&A. a m. k i r. opi:ra t a g j a. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII., Erzsébet-körut 6. sz

50487

ZERKESZTJ

¿S K i

V

ADJA

j^SS Jd'LSEf:

ól

/ J*/

S3>

$ /f

4

v

A

// A //

/ c

I

&A. DIÓSINÉ

HANDEL

a m . k i r . opi:ra t a g j a .

*

Szerkesztőség és kiadóhivatal: VII., Erzsébet-körut 6. sz.

I

BERTA

Első m a g y a r

Varrógépgyár Részvénytársaság

Budapesten.

Tisztviselő-telep, Szapáry- és Villám-utcza között. Évi gyártási képesség

ADRIA VARRÓGÉPEK

T

n

n

\

^

Magyarország

ri

varrógép- ós kerekpárgyára

Évi gyártási képesség

ADRIA ^ >

saját bútorgyártással és vasöntődével.

—

KEREKPAROK.

—'

_

1894. évi J Elismerő okmány: Villamos munkagép kiállításról Budapesten e l s ő r a n g ú ! I-ső osztályú állami érem : Országos tanszerkiállitásró! Debreczenben. kitüntetések : j Aranyérem : Lengyel nemzeti kiállításról Lembergben.

Kapható minden elsőrangú varrógép- és kerékpár-kereskedésben. Oly helyekről, ahol m é g nem találhatók, megrendelések közvetlenül a gyárhoz — — — — — — Árjegyzék kívánatra bérmentve ingyen. — —

intézendők.

,PANNONIA" SZÁLLODA Budapest, Kerepesi-ut

A nemzeti színház mellett.

7. sz.

Magyar Ipar és Kereskedelmi Bank RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. l l j rendszerű pénztári j e g y e i n k

chequealakban

4','rot kamatoznak (adómentesen); a beléli könyvecskék uj nemeként jelentkeznek ; suk irány ban előnyöket biztosítanak az eddigi betéti könyvecskék és a régi rendszerű pénztári jegyek felett. Azon intézetek és czégek száma, melyek kijelentették, hogy ezen pénztári-jegyek tőkeszelvényeit saját ismerős feleiktől fizetésképen elfogadják, már most is 600-ra rug. Az erre vonatkozó jegyzék lőpénztárunknál és fiókjainknál kapható, a legújabbjegyzék február 28-án jelenik meg. Elfogadunk e g y é b k é n t betéteket 4®/0-ra.

betéti könyvecskék mellett, régi rendszerű pénztári jegyek ellen és folyó számlára (cheque-számlára) is. Váltóüzletünk elfogad megbízásokat értékpapírok vásárlására é s eladására és f e l v i l á g o s í t á s o k k a l szolgál minden e bankügyletek körébe tartozó kérdésben. T ő k e e l h e l y e z é s r e ajánljuk a

Magyar

takarékpénztárak

logbankja ás

1

központi

4 j>l„-os adómentes

községi

jelzá-

zálogleveleit

kötvényéit

napi árfolyam mellett.

Magyar Ipar és Kereskedelmi Bank r. t. V., Nádor-utcza 4. s z á m . F I Ó K O K : VI., Podmaniczky-utcza 2. VI., Teréz-körut 2.

A Budapest-Terézvárosi Takarékpénztár Részv.-Társ. Váltó-üzlete

5

'

VI. Évfolyam.

1895.

HEGJELEN MINDEN VASÁRNAP.

A HÉT

Előfizetési

feltételek:

Egész évre Félévre Negyedévre

frt 10.— ;..

>

5,

»

2.50

POLITIKAI

Egyes szám ára 20 kr.

5/266. szám.

ÉS IRODALMI

SZERKESZTI K I S S

SZEMLE.

JÓZSEF.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz. Hirdetések felvétele

ugyanott.

Kéziratok nem adatnak

vissza.

— B u d a p e s t , Február hő 3. Krónika. A n t i s é m i t a s ág. — január

31.

Önök ritkán járnak a király-utezában — jól teszik, nem kellemes. Nem ismerik hát azt a zsidó könyvesboltot, aminek a kirakatát pedig érdeklődésből, kuriózumképpen mosolyogva megnézni .nem utolsó dolog. A rituális szijjak s imádkozó gyapotszövetek közt átkozott rossz fotoczinkogrammokban itt sötétlenek a hires rabbinusok arczképei. Olcsó lemezpapirba kötött veres imakönyvek rikítanak ki a halottas ruha fehér szövetéből, arany sujtásából. Itt van a külön zsidó-irodalom lerakodó helye is — a talmud német fordításai, zsidó-magyar szótárak, nagyzási vágyaktól hevülő szeminárium-végzett vidéki ifjú rabbinusok összegyűjtött predikácziói, zsidó adomák gyűjteményei, komikus himnuszok a sólet-ételről, ami egy sajátságos bab-főzeléknek a zsidó neve, s egyéb hétrőlhétre váltakozó s megujuló termékei a rituális könyvpiacznak, amely változandóságban csak egy marad mindig állandó, egy valaha zöld s ma már színehagyott födelü röpirat, amelyet még az emanczipácziós időkben irt V.erébi Soma ur A' Zsidókról s évezredes szenvedéseikről. Furcsa dolog ezt a czímet, s a zsidók évezredes szenvedéseinek a konstatálását olvasni ugyanakkor, mikór a szomszédos sugár-uton telivér-vonta dagadó párnáju hintón zsidókat látunk elrobogni, s itt is, sorjában a régi boltokban, csupa jól táplált zsidó ember sürög-forog tele munkával. Furcsa, de ugy van, hogy tagadhatatlan szenvedéseik és üldöztetéseik mellett a zsidók a körülményekhez képpest elég jól el voltak, s az ember önkéntelen egy kis túlzást lát abban, ha a zsidó üldöztetés felől panaszkodik. Elvégre a zsidók sokan vannak ; ugy mondják, kezükben van, legalább a mi országunkban, a világ legerősebb két fegyvere: a pénz meg a sajtó — s . ha mégis ezeket a fegyvereiket nem forgatják a maguk fajtája érdekében, annak csak egy oka lehet: az, hogy nincsenek nagy veszedelemben. Szükségesnek tartottam erre eleve rámutatni, nehogy a következőkben félreértessem. Zsidó ember meg nem irja, zsidó ember el nem mondja, nem-zsidó ember meg a nyilvánosság előtt még kevésbbé emlékszik meg arról, hogy a magyar közélet most javarészben a zsidók körül forog. A körül annyit jelent, hogy ellen, mert kétezer

esztendő óta a zsidókkal egyáltalán nem szokás máskép foglalkozni. S ha a zsidók mégsem mukkannak, annak csak az lehet az oka, hogy külömb szeleket is láttak már, az ellenük sorakozókat igazságosaknak s magukat vétkesnek érezni nem tudják. S elvégre abban is van büszkeségre ok, ha az embert nagyon gyűlölik. Gyűlölni pedig, hál' istennek, eléggé gyűlölik a zsidót erre mifelénk is. Azt mondtam az elébb, hogy az egész közéletünk javarészben körülöttük forog. íme:Az általános politikában egy nagy reform-terv izgatja a lelkeket. Két minisztérium vásott bele, de egy részét mégis megvalósította. Az utolsó javaslatot, amely a zsidót bevett felekezetnek ismeri el, ez a harmadik kormány sem fogja megvalósíthatni. S igy nem vádképpen mondom, hanem tényképpen konstatálom, hogy a kevés számú baptistán s nazarénuson kivül a zsidó az egyetlen felekezet, amely iránt a magyar állam mostoha. A pártpolitikában egy nap alatt két uj párttal állunk szemben. Az egyik a néppárt, amelynek a czéljait tisztelem, becsülöm, akár jogosnak is ismerem el, de ez nem tanúskodik az ellen, hogy ez a párt, amennyiben az összes keresztyén bevett felekezetek érdekei mellett s minden más érdek ellen sorakozik, a keretén kivül lebirni kijelölt ellenségnek nem marad más, mint a zsidó. Az agráriusok pártja ugyancsak csupa tiszteletreméltó gentlemanből alakult együvé, s a czéljai is annál tiszteletreméltóbbak, mert állítólag a legmagyarabb magyarság legmagyarabb érdekeit képviseli. Nem vádképpen mondom hát, csak tényképpen konstatálom, illetve idézem a Hazánk czimü napilapból, hogy az agráriusok nem is annyira az ipar, a kereskedelem s a pénzgazdaság ellen küzdenek, mint inkább némely iparosok, némely kereskedők, némely spekulánsok s némely börze-játékosok ellen, egyszóval a zsidók ellen. Magában a felekezetek életében uj élet s uj pezsgés indult meg. Felekezeti irodalmi társaságok alakulnak s felekezeti jellegű lapok. Senki a Szt." István-társulatot nem támadja meg, senki a katholikust nem bántja, amért Rómát tekinti a világ fővárosának. Senki az örményt, aki ápolja az ő nemzeti irodalmát, nemzeti hagyományait s a török rabságban senyvedő fajrokonai sorsa iránt érdeklődik. Senki őket ezért hazátlansággal nem vádolta s hazafiatlansággal, s most ült épp a második örmény a kereskedelmi miniszter bársony székébe. Evvel szemben áll az a faktum, hogy a zsidók felekezeti életét mindig a hazafil

70 ság szempontjából vigyázzák meg, s ha valamelyik zsidó poéta véletlenül Jeruzsálembe talál vágyakozni, (amely vágyakozás, köztünk maradjon, fölöttébb plátói) kész ellene a kozmopolitaság s a hazafiatlanság vádja. Tényképpen mondom azt is, és nem vádképpen, hogy ugyanakkor, mikor a magyar nemzetnek napjában kétszer kell tanúságot tennie a lojalitása felől, a zsidó fajtát, amely talán az egyetlen, amely nyelvre is, érzésre és törekvésekre minden föntartás és minden külső támaszték nélkül alárendeli magát a magyarnak, napjában háromszor alázzák meg azzal, hogy a hűségében kételkednek. Pedig ez a kétkedés preczedensekre nem hivatkozhat. Az irodalomban is a nemzetietlenség vádja éli divatját. Kik ellen irányul? Látom, hogy a magyar irodalom méltó és megérdemlett lelkesedéssel fogad egy ragyogó tehetségű elbeszélőt, aki német származású, és ráczokról, bunyeváczokról meg svábokról ir hiven és előszeretettel. Látom, hogy egy kritikusával szemben magyarnak tekintették Justh Zsigmondot, aki nagyon sötét képet föstött a magyar társadalomról, s filozófiai fölfogását, irása módját, példáit és mintaképeit idegen földön kereste és találta meg. Azért mégis elhitték neki, hogy szereti a maga nemzetét. Senkinek eszébe nem jut Vajda Jánost vagy Endrődi Sándort hazátlannak bélyegezni, amiért a működésük nem népies iránvu. A származás tehát nem teszi, a minták nem teszik, az irány nem teszi, s az eszmék sem teszik. S ha végignézek azoknak az Íróknak a során, akikről a tehetségükhöz képest sajnálattal vagy pedig haraggal mondják ki, hogy nem magyarok, a hazájukat megvetik s a gondolkodásukban s az érzésükben a nemzetükkel nem forrottak egybe: nem vádképpen mondom, csak tényt konstatálok, ha azt látom, hogy ezek a megbélyegzett, a legsúlyosabb váddal s a legmegalázóbb föltevéssel lesújtott emberek mind zsidók. S van ennek az éremnek másik fele is. Épp a múltkor mutatták ki egy akadémiai dijat nyert népies époszról, hogy a nyelve nem magyar s a hangja nem népies. Senki ezért a szerzőjét nem közösiti ki az irodalomból, s nem utasitja vissza az iskola padjára. S ez jól van igy, s nem is vádképpen mondom, csak tényt konstatálok, amikor azt látom, hogy minden zsidó irót azzal fogadnak, hogy a nyelvi vétségeire rendeznek hajtó vadászatot, a fiatal zsidó poétáknak Szász Károly egyszerűen megtiltja a nyelvbeli merészségeket, az analógiát s az uj metaforákat, s bocsánatot kérek, hogy ezt is fölemlitem, annak idején az Akadémia Szemléje hasábos pasquillokat s egy Antibarbárust irt arról a zsidó poétáról, aki magyar népies balladákat merészkedett irni. Ha tehát a zsidó a maga környezetét irja le s a maga érzéseit, akkor nem magyar; ha pedig a specziálisan magyarnak mondott körbe mer belenyúlni, akkor a körmére koppintanak. Ami lehet, hogy jó és mulatságos társasjáték, de lelkesítő hatásúnak éppen nem mondható. A zsidó egyebekben lelkes állat is, akinek a dolgok felől meg vannak a maga nézetei s a viszonyok s a körülmények közt a maga érdekei. Az • igazságnak meg van az a tulajdonsága, hogy nem mindenkinek esik jól.

Ha a zsidó igazságot hirdet, mindazok, akiknek ez az igazság fáj, antisemitákká válnak. Aki a nézeteit osztja vagy az irányában veletart, az elzsidósodott, vagy zsidó pénzen élő rabszolga. Az érdeknek is megvan az a tulajdonsága, hogy más érdekeket sért. Például a zsidók legfőbb érdeke, mert a beolvasztásuk egyetlen módja: a felekezeti s osztály-különbség nélkül egységes magyar állam, sérti az uralkodó felekezeteket s az uralkodó osztályokat. Ezek az osztályok szükségképpen antisemiták lettek. Ha Széchenyi István zsidó lett volna, s a zsidót akkor egyáltalában észreveszik, a hazátlanság, a nemzetietlenség vádja hogy fölzúgott volna ellene, s az ősiség eltörlését, a jobbágyok fölszabadítását mennyire pusztán zsidó érdeknek mondták volna! Nem vádképpen mondom, csak tényképpen, hogy Magyarországon rettentő s a zsidókra egyenesen kétségbeejtően nagy az antiszemitizmus. Nem vádképpen mondom — mert mért szeresse a zsidót a magyar a németnél, az angolnál, az orosznál s az igazat megvallva, a francziánál is jobban ? A német agráriüs is nem az arany-valutát okolja, nem az idők haladtával s a verseny uralkodása folytán a gazdasági világban is szükségképp beállott változásokat, nem azokat a földbirtokosokat, akik tartományi bankoktól 41I2—öVa százalékos pénzeket vettek föl a birtokaikra, hogy 7—11 százalékot jövedelmező exotikus papírokat vásároljanak rajta, s ezen a spekuláczión rajtavesztettek. Ők is az ipart s a kereskedelmet okolják, végső sorban a zsidót A mi agráriusaink mért ne induljanak ezen a példán ? Zsidó iróink nem olyan nagyok, hogy szoborra várhatnának, nekik tehát máiéletükben kell megjárniok azt az utat, amelyet Németországban a Heine szobra jár meg. Ez jól van igy és helyesen van igy, csak az nem jó és az nem helyes, hogy ezt letagadják. Hiszen oka is van, ki tagadná? Egyszerű oka; az a zsidó-nemzedék, amely most lép bele az életbe, az irodalomba, a gazdaságba s a politikába, az már szabadságban született, szabadságban nevekedett, az emberei szabad embereknek érzik magukat, a véleményüket szabadon mondják meg, s az igényeiket szabadon formálják. Az eszkimók egész raja szabadult rá arra a kevés fókára, ami anyagi és erkölcsi javakra Magyarországon éppúgy, mint minden más országban, csak bizonyos korlátolt és tovább nem fokozható mennyiségben van meg. Uj száj, amely kenyeret kér, uj kar, amely helyet, uj irány, amely elismerést — ez mind nem szolgál arra, hogy a jövevényt rokonszenvessé tegye. Amig a zsidó nem mozgott, természetes, nem érzett ellentállást. Most, hogy mozogni kezd, azt látja, hogy az egész magyar társadalom erős falanxban sorakozik ellene a legfőbb klubjaiba nem veszi föl, még a jégen is elzárkózik tőle, a négyesnek egy figuráját egyenesen ő miatta szüntette meg, s a politikában ép ugy, mint az irodalomban, nagyon jó üzlet lett nem ugyan antisémitának lenni» de spekulálni azokra, akik antisémiták. Ez mindenütt igy van, s a magyarnak még mentsége is van rá: az elkesere-

71 dés, amelyben mi telhetik tőle, nagyot üt a botjával a zsidó fejére. Nem is tiltakozik az ellen senki, csak a magyar faj világhirü lovagiasságával nem fér meg, hogy ezt az ellenszenvét csak jelekben, leplezetten, burkoltan s nem nyiltan, határozottan s kimondottan érezteti a jövevény fajtával. Ez már szivtelenség, Elvégre ez a játék a vérmesebb reményüeket gyakran fölbiztatta arra, hogy komolyan vegyék az udvariasságból mondott fölhívásokat, s maguk is elhivén; hogy csakugyan a maguk hibájából nem egyek a magyar társadalommal, próbáljanak hozzásimulni s belehatolni. Ilyenkor aztán kész a tolakodás vádja. Nagyon fájdalmas dolog, ha az embert onnan dobják ki, ahová személyére szóló meghívóval látogatott el. Mért nem mondják meg őszintén, hogy a zsidó nem kell, sem nyersen, sem olvadt állapotban ? Mire való az a nagykorú társadalomhoz nem is illő játék, amely a zsidót az elektromos csengő nyelvéhez teszi hasonlatossá? Ott is megindul a nagy elektromos áramlat, amely a maga mágneses vonzásával megmozdítja a harang nyelvét s odarántja a haranghoz. De amely pillanatban megmozdul, megszakad az áramlat, s a nyelvet egy rugó megint visszaveti a helyére. Ebből a zaklató hajszából támad a csengetyü rezgő panaszos szava — s talán ez a hajsza magyarázza meg, hogy idegesség a zsidók nemzeti betegsége. X. Az ostobaság többet art, mint a gonoszság. *

Az asszonyok véssék ezt az emiékökbe: »Csak az nők szerelmére, aki a nőket tiszteletére méltóknak itéli.«

méltó a

*

Azok, akiket szerettünk s akiket elvesztettünk, nincsenek többé ott, ahol v o l t a k ; de mindenütt ott vannak, ahoi mi vagyunk. *

Az ember azért van a világon, hogy hasznot húzzon mindenből, még a fájdalomból is. *

Én csak azt csodálom, valamin.

hogy az

emberek

még

csodálkoznak

*

Vannak emberek, főképp a politika világában, mint a palaczkok: csak azt érik, amit beléjök tettek.

akik

olyanok,

*

Az ember az életről szokik le legkésőbb, mert azt szokta meg legelőször. *

A barátság ott végződik, ahol a pumpolás kezdődik. *

Az ember gyermekkorában megtanulja az élet valamennyi meséjét, ifjú korában átéli annak regényét, férfi korában megtanulja történetét. *

A gyanú olyan, mint a házőrző kuvasz, szalad és lehúzza. . *

akit futni lat, utána

A magunk kíváncsiságát kodásnak mondjuk.

a másokét

érdeklődésnek,

bámész-

Sötét órában. 1893.

Mindent megnyerve a pokoltól S a mennyből mindent, mindent elveszítve — Oh, meddig léssz még, árva lelkem, A kínok keresztjére fölfeszítve ? Boldog lehetnék s csak vergődöm. Fáradt szivemnek immár nincsen álma. Összhang volt lelkem legfőbb czélja S mint tépett hangszer, szét vagyok kuszálva. Dúltan bolyongok dúlt mezőkön, Fölöttem késő ősz viharja tombol; Egykor daczoltam, szembeszálltam, Most jó, ha jut egy rongy az irgalomból. Ábrándok, ifjúság, erély, dacz — Hogy eltorzultok az idők szennyében!. Hol egykor tündérnép zsibongott: Boszorkányok tanyája lett az éden. Repültél, életem hajója, Most zátonyon ver a hullám dagálya; Az óczeán kalóza hajdan — Most minden idők hitvány préda-tárgya ! Sötéd zászlóid lengenek még, Tört árboezod még felmutat az égre, Egyszer még mozdul néma roncsod — Aztán alámerülsz a semmiségbe! Endródi Sándor.

A plébánián. Irta: H E R M A N N

OTTÓ.

Hol is volt csak ?... Hires Somogynak azon a részén, a honnan „Zala legszebb", a Nagyberek .nevezetű ingovány szélén, a föld hullámos hátán, egy kicsiny kis falu házacskái bújnak össze. Szerényke templom-tornya ugy ágaskodik a bogárhátú viskók fölött, mint a jó kotlóstyúk, mikor aprós csibéit ülümadártól, sőt még a tulajdon maga árnyékától is félti. A kis falu fekvése azért remek, mert odalátszik a Balaton; ugy csillog az a messzeségből, mint egy kék fátyollal bevont szinezüst szalag; és látszik azon tul a nagy világ egyik legszebb, mert legtanulságosabb hegycsoportja: a Badacsony, az' ő hegytársaival. Ezen a csoportozaton a tűzokádó hegység külső formája annyira ki van fejezve, hogy az ahoz értő geológus szinte várja, hogy no, most!... most tör elő ebből, vagy amabból a hegyből a füstoszlop, a láng, majd a láva tüzes özöne... Ez a gyönyörű hegység a kis falutól épp abban a messzeségben esik, melyben azt a pompás kékséget ölti magára, amit a »távolság kékjének« szoktak mondani s a melyet látni kell, mert lefösteni nehéz, leirni meg éppen lehetetlen. Ami azután a falu és a Balaton közt elterül, az a Nagyberek; igazi ősmocsár, mélynek czimeres nádjában l*

72 fiasit a nemes kócsag, fészekfalut épit a- gémek nagy nemzetsége; a turjányos széleken feljajdul a bibicz siralma és Káka tövén költ a rucza

A nádszélekben, rigyásokban pedig ugyancsak megereszti csattogó, rikácsoló hangját a nádirigó. A nádfödeles viskókon semmi kémény; ezért kerüli a falut a villásfarku füsti fecske; de még a fehérhasu házifecske sem oszlik el, hanem egyetlen rakásra, nagy tömegben épiti összes fészkét — vagy százhatvanat — a falu kéményes korcsmájára; — csakúgy karnyújtásnyira, igazi fecskejámborsággal. A templom közelében pedig sürü fonatu, tüskés sövényzet mögött egyetlen sugár fenyü büszkélkedik. Szinte ó'rt áll a plébánia parányi virágos kertjének bokrai fölött, messze kitekintve a tájra. Ez a pompás fa ismertető jele a falunak és biztató irányt jelöl a vándornak, mint a földség fokán álló világító torony a révet kereső hajónak. Hát ez az a plébánia! Verőfényes reggelen a büszke fenyü árnyéka ráborul a kis virágos kertnek díszére, egy terebélyes labdarózsabokorra; de védelmébe veszi a kertecskének legcsodásabb alkotmányát — egy kiszolgált dagasztó-tekenőt is, a melyben a káplán ur virágpalántáit dédelgeti, nevelgeti. 3 ilyenkor esik meg az is, hogy az oltott rózsa meszelt karójára rászáll a piczi »füstfarku« madár, megrezegteti farkinczáját és lesi a prédát; de csak az egyik szemével, mert a másikkal ugyancsak megvigyázza a plébánia cziczáját, mely az éjjeli barangolás fáradalmait piheni ki a napfényes udvar közepén, hosszan elnyújtózkodva. Kis vártatva jön az öreg plébános ur a reggeli miséről; utána a galambősz, tisztes arczu, rengeteg csizmáju, méltóságosan komoly dékán. És amint az öreg pap az udvarba lép, eléje rohan a három kávészinü, aprócseprő kis kutya, szinte czigánykereket hányva örömében, hogy hát itt a gazda 1 a jó g a z d a . . . A kis pöttönök csaholása, örömrivalgása fólkölté a kazal tövén, vaczkában szundikáló, penzionált komondort is, a tarkán őszülő, vénséges Czifri-1; valahogyan csak föltápászkodik ő is; rendbe nyújtogatja rozoga csontjait s aztán farkcsóválva, roppant aprókat lépegetve, sajátságos biczegéssel, alázatosan lelógó fejjel tart az udvaron át gazdája felé. — No, no öreg Czifri! hát csak előgyüsz te is; jó, jó. Mindjárt lesz egy kis krumplihaj egy kis kenyérbél és a többi — és a többi Mert az az »és a többi« az öreg főúrnak már egyszer a szavajárása és mindég is ugy fűzi a szót, hogy azt hozzáilleszthesse. A hosszú dékán nagy tisztességtudással a pitarba lép, fölakasztja a kulcsot, köszön és távozik; a három kis eb meg ott áll az öreg pap mellett, buzgó farkcsóválás közben egyenesen a gazda szemébe néz. A történeti igazság kedvéért különben álljon itt, hogy a dülledt szemű Lumpi kutya, majdem merőben suta, ez hát szigorúan véve csak a farka helyét csóválgatja. Ilyen időtájban rá se hederit a három fürge jószág a dékánra; — majd meg tudjuk, hogy mikor érdekli őket. — Vé-é-ra! adj enni a tyúkoknak, kacsáknak, malaczoknak — és a többi, és a többi! Nyomban kiperdül a konyha ajtaján a Vera. Hiszen igaz, hogy az egyik szeme az eget nézi, a másik a földet, meg egy kicsit kóczos, füstös is a leányzó; de fürge, eleven, csak úgy pattog, ireg-forog akár a pereszleri. -— Hijjad, hijjad, hijjad, hijjad! Piczikém ne, ne ne! Piczikém ne! — zengi Veronika torka szakadtából.

Erre a többszörösen, gyorsan elhadart hivásra megelevenedik az egész háztáj. A veteményesből, a szérüs kertből, a gyümölcsösből s a jó ég tudja még honnan, félig röpülve, félig futva özönlik elő á majorság nagy sokasága. Legelői a gyorslábú gyöngytyúk, utána a pulykahad, aztán a tyúkféle apraja nagyja, tarka-barka vegyületben ; még a ludak is győzik valahogyan tipegéssel; csak a récze csapat, mely a gémeskút pocsolyában vette reggeli fürdőjét, döczög, kacsázik nagy későcskén. A malaczok visítva, röfögve törik-tolják egymást — nekik szól a kényesztető: Piczikém ne, ne, ne! És ugyanerre a hivogatásra ahány veréb, mind az eresz legszélén foglal állást, várva az eledel szórását és az alkalmatos pillanatot, amikor leszállhat és ősi veréb szokás szerint — csenhet. Mikor aztán a pattogó Vera, bolondos hirtelenséggel szétszórta a reggeli eledelt, az a sok mindenféle szárnyas csak ugy kavarog. A tyúkféle az szedegeti, a lud és kacsa berázogatja a szemet a begyébe. Buzgóságra egyik se igen enged a másiknak. Az alatt újból kijön a főúr is, nem csak azért, mert »a gazda szeme hizlalja a jószágot«, hanem azért is, hogy alázatosan várakozó vén Czifrijét ellássa; jut neki esteli maradék: kenyérbél, sültkrumpli-haj, egy kis vastag étel, aludttej »és a többi, és a többi« ; mert annak a vénségnek már egy árva foga sincsen, lágy ételre szorul az istenadta. A tengernyi majorság hamar végzett; még a legparányibb konkolyszemecske is begybe került. Oszladozni kezd a had; a legtorkosabbja lesi még egy darabig az ajtót, aztán az is széledezik. De négy fehér kacsa kiszakad a seregből s a Czifrihez szegődik. Amint pedig ez legyűrte az utolsó falatot, nagybiczegve indul az udvar napos felére, hol egy kis homokrakás várja a súrolásra való felhasználást. Sorjába döczög a négy kacsa Czifri után, pontosan nyomában haladva. Hát ebből mi lesz? Csak ez: Az öreg komondor elnyúlik a napsütötte homokon, hogy a melengető sugarak de jól odatüzhessenek a féloldalára. Két kacsa a hátfelől, kettő a hasfelől — mondhatni az ölébe — helyezkedik el s következik egy kis szünet. Mert hát azért szemtelen a légy, hogy a pihenő kutyát seregestül megszállja; de alig száll le egy a szőr hegyére 1 klapp! a kacsa már bekapta. Hol egyik, hol másik, aszerint, a melyikhez a légy közelebb szemtelenkedett. Tiszta »kacsakonfektezés« — pour la bonne bouche — és oly ügyes, hogy a vén eb nyugton szundikálhat, mert a kacsák utoljára már röptében kapkodják el a legyeket. S mikor a kutya rozoga féloldala már jól megmelegedett, a másikra fordul; ám jól vigyáz, nehogy álmának gondos őrzőit valamiképpen elkedvetlenítse Van ez a vén Czifri, az ő saját külön »udvar hölgyeivel« olyan ur, mint széles kelet bármely despotája. Mindössze annyi a különbség, hogy ennek az álmát Cirkassia rablányai védik fényes pávatoll legyezőkkel a legyek tolakodásától, a Czifri kutyáét pedig négy hófehér szabad kacsa — önszántából és — torkosságból. Megható jelenet ez mindenképpen, ami a szemlélő ajkára önkénytelen mosolyt csal. Jó öreg papom meg azt mondja rá csöndes kedélylyel: — Tessék elhinni, az állatnak is van ám esze, érzése, indulatytya — és a többi és a többi II. Csöndesen telik el a nap a nagybereki faluban és plébániáján. A káplán ur virágot ápol, kanáriait gon-

73 dozza; majd áthalad a poros uton a »rektramékhoz« pár barátságos szóra, nagy néha az ispánhoz is egy kis kuglira. A plébános ur azalatt hosszúszárú selmecziből nagy füstöket ereget, olvassa klerikális újságát s közben valami remek jószívűséggel bosszankodik a világ romlottságán »és a többi, és a többi« ... Váltig mondogatja alkalomadtán : »Hm; h m . . . Bizony csak gonosz a világ, romlott a világ; de én annak a Blahánénak mégis csak megbocsátanám a vétkeit, — ha van neki — mert még ez a szent újság is azt irja, hogy ilyen szép magyar asszony, amolyan tökéletes művésznő, meg hogy ilyen, meg hogy olyan és a többi!«... Szegény jó papom! Aki soha sem látta a kedves magyar művésznőt s az ő klerikális lapja nyomán még is ilyen lelkes bámulója... Hát ha még ismerné!... Elkövetkezik a naplemente, mely tul a Balatonon és a hegységen is tul megy végbe. Minél mélyebbre hanyatlik az a fölséges éltető csillagzat, annál ragyogóbb színekben tündöklik nyugat szemhatára s annál magasabbra emelkedik keleten az a szép, majdnem szederjes szinü félkör, melyet a föld népe a »Föld árnyékának« mond. A plébánián elérkezett az estebéd ideje; az asztal meg van teritve, a leveses tál párolog. Aki az asztalhoz járul, az előbb keresztet vet, imádkozik s csak azután foglal helyet. A suta Lumpi kutya a Prücsivel és a Szikrával egyetemben majd itt, majd ott kéreget. Felágaskodva egyet-egyet löknek, hol a gazdán, hol máson. Megkondul az estharang méla hangja: angelusra int, rezgése beszövi a kis falut és kiszáll messze, a Nagyberek nádasába is. A hazatérő munkások leveszik a kalapot s csöndesebben haladva, födetlen fejjel elrebegnek egy miatyánkot és egy ávét. A plébánia asztala körül ilyenkor megakad az étkezés; kiki leteszi a kanalat és áhitatba merül. De bezzeg nem ájtatoskodik a Lumpi két társával. Ők a harang első kondulására, mint egy kommandószóra, az ajtóhoz futnak s ott hegyezett füllel, feszülten várakóznak. Kis vártatva nehéz léptek közelednek az ajtó felé. A három ökölnyi ebet abba' a nyomba' nagy méreg szállja meg, fogukat kivicsorítják, morognak, herregnek, közben élesen csaholnak. Ekkor megnyilik az ajtó s belép a dékán, hogy a következő napra átvegye a főúr rendeleteit. No, hiszen éppen csak ez kellett! Amint a három eb meglátja az öreget, nem is csaholásba, hanem valóságos orditozásba tör ki! avavavavavava — herrrrr, avavavavau-vau-vau, nyiff-nyafT!... és nekiesnek a dékán csizmaszárának jobbról, balról — elől, hátul, ki ahol éri; persze hiába, mert hatalmas egy alkotmány az annak a piczi szájnak, tűfinom fognak. A dékán komoly arczán egyetlen egy vonás sem rezdül meg; nagy tisztelettel várja a plebánus ur szavát, mire pedig készen van »nyugodalmas jó'j'czakát« kiván s kifelé fordul. Erre azok a furcsaságok, ha lehetséges, még dühösebbek, nekiesnek a csizmája sarkának, a plebánus ur pedig csöndesen, jóizüen mosolyog magában. — De hát ugyan, mi leli ezeket? — Jaj kérem, — szól a főúr — furcsa egy dolog az! Egyszer disznóölés napján eszembejutott, hogy hadd jusson egy fél hurka a kiskutyáknak is, biztatom is a Lumpit, no mindjárt, mindjárt lesz! Már készitem is a tányérra, a kutyáknak már csorog is a nyáluk. Ekkor megszólal az esti harangozás s belép a dékán. Hát azt gondolom: de bizony jobb lesz ez a friss hurka annak az emberséges öregnek — oda is adom. T y ü h ! . . . hogy esett neki az a három gézengúz a vén embernek! Majd hogy szét nem vetette őket a mé-

reg, meg az irigység s azóta már vagy hat esztendeje — amint csak az esteli harangszó megkondul, fölugranak, lesbe állnak — és a többi, és a többi... De nem csak eddig van ám ez, hanem most tessék idevigyázni. Ekkor elkezdi a papom vontatott, félig éneklő, félig siró hangon: — E-e-elviszi... e-elviszi! A dékán a hur-ká-át!... Ucczu neki a három kutya az. ajtónak; herreg, csahol, visitoz, hogy aki valaha hallotta ezt a pokolbeli konczertet, tudom, mig él, el nem felejti. Minden porczikájuk vonaglik, reszket a rettentő fölindulástól ezeknek a kis bestiáknak ilyenkor. Adta emberszabású kutyanépsége!

Krónika II. Leuthold kisasszony csókja. — január

25.

A Fremdenblatt, mely rendszerint a legmagasabb politikai kérdésekben szokott nyilatkozni, a minap a farsang könnyelműségétől elkapatva, a párizsi Figaro nyomába lépett s kérdezett. A kérdés témáját Leuthold kisasszony szolgáltatta, a bécsi Raimund-szinház fiatal naivája, aki felbontotta szerződését, amiért partnerje előirás szerint megcsókolta, még pedig igazában s ez injuriáért az igazgatótól nem kapott elegtételt. Ez a naiv história indította a Fremdenblaltot arra, hogy a legkiválóbb színésznőket megkérdezze: mint vélekednek ők a színpadi csókról ? A beérkezett feleletek kivétel nélkül pálczát törnek szegény Leuthold kisasszony pruderiája fölött. Alamuszinak, álszenteskedőnek mondják szegényt s ráolvassák, hogy nem igazi művésznő az, aki még egy csók erejéig sem tudja magát beleélni a szerepébe. Akadnak olyanok is, akiket a nyilatkozás heve valóságos hetvenkedésre ragad, hogy igy, meg amúgy, ők bizony megtesznek mindent, amit a szerző előir. A filozofus hajlamúak pedig kifejtik, hogy ami a szinpadon történik, az nem is történik és a partnernek adott csók nem is csók. Szóval a Fremdenblatt elmés interviewje igen balul ütött ki szegény Leuthold kisasszonyra nézve, akin jóizüen mosolyognak vagy gúnyosan nevetnek, amiért a szinpadon nem engedi magát megcsókolni. Én a legnagyobb tisztelettel viseltetem mind azon színésznők iránt, akik a csók dolgában reálisták. Nem tartom őket azért jobbaknak, mint a prűd Leuthold kisasszonyt, de viszont nem tartom őt ezért rosszabbnak a többinél. Nem tartom az ő sérelmét elég nagynak arra, hogy a szinházat otthagyja, viszont kivánságát nem annyira teljesithetetlennek, hogy e miatt engedjék távozni. Elvégre egy naiva lehet igen jó szinésznő, ha valóban naiv is, az előadás niveauja meg nem hanyatlik, ha partnerje vele szemben a cachirozott csókra szorítkozik. Szóval a Fremdenblatt kérdése: megegyezik-e a nőiességgel a szinpadon való csókolás — nem a veleje a dolognak, hanem csak egy variácziója. A veleje ez: muszáj-e a szinpadon a színésznőnek csókolózni, vagy sem?

74 Nem akarok erre a kérdésre határozott nem-mel felelni, mert a kérdés nem teoretikus, hanem praktikus és igy sok mindenfélével függ össze. Az illúziót valóban emeli a szavaknak és a helyzetnek megfelelő szenvedélyes ölelés és csók s az én erkölcsi érzületemet nem sértette soha, mikor a szép Molnárnét valóságos csókzáporral árasztotta el a mi dicsőült Halmink. De viszont soha sem reklamálta illúzióm a valódi csókot, mikor a színészek cachirozott csókkal traktálták egymást. Elvégre, ha az illúzió megelégszik papiros sziklákkal lengő vászonoszlopokkal, vaktöltésü pisztolyokkal, a hónalján keresztül bökött halálos kardszurásokkal s a megmérgezett hősnek becsületszavára elhiszem, hogy valódi mérget ivott, miért kényszerítsem a színésznőt arra, hogy épen valódi csókot adjon szeretőjének? Akit pedig szemérmessége, vagy egyszerűen csak géne-je visszatart, hogy »ennyi ember« előtt csókolódzzék, azt azért nem vádolnám mindjárt hivatatlansággal, mely a szerepbe nem tudja magát beleélni. Azt hiszem, ha a mi nagy asszonyunk, Jászai Mari, aki szintén művészietlenséggel vádolta a szegény kis bécsi naivát, annyira beleélné magát szerepébe, hogy adott esetben igazán pofon üsse erre kirendelt partnerjét, aki aztán dagadt arczczal folytatná szerepét, neki e miatt a hevülésért igen nagy kellemetlensége volna és arra a szerepre bajosan akadna vállalkozó. Azt pedig igazán nem lehet megszabni a művészi temperamentumnak, hogy csak akkor ragadja el a színésznőt, mikor ez a partnernek kellemes. Van azonban ennek a csókkérdésnek férfi szempontja is. Sokszor tapasztaltam, hogy a szerelmes leány a szerep által teljesen elragadtatva csókolja a bonvivant szerelmest, aztán nénje karjaiba omolva mérsékelt elragadtatással boritja el. annak arczát — cachirozott csókokkal, mert a szinpadon is, ez életben is a hölgyek nem állhatják egymást. Hát tegyük föl, hogy Leuthold kisasszonynak éppen ez ellen a partnerje ellen van aversiója, súlyosabb beszámitás alá esnék ez, mint ha kolléganőjét a naivságban nem szenvedhetné? Értem és osztom továbbá a hölgyeknek azt a véleményét is, hogy a szinpadon adott csók nem is csók. De hátha a férfipartner nem osztja ezt a felfogást? Ha a tisztelt hölgyek tapasztalnák, hogy az ő művészi csókjukat nem művészi csóknak fogja föl a partner, hanem privát szempontból élvezi ? Én bizony nem vagyok kompetens ebben a dologban, de azt hiszem, hogy az a tudat visszahathat az illető művésznő morális érzületére, mikor úgyszólván a művészet kifogása alapján ki van szolgáltatva egy férfinak. Hogy pedig a férfiak nem élik magukat annyira bele a szerepükbe, hogy privátélvezetet ne találnának a művészi csókban, azt sejtem abból, hogy a naivát sokkal szivesebben és hosszasabban csókolják, mint az anyaszinésznőt, s hogy a férficsók reálitására még akkora súlyt sem vetnek,. mint a franczia-pezsgő valódiságára. Szóval, én ném merném Leuthold kisasszonyt föltétlenül elitélni azért, hogy igazi csókból a szinpadon

nem kér, még akkor sem, ha szinpadon kivül nem volna is olyan prude. S bár ötven tiszteletreméltó művésznő egybehangzó véleménye elitéli őt, én inkább elitélném a Raimund-szinház igazgatóját, amiért ebben a kicsinyes ügyben nem bizonyult nagyobb diplomatának Az esetet most fújta föl jelentőségessé a Fremdenblatt figaros-kodása,- pedig Leuthold kisasszony nem az első, aki az igazi csókból nem kért. Ha jól emlékszem, épen Bécsben emelt panaszt egy naiva a bonvivant ellen ugyanazért a sérelemért, csak hogy az igazgató is, a bonvivant is tapintatosabb volt, mint a mostani esetben. Az igazgató husz forint bírságot vetett a reálista bonvivantra, ez pedig a darab második előadása előtt bekopogtatott a prude kisasszonyhoz: — Kisasszony, előre figyelmeztetem, hogy a mai jelenetnél ismét meg fogom csókolni. A kisasszony megvetően fordított hátat a tolakodónak. — Ne mondhassa senki Önről, folytatta szalonudvarias hangon a bonvivant, hogy egy csókjáért én sokallom a husz forint büntetést. Erre aztán a kisasszony visszafordult a bonvivant felé és nyájasan mosolygott. Mert a jól applikált bók legyőzi a legnagyobb pruderiát is. Simplex.

A honti erdőben. (1894. julius.)

Ti hegyek, ti erdők, Im, itt vagyok újra, Nem a régi szivvel, Csöndes szomorúság

ti susogó lombok! köztetek bolyongok; hajh! nem úgy, mint hajdan: köde ül most rajtam.

Ti virultok most is; virulástok olyan, Mint mikor utolszor erre barangoltam; Visszhangos zúgással üdvözöltök engem, De szivembe' nincs hang, hogy rá visszazengjen. Üdvözölhetsz csókkal, hűs erdei szellő: Nevethetsz kis virág, illatot lehellő; Zenghetsz a bokorban, csattogó madárdal: Tele van a szivem messzeszálló vágygyal.

—

Messze, messze innen, az alföldi rónán, Ott lakik, ott virul az én kedves rózsám; Ott az én világom az ö szép szemében, Ott vagyok én otthon az ö közelében... Ne itélj meg engem, hegyes-erdős tájam, Hogy messze tetőled uj otthont találtam; Az én kis galambom' ha csak egyszer látnád: Viruló szépségét magad is csodálnád. Megszereted te is, s óh tudom, ha eljő: Csak őt csókolod majd hűs erdei szellő; Illatod, kis virág, csak körüle szárnyal, S csak neki zengesz majd, csattogó madárdal! Sajó Sándor.

75

A gimnazista. C S E H O V A N T A L elbeszélése. (Folytatás.)

— Lehetetlen! — lelkendezett a mama, majd megfúlva a kaczagástól. — Lehetetlen! Erről az apja jut eszembe. Volodja visszaszaladt és kirohant a friss levegőre. — Ugyan, hogy tudnak olyan hangosan beszélni rólam 1 — gyötörte magát, kezeit összecsapva s rémülten nézve az égre. Hangosan, hidegvérrel beszélnek!... S a mama nevetett... a mama! Istenem, miért adtál nekem ilyen anyát, miért? De végre is be kellett menni, bármibe kerüljön is. Vagy háromszor végigment egy fasoros sétányon, egy kissé lecsillapodott és bement. — Hát maga mért nem jön idejekorán teázni? — kérdé szigorúan madame Sumihina. — Bocsánat, nekem ... nekem el kell utaznom, motyogott Volodja lesütött szemekkel. Mama, már nyolcz óra. — Indulj el magad, kedvesem, — felelt anyja kedvetlenül, én még itt maradok Lilinél. Isten áldjon meg, kedves fiam. Jer, hadd vetek rád keresztet. A mama keresztet vetett fiára s Nyutához fordulva, francziául szólt: — Ugy-e: hasonlít egy kicsit Lermontovra! Volodja ugy ahogy elbúcsúzott és senkire sem nézve kiment az ebédlőből. Tiz perez múlva már útban voit az állomás felé s ennek nagyon örült. Most már nem érezte magát rosszul, nem szégyenkezett, szabadon és könnyen lélegzett. Az állomástól fél-versztnyire leült egy útszéli kőre s nézte a napot, melyet félig eltakart a töltés. Az állomáson itt-ott már világot gyújtottak, feltűnt egy zavaros, zöld fény, de a vonatot még nem lehetett látni. Volodjának jól esett ülni, nem mozdult s nem nézte: mint közeledik lassankint az este. A kerti házikó félhomálya, a léptek zaja, a fürdő-szag, a nevetés és az asszonyi derék — mindez meglepő világosan tünt fel képzeletében s mindez nem volt már előtte oly különös és jelentékeny, mint előbb... — Bolondság... Nyuta nem rántotta el a kezét és nevetett, mikor én átöleltem, — gondolta magában, — vagyis: tetszett neki a dolog. Ha nem tetszett volna neki, megharagudott volna. S most bosszúság fogta el Volodját, hogy a kerti házikóban nem volt elég bátorsága. Sajnálta, hogy ilyen ostobán elutazik s már meg volt győződve, hogy ha az a jelenet ismétlődnék, akkor ő bátrabb lenne és egyszerűbben venné a dolgot. A jelenetnek ismétlődnie pedig nem volt nehéz. Sumihinéknál vacsora után rendesen sokáig sétálnak. Ha ő Nyutával elmegy sétálni a sötét kertbe, mindjárt ismétlődhetik az eset. — Visszamegyek, — gondolta — s elutazom a holnap reggeli vonattal... Azt mondom, hogy lekéstem a vonatról. És visszafordult... Madame Sumihina, egy unokahuga, a mama és Nyuta a terrasszon ültek és kártyáztak. Mikor Volodja elhazudta a mentségét, hogy lekésett a vonatról, azok nagyon nyugtalankodtak, hogy a fiatal ember el fog késni holnap a vizsgáról s tanácsolták neki, hogy mentől korábban keljen föl. Mig a nők kártyáztak, Volodja oldalt ült, majd elnyelte szemeivel Nyutát és várt. Fejében már kész volt a terv: a sötétben odamegy Nyutához, megfogja a kezét, aztán átöleli; szólni nem szükséges, a nélkül is megértik mindaketten a dolgot.

De vacsora után a nők nem mentek sétálni a kertbe, hanem folytatták a kártyázást. Éjfél utáni egy óráig játszottak, aztán szétmentek lefeküdni. — Jaj, beh ostoba mindez! — bosszankodott Volodja, mikor lefeküdt. De sebaj, megvárom a holnapi napot. Holnap majd megint a kerti házikóban. Sebaj... Nem igyekezett elaludni, ülve maradt ágyában, átfogta térdeit kezével és gondolkozott. Utálattál gondolt a vizsgára. Már belenyugodott, hogy kirekesztik az iskolából s hogy a kirekesztésben nincs semmi rettenetes. Ellenkezőleg: jó az, sőt nagyon jó. Holnap egészen szabad lesz, mint a madár, rendes ruhát ölt,* nyíltan fog szivarozni, gyakran ideutazik és udvarolni fog Nyutának, a mikor csak akarja. És nem lesz már gimnazista, hanem »fiatal ember«. A többi pedig, amit karriernek és jövőnek neveznek, egészen világos: belép egyéves önkéntesnek, majd telegrafistának, vagy valamelyik gyógyszertárba, ahol provizor lesz belőle... Oh, van elég hivatal. Elmúlt egy, két óra s ő még mindig ült. A harmadik órában, mikor már virradni kezdett, az ajtó lassan megcsikordult s a szobába bejött a mama. — Te még nem alszol ? kérdezte ásitva. Csak aludj nyugodtan, én csak egy pillanatra jöttem b e . . . Cseppeket viszek ki. — Minek az? — A szegény Lili megint rosszul van. Aludj gyermekem, holnap vizsgád van. A mama kivett a szekrényből egy üveget, az ablakhoz ment vele, elolvasta rajta a felirást és kiment. — Leontyijevna Mária 1 hisz ezek nem azok a cseppek! — hallatszott egy perez múlva egy női hang. Ez gyöngyvirág, Lili pedig morfint kér. Alszik a fia? Kérje meg őt, hogy ő keresse ki. A Nyuta hangja volt. Volodján végigfutott a hideg. Hirtelen felrántotta nadrágát, felöltötte köpenyegét és az ajtóhoz ment... — Érti kérem? Morfin! — magyarázta suttogva Nyuta. Bizonyosan fel van rá irva latinul. Keltse fel Volodját, ő majd kikeresi. A mama kinyitotta az ajtót s Volodja meglátta Nyutát. Ugyanaz a blúz volt rajta, a melyben fürödni volt. Haja nem volt megfésülve, hanem szétszórva a vállán, arcza álmos és a sötétben alig kivehető. — Ni, hiszen Volodja nem alszik, — szólt Nyuta. Volodja, galambocskám, keresse meg a szekrényben a morfint. Jaj, mennyi baj van ezzel a Lilivel! Mindig akad valami baja. A mama valamit dörmögött, ásított és elment. — Keresse hát! — szólt Nyuta; mit áll? Volodja odament a szekrényhez, letérdelt és keresgélt az orvosságos üvegek és skatulyák közt Kezei reszkettek, mellében és gyomrában pedig olyat érzett, mintha egész belsejében hideg habok futkostak volna. Az aether, szénsav és a különféle fűkivonatok, a melyeket minden szükség nélkül végigbabrált remegő kezeivel s a melyek ki-kidültek, fojtogatták őt és szédült tőlük a feje. »Ugy látszik: mama elment, — gondolta; ez j ó . . . nagyon jó.« — Meglesz-e már? kérdezte Nyuta. — Mindjárt... Ez az; ugy látszik morfin, — mondá Volodja, azt olvasva le egy szignaturáról, hogy »morph...« Tessék. Nyuta ugy állt az ajtóban, hogy egyik lába kint volt a korridoron, a másik pedig a szobában. Megigazgatta haját, amelyet nehéz volt rendbe hozni, oly sűrű és hosszú volt, — aztán szórakozottan nézett Volodjára. A bő blúzban, álmosan, szétszórt hajjal, kivált a szűkös * O r o s z o r s z á g b a n a gimnazisták e g y e n r u h á t viselnek.

76 világítás mellett, amelyet csak a pirkadó hajnal terjesztett a szobában, Nyuta elragadónak, felségesnek látszott a Volodja szemében. Elbűvölten, egész testében remegve s édes vágygyal gondolva arra: mint ölelte o.át ezt a felséges testet a kerti házikóban, Volodja átadta neki a cseppeket és igy szólt: — Milyen kegyed — Mi? Nyuta belépett a szobába. — Mi? kérdezte mosolyogva. Volodja hallgatott és Nyutára nézett, aztán úgy, mint a kerti házikóban, megfogta a kezét. Az pedig csak nézett rá, mosolygott és várta, hogy mi lesz ? — Én kegyedet szeretem, — suttogott Volodja. Nyuta abban hagyta a mosolygást, elgondolkozott, aztán megszólalt: — Várjon, ugy tetszik: valaki jön. Óh, ezek a gimnázisták! szólt halkan, az ajtó felé menve és kinézett a korridorra. Nem ; senkit sem látok... És visszajött. Ezután ugy tetszett Volodjának, hogy a szoba, Nyúta s ő maga is összeolvadtak egy édes, rendkívüli, soha sem tapasztalt boldogság érzetébe, amelyért kész az ember odaadni életét, vagy örök kárhozatra menni, de alig mult el egy perez, s mindez egyszerre eltűnt. Volodja csak egy telt, nem szép arezot látott, amelyet eltorzított az utálat érzete s ő maga is. egyszerre utálatot érzett az iránt, a mi történt. — Elfeledkeztem magamról, — szólt Nyúta, megvetően nézve Volodjára; gyűlölöm magát, csúf varjúkölyök. Mily csúfnak tünt fel most Volodja előtt ennek az asszonynak hosszú haja, bő blúza, járása és hangja! — Csúf varjú-kölyök! —: gondolta magában, mikor Nyúta elment; — valóban én csúf vagyok. Minden csúf a világon. A nap már felkelt, a madarak hangosan csiripeltek. Hallani lehetett a kertben a kertész lépteit és talicskája nyikorgását. Azután nem sokára hallani lehetett a tehenek bőgését és a csordás kürtölését. A napvilág és a hangok azt beszélték, hogy ezen a világon valahol van tiszta, szép poétikus élet. De hol ? Arról soha sem beszéltek Volodjának sem mama, sem azok az emberek, akik őt körülvették. Mikor az inas költögette őt a reggeli vonathoz, tetette magát, hogy nagyon álmos. — Vigye el az ördög őket 1 — gondolta. Csak tizenegy órakor kelt fel. Mikor fésülködött s a tükörben meglátta nem szép s az álmatlanságtól halvány arczát, azt gondolta magában: — »Tökéletesen igaz: csúf varju-kölyök ...« Mikor anyja meglátta és elszörnyüködött, hogy nem ment el a vizsgára, Volodja azt felelte: — Elaludtam, anyám. De ne nyugtalankodjék. Majd orvosi bizonyítványt szerzek. Madame Sumihina és Nyúta csak déli egy órakor ébredtek föl. Volodja hallotta, amint a felkelt madame Sumihina zajosan kinyitotta szobája ablakát, s amint annak vastag hangjára Nyúta harsogó kaczagással felelt. Látta, mikor kinyilt egy ajtó s a vendég szobából kivonult az unokahugok és ingyen kosztosok serege, ezek közt az ő mamája is, feltűnt a Nyúta megmosdott, nevető arcza, e mellett pedig az éppen megérkezett építész fekete szemöldöke és szakálla. Nyúta kis-orosz öltözetben volt, amely egyáltalában nem illett neki és ügyetlenné tette őt; az épitész ócska, otromba élezeket mondott; a kotletben, amelyet reggelire adtak, sok volt a hagyma: legalább Volodjának ugy tetszett. Azt is ugy látta, hogy Nyúta készakarva kacza-

gott hangosan s csak azért nézett Ő felé, hogy ezzel értésére adja, hogy az elmúlt éjszakára való visszaemlékezés őt (Nyútát) egy csöppet sem nyugtalanítja s nem veszi észre, hogy a csúf varju-kölyök ott ül az asztalnál. Négy órakor Volodja a mamájával az állomáshoz hajtatott. A kellemetlen visszaemlékezés, az álmatlan éjszaka, a gimnáziumból való kirekesztés tudata, lelkiismerete mardosása — mindez most nehéz, sötét bosszúságot okozott a fiatal embernek. Ránézett anyja szikár profiljára, kis orrára, esőköpenyegére, amelyet Nyúta ajándékozott neki és dörmögni kezdett: ' — Minek puderozza magát ? Ez nem a maga korához való. Erővel szépiti magát, nem fizeti a kártyaadósságát, mások dohányát szíjjá... ez kiállhatatlan. Nem szeretem magát... nem szeretem. Megalázta anyját, ez pedig ijedten forgatta apró szemeit, kezeit összecsapkodta és rémüldözve suttogott: — Mi lelt, kedves barátom? Istenem, meghallja a kocsis. Hallgass, különben a kocsis mindent meghall. Innen minden szót megért. — Nem szeretem... Nem szeretem, — folytatta fújva. Maga erkölcstelen, lelketlen... Ne merje hordani ezt az esőköpenyeget-. Hallja? Máskülönben rongyokra tépem... — Térj magadhoz, gyermekem, — szólt a mama sírásra fakadva, — a kocsis mindent hall. —' Hol van az apám vagyona ? Hol van a maga pénze ? Mindent elfecsérelt. Én nem szégyenlem az emberektől szegénységemet, de szégyenlem, hogy ilyen anyám van. Mikor pajtásaim kérdezősködnek magáról én mindig pirulok. A vasúton a városig két állomáson át kellett menni. Az alatt az idő alatt Volodja mindig kint állott a kupé folyosóján és egész testében remegett. Nem akart bemenni a szakaszba, mert ott ült anyja, akit ő gyűlölt. De gyűlölte ő magamagát is, a kalauzt, a gép füstjét és a hideget, ez utóbbinak tulajdonítván reszketését. S mentől nyomottabb lett a lelke, annál .erősebben érezte, hogy valahol a világon, valamely embereknél van tiszta, nemes, meleg, szép, szeretettel teljes, gyöngéd, vidám, szabad élet. Érezte ezt s annyira busult, hogy egy utas, aki tovább megfigyelte az arczát, azt kérdezte tőle: »Önnek bizonyosan a foga fáj ?« A városban a mama és Volodja Petrovna Máriánál, egy nemes származású nőnél laktak, aki nagy szállást bérelt és lakókat tartott. Mama két szobát vett ki: az egyikben, amelynek ablaka is volt, s amelyben ágy állott és a falon két aranyrámás kép függött, ő maga lakott, a másikban pedig, amely az előbbenivel szomszédos, kicsiny és sötét volt, Volodja. Ebben egy diván állt, amelyen Volodja hált, s ezen kivül egyéb bútor nem volt látható. Az egész szobát fonott kosarak foglalták el, amelyek tele voltak ruhákkal, kalap-skatulyákkal és egyéb lommal, amelyet isten tudja, hogy minek tartogatott a mama. Volodja a leczkékre a mamája szobájában készült, vagy a »közös teremben« : — igy hívtak egy nagy szobát, hol az összes lakók összegyűltek ebéd idején és esténkint. Haza érve, Volodja lefeküdt .a divánra s betakaródzott, hogy reszketését megszüntesse. A kalapskatulyák és egyéb lom eszébe juttatták, hogy neki nincs külön szobája, nincs megbúvó helye, hol elrejthetné magát anyjától, ennek vendégeitől és a beszélgetéstől, amely most éppen áthallatszott a »közös teremből«. A könyves tarsoly és a szétszórt könyvek az elmulasztott vizsgára emlékeztették. Valahogy minden igaz ok nélkül eszébe jutott Mentőn e is, ahol boldogult apjával volt egyszer, mikor még csak hét éves volt; eszébe jutott Biarricz és két angol leány, akikkel a strandon futkosott. Igyekezett

77 visszaemlékezni az ég és óczeán szineire, a hullámokra és az ő akkori hangulatára, de ez nem sikerült neki; az angol lánykák egész élő mivoltukban elevenedtek meg emlékezetében, de minden más összekavarodott, szétfoszlott . . . — Itt hideg van, — gondolta Volodja; felkelt, felöltötte köpenyegét és kiment a »közös terembe.« Ott éppen teáztak. A szamovár körül hárman ültek : a mama, a zenetanárné, (egy csontkeretü pápaszemes nő), és Mihajlovics Augusztin, egy éltes, rendkivül kövér franczia, aki egy illatszer-gyárban szolgált. — Én ma nem ebédeltem, — mondá a mama, — el kellene küldeni a szobaleányt kenyérért. — Dunyásá! — kiáltott a franczia. Kisült, hogy a szobaleányt a háziasszony küldte el valahová. — Óh, az nem baj, — szólt a franczia, szélesen elmosolyodva, — én mindjárt elmegyek magam kenyérért. Óh, az nem baj. Letette erős, büdös szivarját, feltette kalapját és kiment. A franczia távozása után a mama elkezdte beszélni a zenetanárnénak: mint mulatott ő Sumihinéknál, milyen jól fogadták őt ott. — Hiszen nekem Sumihina Lili rokonom, — mondá. Az ő boldogulj férje, Sumihin tábornok, cousinja volt az én férjemnek. Ő maga pedig született Kolb bárónő. — Mama, ez nem igaz! — szólalt meg ingerülten Volodja. Minek hazudik ? Pedig jól tudta, hogy anyja igazat mond. A Sumihin tábornokról és a született Kolb bárónőről mondottakban egy betű hazugság sem volt, mindazáltal Volodja ugy érezte, hogy mamája hazudik. A hazugság a mama beszédmodorából, arcza kifejezéséből, tekintetéből, mindenből látszott. — Maga hazudik! — ismételte Volodja s oly erővel csapott az asztalra, hogy minden edény tánczolt s a mama teája kilocscsant. Minek beszél maga tábornokokról és bárónőkről? mindaz csupa hazugság. A zenetanárnő nem tudott hova lenni s a zsebkendőjébe köhögött, a mama pedig sírva fakadt. — Hová kellene elmennem ? gondolta Volodja. Az utczán már volt; pajtásaihoz szégyenlett menni. . . . S újra minden ok nélkül eszébe jutott a két angol leányka... Ide-oda járkált a »közös teremben«, egyik szögletből a másikba, aztán bement a Mihajlovics Augusztin szobájába. Itt erős éther- és gliczerin-szappan-szag volt érezhető. Az asztalon, az ablakokban, sőt a székeken is temérdek üveg, pohár és csésze állt különféle szinü folyadékokkal. Volodja felvett az asztalról egy újságot, szétnyitotta és elolvasta a czimét: »Figaro.« A hirlapnak valami erős, de kellemes szaga volt. Azután egy revolvert vett fel az asztalról... — Ugyan kérem, ne adjon rá semmit! — vigasztalta a szomszéd szobában a mamát a zenetanárnő, Hiszen ő még olyan fiatal. Az ő korában az emberek mindent megengednek maguknak. Ezzel már meg kell alkudnunk. — Nem, Andrejevna Jevgénlja, ő igen romlott! — szólt a mama éneklő hangon. Nincs a kitől tartson; én igen gyenge vagyok, semmit sem tehetek. Oh, én nagyon szerencsétlen vagyok. Volodja szájába vette a revolver végét, megtapogatta a ravaszát és megnyomta... Azután még egyszer megtapogatott valami kiálló részt és azt is megnyomta. . . . Kivévén szájából a csövet, megtörülgette azt a köpenyege szélével s megnézte jobban a pisztoly závárát. Eddig még soha sem volt fegyver a kezében. — Ugy látszik, hogy ezt kell megnyomni... okoskodott magában; — igen, ugy látszik...

A közös terembe visszaérkezett Mihajlovics Augusztin és hahotázva beszélt el valamit. Volodja ismét bevette szájába a revolver csövét, erősen beharapta a fogával és megrántott rajta valamit az ujjával. A revolver elsült... Volodját valami erősen nyakszirten ütötte s ő az asztalra bukott, arczczal az üvegek, poharak és csészék közé. Aztán látta, amint boldogult apja czilinder - kalapban, széles fekete szalaggal, amelyet valami hölgy gyászolására viselt Mentonában, hirtelen megkapja őt mind a két kezével, aztán mindketten lerepültek valami nagyon sötét, mély örvénybe... Azután minden összefolyt és eltűnt. 1. Oroszból: Szabó Endre.

SAISON. Tallózó Gerzsonné, szül. Vass Borbála levele Tallózó Bábelinek, az ő kedves

lányának Hernádfalván.

Kedves jó gyermekem! A fekete ruhámat, az ünneplőmet, csakugyan ugy pakoltad be, hogy amikor magamra akartam venni, az édes apád hamarjában nem tudott bolondabbat mondani, mint hogy a ruhám is olyan ránczos, akár csak a képem. Édes apádnak ezt a gorombaságát egészen neked köszönhetem, kedves kis Babettem. Ha majd otthon leszünk, meghúzom érte azt a bujnyikos hajadat. De most nem haragszom. A Pannára sem haragszom, pedig bizonyos vagyok benne, mihelyest kocsira ültünk, ott hagyta a ruhát meg az egész postát és szaladt a maga legénye után. Az ördög vigye ezt a Budapestet! Olyan furcsa levegője van, hogy keresztüljárja az ember szivét és kimos belőle minden haragot. Édes apád is csupa kedvesség meg jóság, amióta idefenn vagyunk. Mindenüvé elviszi az én öreg csontjaimat s reggeltől estig egyebet se teszek, csak tátogatom a számat és legföllebb ha felsóhajtok, hogy — jaj, ha ezt a mi kedves Babettünk is megbámulhatná! Hogy ki ne felejtsem ebből a levelemből, egy kicsit megmoshatod az édes apád fejét, ha haza jövünk. Mert most meggyőződhetett róla az öreg, hogy nem volt ám igaza, amikor jóminap rád szólott, mert a színházban felkiáltottál Gergely öcsédhez a gallériára, hogy dobja le a zsebkendődet, amit nála felejtettél. Hogy ez nem járja, nem vagyunk odahaza, igy meg ugy és aztán falusi fruskának is elmondott az apjuk. No bizony, mintha a városi fruskák eltagadnák a Gergely öccsüket, vagy szégyelnék magukat, hogy hangosan beszéljenek. Éppen a városi leányok szégyelik magukat. Tudod, hogy én pártodat fogtam, de akkor engem is megpirongatott az édes apád és nem átallotta az édes gyermekünk előtt rám fogni, hogy liba vagyok. Semmiféle nemzetségem sem volt liba. De hát most megkapta a magáét az én kedves gazdám. A meg ugy esett, hogy Andris bátyád bilétákat hozott és aztán elmentünk Magyarország házába. Hát 2

78 igaz, csak a karzatra engedtek bennünket, de ebben az Mert abban már egészen bizonyos voltam, hogy azok a idegen nagy városban nem szégyelli magát ugy az ember, mosolygó asszonyok, akik egészen otthonosan viselkedtek mint odahaza. Aztán meg én itt nem is láttam páholyo- és szerelmesen beszélgettek a fiatalabb honatyákhoz, terkat, csak néhány támlásszéket s azon sem ült hadnagy, .mészetesen a feleségeik. Édes apuskám, nem is csoda, de egy sem. Ugy látszik, idefenn nincsenek velük olyan ha az országházába elsietnek a férjeik után! Fiatal házasok nagyra, mint mi a mi négy szál tisztünkkel Hernádfalván. közé nem való falat emelni, még az ország kedvéért se. Mondom, nem láttam én ott fiznél több támlásszéket s S ha már ilyen fiatal honatyákra bizzák a haza sorsát, abból is legalább kilencz üres volt. Aztán nekem ugy ázt bizony ne irják a rovásukra, ha magukkal hozzák rémlett, hogy idefenn a helybeli intelligenczia nem töri az asszonyaikat is. magát a földszintre s a jobbmóduak inkább a gallériára Édes apád nem akarta elfelejteni, hogy azt a libát sétálnak. Én például nagyon szégyeltem magam az én felemlegettem és nagyon haragosan nézett a világba. ránczos ünneplőmben, mikor köröskörül csupa uri dáma Engem ugy vett, mintha ott se volnék. No, gondoltam képezte a hölgykoszorut. Meg is húzódtam az apjuk magamban, mialatt Andris bátyáddal elmorfondirozott, mellett és nagyon illedelmesen viseltem magamat. miattam ugyan szőhetitek — bonthatjátok az ország Hanem azért nagyon kiváncsian néztem le a föld- dolgát, én asszony vagyok és mégis csak jobban érdeszintre. Hát ezek azok a honatyák, akikről az újságban kel a családi élet. Hátra hajoltam, hogy az apjuk, ne kiolvasni szoktam! Elég fiatal atyák vannak közöttük s sérhessen szemmel és ugy néztem a trónus felé. Hát némelyik szegfűt is visel a gomblikában, mint Hernád- egyszerre csak látom, hogy az a kurta mokány ember, falván Varga Tóni, a jegyzősegéd. Ezek a fiatalabb hon- akit Andris bátyád Lulunak nevezett, öklömnyi betűket atyák mind ott lebzseltek a trónus körül, amelyiken egy pingál valami nagy darab papirosra s azt mutogatja fel vastag ur ült. Andris bátyád azt mesélte, hogy azt a a gallériára. Én se vagyok rest, lassan magamhoz veszem vastagot Szilágyi Dezsőnek hijják és olyan vad, mint egy a gukkert és leolvasom az öklömnyi betűket. Nem illik ugyan családi titkokba furakodni, de vigye a macska, pusztai bika. Nem néztem ki belőle. Még csak a fülét se miért volnék asszony! És a gukkerrel olvasom az édes mozgatta, pedig mondom, a fiatalság ott lótott-futott, üzenetet: „Angyalom, imádiák!" Ledobom a gukkert, gukkerezett és nevetett körülötte, hogy édes apád már nézem a Lulu'boldog arczát, látom a fiatal asszonyka régen közéjük csörditett volna, ha vele teszik meg. Monédes, sugárzó szemeit, tudom, hogy igy csak a feleség, dom, ott forgolódtak a trónus alatt, fel is szaladtak reá a szerelmes odaadó hitves szemei sugározhatnak és hanés nagyon jól mulattak. Valami náthás hangú ember gosan felkiáltok: beszélt (én megvallom, egy szavát sem értettem és nem — Mondtam, hogy a felesége! is tudom, hogy választhatnak meg ilyen kappant), senki Édes apád azonban nagyon megharagudott, amért sem hallgatott reá és az aranyos fiatalság azalatt neveugy felkiáltottam. És már fel is ugrott, hogy tüstént tett meg szaladgált. Andris bátyád megmutogatta, hogy ki micsoda, menjünk az ország házából. Láttam, hogy bosszantja, milyenfajta közülök. Aztán ilyenformán megismerkedtem hogy jobban hiszek a magam szemének, mint neki, azMeszlény Lajossal, akivel Andris bátyád nagyon jóba lehet, után meg láttam, hogy úgyis hiába kérném — hát nem mert csak Lulunak nevezte, Zichy Jenővel, akiről te is is szóltam, hanem hallgatva mentem utána a tápétás hallottál, (az a tudós gróf, aki meg akarja keresni a mi kijárat felé. Menet még láttam, hogy az a tudós Zichy, őseinket), meg még egy csomó honatyával. Hát az em- aki Ázsiába fog menni, fel is jött a gallériára és odament ber jobban érdeklődik az ismerősei iránt s azontúl már a hölgykoszoruhoz. Mindegyikkel elbeszélgetett, elnevetinkább csak őket nézegettem. És nem gondolnád, kedves gélt. Gondoltam magambari: már édes apjukom, én elBabettem, hogy mennyire örvendtem, amikor megláttam, hiszem neked, ha mondod, hogy a föld forog, még azt is hogy az András bátyád ismerősei épen csak hogy ugy elhiszem, hogy a minisztert is el lehet csapni, akár csak tesznek, mint te a Gergely öcséddel, mikor a gallérián a mi béresünket, de hogy ezek itten nem a legkedvesebb volt. Persze, hogy nekik nem a Gergely öcscsük ült oda- férjek és családapák, azt már nem hiszem el, még nefenn. Hanem szép, aranyos asszonyságok, akik lemoso- ked sem... Kedves Babett! Édes apád most haragszik rám, lyogtak és ugy hallgatták, hogy mit mond nekik Lulu, emlegette is ma Andris bátyádnak, hogy holnap lesz a meg a tudós gróf, meg a többi gavallér. Oldalba löktem apjukomát, hogy nézzen oda és napja, amikor visszabaktatunk Hernádfalvára. Hozd rendbe a házat, főzess délire tokányt meg derejét, hogy apádaztán ártatlan arczo.t vágtam. nak öröme legyen. — Látod, hogy nemcsak a falusi libák beszélnek Százezerszer csókol szerető, mostan egy kicsit szofel a gallériára.... morú édes anyád Édes apád (mindig érzékeny volt szegény apjukom) Pest-Budán, jan. végén. talán meg is haragudott, hogy az orra alá dörgöltem a falusi libát és mérgesen dörmögte a szakállába, hogy jobban tenném, ha nem látnék meg mindent. De édes istenem, mért ne akarnám én meglátni, hogy ezek a kedves honatyák milyen udvarias emberek, milyen jó férjek.

Tallózó Gerzsonné, szül. Vass

Borbála.

79

Krónika. Ili A népért. (Látványos színjáték egyetlen

egy, de impozáns felvonásban.)

SZEMÉLYEK : Bouilloni

Gottfried

Nándor,

a keresztes hadak vezére s a jeruzsálemi

hitelbank igazgatósági tagja. Pénzes Endre, \ , . , , .rí>• • ) keresztes vitezek. Földes Miklós Moncz, ) Amiensi Péter, komáromi plébános. Jocmnes, canonicus. Sanyargó püspökök, vitézek, barátok, többen a népből. Idő : Jelenkor. Történik: Hudson kapitány barlangjában, ahol a keresztes seregek sok száz éves álmaikból életre kelnek. Szin : Bouilloni Gotfrieá Nándor magaslaton. Mellette Amiensi Péter. Körülötte a vitézek. Az előtérben népség, katonaság.

Bouilloni Gottfried. Vitézek, törüljétek ki szemetekből a Rip van Winklet megszégyenítő álmot, s hallgassatok reám. Én csak egy szegény, törődött, beteges, öreg, öreg ember vagyok, akinek nincs hová lehajtania fejét, s akit az erdők vadjai fognak táplálni. De a patmószi látnók lelke szól belőlem, s figyelmeztetlek benneteket, hogy: szeressétek egymást. (Elérzékenyül; sír.) Én csak egy szegény, törődött, beteges, öreg ember vagyok. . . . (könnye patakzik; többen vigasztalják.)

Amiensi Péter. Sursum corda! Bouilloni Gottfried. Recte, rectissime. Tu es petra. Még egyszer mondjam, hogy szeressétek egymást? Még egyszer mondom. Mindig csak ezt fogom mondani. Szeressük egymást, szeressük felebarátainkat, s fel a szent háborúra! Mind. Szeressük felebarátainkat s fel a szent háborúra! Gottfried. Szeressük a gonoszokat is, kik Krisztust csak pénztáraikban imádják, s hogy megjavítsuk őket, szervezzünk ellenük bankokat. Én csak egy szegény Egy a népből. Már elég volt. Gottfried. Micsoda? Péter, hol a Patent Türelmetlenségi tintatartó, melyet több százados álmunk idejében Luther az ördög fejéhez vágott? Péter. íme, vezér. Mindig itt van nálam. Gottfried. Gratias ago. És most, hol az a ficzkó, aki »elég volt«-ot kiáltott? Szeretem őt és meg fogom javítani. (Hozzá vágja a tintatartót.) Én csak egy szegény, beteges öreg ember vagyok... A tintatartót hozzátok vissza. Joannes canonicus. Vezér, függetlenségi atyafiak vannak itt,'kik táborunkba kivánkoznak. Többen leszünk, ha befogadjuk őket. Gottfried. Micsoda ? Ok bolonditják a népet, tehát nem szeretik. Czoki! (Hozzájok vágja a tintatartót.) Fiacskáim, szeressétek egymást! (Elérzékenyül; sír.) Egy barát. Amen. Bocsássunk meg ellenségeinknek, éljünk velők békében. Gottfried. Micsoda ? Si vis pacem, para bellum. Hol a tintatartó, hadd vágjam a fejedhez. Pénzes Endre. Vezér, itt vannak a nemzetiségek. Fogadd kegyesen őket. Török, görög, mind' egy ördög.

Gotttfried. Igen, fiacskáim, szeressük őket. Jók lesznek ágyutölteléknek. A szegény kis csibék! (Sir.) Földes Miklós Móricz (a sarokban, hová elvonult, zokogni kezd.) A nép éhezik, a nép fázik! Szegény Tamás fázik! Amiensi Péter (Gottfriedhez.) Uram, ha a tintartót parancsolod. Gottfried. Nem. Hagyjátok. A szent őrület jött rá. Földes Miklós Móricz. A nép éhezik, a nép fázik! Szegény Tamás fázik! (Zokog.) Gottfried. Ne sirj, mert hozzád vágom a tintatartót. Én csak egy szegény, beteges, törődött, öreg ember vagyok s ha valakit sirni látok, nekem is sirnom kell. (Elérzékenyül, sír; felfogják, hogy össze ne rogyjon.) Fiacskáim, szeressétek egymást 1 Az, isten ucscse, a népért tenni kellene valamit. Péter. Recte. A választások közelednek. Gottfried. Csak nem akarsz arra tanítani, hogy a népet szeressem ?! Hisz egész életemben nem csináltam egyebet, csak a népet szerettem! Szerzek nekik vasúti szabadjegyet. Földes Miklós Móricz. A nép éhezik, a nép fázik! (Megtépi ruháját, zokog és mellét veri.) Pénzes Endre. Biz' isten, a nép! (Hamut hint szakállára.) Tegyünk valamit érte. Vitézek. Egy uj lóversenytért kellene épiteni nekik. Egy a népből. Csak föld legyen, a többi nem határoz. Akár püspöki föld, akár nagyúri, nekünk mindegy. Gottfried. Ugy nem osztozunk ! Én csak e g y . . . és mégis, el akarjátok venni kis földemet? Hol fektetnek akkor nyugovóra, ha majd meghalok?! (Nagyon elérzékenyedik ; sír.) Micsoda, ti nem is sirtok, ha az én földemről van szó ?! Pénzes Endre. Beszéljünk inkább az eretnekekről. Péter. Prudenter. 0 ellenök kell megvédnünk a népet. Gottfried. Ó, mily igaz! Ó, mennyire igaz! Szegény kis-gazda! Szegény kis-iparos! Ugy fáj a szivem, hogy meglássátok, meghalok bele! Földes Miklós Móricz. A nép éhezik! A nép fázik! Szegény Tamás fázik! (Versenyt tombol a viharral és zokogva rogy össze.) Gottfried. Mennydörgettét, tegyünk már valamit a' népért, mert ez különben sose fog elhallgatni. Egy barát. Lakomát kellene adni a nép tiszteletére. (Általános megdöbbenés. Nagy szünet.) Gottfried. Én csak egy szegény, szegény öreg ember vagyok... Pénzes Endre (Földes Miklós Móriczhoz.) No, most beszéljen hát kend! Földes Miklós Móricz (hidegen.) Én már építettem nekik színházat. (Zokogni kezd.) A nép fázik, szegény Tamás fázik! Gottfried. Legjobb volna proklamácziót bocsátni ki a nép érdekében. (Általános éljenzés és tetszés a Vitézek sorában.) Gottfried. Szeressük egymást, fiacskáim s e proklamáczióba vegyük bele nagylelkűen az egész népet: a. 2*

80 kis-gazdát, a kis-iparost. a kis-munkást. Mindenkit bele veszünk, akit akartok. (Elérzékenyül, sír.) Én csak egy szegény, nagyon szegény öreg ember vagyok, de véremet ontanám a népért. (Köriyekre fakad.) Hol van a nép ? Hadd szeressem őt! Eresszétek hozzám a népet! Egy a népből. És a lakoma? . . . Gottfried. Micsoda lakoma? Hol az a lakoma? Szegény, nagyon szegény vagyok. Nincs egyebem, csak egy vasúti szabadjegyem. . Egy barát. De vezér, a népért!.... Gottfried. Hah, eretnek lopózott közénk! Apage Satanas! (Hozzá vágja a tintatartóját.) Törődött, beteges öreg vagyok, de nem engedem, hogy az eretnekek ránk törjenek és a népet bántsák 1 Földes. A nép fázik! (Zokog.) Gottfried. Siránkozzunk érte! Mind. Siránkozzunk érte! (Letérdelnek s Péter megáldja őket. A függöny, nehogy a lakomát valaki még egyszer szóba hozhassa, sietve legördül.) Idem.

INNEN-ONNAN. O Kossuth-ereklyék. Immár tisztán látunk. Tehát a Wekerle kormány, mely valahogy kiállta a Kossuth Lajos kérdést, csakugyan a Kossuth Ferencz-kérdésbe bukott bele, abba a kérdésbe, amelyet annyi bölcsességgel oldott meg, hogy Wekerle megkaphatta volna érte az aranygyapjút, Hieronymi pedig legalább is a legmagasabb Szent-István rendet. Minden tuczat-miniszterium imádott martirt csinált volna Kossuth Ferencz úrból, Wekerléék ellenben azt kérdezték tőle: nos, mi a Kossuthereklyék ára ? Aztán megegyeztek vele és hagyták vállalkozni, utazni, beszélni és letenni a honpolgári esküt. Van-e ezek után még olyan naiv lélek Magyarországban, a ki Kossuth Ferencz úrról," mint mártírról beszél ? Dehogy van! Egyáltalán nem igen beszél már róla senki. De a Wekerle-kormány mégis kegyvesztett lón s megbukott azért, hogy nem bánt el Kossuth Ferencz úrral keményen. Különösen azt vették zokon Bécsben, hogy az ereklyevásár révén a magyar kir. állampénztár is hozzájárul a körutazási költségekhez. Szegény, ártatlan, derék Eötvös Lóránt bárónak is ezért kellett tágulni Wlassics elől. Az ereklyék ugyanis a nemzeti muzeumba tétetvén le, árukat a kultusz-budgetbe vették be. Hát az igaz, hogy az egészében igen ügyes és politikus dologban ez az egy részlet baklövés volt. Végre is, a magyar kormány az ilyen kivételes honfiúi czélra keríthet még valahonnan ötven vagy százezer forintot a királyi szentesítést kivánó budget megterhelése nélkül is. Hogy azonban ez az egyetlen kis baklövés vesztére válhatott annak a kormánynak, melynél jobban a Kossuth-kultuszt senki sem törhette volna össze, az nagy felvilágosítás arra nézve, hogy miért nem veszhet ki nálunk a Kossuth-kultusz teljesen, még mai összetörtsége után sem, miért nem veszhet az ki soha. * *

*

Álom. Zichy Nándor gróf ő excellencziája a világon legmerészebb álmodó. Most a magyar népről álmodik s látja azt búsan, csüggedten ténferegni a földtekén. — Mi bajod: ó magyar nép ? . . . A magyar nép sirva fakad, amint feltekint a kérdezőre s ' meghatóan mutogatja puszta kézcsuklóit. — Mi a bajom ? Az, hogy odavannak ősi ékszereim. Elvesztettem a karpereczemet, lánczostól, mindenestől. Ah, pedig milyen kedves volt a pereczek érczes szorítása meg a láncz csengő csörgése! — Sze-

gény jó nép, bizony borzasztó rosz érzés lehet az, hogy szabad vagy 1 De segíts magadon és az isten is megsegit. Ne tedd öledbe ékességétől megrabolt kezedet. Követeld vissza karpereczeidet és lánczodat határozottan és erélyesen... A magyar nép e buzdításra ismét visszanyeri önérzetét s fölemelt fejjel kiált rá a liberális hatalomra: »Követelem: a) összes szabadságaim eltörlését; b) a robot, a dézsma, az uriszék s egyáltalán a jobbágyság visszaállítását; c) a bécsi önkényt, helytartótanácscsal Budán; d) az eretnekek égetését — és e) a huszonöt botot.« A liberális hatalom előbb nem akarja a magyar nép eme legszentebb vágyait teljesíteni. Ekkor a nép haragra lobban s ellenállhatlan fenyegető erővel harsogja a zsarnok fülébe: »Főurakra s alpapokra Esküszünk, Esküszünk, hogy szabadok máiNem leszünk.« * *

*

TP A hatás titka. Perczel Dezső belügyminiszter megtartotta Bonyhádon programmbeszédét s másnap minden újság ünnepelte, vagy legalább dicsérte őt. A házban ezt maguk a mamelukok sem értették s éppen a jobboldali padoktól sürün könyököltek neki a képviselők, az újságírók karzatának, hogy meginterpellálják őket. — Ugyan mi jutott eszetekbe, hogy olyan nagyot csináltok Perczelből ? — Igen megvoltunk lepve. — Mitől ? Hiszen Perczel nem mondott valami meglepő uj gondolatokat. — Nem ám, de okosan és komolyan beszélt. — Az igaz, de mi abban a meglepő ? — Már bocsánat, ha manapság egy miniszter komolyan és okosan beszél, az csak

elég

meglepő!

*

*

*

O Az urpárt. Mélyen megütközve főuraink és főpapjaink elnyomott s elhanyagolt helyzetén, Duhaj Marczi kanász, Béres Bálint zsellér, Pipás Péter dohányos, Lovas Jancsi igáskocsis, Kapás Menyhárt feles krumpliföld-mívelő, Álla Koppan Máté munkahíjas éhenkórász, Talyigás Gebe Gida fuvaros, Göröngy Jóska kubikos, Jöttment Anzelm sztrájkoló atheista és Züllő Mátyás foglalkozásnélküli csavargó Hódmezővásárhelyen, a rendőrségi engedély mellőzésével, értekezletre gyűltek össze. Az értekezlet eredménye az, hogy a nevezettek megalakították az urpártot, melynek sarkalatos programmpontját a szegény el nyomott és elhanyagolt főurak és főpapok érdekeinek védelme képezi. A pártalakitók valamennyien egyetértettek abban, hogy főurainknak és főpapjainknak több latifundiumra, több jövedelemre és több politikai befolyásra van szükségük, mint a menynyiben eddig volt részük. Hogy pedig ezek kivi vására a nép alsó rétegéből kell az urpárt alakításának kiindulni, az egészen világos, miután a nép érdekeinek védelmére viszont a főúri és főpapi rend legmagasabb rétegei alakították meg a néppártot. A hódmezővásárhelyi értekezlet a szegedi, orosházai, budapesti s általán az összes magyarországi elvtársakat felhívja az urpárthoz való csatlakozásra. * *

*

.

'

O A rendjel. Ha valaki a ' m a i úgynevezett »demokratikus« világban felszalagozott gomblyukkal lép az emberek közzé, azok gúnyosan összesúgnak. — Hiu stréber! Nem röstelt holmi rendjel után futkosni. Mikor pedig valaki a hosszú körszolgálatban megtörve, becsülettel végzett sok munka után, sértetlen puritán elvekkel s üres gomblyukkal lép az emberek közé azok megint gúnyosan súgnak össze: — Micsoda trottli lehet ez! Még csak egy árva rendjelre sem érdemesítették.

81 IRODALOM.

rész verseiben egészen uj és eredeti. Ezekből adok hát mutatványt :

„ C h a n s o n s d' A m o u r . "

A RÓZSA ÉS PIERROT." „Moderato

Maurice Boukay verskötete.

Maurice Boukay nevével csak nemrég találkoztam legelőször, még pedig egy csöppet sem szalonképes újságban, a képes »Gil Blas«-ban. De az a vers, mely alatt e név állott, olyan mélyen meghatott, hogy azt a lapot eltettem Íróasztalom ama fiókjába, hol a kedves dolgaimat őrizem. A vers egy bukott lány dala volt, a refrainje: „J'en suis pas sûre!" »Nem vagyok benne bizonyos!« Egy szerencsétlen, elzüllött teremtés története, aki semmiről sem bizonyos: sem arról, ki az apja, sem arról, hány éves, sem arról, hány szeretője volt, sem arról — lesz-e, aki eltemetteti? Azóta mindig kezembe vettem a »Gil Blas« heti kiadását, vadászva a Boukay verseit, melyek rendesen egy-egy érdekes szines kép kíséretében és megzenésítve jelennek meg. A dallamok többnyire ép olyan egyszerűek, mint a versek ; némelyik egyenesen népdalból van átvéve s van olyan is, melyet maga a költő komponált. Megtudtam azután azt is, hogy ezeket a chansonokat Párizs legelőbbkelő színészei és színésznői szokták előadni ; nemcsak az »Ambassadeurs« Yvette Guilbert-je, a Scala Camille Stéfani-ja, hanem még a Comédie Française Resámber-je (olv. Reichenberg) és az opera Dubulle-je is. Szóval tisztában voltam az iránt, hogy Boukay ujraélesztője a franczia „chanson"-n&k, annak a műfajnak, melyet otthon is, külföldön is Béranger juttatott legfőbb dicsőségéhez. Aki, mint nemrég egy magyar professzor, ezer és nem tudom hányadikszor fel akarná fedezni azt az igazságot, hogy az akczióra rendesen reakczió következik : diadalmasan mutathatna rá arra a jelenségre, hogy a nagyhangú, rhetorizáló Victor Hugo után, az ünnepélyes és klasszikus Leconte de Lisle után, ime a francziák vissza kezdenek vágyódni az egyszerű nótához, amely legközelebb áll a népdalhoz. Kétségtelen, hogy van is ebben egy kis igazság. Legutóbb a dekadensek némelyike olyan érthetetlenségekkel kezdte traktálni a közönséget, hogy ez szinte föllélekzett, a mikor egyszerre előállt egy sereg fiatal lirikus, akik nem tartották szükségesnek ' ébuszokban beszélni, hanem énekeltek ugy, ahogy in illo tempore Désaugiers, Nadaud, Pierre Dupont. Ami különösen Maurice Boukay-t illeti, ez nem anynyira ezekre az elődjeire támaszkodik, mint inkább a franczia népdalra. A franczia költészetben most csinálják azt, amit nálunk már a negyvenes és ötvenes években megcsináltak : a paraszt-nóták magasabb, művészi színvonalra emelését. De azt hiszem, attól nem kell tartani, hogy ez a népieskedés a francziáknál is olyan balirányba csapjon át, mint Petőfi epigonjai alatt nálunk. Már a Boukay-féle chansonok is, ha hangban, az előadás modorában, egyes külsőségekben népdalszerüek is, eszmekörüket illetőleg egészen más téren mozognak, mint a szántóvetőén. Még egy kis mysticzizmustól sem riad vissza a költő, annyira modern. Annyi finomság, annyi gyöngédség is van benne, a mennyi a franczia nép dalaiban ritkán akad. S végre verselése is annyira virtuóz, hogy már ez is eltávolítja a népdaltól, mely tudvalevőleg inkább a pongyola formát szereti. Boukay kötete, melyhez Paul Verlaine irt ajánló előszót, két részre oszlik. Az egyikben csak szerelmi dalok vannak, a másodikban, melyet a szerző fiatalkori termelésének mond, genreképek is — olyanfélék, a minőt fentebb idéztem. Emezekben kevesebb a költő önállósága s még erősen emlékeztet Béranger iskolájára ; az első

.

Ott fönn az é - denkertbe Kgy karcsú rózsafán Egy

feste! szűzi

ró-zsa kely - he

Fakadt

az ág

bogán.

Va-

áE sárnap

énekel

a

-

ve

ÜÉÉ rózsa

keb-lén

Pierrotnak alkonytájba' Az uija arra visz. Rajt' ünneplő ruhája, A kedve, arcza friss. S a bimbót hogy csodálja, lm, már akarja is... Ah! a rózsa keblén Álmodozni jó ! bátran kúszni kezde, A mily magasra bírt A tüske megsebezte, Szegény fiúcska sirt, Mert hulló vére feste A zubbonyára pirt Nagy

Ah! a rózsa keblén Álmodozni jó.

így szólt a csa - Iogány:

ÉÉÉ Ál-mo-doz-ni

jó!

Haladva nyomról-nyomra, Kiküzdie most a czélt. Az ajka égő szomjba A szűz virághoz ért. De bosszút áll ez nyomba' Szivéből issza a vért. Ah ! a rózsa keblén Álmodozni jó ! Az arcza hófehér lett, Szemén siirü homály. A bimbó meg feléledt — Már kelyhe nyitva áll. S a csalogány hogy ébred, Gyönyörrel rája száll. Ah! a rózsa keblén Álmodozni jó !

S amaz bíróhoz mégyen, S nagy büntetést kiván. S ítélnek: „Egy nap légyen A rózsa szép csupán. S Pierrólban vágy had' égjen, De szerelem hián!" Ah! a rózsa keblén Álmodozni jó ! Radó Antal. Az olcsó könyvtár ú j olcsóbb

kiadásának

III.

sorozatát

most küldte szét a Franklin-Társulat. Tartalma a következő : Jósika M. Egy igaz ember. — Conscience H. A szegény nemes. — Pope S. A műbirálatról. — Pálffy Alb. Egy kastély az erdőben. — Boissier. Virgil. Ford. Végh Arthur. — Sollohub gróf. A gyógyszerészné. — Macaulay T. B. Milton. — Iphigenia Taurisban. Ford. Kis J. — Beaumarchais. Figaro házassága. Ford. Paulay Ede. — Gyulai Pál. A vén szinész. * E szót a helyes franczia ejtés szerint két szótagunak vettem s nem mint nálunk szokták, háromszótagunak.

(Pjeró)

82

Színházi krónika. Bernardo Montilla. (Dráma 3 felvonásban. Irta Jósé Echegaray,

forditotta I'atlhy

Károly.

A nemzeti szinház pénteki premiére-je.)

A szombati ünnep miatt a főpróba alapján referálván, nem merném megjósolni, milyen lesz e spanyol színmű hatása, melynek elébe a szerző neve után a legérdeklődőbb várakozással néz a közönség. Ha szabad volna a derültségből következtetni, ^ mely a főpróba közönsége részéről ¿'^nyilatkozott, mikor a közönségesből kibontakozott fenségesség tetőfokát érte el, akkor a pénteki premiere ismét csak szaporította a nemzeti szinház sikertelen kísérleteinek a számát. Bernardo Montilla, vagy eredeti czime után a Fenséges a közönségesben nem annyira a benne lappangó hibákat, mint inkább születése forrását sinli. Bevallom elfogultságomat, melyen Ítéletem alapul: én általában nem szeretem a drámát, mely problémát akar megoldani, vagy filozófiai téziseket demonstrál. Nem szeretem, mert minduntalan — még a legjobb drámánál is — elveszi illúziómat a gondolat: mindez pedig nem történt volna meg s ezek az emberek, akik érdekelnek, nem élnének, ha a szerző nem bukkant volna erre a filozófiai tézisre, vagy másként fogná föl. Színdarabban még soha senki nem oldott meg problémát, legfölebb megmutatta, hogy igy is eshetett volna meg. És színdarabban egy tétel igazolására soha nem nyilatkozott több bizonyitó erő, mint az egyszerű állításban. Ha akarom, elhiszem, ha nem akarom, nem hiszem. Ha muszáj hinnem, akkor is csak a demonstrált esetet hiszem el, a többit nem. Az elvont igazságnak a szerző nem szolgál darabjával, ellenben ez az igazsága meghamisítja az akcziót, mely szabadon nem fejlődhetik s nem simulhat a való élethez, mivel az élet soha sem demonstrál igazságokat. Ebben az elkényszeredettségben szenved a nagy spanyol drámairónak ez a darabja, még pedig kétszeresen. Ő nemcsak meséjét, alakjait szorítja a demonstrálás spanyol csizmájába a tézis kedveért, hanem még a tézisét is görcsösen keresi és levegőt markolva, ugy tesz, mintha a kezében volna valami. A fenséges a közönségesben ! Mind a kettő relativ fogalom s egyiknek sincs megfogható tartalma. Fenséges a csillagos éjszaka, de nem az éjjeli bakternek, közönséges a villamos vasút, de nem az oláh parasztnak, aki először jön Budapestre. Echegaray a két fogalom egymásba olvadását akarja demonstrálni : abban, amit én közönségesnek tartok, is bukkanhatok a fenségesre. Ezt állítja., de nem demonstrálja. Mutat nekem egy közönséges embert, azt megcsalja a felesége. És aztán mutat egy fönséges embert, egy egészen más embert, állitván, hogy a kettő egy. Nem szólok most arról, hogy az ő fenséges embere az én érzésem szerint nevetséges, az ő szemével nézem egyelőre. így pedig az előbbi közönséges emberben nem látok semmit a későbbi fenségesből. Ez egészen más alak és nem is hiszem el, hogy valami köze volna az elsőhöz. Bernardo Montilla az első felvonás elején bárgyú, bárdolatlan, tehetetlen, akarattalan ember A közepén pedig éles elméjüvé, szenvedélyessé, erőssé, hatalmassá és —- fenségessé válik. Hogyan ? Nem tudom. A szerző állítja, hogy elváltozását megcsalatásának felismerése okozta. Ha akarom, elhiszem, ha nem akarom: nem.

A darabnak döntő gyöngéje pedig az, hogy elhiszem. A bárgyú, békés és halvérü férj csakugyan ilyen, ha gyalázata tudatára jő: kiabáló poltron, az öklét rázó szájhős, akiben egy csöpp fenségesség nincsen. Mit tesz don Bernardo hűtlen barátja házában, mikor a gyanú kél benne? Dühösen szellemeskedik és hazamegy. Mit tesz, mikor gyanúja bizonysággá válik? Kispekulál magának valami különös boszut, ami csupa élhetetlenség. Nem lövi le a barátot, még párbajra sem hivja, hanem meglátogatja s négyszemközt akar vele még beszélgetni. Helyette pedig az ő feleségét találván, annál árulkodik. Majd rágalmazza ezt az asszonyt, aztán szerelmi vallomással sújtja le a saját feleségét, elhenczeg a párbajjal, mely kardra megy s igy épen nem valószinü a halálos kimenetel, ráhagyja a vagyonát és párbaj előtt még beszélni óhajt ellenfelével, hogy még egyszer gorombáskodhassék. Hát ez mind nem fenséges, mert semmi elementáris szenvedély nem hatja át, ez az ur mindenféle álokokkal maszkírozza tettre képtelenségét. A hősiesség pedig, melylyel feleségével birkózik, aki nem akarja őt a párbajra ereszteni, ez a pátosz, melylyel a kardot emlegeti, egyszerűen csinált. Lehetséges azonban, hogy don Bernardonak a bőbeszédűsége nem bántja annyira a spanyol publikumot, mint engem. Valóban, a szóbősége megegyezik a trochaeusok bukdácsolásával, egyezik a spanyol nép pózoló grandesszájával. De miért nem buzog az üres szó anynyira a nagy Galeotto-ban, mint ebben a közönségest rehabilitálni akaró darabban ? Nyilvánvalóan azért, mert akkor a szerzőnek volt positiv mondanivalója, most pedig nincsen. Pedig kár, igazán nagy kár azért a nagyon rossz és nagyon szép darabért. A nyelv szépsége, gazdagsága, mely a fordításon keresztül is csillog, a kifejezés ereje, az ötletek bősége, fordulatossága a Galeotto nagy szerzőjére vall. És rávall az első felvonás művészi felépítése és rávall különösen a tökéletesség, melylyel a főszemélyen és a főcselekményen kivül minden egyebet kidomborít. A legigazabb érzések rajzát találjuk Lujza karakterében, a szerelmes nőében, aki gyanakszik, tud és mégis szeret; aki nem tudja elhinni boldogtalanságát, amelyről meg van győződve és szilaj örömre gyűl minden legcsekélyebb biztatásra, melyben hinni nem tud. És egy egész külön dráma magva rejlik férje: a csapodár Ricardo karakterében, egy drámáé, melyet érdemesebb lett volna megirni, mint a Bernardoét. Ez az átlagos férfi drámája, akit egy _ szerelem nem tud egészen lekötni, s aki hűtlenséget követ el, lelketlenséget, árulást, anélkül, hogy elárulná szerelmét. Ezt a drámát mellékesen kapjuk, főbb momentumaiban a demonstrálandó thezis kedveért elrajzolva, meghamisítva, de világosan látszik, hogy Echegaray ismeri azt az alakot és van mondani valója róla. Ez a dráma rossz dráma, de nagystílű, mely ha megkapni, kielégíteni nem is tud, de rosszasága kvalitásainál fogva is érdekli, leköti az embert. Belső hiányai és nagy stilje az előadóknak oly nehéz feladatot szab, hogy a puszta vállalkozás is elismerésre méltó. Idegen a levegője, idegen a hangja, nincs alap a szerepek megalkotására. Ebből a szempontból kell az előadó művészeknek és művésznőknek a legnagyobb elismeréssel adóznunk. Az én felfogásom szerint Szacsvay is, Császár is, az előbbi mint don Bernardo, az utóbbi mint Ricardo messze vetődtek szerepük igaz mivoltától, de ahogy felfogták, kitűnően játszották meg. Hegy'esi Mari mint Montilláné férkőzött legközelebb szerepe mivoltához. O .igazul játszott, szépen beszélt és — szép volt. Márkus Emilia Lujzája nagyon stilizált, de szépen stilizált alakitás, melynek főhibája, hogy csupa lirai intermezzókból áll, átmenettel és szilárd konzisztenczia nélkül, főereje pedig az egyes

83 lirai momentumoknak erős és szívhez szóló megnyilatkozása. Kiváncsi vagyok a darab hatására, mely talán a legkétesebb az eddigiek között, mert akár visszautasítja, akár akczeptálja a közönség, egyik esetben sem blamálja magát. ^ Diósiné Handel Berta. Esztendők során alig nyilt alkalmunk, hogy dicsérettel emlékezhettünk volna meg az operáról s tekintve Nopcsa báró ur intézkedő buzgóságát, melylyel még mindig az opera portája előtt söpör, nem is lesz egyhamar rá alkalmunk. Pedig isten a tanunk, nagyon szeretnők, ha az Andrássy-uti palotában istennek és embernek tetsző műveket cselekednének. Szeretjük a muzsikát és szeretjük a muzsikusokat, szeretjük az énekeseket és — mi tagadás benne ? — szeretjük az énekesnőket, sőt ezeket talán legjobban. Aki referadáinkból statisztikailag kimutatja, hogy énekesnőkről elfogultabban Ítélünk, mint férfiakról, annak tökéletesen igaza lesz. Varázsosabb a nő hangja, puhább és csengőbb és férfifülnek édesebben hangzó. S ha az énekesnő rosszul játszik, azt sem vesszük zokon, mert jól illik neki. Jól illik nekik minden, még az arisztokrata önérzet is, melylyel megvetik az operette-csillagok könnyükaliberü éneksikereit. Amit általában és többesszámban mondtunk az énekesnőkről, hadd applikáljam specziáliter és első személyben szólva Handel Berta asszonyról. Egyike azoknak a hazai tehetségeknek, akiket a sors kedvezése vagy rosszakarata itthon marasztalt a honi szolgálatban. Az iskolában vették észre és onnan vitték az operához. Fiatal, szerény kis leány volt, nagyon igénytelen, de menten eszrevettek. Az o tehetsége szülte meg a jelszót, hogy az operában a fiatal tehetségeket is közbeközbe nagyobb szerepekben kell fölléptetni. Fel is léptették, első, második föllépte még kuriozumszámba ment, a harmadiknál azonban már nem gondolt senki arra, hogy a kezdőket is kell nagyobb szerepekben fölléptetni. Germánul azt mondják, hogy nőtt feladatával együtt, de az rosszul van mondva, azonfelül nem is igaz. Hozzájutott a feladatokhoz, melyek megoldására hivatott. S mikor egykori kritikusa és mostani férje őt eljegyezte, akkor Handel Berta már nem volt tehetséges kezdő, hanem primadonna a javából, akinek a nevét nézegették a szinlapon, -az előadás kvalitására következtetvén abból, hogy ő énekel-e, vagy sem. Mostanában persze ritkán, nagyon ritkán találkozunk a Diósiné Handel Berta nevével. Ugy tudom, hogy betegeskedik, de betegeskedik az opera is, jobban, mint ő. Operai műsora összezsugorodott néhány egyfelvonásos darabra, inkább a ballerinák lábával dolgozik és azokat is kölcsön veszi Bécsből. Handel Berta és tehetséges társai a meg nem érdemelt nyugalmat szenvedik — adja isten, hogy Nopcsa Elek elkészüljön már a portásnak szóló rendeleteivel és a jól megérdemelt nyugalomba vonulva, lehetővé váljon az opera énekesnőinek az is, hogy énekeljenek. Kis flu. A népszínháznak nincs valami nagy szerencséje az eredeti darabokkal. Már (!) a második hazai gyártmányt láttuk ebben a saisonban és még mindig ugy találjuk, hogy a hazai színműirodalom átkozottul gyönge lábon áll. Ha ugyan a hazai színműirodalom bűnei közé számítjuk be a Kis fiút is, amelyet a Bébé czjmü franczia vígjátékból öntött föl operette-i hosszú lére Ilosvai Hugó. Mindig veszedelmes dolog vígjátékból operettet csinálni, különösen veszedelmes akkor, ha az ember nem tud hozzá. Ilosvai ur talált egy elég mulatságos franczia vígjátékot, amelynek az volt a legnagyobb érdeme, hogy mulatságos helyzetei a maguk gyors egymásutánjában elfeledtették a közönséggel azt, hogy itt voltaképpen nem történik semmi. Ilosvai ur ezeket a gyors egymásutánokat meg-

akasztotta keringőkkel, polkákkal és kuplékkal, még pedig igen sokkal, elannyira, hogy a közönség nem csak azt látta meg, hogy itt nem történik semmi, hanem azt is alig vette észre, hogy a darabban mulatságos helyzetek vannak. De hát kezdő operette-irónak ez megbocsátható bűne, mi legalább megbocsátjuk neki. De már azt sem a közönség, sem mi nem bocsátjuk meg neki, hogy az amúgy is kényes szituácziókat hajmeresztően triviális és trágár »ötlet«-ekkel színezte és élénkítette. Ilosvai ur valószinüleg azt hitte, hogy ez az a hires franczia szellem, amely oly gyakran hiányzik a magyar átdolgozásokból. Nem, Ilosvai ur, nem ez a franczia szellem. Ha valamelyik nap délutánján befárad szerkesztőségünkbe, szivesen fölvilágosítjuk: önt arról, hogy mi a franczia szellem, kiirni nem igen merjük, mert attól tartunk, megint kisütik ránk, hogy kétforintos havi részletekben eladtuk a hazát. És különben is, minek franczia szellem egy magyar darabba ? Tegyen bele magyar szellemet, olyant, amely a középfajtáju vígjátékokban honos, de ne olyant, amely a középfajtáju hizlaltakban észlelhető. A zenéről még ennyi jót sem mondhatunk. Olyan középszerű, olyan végtelenül szomorúan középszerű, hogy a legöregebb karhölgyek sem emlékeznek ilyen középszerűségre. Különben Váradi Aladár irta, hogy miért ? Az valószinüleg csak a jövő esztendők valamelyikében fog kiderülni. Nincs benne egy valamirevaló melódia sem . . . azaz bocsánat, mégis van egy : a Daisy-keringő. De ezt, mint utólag értesültünk, nem Váradi Aladár ur irta. Az előadás nagyon jó volt, körülbelül ennek a körülménynek köszönheti a darab azt a közepes sikert, amelyet nem érdemelt meg. Hegyi Aranka sikkes és eleven kis fiú volt, Komáromi Mariska az ő hires énekművészetével ismét csodálatos hatásokat produkált, az apróbb szerepekben Hentallerné, Bárdy Gabi és Gazsi Mariska egyképpen kedvesek voltak. Németh József az ő ellenállhatatlan szeretetreméltósával ellensúlyozta a kinosabb részletek kellemetlen hatását. A föntebb elmondottaktól és néhány el nem mondott dologtól eltekintve, a darab ugy általában igen kitűnően sikerült. Opera. Jobban állnék e jeles műintézetnek a ballet-szinház neve, most ott főképpen tánczolnak s csak a balleteket toldják meg egy-egy rövidke operácskával. A ballet szuperioritása látszik abból is, hogy ha a tenorista megreked, opera helyett balletet adnak, de ha a prima ballerina indiszponált, akkor — vendéget hoznak, mert ballet minden áron kell. Müller Katicza asszonynak meghalt a férje, szegény most nem tánczolhat. Meghívták tehát Sirovi kisasszonyt a bécsi operából, az tánczolt kedden és csütörtökön. Ugy hallom, hogy Sirovi kisasszony telivér olasz hölgy, a táncza után mégis a bécsi zsán-t találtam meg benne. Azt a különös mosónőgrácziát, mely a soványoságnak is mondható karcsú termetet jellemzi, a kifejezése, a mozgás világossága, értelmessége, ami mind világos, értelmes, tetsző és szép és még sem az, a mi bennünket megkaphatna, akik megszoktuk a Müller Katicza tüzét, plasztikáját, erejét és teltségét Sirovi kisasszony első fölléptekor mérsékelt sikert aratott, a másodikon tomboló tapsot. E tapsol egy ballépésének köszönheti, melynek következtében elbukott. Udvarias, tapintatos közönségünk tüntető tapssal akarta eloszlatni a kisasszony érthető konsternáczióját és ő háladatosan ellejtette újból az egész tánczot, valóban bravourosan és szépen. Egyébb nevezetes e héten nem történt, csak hogy a csütörtöki előadás husz perczczel későbben kezdődött, mivel a gondos körültekintés közben elfelejtettek karmesterről gondoskodni. Ez azonban nem nagy dolog. Ha az opera egészében késik vagy husz esztendővel, miért ne késhetnék egyes előadás husz perczczel ?

7 ÍAX~\ f í T i f í l Ypít Á ®s P ' a n ' n ó k a t vásároljunk ott, ahol minden ¿ í U l l ^ m í H A d l t e k i n t e t b e n megnyugtató garancziát kapunk. Mint ilyen bevásárlási forrást leginkább ajánlhatjuk K e r e s z t é l y Sándor (KLINGER) minta-zongoratermeit Budapesten, Váczi-körut 21. sz. (Ipar-udvar.)

84 KÉP TALÁNY.

mez ° ' h a RALDEK-féle maggal bevan vetve, fedezzük tehát magszükségletünket HALDEK magkereskedésében Budapest, Károly-körut 9. sz.

P u h á t

Ölt k e r t

„Szt Lukács-fürdő" részvény-társaság. T é l i 1íiii*íi, a kényelemmel és pompával berendezett iszapfürdőben, mely a szállodákkal egy épületet képez. U j I G y ó g y k e z e l é s zuhanynyal ( D o n c h e Massage). Prospectust küld az igazgatóság Budapesten.

ö s s z e s gazdasági gépek

G Ő ZCSÉPLŐK. W

Szigorúan a magyar gazdasági viszonyokhoz alkalmazott saját gyártmányok. Az ö s s z e s gazdasági gépeket tartalmazó árjegyzékkel, szakbavágó felvilágosítással és tanácscsal, árak és feltételek közlésével szívesen és díjmentesen szolgál az

ELSŐ MAGYAR

Gazdasági Gépgyár Részvénytárs. Gyártelep : Budapest, Kiilső váczi-ut 7.

H E T I POSTA. Budapest, Kassa, Nagyvárad. Többeknek. A Barriérek és carriérek czimü krónika, mely A Hét mult számában, a Little John tollából jelent meg, — nem az első s tudjuk, nem az utolsó, amely a nagy közönséget s a czéhbelieket is elragadta. Nagyon szépnek s nagyon helyesnek Ítéljük, hogy az elismerés és a tisztelet a maga való személyiségében akarja megtalálni a tárgyát s nehezteléssel fordul el az álnév hideg és áthatlan vértezetétől. De nagyon értjük s nagyon tiszteljük azt a szemérmet is, amelylyel a finomabb lélek, mikor a hevület a maga legbelsőbb titkait küldi az ajakára, a maga emberi hüvelyét és polgári nevét röstelli kitenni még a legjogosabb kíváncsiságnak is. Ertjük, ha a poéta pusztán a tehetsége erejét akarja kipróbálni s nem akarja növelni, de meghamisítani a maga személye s az eddig elért sikerei jetentékeny mennyiségével is. De szemben avval az érdeklődessel, melyet a krónikája keltett s azzal a megtisztelő kíváncsisággal, amely a szerzőjét kutatja, most, itéletmondás után, nincs okunk eltitkolni, hogy a Little John álarcza mögött is Ambrus Zoltán rejtőzik, akinek nem ez az egyetlen álneve, nem ez az első sikere és nagyobbakban is volt része s akinek a tehetségénél csak a szerénysége nagyobb s az a babonás tisztelet, amelylyel a maga mestersége iránt viseltetik. Persze, csak királyfiak engedhetik meg maguknak azt a kedvtelést, hogy álruhában járjanak anélkül, hogy tartaniok kellene attól, hogy rájuk nem ismernek. Fagy. Azon már többen is fennakadtak s igazuk is volt. A sajtóhiba rosszakaratú véietlensége foghatja csak Kóbor Tamásra, hogy az ő munkái legfőbb vonása a betegség után való vágyakodás. A betegség helyett boldogság oi tessék olvasni. Kolozsvár. F. A villamos szedőgép feltalálója Mérai Horváth Károly. Ugyanaz, aki a drámaírás terén is sikeresen próbálkozott. A nyolezvanas évek elején két darabját is adták a nemzeti színpadon. Találmánya, ha beválik, igen nagy jelentőségű és nagy átalakulást van hivatva előidézni a typografia terén. Kolozsvár. H. A. Köszönjük. A két kép közül a mellképet választottuk. Némi adatokat is kérnénk. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: KISS JÓZSEF. Főmunkatárs: KÓBOR TAMÁS.

Báli selyemszöveteket 35 krtól 14 frt 65 krig méterenkint — valamint fekete, fehér, szines, H e n n e b e r g - s e l v e m 35 krtól 14 frt 65 krig méterenkint sima, csikós, koczkázott, mintázottak, damaszt stb. (mintegy 240 különböző minőség és 2000 szin és mintázatban stb.) postabér és vámmentesen a házhoz szállítva mintákat postafordultával k ü l d : Hennebsrg G. (cs. k. udv. szállító) selyemgyára Zürichben. Svájczba czimzett levelekre 10 kros, levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztetnek. 4

A Tinct. Caps. comp. mindig mint Horgony-Pain-Expeller kérendő és skatulyák »Horgony* nélkül, mint nem valódiak visszautasitandók.

GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN-FÉLE C O G N A C MINDENÜTT

KAPHATÓ.

Pesti Magyar Kereskedelmi Bank V. ker., Dorottya-utcza 1. szám.

Magán-let ét-pénz tárak a bérlő s a j á t z á r a a l a t t

(Safe

deposit).

A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank az eddigi ideiglenes berendezés helyébe véglegesen egy, többi helyiségeitől teljesen elkülönitett, rendszeresen

őrzött

tüz- és b e t ö r é s m e n t e s pánczélozott

h e l y i s é g b e n a bérlők által egyenként elzárható

magán-letét-pénztárakat rendezett be és a z o k a t j u t á n y o s d i j a k m e l l e t t a n a g y közönség rendelkezésére bocsátja. A magán-letét-pénztárakat m a g á b a n foglaló p á n c z é l s z o b a oly rendszeres őrizet a l a t t áll és kiváló szakértők nézete szerint

minden t á m a d á s ellen oly feltétlenül van megvédve, hogy ingó értékek megőrzésének és kezelésének a legbiztosabb, de egyszersmind a legkényelmesebb m ó d j á t n y ú j t j a . A pánczélszoba, valamint az egyes pénztárak W e r t h e i m F . é s T á r s a czég g y á r t m á n y a . A magán-letétek megőrzésére szolgáló pénztári rekeszek

é r t é k p a p í r o k , o k m á n y o k , nemes fémek, ezüst- és a r a n y n e m ü e k , drágakövek és ékszerek elhelyezésére használhatók. Á rekeszek méretei teljesen megfelelnek a n á l u n k forgalomban levő é r t é k p a p í r o k nagyságának. A magán-letét-pénztár csakis a bérlő vagy meghatalmazottja által s kizárólagosan a bérlő s a j á t kulcsával nyitható ki. A bérlőnek letéte kezelésére m i n d e n k é n y e l e m (külön elzárható fülkék, sorsolási és más pénzügyi k ö z l ö n y ö k , telefon, stb.) állanak rendelkezésére. A berendezés részletesebb leírását, v a l a m i n t a bérlet feltételeit a b a n k által ingyen rendelkezésre bocsátott ismertetések n y ú j t j á k .

Budapest, 1895. Nyomatott az » A t h e n a e u m * irodalmi és nyomdai r. társulat betűivel.

D||

IV K I S

H i p UTCZA 9

sz.

ipKH*?*>a>

KU,,

. ^ U O M MELL"T f TELEFON NPJO/4.

fehérnemű és kalap raktára. e^jsuíst

KÉSZÍT FÉRFIRUHÁKAT MÉRTÉK SZERINT-

KÖZEGEIM KÖZJEGYZŐI MEGHATALMAZÁSSAL BIKHAH és 1 X U R C Z ftl p , JíY \ V f j §ARSA

ü r . Lengiel Fr.-féle

nyirfabalzsam kir. szab. Svédhonra Már magában véve azon növényi nedv, amely I a nyírfából kifolyik, ha annak törzsét m e g - 1 f u r j u k , emberemlékezet óta mint a legkitűnőbb szépitöszer volt ismeretes, ha azonban ezen nedv a feltaláló u t a s í t á s a i szerint, balzsammá alakittatik át, csak a k k o r nyer úgyszólván csodálatos hatást. H a e s t e m e g k e n j ü k v e l e az a r e z o t v a g y m á s b ő r r é s z e k e t , akkor másnap csaknem ésírevehetetlen p i k k e l y e k v á l n a k le a b ő r r ő l , a m e l y e z á l t a l f e h é r r é és g y ö n g é d d é v á l i k . Ezen balzsam kisimítja az arczon a ránczokat és himlőíelyeket, ifjú arczszint, a bőrnek fehérséget, gyöngédséget és üdesé-1 ret kölcsönöz; a legrövidebb idő alatt eltavolitja a szeplőt, májfoltot, I i lyaiegyeket, orrverességet, bőratkát s a bőr minden m á s egyéb l iwztatalanságait. Ára egy korsónak használati u t a s í t á s s a l együtt I ' forint 50 k r a j c z á r

Bekötési táblák A HÉT X-ik k ö t e t é h e z

jjjS^^

beküldése

gLICHÉKET

Főraktár: TÖRÖK JÓZSEF gyógysz.

FflM ETSX^ ^

T. előfizetőinket kérhogy

lakásvál-

toztatásnál

tudassák

velünk

TkdjJú megrendelésekgwnUsm és juLángosan.- esziozMeóuk

azt is, hogy

Fényképek!

A HÉT.

Templomok, tantermek, folyósok, jardak, kocsiutak, hidak, vagohidak istállók, magtárak, műhelyek, kapualjak, udvarok, terraszok, játszóhelyek, stb., aszfalttal burkolását, nemkülönber

utján

phololilhografiaila^ -1 legsniiis és /ego/csibhn soksiorosiHetnih

eddig hova k ü l d e t e t t

aszfalt-burkolat.

Női mintatanulmányok után, szépségek, ábránd-képek, pikantériák, 100,000-féle gyönyörű újdonságok, a világ legnagyobb és legszebb gyűjteménye! Árjegyzék kapható 10 kr levélbélyeg beküldése után. Nagyszerű mintaküldemény 100 drb kisebbített fényképpel 5 frt és 10 frt. — Utánvétek nem eszközöltetnek.

n e d v e s l a k á s o k g y ö k e r e s szárazzátételét jótállás mellett legolcsóbban elvállalja

Louis Ramlo kiviteli üzlete Amsterdamban

a magyar aszfalt r é s z v é n y - t á r s a s á g . Árjegyzék, költségvetés ingyen !

Tisztán kölcsönös. Nem a reklámnak, hanem a sok ezer ember általi személyes továbbajánlásnak, — a kik a

(Horgony- Pain - Expellert)

az utolsó 25 évben jó sikerrel használták, — köszönheti ozon igazán biztos hatású háziszer nagy elterjesztését és általános kedveltségét. Ki a Tinct, cctp-tict comp.-t (Horgony-Pain-Ex|)el!ert) köszvcnynél cz iznal (tagszaggatásnál), keresztcson'fájásnál, fej- ts fogfájá nál, csipfájdalomnál. fájdalomcsillapító bedörzsolésként alkalmazta, abból egy üveget mindig készletben fog tartani, hogy azt meghűléseknél is. mint levezető, elhárító szernek alkalmazhassa. Ezen rég jónak hizonyu't káziszernek ára igen olcsó, tudniillik 40 kr.. 70 kr. és 1 frt. 20 kr. üvegenként — Kapható a gyógyszertárakban; B u d a p e s t e n Török József gyógyszerésznél. — Csak a „Hornnnu'* vóiIiQtrvcrTral ollálnH- lírűrraV olfi w»« An »»«1X1»

[tl

T H E

NEW-YORKI

RicnteMéle Tinct. capsici cmup. -/

9

' 7

nyo/ritshiiiij/hrn szükségelt

h i v a t a l á b a n VII. k e r . ,

jük,

Legczélszerübb, legtartósabb, legolcsóbb az

H £ SZ

mellett A HÉT kiadóE r z s é b e t - k ö r ú t 6. sz.

Budapest, Király-utcza 12. sz.

\

h a t ó k 1 f o r i n t 30 k r . előleges

/

•»/»láiM»

kap-

Dr. Lengiel orvosi benzoe-szappana

a legalkalmasabb bőrápoló szappan, mely a bőrt gyengéddé és finommá I teszi s hivatva van a nyirbalzsam hatását előmozdítani. Ara 00 kr. Kapható minden jobb gyógyszertárban.

V É (jf E MIGPAFíA í ÜINTÉZETE ! , O f i c t f n t e p e s t / Á - f ^ f IV EGY e tcmtér ESZ.

——

M U T U A L

(Hollandia).

Részvényesei nincsenek.

ELETBIZTOSITO-TARSASAG.

— - Alapittatott 1843-ban.

A világ legnagyobb és leggazdagabb biztosító intézete. ö s s z e s vagyon 1893. decz. 31-én Í H > 7

m i l l i ó

f r a n k .

Legkorlátlanabb biztosítási feltételek. L e g m a g a s a b b n y e r e m é n y e k a biztosítottak j a v á r a . Bővebb felvilágosításokkal szívesen szolgál a

Magyarországi Vezérigazgatóság

Budapest, Károly-körut 26, szám.

H

Az

arcz

szépségének

l e g j o b b és l e g b i z t o . - a b b

Gróf Esterházy Géza-féle

ápolója

| Leichner zsirpuderje

COGNACGYAR RESZVENYTARSASAG BUDAPESTEN.

és

Leichner

Hermelin-puderje.

Teljesen befizetett részvénytőke

= =

E h í r e s o r e z p u d e r e k e t a l e g m a g a s a b b női t á r s a s á g o k b a n és a z elsőrangú m ű v é s z n ő k előszeretettel h a s z n á l j á k . Az arezbőrnek rózsás, üde, viruló színt kölcsönöznek c s e g y á l t a l á n é s z r e n e m v e h e t ő , h o g y az a r c z k e n d ő z v e I van. E szerek csakis zárt d o b o z o k b a n k a p h a t ó k a gyárb a n : B e r l i n , S c h u t z e n s t r a s . s e 31., v a l a m i n t m i n d e n ] illatszerkereskedésben.

Tessek

óvakodni az

L e i c h n e r L,

640,000

k o r o n a . = § =

Az o s z t r á k - m a g y a r b i r o d a l o m e g y i k

legnagyobb

COGNACGYÁRA.

Esterházy Cognac

utánzatoktól.

udv. színházi szállító.

tiszta borból idegen anyagok hozzákeverése nélkül készül és ezért a közönség kedvencz itala.

Szloboda György

Az Esterházy és

vidéki

uri- cs női czipész.

czégek

Cognac-ot a legjobban

a legelőkelőbb

budapesti

ajánlják.

c : X 0 : 0

Budapest, bolthelyiség Baross-utcza 20. sz. {SJühelv = t?iela-uteza 42. s z á m . Alapíttatott

K ' O I H ' W O I J

Háztartáshoz

1882-ben.

á z ó

c z i p ő k

I-ső rendű porosz darab-, koczka- vagy diószén

Urak részere a l e g j o b b a n y a g b ó l é s a l e g ú j a b b d i v a t s z e r i n t csak (> frt. Hölgyek részére hegymászó f ű z ö t t czipő l e g j o b b m i n ő s é g ű 6 frt. Nagy választék

Gutmann Testvérek

kezeskedem. gyorsan

vámmázs 50 kgkint

Ruda bármely kerületébe szállítva 1 k r r a l drágább. Légszeszgyári coaks a budapesti légszeszgyár eredeti árai mellett.

gyermek-czipőkben.

Jó munkáért Vidéki m e g r e n d e l é s e k

ólmozott z s á k o k b a n , költségmentesen a h á z h o z szállítva lerakással á 8 3 kr. nyílt f u v a r b a n költségmentesen a h á z h o z szállítva lerakással á 7 8 kr.

eszközöltetnek.

kőszénbányáik eladó ü g y n ö k s é g e

Központi iroda: V-, ker., JVlérleg'Uteza ü. szám.

%

—

*

à

i

S

•I

« « *

r

a

* Hit hí HÜ *

* * * * « *hí * * * HÜ hí « |*

I* •él Hí

hí hí Hí H* hí hí hí hí hí H|

Hol keressük ** .

. . .

f & Í S S d & l f & ^ l í«!5«lüJü!lVS&i

Kérjük a

Hurinpesteé, VI., Terfí-ksrot 43. u .

Müllen J. L.-

Kitüntetve díszoklevéllel, arany- és ezüst-érmekkel. Szállit tartóssága kezessége mellett elegáns ezipőket, legújabb fayon szerint." 1,.,-fi<-/.iiiőki-l: Czugosczipők borjú- v. kecskebőrből 3 frttól 5 frtig. Czugos-czipők kid-bői ' a g y lakkfejjel 4 frttú) b frtig. Bergsteiger, fekete vagy szines, kecske- vagy horjuhőrbőf 4 frttól 7 frtig. Regatta félezipő, borjú- vagy kecskebőrből, fekete vag - szines 3 frttól 5 frtig Xíík számára: Czugos-czipők, zerge' agy borjubőrből 2 80 frttól 4 frtig. Czugos-czipők kid- vagy lakkbőrbol 3.50 frttól 5 frtig. Bergslcigcr borjuvagy kecskebőrből, fekete ' a g y szines 3.50 frttól 7 frtig. Regatta félezipő kid- vagy kecskcborből, fekete ' a g y szines 2 "frtjól 3.50 frtig. — L e g n a gyobb választék mindennemű g y e r m e k - es l c á n y o z i p ó k b c n . Képes á r j e g y z é k e k k í v á n a t r a i n g y e n . Megrendelések utánvét mellett pontosan és lelkiismeretesen.

Blaha-Serail-Pouder-t. Blaha Lnjua (Splényi báróné) művfazntiuk kedvelt aiczporót; mely a g y n a p p a l , m i n t é j j e l használva, minden arcz por között a l e g j o b b ;

kiváló s z a k e m b e r e k

által megvizsgálva, vegyileg tisztának ós teljesen ártalmatlannak találMint pipereszer nólkülözlietlen,

az arezbórnek a legszebb fehér s z i n t ,

Üdeséget, szépséget és pirt kölcsönzi.

Egy d o b o z (iO k r . , n a g y o b b 1 f r t .

Crème

Pompadour,

ez a z o n s z e r , melylyel a h í r e s l ' o m p a d o u r a s s z o n y c s o d á s s z é p s é g é t m e g ő r i z h e t t e a n é l k ü l , h o g y az e g é s z s é g é r e á r t a l m a s lett v o l n a . A . C r c m e P o m p a d o u r . az arcz és k é z bed ö r z s ö l é s é r e h a s z n á l t a t i k reggel é s e s t e , a z u t á n » s e r a i l p o u d e r r e l . lesz b e h i n t v e . Egy tégely 1 f r t 60 k r . - t v Kapható a gyárosnál:

l^Xiillei*

IV. kerület, Ferencziek bazárában, VI. „ Teréz-körut (!. szám. VI. „ szénraktár a nyugoti pályaudvaron. Podmaniczky-utcza, VIII. „ József-körrtt 44. szám. Teletőn összeköttetés 637. szám.

arcport? féle

tatott.

*

Fiókmegrendelési irodák.

.T.

illatszer- és pipereszappan gyári

L . raktára

Budapest, IV., Koronaherczeg-utcza 2. sz. alatt. Nagy raktár rendkívül jó minőségű

fog-, haj-, ruhakefékben és fésűkben.

Magyar börkezmíi- és czipögyár

GMEHLING HERMÁN Első m a g y a r

préselt ós faragot!

bornemüek gyára.

VII., Damjanich-utcza 18. A börplasztika és préselt bőr ipar k ö r é b e v á g ó ö s s z e s czikk úgymint zsöllyék, ebédlőszékeli p a n n e a u k , v a g g o n - é s kocsifclszc relcsck, czimerek, monogrammol kályliaellenzők, továbbá minder n e m ű kellékek n y e r g e s e k é s k á r p ; tosok s z á m á r a r a k t á r o n és mej rendelésre.

Nagyválasztéku készlet ó-német és egyéb stilü

ebédlőszékek és zsöllyékben Telefonszám

2123.

SSfS

A H É T előfizetési ára: j

i

o

: a

1,