KERESZTY ORSOLYA A felsőbb leányiskolák a dualizmus kori Magyarországon A felsőbb leányiskolák a dualizmus korában épültek ki, és – bár pozíciójuk az oktatási palettán többször változott –, a középfokú magyarországi rendszeres leánynevelés első iskolái voltak. A tizenkilencedik század végére egyre több igény fogalmazódott meg egy olyan női középiskola létesítésére, mely a felsőbb társadalmi osztályok leánygyermekeinek tanulási és művelődési igényét is ki tudta volna elégíteni. Az ilyen típusú iskolák az érettségit adó végzettséggel megnyithatták volna az utat a leányok számára az egyetemek felé. A dualizmus kori felsőbb leányiskolák a polgári leányiskolákkal együtt az állam által támogatott magyar nemzeti irányvonalat képviselték a nők magasabb intézményes képzésében. Szerepük a magyar nemzetépítésben a dualizmus kezdete óta egyértelmű volt: a felsőbb középosztálybeli nőket készítették fel a heteroszexuális, középosztálybeli normáknak megfelelően; egyrészt a korabeli normatív szexualitásra vonatkozóan, másrészt a rögzített és „természetes” társadalmi nemi szerepeket illetően. A tantervekből, VKM jelentéseiből, a sajtóból és a parlamenti vitákból világos, hogy az állam ragaszkodott ehhez az irányvonalhoz, de nem hagyhatta figyelmen kívül az egyre sürgető középosztálybeli igényeket, melyeknek hatása a családmodellen is érezhető volt. Az állami szerepvállalás kezdete A leginkább a felsőbb középosztálybeli nők magasabb szintű képzésének igényét megfogalmazó társadalmi követelések, és végül összefogás eredményeként az Országos Nőképző Egyesület 1869-ben alapította meg az első magyarországi felsőbb leányiskolát. Az intézet az általános műveltség nyújtása mellett nagy hangsúlyt helyezett a nők „természetes” hivatására való felkészítésre. Szerkezetét az ONE többször is átszervezte a dualizmus évei alatt. Az 1869-ben megalapított első magyarországi felsőbb leányiskola után, az akkori vallásés közoktatásügyi miniszter, Trefort Ágoston fontosnak tartotta, hogy az állam is alapítson ilyen iskolákat. Már kezdetben felvetődött az elnevezés kérdése, ugyanis a későbbi igazgató, Molnár Aladár a „felsőbb leányiskola” elnevezés helyett a „női középtanoda” megnevezést javasolta azzal az indoklással, hogy: „(…) a felsőbb iskola czim alatt itt Magyarországban az akadémiákat értjük, s nem szeretném, hogy ily felsőbb iskola értessék, a minek most még nincs ideje nálunk. Mondjuk ki tehát, mily foku tanintézetet kivánunk fölállitani. (…) Óhajtom tehát, hogy a „felsőbb leányiskola” czim helyett vétessék föl a „női középtanoda” czime.”1 Végül a „női középtanoda” elnevezést Trefort abbéli félelmei miatt, hogy „ha középiskolának fog neveztetni, azonnal föllépnek azon igénynyel, hogy még egy fölsőbb iskolát, egy akadémiát is állitsunk föl”, a Parlament elvetette.2 Az első állami felsőbb leányiskola 1875-ben azzal a céllal jött létre,3 „hogy benne társadalmunk női tagjai nemük sajátlagossága és a társadalmi jelen viszonyok által feltételezett, de egyszersmind oly mérvü általános müveltséget szerezhessenek, a mely egyfelől élethivatásukhoz szükséges, és másfelől megfelel azon általános műveltségnek, melyet a férfiak saját életczéljaik érdekéből gymnasiumi és reáliskolai középtanodáinkban nyerhetnek”.4 Hétévesre tervezték, mely három egységre tagozódott: az első év az előkészítő év volt, a következő négy év a középfokú oktatás szerepét töltötte be, mely így teljességet 1
„Molnár Aladár. 343. országos ülés. 1875. március 12.,” in Az 1872ik évi september 1-re hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. XV. kötet, (Buda, 1875), 153. 2 „Korizmics László. 343. országos ülés. 1875. március 12.,” in Az 1872ik évi september 1-re hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. XV. kötet, (Buda, 1875), 157. 3 „A Budapesten felállítandó állami felsőbb leányiskola programja,” in Magyarországi Rendeletek Tára, (Budapest, 1875), 497-502.
jelentett. Az utolsó két év pedig további tanulmányokra adott alkalmat. A rendeletben megjelölt célok elérése érdekében a következő irányelveket jelölték meg: „1. A nevelés, oktatás és tanitás, mind a czélját, mind módszerét, mind a tananyagot illetőleg a positiv életviszonyokhoz, és mindenek előtt a női egyéniséghez s ennek jogosult sajátlagosságaihoz alkalmazott leend. 2. Mint nyilvános középiskolában a műveltség minden luxusa kerülendő, és csak azt tanittatik, a minek ismerete nem csupán egynéhány növendéknek, hanem általános műveltségük érdekéből mindazoknak szükségük van, kik ezen tanintézetbe belépnek. (...) A főczél nem az, hogy a tanulók különféle tantárgyakból sokféle ismeretet szerezzenek, hanem az, hogy a növendékek az egyes tanfolyamok bevégeztével egy bizonyos körü (vagy foku), önmagában teljességet képező s részeiben összhangzó műveltséget nyerjenek, ugy, hogy ezen összhangzatos műveltségükből mint alapból majdani határozott életnézetük és szellemi önállóságuk fejlődhessék ki.”5 Az első állami felsőbb leányiskola felállítása után már 1876-ban felvetette Molnár Aladár további két hasonló „női-középiskola” indítását Máramarosszigeten és Trencsénben. Ő maga már az első állami felsőbb leányiskola iskolaigazgatójaként a felsőbb leányiskolák legfontosabb feladatát abban látta, hogy helyes, magyar nemzeti szellemben nevelt anyákat kell képezniük, akik a család, a társadalom és az erkölcsi élet javára tevékenykedhetnek; valamint felmerült „nemzetiségi szempontból” is nagy jelentőségük: „(…) a mi társadalmi és ethikai szempontból oly nagy fontosságu a mi helyzetünkben, a mi ethnographiai és mondhatnám felekezeti viszonyaink közt, nemzetiségi szempontból oly nagy jelentőségü s itt ismételnem kell, a mit már egy alkalommal kiemeltem, hogy a jövő nemzedék érzületét körülbelül kezében tartja, ki a nőnevelést tartja kezében.”6 A trencséni és a máramarosszigeti felsőbb leányiskolák állítása körüli vitákban a „haza” érdekei szempontjából fontos térségnek minősítette Trencsént és Máramarosszigetet a vallásés közoktatásügyi miniszter, melyhez valószínűleg hozzájárult az a megfogalmazott cél is, hogy majd „idegen ajku egész vidékek leányai oly nyelvben és szellemben növeltetnek, melyek szerint gyöngéd korukban magyar hazafiui érzelmeket táplálván, magyar szivü és ajku anyákká vállnak, kik gyermekeikbe hasonló érzelmeket becsepegtetnek”.7 A felsőbb leányiskolákról mint az ország érdekeinek megfelelő intézményekről tárgyaltak ugyan az 1870-es években, de már az 1880-as évek elején a budapesti felsőbb leányiskola nagy hiányosságaként jelölték meg azt a vallási adatok alapján, hogy a túl drága képzési költség miatt nem a rászoruló középosztály, hanem a kereskedői vagyonosabb réteg járatja oda a lányait.8 Molnár Aladár, bár a kezdetekkor elvetetette a „felsőbb” megnevezést, mindvégig ragaszkodott a felsőbb leányiskolák középfokú voltához. Az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter ugyanakkor nem fogadta el a középfokú megnevezést, abbéli félelmei miatt, hogy a nők egy középfokú intézmény után az egyetemre való bocsátást is követelni fogják. Ez az igény csak 20 évvel később, 1895-ben teljesült, amikor a nők felvételt nyerhettek az egyetemek meghatározott karaira. Ugyanakkor az 1890-es években, és azután is az a tendencia érvényesült, ami az első felsőbb leányiskolák megalapítását is jellemezte. Vagyis, 4
„A Budapesten felállítandó állami felsőbb leányiskola programja,” in Magyarországi Rendeletek Tára, (Budapest, 1875), 498-499. 5 „A Budapesten felállítandó állami felsőbb leányiskola programja,” in Magyarországi Rendeletek Tára, (Budapest, 1875), 498. 6 „Molnár Aladár. 183. országos ülés. 1876. december 7.,” in Az 1875. évi augusztus 28-ára hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. IX. kötet, (Budapest, 1876), 85. 7 „Zsedényi Ede. 184. országos ülés. 1876. december 8.,” in Az 1875. évi augusztus 28-ára hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. IX. kötet, (Budapest, 1876), 96. 8 Turgonyi arra utalt valószínűleg, hogy a tanulók között 234 izraelita, 94 katolikus, 31 ágostai hitvallású, 2 unitárius, 15 helvét hitvallású és kettő görög keleti volt. Lásd „Turgonyi Lajos. 154. országos ülés. 1882. december 15.,” in Az 1881. évi szeptember hó 24-ére hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. VIII. kötet, (Budapest, 1883), 245.
bár az akkori kormány megengedte a nők egyetemi tanulmányait, de elzárkózott a leánygimnáziumok ötletétől, és helyette a felsőbb leányiskolák fölé emelt gimnáziumi tanfolyamokat támogatta. Az 1875-ös, és 1879-es, a budapesti felsőbb leányiskolát érintő rendeleti szabályozások után, már az 1880-as évek elején megfogalmazódott a sajtóban az, hogy a magyar nőoktatás korabeli helyzete nem felelt meg egy középiskolai képzésnek: esztelen és igazságtalan; ugyanis a nőoktatást leginkább a családon belüli gouvarnante-ok, valamint a családon kívül működő költséges magánintézetek jelentették.9 Ugyancsak ezekben az években Veres Pálné azt hangsúlyozta, hogy a nők sorsának jobbra fordulása a nők alaposabb és magasabb szellemi műveltségétől függ.10 Veres Pálné a helyzet azonnali megoldását abban látta, ha az anyák alapos ismereteket nyújtanak lányaiknak, mely nagyfokú biztonságot jelent majd számukra akkor is, ha nem kell ezen ismereteket jövendő munkájuk során hasznosítani. Általános kritikaként jelent meg a lányok túlterheltsége,11 és annak a kérdése, hogy mennyiben legyen azonos vagy különböző a fiúk és a lányok középfokú iskolája.12 A kérdések tisztázásához Péterfy Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy előbb azt kell átgondolni, hogy női és férfi műveltség, jellem és nevelés között van-e különbség.13 Felvetéseivel a „természetesként”, és éppen ezért megkérdőjelezhetetlenként ábrázolt korabeli társadalmi nemi szerepekről folytatott hegemón diskurzus megállapításait tette kritika tárgyává. Az 1883-as rendeletnek az igazgatókhoz intézett miniszteri levele ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „a nők nevelésében kiváló feladatul kell tekinteni, hogy a társadalomnak nem tudományosságot negélyező, még kevésbé tudákos, hanem józan értelemmel biró, az ismeretek alapfeltételeit tudó, helyesen gondolkodó, munkaszerető, és munkálkodni tudó szerény és vidám nőkre van szüksége.”14 Tantárgyi szinten15 a magyar irodalom oktatásában a cél az volt, hogy a növendékek „magyarul világosan, szabatosan, tisztán és stylaris ügyességgel tudjanak beszélni és írni (...) és az irodalom megismertetése s a kiválóbb irodalmi termékek olvasása, fejtegetése által a növendékeket be kell avatni a nemzet szellemi életébe, s ez úton is fejleszteni úgy a nemzet érzületét, mint erkölcsi érzését”. A tartalmi kérdésekben a rendelet előírta a „magyar irodalom főbb remekeinek” olvasását, valamint „a világirodalom némely remekeit alkalmas műfordításban” olvasásra és fejtegetésre.16 A felsőbb leányiskola diáksága Bár a felsőbb leányiskolák diáksága az évek folyamán folyamatosan nőtt 1898 és 1916 között, az ott tanuló lányok száma a teljes népesség szempontjából elenyészőnek tekinthető;17 a többi, eleminél magasabb iskolához viszonyítva azonban mégis jelentős volt a felsőbb leányiskolába járók száma. Ezeknek az intézményeknek kezdetben megfogalmazott céljuk ugyanis az volt, hogy egy szűkebb rétegnek, a magasabb és műveltebb társadalmi osztályok leányainak kívánt megfelelő oktatást nyújtani, tehát nem volt célja „minden” nőnek a nevelése. Feladatának a kormány az „erős magyar középosztály” számára „erős magyar anyák” képzését jelölte ki. A 9
Csengery Antal, „A nőnevelésről,” Nemzeti Nőnevelés (1880/I): 289-292. „Veres Pálné B. H. Elnöki beszéde,” NemzetiNőnevelés (1881/III): 395-398. 11 Dr. Szántó Károly, „Leányiskoláink bajai,” Nemzeti Nőnevelés (1882/VI): 729-734., Möszl Gusztáv, „Vidéki városi leányiskoláinkról,” Nemzeti Nőnevelés (1883/III): 194-199., n., „Az állami felsőbb leányiskola új szervezete,” Nemzeti Nőnevelés (1883/VIII): 409-415. 12 Péterfy Sándor, „Az új iskola régi hibái,” Nemzeti Nőnevelés (1886/XIII): 49-53., Péterfy Sándor, „Leányiskolai nevelési rendszerünk hibáiról II.,” Nemzeti Nőnevelés (1886/XIII): 389-397. 13 Péterfy Sándor, „Az új iskola régi hibái,” Nemzeti Nőnevelés (1886/XIII): 49-53. 14 A VKM 26,386. számú rendelete az állami felsőbb leányiskolák szervezete tárgyában (Budapest, 1883), 1390. 15 A tantárgyi felosztásról lásd a 17. számú táblázatot: „A felsőbb leányiskolák tanóra terve, 1883.” 16 A VKM 26,386. számú rendelete az állami felsőbb leányiskolák szervezete tárgyában (Budapest, 1883), 5. Lásd az 5. számú mellékletet: „A magyar irodalom tantárgy az 1883-as felsőbb leányiskolák szervezetét tárgyaló rendeletben” 17 Lásd Müller, 2000a. 160. 10
felsőbb leányiskolák diáksága is ezt tükrözte; a növendékek szülei nagyrészt a tisztviselők (leginkább köztisztviselők) és értelmiségiek (tanárok, papok, orvosok, gyógyszerészek) voltak. A polgári leányiskolához képest a felsőbb leányiskolák növendékei egyértelműen magasabb társadalmi rétegből kerültek ki. 18 Vallásukra nézve az osztályvizsgát tevő lányok többsége az 1900/1901 és 1917/1918 közötti intervallumban római katolikus és izraelita volt.19 A növendékek vallási megoszlását tekintve az 1910/1911-es tanévben például a római katolikusok aránya 40% körüli volt, mely a teljes népességen belüli arányukhoz képest alulreprezentáltságot jelentett. Szembetűnő azonban az izraeliták magas hányada, mely jóval meghaladta a teljes népességen belüli arányukat. Az izraeliták és a reformátusok mellett túlreprezentált csoport az evangélikus volt, ellenben a görög katolikus és a görög keleti jelentősen volt alulreprezentált. A felsőbb leányiskola diáksága tehát megegyezett a korabeli iskolázottsági megoszlásokkal, mely szerint a zsidó vallásúak mellett az evangélikusok voltak a másik túliskolázott csoport. A görög keletiek és a görög katolikusok aránya e két felekezet alacsony műveltségi mutatói alapján érthető; az alacsony műveltségi szintű felekezetek a nők oktatására is kevesebb figyelmet fordítottak.20 A felsőbb leányiskolák növendékeinek legnagyobb aránya magyar anyanyelvű volt, csoportjuk messze meghaladta népességen belüli arányukat,21 és a magyar nemzetiséghez tartozó műveltségi mutatókat is. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a lányok leginkább az értelmiségi és tisztviselő rétegből jöttek, mely csoportokban pedig a magyarok aránya jóval nagyobb volt, mint a teljes népességen belül; 22 valamint annak is, hogy a kétnyelvűvé váltakat magyarként íratták be. A szlovákok részesedése nagyon alacsony volt, nemcsak a teljes népességen belüli arányukhoz képest, de az írni-olvasni tudás mutatóit tekintve is; a németek és a magyarok után ugyanis a szlovákok a harmadik helyen álltak. A németek és a szlovákok alacsony száma összefüggésben lehet azzal a megállapítással, hogy legnagyobb számban ezek a nemzetiségek magyarosodtak;23 mely megfordítva is kifejtette a hatását: a magyarok magas száma köszönhető volt az asszimilációnak is, hiszen a felsőbb leányiskolák növendékei a magyar, valamint azokból a társadalmi rétegekből kerültek ki, melyeket leginkább érintett az asszimiláció.24 A románok és rutének alacsony aránya reprezentálja a két nemzetiség általánosan alacsony műveltségi szintjét. A felsőbb leányiskolák növendékeinek adatai nagy hasonlóságot mutatnak a korban a középiskolai tanulmányokat folytató nők jellemzővel.25 Mind a két intézményre jellemző, hogy a vallást tekintve a római katolikus és az izraelita vallásúak voltak többségben; eltérés a felsőbb leányiskoláknál az evangélikusok túlreprezentáltsága, mellyel a középiskolát folytató lányok esetében nem jellemző. Müller a középiskolai tanulmányokat folytató lányok körében az evangélikusok alulreprezentáltságát azzal magyarázza, hogy az evangélikusok urbanizációja alacsony volt, főleg vidéken éltek, és így nehézséget okozott a gimnáziumokba való eljutás.26 Ezzel szemben a felsőbb leányiskoláknál a túlreprezentáltság megvalósulásának egyik fő oka lehetett az internátus, melynek fontosságát mutatja az, hogy az 1900/1901-es tanévben a fennálló 29 intézmény közül csak három felsőbb leányiskola nem rendelkezett internátussal.27 Az internátus ugyanis hozzáférhetővé tette az egyes intézményektől távol élők 18
Müller, 2000a. 160-162. Lásd a 3. számú táblázatot: „A felsőbb leányiskolák vizsgát tett növendékei vallás szerint” 20 A műveltségi arányok az írni-olvasni tudás alapján felekezetenként: Nagy, 2005a. 18. 21 Lásd a 2. számú táblázatot: „A felsőbb leányiskolák vizsgát tett növendékei anyanyelv szerint” 22 Müller, 2000a. 191. 23 Katus, 1979a. 1152. 24 Lásd a 2. számú táblázatot: „A felsőbb leányiskolák vizsgát tett növendékei anyanyelv szerint” 25 Lásd a leánygimnáziumot bemutató fejezetben Müller Ildikó részletes és precíz tanulmányai alapján. Müller, 2000a., 2000b., 2004. 26 Müller, 2000a. 190. 27 Az internátus intézményéről és fontosságáról lásd a 4.3.7. fejezetet: „A fegyelmező internátus” 19
számára is a felsőbb leányiskolai oktatást. Ez azt jelentette, hogy az állam hatékonyan gondoskodhatott arról, hogy a nem-magyar nemzetiségek is részesülhessenek magyar nemzeti szellemű oktatásban a felsőbb leányiskolákban. A felsőbb leányiskolák diáksága és a középiskolai tanulmányokat folytató növendékek között egyezést mutat a magyar nemzetiségűek túlreprezentáltsága, mely mindkét intézmény esetében egyrészt az asszimilációból származó nyereséggel, másrészt pedig a két intézménybe járó diákok társadalmi hátterével magyarázható. Ugyanez igaz megfordítva is: mindkét intézménynél a németek és a szlovákok viszonylag alacsony aránya e két nemzetiség magas asszimilációjával magyarázható. A románok és a rutének alacsony aránya szintén mind a két intézmény esetében a két csoport alacsony művelődési szintjével függ össze. A felsőbb leányiskolák a „nemzetiségi kérdés” szemszögéből A felsőbb leányiskoláknak a „nemzetiségi kérdésben” betöltött szerepe kezdettől fogva az állam figyelmének és intézkedéseinek középpontjában volt. Jogosan tehető fel a kérdés, hogy milyen hallgatólagos és esetenként definiált szerepet töltöttek be a felsőbb leányiskolák a magyar nemzetépítésben, vagyis az akkor használatos terminológiával a magyarosításban. Bár bizonyára több olvasata létezik a magyar nemzetépítés intencióinak vagy akár erősségének, de az leszögezhető: 1884-re a felsőbb leányiskolák nagy részét vagy vegyes ajkú, vagy a központtól távol eső vidékeken állították fel, a korabeli magyarázatok szerint elsősorban a nyelvi kérdés egyik megoldásáért: „(…) minden egyes, valóban művelt és magyar szellemben nevelt nő egy-egy családban mindenütt a legbuzgóbb terjesztője lesz a magyar állameszmének és a magyar nyelvnek (…) az ily intézeteket az ország határpontjain Máramaros Szigeten, Trencsénben, Lőcsén, Sopronban, szóval oly pontokon helyezte el, hol működésük a nyelv tekintetében üdvös hatással lehet.”28 A felsőbb leányiskoláknak a nemzetiségek helyzetének szempontjából való működését értékelte az 1895-ös jelentésében a vallás- és közoktatásügyi miniszter is, melyben az 1884-es évet jelölte meg mint a hangsúlyeltolódás időpontját. Addig ugyanis a felsőbb leányiskolákat, – a besztercebányai (1883), a pozsonyi (1884), és a temesvári (1885) intézeteket – főként a nem-magyar nemzetiségek által lakott területekre igyekeztek telepíteni. Ugyanakkor a jelentésben utaltak arra is, hogy az újabb felsőbb leányiskolák alapítása és a meglevők továbbfejlesztése az 1887-es rendelet után is tovább folytatódott: Fiume (1884), Kolozsvár (1880 állami/1892 városi), Kassa (1891), Szeged (1888), Budapest (1892), Eger (1893), Lőcse (1890), Temesvár (kat.) (1892), Debrecen és Szatmár (ev. ref.) (1892): 29 „Ezzel egyelőre be volt fejezve azon gyűrűje a felsőbb leányiskoláknak, melyek az országnak nemzetiségek lakta részein, főleg végvidékein a leendő családanyákat magyar szellemben, magyar műveltséggel képezzék s így a nemzeti műveltségnek a családba való átvitelével közreműködjenek abban, hogy az ország különböző nemzetiségű szülöttjei egy közös hazai szellemben olvadjanak össze. Ennek a nemzeti hivatásuknak a most említett iskolák derekasan megfeleltek, de a felsőbb leányiskoláknak a kezdetben kitűzött czél felé való kifejlődésére nem volt előnyös az a körülmény, hogy nagyobbrészök oly városokba került, hol társadalmi szükségletet nem pótoltak s a hol egy felső nép- vagy polgári leányiskola jobban megfelelt volna a szükségleteknek, mint a magasabb míveltségi igényeket kielégíteni hivatott felsőbb leányiskola.”30 A felsőbb leányiskola célrendszere és tartalma lehetőséget adott arra, hogy az állam befolyást gyakoroljon a családi szférára. A középosztálybeli családi szféra–közszféra 28
„Országh Sándor. 176. országos ülés. 1886. február 4.,” in Az 1884. évi szeptember hó 27ére hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. VIII. kötet, (Budapest, 1885), 330. 29 A vallás-és közoktatásügyi m. kir. ministernek a közoktatás állapotáról szóló s az Országgyűlés elé terjesztett huszonötödik jelentése (Budapest, 1896), 1134. 30 A vallás-és közoktatásügyi m. kir. ministernek a közoktatás állapotáról szóló s az Országgyűlés elé terjesztett huszonötödik jelentése (Budapest, 1896), 1133.
alapvetően hierarchikus dichotómiájában a kormányzati szinten megfogalmazott magyar nemzetépítési törekvések számára a „családi szféra” volt a nemzeti érzés „melegágya” és a magyar nemzetépítés sikerességének záloga. Vagyis az állam arra törekedett, hogy kontrollálja a már említett, a szexualitásra és a társadalmi nemi szerepekre vonatkozó középosztálybeli normákat azzal, hogy a kétszülős heteroszexuális középosztálybeli „családot” tekintette a társadalmi és a nemzeti lét alapjainak, melyben a két nemnek előírt és megkérdőjelezhetetlen „természetes” feladatai voltak. Szamosi a különböző kultúrák közöttiségének élményéből fakadó bizonytalanságnak az identitást formáló szerepére mutat rá, s utal Homi K. Bhabha azon állítására, mely szerint a nyelvnek a szerepe kulcsfontosságú a nemzettudat és a nemzeti identitás szempontjából; ugyanakkor Bhabhánál a nyelv a „Másik” számára is elérhető, és számára is közel hozza a hatalmat.31 A nyelvnek ez a kettőssége a dualizmus kori magyarországi magyar nemzetépítésben is megfigyelhető volt, hiszen egyrészt a magyar nyelv terjesztése folyamatos állami kontrollt jelentett, másrészt a magyar nyelv elsajátításával több lehetőség nyílt a nemmagyar nemzetiségek individumai előtt,32 és segítségével részt vehettek a hatalomban. A dualizmus első évtizedeiben egyre inkább arra törekedett kormányzati szinten a magyar nemzetépítés, hogy a „zárt” családi szférába is behatolhasson, és az anyák megfelelő műveltségének biztosításával biztosítsa a magyar nemzet érdekeit. Ezt alátámasztja azon meglátás, mely a „magyarosodás kérdésének”, és az országszerte meginduló magyarosító mozgalom kiemelt tényezőinek gondolta az iskolákat, beleértve az akkor hangsúlyosan nemmagyar területekre épített felsőbb leányiskolákat: „(…) És ezen üdvös mozgalomban kétségkivül az iskoláknak jutott az oroszlánrész. Ott, hol az állam népiskolákat, ipariskolákat, felsőbb leánytanodákat állított fel és a hol segélyt nyujtott az anyagilag gyengélkedőknek, oly szépen haladt a magyarosodás ügye, hogy többet haladt ugyszólván néhány év alatt, mint az előtt pár század alatt.”33 A kormány tehát a kezdetben arra törekedett, hogy a felsőbb leányiskolákat nem-magyar nemzetiségi területeken helyezze el. Célja egy „erős magyar középosztályt” kiépítése volt, melynek az első évtizedekben a nem-magyar nemzetiségi területeket gondolta a célpontnak. A felsőbb leányiskolák pedig különösen hatékonyan megfeleltek a célnak, hiszen a rendeletekben definiált cél- és feladatrendszerükből következett az, hogy az állam a családi szférát is kontrollálhatta. Ez a kontroll és fegyelem azonban nem megszorító, elnyomó vagy megtorló volt, hanem a magyar nemzetépítés teljes hatékonyságának kihasználása érdekében törekedett a családi szférának, és benne a nőknek a megfigyelésére és szabályozására. A „magyar anyák” nevelési céljának deklarálása lehetővé tette, hogy a nem-magyar nemzetiségi területekre telepített állami felsőbb leányiskolák – a növendékek „eredeti” nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül – „magyar anyákat” neveljenek, akik éppen a nemmagyar nemzetiségi területeken hatékonyabban tudnak a magyar nemzetépítés érdekei szerint működni. A magyar nemzetépítés hatékonyságát a felsőbb leányiskolák mellé emelt internátusokkal igyekezett emelni, melyek lehetővé tették a folyamatos kontrollt a növendékek felett, és azt, hogy a távol lakó nem-magyar nemzetiségiek is bekapcsolódhassanak egy-egy nagyobb városban, a felsőbb leányiskolákban zajló képzésbe.34 Szükséges a dualizmus kori magyarosító/asszimilációs törekvések értékelésében a magyar nemzetépítés szándékainak, irányának, stratégiáinak, és a ténylegesen megvalósult reálfolyamatoknak a különválasztása. A „magyarosító törekvéseket” ugyanis nem 31
Szamosi, 2004. 2. Nagy, 2005a. 186-188. 33 „Illyés Bálint. 258. országos ülés. 1889. május 26.,” in Az 1887. évi szeptember hó 26-ára hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. XII. kötet, (Budapest, 1889), 240. 34 Az internátusról, mint a fegyelmező intézmények „elzárás” technikáját egyik leginkább megvalósító intézményről, lásd a 4.3.7. fejezetet: „A fegyelmező internátus” 32
befolyásolja az, hogy azok hatékonyan működtek-e vagy sem, a hangsúly ebben az esetben a kontrollt és a fegyelmező szerepet ellátó mindenkori kormányon és annak érdekein, valamint szándékain van. A felsőbb leányiskolák példája alkalmas arra, hogy megvilágítsa a magyar nemzetépítés irányát, mely a dualizmus első évtizedeiben szándékosan a nem-magyar nemzetiségek által lakott területeken alapította felsőbb leányiskoláit, és később is elsődleges „missziójának” tartotta azt. A diskurzusok szintjén ekkor még nem volt szó „erőltetett magyarosításról”, hanem a magyar nemzetépítés hatékonyságának növeléséről. Ennek egyik eszköze volt az iskola, és benne a magyar nyelvű oktatás, mely hozzájárult a kétnyelvűség számszerű terjesztéséhez, megkönnyítette az asszimilációt, és befolyásolta a nemzetiségek identitását és kulturális fejlődését.35 Felsőbb leányiskolák alapítása magyar nemzetiségi területeken Már az 1870-es években definiálták kormányzati szinten a felsőbb leányiskolák „nemzetiségi szempontból” fontos voltát, és az újabb iskolák alapításában is ezt a stratégiát igyekeztek követni. A felsőbb leányiskolákat ugyanakkor számos kritika érte éppen ezért a stratégiáért, azt hangoztatva, hogy így a magyar nemzetiségi területeket ebből kifolyólag elhanyagolták. Az állam a meglevő gyakorlatot kívánta orvosolni azzal, hogy egyre több felsőbb leányiskolát alapított magyar nemzetiségi területeken, de mindvégig szem előtt tartva a nem-magyar nemzetiségi területeken betöltendő „misszióját” is:36 „Egészen őszintén kijelentem, hogy az a huszonöt felsőbb leányiskola, köztük tizennégy állami, bizony nem elegendő. A haza és magyarság jövője függ attól, hogy a leányoktatás terén bizonyos nagyobb szabású akcziót indítsunk meg.”37 Az 1900-as évek elejének adatait a sok kritikával illetett 1880-as évek gyakorlatával összehasonlítva az tapasztalható, hogy az állam a 80-es évek végétől kezdve valóban törekedett arra, hogy felsőbb leányiskoláit magyar nemzetiségi területeken is elhelyezze.38 A felsőbb leányiskolák esetében is előkerült a számukra megfelelő tanítónők és tanárok képzése, ugyanis ennél az iskolatípusnál is megfogalmazódott az általános kritika, 39 mely szerint a felsőbb leányiskolai képzésben is részt vevő apácák „idegensége” káros hatással lehet a magyar nemzetépítés irányára.40 A felsőbb leányiskolák ugyanis éppen a magyar nemzetépítés szempontjából meghatározó réteg, a magasabb középosztály lányainak nevelését voltak hivatva ellátni. A felsőbb leányiskolák és a polgári leányiskolák korabeli megítélése korántsem volt egységes. A már említett magyarosítás és a magyar nemzeti eszme terjesztéséhez kapcsolódva Komjáthy Béla, függetlenségi párti országgyűlési képviselő a nem-magyar nemzetiségek által fenyegetett magyar nemzet megóvása érdekében több állami polgári és felsőbb leányiskolát kívánt Magyarországon. Az állami felsőbb leányiskolák helyes elhelyezése függvényének gondolta a magyarság életképességét egy-egy vidéken, ellensúlyozandó az „idegen” felekezeti nevelést: „A leányiskola neveli a magyar anyákat és méltóztassék nekem elhinni, hogyha a felső leányiskolák dolgában helyes elhelyezést nem csinálunk, akkor kiszolgáltatunk egész vidékeket annak, hogy a magyarság ott meg fog semmisűlni. (…) nagyon helytelennek tartom, hogy a felsőbb leányiskoláknál az apáczanevelés nagyon kiterjedt és felhivom a t. kormány figyelmét arra nézve, hogy ezeknek 35
Katus, 1988. 1008. „Wlassics Gyula. 436. országos ülés. 1899. április 7.,” in Az 1896. évi november hó 23-ára hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. XXI. kötet, (Budapest, 1899), 323. 37 „Wlassics Gyula. 436. országos ülés. 1899. április 7.,” in Az 1896. évi november hó 23-ára hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. XXI. kötet, (Budapest, 1899), 323. 38 Lásd a disszertáció 4.3.3. fejezetét: „A felsőbb leányiskolák a „nemzetiségi kérdés” szemszögéből” 39 Lásd a disszertáció 4.5. fejezetét: „Tanítónőképzés” 40 „Komjáthy Béla. 554. országos ülés. 1900. március 20.,” in Az 1896. évi november hó 23-ára hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. XXVIII. kötet, (Budapest, 1900), 70. 36
az apáczáknak a nagy része idegen nemzetbeli. (…) Nekünk oda kell törekednünk, hogy abba a nőbe a magyar faj iránti szeretet erőssé tegyük, mert méltóztassék elhinni, hogyha a női nemzedéket megnyertük, akkor képesek leszünk Magyarországot biztosítani.”41 A protestáns Bizony Ákos pedig éppen a magyarosító akciókat kérte számon a kormányon, mert szerinte az túllőtt a célon. A nem-magyar nemzetiségi iskolák lehetetlen állapotára hívta fel a figyelmet, azt kérve a kormánytól, hogy segélyezze a felekezeti iskolákat is: „(…) még csak egy dolgot vagyok bátor a t. miniszter úr figyelmébe ajánlani és ez a felsőbb leányoktatás. Magyarországon mindössze 27 felsőbb leányiskola van, a melyek növendékei 4902-öt tesznek ki. Mi ez a művelt osztály leányainak seregéhez képest? Kétségtelen, hogy a művelt osztály leányai túlnyomó részben csakis elemi oktatásban részesülnek. Már pedig, a ki tudja, hogy milyen fontossággal bir a családban a feleség, az édesanya, annak tudnia kell, hogy a nemzet sorsa legalább is függ annyira a nőtől, mint a férfitól. Az én nézetem szerint, igen czélirányos és helyes lenne, ha épen ugy, mint az elemi középiskoláknál, a felsőbb leányiskoláknál is adna az állam segélyt a felekezeteknek, hogy felsőbb leányiskolákat felállithassanak és azokat tökéletesitsék.”42 Wlassics Gyula akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter beszámolója szerint 1900-ban valamennyi felsőbb leányiskolában a magyar volt a tanítás nyelve a növendékek anyanyelvére való tekintet nélkül, vagyis „a nem-magyar ajkú leánygyermekek nevelését teljesen magyar nemzeti irányban teljesítették”.43 A statisztikák szerint a magyar anyanyelűek abszolút többségben voltak (az összes 4902-ből 4331 fő), rajtuk kívül a németek száma volt számottevő (365); ők leginkább a temesvári, a pozsonyi, soproni és fiumei intézeteket látogatták.44 A vallás- és közoktatásügyi miniszter elismerte a századfordulón a felsőbb leányiskolák addig szándékosan egyoldalú elhelyezését, és különösen azoknak a magyar nemzeti szellemnek tett szolgálatait, és további, már magyar nemzetiségi területeken való felsőbb leányiskolák felállítását szorgalmazta: „A felsőbb leányiskolák száma még csekély, a nagy városok egész sora nélkülözi még ezeket az intézeteket; a mostaniak földrajzi elhelyezése is kifogásolható, jóllehet mai elhelyezésükben, főleg az államiak, a magyar nemzeti szellemnek nagy szolgálatokat tesznek. Épen ebből a szempontból az állam érdeke is megköveteli, hogy a magasabb nőnevelés czéljaira elegendő számu hazafias szellemű ily intézet álljon rendelkezésre. A már fennálló állami felsőbb leányiskolák mellett szervezett internátusok adják meg voltaképen a módot arra, hogy ezen iskolák egyuttal jól vezetett nőnevelő intézetek is legyenek. Ezidőszerint csak a budapesti, egri és fiumei intézet mellett nem lehet helyiség hiánya miatt internatust állítani.”45 A felsőbb leányiskolák 1901-es rendeleti szabályozása után kormányzati szinten ismét felmerült a leginkább magyar nemzetiségi területekre építendő újabb felsőbb leányiskolák alapításának igénye annak érdekében, hogy kialakulhasson a „művelt magyar középosztály”, melyhez elsődlegesen művelt magyar anyákra volt szükség: „(…) okvetlenül szükséges volna, hogy mielőbb és pedig nagyobb arányokban gondoskodjunk új állami felsőbb leányiskolák szervezéséről. Nagy városaink egész sora nélkülözi a felsőbb leányiskolákat, melyek e városok nagyszámú magyar intelligencziája szükségleteinek megfelelők volnának. A művelt magyar középosztály kialakulása művelt magyar anyák nélkül lehetetlen; a felsőbb leányiskolák szervezése ebből a szempontból fontos nemzeti érdek, és kivánatos is, hogy 41
„Komjáthy Béla. 554. országos ülés. 1900. március 20.,” in Az 1896. évi november hó 23-ára hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. XXVIII. kötet, (Budapest, 1900), 70. 42 „Bizony Ákos. 91. országos ülés. 1902. április 15.,” in Az 1901. évi október hó 24-ére hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. V. kötet, (Budapest, 1902), 326. 43 Magyarország közoktatásügye az 1900. évben (Budapest, 1901), 55. 44 Magyarország közoktatásügye az 1900. évben (Budapest, 1901), 55. 45 Magyarország közoktatásügye az 1901. évben (Budapest, 1902), 34.
majd fokozatosan a nagy városok méltányos igényei a helyi érdekekre s a megfelelő geografiai elhelyezésre való figyelemmel is lehetőleg kielégítést nyerjenek.”46 A felsőbb leányiskolák lehetséges szerepe a magyarországi „nemzetiségi kérdésben” a dualizmus kedvelt témája volt. Látható volt a VKM kezdeti igyekezete, mely szerint a felsőbb leányiskolákat a nem-magyar nemzetiségi területeken alapította, s csak később fordított figyelmet a magyar nemzetiségi területekre. A felsőbb leányiskolák között azonban nemcsak állami fennhatóságúak, de az egyes felekezetekhez tartozó, községi, magán vagy esetleg társulati intézmények is voltak. A római katolikus felsőbb leányiskolák megítélése a magyar nemzetépítés szempontjából például igen kedvező volt: „A már korábban megvolt egri, nyitrai és temesvári róm. kath. felsőbb leányiskolák buzgalommal teljesítették hivatásukat, s különösen a két utóbbi mindjobban bebizonyítja, hogy nemzetiséglakta vidékükön igen nagy szolgálatot tesznek a magyar nemzeti közművelődésnek. Általában pedig az összes róm. kath. felsőbb leányiskolák mindenben alkalmazkodnak a kor követelményeihez, megértik a kor szavát s alapos és megfelelő műveltséghez iparkodnak juttatni a rájuk bizott nőnemzedéket.”47 Tudható, hogy főként az iskolázás eredményeként a nem-magyar középrétegek nagy része a magyar úri középosztályhoz asszimilálódott;48 a magyar nemzetépítés számára kulcsfontosságú volt, hogy a társadalom felét alkotó, jelen esetben középosztálybeli nők is részesei legyenek ezeknek a folyamatoknak elsősorban azért, hogy majd ennek szellemében lássák el reprodukciós funkcióikat, és járuljanak hozzá az „erős magyar középosztály” felépítéséhez. A „spontán magyarosodási folyamatokat” így erősen meggyorsították a tudatos kormányzati döntések, leginkább az iskolapolitika területén.49 „Természetes szerepek” – állami érdekek Az 1883-as, 1885-ös és 1887-es rendeletek egyre hangsúlyosabban tartalmaztak a „nők természetes” hivatására vonatkozó utalásokat, és fokozatosan előtérbe került a „nemzeti” szempont hangsúlyozása is. Az 1883-as rendelet főbb céljaiban és tartalmi alapelveiben nem tért el az 1875-ös rendeletben megfogalmazottaktól. 50 Az 1885-ös rendelet azonban megszüntette a felsőbb leányiskola középiskolai jellegét.51 Külön kiemelte az 1885-ös rendelet, hogy ez a hatosztályos intézmény más oktatást nyújt, mint a fiúk középiskolái, s ez elsősorban a „női természetes hivatás” hangsúlyozásában nyilvánult meg. Már nem tartalmazta a rendelet az eddigi, nemekre vonatkozó megállapítást, mely szerint a két nemnek egyenlő szintű műveltséget kell kapniuk, de kiegészült a nemzetépítésben a nők szerepét pozícionáló kijelentéssel, mely szerint a „magasabb műveltségű, a hazát szerető s hivatásukat minden körülmény közt jól felfogni s betölteni tudó nőkké váljanak.” 52 Tantárgyi szinten53 például a magyar irodalom oktatásában54 ez azt jelentette, hogy a „magyar irodalom főbb íróinak és műveiknek olvasásán” kívül, „magyarul világosan, szabatosan, tisztán és stylaris ügyességgel tudjanak beszélni és írni”. Valamint, hogy: „Az irodalom megismertetése s a kiválóbb irodalmi termékek olvasása, fejtegetése által a növendéket be kell avatni a nemzet szellemi életébe, s ez úton is fejleszteni úgy nemzeti érzületét, mint erkölcsi érzését”.55 A felsőbb leányiskolák tartalmi és szerkezeti megvalósulását rendező következő rendelet 1887-ben született. Ekkor már külön bekezdés hívta fel a két nem különbségeiből adódó 46
Magyarország közoktatásügye az 1902. évben (Budapest, 1904), 44. Magyarország közoktatásügye az 1907. évben (Budapest, 1909), 36. 48 Katus, 1979a. 1361. 49 Hanák, 1988. 418. 50 A VKM 26386. számú rendelete az állami felsőbb leányiskolák szervezete tárgyában (Budapest, 1883) 51 A VKM 32561. számú rendelete az állami felsőbb leányiskolák szervezete tárgyában (Budapest, 1885) 52 A VKM 32561. számú rendelete az állami felsőbb leányiskolák szervezete tárgyában (Budapest, 1885), 3. 53 A tantárgyi beosztásról lásd a 18. számú táblázatot: „A felsőbb leányiskolák tanóra terve, 1885.” 54 Lásd a 6. számú mellékletet: „A magyar irodalom tantárgy az 1885-ös felsőbb leányiskolák szervezetét tárgyaló rendeletben” 55 A VKM 32561. számú rendelete az állami felsőbb leányiskolák szervezete tárgyában (Budapest, 1885), 25. 47
eltérő követelésekre és tartalmi kérdésekre: „A módszert illetőleg tekintetbe veendő a tanulók szellemi felfogásának nemükből eredő sajátlagossága s gyöngédebb testi szervezetük, melyek következtében főleg a felső osztályokba járó növendékekkel szemben, nem léphetni fel oly mérvű követelésekkel, mint minőkkel hasonló korú fiúk irányában fellépni szoktak. A tárgyak tanításánál mindig különösen kiemelendő az, a mi a nőknél már különben is nagyobb mértékben feltalálható szép- és erkölcsi érzéket táplálni s helyes irányban fejleszteni alkalmas.”56 A felsőbb leányiskolákat érintő 1887-es rendeletben az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1883-as és 1885-ös rendeletek hagyományait kívánta folytatni. Az 1887-es rendelet elsődleges célja az volt, hogy a felsőbb leányiskolákat kapcsolatba hozza a polgári leányiskolákkal;57 ennek megvalósítása érdekében a képzést két részre osztotta: a négyosztályos felsőbb leányiskola, mely megfelelt a polgári leányiskoláknak volt a másodrendű, a hatosztályos felsőbb leányiskola pedig az elsőrendű intézmény. 58 Ennek legfőbb oka az volt, hogy nagyon sok tanuló a negyedik osztály elvégzése után nem folytatta tovább tanulmányait a felsőbb leányiskolában.59 A felsőbb leányiskolákat ez a szervezet a népoktatási intézményekért felelős tanfelügyelők hatásköre alá osztotta, valamint kizárólag a középiskolai tanári vagy felsőbb leányiskolai tanítónői képesítéssel rendelkező tanárokat engedélyezett a felsőbb osztályokban, míg az alsókban polgári iskolai tanítói képesítést írt elő: „Már az 1883. évi aug hó 12-én 26.386. sz. a., továbbá az 1885. évi augustus hó 26-án 32.561. sz. a. kiadott rendeletekben meghagyta hivatali elődöm az állami felsőbb leányiskolák igazgatóinak, hogy a vezetésükre bizott iskolákban különös gondot fordítsanak arra, hogy tanárok és tanítónők a leánynövendékek nevelését tekintsék a tanítás főfeladatának és ehhez képest tartózkodjanak a növendékek elméjének puszta ismeretekkel való megterheltetésétől, definitiók gépies megtanulásától és oly tanmód alkalmazásától, mely a nevelő oktatás czéljaival és a leánynövendékek sajátlagos természetével ellenkezik. Ezért revisió alá vétette elődöm a felsőbb leányiskolák szervezetét, különösebben annak tantervét és határozottabban és minden kétséget kizáró módon körülvonalaztatta a felsőbb leányiskola által növendékeinek nyujtandó gondolatkört, kihagyván egyúttal mindazt, mi a leánynövendékekre gyakorlandó nevelő hatást és élethivatásukat illetve csak alárendelt jelentőséggel bír. E mellett azonban még azon tapasztalat is irányadó volt a tanterv és szervezet módosításánál, hogy a felsőbb leányiskolák növendékeinek tetemes része az iskolát már a IV. osztály végeztével elhagyja, ennélfogva a régi szervezet szerint befejezetlen ismeretkörrel lépett az életbe. (…) azon törekvés szolgált, hogy a hazai magasabb nőnevelés szolgálatában álló különféle iskolák, nevezetesen felsőbb leányiskolák, polgári leányiskolák és tanítónőképezdék egymással szerves kapcsolatba hozassanak és egymáshoz való viszonyuk világos kifejezést nyerjen.”60 Nemcsak a polgári leányiskolák képviselői és támogatói vélték úgy, hogy az 1887-es rendelet „degradálta” ezeket az iskolákat, de ugyanez a vélemény jelent meg a felsőbb leányiskolák kapcsán is; a máramarosszigeti és a trencséni felsőbb leányiskola például másodrendű intézménnyé alakult. Sőt, ez azt jelentette, hogy nem voltak női magyar középiskolák nemmagyar nemzetiségi területeken: „(…) Az állami felsőbb leányiskolák (…) azoknak az összes iskoláknak is érdekében, melyek csodálatos módon népiskolákká degradálódtak s ennek következtében a tanfelügyelők alá kerültek. (…) 1887-ben történt az az intézkedés, hogy az 56
A VKM 28999. számú rendelete az állami felsőbb leányiskolák szervezete tárgyában (Budapest, 1887), 4. „Nőnevelési Szemle,” Nemzeti Nőnevelés (1887/XIV): 40-45., Guta József, „Az állami felsőbb leányiskolák,” Nemzeti Nőnevelés (1887/XIV): 152-159., Sebestyén Gyula, „Magasabb fokú leányiskoláink reformja,” Nemzeti Nőnevelés (1887/XIV): 245-255. 58 A tantárgyi felosztásról lásd a 19. számú táblázatot: „A felsőbb leányiskolák tanóra terve, 1887” 59 A vallás-és közoktatásügyi m. kir. ministernek a közoktatás állapotáról szóló s az Országgyűlés elé terjesztett tizenhetedik jelentése 1887/8 (Budapest, 1888), 10. 60 A vallás-és közoktatásügyi m. kir. ministernek a közoktatás állapotáról szóló s az Országgyűlés elé terjesztett tizenhetedik jelentése 1887/8 (Budapest, 1888), 10. 57
állami felsőbb leányiskolák, melyeket mindnyájan női középiskoláknak tartunk, vagy legalább azoknak kellene tartanunk, a tanfelügyelők alá helyeztettek. (…) A tanfelügyelők alá helyezni oly iskolákat, melynek tanárai csekély kivétellel középiskolákra képesítő diplomával nyerik el igen fontos állásukat, kérdem: nem visszás s az illető tanárokra nézve nem lealacsonyító intézkedés-e ez? (…) Hogy a kormány annak idején belátta a leánynevelés nagy fontosságát társadalmi és nemzeti szempontból, kitűnik abból is, hogy a felsőbb állami leányiskolákat jobbra oly városokba helyezte, a hol különböző nemzetiségek laknak.”61 Az 1887-es évtől kezdve, ellentétben az előző évek gyakorlatával, először jelent meg a magyar nemzeti szempont részletesen a magyar irodalom első osztályos tantárgy követelményei között: „A magyar történeti olvasmányok úgy válogatandók meg, s egészítendők ki a tanító által, hogy a növendék az egész magyar történet legfőbb eseményeiről és legnevezetesebb egyéniségeiről képet szerezhessen magának.”62 Valamint, szintén ellentétben az előző évekkel, a súlypont a tananyagban minden évfolyamon a magyar irodalomra tevődött át; külföldi irodalmi alkotásokkal csak elvétve találkozhatunk, a görög és római mondák keretében, az Antigoné és a Coriolanus esetén. 63 A felsőbb leányiskolák helyzete a korabeli sajtó tükrében Az 1887-es szabályozás nem csak elégedetlenséget okozott, de ismét fokozottan ráirányította a figyelmet a felsőbb leányiskolák nem megfelelő voltára. Kifogásolták – egyebek között – az oktatás túlsúlyát a neveléssel szemben, az ebből adódó túlterheltséget és a nem egyenletes földrajzi elhelyezést.64 A társadalmi osztály alapján szervezett nőnevelésre utalt az a kritika is, mely azt hangsúlyozta, hogy a felsőbb leányiskolákat a jómódú úri családok számára létesítették, s nem érthető, miért van belőle kizárva a városi értelmiség és a polgárság.65 A vidék–város dichotómia megosztotta a hozzászólókat, volt, aki azt állította, hogy annak, aki nem a középosztályhoz tartozik, nem való a felsőbb leányiskola. Kívánalomként fogalmazódott meg a diskurzusok szintjén az egységesség elve; egyik legfőbb oka az volt – amit az 1887-es miniszteri rendelet is hangsúlyozott –, hogy a felsőbb leányiskola 4. osztálya után sok tanuló elhagyta az iskolát.66 Bár az első állami felsőbb leányiskola már 1875-ben megalakult György Aladár vezetése alatt, Sebestyénné Stetina Ilona még 1890-ben is úgy értékelte, hogy a felsőbb leányiskolák nagyon új intézménynek számítanak, kevés a növendékük, és ezért nem érezhető a hatásuk a nőnevelésben.67 Ugyanakkor ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy a felsőbb leányiskolák száma a dualizmus első évtizedeiben folyamatosan nőtt. Míg 1876-ban 1 ilyen iskola volt Magyarországon, addig 1884-ben 8, 1899-re pedig már 25. Nem csak az újszerűség, de a magasabb körökben uralkodó alacsony társadalmi megbecsültség sem kedvezett a felsőbb leányiskolák megítélésének.68 Az 1887-es szabályozást követően az állami felsőbb leányiskolai igazgatók egy memorandum formájában adtak hangot elégedetlenségüknek és kritikájuknak. 69 Hangsúlyozták, hogy az 1885-ös rendelet, mely megfosztotta a felsőbb leányiskolákat 61
„Benedek Elek. 419. országos ülés. 1890. november 28.,” in Az 1887. évi szeptember hó 26-ára hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. XX. kötet, (Budapest, 1890), 202. 62 A VKM 28999. számú rendelete az állami felsőbb leányiskolák szervezete tárgyában (Budapest, 1887), 26. 63 Lásd a 7. számú mellékletet: „A magyar irodalom tantárgy az 1887-es felsőbb leányiskolák szervezetét tárgyaló rendeletben” 64 Guta József, „Válasz ’A felvidéki állami felsőbb leányiskolák c. cikkre,’” Nemzeti Nőnevelés (1887/XIV): 132-134., Thuránszky Irén, „A felsőbb leányiskolák szervezetének módosításáról,” Nemzeti Nőnevelés (1887/XIV): 97-104., 145-151., Manyák Alajos, „A felvidéki állami felsőbb leányiskolák,” Nemzeti Nőnevelés (1887/XIV): 85-90., Guta József, „Az állami felsőbb leányiskolák,” Nemzeti Nőnevelés (1887/XIV): 152-159. 65 Manyák Alajos, „A felvidéki állami felsőbb leányiskolák,” Nemzeti Nőnevelés (1887/XIV): 85-90. 66 Sebestyén Gyula, „Magasabb fokú leányiskoláink reformja,” Nemzeti Nőnevelés (1887/XIV): 245-255. 67 Sebestyénné Stetina Ilona, „A lányok hivatásszerű képzése,” Nemzeti Nőnevelés (1890/XVII): 453-459. 68 Thuránszky Irén, „A túlterhelés a felsőbb leányiskolában,” Nemzeti Nőnevelés (1890/XVII): 105-112. 69 Müller, 2000a. 154-155.
középfokú jellegüktől és népoktatási intézménnyé „degradálta őket”, téves irányt követett, hiszen a felsőbb leányiskola középiskola és nem népiskola, mert a közép- és felsőosztály gyermekei látogatják ezeket az intézményeket.70 Ezen kívül hangsúlyozták azt is, hogy nyugodtan lehet a felsőbb leányiskola középiskola, hiszen a fiúk középiskoláinak sem az az elsődleges szerepe, hogy egyetemre készítsenek fel, hanem hogy általános műveltséget adjanak. A memorandum aláíróinak félelme jogos volt, hiszen számos polgári leányiskola használta ki az 1887-es szabályozást, és szerezte meg a felsőbb leányiskolai címet.71 A felsőbb leányiskola középiskolai jellegét ellenzők pedig ezekre válaszként azzal érveltek, hogy ismét középiskolaként működne a felsőbb leányiskola, akkor nem tudna megfelelni „eredeti” rendeltetésének, és fölösleges akkor, amikor a nők nem mehettek egyetemre.72 Sőt, hangsúlyozták, hogy a középiskola egy olyan kategória, mely a leánynevelésre egyáltalán nem alkalmazható, mert csak megbontaná a középiskola egységét; 73 megoldásként a „nőnevelési intézetek” önálló kategóriáját javasolták. 74 Az egységes nőnevelés szükségességét szintén a nők egységes „természetes” hivatásával magyarázták: 75 „S midőn ily módon ezen iskolák egymáshoz való nagy közelségét tapasztaljuk, szinte csodálkozva kiáltunk fel, hogy miért nem indult meg tanügyi egünkön most tornyosuló, az iskolák egyesítésére vonatkozó reformmozgalom először e téren. De hát miért kellett Európának Amerikát felfedeznie, mikor oly közel fekszik hozzánk Ázsia? Azért, mert fiuoktatásunk csak úgy megelőzi nőnevelésünket, mint Európa Ázsiát.”76 Jól nyomon követhető a korabeli „primitív–fejlett” dichotómiára épülő világnézet, melynek tekintetében a korabeli magyar nemzetépítő törekvésekben folyamatosan hangsúlyozott,77 a „Nyugathoz”, a „fejlettséghez” tartozni kívánó Magyarországon a megfogalmazott kritika szerint a nőnevelés abban a helyzetben volt, mint „Ázsia” „Európához” képest.78 A lányok középfokú oktatását középpontba helyező vitában a harmadik „tábor” képviselői azt hangsúlyozták, ellentétben a felsőbb leányiskolákat általánosságban ellenző, valamint a felsőbb leányiskolákat középiskolákká átalakítani kívánó véleményekkel, hogy teljesen új középiskolákat kell felállítani a lányok számára. A leánygimnáziumért indult mozgalom kapcsán ismét csak rengeteg kritika érte a polgári és felsőbb leányiskolákat, leginkább „tűrhetetlen állapotuk” miatt szorgalmazva reformukat.79 Ezekben az években egyre inkább didaktikai és neveléselméleti szempontok is a figyelem középpontjába kerültek a korabeli sajtóban.80 Tovább folytatódott a vita a férfi és a női műveltség közötti különbségről vagy azonosságról például De Gerando Antonina azon írása 70
„A felsőbb leányiskolák reformja,” Nemzeti Nőnevelés (1891/XVIII): 24-38. Müller, 2000a. 153. 72 Lázárné Kasztner Janka, „Még egy szó a leányok hivatásszerű képzéséhez,” Nemzeti Nőnevelés (1891/XVIII): 1-6. 73 Szuppán Vilmos, „A felsőbb leányiskolai igazgatók memoranduma,” Nemzeti Nőnevelés (1891/XVIII): 5064., Pásthy Károly, „A polgári és felsőbb leányiskolák reformja,” Nemzeti Nőnevelés (1891/XVIII): 97-103. 74 Szuppán Vilmos, „Észrevételek a visszhangra,” Nemzeti Nőnevelés (1891/XVIII): 142-145. 75 Galauner Lujza, „Egységes középfokú leányiskola,” Magyar Paedagogia (1894): 169-173. 76 Galauner Lujza, „Egységes középfokú leányiskola,” Magyar Paedagogia (1894): 172. 77 Kereszty, 2006. 78 Szintén ez az érvelési módszer jelent meg a gödöllői művésztelep egyik tagjának, Undi Mariskának az írásában is, aki több reformruhát is tervezett a nők számára a századfordulón. Undi Mariska, „Szépségkeresés, művészi öltözködés,” Népművelés (1911/XIII): 131-139., 179-186. Lásd részletesen: Kereszty, 2006. 79 Sebestyén Gyula, „Felsőbb leányiskolai törvény,” Nemzeti Nőnevelés (1898/XXV): 194-199. 80 Például: Donner Lajos, „A gondolkozó erő fejlesztésének egyik föltételéről a leányiskolákban,” Nemzeti Nőnevelés (1889/XVI): 145-154., Péterfy Sándor, „Leányiskolai nevelési rendszerünk hibáiról II.,” Nemzeti Nőnevelés (1886/XIII): 389-397., Péterfy Sándor, „Az új iskola régi hibái,” Nemzeti Nőnevelés (1886/XIII): 4953. Felméri Lajos, „Leányaink liberális neveltsége,” Nemzeti Nőnevelés (1891/XVIII): 157-165., De Gerando Antonina, „A felsőbb leányiskolák tanítási rendszeréről,” Nemzeti Nőnevelés (1887/XIV): 53-59. 71
kapcsán, mely a reáltudományok jogossága mellett érvelt a nőnevelés terén.81 A felsőbb leányiskola kritikájaként fogalmazta meg többek között De Gerando Antonina, hogy a korabeli nőnevelés az egyszerű elemi oktatáson alig emelkedik feljebb, mely szint nem elég; 82 főleg a városi nőknek nem.83 De Gerando Antonina úgy látta, hogy a magasabb nőnevelés akkor lesz megfelelő színvonalú a korabeli Magyarországon, ha férfiak és nők azonos műveltségi szinttel rendelkeznek, mert ez teremti meg a két nem egységét, mely a társadalmi léthez elengedhetetlen. Mindehhez a tananyagot tekintve ugyanazt kívánta tanítani mind a fiú-, mind pedig a lányiskolákban, csak a módszerekben gondolta az eltérést, mely az eltérő női természetből következett.84 Kifogásolták a diskurzusokban azt is, hogy túlságosan a fiúiskolák szerint folyik a tanítás a felsőbb leányiskolákban, és kizárólagosan az idegen német mintát utánozzák;85 holott például a Torinóban megvalósuló történelemoktatás, melyben hangsúlyosan a „nő” szerepén van a hangsúly, a „nő” szempontjából fogalmazódik meg a történelem, alkalmasabb modell lehet a magyarországi nőnevelés számára. 86 Mindezeken túllépve azonban De Gerando Antonina deklarálta, hogy a művelt polgári osztály, és ezen belül is a művelt polgári nők elengedhetetlen részei a magyar nemzetnek és a nemzeti közoktatásnak.87 A fegyelmező internátus Az iskola mint fegyelmező intézmény által használt egyik technika, az elzárás megvalósulása az internátus, mely Foucault szerint nem a leggyakoribb, de a legtökéletesebb nevelési rendszer.88 A dualizmus korában általános volt az a törekvés, hogy a magyarországi felsőbb leányiskolák mellett internátusokat is szervezzenek, melyek „adják meg voltaképen a módot arra, hogy ezen iskolák egyúttal jól vezetett nőnevelő intézetek is legyenek”. Az 1900/1901-es tanévben például a 26 fennálló felsőbb leányiskolából csak három, a budapesti, az egri és a fiumei nem rendelkezett internátussal, de azok is kizárólag csak a helyhiány miatt.89 Csakúgy mint a századforduló előtt, az utána következő években is nagy hangsúlyt helyezett az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter a felsőbb leányiskolák és az internátus kapcsolatára azért, hogy a magyar nemzetépítés szempontjából a lehető leghatékonyabban valósuljon meg a megfelelő nevelés a felsőbb leányiskolákban. Az internátus mindezek mellett ugyanakkor a vidéken élő családok leánygyermekeinek számára egy jelentős intézmény volt, hiszen lehetővé tette a gyakran a lakhelytől távol eső felsőbb leányiskolák látogatását. Az internátusokban például megvalósítható volt az, hogy a növendékek „helyben” gyakorolhatták a háztartástant: „Ezt az általános keresettséget megmagyarázza az a körülmény, hogy ezen iskolák, főleg a hol internátusokkal is egybe vannak kapcsolva, az iskolai és a családi oktatást és nevelést együttesen szolgálják, azt kiegészítik, megnemesítik s
81
De Gerando Antonina, „A felsőbb leányiskolák tanítási rendszeréről,” Nemzeti Nőnevelés (1887/XIV): 53-59., Sretzvizer Lajos, „A nőnevelés piperéje ellen,” Nemzeti Nőnevelés (1890/XVII): 231-236. 82 Ugyancsak ez jelent meg: „György Aladár hozzászólása,” Nemzeti Nőnevelés (1890/XVII): 389-394. 83 De Gerando Antonina, „Női középoktatás. Kérvény az országgyűlés képviselőházához,” Nemzeti Nőnevelés (1888/XV): 429-442. 84 De Gerando Antonina, „A felsőbb leányiskolák tanítási rendszeréről,” Nemzeti Nőnevelés (1887/XIV): 53-59., De Gerando Antonina, „Női középoktatás. Kérvény az országgyűlés képviselőházához,” Nemzeti Nőnevelés (1888/XV): 429-442. 85 Lázárné Kasztner Janka, „Még egy szó a leányok hivatásszerű képzéséhez,” Nemzeti Nőnevelés (1891/XVIII): 1-6. 86 De Gerando Antonina, „Női középoktatás. Kérvény az országgyűlés képviselőházához,” Nemzeti Nőnevelés (1888/XV): 429-442. 87 De Gerando Antonina, „Női középoktatás. Kérvény az országgyűlés képviselőházához,” Nemzeti Nőnevelés (1888/XV): 429-442. 88 Foucault, 1990. 193. 89 Magyarország közoktatásügye az 1901. évben (Budapest, 1902), 34.
ekkép a müvelt családok leányainak magasabb irányú nevelését biztosítják s müvelt nőket, családanyákat nevelnek.”90 Az internátus fontosságát a bejáró és a bentlakó növendékek teljesítménye közötti különbségekkel mérték a budapesti felsőbb leányiskola esetében: „Az áll. felsőbb leányiskoláknál a közel multban életbeléptetett új tanterv, a melyben a középiskolai jelleg domborul ki, az eddigi tapasztalati adatok szerint egészben megvalósítható ugyan, de tekintettel arra, hogy a tanítás gerinczét a magyar irodalomtörténet és az idegen nyelvtanítás képezik, a helyi viszonyok szerint a kivitelben nehézségekkel küzd s szerint a mint a tanulóanyag járatos a német nyelvben vagy tisztán magyar ajkú. Legnagyobb a nehézség különösen a bejáró növendékeknél, a kik az internátusi bennlakó növendékek gyakorlati idegennyelvű társalgási óráin nem vesznek részt.”91 Az internátus intézményének a magyar nemzetépítésben betöltött lehetséges szerepe és fontossága hangsúlyozása a dualizmus évei alatt folyamatosan nőtt. Az 1910-es évekre már „sürgős” kívánalomként jelentkezett, hogy a „színmagyar” területeken levő felsőbb leányiskolák egészítsenek ki internátusokkal, melyek kedvezményes áraikkal alkalmasak lesznek arra, hogy a nem-magyar nemzetiségi vidékekről is odacsalogassanak növendékeket, akik majd eredményesebben hozzájárulhatnak a magyar nemzeti szellemnek a terjesztéséhez a zártabb struktúrájú nemzetiségek esetében: „A nemzeti művelődés színvonalának emelésére sürgősen szükséges volna a színmagyar vidékeken levő felsőbb leányiskolák mellett mindenütt internátust felállítani, még pedig úgy, hogy minél nagyobb számú tanulót fogadhasson be s egyszersmind lehetővé tenni, hogy ezekbe az internátusokba a messzebb fekvő nemzetiségi vidékekről is kedvet kapjanak a szülők gyermekeik beadására. (…) Felesleges hangsúlyoznom, hogy az ilyen magyar vidékeken fennálló iskolákban tanuló idegen anyanyelvü leányok mennyire hozzájárulhatnának a hazafias érzés terjesztéséhez azokban a rétegekben, a melyeket különösen oly nehéz a magyar művelődésnek megnyerni.”92 Kettős volt tehát az internátus szerepe a dualizmus kori magyarországi leánynevelésben. Egyrészt lehetővé tette, hogy az általában városokban található felsőbb leányiskolákat az ezektől távol lakó lányok is látogassák. Másrészt az internátussal egybekötött felsőbb leányiskolákban valósulhatott meg leghatékonyabban és leginkább sokoldalúbban a „magyar anyák” képzése. Melyik leány-középiskola? Az 1885-ös miniszteri rendelet után, mely megszüntette a felsőbb leányiskolák középfokú intézményi jogát, az 1890-es években fokozottabban megjelent az igény a leány-középiskolák létesítésére. A századfordulón a folyamatos kritikákra és ellenvetésekre reagálva, és annak hatására, hogy 1896-ban megnyílt az első magyarországi leánygimnázium az ONE szervezésében, Wlassics Gyula akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter ismét középiskolaként kívánt rendelkezni a felsőbb leányiskolákról: „Az első az, hogy a felsőbb leányiskoláknak – tehát nem a polgári leányiskolákról szólok, ezt nem kell gyökeres reformnak alávetni, – hanem a felsőb leányiskolákról, hogy ennek karaktere középiskolai legyen. Egységes tanfolyam lesz minden elágazás, minden bifukárczió nélkűl; czélja az általános műveltség megszerzése, különbözik úgy a leányiskolától, mint az úgynevezett leánygimnáziumtól. A fősúlyt a tantervben a nemzeti tartalomra, az irodalomra és történetre helyezem, továbbá a német és franczia nyelv elsajátítsára. A német nyelv már az első osztályban, a franczia a másodikban kezdődnék, természetesen itt is csak azon módszerrel a melyet az előbb voltam bátor kifejteni. A gimnáziumi irányú leányoktatásra nézve ma is ragaszkodom ahhoz az elvhez, a melyet a ház előtt már kifejtettem, hogy nem tartom 90
Magyarország közoktatásügye az 1904. évben (Budapest, 1906), 45. Magyarország közoktatásügye az 1905. évben (Budapest, 1906), 35. 92 Magyarország közoktatásügye az 1909. évben (Budapest, 1910), 17. 91
szükségesnek, hogy az állam ma még leánygimnáziumot állítson fel, (Helyeslés.) hanem igenis, segélyezek egy leánygimnáziumot, és ennek következtében annak fennállása biztosítva van, továbbá két vagy három helyen továbbképző tanfolyamokkal módot adok arra, hogy a felsőbb leányiskolák növendékei gimnáziumi oktatásban is részesüljenek.”93 Wlassics továbbra is „nemzeti és közművelődési szempontból fontos” intézetekként tartotta számon a felsőbb leányiskolákat, és éppen ezért az 1901-es rendeletet továbbfejlesztésük céljából alkotta meg, mely „számol a nőktől megkívánható általános műveltségre nézve tapasztalható modern felfogással.”94 Az 1901-es rendelet95 tehát megszüntette a két tagozatra való felosztást, és hangsúlyozta az azt megelőző rendeletekből adódó nehézségeket, vagyis, hogy a felsőbb leányiskola „az akkori szükségleteknek ugyan teljesen megfelelt, de állandóan érezhetőek voltak azon hiányai, melyek épen az emlitett szerves kapcsolatból származtak”.96 A rendeletnek két hangsúlyos pontja volt: újra középiskolaként rendelkezett a felsőbb leányiskolákról, és „nagyobb érvényt szerez a nemzeti szempontoknak”. A hatosztályos felsőbb leányiskola célja az volt, hogy „a fiú-középiskola módjára a művelt osztály leánygyermekeinek befejezett, alapos műveltséget ad,”97 és ismét meghatározó érv volt minden tantárgynál a „nő természetes hivatására” való hivatkozás:98 „(…) a serdülő lánynak állandóan szeme előtt lebegjen természetes és igazi hivatása; kivánatos az is, hogy az iskola lehetőleg mennél többet foglalkozzék a nőknek ezen fontos feladatukra való előkészítésével.”99 A felsőbb leányiskolákat támogatta továbbra is az állam mint a középfokú leánynevelés most már rendeletileg is legitimnek nyilvánított intézményeit; ugyanakkor Wlassics leszögezte, hogy a kormányzat támogatja az ONE leánygimnáziumát is és a felsőbb leányiskolák fölé emelt leánygimnáziumi tanfolyamokat, de nem szándékozik leánygimnáziumokat létesíteni. A „külföld” megelőzéséhez tehát a felsőbb leányiskolákra alapított leánygimnáziumi tanfolyamokat gondolta a leghatékonyabbnak: „A budapesti állami felsőbb leányiskolában már ez előtt négy évvel megindult gymnasiumi irányu tanítás sikere az elmult 1900/1901-iki tanév végével volt megállapítható, a midőn – ez alkalommal először – a felsőbb leányiskola V. és VI. osztályában és a két továbbképző tanfolyamban gymnasiumi irányban kiképzett leányok a budapesti V. ker. állami főgymnasiumban a legjobb eredménynyel tettek érettségi vizsgálatot. Ezzel az intézkedéssel megelőztük a külföldet, a hol csak most kezd érvényesülni az a felfogás, hogy a leányok gymansiumi kiképzése legmegfelelőbben a felsőbb leányiskola keretébe való beillesztéssel oldható meg.”100 Az állami felsőbb leányiskolákra épített leánygimnáziumi tanfolyamokra alapozott leányközépoktatás alkalmasságát támasztotta alá a vallás- és közoktatásügyi miniszternek a közoktatás állapotáról szóló 1902-es miniszteri jelentése is. A felhasznált statisztikákkal azt kívánta nyomatékosítani, hogy a lányok érettségi vizsgálatára való előkészítése a nélkül is megtörténhet, hogy a felsőbb leányiskolák tartalmában és szervezetében érdemben változtatnának.101 Az 1901-es rendelet értelmében tehát a felsőbb leányiskolák voltak a 93
„Wlassics Gyula. 660. országos ülés. 1901. február 14.,” in Az 1896. évi november hó 23-ára hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. XXXIII. kötet, (Budapest, 1901), 230-231. 94 Magyarország közoktatásügye az 1901. évben (Budapest, 1902), 35. 95 „A VKM 1901. évi 40295. számú rendelete a felsőbb leányiskolák új tanterve tárgyában,” in Hivatalos Közlöny (1901/XV): 311-314. 96 „A VKM 1901. évi 40295. számú rendelete a felsőbb leányiskolák új tanterve tárgyában,” in Hivatalos Közlöny (1901/XV): 311. 97 „A VKM 1901. évi 40295. számú rendelete a felsőbb leányiskolák új tanterve tárgyában,” in Hivatalos Közlöny (1901/XV): 312. 98 A tantárgyi felosztásról lásd a 20. számú táblázatot: „A felsőbb leányiskolák tanóra terve, 1901.” 99 Magyarország közoktatásügye az 1901. évben (Budapest, 1902), 36. 100 Magyarország közoktatásügye az 1901. évben (Budapest, 1902), 36. 101 Magyarország közoktatásügye az 1902. évben (Budapest, 1904)
magyarországi középfokú leányoktatás alapintézményei; a leánygimnáziumi tanfolyamok egyfajta szükségletként jelentkeztek, de megvalósításuk nem befolyásolta a felsőbb leányiskolák szervezetét: „A budapesti állami felsőbb leányiskolában az 1897/98. tanévben kisérletképen megindult a gymnasiumi irányú tanítás sikere az 1900/1. és 1901/2. tanévek végével volt megállapítható; a midőn az ily irányban kiképzett növendékek az V. ker. állami főgymnázium tanulói közé beosztva, jó sikerrel tettek érettségi vizsgálatot. Az 1900/1. tanév végén 18 leány jelentkezett érettségi vizsgálatra, 3 jelesnek, 11 jól érettnek, 3 érettnek és 1 nem érettnek találtatott. Az 1901/2. tanévi érettségi vizsgálatra jelentkezett 7 tanuló, közülök 2 jelesnek és 5 jólérettnek találtatott. Ez eredmények gyakorlatilag is igazolták, hogy a felsőbb leányiskola tulajdonképeni jellegének megbolygatása nélkül a latin nyelvnek csupán a felső V. és VI. osztályokban való fakultativ tanítása és két továbbképző osztály hozzácsatolása által az arra tehetséggel és hajlammal biró növendékeknek alkalom és mód nyujtható arra, hogy ismereteiket a főgymnasiumi tanítás czéljaihoz mérten kiegészítsék és érettségi vizsgálatot tehessenek.”102 A társadalmilag szükséges leánygimnáziumi tanfolyamok mellett a kormányzat leginkább a felsőbb leányiskolákra épített továbbképző tanfolyamokat tartotta fontosnak és továbbfejlesztendőnek. A továbbképző tanfolyamok – például a budapesti állami felsőbb leányiskolában – azt a kívánatos utat folytatták, melyet a felsőbb leányiskolák elkezdtek, vagyis a lányokat „természetes” hivatásaiknak megfelelően, elsősorban a családi szférában betöltendő szerepekre készítették fel. Az 1910-es években ugyanis már nem lehetett figyelmen kívül hagyni az ipari és gazdasági változások eredményeképpen megváltozott középosztálybeli nők helyzetét, sem az egyre erősödő magyarországi nőmozgalom követeléseit. Ezeknek az orvoslására alkotta meg a kormány a felsőbb leányiskolákra alapított leánygimnáziumi és továbbképző tanfolyamokat: „Hogy különben erre az intézményre szükség van, az bizonyításra nem szorul, mert a felsőbb leányiskola hat osztályát elvégzett leánygyermekeknek képzettsége fokánál és koránál fogva is még van mit keresnie az iskolában, ha helyzete lehetővé teszi. Bizonyos, hogy a továbbképző tanfolyam két osztálya teljesen eljuttatja a serdülő leánygyermeket a nemzeti műveltségnek arra a fokára, a melyre szüksége van, hogy magasztos hivatásának mint művelt, jó magyar nő, jó feleség és jó anya a magyar társadalomban megfelelhessen. Már pedig a felsőbb leányiskolának, mint nem szakiskolának, ez a valódi czélja és feladata. Ebben nemcsak megakadályozni nem szabad, hanem czéljában minden megfelelő eszközzel támogatni kell, hogy ne lepjék el a hivatlanok sem a tanítónőképzőket, sem a leánygimnáziumokat, csak azért, mert szüleik még iskolába akarják őket járatni, de nincs hová.”103 „Gyakorlati” vagy „általános”? Bár a kormányzat 1901-ben ismét rendeleti szinten módosította a felsőbb leányiskolák szerkezetét és tartalmát, a tényleges rendelkezése a rendeletnek elsősorban az ismételten középiskolai fokozat megítélése volt a felsőbb leányiskolák számára. Továbbra sem történt azonban rendelkezés a „gyakorlati” jelleg előmozdítására, mely a sajtóban megfogalmazott folyamatos kritikák tárgya volt: „A mi a felsőbb leányiskolákat illeti, ezek tantervét, ugy tudom, 1905-ben nézték át. Azonban a mint nem feleltek meg czéljuknak akkor, ugy ma sem felelnek meg. Ezt én igy luxusintézménynek tartom. (…) Luxusintézmény pedig azért, mert nem képez egy befejezett egészet, nem képesít semmire sem, pedig nálunk erre nagyon nagy suly volna fektetendő, mert szegények vagyunk, tehát nekünk a gyakorlatot kell szem előtt tartanunk. Nekünk demokratikus irányban kell haladnunk; a felsőbb leányiskola pedig a demokratizmus elveivel épenséggel nem egyeztethető össze. Ezt tehát oly módon szeretném reformáltatni, hogy a felsőbb leányiskola szintén bevégzett egészet alkosson és bizonyos 102 103
Magyarország közoktatásügye az 1902. évben (Budapest, 1904), 45. Magyarország közoktatásügye az 1907. évben (Budapest, 1909), 37.
képesítést nyujtson, pl. mondjuk ki, hogy a nevelőnői állásra. Ez által megszabadulnánk a német frajláktól és zongoramesterektől, (…) a kik ugyan nem nagyon rosszak, sok tekintetben nagyon is megfelelnek, hanem nekünk azért még sem volna reájuk szükségünk.”104 A felsőbb leányiskolák „gyakorlati” irányultságát kívánta reformálni Vizy Ferencz, aki bár pozitívnak minősítette azt, hogy 1893-ban a budapesti felsőbb leányiskolánál kétéves továbbképző tanfolyam nyílt az általános műveltség további fejlesztése céljából, hogy a felsőbb leányiskolák mellé leánygimnáziumi tanfolyamok szerveztettek, vagy akár, hogy 1905-ben a I. osztályt végzettek számára főzőtanfolyam nyílt; a szerkezetükre és tartalmukra vonatkozó változtatásokat elégtelennek ítélte. Egy megoldásként vetődött fel, hogy a felsőbb leányiskolák szakképzettséget is nyújtanának a növendékeknek, mely másfelől a nem-magyar nemzetiségek körében volt hivatott a felsőbb leányiskolák iránti keresletet növelni.105 Vizy elsősorban a nőnevelés kettős céljával érvelt, mely szerint a családi szférában betöltendő feladatokra kell előkészíteni a lányokat, valamint a kenyérkeresetre is. Utóbbit rendkívül fontosnak tekintette utalva a számos egyedül élő, vagy önmagát eltartani kénytelen nő helyzetére: „A mi a nőnevelést illeti, erre nézve már elmondottam a véleményemet. Most csak annyit emlitek meg, hogy valamint mindenütt az egész világon, ugy nálunk is a nőnevelésnek két czélja van: a nőnek kenyérkeresetet nyujtani és őt a házi feladatokra előkészíteni. Férjhez menni? Azt hiszem, nagyon szivesen mennének férjhez, ha erre az alkalom nem volna jelenleg nagyon kevés.”106 A folyamatos kritikák ellenére a vallás- és közoktatásügyi miniszter továbbra sem kívánta megreformálni a felsőbb leányiskolákat, sőt, ellenállva minden kísérletnek, azokat tekintette az „egészséges” nőnevelés alappilléreinek: „Ez az intézmény, a mely nem nyilvános pályákra készít elő, s melynél nem kell tartanunk az egészségtelen túltermeléstől, első sorban megérdemli érdeklődésünket és meleg pártolásunkat, mert az egészséges nőnevelés a nemzet jövendő nagyságának egyik alapkövét képezi.”107 A nemek „természetes” hivatására utalva a magasabb nőnevelést a VKM továbbra sem tartotta megfelelőnek. A „gyengébb női nem” szellemi és fizikai megerőltetését és túlterhelését a magyar nemzetépítés érdekeivel ellentétesnek definiálták: „Az 1901. évben életbeléptetett tanterv készítésénél az lebegett szem előtt, hogy a hat évfolyamú felsőbb leányiskola középfokú általános műveltséget nyujtson növendékeinek (…) Az egészséges, testileg teljesen kifejlődött jövendőbeli anyák szem előtt tartásával, a jövő magyar nemzedék érdekében a nők szellemi megerőltetése minden körülmények között ellenkezik a magasabb nőnevelés fogalmával s így általában meg kellett elégedni mérsékeltebb eredménynyel is.”108 A felsőbb leányiskolák elégtelen és a gyakorlati élet szükségleteit figyelmen kívül hagyó gyakorlata az 1910-es években egyre többször fogalmazódott meg kritikaként nemcsak a sajtó hasábjain, de a VKM közleményeiben is. A felsőbb leányiskolai értekezleten például felmerült, hogy nem elég a hat osztály, mert „ma már nem elégíti ki teljesen mindazon művelődési követelményt, a melylyel a társadalom és az élet szükségletei a nőkkel szemben is fellépnek.”109 Ezt a hiányosságot a már említett továbbképző osztályokkal, főző- és háztartástani tanfolyamokkal igyekeztek orvosolni.
104
„Vizy Ferencz. 86. országos ülés. 1907. január 11.,” in Az 1906. évi május hó 19-ére hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. V. kötet, (Budapest, 1907), 226. 105 „Vizy Ferencz. 329. országos ülés. 1908. május 21.,” in Az 1906. évi május hó 19-ére hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. XIX. kötet, (Budapest, 1908), 81. 106 „Vizy Ferencz. 385. országos ülés. 1908. december 4.,” in Az 1906. évi május hó 19-ére hirdetett Országgyűlés Képviselőházának Naplója. XXII. kötet, (Budapest, 1908), 124. 107 Magyarország közoktatásügye az 1905. évben (Budapest, 1906), 35. 108 Magyarország közoktatásügye az 1906. évben (Budapest, 1907), 31. 109 Magyarország közoktatásügye az 1909. évben (Budapest, 1910), 17.
Az 1910-es években, az éves jelentésben kormányzati szinten is elismerték, hogy a felsőbb leányiskolák hat osztálya nem felel meg a rendeltetésének, elsősorban azért, mert nagyon sok növendék nem folytatja tanulmányait a negyedik osztály után, de megoldást nem jelöltek ki: „A felsőbb leányiskoláknak nagyban s egészben az előző évek keretei között mozgó adatai megerősítik azt a köztudomású tényt, hogy gazdasági s ennek következtében társadalmi viszonyainknak alakulása nem kedvez a felsőbb leányiskola fejlődésének. E hat osztálylyal biró iskolafajnak az volna a rendeltetése, hogy a középosztály magasabb műveltséget nyujtó iskolája legyen; a mind nehezebbé váló megélhetés gondja azonban kapcsolatban azzal, hogy éppen a középosztálynál – s ez szolgáltatja a felsőbb leányiskolai tanulók zömét – mind kétesebbé lesz a férjhezmenetel lehetősége, azt eredményezi, hogy a szülők csak az alsó négy osztályra hagyják gyermekeiket a különben igen kedvelt felsőbb leányiskolában, a IV. osztály elvégzése után pedig a tanulóknak mind emelkedő hányadát olyan iskolába küldik, a mely kenyérkereseti pályára nevel s így a felsőbb leányiskola V. és VI. osztálya – a mint azt kiadott értesítők is fölemlítik – mindjobban elnéptelenedik. (…) Világosan kitetszik ez arányszámokból, mint nő évről-évre azoknak a száma, a kis a felsőbb leányiskolából önálló gazdasági egzisztenczia alapításával kecsegtető pályára lépnek. Egyedül a tanítónői hivatást választó növendékeknél látunk e szabály alól kivételt, ez azonban természetes következménye a tanítónők számában fennálló túltermelésnek.”110 Utaltak az éves VKM jelentésben arra is, hogy a legtöbb felsőbb leányiskola esetében a felső két osztály viszonylagos elnéptelenedésének oka az, hogy a felsőbb leányiskola „kenyéradó diplomához nem juttathatja tanulóit s ezért a IV. osztály elvégzése után gyakorlati czélokat szolgáló iskolákba viszik a szülők leányaikat.”111 A fokozatosan megnyíló leánygimnáziumi osztályok igen nagy népszerűségét a VKM is elismerte. Ezek az intézmények közkedveltek voltak a magasabb tanulmányokat folytatni kívánó lányok körében, ellentétben a háztartástani továbbképző tanfolyamokkal, amelyek iránt többkevesebb érdeklődést mutatott a társadalom: „(...) idén is meg kell állapítanom, hogy a leányoknak a gimnáziumok felé való tódulása még mindig növekedőben van. A mellett, hogy Fiume után a kolozsvári állami felsőbb leányiskolában is megnyilt a budapesti mintájára a leánygimnázium V. osztálya, a többi vidéki nagyobb városok, így Pozsony, Győr, Kassa, Beszterczebánya egyre sürgetik a leánygimnázium felállítását.”112 A helyzetet a VKM az 1916-os rendelettel kívánta megoldani, mely még mindig a változatlan tartalmú és célú, de már hét évfolyamos felsőbb leányiskolát tekintette a leányközépoktatás alapértelmezett típusának,113 és legfontosabb célja az volt, hogy egységesítse a leány-középoktatás alsó tagozatát: „Mivel a negyven éves multra visszatekintő felsőbb leányiskolák már nem feleltek meg az élet követelményeinek és felső osztályaik elnéptelenedtek s mivel a leányok mind nagyobb számmal tódultak mint magántanulók a fiúgimnáziumokba és felső kereskedelmi iskolákba, 1916-ban a felsőbb leányiskolák rendeleti úton újjászerveztettek. A hat osztályú felsőbb leányiskolák megszűntek és helyükbe a hét osztályú felsőbb leányiskola lépett. Ennek négy alsó osztálya fölé felállítható a négy évfolyamos leánygimnázium és az eredetileg három, azóta azonban szintén négy évfolyamúvá fejlesztett felső kereskedelmi leányiskola.”114 Összefoglalás A felsőbb leányiskola szervezeti és tartalmi szabályozásából, és az azt övező társadalmi és szakmai vitákból kiderül az, hogy a felsőbb leányiskolákat magyarosító szándékkal építette az 110
Magyarország közoktatásügye az 1912. évben (Budapest, 1914), 66. Magyarország közoktatásügye az 1914. évben (Budapest, 1917), 16. 112 Magyarország közoktatásügye az 1913. évben (Budapest, 1915), 15. 113 A tantárgyi felosztásról lásd a 21. számú táblázatot: „A leány-középiskolák óraterve. A felső leányiskola, 1916.” 114 Magyarország közoktatásügye az 1915-18. években (Budapest, 1924), 11. 111
akkori kormány, először kifejezetten a nem-magyar nemzetiségi területeken. Később – a fokozatos kritikák eredményeképpen – fokozatosan a magyar nemzetiségi területeken is alapított a kormány ilyen iskolákat, de hangsúlyozták, hogy mindvégig szem előtt maradt a felsőbb leányiskoláknak a nem-magyar nemzetiségi területeken betöltendő missziója. A felsőbb leányiskolák jelentőségéhez hozzájárult, hogy a felső középosztály középfokú intézményeiként keletkeztek társadalmi nyomás és összefogás eredményeként. A lányok számára létesített, népiskolai szintnél magasabb oktatási intézmények közül az állam látszólag a felsőbb leányiskolák szabályozásában vett tevékenyen részt, kifinomult ellenőrzési és fegyelmi eszközeit maximálisan kihasználta a folyamatos rendeleti szabályozások útján. A diskurzusokból jól látható az, hogy a magyar nemzetépítő politika a dualizmus korában hegemónnak tekinthető, a társadalmi nemi szerepek biológiai meghatározottságát alapvetőnek tekintő érvelési módot és nyelvezetet használta fel arra, hogy a kulturális és biológiai reprodukcióért felelős személyekről gondoskodni tudjon a felsőbb leányiskola esetében. Csakúgy, mint a heteroszexuális középosztálybeli család a szexualitásra és a társadalmi nem szerepekre vonatkozó normái, a középosztálybeli privát szféra–közszféra dichotómiája, a társadalmi nemi szerepek biológiai meghatározottságának érve is jelentős legitimáló erő volt. A magyar nemzetépítés irányának és stratégiáinak kidolgozása tehát a dualizmus első éveitől e három nyelvezet felhasználásával zajlott. Látható volt azonban, hogy egyáltalán nem egyetlen és rögzült, vagy egyvonalú, egyenletes, és homogén nemzetkonstrukcióról volt szó. A magyar nemzetépítés tartalmi, éppen aktuális, és prioritást élvező tartalmi kérdéseit meghatározták a gazdasági és ipari változások mentén zajló társadalmi változások, melyeket a magyar kormányzat sem hagyhatott figyelmen kívül, ugyanakkor deklarált célja az volt, hogy egy erős középosztályt építsen fel, melyben a nőknek elsősorban és leginkább reprodukciós feladatokat szánt. A magyar középosztálybeli nők egyre súlyosabb megélhetési problémáinak megoldására kidolgozta a VKM a felsőbb leányiskolákra épülő leánygimnáziumi tanfolyamok struktúráját, mely lehetővé a „kiváltságos” lányok érettségire való felkészítését, és – ami még fontosabb – azt, hogy a felsőbb leányiskola szerkezete és tartalma nem sérült. Vagyis, a felsőbb leányiskolák feladata a századforduló után immáron megint középiskolaként továbbra is az volt, hogy a középosztálybeli nőket a családi szférában betöltendő szerepeikre készítse fel; melynek keretében leginkább és elsősorban „magyar anyák” nevelése volt a célja.
