30. Wizz Air Budapest Félmaraton, egyéni, páros, trió eseményinformáció 30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió időpont, helyszín Időpont: 2015. szeptember Rajt/Cél: Budapest, Városliget, Olof Pálme sétány (a Rajt időpontja: 9:00 (a tervezett tempónak megfelelő zónából)
Palme
Ház
13. előtt)
A rajt a nagy indulói létszám miatt SZAKASZOS RAJT. o Ez azt jelenti, hogy a mezőnyt megközelítőleg 4 egyenlő részre fogjuk osztani, tehát 4 hullámban indítjuk a résztvevőket. 1. hullám: 1-es zóna (4:30 perc/km alatti tervezett tempó), 2-es zóna (4:30-5:00 perc/km tervezett tempó) 2. hullám: 3-as zóna (5:00-5:30 perc/km tervezett tempó) 3. hullám: 4-es zóna (5:30-6:00 perc/km tervezett tempó) 4. hullám: 5-ös zóna (6:00 perc/km fölötti tervezett tempó) o A hullámok elején rendezők fognak állni, akik előrekísérik a mezőnyt a rajtvonalhoz. o A rajtvonalhoz érkezést követően kb. 1-1,5 perc múlva indítjuk őket, majd ugyanígy járunk el a harmadik és negyedik hullámban induló résztvevőkkel is. o A rajtzónába történő beállás 8:15-8:55 között történhet, ekkor a beálló kapukat zárjuk. Utána már csak a mezőny végére lehet beállni.
•
30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió táv, útvonal, frissítés LÉTSZÁMLIMIT: Az egyéni félmaratoni távra 11.000, a páros és a trió távokra összesen 4.000 nevező nevezését tudjuk elfogadni. A limitek elérésekor a nevezést leállítjuk, az ezután beérkező nevezési díjakat visszafizetjük. Távok: • • •
egyéni 21,0975 km Félmaraton Párban: 11,7 km - 9,4 km Félmaraton Trió: 7,4 km 5,9 km A fővárosi út-, és hídépítések függvényében módosulhat.
-
7,8
km
30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió versenyközpont Városliget, A Petőfi Csarnok mögötti nagyréten felállított sátrakban, az Olof Palme sétány felőli oldalon. A
versenyközponttól
a
rajt/cél
terület
kb.
100
m-re
található.
30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió öltöző, ruhatár, WC •
A Petőfi Csarnokban alakítjuk ki az öltözőket, valamint a wc-ket is igénybe lehet venni. o Öltözők: Férfiak részére a nagyteremben lesz. Nők részére a foglalkoztatókban lesz. o Ruhatár
•
•
A ruhatár sátrakat a Petőfi Csarnokon kívül állítjuk fel, táblákkal jelezzük a könnyebb tájékozódást. A sátrakban 100-asával felosztott rajtszám tartományok szerint lehet a csomagokat leadni, amit táblákkal is jelezni fogunk. Az egyéni rajtszámok oldalán helyezzük el a ruhatári szalagot. Ezt a szalagot a futónak kell a rajtszámról előzetesen leválasztania és a rajtcsomagban átadott biztosító tű segítségével kell a csomagon rögzíteni úgy, hogy az le ne eshessen róla. A csomagot csak a rajtszámnak megfelelő sátornál lehet leadni, de nem kell megvárni, hogy az ott dolgozó rendező átvegye, önállóan be lehet tenni a sátor - kordonok által határolt - előterébe. A csomagot csak a rajtszámnak megfelelő sátornál lehet leadni. A csomagot a célba érkezés után kollégáink fogják kiadni, a rajtszámnak megfelelően.
NYITVA TARTÁS: o csomagleadás: 6:30-8:30 között o csomagkiadás: 10:10-12:30 között A váltóhelyeken csak öltözési lehetőséget biztosítunk, ott ruhatár nem üzemel!
Egyéni félmaratonisták részére zuhanyozási lehetőség: a Petőfi Csarnoknál felállított zuhanykonténerekben, 13:00 óráig. A rajtnál, a célban, a frissítő állomásokon és a váltóhelyeken mobil WC-ket és mobil piszoárokat helyezünk ki. 30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió szintidők 2 óra 30 perc nettó idő, (bruttó 2 óra 46 perc, az utolsó elrajtoló rajtidejéhez igazodva) Rész szintidők: • • •
6 km-nél 43 perc (a záróbusz tervezett érkezési ideje 9:59) 12 km-nél 1 óra 26 perc (a záróbusz tervezett érkezési ideje 10:42) 18 km-nél 2 óra 9 perc (a záróbusz tervezett érkezési ideje 11:25)
A mezőnyt 7 perc 10 mp/km tempóban záróbusz követi. Amennyiben a mezőny utolsó tagja ennél gyorsabb tempóban fut, abban az esetben a záróbusz őt követi. Akit a záróbusz beér, fel kell szállnia. Rajtszámát áthúzzák, a célterületre nem léphet be. 30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió nevezés - díjak és határidők 30. Wizz Air Budapest Félmaraton alap nevezési díj Határidő
Nevezési díjak Alap
Indult már BSI eseményen
Diák nevezés *
65 év fölött
Spuri Aranykártya / Futóklub / bővebb info
itt olvasható. Ft/fő
Ft/fő
Ft/diák
Ft/fő
Ft/fő
ONLINE NEVEZÉS ESETÉN KEDVEZŐBBEK A NEVEZÉSI DÍJAK. Részletekért kattints! 10 000 7000 5500 3000 5650 2015.01.31ig 11500 8500 7000 3500 6850 2015.04.26ig 13000 10000 8000 4500 8050 2015.07.12ig 15500 12000 8000 4500 9650 2015.08.30ig 18500 14000 9000 5000 11250 2015.09.09ig 23000 18000 2015.09.1213-án ONLINE NEVEZÉS ESETÉN KEDVEZŐBBEK A NEVEZÉSI DÍJAK. Részletekért kattints!
Wizz Air Budapest Félmaraton - PÁRBAN alap nevezési díj Határidő
Nevezési díjak Alap
Indult már BSI eseményen
Diák nevezés *
65 év fölött
Ft/fő
Ft/fő
Ft/diák
Ft/fő
Spuri Aranykártya / Futóklub / bővebb info itt olvasható. Ft/fő
Váltótag kedvezm.nev. Díj **
Ft/fő
ONLINE NEVEZÉS ESETÉN KEDVEZŐBBEK A NEVEZÉSI DÍJAK. Részletekért kattints! 2015.01.31ig 2015.04.26ig 2015.07.12ig 2015.08.30ig 2015.09.09ig 2015.09.1213-án
9500
4700
4500
3500
3750
1500
10000
5800
5000
4000
4650
2000
10750
6100
5000
4000
4850
2000
12000
6700
5000
4000
5350
3000
12750
7700
6000
4000
6150
4000
14000
9000
ONLINE NEVEZÉS ESETÉN KEDVEZŐBBEK A NEVEZÉSI DÍJAK. Részletekért kattints! Wizz Air Budapest Félmaraton - TRIÓ alap nevezési díj Határidő
Nevezési díjak Alap
Diák nevezés *
65 év fölött
Spuri Aranykártya / Futóklub / bővebb info itt olvasható.
Ft/fő
Ft/diák
Ft/fő
Ft/fő
ONLINE NEVEZÉS ESETÉN KEDVEZŐBBEK A NEVEZÉSI DÍJAK. Részletekért kattints! 2015.01.31-ig
4000
3500
2500
3250
2015.04.26-ig
5000
4000
3000
4050
2015.07.12-ig
5500
4000
3000
4450
2015.08.30-ig
6000
4000
3000
4850
2015.09.09-ig
7000
5000
3000
5650
2015.09.12-13án
8000
ONLINE NEVEZÉS ESETÉN KEDVEZŐBBEK A NEVEZÉSI DÍJAK. Részletekért kattints!
A verseny egyben Magyarország 2015. évi Félmaratoni Országos Bajnoksága, valamint Magyarország 2015. évi U23 Félmaratoni Országos Bajnoksága . *DIÁK
kedvezményes nevezési díj Tanköteles korig (16 év), utána nappalis diákigazolvány bemutatásával vehető igénybe. **Váltótag
kedvezmény Abban az esetben, ha a páros első csapattagja egyéni félmaratonista is, igénybe lehet venni a váltótag kedvezményes nevezési díjat (az egyéni induló a csapat részvételért csak a táblázatnak megfelelő összeget fizeti) A kedvezmény igénybevételének feltételei: • •
az egyéni és váltó nevezés egyidejű leadása esetén érvényes befutó csapattag nem veheti igénybe a kedvezményt
Nevezés interneten: legkésőbb szeptember 9-én Nevezés személyesen: •
•
előzetesen a BSI-ben (1138 Budapest, Váci út 152.) o legkésőbb szeptember 9-ig -hétfőtől péntekig- munkanapokon 9:00-17:00 között a helyszínen a versenyközpontban o szeptember 12-én 12:00-18:00-ig o szeptember 13-án 6:30-8:30-ig.
Amennyiben az online felületen történt nevezésről számla igényed van, azt a teljesítéstől számított 5 napon belül jelezd az alábbi űrlapon. A számlát e-mailen juttatjuk el részedre. A BSI nevezési irodája a verseny előkészületei miatt szeptember 10-11-én zárva tart, sem nevezni, sem rajtcsomagot átvenni nem lehet! Kerekesszékes és handbike-os indulók kizárólag előzetesen, legkésőbb szeptember 9-ig nevezhetnek! Nevezési Nevezési
akciók,
díj
egyedi
kedvezmények tartalma
Nevezés Egyéb nevezési információk
módjai
30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió iramfutók A sikeres célba érkezést iramfutók segítik: A rajt a nagy indulói létszám miatt SZAKASZOS RAJT lesz. Fontos, hogy aki iramfutó segítségével szeretne célba érni, az alább zónákban és azon belül is itt találja meg őket: •
1:30 (tervezett tempó: 4:14-4:15 perc/km, egyenletesen, 1-es (piros) zóna közepe
•
1:45 (tervezett tempó: - 4:58-4:59 perc/km, egyenletesen, 2-es (zöld) zóna utolsó harmada
•
2:00 (tervezett tempó: - 5:38-5:44 perc/km, egyenletesen lassuló, 4-es (kék) zóna első harmadának vége
•
2:15 (tervezett tempó: - 6:18-6:30 perc/km, egyenletesen lassuló, 5-ös (fekete) zóna első harmada
•
2:30 (tervezett tempó: - 7:00-7:10 perc/km, egyenletesen lassuló, 5-ös (fekete) zóna vége
30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió korhatár Az egyéni versenyben csak 2003. szeptember 14. előtt születettek indulhatnak (12 évesek vagy idősebbek). 30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió rajtszám átvétel •
előzetesen: 2015. szeptember 7-9- ig a BSI-ben (1138 Bp. Váci út 152.), 8:00-20:00 óra között legkésőbb szeptember 9-én.
A NEVEZÉSI IRODA A VERSENY ELŐKÉSZÜLETEI MIATT SZEPTEMBER 10-ÉN és 11-ÉN ZÁRVA TART!! •
a helyszínen a versenyközpontban:
• •
szeptember 12-én 12:00-18:00 között
• •
2015. szeptember 13-án 6:30-8:30 között
A rajtszámátvételi asztalokhoz akkor engedünk be, ha valamelyik asztal felszabadul. A rajtszámátadó asztalok nem rajtszám szerint vannak kialakítva, bármelyik szabad asztalhoz állhatsz. FONTOS, hogy tudd a rajtszámodat, amikor az asztalokhoz sorba állsz. Amennyiben nem tudod a rajtszámodat, a versenyközpont melletti táblákon elhelyezett rajtlistán megtalálod.
•
•
Az első félmaratonjukat teljesítő indulók egy speciális "ELSŐ FÉLMARATON" feliratú rajtszám viselésére jogosultak. o Ezt a rajtszámot a rajtszám felvételekor kell kérni (akik a nevezéskor jelezték, automatikusan kapják az egyéni rajtszámukkal együtt), és hátul lehet viselni. A csapatok két típusú rajtszámot kapnak o EGYÉNI rajtszám: ezen szerepel a csapat rajtszáma, mögötte a csapattag indexe keretben ezt a rajtszámot a futás ideje alatt végig jól láthatóan, elől kell viselni o VÁLTÓ rajtszám: ezen csak a csapat rajtszáma szerepel, a rajtszámátvételkor kapott gumiszalag segítségével a derékon (hátul) köteles viselni az épp versenyben lévő csapattag ezen a rajtszámon helyezzük el a chipet, mely a csapat idejét méri ezt a rajtszámot kell átadni váltáskor a rajtszámnak megfelelő váltózónában a soron következő csapattagnak
Hasznos: Rajtszám viselési szabályok: •
Az rajtszámod elöl viseld, kérünk, ügyelj rá, hogy mindig jól látható legyen, és ne hajtsd össze! Szabálytalan rajtszámviselés esetén 10 perc időbüntetést kaphatsz! Gondoskodj róla, hogy a rajtszámod helyesen legyen felerősítve, ehhez a rajtcsomagban és a nevezési pultokon találsz biztosítótűket.
30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió váltás, váltóhelyek A fővárosi út-, és hídépítések függvényében a váltóhelyek, és ezáltal a résztávok módosulhatnak. •
•
Félmaraton Párban o A Lánchíd pesti hídfőjénél a Pesti alsó rakparton (11,7 km), a Lánchíd déli és északi parkolójában, az út bal oldalán Félmaraton Trió o A Műegyetem rakparton, a Bertalan Lajos utca és az Egry József utca között (7,4 km), az út jobb oldalán o A Pesti alsó rakparton, a Margit híd alatt (13,3 km-nél), az út jobb oldalán
30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió kategóriák, díjazás születési dátum
életkor
férfiak
nők
2003. 09. 13. - 1999. 09. 14.
12-15 évesek
F1
N1
1999. 09. 13. - 1995. 09. 14.
16-19 évesek
F2
N2
1995. 09. 13. - 1990. 09. 14.
20-24 évesek
F3
N3
1990. 09. 13. - 1985. 09. 14.
25-29 évesek
F4
N4
1985. 09. 13. - 1980. 09. 14.
30-34 évesek
F5
N5
1980. 09. 13. - 1975. 09. 14.
35-39 évesek
F6
W1
1975. 09. 13. - 1970. 09. 14.
40-44 évesek
S1
W2
1970. 09. 13. - 1965. 09. 14.
45-49 évesek
S2
W3
1965. 09. 13. - 1960. 09. 14.
50-54 évesek
S3
W4
1960. 09. 13. - 1955. 09. 14.
55-59 évesek
S4
W5
1955. 09. 13. - 1950. 09. 14.
60-64 évesek
S5
W6
1950. 09. 13. - 1945. 09. 14.
65-69 évesek
S6
W7
1945. 09. 13. - 1940. 09. 14.
70-74 évesek
S7
W8
1940. 09. 13. - 1935. 09. 14.
75-79 évesek
S8
W9
1935. 09. 14. előtt születettek 80 évesek és idősebbek S9
W10
A fenti kategóriák egyben a magyar indulók közötti amatőr bajnokság kategóriái. Az eredményhirdetése csak a magyar versenyzők időeredményeinek figyelembe vételével egy későbbi időpontban kerül sor, melyről minden érintett versenyzőt értesítünk. Az amatőr bajnoki sorrend megállapításakor a felnőtt (F1-F6, N1-N5) kategóriákban csak az amatőr (azon futók, akik 2014., 2015. évi félmaraton OB-n nem indultak) futók eredményeit vesszük figyelembe. Az egyéni 1-3. helyezett férfit és nőt díjazzuk. Az eddigi legjobb félmaraton: ffi: 1:02:22 Kadlót női: 1:08:58 - Kálovics Anikó - 2007. Milánó
versenyben magyar Zoltán
-
eredmények: 1996.
Félmaraton 1-3. helyezett (férfi, női és vegyes Budapest Félmaraton 1-3. helyezett (férfi, női, (a vegyes triókat a férfi triók között értékeljük))
Belgrád Párban: is) Trió:
30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió időmérés Az időmérés szolgáltatója Az időmérés a rajtszám hátuljára ragasztott Olvasd el a chiphasználat tudnivalóit!
az UHF
AGNI-Timing. chipekkel történik.
Rajtszám viselési szabályok: Az időmérés földön elhelyezett időmérő szőnyegek (antennák) segítségével történik, amely körülbelül 2-3 méteres távolságból érzékeli a rajtszámban elhelyezett jeladót. Az időbélyegzés a legerősebb jelszignálnál (a szőnyeg feletti áthaladáskor) történik.
A sikeres egyéni idők rögzítéséhez kérjük az alábbi szabályok figyelembevételét: • •
A rajtszámot a verseny során végig láthatóan, a has/mell tájékon szükséges viselni. (rajtszámtartó öv megengedett) A rajtszám hátulján elhelyezett chipet ne távolítsák el, ne hajtsák össze és ne szúrják át biztosítótűvel.
• •
Mindenki figyeljen arra, hogy a saját rajtszámát viselje a verseny során. Célbaérkezés után kérjük a mérési pontot mielőbb elhagyni.
A sikeres csapat idők rögzítéséhez kérjük az alábbi szabályok figyelembevételét: * A váltók a gumival ellátott, a derékon viselhető csapat-rajtszámra rögzítve kapják a chipet, váltáskor ezt kell átadni a következő futónak. • • • •
Az egyéni rajtszámot a verseny során végig láthatóan, a has/mell tájékon szükséges viselni. (rajtszámtartó öv megengedett) A csapat-rajtszám hátulján elhelyezett chipet ne távolítsák el, ne hajtsák össze és ne szúrják át biztosítótűvel. Mindenki figyeljen arra, hogy a saját rajtszámát viselje a verseny során. Célbaérkezés után kérjük a mérési pontot mielőbb elhagyni.
30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió eredmények • •
az eredmények a honlapon 13-án délutántól tekinthetők meg az eredménylistában o helyezési szám nélkül szerepelnek azok a résztvevők, akiknek az útvonal ellenőrzőpontjain nincs idejük o a nevük mellett csillaggal szerepelnek azok, akik 10 perc időbüntetést kaptak szabálytalan rajtszám viselés miatt, a nettó idejüket növeltük meg 10 perccel
30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió sorsolás Minden induló részt vesz az eredményhirdetés utáni sorsoláson, melyen a támogatók ajándékait sorsoljuk ki. 30. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió további információ • •
• • •
• • •
• •
BSI 1138 Budapest, Váci út 152. tel.: o BSI szervezés: 273-0939 o Nevezési iroda: 220-8211, 06 20 965-1966 fax: 273-0936 internet: www.futanet.hu e-mail:
[email protected]. Wizz Air Budapest Félmaraton, páros, trió egyéb tudnivalók versenyen minden felkészült futó és kerekes székesek is rajthoz állhatnak, akik elfogadják a versenykiírásba foglalt feltételeket. A kerekesszékes és handbike-os versenyzők indulhatnak a mezőny elejéről, de a felvezető autót csak a Lehel útra kanyarodva (kb. 18,5 km) hagyhatják el. A rajtszámot köteles minden induló elölről jól láthatóan, teljes terjedelmében viselni, top használata esetén is! Triatlonos rajtszám-rögzítő eszköz használata engedélyezett. 10 perc időbüntetést kaphat az a versenyző, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja nem jól láthatóan viseli a verseny ideje alatt. Amennyiben az egyéni induló valamely csapat (páros vagy trió) első tagja is, az egyéni rajtszámán kívül a csapat ( a nevezéskor kapott gumiszalag segítségével a derékon viselendő) váltó rajtszámának viselésével (amelyen a csapat chipje is
•
•
• • • • •
elhelyezésre kerül) jogosult a váltózónába bejutni. A csapathoz tartozó egyéni, indexxel ellátott rajtszámot nem kell viselnie. Kizárásra kerülhet az a versenyző, aki többszöri figyelmeztetés ellenére is megszegi a rajtszám viselésére vonatkozó szabályt, továbbá aki nem teljesíti a verseny - szervezők által kijelölt - teljes távját vagy a nevezési lapot pontatlanul nem a valóságnak megfelelő adatokkal illetve hiányosan tölti ki, továbbá a chipet nem rendeltetésszerűen használja. Saját és futótársaik érdekében nem ajánlott a futóknak a táv teljesítése közben bármilyen zene- vagy egyéb lejátszót egyszerre mindkét fülükbe dugva hallgatni, használni! o A verseny a mezőnyben dolgoznak a kerékpáros és motoros szervezők, illetve szükség esetén a mentő autók. o A fülhallgató elnyomja a külső zajokat, így a futó akadályozhatja az előző futótársakat és a munkájukat végző szervezőket, orvosi csapatot. A versenyen görkorcsolyázni, kerékpározni, rajtszám nélkül futni, kutyával futni tilos. A kerékpáros, görkorcsolyás kísérővel induló futót a versenyből kizárhatjuk ! A versenyen értékmegőrzést nem vállalunk ! A esemény helyszínén bármilyen kereskedelmi- és reklámtevékenység csak a BSI előzetes engedélyével, egyeztetett formában és módon végezhető. A BSI szervezési okok miatt fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja. A BSI fenntartja az útvonal-, program- és időpont változtatás jogát.
Orvosi információ