4 új kérdés a nemzetközi kapcsolatokban Gender, nemzetközi terrorizmus, környezetvédelem, szuverenitás Az új kérdések tárgyalása során az alábbi három kérdésre keressük a választ. (1) Mi az új kérdés tartalma: miről is van szó valójában, és miért fontos a nemzetközi kapcsolatok szempontjából? (2) Hogyan befolyásolja az új kérdés a nemzetközi kapcsolatok alapdimenzióit: háború és béke, konfliktus és együttműködés, jólét és szegénység? (3) Az elméleti kihívás természete: beépíthetők-e az új kérdések a hagyományos elméletek struktúrájába vagy a kérdések vizsgálatára új elméleteket szükséges alkotni?
Gender A Gender kutatások a nemek közötti különbségekre fókuszálnak. A kérdéssel foglalkozók arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a társadalomban olyan lehetőségbeli és pozícióbeli különbségek alakulnak ki férfiak és nők között, amelyek a nemek közötti objektív különbségekkel nem magyarázhatóak. Melyek ezek? Például: a nők a tulajdonjavak mindössze 1%-ával rendelkeznek, a kormánykabinetekben miniszteri pozíciókban pedig csupán 5%-os részarányt képviselnek. Az összmunkaidő 60%-át a nők adják, míg a jövedelmeknek csupán 10%-át viszik haza. Az írástudatlanok között 60% a nők aránya, a menekültek között (gyermekeiket is beleértve) 80%. A Gender szó a leggyakoribb megközelítésben a szocializáció során tanult magatartásmintákra és elvárásokra utal, amelyek a férfiasságot (masculinity) a nőiességtől (femininity) megkülönböztetik (Peterson és Runyan, 1993). A Gender kutatások létjogosultságát az adja, hogy egy ún. „genderizált“ világban élünk, amelyben a férfiassághoz kötődő értékek (pl. racionalitás, aktivitás, erő) nagyobb elismertségnek örvendenek, mint a nőiességhez kapcsoltak (pl. érzelmesség, passzivitás, gyengeség, gyengédség). Ezért létrejön egy genderek közötti hatalmi hierarchia, amelynek értelmében a férfiak kiváltságokat élveznek a nőkkel szemben. Peterson és Runyan úgy véli, hogy a hivatalosan használt és általánosan elfogadott statisztikák elrejtik a nemek közötti valós különbségeket. (Pontosabban nem a nemek közöttit, hanem a genderek közöttit. Mit is jelent ez a kiegészítés? Azt, hogy a passzív, gyengéd, alkotó ember, bár munkája lehet, hogy sokszor értékesebb mint azé, aki saját munkáját nagyobb erővel képes képviselni, mégsem kapja meg a neki kijáró elismerést.) Ezért egy ún. gender-érzékeny megközelítésre van szükség annak feltárására, hogy a nemzetközi politikai és gazdasági rend miképpen „termeli folyamatosan újra“ a nők alárendelt szerepét. Peterson és Runyan rávilágít arra, hogy a férfiak által végzett munka megjelenik a statisztikákban és fizetség jár érte, míg a nők által végzett munka többnyire láthatatlan. Ezen túlmenően a fejlődő világ exportra termelő, alacsonyan fizetett monoton munkáit többségében nők végzik. A szex-turizmus és a migráns munkavégzés is alapvetően a nőket sújtja, e jelenségek a
1
nők kihasználásának intő jelei. A nők és a kifizetetlen munka Az 1995-ös Human Develpoment Report rávilágít arra a statisztikára, hogy míg a világ össz-GDP-je 23 trillió dollár volt 1993-ban, addig a háztartási és a közösségi munka további 16 trillió dollárral járult hozzá az össz-kibocsátáshoz, amelyből 11 trillió dollárnyira tehető a nők munkája. Az országok többségében a nők többet dolgoznak mint a férfiak: Japánban 7%-kal, Ausztriában 11%-kal, míg Olaszországban 28%-kal többet! A fejlődő országokban a különbség még nagyobb, átlagban 13%, míg vidéken ennél is több, 20%. Például a vidéki Kenyában a nők 35%-kal többet dolgoznak mint a férfiak. Az indiai nők 69 órát dolgoznak átlagosan hetente, míg a férfiak 59 órát. Nepálban 77 óra – 56 óra a vonatkozó statisztika. A radikális feministák szerint a nemzetközi kapcsolatok realista tematizáltsága teremt alapot a nők elnyomására. A nemzetbiztonság, mint érték realisták általi előtérbe helyezése megköveteli a katonai védelmet, szükség esetén az erő használatát és végeredményben a részrehajló – és szerintük a nők részére hátrányos – igazságszolgáltatás fenntartását célozza. Ezért szükség van egy olyan elméletre, amely ezzel az elgondolással szembehelyezkedik. Rátérve a második kérdésre a feministák szerint a háború és béke, az együttműködés és konfliktus, valamint a jólét és szegénység kérdése erősen genderizált. Mit jelent ez? A nemzetközi társadalom jövőjével kapcsolatos döntéseket elsősorban férfiak hozzák. A külpolitika és a hadügy alapvetően férfiak által dominált politikai területek. A háborúban ugyanakkor a nők is részt vesznek, rendszerint alárendelt szerepben találkozhatunk velük – úgy mint diplomata feleségek, hadiüzemek munkásai, prostituáltak, civil áldozatok és menekültek. A kutatók egy része szerint maguk a gender különbségek jelentik a probléma forrását. Paul Kennedy arra hívja fel a figyelmet, hogy a nők analfabetizmusa és a magas születési ráta között magas pozitív korreláció áll fenn. Kennedy szerint a 21. század egyik legnagyobb kihívása vélhetően a túlnépesedés lesz, ezért is olyan fontos a genderkülönbségek mérséklése. A nők státuszának megváltoztatása kedvezően hathat a demográfiai folyamatokra. Egyes feministák szerint a nők fontos szerepet játszanak a béke és az együttműködés kivívásában. Amy Swerdlow (1990) arra mutat rá, hogy a Women Strike for Peace mozgalom miképpen járult hozzá Kennedy elnök szovjetekkel kötött nukleáris egyezményének létrejöttéhez. Cynthia Enloe (1994) azt elemzi, hogy miképpen járult hozzá az „Orosz anyák a Szovjet Hadseregért“ mozgalom a kommunista rezsim megszűnéséhez. A harmadik kérdés vizsgálatára áttérve azt találjuk, hogy a mainstream elméleteket bíráló feministák alapvetően három csoportba sorolhatók: a liberális, a marxista/szocialista és a radikális feministák közé. A liberális feministák Mary Wollstonecraft 1792-es munkájához a Vindication of the Rights of Womanhez nyúlnak vissza, amelyben lefekteti az egyenlő bánásmód
2
alapjait. Követeli a nők esélyegyenlőségét az oktatásban való részvételben és a gazdasági tevékenységek gyakorlásában. Továbbá több teret követel a bel- és külpolitikában egyaránt, vagyis a hatalomgyakorlás és befolyásolás eszközeihez való egyenlő hozzáférést. A marxista feministák Engels The Origins of the Family, Private Property and the State című 1884-es munkájára támaszkodnak. Engels azt mutatja be, hogy a kapitalista rendszer miképpen hozza létre a munkának egy ún. „láthatatlan“ részét, amit a nők végeznek és miképpen hárul a nőkre a nagy monotonitástűrést igénylő egyszerű, alulfizetett munkák többsége. A szocialista feminizmus a család patriarchális jellegére fókuszál. A radikális feministák elutasítanak mindennemű összemosási kísérletet a már létező irányzatokkal, elméletekkel. Szerintük csakis akkor lehet tisztán genderközpontú megközelítést adni, ha a Gender kutatások önálló pilléreken nyugszanak. Minden egyéb esetben fennáll annak a veszélye, hogy a Gender szempontok alárendelődnek az aktuális elmélet szempontjainak. A Gender megközelítés „termelte ki” a strukturális erőszak (structural violence) fogalmát is: az elnyomásnak és nehézségeknek azon formái, amelyet az emberek – elsősorban nők – a politikai és gazdasági rendszer struktúrájából adódóan, alárendelt helyzetük miatt kénytelenek elszenvedni.
Nemzetközi terrorizmus „Az egész úgy kezdődött, hogy visszalőttek“ Ismeretlen szerző A terrorizmus definíció szerint erőszak vagy erőszakos fenyegetés alkalmazása civilekkel szemben politikai, vallási és egyéb hasonló célok elérése érdekében. A terrorizmus nem újkeletű jelenség, egészen azóta létezik, amióta az emberi társadalmak megpróbálják szabályozni az erőszak alkalmazását. A nemzetközi kapcsolatok homlokterébe igazán a 2001. szeptember 11-i eseményekkel került. A terrorizmus definíciója számos problémát vet fel, ezért az ENSZ nem is tudott konszenzusra jutni ebben a kérdésben. Az egyik probléma a terrorizmus és a politikailag legitim erőszak közötti halvány határvonal. Mikortól beszélünk terrorizmusról és mikortól forradalmi erőszakról? A palesztin Fatah egyik vezetője 1973-ban határozottan elhatárolódott a terrorizmustól. Saját bevallása szerint ők politikai célok beteljesítéséért alkalmaznak forradalmi erőszakot (pl. Palesztina függetlensége) és nem valamely nem-politikai, szélsőséges, teljesíthetetlen célért értelmetlen erőszakot. A másik probléma, hogy sokszor az állam finanszírozza a terrorizmust egy másik állam ellen vagy éppen a sajátja ellen azért, hogy aztán rendet tehessen és erősebben kerülhessen ki a polgárháborús állapotból, mint ahogyan belesodródott. Sokszor pedig végzetesen éppen a kívülről finanszírozó ellen fordul a terrorizmus. Ez történt Afganisztánban is, ahol az amerikaiak Szaúd-Arábiával vállvetve fegyverezték fel a szabadságharcosokat a szovjetek elleni harcban. Majd ezek a szabadságharcosok az iszlám világot – szerintük gazdaságilag, politikailag és katonailag – megszálló 3
amerikaiak ellen fordultak és váltak ezáltal terroristává. A harmadik probléma a civil áldozatokkal kapcsolatos. A terrorizmus-szakértők civil áldozatnak tekintik az éppen szolgálaton kívül lévő katonákat is, míg a terroristák nem. Bármennyire is különös, a terrorizmus túlnyomó részben nemzeti és nem nemzetközi. A szakma rendkívüli mértékben megosztott a nemzetközi terrorizmus jövőjét illetően. Vannak akik szerint a nemzetközi terrorizmus csupán egy, a fejlett világ által gerjesztett média-hangulatkeltés a nyugati társadalmak megfélemlítésére és a háborús gazdaságpolitika társadalmi támogatottságának megteremtésére. Frank Kitson brit tiszt Low intensity operations (1971) című könyvére hivatkoznak, aki Kenyában teljesített gyarmati rendfenntartó szolgálatot az ötvenes években. Kitson könyvében kifejti, hogy hogyan kell olyan fedő műveleteket szervezni, amelyeknek az eredményeképpen le lehet számolni a hatalom belső ellenségeivel. Az ún. False-flag (hamis zászló alatt elkövetett) műveletek lényege, hogy amennyiben hitelteleníteni szeretnénk egy, a hatalom nézőpontjából radikális, „terroristagyanús“ szervezetet, szervezni kell egy vele párhuzamos, és ugyanolyan nevű szervezetet és megbízni őket a rendbontással. Ezek után már könnyű politikai és társadalmi támogatást szerezni a békeszerető és rendvágyó állampolgároktól, és a támogatás birtokában leszámolni a radikális ellenzékkel. A Kitson logikáját követők szerint az Al-Quaida is inkább egy számítógépes adatbázis – amelyben az Afganisztánban az amerikaiak által a 80-as években támogatott mudzsahedeket tartották nyilván – mintsem egy valós terrorszervezet. Az AlQuaidából azért kreáltak a nyugati világ közvéleménye számára terrorszervezet, hogy a nyugati világ vezetői elnyerjék társadalmaik támogatását egy az iszlám világgal szembeni erélyesebb fellépésre. Szerintük ezzel sikerült egy másik célt is, a gazdaság fellendítését is elérni. 2007-ben az amerikai védelmi minisztérium 161,8 milliárd dollárt költött a „terrorizmus elleni globális háborúra“. A Nemzeti Terrorizmusellenes Központ (National Counter Terrorism Center) adatai szerint 2004-ben közel kétezer ember esett terrorista merénylet áldozatául, amelyből 70 volt amerikai állampolgár. (2004 kimagasló évnek számított rossz értelemben.) A másik sokkoló adat, amellyel párba állítják a terrorizmus elleni harcot a harcot bírálók, hogy az USA-ban évente 450.000 ember veszíti életét szívkoszorúér megbetegedésben, míg a betegség kutatására csupán 3 milliárd dollárt különít el a kormányzat. A terrorizmus elleni küzdelem hiábavalóságára hívja fel a figyelmet az egyik legnevesebb amerikai think-tank a RAND tanulmánya. Fontos jelzés ez a politikai döntéshozók számára, hiszen a RAND a nemzetközi politikai gondolkodás főáramába tartozik. A RAND kutatói azt vizsgálták, hogy mi vezetett az 1968 és 2006 között működő terrorista csoportok megszűnéséhez. Arra jutottak, hogy az erőszak, a katonai erő alkalmazása nem célravezető. Annál inkább az okok orvoslása a politikai szabályok újraalkotásával, a tárgyalásos konszenzuskeresés, illetve a rendőrség vagy a titkosszolgálatok bevetése.
4
1. Ábra: hogyan számolódnak fel a terrorista csoportok?
A kutatók másik, az előbbivel ellentétes csoportja szerint a 21. század egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kihívását a terrorista csoportok jelentik. A tömegpusztító fegyverekhez való egyre könnyebb hozzáférésnek köszönhetően szinte semmi sem szab gátat annak, hogy megfelelő anyagi bázissal rendelkező terrorista csoportok tömegpusztító fegyverekhez jussanak. Graham Allison 2004-es tanulmánya szerint az elkövetkezendő egy évtizedben nagyobb a valószínűsége egy Amerika elleni nukleáris terrortámadásnak mint annak, hogy ez nem következik be.
Környezetvédelem A kapitalizmus kialakulásával és a modernizációval az emberi gazdálkodás egyre intenzívebbé vált. Ennek az intenzív gazdálkodásnak a káros hatásait érhetjük tetten a légszennyezésben, a termőföldek kizsigerelésében, a talajszennyezésben, az erdőirtásokban és az ökoszisztéma az említett jelenségekhez köthető károsodásában: fajok kihalásában, a természetes környezet átalakulásában és a tömegesen előállított élelmiszerek minőségének leromlásában, a génkezelt termékek által generált veszélyforrásokban. A környezeti hatásokat szokás az éghajlatváltozáshoz kötni. Az 5
éghajlatváltozás legfontosabb okának pedig az üvegházgázok, közülük is a széndioxid koncentráció légköri növekedését tekinteni. Éghajlatváltozás mindig is volt, ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ebben mekkora a szerepe az emberi tényezőnek. Az éghajlatváltozást az emberi tényezőnek betudó klímakutatók szerint a drasztikus hőmérséklet-növekedés csak úgy kerülhető el, ha sikerül a légkör üvegházgáz koncentrációját csökkenteni. A csökkentés és így a drasztikus klímaváltozás a fosszilis energiahordozókról a tiszta, megújuló energiaforrásokra való átállással valósítható meg. Ezzel szemben az ún. klímaszkeptikusok úgy vélik, hogy a most tapasztalható klímaváltozás csupán átmeneti, és néhány, a hőmérsékletet növelő tényező együttes hatásának az eredménye. Azt is állítják, hogy bár a levegő szén-dioxid koncentrációja ugyan együtt mozog a hőmérsékleti adatokkal, az ok-okozati összefüggés iránya nem egyértelmű. (Lehetséges, hogy a hőmérséklet növekedés hatására növekszik a széndioxid koncentráció és nem a szén-dioxid koncentráció növekedésének hatására a hőmérséklet.) Ha van éghajlatváltozás, ha nincs, ha emberi tényező hatására megy végbe, ha nem, az intenzív gazdálkodás környezetre és társadalomra, tehát együttesen az életminőségre gyakorolt káros hatásai megkérdőjelezhetetlenek. Az életminőségre gyakorolt hatásokat nem véletlenül bontottuk két részre, környezeti hatásokra és társadalmi hatásokra. A környezeti hatások egyértelműek, nap mint nap, látjuk, tapasztaljuk. A társadalmi-gazdasági hatások már kevésbé. Az energiatermelés és szolgáltatás piacán a látszólagos verseny ellenére olyan oligopol és kvázi-monopol piacszerkezetek jönnek létre, amelyek jelentős holtteherveszteséget jelentenek társadalmi szinten. Az olajvállalatok világviszonylatban is jelentős profitokra tesznek szert a mesterségesen magasan tartott olajárnak köszönhetően. Az ExxonMobil profitja 2007-ben 40,6 milliárd dollárra rúgott. Az ExxonMobilhoz hasonló olajvállalatoknak nem áll érdekükben a megújuló energiaforrásokra való áttérés, így annak finanszírozása sem, kivéve, ha az átállással át tudják örökíteni kvázi-monopol pozíciójukat, és eddig jól jövedelmező profittermelő képességüket. Tehát az energiaforradalom, az olajszármazékokról és a szénről a megújulókra való áttérés nem csupán a természetes környezet minőségében jelentene változást, hanem a gazdaságszerkezetben, és átvitt értelemben az életminőségben is. Ugyanakkor az energiaellátás, energiafüggetlenség biztonságpolitikai kérdés is egyben. Az USA energiája jelentős részét a Közel-Keletről, míg Európa Oroszországból importálja. Kölcsönös függőségek ezek, igaz, a fejlett Nyugat alkupozíciója egyelőre némileg jobb – hiszen elitje tulajdonosként is részt vesz az energiatermelő vállalkozásokban –, de romló tendenciát mutat, a világ energiaigénynövekedésével romlik. Amennyiben a fejlett világ nem tudja függetleníteni magát riválisai energiájától, veszélybe kerülhet a jövője. Ezért nem véletlen, hogy jelentős erők feszülnek egymásnak az energiaforradalom kérdésében. Egyfelől az ún. establishment blokkolja a változásokat, hiszen kézzel fogható üzleti érdeke fűződik a status quo fenntartásához. Míg a másik oldalról az establishment erőit megtörni, és az energiaellátást lokalizálni kívánók az
6
energiaforradalom mellett foglalnak állást. Nem elképzelhetetlen, hogy előbb-utóbb a nagy olajcégek fogják végrehajtani az áttérést, de amíg lehet, amíg a politikai és a mögötte álló társadalmi akarat nem elég erős, és az újítások „elsüllyeszthetők“, kivárnak. Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben az épületek és a gépjárművek akár helyben is előállítható, megújuló energiával működnek. Természetesen ebben a gazdasági rendszerben is előbb-utóbb létrejöhetnének (és vélhetően létre is jönnének) oligopol szereplők, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy egy békésebb világrend alakulna ki, amelyben elkerülhetők lennének a színfalak mögött és sokszor a szemünk előtt lezajló energiaháborúk. 2. Ábra: Olajtermelő vállalatok üzleti adatai (2007)
Szuverenitás Az államok szuverenitásának változásával számtalan megközelítésben foglalkoztunk, legmarkánsabban a globalizáció jelenségének bemutatásakor. Miről van szó? Mit jelent a szuverenitás? Külső függetlenséget és belső kizárólagosságot. Egyfelől az állam politikailag független a rajta kívül álló szereplőktől, és minden állam jogilag egyenlő a nemzetközi jog értelmében. Másfelől az állam kizárólagos joga törvényeket hozni és azokat betartatni az államhatáron belül. Melyek azok a jelenségek, amelyek veszélyt jelentenek az állam szuverenitására? Az 7
első és talán legfontosabb a globális piaci erők hatása. A legerősebb gazdasági szereplők az általuk befolyásolt nemzetközi intézményeken keresztül alakítják a gazdasági-politikai törvényeket. Alkalmazkodást követelnek meg a nemzetállamoktól gazdaságpolitikai kérdésekben, amellyel jelentős mértékben leszűkítik a kormányzatok cselekvési terét. A második a nemzetközi jog egységesülése, az emberi jogok és a humanitárius jog nemzetközi védelme. Az Európai Unió új alkotmánya is a nemzeti jog fölé helyezi az európai joghatóságot, amelynek éppúgy vannak előnyei, mint hátrányai. Talán nagyobb elfogulatlanságot remélhetünk a belügyeinket érintő jogi álláspontok terén a nemzetközi bíróságtól, ugyanakkor a kényszerű jogharmonizációval az alkotmánybíróság szerepe háttérbe szorul, a törvényhozás szabadsága csorbul. A harmadik aggasztó tendencia az országok szuverenitására nézve az erőszakmonopólium megszűnése. Az Egyesült Államokban már a kilencvenes évek közepén kétszer annyit költöttek magán biztonsági erőkre (őrző-védőkre) mint amennyit a kormányzat rendőrségre fordított kiadásai kitettek. Az afganisztáni intervencióban részt vevő csapatok megoszlását tekintve jól látható, hogy a háború a magánszereplők számára milyen jó üzettel kecsegtet. Az államok szuverenitását erősítő érvként szokták felhozni az információ technológia fejlődését, hiszen az IT újításoknak köszönhetően az államok képessége a társadalom feletti ellenőrzésre jelentős mértékben javult. Az e mellett érvelők azt is hozzáteszik, hogy az államnak nincsen alternatívája. Igaz, elfelejtik megjegyezni, hogy a hatalom szabadságra ítélt világunkban - akkor a leghatásosabb, ha észrevétlenül teszi a dolgát. A liberális gazdasági világrend haszonélvezőinek javára a posztmodern, tehát globalizáció utáni államiság jelentősen eltér a globalizáció előtti modern államiságtól. A következő táblázat ezeket a különbségeket mutatja be. Kormányzat
Nemzet
Gazdaság
Modern állam A demokrácia szabályainak megfelelő centralizált rendszer. Adminisztratív, politikai program alkotó és erőszak szervezetekkel. Törvényes rendre épül. Erőszak monopólium egy adott földrajzi területen belül Adott földrajzi területen belül élő emberek állampolgári közösséget (politikai, társadalmi és gazdasági jogokkal rendelkeznek) és érzelmi közösséget (közös nyelv, szokások, kultúra, történelem) alkotnak. A nacionalizmus vagy patriotizmus fontos társadalmi kohéziós erő. Különálló, önellátásra képes nemzetgazdaság, amely az újratermeléshez és növekedéshez szükséges összes szektorral rendelkezik. A gazdasági tevékenység legnagyobb
Posztmodern állam Többszintű kormányzás egymással szorosan összekapcsolódó, egymást átfedő területek menedzselése. A kormányzás szupranacionális, nemzetközi, kormányzatokon átívelő és transznacionális erőtérben zajlik. A nacionalizmus vagy patriotizmus egyre inkább szupranacionális jelleget ölt, bár továbbra is tekintettel „az állampolgári és az érzelmi közösségre“. A lojalitás áthelyeződik a nemzetállam szintjéről az államok feletti térbe. Mélyreható integráció. A nemzetgazdaság sokkal kevésbé önellátó mint korábban.
8
része az egymástól független államokban zajlik.
Forrás: Jackson és Sörensen alapján a szerző
9
