feje csőrszerű, és hétágú agancsa van, amelyek mindegyike madár, valószínűleg sas fejében végződik, hasonlóképpen a sörény és a csavarodó farok is. A test egyes részeit domborművek díszítik: a vállat egy madáré, a testet és a hátsó lábakat pedig egy csőrével egy kos fejét megragadó madáré (párhuzamaként lásd fentebb a 'd' tárgyat). A lovat maszkos ábrázolásként írják le, hasonlóképpen a pazürüki, valóban maszkban eltemetett lovakhoz. 96 ***

Az agancsos szarvastehenek korszaka E rövid, és bizonyára korántsem teljes szemle után térjünk vissza László Gyula nézetéhez. Valamivel 1967 után megismételte feltevését, mely szerint az agancsot öltött, átalakult szarvasban való "hit az északra húzódott ősvadászok hitéből sarjadt ki". Ere detileg a felső palaeolithikum rén-és vadlóvadászainak vallásához tartozott, akik a jégsapka elolvadását követve, a 12. és 6/5. ezer közötti évezredek~~n, a mezolithikumban követték az északra vándorló réneket is 97. Felfogását könnyű értelmezni az ősrégészeti kutatás mai rendszerében is: az északra vándorló ősi vadásztör zsek a keleti Gravetti művelödés-kör felső palaeolith és epipalae 95 Samashev – Mylnikov 2004, 11-12 és 73-75, továbbá Figs. 27-28, 41-43, 285-97305, végül 306-311, (a fából faragott griff). 96 Rudenko 1962,42, és a 4. tábla 2 (elölről), valamint a 27. tábla I (a lemez hátoldala). – Oro 2001, Fig. 12. a 47. oldalon. – Aruz et aI. 2000, 7, no. 210. 97 László 19701l974, 97.

38

olith csoportjaival azonosíthatók, akik akkoriban a területileg a mai sztyepp ének és füves sztyeppének megfelelő, akkor inkább tundrai jellegű területeken éltek. Ennek a Rajnánál kezdődő, ha talmas kiterjedésű kulturális térségnek a keleti részén, a Kárpátok és a Volga-Kaszpi-vidék közötti sztyeppén élő felső őskőkori őslakosság nagy valószínűséggel a legkorábbi indoiráni dialektus-egység beszélőinek elődeivel azonosítandó. Szerintem az indoiráni nyelvű népek ősei a jégkor vége után ezen a hosszú európai sztyeppei sávon alakultak ki, azokból a Keleti Gravetti cso portokból, amelyek nem követték észak felé a jég visszahúzódását és a rének felvándorlását, hanem ősi területeiken maradtak. Ezzel párhuzamosan megtörtént az indoeurópai nyelvű népek első dialektizálódása. A Dnyepertől keletre eső sztyeppei sávon a ré gészeti leletanyag fejlődése rendkívüli kontinuitást mutat a me zohthikum elejétől egészen a hun korig (a Kr. e. 4. század végéig). Ezt a folyamatosságot bátran tekinthetjük népi és nyelvi folyamatosságnak: az indoiráni, majd ősiráni és óiráni nyelvű törzsek-népek szinte zavartalan helyi továbbélése tapasztalható évezredeken át. Régészetileg a kurgánsíros vagy gödörsíros, katakombás, gerendavázas, kimmer, szkítha, szauromata, szarmata és alán leletanyagok, illetve népek egymást követő, évezredekig tartó sorozata jelzi ezt a töretlen fejlődést, gyakorlatilag ugyanazon a területen. 98 Ez a folyamatosság megengedi akár annak a feltételezését is, hogy felsőpalaeolith-kori eredetű mitikus elemek – pél dául egyfajta csodaszarvastörténet – akár egészen a szkítha vagy szarmata időkig tovább élhetett, gyakorlatilag azonos vallási rendszerben és ideológiában élő népek életének hosszú során át.

98 Makkay 2004, 95, további irodalommal.

39

Indoiráni források László Gyula a szarvasüldözés jelenetéhez, valamint az agancsos szarvasünő képzetéhez fontos iráni adatokat tett hozzá. Az egyik történet egy olyan középiráni perzsa mese, amely a kínai Ruszvansád herceg szarvaskalandjáról regél, és László szerint a mi mondánkkal, az üldözött szarvasünő történetével rokon: Ruszvansád herceg, a kínai császár fia az erdőben, vadászat közben egy csodálatos szarvast pillantott meg: szőre kék volt, szeme, mint a rubin, patája csillogott, mintha színarany lett volna. Ez a szarvas mindig tovaszökellt előtte, elejteni sohasem tudta. V égre egy kis tó közepébe ugrott s ott eltűnt vadásza elől. Az elalvó Ruszvansádot vidám zeneszó, gyöngyöző nevetés ébresztette fel. A hangokat követve egy csodás márványpalotába jutott, s ott tucatnyi szép fiatal leány gyűrűjében, trónszékén ülve, egy tündöklő szépségű leányt pillantott meg. Kérdésére, hogy ki lenne ő, azt felelte: Csak egy szelíd gímszarvas vagyok, nevem Sehrisztáni, Tündérország királynője vagyok." Próbatételek után egymáséi lesznek, majd még újqliW kalandok várnak reájuk, de ezek már nem érdekelnek minket.99 Kerényi Károly 1930-ban megjelent tanulmányában fontos szerepet tulajdonított Ruszvansad és a leány, Sehrisztáni történe tének. Az ő változatában (amely némileg eltér Lászlóétól) Kína királya vadászat közben egy fehér szarvasünőre akad. Ennek kék és fekete foltjai is vannak, aranyperecek a négy lábán, a hátán pe dig díszes nyeregtakaró. A király üldözi, míg el nem tűnik előle. Mikor már lemondott róla, megpillantja, amint egy forrás mellett pihen. Mire odavágtat, a szarvas a forrásba ugrik, s a vízben nyo ma vész. Ruszvansad rájön arra, hogy a szarvas csakis leány lehet, aki a vadászokat bolonddá teszi. Elküldi kíséretét, s vezírjé vel kettesben a forrás mellett éjszakázik. Egyszerre gyönyörű dal99 László 1970/l974, 93-94. -László nem adott pontos hivatkozást a mesetörténet forrásaira. Valószínűleg Kerényi Károly cikkében (1930/1984, 28-31) találkozott először vele.

40

lam hangjára ébrednek. Csodálatos palotát látnak maguk előtt. Behatolnak, s a trónteremben megpillantják a gyönyörű leányt, ki a szarvas alakját mar levetette magáról. ... A leány Menudzsár nak, Sahrisztán-sziget szellemkirályának leánya. Csak azért változott szarvassá, hogy Ruszvansádot meghódítsa. Bonyodalmak után egybekelnek, fiuk és leányuk születik. 100 Kerényi foglalkozott Alföldi András akkor még megjelenésre váró tanulmányának mondanivalójával is, rámutatva, hogy "Alföldi a hunok és magyarok, s a velük rokon vagy a honfoglalás előtt érintkező népek szarvasmondái közt egy olyan genetikus összefüggést ismert fel, amelynek legősibb fokát az obi-ugor szarvasüldözés mondája őrizte meg. Ennek a szereplői mind állatok (a két vadász egy vérengző menyétfajtához tartozik), s a néphagyományból totemisztikus törzsalapító szerepük is kétségtelenül kiviláglik. A tisztán racionális változatban följegyzett hun és ma gyar szarvasmondára vonatkozólag Alföldi kutatásaiból kiderül, hogy egy ősi totemisztikus eredetmondának teljesen humanizált, valószínű elbeszéléssé alakított formáját mutatják, Azt a fokot képviselik, amelyen a mítosz bevonulhatott a görög típusú európai történetírásba. E fokozatosság fölismerése az európai elbeszé lő-irodalom történetének megítélésénél általában is rendkívül nagy jelentőségű. Éppen ezért sietek rámutatni, hogy a még keresett láncszem megvan, éspedig klasszikus keleti meseformában bár a Berze Nagytól idézett változatok tömegében nem található.101 [Berze Nagy ugyanis iráni-indoiráni eredetű párhuzamokkal nem foglalkozott.] Kerényi tehát négy alaptételt állított el: a. a monda keletkezésének legősib fokát a szarvasüldözés obi-ugor totemisztikus mondája őrizte meg, b. ez a fokozat volt az, amelyen a mítosz bevonult a görög típusú európai történetírásba, c. a kettő között az összekötő láncszemet a keleti, iráni, meseforma jelenti, d. a hun monda csodaszarvasában tehát nem görög talajon

keletkezett, nem annak irodalmi emlékekből táplálkozó kitalálást kell látnunk. a. Jómagam a ránk maradt obi-ugor változat őseredeti voltát teljesen kizárom. Elsősorban azért, mert a tartalmi részek több mint eltérőek. Abban legfeljebb olyan óiráni vagy középiráni eredetű hatásokat látok, amelyek délről és meglehetősen későn jut hattak el az erdős zónában élő finnugorsághoz, közöttük áttétellel viszonylag messze északon élő csoportokhoz is. 102 Más kérdés, hogy akár az obi-ugoroknál, akár más finnugor népeknél is élhetett a mitikus történet olyan formája, amely a kései jégkor évezre deiből öröklődött, mondjuk talán a rénszarvasok korának világából. Ilyen részletek azonban ismereteim szerint nem maradtak ránk. A b. pontban szereplő állítás időrendi okokból nem tartható: a rendelkezésre álló pontuszi szkítha tárgyi párhuzamok ugyanis későbbiek, mint az aranyagancsos szarvasra vonatkozó néhány, ógörög forrás (a Kr. e. 8. század közepe tájáról, vagy még korábbról; lásd lentebb a 140. jegyzetet!), A c. pontban említett keleti összekötő szerep valóban megvan, de igen régi időkre megy vissza, amikor a valóban közös előformák a görög és a finnugor világ közötti nagy térségen, az indoiráni nyelvű népeknél már a vallásos és mitikus hit részei voltak. d. Végül a hun monda kialakulásában, annak jelenleg ismert formájában (Priscus, Jordanees), feltétlenül ókori görög hagyomány továbbélését kell látnunk,103 jóllehet Kerényi a lényeget találta meg abban, hogy a csodaszarvas esetében nem eredendően görög talajon keletkezett kitalálásról van szó. Hiszen a monda előképe minden bizonnyal a sztyeppéről került a kora mükénéi Hellászba. A keleti, indoiráni eredetet támogató, lényegében Ruszvansád meséjéhez hasonló, de a rekonstruálható őstörténethez talán valamivel közelebb álló csodás eseményt beszél el a Dzsataka (a Buddha korábbi újjászületéseiről szóló történetek gyűjteménye), de itt alighanem szarvasbikáról, és nem szarvastehén formáját öl -

100erényi 1930/1984, 28. 101Kerényi 1930/1984, 27.

102Makkay 2004, 97, további irodalommal. 103Akárcsak Moravcsik, 1914,280 és 333.

41

42

tött gyönyörű leányról esik szó. A mitikus hagyomány egy részében azonban (és éppen a Szent László királyhoz fűződő történetben a Képes Krónikában) szarvasbika és nem szarvastehén szere pel: cervus. Volt egyszer, hol nem volt, élt egyszer egy bizonyos Brahmadatta, Benáresz királya. Akkoriban a szarvas alakjában újjá született bódhiszattva (Buddha maga is egy ilyen 'megvilágosodott lény' volt) egy erdőben élt. A király nagyon szeretett vadászni. ... Egy napon vadászatra indult, és így szólt udvarához: "Bárki is legyen az, aki elenged egy szarvast, ilyen és ilyen büntetésben lesz része." Ha felbukkan egy szarvas, mindenképpen arra a helyre kell kényszeríteni, ahol a király van. Megállapodtak, hogy a királyt egy ösvény végén helyezik el. Majd egy nagy erdőrészt vettek körül, és a földet ütögetve hajtották fel az állatokat. Legelső ként a szarvas bukkant fel. Háromszor rohant körbe, keresve a menekülés útját, de mm4enfelé csak kart karba öltött, felíjazott embereket látott. Csak ott látott menekülésre utat, ahol a király állott. Remegő szemekkel rohant a királyhoz, rámeredve, mintha homokot szórt volna a szemébe. Hirtelen megpillantotta a király: kilőtte nyilát, és elvétette. Tudni kell, hogy ezek a szarvasok elég okosok ahhoz, hogy elkerüljék a nyílvesszőket.104 Felugrott a szar104Az eredeti angol szövegben: You must know these deer are clever to keep clear of arrows. Az én kiemelésem. Ossze kell vetnünk ezt a helyet Szent László és a Kun mitikus párviadalával, ahol mindkét fél sérthetetlen a fegyverektől, sem nyilaik, sem lándzsáik nem tudnak kárt tenni a másikban. Lásd László 1993 184 199-202, indoárja párhuzamokkal. – Róheim Gézának a finnugor szarvasmotívumokkal kapcsolatos észrevételei viszont – mint minden munkája – mindenhonnan összehordott harmadlagos és tudálékoskodó anyaggyűjtés zavaros listái: Róheim 1917/1984, 224-227. Honti János elemzései nagyságrenddel jobbak, bár nála sem értem például, mint Jelent az, hogy a népmondák és hősmondák "lényegéhez tartozik a múlt, a múlt megragadottsága" (Honti 1962, 20 l). Nem nagy felfedezés, hogy hősi tetteket csak múlt időben lehet elbeszélni, mert a jelenben a későbbi hős legfeljebb még csak küzd és vív a hősi címért. – A nart eposzoknak is jellegzetes témája, hogy az állatok kikerülik a rájuk lőtt nyilakat.

43

vas, és szélsebesen áttörte a férfiak gyűrűjét. A király, amúgy gyalogosan, kezében karddal üldözte, és kiáltozott: "Elkapom a szarvasbikát". Nem vesztette szem elől, és sokáig üldözte. A szar vas bevette magát az erdőbe, követte oda a király IS. Ekkor egy gödör került a szarvas útjába, egy nagy mélyedés, amelyből kipusztult egy fa, hatvan könyök mély, telve vízzel, de növényekkel borítva. A szarvas megérezte a víz szagát. felfedezte a gödröt, és oldalra kitérve. kikerülte. A király azonban egyenesen a vízbe zuhant. A szarvas észrevette ezt, és kimentette. Hátára vette, kivitte az erdőből, és a seregtől nem messze letette a földre. Rövid be szélgetés után a szarvas visszatért az erdőbe. 105 További fontos bizonyítéka volt László Gyulának a már említett lurisztáni típusú bronzzabla a Kr. e. első évezred első har madából (fentebb a 'g' pont, továbbá a 21. kép)106 . Sehrisztani és Brahmadatta története ezzel a zablával együtt azt mutatja, hogy a különös mítoszkör nemcsak a sztyeppei irániaknál, például a szkítháknál élt tovább, hanem Iránban is megvolt: az oda a Kr. e. 2. évezred második felében bevándorolt indoárja és iráni nyelvű népeknél, illetve rokonaiknál-utódaiknál, akik a Kr. e. második évezred közepe tájától kezdve foglalták el történeti lakterületeiket Indiában és Iránban. Hasonlóan ősiráni-óiráni eredetű lehet a Sanszi tartományban felfedezett agancsos lófigura is (fentebb az 'i' pont, és a 25. kép): olyan ős- és óiráni eredetű hatásokra utal, amelyek Nyugat-Kína területét érték. 107 Mindez – együtt az indoárja adatokkal – azt sugallja, hogy az ilyen jellegű mitológikus történetek és a hozzájuk kapcsolódó ábrázolások eredete (alapjá ban véve jól megfelelve a László által sejtetett, a felső palaeolith vadásznépektől elinduló szálaknak) feltétlenül valahol az ősi sztyeppe indoiráni nyelvű népeinek körében keresendő. 108 105E, B. Cowell (ed, by): The Jătaka. or stories of the Buddha s former births. Vols. III-IV. New Delhi, 1990, 169-171. 106László 1970/1974, az 52. ábra a 96, oldalon. 107J. P. Mallory – V. H. Mair: The Tarim Mummies. London, 2000, 252-269. 108F. Max Müller (ed. by): The Zend-Avesta. Part I: The Vendídád, translated by ll!' Darmesteter, Oxford, 1887, lxxiv.

44

Ami a régeszett leletek es az indoiráni mitológia elemel koözötti kapcsolatokat illeti, az iráni mitológiában, jelesen az Avesz tában az asztrális isten, Tištrya vadkanként jelenik meg, arany szarvakkal máskor mint sárgafülű paripa, ismét máskor mint egy gyönyörű fiatal.109 Ugyanőt a fényes és dicsőséges Szíriusz csillagnak is vélték, mégpedig e~ gyönyörű fehér ló alakjában, arany fülekkel és arany csótárral. 110 A Bundahisn szerint az istennő három alakot is felvehetett: egyaránt lehetett ember, ló és bika. 111 Talán mondani sem kell, hogy a gyönyörű fehér ló, homlokán arany csótárral kifejezés pontosan megfelel a László Gyula által rekonstruált szkíta lószerszámdíszek közül a fejdiszeknek. egészen pontosan talán éppen egy olyan homloklemeznek, mint amilyet alS. kép Jelenít meg. Azoknak a homloklemezeknek, amelyek – a zablákkal együtt – a szkítha leletanyagban gyakran mutatnak szimbólikus állatokat. 112 Még közelibb (de mindenesetre régibb) indoiráni-indoárja párhuzamokról olvashatunk a Rig-Védában. Az isteni (vagy áldozati) lóról szóló egyik himnuszban a ló a szarvas jellemző testrészeivel -továbbá saskarmokkal és sas szár nyakkal -van ellátva (a lónak más megjelenést igyekeztek adni). Egész egyszerűen olyan szarvasmaszkos lóról olvasunk, mint amilyenek a pazürüki ábrázolások, az agancs ráadásul aranyozott vagy színarany: "Lábaid olyanok, mint a szarvasé, szárnyaid mint a sasé, Szarvad aranyból van, vasból a lábaid, Szarvad minden irányba elágazik." 113 109Darmesteter-Mills 1882-1887, Part 1,1887/1992, lxxiv, the Vendídád, & 36. 110Darmesteter – Mills 1882-1887, Part II, 1882/1993,99, the Tŷr Yašt, a VI: ii, 18, és különösen a 20,26,30, stb. versek. 111Ibid. 99, az 1. jegyzet. 112Például a nemrég feltárt 11, Berel-i kurgánban: Samashev – Mylnikov 2004, a 7-17,191-194, 205-231. ábrák. 113Rig-Véda I: clxiii. 1.,9., I I. = Griffith 1987, I: 230-231. A kommentár szerint (232) a horns made of gold kifejezés képszerűen a sörényt fejezi ki a napsugarak érzékeltetésére. Az értelmezés szerintem erő-

45

A ló és a szarvas ilyetén részleges morfológiai vegyítésének megfelelően a Rig-Véda himnuszaiban nem is egyszer találkozunk az isten harci kocsijának hámjába vagy igájába a lovak helyére befogott foltos szarvassal vagy szarvasokkal. 114 Indoárja forrásaink bizonyára nem véletlenül hangsúlyozzák, hogy az áldozati ló olyan állat, amelynek nincs szarva, csak sörénye. 115 Szarvasmaszkos állatot tehát nem lehetett feláldozni. Az isteni vagy áldo zati ló ugyanakkor sasszárnyakkal repül,116 hiszen ez a ló tulajdonképpen egy nagy madár.117 A kommentár szerint az asyamédszakolt, és az I. sor hasonlata is szarvasra utal. 1889-ben nyilván nem ismerhették még az aranyaganccsal ellátott szkítha lóábrázolásokat, amelyek segíthetnek ennek az indoárja rejtélynek a megfejtésében. 114Rig-Véda I: xxxix. 6. = Griffith 1987, I: 60 (Ye to your chariot have yoked the spotted deer: a red deer, as a leader, draws). – Rig-Véda I: lxxxv. 5. = Griffith 1987, I: 117 (When ye have harnassed to your cars the spotted deer). – Rig-Véda II: xxxiv. 3. = Griffith 1987, I: 320 (Maruts with helms of gold ... come with your spotted deer). – Rig-Véda V: liii. I. = Griffith 1987, I: 557 (What time their [Maruts'] spotted deer were yoked?). – Rig-Véda V: Iv. 6. = Griffith 1987, I: 561 (When to your [Maruts'] car-poles ye have yoked your spotted deer, to be your steeds, ... ) = amikor Marut kocsijának rúdjához befogtátok foltos szarvasaitokat, hogy a paripáitok legyenek. 115J. Eggeling: The Satapatha-Briihmana. Part III, Books V, VI and VII. Oxford, 1894, Reprint Delhi, 1996, 177. 116Rig-Véda VIII: v.33. = Griffith 1987, Il. 128 (My dappled horses, steeds who fly with pinions: foltos lovaim [sasjszárnyakkal repülnek). Az Atharva Vedában (a VI. Könyv 92. éneke: For success of a horse) a harci mén éppen úgy szélsebesen repüljön a csatában és a versenyben, mint egy héja, nyerje meg a versenyt, és mentsen olt a harcban: The quickness, that is put in thee [i.e. the horse] in secret, also that went about committed to the hawk, to the wind -with that strength do thou, O steed, being strong, win the race, rescuing in the conflict. Az utolsó kifejezés a lovasnak a csatából való kimentésére vonatkozik; lásd lentebb Akhilleusz csodás lovait. Whitney 1905/1996, I: 348. 117The Satapatha-Brahmana: XIII: 2.6.15. J. Eggeling op. cit., Part V, Books XI, XII, XTII and XIV. Oxford, 1900. Reprint New Delhi, 1994,315: the great bird, doubtless, was the horse = a nagy madár

46

ha-áldozat lova madár alakjában repülve viszi magával az Égbe az áldozatot bemutató papot. Maga az oltár pedig egy nagy madár formáját ölti fel, sasét vagy sólyomét,118 mégpedig azért, hogy felvihesse az áldozatot az Égbe. Az ókori görög párhuzam önként kínálja itt magát: egyes források szerint Trósz fiát, Ganümédész trójai herceget egy sas ragadta fel az Égbe. 119 A bereki kurgánban (lásd feljebb a 'k' pontban) talált maszkos lovaknak hegyikecske-maszkja volt, fa szarvakkal (26. kép). Az a védikus rítus hozható ezzel kapcsolatba, amelyben a ló Agni istenjellemzőivel rendelkezik. A szövegek szerint – közöttük van a Rig-V éda is – a fekete 'pöttyös kecske a lóhoz hasonló jelentő séggel bírt, a 'kecske is Agru állata'. Az áldozati tüzet a kecske lábnyomaiban gyújtották meg. A Rig-Véda szerint a lóáldozat bemutatásakor bakkecskét is áldoztak, mint Pūşan részét, hogy bejelentse az áldozatot az isteneknek. A kecske tehát az istenek vi lága felé vezető lény volt. 120 Ezek a leírások a Hét Testvér Kurgán aranyozott ezüst mell díszének szinten mindenben megfelelnek: a szkítha kori (Kr. e. 54. század) lemezen a szoptató agancsos szarvas lábánál kiterjesz tett szárnyú sas látható (1. kép). László Gyula szerint "a sas bele szövése a Jelenetbe mutatja, hogy nem a mester képzeletének já tékával van ,99Igunk, hanem valami mitológiai közölnivaló öltött itt testet. 121 Ez a mitológiai közölnivaló nagyon régi eredetű, a sztyeppei iráni (szkítha) és a védikus összefiiggések alapján ítél ve az indoiráni alapnyelv idejére megy vissza. Tehát jóval a szkít kétségen kívül a ló volt. 118Eggeling 1882-1900., Part IV, 1885/1995, p. xxi. – Lásd Oldenberg 198 , 37-39: Trasadasyu, Püru királya Mitra és Varuna istenektől kölcsönbe kapott egy lovat, és a király nagyon boldog volt, amikorlova úgy nyargalt hozzá, mint egy sólyom. 119Vergilius: Aeneis 5: 255. 120Oldenberg 1988. 39-41. Pűsan Hermeshez hasonló isten volt. – RigVéda I: clxii, 2-4, és szintén X: xvi. 4. Lásd még Vesci 1985, 39. – Az Atharva Véda által leírt kecskeáldozat: Whitney 1965!l996, I: 170, és II: 533-538. 121László 197011974, az 53. ábra aláírása.

47

ha kor elé, legalább a Kr. e. 3. évezred első felébe, a gödörsíros (kurgán-) temetkezések időszaka elé. Ez a keltezés, amely részben régészeti adatokon, részben ny'~lvtörténeti érveken alapszik, nemcsak Moravcsik keltezését erősíti meg (: a Héraklész-történet kialakulásának jóval előbb kellett végbemennie, még mielőtt Artemist és az aganccsal ellátott szarvasünőt ábrázolták volna, legalább is: mikor a monda agancsos szarvasünőről kezdett beszélni :), hanem László Gyula sejtését is: az Ilyesféle történetek gyökereit valahol a jégkorban. a fel ső palaeolithikum táján kell keresni. A jégkor-végi Gravetti-vadászok hitvilágában, akik azokon a területeken éltek, amelyek később az indoirani dialektusok népeinek eredeti térségei lettek. Te hát ott és olyan időkben, amikor szoptató agancsos nőstényszarvasok – rénszarvasok -még tényleg éltek a sztyeppen: a jégkor végén és néhány azt követő évezredben. Ekkor Kaptak az ilyen szoptató agancsos szarvastehenek jelentőséget a mitológiában, ami megmaradt agancsosnak az erdei szarvasok világában IS. Ugyanis a jégkor vége után, a rénhordák (bennük a nőstények) északra vándoroltak, és a helyüket lassan az erdei szarvasok vették át. Azok a népcsoportok, amelyek nem vándoroltak el északra, vagy akik közveflenül az elvándorlók helyére jöttek, megőrizték ezeket az igen ősi mitológiai elemeket, és továbbra is agancsosan ábrázolták a szoptató ünőket. Lassan ugyanis részben vadlovak folytatták, részben erdei szarvasok vették át a rénszarvasok (ésa mamutok) szerepét a leggyakrabban vadászott állatok listáján. Es ez lehetett az az idő és alkalom, amikor áldozati és te metkezési, valamint mitológiai lovakat szarvasmaszkkal kezdtek ellátni, és szoptató szarvasünöket továbbra is (rénszarvas-ünőknek megfelelően) agancsosan ábrázoltak. Mindez azonban csak akkor képzelhető el valószínű rekonstrukcióként, ha a sztyeppének és az erdős sztyeppének a jégkor utáni népei genetikus leszármazottjai voltak ugyanazon terület felső palaeolith-kori embereinek. Mai régészeti terminológiával: ha a gödörsíros temetkezések népei a Gravetti közösségek késői utódai voltak. Az embertani adatok (mindkét kör emberei palaeoeuropid-típusok voltak) feltehetően alátámasztanak egy ilyen le48

hetőséget.

Autolükosz csodás képessége Meglepő módon Kerényi Károly, aki szó szerint mindent ismert a görög mitológiából, és mindent tudott róla, nem tért ki egy olyan részletre, amely kimondottan mitikus állatok szarvaival és agancsaival kapcsolatos. Sőt, nemcsak Kerényi, hanem általában a nemzetközi kutatás sem mutatott érdeklődést e rendkívül érdekes részlet iránt. A kérdés nem más, mint Sziszüphosznak, Aiolosz és Enareté fiának, Bellerophontész nagyapjának a különös története. Úgy tűnik fel, hogy Szíszüphosz alakjában szinte találkozik az ebben a tanulmányban tárgyalt mitológiai szálak többsége. Kerényi szerint célszerű, ha Sisyphosszal kezdjük a szálat, amely rövidesen elvezet unokájához, Bellerophontéshez, aki Kad mos és Perseus mellett a legnagyobb hős és szörnyetegölő volt Héraklés kora előtt. A föld őslakói közé tartozott, akik még megleshették az istenek kezdetben való tetteit, és Medeiától megsze rezte az argolisi Ephyra királyságát, 122 amiből később Korinthos lett, amelyet állítólag ő alapított. 123 Valójában inkább ravasz volt, mint erőszakos, a legravaszabb az emberek közül. 124 Ha valaki a szárazföld belsejében, nagy hegyek mögött rejtő122Il. 6: 154-155. 123Apollodorus I: ix. 3.: "Sziszüphosz, Aiolosz fia megalapította Ephürát, azaz a jelenlegi Korinthoszt, és feleségül vette Atlasz leányát, Meropét. Az ő házasságukból született Glaukosz, aki azután Eurümedével nemzette Bellerophontészt, a tűzokádó khimaira elpusztítóját, Sziszüphosz azzal bűnhődik a Hadészban, hogy kezével és fejével sziklatömböt kerget felfelé, ám valahányszor taszít rajta egyet, a szikla mindannyiszor visszagurul. Aszeposz leánya, Aigina miatt kell bűnhődnie: azt mesélik ugyanis, hogy amikor Zeusz titkon elrabolta a leányt, Sziszüphosz végül elárulta az istent Aszóposznak. Apollodórosz 1977, 22-23. – Lásd még Apollodorus II: iii. I .. – Frazer 1954, I: 151, a 2. jegyzet. 124II. 6: 153. – Pauly's Realencyclopadie, 2. Reihe, 5. Halbband, Silacenis bis 12~ParsUS. München. 1927, sp. 371-376.

49

ző Phlius hegységből a Sarónisi-öbölbe akart jutni, könnyen szemmel lehetett kísérni a kimagasló szikláról, amit később Akrokorinthosnak hívtak. Így járt Zeus. Phliusban elrabolta Aiginát, 125 Asópos folyamisten lányát, Aiakos majdani anyját. '" Asópos a leánya keresésére indult, s eljutott Sisyphus fészkéhez. Sisyphun fel-fedte a rabló kilétét, és ezzel magára vonta az istenek harag ját. 126 Zeus Thanatost, a halált küldte ki ellene. De azt is megleste idejekorán, túljárt az eszén, s erős béklyóba verte. Attól a pilla nattól kezdve a földön senki sem halt meg, míg Arés, a hadisten meg nem szabadította Thanatost, s át nem adta neki Sisyphost. ... Ezek után sikerült ravasz szavaival az Alvilág királynéját, Persephonét127 elbolondítania, ... és így másodszor is megszabadult a halaltól. Miután így másodszor is megszabadult a haláltól, hadd következzék a híres történet a főselyma és a mestertolvaj, Sisyphos és Autolykos találkozásáról. Autolykos Hermés fia volt. A tolvajok istene nemzette, Apollón egyik szeretője szülte. Éjjelente Hermés foglalta el bátyja helyét Khioné, a "hóleány"oldalán. a gyakran hóborította Parnassos-hegység egyik rejtett zugában. Így született az "önfarkas" – mert ezt jelenti az Autolykos név – , aki minden más istennél jobban tisztelte az apját, Hermést. Tőle örö költe a lopás és az ügyes hamis esküvés tehetségét. 128 Mindent láthatatlanná tett, amihez csak hozzányúlt.129 Feketére tudta vál125Lycophron 174. 126II. 6: 153. – Kerényi 1977/1997,200. – Pausanlas 2: 5.1.: "Az Akrokorinthoszra felérve, Aphrodité templomát pillantjuk meg .... A templom mögött lévő forrásról azt mondják, hogy Aszóposz ajándékozta Sziszüphosznak. Ez utóbbi ugyanis tudta, hogy Aszeposz leányát, Aiginát Zeusz rabolta el, de vonakodott erről felvilágosítani a lányát kereső apát, amíg az neki az Akrokonnthoszon vizet nem fakaszt. Miután Aszóposz teljesítette kívánságát, elmondta neki a dolgot és ezen árulásáért – ha van aki ezt elhiszi – a Hadészba jutott." Pauszaniasz 2000, I: 91-92. 127Theognis 703. 128Od. 19: 396. 129Hesiodos fr. 136, after R. Merkelbach – M. L. West: Fragmenta He-

50

toztatni a fehér állatokat, s fehérre a feketéket A szarvas állatok ról levette szarvukat, s szarvatlanokra tette fel. 130 Autolykos mindent meg tudott változtatni az állatokon.131 Autolykos tehát mágikus erővel rendelkező valaki volt, egy varázsló, aki feltehetően tudta azt is, hogyan kell szarva kat tenni szoptató ünők fejére, és bizonyára azt is, hogyan kell agancsokat helyezni lovak fejére. Hiszen mindent meg tu dott változtatni az állatokon. Meg tudta változtatni a lovak színét is, és akár fehérre is tudott varázsolni egy lovat. Isme reteink mai fokán is nyugodtan állítható, hogy éppen a fehér színű ló a korai indoárja hitvilágban fontos szereppel rendel kezett.132 Autolykos varázserejének ebből a szempontból tehát indoiráni összefüggése van, éppen úgy, ahogyan a 'felszarva zás" kapcsán is. Kerényi a következőképpen folytatja a történetet: Abban az időben – amikor csak kevés ős-ember élt szerte a földön – a két ravaszdi nyájai a Parnassos és az Isthmos közti nagy területen legeltek. Soha nem lehetett Autolykost rajtacsípni, ha lopott. Csak azt látta Sisyphos, hogy nyájai egyre fogyatkoznak, amazéi pedig egyre gyarapodnak. Ekkor cselt eszelt ki. Az elsők közé tartozott, akik az írás művészetét elsajátították. 133 siodea (non vidi). 130Hyginus 201. -Kerényi 1977/1997, 201. 131Tzetzes: ad Lycophronem, 344. 132Egy nagyon korai adatot ismerünk arra, hogy a fehér ló már vallásos szerepnek örvendett a korai indoárja népek között is, a Kr. e. 2. évezred közepén. A korai asszír időkben Mezopotámiában kultikus szerepe volt a fehér lónak, és ennek eredetét az indoárja Mitanni uralkodók harci kocsis népének idejére és hatására lehet visszavezetni: E. Weidner: Weiße Pferde im Alten Orient. Bibliotheca Orientalis 9, 1952, l57a-159b. Az indoárja mitológiában és rítusokban a fehér ló a napot jelentette, a fekete színű pedig a lemenő napot: Oldenberg 1988, 41. 133Ez a részlet olyan korszakra utalhat vissza, amikor a szárazföldi mükénéi városok – valamikor a 15-14. században – kezdték elsajátítani a Lineáris B-írást. Azonos korra mutatnak az Ulu Burun-nál talált hajó összehajtható viaszos Írótáblácskái, amelyek pontosan megfelel-

51

Mindegyik marhájának apatájára bevéste nevének kezdőbetűjét. De Autolykos ezt is meg tudta változtatni, mert mindent meg tudott változtatni az állatokon. Erre Sisyphus ólmot öntött patájuk mélyedésébe, olyan betűk alakjában, melyekből a marhák lábnyomán ez a mondat kerekedett ki: „Autolykos ellopott engem". 134 Autolykos tehát egy varázsló volt, aki mágikus erejével mindent meg tudott változtatni az állatokon. Feltehető, hogy akár egy lovat is szarvas állattá tudott változtatni. Csupán ez után a bizonyíték után ismerte be vereségét a mestertolvaj. Hisz ravaszsági verseny volt ez tulajdonképpen, s Au tolykos oly sokra becsülte a győztest, hogy nyomban vendégbarátságot kötött vele. Csak az nem egészen világos, ki indítványozta, ami vendégszerető házában történt. Egy úgynevezett "homéroszi csésze" eléggé közvetlenül ábrázolja Sisyphost vendégbarátja lányának kamrájában: a főselymát az ágyon ülve, a lányt orsóval a kezében. Vajon titokban surrant be a szép Antikleiához? Ez jel lemző lett volna rá. De Autolykosra is jellemző volna az ötlet, hogy ravaszságában fölajánlja, győztesnek a leányát, hadd nemzze vele a legeslegravaszabbat. 135 Így lett Antikleia Odysseus anyja. E szerint a történet szerint nem Laertéstől szülte az anyja az agyafúrtat, ahogy az Odysseiából tudjuk, hanem Sisyphostól; Laertes akkor kérte meg Antikleia kezét, amikor már várandós volt.136 Egy Magna Graecia-i vázafestő örökítette meg számunkra nek a Proitosztól Bellerophontész által Lükiába a Proitosz apósához, Jobátészhez vitt levélnek (II, 6: 169): γράψαϛ έν πίνακι πτυκτώ φυμοφθόρα πολλά, tehát két zárt táblára írott betűk. V.ö. Apollodorus II: iii.l. Az Ulu Burun-nál talált hajóra lásd I. Kilian-Dirlmeier: Überlegungen zum spätbronzezeitlichen Schiffwrack von Ulu Burun (Kaş). Jahrbuch RGZM 40, 1993,333-352. A Bellerophontész-epizódhoz lásd még T. R. Bryce in: The Luwians, ed. by H. Craig Melchert. Leiden -Boston 2003, 111-112. 134Kerényi 197711997, 201. 135Szophoklész: Aiax, 190. -Odüsszeusz szerint 'Elhúnyt édesanyámnak is eljött ekkor a lelke, Antikleia, leánya a nagyszívű Autolükosznak; ... '. Od. 11: 85-86. 136Aiszkülosz, fr. 175. – Szophoklész: Aiax, I and 189. – Szophoklész: Philoetetes 417: – Szophoklész: fr. 142. – Euripidész: Cyclops, 104.

52

a jelenetet: hogyan mutatja be a szerelmes ifjú áldott állapotban lévő menyasszonyát csodálkozó társainak. Mert még csak rá se szedték: a képen Autolykos odatart elébe egy borostyánlevélnél valamivel nagyobb levelet, melyre Sisyphos neve van írva. Ezt a bizonyítékot hagyta ott a betűszerető vendég, a terhesség előidézője. A végleges győzelem Aphroditéé lett, aki ugyancsak látható az ábrázoláson: ő szerezte Odysseusnak a gondos nevelőapát, az akkor meg ifjú, szerelmes Laertést. 137 Amikor Kerényi Károly A'.ltoly~os mágikus képességéről írt – mindent meg tudott változtatni az állatokon, feketére tudta vál toztatni a fehér állatokat s fehérre a feketéket. A szarvas állatok ról levette szarvukat. s szarvatlanokra tette fel – akkor Hyginus 20l. történetére hivatkozott: Mercurius Autolyco ... muneri dedit, ... ut quicquid surripuisset, in. quamcunque . effigiem vellet, transmutaretur, ex albo in ntgrum, vel ex nigro in album, in cornutum ex mutilo, in mutilum ex cornuto.138 Van még eg,y másik, töredékes, ógörög forrás is, ami ehhez a kérdéshez tartozik. Egy Pindarosz 3. olümpiai ódájahoz fűzött megjegyzés azt tartalmazza, hogy "maga Pmdarosz csinált a keryniai szarvasból ünőt és aranyagancsost egy legenda alapján; mivel a Thészeisz szerzője is így írta le, hasonlóképpen kamiroszi Piszanderhez és Phereküdészhez 139 . Az adatokból egyértelműen következik, hogy az aranyagancsos szarvastehén görög mitikus képzete nem származhatott a Pontusz vidéki szkítha emlékanyag hatásaiból. A rendelkezésre álló pontuszi szkítha tárzyi párhuzamok .. ugyanis jóval későbbiek, .. mint a most említett források legkorábbijai (a Kr. e. 8. szá – Euripidész: Iphigenia Aulidensis, 524. – Lycophron 344 and 1030. 137Kerényi 1977/1997,78. 138Hygini fabulae, ed. Bernhardus Bunte. Lipsiae, 1855, CCl. Autolyeus. 139Seholion Pindarosz 3. olümpiai ódájához, az 50.b. sorhoz: West 2003,219 és 183. A Thészeisz elnevezésű epikus költemény már ismert volt Kr. e. 525 körül. Egyes források szerint Piszander hamarabb működött, mint Hésziodosz, mások általában a hetedik századra keltezik: West 2003, 22-23.

53

zad közepe táján vagy előtte). Ráadásul valószínűsíthető, hogy a mitológiai előzmények meg ennél is régebbiek, és a legkorábbi ősirani, sőt indoiráni sztyeppei népek vallás. hagyatékára mennek vissza, biztosan a Kr. e. 2. évezred előtti időkre, A keltezés kérdé sében azonban nem szabad megfeledkezni a régi elvről: a dolgok mindig régebbiek mint legkorábbi megjelenésük az irodalomban. A Csodaszarvastörténet hun változata legrégibb formájában Jordanes és Procopius munkájából ismert, 140 akik jelentős részét Eunapius és Priscus 433/434 és 474 táján írt könyveiből vették át.141 Említésre érdemes az, hogy a meótiszi átkelés már a klasszi kus korból ismert, igaz, nem szarvasünő, hanem a tehén alakjában Héra bögölye elől menekülő ló alakjában. Az egyik változatban ló bolyongásaiban eljut a thrák Boszporoszhoz, átkel rajta, majd elér Szkíthiába és a Meotiszhoz, sőt a kimmériai Boszporoszon is túljut. 142 A legrészletesebb, és egyben a legkorábbi leírást a meó tiszi menekülésről és átkelésről Aiszkhülosz adja Prométheusz ta nácsaként a már tehénné változott 143 Iónak. Ebből a leírásból világos, hogy a Meótisz-történet magva készen került a bizánci írókhoz, és története nemhogy megelőzi Priscusét vagy akár Eunapiusét, hanem egy évezreddel, sőt feltehetően évezredekkel előzi meg mindegyiket. Amit vizsgálni kell, az az hogy hogyan és miért vette át ló (a tehén) helyét Artemisz szent állata, a szarvas. Ennek a részletezésébe itt most nem men nék bele. Az a feltevés a legvalószínűbb, hogy volt egy ősrégi északi – sztyeppei – történet, amely tartalmazta a menekülő szarvastehén mítoszát. Ez a szarvasünő fura módon időnként agancsot visel. A szarvasteheneknek abban az időben sem volt agancsuk, s ha ennek volt, ráadásul aranyból való, akkor nem lehetett közönséges állat, csakis isteni lény. Elfogadható tehát László Gyula véleménye, hogy ezek az elemek valamikor nagyon régen északon alakultak ki, és onnan 140Jordanes: Getiea 24: 123-126. -Procopius: Bella 8: 5,4 és 7-12. 141Lásd fentebb! 142Apollodorus: Bibl. II: i.3. A kimmériai Boszporosz azonos Keres városával a kercsi szorosnál: Zimonyi 2005, 165 143Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 671-675 és 705-735.

54

kerültek el délre, a görög mitológiába? M. L. West szerint a del phoi hagyományok néhány kozmológiai eleme (például a Föld köldöke motívum), együtt a görög mitológia néhány más részletével, északról eredtek, Thrákián át Szkíthiából. 144 A szarvassal kapcsolatos további részletek ennek nem mondanak ellent. Sőt! A felsorolt indoiráni (főleg védikus) összefüggések ezeket az északi mitológiai párhuzamokat – pontosabban előzményeket – jóval korábbi időkre keltezik, mint azt korábban bárki is gondolta: legalábbis a Kr. e. második évezred első évszázadaira. Ez igen jó összhangban van azzal a tétellel, hogy M. P. Nilsson híres könyvének145 a megjelenése, tehát 1932 óta általában feltételezik, hogy a görög mitológia kemény magjának jelentős része a bronzkorra megy vissza.146 A mükénéi héroszokra vonatkozó költői hagyományt mindig is a klasszikus örökség legfontosabb részének tartották, jóllehet az azt kialakító kulturális térség és annak keletkezési helye fele désbe merült. 147 A fentiekben éppen erre a két kérdésre igyekeztem a választ megkeresni: a mükénéi héroszokkal kapcsolatos költői hagyomány keletkezési helyére (a sztyeppe), és a kialakító kulturális térség keltezésére: a bronzkor a K r. e. második évezred első harmadában. Az eddigiekben kísérletet tettem arra, hogy ógörög mítoszelemek és mitológiai témák északi előzményeit -vagy csak párhuzamait -mutassam ki a messzi északon, az indoiráni és ősiráni-óiráni népek régészeti és irodalmi emlékei között. Ugyanakkor elsietett dolog lenne ezekből az ógörög-iridoiráni párhuzamosságokból rögvest arra is következtetni, hogy mögöttük ősi indoeurópai hagyományok továbbélése is kereshető. Annyi viszont feltétlenül további kérdésként merül fel, hogy egyes sztyeppi, indoiráni vagy ősiráni, motívumok hogyan lettek részei ógörög mitológiai elbeszéléseknek?

Fekete-tengeri motívumok Szorosan e kérdéshez tartoznak tehát az Északi Pontusz-vidékhez kötődö különös történet-morzsák a görög mitológiából! Közöttük elsősorban istenek és héroszok északi kapcsolatai. Egy részük talán a 750 táján induló görög kolonizáció eredménye, mások feltehetően nem. Közülük csak néhány fontosabb: l. Alkaiosz egyik töredéke szerint: Akhilleusz a szkita földön uralkodott.148 2. A Trójai ciklus egyik töredéke szerint (Milétoszi Arkti nosz Aethiopisz-a149 ), amikor az akhájok eltemették Antilokhoszt, és felravatalozták Akhilleusz testét, Thetisz megjelent a múzsák kal, kiragadta tetemét a halotti máglyáról, és a Fehér Szigetre vit te. Ez a Duna torkolatával szemben van a Fekete-tengerben, mai neve Osztrov Zmeiny.150 , 3. A görög visszaemlékezések ismerték Akhilleusz más kapcsolatát is az északi Pontus szal. Pauszaniasznál 151 Leuké szigetén – az imént említett Fehér Szigeten – kelt egybe Helenével (vagy Médeiaval), Ez a kis sziget gazdag volt vadban és háziállatokban, és állott rajta egy Akhilleusz-szentély is a hős szobrával. Kroton-i Leónümosz egyszer felkereste a szigetet, és Akhilleuszt, Patrok loszt és Antilokhoszt látta ott mindkét Aiasz társaságában. Pausz aniasz a következőképpen számolt be erről: Ismertetem azt a mondát is, amelyet a krotóniak mesélnek Helenéről, ... Az Euxeinosz-tengeren, az Isztrosz torkolatával szemben van egy Leuké nevű, Akhilleusznak szentelt sziget. Kerülete húsz sztadion, erdővel van benőve és sok szelíd meg vadállat él rajta. A szigeten van egy Akhilleusz-szentély is, amelyben a hős szobra áll. Mint mondják, erre a szigetre először a krotóni Leónümosz hajózott el. ... Leónümosz egy csatában Aiasztól se148 Fragment 49, ed. Bergk (non vidi). Már Nagy 1909,88. említette. 149Arktinosz, Teleász fia, Homérosz tanítványa volt, és a kilencedik olümpiász idején élt (744-741): West 2003, 111. 150West 2003, 113. A történet keltezése valamivel az Íliász után. 1513: 19.11-13. Lásd még Pindarosz, Nemeai ódák 4: 49, valamint Euripidész: Andromache 1262.

144West 1997, 150. 145Nilsson 1932. 146West 1997, 438. 147Vermeule 1975, 3.

55

56

bet kapott a mellén, és mivel a seb nagyon kínozta, elment Del phoiba, Itt kérdésére azt a választ adta a Püthia, hogy menjen el Leuké szigetére, ahol Aiasz szintén meg fog jelenni, és meg fogja gyógyítani a sebét. Később aztán gyógyultan érkezett haza a szigetről, és elbeszélte, hogy látta Akhilleuszt, látta Oileusz fiát, Aiaszt, és Telamóniosz Aiaszt, a társaságukban pedig jelen volt Patrokiosz és Antilokhosz is. Akhilleusz feleségül vette Helenét ... 152 4. Volt egy Akhilleusz-szentély a Borüszthenitisz szigeten is, a Dnyeper egyik torkolati ágában, ahol sírját mint egy hérosz sírját tiszteltek. 153 5. A trójai ciklus (a Küpria) egyik töredéke szerint, amikor az akhájok másodszor kezdtek gyülekezni Auliszban, Agamemnón vadászat közben megölt egy szarvast, és azt állította, hogy vadászatban még magánál Artemisz Istennőnél is különb. Az istennő haragjában olyan vad szelet bocsátott a tengerre, amely megakadályozta az elhajózást Trója partjaira. Amikor kiengeszte lésül áldozatot akartak bemutatni Artemisznek, az istennő kimen tette és a krími taurus néphez vitte Iphigeneiát, helyette egy szarvast téve az oltárra. 154 6. Hérakleiai Hérodorosz szerint Héraklész egy szkitha típusú íjjal lőtte nyilait, és használatára egy szkitha íjász, Teutarosz tanította meg.155 Ez a hagyomány minden bizonnyal a Kr. e. második évezred első harmadára megy vissza, mégpedig a sztyeppére. Emlékeztetni kell itt arra, hogy a helyi korai bronzkor végén a Volga-Don vidéki ősiráni-ősindoárja népesség megalkotott egy új típusú íjat. A felfedezés lényege az volt, hogy az íj karjait lapos csont vagy szaru lemezekkel, vagy csont csövekkel erősítették meg, hogy az íj feszítő erejét okozzák. Az a valószínű, hogy a felfedezés a harci kocsikról való eredményes nyilazás céljait szol 152Pausanias 3: 19.11-13. Pauszaniasz 2000,184. 153CIG 2: 2076. -Dio Chrysostomus: Orationes 36: 9. -Plinius: Nat. Hist. 4: 83. 154West 2003,75. -Euripidész: Iphigeneia a tauruszoknál. 155Herodori Fragm. 5, ed. K. és Th. Müller. – Nagy 1909. 193, az l. jegyzet.

57

gálta. Jómagam kapcsolatba hoztam ennek az új típusú sztyeppei íjnak a felfedezését azzal, amikor az Odüsszeiában a kérők nem voltak képesek felajzani Odüsszeusz hatalmas íját. Amely talán éppen egy ilyen, lemezekkel erősített reflexíj volt, és így a hérosz Odüsszeusz mondai alakjának nevezetes fegyvere egy sztyeppéről származó íj lehetett. Ilyen típusú íjakat hozhattak magukkal azok a harci kocsis harcosok, akik a 2. évezred első harmadában a sztyeppéről érkezve behatoltak Görögországba, és megalapították a legelső mükénéi uralkodó dinasztiákat. A középső helládikus korszak íjai viszont még a régóta használt, erősítés nélküli egyszerű reflexijak voltak. 156 7. Szinópe egy pontuszi város volt, amelyet Aeszoposz leányáról, Szinópéról neveztek el. Őt Apollón ragadta el Hyriából, és vitte a Fekete-tenger partjaihoz. 157 8. Az attikai vörös alakos halas tálak e~k kis csoportjának az elterjedése a Fekete-tenger vidékére korlátozódik. Ezek a tálak abból a szempontból is különösek, hogy az egyedüliek, amelyeken egy mitológiai téma látható, mégpedig Europa elrablása a bika által. Csaknem kivétel nélkül egy kis térség sírleletei, és fes tett jeleneteik között láthatók a Nereidák is, akik tengeri lények társaságában elkísérték Europát Kréta szigetére. 158 Europa útja a tengeren át, és egyúttal a lányságból az asszonyi voltba, szimbolikusan megfelel az életből a halálba átvezető útnak. 159 Ez magyarázza e halas tálak kapcsolatát a halotti kultusszal. A tálak előke rülésének helye a Fekete-tenger térségében jelentős Akhilleusz nak a Nereidakhoz fűződő sajátos kapcsolatai szempontjából is, hiszen ők szerepet kaptak Akhilleusz elkezdett másvilágra távozásában is: Akhilleusz túlvilági útja részben a Fekete-tenger Vidé 156Makkay 2003a, 38-39, további irodalommal. 157West 2003, 247. 158Barringer 1991, 657. 159Már Honti János úgy értelmezte az egy medvét követő vadász meséjét, mint a másvilágba kerülés jelképes kifejezését: Honti 1962, 160: az alvilág gyümölcseiből evő vadásznak nincs helye az emberi világban, vissza kell mennie az alvilágba, mert ott egy istennő férjéül kívánta. Ez az istennő csalta medve képében a barlangba.

58

kére vezetett, ahol kultuszhelyei is voltak. 160 Apolloruus Rhódius szerint a Fekete-tengert egyúttal az Alvilágnak is tekintették. 161 Én úgy ítélem meg ezt a kérdést, hogy a pontuszi sztyeppeövezet és Görögország földje közötti sokkal korábbi – már többször emlegetett -kapcsolatok játszottak szerepet benne: azoknak a héroszoknak a holtteste került vissza szimbolikusan a hajdani ős hazába, akiknek ősei réges-rég megfakult hagyományok szerint hajdanában arról a vidékről indultak el Görögország földjének meghódítására 9. Pindarosz III. olümpiai ódájának egyik scholionja szerint Héraklész az Isztroszon át egészen Szkíthiáig üldözte a keryniai szarvasünőt.162 Ezt akár úgy is lehet tekinteni, mint a bizánci írók által az 5-6. században írásban rögzített 'hun történet' közvetlen előzményét.

A szélsőséges északi kannibál kegyetlenség embe rek ellen eredetileg aligha volt jellemző a mediterrán világ újkőkori és bronzkori társadalmaira. Viszont jellemző lehetett az erőszakos és barbár északi (sztyeppei) népek társadalmaira, akik a történe lem folyamán olyan sokszor lerohanták a civilizált vagy a náluk civilizáltabb Délt és Nyugatot. 163 Csak három szörnyű példa az ókori görög mitológiából: Tűdeusz, Oineusz fia a thébai háborúban megsebesült Me lanipposznak, Asztakosz fiának a kezétől. Mikor azután AmpWa160Barringer 1991,666. -G. F. Pinney: Achilles Lord of Scythia. In: W. G. Moon (ed. by): Ancient Greek art and iconography. Madison, 1983, 133-139. 161Argonautica 2: 253 és 734-745. 162Moravesik 1914,337, az l. jegyzet, további irodalommal. 163Számomra az északkeleti barbár brutalitást mindmáig leginkább a győzedelmes vörös hadsereg I 944-1945-ös tettei testesítik meg. Bővebbet Vészi János és Sántha László dokumentumfilmjéből: Isten Veletek, oroszok. Good by, Russians. A drámai filmet 12 év késleltetéssel engedték bemutatni a vörösök máig kitartó barátai, mégpedig 2005. június 12-én, 21 óra 45 perckor a HIR-TV-ben.

59

raos~ megölte Melanipposzt, levágott fejét elvitte Tűdeusznak. O felnyitotta a koponyát, és sebesen kíszürcsölte az agyvelőt. Athéna, aki éppen a halhatatlanságot hozta Tűdeusznak, a rémséges dolgot látva, visszavonta a jótéteményt. 164 Danaosznak ötven leánya volt, a Danaidák, Aigüptosznak pedig ötven fia. Javaslatára a fiúk eljegyezték a Danaidákat, Dana osz pedig Argoszba menekült, ahol akkor Pelaszgosz uralkodott. Azt tanácsolta a leányainak, hogy nászéjszakájukon öljék meg férjeiket. Egyetlen kivétellel követték a tanácsot, csak Hüpermnesztra nem, akinek férje, Lünkeusz megígérte, hogy megőrizheti lányságát. A másik 49 leányzó Lernában ásta el a levágott fejeket, a testeket pedig a városfalon kívül. 165 Eurüsztheusz: Héraklész halála után Eurüsztheusz megkísérelte elpusztítani a hérosz gyermekeit, a Hérakleidákat, akik Hüllosz vezetésével kalandok után végül Athénba menekültek. Eurüsztheusz megtámadta a várost, de csakhamar vereséget szenvedett, és Hüllosz először a gyermekeit, majd üldözés után őt magát is megölte. Levágott fejet (Héraklész anyjának), Alkménének ajándékozta, aki hajtűjével kivájta a szemét. 166 Az ellenség fejének levágása és hazaszállítása ősi iráni szo kás volt (22. kép).167

Csodalovak, lótemetkezések és lóáldozatok Régészetileg feltárt lómaradványok (Iócsontvázak) egyelőre nagyon ritkák a mükénéi korszakokban. A Marathón melletti Vrana-ban előkerült lócsontváz, valamint az argoliszi Dendrában talált négy ló közül egyik sem keltezhető korábbra, mint a Középső Hellászi bronzkor kezdete Kr. e. 1900 körül, sőt inkább valamivel későbbiek. A dendrai, középső hellászi B sírhalomban talált lópár 164A Thébaisz töredéke, sehol ion az Íliász 5: 126. sorához. West 2003, 5l. – Apollodorus III: vi.6. Apollodórosz 1977, 92. 165Apollodorus II: i.5. 166Apollodorus II: viii.1. Apollodórosz 1977, 72. 167Lásd a 91. jegyzetet!

60

másodlagos betemetés volt a Késő Hellászi I időszakból (16001500 között), tehát valamivel későbbiek, mint a mükénéi B sírkör 1650 körüli első sírjai. A másik két dendrai ló, amelyeket a C sír halom közelében találtak, korábbi volt a Késő Hellászi l szakasz nál. E négy ló közül három 13-17 éves mén vagy herélt volt. Harci kocsi maradványai nem kerültek elő velük, bár a hitelesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy az első pár helyzete a sírban azt sugallja, hogy igába vagy járomba fogva temették el őket. Hielte-Stavropoulo részletekig menően megvizsgálta a mükénéi Görögországban talált legkorábbi lómaradványoknak a helyzetét. Legtöbbjük temetkezésekből származik, általában véve az Argoliszban felfedezett sírokból: Nauplia, Dreiras, Lerna, Aido nia (Nernea mellett; az itt talált, 14 lótól származó maradványok között 10 koponya és egyetlen teljes csontváz volt), Argosz (a város szélén lévő Kekla-ban talált lovak 168 ), valamint a mükénéi A sírkör IV. sírjában talált lócsontok. Ezek zoológiai elemzése azt bizonyította, hogy teljes ellentétben Bökönyi S. elsietett és téves meghatározásával 169 – e lovak nagytestű steppei állatok, Przewalski-lovak voltak.170 A Vrana-i I tumulus 3. sírjában feltárt ló lába it (az első lábaknál a lapockával együtt) levágták, inkább azért, hogy a test beleférjen a kicsiny kőládás sírba, semmint rituális okokból. A tholosz két lovát a temetési szertartás keretében ál dozták fel, és teljes csontvázak voltak. A 3. sírban feltárt ló a Középső Hellászi kor kezdetére keltezhető, tehát esetleg 2000-1900 körülre, mivel a legalább hét tumuluszból álló temetőben ez volt az egyik legrégibb temetkezés. Maga a tholosz viszont, két lovával, a Késő Hellászi II. szakaszba tartozik, tehát 1500-1450 tájára. Mindezek a lómaradványok tehát sokkal, de sokkal későbbiek, mint a sztyeppe gödörsíros kultúrájának időszaka. A kurgánsírok 168Négy ló csontváza és egy kutyáé került itt elő:J. Boessneck – A. von d. Driesch: Die zoologische Dokumentation von vier Pferden und einem Hund in einem mykenischen Schachtgrab in Kokla bei Argos. Spinxiana 7:3, 1984, 17~27-333 (non vidi). 169S. Bökönyi: The Przevalsky horse. London, 1974. 170Az állatok maradványait nem szedték fel, és zool6giailag a sírhan határozták np!eg. Muhly J 979, 1-2.

61

görögországi hatásairól így – legalábbis e lovak alapján – szó sem lehet. Igazi lóáldozat (nem egyszerűen a temetéskor megölt és a sírba helyezett ló) nagyon ritka régészeti emlék Görögországban, és szintúgy nagyon ritkán említenek ilyesmit az ógörög írásos források. Akhilleusz egy pár lovat áldozott fel meghalt barátja, Patrok losz halotti máglyáján, és ez a szokás egyedülinek számít az Iliászban.171 A vonatkozó emlékek áldozatnak nevezett nagy többsége az Argoliszból való, és jól keltezhető a Késő Hellászi korszak ra.172 Általában a gazdájukat a másvilágra elkísérő állatok voltak. Az igazi lóáldozatok nagy ritkasága a mükénéi korszakban azt mutatja, hogy nem volt gyakori az ilyesféle szertartás. A kutatók arra következtetnek, hogy az eltemetendő (mellékletként a sírba kerülő) lovakat azon harci kocsi elé fogták, amely a gazda holttestét vitte. A halott eltemetése után a lovat levágták, majd a sírba helyezték a kocsival együtt. Igazi lóáldozat maradványait Krétán találták meg az Archanes-i 'A” je1ű tholosz-sírban, melynek keltezése a Késő Minoszi III Időszak.173 Annak a nőnek az emlékezetére áldozták fel, aki a sír oldalkamrájába volt eltemetve. A hat éves állatot levágták és feldarabolták. A fejet elválasztották a nyaktól, a lábakat a testtől, az oldalakat pedig a gerinctől. Az alsó állkapcsot is levágták a ko ponyáról, és két darabra hasították, így tettek részben a combok kal is. A vállcsontokon is éles eszköztől, késtől származó nyomokat lehetett megfigyelni. A feldarabolás után minden darabot ös zszeszedtek, és gondosan anatómiai rendben helyeztek el, amint ezt a térdnél behajlított lábaknál jól lehetett látni. Hasonló szo kásra a mükénéi Görögországból és Cprusról máshonnan is van példa.174 Mind a Védák korának loáldozati szokásiból, az asvamedharitusból, mind a kelták lóáldozatainak sorából van adat arra, hogy a lovat feldarabolták, igaz, hogy utána megfőzték és meg is ették 171Il. 23: 171-173. 172Kosmetatou 1993, 31. 173Sakellarakis 1970. 174Sakellarakis 1997, I: 263-264.

62

a rituális lakomán a húsát, míg más darabjait a soron következő véres áldozatokon használták fel. 175 A Rig-Véda híres asvamedha himnusza említi "a ló húsának ama részeit, amelyeket megettek a legyek, azokat, amelyek ráragadtak az áldozati oszlopra és a baltára, továbbá azokat, amelyek az áldozatot végző kezére és a körme alá tapadtak". 176 Az Archanes-i lóáldozat legjobb, jóllehet késői megfelelője, amikor a feláldozott lovat feldarabolják, egy eskükötés kísérő ceremóniájaként írásos forrásból is ránk maradt: amikor Helené ké rői esküvel ígérik meg, hogy a sikeres pályázó érdekeit később is megvédik. A különös, és a kutatók által csak nagyon ritkán emlegetett szokást Pauszaniasz leírásából ismerjük: A Spártából Arkadiába vezető út mentén "megtalálhatjuk a Ló Sírdombja nevű emlékművet is. Annakidején ugyanis itt áldozott fel Tündareósz egy lovat, és itt tétette le az esküt a feláldo zott ló felett Helené kéróivel, akik az esküben megfogadták, hogy Helenének és leendő férjének segítséget fognak nyújtani, ha bár miféle sérelem éri őket. Tündareósz az eskütétel után ugyanott elásta a lovat." 177 Sajnálatos módon az idézett magyar fordítás nem pontos. A szövegben ugyanis az olvasható, hogy Tündareósz, az eskütevőket egy feilarabolt ló maradványaira állította fel. 178 Akárcsak az Archanes-i lóáldozat, de Helené és az eskütevők nélkül. Érdekes párhuzam, hogy a mongoloknál is szokásban volt a lóáldozat ünnepélyes szövetségkötés esetén.179 Nem vonok le ebből következtetést, de erősíti azt a nézetemet, hogy a mükénéi ló áldozat sztyeppei eredetű szokásként honosodott meg egykoron Hellászban. A felsorolt adatokból az a tanulság adódik, hogy az 175Vesci 1985,32-39. -Anderson 1999, 384-386. 176Rig-Véda I: 162. 9. 177Pausanias 3: 20.9. Pauszaniasz 2000,186. 178Jones 1955,2: 130-131. 179Zimonyi 2005, 127, hivatkozással V. Veir munkájára: Das Pferd – Freund und Gefährte der Mongolen. ln: Die Mongolen, hrsg. von W. Heissig und C. C. Müller. Innsbruck – Frankfurt a. M., 1989, 163169.

63

egész görög ókor lovai végső soron azoknak az állatoknak az utódai voltak, amelyeket a sztyeppén háziasítottak, és onnan kerültek a mediterrán vidékekre a Kr. e. második évezred elejétől kezdve. A mükénéi aknasírok társaságában talált sztéléken lódombormű vek is láthatók. Viszont a görögországi korai bronzkor temetőiből és telepeiről mindmáig ismeretlenek háziasított – vagy akár házi asítatlan – lovak maradványai. Ezzel a ritkasággal vagy hiánnyal szöges ellentétében szárnyas, halhatatlan, beszélő, emberevő csodalovak fontos részei a görög mitológiának. Érdekes módon Sziszüphosz személye és családja szinte összeköttetést jelent, központi helyet foglal el az ilyesféle történetekben. Ezek a mitológiai elemek akár úgy is tekinthetők, mint amelyek független, helyi kialakulások eredményei a szárazföldi Görögországban a mükénei korszak kezdetétől, illetve a háziasított lovak 1900 körül és azt követően Északról történő első megjelenése/behozatala után eltelt néhány évszázadban. Azonban úgy is tekinthetők, mint a görög mitológia északról-északkeletről, a sztyeppéről származó olyan régi elemei, amelyek a háziasított lovak érkezésével kapcsolatban kerültek el görög földre. Én ennek az utóbbi megoldásnak vagyok a híve. Bellerophontész és a Pégaszosz. Az idősebb Glaukos Sisyphosnak és Meropé királynénak volt a fia, és egyben Bellerophontés apja. Egy másik változat szerint Bellerophontés Poseidonnak és Eurynóménak volt a gyermeke. Az Idősebb Glaukosnak a "tengerzöld" jelentésű neve éppúgy tengeri istenségre vallott, mint poseidóni szerelmeskedése; hisz a tenger ura kedvét lelte a pari pákban és a ló alakban. Körülbelül félúton az Isthmos és a Par nassos vidéke között, Potniaiban volt Glaukosnak egy ménese, amely a Harpyákkal és a Gorgókkal nyilván rokon természetű lovakból állott: emberhússal táplálkoztak, s végül széttépték saját urukat Pelias iólkosi király halotti játékain. 180 Bellerophontés egy szárnyas lovat kívánt magának apjától: Poseidon teljesítette fia kérését. De nem volt könnyű meglovagol ni az ivó állatot. Mert akkor még nem találták fel a kantárt. Soká ig kellett a hősnek fáradoznia, míg végül maga Athéné vitt neki 180Kerényi 1977/1997,201-202.

64

egy arany kantárt. Álmában történt, de az álom egyúttal valóság is volt; az istennő így szólt hozzá: "Alszol, Aiolos királyi ivadéka. Inkább fogd ezt a lovat fékező varázsszerszámot, s mutasd meg. Poseidén atyának, de közben ne mulassz el egy fehér bikát áldozni neki! ... Parancsára most, Bellerophontés, ,miután áldozatot mutatott .. be Poseidónnak, oltárt emelt Athene Hippiának. Így lett az övé Pégasos: Poseidontól kapta ajándékba, Athéné vitte oda hozzá és kantározta föl." 181 A zabla elnyerése után Bellerophontés félelmetes repülő har cos lett, felemelkedett a Pégasoson a levegőbe, s onnan ölte meg nyilaival a Khimairát. 182 Ismerjük a Pégasos születéséről szóló történetet is: Amikor Perseus levágta Medusa fejét, az két gyermekkel volt Poseidóntól várandós: egy hőst és egy szárnyas mént hordozott méhében, Khrysaórt, az 'aranykardost', és a Pégasost. Nyakán át ugrottak ki lefejezett anyjuk testéből; Pégasos ivott a Peiréné-forrásból, Így hívták a korinthosi kettős forrást. ... A Pégasos névben magában is egy előszökkenő forrásra, pégére való vonatkozás rejlik. Állítólag az ő patájának a dobbantására fakadt a Hippukréné, a „Jófor rás" a Helikónon .. ,. Bellerophontés volt a halandó testvér, talán azonos is Khrysaórral, szintén Poseidón fia. 183 Bellerophontés vagy Bellerophon egy Belleros nevezetű OSI ellenség megölése után kapta a nevét. Ez előtt a győzelem előtt állítólag másképpen hívták az ifjú hőst: például Hlpponoosnak (ez. a név egy nemes paripávai -hippos -hozza őt összefüggésbe). FIÚ és serdületlen ifjú korában talán Khrysaórnak hívták. Ez a név – "az aranykardos” – az egyik genealógiában azon a helyen szerepel, ahol különben Bellerophontés: Glaukost, a Sisyphossarj egyik fiát hívták Khrysaórnak. Belleros megölése után veze kelnie kellett és meg kellett tisztíttatnia magát. Tiryns királya, Proitos megtisztította őt az emberölés vétkétől. Kalandos lűkiai útja után szárnyas lován visszatért Tírynsbe, hogy bosszút álljon Proitos feleségén. Fölvette a Pégasos hátára, és útközben Mélos 181Kerényi 1977/1997,202-203. 182West 1997, 539. 183Kerényi 1977/1997, 202-203.

65

szigeténél a tengerbe dobta. A zuhanás a Pégasos hátáról – akár bűnös volt a szerelmes asszony zuhanásában, akár nem – lett csakhamar az ő osztályrésze is. Paripájával, azt mesélték, föl akart szállni az égig, hogy behatoljon az Istenek tanácsába. Hogy miként jutott erre az elhatá rozásra, azt Euripidés egy másik tragédiája, a Bellerophontés adja elő. Látni lehetett, hogyan emelkedik a csalódott és kétkedő az ég iránt repülő Pégasos hatán a színpad fölé. Azonban az isteni mén ledobta vakmerő, lovasát. Az Alléion síkságra, "a bolyongás síkságára" esett Kis-Ázsiában, és emberkerülő lett. Pégasos, a halha tatlan az istenek királyának villámait hordozta, vagy Eós istennőnek szolgált aki a reggelt hozza, és elrabolja % ifjakat. Fölvétetett az Olymposra, az isteni 'paripák ősi jászlaihoz. 184 A thrák Diomédész paripai. Diomédész a bisztonok királya volt Thrákiában, és emberevő lovai voltak. Héraklész egyik feladata az volt, hogy ezeket a veszedelmes lovakat Mükénebe vigye. Eurüsztheusz a hetedik munkától kezdve egyre messzebbre vivő, egyre hosszabb vándorutakat követelt tőle. Diomédész négy szárnyas meseparipája emberhúson élt. Később azt állították ró luk, ugyanazok voltak, amelyek Peliasz halotti játékain széttépték Glaukoszt, Sziszüphosz fiát. 185 A kaneákkal párzó északi szél, Boreasz hazájában, Thrákiában voltak leginkább otthonosak. Diomédész, a halállovak tulajdonosa, Arész hadisten fia volt. Azt be szélték róla, hogy vadlovait vaslánccal kötötte az ércjászolhoz, s szerencsétlen idegenek húsával etette. 186 Héraklész a saját urukat dobta abrakul elábük, hogy megszelídítse őket, s elhajtotta az ál latokat Mükénébe.187 Boreasznak két fia, két leánya és 12 kancája volt, amelyek állítólag úgy tudott egy gabonaföldön átrohanni, hogy közben nem taposták le a növényeket. Ő maga ezekkel a kancákkal közösült. Plinius szerint ugyanis ezek a lovak hátsó felüket vetették az 184Kerényi 1977/1997,202-205. 185Vergilius: Georgica 3: 267. 186Diodorus Siculus 4: 15.3. 187Kerényi 1977/1997,244-246.

66

Északi Szélnek, és mének nélkül is csikókat ellettek. 188 AriónlAreión. Az 573 utáni évekre-évtizedekre keltezhető Thébaisz szerint Adrasztosz Argosz három királyának egyike volt. Amikor vejeit elkergették Thébából, Adrasztosz megszervezte a Hetek támadását Théba ellen. Csak ő élte túl a támadást, hála csodalovának, Ariónnak: Poszeidón szerelemre gyulladt Erinüsz iránt, és ló alakjában közösült vele. A leány egy lónak adott életet, Ariónnak, amelyet kiválósága miatt neveztek így. Kopreusz, Haliartisznak, egy boiótiai városnak a királya, ajándékba kapta meg Poszeidóntól. Ő továbbadta Héraklésznek, amikor az nála időzött. Héraklész vele vett részt az Arész fia Küknosz által rendezett lóversenyben, és győzött. Ezt követően Héraklész Adrasztosznak ajándékozta a csikót, és annak köszönhetően Adrasztosz egymaga menekült meg a thébai háborúból.189 Apollodórosz szerint Areión nevű lova mentette meg. A lovat Démétér szülte volna Poszeidónnak. Ugyanezt állította Pauszaniasz is, későbbi költők szerint pedig Arión a ne meai játékokon beszélt és jóstehetséget árult el. Ugyancsak akkor, amikor Adrasztoszt mentette meg a thébai háborúságból. 190 Akhílleusznak is voltak csodalovai, Xanthosz, a sárga, és Baliosz; mind a kettő természetfölötti képességekkel megáldva, beszélni is tudtak gazdájukhoz. Az Iliász szerint például Xanthosz, folytatta a híres beszélgetést Akhilleusszal (Iliász 19. 400-417): ... Akhileusz meg a háta mögé, csupavértben, fénylő fegyveresen, valamint ragyogó nap az égen. Apjának lovait dörgő hangon riogatta: „Hej, Xanthosz, Baliosz. ti Podargé nagynevű vére. máskép szánjátok megmenteni most vezetőtök. újra akháj néphez, mikor elteltünk a csatával: ott ne maradjon. mint Patrokiosz. holtan a síkon." Erre a járom alól így szólt neki gyorsparipája, Xanthosz, a földnek eresztve tejét. hogy hosszú sörénye 188Plinius: Hist. Nat. IV: 35 és VIII: 67. 189Scholion az Il. 23: 346. sorához: West 2003, 53, no. 11. és 8. – Apollodorus III: vi.6. Apollodórosz 1977, 92. 190Propertius 2: 34.37. -Statius: Thébais 11: 442. – West 2003, 55.

67

mind kibomolva a járom mellett ért le a földig – mert szólóvá tette fehérkarú Héra, az úrnő – "Tudd meg, erős Akhileusz, megmentünk még ma a harcból: csakhogy, a veszted napja közel van,s nem mi okozzuk, mert a nagy isten lesz oka és az erőskezű Moira. S nem mi okoztuk lassúsággal, vagy tunyasággal. hogy megfosztották Patrokloszt fegyvereidtől: legjelesebb isten, kinek anyja a széphajú Létó ölte meg őt az elősorban. s Hektórnak adott hírt. Mert sebesen száguldunk, mint Zephürosz szele száguld, melyet a leggyorsabbnak mondanak: ám neked is csak sor sod, hogy leigázzon egy isten s ember erővel.191 Hippolütosz lovai. A görög mitológiában Hippolütosz Thészeusz és Hippolüta fia volt. Amikor harci kocsiját hajtotta a tenger hullámai fölött, Poszeidón egy bikát küldött fel a habok ból, a lovak megrémültek, a kocsi darabokra hullott, és Hippolütoszt, aki belegabalyodott a gyeplőbe, halálra vonszolták. 192 Bukephalosz azt jelenti, hogy 'ökörfej' vagy 'ökörfejű' , Nagy Sándor lova volt, rémes állat, amelyet nem lehetett meglovagolni, és mindenkit felfalt, aki azt megkísérelte. Nagy Sándornak azonban sikerült. Plutarchos mondta el a történetet, hogy 344-ben a 12 éves Alexandrosz hogyan törte be az állatot. Egy thesszáliai lókereskedő, Philonikosz ajánlotta fel a lovat II. Fülöp királynak, 13 vagy 16 talentumért. Mivel senki sem bírt az állattal, Fülöp nem muta tott érdeklődést. Nem így Alexandrosz, aki megígérte, hogy kifizeti a paripa árát, ha nem sikerül meglovagolnia. Megengedték. hogy tegyen kísérletet, és mindenkit meglepett, hogy sikerült is neki . Alexandrosz megnyugtatóan beszélt a lóhoz, és úgy fordította, hogy az ne lássa a saját árnyékát, amely láthatóan idegesí tette. Így meg is tudta lovagolni . Pseudo-Kallisthenes egy másik mitikus változatot ad elő. Történetében Fülöp királynak saját méneséből ajánlottak fel 191Devecseri Gábor fordítása. Budapest, 1960, 346-347. 192A forrásokra Parada 1993, 90, Hippolytus 4.

68

egy fiatal mént, amelynek legendás képességei még Pégaszoszét is felü1múlták. Ezeket a mesés tulajdonságokat még csak növelte a delphoi jósda, amely azt tudatta a királlyal, hogy a végzet akaratából a világ királya az lesz, aki meg tudja lovagolni a Bukephaloszt, amelynek homlokán egy ökörfej alakú jel látható. Kedvelt hőséhez és elődjéhez, Akhilleuszhoz hasonlóan, Alexandrosz is úgy tekintette lovait, mint "amelyek minden mást felülmúlnak, hiszen halhatatlanok. "

Az indoiráni és görög részletek rövid vázlata Az ókori görög hitvilág és áldozati szokások lóval kapcsolatos részeiről joggal tehető fel az, hogy a háziasított ló érkezésével egy időben a Kr. e. második évezred elejétől kezdve jutottak el Görögországba az Al-Duna, illetve a Volga-Don-Dnyeper közötti sztyeppékről. Különösen (és talán legelőször, bár ez nem biztos) akkor, amikor – amint arra másutt rámutattam – 1700 körül korai iráni (és/vagy korai indoárja) harcosok hódították meg a középső mükénéi kori Hellászt. Korábban is érkezhettek ugyan már háziasított lovak a Balkánra, de biztosan nem harci kocsit húzva, és fő leg nem zablás kantárzattal. Kr. e. 1900-1800-1700 előtti zabláról sehonnan nincs tudomásunk. A fentebb tárgyalt, és további, hasonlóságok már néhány éve valószínűsítették számomra, hogy jelentős számú új szokás és lelettípus honosodott meg 1700 táján Görögország földjén, feltehe tően az új mükénéi urak érkezésével összefüggésben. A mükénéi harcos arisztokráciának ezek a férfi elődei nem valamilyen görög dialektust (akhájt vagy bármi más nyelvjárást) beszéltek, hanem indoiráni nyelvet. Hasonlóan ama indoárja-mitanni és protoiráni társaikhoz, akik szintén kitűnő harci kocsizók voltak, és éppen azokban az időkben hódították meg későbbi történeti hazáikat (Indiát és Iránt), amikor a Krisztus előtti 17. század elején sor került a mükénéi hatalom és dinasztiák megalapítására is (a mükénéi B sírkörben) valamivel 1650 előtt temették el az első uralkodói ha lottakat).193 Új tárgytípusok, új szokások, új mitikus történetek – például az aranyagancsú szarvasünőről – megjelenése a legjobban és legegyszerűbben úgy magyarázható meg, ha új (idegen) és hódító népelemek érkezesét tételezzük fel. Az új tárgyak, szokások és mitikus történetek – földrajzi származási helyét illetően min den határozottan az Al-Dunától északra fekvő, és onnan tovább 193Makkay 2000, passim, különösen 60-62. -Lásd még Makkay 2003, 28-39.

69

70

keletre terjedő sztyeppére és erdős sztyeppére utal. Jó okok vannak arra következtetni, hogy az északi jellegű tárgytípusok és mitikus történetek inkább támadó harcias csoportok érkezéséhez köthetők, semmint népi diffúzió egyszerű formáihoz (például lassan és hullámszerűen terjedő wave of advance hatásokhoz). Különösen ilyen a harci kocsi megjelenése, együtt a háziasított lóval, a hozzá kapcsolható új lótartási eszközökkel (zabla), vele járó lóáldozatokkal, a sztéléken harci kocsik és harci kocsis szarvasvadászat ábrázolásával. 194 Olyan mitikus elbeszélések és sajátos mágikus tulajdonságok (például Autolükosz csodás képességei) tartoztak ebbe a körbe, amelyek eredendően csak az északi – sztyeppei – területekre lehettek jellemzőek, együtt az új típusú lószerszámzattal, mégpedig a korong alakú zablafejekkel valamint egy új fegyvertípussal (az erősített reflex-íjjal). Mérienésznek, Idomeneusz krétai király híres akháj kocsihajtójának indoiráni eredetű neve, 195 valamint Autolükosz mágikus ereje (egy varázslóé, aki tudta, hogyan kell agancsot tenni borjút szoptató szarvastehénre; továbbá lovak fejére) egy ilyen steppei eredetű hagyomány reszei voltak, amelyeknek előtörténete a sztyeppei ősterületen nagyon régi, korai bronzkori, sőt felső őskőkori Időkre vezetendő vissza. Van egy .másik olyan sajátság is, amelynek eredete szorosan belekapcsolódik ezekbe a feltétlenül az indeiráni-iráni nyelvű sztyeppei térségek felé mutató történetekbe: mégpedig magának Odüsszeusznak a személye. Egészen pontosan a hazaérkezése után kezdődő szárazföldi evezős kalandja. A közelmúltban erre vonatkozóan összefoglaltam a rendelkezésemre álló régészeti, va lamint az általam ismert irodalmi forrásokat. 196 A szárazföldi vándorút körülményei véleményem szerint azoknak az ősiráni (vagy ősiráni + indoárja) előkelő harcosoknak az eredeti hazájára utaló 194A mükénéi A sírkör IV. aknasírjában talált gemmán: CMS l, 1964, no. 16. 195Makkay 2003, 29-32. – Az indeárja Mariannu-maryannu névre lásd Mayrhofer 1966, 17, 22, 25-26, 29, 142 (s. v.), valamint Mayrhofer 1974, 16 és 87 (s.v. Mariannu), gazdag további irodalommal. 196Makkay 2003, 34-38.

71

halvány emlékek, amely harcosok a Középső és Kései Bronzkor határán elfoglalták Argoszt (és bizonyára néhány más fontos központot is), és megteremtették a mükénéi uralkodók hatalmi rendszerét. Nézetem szerint pdüsszeusz különös evezőjének (vagy gabonaszelelő lapátjának 197 ) eredeti mivolta és szerepe jól értelmez hető az Ural-Volga-Don vidék sztyeppei részén elterjedt korai bronzkori kultúrák egyik sajátos hatalmi szimbóluma alapján. Ezek az úgynevezett kultusz-lapátok az ősiráni (vagy még nem teljesen dialektizálódott ősiráni + ősindoárja) Andronovo kultúrának, valamint szintastai területi csoportjának (mindkettő harci ko csizó volt már, sőt alighanem ők voltak a legelső harci kocsizók) a hatalmi szimbólumai voltak a Kr. e. második évezred első ne gyedében. Tehát pontosan a mükénéi kor vagy hatalom kezdete előtti évtizedekben.198 A mükénéi héroszok közvetlen sztyeppei elődei még ilyen hatalmi szimbólumok alatt harcolhattak, és az Odüsszeusszal kapcsolatos igen régi, észak felé mutató mitikus vonások halványan meg is őrizték az emléküket. Odüsszeuszt, más irányból nézve a dolgokat, fontos szálak kötik Sziszüphoszhoz és a hozzá kötődő történetekhez, ráadásul az ő fia volt. Sziszüphosz egyik unokája, Bellerophontész szintén ezeknek az összefüggéseknek egyes szálait fűzi egybe a csodás 10-vakról szóló történetek egy részével és Pégaszosszal. A csodás képességű lovakról szóló mitikus történetek eredete végső fokon aligha választható külön a háziasított (csak jóval később hátas) ló megjelenésétől a steppen a korai bronzkorban. Ezeknek a mitikus történeteknek fontos része a görög mitológiában az arany zabla (kantárzat) feltalálása Athéna istennő által, aki azt Bellerophontésznek ajándékozta. Teljes összhangban van ez azzal a fontos régészeti ténnyel, hogy a korongos típusú zablafajtát – egy régészetileg ritkaságnak tekintendő típust – ugyanannak az Andronovo-Szintasta csoportnak az emberei fedezték fel a Kr. e. 2. évezred első negyedében, akik a harci kocsizás első ki197Od. 10: 293-295, és 11: 119-137 198Makkay 2003, 34-39. A kérdés részletesebb elemzésére lásd kéziratban lévő tanulmányomat: Odüsszeusz evezője. Megjelenik a JAME egyik következő kötetében.

72

fejlesztői is lehettek – és akiknek evezőlapát-szerű hatalmi szimbólumai is voltak.199 Régészeti tény, hogy ez a sztyeppei eredetű zablafajta kíváló párhuzamokkal rendelkezik a Mükénében, Athénban, Dendrában es a Kakovatoson talált hasonló zablákban, melyek keltezése a LH (Késő Hellászi) legkorábbi időszaka, vagy valamivel előtte. 200 Hasznosnak látszott tehát bevonni a vizsgálatba Sziszüphosz unokájának, Bellerophontésznek néhány vonásán és isteni lován kívül más csodálatos paripákat is. Hiszen tudjuk, hogy Diomédész thrák-bisztón király szárnyas lovai a kancákkal párzó északi szél, Boreasz hazájában, Thrákíában voltak otthon, és azt állítot ták róluk, hogy Pallasz halotti játékain éppen Sziszüphosz fiát, Glaukoszt tépték szét. 201 A kutatás mellesleg azt gyanítja Boreaszról, hogy a neve összefügg egy mezopotámiai kassu névvel: Burias – Buriász. 202 Ez leginkább csak úgy lehetséges, ha – hasonlóképpen Mérionész nevéhez – mindkettő egy indoárja névből származott le. Mintha a lóhoz, Odüsszeuszhoz, és rajta keresztül igazi apjához, Sziszüphoszhoz kapcsolódó szálak egyre inkább egymásba fonódnának, és egyre inkább észak és az indoirániak-indoárják felé mutatnának, ahogy visszafelé megyünk a bronzkori időkben. Mint már utaltam volt rá, a kiváló A. Heubeck, amikor bevezetőt írt az Odüsszeia egyik új kiadása elé, a következőket jegyezte meg: "Vannak jelei annak, hogy Odüsszeusz alakja igen régi szereplője a görög mítoszoknak. Nemcsak a neve mutat erre, amely -hasonlóan Akhilleusz nevéhez -nem magyarázható a görög nyelvből, és régibb rétegekre utal vissza. Vannak vele kapcsolatos kalandok és helyzetek, amelyek az irodalmi hagyományok legkezdetétől szorosan ehhez a héroszhoz kötődnek: óriásokkal, boszorkányokkal, szörnyekkel és emberevőkkel megtörtént találkozásai, alvilági útja, kapcsolatai démoni lényekkel. Mindez azt 199Makkay 2000, 38-41, további irodalommal. 200Makkay 2000, 38-39, további irodalommal. 201Kerényi 1977/1997, 244-245. 202Mayrhofer 1974, 84, S.V., további irodalommal.

73

bizonyítja, hogy Odüsszeusz gyökerei a csodás mesék birodalmában indulnak, talán éppen a mágia és a sámánizmus világában." 203 Talán hangsúlyoznom sem kell, hogy mindez mennyire összhangban van az előbb előadott részletekkel. Három évtizeddel ezelőtt a mükénéi korral foglalkozó Emily Vermeule egy ritkán olvasott kis fiizetben kiváló tanulmányt írt a mükénéi aknasírok leleteinek művészeti kérdéseiről, elsősorban az állatábrázolások külső eredetének lehetőségeiről. Egyebek mellett a következőket olvashatjuk nála: "Európa, Dél-Oroszország és a Balkán földművelő és nomád világa erős hatásokkal voltak egymásra ... szokásaikra nézve, az arany szeretetében, a ritusok végrehajtásában, a lovak, szarvasok és oroszlánok különös, de kedvelt dekoratív ábrázolásában, a díszítő motívumok bonyolultságában és ritmusaik hangsúlyozottságában, Jóllehet mindezek mögött kevés közvetlen régészeti kapcsolat fedezhető fel. 204 Azóta a felfedezett vagy csak javasolt régészeti kapcsolatok száma és bizonyító ereje megnövekedett, sőt mondhatjuk, hogy megsokszorozódott.205 Olyan, egymással rokon bronzkori művelődésekről alakult ki kép, amelyek ismerték a háziasított lovat, a harci kocsit, és fejlett bronzművességgel rendel keztek a Kárpátoktól keletre, a pontuszi sztyeppen, egy széles és hosszú térségen egészen az Urálig, sőt még azon túl terjedően is (Szintasta és Arkáim). 206 A harci kocsizás és a hozzá jól idomított 203Heubeck 1988, 19: .There are many indications that Odysseus is a very ancient figure in Greek myth. Not only is there his name, which, like that of Achilles, cannot be explained from Greek and points back to older strata. There are also many adventures and situations which seem to be closely connected without hero from the very beginning of literate tradition: encounters with witches and giants, monsters and cannibals, his journey to the underworld, his contacts with daemonic beings. All this suggests that Odysseus' roots lie in the world of fairytale, perhaps even in the realm of magic and shamanism, ... ". 204Vermeule 1975, 23,25 és 49. 205Makkay 2000, 18-58, az I-31. pontok, és 60-62. – Makkay 2003, 2239. 206Sherratt in Easton – Hawkins – Sherratt – Sherratt 2002, 104. – Árkáim legújabb összefoglalása: D. G. Zdanovich et al.: Arkaim: nekro-

74

ló fontossága híven tükröződik Mükénében az aknasírok korának már említett ábrázolásaiban és lószerszámzatában. 207 További északkeleti, sztyeppei elemeket jelentenek egyes mükénéi aranytárgyak 'barbár stílusa' és szkítha aranyak közötti stílusbeli hasonlóságok, jóllehet ezek erejét gyöngíti az, hogy a legszebb szkítha aranyakat feltehetően a klasszikus kor görög mesterei készítették (akik részben a Pontusz-vidéki városokban működtek).208 Amint azt Vermeule megjegyezte, "néhány, a [formákra] ér zékeny régész már a kezdetektől felismerte, hogy a mükénéi aknasírok egyes tárgyi leletei egy sajátos értelemben véve barbár jellegűek, nem egy letelepült civilizációtól elvárható alkotások, de bizonyos fokig mégis belső összefüggést árulnak el." Még egy olyan kérdés is felvethető, hogy az ~írokba eltemetett személyek újonnan jöttek voltak görög földön. 209 A régészet szemszögéből vizsgálva a kérdést, a mükénéi Asírok anyagából mindössze egyetlen darab mutat Anatólia felé, a IV. sír ezüstből készült szarvas alakú rhütonja. Másrészt viszont tudjuk, hogy a szarvasbika nagyon kedvelt állat volt az északi nomád művészetben. Az aknasírok sztéléinek vadászjeleneteivel együtt, az Alaca Höyükön talált, szarvasbikára való vadászatot ábrázoló fríz 210 szoros kapcsolatot jelent a szarvasra vadászó korai mükénéi világ és Észak között. Ugyanezt a hármas kapcsolatrendszert manapság már jól bi zonyítja annak a bronz tálnak a díszítése, amelyet a kis-ázsiai Kastamonou-ban nemrégen találtak, keltezése a hettiták birodal mi korszaka, a 13. század, és amelynek díszítése egy olyan szarvasvadászatot ábrázol, amelyet egy íjjal felszerelt vadász egy há ziasított szarvas segítségével hajt végre (23. kép). 211 pol. Cseljabinszk, 2002. 207Makkay 2000, 38-41. 208a körülményt Vermeule kiemelten hangsúlyozta: 1975,23-26 és 49. 209Vermeule 1975,9. 210Vermeule 1975, a 13. ábra, irodalommal. A darab az Alaca Höyükön talált, rekonstruált Szfinx-kapu része. Lásd Hethiter 2002, 109, a 7ab. ábra, valamint 220, és az l. ábra a 218-219. oldalakon. 211Hethiter 2002, 232-233, és a 18. ábra a 232. oldalon, továbbá a Kat.

75

E. Vermeule azzal a következtetéssel zárta mondanivalóját, hogy "akár északról vagy északkeletről érkezett, újonnan jött indoeurópaiaknak tartjuk az aknasírokban eltemetett személyeket, akár egy sajátos elit csoport tagjainak azok közül, akik már a Kr. e. második évezred elején megérkeztek Görögország földjére, te\h)~en világos, hogy nem mediterrán származású emberek voltak, ...212 Ezzel összhangban, jómagam indoiráni behatolóknak tartom őket, akik északról jöttek, és a proto görög hódítóktól teljesen függetlenül (és azoknál később) válogatott csapatként vagy csoportokként hatoltak be Görögország földjére, teljesen a maguk szakállára, egy időben a Közép-Azsiába, Nyugat-Indiába és a Közép-Kelet egy reszébe (Nyugat-Perzsia-Elám) benyomuló indoárjákkal, és ősirániakkal, a Kr. e. második évezred közepe táján és előtte. U gy látom, hogy a fentebb röviden összefoglalt adatok megfelelően alátámasztják mindazt, amit a nemrégen elhunyt E. Vermeule három évtizeddel ezelőtt megfogalmazott. Röviden összefoglalva: lehetséges kapcsolatok rajzolódnak ki a Kr. e. 2. évezred egyes sztyeppei -Volga-Don-vidéki -csoportjai és a szárazföldi Görögország korai mükénéi vezetőinek egy része között. Az ezekben szereplő sztyeppei törzsek minden valószínűség szerint ősiráni (vagy részben korai indoárja) nyel ven beszélő, jól szervezett és harci kocsis csoportok voltak, ame lyek a Középső Hellászi időszak végén azzal a céllal vonultak délre, hogy meghódítsa a görög szárazföldön éppen kifejlődőben lévő városállamokat.213 Tökéletesen hasonlóan az Indiába behatoló indoárja és a Közép-Keletet elfoglaló ősiráni rokonaikhoz. Si keres támadásaik minden bizonnyal fontos szerepet játszottak a mükénéi társadalmi szervezet megalapításában és kiépítésében, No. 101. a 342-343. oldalakon. A kérdéshez lásd már fentebb is. A rénszarvastenyésztő és rájuk vadászó Hegyi Lappokra vonatkozó egyik mitológiai adat szerint a Szarvasok Úrnőjét egy háziasított állat jeleníti meg, amely elkíséri a vadászt, és nyíltávolságba hozza eléje a réneket, Róheim 1917/1984, 224 212Vermeule 1975, 22. 213Makkay 2000, 60-62.

76

amelynek a hatalmi alapja erődített központok láncolata volt. Ez a láncolat az ősiráni (ősiráni + indoárja) hódítók közötti vérségi kapcsolatok (rokonságok) alapján szerveződött meg a mükénéi kor legelején. Eredménye pedig az lett, hogy a legendás görög héroszok rokonai voltak egymásnak, közvetlen vérrokonság és/vagy későbbi házasságok következtében. Ezeknek az ősiráni hatásoktól befolyásolt vagy meghatározott kezdeti időknek az emléke az egész második évezredben továbbélt görög földön, beleértve ebbe az aranyagancsot viselő csodás szarvasünőre vonatkozó mitikus hitet is. Az első évezredben a lassan-lassan – elszórtan bár, de már – írásban is rögzített mitikus elemek a korai második évezredi sztyeppei emlékek folytatásai voltak. Ezeket – különös visszaemlékezésekként a régmúltra – héroszok regékben nyilvántartott pontuszi-sztyeppei kapcsolatai színezték, amelyek egyben azt is Igazolják, hogy valóban voltak sztyeppei előzmények. Közéjük tartoznak Akhilleusz, Héraklész és más akháj héroszok első pillantásra érthetetlen, de fölöttébb lo gikus pontuszi vonatkozásai, és nem kevésbé Odüsszeusz kalandos szárazföldi útja. Nagy a valószínűsége annak, hogy a legendás héroszok többnyire azoknak a második évezred eleji ősiráni (ősiráni + indoárja) nemes harcosoknak a leszármazottjai voltak, akik a sztyeppe nyugati harmadából indulva hatoltak be Hellászba. Feltételezem, hogy az aranyagancsos szarvastehén mondai története az ő közvetítésükkel honosodott meg délen, és lett a gö rög mitológia szerves része. Köztudott, hogy László Gyula volt az első, aki csodaszarvasmondánkat kapcsolatba hozta a részben a Meótisz környékén előkerült szkítha-kori leletanyaggal, különösen azzal a ritka típussal, amely borját szoptató agancsos szarvastehenet ábrázol (: a szar vasteheneknek abban az Időben sem volt agancsuk). 214 Értelmezésében egészen régi időkig nyúlt vissza, és bevonta a megoldásba a jégkor végi és utáni állapotokat, amikor még rénszarvasok kapcsán alakulhatott ki a mitikus történet elődje. (A rénszarvastehe nek valóban agancsosak, és egészen a bronzkor kezdetéig a – keleti – sztyeppen is éltek.) Sok érv szól amellett, hogy az ebben a 214László 1967,33-38.

77

korai csodaszarvasban való hit a nagyon korai indoiráni (ősiráni + ősindoárja) népcsoportok körében alakult Jó, illetve még korábbi elemek alapján akkor szilárdult egységgé. Úgy látom viszont, hogy a csodaszarvas-történet Artemiszhez és Héraklészhez kapcsolódó változatában nem lehet keresni az indoeurópai alapnyelv idejére visszamenő folyamatos hagyományt, még akkor sem, ha itt az indoiráni és görög dialektusok közötti régi egyezésekről van is szó. A csodaszarvas-kutatásba újonnan bevont adatok alapján ítélve, egyelőre az tartható fölöttébb valószínűnek, hogy a görög vallás hasonló elemei – a csodálatos képességű lovakra vonatkozó részletekkel együtt (Akhilleusz halhatatlan paripái felkiáltanak gazdájuk halálát sejtetve) – a korai sztyepp indoiráni nyelvű népeinek nagyon régi hagyatékából származnak, azok hatásai a korai görög mitológiában. Ezt többek között az is bizonyíthatja, hogy a háziasított ló Görögországba a második évezred első harmadában került be a sztyeppéről. Annál korábbi helyi mitikus elemek fűződhettek ugyan lovakhoz, de csak vadlovakhoz (ha tudniillik éltek még vadlovak Hellász földjén). Ilyen elemekről egyelőre nem tudunk, hiszen minden esetben hátas – háziasított – álla tokról van szó. Egyébként Kerényi Károly volt az első, aki csak magyar nyelven közölt fontos cikkében úgy találta, hogy a csodaszarvasra vonatkozó görög mondai történetek nem önálló görög alkotások.215 Másrészt sejtésem szerint az sem zárható ki teljesen (bár egyelőre nem tudnám körvonalazni), hogy a motívum magja mégis a legrégibb indoeurópai mitológia egy sajátos részét őrizte meg, annak volt a felső palaeolithikumtól kezdve sokáig élő egyik szála. A Meótis táján játszódó hun történt – Jordanes és Procopius előadásában,216 Priscus és Eunapius alapján, 217 egyszerűen tehát sokkal régebbi ógörög mitikus történetek késői változata volt: a menekülő tehén és az üldözött szarvas kalandjai alapján. A Meó tisz, a szkítha vagy kimmer sztyeppe világa már az ősrégi változa215Kerényi 193011984, 26. 216Jordanes: Getica 24: 123-126. – Procopius: Bella 8: 5, 4 és 7-12. 217Blockley 1981,50,97-99.

78

toknak a szerves része volt. A hun monda esetében mindössze annyi történt, hogy a sztyeppről a görög mitológiába átkerült ősi sztyeppei szereplők egy része egyszeruen visszatért az eredeti színhelyre: a sztyeppe mellett lévő Meótiszba. A sztyeppen az iráni népek körében folyamatosan továbbélő mitikus elemek ezt a visszatérést tovább színezhették. Ennek tulajdoníthatók a PriscusJordanes történet egyedi vonásai. Azokkal a szavakkal szeretném befejezni ezt az írást, amelyekkel 90 évvel ezelőtt Moravcsik is zárta tanulmányát, 218 egyetlen kifejezés eltéréssel: .Áttekintettük a monda kialakulását, fej lődését, vándorútját, ... sikerült talán visszakísérni eredete felé s rámutatni szülőhelyére: az ősi sztyeppére. "

Irodalom és rövidítések

pest, 2004. Barringer 1991 = J. M. Barringer: Europa and the Nereids: wed ding or funeral? AJA 95,1991,657-667. Berze Nagy 1927 = Berze Nagy János: A csodaszarvas mondája. Ethnographia 38:3, 1927, 65-80. (I. rész), és 38:4, 1927, 145164 (II. rész). Blockley 1981 = R. C. Blockley: The fragmentary classicising historians of the Later Roman Empire. Eunapius, Olympio dorus, Priscus and Malchus. Liverpool, 1981. Chronica Pieta = A Képes Krónika facsimile kiadása. Budapest, 1991. CMS = Corpus der Minoischen und Mykenischen Siegel, Mainz.

Alföldi 1931 = A. Alföldi: Die theriomorphe Weltbetrachtung in den hochasiatischen Kulturen. Archaologischer Anzeiger 1931, 393-418.

Darmesteter -Mills 1882-1887 = James Darmesteter – L. H. Mills (translated by): The Zend-Avesta, parts I-III. Oxford, 18821887. Reprint New Delhi, 1992-1994.

Anderson 1999 = Earl R. Anderson: Horse-sacrifice and Kings hip in the Secret History of the Mongols. The Journal of In do-European Studies 27:3-4, 1999,379-393.

Dudarev 1991 = C. JI. Дударев: Из истории связей населения Кавказа c Киммерийско-Скифским миром. Groznij, 1991.

Anonymus = Anonymus: Gesta Ungarorum. In: SRH 1:13-117. Apollodórosz 1977 = Apollodórosz: Mitológia. Fordította Horváth Judit. Budapest, 1977. Apollodorus lásd Frazer 1954 Artamonov 1970 = Michail Artamonov: Goldschatz der Skythen. Prag, 1970. Aruz et al. 2000 = Joan Aruz – Ann Farkas – Andrei Alekseev – Elena Korolkova: The Golden Deer of Eurasia. Scythian and Sarmatian treasures from the Russian steppes. New York, 2000. Bálint 2004 = Csanád Bálint: A nagyszentmiklósi kincs. Buda-

Easton – Hawkins – Sherratt – Sherratt 2002 = D. F. Easton – J. D. Hawkins – A. G. Sherratt and E. S. Sherratt: Troy in re cent perspective. Anatolian Studies 52, 2002, 75-109. . Eggeling 1882-1900 = Julius Eggeling (translated by): The Satapatha-Bráhmasa, according to the text of the Mádhyandina School. Parts I-V. Oxford, 1882-1900. Reprint edition New Delhi, 1993-1996. Frazer 1954 = Apollodorus: The Library, with an English transla tion by James Georg Frazer. In two volumes I-II. London and Cambridge Mass., 1954. Galanina – Grach 1986 = Liudmila Galanina -Nonna Grach: Scythian Art. The legacy of the Scythian world: mid 7th to 3rd century B.C. Leningrad, 1986.

218Moravcsik 1914,338.

79

80

Griffith 1889/1987 = R. Th. H. Griffith: Hymns of the Rigveda. Translated with a popular commentary. Vols. I-II. 18891892. Reprint 1987, New Delhi. Hethiter 2002 = Die Hethiter und ihr Reich. Das Volk der 1000 Götter. Bonn, 2002. Heubeck 1988 = Alfred Heubeck: A commentary on Homer's Odyssey, ed. by A. Heubeck, St. West and J. B. Hainsworth. Oxford, 1988. Hielte-Stavropolou 1995 = M. Hielte-Stavropoulou: An investigation of the Middle/LateBronze Age grave field of Vrana in East Attica. Unpublished dissertation. Athens, 1994. Iordanes 2004 =Iordanes: Getica. A gótok eredete és tettei. Köz readja Kiss Magdolna. 3. kiadás. Budapest, 2004. Istvánovits – Kulcsár 1997 = Eszter Istvánovits – Valéria Kulcsár: Adatok az alföldi szarmaták vallásához és törzsi hova tartozásához. JAMÉ 37-38, 1997, 153-165. Istvánovits – Kulcsár 2000 = Istvánovits Eszter – Kulcsár Valéria: "Vadat űzni feljövének ... " . Egy csodaszarvas nyomában. In: Hadak Útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája. Szerk. Bende Lívia, Lőrinczy Gábor, Szalontai Csaba. Szeged, 2000, 353-372. Jones 1955 = Pausanias: Description of Greece, with an English translation by W. H. S. Jones. In five volumes. Cambridge Mass. – London, 1955. Revised and reprinted. Kerényi 1930/1984 = Kerényi Károly: A csodaszarvas az Ezeregynapban. Ethnographia 41, 1930, 145-152. Újra megjelent in: Kerényi Károly: Halhatatlanság és ApoIlón-vallás. Budapest, 1984, 26-36 és S l O-511 (a jegyzetek). Kerényi 1959/1974 = Karl Kerényi: The heroes ofthe Greeks. London, 1959. Paperback edition 1974.

81

Kerényi 1977/1997 = Kerényi Károly: Görög mitológia. Budapest, 1977. 2. kiadás. Szeged, 1997. Képes Krónika 2004 = Képes Krónika, Fordította Bollók János. Budapest, 2004. Kézai 1999 = Kézai Simon: A magyarok cselekedetei. Bollók János fordítása. Budapest, 1999. Kosmetatou 1993 = Elizabeth Kosmetatou: Horse sacrifices in Greece and Cyprus. Journal ofPrehistoric Religion 7,1993,31-43. Kristó 1980 = Kristó Gyula: Magyarországi írott források és a magyar őstörténet, Magyar Tudomány 87:5, 1980,362-367. László 1942 = László Gyula: Kolozsvári Márton és György Szent-György szobrának lószerszámja. Kolozsvár, 1942. László 1943 = László Gyula: A honfoglaló magyarok művészete Erdélyben. Kolozsvár, 1943. László 1967 = László Gyula: Hunor és Magyar nyomában. Budapest, 1967. László 1970/1974 = László Gyula: A népvándorláskor művészete Magyarországon. Budapest, 1970,2. kiadás 1974. László 1974 = Gy. László: The art of the Migration Period. Budapest, 1974. László 197011974 angol kiadása. László 1993 = László Gyula: A Szent László-legenda középkori falképei. Budapest, 1993. László 1995 = László Gyula: 1910-ben születtem, Szombathely, 1995. László 1996 = László Gyula: Ex libris. Mesterségem: régész. Bu dapest, 1996. Makkay 1997 = Makkay János: 'A tempore regis Atile conservata' . Új történetek Szent László királyról, Budapest, 1997.

82

Makkay 1998 = J. Makkay: Iranian elements in early Mediaeval heroic poetry. The Arthurian cycle and the Waltharius. Budapest, 1998. Makkay 1999 = Makkay János: Valter Pannoniában, a Waltharius Hungáriában. In: Ekkehard barát: Vita Waltharii manu fortis. Tulok Magdolna és Makkay János fordítása. Budapest, 1999. Makkay 2000 = J. Makkay: The early Mycenaean rulers and the contemporary Early Iranians of the Northeast. Budapest, 2000. Makkay 2002 = Makkay János: A nagyszentmiklósi kincs Budapesten őrzött iratai. Budapest, 2002. Makkay 2003 = J. Makkay: Origins of the Proto-Greeks and Proto-Anatolians from a common perspectíve. Budapest, 2003. Makkay 2003a = Makkay János: Árpád vezér győzelme és Pannónia földje. Budapest, 2003. Makkay 2004 = Makkay János: A magyar őstörténet és a nyugatszibériai 'magyar őshaza' néhány kérdése. JAME 46, 2004,85-116. Makkay 2004a = Makkay János: Lovak és őshazák, Budapest, 2004. Makkay 2005 = Makkay János: A székelyek. Budapest,,2005. Makkay 2005a = J. Makkay: The MiracIe Stag, JAME 47,2005, sajtó alatt. Makkay 2005b = Makkay János: Magyar türkök – türkmagyarok. Budapest, 2005. Mallory – Mair 2000 = James M. Mallory -Victor H. Mair: The Tarim mummies. Ancient China and the Mistery of the Earli est Peoples from the West. London, 2000. Mályusz 1974/2004 = Mályusz Elemér: A Képes Krónika kiadásai. In: Középkori kútfőink kritikus kérdései, Horváth János 83

és Székely György kiadásában. Budapest, 1974, 167-186. Újra megjelent in: Mályusz Elemér: Klió szolgálatában. Válo gatott történelmi tanulmányok. Soós István kiadásában. Budapest, 2004, 279-294. Mayrhofer 1966 = Manfred Mayrhofer: Die Indo-Arier im Alten Vordcrasien. Mit einer analytischen Bibliographie. Wiesba den, 1966. Mayrhofer 1974 = Manfred Mayrhofer: Die Arier im Vorderen Orient – Ein Mythos? Mit einem bibliographischen Supple ment. Wien, 1974. Mezey 1975 = Mezey László: Az Árpádok eredet-mondája és a csuti alapítás. Filológiai Közlöny 3, 1957,427-429. Moravcsik 1914 = Moravcsik Gyula: A csodaszarvas mondája a bizánczi íróknál. EFK 38, 1914, 281-293 és 333-334. MT = Magyarország Története I. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Budapest, 1987. Muhly 1979 = James Muhly: On the Shaft graves at Mycenae. In: Studies in honor of Tom B. Jones. Alter Orient und Altes Testament 203. Neukirchen-Vluyn, 1979,311-323. Nagy 1909 = Nagy Géza: A skythák, Budapest, 1909. Nilsson 1932 = M. P. Nilsson: The Mycenaean origin of Greek Mythology. Uppsala, 1932. Oldenberg 1988 = H. Oldenberg: The religion of the Veda, Translated by S. B. Shrotri. Delhi, 1988. Oro 2001 = Oro. Il mistero dei Sarmati e degli Sciti, a cura di Joan Aruz, Ann Farkas, Andrei Alekseev, Elena Korolkova. Milano – New York, 2001. Parada 1993 = C. Parada: Genealogical guide to Greek mythology. Jonsered, 1993. Pausanias lásd Jones 1955. 84

Pauszaniasz 2000 = Pauszaniasz: Görögország leírása. Fordította Muraközy Gyula. I-IL kötet. Budapest, 2000. Polos'mak 1994 = H. B. Полосьмак: Стерегушие золото грифы. Novoszibirszk, 1994. Pschmadt 1911 = C. Pschmadt: Die Sage von der verfolgten Hinde, Ihre Heimat und Wanderung. Bedeutung und Entwicklung mit besonderer Berücksichtigung ihrer Verwen dung in der Literatur des Mittelalters, Greifswald, 1911. Reese 1994 = David S. Reese: Equid sacrifices/burials in Greece and Cyprus: an Addendum. Journal of Prehistoric Religion 8, 1994,35-42. Róheim 191711984 = Róheim Géza: A kazár nagyfejedelem és a turul-monda, Ethnographia 28, 1917,58-78. Ismét megjelent 'A kazár nagyfejedelem' címmel in: A Bűvös tükör. Válogatás Róheim Géza tanulmányaiból, szerk. Verebélyi Kincső. Budapest, 1984, 127-252. Rudenko 1951 = Sergej Ivanovič Rudenko: Der zweite Kurgan von Pasyryk. Vorlaufiger Bericht. Berlin, 1951. Rudenko 1953 = C. И. Руденко: Культура населения Горново Алтая в скифское время Moszkva-Leningrád, 1953. Rudenko 1962 = C. И. Руденко: Сибирская коллекция Петра I. Moszkva – Leningrád, 1962. Sakellarakis 1970 = J. Sakellarakis: Das Kuppelgrab A von Archanes und das kretisch-mykenische Tieropferritual. Prahis torísche Zeitschrift 45, 1970, 198-219.

nographica 20:3-4, 1971, 231-286. SRH = Scriptores Rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum, ed. E. Szentpétery, Vols. III. Budapest, 1937-1938. Reprint Budapest, 1999. Thuróczy 1978 = Thuróczy János: A magyarok krónikája. Horváth János fordítása. Budapest, 1978. Vásáry 1980 = Vásáry István: A magyar őstörténet kutatásának hagyományai. Magyar Tudomány 87:5, 1980, 367-37l. Verrneule 1975 = The art of the shaft graves of Mycenae. Cincin nati, 1975. Vékony 1994 = Vékony Gábor: 1910-ben született. Beszélgetés László Gyulával. Eletünk 32: l-2, 1994, 68-82. Zimonyi 2005 = Zimonyi István: Muszlim források a honfoglalás előtti magyarokról. Budapest, 2005. West 1997 = Martin L. West: The Eastern Face of Helicon. West Asiatic elements in Greek Poetry and Myth. Oxford, 1997. West 2003 = Martin L. West (edited and translated by): Greek Epic Fragments from the seventh to the fifth centuries BC. Cambridge Mass. – London, 2003. Whitney 190511996 = William Dwight Whitney: Atharva Veda Samhitá, (Translated into English by ... ). Vols. I-II. Cambridge, Mass. 1905. Reprint Delhi, 1996.

Sakellarakis 1997 = Yannis and Efi Sakellarakis: Archanes. Mi noan Crete in a new light, vols. l-II. Athens, 1997. Samashev – Mylnikov 2004 = Zainolla Samashev – Vladimir Mylnikov: Woodworking of Ancient cattle-breeders of Khazakh Altai. Almaty, 2004. Sicard 1971 = H. von Sicard: Der wunderbare Hirsch. Acta Eth85

86

Képgaléria

2-4 képek: Lőszerszámdíszek a Hét Testvér Kurgánok hatodik sírjából

l. kép: lószerszám aranyozott ezüst melldísze a Hét Testvér Kurgánok egyik sírjából

87

88

5. kép: Agancsos szarvasdísz lófejen az első pazürüki kurgánból 6-9 képek: szőrméből készült szarvasagancsos maszkok lófejen az első pazürüki kurgánból

89

90

13. kép: bőrből és fából készült, agancsos szarvasfej formájú maszk a 2. számú pazürüki kurgánból

10-11 képek: Pazürük, az 5. kurgán: bőrből készült agancsos szarvasfej lófejen lévő maszkról 12a-b képek: Pazürük, a 2. kurgán: lófej homloki részére készített maszk, a kos fején madárral.

91

92

14. kép: tetovált díszítés férfi bal karjáról a 2. pazürüki kurgánból: agancsos ló ábrázolása

15. kép: a zsurovkai szkítha temető 401. számú sírhalma: arany cafrang lószerszám kantárzatáról 16. kép: a Pazürüki 1. kurgán sírjában talált kantárzat, egy agancsos szarvas figurájával a homlokszíj közepén

93

94

17-18. képek: Pazürük, az 5. kurgán: kantárzat, a homlokszíjon agancsos szarvasfejet ábrázoló figura (rekonstrukció)

95

19. kép: a pazürüki kantárhoz hasonló az Al-Alaxa-i temetkezéekből, és 20. kép: a kuturguntasi kurgán sírkamrájának leletei közül

96

21. kép: bronz zabla Lurisztánból, két, borját szoptató agancsos szarvasünő ábrázolásával

22. kép: a kelet-grúziai Tlij-i temető 74d (I.) sírjában talált, Kr. e. 8-7. századi bronzlemez szarvasvadászat ábrázolásával23. k.p: Kastamonu (Törökország, Kr. e. 13. század): hettita bronztál bevésett díszítése: szarvasvadászat háziastott szarvas segítségével

97

98

24. kép: csobt övlemez Tuva térségéből 25. kép: aranylemez Nagy Péter szibériai gyűjteményéből: nagymacskával viaskodó szarvasmaszkos ló

99

26-27. képek: a bereki kurgánban talált lótetemek hegyikecske-szarvas maszkokkal a sírban, és az egyik fából faragott szarvpár

100

28. kép: Kína Sanszi tartományában talált aranylemez, amely szarvasmaszkos lovat ábrázol

101

102