4. szám. Karcpoétika. Mindannyian és egyformán testvéreim vagytok. A modernség talánya. A Tarfó semmi más, csak kérdõjel

2005/4. szám

Kulturális vidékfejlesztésrõl beszélt a szakminiszter 5. oldal

„Mindannyian és egyformán testvéreim vagytok“ 6-7. oldal

A modernség talánya 8. oldal

A Tarfó semmi más, csak kérdõjel 14-15. oldal

Római miniatûrök 16. oldal

Ismét látható a spanyol gyûjtemény 17. oldal

Karcpoétika

„Nem hazaárulás, ha a magyar kultúrviszonyok valakit nem elégítenek ki. Sõt ez a legmagasabb hazafiság. Mert jelenti azt, hogy ez országot a legnagyobbszerûek között akarja látni az ember. (…) Én európai Magyarországért lelkesedek.“ (Részlet Ady Endre: Nyilatkozat címû írásából.)

Nálunk Forma és tartalom Kettõs célt fogalmaztunk meg januárban, a MAKtár indításakor. A mûvészek számára hasznos, „belsõ“ információkat adó, az alkotók mellett a mûvészetkedvelõ közönségnek is érdekességekkel szolgáló kiadványt szándékoztunk az olvasó asztalára tenni. Az elõbbibõl óhatatlanul következik valamiféle „üzemi lap“ jelleg, utóbbi pedig egy lényegesen tágabb kör számára készülõ mûvészeti periodikát feltételez. Némiképp tanácstalanok voltunk, nehezen tudtuk elképzelni ugyanis, hogy a két funkció megférhet egymással. Az egyre nagyobb számban érkezõ visszajelzések azt igazolják, hogy nemcsak az alkotómûvészek igénylik az információszolgáltatást, hanem a nagyközönség is szívesen látja az új kiadványt. Erre reagálnunk örömteli kötelesség. Lapunk mostantól új formában jelenik meg. Célunk, hogy a MAKtár formájában egy igényes mûvészeti periodika képét mutassa, tartalmában pedig a mûvészek és a közönség igényeinek, elvárásainak is megfeleljen. A késõbbiekben is igyekszünk az alkotók számára fontos, hasznos információkat közölni, a belsõ információadó szerep tehát nem csorbul, erõsíteni szeretnénk viszont a szélesebb körben is érdeklõdésre számot tartó tartalmak megjelenítését. Lapunkkal kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat – ahogyan eddig is – köszönettel fogadjuk. a fõszerkesztõ

MAKtár

A Magyar Alkotómûvészeti Közalapítvány havilapja Megjelenik: 10 000 példányban Kiadja: a Magyar Alkotómûvészeti Közalapítvány Felelõs kiadó: Dr. Nagy István, a kuratórium elnöke Fõszerkesztõ: Gazdik István Szerkesztõ: Nemes Attila Szerkesztõségi titkár: Gömöri Bea Szerkesztõség:

1055 Budapest, Báthori u.10. Telefon: 06-1/428-5001 Fax: 06-1/473-1613 E-mail: [email protected] Tördelés, nyomdai elõkészítés:

Octopus Bt., Illés Zoltán ISSN: 1786-7525 A MAKtár digitális változata megtalálható a www.alkotom.hu címen.

Címlapon: Antti Maasalo (Finnország) fénymobilja Írásunk a 13. oldalon. 2

MAKtár 2005/4.

Ünnepi kiállítás A Magyar Alkotómûvészeti Közalapítvány (MAK) 2005. április 11. és 18. között idõszaki kiállítást rendezett székhelyén, a budapesti Báthori u. 10-ben található irodaépület második emeleti aulájában, a költészet napjának tiszteletére. Kiállításunk koncepciójának középpontjában egy 20. század eleji „elfelejtett“ szoba, az ottfelejtett tárgyak képe szerepelt, s reméltük, hogy a látogatókon keresztül ez a szoba ismét megtelik frissességgel, érdeklõdéssel, mintegy leporoljuk önmagunkat is. A kiállítás anyagát a MAK mûtárgykészletébõl válogattuk. Gacs Gábor: Ady (grafika), Janzer Frigyes: Petõfi, Ismeretlen: József Attila, Ismeretlen: Csokonai Vitéz Mihály, Radnóti Miklós, Borbás Márta: Krúdy, Szabó Mária: Juhász Gyula, Mikszáth Kálmán, Tamás Menyhért: Magasban (esszé), Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról.

Pályázati felhívások A Magyar Alkotómûvészeti Közalapítvány a 15/1995. (XII. 29.) MKM rendeletben foglalt hatáskörében eljárva pályázatot hirdet az alábbi mûteremlakás bérletére: Békéscsaba, Andrássy u. 2. III.em. 15. szám (88 m2 alapterületû, melybõl a mûterem: 38,8 m2) A mûteremlakás elõzetes egyeztetés után megtekinthetõ. A pályázatok beadásának határideje: 2005. június 3. Postacím: Magyar Alkotómûvészeti Közalapítvány 1054 Budapest, Báthori u.10. A pályázat részletes feltételeit tartalmazó ûrlap beszerezhetõ a helyszínen a mûteremlakás megtekintésekor, vagy a Magyar Alkotómûvészeti Közalapítvány titkárságán (1054 Budapest, Báthori u. 10. II. em.). A lakás megtekintése érdekében idõpont a 06-30/670-2804-es, valamint a 06-1/428-5000-es telefonszámon egyeztethetõ. Felhívjuk a pályázók figyelmét arra, hogy a pályázathoz kötelezõen csatolni kell a mûvész részletes szakmai önéletrajzát, eddigi munkásságát áttekintõ, legfeljebb 4-5 oldalas sokszorosított dokumentációt vagy nyomdai úton elõállított katalógust, valamint a mûterem használata során megvalósítani kívánt munkatervet. Ennek hiányában a pályázat érvénytelen. A pályázatok elbírálására elõreláthatólag 2005. június végéig kerül sor, melynek eredményérõl a pályázókat személyesen értesítjük. ééé Pályázat a Magyar Alkotómûvészeti Közalapítvány Szentendre Fõ tér 20. számú ingatlanának mûvészeti célú hasznosítására. Az ingatlan egy 308,0 m2 összalapterületû pince + 2 szint + tetõtéri szintet magába foglaló fõépületbõl, egy 28,0 m2 alapterületû földszintes melléképületbõl és egy belsõ udvarból áll. A fõépület tetõ és zárófödém felújítása a közelmúltban megtörtént. A földszinten elhelyezkedõ galéria kivételével az épület elektromos hálózatának, gépészeti rendszerének, burkolatainak, fûtésének stb. felújítása, illetõleg kialakítása szükséges a következõ részletezettséggel: Fõépület Pince : Elektromos hálózat felújítása, fûtési rendszer kialakítása, szellõzés felújítása, aljzat burkolat csere, oldalfalak felújítása, vizes helyiségek felújítása vagy megszüntetése, lejárati lépcsõ átalakítása. I. emelet: Elektromos hálózat, fûtési rendszer, vizes blokk és a tetõtérbe vezetõ lépcsõház kialakítása,

terasz felõli 2 db nyílászáró felújítása, meglévõ meleg padlóburkolatok csiszolása lakkozása, festés-mázolás. Tetõtéri szint: Mennyezet és oldalfalak burkolása gipszkartonnal, padozat kialakítása (lépés hangszigetelés, technológiai szigetelés, bv. háló, aljzatbeton, hajópadló), elektromos hálózat és fûtési rendszer kialakítása, festés-mázolás. Melléképület Tetõfelújítás, gépészeti és elektromos felújítás, vizesblokk teljes felújítása, burkolatok cseréje, nyílászárók cseréje, festés-mázolás. Belsõ udvar Bejárati ajtó felújítása, kerítés falazat javítása, csapadékvíz elvezetés megoldása, burkolatcsere, világítás kialakítása. Az épület mûemlék. A felújításhoz mûemléki engedély szükséges. A Közalapítvány az ingatlant jelenlegi állapotában kívánja hasznosítani az alábbi feltételekkel: – A fõépület földszintjén található galéria, csak rendeltetésének megfelelõen hasznosítható. – Az épület mûvészeti vagy azzal valamilyen kapcsolatban lévõ tevékenységek folytatására használható. Érvényes pályázatnak azt tekintjük, amely magába foglalja a következõket: – fizetendõ bérleti díjat vagy a „lelakás“ idõtartamát – a bérleti szerzõdés idõtartamát – a vállalt hasznosítás módját – a teljesítéshez szükséges garanciális feltételeket Pályázati feltételek: – magánszemély esetén büntetlen elõélet (érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány) – cég esetében 30 napnál nem régebbi cégkivonat és 2004. évi mérleg – igazolás arról, hogy nincs köztartozása a pályázónak Az ingatlan megtekintését kiíró - a 428-5000 telefonszámon történõ elõzetes idõpont egyeztetés után - biztosítja. A pályázatot a Közalapítvány titkárságán (Bp. V. ker. Báthory u. 10. II. em. 204.) illetõleg levélben (levélcím : 1363 Bp. Pf.: 22.) lehet benyújtani két példányban lezárt borítékban, feltüntetve: „Szentendre Fõ tér 20.“ A pályázatok beérkezési határideje legkésõbb 2005. május 23. 16.óra. Esetleges hiánypótlásra legkésõbb 2005. május 30. 16 óráig kerülhet sor. A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázatot érvénytelennek nyilvánítsa. A Magyar Alkotómûvészeti Közalapítvány Kuratóriuma

Nálunk Dr. Kövesi Györgynét a mûvészek nyerték meg maguknak

Ingatlanszakember a kurátorok között

– A Magyar Alkotómûvészeti Közalapítvány (MAK) kuratóriumának tagjai között találunk mûvészeti intézményvezetõt, jogászt, közigazgatási szakembert… Ön milyen területet képvisel? – Az ingatlanszakmát képviselem. A Magyar Alkotómûvészek Országos Egyesülete delegált a kuratóriumba. A közalapítvány nagy ingatlanvagyonnal rendelkezik, amivel gazdálkodni kell, vagyonnövekedést szeretnénk elérni, s ezért kell ingatlanszakember. – Mi adja a MAK ingatlanvagyonát? – A törzsvagyon részét képezi többek között a Hédervári kastély a maga hétszázmilliós értékével, a Zsennyei, a Szigligeti, a Galyatetõi Alkotóház. Említhetném még a Szentendrei Mûteremházat, az Olof Palme házat, vagy a Képcsarnok ingatlanjait is. – A felsorolásból kitûnik, hogy sok feladat adódik az ingatlankezelés kapcsán. Létezik-e valamilyen felmérés, terv, ami alapján az egyes felújításokról, beruházásokról döntenek? – Amikor – lassan négy évvel ezelõtt – bekerültünk a kuratóriumba, igyekeztünk minél hamarabb megismerkedni ezzel a vagyonnal, amit különféle módokon hasznosítottak. Abban biztos vagyok, hogy egy mûvészeti ingatlanvagyont piaci alapon nem lehet teljes mértékig hasznosítani, bár volt erre kísérlet. Az ellátandó feladatok ütemezését a mindenkori költségvetés határozza meg. A költségvetést pedig befolyásolja az ingatlanok állaga, az alkotóház vezetõjének agilitása, az, hogy menynyire érzi azt magáénak. Eddig minden évben készítettünk terveket. Mivel megfelelõ mértékû saját pénzeszközei nem teremtõdnek a közalapítványnak, ezért fõként a szükséges állagmegóvó karbantartások, veszélyelhárítások történtek meg. Ma már azért néhány nagyobb felújítást is sikerül megvalósítani.

– 2004-ben a közalapítvány mennyit tudott felújításokra fordítani? Milyen munkákat végeztek el? – Az elmúlt évben hatvanmillió forintot fordíthattunk ilyen célokra. Az egyik legjelentõsebb eredményünk a Szentendrei Galéria tetõfelújítása volt, ami több mint húszmillió forintos nagyságrendû munka volt. Szigligeten, a Bújtás kapu és a terasz felújítását, valamint a beléptetõrendszer és más automatikák kialakítását végeztük el, mintegy hat és fél millió forintos keretbõl. Ebben az évben Szigligeten indul a felújítások második üteme – erre harmincmillió forintot terveztünk -, ahol szobákat és más kiegészítõ helyiségeket szeretnénk korszerûsíteni. Galyatetõn is tetõfelújítást hajtottunk végre, ami ötmillió forintba került. Itt a jövõben a hõszigetelés és a vizesblokk kérdését szeretnénk megoldani. Hódmezõvásárhelyen homlokzat– és tetõfelújítást valósítottunk meg, közel tizenötmillió forintért. Balatonföldváron kétmillió forintért ereszcsere és tetõfelújítás történt. Nem említettem még a Duna Galériát, ahol az elektromos hálózat és világítástechnika került felújításra, ennek kialakítása mintegy négymillió forintba került. Zsennyével kapcsolatban a konyha HCCP rendszerû átalakítását és egy késõbbi nagyrekonstrukció tervét is elkészíttettük, ami szintén milliós nagyságrendû befektetés volt. Azt hiszem, hogy meg kell még említenem Budapesten a Fehérvári úti Glatz lakás felújítását is, amely jelenleg is folyik. Erre a célra négymillió forint áll rendelkezésre. – Minden évben ilyen hosszú az eredmények listája? – Azt hiszem, hogy már hosszú ideje – akár évtizedek óta – nem történt hasonló volumenû felújítás. – Minden felújítás közvetlenül a közalapítvány forrásaiból valósul meg, vagy más megoldások is léteznek? – Természetesen más formák is léteznek. Például pályázati források, ami a Szentendrei Galéria esetében is nagy segítséget jelentett. Más formaként említeném például az Olof Palme házat, vagy a Hédervári kastélyt, ahol úgy kötöttük meg a bérleti szerzõdést, hogy a bérlõnek minden évben egy adott összeget a ház felújítására, korszerûsítésére kell fordítania. Ezt a formát más ingatlanok esetében is alkalmazzuk. – Az alkotóházak nagyon fontos találkozási pontot jelentenek a közalapítvány és a mûvészek között. A felszereltségük azonban sok esetben elavult, s a tárgyi eszközök beszerzésére (bútorok, szõnyegek, stb.) pedig csak a saját bevételekbõl nyílik lehetõség. A bevételek növelésére milyen lehetõségek adódnak?

– Nyereségesebbé kellene tenni a közalapítványhoz tartozó vállalkozásokat. A nem alkotóházként funkcionáló ingatlanok hasznosításából is remélhetõ bevétel növekedés. Azt gondolom, hogy pályázatok útján is nagyobb lehetõségekhez lehet jutni. Véleményem szerint arra kell törekednünk, hogy a nagyobb felújításokat pályázati pénzekbõl tudjuk egyre nagyobb mértékben megvalósítani. Így a saját bevételbõl megteremtõdhet a tárgyi eszközök pótlásának, cseréjének lehetõsége. – Miket tart a jövõben prioritásnak? – Szigligetet már említettem. A Szentendrei Galéria további felújítását is fontosnak tartom, ez azonban csak a bérlõ bevonásával képzelhetõ el. – Az interjúra épp egy tervpályázat elbírálásáról érkezett. Mi volt ez a pályázat? – A Reiter Ferenc utcában egy mûteremházat szeretnénk megvalósítani, 20-25 mûteremmel. Ezek a mûtermek nem mûteremlakások lennének, hanem kifejezetten alkotói tevékenység folytatására adnának lehetõséget. Erre írtuk ki a pályázatot. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen nagy lesz az érdeklõdés, hiszen 48 pályázati munka érkezett be. Szerencsére átgondolt, igényes anyagok érkeztek, úgyhogy nagyon nehéz lesz majd köztük a választás. Egyelõre csak a tervezésre van keret, de szeretnénk pályázni a megvalósításra. Egy ilyen létesítmény kivitelezése több százmillió forintba kerül, s ez nem képzelhetõ el állami támogatás nélkül. – Talán másokban is felmerül a kérdés, hogy egy mûszaki emberben – ha nevezhetem Önt így – honnan van a személyes indíttatás a mûvészek, a mûvészet irányába? – Hát ez ott kezdõdik, hogy én 5-6 évig dolgoztam egy mûvészeti galériában, mint mûszakis. Nap mint nap egy gyönyörû irodában ültem, ahol Polacsek Kálmán, El Kazovszkij festményei, Kõ Pál szobrai vettek körül… – Mondhatjuk, hogy tulajdonképpen a mûvészet, a mûvészek nyerték meg maguknak? – Igen-igen. Remélem, hogy egy kicsit talán én is tudok segíteni. Bár azt hiszem hogy mint építész, kivitelezõ, vagy ingatlanos nem tudok akkora lobbyerõt képviselni, mint azok, akiket például a minisztérium delegál. – Mit tart legnagyobb sikerélményének kurátorként? – Két dolgot. Egyik, hogy az Olof Palme háznál sikerült megõriznünk épületet, megmaradt a mûvészek vagyonában és a bérlõ nem tudott élni az elõvásárlási jogával. A másik pedig a Szentendrei Galéria, ahol sikerült megakadályozni, hogy az épület tönkremenjen, illetve, hogy nem megfelelõ bérleti szerzõdéssel hasznosuljon. Nermecz 2005/4.

MAKtár

3

Nálunk Kulturális vidékfejlesztésrõl beszélt a szakminiszter

Bozóki András Zsennyén

dezvénysorozat a nyilvános megszólalás nyelvi, logikai és etikai összefüggéseit kívánja feltárni. „A nyelv egész kultúránk alapja, a helyes nyelvhasználat pedig a demokrácia alapja“ – hangsúlyozta. Hozzátette: a helytelen nyelvhasználat végsõ soron egy igazságtalan társadalomhoz vezethet, ha ugyanis nem tudjuk igazán jól kifejezni magunkat, nem tudjuk Bozóki András kulturális miniszter április 5-én, Szombathelyen, a Megyeháza dísztermében nyitotta meg a XXXIX. Magyar Nyelv Hete országos rendezvénysorozatát. A tárca vezetõje köszöntõjében örömét fejezte ki amiatt, hogy az esemény a „nyilvános megszólalás kultúráját“ állította középpontjába. „Aki nyilvánosan beszél, az nemcsak a beszédet ápolja, hanem a kultúrát mutatja meg“ – mondta a nemzeti kulturális örökség minisztere megnyitójában. A miniszter szólt arról, hogy az idei ren4

MAKtár 2005/4.

érvényesíteni állampolgári jogainkat, nem tudjuk érdekeinket megfelelõ módon képviselni, az egész jogállamiság sérülhet, ezért a nyelvet óvni és ápolni kell. A minisztert délután a Magyar Alkotómûvészeti Közalapítvány (MAK), a Cicelle Aranyháromszög Mûvészeti és Kulturális Társaság és a Zsennyéért Alapítvány látta vendégül a Zsennyei Alkotóházban. A mûvészekkel, írókkal, mûvelõdésszervezõkkel, a térség közéleti személyiségéeivel folytatott kötetlen beszélgetésen Asztalosné Zupcsán Erika, a MAK igazgatója ismertette a közalapítvány tevékenységét, Polgár Csaba képzõmûvész, egyetemi tanár, a Cicelle egyesület elnöke, Fábián László író, költõ és Szilárdi Béla képzõmûvész, az egyesület alelnökei pedig Zsennye és környékének gazdag mûvészeti, kulturális hagyományairól adtak tájékoztatást. Bozóki András többek között a kulturális vidékfejlesztésrõl beszélt a találkozón. Mint elmondta, a vidék fejlõdése, megtartó erejének erõsödése szempontjából is létfontosságúnak tartja a helyi közösségek egészséges mûködését, a helyi kulturális, mûvészeti rendezvényeket, s fõként a fiatalok bevonását, szerepvállalását. „Nem Budapesten kell kitalálni, hogy mi történjen, hanem a már meglévõ értékekre, hagyományokra támaszkodva kell felemelni a vidéket“ – fogalmazott kulturális tárca vezetõje. A miniszter az alkotóházban tett séta után az intézmény parkjában megkoszorúzta Békássy Ferenc sírját. -i kis-

Szaktárca

Sikeres volt az ötletpályázat József Attila születésének centenáriuma alkalmából a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma – a Nemzeti Évfordulók Titkárságával, a Nemzeti Kegyeleti Bizottsággal és a családdal együttmûködve – új síremlék felállítását kezdeményezte József Attila nyughelyén. A Képzõ– és Iparmûvészeti Lektorátus által szobrászok, képzõmûvészek és építészek számára kiírt pályázatot rendkívüli szakmai érdeklõdés kísérte: a pályázaton 119 alkotó vett részt mintegy 160 tervvel. A pályázaton a szobrászszakma minden generációja képviseltette magát. A mûvészek jelentõs része az ötletpályázat szintjén túlmenõen kidolgozott tervet, makettet nyújtott be. Április 7-én a pályázat elbírálása megtörtént: a felkért képzõmûvészeti szakértõk, valamint a Nemzeti Évfordulók Titkársága, a Nemzeti Kegyeleti Bizottság és a József Attila Emlékbizottság képviselõi több fordulóban értékelték a pályamunkákat. A szakbizottság – megköszönve a mûvészek részvételét és munkáját – az ötletpályázatot eredményesnek ítélte. A II. fordulót képezõ meghívásos pályázatra Bakos Ildikó, Bencsik István, Bojti Márton, Csíkvári Péter, Lugossy Mária, Melocco Miklós szobrászmûvészek, valamint Bálványos Levente – Horváth Csaba és Zeke László – Káli Béla alkotópárosok kapnak meghívást 200.000-200.000 Ft részvételi díjjal tervük további kidolgozására. A második forduló elbírálási és eredményhirdetési határideje: 2005. május 10. A második forduló nyertese készíti a síremléket, amelyet a költõ halálának évfordulóján, decemberben avatnak. NKÖM-információ

Budapest az Europa Cantat regionális székhelye lesz Az Europa Cantat, a Fiatal Kórusok Európai Szövetsége hamarosan Budapesten nyitja meg közép-kelet európai központját a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával. A kontinens 40 országából több mint egymillió énekest képviselõ szervezet így összesen három regionális központot mûködtetne, terveik szerint Budapesten kívül Stockholmban és Barcelonában. A majdan közhasznú társaság formájában mûködõ központ fõ feladata a tervek szerint, hogy a hozzá tartozó országok kóruséletének szereplõivel erõs kapcsolatokat hozzon létre és tartson fent, eseményeket szervezzen Magyarországon, illetve a szomszédos országokban, európai rendezvények szervezéséhez kapcsolódó szervezéstechnikai és pénzügyi tanácsadást folytasson a térség kórusrendezvényeinek szervezõi számára, szakértõi hálózatot állítson fel, nemzetközi projekteket szervezzen és támogasson Magyarország különbözõ részein. Ezen felül aktív szerepet vállal uniós források felkutatásában, amelyek a jelentõs újító kezdeményezések támogatását szolgálják a kórusélet területén. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma az Europa Cantat Közép-KeletEurópai Központjának létrehozását és mûködését is támogatja, továbbá térítésmentesen irodát biztosít számára Budapest belvárosában. Két év múlva a központ átköltözik a pomázi Teleki-kastélyba, ahol Európai Uniós támogatással már folyik a Magyar Kórusok Házának kialakítása. NKÖM-információ

Beszélgetésben a miniszterrel Bozóki András kulturális miniszter legközelebb május 17-én délután 14 órától válaszol élõben a www.kultura.hu fórum rovatában a hozzá intézett kérdésekre. A szerkesztõk akkor és addig is számítanak az érdeklõdésre, konstruktív véleményekre, ötletekre. A honlap fórum rovatában egyébként bármikor hagyhatnak üzenetet Bozóki Andrásnak az odalátogatók. NKÖM-információ

A Kultúra Magyar Városa A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának pályázata a Kultúra Magyar Városa 2005 cím elnyerésére (Kivonat) A 3/1999. (II.24.) NKÖM rendelet 22/I. § (1) alapján a Kultúra Magyar Városa cím olyan városi helyi önkormányzat elismerése, mely a kulturális, mûvészeti életét kiemelkedõen fejleszti, támogatja és kulturális értékeit példaértékûen mutatja be. A Kultúra Magyar Városa cím adományozásának célja a kultúra gazdasági, társadalmi, és regionális jelentõségének elismertetése és megerõsítése mind a városok döntéshozói, mind az állampolgárok felé. A cím eszmei értékû, a városok által eddig elért kulturális szint/teljesítmény értékelésére, valamint fenntartható fejlesztéseket elõsegítõ programok elismerésére szolgál. A cím elnyerése pályázat útján, a nemzeti kulturális örökség minisztere által felkért bíráló bizottság elõterjesztése/javaslata alapján/közremûködésével történik évente egy alkalommal 3 kategóriában, lakosságszámtól függõen. A cím elnyerésére pályázatot nyújthatnak be városok önkormányzatai, a pályázati kritériumoknak és a 2004. évi lakosságszám szerinti alábbi kategóriáknak megfelelõen: a. 30.000 lakos feletti, b. 5000-30.000 lakosú, c. 5000 lakos alatti városok. A pályázat magyar nyelven, kizárólag e pályázathoz készített pályázati ûrlappal együtt nyújtható be. A pályázati ûrlap a NKÖM Ügyfélszolgálat Irodáján személyesen átvehetõ vagy a NKÖM honlapjáról (www.kultura.hu/nkom./nkom/tenders) letölthetõ. Továbbá letölthetõ a Megyei Jogú Városok Szövetsége honlapjáról (www.mjvsz.hu) is. A pályázatot kizárólag postai úton, a Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatósága Fejezeti Pályáztatási Csoportjához lehet benyújtani. (1077 Budapest, Wesselényi utca 20-22.) A pályázat benyújtásának határideje (postaátadás dátuma): 2005. szeptember 1. A pályázatokat a nemzeti kulturális örökség minisztere által felkért Bíráló Bizottság értékeli. A Bíráló Bizottság a pályázat benyújtási határidejét követõ 30 napon belül készíti el a pályázati döntéshez szükséges javaslatát. A szakértõi bizottság javaslata alapján, a nemzeti kulturális örökség minisztere a javaslattételtõl számított 15 napon belül dönt. Az eredményrõl a döntést követõ 15 munkanapon belül a pályázó önkormányzat értesítést kap és az eredményt NKÖM nyilvánosságra hozza. A pályázattal kapcsolatban további információkért az NKÖM Kulturális Turizmus Osztályához lehet fordulni a 061/484-7234-es telefonszámon. (Terjedelmi okokból nem a teljes pályázati felhívás hivatalos szövegét közöltük, szándékaink szerint csupán figyelemfelkeltõ kivonatot adtunk közre. A hivatalos kiírás a minisztérium honlapján, a www.nkom.hu oldalon megtalálható.)

2005/4.

MAKtár

5

Ott voltunk „Mindannyian és egyformán testvéreim vagytok“

Rendezvények, események a költészet napján A kormány döntése értelmében 2005, a költõ születésének centenáriuma a József Attila életmûve elõtti tisztelgés éve. Magyarországi településeken és külföldön több száz programot rendeztek, rendeznek az idei emlékévben, amelyet január 7-én, Attila napján nyitott meg a kulturális tárca a költõ Ars Poetica címû versének egyik gondolatával, „A mindenséggel mérd magad“ verssorral. József Attila születésének 100. évfordulóján, április 11-én, a költészet napján Budapesten és vidéken is ünnepségekkel, megemlékezésekkel tisztelegtek a költõ életmûve elõtt. Összeállításunkban – természetesen a teljesség igénye nélkül – villantunk fel képeket néhány eseménybõl. Rendhagyó módon ünnepeltek Budapesten, a Fillér utcai általános iskolában: a költészet napján versmondó rekordkísérletet szerveztek az intézmény összes tanárának, sok tanulójának és kerület számos polgárának részvételével. A Ferencvárosi Mûvelõdési Központban április 10-én estétõl kezdõdõen Virrasztás József Attiláért címmel egész éjszakás programot rendeztek. Az este 20 órától másnap reggel 8-ig tartó mûsorban a költõ verseit

A Gát utcában Bozóki András és Schneider Márta koszorúzott

neves színészek tolmácsolták. Szintén virrasztást, de nappali virrasztást és zarándoklatot rendeztek 10-én a nemzeti-irodalmi értékek, a magyar költészet megbecsülése jegyében a költõ sírjánál a Fiumei úti sírkertben, a 35. parcellánál. Janet Brooks Gerloff, Németországban élõ amerikai festõmûvész, József Attila versei alapján készült alkotásaiból nyílt kiállítás a Szépmûvészeti Múzeumban. A Kopogtatás nélkül (Ohne Anzuklopfen) címû tárlaton negyven olyan festményt állítanak ki, amelyeket a berlini közönség februárban már láthatott, a képeket Budapest után, szeptemberben Aachenben állítják ki. A kiállítás – amelynek Mádl Ferenc magyar és Horst Köhler német államfõ a fõvédnöke – június 12ig tekinthetõ meg. Az Ódry Színpad Padlás kamaratermében József Attila minden verse elhangzott, kronológiai sorrendben. A verseket a Színház– és Filmmûvészeti Egyetem I-IV. évfolyamának hét 6

MAKtár 2005/4.

színészi osztálya és a Színházi Fõtanszak színmûvész tanárai adták elõ. A Ráday Könyvesház 11-én véget ért költészetnapi fesztiválján a virtuálisan is versbe öltözõ Ráday Kultuccában sétálók folyamatos versfelolvasást hallhattak a Magyar Rádió és a Petõfi Irodalmi Múzeum hangarchívumából. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében ünnepi elõadást tartottak a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Fõvárosi Önkormányzat támogatásával. A mûsorban közremûködött: Huszti Péter, Jónás Krisztina, Kolonits Klára, Meláth Andrea, Gémes Katalin, Honinger László (ének), Virág Emese (zongora) és a Kamaraegyüttes. A Mindentudás Egyeteme is a XX. század talán legjelentõsebb költõjére emlékezett: Bókay Antal tartott elõadást Énszerkezet, önteremtés, József Attila üzenete címmel. A neves irodalomtörténész szerint József Attilának, mint minden nagy költõnek az a küldetése, hogy sorsmodellt, önértelmezési alapot adjon a kései utódoknak. A hatodik szemeszterébe lépõ Mindentudás Egyetemén Bókay Antal lépésrõl lépésre mutatta be a poéta radikálisan új költészetének kialakulását, felvázolta, hogy a nyelv varázsával hogyan jelöli ki a költõ a modern ember útjait önmaga felfedezésére. Ugyancsak 11-én, Kaposvárott mutatták be Valachi Anna irodalomtörténész, József Attilakutató dokumentumdrámáját. A makói József Attila Múzeumban József Attila versillusztrációk és a makói barátok arcai címmel nyílt kiállítás. A száz éve született József Attila emlékére már a költészet napja elõtti hétre fesztiválokat, emlékesteket, felolvasásokat, versvásárokat szerveztek. A költészet napján jelent meg az Európai Kulturális Füzetek legújabb, A város peremén címû száma; a kétnyelvû versantológia fél évszázad magyar verseit tartalmazza a legjelesebb francia fordítók tolmácsolásában. A kiadványt Tverdota György irodalomtörténész József Attila és a magyar irodalmi kánon címû tanulmánya vezeti be.

Két program A Nemzeti Színház két programmal ünnepelte a költészet napját, ami az idén – születésének 100. évfordulóján – József Attila megidézését is jelentette. A Nemzeti Színház kertjében, a

„Hajóorrból“ átköltöztek a színház oldalába, a szabadtéri színpadhoz a hetedik versfesztivállal. (A hetedik te magad légy…) József Attila születésnapján pedig, este héttõl a nagyszínpadon bemutatott gálaestet láthattuk, Születésnapomra címmel, amelyen ismert mûvészek segítségével idézték meg õt és a kort, amelyben élt. Az estet a Magyar Televízió is közvetítette.

Fejtõ Ferenc és Somlyó György Századik születésnap – matuzsálemi életkor. József Attilával kapcsolatban ezt nem érezzük, nem fogjuk fel. „Mindannyian és egyformán testvéreim vagytok“ – írja a Tanítások címû versében, és nem tréfál. Valóban testvérei vagyunk valamennyien. Nekem most már jóval fiatalabb öcsém. A harmincas éveit taposó ifjú. Tele szeretetvággyal, kíváncsisággal, játékos kedvvel. Ezt, a nagyon kedves, hol megmosolyogni valóan félszeg, hol bájosan hetyke – ahogy õ mondja „balga és együgyû szívû“ – költõt ünnepeljük a Nemzeti Színházban, mondta bevezetõjében az est kitalálója és házigazdája, Jordán Tamás igazgató. A színház meghívását elfogadva részt vett az esten Fejtõ Ferenc, a költõ Párizsban élõ 96 éves barátja, valamint Somlyó György is, a nézõk között ott volt Mádl Ferenc köztársasági

Raksányi Gellért a versfesziválon elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyûlés elnöke és a színpadon köszöntõt mondó kulturális miniszter, Bozóki András is. A közremûködõ mûvészek – Dunai Tamás, Jordán Tamás, Kubik Anna, Kulka János, Õze

Ott voltunk

Irodalmi kávéházzá alakult az Ady Endre Általános Iskola könyvtára Áron, Papp Zoltán, Udvaros Dorottya, Vallai Péter, valamint Sebestyén Márta, Sebõ Ferenc és zenekara, a Kaláka együttes és Selmeczi György – elõadásában a versek és zenék hangzottak el, izgalmas filmbejátszásokat is láthattunk és kevésbé ismert, ám még izgalmasabb szövegeket hallhattunk.

Kávéház az iskolában A gyáli Ady Endre Általános Iskolában József Attila életmûvét bemutató kiállítást rendeztek, a költészet napján pedig irodalmi kávéházban, tea és sütemény mellett adták elõ kedvenc költeményeiket, saját verseiket az intézmény tanulói.

Idesereglik, ami tovatûnt A Petõfi Irodalmi Múzeum április 5-én nyílt fotókiállításán a költõrõl készült fényképeket, mai ismereteink szerint összesen hetvenhét fotót tekinthet meg a látogató. A fotográfiák nemes másolatban, de eredeti méretben, színben és eredeti állapotukban kerültek a falra. A keretekben elhelyezett képek – pontos adatokkal ellátva – idõrendben követik egymást. Bár József Attila arcait szinte valamennyien ismerjük, mégis találhatunk hét olyan felvételt, részint variánsokat, részint új beállítású képeket, amelyek az utóbbi években, hónapokban kerültek a kutatók látókörébe.

összeállított visszaemlékezés-montázs, amelybõl barátok, kortársak idézeteire támaszkodva kirajzolódik a költõ arcának, alakjának, személyiségének alakulása. A térben elhelyezett képernyõn folyamatosan vetítik a Petõfi Irodalmi Múzeum Eszmélet címû vándorkiállításához készült, József Attila életének dokumentumait részleteiben is gazdagon bemutató filmet. Április 11-tõl a Petõfi Irodalmi Múzeumban megvásárolható a kiállítás címével megegyezõ, az Idesereglik, ami tovatûnt címû, József Attila összes fotóját tartalmazó, színes kiállítású fényképkatalógus. A tárlat november 1-jéig tekinthetõ meg.

Koszorú és bélyeg A kulturális tárca képviseletében Bozóki András és Schneider Márta helyettes államtitkár koszorúzott József Attila emléktáblájánál, a 2002-ben felújított Gát utcai emlékhelyen. Elhelyezte az emlékezés virágait a IX. kerületi önkormányzat nevében Gegesy Ferenc polgármester, valamint számos szervezet és intézmény is, köztük a József Attila Társaság, a Ferencvárosi Mûvelõdési Központ és a József Attila Általános Iskola képviselõje. Az eseményen Bozóki András és Csáki György, a Magyar Posta Rt. Igazgatóságának elnöke ünnepélyesen forgalomba helyezte a költõ születésének centenáriuma alkalmából kibocsátott bélyeget. Az alkalmi borítékkal kiegészülõ, 140 forint névértékû filatélián az írógépen alkotó költõ mögött a szülõház udvara látható és a Reménytelenül címû vers négy sora olvasható. Csáki György elmondta, hogy a kétszázezer példányban kiadott bélyeg a Jeles magyarok címû sorozatban jelent meg, a mostani a második alkalmi bélyeg, amelyet József Attila tiszteletére nyomtattak; az elsõ egy portrébélyeg volt, amelyet negyedszázaddal ezelõtt bocsátottak ki.

József Attilával utazunk Brooks Gerloff amerikai festõmûvésznõ „Kopogtatás nélkül“ címû, József Attila versei által ihletett kiállításának anyagából válogatták, József Attiláról készült teljes fotóanyag pedig a Petõfi Irodalmi Múzeumban látható.

Maraton az Új Színházban Délelõtt 10 órakor kezdõdött Galkó Balázs színmûvész maratoni versmondása az Új Színházban. A színmûvész kisebb szüneteket tartva olvasta fel József Attila minden versét. A nézõk folyamatosan cserélõdtek a teremben, a színház hátsó színpadán kialakított alkalmi játszóhelyen. (forrás: kultura.hu, nemzetiszinhaz.hu)

Versmetró

A kiállítótér középpontjában A kiállítótér középpontjában mozgalmas, fóliákra nagyított kompozíciót láthatunk a költõ felnagyított portréiból. Ehhez valóságos kommentárként kínálkozik egy idézetekbõl

Budapest Fõváros Önkormányzata és a Nemzeti Évfordulók Titkársága a költõ születésének 100. évfordulójára rendezte meg a József Attila – Versmetró kiállítást. A budapesti metró 2-es és 3-as vonalának szerelvényein, 200 reklámhelyen József Attila legszebb verseit vagy versrészleteit olvashatják az utasok; néhány versrészletet német, angol vagy francia fordításban is bemutatnak. A kiállítás június 4-én üzemzárásig lesz látható. A versek illusztrációit korabeli fotókból, kéziratokból és Janett

Versrõl versre 2005/4.

MAKtár

7

Jelenlét Válogatás párizsi gyûjteményekbõl

A modernség talánya

Rivers, Larry I like Olympia in black face / Szeretem a fekete Olimpiát, 1970 A kiállítás a világ egyik legjelentõsebb modern és kortárs mûvészeti gyûjteményébõl mutat be válogatást az elmúlt ötven év legfontosabb mûvészeti irányzatainak áttekintésével. A Centre Pompidou-ban mûködõ Musée national d'art moderne gyûjteménye 1947-ben jött létre, többek között Picasso, Braque és Kandiszkij munkáival, és olyan jelentõs mûvészek alkotásai szerepelnek benne – és így a most Budapesten is bemutatott anyagban -, mint Victor Vasarely, Joseph Albers, Yves Klein, Andy Warhol, Roy Lichtenstein, Claes Oldenburg, Daniel Buren, Barbara Kruger, Chéri Samba, Louise Bourgeois, Pipilotti Rist, Thomas Ruff és mások.

Warhol, Andy Villamosszék / Electric Chair, 1967 A kiállítás címében is utal arra a tapasztalatra, melyet a közönség gyakran él meg modern és kortárs mûalkotások esetében: a befogadás során a készen kapott minták helyett új, felfedezõi hozzáállást kívánnak a mûtárgyak. A kiállított mûvek nagy része olyan irányzatokba sorolható, melyek ezt az aktív nézõi magatartást a mûvészi befogadás legfontosabb feltételének tartják (Fluxus, konceptuális mûvészet, politikai mûvészet, stb.). A Ludwig Múzeum a kiállítás budapesti bemutatójával folytatja a zágrábi múzeummal és a Pompidou Központtal évek óta meglévõ szoros együttmûködését. A kiállítás május 15-ig látható a Ludwig Múzeumban. 8

MAKtár 2005/4.

Peter Weibel korai munkái Peter Weibel (1944) odesszai születésû osztrák mûvész, mûvészetteoretikus, média-filozófus, kurátor, az elmúlt évtizedek meghatározó mûvészeti gondolkodója. Párizsban és Bécsben folytatott irodalmi, filmes, valamint orvosi, filozófiai, matematikai és logikai tanulmányok után 1965-ben került kapcsolatba a bécsi akcionistákkal. Konceptualista indíttatású, testorientált, társadalomkritikus akciói mellett filmeket, majd videókat és videóinstallációkat készített, amelyekkel elsõsorban a képi reprezentáció, a vizuális érzékelés és a kommunikáció problémájára koncentrált. A hetvenes években érdeklõdése és munkái is médiumcentrikusabbá váltak, s a nyolcvanas évektõl kezdve számos rendezvény és kiállítás (például a linzi Ars Electronica) rendezõjeként, szervezõjeként, valamint elméleti szakemberként, elõadóként és tanárként az új médiumokkal, köztük is kiemelt helyen a komputermûvészettel és a digitális kép témakörével foglalkozik. Magyarországon elõször a hetvenes években járt, Maurer Dóra meghívására, azóta többször is megfordult hazánkban. 1986 és 1995 között az Ars Electronica mûvészeti tanácsadója volt, 1993-99 a Velencei Biennále osztrák nemzeti biztosa. 1993-tól kezdõdõen a Neue Galeria am Landesmuseum Joanneum, Graz fõkurátora. 1996ban a Ludwig Múzeumban megrendezett Jenseits von Kunst / A mûvészeten túl címû kiállítás fõrendezõje volt. Munkáival szerepelt az 1996-os Mûcsarnoki Pillangó-hatás, valamint az 1999-ben szintén ugyanott bemutatott Perspektíva-kiállításokon. 1999 óta az egyik legjelentõsebb európai média-kutató központ, a karlsruhe-i ZKM (Zentrum für Kunst und Medientechnologie) igazgatója. A Mûcsarnokban most látható kiállításon Peter Weibel 1964 és 1979 között készült korai munkái szerepelnek. A mintegy tizenöt évet átfogó idõszak Weibel mûvészi fejlõdését érzékelteti a vizuális költészeti kezdetektõl a konceptuális és kontextuális mûvészeten át a média-kutatásig. Weibel strukturalista alapállásból látott hozzá a vizuális médiumok vizsgálatának, amelyhez a nyelv mint az észlelés modellje szolgált kiindulópontként. Erõteljes kritikai aspektus jellemzi a mûvész korabeli munkáit, akcióit, amelyek kérlelhetetlen pontossággal mutatták fel nem csak a mûvészet, hanem a társadalom, a média hatásmechanizmusait. Szövegközpontú munkáit az újabb technikai eredetû képfajták és elektronikus médiumok (televízió, videó, számítógép) segítségével létrehozott mûvek, alkalmak, szituációk követték, amelyek az észlelés és a gondolkodás mechanizmusára, a reprezentáció sajátosságaira, a képek és intézmények mûvészetben betöltött szerepére irányították a figyelmet. Weibel mûvészi felfogásának radikalizmusa, metodikájának pluralizmusa a mû– és mûvészetfogalom átértelmezéséhez vezetett; probléma-orientált tevékenysége egy egész korszak mûvészetére/elméletére gyakorolt jelentõs befolyást. A kiállításon megjelenõ mûtípusok– és kategóriák: 1. Vizuális szövegek 2. Kon/textusok és kontextuális mûvészet (1967-1977) 3. Konceptuális fotók (1967-1973) 4. Szöveg-akciók (1966) 5. Szöveg– és hanginstallációk 6. Expanded Cinema (1964-1971) 7. Interaktív mûvek (1967) Az eredetileg Grazban bemutatott kiállítás alkalmából külön német és angol nyelvû katalógus jelent meg a Hatje Cantz Verlag kiadásában Hans Belting, Bazon Brock, Ursula Frohne, Boris Groys, Günther Holler-Schuster, Brigitte Huck, Peter Mahr szövegeivel. A kiállítás 2005. május 29-ig tart nyitva. (forrás: mucsarnok.hu)

Jelenlét

Valami ágán „Miért van valami, ahelyett, hogy semmi sem lenne?“ – ezt kérdezi tõlem a mûvész úr a kiállítás-megnyitó után, borozgatás közben. Fogós, ravasz kérdés; nem õ találta ki, hanem Heidegger, ezzel vezet be a metafizikába, idéztem a megnyitóbeszédben. Válaszolni persze nem lehet, csak újabb hasonló kérdéseket feltenni dosztig. „Csak“ – morgom, mert már fáradt is vagyok, meg mit mondjak erre, teista válaszom az nincsen, az ateista meg túl hosszú lenne. Why? – kérdezi Mr. John D. Antone (szobrász, USA), én meg mondom rá, hogy „Because the sky is high“, azaz mert bõr az egér -, és olyan pillantást kapok érte, hogy süllyednék, ha nem lenne rendesen alábetonozva a márványpadló a Budapest Galériában. „Miért van mûvészet, ahelyett, hogy csak „hasznos“ világ, csak funkcionális dolgok lennének?“ – kérdezem én. Na miért? Csak. John D. Antone-nak magas az ég. Vagyis, izé, szóval, egzisztencialista, mondanám, ha nem lennének ennek a szónak nem idevaló áthallásai. Formavilága: fák, madarak, házak. Csupa intimitás– és egyediség-jelkép. A fák mitologikus, gyökeres állatok. Vannak tüskéket növesztõk és kehelyszerûen az ég felé törõ koronájúak és olyanok, amiknek sima, patinás ágai akár szép férfikéz kékes erei. Egyedi, titkos, szép, körülzárt világ bronzban; csillogó, matt és színes (kobaltkék, olajzöld, rózsaszín patinás) felületekkel, gazdag formákkal a néma anyag menedékbe húzódó mikrokozmosz. A városban extrémül individualizálódott, önmagával elfoglalt és öntörvényû, begubozótt embereket görbetükröz. Hideg-meleg futkározik a hátamon, de így van ez jól. És: vannak bronzházak bronzfákon. Rézlapra hajló vékony bronzágak. Kõbõl kinövõ embermagasnál nagyobb fa, címe „Big City“. (Ha hozzáérnék a törzséhez, csengne-bongna-e, mint a mesében?) Vannak kicsi házak, patkó alakúak, kint is vagyunk, bent is vagyunk, átlátni rajtuk. Lenni kicsit ismerõs. Azért-e, mert egy muravidéki kis öntödében készültek a szobrok, és rájuk ragadt a hely szelleme, a sokrétegû Kelet-európai tudattartalom? Vagy azért, mert súlyosan, pontosan aktualizált archetipikus jelképek egytõl egyig? Nem tudom, nálam nincs válasz, én csak élvezem a látványt. Van benne spiritusz, ez a lényeg. Az a jó a képzõmûvészetben, hogy a gondolatot matériába önti, és viszont: a nézõ a matériát gondolattá alakítja vissza, nem ugyanazzá, amivé a mûvész, kétszer ugyanabba a gondolatfolyamba sem lehet belelépni, de érdekes kölcsönhatás ez befogadói részrõl, mert az ilyen gazdag tárlatokon az anyag határozza meg a tudatot. John. D. Antone sokat tud az anyagról és a tudatról sem keveset. Az a kis polémia a galériabeli megnyitó után összegzést nyert, kompromisszumos „állásfoglalás“ lett a vége, illetve ülésfoglalás, mert záróráig maradtunk a kiállítótérben. Kérdés: „Mi a mûvészet, és miért van (ahelyett, hogy ne lenne)?“ Válasz: A mûvészet a látható és láthatatlan világok összessége; értelme: felfogni mi a végtelen, hogy ennek a végtelennek leegyszerûsítettségestõl, fástól, házastól, madarastól, ki nem mondott szavastól, megválaszolhatatlan kérdésestõl, szõröstõl, bõröstõl, mindenestõl kicsi és véges részei vagyunk. Ehhez tartsuk magunkat, viseljük méltósággal el, ha tudjuk, és borzongjunk bele, ha tetszik. Bozai Ágota

John D. Antone az utóbbi tíz évben nemzetközileg elismertté vált szobrász. A Wahsington-i és New York-i galériák mellett kiállításai voltak a világ számos országában: Indiában, Oroszországban, a Cseh Köztársaságban, Szlovéniában, Horvátországban, NagyBritanniában, Németországban. Tizenhét éve rendszeres vendég magyar képzõmûvészeti eseményeken. Mûhelymunkákban, szimpóziumokon vesz részt, tanít, dolgozik nálunk. 1994-ben elsõ díjat nyert szobraival a Nemzetközi Szobor Szimpóziumon, melyet Nagyatádon rendeztek meg. („City“ címû munkája látható a nagyatádi mûvésztelep szoborparkjában.) Magyarországon elõször Siófokon állított ki 1997-ben, majd a következõ évben Budapesten a Közép-Európai Egyetemen és a Tatabányai Múzeumban. Legjelentõsebb hazai bemutatkozása a 2004 júniusában a Budapest Galériában Ráczmolnár Sándorral közös kiállítása volt.

2005/4.

MAKtár

9

Ott voltunk Ismét látogatórekordot döntött a rendezvény

Új helyszínt keresnek a szervezõk Ismét látogatórekordot döntött a könyvfesztivál, mely már régen kinõtte eddigi helyszínét. A brazil sztárírót, Paulo Coelhot óriási tömeg rajongta körül – eközben csendesebb szenzáció is akadt: Spiró György új regényének elsõ kiadása pár nap alatt elfogyott.

Az idei díszvendég, Paulo Coelho Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál minden eddigi látogatói csúcsot megdöntött: az április 21-én nyílt, négy napos rendezvényre több mint 61 ezren voltak kíváncsiak, fõleg a díszvendégre és a

díszvendég-országra. A világ jelenleg (Márquez mellett) legolvasottabb írója, Paulo Coelho programjain egy gombostût sem lehetett leejteni. Az ír ifjúsági író, Darren Shan dedikálása ugyancsak ezreket vonzott. Esterházy Péter és Závada Pál elmúlt évekbeli könyvpremierje után idén Spiró György monumentális regényét, a Fogságot kísérte megkülönböztetett figyelem. A regény elsõ kiadása rövid idõ alatt elfogyott. Az egész világon nagy érdeklõdést keltõ kortárs orosz irodalom Budapesten is komoly si- fotók: Gordon Eszter kert aratott. A fesztivál keretében megrendezett orosz és magyar fordítók kerekasz- Gyermekkönyve díját Lackfi János: A buta felnõtt tal-beszélgetése tovább segítheti az orosz irodalom címû könyve kapta (Móra Kiadó). magyarországi, illetve a magyar könyvek oroszMár az elmúlt esztendõkben is világossá vált, a országi megjelentetését. A zárónapon, 24-én mostani XII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál délután adták át a fesztivál díjait: az Év Kiadója óriási sikere és látogatottsága pedig végképp bebizoszakmai díj ez évi nyertese a Vince Kiadó, az Év nyította, hogy ez a rendezvény kinõtte a Kongresszusi Kereskedõje megtisztelõ címmel járó elismerést Központot, ám új helyszínt egyelõre még nem találpedig a Libri Kereskedelmi Kft. nyerte el. Az Év tak a szervezõk. (forrás: konyvfesztival.hu)

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál elmúlt tizenegy éve 1992 tavaszán, a budapesti Goethe Intézetben írta alá a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztõk Egyesülésének elnöke, Bart István,

Ernst Jandl, 1995 valamint a Frankfurti Könyvvásár világhírû igazgatója, Peter Weidhaas azt a szakmai együttmûködési megállapodást, amely útjára indította a magyar könyvipar legnagyobb szabásúnak tervezett vásárát. A könyves világ az év õszén, Frankfurtban az akkori mûvelõdési minisztertõl, Mádl Ferenctõl értesülhetett a tervrõl: 1994. ápri10

MAKtár 2005/4.

lisában Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál elnevezéssel regionális léptékû kulturális és szakmai fórum indul. A Budapest Kongresszusi Központba 1994. április végén már az elsõ alkalommal is 20 ország több mint 400 kiadója jött el. A második budapesti könyvfesztivál megismételte az elsõ sikerét. Demszky Gábor Budapest fõpolgármestere, 1995-ben alapította meg a fesztivál díszvendégének járó Budapest Nagydíjat, melyet elsõ alkalommal a kiváló osztrák költõ, Ernst Jandl vehetett át. A harmadik budapesti könyvfesztivál már 27 ország részvételével zajlott, közel félszáz hazai, határon túli és külföldi kiadó mutatta be mûveit. Fesztiválunk díszvendége a magyar származású Ephraim Kishon volt. A harmadik fesztivál nagy sikert aratott a közönség körében, több mint húszezren látogattak el a fesztivál rendezvényeire. A budapesti könyvvásár alapozta meg, hogy Magyarország, a magyar kultúra díszvendégként mutatkozhasson be a világ legnagyobb könyvvásárán, Frankfurtban. „Ami-

Sorstalanság címû mûvével Európában példátlan sikereket arató Kertész Imre volt. Az ötödik fesztivál sztárja a világhírû, indiai származású, Angliában élõ Salman Rushdie volt. A fesztivál különleges színfoltját az akkortájt nemzetközileg is ritkaságszámba menõ információs rendszer jelentette, amely Internetkapcsolaton keresztül világszerte mindenkihez eljuttatta a rendezvény eseményeinek, programjának hírét. Ephraim Kishon, 1996 kor a frankfurti könyvvásár igazgatósága Portugália mellett döntött, egyszersmind elhatározta azt is, hogy a következõ, még szabad idõpontban Magyarország lesz a díszvendégünk. …a magyar kormánynak eltökélt szándéka, hogy elfogadja a meghívást és 1999-ben Magyarország kiemelt díszvendégként vesz részt a frankfurti könyvvásáron. Az 1997-es, negyedik könyvfesztivál díszvendége, s a Budapest Nagydíj kitüntetettje – azóta is egyetlen hazai alkotóként – a

Kertész Imre, 1997

Ott voltunk

Salman Rushdie,1998 A hatodik alkalommal megrendezett könyvfesztivált már több mint ötvenezer könyvbarát kereste fel. A nemzetközi szaksajtó a közép-keleteurópai térség legjelentõsebb könyvszakmai fórumának nevezte. A könyvfesztivál sikere döntõ mértékben közrejátszott abban, hogy Magyarország 1999 õszén, az 51. Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár díszvendégeként mutatkozhatott be, elõször a térség országai közül. A hetedik könyvfesztivál emlékezetes programja a lengyel kortárs irodalom és könyvkiadás nagy sikert

gatóinak száma megközelítette a hatvanezret, s több mint 25 országból érkeztek kiállítók, világhírû írók, kiadói szakemberek. A 2001-es könyvfesztivál díszvendége a hazánkban legolvasottabb külföldi író, a francia Robert Merle volt, aki betegsége miatt a fesztiválnyitó pódiumbeszélgetésen élõ telefonkapcsolásban szólt a könyvfesztivál vendégeihez. Ebben az évben indítottuk útjára az Európai Elsõkönyvesek Fesztiválját, melyen elsõ alkalommal 11 EU-ország és hazánk ígéretes pályakezdõje mutatkozott be a nagyközönségnek Esterházy Péter segítségével.

S³awomir Mro¿ek , 2000

Viktor Jerofejev, 1999 arató bemutatkozása volt. A díszvendég S³awomir Mro¿ek-et, aki elsõ ízben látogatott hazánkba, fantasztikus szeretet és figyelem övezte. A 2000-ben megrendezett könyvfesztivál nemzetközi elismertségét mutatta az is, hogy 1913 óta elõször látogatott Budapestre a világ könyvszakmai szervezetének, az International Publishers' Association-nek elnöke, a spanyol Pere Vicens. A nyolcadik könyvfesztivált a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztõk Egyesülésének kezdeményezésére életre hívott Olvasás Éve kampányának szellemében szerveztük. A kivételesen nagy médiatámogatást élvezõ rendezvény láto-

A IX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál szakmai programjának középpontjában az Európai Uniós csatlakozással kapcsolatos nemzetközi konferenciák álltak, s ez alkalommal tártuk a nyilvánosság elé a magyar könyvolvasási, -vásárlási és könyvtárgyarapítási szokásokról készült nagyszabású kutatási vizsgálat eredményeit, amely igazolta a magyar könyvkultúra forgalmi adatokban is visszatükrözõdõ töretlen fejlõdését. Az olaszországi magyar kulturális évadot viszonzandó gesztusként a fesztivál

Robert Merle, 2001

Lawrence Norfolk , 2002 díszvendége a kortárs olasz irodalom volt, világhírû alkotók személyes részvételével. A Budapest Nagydíjat az angol Lawrence Norfolk vette át Demszky Gábor fõpolgármestertõl. A X., jubileumi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál – a FranciArt elmúlt évi nagyszabású magyarországi rendezvénysorozata szerves részeként – a kortárs francia irodalmat és könyvkiadást mutatta be díszvendégként, világhírû írók, tudósok, mûvészek, nagynevû francia könyvkiadók részvételével. Franciaország 160 m2 alapterületû, reprezentatív standon mutatta be a frankofon könyvkiadás újdonságait.

Mario Vargas Llosa, 2003 A franciákon kívül 17 ország több mint félszáz neves írója látogatott Budapestre. A könyvfesztivál íródíszvendége, a világ egyik legolvasottabb írója, a perui Mario Vargas Llosa volt. A könyvfesztivál egyik legnagyobb sikert arató programja a svéd Per Olov Enquist és Esterházy Péter közös pódiumbeszélgetése volt. Harmadszor adtunk otthont az Európai Unió országai Magyarországon akkreditált követségei és kulturális intézményei összefogásá-

val magvalósuló Európai Elsõkönyvesek Fesztiváljának. Figyelemre méltó volt, hogy a bemutatkozó ifjú tehetségek közül három már úgy érkezett meg a fesztiválra, hogy az érdeklõdõk kézbe vehették könyvük magyar fordítását. A jubileumi fesztivál három és fél napja alatt 250 program várta az 58.000 látogatót. A tavalyi, XI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált Németország, a német irodalom és könyvkiadás reprezentatív jelenléte avatta valóban európai hírû eseménnyé. A rendezvényt a német és a

Günter Grass, 2004 magyar köztársasági elnök nyitotta meg, s két Nobel-díjas író, a díszvendég Günter Grass és Kertész Imre pódiumbeszélgetésével folytatódott. A magyar-német irodalmi párbeszédeket olyan írópárok alkották, mint Esterházy Péter – Ingo Schulze, Nádas Péter – Joachim Sartorius, Konrád György – Herta Müller, Bacsó Béla – Michael Krüger. A negyedik alkalommal megrendezett Európai Elsõkönyvesek Fesztiválján tizenöt fiatal szerzõ debütált, velük együtt összesen hatvan tehetséges prózaíró mutatkozott már be Budapesten, s közülük tizenötnek van azóta magyar nyelvû kötete. 2004-ben csaknem 1600 m2 alapterületû könyvpavilon épült, 150 m2-rel több, mint a megelõzõ esztendõben. A német írókon kívül félszáz külföldi látogatott el Budapestre, s több mint háromszáz magyar szerzõ találkozott olvasóival. Elõször jelent meg a könyvfesztivál újdonságait bemutató katalógus, amely 240 könyvcímet tartalmazott. A könyvfesztiválon egyébként 50.000 kötetbõl válogathattak a látogatók. (forrás: konyvfesztival.hu) 2005/4.

MAKtár

11

Ott voltunk

Szabó Nóra sztéléi „Évek munkája, keresése eredményeképpen találtam meg azt a metaforát, mellyel és melyen keresztül a legjobban tudom kifejezni viszonyomat az engem körülvevõ, állandó változásban lévõ világgal, s mely e viszony szenzibilis és szellemi milyenségét legjobban kifejezi. Ez a metafora számomra az írás, az emberiség történelmén átívelõ összekötõfonal.“ – írja Szabó Nóra.

Hárman ecsettel a Gödöllõi Királyi Kastélyban

A Pálnagy dinasztia Három generáció, három korszak, három stílus mutatkozik be május 29-ig a Gödöllõi Királyi Kastélyban. A mûvész dinasztia alapítója, Pálnagy Zsigmond nyolcvan esztendõvel ezelõtt rendezett elõször kiállítást szülõvárosában, Hajdúböszörményben. Szülõföldje hazahívta, pedig kérlelték, maradjon a mûvészetek városában, Párizsban és a kimeríthetetlen témával rendelkezõ Itáliában. Tehetségét öröklõ fia, Pálnagy Balázs az olajjal festett zsánerképek helyett inkább akverelleken mutatja a szeretett alföldi tájat. A természetet a forma, a folt, a vonal és a szín könnyedén alkalmazott együttesével varázsolja elénk. Fia, ifj. Pál Nagy Balázs rajzfilmkészítõ, a mûvészdinasztia harmadik tagja animációval és alkalmazott grafikával is foglalkozik. A kiállítás megtekinthetõ május 29-ig a Gödöllõi Királyi Kastélyban. (forrás: artnet.hu)

Kiállítás a legjobb fiatal tervezõk munkáiból

Európai Multimédia Nagydíj A mûvész sztéléket állít elénk s ezeken is, de kisebb munkáin is lépten-nyomon írásszerû jelhalmazokra bukkanunk. De hát mi is ez az írás, mik is a sztélék? A sztélé, mint üzenetet rögzítõ, törvényeket, eseményeket õrzõ forma, õsidõk óta, idõk ostromát kiállva, más-más szerepet tölt be. Fába faragva, kõbe vésve út-irányt mutatott, állomásokat, határokat jelzett – és fontos történésekre emlékeztetett. Hammurábi kódexét Szuzában diorit oszlopra vésték, mindenki számára megközelíthetõen, jól láthatóan; elolvasni ugyan kevesen tudták, mégis mindenki tudta, „értette“, hogy az oszlopra életüket keretekbe fogó, sokszor azt meghatározó törvények vannak vésve. Az elõttünk álló sztélék képfelületén ragasztott betûszerû jelekre bukkanunk, másutt a ragasztott csíkok rétegezve fedik egymást, ismét másutt ott voltak, de levették, eltávolították. A jelenlévõ és csak nyomaiban jelenlévõ, születõ, élõ és eltûnõ jelek halmazából egyfajta kalligráfia, organikus struktúra keletkezik, melyet egy vertikális háló szövete tart össze. Szabó Nóra munkáinak színvilága az elmúlást sejtetõ fakó pasztellszínektõl az élet örömével átitatott tobzódó színekig ér. A kiállítás 2005. június 5-ig tekinthetõ meg a Budapest Galéria Kiállítóházában (Bp., III., Lajos u. 158.). (forrás: www.kultport.hu) 12

MAKtár 2005/4.

Május 5-én Európa legjobb fiatal multimédia tervezõinek munkáiból nyílt kiállítás a Magyar Iparmûvészeti Egyetem szervezésében a Lengyel Intézet kiállítótermében. Kategóriák: Szélessávú Internet/Online, DVD/Offline, Mobil tartalmak, Komputer játékok, Interaktív TV és videó, Interaktív komputergrafikák, X-média, Interfésztervezés. Az audiovizuális tartalmak közvetítésére szolgáló felületek gombamód szaporodnak, az átdigitalizált szuperkommunikációban tartalom-éhséget gerjesztenek, alkotókat ösztönözve a részvételre, bárhol és bármikor elérhetõ produkciók alkotására. Egy-egy mû már a közvetítés módjában is kreatív tervezés, programozás, ha úgy tetszik alkotás tárgya, nemcsak tartalmában. Egyre nagyobb hangsúlyt kap az információt hordozó, megjelenítõ felület (az interfész) kialakításának, elhelyezésének, mûködtetésének, mobilitásának kérdése valós, virtuális, társadalmi és információs térben egyaránt. Ha klasszikus tudásaink területérõl szeretnénk fogódzókat találni, segítségül hívhatjuk az építészetet, a tér szervezésének, kialakításának képességét. A tárgyalkotó, formatervezõ mûvészet ergonómiai és funkcionális design szemléletét, mely az alkalmazásokat és alkalmazókat maximális hatékonysággal igyekszik kiszolgálni. Az interfészek kialakítása egyszerre jelent virtuálisan és valóságosan, – tárgyiasult módon – feladatot a jelenkor iparmûvészei számára, méghozzá makró és mikró léptékben egyaránt. Városok, urbanizált terek interaktív információs felületeitõl a mobiltelefon kezelõfelületéig és kijelzõjéig számos feladatban kell mindazon az elvárásoknak megfelelni, amelyek évtizedekkel ezelõtt csak egy repülõgép mûszerfalának tervezésével kapcsolatban merültek fel. A Magyar Iparmûvészeti Egyetem ezzel a kiállítással szeretne alkalmat teremteni a magyar iparmûvész-társadalom és a nagyközönség számára is, hogy megismerkedhessenek azokkal a legfrissebb törekvésekkel,

melyek a technika adta lehetõségeket alkalmazva nyújtanak betekintést a kommunikáció, az oktatás, az ismeretszerzés és a szórakozás korszerû megnyilvánulásaiba. 2004-ben hetedik ízben rendezte meg az ausztriai székhelyû International Center for New Media (ICNM) az EUROPRIX Top Talent Award fesztivált, mely Európában egyedülálló módon fiatal alkotóknak ad alkalmat arra, hogy nyolc kategóriában pályázhassanak a legjobb 30 évnél fiatalabb multimédiás tervezõ címért. A kategóriák tematikája lefedi az új média összes területét az internetes megjelenéstõl az interaktív televíziózásig, a szervezõk azon célját szolgálva, hogy a leginnovatívabb, a jelenkori csúcstechnológiát legtehetségesebben alkalmazó fiatal tervezõk (többnyire diákok) munkáit megjelenítse, népszerûsítse. A TTA04 felhívására tavaly Európa 29 országából 414 pályamû érkezett; Magyarországról 10, míg Lengyelországból 17 projektet neveztek a versenybe. A díjkiosztó gálára 2004 novemberében Bécsben került sor, majd az év végéig a bécsi Technikai Múzeum adott otthont a legjobb mûveket bemutató kiállításnak. Budapesten is ez az anyag jelenik meg, kiegészülve azzal a három magyar pályamûvel, melyeket a zsûri úgynevezett Quality seal elismerésében részesített. Ezzel a kitüntetéssel azokat az alkotókat honorálják, akik bár lemaradtak az egyes kategóriák három legjobbját megjelölõ nomináltak listájáról, mûveik mégis kimagasló teljesítményt nyújtanak. A TTA04 ezen elismerésében a Magyar Iparmûvészeti Egyetem három hallgatója részesült; Erdélyi Judit és Széles Anna az Interaktív komputer grafikák, Samu Bence pedig az Interfész tervezés kategóriában nyerte meg. A kiállítás május 27-ig tekinthetõ meg. Cím: 1065 Budapest, Nagymezõ u. 15. (forrás: www.kultport.hu)

Jelenlét „A láthatóság alapokáról és az éltetõrõl“

Nemzetközi fényszimpózium Egerben Ez év áprilisában hatodik alkalommal jöttünk össze Egerben a Kepes Múzeumban, hogy találkozzanak mûvészek, tudósok, kutatómérnökök, mûvészettörténészek, fotográfusok és megannyi más szakma képviselõi, hogy meghallgassák egymás gondolatait a fényrõl. A fényrõl, mely a létünk. A fényrõl, mely közönséges, mint a mindennapok, a fényrõl, mely szakrális valóság. A fényrõl, mely tudósok és mûszaki szakemberek kutatásának a tárgya, a fényrõl, mely évezredes szimbólum. A külsõ és belsõ fényrõl– a láthatóság alapokáról és az éltetõrõl. A fényrõl mely nélkül nem élhetünk. A fényt és fény közvetlen képteremtõ hatását felhasználó fénymûvészetet interdiszciplináris módon közelítettük meg. Hogy tevékenységünk és céljaink túl vannak vagy innen – az avantgardon vagy a mûvészeten – nem ez a problémánk. A töprengõ és társalgó együttlét termékenyítõ idejét próbáljuk elõidézni – interdiszciplinárisan – hogy kitalálhassunk a technikát fetisizáló civilizációnk labirintusából anélkül, hogy géprombolókká válnánk és irracionalizmusok rabjává. Mediális kutatásaink egyik fõ célja a technika, az új tudományos eredmények humanizálása. Az új befogadására való nyitottság mellett meg kell találnunk létünk biztonságát növelõ tradícióinkat is, és sok évtizedes rombolás után ma ez legalább olyan bátor tett, mint hajdan a tabula rasa igénye volt. Egy organikus szemlélet felerõsítésére van szükség azok által az eszközök által is, melyek a napjainkban kibontakozott opto-elektronikai forradalom jegyében jöttek létre. A humánum által meghódítani ezeket az eszközöket, s hogyan lehet a mûvész kifejezõ eszközeivé változtatni, a fényszimpóziumok visszatérõ kérdése ez. 13 országból jöttek elõadók Egerbe. Köztük szakterületük kiemelkedõ képviselõi: Helge Krarup koppenhágai mûvészeti író, az un. Lux Europea egyik vezetõ teoretikusa Thomas Wilfred a fénymûvészet dán-amerikai úttörõjének munkásságát ismertette. Kincses Károly fõként azt a kérdést boncolgatta, mi lehet a magyarázata annak, hogy a XX. század legkiemelkedõbb fotósai közül oly sok a magyar származású. Julie Jones, fiatal mûvészettörténésznõ Párizsból, Európa és az Egyesült Államok kulturális dialógusának egyik kulcsfigurájaként mutatta be Kepes György fotómûvészetét. Az ipari fényforrások hogyan válnak az esti városkép meghatározó szereplõivé? – volt a témája John Powell fénymûvésznek Bostonból– s miként formálhatjuk strukturális kiemelõ és hangulat teremtõ szerepüket. Esa Laurema fénymûvész Finnországból – a sevillai világkiállítás egyik képzõmûvész aranyérmese – a „hangolható“ fénycsövek térformáló dinamikájára épített kompozícióját s lisszaboni kiállításukat mutatta be. Groholy Tibor kutató mérnök saját kutatásait ismertette a YAG lézerek és a látványteremtés viszonylatában. Wenczel Klára kutatómérnök, az optikai illuziókról beszélt a látványkutatásban, vizuális példákkal gazdagon illusztrált elõadásában. Ottó Bleyenberg (Köln) a holográfia murális felhasználásának módozatairól beszélt saját megvalósult munkáin keresztül. Mattis-Teutsch Valdemár a pixel holográfia kérdéseivel foglalkozott. Mengyán András a téri-vetítés eltérõ lehetõségeit rendkívül koncepciózusan felhasználó mûcsarnoki kiállításait ismertette. Bartusz György – a kassai egyetem képzõmûvészeti fakultásának a vezetõje – az

egyetemen rendezett Kepes-napokról számolt be. Csáji Attila a vetített képek téri megjelenítési lehetõségeinek sorozatát mutatta be vizuális példák során, melyek vízfüggönyön, eukaliptusz-olaj permeten, tüllön, mesterséges gázfelhõkön stb. valósíthatóak meg, templomterekben, színházakban, ha szükséges akár városképi nagyságrendben. Noha jó néhány kitûnõ elõadás és tartalmas munkabemutató zajlott le a felsoroltakon kívül is a szimpóziumon, nem sorolhatom fel az összes elõadást, ezeket reményeink szerint a fényszimpózium közeljövõben megjelenõ kiadványában olvashatják majd. A szimpóziumot filmvetítések (pl. Orosz István: Az idõ látképei, Kuchta Klára: Energetikus terek és jelek stb.) és kiállítások (Nemzetközi Kepes Társaság kiállítása, Lonovics László fénymûvészeti kiállítása, a Képzõmûvészeti Egyetem intermédia szakos hallgatóinak bemutatója) kisérték. A VI. Nemzetközi Fényszimpóziumot, mely az egri önkormányzat, a Mûvészetek Háza és a Nemzetközi Kepes Társaság közös rendezvénye volt, Beke László mûvészettörténész nyitotta meg. A fényszimpóziumok az elsõ találkozót követõ tizenhárom év alatt a nemzetközi fénymûvészet egyik jelentõs eseményeivé váltak. R. Jakson a New-York-i holográfiai múzeum kitûnõ mûvészettörténészének a gondolatával zárom rövid ismertetésemet: „A lézertechnológia a XX. század utolsó évtizedeiben azt a szerepet tölti be, mint a nyomdai eljárás a XV. században. Mindkettõ radikálisan új kommunikációs eszközként jelentkezett, olyan eszközként, mely a kor legfejlettebb technológiáján alapul. A kor legvállalkozóbb szellemû mûvészei mindkettõt hamar átvették, mint olyan eszközt, mely a kreatív üzenetet valamivel szélesebb körben terjesztheti, mint korábban. A modern mûvész számára semmivel sem rendkívülibb a lézertechnika felhasználása, mint a sajtógép alkalmazása volt Albrecht Dürernek.“ Csáji Attila

13

Jelenlét A Trafó semmi más, csak kérdõjel

Nem tömegcikket árulunk... A Trafó semmi más, csak kérdõjel, amit megpróbálunk az emberek szeme elé vonni, hogy gondolkodjanak el azon, amit látnak. A valóságot látják? Ez a közeljövõ nagy kérdése – fogalmazta meg Szabó György, a Tarfó Kortárs Mûvészetek Háza igazgatója – Hogyan indult a pályád? – A történet a Közgázon kezdõdött. Közgazdasági egyetemet végeztem, ahol Berend T. Iván az egyik órán arról beszélt, hogy a magyar gazdaság egyik nagyon nagy problémája az innováció hiánya: amit feltaláltak, nem integrálták a gazdaságba. Ez bennem maradt, mivel furcsa és különös volt, hogy ami érdekes, izgalmas, újjal kecsegtet, az miért nem kell. A Közgázon, mint önkéntes kezdtem dolgozni 1972-80-ig. Az más kor volt, akkor még lehetett önkéntesen klubéletet csinálni. Az ember megengedhette magának, mivel az egzisztenciális lét nem volt olyan fojtogató valóság,

Színházi státuszban mûködik az intézmény mint ma. Nagyon beleszerettem a kulturális szervezõmunkába, sokfajta dologgal foglalkoztam: képzõmûvészeti kiállításokat, pantomim fesztivált, folkfesztivált szerveztem, a tradícionális kultúrával foglalkoztam, azután szép lassan átcsúsztam az avantgardba, az innováció felé, mint például az A. E. Bizottság zenekar, a közismert Kontroll Csoport, mint zenei vonal, ezekben a video, a film, a képzõmûvészet mind meg-megjelent. Az egyetem befejezése után, fél évig a klubban maradtam félállásban, mellette egy ifjúsági rendezõ irodánál dolgoztam, majd amikor '81-ben nyitott a Petõfi Csarnok, megkerestek és azt mondták, hogy pénz nincs, de csináljak, amit tudok. – Mihez kezdtél ilyen körülmények között? – Az elején a múltamhoz nyúlt vissza. Hívtam néhány amatõr színházat, illetve art-rock zenekart, mint a Nico, Test Department, vagy a Nirvana. Akkoriban még senki nem ismerte õket. – Mikor volt ez pontosan? – A 80'-as évek elején. Sok kortárs zenészt hívtam, mint Meredith Monk, Philip Glass, Michael Neumann, John Lurie, Michel Portal. Érdekes volt, hogy a tánc szép lassan bekúszott ebbe a palettába. Végül a tánccal híresültem el, amelynek addig nem volt közönsége. Én pedig megteremtettem. A zenének és színházaknak volt közönsége, mivel olyan nagy neveket tudtunk elhozni, mint Robert Le Page, Vasziljevék, Castelucci-ék, s lehetne még sorolni. A tánc volt az egyetlen, amit nem jegyeztek. – Te mit értesz tánc alatt? – Az átlagember számára a tánc: a balett. Én a XX.

14

MAKtár 2005/4.

század második felére jellemzõ kortárs táncmûvészetre: a posztmodern-modern táncokra, új kísérletekre gondolok, amelyek nagyon gyakran a képzõmûvészetbõl merítettek. Például az amerikai táncban fontos figura volt Alvin Nicolais, aki nagyon erõsen kötõdött a képzõmûvészethez. Nem is volt valójában táncos. Vagy Merce Cunningham, aki Rauschenberggel dolgozott sokáig. Európában szintén jellemzõ volt, hogy a képzõmûvészet hatott a tánc fejlõdésére és lökést adott neki. Itt említhetném Nagy Józsefet, aki képzõmûvészként ismerkedett meg a pantomimmûvészettel, és igen erõsen kötõdött egy roppant sajátos képi világhoz, abból merít mind a mai napig. Elhívtam akkoriban Németország egyik kísérleti fotósát – Wöffl-t, aki Pina Bausch egyik táncosával dolgozott, és akinek a munkája rendkívül érdekes volt a színpadon. Mindig azt keresem, hogy mi az izgalmas és nem igazán tudom meghatározni, hogy ezt és ezt szeretném csinálni. A Trafóban is az a fajta megközelítés érvényesül, hogy nem kötõdöm egy stílushoz, hanem próbálom azokat a kiforrott ötleteket bemutatni, amelyek a világ legkülönbözõbb táján, beleértve Magyarországot is, kialakultak. – Hogyan lettél a Trafó igazgatója? – A Trafó 1997-ben kezdett épülni és röpke 6 hónap alatt vált olyanná, amilyen most, kivéve a legfelsõ szintet, ami múlt évben épült fel. A Trafó elõjátéka volt a Petõfi Csarnok, ahol kialakult egy közönség a tánc körül, amelybõl a többi mûvészeti ág – a zene, és a színház – is tudott részesülni. 1996-ban a fõváros eladta az FMK-t, s az abból befolyt összegbõl, valamint a fõváros saját költségvetésébõl épült meg a Trafó. 1998ban költözhettünk ide, és mindössze két hónap elég

Flamand szezonnal is készülnek

„Audiovizuális oktatási központ“ volt arra, hogy üzembe helyezzük az épületet és elkezdjünk dolgozni. Hihetetlen rövid idõ volt. Egy év után kezdett a közönség felfigyelni, mit is csinálunk, s úgy tûnik, elég jól sikerült megõriznünk ezt az érdeklõdést. – Hogyan tartjátok fenn magatokat? – Színházi státuszunk van, ami azt jelenti, hogy fix költségvetést kapunk, ami 239 millió forint, ez 245 mil-

All Stars 2004 lióra emelkedett ebben az évben, az egyéni bevételeink 100 millió forint. Rettenetesen kevés pénz van a programokra, ami kihívás, nem lehet egy pillanatra sem megállni. Dolgozunk. – Ehhez képest rengeteg sokszínû programot kínáltok. – Nagyon sok pénzt szerzünk. Most voltam Liszabonban, mivel egy struktúrális network-pályázaton nyertünk a Kultúra 2000-ben, ami azt jelenti, hogy három éven át támogatást kapunk egy fesztivál megrendezésére, melynek címe: Temps d'Image, amit „változó képek, pergõ képek“-nek lehet fordítani. A központi témája: hogyan lehet a video-, a filmmûvészet eredményeit integrálni az elõadómûvészetbe. Sok olyan produkció lesz, amelynek jelen pillanatban a mûfaját sem lehet meghatározni. A Temps d'Image-hoz kapcsolódóan workshopokat hirdetünk meg magyar mûvészek számára, ahol két hétig olyan együttes munkára szeretnénk lehetõséget biztosítani, ahol két mûvészeti ág találkozik. Az egyik mindenképpen a videomûvészet, vagy valami mozgóképi jellegû – és valamely más mûvészeti ág. A munkáért körülbelül 200 ezer forint fizetést kapnak – s a végén be kell mutatniuk az eredményt a fesztivál keretein belül. Nem produkciót kérünk, hanem demonstrációt: mirõl szólt a munka, miért csinálták és meddig jutottak el. Egy lökést szeretnénk ezzel elérni. Nemrég hívtak fel, hogy egy másik pályázaton mi nem nyertünk, de a siketek fogadására valaki más

Jelenlét igen, a pénzt pedig nálunk akarják elkölteni. A kérdésed erre irányult, hogy honnan van pénzünk: valószínûleg onnan, hogy elég jó a renoménk, valaki mindig segít rajtunk, sokszor kívülrõl. Ebbõl az aspektusból nagyon nagyra értékeltem az Ultrahang Fesztivált, ami nagy dolog – Miért? – Az ultrahagosok nyertek európai pályázaton 14 millió forintot, melyet részben nálunk költöttek el a fesztivál kapcsán. Én kötelességemnek éreztem, hogy rendkívül jó parnerük legyünk. – A programokat hogyan és hányan szervezitek? – Hárman felelõsek a nagyteremért, egy ember a zenéért, másfél ember foglalkozik a galériával, és négy ember a programok kommunikációjával. – Te döntesz mindenben? – Próbálom a házat nagyon kollektívan vezetni, de én hagyom jóvá a produkciókat. A képzõmûvészet az, amihez nagyon keveset értek, legfeljebb akkor szólok, ha valami nem tetszik. Itt és a zenében csak konzultálunk, egyébként önállóságot biztosítok a munkatársaknak, az elõadómûvészetek egyéb ágában én mondom ki a végsõ áment. Elég nehéz így vezetni, ez nem a poroszos irányítási módszer, de azt vallom, hogy közösen épüljön fel. – Hogyan találod meg a fellépõket? Vagy õk keresnek meg? – Is-is. Ez egy rendkívül összetett, bonyolult folyamat. A kezdés minden mûvész számára nagyon nehéz, amikor még az embert nem ismerik. Ha már ismertté vált, ez a tendencia megfordul, és oda akarnak jönni a mûvészek, ahol úgy érzik, hogy fontos dolgok történnek. Most is van egy nagyon jelentõs, világszerte ismert belga táncegyüttes, a Zoo, nekik az az álmuk, hogy a Trafóban felléphessenek. Meghívtak Párizsba, hogy lássam az elõadást, de azt kellett mondanom, hogy várniuk kell jövõ év õszéig a vendégjátékuk megvalósítására.

Iva Bittova – Mire készültök a közeljövõben? – Most lesz egy konferenciánk, aminek képzõmûvészeti vonatkozása is lesz. Volt egy színházi sorozatunk, Határeset címmel. Elsõsorban olyan színházakat mutattunk be, amelyek erõsen kötõdtek más mûvészeti ágakhoz, a képzõmûvészethez is. Az ELTE egyik doktoranduszát annyira megfogta a dolog, hogy

megszervezett egy színházelméleti konferenciát, amelynek egyik szekciója a képzõmûvészet, performanszmûvészet és a színház kapcsolatával foglalkozik. – És ez hol tart ma Magyarországon? – Nagyon gyerekcipõben, de éppen azért fontos, mert kérdésfeltevések születnek. Hiszen a Trafó semmi más, csak kérdõjel. Amelyeket próbálunk az emberek szeme elé vonni, hogy gondolkodjanak el azon, amit látnak. A valóságot látják? Ez a közeljövõ nagy kérdése.

Luc Senécal Az õszi szezonban, valamint 2006-ban is érdekes dolgokat fogunk csinálni. Készítünk egy belga sorozatot, egy flamand szezont. – Milyen területen? – Minden mûvészeti ágban, a képzõmûvészet, zene, tánc, színház. Nagyon különleges lesz, hiszen a kortárs mûvészet fellegvára ma is Belgium. – Milyen zenei programjaitok lesznek? – Például májusban lesz Amerika vezetõ kortárs zenekarának a Bang on a Can-nek koncertje, akik harmadszor jönnek hozzánk, ezúttal Iva Bitova-val közös koncertre. Nagyon különleges dolgokat fognak játszani, többek között Michel Gordont is, aki a kortárs amerikai zenének jelentõs alakja. Õsz folyamán rendezünk egy India-estet. Elhozunk Delhibõl három raga zenészt. – Ez egy este lesz? – Igen, de turnét szervezünk nekik KözépEurópában. Vizuális hátteret fogunk hozzá adni, s nem hagyományos módon lehet majd õket hallgatni, a közönség körbeveszi majd õket, mint egy nagy házibuliban indiai módra, törökülésben, fekvésben. Várjuk a Flat Earth Society-t, akik egy belga zenekar, a kortárs és a jazz zene határán, akik filmanyagra dolgoznak. Sorolhatnék még rengeteg programot, amelyek az utolsó simításra várnak. – A képzõmûvészethez hogy viszonyulsz? – Nem vagyok a szakértõje, de nagyon szeretem. Ha külföldre megyek és van alkalmam, elmegyek megnézni a modern kiállításokat. Ez a mániám. Hihetetlenül inspiratívnak tartom és szeretném aláhúzni, hogy a Trafó képzõmûvészeti munkájának legnagyobb akadálya, az a katasztrofális vizuális kulturális állapot, ami Magyarországon uralkodik. Minden olyan elõadás, ami a Trafóban megfordul,

szinte kivétel nélkül erõsen kötõdik ahhoz a vizuális kultúrához, ami, úgy érzem, hogy az elmúlt 80-85 évben nem tudott megerõsödni Magyarországon. Ennek politikai, történelmi, tradicionális okai vannak, valamint az oktatásban látom a legnagyobb problémát. Igenis örülnék, ha felfedeznék a képzõmûvészek a Trafót és vica versa. Ne csak a galériát látogassák sokkal jobban, mint eddig. Szerintem a galériánk nagyon-nagyon elõremutató, nagyon nemzetközi és külföldön sokkal magasabban jegyzett, mint amennyit az a 110 m2 önmagában jelent. Kisugárzik belõle a szellemi potencia. Volt egy grazi kurátortalálkozó, ahová meghívtak minket, mivel úgy ítélték meg, hogy a Trafó nagyon jelentõs ezen a területen. Nem vagyok hozzáértõ, de ezeket az összefüggéseket azért meg tudom ítélni. – Hogyan definiálnád a Trafó fogalmát? – Az arculatunkról annyit szeretnék mondani – más kérdés, hogy mi látszik kívülrõl -, hogy elsõsorban azt a fajta tömeget próbáljuk megcélozni közönségként, aki nem színházba jár, hanem elsõsorban moziba, kiállításokra. Azokat az embereket szeretnénk megszólítani, akik értik az absztrakt kifejezést, értelmezni tudják, tudnak vele foglalkozni, akik nem egyszerûen azért mennek színházba, hogy élvezzék az elõadást, hanem azért, hogy dialógusba kerüljenek azzal, amit látnak. Kérdéseket fogalmaznak meg magukban, amíg nézik az elõadásokat, a kiállítást, próbálják állandóan megkérdõjelezni, és egy viszonyt kialakítani azzal, amit látnak. Mert a kortárs mûvészet, bármely mûfajról van is szó, mindig azt vizsgálja: Mi a viszonyom a világgal? Magyarországon az emberek elsõsorban a porosz oktatási rendszer miatt ezt a fajta felkészültséget nem kapják meg, ezért kiszolgáltatottnak érzik magukat,

A Trafó kávézója nincsenek felkészítve az effajta aktív viszonyra a világgal. Az a tapasztalatunk, hogy a Trafóba olyan emberek járnak, akik úgy érzik, hogy a saját kis mikrovilágukban valamit tehetnek. Mert azzal, hogy az ember megnéz valamit, úgy érzi, hogy értelmeznie kell, valamit tennie kell vele. Egyfajta nyitottság, szellemi aktivitás szükséges hozzá. Ezt nagyon fontosnak tartom. Ami formálisan fontos: színház és két éve kht. vagyunk; finanszírozási szempontból hátulról a harmadik helyet foglaljuk el – messze vagyunk az átlagtól; az élmezõnyben helyezkedünk el viszont ahhoz képest, hogy ezek a mûvészeti ágak milyen rosszul vannak finanszírozva, ami szomorú dolog. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy az egy nézõre való ráfordítás tekintetében a harmadikak helyen állunk, ez is mutatja, hogy nem tömegcikket árulunk. „Audiovizulás oktatási központ“ – ez kicsit a Trafó. Gömöri Bea 2005/4.

MAKtár

15

Felirat Büki Attila

Római miniatûrök Teremõr Az impresszionisták képeinél a teremõr naponta nyolc órát ügyelt. Fürkészte a lányok szoknyáit, a férfiak sliccét, leporellót árult, s legfõképpen ült egy kanapén, vagy kibámult a parkban hajladozó narancsfára, melynek ágai jobban szerették a nedves õszt, a forró száraz nyárnál. Mikor megszólították, úgy beszélt mintha könyvbõl olvasott volna. Olasz volt. Angolul beszélt. Velem így: – Budapest Moszkva mellett van. – A Colosseum meg Brüsszelnél? – Nem uram, oda csupán a Circus Maximus képzelhetõ. – És mi az igazság? – … amikor a festõ kislánya eperrel eteti babáját. Míg a világ áttetszõ, a baba farkasszemû.

Tüntetõk A rendõr lova nyergébõl átpattan az Angyalvárra, miközben a tüntetõk trikolórokkal gyülekeznek. Kevesek ismerik egymást. Fehér zászlón leng az Igazság szája képmása. Egyre többen vannak. A rendõrök is autóikkal. A turisták tõlük távolabb olajággal ballagnak a Vatikánba. A tüntetõk menete még el sem indult, máris készülnek a képek a holnapi lapokba. A levegõ meleg. Aki tud, belekarol az árnyékba. Egyesek nyitott szája akár egy gomblyuk. Egyhelyben ácsorognak. Buszok érkeznek. Nyitott ablakukból kihull a beszéd. Mintha futballdrukkerek volnának, s a mérkõzés elõtt még az élmény hiányától vonogatnák szemöldökük. Este a Szent Pál Bazilika elõtt végre feltûnik fehér zajával a fáklyás menet. Valahogy így tükrözõdik a hanyatló Róma gondja. Modernek, mint ama bizonyos újságírók riportjai, melyekbõl nem derül ki, hogy mit is akartak mondani.

Énekes Az étterem teraszára besütött a nap. A Tevere felõl bebeszökött a szél, s karomhoz verdeste az asztalterítõt. Pincérek sürögtek-forogtak az asztalok körül. A borral teli poharak tavaszi virágokat tükröztek. Úgy tûnt, az emberek egyetlen kedvelt olvasmánya az étlap. Gondolataikkal meg körbelengik az asztalt, a pizzát, a makarónit… A késekkel, villákkal való foglalatosság, meg a poharak szájhoz vétele közben a terasz közepén kezében hangvillával megállt egy középkorú férfi. Messzeségbe nézõn beszélt, kissé szomorúan arról, hogy az énekeseknek a mozgásterét az éttermek és a turisták olasz operák iránti érdeklõdése adja, hogy a zene égi tisztaságokba emeli az emberek lelkét… Megkocogtatta hangvilláját, füléhez emelte, s máris szállt, szállt Monteverdi, Paisiello, Verdi, Puccini zenéje. Az áriákból áradt általa a szenvedély, a vért és zsigereket felkorbácsoló ösztön… Az evõeszközök megálltak az étkezõk kezében, felmelegedett poharaikban a sör, és tapsoltak,

16

MAKtár 2005/4.

ahogy a felszolgálást szüneteltetõ pincérek. Bravó! Bravó! – kiáltotta az állva tapsoló, hosszú combú szõke nõ. A ritmusos tapsra az énekes kissé elmosolyodva meg-meghajolt, majd zsebébõl elõvette kis szütyõjét. Körbejárta az asztalokat. A félmaréknyi zsákocska szája meg-megnyílt az euróknak, míg õ fejét megbiccentve bársonyos hangján mondogatta: grácia, grácia… Ismét megállt a terasz közepén kezében a hangvillával. Felnézett, mintha a messzeségbe látna, majd behunyt szemmel, szeretetétõl sugárzó arccal énekelte: Ave Maria… Meghajolt. Nem várva meg a taps végét, elköszönt. Az asszonyok könnyeire, akár a kék ibolyák szirmaira rásütött a Nap.

Éjszaka Álmomban megjelent Apollón, amint Daphné elfordul tõle, mielõtt még babérfává változna. Úgy, abban a mozdulatban és pillanatban, ahogy Gian Lorenzo Bernini láttatja a Villa Borgheseben… De nem márványból voltak, mint Bernini remekmûve, hanem éltek. Szálltak, ahogy az istenek. Daphné karjai alatt, hullámaival a hold felé ágaskodott a tenger, s a szél magasba kapta õket. Apollón, amint megérintette derekát, a sirályok és minden folyó felõl szálló madár felsikoltott. Daphné lábujjával megérintett egy úszó szigetet, mely abban a pillanatban mozdulatlanná vált. Amikor lehunyta szemét a színek elsötétültek. Mintha világvégi üresség áramlott volna a levegõbe. Apollón állt a fûben. Lassan világosodott, mintha felhõk mögül kelne fel a Nap. Ujjai Daphné bársonyos meleg bõrére emlékeztették, amint megérintette az átváltozás köddel elúszó lehelete. Hullám hullámra suhant. A halak elindultak a part felé, én meg töprengtem, miért is jönnek, miért… Felébredtem. Nagy volt a csönd, mintha elköltözött volna a város, a „tegnapi“ áprilisi házakkal, utakkal, a Borghese parkban kerékpározókkal, távfutókkal… Bekapcsoltam a televíziót. Valaki beszélt, beszélt, kifelejtve az igéket a mondatokból. A tengerpartról felvett képeken állók, meg néztek valahová, más-más irányba a mozdulatlan sziklákról. Majd úszóállványok emelkedtek a víz fölé. Gyerekek szaladtak a part fövenyén. Játékvödrökben hordták a vizet. Kicsikék voltak, mint a dolgok, melyek szüntelen szembejönnek velem az utcákon a plakát-forradalmakból. Az unalmas tévé-létben tudtam, hogy az ajtón még sokáig senki se kopogtat.

Látogatók Nézném – a vatikáni múzeumban – régholt férfiak hatásos kézmozdulatait a vásznakon. A termekben a százával vonuló látogatóké viszont, amolyan ténfergõ, szemet, orrot piszkáló, frizurát igazító, nadrágzseb szövetét súroló, levegõbe úszó, kalapot, fényképezõgépet tartó… elegybelegy. Nem lehet megállni, ne adj isten egy-egy századokon

átívelõ mozdulat gondolatában elmélyedni. Sodornak egyre beljebb a különbözõ nemzetek fölöttébb hasznos, kultúrákra kíváncsi törzsei. Már mindenki csupán önmagára figyel, nehogy elbukjon. Mire a Sixtusi kápolnához érünk, ingem elrongyolódott. Üres a hasam. A tömeg ezt nem érzi. Tolnak, nyomnak… Cukros leheletét még egy aranyszemû nõ is fülembe küldi. Félek kilépni… Maradék pénzem felfalják a szemem elõtt elsiklott tárgyak reprodukcióinak árusai.

A víz vonzása A város részleteire kíváncsiaknak, se szeri, se száma, ahogy a nõk szoknyáinak, pulóvereinek, harisnyáinak… A Trevi-kút elõtt elképzelem, hogy a gyülekezõk Neptunra és kagylószekerét húzó tengeri lovaira kívánácsiak. Pontosabban a kõbõl faragottakra… Valójában a szökõkút vonzza õket kanyarogó, örvénylõ és fehéren habzó vízével. Meglehet, a végtelen tengert idézik, a kút kõpartját csapdosó hullámok. Lehet, hogy most írják vízére titkos álmaik a szerelmesek, akik órákon át hallgatagon ülnek körülötte, ragaszkodva ábrándképeikhez. Persze vannak, akik a testükkel is törõdnek. Sonkás szendvicset harapdálva merülnek képzetük rejtelmeibe. Nézem a cipõkbe állított lábakat, ahogy kissé lejt alattuk a járda, amikor megjelennek az utcagyerekek ingükön a nap porával. Lehetetlenség követni õket. Eltûnnek az ismeretlen ácsorgók között, mint az árnyékok. Számítottam valami különösre, de nem jött és nem ment. Mint az egymásba hajtott autók, leülök az út szélére. Ma már nem kívánom nézni a világot.

Este A Hotel Albaniban este tisztábbnak látszott a cigarettafüst. A hallban és a televíziók mûsoraiban többnyire a pápáról beszéltek. Egyesek úgy vélték meghalt, mások bizonygatták, hogy él. Minden úgy történt, mint más napokon. A recepciós kiadta, majd bevette és lógatta a szobakulcsokat. Telefonált. Taxit rendelt… Az étteremben a vacsorázók két falat közt nagyokat vihogtak. A televízióban feltûnt II. János Pál, amint a kezébe tett olajággal int. Hirtelen csend lett. Majd néhány másodperc múlva, akik a halálát bizonygatták, most arról gyõzködték a társaságukban lévõket, hogy akit mutattak, csupán az alteregója. A bárban a pincéren kívül nem ült senki. Máskor sem. Az egész épületben duruzsolt a légelszívó. Fehérnek látszottak a különbözõ színû falak. Csak a barnaszínû lift tûnt kéknek. Meglehet, csak virágvasárnap este lát így az ember. A keskeny Adda utca másik oldalán – a Villa Albani kertjében – reggelre szikla gyûrõdött a földbõl. Mintha valakinek szöggel átütött lábfeje volna.

Jelenlét Megújult kiállítás a Szépmûvészeti Múzeumban

Ismét látható a spanyol gyûjtemény A Szépmûvészeti Múzeum felújított jobb szárnyában 2005. április 5-étõl látható a spanyol gyûjtemény újrarendezett, s új mûalkotásokkal is gazdagodott állandó kiállítása, amely a korábbiaknál lényegesen nagyobb területen, 6 teremben és egy kabinetben, valamint a kiállítás elõtti kerengõn mutat be 82 festményt és öt szobrot. A Szépmûvészeti Múzeum régi spanyol festészeti gyûjteménye Spanyolországon kívül az egyik leghíresebb, rangjában Európában a párizsi Louvre és a szentpétervári Ermitázs spanyol képtáraival vetekszik. Jelentõsége abban rejlik, hogy az 1400-as évektõl 1900-ig szinte hiánytalanul mutatja be a különbözõ korok és spanyolországi iskolák fejlõdését. A budapesti spanyol gyûjteményben õrzött alkotások a bemutatott mesterek (El Greco, Velázquez, Goya) életmûveinek emblematikus munkái, amelyek egyetlen jelentõs mûvészettörténeti kiadványból sem hiányozhatnak. A legutóbbi évtizedben újabb remekmûvekkel gyarapodott a spanyol képtár, különösen a középkori gyûjtemény. Jelentõsebb új szerzemény az Aragóniában mûködõ ún. Retascón-i mester Szent András oltárának középsõ táblája, a katalán Pedro Garcia Benabarre Szent Péter és Pál apostol oltárszárnyképei, Luis de Morales Ecce Homo-ja, Francisco Barranco sevillai mester Konyhasarok csendélete, valamint a cordobai barokk vezetõ alakja, Antonio de Castillo két Szent Ferencet ábrázoló képe. A kiállításon több olyan festmény látható, amelyeket a közelmúltban restauráltak, illetve új meghatározásukat a restaurálás elõsegítette, így Alonso Cano Krisztus az Olajfák hegyén címû alkotása, José Antolínez Színész címû képe, Escalante Az érckígyó-ja, vagy Pedro Ruiz Gonzáleznek tulajdonított Ecce Homo. A spanyol gyûjtemény új kiállítása az Ibériai-félsziget topográfiai egységei szerint idõrendben mutatja be a spanyol festészet közel ötszáz évét. A spanyol gyûjtemény magja az Esterházy hercegi képtárból származik. Esterházy Miklós herceg fia, Pál herceg, az osztrák császár londoni követe javaslatára és közbenjárásával vásárolta meg Edmund Bourke, Dánia 1800 és 1811 között mûködõ madridi követének gyûjteményét, amelynek zömét spanyol mûvek tették ki. Joseph Fischer, az Esterházy Képtár igazgatója 1820-ban, illetve 1822-ben megszerezte Goya két kis remekét (Köszörûs és Vízhordó leány) az egykori Kaunitz-gyûjtemény anyagából. Ugyanekkor jutottak hozzá a spanyol származású, Nápolyban mûködõ José Ribera Szent András mártíromsága címû mûvéhez, amely a caravaggizmus beesõ, kontrasztokra építõ fénykezelését alkalmazza. (Ezt a fény-homályt érzékeltetõ festészetet a spanyol mûvészettörténetben tenebroso festészetnek nevezik.) Az Esterházy Képtár 1870 évi megvásárlása után megalakult Országos Képtárat adományok is gazdagították. Elsõ mecénása éppen a képtárat eladó Esterházy Miklós herceg volt, aki Zurbarán Szeplõtelen Szûz festményét adományozta a képtárnak. A spanyol gyûjtemény európai jelentõségét már a kezdetektõl felismerték elsõ gondozói, majd a késõbb a

Szépmûvészeti Múzeum vezetõi is, hiszen módszeres vásárlásokkal pótolták a hiányzó középkori mûveket vagy El Greco alkotásait. A középkori ún. Budapest mester oltárának öt képét, valamint El Greco Bûnbánó Magdolnáját (1921-ben) Nemes Marcell, Carreno de Miranda Szent Jakab a Clavijo-i csatában c. remekét (1922-ben), valamint Luis Tristán Három királyok imádása c. képét (1930-ban) Boross Jenõ adományozta a múzeumnak. Az újrarendezett kiállítás szerves részét képezi az a gyerekek számára készült, de a felnõtteknek is szórakoztató hat információs tábla illetve doboz, amely spanyol öltözékek bemutatásával igyekszik közelebb hozni a kiállított mûveket a fiatalabb látogatókhoz. A táblákról érdekes és hasznos információkat tudhatnak meg a kiválasztott képekrõl, illetve ezek kapcsán az adott korszak öltözködési szokásairól, játékos kérdésekbe, rajzos feladatokba ágyazva. A táblákat kiegészítõ dobozokban pedig, a készítõk igyekeztek mindebbõl valamit tapinthatóvá is tenni. Anyagminták, csipkék, szalagok, hajdíszek találhatók a dobozokban, olyanok mintha csak a képekrõl származnának. (forrás: szepmuveszeti.hu)

Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Matisse és a magyar „Vadak“ A 20. század elejének francia-magyar mûvészeti kapcsolataiban kiemelkedõ szerepet játszik az Henri Matisse körül gyülekezõ modern festõcsoport, amelyet egykori gúnyos jelzõjük nyomán azóta is Fauveoknak, azaz „Vadak“-nak neveznek. Az 1905-1906 körül formálódó mozgalom nagy hatással volt a magyar mûvészek fiatal nemzedékére. Többen Matisse közvetlen tanítványai voltak (Bornemisza Géza, Perlrott Csaba Vilmos), mások pedig rendszeresen kiállítottak a Fauve-okkal a híres párizsi Õszi Szalonon (Berény Róbert, Czóbel Béla). Hazatérve nemcsak a nagybányai mûvésztelep, hanem a budapesti mûvészeti élet átalakítására is kísérletet tettek. Õk és követõik: a „neósok“ (vagyis a magyar neoimpresszionisták) valóban új fejezetet nyitottak a magyar mûvészet történetében. A Magyar Nemzeti Galéria szervezésében a tervek szerint 2005 novemberétõl lesz látható az a kiállítás, amelyen a magyar „Vadak“: Czóbel Béla, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor, Galimberti Sándor és társaik festészeti és grafikai munkásságának legszebb példái szerepelnek. A magyar anyag mellett egy kisebb francia kollekciót is bemutatunk a leghíresebb francia Fauveok, például Henri Matisse, André Derain, valamint Maurice Vlaminck festményeibõl, lehetõséget teremtve ezzel az azonosságok és különbségek együtt látására. A kiállítás kurátorai: Passuth Krisztina és Szücs György. (forrás: www.nkom.hu) 2005/4.

MAKtár

17

Kínálat Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál

A népzene és az orosz kulturális évad jegyében

1967-ben a magyar zenei élet legrangosabb, nemzetközileg és az élvonalba tartozó tanáraira alapozva hangszeres mesterkurzus indult Budapesten, Nemzetközi Bartók Szeminárium elnevezéssel. A szólóhangszerek és kamara együttesek rangos továbbképzése iránt évrõl évre nagyobb érdeklõdés mutatkozott Európa és más földrészek fiatal zenészei részérõl, sõt felmerült a nagyzenekari mûvek megszólaltatásának igénye is. Ezért a hetvenes évek végén a Nemzetközi Bartók Szeminárium Szombathelyen folytatta mûhelymunkáját, ahol a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar közremûködésével karmesterkurzus is indulhatott. A Bartóki elõadói gyakorlat átörökítése mellett, az elméleti felkészítés, a mûvek elemzésének igénye is felmerült. A nyolcvanas évek elejéig a kurzusok mûsorán klasszikus és Bartók mûvek egyaránt szerepeltek, a Szemináriumok mûhelymunkája egyúttal a nemzetközi zenei versenyekre is felkészít. 1985-ben hirdette meg Klenjánszky Tamás fesztiváligazgató „Bartók – új zene“ mottóval a Szeminárium mûhelymunkáját kiegészítõ Bartók Fesztivált. A szervezõbizottság és a tanári kar gyökeres megújítása szerves folytatása volt a hetvenes évekbeli Bartók Szemináriumoknak, miközben a magyar zenei avantgard törekvéseinek, Simon Albertnek és az Új Zenei Stúdiónak a hatását is engedte érvényesülni. Ekkor Eötvös Péter, Kocsis Zoltán, Kurtág György, Perényi Miklós, Somfai László és Wilheim András alkotó együttmûködésének köszönhetõen új irányokra nyitott kapukat a rendezvény: Bartók mûvei mellett kortársainak darabjaira és mai, kortárs zeneszerzõk munkásságára fordítódott kitüntetett figyelem. Tudatosult és egyenrangúvá vált az elméleti mûhely és az elõadó mûvészi gyakorlat egymásra reflektáló, egymást inspiráló párhuzamossága. A világ élvonalába tartozó magyar elõadómûvészek mellett a fesztivál hangversenyeken és a mûhelymunkákban kiváló külföldi elõadómûvészek és együttesek mutatkozhattak be, s ezek a hangversenyek a Magyar Rádió és a Televízió jelenlétének köszönhetõen országos nyilvánosságot kaptak. A Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál programjai – az elmúlt évekhez hasonlóan – 2005-ben is különleges tematika, ezúttal a „Bartók és a népzene“, valamint az idei orosz kulturális évad köré szervezõdnek. Mind a kurzusok, mind a koncertek középpontjában ez a két motívum áll. 20. századi és kortárs orosz mûvek mellett orosz vendégprofesszort is tanáraink közt üdvözölhetünk, míg a népzene hangsúlyos szerepét a minden kurzus résztvevõ számára (most elsõ ízben) biztosított két alkalomból álló népzenei „B“ kurzus bizonyítja, melyen a hallgatók elõadások, filmvetítések, hangszeres órák keretében Bartók népzenei gyökereivel foglalkozhatnak.

Régi muzsika Szombathelyen Szombathely városában mintegy negyedszázada ébredt fel az érdeklõdés a régi korok zenéjének korhû megszólaltatása iránt. A Capella Savaria, a Szombathelyi Régizene Együttes és a Capella Cantorum számtalan nagysikerû koncerten hozta el közönségének a reneszánsz, a barokk majd a klasszikus kor muzsikáját. Emellett folyamatosan szervezõdtek a város által mindig is támogatott régi zenei kurzusok. Az elmúlt évtizedben a Szombathely Régi Zene Hét (1993) és a Szombathelyi Régi Zene Nyári Akadémia (1996-98) örvendett nagy látogatottságnak. Ebben az évben a hangsúly a mûhelymunkán lesz. Hangszeres órák, kamarazenei foglalkozások és elõadások adnak módot a repertoár mind alaposabb áttekintésére, a korabeli elõadói gyakorlat szerves részét képezõ hangszertörténeti, zeneesztétikai és retorikai ismereteik bõvítésére, illetve ezek gyakorlati kivitelezésére (díszítés, continuojáték, intonáció, kamarazenélés stb.). A professzorok: Spányi Miklós (csembaló,orgona, continuo), Krommer Lúcia (viola da gamba, barokk cselló, continuo), Kalló Zsolt (barokk hegedû), Prehoffer Gábor (furulya), Kónya István (reneszánsz-és barokk lant, arciliuto, theorba, klasszikus gitár, continuo). Az egyéni– és kamarazene órákat elméleti elõadások, reneszánsz és magyar népi táncház, valamint a hangszeresek játékmódját segítõ torna egészítik ki (elõadás és gyakorlati foglalkozások). A tanórák és koncertek helyszíne a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium. (Szombathely, Széchenyi u. 2.). Jelentkezési határidõ: 2005. július 1. (forrás: www.fidelio.hu)

Új hangzásvilág Miskolcon

KLAZZ Fesztivál

Másodszor rendezi meg, a KLAZZ Fesztivált a Miskolci Szimfonikus Zenekar, 2005. május 20-22. között Miskolcon. A koncertek érdekessége, hogy az eddigi jól megszokott klasszikus hangzást jazz harmóniákkal és ritmusokkal átitatott dallamok váltják fel. A fesztivál alapgondolata világviszonylatban is egyedülálló, hiszen szimfonikus zenekar és igazi jazz zenekarok olyan együttes játékára, ahol a szimfonikus zenekar aktív társként vesz részt, nemigen van példa. Az újfajta hangzásvilágnak már 2004-ben is nagy sikere volt a zeneszeretõ miskolci közönség körében. A három estet magába foglaló fesztiválon a Miskolci Szimfonikus Zenekar mellett olyan jól ismert jazz együttesek lépnek fel, mint a Creativ Art Trio Vukán György vezetésével (május 20.), a Budapest Jazz Orchestra (május 22.) és a Grammy-re jelölt drezdai Klazz Brothers (május 20.,21.). Idén is megrendezésre kerül a Kassai téri orgonaestek koncertsorozat, amely az elmúlt évek során a fõváros egyik állandó, A Miskolci Szimfonikus Zenekart magas minõségû zenei rendezvényévé vált. Kovács László mûvészeti vezetõ Az idei, májusi sorozat még markánsabban kívánja felvállalni a fiatal orgonista nemzedék bemutatását. Ráadásul az idei vezényli. meghívottak a hazai sikereken túl a nemzetközi porondon is bizonyítottak már. Elõször Gesztesi-Tóth László orgonaestjét A koncertek a Miskolcon, az ITC hallgathatják majd meg az érdeklõdõk, aki franciaországi tanulmányai lezárásaként a lyoni Szent Ferenc templom világhírû székházban kerülnek megrenCavaillé-Coll orgonáján készítette el elsõ CD-jét – a nyitóhangverseny május 8-án tehát egyben lemezbemutató koncert is dezésre, ahol a három nap alatt lesz. Õt Fassang László, a Calgary-i és Chartres-i nemzetközi orgonaversenyek nagydíjasa követi május 22-i improvizációs összesen mintegy kétezren hallgatkoncertjével. Különleges hangverseny lesz ez, hiszen a rendezõk a közönség aktív részvételére is számítanak majd, ugyanis hatják meg a Miskolci Szimfonikus Fassang László a publikum által megadott témákra fog improvizálni. Karosi Bálint szintén több nemzetközi versenyen Zenekart és a jazz legkiválóbb mabizonyította már tehetségét: legutóbb az írországi Dublin-ból hozta el az interpretációs nagydíjat. Jelenleg az Egyesült Állagyarországi képviselõit. A Klazz mokbeli Oberlinben James David Christie növendéke a Zenemûvészeti Fõiskolán. Karosi Bálint május 29-én J. S. Bach, Jehan Brothers önálló jazz koncertjének a Alain és Liszt Ferenc mûvein túl saját kompozícióiból is válogat majd. A hangversenyek vasárnap esténként 19:30-kor kerülMiskolci Nemzeti Színház Játékszíne nek megrendezésre. Jegyek elõvételben az ismert jegyirodákban válthatók. Helyszín: Herminamezõi Szentlélek templom, ad helyet. 1142 Budapest, Kassai tér 2. További információ: www.mso.hu

Kassai téri orgonaestek

18

MAKtár 2005/4.

Ott voltunk Kárpáti Rácz Judit és Pinviczki Judit kiállítása

Kézjegyek a Ponton Galériában Deés Enikõ textilmûvész, a MIE Textil Tanszékének vezetõje nyitotta meg április 21-én a Magyar Iparmûvészeti Egyetem Ponton Galériájában Kárpáti Rácz Judit designer és Pinviczki Judit bõrtárgytervezõ iparmûvész kiállítását. „Nem vagyok a szavak embere, nem is értek jól a szavakhoz, jobban szeretem, ha a munkáim beszélnek helyettem – és remélem, mindenki meghallja, amit csak neki mondanak el. Személyes tárgyakat készítek, aprólékos, gondos munkával, csomóról csomóra építem fel õket, beléjük kötöm magam – napok, hetek, hónapok egy-egy darabban az életembõl – magamat mutatom rajtuk keresztül. Bennük van egy korábbi életem, nõi létem kérdései, amelyeket folyton újra kellett csomóznom, amelyek vissza-visszatérnek, mert változunk és változnak a kérdések, változik a nõiességünk, változik a nõiségünk megélhetõsége. Kezemmel formáztam õket, szálakból csomónként építettem kupolákat, az életemet tanultam összeszõni az álmaimmal, mire végül az álmaim életre keltek, megszólaltak, és most ott vannak ékszerbe bújva, fejdísznek öltözve, hogy valaki más megtalálhassa õket és saját magát hallja meg bennük. Köszönöm, hogy alkothatok, hogy elmondhatom általuk „anya vagyok, anyjuk vagyok, most még inkább, mint valaha: mert legszebb nõi szerepemet élve már tudom, mekkora ajándék alkotni tudni, adni, nevelni, terelni szeretni és szeretve lenni; apró kezeket féltve fogni.“ – Kárpáti Rácz Judit „Kísérletezõ alkat vagyok. Az õsi kultúrák szellemi értékeit kutatom, tárgyi emlékeiket tanulmányozom. Egyedi kézmûves technikákkal alakítom tárgyaimat: táskákat, cipõket, fejfedõket, bútorokat, vagy éppen dobokat. Alkotásaimat többnyire két természetes anyag: a fa és a bõr harmóniájára építem és szobrász attitûddel organikus, de használható tárgyakká formálom. A Magyar Iparmûvészeti Fõiskola hallgatójaként ismertem meg a bõrfûzés egyik különleges változatát, amit a japánok a szamuráj vértezet készítésében használtak. A tárgyrekonstruálás során közelebbrõl is megismert szerkezet további ötleteket adott számomra. Kísérleteim eredményeként sikerült saját fûzési technikákat kifejlesztenem. Többféle tárgytípuson keresztül boncolgattam az általam kialakított fûzésekben rejlõ grafikai és alakformálási lehetõségeket. Alapvetõen kétféle bõrfûzéssel dolgozom, melyek egyes tárgyaimon (táskák, cipõk, fejfedõk) együtt is szerepelnek. Az egyik fûzéstípus átmenetet képez a szövés és a lószerszámok készítésében használatos élfonás között; alkalmazásával összefüggõ bõrszövet képezhetõ. Organikus, szoborszerû tárgyaim (táskák, hátizsákok, cipõk, fejfedõk, „Lendülõke“) megformálásában ezen technikának a dekoratív és plasztikus tulajdonságai vezéreltek. E bõrfûzési mód síkban történõ alkalmazásakor a szálak léptékváltásával más-más raszter alakítható ki, a bõrcsíkok színének és a fûzés irányának változtatásával pedig geometrikus mintákat lehet létrehozni. A másik fûzéstípust Japán õslakói, az ainu népcsoport õsi kultúrájából merítettem. Tutajkészítésben haszná-

Pinviczki Judit munkája latos, bambusznádak, vagy farönkök összekötözésére szolgáló technikájukat fejlesztettem tovább. Módszerem lényege, hogy sablon szerint perforált falapokat rögzítek egymáshoz egyedi bõrfûzéssel. Az eredmény: az egyik irányban merev, a másikban viszont rugalmas szerkezet, amely zsanérként is mûködtethetõ és elsõsorban geometrikus, térbeli alakzatok kialakítására alkalmas. E dekoratív, egyszerû, de aprólékos munkát igénylõ

szerkezet adta az alapötletet az utóbbi idõben készült munkáimhoz: a bútorokhoz. A formák tervezésében egyszerûségre törekedtem, hogy a szerkezet tisztán érvényesülhessen: a fa tartó szerepet játszik, a bõr rugalmasan összetart, ívek mentén történõ mozgást enged a fának, a zsanér szerepét is betölti. A fa elemek, beleértve a polcokat is kizárólag bõrfûzéssel épülnek össze, hangsúlyozva a két anyag harmonikus kapcsolatát. A munkáim tervezõi szemszögbõl egymásra épülnek. Kezdetben öltözék kiegészítõ tárgyakat: táskákat, cipõket, fejfedõket terveztem. Késõbb a bennük fellelhetõ szoborszerûség arra ösztönzött, hogy elszakadjak az emberi testtõl és az önálló térplasztika felé forduljak, így születtek a bútorok. A további fokozatot a hangadó tárgyak jelentették. Ehhez az ötlethez úgy jutottam el, hogy szerettem volna olyan tárgyakat alkotni, melyek nem csupán funkcionális térplasztikák, hanem képesek az emberrel kommunikálni, zenei hangon megszólalni. A háromdimenziós tárgyi világból így a negyedik dimenzióba: a hangok birodalmába léptem. Legújabb mûveim tehát a hangadó tárgyak témakörébe tartoznak. Az õsi afrikai ütõhangszerek tanulmányozása után alkottam meg saját dob-kollekciómat. A hangszertervezés felemelõ élmény, de meglehetõsen bonyolult feladat, tudományos megközelítést és nagyon sok munkát igényel. Ám oly mértékben lenyûgözött ez a világ, hogy úgy határoztam, folytatom a hangadó objektek sorát, ezúttal hangszer-ékszereket terveztem. A kis méretek ellenére csengõ tisztaságú hangzás elérése törekedtem. Ennek érdekében a hangszerkészítõ mester tanácsára, aki a tárgyak hangolásában segítségemre volt, kifejezetten nagy fajsúlyú, sûrû szerkezetû ékszerfákat kellett használnom. A 10 hangú hangsort“ Pinviczki Judit A kiállítás a MIE Ponton galériájában (1015 Budapest, Batthyány u. 65.), május 13-ig tekinthetõ meg, keddtõl szombatig, 12-18 óra között. (forrás: artnet.hu)

Japán Varázs Budaörsön A Budaörsi Mûvészek Egyesülete szervezésében május 4-tõl látható a Japán Varázs címû tárlat, valamint az egyesület 2005 évi Fesztivál kiállítása. A kiállító mûvészek: Arany Betty keramikusmûvész, Balogh Gabriella Urushi iparmûvész (BUM), Bodnár Enikõ öltözéktervezõ iparmûvész, Bráda Enikõ keramikusmûvész, Czákli Hajnalka bõrtárgy-tervezõ iparmûvész, Dávid Éva keramikusmûvész, Domokos Judit keramikusmûvész, Erdõssy Gabriella iparmûvész, Gyulai Natália öltözéktervezõ iparmûvész, Halász Alexandra grafikusmûvész, Halász Arisztid festõmûvész, Karsai Zsófia keramikusmûvész, Király Fanni ötvösmûvész, Majoros Árpád grafikusmûvész, Molnár Mária Virág öltözéktervezõ iparmûvész, Pinviczki Judit bõrtárgy-tervezõ iparmûvész, Polgár Marianne grafikusmûvész, Rományi Nóra öltözéktervezõ iparmûvész (BUM), Sárvári Katalin iparmûvész, egyetemi docens, Varsányi György keramikusmûvész A BUM kiállítói: Czene Ágnes festõmûvész, Csisztu Péter szobrászmûvész, G. Nagy Mónika festõmûvész, Gesztesi Katalin fotómûvész, Gólya Edit grafikusmûvész, Herwerth Mónika iparmûvész, K. Hansági Ildikó grafikus mûvésztanár, Kádár Gabriella szobrászmûvész, Katona Gyöngyi grafikusmûvész, Matúz András szobrászmûvész, Mészáros Erzsébet festõmûvész, Mészáros Wivien festõmûvész, Milánkovics Olga iparmûvész, Molnár Göb Zoltán iparmûvész, Nagyné Kántor Éva festõmûvész, P. Nadányi Mária festõmûvész, Páczelt Andrea iparmûvész, Pertl Evetke szobrászmûvész, Puczné Mák Éva iparmûvész, Somogyi Ferenc szobrászmûvész, Sütõ Ágnes festõmûvész, T. Czene István festõmûvész A kiállítás helyszíne : Zichy major alkotóház, 2040 Budaörs, Clementis u. 22.

2005/4.

MAKtár

19

Felirat

Nincs sajtóreferens, de vannak színmûvészek, avagy jó bornak is kell a cégér… Szép Ernõ Patika címû színdarabját Debrecenben tragikomédiaként hirdeti a produkcióhoz megjelentetett mûsorfüzet. Nagyon szomorú, hogy az elõadással kapcsolatban ezen kívül – ezt csak az elõadás elõtt vásárolhatjuk meg – a 2005. február 18-i premiert megelõzõen semmiféle különösebb információ nem jelent meg sem a helyi lapokban, sem az országos médiában. Valahogyan olyan érzésem van, hogy a korábbi évektõl eltérõen mintha nem lenne sajtóreferense a színháznak. Régebben megszoktuk, hogy idõrõl-idõre egy-egy kedves hírlevélben kaptunk értesítést a készülõ bemutatókkal kapcsolatban, volt arra is nem egy esetben példa, hogy telefonon ajánlottak valamit figyelmünkbe… Mára mindez a múlté. Csutka István, a színház igazgatója el kellene gondolkozzon azon, hogy ma a jó bornak is kell a cégér, egy több tagozatos színház számára is kell egy jó (hangsúlyozom: jó!) sajtóreferens. Persze lehet erre azt mondani, hogy ott az Internet, tájékozódjunk annak segítségével, de hát a debreceni Csokonai Színház honlapjáról jobb inkább nem is beszélni. A havi mûsorok nem letölthetõk, és csak az egyes évadokhoz (évek óta igényesen!) összeállított bérlethirdetõ mûsorfüzetek itt is „gondosan“ elhelyezett anyagai nyújtanak némi támpontot a tájékozódáshoz. Felmerül a kérdés, vajon mit csinál Debrecenben mostanság a sajtóreferens, ha van egyáltalán? Ez már csak azért is fontos, mert olyan gazdag repertoárral rendelkezik a Csokonai Színház mindhárom tagozata, hogy méltatlan az ott zajló mûhelymunkákhoz, hogy ne legyen egy kedves, szolgálatkész sajtóreferens háziasszonya (háziura?) a Csutka István által vezetett társulatnak. Jó lenne, ha már a premiert megelõzõen – jóval korábban – megtudhatnánk lényeges információkat. Például azt, hogy Parászka Miklós rendezésében kerül színre Szép Ernõ darabja, Túri Erzsébet díszletei között, Kelemen Kata jelmezeiben. Talán érdemes lett volna ezúttal arról is hírt adni, hogy Nagy György koreográfusként hosszú idõ után – sajnálatos balesete csak most tette ezt lehetõvé – újra részt vesz a színház munkájában, melynek immár megérdemelten Örökös Tagja. A szereposztást illetõen mindenképpen közhírré kellett volna tenni, hogy Oláh Zsuzsa, Sallai Nóra és Szente Vajk látható a színen. Õk hárman ennek az egyébként eléggé unalmasra sikeredett – a rendezõ és a dramaturg Budaházi Attila által tragikomédiának aposztrofált – elõadásnak a legerõteljesebb figurái, a színház vezetõ mûvészei! És nem csak azért – de azzal együtt! -, mert Kelemen Kata jelmezei egészen rendkívülien ötletesek és kifejezõk. Mások esetében is dicséret illeti a tervezõt, dehát sajnos többen vannak a színen, akiken már a ruha se segít… Szomorú, hogy Majzik Edit a Patikusné szerepében semmit nem tud kezdeni a helyzetekkel, azon kívül, hogy az elsõ részben hisztérikusan nyafogó, a másodikban pedig negédesen affektáló, nárcisztikusan szépelgõ. Kár volt neki adni ezt a szerepet, mert nem tudott életet vinni bele. Ugyanígy járt Balogh Kálmán figurájának megjelenítésével Vranyecz Artúr, aki ugyancsak külsõdleges eszközökkel, elcsépelt frázisokkal untat mindvégig, szinte már-már kínos feszengve hallgatni az egyébként is hosszú és megoldatlan monológjait. Különösen a második részben elviselhetetlen... Ugyanígy Kocsis György Patikusa is élvezhetetlen, Nála még a „rippantások“ is próbára teszik türelmemet; rövid idõn belül – ez azonban elég hosszúnak tûnik – már csak egyetlen dolog érdekel, hogy vajon meddig bírom. Bírom azonban, mert az elsõ részben Oláh Zsuzsa fantasztikus, lélegzetelállító. Alakítása tanítandó lenne, így kell finoman, mindenféle túlzások nélkül, belülrõl, hitelesen megformálni egy karaktert, így kell elkápráztatni humorral, okos mértéktartással, színésznõi profizmussal. Minden mondata érethetõ, minden gesztusa kifejezõ, nagyszerû! Kati szerepe ugyan nem egy nagy ívû alakítást követel, de Sallai Nóra megmutatja, hogy ebbõl a szerepbõl is lehet „fõszerepet csinálni“. Nem az elsõ alkalom, hogy remekelni látom õt a színpadon, jelenléte igazi õstehetséget sejtet. Vele együtt nagy-nagy elismerés illeti Szente Vajkot is, aki Fábiánként – ugyancsak nem a kimondott fõszerepek közé tartozik! – bizonyítja színpadra termettségét. Õt is láthattuk már kiválónak más elõadásokban, de most is

20

MAKtár 2005/4.

arról gyõz meg, hogy nem véletlenül kap bizalmat a prózai tagozat új vezetõjétõl, Árkosi Árpádtól. Nagyon nagy öröm, hogy egy ilyen elálmosító elõadásban láthatok három, minden elismerést méltán megérdemlõ színmûvészt. Dicséret illeti társulatépítõ munkájáért a színidirektort, de hadd tegyem hozzá rögtön, hogy nem ártana egy kis „tisztogatást“ is tartani, mert a többiek vagy már nem képesek megújulni, korszerûen játszani, vagy egyszerûen alkalmatlanok arra, hogy a már említett három színmûvész mellett „labdába rúgjanak“. Pedig lenne lehetõség a játékra, de nem élnek ezzel. Sõt, azt kell mondjam, hogy rendezõ és dramaturg még túlontúl nagy teret is adnak, mert elõjátékkal és közjátékokkal is megtoldják az egyébként is hosszú darabot, és sajnos nem kurtítanak a monológokon, nem tempósítják a dialógusokat se. Nem tesznek ezzel jót se a szerepeknek, se a szereplõknek. Az unalmat unalommal ábrázolni éppannyira eltévesztett rendezõi elképzelés, mint a realizmust realizmussal megfejelni anélkül, hogy izgalmas és hiteles alakítások tennék élvezetessé számunkra az estét. Legalább a nyitó kártyajáték szövegét jól meg kellett volna rövidíteni ahhoz, hogy ebbe a vidéki, kisvárosi létbe, az itteni, csendes provincializmusba érkezõ Balogh Kálmán ne egy szerepeit megoldani nem képes kompániával találkozzon. Sajnos nagyon gyengére sikeredett a Jegyzõ úr (Miske László) jovialitása, nyoma nincs a kényszeredetten visszafogott erõnek és bamba brutalitásnak Jámbor József Borgida urában, a „a falu bikájával“ Garay Nagy Tamás is adós marad. Csikos Sándor a Tanító úr szerepében többször nem érthetõ, de játéka is erõtlenül gyenge. Bakota Árpád Postamestere mintha egy másik elõadásból került volna ide, groteszkül elnagyolt figurája kilóg ebbõl a szándék szerint mikrorealista környezetbõl. Jóvér Janiként Révész Béla elvesztette a korábbi alakításaiban mindig fellelhetõ, visszafojtott vadságát; érdektelenné válik õ is. Hajdú Péter és Diószeghy Iván tisztességesen „felmondja“ – több-kevesebb sikerrel – Provizor, illetve Karfunkel replikáit; kinek, mennyi jutott alapon. Simor Ottó Ignáca ugyancsak nagyon gyenge pontja a produkciónak ugyanúgy, mint Baranyi Péter Jukija, pedig egy egész „bandát“ kapott maga mellé. Sebõk Klára az idén már folyamatosan foglalkoztatott színmûvésznõje a Csokonai Színháznak, Ignácné ugyan nagyon kis szerep, de ízes megszólalásai, sokatmondó gesztusai és ötletesen játékos mozgása nem véletlenül vésõdött be az emlékezetembe. Arról már írtam, hogy mennyire nem volt szerencsés rendezõ és dramaturg találkozása, de ezt megerõsítendõ hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy ebben a színpadi változatban igyekeztek a Balogh Kálmán által vizionált nõalakokat (Sylvia, Carmen, Egy dáma, Hercegnõ, Királynõ) több ponton is belopni az elõadásba. Nem szerencsés az elképzelés – és elég sutára sikeredett a kivitelezés is -, nem kellett volna több helyen is láttatni õket, mert így Balogh Kálmán dramaturgiailag fontos „álma“ teljesen súlytalanná vált. Kár érte, mert a lányok szépek; persze jobb lenne, ha nem szólalnának meg, mert olyankor annyira civilek, hogy az már messzirõl „ordít“, ezzel pedig minden illúziónk szertefoszlik… Azt se teszi indokolttá semmi, hogy Debrecenben két részben játsszák Szép Ernõ eredetileg három felvonásban írt mûvét, mint ahogyan a jelenetek áthelyezései és az el nem végzett húzások is rossz megoldásoknak bizonyulnak. Nem véletlen, hogy tíz óra után ér véget az elõadás, és a tapsrendnél már többen távoznak, hogy még elérjék az utolsó buszok valamelyikét. Egyetlen okát látom csak a két részes elõadásmód választásának, hogy Túri Erzsébet mindkét részben ismét remekelhet mint díszlettervezõ. Már nem az elsõ debreceni munkája; nem értem, hogy miért nem kapott még Jászai-díjat. Valószínûleg nem fér bele a ma még több helyen érdemtelenül favorizált, öncélú sztártervezõk szektájába, akik maguk között osztják a díjakat is… Végre jó lenne, ha a „díjesõk“ – most is volt egy március idusán – során a saját magukat maguk között megjutalmazottak figyelnének azokra is, akik nem „sztárrendezõk“ mellett dolgoznak, és nem frekventált színházak elbizakodott önreprodukálói… Messa di voce

Felirat

Broadway, Broadway… Az Operettszínház nagyszínpadán Bõhm György rendezésében A Szépség és Szörnyeteg meghatóan kedves története esik áldozatául a rendezõi dilettantizmusnak. Egyetlen nagy szerencse, hogy Rózsa István, gyerekkorunk „ki-be forgatható“, térhatású mesekönyveit idézõ, pompás díszletei és Túri Erzsébet eredetiségrõl, ötletességrõl, tehetségrõl tanúskodó jelmezei elvarázsolnak bennünket, és feledtetnek velünk minden rendezõi, dramaturgiai, koreográfusi és színészi dilettantizmust, középszerûséget. Mert bizony be kell ismerni, hogy ez az elõadás a legnagyobb jóindulattal is ezer sebbõl vérzik. Mindenképpen hangsúlyozandó, hogy Bõhm György (rendezõ? dramaturg?) nem tudja eleven szituációkkal betölteni a remek és virtuóz játéklehetõségeket kínáló tereket, nem veszi észre, hogy olyan szcenikai megoldásokat lenne szerencséje használni, amelyek csak nagyon ritkán állnak rendelkezésére honi színházcsinálóinknak a mai, nehéz anyagi helyzetekkel küzdõ, hazai teátrumokban. Szinte már bûnt követ el õ is és koreográfus (Duda Éva) munkatársa is, hogy nem tudják ezt az invenciózus díszletet és ezeket a csakis szuperlatívuszokban dicsérendõ jelmezkreációkat magas mûvészi színvonalon használni, nem képesek megfelelõ módon élni ezekkel a ritkán rendelkezésre álló lehetõségekkel.

Látványvilágát tekintve mindenképpen méltó kezdése volt A Szépség és a Szörnyeteg elõadása a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak. Önmagában szerencsés választás, ezért is sajnálom annyira, hogy nem egy hozzáértõ rendezõ kezébe került. Az eredeti történetet Marie Le Prince de Beaumont, Londonban élõ francia aszszony írta, 1756-ban jelent meg, aztán több regénynek is alapjául szolgált.1946-ban Jean Cocteau filmet készített a mesébõl, ezt követõen a filmfeldolgozások is jócskán elszaporodtak. Disneyék 1991-es rajzfilmje majdnem négy évig készült, és három Golden Globe-ot és két Oscar–díjat kapott. A musical a Broadway–n 2005-ben immár tizenegy éve kiemelkedõ közönségsiker! A zeneszerzõ Alan Menken, a dalszövegeket Howard Ashman és Tim Rice írta, a szövegkönyv Linda Woolverton munkája. A Budapesti Operettszínház megszerezte a játszási jogot, elkészült Kerényi Miklós Gábor és Somogyi Szilveszter fordítása. Kár, hogy nem konzultáltak dramaturggal, mert jócskán maradtak magyartalan mondatok és nehezen követhetõ, álromantikus tirádák a mese szövegében. Egyébként is elkelt volna egy kritikus, külsõ szem, mert ugyan Bõhm György elvileg dramaturg, de ezt, itt ugyancsak nem tudja eredményes munkával bizonyítani. Bizony több helyen jócskán kellett volna húzni a szövegbõl, ha már rendezõként nem tudta felpörgetni a több helyen lapossá vált játékot.

Sajnos minden külsõsége ellenére –részben a már említett okok miatt, részben a színészi-énekesi gyenge teljesítmények következtében– ismét igazolódott számomra, hogy mi, magyarok nem tudunk igazából musicalt játszani, ehhez mi nem vagyunk elég profik. Hiába hívták meg Molnár Piroskát Teamama szerepére, mert elénekelni nem képes a dalokat, de sajnos játékában is csak a jól bevált „borsnénis kaposvári patronokat durrogtatja“. Szinetár Dóra vajon mindig náthás? Mert már lassan kezdem azt képzelni, hiszen nem derül ki róla, amit úton-útfélen tudni vélnek „a hozzáértõk“, miszerint jó hangja lenne. Nekem még az is kérdéses, hogy egyáltalán van-e elég hangja ahhoz, hogy musicalt énekeljen. Az pedig még csak nem is kérdés számomra –azt elég hamar eldönteti velem–, hogy színpadi megszólalásai hiteltelenek, képtelen belehelyezkedni Szépség figurájába; sajnos le kell írnom, hogy játszani egyáltalán nem tud. Nincs ezzel azonban egyedül, mert a másik címszereplõ, az általam látott Homonnay Zsolt sincs a helyzet magaslatán, oda még az emelõszerkezet se tudja eljuttatni. Németh Attila Gastonként erõteljes figura, de mozogni õt se tanították meg, pedig nem ártana legalább a kocsma-jelenetben remekelnie. A többiek igyekeznek kitûnni, de nem nagyon sikerül, csak a jelmezek kötik le figyelmemet, azokban érdemes gyönyörködni, és a díszletekkel érdemes gondolatban eljátszani, és mint ahogyan a gyerekkori csiki-csuki képeskönyvekkel tettük: saját fantáziánk szerint benépesíteni szerep-

lõkkel; akkor legalább jól érezhetjük magunkat. „A színház a mûvet a Music Theatre Internationallel kötött szerzõdés alapján, és az általuk rendelkezésre bocsátott hivatalos kottaanyag felhasználásával mutatja be.“ – tudhatjuk meg a Pesti Mûsorból. Milyen jó lenne, ha a tervezõk neveit is olvashatnánk itt. Õk megérdemelnék, hogy megtanulja ország-világ. Szomorúan veszem azonban tudomásul, hogy a szerkesztõség már több éve úgy döntött, hogy nem közli az egyes produkcióknál a tervezõmûvészeket. Megjegyzem, nem ártana revideálni ezt az álláspontot, mert egyre inkább azt tapasztalom, hogy a tervezõk –és nem elsõsorban a nagy „mogulok“– nélkül szinte már alig éri meg színházba menni, nélkülük aztán végképp érdektelen elõadásokat kellene végig

2005/4.

MAKtár

21

Ott voltunk

Táncfórum ötödször, a tánc világnapja tiszteletére A tánc világnapját 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünneplik, táncelõadásokkal szerte a világon. Ez a táncmûvészet legnagyobb ünnepe, amelyhez kapcsolódóan a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncmûvészek Szövetsége immár ötödik alkalommal rendez fesztivált. A Táncfórum No. 5 idén két helyszínen zajlott. A Várszínházban gyermekeknek tartottak elõadásokat, a fesztivál másik helyszíne pedig a Mûvészetek Palotája volt. Európa új kulturális fellegvárának megnyitásával újabb lehetõséget kapott a táncmûvészet, hiszen a Nemzeti Táncszínház évente 100 nappal rendelkezik a Fesztivál Színházban. A Nemzeti Táncszínház a Táncfórum No.5 elõadásaival mutatkozott be a Mûvészetek Palotájában. A Fesztivál Színház színvonalas technikáját felhasználva új, látványos produkciók és nagysikerû darabok szerepeltek a programban. A fesztiválon premierje volt az ExperiDance-nek, közösen tartott nagyszabású elõadást a Honvéd Együttes és a Budapest Táncegyüttes. A Táncfórumot április 29-én, a tánc világnapján gálamûsor zárta. A Tánc Világnapja tiszteltére rendezett gálaesten adták át a Magyar Táncmûvészek Szövetségének (MTSZ) szakmai díjait a Mûvészetek Palotája Fesztivál Színházában. Az MTSZ 2005. április 13-án tartott kibõvített elnökségi ülésének döntése alapján a 2005. évi szakmai nívódíjakat és életmûdíjakat az alábbiak kapták: Életmû díj Kricskovics Antal táncmûvész, koreográfus,

Erkel Ferenc díjas, Érdemes és Kiváló Mûvész, a Budapest Táncegyüttes volt mûvészeti vezetõje, a Fáklya Horvát Mûvészegyüttes mûvészeti vezetõje, Uhrik Teodóra táncmûvész, Kossuth díjas, Liszt Ferenc díjas, Érdemes Mûvész, balettpedagógus, címzetes egyetemi tanár, a Pécsi Mûvészeti Szakközépiskola Táncmûvészeti tagozatának táncmûvészeti igazgatóhelyettese. Posztumusz Életmû díj Janek József táncmûvész, koreográfus, a Magyar Táncmûvészeti Fõiskola egykori tanára. Az évad legjobb alkotója Zsuráfszki Zoltán táncmûvész, a Budapest Táncegyüttes mûvészeti igazgatója, koreográfusa, Harangozó Gyula díjas, Érdemes Mûvész. Az évad legjobb férfi táncosa Kalmár Attila, a Szegedi Kortárs Balett táncmûvésze, Imre Zoltán díjas, Lengyel Szabolcs, a Honvéd Együttes táncmûvésze. Az évad legjobb nõi táncosa Spala Korinna, a Pécsi Balett táncmûvésze, Sóthy Virág, a Gyõri Balett magántáncosa. Az évad legjobb végzõs növendéke Újvári Milán, a Magyar Táncmûvészeti Fõiskola végzõs hallgatója, Madar Milán, a Magyar Táncmûvészeti Fõiskola végzõs hallgatója. „Táncmûvészetért“ díj Eifert János fotómûvész, a Honvéd Együttes volt táncmûvésze, a ZOOM Magazin mûvészeti szerkesztõje. Imre Zoltán díj Duda Éva táncmûvész, koreográfus. (forrás: tancelet.hu)

Pécs-Baranya Fesztivál Bécsben A bécsi Collegium Hungaricum a nyári szünet elõtt az osztrák közönségnek Magyarország egyik legkellemesebb, leggazdagabb kultúrájú csücskét: Baranya megyét és annak székhelyét, a mediterrán hangulatú Pécset mutatja be egy sokszínû kulturális fesztivál keretei között. Pécs vonzerejét nemcsak a Mecsek természeti szépségei, kellemes klímája, jó borai adják: annak lényeges része gazdag kulturális kínálata. Barátságos hangulatot árasztó fesztiváljait persze érdemes a helyszínen megtapasztalni, de „mozdítható“ kultúrkincseibõl a következõ hetekben gazdag kínálatot láthatnak a bécsiek. Különös aktualitást ad az eseménysornak, hogy Pécs továbbjutott az elsõ, magyarországi fordulóból a 2010-ben rendezendõ Európa Kulturális Fõvárosa címért meghirdetett pályázaton. A fesztivál nyitó rendezvényén, május 3-án az UngArt Galériában reprezentatív kiállítás keretében a magyar iparmûvészet egyik büszkeségét, a Zsolnay kerámiákat csodálhatják meg, másnap a turisztikai szakma képviselõit látják vendégül. A következõ héten az UNESCO által a Kulturális Világörökség részévé nyilvánított - Itálián kívül egyedülálló ókeresztény sírkamrákat mutatják be régészeti- és fotókiállítás, valamint szimpózium keretében. Május közepén a Pécsi Tudományegyetem Képzõmûvészeti Mesteriskolájában (DLA) készült kisplasztikákból és videoinstallációkból ismerhetik meg a kortárs képzõmûvészet néhány aktuális trendjét. Baranya népmûvészetébõl kaphatnak ízelítõt május 12-én, akik eljönnek a „Baranyai enteriõr Zengõvárkonyból“ címû néprajzi kamarakiállítás megnyitójára, illetve a Zengõ együttesnek ez alkalomból meghívott produkciójára. Ebben a hónapban az intézet még rendszeres programjait is pécsi tartalommal tölti meg: a Táncházban a Zengõ együttes tanítja a gyerekeket és felnõtteket, a Gyerekkuckóban pedig az ország egyik legjobb gyermekszínháza, a pécsi Bóbita társulata lép fel május 20-án. Júniusban a már klasszikusnak számító festõmûvész, Martyn Ferenc képeit nézhetik az érdeklõdõ bécsiek. A szezont - s egyben a Pécs-Baranya Fesztivált - egy oldott hangulatú koncerttel búcsúztatják kiváló pécsi jazzmuzsikusok, Szabó Dániel triója, valamint az ARCO együttes. (forrás: www.nkom.hu)

Ünnepi ülés a mûemléki világnapon a Magyar Tudományos Akadémián

Kitüntetéseket adott át a miniszter

A 40 évvel ezelõtt megalakult ICOMOS (Mûemlékek és Mûemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa) kezdeményezésére világszerte minden év április 18-án ünneplik a mûemléki világnapot. Ebben az esztendõben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága és a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága az örökségvédelem területén tevékenykedõ más szervezetekkel együttmûködve gazdag programot állított össze. Ennek középpontjában az április 18-án, az MTA székházának Dísztermében tartott ünnepi ülés állt. A rendezvény védnöke az MTA elnöke, Vizi E. Szilveszter, levezetõje Varga Kálmán, a KÖH elnöke volt. Bozóki András a 22. alkalommal megrendezett mûemléki világnapon, az ülést megnyitó beszédében arról szólt: minden ország kultúráját minõsíti, hogyan bánik saját múltjával, törvényes védelemben részesíti-e annak emlékeit. Magyarországon mintegy 12 ezer mûemléket tartanak nyilván, „ezek múltunk olyan jellegzetes, pótolhatatlan és kiemelkedõ jelentõségû emlékei, melyek kulturális identitásunk szerves részei“ - mondta a kulturális miniszter, aki kitüntetéseket adott át örök-

22

MAKtár 2005/4.

ségvédelem területén kimagasló szakmai tevékenységet folytató szakembereknek. A mûemlékvédelemért Forster Gyula-díjban részesült Koppány Tibor és Pataky Emõke építész, Mentényi Klára mûvészettörténész. A régészeti örökségért Schönvisner István-díjjal jutalmazták Horváth László és Horváth István építészt, továbbá posztumusz kitüntetésben részesült Poroszlai Ildikó régész. Az örökségvédelmi emlékek megõrzésében jelentõs érdemeket szerzett, nem szakterületen dolgozó személyek és szervezetek a mûemlékvédelemért Forster Gyulaemlékérmet és a régészeti örökségért Schönvisner István-emlékérmet kaptak. Elõbbivel jutalmazták a Pogány Frigyes Kéttannyelvû Építõipari Szakközépiskola és Gimnázium tanárait, az ausztriai Máriafalván élõ Hotwagner Wilhelmet, továbbá a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesületet és Fáró László építészt, Gerenday Ágnes programozó matematikust, Illés Judit szlovákiai, kolozsnémai hitoktatót és Labossa Gusztáv pedagógust. Utóbbi elismerésben részesült Jakabffy Imre könyvtáros, Stamler Imre nyugalmazott iskolaigazgató, Székely Attila székelykeresztúri történelemtanár és a Vay Ádám Múzeum Baráti Köre. (forrás: nkom.hu)

Kínálat

A legfrissebb szám tartalmából József Attila: Alkalmi vers a szocializmus állásáról Sándor Kálmán: 1930. szeptember 1. Gereblyés László: Ki így, ki úgy... Szécsi Margit: József Attila emlékének Bálint György: Magyar költõ 1933-ban Orbán Ottó: Születésnapodra Kosztolányi Dezsõ: Barkohba Vészi Endre: 1935. november Tandori Dezsõ: Három kis játék J. A. emlékére Gelléri Andor Endre: Beszélgetés Vágó Márta: Az eltávozott Képes Géza: József Attilához Nagy Lajos: József Attiláról Györe Imre: József Attila-reminiszcenciák Bereti Gábor: József Attilára gondolva, 2005-ben

Teljes oldal Fél oldal Harmad oldal Negyed oldal Nyolcad oldal

Lengyel András: A Nincsen apám se anyám kötet õsváltozatának töredéke Tverdota György: A tiszta költészet két változata József Attila lírájában Beney Zsuzsa: Mintha a létbõl ballagna haza Valachi Anna: Szóra bírt, hallgatag mélységek (József Attila és a pszichoanalízis) N. Horváth Béla: Kinek írta József Attila a Szabad-ötleteket? Szõke György: „akire csak a párt vigyáz...“ (A költõ és a két pártvezér) Lengyel András: A doktorandusz József Attila ; Kõszegfalvi Ferenc: Dedikált József Attila-kötetek a Takács Ferencemlékkönyvtárban Korcsog Balázs: József Attila és az új magyar líra (Modern és posztmodern költõi ars poeticák)

Garaczi László: Körbezuhanás (novella) Térey János, Kovács András Ferenc, Borbély Szilárd, Makay Ida, Jászberényi Sándor, Filip Tamás, Sopotnik Zoltán versei; Halász Margit: Nagy kalandom Északon (finn útirajzok) Méhes Károly: Geláz atya (elbeszélés) Marafkó László: Búcsúregény (részlet) Halmai Tamás: Török barokk (Franz Kafka utolsó, megíratlan levele Milena Jesenskához) Földényi F. László: „Jól hajóztam, mégis zátonyra futottam“-- a fordítás csapdái (Keats, Shelley, Blake és Kleist magyar fordításainak mintavételei alapján) Márton László: Visszájára fordítani (Borbély Szilárd: Halotti Pompa) Utasi Csilla: A kritikus megszólítása (Dérczy Péter: Vonzás és választás)

Fenyvesi Félix Lajos: Egy vérzõ arc Magyari Barna: Külvárosi én Eszteró István: Flórához Eszteró István: József Attila üdvözlése Hommage a József Attila (Medáliák) A PoLíSz irodalmi pályázatának eredményhirdetése József Attila: Medáliák Gál Éva Emese: Kísérlet a Medáliák folytatására Alföldy Jenõ: A rejtjelek feloldása Czegõ Zoltán: Kis medália József Attilának Adamik Tamás: József Attila: Medáliák címû ciklusának szerkezete Részletek a pályamunkákból Kísérletek a Medáliák befejezésére Novák Valentin: A Medáliák folytatása

205 x297 mm (kifutós) 187 x279 mm 110.000 Ft 187 x128 mm 90 x261 mm 60.000 Ft 187 x 81 mm 60 x261 mm 50.000 Ft 90 x128 mm 187 x 62 mm 40.000 Ft 90 x 62 mm 30.000 Ft

Fenti árak egy megjelenésre vonatkoznak. Kedvezmény 6 megjelenés esetén: 20% Kedvezmény 12 megjelenlés esetén: 40%

Érdeklõdni lehet a MAKtár szerkesztõségében Az árak az Áfát nem tartalmazzák!

2005/4.

MAKtár

23