2003. szeptember – Veni Sancte
28. szám
A Budapesti Katolikus Egyetemi és F őiskolai Lelkészség lapja Nusquam est qui ubique est! (Seneca) Aki mindenütt van, az sehol sincsen!
1. Örülök, hogy itt fogadhatlak Benneteket az “Egyetemek és Egyház Európában” szimpózium alkalmából, amelyet az európai püspöki karok tanácsa, az olasz püspökök egyetemekkel foglalkozó bizottsága és az Egyetem Minisztériuma rendezett. Szívből köszöntöm az akadémiai és civil hatóságokat, minden tanárt, egyetemi lelkészt és diákot! Rómában azért találkoztok, hogy megünnepeljétek az Örök Város legősibb egyetemének, a “La Sapienza” 700 éves fennállását. Látószögetek azonban e napokban kiszélesedik egész Európára, hogy az egyetemek és az egyház kapcsolatát vizsgáljátok, a kezdetektől a harmadik évezredig.
teológiai, a filozófiai tudásnak és a többi tudománynak. Ez az összhang elképzelhetetlen lett volna a kereszténység nélkül és az egyház által teljesített világi Evangelizáció nélkül, amelyben a kontinens sokszínű etnikai, kulturális valóságával találkozott (vö. Az európai püspökök V. Szimpóziumán tartott beszéd, 1978. dec. 19). E történelmi visszapillantás arra kötelez minket, hogy formáljuk tovább a ma és a holnap Európájának távlatát, amelyben az egyetemi életnek helyettesíthetetlen szerepe van. Ahogy az új Európa nem alakulhat ki anélkül, hogy ne merítsen gyökereiből, ugyanezt mondhatjuk el az egyetemekről is. Az egyetem különleges módon az igazság keresésének és a jelenségek pontos elemzésének a helye abban az állandó feszültségében, amely teljesebb és mélyebb szintézisre vágyik. S, ahogy Európát nem lehet csupán a piacra visszavezetni, úgy az egyetemet sem, hanem be kell ágyazódnia a szociális és közgazdasági élet egészébe, figyelembe véve jogos igényeit, hogy el ne veszítse saját természetét, amely elsősorban kulturális rendeltetésű.
2. E kapcsolat elvezet minket egyenesen Európa szívéig, ahol civilizációja kialakult és ahol egy igen jellegzetes intézményén keresztül ez már akkor megmutatkozott. A XIII. és a XIV. században öltött formát az a “humanizmus”, amely szerencsés szintézise lett a
3. Így tekinti az egyház Európában az egyetemet: bátorítással és töretlen bizalommal, elkötelezve magát arra, hogy sajátos értékeit kínálja fel számára. Ezek között kell említenünk mindenekelőtt azokat a tanárokat és hallgatókat, akik össze tudják egyeztetni a szi-
A KTUALITÁS Pápai beszéd a nyári szimpóziumon Tisztelt Püspökök, Papok, illusztris Rektorok és Professzorok, kedves Egyetemista Hallgatók!
gorú tudományos kutatást az intenzív lelki élettel, és így lelkesítik a többieket is, hogy az egyetemi környezeten belül rátaláljanak az evangéliumra. Másodszor pedig a katolikus egyetemeken keresztül, ahol tovább él és megvalósul az ősi egyetemi hagyomány “ex corde Ecclesiae”, az egyház szívéből születve. Ezenkívül szeretném hangoztatni az un. “kulturális laboratóriumok” fontosságát, amelyek kimagasló előnyt élveznek az európai egyetemi lelkipásztorkodás terén. Ezekben folyik a hit és a kultúra, a tudomány és a filozófia, a teológia és az etika közötti párbeszéd, ami az emberiség hiteles szolgálata keresésének belső szükségszerűsége (vö. Az egyetemi tanárok világtalálkozóján mondott beszéd, 2000. szept. 9).
Hozzátok, Professzorok intézem bátorításomat; Hozzátok, Diákok pedig buzdításomat, kötelességetek a rátok bízott talentumokat kamatoztatni! Mindannyiotok számára jó együttműködést kívánok az emberiség életének és méltóságának előmozdításában!Mária, a Bölcsesség Széke vigyázzon mindig Rátok! Én pedig elkísérlek Titeket imádságaimmal és áldásommal! Castel Gandolfo,
Egyetemes
2 2003. július 19-én II. János Pál pápa (ford. Pákozdi István)
A MI AZ ELŐZŐ SZÁMBÓL KIMARADT Diakónusszentelés Rendhagyó Virágvasárnapunk volt idén: Bíró László püspök úr diakónussá szentelte dr. Egri Lászlót, akit betegei orvosként, lelkigondozóként, mi pedig barátunkként, közösségünk áldozatkész tagjaként ismerhetünk. Hivatása mindnyájunkat gazdagít és bátorít saját útkeresésünkben. Életében mindenkinek többször felelnie kell azokra a kérdésekre, hogy: Mi célból jöttem én e világra, mi az értelme az életemnek? „Ment-e a könyvek által a világ elébb” kérdi Vörösmarty híres versében. Mindanyunkban felbukkan gyakran a kérdés: mit adtam én a világnak? Megtettem-e mindent, amire lehetőségem volt, amire lehetőséget, más szóval meghívást kaptam? Lehet bármekkora a külső zaj (elmerülhetek akár az élveztek vagy a karrier hajszolásában, külső cselekedetekkel pótolhatom a belső bizonytalanságot, bebeszélhetem magamnak a tükör előtt mosolyogva, hogy „jobban vagyok, naponta egyre jobban vagyok”), DE egyikünk sem kerülheti el, hogy válaszoljon arra a visszavisszatérő belső hangra, amely kikerülhetetlenül rákérdez a lényegre: tudod-e, érdekel-e hogy miért élsz? Megelégedsz-e azokkal a (pót)válaszokkal, amelyeket eddig adtál vagy átgondolod az életedet?
Régóta néztem örömbe kevert kis irigységgel azon embertársaimat, akikről sugárzik, hogy tudják miért élnek s célok vezetik az életüket. Mindig hitelesebbnek éreztem azt, aki küzdelmeit, kétségeit is megmutatta nekem, s nemcsak az érmeit, sikereit. Jogosan kérdezheted, Kedves Olvasó, hogy ez eddig mind szép, s akár jó is, de hol tartozik mindez Rád is? Hát ezzel mindenki találkozik élete során, meg is válaszolja valahogy, s egyszer úgyis kiderül minden. Meg különben az ilyesmi magánügy! Csak részben értek egyet Veled: az tényleg magánügy, hogyan válaszolsz a meghívásodra. Annyira az, hogy neked nem az én utamat kell járnod és fordítva. De a Te küzdelmed, útkeresésed lehet, hogy megerősít abban, hogyan és merre kell nekem kutakodnom, kérdéseimre a válaszaimat megtalálnom. Ezért is van valóban szükségünk, olyan köztünk élő embertársainkra (szántszándékkal nem a kissé félreérthető hősök vagy példakép szavakat használom) akiknek úgy jó a közelében lenni, akikkel jó beszélgetni. Akik néha úgy is adnak, hogy talán nincsenek is mindig ennek tudatában. De ha erre rákérdezel, biztos lehetsz abban, hogy a legjobban megajándékozottnak ők magukat tekintik (a jobb megértés kedvért vedd elő Simon András első (piros) könyvét, s olvasd el újra legalább a hátoldalára írottakat). Ezeken gondolkozva kopogtattam be Egri Lacihoz. - Érezted-e régebben is magadban, hogy ez az irány (diakónusnak lenni) a tiéd lenne? Vagy más utakon vezetette el Isten a mai életállapotodba? - Nem éreztem, és nem is terveztem soha. Valójában egy már meglévő
állapot szentesítése volt, szinte utólag. Amikor lelki gondozásra adtam a fejem, egy kollégám megkérdezte, nem gondoltam-e arra, hogy diakónus legyek? Teljes őszinteséggel mondhattam, hogy meg sem fordult a fejemben. Akkoriban ciszterci elköteleződés (oblátus) járt a fejemben. A Jóisten máshova vezetett. - Miben változott az életed a szentelés óta? Például másképp veszel-e részt a szentmise áldozat bemutatásában? - Nehéz ezt szavakba önteni. Egyfelől adott egy belső alapot, annak hivatalos és ünnepélyes, szentségi megerősítését, hogy a testi gyógyítástól inkább a lelkipásztorkodás irányába fordul az életem. Ez talán a legmélyebb változás, a meghívottság, a kiválasztottság tudata, öröme és felelőssége. A beszélgetésekben is, amit kereső-kérdező emberekkel folytatok, érzem valahol mélyen annak a kegyelemnek erejét, amit a szenteléssel kaptam. Sokkal közelebb érzem magam a szentmise csodájához, azzal is, hogy fizikailag is közelebb vagyok. Sejtek magamban és házasságunkban is egy csöndes átalakulást, ami a szenteléssel függ össze, ami nem az én művem. Istenközelség, meghittség, hogy Hozzá tartozom. Majd meglátjuk a gyümölcsöket… - Orvosnak, tanárnak vagy akár papnak lenni valóban hivatás. De mihez kezdhet magával az, aki nem érez meghívást ilyen nagy feladatokra? Hihetem-e, hogy Isten látszólag kicsi, de számomra fontos dolgok, elvégzését bízta rám? - Minden hivatás egyformán értékes és fontos, ha a Jóistentől jön. A teremtés nagy szőttesének azon a pontján csak én lehetek, és ha hiányzom onnan, ott lyuk lesz. A Jóisten világában az egy, kettő és öt
Egyetemes talentum egyforma érték. Ami különbözik, az a felelősség. Ismertem teljesen boldog, magát a helyén tudó asztalost, parasztembert – láttam kiegyensúlyozott, megbékélt halálra-készülődésüket. Nem volt bennük keserűség, miért csak ennyi vagy annyi. Minden ott dől el, arra a hívásra válaszolok-e, ami Istentől jön. Ha igen, és hűséges leszek – boldogságot találok. - Miből érezzük azt, hogy meghívásunk van valamilyen irányban? Régóta kedvet éreztünk iránta, de nem mertünk belefogni, vagy csak úgy hirtelen ránk tör valamilyen érzés? – Mindenkit más módon szólít a Jóisten. A lényeg, hogy ha kitartóan kérdezgetem, ha mindig őszinte vagyok önmagammal, és bevallom magamnak lelkem mélyen moccanó érzéseit is, akkor rá fogok találni. Hogy milyen módon – egy találkozás, egy ima, lelkigyakorlat, egy könyv, egy úti élmény… és még sorolni lehetne, mi minden kapcsán -, ez az Ő titka. Az is élményem, hogy az ember nem talál rá azonnal, de ha nem tudatosan utasítja el, akkor újabb és újabb lehetőségeket kap. Meg lehet találni. - Mit tegyek akkor, ha úgy érzem, meghívásom van valamilyen irányba/feladatra, de olyan külső akadályok (ellenzi a családom, nincs lehetőségem az adott feladathoz szükséges képzés elvégzéséhez) jelentkeznek, amelyek lehetetlenné teszik céljaim elérését? Ez azért van, mert Isten akarja így, vagy lehet, hogy rossz irányba indultam el? - Mindig a konkrét helyzetben kell gondolkodni. Ismerek olyan életutat, ahol a kimondott döntést húzta keresztül háború, családi tragédia – és az illető nem lett szerzetes, mert el kellett tartania a családját. Vagy már közösség tagja volt,
3 amikor szétverték a rendeket – és nem talált olyant, akivel folytathatta volna. Ilyenkor csak az marad; megint a Jóisten elé állni, és kérdezgetni – akkor most hogyan tovább? Emellett őszintén és mélyen szembenézni magammal, mindent megtettem-e, valóban nem az én gyengeségem, önállótlanságom-e az igazi oka a kisiklásnak. Amikor a lelkünk mélyén jelzi valami, hogy nincs rendjén – pedig környezetünk is egyetért; akkor el lehet veszíteni a hívó hangot. De Isten hűségét nem – amint feléje fordulok tanácstalanságommal, keresésemmel – egyszer csak megtapasztalom, hogy válaszol. Péter Csongor
A HÍD Didó és Jánkó esküvőve kapcsán Add kezed a másik partról Elérjük egymást a felhőkön át A folyó átviszi hangunk Értjük majd végre egymás szavát Karunk híddá válik Világítja az éjszakát Összeérnek ujjaink Nincs más határ Új élet indul a hídon át Add kezed, reménysugár Hallod az Isten hívó szavát Építs a múltból, te légy szabály Mely egymáshoz rendel fiút és a lányt A csonka híd emléke szólít
Hív két hazát: Öleld át, ki melletted áll Öleld át a vén Dunát, Öleld át ki melletted áll Egymáshoz érünk A hídon át Elérjük egymást A hídon át Kormorán
U TAZÁS Visszatérés Már egész hosszú ideje itthon vagyok; dolgoztam traktorral, vezettem autót, mégis amikor motorral gördülök ki az üres utcára reflexszerűen a baloldalra kezdek tartani. Az az érdekes, hogy nem egyszerűen csak elmélázok, majd hirtelen felismerem a hibát. Mindvégig ott van bennem az érzés, itt valami fura, de csak viszonylag lassan jövök rá mi is az. A jobbra, balra tartás az utakon csak konvencionális különbség, de az analógia ettől függetlenül áll az egész visszaérkezésemre. Nagyon gyakran, sok dologgal kapcsolatban ott van bennem az érzés, ez olyan furcsa. Nem egyszerűen arról van szó, hogy nagyon megszoktam és hiányzik a harmadik világ (az emberek közvetlensége, nyitottsága, érzéseik kifejezésére való hajlam meg a 10 Ft-os tejes tea, ”csáj” persze igen). Sokkal inkább onnan ez a furaság felbukkanása, hogy távolabbról szemlélve találkozom azzal a világgal, amelynek kultúrájánál, nyelvénél, egyes embereinél semmit sem ismerek jobban. Kezdem talán az elején. Amszterdamban kellett átszállnom, amelynek belvárosába még jóval 8
Egyetemes
4 előtt értem be. Persze a reptérbelváros vonaton lógtam, mert ki fizet 800 Ft-t egy 12 perces, kb. 20 km-es vonatútért? Indiában egy metropolisz belsejébe bejutni legalább egy óra, amely idő alatt az ember szépen megszokhatja a zsúfoltan beépített telkeket, barátkozhat a putrik világával, stb. Ja és mellesleg max. 50 Ft a jegy. Szeretem Amszterdamot, keskeny, 3-4 szintes, a legalább XIX sz. elejét idéző házak kanálisok partján sorakoznak. Az élelmesebbek hajóházakban laknak, melyekkel kb. félévente odébb kell állniuk, mivel ezek ideiglenesen itt horgonyzó vízijárművek. Az nyugati világba való visszatérés örömével bandukoltam a városban, amely éppen csak ébredezett; kutyát sétáltatott egy néni és a galamboknak is enni adott, öltönyös fickó munkába loholt… majd egyre biciklis vette uralmába az útszéleket. Visszagondoltam, pontosabban teljesen elevenen ott élt bennem Delhi, az a csontsovány, rongyos ruhájú koldus nő, akinek tegnap utoljára adtam egy pár fillért a reptérre menet egy lámpánál. Ott 31 fok volt éjjel egykor, Amszterdamban pulcsiban is vacogtam. Magas, erőteljes fiatalember lépett hozzám és egész elfogadható angollal alamizsnáért folyamodott bőrdzsekiben, magas szárú cipőben, még a nadrágja sem volt szakadt. Jó-jó, tudom , hogy ezek guberált cuccok, meg hogy nemrég is dolgozott ő egy kertészetben csak hát ez a reggeli felkelés… Beszéltem Indiáról kicsit és adtam neki egy ötrúpiást emlékbe. Amikor megértette, hogy nem érdemes beváltani, akkor visszanyújtotta, végül aztán elfogadta, mint valami ajándékot… egy kicsit talán örült is. A történet fontos tanulsága, hogy ezek után már képes voltam (újra) fölismerni a koldusokat Európában. J
Aztán megteltek az utcák emberekkel, kinyitottak az üzletek. Érdemes megjegyezni, hogy Hollandiában még erősebb a törekszenek a fiatalok a ruhán keresztüli önmegvalósításra; ó mennyi különcködő, fedetlen vagy esetleg feketével letakart... Boltok is nagyon erről szólnak. Nem találtam ásványvizet egy Euró alatt. Úgy 10-11 óra fele valami iszonyú fóbia fogott el… ha akkor kezembe nyomnak egy jegyet, talán még Indiába is visszamentem volna minden nehézségem, megértetlenségem ellenére. Nem tudom igazából hogyan alakult ez az érzés ki bennem, talán kicsit rávilágít a dolog hátterére, az hogyan is oldódott fel. A modern művészetek múzeuma lett a mentsváram. Két dolog volt ebben helyben, ami megnyugtatott. Először is megtapasztaltam a tény, én ehhez a kultúrához tartozom, hiszen a védikus történetek, mitológiai alakok ismerete helyett a mai kor ismerete segített az eligazodásban. Másodszor pedig azt hiszem nagyon közelinek éreztem a művészek néha üvöltésszerű próbálkozását, hogy találkozzanak az EMBERREL, közelebb kerüljenek hozzá kalitka, vér, vagy éppen szabályos színes kockát ábrázolásával. Igen, azt hiszem én is hangtalanul üvöltöttem egy kicsit és utána már egész jó volt. Indiában nincsen ilyen fajta művészet, a leggazdagabb múzeumokban is csak isteneket, istenek és emberek kapcsolatát ábrázolják. Nem tudom, ha lett volna ilyen modern múzeum Érdekelt volna-e. Azt hiszem e helyett elegendő sétálgatni az utcákon, vagy egy-egy pályaudvaron, sőt ez talán több is. Valószínűleg művészekben sincs különösebben igény, hogy hasonlót adjanak vissza.
Lógás megint a vonaton reptérig és a Ferihegyre tartó gépen máris rácsodálkoztam mennyire zamatosak a magyar borok. Jó volt viszontlátni a szeretett arcokat. Ázsiában hagyott 15 kg-omat hiányolták, én meg egy darabig a Zsut (hiszen írta), de aztán ő is befutott. A reptéren csak úgy egyszerűen jó volt, jó sokat meséltem. Aztán haza felé menet valahogy olyan nagyon fényes volt minden, szinte elkápráztatott a neonok fénye, de kertes házak, telkek mérete a jólét jeleiként, erős jeleiként jelentek meg számomra. Apu télen kibuckásodott, széjjeltaposott útról beszélt, amit én képtelen voltam a szívemben megérteni… (70 km-nek egy óra sem kellett, ami majdnem 3 szorosa a szokásosnak és egyetlen egyszer sem kellett megkapaszkodnom bukkanó miatt) Jászberény sok utcáját jobban ismerem, mint tenyeremet; vonalakat a járdán, a fákat és hogy mikor érik gyümölcs rajtuk, meg hasonlók. A megérkezésemet követő napokban valahogy mintha minden a szebbik arcát mutatná, feltűnő a házak karbantartottsága, a legtöbbön még a festék is szép élénk, a miénken is. Olyan szépen le vannak vágva a füvek az úton, utcákban, itt-ott virágoskert. Forgalom igazi ínyencség; a járművek szinte hangtalanok és szagtalanok (kivéve azt az egykét IFÁ-t), egész sok szabály van, ami hatékonyabbá és biztonságosabbá teszi a vezetést, ez tényleg nagyon jó. Dudaszóról szinte teljesen elfeledetem addig, amíg egy délután autót vezetve rádudáltam minden a kereszteződést elsőbbségadási kötelezettséggel megközelítő járműre. Indiában mindenki ezt csinálta, és én csak így éreztem magam biztonságban De képzeljétek ez itt nem szükséges…
Egyetemes
5
Millió apróság tűnt fel, mint például az elektromos vezetékek szigetelése, nem csak hogy szinte megközelíthetetlen egy transzformátor, de a belvárosban kicsi házakat is kapnak és extra pénzeket, hogy abba bele is férjenek, ott nagyon halkan zizegjenek. A kerékpárokon, minden egytől egyig szuperkényelmes nyereg van ellentétben azokkal az ormótlanokkal, amelyek több ezer emberi hátsót gyötörtek a szubkontinensen. Utoljára pedig cipőbolt székei előtt elhelyezett kicsi szőnyegecskéket említem meg, tényleg komfortosabban lehet cipőt próbálni és szinte elenyésző az ára. Mivel a szubkontinensen az emberek nagyon sokan vannak, így sok időt töltöttem én is sok ember között és ők mind nagyon érdeklődtek, legtöbbször bugyuta, sablonos kérdésekkel (egy európainak ez érthetetlen, elfogadhatatlan tehát rém fárasztó). Az a vicc az egészben, hogy pont a rendszerezett ismeretszerzés hiánya, a már néha szemtelen közvetlenség az, amitől olyan ember léptékű lesz az a világ. TERÁD KÍVÁNCSIAK egész nyíltan. Mára a gyomrom már teljesen jól működik a hazai kajával is, sőt személyes zónám is visszatágult az európaira; már az enyhén teli buszon a zsúfoltság érzete fog el, pedig hát Kalkuttában… De alattomban, úgy a zsigerek szintjén ez a közvetlenség, a lélek mélye felé irányuló találkozások nagyon hiányoznak. Az így születő depresszív tüneteket, hangulatokat azért egy-egy baráti beszélgetés jól orvosolja. Szaszkó Sanyi
E MBERNEK LENNI IV. rész Andreas Pohl fenti címmel megjelent gondolatainak újabb részlete egy búzakalászt szólít meg, mely kicsit túlnőtt a búzatáblán. "Úgy gondolod, nekem jobb, mert magasabb vagyok a többieknél? Szerinted sokkalta értékesebb vagyok, mert a többi kalászt felülről láthatom? Az én igazi értékem a termésemben van, nem a kinézetemben. Nem lettem se napraforgó, se mamutfenyő, de nem is kéne, azzá váljak, hogy jól érezzem magam. Így vagyok jól, ahogy vagyok. Hagyom a tápenergiát végigterjedni a száramban. Hagyom nőni magamban a jót, hogy teljesen kifejlődjön. Így bontakozom ki, így leszek termékeny. Így lehetek később tápláló kenyérré. Ember szeretnék lenni, hogy eltávolítsam Tőled, ami gátol és visszatart a növekedésben! Ember szeretnék lenni, hogy melléd álljak és megmutassam, milyen vagy valójában!" ford. Halmy Imre
Á TOK (Elhangzott a KLÖE tudományos ülésén, Dunakeszin, 2003. május 30-án) Az utóbbi időben két olyan beteggel is találkoztam, aki betegségét egészen szoros kapcsolatba hozta a megátkozással. Ez vezetett arra, hogy kicsit elgondolkodjak az átok teológiáján és pszichológiáján, keresve, hogy ösztönös próbálkozásaimon túl hogyan segíthetnénk magukat megátkozottnak érző betege-
inken. Választ keresek arra, vajon mi az átok? Hogyan látja a keresztény ember az átkozódást? Hogyan hat az átok: mennyire kell „fogékonynak” lennie a megátkozottnak a hatásához? Mit tehetünk ellene – hogyan oldhatjuk fel? A pap, vagy a lelki gondozó feladata-e az átok alóli felszabadítás? És, ha nem, akkor kihez forduljon a beteg? Irodalmat keresve eléggé magamra maradtam kérdéseimmel. Kevés teológiai munka, nagyon sok ezoterikus, mondjuk ki, piacorientált forrás került elém, de például kifejezetten az átok pszichológiájával foglalkozó tanulmányt nem sikerült találnom. A két eset: G. 48 éves, cigányküllemű asszony, hirtelen kialakuló, mindkét alsóvégtagi bénulás miatt került be egy vidéki kórház neurológiai osztályára. Bajainak okát nem találták, egy kiterjedt háti felfekvéssel gazdagodott kivizsgálása során, majd egy fővárosi kórházban folytatták a baj okának megállapítását. Itt fedezték fel, hogy bénulása mögött talán a gerinc mellett elhelyezkedő, ismeretlen okú tályog állhat, mely a gerincvelőt is nyomja csigolyatest roncsolódása következtében. Így jutott el Intézetünkbe, idegsebészeti beavatkozás céljából. Körülbelül fél éven át látogattam rendszeresen – sok hullámhegyet és hullámvölgyet megjárt lassú, alig-alig induló gyógyulása során. Először ő hozta szóba hitét, sérelmeit az egyházával, melyek miatt felhagyott a vallásgyakorlattal, bár továbbra is hívőnek és imádkozónak vallja magát. Egy következő alkalommal beszélt mindazokról a terhekről, amelyeket mint bűnt, kudarcot hordoz magában. Ahogy mondta, „sosem akart rossz lenni, mindig inkább a körülmények szorításában cselekedett” - önmagának sem tetsző módon. Ezután került sor arra a be-
Egyetemes
6 szélgetésre, melyben megátkozásáról beszélt. Él a falujukban egy nála körülbelül 15 évvel idősebb cigányember, őróla meséli: jártam hozzá takarítani, segíteni – némi pénz is adott, meg az ebédből, amit ott főztem, haza is vihettem. Amúgy sose tetszett, mint férfi, mosdatlan, ápolatlan ember volt. A lakását, kertjét is én tartottam rendben. Na, ez az ember egyre jobban akarta, hogy feküdjek mellé. De én nem engedtem, a hátam is borsódzott tőle. Szóval, nem lett köztünk semmi, pedig nagyon akarta. Na, ő átkozott meg engem. És szerintem fogott is az átok, mert utána lettem beteg. Igen, bizonyos vagyok, hogy átok alatt állok. Ezt követően többször beszélgettünk még átkokkal, babonával kapcsolatos hitéről – volt, hogy asztaltáncoltatásra járt, majd „ördög lakott a lakásukban” – csak szentelt vízzel lehetett elüldözni. Erősen babonás, mágikus valláskép rajzolódott ki előttem, amikor egy beszélgetés során azt mondtam: nem tudom, pontosan hogyan működik, hogyan hat az átok. De abban biztos vagyok, hogy két ellenszere van: az áldás és az ima. Arra gondoltam, keresek valami alkalmas imát, ami lerontja az átkot. Hiszem, hogy ha egészen mélyről, szívből átélve imádkozza – akkor segíteni fog. Megpróbálja? Nagyon megörült ennek. A 40. zsoltárt vittem el neki, azt kértem, reggel és este nagyon figyelmesen imádkozza el, soronként. A következő időben kétségkívül kiegyensúlyozottabb lett, lassú javulás indult el, sebei begyógyultak. Bár járóképességét nem nyerte vissza a kórházban, három héttel az imádkozás megkezdése után hazaengedték. Bizakodóan, reménykedve távozott. Azóta nem hallottam róla. A másik beteg 42 éves asszony,
krónikus derék- és hátfájás miatt feküdt az idegsebészeti osztályon. Arra a kérdésre, hogy érte-e valami nagyobb megrázkódtatás panaszi súlyosbodása előtt, így válaszolt: évek óta rettentő rossz a kapcsolatom az anyósommal. Borzasztó természete van, ráadásul egyre zavartabb lett, már nem tudtuk biztosítani az ellátását. Arra kényszerültünk, hogy otthonban helyezzük el. Ott is igyekeztem mindent megtenni érte, naponta látogattam, de semmi sem jó neki. Egy alkalommal hangosan kiabálva megátkozott – „legyetek ti is olyan tehetetlenek, szerencsétlenek, mint én!” Azóta csak bajok érik a családot – teljesen lerobbant a derekam, nem tudok dolgozni, kórházból kórházba járok. - Úgy érzi, beteljesült az átok? – kérdeztem. - Igen. Majd: Ha mélyen magába néz – érez-e bűntudatot anyósa elhelyezése miatt. Igen, talán még többet kellett volna próbálkoznunk. A továbbiakban arról beszélgetünk, hogyan, milyen módon tudná letenni a bűntudatot. Mivel katolikus, és jó kapcsolatban áll a plébánosukkal, azzal váltunk el, hogy szeretne elmenni gyónni, egy misét felajánlani anyósáért, és ahol tud, szeretettel és türelemmel segíteni anyósának. Neki is ajánlottam a 40. zsoltárt, amit örömmel elfogadott. Másnap azt mondja, könnyebbedtek fájdalmai, nem tudja, hogy az infúzió vagy a beszélgetés hatására. Felszabadultabbnak érzi magát – következő nap hazabocsátják. Két asszony, két sors – közös bennük az átok emlegetése. Mi is az átok? A Magyar Értelmező Szótár szerint: 1) vad indulatból, bosszúból mondott rossz kívánság, hogy valami baj, csapás, szenvedés, szerencsétlenség érjen valakit. 2) babonában: ilyen kívánságból eredő csapás, szerencsétlenség. 3) vallásokban a hit ellenségeinek bünteté-
se, kiátkozás. A Pallas nagy Lexikona szerint: az áldás és átok szavak közös nyelvi tőre vezethetők vissza – mindkettő valamilyen felsőbb hatalmat von be egy jó vagy rossz kívánság megvalósulásába. Az átok tehát valamely felsőbb lény haragjának vagy bosszúállásának kifolyásaképp megnyilvánuló rossz kívánság. Az átok hatóereje a vérségi kötelék szorosságával is összefügg – az apai vagy anyai átok a néphit szerint sokkal súlyosabb, mint más, távolabb eső személyé. A fenti, több mint 100 éves megfogalmazás rámutat arra, hogy az átoknak eredendően vallási gyökerei vannak. A Bibliában is találkozunk átokkal; Isten megátkozza a kígyót, Káint; Noé megátkozza Kánaánt. Az Ószövetségben több helyen olvashatunk átkokat azok ellen, akik megszegik a Törvényt. Az Újszövetségben érdekes hely, ahol Jézus megátkozza a fügefát – de ez nem haragból vagy a fügefa ellen való cselekedet, hanem prófétai, jelképes tett. Valójában Jézus – és az újszövetség egész szelleme – szemben áll a haraggal, átkozódással, és az általa rajzolt Atya-képbe nehezen fér bele, hogy valami rossz megvalósulásához nyújtana tevékeny segítséget. Jézus átkozottaknak mondja még a kárhozottakat – de ez is ténymegállapítás, és nem akaratnyilvánítás. Vagyis a biblikus szemlélet azt mutatja, átkozott az, aki eltávolodott Istentől. Ez pedig Isten és a személy belső ügye – nem külső kívánság, rossz akarat eredménye. Egyéb formában – például betegség, szerencsétlenség kérdése a kinyilatkoztatás nem foglalkozik az átok kérdésével, legfeljebb annyiban, hogy kerülésére bíztat.
Egyetemes Két forrása lehet még az átok hatásának; az egyik, ha az Istennel szembenálló, sötét erőket tudja mozgósítani célja érdekében, a másik, ha a megátkozott pszichoszomatikus történéseit képes befolyásolni. Az elsővel kapcsolatban nagyon kevés támpontunk van. Kétségtelen, hogy a világban munkálkodik a Gonosz, hogy vannak hatásai, amelyeket nem tudunk természettudományos eszközökkel megérteni. Mi, keresztények sokszor inkább elfordítjuk, homokba dugjuk a fejünket a parapszichológia jelenségei láttán. A bibliában kezdettől fogva mély meggyőződés, hogy nem jó az ilyen erőkkel szóba állni – gondoljunk Saul esetére a látóasszonnyal. Démoni hatás, sátáni megkötözöttség, ördög lakozik benne, ezek lehetnek az átok következményei? Nehezen dokumentálható történések ezek – és még további kérdés, hogy használhatja-e ezeket valaki mások megrontására, vagy ki-ki maga szüreteli le annak gyümölcsét, hogy lepaktált a Gonosszal? Az is gyakori tapasztalat, hogy amitől nagyon félek, az bekövetkezik életemben. Ha valaki erősen fél babonás nézetektől rontástól, és ilyennel találkozik, megéli, hogy azok valóban hatnak. De a kiindulás, az alap a saját személyiségében van, nem a rontás objektív erejében. Ilyen esetnek érzem az első beteg történetét. Ezzel eljutunk a második lehetőséghez; valójában a megátkozott pszichés fogékonysága a táptalaja az átoknak. És ez fogékonyság származhat a babonás hiszékenységből, abból fakadó félelemből – és származhat a bűntudatból. Erre érzem példának második esetünket. A bűntudatból fakadó tartós lelkiismereti konfliktus, szorongás
7 erősödik fel az átok visszavisszacsengő hangjának hatására. Azt pedig ma már bizonyítottan tudjuk, hogy az ilyen tartós stressz, feszültség képes az immunrendszer befolyásolásával krónikus gyulladásos folyamatok elindítására, amelyek kisizületi károsodáshoz, mozgásszervi megbetegedésekhez, az emésztőszervek – különösen a vastagbél - krónikus gyulladásos folyamatihoz vezethetnek. Az idegrendszer közvetítésével az izomtónus tartós növekedése lép fel, ami a gerinc degeneratív elváltozásaihoz tud vezetni. Itt tehát az átok és a megbetegedés közti kapcsolat szinte dokumentálható – és az alapvető ok a bűntudatba beletaláló, azt szinte szakrális formája miatt rendkívül felerősítő átok, vádló szó. A két beteg kapcsán azt tanultam meg, az átok hatását magyarázhatja a babonás hiszékenység talaján kialakult félelem, illetve a meglévő bűntudat rendkívüli felerősödése. Elsősorban nem transzcendens, okkult folyamtokról van szó, és éppen ezért a gyóntató pap, vagy a lelki gondozó kompetens segítője lehet ezeknek a betegeknek. Ennek lépései: a bűntudat feltárása – vane egyáltalán? Ha igen; a bűntudat feldolgozása, a kiengesztelődés munkálása az elsődleges teendő. Mivel az átok ellentéte az áldás – különösen a babonás alapú betegség esetén, - az ima hozhat megbékélést és reményt a gyógyulásra. Ehhez sok segítséget találhatunk a zsoltárok könyvében, vagy Jézus és az ősegyház imádságaiban. Dr. Egri László diakónus, lelki gondozó
A NUNCIUS VALLOMÁSA
Hazánk új apostoli nunciusa, Juliusz Janusz érsek vall életéről, munkájáról A Magyarországon betöltött első szolgálatom 1990 és 1992 között történelmi időkben folyt. 43 év után az ország újra felvette a diplomáciai kapcsolatokat a Szentszékkel, és szinte a semmiből kellett megszervezni a nunciatúra gyakorlati életét. Angelo Acerbi érsek úrral nehéz körülmények között kezdtük el a munkánkat, egy egyszerű, közönséges lakást béreltünk. Azután végig kísértük a végleges nunciatúra átépítését, ahol most is vagyunk, Budán, a XII. kerületben, ezt a villát alakítottuk át. Mondhatjuk, hogy kitüntetett munkánk volt, hiszen 1991-ben ebben az épületben láthattuk vendégül a Szentatyát, II. János Pál pápát. Emlékszem, augusztus 6-án vettük át a házat, és a pápa 16-án érkezett. Az a két év, amikor itt voltam, tele volt nagy eseményekkel: például Mindszenty bíboros hamvainak hazahozatala Mariazellből Esztergomba. Azután előkészítettünk sok szükséges változást a magyar egyházban, többek között új püspökök kinevezését. Jóleső érzéssel gondolok vissza arra a tulajdonképpen rövid, de jelentős időre, amikor először voltam Magyarországon. Azután diplomáciai küldetést kaptam Kínába, azaz Tajvanba. Itt én voltam a kirendeltség vezetője, mint megbízott ügyvivő. Ez egy egészen különös tapasztalatot jelentett számomra, megismerni a kínai népet, az országot, sőt más népeket is. 1995-ben lettem apostoli nuncius Ruandába, mint címzetes caarle-i érsek (ez egy ősi, Velence közeli kis egyházmegye, melynek a nevét adják a címzetes érsekeknek). Ebben a közép-afrikai országban akkor rettenetes körül-
Egyetemes
8 mények voltak az 1994-es népirtás következményeként. A két népcsoport közti testvérharcokban három hónap alatt körülbelül 800 ezer ember halt meg, akik között négy püspök, 140 pap és körülbelül 200 szerzetes volt. Mindent előröl kellett kezdeni, segíteni kellett ezt az egyházat, hogy helyreálljon az élet. Hét új püspök kinevezését készítettem elő. Feszült idők voltak ezek, de itt volt alkalmam létrehozni egy un. „Gyermekek városát”, barátok és családok segítségével, a pápa ajándékaként ennek a megnyomorított népnek. 1998-tól az elmúlt áprilisig voltam Mozambikban, amely egy másik afrikai ország, hála Istennek békés! 1992-ben írták alá a megbékélést, miután 16 év polgárháborúja befejeződött. – Onnan jöttem azután ide Magyarországra. Mozambik Magyarországnál nyolcszor nagyobb, 17 millió lakósa van, akiknek 30 %-a katolikus. Itt, Mozambikban megint csak nunciatúrát kellett építenem, teljesen modern épületet, s éppen, amikor az elmúlt évben befejeztem, akkor kellett otthagynom. Szerencsésnek érzem magamat magyar földön, mert a katolikus egyház jól megszervezett, hiszen megállapodás szabályozza Magyarország és a Szentszék viszonyát. Megnövekedett az egyházmegyék száma, nemes elődeim, Acerbi és Rauber nunciusok sokat léptek előre ezekben a kérdésekben. Ismert Budapest, Vác és Székesfehérvár betöltésének a ténye. Az egyház mind nagyobb elkötelezettséggel szolgálja az országot intézményeivel, iskoláival, karitatív szervezeteivel. A katolikus egyház jelentős tekintélyre tett szert. – Egy nuncius feladata az, hogy erősítse a kapcsolatokat a helyi egyház és a Szentatya, a Szentszék, meg a világegyház között, közben pedig harmonikus kapcsolatot építsen ki a kormánnyal. A nuncius a kormány mellé akkreditált nagykövet,
ám munkájának 90%-a az egyházhoz köti. Ha a kormánnyal a dolgok rendjén mennek, mint itt Magyarországon, akkor elsődlegesen egyházi feladataival tud foglalkozni. Voltam már Mádl Ferenc államelnök úrnál, találkoztam a külügyminiszterrel, igen bátorítónak tartom ezeket a látogatásokat. Már ittlétem első napjaitól kezdve látom, hogy a nunciust keresik, meghívják, vegyen részt egyházi eseményeken, így jártam már Győrben, a Tájolón, találkoztam fiatalokkal. Nyilvánvaló tény, hogy a pápa képviselője nem csupán egy hivatalban ülő, ügyeket intéző ember, hanem az egyház életének ritmusában élő pap. Ez az én vágyam! Részt venni az egyház életében, szorgalmazni a jó kapcsolatot Magyarország és a Szentatya között, nemcsak tényszerűen, hanem szeretetteljesen! Azt a tényt, hogy a pápa éppen egy lengyel származású nunciust küldött ide, nem kell föltétlenül stratégiai kérdésként értelmezni. Ez nem a Szentszéknek valamiféle rejtett szándéka. Egyik elődöm olasz volt, a másik német, betöltötték szerepüket, ami nem nemzetiségtől függő szolgálat, mivel a vatikáni diplomácia nemzetközi jellegű. De kétségtelenül, mint lengyel ember, mivel átéltem már igen nehéz helyzeteket, - amelyet a magyar egyház a háború befejezése óta egészen 1990-ig, - ezek rokonok a lengyelországiakkal, s ezért ez segíthet nekem. A nyugti világ, bármennyire is közel van hozzánk, úgy tűnik, hogy nehezen érti meg ezeknek az időknek valóságos szociológiai, politikai és egyházi helyzetét. Ugyanez az én tapasztalatom is, ezért meg tudom érteni bizonyos papok viselkedését, magatartását. Természetesen, akár Magyarország, akár Lengyelország történelmét nézem, felébred benne a szimpátia, ami megkönnyíti számomra a megértést, addig is, amíg
meg nem tanulok egészen jól magyarul. Igen jó kapcsolatok élnek a két nép között. Megtudtam, hogy a két püspöki kar jó együttműködést alakított ki egymással. Ezen túl itt vannak a mi közös szentjeink a történelemben: Szent Hedvig, és Kinga, akik magyar földön születtek és Lengyelországban éltek, és nagyon tisztelik őket a lengyelek. Ők a mi barátságunk, a két nép pártfogói. – Személyesen mondhatom, éppen oda kerültem, ami igen tetszik nekem. Barátaim viccelve mondták: Budapesten a te hegyedre költözöl, a János hegyre, - mivel a nevem János. Végül így születhetett a közmondás is a két népek közelségéről: „Magyar-lengyel két jó barát, harcolni és borozgatni barát!” Bízom abban, hogy ki tudom majd használni ezt a hozzáállást, és a magyar bort is kóstolgathatom!
T ÁJOLÓ „Iránytűt akartam venni. Mondták, hogy vegyek tájolót. Akkor kérek tájolót. A Tájoló Győrben van. Így elmentem Győrbe, ott volt a Tájoló.” Nézzük, mi is ez a Tájoló? Országos pasztorális konferencia, ahova az ország majdnem minden részéről jöttek. Ez már annyiban is megvalósult, hogy mi, akik az Egyetemi Lelkészséget színeiben papíron az Esztergom-Budapesti egyházmegyét képviseltük, valójában a Nyíregyháza Budapest - Iván tengelyről érkeztünk. Mit tapasztalt, aki eljött erre az öt napra? Sok komoly megbeszélést, hisz minden délelőtt szekció megbeszélések voltak a következő témakörökben: közösség, meghívás,
Egyetemes egyházmegye, társadalom, képzés. Délutánonként pedig egy főelőadáson kamatoztathattuk ismereteinket. Téma volt többek között az Egyházunk helyzete régen (ez a népegyház) és a mai feladatok (avagy: mi jön a népegyház után?). Minden téma a mai fiatalok megszólításáról, nevelésének módjáról szólt. Mindenki, aki már volt valamiféle konferencián az eddigiek alapján azt mondhatja: „Aha, szóval ez is egy unalmas, átlagos szócséplés volt”. Hát nem! A konferencia nem tartozott az átlagosak közé. Két, fantasztikus újítást hajtottak végre a szervezők (akiknek ezúton is szeretném megköszönni a munkát). Az egyik egy kiállítás volt: majdnem minden résztvevő szervezet kapott egy saját standot, ahol bemutatkozhatott. Mindenki hozott a kiállításra bemutatóanyagot. Így vált az élő magyar egyház tükrévé a folyosó. A másik különlegesség a technika vívmányát használta ki. Minden programon, kiscsoporton, előadáson kamerák figyeltek minket. Ezekből a felvételekből minden estére a technikai stáb elkészítette az adott napról szóló híradót. Ezt a vacsora ideje alatt tudtuk megtekinteni a főelőadás helyén kihelyezett projektoron. Így betekintést szereztünk olyan eseményekbe is, ahova nem jutottunk el, hiszen párhuzamosan több programlehetőség volt. Természetesen a sok komoly dolog között volt szabadabb program is. Egy nap ellátogattunk buszokkal a pannonhalmi főapátságra. Minden este teaházban tudtunk beszélgetni, ismerkedni és minden nap az ebéd után sportolásra is biztosítottak nekünk helyet. Utolsó este pedig a színes este komoly és vidám percei idézték fel számunkra a hátunk mögött tudott napokat.
9 A rendezvény helyszínét tekintve az Apor Vilmos Iskolaközpontban volt. A hatalmas épületkomplexum a következőkből állt: egy iskola, egy hatalmas tornaterem, és egy ízlésesen berendezett kollégium. Az iskola épületében többünket megfogott az a nagyméretű terem, ahol mi a főelőadásokat hallgattuk. Ezt a termet igény szerint át lehet alakítani kápolnává, így itt voltak a szentmisék is. Az épület méreteiről csak annyit, hogy a gondnok az épületen belül biciklivel közlekedett. Így mindenhova időben odaért. Nem úgy, mint mi. Mindent összevetve hasznosnak bizonyult ez az öt nap. Sok új ismerőssel, ötlettel gazdagodtunk és ami a konferencia lényege volt: tervekkel, hogy ősz beálltával milyen újításokat lehetne bevezetni egyházmegyei és országos szinten. Kérek mindenkit, aki olvassa ezt a beszámolót: imádkozzon az új kezdeményezések sikeréért, eredményességéért. Petrásovits Katalin
N ÁSZÚTON AZ EGYETEMI LELKÉSSZEL … avagy az Egyetem és Egyház Európában című római konferencia krónikája István atya, kedves egyetemi lelkészünk, nagyot gondolt magában. Ha már az Egri Laci házas létére “paposkodik”, akkor ő miért ne kóstolhatna bele egy kicsit a nép életébe. Ezen gondolaton felbuzdulva, nászútra indult… J Július 12-én, szombaton nagy napra ébredtünk. Ma délután lesz az esküvőnk. Pákozdi atya
fogja tartani a nászmisét… Hát eljött ez a nap is… […] Hétfő hajnal… Álmos, le-lecsukódó szemeinken keresztül nézzük az aszfaltot… Utazunk… Hátrahagyva a lagzi romjait száguldunk Róma felé a Pá Co. Tours szervezésében, hogy részt vegyünk a Vatikán által szervezett Egyetem és Egyház Európában címet viselő konferencián… A július 17-19. között rendezett konferencia témája a katolikus értelmiség szerepe volt gyorsuló világunkban. Magyarországról 75 diák utazhatott az Örök Városba az ország különböző egyetemvárosainak lelkészségeiről; színes társaságunkban több felekezet és a határon túli magyarság is képviseltette magát. Velünk voltak továbbá a BME és a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola rektorai, Detrekői Ákos és Bencze Lóránt is. Minket az a szerencse ért, hogy a főszervező István atyával utazhattunk Rómába, aki 2 nappal előbb indult, hogy előkészítse a magyar csoport érkezését. Őt viszont az a szerencse érte, hogy kettőnk társaságában ilyenformán – “kollégái” közt feltehetőleg egyedülálló módon – nászutasként érkezhetett a konferenciára. Útközben Róma felé a Pá Co. Tours kiterjedt kapcsolatrendszerét élvezve a Dolomitok csúcsai között tettünk egy kis kitérőt és pihenőt, majd végül szerda estére érkeztünk meg célunkhoz. Miután elfoglaltuk – szerencsére légkondicionált – szállásunkat, és felvettük a konferencia helyszínéül szolgáló Lateráni egyetemen a másnap érkező magyar csoport számára a jegyeket, belépőket, rövid ízelítőt vettünk az esti Róma hangulatából. A többiek másnap délelőtt – a kb. 20 órás buszút után kicsit összetörve – érkeztek meg. Rövid szállásfoglalás után rohanás a Lateráni
Egyetemes
10 egyetemre, ahol elfogyasztottuk az első alumíniumebédünket. A konferencián ugyanis minden ételt eldobhatós alumínium dobozkákban tálaltak, fertelmes mennyiségű szemetet termelve napról napra. A menü hol piros, hol zöld tészta volt, ekkor még egész finomnak hatottak. Ebéd után átmentünk a Bazilikába a konferencia megnyitójára, ahol több püspök, köztük Lehmann bíboros, és néhány olasz állami-közéleti nagyság méltatták az eseménynek a jelentőségét. Az előadások jobbára olaszul folytak a három nap alatt, emellett öt nyelvre fordították szinkrontolmácsok, akik viszont sajnos nem mindig álltak a helyzet magaslatán. Emiatt kissé hosszasnak tűnt a megnyitó, ami után este mindenki szétszéledt a városban, majd hulla fáradtan zuhantunk az ágyba. Péntek délelőtt közös magyar program volt. Ekkor nem mentünk be a konferenciára, hanem elmentünk a Szt. Péter térre, majd a Szt. Egyed közösség templomában tartottunk egy közös magyar misét. Utána együtt sétáltunk a városban: István atya elöl boszszankodva, hogy mit lehet ennyit nézelődni, a többiek pedig rohanva utána. Végül a Pantheonnál kötöttünk ki, ahol ittunk egy kávét a Tazza D’Oro-ban, ami Atyónk szerint Róma legjobb kávéháza, illetve fagyiztunk egy jót. Utána szabad program, majd alumíniumebéd volt a Lateráni egyetem kertjében. Délután a konferencián kisebb létszámú, szemináriumi előadások voltak. Változatos témákból válogathattunk a számítógépes technológiáktól kezdve az egészséges életmódon át a spiritualitás megnyilvánulásáig az európai irodalomban. A vacsora ezen az estén fejedelmi volt, ugyanis István atya vezetésével elmentünk a Monte Carlo-ba pizzázni. Ez a program fakultatív volt, de érdekes módon szinte mindenki ott volt, két rektorunkat is beleértve.
Szombat reggel korán keltünk, majd rohantunk az egyetemre, ahonnan szervezett buszokkal mentünk ki Castel Gandolfo-ba, a pápai fogadásra. Megható volt látni a Pápát! Nagyon megöregedett, és aznap elég fáradtnak is tűnt, de azért viccesen úgy búcsúzott, hogy viszlát legközelebb! Sokunknak ez a találkozás volt a legmaradandóbb élmény, hiszen még sosem láttuk a Szentatyát ilyen közelről. A fogadás után a nap hátralevő részét egy szomszédos konferenciateremben töltöttük, ahol egy maratoni misével kezdtünk, ahol nem volt semmi tolmácsolás, így alig értettünk valamit. Utána aluebéd volt, majd pedig előadások estig. István atya is színre lépett, és a budapesti Egyetemi Lelkészségről, a sokszínűségéről, működéséről beszélt. A nap közös vesperással zárult, majd visszabuszoztunk Rómába. Vasárnap délelőtt szabadprogram volt. Engedélyt kaptunk István atyától, hogy elég csak a délre visszaérni a Lateráni Bazilikába, mert hát ugye jóból is megárt a sok!J Lehetőség volt megnézni alaposabban a Szt. Péter Bazilikát, Colosseumot, Forum Romanumot… Délben egy szentmise keretében zárult le a Sapienzza Egyetem 700 éves fennállásának apropójából összehívott konferencia. Az eseménydús és vidám napok végén a magyar busz délután 4 óra körül gördült ki a szálloda udvaráról, ki először, ki sokadszorra mondott búcsút Rómának, de azt biztos, hogy mind megfogadtuk: nem utoljára! Csermák Andris
S CHÖNBORN „Ha Magyarország tovább építkezik arra az alapra, amit Szent Ist-
ván lefektetett, akkor áldássá lesz Európa számára, az egyesült Európában is megőrzi önazonosságát, és semmilyen vihar és áradat nem fogja szétrombolni. Ehhez a teremtő bizalomhoz segítse Önöket Szent István közbenjárása.” (Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek augusztus 20-án mondott beszédéből)
H ONLAP Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy egy ideje a lelkészség honlapja nem érhető el. Ennek az volt az oka, hogy engedelmeskedve Murphy I. törvényének a lapot hordozó szerver megadta magát. Ekkor született meg az ötlet: Ne csüggedjünk, ez egy kiváló alkalom a lap újjávarázslására! Szeptember elején megszületett az első változat, egyelőre még csak lemezen, és 15-étől ennek egy csinosított verziója már látható is a www.egylelk.com címen. Ezután itt lesznek elérhetők a lelkészség információi, események, időpontok és letölthetők a kiadványok is. Tarsoly Andris
V ICCEK A hentesnek fél órával zárás előtt már csak egy csirkéje maradt, és nagyon meg akar szabadulni tőle. Jön is egy vevő, aki pont egész csirkét kér. A hentes feldobja a mérlegre. - Uram, ez pont 1 kiló 20 deka. - Kicsit nagyobb nincs véletlenül? - kérdezi az ürge. Hentes visszafordul, tesz-vesz, majd feldobja ugyanazt a csirkét a mérlegre, mintha egy másik lenne. - 1 kiló 70. Megfelel?
Egyetemes - Szuper, elviszem mind a kettőt! Egy házaspár lakásába éjszaka egy betörő mászik be. Mikor felfedezik, odaugrik a feleséghez és egy kést nyom a torkához, majd felkiált: - Hogy hívnak? Szeretem tudni az áldozataim nevét! - Elizabeth - mondja az asszony remegő hangon. - Ó, az anyámat is Elizabethnek hívják! - mondja a rabló. - Nem tudok megölni valakit, aki rá emlékeztet! Majd odaugrik a férjhez: - Na, és téged hogy hívnak? A férj remegő hangon szól: - Az én nevem Philip, de a barátaim csak Elizabethnek szólítanak... Pakson az út szélén epret árulnak. - Jónapot, mennyi az eper? - 300. Lékeljem? Egy kislány nézi édesanyját mosogatás közben. Észrevesz pár ősz hajtincset és természetes érdeklődéssel kérdezi: - Anya, miért vannak fehér hajszálaid? - Azért kislányom, mert minden alkalommal, amikor valamivel bosszantasz egy hajszálam fehérré válik. A kislány gondolkodik ezen egy picit, aztán megint kérdez: - Anya, mitől lett a nagyi összes haja fehér? Egy tanár előadást tart a vérkeringésről gyerekeknek. Hogy jobban szemléltesse az elhangzottakat, ezt mondja: - Ha fejen állok, akkor ugye az összes vér a fejembe száll, ettől lesz piros az arcom. - Igen. - mondják kórusban a gyerekek. - Akor miért van, hogyha rendesen a lábamon állok, a vér nem megy a lábamba?
11 - Mert a tanár bácsi lába nem üres... Katolikus általános iskola ebédlőjében gyerekek állnak sorba. Az asztalon van egy tál alma a következő felirattal: "Isten figyel rád. Csak egyet végy!" Kicsit távolabb, az asztal másik végén van egy tál süti. Az egyik gyerkőc ezt a feliratot tette ki ide: "Végy, amennyit akarsz. Isten az almákra vigyáz." - Én ha kávét iszom, nem bírok elaludni. - Én ezzel pont fordítva vagyok: ha elalszom, nem bírok kávét inni. Brad Pitt az Orczy téren sétálgat. Odalép hozzá Lakatos Raffael: - Te csákó, ne jáccd itt az agyad, lehet hogy a hetedikben te vagy a király, de a nyócadikban én. . . A kalauz hazaérkezik munkából, és odakiált a fiának: - Fiam gyere, rázzad az asztalt, levelet akarok írni! Szőke nő egy szórakozóhelyen egy sráccal beszélget: - Te milyen kocsival jöttél? - Busszal jöttem. - Van egy buszod? Két egyetemista beszélget: - Te adj kölcsön egy cigarettát! - Sajnos nekem sincs! - Na jó, akkor rágyújtok a magaméból, de legközelebb megadod! Mit csinál a szőke nő a melegvízzel? Lefagyasztja. Egy kis melegvíz mindig jól jöhet. Kislány bemegy az apukájához éjjel 3-kor: - Apuka, akarok kiselefántokat látni. - De kislányom, éjjel van, most aludni kell.
- De én akkor is akarok kiselefántokat látni, mert megmondom anyunak, hogy rossz vagy hozzam. - Na jól van, de jegyezd meg, utoljára. Apuka fogja a telefont: - Jó reggelt, itt Kovács ezredes, rendeljenek el vegyi riadót a 3-as osztagnál. Tanító néni az órán: - Na gyerekek, az volt a házi feladat, hogyha valaki 1 óra alatt 5 km-t gyalogol, mennyi idő alatt tesz meg 18 km-t? Na Pistike mennyi jött ki? - kérdezi a rendőr fiától. - Nem tudom, tanító néni, apám segített megcsinálni és meg nem ért vissza. Miért jó a teflonos kés? Zsír nélkül lehet vele kenyeret kenni. - Hé paraszt! Melyik út megyen Budara? - "Megyen", mi? Oszt még én vagyok paraszt... Az idős néninek elintéznivalója van az önkormányzatnál. A papírok kitöltése után így szól az előadó: - Itt tessék aláírni. - Hogy írjam alá? - Hát, ahogy a leveleket szokta. - Rendben. "Sok, sok szeretettel: Nagyi" Rézgyűjtő kisebbség bemegy az autóhifi boltba. - Van egy mercim és kéne bele hifi. - Tessék parancsolni, van több féle - Melyik a legdrágább? - Ez itt. - Melyik a leghangosabb? - Ez itt. - Mikrofont lehet rákötni? - Háát, tulajdonképpen lehet. - Kipróbálhatom?
Egyetemes
12 - Tessék, itt a mikrofon. - DINNYÉT !!!! Gyerekek levelei a Jóistenhez: Kedves Isten! Hogyhogy az utóbbi időben nem találtál fel egy új állatot se? Csak a régiek vannak. Johny Kedves Isten úr! Jobb lenne, ha az emberek nem jönnének szét olyan könnyen. Rajtam három öltés van, és kaptam injekciót is. Janet Kedves Isten! Nem gondoltam, hogy a narancssárga megy a lilával, amíg kedden nem láttam a naplementét, amit Te készítettél. Klassz volt. Eugene
H IRDETÉSEK 1. Megjelent az új féléves Budapesti ökumenikus egyetemi programfüzet, benne minden lényeges címmel, tudnivalóval, programmal! Keresd, használd, terjeszd! 2. BÖBE budapesti ökumenikus beszélgetések sorozat indul (folytatódik) a Lágymányosi Ökumenikus Központban (XI., Magyar tudósok körútja 3.) szeptember 23-án, kedden 18 órakor „Közös liturgia: Megér egy misét?” címmel. Utána ökumenikus kávé és teaház. 3. Nagymarosi ifjúsági találkozó lesz szeptember 27-én. 4. Tarsoly András és Kuti Katalin nászmisés esküvője lesz a
Egyetemes
MSzT-ban szeptember 27-én, du. 17 órakor. 5. Katekumenátus indul azok számára, akik keresztelkedni, elsőáldozni és bérmálkozni szeretnének. Első alkalom: szeptember 30. kedd, 19 óra MSzT alagsorában. Addig is jelentkezni lehet a lelkészségen. 6. Folytatódik a közkedvelt Fészekrakó ifjú házas hittan, minden második pénteken 19 órakor a MSzT alagsorában, következő alkalmak: szeptember 26, október 10, 31, november 14, 28 és december 12. 7. Az októberi lelkészségi tanácsülés 5-én lesz, a vasárnap esti szentmise után. A tanács tagjain kívül minden érdeklődőt is szeretettel látunk! 8. A lelkészségi hétvégét e félévben Esztergomban tartjuk, ideje: október 10-12. Jelentkezni a lelkészségen lehet 2.000.- Ft befizetésével (ez az össz. költség). 9. Steiner Petra keresztelése október 12-én, vasárnap, az esti szentmise keretében lesz. 10. Közép-Európai Katolikus Találkozó: ifjúsági virrasztása lesz október 18-án 20 órától a MSzT-ban, a résztvevő nyolc országról készült kis-filmek megtekintésével, énekkel, imádsággal. 11. Teréz anya boldoggá avatásának televíziós közvetítése lesz október 19-én, vasárnap délelőtt 11 órától a MTV 1 csatornáján. E napon az esti szentmisében emlékezünk meg II. János Pál pápa péteri szolgálata ezüst jubileumáról. 12. A péntek reggeli szentmisék énekeinek diavetítéséhez kere-
sünk állandó felelőst. 13. A lelkészségi szentmiséken soha sincs gyűjtés; örömmel vennénk azonban, ha tehetősebb testvéreink, vagy adakozó rokonaik, ismerőseik adományaikkal segítenék a lelkészség mindennapos kiadásainak fedezését (agapék, kiadványok, irodaköltség, kirándulások, stb.) Átutalási csekkszámlaszámunk: 1110010490016592-36000001. Minden adományról év végén igazolást küldünk. Előre is köszönjük! 14. Október 8-án, szerdán 19 órakor zenés este a Piarista Kápolnában, Pipó József és zenésztársai, valamint az imperfectum együttes közreműködésével.
Az alkotói: Felelős kiadó: Dr. Pákozdi István egyetemi lelkész. Szerkesztő: Tarsoly András. Az írásaikkal gazdagították: II. János Pál pápa, Péter Csongor, Szaszkó Sándor, Halmy Imre, Dr. Egri László, Juliusz Janusz, Petrásovits Katalin, Csermák András, Christoph Schönborn. A Lelkészség címe: 1117 Bp., Magyar tudósok körútja 1., Telefon/Fax: 203-1734,
[email protected] Új honlap: http://www.egylelk.com
