ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA Érkezett:
2012 SZEPT
13.
T/7655/431 . Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetés i bizottságának Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrend i bizottságána k
Egészségügyi bizottságának
Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügy i bizottságána k
Európai ügyek bizottságána k
Fenntartható fejl ődés bizottságának
Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának
Fogyasztóvédelmi bizottságának
Gazdasági és informatika i bizottságána k
Honvédelmi és rendészeti bizottságána k
Ifjúsági, szociális és családügyi és lakhatási bizottságának
Kulturális és sajtó bizottságának
Külügyi bizottságának
Mezőgazdaság i bizottságának
Nemzetbiztonsági bizottságána k
Nemzeti összetartozás bizottságána k
Oktatási, tudományos és kutatás i bizottságána k
Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának
Sport- és turizmu s bizottságának
kiegészít ő ajánlás a Magyarország 2013 . évi központi költségvetésér ől szóló T/7655. sz. törvényjavasla t vitájához
2 Tisztelt Országgyűlés ! Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága (a továbbiakban : Költségvetési bizottság) - mint első helyen kijelölt bizottság -, Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a (a továbbiakban: Alkotmányügyi bizottság), Egészségügyi bizottsága, Emberi jogi, kisebbségi , civil- és vallásügyi bizottsága (a továbbiakban : Emberi jogi bizottság), Európai ügyek bizottsága, Fenntartható fejlődés bizottsága, Foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága (a továbbiakban : Foglalkoztatási bizottság), Fogyasztóvédelmi bizottsága, Gazdasági és informatikai bizottsága ( a továbbiakban : Gazdasági bizottság), Honvédelmi és rendészeti bizottsága (a továbbiakban : Honvédelmi bizottság), Ifjúsági, szociális és családügyi és lakhatási bizottsága (a továbbiakban : Ifjúsági bizottság), Kulturális és sajtóbizottsága (a továbbiakban: Kulturális bizottság), Külügy i bizottsága, Mezőgazdasági bizottsága, Nemzetbiztonsági bizottsága, Nemzeti összetartozás bizottsága, Oktatási, tudományos és kutatási bizottsága (a továbbiakban : Oktatási , bizottság) , Önkormányzati és területfejlesztési bizottsága (a továbbiakban : Önkormányzati bizottság), Sport és turizmus bizottsága (a továbbiakban : Sportbizottság) megvitatta a Magyarország 2013 . évi központi költségvetéséről szóló T/7655 . számú törvényjavaslatot, valamint az ahhoz benyújtott T/7655/360., 362-430 . számú módosító és kapcsolódó módosító javaslatokat . A Fogyasztóvédelmi bizottság feladatkörébe tartozó módosító és kapcsolódó módosító indítván y nem érkezett. Visszavont kapcsolódó módosító javaslat: T/7655/361 . (dr. Dorosz Dávid, Szabó Timea (LMP) ) Megjegyzés : A törvényjavaslat szövegébő l elhagyni javasolt szöveget [ ] zárójel közé téve, az új szövegrészeket pedig aláhúzással jelöljük. Ha a módosító javaslatban ettő l eltérő jelölési mód szerepel - az egységes elbírálás megkönnyítése érdekében - az ajánlásban a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottuk annak szó szerint i tartalmára figyelemmel . Az ajánlásban a módosító javaslatokban előforduló számszaki hibákat korrigáltuk és a téves el ő irányzatmegjelöléseket a kapcsolódó el ő irányzatokkal a törvényjavaslat szövegéhez jelöltük, valamint a módosító javaslatokat jogtechnikailag pontosítottuk, az erre történ ő külön utalás nélkül is . Amennyiben a módosító javaslat a törvényjavaslat §-ainak, illetve a §-ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszer űen megváltoznak a határozati javaslat minden érintett rendelkezésében, hivatkozásában, az erre történ ő külön utalás nélkül is . A HHSZ. 145 . § (1) bekezdés b) pontja szerinti, a módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket az ajánlá s érintett pontjaihoz fűzött keretes megjegyzések tartalmazzák . Módosításra irányuló törvényjavaslat esetén az ajánlás-tervezet akkor tartalmaz utalást a HHSZ . 94 . § (3 ) bekezdésére, ha a benyújtott módosító javaslat a módosítandó törvény törvényjavaslattal nem érintett §-ára vonatkozik , és ezért a módosító javaslat házszabályszerűségérő l bizottsági döntés szükséges . Az ajánlás abban az esetben tartalmazza a fenti joghelyre történ ő utalást, ha az első helyen kijelölt bizottsá g megállapítja, hogy a módosító javaslat ellentétes a HHSZ . 94 . § (3) bekezdésében foglaltakkal . . A módosító javaslatok közötti összefüggésekre akkor utalunk, ha ugyanazon képvisel ő által benyújtott módosító javaslatokról vagy több képviselő által közösen benyújtott módosító javaslatokról egyszerre célszerű dönteni . Azokat a módosító javaslatokat, amelyek egy gépelt oldalnál hosszabb szövegrész elhagyására teszne k javaslatot, terjedelmi okokból csak a jogszabályhelyre történ ő hivatkozással tesszük közzé . A törvényjavaslat szövegében dőlt betűvel jelöljük az OGY . 2012 július 12-ei határozatának megfelel ő döntést .
3 1/1 . Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/176 . számú módosító javaslatho z (T/7655/359 . sz. ajánlás 2. pontja) - a törvényjavaslat 6. § (3) bekezdés d) pont módosítását javasolja: (3) Az állami vagyonról szóló 2007 . évi CVI . törvény d) 36 . § (4) bekezdésében meghatározott ingyenesen átruházható vagyontárgyak 2013 . évi összesített bruttó forgalmi értéke – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – [10 000,0] 20 000,0 millió forint lehet. Indokolás a T/7655/407 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
2/1. Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/346 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 0/1 ., 0/4., 0/5., 408/1 ., 408/2 ., 408/3 ., 411/1 ., 412/1 ., 443/1 ., 443/2., 443/11 ., 444/1 ., 447/1 ., 447/2 ., 459/1 ., 468/1 ., 468/2 ., 471/1 ., 471/2 ., 471/3 ., 471/4 ., 472/1 ., 473/3 ., 473/4 ., 505/1 ., 505/2 ., 505/3 ., 511/1 ., 511/2 ., 511/3 ., 511/4 ., 511/5 ., 511/6 ., 511/7., 511/8 ., 511/9 ., 516/1 ., 517/1 ., 517/2 ., 517/3 ., 517/4 ., 524/1 . és 529/1 . pontjai) - a törvényjavaslat 13. § kiegészítését javasolja a következő új (5) bekezdés felvételével: (5) A LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap, 2 . cím Szakképzési és feln őttképzési támogatáso k előirányzat terhére legfeljebb 21 000,0 millió forint összegben vállalható kötelezettség 2013 . június 30-ig . A fennmaradó 6 500,0 millió forint a szakképzési hozzájárulás bevételi el őirányzatának I-VI . havi teljesülésére figyelemmel használható fel . Indokolás a T/7655/417. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Oktatási bizottság ; Az El őterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
2/2. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 16. § (1) bekezdés módosítását javasolja: 16. § [(1)] A LXXI . Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet tekintetében a fejezetet irányító szerv hatáskörében eljáró szociál- és nyugdíjpolitikáért felel ős miniszter tervezési, az e törvénybe n említettek kivételével az el őirányzat-módosítási, valamint az előirányzat-felhasználási, beszámolási , információszolgáltatási kötelezettségét és jogát az Országos Nyugdíjbiztosítási F őigazgatóság [(a továbbiakban : ONYF)] főigazgatója gyakorolja .
4 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 2/3 ., (427-1 . sz . jav. - 16 .§(2)), 2/4., 17 .§(1)nyitó), 3/4., (427-3 . sz. jav . - 26.§(1)), 3/5., (427-4 . sz . jav . - 28 .§), pontjaiban foglaltakkal .
(427-2 . sz. jav . -
Indokolás a T/7655/427/1 . számon. Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
2/3. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 16. § (2) bekezdés elhagyását javasolja : [(2) Az ONYF havonta átutalást teljesít a LXXI . Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 2 . cím, 5. Rokkantsági, rehabilitációs ellátások fedezetére E . Alapnak átadott pénzeszköz alcí m előírányzatból az Egészségbiztosítási Alap (a továbbiakban : E. Alap) számlájára az éve s előirányzat havi id őarányos mértékének megfelel ően a tárgyhó 15 . napjáig.] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 2/2 ., (427-1 . sz . jav. - 16 .§(1)), 2/4., 17 .§(1)nyitó), 3/4 ., (427-3 . sz. jav . - 26 .§(1)), 3/5., (427-4. sz . jav . - 28 .§), pontjaiban foglaltakkal .
(427-2 . sz. jav. -
Indokolás a T/7655/427/1 . számon. Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
2/4. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 17 . § (1) bekezdés nyitó szövegrész módosítását javasolja : 17. § (1) Az Országgyűlés az [E. Alap]E eggbiztosítási Alap (a továbbiakban : E. Alap) 2013 . évi a) bevételi főösszegét 1 710 101,4 millió forintban, b) kiadási főösszegét 1 735 623,9 millió forintban, c) hiányát 25 522,5 millió forintban állapítja meg . Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 2/2 ., (427-1 . sz . jav. - 16 .§(1)), 2/3., 3/4., (427-3 . sz. jav. - 26 .§(1)), 3/5., (427-4 . sz . jav. - 28 .§), pontjaiban foglaltakkal .
(427-1 . sz. jav . - 16.§(2)) ,
Indokolás a T/7655/427/2 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
2/5 . A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 22. § kiegészítését javasolja a következő új (6) bekezdés felvételével :
-5 (6) A LXXII . Egészségbiztosítási Alap fejezet 2 . cím, 4 . alcím, 4 . jogcímcsoport 8 . Gyógyszertárak szolgáltatási díja jogcím előirányzata a közforgalmú gyógyszertárat m űködtető vállalkozás , valamint a közvetlen lakossági gyógyszerellátást végző intézeti gyógyszertár által nyújtott , betegbiztonságot és gyógyszerbiztonságot szolgáló szolgáltatások törvényben meghatározot t juttatásának kiadásaira szolgál . Indokolás a T/7655/426/1 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
2/6. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/250 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 3 ., 364 ., 365 ., 366 ., 367 ., 368 ., 369 ., 370 ., 371 ., 372 ., 373 ., 374 ., 375 . és 376 . pontjai) - a törvényjavaslat 24. § (2) bekezdés b) pont módosítását javasolja : (2) Az Országgyűlés magának tartja fenn a jogot b) a XX . Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. cím 55 . Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások alcím előirányzatai közül a 3 . Egyházi alapintézmény-működés, SZJA rendelkezés és kiegészítése jogcímcsoport, a 4 . Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék jogcímcsoport; az 5 . Kistelepülési és szórvány egyházi támogatások jogcímcsoporton belül az 1 . Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótlék a jogcím[ ; az 57 . Országos nemzetiségi önkormányzatok és média támogatása alcí m előirányzatai, az 58 . Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézménye k támogatása alcím] előirányzatai csökkentésére, kivéve az államháztartásról szóló 2011 . CXCV. törvény (a továbbiakban : Áht.) 40 . § (4) bekezdésében foglaltakat, valamint a fejezetet irányító szervek vezet őinek a fejezetek között együttesen kezdeményezett el őirányzat-átcsoportosítását. Indokolás a T/7655/409 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság ; Az Elő terjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
3/1. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/77 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 102., 105 ., 109., 112 ., 118., 121 . és 123 . pontjai) - a törvényjavaslat 25. § kiegészítését javasolja a következő új (14) bekezdés felvételével : (14) Az Országgyűlés felhatalmazza a XI . Miniszterelnökség fejezetet, valamint a X . Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetet irányító szervek vezet őit, hogy a XI . Miniszterelnökség fejezet, 2 . cím Fejezeti kezelésű előirányzatok, 1 . alcím Célelőirányzatok, 3 . jogcímcsoport Konzultációk kiadásai fejezeti kezelésű elő irányzat felhasználásával kapcsolatban a szüksége s előirányzat-átcsoportosításokról fejezeti hatáskörben intézkedjenek .
6 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/2., (402 . sz . jav . - 1 .mell .XI .fej .1 . cím), 19/5., (402 . sz. jav . - 1 .mell .Xl.fej .5 . cími . alc2 . jcs), 19/7., (402. sz . jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc4. jcs), 19/9., (402 . sz. jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc5 . jcs), 19/10., (402. sz . jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc6. jcs), 19/15., (402. sz . jav. - 1 .meIl .Xl .fej .5 . cím2 . alc), pontjaiban foglaltakkal . Indokolás a T/7655/402. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
3/2 . Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/345 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 66/1 . és 443/10 . pontjai) - a törvényjavaslat 25. § kiegészítését javasolja a következ ő új (14) bekezdés felvételével : (14) A X. Közigazgatási és Igazságügyi minisztériumot irányító szerv vezet ője a X. Közigazgatás i és Igazságüdvi Minisztérium fejezet, 20 . cím, 2 . alcím 41 . Ludovika Campus jogcímcsoport terhére átcsoportosítást hajthat végre a X. Közigazgatási és I azgságügyi Minisztérium fejezet, 17. Nemzeti Közszolgálati Egyetem cím javára. Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 14/1 ., (412 . sz . jav . - 1 .mell .X .fej .1 . cím), 14/2 ., (412. sz. jav . - 1 .mell.X .fej .8. cím), 15/2 ., (412 . sz. jav. - 1 .me11 .X.fej .9 . cím), 15/3., (412 . sz. jav . - 1 .mell .X .fej .újl0 .cím), 15/4., (412 . sz . jav. 1 .mell .X .fej .újll .cím), 15/5., (412 . sz. jav . - 1 .mell .X .fej .13 . cím), 16/2., (412 . sz. jav . - 1 .mell .X .fej .15 . cím), 16/3 ., (412 . sz. jav . 1 .mell .X .fej .16. cím), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/412 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Honvédelm i bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
3/3. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 25. § kiegészítését javasolja a következő új (14) bekezdés felvételével : (14) A Kormány a LXIII . Nemzeti Foglalkoztatási Alap kiadásai terhére átcsoportosítást hajtha t végre a XX . Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet javára az Útravaló Ösztöndíiprogram Út a szakmához alprogramjának megvalósításához . Indokolás a T/7655/429 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
7
3/4. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 26. § (1) bekezdés módosítását javasolja : 26 . § (1) A XVI . Nemzeti Adó- és Vámhivatal fejezet, 1 . Nemzeti Adó- és Vámhivatal igazgatása cím, 1 . Működési költségvetés el őirányzat-csoport, 1 . Személyi juttatások kiemelt el őirányzatán legfeljeb b 25 000,0 millió forint, a 2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiemelt előirányzatán legfeljebb 6750,0 millió forint el őirányzat-módosítás engedélyezhet ő , ha a XLII . A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 2 . cím, 1 . Általános forgalmi adó alcím előirányzata, 2. Jövedéki adó alcím el őirányzata, a XLII . A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet 3 . cím, 1 . Személyi jövedelemadó alcím el ő irányzata, a LXXI . Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet, 1 . cím, 1 . Szociális hozzájárulási adó Ny. Alapot megillető része és munkáltatói nyugdíjbiztosítási járulék alcím előirányzata, a LXXI . Nyugdíjbiztosítási Alap fejezet 1 . cím, 2. alcím, 1 . Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék jogcímcsoport előirányzata, a LXXII . Egészségbiztosítási Alap fejezet, 1 . cím, [1. Szociális hozzájárulási adó E . Alapot megillető része és munkáltatói egészségbiztosítási járulék alcím el őirányzata, a] 2. Biztosítotti egészségbiztosítási járulék alcím el őirányzata együttesen legalább 101%-ban teljesül. Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 2/2 ., (427-1 . sz . jav. - 16.§(1)), 2/3., 2/4., (427-2 . sz . jav. - 17 .§(1)nyitó), 3/5., (427-4 . sz. jav. -28 .§), pontjaiban foglaltakkal .
(427-1 . sz . jav . - 16.§(2)) ,
Indokolás a T/7655/427/3 . számon. Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
3/5. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 28. § módosítását javasolja : 28. § (1) Az Ny. Alap részére a XLII . A költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai fejezet, 35 . cím, 1 . alcím, 5 . Adórendszer átalakításával összefüggő pénzeszköz-átadás jogcímcsoport és 6. Munkahelyvédelmi akciótervvel összefiigQ ő hozzájárulás Ny. Alapnak jogcímcsoport szerinti támogatások átutalása a) január-november hónapban havonta a tárgyhó 10. napjáig az éves előirányzat havi időarányos összegével, b) december hónapban az a) pontban teljesített összegeket is figyelembe véve a tényleges éve s bevételek és kiadások függvényében, a (2) bekezdésben meghatározott sorrend figyelembevételéve l legfeljebb az előirányzatok mértékéig a tárgyhavi utolsó bevétel beérkezése és az utolsó ellátás kifizetése után történik . (2) Ha az Ny . Alap tárgyévi utolsó bevételének beérkezése és az utolsó ellátás kifizetése után az Ny. Alap pénzforgalmi egyenlege többletet mutat, akkor a kincstár intézkedik a többlet összegéne k visszautalásáról elsőként az (1) bekezdés szerinti 5 . jogcímcsoport, ezt követően a 6 . jogcímcsoport támogatás mértékéig .
-8 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 2/2 ., (427-1 . sz . jav. - 16 .§(1)), 2/3., 2/4., (427-2 . sz . jav . - 17 .§(1)nyitó), 3/4., (427-3 . sz . jav. - 26 .§(1)), pontjaiban foglaltakkal .
(427-1 . sz . jav . - 16.§(2)),
Indokolás a T/7655/427/4 . számon. Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
3/6. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 28. § kiegészítését javasolja a következő új (3) bekezdés felvételével : (3) Az államháztartásért felel ős miniszter minden nel;vedévet követő hónap 15. napjáig — az utolsó negyedévben december 20-áig — a XX . Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet 18 . Köznevelés i feladatellátás és irányítás intézményei cím kiadási és támogatási el őirányzatát megemeli a XLII . Költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai felezet 5 . Költségvetési befizetések cím 3 . Köznevelés i intézmények működtetésével kapcsolatos önkormányzati befizetések alcímre érkezett befizetése k összegével . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/7 ., (425-2. sz. jav . - 29 .§(1)), 3/9 ., (425-3 . sz. jav. - 34 .§(2)), 3/10., (425-3 . sz . jav. - 34 .§(3)nyitó), 3/11 ., (425-4 . sz . jav . - 34 .§új(4)-(9)), 6/1., (425-5 . sz . jav . - 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6 . sz. jav . 71 .§(2)újk)), 7/1., (425-7 . sz . jav . - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8. sz. jav . - 1 .mell .IX .fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8 . sz . jav . - 1 .mell .IX .fej .l . cími . alc), 12/1., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .IX .fej .2 . cím), 57/2., (425-8 . sz . jav. - 1 .me1l .XLII .fej .5 . cím2 . alc2. jcs), 57/3., (425-8. sz . jav . 1 .mell.XLII .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9 . sz . jav . - 2 .me11 .), 62/1., (425-10. sz . jav . - 3 .me11 .10 .e)igény), 64/1 ., (425-11 . sz . jav . 3 .mell.új15 .), 64/2., (425-12 . sz. jav . - 3 .mell .újl6.), 64/3., (425-13 . sz . jav . - 3 .mell .újl7 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/1 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
3/7. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 29. § (1) bekezdés módosítását javasolja : 29. § (1) Az Országgyűlés a helyi önkormányzatok [és társulásaik], valamint a települési és terület i nemzetiségi önkormányzatok működéséhez és ágazati feladatainak ellátásához a Magyarorszá g helyi önkormányzatairól szóló 2011 . évi CLXXXIX. törvény 117 . § (1) bekezdésében meghatározottak szerint nyújtandó támogatások jogcímeit és előirányzatait a 2 . melléklet szerint állapítja meg. Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz. jav. - 28 .§új(3)), 3/9., (425-3 . sz. jav. 34 .§(2)), 3/10., (425-3 . sz . jav . - 34 .§(3)nyitó), 3/11., (425-4 . sz. jav. -34 .§új(4)-(9)), 6/1., (425-5 . sz. jav . - 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6 . sz . jav. - 71 .§(2)újk)), 7/1 ., (425-7 . sz . jav. - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8 . sz . jav. - 1 .mell.IX .fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8 . sz . jav . - 1 .me1l .IX.fej .1 . cími . alc), 12/1., (425-8 . sz . jav . - 1 .meII .IX .fej .2. cím), 57/2., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .XLII.fej .5 . cím2 . alc2 . jcs), 57/3., (425-8 . sz. jav. I .mell .XLII.fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9 . sz. jav . - 2.mell .), 62/1 ., (425-10 . sz . jav. - 3 .me1l .10 .e)igény), 64/1., (425-11 . sz. jav. 3 .mell .újl5 .), 64/2 ., (425-12 . sz . jav. -3 .mell .újl6 .), 64/3., (425-13 . sz. jav. - 3 .mell .új17.), pontjaiban foglaltakkal .
9 Indokolás a T/7655/425/2 . számon. Az El ő terjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
3/8. Az Önkormányzati bizottság a törvényjavaslat 32. § (1) bekezdés módosítását javasolja: 32. § (1) A gépjárműadóról szóló törvény alapján a belföldi gépjárművek után a települési önkormányzat által 2013 . ianuár Hét követően jogerősen előírt ésbeszedett adó [40] 55 %-a a település i önkormányzatot illeti meg . Indokolás a T/7655/419 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
3/9. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 34. § (2) bekezdés módosítását javasolja : (2) A 2. melléklet I . 1-2. pontja, II . 1-3. pontja, III . 2-4. pontja, IV . 1-2. pontja és a 3 . melléklet 6 . és 15. pontja alapján számított el őirányzatok folyósítása az Aht. 83 . § (1) bekezdésében foglaltak szerint nettó finanszírozás keretében történik . Az OGY. 2012. július 12-ei határozatával elfogadott normaszöveg . Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz . jav . - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2 . sz . jav . 29.§(1)), 3/10., (425-3 . sz . jav. - 34 .§(3)nyitó), 3/11., (425-4. sz. jav . - 34 .§új(4)-(9)), 6/1., (425-5 . sz . jav . - 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6 . sz . jav. - 71 .§(2)újk)), 7/1., (425-7 . sz. jav. - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8. sz. jav . - 1 .mell .IX.fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8 . sz . jav. - 1 .mell.IX .fej .1 . cím3 . alc), 12/1., (425-8 . sz. jav . - 1 .melLIX .fej .2 . cím), 57/2., (425-8 . sz . jav . - 1 .melI .XLII .fej .5 . cím2 . alc2 . jcs), 57/3., (425-8. sz . jav . 1 .mell.XLII .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9 . sz . jav . - 2 .mell .), 62/1., (425-10. sz. jav . - 3 .mel1 .10 .e)igény), 64/1., (425-11 . sz . jav. 3 .mell .újl5 .), 64/2., (425-12 . sz . jav . - 3 .mell .újl6.), 64/3., (425-13 . sz. jav . - 3 .mell .újl7 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/3 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
3/10. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 34. § (3) bekezdés nyitó szövegrész módosítását javasolja:
-10 (3) A gyermekek védelmér ől és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997 . évi XXXI . törvény (a továbbiakban : Gyvt .) szerinti kiegészítő gyermekvédelmi támogatás és gyermektartásdíja k megelőlegezése esetében a települési önkormányzat januárban teljesített kifizetéseit követ ően, az őt megillető összeget január hónapban igényelheti jogszabályban meghatározott éven belül i elszámolási kötelezettséggel . A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993 . évi III . törvény (a továbbiakban : Szoctv .) alapján [létalapként] nyújtott, a 2. melléklet III. 1 . pontjának a) e) alpontjaiban szereplő ellátások esetében: a) ha az önkormányzat a tárgyévet megelőző év decemberében igénylést nyújtott be, úgy a január hónapban járó el őleg folyósítása — külön jogszabályban meghatározott módon — igénylés nélkü l történik; b) ha az önkormányzat a tárgyévet megelőző év decemberében nem nyújtott be igénylést, úgy els ő alkalommal az őt megillető havi összeg legfeljebb kétszeresét igényelheti jogszabályba n meghatározott éven belüli elszámolási kötelezettséggel . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz. jav. - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2 . sz. jav. 29 .§(1)), 3/9., (425-3 . sz. jav . - 34.§(2)), 3/11 ., (425-4. sz. jav . - 34 .§új(4)-(9)), 6/1., (425-5 . sz . jav. - 71 .§(2)i)), 6/3 ., (425-6 . sz . jav . 71 .§(2)újk)), 7/1., (425-7 . sz . jav . - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8 . sz. jav. - 1 .me11 .IX.fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8. sz. jav . - 1 .mell .IX.fej .1 . cím3 . alc), 12/1., (425-8 . sz. jav. - 1 .mell.IX .fej .2. cím), 57/2 ., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .XLII.fej .5 . cím2. alc2 . jcs), 57/3., (425-8 . sz. jav. 1 .meII .XLII .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9 . sz. jav. - 2 .mell .), 62/1., (425-10 . sz . jav . - 3 .me1l .10 .e)igény), 64/1., (425-11 . sz. jav. 3 .mell .új 15 .), 64/2., (425-12. sz . jav. - 3 .mell.új 16 .), 64/3., (425-13 . sz. jav. - 3 .mell .új 17 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/3 . számon. Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
3/11 . A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 34. § kiegészítését javasolja a következ ő új (4)-(9) bekezdés felvételével : (4) A helyi önkormányzatokért felelő s miniszter az általa üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül 2013 . január 1-jéig a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások számára elérhetővé teszi a helyi önkormányzatokat, valamint a települési és területi nemzetiségi önkormányzatokat és többcélú kistérségi társulásokat a 2 . melléklet alapján — a II .1, 1II .1, III. 4. a). pontok szerinti támogatások kivételével — megillető támogatások összegét . (5) Az államháztartásról szóló jogszabályokban foglaltaktól eltérően a 2 . melléklet II . 1 . és III . 4. pontja szerinti támogatások — 2 . mellékletre vonatkozó kiegészít ő szabályok szerinti — évközi módosítása során kamatfizetési kötelezettség csak abban az esetben áll fenn, ha az önkormányza t által az eredetileg szolgáltatott adatokból kalkulált támogatás legalább 10%-kal meghaladja az őt ténylegesen megillet ő összeget. (6) Ha az állam a nemzeti köznevelésről szóló 2011 . évi CXC. törvény 74 . §-ában foglaltaknak megfelelő en hozzájárulás megfizetésére kötelezi a települési önkormányzatot, a hozzájárulás összege az XLII . A költségvetés közvetlen kiadásai és bevételei fejezet 5 . Költségvetési befizetése k cím 3 . Köznevelési intézmények m űködtetésével kapcsolatos önkormányzati befizetések alcí m előirányzatának bevételét növeli . (7) A helyi önkormányzatoknak a 25 év alatti valamint az 55 év feletti, továbbá a képzettséget nem igénylő (egyszerű) munkakörben foglalkoztatott munkavállalók, valamint a gyesről visszatérő és
-11 tartós munkanélküliség után elhelyezked ő munkavállalók foglalkoztatásához kapcsolódó 2013 . évi szociális hozzájárulási adó változásból ered ő kiadási megtakarításait a XLII . A költségvetés közvetlen kiadásai és bevételei fejezet 5 . Költségvetési befizetések cím 2 . Munkahelyvédelmi akciótervvel összefügg ő befizetések alcím 2 . Helyi önkormányzati költségvetési szervek jogcímcsoport el őirányzata javára kell befizetni és elszámolni . (8) A Kincstár a (6)-(7) bekezdésekben foglalt előirányzat-módosulással érintett önkormányzato k számára folyósítandó, a helyi önkormányzatokat megillető támogatások, hozzájárulások hav i összegéből a nettó finanszírozás során havonta levonj a a) a (6) bekezdés szerinti esetben az önkormányzatot terhel ő összeg időarányos részét , b) a (7) bekezdés szerinti esetben az előző havi bérszámfejtés alapján az önkormányzatná l jelentkező kiadási megtakarítás összegét . (9) Ha a helyi önkormányzatot a (2) bekezdés alapján a nettó finanszírozás keretében megillet ő adott havi források a (6)-(7) bekezdés szerint levonandó összegekre nem nyújtanak fedezetet, a z önkormányzat az els ő félévben felhalmozott hátralékot 2013 . július 31-éig, a második félévbe n felhalmozott hátralékot 2013 . december 15-éig köteles megfizetni . Amennyiben az önkormányzate kötelezettségét nem teljesíti, a Kincstár haladéktalanul beszedési megbízást nyújt be a z önkormányzat fizetési számlájával szemben. Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz . jav . - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2 . sz . jav. 29 .§(1)), 3/9., (425-3 . sz. jav . - 34.§(2)), 3/10., (425-3 . sz. jav. - 34.§(3)nyitó), 6/1., (425-5. sz. jav . - 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6 . sz. jav . 71 .§(2)újk)), 7/1., (425-7 . sz. jav . - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8 . sz . jav . - 1 .mell .IX.fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8 . sz . jav . - 1 .mell .IX.fej .1 . cím3 . alc), 12/1., (425-8. sz. jav . - 1 .mell .IX.fej .2 . cím), 57/2., (425-8 . sz . jav. - 1 .mell .XLII .fej .5 . cím2 . alc2 . jcs), 57/3., (425-8 . sz. jav. 1 .me11 .XLII.fej .5 . címúj3. alc), 60/9., (425-9 . sz. jav. - 2 .mell .), 62/1 ., (425-10. sz . jav . - 3 .me11 .10 .e)igény), 64/1., (425-11 . sz. jav . 3 .mell .újl5 .), 64/2., (425-12 . sz . jav . -3 .mell .újl6 .), 64/3., (425-13 . sz. jav . -3 .mell .újl7 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/4 . számon. Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
6/1 . A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 71 . § (2) bekezdés i) pont módosítását javasolja : (2) Felhatalmazást kap i) a kultúráért felel ő s miniszter, hogy – az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter [véleményének kikérésével]egyetértésével – a 2. melléklet IV. 1 . pontja és a 3 . melléklet 12. pontja szerinti támogatás , igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, felhasználásának, elszámolásának é s ellenőrzésének részletes szabályait rendeletben állapítsa meg.
- 12 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz. jav . - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2. sz . jav . 29 .§(1)), 3/9., (425-3 . sz. jav. - 34 .§(2)), 3/10., (425-3, sz . jav. - 34.§(3)nyitó), 3/11., (425-4. sz . jav . - 34 .§új(4)-(9)), 6/3., (425-6 . sz. jav. 71 .§(2)újk)), 7/1., (425-7 . sz . jav . - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8. sz. jav . - 1 .melI .IX.fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8 . sz . jav . - 1 .melI .IX .fej .1 . cím3 . alc), 12/1., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .IX .fej .2 . cím), 57/2 ., (425-8 . sz . jav. - 1 .mell .XLII .fej .5 . cím2 . alc2. jcs), 57/3., (425-8. sz . jav . 1 .me11 .XLIí .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9. sz. jav . - 2 .me1l.), 62/1., (425-10. sz. jav. - 3 .mell .10 .e)igény), 64/1 ., (425-11 . sz . jav . 3 .mell .újl5 .), 64/2., (425-12. sz. jav . - 3 .mell .újl6 .), 64/3 ., (425-13 . sz . jav . - 3 .mell .újl7 .), pontjaiban foglaltakkal . Indokolás a T/7655/425/5 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
6/2. Bús Balázs képviselő - kapcsolódva a T/7655/348 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 0/2., 0/6., 42/1 ., 263/1 . és 533/1 . pontjai) - a törvényjavaslat 71 . § (2) bekezdés kiegészítését javasolja a következő új k) pont felvételével : (2) Felhatalmazást kap k) az emberi erőforrások minisztere a helyi önkormányzatokért felel ő s miniszter véleményéne k kikérésével, hogy kidolgozza és a Budapest F ő város Önkormányzatával támogatási szerz ődést kössön a XX . fejezet Emberi Erőforrások Minisztériuma 3 . címszám 3 . alcímszám „Hozzájárulás Budapest Főváros szociális intézményei működtetéséhez” szerinti támogatás felhasználásána k részletes szabályairól; Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 28/1., (363 . sz. jav . - 1 .mell .XX.fej .3 . cími . alc), 29/1 ., sz . jav . - 1 .mell.XX .fej .3 . címúj3 . alc), pontjaiban foglaltakkal .
(363 .
Indokolás a T/7655/363. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Önkormányzati bizottsá g - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
6/3 . A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 71 . § (2) bekezdés k) pont módosítását javasolja: (2) Felhatalmazást kap [k) a szociális ügyekért felelős miniszter, hogy — az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felelős miniszter véleményének kikérésével — a 2. melléklet III. 4. pontja szerinti támogatás,] az egyenlő bánásmód biztosításáért és társadalmi felzárkózásért felel ős miniszter, hogy — az államháztartásért felel ő s miniszter, valamint a helyiőrkormányzatokért felel ős miniszter egyetértésével — a 3 . melléklet 16. pontja szerinti támogatás
- 13 igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, felhasználásának, elszámolásának é s ellenőrzésének részletes szabályait rendeletben állapítsa meg . Az OGY. 2012. július 12-ei határozatával elfogadott normaszöveg. Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz. jav . - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2 . sz. jav . 29 .§(1)), 3/9., (425-3 . sz . jav . - 34 .§(2)), 3/10., (425-3 . sz. jav . - 34 .§(3)nyitó), 3/11., (425-4 . sz . jav . - 34 .§új(4)-(9)), 6/1., (425-5 . sz. jav. 71 .§(2)i)), 7/1 ., (425-7 . sz . jav . - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8 . sz. jav. - 1 .mell.IX .fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .IX .fej .1 . cím3 . alc), 12/1., (425-8 . sz . jav. - 1 .me1l .IX.fej .2 . cím), 57/2., (425-8 . sz. jav . - 1 .me1l.XLII.fej .5 . cím2. alc2 . jcs), 57/3., (425-8 . sz. jav . 1 .mell .XLII .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9 . sz. jav . - 2 .mell .), 62/1., (425-10 . sz . jav . - 3 .mell .10 .e)igény), 64/1., (425-11 . sz . jav . 3 .mell .újl5 .), 64/2., (425-12 . sz . jav. - 3 .mell.újl6 .), 64/3., (425-13 . sz. jav. - 3 .mell .újl7 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/6 . számon. Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
7/1. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új cím és 73. § felvételével : ÁTMENETI RENDELKEZÉSE K 73 .§ (1) A települési önkormányzatoktól és intézményeikt ő l a járási kormányhivatalok, a köznevelés i intézményfenntartó központ, vagy egyéb állami intézményfenntartó szerv állományába átkerül ő köztisztvisel ők, közalkalmazottak és munkavállalók 2012 . december havi, 2013 . januárban esedékes illetményei, munkabérei és egyéb járandóságai, valamint azok közterhei kifizetéséne k kötelezettsége az átvevő fenntartót terheli . (2) A települési önkormányzatoktól és intézményeikt ől a járási kormányhivatalok, a köznevelés i intézményfenntartó központ, vagy egyéb állami intézményfenntartó szerv állományába átvet t köztisztvisel ők, közalkalmazottak és munkavállalók részére — a 2012 . évi kompenzációjáról szól ó 371/2011 . XII. 31 Korm. rendeletben foglaltak ala .'án — a 2012 . december hónara 'áró 2013. januárban kifizetett bérkompenzáció fedezete a települési önkormányzatot már nem illeti meg . 3 A tele sülési önkormán zatok többcélú kistérsé • i társulásáról szóló 2004 . évi CVII . törvén alapján korábban létrehozott többcélú kistérségi társulás az általa ellátott feladatok után a 2 . melléklet II ., III . 3 . és III . 4 . pontjai szerinti támogatásokat 2013 . június 30-áig igénybe veheti, a 2 . mellékletre vonatkozó kiegészítő szabályokban foglaltak szerint. Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz. jav. - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2 . sz. jav. 29 .§(1)), 3/9., (425-3 . sz . jav. - 34 .§(2)), 3/10., (425-3 . sz. jav . - 34 .§(3)nyitó), 3/11 ., (425-4 . sz . jav. - 34.§új(4)-(9)), 6/1., (425-5 . sz. jav, 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6 . sz. jav . - 71 .§(2)újk)), 10/2., (425-8 . sz . jav. - 1 .melI .IX .fej .1 . címl . alc), 10/3., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .IX.fej .1 . cím3 . alc), 12/1., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .IX.fej .2 . cím), 57/2., (425-8 . sz . jav. - 1 .mell .XLII .fej .5 . cím2 . alc2 . jcs), 57/3., (425-8 . sz. jav. 1 .mell .XLII .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9 . sz. jav. - 2 .meII .), 62/1., (425-10. sz . jav . - 3 .mell .10 .e)igény), 64/1., (425-11 . sz. jav . 3 .mell .újl5 .), 64/2., (425-12 . sz . jav . - 3 .mell .újl6 .), 64/3., (425-13 . sz . jav . - 3 .mell .újl7 .), pontjaiban foglaltakkal .
- 14 Indokolás a T/7655/425/7 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
7/2. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/96 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 4., 5 . és 6 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet I . fejezet 4 . cím 8 . alcím 1 . jogcímcsoport módosítását javasolja : I. ORSZÁGGYŰLÉS 4 Fejezeti kezelésű előirányzatok 8 Volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásai, adományai 1 Göncz Árpád közcélú felajánlásai, adományai [ 73,0] [ 73,0]
23,0 23,0
/-50,0 kiad ./ /-50,0 tárni
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7/3., (387 . sz. jav. - 1 .mell .I .fej .4. cím8 . alc2 . jcs), 7/4., sz. jav. - 1 .me1l .I.fej .4 . cím8 . alc3 . jcs), 7/5., (387 . sz. jav . - 1 .mell .I.fej .4 . címújl0 .alc), pontjaiban foglaltakkal .
(387 .
Indokolás a T/7655/387 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
7/3. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/96 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 4 ., 5 . és 6. pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet I. fejezet 4 . cím 8 . alcím 2. jogcímcsoport elhagyását javasolja : I. ORSZÁGGYŰLÉS 4 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 8 Volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásai, adományai [2 Schmitt Pál közcélú felajánlásai, adományai] [ 73,0] [ 73,0]
/-73,0 kiad./ /-73,0 tárni
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7/2., (387 . sz. jav . - 1 .mell .Lfej .4 . cím8 . alcl . jcs), 7/4., sz . jav . - 1 .me1l .I .fej .4. cím8 . alc3 . jcs), 7/5., (387 . sz . jav. - 1 .melLLfej .4. címújl0 .alc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/387. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
(387 .
- 15 -
7/4. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/96 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 4., 5 . és 6. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet I . fejezet 4 . cím 8 . alcím 3 . jogcímcsoport módosítását javasolja : I . ORSZÁGGY ŰLÉ S 4 Fejezeti kezelésű előirányzatok 8 Volt köztársasági elnökök közcélú felajánlásai, adományai 3 Sólyom László közcélú felajánlásai, adományai [ 73,0] [ 73,0]
23,0 23,
/-50,0 kiad ./ /-50,0 tám ./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7/2 ., (387 . sz. jav . - 1 .mell .I .fej .4 . cím8. alcl . jcs), 7/3., sz . jav. - 1 .meIl .I .fej .4 . cím8 . alc2 . jcs), 7/5., (387 . sz . jav. - 1 .mell .I.fej .4 . címújl0 .alc), pontjaiban foglaltakkal .
(387 .
Indokolás a T/7655/387. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
7/5. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/96 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 4., 5. és 6. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet I. fejezet 4 . cím kiegészítését javasolja a következő új 10 . alcím felvételével: I. ORSZÁGGY ŰLÉS 4 Fejezeti kezelésű előirányzato k 10 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék
173,0 1730
/+173,0 kiad./ /+173,0 tárni
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7/2., (387 . sz . jav . - 1 .melLl .fej .4 . cím8 . alcl . jcs), 7/3., sz . jav . - 1 .mell .I .fej .4. cím8 . alc2 . jcs), 7/4., (387 . sz . jav . - 1 .melLLfej .4 . címé . alc3 . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
(387 .
Indokolás a T/7655/387. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
7/6. Novák Előd és Szávay István képviselő - kapcsolódva a T/7655/96 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 4., 5. és 6. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet I. fejezet 10 . cím 1 . alcím módosítását javasolja :
- 16 I. ORSZÁGGY ŰLÉ S 10 Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatás a 1 Közszolgálati hozzájárulás
67 169,6
[68 169,6]
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7/9., foglaltakkal.
/-1000,0 kiad./
(379. sz. jav . - 1 .mell.I .fej .10 . címúj2 . alc),
pontjában
Indokolás a T/7655/379. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Nemzeti összetartozás bizottság a - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
7/7. dr. Nyikos László képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/25 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 9. pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet I . fejezet 10. cím 1 . alcím módosítását javasolja : I. ORSZÁGGYŰLÉS 10 Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatás a 1 Közszolgálati hozzájárulás
61 8000
[68 169,6]
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7/10., pontjában foglaltakkal .
/-6369,6 kiad ./
(386 . sz . jav . - 1 .mell .I.fej .10 . címúj2 . alc) ,
Indokolás a T/7655/386. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
7/8. Novák El őd képviselő - kapcsolódva a T/7655/96 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 4., 5 . és 6. pontjai) - a törvényjavaslat I. melléklet I. fejezet 10 . cím 1 . alcím módosítását javasolja : I. ORSZÁGGYŰLÉS 10 Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatás a 1 Közszolgálati hozzájárulás
[68 169,6]
66 169,6
/-2000,0 kiad ./
-17 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7/11 ., pontjában foglaltakkal .
(392 . sz. jav . - 1 .mell .Lfej .10 . címúj2 . alc) ,
Indokolás a T/7655/392. számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
7/9. Novák Előd és Szávay István képviselő - kapcsolódva a T/7655/96 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 4., 5. és 6. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet I. fejezet 10. cím kiegészítésétjavasolja a következő új 2. alcím felvételével : I. ORSZÁGGYŰLÉS 10 Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatás a 2 Határon túli magyar stúdiók eszközfejlesztési, működési támogatása 1 /+1000,0 kiad ./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7/6., foglaltakkal .
000,0
(379 . sz. jav . - 1 .mell .I.fej .10 . cími . alc),
pontjában
Indokolás a T/7655/379. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja: a Nemzeti összetartozás bizottság a - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
7/10. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/25 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 9. pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet I . fejezet 10 . cím kiegészítését javasolja a következő új 2. alcím felvételével : I. ORSZÁGGYŰLÉS 10 Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatás a 2 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalé k
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7/7., foglaltakkal .
6 369,6 6 369,6
/+6369,6 kiad./ /+6369,6 tám ./
(386 . sz . jav . - 1 .me11 .I .fej .10 . cími . alc),
pontjában
-18 Indokolás a T/7655/386 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
7/11. Novák El őd képviselő - kapcsolódva a T/7655/96 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 4 ., 5. és 6. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet I. fejezet 10 . cím kiegészítését javasolja a következő új 2. alcím felvételével : I. ORSZÁGGYŰLÉ S 10 Közszolgálati médiaszolgáltatás támogatás a 2 Történelmi tematikájú fikciós filmek elkészítésének támogatása /+2000,0 kiad ./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefiigg az ajánlás 7/8., foglaltakkal.
2
000,0
(392. sz. jav . - 1 .melLLfej .10 . cími . alc),
pontjában
Indokolás a T/7655/392. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
7/12. dr. Nyikos László képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/260 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 13 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet II . fejezet 1 . cím módosítását javasolja : II . KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG 1 Köztársasági Elnöki Hivatal [1 452,1] 941,7 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások [ 749,0] 419,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó [ 202,2] 89,0 kiad./ 3 Dologi kiadások [ 451,5] 367,0 2 Felhalmozási költségvetés 1 Beruházások [ 44,4] 37,0 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7/13., (385 . sz . jav . - 1 .mell .Il.fej .2 . cím2 . alcúj2 . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
/-510,4 tám ./ /-329,5 kiad./ 113,2 //-84,5 kiad ./ /-7,4 kiad ./
(385 . sz . jav . - 1 .melLlI .fej .2 . cím2 . alcl . jcs),
7/14.,
-19 Indokolás a T/7655/385. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
7/13 . dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/260 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 13 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet II. fejezet 2 . cím 2 . alcím 1 . jogcímcsoport módosítását javasolja : II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG 2 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 Célelőirányzato k 1 Állami kitüntetések
[ 395,7]
292, 1 292,1
[ 395,7]
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7/12 ., 1 .mell.1l .fej .2 . cím2 . alcúj2 . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
(385 . sz . jav. - 1 .mell.Il .fej .1 . cím),
/-103,6 kiad ./ /-103,6 tám ./ 7/14., (385 . sz . jav.
Indokolás a T/7655/385 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
7/14. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/260 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 13 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet II. fejezet 2. cím 2. alcím kiegészítését javasolja a következő új 2. jogcímcsoport felvételével : II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG 2 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 2 Célelőirányzatok 2 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék
614, 0 614,0
/+614,0 kiad ./ 1+614,0 tám.
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7/12 ., (385 . sz . jav . - 1 .me11 .ILfej .1 . cím), 7/13., - 1 .mell .ILfej .2. cím2. alcl . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/385 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ;
(385. sz. jav .
- 20 Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
10/1. dr. Láng Zsolt képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/311 . számú módosító javaslatho z (T/7655/359 . sz. ajánlás 10 ., 12 . és 64. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet IX. fejezet 1 . cím 1. alcím módosítását javasolja : IX . HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI 1 A helyi önkormányzatok működésének és ágazati feladatainak támogatás a 1 A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása[112 788,6] 137 /+25000,0 kiad ./ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 13/1., (369 . sz . jav . - 1 .mell.IX .fej .3 . cím), 60/10., jav. -2 .mell .I.részl .elő ir .), 64/4., (369. sz . jav . -4.meI1.2.el őir.), pontjaiban foglaltakkal .
788,6
(369 . sz.
Indokolás a T/7655/369. számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Oktatási bizottság, az Önkormányzati bizottság - nem támogatja : a Költségvetési bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
10/2 . A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet IX. fejezet 1 . cím 1 . alcím módosítását javasolja: IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA I 1 A helyi önkormányzatok általánosműködésének és ágazati feladatainak támogatás a 1 A helyi önkormányzatok működésének általános támogatása[112 788,6] 117 /+4749,0 kiad ./
537,6
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz. jav. - 28 .§új(3)), 3/7 ., (425-2 . sz . jav. 29 .§(1)), 3/9., (425-3 . sz. jav . - 34 .§(2)), 3/10., (425-3 . sz. jav . - 34 .§(3)nyitó), 3/11., (425-4 . sz . jav . - 34 .§új(4)-(9)), 6/1., (425-5 . sz. jav . 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6. sz. jav . - 71 .§(2)újk)), 7/1 ., (425-7 . sz. jav. - újcímés 73 .§), 10/3., (425-8 . sz. jav. - 1 .mell .lX.fej .1 . cím3 . alc), 12/1., (425-8. sz. jav . - 1 .mell .IX .fej .2 . cím), 57/2., (425-8 . sz . jav . - 1 .meILXLII .fej .5 . cím2. alc2 . jcs), 57/3., (425-8 . sz. jav. 1 .mell .XLII .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9 . sz. jav. - 2 .mell .), 62/1., (425-10. sz. jav . - 3 .mell .10 .e)igény), 64/1., (425-11 . sz. jav. 3 .mell .újl5 .), 64/2., (425-12. sz . jav. - 3 .mell .újl6 .), 64/3., (425-13 . sz. jav . - 3 .mell .újl7 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/8 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal e>;yetért.
-21 10/3. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet IX. fejezet 1 . cím 3. alcím módosítását javasolja : IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI 1 A helyi önkormányzatok működésének és ágazati feladatainak támogatás a 3 A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása[241 226 362,9 /-15293,0 kiad ./
655,9]
Az OGY. 2012. július 12. határozata szerinti előirányzat: 3 A települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása[219 965,81 241 655.9 kiad. Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz. jav . - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2. sz. jav . 29 .§(1)), 3/9., (425-3 . sz. jav . - 34.§(2)), 3/10., (425-3 . sz . jav. - 34 .§(3)nyitó), 3/11., (425-4. sz . jav . - 34 .§új(4)-(9)), 6/1., (425-5 . sz. jav . 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6 . sz. jav. - 71 .§(2)újk)), 7/1., (425-7 . sz . jav . - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8. sz. jav . - 1 .me1LIX .fej .1 . címl . alc), 12/1., (425-8 . sz . jav. - 1 .melI .IX.fej .2 . cím), 57/2., (425-8 . sz. jav. - 1 .mell .XLII .fej .5 . cím2 . alc2. jcs), 57/3., (425-8 . sz . jav . 1 .mell.XLII .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9 . sz . jav . - 2 .mell.), 62/1., (425-10 . sz. jav. - 3 .mell .10 .e)igény), 64/1., (425-11 . sz . jav . 3 .mell .újl5 .), 64/2., (425-12 . sz. jav. -3 .mell .újl6 .), 64/3., (425-13 . sz . jav. -3 .mell.újl7 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/8 . számon . Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
12/1. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet IX . fejezet 2 . cím módosítását javasolja: IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA I 2 Helyi önkormányzatok által felhasználható központosított el őirányzatok 6738 /+10544,0 kiad ./
[37 129,8] 47
Az OGY. 2012. július 12 . határozata szerinti előirányzat : 2 Helyi önkormányzatok által felhasználható központosított el őirányzatok[34 959,8J37129,8 kiad . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz . jav. - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2 . sz . jav . 29 .§(1)), 3/9., (425-3 . sz . jav . - 34 .§(2)), 3/10., (425-3 . sz . jav . - 34 .§(3)nyitó), 3/11 ., (425-4 . sz . jav. - 34.§új(4)-(9)), 6/1., (425-5 . sz . jav . 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6. sz . jav . - 71 .§(2)újk)), 7/1 ., (425-7 . sz. jav. - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8 . sz . jav. - 1 .mell .IX.fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .IX.fej .1 . cím3 . alc), 57/2., (425-8 . sz . jav . - 1 .meI1 .XLII .fej .5 . cím2 . alc2 . jcs), 57/3 ., (425-8 . sz. jav. I .mell .XLII.fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9. sz. jav. - 2 .mell .), 62/1., (425-10. sz. jav . - 3 .mell .10 .e)igény), 64/1., (425-11 . sz. jav. 3 .mell .újl5 .), 64/2., (425-12 . sz . jav. - 3 .mell.újl6 .), 64/3., (425-13 . sz. jav . - 3 .mell .újl7 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/8 . számon. Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
- 22 12/2. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet IX. fejezet 2 . cím módosítását javasolja : IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSAI 2 Helyi önkormányzatok által felhasználható központosított el őirányzatok 171,8 /+42,0 kiad./
[37129,$] 37
OGY. 2012. július 12. határozata szerinti előirányzat: 2 Helyi önkormányzatok által felhasználható központosított el őirányzatok[34 959,8]37129, 129,8kiad.
Az
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 13/2., foglaltakkal .
(430 . sz . jav . 1 .mell .IX .fej .3 . cím),
pontjában
Indokolás a T/7655/430. számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
13/1. dr. Láng Zsolt képviselő - kapcsolódva a T/7655/311 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359. sz. ajánlás 10 ., 12 . és 64 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet IX. fejezet 3 . cím módosítását javasolja: IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA I 3 A helyi önkormányzatok kiegészít ő támogatásai[85 600,0]
60 600,0
/-25000,0 kiad./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 10/1 ., (369 . sz . jav. - 1 .me1l.IX .fej .1 . cími . alc), 60/10., (369. sz . jav . -2.me1l .I .részl .előir.), 64/4., (369 . sz . jav. -4 .mell .2 .előir.), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/369 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Oktatási bizottság, az Önkormányzati bizottság - nem támogatja: a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
13/2. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet IX. fejezet 3 . cím módosítását javasolja : IX. HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÁMOGATÁSA I 3 A helyi önkormányzatok kiegészít ő támogatásai[85 600,0]
85 558,0
/-42,0 kiad./
- 23 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 12/2., foglaltakkal.
(430 . sz . jav . - 1 .mell.IX .fej .2 . cím),
pontjában
Indokolás a T/7655/430. számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
14/1. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/345 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 66/1 . és 443/10 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet X . fejezet 1. cím módosítását javasolja: X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIU M 1 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatása [9198,7] 9 /+250,0 tárni 1 Működési költségveté s 1 Személyi juttatások [6 258,1] 6 415,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[1610,0] 1 /+43,0 kiad./ 3 Dologi kiadások [1 808,1] 1858, 1
448,7
/+157,0 kiad./ 653,0 1+50,0 kiad./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/2., (412 . sz . jav . - 25 .§új(14)), 14/2., 1 .mell .X.fej .8 . cím), 15/2., (412 . sz. jav. - 1 .mell .X .fej .9 . cím), 15/3 ., (412. sz . jav . - 1 .mell .X .fej .újl0.cím), 15/4., 1 .mell.X.fej .újll .cím), 15/5., (412 . sz. jav . - 1 .mell .X.fej .13 . cím), 16/2 ., (412. sz . jav. - 1 .me11 .X.fej .15 . cím), 16/3., 1 .me11.X.fej .16 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
(412. sz. jav . (412 . sz . jav. (412 . sz. jav . -
Indokolás a T/7655/412. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Honvédelmi bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
14/2. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/345 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 66/1 . és 443/10 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet X. fejezet 8. cím helyébe a következő rendelkezést javasolja : X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIU M [8 Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok ] [1 Fővárosi, megyei kormányhivatalok]8 Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járás i /+43405,0 tárni kormányhivatalok [79 941,4] 123 346,4 1 M űködési költségveté s 1 Személyi juttatások [73 412,0] 100 445,9 /+27033,9 kiad ./ 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[19 544,3126 843,5 1+7299,2 kiad./
- 24 29 166,9
/+9071,9 kiad ./
[2 Járási kormányhivatalok] [43 405,0] [1 Működési költségvetés ] [1 Személyi juttatások] [27 033,9] [2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó] /-7299,2 kiad ./ [3 Dologi kiadások] [9 071,9]
/-43405,0 tám . /
3 Dologi kiadások
[20 095,0]
Az OGY. 2012. július 12. határozata szerinti előirányzat: 2 Járási kormányhivatalok [34 605,01 1 Személyi juttatások [20 985,91 2 Munkaadókat terhelőjárulékok és szociális hozzájárulási adó 3 Dologi kiadások [8 017,71
43 405,0tám. 27 033,9kiad. [S 601,41 9 071, 9 kiad.
/-27033,9 kiad ./ [7 299,2] /-9071,9 kiad./
7 299, 2 kiad.
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/2., (412 . sz. jav . - 25 .§új(14)), 14/1., 1 .mell .X .fej .1 . cím), 15/2., (412 . sz. jav. - 1 .mell .X.fej .9. cím), 15/3., (412 . sz . jav . - 1 .mell .X .fej .újl0 .cím), 15/4., 1 .mell .X.fej .újll .cím), 15/5., (412 . sz. jav . - 1 .me11 .X.fej .13 . cím), 16/2., (412 . sz. jav. - 1 .mell.X.fej .15. cím), 16/3., l .mell .X.fej .16 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
(412 . sz. jav . (412 . sz . jav . (412 . sz. jav. -
Indokolás a T/7655/412 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Honvédelm i bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
15/1. dr. Schiffer András képviselő - kapcsolódva a T/7655/202 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 15 . és 16. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet X . fejezet 8 . cím 1 . alcím módosítását javasolja: X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIU M 8 Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalo k [79 941,4] 77 5664 1 Fővárosi, megyei kormányhivatalok 1 Működési költségvetés 3 Dologi kiadások [20 095,0] 17 7200 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 16/1., foglaltakkal .
/-2375,0 tám./ /-2375,0 kiad . /
(360 . sz. jav . - 1 .meIl.X .fej .13 . cím),
Indokolás a T/7655/360. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
pontjában
- 25 -
15/2 . Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/345 . számú módosító javaslatho z (T/7655/354 . sz. ajánlás 66/1 . és 443/10 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet X . fejezet 9. cím módosítását javasolja : X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 9 [Kutatóintézetek]Közpolitikai Kutatások Intézete[2 611,7] 210,2 1 Működési költségvetés [1 534,5] 138,0 1 Személyi juttatások [2185,1] 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[ 505,4] 468,2 kiad./ [1 240,7] 350 3 Dologi kiadáso k [2 Felhalmozási költségvetés] [1 Beruházások] [ 215,0]
/-2401,5 tám . / /-1534,5 bev ./ /-2047,1 kiad./ 37,2 //-1205,7 kiad./ /-215,0 kiad ./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/2., (412 . sz. jav . - 25 .§új(14)), 14/1., 1 .mell .X.fej .1 . cím), 14/2., (412 . sz. jav. - 1 .mell .X .fej .8 . cím), 15/3 ., (412 . sz . jav . - 1 .mell .X.fej .újl0.cím), 15/4., 1 .mell .X.fej .újll .cím), 15/5., (412 . sz . jav . - 1 .mell .X.fej .13 . cím), 16/2., (412 . sz . jav. - 1 .mell.X.fej .15 . cím), 16/3., 1 .mell .X .fej .16 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
(412 . sz. jav . (412 . sz . jav. (412. sz . jav . -
Indokolás a T/7655/412. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Honvédelm i bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
15/3. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/345 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 66/1 . és 443/10. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet X. fejezet kiegészítését javasolja a következő új 10 . cím felvételével :
X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIU M 10 Igazságügyi Szakért ői és Kutató Intézetek 1 113,0 1 Működési költségvetés 1 414,3 1 Személyi juttatások 1 154,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó /+319,4 kiad./ 863,2 3 Dologi kiadások 2 Felhalmozási költségvetés 1 Beruházások 190,0
1+1113,0 tám./ /+1414,3 bev./ /+1154,7 kiad ./ 319,4 /+863,2 kiad./ 1+190,0 kiad ./
-26 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/2., (412 . sz. jav. - 25 .§új(14)), 14/1 ., (412 . sz. jav . 1 .me1l .X.fej .1 . cím), 14/2., (412. sz. jav . - 1 .melI .X .fej .8 . cím), 15/2., (412 . sz . jav. - 1 .mell .X .fej .9 . cím), 15/4 ., (412 . sz . jav . 1 .mell .X.fej .újll .cím), 15/5., (412 . sz. jav . - 1 .mell .X.fej .13 . cím), 16/2., (412. sz . jav. - 1 .mell.X.fej .15 . cím), 16/3., (412 . sz. jav . 1 .meli .X.fej .16 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
-
Indokolás a T/7655/412. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Honvédelmi bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
15/4. Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/345 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 66/1 . és 443/10 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet X. fejezet kiegészítését javasolja a következő új 11. cím felvételével :
X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIU M 11 Emberi Er őforrás Támogatáskezelő 753,0 1 Működési költségveté s 1 Személyi juttatások 453,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó /+119,2 kiad./ 3 Dologi kiadások 180,6
/+753,0 tant./ /+453,2 kiad./ 119, 2 /+180,6 kiad./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/2., (412 . sz. jav . - 25 .§új(14)), 14/1., (412 . sz. jav . 1 .mell .X .fej .1 . cím), 14/2 ., (412 . sz . jav . - 1 .me1l .X.fej .8 . cím), 15/2., (412 . sz. jav . - 1 .mell .X .fej .9. cím), 15/3., (412 . sz . jav. 1 .mell .X.fej .újl0 .cím), 15/5., (412 . sz. jav . - 1 .mell .X.fej .13 . cím), 16/2., (412 . sz . jav. - 1 .mell.X.fej .15 . cím), 16/3., (412 . sz. jav . 1 .me1l .X .fej .16 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
-
Indokolás a T/7655/412. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Honvédelmi bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
15/5. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/345 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 66/1 . és 443/10. pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet X. fejezet 13 . cím elhagyását javasolja : X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
-27 [13 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata] /-350,0 tám ./ [1 Mű ködési költségvetés ] [1 Személyi juttatások] [ 214,9] [2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó[ /-50,2 kiad ./ [3 Dologi kiadások] [ 80,9] [2 Felhalmozási költségvetés ] [1 Beruházások] [ 4,0]
[ 350,0]
/-214,9 kiad./ [ 50,2] /-80,9 kiad./ /-4,0 kiad./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/2 ., (412 . sz. jav . - 25 .§új(14)), 14/1., (412 . sz. jav . 1 .mell .X.fej .1 . cím), 14/2., (412 . sz . jav . - 1 .mell .X.fej .8 . cím), 15/2., (412 . sz. jav. - 1 .meIl .X .fej .9. cím), 15/3., (412 . sz . jav . 1 .mell .X .fej .újl0 .cím), 15/4., (412 . sz . jav. - 1 .mell .X .fej .újll .cím), 16/2., (412 . sz. jav. - 1 .mell.X.fej .15 . cím), 16/3., (412 . sz . jav . l .melLX .fej .16 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
-
Indokolás a T/7655/412 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Honvédelmi bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
16/1 . dr. Schiffer András képviselő - kapcsolódva a T/7655/202 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 15 . és 16 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet X. fejezet 13. cím módosítását javasolja: X . KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 13 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata[ 350,0]2 725,0 /+2375,0 tám ./ 1 Működési költségveté s 1 814,9 /+1600,0 kiad ./ 1 Személyi juttatások [ 214,9] 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó [ 50,2] 450,2 1+400,0 kiad./ 3 Dologi kiadások [ 80,9] 455,9 /+375,0 kiad ./ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 15/1., foglaltakkal.
(360 . sz . jav . - 1 .mell .X.fej .8 . cími . alc),
Indokolás a T/7655/360 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
pontjában
-28 16/2. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/345 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 66/1 . és 443/10 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet X. fejezet 15. cím módosítását javasolja : X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIU M 15 [Wekerle Sándor Alapkezelő]Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal[1 048,412 746,8 /+1698,4 tám ./ 1 Működési költségvetés [ 687,5] 904,8 /+217,3 bev./ 1 Személyi juttatások [ 442,6] 1 152,7 /+710,1 kiad ./ 201,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó [ 102,1] 1+99,4 kiad ./ 825,0 /+423,1 kiad ./ 3 Dologi kiadások [ 401,9] 5 Egyéb működési célú kiadások [ 687,5] 1 233,8 /+546,3 kiad ./ 2 Felhalmozási költségvetés 1 Beruházások [ 101,8] 238,6 /+136,8 kiad ./ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/2 ., (412 . sz . jav. - 25 .§új(14)), 14/1 ., (412 . sz. jav. 1 .mell .X.fej .1 . cím), 14/2., (412 . sz . jav . - 1 .mell.X.fej .8 . cím), 15/2., (412 . sz. jav. - 1 .mell .X .fej .9 . cím), 15/3., (412 . sz . jav . 1 .mell .X.fej .újl0 .cím), 15/4., (412 . sz . jav. - 1 .mell .X .fej .újll .cím), 15/5., (412 . sz. jav. - 1 .mell .X .fej .13 . cím), 16/3., (412. sz . jav . 1 .me1l .X.fej .16 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
-
Indokolás a T/7655/412 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Honvédelmi bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
16/3. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/345 . számú módosító javaslatho z (T/7655/354 . sz. ajánlás 66/1 . és 443/10. pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet X. fejezet 16 . cím elhagyását javasolja : X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIU M [16 Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Vagyonkezel ő Központ] /-1062,9 tárni [1 M űködési költségvetés] [ 97,1] [ 213,0] [1 Személyi juttatások] [2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó] /-62,6 kiad ./ [3 Dologi kiadások] [ 230,3] [ 546,3] [5 Egyéb működési célú kiadások] [2 Felhalmozási költségvetés ] [1 Beruházások] [ 107,8]
[1 062,9 ] /-97,1 bev./ 1-213,0 kiad ./ [ 62,6 ] /-230,3 kiad ./ 1-546,3 kiad ./ /-107,8 kiad ./
- 29 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/2 ., (412. sz . jav . - 25 .§új(14)), 14/1 ., (412 . sz. jav . 1 .mell .X.fej .1 . cím), 14/2., (412. sz. jav. - 1 .mell .X .fej .8 . cím), 15/2., (412 . sz . jav. - 1 .meIl .X .fej .9 . cím), 15/3., (412 . sz . jav . 1 .mell .X.fej .újl0 .cím), 15/4., (412 . sz . jav . - 1 .mell .X.fej .újll .cím), 15/5., (412 . sz . jav. - 1 .me1l .X .fej .13 . cím), 16/2 ., (412. sz . jav . l .mell .x.fej .15 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
-
Indokolás a T/7655/412. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Honvédelmi bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
19/1 . dr. Nyikos László képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/51 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 134 . és 510. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 1 . cím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 1 Miniszterelnökség
[3 984,7]
3 484,7
/-500,0 tám ./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/3., (390. sz . jav . - 1 .mel1 .XI .fej .5 . cími . alcl . jcs), 19/4., (390 . sz. jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc2 . jcs), 19/6., (390 . sz . jav . - 1 .melI.XI .fej .5 . cími . alc3 . jcs), 19/8., (390 . sz. jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc4. jcs), 19/11 ., (390 . sz . jav . - 1 .melI .XLfej .5 . cími . alc7 . jcs), 19/14., (390 . sz . jav . - 1 .mell.XLfej .5 . cím2 . alc), 19/16., (390. sz. jav. 1 .mell .Xl.fej .új3 .cím), pontjaiban foglaltakkal .
Megjegyzés: Megjegyzés : A módosító javaslat fejezeten belüli átcsoportosítást tartalmaz ugyan, d e fejezeti főösszeget is érint, mert bevételi és kiadási el őirányzatok között csoportosít át (HHSZ . 121/A . § (2) bekezdés) .
Első helyen kijelölt bizottság döntése : - a módosító javaslat nem felel meg a házszabályi rendelkezéseknek, Indokolás a T/7655/390 . számon.
19/2. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/77 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 102 ., 105., 109., 112 ., 118 ., 121 . és 123 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet M. fejezet 1. cím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 1 Miniszterelnökség 1 Működési költségveté s 1 Személyi juttatások
[3 984,7]
4 184,7
/+200,0 tám ./
[2 325,3]
2 485,3
/+160,0 kiad ./
-30 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó[ 679,3] /+40,0 kiad./
719,3
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/1., (402. sz . jav. - 25 .§új(14)), 19/5., (402 . sz . jav. 1 .mell.XLfej .5 . cími . alc2 . jcs), 19/7., (402 . sz . jav. - 1 .mell .XLfej .5 . címl . alc4 . jcs), 19/9., (402 . sz. jav . - 1 .mell .Xl.fej .5 . cími . alc5 . jcs), 19/10., (402 . sz . jav . - 1 .me1l .Xl .fej .5 . cími . alc6 . jcs), 19/15., (402. sz . jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cím2 . alc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/402 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
19/3. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/51 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 134 . és 510 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XI. fejezet 5. cím 1. alcím 1. jogcímcsoport módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉG 5 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Célelőirányzato k 1 Kormányfői protokol l
[ 500,0] [ 500,0]
200,0 200,0
/-300,0 kiad ./ /-300,0 tárni
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/1., (390 . sz . jav. - 1 .mell.Xl .fej .1 . cím), 19/4., (390 . sz. jav . - 1 .mell.XLfej .5 . cími . alc2 . jcs), 19/6., (390 . sz . jav . - 1 .me1l .XI.fej .5 . cími . alc3 . jcs), 19/8., (390 . sz . jav. - I .melI .Xl.fej .5 . cími . alc4 . jcs), 19/11., (390. sz. jav . - 1 .me1l .Xl.fej .5 . cími . alc7 . jcs), 19/14., (390. sz. jav. - 1 .mell .XLfej .5 . cím2 . alc), 19/16., (390. sz . jav . 1 .mell .Xl .fej .új3 .cím), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/390. számon .
19/4. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/51 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz . ajánlás 134 . és 510 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 5 . cím 1. alcím 2. jogcímcsoport módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 5 Fejezeti kezelésű előirányzato k 1 Célel őirányzatok 2 Nemzeti kommunikációs kiadások
[ 700,0] [ 700,0]
500,0 500,0
/-200,0 kiad ./ /-200,0 tárni
-31 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/1., (390 . sz . jav. - 1 .melI .XI .fej .l . cím), 19/3., (390 . sz. jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alcl . jcs), 19/6., (390 . sz. jav. - 1 .mell.Xl .fej .5 . cími . alc3 . jcs), 19/8., (390 . sz. jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc4. jcs), 19/11., (390 . sz. jav. - 1 .meI1 .Xl.fej .5 . cími . alc7 . jcs), 19/14., (390. sz. jav . - 1 .mell .Xl.fej .5 . cím2 . alc), 19/16., (390. sz. jav . 1 .meu.xl.fej .új3 .cím), pontjaiban foglaltakkal . Indokolás a T/7655/390 . számon.
19/5. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/77 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 102 ., 105 ., 109 ., 112 ., 118., 121 . és 123 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XI. fejezet 5. cím 1. alcím 2 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 5 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 1 Célel őirányzatok 2 [Nemzeti kommunikációs kiadások]Kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok [ 700,0] 1 6900 /+990,0 tárni [ 700,0] 1 6900 /+990,0 kiad./ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/1., (402. sz . jav . - 25.§új(14)), 19/2., (402 . sz . jav. 1 .mell.XI .fej .1 . cím), 19/7., (402 . sz. jav. - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc4. jcs), 19/9., (402 . sz. jav . - 1 .mell .XLfej .5 . cími . alc5 . jcs), 19/10., (402 . sz . jav. - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc6 . jcs), 19/15., (402. sz . jav . - 1 .mell .XLfej .5 . cím2. alc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/402. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
19/6. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/51 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 134. és 510. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 5. cím 1. alcím 3. jogcímcsoport elhagyását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 5 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 1 Célelőirányzatok [3 Konzultációk kiadásai ]
[1 600,0 ] [1 600,0]
/-1600,0 kiad./ /-1600,0 tárni
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/1., (390 . sz . jav . - I .mell .Xl.fej .1 . cím), 19/3., (390 . sz . 19/4., (390. sz . jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc2. jcs), 19/8., (390. sz . jav . - 1 .mell .XLfej .5 . cími . alc4 . (390 . sz . jav. 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc7 . jcs), 19/14., (390 . sz . jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cím2 . alc), 19/16., (390 . sz . jav. jcs), 19/11., 1 .meII .Xl .fej .új3 .cím), pontjaiban foglaltakkal . jav. - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alcl . jcs),
-32 Indokolás a T/7655/390 . számon.
19/7. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/77 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 102 ., 105 ., 109 ., 112., 118., 121 . és 123. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 5. cím 1. alcím 4 . jogcímcsoport elhagyását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 5 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 1 Célel ő irányzatok [4 Összkormányzati kommunikáció ]
/-990,0 tárn i /-990,0 kiad ./
[ 990,0] [ 990,0]
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/1 ., (402 . sz. jav . - 25 .§új(14)), 19/2 ., (402. sz . jav. 1 .me11 .XI.fej .1 . cím), 19/5., (402 . sz . jav. - 1 .me11.XLfej,5 . cími . alc2 . jcs), 19/9., (402 . sz. jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc5 . jcs), 19/10., (402 . sz. jav. - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc6 . jcs), 19/15., (402 . sz . jav. - 1 .mell .XLfej .5 . cím2 . alc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/402 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért .
19/8. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/51 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 134. és 510 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 5. cím 1. alcím 4. jogcímcsoport módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 5 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 1 Célel őirányzatok 4 Összkormányzati kommunikáci ó
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/1., jav . - 1 .me11 .Xl .fej .5 . cími . alcl . jcs), jcs),
19/11.,
19/4 .,
pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/390. számon .
19/14.,
/-500,0 kiad ./ /-500,0 tárni
(390 . sz. jav. - 1 .me11 .Xl .fej .1 . cím),
(390 . sz . jav. - 1 .mell.Xl .fej .5 . cími . alc2 . jcs),
(390 . sz. jav. - 1 .mell.Xl .fej .5 . cími . alc7 . jcs),
I .mell .Xl.fej .áj3 .cím),
490,0 490,0
[ 990,0 ] [ 990,0]
19/6.,
19/3.,
(390 . sz.
(390 . sz. jav . - 1 .mell.Xl .fej .5 . cími . alc3.
(390 . sz . jav. - 1 .mell .Xl .fej .5 . cím2 . alc),
19/16.,
(390. sz. jav . -
- 33 19/9. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/77 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 102., 105 ., 109 ., 112., 118 ., 121 . és 123 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 5. cím 1 . alcím 5 . jogcímcsoport módosítását javasolja: XI . MINISZTERELNÖKSÉG 5 Fejezeti kezelésű előirányzato k 1 Célel őirányzato k 5 [Ifjúsági rendezvények támogatása]Ifjúságpolitikaicélok támogatása 100,0 kiad.
100,0 tám .
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/1., (402 . sz. jav . - 25 .§új(14)), 19/2 ., (402 . sz. jav . 1 .mell .XLfej .1 . cím), 19/5., (402. sz . jav . - 1 .mell.Xl .fej .5 . cími . alc2 . jcs), 19/7., (402 . sz. jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc4 . jcs), 19/10., (402 . sz. jav . - 1 .mell.Xl .fej .5 . cími . alc6. jcs), 19/15., (402 . sz. jav. - I .mell.XI .fej .5 . cím2 . alc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/402 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
19/10. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/77 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 102 ., 105 ., 109 ., 112 ., 118., 121 . és 123 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 5. cím 1. alcím 6 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉG 5 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Célel őirányzato k 6 [Nemzeti Sírkert gondozása]Nemzeti Sírkerthez és Emlékhelyekhez kapcsolódó kiadáso k 52,2 tám. 52,2 kiad. Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/1 ., (402. sz . jav. - 25 .§új(14)), 19/2., (402. sz . jav. 1 .mell .XLfej .1 . cím), 19/5., (402. sz . jav . - 1 .me11 .Xl.fej .5 . cími . alc2 . jcs), 19/7., (402 . sz. jav. - 1 .me11.Xl.fej .5 . cími . alc4 . jcs), 19/9., (402 . sz . jav. - 1 .me11 .Xl.fej .5 . cími . alc5 . jcs), 19/15., (402 . sz . jav . - 1 .me11.Xl .fej .5 . cím2 . alc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/402 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
-34 -
19/11. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/51 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 134 . és 510 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XI . fejezet 5 . cím 1. alcím 7. jogcímcsoport módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 5 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Célel őirányzatok 7 A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumával kapcsolatos kiadások [ /-300,0 kiad ./ 600,0] 300,0 300,0 /-300,0 tám ./ [ 600,0] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/1., (390 . sz. jav. - 1 .me1l .Xl .fej .1 . cím), 19/3., (390 . sz. 19/4., (390 . sz . jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc2 . jcs), 19/6., (390 . sz . jav. - 1 .mell .Xl.fej .5 . cími . alc3 . jcs), 19/8., (390. sz. jav. - 1 .mell .Xl.fej .5 . cími . alc4 . jcs), 19/14., (390. sz. jav . - 1 .mell .XLfej .5 . cím2 . alc), 19/16., (390 . sz. jav . 1 .me11 .Xl.fej .uj3 .cím), pontjaiban foglaltakkal . jav . - 1 .mell.Xl .fej .5 . cími . alcl . jcs),
Indokolás a T/7655/390. számon .
19/12 . A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 5. cím 1. alcím kiegészítését javasolja a következő új 8. jogcímcsoport felvételével : XI . MINISZTERELNÖKSÉ G 5 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 1 Célelőirányzatok 8 Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont Alapítvány támogatás a /+50,0 kiad./ 500 /+50,0 tárni Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/13., pontjában foglaltakkal .
(424 . sz. jav . - 1 .mell .Xl.fej .5 . cím2. alc),
Indokolás a T/7655/424. számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
19/13. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet 5. cím 2 . alcím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉ G 5 Fejezeti kezelésű előirányzato k 2 Fejezeti általános tartalék
[ 933,0] [ 933,0]
883,0 883,0
/-50,0 kiad ./ /-50,0 tám./
- 35 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/12., pontjában foglaltakkal .
(424 . sz. jav . - 1 .me11 .Xl .fej .5 . cími . alcúj8jcs),
Indokolás a T/7655/424 . számon. Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
19/14. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/51 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 134 . és 510. pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XI. fejezet 5 . cím 2. alcím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉG 5 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 Fejezeti általános tartalék
[ 933,0] [ 933,0]
150,0 150,0
/-783,0 kiad ./ /-783,0 tám ./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/1., (390 . sz . jav. - 1 .mell.Xl .fej .1 . cím), 19/3., (390 . sz. jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alcl . jcs), 19/4., (390 . sz. jav. - 1 .melI.Xl .fej .5 . cími . alc2 . jcs), 19/6., (390. sz. jav . - 1 .mell.XLfej .5 . cími . alc3 . jcs), 19/8., (390 . sz . jav. - 1 .mell .Xl.fej .5 . cími . alc4. jcs), 19/11., (390 . sz . jav. - 1 .mell.XLfej .5 . cími . alc7 . jcs), 19/16., (390 . sz. jav. 1 .me1l .Xl.fej .új3 .cím), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/390 . számon .
19/15. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/77 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 102 ., 105 ., 109., 112 ., 118., 121 . és 123 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XI. fejezet 5. cím 2. alcím módosítását javasolja : XI. MINISZTERELNÖKSÉG 5 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 2 Fejezeti általános tartalék
[ 933,0] [ 933,0]
733, 0 733,0
/-200,0 tám ./ /-200,0 kiad ./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/1 ., (402 . sz . jav. - 25 .§új(14)), 19/2., (402 . sz. jav. 1 .mell .Xl.fej .1 . cím), 19/5., (402. sz . jav . - 1 .melI .XI.fej .5 . cími . alc2 . jcs), 19/7., (402 . sz . jav . - 1 .mell .Xl.fej .5 . cími . alc4 . jcs), 19/9., (402 . sz . jav. - 1 .mell .XLfej .5 . cími . alc5 . jcs), 19/10., (402 . sz. jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alcó . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/402 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
- 36 -
19/16. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/51 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 134 . és 510. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XI. fejezet kiegészítését javasolja a következő új 3. cím felvételével : XI. MINISZTERELNÖKSÉG 3 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék
4 183,0 4 183,0
/+4183,0 kiad ./ 1+4183,0 tám./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/1., (390 . sz. jav . - 1 .me11 .Xl .fej .1 . cím), 19/3., (390 . sz. 19/4., (390 . sz . jav . - 1 .mell.Xl .fej .5 . cími . alc2 . jcs), 19/6., (390 . sz. jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc3 . jcs), 19/8., (390 . sz . jav. - 1 .melI.Xl .fej .5 . cími . alc4. jcs), 19/11 ., (390 . sz. jav. - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alc7 . jcs), 19/14., (390 . sz . jav . 1 .mell .Xl .fej .5 . cím2 . alc), pontjaiban foglaltakkal . jav . - 1 .mell .Xl .fej .5 . cími . alcl . jcs),
Indokolás a T/7655/390 . számon .
19/17. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/5 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 144 . és 175 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XII . fejezet 1 . cím módosítását javasolja : XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1 Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása 1 Működési költségvetés 3 Dologi kiadások
[5 572,4]
5 672,1
/+99,7 tám./
[1 099,3]
1 199.0
1+99,7 kiad./
Az OGY. 2012. július 12 . határozata szerinti előirányzat: 1 Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása [S 538,41 3 Dologi kiadások [1099,2)
S 572, 4 tám.
1 099, 3 kiad.
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/18., (399. sz . jav . - 1 .mell .XII .fej .6. cím), 19/19., 19/20., (399. sz . jav . - 1 .me1LXlLfej .20. cím2. alcll . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
(399 .
sz. jav . - 1 .mell .XILfej .8 . cím),
Indokolás a T/7655/399. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Mező gazdasági bizottság, az Oktatási bizottság - egyharmada sem támogatja : a Fenntartható fejlődés bizottsága ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
19/18. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/5 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 144 . és 175. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XII . fejezet 6 . cím módosítását javasolja :
-37 XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 6 Mezőgazdasági középfokú szakoktatás intézményei[3 993,0] 1 Működési költségveté s 3 Dologi kiadások [1 261,5]
.L 288,3
/+295,3 tám ./
1 556,8
/+295,3 kiad ./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/17., (399. sz. jav . - 1 .me11 .XII.fej .l . cím), 19/19., sz . jav . - 1 .mell .Xll .fej .8 . cím), 19/20., (399 . sz . jav . - 1 .mell .XII .fej .20. cím2 . alcl 1 . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
(399 .
Indokolás a T/7655/399 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság, az Oktatási bizottság - egyharmada sem támogatja : a Fenntartható fejlődés bizottsága; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
19/19. Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/5 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 144 . és 175 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XII . fejezet 8. cím módosítását javasolja : XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 8 Agrárkutató intézetek 1 Működési költségveté s 3 Dologi kiadások
[1 360,2]
1 480,2
/+120,0 tám./
[ 398,7]
518,7
/+120,0 kiad ./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/17., (399 . sz. jav . - 1 .mell .xIl .fcj .1 . cím), 19/18., sz. jav. - 1 .mell .XII .fej .6. cím), 19/20 ., (399 . sz . jav. - 1 .mell .XlI .fej .20. cím2. alcll . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
(399.
Indokolás a T/7655/399 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság, az Oktatási bizottság - egyharmada sem támogatja: a Fenntartható fejlődés bizottsága ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
19/20 . Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/5 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 144 . és 175 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XII. fejezet 20 . cím 2. alcím 11. jogcímcsoport módosítását javasolja : XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 2 Környezetvédelmi célel őirányzatok
- 38 11 Hulladék-gazdálkodási feladatok támogatása[13 519,9] [13 519,9]
13 004,9 13 004,9
/-515,0 tám ./ /-515,0 kiad ./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/17., (399 . sz . jav . - 1 .meIl .XII.fej .1 . cím), 19/18., sz. jav. - 1 .me1LXll .fej .6 . cím), 19/19., (399 . sz. jav . - 1 .mell .Xll .fej .8 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
(399 .
Indokolás a T/7655/399 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság, az Oktatási bizottság - egyharmada sem támogatja : a Fenntartható fejlődés bizottsága ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
19/21 . Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/309 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 141 ., 148., 174. és 205 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XIV. fejezet 1 . cím módosítását javasolja : XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 1 Belügyminisztérium igazgatása [3 803,1] 3 809,7 ű 1 M ködési költségveté s 1 Személyi juttatások [2 355,1] 2 360,3 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[ 545,8] 1+1,4 kiad./ Az OGY. 2012. július 12. határozata szerinti előirányzat: 1 Belügyminisztérium igazgatása [3 837,11 1 Személyi juttatások [2 382,01 2 Munkaadókat terhelőjárulékok és szociális hozzájárulási adó Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 23/1., foglaltakkal.
3 803,1 tám. 2 355,1 kiad. [ 552,81
/+6,6 tám./ /+5,2 kiad./ 547,2
545, 8 kiad.
(411 . sz . jav. - 1 .me1l.XIV .fej .17 . cím),
pontjában
Indokolás a T/7655/411 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Honvédelmi bizottsá g - egyharmada sem támogatja: a Fenntartható fejlődés bizottsága; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
19/22. Szabó Timea és dr. Dorosz Dávid képviselő - kapcsolódva a T/7655/185 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 68., 187., 203 ., 206 ., 208 ., 209 . és 210. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XIV. fejezet 4. cím elhagyását javasolja :
- 39 XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 4 Terrorelhárítási Központ [13 410,5] 6 710,5 1 Működési költségvetés [ 123,0] 1 Személyi juttatások [7 030,6] 5 480,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[1893,3] 417,4 kiad ./ 3 Dologi kiadások [2 038,9] [2 Felhalmozási költségvetés] [1 Beruházások] [2 170,7] [2 Felújítások] [ 400,0]
/-6700,0 tám ./ /-123,0 bev./ /-1550,0 kiad./ 1 475 .9 //-2038,9 kiad ./ /-2170,7 kiad ./ /-400,0 kiad ./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 21/1., (368 . sz . jav . - 1 .mell .XIV .fej .7 . cím), 23/2., (368 . sz. 23/3., (368 . sz. jav . - 1 .mell .XIV .fej .20 . cím2. alc2 . jcs3 . jc), 23/4., (368 . sz. jav . - I .melI.XIV .fej .20 . cím2 . alc2 . jcsújl2 .jc), 23/6., (368 . sz . jav . - 1 .mell.XIV.fej .20 . címúj20 .alc), pontjaiban foglaltakkal .
jav. - 1 .melI .XIV .fej .20. cími . alc5 . jcs),
Megjegyzés : Megjegyzés: A módosító javaslat fejezeten belüli átcsoportosítást tartalmaz ugyan, d e fejezeti főösszeget is érint, mert bevételi és kiadási el őirányzatok között csoportosít át (HHSZ . 121/A . § (2) bekezdés) .
Első helyen kijelölt bizottság döntése : - a módosító javaslat nem felel meg a házszabályi rendelkezéseknek , Indokolás a T/7655/368. számon.
20/1 . dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/55 . számú módosító javaslatho z (T/7655/359 . sz. ajánlás 20 . és 22 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XIV . fejezet 4 . cím módosítását javasolja : XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 4 Terrorelhárítási Központ
10 410,5
[13 410,5]
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 23/5., pontjában foglaltakkal .
/-3000,0 tám ./
(389 . sz. jav . - 1 .mell .XIV .fej .20 . címújl7 .alc),
Megjegyzés : Megjegyzés : A módosító javaslat fejezeten belüli átcsoportosítást tartalmaz ugyan, d e fejezeti főösszeget is érint, mert bevételi és kiadási el őirányzatok között csoportosít át (HHSZ . 121/A . § (2) bekezdés) .
Első helyen kijelölt bizottság döntése : - a módosító javaslat nem felel meg a házszabályi rendelkezéseknek ,
- 40 Indokolás a T/7655/389 . számon.
21/1 . Szabó Timea és dr. Dorosz Dávid képviselő - kapcsolódva a T/7655/185 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 68 ., 187 ., 203 ., 206 ., 208 ., 209 . és 210. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XIV. fejezet 7. cím módosítását javasolja : XIV. BELÜGYMINISZTÉRIU M 240 088,1 /+8710,0 tám ./ 7 Rendőrség [231 378,1] 4 /+123,0 bev ./ 1 Működési költségvetés [4 509,6] 632,6 159 533,8 /+4000,0 kiad./ 1 Személyi juttatások [155 533,8] 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[39 817,7]40 817,7 1+1000,0 kiad./ 3 Dologi kiadáso k [38 667,0] 42 377,0 /+3710,0 kiad./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/22., (368 . sz . jav . - 1 .mel1.XIV .fej .4 . cím), 23/2., (368 . sz. jav . - 1 .melI .XIV.fej .20 . cími . alc5 . jcs), 23/3., (368 . sz . jav . - 1 .mell.XIV.fej .20 . cím2. alc2 . jcs3 . jc), 23/4., (368 . sz. jav. - 1 .mell .XIV .fej .20. cím2 . alc2 . jcsújl2 .jc), 23/6., (368 . sz . jav . - 1 .me11 .XIV.fej .20 . címúj20.alc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/368 . számon.
23/1. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/309 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz . ajánlás 141 ., 148 ., 174. és 205 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XIV. fejezet 17 . cím módosítását javasolja : XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 17 Vízügyi Igazgatóságok [13 505,6] 13 499,0 1 Működési költségveté s 1 Személyi juttatások [8 500,8] 8 495,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[2 318,2] 1,4 kiad ./ Az OGY. 2012. július 12. határozata szerinti előirányzat : 17 Vízügyi Igazgatóságok [13 478,51 1 Személyi juttatások [8 476,21 2 Munkaadókat terhelőjárulékok és szociális hozzájárulási adó Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/21 ., foglaltakkal .
13 505,6tám. 8 500,8 kiad. [2 311,01
/-6,6 tám./ /-5,2 kiad ./ 2 316,8 /-
2 318, 2 kiad.
(411 . sz. jav. - 1 .mell .XlV.fej .l . cím),
Indokolás a T/7655/411 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Honvédelmi bizottság
pontjában
- 41 - egyharmada sem támogatja : a Fenntartható fejlődés bizottsága ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
23/2. Szabó Timea és dr. Dorosz Dávid képviselő - kapcsolódva a T/7655/185. számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 68 ., 187., 203 ., 206 ., 208., 209 . és 210 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XIV . fejezet 20 . cím 1 . alcím 5 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XIV . BELÜGYMINISZTÉRIUM 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 1 Agazati célfeladato k 5 Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése [ 100,0] [ 100,0] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/22.,
300,0 300,0
/+200,0 kiad ./ /+200,0 tárni
21/1., (368 . sz. 23/4., (368 . sz. jav . - 1 .mell .XIV.fej .20 . cím2 . alc2. pontjaiban foglaltakkal . (368 . sz. jav . - 1 .melI .XIV .fej .4. cím),
jav. - 1 .mell .XIV .fej .7 . cím), 23/3., (368 . sz. jav. - 1 .mell .XIV .fej .20. cím2 . alc2 . jcs3 . jc), jcsújl2 .jc),
23/6.,
(368 . sz . jav. - 1 .me1l .XIV.fej .20 . címúj20 .alc),
Indokolás a T/7655/368. számon.
23/3 . Szabó Timea és dr. Dorosz Dávid képviselő - kapcsolódva a T/7655/185. számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 68 ., 187 ., 203 ., 206 ., 208 ., 209 . és 210. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XIV. fejezet 20 . cím 2. alcím 2 . jogcímcsoport 3. jogcím módosítását javasolja : XIV . BELÜGYMINISZTÉRIUM 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 Alapítványok és társadalmi önszervez ődések támogatása 2 Társadalmi önszerveződések támogatása 3 Országos Polgárőr Szövetsé g [ 700,0] [ 700,0]
1 000, 0 1 000,0
/+300,0 kiad ./ /+300,0 tám./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/22., (368 . sz. jav . - 1 .mell .XIV .fej .4 . cím), 21/1., (368 . sz . jav. - 1 .mell .XIV.fej .7 . cím), 23/2., (368 . sz. jav. - 1 .mell .XIV.fej .20 . cími . alc5 . jcs), 23/4., (368 . sz . jav. - 1 .me1l .XIV .fej .20. cím2 . alc2 . jcsújl2.jc), 23/6., (368 . sz . jav. - 1 .melI .XIV.fej .20 . címúj20 .alc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/368 . számon.
23/4. Szabó Timea és dr. Dorosz Dávid képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/185 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 68 ., 187 ., 203 ., 206 ., 208 ., 209 . és 210. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XIV. fejezet 20. cím 2. alcím 2. jogcímcsoport kiegészítését javasolj a a következő új 12. jogcím felvételével :
- 42 XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 Alapítványok és társadalmi önszervez ődések támogatása 2 Társadalmi önszervez ődések támogatása 12 Szomszédok Egymásért Mozgalo m
200,0 200,0
/+200,0 kiad./ /+200,0 tám./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/22., (368 . sz. jav . - 1 .mell .XIV .fej .4. cím), 21/1., (368 . sz . 23/2., (368 . sz. jav. - 1 .mell .XIV .fej .20 . cími . alc5 . jcs), 23/3., (368 . sz. jav . - 1 .me11 .XIV.fej .20 . cím2 . alc2 . jcs3 . jc), 23/6., (368 . sz . jav. - 1 .meiI .XlV .fej .20. címúj20 .alc), pontjaiban foglaltakkal . jav . - 1 .mell .XIV .fej .7 . cím),
Indokolás a T/7655/368 . számon.
23/5. dr . Nyikos László képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/55 . számú módosító javaslatho z (T/7655/359 . sz . ajánlás 20 . és 22 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XIV. fejezet 20. cím kiegészítését javasolja a következő új 17. alcím felvételével : XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 17 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalék
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 20/1., foglaltakkal.
3 000,0 3 000,0
/+3000,0 kiad./ /+3000,0 tám./
(389 . sz. jav . - 1 .mell .XIV.fej .4 . cím),
pontjában
Indokolás a T/7655/389 . számon.
23/6. Szabó Timea és dr. Dorosz Dávid képviselő - kapcsolódva a T/7655/185. számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 68 ., 187 ., 203 ., 206 ., 208 ., 209 . és 210. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XIV. fejezet 20. cím kiegészítését javasolja a következ ő új 20. alcím felvételével : XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 20 Közösségi Rendészeti Program
1 500,0 1 500,0
/+1500,0 kiad./ 1+1500,0 tám ./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 19/22., (368 . sz . jav. - 1 .me11 .XIV .fej .4 . cím), 21/1 ., (368 . sz. jav . - 1 .me11 .XIV .fej .7. cím), 23/2., (368 . sz. jav. - 1 .me11 .XIV.fej .20 . cím] . alc5 . jcs), 23/3., (368. sz. jav. - 1 .me1l .XIV.fej .20 . cím2 . alc2 . jcs3 . jc), 23/4., (368 . sz . jav. - 1 .mell .XIV .fej .20 . cím2 . alc2 . jcsújl2 .jc), pontjaiban foglaltakkal.
Indokolás a T/7655/368 . számon .
- 43 23/7. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/208 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 66., 212 ., 217. és 409 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XV. fejezet 9. cím elhagyását javasolja : XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIU M [9 Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal]
[1 167,3]
/-1167,3 tám./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 23/8., (388. sz . jav . - 1 .mell .XV.fej .16 . cím), 23/11., sz. jav . - 1 .mell .XV .fej .25 . cím30. alclO . jcs), 23/14., (388 . sz . jav . - 1 .mell .XV .fej .25 . címúj48 .alc), pontjaiban foglaltakkal .
(388 .
Megjegyzés : Megjegyzés : A módosító javaslat fejezeten belüli átcsoportosítást tartalmaz ugyan, d e fejezeti főösszeget is érint, mert bevételi és kiadási el őirányzatok között csoportosít át (HHSZ . 121/A . § (2) bekezdés) .
Els ő helyen kijelölt bizottság döntése : - a módosító javaslat nem felel meg a házszabályi rendelkezéseknek , Indokolás a T/7655/388. számon.
23/8. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/208 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 66 ., 212., 217 . és 409 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XV. fejezet 16 . cím elhagyását javasolja : XV . NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIU M [16 Európai Támogatásokat Auditáló F őigazgatóság] [ 379,7]
1-379,7 tám./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 23/7 ., (388 . sz. jav . - 1 .mel1 .XV .fej .9 . cím), 23/11 ., (388. sz. jav . - 1 .mell .XV .fej .25 . cím30 . alclO . jcs), 23/14., (388 . sz . jav. - 1 .mell .XV .fej .25 . címúj48 .alc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/388 . számon.
23/9. Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/310 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 214 . és 223 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XV . fejezet 17. cím módosítását javasolja : XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIU M 17 Nemzeti Külgazdasági Hivatal 1 Működési költségveté s 3 Dologi kiadások
[1 773,5]
2 123,5
/+350,0 tám ./
[ 548,3]
898,3
1+350,0 kiad./
- 44 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 23/10., pontjában foglaltakkal .
(416 . sz . jav. - 1 .me11 .XV .fej .25 . cím2 . alc51 . jcs),
Indokolás a T/7655/416. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
23/10 . Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/310 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 214 . és 223. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XV. fejezet 25. cím 2. alcím 51 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIU M 25 Fejezeti kezelésű előirányzato k 2 Agazati célel ő irányzatok 51 Nemzetközi befektetéseket támogató célel őirányzat 350,0 kiad./ [1 062,0] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 23/9 ., foglaltakkal .
[1 062,0] 712.0
712,0 /-350,0 tárni
(416 . sz . jav . - 1 .mell.XV .fej .17 . cím),
pontjában
Indokolás a T/7655/416. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
23/11 . dr. Nyikos László képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/208 . számú módosít ó javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 66 ., 212., 217 . és 409 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XV . fejezet 25 . cím 30. alcím 10 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIU M 25 Fejezeti kezelésű előirányzatok 30 Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok 10 Szervezetátalakítási alap
[5 000,0] [5 000,0]
2000,0 2 000,0
/-3000,0 kiad ./ I-3000,0 tárn i
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 23/7., (388 . sz. jav . - 1 .melI .XV.fej .9 . cím), 23/8., jav . - 1 .mell.XV .fej .16. cím), 23/14., (388 . sz. jav. - 1 .me1l .XV .fej .25 . címúj48 .alc), pontjaiban foglaltakkal .
(388 . sz.
- 45 Indokolás a T/7655/388 . számon.
23/12 . Gúr Nándor képviselő - kapcsolódva a T/7655/206 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 67. és 211 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XV. fejezet 25 . cím 30. alcím 10 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XV . NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIU M 25 Fejezeti kezelésű előirányzato k 30 Egyéb fejezeti kezelésű előirányzato k 10 Szervezetátalakítási alap
[5 000,0] [5 000,0]
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 23/13., pontjában foglaltakkal.
4 000,0 4 000,0
/-1000,0 tana ./ /-1000,0 kiad./
(398 . sz. jav . 1 .mell .XV .fej .25 . cím30. alcújl3 .jcs),
Indokolás a T/7655/398 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
23/13. Gúr Nándor képviselő - kapcsolódva a T/7655/206 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz . ajánlás 67. és 211 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XV. fejezet 25. cím 30 . alcím kiegészítésétjavasolja a következő új 13 . jogcímcsoport felvételével : XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIU M 25 Fejezeti kezelésű előirányzato k 30 Egyéb fejezeti kezelésű előirányzato k 13 A MAL Zrt . foglalkoztatói hatásainak fenntartása
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 23/12., pontjában foglaltakkal .
1 000.0 1 000,0
/+1000.0 tám./ /+1000.0 kiad ./
(398 . sz. jav. - 1 .mel1 .XV .fej .25 . cím30 . alclO . jcs) ,
Indokolás a T/7655/398. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
- 46 -
23/14. dr. Nyikos László képviselő - kapcsolódva a T/7655/208 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 66., 212 ., 217. és 409 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XV. fejezet 25. cím kiegészítését javasolja a következő új 48 . alcím felvételével : XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIU M 25 Fejezeti kezelésű előirányzato k 48 Fejezeti egyensúlybiztosítási tartalé k
kiad./ 4 547,0/+4547,0 4 547,0 /+4547,0 tám ./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 23/7.,
(388 . sz . jav. - 1 .mell .XV.fej .9 . cím),
jav . - 1 .mell .XV.fej .16 . cím), 23/11., (388 . sz . jav . - 1 .meIl.XV .fej .25 . cím30. alc10 . jcs),
pontjaiban foglaltakkal .
23/8.,
(388. sz.
Indokolás a T/7655/388 . számon.
23/15. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/272 . számú módosító javaslatho z (T/7655/359 . sz. ajánlás 25 . és 26 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XVII. fejezet 20. cím 31. alcím helyébe a következő rendelkezést javasolja : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 31 [Kormányzati beruházások]Kiemelt célú beruházások támogatás a Indokolás a T/7655/415 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
25/1 . Korondi Miklós képviselő - kapcsolódva a T/7655/86 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 100 ., 225 . és 226. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20. cím 33 . alcím 4 . jogcímcsoport kiegészítését javasolja a következ ő új 1. jogcím felvételével : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 33 Hazai fejlesztési programok 4 Területfejlesztési célelőirányzat 1 Nagykőrösi Vásártér fejlesztése
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 27/3., pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/383 . számon.
150,0 150,0
/+150,0 tám ./ /+150,0 kiad ./
(383 . sz . jav . - 1 .mell.XVII .fej .20 . cím38 . alc3 . jcs) ,
- 47 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
27/1 . Jávor Benedek képviselő - kapcsolódva a T/7655/221 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 245 . és 249 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XVII. fejezet 20 . cím 35. alcím 3 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 35 Klíma-, energia- és zöldgazdaság-politikai ágazati programo k 3 Épületenergetikai és energiahatékonysági célel őirányzat [1 018,9] 16 /+15000,0 tám./ [1 018,9] 16 018,9 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 27/2 ., pontjában foglaltakkal .
018.9 /+15000,0 kiad ./
(362 . sz. jav . - 1 .me11.XVII.fej .20 . cím35 . alcúj5 . jcs) ,
Megjegyzés : Megjegyzés: A módosító javaslat fejezeten belüli átcsoportosítást tartalmaz ugyan, d e fejezeti főösszeget is érint, mert bevételi és kiadási el őirányzatok között csoportosít át (HHSZ . 121/A . § (2) bekezdés).
Első helyen kijelölt bizottság döntése : - a módosító javaslat nem felel meg a házszabályi rendelkezéseknek, Indokolás a T/7655/362. számon.
27/2. Jávor Benedek képviselő - kapcsolódva a T/7655/221 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 245 . és 249. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XVII . fejezet 20. cím 35. alcím kiegészítését javasolja a következő új 5. jogcímcsoport felvételével : XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 35 Klíma-, energia- és zöldgazdaság-politikai ágazati programo k 5 CO2 kvóta értékesítése 15 000,0 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 27/1., pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/362. számon.
/+15000,0 bev./
(362 . sz. jav . - 1 .mell .XVII .fej .20. cím35 . alc3 . jcs) ,
- 48 -
27/3. Korondi Miklós képviselő - kapcsolódva a T/7655/86 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 100 ., 225 . és 226. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XVII . fejezet 20. cím 38. alcím 3 . jogcímcsoport módosítását javasolja :
XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIU M 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 38 Egyéb feladatok 3 Kormányzati szakpolitikai feladatok [1 540,0] [1 540,0] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 25/1., pontjában foglaltakkal .
1 390,0 1390,0
/-150,0 tám ./ /-150,0 kiad ./
(383 . sz. jav. - 1 .mell .XVII .fej .20 . cím33 . alc4 . jcsújl .jc .),
Indokolás a T/7655/383 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
27/4. Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/108 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 264 . pontja) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX. fejezet 2 . cím kiegészítését javasolja a következő új 4. alcím felvételével : XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 2 Szociális és gyermekvédelmi intézményrendsze r 3 145,7 4 Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal 1 Működési költségvetés 799,4 1 Személyi juttatások 2 220,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó /+594,4 kiad ./ 1 004.7 3 Dologi kiadások 2 Felhalmozási költségvetés 1 Beruházások 123,6 2 Felújítás 23
/+3145,7 tárn i /+799,4 bev ./ /+2220,1 kiad./ 594,4 /+1004,7 kiad./ /+123,6 kiad./ /+2,3 kiad./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 27/5., (404 . sz. jav. - 1 .mell .XX.fej .2 . címúj5 . alc), 29/8., (404 . sz. jav. - 1 .mell .XX.fej .15 . cím), 29/12., (404 . sz. jav . - 1 .mell .XX.fej .19 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/404. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) :
-49 - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
27/5. Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/108 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 264 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX . fejezet 2 . cím kiegészítését javasolja a következ ő új 5. alcím felvételével : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 2 Szociális és gyermekvédelmi intézményrendsze r 5 Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 973,7 1 Működési költségveté s 111,4 1 Személyi juttatások 607, 4 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó /+162,4 kiad./ 3 Dologi kiadások 311,5 2 Felhalmozási költségvetés 1 Beruházások 4 2 Felújítások 0,4
1+973,7 tárni /+111,4 bev ./ /+607,4 kiad ./ 162,4 /+311,5 kiad ./ /+3,4 kiad./ /+0,4 kiad./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 27/4., (404 . sz . jav. - 1 .meII .XX .fej .2 . címúj4 . alc), 29/8 . , (404 . sz . jav . - 1 .mell .XX .fej .15 . cím), 29/12., (404 . sz . jav. - 1 .meII .XX .fej .19. cím), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/404. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
28/1 . Bús Balázs képviselő - kapcsolódva a T/7655/348 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 0/2 ., 0/6., 42/1 ., 263/1 . és 533/1 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 3. cím 1 . alcím módosítását javasolja: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 3 Megyei intézményfenntartó szervek, önkormányzattól átvett intézménye k 102 249,7 /1 Megyei intézményfenntartó szervek, átvett intézmények [107 628,3] 5378,6 tám ./ 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások [82 969,8] 80 210,6 /-2759,2 kiad ./ 21 462,8 /2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[22 199,7] 736,9 kiad./ 3 Dologi kiadások [31 797,8] 29 920,7 /-1877,1 kiad ./ 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai [3 288,4] 3 283,0 /-5,4 kiad ./
-50 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 6/2 ., 1 .melLXX.fej .3 . címúj3 . alc), pontjaiban foglaltakkal .
(363 . sz . jav. - 71 .§(2)újk)),
29/1.,
(363 . sz . jav . -
Indokolás a T/7655/363 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: az Önkormányzati bizottság - nem támogatja: a Költségvetési bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
28/2. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 3. cím 1. alcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 3 Megyei intézményfenntartó szervek, önkormányzattól átvett intézménye k 103 628,3 /1 Megyei intézményfenntartó szervek, átvett intézmények [107 628,3] 4000,0 tám ./ 1 Működési költségvetés [36 487,1] 36 117,1 /-370,0 bev./ 1 Személyi juttatások [82 969,8] 80 778,4 /-2191,4 kiad ./ 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[22 199,7] 21 606,8 /592,9 kiad ./ 30 212,1 /-1585,7 kiad ./ 3 Dologi kiadások [31 797,8] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 29/2., jav . - 1 .melL)X .fej .11 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
(423 . sz . jav . - 1 .mell.XX .fej .4 . cím),
29/7.,
(423 . sz.
Indokolás a T/7655/423 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
28/3. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 3. cím 2 . alcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 3 Megyei intézményfenntartó szervek, önkormányzattól átvett intézménye k 2 Esztergom Város Önkormányzatától állami fenntartásba vett intézmények 910,7 /-50,0 tám . / 1 Működési költségvetés [ 72,0] 690 1 Személyi juttatások [82 969,8] 82 936,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[22 199,7] 9,2 kiad./ 3 Dologi kiadások 31 787,8 [31 797,8]
[1 960,7] 1 /-3,0 bev./ /-33,8 kiad ./ 22 190,5 //-10,0 kiad ./
- 51 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 29/6., foglaltakkal.
(422 . sz . jav . - 1 .mell .XX.fej .11 . cím),
pontjában
Indokolás a T/7655/422. számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
29/1. Bús Balázs képviselő - kapcsolódva a T/7655/348 . számú módosító javaslatho z (T/7655/354 . sz. ajánlás 0/2 ., 0/6., 42/1 ., 263/1 . és 533/1 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 3. cím kiegészítését javasolja a következő új 3. alcím felvételével : XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 3 Megyei intézményfenntartó szervek, önkormányzattól átvett intézménye k 1 Megyei intézményfenntartó szervek, átvett intézmények [107 628,3] 5378,6 tám ./ 1 Működési költségveté s 1 Személyi juttatások 80 210,6 [82 969,8] 2 Munkaadókat terhelő járulékok 736,9 3 Dologi kiadások 1 877,1 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 6/2., 1 .me11 .XX .fej .3 . cími . alc), pontjaiban foglaltakkal .
(363 . sz . jav . - 71 .§(2)ujk)),
102 249,7
/-
/-2759,2 kiad ./ /+736,9 kiad ./ /+1877,1 kiad ./ /+5,4 kiad./ 28/1.,
(363 . sz. jav. -
Indokolás a T/7655/363. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: az Önkormányzati bizottság - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
29/2. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 4 . cím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 4 Egyéb kulturális intézmények [2 150,7] 3 250,7 1 Működési költségvetés 1 930,6 [1 710,6] 1 Személyi juttatások [1 852,6] 2 2880 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[ 520,9] /+117,9 kiad ./ 3 Dologi kiadások [1338,2] 2 104,9
1+1100,0 tám ./ /+220,0 bev ./ /+435,4 kiad ./ 638, 8 /+766,7 kiad ./
- 52 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 28/2., sz . jav. - 1 .mell .XX.fej .11 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
(423 . sz . jav. - 1 .mell.XX .fej .3 . cími . alc),
29/7.,
(423 .
Indokolás a T/7655/423 . számon. Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
29/3. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1 . melléklet XX. fejezet 5 . cím módosítását javasolja : XX . EMBERI ERŐ FORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 5 Egyetemek, főiskolák 1 Működési költségveté s 1 Személyi juttatások [169 151,5] 169 011, 2 2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó [48168,9] 177,0 kiad ./ 3 Dologi kiadások [131 408,9] 131 910,7 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai [25 761,5] 25 923,4 5 Egyéb működési célú kiadások [3 548,7] 3 198,7 2 Felhalmozási költségveté s 2 Felújítások 8 323,1 [8 344,5 ] 3 Egyéb felhalmozási kiadások [201,1] 226,1
/-140,3 kiad./ 47 991,9 /1+501,8 kiad./ /+161,9 kiad./ /-350,0 kiad./ /-21,4 kiad./ 1+25,0 kiad./
Indokolás a T/7655/420. számon. Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
29/4. dr. Gyenes Géza és dr. Kiss Sándor képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/268 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 28 . és 29. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 7. cím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 7 Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal[4 944,5] 13 944,5 1 Működési költségvetés 4 Egyéb kiadások 9000,0 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 39/1., pontjában foglaltakkal .
/+9000,0 tám ./ /+9000,0 kiad./
(395 . sz. jav . - 1 .mell .XX.fej .20, cím24. alc13 . jcs2 . jc),
Indokolás a T/7655/395 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Sportbizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
- 53 -
29/5. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/348 . számú módosító javaslatho z (T/7655/354 . sz. ajánlás 0/2., 0/6 ., 42/1 ., 263/1 . és 533/1 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 8. cím helyébe a következő rendelkezést javasolja : XX . EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 8 [Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet]Betegjogi, dokumentációs és készletgazdálkodás i feladatokat ellátó intézmények [ 831,8] 901,8 /+70,0 tám ./ 1 Működési költségveté s 1 Személyi juttatások [ 415,7] 445,7 /+30,0 kiad./ 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[ 107,0] 114,9 /+7,9 kiad./ /+32,1 kiad. / 3 Dologi kiadások [ 242,2] 274,3 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 29/10., foglaltakkal.
(413 . sz . jav. - 1 .mell .XX .fej .15 . cím),
pontjában
Indokolás a T/7655/413 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
29/6 . A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 11. cím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 11 Közgy űjtemények [8 704,5] 8 754,5 1 Működési költségvetés 5 029,0 [5 026,0] 1 Személyi juttatások [6 769,7] 6 803,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[1 879,5] 1 /+9,2 kiad./ 3 Dologi kiadások [4 837,2] 4 847,2 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 28/3., pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/422. számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
/+50,0 tárn i /+3,0 bev ./ /+33,8 kiad./ 888, 7 /+10,0 kiad./
(422 . sz. jav . - 1 .me1l .)0X .fej .3 . cím2 . alc),
-54 29/7. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat I . melléklet XX. fejezet 11. cím módosítását javasolja : XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 11 Közgy űjtemények 11 604,5 /+2900,0 tám./ [8 704,5] 1 Működési költségvetés [5 026,0] 5 176,0 /+150,0 bev ./ 1 Személyi juttatások [6 769,7] 8 525,7 1+1756,0 kiad ./ 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[1879,5]2 354,5 1+475,0 kiad ./ 3 Dologi kiadások [4 837,2] 5 656,2 /+819,0 kiad ./ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 28/2., sz . jav . - 1 .me1L)o .fej .4 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
(423 . sz. jav . - 1 .mel1 .XX.fej .3 . cími . alc), 29/2., (423 .
Indokolás a T/7655/423 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
29/8. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/108 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 264 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 15. cím elhagyását javasolja: XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA [15 Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal] [3 145,7] [1 Működési költségvetés ] [ 799,4] [1 Személyi juttatások] [2 220,1 ] [2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó] /-594,4 kiad ./ [3 Dologi kiadások] [1004,7] [2 Felhalmozási költségvetés] [1 Beruházások] [ 123,6] [2 Felújítások] [ 2,3]
/-3145,7 tám./ /-799,4 bev./ /-2220,1 kiad ./ [ 594,4] /-1004,7 kiad ./ 1-123,6 kiad ./ /-2,3 kiad ./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 27/4., (404 . sz. jav. - 1 .mell .XX.fej .2 . címúj4. alc), 27/5., (404 . sz. jav. -1 .mell .XX.fej .2 . címúj5 . alc), 29/12., (404. sz . jav. - 1 .mell .XX .fej .19 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/404. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
-55 29/9. Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/295 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 319 . és 425 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 15 . cím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 15 Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal [3 145,7] 3 055,7 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások [2 220,1] 2 209,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[ 594,4] 3,9 kiad./ 3 Dologi kiadások [1 004,7] 979,5 2 Felhalmozási költségvetés 1 Beruházások 73,3 [ 123,6] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 31/2., pontjában foglaltakkal .
1-90,0 tám ./ /-10,6 kiad ./ 590,5 //-25,2 kiad ./ /-50,3 kiad ./
(410 . sz . jav. - 1 .mell .XX.fej .20 . cím19 . alc4 . jcs) ,
Indokolás a T/7655/410. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
29/10 . Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/348 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 0/2 ., 0/6., 42/1 ., 263/1 . és 533/1 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 15. cím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 15 Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal [3 145,7] 3 075,7 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások [2 220,1] 2 190,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó[ 594,4] 7,9 kiad. 3 Dologi kiadások [1004,7] 972,6 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 29/5., foglaltakkal .
/-30,0 kiad ./ 586,5 //-32,1 kiad ./
(413 . sz . jav . - 1 .mell .XX.fej .8 . cím),
Indokolás a T/7655/413 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az El őterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
/-70,0 tárni
pontjában
- 56 -
29/11 . Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/346 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 0/1 ., 0/4., 0/5., 408/1 ., 408/2 ., 408/3 ., 411/1 ., 412/1 ., 443/1 ., 443/2., 443/11 ., 444/1 ., 447/1 ., 447/2 ., 459/1 ., 468/1 ., 468/2 ., 471/1 ., 471/2 ., 471/3 ., 471/4., 472/1 ., 473/3 ., 473/4., 505/1 ., 505/2 ., 505/3 ., 511/1 ., 511/2 ., 511/3 ., 511/4 ., 511/5 ., 511/6 ., 511/7., 511/8 ., 511/9 ., 516/1 ., 517/1 ., 517/2 ., 517/3 ., 517/4 ., 524/1 . és 529/1 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 16. cím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 16 Országos Tisztifőorvosi Hivatal és intézményei, valamint egyéb népegészségügyi intézete k
Indokolás a T/7655/414. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
29/12. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/108 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 264 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 19. cím elhagyását javasolja: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA [19 Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet] [ 973,7] [1 Működési költségvetés] [ 111,4] [1 Személyi juttatások] [ 607,4] [2 Munkaadókat terhel ő járulékok és szociális hozzájárulási adó] /-162,4 kiad ./ [3 Dologi kiadások] [ 311,5] [2 Felhalmozási költségvetés] [1 Beruházások] [ 3 ,4 ] [2 Felújítások] [ 0 ,4 ]
/-973,7 tám ./ /-111,4 bev./ /-607,4 kiad./ [ 162,4] /-311,5 kiad./ /-3,4 kiad./ /-0,4 kiad./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 27/4., (404 . sz . jav . - 1 .mell .)(X.fej .2 . címúj4 . alc), 27/5., (404 . sz . jav . - 1 .mell .XX .fej .2 . címúj5 . alc), 29/8., (404 . sz. jav. - 1 .mell .XX.fej .15 . cím), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/404 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
-57 29/13 . Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/43 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 138 . és 297 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX. fejezet 19. cím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 19 Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet [ 973,7] 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások [ 607,4] 2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó [ /+1,1 kiad./ 3 Dologi kiadások [ 311,5] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/6., pontjában foglaltakkal .
979,7
/+6,0 tám./
611,4 162,4]
/+4,0 kiad./ 163,5
312,4
/+0,9 kiad./
(400 . sz. jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím5 . alc19 . jcs) ,
Indokolás a T/7655/400. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
29/14 . Korondi Miklós képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/268 . számú módosít ó javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 28. és 29 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 1. alcím 4 . jogcímcsoport 2 . jogcím módosítását javasolja: XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Beruházás 4 Kulturális beruházások 2 Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom) 20,0 tám./ [1 043,0] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/1 ., pontjában foglaltakkal.
[1 043,0] 1023,0
1 023,0
/-
/-20,0 kiad ./
(382 . sz . jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cími . alc4 . jcsúj3 jc) ,
Indokolás a T/7655/382 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
- 58 29/15. Szávay István képviselő - kapcsolódva a T/7655/268 . számú módosító javaslatho z (T/7655/359 . sz. ajánlás 28 . és 29 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 1 . alcím 4. jogcímcsoport 2. jogcím módosítását javasolja :
XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUM A 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Beruházás 4 Kulturális beruházáso k 2 Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom) 50,0 kiad./ [1 043,0] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 29/16., pontjában foglaltakkal .
[1 043,0] 993.0
9930
/-
/-50,0 tant./
(391 . sz . jav . - 1 .mel1 .XX .fej .20 . címl . alc4. jcsúj3 .jc.) ,
Indokolás a T/7655/391 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Nemzeti összetartozás bizottság a - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
29/16 . Szávay István képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/268 . számú módosító javaslatho z (T/7655/359. sz. ajánlás 28. és 29 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 1 . alcím 4. jogcímcsoport kiegészítését javasolja a következő új 3. jogcím felvételével : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Beruházás 4 Kulturális beruházáso k 3 Borsi Rákóczi-kastély felújítás a
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 29/15., pontjában foglaltakkal .
50 0 50.0
/+50,0 kiad./ /+50,0 tám ./
(391 . sz . jav . - 1 .mell .)O .fej .20 . cími . alc4 . jcs2 . jc) ,
Indokolás a T/7655/391 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Nemzeti összetartozás bizottság a - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Sportbizottság ;
-59 Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
30/1 . Korondi Miklós képviselő - kapcsolódva a T/7655/268 . számú módosító javaslatho z (T/7655/359 . sz. ajánlás 28 . és 29 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX. fejezet 20. cím 1. alcím 4. jogcímcsoport kiegészítését javasolja a következő új 3. jogcím felvételével : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Beruházás 4 Kulturális beruházások 3 Régészeti feltárás (Tápiószőlősi középkori falu)
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 29/14., pontjában foglaltakkal .
/+20,0 tárni /+20,0 kiad./ (382. sz . jav. - 1 .me1l.XX .fej .20. cími . alc4 . jcs2 . jc),
Indokolás a T/7655/382. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
30/2. Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/95 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 283 . és 448 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 2. alcím 3. jogcímcsoport módosítását javasolja : XX . EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű el ő irányzato k 2 Normatív finanszírozás 3 Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás[107 915,4] 118 715,4 /+10800,0 tárni /+10800,0 kiad./ [107 915,4] 118 715A Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/4., pontjában foglaltakkal.
(403 . sz . jav . - I .mell .XX.fej .20 . cím4 . alc3 . jcs),
Indokolás a T/7655/403 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, az Oktatási bizottság ;
- 60 Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
30/3 . Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/250 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 3 ., 364., 365 ., 366 ., 367 ., 368 ., 369 ., 370., 371 ., 372., 373 ., 374 ., 375 . és 376. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 2 . alcím 3 . jogcímcsopor t módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 Normatív finanszírozás 3 Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészít ő támogatás[107 915,4] 108 /+129,0 tám ./ [107 915,4] 108 044A
044A /+129,0 kiad ./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 49/1 ., (418 . sz . jav . - 1 .melI .XX .fej .20. cím58 . alcl . jcs) , 49/2., (418 . sz . jav. - 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alc3 . jcs), 49/3., (418 . sz. jav. - 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alc4 . jcs), 49/4., (418 . sz . jav . l .mell .XX.fej .20. cím58 . alc5 . jcs), 49/5., (418. sz . jav. - 1 .mell.XX .fej .20 . cím58 . alc9 . jcs), 49/6., (418. sz. jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alcll . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/418 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága,, az Oktatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
30/4. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/95 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 283. és 448 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 4. alcím 3. jogcímcsoport elhagyását javasolja: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 4 Közoktatási feladatok támogatás a [3 Pedagógus életpálya bevezetésével járó kiadások] 10800,0 tám ./ [10 800,0] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/2., pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/403. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) :
[10 800,0]
//-10800,0 kiad ./
(403 . sz. jav . - 1 .mell .XX.fej .20 . cím2 . alc3 . jcs),
-61 - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
30/5. Farkas Gergely, Balczó Zoltán, Szávay István és Novák Előd képviselő kapcsolódva a T/7655/45. számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 136 . és 334 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 5. alcím 18. jogcímcsoport kiegészítését javasolja a következő új 3. jogcím felvételével : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 5 Egyéb feladatok támogatás a 18 Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatás a 3 Erdélyi Magyar Ifjak
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/6., pontjában foglaltakkal .
10, 0 10,0
/+10,0 tárni /+10,0 kiad./
(375 . sz. jav. - 1 .mell .XX .fej .20 . cím24 . alc13 . jcs2 . jc) ,
Indokolás a T/7655/375. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága, az Oktatási bizottság, a Sportbizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
30/6. Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/43 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 138 . és 297. pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX. fejezet 20 . cím 5. alcím 19 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű elő irányzatok 5 Egyéb feladatok támogatás a 19 Szociális ágazati fejlesztések, szolgáltatások és programok támogatása [ 1208 /-6,0 tárni [ 126,8] 120,8 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 29/13., foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/400. számon.
126,8] /-6,0 kiad ./
(400 . sz . jav. - 1 .me1l .)X .fej .19 . cím),
pontjában
- 62 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
30/7. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím S . alcím 1 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 8 Nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok programjai 1 Nemzetközi kétoldalú oktatási és képzési programo k /+18,3 kiad./ [ 97,3] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 48/5., pontjában foglaltakkal .
[ 97,3 ] 1156
115 .6 /+18,3 tárn i
(421 . sz. jav. 1 .me11 .XX.fej .20 . cím51 . alc) ,
Indokolás a T/7655/421 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
30/8. Novák El őd képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/264 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 301 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 11 . alcím 1. jogcímcsoport módosítását javasolja: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 11 Kulturális feladatok és szervezetek támogatás a 1 Filmszakmai támogatáso k [ 200,0] [ 200,0] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/9., pontjában foglaltakkal .
175 .0 175 .0
/-25,0 kiad ./ /-25,0 tárni
(373 . sz . jav. - 1 .mell.XX.fej .20 . cím11 . alcúj2jcs),
Indokolás a T/7655/373 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Kulturális bizottság, az Oktatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
- 63 30/9. Novák Előd képviselő - kapcsolódva a T/7655/264 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 301 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 11 . alcím kiegészítését javasolja a következő új 2. jogcímcsoport felvételével: XX . EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUM A 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 11 Kulturális feladatok és szervezetek támogatás a 2 Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda
250 /+25,0 tárn i
25,0 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/8., pontjában foglaltakkal .
/+25,0 kiad./
(373 . sz . jav . - 1 .mell .XX.fej .20 . címll . alcl . jcs),
Indokolás a T/7655/373 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Kulturális bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
30/10. Novák Előd és Szávay István képviselő - kapcsolódva a T/7655/97 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 345 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX . fejezet 20. cím 11 . alcím kiegészítését javasolja a következő új 4. jogcímcsoport felvételével : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 11 Kulturális feladatok és szervezetek támogatás a 4 Magyarok Világszövetsége
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 49/7., pontjában foglaltakkal.
477,0 477,0
1+477,0 tárni /+477,0 kiad./
(397 . sz . jav. - 1 .meIl .XX .fej .20. cím59 . alc7 . jcs) ,
Indokolás a T/7655/397. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága, a z Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
- 64 30/11. Dúró Dóra, Farkas Gergely, Kepli Lajos, Novák Előd, Szávay István é s Ferenczi Gábor képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/36 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 306. pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 12 . alcím 7. jogcímcsoport kiegészítését javasolja a következő új 5. jogcím felvételével : XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 12 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúr a 7 Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és nemzetiségi kultúra támogatás a 6 Várpalotai Trianon Múzeum 50 0 50 0 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/8., pontjában foglaltakkal .
/+50,0 tárni /+50,0 kiad./
(378 . sz. jav . - 1 .me1l .XX.fej .20 . cím24 . alc13 . jcs2. jc) ,
Indokolás a T/7655/378. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: az Emberi jogi bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Kulturális bizottság, a z Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
30/12. Dúró Dóra, Baráth Zsolt, Sneider Tamás és Farkas Gergely képviselő kapcsolódva a T/7655/122 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 305 . pontja) a törvényjavaslat 1. melléklet XX . fejezet 20 . cím 14. alcím módosítását javasolja: XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 14 A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok [ 310,0] 1+202,1 tárni [ 310,0] 512,1 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/7., pontjában foglaltakkal.
512,1 /+202,1 kiad ./
(377 . sz. jav . - 1 .mell .XX.fej .20 . cím24 . alc13 . jcs2 . jc) ,
Indokolás a T/7655/377. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a z Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
- 65 30/13. Farkas Gergely képviselő - kapcsolódva a T/7655/36 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 306. pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 15. alcím kiegészítését javasolja a következő új 2. jogcímcsoport felvételével : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUM A 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 15 Gyermek és ifjúsági szakmai feladato k 2 Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/9., pontjában foglaltakkal .
100.0 100,0
/+100,0 tám./ /+100,0 kiad ./
(380. sz . jav . - 1 .mell.XX.fej .20 . cím24. alc13 . jcs2 . jc) ,
Indokolás a T/7655/380 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
30/14. Farkas Gergely és Dúró Dóra képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/36. számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 306. pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 15 . alcím 3 . jogcímcsoport 4. jogcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUM A 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 15 Gyermek és ifjúsági szakmai feladato k 3 Ifjúságpolitikai feladatok támogatása 4 Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása[ 130,0] [ 130,0] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/11., pontjában foglaltakkal .
200,0 200.0
/+70,0 tám./ /+70,0 kiad ./
(396 . sz . jav . - 1 .mell.XX.fej .20 . cím24 . alc13 . jcs2 . jc),
Indokolás a T/7655/396. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
- 66 -
30/15. Szávay István és Farkas Gergely képviselő - kapcsolódva a T/7655/36 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 306. pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 15. alcím 3 . jogcímcsoport kiegészítését javasolja a következő új 5. jogcím felvételével : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 15 Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok 3 Ifjúságpolitikai feladatok támogatás a 5 Nemzeti Ifjúsági Tanács
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/10., pontjában foglaltakkal .
100,0 100,0
/+100,0 tám ./ /+100,0 kiad./
(394 . sz. jav. - 1 .mell .XX .fej .20. cím24 . alc13 . jcs2 . jc),
Indokolás a T/7655/394. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Sportbizottság ; Az El őterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
30/16. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/126 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 315 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 17. alcím 5. jogcímcsoport módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 17 Egyes szociális pénzbeli támogatások 5 [Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása] Súlyos fogyatékkal élők kiegészítő támogatása 1 000,0 tám. 1 000,0 kiad. Indokolás a T/7655/405 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
31/1. Szabó Timea képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/293 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 31 . és 44 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 19. alcím 1 . jogcímcsoport módosítását javasolja :
-67 X6. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUM A 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 19 Szociális célú humánszolgáltatások 1 Szociális célú humánszolgáltatások állami támogatása [47 422,0]55 /+8000,0 kiad. / [47 422,0] 55 422,0 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/2., pontjában foglaltakkal .
422,0 /+8000,0 tám ./
(367 . sz . jav. - 1 .mell .XX .fej .20. cím24 . alc13. jcs2 . jc),
Indokolás a T/7655/367. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Sportbizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
31/2. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/295 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 319 . és 425 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 19. alcím 4 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 19 Szociális célú humánszolgáltatások 4 Támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, utca i szociális munka és krízisközpont finanszírozása [5 863,8] 5 9538 /+90,0 tám ./ [5 863,8] 5 953.8 /+90,0 kiad./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 29/9., foglaltakkal .
(410 . sz. jav . - 1 .mell .)x .fej .15 . cím),
pontjában
Indokolás a T/7655/410. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
31/3. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/144 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 343 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 22. alcím 2. jogcímcsoport módosítását javasolja :
-68 XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 22 Egészségügyi[, szociális] ágazati el őirányzato k 2 Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok [ 127,6] [ 127,6] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 48/3., 48/4., (406 . sz . jav. -1 .me1L)X.fej .20 . cim51 . alc), pontjaiban foglaltakkal .
122,6 122,6
/-5,0 tám./ /-5,0 kiad ./
(406 . sz. jav. - 1 .mell.XX .fej .20. cím30 . a1c24. jcs3 . jc),
Indokolás a T/7655/406 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támol?atia : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
34/1. Vágó Gábor képviselő - kapcsolódva a T/7655/174 . számú módosító javaslatho z (T/7655/359 . sz. ajánlás 34. és 42 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 23. alcím 6. jogcímcsoport 8 . jogcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUM A 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 23 Sporttevékenység támogatása 6 Az olimpiai mozgalommal összefügg ő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését szolgáló feladatok támogatására 1+300,0 kiad ./ 8 Fogyatékosok sportjának támogatása [ 230,0] 530, 0 530,0 /+300,0 tám./ [ 230,0] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/1 ., pontjában foglaltakkal.
(366 . sz. jav . - 1 .mell.XX .fej .20 . cím24 . alc13 . jcs2 . jc),
Indokolás a T/7655/366 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az El őterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
39/1. dr. Gyenes Géza és dr. Kiss Sándor képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/268 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 28 . és 29 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 24. alcím 13 . jogcímcsoport 2. jogcím elhagyását javasolja: XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA
- 69 20 Fejezeti kezelésű el ő irányzatok 24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése 13 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukció támogatás a [2 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója][9 000,0 ] 9000,0 tám ./ [9 000,0] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 29/4., foglaltakkal .
//-9000,0 kiad./
(395 . sz. jav . - 1 .me11 .XX .fej .7 . cím),
pontjában
Indokolás a T/7655/395 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Sportbizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
44/1 . Vágó Gábor képviselő - kapcsolódva a T/7655/174 . számú módosító javaslatho z (T/7655/359 . sz. ajánlás 34. és 42 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX. fejezet 20. cím 24. alcím 13. jogcímcsoport 2. jogcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelés e 13 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukció támogatás a 2 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója [9 000,0] 300,0 kiad ./ [9 000,0] 8 7000 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 34/1 ., pontjában foglaltakkal .
8 700.0
/-
/-300,0 tám ./
(366 . sz. jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím23 . alc6 . jcs8 . jc),
Indokolás a T/7655/366. számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
44/2. Szabó Timea képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/293 . számú módosító javaslatho z (T/7655/359 . sz. ajánlás 31 . és 44 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX . fejezet 20. cím 24 . alcím 13 . jogcímcsoport 2. jogcím módosítását javasolja:
-70 X7 . EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelés e 13 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukció támogatás a 2 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója [9 000,0] 8000,0 kiad ./ [9 000,0] 1 000,0 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 31/1 ., pontjában foglaltakkal .
1 0000
/-
/-8000,0 tárn i
(367 . sz. jav. - 1 .mell .XX .fej .20 . cím19 . alcl . jes) ,
Indokolás a T/7655/367. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
44/3. Farkas Gergely, Dúró Dóra és Novák El őd képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/36 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 306 . pontja) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX. fejezet 20 . cím 24 . alcím 13 . jogcímcsoport 2 . jogcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése 13 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukció támogatás a 2 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója [9 000,0] 30,0 kiad./ [9 000,0] 8 970,0
8 970,0
/-
/-30,0 tám ./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/16 ., (370 . sz. jav. - 1 .mell.XX .fej .20 . cím30 . a1c23 . jcs2 . jc), pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/370 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, az Oktatási bizottság, a Sportbizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
-71 44/4. Dúró Dóra, Farkas Gergely és Novák El őd képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/265 . számú módosító javaslathoz (T17655/321 . sz. ajánlás 335 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 24. alcím 13 . jogcímcsoport 2 . jogcím módosítását javasolja: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelés e 13 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukció támogatás a 2 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója [9 000,0] 50,0 kiad./ [9 000,0] 8 950,0 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/12., pontjában foglaltakkal .
8 950,0
/-
/-50,0 tárni
(371 . sz . jav . - 1 .mell .XX.fej .20 . cím26 . alc2 . jcsúj9 .jc),
Indokolás a T/7655/371 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága, az Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
44/5. Farkas Gergely és Dúró Dóra képviselő - kapcsolódva a T/7655/144 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 343 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 24. alcím 13 . jogcímcsoport 2 . jogcím módosítását javasolja: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése 13 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukció támogatás a 2 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója [9 000,0] 128,9 kiad ./ [9 000,0] 8 871, 1
8 871,1
1-
/-128,9 tám ./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/15., (372 . sz. jav. - 1 .mell.)X .fej .20 . cím30. a1c22 . jcs2 . jc) , pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/372. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - e g yharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a z Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
-72 -
44/6. Farkas Gergely, Balczó Zoltán, Szávay István és Novák Előd képviselő kapcsolódva a T/7655/45 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 136. és 334 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 24 . alcím 13. jogcímcsoport 2 . jogcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelés e 13 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukció támogatás a 2 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója [9 000,0] 10,0 tárni [9 000,0] 8 990,0 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/5., pontjában foglaltakkal .
8 990,0
/-
/-10,0 kiad./
(375 . sz . jav. - 1 .me11 .XX.fej .20 . cím5 . alc18 . jesúj3jc) ,
Indokolás a T/7655/375 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - moharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága, az Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
44/7. Dúró Dóra, Baráth Zsolt, Sneider Tamás és Farkas Gergely képviselő kapcsolódva a T/7655/122 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 305 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 24. alcím 13. jogcímcsoport 2 . jogcím módosítását javasolja: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése 13 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukció támogatás a 2 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója [9 000,0] 202,1 tárni [9 000,0] 8 797,9 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/12., pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/377. számon.
8 797,9
/-
1-202,1 kiad ./
(377 . sz. jav. - 1 .me11.XX .fej .20 . cím14 . alc),
- 73 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a z Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
44/8. Dúró Dóra, Farkas Gergely, Kepli Lajos, Novák El őd, Szávay István és Ferenczi Gábor képviselő - kapcsolódva a T/7655/36 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 306. pontja) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX. fejezet 20 . cím 24. alcím 13. jogcímcsoport 2. jogcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése 13 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukció támogatás a 2 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója [9 000,0] 50,0 tám./ 8 9500 [9 000,0]
8 9500
/-
/-50,0 kiad./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/11 ., (378. sz. jav . - 1 .mel1 .)X .fej .20 . cím12. alc7 . jcsújó jc) , pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/378. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: az Emberi jogi bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottság a - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Kulturális bizottság, a z Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
44/9. Farkas Gergely képviselő - kapcsolódva a T/7655/36 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 306. pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX . fejezet 20. cím 24. alcím 13. jogcímcsoport 2 . jogcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelés e 13 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukció támogatás a 2 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója [9 000,0] 100,0 tám ./ 8 900,0 [9 000,0]
8 9000
/-
/-100,0 kiad ./
- 74 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/13., pontjában foglaltakkal .
(380. sz. jav . - 1 .me1l .XX .fej .20 . cím15 . alcúj2. jcs),
Indokolás a T/7655/380. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
44110. Szávay István és Farkas Gergely képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/36 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 306. pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 24. alcím 13. jogcímcsoport 2. jogcím módosítását javasolja: XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelés e 13 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukció támogatás a 2 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója [9 000,0] 100,0 tám .! [9 000,0] 8 900,0 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/15., pontjában foglaltakkal .
8 900,0
1-
1-100,0 kiad ./
(394 . sz . jav. - 1 .meil.XX .fej .20 . cím15 . alc3 . jcsúj5 .jc),
Indokolás a T/7655/394 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
44111 . Farkas Gergely és Dúró Dóra képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/36 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 306. pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 24. alcím 13 . jogcímcsoport 2 . jogcím módosítását javasolja: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 24 Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése 13 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukció támogatás a 2 Debreceni Nagyerdei Labdarúgó Stadion rekonstrukciója [9 000,0] 70,0 tárni 8 930,0 [9 000,0]
8 930,0
/-
1-70,0 kiad ./
- 75 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/14., pontjában foglaltakkal .
(396 . sz . jav. -1 .mell .XX.fej .20 . cím15 . alc3 . jcs4 . jc),
Indokolás a T/7655/396 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
44/12 . Dúró Dóra, Farkas Gergely és Novák Előd képviselő - kapcsolódva a T/7655/265 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 335 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 26. alcím 2 . jogcímcsoport kiegészítését javasolja a következ ő új 9. jogcím felvételével : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű el ő irányzato k 26 Alapítványok, közalapítványok által ellátott feladatok és általuk fenntartott intézmények támogatás a 2 Kulturális alapítványok, közalapítványo k 50,0 /+50,0 tárni 9 Pongrátz Gergely 56-os Közhasznú Alapítvány 50,0 /+50,0 kiad./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/4., pontjában foglaltakkal .
(371 . sz . jav. - 1 .mell .XX.fej .20 . cím24. alc13 . jcs2. jc) ,
Indokolás a T/7655/371 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága, az Oktatási bizottság, a Sportbizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
44/13. Novák Előd és Murányi Levente képviselő - kapcsolódva a T/7655/38 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 275 ., 470. és 471 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 26 . alcím 2 . jogcímcsoport 10. jogcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
- 76 26 Alapítványok, közalapítványok által ellátott feladatok és általuk fenntartott intézménye k támogatása 2 Kulturális alapítványok, közalapítványo k 10 Egyéb kulturális alapítványok működési és programtámogatása[ 890,0] 880,0 /10,0 kiad./ [ 890,0] 880,0 /-10,0 tám ./ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 48/1., pontjában foglaltakkal.
(374. sz. jav . - 1 .mell.XX .fej .20. cím30 . a1c23 . jcsúj5 jc),
Indokolás a T/7655/374. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága, az Oktatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
44/14. Novák Előd képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/59 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 183 . és 312 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 26. alcím 2 . jogcímcsoport 10. jogcím módosítását javasolja :
XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 26 Alapítványok, közalapítványok által ellátott feladatok és általuk fenntartott intézmények támogatás a 2 Kulturális alapítványok, közalapítványok 10 Egyéb kulturális alapítványok m űködési és programtámogatása[ 890,0] 860,0 /30,0 tám./ [ 890,0] 860,0 /-30,0 kiad ./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 48/2., pontjában foglaltakkal .
(393 . sz . jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím30. a1c23 . jcsúj6 jc),
Indokolás a T/7655/393. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja: a Nemzeti összetartozás bizottság a - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
-77 44/15 . Farkas Gergely és Dúró Dóra képviselő - kapcsolódva a T/7655/144 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 343 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX . fejezet 20. cím 30. alcím 22 . jogcímcsoport 2. jogcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 30 Társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatás a 22 Oktatási társadalmi, civil és non-profit szervezete k 2 Oktatási társadalmi civil és non-profit szervezetek, testületek, egyesületek, bizottságo k 1+128,9 kiad ./ támogatása [ 13,6] 142,5 142,5 1+128,9 tárni [ 13,6] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/5., pontjában foglaltakkal .
(372 . sz . jav . - 1 .mell .XX.fej .20 . cím24 . alc13 . jcs2 . jc),
Indokolás a T/7655/372. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a z Oktatási bizottság, a Sportbizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
44/16. Farkas Gergely, Dúró Dóra és Novák Előd képviselő - kapcsolódva a T/7655/36 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 306 . pontja) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX. fejezet 20 . cím 30 . alcím 23 . jogcímcsoport 2. jogcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUM A 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 30 Társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatás a 23 Kulturális társadalmi, civil és non-profit szervezetek 2 Kulturális társadalmi, civil szervezetek, szövetségek, egyesületek támogatása[ 115,0] 1450 /+30,0 kiad./ /+30,0 tám ./ [ 115,0] 1450 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/3., pontjában foglaltakkal .
(370 . sz . jav. - 1 .me1l .XX .fej .20 . cím24. alc13 . jcs2 . jc),
Indokolás a T/7655/370 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, az Oktatási bizottság, a Sportbizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
- 78 -
48/1 . Novák El őd és Murányi Levente képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/38 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 275 ., 470. és 471 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 30 . alcím 23 . jogcímcsoport kiegészítését javasolja a következ ő új 5. jogcím felvételével: XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű el ő irányzato k 30 Társadalmi, civil és non-profit szervezetek m űködési támogatás a 23 Kulturális társadalmi, civil és non-profit szervezetek 5 Gloria Victis Közhasznú Alapítván y 10,0 10,0 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/13., pontjában foglaltakkal .
/+10,0 tárn i 1+10,0 kiad./
(374. sz . jav . - 1 .me11 .)X.fej .20 . cím26 . alc2 . jcs10. jc) ,
Indokolás a T/7655/374. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
48/2. Novák El ő d képviselő - kapcsolódva a T/7655/59 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz . ajánlás 183 . és 312 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 30. alcím 23. jogcímcsoport kiegészítését javasolja a következő új 6. jogcím felvételével: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű elő irányzatok 30 Társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatás a 23 Kulturális társadalmi, civil és non-profit szervezete k 6 Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínhá z 30,0 300 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 44/14., pontjában foglaltakkal .
/+30,0 tám./ /+30,0 kiad. /
(393 . sz . jav. - 1 .me11.)0 .fej .20 . cím26 . alc2 . jcs10 . jc),
Indokolás a T/7655/393 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja: a Nemzeti összetartozás bizottság a - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság;
- 79 Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
48/3. Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/144 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 343 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 30. alcím 24. jogcímcsoport 3. jogcím módosítását javasolja: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 30 Társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatás a 24 Egészségügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek 3 Egészségügyi társadalmi, civil és non-profit szervezetek működési támogatása [ 36,3] 51,3 1+15,0 tárn i [ 36,3] 513 /+15,0 kiad./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3113., 48/4., (406 . sz. jav. - 1 .melI .XX.fej .20. cím51 . alc), pontjaiban foglaltakkal .
(406 . sz . jav . - 1 .mell.XX .fej .20. cím22 . alc2. jcs),
Indokolás a T/7655/406 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
48/4. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/144 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 343 . pontja) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 51. alcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 51 Miniszteri tartalék és egyéb felügyeleti feladatok támogatása [ 952,0] 10,0 tám ./ [ 952,0] 942,0
942,0
/-
/-10,0 kiad ./
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 31/3., (406 . sz. jav . - 1 .me1LXX.fej .20 . cím22 . alc2 . jcs) , 48/3., (406 . sz . jav . 1 .meI1 .XX .fej .20 . cím30 . a1c24 . jcs3 . jc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/406. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság ; Az El ő terjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
- 80 -
48/5. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 51 . alcím módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 51 Miniszteri tartalék és egyéb felügyeleti feladatok támogatása [ 952,0] 18,3 kiad./ [ 952,0] 933, 7 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/7., pontjában foglaltakkal .
933,7
/-
/-18,3 tám./
(421 . sz . jav . - 1 .melI .XX .fej .20. címé . alcl . jcs) ,
Indokolás a T/7655/421 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
48/6. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/346 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 0/1 ., 0/4., 0/5., 408/1 ., 408/2 ., 408/3 ., 411/1 ., 412/1 ., 443/1 ., 443/2., 443/11 ., 444/1 ., 447/1 ., 447/2 ., 459/1 ., 468/1 ., 468/2 ., 471/1 ., 471/2 ., 471/3 ., 471/4 ., 472/1 ., 473/3 ., 473/4 ., 505/1 ., 505/2 ., 505/3 ., 511/1 ., 511/2 ., 511/3 ., 511/4 ., 511/5 ., 511/6 ., 511/7., 511/8 ., 511/9 ., 516/1 ., 517/1 ., 517/2 ., 517/3 ., 517/4., 524/1 . és 529/1 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 55. alcím 1 . jogcímcsoport 2 . jogcím elhagyását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 55 Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások 1 Egyházi kulturális tevékenységek támogatása (közgy űjtemények, közművelődési intézmények, kulturális programok ) [2 Egyházi kulturális programok támogatása] [ 50,0 ] /-50,0 tárni [ 50,0 ] /-50,0 kiad./ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 48/7., (401 . sz . jav. - 1 .mell .XX .fej .20 . cím55 . alc2. jcs2 . jc), 48/8., (401 . sz . jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím55 . alc5 . jcs2 . jc), 48/9., (401 . sz . jav . - 1 .mell .XX.fej .20 . cím55 . alc5 . jcs3 . jc), 48/11 ., (401 . sz. jav. - 1 .mell .XX.fej .20 . cím55 . alcúj8. jcs), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/401 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
- 81 48/7. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/346 . számú módosító javaslatho z (T/7655/354 . sz. ajánlás 0/1 ., 0/4., 0/5 ., 408/1 ., 408/2 ., 408/3., 411/1 ., 412/1 ., 443/1 ., 443/2., 443/11 ., 444/1 ., 447/1 ., 447/2 ., 459/1 ., 468/1 ., 468/2 ., 471/1 ., 471/2 ., 471/3 ., 471/4 ., 472/1 ., 473/3 ., 473/4., 505/1 ., 505/2 ., 505/3 ., 511/1 ., 511/2 ., 511/3 ., 511/4 ., 511/5 ., 511/6 ., 511/7 ., 511/8 ., 511/9., 516/1 ., 517/1 ., 517/2 ., 517/3 ., 517/4 ., 524/1 . és 529/1 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 55. alcím 2. jogcímcsoport 2. jogcím elhagyását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzato k 55 Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások 2 Egyházi hit- és egyéb oktatási tevékenység támogatása [2 Egyházi oktatási programok támogatása (Templom és Iskola)] /-200,0 tám ./ [ 200,0] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 48/6 ., 4818.,
(401 . sz. jav. - 1 .mell .XX .fej .20. cím55 . alc5 . jcs2. jc),
jav. - 1 .mell .XX.fej .20 . cím55 . alcúj8 . jcs),
4819.,
[ 200,0] 1-200,0 kiad ./
(401 . sz . jav . - 1 .mell .XX.fej .20 . cím55 . alcl . jcs2. jc),
(401 . sz. jav . - 1 .mell .XX .fej .20. cím55 . a1c5 . jcs3 . jc),
48111.,
(401 . sz .
pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/401 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
48/8. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/346 . számú módosító javaslathoz (T/7655/354 . sz. ajánlás 0/1 ., 0/4., 0/5., 408/1 ., 408/2., 408/3 ., 411/1 ., 412/1 ., 443/1 ., 443/2 . , 443/11 ., 444/1 ., 447/1 ., 447/2 ., 459/1 ., 468/1 ., 468/2 ., 471/1 ., 471/2 ., 471/3 ., 471/4 ., 472/1 ., 473/3 ., 473/4., 505/1 ., 505/2 ., 505/3 ., 511/1 ., 511/2., 511/3 ., 511/4., 511/5 ., 511/6 ., 511/7 ., 511/8 ., 511/9 ., 516/1 ., 517/1 ., 517/2 ., 517/3 ., 517/4 ., 524/1 . és 529/1 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX . fejezet 20. cím 55 . alcím 5 . jogcímcsoport 2. jogcím elhagyását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 55 Egyházi célú központi költségvetési hozzájáruláso k 5 Kistelepülési és szórvány egyházi támogatáso k [2 Egyházi szórványprogramok támogatása] [ 200,0 ] [ 200,0]
/-200,0 tám ./ /-200,0 kiad.!
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 48/6., (401 . sz. jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím55 . alcl . jcs2 . jc), 48/7., (401 . sz. jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím55 . alc2 . jcs2 . jc), 48/9., (401 . sz. jav . - 1 .mell.XX .fej .20. cím55 . alc5 . jcs3 . jc), 48/11., (401 . sz. jav . - 1 .melI .XX .fej .20. cím55 . alcúj8. jcs), pontjaiban foglaltakkal .
- 82 Indokolás a T/7655/401 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
48/9. Babák Mihály képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/346 . számú módosító javaslatho z (T/7655/354 . sz. ajánlás 0/1 ., 0/4., 0/5 ., 408/1 ., 408/2., 408/3 ., 411/1 ., 412/1 ., 443/1 ., 443/2 ., 443/11 ., 444/1 ., 447/1 ., 447/2 ., 459/1 ., 468/1 ., 468/2 ., 471/1 ., 471/2 ., 471/3 ., 471/4 ., 472/1 ., 473/3 ., 473/4., 505/1 ., 505/2 ., 505/3 ., 511/1 ., 511/2., 511/3 ., 511/4., 511/5 ., 511/6 ., 511/7 ., 511/8 ., 511/9 . , 516/1 ., 517/1 ., 517/2 ., 517/3 ., 517/4 ., 524/1 . és 529/1 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 55 . alcím 5 . jogcímcsoport 3. jogcím elhagyását javasolja : XX. EMBERI ERŐ FORRÁSOK MINISZTÉRIUM A 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 55 Egyházi célú központi költségvetési hozzájáruláso k 5 Kistelepülési és szórvány egyházi támogatáso k [3 Hátrányos helyzet ű kistelepülések felzárkózása egyházi komplex programjaina k támogatása (Testi és lelki kenyér)] /-200,0 tám ./ [ 200,0] [ 200,0] /-200,0 kiad ./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 48/6., (401 . sz. jav . - 1 .mell .)(X .fej .20 . cím55 . alcl . jcs2 . jc), 48/7., (401 . sz . jav . - 1 .mell .XX.fej .20 . cím55 . alc2. jcs2. jc), 48/8., (401 . sz. jav. - 1 .mell.XX .fej .20. cím55 . alc5 . jcs2 . jc), 48/11., (401 . sz. jav. - 1 .mell.XX .fej .20 . cím55 . alcúj8 . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/401 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
48/10. Korondi Miklós képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/268 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 28 . és 29 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX. fejezet 20. cím 55. alcím 7. jogcímcsoport kiegészítését javasolja a következő új 1. jogcím felvételével: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 55 Egyházi célú központi költségvetési hozzájáruláso k 7 Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások 1 Ceglédi Református Gyülekezeti Ház felújítása
480 48,0
/+48,0 tám./ /+48,0 kiad./
- 83 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 49/8., foglaltakkal .
(381 . sz. jav . - 1 .mell .XX.fej .22 . cím),
pontjában
Indokolás a T/7655/381 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
48/11. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/346 . számú módosító javaslatho z (T/7655/354 . sz . ajánlás 0/1 ., 0/4., 0/5 ., 408/1 ., 408/2 ., 408/3 ., 411/1 ., 412/1 ., 443/1 ., 443/2., 443/11 ., 444/1 ., 447/1 ., 447/2 ., 459/1 ., 468/1 ., 468/2 ., 471/1 ., 471/2 ., 471/3 ., 471/4 ., 472/1 ., 473/3 ., 473/4., 505/1 ., 505/2 ., 505/3 ., 511/1 ., 511/2 ., 511/3 ., 511/4., 511/5 ., 511/6 ., 511/7 ., 511/8 ., 511/9 ., 516/1 ., 517/1 ., 517/2 ., 517/3 ., 517/4 ., 524/1 . és 529/1 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléldet XX. fejezet 20. cím 55. alcím kiegészítését javasolja a következ ő új 8. jogcímcsoport felvételével : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 55 Egyházi célú központi költségvetési hozzájáruláso k 8 Egyházak közösségi célú programjainak támogatása
650 0 6500
/+650,0 tám ./ /+650,0 kiad./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 48/6., (401 . sz. jav . - 1 .meII .XX.fej .20 . cím55 . alcl . jcs2 . jc) , 48/7., (401 . sz. jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím55 . alc2 . jcs2 . jc), 48/8., (401 . sz . jav . - 1 .melI .XX.fej .20 . cím55 . alc5 . jcs2 . jc), 48/9., (401 . sz. jav . - 1 .melI.XX .fej .20. cím55 . alc5 . jcs3 . jc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/401 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
49/1 . Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/250 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 3 ., 364 ., 365 ., 366 ., 367 ., 368 ., 369., 370 ., 371 ., 372 ., 373 ., 374 ., 375 . és 376 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 58 . alcím 1 . jogcímcsoport módosítását javasolja: XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUM A 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 58 Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatás a 1 Bolgár Országos Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása [ 30,2] 28,6 /-1,6 tám./
-84 [ 30,2]
28,6
/-1,6 kiad ./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/3., (418 . sz . jav . - 1 .mell .XX.fej .20. cím2 . alc3 . jcs), 49/2., (418 . sz . jav . - 1 .mell .XX .fej .20. cím58 . alc3 . jcs), 49/3., (418 . sz . jav . - 1 .mell.XX .fej .20. cím58 . alc4. jcs), 49/4., (418 . sz . jav . 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alc5 . jcs), 49/5., (418. sz . jav. - 1 .mell .XX .fej .20. cím58 . alc9 . jcs), 49/6., (418 . sz. jav . - 1 .mell .XX .fej .20. cím58 . aki 1 . jes), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/418 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
49/2. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a TJ7655/250 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 3 ., 364 ., 365 ., 366 ., 367 ., 368 ., 369 ., 370 ., 371 ., 372 ., 373 ., 374., 375 . é s 376. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 58. alcím 3 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 58 Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatás a [ 64,6] 55,0 3 Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása 1-9,6 tám./ [ 64,6] 550 1-9,6 kiad./ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/3., (418 . sz . jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím2 . alc3 . jcs), 49/1 ., (418 . sz. jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alcl . jcs), 49/3., (418 . sz . jav . - 1 .melI .XX.fej .20. cím58 . alc4 . jcs), 49/4., (418 . sz . jav . 1 .mell .XX.fej .20 . cím58 . alc5 . jes), 4915., (418 . sz . jav. - 1 .mell .XX .fej .20. cím58 . alc9 . jcs), 49/6., (418 . sz. jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alc11 . jes), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/418 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
49/3. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/250 . számú módosító javaslatho z (T/76551321 . sz. ajánlás 3 ., 364 ., 365 ., 366 ., 367 ., 368 ., 369 ., 370 ., 371 ., 372 ., 373 ., 374 ., 375 . é s 376 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX. fejezet 20 . cím 58 . alcím 4. jogcímcsoport módosítását javasolja:
- 85 XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUM A 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 58 Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatás a 4 Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatás a /-62,4 tám. / [ 168,0] 105,6 /-62,4 kiad ./ [ 168,0] 105,6 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/3., (418 . sz . jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím2. alc3 . jcs), 49/1., (418 . sz. jav. - 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alcl . jcs), 49/2., (418 . sz. jav. - 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alc3 . jcs), 49/4., (418 . sz . jav . 1 .mell .XX.fej .20 . cím58 . alc5 . jcs), 49/5., (418. sz . jav . - 1 .mell .XX.fej .20 . cím58 . alc9 . jcs), 49/6., (418 . sz . jav. - 1 .mell .XX .fej .20. cím58 . a1cll . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/418 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Nemzeti összetartozá s bizottsága, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
49/4. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/250 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 3 ., 364 ., 365 ., 366., 367 ., 368 ., 369 ., 370 ., 371 ., 372., 373 ., 374 ., 375 . és 376. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20 . cím 58. alcím 5 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzato k 58 Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatás a 5 Magyarországi Románok Országos Önkormányzata által fenntartott intézmények támogatása 19,7 /-5,8 tám./ [ 25,5] [ 25,5] 19,7 /-5,8 kiad./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/3., (418 . sz . jav . - 1 .mell.XX .fej .20. cím2 . alc3 . jcs), 49/1., (418 . sz . jav . - 1 .mell .XX.fej .20 . cím58. alcl . jcs), 49/2 ., (418 . sz . jav . - 1 .mell.XX.fej .20 . cím58 . alc3 . jcs), 49/3., (418 . sz. jav. 1 .me11 .XX.fej .20 . cím58 . alc4. jcs), 49/5., (418 . sz. jav . - 1 .mell .XX.fej .20 . cím58 . alc9 . jcs), 49/6., (418 . sz . jav. - 1 .me11 .XX .fej .20 . cím58 . alc11 . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a TJ7655J418. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Nemzeti összetartozá s bizottsága, az Oktatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
- 86 49/5. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/250 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 3 ., 364 ., 365 ., 366 ., 367 ., 368 ., 369 ., 370 ., 371 ., 372 ., 373 ., 374 ., 375 . és 376. pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX. fejezet 20 . cím 58. alcím 9 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 58 Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatás a 9 Országos Szlovák Önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása[ 158,7] 115,8 /-42,9 tám ./ [ 158,7] 115,8 /-42,9 kiad ./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/3., (418 . sz . jav . - 1 .meI1 .XX .fej .20 . cím2. alc3 . jcs), 49/1., (418 . sz . jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alcl . jcs), 49/2., (418 . sz . jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alc3 . jcs), 49/3., (418 . sz . jav . 1 .mell .XX.fej .20 . cím58 . alc4 . jcs), 49/4., (418 . sz . jav. - 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alc5 . jcs), 49/6., (418. sz. jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alcl 1 . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/418 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Nemzeti összetartozá s bizottsága, az Oktatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
49/6. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/250 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 3 ., 364 ., 365 ., 366 ., 367 ., 368 ., 369 ., 370., 371 ., 372 ., 373 ., 374 ., 375 . és 376. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XX. fejezet 20. cím 58. alcím 11. jogcímcsoport módosítását javasolja : XX. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelésű előirányzatok 58 Országos nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatás a [ 61,4] 54, 7 11 Szerb Országos önkormányzat által fenntartott intézmények támogatása /-6,7 tárn i [ 61,4] 547 /-6,7 kiad ./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/3., (418 . sz. jav. - 1 .mell .XX .fej .20 . cím2 . alc3 . jcs), 49/1., (418 . sz. jav. - 1 .mell .XX.fej .20 . cím58 . alcl . jcs), 49/2 ., (418 . sz. jav. - 1 .mell .XX.fej .20 . cím58 . alc3 . jcs), 49/3., (418 . sz. jav. 1 .mell .XX.fej .20 . cím58 . alc4 . jcs), 49/4., (418 . sz . jav. - 1 .mell .XX.fej .20 . cím58 . alc5 . jcs), 49/5., (418 . sz . jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . cím58 . alc9 . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/418. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) :
- 87 - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Nemzeti összetartozá s bizottsága, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
49/7. Novák Előd és Szávay István képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/97 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 345 . pontja) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX . fejezet 20 . cím 59. alcím 7. jogcímcsoport módosítását javasolja : XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 20 Fejezeti kezelés ű előirányzatok 59 Társadalmi felzárkózást segít ő programok 7 Roma ösztöndíj programok [2 067,1] [2 067,1]
1 590. 1 1 590, 1
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 30/10., pontjában foglaltakkal .
/-477,0 tárni /-477,0 kiad ./
(397 . sz . jav . - 1 .mell .XX .fej .20 . címll . alcúj4 jcs),
Indokolás a T/7655/397. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Kulturális bizottság, a Nemzeti összetartozás bizottsága, a z Oktatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
49/8. Korondi Miklós képviselő - kapcsolódva a T/7655/268. számú módosító javaslatho z (T/7655/359 . sz . ajánlás 28 . és 29. pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XX . fejezet 22. cím módosítását javasolja: XX. EMBERI ER ŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 22 Települési és területi nemzetiségi önkormányzatok támogatása [1 520,0] 48,0 kiad ./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 48/10., pontjában foglaltakkal .
1 4720
/-
(381 . sz. jav . - 1 .mell .XX.fej .20 . cím55 . alc7 . jcsújl .jc.),
Indokolás a T/7655/381 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Emberi jogi bizottság ; Az Elő terjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
- 88 -
52/1 . Ertsey Katalin, Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselő - kapcsolódva a T/7655/215 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 52 . és 57 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XLII . fejezet 2. cím 4. alcím módosítását javasolja : XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSA I 2 Fogyasztáshoz kapcsolt adó k 4 Távközlési adó 22 000,0 [44 000,0] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 57/1., pontjában foglaltakkal .
/-22000,0 bev./
(364 . sz . jav. - 1 .me11 .XLII .fej .4. cím2. alc2 . jcs),
Indokolás a T/7655/364. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
53/1. Scheiring Gábor, Vágó Gábor és Ertsey Katalin képviselő - kapcsolódva a T/7655/212 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 53 . és 55 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XLII . fejezet 2. cím 5. alcím módosítását javasolja : XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSA I 2 Fogyasztáshoz kapcsolt adó k 5 Pénzügyi tranzakciós illeték [239 200,0] 140 200,0 Az OGY. 2012. július 12. határozata szerinti előirányzat : 5 Pénzügyi tranzakciós illeték [283 000,0] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 55/1., pontjában foglaltakkal .
/-99000,0 bev./
239 200,0bev. (365 . sz. jav . - 1 .mell.XLII .fej .2 . címúj7 .alc) ,
Indokolás a T/7655/365 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
55/1. Scheiring Gábor, Vágó Gábor és Ertsey Katalin képviselő - kapcsolódva a T/7655/212 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 53 . és 55 . pontjai) - a
- 89 törvényjavaslat 1 . melléklet XLII. fejezet 2 . cím kiegészítését javasolja a következ ő új 7. alcím felvételével : XLII . A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSA I 2 Fogyasztáshoz kapcsolt adó k 7 Spekulációs adó 99 000,0 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 53/1., pontjában foglaltakkal .
/+99000,0 bev ./
(365 . sz . jav . - 1 .me11 .XLII .fej .2 . cím5 . alc) ,
Indokolás a T/7655/365 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
57/1 . Ertsey Katalin, Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselő - kapcsolódva a T/7655/215 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 52 . és 57 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XLII. fejezet 4. cím 2 . alcím 2 . jogcímcsoport módosítását javasolja : XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSA I 4 Egyéb költségvetési bevételek 2 Központosított bevételek 2 Termékdíjak 82 000,1 [60 000,1] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 52/1., pontjában foglaltakkal .
/+22000,0 bev./
(364 . sz . jav . - 1 .mell .XLII .fej .2 . cím4 . alc) ,
Indokolás a T/7655/364. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
57/2. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet XLII . fejezet 5. cím 2 . alcím 2 . jogcímcsoport módosítását javasolja: XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSA I 5 Költségvetési befizetések 2 Munkahelyvédelmi akciótervvel összefügg ő befizetések 2 Helyi önkormányzati költségvetési szervek [11 600,0] 11 500,0
/-100,0 bev./
- 90 Az OGY. 2012. július 12. határozata szerinti el őirányzat: 2 Helyi önkormányzati költségvetési szervek
11 600,0bev.
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz . jav. - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2 . sz. jav. 29.§(1)), 3/9., (425-3 . sz . jav. - 34 .§(2)), 3/10., (425-3 . sz. jav . - 34 .§(3)nyitó), 3/11., (425-4 . sz . jav. - 34 .§új(4)-(9)), 6/1 ., (425-5 . sz. jav . 71 .§(2)i)), 6/3 ., (425-6 . sz. jav. - 71 .§(2)újk)), 7/1., (425-7 . sz . jav . - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8 . sz . jav . - 1 .me1l .IX.fej .1 . cími . alc), 10/3 ., (425-8. sz . jav. - 1 .mell .IX.fej .1 . cím3 . alc), 12/1., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .IX .fej .2 . cím), 57/3., (425-8 . sz. jav . - 1 .me11 .XLII .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9 ., (425-9 . sz . jav. - 2 .mell .), 62/1., (425-10 . sz . jav. - 3 .me11 .10 .e)igény), 64/1 ., (425-11 . sz . jav. - 3 .mell.újl5 .), 64/2., (425-12 . sz . jav . - 3 .mell.újl6 .), 64/3., (425-13 . sz . jav . - 3 .mell .újl7 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/8 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
57/3. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet XLII . fejezet 5 . cím kiegészítését javasolja a következő új 3. alcím felvételével : XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSA I 5 Költségvetési befizetések 3 Köznevelési intézmények m űködtetésével kapcsolatos önkormányzati befizetések 100 0 /+100,0 bev./ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz. jav. - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2 . sz. jav. 29.§(1)), 3/9., (425-3 . sz . jav. - 34.§(2)), 3/10., (425-3 . sz. jav . - 34 .§(3)nyitó), 3/11., (4254 sz . jav. - 34.§új(4)-(9)), 6/1 ., (425-5 . sz . jav . 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6 . sz. jav. - 71 .§(2)újk)), 7/1., (425-7 . sz . jav . - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8 . sz . jav. - 1 .mell .IX.fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8. sz . jav . - 1 .me1l .IX .fej .1 . cím3 . alc), 12/1., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .IX .fej .2 . cím), 57/2., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .XLII .fej .5 . cím2. alc2 . jcs), 60/9 ., (425-9 . sz . jav . - 2.me11 .), 62/1., (425-10. sz . jav . - 3 .melI .10 .e)igény), 64/1., (425-11 . sz. jav . - 3 .mell .új 15.), 64/2., (425-12 . sz. jav . -3 .me1Lúj16 .), 64/3., (425-13 . sz . jav . -3 .mell.újl7 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/8 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
57/4. Z. Kárpát Dániel képviselő - kapcsolódva a T/7655/213 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 50. és 51 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XLII. fejezet 29. cím 1 . alcím módosítását javasolja : XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSA I 29 Lakástámogatások 1 Egyéb lakástámogatások [173 900,0] 200 000,0 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 57/5., (384 . sz. jav. - 1 .mell .XLII .fej .37 . cím3 . alc), pontjaiban foglaltakkal .
/+26100,0 kiad./
(384. sz . jav . - 1 .me11 .XLII .fej .37 . cím2 . alc),
57/6.,
-91 Indokolás a T/7655/384. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
57/5. Z. Kárpát Dániel képviselő - kapcsolódva a T/7655/213 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359. sz. ajánlás 50 . és 51 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XLII. fejezet 37. cím 2. alcím módosítását javasolja : XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSA I 37 Hozzájárulás az EU költségvetéséhez 2 GNI alapú hozzájárulás 219 573,5 [230 900,1] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 57/4., (384 . sz. jav. - 1 .mell .XLII .fej .37 . cím3 . alc), pontjaiban foglaltakkal .
/-11326,6 kiad./
(384 . sz. jav . - 1 .melLXLILfej .29. címl . alc),
57/6.,
Indokolás a T/7655J384. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
57/6. Z. Kárpát Dániel képviselő - kapcsolódva a T/7655/213 . számú módosító javaslathoz (T/7655!359 . sz. ajánlás 50 . és 51 . pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XLII. fejezet 37. cím 3. alcím elhagyását javasolja : XLII. A KÖLTSÉGVETÉS KÖZVETLEN BEVÉTELEI ÉS KIADÁSA I 37 Hozzájárulás az EU költségvetéséhez [3 Brit korrekció] [14 773,4] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 57/4., (384 . sz. jav . - 1 .mell.XLII.fej .37 . cím2 . alc), pontjaiban foglaltakkal .
1-14773,4 kiad ./
(384. sz. jav . - 1 .mell.XLII .fej .29. cími . alc),
Indokolás a T/7655/384 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
57/5.,
- 92 -
57/7. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/209 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz . ajánlás 469 ., 486. és 499. pontjai) - a törvényjavaslat 1. melléklet XLIII. fejezet 2. cím 1. alcím 1 . jogcímcsoport 1 . jogcím módosítását javasolja : XLIII . AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSO K 2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadáso k 1 Felhalmozási jellegű kiadáso k 1 Ingatlan-beruházások, ingatlanvásárlá s 1 [A Nemzeti Eszközkezelő Zrt . által végrehajtott ingatlanvásárlások] A Nemzeti Eszközkezel ő Zrt. által végrehajtott ingatlanvásárlások és ingatlan beruházások 33 000,0 kiad . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 57/8., (408 . sz. jav . - 1 .mell .XLIII .fej .2. cím4. alcl . jcs4. jc), 57/9., (408 . sz . jav. - 1 .mell .XLIII .fej .2 . cím4. alcúj7 . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/408. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az El őterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért .
57/8 . Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T/7655/209 . számú módosító javaslatho z (T/7655/321 . sz. ajánlás 469 ., 486. és 499 . pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XLIII. fejezet 2. cím 4. alcím 1 . jogcímcsoport 4. jogcím elhagyását javasolja: XLIII . AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSO K 2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadáso k 4 A vagyongazdálkodás egyéb kiadása i 1 Tanácsadók, értékbecslők és jogi képvisel ők díj a [4 A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. tevékenységével kapcsolatos kiadások] [1 000,0 ] /-1000.0 kiad ./ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 57/7., (408 . sz . jav . - 1 .mell .XLIII .fej .2 . cími . alcl . jcsl . jc), 57/9., (408 . sz. jav . - 1 .mell .XL1II.fej .2 . cím4 . alcúj7 . jcs), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/408 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
- 93 57/9. Babák Mihály képviselő - kapcsolódva a T17655/209 . számú módosító javaslathoz (T/7655J321 . sz . ajánlás 469 ., 486. és 499. pontjai) - a törvényjavaslat 1 . melléklet XLIII . fejezet 2. cím 4. alcím kiegészítését javasolja a következő új 7. jogcímcsoport felvételével: XLIII . AZ ÁLLAMI VAGYONNAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSO K 2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadáso k 4 A vagyongazdálkodás egyéb kiadása i 7 A Nemzeti Eszközkezel ő Zrt. tevékenységével kapcsolatos egyéb kiadások 0000 /+1000.0 kiad ./ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 57/7 ., (408 . sz. jav . 57/8., (408 . sz. jav. - 1 .mell .XLIII .fej .2. cím4. alcl . jcs4. jc), pontjaiban foglaltakkal .
1
1 .mell .XLIII .fej .2 . cími . aki . jcsl . jc),
Indokolás a T/7655/408. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
60/1. Novák Előd és Dúró Dóra képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/32 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz. ajánlás 525 . pontja) - a törvényjavaslat 1 . melléklet LXXII. fejezet 1. cím 7. alcím 1. jogcímcsoport módosítását javasolja : LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP 1 Egészségbiztosítási ellátások fedezetéül szolgáló bevétele k 7 Egészségbiztosítási tevékenységgel kapcsolatos egyéb bevételek 5800 1 Terhességmegszakítás egyéni térítési díja [ 610,0] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 60/2., pontjában foglaltakkal .
1-30,0 bev./
(376. sz. jav . - 1 .me11 .L)0XII .fej .2 . cím2. alcúj8 .jcs),
Megjegyzés : A módosító javaslat fejezeten belüli átcsoportosítást tartalmaz ugyan, de fejezeti főösszeget is érint, mert bevételi és kiadási el őirányzatok között csoportosít át (Aht . 22 . § (7) bekezdés).
Első helyen kijelölt bizottság döntése : - a módosító javaslat nem felel meg a házszabályi rendelkezéseknek , Indokolás a T/7655/376 . számon .
-94 60/2 . Novák Előd és Dúró Dóra képviselő - kapcsolódva a T/7655/32 . számú módosító javaslathoz (T/7655/321 . sz . ajánlás 525 . pontja) - a törvényjavaslat L melléklet LXXII. fejezet 2 . cím 2 . alcím kiegészítését javasolja a következő új 8. jogcímcsoport felvételével : LXXII . EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP 2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai 2 Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai 8 Alfa Szövetség (élet- és családvédelem) ,
30,0
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 60/1 ., pontjában foglaltakkal .
/+30,0 kiad./
(376. sz . jav . - 1 .me11 .LXXII.fej .1 . cím7 . alcl . jcs),
Indokolás a T/7655/376 . számon.
60/3. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1 . melléklet LXXII . fejezet 2 . cím 3 . alcím 1 . jogcímcsoport 1. jogcím módosítását javasolja : LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALA P 2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai 3 Természetbeni ellátások 1 Gyógyító-megelőző ellátás 1 Háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátás
[82 115,9]
87 943,3
/+5827,4 kiad ./
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 60/4., (428 . sz . jav. - 1 .me11.LXXILfej .2 . cím3 . alcl . jcs2 . jc) , 60/5., (428 . sz . jav . - 1 .mell .LXXII .fej .2. cím3 . alcl . jcs3 . jc), 60/7., (428. sz. jav. - 1 .me11 .LXXII.fej .2 . cím3 . alcl . jcs18 . jc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/428 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
60/4. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1 . melléklet LXXII . fejezet 2 . cím 3 . alcím 1 . jogcímcsoport 2. jogcím módosítását javasolja : LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALA P 2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai 3 Természetbeni ellátások 1 Gyógyító-megel őző ellátás 2 Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem [17 966,2] 19 /+1541,8 kiad./
508,0
- 95 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 60/3., (428. sz . jav . -1 .mell .LxxII .fej .2. cím3 . alcl . jesl . je), 60/5., (428 . sz . jav . - 1 .mel1 .LXXII .fej .2. cím3 . alcl . jes3 . je), 60/7 ., (428. sz. jav. - 1 .mell.LXXII .fej .2 . cím3 . alel . jcs18 . jc), pontjaiban foglaltakkal. Indokolás a T/7655/428 . számon. Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
60/5. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet LXXII . fejezet 2 . cím 3. alcím 1 . jogcímcsoport 3. jogcím módosítását javasolja : LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALA P 2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai 3 Természetbeni ellátások 1 Gyógyító-megelőző ellátás 3 Fogászati ellátás
[22 264,4]
23 336,9
/+1072,5 kiad .!
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 60/3., (428. sz . jav. - 1 .mell.LXXII .fej .2 . cím3 . alel . jcsl . jc), 60/4., (428 . sz . jav . - 1 .me11 .LXXII .fej .2. cím3 . alcl . jcs2. jc), 60/7., (428. sz. jav. - 1 .melI.LXXII .fej .2 . cím3 . alcl . jcs18 . jc), pontjaiban foglaltakkal.
Indokolás a T/7655/428 . számon. Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
60/6. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet LXXII . fejezet 2 . cím 3 . alcím 1 . jogcímcsoport 18. jogcím módosítását javasolja : LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP 2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai 3 Természetbeni ellátások 1 Gyógyító-megelőző ellátás 18 Összevont szakellátás
[673 616,4]
Az OGY. 2012. július 12. határozata szerinti előirányzat: 18 Összevont szakellátás [622 016,41 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 60/8., pontjában foglaltakkal .
669 116,4
/-4500,0 kiad.!
673 616,4kiad. (426-2 . sz . jav. - 1 .meI1 .LXXII .fej .2. cím4 . alc4 . jcsúj8 .
je),
Indokolás a T/7655/426/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ;
-96 Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
60/7. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1 . melléklet LXXII . fejezet 2 . cím 3 . alcím 1. jogcímcsoport 18. jogcím módosítását javasolja : LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALA P 2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai 3 Természetbeni ellátáso k 1 Gyógyító-megel őző ellátás 18 Összevont szakellátás
[673 616,4]
665 174,7
Az OGY. 2012. július 12. határozata szerinti előirányzat: 18 Összevont szakellátás [622 016,4]
1-8441,7 kiad./
673 616,4kiad.
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 60/3., (428 . sz. jav . - 1 .meI1 .L)XII .fej .2 . cím3 . alcl . jcsl . jc), 60/4., (428. sz. jav . - 1 .me11 .LXXII.fej .2 . cím3 . alcl . jcs2. jc), 60/5., (428 . sz . jav. - 1 .mell .LXXII .fej .2 . cím3 . alcl . jcs3 . jc), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/428. számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
60/8. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 1. melléklet LXXII . fejezet 2 . cím 4 . alcím 4 . jogcímcsoport kiegészítését javasolja a következő új 8. jogcím felvételével: LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALA P 2 Egészségbiztosítási ellátások kiadásai 4 Egészségbiztosítás egyéb kiadásai 4 Egyéb, ellátásokhoz kapcsolódó kiadáso k 8 Gyógyszertárak szolgáltatási díja Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 60/6., jc), pontjában foglaltakkal .
4 500,0
/+4500,0 kiad ./
(426-2 . sz. jav . - 1 .mell .L)XII .fej.2 . cím3 . alcl . jcs18 .
Indokolás a T/7655/426/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az El őterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
- 97 60/9. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 2 . melléklet módosítását javasolja:
/2.melléklet a 2012 . évi... . törvényhez/ „A
helyi önkormányzatok általánosműködésének és ágazati feladatainak támogatás a
I. A [helyi önkormányzatok m űködésének általános támogatása] ÖNKORMÁNYZATOK MŰKÖDÉSÉNEK ÁLTALÁNOS TÁMOGATÁS A
HELY I
1 . A települési önkormányzatok működésének támogatás a EL ŐIRÁNYZAT :
[107 897,3] 1126463 millió forint
[A központi költségvetés támogatást biztosít a települési önkormányzatok számára a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011 . évi CLXXXIX. törvény 13 . §-ában meghatározott egyes feladatok, így az igazgatással, a településfejlesztéssel , településrendezéssel, településüzemeltetéssel, a környezet-egészségüggyel, a lakás- és helyiséggazdálkodással, a helyi környezet- és természetvédelemmel, vízgazdálkodással , vízkárelhárítással, ivóvízellátással, szennyvízkezeléssel, a védelemmel, a helyi adóval , gazdaságszervezéssel, turizmussal, a kistermel ők, őstermelők értékesítési lehetőségeinek biztosításával, a sport, ifjúsági, nemzetiségi ügyekkel, a közbiztonsággal, a helyi közösség i közlekedéssel, a hulladékgazdálkodással és a távhőszolgáltatással kapcsolatos feladato k ellátásához . A támogatás a településkategóriánként — a nettó m űködési kiadásokra figyelemmel —számítot t átlagos, egy főre jutó kiadási szint, és a településenkénti egy főre jutó elvárt bevéte l különbségén alapszik. A településkategóriánkénti átlagos, egy főre jutó kiadási szintek számítása során a legalacsonyabb és legmagasabb egy főre jutó értékkel rendelkező települési önkormányzato k egy-egy tizede figyelmen kívül hagyásra kerül. A településkategóriánkénti átlagos, egy fő re jutó kiadási szint és a település lakosságszám a szorzataként számított önkormányzati kiadási szintet csökkenti az önkormányzat elvár t bevétele . Az elvárt bevételt az önkormányzat 2011 . évi gépjárműadó bevételének 40%-a, valamint az elvárt helyi adó összege jelenti . Az elvárt helyi adó a 2011 . évi iparűzési adóalapból a maximális adókulcs felével, 1%-kal számított összeget, valamint a további helyi adókból származó 2011 . évi bevétel felé t együttesen jelenti. A 2011. július 1-jén hatályos iparűzési adórendelettel rendelkez ő település i önkormányzat a 2012 . I. félévi költségvetési beszámoló keretében szolgáltatott adatot a 2011 . évi iparűzési adóalap összegéről. A 2011 . július 1-jén hatályos ipar űzési adórendelettel ne m rendelkező települési önkormányzat esetében az egy f őre jutó elvárt iparűzési adó megegyezik az önkormányzattípus, azon belül a népességszám szerinti kategóriába tartozó települési önkormányzatok egy főre jutó iparűzési adóalapja — a legalacsonyabb és legmagasabb eg y főre jutó iparűzési adóalapú települési önkormányzatok egy-egy tizede figyelmen kívü l hagyásával — számított átlagának 1%-ával.] a) Önkormányzati hivatal működésének támogatása FAJLAGOS ÖSSZEG :
4 580 000 forint/fő
A központi költségvetés támogatást biztosít az önkormányzati hivatal m űködési kiadásaihoza következők szerint:
-98 aa) 2013 . év első négy hónapjára id ő arányos támogatás (a továbbiakban: átmeneti támogatás) illeti meg az önkormányzatot annak figyelembevételével, ahogy — az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet (a továbbiakban : Ávr.) alapján 2012 . július 31-éig megvalósított, normatív hozzájárulás, támogatás módosítására vonatkozó felmérés alapján — az önkormányzati hivatal m űködtetéséről 2012. év december hónapban gondoskodott, ab) 2013 . május 1-jétől nyolc havi id őarányos támogatás illeti meg az önkormányzatot anna k fgyelembevételével, ahogy 2013. május 1-jén az önkormányzati hivatali feladatokró l gondoskodik. A támogatás az elismert hivatali létszám alapján a személyi és dologi kiadások elismert átlagos költségei figyelembevételével illeti meg az önálló polgármesteri hivatallal rendelkez ő önkormányzatot, vagy — az aa) alpont szerinti esetben a körjegyz őség hivatala, — az ab alpont szerinti esetben a közös önkormán zati hivata l székhely települését. Az elismert hivatali létszám a számított alaplétszám korrekciós tényezőkkel korrigált összege. Önálló polgármesteri hivatal esetében az elismert hivatali létszám megegyezik a számított alaplétszámmal . Budapest F őváros Önkormányzata esetében az elismert hivatali létszám 470 fő. A számított alaplétszám az alábbi képlet alapján határozható meg : SZAL = c + (ÖL - a)/(b - a) x (d - c), két tizedes jegyre kerekítv e ahol: SZAL = számított alaplétszám ., ÖL = az önkormányzat(ok) lakosságszámai amennyiben a közös hivatalt fenntartó önkormányzatok együttes lakosságszáma nem éri el a 2 000 főt, úgy 2 000 főként kella számításkor figyelembe venni., a = az elismert hivatali létszám a Kiegészít ő szabályok 1 . ba) alpontja alapján a település típusa szerint az adott lakosságszám-kategória alsó határa., b = az elismert hivatali létszám a Kiegészít ő szabályok 1 . ba) alpontja alapján a település típus a szerint az adott lakosságszám-kategória felső határa, c = az elismert hivatali létszám a Kiegészít ő szabályok 1 . ba) alpontja alapján a település típusa szerint az adott lakosságszám-kategóriához tartozó elismert köztisztvisel ői létszám minimuma,
d= az elismert hivatali létszám a Kiegészít ő szabályok 1 . ba) alpontja alapján a település típus a szerint az adott lakosságszám-kategóriához tartozó elismert köztisztvisel ői létszám maximuma . A körjegyzőség és a közös hivatal esetében az elismert hivatali létszám a korrekciós tényez ők figyelembevételével a következ ő képlet alapján határozható meg : EHL = SZAL x (1 + Ka + Kb + Kc), két tizedes jegyre kerekítv e ahol: EHL = elismert hivatali létszám , SZAL = számított alaplétszám , Ka = a Kiegészít ő szabályok 1 . bba) alpontja szerinti korrekciós tényez ő, Kb = a Kiegészít ő szabályok 1 . bbb2alpontja szerinti korrekciós tényez ő, Kc = a Kiegészítő szabályok 1 . bbc) alpontja szerinti korrekciós tényez ő,
- 99 b) Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása A települési önkormányzatok település-üzemeltetési feladataik ellátásához az alábbi jogcímek alapján részesülnek támogatásban . ba) A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása FAJLAGOS ÖSSZEG :
11 794 forint/hektár
A támogatás a teleülési önkormán zatokat a zöldterületek és az azokhoz kacsolód ó építmények kialakításához és fenntartásához kapcsolódóan a belterület nagysága alapjá n illeti meg . Budapest F őváros Önkormányzata e jogcímen 550 millió forint támogatásra jogosult. A belterületre vonatkozóan a Földmérési és Távérzékelési Intézet által a Magyar Közigazgatási Határadatbázisban nyilvántartott 2011 . december 31-ei állapotnak megfelelő adatokat kell figyelembe venni . bb) Közvilágítás fenntartásának támogatás a A támogatás a települési önkormányzatokat a településen történő közvilágítás biztosításához kapcsolódóan illeti meg, a 2011 . évi beszámoló alapján a 8414021 Közvilágítás alaptevékenység , - a 8414022 Közvilágítás szabad kapacitás kihasználása, é s a 8414025 Közvilágítás támogatási célú szakfeladatok alapján számított nettó m űködési kiadások figyelembevételével . Az önkormányzatot alaptámogatás illeti meg, melynek összege az adott településkategóriába tartozó legkisebb nettó m űködési kiadás 80%-a, de legalább 20 000 forint . Emellett a feladathoz kapcsolódó számított támogatás meghatározása településkategóriánként – a fentiek szerinti szakfeladatokhoz kapcsolódó nettó m űködési kiadásokra fi elemmel – számított átla ! os a tele ülésen kié ített kisfeszültsé _ ű hálózat egy kilométerére jutó kiadási szint figyelembevételével történik. A településkategóriánkénti átlagos, a településen kiépített kisfeszültség ű hálózat eg y kilométerére jutó kiadási szintek számítása során a legalacsonyabb és legmagasabb eg y kilométerre jutó értékkel rendelkez ő települési önkormányzatok egy-egy tizede figyelme n kívül hagyásra kerül . A számított támogatás összege nem haladhatja meg az önkormányzat fenti szakfeladato k szerinti 2011 . évi nettó működési kiadásának 110%-át . A településen kiépített kisfeszültség ű hálózat hossza tekintetében a Központi Statisztika i Hivatal 2011 . december 31-ei áll jotnak megfelel ően elkészített Országos Statisztika i Adatgyűjtési Program 1058 „Jelentés a települések villamosenergia-ellátásáról” adatgy űjtés szerinti adatokat kell figyelembe venni azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata tekintetében a kiépített kisfeszültség ű hálózat hossza megegyezik a budapesti kerületeknél rögzített adatok összegével, bc) Köztemetőfenntartással kapcsolatos feladatok támogatása A támogatás a települési önkormányzatokat a köztemető fenntartásával kapcsolato s feladataihoz kapcsolódóan illeti meg, a 2011 . évi beszámoló alapján – a 9603021 Köztemető-fenntartás és működtetés alaptevékenység, – a 9603022 Köztemető-fenntartás és működtetés szabad kapacitás kihasználása , - a 9603024 Köztemető-fenntartás és működtetés vállalkozási tevékenység,
- 100 a 9603025 Köztemető-fenntartás és működtetés támogatási célú szakfeladatok , a 9603011 Hadisírok létesítése, gondozása alaptevékenység , a 9603012 Hadisírok létesítése, gondozása szabad kapacitás kihasználása, é s a 9603015 Hadisírok létesítése, gondozása támogatási célú szakfeladatok alapján számított nettó m űködési kiadások figyelembevételével . Azon önkormányzatok esetében, melyeknek a 2011 . évi beszámoló alapján a fentiek szerint i szakfeladatokhoz kapcsolódó nettó működési kiadása pozitív szám, a támogatás meghatározása a településkategóriánként — a fentiek szerinti szakfeladatokhoz kapcsolód ó nettó működési kiadásokra figyelemmel — számított átla_ os a teleülésen lévő köztemető négyzetméterére szint figyelembevételével történik. A egy jutó kiadási tele nüléskateóriánkénti átlagos, a településen lév ő köztemető egy négyzetméterére jut ó kiadási szintek számítása során a legalacsonyabb és legmagasabb egy négyzetméterre jut ó értékkel rendelkező települési önkormányzatok egy-egy tizede figyelmen kívül hagyásr a kerül . Az így meghatározott támogatás összege legalább 100 000 forint, de nem haladhatja meg a z önkormányzat fenti szakfeladatok szerinti 2011 . évi nettó m űködési kiadásának 110%-át . Azon önkormányzatokat, amelyeknek a 2011 . évi beszámoló alapján a fenti szakfeladatokhoz kapcsolódó nettó működési kiadása nem pozitív szám, de köztemet ővel rendelkeznek, a köztemető nagysága alapján 43 forint/m2 fajlagos támogatás illeti meg , amelynek összege legalább 100 000 forint . A településen lévő köztemet ő nagyságát a Központi Statisztikai Hivatal 2011 . december 31 ei állapotnak megfelelően elkészített Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 1616 Jelentés az önkormán zatok tula'donában lév ő ing atlanval onról T" adataa . 01 04 . sorok" adatai alapján kell figyelembe venni . bd) Közutak fenntartásának támogatása A támogatás a települési önkormányzatokat a közutak fenntartásával kapcsolato s feladataihoz kacsolódóan illeti me . a 2011 . évi beszámoló ala .'án a 5221101 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása alaptevékenység ., a 5221102 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása szabad kapacitás kihasználása, a 5221104 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása vállalkozás i tevékenység , a 5221105 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása támogatási cél ú szakfeladatok, a 5221301 Parkoló arázs üzemeltetése fenntartása ala tevéken s e a 5221302 Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása szabad kapacitás kihasználása, a 5221304 Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása vállalkozási tevékenység, é s a 5221305 Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása támogatási célú szakfeladatok alapján számított nettó működési kiadások figyelembevételével . Azon önkormányzatok esetében, amelyeknek a 2011 . évi beszámoló alapján a fentie k szerinti szakfeladatokhoz kapcsolódó nettó m űködési kiadása pozitív szám, a támogatá s meghatározása településkategóriánként — a fentiek szerinti szakfeladatokhoz kapcsolód ó nettó működési kiadásokra figyelemmel — számított átlagos, a településen lév ő belterületi út egy kilométerére jutó kiadási szint figyelembevételével történik . A településkategóriánkénti átlagos, a településen lévő belterületi út egy kilométerére jut ó kiadási szintek számítása során a legalacsonyabb és legmagasabb egy kilométerre jutó
- 101 értékkel rendelkező települési önkormányzatok egy-egy tizede figyelmen kívül hagyásr a kerül . Az így meghatározott támogatás összege legalább 100 000 forint, de nem haladhatja meg a z önkormányzat fenti szakfeladatok szerinti 2011 . évi nettó működési kiadásának 110%-át . Azon önkormányzatok, amelyeknek a 2011 . évi beszámoló alapján a fenti szakfeladatokho z kapcsolódó nettó m űködési kiadása nem pozitív szám, de belterületi úttal rendelkeznek, az ú t hossza alapján 105 100 forint/km fajlagos támogatás illeti meg, amelynek összege legaláb b 100 000 forint. A településen lév ő belterületi út hosszát a Központi Statisztikai Hivatal 2011 . december 31 ei állapotnak megfelel ően elkészített Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program 1390 „Helyi közutak és hidak adatai” alapján kell figyelembe venni . c) Beszámítás összege Az 1 . a)-b) alpontok szerint számított támogatás önkormányzatonkénti együttes összegé t csökkenti az önkormányzat elvárt bevétele . Az elvárt bevétel a 2011 . évi iparű zési adóalap 0,5%-át jelenti . A beszámítás összege nem haladhatja meg az önkormányzatot az 1 . a)b) jogcímeken megillet ő támogatás összegét .. A 2011 . július 1-jén hatályos iparűzési adórendelettel rendelkező települési önkormányzat a 2012. I . félévi költségvetési beszámoló keretében szolgáltatott adatot a 2011 . évi iparű zési adóalap összegéről. A 2011 . július 1-jén hatályos iparű zési adórendelettel nem rendelkező települési önkormányzat esetében az egy fő re jutó elvárt iparűzési adó megegyezik az önkormányzattípus, azon belül a népességszám szerinti kategóriába tartozó település i önkormányzatok egy főre jutó iparűzési adóalapja – a legalacsonyabb és legmagasabb egy f őre jutó iparűzési adóalapú települési önkormányzatok egy-egy tizede figyelmen kívül hagyásával – számított átlagával . Az elvárt bevétel számítása során az ipar űzési adóalap a fő városi és a kerületi önkormányzatok között a 8/2012 . (II. 10.) Főv. Kgy. rendelet szerint kerül megosztásra . d) Egyéb kötelez ő önkormányzati feladatok támogatás a FAJLAGOS ÖSSZEG :
2 700 forint/fő, de településenként legalább 3 000 000 forint .
A központi költségvetés támogatást biztosít a települési önkormányzatok számáraa Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011 . évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 13. §-ában meghatározott egyes – az 1 . a)-b) alpontokban nem nevesített – feladatok ellátására. Budapest F őváros Önkormányzata e jogcímen 1 000 millió forint támogatásra jogosult . 2. Megyei önkormányzatok működésének támogatása ELŐIRÁNYZAT :
4 891,3 millió forint[]
Az előirányzat a megyei önkormányzatok feladataihoz kapcsolódó m űködési kiadások támogatását szolgálja. millió forin t Megyei önkormányzatok
[
A 2012. évi megyei tartalék felosztása következtében az előirányzat összege változhat.]
Működési támogatás
- 102 Baranya Megyei Önkormányzat Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Békés Megyei Önkormányzat Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Csongrád Megyei Önkormányzat Fejér Megyei Önkormányzat Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Heves Megyei Önkormányzat Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Nógrád Megyei Önkormányzat Pest Megyei Önkormányzat Somogy Megyei Önkormányzat Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Tolna Megyei Önkormányzat Vas Megyei Önkormányzat Veszprém Megyei Önkormányzat Zala Megyei Önkormányzat Összesen
247,0 279,4 239,9 318, 1 254,4 255,4 261,2 283,0 226,8 245,9 227,6 201,2 452, 1 229,2 286,8 208,3 214,6 238,6 221,8 4 891,3
II. A [települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása] TELEPÜLÉS I ÖNKORMÁNYZATOK EGYES KÖZNEVELÉSI FELADATAINAK TÁMOGATÁS A 1 . Óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevelő bértámogatás a ELŐIRÁNYZAT :
munkáját közvetlenül segítők
109 883,6 millió forint
A központi költségvetés feladathoz kötött támogatást biztosít az óvodát fenntartó települési önkormányzat részére az általa foglalkoztatott óvodapedagógusok, és az óvodapedagógusok nevel ő munkáját közvetlenül segítők bérének és az ehhez kapcsolódó, 27% mértékkel számított szociális hozzájárulási adó kifizetéséhez. A támogatás a települési önkormányzatot az általa fenntartott óvodaintézmény(ek)ben foglalkoztatott, a 2012/2013. nevelési évben a közoktatásról szóló 1993 . évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Közokt . tv.), a 2013/2014 . nevelési évben a nemzeti köznevelésr ől szóló 2011 . évi CXC . törvény (a továbbiakban : Köznev . tv.) nevelés szervezési paraméterei szerint számítot t pedagóguslétszám után illeti meg . Egy óvodaintézménynek kell tekinteni az anyaóvodát é s tagintézményeit, telephelyeit együttesen akkor is, ha az utóbbiak a fenntartótól eltér ő településen vannak .A támogatás összegét a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992 . évi XXXIII . törvény (a továbbiakban: Kjt.), a Köznev. tv., valamint a Kjt. végrehajtásá[ról]t a köz[oktatási]nevelés i intézményekben szabályozó [tárgyú 138/1992. (X. 8.) K]korm[ .]ány[ ]rendelet [(a továbbiakban: 138/1992. (X. 8.) kormányrendelet)], továbbá egyéb, a kereseteket meghatározó jogszabályo k szerinti kötelez ő kereset elemeinek kötelező szintű mértéke alapján kell [meghatározni]számítani . A támogatás számítása a következ ő :
- 103 a) Az óvodai nevelésben részesülő gyermekek számának meghatározása (beleértve a sajátos nevelési igény ű gyermekeket is) a 2012/2013 . és 2013/2014 . nevelési évek közoktatási statisztikai tényleges nyit ó létszám adatai alapján, továbbá — akik 2013 . december 31-éig, vagy — a Köznev . tv. 8. § (1) bekezdésében foglalt feltételek megléte esetén — a felvételüktől számított hat hónapon belül a harmadik életévüket betöltik és a 2013/2014 . nevelési évben legkésőbb december 31-éig első alkalommal veszik igénybe az óvodai nevelést, valamint akik negyedik, illetve ötödik életévüket betöltik és a 2013/2014 . nevelési évben legkésőbb december 31-éig az óvodai nevelést első alkalommal veszik igénybe . Nem igényelhető a 2013/2014 . nevelési évre támogatás azon gyermekek után, akik a hetedi k életévüket 2013 . augusztus 31-éig betöltik . A gyermekek létszáma meghatározásának részletes eljárásrendjét a Kiegészítő szabályok 2. pontja rögzíti . Az első nevelési évet kezdő óvodások között két gyermekként itt kell figyelembe venni azokat a bölcsődés-korú, második életévüket 2013 . december 31-éig betöltő gyermekeket is, akiknek a gondozását a Köznev . tv. 20. § (10) bekezdése szerint egységes óvoda-bölcs őde intézmény keretei között a nevelési-oktatási intézmények m űködéséről szóló [11/1994 . (VI. 8.) MKM] rendeletben [(a továbbiakban : 11/1994 . (VI. 8.) MKM rendelet) 391M. §-ában ] meghatározott feltételek szerint biztosítják, és a gyermek 2013 . szeptember He és december 31 e között igénybe veszi az ellátást . 2013 . szeptember 1-jét ől egy gyermekként lehet figyelemb e venni azt a 2012/2013 . nevelési évben bölcső dés-korúnak minősülő és az egységes óvodabölcsődei ellátást igénybevevő gyermeket, aki 2013 . december 31-éig betölti harmadik életévét . b) Óvodapedagógusok, és óvodapedagógusok nevel ő munkáját közvetlenül segítők számított keresetének meghatározása A Magyar Államkincstár (a továbbiakban : Kincstár) havonta a Központosított Illetményszámfejtési Rendszer keretében megállapítja [feladatellátó helyenként] a település i önkormányzati fenntartónál óvodapedagógus munkakörben alkalmazottak, és a z óvodapedagógusok nevel ő munkáját közvetlenül segítők egész hónapra teljes munkaidő [s]re átszámított, egész számra felfelé kerekített [valós] tényleges létszámát (a továbbiakban : Pv), és [valós] tényleges keresetét, valamint az ehhez kapcsolódó, 27% mértékkel számított szociáli s hozzájárulási adót. Majd meghatározza a Pv-hez kapcsolódó, a Kjt ., valamint a [13811992. (X. 8 .)]Kjt. végrehajtását a köznevelési intézményekben szabályozó kormányrendelet, továbbá egyéb, a kereseteket meghatározó jogszabályok szerinti kötelező illetményelemek kötelező szintjén a számított keresetét és az ehhez kapcsolódó, 27% mértékkel számított szociális hozzájárulási adót (a továbbiakban: Ksz). [A központosított illetményszámfejtést nem igényl ő fenntartó az érintett munkavállaló k létszámáról és valós keresetéről illetményelemenként havonta szolgáltat adatot a kincstá r részére .] c) A számított óvodapedagógus, és az óvodapedagógus nevelő munkáját közvetlenül segítői létszám meghatározás a Psz=(L/Cs)xFeh+
±S,.
[A]ahol : Psz = adott nevelési évekre számított — az adott nevelési év [minden hónapjában] Kiegészítő szabályok 2 . pontja szerinti hónapjaibanviszonyítási alapul szolgáló — óvodapedagógusok és
- 104 óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segít ők együttes létszáma, egész számra felfel é kerekítve , L = adott nevelési évekre szervezett csoport(ok)ban az összes gyermeklétszám[a] , Cs = az egységes óvodai-bölcs ő dei, az óvodai nevelési évekre a Kiegészít ő szabályok 3 . pontja szerintmeghatározott csoport átlaglétszám , [S = óvodapedagógusok nevel ő munkáját közvetlenül segítők száma, a Közokt. tv. és a Köznev. tv. vonatkozó mellékletei szerint,] Feh = foglalkozási együttható (két tizedesre kerekítve), aza z a Közokt. tv.-ben, illetve a Köznev . tv.-ben az átlagos csoportlétszámra meghatározot t heti óvodai (egységes óvodai-bölcs ő dei gondozási), nevelési foglalkoztatási időkeret (órában), és a Közokt. tv.-ben, illetve a Köznev . tv.-ben meghatározott pedagógus heti kötelez ő óraszám, illetve kötött munkaidő hányadosa (az egységes óvoda-bölcsőde esetében is az óvoda-pedagógusok kötelez ő heti óraszáma, illetve kötött munkaideje alapozza meg a számítást)[.], V = vezetői órakedvezmény S = óvodapedagógusok nevel ő munkáját közvetlenül segít ők száma, a Közokt . tv. 1 . számú melléklet Első része, illetve a Köznev. tv. 2 . melléklete szerint . [A fenti számítás nevelési évenként végzend ő el, 8/12-ed súllyal a Közokt . tv., és 4/12-ed súllyal a Köznev. tv. nevelés szervezés paraméterei szerint a Kiegészít ő szabályok 2. pontjában foglaltak alapján .] d) A támogatás havi összeg[étJe (a továbbiakban : T) ja Kincstár) az alábbiak szerint kerül meghatározásra[za meg]: [— ha Psz < Pv, akkor ]T = Ksz * Psz/Pv (ahol a Psz/Pv hányadost két tizedesre kerekítve kell figyelembe venni ) [— ha Psz > Pv, akkor T = Ksz] 2. Óvodam űködtetési támogatás ELŐIRÁNYZAT:
17 000,0 millió forint
FAJLAGOS ÖSSZEG :
54 000 forint/fő/év
A kötött felhasználású támogatás megilleti a települési önkormányzatot az általa fenntartott óvodában nevelt — a 2012/2013 . nevelési évi, nyitó (október 1-jei) tényleges közoktatási statisztikai , és a 2013/2014 . nevelési évi, nyitó íoktóber 1-jei) becsült közoktatási statisztikai — ténylege s gyermeklétszám után, a nem a közvetlen szakmai feladatellátásban dolgozók béréhez, az óvodai nevelést biztosító, jogszabályban foglalt eszközök és felszerelések beszerzéséhez, valamint a feladatellátásra szolgáló épület és annak infrastruktúrája folyamatos m űködtetéséhez szüksége s kiadásokhoz [kapcsolódik] . 3. Ingyenes és kedvezményes gvermek[Óvodai, iskolai ]étkeztetés támogatása ELŐIRÁNYZAT:
[29 509,9] 29 764,4 millió forint
FAJLAGOS ÖSSZEG :
68 000 forint/fő/év
a) Bölcs ődében és a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermeke k étkeztetésének támogatása
- 105 A kötött felhasználású támogatás a gyermekek védelmér ől és a gyámügyi igazgatásról szól ó 1997 .évi XXXI . törvény (a továbbiakban : Gyvt.) alapján szervezett, a települési önkormányza t által fenntartott (napos és/vagy hetes) bölcs ődében ellátott azon gyermekek után vehető igénybe., akik a Gyvt. 151 . § (5) bekezdés al pontia alapfán ingyenes bölcsődei étkeztetésben részesülnek. E támogatást igényelheti a települési önkormányzat az általa fenntartott fogyatékos személye k nappali intézményében elhelyezett gyermekek után, akik számára a_fenntartó a Gyvt . 151 .§ (5) bekezdése alapján 50%-os normatív étkezési térítési díj-kedvezményt, vagy ingyene s étkeztetést biztosít. Az ellátottak számának — a fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermeke k ellátása kivételével — meghatározása : tervezéskor az ellátottak éves becsült számána k figyelembevételével meghatározott gondozási napok száma osztva 251-gyel, elszámolásnála havi jelentőlapok szerinti, naponta ténylegesen ellátásban részesülő gyermekek száma alapján összesített éves gondozási napok száma osztva 251-gyel . Fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek ellátása esetén a z ellátottak számának meghatározása : tervezéskor az ellátottak éves becsült száma, elszámolásnál a nappali ellátásban részesül ők látogatási és eseménynaplója alapján naponta összesítet t ellátottak száma — a heti 6, illetve heti 7napos nyitva tartással m űködő intézmények a 6, illetve 7nap alapul vételével — osztva 251-gyel . Nem vehetők figyelembe a kizárólag étkezésbe n részesül ők. A támogatás igénylése során a Kiegészítő szabályok 5-12 . pontjaiban foglaltakat kel l alkalmazni . b) Óvodai, iskolai étkeztetés támogatás a
A feladathoz kötött támogatás megilleti a települési önkormányzatot a közigazgatási területé n lévő óvodában, nappali rendszerű közoktatásban, továbbá a kollégiumi ellátásban részt vevő — 2012/2013 . tanévi nyitó, illetve a 2013/2014 . tanévi nyitó köznevelési statisztikai létszáma alapján figyelembe vehető — [azon gyermekek, tanulók után, akik számára a gyermekek védelmér ől és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997 . évi XXXI. törvény (a továbbiakban : Gyvt.) 151. § (5) bekezdése alapján 50%-os normatív étkezési térítési díj-kedvezmén y biztosított, illetve azok után a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül ő óvodások, 1-8. évfolyamos általános iskolai tanulók után, akik számára ingyene s étkeztetést biztosítanak.] a Gyvt . 151 . § (5) bekezdése szerint rendszeres gyermekvédelm i kedvezményben részesülő óvodások, 1-8 . évfolyamos általános iskolai tanulók után, aki k számára ingyenes étkeztetést biztosítanak, továbbá akik számára 50%-os normatív étkezés i térítési díj-kedvezmény biztosított . Az e körbe tartozó gyermek, tanuló után csak egy jogcímen jár a támogatás . Ugyanazon gyermek, tanuló csak egy intézménynél vehet ő figyelembe . III. A [települési önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladataina k támogatása]TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK SZOCIÁLIS ÉSGYERMEKJÓLÉTI FELADATAINAK TÁMOGATÁS A 1 . [Létalapként nyújtott szociális ellátások támogatása] Egyes jövedelempótló támogatáso k kiegészítése ELŐIRÁNYZAT :
117 760,3
millió forint
A támogatá s a) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993 . évi III. törvény (a továbbiakban : Szoctv.) 37 . § (1) bekezdés a)-d) pontjaiban szabályozott rendszeres szociális segélyre, a Szoctv .
- 106 38. § (2) és (5) bekezdése alapján járó lakásfenntartási támogatásra kifizetett összegek, a Szoctv . 55/A. § alapján adósságcsökkentési támogatásra, valamint az Szoctv. 55/A. § (3) bekezdés e szerinti előrefizetős gáz- vagy áramfogyasztást mérő készülék felszerelési költségei 90%-ának, b) a Szoctv. 35 . § (1) bekezdése alapján folyósított foglalkoztatást helyettesít ő támogatásr a kifizetett összegek 80%-ának , c) a 2012 . december 31-én hatályos Szoctv . 328. §-a alapján 2012 . december hónapra járó, 2013. januárban fizetendő időskorúak járadéka 90%-ának, d) a 2012 . december 31-én hatályos Szoctv . 41 . § (1) bekezdésében és a 43/A . § (1) bekezdése alapján 2012 . december hónapra járó, 2013 . januárban fizetendő ápolási díj 75%-ának , e) a „Sikeres Magyarországért Panel Plusz” Hitelprogram keretében lakásszövetkezet, illetv e társasház által felvett kölcsönhöz kapcsolódó támogatás nyújtásáról szól ó 156/2005 . (VIII . 15 .) Korm . rendelet alapján kamattámogatásra jogosultak számára kifizetett összeg, f) A Gyvt. 20/C . §-a szerinti óvodáztatási támogatás 100%-ának központi költségvetésb ől való igénylésére szolgál . A hajléktalan személyek részére kifizetett rendszeres szociális segély és foglalkoztatást helyettesít ő támogatás, valamint a kamattámogatásban részesül ők esetében a támogatás igénybevétele a kifizetett ellátások 100%-a alapján történik . Az előirányzatból támogatás igényelhet ő az 1945 és 1963 között törvénysértő módon elítéltek, az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggésben elítéltek, valamint a korább i nyugdíjcsökkentés megszüntetésér ől, továbbá az egyes személyes szabadságot korlátoz ó intézkedések hatálya alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzeténe k rendezéséről szóló 93/1990. (XI. 21 .) Korm. rendelet alapján a személyes szabadság korlátozás a miatti kárpótlás címén kifizetett összegek 100%-ára . Az előirányzatból a Tokaj-hegyalján 2005 . év május 4-én lehullott nagy mennyiség ű csapadék miatt keletkezett károk enyhítéséről, valamint a Mátra északi térségében 2005 . év április 18-a és 20- a között lehullott nagy mennyiség ű csapadék miatt keletkezett károk enyhítéséről szóló 88/2005 . (V. 5.) Korm . rendelet módosításáról szóló 93/2005 . (V. 21 .) Korm. rendelet alapján, a Tokaj-hegyalján 2005 . év május 4-én, valamint a Mátra északi térségében 2005 . év április 18-a é s 20-a között lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt keletkezett károk enyhítéséről szóló 1050/2005 . (V. 21 .) Korm . határozatban megjelölt települések a rendkívüli időjárás miatti lakossági károk enyhítésére felvett – és a magánszemélyek számára kamatmentes visszatérítend ő támogatásként nyújtott – hitel kamatterhének 100%-át visszaigényelhetik . 2. Hozzájárulás a pénzbeli szociális ellátásokho z ELŐIRÁNYZAT :
39 088,1 millió forint
Az el őirányzat az 1 . pont szerinti [létalapként nyújtott] ellátások önrészéhez, az önkormányzati helyi hatáskörű segélyezéshez [- és krízissegélyezéshez], a közfoglalkoztatáshoz biztosítandó önrészhez, valamint az állampolgárok lakáshoz jutásának települési önkormányzatok általi támogatásához járul hozzá. A hozzájárulás – –
80%-a a 2012 . január, április és június hónapokban az 1 . a) és b) alpontokban szereplő segélyekhez biztosított önrész arányában , 20%-a a lakosságszám arányába n
illeti meg a települési önkormányzatokat, azzal, hogy az egy lakosra jutó fajlagos összeg nem lehet kevesebb 1 000 forintnál, és nem haladhatja meg a 25 000 forintot.
- 107 3 . Egyes [S]szociális és gyermekjóléti [alapellátások] feladatok támogatás a ELŐIRÁNYZAT:
[63 877,4] 48 329,9 millió forint
[Az el őirányzat a Szoctv . és a Gyvt. alapján összeállított komplex szolgáltatási csoma g támogatását szolgálja.] a) Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladata i A támogatás a települési önkormányzatoknak a Szoctv .-ben, valamint a Gyvt.-ben meghatározott szociális és avermekjóléti alapellátási kötelezettségei körébe tartozó szolgáltatások és intézményeik működési kiadásaihoz kapcsolódik. Ezek a feladatok különösen : a Szoctv . 64. §-ában meghatározott családsegítés , a Gyvt. 39. §-ában meghatározott gyermekjóléti szolgáltatás, a 40 . §-ában meghatározott gyermekióléti szolgálat, a 44 . §-ában meghatározott házi gyermekfelügyelet, valamint a 44/A. §-ában nevesített alternatív napközbeni ellátás , működtetése a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályok szerint . aa) FAJLAGOS ÖSSZEG :
250 forint/fő
A támogatás a 2 000 főnél kisebb lakosságszámú települési önkormányzatot illeti meg a település lakosságszáma szerint, szolgáltatásonként . A 2 000 főnél kisebb lakosságszámú, családsegítést és gyermekjóléti szolgáltatást m űködési engedéllyel végz ő települési önkormányzatot az ab) alpont szerinti támogatás illeti meg . Ha az önkormányzat csak az egyik szolgáltatást működteti, akkor e szolgáltatásho z kapcsolódóan az ab) alpont szerinti támogatás 50%-a, valamint az e jogcím ű támogatás jár . Mindkét szolgáltatást m űködtető 2 000 főnél kisebb lakosságszámú önkormányzat a z ab) alpont szerinti támogatás mellett nem jogosult az e jogcím ű támogatásra. ab) A támogatásra az a családsegítést és/vagy gyermekjóléti szolgáltatást m űködtető települési önkormányzat jogosult, amelynek lakosságszáma nem haladja meg a 70 000 f őt.A támogatás (T) a települési önkormányzatot lakosságszáma (L) alapján illeti meg a következ ő képlet szerint : T = (L/5 000) x 3 950 000 forint ac) A támogatásra a családsegítést és/vagy gyermekjóléti szolgáltatást m űködtető, 70 001— 110 000 fő lakosságszámú települési önkormányzat jogosult . A támogatás (T) a település i önkormányzatot lakosságszáma (L) alapján illeti meg a következ ő képlet szerint: T = (L/7 000) x 3 950 000 forint ad) A támogatásra a családsegítést és/vagy gyermekjóléti szolgáltatást m űködtető , 110 000 főnél nagyobb lakosságszámú települési önkormányzat jogosult . A támogatás (T)a települési önkormányzatot lakosságszáma (L) alapján illeti meg a következ ő képlet szerint : T = (L/8 000) x 3 950 000 forint ae) FAJLAGOS ÖSSZEG :
300 forint/fő
A támogatás az aa)-ad) alpontok szerinti támogatások kiegészítéseként igényelhet ő a családsegítés, gyermekjóléti szolgáltatás — a Kiegészítő szabályoknak megfelel ő — társult formában történő ellátása esetén, szolgáltatásonként, a feladat ellátásában részt vev ő települések lakosságszáma alapján .
- 108 Ha az önkormányzat az abj-ad) alpontok szerinti támogatások esetén csak az egyik szolgáltatás t működteti, akkor e szolgáltatáshoz kapcsolódóan az adott támogatás 50%-a jár .. b) Gyermekjóléti központ FAJLAGOS ÖSSZEG :
2 099 400 forint/központ
A támogatás a Gyvt. 40. § (1)-(3) bekezdésében meghatározott gyermekjóléti szolgáltatásokat biztosító gyermekjóléti központok működési kiadásaihoz kapcsolódik . A támogatás a gyermekjóléti központot m űködtető legalább 40 000 fő lakosságszámú települési önkormányzatot és megyei jogú város önkormányzatát a fenntartott központok száma szerin t illeti meg_ c) Szociális étkeztetés FAJLAGOS ÖSSZEG: 55 360forint/fő A támogatás a települési önkormányzatoknak a Szoctv . 62. §-a alapján és a külön jogszabályba n foglalt szakmai szabályoknak megfelelően nyújtott szociális étkeztetés feladataihoz kapcsolódik . A támogatás a települési önkormányzatot a szociális étkeztetésben ellátottak száma szerint illet i meg. Ezen a jogcímen igényelhet ő támogatás a népkonyhai étkeztetésben részesülők után is. A támogatás nem vehet ő igénybe a II. 3 . pont szerinti jogcímeken étkeztetésben részesül ők után . Az ellátottak számának meghatározása : tervezéskor az ellátottak éves becsült száma., elszámoláskor az étkeztetésben részesülők étkeztetésre vonatkozó igénybevételi naplója alapjá n naponta összesített ellátottak száma osztva 251-gyel . Egy ellátott naponta csak egyszeresen vehető figyelembe . Amennyiben a szociális étkeztetés feladatának ellátásáról – a Kiegészítő szabályoknak megfelelő – társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összes 110%-a igényelhet ő. d) Házi segítségnyújtás FAJLAGOS ÖSSZEG : 125000 forint/fő A támogatásra az a települési önkormányzat jogosult, amely a házi segítségnyújtást a Szoctv . 63 . §-a alapján és a külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelelően működteti. A támogatás a települési önkormányzatot a házi segítségnyújtás keretében ellátott személyek száma szerint illeti meg . A támogatás legfeljebb egymást követ ő 60 napig igényelhető arra az ellátotti létszámra is, amely a külön jogszabályban foglalt szociális gondozói létszámr a meghatározott maximális ellátotti számot meghaladja. Az ellátottak számának meghatározása: tervezéskor az ellátottak éves becsült száma , elszámoláskor a házi segítségnyújtásban részesülő k gondozási naplója alapján naponta összesített ellátottak száma osztva 251-gyel. Egy ellátott naponta csak egyszer vehet ő figyelembe . Amennyiben a házi segítségnyújtás feladatának ellátásáról – a Kiegészít ő szabályoknak megfelelő – társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 130%-a igényelhet ő. e) Falugondnoki vagy tanyagondnoki szolgáltatá s FAJLAGOS ÖSSZEG :
1 996 550 forint/szolgálat
A támogatásra az a települési önkormányzat jogosult, amely a falugondnoki vagy a tanyagondnoki szolgáltatást a Szoctv . 60 . §-a és a külön jogszabályban foglalt szakma i szabályoknak megfelel ő en tartja fenn.
- 109 A támogatás a települési önkormányzatot az ellátást biztosító szolgálat száma alapfán illeti me g: í) Időskorúak nappali intézményi ellátása
FAJLAGOS ÖSSZEG :
115 000 forint/fő
A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv. 65/F. §-a alapján és külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelel ően időskorúak nappali ellátását biztosító intézményt tartanak fenn . A támogatás az önkormányzatokat az ellátottak száma szerint illeti meg . Azon ellátott után, akire vonatkozóan a külön jogszabályban meghatározott intézményen belül i foglalkoztatási támogatást folyósítanak, a fenntartó az adott napra csak a támogatás 40%-át igényelheti. Az ellátottak számának meghatározása : tervezéskor az ellátottak éves becsült száma , elszámolásnál a nappali ellátásban részesül ők látogatási és eseménynaplója alapján napont a összesített ellátottak száma – a heti 6, illetve heti 7 napon nyújtott szolgáltatásoknál a 6, illetv e 7 nap alapul vételével – osztva 251-gyel . Nem vehetők figyelembe a kizárólag étkeztetésbe n részesül ők. Amennyiben az időskorúak nappali intézményi ellátásáról – a Kiegészítő szabályoknak megfelelő – társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 150%-a igényelhet ő. g) Fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátás a FAJLAGOS ÖSSZEG :
570 000 forint/fő
A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv.-ben szabályozott módon és külön jogszabályban meghatározott szakmai szabályok szerint fogyatékosok nappali ellátását, illetve demens ellátást biztosító intézményt tartanak fenn .A demens személyek nappali intézményében a támogatás igénybevételének feltétele, hogy a z ellátásban részesülő személy rendelkezzen az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakért ői Intézet, vagy a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum , vagy pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos demencia kórképet megállapító szakvéleményével . A támogatás az önkormányzatokat az ellátottak száma szerint illeti meg . Azon ellátott után , akikre vonatkozóan a külön jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatás i támogatást folyósítanak, a fenntartó az adott napra csak e támogatás 40%-át igényelheti . Az ellátottak számának meghatározása : tervezéskor az ellátottak éves becsült száma, elszámolásná l a nappali ellátásban részesülők látogatási és eseménynaplója alapján naponta összesített ellátottak száma – a heti 6, illetve heti 7 napos nyitva tartással m űködő intézmények a 6, illetve 7 nap alapul vételével – osztva 251-gyel . Nem vehetők figyelembe a kizárólag étkezésben részesül ők. Amennyiben a fogyatékos és demens személyek nappali intézményi ellátásáról – a Kiegészít ő szabályoknak megfelel ő – társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 110%- a igényelhető. h) Pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása FAJLAGOS ÖSSZEG :
330 000 forint/fő
A támo atást azok a tele ülési önkormán zatok vehetik i én be amel ek a Szoctv . 65/F . alapján és külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelelően pszichiátriai és szenvedélybetegek számára nappali ellátást biztosító intézményt tartanak fenn .
-110 A támogatás az önkormányzatokat az ellátottak száma szerint illeti meg . Azon ellátott után , akikre vonatkozóan a külön jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatás i támogatást folyósítanak, a fenntartó az adott napra csak e támogatás 40%-át igényelheti . Az ellátottak számának meghatározása : tervezéskor az ellátottak éves becsült száma , elszámolásnál az ellátásban részesül ő k látogatási és eseménynaplója alapján naponta összesített , a Szoctv. szerint az intézménnyel megállapodást kötött ellátottak száma — a heti 6, illetve het i 7 napos nyitva tartással működő intézmények a 6, illetve 7 nap alapul vételével — osztva 251 gyel . Nem vehetők figyelembe — a nappali melegedőt igénybe vevők kivételével — a kizáróla g étkezésben részesül ők és a 30 napnál folyamatosan hosszabb ideig távolmaradók . Amennyiben a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátásáról — a Kiegészít ő szabályoknak megfelel ő — társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 120%- a igényelhető. i) Hajléktalanok nappali intézményi ellátás a FAJLAGOS ÖSSZEG:
206 100 forint/fő
A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv . 65/F . §-a alapján és külön jogszabályban foglalt szakmai szabályoknak megfelel ően hajléktalanok számára nappali ellátást biztosító intézményt tartanak fenn . A támogatás az önkormányzatokat az ellátottak száma szerint illeti meg . Azon ellátott után, akikre vonatkozóan a külön jogszabályban meghatározott intézményen belüli foglalkoztatás i támogatást folyósítanak, a fenntartó az adott napra csak e támogatás 40%-át igényelheti . Az ellátottak számának meghatározása : tervezéskor az ellátottak éves becsült száma, elszámolásnál a napi átlagos létszám, vagyis a (külön jogszabályban meghatározot t eseménynapló alapfán összesítettZéves létszám elosztva 251-gyel . A napi átlagos létszám nem haladhatja meg a működési engedélyben szerepl ő férőhelyszám 150%-át . Amennyiben a hajléktalanok nappali intézményi ellátásáról — a Kiegészít ő szabályoknak megfelelő — társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 120%-a igényelhet ő. j) Gyermekek napközbení ellátás a ja) Bölcsődei ellátás FAJLAGOS ÖSSZEG :
494 100 forint/fő
A támogatás a Gyvt. alapján szervezett, a települési önkormányzat által fenntartott (napo s és/vagy hetes) bölcsődében ellátott beíratottgyermekek után vehet ő igénybe_ Ha az önkormányzat egy szervezeti egység keretében napos és hetes bölcs ődét is üzemeltet, akkor az ellátásban részesülő gyermeket csak egy intézménytípusnál lehet számításba venni . Az ellátottak számának meghatározása : tervezéskor az ellátottak éves becsült számának figyelembevételével meghatározott gondozási napok száma osztva 251-gyel, elszámolásko r a bölcsődék havi jelentőlapja szerinti, naponta ténylegesen ellátásban részesül ő gyermeke k száma alapján összesített éves gondozási napok száma osztva 251-gyel . jb) Családi napközi ellátás és -gyermekfelügyele t FAJLAGOS ÖSSZEG :
268 200 forint/fő
A támogatás a Gyvt. 43. §-a alapján szervezett, a települési önkormányzat által fenntartot t családi napköziben ellátott beíratott gyermekek után vehet ő igénybe legfeljebb 14 éves korig._ Ez a támogatás igényelhető a Gyvt. 43/A. §-a alapján szervezett, a települési önkormányzat által
-111 fenntartott családi gyermekfelügyelet keretében ellátott, a Gyvt .-ben meghatározott életkorú gyermekek után is . A támogatás 50%-át veheti igénybe a fenntartó, ha a napi nyitvatartási id ő összességében nem éri el a heti 20 órát. A támogatás tartalmazza a gyermekek napközbeni ellátása keretében nyújtott étkeztetés térítés i díjának normatív alapon történ ő mérsékléséhez kapcsolódó támogatást is . Az ellátottak számának meghatározása : tervezéskor az ellátottak éves becsült számána k figyelembevételével meghatározott gondozási napok száma osztva 251-gyel, elszámolásnál a havi jelentőlapok szerinti, naponta ténylegesen ellátásban részesül ő gyermekek száma alapján összesített éves gondozási napok száma osztva 251-gyel . jc)Társult feladatellátás kiegészítő támogatása FAJLAGOS ÖSSZEG :
600 forint/fő
A támogatás a ja) és jb) alpontok szerinti támogatás kiegészítéseként igényelhet ő a bölcs ő de i ellátás és/vagy családi napközi ellátás és -gyermekfelügyelet – Kiegészít ő szabályoknak megfelelő – társult formában történő ellátása esetén . A támogatás a feladat ellátásában részt vevő települések 0-17 éves korcsoportba tartozó lakosainak száma alapján igényelhet ő. Egy település 0-17 korcsoportba tartozó lakosai csak egyszer vehetők figyelembe . k) Hajléktalanok átmeneti intézménye i FAJLAGOS ÖSSZEG :
468 350 forint/férőhely
A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Szoctv .-ben szabályozott módon átmeneti szállást éséjjelimenedékhelyet tartanak fenn hajléktalano k részére . A támogatás a települési önkormányzatot a hajléktalanok átmeneti szállásán a ténylegesen betöltött, éjjeli menedékhelyén a működő férőhelyek száma, továbbáa hajléktalanok kórházi ellátás el őtti és utánigondozását szolgáló olyan férőhelyek alapján illeti meg, amelyeket az OEP is finanszíroz . A támogatásból forrás biztosítható a hajléktalanokat ellátó átmeneti intézményb ől kikerülő hajléktalan személy egyéb lakhatása megoldásának segítéséhez . A férőhelyek számának meghatározása: tervezéskor a gondozási napokon rendelkezésre áll ó férőhelyek éves becsült összege osztva 365-tel, elszámolásnál az átmeneti szállás esetébena gondozási napokon ténylegesen betöltött férőhelyek, étieli menedékhely esetébena rendelkezésre álló férőhelyek éves összege osztva 365-tel . Amennyiben a hajléktalanok átmeneti intézményi ellátásáról – a Kiegészít ő szabályoknak megfelelő – társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 110%-a igényelhet ő. l) Gyermekek átmeneti intézménye i FAJLAGOS ÖSSZEG :
635 650 forint/fő
A támogatást azok a települési önkormányzatok vehetik igénybe, amelyek a Gyvt .-ben szabályozott módon gyermekek és családok átmeneti gondozását biztosító intézményt tartana k fenn, és/vagy az átmeneti gondozás biztosítására helyettes szül ői jogviszonyt létrehozó írásbel i megállapodást kötöttek, és a helyettes szül ői tevékenység folytatására működési engedély t kaptak, illetve a nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és a helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseir ől szóló 261/2002 . (XII. 18.) Korm . rendelet szerinti önálló helyettes szül ői ellátást biztosítanak írásbeli megállapodás alapján.
- 112 Átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények: a hetes jelleggel, meghatározott id őszakhoz kötődően folyamatosan működő, valamint határozott id őtartamra elhelyezést biztosító intézmények : gyermekek, családok átmeneti otthona, helyettes szül ő. A támogatásból forrás biztosítható a családok átmeneti otthonából év közben kikerül ők otthontalanságának megszüntetéséhez . Az ellátottak számának meghatározása : tervezéskor az intézményben ellátottak éves becsül t gondozási napjainak száma osztva 365-tel, elszámolásnál az ellátottak gondozási napokr a vonatkozó nyilvántartása szerint összesített éves gondozási napok száma osztva 365-tel . Amennyiben a gyermekek átmeneti intézményi ellátásáról – a Kiegészít ő szabályoknak megfelelő – társulás gondoskodik, úgy az ellátottak után a fajlagos összeg 120%-a igényelhető. 4 . A települési önkormányzatok által az idős és hajléktalan személyek részére nyújtott szociáli s szakosított[szak]ellátási feladatok [feladatainak] támogatása [ELŐIRÁNYZAT :
20 930,1 millió forint]
A[z előirányzat a] települési önkormányzatokat támogatás illeti meg a feladatkörükbe tartozó – a Szoctv. szabályainak megfelel ően működtetett – időskorúakátmeneti és tartós, valaminta hajléktalanok tartós bentlakást nyújtó intézményeik fenntartásához . a) A kötelezően foglalkoztatott szakmai dolgozók bértámogatás a ELŐIRÁNYZAT:
16 800,0 millió forint
A köz • onti költsé vetés feladathoz kötött támo atást biztosít az időskorúak átmeneti és tartó s valamint hajléktalan személyek tartós bentlakást nyújtó szociális intézményeit fenntart ó települési önkormányzatok részére, az általuk foglalkoztatott intézményvezet ő, és a segítő – ápoló, gondozó, szociális mentálhigiénés – munkatársak béréhez, valamint az ehhez kapcsolódó , 27% mértékkel számított szociális hozzájárulási adó kifizetéséhez . A támogatás a települési önkormányzatot a Kiegészítő szabályok 5 . pontja szerint számított foglalkoztatotti létszám után illeti meg . A támogatás összegét a Kjt., valamint a Kjt . szociális ágazatban történő végrehajtását szabályozó kormányrendelet, továbbá egyéb, a kereseteket meghatározó jogszabályok szerinti kötelez ő kereset elemeinek kötelez ő szintű mértéke alapján kell számítani . A támogatás számítása a következ ő: aa) Az időskorúak átmeneti és tartós, valamint a hajléktalanok tartós bentlakást nyújtó szociális intézményeiben ellátottak számának meghatározás a A települési önkormányzatok az Ávr . szerinti igénylés keretében adatot szolgáltatnaka Kiegészítő szabályok 15 . pontja szerint az intézmények ellátotti létszámáról, amely ne m lehet több a működési engedélyben szerepl ő létszám 100 %-nál. ab) Az intézményvezető, és a segítő munkatárs számított keresetének meghatározása A Kincstár havonta a Központosított Illetmény-számfejtési Rendszer keretében megállapítj a a települési önkormányzati fenntartónál az intézményvezet ő, és a segítő munkatársak egés z hónapra teljes munkaid őre átszámított, egész számra felfelé kerekített tényleges létszámát ( a továbbiakban: Gv), és tényleges keresetét, valamint az ehhez kapcsolódó, 27% mértékke l számított szociális hozzájárulásí adót . Majd meghatározza a Gv-hez kapcsolódó, a Kjt . , valamint a Kjt. szociális ágazatban történő végrehajtását szabályozó kormányrendelet , továbbá egyéb, a kereseteket meghatározó jogszabályok szerinti kötelez ő illetményelemek kötelező szintjén a számított keresetét és az ehhez kapcsolódó, 27% mértékkel számítot t szociális hozzájárulásí adót (a továbbiakban : Fsz) .
-113 ac) A számított intézményvezetői és a segítői munkatárs létszám meghatározása Gsz = L/5 + I v ahol: Gsz = adott évre számított — az adott év minden hónapjában viszonyítási alapul szolgáló_ intézményvezető és a segítő munkatársak együttes létszáma, egész számra felfelé kerekítve , L = adott évre elismert összes ellátotti létszám , Iv = a kötelez ően foglalkoztatott intézményvezető száma a Kiegészít ő szabályok 14. pontj a szerint. ad) A támogatás havi összege (a továbbiakban : T) az alábbiak szerint kerü l meghatározásra : T = Fsz x Gsz/Gv ahol: a Gsz/Gv hányadost két tizedesre kerekítve kell figyelembe venni . b) Intézmény-üzemeltetési támogatá s ELŐIRÁNYZAT :
4 130,1 millió forint
A köz onti költse vetés kötött felhasználású támo atást biztosít a tele ülés i önkormányzatoknak az általuk fenntartott időskorúak átmeneti és tartós, valamint hajléktalanok tartós bentlakást nyújtó intézményeiben a nem a közvetlen szakmai feladatellátásban dolgozó k béréhez, szakmai dologi kiadásokhoz, valamint a feladatellátásra szolgáló épület és anna k infrastruktúrája folyamatos működtetéséhez szükséges kiadásokhoz, az intézményi térítési bevételek figyelembe vételével . A támogatás összege (a továbbiakban: T) — ellenőrzött helyi önkormányzati adatszolgáltatás alapján — legfeljebb az alábbiak szerint meghatározott mérték lehet : T= Ösz—Szt— B ahol: Ösz = éves összes várható szolgáltatási önköltség , Szt = személyi térítési díjakból származó bevétel várható éves összege, B = éves összes szolgáltatási önköltségb ől a kötelező szakmai dolgozók várható éves személy i juttatása és az ehhez tartozó, 27% mértékkel számított szociális hozzájárulási adó . Az intézmény-üzemeltetési támogatás megállapításához szükséges adatszolgáltatás rendjét a Kiegészítő szabályok 15 . pontja, tartalmát az államháztartásért felel ős miniszter által —a szociális ügyekért felelős miniszterrel és a helyi önkormányzatokért felelő s miniszterrel közösen — kiadott tájékoztató rögzíti. Az intézmény-üzemeltetési támogatás összegér ől — az önkormányzati adatszolgáltatás alapján— a szociális ügyekért felelős miniszter, az államháztartásért felelős miniszter és a helyi önkormányzatokért felel ő s miniszter döntenek . A III. pont szerinti támogatások kizárólag a támogatás céljaként meghatározott feladatokr a használhatók fel, [azzal,] a következők mellett : [hogy] a települési önkormányzat a 2 . pont szerinti támogatást részben a 3 . és 4. pontok szerinti ellátások finanszírozására is felhasználhatja, a 3 . a)-1)alpontok között, valamint a 3 . és 4. pontok szerinti feladatok között átcsoportosíthat.
- 114 IV. A [települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása]TELEPÜLÉS I ÖNKORMÁNYZATOK KULTURÁLIS FELADATAINAK TÁMOGATÁS A 1 . Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatás a ELŐIRÁNYZAT :
17 613,7 millió forint
Az el őirányzat a települési önkormányzatot illeti meg a muzeális intézményekre, a nyilváno s könyvtári ellátás biztosítására szolgáló feladatainak ellátására, valamint a közművelődés támogatására . a) Megyei hatókör ű városi múzeumok feladatainak támogatás a ELŐIRÁNYZAT :
2 400,0 millió forint
A támogatás a megyeszékhely megyei jogú városok önkormányzatát és Szentendre Város Önkormányzatát illeti meg a megyei hatókörű városi múzeumok fenntartására az alábbia k szerint: millió forint Fenntartó önkormányzat Békéscsaba Debrecen Eger Győr Kaposvár Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Salgótarján Szeged Székesfehérvár Szekszárd Szentendre Szolnok Szombathely Tatabánya Veszprém Zalaegerszeg Összesen:
Megyei hatókörű városi múzeum Munkácsy Mihály Múzeum Déri Múzeum Dobó István Vármúzeum Xantus János Múzeum Rippl-Rónai Múzeum Katona József Múzeum Herman Ottó Múzeum Jósa András Múzeum Janus Pannonius Múzeum Nógrádi Történeti Múzeum Móra Ferenc Múzeum Szent István Király Múzeum Wosinsky Mór Megyei Múzeum Ferenczy Múzeum Damjanich János Múzeum Savaria Múzeum Tatabányai Múzeum Laczkó Dezső Megyei Múzeum Göcseji Múzeum
Támogatá s 97 9 116,3 170, 8 87 8 110,8 102,9 150,2 128,5 182,8 98,2 138,5 187,2 129,3 141,0 113,4 137,8 96 0 109,5 1(1, 1 2 400,0
b) Megyei hatókör ű könyvtárak feladatainak támogatás a ELŐIRÁNYZAT :
2 851,5 millió forint
A támogatás a megyeszékhely megyei jogú városok önkormányzatát és Szentendre Váro s Önkormányzatát illeti meg a megyei hatókör ű könyvtárak fenntartására az alábbiak szerint. (A
- 115 megyei hatókörű könyvtár biztosítja egyben a megyeszékhely megyei jogú város település i nyilvános könyvtári ellátását is .) millió forint Fenntartó önkormányzat Békéscsaba Debrecen Eger Gy őr Kaposvár Kecskemét Miskolc Nyíregyháza Pécs Salgótarján Szeged Székesfehérvár Szekszárd Szentendre Szolnok Szombathely Tatabánya Veszprém Zalaegerszeg
Megyei és városi nyilvános könyvtár Békés Megyei Tudásház és Könyvtár Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és a városi könyvtár Eger Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár és a városi könyvtár Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár Katona József Megyei Könyvtár II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár és a városi könyvtár Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Csorba Győző Megyei - Városi Könyvtár Balassi Bálint Megyei Könyvtár és a városi könyvtár Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár és a városi könyvtár Illyés Gyula Könyvtár Pest Megyei Könyvtár és a városi könyvtár JNSZ Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és a városi könyvtár Berzsenyi Dániel Könyvtár József Attila Megyei Könyvtár és a városi könyvtár Eötvös Károly Megyei Könyvtár és a városi könyvtár Deák Ferenc Megyei Könyvtár és a városi könyvtár
Összesen:
Támogatás 116,1 233, 8 132,3 162,0 100,8 245,9 191,2 195,8 209,6 94, 1 203,5 134,3 109, 2 105,3 129, 1 119,4 125,5 131,0 112,6 2 851,5
c) Megyeszékhely megyei jogú városok és Szentendre Város Önkormányzatának közm űvelődési támogatása ELŐIRÁNYZAT :
709,0 millió forint
-116 FAJLAGOS ÖSSZEG :
400 forint/fő
A megyeszékhely megyei ionú városok és Szentendre Város Önkormányzatát lakosságszám alapján illeti meg a támogatás az Mötv ., valamint a muzeális intézményekr ől, a nyilváno s könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997 . évi CXL . törvényben (a továbbiakban : Kult. tv.) meghatározott közművelődési feladatainak ellátásához. d) Települési önkormányzatok (a megyeszékhely megyei jogú városok, Szentendre Váro s Önkormányzata, Budapest Főváros Önkormányzata és a fővárosi kerületek önkormányzata kivételével) támogatása a nyilvános könyvtári ellátási és a közművelődési feladatokhoz ELŐIRÁNYZAT :
7 552,1 millió forint
FAJLAGOS ÖSSZEG :
1 140 forint/fő
A települési önkormányzatot lakosságszám alapján illeti meg a támogatás az Mötv .-ben ., valamint a Kult . tv.-ben meghatározott könyvtári és közművelődési feladatainak ellátásához . A támogatásból a megyeszékhely megyei jogú városok önkormányzata, Szentendre Váro s Önkormányzata, Budapest F őváros Önkormányzata, és a fővárosi kerületek önkormányzatai nem részesülhetnek. e Tele ~ ülési önkormán zatok me eszékhel me ei o .ú városok Szentendre Váro s Önkormányzata, Budapest F őváros Önkormányzata, és a fővárosi kerületek önkormányzata kivételével) múzeumi érdekeltségnövel ő támogatása ELŐIRÁNYZAT :
1 045,5 millió forint
A támogatás a muzeális intézményeket fenntartó települési önkormányzatokat illeti meg, elsősorban a korábban a megyei múzeumi szervezetekhez tartozó tagintézmények fenntartásához . A támogatásból a megyeszékhely megyei jogú városok önkormányzata, Szentendre Váro s Önkormányzata, Budapest F őváros Önkormányzata, és a fővárosi kerületek önkormányzata nem részesülhetnek . f) Budapest Főváros Önkormányzatának múzeumi, könyvtári és közm űvelődési támogatása ELŐIRÁNYZAT :
677,8 millió forint
Budapest F őváros Önkormányzatát illeti meg a támogatás az Mötv .-ben, valamint a Kult. tv.ben meghatározott könyvtári, múzeumi és közm űvelő dési feladatainak ellátásához. g) Fővárosi kerületi önkormányzatok közm űvelődési támogatás a ELŐIRÁNYZAT :
677,8 millió forint
FAJLAGOS ÖSSZEG :
400 forint/fő
A fővárosi kerületek önkormányzatait lakosságszám alapján illeti meg a támogatás az Mötv.ben, valamint Kult . tv.-ben meghatározott közművelődési feladatainak ellátásához . h) Megyei hatókör ű könyvtár kistelepülési könyvtári és közm űvelődési _célú kiegészítő támogatása ELŐIRÁNYZAT :
1 700,0 millió forint
A támogatást a megyei hatókörű könyvtárat fenntartó megyeszékhely megyei jogú város é s Szentendre Város Önkormányzata igényelheti a könyvtár által az 5 000 f őnél kisebb lakosságszámú — könyvtári szolgáltató helyet m űködtető — településsel 2012 . december 31-éig kötött megállapodások alapján települési lakosságszám kategóriák szerint . A lakosságszám kategóriák a következők:
- 117 -
1 000 fő lakosságszám alatti település, 1 001-1 500 fő lakosságszám közötti település , — 1 501-5 000 fő lakosságszám közötti település . A támogatás megállapításához szükséges adatszolgáltatás rendjét a Kiegészít ő szabályok 19. pontja tartalmazza . 2. A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása ELŐIRÁNYZAT:
11 853,0 millió forint
Az előirányzat az el őadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatás i szabályairól szóló 2008. évi XCIX . törvény (e melléklet alkalmazásában a továbbiakban : Emtv.) 11 . és 12. §-ában meghatározott, települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatot t nemzeti vagy kiemelt minősítésű előadó-művészeti szervezetek művészeti és létesítménygazdálkodási célú működési támogatására szolgál az alábbiak szerint. a) Színházm űvészeti szervezetek támogatása ELŐIRÁNYZAT :
10 573,1 millió forint
aa) A nemzeti minősítésű színházm űvészeti szervezetek támogatása ELŐIRÁNYZAT:
3 048,8 millió forint
aaa) A nemzeti minősítésű színházm űvészeti szervezetek m űvészeti támogatása aab) A nemzeti min ősítésű színházm űvészeti szervezetek létesítmény-gazdálkodási cél ú működési támogatása ab) A kiemelt minősítésű színházm űvészeti szervezetek támogatása ELŐIRÁNYZAT :
7 049,6 millió forint
aba) A kiemelt minősítésű színházm űvészeti szervezetek m űvészeti támogatása abb) A kiemelt minősítésű színházm űvészeti szervezetek m űködési támogatása ac) Pályázati úton támogatott, nem minősített szervezetek támogatása ELŐ IRÁNYZAT :
474,7 millió forint
E támogatást a kultúráért felelős miniszter pályázati felhívása alapján a nem minősített színházművészeti szervezetek igényelhetik . Az elosztásról — az Emtv.-ben meghatározott eljárásrend szerint — a kultúráért felel ős miniszter dönt. b) Táncm űvészeti szervezetek támogatása ELŐIRÁNYZAT :
104,0 millió forint
ba) A nemzeti minősítésű táncművészeti szervezetek m űvészeti támogatása bb) A nemzeti minősítésű táncművészeti szervezetek létesítmény-gazdálkodási célú működési támogatása bc) A kiemelt min ősítésű táncművészeti szervezetek m űvészeti támogatása
-
118 -
M)Akiemelt minősítésű táncm űvészeti szervezetek létesítmény-gazdálkodási célú m űködési támogatása c) Zenem űvészeti szervezetek támogatása 1 175.9 millió forint
ELŐIRÁNYZAT : ca) Zenekarok támogatás a ELŐIRÁNYZAT :
1 046,6 millió forint
caa) A nemzeti minősítésű zenekarok támogatása cab)Akiemelt min ősítésű zenekarok támogatás a cb) Énekkarok támogatása ELŐIRÁNYZAT :
129,3 millió forint
cba) A nemzeti min ősítésű énekkarok támogatása cbb) A kiemelt min ősítésű énekkarok támogatása A IV . pont szerinti támogatások kizárólag a támogatás céljaként meghatározott feladatokr a használhatók fel. Kiegészítő szabályok : 1 . a)A települési önkormányzatok közigazgatási státuszát a 2012 . november 1 jei állapotnak megfelelő, a lakosságszámra és korcsoportba tartozók esetében pedig a 2012 . január 1 je i állapotnak megfelel ő , a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal a adatait kell figyelembe venni. b) A I. 1 a) alpont szerinti jogcímhez kapcsolódó szabályok a következők: ba) A számított alaplétszám számításakor a település típusára, a lakosságszám-kategóriákr a és az elismert köztisztvisel ői létszámra vonatkozó adatokat az alábbi táblázat szerint kel l figyelembe venni :
No .
Lakosságszám alsó és fels ő határa
Elismert köztisztviselői létszám minimum
maximum
c
í
13
kcir é~,,cl:
Al .
2 000-3 000
8
11
A .2 .
3
001-5 000
11
15
001-11 000
15
21
A .3 .
5
13 .
B .1 .
Varoso k
1 125-5 00 0
13
16
001-10 000
16
22
B .2.
5
B .3 .
10 001-20 000
22
36
B .4.
20
001-40 750
36
56
(' .
41cz~~i joú
~_<írusok
- 119 C.1 .
34 500-60 000
74
11 9
C.2.
60 001-100 000
119
156
C .3 .
100 001-205 200
156
26 5
I cín moosi kerületek
l). D.1 .
21 901-60 00 0
64
11 2
D.2 .
60 001-100 000
112
13 1
D.3 .
100 001-134 600
131
157
2013 . év első négy hónapjára jutó támogatás esetében a számításkor a táblázat A .1 . sorábana lakosságszám alsó határa és az elismert köztisztvisel ői létszám minimuma 0 főként veendő figyelembe . bb) A I . 1 a) alpont szerinti jogcímhez kapcsolódó korrekciós tényezők a következők: ma)
KOZOS
rovatait renntarto onxormanyzatox szama es egyuttes iaxossagszam a
Megnevezés
bba. 1)
bba .2)
Fenntartó önkormányzatok együttes lakosságszáma
5 000 fő alatt
5 000 fő felett
Fenntartó önkormányzatok száma
án:
Korrekció s tényező
2-3 önkormányzat
007
4-5 önkormányzat
009
6-7 önkormányzat
0.1 1
8 vagy több önkormányzat 2-3 önkormányzat 4-5 önkormányzat 6-7 önkormányzat 8 vagy több önkormányzat
01 3 004 006
008 010
bbb) közös hivatalt fenntartó településeken működ ő nemzetiségi önkormányzatok száma alapján: bbb.l) 2-3 nemzetiségi önkormányzat : 0,04, bbb.2) 4 vagy több nemzetiségi önkormányzat : 0,07, bbc) közös hivatal székhelye járási székhely önkormányzat : 0,04 . Körjegyzőség hivatalára a bba) alpont szerinti korrekciós tényez őt a táblázat bba.2) alpontf a szerint kell figyelembe venni . A körjegyzőség hivatalára a bbb) és bbc) alpontok szerinti korrekciós tényező nem vonatkozik. bc) Az átmeneti támogatást 2013 . május 1-jéig éves támogatásként kell megállapítani , amelynek folyósítása öt részletben a január-április havi nettó finanszírozás keretébe n történik. bd) Az önkormányzat a nyolc havi id őarányos támogatást megalapozó, az önkormányzati hivatal fenntartására vonatkozó felmérés keretében 2013 . április 15-éig szolgáltat adatot, mellyel az önkormányzatok bc) pont szerinti éves támogatása módosul . be) Az önkormányzatot 2013 . május 1-jétől megillető nyolc havi időarányos támogatás folyósítása nyolc részletben a május-december havi nettó finanszírozás keretében történik .
- 120 c) A I . 1 . b) alpont szerinti jogcímek és a I. 1 . c) alpont szerinti beszámítás tekintetében a számításkor figyelembe vett településkategóriák a következ ők: Település-kategória
b)
D g) h) D
A település lakosságszáma alapján 500 fő és az alatt 501-1 000 fő között 1 001-3 000 fő között 3 001-5 000 fő között 5 001-10 000 fő között 10 001-30 000 fő között 30 001-50 000 fő között 50 001-100 000 fő között 100 000 fő felett (továbbá Budapest F őváros)
2. Az óvodai nevelésben részesülő gyermekek létszámának meghatározásához kapcsolódó eljárásrend a) a 2013 . január 1 je és augusztus 31-e közötti gyermeklétszám meghatározásához : Adatszolgáltatás sorszáma
1'
2
Adatszolgáltatás időpontj a
Adatszolgáltatás alapja
az Ávr. szerint
2012/2013 . nevelési évi nyitó (október 1 jeí) tényleges közoktatási statisztikai adatok, valamint a 2012. december 31 ei állapotra becsült adatok
2013 . január és február havi bértámogatás megalapozása
2012 . december 31-ei tényadatok
2013 . január és február havi bértámogatás korrekciója, a 2013 . március-augusztu s hónapok bértámogatásának megalapozása, továbbá a 2013 . szeptember és október havi bértámogatás előlegéne k megállapítása
2013 . január 15 .
Adatszolgáltatás célj a
b) a 2013 . szeptember 1 je és december 31-e közötti gyermeklétszám meghatározásához : Adatszolgáltatás sorszáma
3
Adatszolgáltatás időpontj a
2013 . október 15 .
Adatszolgáltatás tartalma
Adatszolgáltatás célja
2013/2014 . nevelési évi nyitó (október 1 jei) tényleges közoktatási statisztikai adatok, valamint a 2013. december 31ei állapotra becsült adatok
a 2013. szeptember és október havi bértámogatás korrekciója , továbbá a 2013 . november é s december havi bértámogatás előlegének megállapítása (e z utóbbi korrekciója a 2013 . év végi elszámolás keretében történik).
-
121 -
[2]3 . A óvodapedagógusok, és óvodapedagógusok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértámogatása az alábbi adatszolgáltatások, nevelés-szervezési paraméterek és számítások figyelembevételével történik, a) A gyermeklétszám meghatározásához a települési önkormányzat a 2013 . év -
1-8 . hónapjaira vonatkozóan a Közokt . tv. 3. számú melléklet II . Az osztályok, csoportok szervezése rész 3 . pontjában, 9-12. hónapjaira vonatkozóan a Köznev . tv. 47. § (7) bekezdésében
-
rögzített létszám-számítási feltételekre figyelemmel szolgáltat adatot . Az adatszolgáltatásta napi 4 órai óvodai foglalkozásokra, valamint a teljes idej ű óvodai nevelésre szervezett csoportokba beírt gyermekek szerint, külön-külön kell megtenni . f- a Közokt. tv.-ben :
Intézmény
Nyitva tartás
Gyermekek heti foglalkoztatás i időkerete
1
2
3
Óvod a (egységes óvodabölcs ő de)
Csoport átlaglétszám
Óvoda Pedagógu s het i kötelez ő óraszám
Foglalkoztatási együtthat ó
4
5
6= 3/5
maximu m napi 8 óra
51,0
20
32
1,59
napi 8 órát meghaladja
61,0
20
32
1,91
]
[- ]b) Nevelési-szervezési paraméterek (a Közokt. tv.-ben ésa Köznev. tv.-ben egyaránt):
[Intézmén
[1]
[Óvoda (egységes óvodabölcsőde)]
Óvodapedagógu s heti kötelező óraszám illetve kötött munkaidő [5]4
[Nyitva tartás] Foglalkozásszervezés
Gyermeke k heti foglalkoztatás i időkerete
Csoport átlaglétszám
[2]1
[3]2
[4]3
[maximum napi 8 óra] napi 4 órai óvodai foglalkozásra szervezett csoport
[52,0]30 5
20
32
[1,63 ]
[napi 8 órát meghaladja] gyermekek teljes idej ű óvodai nevelésre szervezett csopor t
[62,0]61,0
20
32
[1,94]
[Foglalkoztatási együttható]
[6 = 3/5]
Vegyesen szervezett csoportok esetén a Ryermekeket a teljes idej ű óvodai nevelésre szervezett csoportokba beírt gyermekek számánál kell figyelembe venni . c) Vezetői órakedvezmény miatti többletlétszám számítás a Vk = Vx „1-
ahol :
- 122 V = vezetői órakedvezményb ől adódó létszámtöbblet , V = a Közokt . tv.-ben és a Köznev. tv.-ben elismerhető vezetőlétszám kötelező nevelés i óraszámának összege ., V = a Közokt. tv.-ben és a Köznev. tv.-ben elismerhető vezetői létszáma (vezetők és vezetőhelyettesek együttesen) . [3]4 . A[z önkormányzat a II . 1. és] II. 3 . b) alpont[okhoz] szerinti támogatás az étkeztetést igénybe vevő, térítési díj-kedvezményre jogosult gyermekek, tanulók 2013 . évi becsült átlaglétszáma és az étkezési napok száma alapján tervezhető, illetve igényelhető. A támogatá s szempontjából a szervezett intézményi (óvodai, kollégiumi, iskolai) étkeztetésben részt vev ők számának megállapításánál egy fő — függetlenül attól, hogy többszöri étkezésben is részt vesz — csak egy létszámként és egy jogcímen szerepelhet . Az igényjogosultság szempontjából egy fő létszámnak az a gyermek, tanuló számít, akinek naponta legalább a déli, többfogásos, meleg , főétkezés az intézmény által szervezett keretek között biztosított . Az elszámolás dokumentuma a z élelmezési nyilvántartás és a térítési díj-kedvezményre való jogosultságot alátámasztó irat . Az étkezésben részt vev ők naptári évre, naponként összesített éves létszámát el kell osztani óvoda i étkeztetés esetén 220 nappal, kollégiumi étkeztetés esetén 200 nappal, iskolai étkeztetés eseté n 185 na . .al . A n ári szünid őben szervezett na közi ellátáshoz üdültetéshez táboroztatáshoz e é b szabadidős programhoz) kapcsolódóan biztosított szervezett étkeztetésben részt vev ők létszáma az előbbi számításokban nem vehető figyelembe . [szükséges statisztikai létszámok birtokában a költségvetési évre két alkalommal szolgáltat adatot . A tanévváltáshoz kapcsolódó elszámolás t a Kincstár a nettó finanszírozás keretében érvényesíti .] A támogatás az étkeztetés telje s önköltségére számolható el. 5 . A 2. melléklet II ., III. 3 . és III. 4 . pontjai szerinti támogatásra a települési önkormányzat, a települési nemzetiségi önkormányzat, az Mötv. alapján létrehozott társulás székhely önkormányzata, a helyi önkormányzatok társulásairól és együttm űködéséről szóló 1997 . évi CXXXV. törvény (a továbbiakban : Ttv .) 8., 9. és 16 . §-a szerinti intézményi társulás székhel y önkormányzata, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szól ó 2004 . évi CVII . törvény szerinti többcélú kistérségi társulás jogosult (a továbbiakban együtt : önkormányzat) . A többcélú kistérségi társulás a támogatásokat csak akkor igényelheti, ha vállalja thogv — a társulási megállapodás az Mötv . rendelkezéseinek megfelelő módosítása 2013 . június 30 án lép hatályba , — 2013 . június 30-ái a szolgáltatót, intézményt fenntartja. Amennyiben a Ttv. 8 ., 9. és 16 . §-a szerinti intézményi társulás jogutód nélkül megszűnik, úgya társulás székhely önkormányzata a támogatásra megsz űnése hónapjának utolsó napjáig jogosult.A többcélú kistérségi társulás a támogatásra 2013 . június 30-áig jogosult, ezt követ ő hónap els ő napjától e támogatásokr a — a feladatot átvevő települési önkormányzat i vagy — a társulási megállapodásban kijelölt székhely önkormányzat jogosult, amennyiben a fenntartó az ellátott feladatra m űködési engedéllyel rendelkezik . A feladatok ellátásában bekövetkez ő , továbbá a társulások átalakulásával, megsz űnésével összefüggő év közbeni változások miatt a 2013 . évi támogatási igényt 2013 . június 15-éig a helyi önkormányzatokért felel ős miniszter és az államháztartásért felel ős miniszter által meghatározott módon kell módosítani . 6. Gondozási nap: egy ellátott egy napi intézményi ellátása (id ős és hajléktalan személyeket ellátó tartós és átmeneti szociális intézményben, valamint gyermekek átmeneti gondozását biztosító
- 123 intézményben), amely az intézménybe történ ő felvétel napjával kezdődik és annak véglege s elhagyásával fejeződik be. A gondozási napok számításánál az ideiglenesen — egészségügyi vag y egyéb okból — távollévőket is figyelembe kell venni . Az intézményi jogviszony egy évi folyamato s távollét esetén megszünik . 7. A települési önkormányzatok kötelező feladatainak a Szoctv . 120-122 . §-a, illetve a Gyvt. 97 . §-a szerinti ellátási szerződés keretében történő ellátása esetén a támogatás igénylésére a szolgáltatás , illetve az intézmény működési engedéllyel rendelkez ő fenntartója jogosult, kivéve a III. 3 . a) alpontot, amely jogcímnél — ellátási szerz ődés esetén is — a települési önkormányza t jogosult a támogatásra. 8. A települési nemzetiségi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások az általuk nyújtot t III. 3 . c), d), e) jogcímek szerinti szolgáltatásokhoz kapcsolódóan, továbbá az általuk fenntartott intézményekben a III . 3 . ab)-ad), III. 3. b), III . 3 . f)-1) alpontok szerinti támogatásokra jogosultak a z egyes jogcímekben szereplő feltételek szerint azzal, hogy a lakosságszámhoz kapcsolódó feltételt a többcélú kistérségi társulásban e feladat(ok)ban részt vev ő települések együttesen kell, hogy teljesítsék. Többcélú kistérségi társulás III . 3. ab)-ad) alpontok szerinti támogatásra jogosultság a mellett a társulásban részt vev ő települési önkormányzat/ok/nak nem jár a III . 3 . aa) alpont szerinti támogatás . 9. A III. 3 . ab)-1) alpontokban szereplő támogatásokat azok a települési önkormányzatok, többcél ú kistérségi társulások vehetik igénybe, amelye k az adott szociális szolgáltatásra, illetve gyermekjóléti szolgáltató tevékenységre külön jogszabály szerinti működési engedéllyel rendelkeznek, és a Szoctv . 58/A. § (2)-(2e) bekezdése illetve a Gyvt . 145 . § (2)-(2c) bekezdése alapján a z adott szociális szolgáltatásra, illetve gyermekjóléti szolgáltató tevékenységre — a Szoctv . 58/A. § (2d) bekezdésében, valamint a Gyvt. 145. § (2b) bekezdésében meghatározot t kivételekkel — befogadást nyertek. 10. Az Mötv . szerinti önkormán zati társulás va a Ttv . 8 . 9 . és 16 . • -a szerinti intézmén i társulás keretében történ ő működtetés esetén a működési en ecg_ffiy ezy példányával a társulásban részt vev ő valamennyi települési önkormányzatnak rendelkeznie kell . Intézményi vagy többcélú kistérségi társulás keretében történő működtetés eseté n a III. 3 . a) alpont szerinti támogatás összegének számításánál a társult települése k összlakosságszámát kell figyelembe venni., a III.3 . b) alpont alatti támogatás akkor vehet ő _igénybe, ha a társult települések lakosságszáma együttesen meghaladja a 40 000 főt. A III. 3 . ab)-ad) jogcímek esetében 2012 . június 30-áig intézményi társulásnak kell tekinteni, ha a települési önkormányzat a többcélú kistérségi társulással kötött megállapodás alapján látja el a feladatot a megállapodásban foglalt és a m űködési engedélyben ellátási területként feltüntetett településeken . Ezt követően abban az esetben lehet e szabályok szerint támogatást igénybe venniea működési engedéllyel rendelkező önkormányzatnak, ha Mötv . szerinti társulást hoz létre az ellátott településekkel és a létrehozott társulás, mint fenntartó rendelkezik m űködési engedéllyel, 11. A III. 3 . pontban szereplő támogatások erénybevételére a fenntartó attól az id őponttól jogosult, amikor az ellátott adatait— a Szoctv . 20/C. § (1)-(4) bekezdései, illetve a Gyvt . 139 . § (2) (3) bekezdései szerinti — nyilvántartásba vette . A III. 3 . a)-b) és e) alpontokban szereplő támogatások teljes összege abban az esetben jár, ha a szolgáltatás a tárgyév egészében — a III . 3 . aa) alpont szerinti támogatás kivételével — működési engedéllyel működik.
- 124 Amenn iben a III. 3 ont szerinti szol !.áltatás intézmén nem e _ész évben működik a támo _atás a működés megkezdését követő hónap 1 jétől, illetve megszűnése hónapjának utolsó napjái g időarányosan jár. Amennyiben a m ű ködési engedély adott hónap els ő napjától érvényes, ésa szolgáltatás, intézmény ezen id őponttól jogszer űen működik, e hónapra a támogatás igénybe vehet ő. A III. 3 . a) alpontra vonatkozóan : egy lakosra csak egyszer igényelhető a támogatás . A III. 3 . c) alpont szerinti támogatás azonos időszakban ugyanazon ellátott után a III . 3 . g)i) alpontok szerinti támogatásokkal együtt nem igényelhető. A III. 3 . d) alpont szerinti támogatás azonos id őszakban ugyanazon ellátott után a III . 3 . f)i) alpontok szerinti támogatásokkal együtt nem igényelhető. 12. A nappali, illetve a bentlakásos intézményi ellátást nyújtó intézményekben – kivévea hajléktalanok nappali intézményét – a Szoctv . 921K . § (5)-(6) bekezdései alapján az ellátottak száma egyetlen napon sem haladhatja meg : – nappali intézmény esetén – a nappali melegedő kivételével – a működési engedélyben meghatározott férőhelyszám 110%-át, - bentlakásos intézmény esetén a működési engedélyben meghatározott férőhelyszám 105% át éves átlagban pedig a férőhelyszám 100%-át . Házi segítségnyújtás esetében az ellátottak száma egyetlen napon sem haladhatja meg a m űködési engedélyben meghatározott ellátott i létszám 110%-át, éves átlagban pedig annak 100%-át . 13. A III . 3 . pont szerinti feladatok esetében a társulásoknak járó magasabb támogatás akkor igényelhet ő, ha a feladat ellátásáról a többcélú kistérségi társulás saját intézménye, szolgáltatója útján gondoskodik, vagy olyan az Mötv . szerinti önkormányzati társulás, vagy a Ttv. 8.,9. és 16 . §-a szerinti intézményi társulás gondoskodik, amelyek esetében a feladat ellátásában részt vevő települési önkormányzatok önállóan az adott feladat ellátását nem biztosítják, nem rendelkeznek az adott feladat ellátásához m űködési engedéllyel, és: a társult települési önkormányzatok lakosságszáma az a), c)-d), f)-i) és 1) alponto k szerinti feladatok esetében együttesen legalább 3 000 fő, a társult települési önkormányzatok lakosságszáma az j), k) és 1) alpontok szerint i feladatok esetében együttesen legalább 5 000 fő. 14. A III. 4. a) alpontban az időskorúak átmeneti és tartós, valamint a hajléktalanok tartós bentlakás t nyújtó szociális intézményeket fenntartó települési önkormányzat által foglalkoztatott intézményvezető, és a segítő munkatárs bértámogatása az alábbi paraméterek figyelembevételéve l történik: Kötelezően előírt létszám
Megnevezés Intézményvezető Segítő : ápoló, gondozó, szociális, mentálhigiénés munkatár s
1 fő 5 ellátottra 1 fő
15. A III. 4. Bont szerinti támogatáshoz szükséges adatszolgáltatás eljárásrendje : Adatszolgáltatás sorszám a
Adatszolgáltatás időpontja
Adatszolgáltatás alapja
Adatszolgáltatá s célja
-125 -
1.
2.
az Ávr. szerint
2013. április 15 .
a 2011 . évi zárszámadás adatai alapján – a 2012 . évi változások, 2013 . évi paraméterek figyelembevételével – 2013 . évre becsült adatok
2013. évi szakmai dolgozó k bértámogatása és az intézményüzemeltetési támogatás megalapozása
a települési önkormányzat 2013. évi költségvetés adatai alapján, 2013 . I. negyedévi tényadatok
2013 . január-március havi támogatás korrekciója, a 2013 . április-december hónapok támogatásának megalapozása (ez utóbbi korrekciója a 2013 . év végi elszámolá s keretében történik) .
16. A III. 4 . pont szerinti támogatás kizáróig az id őskorú és/vagy hajléktalan személyek ellátásához vehető igénybe . Amennyiben a szociális szakosított ellátást biztosító intézmény e személyek ellátásán kívül egyéb ellátotti csoportokról – pl . fogyatékos személyek, pszichiátriai é s szenvedélyekben, gyermekvédelmi szakellátásban részsülők – is gondoskodik, úgy a bértámogatáshoz és az intézményüzemeltetési támogatáshoz a szolgáltatási önköltséget meg kel l osztani, és az adatszolgáltatás során kizárólag az időskorúak átmeneti és tartós, illetve a hajléktalan személyek tartós bentlakásos ellátásának adatait lehet szerepeltetni . 17. A III. 4. pont b) alpontja szerinti támogatás szempontjából az éves szolgáltatási önköltség alat t az intézmény bruttó működési és felújítási kiadásait kell érteni, amelynek részletes tartalmát , kiadás-elemeit az államháztartásért felel ős miniszter által – a szociális ügyekért felel ős miniszterrel és a helyi önkormányzatokért felel ős miniszterrel közösen – kiadott tájékoztató határozza meg, 18. Amennyiben a III . 4. pont b) alpontja szerinti támogatásnál a fenntartó által szolgáltatot t adatokban a 2013 . évi – a Szoctv . szabályainak megfelelően megállapítandó – térítési díjak várható összege 5%-nál nagyobb mértékű csökkenést mutat a 2012 . évi adatokhoz képest, a személy i térítési díjak összegét a 2012 . évi szint 5%-kal csökkentett összegével kell figyelembe venni . 19. A IV. 1 . h) alpont esetében a támogatás meghatározásához kapcsolódó eljárásren d Adatszolgáltatás időpontja
2013 . január 15 .
Adatszolgáltatás alapja
Adatszolgáltatá s célj a
2012. december 31-ei tényadatok
A megyei hatókörű könyvtárral 2012 . december 31 éig megállapodást kötő önkormányzatok számának felmérése a megyei jogú városok adatszolgáltatás a alapján.
A kultúráért felelős miniszter a felmérés alapján 2013 . február 15-éig meghatározza az eg y megállapodás után lakosságszám kategória szerint nyújtható támogatás fajlagos összegeit .A támogatás folyósítása 2013 . március 1-jéig egy összegben történik . 20. A II. 1 . és a III. 4. a) pontok vonatkozásában kötelez ő illetményelemként kell figyelembe venni : a Kjt. 66. §-a szerinti illetményt , a kötelező legkisebb munkabérre, illetve a _garantált bérminimumra történ ő kiegészítést, a Kjt. 70-72 . és 74. §-ai alapján megállapított illetménypótlékokat , a Kjt . 24 . (1) bekezdése szerinti helyettesítési díjat, a Kjt. 78 . §-ában meghatározott jubileumi jutalmat.,
- 126 a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény járó juttatásokat , a Kjt. végrehajtását a köznevelési intézményekben szabályozó kormányrendelet 15. § (1) bekezdés c)-) pontjai szerinti illetménypótlékokat, valamin t a Kjt . végrehajtását a köznevelési intézményekben szabályozó kormányrendelet 15/A . §-a szerinti kiegészítő illetményt."
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz. jav. - 28 .§új(3)), 317., (425-2 . sz. jav . 29 .§(1)), 3/9., (425-3 . sz . jav . - 34 .§(2)), 3/10., (425-3 . sz. jav. - 34 .§(3)nyitó), 3/11 ., (4254 sz . jav . - 34.§új(4)-(9)), 6/1 ., (425-5 . sz. jav. 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6 . sz . jav . - 71 .§(2)újk)), 711., (425-7 . sz . jav. - újcímés 73 .§), 1012 ., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell.IX.fej .l . cími . alc) , 10/3., (425-8 . sz. jav . - 1 .melI .IX.fej .1 . cím3 . alc), 1211., (425-8. sz . jav. - 1 .mell .IX.fej .2 . cím), 5712., (425-8 . sz . jav. - 1 .meil.XLII .fej .5 . cím2 . alc2. jcs), 57/3., (425-8 . sz . jav . - 1 .meli .XLll .fej .5 . címúj3 . alc), 62/1 ., (425-10 . sz . jav . - 3 .mell .10.e)igény), 64/1., (425-11 . sz . jav . 3 .mell .újl5 .), 64/2., (425-12. sz . jav . -3 .mell.újl6 .), 64/3., (425-13 . sz . jav. -3 .mell .újl7 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/9 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
60/10. dr. Láng Zsolt képviselő - kapcsolódva a T/7655/311 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 10 ., 12. és 64. pontjai) - a törvényjavaslat 2. melléklet I . rész 1. pont előirányzata módosítását javasolja: 1 . A települési önkormányzatok működésének támogatása ELŐIRÁNYZAT : [107 897,3] 132 897,3 millió forint Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 1011., (369 . sz . jav . - 1 .meI1 .IX .fej .1 . cími . alc), 1311., (369. sz . jav . - 1 .mell.IX .fej .3 . cím), 6414., (369 . sz . jav. - 4 .mell .2.eláir .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/369. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: az Oktatási bizottság, az Önkormányzati bizottsá g - nem támogatja: a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
6211 . A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 3. melléklet 10 . pont e) pont igénybevétel feltételei módosítását javasolja: Az előirányzat a fővárosi kerületek burkolatlan útállományának kerületi hosszúsága arányában a Központi Statisztikai Hivatal 2008 . december 31-ei állapotnak megfelel ően elkészített Országo s Statisztikai Adatgy űjtési Program 1390/03 „A helyi közutak adatai adatgy űjtés” alapján illeti meg a
- 127 kerületi önkormányzatot . A támogatás a burkolatlan utak szilárd burkolattal való ellátására, a csapadékvíz elvezetésére, valamint a burkolás közvetlen el őfeltételéül szolgáló mellékgyűjtő és főgyűjtő csatornaszakaszok megépítésére használható fel. A támogatás els ődlegesen a csatornázott , de burkolatlan utak szilárd burkolattal való ellátására szolgál . Ha az útépítési engedély az út szilár d burkolattal való kiépítését jelzőlámpa építésével engedélyezi, a támogatásból annak költségei i s elszámolhatók. Ha a csatornázott területek szilárd burkolattal történő ellátásánál a támogatás nem kerül teljes egészében felhasználásra, a támogatás a csapadékvíz-elvezet ő csatorna építésével egyidejűleg (azonos beruházásban) megvalósuló útburkolásra fordítható . Az igénybevett támogatás elszámolása a tárgyévben jogszer űen felmerült kiadáso k figyelembevételével, a kerületi önkormányzathoz beérkezett, a kerületi önkormányzat által igazol t számlák alapján történik . A támogatás folyósítása az alábbiak szerint történik : január 25-éig [1000] 500 millió forint, április 25-éig [250] 500 millió forint, július 25-éig [250] 500 millió forint. Az OGY.
2012. július 12-ei határozatával elfogadott normaszöveg.
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz . jav . - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2 . sz. jav. 29 .§(1)), 3/9., (425-3 . sz. jav. - 34 .§(2)), 3/10., (425-3 . sz . jav. - 34.§(3)nyitó), 3/11., (425-4 . sz. jav. - 34 .§új(4)-(9)), 6/1., (425-5 . sz. jav . 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6 . sz . jav. - 71 .§(2)újk)), 7/1 ., (425-7 . sz. jav. - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8 . sz . jav . - 1 .mell .IX.fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8 . sz . jav . - 1 .mell .IX .fej .1 . cími . alc), 12/1 ., (425-8 . sz . jav . - 1 .mell .IX.fej .2 . cím), 57/2., (425-8 . sz . jav . - 1 .mell .XLII .fej .5 . cím2 . alc2. jcs), 57/3., (425-8 . sz. jav. - 1 .me11 .XLII .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9 . sz. jav . - 2.mell.), 64/1., (425-11 . sz. jav . 3 .mell.új 15 .), 64/2., (425-12 . sz. jav. - 3 .mell .új 16 .), 64/3., (425-13 . sz. jav . - 3 .mell .új 17 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/10 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
64/1. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 3. melléklet kiegészítését javasolja a következő új 15 . pont felvételével: 15 . Üdülő helyi feladatok támogatás a Előirányzat: 9 437,0 millió forint A támogatás a települési önkormányzatot idegenforgalmi célú kiadásaihoz illeti meg . Mértéke az üdülővendégek tartózkodási ideje alapján beszedett idegenforgalmi adó minden forintjához 1, 5 forint. Késedelmi pótlék, bírság alapján nem igényelhet ő a hozzájárulás . A támogatás az önkormányzatok számára a nettó finanszírozás keretében havi ütemekben, a z üdülő vendégek tartózkodási ideje alapján beszedett idegenforgalmi adó 2011 . évi tény adatai alapján kerül folyósításra . A támogatással az üdülő vendégek tartózkodási ideje alapján beszedet t idegenforgalmi adó 2013 . évi tény adatai alapján a 2013 . évi beszámoló keretében kell elszámolniuk az önkormányzatoknak .
- 128 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz . jav . - 28 .§új(3)), 3/7 ., (425-2 . sz . jav . 29 .§(1)), 3/9., (425-3 . sz. jav. - 34 .§(2)), 3/10., (425-3 . sz . jav . - 34 .§(3)nyitó), 3/11., (425-4. sz. jav . - 34 .§új(4)-(9)), 6/1 ., (425-5 . sz . jav . 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6 . sz. jav. - 71 .§(2)újk)), 7/1., (425-7 . sz. jav . - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8 . sz . jav. - 1 .mell .IX.fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8 . sz . jav. - 1 .mell.IX .fej .1 . cím3 . alc), 12/1., (425-8 . sz. jav . - 1 .me11 .IX .fej .2 . cím), 57/2., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .XLIl .fej .5 . cim2 . alc2 . jcs), 57/3., (425-8 . sz. jav. - 1 .mell.XLII .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9. sz . jav . - 2 .mell .), 62/1., (425-10. sz. jav . 3 .me1L10 .e)igény), 64/2., (425-12 . sz. jav . - 3 .mell .újl6 .), 64/3., (425-13 . sz. jav . - 3 .mell.újl7 .), pontjaiban foglaltakkal . Indokolás a T/7655/425/11 . számon. Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
64/2. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 3. melléklet kiegészítését javasolja a következő új 16. pont felvételével : 16. Biztos Kezdet Gyermekházak támogatás a El őirányzat: 293,0 millió forint Az előirányzat a TÁMOP, illetve a Norvég Alap támogatásával a Biztos Kezdet projekt keretébe n létrehozott Gyermekházak fenntartásának támogatására szolgál . Igényelhetik a Biztos Kezde t Gyermekházat működtető települési önkormányzatok, a projektek TÁMOP-ból, illetve Norvé g Alapból történt finanszírozásának lezárását követően. Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz . jav . - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2 . sz . jav. 29 .§(1)), 319., (425-3 . sz. jav. - 34.§(2)), 3/10., (425-3 . sz . jav . - 34 .§(3)nyitó), 3/11., (425-4 . sz. jav . - 34 .§új(4)-(9)), 6/1 ., (425-5 . sz . jav. 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6 . sz. jav. - 71 .§(2)újk)), 7/1., (425-7 . sz. jav. - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8 . sz . jav . - 1 .mell .IX .fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8 . sz . jav. - 1 .melI.IX .fej .1 . cím3 . alc), 12/1., (425-8 . sz . jav . - 1 .melI.IX .fej .2. cím), 57/2., (425-8 . sz. jav . - 1 .mell .XLII.fej .5 . cím2 . alc2. jcs), 57/3., (425-8 . sz. jav. - 1 .me1l .XLII .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9 . sz . jav . - 2 .mell .), 62/1 ., (425-10 . sz . jav . 3 .mell.10.e)igény), 64/1., (425-11 . sz . jav . -3 .mell .újl5 .), 64/3., (425-13 . sz . jav. -3 .mell .újl7 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/12 . számon. Az El őterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
64/3. A Költségvetési bizottság a törvényjavaslat 3. melléklet kiegészítését javasolja a következő új 17. pont felvételével : 17. Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása Előirányzat: 814,0 millió forint A támogatás a lakott külterülettel rendelkez ő települési önkormányzatokat a KEKKH által 2012 . január 1-jei állapotra számított, a települési önkormányzat adatszolgáltatása alapján kimutatot t külterületi lakosok száma arányában illeti meg . A támogatás folyósítása négy egyenl ő részletben, minden negyedév els ő hónapjának 25-éig történik.
- 129 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 3/6., (425-1 . sz . jav . - 28 .§új(3)), 3/7., (425-2 . sz. jav. 29 .§(1)), 3/9., (425-3 . sz. jav. - 34.§(2)), 3/10., (425-3 . sz . jav. - 34 .§(3)nyitó), 3/11., (4254 sz. jav. - 34 .§új(4)-(9)), 6/1., (425-5 . sz. jav . 71 .§(2)i)), 6/3., (425-6 . sz. jav . - 71 .§(2)újk)), 7/1 ., (425-7 . sz. jav. - újcímés 73 .§), 10/2., (425-8 . sz . jav. - 1 .melI .IX.fej .1 . cími . alc), 10/3., (425-8 . sz . jav . - 1 .mell.IX .fej .1 . cími . alc), 12/1 ., (425-8 . sz . jav . - 1 .mell .IX.fej .2. cím), 57/2 ., (425-8 . sz . jav . - 1 .me11 .XLII .fej .5 . cím2 . alc2. jcs), 57/3., (425-8 . sz. jav. - 1 .melI .XLII .fej .5 . címúj3 . alc), 60/9., (425-9. sz. jav . - 2.mell .), 62/1., (425-10. sz. jav . 3 .mell .10 .e)igény), 64/1., (425-11 . sz. jav . - 3 .mell .újl5 .), 64/2., (425-12 . sz . jav . - 3 .mell.újl6 .), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/425/13 . számon . Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
64/4. dr. Láng Zsolt képvisel ő - kapcsolódva a T/7655/311 . számú módosító javaslathoz (T/7655/359 . sz. ajánlás 10 ., 12 . és 64. pontjai) - a törvényjavaslat 4. melléklet 2 . pont előirányzata módosítását javasolja : 2. Szerkezetátalakítási tartalék Előirányzat: [35 000,0] 10 0000 millió forint Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 10/1 ., (369 . sz. jav . - 1 .melLIX .fej .l . cími . alc), 13/1., sz. jav . - 1 .mell .IX .fej .3 . cím), 60/10., (369. sz. jav . - 2.melLLrészl .elő ir), pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/7655/369 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Oktatási bizottság, az Önkormányzati bizottság - nem támogatja : a Költségvetési bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
(369 .
- 130 II. rész
A Költségvetési bizottság utólagos állásfoglalása a T/7655/359. számú ajánlás alábbi pontjáról :
Ajánláspont 3.
Bizottság támogatja
Előterjesztő nem ért egyet
Budapest, 2012 . szeptember 13 .
Összeállította az Országgy űlés Hivatalának Jogi F őosztálya és Tájékoztatási F őosztálya
- 131 Dr. Nyikos László s.k. Számvevőszéki és költségvetés i bizottság elnöke Dr. Salamon László s.k. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrend i bizottság elnöke
Dr. Kovács József s.k. Egészségügy i bizottság elnöke
Dr. Lukács Tamás s.k. Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügy i bizottság elnöke
Dr. Hörcsik Richárd s.k. Európai ügyek bizottság elnöke
Jávor Benedek s.k. Fenntartható fejlődés bizottság elnöke
Gúr Nándor s .k. Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke
Simon Gábor s.k. Fogyasztóvédelmi bizottság elnöke
Rogán Antal s.k. Gazdasági és informatikai bizottság elnök e
Dr. Kocsis Máté s .k. Honvédelmi és rendészet i bizottság elnök e
Sneider Tamás s .k. Ifjúsági, szociális és családügyi és lakhatási bizottság elnök e
Dr. Cser-Palkovics András s.k. Kulturális és sajtóbizottság elnök e
Balla Mihály s.k. Külügyi bizottság elnöke
Font Sándor s.k. Mezőgazdaság i bizottság elnök e
Dr. Molnár Zsolt s.k. Nemzetbiztonsági bizottság elnöke
Potápi Árpád János s.k. Nemzeti összetartozás bizottság elnöke
Pokorni Zoltán s.k. Oktatási, tudományos és kutatás i bizottság elnöke
Dr. Láng Zsolt s .k. Önkormányzati és területfejlesztés i bizottság elnöke
Szalay Ferenc s.k. Sport- és turizmus bizottság elnöke