2016. Veni Sancte 80. szám

2016. Veni Sancte

80. szám

A Budapesti Katolikus Egyetemi és Főiskolai Lelkészség lapja

Mottó: „Qui tacet consentire videtur.…”

AKTUALITÁS Ferenc pápa Krakkóban A záró szentmisén mondott beszédből Kedves fiatalok, azért jöttetek Krakkóba, hogy találkozzatok Jézussal. És ma az evangélium épp Jézus és egy ember találkozásáról szól: Zakeussal találkozik, Jerikóban (vö. Lk 19,1–10). Jézus ott nem szorítkozik arra, hogy prédikáljon, vagy, hogy egyvalakit üdvözöljön, hanem – miként az evangélista mondja – végig akarta járni a várost (vö. Lk 19,1). Más szóval, Jézus meg akarja közelíteni mindenkinek az életét, egészen

végig akarja járni utunkat, hogy az ő akadályt. Nem volt könnyű számára, élete és a mi életünk valóban szembe kellett néznie néhány találkozzon. akadállyal, legalább hárommal, amelyek nekünk is mondhatnak Így jön létre a valamit. legmeglepőbb, a Zakeussal, a vámosok, vagyis az adóbehajtók Az első az alacsony termete: fejével való találkozás. Zakeus Zakeus nem láthatta a Mestert, mert ugyanis az elnyomó rómaiak gazdag kicsi volt. Ma is fenyegethet minket és gyűlölt kiszolgálója volt; az a veszély, hogy távol maradunk kizsákmányolta népét, és rossz híre Jézustól, mivel nem érezzük miatt nem is mehetett a Mester magunkat nagynak, mivel alacsony közelébe. De a Jézussal való az önértékelésünk. Ez nagy kísértés, találkozás megváltoztatja az életét, mert nemcsak az önbecsülésünkről ahogyan ez valamennyiünkkel szól, hanem a hitünket is érinti. megtörtént, és mindennap Hiszen a hit azt mondja nekünk, megtörténhet. Zakeusnak azonban hogy „Isten gyermekei” vagyunk, ahhoz, hogy találkozhasson mégpedig „valóságosan” (1Jn 3,1): Jézussal, le kellett győznie néhány az ő képére teremtettünk; Isten Fia

2 felvette a mi emberségünket, és az ő szíve sosem szakad el tőlünk; a Szentlélek bennünk akar lakozni; meghívást kaptunk az örök örömre Istennel! Ez a mi „termetünk”, ez a mi spirituális identitásunk: Isten szeretett gyermekei vagyunk, örökre. Így megértitek, hogy önmagunk el nem fogadása, az elégedetlenség és a negatív gondolkodás azt jelenti, hogy nem ismerjük legigazibb valónkat: olyan ez, mintha elfordítanám a fejem, amikor Isten rám akar tekinteni, mintha kitörölném az álmot, amelyet rólam szőtt. Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk, és semmilyen bűn, gyarlóság vagy hiba miatt nem gondolja meg magát. Jézus számára – erről tanúskodik az evangélium – senki sem alacsonyrendű vagy távoli, senki sem jelentéktelen, hanem mindannyian kedvencek és fontosak vagyunk: te fontos vagy! Isten számít rád, azért, ami vagy, és nem azért, amid van: az ő szemében semmit sem számít a ruha, amelyet hordasz, vagy a mobiltelefon, amelyet használsz; nem érdekli, hogy divatosan öltözködsz-e; te érdekled őt, úgy, ahogy vagy! Az ő szemében értékes vagy, és értéked felbecsülhetetlen! Amikor az életben megesik velünk, hogy lehorgasztjuk fejünket, ahelyett, hogy felemelnénk, segíthet nekünk ez az igazság: Isten hűséges az irántunk való szeretetében, sőt makacsul az! Segíthet nekünk, ha arra gondolunk, hogy ő jobban szeret minket, mint ahogy mi szeretjük magunkat, hogy jobban hisz bennünk, mint ahogy mi hiszünk magunkban, hogy „mindig szurkol” nekünk, mint a legelszántabb szurkoló. Mindig reménykedve vár minket, akkor is, amikor szomorúságunkba zárkózunk s elszenvedett sérelmeiken és a múlton töprengünk. De megszeretni a szomorúságot, az nem méltó a mi

spirituális termetünkhöz! Sőt az egy vírus, amely megfertőz és lebénít, amely minden ajtót bezár, meggátolja az élet újraindítását, az újrakezdést. Isten viszont makacsul reménykedő: mindig hiszi, hogy fel tudunk kelni, és nem nyugszik bele abba, hogy élettelennek és örömtelennek lásson minket. Szomorú egy fiatalt örömtelennek látni. Mert mindig az ő szeretett gyermekei vagyunk. Emlékezzünk erre minden nap kezdetén. Jót tesz nekünk, ha minden reggel azt mondjuk neki: „Uram, köszönöm, hogy szeretsz; biztosan tudom, hogy szeretsz; add, hogy beleszeressek az életembe!” Nem a gyarlóságaimba, melyeket el kell hagynom, hanem az életbe, amely nagy ajándék: arra szolgáló idő, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Zakeusnak volt egy második akadálya is a Jézussal való találkozás útján: a bénító szégyen. Erről mondtunk tegnap este néhány szót. El tudjuk képzelni, mi történt Zakeus szívében, mielőtt felmászott arra a vadfügefára, kemény küzdelem folyhatott benne: egyik oldalon a jó kíváncsiság, meg akarta ismerni Jézust; másik oldalon annak veszélye, hogy csúnyán leszerepel. Zakeus közszereplő volt; tudta, hogy ha megpróbálna felmászni arra a fára, nevetségessé tenné magát mindenki szemében, ő, a főnök, akinek hatalma van, de akit annyira gyűlölnek. De legyőzte a szégyent, mert Jézus vonzereje erősebb volt. Van tapasztalatotok arról, mi történik, amikor annyira vonzónak találunk valakit, hogy belészeretünk: akkor olyan dolgokat is szívesen megtennénk, amilyeneket egyébként soha. Valami hasonló dolog ment végbe Zakeus szívében, amikor megérezte, hogy Jézus annyira fontos számára, hogy bármit megtett volna érte, mert ő volt az egyetlen, aki kihúzhatta a bűn és a kedvetlenség homokjából. Így a bénító szégyen nem járt sikerrel: Zakeus – írja az

evangélium – „előrefutott”, „felmászott”, aztán, amikor Jézus szólította, „gyorsan lemászott” (Lk 19,4.6). Kockáztatott, a bőrét vitte vásárra. Ez számunkra is az öröm titka: ne oltsuk ki a jó kíváncsiságot, hanem bátran kockáztassunk, mert az életet nem szabad fiókba zárni. Jézussal szemközt nem maradhatunk ülve, keresztbefont karral; őneki, aki az életet adja nekünk, nem válaszolhatunk csak egy gondolattal vagy egy egyszerű sms-sel! Kedves fiatalok, ne szégyenkezzetek eléje vinni mindent, különösen a gyengeségeket, a nehézségeket és a bűnöket a gyónásban: ő képes meglepni titeket, megbocsátásával és békéjével. Ne féljetek igent mondani neki szívetek egész lendületével, nagylelkűen válaszolni neki, követni őt! Ne engedjétek elaltatni lelketeket, hanem a szép szeretet céljára állítsátok be az irányt, ami lemondást is megkíván, és egy erős nemet a mindenáron való siker doppingjára, a csak önmagunkra gondolás drogjára és a saját kényelmünkre. Az alacsony termet és a bénító szégyen után van egy harmadik akadály is, amelyet Zakeusnak le kellett küzdenie, de ez már nem önmagában van, hanem maga körül: a zúgolódó tömeg, mely korábban akadályozta őt, aztán pedig kritizál: Jézusnak nem lett volna szabad belépnie a házába, egy bűnös házába! Milyen nehéz valóban befogadni Jézust, mennyire nehéz elfogadni egy „irgalomban gazdag Istent” (Ef 2,4)! Akadályozhatnak titeket, megpróbálhatják elhitetni veletek, hogy Isten távol van, merev és érzéketlen, jó a jókkal és rossz a rosszakkal. A mi Atyánk azonban „felkelti napját rosszakra és jókra egyaránt” (Mt 5,45), és az igazi bátorságra hív minket: erősebbnek

3 lenni a rossznál, szeretve mindenkit, még az ellenségeket is. Kinevethetnek titeket, amiért hisztek az irgalmasság szelíd és alázatos erejében. Ne féljetek, hanem gondoljatok ezeknek a napoknak a szavaira: „Boldogok az irgalmasok, mert irgalmat találnak” (Mt 5,7)! Álmodozóknak bélyegezhetnek titeket, amiért hisztek egy új emberiségben, olyanban, amely nem fogadja el a népek közötti gyűlölködést, az országhatárokban nem korlátokat lát, és őrzi hagyományait önzés és neheztelés nélkül. Ne csüggedjetek: mosolyotokkal és nyitott karotokkal reményt hirdettek, és áldás vagytok az emberiség egyetlen családja számára, melyet itt oly szépen képviseltek! Azon a napon a tömeg megítélte Zakeust, felülről lefelé nézett rá; Jézus épp az ellenkezőjét tette: feltekintett rá (Lk 19,5). Jézus tekintete túllép a gyarlóságokon és a személyt látja; nem áll meg a múlt rosszaságánál, hanem meglátja a jövőbeli jót; nem nyugszik bele a bezárkózásokba, hanem keresi az egység és a közösség útját; nem áll meg a felszínnél, hanem a szívet nézi. Jézus nézi a szívünket, a te szívedet, az én szívemet. Jézusnak ezzel a tekintetével egy új emberiséget építhettek, de ne azt várjátok, hogy jónak mondjanak titeket, hanem a jót önmagáért keressétek, örüljetek a tiszta szív megőrzésének, és békésen harcoljatok a becsületességért és az igazságosságért. Ne álljatok meg a dolgok felszínénél, és ne bízzatok meg a látszat világias liturgiáiban, kerüljétek a lélek kozmetikázását, mely azt szeretné, hogy jobbnak tűnjetek. Ehelyett a legstabilabb kapcsolatot hozzátok létre, azét a szívét, amely látja és továbbadja a jót, fáradtság nélkül. És azt az örömet, melyet ingyen kaptatok Istentől, és kérlek titeket, ingyen is adjátok (vö. Mt 10,8), mert nagyon sokan várják! És tőletek várják!

Végül hallgassuk meg Jézus Zakeushoz intézett szavait, amelyek, úgy tűnhet, éppen nekünk szólnak, valamennyiünknek: „Gyere le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom” (Lk 19,5). Gyere le hamar, mert ma nálad kell megszállnom! Nyisd ki előttem szíved ajtaját! Jézus ugyanezzel a felhívással fordul hozzád is: „Ma a te házadban kell megszállnom!” Az ifjúsági világnap, mondhatnánk, ma kezdődik, és holnap, otthon folytatódik, mert Jézus mostantól ott akar találkozni velünk. Az Úr nem akar csak ebben a gyönyörű városban vagy a szép emlékekben maradni, hanem a házadba szeretne menni, belakni mindennapos életedet: a tanulást és az első munkaéveket, a barátságokat és a szerelmeket, a terveket és az álmokat. Mennyire tetszik neki, ha az imában mindezt eléje viszed! Mennyire reméli, hogy az összes érintkezés és a mindennapi chatek között az imádság aranyvezetékéé lesz az első hely! Mennyire szeretné, ha igéje mindennap szólhatna hozzá, ha evangéliuma a tied lenne és gps-ed lenne életed útjain!

emlékét, élesszük fel magunkban Jézus hangját, aki néven szólít minket! Így imádkozzunk, csendben, emlékezve, köszönetet mondva az Úrnak, aki azt akarta, hogy itt legyünk és itt találkozzon velünk! Fordította: Tőzsér Endre SP

Az irgalmas szamaritánus ikonja Az irgalmasság rendkívüli szentéve van. Ez a képben megjelenített evangéliumi példabeszéd nem csupán egy egyszerű leírást közöl, nem pusztán bemutatása a bibliai szövegnek, hanem sokkal inkább lelki olvasásra késztet. Feltételezi a szentírási szakasz ismeretét. Ez a történet ugyanis a szentatyák és a korai kereszténység által történő értelmezése szerint új magyarázattal szolgál. A megvert, kirabolt és vérbe fagyva heverő ember nem más, mint az első Ádám, akit a Sátán kifosztott és képtelenné tett arra, hogy magától felemelkedjen. Jön a pap és a levita, azaz az ószövetségi törvényt megtestesítő hivatalnokok, akik nemcsak, hogy ott hagyják a póruljárt embert, de nem is tudnak rajta segíteni. Ismerik a törvényt, de nem képesek alkalmazni. A szamaritánus, aki megvetett volt a zsidók szemében – hasonlóképpen kivetetté lesz, mint Krisztus – mégis példaértékű tettet visz végbe. Ő maga Krisztus, aki felemeli a bukott Ádámot, az Ige borával fertőtleníti és a szeretet olajával orvosolja sebeit. Majd egy fogadóba viszi, ami nem más, mint az Egyház, az a hajlék, ahol minden ember megtalálja a családias légkört, a megfelelő helyet, ahol az evangélium tanításának fertőtlenítő ereje és az irgalmas szeretet olaja hathatós erejű gyógyír lelki és testi betegségeink minden bajára.

Amikor azt kéri, hogy otthonodba mehessen, Jézus a neveden szólít, ahogyan Zakeussal tette. Jézus nevünkön szólít valamennyiünket! A neved értékes számára. Zakeus neve, annak a kornak nyelvén, Isten emlékezetét jelentette. Bízzatok Isten emlékezetében: az ő memóriája nem „merevlemez”, amely felveszi és megőrzi az összes adatunkat, az ő memóriája az ő együttérző, gyengéd szíve, amely örül annak, hogy véglegesen kitörölheti a rossz minden nyomát. Most mi is próbáljuk meg utánozni Istennek a hűséges memóriáját és megőrizni a jót, amit ezekben a napokban kaptunk! Csendben idézzük fel ezt a Az elesett Ádámban, a találkozót, őrizzük meg Isten Jeruzsálemet elhagyó ember jelenlétének és az ő igéjének

4 alakjában, a falakon kívül levő és ruháitól megfosztott Jézust is felismerhetjük. Arcra és termetre fiatalemberrel találkozunk, aki a szent városból érkezik. Egyedül van, ő az áldozat. Személyében az egész emberiség bűnöktől sebzett teste válik láthatóvá. „A férfi, aki Jeruzsálemből Jerikó felé haladt, nem más, mint Ádám, akit a bűnbeesés (rablótámadás) annyira megrontott, hogy félholtan maradt az úton!” – mondja Órigenész. A Jeruzsálemből Jerikóba történő leereszkedés az emberiségnek Istentől való elfordulását jelzi. Két épületet látunk az ikon hátterében. Az egyik Jeruzsálem, a másik pedig a fogadó. A zárt várfallal körülvett Jeruzsálem kapuja nyitva előttünk, nemrég hagyhatta el az ember, nem jutott messzire, s máris rablók kezére került. A biztonságot elhagyva hamar kitette magát a veszélynek. A fogadó ezzel ellentétben nyitott, sőt a belsejébe enged bepillantást. Ezt az ikonfestő a tetőzetet összekötő vörös lepellel jelképezi, amit más ikonokon is észrevehetünk (Örömhírvétel, Pünkösd, Utolsó vacsora). A fogadó mint Egyház szerepel itt, a fogadós pedig, akinek gondjaira bízza a szamaritánus a sérültet, nem más, mint az Egyház feje, Krisztus. Szembetűnő a három hegy, mintegy tudatosítani akarván ezzel az ikonfestő számunkra, hogy a Szentháromság jelenléte minden isteni cselekedet alapja. A középső hegy lábánál, középen ott van Krisztus és áldást nyújtó jobbjával gyógyít. A hegyek ugyanakkor arra is utalnak, hogy a pusztában megy végbe az esemény, nem messze onnan, ahol Jézust megkísértette a Sátán. Az első Ádámot sikerül legyőznie, de Krisztustól háromszoros nemet kap, miután otthagyta az ördög és angyalok jöttek a szolgálatára.

Sokszor csak azt a jelenetét festik meg a festők, amikor az irgalmas szamaritánus szamarára teszi a pórul járt embert és a fogadósra bízza. E képen sok szereplő látható, sokszor mintha kavarodnának a személyek egymással, sőt többjük többször is meg van festve. A Jeruzsálemtől Jerikóig tartó 25 km-es, hegyek között vezető út nagyon veszedelmes volt, tele banditákkal, rablókkal, ezt mindenki tudhatta. Nem tudjuk, hogy a pap és a levita milyen irányból érkezett, hová tart, de a szemlélő segítség nélkül is észreveszi, hogy a fogadó felé igyekeznek ők is, azaz Jeruzsálem irányából. A pap turbánt és papi öltözetet visel. A levita tiltóan tartja tenyerét, az elutasítás gesztusával, segíteni nem akarását. Nem tudják teljesíteni a szeretet parancsát, a túl sok parancs gúzsba kötötte cselekvőképességüket.

az utolsó. Általa a beteg a Szentlélek kegyelmét kapja, amely az egész embert segíti és tökéletesíti: megerősíti az Istenbe vetett bizalomban, erőt ad a kísértések ellen, és alkalmassá teszi arra, hogy betegségét erős lélekkel viselje, sőt, küzdjön egészségéért. Jézus messiási küldetésének egyik nagy jele a betegek gyógyítása. Apostolaitól is elvárta, hogy gondjuk legyen a betegekre: „Betegeket gyógyítsatok, halottakat támasszatok fel, leprásokat tisztítsatok meg, ördögöket űzzetek ki!” Az eredmény nyilvánvaló: „sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak”. Az olajat általánosan használták a fájdalom enyhítésére, de itt a megkenés a karizmatikus, szentségi gyógyítás eszköze. Mindez leolvasható az irgalmas szamaritánus modern ikonjáról.

Az ikon közepén látjuk, amint Krisztus felemeli Ádámot, aki itt már öregember alakjában jelenik meg. Hasonló jelenetben a pokolra szállás ikonján (Húsvét) a mozdulat ugyanaz. Krisztus csuklójánál ragadja meg Ádámot és emeli ki a holtak birodalmából. Itt nem szamarára teszi a rászorulót, hanem vállára veszi, mint a századik eltévedt bárányt, akit úgy talált meg, hogy otthagyta a kilencvenkilencet, de biztonságban akarja tudni mindegyiket. A bor, amit a sebekre önt fertőtlenítés gyanánt, arra is utal, hogy Jézus vérét ontotta értünk, valamint új életet ajándékoz vele, hisz amint mondja „aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon”. Krisztus a fogadósra bízza a beteget, azaz az Egyházra. Az olajjal megkenésen és a Krisztus vérében való részesedésen túl jelzés ez a betegek kenetére.

Pallai Béla peleskei paróchus

A betegek szentsége a hetedik a hét szentség közül, de nem

(A kép a fedőlapon látható.)

Ne… Ne foglalkozzunk a világ hisztijével, inkább ültessünk a kertbe egy fát, gondozzuk a rózsabokrokat, főzzünk valami finomat, kedveskedjünk pajkosan egymással, és tegyük rendbe az otthonunkat. Ettől jobb lesz a világ, értékesebb lesz az élet. Viszont ha bosszankodunk, pánikba esünk, akkor legfeljebb csak idegesebb lesz a világ. Ha azt mondanák, hogy itt a világ vége, akkor is szépen megöntözném a virágaimat és ebéd közben megnevettetném a gyermekeinket, mert a jó Isten ezt a feladatot bízta rám, és mert talán a friss virágok között, derűs együttlétben a világvége is elviselhetőbb lesz. Böjte Csaba ferences testvér

5 Még tart a rendkívüli szentév kiengesztelése, A búcsúnyerés lelkisége „Testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből testének, az Egyháznak javára” (Kol 1,24). Szent Pál apostolnak ebben a kijelentésében az Egyház hosszú idők óta a búcsúnyerés, az érdemszerzés gondolatának megalapozását látja. Ennek lehetőségét Pál apostol ismerte fel, de Isten alkotta meg népe számára. Hiszen maga a Mester parancsolta meg az utolsó vacsorán tanítványainak, hogy folytassák az ő önátadó szeretetének megújítását (vö. Lk 22,18), és elfogadta Mária és János jelenlétét is keresztáldozatánál. Ezáltal ők – mint az Egyház első képviselői –, beléptek a passió világába, együttműködtek az Úrral abban, hogy létrejöjjön az az általa létesített új szeretetközösség, amely később majd segíti az emberek megtisztulását: magához vette őt a tanítvány (Jn 19,27). A búcsú „a már megbocsátott bűnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése… az Egyház segítségével” (KEK 1471.), vagyis egy olyan szeretetesemény, amely lehetőséget biztosít azoknak, akik vágyakoznak, akarják a bűnök benső következményeinek helyreállítását, hogy elnyerjék azt. Éppen ezért búcsút csak magunkért ajánlhatunk fel, akik akarjuk a búcsút elnyerni, vagy pedig a szenvedő lelkekért, akik vágyakoznak arra, hogy a tisztulás állapotából eljussanak a szentek közösségébe, de tenni már nem tudnak érte, ezért rászorulnak a mi segítségünkre, kiegészítő áldozatvállalásunkra. Ennek kapcsán három fontos dolgot érdemes megfontolnunk. 1. A bűnnek van következménye, ez a büntetés. Azaz a búcsúnál nem arról van szó, hogy az egy feldühödött istenség

nem elsősorban emberi próbálkozás. Valójában ez egy Isten által felkínált lehetőség, amelyen keresztül bűneink megbánása után „kifejezzük,” hogy mellette állunk a vele való szeretetközösség kibontakoztatásában. A szeretetnek ez a gesztusa pedig képes gyógyítani azt a sebet, „büntetést,” amelyet a bűn elkövetése okozott bennünk vagy elhunytjaink istenkapcsolatában. Ezért vállaltak a nagyon súlyos vétket elkövetők, vagy azok, akik halottaikkal itt a földön nem tudták rendezni kapcsolatukat az Egyház története során hosszú, gyalogos zarándoklatokat, ajánlottak fel a tehetősebbek a szegények vagy a templomok javára mértéken túli pénzadományokat. Ezért bátorít Ferenc pápa ma is legalább egy rövid „zarándoklatra”, kimozdulásra mindenkit, hogy a fizikai, anyagi áldozatnak, a „felajánlásnak” ezen a hosszabbrövidebb lelki útja során megnyíljon a Lélek előtt, aki megtisztítja és újjáteremti az ember bensőjét. 2. Az Egyház segítségével. Ha odakapcsolódunk egy társasághoz, szinte már az első pillanatban érezzük, elfogadnak vagy elutasítanak bennünket, és ez felszabadít vagy bénít. Amikor a búcsúnyerés alkalmával a Szentatya szándékára imádkozunk, e felajánlással kifejezzük egységünket az egész Egyházzal. Vagyis, hogy bekapcsolódunk a kegyelmi „légkör” építésébe az erényes élet gyümölcseinek odaajándékozásával, és egyben kérjük az Egyház segítségét, hogy ezt a szándékunkat fogja egybe az Egyház egészében tett összes többi felajánlással. Ez a szentek kincstára, a „szentek közössége”, amely felszabadít; a Lélek által szőtt új kegyelmi kapcsolatrendszer kiépülése, miként ezt a kereszt titkánál is láttuk: magához vette őt a tanítvány (Jn 19,27).

3. Mindez egy folyamat. Vagyis éppen az a szent kapuk több helyen való megnyitásának jelentősége, a szentévi búcsú akár naponkénti elérhetőségének a fontossága, hogy a búcsúnyeréssel hozott jócselekedeteken keresztül gyarapodjon az Egyház benső ereje, mi pedig a tisztulás állandó folyamatában éljünk, az ehhez szükséges kegyelmek befogadásához segítsük a megholtakat.

Így, ha többször is megadatik a szent kapukon való áthaladás, előtte sorra vehetjük életünk azon bűneit, amelyek hatásától szenvedünk, megholtjainkat, és amikor átlépünk a szent kapun, kérhetjük ezekre a kegyelem kiáradását. A búcsúkiváltságok kiterjesztését 800 évvel ezelőtt, 1216-ban Assisi Szent Ferenc kérte először a Porciunkula kápolna számára, amely Assisi határában található, hogy a szegények is meríteni tudjanak az Egyház e kegyelmi gazdagságából. A búcsú feltétele volt a kápolnába való belépés, és ez forrása lett később az egész Egyházban a szent kapuk megnyitásának a szentévek alkalmával. Assisi Szent Ferenc

6 lelkiségnek ez a karizmája ma is sok gyümölcsöt terem, hiszen a jubileumi szentévben az Egyház számtalan helyen – így Mátraverebély-Szentkúton is – megnyitotta, fizikai közelségbe hozta számunkra a kegyelemnek ezt a forrását. Éljünk vele, induljunk zarándokútra, kapcsolódjunk be a megtisztulásnak e folyamatába, és meg fogjuk tapasztalni, azt, amit a Porciunkula kápolna és a fölé épült nagy bazilika egysége üzen: egyéni búcsúfelajánlásainkkal részesei és gyarapítói vagyunk a katolikus Egyház nagy kincsestárának!

testvéri szeretetnek, az irgalomnak, a gyógyításnak, az együttérző elkísérésnek. Ezután már Szent Kalkuttai Teréz anyához fohászkodhatunk a mi századunk elesettjeiért, haldoklóiért, betegeiért, szegényeiért, árváiért, elhagyatottjaiért. Hisszük, hogy ad nekünk is szemeket, szívet, részvétet és sok alkalmat a tettekben kifejezett irgalmas szeretet gyakorlásához. (P. I.)

Fr. Kálmán Peregrin ofm kegyhelyigazgató

GYERE EL az idei OEZ-re (Országos Egyetemista Zarándoklat) szeptember 24-25-én, Salgótarjánból gyalog Mátraverebély-Szentkútra! (részletek a hirdetések között).

A szentek sorába iktatták Boldog Kalkuttai Teréz anyát „Nem az ember az, akinek az élet értelmére vonatkozó kérdést fel kell vetnie, hanem éppen fordítva, az ember maga a megkérdezett, neki magának kell válaszolnia. Azokat a mindenkori kérdéseket kell megválaszolnia, melyeket az élete tesz fel, csakhogy az ilyen megválaszolásoknak mindig »tettekben« kell megtörténnie: csak a cselekvés során lehet az »életkérdéseket« igazán megválaszolni – a válasz létezésünk felelőssé tétele révén születik. Egyáltalán: a létezés csak annyiban a »miénk«, amennyiben az felelős létezés” – mondta V. E. Frankl. Szeptember 4-én Rómában szentté avatták korunk legegyszerűbb, leggyengébb mégis legerősebb „tettekben” hitvalló segítő nővérét, aki jelképévé, ikonjává vált a

Egy kisfiú – Teréz anya ajándéka 1996 novemberében kezdődött a történet, amely megváltoztatta Marina Ricci újságírónő életét: kegyelemmel árasztotta el családját, gyermekeit. 1996-ban ugyanis Kalkuttába küldték, hogy a súlyosan beteg Teréz anya közelében legyen, tudósítson állapotáról. Az újságírónő nem örült a kiküldetésnek: „Tudom, mindig kilógtam az újságírók körül. Inkább voltam háziasszony, mint kiküldött tudósító, ezer dolog miatt aggódtam: mi van otthon, mi van a gyerekekkel, hogy boldogulnak nélkülem. Aggódtam, mi lesz a szintén újságíró férjemmel, akit nagyon nehéz helyzetbe hozok ezzel.”

Indiában Frederick nővér segítségével sikerült engedélyt szereznie ahhoz, hogy stábjával együtt ellátogasson a Szeretet Misszionáriusai két otthonába: a haldoklókhoz és a gyermekekhez. A Shisu Bhavanban található árvaház ellentétes érzelmeket váltott ki Marinából, köztük félelmet, szomorúságot, ösztönös elutasítást. Amikor tekintete először találkozott a kis Govindo tekintetével, még nem tudta, hogy ez a pillanat örökre megváltoztatja majd az életét: „Teljes tudatlanságban léptem át Shisu Bhavan küszöbét. Semmire nem gondoltam, amikor mentem fel a lépcsőn a szoba felé, ahol Teréz anya fogyatékos gyermekei élnek, esznek, alszanak. Azt sem tudtam, hogy utazásom éppen abban a szobában kezdődik el majd igazán. (…) Cipőmet az ajtó előtt hagyva, mezítláb léptem át a gyermeki fájdalom szobájának küszöbét. Ez a hely tele volt szeretettel és elkeseredéssel, szörnyűséggel és gyengédséggel. Félhomály volt, a szoba tele volt fa- és vasrácsos ágyacskákkal. Jobbra a padlón egy parányi gyermek feküdt. Kezei és lábai egymásba gabalyodtak, szinte magzati pózban pihent, mereven, mintha valami görcs örökre ebbe a pózba szögezte volna. A hátán feküdt, és amikor meglátott, megpróbálta felemelni a fejét, de nem sikerült neki. Olyan volt, mintha oda akarna jönni hozzám, vagy azt kérné tőlem, hogy hajoljak fölé és vegyem a karomba. Bénultan álltam. Nem tudtam válaszolni a hívására ennek a kis, keresztre feszített testnek, amely első látásra félelemmel töltött el és viszolygást keltett bennem.” A Shishu Bhavan-i ház udvarában Marina elkeseredett sírásra fakadt. A nővérek mosolyogtak és arra buzdították, fogadjon örökbe egy gyermeket. Felhívta a férjét, mesélt neki, megosztotta vele érzéseit: „Tégy úgy, ahogy érzed. Részemről rendben” – hangzott Tommaso

7 szeretettel és bizalommal teli válasza. Elment az örökbefogadásokért felelős Marjorie nővérhez, abban a meggyőződésben, hogy csodálatra méltó módon viselkedik azzal, hogy készségesnek mutatkozik az örökbefogadásra, ehelyett azonban más történt „Marjorie nővér rám szegezte a tekintetét. »Az Úr valami többet kér Öntől. Vigyen el egyet azok közül, akiket senki nem akar. Vigyen el egy sérült gyermeket. «Azonnal egyértelmű választ adtam: »Sajnálom, de nem lehetséges. Dolgozom, már van négy gyermekem, hogyan tudnék gondoskodni egy sérült kisgyermekről? – és kicsúszott a számon még egy mondat. – »Nézze, nem lehet. Ez nem nekem való, pedig megtenném, láttam is egy kisfiút…« (…) »Jöjjön, mutassa meg« – szólt ellentmondást nem tűrő hangon a nővér. (…) Marjorie megfogta és a karomba tette. (…) Öt másodperc múlva odaadtam a gyereket az egyik nővérnek és gyorsan elmenekültem. Féltem Govindo degeneratív betegségétől – nem tudott járni, csont és bőr volt –, mégis erős vonzást éreztem iránta: megmagyarázhatatlan, de mély érzés volt. (…) Emlékszem, rácsodálkoztam, hogy a többi kicsi arc nem rendített meg különösképpen. Meghatottak, de az egyikük sem babonázott meg. Csak ő, aki nem sírt, nem kapaszkodott bele a ruhámba, csak ő volt képes rejtélyes módon magához láncolni.” Marina Kalkuttában ismét elkezdett beszélgetni Istennel, erőteljes módon érezte a jelenlétét: felkavarták az érzései, sírt. Új, különleges barátnője, Frederick nővér hatására hosszú évek után ismét elment gyónni és áldozni. Amikor visszament Rómába, a rokonok és barátok számos, jogosnak mondható érvet hoztak fel egy súlyosan beteg gyermek örökbefogadása ellen, Marina és Tommaso – négy gyermekükkel

egyetértésben – mégis úgy döntöttek, hogy örökbefogadják Govindót. „Rosszul érintett, amikor sorolták, miféle katasztrófák történhetnek az életemben és a családom életében. Értettem én, hogy akik szeretnek, ésszerű és érthető módon arra akarnak rávenni, hogy gondolkozzak még rajta, változtassam meg az elhatározásomat. (…) Elsősorban nem is Govindo számára volt ez nagy lehetőség, hanem a számomra. Lehetőség arra, hogy kitágítsam a szívemet és szavak nélkül is el tudjam mondani a gyermekeimnek, hogy minden gyengeségünk, hibánk, ügyetlenségünk ellenére mindannyian képesek vagyunk arra, hogy nagyobb legyen a szívünk. Talán felnőttként emlékeznek majd erre. Frederick nővér azt mondta nekem: „Ha Isten kér tőlünk valamit, meg kell adnia az erőt is ahhoz, hogy megtegyük.” Ismételgettem magamban a szavait és úgy éreztem, tartozásom van a kisfiú felé. Tartozom neki, mert ismét tudok imádkozni. Tartozom neki, mert a férjemmel jobban szerettük egymást, mint valaha, és másként is, mint régen.” Marina Teréz anya halála után tért vissza ismét Kalkuttába és újra elment a gyermekotthonba: „Siettem, és amikor beléptem, a tekintetemmel már kerestem is a kisfiút a földön, de nem láttam sehol. Govindo a szoba másik felében volt, az ablak mellett, egy fából készült kisszéken. Ami ezután történt, azt a felkavarodott, erős érzelmek ködén keresztül láttam. Amint meglátott, izgalomba jött, mosolygott, olyan volt, mintha mondani akarna valamit. Az öröm megtörte arca mozdulatlanságát. A vágya megmozdította lebénult testét. (…) Igen, a fiam megismert engem! (…) El sem hittem, hogy mindez éppen velem történik meg. Nem is tudom megmagyarázni azt a hihetetlen és leírhatatlan érzést, ami elárasztja az embert akkor, amikor a történések

felülírják az elképzeléseit, amikor a mindennapokba betör valami rendkívüli és legyőz minden akadályt, minden hitetlenséget. Amikor Isten olyan erővel jelentkezik, hogy az ember elnémul és semmi mást nem képes kimondani, csak a beleegyezés szavát. Igen, megértettem, hogy ez Te vagy. Igen, megértettem, hogy ezt akarod, mert olyan ellentmondást nem tűrő, egyértelmű, erőteljes módon mondtad, hogy nem tehettem úgy, mintha nem értettem, nem éreztem, nem láttam volna. Azt hiszem, ez maga a csoda. Isten betör az életedbe és nem ad kiutat. Ez a »hatalmas csoda«, ahogyan Frederick nővér mondta, amelyet az ember először nem tud másképp fogadni, mint megdöbbenéssel, és csak ezt követi a hála érzése.” Marina és Tommaso végül együtt mentek el Govindóért és hosszú várakozás után végre hazavitték. Nagy ünnepséget rendeztek az érkezésére, a repülőtéren rokonok és barátok egész serege várta őket. A négy gyermek izgatottan várta, hogy megismerhessék új testvérkéjüket, Gogót, ahogyan elnevezték maguk között. Elkezdődött kórházi kezelésekkel, hétköznapok sorával, vidámsággal és aggodalmakkal, imádsággal, meglepetésekkel, áldozatokkal, félelmekkel, ajándékokkal, kis csodákkal és nagy szeretettel teli közös életük, amely 2010. november 5-ig, Govindo haláláig tartott – tizennyolc évesen halt meg ugyanis. Gogo értékes ajándék volt az egész család számára, ennek állít emléket Marina a nemrég megjelent könyvében. Törékeny, csendes, segítségre szoruló élete lehetővé tette örökbefogadó szüleinek és testvéreinek, hogy szoros egységben legyenek, térden állva imádkozzanak halála pillanatában, köszönetet mondva az Úrnak ezért a hatalmas ajándékáért. Govindo érkezése megmentette őket a világ

8 keltette illúziótól, amely elhiteti az emberrel, hogy élni azt jelenti, szórakozni, saját magunkkal foglalkozni. Meg tudták ízlelni vele az élet igazi zamatát, megérezték a misztériumot, ami nem más, mint szeretni, elfogadni a másikat, érte élni – különösen akkor, ha beteg, gyenge –, nem félteni magunkat a megpróbáltatásoktól, hanem tenni másokért, odaajándékozni saját magunkat, ahogyan Kalkuttai Teréz anya tette egész életében. Teréz anya, aki most már Govindóval és minden mennybe ment gyermekkel együtt szemléli Isten arcát. Boldog Kalkuttai Teréz anya, akit az egyház szeptember 4-től kezdve szentként tisztel. (A könyv olasz címe: Il dono di Madre Teresa) Forrás: Magyar Kurír

Ferenc pápa szentbeszéde a szentté avatáson (2016. szeptember 4.)

„Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” (Oz 6,6; Mt 9,13). Az irgalmasság minden cselekedete kedves Istennek, mert a testvérben, akinek segítünk, felismerjük Isten arcát, akit senki nem láthat (vö. Jn 1,18). És valahányszor lehajolunk testvéreink szükségleteihez, Jézusnak adunk enni és inni; Isten Fiát öltöztetjük fel, támogatjuk és látogatjuk (vö. Mt 25,40). Végeredményben Krisztus testét érintjük. Arra kaptunk tehát meghívást, hogy konkrétan valósítsuk meg azt, amiért fohászkodunk az imában, és amit megvallunk a hitben. A szeretetnek nincs alternatívája: akik testvéreiket szolgálják, azok szeretik Istent, még ha nem is tudnak róla (vö. 1Jn 3,16– 18; Jak 2,14–18). A keresztény élet mindazonáltal nem egyszerű segítségnyújtás szükség idején. Ha így lenne, akkor bizonnyal csak szép emberi szolidaritásérzés lenne, amely azonnali jótettet vált ki, ám terméketlen lenne, mert nincsenek gyökerei. Az Úr által kért elköteleződés ezzel szemben a szeretetre szóló hivatás elköteleződése, amelynek révén Krisztus minden tanítványa a szolgálatra szenteli életét, hogy mindennap növekedjen a szeretetben.

Ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr?” (Bölcs 9,13). A Bölcsesség könyvének ez a kérdése, melyet az olvasmányban hallottunk, olyan titokként mutatja be életünket, amelynek értelmezési kulcsa nincs birtokunkban. A történelemnek mindig két főszereplője van: Isten és az emberek. Nekünk az a feladatunk, hogy meghalljuk Isten hívását, aztán pedig elfogadjuk Az evangéliumban azt akaratát. De hogy késlekedés nélkül elfogadhassuk azt, meg kell hallottuk, hogy „nagy népsokaság kérdeznünk magunktól: mi Isten követte” Jézust (Lk 14,25). A mai napon ezt a „nagy népsokaságot” az akarata? önkéntesek hatalmas tömege A választ ugyanebben a képviseli, akik az irgalmasság bölcsességi szövegrészben találjuk: szentévének alkalmából gyűltek itt „Az emberek tanítást kaptak arról, egybe. Ti vagytok az a sokaság, mi kedves a szemedben” (Bölcs amely követi a mestert, és amely 9,18). Isten hívásának ellenőrzésére láthatóvá teszi az ő minden ember konkrét szeretetét. meg kell kérdeznünk magunktól és iránti Megismétlem nektek Pál apostol meg kell értenünk, mi tetszik neki. A próféták számos alkalommal szavait: „Nagy örömömre és meghirdetik, mi kedves az Úrnak. vigasztalásomra szolgált szereteted, Üzenetüket csodálatosan mert a szentek szíve felüdült benne” összefoglalja a következő mondat: (Filem 7). Hány szívet üdítenek fel az önkéntesek! Hány kezet ragadnak

meg, mennyi könnyet szárítanak fel, mennyi szeretetet árasztanak rejtett, alázatos és önzetlen szolgálatukban! Ez a dicséretes szolgálat hangot ad a hitnek – hangot ad a hitnek! –, és kifejezi az Atya irgalmasságát, aki közel van mindazokhoz, akik szükséget szenvednek. Jézus követése komoly, ugyanakkor örömteli elkötelezettség. Radikalitást és bátorságot igényel, hogy felismerjük az isteni mestert a legszegényebb emberben, az élet kitaszítottjában, s hogy szolgálatára álljunk. Ezért az önkéntesek, akik Jézus iránti szeretetből szolgálják a legutolsókat és a rászorulókat, nem várnak semmiféle köszönetet vagy jutalmat, hanem lemondanak minderről, mivel felfedezték a valódi szeretetet. Mindannyian mondhatjuk: „Ahogyan az Úr odajött és lehajolt hozzám a szükség idején, úgy én is odamegyek hozzá, és lehajolok mindazokhoz, akik elvesztették hitüket, vagy úgy élnek, mintha Isten nem létezne, az értékeket és eszményeket nélkülöző fiatalokhoz, a válságban lévő családokhoz, a betegekhez és a foglyokhoz, a menekültekhez és a bevándorlókhoz, a gyengékhez és a testben-lélekben védtelenekhez, az elhagyott gyermekekhez és a magukra hagyott idősekhez. Bárhol is van talpra álláshoz segítséget kérő, kinyújtott kéz, ott nekünk is jelen kell lennünk, ott jelen kell lennie a támogató és reményt nyújtó egyháznak.” És ezt úgy kell tennünk, hogy elevenen él bennünk az Úr felénk nyújtott kezének emléke, amikor én voltam a padlón. Teréz anya egész életében az isteni irgalmasság nagylelkű osztogatója volt, mindenkinek szolgálatára állt az emberi élet befogadása és védelmezése által, legyen szó a meg nem született vagy a magára hagyott és kiselejtezett életről. Az életet védelmezte, szüntelenül hirdetve, hogy „a még

9 meg nem született a leggyengébb, a legkisebb, a legnyomorultabb”. Lehajolt a teljesen legyengült, az út szélén meghalni hagyott emberekhez, elismerte Istentől kapott méltóságukat. Felemelte hangját a világ hatalmasai előtt, hogy ismerjék be vétkességüket az épp általuk teremtett szegénységből fakadó bűncselekményekben. A bűncselekményekben! Számára az irgalmasság volt az a „só”, amely megízesítette minden tettét, és az a „fény”, amely beragyogta mindazok sötétségét, akiknek már könnyük sem maradt, hogy sírjanak szegénységük és szenvedésük miatt. Az ő küldetése a városok és az emberi létezés peremterületein úgy áll ma is előttünk, mint beszédes tanúságtétel Istennek a szegények legszegényebbjeihez való közelségéről. Ma rábízom ezt a női és szerzetesnői emblematikus alakot az önkéntesek világára: ő legyen életszentségetek példája! Azt hiszem, kicsit nehéz lesz Szent Teréznek hívnunk: az ő életszentsége annyira közel áll hozzánk, annyira gyengéd és termékeny, hogy ösztönösen továbbra is „Teréz anyának” mondjuk majd. Az irgalmasságnak ez a fáradhatatlan apostola segítsen nekünk, hogy egyre jobban megértsük: cselekvésünk egyetlen ismérve az ingyenes szeretet, amely mentes minden ideológiától vagy korláttól, és nyelvre, kultúrára, fajra vagy vallásra való tekintet nélkül mindenki felé fordul. Teréz anya szerette ezt mondani: „Meglehet, nem beszélem a nyelvüket, de tudok mosolyogni!” Hordozzuk szívünkben az ő mosolyát, és ajándékozzunk meg vele mindenkit, akivel találkozunk utunkon, különösen a szenvedőket. Így az öröm és a remény távlatait nyitjuk meg oly sok reményvesztett, megértésre és gyengédségre szoruló ember előtt.

Ez is a földrengéskor történt hisz inkább egy depresszióra hajló, A borzalmas olaszországi földrengést követő temetésen az egyik fehér koporsón Ascoli Piceno-ban levelet találtak. Kézírással. Csupa nagybetűvel. Egy tűzoltó írta, egy kicsi leánykának, a kilenc éves Giulia Rinaldonak: „Ciaò Piccola, ho solo dato una mano a tirarti fuori da quella prigionia di macerie… Szia Kicsike, én csak segíteni akartam neked, hogy kihúzzalak onnét a törmelékek börtönéből. Bocsáss meg, hogy túl későn érkeztünk, amikor már nem lélegeztél. Azt szeretném, hogy te azért tudjad ott fenn, mi minden lehetségest megtettünk, hogy téged kimentsünk onnan. Amikor majd hazatérek L’Aquilába, tudni fogom, hogy egy kicsi angyal néz engem onnan föntről, és éjszaka egy fénylő csillag leszel nekem. Szia Giulia és tudd, még ha nem is ismertelek téged, hogy szeretlek, András”. Az aquilai tűzoltó civil polgárként ment segíteni, mivel a tragédia idején nem volt szolgálatban.

TANÚSÁGTÉTELEK Egy szerzetesnő Heim Kata vagyok, elsőfogadalmas Sacré-Coeur nővér. Ha a hivatásomról kérdeznek, az első dolog, ami mindig az eszembe jut visszagondolva életem első 3 és fél évtizedére, hogy két dologban voltam nagyon biztos: soha nem akarok szerzetes lenni és nem akarok soha külföldön élni, még rövid ideig sem. (Nos, az elmúlt 6 év fényében már óvatosabban használom a ,soha’ szót.)

Ha a mély vágyaimra gondolok, akkor az jut eszembe, hogy mindig szerettem volna Istent sugárzó, másokért élő ember lenni – csak épp nem ez voltam, és úgy Ford.: Tőzsér Endre SP láttam, hogy ez nem is leszek soha,

morgós, bátortalan, önbizalomhiányos lány voltam, aki alig mert szóba állni másokkal. Emlékszem egy OKET-re (Országos Katolikus Egyetemista Tábor, ennek az utódja a KELET), ahol jöttek előadók, szerzetesek, voltak kiscsoportos beszélgetések szervezetten és spontán, és hogy ezekbe milyen nehezen tudtam bekapcsolódni. De volt egy egyetemista fiú (jelenleg már szerzetes pap), akit már korábbi Lelkészségi Hétvégékről ismertem, aki körül mindig sokan voltak, akivel Istenről és minden egyéb lelki témáról beszélgettek a többiek. Derűs volt, sugárzott róla, hogy fontos neki az istenkapcsolata, a hite, és ezt át is tudta adni másoknak. Én is ilyen akartam lenni, erről álmodoztam, sajnálkozva, hogy miért nincs nekem ilyen jó természetem, bátorságom, hitem, eszem. Ekkor még a Tanítóképzőre jártam, aminek elvégzése után hittanár szakos egyetemista lettem a Pázmányon. A tanulmányaim mellett már hitoktattam, táborokat szerveztem, németet is tanítottam, és néhány patronás gimistársamnak köszönhetően nyaranta részt vettem szent-ignáci lelkigyakorlatokon Püspökszentlászlón. Ezek a lelkigyakorlatok nagyban segítettek, hogy ne csak szellemileg, de lelkileg és emberileg is fejlődjek, kinyíljak. A 2002-es év lelkigyakorlata különös áttörést hozott: elhittem, sőt megtapasztaltam, hogy Isten valóban szeret, önmagamért, és nem azért, amit teszek. Ez a tapasztalat nagy változást hozott az életembe, olyat, amit nem én tettem, hanem csak észrevettem egy idő után: nyitottabb lettem másokra, már nem azt vártam, vágytam, hogy észrevegyenek, segítsenek, szeressenek, hanem én léptem az emberek felé és próbáltam őket meghallgatni, segíteni, szeretni.

10 Ennek hatására egyre jobban éreztem magam a bőrömben, és így egyre többet mosolyogtam. Néhány év után pedig azt éltem meg, hogy már engem is úgy látnak mások, mint egykor én azt az egyetemista fiút. Ekkor értettem meg, amit Nemes Ödön jezsuita atyától sokat hallottam, hogy mély vágyaink megegyeznek Isten vágyával velünk kapcsolatban. Bár ehhez még hozzájárult egy másik lelkigyakorlatos élményem: egész nap sírtam, hogy nem akarok szerzetes lenni – a mai napig nem tudom, akkor honnan jött ez a gondolat és félelem –, és a nap végén Isten azt mondta nekem, hogy ő semmi olyat nem vár tőlem, amit én nem szeretnék. Isten szabadon hagyott, nem kényszerített, és talán épp ez kellett ahhoz, hogy – ugyan jó néhány évvel később – végül mégis meg merjem engedni magamnak annak a lehetőségét, hogy talán egyszer szerzetes legyek. Amint kinyitottam erre a szívem, hol máshol, mint egy újabb lelkigyakorlaton, csodálatos dolgok kezdtek történni velem.

6 évvel ezelőtt, Mária Magdolna napján szívembe markolt a napi olvasmány egy mondata az Énekek énekéből: „Keresem, akit szeret a lelkem” (Én 3,1). És erre a megfogalmazott vágyra válaszul Isten nagyon közel jött hozzám és átölelt, beborított szeretetével. Nem tudom ezt másképp megfogalmazni. Ez az élmény, ami nem egyszeri

alkalom volt, hanem azokban a hetekben gyakran ismétlődött, nem templomban, ima közben vagy egyéb szent helyen ért utol, hanem egy tengerparti nyaralás során, autóban utazva, a tengerben fürödve, várost látogatva… Velem volt. Amíg meg nem fogalmazódott bennem, hogy engem soha senki nem szeretett még így és nem is fog. És jött a kérdés: én hogyan tudok válaszolni erre a hatalmas szeretetre? Kellett még néhány hónap, amíg elhittem, hogy nem fog elmúlni az a vágyam, hogy szerzetes szeretnék lenni. Majd különösebb keresés nélkül eljutottam a Sacré Coeur (Szent Szív) nővérekhez, ahol ez első pillanattól fogva úgy éreztem, itt van a helyem. A látszólagos akadályok –2 éves külföldi noviciátus, számomra idegen Jézus Szíve képek – hamar feloldódtak Isten segítő kegyelmében. Egy éve – hazajőve a noviciátusból – letettem az első fogadalmam, és azóta részt veszek rendünk nevelési küldetésében. Karizmánk arra hív minket, hogy egyre mélyebben felfedezzük Isten szeretetét és azt megmutassuk másoknak is. Ezt próbálom élni a munkámban, a feladataimban és minden találkozásban. Nagykovácsiban napközis tanítóként dolgozom, emellett pedig, egy rendtársammal szorosan együttműködve, az ifjúság- és hivatás-pasztorációba kapcsolódtam be. Részt veszek a hivatásukat keresők számára tartott programjaink szervezésében és lebonyolításában (GPS, hivatáskurzus, bibliodráma, egyénileg kísért lelkigyakorlat, lelki kísérés, „Szerzetesnő meghallgat”) és egyéb, fiatalokkal közös programokon (nyári táborok, húsvéti misszió…). Mindez kezdetben kihívás volt számomra, de egyre jobban megtalálom benne a helyem. Sok örömet és életet kapok a gyerekek és a fiatalok által,

és a velük való találkozásban megélhetem azt, amit a Konstitúciónk (rendi alkotmány) így fogalmaz meg: „Nevelési feladatunk kölcsönösségen alapuló kapcsolatokban valósul meg, ahol mindenki kap és ad, hogy így együtt növekedhessünk.” (Konst. 14.§) http://hivatasrscj.blogspot.hu/ https://www.facebook.com/ magdolnazsofia.barat

Egy szerzetes Ahol a kincsed... A „Krisztus Ügye” Lelki Család (FSO – Familia Spiritualis Opus) novíciusa vagyok. Másfél éve élek Rómában, ahol az Istennek szentelt életre és a papi hivatásra készülök. Saját tapasztalatból tudom, hogy e hivatás ellen sok érv szólhatna. Azt hiszem, minden kispap tudna példát hozni rá, hogy őt milyen érvvel igyekeztek „eltántorítani” feltett szándékától. Tőlem is megkérdezte egyszer valaki: „Miért akarsz pap lenni? Hiszen még olyan fiatal vagy!” Maguk a meghívottak is gyakran megpróbálnak mindenáron ellenállni az isteni hívásnak. Ez sem új dolog, hiszen az Ószövetség nagy alakjai közül például Mózes (Kiv 4,10) és Jeremiás próféta (Jer 1,6) is igyekeztek meggyőzni Istent a saját alkalmatlanságukról. Sajnos mi leggyakrabban nem a saját alkalmatlanságunktól félünk, hanem inkább csak attól, hogy feltétel nélkül oda kell valamit adnunk Istennek. Valamit, amit a saját tulajdonunknak vélünk. Félünk őszintén elajándékozni bármit, amit addigi életünk során nagy gonddal összegyűjtögettünk és már olyan drágának tűnik a szemünkben. A budapesti Műszaki Egyetemen tanultam, villamosmérnöknek készültem. A papi hivatás gondolata nem az egyetemen merült föl bennem, hanem már a gimnáziumi évek

11 végén halványan ott motoszkált a fejemben: hátha nekem is van papi hivatásom? De amennyire tőlem tellett, igyekeztem inkább más irányt szabni az életemnek. Hivatás, meghívás, küldetés... Sokat gondolkoztam ezeknek a szavaknak a jelentésén. De a – szinte már elvárt – hirtelen bevillanó látomások és égi szózatok elmaradtak. Legalábbis akkor úgy tűnt, hogy elmaradtak. Visszatekintve inkább úgy látszik, mintha ezek a látomások és égi szózatok hosszú évekre elosztva érkeztek volna meg. Egy napra talán csak egy kis fénysugár, egy apró gondolat jutott egy-egy szentmiséről, ami valami miatt megragadott. Talán csak egy rövid telefonbeszélgetés egy baráttal, egy véletlen találkozás a buszmegállóban, vagy egy másik istenkereső ember megismerése egy zarándoklat során. De végül a megannyi jelentéktelennek tűnő, apró részlet egy életbevágó, nagyobb isteni tervre engedett következtetni. Ennek a tervnek a további részleteit igyekszem kikutatni azóta is. A kápolna csöndjében épp úgy, mint a hétköznapok forgatagában. Mindkettőt van alkalmam megtapasztalni, mert a kollégiumi lelkiségi óráim mellett egy római egyetem intenzív latin kurzusán is részt veszek. Krisztus követését megélhetjük bármilyen életformában! Csak legyen bátorságunk „igen”-t mondani rá! És hogy mi lesz azzal, amiről le kell mondanunk az ő kérésére? Talán csak helyet készítünk vele valami nagyobb ajándék számára... Úgy érezem engem azzal ajándékozott meg, hogy ezt a követést az Istennek szentelt életben válthatom valóra. Ezen az úton igyekszem előre, ezzel a kinccsel a szívemben, az ő segítségével.

VISSZAEMLÉKEZÜNK MKK-közitábor volt Balatonon, Szepezdfürdőn. A július 4-10. között megtartott közitábor majdnem százfős részvétellel az idén is az egyetemi lelkészség legnagyobb csoportjának jeles eseménye volt. A gazdag programokból álló nyári együttléten előadást és szentmisét tartott Csépányi Gábor spirituális, valamint Béri Renátó karmelita. A sok játék, kirándulás, fürdés közben volt alkalom közösségi társadalmi munkára, szociális segítségnyújtásra is a helyi kisközségben. A tábor záró bálja fénypontján történt a vezetői stafétabot átadása: az MKK (Műegyetemi Katolikus Közösség) eddigi diákvezetője, Mozsári László átadta a szolgálatot Vincze Ágnesnek, akit a közösség nagy többséggel választott vezetőjéül a következő tanévre. A tábor záró szentmiséjét Pákozdi István egyetemi lelkész tartotta. A vasárnapi evangélium, az irgalmas szamaritánus története alkalmas volt mind a közösség egymásra figyelése, mind a felebarát észrevétele, mind pedig az aktuális szentév alapgondolatának elmélyítésére. Az egyetemisták nyári táborát támogatta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási Bizottsága, Bp. XI. kerület Újbuda Önkormányzata és a CIB bank.

„Tavasz a Házsongárdi temetőben…”

Nem mindennapi zarándokútja volt a budapesti katolikus egyetemisták egy kis csoportjának, annak a negyven diáknak, akik a lelkészség kollégiumainak a lakói. A minden esztendőben szokásos kollégiumi kirándulás az idén a pünkösdi Héray Márton csíksomlyói búcsún való részvételt (MKK kék csoport) jelentette különös hangsúllyal a rendkívüli irgalmasság-szentévére.

Pünkösd előtti pénteken hajnalban indultunk. Nagyváradon léptük át a székesegyház szentévi kapuját. A csíkzsögödi hívekkel együtt vonultunk fel a nyeregbe. Megható volt tapasztalni a székely katolikusok nagy hagyománytiszteletét (népviselet, zászlók, csengetés az út során). Az egyre duzzadó keresztalját Sebestyén Ottó plébános (a helyi HÁLÓ lelki vezetője) irányította. A félmilliós hatalmas magyar tengerben egy piciny pont volt az egyetemisták csoportja. Szívszorító perceket jelentett a hatalmas szürke fellegek és az olykor kisütni vágyó nap játékában felhangzó pápai, nemzeti és székely himnusz eléneklése. Végigkísértett a csak a mise végeztével eleredő eső. A délután során a Hargita egy fenséges kis kertjében métáztak, futballoztak a kollégisták. A helybeli mici és a székely pálinka hatásait nem mindenki bírta ki gyomorbántalmak nélkül… Pünkösdvasárnap Erdélyország íratlan fővárosában, Kolozsvárott a lánykollégiumunk onnan származó gondnoka, Gergely Gaby vezetett minket. A Szent Mihály templomot, ahol ünnepi szentmisét mondtunk, Kovács Sándor főesperes, plébános mutatta be. A történelmi Házsongárdi temetőben Brassai Sámuel, a Barcsai, Bánffy család kriptái között, Reményik Sándor, Apáczai Csere János, Orbán László – a nemrég hősiesen fiatalon elhunyt egyetemi lelkész – sírjai közt érkeztünk el Dsida Jenő sírjához, ahol egy emlékező csoport éppen koszorúzott. A délutáni csendben egy meglett idősebb úr pont akkor szavalta el a költő „Tavasz a Házsongárdi temetőben” című versét. Meghatódottságunk, zarándoklásunk, erdélyi kirándulásunk emlékezetes perce volt ez. Pákozdi István

12 Lengyelországban Rég nem hallottam ilyen jó beszédet politikustól, gondoltam az indulás előtt, miközben az MSZT-ben hallgattuk egy államtitkár búcsúztatóját. Emiatt is pozitív felhanggal indult számomra az IVT előtalálkozója. És ez a felhang csak erősödött a buszon, hiszen remek emberekkel utazhattam együtt. Volt, akit csak futólag ismertem, de volt olyan is, akivel már sokat beszélgettem előtte is. Bár a busz klímája hagyott maga után kívánnivalót, szerencsére zökkenőmentesen megérkeztünk Gliwicébe (a nagy, 70 főt szállító busz kétszer is lerobbant útközben). Itt lelkes lengyel fiatalok fogadtak bennünket, és rövid süteményevéssel kezdetét vette „felhizlalásunk”. Családoknál aludtunk, ami nagyon jó volt, mert így jobban megismerhettük a lengyelek kultúráját. A mi fogadócsaládunk tagjai mind nagyon jól tudtak angolul, ami azért volt jó, mert így komolyabb témákról is tudtunk beszélgetni, azaz például Bendzsi el tudta magyarázni nekik a kreditrendszer lényegét... Persze voltak társaink, akik nem voltak ennyire szerencsések, de a jelbeszéd és a szeretet, amellyel fogadtak minket, áthidalt minden akadályt. Jellemző az idősebb generáció gondoskodására, hogy volt olyan család, ahol este 11 óra után kikapcsolták az internetet, hogy tudjanak aludni a fiatalok. Általában reggel nyolckor szentmisével indult a napunk, ahol a Gliwicei „kerettörténet” révén Jónás könyvét olvastuk olvasmányként. Utána kezdődtek a különféle délelőtti programok. Az első nap egy értelmi és testi sérültekkel foglalkozó otthonban játszottunk a gyerekekkel, majd este különféle csoportos táncokat táncoltunk (tudtátok, hogy a lengyelek a belga táncnál nem hátra, hanem előre

adják tovább a lányt?). A második nap egy bányában jártunk, ahol mi is bányászhattunk, délután pedig várost néztünk. A többi nap többek között volt egy lelki délelőtt, ahol a Jónás történetet játszottuk el csoportokban, egy sportnap, ahol a magyar válogatott legyőzte a lengyeleket, (bár röpiben ők nyertek), illetve egy izgalmas akadályversenyen is részt vehettünk az erdőben. De mindezzel nem tudtam érzékeltetni a hangulatot, azt az igen sok kedves embert, aki körülvett minket, a faster-csoport hírnevét, az extra sausages jelentését, és Kasia lelkes, örökké űrt hagyó pörgését. A főtalálkozó ezzel szemben teljesen más hangulatban telt. Tömérdek ember egy nagyon szép városban, nagyon szép országban... Ahol percenként kellett elmagyarázni, hogy ez magyar zászló és nem olasz, és a végére már tudták is... Ahol sétálsz az utcán és egyszer csak tőled 30 m-re elautókázik a pápa... ahol este a magyarok kiabálják a leghangosabban, hogy „Ria! Ria! Hungária!”. Ahol olyan ismerőseiddel találkozol, akikről azt se tudtad, hogy kint vannak. Ahol kiderül, hogy tud egyszerre, egy helyen másfél-két millió ember együtt imádkozni, és békében együtt lenni, ott, ahol nem a sztárok, hanem Jézus Krisztus a legfontosabb! Ahol csak akkor esik az eső, amikor várunk a misére, a mise alatt/pápa fogadása alatt nem, ahol kézzelfogható Isten jelenléte. Egyszóval fantasztikus volt. Ezúton is szeretnénk megköszönni a kormány, az egyházmegye, és a Lelkészség anyagi és szellemi támogatását, hogy el tudtunk jutni Krakkóba és az előtalálkozóra! Találkozzunk majd újra IVT-n Panamában!

„HEGY” – Keresztény Gólyatábor 2016 Idén kilencedik alkalommal rendezték meg a „HEGY” – Keresztény Gólyatábort Esztergomban. Augusztus 9-13. között várták a szeptemberben egyetemet kezdő keresztény fiatalokat. Összesen 70 érettségizett gólya érkezett az ország minden tájáról (Kecskeméttől Budapesten át Nyíregyházáig).

A szervezők (idősebb egyetemisták) igyekeznek minden évben színes és élménydús programokat kínálni, ez idén sem maradt el. Augusztus 9-én, kedden érkeztek az esztergomi ferencesek kollégiumába az elsőévesek, a felsőbbévesek ismerkedéssel, különböző játékokkal készültek a fogadásukra. Nagyon nyitott és érdeklődő társaság verődött össze, így már az első játékok során feloldódtak és jó hangulat kerekedett.

A tábor fontos célja, hogy közösséget adjon a fiataloknak és sok lehetőségük legyen kapcsolatok kialakítására, ismerkedésre. Éppen ezért lényeges elem, hogy kiscsoportokba osztják őket, ahol bensőségesebb beszélgetések tudnak kialakulni. Rövid köszöntés és megnyitó után ezekben a kiscsoportokban folytatódott az ismerkedés. Este borkóstolót tartottak, persze mértékkel. Ez alternatíva a többi gólyatáborral szemben, hiszen szervezett és kulturált módja az alkoholfogyasztásnak, sőt, Sinka Domonkos (MKK) valamilyen szinten a műveltséghez is hozzátartozik. Ötféle minőségi

13 bort ismerhettünk és kóstolhattunk Csütörtökön volt a már meg. Az este fakultatívan a kötetlen hagyományosnak mondható beszélgetések medrében csordogált sportnap (sport délelőtt), aminek tovább. első felében 5 féle sportból hármat választva alakultak a csapatok és Szerda délelőtt Hajnal Géza játszottak egymás ellen / egymással. egyetemi docens látogatott a A második részben a kiscsoportok táborba. Előadása a hétköznapi sorversenyben vetélkedtek keresztény életről, a fiatalok egymással. Az idő remek volt feladatairól szólt. (Pl. Szent mindehhez, fantasztikus Ágoston nyomán nem a szavakkal, hangulatban telt a délelőtt. Délután hanem a tettekkel kell Isten országát Székely János püspök atya előadását hirdetni.) Ezen a napon kerítettünk hallgattuk, majd kiscsoportokban sort az egyetemi információk dolgoztuk fel az elhangzottakat. A blokkra, ami során a gólyák a tábor közös szentmiséjét Pákozdi megfelelő szervezőkkel tudtak István budapesti egyetemi lelkész beszélgetni a saját szakjukról, tartotta, aki Szent Klára ünnepén az egyetemükről. Ekkor mindig otthon elhagyását és az önálló megosztjuk velük tapasztalatainkat, döntések fontosságát emelte ki tippeket és tanácsokat tudunk adni beszédében a klarissza szent nekik, pl. hogy mire érdemes életéből. A szentmise végén figyelni, mely tanárokat ajánljuk, ill. mindenki lelkesen énekelte a feltehetik kérdéseiket, elmondhatják magyar himnuszt. félelmeiket, amelyeket remélhetőleg sikerül eloszlatnunk. A tábor záróakkordja utolsó A program lényege abban rejlik, este egy bál volt. Azért, hogy ez hogy jobban képbe kerüljenek a mindenki számára élvezhető legyen, jövőjüket illetően, és ne aggódva kétszer másfél óra társastánctekintsenek a szeptemberre. tanítást is tervezünk mindig a Továbbá felkészítettük a gólyákat programba. Ennek első felvonása arra is, hogy a – többnyire – esett csütörtök délutánra. Szentmise keresztény közegből kilépve milyen és vacsora után este limonádés feladatokkal, szituációkkal kell hawaii estet szerveztünk, melynek megküzdeniük, és a során a társasjátékok kapták a hétköznapokban is a valódi főszerepet. Nagyon élvezték a értékeket (hit, emberi kapcsolatok, résztvevők. Az este folyamán még szeretet) tartsák szem előtt – ezt egy kvízjáték is következett, ami a részben az előadáshoz is tudtuk csoportok összetartását erősítette. kötni. Délután városi vetélkedő lett volna, amit sajnos elmosott a Péntek délelőtt Marton Zsolt zuhogó eső, ezért a falak között atya, a Központi Szeminárium tartottuk meg, de így is élvezhető rektora tisztelt meg bennünket egy volt. Az idei táborban indián órás előadásával, ami az törzsekről kapták a csoportok a irgalmasság évéhez kapcsolódóan nevüket, és a városi vetélkedő is Zakeus történetéről, példájáról ebben a témában zajlott. Különböző szólt. Utána a kiscsoportos logikai, ügyességi, gyorsasági beszélgetések kicsit el is húzódtak, feladatokat kaptak a csapatok, annyi gondolkodni valót adott amiket meg kellett oldaniuk. Szerda nekünk. este dicsőítő imaestet tartottunk, ami alatt gyónásra, és lelki A nap hátralévő részében beszélgetésre is volt lehetőség. különböző fakultációk közül Ekkor szinte kézzel fogható volt válogathattak a gólyák: számunkra Isten jelenléte. süteménysütés, filmnézés, városi séta fagyizással egybekötve,

beszélgetés párkapcsolatról, zenélés, és sport szerepelt a lehetőségek listáján. Ezután a készülődésre fordítottunk időt, míg a szervezők azon munkálkodtak, hogy minden előkészítve, a bálterem pedig szépen feldíszítve várja a bálozókat. A hét és a tábor csúcspontja a bál. Itt alapvetően a társastáncoké a főszerep, különböző közösségi táncokkal, hölgyválaszokkal, játékokkal megspékelve. Minden évben választunk bálkirályt és bálkirálynőt. Idén azt a fiút és hölgyet díjaztuk, akik a legtöbb lánnyal táncolt, ill. aki a legtöbb táncot adta. Hajnali háromig tartott a mulatság. Végig sokan táncoltak, és remek hangulat volt. Jó volt látni, egy hét alatt mennyire összekovácsolódnak a fiatalok. Szombaton a tábor véget ért, de a lényeg csak most kezdődik, hiszen a cél az volt, hogy elkezdődhessen valami új: közösség teremtődjön, új kapcsolatok szülessenek, hogy a fiatalok ne érezzék magukat egyedül az egyetemen, a nagyvárosban, találjanak maguknak olyan barátokat és közösséget, ami végigkíséri őket az életük során. Úgy gondoljuk, hogy ezt sikerült megvalósítani, elindítani. Igazán tartalmas napokat tölthettünk együtt. A kapcsolat a gólyák és a szervezők között sem szűnik meg, hiszen továbbra is szívesen segítenek / segítünk bármivel kapcsolatban, sőt, találkozunk újra októberben egy afterparti keretein belül. Köszönjük mindazoknak, akik eljöttek, akik hosszú és alapos előkészítéssel lehetővé tették és anyagiakkal támogatták a gólyatábort! Nyitrai Orsolya (az egyik szervező)

14 KITÜNTETÉS

VERSEK

RECEPTEK

Augusztus 20. ünnepe előtt állami Őszi szonáta Az ősz pompás főzési kitüntetést – a Magyar Érdemrend alapanyagokat kínál, ki kell hulló vízcseppek Polgári Tagozata bronz fokozatát – használni a friss zöldségek, kottáznak tiszta hangzást kapott többek között Gergely gyümölcsök széles kínálatát az ebéd Gabriela, matematika tanárnő, vagy a vacsora menü hajnali erdőn kollégiumi gondnokunk. Jelenleg a kifundálásánál. Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű lombok zenéje Szakközépiskola és Szakiskola Töltött padlizsán egyszólamú a széllel tanára, a Budai Ciszterci Szent Imre Négy közepes nagyságú padlizsánt a többi már csend plébániához tartozó Karolina és megmosunk, hosszában Gesztenyéskert óvodákban hittanár kettévágunk, és a belsejét és az Egyetemi Lelkészség már őszi szegfű kikaparjuk. Vásárlásnál Leánykollégiumának gondnoka. virít a réten: szólj hát vigyázzunk, hogy tapintásra Kolozsvári származású, aki éppen tücsökrekviem kemény legyen, mert ha már puhulni egy évtizede települt át kezd, kesernyés lesz az íze. 40 dkg Magyarországra. A Háló ködből, levélből főtt tarját apróra vágunk, Közösségfejlesztő Katolikus összekeverjük egy dl tejföllel, egy elevenedő sóhaj Egyesület önkéntes tagja. Tud tojássárgájával, két gerezd késő őszi szél románul, angolul és németül. összezúzott fokhagymával, két Családja tragikus módon kellett zsemlemorzsával, átélje a Ceauşescu-féle Botos Ferenc evőkanál falurombolást: házukat kényszer(Tata-Tóváros) ízesítjük frissen őrölt fekete borssal, ízlés szerinti sóval. A masszát jól lebontásra ítélték, őket pedig egy összekeverjük, és púposra halmozva panelrengeteg egyik blokkházába Lepkeszárnyon beletöltjük a kivájt padlizsánokba. zsúfolták be. Szülei azóta sem Tűzálló tálat kivajazunk, és tudták kiheverni a történteket. Tétova idő belehelyezzük a padlizsán Gabriela kiváló tanári, hitoktatói és lepkeszárnyon! csónakokat. Tetejüket meglocsoljuk nevelő munkáját értékeli a Tűnik tova tejföllel, és előmelegített sütőben kitüntetés. mindenáron. 200 C fokon mintegy 40 percig sütjük. A tálalásnál gazdagon Halott idő meghintjük reszelt sajttal, amelynek lepkeszárnyon a fele lehetőleg füstölt változat tova tűnik legyen. Paradicsomsalátával mindenáron. kínálhatjuk vacsorára. Hiányzol, mert meghalt veled, eltűnt tova a képzelet.

Gyümölcsös hústekercs

75 dkg sertéscombot vékonyan felszeletelünk, kíméletesen Arcodat egy kiklopfolunk. Nem sózzuk a lepkeszárnyon szeleteket! A kiterített hússzelekre látom mindig egy-egy szem kimagozott, mindenáron. kettévágott szilvát illesztünk, tekercset formálunk a húsból, majd Megfogálak! egy hústűvel rögzítjük a hengert. De nem lehet! Lábosban olívaolajat hevítünk, és Arcod néma; beletesszük a hústekercseket, csak képzelet. körbesütjük, majd kevés vizet hozzáöntve fedő alatt puhára L. Burda Zsuzsanna pároljuk. Amikor már majdnem puha, kevés sóval ízesítjük. Köretként almás káposztát

15 készítünk. Amíg a hús puhul, fél kilogramm vöröskáposztát vékony metéltre szelünk és jól besózzuk. Miután levet engedett, kifacsarjuk és egy lábasban, kevés zsírban puhára pároljuk. Amikor a káposzta puhaságáról meggyőződtünk, két darab metéltre vágott savanyú ízű almát keverünk hozzá, meghintjük kevés cukorral és egy evőkanál salátaecetet löttyintünk rá. Zsírjára pirítjuk, és máris tálalhatjuk a gyümölcsös tekercsek mellé. Jó főzőcskét! Zakar András

VICCEK Az apuka megkérdi kisfiától: – Nem vette észre a tanító néni, hogy én segítettem a házi feladat megoldásában? – Nem. – Na és mit mondott a megoldásodra? – Azt, hogy napról napra butább leszek. Az orvos azt kérdezi a betegtől, hogy szokott-e inni? – Csak alkalmanként szoktam, doktor úr. – Ezt meg, hogy értsem? – Csak ha magam vagyok, vagy társaságban. Két skót találkozik. – Mi az, te töltény nélkül jársz vadászni? – kérdezi egyik a másikat. – Igen. Kár a pénzért, hiszen az eredmény így is ugyanaz. A vak koldust felelősségre vonja a rendőr. – Mondja, hogy van az, hogy maga tegnap még mint süketnéma koldult, ma meg vak? – Tudja, biztos úr, az ember alig gyógyul ki az egyik betegségből, már jön is a másik. Móricka ragozd el a menni igét! – Ööö … Én megyek … Ööö … te mész … Öööö ő megy … – Egy kicsit gyorsabban! – Én futok, te futsz, ő fut… Uram, fordítva tartja az újságot – figyelmezteti az egyik utas a

villamoson a másikat. Tudom, de elájul. Jön egy japán turistacsoport csak így láthatom a csapatomat az és elkezdik élesztgetni a főnököt, első helyen. aki nagy nehezen magához tér. - Mi történt magával? - kérdezik a Amerikai-magyar vállalat gyárába japánok. látogatóba érkezik az amerikai A főnök erőtlenül mutogat az ablak vezérigazgató. Nagy felhajtás, lógó felé: nyelvek mindenfele, egyszer csak - Látják... azt... ott fenn. megszólal a nagyfőnök: A japánok felnéznek és megszólal - Hát a Kovács Béla merre van? az egyik: Elkerekednek a szemek, szaladnak - Jééé.. ki az a fehér ruhás ember ott rögtön a gyártósorra a Béláért. a Béla mellett? Mondja is neki a vezérigazgató: - Hi Béla, jó látni Téged, este lesz Öreg bácsika elmegy az egy kis muri náliunk, küldöm érted életbiztosítóhoz, hogy szerződést limuzint, te jönni el. kössön velük, de az ott lévő hölgy Másnap a Béla elkésik a megkérdezi: munkahelyéről, jön az üzemvezető: - Hány éves, bácsika? - Béla, te miért késtél? - 102 éves vagyok. - Hát tudod főnök, tegnap a - 102?! És a maga korában vezérigazgatóval kicsit felöntöttünk életbiztosítást akar kötni? Tudja a garatra, reggel nem bírtam mit? Jöjjön vissza holnap. felkelni. - Holnap nem jó. Akkor lesz az Főnöke felméri az erőviszonyokat apám születésnapja. és inkább hallgat. - Az apja születésnapja!? Hány éves Két hét múlva az Államok elnöke az apja? érkezik gyárlátogatásra. Újból nagy - 139. a felhajtás, egyszer csak megszólal a - Akkor jöjjön vissza a jövő héten. president: - Jövő héten végképp nem jó. Akkor - Hát a Kovács Bélát merre találom? lesz a nagyapám esküvője. Szemek újra elkerekednek és már - A nagyapja esküvője!? Hány éves szaladnak is a Béláért. a nagyapja? - Hi Bélám, hogy Te vagy? Este - 164. Bécsben tartok egy partyt, küldöm - És az ő korában meg akar érted helikoptert, te jönni el. házasodni? Másnap a Béla megint elkésik. - Nem akar, de a szülei erőltetik.... Főnöke dühöng, hogy a Béla tegnap az elnökkel itta le magát, de már Két öreg házaspár hajt autójukkal a nem bír magával és megkérdezi: német autópályán, pontosan 81 - Béla, te honnan ismersz ennyi km/h-val. Egy rendőr megállítja az befolyásos embert? autójukat. - Én még a Pápát is ismerem. - Az egyik öreg megkérdi: - Túl mondja Béla. gyorsan hajtottunk? Főnöke lefehéredik, de nem hiszi el Erre a rendőr: - Nem, de miért a történetet. Béla, hogy bizonyítsa mennek ilyen lassan? állítását repülőre ülteti főnökét és Öreg: - Miért, gyorsabban is elrepülnek egyenesen a Vatikánba. hajthatnánk? Megállnak a Szent Péter Bazilika Rendőr: - Persze, itt 130 km/h-val előtt és azt mondja a Béla: nyugodtan mehetnek. - Én most bemegyek és öt perc Öreg: - De a táblán az áll, hogy A81. múlva a Pápával együtt fogok Rendőr: - Igen, és? integetni Neked azon az ablakon. Öreg: - Hát, gondoltam, hogy akkor Eltelik öt perc, a főnök felnéz, és az 81 km/h-val kell mennem. ablakban tényleg ottvan a Béla a Rendőr: - Nem dehogy, az csak az Pápával. Ott helyben összeesik és autópálya száma.

16 Öreg: - Ja, vagy úgy! Köszönöm a felvilágosítást! Majd a rendőr benéz az autó hátsó ülésére, ahol két kővé dermedt, tágra nyílt szemű öregasszony ül. Erre megkérdezi a rendőr: - Mi baja van a hátul ülő két idős hölgynek? Talán nem érzik jól magukat? Erre a másik öreg úr: - De, de. Csak most jöttünk a B252-esről! Több férfi ül a klub öltözőjében, edzés után. Hirtelen egy mobiltelefon csengője szólal meg az egyik padon. Egy férfi felveszi, majd beköszön: - Halló! - Kevesem, én vagyok, - szólal meg egy női hang. A klubban vagy? - Igen. - Kitűnő. Csak két utcányira vagyok tőled. Most láttam egy gyönyörű perzsa bundát. Csodálatos. Megvehetem? - Mennyibe kerül? - Csak 300.000 forint. - Hát jól van, vedd meg, ha annyira megtetszett... - Óh, szivikém, az előbb megálltam a Mercedes autószalon előtt és megnéztem a 2004-es modelleket. Az egyik bizony nagyon megtetszett. Beszéltem az eladóval, aki igen jó árajánlatot adott... és tudod, már ki kéne cserélni azt a BMW-t, amit tavaly vettünk...

- Mennyiért adja? - Csak 16 millió forint! - Rendben van, de ezért az árért minden extrát is rakass bele. - Oh, de mielőtt szétvágnák a vonalat, még valami... - Mi az? - Lehet, hogy ez soknak tűnik, de átnéztem a bankszámláinkat és... Ma reggel megálltam egy ingatlanközvetítő előtt és az a ház eladó, ami tavaly annyira tetszett nekünk... Emlékszel? Uszodával, szép sziklakerttel, egy holdnyi parkkal, mögötte a hegyekkel... - Mennyit kérnek érte? - Csak 130 milliót... nagyon jó ár, és tudom, van annyi pénzünk a bankban... - Rendben van, menj és vedd meg, de először ajánlj fel csak 120 milliót érte... - Jó, szívem. Köszi. Később majd találkozunk. Szeretlek, édesem. A férfi lecsukja a mobiltelefon tetejét felnyújtja azt a magasba és megkérdezi a többiektől: - Tudja valaki, kié ez a telefon?

HIRDETÉSEK 1. A Veni Sanctét követően beindulnak közösségeink és programjaink: az MKK, a Katekumenátus, az MKK+, a szentségimádások, később majd a

Jegyesiskola, keressed ezeket a honlapunkon és látogasd: www.egylelk.com! 2. Rujp Johanna keresztelője lesz szeptember 18-án, 10.00 órakor az MSzT-ben, ugyanazon a napon és ugyanott lesz Ligeti Mária keresztelője is, 17.30-kor. 3. OEZ – szept. 24-25. Indulás a Keleti Pu.-ról 7.00 órakor induló vonattal Salgótarjánba, onnan gyalogos zarándoklat (kb. 24 km) Mátraverebély-Szentkútra. Vacsora, szállás (ágyneművel), reggeli és ebéd a vasárnap 11 órakor kezdődő egyetemisták búcsúmiséje előtt, ill. után. Hozzájárulás: 5 ezer Ft. 4. Okt. 10-én hétfőn 19 órától szentségimádás, utána pedig az oktatók napja: szeretettel várjuk a katolikus, keresztény egyetemi oktatókat! 5. November 1-jén, kedden, Mindenszentek ünnepén 19 órakor egyetemista mise lesz az MSzT-ben (kötelező ünnep). 6. A Lelkészség félévi lelkigyakorlata Petőfiszálláson lesz (a pálos atyáknál) november 11-13. között. Máris lehet rá jelentkezni! 7. A Lelkészség albérlet-közvetítése gyakorlatilag megszűnt, mivel nem adnak le címeket; a Lelkészség három kollégiumába jelentkezni lehet a következő tanévre (minél előbb)!

Mottónk jelentése: Aki hallgat, az egyetértőnek látszik. Felelős kiadó: Dr. Pákozdi István egyetemi lelkész. Szerkesztő, tördelő: Emri Márton lelkészségi titkár. Köszönjük írásaikat e számunk íróinak: Ferenc pápának, Botos Ferencnek, Heim Katalinnak, Héray Andrásnak, L. Burda Zsuzsannának, Nyitrai Orsolyának, Pákozdi Istvánnak, Pallai Bélának, Sinka Domonkosnak, Tőzsér Endrének és Zakar András mérnöknek! Köszönjük még Bata-Király Edina alapos nyelvi korrektúráját is! A fedőlap színes képét kivéve a többi kép Vámos István műve, köszönjük! A Lelkészség címe: 1117 Bp., Magyar Tudósok krt. 1. Tel: 203-1734, [email protected], www.egylelk.com Honlapunkon a korábbi Egyetemes újságok is megtalálhatóak. Sikeres tanévkezdést kívánunk!