4 GABO

Rád talál a szerelem Locke család 4/4

GABO

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Let Love Find You Galley Books New York, 2012

Fordította: Gondáné Kaul Éva

A könyvet tervezte: Malum Stúdió | Szabó Vince

Copyright © 2012 by Johanna Lindsey Hungarian translation © Gondáné Kaul Éva, 2014 Hungarian edition © GABO Kiadó, 2014 A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása szükséges.

Kiadja a GABO Könyvkiadó www.gabo.hu

Felelős kiadó: Földes Tamás Felelős szerkesztő: Solymosi Éva

ISBN 978-963-689-846-5

A Gabo Kiadó könyveinek kizárólagos terjesztője a Talentum Kft. Cím: Törökbálint, DEPO II. Telefon: 06-23-332-105 Fax: 06-23-232-336 E-mail: [email protected]

ELŐHANG

A fiú a hálószoba ablakában állt, és a hóesést nézte. A járdára hullott pelyhek nem olvadtak el, és talán meg is marad a hó, mert már elég hideg volt. Szerette a havat, mert világos és tiszta lett tőle az utca, főleg este, amikor megvilágították a lámpák. A szobája az utcára nézett. Gyakran álldogált ott napközben, és nézte, ahogy az elegáns hintók elhajtanak a ház előtt. Néha, amikor nem tudott azonnal elaludni, vagy valamiért felébredt, éjjel is ott időzött. Ilyenkor gyakran látott egy bizonyos hintót állni a ház előtt, ahol az anyjával, Elaine-nel élt. Akárcsak most. A hintó sosem jött nappal, mindig csak éjszaka érkezett. Egy magas férfi lépett ki belőle, a kabátja két szárnya meglebbent, ahogy megfordult, hogy becsukja az ajtót, és mondjon valamit a kocsisnak. Aztán a hintó elhajtott, és a férfi besietett a házba, ahová saját kulcsa volt. Amióta a fiú az eszét tudta, ez a férfi rendszeresen ellátogatott hozzájuk. A ház, amelyben felnőtt, átlagos londoni háztartásnak számított, még néhány szolgájuk is volt. A nap folyamán az anyja mindig a rendelkezésére állt, de a gyerek tudta, hogy éjszaka hiába hívná, mert akkor nem foglalkozik vele. Most lett hatéves, és nem emlékezett arra, hogy mennyi idős volt, amikor először megkérdezte az anyjától, hogy ki az a férfi. Csak annyit tudott, hogy jó régen történt. Az anyja meglepettnek tűnt, amikor rájött, hogy a fia tud a látogatójáról. – Ő csak Lord Wolseley, a háziurunk. Azért jön, mert szeretné látni, hogy a háza jó állapotban van. – Ilyen gyakran? – Nos, időközben barátok lettünk, méghozzá elég jó barátok. Nem túl boldog ember, és az én vállamon kisírhatja magát. – Az asszony mosolyogva megveregette a vállát. – Jól ismered ezt a helyet, hiszen te is sokat sírdogáltál itt. A fiú emlékezett arra, hogy ekkor zavarba jött. Az anyja azokról a sérelmekről és lelki sebekről beszélt, amelyek miatt biztosan nem sírta volna el magát, ha ő nem zárja a karjába, hogy megvigasztalja. Megpróbálta elképzelni, ahogy a magas férfi az anyja vállán zokog, de nem sikerült. Azt mondták neki, hogy az apja meghalt, amikor ő még kisbaba volt, és az anyja ennél többet nem volt hajlandó elárulni neki. – Megríkatnak az emlékek – mondogatta ilyenkor. – Egyszer majd mindent elmesélek róla, de nem most. Ennél többet sosem árult el neki. Az anyja csak akkor volt goromba vele, amikor nyaggatta, hogy meséljen az apjáról. És amikor utoljára érdeklődött utána, az anyja szeme tényleg könnyes lett. Ezután soha többé nem kérdezősködött.

De a háziúr továbbra is folytatta az éjszakai látogatásait, és a fiú ilyenkor hallotta, hogy az anyja szobájának az ajtaja gyorsan kinyílik, majd becsukódik. Néha a férfi kijött a folyosóra, és a fiú hallotta az anyja nevetését az ajtó mögött. Ha a férfi boldoggá teszi, akkor miért nem házasodnak össze, hogy ő is részt vehessen a boldogságukban? Nem sokkal korábban a fiú kíváncsisága megint felébredt, és az anyjának szegezte a kérdést: – Ő lesz az apám? Az asszony magához ölelte. – Micsoda butaságot gondolsz, drágám? Lawrence-nek van saját családja, felesége, gyerekei. Ő csak a barátom. Én viszont olyan magányos vagyok, és jólesik, hogy tudok beszélni valakivel. Nem sokkal ezután a fiúban feltámadt a gyanú, hogy Lord Lawrence Wolseley az igazi apja. Ez az elképzelés befészkelte magát az agyába, és nem tudott szabadulni tőle. Az anyjától nem merte megkérdezni, mert ő nem akart beszélni sem a háziurukról, sem a halott apjáról. A gyereket bántotta, hogy az anyja hazudott neki. Remélte, hogy téved, és meg akart győződni róla. Ezért aznap este kilépett a folyosóra. Az anyja hálószobája most is zárva volt, mint mindig. Nem kopogott. Hallotta a nevetést, a halk beszélgetést, de nem értette, mit mondanak. Nem szorította a fülét az ajtóra, csak leült a folyosón, keresztbe tette a lábát, és várt. Sokáig kellett várnia, és közben majdnem elaludt. De végre kinyílt az ajtó. A fiú felugrott, nehogy a férfi rálépjen. Még sosem látta ilyen közelről. Magasabb volt, mint gondolta, jóképű, jól öltözött és a haja ugyanolyan fekete, mint az övé. A kabátját a karjára terítette, és az ujján megcsillant egy köves gyűrű. – Te vagy az apám? – kérdezte gyorsan a fiú, mielőtt inába szállt volna a bátorsága. A férfi addig nem vette őt észre, de most lenézett rá, és az arca komor lett. – Ágyban kéne lenned. Eredj a szobádba! A fiú megijedt a durva hangtól, és meg sem tudott moccanni, a férfi pedig gyors léptekkel távozott a folyosón. Az ajtó még mindig nyitva állt, és a fiú bekukkantott, mert szerette volna látni, hogy az anyja jól van-e. A szoba másik felében ült az öltözködőasztal előtt, és egy nyakláncot csodált a tükörben. A gyerek még nem látta rajta ezt az ékszert. A fiú visszasietett a szobájába. Zavarban volt, és félt. Remélte, hogy a férfi nem árulja el az anyjának merész kérdését, amire nem kapott választ. Néhány nappal később az anyja lehívta magához az előtérbe. Az ajtónál egy férfi állt, akit még sosem látott. Kalapját a kezében tartotta, magas volt, és ugyanolyan szőke, mint az anyja. Az anyja dühösnek tűnt. Rá haragszik? Vagy az idegenre, akire néz? Az anyja így szólt: – Ő itt Donald bácsikád, a bátyám. Sok éve nem beszéltünk már, de Donald azt szeretné, ha egy darabig vele laknál vidéken, a lovas birtokán. Nagyon jól fogod ott érezni magad. A fiú szeme tágra nyílt a csodálkozástól. Nem is tudta, hogy az anyjának van egy bátyja! Ugyanakkor olyan erős félelem fogta el, hogy szorosan átölelte az anyja derekát. Elküldi magától? Ez nem lehet! Az asszony magához szorította a gyereket. – Ne aggódj, drágám. Nemsokára meglátogatlak. Olyan jól fogod érezni magad ott vidéken, hogy nem is hiányzom majd neked.

– Nem! Itt akarok maradni veled! Az anyja a nagybátyja felé lökte. – Menj, mielőtt elsírom magam! – szólt rá Donaldra. A fiú hiába tiltakozott, kivonszolták az otthonából. Megpróbált kiszállni a várakozó hintóból, de a nagybátyja nem engedte, ezért az ablakra szorította az arcát, az anyja után kiáltozott, és könnyek patakzottak az arcán. Látta az anyját, aki az ajtóban állva intett neki. De az anyjának igaza volt. Bár nagyon hiányzott neki, a hónapok múltával egyre jobban élvezte, hogy Lancashire-ben élhetett a nagybátyjával és a nagynénjével, a hatalmas vidéki birtokukon. A nagynénje ajándékozott neki egy saját kiskutyát, a sok kutya mellé, amelyek mindig láb alatt voltak a hatalmas házban. Megismerkedett az első igazi barátaival, az egyik munkás fiaival, és nemsokára elválaszthatatlanok lettek. Vidéken sokkal több tennivalót talált magának, mint a városban. Főleg a lovak miatt. Megengedték neki, hogy segítsen gondozni őket. Nemsokára beletanult az ápolásba meg az etetésbe, és egy idő után segédkezhetett a csikók nevelésében is. Soha többé nem látta az anyját. Illetve élve nem. Amikor a nagybátyja és a nagynénje megmondta neki, hogy tüdőgyulladást kapott, és meghalt, a gyerek újból átélte az anyja árulásának minden fájdalmát. Abban az évben lett nyolcéves, és még túl fiatal volt ahhoz, hogy visszatartsa a könnyeit, amelyek patakokban folytak végig az arcán. – Azt akarta, hogy ezt adjuk át neked. A fiú lenézett a porcelánlovacskára, amit Donald a kezébe tett. Az anyja megtagadta tőle a szeretetét, elhagyta, és miután elküldte, sosem látogatta meg. Most már semmit sem akart tőle! Sértett dühében felemelte a karját, hogy falhoz vágja a kis szobrot. Hadd törjön össze, ahogy az ő reményei is összetörtek. Hiába reménykedett, hogy egy nap még együtt lesznek, az anyja inkább meghalt, és így gondoskodott arról, hogy ez ne történhessen meg. De Donald megállította. – Ne tedd, fiam. Azt akarta, hogy tartsd meg. Azt mondta, hogy egy nap meg fogod őt érteni, és rájössz, mennyire szeretett téged. Hazugság! Az anyja elment! Sosem fogja látni, többé nem érzi az ölelését. És a könnyei nem apadtak el aznap. Másnap és harmadnap is hullottak, amikor az anyja holttestét hazahozták Lancashire-be, hogy ott temessék el, ahol felnőtt. Már-már elviselhetetlen fájdalmat érzett, miközben nézte, ahogy leeresztik a koporsót a sírba. Annyira fájt, hogy térdre esett a mély gödör szélén. A nagynénje mellé térdelt, és átölelte. Aznap este kiosont a házból, és a kis temetőhöz futott. Magával vitte a porcelánlovacskát. El akarta temetni az anyjával, de attól félt, hogy a nagybátyja nem fogja megengedni. Ezért most az anyja sírja mellé temette, de ettől valahogy még erősebb lett a fájdalom, és alig látott a könnyeitől. Nem fogja megtartani azt az ostoba lovat! Semmit sem akart tőle, ami arra emlékezteti, hogy nem kellett az anyjának. Aznap este megfogadta magának, hogy soha többé nem fog sírni, és senkit sem fog szeretni. Mert az túlságosan fájdalmas.

1. FEJEZET

Lady Amanda Locke nagyot sóhajtva belenézett a tükörbe. A fésülködőasztalnál ült, a kényelmes szobában, amelyet a kuzinja, Rupert házában kapott. Mintha egy szarkalábat vett volna észre az egyik szeme sarkában. Ijedten felkiáltott, és gyorsan közelebb hajolt a tükörhöz. Nem. Csak képzelődött, és rosszul esett rá a fény. De nemsokára tényleg megjelennek az első ráncok a szeme körül. Már elmúlt húszéves! Az emberek nemsokára vénlánynak fogják nevezni… Lehet, hogy már most is ezt mondják róla a háta mögött. A lány megint felsóhajtott. Alice, a szolgálója, úgy tett, mintha nem venné észre az aggodalmas arckifejezését, miközben az utolsó szőke tincsét is a helyére tűzte. Amandát ez nem tartotta volna vissza, ha hangot akar adni a bánatának. Alice már hallotta minden panaszát, akárcsak Amanda családja. Ő is unta már a saját siránkozását, de nem tehetett arról, hogy képtelen némán elviselni a szerencsétlenségét. Nem gondolta volna, hogy az első londoni szezonja eredménytelenül végződik. Mindenki azt hitte, hogy hatalmas siker lesz. Ő és a családja is erre számított. Hiszen igazi szépség volt, és még divatos is a szőke hajával, halványkék szemével, és a Locke családra jellemző arisztokratikus vonásaival. Ráadásul Preston Lockenak, Norford tizedik hercegének egyetlen lánya volt, és már csak ezért is házassági ajánlatok tucatját kellett volna kapnia. Amikor két évvel korábban debütált, senki sem kételkedett abban, hogy túlragyogja a többi első bálost. De nem számoltak a hírhedt Ophelia Reiddel, aki ugyanabban az évben kezdte a báli szezont Londonban, és az ő káprázatos szépsége mellett mindenki elhalványult, még Amanda is. Ahogy most visszatekintett arra az időszakra, Amanda viccesnek találta, mennyire féltékeny volt Opheliára. Szinte az egész szezonban emiatt mérgelődött, és közben észre sem vette a fiatalembereket, akik megpróbáltak megismerkedni vele. Tulajdonképpen saját magát hibáztathatja a kudarcért. De sajnos nem tudott uralkodni az érzelmein, főleg, amikor rájött, hogy a saját bátyja, Raphael is a jégkirálynő bűvöletébe esett. Pedig Ophelia akkoriban egyáltalán nem volt egy kedves teremtés, és Amandát elkeserítette, hogy a bátyját is elvakította a szépsége. Nem értette, hogy lehet ennyire ostoba. Ophelia szeretett ármánykodni, állandóan hazudozott, és tele volt rosszindulattal. Mindenki láthatta, akinek van szeme! De úgy tűnt, hogy abban a szezonban egyik férfi sem használta a szemét. Amanda bátyját is beleértve. Rafe valóban beleszeretett Opheliába, feleségül vette, és megszelídítette a sárkányt. Abban az Opheliában, akit az oltárhoz vezetett, már senki sem találhatott kivetnivalót. Tehát ez volt Amanda első sikertelen szezonja Londonban. A következő évben megpróbálta megfogadni a bátyja tanácsát, és hagyta, hogy rátaláljon a szerelem. Nagyon élvezte a szezont, jól érezte magát, imádta a sok szórakozást, és rájött, hogy némelyik udvarlóját kedveli, talán még a barátjának is nevezné, de egyik sem dobogtatta meg a szívét.

Mire észbe kapott, véget ért a második londoni szezonja is, és még mindig nem talált férjet magának. Most, a harmadik szezon elején, kezdett komolyan kétségbeesni. Változtatnia kell a férjkeresési módszerein, mert egyértelmű, hogy valamit rosszul csinál. Nem volt olyan ostoba és felületes, mint az emberek hitték, de ő is tudta, hogy néha ezt a benyomást kelti. – Máris unod a szezont, igaz? – kérdezte Alice, aki mögötte állt. Amanda összeráncolta a homlokát, miközben a szolgálója szemébe nézett a tükörben. Ilyen egyszerű lenne a probléma? Egész nap unatkozik, aztán amikor eljön az este, és végre van valami tennivalója, annyira izgul, hogy egy kicsit hebehurgyább lesz a kelleténél? Nem is próbálta ezt tagadni. – Itt minden olyan más. Egyáltalán nem olyan, mint otthon vidéken, ahol mindig elfoglalhatom magam. – A nagynénédnek volt egy javaslata a minap. Miért nem egyeztél bele? Amanda elhúzta a száját. – Segíteni a varrótanfolyamon, amit a barátnője indított? Szeretem a kézimunkát, de nem annyira, hogy kislányokat tanítsak rá. Akiknek egyébként inkább horgászniuk kéne. Alice nem tudta visszatartani a nevetését. – Te szerettél horgászni gyerekkorodban, de nem hiszem, hogy sok kislánynak jár ez a fejében. De valami elfoglaltságot kell találnod, amíg Londonban vagy. Nem jó, hogy csak tétlenül üldögélsz, és számolod a perceket a következő estélyig. Teljesen felborul a lelki egyensúlyod, ha a sok unalom után a teljes izgatottság állapotába kerülsz. Amanda elfojtott magában egy sóhajt, mert már megint érezte az indulás előtti izgalmat. Lehet, hogy ma este találkozik a leendő férjével. Tényleg megtörténhet! Ezért csak bólintott a szolgáló tanácsára, és elhatározta, hogy elég, ha másnap kezd valami elfoglaltság után nézni. El kellett ismernie, hogy aznap este egy kicsit talán túllőtt a célon, mert nemcsak egy, hanem két eseményre is hivatalos volt. Amanda még egyszer megpördült a nagy tükör előtt, hogy ellenőrizze a külsejét, és mindent rendben talált. A szolgálója most is alapos munkát végzett. Az új halvány rózsaszín estélyi ruha remekül állt rajta, és illett hozzá az anyja rubint nyaklánca és fülbevalója. Most is úgy nézett ki, mint az első szezonja idején, amikor azt hitte, hogy a barátnői közül őt fogják először eljegyezni, aztán a végén mégsem talált vőlegényt magának. Majd megtalál a szerelem, ne aggódj, nyugtatta meg Ophelia. Igen, de mikor? Meddig kell még várnia, amíg eljön az a varázslatos pillanat? Amanda lement, hogy megnézze, megérkezett-e már Avery, a kuzinja. Julie középső fiának saját lakása volt Londonban, de Amanda egy levélben értesítette, hogy aznap este kísérőre van szüksége, mert Julie legidősebb fia, Rupert, és a felesége, Rebecca még nem érkezett meg Norfordból, ahogy remélte. Julie legkisebb fia, a tizenhat éves Owen még túl fiatal volt ahhoz, hogy elkísérje. Amanda előző évben is a St. John családnál vendégeskedett, mert az apjának nem volt háza Londonban. És itt a két St. John kuzin meg a nagynénje is rendelkezésére állt, hogy a kísérője legyen. Bár igazából egyiket sem tartotta ideálisnak. De most már a régi barátnője, Rebecca Marshall is családtag lett, mivel nemrég hozzáment Ruperthez, és ő valóban tökéletes gardedám volt.

Amanda nagyon örült Rebecca és Rupert házasságának. Úgy gondolta, hogy Rebecca nemcsak megfelelő kísérője lesz, hanem jól is fogja érezni magát vele. Annál jobban meglepődött, amikor Becky először kerek perec visszautasította, arra hivatkozva, hogy több évvel fiatalabb nála. De végül győzött Amanda konoksága, és sikerült rábeszélnie Beckyt. Ám ezután Becky hirtelen vidékre utazott, és Amanda kénytelen volt beérni a korábbi kísérőivel. Nagyon remélte, hogy a régi barátnője visszatért már, és nem félt attól, hogy Rupert velük akar tartani. A legidősebb kuzinjának már elege volt a bálokból és estélyekből. Azelőtt ő kísérgette Amandát, és a megjelenésével mindig nagy feltűnést keltett. Kivételes külseje és botrányos híre miatt a jelen lévő úriemberek mind féltékenyek lettek, és a féltékeny férfiak nem akarnak táncolni. Ezért Rupertet csak akkor kérte fel kísérőnek, ha senki más nem ért rá. Rupert anyja, Julie sem volt sokkal jobb választás. Miután a férje, Rochwood márkija meghalt, az asszony egyedül nevelte fel a három fiát, megpróbált az anyjuk és az apjuk lenni egyszerre, és ettől egy kicsit erőszakos lett a modora. Ahogy Amanda mondta Rebeccának nemrég, amikor megpróbálta rábeszélni a kísérő szerepére: „Ő is elkísérne, de egész este morgolódna, és hidd el, hogy kevés olyan férfi van a világon, aki nem futamodik meg, miután hallotta Julie néni valamelyik gúnyos megjegyzését.” Rebecca akkor okos választ adott neki: ha az udvarlói ilyen könnyen megfutamodnak a nagynénjétől, akkor nem is hozzá valók. Amanda kénytelen volt beismerni, hogy néha örült, amikor Julie néni elriasztott egy kellemetlen alakot a közeléből. Amanda már majdnem a lépcső aljára ért, amikor lelassította a lépteit. Vajon Avery megérkezett már? A kuzinja mindig készségesen elkísérte, és sosem panaszkodott, pedig sokszor le kellett mondania a saját programját miatta, és ez bűntudatot ébresztett a lányban. Csak akkor nem számíthatott Averyre, ha nem volt a városban. Talán várnia kellett volna az öltözéssel, amíg Avery válaszol neki. Amanda kezdett kétségbeesni. Julie néni dühös lesz, ha az utolsó pillanatban kell készülődnie, hogy elkísérje. De Amanda már két meghívást lemondott Becky távolléte miatt, és a mai alkalmakat egyszerűen nem hagyhatta ki, mert az egyik estélyt a legközelebbi barátnője adja, a másikat pedig a sógornője. Ezért döntött úgy, hogy mindkettőn részt vesz, de persze nem kísérő nélkül! A szalon ajtajában felbukkanó férfi nem Avery volt, és amikor Amanda meglátta, megfeledkezett minden bajáról. – Apa! – kiáltotta a lány, és Preston Locke karjába vetette magát. – Te mit keresel itt? Nem szoktál Londonba jönni, csak amikor fontos üzleti ügyet akarsz elintézni. A férfi megölelte a lányát, és csak azután válaszolt. – Ezt is fontos ügynek tartom, a családom ügyének. Azért jöttem, hogy kiderítsem, mit csinál itt Rupert kuzinod, miközben a felesége Norfordban időzik. Tudod, hogy nem is értesítettek az esküvőjükről? Jaj, de kínos, gondolta Amanda. Rafe bátyja is ugyanezt tette! Váratlanul vette el Ophelia Reidet, ő sem értesítette erről a családot, és ez eléggé felháborította az apjukat. – Nos, akkor ez megmagyarázza, hogy tegnap Rue miért távozott olyan hirtelen – mondta Amanda, és mindent tudó mosollyal nézett az apjára. El tudta képzelni a párbeszédet a bosszús apja és a megrótt unokaöcs között. – Szerinted visszahozza Beckyt Londonba? – Úgy hiszem. – És gyorsan? Talán már ma este?

– Azt kétlem. Amanda felsóhajtott. – Mi a baj? – kérdezte Preston, és felemelte a lánya állát. – Arra számítottam, hogy Becky lesz a kísérőm ma este. Most megint kénytelen leszek Averyvel beérni. Preston elgondolkodva ráncolta a homlokát. – Becky nem fiatal egy kicsit ehhez? – Nem, nem! – tiltakozott gyorsan Amanda. – Hiszen férjnél van! Te is tudod, hogy ettől teljesen elfogadható gardedámnak számít. Preston még mindig komor arccal nézett maga elé, és a lány aggódni kezdett. Az apja magas, erős felépítésű férfi volt. Ő és a bátyja Preston szőke haját és kék szemét örökölte, de az apja halántéka már őszülni kezdett, ami eléggé bosszantotta. A herceg ritkán veszítette el a türelmét, és úgy tűnt, semmivel sem lehet kihozni a sodrából. Az ellenségeire és barátaira is megnyugtató hatással volt, és nehéz volt haragudni rá. Nem veszekedéssel, hanem józan érveléssel győzte meg a vitapartnereit, és ha kiderült, hogy tévedett, akkor csak nevetett, és úgy folytatta a beszélgetést, mintha mi sem történt volna. Csak a testvéreivel bánt keményebben. Julie-t például nagyon szerette ugratni, sőt néha kifejezetten élvezte, ha feldühítheti. A bátyja ezt a tulajdonságát Prestontól örökölte, Amanda legnagyobb bosszúságára. Mielőtt az apja megtiltaná neki, hogy a néhány évvel fiatalabb Rebecca legyen a kísérője, Amanda gyorsan támadásba lendült. – Tudtad, hogy Becky udvarhölgy volt, mielőtt férjhez ment? Ott találkoztak Ruperttel, a palotában. Mivel a királyi udvarban szolgált, biztosan sokkal jobban ismeri az etikettet, mint bármelyik ismerősöm. – Nem tudtam, de akkor is… Szerintem Julie nénikéd a legjobb… – Ő nem szeret ezekre az eseményekre járni. Persze a kedvemért eljön velem, de te is tudod, hogy milyen, amikor nem szívesen csinál valamit – érvelt a lány. Preston felsóhajtott. – Férjhez kellett volna mennie, ahelyett, hogy megjátssza a goromba pokrócot. – Ő is ugyanezt szeretné veled kapcsolatban – mondta Amanda, majd gyorsan hozzátette: – Nem a goromba pokrócról beszélek. Az apja most tényleg elpirult? Az nem lehet. Persze a család jól tudja, hogy miért maradt egyedülálló a felesége halála után. Túlságosan szerette őt. Úgy döntött, hogy továbbra is tiszteli ezt a szeretetet, és nem próbálja meg helyettesíteni. Rafe-fel arra a megállapodásra jutottak, hogy az apja nem akar csalódni egy második feleségben, miután olyan boldog volt az elsővel. Nem tiltakozhattak, mert ők sem akarták, hogy valaki átvegye az anyjuk helyét. De szerették volna, ha az apjuk boldog, ezért, ha találna valakit, nem elleneznék az új kapcsolatát. De a férfi nem keresett magának feleséget. Otthon minden egyedülálló hölgyet ismert, és egyik sem érdekelte. Londonba pedig csak ritkán jött, így nem volt alkalma új arcokat látni. De most itt van, gondolta a lány… – Erről jut eszembe, hogy hazaküldtem Averyt – mondta Preston könnyedén. – Ma este én foglak elkísérni, kedvesem. Szeretném látni az ifjú agglegények idei termését, mert kíváncsi vagyok, hogy miért tart ilyen sokáig választanod közülük.

Elég nehéz egy örömteli kiáltást és egy szomorú sóhajt kiadni egyszerre, de Amandának sikerült.

2. FEJEZET

Két

összejövetel egy este? Normális ez manapság? – érdeklődött Preston őszinte

kíváncsisággal a hangjában. Raphael az apjára nevetett. – Ezért jöttetek olyan későn Mandyvel? Először egy másik estélyre mentetek? Preston megcsóválta a fejét. – A húgod egyikről sem akart lemaradni, úgyhogy igen. A másik egy régi iskolatársa házában volt, nem messze innen, az utcában. Nem is nevezném estélynek, olyan kevesen voltak. Raphael az apja társaságában álldogált a bálterem szélén, ahol Ophelia vendégei összegyűltek. Szerencsére nem volt ott senki, aki felismerte volna Prestont, aki ritkán jött Londonba, és csak a királynő kifejezett kérésére vett részt társasági eseményeken. Ezért a vendégek nem tudták, hogy Norford hercege jelen van. Ha megneszelik, bizonyára sorban állnak, hogy megismerkedjenek vele. Szerencsére mostanában Raphael apjának volt alkalma hozzászokni az összejövetelekhez vidéken, hála a menyének, Opheliának. Preston öt húga annak idején sokszor hívott vendégeket Norford Hallba, de az már régen volt, amikor Mandy még meg sem született. Miután mind az öten férjhez mentek és elköltöztek, Norford Hall elcsendesedett. Az anyjuk szerette a nyugalmat, és a halála után Preston még visszavonultabb lett. Amanda debütálásakor sem adott bálokat, csak elküldte Londonba, ahol az ország legremekebb ifjú lordjaival találkozhatott. Ahol aztán a család nagy bánatára még mindig nem tudott férjet találni magának. Az apja kérdésére Rafe ezt válaszolta: – Nem, egy estére két rendezvény egyáltalán nem megszokott, és ez valószínűleg Phelia hibája. Hirtelen döntötte el, hogy megszervezi ezt az estélyt, és csak ma reggel küldte ki a meghívókat. Preston elcsodálkozott. – Mégis ennyien eljöttek? Raphael felnevetett. – Az volt Ophelia szíve vágya, hogy ő lesz a város legnépszerűbb háziasszonya. Az anyjától vette az ötletet, aki imádott vendégeket szórakoztatni. – Milyen felületes tervek. – A hölgyeknek egyáltalán nem az! – nevetett Raphael. – De az esküvőnk után feladta az álmát. Miután Chandra megszületett, már ez volt a legkisebb gondja. – Aztán mégis megtörtént?

– Hát persze. Mert ő már csak ilyen. Túlságosan gyönyörű, ellentmondásos, és még most is a kelleténél sokkal többet beszélnek róla. Ráadásul most ő Norford remete hercegének a menye. Preston felhorkantott. – Hogy lehetnék remete, amikor Ophelia estélyeket rendez Norford Hallban, valahányszor meglátogattok? – Igen, de csak a vidéki szomszédokat hívja meg, és nem ismeretleneket. Itt Londonban egészen más a helyzet, és meg sem tudom számolni, hány idegen bukkan fel a rendezvényein. Mert nemcsak barátokat és ismerősöket hív meg, hanem mindenkit, akit érdekesnek tart, és akit az előkelő körökben érdekesnek tartanak. Na meg természetesen a mostani elsőbálozókat, mert segíteni akarja az ügyüket. Preston összeráncolta a homlokát. – Csak nem csapott fel kerítőnek? – Nem, dehogy. Azt az olyan idős dámákra hagyja, mint például azok ott ketten, Gertrude Allen és Mabel Collicott. – Raphael a két legidősebb hölgy felé intett, akik a terem másik végében ültek. – Nézz rájuk, szinte hallani, ahogy a fejükben forognak a kerekek, és megpróbálnak összehozni minden egyedülálló személyt, akit észrevesznek. – Rafe gunyoros pillantással nézett az apjára. – Vigyázz, nehogy rád nézzenek! Preston felnevetett. – Azt hiszem, ebből a szempontból biztonságban vagyok. Ismerem Gertrude-ot. Egy kedves idős hölgy, aki évekkel ezelőtt nekem szegezte a kérdést, hogy újra akarok-e nősülni. De én kiábrándítottam. – Nos, ez a két kerítő ma este igazán boldog lehet, mivel Phelia tényleg mindent elkövet, hogy az estélyeire meghívjon néhány debütálót. – Nincs ellenedre ez a sok vendégeskedés és bálozás? – Nincs. A feleségem élvezi, én pedig boldoggá akarom tenni, annyira szeretem. – Mandy nem említette, hogy ez nem egy bál lesz – mondta Preston, és körülnézett a helyiségben. Raphael felnevetett. – Mert nem is az! Ophelia a szalonban akarta fogadni a vendégeket, és csak egy vacsorát tervezett, de gyakran előfordul, hogy az összejövetelein kétszer annyi vendég bukkan fel, mint ahányat meghívott. – Úgy látom, egy szigorúbb lakájra lenne szükséged – jegyezte meg Preston a fejét csóválva. – Ezek nem potyázok, hanem barátok, meg az igazi meghívottak második kísérői. Phelia senkit sem szeret visszautasítani, inkább alkalmazkodik a helyzethez, és gondoskodik arról, hogy több étel legyen az asztalokon. Az az igazság, hogy senki sem akar lemaradni a rendezvényeiről, és képesek más meghívásokat is lemondani, hogy az övére eljöjjenek. Valószínűleg azért állított be olyan sok vendég az első norfordi estélyen is. A többi háziasszony gondosan ügyel arra, hogy akkor hívjon vendégeket, amikor Phelia nem rendez bált vagy estélyt. Még egyeztetni is szoktak vele! De időnként előfordul, hogy a nejem nem tud beszélni velük, mint például most, mert csak nemrég érkeztünk meg a városba. Preston megkereste a tekintetével Amandát, és Raphael követte a pillantását. A húga a helyiség közepén álldogált, és önfeledten nevetgélt négy fiatalemberrel. Az ifjakon látszott az

igyekezet, hogy szórakoztassák a lányt, és úgy tűnt, az egyiküknek sikerült is. Ez biztató jel, gondolta Raphael. Preston viszont más véleményen volt, mert felsóhajtott. – Valóban hemzsegnek körülötte, de már látom, hogy Mandy miért tartja olyan nehéznek a férjvadászatot, ha ez a felhozatal a szezonban. Raphael bosszúsan látta, hogy a felesége körül is legyeskednek a férfiak, pedig ő már férjnél van. Aztán az Amanda körül állókra esett a pillantása, és egyet kellett értenie az apjával. A fiatalemberek eléggé középszerűek voltak. Bár a húga nem olyan lány, hogy képes visszautasítani valakit, amiért nem jóképű, de az sem valószínű, hogy beleszeret valakibe, aki legalább egy kicsit nem érdekes. Mert a húga nem címet vagy vagyont keres, hanem szerelmet. Számtalanszor hallotta ezt már tőle, hogy csak a szerelem tehet boldoggá egy házasságot. Annak idején ezen sokat bosszankodott, de most már igazat kell adnia neki, mert az ő házassága is a szerelem miatt boldog. – Mi van a barátaiddal? – szegezte neki a kérdését váratlanul Preston. – Már mindegyikkel találkozott? Egyiküket sem tudod ajánlani neki? Raphael rémült arccal nézett az apjára. – Isten őrizzen! Akik nősülni akartak, már régen megtették, mielőtt Mandy elérte volna a nagykorúságot. A többit pedig nem engedném a húgom közelébe, mert mindegyik kicsapongó és megrögzött nőcsábász. De nem hiszem, hogy ez a szezonban feleséget kereső fiatalemberek teljes választéka, mert ezt az eseményt nem annak szánta Ophelia. A vendégeknek legalább a fele már házas. Sajnos, az ifjú arák között észrevettem Mandy két régi barátnőjét is. – Sajnos? – Megint el fog keseredni, ha meglátja őket – csóválta meg a fejét Raphael. – De néhány napja panaszkodott a feleségemnek, hogy az összes barátnője férjnél van, ezért az idei összejöveteleken nem tud találkozni velük. Phelia erre meghívta őket, kizárólag Mandy kedvéért. Kár, hogy nem szólt nekem először, mert meggyőztem volna, hogy éppen Mandy miatt nem kéne meghívnia őket. – Ugyan már! A lányomat talán elkeseríti, hogy még mindig nincs férjnél, de ha tudni akarod, én ennek kifejezetten örülök – tette hozzá Preston, majd Raphael csodálkozó pillantása láttán így folytatta: – Nagyon fog hiányozni, ha elköltözik otthonról, de ezt soha ne áruld el neki. Nem akarom, hogy még több dolog miatt aggodalmaskodjon. De miért zavarja ennyire, hogy a barátnői előbb férjhez mentek, mint ő? – Vajon miért? Senki sem szereti, ha ő az utolsó. És nekem már többször panaszkodott emiatt, ha neked nem is beszél róla. – Nos, ma este úgy tűnik, hogy jó a kedve, és ugyanúgy vibrál, mint máskor. Láthatóan jól érzi magát, sőt talán a kelleténél többet is csacsog. – Mikor nem? – nevetett fel Raphael, majd megint a húgára pillantott. Egyértelmű volt, hogy inkább Amanda szórakoztatja a négy fiatalembert, akiknek esélyük sem volt arra, hogy megszólaljanak. – Túlbeszéli őket, de olyan gyönyörű, hogy nem tudnak haragudni rá. Ám úgy tűnik, ma este hiába pazarolja az energiáit. Beszélni fogok Pheliával, hogy legközelebb az összes szóba jöhető ifjú agglegényt hívja meg. Ha tényleg csak ez a választék, akkor a végtelenségig hallgathatjuk majd Mandy panaszait, hogy vénlány fog maradni. Preston felhorkantott.

– Ő egyáltalán nem vénlány! – Próbáld meggyőzni erről. Tudod, hogy ha egyszer a fejébe vesz valamit, akkor lehetetlen kiverni belőle. – És említette már, hogy vénlánynak érzi magát? – Még nem. De ha néhány héten belül nem találkozik a leendő férjével, akkor biztosan eszébe fog jutni – vélte Raphael. – Meglep, hogy az emberek még nem pletykálnak arról, hogy két szezonban sem sikerült férjet találnia. Bár lehet, hogy már beszélik, csak előttem nem merik említeni. – Talán itt az ideje, hogy közbelépjek, és tegyek valamit – mondta Preston elgondolkodva. – Venni akarsz neki egy férjet? Istenem, meg ne próbáld! Számára csak a szerelem fontos. Hidd el, hogy nem fogja beérni kevesebbel. Preston a fejét ingatta. – Ne aggódj, meg sem fordult a fejemben az a régimódi megoldás, hogy elrendezek egy házasságot Mandynek. Jól tudom, hogy az nagyon felzaklatná. De elég önző voltam, amikor abban reménykedtem, hogy van elég ideje, és nem gondoltam a sikertelen szezonok váratlan következményeire. – Például arra, hogy vénlánynak titulálják? – Pontosan. Ez persze ostobaság, de tudom, hogy neki nagyon rosszulesne, ha a fülébe jutna a pletyka. Én inkább arra gondoltam, hogy elbeszélgetek egy kicsit a régi barátnőmmel, Gertrude Allennel. Raphael felnevetett, és megint a két kerítő hölgyre pillantott. – Azt hiszem, ez nem árthat. Nekem is eszembe juthatott volna. – Így legalább úgy érzem, hogy én is tettem valamit ebben az ügyben, ami számára olyan fontos. Ebben a pillanatban két késői vendég lépett be a bálterem ajtaján, kisebb feltűnést keltve, és a helyiségben lévőkkel együtt ők is arra néztek. Az alacsonyabb férfi ismerős volt Raphaelnek, de a másikat még sosem látta. Ez a férfi a húszas évei közepén járhatott, magas volt, izmos és jóképű. Fekete haját a korabeli divatnál kicsit hosszabban hordta, és a külsejében volt valami fenyegető, amitől nem odavalónak tűnt, pedig az öltözékében nem lehetett semmi kivetnivalót találni. Talán azért látszott olyan veszélyesnek, mert túlságosan izmos volt, és Rafe-et inkább egy bokszolóra emlékeztette. Vagy még annál is rosszabbra. – Ki az? – kérdezte Preston érdeklődve. – ő is a feleséget kereső ifjoncok közé tartozik? Raphaelben feltámadt a védelmező ösztön. – Nem tudom, ki az, de nem akarom, hogy a húgom közelébe kerüljön. Preston felvonta a szemöldökét. – Miért nem? Raphael halkan felsóhajtott. Ez váratlanul szaladt ki a száján, de egy ilyen erős érzést nem tudott figyelmen kívül hagyni. Csak ő vette észre, hogy a jövevény veszélyes? – Kicsit faragatlannak tűnik – mondta végül. –Nem gondolod? – Akárcsak a jó barátod, Duncan MacTavish. – Duncannek van mentsége, ő a skót Felföldön nőtt fel. – Talán először meg kéne tudnod, kicsoda ez a tagbaszakadt fickó, mielőtt elítéled, csak azért, mert egy kicsit kilóg itt a sorból.

Tehát az apja is észrevette? De a jövevény nem volt teljesen idegen a társaságban. Néhány vendég ismerte, mert egy fiatal jegyespár odasietett hozzá, és szívélyesen üdvözölte. Raphael arra gondolt, hogy talán tévedett. Lehet, hogy a férfi tökéletesen ártalmatlan, és csak azért tűnik veszélyesnek, mert olyan nagydarab. – Herceg úr? Preston köhögni kezdett, amikor így szólították. Raphael megfordult, és látta, hogy egy középkorú férfi a kezét nyújtja Preston felé. Tehát az apja lelepleződött! Ez egy pillanatra elterelte Raphael figyelmét a jövevényről, és magában mosolyogva elképzelte, ahogy a vendégek sorba állnak, mert találkozni akarnak Norford visszavonult életet élő hercegével. – Tagadd le, hogy te vagy – súgta oda Raphael az apjának. – Ne légy ostoba – sziszegte Preston, és elfogadta a férfi kinyújtott kezét. Raphael észrevette, hogy egy újabb pár indul sietve az apja felé, és megvonta a vállát. – Te akartad. Raphael hallotta Preston bánatos sóhajtását, mielőtt magára hagyta, és Ophelia keresésére indult, ő biztosan tudja, ki ez a díjbirkózó külsejű férfi.

3. FEJEZET

Fogalmam sincs, kicsoda, és még nem volt időm kideríteni – mondta Ophelia. – Nemrég jöttünk vissza a városba, ezért nem ismerem a legfrissebb pletykákat. De azt hallottam, hogy néhányan Cupidónak hívják. Ez elég érdekes. Raphael elfojtotta magában a féltékenységet, amikor Ophelia érdekesnek nevezte a férfit, és megvárta, míg a felesége az egyik szolgával üzenetet küld a szakácsnőnek. Ophelia mindig meg akart győződni arról, hogy kik a hívatlanul betoppanó vendégek, hátha a következő rendezvényén fel akarja őket venni a vendéglistára. – Nos, hol is tartottunk? – kérdezte a fiatal nő, és ragyogó mosollyal nézett a férjére. Istenem, de gyönyörű, gondolta a férfi. Mindenkit elbűvölt a világosszőke haja, kék szeme, alabástrom bőre, és hihetetlenül finom vonású arca. Még az arccsontján látszó apró mélyedés sem rontott a külsején. Ezt a heget akkor szerezte, amikor egy kocsi alá került, és megtiporták a lovak. A férfi azt sem bánta volna, ha elcsúfítja ez a baleset, de tudta, hogy a felesége nehezen viselné. Szinte már igazságtalan, hogy valaki ennyire gyönyörű. Raphaelt bosszantotta, hogy még mindig feltámad benne a féltékenység, amikor a feleségét más férfiakkal látja beszélgetni. Pedig tudta, hogy nincs oka rá. De Ophelia földöntúli szépsége mellett minden nő halványnak és fénytelennek tűnt. – A jóképű hívatlan vendégedről beszéltünk – emlékeztette Opheliát. – Ja, igen. A barátját, a tiszteletre méltó William Pace-t meghívtam, mert van egy húga, aki idén debütál, és nem emlékeztem a nevére. Azt hittem, hogy el fogja hozni magával, de úgy tűnik, a hölgynek más elfoglaltsága támadt. – Hát persze, Pace. Már én is emlékszem rá. Rendes fickó. Nemrég veszítette el a szüleit. De nem hiszem, hogy találkoztam a húgával. Cupido? – Raphael megint a helyiség másik végében álló két alakra nézett, és elhúzta a száját. Pontosan így indul útjára egy szóbeszéd vagy egy hamis pletyka, amikor az emberek nem ismerik a pontos részleteket, és spekulálni kezdenek. –Ez a név valószínűleg csak egy félreértésen alapul, mert ha igaz lenne, akkor a fickó egy kerítő, aki összehozza a párokat. Ophelia felnevetett. – Egyetértek. Biztos vagyok abban, hogy csak a nők foglalkoznak ilyesmivel. De kell lennie valami igazságnak benne, mert feltűnt, hogy már az érkezése előtt legalább háromszor hallottam a nevét, és a megjelenése után még többször emlegették. Éppen érdeklődni akartam utána, de ekkor engem kérdezett valaki az apádról, mert felismerte. És most már mindenki kíváncsi, hogy Norford hercege miért jött elő a vidéki remetelakjából. – Természetesen Mandy miatt. Szerintem nemsokára mások is rájönnek erre, és megnyugszanak.

– Nem valószínű – rázta a fejét a nő. – A húgodnak ez már a harmadik szezonja, és eddig nem az apja volt a kísérője. Mindketten Amanda felé pillantottak, de Raphael arca elkomorodott, mert észrevett valakit a társaságában, akit korábban nem látott. – Mi az ördögöt keres itt Exter? Az a gazfickó egy hírhedt szoknyavadász! – Lord és Lady Durrantnél vendégeskedik. Erről csak akkor értesültem, amikor velük együtt beállított ő is. Mandyt nem fogja megtéveszteni egy ilyen alak, mert okos lány, még ha sokan nem is tartják annak. De ezt ő akarja így, hidd el. – Ugyan már, Phelia. Az én húgomról van szó, és jól ismerem. Ő egy igazi hebehurgya… Ophelia megbökte a férje mellkasát. – Egyáltalán nem olyan! Csak könnyen izgalomba jön, és ez érthető. Szerintem hamar rá fog jönni, hogy melyik udvarlója szerelmes belé, és melyik szereti inkább az apja… – Ophelia elhallgatott, mert Raphaelből kitört a nevetés. – Az apja címét – fejezte be a mondatot az asszony mosolyogva. Raphael átkarolta Ophelia vállát. – Tudom, hogy valószínűleg feleslegesen aggodalmaskodom. – A férfi a szívére tette a kezét. – Csak annyira átérzem Mandy boldogtalanságát. Nem kéne ilyen keservesnek lennie ennek az időszaknak. Nézz rá! Imádnivalóan szép, ráadásul remek parti. Mi az ördög ütött ezekbe az ifjakba, hogy ilyen nehezen tudják elnyerni a kegyeit? – Azért, mert egyik sem az igazi. Egyszerűen nem jött még el az idő. Nem lehet erőltetni a szerelmet. De idén újabb fiatalemberek érkeznek a városba. Új lehetőségek, új esélyek. Reménykedjünk, hogy idén megtalálja őt a szerelem. Végül mindketten ismét az újonnan érkező magas, jóképű férfit nézték. Miután látta nevetni a fiatal jegyespárral, Raphael úgy döntött, hogy mégsem tűnik olyan fenyegetőnek, mint első pillantásra gondolta. Talán meg kéne ismerkednie vele, és utánajárni, hogy helyes volt-e az első megérzése. Opheliának viszont egészen más járt a fejében. Cupido? Csak egy olyan férfi érdemelheti ki ezt a becenevet, aki sikeres a fiatalok összeboronálásában. Persze az is lehet, hogy igazából egy gúnynév, aminek ő sem örül. Melyik férfinak tetszik, ha egy dundi kerubról nevezik el? Akárhogy is van, utána fog járni. Miután Sir Henry és Elizabeth Malcort üdvözölte, majd rövid társalgás után magukra hagyta őket, William Pace a legjobb barátjára nézett. – Mondtam, hogy illesz közéjük, sőt némelyik vendéget még ismered is. Devin Baldwin felnevetett, mert mindketten tudták, hogy az állítás első része egyáltalán nem igaz. Devin túl nagydarab volt, és túlságosan napbarnított, mert minden idejét a szabadban tölti. Ráadásul a modora kicsit nyers, mert nem szeret kertelni, és ezt soha nem is fogja megtanulni, akármilyen társaságban is van. Lehet, hogy úriembernek nevelték, de haszontalannak tartotta ezeket a leckéket, illetve inkább mulatságosnak és álszentnek. William már évek óta próbálja rávenni, hogy eljárjon az ilyen összejövetelekre, de Devin csak nemrég adta be a derekát. Korábban már részt vett néhány társasági eseményen, amikor az ideje engedte, és elfogadta az ügyfelei meghívását. De azok ennél jóval kisebb események voltak, és nem ilyen elegáns estélyek, ahol minden résztvevő magas rangú előkelőség. De

most még több elegáns hölgytől és úrtól kapott meghívást, olyanoktól is, akikkel még sosem találkozott. És mindezt azért, mert néhány ügyfelének olyan ügyekben is segített, amelyeknek semmi közük az általa tenyésztett lovakhoz. Aznap először fogadott el egy fényűző bálba szóló meghívást. Nem igazán szerette ezeket a gazdag londoni nábobokat, akik nem voltak az ügyfelei. Kicsit ostobának és felszínesnek tartotta őket, akiket az igazi élet helyett csak a hiábavalóságok és a szórakozások érdekelnek. Az apjára emlékeztették, akit gyűlölt. Meg az anyjára, aki hátat fordított a családjának, hogy szabadon élvezhesse London bűneit. Sokkal otthonosabban mozgott a vidéki nemesek között, akik maguk vezetik a birtokaikat, és nem intézők gondjaira bízzák a gazdaság ügyeit. Ezeket a férfiakat tisztelte, mert nem félnek attól, hogy bepiszkolják a kezüket. – Elbűvölő nőszemély, nem? – jegyezte meg William. Devin gyorsan elfordította a tekintetét, és a bálterem díszesen faragott kandallóját kezdte tanulmányozni. – Melyik? William a barátjára nevetett. – Nos, a háziasszonyunk férjnél van, és boldog házasságban él, úgyhogy nem róla beszéltem, hanem a kis napsugárról. – Megpróbálom nem észrevenni. – Miért? – Te keresel gazdag feleséget, nem én – válaszolta Devin. Ráadásul túlságosan csinos volt az a csacsogó kis szőkeség, akire a pillantása állandóan visszatért. Még csak az kéne, hogy egy olyan nő után epekedjen, aki úgysem lehet az övé. – Rendes tőled, hogy átengeded nekem ezt a csodát, de nem vagyok teljesen ostoba – mondta William. – Semmi esélyem, hogy elnyerjem egy ilyen remek parti kegyeit. – Ostobaság. William felnevetett. – Nos, beismerem, hogy a tavalyi szezonban próbálkoztam nála. Akkor még nem tudtam, hogy az apja egy herceg. Illetve igyekeztem nem tudomást venni róla. De a lány még a nevemet sem jegyezte meg! Ez elég rosszulesett, úgyhogy feladtam. Te viszont egy szálfa termetű, jóképű férfi vagy, és még az sem zavaró, hogy egy kicsit faragatlan. Ezzel a megjegyzéssel Williamnek végre sikerült megnevettetnie a barátját. – Lehet, hogy fellendítettem az otthoni gazdaságot, de ezt igazából nem tartom az én jövedelmemnek. És az előkelő nemesi cím, ami a családom birtokában volt, már évszázadokkal ezelőtt elveszett, mert a távoli unokatestvérek helyett egy lánygyermek örökölte. A kis napsugár családja bizonyára egy vagyonos és előkelő címmel rendelkező úriemberre tart igényt. Én egyik feltételnek sem felelnék meg. – Tényleg így gondolod? – William elgondolkodott. – Némelyik család olyan gazdag, hogy egyszerűen nem foglalkoznak a szokásos elvárásokkal. – Vagy még fontosabbnak tartják őket. William vállat vont. – Ki tudja? Nos, rendben, akkor én elhallgatok. De csak azért, mert annyira hangoztatod, hogy egyelőre nem keresel feleséget. Mégis jó, ha az ember nyitva tartja a szemét, hátha az ölébe hullik egy…

– Azt mondtad, hogy elhallgatsz! William elmosolyodott, de aztán ijedt arcot vágott. – Ajaj! Erősítsd meg magad, mert úgy látom, a versenytársad neked akar rontani. – A micsodám? Devin megfordult, és két idősebb hölgyet pillantott meg, akik sebesen közeledtek feléjük. Az elöl haladó testes asszonyság teljesen ősz volt, és olyan dühösnek tűnt, mint aki robbanni készül. A másik fiatalabb és formásabb volt, ősz hajában még szőke tincsek is látszottak. Ez a hölgy láthatóan zavarban volt, és kényszeredett mosollyal hagyta, hogy a társnője maga után vonszolja. – Fiatalember, van egy kis elintéznivalóm veled! –förmedt az idősebb dáma Devinre. – Hölgyem, ha nem változtatod meg a hangnemedet, akkor nincs semmi elintéznivalónk – válaszolta a férfi, ugyancsak minden udvariaskodás nélkül. A hölgynek egy pillanatra elállt a szava. William megragadta az alkalmat, és gyorsan bemutatta őket egymásnak. A másik hölgy, Gertrude Allen, meglepődött, amikor meghallotta Devin teljes nevét. – Nem állsz rokonságban Lydia Baldwinnel? – kérdezte. Devin a szelíd hangú hölgyre mosolygott. – De igen. Ő a nagynéném. – Nahát! Jól ismerem a családodat. A megboldogult férjem egészen Lancashire-ig utazott, hogy tőlük szerezzen be új lovakat. Csodálatos paripákat tenyésztenek. Ez egy régi családi hagyomány, ugye? Úgy emlékszem, akkor még a nagyszüleid is éltek. És a nagynénéd nemrég segített nekem megnevelni az én Bundásomat, miután a nagybátyáddal együtt Londonba költöztek. Milyen jól ért a kutyák nyelvén az a hölgy! Bundás csak egy hetet töltött nála, és úgy jött vissza, hogy többé egyetlen asztallábat sem rágott meg. Mabel, meséltem már neked a… Ám az idősebb dáma közben magához tért, és nem hagyta tovább beszélni a barátnőjét. – Olyan lovakat tenyészt, amilyeneket akar, de ne üsse bele az orrát abba, amiről fogalma sincs. Ide figyelj, Cupido – mondta Mabel megvető hangon, azt a gúnynevet használva, amit Devin nemrég érdemelt ki. – Lehet, hogy most nagy szenzáció vagy, mert volt egy kis szerencséd a párok összeboronálásában, de nagy vakmerőség ilyesmire vállalkozni, amikor csak jövevény vagy a városban, és… – Nem vagyok jövevény Londonban – vágott a hölgy szavába Devin. – Dehogynem. A szezon előtt senki sem hallott rólad. Ezt már William sem tűrhette tovább. – Nem nevezném magam senkinek, Lady Mabel, és Devin a legjobb barátom. Együtt jártunk iskolába. Ha nem tudnád, Devin Londonban született. Csak azért ment északra, miután végeztünk az iskolában, hogy fellendítse a családja lótenyészetét. Az elmúlt években olyan elfoglalt volt, hogy nem tudott a városba jönni, és társasági életet élni. De vett egy birtokot London mellett, hogy közelebb legyen az ügyfeleihez, ezért mostantól gyakrabban fogod látni őt. Az asszonyság haragja szemlátomást nem csillapodott, és villámló szemmel nézett Williamre. – Ez egyáltalán nem jó hír, William Pace! – közölte haragos arccal, majd a mutatóujjával megfenyegette Devint. – Eddig szerencsés voltál, de ez komoly dolog, amibe nem szabad

belekontárkodni, mert az emberek látják a kárát, ha rossz irányba tereled őket. Neked ez csak egy szórakoztató időtöltés? Devin megvonta a vállát. – Nem tagadom, hogy szórakoztató, de nem ezzel akarok foglalkozni. Csak véletlenül alakult így. Egyébként nincs ebben semmi szerencse, mert a testi vonzalom hoz össze egy jó házasságot. Ám miután a vonzalom beteljesül, kell még valami más is, ami összeköti őket, különben hamar szétesik a boldogság. – Hogy… Micsoda arcátlanság! – sziszegte Mabel. – Gondolj csak bele, és rájössz, hogy igazam van. Hányan boldogok még most is, akiket eddig összehoztál? Vagy a férjek már titokban szeretőt tartanak? William köhögött, mert csak így tudta leplezni a nevetését. Gertrude a földet nézte. Mabelnek megint elállt a szava, és az arca vörös lett, mint a rák. Devin is tudta, hogy túllőtt a célon, de nem törődött vele. Irigy vénasszony, miért bírálja a módszerét, ami működik? A háziasszonyuk kihasználta a pillanatnyi csendet, és felhívta magára a figyelmüket. Az arcán látszott, hogy mindent hallott, és remekül szórakozott. És most Devin érezte, hogy elpirul. A pokolba! Ophelia gyengéden Mabel karjára tette a kezét. – Nem kell idegeskedned, Lady Mabel. Időnként nagyon üdítő egy kis szókimondás. Képzeld el, mi történne, ha minden festő ugyanúgy akarna festeni? Milyen unalmasak lennének a falaink! – Ez egészen más – morogta Mabel, de látszott rajta, hogy már enyhül a mérge. – Hidd el, hogy senki sem akarja megkérdőjelezni az érdemeidet. A jól bevált módszerekre mindig szükség van, de azért időnként teret adhatunk az újításnak is, nem igaz? Erről jut eszembe, hogy ezekkel a vendégeimmel még nem is beszéltem. – Ophelia ragyogó mosolyt villantott a két férfira. – Ophelia Locke vagyok. Örülök, hogy el tudtatok jönni. Mindig szívesen látlak, William. Mabel ekkor már elnevette magát. – Ezt igazán nem kéne, Phelia. – Mit? – kérdezte Ophelia ártatlan mosollyal. – Te is tudod, hogy a mosolyoddal teljesen megvakítottad őket. De meg is érdemlik – tette hozzá Mabel egy utolsó gonosz pillantással, majd elviharzott, maga után vonszolva Gertrudeot. – Azt hiszem, most már túl fogjátok élni az estét, uraim. De árulj el nekem valamit, Devin Baldwin. Nem bánod, hogy egy kerubhoz hasonlítanak? Vagy inkább viccesnek tartod? William még mindig tátott szájjal bámult a háziasszonyára, és Devinnek is szüksége volt néhány másodpercre, mire felfogta a szavait. Addig sem voltak kétségei, hogy nincs még egy ilyen szép nő a világon, de most a saját bőrén tapasztalta meg, hogy a mosolya halálos fegyver. Szabályosan letaglózza az embert. Devin megsajnálta a férjét. Vagy inkább irigylésre méltó, gondolta magában somolyogva. – A mítosz szerint Cupido Vénusz fia, és a szerelem istene. A nő szeme tágra nyílt. – Te jó ég! Tehát istennek neveznek az emberek? A férfi felnevetett. – Mivel ez ostobaság, ezért inkább viccesnek tartom.

– Az általad említett párkereső módszer igen érdekesnek hangzott. Neked is segített már feleséget találni? – Nincs időm feleségre. William elérkezettnek látta az időt arra, hogy közbeszóljon. – Dev most versenylovakat tenyészt a London melletti gazdaságában, a lóversenypályától északra. – Igen – mondta Devin. – Folytatom a családi hagyományt, de más irányba haladok, és ez egy hosszú folyamat. Majd tavasszal megtudom, hogy mennyire eredményesek a módszereim. – Van eladó gyors paripád? Közeledik a férjem születésnapja, és arra gondoltam, hogy veszek neki egy új lovat. Devin elmosolyodott. – Valószínűleg gyorsabb is, mint amihez szokva van. – Remek! Akkor ez egy örömteli meglepetés lesz neki. Alig várom, hogy nyélbe üssük az üzletet.

4. FEJEZET

És a gyönyörű hajóm éppen egy vízből kiálló szikla felé tartott, pedig néhány másodperce még nem láttam ott semmit – mesélte Oliver Norse, az Amanda körül álldogáló kis csoport egyik tagja. – Ráadásul vadonatúj volt! Halálra rémültem, hogy darabokra fog törni. – És ez történt? – érdeklődött Farrell Exter, az egyetlen személy, aki még nem hallotta a történetet. – Oliver azt a parancsot adta, hogy ugorjunk le a fedélzetről, és ezt is tettük – mondta mosolyogva John Trask, mert ő is a hajón volt aznap Oliverrel. – De én a hajómmal együtt süllyedtem el! – dicsekedett Oliver. – Azt akarja mondani, hogy lecsúszott róla, amikor a vitorlás oldalra dőlt, és megfeneklett a sziklát körülvevő földdarabon. Farrell jót mulatott. Amanda is nevetett, amikor először hallotta a történetet, a tavalyi szezonban. Most is sikerült egy udvarias mosollyal nyugtáznia Oliver igyekezetét, pedig majdnem meghalt az unalomtól. Tudhatta volna, hogy Ophelia és a bátyja, Rafe csak most jöttek a városba, és a sógornője még nem ismeri az idei szezon minden újoncát. Ophelia csak azt a néhány fiatalembert hívta meg, akikkel előző évben találkozott, és tudta, hogy még nem nősültek meg. De Amanda is ismerte őket, és legfeljebb barátként tekintett rájuk. Aznap este is neki kellett a legtöbbet beszélnie, különben a kis társaságra kínos csend telepedett, mielőtt Oliver előhozakodott ezzel a már kissé elcsépelt történettel. De az udvarlóival ellentétben, neki rengeteg jó története volt, főként a bátyjáról, aki náluk sokkal izgalmasabb életet élt. – Ideje másnak is átengedni a hölgyet, uraim – toppant oda hozzájuk Phoebe Gibbs, és átkarolta Amandát, hogy elvonszolja a fiatalemberektől, akik aznap este egy pillanatra sem tágítottak mellőle. – Egész héten nem láttam Mandyt, úgyhogy egy pillanatra ellopom őt. Amanda végtelen hálát érzett a szabadító hadműveletért. Phoebe-t még az iskolából ismerte, de a lány az előző szezon során férjhez ment. Amanda egy másik régi iskolatársát is megpillantotta a vendégek között, aki szintén férjnél volt. Mivel a barátnőivel már nem volt közös témájuk, ezért nem ment oda hozzájuk. Legalábbis magában így magyarázta a távolságtartását. Pedig az igazság az volt, hogy még szerencsétlenebbül érezte volna magát a társaságukban, mert állandóan arra gondolna, hogy neki még nem sikerült megtalálnia a boldogságot. Phoebe volt a legnagyobb pletykafészek a régi barátnői közül, aki imádta másokkal megosztani az értesüléseit, ezért Amanda arra számított, hogy most is el akar neki újságolni valamit. És igaza volt. – Jól sejtettem, hogy Manford grófja ma este itt lesz – közölte Phoebe. – Ki az?

– Ez egy jó kérdés. Még gyermekként kapta ezt a címet, miután mindkét szülőjét elveszítette szegény. Most lett nagykorú, de még egyetlen ismerősöm sem vetette ki rá a hálóját. De tudtam, hogy Lady O estélye még őt is a városba tudja csalni. Amanda felkapta a fejét. Egy fiatalember, akivel még nem találkozott? – Tehát csalni kell? – kérdezte mosolyogva. – Úgy tűnik – vonta meg a vállát Phoebe. – Még nem áll készen a házasságra, ezért eddig nem jött Londonba. Túlságosan elfoglalja, hogy gyors lovakat szerezzen be magának. Amanda érdeklődése azonnal lelohadt. Ha az ifjú grófot nem érdekli a házasság, akkor ő sem akar találkozni vele. De udvariasságból úgy tett, mintha érdekelné a hír. – Egy újabb lótenyésztő? – Nem. Ő csak lovakat szerez a gyűjteménye számára. Imád lovagolni, és a nevét eddig csak gyorslábú paripákkal kapcsolatban hallottam emlegetni. Amanda megborzongott. Nem szerette a lovakat. Csak akkor viselte el a jelenlétüket, ha messziről nézhette őket a versenypályán, és fogadást köthetett a futam nyertesére. Gyerekkorában, nem sokkal az első lovaglóleckéje után, volt egy csúnya esése, és azóta nem mert lóra ülni. Phoebe felsóhajtott. – Tehát már hallottál a lótenyésztőről, aki itt van ma este? – kérdezte csalódott arccal. Amanda igyekezett udvarias arcot vágni. Hogyne hallott volna arról a férfiról, akiről mindenki beszél? Azonnal észrevette őt, mihelyt belépett a bálterembe. Jóképűnek tartotta, bár kicsit nyersnek, és túlságosan férfiasnak. Éppen ezért vetette el azonnal, mert olyan… faragatlannak tűnt. – Micsoda ostoba becenevet adtak neki. Cupido? – Phoebe felnevetett. – Mégis annyira illik rá! Ugye milyen furcsa, hogy egy ilyen alak sikeres kerítő legyen? Amanda most már sutba vágta az udvariasságot, és elhúzta a száját. – Ez tényleg hihetetlen. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem illik ebbe a társaságba, mert úgy néz ki, mint egy bandita. Phoebe szeme felcsillant. – Akkor mégsem hallottál mindent! A Baldwin család egy Lancashire-ből származó nemes família. Még egy gróf ősük is volt, néhány generációval korábban. De mindig lótenyésztéssel foglalkoztak, és talán a jelen lévő úriember ezért olyan… hogy is mondjam… – Faragatlan? – vágta rá Amanda. Phoebe összeráncolta a szemöldökét. – Nem, nem ezt akartam mondani. Inkább egy kicsit… nyers. Igen, ez az a szó, ami nem jutott az eszembe. A faragatlan sokkal jobban illik rá, gondolta Amanda. Nem is volt kedve tovább beszélni róla, ezért Lord Oliverre villantott egy mosolyt, arra biztatva, hogy visszatérhet hozzá. A fiatalember értette a célzást, és azonnal engedelmeskedett. Phoebe nem örült, hogy beléfojtották a szót. – Tényleg csak néhány percre szerettem volna feltartani Amandát, Oliver! – rótta meg a férfit. – Egy perc Amanda nélkül kész örökkévalóság, kedves hölgyem – válaszolta Oliver gáláns mosollyal.

Phoebe megcsóválta a fejét, de aztán ő is elmosolyodott. – Ezzel nem szállhatok vitába. Amúgy is látom, hogy a férjem integet nekem. Majd később még beszélünk, Mandy. Amanda majdnem felnevetett, amikor az udvarlói újból azonnal köréje sereglettek. Már megint unatkozhat! Ezért gyorsan belekezdett egy történetbe arról a tehetséges festőről, akit Rafe a kontinensen fedezett fel, és anyagilag támogatni kezdett, miután kihúzta a folyóból, és megmentette az életét. A hallgatósága nemsokára önfeledten nevetett, de a lány közben fél szemmel az apját figyelte a helyiség másik végében. Mihelyt a herceg befejezte a beszélgetést, javasolni fogja, hogy távozzanak. Devin már nagyon szeretett volna távozni erről az estélyről. Hosszú nap állt mögötte. A versenypályán időzött, mert lehetősége nyílt megvásárolni az egyik mént, és kíváncsi volt a teljesítményére, hátha beveszi a tenyészetébe. A mén a vártnál jobban szerepelt, és harmadiknak ért célba, Devin mégsem volt biztos abban, hogy megéri azt a kisebb vagyont, amit kérnek érte. Az estélyen már találkozott a legtöbb vendéggel, és elvégezte, amiért jött. Meg akarta tudni, hogy érdemes-e az ilyen előkelő rendezvényekre járnia, ahol találkozhat London gazdagabb lordjaival, és lehetséges vevőket szerezhet. Most úgy tűnt, hogy kifizetődő ez az időtöltés. Ezért utólag már örült, hogy a versenypályán találkozott Williammel, aki rábeszélte a mai estére. Viszont úgy vélte, hogy semmi értelme tovább maradnia. Mérges volt magára, mert a pillantása állandóan visszatért a kis napsugárlányhoz. A hölgy egy pillanatra sem csukta be a száját, és a lovagjainak esélyük sem volt megszólalni mellette. Így hogy az ördögbe akarja megnyerni valamelyiküket? – Átkozott balszerencse, hogy Blythe megfázott tegnap. Olyan vörös lett az orra, hogy nem hajlandó elhagyni a szobáját – panaszkodott William mellette állva, és ő is ugyanabba az irányba nézett, mint Devin. – Úgy tűnik, Lady Amandát egyáltalán nem érdeklik azok az ifjak, akik ott legyeskednek körülötte. De a húgom választhatott volna közülük. – Nemsokára úgyis találkozni fog velük. – Igen, tudom. Nem számítottam arra, hogy én fogok aggodalmaskodni a férjhezmenetele miatt. Az anyám annyira várta ezt a pillanatot! – William bánatosan felsóhajtott. – Szörnyen hiányoznak mindketten. Devin nem tudta, mit mondjon, amivel enyhítheti a barátja gyászát. – Fel a fejjel, öregfiú. Nemsokára férjhez adjuk a húgodat. Devin nem csak együttérzésből használta a többes számot. Már biztosította Williamet, hogy minden lehetséges módon segíteni fog neki, és ő maga házasítja ki Blythe-t. A lány is tudta, hogy rá jobban számíthat, mint a bátyjára. A Paces testvérek sajnos nem bővelkedtek az anyagi javakban, mert a szüleik halála után rengeteg adósságot örököltek, és csak jó házasság által szabadulhattak meg a terheiktől. A munka szóba sem jöhetett, hiszen arisztokraták voltak. Igaz, hogy nem rendelkeztek magas ranggal, de az apjuk lord volt, a nagybátyjuk pedig egy gróf. De az volt a tervük, hogy először Blythe-t házasítják ki, és miután Williamnek lekerül a válláról ez a teher, minden erejét arra összpontosíthatja, hogy magának is feleséget találjon. Pace anyagi gondjai rendbe jönnek, és mindenki boldog lesz.

Devin szerette volna, ha neki is ilyen határozott tervei lennének az életével kapcsolatban, de elképzelhetetlennek tartotta, hogy megnősüljön. Illetve biztosan nem egy olyan nőt venne el, akit az előkelő körökben ismer meg. Ezek az emberek valamiért elfogadják ugyan, de biztosan nem adják hozzá a lányukat, amikor kiderül róla az igazság. Márpedig ezt jó lelkiismerettel nem titkolhatja el a leendő felesége és a családja elől. Addig azonban nem bánta, hogy felhasználja ezeket az embereket, és fellendíti az új gazdaságát, illetve hasznot húz a véletlenül ölébe hullott mellékfoglalkozásából, ami a végén meglepően jövedelmezőnek bizonyult. Akárhogy is van, elég viccesnek találta ezt a mellékfoglalkozást. Összehozza a párokat, akik még fizetnek is érte! És mindezt azért, mert hamar kiismeri az embereket, főleg a fiatalokat, akik túl sokat beszélnek, ha idegesek. Néhány héttel korábban már William tökéletes társával is találkozott. Meg volt győződve arról, hogy nagy lesz a szerelem köztük, és csak arra várt, hogy először William húgát férjhez adják, aztán bemutatja őket egymásnak. A mellékfoglalkozása révén sok előkelő rendezvényre kapott meghívást, amióta Sir Henry és Elizabeth Malcort bejelentette az eljegyzését, és mindenkivel közölte, hogy Devin segítségével ismerkedtek meg. Az előkelő körökben most újdonságnak számított, ezért mindenki kereste a társaságát. Őt nem érdekelte, miért ragaszkodnak a jelenlétéhez, csak az, hogy a népszerűség mindkét vállalkozásában hasznot hozzon neki. Most viszont nagyon szerette volna, ha végre le tudja venni a szemét a kis napsugárról. De miután William magára hagyta, hogy frissítőket hozzon, Devin képtelen volt másfelé nézni. A lány tényleg sziporkázott, de nem a drága ékszerei miatt. A lényéből sugárzott az elevenség és a pezsgés. A mosolya, a nevetése szinte megvilágította a helyiséget, olyan gyönyörű volt. Szerette volna tudni, miről beszél, mivel köti le ennyire a fiatal csodálói figyelmét. Bár lehet, hogy nem is azzal törődnek, amit mond, csak önfeledten élvezik a társaságát. – Azt tanácsolom, vedd le a szemed a húgomról, amíg nem ismerem a szándékaidat. Devin a hang irányába nézett. Majdnem százkilencven centiméteres magasságával hozzá volt szokva, hogy a férfiak fölé magasodik, de ez a szőke, kék szemű férfi, akivel addig még nem találkozott, egy centivel sem volt alacsonyabb nála. Ő is a helyiség közepe felé nézett, de nem biztos, hogy a napsugárkára gondolt. Bár Devin a lelke mélyén érezte, hogy igen. A férfi arcán nem látszott ellenségesség, de a hangja fenyegető volt. – Nincsenek szándékaim – felelte Devin. – Csak csodálkozom rajta, hogyan csinálja. Úgy tesz, mintha jól érezné magát, pedig majd’ meghal az unalomtól. A férfi összeráncolta a homlokát, és most már úgy figyelte a húgát. – A pokolba, ezt észre sem vettem – mondta végül. – Tényleg olvasni tudsz az emberek gondolataiban. Devin vállat vont. – Ez egy adottság. A férfi hangja még mindig ellenséges volt. Miért? Ennyire félti tőle a húgát? Azt is rossz néven veszi, ha rágondol? Valószínűleg így van, és ez azt jelenti, hogy nem tartja őt elég jónak a húgához. Devin csodálkozott magán, hogy ez zavarja, mert máskor nem szokott ilyesmivel foglalkozni. Ma este vajon miért találja kellemetlennek? – Nős vagy?

– Nem – mondta Devin, és távozni készült. A férfi még mindig a homlokát ráncolta, amikor megszólalt. – Akkor ez átkozottul érdekes. – Micsoda? – kérdezte Devin, és felvonta a szemöldökét. – Hogy nem epekedsz a húgom után, mint a többi ifjú. – A férfi egy pillanatra elhallgatott. – Esetleg megrögzött agglegény vagy? Devin csak elmosolyodott, de a férfi egy darabig elgondolkodva álldogált előtte, majd hirtelen eltűnt a korábbi ellenségessége. – Nos, ez mindent megmagyaráz. Most már értem. Én is az voltam, amíg nem találkoztam a feleségemmel. Egyébként Raphael Locke vagyok, a barátaimnak Rafe. A te neved pedig Devin Baldwin, a lancashire-i Baldwinok közül, cím nélküli, de attól még nemes. A férfi most bemutatkozik? – Úgy tűnik, ma este igen szorgosak voltak a pletykagépek – mondta Devin. Raphael felnevetett. – Én sem kedvelem a pletykát. De a feleségem mindig számon tartja, hogy kik bukkannak fel a rendezvényein, hátha egyszer megint meg akarja hívni őket. Tehát ez a fickó a földöntúli szépségű háziasszony férje? William elfelejtette részletezni a családi viszonyokat, amikor beismerte, hogy megpróbálta elnyerni a herceg lányának a kezét. – Szerencsés fickó vagy. – Azt én is tudom – bólintott Raphael. – Meglep, hogy még nem találkoztunk, bár én az év legnagyobb részét vidéken töltöm a családommal. Tehát a vicces kerítő munkásságod hozott a városba? – Ezt nem tartom a munkámnak. A lótenyésztés az igazi foglalkozásom és a szenvedélyem. Most egy új területtel próbálkozom, és a minőségi hátasok helyett versenylovak tenyésztésével kezdtem foglalkozni. A nagynéném és a nagybátyám Londonba költözött, és azt javasolták, hogy hozzájuk közelebb telepedjek le, mert ritkán volt időm meglátogatni őket. Ezért megvettem a város szélén lévő régi Harksten-birtokot, és velük élhetek megint. Ez boldoggá teszi őket. – Ezt Phelia elfelejtette megemlíteni. Tehát versenylovakkal foglalkozol? Azt hiszem, meg fogom látogatni a gazdaságodat. Nos, ez vicces, gondolta Devin. Meg kell mondania Lady Opheliának, hogy ha nem igyekszik, akkor a gyors paripa helyett valami más ajándékot kell vennie a férjének. De nem látta a hölgyet a közelben, és nem volt kedve a keresésére indulni, mert már távozni akart. Viszont észrevette Williamet, amint unatkozva álldogál a helyiség másik végében, és arra vár, hogy befejezze a beszélgetését. Elkapta a barátja pillantását, és a kijárat felé intett a fejével. William beleegyezően vigyorgott, úgyhogy Devin elbúcsúzott a házigazdától, és elindult az ajtó felé. Közben el kellett haladnia a kis napsugár mellett. Tudta, hogy nem kéne engednie a kísértésnek. De ha William azért vetett szemet rá, mert már előző évben is férjet keresett magának, akkor a lánynak tudnia kéne, hogy valamit rosszul csinál. Devin megállt, és közel hajolt a lányhoz, hogy senki más ne hallja meg, amit odasúg neki. – Hogyan akarod elbűvölni az udvarlóidat, amikor egy pillanatra sem engeded őket szóhoz jutni?

5. FEJEZET

Kész csoda, hogy Amanda el tudott aludni aznap éjjel, annyira feldühítette magát az estélyen. Felháborította annak az utálatos férfinak a megjegyzése, aki ráadásul távozott, mielőtt magához tért volna. Pedig szívesen megmutatta volna neki, hogy milyen éles tud lenni a nyelve! Még be sem mutatták őket egymásnak! Másnapra azonban elpárolgott a haragja, és már csak bosszantotta, hogy a férfi tanácsot akart adni neki, amikor semmit sem tud róla. Kicsoda valójában ez a Devin Baldwin? Egy goromba tuskó, ahogy először gondolta, vagy csak egy vidéki bugris, akinek fogalma nincs a jó modorról meg a tapintatról? Ez megmagyarázná az arcátlanságát. Több órát töltöttek el ugyanazon az estélyen, Amandának mégsem volt alkalma határozott véleményt formálni róla. A férfinak meg kellett volna kérnie valakit, hogy mutassa be őket egymásnak. Akkor most többet tudna a kósza híreknél, amelyek talán nem is igazak. Miért nem igyekezett bemutatkozni neki ez az ismeretlen? Majdnem ő vette a kezébe a dolgot, miután beszélt Phoebe-vel, és egy kicsit feltámadt az érdeklődése, bár továbbra is meg volt győződve arról, hogy a férfi igazából nem illik abba az előkelő társaságba. Amikor később látta beszélgetni a bátyjával, azt fontolgatta, hogy odamegy hozzájuk, és bemutatkozik neki. Ahogy Baldwin Rafe mellett állt, olyanok voltak, mint a nappal meg az éjszaka. Rafe szőke és világos, a napbarnított bugris egész sötétnek tűnt mellette. Még a haja is hollófekete volt. Amandának mégis feltűnt, hogy mennyire jóképű. És a szeme… Tényleg borostyánszínű a szeme? Nem került elég közel hozzá, hogy erről megbizonyosodhasson. De azt messziről is látta, hogy idősebb nála, tehát valószínűleg nem ez az első londoni szezonja. Hol bujkált eddig? Miért olyan titokzatos? Igazából senki sem tudott róla semmit, ahogy a családjáról sem. Csak azt, hogy Lancashire-ből származnak, és már régóta lótenyésztéssel foglalkoznak. Ezért talán nem is igaz a róla terjedő szóbeszéd. Sikeres házasságszerző lenne? Milyen ostobaság ilyesmit állítani róla, amikor nem tett mást, mint bemutatta egymásnak néhány ismerősét, akik aztán úgy döntöttek, hogy összeházasodnak. Ő is pontosan ezt csinálta a tavalyi szezonban, mégsem nevezte őt senki házasságszerzőnek! De tudta, hogy milyen az előkelő londoni társaság. Lecsapnak mindenre, amiről érdemes pletykálni, még egy olyan ostobaságra is, hogy egy lótenyésztő házasságszerző lenne. Mert ez a két foglalkozás igencsak furcsa párosítás! Pontosan ezért lenne érdekes, ha igaznak bizonyulna. És Amandának ez ébresztette fel a kíváncsiságát. Majdnem odatolakodott, amikor a bátyja Baldwinnel beszélgetett, csak nem akart szemtelen lenni. Vagy valami másról volt szó? Ideges lett volna? Ő? Nem szokott ilyen szégyenlős lenni. De Baldwin nem az a fajta úriember, akivel addig dolga volt, ha egyáltalán úriembernek lehet

nevezni. Később örült is annak, hogy nem sietett oda hozzájuk. Az a néhány szó, amit a férfi mondott neki, meggyőzte, hogy helyes volt az első benyomása. Devin Baldwin nem más, mint egy faragatlan, öntelt vidéki tuskó, aki örülhet, ha többé nem találkoznak, mert ezt neki is meg fogja mondani. Kora délelőtt betoppant hozzá Ophelia, és egy kirándulásra hívta. – Hová megyünk? – kérdezte Amanda, amikor megérkezett a szalonba, ahol Ophelia meg a szolgálója, Sadie O’Donald várt rá. – Jól vagyok öltözve? Mindkét nő felállt, és felvette a kabátját. Amanda egy szőrmés bundát hozott magával, de egyelőre a karjára vetette, mert nem volt biztos abban, hogy szüksége lesz rá. Késő ősszel még nem volt olyan hideg, és legtöbbször elegendőnek bizonyult az évszaknak megfelelő melegebb öltözet, meg néhány vastagabb alsószoknya. Amanda halványkék nappali ruhája vastag brokátból készült, és a hozzáillő rövid kabátka valószínűleg elég melegen tartaná. – Tökéletesen nézel ki, kedvesem, mint mindig. – Ophelia Amandába karolt, és kivezette az előcsarnokba. – Vásárolni megyek, és gondoltam, szívesen kiszabadulsz egy kicsit a házból. Ki kell választanom a bátyád születésnapi ajándékát. – És a tanácsomra van szükséged, hogy mi tetszene neki? – Nem erről van szó. De gyere, majd útközben mindent elmagyarázok. Ophelia nem tudta, hogyan hozza fel a témát. Talán még korai erről beszélniük. Igen merész döntés lenne igénybe venni Devin Baldwin szolgálatait, hogy segítsen Amandának, amikor Rafe még bizalmatlan a férfival kapcsolatban. Tulajdonképpen a férje kívánsága ellenére cselekedett. Előző este beszélt erről Rafe-fel, és félig tréfásan felvetette, hogy Cupido talán kideríthetné, mi a gondja Amandának. Rafe azonnal elvetette az ötletet, mondván, hogy még a beszélgetésük után sem tudta kiismerni Devint, és amíg nem oszlanak el a kétségei, addig nem szeretné, ha Amanda bármilyen okkal megismerkedne a fickóval. Ophelia nem mindig értett egyet a férjével, és ez is egy ilyen alkalom volt. Előző este felkeltette a figyelmét Cupido modernebb hozzáállása a házasságszerzéshez, és utána beszélt azzal a párral, akiket ő hozott össze. Tőlük hallott a többi sikeréről is, és meggyőződésévé vált, hogy Amandának Cupidóra van szüksége. Nem szokott szembemenni Rafe kívánságával, de ha a reményei beválnak, akkor mindenki boldog lesz, és Rafe-nek meg sem kell tudnia, hogy ő is részt vett az események alakításában. Persze még egyáltalán nem biztos, hogy Devin elvállalja a munkát. Talán már így is túl sok ügyfele van, és nincs több ideje erre a megbízatásra, mert egyértelmű, hogy a lótenyésztést tartja a legfontosabb tevékenységnek az életében. Először ezt kell kiderítenie, és ráér akkor szólni Amandának, ha a férfi hajlandó segíteni neki. – Londonon kívül fogunk vásárolni? – csodálkozott Amanda, amikor észrevette, hogy egy vidéki úton járnak. – Igen. A bátyád néhány hónapja megemlítette, hogy a ménje kezd kiöregedni, és arra gondoltam, hogy remek születésnapi meglepetés lenne, ha vennék neki egy újat. Itt van egy lógazdaság, ahol elég nagy a választék. Tulajdonképpen azért hívtalak magammal, mert tudom, hogy nem szoktál lovagolni, és azt is, hogy miért, de talán itt lenne az ideje újból megpróbálnod. Nem gondolod? Ma neked is vehetnénk egy hátast. – Nem! – vágta rá Amanda. – De a lovaglás nemcsak kellemes időtöltés, hanem egyben társasági esemény is. Ha a londoni tartózkodásod idején a parkokban lovagolsz, ki tudja, kivel hoz össze a sors. Legalább

lenne valami elfoglaltságod napközben, ha már nem engeded az udvarlóidnak, hogy Julie-nál meglátogassanak. Vagy ez csak tavaly volt, és idén már nem bánod, ha jönnek? Amanda elhúzta a száját. – Így is túl gyakran találkozom velük, amikor igazából egyikük sem érdekel. – Aztán a lány elmosolyodott. – Julie néni olyan remek ürügyet jelent! Elég egyszer találkozniuk vele, és rögtön elhiszik, hogy nem szereti, ha a szalonja tele van férfiakkal. A hölgyek persze még így is felkeresnek, de az nem veszi el az egész délelőttömet meg a délutánomat. – Értem – bólogatott Ophelia. – Pont ezért gondoltam, hogy meg kéne megint próbálkoznod a lovaglással. Jól kitöltené az üres óráidat. Amanda egy pillanatra az ajkába harapott, és elgondolkodott. – Remélem, hogy találok magamnak valamilyen érdekes és élvezetes elfoglaltságot, amíg Londonban vagyok, de az nem a lovaglás lesz. Az az igazság, Phelia, hogy egyszer már megpróbáltam… illetve rá akartam venni magam, de… Nem, a lovaglás nem nekem való! Ophelia nem erőszakoskodott tovább. Már így is túl sokáig próbálkozott. Raphael mesélt neki Amanda gyermekkori lovas balesetéről, és hogy azóta fél lóra ülni. Ophelia mégis azt remélte, hogy már elég idő eltelt, és Amanda kinőtte a félelmét, de úgy tűnik, tévedett. – Nos, ez csak egy ötlet volt – mondta Ophelia könnyed hangon. – Azért még segíthetsz kiválasztani egy lovat a bátyádnak. Biztos vagyok abban, hogy nem fog sokáig tartani. Néhány perccel később azonban rájött, hogy megint tévedett. Miután kinézett az ablakon, Ophelia felnevetett. – Te jóságos ég! Miért gondoltam azt, hogy az összes ló egy nagy istállóban lesz? Fogalmam sem volt, hogy ilyen nagy ez a gazdaság. Miután a kocsisa kisegítette őket a hintóból, Ophelia kénytelen volt elismerni, hogy Devin Baldwin nem egy amatőr lótenyésztő, mint sok arisztokrata, aki csak azért próbálkozik ezzel, mert szereti a lovakat. Fogalma sem volt, hogy hol találhatnák meg a férfit. Arra gondolt, hogy valószínűleg az istállóban lesz, de három istállót is látott! A birtok hatalmas volt. – Úgy látom, senki sem siet ide, hogy segítsen nekünk. Paul, te próbálkozz a bal oldali istállóval. Mandy, te nézd meg a középsőt, én pedig a jobb oldalihoz megyek. – Mit keresünk? – érdeklődött Amanda. – Az intézőt, a tulajdonost, vagy bárkit, aki meg tudja nekünk mutatni az eladó lovakat.

6. FEJEZET

Amanda

teljesen le volt nyűgözve a látványtól. Amikor vidéken kocsizott, már sok

lógazdaság mellett elhaladt, de ilyen hatalmas birtokot még sosem látott. A három istállón kívül volt rajta még egy pajta, meg egy kissé lelakott kétszintes ház. A bekerített legelőkön annyi ló legelészett, hogy meg sem tudta volna számolni őket. Még egy versenypályát is megpillantott, amely kicsinyített mása volt az ügetőnek, ahol a nagynénjével már többször járt. Persze itt hiába kereste a tribünt meg a páholyokat, ezért Amanda nem hitte, hogy ezen a helyen tényleg tartanak versenyeket. Amanda nagy nehezen kinyitotta a középső istálló ajtaját, ahová Ophelia irányította, hogy keresse meg a tulajdonost. Mindhárom istállónak zárva volt a nagy kétszárnyú ajtaja, valószínűleg azért, hogy bent tartsák a meleget a hidegebb hónapokban. De a vártnál sokkal nagyobb meleg fogadta, amikor végre sikerült bejutnia. Te jóságos ég! Mintha egy üvegházba lépett volna be. Az oszlopokon lámpák lógtak, és három nagy kályhát is megszámolt, amelyek nemcsak meleget, hanem fényt is árasztottak. A bokszok közötti folyosón egy szalmával megrakott szekér állt. A tágas helyiségben két oldalon és középen is bokszok sorakoztak. A lány elindult a jobb oldali folyosón, és egy-egy lovat látott minden állásban, amely mellett elhaladt. Nem értett hozzá, de úgy vélte, hogy a legtöbb ló a vemhesség vége felé jár. Ez nem lepte meg. Amikor egyszer a lóversenypályára látogattak, Julie néni elmesélte neki, hogy a versenylovakat általában a tavaszi és nyári hónapokban pároztatják, mert egy kanca majdnem egy év vemhesség után elli meg a csikóját. Ez az időzítés lehetővé teszi, hogy késő tavasszal, a szezon kezdetén a kétéves csikókat már versenyeztethetik. A versenyek egész évben zajlanak, ha az időjárás engedi, de mindig a főszezon alatti futamok a legizgalmasabbak, mert a látogatók figyelhetik az új bajnokok felbukkanását és felemelkedését. Amanda elment egy munkás mellett, aki egy kancát ápolt az egyik bokszban. Meg akarta szólítani, de észrevette, hogy nincs rajta ing. Nem volt hozzászokva, hogy félmeztelen férfiakkal társalogjon, ezért továbbment. Ekkor az istálló végében kinyílt a dupla ajtó egyik szárnya, és a beáradó fényben meglátott egy lóháton ülő férfit. – Halló! – kiáltotta oda neki a lány, eltakarva a szemét a kezével. – Hol találom a tulajdonost? A sógornőm azért jött, hogy egy lovat vásároljon. A férfi belépett az istállóba, és becsukta maga mögött az ajtót. Nem hallotta volna, amit kérdezett tőle? – Lady Amanda, ha jól sejtem. A lány ijedten felkiáltott, és megfordult. Devin Baldwin dugta ki a fejét a bokszból, amely mellett az előbb elment. Már megint hallotta azt a mély hangot, amely előző este sértegette. A lány kinyitotta a száját, hogy jól beolvasson neki, de egy hang sem jött ki a torkán, mert a férfi

kilépett a bokszból, és becsukta maga mögött az ajtót. Ezt nem kellett volna tennie! Félmeztelen volt! Amanda nem fordította el a tekintetét, pedig úgy illett volna. De most nem gondolt az illemre, mert képtelen volt levenni a szemét a férfi magas alakjáról. A karján dagadtak az izmok, sötét szőrzet borította széles mellkasát, és bőre csillogott az izzadságtól. A nadrágját egy ócska csizmába gyűrte, amelyen megszáradt sár éktelenkedett, sőt talán még lótrágya is. A homloka is izzadt, de ezt most letörölte az egyik vállán lógó kis kendővel. Máskor nem zavarta volna Amandát, hogy egy olyan férfival találkozik, aki a kelleténél többet mutat meg a testéből. Ilyenkor legfeljebb bosszúsan megcsóválja a fejét, és elfordítja a szemét, de már sokszor látott férfi szolgákat, akik a meleg miatt levették az ingüket. Nyáron, a város felé menet, ha kinézett a hintó ablakán, félmeztelenül dolgozó kertészeket láthatott az út mentén. Bár a Norford Hallban szolgáló kertészek nem szoktak így nekivetkőzni. Egy herceg alkalmazottainak mindig illedelmesen kell kinézniük, még akkor is, ha meleg van, vagy az istállók túlfűtöttek. Úgy tűnt, a férfinak is eszébe jutott, mennyire illetlen az öltözete, illetve a meztelensége, mert az egyik boksz oldalán lógó ing felé nyúlt. De aztán halkan elkáromkodta magát, és inkább egy vödör vizet kapott fel. Amanda megint felkiáltott, amikor a férfi előrehajolt, és vizet öntött a fejére, lelocsolva Amanda cipőjét és a szoknyája szegélyét. Ez a férfi az előkelő körök legújabb kedvence, a Cupidónak nevezett házasságszerző? Hogy mer így bánni vele? Tényleg egy faragatlan, goromba tuskó! – Elnézést. – A férfi megdörzsölte a törülközővel a fejét meg a mellkasát. – Azért tartjuk ilyen melegen ezt az istállót, mert nem akarom, hogy a kancák huzatot kapjanak. Van egy nagyon jó lódoktorunk, aki a közelben lakik, és még ő is azt mondja, hogy túlságosan elkényeztetem őket. De szerintem a kényeztetés sosem árt. Még egyetlen csikót sem veszítettem el. Amanda nem szólt semmit, csak tágra nyílt szemmel bámult rá. – Nem emlékszel rám? – kérdezte a férfi. – Tegnap este találkoztunk a… – Nem találkoztunk! – vágott a szavába a lány, mert végre megjött a hangja. – Arra sem vetted a fáradságot, hogy illendően bemutatkozz nekem, mielőtt megsértettél a kéretlen tanácsoddal. Ha nem tudnád, mindennek megvan a maga módja. – Tisztában vagyok azzal, hogy minek mi a módja – mondta a férfi, halvány mosollyal az ajkán. – Nekem meg nincs szükségem tanácsra egy ilyen alaktól, mint te! – csattant fel a lány. – Semmit sem tudsz rólam. Hogyan állíthatod, hogy… – Annyit tudok, hogy túl sokat fecsegsz. Most is azt csinálod. De tegnap este, a sógornődnél, esélyt sem adtál azoknak a szegény fiúknak, hogy egy szót szóljanak hozzád. Hogyan tegye neked a szépet egy férfi, ha meg sem hallod a bókját, mert egy pillanatra sem fogod be a szádat? Amanda megvetően összehúzta a szemét. – Arra nem gondoltál, hogy azok a fiatalemberek nem új ismerőseim? És már régóta ismerem őket, és milliószor hallottam a bókjaikat? – Mondj egyet. – Tessék?

A férfi felhorkantott. – Jól sejtettem. Hallottad őket, de igazából nem hallgattál rájuk. Most már értem. Miért vesztegeted az idődet, ha nem érdekelnek ezek az urak, Lady Amanda? – Talán azért, mert veled ellentétben, én nem vagyok udvariatlan! A férfi felvonta a szemöldökét. – És az nem udvariatlanság, hogy bizonytalanságban tartod őket? Ezek a fiatalemberek feleséget szeretnének találni maguknak. Ha nem akarsz egyikükhöz sem hozzámenni, akkor engedd őket el, hogy keressenek egy olyan hölgyet, aki hajlandó rá. – Én egyáltalán nem bátorítom őket! – kiáltotta Amanda magából kikelve. – Csak tetszik neked, hogy körülötted legyeskednek, pedig jól tudod, hogy semmi esélyük elnyerni a kegyeidet. De már rájöttem, mi a probléma. Ezek az ifjak mindent megtesznek, hogy elnyerjék egy herceg lányának a kezét, és csak akkor adják fel, ha már valaki elhalászta előlük. Tehát válassz egyet közülük, a többit meg szabadítsd meg a szenvedéseitől. A lány szóhoz sem jutott a felháborodástól. Ez volt a legnagyobb sértés, amit addig mondott neki. Tehát szerinte a férfiak csak az apja miatt rajongják körbe? Ezzel mintha azt mondta volna, hogy saját magáért senki sem tarthatja vonzónak, és nem tudná megkedvelni. Ekkor Devin Baldwin tetőtől talpig végigmérte, méghozzá lassan és alaposan. Ez is rendkívül sértő! – Elég csinos vagy – jelentette ki végül a férfi. –Kár, hogy még nem tanultad meg, hogyan lehetne ezt a tulajdonságodat kihasználni. Inkább csak fecsegsz, ahelyett, hogy… – Elég! – vágott a szavába Amanda, mert nem akart többet hallani. – Nem hiszem el, hogy már megint ezt csinálod! Megmondtam, hogy nem kérek a tanácsaidból, Cupido! – A lány igyekezett a lehető legnagyobb megvetéssel kimondani a nevet, amit az előkelő körökben ragasztottak rá. – Egyszerűen elviselhetetlen vagy! Azzal Amanda sarkon fordult, és kiviharzott az istállóból.

7. FEJEZET

Devin a hölgy után nézett, aki feldúltan kirohant az istállóból. Most nem túl napos a kedve, állapította meg magában. És mi az ördögöt keres itt? Ja, igen. Mintha a sógornőjét emlegette volna, mielőtt beszélgetni kezdtek. Devin gyorsan befejezte az öltözködést, és kiment az épületből, hogy Ophelia Locke keresésére induljon. – Mit mondtál Mandynek? – kérdezte Ophelia Locke, amikor találkoztak. – Kirohant a birtok elé, és olyan a pillantása, mintha gyilkolni készülne. Devin felnevetett. – Valóban? Vicces, hogy az ingyen adott tanácsra senki sem hallgat, sőt megsértődik, ha nem egy családtagtól vagy baráttól kapja. Csak akkor értékelik, ha fizetnek érte. Reed Dutton pont jókor csatlakozott hozzájuk. Ő volt Devin legjobb barátja, mielőtt iskolába küldték, és találkozott Williammel. Reed és Devin most is közel állt egymáshoz, és Devin nem helyezte volna át a székhelyét London környékére, ha nem bízott volna meg abban, hogy Reed vigyáz a lancashire-i gazdaságára, míg ő a nagybátyja tenyésztői programja helyett a versenylovakra koncentrál. Reed most is azért jött, hogy idehozza az eladásra szánt lovakat. Devin nagybátyjának több ügyfele volt délen, mint az otthona közelében, és ha az északi gazdaságban kevesebb munka akadt, Reed az új helyen segített neki. Devin bemutatta Opheliát Reednek. – Reed kivisz néhány lovat a versenypályára, és választhatsz közülük. Gondolom, ismered a férjed ízlését és kívánságait. Némelyik férfi élvezi a kihívást, és szereti az erős méneket, még akkor is, ha nehezen kezelhetőek. Mások azonban csak egy teljesen problémamentes, gyors lovat akarnak. – Rafe mostani hátasa egy mén, amelyik még a legelső lovától származik. Lehet, hogy ez egy érzelmi kérdés. Devin elmosolyodott. – Nekem is megvan még a legelső kancám leszármazottja. Ma már nem jó semmi másra, csak arra, hogy csodáljam a szépségét, mégsem tudnék megválni tőle. – Túl öreg már, hogy lovagolj rajta? – Nem, csak a mostani céljaimhoz túl szelíd. Megvan benne a kitartás, de nem igazán robbanékony. Mivel a leszármazottjai is örökölték a temperamentumát, abbahagytam a tenyésztését. – Devin a barátjához fordulva hozzátette: – Reed, vidd a versenypályára a lovakat, amelyekről beszéltünk. A hölgy majd eldönti, hogy akad-e köztük olyan, amilyet keres. Devin és Ophelia is elindult a pálya felé.

– Tulajdonképpen abban reménykedtem, hogy ma Amandának is veszünk egy lovat. Pont egy olyan kéne neki, amilyenről az előbb beszéltél. De még mindig nem hajlandó lóra ülni. Gyerekkorában volt egy csúnya esése, és azóta nem mer lovagolni. – A félelmet néha le lehet győzni, megfelelő irányítással és utasítással. – Tudom, de neki igazából nincs indíttatása arra, hogy akarja megpróbálni. Egyébként van egy másik oka is annak, amiért ma idejöttem. Tegnap este lenyűgöztek a házasságszerző elméleteid, és meg szeretnélek bízni, hogy segíts egy ismerősömnek. Persze csak akkor, ha nincs túl sok ügyfeled. – Nincs túl sok. De engem nem szoktak felbérelni, illetve nem a szokásos értelemben. Szívességből hajlandó vagyok segíteni bizonyos embereknek, ha házasságszerzésről van szó. – És biztosan nem kérsz érte pénzt? – Nem. De az új gazdaságom még mindig fejlesztés alatt áll, ezért nem utasítom vissza a hálaadományokat, így senki sem érzi magát adósnak egy szívesség miatt, és amit így kapok, azt a gazdaságba fektethetem. A nő elmosolyodott. – Értem. És nagyon tetszik, hogy ilyen szívességeket teszel. Már tegnap este is meg akartam kérdezni, hogy hogyan kezdődött? A férfi vállat vont. – Puszta véletlen volt. Amikor a telivérek tenyésztéséről a versenylovakra váltottam, rengeteg időt töltöttem a déli versenypályán, hogy kipróbáljam a meglévő lovaimat, vagy beszerezzek egy új fedező mént. Sok emberrel találkoztam ott, más lókedvelőkkel is. Voltak köztük családapák, akik házastársat kerestek a gyermekeiknek. Egyesek a fiaikat is elhozták. Nem is tudom már, milyen indíttatásból tettem, de az egyik fiút megkértem, hogy írja le, milyen feleséget szeretne magának. Talán azért került ez szóba, mert a fiút nem érdekelték a lovak, és valamiről beszélgetnünk kellett. És nem sokkal később megismertem egy lányt, William húga révén, akire tökéletesen illett a leírás. Bemutattam őket egymásnak, és tavaly tavasszal összeházasodtak. Ezután egyre több apa keresett fel, és ajánlott pénzt, ha segítek házastársat keresni a gyermekének. Ez egyáltalán nem volt nehéz feladat, és a tenyészállományom javításához fel tudtam használni a pénzt, így nem utasítottam őket vissza. – Hánynak segítettél már? – Eddig csak négy párnak, bár már Williamnek is megtaláltam a tökéletes társat. Még nem említem neki, mert először a húgát akarja férjhez adni, és csak utána keres magának feleséget. – Mi a húga neve? Azt hittem, magával hozza tegnap este, de nem emlékeztem a nevére, és nem tudtam felírni a vendéglistára. Devin felnevetett. – Blythe Pace-nek hívják, és örülni fog, ha ott lehet a többi estélyeden. – Neki is megpróbáltál már férjet találni? – Nem, mert még nincsenek nehézségei ezen a téren. Csak most lett tizennyolc éves. De azért nyitva tartom a szemem, hátha találok valakit neki. Sajnos elég kevés támpontom van, amiből kiindulhatok. Blythe-t évek óta ismerem, és tudom, hogy örömét fogja lelni a háztartás vezetésében. Nincs is igazán más érdeklődése, legalábbis másról nem szokott beszélni. Pedig a vonzalom nem elég egy boldog házassághoz. – A férfi elvigyorodott. – Persze az is fontos, de azért egy jó kapcsolathoz több kell. – Ez egy jó meglátás. A legtöbben biztosan határozott elvárásokkal fordulnak hozzád.

A férfi felnevetett. – Igen, többnyire vannak elvárások. De meglepő módon, sok fiatal nincs tisztában azzal, hogy mit akar az élettől. Arról meg végképp fogalmuk sincs, hogy milyen tulajdonságokat keresnek egy házastársban. Mégis a legtöbben azt hiszik, hogy meg kell házasodniuk. Legalábbis a fiatal nők így gondolják, és úgy vélik, hogy az esküvő után majd minden magától a helyére kerül. Ophelia kíváncsi pillantást vetett Devinre. – Lehet, hogy csak férfi szemszögből nézed a házasságot. Nektek, férfiaknak sok érdeklődési körötök van, de tényleg azt hiszed, hogy egy nőnek is kell ennyi? A férfi elmosolyodott. – Nem feltétlenül. Tehát szerinted vannak olyan nők, akiknek elég, ha csak feleségek meg anyák lehetnek, és nincs szükségük semmi másra, hogy elégedettek legyenek az életükkel. – Igen, ezt akartam mondani – felelte Ophelia egy halk köhintéssel. – Valóban gyakran ez a helyzet. De mi van a férjekkel az ilyen házasságokban? Tényleg azt hiszed, hogy boldogok lesznek, ha a feleségükkel nincs más közös témájuk, csak a gyerekek, akiket együtt nemzettek? Vagy azért tartanak titokban szeretőt, mert nem elégedettek a feleségükkel? A férfi rájött, hogy a hangja árulkodóan keserű lett, és a hölgy szemén látta, hogy ez neki is feltűnt. A szolgálólánya azonban kifejezetten haragos pillantással méregette, mert olyan témát hozott fel, amit nem illik egy hölgynek hallani. A férfi megharagudott magára. – Elnézést a nyíltságért, de sokszor láttam, hogy ez történik. Senki sem boldog egy ilyen helyzetben, mert a feleket gyötri a bűntudat, a szégyen, és még ki tudja, hányféle kellemetlen érzelem. Ez minden érintettre hatással van. Ezért meggyőződésem, hogy egy házasságban mindkét félnek többre van szüksége, és ezt már akkor tudniuk kell, mielőtt összeházasodnak, nem utána döbbenni rá, amikor már késő. Ophelia bólintott, és egy pillanatra elgondolkodott. – Azt kell mondanom, hogy a beszéded alapján inkább egy őrangyalnak tűnsz, és nem egy Cupidónak. A férfiból kitört a nevetés. Neki ez sosem jutott volna eszébe, de tudta, hogy a nők másképp gondolkodnak, mint a férfiak. – Istenem! – kiáltott fel a lány, mert észrevette Reedet, aki az istállóból kivezetett néhány gyönyörű lovat. – Hogyan tudta ilyen gyorsan összeszedni őket? – csodálkozott. – Nemcsak tenyésztjük, hanem idomítjuk is a lovainkat. Reed felnyergeli őket, és máris lehet nézelődni, hölgyem.

8. FEJEZET

Amanda megpróbálta a hintóban megvárni, amíg Ophelia megköti az üzletet Baldwinnal, de annyira dühös volt, hogy egy percnél tovább nem tudott a helyén maradni. Elkezdett járkálni, hátha úgy levezeti a haragját, de ez sem segített. Még mindig annyira haragudott Devin Baldwinra, hogy legszívesebben sikoltozott volna. Még soha senki sem beszélt így vele. Senki! Nem győzött csodálkozni, hogy a férfi a tulajdonosa ennek a lenyűgöző gazdaságnak. Valószínűleg valaki más intézi az üzleti ügyeket, különben egyetlen kuncsaftja sem lenne. Ki tárgyalna egy ilyen goromba, öntelt alakkal? Legjobb, ha elhívja Opheliát, mielőtt őt is vérig sérti. Elmehetnek egy másik tenyészetbe is, hogy Rafe-nek születésnapi ajándékot vegyenek. Elhaladt több pad mellett is, de még mindig túlságosan zaklatott volt ahhoz, hogy leüljön. Mérgében belerúgott néhány fűcsomóba, aztán észrevette, hogy teljesen megkerülte a három istállót. Meglátta Opheliát a versenypályán, az istállók mögött. A lovakat éppen most vezették be a pályára. És ő is ott volt! Amanda olyan gyilkos pillantással méregette Baldwint, mintha meg akarná ölni a tekintetével. – Elviselhetetlen gazember – morogta maga elé. – Mi az a gazember? Amanda halkan felkiáltott, és megpördült. Egy kislány álldogált előtte, egy póni kantárját fogva, és kíváncsian nézett fel rá. Körülbelül öt- vagy hatéves lehetett, kedves, szeplős arca volt, és két vörös varkocs lógott a vállára. Mi az ördögöt keres itt egy gyerek? Amanda most jött rá, hogy az előbb hangosan beszélt. – A gazember egy olyan ember, akivel nem akarsz találkozni – magyarázta a kislánynak. A lány egy pillanatig zavartnak tűnt, aztán elmosolyodott, és látszott, hogy elöl hiányzik az egyik foga. – Velem van kedved találkozni? Amelia Dutton vagyok. A rossz kedve ellenére, Amanda nem tudta elfojtani a mosolyát. – Örülök a találkozásnak, Amelia. Én Amanda vagyok. Itt laksz? – Nem. A szüleimmel élek Lancashire-ben, Devin bácsi másik farmján, de az apám néha idehoz lovakat eladásra. Anyával nem szoktuk elkísérni, de Devin bácsinak ez volt az ajándéka. – Amelia megsimogatta a póni sörényét. – Ezért most jönnöm kellett. Ugye, milyen csodálatos? Amandát meglepte, hogy Devint valaki csodálatosnak nevezi. De aztán felnevetett, mert rájött, hogy a kislány a póniról beszélt. – Igen, tényleg csodás pónid van. – Te is szereted a lovakat?

– Nos, régebben szerettem őket, amikor annyi idős voltam, mint te. De ma már nem annyira. – Hogy lehet nem szeretni a lovakat? – kérdezte Amelia csodálkozó pillantással. Amanda nem akarta megijeszteni a gyereket a szörnyű balesete történetével, és elárulni neki, hogy azért nem akar újra lóra ülni. Elhatározta, hogy inkább témát vált. – Tehát Devin Baldwin rokona vagy? Amelia arcát egy újabb foghíjas mosoly ragyogta be. – Szeretném, ha úgy lenne, mert olyan kedves, vicces, és mindig megnevettet. De anya mondta, hogy nevezzem bácsikámnak, mert az apám legjobb barátja, ő ott az apám. Amanda a bekerített versenypálya felé pillantott, és meglátott két lovagló férfit. A bemutató Opheliának szólt, aki még nem döntötte el, hogy melyik lovat vegye meg Rafe-nek. Devin egy fekete ménen ült, és kicsit előrébb haladt. Amanda inkább a fehér lovat választotta volna, amelyen Amelia apja ült. De csak azért, mert eszébe jutott, hogy nemrég a Hyde Parkban látott egy ismerőst, akinek egy elegáns fehér kanca húzta a fogatát, és akkor megfordult a fejében, hogy ő is jól festene egy fehér lovon. Aznap kicsit fel is bátorodott, és arra gondolt, hogy talán megint megpróbálkozhatna a lovaglással. Ám ez csak egy kósza ötlet volt, és mire hazaért, el is felejtette. Úgy tűnik, Opheliának sikerült döntenie, mert intett Devinnek, és az ő lovára mutatott. Amanda nem lepődött meg. Még őt is lenyűgözte a látvány, ahogy Devin végtelen könnyedséggel, mégis tiszteletet parancsoló erővel irányította a paripát. Amandára olyan nagy hatással volt a jelenet, hogy egy pillanatra elbizonytalanodott. Talán túl keményen ítélte meg a férfit? Hiszen ez a gyerek is imádja, márpedig a gyerekeknek jó meglátásaik vannak. Éppen ezen töprengett, amikor Amelia egy újabb kérdést szegezett neki. – Annyira azért nem gyűlölöd a lovakat, hogy árts nekik, ugye? Amanda látta, hogy a kislány aggódó arccal néz rá. – Egyáltalán nem gyűlölöm őket, csak nem szeretek lovagolni. Miből gondolod, hogy bántani akarom a lovakat? – Hallottam, hogy az apám beszélt erről. – Rólam? Amelia megrázta a fejét. – Nem. A romlott szénáról mesélt az anyámnak, amitől némelyik ló megbetegedett. De anyám azt mondta, hogy a lovak nem ették volna meg a rossz szénát, ezért valami mástól lett bajuk. Amanda már értette, miről van szó. A gyerek meghallott valamit, amit titokzatosnak és ijesztőnek tartott, és megpróbált magyarázatot találni rá. Meg akarta nyugtatni a kislányt. – Olyan sok szépet mondtál Devin bácsiról. Nem hiszem, hogy vannak ellenségei. – Szerintem sem őt akarta bántani valaki, csak a lovakat. Amanda haragudott magára. Megint olyasmit mondott, amin a gyerek aggodalmaskodni fog! Felnevetett, hogy elhessegesse a kislány sötét gondolatait. – Devin biztosan nem engedi, hogy a lovainak bármi bajuk essen. Most oda kell mennem a bátyám feleségéhez, mert úgy tűnik, kiválasztotta azt a lovat, amelyet meg akar venni. Örültem a találkozásnak, Amelia.

Amanda visszasietett az istállókhoz. Miután beszélt a kislánnyal, kicsit lecsillapodott, és észrevette, hogy fázik. Nem csoda, hiszen már jó ideje a szabadban tartózkodott. Belépett az istállóba, hogy néhány percig melegedjen, aztán meghallotta Ophelia hangját az épület hátuljában, és elindult arrafelé. – Ezt a lovat veszem meg. – Remek választás – mondta Devin. – Csak azért vagyok hajlandó megválni tőle, mert az egyik tenyészménem az ő utóda. Nem is vagy kíváncsi először az árára? – Ha arról van szó, hogy örömet okozzak a férjemnek, akkor az ár nem fontos. És ezt a családja is így gondolja. Amanda pont ekkor fordult be a sarkon, és meglátta, hogy Ophelia átnyújt Devinnek egy tömött erszényt. – Ezt pedig a házasságszerzői fáradozásaidért adom – tette hozzá Ophelia. – És megduplázom az összeget, ha sikerrel jársz. – És kinek kéne segítenem? – A férjem húgának. Nagyon nehezen találja meg az igaz szerelmet, és nem éri be kevesebbel. Mivel már a harmadik szezonban próbálkozik, az egész család együtt érez vele. Pont rád lenne szükségünk, hogy változtass ezen a helyzeten, és nagyon örülök, hogy hajlandó vagy segíteni neki. Amanda megtorpant, és úgy érezte, hogy menten elsüllyed a szégyentől. Hogy tehette ezt Ophelia az ő beleegyezése nélkül? Ráadásul úgy beszél róla, mintha nagy szükségben lenne. És éppen neki mondja ezt! Észre sem vette, hogy Devin elgondolkodva ráncolni kezdi a homlokát Ophelia beszéde közben. – Gondolom, a férjednek csak egy húga van – kérdezte végül a férfi. – Igen. Csak Amanda. Devin visszaadta az erszényt Opheliának, és megrázta a fejét. – Felejtsd el. Ha egy herceg lánya három szezon alatt nem talál párt magának, akkor nem az én segítségemre van szüksége, hanem egy isteni csodára. Ingyen is megmondom neked, hogy miért gondolom ezt: a hölgy túl sokat beszél, túlságosan hiú, és nem hajlandó meghallgatni más tanácsát, hogy hol hibázik. És ami a legrosszabb: imádja, ha bizonytalanságban tarthatja a körülötte legyeskedő férfiakat, és ezért… – Hogy merészeled ezt mondani? – vágott a szavába Amanda, és előrelépett. – Te vagy az, akinek fogalma sincs a dolgokról, te ostoba tuskó! Devin kihúzta magát. – Talán egy kicsit nyers volt, amit most mondtam, de nem gondoltam volna, hogy egy ifjú hölgy beoson az istállóba, és kihallgatja a beszélgetésemet. Egyébként nem szokásom mézesmázos szavakba csomagolva közölni az igazságot. Amanda felháborodottan felkiáltott, és az arca még vörösebb lett. – Az a szokásod, hogy sértegetsz másokat, és gorombáskodsz velük! – förmedt rá a férfira, de Opheliára is nagyon haragudott, ezért gyorsan megfeledkezett Devinről, és a sógornőjére villantotta a haragos pillantását. – Hogy tehetted ezt, Pheli? Felbéreled őt a hátam mögött? Őt? Ha a folyóban fuldokolnék, akkor sem fogadnám el a segítségét! Ophelia kényelmetlenül feszengeni kezdett. – Mandy…

– Ne! – tiltakozott Amanda. – Előtte egy szót se beszéljünk! – tette hozzá sziszegve. Azzal felemelte a szoknyáját, és visszaszaladt arra, amerről jött, mert félt, hogy bármelyik pillanatban elsírhatja magát. Alig kapott levegőt, annyira fojtogatták az érzelmek. Még soha életében nem alázták így meg, de ő sem viselkedett még úgy, mint egy fúria! Nem is tudta, mi a rosszabb: amit hallott, vagy az, ahogy reagált rá. Kinyitotta az istálló ajtaját, kiszaladt a szabadba, de ott összeütközött valakivel. Elveszítette volna az egyensúlyát, ha két erős kar meg nem ragadja a vállát, hogy egyenesen tartsa. Amanda felpillantott, és mentegetőzni akart, de egyetlen hang sem jött ki a száján. Még sosem látott ilyen jóképű és megnyerő férfit. – Jó napot – üdvözölte a férfi feltűnően mély hangon. – Milyen ügyetlen vagyok. Remélem, nem sérültél meg? – Nem. Én… – Amandának nehezen jött vissza a hangja. Milyen jóképű ez az idegen, gondolta kábán, mert teljesen lenyűgözte világosbarna göndör haja, feltűnően szép zöld szeme és szálfa termete. – Ülj le egy kicsit. Biztosan nem esett bajod? – A férfi az egyik fa alatt álló padhoz vezette. – Engedd meg, hogy bemutatkozzam. Lord Kendall Goswick vagyok, a szolgálatodra, hölgyem. Megkérdezhetem a nevedet? – Amanda – mondta a lány pirulva. – Tényleg nem esett bajod? Kérlek, nyugtass meg. – Semmi bajom. Az én hibám volt, mert nem néztem magam elé. A férfi kisfiús mosolyt villantott rá. – Örülök, hogy így alakult, és találkozhattunk. Azért jöttél, hogy új lovat vegyél? Baldwinnak igen figyelemreméltó paripái vannak. – Igen. A bátyámat akarjuk meglepni egy jó hátassal. – Akkor bizonyára te is ugyanúgy szereted a lovakat, mint én! – Nos… ez tulajdonképpen a sógornőm ötlete volt, de igen… Hogy lehet nem szeretni a lovakat? – Amanda a férfira mosolygott, de magában felsóhajtott. El sem tudta hinni, hogy ezt mondta!

9. FEJEZET

Devin a lány után bámult. Amanda Locke már másodszor rohan el tőle magából kikelve, és most is lenyűgöző látványt nyújtott. Csupa tűz és harciasság. Kék szeme villámlott, a keze ökölbe szorult, karcsú teste megfeszült, és olyan dühös volt, hogy még Ophelia magyarázatát sem hallgatta meg. Nem sok olyan hölgyet ismert, akik ennyire ki tudnak jönni a sodrukból, és megfeledkeznek minden illemszabályról. Tulajdonképpen egyik hölgyismerőse sem volt ilyen. Néhány másodperc múlva Ophelia csettintett az ujjúval Devin arca előtt, hogy magára vonja a figyelmét. A férfi felnevetett, és a hölgyre nézett. Ophelián látszott, hogy őt is bosszantja Amanda váratlan távozása. – Valószínűleg figyelmeztetned kellett volna, hogy mit tervezel – mondta a férfi mosolyogva. – Nem. Meg akartam győződni arról, hogy elvállalod, mielőtt megemlítem neki a témát. A férfi vállat vont. – Látod, miről beszélek? Ahelyett, hogy beismerné a hibáját, inkább megsértődik. Ophelia megcsóválta a fejét. – Mindenki megsértődött volna azon, amit az előbb mondtál. – Én is tudom, hogy nem lett volna szabad meghallania, de az igazság mindig fáj. – Az igazságot sokféle módon, gúnyolódás nélkül is elő lehet adni. Az első benyomások nem mindig helyesek, és szerintem rosszul ítélted meg Mandyt. Pedig az ember azt hinné, hogy ha valaki, akkor te nem szoktál elhamarkodott következtetéseket levonni. A hölgy megfeddi őt? A férfinak egy csapásra elmúlt a jókedve. – Nem kér a segítségemből, nekem pedig nincs kedvem egyetlen férfit sem a vágóhídra küldeni. Mi lenne, ha ezt a házasságszerző küldetést végrehajthatatlannak tekintenénk? – Úgy beszélsz, mintha reménytelen ügynek tartanád Mandyt. Pedig nem az. Csak még nem találkozott a megfelelő férfival. Éppen az lenne a feladatod, hogy megtaláld neki a tökéletes párt. Úgyhogy inkább tartsd ezt meg. – Ophelia visszaadta a férfinak az erszényt. – És gondold át még egyszer. Ha néhány hét múlva még mindig nem jut az eszedbe egyetlen olyan férfi sem, akit Mandy megkedvelhetne, és akivel még nem találkozott, akkor sincs harag. Amanda Locke-nak ennél sokkal több segítségre lesz szüksége, gondolta Devin, de ezt egyszer már megmondta Opheliának. Ha a hölgy ennek ellenére egy reménytelen ügyre akarja pazarolni a pénzét, ám legyen. Nem fogja másodszor is visszautasítani az ölébe pottyant ajándékot. Ezért rábólintott az egyezségre. – Rendben – mondta kurtán.

– És ha esetleg megint találkoznál a férjemmel, légy szíves, ne említsd neki, hogy megbíztalak. – Legutóbb említette, hogy szeretne venni tőlem egy lovat, úgyhogy még ma haza kéne vinned a mént, és korábban odaadni neki az ajándékot. De miért nem akarod, hogy tudjon a másik ügyünkről? A nő felsóhajtott. – Tegnap este megpróbáltam felhozni a témát, hogy megbíználak Mandy megsegítésével. Teljesen elszörnyedt, azt mondta, hogy verjem ki a fejemből. Szerinte a húgának ez egyáltalán nem tetszene, és te is láthattad, hogy igaza volt. – Tehát megtiltotta neked? A hölgy kényelmetlenül feszengett. – És azt hiszi, hogy engedelmeskedem. – Szerinted a húga nem fogja elárulni neki dühében? – Majd igyekszem meggyőzni, hogy az nem lenne jó ötlet. – De igazából nem zavar, hogy becsapod a férjedet – állapította meg Devin. Ophelia zavartan pislogott. – Ez nem becsapás! Azt hiszed, hogy a férjem parancsolgatni szokott nekem? – A hölgy halkan felnevetett. – Ez nem így van. A mi házasságunk olyan, amilyet te is szerzel a megbízóidnak, vagyis tökéletesen boldog. Csak arról van szó, hogy segíteni szeretnék a húgának. A férjem is ezt tenné, ha nem tartana Mandytől. Már az apjuk is arra a következtetésre jutott, hogy tenni kell valamit, és tegnap este beszélt az egyik idős házasságszerző ismerősével. – Akkor rám nincs is szükség – nevetett fel Devin. – Éppen ellenkezőleg. Nem tudom, hogyan alakult a herceg tárgyalása a házasságszerzővel, de nem hiszem, hogy az a hölgy segíteni tudna. Szerintem rád van szükségünk, különben nem kértelek volna meg. A te hozzáállásod sokkal újszerűbb. Nem vagy felszínes, hanem azt akarod, hogy a frigy tartós és boldog legyen. A férfi kételkedő pillantást vetett Opheliára, miközben bevezette az istálló végében lévő irodájába, hogy véglegesítsék az első üzletüket. – Odavitessem a mént még ma a londoni házatokhoz? – Nem. Minden születésnapot Norford Hallban ünneplünk, és Rafe-é csak jövő hónapban lesz. – A nő egy papírra leírta a helyet és a dátumot Devinnek. –Majd kitalálok valamit, hogy Rafe addig ne vegyen magának lovat. – Ahogy akarod. Devin megvárta, míg a hölgy elteszi a számlát, és elindulnak az istálló eleje felé, és csak akkor szólalt meg ismét. – Tudod, én jó tanácsot adtam a sógornődnek. Ő viszont megsértődött, és te is láttad, mennyire megharagudott rám. Azok után, amiket most hallott, inkább arcon köp, minthogy együttműködjön velem. – Egyszerűen csak kínosnak érzi a helyzetét, és ez teljesen érthető. Minden barátnője talált már férjet magának, csak neki nem sikerült még. – Ami megint csak azt bizonyítja, hogy eléggé különleges eset – morogta Devin a bajsza alatt, miközben kinyitotta Lady Ophelia előtt az istálló ajtaját.

– Hallottam, amit mondtál, és nem értek veled egyet. Te magad mondtad, hogy első a vonzalom, aztán… – A nő elhallgatott, és kinézett a szabadba. –Nos, azt hiszem, ez már meg is van! Ki az a jóképű fiatalember, aki Amanda mellett ül, és lelkesen magyaráz neki? Úgy tűnik, a sógornőm el van ragadtatva tőle. – Kendall Goswick, Manford grófja – felelte Devin, és meglepődött, hogy ott találja Kendallt. – Az állandó ügyfelem lett, amióta tavaly nagykorúvá vált, és megszabadult a gyámja felügyeletétől. Imádja a lovakat. Ha nem tudod Amandát lóra ültetni, akkor ez a férfi nem az ő esete. – Tényleg? – Igen. Kendall szinte az egész napját a nyeregben tölti, pedig nem lenne rá szüksége. Nemcsak szereti a lovakat, hanem valósággal a megszállottjuk. Képes messze földre, idegen országokba is elutazni, hogy egy új paripát szerezzen be, amióta a saját ura lett, és szabadon rendelkezik a pénze felett. Azt hiszem, nemrég tért vissza Írországból. Néhány hete ment oda, hogy megvegyen egy kancát, amelyről sok jót hallott. A beszélgetők észrevették őket. Kendall barátságosan intett Devinnek, és közelebb jött, hogy üdvözölje Opheliát. Devin bemutatta őket egymásnak. Amanda már egyáltalán nem tűnt dühösnek, amikor odalépett hozzájuk. Szinte le sem tudta venni a szemét a fiatalemberről. – Sikeres volt az utad? – kérdezte Devin Kendallt. – Igen, de még mennyire! – lelkendezett a férfi. – El fogsz ámulni, ha meglátod ezt a kancát, Devin. És tiéd lehet az első kancacsikója – tette hozzá mosolyogva. –Tavasszal majd idehozom, hogy… nos… – Rendben – bólintott Devin, hogy a piruló ifjúnak ne kelljen részleteznie a hölgyek előtt, milyen szolgálatot fog tenni a ménje. Kendall most Opheliához fordult. – Te bizonyára Lady Amanda kísérője vagy. Éppen meg akartam kérni őt, hogy eljönne-e velem lovagolni valamelyik reggel, mondjuk a Hyde Parkba. Úgy hallottam, hogy ott rengeteg lovaglóösvény van, bár még nem jártam a városban, és nem győződtem meg erről. Elengednéd Lady Amandát, Lady Ophelia? Amanda arcáról lefagyott a mosoly. Devin észrevette, hogy a lány beleborzong a gondolatba. Nem mondhat igent, ha nem szokott lovagolni! De mielőtt a fiatalember észrevette volna Amanda reakcióját, Ophelia gyorsan közbelépett. – Mi lenne, ha a héten eljönnél hozzánk teázni, és akkor ezt is megbeszélnénk? A bátyja, Rafe bizonyára szeretne találkozni veled. – Hát persze! Micsoda fajankó vagyok! Mindent a maga idejében – mentegetőzött Lord Kendall. Még beszélgettek egy darabig, közben Ophelia elmagyarázta, merre lakik. Búcsúzás közben a fiatalember lehajolt, és megcsókolta Amanda kezét. A lány elpirult, és az arca megint ragyogott. Amikor már a hintóban ültek, Ophelia diadalittas arccal nézett a sógornőjére. – Látod? Biztos voltam abban, hogy Devin Baldwin segíteni fog!

– Nem ő szervezte meg ezt a találkozót! – csattant fel Amanda, majd felsóhajtott. – Köszönöm, hogy kimentettél. Egyszerűen nem tudtam, mit válaszoljak, amikor Lord Kendall megemlítette a lovaglást. – Pedig ez gond lehet – mondta Ophelia óvatosan. – Vagy csak én képzeltem azt, hogy megtetszett neked ez a fiatal gróf? Amanda arcát megint beragyogta egy boldog mosoly. – Ennyire látszott? De hát mi nem tetszett volna rajta? Jóképű és elbűvölő! – De lelkes lórajongó és lovas. – Valóban? – Igen. Devin mondta. Ezért nem tartom meglepőnek, hogy nem egy látogatást javasolt először, hanem lovagolni hívott. Ugye sejted, hogy ez mit jelent? – Mit? – Tudni akarja, hogy te is ugyanúgy szeretsz-e lovagolni, mint ő. Mert ez a legfontosabb követelménye egy leendő feleségtől. Amanda lehorgasztotta a fejét. – Ne add fel – biztatta Ophelia. – Devin ma megnyugtatott, hogy megfelelő vezetéssel és irányítással megint lóra ülhetsz, és még élvezheted is. Nemsokára vidáman fogsz lovagolni a gróffal a Hyde Parkban! De Amandára megint rátört a félelem. – Talán mégsem ez a legfontosabb követelménye – mondta reménykedő hangon. – Ezt ki kell deríteni, mielőtt megint megkockáztatom, hogy kitöröm a nyakam. Ophelia megcsóválta a fejét. – Nem kéne ezért elhalasztani az alkalmat, hogy megint találkozhass Manford grófjával. Vagy amikor eljön teázni, azért utasítsuk vissza a meghívását, mert nem kezdted el azonnal a lovaglóleckéidet? Talán többé sosem látod, ha ezt meg kell mondanom neki. – Amanda tanácstalanul rágta a szája szélét, mire Ophelia így folytatta: – Mandy… Egy jó oktatóval nem törnéd ki a nyakad. – Baldwinre gondolsz? – nézett a sógornőjére Amanda. – Pheli, nem lett volna szabad megkérned őt, hogy szerezzen nekem férjet. Örülök, hogy visszautasította a megbízást. Ophelia nem kötötte a lány orrára, hogy Devin végül mégsem utasította vissza. Semmi értelme most ezen vitázni, amikor úgy néz ki, hogy végül mégsem lesz szükség a segítségére. – Csak segíteni akartam – mondta végül. – Annak a férfinak egész Angliában vannak ügyfelei, akikkel egyébként sosem találkoznál, és lehet, hogy közülük kerül ki az ideális jelölted. Mint például Lord Kendall. Ki gondolta volna, hogy ma összefutsz valakivel, aki tetszik neked? Elutasítanád egy kis félelem miatt, amit könnyen le lehet győzni? A legtöbb férfi szeret lovagolni, és szívesen lovagol együtt a feleségével. Tudod, hogy én is minden reggel kilovagolok Rafe-fel, amikor vidéken vagyunk. Nagyon élvezzük, sokat nevetünk, és néha még versenyzünk is, bár valószínűleg egyszer sem fogok nyerni, miután megkapja tőlem az új ménjét! – Baldwin beleegyezett, hogy megtanít engem lovagolni? – Nem beszéltünk erről, de biztosan rá lehet beszélni. Hiszen éppen ő mondta, hogy könnyű lenne.

10. FEJEZET

Elfelejtettem említeni tegnap, amikor megérkeztünk, hogy Miss Hilary férjhez megy. Devin felnézett, és meglátta Reedet. A barátja egy oszlopnak támaszkodva nézte, ahogy megnyergeli a ménjét, hogy visszatérjen Londonba. – Már évek óta nem hallottam ezt a nevet – felelte Devin. – Meglep, hogy ilyen sokáig várt. Már majdnem két éve, hogy elhagytam Lancashire-t. Reed megkönnyebbülten felsóhajtott. – Tehát nem zavar? Azt hittem, rosszulesik majd, mivel úgy tűnt, hogy udvaroltál neki. Persze, nem hivatalosan. Devin megrázta a fejét. – Nem udvaroltam neki, csak időnként élveztem a társaságát. Pedig vonzalmat érzett Hilary iránt, csak nem volt belé szerelmes. Egyébként akkor sem vehette volna feleségül, ha akarja. Igyekezett tapintatosan a tudomására hozni, hogy a barátságnál több nem lehet köztük, de mindvégig attól tartott, hogy a lány mégis bizakodik, és ezért várt olyan sokáig, míg végre elfogadta egy másik férfi házassági ajánlatát. Devin őszintén remélte, hogy most boldog lesz. Vele sosem lett volna boldog, ha egyszer megtudja róla az igazságot. Devin be akarta bizonyítani, hogy nem érez semmi megbánást, ezért könnyed hangon hozzátette: – Az anyjának volt a legjobb szakácsnője az egész országban! Igazából ez vonzott a házukhoz. Reed felnevetett. – Nos, a ma reggel idelátogató hölgyek valóban elbűvölőek voltak. Olyan szépek, hogy egy férfi könnyen elfelejt egy másik nőt, ha meglátja őket. – Észrevetted? – válaszolta nevetve Devin. – A férjezett hölgy láttán majdnem hanyatt estem. Nem emlékszem, hogy valaha láttam volna ilyen gyönyörű nőszemélyt. – Lady Ophelia mindig ilyen hatással van a férfiakra, legalábbis első látásra. De a látogatásuknak anyagi haszna is volt. És még Lord Goswick is kért tőlem egy újabb csikót a távozása előtt. – Úgy látszik, végre megfordul a szerencséd – mondta Reed vigyorogva. – Azt hiszem, igazad van. Remekül érzem ma magam, pedig már kezdtem elcsüggedni a sok nehézség után. Egy szokatlan esemény is elég bajt okozhat, de kettő néhány héten belül? Reed jókedve elpárolgott. – Igen. Még most sem vagyok meggyőződve arról, hogy egy farmer gondatlansága miatt veszítettünk el aznap három csikót és egy kancát. Aztán ott van az a mén, amelyik verseny közben holtan esett össze… Nos, ilyen balesetek megtörténnek. De a romlott széna, ami az

összes kancádat elpusztította volna? Az nemcsak átkozott balszerencse lett volna, hanem egyben ennek a gazdaságnak a végét is jelentené. – Még jó, hogy éppen ott voltál, és észrevetted, hogy valami nincs rendjén. Így maradt idejük gyorsan visszavenni a szénát, amit már mind a három istállóban szétosztottak. Az első kanca, amelyik evett belőle, meghalt, és a csikója is vele pusztult. A többiek erőre kaptak, de mindegyik elvetélt másnap. A farmer, aki a szénát beszállította, esküdözött, hogy még soha életében nem látott ilyet. Devin sem. A szénának kicsit furcsa szaga volt, ami azt bizonyította, hogy valami beszennyezte, mielőtt megérkezett. De senki sem tudta, mi lehetett az. – Istenem, az a gyönyörű mén, amelyet nemrég vettem! – bosszankodott Devin, mert nagyon felzaklatta az állat tragikus halála. – Még mindig élne, ha nem akartam volna annyira kipróbálni múlt héten, azon a versenyen. – Nem a te hibád. Még nyeretlen volt, és ki kellett próbálnod, mielőtt tenyésztésbe fogod. – Az élen haladt, úgyhogy könnyedén győzött volna. Ezt már elmeséltem neked? De aztán valami képtelen és váratlan dolog történt. Az állat egyszerűen összeesett, és kilehelte a lelkét. A szíve felmondta a szolgálatot, ez volt az általános vélemény. Ez nem szokatlan esemény, bár ilyen fiatal lovakkal ritkán fordul elő. Megint csak egy átkozott balszerencse! Még az a jó, hogy a zsoké túlélte a zuhanást. – Szemmel tartom a fiúkat itt, a biztonság kedvéért – nyugtatta meg Reed Devint. – De mindegyik becsületesnek és szorgalmasnak tűnik. – Én is így ismerem őket, de igazad van, nem árt nyitott szemmel járni, és mindenre figyelni. Örülök, hogy hajlandó vagy meghosszabbítani az itt-tartózkodásodat. Nem is tudom, hogyan fejezzem ki a hálámat. Reed felnevetett. – Úgysem lehet Ameliát levenni az új pónija hátáról. És a feleségem sem bánja, hogy tovább maradunk. Örül, hogy lesz elég ideje kitakarítani azt a régi házat, a pincétől a padlásig. Most már Devin is kacagott. – Az a viskó nemsokára összedől. – De legalább tiszták lesznek a romjai. A jó barát egy igazi áldás, gondolta Devin, miközben London felé lovagolt az úton. De az a nap egyértelmű fordulópontot jelentett, ami a szerencsét illeti. Nemcsak eladott néhány lovat, hanem kétszáz fontot keresett úgy, hogy nem is tett érte semmit. Egyelőre. Jó néhány remek lovat tud venni ezért a pénzért, vagy végre megveheti azt a bajnok telivért, amelyik már bizonyított a versenyeken. Pedig azt hitte, hogy sosem fog tudni annyi pénzt összegyűjteni. Vagy végre rendbe hozhatja a birtokon álló házat. És újabb négyszáz font üti a markát, ha sikerül azt a tűzrőlpattant leányzót férjhez adnia. Ez persze nem lesz könnyű feladat, pedig akár az is lehetett volna, ha Amanda Locke tudna lovagolni. Akkor elmondhatná, hogy még sosem keresett ilyen könnyen hatszáz fontot. Aznap kicsit elbeszélgetett Kendall-lel, hogy megtudja, mi érdekli még a lovakon kívül. Úgy tűnik, semmi. De ezt Devin már addig is sejtette. Ezért hiába lelkesedik az ifjú lord iránt Amanda, nem lesz semmi a kapcsolatukból, ha nem hajlandó lóra ülni. Ugyanakkor hízelgőnek tartotta, hogy Norford következő hercegnőjétől kapott megbízatást. Hihetetlen előnyöket jelent, ha sikerrel jár, ám annál nagyobb lesz a bukása, ha kudarcot vall. Ez utóbbi egyáltalán nem aggasztotta. Legfeljebb vége lesz a jól jövedelmező

mellékkeresetének. A véletlenül az ölébe pottyanó házasságszerző üzlet remek lehetőséget nyújtott arra, hogy finanszírozza a tenyészetét. De az új tenyészet most már a gazdag londoniak támogatása nélkül is sokkal jövedelmezőbb lesz, mint a lancashire-i gazdasága volt. Azért jó lenne, ha továbbra is tudna anyagi forrásokat szerezni az új farmjához. Ezt a munkát sokkal izgalmasabbnak tartotta, mert több kihívást jelentett, mint a nagybátyja jól bejáratott gazdaságának a vezetése Lancashire-ben. Persze ott is nagyon szívesen dolgozott, hiszen szereti a lovakat. De az a hely már nem a régi, mióta Donald és Lydia Londonba költözött. Nem tudta, hogy már egy ideje ezt tervezik, de csak akkor akarták elmondani neki, amikor befejezte az iskolát. – Nehogy azt hidd, hogy elhagyunk, mert egyáltalán nem erről van szó – magyarázta Donald, néhány héttel azután, hogy visszajött az iskolából. A férfi egy széles karmozdulattal körbemutatott a gazdaságban, és így folytatta: – Egy nap ez mind a tiéd lesz, mivel te vagy az örökösöm. Most, miután befejezted az iskolát, elég idős vagy, hogy mindent átvegyél itt. Donald örökbe fogadta Devint az édesanyja halála után, hogy Devin vigye tovább a család nevét. Milyen furcsa az élet. Talán sosem találkozott volna a nagybátyjával meg a nagynéniével, ha az apja nem akarja, hogy távozzon a házból, ahol gyerekkorában élt. Az anyja korábban nem is említette, hogy van egy bátyja. Csak akkor szerzett erről tudomást, amikor kitessékelte az életéből. Devin sosem beszélt ezekről a dolgokról Donalddel. Az anyja halála után nem tudta rávenni magát, hogy szóba hozza. Gyűlölte, amiért meghalt. Aztán elküldték egy előkelő iskolába, és egy időre megfeledkezett a sok fájdalmas kérdésről. Egészen addig, amíg Donald közölte vele, hogy neki adja a farmot. – Az anyád olyan büszke lenne rád – tette hozzá szomorúan. Az anyja említése megnyitotta a múlt kapuit. – Megtagadtad őt, ugye? Ezért nem beszélt soha rólad, mielőtt eljöttél értem Londonba? – Nem, csak összevesztünk. De már nem számít. Egyértelmű volt, hogy a nagybátyja még akkor sem akart beszélni erről. De Devin keserűsége visszatért, és újra felszínre kerültek a fájdalmas kérdések. – Szerinted még mindig túl fiatal vagyok, és nem tudhatom meg, hogy fattyúnak születtem? – Dehogy vagy fattyú! – próbált tiltakozni Donald, de az arca teljesen elfehéredett, és nem tudott Devin szemébe nézni. – Hozzáment az apádhoz, de ő meghalt, míg kisbaba voltál. – Egy férfi, akinek a nevére sem emlékszem, mert az anyám egyszer sem volt hajlandó beszélni róla? Az ő kitalációja volt? Vagy a tiétek? Donald felsóhajtott, hátradőlt a fotelban, és lehunyta a szemét. Az ötvenes évei közepén járt akkor, de idősebbnek tűnt. Szőke haja már teljesen őszbe fordult, kék szeme a húgára emlékeztetett. Az arca megviselt volt, a válla lehorgadt. Nemcsak lovakat tenyésztett egész életében, hanem idomította, ápolta, etette őket, és úgy bánt velük, mintha a gyermekei lennének. Mert saját gyermeke sosem született. Minden tudását és szeretetét annak a kisfiúnak adta át, akit sok évvel korábban befogadott. Devin nem gondolta, hogy a nagybátyja ennél többet fog beszélni a témáról, annyira megtörtnek tűnt. Ezért már meg is bánta, hogy kérdezősködni kezdett. Szerette a nagybátyját, aki mindig jó és kedves volt hozzá.

– A húgomnak olyan jó kilátásai voltak – szólalt meg végül Donald, és a hangjában végtelen keserűség csengett. – Már a nagykorúsága előtt három házassági ajánlatot kapott, egyet egy vikomttól. De beleszeretett egy londoni férfiba, aki sosem lehetett az övé, és te lettél ennek a szerelemnek az eredménye. Amikor a húgom nem jött haza, a fejéhez vágtam néhány olyan sértést, amit sosem bocsátott meg. Hagytam, hogy a büszkeség fontosabb legyen a szerelemnél, és ezt a mai napig bánom. Mindenkivel elhitettem, hogy férjhez ment, és a férje nem sokkal a te születésed után meghalt. Annyira mérges volt rám, hogy nem volt hajlandó használni a nevet, amit kitaláltam neki, bár a történetet felhasználta, csak azt mondta az embereknek, hogy jobban szereti a lánykori nevét, mert nagyon rövid ideig volt férjnél. A nagybátyja szavai felidéztek Devinben egy régen elfelejtett emléket. – Egyszer azt mondta nekem: „Nem tudod, milyen így szeretni valakit. Remélem, sosem tudod meg.” Aznap az apámról kérdeztem őt, és ezzel magyarázta, hogy miért nem akar beszélni róla. De az igazi apámra célzott, ugye? – Ezt tényleg nem tudom, Dev. Nem kétlem, hogy szerette. Azt hiszem, ezért nem jött haza. Mellette akart lenni, még akkor is, ha az a férfi nem vehette feleségül. – Lord Wolseley az, a háziúr? Donald szeme tágra nyílt, amikor meghallotta a gyűlöletet Devin hangjában. – Wolseley? Ő az anyád egyik barátja volt, de nem a háziúr. Az a ház az övé volt, mert az apád megvette neki. – Akkor miért mondta, hogy… Mindegy. Ez is csak egy hazugság, amivel meg akarta magyarázni az éjszakai látogatásait. De ő igenis a szeretője volt! Miatta küldött el! – Ez nem így volt, Devin. Azért küldött el, mert kérdezősködni kezdtél, és még túl fiatalnak tartott ahhoz, hogy megtudd a válaszokat. Amikor megkért, hogy jöjjek érted, elmesélte, milyen téves elképzeléseid vannak. Úgy tervezte, hogy mindent elmond az igazi apádról, ha már idősebb leszel. Nem tudom, hogy Wolseley-t szerette-e, de abban biztos vagyok, hogy az apádat igen. Sosem árulta el nekem, hogy ki az. Félt, hogy megpróbálnám megölni, és valószínűleg úgy is lett volna. Egyébként ő fizette az iskoláztatásodat. Én is megtehettem volna. Majdnem eldobtam a névtelen levelet, amelyben az állt, hogy ki van fizetve a teljes iskoláztatásod, és ott volt az iskola neve is, ahol várnak. – És miért nem dobtad el? – Nem akartam ártani neked azért, mert gyűlöltem őt. És a nagynénéd azt a tanácsot adta, hogy neked így lesz a legjobb. Az iskolában tanultak meg az ott szerzett kapcsolatok lehetővé teszik, hogy a társadalom legfelsőbb rétegeiben mozogjál. Az igazat megvallva, úgy éreztem, hogy az apád ennyivel tartozik neked, miután másképpen nem akart az életed része lenni. Devin még mindig meg volt győződve arról, hogy Lawrence Wolseley az apja. Az anyja hazudott neki, és ugyanúgy hazudhatott a bátyjának is. És miért? Hogy megvédje azt a gazembert, akit annyira szeretett, hogy elhagyta miatta a családját. Az egész családját. Egy nap majd felelősségre vonja Wolseley-t. De nem akarta a nagybátyját tovább zaklatni egy olyan téma miatt, aminek nincs megoldása. Egyelőre. Öt évig annyira elmerült Donald hatalmas gazdaságának napi teendőiben, hogy nem sok ideje maradt a megoldatlan dolgokon törni a fejét. Donald ugyanis teljesen rábízta a farmot, majd Lydiával együtt végképp elhagyták Lancashire-t. Utazgatni akartak egy kicsit, mielőtt túl öregek hozzá, és három évig vissza sem jöttek. Aztán Lydia megint abban a városban szeretetett volna élni, amelyben született és felnőtt, vagyis Londonban. A régi ismerősei és

barátai még mindig ott voltak, és évek óta könyörögtek neki, hogy térjen vissza hozzájuk, mert szükségük van a tehetségére. Lydia vidéken főleg kutyákat tenyésztett, de igazából az idomításban jeleskedett, és most Londonban nagy szükség volt a képességeire. Donald pedig festegetni kezdett. A nagynénje és a nagybátyja már négy éve élt Londonban, míg Devin csak feleannyi ideig. Az idősödő házaspár nagyon örült, hogy egy ideje Devin megint velük lakik. Devin igazából ezért nem hozta még rendbe a farmon lévő öreg udvarházat. A nagybátyja háza pont jó helyen feküdt, a Jermyn Street nyugati végében, nem messze a St. James Square-től, és délre a Piccadillytől, ami a Bond Street-be vezetett. Devin lóháton hamar meg tudta tenni a távolságot a farmig és vissza. A lovát az istállónál hagyta, a sarkon, mert nem akarta Donald szolgáira bízni. Élvezte a rövid sétát a csöndes, kellemes utcán, még akkor is, amikor az utat szegélyező fák csupaszok voltak, mint most. Megállt a ház főbejáratához vezető lépcsőn, a következő sarok felé nézett, ahol az anyja régi háza állt, és megint eszébe jutott a fájó múlt. Sosem tette be a lábát abba a házba, mert nem akarta felidézni az emlékeket. Az összes bútort eladta, az anyja személyes tárgyait pedig összecsomagoltatta, és a lancashire-i ház padlására vitette. Azokat a bőröndöket sem nézte át soha. Az anyja csak huszonhat éves volt, amikor meghalt. Szép volt és fiatal. Még mindig férjhez mehetett volna, hogy normális életet éljen. De nem tette, mert azt az átkozott Lawrence Wolseley-t szerette. Devin most sem értette, miért. A szerelem nem ok arra, hogy az ember tönkretegye az életét. Az anyja talán csak azért ragaszkodott Wolseley-hez, mert bőkezű támogatást kapott tőle. Szolgái, szép ruhái, ékszerei voltak. Még egy elég tetemes megtakarítás is maradt utána, amit Donald ráhagyott. Ezt nem utasította vissza, mert lehetőséget adott neki, hogy elindítson egy új gazdaságot, ami most már hasznot is hoz. Végre saját lóállománya volt, és nem kellett mindegyiket tenyésztésre fogni, úgyhogy most már végre némi hasznot is hajtottak. Ráadásul újabb nagy összegű adomány hullott az ölébe, Ophelia Locke révén. Devin a szalonban találta a nagynénjét. Az asszony jó tíz évvel fiatalabb volt Donaldnél, még mindig vékony, a hajában nem látszottak ősz hajszálak. Két vendéget szórakoztatott éppen, bár az egyik valószínűleg inkább egy ügyfél volt, mert egy kutyát tartott a karjában. Látszott rajta, hogy nem nagyon meri letenni a helyiségben tartózkodó többi kutya közé. Lydiának sok kedvenc időtöltése volt, de legszívesebben kutyákat idomított és tenyésztett, ezért a ház mindig tele volt különböző nemű és korú csaholó négylábúakkal. Most is három a lábánál hevert, egy békésen szundikált a heverőn, két kölyök pedig egy darab csipkén verekedett, amit valahol a házban találtak. A másik vendég, egy fiatal nő, lehajolt a fotelból, és jót nevetett a kiskutyák viaskodásán. Lydia felállt. – Devin, engedd meg, hogy bemutassam Lady Brownt, és a lányát, Jacindát. Éppen távozni készültek, bár Jacinda említette, hogy ismer téged. Devin nem ismerte fel a fiatal nőt, de nem akarta zavarba hozni, ezért ezt nem árulta el. – Örülök a találkozásnak, hölgyeim – mondta, enyhe meghajlással. Jacinda felegyenesedett, és széles mosolyt villantott rá. Magasabb és vékonyabb volt az anyjánál, egész csinos a szőke hajával és barna szemével. Devin tudta, hogy emlékezne rá, ha tényleg találkoztak volna valahol. A kora alapján a szezon egyik elsőbálozója lehetett, de

Devinnek feltűnt az érzéki pillantása, miközben a lány tetőtől talpig végigmérte. Furcsa, hogy egy ifjú szűz így nézzen egy férfira, állapította meg magában. Az anyja már távozni akart, és elindult az ajtó felé. – Még egyszer köszönöm, Lydia. Mostantól ügyelek arra, hogy gyakrabban vágjam a körmét. Devin kicsit zavarba jött, de aztán ráébredt, hogy a hölgy a kutyájáról beszél, és nem a lányáról. A lány a kelleténél kicsit közelebb sétált el Devin mellett, amikor az anyja után ment. – Kár, hogy nem jöttél haza hamarabb – súgta oda neki szemrehányó hangon. Devin mindig igyekezett udvarias lenni a nagynénje ügyfeleivel, de elhatározta, hogy most kivételt tesz. A lány egyértelműen bajkeverőnek tűnt, és az ilyenektől mindig tartózkodott. – Honnan ismersz engem? – szegezte neki a kérdést minden kertelés nélkül. – Nem ismerlek. De olyan sokat hallottam már a híres Cupidóról, hogy úgy tűnik, mintha már találkoztunk volna. – Jacinda, gyere már! – kiáltotta Lady Brown a haliból. Jacinda felsóhajtott. – Remélem, találkozunk a Hammond-bálon. Több táncot is fenntartok neked, hogy lehetőségünk nyíljon... egy kicsit jobban megismerkedni. Ez a szünet egy kicsit túl hosszú volt. Devin megrázta a fejét. – Kétlem, hogy ez meg fog történni. Siess, az anyád vár rád. A lány elmosolyodott, majd lassan kivonult a helyiségből, ingerlően ringatva a csípőjét. Devin megint megcsóválta a fejét. Lydia egy pillanat múlva visszatért, és nevetve panaszkodni kezdett: – Lady Brown azt hiszi, hogy állatorvos vagyok. Mégis tudtam neki segíteni. Szegény kiskutyája sántított, mert még sosem vágta le a körmét. Mielőtt elfelejtem: ma elég sokan jöttek, többen, mint máskor. – Észrevettem, hogy a meghívók a hallban kétszer nagyobb halomban állnak, mint amikor elmentem. Lydia barátságos mosollyal nézett az unokaöccsére. – Nem meglepő, hiszen nagyon jóképű fiatalember lett belőled. A városi hölgyek bizonyára imádnak. Találkoztál ma valakivel, akiről tudnom kéne? Devin majdnem elnevette magát. A nagynénje el lenne ragadtatva, ha megnősülne. Már nagyon szeretne kisbabákat babusgatni. Furcsa módon, Lydia egyáltalán nem tartotta akadálynak törvénytelen származását, de valószínűleg, úgy gondolta, hogy úgysem derülne ki soha. Erről ő és Donald gondoskodtak. Devin általában nem foglalkozott az emberek véleményével, de a házasságban nem lehet könnyelműsködni. Mégis elvárták tőle, hogy megnősüljön, és továbbvigye a család nevét. Pedig ő erre csak akkor lenne képes, ha találna egy olyan nőt, akit nem érdekel, hogy ki volt az anyja. – Cupido kapja ezt a sok meghívást, Lydia néni, nem én. Az asszony megcsóválta a fejét. A nagynénje és a nagybátyja jót nevetett, amikor elárulta nekik, milyen becenevet kapott. – Nehogy ezt hidd! – tiltakozott a nő. – Azért kapod a sok meghívót, mert egy minden szempontból vonzó agglegény vagy. És remélem, megfogadtad a tanácsomat, és megrendeltél magadnak néhány, alkalomhoz illő öltözéket a szezonra. Kettő meghívó a nemsokára esedékes bálokra szól.

A pokolba, ez teljesen kiment a fejéből! Egyetlen elegáns ruhája sem volt. – Nem értem rá. Attól tartok, megfeledkeztem róla. – Devin! – kiáltott fel a nagynénje szemrehányó hangon.

11. FEJEZET

Amanda a szó szoros értelmében lábujjhegyen osont ki a házból. Az apja persze pont abban a pillanatban lépett ki a dolgozószoba ajtaján, és észrevette, ahogy a bejárati ajtó fele lopakodik. – Hová készülsz, kedvesem? Nem árulhatja el neki! Ha meghiúsul a küldetése, akkor be kéne ismernie a kudarcát, és ehhez semmi kedve. Nem akart hazudni az apjának, ezért megemlített néhány teendőt, amit tényleg tervezett aznapra. – Sétálni megyek, amíg süt a nap. Aztán beugróm Lillyhez, és megmondom Rebeccának meg Rue-nak, hogy itthon leszek néhány napig. Valószínűleg benézek Norford Townba is, de ebédre itthon leszek. – Hívd meg Rue-ékat vacsorára. – Remek ötlet! A lány búcsút intett, és gyorsan kisietett az ajtón, mielőtt az apja felajánlja, hogy elkíséri. A hercegi udvarház olyan nagy volt, hogy az istállóig vezető út felért egy kirándulással, tehát nem hazudott, amikor azt mondta, hogy sétálni megy. Az anyja keze nyoma még látszott Norford Hall minden helyiségén. Halála előtt ő rendezte be az egész házat, és senki sem akart ezen változtatni. Az udvarház nagy méretei miatt gyakran előfordult, hogy a vendégek eltévedtek benne. A földszinten összesen három szalon volt, mindegyik szárnyban egy. Norford Hall volt az otthona, az egyetlen hely, ami mindig békességgel töltötte el, és ahol biztonságban érezte magát. Itt együtt lehetett a rokonaival és a szolgákkal, akiket szinte a családtagjainak tartott. Rengeteg emlék kötötte a régi épülethez. Rafe és Ophelia most is itt tartózkodott az év legnagyobb részében. Itt élt Amanda nagymamája, Agatha is, bár ritkán hagyta el a lakosztályát. A család nem szívesen látogatta meg őt az emeleten, mert kellemetlenül túlfűtötte a szobáit, mégis gyakran benéztek hozzá. Ráadásul Agatha már olyan idős volt, hogy nem emlékezett senkinek sem a nevére. Amandát mindig összekeverte az egyik lányával. Amanda nem bánta, hanem ráhagyta, mert ez sokkal könnyebb volt, mint meggyőzni Agathát. Amanda az istállóhoz ért, és az öreg Herbert ott várt rá, a megbeszélésük szerint. Még most sem hitte el, hogy ezt fogja csinálni, de kénytelen volt rászánni magát. Amikor néhány nappal korábban visszafelé jöttek Devin Baldwin farmjáról, Ophelia azonnal a Bond Streetre vitte, és megrendelt neki néhány lovaglóruhát. Pedig Amanda még bele sem egyezett, hogy leckéket fog venni! Továbbra is vonakodott. Pedig miután felépült a balesetéből, megpróbált újra lóra ülni. Most is emlékezett a félelemre, ami akkor rátört. Talán túl korai volt, amikor még élénken élt az emlékezetében a szörnyű fájdalom. Most viszont

nem utasította vissza Ophelia ajánlatát, aki ellátta megfelelő öltözékkel, hátha szüksége lesz rá. Még mindig izgatott lett, ha a Kendall Goswickkel való találkozásra gondolt. Hosszú ideje ő volt az első fiatalember, aki iránt vonzalmat érzett. Méghozzá nem keveset! Nem fog lemondani róla, csak azért, mert fél a lovaglástól. Ez nem lehet az akadálya egy bimbózó románcnak. De mi van, ha igen? Vajon össze fogja tudni szedni a bátorságát? A nap végére, sok-sok aggodalom és vívódás után arra a következtetésre jutott, hogy legalább meg kell próbálnia megint lóra ülni. De nem fogja megkérni azt az elviselhetetlen lótenyésztőt. Nem és nem! Inkább úgy döntött, hogy a következő reggel visszatér Norford Hallba az apjával. Ha néhány napot vidéken tölt a családja és a barátai körében, talán könnyebben rászánja magát a veszélyes kalandra. Küldött egy üzenetet az idős lovásznak, aki gyerekkorában lovagolni tanította, és közölte vele, hogy készen áll egy újabb próbára. Ha valaki ismét lóra tudja ültetni, akkor az Herbert lesz. Az idős férfi mindig kedves és udvarias volt vele. Herbert az istálló mögött várt rá. A ló, amelyet magával hozott, ugyanolyan öregnek tűnt, mint ő maga. Amandának sikerült elfojtania a félelmét, amíg a ló mellé nem ért. Most, hogy eljött a pillanat, visszatértek a baleset emlékei: a félelem és a sok, sok fájdalom… – Nagyon lassan fogjuk csinálni, hölgyem – mondta Herbert, mert megérezte a félelmét. – Nem kell sietnünk. A lány nem válaszolt. Az idős lovász csendben állt és várt. Amanda a felnyergelt lovat nézte, és érezte, hogy kiveri a veríték. – Ne aggódj, hölgyem. Nem való mindenkinek a lovaglás. Amanda felsóhajtott, és elsétált. Herbertnek igaza van. A lovaglás tényleg nem való mindenkinek. Ezt meg kell mondania Kendall Goswicknek. Ha ettől elveszíti az érdeklődését iránta, az az ő baja. Hiszen a szezon még csak most kezdődött el! Nem Lord Goswick lesz az egyetlen új arc Londonban, bár nem úgy tűnt, mintha nagyon részt akarna venni a szezonban. Amanda nem fog elzárkózni egy újabb találkozás elől, de csak akkor, ha nem kell hozzá lóra ülnie. Egyébként még mindig nehezen hitte el, hogy a férfi egy ilyen ostoba követelményre alapozza a házasságát. Csak az számít neki, hogy a felesége szeressen lovagolni? Ophelia talán rosszul értesült róla, és nem biztos, hogy igaza van. Amanda sokkal jobb hangulatban tért vissza Londonba Rupert kuzinjával, és annak feleségével, Rebeccával. Néhány nappal meghosszabbították a vidéki tartózkodásukat, hogy meglátogassák Rebecca anyját, Lillyt. Amandának sikerült rábeszélnie őket, hogy aznap este legyenek a kísérői a szezon második bálján. Délután betoppant hozzá Larissa Morrise barátnője, és amíg Amanda a Hammond-bálra készülődött, elújságolta neki a legfrissebb híreket, amelyekről lemaradt a néhány napos távolléte miatt. Amanda legtöbb iskolai barátnőjéhez hasonlóan, Larissa is már férjnél volt. Ráadásul a terhessége ötödik hónapjában járt, ezért elkerülte az esti mulatságokat. De azért naponta meglátogatta a barátnőit, akik a városban tartózkodtak, és Phoebe-hez hasonlóan, ő is szeretett pletykálni. Devin Baldwin nevét még mindig gyakran lehetett hallani, de Larissa volt az első, aki megemlítette, hogy néhány elsőbálozó már szemet vetett rá. – Főleg Jacinda Brown érdeklődik iránta, és azzal dicsekszik, hogy meg fogja szerezni magának. Amanda hitetlenkedve bámult a barátnőjére.

– De hát ő egy lótenyésztő! – fakadt ki végül. Hozzátehette volna, hogy ráadásul hiányzik belőle minden finomság, és goromba, mint egy pokróc. De akkor a barátnője megkérdezné, miért gondolja ezt, és inkább nem akart beszélni neki a találkozásukról a farmon. Larissa felnevetett. – Na és? Nincs ebben semmi különleges, amikor olyan sok nemes érdeklődik a lovak iránt. Mindegy nekik, hogy ló vagy kutya, csak az a fontos, hogy lehessen versenyezni és fogadásokat kötni. – És ki ez a Jacinda Brown? – Az egyik idei debütáló, de szerintem egy kicsit merész, ha érted, mire gondolok. Nagyon rafináltnak mutatja magát, pedig ez az ő korában még nem lehetséges. De a legújabb szenzáció most Altone vikomtja, aki a ma esti bálon jelenik meg először a társaságban. Mindenki azt mondja, hogy idén ő lesz a legjobb parti. – Miért? – Hát azért, mert jóképű, és máris rendelkezik egy előkelő címmel. Az apja egy márki, és nagyon gazdag. – Biztos vagy benne? – Miben? – Hogy jóképű. Larissa megint elnevette magát. – Nem tudom, mert még nem találkoztam vele, hogy erről személyesen meggyőződhessek. Csak azt ismétlem el, amit tegnap hallottam róla. De általában van némi igazság a pletykákban. – Máskor meg nincs semmi alapjuk. És én még sosem hallottam róla… – Amanda elhallgatott, és hirtelen elmosolyodott. – Vagy igen? Csak nem Kendall Goswicknek hívják? Larissa megrázta a fejét. – Nem. Robert Brigston a neve, de ki az a Kendall Goswick? – Egy vonzó fiatalember, akivel néhány napja találkoztam. – És én miért nem hallottam róla? – Szerintem még nem járt Londonban. Most jött vissza Írországból, ahová azért utazott, hogy megvegyen egy lovat. Mindent elmesélt róla. Nem is nagyon beszélt másról, döbbent rá Amanda. Kizárólag erről folyt a beszélgetésük, amikor találkoztak. A lány halkan felsóhajtott. Valószínűleg el kell felejtenie ezt a fiatalembert. Bár ez még nem biztos. – Én sem hallottam még Robert Brigstonról – mondta Amanda. Larissa megvonta a vállát. – Én sem. Valószínűleg azért nem, mert a családja északon él. Hol is? – A nő a homlokát ráncolta, aztán felragyogott az arca. – Essexben! Vagy Kentben… Vagy… Mindegy. Legalább lesz majd mit kérdezned tőle, ha találkoztok. De mindenki úgy tudja, hogy most jár első alkalommal Londonban. – Ugye nem most végzett az iskolában? – komorodott el Amanda. – Mert akkor fiatalabb nálam! Larissa elgondolkodott.

– Ez elég valószínű, de ő nem fog tudni erről. Ám lehet, hogy mégsem olyan fiatal, mert egy európai körúton volt, és csak most jött vissza. Sok férfi ezt teszi, mielőtt feleséget választ magának. Mihelyt hallottam róla, azonnal rád gondoltam. Amanda felsóhajtott. Minden barátnője azt hitte, hogy ő fog először férjhez menni. Ám ez nem így történt. Miután a barátnői révbe értek, mindegyik nekilátott, hogy férjet szerezzen neki, és össze akarta hozni egy kuzinjával, a fivérével, sőt akár egy fiatalabb nagybátyjával is! Mások pedig, mint például Larissa, úgy próbálnak segíteni neki, hogy a tudomására hozzák, kit kell szemmel tartania az új szezonban. Szeretetből tették, és segíteni akartak, de ettől még kínosabbnak tartotta, hogy egyedül nem tud férjet találni magának. Kudarcot vallott, és nemsokára vénlány lesz. Vagy túl szigorú magához, és ez nem az ő hibája? Kendall Goswick előtt csak egy férfi iránt érzett némi érdeklődést, és az Duncan MacTavish volt, aki akkor Opheliával járt jegyben. Később szakítottak, majd megint eljegyezték egymást, végül mégis szétváltak az útjaik. A jegyességükből nem lett házasság, mert Duncan beleszeretett Sabrina Lambertbe, és Opheliával megegyeztek, hogy nem illenek össze. Az összes többi férfit, akivel addig találkozott, egyáltalán nem tartotta érdekesnek. Illetve ez sem igaz. John Traskről és Farrell Exterről például el kellett ismernie, hogy nagyon jóképű. Mások szórakoztatóak voltak, és mindig megnevettették, mint például Oliver Norse. Olivert annyira megkedvelte, hogy még most is jó barátok maradtak. De egyik sem vonzotta mágnesként a tekintetét, és nem dobogtatta meg a szívét. És ez az ő hibája! Talán túlságosan válogatós? Túl nagyok az elvárásai? Nos, ezen változtatnia kell, méghozzá gyorsan. De akkor is… Nem úgy van, hogy a szerelem csak úgy rátör az emberre? Mindig azt hitte, hogy pontosan felismeri majd a pillanatot, amikor meglátja őt, és érzi, hogy ez a szerelem. Ha ez így van, akkor a nagy Ő igencsak várat magára. Amanda hirtelen a barátnőjére nézett. – Nálad a szerelem egy pillanat alatt jött? – szegezte neki a kérdést. Larissa felnevetett. – Nem. Csak lassan alakult ki. – Akkor honnan tudtad, hogy szerelmes vagy? – Amikor vége lett az első szezonunknak, visszamentem Kentbe… és annyira hiányzott Lord Henry, hogy alig tudtam elviselni az érzést. – És tavasszal megint találkoztatok? – Igen, egy többnapos vidéki összejövetelen. Megkérte a kezem, mielőtt vége lett. – Larissa arca felragyogott. – Neki is hiányoztam, méghozzá nagyon! Amanda megint felsóhajtott. Valószínűleg ez a probléma. Arra vár, hogy az első látásra rátörjön a szerelem, és érezze a pillanatot, amikor eljön. Mivel ez még nem történt meg, lemondott sok olyan fiatalemberről, aki talán megfelelő lett volna… később. Es mindezt azért, mert nem szeretett bele egyikükbe sem egy szempillantás alatt!

12. FEJEZET

Devin körülnézett a bálteremben, és szemügyre vette azokat az embereket, akiket már ismert. Észrevette néhány ügyfelét, és meglepődött, amikor meglátta Owen Culley-t. Nem számított arra, hogy egy ilyen helyen találkozik az idős úrral, bár Mabel Collicott és Gertrude Allen is jelen volt, az élemedett kora ellenére. Ám jól tudta, hogy ők mién vannak ott a szezon minden társasági eseményén, és nagyon remélte, hogy távol tartják magukat Blythe-tól. A lány így is elég ideges, és semmi szükség arra, hogy lerohanja egy olyan erőszakos nőszemély, mint Mabel. – Ne fészkelődj, mert akkor mindenki látja, hogy izgulsz – súgta oda neki Blythe szemrehányó hangon. A férfi majdnem felnevetett, hiszen inkább Blythe-on látszott az idegesség, és a feszült hangja is erről árulkodott. A máskor könnyed és vidám lány társasága ilyenkor nem volt olyan kellemes, de Devin nem akarta ezt közölni vele, mert tudta, hogy elpirulna. Aznap este ragyognia kell, de nem úgy, hogy lángol az arca a szégyentől. Megértette Blythe idegességét. Neki küldték a meghívót erre az előkelő bálra, és nem a lánynak. Ráadásul a kártyán egyértelműen az állt, hogy csak egy vendéget vihet magával. Ha nem így lenne, megkérte volna Wílliamet, hogy jöjjön ő is velük. Bár a barátja egy másik halaszthatatlan elfoglaltságra hivatkozott aznap este, és kölcsönkérte Donald hintóját az alkalomra, mivel Devin és Blythe a Pace család hatalmas hintójával ment a bálba. Szerencsére Blythe felkészült a szezonra, és nem az utolsó pillanatban keresgélt egy megfelelő báli ruhát. Neki bezzeg szinte egyik napról a másikra kellett elegáns öltözéket csináltatnia, de megfogadta, hogy legközelebb nem veszi igénybe annak a szabónak a szolgálatait. Blythe ruhatára azonban már készen állt, és ezt William pénze bánta. – Iszonyúan drága mulatság férjhez adni egy lánytestvért – panaszkodott a fiatalember az utóbbi hónapokban többször is. – Csak az új kabátom miatt van – magyarázta Devin a fészkelődését. – Kényelmetlen, merev és szúr is. Blythe végigmérte a bársonnyal díszített fekete kabátot. – Nem látszik, hogy kényelmetlen, és remekül áll rajtad. – Gyapjúval bélelte ki a szabó! Arról locsogott, hogy a nők is így csináltatják az alsószoknyájukat, úgyhogy a férfiaknak is jól jön egy meleg réteg a hideg évszakban. Micsoda ostobaság! Az ő hibája volt, hogy új szabót kellett keresnie, aki hajlandó rövid határidőre vállalni a munkát. A saját szabója sajnos nem tudott ilyen gyorsan dolgozni. A sietség miatt jóval többet fizetett a szokásosnál, és még a gyapjúbélést is külön felszámolta neki az élelmes mester.

Devinnek a saját panaszaival sikerült elterelnie Blythe figyelmét, és a lány már sokkal nyugodtabbnak tűnt. Még halkan fel is nevetett. – Te viszont elbűvölő vagy ma este – dicsérte meg Devin a lányt. Blythe tényleg csodásán festett a rózsaszín és fehér estélyi ruhában. Szőke hajával, zöld szemével és telt idomaival kellemes látványt nyújtott. Nem volt egy feltűnő szépség, de csinosabb sok jelen lévő elsőbálosnál. Talán jobban szemet szúrt volna, ha egy kicsit magasabb, de sok alacsony vagy középtermetű férfi is akadt a bál vendégei között. Blythe enyhén elpirult a bóktól. – Már mondtad egyszer, de köszönöm. – És mit kaptál az ajtóban, amikor megérkeztünk? A lány megmutatta neki a házigazdájuk címerével díszített bőrkötésű füzetecskét, amelyet már rá is kötött a csuklójára. – Tudom, hogy ez az első bálod, akárcsak nekem. Ugye a táncórákon te is hallottál a táncrendről? Devin felnevetett. – Azokon az órákon nem nagyon figyeltem oda. – De azért tudsz táncolni, nem? – kiáltott fel a lány. – Azt hiszem, elboldogulok valahogy. – Nos, a táncrendbe beleírtak minden zeneszámot, amelyet a zenekar ma este játszani fog. Még egy ceruzát is erősítettek hozzá. Gyere, és írd be a nevedet az egyik tánc mellé. Így foglalod le magadnak. A férfi nagyot sóhajtva engedelmeskedett. Most meg azon aggodalmaskodhat, hogy Blythe táncrendje megteljen. Gondot jelenthet, hogy ez a bál a debütálóknak szólt, de Blythe még kevés hasonló összejövetelen vett részt, és nem sok embert ismert a jelenlévők közül. Devin is sok új arcot látott aznap este. Eleinte úgy gondolta, hogy Ophelia Locke-nak köszönheti a meghívást, ami azt jelentené, hogy Amandával is találkozni fog. De a helyiség már tele volt, a zenészek hangolni kezdtek, és még nem látta a lányt. Tehát nem jön el. A fiatalemberek körbejártak, aláírták a hölgyek táncrendjét, de sietniük kellett, mert nemsokára elkezdődött az első zeneszám. Ketten megálltak mellettük, mert már találkoztak Devinnel. Üdvözölték egymást, és Devin bemutatta őket Blythe-nak, mire azonnal alá is írták a táncrendjét. Néhány perccel később még öten jöttek oda hozzájuk, hogy táncot kérjenek tőle. Micsoda megkönnyebbülés, gondolta Devin. Rámosolygott a lányra, és megnézte a kártyáját. Oliver Norse kétszer is aláírta. Mi is érdekli Norse-t? Devin olyan sok új emberrel találkozott azon a héten, hogy jegyzetelés nélkül nem fog tudni mindent észben tartani. Megvan! Oliver Norse hobbija a vitorlázás. – Két táncot is ígértél Lord Olivernek? Meg kéne említened a hajózást, miközben a táncparketten pörögtök – javasolta Devin. – A családjának több hajója is van, és nagyon szereti ezt a témát. Blythe szeme felragyogott. – Téged is érdekel a hajózás? – csodálkozott Devin. A lány felnevetett. – Fogalmam sincs! De mindig szerettem volna többet megtudni róla. Fiatalabb koromban megpróbáltam rábeszélni apát, hogy vegyen egy kis vitorlás hajót, de ő ezt fölösleges pénzkidobásnak tartotta, és hallani sem akart róla. Elkezdtem gyűjteni, hogy vegyek egyet

magamnak, de aztán a szüleink meghaltak, és Willnek spórolnia kellett, úgyhogy lemondtam róla. – Tehát mégis van más érdeklődési köröd a háztartáson kívül? Miért nem említetted soha? – A kertészkedést is szeretem. De visszatérve a hajózáshoz: mi értelme olyan álmokról beszélgetni egy férfival, amelyek talán sosem válnak valóra? Devin megcsóválta a fejét. – Ki mondja, hogy nem valósulhatnak meg? És miért ne mehetnél hozzá egy olyan férfihoz, akit pontosan ugyanazok a dolgok érdekelnek, amelyeket te is szeretsz? – Te szívesen hajóznál? A férfi már meg sem hallotta a kérdést, mert a zenekar rázendített az első számra, és a táncparkettet megtöltötték a keringőző párok. Amanda Locke ezt a pillanatot választotta arra, hogy belépjen a helyiségbe a kísérőjével, egy feltűnően jóképű fiatalemberrel. Devin remélte, hogy a férfi Amanda egyik rokona. Az a fickó túlságosan vonzó, és szinte biztos, hogy a családtagjain kívül minden hölgy azonnal az oltárhoz akarja vonszolni. Devin csak azért aggódott, mert elveszíti Ophelia adományának második felét, ha Amanda az ő ajánlása nélkül talál magának társat. Úgy tervezte, hogy aznap megint megpróbál beszélni vele, hátha most nem lobban haragra az ingerlékeny kis hölgy. Egy bál pont megfelelő hely lenne, miközben a táncparketten lejtenek, és nem legyeskednek körülötte az udvarlói. Meg kell tudnia, hogy a lány hajlandó-e együttműködni vele, mert csak akkor lehet Goswick megfelelő párja, ha megtanul lovagolni. Ha erre nem képes, akkor sokat meg kell tudnia róla, mielőtt valakit ajánlhat neki. De más is jött Amandával meg a jóképű fickóval. Egy fiatal nő, aki most lépett be a helyiségbe, és beléjük karolva odébb vezette őket. Abban a pillanatban az összes jelen lévő férfi elindult Amanda felé. A pokolba! Versenyeznie kell, hogy aláírja az ő kártyáját?

13. FEJEZET

Rebecca St. Johnból kitört a nevetés. – Tudtam, hogy ma este otthon kellett volna maradnunk. Egy fiatal nő akkor szokott későn érkezni a bálba, amikor feltűnést akar kelteni a belépőjével, de egy olyan bálon nem szoktak ilyet csinálni, ahol a zene megszólalása előtt ki kell tölteni a táncrendeket. Amanda szeme tágra nyílt, amikor megértette, miről beszél Rebecca: a bálterem minden sarkából férfiak rohantak feléje. Néhányan átverekedték magukat a táncoló párokon, hogy előbb odaérjenek hozzá. Nem is üdvözölték, mert nem volt rá idejük. A következő néhány percben a fiatalemberek ide-oda rángatták Amanda csuklóját, hogy beírják a nevüket a táncrendjébe. Amikor vége lett az első keringőnek, egy újabb csoport rontott rá. – Ez Mandy esetében teljesen megszokott jelenet, kedvesem – mondta Rupert a feleségének. – Akkor is megtörtént volna, ha időben érkezünk. Ne feledd, hogy már régóta a kísérője vagyok. – Azt hiszem, udvarhölgyként nem is volt igazi szezonom. A palotában senki sem rohanna így le egy hölgyet. Te is így viselkedtél, amikor fiatalabb voltál? – Nem volt rá szükség. A lányok futottak hozzám. Amanda meghallotta ezt, és alig tudta elfojtani a nevetését. A kuzinja, Rue nem túlzott. Rebecca viszont csak megcsóválta a fejét. Lord Oliver volt az egyetlen, aki megpróbált beszélgetésbe elegyedni Amandával a nagy rohanás közben, és nem volt hajlandó távozni mellőle, mivel neki sikerült elsőnek aláírnia a nevét. Ezért a lány nem is látta a körülötte hemzsegő férfiak nagy részét, és csak találgatni tudott, hogy vajon Robert Brigston közöttük van-e. Eljött a bálba egyáltalán? Megpróbálta kideríteni, amikor a táncparketten volt, és körülnézett a helyiségben. Közben Lord Oliver azon áradozott, milyen remekül néz ki a halványkék ruhájában, ez a szín szépen kiemeli a szemét, és ő a legszebb nő, akit… Amanda nem is hallotta a többit, mert a pillantása átsiklott Devin Baldwinon, és azonnal visszatért rá. Ő itt van? Nos, miért ne lenne? Az előkelőségek érdekesnek találják, hogy egész London róla beszél, ezért minden vendéglistán szerepel a neve. A férfi nem táncolt. Amanda gúnyosan mosolygott magában, mert arra gondolt, hogy egy ilyen faragatlan tuskó talán nem is tud táncolni. Aztán megharagudott magára, hogy Devin Baldwinen jár az esze, amikor inkább Lord Brigstonra kéne gondolnia. És ki az a fiatal nő Devin társaságában? – Tavaly találkoztam vele egy vidéki összejövetelen, Yorkshire-ban. Kedves fickó, csak kicsit hallgatag. A lány Oliverre nézett. – Kicsoda?

A férfi a helyiség másik végébe intett a fejével. – Lord Brigston. Most érkezett meg. Amanda a bejárat felé pillantott, de ott már senkit sem látott. Az ajtó közelében több ismerőst is észrevett, de hová tűnt a vikomt ilyen gyorsan? Ekkor véget ért a zene, és Lord Oliver visszavezette őt a kuzinjához, majd elsietett, hogy megkeresse a következő táncpartnerét. Amandának volt egy szabad pillanata, hogy kinyissa a táncrendjét, és megnézze, van-e rajta szabad hely, amit Lord Robert aláírhat, ha végre felbukkan. De az első oldalnál nem jutott tovább, mert a szeme megakadt Devin nevén az ötödik táncnál. Tehát mégis tud táncolni? Vagy össze fogja taposni a lábát, miközben csetlik-botlik vele a táncparketten? És miért nem vette észre, amikor aláírta a táncrendjét, hiszen olyan tagbaszakadt? Biztosan mögötte volt, és neki Oliver teljesen lekötötte a figyelmét. John Trask udvariasan a keze fölé hajolt, amikor megérkezett, hogy táncoljon vele, majd egy cinkos mosollyal a táncparkettre vezette. A lány önkéntelenül felnevetett. Az előző szezonban találkozott Johnnal, legalább tucatszor beszélgettek már, de igazából mit tud róla? Vagy bármelyik jelen lévő fiatalemberről? Arra számított, hogy a szerelem első látásra fog rátörni, és azonnal eldönti, kit választ férjének. Mivel ez nem történt még meg, eleve lemondott ezekről a remek fiatalemberekről. Lehet, hogy most két izgalmas lehetőség is van előtte. De az egyik odébb fog állni, ha megtudja, hogy nem szeret lovagolni, a másikat pedig még nem vette észre. És mi lesz, ha egyik udvarlója sem felel meg? Akkor elölről kell kezdenie a keresgélést? Milyen szörnyű gondolat! Amanda elhatározta, hogy minden figyelmét Lord Johnnak szenteli. Azt tudta, hogy jó humorérzéke van. Akárcsak Oliver, John is mindig megnevettette. De semmi másra nem emlékezett róla, ezért tánc közben folyamatosan kérdezgette. Biztosan volt olyasmi, amit már máskor is megkérdezett, de nagyon remélte, hogy a férfi ezt nem fogja szóvá tenni. Az apja gróf, de John a harmadik fiú, ezért nem örökli az apja címét. Szeretett fogadásokat kötni különféle versenyekre. Ki nem szeret fogadni? De ha egyszer szóba kerültek a lovak, többé nem akart semmi másról beszélni. Egy újabb lóimádó? John az egyik legvonzóbb külsejű rajongója volt. A haja és a szeme sötétbarna, a termete atlétikus, bár nem annyira izmos, mint… Amanda leállította ezt a gondolatot. Miért hasonlítja Johnt Devin Baldwinhez? A táncnak vége lett, és a következő partnere már várt rá. Közben a kuzinjával csevegett, de azonnal elhallgatott, amikor megérkezett. Amanda aggódva vette tudomásul, hogy a következő táncra Devin Baldwin tart igényt. Meg kéne mondania neki kerek perec, hogy nem fog táncolni vele. De mi van, ha megsértődik, és zavarba hozza, amilyen szókimondó és nyers? Nem kétséges, hogy megtenné, mert elég otromba. Nos, rendben. Táncol vele, de csak azért, hogy megtudja, miért ragaszkodik ehhez a tánchoz. Még jobban meg akarja sérteni? Amanda attól tartott, hogy a férfi megint valami olyat mond neki, amitől dühbe gurul, és a végén akkora jelenetet rendez, amit élete végéig emlegetni fognak a londoni társaságban. Képes lesz uralkodni az indulatain egy tánc erejéig? Hát persze. Ha kell, beleharap a nyelvébe! Devin nagyon jól festett az elegáns öltözékében. Tulajdonképpen a legvonzóbb férfi volt az egész bálon, legalábbis a nőtlen férfiak között. Mert a kuzinjánál, Rupert St. Johnnál nehéz volt szebb férfit találni. Meg tudta érteni, hogy némelyik debütáló miért találja vonzónak Devint, ahogy Larissa említette. Bár ők valószínűleg még nem beszéltek vele, és nem tudják,

milyen otromba valójában. És hol az ördögben van Lord Robert? Ő is elég jóképű, de még nem látta sehol. Devint viszont többször is megpillantotta az utolsó három tánc alatt. De a férfi nem táncolt, még a vele lévő hölggyel sem, aki az utolsó két zeneszámot végigtáncolta. Aztán eljött a pillanat. Devin ott állt előtte, és udvariasan meghajolt. Legalább nem vonszolta azonnal a táncparkettre, és alkalmat adott neki, hogy bemutathassa a kísérőinek. – A híres Cupido? – mondta Rupert, és felnevetett. – Te jóságos ég! Egy alacsony, dundi fickóra számítottam, nem egy ilyen kigyúrt díjbirkózóra. – Legyél kedves, Rue – feddte meg Rebecca a férjét. – Mindig kedves vagyok – mentegetőzött Rupert, és megcsókolta Rebecca arcát. – Ha valaki olyan bátor, hogy szembe mer szállni Mabel Collicott-tal, az a szívem szerint való ember, aki érti a viccet. – Hallottál róla? – vigyorgott Devin. – Phelia fültanúja volt a beszélgetésnek. Ő egy rokon. – Igen. Tudom, hogy Lady Amanda családja elég népes. A zene még nem kezdődött el, de Devin a karját nyújtotta Amandának, és a táncparkett széléhez vezette. A lányt meglepte, hogy milyen udvariasan viselkedett a családjával, de most felkészült a legrosszabbra. Ám a férfi csak a társának akarta bemutatni. – Légy udvarias – súgta oda Amandának, majd a kíséretében lévő lányhoz fordult. – Blythe, szerintem még nem találkoztál Lady Amanda Locke-kal. A héten a sógornője házában vendégeskedtünk a bátyáddal. – Devin ezután Amandára nézett. – Te pedig ismered Blythe bátyját, William Pace-t. Amanda még nem jutott szóhoz a meglepetéstől, és szinte nem is hallotta a férfi szavait. Tényleg azt súgta neki, hogy legyen udvarias? Nem, az nem lehet! Biztosan rosszul hallotta. Blythe elmosolyodott. – Örülök a találkozásnak, hölgyem. Neked is ez az első szezonod Londonban? Amanda látta, hogy a lány imádó pillantást vetett Devinre, mielőtt Amandára nézett. Egy újabb elsőbálos, aki kivetette rá a hálóját? Ám ekkor eljutott a tudatáig a lány kérdése, és Amanda kihúzta magát. A fiatal lány tudja, hogy nem ez az első szezonja, vagy csak a szokásos kérdéssel akarta kezdeni a társalgást? Ugyan már! Már mindenki tudja, hogy ez a harmadik szezonja. Úgyhogy Blythe Pace elég undok megjegyzést tett. Gyűlölet első látásra. Ezt egyáltalán nem nehéz elérni, gondolta Amanda.

14. FEJEZET

A zene megint elkezdődött, és megérkezett Lord Oliver, hogy táncolni vigye Blythe-t. – Mehetünk? – nézett Devin Amandára. Amanda most értette meg, hogy Devin Blythe kísérője, ezért kellett mellette lennie, amikor nem táncolt. De miért ő, és miért nem a lány bátyja? Aztán megfeledkezett erről a kérdésről, mert felcsendült a keringő dallama, és Devin Baldwin megfogta a kezét, a másik kezével megragadta a derekát, pedig úgy illett volna, hogy éppen csak hozzáérjen. Túl közel kerültek egymáshoz! Vagy csak túl közelinek tűnt, pedig nem is szorította magához. De vele ez is túl sok. Néhány perc múlva észrevette, hogy Devin válla és mellkasa sokkal szélesebb, mint azoké a férfiaké, akikkel táncolni szokott. A hatalmas termete miatt érezte úgy, mintha teljesen körülvenné őt. – Nem emlékszel a legjobb barátomra, ugye? – kérdezte Devin. – Pedig már találkoztál vele. – Kivel? – Sejtettem – nevetett fel a férfi. A lány összeszorította a száját. – Nem tudom, kiről beszélünk. Blythe bátyjáról? – Igen. Valamelyik este velem volt a sógornőd estélyén, és már tavaly is találkoztatok. A lány vállat vont. – Halványan ismerős volt, de nem emlékszem, mikor találkoztam vele. – Talán az is az egyik problémád, hogy… A lány teste megfeszült. – Nincs semmi problémám! És ha lenne, akkor sem veled beszélném meg! – csattant fel Amanda, de a férfi nem zavartatta magát. – ...akárkivel találkozol, gyorsan meg is feledkezel róla. Miért van ez? Amanda az ajkába harapott, és tízig számolt, mielőtt megszólalt. – Talán azért, mert az utóbbi időben túl sok emberrel találkoztam. Már három éve ezt csinálom, ahogy te is jól tudod. Miért nem kérdezed meg a barátnődet, hogy ő emlékszik-e mindenkire, akivel idáig találkozott? – Bizonyára igen. De Blythe-nak ez az első szezonja, úgyhogy kénytelen vagyok igazat adni neked. Majdnem úgy hangzott, mintha normális beszélgetést folytatnának, de erről persze szó sem volt. Igazat ad neki? És mi van a többi aljas megjegyzésével, amelyeket ugyancsak helytelen feltételezésekre alapozott? És az talán helyes, hogy egy ifjú hölgynek ő a kísérője, amikor nem is a rokona?

Ő nem fog elhamarkodottan ítélkezni, és nem teszi szóvá, Blythe milyen imádó pillantást vetett rá, amikor odaértek hozzá. De akkor is helytelen, hogy Devin a gardedámja. Talán a lány egy másik férfira gondolt, akibe szerelmes, és Devin csak megzavarta a kellemes gondolatait, amikor magára vonta a figyelmét, hogy bemutassa Amandának. A férfi sok sértő megjegyzése után, Amanda örült, hogy ő is kritizálhatja. – Nem helyes, hogy te vagy Miss Pace kísérője. Egy fiatal elsőbálosnak csak egy nő ismerőse, egy rokona vagy a vőlegénye lehet a gardedámja. A férfi halványan elmosolyodott. Viccesnek találja? Vagy csodálkozik, hogy ezt megemlíti? Lehet, hogy nem törődik az etikettel, és nincs tisztában a társasági szabályokkal. – Nos, igaz, hogy ezek közül egyik sem vagyok – mondta végül Devin. – De úgy érzem, mintha a húgom lenne, mivel már nagyon régen ismerem. És ma este csak helyettesítem a bátyját, akinek más dolga akadt. Nincs egyéb rokonuk, akire számíthatnának. – Tehát szívességet teszel a lánynak? – Pontosan. Ügyelek a tisztességre, és a bál után a szolgálólánya várja a hintóban. Tehát a listádhoz hozzá kéne adni a család régi és megbízható barátját. A lány egy bólintással elismerte a férfi igazát. Néha neki is úgy kellett összekaparnia a saját kísérőit, pedig nagy a családja. Nem is tudta elképzelni, milyen lehet, ha valaki csak egy rokonra számíthat. Ebben az esetben talán megteszi egy megbízható barát is. Illetve nem. Egyáltalán nem! Akkor is legyen egy férjezett barátnő a kísérő. Amanda is így döntött, amikor könyörgött Rebeccának, hogy kísérje el a szezon első báljára, mert sokkal szórakoztatóbbnak tartotta egy régi barátnő társaságát. De egy férfi barát nem megfelelő. Ráadásul nem egy olyan fiatal és jóképű fiatalember, mint Devin Baldwin. Ez kifejezetten illetlen. Úgy döntött, nem is rejti véka alá a véleményét. – Ha a bátyja nem tudott eljönni, akkor meg kellett volna kérnie egy barátnőjét. Vagy az sincs? A férfi felnevetett. – Milyen kérlelhetetlen vagy. Ha tudni akarod, a meghívó nekem szólt, és Blythe a vendégemként jött el. Egyébként nem is lenne itt. A bátyja szerint ez remek alkalom számára, hogy találkozzon néhány nőtlen úriemberrel. És igaza volt. Amanda érezte, hogy elpirul, és elfordította a fejét, hátha a férfi nem veszi észre. Így már mindjárt más, de nem fogja elárulni, hogy igazat ad neki. És miért táncolnak egyáltalán? Azért, hogy megint kritizálhassa? Már kezdte volna a szokásos gúnyolódását, de kénytelen volt visszakozni, mert Amanda magyarázatot tudott adni neki. A férfi másik téves feltételezését is meg tudná cáfolni, de nem foglalkozik vele. Nem érdekli, hogy Devin Baldwin mit gondol róla, és felőle megtarthatja magának a véleményét. – Azért kértél fel táncolni, hogy bocsánatot kérj? –kérdezte inkább. – Ha nem, akkor azt hiszem, vissza kéne vinned a kuzinomhoz. Nekünk nincs semmi… – Az igazság nem mindig kellemes. Amit a sógornődnek mondtam, nem a te fülednek szántam, és talán egy kicsit túloztam, miközben magyaráztam neki. Nem számítottam arra, hogy hallgatózol. Amanda megint elvörösödött, de most a haragtól. Ez lenne a bocsánatkérés? Hát nem az! – Tehát csak azért ócsároltál, mert azzal akartad megmagyarázni, hogy miért nem vállalod a munkát? – kérdezte Amanda merev arccal.

A férfi felvonta az egyik sötét szemöldökét. – Szerinted kertelni szoktam, ahelyett, hogy egyszerűen nemet mondanék? Ez nem az én stílusom. A lány gyanakvó pillantást vetett rá. – Ugye nem hiszed még mindig azt, hogy a sógornőm megbízásában állsz, és a Cupidót kell játszanod nekem? – Csak nem gondolod, hogy puszta szívjóságból segíteni akarok egy olyan kétségbeesett nőszemélynek, mint te? A lány megvetően elhúzta a száját. Ez egyáltalán nem volt vicces. – Azok után, amit mondtál? Egyébként sem hiszem, hogy van szíved. – Tehát nem tagadod, hogy kétségbeesett vagy. A lány felháborodottan felkiáltott, elrántotta a kezét, és megfordult, hogy távozzon. De a férfi megragadta, és visszahúzta magához, még erősebben szorítva a kezét meg a derekát. Amanda nem tudta elhinni, hogy így viselkedik a táncparkett kellős közepén! Mi van, ha valaki meglátja? Tudta, hogy a végén jelenetet fog rendezni, ha megint ennek az idegesítő embernek a társaságába kerül. – Engedj el! – sziszegte dühösen. – Még nem végeztünk… a tánccal. Tehát az indulatos természeted is problémát jelent? – Nem vagyok indulatos, csak ha olyan goromba alakokkal kell társalognom, mint te. – Látom, nem jól viseled a kritikát. Még akkor sem, ha jó szándékkal mondják? – Jó szándékú sértés? Ilyesmiről még nem hallottam – jegyezte meg a lány maró gúnnyal. – Nem mondtam semmi olyat, ami sértő lett volna, csak túlságosan érzékeny vagy, és nem ismered be, ha valamit rosszul csinálsz. Vagy talán nem is akarsz férjhez menni? Ez megmagyarázná, hogy miért utasítod el a jó tanácsokat. A lány összeszorította a száját, és haragos pillantással meredt Devinre. Közel állt ahhoz, hogy kiabálni kezdjen idegességében. Ez a férfi tönkre fogja tenni, ha nem fogja be a száját azonnal! – Ezt én sem hiszem – folytatta a férfi bólintva. – Úgyhogy akár akarod, akár nem, akkor is segíteni fogok neked. Mondjuk azt, hogy ez egy jótett, de nem várok helyette jót. – Értem. Nem gondolod, hogy túl komolyan veszed az isteni nevedet? – kérdezte Amanda, és minden szavából áradt a megvetés. – Tényleg azt hiszed, hogy csodákat tudsz tenni? A férfi felnevetett. – Azért annyira nem vagyok isteni. Tehát most mi legyen? Foglalkozzunk Lord Goswickkal és a lovaglóleckékkel, vagy találjuk ki, hogy ki illene még hozzád, és kezdjük elölről a keresgélést? A lány legszívesebben azt mondta volna, hogy nem áll szándékában semmit sem csinálni vele. Ám amikor a férfi megemlítette Kendallt, Amandában feltámadt a sértett önérzet. – A segítséged nélkül is meg tudom nyerni Kendall Goswicket, köszönöm szépen. A férfi megrázta a fejét. – Kár. Pedig azt hittem, hogy tetszik neked. De ezek szerint tévedtem. – Tényleg tetszik! – vágta rá a lány, és haragosan ráncolta a szemöldökét. – És hidd el, hogy ő is vonzónak talál engem. – Semmi sem számít, ha rájön, hogy nem szereted a lovakat.

– Igenis szeretem a lovakat! – erősködött Amanda. – Szeretem nézni, ahogy versenyeznek. És élvezem, ha gyors lovak röpítik a hintómat. Ki ne szeretne egy ilyen hasznos állatot? – Te is tudod, hogy a lovaglásról beszéltem. Jól ismerem Goswicket. Nincsenek szülei, akik nyaggatnák, hogy nősüljön meg. Egyáltalán nem érdekli a társasági élet, ezért ne várd azt, hogy fel fog bukkanni egy ilyen eseményen. Mióta nagykorú lett, valószínűleg te vagy az első hölgy, aki iránt némi érdeklődést mutat. Amanda ezt örömmel hallotta, és az izgalom egy pillanatra elnyomta a haragját. – Mondott rólam valamit? – Igen. Már alig várja, hogy együtt lovagoljatok. De ha ez nem történik meg, többé nem fogsz hallani róla. – Ostobaság! A szerelem nem állít ilyen szigorú követelményeket. Devin felnevetett. – Most meg te reménykedsz az isteni csodákban. – Tudod, mire gondolok! – méltatlankodott a lány. – Hát persze. Azt hiszed, hogy a szerelem minden akadályt legyőz. Néhány esetben ez így is van, de Goswickkel nem fogsz eljutni arra a pontra. Nem lesz lehetősége beléd szeretni, ha többé nem találkoztok. Mihelyt rájön, hogy félsz lóra ülni, többé nem látod.

15. FEJEZET

Amikor végre befejezték a táncot, Amanda legszívesebben elszaladt volna Devintől, de ő még nem engedte el. Belekarolt, és visszavezette a kuzinjaihoz. Nem baj. Meg néhány perc, es soha többé nem kell beszélnie vele! Elválás előtt a férfi odahajolt hozzá. – Én úgy tudtam, hogy egy herceg utódainak mindig bátornak kell lenni. Ez egy íratlan szabály, nem? – kérdezte, mintha még nem fejezték volna be a beszélgetést. Milyen nevetséges! De a férfi elsétált, mielőtt ezt szóvá tehette volna neki. A következő pillanatban Amanda rájött, hogy Devin tulajdonképpen gyávának nevezte. Ezt nem hagyhatja szó nélkül! Körülnézett, hogy megkeresse, de a férfi már megint a táncparketten volt, és most Blythe Pace-szel táncolt. Micsoda szemtelenség! Ilyen aljas csellel akarja rávenni, hogy visszaüljön a lóra? És csak akkor tudja bizonyítani a saját igazát, ha tényleg megteszi. De hiszen már megpróbálta, amikor hazament az apjával. Illetve ez nem igaz. Az idős Herbert tulajdonképpen segített neki lemondani a lovaglásról, és egyáltalán nem bátorította. A lány az alsó ajkába harapott. Ophelia ugyan említette már, hogy Kendall Goswickhez csak akkor kerülhet közelebb, ha rászánja magát a lovaglásra, mégis reménykedett abban, hogy a sógornője tévedett. De most Devin is ugyanezt mondta, és Amanda kezdte feladni a reményt. Megint rátört a csüggedés. Pedig annyira remélte, hogy abban a szezonban két lehetséges jelöltje is van. De hol késik a másik? Még mindig nem látta Robert Brigstont. – Valami baj van? – kérdezte Rebecca halkan, hogy Rupert ne hallja meg. – Nem. Miért? – Olyan komor arccal néztél magad elé. Amanda felsóhajtott. – Túl nagy a választék, de olyan nehéz döntenem. – Tényleg? Amanda felnevetett. Gyerekkorukban közeli barátnők voltak, és Rebecca túl jól ismerte. – Az a baj, hogy aki nekem tetszene, annak a lovaglás a mindene. Phelia szerint nem fog udvarolni nekem, ha megtudja, hogy nem szoktam lovagolni. – Még mindig nem? Tudom, hogy a baleseted után nem voltál hajlandó megint nyeregbe ülni, miután egész nyáron az ágyat nyomtad. De azt hittem, hogy már… – Inkább csak a fogatomat hajtom. Nem gondoltam volna, hogy egyszer még fontos lesz számomra a lovaglás. Most viszont az lett, és meg is fogom próbálni. De mi lesz, ha kudarcot vallok? Rebecca felnevetett.

– Elszántság és bizonytalanság egyszerre? Erre is csak te vagy képes. Nekem az a véleményem, hogy ne kösd a kocsit a ló elé. Találj egy jó tanárt, akivel megpróbálod a lovaglást, és csak akkor aggodalmaskodj, ha… – Hát itt vagy, kislányom? – förmedt Mabel Collicott Amandára. – Mi ütött beléd, hogy azzal a lótenyésztővel táncolsz? Foglalkozz a hozzád illő férfiakkal, például egy olyan kedves fiatalemberrel, mint Farrell Exter… Mivel Mabel megszakította a beszélgetésüket, Amanda nem tartotta illetlennek, hogy az idős hölgy szavába vág. – Elnézést, hölgyeim, de csak néhány percem maradt a szünetben, hogy egy kis frissítőt igyák a következő tánc előtt. Mindjárt jövök, Becca. Amanda elsietett. Nem is tudta pontosan, miért bosszantották fel ennyire az idős hölgy szavai. Amanda már ismerte Farrellt, valamelyest a barátjának is tartotta, de milyen házasságszerző az, aki egy másodszülött fiút ajánl neki, akinek nincsenek kilátásai? Az asszonyság kezd szenilis lenni. A frissítőket kínáló asztalok a helyiség másik végében álltak, és hosszú volt odáig az út. Amanda megkerülte a tömeget, nehogy megállítsa egy újabb ismerős. Mégis feltartóztatták. Sőt valaki lerántotta a csuklójáról a táncrendjét! Megpördült, mert le akarta szidni azt a tolakodó férfit, aki nem szólt neki oda, hogy várjon. De nem jött ki hang a torkán. A középtermetű, szőke hajú, kék szemű fiatalember rendkívül jóképű volt! Ez bizonyára Robert Brigston, Altone vikomtja, aki most aláírja a táncrendjét, és közben mosolyog. A férfi visszaadta neki a kis füzetecskét, és amikor Amanda szemébe nézett, az arcáról eltűnt a mosoly. Inkább meglepettnek látszott, miközben a pillantása végigpásztázta az arcát, majd egy rövid időre lejjebb vándorolt. – Te jóságos ég! Bevallom, messziről is nagyon csinosnak tűntél, de most, hogy közelről látlak, teljesen le vagyok nyűgözve. Micsoda sugárzó szépség! Amanda nem tudta, mit mondjon erre, és halványan elpirult. A férfi bókol a bemutatkozás előtt? Szerette volna biztosan tudni, hogy kivel beszél, mielőtt válaszol. Ám az ismeretlen még nem fejezte be. – Nem akartam megnősülni, mert nem vagyok rákényszerítve, de most, hogy találkoztam veled, nem tehetek másképp. Mondj igent, kérlek. A lányból kitört a nevetés, de aztán gyorsan elhallgatott. Milyen erőszakos! Igazából mégsem bánta az ilyen hebehurgya viselkedést, ezért elmosolyodott. – Nem mondok semmit. És még be sem mutatkoztál. A férfi felkacagott, a kelleténél egy kicsit hangosabban, amivel magukra vonta a körülöttük lévők figyelmét. – Annyira elkápráztattál, hogy megfeledkeztem a jó modorról. Robert Brigston vagyok, az alázatos szolgád, sőt a rabszolgád. Elfogadom, akármelyiket választod. Te pedig bizonyára a csodálatos Amanda Locke vagy. A lány bólintott, aztán megfordult a fejében, hogy nem illő beszélgetni vele a kísérői jelenléte nélkül, legalábbis addig nem, amíg nem táncolnak. Remélte, hogy a férfi több helyen is aláírta a táncrendjét, mert szeretett volna többet megtudni róla. De egyelőre véget kéne vetni ennek az első találkozásnak, illetve az illendőség keretei közé irányítani az együttlétüket.

– Éppen egy kis frissítőt akartam hozni, mielőtt visszatérek a kuzinjaimhoz. Nincs kedved velem jönni, és bemutatkozni nekik? – Inkább kihagyom ezt a lehetőséget, szépséges hölgyem. A rokonok olyan unalmasak. Akkor a táncnál találkozunk? A férfi megcsókolta a kezét! És nemcsak finoman a bőréhez érintette az ajkát, hanem egy erős csókot nyomott rá. Aztán elsétált. Amanda meglepődve állt a helyén, és enyhe csalódottságot érzett, amiért a férfi nem akarta elmélyíteni az ismeretségüket, és visszakísérni a kuzinjaihoz. De legalább most várhatja, hogy aznap este táncolhat Lord Roberttel. Végre le tudta rázni a csüggedését, és olyan izgatottan tért vissza Rebeccához meg Rue-hoz, hogy teljesen megfeledkezett a frissítőről, amelyért elindult. A következő hat tánc alatt egyáltalán nem tudott a partnereire figyelni. Már észrevette Lord Róbertet, aki más elsőbálosokkal táncolt. Valahányszor találkozott a pillantásuk, a férfi rákacsintott, amitől Amanda legszívesebben megint felkacagott volna. Ez olyan izgalmas! Az első két szezonban pontosan ezt hiányolta, hogy vonzónak találjon egy férfit. És idén nemcsak egy, hanem két ilyen fiatalemberrel is találkozott. Talán még nehéz is lesz eldönteni, hogy melyiket kedveli jobban? Milyen kellemes gondok! De ez csak akkor lesz így, ha elfogadja Devin kihívását… – Végre megérinthetlek – súgta a fülébe Lord Robert. A lánynak elállt a lélegzete. Még soha senki sem szólt hozzá ilyen merészen! Megpördült, és megpillantotta a férfi csibészesen mosolygó arcát. Robert vigyorogva megfogta a kezét, és a táncparkettre vezette, pedig nem illett volna megérintenie, amíg oda nem érnek. Talán hiányzott az illemórákról, amikor ezt tanították. Aztán Robert a tánchoz készülve maga felé fordította Amandát, de közben a kezét a háta mögé vonta, így a kelleténél sokkal közelebb kerültek egymáshoz. Amanda melle a mellkasához ért! De gyorsan helyrehozta ezt a „balesetet”, és hátrébb lépett, hogy illő távolságban kezdjék a táncot. Ezt szándékosan csinálta? Biztosan nem. Néhány pördülés után a férfi közelebb hajolt a lányhoz. – Isteni az illatod – súgta rekedtes hangon. Amanda meglepődött. Ez a bók igen illetlen. De a férfi fiatal, és talán nem tudja, mit szabad és mit nem. – Azt hiszem, sokat hiányoztál az illemtanórákról – feddte meg Amanda a táncpartnerét. A férfi felnevetett. – Csak miattad van, drága Amanda. A közeledben teljesen megfeledkezem magamról. A szavai izgatottsággal töltötték el a lányt, és érezte, hogy elpirul. De igyekezett illendőbb témák felé irányítani a beszélgetést, és többet megtudni róla. – Hallottam, hogy most időzöl először Londonban. Nemrég jöttél vissza a kontinensről? Vagy talán… túlságosan elfoglalt voltál, és nem volt időd bálozni? Majdnem azt kérdezte, hogy most jöttél az iskolából? A férfi annyit bókolt neki, hogy Amanda nem tudott tisztán gondolkodni. Nagyon remélte, hogy Lord Robert nem tizennyolc éves. Nem úgy nézett ki. Talán az egyik egyetemen töltötte az utóbbi éveket, ahol az ifjú lordok szoktak továbbtanulni. – Meghalsz a kíváncsiságtól, hogy többet megtudj rólam? Hát persze, gondolta Amanda, de ezt nem akarta beismerni.

– Akkor egyetemre jártál? A férfi felnevetett. – Mit számít, hol voltam? Az a lényeg, hogy most itt vagyok… veled. Amanda megint bizsergő izgalmat érzett. Hol voltak ezek az izgalmas férfiak két évvel ezelőtt? Amanda teljesen helyénvalónak tartotta, hogy a fiatalember egyelőre titokzatos akar maradni. Előbb-utóbb valaki majd úgyis többet megtud róla, és bedobja a pletykagépezetbe. Ez elkerülhetetlen. Néhány másodperccel később a férfi folytatta a beszélgetést. – Ennek a táncnak nemsokára vége lesz. Már alig várom, hogy megint találkozzunk. A lány elmosolyodott. – Biztosan fogunk találkozni. Valószínűleg te is ugyanazokat a meghívásokat kapod, mint én. – Én egy kevésbé zsúfolt helyszínre gondoltam. Udvarolni akar neki! – Julie St. John nénikémnél lakom a városban. –Amanda megadta a férfinak a címet az Arlington Streeten. – Szívesen látunk. A férfi türelmetlen hangot adott. – Nem a rokonaidra vagyok kíváncsi, szép kislány, hanem téged akarlak jobban megismerni. Amanda értetlenül ráncolta a homlokát. – Az eljegyzés előtt nem lehetséges együtt időznünk. Mégis, mire gondoltál? – Azt akarod, hogy egy csókot lopjak tőled a táncparkett kellős közepén? A lány ijedten elhúzódott a férfitól. Lord Robert felnevetett. – Még soha senki sem tréfálkozott veled? Egy séta is megteszi a parkban. Természetesen magaddal hozhatod a szolgálódat gardedámnak.

16. FEJEZET

Devin tudta, hogy kicsit elvetette a sulykot, amikor a büszkeségére hivatkozva próbálta meg rábeszélni Amandát a lovaglóleckékre. Egy férfi elfogadja a kihívást, de egy nő számtalan kifogást találhat, hogy elkerülje. Úgy tűnik, Lady Opheliának még nem sikerült rábeszélnie a lányt, hogy fogadja el a segítségét a lovaglás újrakezdésében, vagy egy másik férjjelölt keresésében. A lány még azt sem tudja, hogy végül mégis elvállalta Ophelia megbízását. Devin úgy vélte, hogy inkább egy új jelöltet kell találnia a lánynak. Ami kedvtelésnek indult, az idő múlásával egyre nehezebb munka lett, legalábbis Amanda esetében. Az a gond, hogy túl sok a rajongója. Meg kéne tudnia, hogy Goswickon kívül melyik fiatalember tetszik neki, mert akkor leszűkíthetné a keresést. De egyáltalán nem biztos, hogy elárulná neki. Még mindig haragszik azért, amit a sógornőjével folytatott beszélgetésből hallott. Kész csoda, hogy egyáltalán hajlandó volt táncolni és beszélni vele aznap. Ha most ő nem érezné a kihívás izgalmát, akkor megírná Opheliának, hogy Amanda tényleg reménytelen ügy, és annyiban kéne hagyniuk a dolgot. Ennek még mindig fennállt a lehetősége. A hölgy-két szezont elpazarolt, a harmadik pedig javában zajlott. Talán túlságosan válogatós? Olyasmit keres egy férfiban, amit még nem talált meg? Lehet, hogy a címekre pályázik, mert az apjának olyan magas rangja van? Te jóságos ég! Csak nem egy másik hercegre vár? Egy bál nem az a hely, ahol utánanézhet Amanda udvarlóinak, és arra sem alkalmas, hogy kiderítse, melyik fiatalember illene Blythe-hoz. Az udvarlók kétharmadával már találkozott és beszélt, de Amanda aznap este több olyan fiatalemberrel is táncolt, akit korábban még sosem látott. Elég nehéz volt a táncparketten kívül elérni őket, amíg Blythe táncolt, mert csak akkor tudott szabadon mozogni a helyiségben. Még egyszer megpróbált az egyikkel találkozni, és a frissítősasztalhoz ment, de csak néhány pár álldogált mellette. Kinézett a hallba. Üres. Elindult az erkély felé. Túl hideg volt ahhoz, hogy nyitva tartsák az ajtókat, de néhányan kimentek oda, hogy a tánc után lehűljenek. De a balkon is üres volt. Rajta kívül mindenki táncol? – Az az érzésem, hogy rám vársz. Devin megfordult, és Jacinda Brownt pillantotta meg. Már korábban is látta a helyiségben, de nem ment a közelébe. A lányt túlságosan merésznek tartotta. Nem volt ellenére egy kis enyelgés, de éles vonalat húzott a férjes asszonyok és az ártatlan szüzek között. Hilaryval való ismeretsége során egy életre megtanulta, hogy az ártatlan lánykák többet képzelnek bele egy barátságba, mint amit ő nyújtani tud nekik. – Igazából abban reménykedtem, hogy egy kicsit egyedül lehetek – válaszolta. A lány nem értette a célzást, és a kelleténél közelebb állt meg előtte.

– Egy ideje próbálom rábeszélni anyámat, hogy bérelje fel Cupidót, mert segítségre van szükségem ebben a szezonban. – A lány érzéki pillantást vetett Devinre. Amikor ilyen erőszakosan ráveti magát arra, amit akar? Devin legszívesebben felnevetett volna. – Valószínűleg te vagy az utolsó lány, akinek segítségre van szüksége. Jacinda elpirult, és látszott, hogy ezt bóknak veszi. – De nem akarok a szezon végéig várni, amíg megtalálom a páromat. Ráadásul öröm lenne veled dolgozni. Nem gondolod? A férfi nem akarta megsérteni a lány érzéseit, de nem volt ideje az ilyen ostoba flörtökre. – Amit én csinálok, az nem szórakozás. Most pedig, ha megbocsátasz… – Fázom! – panaszkodott a lány, és megborzongott. – Akkor menj be. – De te is felmelegíthetnél. Csak egy pillanatra. Jacinda átkarolta Devint, és szorosan hozzásimult. A férfit annyira meglepte ez a szégyentelen vakmerőség, hogy nem reagált olyan gyorsan, mint kellett volna. Mabel Colliott pont ezt a pillanatot választotta arra, hogy becsukja az erkélyajtót, és megbotránkozva nézett rájuk. Az arcán látszott, hogy szerelmes ölelkezésnek tartja a jelenetet. Devin azonban nem várta meg, míg az idős dáma téves következtetéseket von le a látottakból. – Miss Colliott, milyen tökéletes időzítés! – kiáltott fel, és Mabelhez vonszolta Jacindát. – Jacinda éppen most vallotta be, hogy egy házasságszerzőre van szüksége a szezonban. Téged akartalak ajánlani neki, amikor rátört a vacogás. De most már a te gondjaidra bízom. Devin elmenekült, de még hallotta Mabel hangját. – Nocsak, végre észhez tért ez a fiú? Beszélek az anyáddal, lányom. Tudom, hogy… A férfi nem hallott többet, de nem is volt rá szüksége. Jacinda a saját csapdájába esett, és remélhetőleg tovább nem fogja üldözni őt. Megkönnyebbülten visszatért a bálterembe, és megállt a táncparkett szélén, ahol Blythe megtalálhatja. Pont időben érkezett. Lord Carlton Webb visszahozta a lányt, és egy udvarias biccentéssel üdvözölte Devint, majd távozott. Blythe sóhajtva nézett utána. Devin a lányra nézett. – Mi a baj? Rálépett a lábadra? – kérdezte csipkelődve. – Nem. Egész idő alatt Altone vikomtjáról fecsegett. Ezt nem is bántam volna, mert Lord Robert feltűnően jóképű, de Lord Carltonnak egy jó szava sem volt róla. Devin felvonta a szemöldökét, de ekkor megérkezett Blythe következő partnere, és elvitte a lányt. Devin észrevette Carltont a tömegben, és a nyomába eredt. Remélte, hogy a férfi nem a következő táncpartnere felé igyekszik. Szerencséje volt. A férfi a frissítőkhöz lépett, és felkapott egy pohár pezsgőt. Devin csatlakozott hozzá, és beszélgetésbe elegyedett vele. Aznap este már két fiatalemberrel beszélgetett, de azok sem árultak el semmit magukról, hanem egyfolytában Robert Brigstont szapulták, akárcsak Carlton Webb. Ezt nem találta meglepőnek. Ő volt most a legfrissebb beszédtéma, bár az emberek nemcsak a kíváncsiság miatt pletykálkodtak róla, hanem más indulatok vezérelték őket. Féltékenység és neheztelés érződött az embereken. Brigston túl jóképű volt, és a fiatal debütálók kuncogva irultak-pirultak, ha a közelükbe került. Mégsem ez dühítette fel a jelen lévő fiatalemberek nagy részét. Mind azért voltak ott, hogy feleséget keressenek maguknak a

szezonban, de az ifjú vikomtról az a hír járta, hogy őt igazából nem a házasság érdekli, csak szórakozni jött Londonba. Ebben nincs semmi kivetnivaló, de Devin is úgy vélte, hogy egy fiatal férfinak nem egy debütálóknak rendezett bálon kell szórakozást keresnie magának. Ki fogja deríteni, hogy igaz-e ez az új pletyka Brigstonról. Annál is inkább, mert már látta Amandával táncolni. De nem ezért követte Carltont. Azt remélte, hogy Webb már kipanaszkodta magát Blythenak, és készen áll más témáról is beszélni, vagyis saját magáról. Ám csalódnia kellett. – Még sosem hallottam ilyen felháborító dolgot – siránkozott Carlton. – Brigston azért van itt, hogy elnyerje Lady Amandát, pedig nem is akarja őt! – Lord Robert Brigston? – kérdezte Devin, a biztonság kedvéért. – Hol voltál eddig, öregfiú? Hát persze, hogy Brigston. Ő a legújabb szenzáció. Devin igyekezett közömbös arcot vágni. – Miből gondolod, hogy nem akar megnősülni? – Ez nem kitaláció. Ő maga mondta! – Ma este? – Hát persze, hogy ma este. Azelőtt még sosem láttam, és remélem, soha többé nem kerül a szemem elé. És remélem, nem fogja megbolondítani Lady Amandát. Bár valószínűleg őt is sikerül megtévesztenie, mert eddig minden hölgy fejét elcsavarta az a jóképű majom. Ha nem akar megnősülni, akkor miért hódítja meg őket? Devin majdnem felnevetett. – Hadd találjam ki. Talán azért, mert ellenállhatatlan? Carlton dühösen legyintett. – Szerintem csak a nőcsábászt szeretné játszani, és begyűjteni néhány hódítást, de az apja ezt nem engedi, mert ráparancsolt, hogy nyerje meg Norford lányát. Na, ez már egyáltalán nem vicces, gondolta Devin. – Az ilyen alaptalan feltételezéseket meg kéne tartanod magadnak, Webb. Carlton megsértődött, és odébb állt. Devin nem tudta, mit gondoljon a társaság új szenzációjáról. A jelen lévő férfiak fele valószínűleg szívesen maradt volna még egy darabig agglegény, hogy kiszórakozza magát, mielőtt megállapodik, és csak a szülei parancsára csatlakozott a feleséget keresők táborához. Az engedelmes fiúk megteszik, amit kérnek tőlük, akár tetszik nekik, akár nem. Brigston talán csak színleli, hogy engedelmes? Nem azt mondták neki, hogy valakit vegyen el, hanem azt, hogy egy bizonyos lány, Amanda Locke kezét nyerje el. Ha ügyesen tönkreteszi a saját esélyeit nála, akkor őszintén megmondhatja az apjának, hogy kudarcot vallott, és megszabadul a házasságtól. Persze ez csak akkor van így, ha Webbnek hinni lehet. A fiatalember annyira fel van háborodva, hogy talán a saját feltételezéseit terjeszti a társaságban, ezért minden szavát fenntartással kell fogadni. Mindenesetre látszik rajta az irigység, mert tudja, hogy Brigston felbukkanása után többé nincsenek esélyei Amandánál. Devin nem lepődött volna meg, ha az új pletyka kizárólag Carlton rosszindulatú koholmánya lenne. Devin elindult a táncparkett széle felé, ahol Blythe-ra kellett várnia. Közben észrevette a férfit, akiről mindenki beszélt. Szőke haját rövidre vágva hordta, és hanyag testtartással álldogált a falnál, miközben kék szemével a táncolókat nézte. Egyik kezében egy pohár pezsgőt tartott, és úgy tűnt, el van mélyedve a gondolataiban. Talán be volt csípve. Ez megmagyarázná, miért terjengnek róla rosszindulatú pletykák.

Devin megállt a fiatalember mellett, és kicsit fölé magasodott. Nem mondott semmit, csak várt, hátha Lord Robert megszólítja. – Jó az idei termés, nem igaz? Ennyi szépséget egy rakáson… – mondta Robert Brigston könnyedén, és a mellettük elsuhanó párok felé biccentett. – A barátnőd is szép példány. Saját szerzemény? – Saját szerzemény? – A tiéd? – mondta Robert. – Szeretnél kijönni a ház elé egy kicsit? A fiatalember felnevetett, de kicsit erőltetettnek tűnt a vidámsága. – Tehát saját szerzemény! Nem kell azonnal megsértődni. Devin tudta, hogy a fiatal lord szándékosan provokálja. – Ha nem akarsz még megnősülni, akkor sem kell úgy viselkedned, hogy befeketíted a nevedet – mondta elgondolkodva. – Miért nem vagy őszinte az apáddal? Robert felsóhajtott. – Megpróbáltam, de nem értem el vele semmit. Nemrég lettem tizenkilenc éves! Miért akarnám megbéklyózni magam? Sosem lennék hűséges a feleségemhez, olyan korán van még ez a nősülés. A végén őt is ugyanolyan boldogtalanná tenném, mint én vagyok. – Ez egy jó ok arra, hogy ne nősülj meg. De nem akármilyen feleségről beszélünk, ugye? – Nem – mondta Robert keserűen. – Úgy volt, hogy először kiélvezem az életet. Az apám is beleegyezett, ezért most még jobban el vagyok keseredve, hogy meggondolta magát. Teljesen megbolondult, amikor megtudta, hogy Norford hercegének lánya még mindig férjet keres. Minden áron a családban akarja őt tudni. – És mi van, ha beleszeretsz egy másik nőbe? Robert elhúzta a száját, és megcsóválta a fejét. – Azt hiszem, minden csinos lányba szerelmes vagyok, aki rám mosolyog. Mi az ördögöt tudok én a szerelemről? – Amiről te beszélsz, az a kéjvágy. – A kettő nem ugyanaz? – Közel sem – nevetett fel Devin. Amanda pont ekkor siklott el előttük a táncparketten. Rossz időzítés, gondolta Devin. – Egy igazi szépség – nézett utána Robert, és megint felsóhajtott. – Ezt nem tagadhatom. Ha már minden áron meg kell nősülnöm, vele legalább élvezni fogom a házaséletet. Devinnek már nem volt kedve nevetni. A fiú arról beszél, hogy ágyba viszi Amandát, és Devin legszívesebben péppé verte volna őt a puszta gondolat miatt. Mi az ördög ez? Hirtelen őrangyal lett belőle? Az viszont egyértelmű, hogy Brigston nem neki való. A fiatal lordnak fogalma sincs, hogy mit akar az élettől, de egy biztos: semmi kedve megnősülni. Nagyon megnehezítené Devin munkáját, ha Amandának megtetszene. – Szerintem mégis jó volt az eredeti ötleted – jegyezte meg Devin. – Melyik? – Hozd rossz hírbe magad. Ha nincs bátorságod kiállni az apád ellen, akkor így is megoldhatod a gondjaidat. Mert a kérdéses hölgynek olyan rokonai vannak, akik széttépnek, ha játszadozol az érzéseivel.

Devinnek fogalma sem volt arról, hogy mit tennének Amanda rokonai. Ez a fenyegetés tulajdonképpen tőle származott.

17. FEJEZET

Amanda észre sem vette, hogy idegesen dobol a lábával. Néhány másodperce elkezdődött a zene, de a következő táncpartnere késett. Ki merészeli megvárakoztatni? Végül abbahagyta a találgatást, es kinyitotta a táncrendjét, hogy belekukucskáljon. Devin. Kétszer írta be magát! A lány lábujjhegyre állt, és megnézte, hogy a férfi ott van-e, ahol nemrég látta a társaságában lévő hölggyel. Devint nem látta, de Blythe Pace-t éppen a táncparkettre vezette valaki. Nem Devin volt az. Amanda halkan felsóhajtott. Szólnia kéne Rebeccának és Rupertnek, hogy menjenek haza. Hosszú volt az este, és a bálnak nemsokára úgyis vége lesz. Már hajlott arra, hogy elfogadja Devin kihívását. Persze biztosan meg fogja bánni a döntését, ezért gondolkodnia kéne még rajta egy kicsit, és jobb, ha nem ma este ad választ a férfinak. De annyira remélte, hogy lesz még egy alkalma beszélni Roberttel, mielőtt véget ér a bál! Természetesen ő is hallotta az új pletykákat róla. Minden egyes táncpartnere fontosnak tartotta felhívni a figyelmét arra, hogy a vikomt nem feleséget keres Londonban, mint a többi fiatalember. Nem mintha ez számítana, ha mégis beleszeret Amandába. A családjában minden férfi megrögzött agglegény volt, mielőtt szerelmesek lettek, és megnősültek. Az igaz, hogy nem volt hozzászokva ilyen merész fiatalemberekhez, mint Robert, de talán csak tréfál, amikor így közeledik hozzá. És mi van, ha nem? Ez a viselkedés egy nőcsábászra jellemző. De Robert még túl fiatal ahhoz, hogy ennyire romlott legyen. Bár igaz, hogy minden nőcsábásznak el kell kezdenie valamikor, nem igaz? Amikor a férfi sétálni hívta a parkba, Amanda kezdte komolyabban venni a fenntartásait. Egy közös lovaglás, amit Kendall javasolt, egy megbízható férfi szolga társaságában, teljesen rendben volt. Egy szolgálólány a legtöbb esetben megfelelő kísérőnek számít, de nem akkor, amikor egy férfival találkozik a parkban. Hiszen a szolgálójukkal a hölgyek sokkal bizalmasabb viszonyban vannak, és megkérhetik, hogy őrizzék meg a titkukat. Egy ilyen séta remek alkalmat nyújthat egy fiatalembernek, hogy csókokat lopjon, még akkor is, ha a szolgálólány illő távolságban kíséri őket. Robert említette is ezt. Az ifjú lord valóban nagyon jóképű és izgalmas, de néhányszor zavarba hozta, és Amandának ez egyáltalán nem tetszett. Egy újabb beszélgetéssel talán tisztázhatna mindent, ezért még nem fogja kihúzni a nevét a szívéért versengő ifjak listájáról. De éppen a fenntartásai és az aggodalmai miatt találja most Kendallt kívánatosabbnak a kettő közül, ő is jóképű és vonzó, ráadásul tökéletes úriember, és Amanda biztosra vette, hogy a családja sem találna benne semmi kivetnivalót. Robertről azonban ezt nem mondhatná el, legalábbis egyelőre. Devin végre megérkezett, és kinyújtotta a karját, hogy Amanda könnyedén rátehesse a kezét. Amikor Amanda habozott, a férfi elmosolyodott, és a lány rájött, hogy most is próbára teszi a bátorságát. Mindig ezek a kihívások!

Talán tényleg segít neki újra lóra ülni, de ez azt jelenti, hogy több időt kell a társaságában töltenie. Lehetséges ez anélkül, hogy kijön a sodrából? Nos, itt az idő, hogy ezt kiderítse. Ezért Amanda nem tette szóvá a férfi késlekedését, és még halványan rá is mosolygott, mielőtt a karjára tette a kezét. Elég nagy próba volt elviselnie, hogy a férfi megfogja a kezét, és keringőzni kezd vele. – Az apád miért nem rendezett el egy házasságot neked? Ez a kérdés túlságosan személyes volt, ezért a lány semleges választ adott rá. – Mert megígérte, hogy nem fogja ezt tenni. – De miért? És még a férfi nevezte őt akadékoskodónak? De most meg kell őriznie a türelmét, mert csak úgy érheti el a célját. Ezért nem utasította el azzal, hogy semmi köze hozzá, hanem elhatározta, hogy megmondja neki az igazat. – Az elmúlt két év során néha azt kívántam, bárcsak ne tette volna azt az ígéretet, de ez csak a türelmetlenségem miatt volt, mert olyan sok idő telt el, és nem talált még rám a szerelem. De az apám szerelemből nősült, és nekem és Rafe-nek is ezt kívánta. Persze azért nem engedné meg, hogy olyan férjet válasszak, aki egyáltalán nem illik hozzám, de eddig egyszer sem aggódott, hogy ez meg fog történni. Megbízott a bátyámban, és bennem is bízik. Tudja, hogy megfelelő társat fogok találni. – És te nem tudsz dönteni. A lány érezte, hogy kezd ágaskodni benne az indulat. – Nem erről van szó. Az első szezonomat teljesen elpazaroltam, mert a férjkeresés helyett egész idő alatt azzal voltam elfoglalva, hogy Opheliára féltékenykedtem, aki szintén ugyanabban a szezonban debütált. Meg voltam győződve arról, hogy szerelmes belé minden egyes férfi, akivel találkoztam. Ezért aztán egyikkel sem foglalkoztam komolyan. – És tavaly? A lány összeszorította a száját. – Tavaly megfogadtam a bátyám tanácsát. Elengedtem magam, élveztem a bálokat és a szezon forgatagát. Talán túlságosan is szó szerint vettem, amit mondott. Mire észbe kaptam, a szezonnak vége lett, és még mindig nem voltam szerelmes. Devin elgondolkodó pillantást vetett rá. – Tehát igazából ez az első szezon, amikor tényleg komolyan nekilátsz a férjvadászatnak? – Nos, én nem így fogalmaznék, de… igen. Ebben a tekintetben nincs szükségem a segítségedre, úgyhogy nem kell szívességeket tenned. De már kezdek kíváncsi lenni, hogy mit csinálsz, amikor Cupidóként tevékenykedsz. A férfi felnevetett. – Nem szoktam nyilakat lődözni. Amanda legnagyobb meglepetésére ő is elnevette magát. – Nem? Pedig azt hittem, hogy itt van valahol az íjad, jól elrejtve a helyiségben. De komolyan, hogyan deríted ki, hogy kik illenek össze? – Módszeresen. Először ismernem kell mindkét fél érdeklődési körét. Vegyünk például téged… – Inkább ne. De mi köze ennek az egészhez? Vagy úgy érted, hogy én, illetve a többi női ügyfeled, mit tart érdekesnek ezekben az ifjú lordokban?

– Nem. A te kedvenc érdeklődéseidre gondoltam. Hogy mit szeretsz csinálni, és mit nem. Aztán megpróbálom kideríteni, hogy melyik udvarlódnak van hasonló érdeklődési köre. – Ne engem használj példának. Egyébként kétlem, hogy lenne olyan fiatalember, aki szeret hímezni. – Ami azt illeti… A férfi csak tréfált, ezt elárulta a szeme vidám csillogása és a mosolya. Amanda azon kapta magát, hogy megint felkacag. – Ezt nem hiszem el! – És a hímzésen kívül? A lány nem emlékeztette a férfit, hogy már megint úgy viselkedik, mintha a házasságszerzője lenne. Inkább azon bosszankodott, hogy hirtelen nem tud mit válaszolni egy ilyen egyszerű kérdésre. – Ezen gondolkodnom kéne egy kicsit… ha tényleg rólam beszélnénk. – Jaj, dehogy. Például szeretsz táncolni. – Tulajdonképpen nem annyira. A férfi felvonta a szemöldökét. – Akkor mit csinálsz itt? A lány elmosolyodott. – Viccelsz? Ez a bál a házasság vására, méghozzá a legnagyobb ilyen esemény. – Ez igaz. És a krokett? – Imádom… Illetve szeretem megverni a bátyámat. – Tehát szeretsz versenyezni? – Nem igazán, csak a bátyámmal. – Testvéri rivalizálás? – A férfi megcsóválta a fejét. – Nem nevezném tipikus érdeklődési körnek, ezért menjünk tovább… – Hagyd abba. – A lány szemrehányó pillantást vetett a férfira. – Én tényleg nem vagyok jó példa, és egyébként már válaszoltál a kérdésemre. – Tudod, Amanda, hiába tiltakozol, nem menekülhetsz a jó szándékom elől. Már a szárnyaim alá vettelek, ami azt jelenti, hogy segíteni fogok neked, akár akarod, akár nem. – Nem fogsz! – Úgyhogy nyugodtan elárulhatod nekem, melyik fiatalember keltette fel az érdeklődésedet – folytatta a férfi rendületlenül. – Vagy még mindig Lord Goswick áll a lista élén? Amanda megint összeszorította a száját. A férfi felvont szemöldökkel nézett rá, aztán elmosolyodott, mert levonta a saját következtetéseit. – Tehát Goswick a nyerő. Tudod, hol van a farmom, Amanda. Később nevetni fogsz magadon, hogy ennyire ódzkodtál a lovaglástól. – Már fontolóra vettem. – Nekem is az volt az érzésem… A lányt dühítette a férfi gunyoros hangja. Tudta, hogy nyerni fog, mert kihívás elé állította! – Azt mondtam, hogy fontolóra veszem, nem azt, hogy máris eldöntöttem. Eddig nem zavart, hogy nem lovagolok. Az apámnak rengeteg fogata és hintója van Norford Hallban, és sokkal szívesebben utazom úgy, hogy egy kényelmes ülés van alattam. De te már előre… – A lány elhallgatott.

A férfi borostyánszínű szeme hirtelen furcsán csillogni kezdett, és lassan mosolyra húzta az ajkát. A keze enyhén megszorította a tenyerét meg a derekát. A lánynak egy pillanatra elállt a lélegzete, és a szíve gyorsabban kezdett dobogni. Mi az ördög ez az érzés, ami hirtelen feltámadt benne? Érezte, hogy az arca és a nyaka lángolni kezd, pedig nem is jött zavarba. Gyorsan levette a szemét a férfiról. Mi történt most? Gondolkozz! Nem, inkább ne erre gondolj, hanem valami másra. – Mit csináltam előre? – kérdezte a férfi. Amanda kapva kapott a kérdésen, ami elterelte a figyelmét, és válasz közben elfordította a tekintetét. – Te már előre eldöntötted, hogy meg fogom próbálni. De ez miként lehetséges, amikor azt mondják, hogy csak versenylovakat tenyésztesz. Szeretek fogadni a lóversenyen, de sosem ülnék fel egy olyan gyors paripára. A férfi nem válaszolt, ezért a lány visszanézett rá, mert nem értette, mivel lepte meg ennyire. – Szoktál lóversenyre járni? A lány nem látott ebben semmi meglepőt. – Igen. Julie nénikémmel, amikor a városban vagyok. A férfi kételkedve nézett rá. – Még sosem láttalak ott, pedig kevés futamot hagyok ki. – Hát persze, hogy nem láttál minket. A nagynéném kényelmes hintójából nézzük a versenyeket, és Julie egyik szolgája teszi meg a fogadásainkat. Ez az egyetlen szerencsejáték, amiben részt vesz, és én nem csodálkozom rajta. Nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor jól tippelek, és nyer a ló, amire fogadtam. – Gyakran nyersz? – Többször nyerek, mint veszítek! – Most megleptél. Nem számítottam arra, hogy egy ifjú hölgy ilyesmi iránt érdeklődik. – Miért nem? Tulajdonképpen a whistnél is fogadunk, meg a krokettben is, bár ott nem olyan nagy öröm a győzelem, mint egy jó befutó a lóversenyen. De eddig nem gondoltam volna, hogy ez a kedvenc érdeklődésem. Talán azért, mert az első szezonom előtt még sosem jártam a lóversenyen. De most térjünk vissza arra, ami aggaszt engem: van egy megfelelő hátasod a lovaglóleckékhez? – Erről már gondoskodtam, és hozattam egy lovat Lancashire-ből. Amandát kicsit bosszantotta, hogy a férfi ennyire biztos a dolgában. Tudta, hogy lovaglóleckéket fog venni tőle, és előre beszerzett egy lovat? – Nos, ha ez mégsem sikerül, van egy másik lehetőségem is. Ma este Robert Brigston felkeltette az érdeklődésemet. Ő legalább nem követeli meg tőlem, hogy lovagoljak. A férfin azonnal látszott, hogy nincs elragadtatva a hírtől, és Amanda szinte érezte, ahogy megfeszül a teste. – Pont olyan fiatal, mint amilyennek tűnik – mondta higgadt hangon. – Most fejezte be az iskolát. Biztosan tovább akarod mélyíteni ezt az ismeretséget? – Nos… Nagyon jóképű. – Ez fontos kitétel nálad? – Nem igazán. Csak biztosítja, hogy nem leszek közönyös, miközben megismerkedem vele.

– Ezzel is gondod volt eddig? A legtöbb udvarlód untat? Devin mindig ügyesen kitalálja, mi rejlik a dolgok hátterében. Most is a fején találta a szöget. Nem, Robert nem untatta, és Kendall sem. Ami azt illeti, Devin jelenlétében sem unatkozott egy percet sem, bár ő biztosan nincs versenyben, úgyhogy ez nem számít. Amanda megcsóválta a fejét. – Még mindig a szívességeden munkálkodsz? Ne várd el tőlem, hogy együttműködjek veled, amikor nyomatékosan megkértelek arra, hogy ne csináld! – Azt már most is meg tudom mondani, hogy Brigston nem illik hozzád. – Te is hallgatsz a pletykára? – kérdezte a lány. – Túl fiatal ahhoz, hogy máris megrögzött nőcsábász legyen. De még ha tényleg erre törekszik is, akkor sem kell egyértelműen elvetnem. Egyelőre. – De igen. A lány felnevetett. – Nem. Jól ismerem a nőcsábászokat, mert a családunkban is akad néhány, illetve akadt. A saját bátyám, Rafe is ezen az úton indult el, mielőtt megnősült. Rupert kuzinom pedig nemcsak elindult, hanem jó messzire haladt. Elvetemült szoknyapecér volt, de ő is megállapodott, és idén feleségül vette Rebeccát. Most már csak az öccse, Avery maradt, de nem vagyok biztos abban, hogy a bátyja lábnyomaiba akar lépni. Egy ilyen témáról az ember nem beszél az unokatestvérével. – De az rendben van, hogy velem tárgyalod meg? A lány nem pirult el. – Csak meg akarom magyarázni, hogy miért ismerem a szoknyapecéreket, és miért nem hiszem, hogy Lord Robert közéjük tartozik. Szerintem inkább csak viccesnek tartja, hogy egy kicsit érdekessé teheti magát. A róla szóló pletyka egyszerűen túlzás! – Akár züllött nőfaló szeretne lenni, akár csak imponálni akar a hölgyeknek a merészségével, akkor is tény, hogy esze ágában sincs megnősülni. Mindenre képes lesz, hogy a saját rossz hírét keltse, és elriassza magától a hölgyeket. Tényleg be akarod feketíteni magad vele? A táncnak vége lett. Devin nem várt választ a kérdésére, hanem visszavitte Amandát a kuzinjaihoz. Ám elválás előtt még egyszer figyelmeztette. – Brigston botrányt akar okozni, és téged is le fog húzni magával, ha nem tartod távol tőle magad. Tényleg azt akarod, hogy az apád tudomást szerezzen erről, és hazarendeljen, amikor a szezon még el sem kezdődött? Amandának tátva maradt a szája, és az arca lángolni kezdett. Devin szándékosan beszélt ilyen hangosan, mert azt akarta, hogy Rupert meghallja!

18. FEJEZET

A hosszú este végén Devin nagyon remélte, hogy több bálon nem kell részt vennie, mert anélkül is tökéletes férjet talál Amandának és Blythe-nak. – Fáradt vagy? – kérdezte Blythe-tól hazafelé menet. – Egyáltalán nem! – válaszolta a lány izgatottan. –Nagyon jól éreztem magam ma este! Szerinted Lord Oliver vonzónak talált? – Tehát tetszik? A lány elmosolyodott. – Igen. Amikor elkezdtünk beszélgetni, alig tudtuk abbahagyni. Csak azon aggódom, hogy nem elég gazdag, és a bátyámnak nem felel meg. Vagy igen? Mit tudsz róla? – A Norse család elég jól szituált, úgyhogy megnyugodhatsz. William örülni fog, mert a te boldogságodat mindennél fontosabbnak tartja. – Akkor Oliver tökéletes! Alig várom, hogy hazaérjek, és mindent elmeséljek róla Willnek. Úgy tűnt, most Oliver Norse Blythe első számú jelöltje, bár a férfi még abban reménykedik, hogy elnyeri Amanda kezét. Egyelőre az összes ifjú lord Amandára pályázik, de ha egynek sikerül nőül vennie, a többiek csalódottak, ugyanakkor ismét szabadok lesznek. Közölnie kellett volna Amandával, mit parancsolt Brigstonnak az apja, de attól tartott, hogy a lány ettől csak felbátorodna. Amilyen ostoba, hiú reményeket kezdene táplálni a leendő botrányhős iránt. Milyen gyorsan Blythe védelmére kelt, és elutasította a rosszindulatú pletykákat! A lány a szerelmet keresi, tehát romantikus lélek. Úgy tűnik, azt hiszi, hogy a szerelem mindent legyőz, és jó útra téríti a megrögzött agglegényeket is. Ez persze akár igaz is lehet, mert ki állítja, hogy Robert Brigston nem szerethet bele Amandába? De a fiú még ki akarja élvezni az életet, és ezt meg fogja tenni, akár van felesége, akár nem. És ezzel vége lenne Amanda boldog házasságának. Miért kéne felvállalnia egy elkerülhetetlen kudarcot, amikor Goswickból remek férj válna? Ő is tetszik Amandának, és könnyen elnyerheti a szívét, ha megtanul lovagolni. Egyszerű, biztonságos, és a nevét nem szennyezi be semmiféle botrány. Devin mégis úgy döntött, hogy jobb, ha ezt a családjától hallja, és nem tőle. Éppen elég baja lesz majd a lánnyal, ha nem akar együttműködni vele. Nem akarta, hogy a lány azt higgye, ő is csatlakozott a féltékeny férfiak táborához. Pedig egyáltalán nem volt féltékeny. Igaz, hogy tánc közben egy pillanatig meglepő vonzalmat érzett iránta, de ez csak a lány meggondolatlan szavai miatt lobbant fel benne. Sokkal szívesebben utazom úgy, hogy egy kényelmes ülés van alattam. Vajon Amanda sejtette, hogy milyen kép jelent meg a lelki szemei előtt, amikor ezt hallotta? Hát persze, hogy nem, hiszen még teljesen ártatlan. Nem ez lenne az első alkalom, hogy egy olyan nő után vágyakozik, akit nem kaphat meg, gondolta Devin keserűen.

Kitette Blythe-t meg a szolgálólányát a házuknál, majd ő is bement, hogy néhány szót váltson Williammel, mielőtt hazaindul. De William még nem tért vissza. Ezért Devin emlékeztette Blythe-t, hogy másnap vitesse el magát a Hyde Parkba a bátyjával. Remek lehetőség lesz számára, hogy tovább mélyítse némelyik ismeretségét, amit a bálon szerzett, és talán megint találkozhat Oliver Norse-szal. Ki tudja? Talán természetes úton is kialakul köztük a szerelem, Cupido segítsége nélkül. Pace-ék kocsisa visszavitte Devint a Jermyn Street-re. Gyorsan odaértek, mert késő este már alig volt forgalom. Néhány perc múlva Devin kilépett a hintóból. – Óvatosan, uram! – kiáltott oda neki a kocsis. –Valami van az ajtód előtt. Devin is látta az akadályt, és megcsóválta a fejét. Első pillantásra úgy tűnt, egy halom ócska ruha hever a járdán, de aztán észrevette, hogy két láb mered ki a rongyokból. Egy részeg úgy döntött, hogy a Baldwin-ház előtt ájul el? Devin közelebb ment, hogy megvizsgálja. A kocsis megkérdezte, kell-e neki segítség. Devin lehajolt, megfordította a részeget, és felkiáltott. Hátra sem nézett, úgy kiáltott oda a kocsisnak: – Hozz orvost! A Pace család orvosát, ha tudod, hogy ki az. Vagy bármilyen orvost. Siess! Devin alig ismert a barátjára, olyan csúnyán összeverték. Az arca és a kabátja csupa vér volt. – Will! – szólította Devin, és gyengéden megrázta a barátja vállát. – Will, mi az ördög történt veled? – De William nem válaszolt. Devin a mellkasára tette a kezét, és egy kicsit megkönnyebbült, amikor megérezte a szívdobogását. Hol az ördögben van Donald hintója, amit William kölcsönkért aznap estére? Donald kocsisa biztosan nem hagyta volna itt Williamet ilyen állapotban! Devin óvatosan felemelte a barátját, nehogy eltörje valamelyik csontját, majd bevitte a házba. A szolgák már lefeküdtek, így senki sem segített neki felcipelni a nehéz testet a lépcsőn. De tudta, hogy a szolgák nemsokára felriadnak, mert Lydia kutyái észrevették a hazatérését, és egyszerű üdvözlés helyett ugatni kezdtek. Devin észre sem vette, hogy vérnyomot hagy maga után, de a kutyák azonnal kiszimatolták. Elhaladt a nagybátyja meg a nagynénje szobája előtt. – Bácsikám, szükségem van a segítségedre! – kiáltotta el magát. Devin a vendégszobába vitte Williamet, letette az ágyra, és felcsavarta a lámpát. Lydia álmosan motyogva bejött, és bekötötte a köntöse övét. De amikor a fény betöltötte a helyiséget, ijedten felkiáltott, mert meglátta az ágyon heverő testet. Odarohant, és egy újabb kiáltással hátrahőkölt. – Ez tényleg a te William barátod? – kérdezte hitetlenkedve. – Istenem, valaki meg akarta ölni? Ekkor Donald is belépett a szobába. – Mi történt? – Nem tudom – felelte Devin, és megrázta a fejét. – A lépcső előtt találtam. Ott hevert, mint egy tehetetlen rongycsomó, a hintód pedig nem volt sehol. Elvitte ma este, nem? – Igen. A húga idehozta, és nem sokkal azután távozott, hogy elmentetek a bálba Blytheszal. – Akkor talán egész este ott hevert az utcán!

– Most jut eszembe, hogy fél órával ezelőtt hallottam a kutyákat ugatni – mondta Donald. – Nem láttam semmit, amikor kinéztem az ablakon, de bevallom, egy hintót kerestem a tekintetemmel, és nem számítottam arra, hogy valaki az ajtó előtt fekszik. Lydiát megijesztette Devin zaklatott, dühös hangja, és próbálta megnyugtatni. – Rendbe fog jönni. Még lélegzik. – De először Williamre pillantott, hogy erről meggyőződjön. – Igen, lélegzik. – Még az ajtóig sem tudott elérni! Lydia sietve megkerülte az ágyat, és átölelte Devint. – Tudom, hogy a barátod, és úgy szereted őt, mintha a testvéred lenne. Holnap kiderítjük, hogy mi történt, de most azt hiszem, orvosra van szükségünk, aki… – Már küldtem érte. – Akkor mosdassuk le egy kicsit, amíg várakozunk. Donalddel vegyétek le a kabátját, addig én hozok vizet. De csak William karját szabadították ki a télikabátból, aztán inkább hagyták feküdni az ágyon, mert szegény fiatalember fájdalmasan felkiáltott, valahányszor megmozdították. A felöltője szorosabb szabású volt, ezért ahhoz nem nyúltak. – Azt hiszem, le kéne vágnunk a többi ruháját, különben nem látjuk, milyen súlyosak a sérülései – javasolta Lydia, amikor visszatért a friss vízzel. – A szobámban van olló, mindjárt hozom. Devin nem szólt egy szót sem. A nedves, sötét foltot nézte William felöltőjének jobb alsó részén, amit a nagybátyja még nem vett észre. Devin is majdnem átsiklott felette, mert a sötét anyagon nem volt feltűnő. Mihelyt Lydia elhagyta a helyiséget, Devin széttépte és széthúzta William ingét. Mély sebek voltak az oldalán, mintha valaki a háta mögé került volna, és megszúrta volna egy késsel. Most már egyáltalán nem merte megmozdítani Williamet, még azért sem, hogy megnézze, vannak-e még sebek a hátán. Istenem… William soha életében nem ártott senkinek. Ki tehette ezt vele? – Elég csúnyán néz ki – szólalt meg Donald, amikor Devin mellé állt. Lydia visszajött. – Azt hiszem, egy hintót hallottam a bejárati ajtó elé érkezni. Devin nem nézett a nagynénjére, mert még mindig nem tudta levenni a tekintetét a barátjáról. – Találtam két szúrt sebet, de több is lehet – mondta fakó hangon. Az asszony az ajtó felé sietett. – Felhozom az orvost. A doktor néhány saroknyira lakott tőlük, és nem ismerte Williamet. ő volt a legközelebbi orvos, ezért a kocsis őt hívta. Elég rátermettnek tűnt, bár a modora jobban illett volna egy temetkezési vállalkozóhoz, mint egy gyógyítóhoz. Majdnem két órán keresztül tisztította, varrta és kötözte William sebeit, és nem volt túl derűlátó, amikor végzett. – Nincsenek törött csontjai, de rengeteg vért veszített. Ha túléli az éjszakát, akkor talán életben marad. Csak azon imádkozzunk, hogy ne lázasodjon be. Ha fertőzést kap, akkor búcsút mondhatnak neki.

Ha Devin bármit mondott volna a férfinak, az nem lett volna kedves. Ezt Donald is tudta, ezért gyorsan kikísérte az orvost a házból. Reggel, amikor Blythe-ért küld, majd megmondja neki, hogy hozza magával a családorvosukat. – Én itt maradok vele, ha akarod – szólalt meg Lydia az ajtóban állva. – Nem kell. Inkább válts fel reggel. Vagy Blythe is üldögélhet mellette. Nagyon ideges lesz, ha meglátja. – Üzentél neki? – Nagyon fárasztó estéje volt, és valószínűleg már mélyen alszik. Ma este úgysem tehet itt semmit. Lydia bólintott, és Devinhez lépett, hogy még egyszer megölelje. A férfi összetörtén ült a széken, amelyet az ágyhoz húzott, ahol William feküdt. – Rendbe fog jönni. Egészséges fiú. Nincs semmi oka annak, hogy ne épüljön fel, miután az orvos rendbe tette. Mi történt? És miért? Devin egyre csak ezt a két kérdést ismételgette magában. Mi az ördögbe keveredett Will?

19. FEJEZET

Milyen volt a bál? Devin meglepetten előrehajolt ültében. A barátja egyik szeme nyitva volt, legalábbis félig, és egyenesen ránézett. A másik szeme sarkát néhány öltéssel össze kellett varrni, ezért egy kötés betakarta. Devin szeméből azonnal elszállt az álom. – Majdnem meghaltál, és egy átkozott bál után érdeklődsz? – förmedt a barátjára. – Lehet, hogy szörnyen nézek ki, de egyáltalán nem haldokoltam. Az igaz, hogy minden porcikám sajog. – Sok vért veszítettél. – Miért? – kérdezte William, és megtapogatta a szemét fedő kötést. – Csak egy verés volt. Nem számítottam rá, de az az átkozott fickó azt mondta, hogy nyomatékot kell adnia a szavának. – Miféle nyomatékot? – Hogy időben kell kifizetnem a tartozásomat. Kicsit elnáspángolt, hogy legközelebb ne feledkezzem meg erről. – Majdnem megöltek egy tartozás miatt? – kiáltott fel Devin. – Kitől kértél kölcsön? William felsóhajtott. – Ugyanattól, akitől nyár elején kértem pénzt Blythe új ruhatárára. A szolgám adta meg a nevét, és azt mondta, hogy ez a fickó nem kér olyan biztosítékokat, mint a bankom. Igaza volt. Minden gond nélkül megkaptam a kölcsönt. Szépen vissza is fizettem. Ezért a múlt hónapban, a szezon kezdete előtt visszamentem hozzá, hogy kölcsönkérjek még néhány fontot Blythe kelengyéjére. De tegnap az egyik embere eljött a házamhoz, hogy visszakövetelje a kölcsönt. Még egy hónap sem telt el! Szerinte közölték velem, hogy a nagyobb kölcsön miatt többet kellett fizetnem, és korábban. Nem emlékszem, hogy ezt mondták volna. – Csapda volt? Csalók hálójába kerültél? – Én is kezdem azt hinni. De mi értelme pénzt kérni valakitől, ha azonnal vissza kell fizetni? Ha ezt tudom, nem írtam volna alá még egy kötelezvényt. Devin felemelte William fejét, hogy néhány korty vörösbort itasson meg vele, aztán visszaült a fotelba. – Először hozzám kellett volna jönnöd. Nem lett volna szabad egy uzsoráshoz fordulnod, aki nem tisztázza a feltételeit. – Neked sincs annyi pénzed, csak ha eladnád a tenyészállataid felét, ami nehéz helyzetbe hozná az új farmodat. És a nagybátyádtól sem akartam kölcsönkérni. – Annyira nem vagyok megszorulva, Will. A farmon kívül más vagyonom is van. – Amit eddig nem említettél?

Devin vállat vont. – Van egy kis örökségem az anyámtól, amit többnyire az új gazdaság beindítására használtam… – Igen, tudom. – De örököltem egy házat is, ami nekem nem kell. Csak még nem vettem rá magam, hogy eladjam. – Igen, az anyád… – mondta William óvatosan. – Ugye nem gyűlölöd még most is, amiért meghalt? Egy gyerek talán így érez, de már ki kéne nőnöd a… – Alig emlékszem rá. Ez hazugság volt, de Devin a nagybátyján kívül senkivel sem beszélt az anyjáról, és most sem fog. Ráadásul nem hitte, hogy Will megértené. Nem lehet kinőni azt a fájdalommal vegyes haragot, amit az anyja iránt érzett. Sosem felejti el, hogy mit tett vele. Az érzés egyáltalán nem múlt el, inkább mélyen beleivódott a lelkébe. De William megértő ember volt, és nem erősködött tovább. – Nos, semmit sem fogsz eladni miattam – jelentette ki határozottan. – Egyébként ez az én bajom, és csak átmenetileg okoz nehézséget. Ha Blythe jól férjhez megy, majd kölcsönkérek a férjétől, amit visszafizetek neki, amikor találok egy gazdag feleséget. – Ezzel kellett volna kezdened, és nem Blythe-t házasítani ki először. – Rossz volt az időzítés, Devin. Blythe tizennyolc éves kora előtt már kerestem feleséget, de egyszerűen nem volt szerencsém. A segítségedet kellett volna kérnem, de nem gondoltam volna, hogy olyan nehéz lesz gazdag feleséget találni. Találkoztam néhány hölggyel, akiket szívesen elvettem volna, az egyiket túlságosan is megszerettem, de ők is ugyanolyan szegények voltak, mint én. – Ismerek valakit, aki szerintem tetszeni fog neked – árulta el Devin. – Már korábban be kellett volna mutatnom titeket egymásnak, de téged csak az érdekelt, hogy előbb Blythe-nak keressünk házastársat, ezért féltem, hogy elszalasztod a lehetőséget. – Talán igazad van. De most, hogy Blythe tizennyolc éves lett, nem kérhetem meg, hogy otthon üljön és várakozzon. Tudod, egy férfinak nem számít, hogy hány évesen nősül, de egy fiatal nő esetében nagyon fontos az életkor. Blythe nem tudja, hogy ennyire meg vagyunk szorulva, és nem is akarom, hogy értesüljön róla. Nehogy elfogadja az első ajánlatot, hogy kisegítsen engem, amikor nem is tetszik a kérője. Te is megtennéd ezt a húgodért, ha lenne, nem igaz? – Kölcsönkértél, hogy felkészítsd a szezonra. Rengeteg meghívást kap, és remekül alakultak a dolgok. Miért kellett egy újabb kölcsönnel tovább nehezíteni a helyzetedet? – Szükségünk van a hozományra. Nem mehet a házasságba üres kézzel. – Manapság sokan így csinálják. A hozomány elveszítette a fontosságát, körülbelül akkor, amikor a szülők által szerzett házasság kiment a divatból. Azért vannak ezek a báli szezonok, hogy a fiatalokat összehozza, és ők válasszanak párt maguknak. – Nem tagadhatom meg tőle a hozományt, még akkor is, ha most nem divat. Úgy kell éreznie, hogy ő is visz valami értéket a házasságba. Nehéz érvelni a büszkeséggel szemben. – Mennyit kértél kölcsön? – Nem sokat, csak néhány száz fontot. Devin megcsóválta a fejét.

– Vissza kell adnod. Nem érdemes olyan emberekkel üzletelni, akik ezt tették veled. William sóhajtva lehunyta a szemét. – Egyetértek. Erre tényleg nem számítottam. – És mikor szúrtak meg? Előtte vagy utána, hogy beverték az arcodat? . – Megszúrtak? – William megint elsápadt, pedig a bor már egy kis színt vitt az arcába. – Arra nem emlékszem, de biztosan nem akkor történt, amikor a hitelező pribékje megvert. Miért akart volna megölni? Úgy sosem kapja vissza a pénzét. – Pedig kétszer megszúrtak lent, a hasad jobb oldalán, és a seb alapján úgy tűnik, hogy hátulról támadtak rád. – A hitelező martalóca nem került mögém, csak akkor, amikor kidobott az utcára. – Talán annyira fájt, hogy nem is érezted? – kérdezte Devin. – Az sem fájhatott volna jobban, ha átgázol rajtam egy csorda. Nem tudom, mi történt, miután szóltam a kocsisnak, hogy vigyen el arról a környékről. Csak arra emlékszem, hogy arcra estem a hintóban, és bizonyára elveszítettem az eszméletemet. Utána már csak arra emlékszem, hogy fekszem a földön valahol. Felkeltem, és egy darabig a kihalt utcákon tántorogtam, aztán valószínűleg megint elájultam. Talán egy tolvaj látta, hogy elhagyom a hitelező házát, és arra számított, hogy tele van a zsebem. Vagy könnyű prédának tűntem, amikor össze voltam verve. – De hol volt Donald kocsisa, amikor ez történt? És hogyan kerültél ide vissza? Gyalog jöttél? És hol van most a hintó? William megrázta a fejét. – Nem tudom, de szerintem London sötét negyedeiben ilyesmi gyakran előfordul. – Tehát kiraboltak? William nevetni akart, de gyorsan feladta. – Mit vettek volna el tőlem? A zsebeim már üresek voltak, mert minden nálam lévő pénzt odaadtam a hitelezőnek. Tehát valaki a pénz reményében késelt meg, aztán egy árva fityinget sem talált? Ez vicces, nem? Azt hiszem, inkább viccesnek tartom, mint tragikusnak. Devin ezt egyáltalán nem tartotta vidámnak, de ő is hajlott arra, hogy egy rablási kísérlet történt. Egy elegáns, címeres hintó egy olyan negyedben, ami hemzseg a tolvajoktól. Bármelyikük felugorhatott a hintó hátuljára, hogy megvárja, amíg a kocsi befordul egy kihalt utcába. Aztán megszabadult a kocsistól, beszállt a hintóba, és Williamet eszméletlenül találta a padlón. A zsebeiben semmit sem talált, mire haragjában megszúrta, kidobta az ajtón, és elhajtott a hintóval. Donald kocsisa is ezt a feltételezést erősítette meg, amikor hajnalban felbukkant a házban. Azt mondta Devinnek és Donaldnek, hogy hátulról meglepték és lerúgták a bakról. Zuhanás közben beverte a fejét, ezért az éjszaka nagy részében eszméletlenül hevert az út szélén. De legalább megtalálta Donald hintóját hazafelé menet. Elhagyatottan állt a város egy biztonságosabb negyedében, és talán ezért nem próbálta meg senki sem ellopni. Az egész történetben ez volt az egyetlen szerencsés fordulat, gondolta Devin.

20. FEJEZET

A

Hammond-bál másnapján Amanda még mindig haragudott Devin Baldwinra, a

meggondolatlan kijelentése miatt. Rövid ideig tartott a béke kettejük között, ha egyáltalán annak lehetett nevezni. Miután a férfi a kuzinja füle hallatára figyelmeztette a jó hírét fenyegető veszélyre, Amandának nem egyszer kellett végighallgatnia egy kiselőadást, hanem négyszer. Nem volt joga azt mondani Robert Brigstonról, hogy botrányba fogja keverni, csak azért, mert nem akarta megfogadni a tanácsát! Rupert már aznap este, hazafelé menet elkezdte a kioktatást. – Talán nem hallottad a pletykát, mielőtt táncoltál Brigstonnal, de utána bizonyára nem vetted figyelembe, ha Cupidónak kellett figyelmeztetnie téged. – Van rendes neve is. Nem Cupidónak hívják – morogta Amanda bosszúsan. – Ne próbáld elterelni a szót. Azt láttad, amikor Lord Robertet megkérték, hogy hagyja el a bált? Milyen gyakran fordul elő, hogy valakit elküldenek egy bálból? Fogadjunk, hogy ilyet még sosem tapasztaltál. – Most sem láttam, hogy megtörtént – vágta rá a lány. – De én igen – emelte fel a hangját Rupert. – És ez arra utal, hogy mégis van némi igazság abban, amiről ma este pletykáltak az emberek. – Nem feltétlenül. Talán egy üzenete érkezett, amelyben azonnal hazarendelték, és a házigazdáink adták át neki. Vagy egy kicsit felöntött a garatra. Azt már láttam, hogy egy férfit ezért szólítottak fel távozásra. – Ne keress kifogásokat ennek a fiúnak. Nagy felfordulást okozott, és mindenki róla beszélt. Ha nem áll szándékában megnősülni, akkor nem kellett volna azon munkálkodnia, hogy minden debütálót elcsábítson ma este. Nem hozzád való, és ezt te is tudod. Még ha semmi sem igaz az egészből, akkor is botrányba keveredett. Úgyhogy tartsd távol magad tőle, amíg ez elcsitul. Ha egyáltalán elcsitul – tette hozzá Rupert. – Ez nem igazság! – Amanda Rebeccára nézett, tőle várva segítséget, de a régi barátnője is szigorú pillantást vetett rá. Egyértelmű volt, hogy a férjének ad igazat. Nos, tényleg sok szólt Robert Brigston ellen, és Amanda nem hibáztatta őket, hogy aggódnak érte. De akkor sem igazságos, ahogy bánnak vele! – Lehet, hogy igazságtalannak tartod – ismerte be Rupert. – De Preston bácsit ez nem érdekli majd. – Rue, ne merészeld! – kiáltott fel a lány. A férfi konok arccal összeszorította az ajkát. Amanda tudta, hogy Rupert el fogja mesélni az apjának a bálon történteket, és hiába igyekszik, nem tudja lebeszélni erről. Mert nem az a lényeg, hogy a pletyka igaz-e vagy sem, csak az számít, hogy Lord Robert neve felmerült egy botrányban. És ettől a férfi már nem megfelelő férjjelölt számára.

Aznap délelőtt a bátyja is betoppant, pont akkor, amikor sétálni indult a Hyde Parkba. Miatta lekéste a sétát, ráadásul Rafe is nagyon dühös volt. – Teljesen elment az eszed? – kiáltott fel, mihelyt belépett a hálószobájába. A lányt az is meglepte, hogy először kopogott, és megvárta, míg kikiált neki, hogy beléphet. Már fel volt öltözve a parki sétához, és éppen a kabátját meg a kesztyűjét vette fel. A bátyja arca lángolt a haragtól, és elég volt egy pillantást vetnie Alice-re, a szolgálólány máris kisietett a helyiségből. – Nem csináltam semmit, csak egyszer táncoltam azzal a férfival! – kiáltotta vissza Amanda. – Tehát pontosan tudod, hogy miért vagyok itt? Így legalább időt spórolunk meg. Soha többé ne állj szóba Brigstonnal! – Normálisan is meg tudnánk ezt beszélni, ha abbahagynád a kiabálást. Azt hittem, legalább te megértő és nyitott leszel, annál is inkább, mert még nincs semmilyen alapja a Brigstonról keringő szóbeszédeknek. – Az a bolond három fiatal lánynak is megkérte a kezét, hogy elcsábíthassa őket. Az ilyesmi nem kezd el minden alap nélkül keringeni. – Raphael elhallgatott, mert észrevette, hogy a húga elpirul. – Te jóságos ég, téged is megkért? Azt hiszem, meg kell ölnöm azt a gazembert. – Fölöslegesen heveskedsz, mert mások meg azt mondják róla, hogy egyáltalán nem akar megnősülni. Raphael úgy tett, mintha nem hallotta volna a lány megjegyzését. – Tehát te voltál a harmadik? Vagy inkább téged kért meg negyedszerre? Csak így lehet, hogy még senki sem tud róla! Ismerd be! Amanda nevetni kezdett. – Istenem, Rafe. Hallod, hogy miket mondasz? Most mi a baj? Az, hogy nem akar nősülni, vagy az, hogy mindenkit feleségül akar venni, aki az útjába kerül? Ezek az egymásnak ellentmondó híresztelések éppen azt bizonyítják, hogy nincsen semmi alapjuk. Igazán tudhatnád, hogy milyen az, amikor a szóbeszéd beindul, és mindenki hozzátesz valamit. – Annyit tudok, hogyha ez megtörténik, akkor az illető neve beszennyeződik, akár igaz a híresztelés, akár nem. Amanda elismerte a bátyja igazát, és dühítette, hogy nem tudja megcáfolni. – Én vagyok az egyetlen, aki megérti, hogy Brigston csak tréfált? Istenem, hogy vehették komolyan azok az ostoba lányok? És te? Miért nem hiszed el, hogy csak ártatlan flörtölésről van szó? Te sosem tettél ilyen merész kijelentést egy nőnek, Ophelia előtt természetesen? Sosem túloztál egy kicsit, hogy tréfálkozz valakivel? És engem tényleg megnevettetett. – Az most lényegtelen. – Még nincs botrány, Rafe. Inkább az botrányos, hogy így megrágalmazzák, csak azért, mert remek parti, és a többi ifjú lord sárgul az irigységtől. Nem volt igazi vetélytársuk, amíg ő fel nem bukkant. Most mindent elkövetnek, hogy továbbra is ők legyenek helyzetben, és már jó előre befeketítik a nevét, mielőtt valahol megjelenne. Érdekes módon, a pletyka addig nem volt ilyen gonosz, amíg meg nem pillantották tegnap este. Ez már önmagában is azt bizonyítja, hogy féltékenység miatt kezdték el rágalmazni. – Miért véded, Mandy? Ha azt hiszed, ha ő az a férfi, akire három szezonon át vártál, akkor ezt azonnal verd ki a fejedből.

Rafe-fel nem lehetett szót érteni, amikor felvette a védelmező nagy testvér szerepét, ezért a lány másképp próbálta megnyugtatni. – Nem hiszem azt, ne aggódj. Sőt Larissával rájöttünk, hogy mi volt idáig a gond velem. – Megtudhatom én is? – Szerelem első látásra. Ne nevess ki, de azt vártam, hogy ez fog történni velem. És mivel egyik férfival kapcsolatban sem éreztem ilyesmit, ezért azt hittem, hogy egyikük sem felel meg nekem. – Ugye most nem viccelsz? – Nem. Bárcsak viccelnék. Sok időt elpazaroltam, mert lehetetlen követelményeket állítottam magamnak meg az utamba kerülő fiatalembereknek. Tavaly például Lord Peter kifejezetten imádnivaló volt, de… – Mandy, hadd adjak egy jó tanácsot. Sose mondd azt egy férfinak, hogy imádnivaló. A lány megcsóválta a fejét. – Nem mondtam, és nem is fogom. Úgy akartam fogalmazni, hogy nagyon megnyerő a külseje, mégsem foglalkoztam vele, mert nem szerettem bele azonnal. De ha elég ideig színleltem volna az érdeklődést iránta, és egy kicsit jobban megismerem, akkor talán mégsem tartottam volna olyan unalmasnak, és lassan megszeretem. Persze most már késő, mert elvett valaki mást, még abban a szezonban. Raphael a fejét csóválta. – Nehogy most átess a ló másik oldalára. Ne próbálj meg úgy tenni, mintha éreznél valamit, amikor teljesen közönyös vagy. – Akkor mit keressek? – Amikor a férfi zavartan nézett vissza rá, a lány hozzátette: – Ezt komolyan kérdeztem, Rafe. Tégy úgy, mintha nem a kishúgod lennék, és válaszolj nekem. – Egy férfinál ez másképp van – mondta Raphael, és látszott rajta, hogy kellemetlen neki a téma. – Egy olyan nővel kéne beszélned, aki már megtalálta a szerelmet, és jó tanácsot tud adni neked. – Ezt már megtettem Larissával tegnap. De ő csak azt mondta, hogy nagyon hiányzott neki a mostani férje, és ebből tudta, hogy szerelmes bele. – Ez remek meglátás. Nekem is azonnal hiányozni kezd Pheli, ha hosszabb ideig nem látom. Mandy felnevetett. – Tényleg? – Hát persze. – Ophelia is eljött veled ma? – Nem, de küldök neki egy… – Nem akarok tovább várni, Rafe! Ma azért jöttél, hogy lebeszélj az egyik férfiról, akit végre érdekesnek találtam. – Örülök, hogy végre valaki felkeltette az érdeklődésedet, de ne ezzel a botrányos fickóval kezdj… – Raphael felvonta szőke szemöldökét. – Az egyik férfiról beszéltél? Tehát igaz! Pheli említette, hogy egy férfi miatt meg kell tanulnod újra lovagolni. Akarod, hogy szerezzek egy jó oktatót? Amanda dühösen fújt egyet. – Már el van intézve.

– Remek. Akkor koncentrálj erre, kedvesem, és én nem érzem úgy, hogy meg kell ölnöm valakit. A lány összehúzta a szemét. – Térjünk vissza az eredeti témára, Rafe. Nekem kevés az a jel, hogy egy férfi hiányzik, ha nem látom. – Ne keresgélj jeleket, csak élvezd… – Ne mondd megint ezt nekem! Tavaly megpróbáltam, és egyáltalán nem segített. A férfi idegesen legyintett. – Igen, de tavaly még arra vártál, hogy első látásra beleszeress valakibe. Az előbb mondtad, hogy most már okosabb vagy. A lány felsóhajtott. – Neked sem első látásra történt, ugye? – Valami volt első látásra, de most nem erről beszélünk. – Mi volt az? – kapta fel a fejét a lány. – Mandy… – mondta a férfi figyelmeztető hangon. – El kell mondanod! A férfi karba tette a kezét. – Nem vagyok köteles erről beszámolni – jelentette ki szigorú arccal. A lány elgondolkodva ráncolta a homlokát. – A vonzalomról beszélsz? Hogy vonzódtál Phelihez, az első pillanattól kezdve, amikor megláttad? De hát kit nem vonzott Ophelia? Ő volt, és most is ő, a leggyönyörűbb nő egész Angliában. Tehát ez tényleg jó jel, amire figyelhetek? Most a férfi is felsóhajtott. – Többnyire jó. Vonzalom nélkül egy olyan átlagos házasságod lenne, amellyel nem lennél elégedett. Csak ne keverd össze a vonzalmat a szerelemmel. Mert a kettő nem ugyanaz. Amanda bólintott, de a gondolatai már másfele járnak. Két férfit talált kivételesen jóképűnek, ezért mindkettőhöz vonzódott. De nem szerethet bele mindkettőbe, ezért egyetértett a bátyjával abban, hogy a vonzalom és a szerelem nem ugyanaz. A családja azt akarja, hogy az egyik férfival ne foglalkozzon, de egészen mostanáig nem fordult elő vele, hogy egyszerre két férfi is érdekelje. Pedig már olyan régóta keresett férjet magának! Érthető volt, ha izgalmasnak tartotta, hogy két lehetőséget is számításba vehet. Észben fogja tartani a családja aggodalmait, de akkor is beszélni fog még egyszer Roberttel. Majd eldönti, hogy tényleg csak a riválisok féltékenysége miatt indult rágalomhadjárat ellene, vagy van valami alapja a pletykának. De nem fog sétálni vele a parkban, mert az egyáltalán nem jó ötlet. Ugyanakkor még mindig haragudott Devin Baldwinra, mert miatta aggodalmaskodik feleslegesen a családja.

21. FEJEZET

Amandának sikerült úgy kijutnia a házból, hogy csak a szolgálója tartott vele. Korábban megmutatta a nagynénjének az egyik elkészült lovaglóruhát, amit már kiszállítottak neki. – Azt hiszem, összekeverték valakivel a méreteimet, mert ez egyáltalán nem jó rám – hazudta. – Visszaviszem, és megkérdezem, mi történt. Nemsokára itt leszek, hacsak el nem csábítanak az új anyagok, és nézelődök egy kicsit. Julie már beszélt vele előző délután, miután Raphael távozott. De az ő kiselőadása legalább nem volt olyan dörgedelmes és hosszú, mint Ruperté meg Raphaelé. Talán azért, mert Amanda úgy döntött, hogy nem védelmezi tovább Lord Robertet, és mindennel egyetértett, amit a nagynénje mondott neki. – Ez egy olyan időszak az életedben, amikor a szokásosnál is körültekintőbbnek kell lenned – magyarázta a nagynénje. – Nem hagyhatod, hogy együtt emlegessenek ezzel a hebehurgya ifjonccal, fel sem merülhet a neved vele kapcsolatban. Nem beszélhetsz vele, még egy helyiségben sem szabad tartózkodnotok. Mivel Amanda engedelmesen bólintott, Julie-nak nem sok mondanivalója maradt. – Hála az égnek, a bátyád ügyesen leállított, mielőtt nagyobb baj történt volna. Tudtam, hogy ő majd jobb belátásra bír. De a negyedik kioktatás még előző este, vacsora előtt várt rá. Nos, ez igazából nem volt olyan rossz, és biztosította, hogy többé nem kell ilyesmiben részesülnie. Ugyanis az apja visszajött a városba, és úgy döntött, hogy a szezon végéig ott is marad. – Nem azért jöttem, hogy kifogásokat hallgassak – szólalt meg Preston, amikor belépett a helyiségbe. – Azért vagyok itt, hogy ne legyen szükséged rájuk. Amandát nem zavarta az apja érkezése, akármi is volt az oka. Az első szezonja óta remélte, hogy eljön vele a városba, de sok londoni rokonuk volt, ezért nem kellett neki kísérgetnie a lányát. Amanda nem is próbálta meg rábeszélni, mert az egész család tudta, hogy Preston irtózik Londontól, és nem szeret sokáig ott időzni. Ezért őszinte volt a nevetése, amikor felugrott a heverőről, és megölelte az apját. – Rafe már jól lehordott, ne aggódj. – Mégiscsak van haszna egy idősebb testvérnek, nem? – mosolygott a herceg. Amanda megkönnyebbült. Tehát az apját nem zavarja, hogy kénytelen Londonban rostokolni, mert szemmel kell tartania a lányát. Ráadásul kijelentette, hogy mindenhová el fogja kísérni, kivéve a Bond Streetet, ahová nem hajlandó betenni a lábát. – Amikor legutóbb vásárolni voltam az anyáddal, majdnem megfojtottam, mire végzett – mondta tréfásán, majd gyorsan hozzátette: – Megfogadtam, hogy soha többé nem vesz rá senki ilyesmire, és állom a szavam. De elküldöm veled az egyik emberemet, ha még mindig nem vásárolgattál eleget a szezonban.

Az apja ezzel elég nagy fejtörést okozott Amandának. Ha elárulná valamelyik családtagjának, hogy hová megy, és miért, Julie minden bizonnyal ragaszkodna ahhoz, hogy egy férfi rokona tartson vele, mivel vele ellentétben, ők értenek a lovakhoz. Nem is bánná, ha elkísérnék, de ne az első lovaglóleckéjén. Ha aznap nem sikerül lóra ülnie, akkor úgysem próbálkozik többé, úgyhogy semmi értelme mindenkinek beszámolni a próbálkozásáról. Utána annál kínosabb, ha később be kell ismernie a kudarcát. Ráadásul úgy tervezte, hogy jól megmondja Devin Baldwinnak a magáét, és ezt szerette volna négyszemközt elintézni. Az apja nem akart a húgánál megszállni a mostani hosszú londoni tartózkodása alatt, mert az Arlington Street-i ház már így is tele volt, hiszen ott lakott Julie, a két fia, az új menye és Amanda. A herceg inkább Raphael házát választotta, és Amandának is javasolta, hogy költözzön át hozzá, mivel most nem hagyja el Londont a szezon végéig, vagy amíg a lányát eljegyzik, akármelyik is történik meg előbb. Amanda úgy döntött, hogy tényleg jobb lesz az apjával laknia, és át is fog hurcolkodni hozzá, miután sikerült titokban eljutnia Devin farmjára, és túlesett az első lovaglóleckén. Szerencsére az apja még nem küldte át az emberét, ezért ez a reggel volt az utolsó lehetőség, hogy csak a szolgálója társaságában távozzon a házból. Julie bólintva intett Amandának, mert elhitte a meséjét az összecserélt méretekről. Alice már az indulásuk előtt, Amanda szobájában panaszkodni kezdett, és amikor hintóba szálltak, folytatta a siránkozást, mert pontosan tudta, hogy hova mennek. Amióta Amanda az eszét tudta, Alice volt a szolgálója. A szerény külsejű, középkorú nőt nem küldték el akkor sem, amikor Amanda iskolába ment, és mindig készen állt, hogy folytassa a munkáját, valahányszor a lány visszatért Norford Hallba. Kiváló szolgáló volt, és az együtt töltött évek után többet megengedett magának, mint egy egyszerű szolga. Például sosem rejtette véka alá a véleményét. – Nem kellett volna hazudnod – jelentette ki Alice, mihelyt leengedte a függönyt a hintó ablakán, és segített Amandának felvenni a lovaglóruhát, ami tökéletesen állt rajta. – A hazugság mindig újabb hazugságokat szül, és a végén már te sem fogod tudni, hogy mi igaz, és mi nem. Nem sül ki jó belőle, és egyre jobban gyötör majd a bűntudat. Amanda felsóhajtott, mert már érezte is a bűntudatot, de félt bevallani. Nehezére esett egy kitalált mesét előadnia a nagynénjének. De a hazugságnak jó oka volt, és ezt meg is osztotta a szolgálójával. – Mi van, ha képtelen leszek rá? Baldwin úgy beszélt róla, mintha olyan egyszerű lenne, de csak azért tudott rávenni, mert próbára tette a bátorságomat, és kihívást csinált belőle. Ezért az az érzésem, hogy ő sem hiszi, hogy sikerülni fog. – Akkor ne csináld – hangzott Alice kérlelhetetlen válasza. – Nem éri meg, hogy becsapod a családodat, és… – Abbahagynád végre? Ha ma nem tudok lóra ülni, akkor mindenkinek el fogom mondani, de nem akarom, hogy tudjanak erről a kísérletről. Tudod, hogy mennyire együtt érző a családom. Körülvennének a sajnálatukkal, ha megtudnák, hogy megpróbáltam, de nem sikerült. – És szerinted mivel fognak elárasztani, ha kiderül, hogy elszöktél otthonról az első lovaglóleckéd miatt? Amanda kényelmetlenül feszengeni kezdett.

– Tetszik nekem az a férfi, Alice! Tudod már, milyen régen várok arra, hogy ezt elmondhassam? – A lótenyésztő? – kiáltott fel Alice csodálkozva. Amanda egy pillanatig értetlen arcot vágott, aztán megvetően legyintett. – Ne butáskodj, hiszen azt az embert alig bírom elviselni. Tudod jól, hogy Lord Kendallről beszélek. Nem fáradoznék ennyit, ha másképp is elnyerhetném a szívét, de hidd el, hogy ez az egyetlen módja. – Szerintem pedig ez ostobaság! – Szerintem is, de nem tehetek arról, hogy vannak férfiak, akik ostoba követelményeket állítanak a párválasztás során. Ha megint tudok lovagolni, valószínűleg már nem is fogom olyan ostobaságnak tartani. Ki tudja, talán még meg is szeretem a lovaglást, és veszek egy lovat magamnak. Hiszen épp te mondtad a múlt héten, hogy el kéne foglalnom valamivel magam, amíg a városban vagyok. Ha újra nyeregbe merek ülni, akkor elég sok leckére lesz szükségem. Gyerekkoromban szinte egyáltalán nem figyeltem a lovaglóórákon, mert azon a héten fogtam egy nagy halat, és alig vártam, hogy megint horgászni mehessek Rafe-fel. – Valószínűleg ezért estél le a lóról. – Igen, lehet. Mindenesetre sokkal hasznosabb lenne, ha egy kicsit biztatnál, és nem aggodalmaskodnál annyit. Ez nagyon fontos nekem, Alice. Talán ezen múlik, hogy férjet találjak magamnak!

22. FEJEZET

Amandának nem volt szokása a színlelés és a hazugság, ezért nem gondolkozott előre, és csak későn jött rá, hogy nem lenne jó, ha valaki meglátná a St. John család címeres hintóját Londonból a lóversenypályára menni, amikor aznap nincsenek versenyek. Ezért először mégis inkább a Bond Streetre hajtott. Megállt Ophelia kedvenc varrónőjének az üzlete előtt, ahol már ismerték a méreteit, és gyorsan megrendelt még két lovaglóruhát. Aztán kisietett az utcára Alice-szal, és bérelt egy kocsit, amivel majd kimennek a városból. Mivel a varrónővel beszélt, ez egy kicsit valóságosabbá tette a Julie néninek előadott mesét. És több ruhára lesz szüksége, ha aznap sikerrel jár. Végre egy pozitív gondolat! Alice azonban tovább morgolódott, főleg, miután Amanda azt mondta a St. John család kocsisának, hogy néhány órára foglalja el magát, mert ennyi ideig tart, mire befejezi a vásárlását. Alice szóvá tette, hogy nem tetszik neki ez az újabb füllentés, de Amanda már nem hallgatott rá. Össze kellett szednie minden elszántságát a lovagláshoz, és inkább arra összpontosított. De jólesett neki a tudat, hogy nagyon csinosan fest az új halványzöld lovaglóruhában, és a hetyke kalapban, ami alá ügyesen feltűzte a szőke tincseit. Egy kabátkát is felvett, amire aznap talán nem is lesz szüksége, hiszen egyáltalán nem volt hideg. Nem tartott sokáig az út Devin gazdaságához, és egy idő után némi izgalmat kezdett érezni. Nem értette, miért nem fél jobban. Talán azért nem, mert igaz volt, amit Alice-nak mondott. Ez a nap valóban élete fordulópontja lehet. Csak egy kicsi félelmet kell legyőznie… Amikor megérkeztek a farmra, a bérelt kocsit a középső istálló előtt hagyta, mivel a három épület nem volt túlságosan távol egymástól. Alice-nak megmondta, hogy maradjon a kocsiban, és tartsa melegen. Attól félt, hogy a kocsis elunja a várakozást, és itt hagyja őket. De akkor nem teheti ezt meg, ha valaki ül a kocsijában. A sarkon felbukkant egy munkás, meglátta a lányt a kocsi mellett álldogálni, és amikor megtudta, mi járatban van, a jobb oldali istállóhoz irányította. Devin megint a lovait ápolja? Amanda remélte, hogy ez alkalommal illendőbb öltözékben találja! Talán még szerencséje is van, hogy éppen ott tartózkodik. Elfelejtett érdeklődni indulás előtt, hogy Devin minden nap odajön, vagy hetente csak néhány alkalommal néz ki a farmra. Rendkívül bosszantó lenne, ha kiderülne, hogy egész délelőtt hiába ügyeskedett! Emlékezett még a hőségre, ami legutóbb a másik istállóban fogadta. Itt is nagyon meleg volt, ezt azonnal észrevette, mihelyt becsukta az ajtót, és néhány másodperc múlva kifejezetten kellemetlennek találta. A férfi tényleg elkényezteti a lovait. Pedig biztosan jól éreznék magukat kint valamelyik réten, amíg nem esik le a hó. Most azonnal meglátta Devint, amint a folyosón felhalmozott szénát osztotta szét a bokszokban. Megint nem volt rajta kabát, de most legalább még nem vette le az ingét. Az ingujját viszont feltűrte, és látszott az izmos karja. A sötétszürke nadrágba tűrt bő fehér inget

a mellén kigombolta, kicsit mélyebben, mint illendő lett volna. Képtelenség nem vonzónak találni egy ilyen jóképű férfit, gondolta Amanda. Talán ezért kezdett el gyorsabban dobogni a szíve, amikor megpillantotta? Vagy csak érzi a csata kezdetét? Devin valóban nagyobb kihívást jelentett számára, mint bármelyik férfi, akit addig ismert. Amikor Devin észrevette Amandát, félretette a vasvillát, és begombolta az ingét. Most egy elegáns lovaglócsizma volt rajta, és nem az a sáros bakancs, amelyet legutóbb viselt. Amanda hallotta már, hogy a londoni rokonainál lakik, ezért úgy gondolta, hogy csak átlovagolt megnézni a farmját. Ám az is lehet, hogy a birtokon található lepusztult házban él. Ha nem így van, akkor biztosan tart ott csereruhát. Nem tudta elképzelni, hogy múltkor abban az otromba munkásbakancsban lovagolt be Londonba. Amanda lelassított, amikor odaért hozzá. A férfi felvette a kabátját, amit egy korlátra terített. Egy lépéssel közelebb jött hozzá, hogy elérje, és a lány látta, hogy nemcsak a gyenge világítás miatt sötét az arca, hanem borosta árnyékolja. Tehát csak akkor ügyel a külsejére, amikor Londonban van, állapította meg. De itt, amikor a munkásaival dolgozik, alig különbözik tőlük. Vajon szándékosan teszi, hogy ne feszélyezze őket? A szolgák néha kényelmetlenül érzik magukat a munkaadójuk jelenlétében. De egyáltalán, miért munkálkodik itt, amikor elég ember van a farmon a teendők elvégzésére? Talán ő is szeret a lovak körül foglalatoskodni? És miért merülnek fel benne ezek a kérdések a férfival kapcsolatban? Amandának végre eszébe jutott, hogy nagyon haragszik rá. – Mondanivalóm van számodra! – szólította meg a férfit. – Igen? Azok után, amiket legutóbb a fejemhez vágtál? Mi lenne, ha most nem ezzel foglalkoznánk, hanem azonnal a lényegre térnénk? Amanda úgy tett, mintha nem hallotta volna a férfi válaszát. – Fogalmad sincs róla, mennyi kioktatást kellett hallgatnom a legutolsó megjegyzésed miatt, amit Lord Robertről tettél a kuzinom előtt. Teljesen… – Remek. – Remek? – hüledezett Amanda. – Ne is beszéljünk többet arról a ficsúrról. Vagy anya akarsz lenni, és nem feleség? Amanda felháborodottan felkiáltott. Az a néhány év korkülönbség igazán nem számít. Miért hangsúlyozza olyan nagyon? De amikor kinyitotta a száját, hogy ezt közölje vele, a torkára forrt a szó. A férfi közel lépett hozzá, és valósággal fölé tornyosult. A lány azt hitte, hogy meg fogja rázni, annyira dühösnek látszott. – Egy szót sem akarok többé rá vesztegetni – jelentette ki a férfi. – Lehet, hogy Brigston valami miatt mégis beadja a derekát az apjának, és az oltár elé visz téged, de ne hidd, hogy utána csak a te ágyadban fog aludni. Nem áll szándékában megállapodni egy nő mellett, akár van felesége, akár nem. Amanda tágra nyílt szemmel bámult rá. Vajon a környezet és a munkásruha miatt fogalmaz ilyen durván, és használ olyan szavakat, amelyeket egy szűz lánynak nem illik hallania? Már előkelő társasági környezetben is megtapasztalta a nyers modorát, de most még annál is mélyebbre süllyedt. Amíg fel nem vette finom szabású kabátját, a hatalmas termete és túlságosan férfias külseje miatt inkább egy istállószolgának tűnt, mint a gazdaság tulajdonosának. Talán ezért felejtette el egy rövid időre, hogy egy hölggyel beszél, és minden szavára ügyelnie kell?

Devin most úgy folytatta, mintha az előbb nem mordult volna rá. – De okos vagy, és már te is rájöttél, hogy Lord Kendall sokkal jobb választás. Különben nem lennél itt. Igazam van? Amanda nem volt hajlandó beismerni a férfi igazát Roberttel kapcsolatban. Elhatározta, hogy egy szót sem beszél vele róla, miután így beléfojtotta a szót. Milyen otrombaság egy vitában a hatalmas termetét felhasználni a józan érvek helyett! Ezért csak bólintott, bár az arca merev és elutasító maradt. Nem akarta, hogy a férfi azt higgye, az ő tanácsát követi, ezért hűvös hangon hozzátette: – Egyébként a bátyám megfenyegetett, hogy megöli Lord Robertet, ha még egyszer rá merek nézni. Devin hátralépett, és felnevetett. – Nem csoda, hogy kedvelem a bátyádat.

23. FEJEZET

Azt reméltem, hogy Lord Kendall itt lesz ma – jegyezte meg Amanda könnyed hangon, miközben Devin kivezette az istállóból, és belépett vele a középső épületbe, ahol a számára kijelölt lovat tartotta. – Örülj, hogy nincs itt. Szereztem neked némi időt. – Ezt hogy érted? – Azt akartad, hogy a sógornődnél teázzon ezen a héten? Akkor kénytelen lett volna elárulni neki, hogy még nem állsz készen a lovagláshoz a parkban. Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lett volna. Ezért közöltem Kendall-lel, hogy hallottam egy kivételes telivérről Franciaországban. Persze azonnal elutazott, mert meg akarja venni. Így kapsz egy vagy két hetet, hogy elsajátítsd a lovaglás művészetét. – És igazat mondtál a lóról? – Igen. Magam is gondoltam rá, hogy megveszem. Egy újabb jó tett a kedvéért? Amanda kénytelen volt megköszönni neki. A férfi kinyitott egy bokszot, és megmutatott neki egy vörösessárga kancát, amely sokkal fényesebbre volt kefélve, mint a többi ló az istállóban. A férfi nekilátott, hogy felnyergelje. – Az egyik szomszédtól kellett kölcsönvennem ezt a női oldalnyerget – magyarázta közben. – Te vagy az első hölgy, aki azért jön ide, hogy lovagolni tanuljon, és erre komoly oka is van. A lány körülnézett. – Miért vetted meg ezt az egész nagy gazdaságot, amikor a családodnak már van egy farmja Lancashire-ben? – Nem az egészet vettem meg. Csak a ház volt itt, egy istálló, meg a bekerített legelő. A ház siralmas állapotban volt, ezért árulták a birtokot nevetségesen alacsony áron. A többit én építettem hozzá. A férfi tulajdonképpen nem válaszolt a kérdésére, de Amandában máris felmerült egy újabb kérdés. – Nem akartad rendbe hozni a házat? – Minek? Nem szándékozom itt lakni. – De miért kellett két gazdaság? A férfi nem nézett rá, de Amanda észrevette, hogy elmosolyodik, miközben válaszol. – A Baldwin családnak már generációkon át megvan az a farmja Lancashire-ben, ahol kiváló hátasokat és fogathúzó lovakat tenyésztenek. A legtöbb elődöm más szakemberekre bízta a lovak ápolását és tenyésztését. – Te nem?

– Nem. És Donald nagybátyám sem. Hozzá hasonlóan, én is rájöttem, hogy szeretek a lovakkal foglalkozni. De a nagynéném meg a nagybátyám, akik felneveltek, csak arra vártak, hogy befejezzem az iskolát, és átadták nekem a farmot, hogy visszavonulhassanak Londonba. Néhány év múlva sikerült elérnem, hogy minden zökkenőmentesen megy Lancashire-ben, és egyre kevesebb időmet vette el az a gazdaság. A nagybátyáméknak meg nagyon hiányoztam. Tulajdonképpen az ő ötletük volt, hogy beindítsam ezt a farmot. A nagybátyám ismerte az előző tulajdonost, tudta, hogy olcsón meg lehet venni, és elég közel van Londonhoz, hogy megint velük élhessek. De ahogy az előbb te megkérdezted, bennem is felmerült, hogy mi értelme két hasonló farmnak, ami lovakkal foglalkozik. Aztán a nagybátyám megemlítette a közelben lévő versenypályát, és ez volt a varázsszó, főleg egy olyan fiatalembernek, mint én voltam akkoriban. Úgyhogy ezzel el is lett döntve az ügy. A férfi lehajolt, hogy felszíjazza a nyerget, és a lány nézte a táncoló izmokat a lábán. Bárcsak ne lenne olyan szoros a nadrágja! Ám Devin utolsó megjegyzése kizökkentette a kábulatból, és végre el tudta szakítani a tekintetét, hogy megint a férfi arcába nézzen. – Tehát ezért? – kérdezte nevetve Amanda. – Ezek szerint a két farm különbözik egymástól. A férfi bólintott. – Donald remek hátasokat tenyésztett, nem versenylovakat. Nekem viszont az a célom, hogy olyan versenyparipákat tenyésszek, amelyeket London még nem látott. És persze az is, hogy versenyeket nyerjek velük. Amanda rájött, hogy a férfival könnyű társalogni, ha éppen nem a kéretlen tanácsait osztogatja neki. Ráadásul ezt a témát különösen izgalmasnak találta. – És sikerrel jártál? A férfi kivezette a kancát a bokszból. – Még nem, legalábbis első helyet még nem sikerült elérnem velük, de tudom, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Sok időbe telt, mire kidolgoztam egy tenyészprogramot. Hat hónapig válogattam össze a leendő tenyészállatokat, és ehhez építettem azt a versenypályát, ott hátul. – A sebességre törekedtél? – Nemcsak sebességre, hanem kitartásra is. Egy jó versenylónak a célvonalig bírnia kell a sebességet, nem elég csak a startnál élre robbannia. A kancák mindenben megfelelnek a céljaimnak, csak még nem sikerült megtalálnom a tökéletes mént, hogy kiegészítse őket. Illetve már megtaláltam, csak a tulajdonosa állandóan felemeli az árát. – Egy bajnok mént akarsz? Nem sok olyat látni a versenypályákon. – Legalábbis akkor nem, amikor kancák is versenyeznek, gondolta Amanda, de ez egy olyan kényes téma volt, amit nem említhetett meg. De egy mént ismert, amelyik versenyzett, és nyert is minden alkalommal. Beszélgettek is a tulajdonosával Julie néni hintójában, amikor egy versenyen találkoztak, mert az illető a nagynénje régi ismerőse. Devin felnevetett. – Nagyon jó zsoké az, aki a kancák között is uralni tud egy temperamentumos mént. Egy herélt versenyló pedig nem érdekel. A férfi kinyújtotta a kezét, és Amanda rájött, hogy fel akarja segíteni a lóra. Gyorsan hátralépett. Az előtte álló kanca egyáltalán nem volt kicsi, és ő még nem állt készen arra, hogy felüljön rá. Talán már nem is emlékszik, hogyan kell ülni egy női nyeregben.

A férfi várt. Amikor Amanda nem fogta meg a kinyújtott kezét, szó nélkül elindult az istálló végébe, és kinyitotta az egyik magas kétszárnyú ajtót. – Azt hittem, lóháton megyünk a pályára, de sétálhatunk is – mondta. Amanda megint lélegzethez jutott. Kapott egy kis haladékot. De mi az ördög ütött belé? Ha nem tud felülni egy lóra, akkor sosem fog megtanulni lovagolni! Gyorsan követte a férfit, közben mélyeket lélegzett. Meg fogja csinálni. Meg kell csinálnia! Mindenki lovagol, mondogatta magában. Az istálló végében még néhány felnyergelt kanca álldogált, és a férfi megragadta az egyik kantárját. Amandának majdnem futnia kellett, hogy ne maradjon le mögötte, amikor Devin elindult a kis verseny-pálya felé. – Az én Sarah-m nagyon szelíd és jó természetű – mondta Devin, arra a lóra utalva, amelyen Amanda fog lovagolni. – Ha mégis leesel róla, az nem az ő hibája lesz. Amanda hallotta a férfi hangján, hogy viccel. Valószínűleg azért, hogy megnyugtassa, de a lány nem értékelte a próbálkozását. – A te Sarah-d? – Az anyja volt az első lovam gyerekkoromban, ezért nagyon szeretem. Mindketten jámbor, gyerekeknek való hátasokat szültek. Na meg olyan kezdőknek, mint te. Emlékszel egyáltalán, hogy mit tanultál gyerekkorodban, a lovaglóleckéiden? A férfi ránézett, miközben ezt kérdezte. Amanda sértőnek találta, hogy egy gyerekeknek való lovat kapott, pedig tudta, hogy inkább hálásnak kéne lennie. Úgy látszik, annyira ideges, hogy mindenen megsértődik, amit a férfi aznap mond neki. – Amikor lovagolnom kellett, mindig arra gondoltam, hogy inkább horgászni mennék – szólalt meg végül kelletlenül. – Ezért szinte semmire sem emlékszem azokból a leckékből. A férfi megállt, és ránézett. – Horgászni? Te? A lány felszegte az állát. – Miért ne? – kérdezte sértődötten. A férfi elvigyorodott. – Nem tudom elképzelni, ahogy a horogra tűzöl egy kukacot. Tehát szeretsz horgászni? Most már Amanda is elmosolyodott. – Igen. Rafe megtanított rá. Gyerekkoromban állandóan vele, meg egy Becky nevű barátnőmmel horgásztam. – És még most is? Amanda újabb mosolyra húzta a száját. – Furcsa. Akkoriban nem bántam, hogy csalit kellett keresni. Rafe-fel az éjszaka közepén is felkeltünk, hogy felforgassuk a köveket, és összeszedjük a kukacokat. De most… – A lány megborzongott. – Nem, már évek óta nem horgásztam. – De még most is szeretnél horgászni, ha nem kéne hozzá csalit szerezni? – Hát persze! Hiszen olyan jó szórakozás. – Tehát ez egy újabb érdeklődési kör, amelyről nem is tudtál. Kendall biztosan szívesen feltűzi a csalit a horgodra. A férfi megint előrenézett, ezért Amanda nem hallotta jól, hogy mit mond. De mintha magában hozzátette volna, hogy vagy akár én is. Biztosan csak képzelődött, mert a következő

pillanatban Devin elkezdte magyarázni neki, hogyan kell irányítani a lovat és mit kell tennie bizonyos helyzetekben. Közben gyakran hátranézett, mert látni akarta, hogy figyel-e rá. – Még sosem tanítottam senkit lovagolni – vallotta be végül. – De igazából nem túl nehéz dolog, és valószínűleg minden azonnal eszedbe fog jutni, ha megpróbálod. A férfi a bekerített pálya középső, füves részére vezette a két lovat. A pálya talaját keményre és simára döngölték, bár most egy kicsit saras volt, mert nemrég esett az eső. Tényleg egy igazi lóversenypálya kicsinyített másának tűnt. Devin megint kitárta a karját. Amanda sokáig nézte a kezét, és tudta, hogy ez egy jelentőségteljes pillanat. A férfi a bátorságára kíváncsi. Talán fel kéne háborodnia, amiért azt kívánja tőle, hogy fogja meg a kezét. Mégsem felháborodást érzett, hanem félelmet. Méghozzá olyan erős pánikot, hogy valósággal a földbe gyökerezett a lába. Nem tudott megmozdulni!

24. FEJEZET

Most már kinyithatod a szemed. Nem! Amanda nem merte kinyitni a szemét, mert a férfi felemelte arra az átkozott lóra! Nem a szelíd kancára, hanem a másikra, amelyet magának hozott, és amelyen rendes férfinyereg volt. És most oldalt ült a férfi ölében, miközben ő lassan körbelovagolt a pályán. – Nem eshetsz le, mert tartalak. A szavak nagy nehezen áthatoltak Amanda félelmén. Érezte, hogy Devin izmos karja szorosan átöleli, és teljesen körülveszi. Ez valóban megnyugtatta, méghozzá jobban, mint gondolta volna. De még az erős karok biztonságában sem hagyta el a félelem, legalábbis nem teljesen. Annak is örülnie kellett, hogy már nem volt olyan nagy a rettegése. – Beszélj róla – biztatta Devin halk hangon. – Meséld el, mi történt veled, az talán segít. A férfi nem mondott többet, csak lovagolt körbe-körbe a pályán. Egy idő után Amanda olyan kényelmesen érezte magát, hogy majdnem hozzábújt. De tudta, hogy ez csak egy hamis illúzió, hiszen nem ő lovagol, hanem Devin. Ha egyedül lenne a nyeregben, most rettegne, és egyáltalán nem érezné magát biztonságban. Biztonság? Igen, Devin ezt az érzést keltette benne. Kinyitotta a szemét, és felpillantott. A férfi kiismerhetetlen arccal nézett vissza rá, és még mindig arra várt, hogy megszólaljon. Amanda elfordította a fejét. – Nem a fájdalom miatt van ez, amit akkor éreztem, amikor eltörtem a lábamat. Csak arra emlékszem, hogy nagyon fájt. Az még jobban, amikor az orvos helyre tette a csontokat. Sikoltoztam, de aztán elájultam, mielőtt végzett volna. – Hány éves voltál? – Nyolc. – Akkor az emléknek már el kellett volna halványulni. Miért ilyen élénk még mindig? – Az orvos azt mondta, hogy talán soha többé nem fogok tudni járni. Négy hónapig nem engedték meg, hogy ráálljak arra a lábamra, és négy hónapig minden este sírva aludtam el. – De hát nem is sántítasz! Hogyan mondhatott az orvos ilyet egy gyereknek? – Nem nekem mondta. Hamarabb magamhoz tértem, és hallottam, amikor az orvos megemlítette ezt a lehetőséget az apámnak. Nekem soha senki sem árulta el, de én tudtam, és ezzel a borzalmas félelemmel éltem négy hónapon át! – Azonnal lóra kellett volna ültetni téged, mihelyt rendbe jöttél. Nem lett volna szabad hagyniuk, hogy kialakuljon benned ez a természetellenes félelem. A férfi most haragszik a szüleire? Nem tudhatja, hogy abban az évben senki sem akarta őt zaklatni, mert az egész családot egy sokkal nagyobb szomorúság érte.

– Abban az évben veszítettem el az anyámat – közölte Amanda halk hangon. – És még mindig őt gyászoltuk. – Sajnálom. A lány érezte, hogy a férfi karja szorosabban öleli, és az arca mintha egy pillanatra megérintette volna a fejét. Meglepte ez az együttérzés. Nem számított ilyen érzelmekre egy… Nem. Abban a pillanatban nem tudott otromba tuskóként gondolni rá. – De nem hiszem, hogy az apám erősködött volna, hogy visszaüljek a lóra – mondta a lány. – Mert a lovaglás nem olyasmi, amit az embernek csinálnia kell. Egész jól megvoltam nélküle az utóbbi években, és hintón vagy kocsin utaztam, egészen mostanáig. Devin visszalovagolt a pálya közepén lévő füves területhez. Megállította a lovat, óvatosan letette Amandát, majd ő is leszállt a nyeregből. – Ritkán fordul elő, hogy valaki leesik a lóról, Amanda. És kevés esés végződik csonttöréssel. Tényleg. De az is igaz, hogy a lovaglás nem létszükséglet. – De igen! – A lány hirtelen felszegte a fejét, és hirtelen nagyon elszántnak tűnt. Hiszen az előbb egy lovon ült, és nem ájult el! Talán tényleg segített, hogy beszélhetett róla. Miután így felbátorodott, most ő nyújtotta ki a kezét a férfi felé, hogy segítse fel a kancára. Devin egy pillanatig csak állt, és nem mozdult, aztán Amanda szemébe nézett. Végül megfogta a kezét, és maga felé fordította. Olyan közel volt hozzá, hogy Amandának fel kellett volna néznie, ha látni akarja az arcát, de továbbra is elfordította a tekintetét. Halkan felkiáltott, amikor érezte, hogy a férfi megragadja. Olyan nagy volt a keze, hogy majdnem átérte a derekát. Egy pillanatig így tartotta maga előtt. Amanda felnézett, mert nem értette ennek az okát. A férfi borostyánszínű szemében olyasmit látott, amitől egy pillanatra elállt a lélegzete. A szíve hevesen dobogni kezdett, de nem a félelemtől. – A jobb térdedet azonnal tedd át a nyereg szarván – mondta a férfi, amikor felemelte, és elhelyezte a nyeregben. – Akkor szilárdan ülsz majd a helyeden. Devin a kengyelbe helyezte Amanda bal lábát, és meggyőződött arról, hogy nem csúszik ki. De a lány csak érezte, és nem látta, hogy mit csinál, mert most már egyedül ült a nyeregben, kétségbeesetten kapaszkodott a nyeregkápába, és összeszorította a szemét. A férfi észrevette a görcsös félelmét. – Ennyire akarod ezt a Goswickot? – kérdezte. – Azért csinálom, mert meg akarom mutatni, hogy nem vagyok gyáva – nyögte a lány. – Az ég áldjon meg, Mandy, én tudom, hogy nem vagy az! – nevetett fel a férfi. – Egy ilyen heves természetű hölgy nem lehet gyáva. A lány kinyitotta a szemét, és látta, hogy a férfi vigyorogva néz rá. Legszívesebben visszamosolygott volna. A férfi meg akarta nyugtatni, és sikerült is neki. Amanda lenézett. A föld nincs is, olyan messze, gondolta. Sokkal közelebb van, mint a gyermekkori emlékeiben. És a férfi még mindig mellette áll. Ha véletlenül lecsúszna a lóról, akkor is elég közel van, hogy el tudja kapni. Amandának hirtelen feltámadt az önbizalma, és úgy fordult a nyeregben, hogy előrenézzen. Erre még emlékezett a régi lovaglóleckékből. A kanca engedelmesen állt, és meg sem mozdult. – Egy darabig én vezetem – mondta Devin, és megragadta a ló kantárját. Amanda bólintott, a férfi pedig elindult körbe a pályán.

– Amikor meg akarod állítani, és meghúzod a gyeplőt, akkor lassan csináld. Sarah nem ijedős, és nem fog hirtelen felágaskodni, ha megrántod a gyeplőt, de erre ritkán van szükség. És ne feledd, hogy női oldalnyeregben ülsz, úgyhogy ne csak az egyik kengyelre helyezd a testsúlyodat. Csak lassan és könnyedén. Fontos, hogy ne zavard össze Sarah-t. Tudnia kell, hogy te irányítasz. Megérzi, ha ideges vagy, ezért legyél laza, és próbáld élvezni a lovaglást. De amikor másodszor körbeindult a pályán, Amanda kezdte úgy érezni magát, mint egy elkényeztetett gyermek. Eszébe jutott Amelia, aki annyira örült a pónijának. Hatéves, és őt még senki sem vezette körbe egy pályán. Ügyesen egyensúlyozott a nyeregben, és kényelmesen ült, mert megnyugtatta, hogy a ló nagyon szelíd, és nem fog megugrani. Készen állt arra, hogy rátérjenek a következő leckére, amikor egyedül irányítja az állatot. – Hadd próbáljam meg. A férfi megállt, és a ló is megállt vele együtt. A férfi átnyújtotta neki a kantárt. – Megígéred, hogy nyitva tartod a szemed? – kérdezte tréfás mosollyal. A lány felnevetett. – Megígéred, hogy elkapsz, ha leesem? – Azért felárat kérek. A tréfás megjegyzés újabb mosolyt csalt Amanda arcára. Aztán egy kicsit megrántotta a kantárt. Nem történt semmi. Egy erősebb rántással előre-hátra hajolt a nyeregben, hogy indulásra bírja a kancát. Az állat végre elindult, de a kelleténél gyorsabban. Ügetni kezdett! Amandának elállt a lélegzete, a szíve hirtelen a torkában dobogott, és elfogta a félelem. Kész csoda, hogy meg tudott maradni a ló hátán, amikor minden ugrásnál egy nagyot huppant a nyeregben. És fogalma sem volt, mivel vehetné rá a lovat, hogy lassabban és zökkenőmentesebben haladjon. Minden figyelmét lekötötte, hogy a nyeregben maradjon, és észre sem vette, hogy már megtett egy fél kört a pályán. Visszanézett oda, ahol Devint hagyta. A férfi futva követte a lovat. Hála az égnek! Ha egy kicsit le tudná lassítani az állatot, akkor utolérheti, és megállíthatja végre. Megpróbálta lassan visszahúzni a gyeplőt, ahogy a férfi mondta neki, de ehhez jól hátra kellett hajolnia, mert idegességében elfelejtette rövidebbre venni a szíjat. Ezért inkább fel akart állni a kengyelben, hogy meghúzza a kantárt. Túl későn jött rá, hogy ezt nem lett volna szabad tennie. Amanda szeme tágra nyílt a rémülettől. A nyereg balra csúszott a kanca hátán, vele együtt. A föld egyre közelebb került, a nyereg pedig egyre jobban süllyedt a ló oldalán. Megpróbált felállni, hogy visszanyerje az egyensúlyát, de ettől a nyereg még lejjebb csúszott. Megint le fog esni! A történelem ismétli önmagát…

25. FEJEZET

A

sikoltása visszhangzott a fülében, és csak akkor hallgatott el, amikor földet ért, és az

ütéstől egy pillanatra elállt a lélegzete. Amanda nem mert megmozdulni. Ugyanazt a fájdalmat érezte, és ugyanazon a helyen, mint régen. A történelem tényleg ismétli önmagát, gondolta, és a szeméből potyogni kezdtek a könnyek. Devin nem tudta időben utolérni, de az arcába csapta a port, amikor térdre esett mellette. A lány nagyon félt, hogy meg fogja érinteni, és a fájdalom még erősebb lesz. Még most is emlékezett a borzalmas kínra, amikor gyerekkorában megmozdították az esés után. Bevitték a házba, és a fájdalom olyan szörnyű volt, hogy elájult. Nem is bánta, hogy elveszítette az eszméletét, de annál rosszabb volt az ébredés. – Megsérültél? – kérdezte Devin ijedten. – Mondd meg, hogy hol? – Ekkor meglátta a könnyeket, és elkáromkodta magát. Máskor Amanda valószínűleg elpirul a szavai hallatán, de most legszívesebben ő is káromkodott volna. Még mindig félt megmozdulni, fel sem merte emelni a fejét, hogy ránézzen a férfira. És a könnyeit sem tudta visszatartani. Tudta, hogy előbb-utóbb meg kell mozdulnia, és megbénította a félelem, hogy mit fog akkor érezni. – Hol sérültél meg? – ismételte meg a férfi a kérdését, most már határozottabban. – A bal lábamon. – És máshol? – Nem tudom. Nem merem megtudni. – Hadd segítsek felülni, és akkor… – Nem! – kiáltotta a lány. – Ne érj hozzám! A férfi látta rajta, hogy magánkívül van a félelemtől. – Nem gondolod, hogy egy kicsit túlreagálod a dolgot? Még nem is tudjuk, hogy eltört-e valamid. Csak a régebbi baleseted miatt vagy ennyire kétségbeesve? Vagy több is történt akkor annál, mint amit elmeséltél nekem? Vagy csak azért kényeskedsz, mert nő vagy? – Ne merészelj… – Ez már jobb. A harag néha segít. Tehát szándékosan csinálta? Akárhogy is volt, a trükk bevált, mert eltűnt a bénító félelem. Jó lett volna, ha a fájdalom is megszűnik, bár Amanda már észrevette, hogy az is csökkent. Persze, de csak azért, mert meg sem mert moccanni. Mihelyt megmozdul, biztosan megint belehasít a fájdalom. – Készen állsz, hogy bemenjünk a hidegről? – Nem. – A lány nem akarta, hogy a férfi megint hisztisnek higgye, ezért gyorsan hozzátette: – Egyáltalán nem fázom.

Ez nem volt teljesen igaz. Amanda nem bánta a hűvöset, ha közben mozgott. De a földön heverve kezdte érezni a késő őszi levegő csípős harapását az arcán meg a csupasz kezén. Nemsokára vacogni fog. És akkor megfájdulhat a lába! – Rendben, adok még öt percet. De legalább az arcodat emeld fel a földről. A férfi lefeküdt mellé, és a feje alá tette a karját, hogy azon pihentethesse az arcát, és ne kelljen a többi testrészét megmozdítania. Milyen udvarias. Amanda hálás volt, mert nem érzett fájdalmat, amikor megmozdította a nyakát. Talán tényleg túlreagálta a dolgot? Csak most vette észre a férfi arcán az aggodalmat. A hangja nem tűnt aggódónak, de a pillantása erről árulkodott. Megint feltámadt benne a félelem. – Meg kell tudnunk, hol van a törés, ha egyáltalán eltört valamid – mondta a férfi megnyugtató hangon. – Mi lenne, ha odamutatnál, ahol fáj, és… – Nem! Nem akarom tudni, mert félek. Ezt nem értheted. Minden olyan, mint az első balesetemnél. – Biztos? Azt mondtad, hogy akkor elájultál. Most viszont nem. Ez igaz, gondolta Amanda. A fájdalom sem volt olyan erős, és ha nem mozdította a lábát, egyáltalán nem is érezte. Vagy csak elzsibbadt, és azért nem érzi a törést? – Megmondom, mit fogunk tenni – folytatta a férfi. – Felveszlek, és visszaviszlek az istállóba. Nagyon gyengéd leszek, te pedig összeszorítod a fogadat, és nem fogsz a fülembe sikoltani. Mindketten tudjuk, hogy nagyon bátor vagy, Mandy. Meg tudod csinálni. Készen állsz? – Nem – nyöszörögte a lány. A férfi várt néhány percet. – És most készen állsz? – ismételte meg a kérdését. A lány kezdett fázni. Bólintott, aztán összeszorította a szemét és a fogát, ahogy a férfi javasolta. Így várta a testébe hasító kegyetlen fájdalmat, amitől valószínűleg megint el fog ájulni. A férfi nem hagyta sokáig várakozni, gyorsan felemelte a földről. A fájdalom erős volt, és végigcikázott a lábán, egészen a fejéig. Lehet, hogy csak a gyors helyzetváltoztatástól érezte így. Nem ájult el, pedig a fájdalom egy pillanatig elviselhetetlennek tűnt, de sikerült magába fojtania a sikolyt. Devin olyan óvatos léptekkel haladt, hogy Amanda szinte alig érezte a mozgást, és a fájdalma megint enyhült. Vagy ennyire elterelte a figyelmét, hogy egy férfi karjában van, és nem tud mást érezni, csak az ő közelségét? Körülvette az izmos testből áradó forróság. Menet közben a férfi a feje búbjára tette az állát, hogy ne rázkódjon a teste. Valószínűleg közben behorpasztotta a kalapját. Amanda már egyáltalán nem vacogott. Aztán megcsapta az istálló melege, és hallotta, hogy a férfi a lovak után küld egy munkást. Néhány pillanat múlva belépett egy kis irodába a helyiség végében, nyitva hagyva az istállóba vezető ajtót. Amanda meglátott egy régi íróasztalt, néhány faszéket és egy keskeny ágyat, amelyre a férfi gyengéden lefektette. Csak akkor nyögött fel egy kicsit, amikor a lába az ágyat érte. A férfi felegyenesedett, és lenézett rá. Halványan elmosolyodott, gyengéden megsimogatta az arcát, majd megmutatta neki az ujját. – Por és könnyek. Nem túl szép látvány, de mindjárt hozok egy kis vizet. Addig ne menj sehová. Most tréfál? Hová menne törött lábbal? De mihelyt a férfi kiment a helyiségből, Amanda felkönyökölt, és lenézett a lábára, amit eltakart a lovaglószoknya meg a csizma. Elhatározta,

hogy összeszedi minden bátorságát, és felemeli a szoknyát, hogy megnézze a sérülését. Ám Devin pont ekkor jött vissza egy vödör vízzel a kezében. Még egy pillanat, és pirulhatott volna szégyenében. A férfi letette a vödröt az ágy mellé. – Kéne szereznem egy szekrényt ennek a sok holminak, de nincs elég hely itt még egy bútornak. A férfi hirtelen átnyúlt a lány fölött, hogy elérje az ágy fölött lévő polcot. Amanda szeme tágra nyílt, amikor eltakarta előtte a kilátást, de csak egy kis törülközőt vett le a polcról. Aztán leült mellé. Nem sok hely volt az ágyon, de a lány félt megmozdítani a lábát, hogy jobban elférjenek. A férfi először levette a fejéről a kalapot, és az asztalra dobta. Aztán a vízbe mártotta a törülköző végét, és óvatosan megérintette az arcát. Már megint úgy bánik vele, mint egy gyerekkel? – Ezt én is meg tudom csinálni. – Maradj nyugodtan. – A férfi tovább mosta Amanda arcát. – Kihagysz egy részt, aztán dühös leszel magadra, amikor belenézel a tükörbe. A lány visszafogta magát, és inkább nem válaszolt. Milyen segítőkész. Úgy érezte, hogy erre semmi szükség, de nem akart panaszkodni. Ám a férfi nagyon sokáig törölgette az arcát, és olyan óvatosan érintette meg a ronggyal, mintha nem is mosná, hanem simogatná. Amandában furcsa érzések támadtak, és feszengeni kezdett a férfi kitüntetett figyelme miatt. – Miféle holminak? – kérdezte, hogy elterelje a figyelmét. A férfi a szemébe nézett, és értetlennek tűnt. – Tessék? Annyira elmerült a törölgetésben, hogy nem is emlékszik, mit mondott az előbb? – Azt mondtad, hogy… – Ja, igen, a sok holminak, amit a lovaknak tartunk itt… Kenőcsöket, tinktúrákat, meg ilyeneket. Néha bejövök, és azt látom, hogy egy üveg az ágyra esett, mert már teljesen ferde ez az ócska polc. Most meg akarja nevettetni? – Ugye tudod, hogy ezen segíthetnél egy szöggel? – Úgy nézek ki, mint egy ács? Nem, gondolta Amanda. Inkább egy jóképű és erős férfinak tűnt, akinek nem lenne szabad ilyen közel ülnie hozzá egy ágyon.

26. FEJEZET

Na, tessék, kész is van – mondta Devin könnyedén. – Most már tiszta vagy, és készen állsz arra, amitől annyira féltél. Meg kell néznem a lábadat, Amanda. – Nem! Szó sem lehet róla! – tiltakozott a lány rémülten. – De nagyon hálás lennék, ha hívnál egy orvost. A férfi felvonta a szemöldökét, és felállt. – Amikor még nem is tudjuk, hogy szükség van-e rá? A közelben nem ismerek egyetlen orvost sem. Persze szívesen elküldök egy embert Londonba, de először nézzük meg, mi a helyzet, nehogy hiába fáradjon a doktor. Melyik lábad fáj? A bal? Elég, ha felülsz, és rámutatsz, hogy pontosan hol fáj. Add ide a kezed, és segítek. Ha lassan csináljuk, nem lesz olyan szörnyű. A lány hitt neki. Hiszen az előbb már feltámaszkodott, és nem hasított bele a fájdalom. Amíg deréktól lefelé nem mozdul meg, nem lehet baj. Amanda nyújtott lábbal ülve rá tudott mutatni a bal vádliján lévő fájdalmas pontra, anélkül, hogy megérintené. A férfit meglepte a sérülés helye. – Nem a bokád fáj? Remek. Nem is tudod, menynyire féltem, hogy hallgathatom a sikoltozásodat, ha le kell húznom a csizmát a lábadról. A lovak valószínűleg megbokrosodtak volna, ha hallják. – A férfi úgy tett, mintha valami szörnyűség jutott volna az eszébe. –Ugye nem azt akarod mondani, hogy térdig érő csizma van rajtad? A lány dühös pillantással meredt rá, mert tudta, hogy túloz. Megint fel akarja gerjeszteni a haragját, hogy segítsen legyőzni a félelmet? Az ajka körül bujkáló mosoly erről árulkodott. De amikor a férfi óvatosan megemelte a szoknyája szegélyét, és kihúzta a lába alól, Amanda felkiáltott, mert megint érezte azt a borzalmas fájdalmat. – Hagyd abba! – siránkozott. A férfi nem hagyta abba, de megpróbálta megnyugtatni. – Még nem is láttuk, mi a helyzet. Csak egy pillanat… A lány szeme rémülten tágra nyílt, amikor észrevette a csúnya duzzanatot a lábszárán, és nyöszörögni kezdett, amikor a férfi odanyúlt. Olyan volt a hangja, mint egy sebesült állatnak. – Csitt… – nyugtatgatta a férfi. – Azt hiszem, ezt rendbe tudom hozni. A lány elszörnyedt a gondolattól, mert eszébe jutott az iszonyatos kín, amikor a törött csontjait helyrerántották. – Akkor még jobban fog fájni! – Csak egy pillanatig, de aztán nem lesz semmi bajod. Nem lesz semmi baja? Miért beszél ostobaságokat? Hát nem látja, hogy teljesen kétségbe van esve? Amanda lassan megrázta a fejét.

– Most jól jönne az egyik csodád, Cupido, mert másképp ez nem fog menni. – Igen, ezt megértem – válaszolta a férfi komolyan. – Rendben, akkor jöjjön a csoda. A férfi odament az asztalhoz. Amanda hallotta, hogy kinyit néhány fiókot, de nem őt nézte, hanem még mindig a feldagadt lábát bámulta, mert attól félt, hogy a törés okozta a dagadást. A férfi visszajött az ágyhoz, és átnyújtott Amandának egy sötét borostyánszínű folyadékkal teli poharat. – Idd ezt meg. A lány a szemöldökét ráncolva nézte az italt. – Miféle csoda ez? – Olyan, amiért hálás leszel… Úgyhogy idd csak meg. És nyeld le, mielőtt megérzed az ízét. Ez majd megerősít, és nevetni fogsz a félelmeiden. A lány egy szavát sem hitte, és a pillantása is erről árulkodhatott. Most valami lovaknak való gyógyszert akar adni neki? Amikor még mindig nem vette el a poharat, a férfi megitta a folyadék felét, hogy megmutassa, nem kell tartania tőle. Aztán megint odanyújtotta a poharat a lánynak. A lány most már elvette tőle, és követte a férfi utasítását. Egy hajtásra megitta a pohár tartalmát. Annyi ideje sem maradt, hogy elvegye a szájától, mert azonnal köhögni és krákogni kezdett. Könnybe lábadt a szeme, és lángolt a torka. – Ez valami tömény szesz! – kiáltotta szemrehányó hangon. A férfi bólintott, és nem látszott rajta semmiféle megbánás. – A szesz néha csodákra képes. Például az ilyen helyzetekben. Még be sem fejezte a mondatot, máris leült az ágy végébe. Elég helye volt, és nem kellett Amanda lábát az ölébe vennie. A lány még sosem látott ilyen hosszú ágyat. Talán Devin magas termetére készítették? Te jóságos ég! Csak nem az ő ágyában van? Ez a gondolat furcsa hatással volt rá. Vagy inkább a whisky? A borzalmas ízű folyadék szétáradt a belsejében, meglazította az izmait, és a végtagjai teljesen elernyedtek. – A jó hír az, hogy nem törted el egyetlen csontodat sem. Amanda annyira megkönnyebbült, hogy legszívesebben felnevetett volna, de hamar elmúlt a jókedve, amikor megint a dagadt lábára esett a pillantása. – Akkor az ott mi? – kérdezte szemrehányó hangon, és a lábszárára mutatott. – Szerintem csak egy fájdalmas izomcsomó. A lovaknál is előfordul néha, hogy egy esés után begörcsöl a lábuk. A sérülés nem súlyos, de pokolian tud fájni. És szét lehet masszírozni. – És mi van, ha tévedsz? – Ha az izom elszakadt volna, akkor valószínűleg már megsüketültem volna a kiabálásodtól. Úgyhogy feküdj hanyatt, szorítsd össze a fogadat, ha kell, és hagyd, hogy feloldjam ezt a csomót. Hidd el, hogy vele együtt a fájdalom is el fog múlni. A lány nem tudta követni az utasításait, mert túlságosan feszült volt, és félt, hogy mi fog történni vele. Csak a könyökére támaszkodott, árgus szemekkel figyelve a férfit, hogy azonnal leállítsa, ha nem tudja tovább elviselni a fájdalmat. Devin először a bokája fölé helyezte a kezét, és lassan elindult felfelé. Nem is olyan szörnyű, gondolta Amanda. Ám később egyre rosszabb lett. Szerencsére nem tartott sokáig, és Amanda engedelmesen összeszorította a fogát. Közben azt remélte, hogy Devinnek igaza van, és hamarosan semmit sem fog érezni. A fájdalom tényleg csökkent, és ezzel együtt Amanda is egyre nyugodtabb lett. Nemsokára már csak annyit érzett, hogy Devin gyengéden masszírozza a vádliját, és nem győzött

csodálkozni, hogy milyen jólesik neki. Még egyetlen férfi sem érintette meg így. Tudta, hogy Devin csak segíteni akar, mégis olyan érzéki volt az érintése, hogy többször halkan felkiáltott. Közben nem tudta levenni róla a szemét. Devin már inkább csak simogatta a lábát, és amikor találkozott a pillantásuk, Amanda megrezzent. A férfi borostyánszínű szeme szinte lángolt. A lánynak elállt a lélegzete, és furcsa bizsergést érzett a gyomrában. Mi az ördögöt művelt vele az a whisky? – Jobb? – kérdezte a férfi mély hangon. Amanda nem tudott válaszolni, mert úgy érezte magát, mintha transzban lenne. Aztán hirtelen nevetnie kellett. Nem csoda, hogy a nők nem ihatnak erős szeszes italokat! Megpróbálta lerázni magáról a furcsa érzéseket, és igyekezett könnyed hangon beszélni. – Lehet, hogy nem vagy jó ács, de nálad jobb lótenyésztőt, házasságszerzőt, lovas trénert és orvost nehéz lenne találni. Mit tudnál még megtanítani nekem, aminek hasznát vehetném? – Hogy állsz a csókolózással? – Nem tudom. – Akkor lássuk. Amanda rájött, hogy a férfi most meg akarja neki mutatni a csókolózás rejtelmeit, és a következő pillanatban tényleg ez történt. Mielőtt tiltakozhatott volna, a férfi előrehajolt, és gyengéden a szájára szorította az ajkát. Amandának az első csókja volt, mert még senkit sem bátorított arra, hogy csókot lopjon tőle. Már régóta szerette volna megtudni, hogy milyen lehet, ezért nem tiltakozott. Még nem… A férfi keze Amanda nyaka mögé siklott, miközben még közelebb hajolt, és gyengéden az ágyra fektette a lányt. A mellkasuk összeért, de Amanda még mindig nem akarta megállítani. A férfi gyengéden szétnyitotta a lány ajkát. A csókja egyáltalán nem volt illedelmes vagy tartózkodó, és Amandát hamar elragadta a hév. A belsejében sosem tapasztalt, furcsa bizsergés támadt, és nem tudott levegőt venni. Aztán a férfi nyelve a szájába siklott. A váratlan élménytől annyira megdöbbent, hogy megpróbált elhúzódni, de a férfi erősebben szorította, így adva tudtára, hogy még nem végzett vele. Milyen jóképű, és milyen izgalmas a közelsége! Az ajka lángolt, erős keze gyengéden fogta, izmos mellkasa a melléhez simult. Amandát ez az élmény vezette be a szenvedély világába. Nem tudott semmi másra gondolni, teljesen magával ragadták ezek az új érzések, amelyeknek a létezéséről fogalma sem volt addig. A férfi megsimogatta az arcát meg a nyakát, és Amanda hátán kellemes borzongás futott végig. A férfi borostája szúrta az arcát, de nem bánta. Hallotta, hogy Devin halkan felnyög, és olyan izgalmasnak tartotta ezt a hangot, hogy az egész teste beleremegett. Rengeteg új érzés kavargott benne, és egyik csodálatosabb és izgalmasabb volt, mint a másik. Még a melle is bizsergett, ahogy szorosan a férfi mellkasához lapult. De a csodálatos pillanat hirtelen véget ért, amikor Devin talpra ugrott. Amanda zihálva nézett fel rá, azt kívánva, bárcsak tovább tartott volna a csók. Ha józanul gondolkodik, biztosan nem engedi, hogy legyőzze a kíváncsisága, és ennyire elveszítse a fejét. De akkor nem élhette volna át ezt a csókot. Istenem, mit tett? – Hagyd abba – mondta a férfi, amikor meglátta a piruló arcát. – Nagyon erős italt adtam neked, hogy segítsen elviselni a fájdalmat. Az a mellékhatása, hogy az ember elveszíti az ítélőképességét, elhomályosodnak a gondolatai, és olyasmit tesz, ami máskülönben eszébe sem jutna. Nos, hogy van a lábad?

Amandát kijózanították a férfi szavai. Gyorsan felült, és a padlóra tette a lábát. Devin megint udvariaskodik, és az italt hibáztatja azért, ami kettejük között történt? Ha nem akar többet beszélni róla, akkor ő sem fogja erőltetni. – Semmi baja, ahogy ezt te is tudod. Köszönöm szépen, de most már tényleg mennem kell. Amanda felállt, talán egy kicsit gyorsabban a kelleténél. A lába remegett, és kész csoda, hogy nem rogyott össze alatta. Érezte, hogy a haja rendetlenül áll, mert meglátott egy kiszabadult hosszú tincset, ami leért a melléig. Az arca és az álla sajgott, mintha megszurkálták volna, és az ajka egy kicsit feldagadt. A férfi olyan közel állt hozzá, hogy teljesen föléje magasodott, és ettől Amandának megint eszébe jutott a csók, pedig jól tudta, hogy ki kell vernie a fejéből. De a férfi megkönnyítette számára a felejtést, mert hirtelen megint olyan goromba lett, mint régen. – Ne hidd, hogy a leckének vége van – szólt rá kemény hangon. – Ma még egyszer lóra fogsz ülni, de nem azért, hogy lovagolj, hanem azért, hogy legyőzd a félelmedet. És most úgy fogjuk csinálni, ahogy kell. A lány visszaült az ágyra. – Annak csak egy módja van, és az nem működött. – Az első alkalommal elkövettem egy hibát, de nem venném a szívemre, ha miattam nem kapnád meg a szíved vágyát. Ma lóra fogsz ülni, Mandy, akár akarod, akár nem. – Miféle hibát? – Nem lett volna szabad azzal az átkozott női nyereggel kezdeni a lovaglást. Hadd mutassam meg, miről beszélek. Devin megragadta Amanda kezét, kivezette az irodából, és végigment vele a bokszok közötti folyosón, amíg odaértek az ő lovához, amelyet az egyik munkása egy oszlophoz kötött. Aztán minden figyelmeztetés nélkül egyszerűen feldobta a nyeregbe. A lány megpróbálta átkulcsolni a lábát a nyeregkápán, de ez egy férfinyereg volt. Devin gyengéden átlökte a lábát a ló másik oldalára. Amanda felkiáltott, és megpróbálta lesimítani a szoknyáját, hogy eltakarja a lábát. De nem tudta, mert a ló a lába között volt. – Tegyél le! Nem ülhetek így egy lovon. – Dehogynem. Már rajta is ülsz. – De ez illetlen! – Már úgyis láttam a lábadat. – Most nem arról van szó, hanem… – Ülj egyenesen – vágott a szavába a férfi éles hangon. – Használd a lábadat, kislány. Szorítsd össze az állat oldalát, így te fogsz uralkodni fölötte, és megmaradsz a nyeregben. Ha egy kicsit abbahagynád a méltatlankodást, máris éreznéd, hogy így mennyivel természetesebb. Miért van az, hogy a férfinak mindig igaza van? – Akkor sem lovagolhatok így. – Dehogynem. Persze megfelelő öltözékben. Most csak megmutattam neked, hogy mire gondolok. De ha a mai nap után még mindig lovagolni akarsz, akkor először meg kell tanulnod férfi módra ülni a nyeregben, mielőtt megint egy női nyereggel próbálkozol.

Úgyhogy vedd kölcsön a bátyád egyik nadrágját, vagy csináltass egy lovagláshoz való szoknyát. – Most is lovagláshoz való szoknya van rajtam – morogta a lány. – Nem. Én egy olyan nadrágról beszélek, ami úgy néz ki, mint egy szoknya. Már több nőn láttam ezt a viseletét. Ha lovagolnak, a szoknya szétnyílik, mégis teljesen eltakarja a lábukat, mert igazából egy nadrág van rajtuk. Ám mihelyt leszállnak a lóról, megint úgy tűnik, hogy szoknya van rajtuk. Nagyon illedelmes viselet, ne aggódj. Beszélj a varrónőddel, és biztosan kitalál majd valamit neked. Ez érdekesnek tűnt, és Amanda el is tudta képzelni, miről beszél a férfi. És most, hogy a lába szilárdan tartotta, már nem is félt a lovon ülni. Bár lehet, hogy ez is csak a borzalmas ital miatt van, amit a férfi adott neki. De azért érdemes lenne megpróbálni. – Rendben. De vegyél le innen, mielőtt valaki bejön, és… Be sem tudta fejezni a mondatot, Devin máris felemelte a karját. Amanda oldalra hajolt, és a férfi válla felé nyúlt, de Devin megelőzte, és leemelte a lóról. A nagy lendülettől összeért a testük. A férfi gyorsan átkarolta, nehogy elveszítse az egyensúlyát, pedig biztosan állt a lábán. És ekkor Amanda meglátta a tekintetét. Istenem… A férfi borostyánszínű szemében annyi szenvedély égett, mintha mindjárt lángra akarná lobbantani. A lány megborzongott, de a férfi gyorsan elengedte. Amanda az izgalomtól kipirulva hátralépett, hogy megigazítsa a szoknyát a lábán. – Legközelebb hozz magaddal egy kísérőt – mondta a férfi bosszús hangon. – De hát van kísérőm. Kint ül a… – méltatlankodott Amanda. – Egy férfira gondoltam, lehetőleg egy rokonra, aki szintén segíthetne neked lovagolni. Akkor nem fogsz egy nap két leckét is kapni, mert az már túl sok neked. A lány kihúzta magát. Tehát az ital az ő ítélőképességét is befolyásolta, és már megbánta, hogy a csókolózásból is leckét adott neki? Úgy tűnik, nem akarja, hogy ez megismétlődjön, ezért ragaszkodik egy kísérő jelenlétéhez a következő alkalommal. Nem csoda, hogy olyan gorombán beszélt vele a csók után. Milyen kínos! A férfi megragadta Amanda könyökét, és kikísérte az istállóból. – De ne a bátyádat hozd magaddal, különben elrontod Lady Ophelia meglepetését. Devin kivezette az épület elé, és besegítette a bérelt kocsiba. Amanda szeretett volna rendesen elbúcsúzni tőle, vagy legalább megköszönni a segítségét, de a férfi megint olyasmit mondott neki távozás előtt, amitől elállt a szava. – Egyébként szép lábad van – jegyezte meg Devin, mielőtt becsukta a kocsi ajtaját.

27. FEJEZET

Amanda el sem tudta hinni, hogy már megint ezt csinálta! Másodszor történik meg, hogy Devin olyat mond az egyik gardedámja előtt, amiért később meg fogják fedni. Jó lett volna, ha Alice elbóbiskol várakozás közben, mert akkor nem hallotta volna Devin botrányos megjegyzését, de nem volt ilyen szerencséje. A szolgálólánya tágra nyílt szemmel bámult rá. Amanda megpróbálta enyhíteni a helyzetet. – Csak tréfált – mondta. – Tréfált? Amikor az arcod meg a szád egészen másról árulkodik? Imádkozz, hogy eltűnjön ez a vörösség, mielőtt hazaérsz, különben nem én leszek az egyetlen, aki azt mondja, hogy túlléptél egy határon, és kész csoda, hogy nem gurultál le a hegyről. Amanda kényelmetlenül feszengett. Nem akart a csókról beszélni, mert az emlékétől is gyorsabban kezdett verni a szíve. Ezért beszámolt a balesetéről, és megnyugtatta Alice-t, hogy nem tört el semmije. – Bizonyára akkor vörösödött ki az arcom, amikor Devin Baldwin borostás állához ért, miközben visszavitt az istállóba – füllentette. Amanda nem aggódott a csókolózásból kapott lecke miatt, amíg Alice meg nem említette. Mivel nem fog egyenesen hazamenni, hanem meg kell állnia a Bond Streeten, hogy visszaüljön a St. John hintóba, ezért elhatározta, hogy megint meglátogatja a varrónő üzletét, és rendel magának néhány olyan különleges lovaglószoknyát, amiről Devin mesélt neki. Akkor tényleg férfi módra tud ülni a nyeregben. Mire Alice-szal a St. John hintóban ülve hazafelé tartottak, már elég idő eltelt, hogy az arcáról eltűnjön a vörösség, amit Devin borostája okozott. Hála istennek, mivel az apja ott volt Julie házában, és rá várt. Julie, Preston és Rebecca az étkezőben ebédeltek. Amanda üdvözölte őket, és csatlakozott hozzájuk, közben megölelte az apja nyakát hátulról, mielőtt helyet foglalt a mellette lévő széken. – Tehát elhagysz minket? – mondta Julie szemrehányó hangon. – Ma délután átküldetem Rafe-hez a bőröndjeidet. Amanda mosolygott. – Tehát apa már elárulta, hogy most a szezon végéig Londonban marad? – Igen. Majd’ leültem a csodálkozástól, amikor meghallottam – mondta Julie, a szokásos keresetlen modorában. Preston nevetve a húgára nézett. – Nem tudom, miért hiszed azt, hogy remete vargyok. Csak azért, mert szeretem Norford Hallt meg a vidéki kényelmet? Ez még nem jelenti azt, hogy nem élvezem a londoni

mulatságokat a szezon idején. Főleg akkor, ha okom van rá. És az én lányom egy kivételesen jó ok. – Hát persze. A herceg most Amandához fordult. – De Phelia mindnyájunkat haza akar hívni, Rafe születésnapjára. – De hát mindig ott szoktuk ünnepelni a születésnapokat – emlékeztette Amanda az apját. A férfi bólintott. – Tudom, de most egy nagyszabású rendezvényt szervez, egy hétig tartó mulatságot, ami hosszú vendéglistát jelent, ezért a te segítségedre is számít. Amanda felkiáltott örömében. – Egy vidéki bált rendez? És te beleegyeztél? – Igen, mert ennek két célja is van. Phelia meghívja a feleséget kereső ifjú lordokat, és én is hozzáteszek néhány nevet a vendéglistához. Olyan fiatalemberek nevét, akiket melegen ajánlottak nekem, úgyhogy figyelmet kéne fordítanod rájuk. A lány felvonta a szemöldökét. – Ki javasolta őket? – Egy ismerősöm ismerőse – tért ki a válasz elől Preston. Mielőtt a lánynak ideje lett volna a fejét törni ezen a rejtélyes kijelentésen, Julie vette át a szót. – Sikerült elrendezned azt a kis problémát a varrónővel? – Igen, és miközben ott voltam, támadt egy csodálatos ötletem, ő pedig olyan vállalkozó szellemű, hogy megpróbálja megvarrni nekem. Egy nadrágszoknyáról van szó. – Julie meghökkent arca láttán Amanda elnevette magát, és széttette a lábát, amennyire a szoknyája megengedte. – Képzeld el, Julie néni, hogy szoknyának fog látszani, amíg így nem állok. Csak akkor derül ki, hogy tulajdonképpen egy nagyon bő nadrág. – Nadrág? – kérdezte nevetve Rebecca. – Szó sem lehet nadrágról – jelentette ki Preston ellentmondást nem tűrő hangon, majd folytatta az evést. – Gondolom, a lovagláshoz fogod majd viselni – jegyezte meg Julie. – Hát persze. Egyébként hova venném fel? Preston a lányára nézett, és látszott rajta, hogy aggódik. – Mikor kezdtél el lovagolni? – Még nem kezdtem el, de újra meg akarom próbálni – vallotta be a lány. – Jobban szeretném, ha nem próbálkoznál – mondta az apja, és Amanda tudta, miért ez a véleménye. Preston bizonyára a lánya sok szenvedésére gondolt, meg az aggodalmára, amikor megtudta, hogy talán sosem fog tudni járni a szerencsétlen baleset miatt. Érthető, hogy nem szívesen látja a lányát megint lóháton. Amanda egyet is tudott érteni vele. A lány megfogta az apja kezét. – Tényleg meg szeretném most próbálni, apa. Ha aztán mégis kiderül, hogy nem szeretem, akkor többet nem foglalkozom vele. De már megbántam, hogy nem fejlesztettem ezt a készséget, ezért legalább még egyszer neki akarok veselkedni. Nemrég meg is tettem. Tessék, most kimondta! Már nincs visszalépés. Miután a családja megtudta, hogy megint lovagolni akar, mindenképpen sikerülnie kell.

– Igen, Herbert említette, hogy meggondoltad magad – válaszolta Preston. – Rá sem tudtam venni magam, hogy felüljek arra a lóra, amit hozott nekem. – Akkor miért lettél most mégis ilyen lelkes? – Mert eddig még senki sem vett rá, hogy megpróbáljam, és még senki sem mondta, hogy bizonyos körülmények között könnyű is lehet. És még nem találkoztam egy olyan férfival, aki érdekel – tette hozzá Amanda, halvány pírral az arcán. – Ki az? – kérdezték mindhárman egyszerre. – Kendall Goswick, Manford grófja. Nincs is a városban a szezonon. Akkor találkoztam vele, amikor Pheliával elmentem egy lótenyésztőhöz, hogy Rafe-nek születésnapi ajándékot válasszunk. Olyan jóképű és elbűvölő, hogy teljesen el voltam ragadtatva tőle! Ő az első férfi, akit szeretnék jobban megismerni. – Ez csodálatos, Mandy! – mondta Rebecca mosolyogva. – És mikor találkozhatunk vele? – érdeklődött Preston. – Remélem, hamarosan. – És mi köze van ennek a fiatalembernek a lovaglás iránt támadt hirtelen érdeklődésedhez? – kérdezte Preston. Amanda mosolygott. – Mert előre gondolkodom, egészen a házasságig. Lord Kendall rajong a lovakért és a lovaglásért. Annyira szereti a lovakat, hogy most is Franciaországban van, hogy egy újabb paripát szerezzen be az istállója számára. Ha esetleg összeházasodunk, nem lenne jó, hogy én gyűlölöm azt, amit a férjem annyira szeret. Szörnyen érezném magam miatta, ő pedig boldogtalan lenne. Talán el sem akar majd venni, ha megtudja, hogy nem szoktam lovagolni. – Ez ostobaság! – Képtelenség! – Még sosem hallottam ilyen butaságot! Amanda az ajkába harapott. Mindhárman olyan határozottnak tűntek. Vagy csak azért háborodtak fel, mert szeretik őt. ő viszont nem szívesen kockáztatna Kendall-lel. Egyébként most már mindenképpen meg akart tanulni lovagolni, akár Kendall miatt, akár más miatt. És olyan izgalmas volt Devinnel együtt lenni! Igaz, hogy egy lehetetlen alak, és nem illik az ő társadalmi köreibe, de akkor sem tagadhatta, hogy érdekesnek találja. Mert annyira különbözött minden férfitól, akivel addig találkozott. Nem tudta megállapítani, mikor tréfál, és mikor beszél komolyan. Rengeteget tanulhatna tőle, méghozzá nem csak a lovaglásról… Amanda majdnem felkiáltott, mert eszébe jutott, hogy Devin habozás nélkül válaszolna a férfiakkal kapcsolatos kérdéseire, amelyeket a bátyjától sosem merne megkérdezni. Itt előnyt jelentett a szókimondó természete. Olyasmit is tanulhatna tőle, ami segítené a megfelelő férj kiválasztásában. De ezt nem fogja elárulni a családjának! Már sokkal jobban érezte magát, és ráérzett a lovaglás ízére, miután Devin rávilágított, mi volt addig a nehézsége. És mennyivel kényelmesebben ült a lovon, amikor egy rendes férfinyereg volt alatta! Elhatározta, hogy megpróbálja meggyőzni az apját. – Nemcsak Lord Kendallről van szó, meg arról, hogy a lovaglástól lenne boldog a házasságunk, ha egyáltalán eljutunk odáig. Igazából mindig bántott, hogy ennyire eltávolodtam a lovaktól, és hiányzott ez a testmozgás. Bebeszéltem magamnak, hogy nem szükséges megtanulnom lovagolni, de tulajdonképpen azért féltem tőle, mert sosem éreztem

magam biztonságban a ló hátán. De most már tudom, hogy csak az oldalnyereg volt az oka. Erre határozottan emlékszem az első leckéimből. Mindig nagyon ideges voltam, mert kényelmetlennek éreztem a nyerget. Olyan volt, mintha csak félig ülnék rajta a lovon! – A számból vetted ki a szót – bólogatott Julie. –Szörnyű szerkezet az az oldalnyereg. Amanda hálás volt a nagynénje támogatásáért. – Megint lovaglóórákat fogok venni. Ha mégsem sikerül megszeretnem, akkor elmondhatom, hogy legalább megpróbáltam. És azt hallottam, hogy sokkal könnyebb szétvetett lábbal ülni a ló hátán, ezért csináltatok egy erre a célra szabott szoknyát. Ráérek később aggódni amiatt, hogy megtanuljak igazi hölgyként lovagolni. – Ne morgolódj emiatt, Preston – intette le a bátyját Julie. – Te is tudod, hogy Norfordban nadrágot vettem fel a szoknya alá, és úgy lovagoltam. Hadd érezze jól magát a nyeregben az a kislány. Így is éppen elég lesz legyőznie a félelmét, és semmi szükség arra, hogy még egy olyan rettenetes ülőalkalmatosság is megkeserítse az életét. Ráadásul te is jól tudod, hogy milyen konok tud lenni, ha a fejébe vesz valamit. Preston felsóhajtott. – Akkor nincs mit tenni…

28. FEJEZET

Hogy haladnak

Cupido ügyei? – kérdezte Owen. – Mikor hallunk egy újabb boldog

egybekelésről? Devin abbahagyta az eladásra szánt két kanca edzését, és odament Lord Culley-hoz, aki a karám kerítésénél várt rá. Előző évben ismerkedett meg a hófehér hajú, idős úriemberrel a lóversenypályán, és utána elég sokszor találkoztak. Aztán Owen hozzá fordult, amikor egy új fogathúzó lovat keresett. Erősködött, hogy Devin egyik gyors telivér lovát akarja, pedig Devin megpróbálta lebeszélni róla. Owen egy héttel később megint megjelent a versenypályán. Devin nem lepődött meg ezen, és már le is hozta Lancashire-ből Donald egyik herélt ménjét az idős úr számára. Ezek után Owen Culley-nak szokásává vált, hogy megállt a farmjánál, Londonba menet, vagy visszafelé jövet. Csak a beszélgetés kedvéért. Devinnek az az érzése támadt, hogy az idős úriember magányos, ezért mindig szívesen szóba elegyedett vele a rövid látogatásai során, és végül egyfajta szokatlan barátság alakult ki kettejük között. – Gondjaim vannak a mostani ügyfelemmel – ismerte be Devin, de nem említett neveket. – Egy rendkívül temperamentumos leányzó. Nagyon szép, de nem hiszem, hogy ez ellensúlyozni tudja a hirtelen természetét. – Dehogynem – mondta Owen nevetve. – Ha boldoggá teszel egy nőt, akkor nincs oka arra, hogy kijöjjön a sodrából. – Szerintem éppen a boldogsága aggaszt engem. Nem ismerek egyetlen férfit sem, aki ne futamodna meg, ha ez a kislány ellene fordítja a haragját. – Még te is? Devin felnevetett. Szerette Owent, de inkább tisztelte, amiért nem félt beismerni, ha tévedett. Owen újra át akarta élni a fiatalságát, miközben egy gyors kocsival száguld, és esküdözött, hogy elég erős hozzá, de az öreg csontjai nem bírták az iramot és a zötykölődést. Hány lord tudná így beismerni a vereséget, és még nevetni is rajta? A lord idős korára már másképpen látta az életet, ezért Devin mindig élvezte a beszélgetéseiket. – Én nem vagyok versenyben, ezért nem számít, hogy bírok-e vele, vagy sem. – Tehát bírsz vele? – érdeklődött Owen. – Bízz egy kicsit jobban a kegyeiért harcoló ifjak képességeiben. A szerelem elviseli a tövist a rózsán. Devin nem is tudta, miért kételkedett abban, hogy Kendall képes lenne-e elviselni Amanda kitöréseit. Talán azért, mert az volt az érzése, hogy Amanda lenne a főnök a kapcsolatukban, és ez nem tetszene neki? Hiszen képes volt hatalmas cirkuszt csapni még egy olyan egyszerű dolog miatt is, mint egy lovaglólecke. De ez igazából az ő hibája volt. Az az átkozott oldalnyereg! Képtelenség oldalt ülve irányítani a lovat. A nőknek nevetséges pozícióba kell erőltetni a testüket, hogy illedelmesen ülhessenek a lovon, és ne látszódjon a lábuk.

Devin csak most fogta fel Owen legutolsó megjegyzését. Vajon a lány már szerelmes abba a fiúba? Hiszen hajlandó miatta megtenni azt, amit egyértelműen gyűlöl. És miért? Hogy elnyerje egy olyan férfi kegyeit, aki mindig több figyelmet fog fordítani a lovaira, mint a feleségére. Persze a lány ezt még nem tudja, és nem is jelenti azt, hogy Goswickból nem lehet jó és szerető férj. Csupán arról van szó, hogy nem a felesége lesz a legfontosabb az életében. De ha Amandának végül sikerül osztoznia Goswick szenvedélyében, akkor olyan boldogan élhetnek együtt, mint a galambok. Mégsem helyénvaló, hogy ennyit kell küzdenie azért, hogy férjet szerezzen magának. Devint leginkább az aggasztotta, hogy ő indította el a lavinát. De fogalma sem volt arról, hogy a lány mennyire retteg a lovaglástól. Még mindig lehet, hogy sikerül megtanítania lovagolni, de közben nyitva kell tartania a szemét, hátha akad egy másik lehetséges férjjelölt. És nem árt, ha a lány is nyitott marad a többi jelentkező iránt. Nem szerette a kételyeket, ezért megpróbálta elhessegetni ezeket a gondolatokat, és rámosolygott az idős lordra. – Kár, hogy nincs egy ifjabb hasonmásod a környéken. Ennek a lánynak türelemre van szüksége, mint… A pokolba, sajnálom, Owen. Elfelejtettem… – Ne zavartasd magad miatta. Az unokáim már régen meghaltak. Az idős férfi egy mosollyal próbálta megnyugtatni a beszélgetőtársát. Devin sokszor észrevette a szomorú kifejezést Owen arcán, hiszen nem lehet könnyű túlélni egy egész családot. De ma nem tűnt szomorúnak. – Azért iszom egy whiskyt, mielőtt kimegyek. A hideg miatt – tette hozzá Owen hamiskás mosollyal. Devin bólintott, és kinyitotta a kaput, hogy Owen-nel együtt visszamenjen az istállóba. A whiskyről eszébe jutott az, aminek nem lett volna szabad megtörténnie az irodában aznap reggel. Ám aztán minden más kiment a fejéből, amikor egy golyó csapódott a földbe a lába előtt. – Te jóságos ég! – kiáltott fel Owen, Devin pedig ösztönösen megragadta az idős férfi karját, és megszaporázta a lépteit az istálló felé. – Az orvvadászok ilyen közel lövöldöznek a gazdasághoz? Devin elsápadt, mert rájött, hogy mi történhetett volna. Owent eltalálhatta volna a golyó. Vagy Reedet. Amelia a házban tartózkodott az anyjával, úgyhogy ő nem volt veszélyben, de ez akkor is megtörténhetett volna, amikor Amanda még itt volt. Őt is lelőhették volna! – Majd abbahagyja, ha ráteszem a kezem a nyakára – mordult fel Devin. Közben megfordult, és a farmot körülvevő erdőt fürkészte a tekintetével. – Hadd vigyelek be az istállóba, aztán… – Ne törődj velem, csak menj. Ezek az öreg lábak még tudnak sietni. Keresd meg azt a felelőtlen gazembert, mielőtt kereket old. Devin bólintott, és visszarohant a karámhoz. Eloldozta a lovát, és nyeregbe pattant. Megfordult a fejében, hogy hoz egy puskát az istállóból, de Owennek igaza volt. El fogja veszíteni a bűnözőt, ha időt ad neki a menekülésre. Mielőtt elérte volna az erdőt, már Reed is rohant utána, mert ő is hallotta a lövést. Devin odakiáltotta neki, hogy kerüljön észak felé, így egyszerre nagyobb területet tudnak bejárni. Még egyszer visszapillantott, és látta, hogy a munkások közül is többen lóra ülnek. Ha megtalálják azt az embert… De nem találták. A birtokát körülvevő erdő sűrű volt, és egy vadász valószínűleg nem lóháton jár. Így könnyen el tudott bújni, vagy gyorsan elszaladt. Devin és az emberei szinte

egész délután kutattak az orvvadász után, majd Devin elment a bíróhoz, és jelentette neki az esetet. Azelőtt még sosem jöttek ennyire közel a birtokához. Az az ember nem normális, hogy ilyen közel vadászott a farmhoz. Ez egy újabb dolog, ami miatt aggódhat, dohogott Devin magában. Ám még a nap vége előtt újabb aggódnivalója támadt. Miután William túl volt az életveszélyen, Blythe hazavitte. Sajnos több hétbe telik, mire annyira felerősödik, hogy elláthatja a húga kísérőjének a szerepét, ezért Devin vitte el a lányt aznap este egy bálba, amelyre meghívást kapott. A többi vendéggel együtt az ő figyelmét sem kerülte el, amikor Robert Brigston besétált a helyiségbe. Devin nem hitte volna, hogy a múltkori viselkedése után a fiú még egy meghívást kap. Hirtelen megint mindenki róla kezdett beszélni. – Ostobán viselkedett, mert kicsit felöntött a garatra, ezt hallottam. – Azért kezdett minden szeme elé kerülő nővel flörtölni? Nekem is vannak ilyen problémáim, ha túl sokat iszom. – Érthető. – Örülök, hogy csak erről van szó, mert a húgomnak megtetszett a fickó. – Megint felbukkant egy jó parti! Átkozott balszerencse. – Elég a féltékenységből, öregfiú. Lord Robert nem kaphatja meg az összes ifjú hölgyet. Rengeteg lány lesz még, akik közül választhatsz. Devin dühöngött magában, amikor meghallotta, milyen fordulatot vett a pletyka Brigston esetében. Vajon a fiú fordította meg az áradatot, vagy az apja? Micsoda szánalmas magyarázkodással próbálják Robertet megmenteni a botránytól, amit maga okozott nemrég! Mégis úgy tűnt, hogy a trükk bevált. Ám Devint nem lehet olyan könnyen becsapni, ezért gondoskodni fog arról, hogy Blythe fejét ne csavarja el Robert Brigston. Amiatt nem aggódott, hogy Amandát még mindig megszédítik a fiú hízelgései. Hiszen azt mondta, hogy a bátyja le fogja lőni, ha a húga közelébe merészkedik. Ha Rafe nem, akkor majd Devin.

29. FEJEZET

Devin későn ébredt, pedig ez ritkán fordult elő vele. Persze érthető a kábasága, mivel az eseménydús nap után sok gondolat hemzsegett a fejében, és nehezen aludt el. Most sietnie kellett a farmra. Ha Amanda aznap eljön egy újabb leckére, akkor valószínűleg már ott van. De amikor megérkezett, nem találta ott a lányt, és Reed szerint korábban sem járt a farmon. Majd meg kell beszélnie vele egy órarendet, ha egyáltalán még visszajön, hogy újabb lovaglóleckéket vegyen. Talán soha többé nem keresi fel, miután azt a tréfás megjegyzést tette a lábáról. Na meg a többi incidens miatt, ami előző nap történt vele a farmon. Nem számított arra, hogy így alakul a lecke, és egyik baklövést követi el a másik után. Miért hitte azt, hogy valaki, aki már évek óta nem lovagolt, ráadásul kifejezetten fél lóra ülni, megbirkózik egy olyan ördögi találmánnyal, mint a női oldalnyereg? És neki sem volt még elég tapasztalata, hogy mihez kezdjen egy ilyen mélyről fakadó iszonyattal, vagy egy herceg enyhén becsípett lányával. Mi ütött belé? Erre az sem mentség, hogy ő itta meg a whisky felét. De most már tudja, hogy milyen édes az íze, milyen csodálatos az illata közelről, és milyen gyorsan fel tudja forralni a vérét. De ennél többet sosem fog megtudni róla. A lány annyira nem hozzávaló, hogy az már szinte nevetséges. Amikor utoljára ezt gondolta egy nőről, lerázta magáról. De most nem tudta. Mégis megkóstolta a tiltott gyümölcsöt, ami nem lehet az övé. Az anyja miatt! Meg az átkozott gazember miatt, aki tönkretette az anyját is, őt is, ráadásul egy fikarcnyi bűntudatot sem érzett emiatt. Devinnek sokszor megfordult már a fejében, hogy felelősségre vonja, de attól félt, hogy nem tudna uralkodni magán. Megölné, mielőtt megmondaná neki a magáét, mert már az is gyilkos indulatokat keltett benne, ha csak rágondolt. Az íróasztalnál ült, és észrevette, hogy összenyomta Amanda kalapját, miközben az apjára gondolt. Dühösen a helyiség másik végébe hajította a csinos kis fejfedőt. Nem esett messzire, mert az iroda kicsi volt, de Devin azonnal megbánta az indulatosságát. Nem a lányra volt mérges, és vissza kéne adnia neki a kalapot, mielőtt kárt tesz benne. Különben is bocsánatkéréssel tartozik neki, amiért hagyta, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok. Az is lehet, hogy egy dühös apával kell szembenéznie, mert a lány bepanaszolta a hercegnél a viselkedése miatt. Tehát felkapta a kalapot, begyűrte a zsebébe, és elindult vissza Londonba. A szabójától el kellett hoznia egy elkészült ruhadarabot, és nem teheti meg, ha minden napját a farmon tölti. Jó kifogás, gondolta, és majdnem kinevette magát, amikor egyenesen a St. John-házhoz ment. Késő délelőtt volt, teljesen elfogadható időpont, hogy a ház bármelyik hölgyénél látogatást tegyen. De arra a legkevésbé sem számított, hogy Robert Brigstont látja lefelé jönni a lépcsőn.

Az ajtó éppen becsukódott mögötte. Talán elküldték? Vagy most távozik egy látogatás után? Devin elhatározta, hogy megtudja a választ, és elállta a fiatalember útját a járdán. – Cupido, nemde? – mosolygott rá Robert. – Azt hiszem, te voltál az egyetlen fickó, aki azon a bálon nem bánt velem barátságtalanul. – Így igaz. De még be sem mutatkoztunk egymásnak. Jobban szeretem, ha Devin Baldwinnak hívnak, és nem az ostoba becenevemen. És te mit keresel itt, Robert? – Meglátogattam a leendő feleségemet. – Gondolom, csak szeretnéd, ha Lady Amanda a feleséged lenne. Legutoljára azt hallottam, hogy a családja le akar lőni, ha még egyszer a közelébe kerülsz. Robert kényelmetlenül feszengett. – Hát… ami igaz, az igaz. Jól elszúrtam, nem? De már sikerült kiköszörülnöm a csorbát. Devin felvonta a szemöldökét, mert eszébe jutott az előző este hallott pletyka. – Kicsit felöntöttél a garatra, és azért viselkedtél illetlenül? Mindketten tudjuk, hogy egyáltalán nem voltál részeg aznap este. Robert megvonta a vállát. – Az apám javasolta, hogy ezt mondjam, és ő is ezt terjeszti a legelszántabb pletykafészkek körében. Úgy tűnik, igaza volt, és sikerült lecsillapítani a kedélyeket. – De most tényleg ezt akarod? Robert felnevetett. – Nos, igen. Mondtam neked néhány olyan dolgot, amit nem lett volna szabad. Aznap este szörnyen el voltam keseredve. Azt hiszem, szükségem volt valakire, akinek kisírhatom magam. – Tehát meghajolsz az apád akarata előtt? – érdeklődött Devin. – Nincs más választásom – ismerte be Robert sóhajtva. – Az öreg hazahívott. Nem tudtam, hogy minden lépésemet figyelteti, pedig gondolhattam volna. Még sosem láttam olyan dühösnek. Ki fog tagadni, ha nem járok sikerrel. Ha nem Amandáról lenne szó, Devin még meg is sajnálta volna az ifjú lordot. – Ha Amanda hozzámegy valaki máshoz, akkor megszabadulsz a felelősségtől. – Ebben igazad van, de mi ennek az esélye? Most már nem tehetem meg, hogy nem udvarolok neki. Kénytelen vagyok erőfeszítéseket tenni, hiszen az örökségem múlik ezen. – Robert suttogva folytatta: – Az apám embere vár a hintómban. Azt a parancsot kapta, hogy tartson szemmel, és gondoskodjon arról, hogy illő módon udvaroljak a leányzónak. – És beengedtek a házba? – csodálkozott Devin, a fiatalember mögött lévő ajtó felé intve a fejével. – Szerinted ő még nem hallotta a legújabb pletykát, ami megbocsáthatóvá teszi a korábbi viselkedésemet? Ez lehetséges. De nincs itthon. A lakáj szerint lakóhelyet változtatott tegnap, és elköltözött. Amanda elhagyta a várost? Devin szörnyen érezte magát. Ez bizonyára az ő hibája! De így legalább elkerült Robert közeléből. Nem gyűlölte a fiút, de nem tetszett neki, hogy hátsó szándékoktól vezérelve akar Amanda körül legyeskedni. Az a lány jobbat érdemel! Lehet, hogy Brigstonnak sikerül elfeledtetni a családdal a szerencsétlen kezdetet, és megengedik neki, hogy udvaroljon Amandának. Sajnos Devin egy pillanatig sem hitte, hogy a lány átlát majd a szitán, és felismeri Brigston igazi szándékait. Nem. Inkább úgy dönt majd, hogy Robert Brigston sokkal kívánatosabb számára, mint a lovaglóleckék.

– Tegyél magadnak egy szívességet – javasolta Devin könnyed hangon. – Ha úgy érzed, hogy tényleg ezt várják tőled, akkor csináld lagymatagon. – Úgy tűnjön, mintha hevesen udvarolnék Amandának, és az apám azt higgye, hogy megteszek minden tőlem telhetőt? – Pontosan. Robert egy pillanatra elgondolkodott, majd összeráncolta a homlokát. – De nehéz dolgom lesz, ha a lány belém szeret. Akkor mit tehetek? Devin majdnem elnevette magát. – Talán segít, ha őszintétlennek tűnik, amit mondasz neki. Vagy tégy úgy, mintha unnád a társaságát. Esetleg közölheted vele, hogy az apád parancsa miatt udvarolsz neki. Robert elszörnyedt arcot vágott. – Nem kockáztathatom meg, hogy elmondom neki az igazat! Az apám fülébe juthat. – Akkor legyél visszafogott, ahogy azt az előbb is mondtam. Az a lány nem ostoba. Ha megneszeli, hogy nem őszinte az érdeklődésed, nem fog igent mondani. Hiszen nem te vagy a szezon egyetlen jó partija, akivel eddig találkozott. Amíg másvalaki iránt jobban érdeklődik, addig biztonságban vagy. – Tehát van egy versenytársam? – Robert hangja aggódónak tűnt, de aztán izgatott csillogás jelent meg a szemében. Devin legszívesebben felnyögött volna. Mit tett már megint? De Robert elsietett, mielőtt bármit mondhatott volna neki. Devinnek eszébe jutott a zsebében lapuló kalap, és elhatározta, hogy meglátogatja Amanda nagynénjét. Tőle majd megtudja, hová menekült a lány. A lakáj egyenesen a szalonba vezette őt. Julie St. John felnézett a könyvből, amit olvasott, és azonnal haragosan ráncolni kezdte a homlokát. – Ki kell rúgnom a lakájomat? Nem lett volna szabad beengednie, ha azt mondod, hogy Amandához jöttél. Devin összerezzent. Tehát Amanda mindent kitálalt? – Igen, tudom, hogy elköltözött, de… – Nem ezért küldtek volna el. A legutóbbi szezon óta nem engedi meg az udvarlóinak, hogy meglátogassák. Úgyhogy meg kell várnod, amíg egy társasági eseményen találkozol vele. A bátyja ajtajánál is el fognak küldeni. Tehát a lány nem hagyta el a várost? És a nagynénje nem azért akarja leteremteni, mert Amanda panaszkodott neki a viselkedése miatt? Akkor az asszony miért beszélt vele úgy, mintha tüzet akarna okádni rá? Úgy döntött, hogy óvatosan tapogatózni kezd. – Valóban? A nő szőke szemöldöke a homlokára szaladt. – Ezt viccesnek tartod? Miért? – Talán azért, mert én nem az egyik udvarlója vagyok. Devin Baldwinnak hívnak, és… Julie bosszúsan legyintett. – Miért nem ezzel kezdted? Rupert fiam szerint hálával tartozunk neked, mert figyelmeztettél minket, hogy az a szoknyapecér Amandának akarja csapni a szelet. Rue sok jót mesélt rólad. Úgy tűnik, tisztel téged, csak a becenevedet tartja nevetségesnek.

Devin legszívesebben felnevetett volna. Még sosem találkozott ilyen nyers modorú hölggyel. – Gondolom, te is ugyanúgy ellenzed a házasságszerzői tevékenységemet, mint a nagyszerű Mabel Collicott. – Mabel? Ő aztán minden, csak nem nagyszerű! Az a szenilis vén tyúk semmihez sem ért. Amikor a fiam még eléggé kicsapongó életet élt, olyasmit terjesztett róla, ami egyáltalán nem volt igaz. Azóta ki nem állhatjuk egymást. Ha nem azért akarnálak felbérelni, hogy derítsd ki Amanda romantikus érdeklődését, akkor azzal bíztalak volna meg, hogy taszítsd le Mabel Collicottot a trónjáról, amit önjelölt házasságszerzőként bitorol. Devin nem győzött csodálkozni. Amanda újabb családtagja akar munkát ajánlani neki? Nem vallhatja be, hogy már Lady Opheliának dolgozik, mert titoktartást ígért neki. – Szívesen nyitva tartom a szemem, és figyelem, hogy milyen jó lehetőségek adódnak az unokahúgodnak. Ehhez nem kell megbíznod. – Ostobaság. Nem várhatom el, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül dolgozz nekem. Járj sikerrel, és kellemes meglepetés fog érni. Devin nem szabódott tovább. Az asszony túl erőszakos, hogy elfogadja a visszautasítást. De akkor sem fogja elvenni a pénzét. Opheliára bízza, hogy bevallja a dolgot, ha sikerrel jár. És sikerülni is fog, ha Amanda folytatja a lovaglóleckéket. Ami egyben azt jelenti, hogy mostantól kezdve csak szigorúan szakmai kapcsolat lehet kettejük között. Amikor hazaért, észrevette, hogy a kalap még mindig a zsebében lapul. Nem baj, majd odaadja Amandának a farmon. Bárcsak ne várná annyira a következő alkalmat, amikor újra láthatja!

30. FEJEZET

Előző nap Ophelia annyira lefoglalta Amandát, hogy nem volt kedve elmenni egyik estélyre sem, ahová meghívást kapott, és inkább korán lefeküdt aludni. Késő délután megérkezett az új lovaglóruhája, és máris sokkal jobban érezte magát, ha a következő lovaglóleckére gondolt. Talán nem túlzás azt mondani, hogy várta is, miután a legnagyobb akadály eltűnt az útból. Mégsem tudott azonnal elaludni. Megpróbálta elképzelni, hogy Kendall-lel együtt lovagolnak a parkban, ő egy csodás fehér kancán ül, amelyet tökéletesen tud irányítani, hála Devinnek. De állandóan Devint látta lovagolni maga mellett Kendall helyett. Ezt nem írhatta a leckék számlájára, amelyek még alig kezdődtek el. Túl nagyot ugrott előre, amikor Kendallt képzelte maga mellé, mielőtt még elsajátította volna a lovaglás művészetét. Hiába ábrándozik róla, attól még nem fog tudni lovagolni. Aztán eszébe jutott az a csók, és nem tudott szabadulni az emlékétől. Megint megpróbálta elképzelni, hogy Kendall csókolja meg. Ez biztosan sokkal izgalmasabb lenne, mondogatta magában. De a valóságos csók a lehető legizgalmasabb dolog volt, amit addig megtapasztalt egy férfival. Hiába igyekezett meggyőzni magát, hogy Kendall biztosan még jobban csókolt volna, mégis egyfolytában Devin borostyánszínű szemét látta maga előtt. Milyen bosszantó! Egyértelmű, hogy Kendalltől is kapnia kell egy csókot, és akkor Devin helyett végre ő fog felbukkanni az álmaiban. Amanda ingerült morgással a fejére húzta a párnát, és elkezdte számolni a bárányokat, hogy álomba ringassa magát. Aznap reggel azonban sokkal vidámabban ébredt. Az optimizmus csodálatos dolog, beragyogja az ember egész napját, és mosolyt csal az ajkára. Hirtelen megint két férfi közül választhat! Robert Brigstonnak megbocsátották az illetlen viselkedését, és elcsitult a kezdődő botrány. Larissa megírta ezt neki egy rövid levélkében, de előző nap rossz helyre kézbesítették az üzenetet, ezért Amanda csak aznap reggel kapta kézhez. Megfordult a fejében, hogy abbahagyja a lovaglóleckéket, és csak Robertre koncentrál, de elhessegette ezt a gondolatot. Miután végre úgy érezte, hogy meg fog tanulni lovagolni, már végig akarta csinálni. Nem csak Kendall miatt. És annak ellenére, ha emiatt továbbra is Devinnel kell dolgoznia. Amikor aznap reggel megérkezett a farmra, néhány másodpercig álldogált Devin irodájának nyitott ajtajában, mielőtt a férfi észrevette. A férfi az asztalnál ült, és az öklével lassan ütögetett egy lapos, kerek tárgyat. El sem tudta képzelni, hogy mi lehet az, de úgy tűnt, a férfi megpróbálja szétlapítani. Nem. Inkább mintha nem is figyelne arra, amit csinál, annyira elgondolkodó, sőt komor arcot vágott. Ez a szokásos viselkedése, amikor egyedül van? Nem fogja hagyni, hogy a férfi keserű ábrázata elrontsa a remek hangulatát. – Halló! – kiáltott fel vidáman.

A férfi felpillantott. – Tegnap vártalak – mondta barátságtalan hangon. – Amikor nem jöttél, azt hittem, lemondtál a tervedről. – Szó sincs róla. Csak időbe telt, mire elkészült ez a szoknya. Amanda most nem állt olyan széles terpeszben, mint amikor a családja előtt magyarázta a lovaglószoknya rejtélyét, csak széthúzta a barna bársonyanyagot, és a férfi láthatta, hogy nem szoknya van rajta. Azt hitte, ez a látvány majd mosolyt csal az arcára, hiszen az ő ötlete volt. De a férfi csak bólintott. – Tökéletes – morogta, miközben felállt. Amandának nehezére esett továbbra is bizakodó hangon beszélni, de azért megpróbálta. – Pheli teljesen lefoglalt tegnap, hogy segítsek neki megszervezni azt a nagy mulatságot, amit Norford Hallban fog tartani néhány hét múlva. – Én is kaptam meghívót. Nem úgy tűnik, mintha csak a bátyád születésnapját ünnepelnétek. – Nem. Ez egy tipikus többnapos vidéki összejövetel lesz, mindenféle mulatsággal, és rengeteg izgalmas teendővel! És a végén lesz egy nagy bál. Szerinted fel tudsz készíteni erre az eseményre? – A lovak tudnak repülni? A lány felnevetett, de azért szemrehányó pillantást vetett a férfira. – Ugyan már! Azért annyira nem lehetetlen. Most már sokkal jobban érzem magam, hála neked, meg ennek az új lovaglószoknyának. – Ezt örömmel hallom. – Devin felvonta a szemöldökét. – A norfordi összejövetel egyben felvonultatja előtted a lehetséges jelölteket is? – Hát persze! Lord Kendall addigra visszajön Franciaországból. Pheli megtudta a címét, és küldött neki is egy meghívót. – Tehát még mindig ő áll a lista élén? Nincsenek újabb látogatóid, akiket még figyelembe vehetsz? A férfi túlságosan kíváncsinak tűnt, mintha visszafojtott lélegzettel várná a válaszát. Még mindig úgy gondolja, hogy szívességet tesz neki, és bele akar avatkozni a szerelmi életébe? Pedig egyértelműen a tudomására hozta, hogy nem kér a segítségéből. Illetve nem ebben az ügyben. A lovaglóleckékben továbbra is számít rá, meg talán tanácsot adhatna neki a férfiakról, ha lesz bátorsága ilyesmit kérdezni tőle. Elhatározta, hogy őszinte lesz a férfival. – A múlt szezon óta nem fogadok látogatókat, csak a barátaimat. És mielőtt azt mondanád, hogy bizonyára ezért nem mentem még férjhez, emlékeztetlek, hogy nem szoktam bátorítani azokat a férfiakat, akik egyáltalán nem érdekelnek. Kendallnek persze majd megengedem, hogy meglátogasson, ha visszatér. És… – A lány elhallgatott, mert elhatározta, hogy nem tesz említést Lord Robertről, mert egyszer már volt egy vitájuk miatta. De Devint nem volt könnyű eltéríteni. – És? A lány megcsóválta a fejét. – Bizonyára te is hallottad, hogy kiderült az igazság Robert Brigstonról. Az idegessége miatt kicsit többet ivott a kelleténél, és ezért viselkedett olyan merészen a hölgyekkel azon a bálon. Azt mondja, hogy nem is emlékszik, miket mondott nekik.

– Tehát a bátyád bevette ezt a maszlagot? – kérdezte Devin mogorva hangon. – Miért ne hinné el? Ő is tett néhány ostobaságot, amikor be volt rúgva. – Ilyen az ital természete. De… Mindegy. Miért nem bízol bennem ebben az ügyben? Az a fiú nem hozzád való. Előbb ajánlanám neked a hozományvadász Farrell Extert, mint Brigstont. Ö legalább imádni fog azért, hogy vagyont viszel az elszegényedett családjába. – Akkor jó, hogy nem fogadom meg az ajánlásaidat. Exterék ugyanis nincsenek elszegényedve, csak Farrell nem örökli a családi rangot meg a vagyont, ezért természetes, hogy egy gazdag feleséget keres magának. És van benne őszinteség, hogy ezt nem is rejti véka alá. Egyébként megmondanád, hogy miért vagy annyira Robert ellen? Csak azért, mert nem te választottad őt nekem? – Hát persze. Valószínűleg ezért. A lány gyanakvó pillantást vetett Devinre, mert nem hitte el ezt a gyors egyetértést. Ekkor észrevette, hogy a férfi arra a lapos holmira szorítja a kezét, amit nemrég püfölt, mintha megpróbálná elrejteni. Hirtelen felismerte a színét. – Az ott az én kalapom? – kiáltott fel. – Attól tartok, ráültem. A lány rámeredt a férfira. Miért nem pirul el, amikor szégyellnie kéne magát? De legalább mentegetőzni kezdett. – Az egyik emberem bizonyára letisztította az asztalt, és a székre tette, aztán elfelejtette visszatenni. – És te úgy döntöttél, hogy nem elég lapos, ezért még megveregetted egy kicsit? Devin most már tényleg elpirult, de olyan barna volt az arca, hogy Amanda alig vette észre. – Dehogy. Tehát szórakozottságból ütögette a kalapját, és észre sem vette, hogy mit csinál. Nem baj. Nem fog egy ostoba kalap miatt veszekedni vele. Ezt mindjárt be is bizonyította egy mosollyal. – Szegény kalap, ezek után megérdemel egy tisztességes temetést – jegyezte meg vidáman. – Most pedig rátérhetünk az óráimra? A férfi hirtelen megragadta a könyökét, és a középső folyosóhoz vezette. – Hol van a kísérőd? – Amikor ideértünk, annyira lenyűgözték a lovaid, hogy odament a legelőhöz, mert közelebbről szemügyre akarja venni őket. Devin felsóhajtott. – Mondtam, hogy ne a bátyádat hozd. – Nem őt hoztam. – A lány igyekezett elfojtani a kaján mosolyát. De majdnem elnevette magát Devin arckifejezésén, amikor a kísérője megjelent a folyosón, hogy csatlakozzon hozzájuk. Devin azt akarta, hogy egy férfi rokonát hozza magával, de bizonyára nem gondolta volna, hogy Norford hercege fogja elkísérni.

31. FEJEZET

Devin nem szerette az ilyen meglepetéseket, de szerencsére gyorsan magához tért, mert lefegyverezte Preston Locke barátságos és könnyed modora. Ráadásul a férfi lovakról akart vele beszélni! Ez még jobban megnyugtatta Devint. Mégis meg volt győződve arról, hogy a lány szándékosan intézte így, mert kényelmetlen helyzetbe akarta hozni. Egy ilyen fontos személyiséget hív ide, egy közönséges lovaglóleckére? Amikor válogathat a kevésbé előkelő férfirokonok között? Kivitte a pályára a lányt, míg a herceg egy kicsit távolabb, a kerítésnek támaszkodva figyelte őket. – Most ne legyen sikoltozás, elájulás, és ha már elhoztad a köztiszteletben álló apádat, akkor kérlek, ma ne vesd le magad Sarah-ról – szólt oda a lánynak, mielőtt felsegítette a nyeregbe. A lány lenézett rá. – Ennek mi köze az apámhoz? – kérdezte haragos arccal. – Rám vetne rossz fényt, nem rád. A lány elhúzta a formás száját, de nem szólt többet. Az elszántsága ellenére Devin még mindig érezte rajta az idegességet, de ez már nem volt olyan erős, mint előző alkalommal. Gunyoros megjegyzései azt a célt szolgálták, hogy segítsen a lánynak legyőzni a félelmét. Amikor átadta neki a gyeplőt, még odahajolt Amandához. – Meghagytam, hogy Sarah-t rendszeresen mozgassák, így nem fog majd annyira örülni, hogy végre galoppozhat. Szabd meg te az iramot, és ő majd engedelmeskedik. Ne aggódj, remekelni fogsz. – Remélem is, mert az apám figyel. Tehát azért hozta el magával az apját, hogy ösztönözze a jó teljesítményre? Devin nem győzte korholni magát. És ő még azt hitte, hogy miatta csinálta! A lány valószínűleg egyszer sem gondolt rá, miután elváltak. Miért tenné? Annyi férfi áll ugrásra készen, hogy a lábai elé vesse magát, hogy a számukat sem tudja. Elsőszülött fiúk, ranggal vagy rang nélkül, sőt még második vagy harmadik szülöttek is, akik a szerencséjükben reménykednek. És egyikük sem törvénytelen gyermek. De ő nem engedhette meg magának, hogy megfeledkezzen Amandáról, miután elválnak egymástól, mert a lány munkát jelentett számára. Igyekezett meggyőzni magát, hogy csak ezért gondol olyan sokat rá, amikor nincs vele. – Meg akartam veled beszélni valamit – súgta a lány halk, titokzatos hangon. – Nem tudom eldönteni, hogy ha egy férfi vonzónak tart engem… Nos, mire kéne figyelnem, ami egyértelműen elárulja, hogy én is úgy érzek iránta… a testi vonzalmon kívül, persze?

Devin megdermedt. Ezt komolyan kérdezi? A lány ártatlan, kíváncsi tekintete erről árulkodott. – Felgyorsul a szívverésed? – kérdezte végül tőle Devin. – Mint most? Ez csak az idegesség miatt van! – Arról beszélek, hogyan érzed magad azoknak a fiatalembereknek a társaságában, akiket vonzónak találsz. Akarsz olyan közel kerülni hozzájuk, hogy megérintsd őket? Alig várod, hogy megint láthasd őket? Állandóan rájuk gondolsz? A lány tágra nyitotta a szemét. – Köszönöm! Ez egy kicsit érthetőbbé tette a helyzetet, de a bátyám miért nem tudta ezt elmondani nekem? Devin felnevetett. – Te vagy a kishúga. Nem fogja veled megbeszélni a vágy természetét. A férfi szókimondó szavaitól a lány elpirult. Ha bármelyik más nő kérdezne tőle ilyet, azt hinné, hogy flörtölni akar vele. De tudta, hogy Amanda nem ezért érdeklődik. Devin tulajdonképpen már többet tudott róla, mint amit a lány elárult neki, és most már a kíváncsiságot is felírta a képzeletbeli listájára, a többi tulajdonsága mellé. Azt már tudta, hogy állhatatos, konok, és nem tágít, ha egyszer valamit a fejébe vesz. És bátor, méghozzá nem is kicsit. Ugyanakkor hirtelen haragú, legalábbis vele. És lehet, hogy még szívesen horgászna. Elvihetné egyszer horgászni, hogy ezt kiderítse. Ő is szerette ezt az időtöltést. És ne feledjük, hogy szeret lovakra fogadásokat kötni, de amúgy nem foglalkozik a szerencsejátékokkal. Ezt is észben kell tartania. A lovaglólecke kivételesen jól ment. Valószínűleg Amanda is így gondolta, mert amikor visszafelé mentek az istállóhoz, megállás nélkül csacsogott, nevetgélt az apjával, és szinte sziporkázott jókedvében. Devin már megint a kis napsugarat látta maga előtt. Távozás előtt Amanda még egyszer Devinhez fordult. – Azt hiszem, néhány óra után eljutok arra a pontra, amikor komolyabban veszem a lovaglást, és be kell szerezni magamnak egy lovat. Ha erre sor kerül, egy fehér kancát szeretnék. Van ilyen eladó lovad? – Miért éppen fehéret? – Mert a balesetem után akkor jutott eszembe először a lovaglás, amikor megcsodáltam az egyik ismerősöm hófehér lovát. Elhatároztam, hogy ha valaha lovagolok még az életben, akkor egy olyan csodálatos fehér lovat szeretnék, mint az övé. – A fehér ló nem túl gyakori. Nekem ugyan van néhány, de azok túl gyorsak neked, egyelőre. Mihelyt felülsz rájuk, azonnal vágtázni akarnak. Nem mondom, hogy sosem jön el a nap, amikor készen állsz erre, de most még nem javasolnám. Devin elbűvölve nézte a lány bájosan lebiggyedő ajkát. – Nos, ez kiábrándító. – Ne búsulj, drágám – szólalt meg Preston, és megsimogatta a lánya arcát. – Egy olyan békés lóra van szükséged, mint amilyenen most tanulsz. Ne okozz nekem felesleges aggodalmat azzal, hogy egy olyan lovat veszel magadnak, amit nem tudsz kezelni. – Akkor keress nekem egyet – nézett a lány mosolyogva az apjára. – De csak fehér lehet! Mindkét férfi megcsóválta a fejét, aztán Devin hosszan nézett a hintó után, amikor elhajtottak. Preston javaslata és Amanda lelkesedése közben egy pillanatra megfordult a fejében, hogy a lánynak ajándékozza Sarah-t, ha már végeztek a lovaglóórákkal. Miért jutott

ez az eszébe, amikor nem szívesen válna meg Sarah-tól? Csak azért, mert úgy véli, hogy a lány értékelné a nemes gesztusát? Azért támadt ez az ötlete, hogy örömet okozzon neki? A pokolba! Mi az ördög ütött belém, dohogott magában Devin. A hangulata elromlott, miután majdnem elkövette ezt a baklövést. Bár ennek részben az volt az oka, hogy nincs olyan lova, aminek Amanda örülne. De ha már úgyis ilyen rossz lett a kedve, akkor talán itt az ideje, hogy meglátogassa William hitelezőjét, és intézkedjen ebben a csúnya ügyben a barátja helyett. Amúgy is meg akarta látogatni az otthon lábadozó Willt, és pénzt is magához kellett vennie, amivel kifizetheti Will adósságát. Ha Blythe-nak mégis szüksége lesz hozományra, akkor Devin eladja azt a londoni házat, aminek úgysem veszi semmi hasznát, de erről Willnek nem tesz említést. Bár nem gondolta, hogy erre sor kerül, főleg, ha Lord Olivernek felnyílik a szeme, és észreveszi, milyen értékes ember Blythe. Devin már kétszer rajtakapta őket, amint élénken beszélgetnek és jókedvűen nevetgélnek a társasági eseményeken, ezért az volt az érzése, hogy ez már meg is történt. Nemsokára London egyik legsötétebb negyede felé tartott. Megtudta, hogy a hitelezőt Nathaniel Gatornak hívják, és a címét is megszerezte. Mégis időbe telt, mire megtalálta a helyet, mert még sosem járt abban a városrészben. Nem is vette észre, hogy egy magánházban van, amikor egyszerűen kinyitotta az ajtót, és belépett. Talán kopognia kellett volna, de nem azért jött, hogy udvariaskodjon. Megzavart két férfit, akik a nagy előtérben társalogtak. – Egy újabb átkozott nemes? – kérdezte a nagyobb alak megvető hangon. – Mit műveltek ti, urak? Az elegáns báljaitokon körbeadjátok a főnököm nevét? A másik magas, vékony és finoman öltözött férfi megfordult, és megdöbbent, amikor meglátta Devint. Bizonyára zavarba jött, hogy egy ismerőssel találkozik egy ilyen gyanús helyen. Devin nem akart úgy tenni, mintha nem ismerné fel. – Lord Trask – biccentett a fiatalember felé. – Te is le vagy égve, öregfiú? – kérdezte John Trask reménykedő hangon. Biztosan jobban érezné magát, ha kiderülne, hogy mindketten ugyanabban a cipőben járnak. Devin már hallotta, hogy Trask a szerencsejátékai miatt adósságba keveredett. Elég sok adóssága lehet, ha egy ilyen sötét uzsoráshoz kellett fordulnia, hogy rendezze a számláit. Devinben felmerült, hogy figyelmeztetnie kéne az itt szokásos goromba bánásmódra. Majd meg is teszi, de előbb elvégzi, amiért jött. – Nem. Én másféle törlesztés miatt vagyok itt – mondta Devin, és közelebb lépett a két férfihoz, majd a nagydarabhoz fordult. – Te vagy Gator verőlegénye? – És mi van, ha igen? – A főnököd rossz embert választott, amikor az egyik barátomat akarta megleckéztetni – magyarázta Devin. – Azért jöttem, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő. Többet nem is mondott, hanem az öklével a tagbaszakadt fickó arcába vágott, de az szinte meg sem rezzent. Devin elvigyorodott, mert sejtette, hogy remek testgyakorlásban lesz része. Az iskolában tanítottak ökölvívást, és Devin felvette ezt a tárgyat, bár nem lett volna kötelező. Az etikettórákat nem kedvelte, de annál sikeresebb volt a ringben, és ezt nem is annyira a testi erejének, hanem inkább az órákon elsajátított képességeinek köszönhette. Tudta, hogy még

egy olyan tagbaszakadt embert is padlóra fog küldeni, mint Gator pribékje. Végül majdnem tíz percbe telt, mire sikerült neki. Trask nem maradt ott, hogy végignézze a küzdelmet, de Devin észre sem vette, mikor osont el a lord, mert ő is kapott néhány bordazúzó ütést a verőlegénytől. Amikor a Góliát félig eszméletlenül hevert a padlón, Devin lehajolt hozzá, és megveregette az arcát. – Hol van a főnököd? A férfi a folyosó végére mutatott. Devin elindult arrafelé, és több ajtót is kinyitott, mire megtalálta Gatort az egyik helyiségben. Az uzsorás az asztal mögött álló széken ülve szundikált. Devin ezt nem tudta elhinni. – Ez komoly? Alvást színlelsz ebben a nagy csetepatéban? A középkorú, majdnem teljesen kopasz, testes férfi nem mozdult. Egy üres tányérokkal teli tálca hevert előtte. Egy kiadós étel után talán tényleg elnyomhatta az álom. Nem mintha ez most számítana. Devin Gator felé lökte az asztalt, ami jól megnyomta a szundikáló férfi mellkasát. Ez hatásos volt. – Mi az? – riadt fel Nathaniel Gator, majd Devin láttán kihúzta magát a széken, és rémülten kimeresztette a szemét. – Ki az ördög vagy, és hogy… – Ne pazaroljuk a drága időt – vágott a szavába Devin, és egy zacskó pénzt dobott az asztalra. – Ezzel kifizetem William Pace adósságát. – Kivette a zsebéből az adóslevelet, összetépte, és a fecniket is az asztalra dobta. – Érthetően a tudtára kellett volna adnod a feltételeidet. Hadd adjak most én is valamit a tudtodra. Soha többé nem küldesz senkit a házához. Ha még egyszer bántódása esik miattad, akkor megöllek. Mivel éppen most ütötte egy szép summa a markát, az uzsorás nem vette különösebben zokon a fenyegetést. – Csak üzentem neki, hogy növelnie kell a fizetési részleteit. Két kölcsön ugyanannak a személynek elég kockázatos. – Nem csak ezt tetted. A férfi vállat vont. – Talán az emberem kicsit eltángálta. Az a dolga, hogy figyelmeztesse az adósaimat a pontos törlesztés fontosságára. – Pace még mindig az ágyat nyomja. Majdnem meghalt! Gator elsápadt. – Az hogy lehet? Azt hiszed, megőrültem? Nem vagyok én ellensége a saját pénzemnek! – Akkor keress magadnak egy másik verőlegényt. Két késszúrás már gyilkossági kísérletnek számít. – Nem! – Gator talpra ugrott. – Esküszöm, hogy az emberem csak egy kicsit meglegyintette Pace-t, aztán kidobta az ajtón, hogy megtanulja a leckét. Utána azonnal visszajött hozzám, hogy beszámoljon az esetről, és az este hátralévő részében velem volt. Ha valaki megkéselte a barátodat, az nem itt történt. Átkozott tolvajok! Tudtam, hogy egy jobb helyre kéne költöznöm, miután már megengedhetem magamnak. – Ne feledd, hogy tartsd távol magad Lord Pace-től – ismételte meg a figyelmeztetést Devin, és fenyegető pillantással nézett a hitelezőre. Amikor kisétált a kétes tisztaságú házból, az agyában egymást kergették a gondolatok. Devin sem hitte, hogy Gator ostoba lenne, és meg akarná ölni az egyik ügyfelét. Willt valószínűleg utcai tolvajok támadták meg, ahogy már

korábban is sejtették. A másik lehetőség egy ellenség lenne, aki megpróbálta megölni Williamet, de a barátjának nincsenek ellenségei. Ahogy Donaldnek sem, akinek a hintóját felismerhették aznap este. Devin biztos volt abban, hogy mindenre elszánt rablók műve volt a támadás.

32. FEJEZET

A

fiatalember lerogyott a hatalmas nappali sarkában álló párnázott fotelba. Az anyja,

Marianne, felpillantott az ölében tartott könyvből, de a fejét nem emelte fel. A fiú gyűlölte, amikor ezt csinálta, mert az az érzése támadt, hogy az anyja nem hajlandó a teljes figyelmét neki szentelni. Most is teli volt aggatva ékszerekkel, mint mindig. Még akkor is felcicomázta magát, amikor el sem hagyta a régi udvarházban lévő lakosztályát. Persze a fiú tudta, hogy ezek az ékszerek mentették meg addig az adósok börtönétől. Az anyja nem szívesen adta oda őket, és az évek során egyre dühösebb lett, amikor meg kellett válnia valamelyik értékes csecsebecséjétől, hogy kifizesse a fia adósságait. Aztán egyszer mérgében elárulta neki az igazat, és azt is közölte, hogyan húzhat hasznot a helyzetéből. Az igazság teljesen lesújtotta a fiatalembert. Az anyja azonban minden látható zavar nélkül beszélt róla, mintha semmi különös nem lenne benne. – Elkövettem egy kis félrelépést tíz évvel a bátyád születése után – közölte vele egy szép napon. – Pont tíz évvel vagyok fiatalabb a bátyámnál. – A fiú csak ennyit tudott kinyögni, annyira megdöbbent. – Pontosan. De ez most a hasznodra válhat. Nemrég megtudtam, hogy az igazi apád haldoklik. Pedig fiatalabb nálam! Nagyon kicsapongó életet élt, és most megfizeti az árát. Furcsa módon, túlélte az egész családját, kivéve téged. – Hogy tehetted ezt? Az asszony megvonta a vállát. – Megtörténik az ilyesmi. Az apád, vagyis a gróf, tudott a félrelépésemről, és megbocsátott nekem. Ez több volt, mint amit a fiú egyszerre fel tudott fogni. Az a férfi, akit egész életében az apjának tartott, mégsem az apja? A bátyja, akit imádott, és sosem irigyelt, csak a féltestvére? És Marianne férje, a gróf, egész idő alatt tudta ezt? Kész csoda, hogy sosem bánt vele rosszul. És nem rúgta ki az anyját. Úgy tűnik, a gróf annyira élvezte az anyja társaságát az ágyban, hogy nem akart megválni tőle. A fiú úgy nőtt fel, hogy minden kiváltságot és gazdagságot megkapott, amit egy gazdag nemes család adhat a gyermekének, és sosem gyanította, hogy tulajdonképpen nem tartozik ehhez a családhoz. Természetesnek tartotta, hogy a bátyja, Justin, rengeteg dicséretet és gyengédséget kapott az apjuktól, hiszen ő volt az elsőszülött fiú. De az anyja nemrég kifecsegte, hogy a halála előtt a gróf csúnyán elbánt vele. Gondoskodott arról, hogy a törvényes fiú tudomást szerezzen az anyja félrelépéséről. És ezután Justin viselkedése az öccsével szemben gyökeresen megváltozott.

Justin nem árulta el neki, hogy miért változott megvetéssé a szeretete. A fiú először azt hitte, hogy a szerencsejáték-szenvedélye és a felhalmozott adósságai miatt lett ilyen. Átkozott balszerencse üldözte az utóbbi időben, és Justin nem volt hajlandó kifizetni az adósságait. A bátyja ugyanakkor megtorpedózta az öccse két lehetőségét is, amikor előnyös házasságot köthetett volna. Tudtára adta a lányok apjának, hogy a testvére földönfutó, egyáltalán nincsenek anyagi kilátásai, és ha megnősül, többé nem látják szívesen a saját családjában. Ez gonoszság volt! Így gondoskodott arról, hogy az öccse élete egyre mélyebbre csússzon. Kész csoda, hogy Justin még nem rúgta ki az otthonából, de ezt csak az anyjának köszönhette. Most már gyűlölte a házat meg a fényűző környezetet, amelyben felnőtt, mert tudta, hogy sosem lesz az övé. Gyűlölte a bátyját is, akit egykor imádott. És már kezdte az anyját is megutálni. Ha nem mondja el neki az igazat, és nem bátorítja arra, hogy megkedveltesse magát az igazi apjával, akkor nem ébredt volna fel benne a remény, hogy a vagyona mégis az övé lehet. Annál nagyobb volt a keserűsége és a csalódottsága, amikor a férfi megvetése összetörte ezeket a reményeket. Sosem hagyta volna magát ilyen mélyre süllyedni az adósságban, még akkor sem, ha a szerencsejáték jelentette számára a megváltást. Akkor nem szerzett volna tudomást még egy féltestvérről, akire az igazi apja olyan büszke, hogy rá akarja hagyni az egész vagyonát, és még a címét is. Az átkozott szerencse mindenkit utolér, csak őt nem! Az anyja nem tudott a másik fattyúról. Biztosra vette, hogy csak meg kell jelennie az apja házában, és minden jól alakul majd. Pedig gondolhatta volna, hogy ha a férfi vele belebonyolódott egy ilyen afférba, akkor egész Angliában szétszórhatta a fattyait. A fiatalember nem tudott arról, hogy mások is lennének, és ez nem is zavarta. Csak ez az egy állt az útjában. Miatta nem szerezhette meg azt a rangot és vagyont, amiről Marianne elhitette vele, hogy az övé lesz. Első ötlete az volt, hogy elég, ha tönkreteszi a fattyút, és akkor az apja őt is meg fogja vetni. De nem járt sikerrel. Megölni sem olyan egyszerű. Annak a fickónak átkozott szerencséje van. Vagy csak ő van megátkozva tehetetlen pribékekkel. Ez talán igaz is. Valószínűleg nem az a legjobb megoldás, hogy az utcáról bérel fel martalócokat, hogy megszabaduljon a vetélytársától. A másik lehetősége az lenne, hogy megöli Justint. A bátyját most ugyan gyűlölte, de ez nem volt mindig így, ezért igazából nem gondolta komolyan, amikor ezt mondta az anyjának: – Mi lenne, ha egyszerűen megölném a másik fiút? Az asszony hirtelen felállt, odament hozzá, és az arcán hagyta az ujja nyomát. – És az unokaöcséidet is? Az én unokáimat? Ez itt sosem lesz a tiéd, erről ne is álmodozz. – Nem gondoltam komolyan – motyogta a fiú. –De van még egy ász a tarsolyomban. – Akkor használd fel minél előbb, mert ki fogsz futni az időből. Az apád már bármelyik nap meghalhat. – De még csak nem is kedvel! Mondtam már, hogy nyomozott utánam, és egy szerencsétlen flótásnak tart. Azt mondta, hogy egy petákot sem hagy rám, mert azt is csak eljátszanám. Marianne megcsóválta a fejét. – Csak csalódott benned, de nincs senki más, akire ráhagyhatná azt a hatalmas vagyont. Majd magához tér, ha kedveskedsz neki egy kicsit.

Be kellett volna számolnia az anyjának a másik örökösről. De a fiú attól félt, hogy az anyja is kitagadja, ha ezt megtudja. Mert nagyon szerette volna, ha megörökli az igazi apja vagyonát, és nem kunyerálja el tőle a becses ékszereit.

33. FEJEZET

Amanda legszívesebben kinevette volna magát, miközben a hintóban ült, és a Durrant család háza felé igyekezett, ahol egy zenés vacsorára volt hivatalos. Három héttel korábban még azon aggódott, hogy mivel foglalja el magát, míg a városban időzik. A legutóbbi három hét olyan volt számára, mint egy vásári forgatag. Nemcsak a bálok, estélyek és új ruhapróbák miatt, hanem azért is, mert majdnem minden nap lovagolni tanult, és segített Opheliának megszervezni a norfordi mulatságokat. És Kendall végre eljött teára! Az egy nagyon izgalmas nap volt! Kendall pont olyan jóképű volt, mint az emlékeiben, és Amanda tényleg sokat gondolt rá. Igaz, nem állandóan, de ez csak azért lehet, mert hetekig nem látta, és annyira sok dolga volt. Ophelia lakáját is elfelejtette értesíteni, hogy Lord Goswickot beengedheti az ajtón. Szerencsére a lord Ophelia iránt érdeklődött, mert nem tudta, hogy Amanda a bátyja házában lakik, ezért azonnal bevezették a szalonba, ahol Amanda és a sógornője éppen teázott, miközben a vendéglista legújabb változatát beszélték meg. A fiatalember egy elbűvölő mosolyt villantott Amanda felé. – Bocsássanak meg, hölgyeim, hogy nem jöttem korábban – mentegetőzött –, de most tértem vissza Franciaországból. – Devin említette, hogy odautaztál – mondta Amanda. – És sikerrel jártál? – Bizony! A telivér nemsokára megérkezik az istállómba. – Az hol is található pontosan? – kérdezte Ophelia udvariasan. – Kent nyugati részében. – De hiszen az közel van Norford városához! – Talán fél nap lóháton – bólintott a férfi. – Ophelia küldött neked meghívót a vidéki rendezvényre, amit Norfordban tartunk a jövő héten – újságolta Amanda. – Ha te is ott leszel, akkor örömmel részt veszek rajta – jelentette ki Kendall. – Addigra már biztosan visszajövök. – Honnan? – A franciaországi út igen izgalmasnak bizonyult. Megtudtam, hogy a megvásárolt ménnek van egy testvére, egy kanca, ugyanazoktól a szülőktől, de eladták egy skóciai úriembernek. Viszont megvan a címe! Amanda és Ophelia felnevetett. Úgy tűnik, Kendall újra útra kel, hogy lovat vegyen magának, de Skócia legalább nincs olyan messze. Ha nem halogatja az indulást, akkor vissza tud érni a norfordi mulatság idejére. De az utazás miatt legalább nem tudja meghívni Amandát egy lovaglásra a Hyde Parkba. Arra nem érezte magát felkészültnek, és Devin sem javasolta még, hogy megint próbálja meg a lovaglást az oldalnyereggel.

Amikor Amanda belépett a Durrant-házba, meglepetten látta, milyen sokan összegyűltek egy zenés vacsorára. A ház földszintjén volt egy bálterem, és a Durrant család ott állította fel az asztalokat. A helyiség majdnem úgy nézett ki, mint egy étterem. Most még csak néhány idősebb vendég ült az asztaloknál. A csillogó, jól öltözött vendégsereg inkább a frissítők körül nyüzsgött a helyiség végében. Amanda éppen időben érkezett az apjával. A Hammond-bálon már megtanulta, hogy nem szabad későn beállítani, mert ezen a vacsorán is lesz tánc. Itt nem is rohanták meg azonnal a fiatalemberek. Persze ezt kizárólag a kísérőjének köszönhette, mert Preston Locke-tól még a húgánál, Julie-nál is jobban féltek az emberek. Amanda azonnal észrevette, hogy Devin is jelen van. Nagyon elegánsnak tűnt a fekete kabátban és a nyakában lazán megkötött sállal. Mivel magasabb volt minden jelen lévő férfinál a helyiségben, lehetetlen volt nem észrevenni. És azért sem, mert éppen Amanda felé nézett, amikor a lány meglátta. Amanda bólintva üdvözölte. Még most sem kedvelte a darabos modorát, de már egyfajta barátságos viszony alakult ki közöttük, mert ő volt az oktatója. Most viszont egyáltalán nem tartotta illőnek, ahogy a férfi végigméri a borostyánszínű szemével. Amanda legszívesebben végignézett volna magán, hátha valami nincs rendben a megjelenésével. De ellenállt a kísértésnek. Hiszen tudta, hogy elbűvölően néz ki a korallszínű selyem estélyi ruhájában, az anyja rubint nyakláncával a nyakában. Még a frizuráját is kis rubint végű tűk fogták össze. Másodszorra azt vette észre, hogy Robert Brigston nem volt ott az estélyen, pedig sok ifjú agglegény forgolódott az asztalok között. Szerette volna tudni, mi ennek az oka, de kínos lett volna megkérdezni a házigazdától, amikor olyan sokféle embert meghívott aznap estére, nem csak feleséget kereső fiatalembereket. Egyébként pedig még felbukkanhat. – Hadd mutassalak be egy régi barátomnak – javasolta Preston, nem sokkal az érkezésük után. – Rendben. A férfi átvezette a lányt a tömegen. De Amanda lelassította a lépteit, amikor észrevette, hogy kihez vezeti az apja: az előkelő körök két legismertebb házasságszerzőjéhez igyekezett vele. A herceg megérezte a vonakodását, és megveregette a lánya karját. – Nem árt meghallgatni, hogy mit mondanak az előtted álló lehetőségekről, nem? – De idén magamtól is vannak lehetőségeim. – Az egyik még mindig kényes téma, a másiknak pedig csak két utazás között volt ideje meglátogatni téged. Ismered őket elég jól, hogy máris szerelmes legyél valamelyikükbe? A lány felnevetett az apja óvatos fogalmazásán. – Rendben, értem, mit akarsz mondani. Akkor hallgassuk meg, milyen mondanivalójuk van az idős dámáknak. Talán tényleg ismernek olyan férfiakat, akikkel még nem találkoztam! De nem így történt. Mabel Collicott, az elválaszthatatlan duó szókimondóbb tagja három férfira hívta fel Amanda figyelmét, akik szerinte tökéletes párja lennének. Oliver Norse-t és Carlton Webbet Amanda már elvetette, de meglepő módon Mabel harmadik javaslata Farrell Exter volt. – Lord Farrell? – nevetett fel Amanda. – Ezt nem gondolhatod komolyan! Hiszen neki gondjai vannak a szerencsejátékkal. Nagyon szereti a fogadásokat meg a kártyát, de nincs szerencséje.

– Melyik fiatal lord nem szereti a szerencsejátékot? Csak unatkozik, mint a legtöbb fiatalember manapság. Ha megnősül, majd a felesége féken tartja. Amanda elképedt. – Ő nem feleséget keres, hanem egy nagy vagyonra áhítozik. Ezt nem is rejti véka alá. Mabel felvonta a szemöldökét, és rosszalló pillantással nézett a lányra. – Minden házasulandó férfi reméli, hogy a feleségével együtt pénz is áll a házhoz. Te azon ritka kivételek közé tartozol, akinek nincs szüksége erre a szempontra, úgyhogy Farrell tökéletes lenne számodra. – Talán inkább azt kéne mondanod, hogy én tökéletes lennék az ő számára – fakadt ki Amanda, majd udvariasságból hozzátette: – Köszönöm a javaslatot, és ígérem, hogy megfontolom. De míg Mabel a három fiatalembert magasztalta, a halkabb szavú Gertrude Preston fülébe suttogott valamit. Amanda nem tudott ellenállni a kíváncsiságnak, miután magukra hagyták a két hölgyet. – Gertrude Allen egy új nevet vetett fel nekünk, és nem akarta, hogy a barátnője tudjon róla? – Valóban egy meglepő nevet említett, és úgy látom, eléggé megosztja őket az illető, mert Mabel ki nem állhatja. Tehát talán nem is érdemes beszélni róla. – De kettejük közül melyik a barátod? Mabel semmi olyat nem mondott, amit idáig nem tudtam a három választottjáról. Hiszen több éve ismerem őket, és egyszer már elhatároztam, hogy adok nekik még egy esélyt. De az igazat megvallva, most már inkább csak barátként tekintek rájuk. – Gerturde-dal állok ismeretségben. – Akkor halljuk, kit javasolt. – Nem annyira javaslat volt, inkább csak egy ajánlás. Azt mondta, hogy feltűnt neki, mennyire szikrázik a levegő, amikor Devin Baldwinnal egymás közelében vagytok. Amanda felkiáltott. – Én is pont erre gondoltam. Nem tudtam rájönni, hogy Gertrude pontosan mire gondol. Azt akarja, hogy tartsalak távol tőle, mert annyira nem kedvelitek egymást, vagy ezeket a szikrákat a… vonzalomnak tulajdonítja. Amanda elpirult. – Nem tagadhatom, hogy jóképű, de túlságosan erőszakos, és nem elég illedelmes a modora. Preston a lányára nézett. – Akkor talán nem kéne, hogy ő legyen az oktatód? A lány elmosolyodott. – Már túljutottunk a kezdeti harcokon, és békét kötöttünk. És el kell ismernem, hogy tényleg nagyon jól ért a lovakhoz. Sokat haladtam az elmúlt hetekben. Még Alice és Becky is észrevette, akik felváltva kísérnek engem. Devin jött rá egyedül arra, hogyan győzhetem le a félelmemet a ló hátán. Hálás vagyok neki ezért, úgyhogy most már az ajkamba harapok, és hallgatok, ha felbosszant. Preston felnevetett. – Te? Visszafogod magad? És mi indította el a csatát köztetek? A lány megcsóválta a fejét.

– Kéretlen tanácsot adott nekem, amivel feldühített. De hát végül is ő Cupido, és valamiért a fejébe vette, hogy minden áron jótékonykodik velem. Ezért hajlandó segíteni, hogy jó lovas legyek. – Aha, már kezdem érteni. Gondolom, a lóbolond Lord Goswickot javasolja neked? – Valóban. De természetesen csak akkor, ha sikerül megszeretnem a lovaglást. Preston megtorpant. – Ezt komolyan mondod? Nem gondoltam volna, hogy Devin bolond, de ilyen ostoba elképzelést még nem hallottam a házasságról. Tőle származik ez a buta ötlet? – Nem. Azt hiszem, félreértettél. Ő csak látta, hogy tetszik nekem Kendall Goswick, de szerinte nem fogunk összejönni, ha én nem szeretek lovagolni. Már mondtam neked, hogy Kendall szenvedélyesen szereti a lovakat. Ezért érthető Devin aggodalma, nem? – És mi van azzal a másik fiúval, aki érdekel? Inkább Brigstont választanád? Ha kedveled, megbocsáthatjuk neki az első ideges botladozó lépéseit a társasági életben. – Ezt még korai lenne megmondani, apa. Hiszen alig beszéltem vele. De remélem, hogy mindketten eljönnek Ophelia mulatságára. – Igen, én is várom már, hogy beszéljek velük. A lány elmosolyodott. – De ugye nem fogod elijeszteni őket? – kérdezte tréfásan. – Dehogy. Nos, esetleg akkor, ha azt akarod, hogy ijesszem el őket, akkor örömmel engedelmeskedem. – Nagy reményeket fűzök Ophelia norfordi rendezvényéhez. Ha mindketten eljönnek, akkor a végéig el kell döntenem, hogy melyiket akarom. Képzeld el, apa! Lehet, hogy nemsokára férjhez fogok menni! – Igen, elképzeltem – mondta a férfi, de sokkal kisebb lelkesedéssel. Aztán átölelte a lánya vállát. – Hiányozni fogsz, drágám. Azt válaszd, amelyik közelebb lakik Norfordhoz. Amanda felnevetett. – Ne aggódj, olyan gyakran meg foglak látogatni, hogy a végén azt mondod, amikor meglátsz: „Már megint?” De most hadd beszélgessek a barátnőimmel, mielőtt felszolgálják a vacsorát. Most vettem észre, hogy Phoebe Gibbs is itt van. Rád bízom, hogy megtudd, melyik asztal a miénk, így majd téged foglak megkeresni, és nem kell elolvasnom a neveket minden asztalon. Meglepő, hogy a háziasszonyunk névkártyákat használ, amikor ez nem egy hivatalos vacsora. – Már az is furcsa, hogy asztalokat állított fel a bálteremben, nem? – Igen. Szerintem azért tett kártyákat az asztalokra, mert azt akarta, hogy minden társaságban legyen egy személy, aki gondoskodik az élénk beszélgetésről, és így biztosítsa az este sikerét. – Vagyis egy olyan fecsegőgép, mint te. – Pontosan! – mondta nevetve Amanda.

34. FEJEZET

Amanda Phoebe-hez sietett, mielőtt valamelyik rajongója észreveszi, hogy egy rövid időre elhagyta az apja oldalát. Remélte, hogy Phoebe-nek lesz még mondanivalója Lord Robertről, de a barátnője csak azt ismételte meg, amiről már Larissa is beszámolt neki a levelében. Ráadásul szinte szóról szóra, úgyhogy valószínűleg ő is Larissától szerezte az értesülést. Mégis voltak érdekes hírei. – Vigyázz Jacinda Brownnal, Lady Anne lányával. Vagy már találkoztál vele? – Nem hiszem, hogy volt szerencsém Anne Brownhoz, a lányát meg nem ismerem. – Akkor hadd figyelmeztesselek, hogy Jacinda egy ármánykodó nőszemély. Túl nyíltan flörtöl, már-már illetlen, amit művel. – Phoebe közelebb hajolt Amandához, és suttogva folytatta: – Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy… tapasztalt. Amanda összeráncolta a szemöldökét. – Nem kéne ezt terjesztened róla, Phoebe. Bizonyíték nélkül pedig semmiképpen. – Nem is teszek ilyet! – méltatlankodott Phoebe. – De te a legjobb barátnőm vagy, és csak figyelmeztetni akartalak, hogy miért kell távol tartanod magad tőle. Amilyen merész az a lány, biztosan bajba fog kerülni. És nagyon aljas módon viselkedik azokkal a fiatal debütálókkal, akiket Devin Baldwinnal lát beszélgetni. Amanda felkapta a fejét. – Miért? – Nem jelentette még ki nyíltan, de egyértelmű, hogy kiszemelte magának. Mivel nem ő az egyetlen jelentkező, ezért sok ellenségesség várható, és előbb-utóbb biztosan lesz egy botrányos jelenet is. Tehát féltékenykedés csapott fel Devin körül? Vajon tud róla egyáltalán? Akar egyáltalán feleséget keresni magának ebben a szezonban? Ha igen, akkor valaki már említést tett volna róla, hiszen még mindig ő az egyik első számú beszédtéma a városban. Amanda most már kezdett kíváncsi lenni. – Itt van ma este ez a Jacinda? – kérdezte Phoebe-től. – Igen, és már le is csapott Baldwinra. Nem lepne meg, ha összecserélte volna a névkártyákat, hogy mellette ülhessen ma este. Amanda arrafelé nézett. Lehet, hogy Phoebe mostanában hajlamos a túlzásokra? Amanda korábban már észrevette Jacindát, amikor elment mellette. Ő volt az egyik legcsinosabb debütáló abban a szezonban. Szőke haja, sötétbarna szeme, az átlagosnál kicsit magasabb termete és dús idomai elég feltűnő jelenséggé tették. Még nem mutatták be őket egymásnak, de Amanda nemrég magában kuncogott, amikor észrevette, hogy Carlton Webb alig tudja levenni a szemét a lány melléről. De a fiatal lány nem Devinnel beszélgetett, ahogy Phoebe

mondta. A férfi nőismerősével, Blythe Pace-szel csacsogott, és Devin csak figyelte a beszélgetésüket. Te jóságos ég, jól látta? A lány egy csábító pillantást vetett a férfira? Amanda észre sem vette, hogy a szája megfeszül, és a haragos pillantásával szinte lyukat éget Jacinda homlokába. Csak akkor enyhült meg az arca, amikor Devin magára hagyta a két elsőbálost. Biztosan úgy vélte, hogy Blythe elfoglalja magát, amíg Jacindával társalog, ezért odébb sétált, és Lord Traskkal kezdett el beszélgetni. De mihelyt távozott, Jacinda is faképnél hagyta Blythe-t, aki így egyedül maradt, és látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát. Amanda elhatározta, hogy a lány segítségére siet. Gyorsan elbúcsúzott Phoebe-től, átvágott a helyiségen, és megállt Blythe mellett. Közben észrevette, hogy Farrell Exter azonnal feléje indul, de sikerült egy határozott fejrázással távol tartania magától. – Örülök, hogy megint találkozhatunk, Miss Pace – üdvözölte a lányt. – Hogy tetszik a szezon? – Csodálatos! – válaszolta Blythe barátságos mosollyal. – Úgy látom, a bátyád még mindig Devin Baldwin gondjaira bíz. – Sajnos nem önszántából. Williamnek nemrég balesete volt, ami egy darabig ágyhoz köti. – Sajnálattal hallom. De rendbe fog jönni? Blythe bólintott. – Persze. Most már panaszkodik, hogy nem szabad felkelnie. Nem szereti a semmittevést. – Reméljük, hamar felépül, mert a mostani kísérőd egy kicsit figyelmetlenebb a kelleténél, ha így itt hagyott téged. – Igazából nagyon is figyelmes – védte meg Blythe Devint, majd suttogva folytatta: – Szerintem nem kedveli Jacinda Brownt, aki állandóan követ minket, és úgy tesz, mintha barátkozni akarna velem. Aztán egy cseppet sem barátságos, amikor négyszemközt vagyunk. Devin nemsokára visszajön, mihelyt észreveszi, hogy az a lány eltűnt innen. Amanda szerette volna, ha tényleg így van, de a férfi valószínűleg csak ezt akarta elhitetni a lánnyal. Lehetetlen, hogy ne találja Jacinda Brownt vonzónak, és ne hízelegjen a hiúságának az iránta tanúsított figyelme. Az a lány túlságosan csinos. Amandának hirtelen eszébe jutott valami: Opheliáról is ugyanezt gondolta és érezte az első szezonja idején! Féltékeny lenne? Csak azért, mert Devin az ő oktatója? Élvezte a már-már megszokott csatáikat és a lovaglóleckék kihívását, ezért talán egy kicsit ki akarja sajátítani a férfit, akit a barátjának és a bizalmasának kezd tekinteni? – Te jól ismered Devint, ugye? – kérdezte Blythe-tól. – Igen, ekkora korom óta. – A lány a melléig emelte a kezét. – Minden évben néhány hetet nálunk töltött, amikor a bátyámmal együtt vakációzott, és kétszer az egész nyarat nálunk töltötte. Annak idején azt hittem, hogy szerelmes vagyok belé – tette hozzá Blythe pirulva. Amanda összeszorította a száját. Biztosan még most is szerelmes bele, gondolta. De úgy tűnt, a lány ezt nem akarja beismerni. – Annak idején? – szaladt ki a száján a kérdés, és Amanda érezte, hogy már ő is elpirul. Hiszen ehhez semmi köze! – Nos, egyértelmű, hogy nem akar még megnősülni, én viszont férjet keresek magamnak. És a bátyám jobban szeretné, ha egy rendkívül gazdag férfihoz mennék feleségül, márpedig Devin nem az. Persze a Baldwin család egyáltalán nem mondható szegénynek, de tudod, milyen egy fiútestvér.

Ez kielégítette Amanda kíváncsiságát. Tehát Devin nem szándékozik megnősülni, ő pedig a kelleténél többet kíváncsiskodott. Elhatározta, hogy másfelé tereli a beszélgetést. – És sikeresnek tűnik idáig a szezon? El fogod érni a kitűzött célodat? – A házasságra gondolsz? – Amanda bólintása láttán, Blythe halvány pírral az arcán beismerte: – Oliver Norse-t elég érdekesnek tartom. Amanda elmosolyodott. – Azt hiszem, mindketten meghívást kaptatok Norfordba, a jövő heti egyhetes mulatságra. Remek alkalom lesz, hogy jobban megismerd Olivert. És úgy látom, Devin mindjárt visszajön hozzád, úgyhogy megkeresem az apámat meg az asztalunkat. Érezd jól magad az este hátralévő részében, Blythe. Amanda igyekezett gyorsan távozni, mert nem akart Devinnel beszélni aznap este. Még mindig zavarta, ha ilyen elegáns környezetben látta, mert annyira kilógott a sorból hatalmas, izmos termetével. Ráadásul attól tartott, hogy az előbb fellobbant féltékenysége miatt nem tudja majd megfelelően kezelni az indulatait, márpedig Devin mindig könnyen kihozta a sodrából, még akkor is, ha nem is akarta. Úgyhogy jobbnak látta, ha aznap este nem társalognak. Az egyik asztalnál észrevette az apját, és csatlakozott hozzá. Tökéletes volt az időzítés. Elkezdődött az esti műsor. Egy szép hangú fiatal nő énekelt, zongorakísérettel. Ő fogja az egész vacsora alatt szórakoztatni a vendégeket. Ez volt a jel arra, hogy mindenki foglalja el a helyét. Legtöbben már megtalálták a névkártyájukat, de néhányan nem törődtek az ültetéssel, ami egy kis zűrzavart okozott. A vacsorát addig nem szolgálták fel, amíg a legutolsó vendég is el nem foglalta a helyét. Amanda nem lepődött meg azon, hogy Lady Durrant az ő asztalához ültette Norford hercegét. De hat szék volt ott, és amikor Amanda megfordult, hogy megnézze, kit tiszteltek még meg ezzel az előkelő hellyel, egy borostyánszínű szempárt pillantott meg, amelyet jól ismert. Amanda gyorsan elfordult. Gondolhatta volna! Lady Durrant tudja, mit akar: a jelen lévő legmagasabb rangú személy, és az a férfi, akiről az egész város beszél. Igen merész választás volt ez Durranték részéről, Amandának pedig elég sok bosszúságot okozott. Majd nem vesz róla tudomást, és az sem érdekli, ha emiatt udvariatlannak tűnik. Igyekezett másfelé nézni, de ez igencsak nehezére esett, amikor szinte bizsergett az izgalomtól miatta. Még sosem érezte ennyire valakinek a közelségét. Az orrát megcsapta a férfias illata, és még mintha a levegővételét is hallaná. Tévedett, amikor azt hitte, hogy a férfi sem fog vele foglalkozni, és csak a mellette ülőkkel társalog. Devin megvárta, amíg Lady Durrant lefoglalja Prestont, és azonnal a lányhoz fordult. – Holnap a szokásos időben jössz a farmra? – kérdezte halkan. – Ha nem késel, délután lesz időm lebonyolítani egy találkozót a versenypályán. – Igen, időben ott leszek, és dél előtt mindig távozni szoktam – emlékeztette a lány, és közben nem nézett rá. – Tudom. De azt szeretném, ha holnap magaddal hoznád a horgászbotodat is. – Tessék? – Ki fogjuk deríteni, hogy szeretsz-e még horgászni. A lány nem bírta tovább, és a férfira emelte a pillantását.

– Még mindig az érdeklődési köreimmel foglalkozol? Pedig nemrég azt mondtad, hogy most csak a lovaglásra összpontosítsak. Egyébként az apám szerint ez nevetséges követelmény egy házasságban. – Mégis folytatni akarod? – Igen – motyogta a lány. – De most már magam miatt. Ami pedig a közös érdeklődést illeti, elárulom, hogy a bátyám boldog házasságban él Opheliával, pedig mindkettejüket egészen más dolgok érdeklik. Egyszerűen csak szeretik egymást. A lány körülnézett, hogy nem hallgatja-e őket valaki, de annyit még látott, hogy a férfi vállat von. Szerencsére két párbeszéd is folyt éppen az asztalnál, és mindkettő elég hangos volt, hogy elnyomja az ő beszélgetésüket. – Ez ritkaság – mondta Devin. – Ha a kezdeti lángolás után nem marad semmi közös, akkor a házasság rendszerint tönkremegy. – Tönkremegy? – A férj zöldebb legelőket keres magának. A lány elpirult az illetlen megjegyzéstől. – Ez nem helyénvaló társalgási téma egy estélyen – rótta meg a férfit. Devin mosolyán nem látszott, hogy megbánta volna, amit mondott. – Cupido nyila néha meglehetősen hegyes. Megint túl szókimondó volt. Amanda nem győzött bosszankodni, mert tényleg szeretett volna megint horgászni menni, de nem vele! Ezért nem fog horgászbotot vinni a következő órára. Tudtára kell adnia Devinnek, hogy vele ne jótékonykodjon! De mielőtt ezt kimondhatta volna, az apja érdeklődni kezdett Devinnél a lánya lovaglóórái után, mert az utolsó néhány alkalommal nem kísérte el a gazdaságba. Devin megdicsérte Amandát, mire az apja felsóhajtott. – Akkor kezdhetünk keresni neki egy fehér kancát. Amanda megveregette az apja kezét. – A félelmem már teljesen elmúlt – mondta mosolyogva. – Persze még nem mertem oldalnyeregbe ülni. – Talán nem is kéne. A lány felnevetett. – Tényleg el tudod képzelni, hogy szétvetett lábbal lovagolok a Hyde Parkban? – Nem, de azt igen, hogy egy zárt területen lovagolsz, például nálunk, Norfordban. Vagy ha még mindig a leendő férjed kedvéért teszed, akkor az ő birtokán. Mindenki elégedett lehet, és az aggodalmaid is megszűnnek. Mit gondolsz, Devin? – Én sem kedvelem azokat a nyeregnek csúfolt szörnyű szerkezeteket, uram. Teljesen egyetértek veled. Ez azt jelentené, hogy már nem lesz szüksége sok leckére. Amandának örülnie kellett volna, mégsem érzett örömet. Lady Durrant az étkezés hátralévő részében szinte teljesen lekötötte Devin figyelmét, és számos lényegre törő kérdést tett fel neki. Amanda igyekezett feltűnés nélkül figyelni őket, de nem hallott semmi olyat, amit már ne tudott volna. Ám a hölgy egyszer csak Devin apjáról érdeklődött. Amanda kíváncsian várta a választ, de a férfi másról kezdett el beszélni, mintha nem venne tudomást a kérdésről.

A lány kihagyta a desszertet, és néhány percre kiment a teraszra, míg az apja még az asztalnál időzött, a Durrant házaspárral beszélgetve. Nemcsak neki jutott eszébe egy kis friss levegőt szívni, de Amanda egyik csoporthoz sem csatlakozott, hanem megállt egy görög istennő magas, karcsú szobra mellett, és felnézett a csillagokra. Szerette az ilyen tiszta estéket, amikor a csillagok milliárdjai sziporkáznak az égen, és azt sem bánta, hogy egy kicsit hideg volt. – Tehát szívesen nézed a csillagokat? Amanda tudta, hogy Devin lépett oda hozzá, de nem vette le a szemét az égről. – Olyan gyönyörűek! – Gyerekkorunkban Reeddel az istálló mögött szoktunk heverészni, és megpróbáltuk megtalálni a csillagképeket. – A lány meglepetten felnevetett. – Ezt viccesnek találod? – kérdezte a férfi. Amanda Devin csillogó szemébe nézett. – Nem. Beckyvel ugyanezt csináltuk! A férfi a kelleténél kicsit közelebb állt hozzá. Amanda nem fázott, mégis megborzongott. A férfi bizonyára észrevette, mert azonnal levette a kabátját, és a vállára terítette. Amandát körülvette az illata, és önkéntelenül nagyot szippantott belőle. Kétségtelen, hogy a férfinak vannak gáláns pillanatai. – Meglep, hogy ismered a csillagképeket – mondta Devin, és ő is felnézett az égre. – A legtöbb nőnek fogalma sem lenne róluk. – Az oktatásom a szokásosnál átfogóbb volt. – És odafigyeltél az órákon? – kérdezte a férfi mosolyogva. A nő is felnevetett. – Hát persze! Az apámat mindenről értesítették, úgyhogy kénytelen voltam. – Hányat látsz most? – Hármat. – Ott van egy negyedik. A férfi balra mutatott, mégis a lányra nézett. Amandát teljesen lebilincselte a pillantása. Borostyánszínü szeme szinte izzott a sötétben, és a hangja olyan volt, mint a simogatás, amikor megszólalt. – És ugyanolyan gyönyörű, mint a csillagok. – Mi az? – kérdezte a lány suttogva. – A szemed. Amandának elállt a lélegzete. Devin hirtelen megfogta a karját, de csak azért, hogy visszavezesse a helyiségbe. Azonnal odavitte az apjához, aki közben elhagyta az asztalát, de még mindig a házigazdákkal beszélgetett. Devin megköszönte nekik az estét, jó éjszakát kívánt, és Amanda biztos volt abban, hogy hozzá már nem fog szólni. Látszott rajta, hogy minél előbb meg akarja keresni Blythe-t, és eltűnni onnan. Mégis mondott neki valamit, de csak egyetlen szót. – Horgászbot. Amanda dühösen nézett utána. Most egy romantikus pillanatot osztottak meg egymással? De… Nem, ez egyáltalán nem volt romantikus. A férfinak fogalma sincs a romantikáról!

Akkor is kellemesen érezte magát vele. Kár, hogy utána azonnal előbújt belőle a modortalan tuskó.

35. FEJEZET

Devin nem szokott meggondolatlan döntéseket hozni. Most mégis azt tette, amikor előző este közölte Amandával, hogy horgászni viszi. Mi van, ha megint elhozza magával az apját? Nem kérhet meg egy herceget, hogy jöjjön horgászni velük! Ezért nem szabad a hirtelen ötleteket megosztani másokkal. Legszívesebben nevetett volna a saját ostobaságán. A gazdaság mellett volt egy tó, de nem is tudta, hogy élnek-e benne halak. Egyszerűen nem jutott rá ideje meggyőződni erről. Horgászbotja sem volt. A régi felszerelése a lancashire-i farmon maradt, de kölcsönkérhet a nagybátyjától egy botot, ha Amanda komolyan veszi az ajánlatát. De most már tudta, hogy aznap el fog késni a farmról. Nem a forgalom miatt. Korán reggel az utca most is ugyanolyan üres volt, mint máskor. Arra viszont egyáltalán nem számított, hogy meglátja az apját, amint éppen akkor lép ki a hintójából a csendes utcán. Először nem ismerte fel Wolseley-t. De a hintót sosem tudta elfelejteni, hiszen eleget bámulta az ablakon át, a magányos estéin. Mérhetetlen haragot érzett a férfi iránt, aki elvette az anyja szeretetét, és olyan keveset adott érte cserébe, neki pedig semmit sem adott. Hirtelen fellángolt benne a harag, és nem is emlékezett rá, mikor szállt le a lováról. Egyszer csak azon kapta magát, hogy ököllel belevág Lawrence Wolseley arcába. Akkor tért magához, amikor meglátta, hogy a férfi elterül a járdán, Wolseley kocsisa pedig leugrik a hintóról, és megpróbálja visszafogni Devint, nehogy további sérüléseket okozzon a gazdájának. De Devint nem lehetett feltartóztatni, és egy mozdulattal lerázta magáról a férfit. A haragja azonban kicsit csillapodni kezdett, amikor rámordult Lawrence-re. – Tartozol nekem az anyám utolsó hónapjaival! Lawrence zavarodottnak tűnt, és méltatlankodó arcot vágott a váratlan támadás miatt. Nem sokat változott az elmúlt tizenkilenc évben, amióta Devin utoljára látta. A haja még mindig sötét volt, és most is kifogástalanul öltözött. Nem látszott rajta, hogy akár az ötvenes éveiben is járhat. – Ki vagy te, és mi az ördögről beszélsz? – förmedt rá Lawrence. – Elaine Baldwin? – emlékeztette Devin a férfit. – Te jó ég, nem is emlékszel rá? – Dehogynem… Devin, te vagy az? Csak ekkor jutott eszébe, hogy a férfi talán nem is ismerte fel. Hát persze, hiszen még gyerek volt, amikor legutóbb találkoztak. Ez a felismerés sem csillapította a haragját, de legalább már nem vakította el. Lawrence intett a kocsisának, hogy hagyja békén Devint, de bizonyára hamar megbánta ezt, amikor Devin megint megszólalt. – Nem is tudod, hányszor gondoltam arra, hogy megöllek.

A férfi elsápadt. – Ez a szándékod? – Tudni akarom, miért nem foglalkoztál soha velem. Csak ezt mondd meg. Adj valami okot, hogy megértsem, valaki hogyan volt képes… – Azt hiszem, tévedésben élsz. – Dehogy! – mordult fel Devin. – Miattad küldött el engem! – Nem. Azért küldött el, mert kérdezősködni kezdtél és úgy vélte, hogy még túl fiatal vagy megtudni a válaszokat. – Azt, hogy fattyú vagyok? Az anyám tényleg azt hitte, hogy sosem fogok erre rájönni? – Nem hitte azt. De nem az én fattyam vagy. Devin érezte, hogy megint elvakítja az agyát a düh. Nem számított arra, hogy a férfi tagadni fogja a nyilvánvalót, és legszívesebben kiverte volna az igazat belőle. Wolseley lassan feltápászkodott. – Van néhány törvénytelen gyermekem, de te nem tartozol közéjük. Pedig szeretném, ha így lenne. De ismerem az apádat. A barátja voltam sok éven át. Devin egy szavát sem hitte. – Voltál? Gondolom, most azt fogod mondani, hogy már meghalt. – A „voltam” azt jelenti, hogy már nem vagyok a barátja. Megbízott bennem, és megkért, hogy helyette tartsalak én szemmel téged meg Elaine-t. Azelőtt nem találkoztam az anyáddal. Az apád azért bízta rám ezt a feladatot, mert ő nem akarta felvállalni. Arra gondolt, hogy így hiábavaló reményeket ébresztene az anyádban, és valószínűleg igaza volt. Az apád azt szerette volna, ha az anyád folytatja a saját életét, és megfeledkezik róla. Akár hiszed, akár nem, az apád szerette Elaine-t, a maga módján. És az anyád nem tudta, hogy már van felesége, amikor viszonyt kezdett vele. Különben sosem… – Sosem szült volna meg engem? – vágott a férfi szavába Devin. Lawrence szomorúan bólintott. – Nem fogom mentegetni őt előtted, Devin. Azt sem tagadom, hogy az apád egy elvetemült kéjenc. Nős volt, a házasságából gyerekek születtek, de csak akkor számolt be a magánéletéről, amikor tovább akart lépni, és egy újabb hódításra készült. Olyan jóképű volt, hogy szinte minden nő beleszeretett, és ezt a tulajdonságát gátlástalanul kihasználta. De nem szokott tönkretenni jó családból származó ifjú hölgyeket. Az anyád volt az egyik kevés kivétel. Lawrence őszintének tűnt, de Devin nehezen hitte el, amit mond. Hiszen mindig abban a tudatban élt, hogy ez a férfi az apja. – Az anyám azt állította, hogy te vagy a háziúr, de rájöttem, hogy hazudott, amikor a halála után megörököltem a házát. Miért gondolod, hogy hiszek neked? – Mert a szíved mélyén tudod, hogy igaz. Szerinted nem törődtem volna veled, ha az én fiam lennél? Valahányszor téged láttalak, őt láttam, és akkor már gyűlöltem. Egyébként tényleg hasonlítasz rá. Ezt persze nem tudhatod, de így van. Ugyanaz a szem, ugyanaz a testalkat. Nem vagy a szakasztott mása, de emlékeztetsz rá, amikor ő is ennyi idős volt. – Könnyű ezt mondanod, amikor az egyetlen személy, aki ezt meg tudná erősíteni, már halott. Azt viszont tudom, hogy az anyám szeretője voltál.

– Hát igen, persze. Nem csoda, hogy azt hitted, én vagyok az apád. Nos, azt hiszem, egy kicsit többet is be kell vallanom. – Örülnék, ha most az igazat mondanád. Wolseley hirtelen ingerültnek tűnt. – Az igazságot osztom meg veled, annyit, amennyit tudok. Nem akartam beleszeretni az anyádba. Arra gondoltam, hogy vigyázok rá, de közben távolságot tartok. De az anyád olyan bájos és gyönyörű hölgy volt! Ráadásul magányos, és a szerencsétlen helyzete miatt elidegenedett a családjától. Gyakrabban meglátogattam, mint kellett volna. Először barátok lettünk, aztán… – Szeretők. – Nem azonnal. Csak egy év múlva vallotta be, hogy belém szeretett. Én elejétől fogva szerettem őt, de csak a vallomása után mertem ezt közölni vele. Az apád odaadta neki azt a házat, amelyben a szeretőit szokta tartani. Nem adott neki semmi mást. Az első évben az anyád szűkölködött. Aztán gondoskodtam arról, hogy legyen egy havi járuléka, és olyan színvonalon élhessen, amelyhez szokva volt. Nem árultam el neki, hogy tőlem van a pénz. Egy darabig azt hitte, hogy az apád küldi, ám végül rájött az igazságra. Lehet, hogy az elején csak a hála miatt változtak meg az érzelmei irántam. Ezt nem tudhatom. De végül ugyanúgy szeretett, ahogy én szerettem őt. Ebben biztos vagyok. – Ki az apám? – Azt nem mondhatom meg. Kétszer is megesküdtem rá. És az sem változtat ezen, ha megversz! – tette hozzá Lawrence éles hangon, amikor Devin dörzsölni kezdte az öklét. – Nem foglak megint megütni. Lawrence megkönnyebbülten folytatta. – Az anyád halála után már nem követtelek tovább figyelemmel. Nem tudom, hogy az apád megbízott-e valaki mást ezzel a feladattal. Már jóval az anyád halála előtt meggyűlöltem. – Kinek esküdtél meg kétszer? – Mindkét szülődnek. – Az egyik halott, a másikat pedig gyűlölöd, úgyhogy miért véded, és miért nem adod meg a nevét? – Nem védelmezek senkit. Az adott szavamról van szó, és az adott szó szent. De Elaine el akarta mondani neked. Megígérte, hogy mindent elmesél. Még akkor is esküdözött, amikor már biztos volt abban, hogy meg fog halni. – Ezt honnan tudod? – Vele voltam az utolsó napokon – mondta Lawrence. – Egy pillanatra sem távoztam mellőle. Devin késztetése, hogy megüsse, megint visszatért. – Én nem láttam többé, miután elküldött. És nekem nem mondott semmit! – Nem értem. Elhatározta, hogy felvilágosít a származásodról, amikor elég idős leszel, hogy megértsd, miért tette, amit tett. De gyerekként még nem akart ezzel terhelni. – És miután felnőttem, hogyan akarta elárulni nekem a titkot? A sírból? Ha tudod, hogy akkor már meg akarta mondani, akkor most mondd el te! Már nem vagyok gyerek.

– Sajnálom, de nem tehetem. Egyetértek azzal, hogy most már tényleg meg kéne tudnod, de nem tőlem. Fogalmam sincs, milyen előkészületeket tett. Talán megbízott egy ügyvédet, hogy ő értesítsen, amikor nagykorú leszel. Egyszerűen nem tudom. – Még életben van? Ennyit legalább elárulhatsz. – Nem hallottam arról, hogy meghalt volna, de nem itt lakom. Tíz éve most vagyok először a városban. Csak Elaine tartott Londonban. A halála után visszatértem a vidéki birtokomra, és a saját családomnak szenteltem minden figyelmemet. Már több mint húsz éve nem beszéltem az apáddal. De az igazat megvallva, nem bánnám, ha megtudnám, hogy már nem él. Annyira gyűlölöm azért, amit az anyáddal tett.

36. FEJEZET

Lord Robert nem a legjobb időben állított be. Talán nem kellett volna azt mondania a lakájnak, hogy őt és Lord Kendallt engedje be, ha látogatóba jönnek. Várhatott volna ezzel a vidéki mulatságig, amikor úgyis találkozik mindkettejükkel. Ráadásul Amanda kicsit neheztelt rá, amiért úgy eltűnt az utóbbi hetekben. Kendallnek jó mentsége volt a távollétre, mert a két útja között olyan rövid ideig tartózkodott Angliában, hogy csak egy vizitre maradt ideje. De Robert vajon mivel magyarázza, hogy még a legutóbbi társasági eseményeken sem jelent meg? Most viszont itt volt, és az apjával üldögélt a szalonban, amikor Amanda belépett. Máskor biztosan el lett volna ragadtatva a látogatástól, de azon a reggelen egyáltalán nem örült neki. A lovagló leckéjéhez öltözött, és a családján meg az oktatóján kívül nem akart senki más előtt abban a furcsa szoknyában mutatkozni! Nem csoda, hogy zavarba jött, és valószínűleg ezért nem volt elég barátságos Roberttel. De az apja annál inkább. Felismerte a nevet, ami a közelmúltban közszájon forgott, és most a szokásos könnyed modorában kérdezgette a fiatalembert magáról meg a családjáról. Az apja társalgási stílusára inkább a „vallatás” volt a találó kifejezés, amikor valakiből információt akart kicsikarni. Mégis sikerült olyan ügyesen csinálnia, hogy az illető nem is érezte faggatásnak. Amikor Amanda belépett, Robert azonnal talpra ugrott, és valószínűleg örült, hogy megszabadulhat az apjától. Szőke haja kicsit zilált volt. Talán beszélgetés közben többször idegesen beletúrt? De egyébként kifogástalanul festett a sötétszürke felöltőjében, és most is ugyanolyan jóképű volt, mint a legutolsó találkozásukkor. Amanda még mindig zavarban volt az öltözéke miatt. Gyorsan odalépett hozzá, és a kezét nyújtotta neki, a hangja azonban elég feszültnek tűnt. – Örülök, hogy újra találkozunk, de az időzítésed nem a legjobb. Az apámmal éppen elmegyünk itthonról. – Ha menni kell, nem tartalak vissza – mondta Robert mosolyogva, és megcsókolta a kezét, pedig a lány arra számított, hogy csak gyengéden meg fogja szorítani. – Az is bearanyozza a napomat, ha néhány másodpercre láthatlak. – Még nem indulunk – vetette közbe Preston. – Julie üzent, hogy szeretne csatlakozni hozzánk. Nyugodtan helyezd magad kényelembe, amíg ideér. Ez váratlanul érte Amandát. – Tudja, hogy hová megyünk? – érdeklődött csodálkozva. – Igen, és ki is hívott engem egy versenyre – vallotta be nevetve a herceg. – Már jó néhány éve nem csinált ilyet, de nincs ebben semmi különös. Érthető, hogy nem akarta kihagyni a lehetőséget, amikor egy…

Az apja el fogja árulni, hogy egy versenypályára mennek! A lány gyorsan megrázta a fejét, értésére adva, hogy ne árulja el az úti céljukat. Nem akarta senkinek az orrára kötni, hogy csak most tanul lovagolni. Az évek során mindig talált valamilyen ügyes kifogást, hogy elkerülje az olyan eseményeket, ahol lovagolni kellett. Még a legjobb barátnői sem tudták, hogy gyerekkora óta nem ült lovon, és azt sem, hogy mi ennek az oka. Úgy döntött, hogy ő fejezi be az apja mondatát. – Persze, hogy kihasználja, hogy egy herceg társaságát élvezheti, hiszen olyan ritkán jössz Londonba. Megértem, apa. Tényleg értette, mert ismerte a családi történetet. Esmerelda kivételével az összes nagynénje szívesen versenyzett a bátyjával. Ez volt az egyetlen sport, hobbi vagy játék, amelyben esélyük volt legyőzni Prestont, és meg is ragadtak minden alkalmat, hogy megbosszulják az állandó csínytevéseit. Még mostanában is gyakran gúnyolódott velük, de Amanda azt hitte, hogy a versenyzés már a múlté. Robert csak hallgatta őket. Talán szeretett volna többet tudni, de udvariasságból nem tett fel kérdéseket. Amanda nem fogadta meg az apja tanácsát, hogy üljön le. Ha állva marad, Robert talán nem veszi észre, hogy tulajdonképpen egy bő nadrágot visel, de ha leülne, biztosan feltűnne neki, mert a bő nadrág ráfeszülne a lábára. A ruházata miatt még mindig szégyellte magát, és vörös volt az arca. Az ablakhoz lépett, onnan figyelje a nagynénje érkezését, és így tulajdonképpen hátat fordított Robert Brigstonnak. Fel sem merült benne, hogy a lord lekezelőnek tarthatja a viselkedését. De a fiatalember nem adta fel. – Bocsánatot akartam kérni az este miatt, amikor először találkoztunk – mondta, és Amanda mellé lépett az ablakhoz. – Nem voltam teljesen tisztában azzal, hogy mit teszek… – Igen, hallottuk. Sajnálatos, de nem egyedi eset. – Annyira féltem, hogy megharagszol rám! Köszönöm a megértésedet. Amanda megvonta a vállát. – Én nem tulajdonítottam neki olyan nagy jelentőséget, mint a többiek. De talán még nagyobb lesz a megkönnyebbülésed, ha megtudod, hogy a bátyám végül úgy döntött, mégsem fog lelőni téged. – Most Robert is elpirult, és Amanda úgy döntött, hogy elég volt ennyi büntetés azért a sok kiselőadásért, amit miatta végig kellett hallgatnia, ezért engedékenyebb hangon hozzátette: – Csak vicceltem. Illetve ő talán komolyan gondolta, de most már nem kell aggódnod emiatt. – Nagy megkönnyebbüléssel hallom. Bárcsak hamarabb értesültem volna a megbocsátásodról, de a lábam a lehető legrosszabbkor sérült meg. A férfi kinyújtotta az egyik lábát. Amanda lenézett, és nem látott rajta semmi rendellenességet, mégis feltámadt benne az együttérzés. – Milyen szörnyű lehet pont a szezon közepén megsérülni! Eltörted a lábad? – Nem, annyira nem volt komoly. De csúnyán megrándítottam, és inkább hazamentem lábadozni, minthogy itt botorkáljak Londonban. Úgy fel volt dagadva, hogy a cipőmet sem tudtam felvenni, de ahogy látod, már teljesen rendbejött. A lány mosolya mintha enyhítette volna a fiatalember kezdeti feszengését. Elkezdett beszélni néhány férfiról, akikkel a bálban találkozott, és óvatosan érdeklődött Amanda véleménye után. A lány jól tudta, hogy mire megy ki a játék. Robert kíváncsi, hogy érdeklődik-e valamelyikük iránt, és eszébe jutott az a tanács, amit még Julie adott neki az első

szezonban: Sose áruld el egy férfinak, hogy nincsenek versenytársai. Ezért kitérő válaszokat adott. Julie néni végre megérkezett, és egy gyors bemutatkozás, majd egy udvarias búcsúzás után végre beszállhattak a Locke családi hintóba, és nemsokára már kifelé haladtak Londonból. Julie és Preston lovát a hintó után kötötték. Az apjának csak egy mondanivalója volt Robert rövid látogatásával kapcsolatban. – Biztos vagy abban, hogy kedveled ezt a fiút? Mert nekem nem úgy tűnt. Amanda felsóhajtott. – Igen, kedvelem, csak zavarban voltam a ruházatom miatt. Nem szívesen mutatkozom így az egyik látogatóm előtt. A lány a halványkék nadrágszoknyájára mutatott, de kitört belőle a nevetés, amikor Julie felemelte a saját szoknyáját, és megmutatta, hogy ő is hasonló öltözéket visel. – Bevallom, annyira tetszik az ötlet, hogy én is csináltattam egyet magamnak. – Meglep, hogy nem jutott már korábban eszedbe – jegyezte meg Preston. – Inkább ez a fura ruhadarab, mint hogy nadrágot viselj a szoknya alatt. – Igazad van! Akkor soha sem tudtál volna legyőzni! – Ami pedig Robertet illeti – folytatta Amanda mosolyogva. – Ha nem vagyok egy kicsit hűvös hozzá a botrányos viselkedése miatt, akkor nem lesz elég bűnbánó. Így legalább biztos, hogy ez soha többé nem fog megismétlődni. – Okos érvelés – állapította meg Preston. – Egyszerűen tökéletes – bólintott Julie, majd hirtelen témát váltott. – Már alig várom, hogy láthassam Cupido farmját. Nehéz elképzelni, hogy egy komoly lótenyésztő, ha tényleg olyan ügyes házasságszerző, mint mondják. – Én meg azt hittem, hogy csak a verseny miatt hívattad meg magad! – kiáltott fel Preston nevetve. Julie felhorkantott. – Bárhol versenyezhetünk, de nem tudtam ellenállni egy igazi versenypálya csábításának. Preston megint felnevetett. – Miért nem érdeklődtél tőlünk Devin után? Tényleg komoly és sikeres lótenyésztő. Majd szólj, hogy mutassam meg Rafe születésnapi ajándékát, ha már ott vagyunk. Csak a jövő heti mulatságra fogja házhoz szállítani. Csodálatos állat! Julie felvonta a szemöldökét. – Akkor ez egy hétpecsétes titok, ha jól sejtem. – Csak Rafe nem tudhat róla – mosolygott Amanda. – Nos… – Julie átkarolta Prestont, aki mellette ült. – Ma akkor is megverem az apádat, és ezért megéri egy kicsit kiruccanni Londonból. Devin nem tartózkodott a farmon, amikor megérkeztek. Reed Dutton a nagy ház lépcsőjén üldögélt a lányával, Ameliával, és amikor meglátta őket, azonnal odament hozzájuk. – Devin nincs még itt. Nem szokott ennyit késni, úgyhogy lehet, hogy ma már nem is jön. Amanda azonnal csalódottságot érzett, de azt mondogatta magának, hogy csak azért, mert sajnálta, hogy nem lesz már ideje lovagolni, mielőtt a hétvégén visszamegy Norfordba a családjával. Szomorú, mert nem lovagolhat? A lány majdnem elnevette magát a gondolattól. Pedig csak ennek köszönhető, hogy hirtelen elromlott a kedve. Vagy már ennyire megszokta Devin társaságát? Mert mostanában jól érezte magát vele, talán mert annyira különbözött a

többi fiatalembertől, akikkel találkozni szokott, és tetszett neki, hogy Devin nem leendő házastársként, hanem emberként tekint rá. Amelia valószínűleg észrevette a csalódottságát. – Ma lovagolhatsz a pónimon, ha akarsz – ajánlotta fel kedvesen. Amanda elnevette magát. – Azt hiszem, a földön húznám a lábamat. Ha már ott voltak, Preston és Julie odavitte a lovát a kis versenypályára, hogy megmérkőzzenek egymással. Amanda gyalog követte őket, majd a kerítésre könyökölve nézte a versenyt. Biztosra vette, hogy az apja fog nyerni, bár ha jobban belegondolt, nem mindig ő szokott győzni. Hallotta már a nagynénjei dicsekvését, hogy sikerült legyőzniük, és Julie volt az egyikük. Amanda nem fordult meg, amikor meghallotta a háta mögött a lépteket, de a csalódottsága egy csapásra megszűnt. Sejtette, hogy Devin érkezett meg, és az egész teste megfeszült az izgalomtól. Most már végképp nem tudta, mire számíthat tőle. Az előző esti bókja nagyon meglepte, bár a férfi gyors távozása azt jelezte, hogy igazából nem állt szándékában megmutatni a kedves oldalát. Valószínűleg csak kicsúszott a száján, és gyorsan meg is bánta. Mégis odáig fejlődött a kapcsolatuk, hogy képesek barátságosan beszélgetni. Többnyire. A férfi akkor is meg tudta nevettetni, ha nem akarta. De az is biztos, hogy csak egy ügyfelének tartja, és nem ismétlődött meg az a csók, amit az irodában váltottak. Devin valószínűleg már el is felejtette, míg ő nem tudta kiverni a fejéből. Tessék! Már megint eszébe jutott. – A hintóban hagytad a horgászbotodat? – kérdezte Devin, amikor odaért hozzá. Kicsit le kellett hajolnia, hogy a korlátra könyököljön mellette. Olyan közel állt hozzá, hogy a válluk majdnem összeért, és Amandának libabőrös lett a karja. A lány nem nézett rá, és elhatározta, hogy nem is fog. Mégis úgy érezte, hogy körülveszi a férfi jelenléte. De mit is mondott? Amanda megpróbálta felidézni a kérdését. – Nem kell olyasmit kipróbálnom, amiről tudom, hogy kedvelem. Miután emlékeztettél rá, elhatároztam, hogy horgászgatni fogok, amíg itthon vagyok. A szekrényemben meg is találtam a rég elfelejtett horgászfelszerelésemet. – Talán köszönetet akarsz mondani, amiért az eszedbe juttattam ezt a kedvenc időtöltésedet? A lányból kitört a nevetés. – Igen, az volt a szándékom. Néhány pillanat múlva a férfi észrevette Amanda rokonait a pályán. – Mit csinálnak? – Versenyeznek – válaszolta Amanda, és nem vette le a szemét Prestonról és Julie-ról. – Az apámat időnként kihívják a húgai. – És szándékosan hagyja magát legyőzni? A lány felkapta a fejét, és Devinre nézett. – Ezt hogy érted? – Látszik rajta, hogy visszafogja magát. A lova egyértelműen gyorsabb a másiknál, mégis ott toporog a nagynénéd mellett, ahelyett, hogy otthagyná, mint egy bőröndöt. A lány megint az apjára pillantott, aki a hatalmas termetű herélt ménen lovagolt, és felnevetett, mert rájött, hogy Devinnek igaza van.

– Igen. Ezek szerint időnként szándékosan hagyta őket nyerni, de csak azért, mert szereti a húgait. Úgy sejtem, nem ez az első ilyen alkalom. Preston aznap mégsem engedett, bár biztosan ez volt a szándéka. Valószínűleg észrevette, hogy Devin nézi, ezért az utolsó pillanatban nekiiramodott, és nyert. Nem akarta, hogy Devin kifecsegje a titkát, mert sejtette, hogy nem tenne lakatot a szájára, amilyen faragatlan. Ráadásul nem ismeri a körülményeket. Julie mogorva arccal jött oda hozzájuk, és a hangja még a szokásosnál is gorombább volt, amikor megszólalt. – Szeretnék néhány szót váltani veled, Cupido! Devinből kitört a nevetés. – Egy újabb feddésben lesz részem? Julie úgy tette, mintha ezt nem is hallotta volna. – Józan embernek tűnsz, mégis azt hiszed, hogy az unokahúgom csak úgy keltheti fel annak az ifjoncnak a figyelmét, ha együtt lovagol vele? – Nem, hölgyem – válaszolta Devin mosolyogva. –Ezer más módon is elnyerheti a kegyeit. Hiszen Amanda gyönyörű, bátor, és néha még vicces is. Én azért aggódtam, hogy mi lesz, ha összeházasodnak. Mert Kendallnek a ló a szenvedélye, és Amanda nem osztja ezt a lelkesedését. Képzeld el, milyen csalódott lesz, ha kiderül, hogy a felesége egyáltalán nem élvezi azt, amit ő a legjobban szeret a világon. Julie legyintett. – El sem hiszem, hogy egy férfitól ilyet hallok. Nézd ezt a kislányt! Bármelyik férfit boldoggá tudná tenni, még ezt a lóbolondot is, és ehhez nem kell erőlködnie. De legalább te újra lóra ültetted, és ez nem rossz dolog. Julie durcás arccal ellovagolt a kapu felé, amit az egyik munkás kinyitott előtte. – Julie Locke St. Johnt hallottad, a legszókimondóbb húgomat – szólt oda Preston Devinnek, majd követte a húgát. – Már találkoztam a hölggyel, úgyhogy hozzá vagyok szokva a modorához. – Igen? – kérdezte csodálkozva Preston. – Erről majd egyszer mesélj még. Valószínűleg nem fogsz meglepődni, ha elárulom, hogy egyetértek Julie-val, és én sem hiszem, hogy a lányomnak az ifjú lord lovak iránti szeretetét kihasználva kéne férjet fognia magának. De Mandy meggyőzött, hogy a lovaglóleckéket saját maga miatt veszi, és nem a leendő férje kedvéért. Egyébként akármiért is vágott bele, segítettél neki legyőzni a félelmét, és ezért végtelenül hálás vagyok. Remélem, hogy mire végeztek az oktatással, a lányom kitűnő lovas lesz. Amanda még mindig nem tért magához a Devintől hallott bókok után. Ugyanakkor kicsit bosszantotta, hogy a nagynénje kedvéért másképp beszélt a lovaglás fontosságáról a Kendall szívéért vívott küzdelmében. Amikor Amanda elfordult a korláttól, észrevette, hogy Devin lehozta a lovát a pályához, és egy lovász már a felnyergelt Sarah-t is odavezette. Devin bakot tartott Amandának, hogy felszállhasson a nyeregbe. – Azt mondtad, hogy elveszítem Kendallt, ha nem lovagolok vele – emlékeztette a férfit. – Csak arra utaltam, hogy talán nem fogod érdekelni. – Egy „talán” miatt mentem át ezen a sok szenvedésen?

– Nem. Bebizonyítottad magadnak, hogy le tudod győzni a félelmeidet, ha van valami, ami ösztönöz. Szerinted ez nem érte meg? – A lány válaszolni akart, de a férfi még hozzátette: – A pokolba! Most már minden áron arra kell törekednem, hogy kiváló legyél? Devint talán bosszantják az apja elvárásai? Amanda haragja már elpárolgott. – Biztosan képes leszel rá – mondta gúnyos mosollyal. – Nem! Neked kell képesnek lenni rá. Egyébként éppen azt akartam mondani, hogy készen állsz egy lovaglásra Kendall-lel, de most már nem vagyok biztos benne. – Tényleg azt hitted, hogy készen állok? – Persze, csak a megfelelő korlátozásokkal. Például azzal, hogy lassan haladsz. Ezt megteheted, azzal az ürüggyel, hogy beszélgetni akarsz vele lovaglás közben. A másik óvintézkedés pedig az, hogy… nos, egyetértek az apáddal, és szerintem is felejtsd el az oldalnyerget. Ha zavar, hogy a Hyde Parkban meglátnak ebben a szoknyában, akkor javasold Kendallnek, hogy inkább Norfordban lovagoljatok. Megemlítheted neki, hogy nem szereted a női nyerget, és azt is elárulhatod, hogy miért. Egyébként, ha akarod, Norfordban folytathatjuk a leckéket. Már csak az oktató beszél belőle, állapította meg Amanda, ezért ő is hivatalos hangon folytatta. – Ma délután megyek az utolsó ruhapróbákra, mivel szükségem van néhány ruhára az egyhetes vidéki mulatságra. A hétvégén hazamegyünk, hogy megkezdjük az előkészületeket. A vendégek a hét elején érkeznek, de szerintem be tudunk iktatni még néhány leckét Norford Hallban, ha van kedved korán jönni. – A lány elmosolyodott. – Nem rossz ötlet, mivel így biztosan lesz szobád a házban. A szabad helyiségek gyorsan elfogynak, ha mindenki megérkezik. – Úgy képzeltem, hogy egy hercegnek hatalmas otthona van. Talán tévedtem? – A ház tényleg nagy, de Norford Hallban még sosem rendeztek ilyen hatalmas mulatságot, legalábbis a legutolsó nagynéném elköltözése óta biztosan nem. A vendéglistán már most több száz név áll! Meg kell kérnünk a szomszédainkat, hogy szállásolják el azokat, akiknek nem jut hely a házban. A férfi felszállt a lovára. A mén érdeklődő pillantásokkal méregette Sarah-t, mihelyt mellé ért. – Ma teszünk egy kört a gazdaságban. Kendall általában egy ménen ül, és meg kell tanulnod úgy lovagolni, hogy egy mén halad a kancád mellett. Persze az ő feladata féken tartani a lovát, és nem kétlem, hogy ezt fogja tenni. Neked viszont meg kell szoknod egy mén közelségét, és azt, hogy ilyenkor ne kezdjél idegeskedni. Ez elég könnyű feladatnak tűnt, mégsem volt az. Devin aznap egyáltalán nem fékezte a saját ménjét, és a hatalmas fenevad többször is Sarah közelébe került. Amanda meg volt győződve arról, hogy szándékosan ijesztgeti.

37. FEJEZET

Gyönyörü, bátor és néha még vicces is. Amanda nem tudta kiverni a fejéből ezeket a szavakat. Devin bókolt neki? Majdnem úgy hangzott, mintha kedvelné! Még az apja is tett erről egy megjegyzést, miközben hazafelé tartottak. – Néha még vicces is? – kérdezte vigyorogva. Julie-ból kitört a nevetés. – Te is észrevetted? Úgy hangzott, mintha ezt nem szívesen ismerné be. Persze mi tudjuk, hogy nagyon is vicces vagy, Amanda, sőt lefegyverzően szellemes. – Julie fürkésző pillantást vetett az unokahúgára. – Azért fogod vissza magad, mert tetszik neked? Amanda elpirult. – Többnyire inkább haragszom rá, és semmi mást nem veszek észre. Jó oktató, és segített legyőzni a félelmemet. De még sosem találkoztam ilyen bosszantó emberrel, aki pökhendi, nyers, arrogáns, idegesítő… – Szerintem túl sokat tiltakozol, és közben elfelejted megemlíteni, hogy mennyire jóképű – vágott a szavába Julie. – Egyáltalán nem tetszik! – erősködött Amanda. – Csak elviselem. Pedig tényleg figyelemre méltónak találta Devint. Ilyen férfival még nem találkozott, és nagyon nehéz volt kiverni a fejéből, amióta visszatért Norfordba a családjával. Pedig Ophelia rengeteg teendőt bízott rá, amelyeket még a vendégek érkezése előtt el kellett végezniük. De tudta, hogy aznap délután lesz egy kis ideje magára, ezért megkérte az egyik istállófiút, hogy keressen neki gilisztákat. A fiút nagyon meglepte, hogy egy hölgy horgászni akar. Nem említette, hogy abban az évszakban ez nem szokásos, de miért is tette volna, amikor nem sokkal korábban azzal dicsekedett, hogy egy hete horgászni volt, és a kinyújtott karjával mutatta meg, mekkora halat fogott. Az időjárás valóban kedvezett a horgászásnak. Enyhe szél fújt, de a nap sütött, és majdnem olyan volt az idő, mintha kora tavasz lenne, és nem a tél közeledne. Amanda talált egy mélyebben fekvő helyet a patak partján, ahol egy lejtős domboldal felfogta a szelet. Éjjel nem volt hideg, és a patak széle nem fagyott be. Még túl is öltözött, és az erős napsütésben azt fontolgatta magában, hogy leveszi a kabátját meg a kesztyűjét. Végül csak a kabátot vette le magáról, és a vállára csúsztatta. A gilisztákat tartalmazó dobozkára meredt, és azon törte a fejét, hogy meg tudja-e fogni őket kesztyűs kézzel, vagy a kesztyű túl vastag ehhez. Magával kellett volna hívnia az istállófiút, hogy ő végezze el ezt a piszkos munkát, de el akart dicsekedni Devinnek, hogy képes volt felcsalizni a saját horgát, és nem kényeskedett miatta. Most már csak össze kell szednie a bátorságát, hogy belefogjon. – Bevallom, nem számítottam arra, hogy itt talállak.

A lány meglepődve nézett hátra. A domb tetején csak egy férfi körvonalait tudta kivenni, mert a nap mögötte volt, de ezt a mély hangot bárhol felismerte. – Te mit keresel itt? Devin lesétált a lejtőn, és megállt a vastag gyapjútakaró mellett, amit Amanda azért hozott magával, hogy ráüljön. Mivel a nap már nem vakította el, látta, hogy a férfinál is van egy horgászbot, és már levette a kabátját, amit most az ujjára akasztva lógatott a vállán. – Azt mondtad, hogy gyerekkorodban horgászni szoktál – emlékeztette a férfi. – Sejtettem, hogy kell lennie egy pataknak vagy tónak a közelben. Érdeklődtem, és ideirányítottak. – Igen, de elhoztad a botodat Norfordba? Előre megtervezted? – A lány haragos arcot vágott, mert úgy érezte, hogy a férfi visszatért a régi fensőbbséges modorához. – Vagy az volt a szándékod, hogy mindenképpen ráveszel a horgászásra? A férfi felnevetett. – Nem, csak szerettem volna együtt horgászni veled, mert eszembe jutott, hogy régebben én is nagyon élveztem ezt az időtöltést. Hiába utasítottál vissza, attól még nekem kedvem támadt rá. Úgy gondoltam, itt biztos lesznek szabad óráim, ami otthon sosem fordul elő, ezért itt a remek alkalom. A férfi felbukkanása felzaklatta, de akkor sem szabad elhamarkodott következtetéseket levonnia. Amanda elhatározta, hogy egy mosollyal kér elnézést. – Télen? A férfi megint nevetett. – Az időjárás téged sem tartott vissza, bár talán a kukacok igen. A lány arca megrezzent, amikor a férfi a kis dobozkában hemzsegő férgekre mutatott. – Megpróbáltam kesztyűvel. – Már nem kell emiatt aggódnod. – A férfi lehajolt, kivett egy gilisztát a dobozból, és a másik kezével a horog felé nyúlt, ami Amanda ölében volt. A lány hálásan nyújtotta oda neki, és gyorsan felállt, hogy ne is kelljen látnia a borzalmas műveletet. – Tessék, Mandy. Most mutasd meg, hogy be tudod-e dobni a horgot. – Persze, hogy be tudom dobni! A bátyám jó tanár volt. – A lány meglendítette a botot, mire a csali nagy csobbanással eltűnt a vízben. Aztán leült a takaróra. –Vegyél te is gilisztát. Rengeteg van. A férfi kiszolgálta magát, és néhány pillanat múlva az ő horga is a vízben volt. De ő nem fogta meg a botot, hanem a parton beágyazta néhány kő közé. – A takarót is hajlandó vagy megosztani velem? –kérdezte. Amanda erre nem számított. Nem is terítette ki teljesen a takarót, és összehajtva ült rá, hogy puhább legyen. De ha a férfi ilyen barátságos volt, akkor a lány úgy érezte illendőnek, ha odébb húzódik, és helyet csinál neki. Nagy hiba volt! Devin törökülésben ült le mellé, az egyik térde az öle fölé ért, és a karjuk is összeért. A férfi nem igyekezett összehúzni magát, bár valószínűleg nem is volt ehhez elég hely a takarón. De úgy viselkedett, mintha észre sem venné a túlzott közelségüket, ezért a lány sem tette szóvá. Kényeskedőnek tűnne, ha megkérné, hogy menjen odébb. Hiszen a férfi egyszer már majdnem rajta feküdt, és olyan közel volt hozzá, amennyire két ember közel kerülhet egymáshoz. Ráadásul leckét adott neki a csókolózásból, amit ő provokált ki egy meggondolatlan kérdésével. Átkozott whisky! Miért jutott ez most az eszébe? Gyorsan el kell felejtenie a csókolózást!

– Tehát úgy döntöttél, hogy te leszel az első vendég? Azért, hogy ma horgászhass? Vagy azért jöttél korán, hogy vegyünk még néhány lovaglóleckét, és készen álljak a lovaglásra Lord Kendall-lel, ha ideér? – Egyik miatt sem. Itt nem kell lovagolnod Lord Kendall-lel. Ez egy társasági összejövetel, ahol rengeteg kifogással élhetsz, hogy miért kell inkább a házban maradnotok. – Tehát nem lesz több óránk, amíg itt vagy? – A lány meghallotta a csalódottságot a saját hangjában, és nagyon remélte, hogy a férfi nem vette észre. Szerencsére tényleg nem tűnt fel neki, mert csak megvonta a vállát. – Ha a leckék miatt korán fel akarsz kelni, akkor biztosan meg tudjuk oldani, hogy senki se vegye észre. Az előkelőségek általában későn kelnek. Amanda elmosolyodott. – Ez igaz. És remek ötletnek tartom. De ha nem a horgászat, vagy a leckék miatt jöttél, akkor miért vagy itt ilyen korán? – Meg kellett látogatnom egy környékbeli tenyésztőt, aki csak néhány órányira lakik innen. És arról is gondoskodni akartam, hogy a bátyád ajándéka holnap megérkezzen. A mént most Norford Townban tartják, hogy teljes legyen a meglepetés. – Annyi lovad van, mégis veszel más tenyésztőktől? – Csak akkor, ha nekem nincs olyan, amit az egyik ügyfelem akar. A férfi hangjában némi bosszúság érződött. – Fontos, hogy mindig megfelelj az ügyfeleidnek? – kérdezte a lány. – Nem, csak ennek az egynek. Sikerült találnom egy tenyésztőt, aki a fehér lovakra specializálta magát. Aggódtam, hogy nem lesz majd olyan lova, amilyenre szükség van, de szerencsére sikerrel jártam. Az új kancád Norford Hallban van az istállóban. Amanda szeme kikerekedett. – Találtál nekem egy fehér lovat? A férfi oldalra nézett, és a lányra mosolygott. – Olyan szelíd, mint egy galamb. Amanda felkiáltott örömében, és gondolkodás nélkül átkarolta a férfi nyakát. Közben elengedte a horgászbotját, ami a vízbe csúszott. Devin felnevetett, odaszaladt a patakhoz, és visszaszerezte a botot. Ezt is beékelte a parti kövek közé, majd visszaült a helyére. A lánynak legalább volt ideje leküzdeni a pirulását, mert csak későn jött rá, hogy nem lett volna szabad megölelnie Devint. Ám úgy tűnt, a férfi nem tulajdonít nagy jelentőséget neki, csak viccesnek tartja, hogy emiatt elveszítette a botját, ezért ő sem foglalkozott vele többet. Ráadásul még most sem tért magához a csodálkozástól, hogy a férfi ennyit fáradozott miatta. Legszívesebben kacarászott volna örömében, és bánta, hogy nincs, akivel megbeszélhetné. Olyan sok vegyes érzése van ezzel a férfival kapcsolatban, és senkinek sem árulhatja el őket. Most még jobban hiányzott neki az anyja, az egyetlen személy, akivel megoszthatná az ilyen különleges pillanatokat. – Most velem osztod meg. A lány csodálkozva pislogott. Csak nem mondta ki hangosan ezeket a gondolatokat? – Csak… A debütálásom óta még jobban hiányzik nekem az anyám. – Milyen volt? – Gyönyörű és halk szavú. Leginkább arra emlékszem, hogy mindig mosolygott, mintha valami csodálatos titkot tudna.

– És tényleg így volt? – Nem, csak annyira boldog volt. És nagyon szerette az apámat. Devin gyengéden elmosolyodott. – Most már látom, miért nem éred be kevesebbel. Nem is szabad megalkudnod. – Igen, az ő boldogságuk elég nagy benyomást tett rám. Bárcsak több időt tölthettem volna vele! Szeretem a nagynénéimet meg Opheliát, de ez nem ugyanaz, mint amikor egy lányt a saját anyja támogatja, és ellátja tanácsokkal. Bármit elmondhatnék neki, és nem érezném zavarban magam miatta. Érted, mire gondolok? – Tudom, milyen az, amikor az embernek hiányzik az anyja. – A férfi elfordította a fejét, és felvett egy kis kavicsot. A mozdulata haragosnak tűnt, amikor bedobta a vízbe. – Te közel álltál az anyádhoz? – érdeklődött Amanda óvatosan. – Igen, amíg el nem kezdtem kérdezősködni, és ezért elküldött, hogy a bátyjával éljek. Aztán meghalt. A lány már egyértelműen látta, hogy a férfi haragszik, de ezt az érzést az anyja halálának tulajdonította. Ő is így érzett, amikor elveszítette az édesanyját. – Azt mondják, az apád még csecsemőkorodban meghalt. Mennyivel rosszabb lehetett neked, hogy egyik szülőd sem volt melletted, aki felneveljen. A férfi szúrós pillantást vetett a lányra. – Ez egy hazugság volt, amivel el akarták titkolni előttem az anyám félrelépését. Az igazi apám nem halott, csak nem akart hallani rólam. Nem is tudom, hogy ki az!

38. FEJEZET

Devin törvénytelen gyermek? És ez láthatóan nagy keserűséggel tölti el. Amanda szívét azonban leginkább az szorította össze, hogy a férfi az anyai és apai szeretet nélkül nőtt fel. Neki legalább ott volt az apja és a bátyja, akik a maguk módján próbálták ellensúlyozni a veszteségét. Meg a nagycsalád, a sok nagynéni, nagybácsi, az unokatestvérek. Devinnek ki volt? Amanda legszívesebben elsírta volna magát, annyira megsajnálta a férfit, és alig tudta visszatartani a könnyeit. Tehát nem a rossz nevelésnek köszönhető a goromba viselkedése, ahogy addig hitte, hanem azért lett ilyen, mert elveszítette azt a személyt, aki a legfontosabb volt számára. Méghozzá nagyon korán. Talán ezért nem akar senki mást közel engedni magához? Észre sem vette, hogy gyengéd mosollyal néz rá. – Nem tehetünk arról, hogy minek születünk, Devin. Nem a te hibád, hogy az anyád félrelépett, aminek eredményeképpen te megfogantál. Nem tudtad volna megakadályozni az ő vétkét, akkor miért hibáztatod magad miatta? Ennek semmi köze ahhoz az emberhez, aki vagy. – Dehogynem! – fakadt ki a férfi. – Az előkelő társaság számára elfogadhatatlan vagyok, és emiatt nem lehet egy jó házból való hölgy a feleségem. – Miért? A társaságban nem is tudják. – Tényleg azt hiszed, hogy egy ilyen fontos dolgot el tudnék titkolni a nő elől, akit feleségül veszek, és akivel együtt akarom leélni az életem? A lány elmosolyodott. – Az őszinteség csodálatos tulajdonság. Ma újabb és újabb meglepetésekkel szolgálsz. – Te pedig most is ugyanolyan értetlen vagy, mint máskor. Én fattyú vagyok! Miért veszed ezt ilyen könnyedén? A te társadalmi helyzetedben senki más nem gondolkodna így. – Megértem, hogy miért ez a véleményed. Néhány apa valóban nem adná hozzád a lányát, ha tudomást szerezne erről, mások viszont nem zavartatnák magukat. Meglepődnél, ha tudnád, hány előkelő család őriz hasonló titkokat a múltjában. Néhányan nem is tartják titokban. Még olyan királyunk is volt, aki balkézről született! A férfi legyintett, amikor a lány a királyi családdal példálózott. – Ha trónörökösre van szükség, nem számít a származás. De ez nem így van, amikor… – Ugyan, hagyd már abba! Ha nem tudnál róla, nem csinálnál ekkora problémát belőle. Akárki is árulta el neked, nem volt szép tőle. – Senki sem mondta – válaszolta a férfi keserű hangon. – Magamtól jöttem rá. – Tehát még nem is vagy biztos benne? – Most már igen. A nagybátyám tudta, és végül beismerte, amikor sarokba szorítottam.

És Devin hagyja, hogy ez befolyásolja az egész életét, gondolta a lány. Egyértelmű volt, hogy értéktelennek érzi magát. Amanda torkát megint sírás fojtogatta. Nem lenne szabad Devinnek ennyire a szívére vennie valamit, ami még a születése előtt történt. De ő miért érzi át ennyire a férfi érzéseit? Azért, mert fájdalmas volt látni, mennyire tönkretette az életét. Amanda ösztönös együttérzéstől vezérelve a férfi térdére tette a kezét, ami még mindig az öle felett volt. Persze azonnal felismerte a hibáját, és halkan felkiáltott. Egy hölgy sohasem érinti meg egy férfi lábát! Megpróbálta az ijedt kiáltását egy köhögéssel leplezni, de a férfi meghallotta. Az érintését is észrevette. Sőt megfogta Amanda kezét, és az ajkához emelte. Vajon csak azért, mert így akarja megköszönni a megértését? – Meglep az együttérzésed, Mandy – mondta Devin lágy hangon. – Tele vagy meglepetésekkel. És ő talán nem? De most valahogy közelebb érezte magához, miután megosztotta vele a titkát. Talán tényleg barátok lesznek… – Azért örülök, hogy nem áztattad el a takarót a könnyeiddel – tette hozzá a férfi. Amanda már rá mert nézni, és felnevetett, amikor meglátta a mosolyt a szemében. – Csak azért szoktam sírni, hogy jó benyomást keltsek. Kérdezd meg a bátyámat, ő tudna erről beszélni. – Kis hazudozó. Ezek után az a legkevesebb, hogy elűzöm a szomorúságot, amit én okoztam. A férfi hirtelen olyan forró pillantást vetett rá, hogy Amanda majdnem elolvadt. Lassan magához vonta a kezével, amit még nem engedett el, és a lány tudta, hogy amit most tesz, az biztosan elűzi minden szomorú gondolatát. Lett volna ideje megállítani, mégsem tiltakozott. Pedig megtehette volna, ha akarja. Ám ő csak elbűvölve nézett a borostyánszínű szempárba, és tűrte, hogy Devin lassan az ölébe vonja, míg végül szinte a karjában hevert. Aztán a férfi lehajolt, és megcsókolta előbb az egyik arcát, aztán a másikat, végül a homlokát. Egy pillanatra elhúzódott tőle, de csak azért, hogy mély hangon a fülébe súgja: – Ezzel a megértésedet köszöntem meg. Ezt azonban magam miatt teszem. Most jött a csók, amire Amanda azóta várt, hogy először összeforrt az ajkuk. Talán ezért lobbant fel benne olyan hirtelen a szenvedély. Gyakran gondolt arra, hogy Devinnel csókolózik, és szerette volna tudni, hogy vajon megtapasztalja-e még azt az élményt. És most itt volt! Amanda szorosan átkarolta a férfi nyakát, és megint elmerült az ajka hódító ízében. A férfi megérintette az arcát, a nyakát, de a lány teste akkor kezdett el lángolni, amikor a keze lejjebb vándorolt, és gyengéden megfogta a mellét. A vastag ruhán át szinte alig érezte a kezét, de maga a gondolat annyira felizgatta, hogy halkan felnyögött. A férfi meghallotta, elmélyítette a csókot, teljesen birtokba vette Amanda ajkát, és a keze határozottabban megszorította a mellét. A lány megint felnyögött, mert képtelen volt magában tartani az izgalmát. Csodálatos érzések ébredtek benne! A teste remegett, érezte, ahogy a vér lüktet az ereiben, hallotta a saját szívdobogását a fülében. Aztán egyszer csak kábán és döbbenten hevert a takarón, mert a férfi olyan hirtelen pattant fel. Megállt felette, egyik kezével beletúrt a hajába, és hangosan zihált. Az arca ki volt pirulva. Amikor végre a szemébe nézett, Amanda megbánást látott benne. Tehát nem akarta ennyire felzaklatni, sem őt, sem saját magát. Ezt a tudtára is adta, amikor megszólalt. – Elfelejtjük, hogy ez megtörtént.

A lány zavarodott és csalódott volt, de sikerült uralkodnia az arcvonásain, amikor ő is gyorsan felült. – Persze. Már el is felejtettem. – Pedig tudta, hogy sosem fogja elfelejteni. A férfi kételkedve nézett rá, és Amanda egy mosollyal próbálta megnyugtatni. Nem fogja a tudtára adni, milyen mélyen megindította, ami most történt. – Ezt csak úgy fogom fel, mint egy újabb leckét Cupidótól – jegyezte meg színlelt könnyedséggel. – Amanda, nem azért… Akármit is akart mondani Devin, végül meggondolta magát, és elhallgatott. A lány pedig annyira fel volt zaklatva, hogy nem erősködött. De egy váratlan esemény segített egy időre kiverni a fejéből a történteket. Amanda felállt, és a vízre mutatott, sőt még fel is nevetett. – Úgy látom, fogtál egy halat. De sajnos elszökött a botoddal együtt.

39. FEJEZET

Ki gondolta volna, hogy az ember egy halnak is hálás lehet? Amanda most mégis végtelen hálát érzett. Először nevetnie kellett Devin zavarodott ábrázatán, amikor a férfi rájött, hogy a botja eltűnt a partról. Majd azon derült, ahogy végigfutott a patak mentén, és keresgélni kezdte. Egész messzire kellett mennie, hogy megtalálja. A vidámság segített neki összeszedni magát, és sikerült magához térnie a szenvedélyes élmény után. Fogalma sem volt arról, hogy ilyen vágyat érezhet egy férfi iránt, és valószínűleg nem is tudja meg, ha nem találkozik egy ilyen erőteljes, férfias emberrel, mint Devin. Nem tudta elképzelni, hogy Kendall így elveszítse az önuralmát. Robertről talán igen, bár talán mégsem. A bálon csak az ital beszélt belőle. Máskülönben valószínűleg minden helyzetben kifogástalan úriember marad, ami kizárja, hogy csókot lopjon, vagy illetlen szenvedélyeket gerjesszen az esküvő előtt. Most már kétszer is bebizonyosodott, hogy neki is vannak szenvedélyei, ezért Amanda még sürgősebbnek tartotta, hogy minél előbb férjhez menjen, és illő keretek között tapasztalhassa meg a további érzéki élményeket. De most egy újabb aggodalma támadt. A férjezett barátnői közül néhány már bevallotta neki, hogy a férje nem hajlandó egy ágyban aludni vele, és hálóruhában szerelmeskednek. A mai események után Amanda tudta, hogy nem lenne képes elfogadni egy ilyen házasságot. De honnan állapíthatja meg előre, hogy az esküvő után a választottja prűd lesz-e? Devin esetében emiatt nem kéne aggódnia, mert biztosan anyaszült meztelenül akarná látni, és ő is levetkőzne. Azt sem bánná, ha mindenütt megérintené a testét, sőt elvárná tőle! Amanda legyezgetni kezdte magát, mert teljesen felhevült ettől a gondolattól. Aztán nevetve megcsóválta a fejét, mert a nap elbújt egy felhő mögé, és nemsokára fázni kezdett. Devin hamarosan visszatért, és Amandának az arckifejezésén is nevetnie kellett. – Az átkozott halnak sikerült meglépnie – panaszkodott Devin. – Nos, azt hiszem, ma már eleget horgásztunk. –A lány felállt, kirázta a pokrócot, és indulni készült. – Alig várom, hogy lássam azt a fehér kancát, amit hoztál nekem, úgyhogy megyek az istállóba. A férfi bólintott, és elvette tőle a takarót meg a botot, hogy ő vigye. A lány egy pillanatra megállt, és kiöntötte a gilisztákat a dobozból, hogy vissza tudjanak mászni a földbe. Észrevette, hogy Devin a fejét csóválva figyeli. – Tényleg azt hitted, hogy fel tudnál tűzni egyet a horgodra? – kérdezte nevetve. – Régebben nem voltak aggályaim. – Amit az ember gyerekkorában meg tud tenni, arra nem biztos, hogy felnőttkorában is képes, mert az idők során megváltozhat. Te például túlságosan lágyszívű lettél. – Az nem rossz dolog – méltatlankodott a lány.

– Egy nőnek nem – ismerte be a férfi, és odanyújtotta a karját Amandának. A lány úgy tett, mintha nem vette volna észre, és gyorsan előresietett. Félt megint túl közel kerülni hozzá, mert még élénken élt az emlékezetében a szenvedély, amit a férfi gerjesztett benne. Devin hamar utolérte a hosszú lépteivel, de nem ragaszkodott ahhoz, hogy karon fogva vezesse át az erdőn. Csak mellette lépdelt, és tiszteletteljes távolságot tartott kettejük között. Körülbelül negyedórába telt, mire visszaértek a gondozott parkba, és nemsokára a szemük elé tárult a méltóságteljes udvarház. – Kétszáz vendég könnyedén elfér egy ekkora palotában – jegyezte meg Devin. A lány felnevetett. – Nem igazán, mert a helyiségek hatalmasak. A fiatalabb vendégek nem bánják, ha összezsúfoljuk őket, de az idősebbek ragaszkodnak a saját szobához. Te már kaptál szobát? Talán téged is meg fognak kérni, hogy oszd meg másokkal, attól függően, hogy hányan érkeznek. – Még nem voltam a házban. Elhelyeztem a lovakat az istállóban, és azonnal horgászni mentem. Bárcsak ne ezt tette volna, gondolta Amanda. Vannak dolgok, amelyekről jobb csak álmodozni. Addig is tudta, hogy milyen Devinnel csókolózni, de most rá kellett döbbennie, mennyire élvezi. – És van neve a lónak? Egyenesen az istállóhoz mentek, és a férfi kinyitotta a boksz ajtaját, hogy Amanda megnézhesse az új lovát. A kancát egyszerűen gyönyörűnek találta! Nem volt olyan albínószerű, mint a legtöbb fehér ló, és a lánynak nagyon tetszett a tejfehér színe, és csodaszép kék szeme. Igazi szerelem első látásra! – Úgy nevezed el, ahogy akarod – mondta a férfi. – Azt hiszem, Sarahtoo-nak fogom hívni. – Egy újabb Sarah? – Nem, Sarahtoo. – A lány betűzte a nevet, hogy a férfi megértse. – Lady Amanda, előhozzam a fogatot? – kérdezte az idős Herbert, aki közben odalépett hozzájuk. – Ma nem. – A lány bemutatta az istállószolgát Devinnek. – Eljöttem meglátogatni az új kancámat. – A régit nem kedveled? – érdeklődött Herbert. Amanda felnevetett. – Nem. Ezen fogok lovagolni. – Amikor Herbert szemöldöke a homlokára szaladt a meglepetéstől, Amanda hozzátette: – Devin segített nekem leküzdeni a félelmemet, és már több hete lovagolok. Herbert hitetlenkedve csóválta meg a fejét távozás közben. – Ez a férfi egy varázsló – motyogta a bajsza alatt. A lány elpirult, de Devin felkacagott. – Itt mindenki tudja, hogy… vonakodtál nyeregbe szállni? – Nem, csak a családom és Herbert. Gyerekkoromban ő volt az oktatóm. Devin bólintott, mert már mindent értett. – Kié ez a gyönyörű telivér kanca? – kérdezte, és az egyik bokszra mutatott. – Azonnal észrevettem, amikor beléptünk.

Amandának nem is kellett odanéznie, mert tudta, melyik lóról beszél. – Az enyém. Két versenyt is megnyert már. A legyőzhetetlen rekord után a tulajdonosa nyugdíjazta, hogy magas árat kérhessen érte. A nagynéném meghallotta, hogy el fogják adni, és rávette az apámat, hogy vegye meg nekem. Ez négy éve történt. – De ha féltél lovagolni, akkor miért kellett egy ilyen ló? – A fogatomhoz! Imádok elvágtatni Norford Townba, és vissza. Devin csodálkozó pillantást vetett Amandára. – Az apád nem ellenzi ezt? – Nem tud róla. – És még miről nem… A férfi hirtelen elhallgatott, és elkapta a tekintetét a lányról. Amanda elpirult. A férfi hangja olyan érzéki volt! Látszott rajta, hogy nem állt szándékában a második csókolózásukra célozni, de a lány nem tudott másra gondolni. Devin megköszörülte a torkát, és igyekezett könnyed hangon folytatni a beszélgetést. – Tehát többé nem versenyeztetted? – Nem, mert örültem, hogy egy legyőzhetetlen díjnyertes lovam van. Időnként elfogott a kísértés, hogy benevezzem, de ellenálltam neki, mert nem akartam, hogy elveszítse a címét. – Volt már csikója? – Nem. – És szeretnéd tenyészteni? Amanda megvonta a vállát. – Sosem gondoltam rá, mert akkor nem használhatnám a fogatomhoz. De most már Sarahtoo-val is bemehetek a városba, úgyhogy talán lehetne róla szó. Az egyik ménedet akarod kommendálni, hogy mindkét foglalkozásodban jeleskedj? – A kancádnak bajnok csikója lehet. Nem bánnád, ha közösen lenne egy lovunk, amit időnként versenyeken indítanánk? Milyen izgalmas ötlet! Egy saját ló, amelyik versenyez és nyer is? Illetve csak félig lenne az övé, de Amandának akkor is tetszett az ötlet, hogy Devinnel közösködhet. Ez azt jelenti, hogy nem szakadna meg a kapcsolatuk, miután… férjhez megy. Mi az ördög történt vele? Hirtelen elkeseredett a házasság gondolatától? Amandát teljesen összezavarták a saját érzelmei. – Ezen érdemes elgondolkodnom – válaszolta. – És addig készen állsz egy újabb leckére? A lány gyomrában kellemes bizsergés támadt ezektől a szavaktól! Mert Devinnel a „lecke” többet jelentett a lovaglásnál. A férfi persze arra gondolt, hogy kipróbálja az új kancáját. – Át kell öltöznöm, neked pedig helyet kell találnod a házban. Egy óra múlva találkozzunk itt – mondta Amanda, aztán elsietett, mielőtt a férfi észreveszi, hogy már megint elpirult.

40. FEJEZET

Amanda aznap délután nagyon élvezte a lovaglást Devinnel a birtokon. Sarahtoo valóban szelíd volt, és Amanda rájött, hogy tulajdonképpen kezdi megszeretni a lovaglást. Az apja azt akarta, hogy felejtse el az oldalnyerget, és ne is gyakorolja a női lovaglást Devinnel. A lány örömmel fogadta meg a tanácsát, mert azokon a lovaglóleckéken folyamatosan rettegett. De most már semmilyen félelmet nem érzett lovaglás közben. Megmutatta Devinnek azokat a helyeket, ahol gyerekkorában Rafe-fel, vagy a barátnőjével, Rebeccával játszott. – Rebeccával már találkoztál a bálon. És a kuzinommal, Ruperttel is, akivel nemrég házasodtak össze. Ma is látni fogod őket a vacsoránál. Julie néni ma reggel érkezett meg a családjával. – Nem akarom megzavarni a családi vacsorát. – Ne butáskodj. A vendégünk vagy, és udvariatlanság lenne visszautasítani a meghívást. A férfi Amandára mosolygott. – Szerinted zavarna engem, ha udvariatlannak tartanak? – Persze, hogy nem – csóválta meg a fejét a lány. – Megfeledkeztem arról, hogy a gorombaság a legnagyobb erősséged. A férfi felnevetett, és csibészes vigyorral nézett Amandára. – Van néhány erősségem, de ez nem tartozik közéjük. Amanda tudta, hogy a férfi csak tréfált. Mégis elvörösödött a megjegyzéstől, mert sejtette, hogy Devin a csókolózási képességére utalt, amit már kétszer is bemutatott neki. Vagy talán valami még intimebbre, amire gondolni sem mert. De a férfi következő megjegyzése elhessegette ezt az izgató gondolatot, mert emlékeztette, hogy most a lovakról beszélt. – Amíg itt vagyok, foglalkozom a kancáddal. Azt akarom, hogy ne okozzon neked semmilyen nehézséget. – Köszönöm. Devin mégis megjelent a vacsoránál aznap este, pedig Amanda lefogadta volna, hogy nem fog eljönni. Ophelia és Rafael is ott volt, és mindketten üdvözölték, amikor belépett a helyiségbe, bár Rafe arckifejezése kevésbé volt barátságos, mint Opheliáé. Esmerelda, Preston legidősebb húga, is korán érkezett Rafe születésnapjára. Hozott magával egy lábzsákot az étkezőbe, és kabátot viselt a vastag brokátruhája fölött, amelyet nem állt szándékában levenni. Mindenki mosolygott, amikor elzavarta a szolgát, aki el akarta tőle venni. Miatta volt a helyiség egy kicsit melegebb a szokásosnál aznap este. Majdnem annyit panaszkodott a hidegre, mint az anyja, Agatha. Agatha Locke nem szokta elhagyni a szobáit, és most sem volt hajlandó lejönni, bár másnap este Preston ragaszkodni fog ahhoz, hogy megjelenjen közöttük.

Julie örült, hogy megint láthatja Devint, és szívélyesen üdvözölte. Tökéletes céltáblának találta a goromba megjegyzéseihez, mert a férfinak a szeme sem rebbent a modora miatt. Ráadásul aznap este Julie igencsak jó formában volt, főleg Rupert öltözéke miatt. Rupert túlságosan jóképű volt. A nők kifejezetten szépnek nevezték, mert valóban volt benne valami nőies, főleg akkor, amikor szándékosan hangsúlyozta ezt, és fényes szaténba öltözött. Az anyja bosszantására hordta ezeket a ruhákat, és mindig elérte a célját. Julie évekkel korábban feláldozta a lágyságát és a finomságát, hogy a fiai kedvéért mindkét szülő szerepét el tudja vállalni. A családot mulattatta ez az átalakulás, ahogy egy erőszakos, férfias asszony lett belőle. Rupert csak célt adott az anyjának, amikor ilyen divatjamúlt ruhákban feszített. Julie-nak így volt miért veszekednie, és azt hihette, hogy a fiainak még mindig szükségük van rá. Nyilvános helyen sosem vette fel azokat a piperkőc holmikat, csak az anyja gondolta így. Egyébként egyre ritkábban öltözött ilyen kirívóan, mert az anyja mostanában kevesebbet perlekedett miatta. Annyira elégedett volt a fiával, amiért végre megállapodott és megnősült. Aznap azonban megint kísérletet tett az anyja bosszantására, és a citromsárga szaténfelöltő, meg a csipkés mandzsetta azonnal magára vonta Julie figyelmét. – Egyszer kiderítem, hol rejtegeted ezeket a borzalmas göncöket, és díszpárnát csinálok belőlük – jegyezte meg epés gúnnyal. – A szabóm imád engem – válaszolta Rupert angyali mosollyal. Julie dühösen felhorkantott. – A szabódat le kéne lőni! – Ne aggódj, anya. Nem fogom zavarba hozni Preston bácsit, ha megérkeznek a vendégek. Preston fel sem nézett a tányérjából, miközben válaszolt. – Nem is ajánlom – felelte parancsoló hangon. Julie Devinre mutatott. – Már van vendégünk! Rupert is Devinre nézett, majd elvigyorodott, és megint az anyjához fordult. – A Cupidók nem számítanak, mert ők szeretnek csupasz fenékkel repkedni, meg nyilakat lődözni. –Aztán Devinre kacsintva hozzátette: – Szép kis pár lennénk, nem? Julie haragos arcot vágott. Az asztal körül ülők követték Preston példáját, és a tányérjukba néztek, kivéve Devint, aki nagy érdeklődéssel figyelte a szokatlan szópárbajt. – Hiába próbálsz ordenáré módon viccelődni, ez az ember nem szokott ilyesmit csinálni – mordult Julie a fiára. – Úgyhogy ez téged egyáltalán nem ment fel. Valami miatt Julie aznap este nem tágított, pedig máskor általában néhány goromba megjegyzés után abba szokta hagyni a fia szapulását. Valószínűleg azért, mert tényleg volt egy vendégük, ezért talán a szokásosnál jobban zavarta, hogy a legidősebb fia úgy néz ki, mint egy páva. De Rebecca közbelépett, és odasúgott valamit a férjének. A férfi felnevetett, de az asszony szigorú pillantást vetett rá, mire sóhajtva felállt. Rendkívül sértett arcot vágott, de az asztalnál ülők többsége látta rajta, hogy csak színleli. – Te győztél, anya. Mit tehetek, ha a feleségem melletted áll? – Éppen itt az ideje – morogta Julie, amikor Rupert elhagyta a helyiséget, hogy valami elfogadhatóbb öltözéket vegyen fel.

Rebecca az anyósára nézett, és a pillantása azt üzente, hogy most már nem kell aggódnia. Julie azonnal Devinre irányította a figyelmét, és a szokásos keresetlen modorában egy olyan kérdést szegezett a mellének, ami még tőle is túlságosan merész volt. – Nos, fiatalember, szeretnénk megtudni, hogy Cupidónak ki tetszik? Devint bizonyára meglepte, hogy hirtelen ő került a figyelem középpontjába, de ezt jól leplezte. – Ha létezne ilyen hölgy, nem vacsora közben tárgyalnám ki – jegyezte meg könnyedén. – Szerintem ez nem csak engem érdekel – erősködött Julie. – Valóban? Miért? – Micsoda dolog lenne, ha kiderülne, hogy a férfi, aki boldog házasságokat szerez, nem találja meg a boldogságot? Ez még Julie faragatlan stílusához képest is túl bizalmaskodó volt, és Preston elérkezettnek látta az időt, hogy közbelépjen. – Julie, kedvesem, ha nem fogod magad vissza ma este, akkor megbízom Devint, hogy találjon neked egy társat. – Nem rossz ötlet – szólaltak meg az asztalnál ülők, Julie jelen lévő fiait is beleértve. Julie ezek után elhallgatott, és csendes beszélgetések alakultak ki az asztal körül. Raphael Devin mellen ült, és megjegyzést tett a szép új kancára, amit az istállóban látott. Amanda nem hallotta Devin válaszát, mert eszébe jutott, milyen meglepetés érte vacsora előtt, amikor megkérdezte az apját, hogy mennyibe került a ló, és megtudta, hogy Devin ajándékba adta neki. – Nem volt hajlandó pénzt elfogadni érte, pedig többször is ki akartam fizetni – válaszolta Preston. – Azt mondta, hogy ez egy jól megérdemelt ajándék a bátorságodért és a kitartásodért. Nem tudtad? – Nem. Biztosan zavarban volt a gesztus miatt, és nem akart beszélni róla. – Amanda csak ennyit tudott kinyögni. Pedig meg kellett volna mondania neki! Az apjának adott indok elég egyszerű volt, úgyhogy miért nem közölte vele is? De aznap este nem Devin mellett ült, ezért nem volt alkalma kérdezősködni. Devin az asztal másik oldalán foglalt helyet, ezért nehéz volt nem ránéznie, és a pillantásuk sokszor találkozott. Amanda minden alkalommal elpirult, mert nem szerette volna, ha a férfi azt hiszi, hogy titokban figyeli. Rebecca viszont észrevette, hogy a tekintete folyton arrafelé kalandozik, és nem győzött vigyorogni. A bátyja is észrevette, és a homlokát ráncolva nézett rá. Sajnos, az apja figyelmét sem kerülte el, mert vacsora után félrevonta Amandát. – Megkérdezzem Devint a szándékairól? – Nem, dehogy! – kiáltott fel Amanda ijedten. – Az az egyetlen szándéka, hogy remek lovast faragjon belőlem. Preston felvonta a szemöldökét. – Mégis nehezen tudtad levenni a szemed róla. A lány halkan felnyögött. – Devin nagyon jóképű, és ezt nehéz nem észrevenni – magyarázkodott, majd gyorsan hozzátette: – Ahogy Lord Kendall és Lord Robert is. Preston kételkedve nézett a lányára.

– Láttalak Brigstonnal, kedvesem. Egész idő alatt alig néztél rá, amíg egy szobában voltatok. Amanda felsóhajtott. – Csak össze vagyok zavarodva, ez minden. Iszonyúan nehéz választani közülük. Eddig ezért imádkoztam, de most, hogy ilyen kellemes gondjaim vannak, mégsem könnyű a döntés. A herceg felnevetett. Amanda csak most jött rá, hogy az apja mire célzott a kérdésével. – Ezek szerint nem elleneznéd, hogy Devin legyen a férjem? – kérdezte csodálkozva. – Miért ellenezném? – Amikor először megláttam, azt hittem, hogy egy faragatlan tuskó. És nem is zavarja, hogy ilyen benyomást kelt az emberekben, ő egy csiszolatlan gyémánt, és nem tipikus nemes. Gondolkodás nélkül képes megsérteni valakit, és nem kenyere az udvariaskodás. Preston felnevetett a nem túl hízelgő leírás hallatán. – De akkor is jó családból származik, és nekem tulajdonképpen tetszik az egyenes természete. Csak egyszerűen gyakorlatias, mint a legtöbb vidéki nemes, aki inkább elkerüli a felszínes londoni életet. Egyébként nekem a boldogságod a legfontosabb. Nem elleneznék egy olyan férfit, akibe beleszerettél. Kivéve, ha egy botrányhős vagy bűnöző az illető. Bíznék a szívedben. A szívében? Merre hajlik az ő szíve? Most már igazán tudnia kéne.

41. FEJEZET

Megérkezett! Amanda a hálószobája ablakához sietett, hogy megnézze, kiről beszél Phoebe. Lord Robert éppen akkor lépett ki a hintójából. Nem mindenki érkezik a vidéki összejövetel első hivatalos napján, ezért Robert korai érkezése jó jel volt, és arra utalt, hogy már alig várja a következő találkozásukat. – Olyan elegáns és jóképű! – áradozott Phoebe, majd sóhajtva hozzátette: – Már-már azt kívánom, bárcsak vártam volna, és ne mentem volna férjhez a tavalyi szezonban. Amandát megdöbbentette a barátnője kijelentése. – Azt hittem, szereted Archibaldot. – Persze, hogy szeretem, de a kezdeti lelkesedésnek már vége. Még most is olyan figyelmes, mint régen, de egyre többet van távol otthonról, és… – A fiatalasszony suttogva folytatta: – És én ezt nem is bánom. – Sajnálom, Phoebe! Phoebe halványan elmosolyodott. – Ne aggódj, Mandy. Azért még mindig stabil a házasságunk, legalábbis azt hiszem. Igazából nem találok hibát a férjemben. Furcsa, de talán észre sem vettem volna, hogy eltávolodtunk egymástól, ha a társaság nem beszél annyit Cupido újszerű felfogásáról, a közös érdeklődési kör fontosságáról. Amanda bosszúsan legyintett. – Nézd meg a bátyám házasságát, és rájössz, hogy Cupido véleménye nem mindig helytálló. – Lehet, de akkor is hasznos lehet megfogadni a tanácsát. Rájöttem, hogy a férjemmel nincs semmilyen közös érdeklődésünk, és soha nem is volt. Talán csak az, hogy mindketten szeretünk estélyekre meg bálokba járni. Azt még most is nagyon élvezzük. – Próbáltad ezt megbeszélni Archibalddal? Talán van még valami, amit együtt szeretnétek csinálni, csak még nem jöttél rá, mi lehet az? – Isten őrizzen, hogy ilyen személyes témáról beszéljek vele! Ritkán szoktunk ilyesmiről társalogni. Ez nagyon szomorú, gondolta Amanda. Két ember, aki megosztja egymással az ágyát… Amanda összerezzent, mert eszébe jutott, hogy Phoebe volt az egyik barátnője, aki bevallotta, hogy külön hálószobában alszanak a férjével. Akkor is szomorú. Egy házaspárnak mindent meg kéne beszélnie egymással, és nem lenne szabad a házasságban is az illendőség álarca mögé bújniuk. Amanda megpróbálta felvidítani a barátnőjét.

– Rosszabb is lehetne. Hogy éreznél akkor, ha megrögzött nőcsábász lenne, és ezt nem is rejtené véka alá? Vagy mindent elkártyázna, ellóversenyezne, és koldusbotra juttatna téged. Az elején valaminek lennie kellett köztetek, különben nem mondtál volna neki igent. Úgyhogy még ne add fel! Próbáljátok meg újra átélni a kezdeti lelkesedést egymás iránt. Phoebe megölelte Amandát. – Szép kis helyzet, amikor a hajadon ad tanácsot az asszonynak. Egyébként még nem adtam fel a reményt, csak a házasságunk kezd unalmassá válni, és ez a vártnál korábban bekövetkezett. De igazad van, még nincs minden veszve, és biztosan fel tudjuk szítani a lángot. Még mindig az ablaknál álltak, amikor megérkezett a következő hintó. – Lord Culley? – csodálkozott Phoebe. – Gyerekkorom óta nem láttam. Azt hittem, már túl idős ahhoz, hogy ilyen mulatságokra járjon. Amanda felnevetett. – Az ember sosem lehet elég idős a szórakozáshoz. Owen Culley Esmerelda nénikém régi jó barátja, mert az egyik iskolatársához ment feleségül. Egyébként a mulatságot nem csak a fiataloknak rendezték. A család régi barátait is meghívták, ezért lett a vendéglista olyan hosszú. De az eredeti ötlet szerint elsősorban annak a két férfinak kellett jelen lennie, akik iránt Amanda érdeklődik. Így egy egész héten át velük lehet, és eldöntheti, melyiket kedveli jobban. Ám egy harmadik férfi is volt a vendégek között, akit még lenyűgözőbbnek tartott, és ez igencsak megnehezítette a dolgát. Főleg most, hogy együttérzést érzett iránta a szomorú családi titok miatt. Talán nem akarta elárulni neki, mégis elmondta, és ez közelebb hozta őket egymáshoz. Most már tényleg barátok lettek. Le kéne mennie, és üdvözölnie Robertet, sőt talán körbevezetni a házban. Éppen szólni akart Phoebe-nek, hogy el kell mennie, amikor kopogtak az ajtón. Larissa bedugta a fejét. – Tehát itt vagy! – kiáltott fel vidáman. Sajnos Jacinda Brown is vele volt, és követte Larissát a szobába. – Neked is osztozkodnod kell valakivel? Amanda elmosolyodott. Larissát láthatóan zavarta, hogy elválasztották a férjétől. – Mivel itt lakom, abban a kiváltságban van részem, hogy megtarthatom a saját lakosztályomat magamnak. Ti hányan vagytok a szobában? – Hat ágy van bent, de eddig csak hármat foglaltak el. – Jó móka lesz – jegyezte meg Phoebe. – Az is vicces volt, amikor az első szezonban elmentünk Summers Glade-be, és mindnyájunkat összezsúfoltak egy helyiségbe. – De akkor még nem voltunk férjnél – mutatott rá Larissa. – Máris hiányzik a férjem! – Hallgass, mert Jacinda még azt hiszi, hogy van mit szeretni a házasságban – viccelődött Phoebe. – Nos, én jól tudom, hogy mit lehet szeretni benne – közölte Jacinda érzéki hangon, és körbejárt a szobában, hogy mindent szemügyre vegyen. Phoebe-nek igaza volt ezzel a lánnyal kapcsolatban, gondolta Amanda. Csak akkor tehet valaki ilyen megjegyzést, ha van már „tapasztalata”. És nem is zavarja, hogy valaki megtudhatja?

A lány nem is lehetett volna Amanda hálószobájában. A barátnői talán már találkoztak vele, de Jacindát és Amandát még nem mutatták be egymásnak. Larissa is rájöhetett erre, és bepótolta a dolgot, mert eszébe jutott a jó modor. – Amanda, találkoztál már Lady Brown lányával, Jacindával? Amanda nem is próbálta enyhíteni a helyzet feszültségét. – Még nem – mondta méltatlankodó arccal. De azonnal megbánta a merevségét, amikor látta, hogy a barátnője elpirul zavarában. – Sajnálom, nem tudtam – mentegetőzött Larissa, és bemutatta őket egymásnak. Jacinda nem is nézett Amandára bemutatkozás közben, csak unott arccal körbepillantott a szobán. – Elég szép ház, azt hiszem. Norford Hall egyszerűen csodálatos ház volt! Amanda tágas hálószobájába még egy szalon is belefért. A fotelokat meg a heverőt gyönyörű vajszínű és halványlila selyembrokát borította, a padlót pedig olyan vastag és puha szőnyeg fedte, hogy élvezet volt járni rajta. Jacinda megjegyzése megfagyasztotta a levegőt. Még Amanda barátnői is megsértődtek. Larissa hitetlenkedve bámult a lányra, Phoebe pedig értetlenül ráncolta a homlokát. Larissa miért hozta magával Jacindát, ha a lány nem is próbál barátságos lenni? Ám hamarosan kiderült, hogy miért tolakodott be ide. Már mindegyik debütálóval közölte, melyik férfit tartja a saját zsákmányának, csak Amanda előtt nem tisztázta még a vélt elsőbbségét. – Láttam Devint odalent – vetette oda Jacinda színlelt könnyedséggel. – Hallottam, hogy lovaglóleckéket veszel tőle. Rossz kislány! Úgy teszel, mintha nem tudnál lovagolni? Hogy ez nekem miért nem jutott az eszembe? Amanda elsápadt, de nem azért, mert félt a barátnői véleményétől. Talán ők is azt hiszik, hogy a lovaglóleckék csak ürügyet jelentenek, és igazából Devinnel akar lenni, de Jacindával ellentétben, ők örülnek ennek. – Miért nem mondtad, hogy tetszik neked, Mandy? – kiáltott fel Larissa elragadtatott arccal. – Még hogy egy faragatlan tuskó! – nevetett Phoebe, Amanda legutóbbi megjegyzésére utalva, amit a férfiról mondott neki. Amanda nem akarta bevallani az igazat, inkább kitérő választ adott. – A lovaglólecke csak egy hirtelen ötlet volt. Azt hiszem, inkább kíváncsi voltam rá. – Amikor észrevette Jacinda haragos pillantását, még hozzátette: – De be kell vallanom, hogy most már tényleg elbűvölőnek találom. Te jóságos ég! Már megint rátört a féltékenység? – Tényleg üdítő változatosságot jelent, ugye? – dorombolta Jacinda, ismét túl sokat árulva el magáról. Tehát intim közelségbe kerültek! – Semmiképpen sem pazarolnék el itt egy hetet, ha nem lenne a vendégek között. – Szerintem akárhol vagy, mindenképpen az idődet pazarolod. Meg mindenki másét, aki kénytelen veled lenni! – fakadt ki Phoebe dühösen, és kirohant a szobából. Larissa is megdöbbent ekkora gorombaság hallatán, és megragadta Jacinda karját, hogy kivonszolja a helyiségből. – Fogalmam sem volt róla, hogy ez lesz, Mandy. Elnézést, hogy miattam el kellett viselned egy ilyen aljas nőszemély társaságát – szólt vissza az ajtóból bocsánatkérő pillantással. – Nem a te hibád – próbálta megnyugtatni Amanda a barátnőjét.

De az ajtó már becsukódott mögöttük, és Amanda sziszegve toppantott a lábával mérgében. Bárcsak megnézte volna Ophelia vendéglistáját, és kihúzta volna ennek az álnok kígyónak a nevét! Honnan tud Jacinda Brown a lovaglóleckéiről? Hát persze! Bizonyára Devin farmján volt egy szerelmi légyotton, és meg kellett várnia az egyik lecke végét. Most aggódhat, hogy mindenki megtudja. Talán még Kendall fülébe is eljuthat a hír!

42. FEJEZET

Nem volt jó az időzítés, amikor Jacinda Brown hozzásimult a telt idomaival. Ráadásul úgy tett, mintha összeütköztek volna a folyosón! Devin olyan gyorsan lökte el magától, hogy a lány majdnem hanyatt esett. Tényleg szüksége volt egy nőre, mert Amanda annyira felingerelte, hogy még két nappal később sem tudott másra gondolni. Egyre az járt a fejében, mennyire vágyik rá, pedig tudta, hogy nem kaphatja meg. A lány közelében megint fiatal suhancnak érezte magát, aki képtelen uralkodni az ösztönein. Pedig ennek nincs semmi értelme, hiszen alig csókolóztak! Hiába volt szüksége egy nőre, nem ezt a csapodár elsőbálost fogja választani, aki mindig arra célzott, hogy tapasztaltabb, mint a kora engedné. Sajnos ugyanabban az épületszárnyban kaptak szobát, és nem ez volt az első alkalom, amikor felbukkant a folyosón, miközben Devin a szobájába tartott. Kezdte azt hinni, hogy a lány leskelődik utána. Tulajdonképpen meg volt győződve erről. Először akkor találkoztak, amikor a lány meg az anyja elhozta a kutyájukat a nagynénjéhez, és Jacinda már akkor a tudomására hozta, hogy tetszik neki. Merészen flörtölt, és a tekintetével meg a teste érzéki mozgásával is a tudomására hozta, hogy megkaphatná. De csak előző éjszaka mondta ezt ki nyíltan. Akkor is elment mellette a folyosón, és végighúzta a kezét a karján. – A vidéki összejövetelek a szerelmes pásztorórákról szólnak – súgta a fülébe. – Rengeteg olyan hely van, ahol elbújhatunk, és senki sem fog keresni minket. Devin továbbment, mintha nem hallotta volna. De a lány most megint itt volt, és durcás arcot vágott, amiért a férfi olyan gyorsan eltaszította magától. Devin meg akarta kerülni, de a lány elállta az útját. – Te is tudod, hogy akarsz engem – súgta érzéki hangon, és megsimogatta a férfi arcát. Devin elkapta a lány kezét, és ellökte magától. – Te férjet keresel, én nem akarok megnősülni. Tégy mindkettőnknek egy szívességet, és tisztelj meg mást a figyelmeddel. A lány kihívó pillantást vetett rá. – Ez nem jelenti azt, hogy közben nem szórakozhatunk egy kicsit. – Ez azt jelenti, hogy tartsd távol magad tőlem, és a közös szórakozásunk sohasem fog megtörténni – förmedt rá a férfi nyersen. A lány dühös lett. – Mi az ördög van veled? Te vagy az első férfi, aki nem veszi el, amit ingyen adnak neki. – Ezt tapasztalatból mondod? – Én csak… A férfi gúnyosan elnevette magát, amikor a lány nem fejezte be a mondatot.

– Talán éppen ez a probléma? Mert nem kérek abból, amit ilyen könnyen adnak? Vagy szerinted nem látom a hátsó szándékaidat? A lány magához tért, és megpróbálta egy nevetéssel elhessegetni a vádat. – Ne butáskodj, Devin. Azt sem bánom, ha nem akarsz feleségül venni. Én akkor is szeretném megízlelni a… Még ezek után is erőszakoskodik? A férfinak nem volt türelme az elkényeztetett csitrikhez, akik a tűzzel akarnak játszani, de ez a lány a lehető legrosszabb időpontot választotta ahhoz, hogy felajánlkozzon neki, amikor amúgy is ég benne a szenvedély. A hangja mégis hideg maradt, amikor a lány szavába vágott. – Hagyd abba ezt a kellemetlen zaklatást! Vagy beszéljek az anyáddal a laza erkölcseidről? A lány azonnal hátrébb lépett, és megadóan felemelte a kezét. – Azt ne! Ha tényleg nem akarsz egy kicsit szórakozni velem, akkor… majd keresek magamnak mást. A férfi továbbment, és örült, hogy sikerült megszabadulnia Jacindától. Remélhetőleg most már nem fogja tovább üldözni. Hízelgő egy szép lány figyelme, de Devin nem volt ostoba. Az ember csak akkor szeretkezik egy debütálóval, ha el akarja venni feleségül. Miután a lovaglóruhába öltözve visszament a földszintre, a ház fia hasonló témában szorította sarokba. Raphael a zeneszobában csatlakozott hozzá, egy tányérral a kezében, mert ilyen sok vendéget nem ültettek asztalhoz. A zsúfolt helyiségben most is lehetett néhány üres széket találni, de Devin még mindig túl ingerült volt ahhoz, hogy helyet foglaljon. Átkozott szenvedély! Még az sem csillapította le, hogy aznap délután többször is elvágtatott Norford Townba, meg vissza. A Jacindával való találkozás tovább rontott a helyzeten. De Raphael legalább nem vágott azonnal a közepébe. Először még egyszer megköszönte Devinnek Ophelia születésnapi ajándékát, amit előző nap adtak át neki. Ám aztán rátért a mondanivalójára. – Mik a szándékaid a húgommal? – szegezte Devinnek a kérdést. – Ahogy már a legutóbbi alkalommal is mondtam, amikor felhoztad ezt a témát, nincsenek szándékaim. – Miért nem? – kérdezte Raphael kíváncsian. – Amanda remek parti, gyönyörű lány, kicsit sokat beszél, de ezen könnyen lehet segíteni, és úgy tűnik, hogy kedvel téged. Devin felnevetett. – Amikor utoljára róla beszéltünk, mintha azt mondtad volna, hogy tartsam magam távol tőle. Raphael elszégyellte magát. – Az akkor volt, amikor még nem ismertünk. De aztán segítettél neki megszerezni egy másik férfit, és bebizonyítottad a nagylelkűségedet. Talán nem tetszik a húgom? Devin el sem tudta hinni, hogy erről beszél Amanda bátyjával! – Nem arról van szó, hogy tetszik, vagy nem. Szerintem Amanda jobbat érdemel. – Akár igaz, akár nem, mi azt akarjuk, hogy boldog legyen. Ezt ne felejtsd! Raphael most engedélyt adott neki, hogy udvaroljon Amandának? Raphael elsétált, Devin pedig úgy érezte, hogy sürgősen szüksége van egy italra. Sőt a legjobb az lenne, ha alaposan le tudná inni magát. De útban a frissítősasztal felé, meglátta az ügyfelét és barátját, Lord Culley-t, ezért inkább odament hozzá. A Lawrence Wolseley-vel való londoni találkozás során nem tudta levezetni a

haragját, mert megtudta, hogy Wolseley nem az apja. Arra is rá kellett döbbennie, hogy talán sosem tudja meg, ki az. Vagy ki volt. De még mindig nehezen tudta ezt elfogadni, és hála Lawrence-nek, talán nem is kell beletörődnie. Lawrence adott neki néhány támpontot az apjával kapcsolatban. Az aranybarna szem, ami inkább arany, mint barna, nem olyan gyakori szín. Lawrence azt is elárulta, hogy az apjának sötét haja van, és majdnem százkilencven centiméter magas. Csak kérdezősködnie kell az idősebbek körében, hogy emlékszik-e valamelyikük egy ilyen férfira. Ezért töltötte szombaton az egész napját a lóversenypályán. Legalább fél tucat idősebb lord volt ott aznap, de csak egy mondta, hogy ismert valakit, akinek olyan a szeme, mint Devinnek. De sajnos az már olyan régen volt, hogy nem emlékezett a nevére. Valószínűleg Cully is túl idős, hogy emlékezzen, hiszen már legalább hetvenéves. De Devin akkor is meg akarta próbálni. Az idős lord egyszer megemlítette, hogy a házasságuk korai éveiben sok estélyt rendeztek Londonban, mielőtt a felesége meghalt, és ő leköltözött vidékre. Amikor Devin az öreg barátjával beszélgetett, először általában a lovakról váltottak néhány szót. – Elégedett vagy az új négyes fogattal? – kérdezte Devin. – Hát persze! Simán és fegyelmezetten haladnak. A csontjaim örülnek neki, és a kocsisom még mindig nem győz csodálkozni. Nincs szokva ilyen jól idomított lovakhoz. Mindketten nevettek, és néhány perces udvarias társalgás után Devin felvetette a témát, ami foglakkoztatta. Most is ugyanazt az ürügyet használta, mint néhány napja a lóversenyen. – A nagybátyám nemrég a család történetéről mesélt, és megemlítette az egyik régi ágat, amiről nem tudtam. Kíváncsi vagyok, hogy vannak-e még régen elvesztett kuzinjaim. – Még több Baldwin? – Az öreg elgondolkodott. – Nem mondhatom, hogy ismerek ilyen nevű embert. – Éppen ez a probléma. Az egyik Baldwin lány az esküvője után elköltözött Londonból, aztán a család elveszítette vele a kapcsolatot. Csak azt tudjuk, hogy aranybarna szeme volt, mint nekem, és fekete haja. Tudom, ez kevés kiindulási alap, de azért ez a szemszín nem túl gyakori. Owen a homlokát ráncolta. – Légy óvatos a kutatásban! – figyelmeztette Devint. – Ha kiderül, hogy távoli családtagokat keresel, nemkívánatos személyeket is magadhoz vonzhatsz, akik hazudnak a rokonságról, és csak ki akarnak használni. Devin kényelmetlenül érezte magát, mert most éppen ő hazudott. Owen aggodalma jogos volt, de Devin tudta, hogy nem fenyegeti semmilyen veszély, hiszen nem létezik az a bizonyos „elveszett ág” a családban. – Igazad van – bólintott Devin. – De ha már szóba hoztam, nem ismersz véletlenül egy olyan férfit, akinek ugyanolyan szeme van, mint nekem? Owen felnevetett. – Őszintén szólva, sosem figyeltem meg a férfiak szemszínét. A nők szemét annál inkább, és kettőre is emlékszem, akinek világosbarna szeme volt, csak nem olyan aranyló, mint a tiéd. De ők is évszázadokra vissza tudják követni a családjuk történetét, ezért nem hiszem, hogy segítenének neked.

Devin egyetértőén bólintott. Akármennyire is gyűlöli kimondani az anyja nevét, úgy tűnik, kénytelen lesz módosítani a történetet, és őt is belekeverni. A kérdezősködését pedig arra az évre kell korlátoznia, amikor az anyja Londonba jött, és találkozott azzal a lelkiismeretlen gazemberrel, aki elcsábította. De már késő volt megemlíteni Lord Owennek az anyját, miután az elveszett ág történetét mesélte el neki. Az anyja valószínűleg sok emberrel találkozott abban az évben, amikor Londonba jött debütálni, és ezek most már mind középkorúak. Egy támogatóra vagy kísérőre biztosan szüksége volt, és ők bizonyára látták azzal a borostyánszemű férfival, aki megpróbálta elcsábítani. A nagybátyja meg tudja mondani neki ezeket a neveket. Sosem kérdezte tőle, mert egész idő alatt meg volt győződve arról, hogy Wolseley az apja. De Donalddel csak akkor tud beszélni, ha visszatér Londonba. Addig azonban sok középkorú párral társaloghat most Norford Hall vendégei között.

43. FEJEZET

Amanda késve ment le a földszintre a rendezvény első hivatalos vacsoráján, mert Alice-nak a vártnál tovább tartott előkészíteni az estélyi ruhát, amit a nagy alkalomra kiválasztottak. – Sejtettem, hogy sokan lesznek a vasalószobában, ezért a szokásosnál jóval korábban lementem. De arra nem számítottam, hogy egészen a hallig áll a sor! –mentegetőzött Alice, amikor sietve visszatért Amanda hálószobájába. – Nem baj – nyugtatta meg Amanda. – Későn ebédeltem, és egyáltalán nem vagyok éhes. De azt akarom, hogy a ruha tökéletes legyen. Milyen lett? – Tökéletes – mondta Alice, és Amandára segítette a ruhát. A kék bársony szépen kihangsúlyozta a szemét, bár a színe egy kicsit sötétebb volt, mint a hajadon lányoknak engedélyezett halvány pasztellszínek. Annyira persze nem volt sötét, hogy bárki megütközzön rajta, és olyan jól állt neki, hogy akár férjezett asszonyként is szívesen hordta volna, pedig akkor már akármilyen színű ruhát felvehet. Egy újabb előnye annak, ha végre férjhez megy. A halvány színekben nem tudott tündökölni, pedig aznap este igenis ragyogni akart, mert Robert már itt volt, és remélhetőleg Kendall is megjön még aznap este. Sőt lehet, hogy közben ő is megérkezett. Amikor lement a széles lépcsőn, észrevette, hogy Blythe Pace éppen belép a szalonba, a kísérőjével együtt, aki most nem Devin volt. Amanda megszaporázta a lépteit, hogy odaérjen hozzájuk. – Isten hozott Norford Hallban, Blythe – üdvözölte Amanda a lányt, majd a bátyjára mosolygott. – Bizonyára te vagy William! A férfi Amanda kinyújtott keze fölé hajolt. – Már találkoztunk Lady Amanda. – Hát persze, Devin említette. Nagyon sok emberrel találkoztam az elmúlt néhány évben. William színpadiasán felsóhajtott. – Az a sorsom, hogy elfelejtenek a gyönyörű nők! – Nem igaz – tiltakozott Amanda mosolyogva. – Igenis emlékszem rád. És örömmel látom, hogy felépültél, és itt tudsz lenni velünk. A férfi halványan elpirult, és látszott rajta, hogy zavarban van, amiért Amanda tud a balesetéről. Amanda azonban már Blythe-hoz fordult. – Lord Oliver itt van, ha még nem vetted volna észre – közölte cinkos mosollyal. – Hol? – kérdezte a lány izgatottan. Amanda körülnézett a helyiségben, megkereste Olivert, aki John Traskkal társalgott, és arrafelé mutatott. William felnevetett. – Azt hiszem, itt az ideje megismerkednem ezzel a fickóval, aki elcsavarta a húgom fejét. Állandóan csak róla tud beszélni.

Blythe megbökte a bátyját, hogy hallgasson, és elpirult, de látszott rajta, hogy már nagyon szeretne találkozni Oliverrel. – Most megyek, és eszem valamit – búcsúzott tőlük Amanda. – Majd később beszélünk. Blythe tényleg azonnal Oliver felé vonszolta a bátyját, és Amanda észrevette, hogy Oliver arca is felragyog, amikor észreveszi a fiatal lányt. Egyértelmű, hogy a vonzalom kölcsönös, állapította meg. Blythe örülhet! De Amandát még nem érdekelte a büféasztal, mert amikor Olivert kereste, meglátta Devint, aki Lord és Lady Dowlinggal beszélgetett. A férfi magyarázattal tartozik neki, hogy miért tud boldog-boldogtalan az ő lovaglóleckéiről. – Te jóságos ég, Devin! Annyi emberrel találkoztam az évek során, hogy már nem emlékszem a nevekre. Kérdezd meg Lord Culley-t, mert akkoriban Londonban élt a feleségével. Amanda legszívesebben toppantott volna a lábával türelmetlenségében. Mikor fejezi már be Devin a beszélgetést Lord és Lady Dowlinggal, és veszi észre, hogy ő akar beszélni vele? Vagy tolakodjon oda hozzájuk? Inkább, mint hogy így hallgatózzon! Devin miért nem látja, hogy mellette álldogál? Úgy tűnt, a férfi információt gyűjt, és erről talán Amanda tehet, mert valamelyik nap az anyjára emlékeztette őt. Most az anyja ismerőseit próbálja felkutatni, legalábbis ezt vette ki a beszélgetésből. Azért akar többet megtudni róla, mert olyan fiatalon elveszítette? Aztán Amandának eszébe jutott egy sokkal valószínűbb ok. Lehet, hogy az apját keresi? – Hát itt vagy? Ráadásul egyedül? Remélhetem, az én kedvemért rendezted így? Amanda megpördült, és Robert széles mosolyával találta szemben magát. Hogy mondhatja azt, hogy „egyedül”? A szalon olyan zsúfolt volt, hogy az ember óhatatlanul beleütközött valakibe, ha megfordult. Amanda elcsodálkozott saját magán. Tényleg bosszús lett, mintha zavarná Robert Brigston jelenléte? Pedig inkább örülnie kéne, hogy megtalálta ebben a zsúfolt helyiségben. De a fiatalember most valóban feltartotta, mert minél előbb meg akarta tudni, hogy Jacinda honnan szerzett tudomást a lovaglóleckéiről, és erről Devinnel kell beszélnie… Amanda megadóan felsóhajtott, és Robertbe karolt, hogy kivezesse az előtérbe. Devinnel később is beszélhet. Még nem volt alkalma társalogni Roberttel, amióta megérkezett. Amikor korábban lement a földszintre, hogy megkeresse, már a szobájába vezették, és éppen berendezkedett. Ő pedig nem várta meg, amíg végez, pedig azt kellett volna tennie. Ideje lenne figyelembe vennie az eredeti fontossági sorrendet, és Robert Brigston egyértelműen a képzeletbeli lista elején állt. Az előtér is zsúfolt volt, de ez nem lepte meg Amandát. A hatalmas ház földszintjén számos üres helyiség állt a vendégek rendelkezésére, de az emberek inkább egymás társaságát keresték, és ez azt jelentette, hogy a szalon környékén gyűltek össze. Ophelia aznap estére nem tervezett semmilyen különleges eseményt, csak egy bőséges vacsorát szolgáltak fel a vendégeknek. Talán jobb lett volna, ha a báltermet nyitja meg erre az alkalomra, mivel a vendégeknek már majdnem a fele megérkezett. Amanda lassan végigsétált a hallon, és mindegyik helyiségbe bepillantott, hátha valahol viszonylag kevesebben vannak. – Hadd mondjam el, mennyire örülök, hogy el tudtál… – Nem volt „egyedül”, ahogy mondtad! És nem is fog egyedül maradni veled, Brigston.

Amanda felkiáltott, és megtorpant. Robert azonnal elengedte a karját, és a lány nem is hibáztathatta ezért. Devin szavai meglehetősen gorombának tűntek, a hangja pedig egyértelműen fenyegető volt. Tehát tudta, hogy mellette álldogált a szalonban, és hallotta, amit Robert mondott neki? Amanda megfordult, és látta, hogy Robert sértett arcot vágott. Teljes joggal. Devin persze nem törődött ezzel. Hiszen bevett szokása az emberek sértegetése! De a hangja nem hiába volt olyan komor. Valóban dühösnek látszott! Robert igyekezett összeszedni magát a goromba támadás után, és megpróbálta egy tréfás megjegyzéssel oldani a helyzetet. – Tudod, öregfiú, ha nem ismernélek, azt hinném, hogy téged érdekel a lány. – A boldogsága valóban érdekel, de egyszer ezt már megbeszéltük. Ha nem fogtad fel, akkor megpróbálhatom érthetőbben a tudomásodra hozni. Akár most is. Robert kihúzta magát, és azonnal hátralépett. Majd egy szó nélkül távozott, Amanda pedig nem győzött háborogni Devin faragatlan viselkedése miatt. Devinre pillantott, de ő Robert után nézett, mintha követni akarná. Nem megy sehová, amíg le nem szidja! – Engem nem Blythe-nak hívnak! – förmedt Amanda a férfira. – Nem vagy a kísérőm, és a saját otthonomban vagyok. Mi ütött beléd, hogy így elijesztetted Lord Brigstont? Mi volt ez az egész? Devin megfogta Amanda karját, és továbbvezette a folyosón. Néhány pillanat múlva már senki sem hallhatta őket. – Megmondtam, hogy nem hozzád való – jelentette ki határozott hangon Devin. – Miért nem bízol meg az ítéletemben? – És te miért nem bízol meg bennem annyira, hogy eláruld ennek az okát? Találkozott a pillantásuk, és Amanda egy pillanatig azt hitte, hogy Devin el fogja mondani. Ám végül mégsem kapta meg a választ. – Szerelmes vagy belé? – szegezte Amandának a kérdést a férfi. – Nem. Nem arról van… – A „nem” elég. Akkor tegyél magadnak egy szívességet, és ne is próbálj meg beleszeretni. Közben a hosszú folyosó végére értek. A férfi nem akart egy üres helyiséget keresni, ahol négyszemközt folytatják a beszélgetést. Nem is nézett be a szobákba, amelyek mellett elhaladtak. Egyszerűen megfordította Amandát, és visszavezette a tömeg felé, bár most már lassabban haladtak. Akármit is tudott Robertről, nem hajlandó megosztani, vele. Talán csak arról van szó, hogy az ő jelöltje számára nem Robert, hanem Kendall. Nem, ez nagyon kicsinyes lenne, és ez nem jellemző Devinre. Féltékenység sem lehet a háttérben, bármennyire is szeretné ezt a lehetőséget. Hiszen a férfi mindent megtesz azért, hogy Kendall Goswick felesége lehessen. Kendallről eszébe jutott a korábbi haragja, és a változatosság kedvéért most ő förmedt a férfira. – Nagyon kényes információ, hogy csak most tanulok lovagolni. Azt hittem, ezt te is tudod. De Jacinda Brown honnan szerzett erről tudomást, amikor ma találkoztam vele először? A férfi összeráncolta a szemöldökét. – Tud róla? – Nem mondtad el neki?

– Nem. Csak Blythe-nak említettem, amikor azt akarta, hogy kísérjem el egy délelőtti eseményre, és meg kellett mondanom, miért nem tudok vele menni. Mert éppen a te érkezésedet vártam. Bizonyára megemlítette Miss Brownnak, aki mostanában nagyon jóban akar vele lenni. Tehát nem volt titkos légyott? Amanda dühe máris csillapodni kezdett. – Blythe-nak sem kellett volna elmondanod! A férfi felvonta a szemöldökét. – Nem tudtam, hogy titokban akarod tartani. – Pedig ez egyértelmű! – sziszegte a lány dühösen. – Éppen elég kínos, hogy valaki ennyi idős korában még nem tud lovagolni. De most ez Kendall fülébe is eljuthat! A férfi szigorú pillantást vetett Amandára. – Miért zavar ez téged? Szerintem inkább hízelgőnek tartja majd, hogy az ő kedvéért lovaglóleckéket vettél. – Ezt nem tudhatja meg! Majd akkor árulom el neki, ha már összeházasodtunk, és semmiképpen sem előtte. – Miért? A lány szeme szikrákat szórt. – Hát azért, mert így azt hiheti, hogy máris elnyerte a kegyeimet, és nem fog tovább próbálkozni. A férfi megcsóválta a fejét. Láthatóan mulattatta, hogy Amanda olyasmi miatt aggódik, amit ő ostobaságnak tart. Amanda belátta, hogy kicsit túlreagálta a dolgot, mégis majdnem felrobbant a méregtől. Illetve nem is tudta, mi tüzelte fel ennyire, és miért keresi az okot a veszekedésre. A férfi közelsége teszi ilyen ingerültté? Devin hirtelen megtorpant, és a lány követte a pillantását. Lord Kendall éppen akkor lépett be az ajtón, és átnyújtotta a kabátját az inasnak. Visszanézett Devinre, hogy megjegyzést tegyen az érkezéséről, és látta, hogy Devin furcsán viselkedik, mintha vívódna magában. Az arcán rengeteg érzelem suhant át, de Amanda nem tudta megállapítani, milyen vihar dúl a lelkében. Végül Devin idegesen a hajába túrt, hirtelen sarkon fordult, és a hátát mutatta a bejárati ajtó felé. Lenézett Amandára, és nagyot sóhajtott. – Megérkezett Kendall. – Igen, észrevettem – válaszolta a lány enyhe gúnnyal a hangjában. – Oda kéne vigyelek hozzá. – Ezt egyedül is el tudom intézni, köszönöm szépen. A saját házamban vagyok, és szabadon elvegyülhetek a vendégek között, hogy üdvözöljem őket. Vagy valami miatt Kendallt is ki kell húznom a listámról? A lány hangja gúnyos volt, mégis szinte visszafojtott lélegzettel várta a férfi válaszát. De Devin csak hallgatott, majd lassan megrázta a fejét. Amanda otthagyta, és elindult az ajtó felé. Közben legszívesebben elsírta volna magát. Tényleg azt várta, hogy a legutóbbi csókjuk után Devin ellenezze a Kendall iránti vonzalmát? Nos, meg fogja mutatni neki, hogy nem érdekli! Egyedül is képes lesz férjet találni magának. Amanda barátságos mosollyal odalépett Kendallhöz. – Már aggódtam, hogy nem fogsz időben visszaérni Skóciából, és örülök, hogy tévedtem. Ez az út is sikeres volt?

A férfi lehajolt, és megcsókolta Amanda kezét. – Igen. A mostani rendezvény után nagy munka vár rám otthon. Ki kell bővítenem az istállómat, sőt az is lehet, hogy egy újat fogok építeni. Se egy üdvözlő szó, se egy bók? De ezért nem hibáztathatja, hiszen ő tehet róla! Ő kérdezte az útjáról, amiről Kendallnek eszébe jutott a zsúfolt istállója. Ehhez hozzá kell szoknia, ha őt választja. Talán ideje lenne megtudni, mit szól a férfi a lovaglótudományához. Oldalnyereg nélkül… – Már alig várom, hogy holnap együtt lovagolhassunk. Norford Hall nem hasonlítható a Hyde Parkhoz, de itt sokkal nagyobb tér van. A férfi Amandára mosolygott. – Milyen csodálatos ötlet! Bevallom, én is ezt akartam javasolni. – Akkor szólok az inasnak, hogy mutassa meg a szobádat, és majd beszélgethetünk, ha lejössz vacsorázni. Amanda gyorsan elbúcsúzott Kendalltől, mert észrevette, hogy Mabel Collicott közeledik feléje…

44. FEJEZET

Amanda megerősítette magát, mert sejtette, hogy kellemetlen pillanatok várnak rá. Mabel már oda is ért hozzá, nyomában elmaradhatatlan társával, Gertrude-dal. Minden teketória nélkül karon ragadta, átvonszolta a szalonon, és Farrell Exter elé állította Amandát. A férfi nem lepődött meg. Lehet, hogy Mabel azt mondta neki, hogy esélyei vannak nála? Ezt csak nem merné megtenni! Vagy igen? Farrell kicsit ziláltnak tűnt aznap este, mintha a ruháiban aludt volna. Tényleg előző nap érkezett, úgyhogy ez lehetséges is. Nem hozta magával az inasát? Egy megfelelő méretű helyiség állt a vendégekkel érkező inasok és szolgálólányok rendelkezésére, de nem mindenki hozott magával segítséget. Ophelia ezért gondoskodott arról, hogy legyen elég inas és szolgálólány a házban. A sógornője tényleg mindenre gondolt. Amandában felmerült, hogy szólnia kéne a fiatalembernek, de elhessegette a gondolatot, mert nem akarta zavarba hozni. Ráadásul nem látszott rajta, hogy zavarná a külseje. Farrell megragadta Amanda kezét, és megcsókolta. – Íme, a leggyönyörűbb hölgy egész Angliában. Most is eláll tőled a lélegzetem, mint mindig. Farrell kétségtelenül értette a módját, hogyan kell bókolni egy nőnek, de másban nem nagyon jeleskedett. Mabel ragyogó mosollyal nézett a fiatalemberre, és jó hangosan odaszólt a barátnőjének, Gertrude-nak, hogy mindenki meghallja a közelben: – Istenem, milyen szép pár! Nem igaz? Amanda zavarában köhintett egyet. Ez a megjegyzés még egy házasságszerzőtől is túlzás volt. Valószínűleg Mabel barátnője is így gondolta. – Szerintem Lady Amanda mindenki mellett remekül fest. Ez a megjegyzés megmentette a helyzetet, de Amanda gyorsan témát akart váltani. – Azt hiszem, Ophelia holnap az egész házban whist asztalokat fog felállítani. A fiatalember szeme felcsillant. Amanda sejtette, hogy ez lesz a reakciója, de meglepődött a válaszán. – Abbahagytam a fogadást – mondta Farrell. – Még szórakozásból sem fogadsz? – Igen, mert rájöttem, hogy nincsen abban semmi szórakozás, ha az ember veszít. Öt évbe telt, mire erre rájött? Nemcsak pocsék szerencsejátékos volt, de még hazudni sem tudott. Amanda egy pillanatig sem hitte el, hogy lemondott valamiről, amit annyira szeret. Mabel meggyőzte, hogy van nála esélye, és ezért mondja azt, amit szerinte hallani akar? Illene közölnie vele, hogy keressen más pénzforrást magának. Amanda időnként szórakoztatónak találta a társaságát, de tudta, hogy Farrell nem hozzá való.

John Trask megmentette őt ettől a kínos vallomástól. Nem tudni, miért toppant oda hozzájuk. Talán féltékenységből, mert ő is el akarta nyerni Amanda kezét, vagy egyszerűen azért, mert ő is ugyanúgy lelkesedett a szerencsejátékok iránt, mint Farrell. Amandát nem érdekelte, mi volt az indítéka. John megragadta Farrell karját. – Egy pillanatra hadd zavarjalak, öregem. Szeretném, ha beszállnál egy fogadásba, mert ezzel talán eldöntheted a végeredményt – hadarta izgatottan, és elvonszolta Farrellt Amanda mellől. Amanda kihasználta az alkalmat, és Mabelhez fordult. – Nem akarom megsérteni Farrell érzéseit, de ha tovább erőszakoskodsz, akkor kénytelen leszek megtenni. Ki fizet neked azért, hogy egy ilyen alkalmatlan személyt kommendálj? Először azt hittem, hogy az apám bízott meg, de most kezdem azt hinni, hogy Exter családjának dolgozol. Mabel felháborodott arcot vágott. Julie elég közel volt, hogy ezt meghallja, és azonnal hozzájuk lépett. Látszott rajta, hogy jól tudja, miben sántikál Mabel. – Vénségedre teljesen megbolondultál, Mabel? – förmedt az idős hölgyre barátságtalanul. – Hogy merészelsz egy ilyen semmirekellőt az unokahúgomra erőltetni? Mabel elvörösödött, és szóhoz sem tudott jutni, de Julie nem is várt tőle választ. Miután egyértelműen hangot adott a megvetésének, még azzal is megsértette a dámát, hogy hátat fordított neki, és Amandát elvezette a közeléből. – Nahát! – háborgott Mabel, miután Julie hallótávolságon kívül került. Most az egyszer Gertrude nem fogta vissza magát. Nem szeretett vitázni, ezért tudta a nála sokkal határozottabb Mabel annyi éven át az uralma alatt tartani. De Mabel nem volt mindig ilyen. Azelőtt sokkal józanabb volt, csak a fejébe szállt a dicsőség, amit nagyrészt Gertrude megfontolt tanácsainak köszönhettek. De Mabel most valóban túl messzire ment. – Én tudtam, hogy ez lesz! – szólalt meg Gertrude. – A Locke család tagjai nem bolondok. Julie csak kimondta azt, amit a többiek is gondolnak. És te is tisztában vagy azzal, hogy igaza van. Ha én nem tudom jó szívvel ajánlani Extert, akkor te sem teheted. És fogalmam sincs, miért erősködsz ennyire. Csak azért, mert az anyja jó barátnőd, akit még nálam is régebben ismersz? Mabelt egy kicsit meglepte, hogy Gertrude nyíltan szembeszáll vele. – De amikor tényleg jó férj lenne belőle, egy megfelelő feleség oldalán! – Vagyis egy olyan nő mellett, akit nem zavar, hogy a férje semmit sem csinál, csak az adósságait halmozza? Figyelmeztetlek, Mabel, ha tovább rombolod az évek alatt felépített jó hírünket, csak azért, hogy egy régi barátnődnek segítsél, akkor végeztünk egymással. – Annak a fiúnak meg kell nősülnie, Gertrude! Az anyja az italba menekül, annyira aggódik miatta. – Nem hiszem, hogy ez a mi problémánk. – Miért ne segítsünk egy barátunknak, ha tudunk? – Mert ezzel egy másik barátunknak ártunk. De ha tényleg segíteni akarsz nekik, akkor keress valakit, aki örül, hogy Exter családjába kerülhet. Ismerek egy olyan fiatal lányt, aki örülne ennek a lehetőségnek, mert feljebb akar kerülni a társadalmi ranglétrán, és még Exter szerencsejátékos hajlamát is elnézné. Kettő pedig akkor foglalkozna vele szívesen, ha felhagyna a fogadásokkal. Ez lenne a józan megoldás, hogy segítsünk egy régi barátunknak.

Mabel felsóhajtott. – Tudom, hogy igazad van. De olyan nagy előrelépés lett volna neki, ha sikerül egy herceg lányát megszereznie. Azt hiszem, kicsit elragadtattam magam. Közlöm vele a hírt. – Az idős dáma békülékeny arccal megkérdezte: – Melyik lány nézné el neki ezt a rossz szokását?

45. FEJEZET

Julie kivezette Amandát a szalonból, és bement vele a folyosó másik oldalán lévő étkezőbe. A vendégeskedés idejére kivitték onnan a hatalmas étkezőasztalt, és fél tucat hosszú büféasztalt állítottak a helyére, amelyeken mindig újratöltötték a tányérokat meg a tálcákat. Amanda még mindig nem volt éhes, de Julie igen, ezért nekilátott, hogy a tálcáját megpakolja étellel. Sajnos Devin is az étkezőben tartózkodott, egy pohárral a kezében, és egy újabb középkorú párral társalgott. Azonnal észrevette Amandát, és hosszan ránézett, de nem hagyta abba a beszélgetést. Miután többször lopva arrafelé nézett, Amanda úgy döntött, hogy megpróbál nem foglalkozni vele, és követte Julie-t, aki végigment az egyik asztal mellett, és mindegyik tálról vett egy kis ételt. Talán nekem is ennem kéne, gondolta Amanda. Vagy ki kéne mennie a helyiségből, ahol állandóan késztetést érez arra, hogy azt lesse, Devin ott van-e még. Vagy jól ki kéne sírnia magát, és kiverni a fejéből. Julie néni még mindig a tálcájával foglalkozott, és bekukkantott minden fedő alá. – Mi a baj, drágám? Azt hittem, örülsz, hogy megszabadítottalak attól a kelekótya öregasszonytól. – Örülök, és nagyon szépen köszönöm. – Nem tűnsz túl boldognak. – Össze vagyok zavarodva. Julie szigorú pillantást vetett az unokahúgára. – Ennyire a szívedre vetted? – Nem. – Amanda mosolyogni próbált. – Akkor mi aggaszt? – Csak… Nem tudom. Azt hittem, hogy örülök majd, ha ennyi választásom lesz. De csalódtam. – Tényleg olyan sok van? Nekem úgy tűnik, hogy csak egyvalaki érdekel. – Ki? Julie felhorkantott, mintha bosszankodna, hogy Amanda ezt egyáltalán megkérdezi. – Akiről egy percnél tovább nem tudod levenni a szemed. Amanda halkan felnyögött, mert jól tudta, hogy a nagynénje Devinről beszél. Úgy tűnik, nem csak az apja vette észre, milyen gyakran téved feléje a pillantása. Nem akarta ezt beismerni, és nem volt kedve elmagyarázni, hogy a férfi nem szándékozik nősülni. Ezért ő igazából nem is lehet számára választás. Megpróbálta elterelni mindkettejük figyelmét Devinről. – Még nem is találkoztál Kendall-lel – jegyezte meg hirtelen. – Ha majd meglátod, megérted, hogy…

– Láttam már. Jóképű fiú, kifejezetten lenyűgöző, nem tagadhatom. Gondolom, boldog lehetnél vele. Miért mondja ezt ilyen kételkedve a nagynénje? – Ha ennyire biztos vagy benne, akkor miért érzed magad összezavarodva? – folytatta Julie. – Éppen ez a probléma. Még nem tudom, hogy ő a biztos befutó, amikor itt van Robert is mint lehetőség. Ráadásul most mindketten itt vendégeskednek, egyszerre tartanak majd igényt a figyelmemre, és tényleg el kell döntenem, hogy melyiket kedvelem jobban. – Majd rájössz, mire vége a mulatságnak. – Én is így terveztem – bólintott Amanda. – De aztán rájöttem, hogy ha nem egyformán osztom meg közöttük a figyelmemet, akkor egyikük megsértődhet, és távozhat. – Ostobaság! Három szezon alatt versengenek a rajongóid a kegyeidért, és ők is megszokták ezt a helyzetet. Amanda szinte érezte Devin pillantását a hátán, így nagyon nehéz Julie-ra figyelni. Pedig a nagynénje figyelmesen nézte, és várta a válaszát. – Azt hiszem, Kendall lenne a kivétel, és inkább meghátrálna, mint hogy versenyezzen – nyögte ki végül. – A többiekkel ellentétben, Kendall nem azért jött Londonba, hogy megnősüljön. Eddig nem is gondolt még a házasságra, és nem nagyon jár társadalmi eseményekre, tehát csak azért jött ide, hogy velem találkozzon. Julie bosszúsan legyintett. – Akkor egyszerű a megoldás. Koncentrálj arra, aki szerinted meghátrálhat. A másik, a legtöbb férfihoz hasonlóan, bizonyára élvezi majd a versengést, neked meg lesz elég időd arra, hogy válassz kettejük között. Vagy azzal is foglalkozhatnál, akit állandóan lopva lesel. Amanda megcsóválta a fejét. – Az első tanácsodat fogadom meg, mert az a legésszerűbb, és elsősorban Kendallre figyelek. Ha nem botránkozik meg holnap, amikor lovagolni megyünk, és meglátja, hogy férfi módra ülök a nyeregben. Julie felhorkantott. – Ha így lesz, akkor én magam penderítem ki az ajtón. Most pedig, ha nem eszel, akkor menj, és élvezd a mulatságot. Hiszen miattad rendezték, ha nem tudnád. Amanda hálásan bólintott, és kisietett a helyiségből. Devin is távozni készült, de Julie odalépett hozzá, és feltartóztatta. – Nem megy világgá, úgyhogy később meg fogod találni – közölte Julie mindent tudó pillantással. – Szeretnék néhány szót váltani veled. – Állok a rendelkezésedre, Lady Julie. – Kitaláltam, mivel foglak megjutalmazni az Amanda javára végzett házasságszerzői fáradozásaidért. – Mondtam már, hogy ez nem szükséges. Hiszen tulajdonképpen magától választott. – Igen? Én ebben nem vagyok olyan biztos. És említette nekem, hogy mostanában nagyon érdeklődsz… – Tessék? – kérdezte riadtan Devin. Julie felnevetett. – Ne szaladj előre. Egy bajnok mén iránti érdeklődésedre gondoltam. Az egyik barátomnak van egy ilyen lova, ami eladó.

Devin halványan elpirult. – Valószínűleg ugyanarról a lóról beszélünk, de az ismerősöd mindig felemeli az árát, valahányszor beszélek vele. – Igen, Mandy ezt is említette. Ezért a kedvedért kialkudtam neked egy állandó és reális árat. Ez az én fizetségem Cupido szolgálataiért. Már csak az a kérdés, hogy te mikor szállsz versenybe? Devin elnevette magát. Lady Ophelia alig egy órával korábban félrevonta, és közölte vele, mennyire elégedett Cupido munkájával. Majd hozzátette, hogy ha Amanda továbbra is olyan boldognak tűnik, mint az utóbbi időben, akkor nagy jutalmat fog kapni. A Locke családnak nincs szüksége házasságszerzőre, amikor az egész ház tele van velük!

46. FEJEZET

Az utóbbi két nap elég fárasztó volt Amanda számára. Délelőtt Kendall-lel lovagolt, kora reggel továbbra is leckéket vett Devintől, és segített Opheliának megszervezni a különféle szórakozásokat, amelyekkel napközben is elfoglalták a vendégeket. A szokásos szalonjátékokon kívül a hölgyek hímezhettek is, ami remek alkalmat szolgáltatott a pletykálkodásra, a férfiak jelenléte nélkül. Ophelia egy különleges hímzőmintát talált erre az alkalomra, bár a hölgyek nem sejtették még, miért kell egy szépen rajzolt skót duda képébe döfködni a tűjüket. A felföldi zenészek még nem érkeztek meg, és ez volt Ophelia legújabb meglepetése a férje születésnapi báljára. De addig a rendezvénysorozat legnagyobb eseményét a fedett pályás krikett szolgáltatta. Ophelia mindig kitalált valami újdonságot! A pályát a bálteremben rendezték be, különlegesen kialakított kapukkal, amelyek nem borultak fel a csúszós padlón. De a fű hiánya egy újabb akadályt jelentett a mindnyájuk által kedvelt játékban. A labdák csúsztak a fapadlón, és csak a megfelelően elhelyezett szőnyegek tartóztatták fel őket, de még ott sem mindig lassultak le eléggé. Ezért mindenkinek ki kellett tapasztalnia, hogy milyen erővel lendíti meg az ütőjét, és a játékosok hamarosan rájöttek, hogy jobb, ha először a szőnyegekre céloznak, és csak aztán a kapukra. A bálteremben vidám nevetés hangjai hallatszottak, és Amanda is önfeledten kacarászott. Ophelia későn jött rá, mi a baj. – Párnázott labdákat kellett volna csináltatnom, amelyek nem suhannak ilyen gyorsan. Amanda nem értett egyet a sógornőjével. – Így sokkal viccesebb! Reméljük, nem törik össze semmi, és az emberek bokái is épségben maradnak. – Azért mondta ezt, mert sok vendégnek félre kellett ugrania a suhanó falabdák útjából. Kendall nagyon jól érezte magát. – Nem is tudtam, hogy a társasági rendezvények ilyen szórakoztatóak lehetnek – emlegette nem is egyszer. Az első közös lovaglásuk előtt Amanda kicsit ideges volt, de a férfi nem rökönyödött meg, amikor észrevette, hogy széttett lábbal ül a ló hátán. – Ha a szokásos nyergeden ülnél, akkor nem mondanám ezt, de most… Mit szólnál egy versenyhez? Amanda elnevette magát, és udvariasan elhárította az ajánlatot. – Még nem szoktam meg ezt a kancát – magyarázta. – Nemrég kaptam. Nagyon örült, hogy Kendall elfogadhatónak találja a lovaglási képességeit. Olyan keményen dolgozott ezért, és tényleg tetszett neki a fiatalember. Minden szempontból

tökéletesnek tartotta, de… Mi ez a „de”? Arról van szó, hogy Devint már érdekesebbnek találja? Valószínűleg igen, de hiába. A férfi a leckék során megint nagyon hivatalos, sőt mármár nyers volt vele, mintha megpróbálná távol tartani magát tőle. Vagy Kendall felé akarná irányítani, aki az ő választása volt számára. Aznap Amanda egy elöl záródó halványlila ruhát viselt, mert tudta, hogy az esti mulatságra a szolgálók is meghívást kapnak majd, amikor megérkeznek a felföldi zenészek. Nem akarta elrontani a meglepetést Alice számára, ezért csak annyit mondott neki, hogy aznap este nem tart igényt a szolgálataira, és kivehet egy nap szabadságot. Amanda apja a lépcső alján várt rá, és a karját nyújtotta, hogy bevezesse a bálterembe. Ám egyszer csak megállt útközben. – Én is akarok adni neked egy jól megérdemelt ajándékot. Méghozzá ugyanazon okból, amiért Devintől is kaptál. – A férfi feltartott egy karkötőt, amelyet egy fehér opálból faragott apró lovacska díszített. – Milyen kedves tőled! – kiáltott fel a lány, és az apja nyakába ugrott. Aztán kinyújtotta a karját, hogy Preston tegye fel az ékszert a csuklójára. – Nagyon szép! Köszönöm, apa. – Megérdemled, mert sokat dolgoztál, és teljesítetted a kitűzött célodat. Most pedig, enyém lehet az első tánc? Amanda felnevetett. A skót zenészek már javában játszottak, és aznap nem keringő szólt. A zene gyors volt, és a tánc is sokkal lendületesebb. Most a szolgák mutatták meg a nemeseknek, hogyan kell mulatni! – Biztosan meg akarod próbálni? – kérdezte Amanda. – Fiatal koromban néhányszor jártam Skóciában. Ez a zene felidézi az emlékeket. Preston a táncparkettre vezette a lányát. A terem egyik végében Amanda észrevette Duncan MacTavisht meg a feleségét, Sabrinát, akik Ophelia mellett álltak. Ophelia másik születésnapi meglepetése az volt, hogy meghívta Rafe régi barátját. Amanda látta Rafe örömteli pillantását, amikor odament hozzájuk. Tehát Opheliának sikerült az utolsó pillanatig titokban tartania Duncanék érkezését. Rafe végtelen szeretettel átkarolta a feleségét, majd az ölelés egy szerelmes csókkal folytatódott. Néhányan tapsolni és ujjongani kezdtek, mert sejtették, hogy Rafe egy újabb születés-napi ajándékot kapott. A tánc után Amanda elindult a bátyja társasága felé, hogy üdvözölje a barátait, de egy pillanatra megtorpant, mert meglátta a legidősebb nagynénjét, Esmereldát, ráadásul kabát nélkül. Elhatározta, hogy egy kicsit viccelődik vele. Esmerelda a húgával, Juliéval beszélgetett, és Amanda elkapta az utolsó szavaikat, mielőtt észrevették őt. – Ezek sosem tudják elengedni egymás kezét – mondta Esmerelda nevetve, Raphael és Ophelia felé nézve. – Jól tudtam, hogy volt egy kis etyepetye köztük, amikor az esküvőjük előtt betoppantak hozzám. Amanda végül úgy döntött, hogy mégsem zavarja meg őket. Vajon Esmerelda arra célzott, hogy Rafe és Ophelia bizalmas viszonyba került egymással? Tehát Phelia olyan merész volt, hogy még a házasság előtt közel engedte magához Rafe-et, és ez nyitotta fel a szemüket, hogy mennyire szeretik egymást. Mi lenne, ha ő is készségesebben, sőt csábítóbban viselkedne Devinnel? Megérne egy próbát, mert jó lenne először megismerni Devin igazi érzéseit, mielőtt házassági terveket kezd szövögetni valaki mással.

Elindult, hogy megkeresse a férfit. Az apjától kapott karkötő eszébe juttatta, hogy igazából még nem is köszönte meg Devinnek az ajándékát, Sarahtoo-t. Egyedül álldogálva talált rá, mert a barátja, William, éppen akkor hagyta ott. Amanda barátságos mosollyal üdvözölte. – Sarahtoo volt az egyik legszebb ajándék, amit valaha kaptam. Már megköszöntem, hogy felkutattad nekem, de akkor még nem tudtam, hogy… – Megérdemelted – vágott a szavába a férfi, és látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát a hálálkodása miatt. – Elérted a célt, amit kitűztél magad elé. Ha nem akarsz oldalnyereggel lovagolni, akkor tulajdonképpen nincs is szükség több leckére. – De még lehet! – vágta rá a lány gyorsan, mert megijesztette a gondolat, hogy a mulatság után nem látja többet. – Még nem tudom, mi legyen a női nyereggel. A férfi felvonta az éj fekete szemöldökét. – Pedig azt hittem, az apád már eldöntötte ezt a témát. És Kendallt sem zavarta a lovaglási stílusod. Amanda nem akart most se Kendallről, se az oldalnyeregről beszélni, és arról sem, hogy mennyit fáradozott egy olyan férfi kegyeiért, aki már nem is érdekli. Elhatározta, hogy kicsit nyíltabb lesz. – Van kedved csatlakozni velem a skót körtáncba? – kérdezte mosolyogva. – Túlságosan gyors nekem, úgyhogy inkább kihagyom. A lány másik ötlete a csillagos ég pásztázása lett volna a teraszon, de amikor a férfi szemébe nézett, nem tudott megszólalni. A borostyánszínű szempárban végtelen gyengédséget látott! – De te csak menj, és élvezd a táncot – mondta Devin, és odébb sétált. A lány lehajtotta a fejét, hogy ne látszódjon az arcán a csalódottság. William éppen ekkor lépett oda Amandához, és valószínűleg észrevette az arckifejezését. – Devin nyers modora néha sértőnek tűnhet, de ez nem szándékos. Jó ember, csak nehéz gyerekkora volt, mert szülők nélkül nőtt fel. Nem hajlandó közel engedni magához az embereket. Talán azért, mert attól fél, hogy ők is elhagyják, ahogy a szülei. A lány elcsodálkozott William éleslátásán. Sajnálta Devint, amiért szülők nélkül nőtt fel, és közelebb érezte magához, miután ezt megosztotta vele. De neki addig nem jutott eszébe, hogy a szokatlan gyerekkora miatt fél megszeretni valakit. Amanda nem akarta elárulni Williamnek, mennyire el van keseredve. – Köszönöm a vigasztalást – mondta mosolyogva. – Van kedved táncolni? A férfi boldogan elmosolyodott. – Megtiszteltetésnek venném. A következő táncnál Robert kérte fel, aztán Kendall is megtalálta, bár ő kicsit kényelmetlenül érezte magát, hogy körtáncot kell járnia. John Trask is jól megpörgette, aki bűzlött az alkoholtól. Bizonyára felöntött a garatra a szerencsejátékos barátaival, és kész csoda, hogy nem botlott meg tánc közben. Amanda az este hátralévő részében igyekezett nem gondolni Devinre, és sikerült jól éreznie magát, bár alaposan elfáradt. Még a lakájjal is táncolt! Mire a felföldiek bebizonyították, hogy keringőt is tudnak játszani, Amandának már nem volt kedve táncolni. Korán volt még, de ő úgy döntött, hogy észrevétlenül visszavonul. Az

apjának majd azt mondja, hogy a skótok nagyon kimerítették, és kicsivel több pihenésre van szüksége aznap este. A szobájában égve hagyott lámpa már kiégett, és a kandallóban lévő tűz is csak halványan parázslón. De a hold fénye megvilágította a helyiséget, ezért nem is volt szüksége lámpára, hogy megágyazzon. Megállt a kandalló előtt, levette a ruháját, és a legközelebbi fotelba dobta. Éppen a fűzőjét akarta kikapcsolni, amikor huzatot érzett a vállán. Alice követte őt az emeletre, hogy segítsen neki? Megfordult, hogy visszaküldje a mulatságba, de elállt a lélegzete. Nem Alice nyitott be a szobájába…

47. FEJEZET

Most tudtam meg, hogy nem kellek neked. Hajlandó voltam várni, hogy becsületes módon nyerjelek el, de most aprópénzzel akarnak kifizetni, és ezt nem tűröm. Farrell Exter állt az ajtóban. Részeg volt, és valószínűleg észre sem vette, hogy az ajtó még nyitva van. Ha most sikoltozni kezd, az egész folyosón hallani lehetne, de most egy szolga sem tartózkodott abban a szárnyban, mert mind a földszinten mulattak. Odalent pedig biztosan nem hallják meg a hangját, mert legalább száz ember beszélget és nevetgél a helyiségekben. A lány elsápadt, amikor erre rádöbbent. Megbénította a tanácstalanság. A sikoltás támadásra ösztökélné Farrellt, vagy elriasztaná? Félelmet érzett, mert sejtette, hogy a férfi olyat akar tőle, amit magától sosem adna neki. Amanda kiáltásra nyitotta a száját, de Farrell felnevetett. – Csak nyugodtan. Annál gyorsabban kerülünk az oltár elé. Tehát ez a terve? Amanda remegni kezdett, és most már annyira eluralkodott rajta a félelem, hogy a hangja is megbicsaklott. – Kifelé! – Nem. Nem hiszem, hogy ki fogok menni – gúnyolódott a férfi nehezen forgó nyelvvel. – Mert tudom, hogy itt nem veszíthetek. Észrevesznek minket, és ez kompromittál téged. Vagy lefekszem veled, és akkor is kompromittállak. Akárhogy is van, én győzök! Úgyhogy akár meg is kóstolhatom, milyen lesz majd, amikor a feleségem leszel. – Az apám úgysem ad hozzád! – Nem? Akkor fizetnie kell nekem, hogy megvegye a hallgatásomat a jó híredért cserébe. Tehát nyerni fogok, akár… Farrell nem tudta befejezni az eszmefuttatását, mert valaki hátulról megpördítette. Amanda egy csont reccsenését hallotta, majd Farrell szó nélkül elterült a padlón. Mivel eltűnt az útból, Amanda meglátta, ki érkezett a segítségére. Olyan nagy megkönnyebbülés fogta el, hogy térdre esett. – Úgy tűnik, mégis veszítettél – morogta Devin, és még kétszer Farrell arcába csapott az öklével. – Ha még egyszer a közelébe kerülsz, megöllek! – sziszegte, aztán felrántotta Farrellt, és kilökte a folyosóra. – Takarodj a házból, amíg megteheted. Még ma este! Holnap már késő lesz! Devin az ajtóban állva nézte, ahogy Farrell elhagyja a folyosót. Közben a szolgák lépcsője felé fordult, mert Farrell valószínűleg ott osont fel az emeletre. – Úgy hallom, legurult a lépcsőn, annyira igyekszik. Ez jó. Remélem, kitöri a nyakát! – Devin visszafordult, és elállt a lélegzete, amikor meglátta Amandát alsóneműben. Dermedten állt, és egy darabig nem tudott megmozdulni.

Aztán becsukta maga mögött az ajtót, és gyorsan odalépett Amandához. Gyengéden megfogta a karját, és felemelte a földről. Amanda remegve kapaszkodott bele. – Tarts meg, Devin. Kérlek, ne engedj el. A férfi karja azonnal köréje fonódott. – Nem hagylak magadra, Mandy. Itt vagyok. Nem hagyom, hogy bármi bajod essék. Így tartotta a lányt egy darabig. Amanda félelme már eloszlott, de még nem akarta, hogy a férfi elengedje, vagy otthagyja, most, hogy végre biztonságban érzi magát. Ezért tiltakozva nyöszörögni kezdett, amikor azt hitte, hogy el akar távolodni tőle, de a férfi csak a karjába kapta, és az ágyhoz vitte. Felhajtotta a takarót, leült, és gondosan betakarta Amandát, még mindig az ölében tartva. A lány elpirult, mert csak most vette észre a hiányos öltözetét. Devin figyelmét ez persze nem kerülte el, de még annyira aggódott a történtek miatt, hogy nem akarta magára hagyni. A karjában tartotta, és óvatosan kiszedegette a tűket a hajából. Amanda furcsának tartotta a gyengéd mozdulatokat a szokatlan körülmények között. – Megmentettél – súgta alig hallhatóan. – Szerintem egyedül is boldogultál volna, annyira be volt rúgva. Reggel nem fog emlékezni semmire. Amanda viszont nem felejti el, ahogy arra is emlékezni fog, milyen érzés megint Devin karjában lenni. Mert ez az egyetlen hely a világon, ahol lenni akar! A férfi gyengéd érintésétől pedig… Istenem, újra feltámadnak a szenvedélyes érzések? Nemsokára fészkelődni kezd, mire a férfi azt hiszi, hogy zavarban van, és távozni akar. – Mit kerestél ebben az épületszárnyban, ahol a család lakik? – kérdezte. Amanda haja szétterült Devin karján, miközben a férfi gyengéden masszírozta a fejét. – Láttam, hogy távozol, és észrevettem, hogy ugyanabban a pillanatban Farrell is eltűnik. Az volt az érzésem, hogy valami rosszban sántikál, ezért feljöttem ide, hogy lássam, minden rendben van-e. Hát nem volt. Ekkor találkozott a tekintetük, és Amanda megremegett az izgalomtól. Tudta, hogy a férfi azért takarta be, mert meg akarta nyugtatni. De a szemén látszott, hogy vágya legyőzte a lovagias érzéseit, és az érzéki pillantása a lányban is fellobbantotta a szenvedélyt. A csókjuk vad és mindent elsöprő volt. Amanda kinyúlt a takaró alól, és átölelte Devin nyakát. Most nem fogja hagyni, hogy meghátráljon, ahogy már kétszer megtette! Mert erre vágyott, hogy megint megérintse, megízlelje őt, és érezze a szenvedélyét. Devin az ágyra fektette Amandát, majd lassan, óvatos mozdulatokkal levette róla azt a kevés ruhát, ami még rajta volt. A takaró sem fedett már semmit, mert Amanda rajta feküdt, és onnan nézte, ahogy a férfi villámgyorsan letépi magáról a ruháit. Visszafojtott lélegzettel figyelte, mert egyre többet láthatott meg a csodálatos testéből. Először az erős karját, amit már máskor is látott, majd a széles mellkasát, amelyen feszültek az izmok. Aztán kigombolta a nadrágját! Amandában felébredt a szemérem, és gyorsan elkapta a tekintetét, hogy inkább Devin arcába nézzen. Ám ekkor megint elállt a lélegzete. A férfi szemében meglátta, hogy mennyire kívánja őt! Nem, most biztosan nem fogja itt hagyni. Akármilyen aggályok miatt állította le magát a múltkor, ezek most mind eltűntek, és ettől a gondolattól a lány legszívesebben elsírta volna magát örömében.

De nem mert egy hangot sem kiadni, és csak akkor érezte magát teljes biztonságban, amikor megint a férfi karjában volt. Nem akarta, hogy Devin meglássa, mennyire kívánja ő is. Még mindig kijózanodhat… Ám ettől nem kellett félnie, mert a férfi megint megcsókolta, és olyan közel feküdt le mellé, hogy Amanda a dereka köré tudta fonni a lábát. Sőt a két karjával átölelte a nyakát. Már nem tudott csendben maradni, amikor érezte a férfi csupasz bőrét és a testéből áradó forróságot. Felnyögött az élvezettől, de Devint ez nem riasztotta el, sőt felbátorította. Szerencsére a férfi nem érezte rajta a habozást és a szégyenkezést, amit Amanda még nem tudott teljesen levetkőzni, bár szerette volna. Kétségbeesetten kapaszkodott Devinbe, pedig annyi mindent szeretett volna csinálni. Annál jobban élvezte, amikor a férfi simogatni kezdte! Hihetetlen gyönyör árasztotta el a testét, és az izgalma szinte az elviselhetetlenségig fokozódott. Devin először a nyakát, a vállát és a hátát cirógatta, majd a keze lassan lejjebb kúszott, a fenekére és a combjára, amit a lány még mindig a dereka köré font. Aztán a szája is elindult lefelé, és Amanda tudta, hogy a férfi azt szeretné, ha elengedné a nyakát, mert jobban hozzá akar férni a testéhez. Mégis kétségbeesetten csimpaszkodott bele. Devin halkan felnevetett, egy pillanatra felemelte a felsőtestét, és kiszabadult a lány öleléséből. De csak azért, hogy a következő pillanatban a szájával birtokba vegye az egyik mellét. Amanda úgy érezte, hogy a vére lángra lobbant! Nem tudott tovább uralkodni magán, megfeszítette a testét, hogy odatartsa magát a férfinak, és zihálva vette a levegőt. Ez már túl sok volt! Devin olyan érzéseket gerjesztett benne, amelyeknek a létezéséről addig fogalma sem volt, de most mindent elsöprő erővel árasztották el. A férfi felemelte a fejét, és megint a szemébe nézett. Látni akarta, amikor Amandát elárasztja és magával sodorja a kéj. Ez meg is történt, abban a pillanatban, amikor az ölébe csúsztatta az ujját. Amanda szeme először tágra nyílt, aztán lecsukódott, ahogy átadta magát a lüktető gyönyörűségnek. Ám még nem volt vége! A férfi egy határozott mozdulattal az ölébe hatolt, hogy ő is szinte azonnal elérje a beteljesülést, és újabb magasságokba röpítette Amandát. Ez másfajta élvezet volt, mélyreható, mindent felkavaró, ami a teste minden porcikáját elérte… még a szíve legmélyét is megérintette. A férfi megint megcsókolta, lágyan, gyengéden. Amanda ezt már szinte fel sem fogta, mert boldog, kába elégedettség árasztotta el, és úgy érezte, mintha lebegne. De azt meghallotta, hogy a férfi halkan felnevet. Nem értette az okát, de nem is zavarta. Devin közben a hátára feküdt, és szorosan magához ölelte. Amanda elmosolyodott, és még közelebb bújt hozzá. Nemsokára megtudta, mit tartott Devin olyan mulatságosnak. – Általában nem szokott ilyen gyors lenni – mondta, és a hangján hallatszott, hogy mosolyog. A lány nem akart gondolkodni, csak önfeledten élvezni a boldogságot, amely körülvette, mint egy lágy burok. – Akkor ez egy különleges alkalom volt? – A „különleges” nem megfelelő szó arra, ami ennyire gyönyörű. Amanda válaszolni akart, hogy ő is így gondolja, de a következő pillanatban mély álomba merült.

48. FEJEZET

Amanda a takaró alá rejtette az arcát, amikor Alice benyitott a szobájába, és behozta a reggelijét. Vagy Devin most távozott? Nem. Halványan emlékezett arra, hogy az éjszaka közepén felébredt, és egyedül találta magát az ágyban. Akkor mosolyogva visszaaludt, de most már nem volt álmos, mert este korán lefeküdt. Illetve… lefeküdtek Devinnel. Továbbra is eltakarta az arcát, mert még mindig mosolygott, és nem tudta abbahagyni. Nem akarta, hogy Alice meglássa, és kérdezősködni kezdjen. Istenem. .. Hogyan fogja így végigcsinálni a napot, amikor olyan boldog, hogy legszívesebben hangosan kacagna? – Bújj elő, légy szíves – mordult rá Alice az ágy másik szélénél állva. – Szerinted nekem jólesett ilyen korán kelni? Korán? Amanda lejjebb engedte a takarót, és észrevette, hogy a szoba teljesen sötét. Még a függönyök szélén sem szűrődött be fény, ami azt jelezte volna, hogy reggel van. – Akkor mién keltettél fel? – Mert te mondtad. Lovaglólecke hajnalban, mielőtt a vendégek felébrednek. Nem emlékszel? Amanda felnevetett, és kiugrott az ágyból. Devin azt mondta előző este, hogy már nincs szüksége leckékre, és igaza volt. Hiszen már választott! Igaz, a döntése magát is meglepte, de nem fog küzdeni ellene, amikor olyan tökéletes! Az éjszaka történtek után nem voltak kétségei, hogy a férfi mégis várni fogja őt az istállónál. – És milyen ledér vagy ma reggel – jegyezte meg Alice, miközben Amandára segítette a köntösét. – Olyan fáradt voltál, hogy fel sem vetted a hálóingedet? Biztosan hamar elnyomott az álom. – Még sosem aludtam ilyen jól. – Amanda az asztalhoz lépett, és szemügyre vette a péksüteményekkel teli tálcát. – Tehát döntöttél? – érdeklődött Alice. Amanda hátat fordított a szolgálójának. Már megint mosolyog! De senkinek sem akarta elárulni az okát, még Alice-nek sem. Addig hallgat róla, amíg nem beszélt Devinnel, mert először vele kell megosztania az érzéseit. Vajon meg fog lepődni? Nem. Ő valószínűleg már előbb tudta, hogy Amanda szerelmes bele, és azért engedett a vágyának. – Nos? Amanda mosolyogva hátrafordult, és Alice-re nézett. – Addig nem mondom meg, amíg ő színt nem vall, ami valószínűleg ma megtörténik. Alice felnevetett, mert levonta a saját következtetéseit. Aztán elindult az ágy felé, hogy kicserélje az ágyneműt, ahogy minden reggel szokta. Amanda szeme tágra nyílt a rémülettől. Mi lesz, ha Alice meglátja az éjjeli események egyértelmű bizonyítékát? Erről bizony megfeledkezett!

– Az ágy várhat – szólalt meg gyorsan. – Tegnap este olyan korán vacsoráztam, hogy valami tartalmasabbat szeretnék a konyháról. De siess, mert nem akarok elkésni a leckémről. Alice bólintott, és elindult az ajtó felé. – Nem hiszem, hogy aggódnod kell a késés miatt. Volt egy kis felzúdulás a konyhában, amikor megérkeztem. Állítólag az egyik vendég eltorlaszolta a hátsó lépcsőt, és nem tudtak közlekedni tőle. Bizonyára eltévedt, és úgy be volt rúgva, hogy ott nyomta el az álom. Ráadásul kötekedni kezdett, amikor a lakáj megpróbálta felébreszteni. Aztán bejött a te Cupidód, hogy egyen néhány falatot. Meghallotta a vitát, és azt mondta, hogy majd ő intézkedik. Most segít a fiatal lordnak ágyba kerülni. Alice nem várt Amanda válaszára, bár a lány nem is tudott volna mit mondani erre. Devin segít Farrellnek? Bizonyára elviszi a házból. De ha már néhány másodpercre egyedül maradt, akkor gyorsan a vizes állványhoz rohant, hogy lemosakodjon, majd áthúzta az ágyat, és elrejtette a lepedőt. Ám hiába szabadult meg a bizonyítéktól, a mosolya már nem tért vissza. Exter nem kapta meg a méltó büntetését az este. Amanda remélte, hogy Devin még egyszer megveri. Igazából be kéne számolnia az apjának Farrell aljas tervéről, de nem teheti meg, amíg nem beszélt Devinnel. Preston tudni akarná, hogy Devin miért tartotta őt ennyire szemmel, és miért ment utána a szobájába, hogy megmentse. Amandának nem voltak kétségei afelől, hogy a történtek után Devin meg fogja kérni a kezét, de szerette volna ezt tőle hallani, mielőtt megosztja az apjával a csodálatos hírt. Devin az istállóhoz kísérte Farrell Extert. Illetve inkább nógatta, hogy menjen, és közben belekarolt, mintha barátok lennének. Farrell nem is tudta, milyen közel áll egy újabb veréshez. Az volt a szerencséje, hogy tartotta a száját, nem mentegetőzött, és nem is kért bocsánatot. Vajon emlékszik egyáltalán a történtekre? Farrell végül észrevette, hogy hová tartanak, és meg akart állni. – Most távozol innen – jelentette ki Devin, és tovább vezette. – Nem, én… – Elmész innen. Hadd frissítsem fel a memóriádat, ha esetleg elfeledkeztél volna róla. Ha még egyszer Amanda Locke közelébe merészkedsz, akkor megöllek. Farrell elsápadt. – Részeg voltam, öregem. Nem tudtam, mit teszek. – Nem számít. Az ígéretem akkor is áll. – Devin az utolsó néhány méteren már lökdöste Farrellt az istálló ajtaja felé. Farrell abbahagyta a színlelést, és szembefordult Devinnel. – A holmim bent van a házban! – mordult fel barátságtalanul. – Szólok az egyik szolgának, hogy hagyja a holmidat a hátsó ajtó előtt. Nyergeld fel a lovadat, szedd össze a cókmókodat, és tűnj innen. Azt tanácsolnám, hogy a jövőben tartsd távol magad tőlem. Nem is tudod, milyen közel álltam ahhoz, hogy megöljelek tegnap este. Farrell arcán egy pillanatra átsuhant a félelem, de aztán tehetetlen düh szikrázott a szemében, amikor megfordult, és eltűnt az istállóban. Szánalmas ember, akárcsak John Trask. Mindketten a saját gyengeségük foglyai. Trask korábban könyörgött Devinnek, hogy ne árulja el senkinek, hol találkoztak legutóbb, mert szégyelli, hogy még mélyebbre süllyedt az adósságban, és kénytelen volt ahhoz a sötét uzsoráshoz fordulni. És Devin azóta már megint látta kártyázni! Williammel ellentétben, akinek a szülei adósságot hagytak rá a haláluk után, ennek a két szerencsejátékosnak nem volt semmilyen mentsége. A kártyajárásban keresték a

szerencséjüket, ahelyett, hogy azt tették volna, amit a legtöbb másodszülött fiú, és katonai pályát választanak. Akkor tiszteletet és dicsőséget szereznek maguknak, és nem hoznak szégyent a családjukra. Mert ezek ketten biztosan az adósok börtönébe fognak kerülni. Devin visszatért a házba, hogy intézkedjen Exter holmijával kapcsolatban, majd a ház sarkához ment, ahonnan szemmel tarthatja, és meggyőződhet arról, hogy Farrell biztosan elhagyja a birtokot. Na, és persze megállítsa Amandát, ha közben kijönne. Nem fogja hagyni, hogy megint beszélnie kelljen ezzel a gazemberrel. Bár nem hitte, hogy a lány felbukkan aznap reggel. Nem tudta, mit fog mondani neki, ha meglátja. Legszívesebben ő is megszégyenülten eloldalgott volna, mint Farrell. Amanda sokkal jobbat érdemel. Előző este teljesen elment az esze. Gyűlölte Farrell Extert, mert ő indította be a végzetes eseményeket. A végén ő tette meg Amandával azt, amit Farrell akart csinálni vele! Devin nagyon megijedt, hogy mi történhetett volna, ha nem ér oda idejében. Aztán teljesen elveszítette a fejét, és hagyta, hogy az érzései vezessék. Csodálatos éjszaka volt. Olyan jó lenne elhinni, hogy a lány szereti őt, és megoszthatják egymással az életüket. De tudta, hogy ez nem lehetséges. Most pedig gyötörte a bűntudat, mert nem volt ereje ellenállni Amanda Locke-nak.

49. FEJEZET

Amanda lekéste a napfelkeltét, bár csak néhány perccel maradt le róla. Hideg volt, és most már egyértelműen látszott, hogy beköszöntött a tél. De Alice az időjárásnak megfelelően öltöztette fel, és a legmelegebb, leghosszabb kabátját adta rá. Az legalább eltakarta a lovaglószoknyáját, legalábbis addig, amíg fel nem ül a lóra. A lovaglás majd most is felmelegíti. Hiszen Devin lovagol mellette! A lány boldog izgalommal sietett az istállóhoz, és alig várta, hogy megint láthassa Devint. Az ajtó nyitva állt. Devin odabent volt, és éppen a szíjakat húzta meg a lova nyergén. Herbert minden reggel felszerszámozta Amanda kancáját, amióta beszámolt neki a hajnali lovaglóleckékről, de aznap reggel valószínűleg elaludt, az előző esti mulatság miatt. Devin meghallotta az érkezését, és ránézett. A pillantása olyan komor volt, amilyennek még sosem látta, és Amanda arcáról azonnal lefagyott a mosoly. Egy pillanatig arra gondolt, hogy a férfi nem ismerte fel az ellenfényben. – Nem számítottam arra, hogy ma reggel eljössz – szólalt meg Devin. Tehát tudja, hogy kivel beszél. A lány értetlen arccal lépett oda hozzá. – Nélkülem akartál lovagolni? – Nem. Elmegyek. A lány megdöbbent, a szívét összeszorította a fájdalom, de elnyomta magában. Még nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonnia. Talán valami olyan történt, amiről nem tud, és ezért kell elmennie egy időre. Az ábrázata is ezért olyan komor. – Miért? – kérdezte bizonytalanul. – A tegnap estének nem lett volna szabad megtörténnie. Az volt a dolgom, hogy segítsek jó partit találni neked, és nem az, hogy a szerencséd útjába álljak. Én nem ide tartozom, Mandy, és egészen biztos, hogy nem illek az életedbe. Sosem lehetek több, mint a lovaglóoktatód, de a leckéknek már vége van. Amandát annyira megrázta és megsértette ez a visszautasítás, hogy meg sem tudott szólalni. Vissza akart futni a házba, de meglátta az öreg Herbertet, aki a kancáját hozta. Ezért kikerülte Devint, és inkább Sarahtoo-hoz futott. Herbert fel akarta segíteni a nyeregbe, de a felhasított szoknyája miatt erre nem volt szüksége. Az ajtó felé fordította a kancát, és kilovagolt volna, ha Devin nem állja el az utat. – Menj innen! – kiáltott rá a lány, amikor odaért hozzá. – Akkor nélküled megyek lovagolni. – Mandy… A lányt most már elöntötte a méreg, de sajnos a könnyei is kifakadtak. Mégis örült a haragnak, mert erőt adott neki.

– Ne aggódj. A tegnap éjszakát csak egy újabb olyan leckének tartom, amit el kell felejtenem. – Ne sírj! A lány nem maradt tovább, hanem ellovagolt a férfi mellett, ki az udvarra, aztán egyenesen az erdő felé tartott, és rátért az egyik lovaglóösvényre, amit a bátyja vágatott a sűrűben. A lehető leggyorsabb iramra ösztökélte a kancát, mintha így megszabadulhatna a szívfájdalmától. Hamar az erdő mélyén találta magát, de szerencsére Rafe ösvénye széles volt. Nem sokat látott a könnyei miatt, de nem törődött ezzel. De Devin a nyomába eredt! A nevét kiáltotta, és nemsokára utol is érte, mert a ménje gyorsabb volt Sarahtoo-nál. Az erdőben sem tud elmenekülni előle. Akkor vissza kell térnie a házba. Éppen erre gondolt, amikor a mén felbukkant mellette, és megérezte a férfi karját a derekán. Le fogja rántani a lóról? Éppen rá akart kiáltani, hogy ez nem szükséges, amikor egy puskalövés döreje rázta meg az erdő csendjét, méghozzá a közvetlen közelükben. Amandának a torkára forrt a szó. A férfi maga felé húzta, és leugrott a lováról, Amandát is magával rántva. De az esés után talpon maradt, és a lányt szorosan átölelve, az ösvény szélén lévő bokrok közé ugrott vele. – Maradj lent – sziszegte oda Amandának. – Ez egy… – Csend! Miután őt elnémította, egy nagyot füttyentett, ami sokkal hangosabb volt Amanda suttogásánál. A két ló nélkülük szaladt tovább, de Devin ménje néhány másodperc múlva visszakocogott hozzájuk. Devin felugrott, és lekapta a nyereghez erősített puskát, amit Amanda addig észre sem vett. Aztán megcsapta a ló farát, hogy fusson tovább, és visszaguggolt Amanda mellé, a bokrok közé. A lány tágra nyílt szemmel bámult rá, és egy pillanatra még a szívfájdalmáról is megfeledkezett. Kétségbeesetten kereste a sebet, ami miatt a férfi arca olyan sápadt. De csak egy szakadást látott a kabátja felső ujján, amit a golyó ütött. Ha a férfi nem hajol éppen félre, hogy elérje őt, akkor a lövedék a mellkasába csapódott volna! A gondolattól remegni kezdett, mint a nyárfalevél. Engedelmesen csendben maradt, mert látta, hogy a férfi a mozgás zaja után hallgatózik. De akárki lőtte ki azt a golyót, valószínűleg ő is ezt tette. Vagy a merénylő nem is volt olyan közel, mint ahogy hallatszott, és már elosont. Jó tíz perc múlva, miután nem hallottak semmilyen neszt a közelükben, Amanda meg mert szólalni. – Puskát hordasz magaddal? Miért? – Amióta először rám lőttek, úgy döntöttem, hogy ez nem rossz ötlet. – Ki lőtt rád? – Ha tudnám, nem kéne kitérnem a golyói elől. – Farrell? Devin halkan felhorkantott. – Tulajdonképpen szeretném, ha az a gazember lenne, de nem. Ez már régebb óta folyik, mielőtt még Farrellről kiderült volna, hogy milyen aljas gazember. – Ellenségeid vannak? – Legalább egy.

– Akkor ő lőtt rád. Ki az? – Még egyszer mondom, hogy nem tudom. – De az előbb mondtad, hogy… A férfi Amanda szájára szorította az ujját. – Ezt nem most kell megbeszélnünk. Az a golyó téged is eltalálhatott volna, Mandy. Eddig csak elővigyázatos voltam, de most már komolyan felbőszültem. Ki fogom deríteni, ki veszélyeztette az életedet, amikor megpróbált engem lelőni. De most vissza kell vinnem téged, hogy biztonságba helyezzelek. Tehát azért sápadt el, mert őt féltette? Nagyon helyes, gondolta a lány, mert újra feltámadt benne a harag. Nem fogja miatta kockáztatni az életét, amit nem hajlandó megosztani vele! A férfi megint fütyült, és a lova visszajött hozzá. Ha nem lennének ilyen fájdalmas és dühös indulatai, megkérte volna, hogy az ő kancáját is tanítsa meg erre a trükkre. De már nem vesz tőle semmilyen leckét! A férfi még mindig nagyon óvatos volt. Feldobta Amandát a ménjére, és ő is felugrott mögé a nyeregbe. Ráparancsolt, hogy hajoljon a ló nyakára, mert úgy fedezékben volt, amíg kijutott vele az erdőből. De többé nem lőttek rájuk. Devin ellensége bizonyára tudta, hogy elvétette a célt, és most rejtőzködik. Vagy már régen elmenekült, mert azt hitte, hogy sikerrel járt. A férfi nem az istállóhoz vitte Amandát, hanem a bejárati ajtóhoz léptetett, ott leszállt a nyeregből, és a lányt is lesegítette. Meg akarta érinteni az arcát, de Amanda elkapta a fejét. – Most már mehetsz – mondta hűvös hangon. – Szerinted nekem nem fáj, hogy a helyes útra terellek? Jobbat érdemelsz nálam. Senkinek sem kell megtudnia, hogy mit tettünk. Kendall ártatlan, és nem fog rájönni. Valószínűleg fogalma sincs arról, mi az a szüzesség, és észre sem veszi a hiányát a nászéjszakán. A lány arcon csapta a férfit. - De én tudni fogom! Igazad van, többet érdemiek egy fattyúnál, aki elveszi, amit akar, aztán nem törődik a következményekkel. Pont úgy, mint az apád! – Mandy… De a lány már bement a házba, és becsapta maga mögött az ajtót, ezért nem látta, hogy a szavai milyen hatással vannak Devinre.

50. FEJEZET

Az apja. Már minden értelmet nyert. A férfi, aki nem fogadta el őt, még látni sem kívánta, mert nem akart szembenézni egy hibával. Valószínűleg nem örült, amikor Devin Londonba költözött, ahol összefuthatnak. Az a sok balszerencse a lovakkal? Talán az apja próbálta meg tönkretenni, hogy hagyja el a várost. Amikor ez nem vált be, megszervezte, hogy rálőjenek a farmon. Tehát nem orvvadász volt, hanem egy figyelmeztetés. Vagy már elhatározta, hogy a könnyebbik módot választja, és így gondoskodik arról, hogy sose találkozzanak? Meg akarja ölni? Te jóságos ég! Talán még a Williamet érő támadást is neki szánták, mert azt a hintót használta, amelyen ő is utazni szokott, ha a városban van dolga. És most Devin kérdezősködni kezdett utána, ami megijeszthette az apját. A férfi pánikba esett? Attól tart, hogy Devin felbukkan a házánál, és családja tudomást szerez a fiatalkori félrelépéséről? Devin nem tudta kitalálni, mi járhat egy ilyen ember fejében. Bármennyire is gyűlölte az apját, egyszer sem fordult meg a fejében, hogy megölje. Pedig ő csak válaszokat akart, hogy megtudja, miért tagadta meg az apja. Felszállt a lovára, de egy pillanatig még a zárt ajtóra meredt, örült, hogy Amanda mérges volt. Ez jobb, mint amikor fájdalmat látott a szemében, és nem tudott semmit sem mondani, amivel megvigasztalhatná. A lány nem értette meg a helyzetét, és Devin tudta, hogy nem lenne hálás, ha vele kéne beérnie. De most nem volt ideje ezen morfondírozni. Először meg kellett védenie Amandát. Most már tényleg ideje elbeszélgetni a nagybátyjával, gondolta Devin, és azonnal Londonba indult, hogy válaszokat kapjon.

Donald házába érve a dolgozószobába irányították, ami már nem is volt dolgozószoba. A bútorokat kivitték, és a helyiséget most festőállványok töltötték meg. Némelyik kép már elkészült, másokon még dolgozott. Donald itt töltötte a délelőttjeit, és meglepően ügyesnek bizonyult ebben az új hobbijában. Leginkább a tájfestészetben jeleskedett, de megpróbálkozott portréfestéssel is, és Lydia arcképe most a kandalló fölött lógott a szalonban. Donald két agara az ajtó előtt heverve várta a gazdáját. Amikor meglátták Devint, azonnal felültek, valószínűleg abban a reményben, hogy beengedi őket, és a gazdájukkal lehetnek. Devin nem engedte be a két kutyát, de nem volt könnyű besurrannia az ajtón, mert mindkettő megpróbált utána nyomulni. – Miért tartod kint a kutyáidat? – kérdezte, miközben becsukta maga mögött az ajtót. Donald felnevetett. – Mert elegem van abból, hogy a szőrüket le kell szednem a festményekről, főleg arról, amelyen most dolgozom, és még nem száradt meg rajta a festék. Azt hittem, egész héten Norfordban leszel.

– Hazajöttem egy kis információért. – Devin megkerülte a festőállványokat, hogy Donald közelébe kerülhessen. De az egyik előtt egy pillanatra megtorpant, mert őt ábrázolta. – Ezt mikor festetted? Donald közelebb lépett, és kritikus pillantással méregette a munkáját. – Nemrég. – Tényleg ilyen boldogtalannak látszom? – Nem, dehogy. Csak… mindig elfoglal az üzlet. És… – Donald elnevette magát. – Sosem volt alkalmam jobb hangulatban lerajzolnom téged. Az én hibám. Megkérhettelek volna, hogy ülj modellt nekem, ahelyett, hogy titokban próbállak lerajzolni. De meglepetésnek szántam ezt a képet. – Késznek tűnik. Miért nem adtad oda? – Pont azért, amit az előbb te is mondtál. Mert nagyon komolynak látszol rajta. Úgy gondoltam, hogy inkább újra próbálkozom. – Majd emlékeztess, hogy üljek modellt. De ez nem mostanában lesz. Mert az a gyanúm, hogy mától egy jó darabig nem fogsz jókedvűnek látni. – Történt valami? – Több, mint amire számítottam. – Devin röviden beszámolt a merényletekről. – Ezt már nem lehet elintézni azzal, hogy jobb, ha nem derül ki. Meg kell találnom az apámat, hogy leállítsam ezt az aljasságot. – De csak azt hiszed, hogy ő az! – Tudsz másra gondolni? – Bárkire inkább, mint az apádra, Devin. Szörnyen elvetemültnek kéne lennie ahhoz, hogy… – Ki mondja, hogy nem az? – Kifizette az iskoláztatásodat! Egy sötét szívű gazember nem tesz ilyet. – Azt mondtad, névtelenül jött az üzenet. Csak feltételezted, hogy ő küldte. De azóta megtudtam, hogy Wolseley támogatta az anyámat. Egész idő alatt szerette őt, és rendkívül bőkezű volt. Sokkal valószínűbb, hogy Wolseley fizette az iskoláimat, egy végső ajándékként az anyámnak. – Devin már bánta, hogy ezt nem kérdezte meg a férfitól, amikor találkoztak. – Semmit sem tudunk az igazi apámról, de itt lenne az ideje, hogy kinyomozzam a kilétét. Szükségem van egy névre, bácsikám. Ki volt az anyám ügyvédje? Ki támogatta az első londoni szezonja idején? Hogy hívták a szolgálóját? Adj valamit, amin elindulhatok. – Tíz év korkülönbség volt köztünk, Devin. Nem én foglalkoztam a debütálásával. Az anyánk intézte, mielőtt meghalt. – Egyetlen nevet sem tudsz adni nekem? – Sajnálom, nem. De megtartottam minden személyes holmiját. Lancashire-ben találod, a padláson, és a legutolsó levelét is odatettem. Megvan még az a kis szobrocska, amit vele küldött? Írt valamit abban a levélben a lóról, amit akkor még nem tartottam fontosnak elmondani neked. – Mi volt az? Donald megdörzsölte a homlokát, aztán felsóhajtott. – Romlik a memóriám, és nem tudom felidézni a szavakat. De emlékszem, hogy olvasás közben arra gondoltam: „Miért foglalkozik ennyit azzal az átkozott szobrocskával, amikor haldoklik?”

– Miért mondod azt, hogy „foglalkozik”? – Mert az egész üzenet, amit a halálos ágyán írt, arról a porcelánlóról szólt. Megvan még? Devin lehajtotta a fejét, mert eszébe jutott az éjszaka, amikor elásta az anyja sírja mellett. – Igen, az is Lancashire-ben van. És ha most indulok, még odaérhetek éjfél előtt. Donald felhorkantott. – Tudod, hogy az lehetetlen. Veled megyek, és gondoskodom arról, hogy megállj aludni a hosszú úton. Devin elmosolyodott. – Vicceltem, de akkor is keményen fogok lovagolni. Majd elmesélem, hogy mit tudtam meg, ha visszajöttem. Devin azonnal távozott. Nagy volt a távolság, és ilyen gyorsan még sosem tette meg az utat a két város között. Ráadásul Amandát egy pillanatra sem tudta kiverni a fejéből. Sosem gondolta volna, hogy ennyire akar majd egy nőt. Annyira, hogy vele szeretné leélni az egész életét. De tudta, hogy ez lehetetlen. Eszébe jutottak az anyja szavai, amelyeket régen hallott tőle: Nem tudod, milyen így szeretni valakit. Remélem, sosem tudod meg. De pontosan azt tette, amitől az anyja óvta. Beleszeretett egy nőbe, és megszakad a szíve, hogy nem lehet az övé. Nem is Lancashire felé sietett, hanem a saját gondolatai elől menekült, és a kimerültség miatt tényleg sikerült egy időre megszabadulnia tőlük. Miért is állt volna meg, amikor úgysem jött álom a szemére? Két éjszaka is próbálkozott, de összesen talán tíz órát aludt. A harmadik éjszaka pedig már túl közel volt a farmhoz, hogy megszakítsa az útját, ezért tényleg éjfélkor érkezett meg. Furcsa. A szobrocskát is pont ebben az órában ásta el. Még mindig nem tudta, mit árulhatna el neki a szobor, de kiásta, és felvitte a régi szobájába. A kandalló-párkányra állította, és tüzet rakott. Nem valószínű, hogy valaha még lakni fog ebben a házban, de a szolgák még mindig készenlétben tartották neki a szobáját. A kandalló mellé ki voltak készítve a fahasábok. A mosdóállványon friss törülközők lógtak, az ágynemű tiszta volt, aminek most őszintén örült. De előbb elvégzi, amiért jött. Meggyújtotta a lámpákat, és az egyiket felvitte magával a padlásra. Elaine holmija a hatalmas helyiség egyik sarkában volt felhalmozva. Ötbőröndnyi ruha és két kis ládika. Aznap este nem fogja átnézni az egészet, de kinyitotta a két dobozkát. Az egyikben az ékszerei voltak, a másikban pedig levelek, méghozzá elég sok. Biztosan elalszik, mire átnézi ezt a rengeteg irományt. Levitte a ládikát a szobájába, kiöntötte a tartalmát az ágyra, aztán lefeküdt, és olvasni kezdett. A legtöbb levelet az anyja régi lancashire-i barátnői írták. Kettőn felismerte Donald kézírását, de úgy döntött, hogy ezeket nem olvassa el, mert akkor íródtak, amikor összeveszett az anyjával. Donald már közölte vele, hogy nem túl büszke arra, amit akkoriban mondott a húgának. Rengeteg feljegyzést talált Lawrence Wolseley-től, többnyire szerelmes üzeneteket. A férfi nem hazudott. Már akkor szerette az anyját. De egy levelet sem talált egy olyan férfitól, akinek nem ismerte a nevét. Aztán megtalálta azt a levélkét, amelyet Elaine írt, és Donald odatette a többi közé. Add a szobrocskát Devinnek. Nagyon fontos, hogy ne veszítse el. Most még túl fiatal ahhoz, hogy felfogja a történteket, de amikor idősebb lesz, meg fog érteni, és rá fog jönni, mennyire szerettem öt. Ha felnőtt férfi lesz belőle, emlékeztesd a lóra.

Ez lenne az? Ezek a titokzatos szavak hogyan fogják elvezetni az apjához? Devin szigorú pillantást vetett a szobrocskára, ami még mindig csupa föld volt. Talán egy nevet festettek vagy véstek a porcelánra, ami olyan apró, hogy gyerekkorában nem vette észre? Megnézte egyáltalán a lovat, mielőtt elásta? Nem emlékezett rá, de nem hitte, hogy vette volna a fáradságot. Devin felpattant az ágyról, és egy törülközővel tisztogatni kezdte a lovacskát. Mindenhol le tudta róla kaparni a sarat, kivéve lent, abban a kis barázdában, ahol a két porcelánfelet összeillesztették. A figura tetején gondosan eldolgozták a barázdát, de lent nem voltak olyan alaposak, mert úgysem látszik, ha a lovat egy asztalra vagy tálcára helyezik. De a ló díszes szerszámán nem látott bevésett nevet. Túl fáradt volt ahhoz, hogy megfejtse Elaine rejtélyes szavait. Ha talál is egy feliratot a szobron, az bizonyára a művész neve lesz, aki alkotta. Tehát még most sem tudja meg a választ a kérdésére? A férfi dühében a kandallóba akarta hajítani a lovat, amit már évekkel korábban meg kellett volna tennie. Valami mégis visszatartotta, és inkább lement a konyhába, hogy magához vegyen egy kést, és kikotorja a sarat a résből. Meg kell vizsgálnia minden részét annak az átkozott szobornak, mielőtt összetöri. A szobájába visszatérve megint felkapta a szobrot, és leült vele az ágyra, a lámpa mellé. De ahogy a kés hegyével megkaparta az alján lévő lyukat, a penge a szobor belsejébe szaladt. Sokkal mélyebb volt a repedés, mint gondolta, mintha szándékosan csinálták volna úgy. Azért, hogy valamit el lehessen rejteni a belsejében? Devin most már izgatott lett, beleszúrta a pengét a szoborba, és megforgatta. Nem feszítette szét a lovat, csak letört belőle egy darab porcelánt. A pokolba! Nem fogja kímélni ezt az ostoba holmit! Devin a törülközőbe csavarta a lovat, a kandallóhoz ment vele, és odavágta a gránit kandallópárkányhoz. Óvatosan szétnyitotta a törülközőt, és a törött darabok között egy összehajtott levelet talált. Drága Devinem! Remélem, megtalálod ezt, amikor már elég idős vagy, hogy megértsd. Nem mondhattam el neked az igazat, amíg gyerek voltál, bár úgy terveztem, hogy később megosztom veled. Sajnálom, hogy olvasnod kell, ahelyett, hogy tőlem hallanád, de a sors így rendelte. Nem próbálom mentegetni magam. Szerettem az apádat, még akkor is, amikor rájöttem, hogy nem méltó a szerelmemre. A szív nem bölcs ezekben a dolgokban. De Lord Garth elbűvölő és jóképű férfi volt, aki azt állította, hogy ő is szeret engem. Olyan fiatal voltam, hogy kételkedés nélkül hittem neki. Pedig hazudott. Minden nőnek ezt mondta, akit el akart csábítani. Soha ne legyél ilyen, Devin. Csak akkor mondd ki ezeket a szavakat, ha komolyan gondolod. Azt hittem, hogy feleségül fog venni, még akkor is, amikor megkapta, amit akart, és többé nem kereste a társaságomat. Nem tudtam, hogy már nős, és gyerekei is vannak. Csak akkor vallotta ezt be nekem, amikor megkerestem, és beszámoltam neki rólad. Teljesen összetörtem, mert felfedte az igazi természetét. Csak egy szívtelen nöcsábász volt, és nem egy olyan apa, akire egy gyerek büszke lehet. Még bocsánatot sem kért azért, amit velem tett. Azt hitte, hogy megfizeti a jó hírem árát, ha ad nekem egy házat, amiben élhetek. Azt javasolta, hogy adjalak be egy árvaházba, mert ez lenne a legkönnyebb megoldás. Ez az a férfi, aki nemzett téged. Természetesen magamnál tartottalak, mert még meg sem születtél, de már szerettelek.

Felmerülhet benned a kérdés, hogy ezt most miért mondom el neked. Azt is be kell vallanom, hogy a kegyetlen bánásmódja ellenére is szerettem Lord Garth Culley-t, bár nagyon boldogtalan voltam miatta. Mégis ott élt bennem az ostoba remény, hogy egy szép napon elhagyja a családját, és eljön hozzánk. Reményt adott nekem, amikor a születésed után érdeklődött utánad. Nem akart személyesen találkozni veled, de elküldte a barátját, Lord Wolseley-t, hogy tartson szemmel téged. Ez volt az egyetlen kedves dolog, amit velem tett. Lord Wolseley olyan férfi volt, akinek a szerelmében megbízhattam. De ez a levél nem Lawrence-röl szól. Végül már semmit sem éreztem az apád iránt, a jól megérdemelt megvetésen kívül. Ma is ezt érzem iránta. Te már férfi vagy. Jogod van megtudni, ki az apád, és saját véleményt alkotni róla. Lehet, hogy már meg is talált téged. Lehet, hogy megváltozott, és megbánta a korábbi viselkedését. Minden lehetséges, és ha így van, akkor sajnálom, hogy ezt mondtam neked róla. Végezetül pedig kérlek, hidd el, hogy majdnem megszakadt a szívem, amikor elküldtelek a bátyámhoz, de egyre nehezebb volt hazudni neked. Nagyon okos fiú voltál, és túl hamar rájöttél a dolgokra. Féltem, hogy elcsábulok, és elmondom neked az igazat, mielőtt elég idős vagy, és meg tudod érteni. A legnagyobb félelmem az volt, hogy találkozni akarsz majd Garthszal, és lenyűgöz téged, sőt talán olyan akarsz lenni, mint ö. Mert az apád elbűvölő és magával ragadó volt, ha el akart érni valamit. Nem tudtam volna elviselni, ha ez megtörténik. De nem hagytalak volna mindig vidéken, mert nagyon hiányoztál. Most már tudom, hogy túl sokáig vártam, és többé nem hozhatlak haza. Devin szíve összeszorult, amikor elolvasta az utolsó szavakat. Az anyja iránt érzett harag, ami annyi fájdalmat okozott neki, lassan elhalványult, és könnyei végigfolytak az arcán. Az anyja nem hagyta el. Megpróbálta megvédeni a férfitól, akit megvetett, és aki most a halálát kívánja. Az anyja azt remélte, hogy Garth Culley megváltozik, pedig még gonoszabb lett. De Devin legalább most már tudta, hogy ki az ellensége.

51. FEJEZET

Beszélni szeretnék veled, Raphael, ha ráérsz egy percre – mondta Devin. Amanda bátyja kilépett a házból, és becsukta a bejárati ajtót maga mögött. Devin a lakájt küldte érte, ezért érthetően meg volt lepődve, főleg, amikor meglátta, hogy Devin a lova kantárját fogja. – Ezek szerint nem jössz be? – Nem. Még nem akarok találkozni Amandával. – És miért nem? Az utóbbi napokban nagyon furcsán viselkedik, amióta eltűntél. – Raphael vigyorogva hozzátette: – Talán utánad epekedik? Raphael viselkedése teljesen megváltozott Devinnel kapcsolatban, sőt korábban már arra célzott, hogy Devin udvarolhatna Amandának. Ezért a férfi tudta, hogy annál nagyobb lesz a csalódása, ha megtudja az igazat. Úgy döntött, hogy a könnyebbik utat választja. – Útban vagyok Londonba, hogy megkeressem az apámat. – Azt hittem, az apád meghalt. – Az igazi apámra gondolok. Raphael szeme tágra nyílt, majd összehúzódott. – Értem. Nos, a pokolba! Ezt nem tudtad volna közölni velem a minap, amikor Mandy irányába lökdöstelek? – Megmondtam neked, hogy jobbat érdemel nálam. – Ez igaz. De akkor ezt nem tartottam akadálynak. De azt már igen, hogy fattyú vagy. Devin arca megrezzent. – Én is csak ezen a héten tudtam meg, hogy ki az igazi apám. – És ki az? – Inkább nem mondom meg. Raphael dühös lett. – Akkor miért beszélgetünk most? – förmedt Devinre. – Mert tudom, hogy nem vagyok elég jó hozzá, és csak szégyent hoznék a családodra, de ez nem akadályozott meg abban, hogy beleszeressek a húgodba. Raphael felhorkantott. – Ezzel nem vagy egyedül. Térj a lényegre. – Kompromittáltam őt. Feleségül veszem, ha azt tartod helyesnek, de abba is beleegyezem, hogy… Raphael ököllel állón ütötte Devint, de a férfinak csak egy kicsit félrebillent a feje. A következő csapás a gyomrát érte, amitől kétrét görnyedt, és nem kapott levegőt. Raphael megragadta Devin haját, felemelte a fejét, és a harmadik ütése az arcát találta el. – Miért nem ütsz vissza? – mordult fel Raphael.

Időbe telt, mire Devin felegyenesedett, és levegőt tudott venni. – Mert ezért jöttem ide. El sem tudod képzelni, mennyire gyötör a bűntudat. Raphael hátralépett. – Tehát azt kapod tőlem, amit akarsz? Még mit nem! – Ennek nem lett volna szabad megtörténnie! Extert a szobájában találtam. Azzal ijesztgette, hogy erőszakkal fogja feleségül venni. Kipenderítettem onnan, de utána elárasztottak minket az érzelmek… és egyszerűen megtörtént, Rafe. – Nem vagyok kíváncsi az átkozott részletekre! Már bánom, hogy nem öltelek meg korábban. Tűnj el innen, Baldwin, és ne gyere többé vissza. – Ezt nem tehetem. Megsértettem Amandát, és rendbe kell hoznom, amit elrontottam, mielőtt végképp eltűnök a képből. – Ne fáradj. Majd én tudatom vele, hogy fattyú vagy. – Már elmondtam neki. Ez felébresztette az együttérzését, és talán ezért hiszi azt, hogy ő is szerelmes belém. Segítenem kell neki, hogy felismerje a különbséget. – Csak egy dolog fog történni, ha visszajössz ide! Le foglak lőni. Nehogy még egyszer Amanda színe elé kerülj!

Raphael átvágott a vendégek tömegén, hogy megkeresse a húgát. Most sem volt közöttük. Viszont észrevette a feleségét, ezért inkább odament hozzá. – Még mindig a szobájában rejtőzködik? – Ha Mandyre gondolsz, akkor igen, azt hiszem. És miért vagy ennyire dühös emiatt? A férfi felsóhajtott. – Azt hittem, jól leplezem. Ophelia megveregette a férje arcát. – Így is van, de én akkor is észreveszem. Tehát? Miért? – Nem fog férjet találni magának, ha nem hajlandó lejönni ide. Rájöttél már, hogy miért barikádozta el magát? – Nem akar beszélni róla, akármi is az oka. De te mindenkinél közelebb állsz hozzá. Miért nem kérdezed meg tőle? – Mert majdnem leharapta a fejem, amikor tegnap próbálkoztam – motyogta a férfi. – Nemcsak egyszerűen ideges, hanem teljesen ki van kelve magából. – Nos, azt hiszem, ez nem teljesen igaz. Ugyanis nemrég rajtakaptam, hogy sír. Raphael felnyögött. – Tehát az érzelmei gyötrik? Nos, azt hiszem, tudom, mi a baj… – Várj egy kicsit. Hogyhogy tudod? Hiszen az előbb éppen tőlem kérdezted az okát. Mitől világosodtál meg ilyen hirtelen? – Baldwin segített. Mandy azt hiszi, hogy szerelmes… De az illető nem megfelelő számára. Felmegyek hozzá, mert meg kell győznöm, hogy tévedésben van. Meg azért, hogy könnyítsek a lelkén… meg ilyenek. – Sok sikert! – kiáltotta utána Ophelia. Miért ilyen gúnyos a hangja? Raphael a fogát csikorgatva ment fel a lépcsőn, és dörömbölni kezdett Mandy ajtaján, de most is ugyanaz a választ kapta, mint az előző három alkalommal.

– Menj el. – Most nem, kedvesem. Nyisd ki az ajtót, különben el kell mondanom apának, amit most megtudtam Baldwintól. Az ajtó azonnal kinyílt. – Devin visszajött? A lány megpróbált elszaladni a bátyja mellett, hogy megkeresse a férfit, Raphael azonban visszatartotta, és becsukta az ajtót. – Odalent egy tucat férfi kérdezgeti tőlünk, hogy hol vagy. Aztán megemlítem Cupidót, és te azonnal le akarsz rohanni? Miért van ez? A lány konok arcot vágott, és felszegte az állát. – Nem akarok róla beszélni. Most pedig engedj ki innen. – Hogy inkább vele beszélj? Sajnálom, de nem maradt itt. Már… Te jóságos ég, ne sírj! – Nem sírok! – mondta Amanda dühösen, és elfordult, hogy elrejtse a könnyeit. Raphael kényelmetlenül feszengett, mert nem bírta elviselni a könnyeket. Amanda általában csak színlelni szokta a sírást, de most nem. Raphael a húga vállára akarta tenni a kezét, de a lány meghallotta a kabátujja suhogását, és sóhajtva hátralépett. – A pokolba, Mandy. Ha szerelmes vagy belé, akkor... – Nem vagyok szerelmes. Gyűlölöm! Raphael felvonta a szemöldökét, mert felismerte a hazugságot. – Azt mondta nekem, hogy kompromittált téged. –A férfi hallotta, hogy a húga halkan felkiált. – Kérlek, mondd, hogy ő mást értett ez alatt, mint én. A lány gyorsan megtörölte a szemét, és még mindig háttal állva a bátyjára sandított. – Arra gondolsz, hogy csak meglátták a szobámban, de nem történt semmi más? – Igen! – Nem. – Amanda megfordult, és a bátyja szemébe nézett. – Teljesen megfeledkeztünk magunkról. Hiba volt, de nem fog megismétlődni. Senkinek sem kell tudnia róla. Nem fogok hozzámenni egy férfihoz, aki nem akar engem. – Ebben biztos vagy? – Persze, hogy biztos. Legszívesebben lelőném. – Nem erre gondoltam. Biztos vagy abban, hogy nem szeret téged? Mert nekem úgy tűnt, hogy igen. A lánynak elállt a lélegzete. – Mit mondott, amiből ezt a következtetést vontad le? – Azt hiszi, hogy az együttérzést összekevered a szerelemmel, és azért jött vissza, hogy ezt tisztázza veled. Benézett útban London felé, és valami olyat mondott, hogy találkoznia kell az apjával. – Megtudta, ki az a férfi? – Úgy tűnik. Nem árulta el a nevét, de ez nem is számít. Akár földönfutó, akár nemes az apja, Baldwin akkor is egy fattyú. – Na és? Nehogy azt hidd, hogy ez számítana nekem, ha szeretném. – De sajnálod, nem igaz? Ismerd be, hogy a szánalom… – Ne beszélj ostobaságokat. Csak most jobban megértem, miután megtudtam a titkát. Hagyta, hogy ez befolyásolja az egész életét, és értéktelennek tartja magát. Szerintem

nevetséges, hogy valaki magára veszi egy olyan bűn súlyát, amit nem ő követett el, sőt nem is élt még, amikor megtörtént. És tudod, hogy apám sem utasítaná el emiatt, ha szeretném. Raphael elmosolyodott. – Nagyon hangsúlyozod ezt a feltételes módot, kedvesem. Holnap valószínűleg visszatér. Akkor lelőheted, vagy megmondhatod neki, hogy szereted. Addig döntsd el, hogy mit fogsz tenni. A lány az ajtóra mutatott. – Megyek. – A férfi mégis megállt, és hozzátette: – Ha akarod, a tiéd lehet. Ezt ugye tudod? Nem ez lenne az első alkalom, hogy a vőlegénynek egy puskát szorítanak a hátához, és úgy vezetik az oltárhoz. A lány haragos arccal meredt a bátyjára. – Az is megtörtént már, hogy a menyasszony futni kezd az ellenkező irányba. Nem akarok egy olyan férfit, aki nem szeret engem, Rafe. Soha! – Baldwin azt mondta, hogy nagyon szenved. Nem így beszél egy férfi, aki nem szerelmes. Raphael becsukta maga mögött az ajtót. De a lány kinyitotta, és a bátyja után kiáltott a folyosón. – Ezt ő mondta? A férfi nem állt meg, csak vidáman fütyörészni kezdett. Nem fogja azt mondani, amit a húgának meg kell tudnia. Ö sem örült volna, ha mástól tudja meg, hogy Ophelia szerelmes belé. Amandának is magától Devintől kell hallania, őt csak a húga érzelmei érdekelték a férfi iránt, és erre megkapta a választ. De a lány még mindig az ajtajában állt, és a válaszát várta. Raphael megállt a lépcső tetején, és visszaváltott neki. – Felküldetem hozzád a pisztolyomat, hátha szükséged lesz rá. A lány nem értékelte a tréfát. – Csak vigyázz, nehogy inkább ellened fordítsam!

52. FEJEZET

A

Caswell-ház egy hatalmas udvarház volt London elegáns negyedében. Fél napba telt,

mire Devin megtalálta, és már majdnem sötétedett, amikor kopogott az ajtón. Azért tartott ilyen sokáig a keresés, mert a ház tulajdonképpen nem a Culley családé volt, hanem a Caswell-ágtól való örökség, amelyet az utolsó leszármazottjuk, Garth Culley kapott meg. Gazdagságot sugallt az előtér márványpadlója és a selyemmel kárpitozott szófa, amelyet azoknak a látogatóknak tartottak fenn, akiket nem engedtek beljebb. A kifogástalanul öltözött lakáj udvariasan közölte Devinnel, hogy Lord Garth nem fogad látogatókat. Devin kényelmetlenül érezte magát, hogy erőszakoskodnia kell. – Nem megyek sehová, amíg nem találkozom Lord Garthszal. Mondd meg neki, hogy Elaine Baldwin fia akar beszélni vele. – Elég goromba utasítás volt, de nem tehetett mást. A lakáj meglepő higgadtsággal fogadta a hírt, és bólintott. – Rendben van, uram. Várj itt, amíg átadom az üzenetet. – A férfi végigsétált a folyosón, és felment az emeletre vezető impozáns lépcsőn. Most, amikor végre ott volt, és tudta, hogy nemsokára találkozik az apjával, Devin arra számított, hogy ideges lesz. De nem így volt. Inkább haragot érzett, amit nehezen tudott leplezni. És izgatott lett, ha arra gondolt, hogy végre megoldódik a rejtély, ami egész életében kísértette. Ugyanakkor furcsa nyugalmat érzett, annak ellenére, hogy valószínűleg meg kell ölnie azt az embert. Vagy talán éppen ezért. A zsebében ott lapult a pisztolya, hogy megtegye. Olyan lesz, mint amikor az ember kivág egy elmérgesedett sebet, vagy megfékez egy megvadult ebet. A harag megint feltámadt benne, amikor a lakáj Garth nélkül jelent meg a lépcső tetején. Tehát nem hajlandó fogadni őt? Vagy most tölti meg a pisztolyát? Devin minden eshetőségre felkészült, de a lakáj intett neki, hogy jöjjön. Amikor Devin odaért hozzá, szó nélkül végigvezette a folyosón, és a végén egy nyitott ajtóra mutatott. Devin most még gyanakvóbb lett. Az a férfi még arra is képes lehet, hogy lelője a saját házában. És Devin nem tudná azonnal megállítani őt. A hálószoba ki volt világítva, és század eleji francia fényűzéssel berendezve, ami inkább egy nő ízlésének felelne meg. A férfi mintha hallotta volna a gondolatait. – Semmit sem változtattam a házban. Ez volt az anyai nagymamám szobája. Devin csodálkozva nézett az ágyra, mert nem számított arra, hogy ott találja az apját. Kényelmetlenül érezte magát, mert teljesen védtelenül állt a helyiségben, míg Garthnak elég ideje volt felkészülni az érkezésére. Devinnek először azt tűnt fel, hogy Garth Culley egy ötvenéves férfinál sokkal idősebbnek néz ki. A haja megőszült és elvékonyodott. Lehet, hogy azelőtt borostyánszínü volt a szeme, de most már inkább fakóbarnának tűnt. Ráadásul véreres és beesett. Az arca aszott, a bőre bő,

mintha sokat fogyott volna. A takaró alatt is látszott, hogy a teste vézna és erőtlen. Egyértelmű, hogy nem lenne képes az erdőben bujkálva lövöldözni. Viszont gazdag. Annyi bérgyilkost bérel fel, amennyit csak akar. Garth kíváncsi pillantással figyelte a fiát, Devin azonban egyből a lényegre tért. – Miért akarsz megölni, apa? A kérdés megdöbbentette a férfit. Ez nemcsak arcán látszott, hanem a hangján is, ami meglepően erős volt a beteges külsejéhez képest. – Miért ölném meg az örökösömet? Most Devin rökönyödött meg, de ő gyorsabban magához tért. – Ennyire őrült vagy? Méghogy az örökösöd? Amikor nem is ismersz, és sosem akartál megismerni? – Tévedsz. Egész életedben figyeltettelek az embereimmel. Még az iskoládat is felkerestem, beszéltem a tanáraiddal, és távolról figyeltelek. Teljesen el voltam bűvölve tőled. Olyan bátorsággal néztél szembe az élettel! – Hazudsz – morogta Devin. – Bemutatkoztál volna, ha ez így lenne! – Nem, mert ahhoz már késő volt. Még idejében meghoztam a döntést. Nem akartam, hogy megtudd, milyen ember az apád. Megértem, hogy az anyád sem akarta a tudomásodra hozni. Most honnan tudtad meg, amikor ő már régen halott? Devin haragja most olyan erős volt, hogy fojtogatta a torkát. Nem hitte el, amit hallott, mert nem volt semmi értelme. Ha a férfit tényleg érdekelte a fia, ahogy állítja, akkor már találkozott volna vele, akár álnéven is. Devin maga is csodálkozott, hogy higgadt maradt a hangja, amikor megszólalt. – Rám hagyott egy levelet. Most találtam meg. – Drága Elaine. Mit akart ezzel elérni? – kérdezte Garth őszinte értetlenséggel. – Abban reménykedett, hogy egy nap megváltozol, és érdemes leszel arra, hogy megismerjelek. – Ostoba kislány! Gondolhatta volna, hogy ez nem történik meg. A legtöbb nőre nem is emlékszem, akiket megrontottam, de Elaine-t sosem felejtettem el. A magam módján szerettem, és gondolom, ezért érdeklődtem irántad. Jobban, mint a törvényes gyermekeim iránt, ha tudni akarod. Ezt fájdalmas volt hallani. A férfi tényleg azt akarja, hogy higgyen neki? Devin le szeretett volna ülni, hogy lecsillapítsa a lelkében kavargó érzelmeket, de nem látott széket az ágy mellett. Senki sem látogatja a férfit? Pedig úgy tűnt, hogy nem tudja elhagyni az ágyat. – Mi a bajod? – kérdezte barátságtalanul. – Mármint a betegséged? – Inkább kérdezd azt, hogy mi nem a bajom – válaszolta Garth keserű gúnnyal. – Meg kell fizetni az árát, ha valaki olyan életet él, mint én. – Haldokolsz? – Igen. Kész csoda, hogy még nem leheltem ki a lelkemet. Én sem tudom, hogy húzhattam ilyen sokáig. Túl sok szajha, túl sok betegség, most mind megbosszulja magát. De azt mondják, végül is a tüdővész visz el. Van elégtétel abban, ha gyűlöl egy haldoklót? Ez a találkozás nem úgy zajlott, ahogy várta. Vagy remélte. Illetve elképzelte. De Devin legalább megmondhatta a magáét. – Egész életemben gyűlöltelek, még akkor is, amikor valaki másnak hittelek. – Miért?

– Mert megtagadtál. Mert nem voltál része az életemnek. Mert nem akartál megismerni. És mert tönkretetted az anyámat! Garth bólintott, aztán egy mosolyra emlékeztető halvány fintor jelent meg a szája sarkában. – Ez mind jó ok a gyűlöletre. De sokkal jobban gyűlöltél volna, ha hagyom, hogy megismerj. Az anyád azonban helyrehozhatta volna az életét, és még egy gyerekkel is férjhez mehetett volna, mert annyira gyönyörű volt. De ehelyett mit tett? Devinnek ökölbe szorult a keze. – Az egyik nős férfi után beleszeretett egy másik nős férfiba. Szörnyű ízlése volt a férfiak terén. – Ez azért nem így volt. Wolseley imádta őt, és még a családját is elhagyta volna érte. – Devin meglepett arca láttán, Garth hozzátette: – Nem tudtad? Pedig igaz. De anyád nem akarta, hogy ekkora botrányt robbantson ki. Téged védett. Ahogy én is téged védtelek, amikor ellenálltam a késztetésnek, hogy része legyek az életednek. – Nem hiszek neked. – Nem számít. Csak egy őrült pillanat volt, amikor megfordult a fejemben a válás, és arra gondoltam, hogy rendes életet éljek veled meg Elaine-nel. Önző gondolat volt, mert nem származott volna belőle semmi jó. Hidd el, nem akarom a jó oldalamat mutatni neked, mert olyan nem létezik. – Örülök neki – mondta Devin, és a szívére tette a kezét. – Mert olyan régen élek együtt ezzel a gyűlölettel, hogy nem tudod megszüntetni, akármit teszel, vagy mondasz. – Akkor talán annak is örülsz, ha elmondom, hogy mindenkit elveszítettem az életem során, akit egy kicsit is szerettem. A feleségem már régen meghalt, bár ő semmit sem jelentett nekem. A fiunk meghalt egy balesetben, de ő ugyanolyan gyenge jellem volt, mint én. Éppen attól szerettelek volna megóvni, hogy te is olyan legyél, ezért tagadtam meg tőled a társaságomat. A lányom meghalt a szülésben, az egyetlen unokámmal együtt. Az anyám meghalt, mielőtt elértem volna a felnőtt kort. Az apám már régen kitagadott, és nem hibáztatom ezért. Még az a néhány barátom is eltűnt az életemből, akikkel korábban valamilyen kapcsolatom volt. – Ahogy megérdemled? A férfi szája sarkában megint megjelent az a halvány fintor. – Miért kérdezed ezt? Persze, hogy nem érdemeltem jobbat. És mégis megvan a hatalmas vagyonom, amit az anyai nagyanyám hagyott rám. Akkor halt meg, amikor még gyerek voltam, különben valószínűleg ő is kitagadott volna. Ehelyett a családja révén enyém lett ez a mesés örökség, hogy azt tegyek vele, amit akarok. De ezt csak akkor tudtam meg, amikor az apám kirekesztett az életéből. Vajon ő tudta? Valószínűleg rosszulesett neki, hogy a kitagadással nem árthatott nekem, és a végén még gazdagabb is lettem nála. – Ennyire kicsinyes volt? – Nem. Az én gyengeségem, hogy mindenkit olyan alávalónak képzelek, amilyen én vagyok, még akkor is, ha nincs igazam. Legalábbis az apám esetében biztosan tévedek. Ő jó ember, és én vagyok a legnagyobb csalódása. – Még mindig él? – Devin gyorsan meg is válaszolta a saját kérdését. – Owen Culley az apád, nem igaz? Az a férfi, akit kedvelek? – Nem lep meg, hogy kedveled. Igen, ő a nagyapád. Devin furcsa örömet érzett, pedig erre nem számított ebben a házban.

– Akkor miért nem beszélt nekem rólad, amikor érdeklődtem nála? – Pontosan mit kérdeztél tőle? – Azt mondtam, hogy távoli unokatestvéreket keresek, akiknek ugyanolyan a szemük, mint az enyém. – Hát persze, hogy ebből nem gondolt rám. – Akkor nem is tudja, hogy az unokája vagyok? – Talán gyaníthatja, ha még jó a látása. Mert nagyon hasonlítasz rám, ennyi idős koromban. És gondolom, sejti, hogy egész Angliában vannak fattyaim. De már vagy harminc éve nem találkozott velem. – Miért nem mondtad el neki, hogy a fiad vagyok? Legalább ő részt vehetett volna az életemben! – Ez rendes lett volna tőlem, ugye? – kérdezte gúnyosan a férfi. – És sosem tettél rendes dolgot az életedben? – Csak egyet. Gondoskodtam arról, hogy sose találkozz velem. Kár, hogy az anyád meghiúsította a tervemet. De van egy levél, amit az apámnak írtam. A halálom után fogja megkapni, és ebben megemlítelek téged. Ha már elmentem, nem bánom, ha megtudja, de korábban nem akartam elárulni neki, mert az elvezetett volna téged hozzám. De miután ez mégis megtörtént, akár már ma este elküldhetem a levelet. Nem foglak téged terhelni azzal a feladattal, hogy beszámolj a vérségi kapcsolatotokról. – Szerintem jobban örülne neki, ha tőlem tudná meg. – Valóban? Sosem vettem figyelembe mások véleményét, miért kezdeném el most? – Rendben. Tégy, amit akarsz. – Így éltem az egész nyomorult életem, Devin. Mindig azt tettem, amihez kedvem volt, és nem érdekelt, kit sértek meg vele. Minden okod megvan arra, hogy gyűlöljél, és nem érdemlek bocsánatot. Az is a véletlen műve, hogy te vagy az örökösöm. Devin ráncolni kezdte a homlokát. Miért hangzik ez olyan hamisan? Mintha az apja azt akarná, hogy továbbra is gyűlölje? Nem szeretné, ha kiderülne, hogy az élete utolsó napjaiban megpróbált megjavulni? Jaj, dehogy. Bolond lenne, ha tisztességet próbálna keresni ebben az emberben. Garth folytatta: – Ezt olyan ironikusnak tartanám. Mégis tennék valamit, aminek az apám örülne, miután elmentem. Mert semmi kétség, hogy neked örülni fog. Belőled olyan ember lett, amilyen én sosem voltam. Megpróbáltál kemény és hűvös lenni, és értem is az okát, de… – Nem is ismersz! – Dehogynem. Több bőröndnyi jelentésem van rólad, a szolgáidtól, az anyád szolgáitól… Ne nézz ilyen kétségbeesetten, a barátaid és a családod sosem árulna el téged. Annyira látszik, hogy mindenkivel törődsz, aki az életedben van. Jó ember vagy, Devin. Miután gondoskodtam arról, hogy ne szennyezzem be az életedet, olyan férfi lett belőled, akire az apám büszke lenne. És ezért vagy te az örökösöm. A másik lehetséges jelölt szóba sem jöhet. – Valaki megpróbál megölni. Ha nem te vagy az, akkor miattad van? Mert örökösödnek neveztél meg? Garth elszörnyedt arcot vágott. – Nem merészel ilyet tenni! – Kicsoda? – Ezt ki kell nyomoznom…

– Kicsoda? – Nem ijesztgethetsz egy halott embert, Devin. Elintézem ezt neked, ne aggódj. Ez lesz az utolsó jótéteményem. – Semmit sem akarok tőled, sem örökséget, sem szívességet. Csak add meg annak a gazembernek a nevét! Nem akarom, hogy a sötétben lapulva kivárja, amíg egyedül vagyok, és lelőjön. Amandának is baja eshetett volna! – Tehát szereted őt? Nem voltam biztos benne… Látom, megint meglepődtél. Nagyon jó kémeim vannak, de a gondolataidat nem tudják kitalálni. – Akkor már tudod, hogy miért kell megölnöm ezt a fickót! – Nem. Valamit megtanultam ebben a nyomorult életben: az ember ne terhelje fölöslegesen a lelkiismeretét. Ha arról van szó, akire gondolok, akkor hidd el, hogy nem éli túl a megtorlásomat. Devin távozott, mielőtt olyat tesz, amit meg fog bánni. Most is ugyanolyan dühös volt, mint amikor megérkezett. A találkozás nem sok megnyugvást hozott neki. Örülnie kéne, hogy az a gazember haldoklik, de nem ezt várta. Mire számított, mielőtt még azt hitte, hogy az apja próbálja megölni? Miben reménykedett? Valamilyen nemes okban, ami miatt távol tartotta magát az életétől? Hiszen az apja éppen azt tartotta nemes tettnek, hogy megkímélte a társaságától. Tényleg így volt? Devin más lenne, ha úgy nő fel, hogy ismeri ezt a férfit? Talán akkor is gyűlölte volna? Hazament a Jermyn Streetre. Annyi minden járt a fejében, hogy a nagynénjének rá kellett kiáltania, mert nem figyelt rá. Az asszony aggódó arccal átnyújtott neki egy üzenetet. – Nem volt lepecsételve. Megmagyaráznád, mit jelent ez? A férfi olvasni kezdte a levelet. A húgom gyűlöl téged, de le akar lőni, ha lelőlek. Gyere vissza Norfordba, beszélnünk kell. Rafe. Devinből kitört a nevetés. Raphael Locke-nak sajátos stílusa van, de ezek a szavak elmosták Devin bűntudatát, és a lelkében kavargó összes sötét érzést. – Azt hiszem, a hölgy szeret engem – mondta Devin mosolyogva. – És ezt abból szűrted le, hogy állítólag gyűlöl téged? – morogta Lydia. – Bámulatos.

53. FEJEZET

Mindig elviteted a székemet az ágyad mellől. A nyafogó hang annyira jellemző volt, és Gartht most is undor fogta el tőle. De azért legalább nem ő a felelős, hogy ebből a fattyúból olyan jellemtelen felnőtt lett. Az anyja a végtelenségig elkényeztette, kimentette minden galibából, kifizette az adósságait, és sosem hagyta, hogy szembe kelljen néznie a tettei következményeivel. Kár, hogy a férje nem dobta ki mindkettejüket, amikor megtudta, hogy a felesége megcsalta. De nem Garth volt az első félrelépése, és Marianne férje is képmutató lett volna, ha elválik tőle, amikor ő sem volt hűséges. – Talán azért, mert nem vágyom a társaságodra? –mondta Garth, amikor a fiú megállt az ágya mellett. – De túl ostoba vagy, hogy megértsd a célzást. Farrell úgy tett, mintha ezt nem hallotta volna. – Te küldtél értem – emlékeztette az apját. – Most az egyszer igen. De nem leszel itt olyan sokáig, hogy kényelembe kéne helyezni magad, úgyhogy a bútorok elhelyezkedésének nincs jelentősége. – Pedig arra gondoltam, hogy egy darabig itt maradok veled, ha nem bánod. Egy herceg fia a véremet akarja. Azt hiszi, hogy rá akartam erőltetni magam a húgára. Felbukkant a bátyám házánál. Alig sikerült elszelelnem. – Igen, tudom. – Tudod? Honnan? – Ma reggel kaptam egy levelet az anyádtól. A Locke-örökös a legkisebb problémád. A családod most hivatalosan kijelentette, hogy többé nincs köze hozzád. Farrell elsápadt. – Az anyám nem fog elhagyni! – De igen. Szerinted miért küldött ide, hogy megkedveltesd magad velem? Mert elege van abból, hogy ő fizeti meg a gyengeségeidet. De most felülmúltad önmagad, nemde? A Lockeházban történt incidensed végre megadta az anyádnak azt a lökést, amire már régen szüksége lett volna, és végre jó ürügyet talált arra, hogy egyszer s mindenkorra végezzen veled. De megnyugtattam, hogy majd én gondoskodom rólad. Farrell megkönnyebbülten felnevetett. – Megkedveltél, ugye? A vér nem válik vízzé… – Az volt a legnagyobb hibád, hogy hozzám hasonlítottad magad. Olyan életet akartál élni, amire senki sem lehet büszke? Tényleg ez volt a célod? – Hiszen te is ezt csináltad mindig. – Persze. De ahogy látod, én megengedhettem magamnak, hogy bűnös életet éljek. A kicsapongó életemet én finanszíroztam, mert megtehettem. Te viszont nem csináltál semmi mást, csak a kezedet tartottad az anyádnak, hogy ő fizesse meg a bűneid árát. Az a szerencséd,

hogy nem tudja, milyen mélyre süllyedtél az adósságokban, különben már régen hátat fordított volna neked. – De te most kifizeted az adósságaimat? Neked semmiség az az összeg. Már korábban is megkértelek volna rá, de… – Igen. Tudjuk, hogy miért nem tetted. Nem akartad, hogy azt higgyem, pénzt jöttél kunyerálni. Pedig már akkor ez volt a szándékod, amikor először beléptél az ajtómon. – A fiad vagyok, a fenébe is! Igaz, hogy nem te neveltél fel, de ettől még felelősséggel tartozol értem. Nem hagyhatsz mindent arra a másik fattyadra. Megérdemlem legalább a felét… – Nem a felét akartad, hanem az egészet. Azt hitted, nem tudom meg, mit tettél, és miben sántikálsz? Hogyan vetemedhettél erre? Meg akarod ölni az örökösömet? – Azért, mert egy vén gazember vagy, aki rosszul választott! – acsarkodott Farrell. – Ő nem jobb nálam. Ha ő nincs, nem lesz más választásod, mint mindent rám hagyni. – Nem győzök csodálkozni az ostoba emberek észjárásán. Ez sosem történne meg, fiam. Megjutalmazzam saját magam szánalmas utánzatát? Szó sem lehet róla. De túlságosan ostoba vagy, hogy felismerd az igazságot, amikor hallod. Akkor is megpróbálnád megölni, igaz? Még akkor is, ha semmi hasznod nem származna belőle. – Gyűlölöm, mert őt kedveled! Ahogy a gróf jobban kedvelte nálam Justint! – Irigység, féltékenység, restség. Ha eddig lett volna bennem egy szemernyi megbánás azért, amit tenni fogok, akkor most elmúlt. Azt hiszem, örülhetek, hogy eldicsekedtél annak az uzsorásnak, hogy én vagyok az apád. Kapóra jött, hogy hozzám fordult. Ha nem tudod, hogy ez mit jelent, elárulom neked. Azt jelenti, hogy már az enyém minden adósságod. Farrell nevetni kezdett. – Tudtam, hogy nem tagadod meg a véredet. Köszönöm, apa. De tudnod kell, hogy az a gazember még tőlem is szedi az uzsorát az adósságom miatt. Vissza kell szereznem tőle. – Ezt az ostobaságot tényleg nem tőlem örökölted. Azért fogadja el az anyád ékszereit, mert én utasítottam rá. Nem akartam a tudomásodra hozni, hogy a szabadságod az én kezemben van, csak ha már kiszórakoztam magam rajtad. És elérkezett ez a nap. Ki tudod ma fizetni az adósságodat, Farrell Exter? – Te is tudod, hogy nem. – Hallotta ezt, bíró úr? – Minden szót, uram. Farrell felkiáltott, megpördült, és meglátta a hatalmas termetű férfiakat, akik elállták a kijáratot. Volt némi dulakodás, amikor megpróbált elmenekülni. Garth lehunyta a szemét, mert elfáradt, és nem érdekelték a további események. De ekkor megütötte az orrát egy illat, és tudta, hogy még nem aludhat el. Már harminc éve nem érezte ezt az illatot. Most körülvette őt, és egy pillanatra visszavitte az ártatlanság korába… – Akárcsak én, ő sem fog hiányozni – mondta Garth, és ki sem nyitotta a szemét. – De sajnálom, hogy ezt kellett látnod, apám. – Megpróbálod helyrehozni a hibáidat? – kérdezte Owen. – Az egyiket. – Garth kinyitotta a szemét, és az apjára nézett. Az idős férfi szépen öregedett meg. Garth évek óta ellenállt a kísértésnek, hogy erről meggyőződjön. – Mennyit hallottál? – Annyit, hogy remélem, az adóssága hosszú raboskodással jár.

– A börtönben fog megöregedni – jelentette ki Garth komor hangon. – Ezek szerint megkaptad a levelemet? Owen bólintott, és közelebb lépett. – Elég ékesszóló volt. Úgy hangzott, mintha már halott lennél, amíg el nem olvastam az utóiratot, ami tisztázta, hogy még élsz. – Tegnap este túl fáradt voltam ahhoz, hogy átírjam. Úgy terveztem, hogy csak akkor küldetem el, ha már elmentem, de Devin megtalált, és sejtettem, hogy nemsokára meghallod tőle a hírt, mivel már tudja az igazságot. Gondoltam, nem árt, ha előtte figyelmeztetlek. – Sosem hittem volna, hogy lesz még okom megköszönni neked valamit, de Devinért köszönetet mondok. Bárcsak már korábban tudtam volna, de titokban tartottad, és ezzel egyet is értek. Sosem törődtél a törvényes gyermekeiddel, még kevésbé a fattyúiddal. – Nincs annyi, mint gondolod. Bárcsak ezt korábban megismerhettem volna, de ne aggódj, gondoskodtam arról, hogy ne szeretettel gondoljon rám. Majd együtt gyűlölhettek engem. – Sosem gyűlöltelek, fiam. Azt gyűlöltem, amit tettél magaddal és másokkal. Meg azt, hogy sosem éreztél megbánást azok iránt, akiket megrontottál. – A halál kellett ahhoz, hogy vezeklésre vágyjak… amikor már túl késő – mondta Garth fáradtan. – Sosem túl késő megbocsátást kérni. Váratlanul könnyek gyűltek Garth szemébe. Nem kéne megkérdeznie. Tudta a választ. Ami késő, az késő. – Meg tudsz bocsátani nekem, apa? – Már megbocsátottam.

54. FEJEZET

Amanda szeme olyan vörös lett a sok sírástól, hogy Alice-en kívül senki mást nem engedett be a szobájába. Kényelmetlenül érezte magát, hogy az apjának is ugyanazt az ürügyet mondja, amivel Ophelia áltatta a vendégeket, vagyis, hogy nincs jól. Preston, Rafe-fel ellentétben, nem erősködött, hogy személyesen meggyőződjön erről. – Ha készen állsz a beszélgetésre, itt vagyok. – Csak ennyit mondott. Tehát tudja, hogy nem beteg. Rafe biztosan fecsegett neki. Vajon azelőtt vagy azután, hogy meglátogatta Farrell Extert? Erről Ophelia mesélt neki. Azt mondta, hogy Rafe szörnyen dühös volt, amikor nem tudta elcsípni a gazembert, aki meg akarta erőszakolni. De Exter családja biztosította Rafe-et, hogy Farrell többé nem kap semmilyen támogatást tőlük, és szerintük az adósságai miatt nemsokára az adósok börtönébe kerül. A bátyja, Justin bevallása szerint ez kevésbé lenne kínos számukra, mint ha kiderülne, hogy mit akart tenni Amandával, és a család reméli, hogy Rafe nem ragaszkodik a botrányhoz, mivel Farrell előreláthatólag sokáig börtönben lesz. A legtöbb vendég már hazament, és csak néhányan lézengtek a házban. Amanda úgy döntött, hogy vénlány marad, ezért a rejtőzködésnek nem látta további értelmét. Elborzasztotta a gondolat, hogy hozzámenjen a korábbi választottjai egyikéhez, és megfeleljen a társadalmi elvárásoknak, amikor a szíve már foglalt. A családja tudomására akarta hozni a döntését, ezért lement, hogy megkeresse az apját. Ha találkozik valamelyik udvarlójával, akkor vele is tudatja az elhatározását. Leért a lépcső aljára, és ijedten látta, hogy a lakáj éppen ajtót nyit… Devinnek! Megfordult, nehogy észrevegye, de ekkor Kendall Goswickkal találkozott, aki elzárta a gyors menekülés útját. Ne most! – Gondolom, a felbukkanásod azt jelenti, hogy jobban érzed magad? – Kendall hangja egy kicsit feszült volt, de ez nem csoda. Kifejezetten Amanda kedvéért jött ide, aki már napok óta nem vesz részt a mulatságokon. – Igen, én… – Valamelyik reggel láttalak Devinnel lovagolni. Bevallom, elfogott a féltékenység, hogy inkább az ő társaságát választod az enyém helyett. Úgy hangzott, mintha még mindig féltékeny lenne. A lány annyiban hagyhatta volna a dolgot, de nem volt rá képes. Á férfi megérdemli, hogy közölje vele, miért lesz vénlány. – Leckéket vettem tőle, hogy veled lovagolhassak. Legalábbis így kezdődött. – Szívesebben hallottam volna az igazat! – Ez az igazság, de… aztán beleszerettem. Sajnálom, Kendall. Tényleg te voltál az első számú választottam, mielőtt ez megtörtént.

– Akkor én most távozom. – A férfi mereven meghajolt. – Biztos vagyok abban, hogy nagyon boldogok lesztek. – Kendall… A férfi nem állt meg, hanem felszaladt a lépcsőn, hogy összecsomagoljon. Amanda nem próbálta visszatartani. Nagyon rosszul érezte magát, amiért összetörte a fiatalember reményeit. Aztán meghallotta maga mögött azt a hangot, amitől mindig felgyorsult a szívverése. De most inkább sírni szeretett volna tőle. – Kinek kívánt sok boldogságot? – kérdezte Devin. Amanda nagy levegőt vett, és pislogott néhányat, hogy eltűnjenek a könnyei. Nem fordult meg, hogy a férfi ne lássa az arcát. – Neked és nekem. Nem volt alkalmam közölni vele, hogy sosem fogok férjhez menni. – Az nagyon hosszú idő, Mandy. A lány hallotta a férfi hangjában a vidámságot, de nem akarta elhinni, hogy tréfál. Az nem lehet, hogy ezt viccesnek tartsa! – Mi mást tehetnék? – fakadt ki Amanda elkeseredetten. – Tönkretettél, és miattad már nem tudok más férfi felesége lenni. Devin megrázta a fejét. – Nem tettelek tönkre, még minden menthető. – Nem arra gondoltam, ami történt, hanem arra, hogy… Mindegy. Ha azért jöttél, hogy megmagyarázd, miért nem veszel feleségül, akkor ne fáraszd magad. Elég, ha annyit mondasz, hogy nem szeretsz. Minden más csak… – Gyertek be, mind a ketten! Amanda megrezzent az apja szigorú hangjától és komor arckifejezésétől, amikor meglátta őt a dolgozószoba ajtajában. Engedelmesen bement a helyiségbe. Remélte, hogy Devin nem követi, hanem inkább távozik. De ő is belépett utána, és becsukta az ajtót. Preston leült az íróasztal mögé, és az előtte lévő két székre mutatott. Amanda megrázta a fejét. Úgy érezte, bármelyik pillanatban sírva fakadhat, és akkor ki akart rohanni a helyiségből. – Mindkettőtöknek elég időt adtam, többet is, mint kellett volna, mert úgy hallottam, hogy egymásba szerettetek, csak még nem jöttetek erre rá – szólalt meg Preston. – Az én megfigyeléseim is ezt a tényt támasztják alá. Áruljátok el végre, hogy mire vártok még? Miért nem kérted meg a kezét, Devin? – Apa! – kiáltott fel Amanda. – Hallgass, kedvesem. Kifaggattam a szolgálólányodat, és jól tudom, mennyit sírtál e miatt a férfi miatt. Mondd meg nekem, miért, amikor mindenki látja, hogy szerelmes beléd. A lány zavarában menekülni akart, de Devin nem engedte, hogy az ajtóhoz szaladjon. Átkarolta, és nem törődött azzal, hogy Amanda kézzel-lábbal tiltakozik. – Semmit sem akarok jobban, mint feleségül venni a lányodat – szólt oda Devin Prestonnak Amanda feje fölött. – De sejtettem, hogy ha megtudod rólam az igazat, nem fogod hozzám adni. Ezért nem mondtam el neki, mennyire szeretem. Amilyen hirtelen és bátor természete van, ellenszegült volna az akaratodnak, és mindenképpen hozzám jött volna. Ezt nem tehettem vele! Később megbánta volna, hogy fájdalmat okozott neked. Amanda abbahagyta a vergődést, és átölelte Devint. A férfi lenézett rá, és a két keze közé fogta az arcát.

– Elmondtam a bátyádnak a teljes igazságot magamról, és arról, amit tettünk. Tulajdonképpen a kezébe adtam a szívemet. Ha azt mondta volna, hogy a törvénytelenségem nem számít, akkor semmi sem akadályozott volna meg abban, hogy feleségül vegyelek… Csak te. De már megbántam, hogy a bátyádra vagy az apádra hagytam a döntést. Mindenképpen akarlak téged, és ha kellek neked, akkor a családod áldása nélkül is feleségül veszlek. Olyan boldoggá teszlek majd, hogy nem fogod megbánni. És ha a családod is látja a boldogságodat, akkor majd jobb belátásra térnek, és megbocsátanak nekem… Preston köhintett egyet. – Talán jobb lett volna, ha ezt nem hallom. Az a mentséged, Devin, hogy nem ismered még eléggé ezt a családot. – Apám azt akarja mondani, amit már én is megpróbáltam az értésedre adni, hogy mi nem az alapján ítéljük meg az embereket, amit nem tettek – magyarázta Amanda. – Nem tehetsz semmiről, csak az a bűnöd, hogy miattad már nem tudok senki mással élni. Igen, hozzád megyek feleségül. Mert szeretlek! Ha elég erős lennék, én vonszolnálak az oltár elé. Devin a lányra nézett, és az arca sugárzott a boldogságtól. De azt akarta, hogy az apja is támogassa az elhatározásukat. – A törvénytelenségem miatt tényleg nem utasítottál volna vissza? – Nem. Mandy boldogsága sokkal többet jelent nekem egy ilyen apróságnál. De… – A herceg felemelte a mutatóujját. – Nehogy még egyszer sírni lássam a lányomat miattad! Devin felnevetett, és olyan szorosan átölelte Mandyt, hogy a lány felnyögött. – Biztosítlak, uram, hogy többé nem fogsz hibát találni bennem. – Aztán lehajolt, és a lány fülébe súgta. – Ha nem tudnád, ezt az ígéretet neked tettem. Mindkettőnknek sok fájdalmat okoztam, mert megpróbáltam azt csinálni, amit számodra hasznosnak tartottam, és nem bíztam abban, hogy le tudunk győzni minden akadályt. Mert annyira szeretlek! Preston megköszörülte a torkát, és felállt. – Nos, ez gyorsabban ment, mint gondoltam. Most megyek, és közlöm Opheliával a jó hírt, hogy nekiláthat az esküvő szervezésének. – A herceg elindult kifelé, hogy magára hagyja az ifjú párt, de az ajtó előtt még egyszer megállt, és szigorú pillantást vetett Devinre. –És tartsd távol magad a lányom hálószobájától… Az esküvőig. A távozása után Amanda Devin mellkasába rejtette az arcát, mert rájött, hogy az apja túl sokat tud. Meg fogja ölni a bátyját! – Ezt tiszteletben tartom, ha te is képes vagy rá – mondta Devin a lánynak. Amanda felnézett Devinre. – Kicsit túl sok ez a szenvedély, amit ébresztettél bennem, úgyhogy nem biztos. A férfi felnyögött. – Vannak más szobák is a házban – súgta Amanda fülébe, majd megcsókolta. – Például ez. A lány egy pillanatig élvezte a férfi ízét és gyengéd érintését, de aztán felfogta, mire gondol, és gyorsan elhúzódott tőle. – Ne az apám dolgozószobájában! A férfi felnevetett. – Csak vicceltem. Tiszteletben tartom a herceg kívánságát. Ez a legkevesebb, amit tehetek érte, azok után, hogy megszabadított a bűntudattól. Mindenképpen elvettelek volna, Mandy, de az apád áldása nélkül nem lett volna teljes a boldogságunk. Ezt megérted, ugye?

– Megértem, hogy aggódtál, de nekem nem jutott eszembe ettől félni. – A lány tréfásan megfenyegette Devint az ujjával. – De te akkor is Kendallt akartad rám erőltetni, amikor kiderült, hogy minket sokkal több közös érdeklődési kör köt össze egymással. Ott van például a horgászás, a lóverseny, és akár hiszed, akár nem, már a lovaglást is megszerettem. – Ha nem lettem volna annyira biztos abban, hogy nincs esélyem nálad, akkor erre már régen felhívtam volna a figyelmedet. A lány elmosolyodott. – Tehát Cupido saját magát ajánlotta volna? – Képzeld el, mennyire meglepődtem, amikor eltalált a saját nyílvesszőm. – A férfi megcirógatta a lány arcát. – Sajnálom, hogy nem veled osztottam meg a kételyeimet, hanem a bátyáddal. Nagyon nehéz volt a családodra hagyni a döntést, amikor biztos voltam, hogy ellenezni fogják a kapcsolatunkat. De idefelé jövet már tudtam, hogy nem vagyok rá képes. Nem tehettem kockára a boldogságunkat. – Bárcsak hamarabb észhez tértél volna, mielőtt eláztattam az ágyamat a könnyeimmel! – rótta meg a lány, de a boldogság már eltörölte a fájdalmát. Devin arca megrezzent a bűntudattól, mire Amanda átkarolta a nyakát. – Rendben, megbocsátok! Azért sírtam, mert nagyon szeretlek, csak ezt még nem fogtam fel. Most már mindent értek. De azért kérlek, hogy soha többé ne tartsd magadban az érzelmeidet. – Soha többé! Mától fogva mindent meg fogok osztani veled. – Ezt én is megígérem. Most pedig gyere! – Amanda megfogta Devin kezét, és kivezette a helyiségből. –Mondjuk el a családomnak az örömhírt. Azt hiszem, valamelyik nagynéném még itt van. – A lány hirtelen megtorpant, és a férfi felé fordult. – Istenem, hogy feledkezhettem meg erről! Mi történt az apáddal? – Nem érdemes beszélni róla, Mandy. – Ne csináld ezt, kérlek! Épp az előbb ígérted meg, hogy nincs több titok. A férfi elmosolyodott. – Csak nem akartam elrontani ezt az örömteli pillanatot. Azért jó, hogy még a halála előtt találkoztam vele. Így legalább megértettem, hogy egy jótétemény volt a részéről, amikor kimaradt az életemből. Valószínűleg ez volt az egyetlen jó cselekedete. Megkaptam a választ, amire gyerekkorom óta kíváncsi voltam vele kapcsolatban. – Ezt szándékosan tette? A te érdekedben? – Igen, de ne pazaroljunk rá több szót. – Sajnálom, hogy nem az volt, akinek remélted. A férfi megsimogatta a lány arcát. – Azért sajnálsz, mert túlságosan együtt érző vagy! Majd helyrehozzuk ezt a hibádat. A lány megértette, hogy a férfi azért tréfálkozik, mert el akarja hessegetni az apjához fűződő nyomasztó gondolatait. – Ez nem hiba! – vágta rá színlelt sértődöttséggel, majd mosolyogva hozzátette: – Azért hálás vagyok az apádnak, mert most az enyém lehetsz. – Az a furcsa, hogy inkább én tartozom hálával neki egy váratlan ajándéka-miatt. Van egy nagyapám, aki még él, és máris jóban vagyok vele. Alig várom, hogy bemutathassalak Owen Culley-nak.

– Owen? – Amanda elmosolyodott. – A családom évek óta ismeri őt. Te meg találkozol majd az én nagymamámmal. Mindent elfelejt, és senkinek sem tudja az igazi nevét, de imádni fogod. – A te családod nemsokára az enyém is lesz. Azt hiszem, ugyanúgy fogom szeretni őket, ahogy te. –A férfi hirtelen a falhoz szorította Amandát, és furcsa fény gyűlt a szemében. – Tényleg vénlány akartál maradni? Ez komoly? – Miért olyan meglepő? Te meg agglegényként akartad leélni az életed! A férfi felnevetett. – Azt azért nem. Csak elhatároztam, hogy sosem engedem be a szeretetet az életembe, mert féltem a fájdalomtól. Fogalmam sem volt, hogy ilyen csodálatos is lehet. Erre csak akkor jöttem rá, amikor veled találkoztam. Amanda a férfi borostyánszínű szemébe nézett, és végtelen gyengédség töltötte el. Nem egy nap alatt történt, és sokkal tovább tartott, mint gondolta. De végre rátalált a szerelem, és most már tudta, hogy megérte várni rá.

UTÓHANG

A

Locke család tavaszi esküvőt akart, és Devin bele is egyezett volna, hogy az újdonsült

rokonai kedvébe járjon. Ám Amanda hevesen tiltakozott. Mivel Devin megígérte, hogy teljesíti az apja kívánságát, a lány nem volt hajlandó egy hónapnál tovább várni. Végül úgy döntöttek, hogy az esküvői fogadásuk lesz a szezon legnagyobb záróeseménye. Nem győztek csodálkozni, hány eljegyzést jelentettek be abban a hónapban. Még a régi hódolói is sorra eljegyeztek valakit, tehát valószínűleg egész idő alatt volt egy második választásuk. Amanda ezt viccesnek tartotta. Még John Trasknak is sikerült találnia egy gazdag örökösnőt. Robert Brigston szívből gratulált neki, amikor Devin felesége lett, és Amandát meglepte, Robert mennyire örül a boldogságának. Devin közben mellette állt, és észrevette, hogy a felesége értetlenül ráncolja a homlokát, miközben a férfi után néz. – Valami baj van? – kérdezte. – Nem is volt meghívója az esküvőre – súgta oda a férjének Amanda. – Csak azért jött, hogy elmondja, mennyire örül nekünk. Devin felnevetett. – Mondtam, hogy nem hozzád való. Rajtam kívül valószínűleg ő örül a legjobban annak, hogy az én feleségem lettél, és nem az övé. A lány felvonta a szemöldökét. – Tisztában vagy azzal, hogy ez milyen furcsán hangzik? – Én mindig az igazat mondtam róluk – mosolygott a férfi. – Kikről? – kérdezte William, amikor Blythe-szal sorra kerültek, hogy kifejezzék a jókívánságaikat. – A volt udvarlóiról – magyarázta Devin. – Szegény ördögök. Jó, hogy én már nem tartozom közéjük. – William Amandára nevetett, majd Devinre nézett. – Igazad volt Margery Jenkinnel kapcsolatban. Máris szerelmes vagyok, legalábbis úgy érzem. Csodálatos az a lány! – Nekem is úgy tűnik, hogy ez már szerelem – tette hozzá Blythe mosolyogva, aztán közelebb hajolt, és megmutatta Amandának az eljegyzési gyűrűjét. – Lord Oliver? – érdeklődött Amanda. – Igen! Amanda már tudta ezt a titkot, csak nem árulta el, mert Olivert a barátjának tartotta. A fiatalember már a norfordi mulatságon bevallotta neki, hogy meg fogja kérni Blythe kezét. Amanda örült, hogy Blythe elfogadta az ajánlatot. Szerelem volt a levegőben, pedig még el sem jött a tavasz!

Az esküvőt Norfordban tartották, szűk körben. Csak a rokonok meg a barátok vettek részt rajta. De az utána következő fogadáson már nagy tömeg gyűlt össze, mert a legtöbb szomszédjukat meghívták. Amelia Dutton is ott volt a szüleivel. Amanda nagy örömet okozott a lánynak, amikor felkérte, hogy ő legyen a kis koszorúslánya. Owen Culley egy asztalnál ült Devin nagynénjével és nagybátyjával. Owen sírt, amikor Devin elvitte hozzá Amandát, és a nagyapjaként mutatta be neki. Mivel Devin és Owen jó barátok voltak, mielőtt megtudták, hogy közeli rokonok, ezért a találkozó a lehető legjobb légkörben zajlott. Az ifjú pár úgy tervezte, hogy Franciaországba megy nászútra, ahol melegebb az idő, és együtt horgászhatnak. Még nem döntötték el, hogy később hol fognak lakni, bár Amandát meglepte, hogy több lehetőségük is van, mint gondolta. Kiderült, hogy Devinnek Londonban is van egy háza! De a lancashire-i farmot is felvetette, és azt mondta, hogy ha Amanda azt választja leendő lakóhelyüknek, akkor nem halogathatja tovább a ház felújítását. Amandának tetszett ez az ötlet, mert így legalább ő is beleszólhat a leendő otthonuk kialakításába. Közeledett a távozás órája, és Amanda felsietett az emeletre, hogy levegye az esküvői ruháját. Devin észrevette, és néhány percre sem akart távol lenni tőle, ezért utána indult. Ám Ophelia és Julie feltartóztatták. Nem együtt jöttek, de egyszerre értek oda hozzá, és mindketten egy-egy teli erszényt szorongattak a kezükben. A férfi megcsóválta a fejét. – Ugye nem akarjátok megfizetni Cupidónak, hogy megtalálta magának az élete párját? – Csak egy kis nászajándék – mondta Ophelia, és a férfi mellkasához szorította az erszényt, pont úgy, mint amikor felbérelte őt. Devin is pont ugyanazzal a mozdulattal nyomta vissza a kezébe. – Hadd tisztázzak valamit. A feleségemet eláraszthatjátok ajándékokkal, de nekem ne fizessetek azért, mert az enyém lett. Hiszen ez a legboldogabb nap az egész eddigi életemben! Azzal otthagyta a két nőt, és elindult a lépcső felé. Julie Opheliára nézett. – Tehát benne van a kezed? Ophelia nem győzött mosolyogni. – Csak egy kis noszogatás a megfelelő irányban, ez minden. Már az első találkozásuk során észrevettem, hogy Amanda nem tudja levenni róla a szemét. – Igen? Ez ennyire feltűnő volt? – Igen, mert a többi hódolójára rá sem hederített. Az emeleten Devin odaért Amanda ajtajához, és elmosolyodott, mert eszébe jutott, hogy többé nem kell kopognia, ha be akar menni hozzá. Most is bátran benyitott. De a felesége nem volt egyedül. – Elmehetsz – mondta a férfi a szolgálónak. – Majd én segítek a feleségemnek levenni a ruháját. Devin becsukta Alice mögött az ajtót, és Amandára nézett. – Csak ezért jöttél? – kérdezte a lány évődve. A férfi lassan elindult feléje. – Azt hiszem, ezt mostantól gyakran fogom csinálni… Mivel már megtehetem. A lány felnevetett, amikor Devin lerántotta az ágyra, és megmutatta neki, milyen lesz a házaséletük. Az esküvő előtt sem tartotta távol magát tőle. Sokszor rajtakapták őket, ahogy szerelmesen ölelkeznek, és valahányszor alkalom adódott, Devin bevonszolta egy üres

helyiségbe. De mindig megállt a csóknál, és nem szeretkezett vele, tiszteletben tartva az apja kívánságát. Elég nehéz időszak volt mindkettejük számára. Egészen a mai napig! Amanda nem hitte, hogy egyhamar elhagyják a szobát, olyan szenvedélyesen csókolta őt a férje. Valóban levette róla a ruhát, és a lánynak igaza volt: tényleg nem hagyták el az ágyat! Állandóan mosolyognia kellett, de nehéz volt egyszerre mosolyogni és csókolózni. – Kellemes gondolatok? – érdeklődött a férfi, amikor észrevette. – Több annál. El tudod képzelni, milyen boldog vagyok ma? Devin elvigyorodott. – Hát persze. Három szezon után végre… Amanda nevetve oldalba bökte a férjét. – Ennek nincs köze semmi máshoz, csak hozzád. A szerelem tényleg mindent megváltoztat. Annyira örülök, hogy vártam rád! A férfi megcsókolta a lányt, majd folytatta a viccelődést. – Én is. A vénlányok a gyengéim. – Nahát! A férfi Amandára gördült, hogy elfojtsa a felháborodását, és egyetlen gyors mozdulattal az ölébe hatolt. Amanda teste azonnal lángra gyúlt. Istenem… A férje tényleg olyan erős és férfias, amilyennek az első pillanatban látta. Csak akkor még nem tudta, hogy pontosan ezt akarja! Amanda nehezen tért magához a beteljesedés gyönyöre után, és még mindig szorosan magához ölelte Devint, amikor meghallotta Rafe hangját a folyosóról. – Le fogjátok késni a hajót! Devin elmosolyodott, egy pillanatra Amanda keblébe rejtette az arcát, majd felemelte a fejét, és kikiabált a sógorának. – Majd megyünk a következővel! Rafe elsétált, de még hallották a megjegyzését arról, hogy egyesek túl korán kezdik a nászutat. Amanda elpirult. Devin felvont szemöldökkel nézett rá. – Zavar, hogy a bátyád tudja, mit csinálunk? – kérdezte kíváncsian. – Nem. Majdnem megelőztelek, és elmondtam neki, hogy mit tettünk a születésnapi bálján. De szerintem megdöbbent volna, ha tőlem hallja. – Majd hozzászokik a gondolathoz, hogy többé már nem vagy a kishúga. Az enyém vagy! – A férfi elhallgatott, és hirtelen elkomolyodott. – ígérj meg nekem még valamit, Mandy. Ígérd meg, hogy sosem fogsz elhagyni. A lány tudta, hogy a férfi most az anyjára gondol, és majdnem elsírta magát. Szorosan átölelte a férjét. – Ígérem! – súgta a fülébe. – De te is ígérj meg valamit. – Bármit. – Esküdj meg, hogy sosem fogunk külön hálószobában aludni! A férfi hátrahajolt, és csodálkozva nézett le a feleségére. – Megőrültél? Az én ágyam a te ágyad, és nem tűrném, hogy külön szobában legyünk. Ledönteném a falat! A lány tudta, hogy képes lenne rá. Hiszen egy csodálatos vademberhez ment feleségül… És milyen jó, hogy rátalált a szerelem!