A BEFECSKENDEZÉSES KEZELÉS KEZDETEI MAGYARORSZÁGON BALOGH
JÁNOS
ma orvosa is sokszor találkozik a sipoly jelenségével, amely a test belsejéből a felszínre vezető k ó r o s járat. A z ókori orvosok — é r t h e t ő okokból — m é g többször észlelték ezt az elváltozást és úgy kezelték, hogy a sipolyba gyógyító h a t á s ú n a k tar tott folyadékot fecskendeztek. A sipolyt görögül syrinx-nek nevezik, t ö b b modern európai nyelvben a fecskendőt syringue-nek hívják [19]. A z ókori orvos eszköze egy m i n d k é t végén levágott vastagabb m a d á r t o l l volt, amelynek az egyik végére marha, kecske vagy birka hólyagot k ö t ö t t e k , a hólyagba töltötték a befecskendezésre szánt folyadékot, és a hólyagot nyomva végezték el a befecskendezést [19]. A z ókort követően a módszert az a n a t ó m u s o k alkalmazták anatómiai készítmények előállítására, sőt az eljárás segítségével színes p r e p a r á t u m o k a t is csináltak, ezen a téren az amszterdami Ruysch (1638—1731) professzor volt a legnevezetesebb [45]. A befecskendezéses módszert élettani kísérleteknél is szívesen a l k a l m a z t á k . Az indítékot Harvey adta meg: Exercitatio anatomica de motu cordis et sanguinis in animalibus (Frankfurt, 1628.) című művének 16. fejezetében arra a t é n y r e hívta fel a figyelmet, hogy a mérges kígyó m a r á s a azért halálos, mert a méreg a vívőereken át a verőerekbe j u t , és így a test minden tájába elkerül. K é t világhírű a n a t ó m u s , Rolfinck (1599—1673) és Jan de Wale (1604—1649) ezt a nézetet elfogadták és terjesztették, úgyhogy valószínűleg így szerzett t u d o m á s t róla Cristopher Wren, k o r á n a k ismert angol építésze és természettudósa, a Royal Society tagja. Wren 1656 végén kutyáknak a vénájába sört, valamint bort fecskendezett, és ettől a kutyák lerészegedtek. Másik kísérletében hasonló m ó d o n ó p i u m o t adagolt, ettől a kutya elaludt, vagyis ezek a szerek éppen olyan h a t á s ú n a k mutatkoztak, mintha ezeket az állatnak szájon át a d t á k volna be [53]. A z injekciózást körülbelül olyan m ó d o n végezték, m i n t ahogyan ma az ú n . vénapreparálást csináljuk. A kísérleteknél az angol tudós t á r s a s á g számos ismert nevű tudósa is jelen volt [37]. K ö z ü l ü k Boyle [7] tett említést egy, az ismeretségi k ö r é b e tartozó orvosról, aki i n t r a v é n á s á n húgyhajtót adott a betegének, é s pontosan olyan hatást kapott eredményül, mintha a gyógyszert szájon át adagolta volna. Boyle a Royal Society nevében megbízta Clarke udvari orvost a kísérletek foly tatásával, ő azonban vonakodott eredményeit a nyilvánosságra hozni. Clarke [9] kétkedése á t h a t o t t a a Társaság tagjait is, úgyhogy 1663. szeptember 16-án a Royal Society társulati ülése határozatot hozott, amely szerint: „ . . .az injekció alig alkalmas orvosi célokra". A z elkövetkező években a Danzigból érkező kedvező hírek hatására a Társaság véleménye megváltozott, és 1669-ben m á r arra bíztatják az orvosokat, hogy emberen is végezzenek injekciós kezeléseket.
Ugyanebben az i d ő b e n N é m e t o r s z á g b a n Major 1668-ban azon elgondolás alapján, hogy lázas állapotban é s a g ó n i á b a n a vér túl sűrűvé válik, é s ezért azt fel kell hígítani, a beteg ember vivőerébe folyadékot fecskendezett be. A ténykedést magát a seb orvosra bízta, aki az ő felügyelete mellett a venae sectio, azaz az érvágás helyét forró kendőkkel megcsapkodta, meleg borral és kámforszesszel bedörzsölte, majd egy hólyaggal ellátott speciális kanült vezetett be a bemetszett é r b e 1668. március 21-én. K é s ő b b Major fecskendőt [14] is készíttetett ezüstből, és az eljárásról „Prodomus Inventae a se Chirurgiae Imfusoriae' '' címen könyvet írt. Majorral csaknem egy időben a berlini Elsholz [15] hosszadalmas állatkísérletek után a választófejedelem két kato náját kezelte egy H o r c h nevű ezredsebész közreműködésével. A lábszárfekélyben szenvedő k a t o n á n a k a fekélyhez vezető vénájába 30 gr aqua Plantaginist fecskendezett be, egy másik lázas k a t o n á n a k pedig intravénásán lázcsillapítót adott, minden szövőd m é n y nélkül, teljes sikerrel. 1667-ben Clysmatica nova címmel könyvet is írt, amelyben azt ajánlotta, hogy eljárását olyan szerek adagolására használják, amelyek a szívre és a fejre hatnak. Ettmüller lipcsei professzor Dissertatio de chirurgia Infusoria (Leipzig 1668) című m u n k á j á b a n kifejti, hogy az intravénás injekciót akkor kell alkalmazni, ha el akarjuk kerülni a gyógyszer a n y a g á n a k a megváltozását a t á p c s a t o r n á b a n , ha nyelési kép telenség áll fenn, vagy felszívódási zavarokra kell s z á m í t a n i a tápcsatorna részéről, illetve szívzavarokkal á l l u n k szemben. Ettmüller tehát az első, aki igyekezett az intra vénás injekció javallatait pontosan körülhatárolni. 1668-ban Johannes Schmidt (Fabricius) Danzig v á r o s orvosa sorozatban kezelt lueszes betegeket intravénás injekciókkal [41]. ö n k í s é r l e t r ő l is tudunk ebből a k o r b ó l . Purmann, k o r á n a k híres sebésze r ü h miatt 1670-ben, 1678-ban pedig makacs lázak miatt két k a n á l aqua Cochleariaet Spiritus Theriacalisszal fecskendeztetett be m a g á n a k a könyökvénájába, állítólag teljes t h e r á p i á s sikerrel. Igaz ugyan, hogy a befecskendezés helyén sokáig gennyedő seb maradt vissza, ez azonban a bátor önkísérletezőnek nem szegte kedvét, s az eljárást epilepsziásoknál ő maga is alkalmazta [39]. Feljegyezték, hogy N é m e t o r s z á g b a n , lovag Wahrendorf udvarában a kutyák könyökvénájába csirkecsont segítségével szájjal bort fújtak be, ettől a k u t y á k leré szegedtek a vadász n é p nagy mulatságára. A z intravénás kezelés mégsem vált népszerűvé. A z eljárás fájdalmas és körülményes volt, az adagolást nem ismerték. A z első kísérletek azt látszottak bizonyítani, hogy a vénába adott anyag h a t á s a pontosan olyan, mintha szájon át kapta volna meg a beteg, később mégis e l l e n t m o n d ó tapasztalatok mutatkoztak és nem várt kellemetlen, káros h a t á s o k jelentkeztek. í g y például Pisából Fracassati mutatott rá, hogy kísérleteiben, melyekben ásványi s ó k a t fecskendezett be intravénásán, a vér megalvadása j ö t t létre az erekben. A technikai és elméleti nehézségek a nagyközönség előtt diszkreditálták az eljárást, s ezt fokozta még a végzetes kimenetelű vérátömlesztési esetek sora [36]. így az eljárás egyelőre az élettani l a b o r a t ó r i u m o k m ó d s z e r e maradt. A későbbi év tizedek során s z ó r v á n y o s a n azért ismét alkalmazásra k e r ü l t , mint therápiás eljárás. A napóleoni h á b o r ú k b a n francia katonaorvosok, Percy és Laurent tetanusznál híg, vizes ópiumoldatot adtak intravénásán. 1832-ben két s k ó t orvos, Mcintosh és Lattá [30] kolerásoknak intravénás konyhasó-infúziót adtak, ezt a módszert egyébként Dieffenbach is ajánlotta [12]. Pierce és Clarke 1642-ben a kísérleti állat bőr alatti szövetei közé ó p i u m o t raktak, majd a sebet bevarrva azt tapasztalták, hogy a kísérleti állat az ópiumtól elaludt. H a s o n l ó e r e d m é n y ű kísérleteket végzett Fontana 1785-ben. 1809-ben Magendie 1
faforgácsot jávai nyílméreggel kent be, ezt beleszúrta a kísérleti kutya testébe, és az állat mérgezés tünetei közepette elpusztult. K é s ő b b kiderült, hogy ez a nyílméreg a sztrichninnel azonos. 1825-ben Lesieur hólyaghúzó tapasszal eltávolította a bőr h á m ját, és az így keletkezett felületes sebzésre kente r á a gyógyszert. 1836-ban Lafargue a francia t u d o m á n y o s akadémia előtt ismertette a módszerét, amely szerint egy vakcinációs lancettát morfin oldatba m á r t o t t és azt beszúrta a b ő r alá. Megemlítette azt a gondolatát, hogy vajon az így adagolt morfiumnak a helyi hatás mellett nincs e általá nos hatása is. Erről az elképzeléséről többé ugyan nem nyilatkozott, azonban 1860ban újabb eljárást ajánlott. Ez abból állott, hogy egy üreges csőszerű eszközzel k i lyukasztotta a bőrt, a csőbe helyezte a p o m á d é konzisztenciájú és a gyógyszert tartal mazó golyócskát, amelyet egy arra alkalmas eszközzel a b ő r aljába tolt. Ezt az el járást nevezték inoculation hypodermique par enchevillemente-nek, magyarul cövekelésnek. M é g ugyanebben az évben von Bruns [8] a célnak megfelelő és jól kezelhető eszközt készített a cövekeléshez. Lafargue egy írásában „ s z á r a z fecskendőnek" nevezte ezt a módszert. A cövekeléssel kapcsolatban orvostörténeti szempontból talán nem felesleges meg jegyezni, hogy 1947-ben és 1948-ban szerepelt gyógyszereink k ö z ö t t egy cövekre emlékeztető a p r ó , kis rudacska, amely viaszba ágyazott penicillint tartalmazott, és baleseti sérülések alkalmával a szövetek közé helyeztük a helyi sebfertőzések elleni védekezésképpen. 1844 j ú n i u s á b a n az ír Rynd egy neuralgias nőbetegnek morfinacetátot adott egy általa szerkesztett eszközzel, amelyből a tű visszahúzása után a gyógyszeres folyadék a nehézségi e r ő hatására befolyott a b ő r aljába. M a fecskendő alatt olyan eszközt értünk, amely egy üreges hengerből és az abban m o z g ó dugattyúbál áll. Ilyen eszközö ket m á r nagyon régóta ismerünk. 1845 körül Bonnet és Velpeau savós testüregekbe, sérvtömlőbe, ízületbe j ó d o t fecskendezett. Roux, akinek az intézetében Balassa is megfordult, 1846-ban luetikus b ú b o k b a adott így j ó d o t . F e c s k e n d ő t alkalmaztak egyes szemészek is. Neuner 1827-ben hályog kezelésre fecskendőt szerkesztett, Anel 1838-ban ugyancsak fecskendőt készített a k ö n n y t ö m l ő kezelésére. 1853-ban Pravaz francia orthopaed fecskendőt csináltatott, hogy ezzel vaskloridot az aneurizmába fecskendezve, annak az üregét elzáródásra bírja. Eszköze kb. másfél gramm folyadékot befogadó üveghengerből állott, és ebben fémnyelű bőrdugattyú mozgott. A dugattyú nyelén beosztás volt, a nyélen egy csavart kellett mozgatni és az adagot evvel egy csepptől másfél cm -ig lehetett szabályozni. A fecskendőre finom üreges tűt illesztettek, amely állítólag Pravaz t a l á l m á n y a volt. 1853-ban hallgatta meg a francia akadémia a New Y o r k - i Brainard előadását, aki a mérges kígyó harapását az a n t i d ó t u m n a k a b ő r aljába t ö r t é n ő befecskendezésével gyógyította. Valleix francia orvos a perifériás idegek általa leírt, ú n . neuralgias nyomási pontjain a b ő r hámját gőzben megforrósított vaskalapáccsal eltávolította, és a hámfosztott neuralgias nyomá si pontra kente fel a gyógyszert, sikertelenül. A z edinburgi Alexander W o o d egy lon doni műszerkészítő, Ferguson fecskendőjével anyajegyeket kezelt. Ez a fecskendő üvegből készült és hegyben végződött, amelyre ráerősítették a nagyon finom trokárt, vagy üreges tűt. A z eszköz alakra hasonlít ahhoz, amivel ma a c u k r á s z o k a tortákra fújják r á a díszítő feliratot. W o o d 1853. november 28-án egy nyaki idegfonat neuralgiáj á b a n szenvedő nőnek, aki nem tudott szájon át ó p i u m o t bevenni, sherryben feloldott morfint fecskendezett be egy Ferguson fecskendővel, tökéletes e r e d m é n n y e l . Wood így ír erről: „azt gondoltam, hogy [a sherry] nem irritál és nem olyan fájdalmas mint az alkohol, és nem rozsdásít mint az ópium". Wood az eredményeit 1858-ban publikálta a 3
British Medical Journalban. W o o d mélységesen meg volt g y ő z ő d v e arról, hogy a neuralgias pontra adott gyógyszernek csak helyi hatása van. H u n t e r londoni orvos 1859-ben bebizonyította, hogy b á r h o v á is adjuk be a morfinoldatot, annak mindig általános h a t á s a van. 1860-ban Becquerel, Courty, Hérard, Béhier m á r nagyszámú morfin és atropin s z u b k u t á n befecskendezést végeztek, Bostonban pedig Ruppaner amerikai orvos terjesztette ezt a kezelési m ó d s z e r t . 1878-ban Pooley Ohioban Pravaz fecskendővel carbolsavat fecskendezett aranyeres csomókba [50]. Beigel és H ü t e r kolera eseteiben nagy m e n n y i s é g ű folyadékot fecskendeztek be a b ő r aljába, így kísérel vén meg a súlyos betegség gyógyítását. A befecskendezéses m ó d s z e r olyan mértékben terjedt, hogy az irodalomban szövődmények jelentkezését is k e z d t é k közölni. A szub kután injekció kifejezés E u l e n b u r g t ó l származik az 1860-as évek elejéről [12, 16.]. A tárgyalt időszakban a következő főbb fecskendő típusok váltak ismertté: /. Ferguson-féle. C s ú c s b a n végződő, beosztás nélküli üveg cylinder, amelyre élesre köszörült hegyű vastag t ű t lehetett illeszteni. Hasonlót szerkesztett egy Travoy nevű műszerész is. 2. Pravaz fecskendő. K b . 2 m l ű r t a r t a l m ú bőrdugattyús, a fémnyélen szabályozó csavarral ellátott eszköz, amelyre üreges tű illeszthető. 3. Behier fecskendő. A nyélre erősített csavar a henger t a r t a l m á n a k Vis részét ürítette ki egy fordulatával. T r o i k á r t használtak hozzá. 4. Charriere fecskendő. Ugyanaz mint a Pravaz, csak ennél a t ű t fel kellett csavarni. 5. Luer fecskendő — főleg N é m e t o r s z á g b a n (kb. 1 ml). 6. Leiter bécsi műszerész fecskendője. A d u g a t t y ú nyele durit gumibői készült [31]. 7. A n g l i á b a n Hunter, Coxeter, Joung készítettek a Pravazéhoz h a s o n l ó fecskendőket. 8. Rynd (ír) nagyon k o m p l i k á l t , célszerűtlen, nem d u g a t t y ú s rendszerű eszköze. A folyadéknak a saját súlyánál fogva kellett volna kifolynia, amint a fecskendővel egybeépített rugós t ű visszaugrása ezt lehetővé tette. 9. Bourgignon-féle fecskendő. D u g a t t y ú nélküli, egybeépített tűvel m ű k ö d ö t t . 10. Anel-féle szemészeti fecskendő (1838). 11. Neuner-féle szemészeti fecskendő (1827 k ö r ü l ) . 12. Nagyobb folyadék mennyiségekhez Sudmann-féle, két hengeres fecskendő. 13. N a g y m é r e t ű volt a Beigel- és Hüter-féle dugattyús fecskendő, amellyel choleras betegeket kezeltek. (Lieberich ajánlotta a Párizsból beszerezhető platina és irídium tűket, amelyek d r á g á k , de izzítással j ó l tisztíthatók, nem deformálódtak.) 14. Axel fecskendő. Eredetileg a k ö n n y t ö m l ő kezeléséhez; a gyakorlatban nem vált be. 15. Mathieu-féle seringue décimale hypodermique, amely 4 m l űrtartalmú volt, é s 0,1 m l - n y i mennyiség is a d h a t ó volt vele.
* H a z á n k b a n a X I X . század második felében kezdődött el a befecskendzéssel t ö r t é n ő kezelés módszerének alkalmazása. 1860-ban Balassa n y á r i szabadsága alatt Párizsban Luer n é m e t származású orvosi műszerész k i r a k a t á b a n megpillantván egy Pravaz-féle fecskendőt, megvásárolta azt. H a z a t é r t e u t á n klinikáján használták az eszközt, sőt m á r Pesten is készíteni kezdték, a B a r á t o k Terén, Fischer P é t e r sebészi eszköz és kötszer készítőnél. Balassa t a n í t v á n y a , T ó t h Nepomuk J á n o s m ű t ő , egyetemi tanársegéd [25], 1861-ben megjelent cikkében,
amelyben az arczsába gyógyításával foglalkozik, azt írja, hogy „a legújabb időben víz vagy híg borszeszben felolvasztott bódító szerek vonatai (extraktumai) és az alkaloidák nak bőralatti alkalmazása vétetett igénybe, amely célra Pravaz egy fecskendőszerü készületet ajánlott". A z új módszer iránti magyarországi érdeklődést jól mutatja az a cikk-ismertetés, amelyet Duka Tivadar munkájáról közölt az Orvosi Hetilap. Duka, G ö r g e y egykori segédtisztje, akkor m i n t az angol gyarmati hadsereg katonaorvosa, a Gangesz partján, Monghryban m ű k ö d ö t t . Duka idegzsábánál Hunter ú t m u t a t á s a szerint j á r t el, a b ő r t r e d ő b e emelve egy hirtelen mozdulattal átszúrta azt, és a fecsken d ő t lassú nyomással kiürítette.Véleménye szerint férfiaknak a szájon át a d a n d ó mennyi ség fele, nőknek az egyharmada elegendő. A hatást szerinte 5—10 perc m ú l v a lehet észlelni. D r . Langer I g n á c , aki a szabadságharc u t á n A m e r i k á b a n Davenportban telepedett le, levéllel fordult a pesti orvosokhoz, és eredményeik u t á n é r d e k l ő d ö t t a k í n a k kéreg készítmények befecskendezésének eredményeiről, ő maga Ferguson fecs k e n d ő t használt. 1860-tól számíthatjuk tehát a befecskendezéses kezelés megindulását Magyar országon. 1861-ben L ő w y Ignác és Hermann Sándor tudorok és m ű t ő o r v o s o k csúzos ülzsábát kezeltek sikeresen, szubkután injekciókkal [33]. M é g ugyanebben az évben olvashatunk arról, hogy a francia Courti példájára asztmát gyógyítottak a „Wood-féle beföcskendéssel" úgy, hogy egy szemer nadragulyát egy lat desztillált vízben feloldva 10—30 cseppet fecskendeztek be Anel-féle fecskendővel. 1863-ban Balassa egyik tanítványa, H o r v á t h G y ö r g y tudor és m ű t ő n ö v e n d é k sebzési derme-tetanus traumaticus esetét ismerteti. D u n a i matrózról volt szó, akinek a tenyerét faszálka sértette meg, és a sérülés u t á n i 23. napon tetanusz alakult k i nála. Eleinte Ve szemért (azaz 1 ctgr-ot adtak), k é s ő b b egyre emelkedő adagok alkalmazásával sikerült a beteget a 47. napra meggyógyítani. A Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 10. Nagygyűlése 1864-ben Lumniczer S á n d o r elnöklete alatt Marosvásárhelyt ülésezett. Lumniczer ecetsavas morfiumnak delirium tremens elleni alkalmazásáról adott elő olyan esetben, amikor a deliriumot baleseti sérülés v á l t o t t a k i , és a deliriumos állapot nehezítette a törés helyretételét. D r . Kauka pozsonyi orvos hozzászólásában kifejtette, hogy L u m niczer eljárását Pozsonyban is teljes sikerrel alkalmazták ilyen esetekben. C s á s z á r Já nos 1866-ban Egy szó a bőr alá fecskendésről címmel a Gyógyászatban arról ír, hogy a külföldi szerzőknek nincs igazuk abban, hogy ha az acélcső (injekcióstű) a visszérbejut, akkor mindjárt súlyos k ó r t ü n e t e k mutatkoznak. A szerző igen sok morfiumot fecsken dezett be magának, mert tüdőbaja volt és gyötrő álmatlanságban is szenvedett, „ S z u n y a l " (morfin) nélkül nem létezhetett és így többször előfordult vele is, hogy a t ű a visszérbe j u t o t t ; a szer azonnal hatott, de semmi baj sem történt [10]. Beszedits Ede gyakorló orvos T a p o l c á n , elakadt szülés esetében Pravaz fecskendővel a szemérem domb felett a b ő r aljába, j ó hatással, atropint injiciált [5]. 1866-ban Hermann A d o l f R ó k u s kórházi orvos szerint a morfin s z u b k u t á n alkalmazása a következő esetekben javallott: neuralgiáknál, r á k o s d a g a n a t n á l , görcsöknél (mint eklampszia, kardialgia, ólomkólika, e p e - é s vesekő kólika), kínzó tuberculótikus köhögésnél. K é t befecsken dezéssel meggyógyított ólomkólikás esetről is megemlékezett [21]. 1868-ban K a c z á n der Á g o s t o n recidiváló emlőrákos c s o m ó b a egy rész ecetsav és h á r o m rész desztillált víz befecskendezését végezte, amire állítólag a daganat megkisebbedett. Ugyanebben az évben Sigmund K á r o l y luetikusoknak higanyhalvagot (higanyklorid) fecskendezett b ő r alá, kedvező eredménnyel. A gyermekek gyógyszermérgezése a régi időkben is előfordult. 1868-ban Tordai Ferenc ismerteti esetét, amelyben egy 5 éves kislány súlyos atropin mérgezést kapott,
mert megitta az apja atropinos szemcseppeit. Az atropin-mérgezésből ecetsavas szu nyalnak (morfinacetát) a b ő r alá t ö r t é n ő befecskendezésével gyógyult fel [49]. 1869-ben Hermann Samu tudor 12 esetet ismertet, amelyben a d o b b ó l (bubó) gennyet szivattyúz tak k i ; ezt az eljárást kémszurcsapolásnak nevezte a szerző [23]. 1870-ben Pauli Károly 256 váltólázas betegnél összesen 750 b ő r alá fecskendezést végzett; három esetben tályog keletkezett a kézszáron és hat üszkös folyamat támadt a combon. A z új eljárás a gyermekintézményekben is bevezetésre került. 1871-ben Kövér K á l m á n a Bőr alá fecskendezési gyógymód értéke a gyermekgyógyászatban című cikkében mutatja be az 5—14 éves k o r ú gyermekeknél a befecskendezéses gyógymóddal elért eredményeit. T ö b b száz elvégzett befecskendezésről ad számot, amelyet a test legkülönbözőbb helyein, a b á n t a l m a z o t t hely közelében eszközöltek Pravaz fecsken dővel, utána a befecskendezés helyét ragtapaszcsíkokkal látták el. A szerző arra is hivatkozik, hogy Bécsben az Anna gyermekkórházban egy befecskendezést sem látott [29]. Ebben az i d ő s z a k b a n még nem alakult k i az oldószer milyensége, a legkülönbö z ő b b anyagokat használták, a legtöbbször alkaloida anyagok feloldására. Kedvelték a zsírédenyt, azaz a glycerint, mint oldószert. 1873-ban Korányi Frigyes, a pesti egyetem I I . sz. belkórodájának a professzora A derme egy esete című cikkében így ír: „ . . . roppant mákony adagok, chloroform belégzések, nicotin, atropin, calabar, jégborogatás, melegfürdők, villamosság újabb időkben chloralvízegy alkalmaztatott, legmegbízhatóbbnak találtam a jóminőségű curaret, amelynek befecskendezésére \%—1 szemerig 2—4 órai görcsszünetet láttam bekövetkezni, bár a halálos kimenet egyik így kezeltnél sem maradt eV\ [28] A hazai kísérleti l a b o r a t ó r i u m o k b a n is végeztek befecskendezéseket kísérleti állatokon. Azary Á k o s 1875-ben a Pilocarpin nyálasztó hatását vizsgálta különböző állatokon. 1876-ban Linhart, az osztrák — magyar haditengerészet orvosa 14 perc alatt 7 gramm chloralvízegyet (chloralhydrat) fecskendezett be egy betegének, akit a vállficam repositiójához chloroformmal nem tudtak elaltatni. Linhart a chloralhydratot víz ben feloldotta, nagyon gondosan megszűrte, néhány csepp szénsavas szikéleg oldattal közömbösítette, a z u t á n vénásan beadta. Érdekes m ó d o n az eset nem keltett figyelmet. A berlini dermatologus Lewin 1865-ben vezette be a lues kezelését s z u b k u t á n adott szublimát oldatokkal. A módszer hamar elterjedt, de a gennyedések száma magas volt, mint ezt az amerikai Kane statisztikája kimutatta. A szövődmény elkerülésére a szublimátot a h á t b ő r e alá a d t á k . 1877-ben így gyógyította lueszes betegeit Takács Endre [47]. Egy másik szerző, Ujfalussy József szublimát, a m m ó n i u m c h l o r i d és k o n y h a s ó megfelelő adagjait 125 g desztillált vízben oldotta fel és ezt hozzáöntötte egy tojás fehérjéjének vizes keverékéhez, az elegyet gondosan megszűrte, és ebből az anyagból fecskendezett a hát b ő r e a l á kezelésenként 1 cm -t [51]. 1878-ban a boszniai okkupáció egészségügyi alakulatai m á r szervezetszerű felsze relésként k a p t á k a Pravaz fecskendőket. 1879-ben bizonyára sok orvos és sebész figyelmét m a g á r a vonta a bostoni szaklapoknak az a közlése, hogy a féregnyúlvány átfúródásának „ i s m é j é t " megkönnyíti a Pravaz fecskendővel t ö r t é n ő hasi csapolás, vagyis kémszúrás, ahogy abban az időben ezt m o n d o t t á k [52]. Az eredmények ellenére az injekciós kezelés ellen külföldön is, nálunk is sok ellenvetés merült fel. Kifogásolták, hogy drága a fecskendő meg a tű, bonyolult a h a s z n á l a t a , nehezen dezinficiálható, emiatt sok a szövődmény. A dezinficiálás rengeteg vesződséggel járt. A b ő r alá t ö r t é n ő befecskendezést ekkor még m ű t é t k é n t t a r t o t t á k számon, és Wertner M ó r szempci gyakorló orvos cikkében azt írja, hogy a sok h ó n a p o n át x
3
végzett műtétek s o r á n semmi baj sem történt, mert kis rutin mellett sohasem fordulhat elő nagyobb vérzés vagy gyulladás, fájdalom vagy a befecskendezett t ö m e g kifolyása. Wertner, aki Leiter fecskendőt használt, azt ajánlja, hogy a befecskendezések után ujjal a befecskendezés helyére enyhe nyomást kell gyakorolni [52]. 1880-ban Hőgyes intézetében orvostanhallgatók egy kis csoportja injekciós eljá rással vizsgálta az alkaloidák hatását a kísérleti állatok hőmérsékletére [24]. Külföldön nagy gondot okozott a befecskendezési módszert követő morfinizmus, de kellemetlenségek és túlzások b ő v e n mutatkoztak h a z á n k b a n is. Ixel Soma, Borsod megye tiszti orvosa ezt írja 1880-ban: „egy Pravaz fecskendő és morfin oldat épp úgy van a zsebében a mai orvosnak, mint azelőtt a Lancette, a Bistouri, mint később a Sthetoskop és a hőmérő, és mosolyogva tekint vissza azon korra, amelyben a lancette kevés tekintettel a bántalom mivoltára, mindig vért és vért kívánt'". [25] A francia Luton [34] vizsgálatai alapján, amelyeket az 1870-es és 80-as években folytatott, a szövődmények elkerülésére az izomszövetbe történő befecskendezést ajánlotta. Az első azonban Giuseppe Soffiantini milánói bőrgyógyász volt, aki luesz miatt kalomelt adott az izomba, őt követte a kievi Szadek 1886-ban [46], A ma ismert intramusculáris kifejezést Balzer francia orvos vezette be. W o o d óta számtalan fecskendő változatot konstruáltak Luer, Leiter, Sudermann, Behier stb., de a b ő r és azbesztgumi, duritgumi dugattyúkkal és rúdjaikkal sok baj volt. A b ő r hamar beszáradt, az azbeszt felrostozódott, a k a r b a n t a r t á s sok fáradságot és figyelmet igényelt, a dezinficiálás rendkívül nehéz volt. Ezt úgy g o n d o l t á k meg kerülni, hogy külön fecsekendőt h a s z n á l t a k a punkcióhoz és külön eszközt a befecs kendezéshez. Limousin párizsi gyógyszerész a befecskendezéshez szolgáló gyógyszeroldatokat felhasználásra készen, csíramentesen kis hasas üvegcsékben hozta forgalomba. A hasas üvegcse latin nevéből, az „ a m p l a bullá"-ból származtatják a ma használatos ampulla szót. Limousintől függetlenül és vele egy időben Friedländer berlini gyógy szerész is ezt a metódust alkalmazta, s hogy a csírák a kis hasas e d é n y k é b e bele ne hulljanak, az edényke nyakát beforrasztották. Rajta kívül a berlini Simons és a dr. Kades-féle Oranien Apotheke hozott kereskedelmi forgalomba befecskendezésre kész, csíramentes készítményeket. Kades készítményeit igen nagy mennyiségekben szállították a német gyarmatokra, ahol azok a felhasználás és a tartósság szempont j á b ó l a trópusi körülmények között is kitűnően beváltak [1 ] . A Pravaz fecskendő és társai felett az aszeptikus szemlélet beköszöntével eljárt az idő. Schimmelbusch munkálatai [40] k a p c s á n kiderült, hogy a Pravaz fecskendő nem sterilizálható. Robert K o c h szerkesztett ugyan egy k i t ű n ő e n sterilizálható, dugattyú nélküli fecskendőt, ez azonban a gyakorlatban nem vált be [4]. Schmidt berlini műszerész nikkelinből, teljes egészében fémből készült fecskendője m á r minden szem p o n t b ó l megfelelt a kívánalmaknak. 1893-ban Dewitt és Herz berlini műszerkészítők üveghengeres fémdugattyús „ R e c o r d " fecskendőket hoztak forgalomba, amelyek az asepsis kívánalmainak megfeleltek [4]. A z Ullstein-féle Lexikon der Medizinben azt olvashatjuk, hogy a Record fecskendő kereskedelmi név az átalakított Pravaz fecskendők számára. Ezeknek a fecskendőknek a conusa nemzetközileg szabványosí tott méretű volt, hogy bármely o r s z á g b a n gyártott, a szabványt b e t a r t ó injekciós tűt r á lehessen húzni. A z olasz Baccelli a sok kellemetlenséget okozó s z u b k u t á n szublimát injekció helyett intravénás befecskendezéseket alkalmazott az 1880-as évek végéig. 1894-ben K é z m á r s z k y Tivadar a Tauffer klinikán gyermekágyi-láz bizonyos eseteiben i n t r a v é n á s
szublimát befecskendezéseket végzett. A klinika egyik orvosa, D o k t o r S á n d o r a kar leszorításával megduzzasztotta a k ö n y ö k á r o k vénáit, majd az aszepszis szabálya inak szigorú b e t a r t á s a mellett a Pravaz fecskendő tűjét a b ő r ö n át a v é n á b a szúrta. K é t betegüknek összesen 28 intravénás injekciót adtak a gyógyulás eléréséig [27]. A z injekciós technika a l k a l m a z á s á n a k igen komoly t o v á b b i n y o m a t é k o t adott a diftéria gyógysavóval való kezelése. A veszettség elleni injekciós kezelési lehetőség m á r állami intézkedést is életre hívott, mert amikor m e g n y i t o t t á k a Hőgyes professzor vezette, veszettség elleni „védoltó intézetet", a magyar királyi belügyminiszter ren deletileg 14—21 napig t a r t ó lakhatást és élelmezést, valamint kedvezményes utazást biztosított a vagyontalanoknak a veszettség elleni injekciós kezeléshez. M á s állam igazgatási intézkedések is szükségesek voltak az injekciós kezelések szabályozására. A belügyminiszter 1891. j a n u á r 4-i rendeletében szabályozta a Koch-féle oltóanyag nak a befecskendezését, s a m a g á n o r v o s o k a t evvel kapcsolatban bejelentési kötelezett ség terhelte. 1896-ból ismerünk olyan közleményt, amely 400 diftéria immunsavóval kezelt esetről számolt be. 1889-ben Scholtz K o r n é l a Tauffer klinikáról 60 o p e r á l t gátszakadást ismertetett, amelyet a gátszakadás helyére adott 10%-os kokainoldattal érzéstelenítettek. Ezt megelőzően azonban 1897-ben Haberern J o n a t á n Pál ugyancsak alkalmazta ezt az ú n . Schleich-féle érzéstelenítési m ó d s z e r t : 2%-os n á t r i u m k l o r i d b a keverte a kokain megfelelő mennyiségét egy kevés morfinnal ( „ n e r v i n a " ) . A helyi érzéstelenítést a vezető magyar sebészek szinte azonnal alkalmazni kezdték. Herczel, Haberern, Chudovszky, Réczey, Elischer helyi érzéstelenítésben operáltak számos sebészi betegséget. 1910 u t á n Á d á m a legaprólékosabban kidolgozta a helyi érzéstelenítés módszereit, az 1920-as években Sebestyén nagy mellkasi beavatkozásokat végzett kifogástalan helyi érzéstelenítésben. Frigyesi az operatív nőgyógyászat vezetéses érzés telenítési módszereit dolgozta k i . 1913-ban Dollinger Béla a törött lábszárcsontok közé Record fecskendővel adott novokainnal ért el teljes fájdalommentességet. 1881. július 10-én a lipcsei sebészeti klinikán egy idős férfi beteg az amputáció m ű t é t e után életveszélyes állapotba került, és Sigmund Landerer úgy mentette meg az életét, hogy 0,6%-os k o n y h a s ó o l d a t o t adott i n t r a v é n á s infúzióban a betegnek. Kocher Jodoform mérgezésnél alkalmazta az intravénás infúziót. A z esetek nagy feltűnést keltettek és viharos ellentkezést váltottak k i . Ez különösen akkor fokozó dott, amikor K ü m m e l , az ismert n é m e t sebész a kézszár verőerébe adta az infúziót, amelyet üszkösödés követett. 1885-ben Jakob Hamburger holland k u t a t ó botanikusok vizsgálatai alapján (Pfeffer és de Vries) ismertette kísérleteit, amelyek szerint az emberi vörösvértestek izotóniás oldata a 0,9%-os k o n y h a s ó o l d a t . Magyarországon a századfordulón viszonylag r i t k á n alkalmaztak intravénás sóinfúziót (pl. Herczel), szívesebben gyakorolták a nagy mennyiségű izotóniás oldat befecskendezését illetve infúzióját a b ő r aljába, azaz a hypodermoklysist. A z eddig elmondottak alapján tehát a századfordulón Magyarországon intravénás, szubkután és intramusculáris befecskendezéseket eszközöltek. Az intravénás mód szer elterjedésének nagyon kedvezett a sal varsán kezelés bevezetése, amelyet kezdetben vénás infúzió formájában alkalmaztak, később, m i u t á n jobb készítmények álltak rendelkezésre, i n t r a v é n á s injekció formájában a d t á k . M é g mindig voltak azonban olyanok is, akik i n t r a m u s c u l á r i s a n , sőt szubkután a h á t b ő r e alá fecskendezték be. A hát bőre alá t ö r t é n ő befecskendezés szokása még a századforduló első évtizedében is gyakori volt. É r d e k e s korabeli adat, hogy 1903-ban tüdővérzéseket kezeltek egy Hetol nevű anyag intravénás injekciójával (Hochalt és Körmöci). A törvényszéki
orvostan szakembereit érdekelheti Thomka István dolgozata 1892-ből, amelyben leírja, hogy a nagyközönség birtokában egyre több és t ö b b fecskendő van, és az ezekkel elkövetett öngyilkosságok száma feltűnően megszaporodott [48]. A z injekciós kezelés bevezetésének és kidolgozásának legfőbb indítéka az volt, hogy a gyógyszer szájon á t történő bevitelét valamilyen k ö r ü l m é n y akadályozta. A századfordulón viszont m á r olyan gyógyszerek jelentek meg, amelyeket nem lehe tett szájon át alkalmazni. Ennek kapcsán egészen újszerű törekvések is felmerültek. 1911-ben Dalmady kísérleteket végzett a b ő r nyirokereinek vizsgálatára, ugyanis egy rész tonogént négy rész élettani konyhasó-oldatba szívott, s ezt befecskendezte a lábhát b ő r é n e k az irhájába, mire fehéren kirajzolódtak a nyirokerek [11]. 1909 ó t a hypophysis kivonatok kerültek forgalomba, amelyeket s z u b k u t á n , intravénásán és a m é h n y a k b a fecskendezve alkalmaztak. 1912-ben B o g d á n o v i c s 150 esetben fecs kendezte a pituitrint a k ö n y ö k v é n á b a [6], F o n y ó 1913-ban 100 esetet közölt [17], Drucker urulógus a has b ő r e alá a svájci Peristaltin nevű készítményt alkalmazta befecskendezés formájában, hashajtásra. A z injekciós gyógyszer beviteli technika fejlettsége jelentősen megkönnyítette — Landsteiner felfedezése u t á n — a korszerű vérátömlesztés bevezetését.
A z orvos- és technikatörténet azonban m é g adósunk azoknak a szakembereknek a munkásságával akik kifejlesztették a d u g a t t y ú s fecskendőt és az injekciós t ű t . Pravaz a fecskendőjére nem t r o k á r t , hanem üreges tűt alkalmazott, amely úgy készült, hogy egy lemezt finom csővé forrasztottak vagy hegesztettek össze. Charrière, a híres francia orvosi műszerkészítő az 1870-es h á b o r ú u t á n megvásárolta az akkor először alkalmazásra került mitrailleuse, azaz golyószóró készletet, és a kitűnő acél anyagból fúrással készített nagy tömegben olyan injekciós t ű k e t , amelyek k é s ő b b jól bírták a túlnyomásos gőzben történő sterilizálást is. A m á r e l ő b b említett Dewitt és Hercz 1891 és 1893 k ö z ö t t kidolgozták módszerüket, amelynek segítségével a fém részeket bizmut tartalmú anyaggal illesztették az üveghengerhez, és a dugattyúk valamint a rudak fémből készültek. Az új típusú fecskendőhöz szabványosított és különböző méretű tűket lehetett kapni, ezeket a G r ü n e b a u m és Scheuer, valamint az Injekta cég forgalmazta. A fémdugattyús Record fecskendő d u g a t t y ú j á n kis k ö r k ö r ö s bevágás van, ebben egy kis karika, amely a fecskendő d u g a t t y ú j á n a k a járatát sza bályozza. Olyan Record fecskendők is forgalomba kerültek, amelyeken a conus excentrikus elhelyezése megkönnyítette az intravénás injekció beadását, mert nem kellett az orvosnak a tűt meggörbíteni. Magyarországon Fischer Péter cége (1856—1947) mutatott fel remekmívű fecs kendőket (1867-es párizsi kiállításon aranyérem). Ugyanitt kell megemlítenünk a Wessely-cég nevét. Az első világháború után B e n k ő Antal budapesti orvosi műszerész kezdeményezésére Teichner Ö d ö n kezdte meg az injekciós t ű k magyarországi gyár tását. A csőgyártó gépen g y á r t o t t acélcsövet hidegen, g y é m á n t g y ű r ű segítségével a kívánt m é r e t ű r e húzták k i , a conust revolver vagy automata g é p e n ráforrasztották vagy rápréselték a tűre. A z 1920—30-as években Erdenshon I m r e gyártott h a z á n k b a n injekciós tűket. 1874. május 1-én Oré [38] b o r d ó i professzor intravénás c h l o r á l h y d r á t narcosisban csontműtétet végzett. Eljárása súlyos kritikát vont maga u t á n , de a figyelmet minden esetre az intravénás narcosisra irányította. A siker csak akkor következett be, amikor
az 1920-as évek végére a vegyészek olyan anyagokat tudtak előállítani, amelyek meg feleltek az intravénás altatással szemben támasztott követelményeknek [18]. 1928—29ben Szathmáry a Tóth-klinikán intravénás narcosisban nőgyógyászati körettázsokat végzett, 1931-ben pedig l a p a r a t ó m i á t csinált E v i p á n narcosisban; 1936-tól ez rutin beavatkozássá vált. 1930-ban Elischer E r n ő Avertin bódulatban végzett műtétekről értekezik. M á s sebészek, így Bakai és Klimkó is foglalkoztak a kérdéssel. Bud György szülész-nőgyógyász főorvos m ű t ő a s z t a l r a és ágy szélére szerelhető, intravénás alta tásra alkalmas fecskendő készüléket szerkesztett, amelyet egyszerű fogással át lehetett állítani intravénás infúzió a d á s á r a . Bud osztályáról Káinoki K i s J e n ő 1936-ban közölte a készülék újabb technikai változatát, ehhez sterilizálható, speciálisan szabott karzsákot alkalmaztak, amelynek segítségével vénapreparálást lehetett a műtőasztalon vagy a betegágynál végezni. B u d és m u n k a t á r s a i , valamint F á y k i s sebész főorvos 200 nőgyógyászati és 200 sebészi hasmetszést hajtottak végre i n t r a v é n á s narcosisban a Bud-féle készülékkel [26]. A sebészi aszepszis és fájdalomcsillapítás kiterjesztette a sebészeti ténykedés lehető ségeit, az injekciós technika a diagnosztika határait tolta k i . A berlini Szt. Hedvig kórházban a magyar származású Lichtenberg a Binz és R ä t h e által előállított uroszelektán B nevű anyaggal, amelyet intravénásán lehetett alkalmazni, kidolgozta az intra vénás pyelográfiát. Az Ossenbeck és Titze által előállított A b r o d i l l készítménnyel Illyés és m u n k a t á r s a i , valamint Minder Gyula, Herman János, M e l l y Béla, Kovács Ákos, Noszkay Aurél és m é g sokan mások művelték eredményesen az intravénás pyelográfiát. A z Egger cég a magyar készítésű N e o r e n u m b r á l t hozta forgalomba. A gyógyszerészek is jelentős m é r t é k b e n kivették a részüket a hazai injekciós kezelés történetéből. Karlovszky Geyza 1884-ben, valamint az Aréna ú t i 1891-ben létesült Hattyú gyógyszertár és injekciós üzem, továbbá 1917-ben a Rózsavölgyi Imre gyógy szerész üzeme ampullázott gyógyszerkészítményeket hoztak forgalomba. K i kell emelnünk Spergely Béla ú t t ö r ő munkásságát, aki a gyógyszeroldat és az ampulla anyagának egymásra való h a t á s á t vizsgálta. 1923—24-ben Graham és Cole ajánlatára intravénásán beadott j ó d t a r t a l m ú k o n trasztanyaggal végezték azepeutak feltöltését. 1926-ban Bársony Tivadar, Koppenstein E r n ő és Fridrich László 400 intravénás cholecystográfiát ismertettek [2, 3], Az előzőekben m á r volt s z ó arról, hogy az aszepszis beköszöntével új fecskendő került használatba, amelyet az aszepszis elvei szerint tökéletesen lehetett sterilizálni. Seregi E m i l és Gajzágó D e z s ő 1938-ban végzett vizsgálatai a l a p j á n a következőket tudjuk: , , . . . vizsgálatainkat kiterjesztettük a record fecskendőkre is, amelyeket Hart fertőzés átvivőknek nevez. A record fecskendő fém része az üveghez van forrasztva, a forrasztásban a sterilezéstől hamarosan apró repedések és szakadások támadnak, amelyekről a legkönnyebben úgy győződhetünk meg, hogy a ráöntött tus vagy festék eltávolítása nehéz, sokszor lehetetlen. Természetesen ezekben a repedésekben szövet részek, váladékok és kórokozók is megtapadhatnak." Seregi kísérletei azt bizonyítot ták, hogy a csírák a 100°-os vízben 10 perc főzéssel nem pusztulnak el, csak 2,6 atm. nyomáson és 127°-on volt m e g b í z h a t ó a sterilizálás. Ezek k ö z ö t t a körülmények között viszont a fecskendők nagyobb része tönkrement. Seregi üvegből készült Luer fecskendők bevezetését ajánlotta olyan conussal, amelyekre a Record t ű k is felilleszthetők voltak. A z 1930-as évek végén h a z á n k b a n lezárult az injekciós kezelés első korszaka. 1860 és 1940 között a b ő r aljába, az izomba és a vivőérbe t ö r t é n ő befecskendezések mindennapos orvosi ténykedéssé váltak.
IRODALOM 1. Adlung, A.—Urdang, G.: Grundriss der Geschichte der deutschen Pharmazie. Berlin, 1935. 2. Bársony Tivadar—Friedrich László; O. H . 1926. 43. 1165. 3. Bársony Tivadar—Koppenstein Ernő; O. H . 1926. 38. 1039. 4. Beck; Neue Injectionsspritze.Po/y/ecArtíTí. 1892. 121. 5. Beszedits Ede; O. H . 1866. 14. 238. 6. Bogdánovics Miklós; O. H . 1912. 16. 293. 7. Boyle, Robert; Some Consideration touching the use fulness of Experimental Natural Phylosophy. Oxford, 1664. S.Bruns, Victor van; Arzney Operationen. Tübingen, 1869. 9. Clark, Timothy; Particularly the origin of the injektion into veins... Phylosophical Transaction, 2. 672. 1668. 10. Császár János; Gyógy. 1866. 36. 628. 11. Dalmady; O. H. 1911. 36. 641. 12. Dießenbach, Johann Friedrich; Die Transfusion des Blutes und die Infusion der Arzneien in die Blutgefässe. Berlin, 1828. 13. Dollinger Béla: O. H . 1913. 14. 256. 14. Ebstein, Erich Jon. Dan.: Majors Spritze zur intravenösen Injektion. Münch. Med. Wschr. 11. 687. 1930. 15. Eisholz, Johann Siegmund: Clysmatica nova, sive ratio, qua in venam sectam medicamenta immitti possint. Berlin, 1667. 16. Eulenburg, Albert: Die Hypodermatische Injection der Arzneimittel. Berlin, 1865. 17. Fonyó János; O. H . 1913. 20. 375. 18. Geyer, Guido: Zur Geschichte der intravenösen Narcose. Med. Klinik. 37. 497. 1941. 19. Gurlt, E.: Geschichte der Chirurgie. Berlin, 1870. 20. Hamburger, Hartog, Jakob: Osmatischer Druck. Band I — I I . Wiesbaden 1902—1904. 21. Hermann Adolf: Wiener Med. Wschr. 1868. 22. Hermann János; O. H . 1938. 7. 148. 23. Hermann Samu: O. H . 1869. 35. 581. 24. Hőgyes Endre: O. H . 1880. 37. 850. 25. Ixel Sorna: O. H. 1880. 44. 1020. 26. Káinoki Kis Jenő: O. H . 1936. 31. 735. 27. Kézmárszky Tivadar: O. H . 1894. 23. 276. 28. Korányi Frigyes: O. Et. 1873. 21. 357. 29. Kövér Kálmán: O. H . 1871. 10. 158. 30. Lattá, Thomas: Malignat Cholera. Lancet, 10. 274—375, 1832. 31. Leiter, Joseph: Vereinfachte subcutanen Injectionsspritze. W. Med. Wschr. 1864. 14. 36. 32. Linhart: O. H . 1876. 39. 820. 33.. Lőwy Ignácz—Herman Sándor: O. H . 1861. 52. 1030. 34. Luton, Alfred: Des milieux hypodermiques. Arch. Gen. Med. 150. 526. 1882. 35. Macht, DavidL.; The History of intravenous and subcutaneous Administration of Drugs. /. Am. Med. Ass. 66. 856. 1916. 36. Mayrhoffer, Bernhard: Einige Klarstellungen zur Geschichte der Bluttransfusion, der subcutanen Injektion und der intravenösen Infusion. Münch. Med. Wschr. 84, 1417. 1937. 37. Oldenburg, Heinrich; Philosophical Transaction. 1665.12,04, 7. 38. Oré, Pierre Cyprien: Le Cholera et la medication intraveineuse. Paris, 1877. 39. Purmann, Matthaus Gottfried: Grosser und gantz neugewundener Lorbeer-Krautz oder Wund-Artzney. Frankfurt und Leipzig, 1692. 40. Schimmelbusch, C: Anleitung zur aseptischen Wundbehandlung. Berlin, 1893. 41. Schmidt, Johann (Fabritius): Some new experiments of injecting medicated liquors into veins, together with the considerable cures, performed Thereby. Phil. Tr. 1, 564. 1665/66.
42. Schmitz, Karl: Zur Erfindungsgeschichte der subcutanen Injectionen. Arch. Gesch. Med. 16. 217. 1925. 43. Sereghy Emil—Gajzágó Dezső: O. H . 1938. 33. 811. 44. Sigmond Károly: O. H . 1868. 39. 677. 45. Singer, Charles; A short history of medicine. Oxford, 1928. 46. Szadek, Karl: Die Behandlung der Syphilis mittels tiefer Injectionen des gelben Queck silberoxyds in die mm. glutaei. Wiener Med. Presse. 1886. 913. 948. 47. Takács Endre: O. H . 1877. 18. 262. 48. Thomka István: Gyógy. 1892. 48., 570. 49. Tardai Ferenc: O. H . 1868. 27.; Szemészet, 5. sz. 50. Tóth Nepomuk János: Gyógyászat, 1861. 8. 153. 51. Üjfalussy József: O. H . 1877. 18. 153.; Gyógy. 1879. 20. 311. 52. Wertner Mór: Gyógy. 1880. 16. 278. 53. Wren Cristopher: An account of the rise and attempts of a way to conveigh liquors immediately into the mass of blod. Philosophical transactions 1665, 128—130.
Zusammenfassung Die Ärzte des Altertums kurierten bestimmte Krankheiten, indem sie i n die normalen und kranken Öffnungen bzw. zwischen die Fälle des menschlichen Körpers Arznei einführten. Diese Methode wurde nicht allgemein gebräuchlich, und im Altertum auch nur durch experi mentierende Gelehrte verwendet. Im 17. Jahrhundert wurden zu gleicher Zeit in England und Deutschland Experimente zu Bespritzungen vorgenommen, welche bezeugten, dass die chemische Materie in die Gefässe oder zwischen die Gewebe injiziert genau dieselbe Wirkung auslöste als wäre sie in den Verdau ungskanal gekommen. Dieses Verfahren wurde aber nicht volkstümlich, denn die technischen Gegebenheiten mussten sich noch vervollkommen. Injizierungsgeräte im heutigen Sinne sind reichlich hergestellt, die dazu nötige hohle Nadel relativ früh herausgearbeitet worden. Wood injizierte in Endland in der Mitte des 19. Jahrhunderts das Linderungsmaterial in die empfindlichsten Punkte der neuralgischen Schmer zen. Hunter bewies, dass die Injektion in x-beliebige Punkte des Körpers eingetragen eine allgemeine Wirkung ausübt. Z u gleicher Zeit mit Wood trat der Lyoner Orthopäd Pravaz auf, der mit der selbstkonstruierten Injektionsspritze eine Abschliessung der Gefässerweiterung verwirklichen wollte. Die Injizierung verbreitete sich in Frankreich mit grosser Schnelligkeit, besonders innere Krankheiten z. B. Asthma versuchte man damit zu behandeln. Diese Me thode ist durch französische Vermittlung nach Ungarn gebracht worden, wo bald erfolgreiche Genesungen aufzuweisen waren. Die Spritzen wurden von vielen Fachleuten hergestellt, verfeinert und verändert, aber den Grund dazu bildete die Konstruktion von Pravaz, die aus dem Jahre 1853 stammt. Ab 1860 kann die Injizierung in Ungarn allgemein gebräuchlich angesehen werden, das durch die Tatsache vorteilhaft beeinflusst wurde, dass in Pest ein ausgezeichneter Konstrukteur mit seiner Firma die Ärzte mit medizinischen Geräten und Nadeln versah. Eigenartig ist, dass während i m 17. Jahrhundert die englischen und deutschen Ärzte die Arterie bevorzugten, im 19. Jahrhundert lange Jahrzehnte hindurch unter die Haut injiziert wurde. Die Lehre des Asepsis spielte bei der Herausbildung der Rekord-Spritze eine grosse Rolle, denn die Pravaz-Spritze konnte nicht richtig sterillisiert werden. Zur Zeit der Jahrhundertwende, da die Röntgen-Technik es ermöglichte, sind durch Injizie rung gewisser Lösungen die Urin- und Gallenwege, oder sogar die Arterien und Venen dar stellbar geworden. Die Injizierungstechnik erweiterte auch die Möglichkeiten der klinischen Diagnostik. I n den 30er Jahren unseres Jahrhunderts bereicherte sich die Schmerzlinderung mit einer neuen Methode. Durch Injizierung von Schlafmittel in die Venen machten die
ungarischen Chirurgen grosse Bauchoperationen. Nach der Auswertung einer Untersuchungs reihe, die bewies, dass die Rekord-Spritze nich richtig sterilisierbar ist, und zur Herausbildung einer Sepsis beitragen kann, wurde diese Periode abgeschlossen. I n den späteren Jahren sind bessere Spritzen benutzt worden. J. BALOGH, Dr. med. Chief medical officer Budapest, Baranyai u. 9, Hungary, H-1117
