Kari Hírmondó a PPKE JÁK információs hírlevele
2015. Veni Sancte
Veni Sancte Spiritus! A vágyakozás elkerülhetetlen, természetének legmélyén az ember maga a vágyakozás, valamire való várakozás. Bármit is csinálunk, többé-kevésbé nyíltan ezt a várakozást fejezi ki, mert az ember cselekvése nem más, mint egy cél felé törekvő energia. Miért tanulunk vagy tanítunk? Csak azért, hogy pénzt keressünk? Miért keresünk pénzt? Hogy ehessünk. Miért eszünk? Mert ez kell az élethez. De miért élünk? Ez a szint érdekel minket: a végső törekvések, a legmélyebb vágy szintje, amely az életet igazán emberivé teszi. Ezért ennek az új évnek a kezdete vágyakozásunk megtérésére hív minket; hogy ébren tartsuk magunkban az igazi vágyakozást, hogy ne csak arra figyeljünk, amit csinálunk, hanem igaz, alázatos és emberhez méltó pillantással figyeljünk mindenekelőtt arra, hogy valóban miért éri meg dolgozni és fáradozni. Ez az egész keresztény nevelés célja: a vágyakozás megtérése, de nem elvont és általános értelemben, hanem az ember Jézus Krisztus valós személyére összpontosítva. Mi Krisztusra vágyakozunk és Ő az, akit várunk. Gondoljunk Jánosra és Andrásra, amikor először találkoztak Jézussal. Nem véletlen, hogy az első szavak, melyeket Jézus hozzájuk intéz (s ezek Jézus legelső szavai János evangéliumában) ezek: „Mit kerestek?” Mire vágytok igazán? Mit vártok az élettől? Valószínűleg nem tudták igazán, mire vágynak, ezért ezzel a kérdéssel maga Jézus kezdi őket arra nevelni, hogy vegyék komolyan kérdéseiket. A két tanítvány vele töltötte a délutánt. Az evangélium nem mond nekünk ennél többet, hogy mit csináltak, mit mondott nekik Jézus – ezt nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy attól a naptól fogva minden megváltozott számukra, mert valami olyan történt, ami az egész életüket felforgatta. Olyannyira, hogy András rögtön azután odamegy testvéréhez, Simonhoz és így szól hozzá: megtaláltuk a Messiást! Megtaláltuk az élet értelmét! Aznap kezdték megérteni, mit is keresnek. Romano Guardini a következőket mondta: „Ha az egyetemnek van értelme a kultúra számára, akkor az az, hogy olyan hely, ahol az igazságot kutatják, az igazságot a maga tisztaságában, nem más célból, hanem önmagáért. Csak azért, mert ő maga az igazság.” De azért, hogy így legyen, először fel kell tennünk magunknak azt a kérdést: „Én mit keresek? Mit keresünk együtt egy katolikus egyetemen?” Alessandro atya Az ünnepélyes egyetemi tanévkezdő Veni Sancte szentmise 2015. szeptember 26-án, szombaton, 18 órakor lesz az Egyetemi Templomban!
•
Emlékezünk...
„Mindaz, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.” Életének 88. évében, 2015. június 18-án elhunyt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának alapító dékánja, volt alkotmánybíró, a magyar jogásztársadalom kiemelkedő alakja, Prof. Dr. Zlinszky János
Prof. Dr. Zlinszky János
Búcsúztatása 2015. június 29-én, a Budai Ciszterci Szent Imre Templomban volt. Hamvait a családi sírboltban, Dabas-Gyónon helyezték örök nyugalomra római katolikus szertartás szerint. Nyugodjék békében!
1
„Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12,3)
Emlékezés Zlinszky János professzor úrra* Dániel könyvének a végső időkről szóló próféciája költői nyelven adja tudtunkra, milyen helyet szánt az Úr azoknak, akik életükben elkötelezetten keresik és hirdetik az Ő igazságát. Mi, akik Zlinszky János professzor úr tanítványai lehettünk, könnyen őrá ismerünk a jövendölésben. „Érteni tudó” ember, aki a múlt és a jelen tényei mögött a gyakran nem nyilvánvaló, a dolgok mélyén rejlő igazságot, s annak összefüggéseit kutatta. S „igazságra tanított sokakat”: egykor ügyvédként ügyvédjelöltjeit a jog gyakorlati művelésére; a Piarista Gimnázium, saját egykori középiskolája végzős diákjait a jogrend alapvető ismereteire; s joghallgatók generációit a római jog és a jogtörténet máig ható tanulságaira, a jogászi hivatás erkölcsi alapjaira. Tanított, mert életét átjárta a meggyőződés, hogy a fölismert igazság kötelez, s a megszerzett tudás annyit ér, amennyit mások szolgálatába állítanak, önzetlenül továbbadnak belőle. Tudós és tanár. Fiatal korától erre a hivatásra készült. S bár kibontakozását már kezdetben elszegni igyekeztek, a katedrától kényszerűen távol, a jogalkalmazás különböző területein töltött évtizedekben is szakadatlanul gyűjtötte a tudást és tapasztalatot, hogy legyen mit továbbadnia. Mikor évtizedek múltán visszatérhetett eredeti hivatásához, a jog mindennapi valóságának ismerete különös megalapozást adott tudományos és oktatói munkájához. A jog tudományának bármely ágazatát tanította, mondandóját mindig az életből vett példákkal tette szemléletessé: az ókori római remekjogászokhoz híven, gyakran a kisemberek – saját praxisából is ismert – ügyes-bajos eseteivel. Előadásai azonban nemcsak ezért voltak életszerűek. Hanem azért is, mert valóban élte, amit tanított. A bonus et diligens pater familias, a jó és gondos családapa ókori római jogi mércéje szemünk előtt elevenedett meg a katedrán. Mikor Ulpianusnak a jogászi hivatásról szóló örök érvényű szavait hallottuk tőle, rögtön éreztük, ő maga is az igazságosságot műveli, s igaz, nem pedig képmutató bölcsességre törekedvén keresi a jó és méltányos ismeretét (D. 1, 1, 1, 1). Különös kegyelme a Gondviselésnek, hogy a Katolikus Egyetem Jogi Karának megszervezéséhez már egy e szellemben megélt jogászi pálya életbölcsességével kezdhetett hozzá. Mi, akik első évesként nyertünk felvételt az induló fakultásra, kezdettől tanúi, sőt részesei lehettünk az embert próbáló feladatnak. Anyagi nehézségek örvényei között, politikai ellenszélben kellett hajóznia, de nem volt kétséges: jogászi hivatásának fő műve, hogy olyan intézmény fundamentumait rakja le, ahol a jog tudományát a keresztény erkölcsi elvek és társadalmi tanítás alapján állva művelik és oktatják. Ezt az universitast kezdettől élő szeretetközösségként alakította ki. Emlékszem a késődélutáni teázásokra, amelyeken – alkotmánybírói és dékáni feladatai mellett is – időt szakított arra, hogy az évfolyam minden csoportjával bensőséges légkörben is elbeszélgessen. Ezek a találkozások, ahogy sok későbbi is, részéről egyben mindig a megelőlegezett bizalom kinyilvánításai is voltak. Feladatot adott, gyakran nem is egyszerűt, amely teljes odafigyelést, belső elköteleződést kívánt. De egyúttal esélyt kínált növekedésünkre, önmagunk kibontakoztatására is. Gyakran idézte az Írást: „Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak” (Mt 22,14). Ki-ki igyekezett hát a megelőlegezett bizalmat legalább utólag megszolgálni. Számtalanszor tapasztaltuk nagyvonalúságát, ha külföldi konferenciaútról, ösztöndíj-lehetőségről, publikáció közzétételéről, szakmai fejlődésünkről volt szó. Ilyenkor „jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel” (Lk 6,38) mért, szerény képességeinkben is meglátva a kibontakozás ígéretét, mert hittel vallotta: „a növekedést az Isten adja” (1Kor 3,6). S akik közülünk rátették kezüket az eke szarvára, valóban érezhették, hogy munkájukat atyai, jóindulatú odafigyeléssel kíséri. Alkotói szabadságunkat soha el nem vonva, elképzeléseit soha ránk nem erőltetve, de bátorítva s támogatva, mikor szekerünk el-elakadt, adott újabb és újabb lendületet. A római jog korokon átívelő tanulságain túl, legfőbb útravalónkat a jogászi hivatás erkölcsi követelményeiről szóló tanításából meríthettük. Életét az Isten által szívünkbe írt törvény irányította: miként az Írás mondja, őrizte azokat szívében, eszébe véste gyermekeinek és tanítványainak, hirdette őket otthon és útközben, mikor lefeküdt és mikor felkelt (MTörv 6,6-7). Épp ezért volt hiteles és magával ragadó, mikor a hit, remény, szeretet hármasáról, az okosság, a mértékletesség, a türelem, vagy épp az irgalmasság erényéről, s ezeknek a jogász számára való jelentőségéről beszélt tömött padsorokban ülő hallgatóságának. Példát adott hűségből. Hűségből hitves és család iránt, mikor ember feletti munkaterhe mellett is övéire minőségi időt szánó, szerető férj és családapa maradt. Hűségből az ősök és mesterek iránt, mikor szellemi hagyatékukat felkutatta, megőrizte és közzétette. S hűségből hivatása, az igazság keresése és tanítása, a jogrend és a társadalom szolgálata iránt, amelyet minden körülmények között alapfeladatának tartott. Példát adott alázatosságból, mikor tanítványai eredményeit őszintén elismerte, vagy akkor, mikor dékánként is összeszedte a Kar egy-egy szögletében eldobott cigarettacsikkeket. Ennek nagyobb hatása volt lelkünkben, mintha szemrehányást tett volna nekünk. Példát adott bátorságból, midőn számtalanszor megküzdött a Kar indulását elszegni akaró erőkkel, vagy akkor, mikor olyan téveszmékkel, jogszabályokkal vagy hatósági döntésekkel szemben emelte fel szavát, amelyek aláásták volna az Isten által saját képmására teremtett, szeretett és megváltott ember eredendő szabadságát, méltóságát, vagy épp felelősségét. Tette mindezt annak az embernek a derűjével, aki önmagának, önmaga érdekeinek már réges-rég meghalt, s életét Krisztus követése tölti be. Az Üdvözítő, akinek küldetésében járt, most elhívta, mint „hűséges, derék szolgáját”. Immár bemehet „ura örömébe” (Mt 25,21). Hiszem, hogy családja, tanítványai és kollégái, akik a Katolikus Egyetem küldetését magukénak vallják, hatalmas pártfogót nyertek benne mennyei születésnapján. Dicsőség és hála légyen az Istennek körünkben eltöltött éveiért, műveiért és szeretetéért! Komáromi László
*
2
Elhangzott a Budai Ciszterci Szent Imre Templomban 2015. június 29-én délelőtt 11 órakor tartott gyászmisén.
Rövid összegzés Karunk 2015 . évi felvételi eljárásainak eredményeiről A 2015-ös esztendő általános és pótfelvételi eljárásainak tétje Karunk szempontjából elsősorban az volt, hogy a szeptembertől általunk már nem indítható igazgatási szakok miatt jelentkező kiesést egyéb képzéseinken felvett hallgatókkal tudjuk-e pótolni. (Tavaly még 131 hallgatót tudtunk fölvenni az igazgatási képzési területre eső nemzetközi igazgatási és közigazgatás-szervező alap-, valamint európai és nemzetközi igazgatás mesterszakjainkra; e szakjainkkal idén már nem számolhattunk.) Az eredmények e szempontból igen jól alakultak: összes felvettjeink száma 2014-ben 940 fő volt, 2015-ben pedig 943, tehát a kiesést – elsősorban a jogász mester- és az igazságügyi igazgatás alapszakokon – sikerült pótolni. Országos szinten egyébként a jogi képzési területre az általános felvételi eljárásban fölvettek száma a tavalyi 3489-hez képest némi csökkenést mutat (3443), ami azt jelenti, hogy a valamelyest csökkenő „tortából” tudtunk tavalyi eredményeinkhez képest érzékelhetően nagyobb szeletet kihasítani. Részletesebben: Jogász osztatlan mesterképzésen a tavalyi 650 hallgatóval szemben idén 731 hallgatót vettünk fel, közülük 387-et nappali tagozatra (tavaly 370-et), 344-et pedig levelezőre (tavaly 280-at). Állami ösztöndíjas finanszírozási formában tanulhat nappali tagozaton 34 (tavaly 19), levelező tagozaton 12 (tavaly 13). Igazságügyi igazgatás alapszakon a tavalyi 158 hallgatóval szemben idén 181 hallgatót vettünk fel, közülük 95-öt nappalira (tavaly 97-et), 86-ot pedig levelezőre (tavaly 61-et). (Látszik tehát, hogy a növekmény – mind jogász, mind igazságügyi igazgatás szakon – elsősorban a levelező tagozaton jelentkezett.) Állami ösztöndíjas finanszírozási formában igazságügyi igazgatás alapszakon 10 új nappalis (tavaly 14) és 15 új levelezős (tavaly 10) hallgató tanulhat. Örömmel tölthet el bennünket az is, hogy új szakunk, a közszolgálati alapszak levelező tagozatos képzése elindul (18 felvettből 15 önköltséges, 3 állami ösztöndíjas), s a kodifikátor FELVETTEK Jogász nappali áll. öszt. Jogász nappali önkölts. Jogász levelező áll. öszt. Jogász levelező önkölts. Ig. ig. nappali áll. öszt. Ig. ig. nappali önkölts. Ig. ig. levelező áll. öszt. Ig. ig. levelező önkölts. Közszolgálati lev. áll. öszt. Közszolgálati lev. önkölts. Kodifikátor lev. önkölts. Összes felvett (minden szakkal):
mesterszak a tavalyi 5 fő helyett idén 13 fővel kezdheti meg munkáját (levelező, önköltséges képzés). Az idei felvételi eljárások másik tétje Karunk számára az volt, hogy középtávú terveinknek megfelelően képesek leszünk-e emelni a felvételi ponthatárt jellegadó jogász szakunkon. Az eredmények e tekintetben is bíztatóan alakultak, hiszen az önköltséges jogász nappali tagozaton az általános felvételi eljárásban 350 (tavaly 300) pont lett a határ, a pótfelvételi eljárásban pedig 384 (tavaly 351). Önköltséges levelező jogász szakon az általános felvételi eljárásban 341 (tavaly 300) pontnál húztuk meg a ponthatárt, a pótfelvételinél pedig 360-nál (tavaly 300). Ezzel jelentős lépést tettünk a kívánatos minimális ponthatár elérése felé, ami reményeink szerint azt is jelenti, hogy arányaiban jobb képességű, s ezért nagyobb részben helytállni képes új jogász évfolyam kezdheti meg Karunkon tanulmányait. (Az állami ösztöndíjas ponthatár évek óta nem a Katolikus Egyetem döntésén múlik: idén 460, tavaly 464 pont volt az államilag megállapított küszöb.) A fenti áttekintés a felvi.hu adataira épül, s tekintetbe kell venni, hogy a felvett hallgatók egy része (átlagban 10-15%) végül nem iratkozik be. A Deák Intézet idén induló posztgraduális szakirányú továbbképzésein 7 szak biztosan elindul, amelyekre 261 hallgató nyert felvételt. A korábban beiratkozott és még nem végzett 228 aktív és 7 passzív státusú hallgatóval együtt ez 496 fős hallgatói állományt jelent. Külön kiemelést érdemel a „fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza” képzés, amelyre a tavalyihoz hasonló nagyságrendű jelentkező, összesen 100 fő adta be jelentkezését (tavaly 114-en kezdték meg ezt a képzést). Az Intézetben emellett folytatódnak a szakvizsga felkészítő kurzusok és a köztisztviselői továbbképzés is. Komáromi László
2014 (ált. + pót = összes) 19 314+37=351 13 209+54=263 14 60+23=83 10 43+8=51 5 Igazg. sz-kal: 816+124=940 Igazg. nélk.: 687+122=809
Σ 370 280 97 61 0 5
2015 (ált. + pót) 34 318+35=353 12 269+63=332 10 75+10=85 15 51+20=71 3 12+3=15 13 812+131=943
Σ 387 344 95 86 18 13
A jogi képzési terület 2015Á: összes felvett 3443 (ebből 785 állami) A jogi képzési terület 2014Á: összes felvett 3489 (ebből 659 állami) A jogi képzési terület 2013Á: összes felvett 3067 (ebből 454 állami) PONTOK Jogász nappali áll. öszt. Jogász nappali önkölts. Jogász levelező áll. öszt. Jogász levelező önkölts. Ig. ig. nappali áll. öszt. Ig. ig. nappali önkölts. Ig. ig. levelező áll. öszt. Ig. ig. levelező önkölts. Közszolgálati lev. áll. öszt. Közszolgálati lev. önkölts. Kodifikátor lev. önkölts.
2014 (ált. & pót) 464 300 & 351 464 300 & 300 424 260 & 266 424 261 & 276 56
2015 (ált. & pót) 460 350 & 384 460 341 & 360 424 288 & 345 424 280 & 300 440 289 & 318 63
3
Erasmus hírek
Ami történt… 01. 31. RETURN US Alumni in Hungary Conference 02. 09. Nemzetközi Kánonjogi Tanulmányi Nap Professzor-szeminárium: Belovics Ervin: A bünte02. 19. tőeljárási törvény megújításának lehetőségei A tagállami közigazgatási eljárások az EU eljárási 03. 5–6. modelljének fényében (Ereky Kutatókp.) 03. 12. „Szabad vasárnap” konferencia Polgári Eljárásjogi és Nemzetközi Magánjogi Ku03. 13. tatásokat Végző Doktoranduszok és Doktorjelöltek IV. Országos Konferenciája A személyiség és a média a polgári 03. 19. és a büntetőjogban (konf.) Professzor-szeminárium: Burián László: A nemzet03. 26. közi magánjogi kodifikáció dilemmái Professzor-szeminárium: Bándi Gyula: 20 év apro04. 16. póján – környezetjogi elvek, fogalmak, intézmények, amelyek az egész jogrendszerre hatottak Kartellek hatósági üldözése – amikor versenyjog 04. 21. és büntetőjog összefog (GVH-val közösen) Intézményi garanciák a gyakorlat oldaláról: 04. 22. az ombudsman és az Alkotmánybíróság (konf.) 04. 30. Pro Facultate Nap Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó Verseny és 05. 08. Activity ,,Morality in Politics: Inescapable Hindrance or 05. 09. Necessity – The Global Round Table 2015 Main Event” A házasságra vonatkozó kánoni normatíva alapvető 05. 12. szempontja – A magyar Kánonjogi Társaság évzáró ülése 05.15. Suri Noémi (Polg. Elj. Tsz.) kutatóhelyi vitája 05. 22. FIDE Kormányzótanács ülése 05. 29. 3rd Unfair Commercial Practices Kollektív szerződések az Európai Unióban (fran06. cia Université Lumière Lyon 2 (Direction de la 11–13. Recherche et des Écoles Doctorales) egyetemmel közösen) MTA Civilisztikai éves ülés – Az új Polgári per06. 18. rendtartás – A közérdekű keresetindítás kérdései (konferencia és könyvbemutató) 06. 25. Diplomaátadó ünnepség (25 jogász szakos) Könyvbemutató: Varga Zs. András: Eszményből 06. 25. bálvány? – A joguralom dogmatikája 07. 16. Diplomaátadó ünnepség (122 jogász szakos) Oklevélátadó ünnepség – Deák Ferenc Továbbkép07. 22. ző Intézet Diplomaátadó ünnepség (2 kodifikátor, 11 európai 07. 23. és nemzetközi igazgatási MA és 37 nemzetközi igazgatási BA, 34 igazgatásszervező BA szakos) 08. 31.– Orientációs Napok 09. 01. 09. 02. Oktatói Közösségi Nap 09. 04. Jogrendszerek közötti verseny (konf.) Pázmány Péter Katolikus Egyetem Ünnepélyes 09. 10. évnyitója Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtu09. 10. dományi Karának Tanévnyitó ünnepsége Professzor-szeminárium: Varga Zs. András: Jogál09. 24. lam és korlátai 09. 24. TDK Börze – minden, ami TDK!
• 4
Az Erasmus+ program a 2014-2015-ös tanévben nagyon sikeresen zárult. A Kar a vállalásait nemcsak jól teljesítette, hanem majdnem minden területen túl is teljesítette. 50 hallgatónk tanult valamelyik partneregyetemen összesen 66 félévet, 11 hallgatónk vett részt legalább 2 hónapos külföldi szakmai gyakorlaton. 8 oktatónk mobilitását és 5 munkatársunk szakmai utazását is támogattuk. Nagy segítség volt az ösztöndíjasoknak, hogy az előző félévben először az egyetem minden mobilitást kiegészítő ösztöndíjjal támogatott a KAP forrásaiból. Karunk továbbra is igen népszerű a külföldi hallgatók körében, az őszi szemeszterben 53 hallgató vett részt képzésünkön, a tavaszi szemeszterben 30-an látogattak hozzánk. Oktatói mobilitás keretében 3 vendégoktató érkezett, a II. János Pál Katolikus Egyetem, Lublin, az Universidad CEU San Pablo, Madrid és a Lyoni Katolikus Egyetemről. Köszönjük oktatóinknak és munkatársainknak egész éves együttműködését, kiváló munkáját. Kutatásszervezési és Külügyi Iroda
• 2015 nyári beruházások Az idei nyár nem csak pihenéssel telt, a Karunkon több nagyszabású beruházási munkára is sor került. A Lektorátus nyelvi (GY306.) laborja teljesen megújult. Az új számítógépek felszerelésével az idegen nyelvi képzés még korszerűbb körülmények között folyhat. Ezt támogatja a két gyakorlójukba felszerelt interaktív tábla és az összes helyiségük klímával történő felszerelése. A munkakörülmények javítása érdekében, az idén klimatizáltuk a nyári meleg által leginkább érintett területeket, a 28. épület III. emeletét és a Tanulmányi Osztályt. Folytattuk a 28. épület hátsó traktusában a korszerű, nagy teljesítményű vezetékes UTP hálózat kiépítését, mely által az informatikai hálózat gyorsabbá és magbízhatóbbá vált. A korábban megkezdett burkolat-felújítást is folytattuk. Ezzel a hátsó lépcsőház és a hiányzó I. emeleti rész, ill. a pinceszint (volt tanári klub) előterével egységessé tettük a burkolatot. Várhatóan hamarosan elkészül az I. és III. emelet vizesblokkjainak a felújítása. A 28. épület pincéjében a vakolat leverése megtörtént, ezzel javult a szellőzés és a salétromos, málló vakolat helyett egy esztétikusabb falfelületet alakítottunk ki. A 30. épület utcafrontja új korszerű hőszigetelt nyílászárokat kapott. Így a könyvtár és a SZIT, továbbá a GY001 helyiségei nem csak esztétikailag szépültek, de az új ablakok a komfortérzetet is javítják. A GY002-ben egy ún. „moot court” (bírósági tárgyaló) terem kialakítása folyamatban van, itt az elméleti képzésen felül a hallgatók gyakorlati tapasztalatokat is szerezhetnek. A mozgáskorlátozottak segítésére a kerti rámpát korláttal láttuk el. A 26. épület felső tornatermében hő-visszanyerős szellőzés került beépítésre. Ennek a korszerűsítésnek köszönhetően jelentős energia-megtakarítás várható. A nyári szünet alatt az étterem korábbi üzemeltetőjével felbontottuk a bérleti szerződést, az új bérlővel a szerződéskötés folyamatban van. Remélhetőleg hamarosan ismét lesz lehetőség jó minőségű ebéd kulturált fogyasztására az egyetem területén. Bízunk benne, hogy a beruházási munkák által okozott kisebb kellemetlenségekért az elkészült fejlesztések minden érintettet kárpótolnak.
Személyi hírek, változások Kinevezések: Kovács Pétert a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 2014. december 16-án bírájává választotta. Tisztségébe 2015. március 10-én iktatták be ünnepélyesen. Professzor úr az ICC első magyar tagja. Karunkon 2015. március 1-jétől határozatlan időre kutatóprofesszori státuszba került. Dr. Ádány Tamás docens úr 2015. március 1-jétől megbízott tanszékvezető a Nemzetközi Közjogi Tanszéken. Dr. Bándi Gyula professzor úr 2015. március 17-től 2016. augusztus 31-ig a Doktori Iskola vezetője. docensi kinevezést kapott 2015. szeptember 1-jétől: Dr. Erdődy János (Római Jogi Tsz.) Dr. Láncos Petra Lea (Európajogi Tsz.) adjunktusi kinevezést kapott: Dr. Könczöl Miklós 2015. február 1-jétől (Jogbölcseleti Tsz.); Dr. Pünkösty András 2015. február 1-jétől részmunkaidős tudományos munkatárs, majd 2015. július 1-jétől teljes állású egyetemi adjunktus az Európajogi Tanszéken; Dr. Bérces Viktor 2015. szeptember 1-jétől (Büntető Anyagi és Elj. és Végrehajtási Jogi Tsz. és Polgári Eljárásjogi Tsz.). tudományos segédmunkatársi kinevezést kapott: dr. Zakariás Kinga 2015. január 1-jétől; Mányó-Váróczi Violetta 2015. július 1-jétől. Dr. Navratyil Zoltán adjunktus úr 2015. június 1-jétől a hallgatói szakmai gyakorlatok megszervezésével összefüggő adminisztratív feladatokat látja el. Dr. Pogácsás Anett tudományos segédmunkatársként 2015. július 1-jétől teljes állásban visszatért a Magánjogi és Kereskedelmi Jogi Tanszékre. Dr. Szilágyiné Dr. Hős Nikolett adjunktus asszony 2015. augusztus 1. – 2016. január 31. között fizetés nélküli szabadságon van. dr. Sabjanics István tudományos segédmunkatársként 2015. szeptember 1-jétől a Nemzetközi Közjogi Tanszék állományába kerül. Tahyné Dr. Kovács Ágnes adjunktus asszony 2015. szeptember 1-jétől részmunkaidőben visszatér a Környezetjogi és Versenyjogi Tanszékre, valamint átveszi a Dékáni Titkárság személyzeti referensi feladatait Dr. Gyulai-Schmidt Andrea docens asszonytól.
nem oktató munkatársak Angyal Attila 2015. január 1-jétől a Kontrolling Csoport új munkatársa kontrollerként. Csipőné Wilhelm Gyöngyi 2015. január 1-jétől az Iktatóból a Tanulmányi Osztályra került tanulmányi információs előadói munkakörbe. Farkasné Ádám Hajnalka 2015. január 1-jétől a Központi Üzemeltetési Osztály állományából az Iktatóba került adminisztrátor munkakörbe. Grodek Ágnes 2015. január 1-jétől áthelyezésre került a Kutatásszervezési és Külügyi Irodába utazás- és rendezvényszervező munkakörbe. Sinku-Hernád Mariann könyvtáros 2015. január 1-jétől visszatér a Könyvtárba GYES mellett részmunkaidőben. Hodászné Kuncz Ágota 2015. február 16-tól a Tanulmányi Osztályról áthelyezésre került a Deák Ferenc Továbbképző Intézetbe titkárságvezető munkakörbe. Mérő Imre, irattáros és levéltár kezelő, 2015. június 30-tól nyugdíjba ment. Horváth Réka 2015. július 1-jétől heti 30 órában folytatja tevékenységét a Deák Ferenc Továbbképző Intézetben oktatásszervezőként. Sándi Eszter könyvtáros 2015. augusztus 21-től részmunkaidőben visszatért a Könyvtár állományába. Szűcsné Locskay Mercédesz 2015. augusztus 24-től GYES után részmunkaidőben a Deák Ferenc Továbbképző Intézetben folytatja tevékenységét titkárságvezetőként. Csomó Patrícia 2015. szeptember 1-jétől új kolléganő, részmunkaidős adminisztrátor a Kánonjogi Intézetben. Dömötör Erzsébet asszisztens asszony 2015. szeptember 1-jétől teljes állásban átkerült a Rektori Hivatalba rektori titkárként.
Egyebek 2014 decemberében sor került a Kar tanszéki adminisztrátorainak teljesítményének mérésére, mely során 2014. szeptember 1. – 2015. augusztus 31. közötti időszakra adminisztrátori pótlékot állapítottunk meg. Szintén a tavalyi év végén 58 oktató részére tudományos pótlékot állapítottunk meg. 2014 decemberében a Központi Alapok Program ,,Posztdoktori ösztöndíjak és díjak”, valamint 2015. januárjában az ,,Oktatói kiválósági ösztöndíjak és díjak” című pályázati felhívásainak eredményeként a projektek számos oktató tudományos munkájához nyújtanak segítséget.
Házasságkötések
Dr. Tóth Tihamér docens úr visszatért külföldi útjáról, és 2015. szeptember 1-jétől a külügyi dékánhelyettesi feladatokat lát el. Dr. Schanda Balázs prodékán úr továbbra is tudományszervezési feladatokat lát el.
2015. augusztus 1-jén dr. Ráth Olivér (Pénzügyi Jogi Tsz.) házasságot kötött dr. Zimák Zsófiával. 2015. szeptember 5-én dr. Varga Ádám (Közig. Jogi Tsz.) házasságot kötött dr. Csáki Rékával. Gratulálunk!
Dr. Fekete Balázs docens úr (Nemzetközi Közjogi Tsz.) munkaviszonya 2015. augusztus 31. hatállyal közös megegyezéssel megszűnt. Dr. Szederkényi Éva csoportvezető asszony (Idegen Ny. Lekt.) munkaviszonya 2015. augusztus 31. hatállyal közös megegyezéssel megszűnt.
Baba-hírek 2015. március 22-én megszületett dr. Sobor Dávid fia, Jenő Imre. 2015. május 27-én megszületett dr. Szabó Marcel kislánya, Léna Maja. 2015. május 30-án született dr. Gyeney Laura harmadik gyermeke, Antolik Natália. 2015. augusztus 17-én megszületett dr. Landi Balázs harmadik gyermeke, Kornél Benjámin. Mindannyiuknak szívből gratulálunk!
5
Kitüntetések 2015. június 9-én Dr. Polt Péter legfőbb ügyész az Ügyészség Napja alkalmából Dr. Tamási Erzsébetet, Karunk tudományos főmunkatársát az OKRI tudományos főmunkatársaként Magyar István-díjban részesítette a kiemelkedő színvonalon és hivatástudattal végzett eredményes szakmai munkájáért. 2015. augusztus 26-án Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter Deák Ferenc-díjat adományozott Dr. Péteri Zoltánnak, Karunk professor emeritusának. A Magyar Bioetikai Társaság Elnöksége határozatával a Gaizler Gyula-emlékérmet – első alkalommal – Dr. Lábady Tamásnak ítélte meg, melyet 2015. szeptember 18-án vehetett át a díjazott Gaizler Gyula professzor lányától, Nyékyné Gaizler Judittól, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt dékánjától. Ez úton is sok szeretettel gratulálunk minden kitüntetettnek és díjazottnak!
Ösztöndíj, tudományos munka 2015. május 27-én Isztambulban a polgári eljárásjogászok világszervezeteként ismert International Association of Procedural Law (IAPL) Közgyűlése a szervezet döntéshozó testületeként működő Tanácsának tagjai közé választotta Harsági Viktória egyetemi tanár asszonyt. Csehi Zoltán a kölni Albertus Magnus Egyetem Albert’s Researcher Reunion Grant ösztöndíját nyerte el egy hónapos nyári kutatómunkára.
•
Legutóbb megjelent köteteink A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Könyvei – Xenia sorozatban: Szabó Sarolta (szerk.): Bonas iuris margaritas quaerens. Emlékkötet a 85 éve született Bánrévy Gábor tiszteletére. Budapest, Pázmány Press, 2015. 388. ISBN 978-963-308-233-1 Burián László –Szabó Sarolta (szerk.): Arbitrando et curriculum bene deligendo. Ünnepi kötet Horváth Éva 70. születésnapja alkalmából Budapest, Pázmány Press, 2014. 246. ISBN 978-963-308-214-0 Csehi Zoltán – Koltay András – Landi Balázs– Pogácsás Anett (szerk.): (L)ex Cathedra et Praxis. Ünnepi kötet Lábady Tamás 70. születésnapja alkalmából Budapest, Pázmány Press, 2014. 634. ISBN 978-963-308-207-2 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Könyvei – Tanulmányok sorozatban: 26. Csink Lóránt – Szabó István (szerk.): Az államfő jogállása II. Budapest, Pázmány Press, 2015. 228. ISBN 978-963-308-236-2 27. Wilhelm Brauneder – István Szabó (szerk.): Die Bundesstaatlichen Staatsorganisationen Budapest, Pázmány Press, 2015. 168. ISBN 978-963-308-240-9 28. Gyulai-Schmidt Andrea (szerk.): Közbeszerzések a fenntartható és innovatív fejlődés szolgálatában Budapest, Pázmány Press, 2015. 296. ISBN 978-963-308-256-0 29. Csehi Z. – Szabó I. – Schanda B. – Varga Zs. A.: A Hármaskönyv 500. évfordulóján Budapest, Pázmány Press, 2015. 226. ISBN 978-963-308-242-3
6
30. Frivaldszky János: Tanulmányok a jog erkölcsi alapjairól: emberi méltóság, szabad vasárnap, uzsora, pénzügyi világválság Budapest, Pázmány Press, 2015. 192. ISBN 978-963-308-245-4 31. Gerencsér Balázs – Berkes Lilla – Varga Zs. András (szerk.): A hazai és uniós közigazgatási eljárásjog aktuális kérdései – Current Issues of the National and EU Administrative Procedures (the ReNEUAL Model Rules) Budapest, Pázmány Press, 2015. 576. ISBN 978-963-308-246-1 32. Berkes Lilla – Csink Lóránt: Az ombudsmani rendszer és az alkotmánybíráskodás átalakulása. Tanulmányok az alapjogvédelem köréből Budapest, Pázmány Press, 2015. 252. ISBN 978-963-308-253-9 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Tankönyvei sorozatban: Tóth Éva – Belovics Ervin (szerk.): A büntetőeljárás segédtudományai I–II. Kézikönyv gyakorló jogászok számára a különleges szakértelmet igénylő szakkérdésekben való jártasság megszerzéséhez Budapest, Pázmány Press, 2015. 608+600. ISBN 978-963-308227-0 Ö (I. kötet: ISBN 978-963-308-228-7 608.; II. kötet: ISBN 978-963-308-229-4 600.) A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Könyvei – Doktorandusz Tanulmányok sorozat 4. Harsági Viktória – Horváth E. Írisz – R affai Katalin – Suri Noémi – Szabó Sarolta (szerk.): Határon átnyúló viták rendezése: törekvések és megoldások Budapest, Pázmány Press, 2015. 232. ISBN 978-963-308-243-0 Periodikáink Pázmány Law Review 2. (2014) Iustum Aequum Salutare XI. 2015/1., 2015/2. Állami Támogatások Joga 21–28. szám (2015. 1-8.)
Karunk oktatóinak más kiadónál megjelent kötetei: Csehi Zoltán – Szabó Marianna (szerk.): A vezető tisztségviselő felelőssége. Budapest, CompLex Wolters Kluwer, 2015. Csehi Zoltán (szerk.): Boytha György válogatott írásai. Budapest, Gondolat, 2015. 570. ISBN 978-963-693-423-1 (A könyv karunk volt oktatója, Boytha György magyarul, angolul, németül és franciául írt legjelentősebb tanulmányait tartalmazza.) Könczöl Miklós: Dikologia. Törvényszéki rétorika és jogi érvelés Aristotelésnél. [Recta ratio sorozat] Budapest, Gondolat, 2015. 118. ISBN 978-963-693-591-7 Könczöl Miklós: Platón a jogi rétorikáról [Recta ratio sorozat] Budapest, Gondolat, 2015. 200. ISBN 978-963-693-592-4 Tattay Szilárd: Ész, akarat, szabadság – Természetjog és természetes jogok a későskolasztikus gondolkodásban [Recta ratio sorozat] Budapest, Gondolat, 2015. 260. ISBN 978-963-693-600-6 Varga Zs. András: Eszményből bálvány? A joguralom dogmatikája. Budapest, Századvég. 2015. 227. ISBN:978-615-5164-23-1
Központi Alapok Program, 2014/2015 – beszámoló A Pázmány Péter Katolikus Egyetem – az Egyetemi Tanács 1073/2013. (XII. 4.), és 1103/2014. (III. 14.) számú határozata alapján – felhívást tett közzé a 2014. évi költségvetésen belül létrehozott 5 db intézményi célzott felhasználású finanszírozású alap létrehozásáról, a Központi Alapok Programjáról. A Központi Alapok Program létrehozásával elérendő célokat a következőkben határozta meg az Egyetemi Tanács: –– az intézmény tudományos teljesítményének növelése, fejlesztés, –– a nemzetközi intézményi összehasonlításban releváns intézményi mutatók, indikátorok értékeinek növelése, javítása, –– a hazai és nemzetközi intézményi rangsorokban történő előrelépés, –– a képzési szerkezet megújítása, fejlesztése, –– az intézményi működés fejlesztése, javítása, –– az oktatási, kutatási és egyéb intézményi infrastruktúra fejlesztése, –– az oktatói, kutatói, hallgatói kiválóság ösztönzése, elismerése, –– a munkavállalók egyéni képességei, felkészültsége folyamatos fejlesztésének ösztönzése, támogatása, –– a munkavállalók számára intézményi életpályamodell létrehozása, –– a költséghatékony intézményi működés fenntartása, –– az intézmény működési kockázatának csökkentése, kiegyensúlyozott működés biztosítása, fenntartása. A Jog- és Államtudományi Kar a Központi Alapok Program „K+F+I Alapja – KAP-1” keretében 43.117.705 Ft támogatási kerettel az alábbi projekteket valósította meg: KAP-1.1-14, Kutatócsoportok intézetek és laboratóriumok támogatása, különös tekintettel a karközi, egyetemközi és nemzetközi egységekre: –– „A tagállami közigazgatási eljárásjogok az EU eljárási modelljének fényében” –– „A versenyjogi kikényszerítési rendszer reformjának alapvető kérdései” KAP-1.2-14, Egyéni kutatási programok támogatása, különös tekintettel fiatal oktató-kutatókra: –– „Az államfői intézmény Közép-Európában 1918-1938” KAP-1.5-14, Doktori iskolák támogatása: –– Jog- és Államtudományi Doktori Iskola támogatása – „Jog az ember szolgálatában”
KAP-1.6-14, OTDK részvétel támogatása: –– „A XXXII. OTDK Állam és Jogtudományi szekciójában nevezett dolgozat szerzőinek felkészítése”
KAP-1.7-14, Egyetemi tehetséggondozás és középiskolás tehetséggondozás támogatása: –– JÁK Tehetséggondozó Program támogatása KAP-1.9-14, Hazai és nemzetközi konferenciák szervezése: –– „Direct Democracy in East Central Europe”, 2014. szeptember 26. –– „500. éves Werbőczy Hármaskönyve – Konferencia „A Boldogságos Erzsébet özvegy ünnepén”, 2014. november 19. –– „Dr. Lábady Tamás c. egyetemi tanár 70. születésnapja alkalmából megjelenő ünnepi kötet bemutatója”, 2014. november 4. –– Konferencia-sorozat: - „Intézményi garanciák a gyakorlat oldaláról: az ombudsman és az Alkotmánybíróság”, 2015. április 22. - „Morality in Politics: Inescapable Hindrance or Necessity”, 2015. május 9. - „Collective bargaining developments in time of crisis”, 2015. június 11-12. A „Díj és Ösztöndíj Alap – KAP-3” 56.005.860 Ft támogatási kerete terhére –– Kutatói kiválósági ösztöndíjban részesült 38 oktatónk –– Posztdoktori ösztöndíjban részesült 14 fiatal oktatónk –– Hallgatói ösztöndíj pályázatok között –– Felvételi kiválósági kategóriában: 27 pályázat nyert pozitív elbírálást –– Kiválósági kategóriában: 33 pályázat nyert pozitív elbírálást –– Tanulmányíró verseny kategóriában: 5 pályázat nyert pozitív elbírálást –– Polgári jogi perbeszédverseny kategóriában: 3 csapat 7 hallgatója, büntetőjogi perbeszédverseny kategóriában: 3 csapat 9 hallgatója részesült díjazásban –– Ösztöndíj kiegészítés az Erasmus hallgatói mobilitásában –– Ösztöndíj kiegészítés az Erasmus oktatói mobilitásában A „Beruházási, Felújítási és Infrastruktúrafejlesztési Alap – KAP-5” keretében az alábbi beruházások valósultak meg: –– Tetőfelújítás –– WIFI hálózat végpontok kiépítése és aktív eszközök beszerzése a WIFI hálózathoz
A GY002-ben kialakított, ún. „moot court” (bírósági tárgyaló) terem részlete.
7
Ahová jó bejárni – 15 éves a Deák Intézet Ahonnan indultunk és ahová érkeztünk 15 évvel ezelőtt, 2000. januárjában kezdte meg működését a Deák Ferenc Intézet. A piaci környezetet Magyarországon akkoriban az ELTE Jogi Továbbképző Intézetének monopolhelyzete jellemezte, a szakirányú továbbképzések elsődleges helyszínének a minisztériumok és a hivatásrendek is a „Jotokit” tekintették. Hívó szavunkra azonban a szakma legkiválóbb képviselői álltak be oktatóink közé, így az Intézet négy szak (Társasági jogi és cégjogi szakjogász, Tőkepiaci és bank szakjogász, Ingatlanforgalmi szakjogász és Európa-jogi szakjogász) indításával mutatkozhatott be. Néhány év elteltével meghatározó szereplőivé váltunk a jogi továbbképzés piacának, és egyetemünk Jogés Államtudomány Kara elmondhatta magáról, hogy olyan új tevékenységgel bővült, mely nagyban hozzájárult a társadalmi elismertségének növekedéséhez. Míg a kezdeti években hallgatóink elsősorban a honlapról, illetve hirdetésekből szereztek tudomást képzéseinkről, a hozzánk járók körében végzett felméréseink egyértelműen azt jelzik, hogy az utóbbi időkben jelentkezőink legnagyobb része a már nálunk végzettek pozitív tapasztalatainak köszönhetően, az ő javaslatukra folytatják itt tanulmányaikat. 15 év erőteljes fejlődését csak a 2010-ben jelentkező gazdasági válság akasztott meg egy rövid időre, de a kitartó munka és az Intézetnek azon komoly törekvése, hogy minden évben kínáljon új, a piac elvárásainak megfelelő képzést azt eredményezte, hogy ma már a Deák Intézet 25 szakon hirdeti képzéseit – melynek közel fele saját akkreditáció –, és a 2015/2016-os tanévben mintegy 500 aktív hallgatója van.
Sokasodó feladataink Az elmúlt évek során azonban nemcsak képzéseink és hallgatóink, hanem az Intézet munkatársainak száma is növekedett. Ennek oka, hogy bár alaptevékenységünk továbbra is a szakirányú
8
továbbképzések szervezése, az Intézet tevékenysége számos feladatkörrel bővült. Minden félévben elindítjuk szakvizsga-felkészítő tanfolyamainkat, a hazai és európai jogfejlődésre reagálva szakmai tanfolyam-sorozatokat szervezünk, és évente 60-70 képzéssel részt veszünk a köztisztviselők jogi továbbképzésében is. Hét éve működik Intézetünkben a Karrier Iroda, két, a feladatra kiképzett kollégánk kommunikációs tréningek, szakmai előadások, pályaorientációs tanácsadások szervezésével, gyakornoki helyek közvetítésével nagy segítséget nyújt a fiatalok jövőtervezéséhez, a végzős hallgatók elhelyezkedéséhez. Öregdiákjainkról sem felejtkezünk el, minden évben megszervezzük a kari öregdiák találkozót, mely nagyban erősíti a „pázmányos” közösségi identitást. Részt veszünk különböző kari rendezvények, pl. az oklevélátadó ünnepségek, nyílt napok, vagy az Educatio kiállításon való megjelenésben, az oktatói és dolgozói kirándulások szervezésében, akárcsak a diplomás pályakövetésben. Az Intézet irányítása mellett működik immár negyedik éve az emelt szintű magyar és történelem érettségire felkészítő Gradus ad Facultatem öntevékeny hallgatói csoport. A hallgatói utánpótlás biztosítása érdekében az Intézet felelős a katolikus gimnáziumok felé a rendszeres kapcsolattartásért, ennek keretében találkozókat, látogatóprogramokat szervezünk. 2014 szeptembere óta pedig a Deák Intézet látja el az egész Kar marketing tevékenységének szervezését.
A közösség, ami nélkül semmi nem működik Jól tudjuk, hogy munkánk eredménye nem csak a miénk. Bár a Deák Intézet munkatársai igazi csapatjátékosok, akik tudásuk és egyéniségük legjavával végzik munkájukat, segítik és formálják egymást, nem érhettek volna el sikereket, ha nem tudhatnák maguk mögött a Kar teljes támogatását. Érezzük és élvezzük a Kar vezetésének bizalmát, gördülékeny a közös munka más területen dolgozó kollégákkal, legkiválóbb kari oktatóinkra mindig számíthatunk. Az elmúlt 15 évre visszatekintve hálásan köszönjük a kapott segítséget, együttműködést: „jó nekünk itt lenni”. Bakóné Petőcz Éva
2015. évi kari tanácsi határozatok 1/2015. (II.19.) sz. határozat – Dr. Pump Judit (Európajogi Tanszék) részére címzetes egyetemi docensi cím adományozása 2/2015. (III.18.) sz. határozat – Dr. Láncos Petra Lea egyetemi docensi kinevezésének előterjesztése 3/2015. (III.18.) sz. határozat – Dr. Erdődy János egyetemi docensi kinevezésének előterjesztése 4/2015. (III.18.) sz. határozat – Előterjesztés Dr. Katona Klára intézetvezető egyetemi docens megbízásáról a Közszolgálati alapképzési szak szakfelelősi feladatainak ellátására 5/2015. (III.18.) sz. határozat – Dr. Kilényi Géza professor emeritusi kinevezésének meghosszabbítása 6/2015. (III.18.) sz. határozat – 2015. évi költségvetés 7/2015. (III.18.) sz. határozat – A Közszolgálati alapképzési szak mintatantervének módosítása 8/2015 (III.18.) sz. határozat – Az osztatlan jogász mesterképzési szak mintatantervének a Latin nyelv oktatásával kapcsolatos módosítása 9/2015. (IV. 15.) sz. határozat – Zárszámadás 10/2015. sz. határozat – Javaslat Dr. Varga Zs. András Dékán Úr 2015. év félévi jutalmának megállapítására 11/2015. (VI.24.) sz. határozat – Előterjesztés a Munka és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak szakindítási kérelmének benyújtására 12/2015. (VI.24.) sz. határozat – Az Angol jogi szakfordító szakjogász és Angol jogi szakfordító szakirányú továbbképzési szakok szakleírásának és tanrendjének módosítása 13/2015. (VI.24.) sz. határozat – Fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza szakirányú továbbképzési szak tanrendjének módosítása 14/2015. (VI.24.) sz. határozat – Előterjesztés az Angol jogi szaktolmács szakjogász szakirányú továbbképzési szak szakindítási kérelmének benyújtására 15/2015. (VI.24.) sz. határozat – Előterjesztés a Jogi szakokleveles közbeszerzési szakreferens szakirányú továbbképzési szak szakindítási kérelmének benyújtására 16/2015. (VI.24.) sz. határozat – Előterjesztés a Médiajogi szakjogász szakirányú továbbképzési szak szakindítási kérelmének benyújtására 17/2015. (VI.24.) sz. határozat – A szakmai gyakorlat aktív félévben való teljesítése 18/2015. (VI.24.) sz. határozat – A Közszolgálati alapszak mintatantervének kiegészítése 19/2015. (VI.24.) sz. határozat – A „Jogászi érvelés, jogi retorika tárgy” felvétele a jogász szak mintatantervének a jogtudományi alapozó ismeretek tárgycsoportjába 20/2015. (VI.24.) sz. határozat – A Tanulmányi és Vizsgaszabályzathoz fűzött kari kiegészítő rendelkezések módosítása 21/2015. (VI.24.) sz. határozat – A Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzathoz fűzött kari kiegészítő rendelkezések elfogadásáról 22/2015. (VI.24.) sz. határozat – Az E1 Előadó elnevezése Dr. Zlinszky János professzor úrról 23/2015. (IX.24.) sz. határozat – Dr. Trócsányi László egyetemi tanár a Kinevezési Bizottság tagja 24/2015. (IX.24.) sz. határozat – Dr. Navratyil Zoltán egyetemi adjunktus a Tanulmányi Bizottság elnöke 25/2015. (IX.24) sz. határozat – Dr. Patyi Gergely egyetemi adjunktus a Tanulmányi Bizottság tagja 26/2015. (IX.24.) sz. határozat - A PPKE JÁK Könyvtárának Szervezeti és Működési Rendje 27/2015. (IX.24.) sz. határozat - A PPKE JÁK Könyvtárának Küldetésnyilatkozata 28/2015. (IX.24.) sz. határozat – A PPKE JÁK Könyvtárának Használati Szabályzata 29/2015. (IX.24.) sz. határozat – A PPKE JÁK Könyvtárának Gyűjtőköri Szabályzata
… és ami még előttünk van 09. 28.
Szent István Társulat és Szent István Akadémia – Társulati Esték 09. 29. A részegyházak és csoportjaik – KJPI tanulmányi napja 10. 05–07. Kisebbségvédelem a Kárpát-medencében (konferencia; Kisebbségi Jogvédő Intézet) 10. 08. Kari TDK 10. 12. Zlinszky János Emlékülés 10. 13. Fenntartható fejlődés – Áder János köztársasági elnök úr előadása 10. 15. Pázmány Nap 10. 16. Nagy Elődök Emlékezete – Pázmány napi konferencia a JÁK-on 10. 16. Herczegh Géza Emléknap 10. 26. Szent István Társulat és Szent István Akadémia – Társulati Esték 10. 30. Democratic Innovation: New Practices and Potentials of Participatory Procedures (konferencia, Tanácsterem; PPKE JÁK – Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem) 10. 30. Szent István Akadémia – székfoglaló előadások 11. 12. Felzárkózás vagy lemaradás? A magyar gazdaság negyedszázaddal a rendszerváltás után – körkép és kilátások (konferencia; Heller Int.) 11. 13. Staatsgerichtsbarkeit (konferencia; PPKE JÁK Jogtörténeti Tanszéke és a Bécsi Egyetem Jog- és Alkotmánytörténeti Intézete) 11. 26. Kari TDK 11. 27. Szent István Akadémia – székfoglaló előadások 11.30. Szent István Társulat és Szent István Akadémia – Társulati Esték 12.04. EStALI Autumn Conferences (Tóth Tihamér)
• Veni Sancte Spiritus! Jöjj Szentlélek Úristen! Helyettesítsd csendes nyugalommal, A bennünk lévő feszültséget. Helyettesítsd csendes bizalommal, A bennünk lévő aggodalmat. Helyettesítsd erős hittel, A bennünk lévő félelmet. Helyettesítsd kegyelem édességével, A bennünk lévő keserűséget. Helyettesítsd ragyogó fényeddel, a bennünk lévő sötétséget. Helyettesítsd szerető melegeddel, a bennünk lévő hideget. Helyettesítsd fényességeddel, a bennünk lévő éjszakát. Helyettesítsd üdítő tavaszoddal, a bennünk uralkodó hideg telet. Egyengesd ferdeségünket. Vedd el büszkeségünk élességét, de mélyítsd el alázatosságunkat. Gyújtsd meg szeretetünk tüzét, de oltsd ki szenvedélyeink tüzét. Tedd, hogy úgy lássuk magunkat, ahogy Te látsz minket. Engedd, hogy úgy lássunk Téged, ahogyan azt Te kívánod. Így legyünk boldogok a Te szavaid szerint: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent!”
Szerkesztők: dr. Horváth E. Írisz – Szakaliné Szeder Andrea Letölthető, kinyomtatható a kari honlap Karunkról/Kari Hírmondó rovatából.
9