Bizonyságtétel
Deme János
Bizonyságtétel Szeretettel köszöntöm a Gyülekezetet, Testvéreket, Látogatókat! Szeretnék bizonyságot tenni az én élő Uram, Jézus Krisztusról, Aki bűneim mélységéből szabadított meg, és olyan békességgel ajándékozta meg a szívemet, amelyet emberi értelemmel fel sem lehet fogni. Evangélikus lelkész édesapám Salgótarjánban. Hívő szülők gyermekeként – második gyermekként, a tízből – láttam meg a napvilágot, és megtudtam, hogy szüleim hogyan várták az én születésemet: Édesapám éppen egy csendeshéten volt, és imádságban az ő szívében – a gyermekáldás is ott volt a szüleim szívében, még csak a bátyám élt, én még meg sem fogantam – ott volt, hogy „Uram, ha megajándékozol bennünket egy újabb gyermekkel, akkor jelentsd ki azt számomra”. Zakariásról volt szó és az ő feleségéről, Erzsébetről, aki meddő volt, és az Úr megjelent Zakariás papnak meghallgatta az ő imádságát: „Menj haza, mondd meg a te feleségednek, Erzsébetnek: fiat fogsz szülni, nevezd a nevét Jánosnak”.1 Történetesen az én édesanyám neve is Erzsébet, és édesapám hittel fogadta ezt az Igét. Úgy volt az ő szívében: „Uram, számomra is valóság? Akkor tedd, hogy igaz legyen ez az én életemben is!” Hittel elfogadta, hazament nagy örömmel, és elújságolta feleségének, hogy „fiúgyermekünk fog születni, és az ő neve János lesz”. Ezt ő megosztotta még egy-két lelkésztársával is, de kinevették, nem hitték el. Nem sokkal rá megfogantam, és kilenc hónapra rá megszülettem. Isten tervében volt már akkor az én életem. Ahogy mondja az Igében: „a világ alapjainak felvettetése előtt”2. És hiszem azt is, hogy Istennek minden emberrel célja van ezen a világon. Nincs reménytelen helyzet, nincs olyan eset, olyan mélység – a bűnnek olyan mélysége – amiből ne lenne megoldás, mert Isten az Ő Fiát, Jézus Krisztust küldte mindannyiunkért Szabadítóul. Ahogy cseperedtem, tizenkét éves koromig, én is a világ folyása szerint éltem, nagyon eleven gyermek voltam az iskolában. Futkároztam, lökdöstem az osztálytársaimat – nem fértem a bőrömbe – hiperaktív voltam, de nem volt szívemnek békessége. Szüleim komolyan, minden este, imádsággal és énekkel fektettek le bennünket, gyermekeket, de nem volt az enyém az élő hit. Tudtam, hogy Jézus Krisztus nem Úr még az én szívemben. Tizennégy éves volt a bátyám, amikor egy fiú csendeshétről hazajött úgy, hogy az ő életét átadta az élő Jézus Krisztusnak: bűnei fölött megszomorodva, teljesen önmagát megüresítve, és elfogadva bűnei bocsánatát, nagy örömmel, és sírva édesapám nyakába borult, hogy „megtértem”. Na most, én akkor tizenkét éves voltam, és amikor láttam az én bátyámat, hogy megtért, új életre született, akkor nagyon megszomorodtam. Olyan fájdalmat éreztem az én szívemben, mintha késsel szívemet szurkálta volna valami. Tudtam, hogy én még nem tértem az Úrhoz, tudtam, hogy elveszett állapotban vagyok, tudtam, hogy ha Jézus Krisztus visszajön, akkor én nem megyek Ővele, mert csak azt fogja elragadni, aki igazán hisz Őbenne. Emlékszem arra az estére, nem mertem lefeküdni. Egy szobában aludtam a bátyámmal – amikor ő már mélyeket lélegzett, és nyugodtan aludt – néztem, nekem nem volt békességem. Nem mertem elaludni! Halálfélelmem volt! És én csak sírtam, sírtam, sírtam, és azt mondtam – elkezdtem imádkozni – „Úr Jézus, szeretnék én is megtérni, de nem tudom, hogyan kell. Kérlek, segíts!” És valahogy nagy nehezen elaludtam. Amikor korán reggel ébredtem, már Bibliát kerestem, nyitottam,
1 2
Vö. Lukács 1, 5-25. Vö. Efezus 1, 3-5. különösképp a 4. vers
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 1/6
Bizonyságtétel
Deme János
olvastam. „Úr Jézus, szólj hozzám! Szeretném megérteni a Te akaratodat! Mit akarsz?! Szeretnék a Tiéd lenni!” Napról napra, ahogy olvastam az Igét, hallgattam az istentiszteletet, egyszer csak megvilágosodott énbennem az, hogy mit is cselekedett érettem az élő Isten: az Ő Fiát, Jézus Krisztust küldte. És amikor János apostol levelében olvastam azt az Igét, hogy „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.” DE „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz – az Isten – hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”3 És odafordultam az élő Jézus Krisztushoz: „Úr Jézus, számomra is igaz ez?! Az én bűneimet, MINDENT megbocsátottál?! Add, hogy valóság legyen bennem is! Szeretném ezt átélni teljesen! Add azt a hitet!” Nem tudom megfogalmazni, hogyan és miként – Isten munkája volt – egyszer csak hittem. Láttam az én életemet, magamon csodálkozva változtam meg. Nem voltam már az iskolában a viccelődők társaságában, már nem voltam középponti ember. A gimnáziumban nagyon sok mindenen keresztülmentem. Az osztályfőnök kipécézett, mert tudta, hogy milyen családból származok, és egészen másképp gondolkodok, és provokatív kérdésekkel bombázott állandóan. Diáknapi közösségi alkalmon nem vettem részt – „Nem vonhatja ki magát ez alól! Kötelező!” Mondtam: „ne haragudjon, kedves tanárnő, de erre nem kényszeríthet rá”. Aztán iskolaszinten kellett megnéznünk egy erkölcstelen filmet – direkt nem mondom a címét. Elsőtől negyedik évfolyamig, mindenkinek kötelező jelleggel. Hát, történelmi film néven, és úgy voltam én a szívemben, hogy „én erről nem beszélek senkinek, de ha valaki megkérdezi, akkor el fogom mondani”. Osztályfőnöki órán az osztályfőnök első kérdése az volt: „Hogy tetszett a film? Először Deme Jánostól kérdezem.” Ekkor én fölálltam és annyit mondtam: „Ez egy parázna film volt”. Hát, nagy felháborodás. „Hogy mondhat ilyet, egy történelmi filmről?!” Az osztálytársak is: „De hát, reprodukció! De hát, ti is tízen vagytok! Hát hogy?!” És akkor egy nagyon interaktív beszélgetés jött létre. Megkérdeztem: „Reprodukció? Óvszerrel? Hogy együtt éltek, házasságról szó sincs?” És kezdtem arról beszélni, hogy Istennek milyen csodálatos terve van az emberrel. Házasságra teremtette az embert! A férfi és a nő kapcsolatát a házasság szentségében akarja megszentelni, és így a gyermekek is védelem és oltalom alá kerülnek. Nem erről szól a mostani világ. Mindenki elnémult, és háromnegyed órán keresztül erről beszéltem, s utána kérte a tanárnő, hogy beszélgessünk még ezekről a dolgokról. Érlelődött benne ez a dolog. Emlékszem, amikor szalagavató ünnepségen, tűzte ki a szalagot, odajött hozzám, és elkezdett könnyezni, s annyit mondott: „János, nagyon örülök, hogy mindvégig kitartott a hite mellett!” Hát, én is elkezdtem könnyezni, az örömkönnyeimet hullajtottam, hogy „Uram, mit végeztél benne. Vidd tovább, ezt a megkezdett munkádat őbenne.” Aztán egyetemre kerültem. Elvégeztem a vegyészmérnöki kart Budapesten. Gyógyszergyárban dolgozok, Budapesten, már ötödik éve, és nagyon sok mindent átéltem az Úrral való közösségben – de ahogy hallottuk a mai szolgálatot – bennem is többször előfordult az a hanyatlás, amikor azt „az első szeretetet elhagytam”.4 Amikor éreztem, hogy az én szívem megkeseredett, amikor a bűn hatalmába vont, amikor reménytelennek láttam sokszor az én helyzetemet, de az élő Úr Jézus Krisztus megtartott mindvégig. Ez év5 februárjában azt vettem észre, hogy reggelente kettős látásom van. Csak néhány másodpercig. Majd ez percekig, aztán 10 percig is tartott hétről hétre, és napközben észrevettem,
3
1János 1, 8-9. Vö. Jelenések 2, 4. 5 2014-es esztendő 4
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 2/6
Bizonyságtétel
Deme János
hogy ha lepihentem ebéd után – pihentettem a szememet – akkor is miután kinyitottam a szememet, kettőt láttam mindenből. Arra gondoltam, hogy ez komoly probléma. A családban egészségügyi dolgozó szinte mindenki – a bátyám is, a legidősebb húgom is orvos. Amikor a legidősebb húgomat kérdeztem: „Mi lehet ennek az oka?” – Én nagyon tisztelem őt, hogy mindig őszintén megmondja – Kérdeztem: „Mi lehet a legrosszabb?” Azt mondja: „Agydaganat.” Azt mondtam: „Köszönöm, szépen.” Elmentem a szemészhez, aki megállapította, hogy valami a jobb szemmozgató izmomat feszíti, valami rendellenesség mutatható. Lenézett a földre, föl-alá járkált a rendelőben, nem szólt semmit. Nekem ekkor már gyanús volt a helyzet. Csak annyit mondott, hogy „Menj, beszélj a bátyáddal!” – a bátyámmal, aki onkológus. – Hát, összeállítottam a képet magamban, és az Úr elé vittem az én szívemet. Az volt szívem kérdése: „Uram, eljött az én időm? Lejárt az én földi életem? Te tudod, milyen betegségem van. Köszönöm, hogy a Te kezedben lehet az én életem.” Elmentem a bátyámhoz. CT felvétel alapján jól kimutatható, hogy az orrból indult ki egy daganat, a jobb szemmozgató izmok közé benyúlt, és az agy elülső lebenyét is 3 cm-rel már beljebb tolta. Miközben vártam a CT felvétel eredményét egy evangéliumi könyv került a kezembe, és nagyon megörvendeztette az én szívemet! Az élő Jézus Krisztus olyan békességet munkált az én szívemben, amit nem tudok elmondani. Amikor azt mondja Isten Igéje, Filippibeliekhez írott levél 4. fejezetében: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”6 Ezek az Igék ott voltak a szívemben. Nagy örömmel vártam a bátyámat. Hozta a CT felvételt. Ő pedig lehajtotta a fejét, szomorúan nézett és kérdeztem: „Hát, mondd, mit látni?” „Valami olyasmit látni, ami egy szörnyű kép.” „De mondd csak, mégis.” És akkor mondta, hogy nem tudja mi ez, de utána kell járni. Másnap MR vizsgálatra jöttem Kaposvárra. Nagybátyám nagykanizsai evangélikus lelkész, és ismeretség révén harmadnap már itt voltam a Pécsi Idegsebészeti Klinikán, április 24-én. Beszélgettem az idegsebész professzorral, és azt mondja: „János, ez egyértelmű daganat. De nem tudjuk még, hogy milyen jellegű. Le kell vennünk a biopsziát.” 10 napra rá telefonált: „Meg van az eredmény.” Na most, ezek a napok számomra úgy teltek, hogy az Úr felkészített teljesen, hogy Ő elé álljak. Az volt az én szívem vágya, hogy „Uram, ha elkészítetted az általmenetelt számomra, szeretnék készen Eléd állni.” Nem az volt a kérdésem, hogy „Miért?! Miért ilyen fiatalon?! Miért engem?!” Emlékszem a kilenc testvérem, ahogy beszélgetett otthon. Arról beszélgettek: „Talán János lesz az első közülünk, aki elmegy?” Emlékszem szüleim beszélgetésére – még akkor 31 voltam; július közepén töltöttem a 32-et – „Lehet, hogy a János fiunk, nem éli meg a 32-t? De olyan jó volt eddig ővele, olyan sok mindenben áldást nyertünk Istentől, és ha az Úrnak úgy kedves, őt elszólítja, legyen meg az Ő akarata!” Így fogadtam a professzor úrtól, amikor hívott. „Meg van az eredmény” – azt mondja „laphám rák”. Kérdeztem: „Mégis, akkor ez nem jót jelent?” Azt mondja: „Ez, nem jót jelent.” Kérdeztem: „Mi a további lépés?” Azt mondja: „Meg kell műtenünk!” „És mikor jöjjek?” „Május 19-én feküdjön be, 20-án megműtjük.”
6
Filippi 4, 6-7.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 3/6
Bizonyságtétel
Deme János
Olyan békességgel a szívemben jöttem el erre a műtétre, hogy amikor beléptem a 6 ágyas korterembe, azt gondolták a betegtársaim, hogy egy vendég vagyok, látogató. Kezdtem mondani, hogy mi vár rám másnap. Hát, mindenki le volt döbbenve! Semmi nem látszott rajtam, jó volt a közérzetem Isten kegyelméből. Úgy feküdtem fel a műtőágyra, hogy hálát adtam az Úrnak az eddigi életutamért. A legfontosabb számomra az volt, hogy megismerhettem az én Uram Jézus Krisztust. Dönthettem mellette, és csak az volt érték számomra, amit Ő általam elvégezhetett – ahogy hallottuk a prédikációban. Minden átértékelődött! Szétnéztem ebben a világban: autó, lakás, család, karrier, pénz – minden értékét veszítette. Semmi nincs, amit magammal tudok vinni! Semmi! Nekem egyedül kell megállnom az élő Isten előtt! Mi az, amit magammal tudok vinni, mi az, amit fel tudok mutatni Őneki, amikor Elébe állok? És nem is fog semmi mást kérni tőlem, csak amit az Ő Fia, Jézus Krisztus által kimunkálhatott az én szívemben. Csak EZ AZ ÉRTÉK! Így feküdtem fel a műtőasztalra, hálát adva. Hogyha nem itt ébredek föl, akkor Őnála, de Őnála még jobb lesz, mint itt maradni, és kész vagyok általmenni ebből a múlandóságból az örökkévalóságba. De ha még az Ő kegyelméből megadja, hogy itt töltsem napjaimat, akkor szeretném még hűségesebben szolgálni Őt, mint valaha. Hát, a professzor úr, és az egész személyzet meg volt döbbenve, amikor látták, hogy ragyogó arccal, mosollyal lépek be a műtőbe. Megkérdezték: „Kit fogunk műteni?” Hát, mondom: „Engem”. „De hát, itt van a nyugtató. Nem kell?” Mondom: „Nem! Nincs félelem a szívemben! Békességem van!” És még ők voltak zavarban. Megtörtént a 7 órás műtéti beavatkozás. A homlokomon és az orr mentén vágtak föl, és a professzor szavaival „baromi nagy műtéten” estem át, de az Úr kegyelméből az intenzív osztályon ébredtem az Úrral, békességben. Miközben csövek álltak ki az én testemből hálát adtam az Úrnak, ha még kaptam egy napot is, szeretném az Ő szolgálatára élni. Elmondom a testvéreknek, hogy az a sok lehetőség, amely adódott itt, az Idegsebészeti Klinikán – bizonyságtételre, tanúságtételre – nagy valószínűséggel nem jöhetett volna létre, ha nincs ez a betegségem. Azt az Igét kaptam az Úrtól – még a műtét előtt – Róma 8,28-29.: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek”. Mi a célja Istennek a próbákkal, betegségekkel, halálesetekkel a mi életünkben? Hogy összetörje a szívet! Hogy összetörje azt a kemény szívet, amit senki és semmi nem tud megtörni! Ő ad próbát, nehézséget. Meg akar állítani azon az úton, amely az Őnélküle való út! Ha mi a gondolatainkban, terveinkben nincs jelen, hiábavaló a mi életünk – ez is elhangzott a prédikációban, csak szeretném megerősíteni. Amikor az Igét hallgatja az ember, a Sátán olyan munkát végez, hogy ki akarja az Igét ragadni a szíveinkből7 – jobb többször elmondani, hogy megmaradjon, megszívleljük, és ott maradjon a mi szívünkben, mert egyedül Isten Igéje az, ami életet munkál, és ami megmarad örökre. Mi a célja a próbák által? Hogy kiformálódjon a mi életünkben az élő Jézus Krisztus! Mert amíg én egészségnek örvendek, amíg jól mennek a dolgaim, amíg anyagi hátterem is megvan, megfeledkezek, nagyon könnyen megfeledkezek Istenről, és Jézus Krisztusról. Megfeledkezek arról a munkáról, amit Ő énérettem tett ott a Golgotán, de ha jön a próba, jön a nehézség, akkor olyan sok szívből a „miért?!” hangzik fel. „Miért?! Miért?!” Emlékszem egy betegtársamra, azt mondta: „Ha Isten lenne – és Ő a „Jóisten” – akkor nem engedte volna meg azt, ami történt az én életemben. Az a sok nyomorúság!” Mondtam neki: „Pontosan azért engedte meg az Isten, mert annyira szereti magát. Nem akarja, hogy a maga útját járja, és az örök kárhozatban végezze.” Látjuk mi az Isten szeretete? Sokkal nagyobb, mint amit mi el tudnánk gondolni.
7
Vö. Jézus magvetőről mondott példázatával Máté 13, 3-9.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 4/6
Bizonyságtétel
Deme János
Egy betegtársamat szeretném csak megemlíteni, aki külföldi volt. Nyaki problémával érkezett, autóbalesetet szenvedett, és odajött hozzám: ki tudom-e nyitni a flakon kupakját, mert a keze le volt bénulva. Mondtam: „örömmel!” És sírt, csak sírt, mert senki nem tudott vele beszélni angolul, s mivel én is beszélem ezt a nyelvet, volt lehetőségünk beszélgetni. Elmondta, hogy neki nem a nyakával van probléma, hanem a szívével! Nincs békessége! S látja rajtam, hogy nekem békességem van, s azt mondja: „Neked sokkal súlyosabb a betegséged, és békességed van?! Hogy van ez? Mondjad! Én is akarom azt a békességet! Hogy lehet ezt elnyerni?!” S mondtam: „Jézus Krisztus ezért jött, hogy békességet adjon!” „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek”8. Jézus Krisztus rendezte a mi dolgunkat Istennel, Isten haragja nem kell, hogy az embert utolérje, mert kiontatott a vér ott a Golgotán. Kiengesztelte az Atya szívét, egyszer és mindenkorra. A békesség szó egyébként, az eredeti görög kifejezésből származik: eiréné, ami szó szerint azt jelenti, hogy „rendezett ügy”.9 Ha nekem rendezve van az ügyem Istennel, akkor békességem van. Olyan sok békétlen szív van ezen a világon, még a templomba járók között is békétlenek. Eljönnekhazamennek szomorú ábrázattal. Miért? Mert békétlen a szív. Mi az oka a békétlenségnek? A bűn. Testvérek, a bűn az, ami elválaszt minket Istentől. Ha ott meghúzódik csak egyetlen egy bűn is a szívedben, Istennel rendezetlenné válik a kapcsolatod, és nem lesz békességed mindaddig, míg ki nem veted, míg meg nem vallod, míg meg nem tagadod. Úgy készültem erre a műtétre, hogy otthon a Salgótarjáni Evangélikus Gyülekezetben többször is bizonyságot tettem mi történt velem, és milyen békességet munkált az Úr az én szívemben. Kezdték mondani: „Imádkozunk érted! Imádkozunk a testi egészségedért, a gyógyulásodért!” És azt mondtam: „Várjatok! Elsősorban ne azért imádkozzatok, hogy meggyógyuljak! Azért imádkozzatok, hogy Isten az Ő célját elérje az én szívemben, és a környezetemben élők szívében! És az Ő akarata legyen meg! Ha Ő úgy látja jónak, hogy betegségben elhív magához, de békességgel a szívemben: Legyen áldott az Ő Neve!” Mert testvérek jobb betegségben, békességgel a szívben élni, mint egészségesen békétlenül! Volt, aki azt mondta: „János, milyen nagy a te hited!” Mondtam: „Nem! Nem az én hitem nagy. Az én Uram, Jézus Krisztus a nagy és hatalmas, Akibe az én hitemet vetettem!” Mert azt mondja az Ige: „ha mustármagnyi hited volna, mily nagy hegyeket mozdíthatnál meg – bűnhegyeket!”10 Emberek szabadulnának meg a bűnöktől! Így, ahogy elmentem a helyi evangélikus gyülekezetbe Bibliával a kezemben, és amikor jöttem ki a templomból, egy kedves idős testvér, Weisz Laci bácsi szólított meg: „Mondja csak fiatalember, honnan jött?” „Hogy érti?” „Látom a Bibliát a kezében. Mondja csak, ki maga?” És akkor volt lehetőségem bizonyságot tenni. És ezt most azért mondom el, mert azzal az Igével jöttem, hogy „akik Istent szeretik, minden javukra van”.11 Most 6 hét sugárkezelésen vagyok itt, július 9-től, mivel rosszindulatú volt ez a daganat – 100 százalékosan sikerült eltávolítani, de a rossz indulata miatt be kellett sugározni 6 héten keresztül – és a holnapi nap fog lejárni ez a 6 hetes kezelés. Amikor elmentem oda a gyülekezetbe, találkoztam velük, és „akik Istent szeretik, minden javukra van” – ez volt az én szívemben: „Mi lesz velem a 6
8
János 10, 10b. είρήνη – héber megfelelője a salom; az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség, (jó) egészség, üdvösség, üdv, béke 10 Vö. Máté 17, 20.; Lukács 17, 6. 11 Róm 8, 28a. 9
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 5/6
Bizonyságtétel
Deme János
héten keresztül? Uram, Te tudod! A Te kezedbe teszem az én életemet!” S jött a Laci bácsi és miután hallotta a bizonyságtételt, azt mondta: „Jánoskám, bármire szükséged van a 6 hét alatt, csak szóljál!” Azóta ruhát mosnak rám, felesége főz finomakat. Isten gondot visel az Övéiről! De mit mond még Isten Igéje: „keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.”12 Tehát nem az a cél, hogy testileg egészségesek legyünk. Nem az a cél, hogy az Ő áldásában részesüljünk, hanem hogy keressük Őt! Az Élet Urát! Ráadásul minden megadatik nékünk. Záró szóként még egy-két Igét szeretnék csak mondani. Nagyon megbátorította a Filippi 1, 21. az én szívemet: „nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” Mit veszítek én, ha véget ér a földi életem, ha „nékem az élet Krisztus”?! „A meghalás nyereség!” és boldogan megyek által az én Uramhoz, Jézus Krisztushoz. A másik Ige a Máté 24-ből, azt szeretném felolvasni, hogy mi most a döntő számomra, és mit szeretnék a testvérek szívére helyezni. Máté 24, 42-től: „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.”13 Hát, kívánom a testvéreknek azt, hogy ez az Ige legyen valóság az életükben, mert én is ezt az Igét szeretném megélni napról napra, vigyázásban tölteni a napjaimat, készen lenni, mert a mi Urunk, Jézus Krisztus, bármikor jöhet. És ilyen vonatkozásban nincs értelme arról beszélni, hogy „na, most, ez a betegség ugyan 5 éven belül kiújulhat. A sugárkezelés következtében a szemlencse károsodhat.” Nincs értelme erről beszélni, csak arról, hogy kész-e a szív, mert Jézus Krisztus jön! Ha kész a szív, örömmel nézünk a holnap elébe! Az Úr áldja meg az Ő Igéjét mindannyiunk szívében! Ámen.
12 13
Máté 6, 33.; Lukács 12, 31. Máté 24, 42-46.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 6/6
Bizonyságtétel
Deme János
Bizonyságtétel Szeretettel köszöntöm a Gyülekezetet, Testvéreket, Látogatókat! Szeretnék bizonyságot tenni az én élő Uram, Jézus Krisztusról, Aki bűneim mélységéből szabadított meg, és olyan békességgel ajándékozta meg a szívemet, amelyet emberi értelemmel fel sem lehet fogni. Evangélikus lelkész édesapám Salgótarjánban. Hívő szülők gyermekeként – második gyermekként, a tízből – láttam meg a napvilágot, és megtudtam, hogy szüleim hogyan várták az én születésemet: Édesapám éppen egy csendeshéten volt, és imádságban az ő szívében – a gyermekáldás is ott volt a szüleim szívében, még csak a bátyám élt, én még meg sem fogantam – ott volt, hogy „Uram, ha megajándékozol bennünket egy újabb gyermekkel, akkor jelentsd ki azt számomra”. Zakariásról volt szó és az ő feleségéről, Erzsébetről, aki meddő volt, és az Úr megjelent Zakariás papnak meghallgatta az ő imádságát: „Menj haza, mondd meg a te feleségednek, Erzsébetnek: fiat fogsz szülni, nevezd a nevét Jánosnak”.1 Történetesen az én édesanyám neve is Erzsébet, és édesapám hittel fogadta ezt az Igét. Úgy volt az ő szívében: „Uram, számomra is valóság? Akkor tedd, hogy igaz legyen ez az én életemben is!” Hittel elfogadta, hazament nagy örömmel, és elújságolta feleségének, hogy „fiúgyermekünk fog születni, és az ő neve János lesz”. Ezt ő megosztotta még egy-két lelkésztársával is, de kinevették, nem hitték el. Nem sokkal rá megfogantam, és kilenc hónapra rá megszülettem. Isten tervében volt már akkor az én életem. Ahogy mondja az Igében: „a világ alapjainak felvettetése előtt”2. És hiszem azt is, hogy Istennek minden emberrel célja van ezen a világon. Nincs reménytelen helyzet, nincs olyan eset, olyan mélység – a bűnnek olyan mélysége – amiből ne lenne megoldás, mert Isten az Ő Fiát, Jézus Krisztust küldte mindannyiunkért Szabadítóul. Ahogy cseperedtem, tizenkét éves koromig, én is a világ folyása szerint éltem, nagyon eleven gyermek voltam az iskolában. Futkároztam, lökdöstem az osztálytársaimat – nem fértem a bőrömbe – hiperaktív voltam, de nem volt szívemnek békessége. Szüleim komolyan, minden este, imádsággal és énekkel fektettek le bennünket, gyermekeket, de nem volt az enyém az élő hit. Tudtam, hogy Jézus Krisztus nem Úr még az én szívemben. Tizennégy éves volt a bátyám, amikor egy fiú csendeshétről hazajött úgy, hogy az ő életét átadta az élő Jézus Krisztusnak: bűnei fölött megszomorodva, teljesen önmagát megüresítve, és elfogadva bűnei bocsánatát, nagy örömmel, és sírva édesapám nyakába borult, hogy „megtértem”. Na most, én akkor tizenkét éves voltam, és amikor láttam az én bátyámat, hogy megtért, új életre született, akkor nagyon megszomorodtam. Olyan fájdalmat éreztem az én szívemben, mintha késsel szívemet szurkálta volna valami. Tudtam, hogy én még nem tértem az Úrhoz, tudtam, hogy elveszett állapotban vagyok, tudtam, hogy ha Jézus Krisztus visszajön, akkor én nem megyek Ővele, mert csak azt fogja elragadni, aki igazán hisz Őbenne. Emlékszem arra az estére, nem mertem lefeküdni. Egy szobában aludtam a bátyámmal – amikor ő már mélyeket lélegzett, és nyugodtan aludt – néztem, nekem nem volt békességem. Nem mertem elaludni! Halálfélelmem volt! És én csak sírtam, sírtam, sírtam, és azt mondtam – elkezdtem imádkozni – „Úr Jézus, szeretnék én is megtérni, de nem tudom, hogyan kell. Kérlek, segíts!” És valahogy nagy nehezen elaludtam. Amikor korán reggel ébredtem, már Bibliát kerestem, nyitottam,
1 2
Vö. Lukács 1, 5-25. Vö. Efezus 1, 3-5. különösképp a 4. vers
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 1/6
Bizonyságtétel
Deme János
olvastam. „Úr Jézus, szólj hozzám! Szeretném megérteni a Te akaratodat! Mit akarsz?! Szeretnék a Tiéd lenni!” Napról napra, ahogy olvastam az Igét, hallgattam az istentiszteletet, egyszer csak megvilágosodott énbennem az, hogy mit is cselekedett érettem az élő Isten: az Ő Fiát, Jézus Krisztust küldte. És amikor János apostol levelében olvastam azt az Igét, hogy „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.” DE „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz – az Isten – hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”3 És odafordultam az élő Jézus Krisztushoz: „Úr Jézus, számomra is igaz ez?! Az én bűneimet, MINDENT megbocsátottál?! Add, hogy valóság legyen bennem is! Szeretném ezt átélni teljesen! Add azt a hitet!” Nem tudom megfogalmazni, hogyan és miként – Isten munkája volt – egyszer csak hittem. Láttam az én életemet, magamon csodálkozva változtam meg. Nem voltam már az iskolában a viccelődők társaságában, már nem voltam középponti ember. A gimnáziumban nagyon sok mindenen keresztülmentem. Az osztályfőnök kipécézett, mert tudta, hogy milyen családból származok, és egészen másképp gondolkodok, és provokatív kérdésekkel bombázott állandóan. Diáknapi közösségi alkalmon nem vettem részt – „Nem vonhatja ki magát ez alól! Kötelező!” Mondtam: „ne haragudjon, kedves tanárnő, de erre nem kényszeríthet rá”. Aztán iskolaszinten kellett megnéznünk egy erkölcstelen filmet – direkt nem mondom a címét. Elsőtől negyedik évfolyamig, mindenkinek kötelező jelleggel. Hát, történelmi film néven, és úgy voltam én a szívemben, hogy „én erről nem beszélek senkinek, de ha valaki megkérdezi, akkor el fogom mondani”. Osztályfőnöki órán az osztályfőnök első kérdése az volt: „Hogy tetszett a film? Először Deme Jánostól kérdezem.” Ekkor én fölálltam és annyit mondtam: „Ez egy parázna film volt”. Hát, nagy felháborodás. „Hogy mondhat ilyet, egy történelmi filmről?!” Az osztálytársak is: „De hát, reprodukció! De hát, ti is tízen vagytok! Hát hogy?!” És akkor egy nagyon interaktív beszélgetés jött létre. Megkérdeztem: „Reprodukció? Óvszerrel? Hogy együtt éltek, házasságról szó sincs?” És kezdtem arról beszélni, hogy Istennek milyen csodálatos terve van az emberrel. Házasságra teremtette az embert! A férfi és a nő kapcsolatát a házasság szentségében akarja megszentelni, és így a gyermekek is védelem és oltalom alá kerülnek. Nem erről szól a mostani világ. Mindenki elnémult, és háromnegyed órán keresztül erről beszéltem, s utána kérte a tanárnő, hogy beszélgessünk még ezekről a dolgokról. Érlelődött benne ez a dolog. Emlékszem, amikor szalagavató ünnepségen, tűzte ki a szalagot, odajött hozzám, és elkezdett könnyezni, s annyit mondott: „János, nagyon örülök, hogy mindvégig kitartott a hite mellett!” Hát, én is elkezdtem könnyezni, az örömkönnyeimet hullajtottam, hogy „Uram, mit végeztél benne. Vidd tovább, ezt a megkezdett munkádat őbenne.” Aztán egyetemre kerültem. Elvégeztem a vegyészmérnöki kart Budapesten. Gyógyszergyárban dolgozok, Budapesten, már ötödik éve, és nagyon sok mindent átéltem az Úrral való közösségben – de ahogy hallottuk a mai szolgálatot – bennem is többször előfordult az a hanyatlás, amikor azt „az első szeretetet elhagytam”.4 Amikor éreztem, hogy az én szívem megkeseredett, amikor a bűn hatalmába vont, amikor reménytelennek láttam sokszor az én helyzetemet, de az élő Úr Jézus Krisztus megtartott mindvégig. Ez év5 februárjában azt vettem észre, hogy reggelente kettős látásom van. Csak néhány másodpercig. Majd ez percekig, aztán 10 percig is tartott hétről hétre, és napközben észrevettem,
3
1János 1, 8-9. Vö. Jelenések 2, 4. 5 2014-es esztendő 4
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 2/6
Bizonyságtétel
Deme János
hogy ha lepihentem ebéd után – pihentettem a szememet – akkor is miután kinyitottam a szememet, kettőt láttam mindenből. Arra gondoltam, hogy ez komoly probléma. A családban egészségügyi dolgozó szinte mindenki – a bátyám is, a legidősebb húgom is orvos. Amikor a legidősebb húgomat kérdeztem: „Mi lehet ennek az oka?” – Én nagyon tisztelem őt, hogy mindig őszintén megmondja – Kérdeztem: „Mi lehet a legrosszabb?” Azt mondja: „Agydaganat.” Azt mondtam: „Köszönöm, szépen.” Elmentem a szemészhez, aki megállapította, hogy valami a jobb szemmozgató izmomat feszíti, valami rendellenesség mutatható. Lenézett a földre, föl-alá járkált a rendelőben, nem szólt semmit. Nekem ekkor már gyanús volt a helyzet. Csak annyit mondott, hogy „Menj, beszélj a bátyáddal!” – a bátyámmal, aki onkológus. – Hát, összeállítottam a képet magamban, és az Úr elé vittem az én szívemet. Az volt szívem kérdése: „Uram, eljött az én időm? Lejárt az én földi életem? Te tudod, milyen betegségem van. Köszönöm, hogy a Te kezedben lehet az én életem.” Elmentem a bátyámhoz. CT felvétel alapján jól kimutatható, hogy az orrból indult ki egy daganat, a jobb szemmozgató izmok közé benyúlt, és az agy elülső lebenyét is 3 cm-rel már beljebb tolta. Miközben vártam a CT felvétel eredményét egy evangéliumi könyv került a kezembe, és nagyon megörvendeztette az én szívemet! Az élő Jézus Krisztus olyan békességet munkált az én szívemben, amit nem tudok elmondani. Amikor azt mondja Isten Igéje, Filippibeliekhez írott levél 4. fejezetében: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”6 Ezek az Igék ott voltak a szívemben. Nagy örömmel vártam a bátyámat. Hozta a CT felvételt. Ő pedig lehajtotta a fejét, szomorúan nézett és kérdeztem: „Hát, mondd, mit látni?” „Valami olyasmit látni, ami egy szörnyű kép.” „De mondd csak, mégis.” És akkor mondta, hogy nem tudja mi ez, de utána kell járni. Másnap MR vizsgálatra jöttem Kaposvárra. Nagybátyám nagykanizsai evangélikus lelkész, és ismeretség révén harmadnap már itt voltam a Pécsi Idegsebészeti Klinikán, április 24-én. Beszélgettem az idegsebész professzorral, és azt mondja: „János, ez egyértelmű daganat. De nem tudjuk még, hogy milyen jellegű. Le kell vennünk a biopsziát.” 10 napra rá telefonált: „Meg van az eredmény.” Na most, ezek a napok számomra úgy teltek, hogy az Úr felkészített teljesen, hogy Ő elé álljak. Az volt az én szívem vágya, hogy „Uram, ha elkészítetted az általmenetelt számomra, szeretnék készen Eléd állni.” Nem az volt a kérdésem, hogy „Miért?! Miért ilyen fiatalon?! Miért engem?!” Emlékszem a kilenc testvérem, ahogy beszélgetett otthon. Arról beszélgettek: „Talán János lesz az első közülünk, aki elmegy?” Emlékszem szüleim beszélgetésére – még akkor 31 voltam; július közepén töltöttem a 32-et – „Lehet, hogy a János fiunk, nem éli meg a 32-t? De olyan jó volt eddig ővele, olyan sok mindenben áldást nyertünk Istentől, és ha az Úrnak úgy kedves, őt elszólítja, legyen meg az Ő akarata!” Így fogadtam a professzor úrtól, amikor hívott. „Meg van az eredmény” – azt mondja „laphám rák”. Kérdeztem: „Mégis, akkor ez nem jót jelent?” Azt mondja: „Ez, nem jót jelent.” Kérdeztem: „Mi a további lépés?” Azt mondja: „Meg kell műtenünk!” „És mikor jöjjek?” „Május 19-én feküdjön be, 20-án megműtjük.”
6
Filippi 4, 6-7.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 3/6
Bizonyságtétel
Deme János
Olyan békességgel a szívemben jöttem el erre a műtétre, hogy amikor beléptem a 6 ágyas korterembe, azt gondolták a betegtársaim, hogy egy vendég vagyok, látogató. Kezdtem mondani, hogy mi vár rám másnap. Hát, mindenki le volt döbbenve! Semmi nem látszott rajtam, jó volt a közérzetem Isten kegyelméből. Úgy feküdtem fel a műtőágyra, hogy hálát adtam az Úrnak az eddigi életutamért. A legfontosabb számomra az volt, hogy megismerhettem az én Uram Jézus Krisztust. Dönthettem mellette, és csak az volt érték számomra, amit Ő általam elvégezhetett – ahogy hallottuk a prédikációban. Minden átértékelődött! Szétnéztem ebben a világban: autó, lakás, család, karrier, pénz – minden értékét veszítette. Semmi nincs, amit magammal tudok vinni! Semmi! Nekem egyedül kell megállnom az élő Isten előtt! Mi az, amit magammal tudok vinni, mi az, amit fel tudok mutatni Őneki, amikor Elébe állok? És nem is fog semmi mást kérni tőlem, csak amit az Ő Fia, Jézus Krisztus által kimunkálhatott az én szívemben. Csak EZ AZ ÉRTÉK! Így feküdtem fel a műtőasztalra, hálát adva. Hogyha nem itt ébredek föl, akkor Őnála, de Őnála még jobb lesz, mint itt maradni, és kész vagyok általmenni ebből a múlandóságból az örökkévalóságba. De ha még az Ő kegyelméből megadja, hogy itt töltsem napjaimat, akkor szeretném még hűségesebben szolgálni Őt, mint valaha. Hát, a professzor úr, és az egész személyzet meg volt döbbenve, amikor látták, hogy ragyogó arccal, mosollyal lépek be a műtőbe. Megkérdezték: „Kit fogunk műteni?” Hát, mondom: „Engem”. „De hát, itt van a nyugtató. Nem kell?” Mondom: „Nem! Nincs félelem a szívemben! Békességem van!” És még ők voltak zavarban. Megtörtént a 7 órás műtéti beavatkozás. A homlokomon és az orr mentén vágtak föl, és a professzor szavaival „baromi nagy műtéten” estem át, de az Úr kegyelméből az intenzív osztályon ébredtem az Úrral, békességben. Miközben csövek álltak ki az én testemből hálát adtam az Úrnak, ha még kaptam egy napot is, szeretném az Ő szolgálatára élni. Elmondom a testvéreknek, hogy az a sok lehetőség, amely adódott itt, az Idegsebészeti Klinikán – bizonyságtételre, tanúságtételre – nagy valószínűséggel nem jöhetett volna létre, ha nincs ez a betegségem. Azt az Igét kaptam az Úrtól – még a műtét előtt – Róma 8,28-29.: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek”. Mi a célja Istennek a próbákkal, betegségekkel, halálesetekkel a mi életünkben? Hogy összetörje a szívet! Hogy összetörje azt a kemény szívet, amit senki és semmi nem tud megtörni! Ő ad próbát, nehézséget. Meg akar állítani azon az úton, amely az Őnélküle való út! Ha mi a gondolatainkban, terveinkben nincs jelen, hiábavaló a mi életünk – ez is elhangzott a prédikációban, csak szeretném megerősíteni. Amikor az Igét hallgatja az ember, a Sátán olyan munkát végez, hogy ki akarja az Igét ragadni a szíveinkből7 – jobb többször elmondani, hogy megmaradjon, megszívleljük, és ott maradjon a mi szívünkben, mert egyedül Isten Igéje az, ami életet munkál, és ami megmarad örökre. Mi a célja a próbák által? Hogy kiformálódjon a mi életünkben az élő Jézus Krisztus! Mert amíg én egészségnek örvendek, amíg jól mennek a dolgaim, amíg anyagi hátterem is megvan, megfeledkezek, nagyon könnyen megfeledkezek Istenről, és Jézus Krisztusról. Megfeledkezek arról a munkáról, amit Ő énérettem tett ott a Golgotán, de ha jön a próba, jön a nehézség, akkor olyan sok szívből a „miért?!” hangzik fel. „Miért?! Miért?!” Emlékszem egy betegtársamra, azt mondta: „Ha Isten lenne – és Ő a „Jóisten” – akkor nem engedte volna meg azt, ami történt az én életemben. Az a sok nyomorúság!” Mondtam neki: „Pontosan azért engedte meg az Isten, mert annyira szereti magát. Nem akarja, hogy a maga útját járja, és az örök kárhozatban végezze.” Látjuk mi az Isten szeretete? Sokkal nagyobb, mint amit mi el tudnánk gondolni.
7
Vö. Jézus magvetőről mondott példázatával Máté 13, 3-9.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 4/6
Bizonyságtétel
Deme János
Egy betegtársamat szeretném csak megemlíteni, aki külföldi volt. Nyaki problémával érkezett, autóbalesetet szenvedett, és odajött hozzám: ki tudom-e nyitni a flakon kupakját, mert a keze le volt bénulva. Mondtam: „örömmel!” És sírt, csak sírt, mert senki nem tudott vele beszélni angolul, s mivel én is beszélem ezt a nyelvet, volt lehetőségünk beszélgetni. Elmondta, hogy neki nem a nyakával van probléma, hanem a szívével! Nincs békessége! S látja rajtam, hogy nekem békességem van, s azt mondja: „Neked sokkal súlyosabb a betegséged, és békességed van?! Hogy van ez? Mondjad! Én is akarom azt a békességet! Hogy lehet ezt elnyerni?!” S mondtam: „Jézus Krisztus ezért jött, hogy békességet adjon!” „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek”8. Jézus Krisztus rendezte a mi dolgunkat Istennel, Isten haragja nem kell, hogy az embert utolérje, mert kiontatott a vér ott a Golgotán. Kiengesztelte az Atya szívét, egyszer és mindenkorra. A békesség szó egyébként, az eredeti görög kifejezésből származik: eiréné, ami szó szerint azt jelenti, hogy „rendezett ügy”.9 Ha nekem rendezve van az ügyem Istennel, akkor békességem van. Olyan sok békétlen szív van ezen a világon, még a templomba járók között is békétlenek. Eljönnekhazamennek szomorú ábrázattal. Miért? Mert békétlen a szív. Mi az oka a békétlenségnek? A bűn. Testvérek, a bűn az, ami elválaszt minket Istentől. Ha ott meghúzódik csak egyetlen egy bűn is a szívedben, Istennel rendezetlenné válik a kapcsolatod, és nem lesz békességed mindaddig, míg ki nem veted, míg meg nem vallod, míg meg nem tagadod. Úgy készültem erre a műtétre, hogy otthon a Salgótarjáni Evangélikus Gyülekezetben többször is bizonyságot tettem mi történt velem, és milyen békességet munkált az Úr az én szívemben. Kezdték mondani: „Imádkozunk érted! Imádkozunk a testi egészségedért, a gyógyulásodért!” És azt mondtam: „Várjatok! Elsősorban ne azért imádkozzatok, hogy meggyógyuljak! Azért imádkozzatok, hogy Isten az Ő célját elérje az én szívemben, és a környezetemben élők szívében! És az Ő akarata legyen meg! Ha Ő úgy látja jónak, hogy betegségben elhív magához, de békességgel a szívemben: Legyen áldott az Ő Neve!” Mert testvérek jobb betegségben, békességgel a szívben élni, mint egészségesen békétlenül! Volt, aki azt mondta: „János, milyen nagy a te hited!” Mondtam: „Nem! Nem az én hitem nagy. Az én Uram, Jézus Krisztus a nagy és hatalmas, Akibe az én hitemet vetettem!” Mert azt mondja az Ige: „ha mustármagnyi hited volna, mily nagy hegyeket mozdíthatnál meg – bűnhegyeket!”10 Emberek szabadulnának meg a bűnöktől! Így, ahogy elmentem a helyi evangélikus gyülekezetbe Bibliával a kezemben, és amikor jöttem ki a templomból, egy kedves idős testvér, Weisz Laci bácsi szólított meg: „Mondja csak fiatalember, honnan jött?” „Hogy érti?” „Látom a Bibliát a kezében. Mondja csak, ki maga?” És akkor volt lehetőségem bizonyságot tenni. És ezt most azért mondom el, mert azzal az Igével jöttem, hogy „akik Istent szeretik, minden javukra van”.11 Most 6 hét sugárkezelésen vagyok itt, július 9-től, mivel rosszindulatú volt ez a daganat – 100 százalékosan sikerült eltávolítani, de a rossz indulata miatt be kellett sugározni 6 héten keresztül – és a holnapi nap fog lejárni ez a 6 hetes kezelés. Amikor elmentem oda a gyülekezetbe, találkoztam velük, és „akik Istent szeretik, minden javukra van” – ez volt az én szívemben: „Mi lesz velem a 6
8
János 10, 10b. είρήνη – héber megfelelője a salom; az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség, (jó) egészség, üdvösség, üdv, béke 10 Vö. Máté 17, 20.; Lukács 17, 6. 11 Róm 8, 28a. 9
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 5/6
Bizonyságtétel
Deme János
héten keresztül? Uram, Te tudod! A Te kezedbe teszem az én életemet!” S jött a Laci bácsi és miután hallotta a bizonyságtételt, azt mondta: „Jánoskám, bármire szükséged van a 6 hét alatt, csak szóljál!” Azóta ruhát mosnak rám, felesége főz finomakat. Isten gondot visel az Övéiről! De mit mond még Isten Igéje: „keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.”12 Tehát nem az a cél, hogy testileg egészségesek legyünk. Nem az a cél, hogy az Ő áldásában részesüljünk, hanem hogy keressük Őt! Az Élet Urát! Ráadásul minden megadatik nékünk. Záró szóként még egy-két Igét szeretnék csak mondani. Nagyon megbátorította a Filippi 1, 21. az én szívemet: „nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” Mit veszítek én, ha véget ér a földi életem, ha „nékem az élet Krisztus”?! „A meghalás nyereség!” és boldogan megyek által az én Uramhoz, Jézus Krisztushoz. A másik Ige a Máté 24-ből, azt szeretném felolvasni, hogy mi most a döntő számomra, és mit szeretnék a testvérek szívére helyezni. Máté 24, 42-től: „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.”13 Hát, kívánom a testvéreknek azt, hogy ez az Ige legyen valóság az életükben, mert én is ezt az Igét szeretném megélni napról napra, vigyázásban tölteni a napjaimat, készen lenni, mert a mi Urunk, Jézus Krisztus, bármikor jöhet. És ilyen vonatkozásban nincs értelme arról beszélni, hogy „na, most, ez a betegség ugyan 5 éven belül kiújulhat. A sugárkezelés következtében a szemlencse károsodhat.” Nincs értelme erről beszélni, csak arról, hogy kész-e a szív, mert Jézus Krisztus jön! Ha kész a szív, örömmel nézünk a holnap elébe! Az Úr áldja meg az Ő Igéjét mindannyiunk szívében! Ámen.
12 13
Máté 6, 33.; Lukács 12, 31. Máté 24, 42-46.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 6/6
Bizonyságtétel
Deme János
Bizonyságtétel Szeretettel köszöntöm a Gyülekezetet, Testvéreket, Látogatókat! Szeretnék bizonyságot tenni az én élő Uram, Jézus Krisztusról, Aki bűneim mélységéből szabadított meg, és olyan békességgel ajándékozta meg a szívemet, amelyet emberi értelemmel fel sem lehet fogni. Evangélikus lelkész édesapám Salgótarjánban. Hívő szülők gyermekeként – második gyermekként, a tízből – láttam meg a napvilágot, és megtudtam, hogy szüleim hogyan várták az én születésemet: Édesapám éppen egy csendeshéten volt, és imádságban az ő szívében – a gyermekáldás is ott volt a szüleim szívében, még csak a bátyám élt, én még meg sem fogantam – ott volt, hogy „Uram, ha megajándékozol bennünket egy újabb gyermekkel, akkor jelentsd ki azt számomra”. Zakariásról volt szó és az ő feleségéről, Erzsébetről, aki meddő volt, és az Úr megjelent Zakariás papnak meghallgatta az ő imádságát: „Menj haza, mondd meg a te feleségednek, Erzsébetnek: fiat fogsz szülni, nevezd a nevét Jánosnak”.1 Történetesen az én édesanyám neve is Erzsébet, és édesapám hittel fogadta ezt az Igét. Úgy volt az ő szívében: „Uram, számomra is valóság? Akkor tedd, hogy igaz legyen ez az én életemben is!” Hittel elfogadta, hazament nagy örömmel, és elújságolta feleségének, hogy „fiúgyermekünk fog születni, és az ő neve János lesz”. Ezt ő megosztotta még egy-két lelkésztársával is, de kinevették, nem hitték el. Nem sokkal rá megfogantam, és kilenc hónapra rá megszülettem. Isten tervében volt már akkor az én életem. Ahogy mondja az Igében: „a világ alapjainak felvettetése előtt”2. És hiszem azt is, hogy Istennek minden emberrel célja van ezen a világon. Nincs reménytelen helyzet, nincs olyan eset, olyan mélység – a bűnnek olyan mélysége – amiből ne lenne megoldás, mert Isten az Ő Fiát, Jézus Krisztust küldte mindannyiunkért Szabadítóul. Ahogy cseperedtem, tizenkét éves koromig, én is a világ folyása szerint éltem, nagyon eleven gyermek voltam az iskolában. Futkároztam, lökdöstem az osztálytársaimat – nem fértem a bőrömbe – hiperaktív voltam, de nem volt szívemnek békessége. Szüleim komolyan, minden este, imádsággal és énekkel fektettek le bennünket, gyermekeket, de nem volt az enyém az élő hit. Tudtam, hogy Jézus Krisztus nem Úr még az én szívemben. Tizennégy éves volt a bátyám, amikor egy fiú csendeshétről hazajött úgy, hogy az ő életét átadta az élő Jézus Krisztusnak: bűnei fölött megszomorodva, teljesen önmagát megüresítve, és elfogadva bűnei bocsánatát, nagy örömmel, és sírva édesapám nyakába borult, hogy „megtértem”. Na most, én akkor tizenkét éves voltam, és amikor láttam az én bátyámat, hogy megtért, új életre született, akkor nagyon megszomorodtam. Olyan fájdalmat éreztem az én szívemben, mintha késsel szívemet szurkálta volna valami. Tudtam, hogy én még nem tértem az Úrhoz, tudtam, hogy elveszett állapotban vagyok, tudtam, hogy ha Jézus Krisztus visszajön, akkor én nem megyek Ővele, mert csak azt fogja elragadni, aki igazán hisz Őbenne. Emlékszem arra az estére, nem mertem lefeküdni. Egy szobában aludtam a bátyámmal – amikor ő már mélyeket lélegzett, és nyugodtan aludt – néztem, nekem nem volt békességem. Nem mertem elaludni! Halálfélelmem volt! És én csak sírtam, sírtam, sírtam, és azt mondtam – elkezdtem imádkozni – „Úr Jézus, szeretnék én is megtérni, de nem tudom, hogyan kell. Kérlek, segíts!” És valahogy nagy nehezen elaludtam. Amikor korán reggel ébredtem, már Bibliát kerestem, nyitottam,
1 2
Vö. Lukács 1, 5-25. Vö. Efezus 1, 3-5. különösképp a 4. vers
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 1/6
Bizonyságtétel
Deme János
olvastam. „Úr Jézus, szólj hozzám! Szeretném megérteni a Te akaratodat! Mit akarsz?! Szeretnék a Tiéd lenni!” Napról napra, ahogy olvastam az Igét, hallgattam az istentiszteletet, egyszer csak megvilágosodott énbennem az, hogy mit is cselekedett érettem az élő Isten: az Ő Fiát, Jézus Krisztust küldte. És amikor János apostol levelében olvastam azt az Igét, hogy „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.” DE „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz – az Isten – hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”3 És odafordultam az élő Jézus Krisztushoz: „Úr Jézus, számomra is igaz ez?! Az én bűneimet, MINDENT megbocsátottál?! Add, hogy valóság legyen bennem is! Szeretném ezt átélni teljesen! Add azt a hitet!” Nem tudom megfogalmazni, hogyan és miként – Isten munkája volt – egyszer csak hittem. Láttam az én életemet, magamon csodálkozva változtam meg. Nem voltam már az iskolában a viccelődők társaságában, már nem voltam középponti ember. A gimnáziumban nagyon sok mindenen keresztülmentem. Az osztályfőnök kipécézett, mert tudta, hogy milyen családból származok, és egészen másképp gondolkodok, és provokatív kérdésekkel bombázott állandóan. Diáknapi közösségi alkalmon nem vettem részt – „Nem vonhatja ki magát ez alól! Kötelező!” Mondtam: „ne haragudjon, kedves tanárnő, de erre nem kényszeríthet rá”. Aztán iskolaszinten kellett megnéznünk egy erkölcstelen filmet – direkt nem mondom a címét. Elsőtől negyedik évfolyamig, mindenkinek kötelező jelleggel. Hát, történelmi film néven, és úgy voltam én a szívemben, hogy „én erről nem beszélek senkinek, de ha valaki megkérdezi, akkor el fogom mondani”. Osztályfőnöki órán az osztályfőnök első kérdése az volt: „Hogy tetszett a film? Először Deme Jánostól kérdezem.” Ekkor én fölálltam és annyit mondtam: „Ez egy parázna film volt”. Hát, nagy felháborodás. „Hogy mondhat ilyet, egy történelmi filmről?!” Az osztálytársak is: „De hát, reprodukció! De hát, ti is tízen vagytok! Hát hogy?!” És akkor egy nagyon interaktív beszélgetés jött létre. Megkérdeztem: „Reprodukció? Óvszerrel? Hogy együtt éltek, házasságról szó sincs?” És kezdtem arról beszélni, hogy Istennek milyen csodálatos terve van az emberrel. Házasságra teremtette az embert! A férfi és a nő kapcsolatát a házasság szentségében akarja megszentelni, és így a gyermekek is védelem és oltalom alá kerülnek. Nem erről szól a mostani világ. Mindenki elnémult, és háromnegyed órán keresztül erről beszéltem, s utána kérte a tanárnő, hogy beszélgessünk még ezekről a dolgokról. Érlelődött benne ez a dolog. Emlékszem, amikor szalagavató ünnepségen, tűzte ki a szalagot, odajött hozzám, és elkezdett könnyezni, s annyit mondott: „János, nagyon örülök, hogy mindvégig kitartott a hite mellett!” Hát, én is elkezdtem könnyezni, az örömkönnyeimet hullajtottam, hogy „Uram, mit végeztél benne. Vidd tovább, ezt a megkezdett munkádat őbenne.” Aztán egyetemre kerültem. Elvégeztem a vegyészmérnöki kart Budapesten. Gyógyszergyárban dolgozok, Budapesten, már ötödik éve, és nagyon sok mindent átéltem az Úrral való közösségben – de ahogy hallottuk a mai szolgálatot – bennem is többször előfordult az a hanyatlás, amikor azt „az első szeretetet elhagytam”.4 Amikor éreztem, hogy az én szívem megkeseredett, amikor a bűn hatalmába vont, amikor reménytelennek láttam sokszor az én helyzetemet, de az élő Úr Jézus Krisztus megtartott mindvégig. Ez év5 februárjában azt vettem észre, hogy reggelente kettős látásom van. Csak néhány másodpercig. Majd ez percekig, aztán 10 percig is tartott hétről hétre, és napközben észrevettem,
3
1János 1, 8-9. Vö. Jelenések 2, 4. 5 2014-es esztendő 4
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 2/6
Bizonyságtétel
Deme János
hogy ha lepihentem ebéd után – pihentettem a szememet – akkor is miután kinyitottam a szememet, kettőt láttam mindenből. Arra gondoltam, hogy ez komoly probléma. A családban egészségügyi dolgozó szinte mindenki – a bátyám is, a legidősebb húgom is orvos. Amikor a legidősebb húgomat kérdeztem: „Mi lehet ennek az oka?” – Én nagyon tisztelem őt, hogy mindig őszintén megmondja – Kérdeztem: „Mi lehet a legrosszabb?” Azt mondja: „Agydaganat.” Azt mondtam: „Köszönöm, szépen.” Elmentem a szemészhez, aki megállapította, hogy valami a jobb szemmozgató izmomat feszíti, valami rendellenesség mutatható. Lenézett a földre, föl-alá járkált a rendelőben, nem szólt semmit. Nekem ekkor már gyanús volt a helyzet. Csak annyit mondott, hogy „Menj, beszélj a bátyáddal!” – a bátyámmal, aki onkológus. – Hát, összeállítottam a képet magamban, és az Úr elé vittem az én szívemet. Az volt szívem kérdése: „Uram, eljött az én időm? Lejárt az én földi életem? Te tudod, milyen betegségem van. Köszönöm, hogy a Te kezedben lehet az én életem.” Elmentem a bátyámhoz. CT felvétel alapján jól kimutatható, hogy az orrból indult ki egy daganat, a jobb szemmozgató izmok közé benyúlt, és az agy elülső lebenyét is 3 cm-rel már beljebb tolta. Miközben vártam a CT felvétel eredményét egy evangéliumi könyv került a kezembe, és nagyon megörvendeztette az én szívemet! Az élő Jézus Krisztus olyan békességet munkált az én szívemben, amit nem tudok elmondani. Amikor azt mondja Isten Igéje, Filippibeliekhez írott levél 4. fejezetében: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”6 Ezek az Igék ott voltak a szívemben. Nagy örömmel vártam a bátyámat. Hozta a CT felvételt. Ő pedig lehajtotta a fejét, szomorúan nézett és kérdeztem: „Hát, mondd, mit látni?” „Valami olyasmit látni, ami egy szörnyű kép.” „De mondd csak, mégis.” És akkor mondta, hogy nem tudja mi ez, de utána kell járni. Másnap MR vizsgálatra jöttem Kaposvárra. Nagybátyám nagykanizsai evangélikus lelkész, és ismeretség révén harmadnap már itt voltam a Pécsi Idegsebészeti Klinikán, április 24-én. Beszélgettem az idegsebész professzorral, és azt mondja: „János, ez egyértelmű daganat. De nem tudjuk még, hogy milyen jellegű. Le kell vennünk a biopsziát.” 10 napra rá telefonált: „Meg van az eredmény.” Na most, ezek a napok számomra úgy teltek, hogy az Úr felkészített teljesen, hogy Ő elé álljak. Az volt az én szívem vágya, hogy „Uram, ha elkészítetted az általmenetelt számomra, szeretnék készen Eléd állni.” Nem az volt a kérdésem, hogy „Miért?! Miért ilyen fiatalon?! Miért engem?!” Emlékszem a kilenc testvérem, ahogy beszélgetett otthon. Arról beszélgettek: „Talán János lesz az első közülünk, aki elmegy?” Emlékszem szüleim beszélgetésére – még akkor 31 voltam; július közepén töltöttem a 32-et – „Lehet, hogy a János fiunk, nem éli meg a 32-t? De olyan jó volt eddig ővele, olyan sok mindenben áldást nyertünk Istentől, és ha az Úrnak úgy kedves, őt elszólítja, legyen meg az Ő akarata!” Így fogadtam a professzor úrtól, amikor hívott. „Meg van az eredmény” – azt mondja „laphám rák”. Kérdeztem: „Mégis, akkor ez nem jót jelent?” Azt mondja: „Ez, nem jót jelent.” Kérdeztem: „Mi a további lépés?” Azt mondja: „Meg kell műtenünk!” „És mikor jöjjek?” „Május 19-én feküdjön be, 20-án megműtjük.”
6
Filippi 4, 6-7.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 3/6
Bizonyságtétel
Deme János
Olyan békességgel a szívemben jöttem el erre a műtétre, hogy amikor beléptem a 6 ágyas korterembe, azt gondolták a betegtársaim, hogy egy vendég vagyok, látogató. Kezdtem mondani, hogy mi vár rám másnap. Hát, mindenki le volt döbbenve! Semmi nem látszott rajtam, jó volt a közérzetem Isten kegyelméből. Úgy feküdtem fel a műtőágyra, hogy hálát adtam az Úrnak az eddigi életutamért. A legfontosabb számomra az volt, hogy megismerhettem az én Uram Jézus Krisztust. Dönthettem mellette, és csak az volt érték számomra, amit Ő általam elvégezhetett – ahogy hallottuk a prédikációban. Minden átértékelődött! Szétnéztem ebben a világban: autó, lakás, család, karrier, pénz – minden értékét veszítette. Semmi nincs, amit magammal tudok vinni! Semmi! Nekem egyedül kell megállnom az élő Isten előtt! Mi az, amit magammal tudok vinni, mi az, amit fel tudok mutatni Őneki, amikor Elébe állok? És nem is fog semmi mást kérni tőlem, csak amit az Ő Fia, Jézus Krisztus által kimunkálhatott az én szívemben. Csak EZ AZ ÉRTÉK! Így feküdtem fel a műtőasztalra, hálát adva. Hogyha nem itt ébredek föl, akkor Őnála, de Őnála még jobb lesz, mint itt maradni, és kész vagyok általmenni ebből a múlandóságból az örökkévalóságba. De ha még az Ő kegyelméből megadja, hogy itt töltsem napjaimat, akkor szeretném még hűségesebben szolgálni Őt, mint valaha. Hát, a professzor úr, és az egész személyzet meg volt döbbenve, amikor látták, hogy ragyogó arccal, mosollyal lépek be a műtőbe. Megkérdezték: „Kit fogunk műteni?” Hát, mondom: „Engem”. „De hát, itt van a nyugtató. Nem kell?” Mondom: „Nem! Nincs félelem a szívemben! Békességem van!” És még ők voltak zavarban. Megtörtént a 7 órás műtéti beavatkozás. A homlokomon és az orr mentén vágtak föl, és a professzor szavaival „baromi nagy műtéten” estem át, de az Úr kegyelméből az intenzív osztályon ébredtem az Úrral, békességben. Miközben csövek álltak ki az én testemből hálát adtam az Úrnak, ha még kaptam egy napot is, szeretném az Ő szolgálatára élni. Elmondom a testvéreknek, hogy az a sok lehetőség, amely adódott itt, az Idegsebészeti Klinikán – bizonyságtételre, tanúságtételre – nagy valószínűséggel nem jöhetett volna létre, ha nincs ez a betegségem. Azt az Igét kaptam az Úrtól – még a műtét előtt – Róma 8,28-29.: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek”. Mi a célja Istennek a próbákkal, betegségekkel, halálesetekkel a mi életünkben? Hogy összetörje a szívet! Hogy összetörje azt a kemény szívet, amit senki és semmi nem tud megtörni! Ő ad próbát, nehézséget. Meg akar állítani azon az úton, amely az Őnélküle való út! Ha mi a gondolatainkban, terveinkben nincs jelen, hiábavaló a mi életünk – ez is elhangzott a prédikációban, csak szeretném megerősíteni. Amikor az Igét hallgatja az ember, a Sátán olyan munkát végez, hogy ki akarja az Igét ragadni a szíveinkből7 – jobb többször elmondani, hogy megmaradjon, megszívleljük, és ott maradjon a mi szívünkben, mert egyedül Isten Igéje az, ami életet munkál, és ami megmarad örökre. Mi a célja a próbák által? Hogy kiformálódjon a mi életünkben az élő Jézus Krisztus! Mert amíg én egészségnek örvendek, amíg jól mennek a dolgaim, amíg anyagi hátterem is megvan, megfeledkezek, nagyon könnyen megfeledkezek Istenről, és Jézus Krisztusról. Megfeledkezek arról a munkáról, amit Ő énérettem tett ott a Golgotán, de ha jön a próba, jön a nehézség, akkor olyan sok szívből a „miért?!” hangzik fel. „Miért?! Miért?!” Emlékszem egy betegtársamra, azt mondta: „Ha Isten lenne – és Ő a „Jóisten” – akkor nem engedte volna meg azt, ami történt az én életemben. Az a sok nyomorúság!” Mondtam neki: „Pontosan azért engedte meg az Isten, mert annyira szereti magát. Nem akarja, hogy a maga útját járja, és az örök kárhozatban végezze.” Látjuk mi az Isten szeretete? Sokkal nagyobb, mint amit mi el tudnánk gondolni.
7
Vö. Jézus magvetőről mondott példázatával Máté 13, 3-9.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 4/6
Bizonyságtétel
Deme János
Egy betegtársamat szeretném csak megemlíteni, aki külföldi volt. Nyaki problémával érkezett, autóbalesetet szenvedett, és odajött hozzám: ki tudom-e nyitni a flakon kupakját, mert a keze le volt bénulva. Mondtam: „örömmel!” És sírt, csak sírt, mert senki nem tudott vele beszélni angolul, s mivel én is beszélem ezt a nyelvet, volt lehetőségünk beszélgetni. Elmondta, hogy neki nem a nyakával van probléma, hanem a szívével! Nincs békessége! S látja rajtam, hogy nekem békességem van, s azt mondja: „Neked sokkal súlyosabb a betegséged, és békességed van?! Hogy van ez? Mondjad! Én is akarom azt a békességet! Hogy lehet ezt elnyerni?!” S mondtam: „Jézus Krisztus ezért jött, hogy békességet adjon!” „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek”8. Jézus Krisztus rendezte a mi dolgunkat Istennel, Isten haragja nem kell, hogy az embert utolérje, mert kiontatott a vér ott a Golgotán. Kiengesztelte az Atya szívét, egyszer és mindenkorra. A békesség szó egyébként, az eredeti görög kifejezésből származik: eiréné, ami szó szerint azt jelenti, hogy „rendezett ügy”.9 Ha nekem rendezve van az ügyem Istennel, akkor békességem van. Olyan sok békétlen szív van ezen a világon, még a templomba járók között is békétlenek. Eljönnekhazamennek szomorú ábrázattal. Miért? Mert békétlen a szív. Mi az oka a békétlenségnek? A bűn. Testvérek, a bűn az, ami elválaszt minket Istentől. Ha ott meghúzódik csak egyetlen egy bűn is a szívedben, Istennel rendezetlenné válik a kapcsolatod, és nem lesz békességed mindaddig, míg ki nem veted, míg meg nem vallod, míg meg nem tagadod. Úgy készültem erre a műtétre, hogy otthon a Salgótarjáni Evangélikus Gyülekezetben többször is bizonyságot tettem mi történt velem, és milyen békességet munkált az Úr az én szívemben. Kezdték mondani: „Imádkozunk érted! Imádkozunk a testi egészségedért, a gyógyulásodért!” És azt mondtam: „Várjatok! Elsősorban ne azért imádkozzatok, hogy meggyógyuljak! Azért imádkozzatok, hogy Isten az Ő célját elérje az én szívemben, és a környezetemben élők szívében! És az Ő akarata legyen meg! Ha Ő úgy látja jónak, hogy betegségben elhív magához, de békességgel a szívemben: Legyen áldott az Ő Neve!” Mert testvérek jobb betegségben, békességgel a szívben élni, mint egészségesen békétlenül! Volt, aki azt mondta: „János, milyen nagy a te hited!” Mondtam: „Nem! Nem az én hitem nagy. Az én Uram, Jézus Krisztus a nagy és hatalmas, Akibe az én hitemet vetettem!” Mert azt mondja az Ige: „ha mustármagnyi hited volna, mily nagy hegyeket mozdíthatnál meg – bűnhegyeket!”10 Emberek szabadulnának meg a bűnöktől! Így, ahogy elmentem a helyi evangélikus gyülekezetbe Bibliával a kezemben, és amikor jöttem ki a templomból, egy kedves idős testvér, Weisz Laci bácsi szólított meg: „Mondja csak fiatalember, honnan jött?” „Hogy érti?” „Látom a Bibliát a kezében. Mondja csak, ki maga?” És akkor volt lehetőségem bizonyságot tenni. És ezt most azért mondom el, mert azzal az Igével jöttem, hogy „akik Istent szeretik, minden javukra van”.11 Most 6 hét sugárkezelésen vagyok itt, július 9-től, mivel rosszindulatú volt ez a daganat – 100 százalékosan sikerült eltávolítani, de a rossz indulata miatt be kellett sugározni 6 héten keresztül – és a holnapi nap fog lejárni ez a 6 hetes kezelés. Amikor elmentem oda a gyülekezetbe, találkoztam velük, és „akik Istent szeretik, minden javukra van” – ez volt az én szívemben: „Mi lesz velem a 6
8
János 10, 10b. είρήνη – héber megfelelője a salom; az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség, (jó) egészség, üdvösség, üdv, béke 10 Vö. Máté 17, 20.; Lukács 17, 6. 11 Róm 8, 28a. 9
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 5/6
Bizonyságtétel
Deme János
héten keresztül? Uram, Te tudod! A Te kezedbe teszem az én életemet!” S jött a Laci bácsi és miután hallotta a bizonyságtételt, azt mondta: „Jánoskám, bármire szükséged van a 6 hét alatt, csak szóljál!” Azóta ruhát mosnak rám, felesége főz finomakat. Isten gondot visel az Övéiről! De mit mond még Isten Igéje: „keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.”12 Tehát nem az a cél, hogy testileg egészségesek legyünk. Nem az a cél, hogy az Ő áldásában részesüljünk, hanem hogy keressük Őt! Az Élet Urát! Ráadásul minden megadatik nékünk. Záró szóként még egy-két Igét szeretnék csak mondani. Nagyon megbátorította a Filippi 1, 21. az én szívemet: „nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” Mit veszítek én, ha véget ér a földi életem, ha „nékem az élet Krisztus”?! „A meghalás nyereség!” és boldogan megyek által az én Uramhoz, Jézus Krisztushoz. A másik Ige a Máté 24-ből, azt szeretném felolvasni, hogy mi most a döntő számomra, és mit szeretnék a testvérek szívére helyezni. Máté 24, 42-től: „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.”13 Hát, kívánom a testvéreknek azt, hogy ez az Ige legyen valóság az életükben, mert én is ezt az Igét szeretném megélni napról napra, vigyázásban tölteni a napjaimat, készen lenni, mert a mi Urunk, Jézus Krisztus, bármikor jöhet. És ilyen vonatkozásban nincs értelme arról beszélni, hogy „na, most, ez a betegség ugyan 5 éven belül kiújulhat. A sugárkezelés következtében a szemlencse károsodhat.” Nincs értelme erről beszélni, csak arról, hogy kész-e a szív, mert Jézus Krisztus jön! Ha kész a szív, örömmel nézünk a holnap elébe! Az Úr áldja meg az Ő Igéjét mindannyiunk szívében! Ámen.
12 13
Máté 6, 33.; Lukács 12, 31. Máté 24, 42-46.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 6/6
Bizonyságtétel
Deme János
Bizonyságtétel Szeretettel köszöntöm a Gyülekezetet, Testvéreket, Látogatókat! Szeretnék bizonyságot tenni az én élő Uram, Jézus Krisztusról, Aki bűneim mélységéből szabadított meg, és olyan békességgel ajándékozta meg a szívemet, amelyet emberi értelemmel fel sem lehet fogni. Evangélikus lelkész édesapám Salgótarjánban. Hívő szülők gyermekeként – második gyermekként, a tízből – láttam meg a napvilágot, és megtudtam, hogy szüleim hogyan várták az én születésemet: Édesapám éppen egy csendeshéten volt, és imádságban az ő szívében – a gyermekáldás is ott volt a szüleim szívében, még csak a bátyám élt, én még meg sem fogantam – ott volt, hogy „Uram, ha megajándékozol bennünket egy újabb gyermekkel, akkor jelentsd ki azt számomra”. Zakariásról volt szó és az ő feleségéről, Erzsébetről, aki meddő volt, és az Úr megjelent Zakariás papnak meghallgatta az ő imádságát: „Menj haza, mondd meg a te feleségednek, Erzsébetnek: fiat fogsz szülni, nevezd a nevét Jánosnak”.1 Történetesen az én édesanyám neve is Erzsébet, és édesapám hittel fogadta ezt az Igét. Úgy volt az ő szívében: „Uram, számomra is valóság? Akkor tedd, hogy igaz legyen ez az én életemben is!” Hittel elfogadta, hazament nagy örömmel, és elújságolta feleségének, hogy „fiúgyermekünk fog születni, és az ő neve János lesz”. Ezt ő megosztotta még egy-két lelkésztársával is, de kinevették, nem hitték el. Nem sokkal rá megfogantam, és kilenc hónapra rá megszülettem. Isten tervében volt már akkor az én életem. Ahogy mondja az Igében: „a világ alapjainak felvettetése előtt”2. És hiszem azt is, hogy Istennek minden emberrel célja van ezen a világon. Nincs reménytelen helyzet, nincs olyan eset, olyan mélység – a bűnnek olyan mélysége – amiből ne lenne megoldás, mert Isten az Ő Fiát, Jézus Krisztust küldte mindannyiunkért Szabadítóul. Ahogy cseperedtem, tizenkét éves koromig, én is a világ folyása szerint éltem, nagyon eleven gyermek voltam az iskolában. Futkároztam, lökdöstem az osztálytársaimat – nem fértem a bőrömbe – hiperaktív voltam, de nem volt szívemnek békessége. Szüleim komolyan, minden este, imádsággal és énekkel fektettek le bennünket, gyermekeket, de nem volt az enyém az élő hit. Tudtam, hogy Jézus Krisztus nem Úr még az én szívemben. Tizennégy éves volt a bátyám, amikor egy fiú csendeshétről hazajött úgy, hogy az ő életét átadta az élő Jézus Krisztusnak: bűnei fölött megszomorodva, teljesen önmagát megüresítve, és elfogadva bűnei bocsánatát, nagy örömmel, és sírva édesapám nyakába borult, hogy „megtértem”. Na most, én akkor tizenkét éves voltam, és amikor láttam az én bátyámat, hogy megtért, új életre született, akkor nagyon megszomorodtam. Olyan fájdalmat éreztem az én szívemben, mintha késsel szívemet szurkálta volna valami. Tudtam, hogy én még nem tértem az Úrhoz, tudtam, hogy elveszett állapotban vagyok, tudtam, hogy ha Jézus Krisztus visszajön, akkor én nem megyek Ővele, mert csak azt fogja elragadni, aki igazán hisz Őbenne. Emlékszem arra az estére, nem mertem lefeküdni. Egy szobában aludtam a bátyámmal – amikor ő már mélyeket lélegzett, és nyugodtan aludt – néztem, nekem nem volt békességem. Nem mertem elaludni! Halálfélelmem volt! És én csak sírtam, sírtam, sírtam, és azt mondtam – elkezdtem imádkozni – „Úr Jézus, szeretnék én is megtérni, de nem tudom, hogyan kell. Kérlek, segíts!” És valahogy nagy nehezen elaludtam. Amikor korán reggel ébredtem, már Bibliát kerestem, nyitottam,
1 2
Vö. Lukács 1, 5-25. Vö. Efezus 1, 3-5. különösképp a 4. vers
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 1/6
Bizonyságtétel
Deme János
olvastam. „Úr Jézus, szólj hozzám! Szeretném megérteni a Te akaratodat! Mit akarsz?! Szeretnék a Tiéd lenni!” Napról napra, ahogy olvastam az Igét, hallgattam az istentiszteletet, egyszer csak megvilágosodott énbennem az, hogy mit is cselekedett érettem az élő Isten: az Ő Fiát, Jézus Krisztust küldte. És amikor János apostol levelében olvastam azt az Igét, hogy „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.” DE „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz – az Isten – hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”3 És odafordultam az élő Jézus Krisztushoz: „Úr Jézus, számomra is igaz ez?! Az én bűneimet, MINDENT megbocsátottál?! Add, hogy valóság legyen bennem is! Szeretném ezt átélni teljesen! Add azt a hitet!” Nem tudom megfogalmazni, hogyan és miként – Isten munkája volt – egyszer csak hittem. Láttam az én életemet, magamon csodálkozva változtam meg. Nem voltam már az iskolában a viccelődők társaságában, már nem voltam középponti ember. A gimnáziumban nagyon sok mindenen keresztülmentem. Az osztályfőnök kipécézett, mert tudta, hogy milyen családból származok, és egészen másképp gondolkodok, és provokatív kérdésekkel bombázott állandóan. Diáknapi közösségi alkalmon nem vettem részt – „Nem vonhatja ki magát ez alól! Kötelező!” Mondtam: „ne haragudjon, kedves tanárnő, de erre nem kényszeríthet rá”. Aztán iskolaszinten kellett megnéznünk egy erkölcstelen filmet – direkt nem mondom a címét. Elsőtől negyedik évfolyamig, mindenkinek kötelező jelleggel. Hát, történelmi film néven, és úgy voltam én a szívemben, hogy „én erről nem beszélek senkinek, de ha valaki megkérdezi, akkor el fogom mondani”. Osztályfőnöki órán az osztályfőnök első kérdése az volt: „Hogy tetszett a film? Először Deme Jánostól kérdezem.” Ekkor én fölálltam és annyit mondtam: „Ez egy parázna film volt”. Hát, nagy felháborodás. „Hogy mondhat ilyet, egy történelmi filmről?!” Az osztálytársak is: „De hát, reprodukció! De hát, ti is tízen vagytok! Hát hogy?!” És akkor egy nagyon interaktív beszélgetés jött létre. Megkérdeztem: „Reprodukció? Óvszerrel? Hogy együtt éltek, házasságról szó sincs?” És kezdtem arról beszélni, hogy Istennek milyen csodálatos terve van az emberrel. Házasságra teremtette az embert! A férfi és a nő kapcsolatát a házasság szentségében akarja megszentelni, és így a gyermekek is védelem és oltalom alá kerülnek. Nem erről szól a mostani világ. Mindenki elnémult, és háromnegyed órán keresztül erről beszéltem, s utána kérte a tanárnő, hogy beszélgessünk még ezekről a dolgokról. Érlelődött benne ez a dolog. Emlékszem, amikor szalagavató ünnepségen, tűzte ki a szalagot, odajött hozzám, és elkezdett könnyezni, s annyit mondott: „János, nagyon örülök, hogy mindvégig kitartott a hite mellett!” Hát, én is elkezdtem könnyezni, az örömkönnyeimet hullajtottam, hogy „Uram, mit végeztél benne. Vidd tovább, ezt a megkezdett munkádat őbenne.” Aztán egyetemre kerültem. Elvégeztem a vegyészmérnöki kart Budapesten. Gyógyszergyárban dolgozok, Budapesten, már ötödik éve, és nagyon sok mindent átéltem az Úrral való közösségben – de ahogy hallottuk a mai szolgálatot – bennem is többször előfordult az a hanyatlás, amikor azt „az első szeretetet elhagytam”.4 Amikor éreztem, hogy az én szívem megkeseredett, amikor a bűn hatalmába vont, amikor reménytelennek láttam sokszor az én helyzetemet, de az élő Úr Jézus Krisztus megtartott mindvégig. Ez év5 februárjában azt vettem észre, hogy reggelente kettős látásom van. Csak néhány másodpercig. Majd ez percekig, aztán 10 percig is tartott hétről hétre, és napközben észrevettem,
3
1János 1, 8-9. Vö. Jelenések 2, 4. 5 2014-es esztendő 4
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 2/6
Bizonyságtétel
Deme János
hogy ha lepihentem ebéd után – pihentettem a szememet – akkor is miután kinyitottam a szememet, kettőt láttam mindenből. Arra gondoltam, hogy ez komoly probléma. A családban egészségügyi dolgozó szinte mindenki – a bátyám is, a legidősebb húgom is orvos. Amikor a legidősebb húgomat kérdeztem: „Mi lehet ennek az oka?” – Én nagyon tisztelem őt, hogy mindig őszintén megmondja – Kérdeztem: „Mi lehet a legrosszabb?” Azt mondja: „Agydaganat.” Azt mondtam: „Köszönöm, szépen.” Elmentem a szemészhez, aki megállapította, hogy valami a jobb szemmozgató izmomat feszíti, valami rendellenesség mutatható. Lenézett a földre, föl-alá járkált a rendelőben, nem szólt semmit. Nekem ekkor már gyanús volt a helyzet. Csak annyit mondott, hogy „Menj, beszélj a bátyáddal!” – a bátyámmal, aki onkológus. – Hát, összeállítottam a képet magamban, és az Úr elé vittem az én szívemet. Az volt szívem kérdése: „Uram, eljött az én időm? Lejárt az én földi életem? Te tudod, milyen betegségem van. Köszönöm, hogy a Te kezedben lehet az én életem.” Elmentem a bátyámhoz. CT felvétel alapján jól kimutatható, hogy az orrból indult ki egy daganat, a jobb szemmozgató izmok közé benyúlt, és az agy elülső lebenyét is 3 cm-rel már beljebb tolta. Miközben vártam a CT felvétel eredményét egy evangéliumi könyv került a kezembe, és nagyon megörvendeztette az én szívemet! Az élő Jézus Krisztus olyan békességet munkált az én szívemben, amit nem tudok elmondani. Amikor azt mondja Isten Igéje, Filippibeliekhez írott levél 4. fejezetében: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”6 Ezek az Igék ott voltak a szívemben. Nagy örömmel vártam a bátyámat. Hozta a CT felvételt. Ő pedig lehajtotta a fejét, szomorúan nézett és kérdeztem: „Hát, mondd, mit látni?” „Valami olyasmit látni, ami egy szörnyű kép.” „De mondd csak, mégis.” És akkor mondta, hogy nem tudja mi ez, de utána kell járni. Másnap MR vizsgálatra jöttem Kaposvárra. Nagybátyám nagykanizsai evangélikus lelkész, és ismeretség révén harmadnap már itt voltam a Pécsi Idegsebészeti Klinikán, április 24-én. Beszélgettem az idegsebész professzorral, és azt mondja: „János, ez egyértelmű daganat. De nem tudjuk még, hogy milyen jellegű. Le kell vennünk a biopsziát.” 10 napra rá telefonált: „Meg van az eredmény.” Na most, ezek a napok számomra úgy teltek, hogy az Úr felkészített teljesen, hogy Ő elé álljak. Az volt az én szívem vágya, hogy „Uram, ha elkészítetted az általmenetelt számomra, szeretnék készen Eléd állni.” Nem az volt a kérdésem, hogy „Miért?! Miért ilyen fiatalon?! Miért engem?!” Emlékszem a kilenc testvérem, ahogy beszélgetett otthon. Arról beszélgettek: „Talán János lesz az első közülünk, aki elmegy?” Emlékszem szüleim beszélgetésére – még akkor 31 voltam; július közepén töltöttem a 32-et – „Lehet, hogy a János fiunk, nem éli meg a 32-t? De olyan jó volt eddig ővele, olyan sok mindenben áldást nyertünk Istentől, és ha az Úrnak úgy kedves, őt elszólítja, legyen meg az Ő akarata!” Így fogadtam a professzor úrtól, amikor hívott. „Meg van az eredmény” – azt mondja „laphám rák”. Kérdeztem: „Mégis, akkor ez nem jót jelent?” Azt mondja: „Ez, nem jót jelent.” Kérdeztem: „Mi a további lépés?” Azt mondja: „Meg kell műtenünk!” „És mikor jöjjek?” „Május 19-én feküdjön be, 20-án megműtjük.”
6
Filippi 4, 6-7.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 3/6
Bizonyságtétel
Deme János
Olyan békességgel a szívemben jöttem el erre a műtétre, hogy amikor beléptem a 6 ágyas korterembe, azt gondolták a betegtársaim, hogy egy vendég vagyok, látogató. Kezdtem mondani, hogy mi vár rám másnap. Hát, mindenki le volt döbbenve! Semmi nem látszott rajtam, jó volt a közérzetem Isten kegyelméből. Úgy feküdtem fel a műtőágyra, hogy hálát adtam az Úrnak az eddigi életutamért. A legfontosabb számomra az volt, hogy megismerhettem az én Uram Jézus Krisztust. Dönthettem mellette, és csak az volt érték számomra, amit Ő általam elvégezhetett – ahogy hallottuk a prédikációban. Minden átértékelődött! Szétnéztem ebben a világban: autó, lakás, család, karrier, pénz – minden értékét veszítette. Semmi nincs, amit magammal tudok vinni! Semmi! Nekem egyedül kell megállnom az élő Isten előtt! Mi az, amit magammal tudok vinni, mi az, amit fel tudok mutatni Őneki, amikor Elébe állok? És nem is fog semmi mást kérni tőlem, csak amit az Ő Fia, Jézus Krisztus által kimunkálhatott az én szívemben. Csak EZ AZ ÉRTÉK! Így feküdtem fel a műtőasztalra, hálát adva. Hogyha nem itt ébredek föl, akkor Őnála, de Őnála még jobb lesz, mint itt maradni, és kész vagyok általmenni ebből a múlandóságból az örökkévalóságba. De ha még az Ő kegyelméből megadja, hogy itt töltsem napjaimat, akkor szeretném még hűségesebben szolgálni Őt, mint valaha. Hát, a professzor úr, és az egész személyzet meg volt döbbenve, amikor látták, hogy ragyogó arccal, mosollyal lépek be a műtőbe. Megkérdezték: „Kit fogunk műteni?” Hát, mondom: „Engem”. „De hát, itt van a nyugtató. Nem kell?” Mondom: „Nem! Nincs félelem a szívemben! Békességem van!” És még ők voltak zavarban. Megtörtént a 7 órás műtéti beavatkozás. A homlokomon és az orr mentén vágtak föl, és a professzor szavaival „baromi nagy műtéten” estem át, de az Úr kegyelméből az intenzív osztályon ébredtem az Úrral, békességben. Miközben csövek álltak ki az én testemből hálát adtam az Úrnak, ha még kaptam egy napot is, szeretném az Ő szolgálatára élni. Elmondom a testvéreknek, hogy az a sok lehetőség, amely adódott itt, az Idegsebészeti Klinikán – bizonyságtételre, tanúságtételre – nagy valószínűséggel nem jöhetett volna létre, ha nincs ez a betegségem. Azt az Igét kaptam az Úrtól – még a műtét előtt – Róma 8,28-29.: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek”. Mi a célja Istennek a próbákkal, betegségekkel, halálesetekkel a mi életünkben? Hogy összetörje a szívet! Hogy összetörje azt a kemény szívet, amit senki és semmi nem tud megtörni! Ő ad próbát, nehézséget. Meg akar állítani azon az úton, amely az Őnélküle való út! Ha mi a gondolatainkban, terveinkben nincs jelen, hiábavaló a mi életünk – ez is elhangzott a prédikációban, csak szeretném megerősíteni. Amikor az Igét hallgatja az ember, a Sátán olyan munkát végez, hogy ki akarja az Igét ragadni a szíveinkből7 – jobb többször elmondani, hogy megmaradjon, megszívleljük, és ott maradjon a mi szívünkben, mert egyedül Isten Igéje az, ami életet munkál, és ami megmarad örökre. Mi a célja a próbák által? Hogy kiformálódjon a mi életünkben az élő Jézus Krisztus! Mert amíg én egészségnek örvendek, amíg jól mennek a dolgaim, amíg anyagi hátterem is megvan, megfeledkezek, nagyon könnyen megfeledkezek Istenről, és Jézus Krisztusról. Megfeledkezek arról a munkáról, amit Ő énérettem tett ott a Golgotán, de ha jön a próba, jön a nehézség, akkor olyan sok szívből a „miért?!” hangzik fel. „Miért?! Miért?!” Emlékszem egy betegtársamra, azt mondta: „Ha Isten lenne – és Ő a „Jóisten” – akkor nem engedte volna meg azt, ami történt az én életemben. Az a sok nyomorúság!” Mondtam neki: „Pontosan azért engedte meg az Isten, mert annyira szereti magát. Nem akarja, hogy a maga útját járja, és az örök kárhozatban végezze.” Látjuk mi az Isten szeretete? Sokkal nagyobb, mint amit mi el tudnánk gondolni.
7
Vö. Jézus magvetőről mondott példázatával Máté 13, 3-9.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 4/6
Bizonyságtétel
Deme János
Egy betegtársamat szeretném csak megemlíteni, aki külföldi volt. Nyaki problémával érkezett, autóbalesetet szenvedett, és odajött hozzám: ki tudom-e nyitni a flakon kupakját, mert a keze le volt bénulva. Mondtam: „örömmel!” És sírt, csak sírt, mert senki nem tudott vele beszélni angolul, s mivel én is beszélem ezt a nyelvet, volt lehetőségünk beszélgetni. Elmondta, hogy neki nem a nyakával van probléma, hanem a szívével! Nincs békessége! S látja rajtam, hogy nekem békességem van, s azt mondja: „Neked sokkal súlyosabb a betegséged, és békességed van?! Hogy van ez? Mondjad! Én is akarom azt a békességet! Hogy lehet ezt elnyerni?!” S mondtam: „Jézus Krisztus ezért jött, hogy békességet adjon!” „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek”8. Jézus Krisztus rendezte a mi dolgunkat Istennel, Isten haragja nem kell, hogy az embert utolérje, mert kiontatott a vér ott a Golgotán. Kiengesztelte az Atya szívét, egyszer és mindenkorra. A békesség szó egyébként, az eredeti görög kifejezésből származik: eiréné, ami szó szerint azt jelenti, hogy „rendezett ügy”.9 Ha nekem rendezve van az ügyem Istennel, akkor békességem van. Olyan sok békétlen szív van ezen a világon, még a templomba járók között is békétlenek. Eljönnekhazamennek szomorú ábrázattal. Miért? Mert békétlen a szív. Mi az oka a békétlenségnek? A bűn. Testvérek, a bűn az, ami elválaszt minket Istentől. Ha ott meghúzódik csak egyetlen egy bűn is a szívedben, Istennel rendezetlenné válik a kapcsolatod, és nem lesz békességed mindaddig, míg ki nem veted, míg meg nem vallod, míg meg nem tagadod. Úgy készültem erre a műtétre, hogy otthon a Salgótarjáni Evangélikus Gyülekezetben többször is bizonyságot tettem mi történt velem, és milyen békességet munkált az Úr az én szívemben. Kezdték mondani: „Imádkozunk érted! Imádkozunk a testi egészségedért, a gyógyulásodért!” És azt mondtam: „Várjatok! Elsősorban ne azért imádkozzatok, hogy meggyógyuljak! Azért imádkozzatok, hogy Isten az Ő célját elérje az én szívemben, és a környezetemben élők szívében! És az Ő akarata legyen meg! Ha Ő úgy látja jónak, hogy betegségben elhív magához, de békességgel a szívemben: Legyen áldott az Ő Neve!” Mert testvérek jobb betegségben, békességgel a szívben élni, mint egészségesen békétlenül! Volt, aki azt mondta: „János, milyen nagy a te hited!” Mondtam: „Nem! Nem az én hitem nagy. Az én Uram, Jézus Krisztus a nagy és hatalmas, Akibe az én hitemet vetettem!” Mert azt mondja az Ige: „ha mustármagnyi hited volna, mily nagy hegyeket mozdíthatnál meg – bűnhegyeket!”10 Emberek szabadulnának meg a bűnöktől! Így, ahogy elmentem a helyi evangélikus gyülekezetbe Bibliával a kezemben, és amikor jöttem ki a templomból, egy kedves idős testvér, Weisz Laci bácsi szólított meg: „Mondja csak fiatalember, honnan jött?” „Hogy érti?” „Látom a Bibliát a kezében. Mondja csak, ki maga?” És akkor volt lehetőségem bizonyságot tenni. És ezt most azért mondom el, mert azzal az Igével jöttem, hogy „akik Istent szeretik, minden javukra van”.11 Most 6 hét sugárkezelésen vagyok itt, július 9-től, mivel rosszindulatú volt ez a daganat – 100 százalékosan sikerült eltávolítani, de a rossz indulata miatt be kellett sugározni 6 héten keresztül – és a holnapi nap fog lejárni ez a 6 hetes kezelés. Amikor elmentem oda a gyülekezetbe, találkoztam velük, és „akik Istent szeretik, minden javukra van” – ez volt az én szívemben: „Mi lesz velem a 6
8
János 10, 10b. είρήνη – héber megfelelője a salom; az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség, (jó) egészség, üdvösség, üdv, béke 10 Vö. Máté 17, 20.; Lukács 17, 6. 11 Róm 8, 28a. 9
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 5/6
Bizonyságtétel
Deme János
héten keresztül? Uram, Te tudod! A Te kezedbe teszem az én életemet!” S jött a Laci bácsi és miután hallotta a bizonyságtételt, azt mondta: „Jánoskám, bármire szükséged van a 6 hét alatt, csak szóljál!” Azóta ruhát mosnak rám, felesége főz finomakat. Isten gondot visel az Övéiről! De mit mond még Isten Igéje: „keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.”12 Tehát nem az a cél, hogy testileg egészségesek legyünk. Nem az a cél, hogy az Ő áldásában részesüljünk, hanem hogy keressük Őt! Az Élet Urát! Ráadásul minden megadatik nékünk. Záró szóként még egy-két Igét szeretnék csak mondani. Nagyon megbátorította a Filippi 1, 21. az én szívemet: „nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” Mit veszítek én, ha véget ér a földi életem, ha „nékem az élet Krisztus”?! „A meghalás nyereség!” és boldogan megyek által az én Uramhoz, Jézus Krisztushoz. A másik Ige a Máté 24-ből, azt szeretném felolvasni, hogy mi most a döntő számomra, és mit szeretnék a testvérek szívére helyezni. Máté 24, 42-től: „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.”13 Hát, kívánom a testvéreknek azt, hogy ez az Ige legyen valóság az életükben, mert én is ezt az Igét szeretném megélni napról napra, vigyázásban tölteni a napjaimat, készen lenni, mert a mi Urunk, Jézus Krisztus, bármikor jöhet. És ilyen vonatkozásban nincs értelme arról beszélni, hogy „na, most, ez a betegség ugyan 5 éven belül kiújulhat. A sugárkezelés következtében a szemlencse károsodhat.” Nincs értelme erről beszélni, csak arról, hogy kész-e a szív, mert Jézus Krisztus jön! Ha kész a szív, örömmel nézünk a holnap elébe! Az Úr áldja meg az Ő Igéjét mindannyiunk szívében! Ámen.
12 13
Máté 6, 33.; Lukács 12, 31. Máté 24, 42-46.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 6/6
Bizonyságtétel
Deme János
Bizonyságtétel Szeretettel köszöntöm a Gyülekezetet, Testvéreket, Látogatókat! Szeretnék bizonyságot tenni az én élő Uram, Jézus Krisztusról, Aki bűneim mélységéből szabadított meg, és olyan békességgel ajándékozta meg a szívemet, amelyet emberi értelemmel fel sem lehet fogni. Evangélikus lelkész édesapám Salgótarjánban. Hívő szülők gyermekeként – második gyermekként, a tízből – láttam meg a napvilágot, és megtudtam, hogy szüleim hogyan várták az én születésemet: Édesapám éppen egy csendeshéten volt, és imádságban az ő szívében – a gyermekáldás is ott volt a szüleim szívében, még csak a bátyám élt, én még meg sem fogantam – ott volt, hogy „Uram, ha megajándékozol bennünket egy újabb gyermekkel, akkor jelentsd ki azt számomra”. Zakariásról volt szó és az ő feleségéről, Erzsébetről, aki meddő volt, és az Úr megjelent Zakariás papnak meghallgatta az ő imádságát: „Menj haza, mondd meg a te feleségednek, Erzsébetnek: fiat fogsz szülni, nevezd a nevét Jánosnak”.1 Történetesen az én édesanyám neve is Erzsébet, és édesapám hittel fogadta ezt az Igét. Úgy volt az ő szívében: „Uram, számomra is valóság? Akkor tedd, hogy igaz legyen ez az én életemben is!” Hittel elfogadta, hazament nagy örömmel, és elújságolta feleségének, hogy „fiúgyermekünk fog születni, és az ő neve János lesz”. Ezt ő megosztotta még egy-két lelkésztársával is, de kinevették, nem hitték el. Nem sokkal rá megfogantam, és kilenc hónapra rá megszülettem. Isten tervében volt már akkor az én életem. Ahogy mondja az Igében: „a világ alapjainak felvettetése előtt”2. És hiszem azt is, hogy Istennek minden emberrel célja van ezen a világon. Nincs reménytelen helyzet, nincs olyan eset, olyan mélység – a bűnnek olyan mélysége – amiből ne lenne megoldás, mert Isten az Ő Fiát, Jézus Krisztust küldte mindannyiunkért Szabadítóul. Ahogy cseperedtem, tizenkét éves koromig, én is a világ folyása szerint éltem, nagyon eleven gyermek voltam az iskolában. Futkároztam, lökdöstem az osztálytársaimat – nem fértem a bőrömbe – hiperaktív voltam, de nem volt szívemnek békessége. Szüleim komolyan, minden este, imádsággal és énekkel fektettek le bennünket, gyermekeket, de nem volt az enyém az élő hit. Tudtam, hogy Jézus Krisztus nem Úr még az én szívemben. Tizennégy éves volt a bátyám, amikor egy fiú csendeshétről hazajött úgy, hogy az ő életét átadta az élő Jézus Krisztusnak: bűnei fölött megszomorodva, teljesen önmagát megüresítve, és elfogadva bűnei bocsánatát, nagy örömmel, és sírva édesapám nyakába borult, hogy „megtértem”. Na most, én akkor tizenkét éves voltam, és amikor láttam az én bátyámat, hogy megtért, új életre született, akkor nagyon megszomorodtam. Olyan fájdalmat éreztem az én szívemben, mintha késsel szívemet szurkálta volna valami. Tudtam, hogy én még nem tértem az Úrhoz, tudtam, hogy elveszett állapotban vagyok, tudtam, hogy ha Jézus Krisztus visszajön, akkor én nem megyek Ővele, mert csak azt fogja elragadni, aki igazán hisz Őbenne. Emlékszem arra az estére, nem mertem lefeküdni. Egy szobában aludtam a bátyámmal – amikor ő már mélyeket lélegzett, és nyugodtan aludt – néztem, nekem nem volt békességem. Nem mertem elaludni! Halálfélelmem volt! És én csak sírtam, sírtam, sírtam, és azt mondtam – elkezdtem imádkozni – „Úr Jézus, szeretnék én is megtérni, de nem tudom, hogyan kell. Kérlek, segíts!” És valahogy nagy nehezen elaludtam. Amikor korán reggel ébredtem, már Bibliát kerestem, nyitottam,
1 2
Vö. Lukács 1, 5-25. Vö. Efezus 1, 3-5. különösképp a 4. vers
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 1/6
Bizonyságtétel
Deme János
olvastam. „Úr Jézus, szólj hozzám! Szeretném megérteni a Te akaratodat! Mit akarsz?! Szeretnék a Tiéd lenni!” Napról napra, ahogy olvastam az Igét, hallgattam az istentiszteletet, egyszer csak megvilágosodott énbennem az, hogy mit is cselekedett érettem az élő Isten: az Ő Fiát, Jézus Krisztust küldte. És amikor János apostol levelében olvastam azt az Igét, hogy „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.” DE „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz – az Isten – hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”3 És odafordultam az élő Jézus Krisztushoz: „Úr Jézus, számomra is igaz ez?! Az én bűneimet, MINDENT megbocsátottál?! Add, hogy valóság legyen bennem is! Szeretném ezt átélni teljesen! Add azt a hitet!” Nem tudom megfogalmazni, hogyan és miként – Isten munkája volt – egyszer csak hittem. Láttam az én életemet, magamon csodálkozva változtam meg. Nem voltam már az iskolában a viccelődők társaságában, már nem voltam középponti ember. A gimnáziumban nagyon sok mindenen keresztülmentem. Az osztályfőnök kipécézett, mert tudta, hogy milyen családból származok, és egészen másképp gondolkodok, és provokatív kérdésekkel bombázott állandóan. Diáknapi közösségi alkalmon nem vettem részt – „Nem vonhatja ki magát ez alól! Kötelező!” Mondtam: „ne haragudjon, kedves tanárnő, de erre nem kényszeríthet rá”. Aztán iskolaszinten kellett megnéznünk egy erkölcstelen filmet – direkt nem mondom a címét. Elsőtől negyedik évfolyamig, mindenkinek kötelező jelleggel. Hát, történelmi film néven, és úgy voltam én a szívemben, hogy „én erről nem beszélek senkinek, de ha valaki megkérdezi, akkor el fogom mondani”. Osztályfőnöki órán az osztályfőnök első kérdése az volt: „Hogy tetszett a film? Először Deme Jánostól kérdezem.” Ekkor én fölálltam és annyit mondtam: „Ez egy parázna film volt”. Hát, nagy felháborodás. „Hogy mondhat ilyet, egy történelmi filmről?!” Az osztálytársak is: „De hát, reprodukció! De hát, ti is tízen vagytok! Hát hogy?!” És akkor egy nagyon interaktív beszélgetés jött létre. Megkérdeztem: „Reprodukció? Óvszerrel? Hogy együtt éltek, házasságról szó sincs?” És kezdtem arról beszélni, hogy Istennek milyen csodálatos terve van az emberrel. Házasságra teremtette az embert! A férfi és a nő kapcsolatát a házasság szentségében akarja megszentelni, és így a gyermekek is védelem és oltalom alá kerülnek. Nem erről szól a mostani világ. Mindenki elnémult, és háromnegyed órán keresztül erről beszéltem, s utána kérte a tanárnő, hogy beszélgessünk még ezekről a dolgokról. Érlelődött benne ez a dolog. Emlékszem, amikor szalagavató ünnepségen, tűzte ki a szalagot, odajött hozzám, és elkezdett könnyezni, s annyit mondott: „János, nagyon örülök, hogy mindvégig kitartott a hite mellett!” Hát, én is elkezdtem könnyezni, az örömkönnyeimet hullajtottam, hogy „Uram, mit végeztél benne. Vidd tovább, ezt a megkezdett munkádat őbenne.” Aztán egyetemre kerültem. Elvégeztem a vegyészmérnöki kart Budapesten. Gyógyszergyárban dolgozok, Budapesten, már ötödik éve, és nagyon sok mindent átéltem az Úrral való közösségben – de ahogy hallottuk a mai szolgálatot – bennem is többször előfordult az a hanyatlás, amikor azt „az első szeretetet elhagytam”.4 Amikor éreztem, hogy az én szívem megkeseredett, amikor a bűn hatalmába vont, amikor reménytelennek láttam sokszor az én helyzetemet, de az élő Úr Jézus Krisztus megtartott mindvégig. Ez év5 februárjában azt vettem észre, hogy reggelente kettős látásom van. Csak néhány másodpercig. Majd ez percekig, aztán 10 percig is tartott hétről hétre, és napközben észrevettem,
3
1János 1, 8-9. Vö. Jelenések 2, 4. 5 2014-es esztendő 4
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 2/6
Bizonyságtétel
Deme János
hogy ha lepihentem ebéd után – pihentettem a szememet – akkor is miután kinyitottam a szememet, kettőt láttam mindenből. Arra gondoltam, hogy ez komoly probléma. A családban egészségügyi dolgozó szinte mindenki – a bátyám is, a legidősebb húgom is orvos. Amikor a legidősebb húgomat kérdeztem: „Mi lehet ennek az oka?” – Én nagyon tisztelem őt, hogy mindig őszintén megmondja – Kérdeztem: „Mi lehet a legrosszabb?” Azt mondja: „Agydaganat.” Azt mondtam: „Köszönöm, szépen.” Elmentem a szemészhez, aki megállapította, hogy valami a jobb szemmozgató izmomat feszíti, valami rendellenesség mutatható. Lenézett a földre, föl-alá járkált a rendelőben, nem szólt semmit. Nekem ekkor már gyanús volt a helyzet. Csak annyit mondott, hogy „Menj, beszélj a bátyáddal!” – a bátyámmal, aki onkológus. – Hát, összeállítottam a képet magamban, és az Úr elé vittem az én szívemet. Az volt szívem kérdése: „Uram, eljött az én időm? Lejárt az én földi életem? Te tudod, milyen betegségem van. Köszönöm, hogy a Te kezedben lehet az én életem.” Elmentem a bátyámhoz. CT felvétel alapján jól kimutatható, hogy az orrból indult ki egy daganat, a jobb szemmozgató izmok közé benyúlt, és az agy elülső lebenyét is 3 cm-rel már beljebb tolta. Miközben vártam a CT felvétel eredményét egy evangéliumi könyv került a kezembe, és nagyon megörvendeztette az én szívemet! Az élő Jézus Krisztus olyan békességet munkált az én szívemben, amit nem tudok elmondani. Amikor azt mondja Isten Igéje, Filippibeliekhez írott levél 4. fejezetében: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”6 Ezek az Igék ott voltak a szívemben. Nagy örömmel vártam a bátyámat. Hozta a CT felvételt. Ő pedig lehajtotta a fejét, szomorúan nézett és kérdeztem: „Hát, mondd, mit látni?” „Valami olyasmit látni, ami egy szörnyű kép.” „De mondd csak, mégis.” És akkor mondta, hogy nem tudja mi ez, de utána kell járni. Másnap MR vizsgálatra jöttem Kaposvárra. Nagybátyám nagykanizsai evangélikus lelkész, és ismeretség révén harmadnap már itt voltam a Pécsi Idegsebészeti Klinikán, április 24-én. Beszélgettem az idegsebész professzorral, és azt mondja: „János, ez egyértelmű daganat. De nem tudjuk még, hogy milyen jellegű. Le kell vennünk a biopsziát.” 10 napra rá telefonált: „Meg van az eredmény.” Na most, ezek a napok számomra úgy teltek, hogy az Úr felkészített teljesen, hogy Ő elé álljak. Az volt az én szívem vágya, hogy „Uram, ha elkészítetted az általmenetelt számomra, szeretnék készen Eléd állni.” Nem az volt a kérdésem, hogy „Miért?! Miért ilyen fiatalon?! Miért engem?!” Emlékszem a kilenc testvérem, ahogy beszélgetett otthon. Arról beszélgettek: „Talán János lesz az első közülünk, aki elmegy?” Emlékszem szüleim beszélgetésére – még akkor 31 voltam; július közepén töltöttem a 32-et – „Lehet, hogy a János fiunk, nem éli meg a 32-t? De olyan jó volt eddig ővele, olyan sok mindenben áldást nyertünk Istentől, és ha az Úrnak úgy kedves, őt elszólítja, legyen meg az Ő akarata!” Így fogadtam a professzor úrtól, amikor hívott. „Meg van az eredmény” – azt mondja „laphám rák”. Kérdeztem: „Mégis, akkor ez nem jót jelent?” Azt mondja: „Ez, nem jót jelent.” Kérdeztem: „Mi a további lépés?” Azt mondja: „Meg kell műtenünk!” „És mikor jöjjek?” „Május 19-én feküdjön be, 20-án megműtjük.”
6
Filippi 4, 6-7.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 3/6
Bizonyságtétel
Deme János
Olyan békességgel a szívemben jöttem el erre a műtétre, hogy amikor beléptem a 6 ágyas korterembe, azt gondolták a betegtársaim, hogy egy vendég vagyok, látogató. Kezdtem mondani, hogy mi vár rám másnap. Hát, mindenki le volt döbbenve! Semmi nem látszott rajtam, jó volt a közérzetem Isten kegyelméből. Úgy feküdtem fel a műtőágyra, hogy hálát adtam az Úrnak az eddigi életutamért. A legfontosabb számomra az volt, hogy megismerhettem az én Uram Jézus Krisztust. Dönthettem mellette, és csak az volt érték számomra, amit Ő általam elvégezhetett – ahogy hallottuk a prédikációban. Minden átértékelődött! Szétnéztem ebben a világban: autó, lakás, család, karrier, pénz – minden értékét veszítette. Semmi nincs, amit magammal tudok vinni! Semmi! Nekem egyedül kell megállnom az élő Isten előtt! Mi az, amit magammal tudok vinni, mi az, amit fel tudok mutatni Őneki, amikor Elébe állok? És nem is fog semmi mást kérni tőlem, csak amit az Ő Fia, Jézus Krisztus által kimunkálhatott az én szívemben. Csak EZ AZ ÉRTÉK! Így feküdtem fel a műtőasztalra, hálát adva. Hogyha nem itt ébredek föl, akkor Őnála, de Őnála még jobb lesz, mint itt maradni, és kész vagyok általmenni ebből a múlandóságból az örökkévalóságba. De ha még az Ő kegyelméből megadja, hogy itt töltsem napjaimat, akkor szeretném még hűségesebben szolgálni Őt, mint valaha. Hát, a professzor úr, és az egész személyzet meg volt döbbenve, amikor látták, hogy ragyogó arccal, mosollyal lépek be a műtőbe. Megkérdezték: „Kit fogunk műteni?” Hát, mondom: „Engem”. „De hát, itt van a nyugtató. Nem kell?” Mondom: „Nem! Nincs félelem a szívemben! Békességem van!” És még ők voltak zavarban. Megtörtént a 7 órás műtéti beavatkozás. A homlokomon és az orr mentén vágtak föl, és a professzor szavaival „baromi nagy műtéten” estem át, de az Úr kegyelméből az intenzív osztályon ébredtem az Úrral, békességben. Miközben csövek álltak ki az én testemből hálát adtam az Úrnak, ha még kaptam egy napot is, szeretném az Ő szolgálatára élni. Elmondom a testvéreknek, hogy az a sok lehetőség, amely adódott itt, az Idegsebészeti Klinikán – bizonyságtételre, tanúságtételre – nagy valószínűséggel nem jöhetett volna létre, ha nincs ez a betegségem. Azt az Igét kaptam az Úrtól – még a műtét előtt – Róma 8,28-29.: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek”. Mi a célja Istennek a próbákkal, betegségekkel, halálesetekkel a mi életünkben? Hogy összetörje a szívet! Hogy összetörje azt a kemény szívet, amit senki és semmi nem tud megtörni! Ő ad próbát, nehézséget. Meg akar állítani azon az úton, amely az Őnélküle való út! Ha mi a gondolatainkban, terveinkben nincs jelen, hiábavaló a mi életünk – ez is elhangzott a prédikációban, csak szeretném megerősíteni. Amikor az Igét hallgatja az ember, a Sátán olyan munkát végez, hogy ki akarja az Igét ragadni a szíveinkből7 – jobb többször elmondani, hogy megmaradjon, megszívleljük, és ott maradjon a mi szívünkben, mert egyedül Isten Igéje az, ami életet munkál, és ami megmarad örökre. Mi a célja a próbák által? Hogy kiformálódjon a mi életünkben az élő Jézus Krisztus! Mert amíg én egészségnek örvendek, amíg jól mennek a dolgaim, amíg anyagi hátterem is megvan, megfeledkezek, nagyon könnyen megfeledkezek Istenről, és Jézus Krisztusról. Megfeledkezek arról a munkáról, amit Ő énérettem tett ott a Golgotán, de ha jön a próba, jön a nehézség, akkor olyan sok szívből a „miért?!” hangzik fel. „Miért?! Miért?!” Emlékszem egy betegtársamra, azt mondta: „Ha Isten lenne – és Ő a „Jóisten” – akkor nem engedte volna meg azt, ami történt az én életemben. Az a sok nyomorúság!” Mondtam neki: „Pontosan azért engedte meg az Isten, mert annyira szereti magát. Nem akarja, hogy a maga útját járja, és az örök kárhozatban végezze.” Látjuk mi az Isten szeretete? Sokkal nagyobb, mint amit mi el tudnánk gondolni.
7
Vö. Jézus magvetőről mondott példázatával Máté 13, 3-9.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 4/6
Bizonyságtétel
Deme János
Egy betegtársamat szeretném csak megemlíteni, aki külföldi volt. Nyaki problémával érkezett, autóbalesetet szenvedett, és odajött hozzám: ki tudom-e nyitni a flakon kupakját, mert a keze le volt bénulva. Mondtam: „örömmel!” És sírt, csak sírt, mert senki nem tudott vele beszélni angolul, s mivel én is beszélem ezt a nyelvet, volt lehetőségünk beszélgetni. Elmondta, hogy neki nem a nyakával van probléma, hanem a szívével! Nincs békessége! S látja rajtam, hogy nekem békességem van, s azt mondja: „Neked sokkal súlyosabb a betegséged, és békességed van?! Hogy van ez? Mondjad! Én is akarom azt a békességet! Hogy lehet ezt elnyerni?!” S mondtam: „Jézus Krisztus ezért jött, hogy békességet adjon!” „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek”8. Jézus Krisztus rendezte a mi dolgunkat Istennel, Isten haragja nem kell, hogy az embert utolérje, mert kiontatott a vér ott a Golgotán. Kiengesztelte az Atya szívét, egyszer és mindenkorra. A békesség szó egyébként, az eredeti görög kifejezésből származik: eiréné, ami szó szerint azt jelenti, hogy „rendezett ügy”.9 Ha nekem rendezve van az ügyem Istennel, akkor békességem van. Olyan sok békétlen szív van ezen a világon, még a templomba járók között is békétlenek. Eljönnekhazamennek szomorú ábrázattal. Miért? Mert békétlen a szív. Mi az oka a békétlenségnek? A bűn. Testvérek, a bűn az, ami elválaszt minket Istentől. Ha ott meghúzódik csak egyetlen egy bűn is a szívedben, Istennel rendezetlenné válik a kapcsolatod, és nem lesz békességed mindaddig, míg ki nem veted, míg meg nem vallod, míg meg nem tagadod. Úgy készültem erre a műtétre, hogy otthon a Salgótarjáni Evangélikus Gyülekezetben többször is bizonyságot tettem mi történt velem, és milyen békességet munkált az Úr az én szívemben. Kezdték mondani: „Imádkozunk érted! Imádkozunk a testi egészségedért, a gyógyulásodért!” És azt mondtam: „Várjatok! Elsősorban ne azért imádkozzatok, hogy meggyógyuljak! Azért imádkozzatok, hogy Isten az Ő célját elérje az én szívemben, és a környezetemben élők szívében! És az Ő akarata legyen meg! Ha Ő úgy látja jónak, hogy betegségben elhív magához, de békességgel a szívemben: Legyen áldott az Ő Neve!” Mert testvérek jobb betegségben, békességgel a szívben élni, mint egészségesen békétlenül! Volt, aki azt mondta: „János, milyen nagy a te hited!” Mondtam: „Nem! Nem az én hitem nagy. Az én Uram, Jézus Krisztus a nagy és hatalmas, Akibe az én hitemet vetettem!” Mert azt mondja az Ige: „ha mustármagnyi hited volna, mily nagy hegyeket mozdíthatnál meg – bűnhegyeket!”10 Emberek szabadulnának meg a bűnöktől! Így, ahogy elmentem a helyi evangélikus gyülekezetbe Bibliával a kezemben, és amikor jöttem ki a templomból, egy kedves idős testvér, Weisz Laci bácsi szólított meg: „Mondja csak fiatalember, honnan jött?” „Hogy érti?” „Látom a Bibliát a kezében. Mondja csak, ki maga?” És akkor volt lehetőségem bizonyságot tenni. És ezt most azért mondom el, mert azzal az Igével jöttem, hogy „akik Istent szeretik, minden javukra van”.11 Most 6 hét sugárkezelésen vagyok itt, július 9-től, mivel rosszindulatú volt ez a daganat – 100 százalékosan sikerült eltávolítani, de a rossz indulata miatt be kellett sugározni 6 héten keresztül – és a holnapi nap fog lejárni ez a 6 hetes kezelés. Amikor elmentem oda a gyülekezetbe, találkoztam velük, és „akik Istent szeretik, minden javukra van” – ez volt az én szívemben: „Mi lesz velem a 6
8
János 10, 10b. είρήνη – héber megfelelője a salom; az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség, (jó) egészség, üdvösség, üdv, béke 10 Vö. Máté 17, 20.; Lukács 17, 6. 11 Róm 8, 28a. 9
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 5/6
Bizonyságtétel
Deme János
héten keresztül? Uram, Te tudod! A Te kezedbe teszem az én életemet!” S jött a Laci bácsi és miután hallotta a bizonyságtételt, azt mondta: „Jánoskám, bármire szükséged van a 6 hét alatt, csak szóljál!” Azóta ruhát mosnak rám, felesége főz finomakat. Isten gondot visel az Övéiről! De mit mond még Isten Igéje: „keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.”12 Tehát nem az a cél, hogy testileg egészségesek legyünk. Nem az a cél, hogy az Ő áldásában részesüljünk, hanem hogy keressük Őt! Az Élet Urát! Ráadásul minden megadatik nékünk. Záró szóként még egy-két Igét szeretnék csak mondani. Nagyon megbátorította a Filippi 1, 21. az én szívemet: „nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” Mit veszítek én, ha véget ér a földi életem, ha „nékem az élet Krisztus”?! „A meghalás nyereség!” és boldogan megyek által az én Uramhoz, Jézus Krisztushoz. A másik Ige a Máté 24-ből, azt szeretném felolvasni, hogy mi most a döntő számomra, és mit szeretnék a testvérek szívére helyezni. Máté 24, 42-től: „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.”13 Hát, kívánom a testvéreknek azt, hogy ez az Ige legyen valóság az életükben, mert én is ezt az Igét szeretném megélni napról napra, vigyázásban tölteni a napjaimat, készen lenni, mert a mi Urunk, Jézus Krisztus, bármikor jöhet. És ilyen vonatkozásban nincs értelme arról beszélni, hogy „na, most, ez a betegség ugyan 5 éven belül kiújulhat. A sugárkezelés következtében a szemlencse károsodhat.” Nincs értelme erről beszélni, csak arról, hogy kész-e a szív, mert Jézus Krisztus jön! Ha kész a szív, örömmel nézünk a holnap elébe! Az Úr áldja meg az Ő Igéjét mindannyiunk szívében! Ámen.
12 13
Máté 6, 33.; Lukács 12, 31. Máté 24, 42-46.
Kertvárosi Református Gyülekezet; Pécs 2014.08.24. Gépelte: V. István
Oldalszám 6/6
