2014. június
PETŐFI SÁNDOR: A BORDAL
Tokod Nagyközség Önkormányzatának Hivatalos lapja
XX. évfolyam 6. szám
NYITOTT PINCÉK IX. TOKODI BORÚT 2014. JÚNIUS 28.
Egyik kezemben a fegyverem, A másikat sem hevertetem, Jobbkezemben tartom kardomat, Balkezembe veszek poharat. Aki mostan nem tart énvelem, Verje meg azt az én istenem, Vigyék el a körmös angyalok... A hazáért iszom, igyatok! Igyunk jóbarátim, mostanság, Bor a megtestesült bátorság, Pedig nekünk ez kell, nem egyéb, Öntsük hát magunkba hevenyén. Ki tudja, hogy mit hoz a holnap? Mire virad, tán már dobolnak, Akkor aztán ki a csatára Édes magyar hazánk javára! Koszorús a haza homloka, Szabadságból fontuk azt oda, Ott is marad örök-mindétig, Azt ugyan le róla nem tépik.
EZÚTON HÍVUNK MEG MINDEN KEDVES ÉRDEKLŐDŐT AZ IDEI BORÚTRA. PINCENYITÓ GAZDÁK: KOVÁCS I STVÁN KECSKEM ÉTI I STVÁN MAREK LAJOS (BAJNA) SIM ON LÁSZLÓ TI LLM ANN BÉLA KOLBERT JÁNOS ÉS RÓZSAHEGYI GYULA MOGYORÓSBÁNYA KI VÁLÓ BORÁSZAI MARKOS NORBERT ÉS PAP NORBERT SÁRI SÁP KIVÁLÓ BORÁSZAI SZABÓ BÉLA ERDŐSI JÁNOS BARTL ZOLTÁN ÉS SZABÓ TAM ÁS A PI NCÉKNÉL 12 ÓRÁTÓL 19 ÓRÁI G KÓSTOLHATJÁK A FI NOM NEDÜKET A BORKEDVELŐK. A KÓSTOLÁSH OZ A VÖLGY BEJÁRATÁNÁL POHÁR VÁSÁROLHATÓ 1500, 2000 ÉS 2500 FT-OS ÁRON.
Egyszer volt csak rabnép a magyar, Többé lenni nem fog, nem akar, Most már meg van vetve a lába, S az úristen sem hajt igába. Szabadságunk, aki hozzád nyúl, Elbucsúzhatik a világtul, Szivében vér s élet nem marad, Kiürítjük, mint e poharat!
PROGRAM A NAGY SÁTORNÁL: 20.00 TOM BOLAHÚZÁS 20.45 KOLI BRI TÁNCEGYÜTTES 21.00 PÁ-DI -DI TÁNCEGYÜTTES
21.15 PUM PA ZENEKAR GONDOSKODI K A JÓ H ANGULATRÓL. NAPKÖZBEN A GYERM EKES CSALÁDOKAT ARCFESTÉSSEL, KÉZM ŰVES FOGLALKOZÁSOKKAL, GYEREK LOVAGOLTATÁSSAL, KAVI CSOK M ESÉS VI LÁGÁVAL, ÉS A TÁTI HALÁSZCSÁRDA FI NOM FALATJAIVAL VÁRJU K. NAGY ÖRÖMÜNKRE ELFOGADTA MEGHÍVÁSUNKAT KASSAI VIKTOR ÉS ERŐS GÁBOR FIFA-JÁTÉKVEZETŐ. EZÚTON SZERETNÉNK M EGKÉRNI M INDEN TI SZTELT PI NCE ÉS I NGATLANTULAJDONOST, HOGY ERRE AZ I DŐPONTRA LEHETŐSÉGEI KHEZ M ÉRTEN RENDEZZÉK SAJÁT ,,BI RTOKAI KAT”, HOGY AZ ESEM ÉNYRE ÉRKEZŐ NAGYSZÁM Ú ÉRDEKLŐDŐNEK POZI TÍV VÉLEM ÉNYE LEGYEN TELEPÜ LÉSÜ NKRŐL ÉS KÖR NYEZETÉRŐL. A RENDEZVÉNNYEL KAPCSOLATOS TOVÁBBI I NFORM ÁCI ÓKAT A WWW.TOKODI PI NCEK.HU WEBOLDALON FOLYAM ATOSAN TESZÜ NK KÖZZÉ. BORKULTÚRA EGYESÜLET -1-
Tokodi Kopogtató
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
Május 16. A tervező mérnökkel egyeztettem az I. világháborús hadifogoly emlékmű megvalósításáról. A gyermekjóléti szolgálat intézkedését kellett kérnem, egy családjában veszélyeztetett anya és gyermeke elhelyezését illetően. Május 17. Jól sikerült balatoni kiránduláson vettünk részt a Gazdakörrel. Május 18. Tát városával és Mogyorósbányával együtt ünnepeltük Szent Orbán napját a kápolnánál. Köszönet Kolbert Sándornak, és az általa vezetett énekkarnak a rendezvényen való közreműködésért. Május 19. Az ÉDV Zrt-nek levélben jeleztem, hogy ebszőnybányán illegális ivóvíz-rákötéseket tapasztaltunk. Áttekintettük a jegyzővel a hivatalban megoldandó feladatokat. Szennyvízcsatorna tervezéssel kapcsolatos kooperációt tartottunk az illetékes szakemberek részvételével. A szavazatszámláló bizottságok delegált tagjai tettek esküt a hivatalban. Május 20. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma könyvtárunkat 288 ezer forint érdekeltség-növelő támogatásban részesítette. Sárisáp polgármesterével egyeztettem a csatorna fejlesztéssel kapcsolatban. Sárisáp és Annavölgy önkormányzata támogatja, hogy a tervezett beruházás során Ebszőnybánya felől rácsatlakozzunk az ő szennyvízhálózatukra. Május 23. Vendégek fogadására alkalmassá tettük a Nagyvölgyben található önkormányzati tulajdonú pincét: vakolás, festés, szivattyú csere, lakatos munkák, takarítás. Május 24. A Karitász ünnepi rendezvényén vettem részt a környék polgármesterivel együtt Esztergomban. Az Erdő Péter bíboros által celebrált szentmisét követően, az ünnepség a Szent Adalbert Központban folytatódott a Bajót Körzeti Karitász (Tokod is ide tartozik) 20 éves tevékenységének bemutatásá-val, majd ebéddel zárult. A Faluközösség, és a Gazdakör a Nagyvölgyben fogadta a Kinizsi 100 túra résztvevőit. Rengeteg zsíros kenyeret osztottak szét, de a nagy meleg miatt még nagyobb keletje volt a frissítő víznek. Köszönöm mindenkinek az önkéntes munkát. Május 26. Rigó Mihály polgármester úrral tárgyaltam közös rendezvényeinkről telefonon. Megkaptuk a tervezett kerékpár út jogerős építési engedélyét, most már "csak" pályázati lehetőség kell a megvalósításhoz. A közelgő Pedagógus nap rendezvényéről egyeztettem iskolánk igazgatójával. A június 2. napján esedékes képviselő-testületi ülés előterjesztéseit tekintettük át a hivatalban munkatársaimmal. Május 27. A Gondnokság aktuális munkáit egyeztettem a megbízott gondnokkal. Energetikai szakemberrel tárgyaltunk a hivatalban, pályázatunk sikeres megvalósítása érdekében. Május 28. A Járási Hivatalban tárgyaltam a település szociális gondjainak lehetséges megoldásairól. Polgárőr parancsnokunkkal együtt a Dorogi Rendőrkapitányság közbiztonsági tájékoztatóján vettünk részt. Településfejlesztési Bizottságunk ülésén tárgyaltuk a képviselőtestület elé kerülő előterjesztéseket. Május 29. A Hősök napja alkalmából megkoszorúztuk világháborús emlékműveinket. Megemlékeztünk az I. világháború kitörésének 100. évfordulójáról, a háborúkban elesett tokodi áldozatokról. Az ünnepségen közreműködő Hegyeskő Általános Iskola diákjainak, a Szivárvány Társaskörnek, valamint az Akkord fúvószenekarnak köszönhetően az emlékünnepség méltó módon került megrendezésre. Minden közreműködőnek köszönöm.
POLGÁR MESTERI ESEMÉNYNAPLÓ – MÁJUS Május 3. Táton szentmisén vettem részt, melyet Erdő Péter bíboros úr celebrált. A szentmise után, Tát önkormányzati és egyházi elöljáróival a bíboros úr társaságában vacsorán vettem részt. Május 5. Jegyző úrral Esztergomban megszemléltünk egy napkollektorral felszerelt intézményt. Ebszőnybányán egy újabb közkifolyó is meghibásodott, ami miatt ezt is le kellett szerelni. Május 6. Az I. világháború hadifoglyainak tervezett emlékműve szerződéséről egyeztettünk a beruházóval. Az üveggyári sportpályán épülő műfüves pálya vízelvezetésének lehetőségét vizsgáltuk meg a helyszínen. Május 7. Óvodánk vezetőjével egyeztettük az intézményben elvégzendő nyári karbantartási munkákat, valamint a közelgő gyermeknapi rendezvénnyel kapcsolatos teendőket. Kőfaragó mesterrel egyeztettem az emlékművel kapcsolatban. A Fészek Klub születésnapi rendezvényén vettem részt. A tervező mérnökkel egyeztettem a hadifogoly emlékműről. Május 8. A Szentgyörgymezei Olvasókör vezetőjével beszéltük meg a Csizmahíja zsámbéki fellépésével kapcsolatos teendőinket. A közelgő Hősök napjára invitáltam egy környékbeli fúvószenekart, valamint a hangosítást intéztem, és az iskolával is egyeztettem a programot illetően. Az energetikai beruházásunk sikeres megvalósítása érdekében meghívott energetikussal tekintettük át a műszaki paramétereket, és a lehetséges megoldásokat. Sikeres évadzáró Vállalkozók Klubja rendezvényt tartottunk az Alkotóházban. Május 9. A tokodi fiatalok focitornán szerepeltek a Felvidéken. Május 10. Gombázó kirándulást szerveztünk idősebbeknek és fiataloknak, bejárva a környékbeli erdőket. Május 11. A Szalézi rend által szervezett majálison vettem részt PéliföldSzentkereszten. Május 12. Gál Gabriella leendő aljegyzőnkkel találkoztam a hivatalban. Horváth Mihály gazdaköri elnökkel egyeztettünk tervezett rendezvényeikről. Az Esztergomi Baptista Gyülekezet lelkésze keresett fel, önkéntes munkát ajánlott fel az üveggyári településrészen. Kiss Bélánét családja körében köszöntöttük, 90. születésnapja alkalmából. A Tokod Nagyközségért Alapítvány kuratóriumi ülésén vettem részt. Május 13. Tát polgármesterével tárgyaltam telefonon, az ott alkalmazott szabályozókról. Gondnokságunk dolgozói helyi vállalkozóval összefogva, felújították az ebszőnyi Közösségi Ház helyiségeit. Május 14. A meteorológia, és a katasztrófa(elleni)védelem ítéletidővel riogatott bennünket, amiből szerencsére nálunk semmi sem lett. Egy kivitelező cég felméréseket végzett a felújításra szánt intézményi épületeken. Három munkatársammal, és az óvoda vezetőjével egyeztettük a közelgő önkormányzati rendezvények előkészítésével kapcsolatos feladatokat. Rendkívüli képviselő-testületi ülésen döntöttünk arról, hogy 4 millió forint előleg biztosításával lehetővé tesszük polgárőrségünknek a pályázaton nyert személygépkocsihoz való hozzájutást. Tokodi Kopogtató
-2-
Május 30. A Pénzügyi Bizottság ülésén vettem részt, ahol a hétfői testületi ülés előterjesztéseit tárgyaltuk meg. Május 31. Gyermeknapi rendezvényt tartottunk a Kantinban, ami a néha szemerkélő eső ellenére is nagyon sikeres volt. A rendezvényről külön is beszámolunk. Tóth Tivadar polgármester
AZ EURÓPAI PARLAMENT TAGJAINAK 2014. ÉVI VÁLASZTÁSA TOKOD (AZ 5 SZAVAZÓKÖR ÖSSZESÍTETT EREDMÉNYE) Az Európai Parlamenti választáson leadott szavazatok A névjegyzékben lévő választópolgárok száma (Tokod) A 3 445
TÁJÉKOZTATÁS a szennyvíz összegyűjtéséről és elszállításáról a csatornázatlan területeken
Bélyegzőlenyomat nélküli szavazólapok száma J 0
A vízgazdálkodásról szóló törvény értelmében a csatornázatlan területeken, illetve a közműcsatornára rá nem kötött ingatlanok esetében az Önkormányzat - szolgáltató megbízásával - köteles megszervezni a szennyvíz összegyűjtését és elszállíttatását. A Képviselő-testület a feladatok ellátására három cégtől kért be árajánlatot, majd közszolgáltatási szerződést kötött a Vikom Trans Kft-vel (2800 Tatabánya, Táncsics M. u. 1.) és megalkotta a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló 8/2014.(VI.5.) önkormányzati rendeletét. A szerződés és a helyi rendelet értelmében 2014. június 15től a Vikom Trans Kft. szállítja el a magáningatlanoknál összegyűlt háztartási szennyvizet. A Vikom Trans Kft. az ingatlantulajdonos bejelentésétől számított 3 munkanapon belül vagy a megállapodott időpontban köteles a szennyvizet összegyűjteni és elszállítani az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. kezelésében lévő szentgyörgypusztai szennyvízkezelő telepre. A szennyvíz összegyűjtésének és elszállításának költsége 4.000 Ft+ÁFA/m³, melyet az elszállításkor, számla ellenében kell rendeznie az ingatlan tulajdonosának , használójának. A szennyvíz összegyűjtésére és elszállítására vonatkozó igényt a 34/316-347-es telefonszámon jelezhetik munkanapokon 7.00 órától -15.00 óráig a Vikom Trans Kft.-nél (2800 Tatabánya, Táncsics M. u. 1. ). A közszolgáltatással kapcsolatos kérdésekkel a Polgármesteri Hivatalban, Pap Brigitta építési ügyintézőt kereshetik ügyfélfogadási időben személyesen, vagy a 33/505-110/16 telefonszámon. Tóth Tivadar polgármester
A lebélyegzett szavazólapok száma K 828
Sorsolt sorszám
A listát állító párt(ok) neve
1 2 3
MSZP SMS FIDESZ-KDNP A HAZA NEM ELADÓ JOBBIK LMP EGYÜTT-PM DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ
4 5 6 7 11
Szavazóként megjelent választópolgárok száma (Tokod) F 828 (24,03 %) Érvénytelen lebélyegzett szavazólapok száma M 3 (0,36 %) Kapott érvényes szavazat 76 2 430
Érvényes szavazólapok száma N 825 (99,64 %) % 9.21 % 0.24 % 52.12 %
4
0.48 %
156 27 42
18.91 % 3.27 % 5.09 %
88
10.67 %
IGAZGATÁSI SZÜNET A POLGÁRMESTERI HIVATALBAN Tájékoztatom a Tisztelt Ügyfeleket, hogy a Tokodi Polgármesteri Hivatal 2014. július 21. napjától - 2014. augusztus 1. napjáig igazgatási szünet miatt zárva tart, ügyfélfogadást nem tartunk. A nyári igazgatási szünetet követő első munkanap 2014. augusztus 4-e (hétfő). Rendkívüli, azonnali intézkedést igénylő ügyekben a következő ügyeleti telefonszámokon állunk rendelkezésükre: Anyakönyvi ügyekben (haláleset anyakönyvezése esetén): 2014. július 21-én, 23-án és 25-én 8 órától – 12 óráig: 06/30/572-2469 2014. július 29-én, 30-án és augusztus 1-jén 8 órától – 12 óráig: 06/30/572-2466 Egyéb ügyekben (rendkívüli, azonnali intézkedést igénylő ügyben): 06/30/572-3090
TISZTELT INGATLANTULAJDONOS! A települési köztisztaságról valamint az avar és kerti hulladék égetéséről szóló 6/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelet 1. §-a értelmében az ingatlan tulajdonosának, használójának a feladata az ingatlannal határos közterületet karbantartani, illetve tisztántartani. E kötelezettsége kiterjed: - az ingatlan előtti járdaszakaszra (járda hiányában egy méter széles területsávra), illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő területre; - a járda, és a közút közötti füves területen a fű rendszeres nyírására és gyommentesítésére, tisztántartására, az ott lévő fák, bokrok ápolására, a járdára hajló a közlekedést akadályozó, a járdát terméssel szennyező ágak lenyesésére; - a csapadékvíz zavartalan elfolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolítására, az árkok, nyitott csatornák, folyókák, átereszek tisztántartására; - járműbehajtók átereszeinek jókarban- és tisztántartására. Fentieken túl közösségi érdek, hogy a magántulajdonban lévő ingatlan gyom és allergén növényektől mentes legyen. Kérem, hogy a magasabb szintű és a helyi jogszabály rendelkezéseinek megfelelően szíveskedjen eljárni. A fentiekben leírtak be nem tartása, nem teljesítése esetén a jegyző saját hatáskörben intézkedik, vagy a Növény - és Talajvédelmi Igazgatóság jár el, amely pénzbírság kiszabását vonhatja maga után.
Tokod, 2014. június 10. Tóth Gábor jegyző A Tokodi Polgárőr Egyesület egy vadonatúj Opel Astra szolgálati gépjárművel gazdagodott. A sikeres pályázatoknak köszönhetően minden szükséges felszereléssel, és most már egy autóval is rendelkezik polgárőrségünk. Fülöp János polgárőr parancsnok további önkéntesek jelentkezését várja az egyesületbe. Tóth Tivadar polgármester
Tokod Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete soron következő rendes ülése 2014. június 30-án 16 órakor lesz, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében (Tokod, Kossuth Lajos u. 1., Öreg Iskola épülete)
Tóth Gábor jegyző -3-
Tokodi Kopogtató
GYERMEKNAP 2014
- Irénke! Szeretném, ha elmondanád, hogy milyen mélységig nyúlnak vissza a múltba családod származásával kapcsolatos ismereteid? * Szép, illetve ük szüleimig. Ük szüleim apai ágon Hinkelmann János és 1815-ben született Matlas Rozália voltak. Anyai ágon pedig ismert a szépapám neve, őt Szegő Miklósnak nevezték és kerékgyártó volt, és a férfi leszármazottai is ezt a mesterséget folytatták. Ükapámnak is ez volt a neve, ő 1910-ben halt meg 92. évében. 1836-ban született apai dédapám, Hinkelmann János, aki az 1848-49-es Szabadságharcban „ kisdobosként” katonáskodott. Orosz fogságba került, de fiatalkora miatt hazaengedték. Oslipon (valószínűleg a Felvidéken volt, vagy van ez a település) vette feleségül Philippich Magdolnát. Négy fiú és három lánygyermekük volt. Vasúti alkalmazottként halt meg. A legkisebb fiuk Hinkelmann Rezső volt a nagyapám. Ő Kolozsvárott született 1880-ban. Ebben az évben született felesége is Herkner Irén Budapesten. Nagyapám is vasutas volt, főraktáros a MÁV-nál. Nekik három gyermekük volt Zoltán, Ilona és Irén. Nagyapa 1922-ben hunyt el. Zoltán nevű fia lett az édesapám, aki Királyhidán (Ausztria) még Hinkelmann családnévvel született. Géplakatos volt a tanult szakmája. 1934-ben a MÁV szolgálatába lépett, mint segédtiszt, és mert olyan rendelkezés volt, hogy az állami szervnél dolgozó idegen családnevűek akkor maradhatnak ott, ha magyarosítják nevüket, így lett az ő családneve ”Hársfai”. Apu részt vett a Délvidék és a Felvidék viszszacsatolásában. Nyugdíjba menetele előtt a dorogi vasútállomáson raktárnoki beosztásban dolgozott. 1986-ban hunyt el. Édesanyám Szegő Irén Debrecenben született 1910. március 15én. A nemzeti ünnepre tekintettel a nagyapám nemzeti színű szalaggal kötötte át őt a pólyában. Ő az ékszerész és aranyműves szakmát tanulta meg, de családi okok miatt nem dolgozott benne. Férjhez ment és vezette a háztartást. A háború után vállalt munkát - amikor már Tokodon laktunk – az altárói szénosztályzón volt raktáros. - No, és te Irén hol születtél? * A Felvidéki Ipolyságon éltek akkor a szüleim és ott is, mint apu minden munkahelyén a vasútállomáson laktak szolgálati lakásban, de én Kispesten születtem 1938. április 8-án. - Egy testvéredet, az ember szerető kedves Zsuzsát az üveggyári orvosi rendelő üzemi nővérét ismertem. Volt más testvéred is? * Igen, hárman voltunk testvérek. Zsuzsanna (a későbbi Mátyók Istvánné) 194l-ben született. Azután a családunk a visszacsatolt Délvidékre költözött az úgynevezett „benépesítő vonattal”, mert aput Adára, majd Titelre helyezték s az ottani állomáson volt távírász. Majd onnan Kétegyházára kerültünk és ott született 1943-ban Zoltán öcsém. - Hol kezdted az iskolát? * Kétegyzázán, éppen 70 esztendővel ezelőtt, amikor a II. Világháború a legjobban tombolt. A háború volt az oka, hogy ott csak két hetet jártam iskolába, mert el kellett onnan menekülnünk. Ott volt a front és a szomszéd települést Elek németajkú községet az oroszok felgyújtották. Anyu éppen a faluban járt, amikor meghallotta, hogy aki akar meneküljön, kap vasúti vagont és viheti a családját is. A falu lakóival mi is menekültünk, de nem együtt, mert apu hamarabb ment és Kőbánya egyik állomásán kapott állást, de ezt még anyu nem tudta. Anyu és mi a három gyermek másik szerelvénnyel mentünk, a velünk lakott anyai nagymamánk Szegő Kálmánné sz. Urbán Margit pedig egy orosz tankon a kutyánkkal. Elhagyott otthonunkban ott maradt a tele kamra, meg az élő állataink. Kispestre mentünk és anyu kereste aput több vasútállomáson és végül Kőbányán találkoztak. A Határ úton kaptunk egy udvari lakást, de azt bombatalálat érte és a Kós Károly tervei szerint épített Wekerle telepre kerültünk, ahol szüleim rokonánál laktunk albérletben. Emlékszem, hogy minket elsősöket egy tanítónő tanított a lakásán, mert a front miatt nem működött az iskola. Majd következtek a többi osztályok, szerettem tanulni és jeles eredménnyel fejeztem be a nyolcadikat 1952-ben. Szüleim még az általános befejezése előtt azt mondták, hogy oda megyünk lakni, ahol apu nem csak munkahelyet, hanem lakást is kap. Jártunk több településen és végül Tokodon telepedtünk le 1952 februárjában, mert a vasúttól ott kaptunk lakást az állomás melletti úgynevezett „nyolc házban”. - Honnan ez az elnevezés, és hová lett az épület?
A Mesevár Óvoda szervezésében ebben az évben is szeretettel vártuk a tokodi gyermekeket, szüleiket, és nagyszüleiket a gyermeknapi rendezvényre a Kantin udvarába. Az óvónők gazdag programról gondoskodtak minden ide látogató számára. Volt játszóház, arcfestés, kerékpáros vetélkedő, közös torna, aszfaltrajzverseny, családi vetélkedő, táncház, ugráló vár, kürtőskalács, fagylalt, a színpadról szólt a zene. Az önkéntes segítők zsíros kenyérrel, kávéval, és üdítővel láttak el mindenkit. A szállást kérő rókáról szóló mesejáték is színesítette a programot, a szülők előadásában. A tapasztalatok szerint mindenki jól érezte magát, a rendezvény kiválóan sikerült. Köszönöm az óvónőknek, az óvoda minden munkatársának és a szülőknek a színes programokat, a szervezőmunkát, a Vöröskereszt önkéntes segítőknek a bőséges ellátást. Külön köszönet rendezvényünk önzetlen támogatóinak: Farkas Lajosnak, a Vitaminmax zöldségesnek, a Vitaminkuckó zöldségesnek, a Resszer pékségnek, a György pékségnek, a DorJoker Kft-nek, a Kitti-Kernek, Kupcsek Zoltánnak és Pánczél Attilának. Tóth Tivadar polgármester PORTRÉ ECSET NÉLKÜL
OBERMAYER ADOLFNÉ NYUGALMAZOTT
ÁLLOMÁSFŐNÖK HELYETTESRŐL Az ipar, és a mezőgazdaság fejlődésének egyik fontos mozgatója a megfelelő szállítási lehetőségek megléte. A lakosságnak pedig nem közömbös, hogy milyen közlekedési eszközök állnak rendelkezésére. A Tokodon kibányászott szenet részben a táti depón rakták hajóra - odáig szekérfuvarral szállították - részben pedig ugyancsak szekérfuvarral vitték a megrendelőkhöz. Így volt ez az 1890-es évekig, a településnek a vasúthálózatba történő bekapcsolásáig. Ismeretes az, hogy Magyarországon csak az 1830-as évektől voltak törekvések vasútépítésre. 1839-ben alakult meg a Pesti Központi Vasúttársulás, és 1846-ban adták át a forgalomnak Pest-Pozsony-Bécs vasútvonal Pest és Vác közti szakaszát. 1890-ben a kereskedelmi miniszter elrendelte az AlmásfüzitőEsztergom helyiérdekű vasút építését megelőző közigazgatási bejárást, amelyet szeptemberben meg is tartottak. A bizottságot Lakatos Aladár miniszteri titkár vezette. Tokodot Pap János községi bíró és Vass Béla jegyző képviselte. A bizottság a bejárásról felvett jegyzőkönyvben többek között kimondta, hogy „Ezen község határában a nyilvános út mellett a 335/339 szelvények között Tokod elnevezéssel állomás létesítendő.” A 42 km hosszú vasutat 1891. november 9-én nyitották meg. Majd bővült a vasút a tokodi állomástól Annavölgyig. Ezt a 9 km-es vasúti pályát 1892. június 19-én nyitották meg. Igénybe vehették a szállítók és az utazni akarók a tokodi nagyállomáson, Tokodfelsőn (kisállomás, megállóhely), az ebszőnybányai és az Annavölgyi vasútállomáson. Az első állomásfőnök személye nem ismeretes előttem. 1903-ban Perneczky Gyula volt a nagyállomás főnöke. Az ebszőnyi állomásé 1940-től 30 éven át Sima József, az annavölgyié pedig a ’40-es évektől nyugdíjba meneteléig Farkas Lajos. A későbbi időszakban a szén és egyéb teherszállítás, sőt az autóbuszok megjelenésével a személyszállítás is a közutakra terelődött, és a Magyar Állam Vasutak az Annavölgy és Tokod között megszüntette a vasúti közlekedést, 1977-ben a vasúti pályát is felszedték, annak egy szakaszán közút, a Hársfa utca lett. De a „kisállomás„ épülete lakásként még áll. Az ismerőseim között rátaláltam Obermayer Adolfné sz. Hársfai Irénre, aki munkaviszonyban töltött évtizedeit vasutasként dolgozta le. Ezért beszélgetek ezúttal vele Tokod-üveggyár Hunyadi utcai csendes, nyugalmat árasztó lakásában. Tokodi Kopogtató
-4-
* Az elnevezés onnan ered, hogy nyolc lakás volt az épületben 4 a földszinten, 4 az emeleten. Lehetőség volt kisállattartásra és kertészkedésre is. De több évvel ezelőtt életveszélyessé nyilvánították, és a lakók 1995-től folyamatosan elmentek. Anyu l996ban költözött onnan a húgomhoz. A volt lakók csekély összeget kaptak a MÁV-tól. Kiürült az épület, de évekig üresen állt, és már szinte az összeomlás szélén volt, amikor 2013-ban elbontották. Emlékként megőriztem egy tégláját. - Folytattad e a tanulást az általános iskola elvégzése után? * Igen, Esztergomban a Dobó Katalin Leány Gimnáziumban, amelyet akkor Dr. Seres Jenő igazgatott, és Szatmáry Anna tanárnő volt az osztályfőnökünk. Iskolai szünetekben sokat kirándultunk vele az ország szép tájaira. 1956-ban érettségiztem, és az év októberében én is folytattam felmenőim foglalkozását, vasutas lettem, pénztáros a tokodi nagyállomáson. Azután az esztergomi vasútállomás lett a munkahelyem, ott számadó árupénztáros voltam. 1979-től ismét a tokodi állomáson folytattam a munkát áru pénztárosi beosztásban. A Komáromi Üzemfőmérnökség javaslatára bekerültem a MÁV Tisztképző és Továbbképző Intézetébe, ahol 1986-ban sikeres vizsgát tettem, de ebben az évben már ismét Esztergom volt a munkahelyem és kereskedelmi tisztként folytattam a munkát. 1990-től pedig a dorogi vasútállomáson voltam állomásfőnök helyettes, és 1993ban onnan mentem felügyelői rangban nyugdíjba. - Volt szép vasutas egyenruhád is? * Igen, volt aranysávos két csillaggal. - Irénke! Te bizonyára tudod, hogy kik voltak a nagyállomáson főnökök, és hányan dolgoztak ott? * Amikor Tokodra költöztünk 1952-ben Iványi Ede volt az állomásfőnök. Utána következtek: Bánsági, Gimesi Rezső, Krammer Lajos, Arany Elemér, Környei Mihály. Közülük öten laktak helyben. Napjainkban Fejes Erzsébet volt a főnök, de nyugdíjba ment és a Lábatlan-i és a Tokod-i vasútállomást egy főnökség alatt összevonták, a Lábatlanon székelő Péter Szabó Erzsébet a két állomás főnöke. A tokodi állomás 30-50 embernek adott munkát a korábbi években. - Különböző dokumentumokban kutatásaim során azt olvastam, hogy 1967-ben Gimesi Rezső főnöksége idején 53 forgalmi dolgozója volt az állomásnak. Egy fél évszázaddal ezelőtt 1959ben a napi forgalma l6 személyvonat, 5 tehervonat, 10 átmenő és 10 felosztó tehervonat volt. Teherforgalma pedig összesen 989.899 tonna. Tokod, Esztergom, Dorog három állomása az életednek, melyik volt hozzád, egyéniségedhez legközelebb, hol érezted magad leginkább sikeresnek? * Esztergomban és Dorogon, mert itthon nem becsültek meg, lehet, hogy azért amiért a szólás mondja, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Esztergomban 1988-ban Élenjáró Kereskedelmi Hivatalnok kitüntetés adományozásával is éreztették megbecsülésüket. - Szerintem négy nagyon meghatározó szakasza van az életünknek. Az iskolakezdés a diákévekkel, a pályakezdés a megélhetés biztosításával, a családalapítás a gyermekneveléssel, és a nyugdíjas időszak az öregedés folyamatával. Az első kettőről már beszélgettünk. No, de mikor és kivel történt a családalapítás? * Egy októberi vasárnap este 1962-ben szolgálatba mentem, amikor Obermayer Adolf egy katona társa után érdeklődött tőlem. Azután többször, és addig találkozgattunk, amíg 1963 februárjában, Esztergomban házasságot kötöttünk. Férjemnek ez második házassága volt, mert az első nem sikerült és elváltak. Neki a Pataksoron önálló lakása volt, és ott kezdtük közös életünket. 1968-ban a Hunyadi u. 2 szám alatti lakásba költöztünk, amely ugyancsak a gyár lakása volt. de később megvásároltuk. Férjem felmenői Németországból kerültek országunkba. Szülei Ajkán éltek és ő is ott született. A szülők halála után közeli rokonához Schhupp Erzsébethez került, aki Tokod-üveggyárban lakott, és a férjem is a gyárban vállalt munkát. Ott megbecsült üvegfúvó volt, az üvegipar többszörös kiváló dolgozója. Munkája mellett szívesen kertészkedett és nevelte a kisállatokat. Miniszteri kitüntetéssel ment nyugdíjba 1985-ben. Öt évvel később tüdőrákban meghalt. - Hányszor éltétek át a gyermekáldás örömeit? * Kétszer. 1964-ben született Ferenc fiunk, aki szerszámkészítő volt az üveggyári műhelyben. A gyár megszűnése után – mert
rendelkezett a szükséges gépkocsi vezetői engedélyekkel – a Volánhoz került és most is a cég egyik autóbuszvezetője. Nős, felesége a nagysápi Ungvári Anna virágkertész. Üveggyárban élnek gyermekeikkel: a 26 éves Anikóval, akinek műszaki egyetemi végzettsége van, és a Baumit cégnél minőségbiztosítási mérnök. A 23 éves fiuk Ferenc pedig harmadéves az Óbudai Műszaki Egyetem székesfehérvári kihelyezett tagozatán, informatikai mérnöknek készül. Első éves korától kapja a tokodi önkormányzattól a Bursa Hungarika ösztöndíjat. A mi második gyermekünk az 1970-ben született László. Ő központi fűtés és csőhálózati szerelő. Felesége Gergely Zsuzsanna, aki az erdélyi Háromszékről jött férjhez Tokodra. Ők három aranyos még általános iskolás unokával örvendeztettek meg engem. A 14 éves Lászlóval, aki az „Új Hullám„ nevű Úszó Szakosztály dorogi kölyök vízipóló csapat támadó játékosa. A 8 éves Csillával, és a 6 esztendős Csabával, így lettem én 5 unoka boldog nagymamája. - Boldog házasságot tudsz magad mögött Irénke? * Igen. - Áruld el, mi a boldog házasság titka? * A testi-lelki harmónia. - Részt vettél e lakóhelyeden valamilyen közösségben? * A Szülői Munkaközösség tevékeny tagja voltam gyermekeim iskolás korában. Sok, a gyermekeknek tetsző programot valósítottunk meg. Az iskola igazgatója akkor Krausz Jenőné volt. - Voltak-e és vannak-e barátnőid? * Igen, két vasutas lány Bíró Edit azaz Weisz Károlyné és Beck Magdolna azaz Keil Lipótné. Barátságunk kisdiák korunkból ered és tart napjainkban is. - Megnőttek a gyermekek, elrohantak az évtizedek, magad maradtál. * Ez így igaz, de nem vagyok egyedül, párkapcsolatban élek. - Mi a kedvenc időtöltésed? * Mindig szerettem olvasni, és így van ez most is. Sokat olvasok. Legjobban szeretem a klasszikusokat, a családi történeteket, a történelmi témákat, de a kortárs írók könyveit is szívesen olvasom. Az olvasás mellett télen sokat kézimunkázom, nyáron pedig kertészkedem. - Szereted-e a lakókörnyezetedet? * Szeretem, bár eleinte furcsa volt, mert nem igen ismertem a korombelieket, de aztán megszoktam. Úgy érzem, hogy mióta megszűnt az üveggyár a település kissé leépülőben van. Az itt lakóknak az a fajta összetartozása, amelyet a közös munkahely, a gyár jelentett megszűnt. Sok az idegen és vannak köztük, akik nehezen alkalmazkodnak az itteni szokásokhoz. - Érdekelnek-e a nagyközségben történő események, az önkormányzat, s Polgármesteri Hivatal tevékenysége? * Érdekel bizony. A velük kapcsolatos információk jó forrása számomra – mint idős ember számára – a falugyűlések, a községről írott könyvek, amelyeket meg is vásároltam, és a helyi újságban közölt írások. - Kikkel osztod meg és kiknek adod tovább tapasztalataidat? * Gyermekeimmel, unokáimmal osztom meg és nekik adom tovább. Szívesen adok nekik tanácsot, de az életükbe nem avatkozom be. Olyan is van, hogy én tanulok tőlük. - Vágyódsz e valami után, és mi az amit még szeretnél látni, megélni? * Csak nyugalomra, békességre, és egészségre vágyom magam körül és a világban. Azt szeretném, hogy háború soha többé ne legyen. Szeretném megélni, hogy még a dédunokámat is dajkálhassam. - Boldog vagy Irénke? * Elégedett vagyok. Ha egészség van, minden van, ez a hitvallásom. Úgy vélem, hogy nem szabad elérhetetlen célokat kergetni. 167 esztendővel ezelőtt Petőfi Sándor még így kiáltott: „Száz vasutat, ezeret! / Csináljatok, csináljatok! Hadd fussák be a világot, / Mint a testet az erek.„. Én meg most nem tudom, elérhetetlen cél e az, hogy valamikor ismét legyen „kisvasút”. Éledjen, és igazán naggyá legyen régi fényét visszakapva a tokodi „Nagyállomás„ ?! Kívánjuk együtt Irénke, hogy így legyen, és a világ minden részén béke legyen! Köszönöm a beszélgetést! -5-
Soós Rezsőné Tokodi Kopogtató
FÉSZEK KLUB HÍREI
KÖZSÉGÜNK ÉLETÉBŐL
VASDIPLOMÁS
A Fészek Klub 2014. május 7-én tartotta a 3. születésnapját. Ez alkalomból meghívtuk a faluból azokat az embereket, akik a klub három éves működése során segítséget nyújtottak a klubnak, akiknek bármilyen okból köszönettel tartozunk. A születésnapi „buli” során volt ünnepi torna, ünnepi torta, és ünnepi avagy alternatív statisztika az elmúlt évek eseményeiről.
PEDAGÓGUSAINK K ÖSZÖNTÉSE
A pedagógusnapi ünnepségen köszöntöttük Csipke Jánosnét – Jolika nénit, Rados Lászlónét – Juci nénit és Kissné Takács Máriát – Marica nénit (aki betegsége miatt nem tudott itt lenni), akik 65 éve vehették át tanítói oklevelüket, az idei évben pedig a vasdiplomájukat a Tanító Képzőben. Tóth Tivadar polgármester úr meleg szavakkal, szép csokor virággal, emléklappal köszöntötte az ünnepelteket. A vasdiplomásokat virággal, öleléssel, könnyekkel küszködve, jó egészséget kívánva köszöntötték a több évtizedig együtt dolgozó volt kollégák. Feledhetetlen élmény az őszülő hajú tanítványok sorban állása, virágszállal a kezükben, meghatódottan. Fazekasné Magdika elmondta jókívánságait, az elsősöket kiválóan tanító Joli néninek, és testnevelési órákat, szerény körülmények között is lelkesen megtartó Juci néninek. Köszönjük együtt mi „öregek” kedves tanítványainknak a szívet melengető, feledhetetlen élményt. Visszaidézték a régi pedagógusnapokat, amikor így köszöntötte az osztályközösség, kerti virággal kedves tanítóit. Köszönet a bensőséges ünneplésért, amit az ünnepeltek és a résztvevők sokáig nem fognak elfelejteni.
A klub júliusi programja 02. Őrsgyűlés 09. Őrsgyűlés 14. Filmklub 16. Kirándulás Szentkeresztre 23. Őrsgyűlés 30. Őrsgyűlés; Születés és névnapok Kerti munkák folytatása A programjainkra mindenkit szeretettel várunk. A Kirándulások helyszínére kisbusszal megyünk, ezért kérném, ha valaki csatlakozni szeretne, előre jelezze, hogy tudjuk, hányan leszünk a buszban. A Filmklubban a filmeket nagyban, projektorral kivetítve nézzük. Majdnem olyan élmény, mintha moziban lennénk. Kolozsi Mónika
KÖNYVTÁRI HÍREK Emberi Erőforrások Minisztériuma meghozta döntését a 2014. évi könyvtári érdekeltségnövelő támogatásokról. A tokodi könyvtár 288.000 Ft-ban részesült, az összeget számítástechnikai eszközök fejlesztésére és állománygyarapításra lehet felhasználni. Könyvtárunk részt vehet a Márai-program IV. fordulójában is, 100.000 Ft értékben vásárolhatunk könyveket olvasóinknak. A Márai-program célja a nemzeti kultúrkincs megőrzése, a hazai és a határon túli magyar kiadók által megjelentetett, értéket képviselő könyvek eljuttatása minél több olvasóhoz a könyvtárakon keresztül és az olvasáskultúra fejlesztése. A könyvtár július 21-től augusztus 15-ig nyári szabadság miatt zárva tart. Az olvasók, ha igénylik több könyvet kölcsönözhetnek, hogy ne maradjanak ezen idő alatt sem olvasnivaló nélkül. Megértésüket köszönjük!
Huber Andrásné volt kolléga
MESEVÁR ÓVODA Az óvoda udvari eszköztárát új játékokkal bővítettük a gyerekek örömére. Új motorokat, nagy dömpereket, homokozó játékokat kaptak, melyeket örömmel vettek birtokba. Az eddigi homokozó kicsinek bizonyult, így tavaly ősszel egy nagyobb területet jelöltünk ki erre a célra, de a szegélyezés nem valósult meg. Czirkelbac Olga és Czirkelbac Ferenc felajánlotta a keret elkészítését, amely harmonizál az új udvari játékokkal. Fából készült, és egyben ülőpadként is szolgál a gyerekek számára. Köszönjük a támogatásukat. Az óvodai gyermeknapon délelőtt mesejátékot láthattak a gyerekek az anyukák előadásában, majd délután Csohány Gábor zenész interaktív dalos, mesés, játékos előadásának voltak aktív résztvevői a gyerekek. Dicséretet is kaptak az előadótól, mert rendkívül jó partnerként részesei lettek az előadásnak. Az idei évben összesen 26 nagycsoportos gyermek búcsúzott az óvodától, és ugyanennyi kisgyermeket várunk folyamatosan a legkisebbek csoportjába. Ők lesznek a cica csoportosok, Tóth Zoltánné Márti óvó néni vezetésével. Wéber Bernadett pedagógiai asszisztens, segíti a pedagógiai munkát és Pap Izabella lesz a csoport dajkája. Három nagycsoportot indítunk a következő tanévben. A méhecskék bontásával, a maci csoportba is nagyok fognak járni. A szülőkkel egyeztetve sikerült elosztani a gyermekeket. Az óvodai nyári szünet Tokodon június 16-tól július 4-ig tart. Üveggyárban július 7-től július 25-ig lesz zárva az óvoda. A szünet idején mindkét intézmény fogadja a másik gyermekeit. Kérjük a szülőket, hogy nyáron is jelezzék a hiányzásokat a megszokott módon. Az óvoda dolgozói nevében mindenkinek jó pihenést, kellemes nyaralást kívánok. Papné Szaló Ilona óvodavezető
Bérces Jánosné SPORTHÍREK
TISZTELT SZURKOLÓINK! Mire megjelenik a Tokodi Kopogtató júniusi száma befejeződik 2013-14-es megyei labdarúgó bajnokság, amely nem a legjobb helyezéssel zárult. A tavaszi bajnokság megindulása előtt pár mondatban megemlítettem, hogy kellemetlen helyzetbe került a felnőtt csapatunk, mivel a bajnokság megkezdése pillanatában nem a legjobban sikerültek az igazolások. Így Varga Sándor vezető edzőnek abból kellett összegyúrni a csapatot, ami a rendelkezésére állt. Egyik héten sérülések, vagy betegségek, másik héten pedig sárga, vagy piros lapok miatt kellett pihenni valamelyik játékosnak, így az őszi bajnokság nem a legjobban végződött. A téli felkészülés is egész nehéz helyzetek közt kezdődött, majd a tavaszi fordulók előtt sikerült jó képességű játékosokat leigazolni, és így már sok meglepetést tudtak szerezni. Az első régióban tartózkodó csapatokat - kivéve Kecskéd csapatát - sikerült legyőzniük, de ért bennünket kellemetlen vereség is, amire sajnos nem számítottunk. Összességében a csapat egy erős középmezőnyben tudta zárni a bajnokságot. Tudjuk a csapat évek óta az élmezőnyhöz tartozott, a közönség már ehhez szokott hozzá, az idén ez sajnos nem sikerült. Megköszönjük labdarúgóink önzetlen hozzáállását, hogy minden vasárnapjukat feláldozva, a falu lelkes szurkolóit szórakoztatták.
Tokod Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja Felelős szerkesztő: Tóth Tivadar Szerkesztő: Bérces Jánosné Elérhetőségek: Tel.:06-33-468-673 Email:
[email protected] Web: http://www.tokod.hu Készült a Spori Print V. nyomdában, 1600 példányban
Tokodi Kopogtató
-6-
Kérjük szurkolóinkat, hogy sportszerűen bíztassák a fiúkat és ugyan úgy az ellenfél csapatát is, akik szintén a szabadidejüket áldozzák fel. Néhány szóban írnék az utánpótlásról is. Az ifjúsági csapatunk hosszú évek alatt kilábalt nagyon rossz helyzetéből. Idén már remek helyezést értek el, ők is egy erős középmezőnyben végeztek. Ez köszönhető a nagyon lelkes munkát végző Keserű Ferenc edzőnek, aki szintén időt és fáradtságot nem kímélve, rengeteg odaadással végzi munkáját. Bízunk benne, hogy továbbra is össze tudja fogni csapatát, és jövőre is egy remek közép vagy még jobb helyen tudnak végezni. Előkészítő csapatunk Ratinovszky József edző vezetésével is egy remek kis csapatot gyúrt össze, és így nem az utolsó helyeken végzett, és már nem kellett szombatonként azon idegeskedni, hogy a csapat ki tud-e állni, mert úgy látjuk egyre több fiatal kívánja a csapatunknál elsajátítani a labdarúgás csínjátbínját. Serdülő csapatunk is sokat fejlődött, itt is remek munkát végez Kiss László edző, aki szintén rengeteg munkát végez. Emellett még a Bozsik Programra is időt szakít Ratinovszky Józseffel együtt. A serdülő csapatnak szintén eléggé keserves eredményei voltak, rengeteg vereséggel, most az idei szezonban az elsők közt helyezkednek el. Szeretnénk, ha ők továbbra is egyben maradnának, így megoldva az utánpótlást Tokodon. Összességében minden sportolónak, edzőnek megköszönjük önzetlen és lelkes hozzáállását. Köszönetet mondunk a kiszolgáló személyzetnek, a pártoló tagoknak és nem utolsó sorban az Önkormányzatnak a támogatásért. Köszönjük szurkolóink lelkes buzdítását, megköszönjük Gulás János festőművésznek, hogy megfestette a csapat zászlóját és logóját. Kívánunk minden sportolónak, edzőnek a nyári szünetre jó nyaralást és kellemes pihenést. Találkozunk 2014-15-ös őszi bajnokságon. Hajrá Tokod!! Tarcsai László
Úszótábor: vízimádók előnyben! A klasszikus úszótáborba 4 éves kortól lehet jelentkezni, az úszástudás nem feltétel. A tábor kiválóan alkalmas a gyerekek úszástudásának a fejlesztésére. A napi két úszófoglalkozás mellett szárazföldi sportfoglalkozásokra is sor kerül. A gyerekek az úszás mellett más sportágakat is kipróbálhatnak. Úszó- és Lovastábor: nyergelj és csobbanj! A korábbi években már nagy sikert aratott táborba 5 éves kortól várják a gyerekeket. Lovaglótudás nem feltétel. A heti négy alkalommal történő elméleti és gyakorlati lovas oktatás a Piliscsévi Kalandparkban zajlik, a napi egy úszófoglalkozásra a Dorog Városi Uszodában kerül sor. Ezen kívül egyéb szárazföldi sportfoglalkozásokra, játékos vetélkedőkre is sor kerül. KreÁlom és Mesetábor: valósítsd meg álmaidat! A táborokba 4 éves kortól lehet jelentkezni. A naponta elhangzó mesék adják a kreatív és kézműves foglalkozások témáját. A gyerekek a mesék hatására értékes alkotásokat hoznak létre, amely egy újabb élményt jelent a számukra. A táborban napi egy úszófoglalkozásra és egyéb szárazföldi sportfoglalkozásra is sor kerül, így nagyszerűen ötvöződik a sport és a kreativitás. Felfedező tábor: bátrak, kalandra fel! A táborba 7 éves kortól lehet jelentkezni. A napi egy úszófoglalkozás és egyéb sportfoglalkozások mellett a gyerekek felfedező útra indulnak a pilisi térség természetvédelmi területén. A kirándulás mellett szabadtéri játékokra, tanulásra is sor kerül és a tábortűz is felejthetetlen élményt nyújt a számukra. A táborokba Molnár Judit vezető koordinátornál lehet jelentkezni (Tel: 06-30-545-3909), aki további információkkal is készséggel áll rendelkezésre.
PROGRAMAJÁNLÓ
ANYAKÖNYVI HÍREK
LOGI TÁBOR - A FELADVÁNYOK TÁBOR A!
Sok szeretettel köszöntjük május hónapban született kisgyermekeket:
Nyomozd ki! Fejtsd meg! Találd ki! Építsd meg! Oldd meg! Győzd le! Várjuk azokat, akik nem rettennek meg egy kis fejtöréstől! Stratégia társasjátékok, rejtvények, fejtörők, logi-sztorik. Minden nap új érdekességek, új játékok, nyeremények.
Kertész György és Ferenczi Krisztina gyermeke Blanka Bazsó Géza és Czárl Kinga gyermeke Adél Elizabet Takács Tamás és Dobos Veronika gyermeke Dávid Rácz Szilveszter és Macskó Vivien gyermeke Dzsesszika Mátyus Sándor és Rózsavölgyi Krisztina gyermeke Bianka Kitti Reich József és Németi Ágnes gyermeke Melinda
IDŐPONT: 2014. JÚNIUS 23-27. 8.30-14 ÓRÁIG (napközis jellegű)
Gratulálunk a szülőknek!
HELYSZÍN: TOKOD, ALKOTÓHÁZ
Életkor: 9-12 évesek A tábor ára: 12.000 Ft Szervező: Nap-Út Alapítvány Tábor vezetője: Lukács Anikó (Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány) Jelentkezés: Winter Erzsébet (Nap-Út Alapítvány) +36-70/384-2451
[email protected]
Június hónapban az alábbi szépkorú lakosaink ünnepelik születésnapjukat. György Lajos Misik Jánosné
92 éves 90 éves
Jó egészséget, sok boldogságot kívánunk!
NYÁRI TÁB OROK DOROGON
Fájó szívvel búcsúzunk május hónapban elhunyt lakosainktól:
Gazdag programmal várja nyáron a gyerekeket az ÚjHullám Úszó- és Vízilabda Iskola. A tanévzárástól augusztus közepéig tartó időszakban négy különböző tematikájú napközis sporttábor közül választhatnak a szülők. A táborok közös jellemzője, hogy mindegyikben szerepelnek úszófoglalkozások. A naponta 08.00-16.00-ig tartó táborokban a gyerekek a sport- és egyéb foglalkozások mellett kétfogásos meleg ebédet és uzsonnát is kapnak. A gyerekekkel szakképzett edzők, oktatók, testnevelő tanárok dolgoznak. A táborok központi helyszíne a Dorog Városi Uszoda.
Papp Jánosné sz.: Papp Margit Seres István Katona Antalné sz.: Pap Erzsébet
74 éves 64 éves 78 éves
Nyugodjanak békében!
-7-
Tokodi Kopogtató
JELES NAPJAINK
közegében, elhatározza, hogy betör az amerikai színházi és média-világba. A 80-as években játszódó cselekmény azzal indul, hogy Marton - némi leleménnyel és szerencsével útlevelet szerez, és követségi kapcsolatai révén egyik darabja féligmeddig amatőr szintű washingtoni bemutatójára utazhat. Később hasonló nexusokkal kijárt pályázat eredményeként a híres Yale Egyetem színházi szakán hallgat beszédtechnikát, és innen próbálkozik meg befutni. Csábítóbbnál csábítóbb hirdetések, ajánlatok ejtik meg. Próbálkozásaival azonban sorra megbukik vagy kudarcot vall, pedig sokszor próbálkozik New York-i "meghallgatásokon", hollywoodi filmprodukció próbafelvételein, a siker egyre jobban elkerüli. Vámos finom érzékkel ironizálja, karikírozza a figurát és az amerikai művészvilág környezetének alakjait, mintegy elemezve, leleplezve azt a közeget is, amelyben a színpadra és képernyőre kerüléshez mindenkinek vad versenytörvényekhez kell igazodnia.
Június 16. – A FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG NAPJA Az 1956. évi forradalom és szabadságharc vértanúi 1958. június 16-ai kivégzésének, valamint a szovjet csapatok 1991. júniusi kivonulásának emlékére tartjuk A FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG NAPJÁt. 1989. június 16-án mintegy negyedmillió ember vett részt Nagy Imre, Gimes Miklós Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosának ünnepélyes újratemetésén. A többórás szertartást az egész ország figyelemmel kísérte a tévé képernyőin. A Történelmi Igazságtétel Bizottság által, de az egész ellenzék támogatásával rendezett gyászünnepség a Kádár-rendszer – s az egész szovjet tömb – összeomlásának szimbólumává vált. Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el a hazánkat, amellyel közel fél évszázad után helyreállt az ország függetlensége.
Barnás Ferenc: A kilencedik
Június 24. – Keresztelő Szent János születése – „Szent Iván éj”
Sem romantikának, sem fantáziálgatásnak, de még merengő optimizmusnak sincs helye ebben a kőkeményen realista regényben. A helyszín Magyarország, az időpont 1968, a szocialista éra virágkora, a főszereplő és egyben narrátor egy mindössze kilenc esztendős kisfiú. Tévedés ne essék, szó sincs gyerektörténetről, sőt, a legtöbb felnőtt is összeroppanna azok alatt a terhek alatt, amiket a sors kevesebb mint egy évtized alatt kimért kis hősünk számára. Életét egy kiemelten veszélyeztetett, kilencgyermekes, mérhetetlenül szegény családban éli, ahol a problémákat az ennivaló, a ruha, a fűtőanyag - és ezáltal sajnos az emberhez méltó élet - hiánya jelenti. Egy dolog azért megmarad számára: az ábránd arról, hogy felépül egyszer egy ház, ahol nem lesznek gondok. Az útja azonban minden jel szerint másfelé viszi.. Forrás: Kello
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet) Szent Iván tüze A június 24-i Szent Iván-nap, Keresztelő Szent Jánosnak, a magyar népdal „virágos” Szent Jánosának és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. A nyári napfordulótól mindössze 3 nap választja el. János és a napfordulat együtt ünneplése az V. századtól általános. Egy forrás szerint, mi magyarok a XI. században már gyújtottunk tüzet Iván előestéjén. Szokásunk régiségét a szlávos névváltozat bizonyítja. (A keresztény liturgia szókincse nyelvünkben nagyrészt a görög-szláv jövevényszavakból áll, mivel a térítő papok többsége először ezeken a nyelveken szólt eleinkhez.) Más lapra tartozik, hogy már az arab és bizánci források is megemlékeznek a pogány magyarok tűzimádatáról, és a tűzkultusz a napév fordulópontjaihoz kötődő rítusok része volt. A katolikus egyház Szűz Márián kívül csak Keresztelő Szent János esetében ünnepli névnapként a szent feltételezett evilági születésnapját. A napfordulati János-nap kiválasztásakor az egyházdoktorok a Szentírásra támaszkodtak. Az evangéliumok szerint János éppen félévvel volt idősebb Jézusnál, születésnapja ezért került június 24-ére. A választás a római hagyománytól sem volt idegen. A keresztény naptár két „ős-János” szentje, az evangélista (dec. 27.) és a keresztelő az év napfordulóinak a kapujában ül, a régi Rómában pedig az év ianuáit, „kapuit” Janus őrizte, s az ő neve egybecsengett a két szent latin nevével. E szinkretizáló törekvéseket mintha János evangéliuma is igazolta volna. Ilyen szavakat ad ugyanis a keresztelő szájába: „Annak növekednie kell” – mármint Jézusnak –, „nékem pedig alábbszállanom” (Jn 3,30). A növekedés a téltől nyárig hoszszabbodó nappalokra, az alábbszállás a nyártól télig rövidülő napokra is érthető (mennél alacsonyabban jár a Nap, annál rövidebbek a napok, és fordítva). Bod Péter XVIII. századi leírása jelzi, hogy az ő idejében a János-nap napfordulat-ünnep jellege köztudomású volt: „Néhol kerekeket forgattak annak emlékezetére, hogy a nap immár a’ maga abrontsának felső Pontyára felhágott s megis fordult.” Dömötör Tekla hívta fel a figyelmet arra az énekbe foglalt előírásra, mely szerint az Ivánnapi tüzet „négy szögre rakálták” (rakták). Ez a négyszög bizony a Nap „abrontsának”, az ekliptikának fordulópontjait jelképezi. KÖNYVTÁRUNK AJÁNLATA Vámos Miklós: A New York-Budapest metró Vámos lendületes vonalvezetésű műve: antikarrier regény. "Hőse", a csetlő-botló Marton Gyula, a magyar író, színész a lehetetlennel próbálkozik: bár angol tudása gyatra, és igen lassan ismeri ki magát a `karrierépítés technikáiban, a pályázatok, hirdetések idegen Tokodi Kopogtató
-8-