Szabó Géza VÁROSGAZDÁLKODÁS A DUALIZMUS K O R I NYÍRBÁTORBAN
A dualizmus kori Nyírbátor gazdasági, társadalmi fejlődése sajátos modellt testesít meg az egyébként igen változatos képet mutató, számos ellentmondással terhelt általános kapitalizálódási, polgárosodási folyamatban. A nagy múltú mezőváros a XIX. századra nagy változásokon megy át, ahol a demográfiai és iparstatisztikák felületes átnézése után gyorsnak, felhőtlennek ítél hetjük a polgárosodást, Nyírbátor jogállásának veszteségeit mellékesnek érezhet jük a város polgárainak anyagi gyarapodása mellett. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a kapitalizálódás korlátai túl nagyok, amelyeket tovább növel az ügyetlen várospo litika, a képviselőtestületnek és főleg az elöljáróságnak a gazdálkodásban, a vállal kozásban való járatlansága. S bár évtizedeken keresztül tetszelgett a városvezetés abban, hogy az urbanizáció, a fejlődés — a település külső képének megváltozása, a város modernizálása: utak, középületek, gyártelep — az ő érdeme, valójában ke vés köze volt hozzá. A beruházások többnyire nem városi pénzből történtek, sőt a város pénze szinte soha semmire nem volt elég. Éveken keresztül sztereotip zára dék a javaslatok, tervezetek, határozatok, képviselőtestületi jegyzőkönyvek végén, hogy a város emelkedése (érdeke, tekintélye, múltja) indokolttá tenné, de a jelen legi pénzügyi helyzet miatt a megvalósítástól kénytelenek eltekinteni. Utólag könnyű belátni, miben tévednek, miben igazolódnak a városatyák a vá rosgazdálkodással kapcsolatos koncepcionális és pragmatikus döntéseikben, hoszszú távon szemlélve azonban a bevételek és kiadások tervezését, a megvalósítást, azt kell mondani, hogy a kor igényei szerint is legfeljebb a város vagyonkezelésé ről (néha elherdálásáról) beszélhetünk és nem tudatos gazdálkodásról. A város gazdaságának azonban így is fontos társadalomtörténeti összefüggéseit világítják meg — nevezzük úgy, mint leggyakrabban ők is — a „vagyonkezelés" eredményei, háttere, személyi vonzatai, hiszen ebből a nézőpontból a hatalmi viszonyok bo nyolult helyi szálai jól kimutathatók azokból a csatározásokból, amelyek ezek kö rül a kérdések körül dúltak. A költségvetés alakulását vizsgálva az a paradox kép bontakozik ki előttünk, hogy a város lakosságának fokozatos anyagi gyarapodása, és a város mint jogi 1
2
Részletesen lásd Szabó Géza: Nyírbátor gazdaságának és társadalmának átalakulása a dualizmus ko rában. In: Tanulmányok Nyírbátor monográfiájához. Szerk. Dám László, Ujváry Zoltán. Debrecen, 1998. 136-178. Az 1871. évi XVIII. tc. megszüntette a mezővárosi jogállást. Nyírbátor nagyközség lett. Az azonban az egész korszakban világos, hogy Bátor nem nyugodott bele a rangvesztésbe. S habár az esélye sem volt meg a várossá válásnak, a község vezetése — hacsak tehette — mindig városról, városvezetésről beszélt. 1
2
személy, illetve mint kommunitás fokozatos eladósodása, sőt teljes csődje nem csak jól megférnek egymás mellett, hanem talán össze is függenek egymással. A város 25-30 jogcímen befolyó bevételei közül az alábbiak a legsajátosabbak, legnyírbátoribbak: az ún. régi városföldek bérleti díjai, a vásárvám bérletek, illetve a bátori illetőség megszerzéséhez szükséges letelepedési díjak. A városföldek a határnak j ó egytizedét alkották, vegyes minőségűek ugyan, de relatíve nagy anyagi lehetőség rejlett bennük. Tulajdonjoguk nemcsak bonyolult, hanem évtizedeken keresztül viták, pereskedések tárgya is. Egy 1796-ból származó helytartótanácsi ítélet, valamint a város levéltárában őrzött és az 1836 előtti szo kásjogot regisztráló dokumentum ellentmondásai nem oldódnak meg a századfor dulóra sem. A volt úrbéres jobbágyok és a város mint erkölcsi testület között k i kiújul a vita, s a később Enyedi Lajos nevéhez kötődő „mozgalom"-ban a várme gye hatalompolitikai indíttatást is felfedezni vél, és a ligeti remanenciális földek ügyében az összegubancolódott vitát (a Tücsök szőlőhegyen kiosztott parcellák, az apaállatok tartására korábban befizetett hozzájárulás önkényes átminősítése bérleti díjra stb.) perek sora sem tudta tisztázni. Egyetlen engedmény ugyanis lavinát indított volna el: meg kellett volna esetleg változtatni azt a gyakorlatot, hogy a régi városföldeket a városi belsőségek után osztották egy egész, egy fél s egy negyed részletekben, s ha valaki eladta házát, az új tulajdonosra a földbérletet is át kellett ruháznia. Ezek a földek sokat vesztettek értékükből, a lakosok egy része nem is művelte, hanem illegálisan átruházta olyan gazdának, akinek érdemes volt az inflálódás miatt szinte egyre jelképesebb össze gért művelni a területet. A századforduló táján többször felmerül az eladásuk, bér beadásuk, de az egyes rétegek érdekei annyira eltérőek, hogy minden kísérlet ku darcba fullad. A városi földek sorsa jól példázza a kisgazdák tőkeszegénységét, a város veze tőinek pedig kedvezett az időhúzás, hiszen egy-egy vadászati engedély, egy-egy vásártéri bódébérlet odaítélése biztosabb bevételnek bizonyult, mint a kétes kime netelű esetleges eladás. A bérletek körül is sok visszaélés, ügyeskedés fedezhető fel. A városföldek mindezeken túl egy ideig j ó fedezetnek tűntek a nagyarányú hi telfelvételekhez is, és ezek a többszázezres hitelek mindig elérték a céljukat (beru házások, tiszteletdíj-emelések). Két nagyobb vételi szándékról tudunk, egyiket a BONI kezdeményezte: a Szé narét nevű tó és kaszáló egy részét vették volna meg, jócskán ráígérve a város 3
4
5
6
Vegyes bevételi források: a városföldek, a közintézmények bérleti díjai, vendégfogadó-bérleti díj, erdőhasználat, legeltetés díjai, a vásárvám, a letelepedési díjak és a községi adók, pótadók. Lásd Sza bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, V. 375. Nyírbátor nagyközség iratai, 1894-1949. ( a további akban SZSZBML, V. 375.) 1896. nov. 6. képviselőtestületi jegyzőkönyv (a továbbiakban jkv.). Uo. 1896. júl. 31., 1900. aug. 8., 1913. ápr. 28. jkv. U o . 1896. júl. 23-24. jkv. Erre lásd az 1913. évi jegyzőkönyveket, továbbá Dr. MK: A Nyírbátori városföldek. Nyírbátor és Vidéke. 1910. júl. 14. 3
4
5
6
néhány kisgazdájából összeállt vállalkozó csoport ajánlatára, de mindkettő meghi úsult. A vásárvámbevétel több évszázados bátori privilégium volt. A dualizmus idő szakában is egyik fő presztízsbevétel. Az évi 5 országos vásár, a hetipiac, a régi vásártér megszüntetése és az új vásártér sok-sok, soha meg nem térülő átalakítása átláthatatlan dzsungel a város lakóinak. Pedig a szabályrendelet precíz, „karban tartott", csak éppen a szükséges kiegészítő beruházásokra (kerítés, egészségügyi helyiség) már nincs pénz. A vásár, a piac szűkülése absztrakt is, meg konkrét is — a vásártér egy részét bérbe adják dinnyeföldnek.... Külön történet a költségvetésben a letelepedési díj: több száz kérelem sorsa ta núsítja, hogy míg egyrészt ezzel is szelektáltak a bekérezkedők között társadalmi rang és anyagi tehetősség szerint, másrészt egyre kevésbé volt célszerű növelni a földtelen, vagyontalan bátori polgárok számát. Mert akkor már sokuknak nem j u tott a j ó pénzért bérelt dinnyeföld. (Konkrétan és képletesen sem!) A vagyoni dif ferenciálódás ugyanis az elszegényedés fokozását is jelentette, aminek a kommunitás egyre szegényedvén nem tudta, legfeljebb csak ájtatos szólamokkal próbálta útját állni. A városvezetés több tűz között volt. A hagyományos bevételek a törvények megváltozásával, a tulajdonviszonyok átalakulásával vagy inkább bizonytalansá gaival csökkentek, új bevételeket pedig alig tudtak teremteni. Az 1894. évi X I I . tc. értelmében a községi vagyon egy részének kezelési jogát 1895. január elsejével a közbirtokosság kapta meg. Gyakran hivatkoztak erre a törvénycikkre később is a bátori elöljárók, mint amely elindította a város vagyonkezelésének kálváriáját. Pe dig a rendezetlenség, a gondatlan kezelés és az adósságok már a XIX. sz. '30-as éveiben is jelentkeztek, kétségtelen azonban, hogy igazi üggyé ezek csak 1895 után váltak. Az országos szakirodalomból jól ismert, hogy a dualizmus idején nem volt olyan statisztikai adatfelvétel, amely a birtokviszonyokat egyértelműen mutatta volna, sőt még a jelentős, 1895-ös mezőgazdasági összeírás is sok torzítást tartal maz, de a nyírbátori viszonyok messze felülmúlják az országos átlagképet. A tulaj donviszonyok átlagon felüli összekuszáltsága ugyanis Bátorban teljesen láthatat lanná tette azt az összefüggést, hogy az új viszonyok melyik társadalmi rétegnek milyen előnyökkel és hátrányokkal járnak. Ez adhatott bátorítást az elöljáróságnak arra, hogy minél tovább megőrzik a régi viszonyokat, amely pozíciójuk alapját je lentette, annál tovább lehetnek haszonélvezői a városgazdálkodásnak. Ez az alap vető magyarázat arra, hogy a városföldek állandó neuralgikus góc marad a bátori közéletben, amelyet a helyi újságok alaposan megszellőztetnek, a vezetés fejére olvasva, hogy nem érdekli őket a többség elszegényedése, meg nem is értenek a gazdálkodáshoz sem. 7
Az 1833-as vármegyei közgyűlés jegyzőkönyvét és Nyírbátor város közgyűlésének jegyzőkönyvét idézi Jeney Károly: Nyírbátor mezőváros százéves harca a Károlyi családdal. In: Tanulmányok Nyír bátor és a Báthori család történetéhez. Szerk. Dám László. Nyírbátor, 1986. 133-134.
A városgazdálkodás egyensúlybomlását a '90-es évek közepén olyan jelenségek jelzik, hogy a városföldek bérleti díjait nem tudják behajtani, a városkertben ki nem bérelt istállók árválkodnak, a Rosznyárosi erdőn termelt feles szénát nem tudják árverésen eladni, sőt 1895. szeptember végén már a gubicsot és a szedert is kénytelenek megvételre kínálni. Az 1896-os nyári rovancsolási jegyzőkönyv pedig rámutat a gazdasági kimu tatások, főkönyvek, naplók rendetlenségeire, formai szabálytalanságaira. A mu lasztást mind a főbíróra, mind a képviselőtestületre meg lehetett állapítani. A fél éves túlkiadás 2609 forint 66 krajcár volt, amire ugyan különböző betéteket, nyug tákat tudtak fedezetül felmutatni, de ettől az időtől kezdve a gazdálkodás a város vezetésnek állandó kötéltánc. Azt már 1895-ben kimondja a képviselőtestület, hogy „csak elkerülhetetlen szükség esetében adnak el városi ingatlanokat", így marad a bérleti díjak esetle ges emelése, amely még inkább elrettenti a kisbérlőket. A nagybérlők pedig nem szívesen kockáztatták meg, hogy egy megbízhatatlan partnerrel egyezkedjenek, amely nem tudja az akaratát érvényesíteni a városban. így hiába volt az olcsó mun kaerő, a nagytőke — elsősorban a BONI Rt. — inkább Nyírbátortól távol levő bé relt uradalmakban termeltette meg a mezőgazdasági gyáregységei számára szüksé ges mezőgazdasági termékeket. A bérleti díjak emelése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 1896-ban a költségvetés szerint előirányzott kiadásokból már 8333 forint 96 krajcár volt fede8
9
10
11
12
zetlen. A vagyonkezelés megvizsgálására az alispán felállított egy bizottságot, amely csak az összekuszálódott tényállást regisztrálta, és jobb híján abban látta a megoldást, hogy az esetlegessé vált tartozások kiegyenlítésére rövid lejáratú köl csönöket vegyen fel a város, és vessen ki pótadót. Ettől kezdve éveken keresztül vizsgálják a város vagyonkezelését különböző szintű bizottságok. Határozatok születnek a pénzügyi egyensúly visszaállítására, de mivel az alapproblémát a különböző személyi összetételű városvezetés nem tudja megoldani, egyre nagyobb nyomásként nehezedik rájuk, hogy a városföldek egy részét (egyre nagyobb részét) el kellene adni. Ezt viszont a korábban említett okok miatt nem lehetett végrehajtani. Egyetlen út maradt az évről évre óhajtott nádszál hoz: a hitelek. A hitelek a város számára is ördögi kört rajzoltak a jövő horizontjára. Ahogy esedékessé vált egy adósság törlesztése, úgy kellett az újabb hiteleket felvenni. Különböző pénzintézetektől, de főként a Pesti Hazai Első Takarékpénztártól és a Nyírbátori Takarékpénztártól, különböző kamatlábakkal 1886 októberétől SZSZBML, V. 375. 1895. szept. 15. és szept. 29. jkv. U o . 1896. júl. 24. jkv. Uo. 1895. szept. 3. jkv. Berecz Dezső: A Növényolaj ipari és Mosószergyártó Vállalat Nyírbátori Növényolaj gyárának tör ténete. Kézirat. 1977. 115. SZSZBML, V. 375. 1896. júl. 31. jkv. 8
9
1 0
11
12
1913 márciusáig 952 540 forint 52 krajcár kölcsöntartozás gyűlt össze. Ezek nagy részét 40-65 éves törlesztésre vették fel, de egyre inkább látszott, hogy a remélt fedezetek (városföldek, bérlemények) nem mobilizálhatók, így a költségvetés öszszeomlása csak idő kérdése. Közben a presztízskiadások egyre növekedtek, bankház, új városháza épült, a városgazdálkodás a pótadókon, kölcsönökön túl egyre inkább a kisstílű perek be vételeire is rászorult. A szociális, oktatási, egészségügyi kiadásokat pedig nagyon meg kellett gondolni. Pedig ezek a kiadások — ha hosszabb idő alatt is térültek volna meg — hozzájárulhattak volna a település gazdasági gyarapodásához, regio nális szerepének erősödéséhez. Ennek érdekében is több kísérlet történt. Szerették volna, ha Nyírbátor vasúti csomóponttá válik, de a tárgyalások, a szakértői véle mények csak a pénzt vitték. A tervek nem sikerültek, az Érmihályfalva felé kiépí tendő vasútvonal soha nem valósult meg. Mindezek a városnak a régióban elfoglalt helyét is érzékenyen érintették. Nyírbátor súlyvesztését perei is jelzik: korábban sokéves per a Károlyiakkal, vetélkedés vásárügyben Nagyecseddel, perek saját volt úrbéreseivel, építési vál lalkozókkal, majd apró kártérítési perek, amelyeket a város el is veszít, de fizetni nem tud. A főbíró ellen két ízben is folyik fegyelmi eljárás hűtlen kezelés miatt, de a szálak messzebbre is elvezetnek. 1913. március 4-én az alispán határozottan megfogalmazza, hogy: „ki kell emelni a községet a mai kezdetleges gazdálkodási rendszerből", s leginkább ki sebb bérleti rendszerben kell a községi földeket értékesíteni. Még az év októberé ben a járási főszolgabíró azzal kívánja elősegíteni „ezen, évtizedek óta húzódó ügy" rendezését, hogy javasolja az alispánnak az 1886. évi X X I I . tc. 61. §-a értel mében a község önkormányzati jogának az időleges megszüntetését. Közben szakértői vélemények és bizottsági javaslatok születnek, okokat és fe lelősöket sorolnak fel. A vármegye 1914. október 13-i közgyűlésén határozatot hoz a községi képvi selőtestület feloszlatásáról, majd azt a fellebbezések után a belügyminiszter 1915. március 17-én kiadott rendelete is szentesíti. A község ügyeinek vezetésével megbízott vármegyei főjegyző radikális változá sokat helyez kilátásba, de a háborús viszonyok fékező hatásán túl a rendezés leg főbb akadálya a belügyminiszter szerint is a volt képviselőtestület, „melynek túl nyomó többsége a város ingatlanainak bérlője, a szakértők által megállapított rendezési terv keresztülvitelére komolyan nem törekszik". Miután az intézkedések eredményei alig látszanak, a belügyminiszter a 2754/1916-os rendeletével a köz ség vagyonkezelését 1918. július 20-ig zár alá helyezi. Az új képviselőtestület 13
14
15
16
1J
1 4
15
1 6
Uo. Uo. Uo. Uo.
1913. 1896. 1915. 1917.
márc. 4. jkv. ápr. 24., okt. 21., nov. 11. és nov. 16. jkv. márc. 17. jkv. aug. 6. jkv.
1917. június 16-án alakul meg. Ennek működésétől reméli a megyei közgyűlés, hogy okszerű takarékossággal rendezni tudja a város pénzügyeit, amelyek a való ságban nem voltak csupán pénzügyi okokra redukálhatok. A botrány tükrözte az egész bátori társadalom probléma-halmazát; az egész helyi rendszer volt összekuszálódott, és minden pontján robbanással fenyegetett, ha hozzányúlnak. Mindezek miatt a polgárosodó Nyírbátornak is hozzá kellett idomulnia a posztfeudális, helyi értékrend-követő, tradicionális Bátorhoz. Az elöljáróságnak pedig nem felmentés, ha megállapítjuk, hogy nem is volt könnyű helyzetben, hiszen ebben a régióban a kapitalizálódás, a polgárosodás feltételei ke vésbé függtek a helyi gazdaságpolitikától, inkább az államhatalom által a régiónak szánt szerep határozta meg azokat.
