2012. június
Tokod Nagyközség Önkormányzatának Hivatalos lapja
KÁNYÁDI SÁNDOR: KICSI LEGÉNY, NAGY TARISZNYA Horgasinamat verdeső tarisznyámban palavessző, palavessző s palatábla... Így indultam valamikor legelőször iskolába. Le az utcán, büszkén, bátran lépdeltem a tarisznyámmal. -Hova viszed, ugyanbiza', azt a legényt, te tarisznya?Tréfálkoztak a felnőttek, akik velem szembejöttek. Máskor pedig ilyenformán mosolyogták a tarisznyám: -Éhes lehet a tudásra az, kinek ilyen hosszú, ilyen nagy a tarisznyája. De csak mentem, még büszkébben, míg az iskoláig értem. Az iskola kapujában gyökeret vert a két lábam. S álltam, míg csak bátorító szóval nem jött a tanító. Rám mosolygott: -Ej, kis legény, gyere, fiam, bátran, ne félj! Kézen fogott, bevezetett. Emlékszem, be melegem lett... Évek teltek, múltak, de még most is érzem olykor-olykor jó tanítóm meleg kezét.
CSUKÁS ISTVÁN: TANÉVZÁRÓ Félre irka, sutba táska, vidám szemünk ne is lássa, vigyük gyorsan a padlásra, őszig legyen ott lakása. Elő sárkány, elő labda szállj az égnél magasabbra. Gyere, állj be a csapatba, estig ne is hagyjuk abba. Vár a víz és vár a partja, vár a nyári rét, a tarka, szívünk dobog, bőrünk barna, ki erre fut, ki meg arra. Félre irka, sutba táska, vidám szemünk ne is lássa, vigyük gyorsan a padlásra, őszig legyen ott lakása.
XVIII. évfolyam 6. szám
” ÜZENET EGYKORI ISKOL ÁMB A” PEDAGÓGUSNAPI KÖSZÖNTŐ A pedagógus nap igazi globális ünnep, annak ellenére, hogy országonként eltérő időpontokban ünneplik meg. Nálunk most, Törökországban novemberben, az USA-ban május hónapban, Kínában szeptemberben. Van olyan ország, ahol a pedagógusok köszöntése egyben munkaszüneti nap. Az ünnepek nélkülözhetetlenek életünkben, lelki életünket erősítik, élményt jelentenek, gondolatok megfogalmazására ösztönöznek. A pedagógusokat, a tanárainkat a pedagógusképzésben résztvevőket ünnepeljük. Mindannyian emlékszünk olyan pedagógusokra, akit szerettünk. S akit szerettünk, annak a tanítására is nyitottak voltunk. Csodálhatunk, elismerhetünk valakit azért, amit tud, de szeretni „a tanító nénit” azért a kapcsolatért szeretünk, ami kialakul a tanár és tanítványa között. Ez a kapcsolat alapozza meg majd a tudomány, a tudás iránti szeretet is. Szeretett Tanáraink követendő példát adtak önzetlen emberségből, másokra figyelésből, őszinteségből, becsületességből, életük példájával is tanítottak.
MEGEMLÉKEZÉS HŐSÖK NAPJÁN Csendes tiszteletadással emlékezett Tokod Önkormányzata és civil szervezetei a XX. Század világháborúiban elhunyt hősi halottaira, a háborúk áldozataira. A hősökre, áldozatokra való megemlékezést még 2006-és 2007-es évben Kolbert Sándor vezetésével a Szivárvány társaskör kezdte. Ez évben is a Szivárvány társaskör műsora tette ünnepivé a megemlékezést. Az I. világháború korát Gyóni Géza verseivel, katona dalaival idézték. Az első világháború költője Premysl ostromakor, 1915-ben fogságba kerül és a fogolytáborban halt meg. Korosztályunk, nagyszüleink elbeszéléseiből emlékezhet a 4 évig tartó első háború veszteségeire, majd minden családban okozott veszteséget. A verset hallgatva ma már tudjuk, hogy sok fiatal férfi, apa, férj már nem látta viszont otthonát, szeretteit. „ Látlak e még egyszer Szülőfalum tornya?...” A 2. Világháborús emlékműhöz átsétálva ott is megemlékeztünk Tokod hőseiről, a háború áldozatiról. Radnóti Miklós verse beszélt a korról, „mikor az ember önként kéjjel ölt„ a költő is a világháború áldozatává vált. Édesanyám fiatal lányként élte meg a háborút, minden alkalommal, mint félelemmel teli időszakot emlegette. A falu többször „gazdát” cserélt, hol a német, hol az orosz csapatok állomásoztak a faluban, betelepedve a családok életébe. Egy-egy család bizony igen közelről bepillanthatott a katonaéletbe, nagymamaék meséiből arra emlékszem, bármilyen nációhoz tartozott az a kiskatona, mindegyikük haza, az anyjához, a feleségéhez, otthonára vágyott, felmerült bennük is a kérdés „ látlak-e még kicsi falum? „ A Tokodi hősök, áldozatok neveit hallva, bizony nagyon sok katona és polgári áldozatra kell emlékeznünk. Valahol azt olvastam—politikusok asztal mellett kitalálják, nagyhatalmi törekvéseiknek hangot adnak, háborúba küldenek embereket, majd néhány év eltelte után szintén asztal mellett megkötik a „békét”. A megemlékezés alkalmat ad arra, ne felejtsük el hőseinket, az áldozatokat, figyelmezteti a jelen nemzedékeket arra, hogy a nagyhatalmi háborús konfliktusokat mindig szörnyű szenvedések, értelmetlen áldozatok kísérik. Süvegesné Ifjú Ildikó -1-
Tokodi Kopogtató
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
rendelkezéseket (törvényi kényszer miatt), végül Pánczél Gábor földterület vásárlási kérelméről döntöttünk. Május 22. Úszásoktatásra benyújtható pályázatról tárgyaltunk szakemberekkel. Május 23. A Helyi Védelmi Bizottság ülésén vettem részt Dorogon, az Intézmények Házában. Bejáráson igyekeztünk tisztázni az Únyi patak árvízvédelmi munkáival kapcsolatos megoldatlan kérdéseket Tát polgármesterével, és a kivitelezővel. Elkészült a Petőfi szobor környezetének rendbetétele, egyben a szobor talpazatára felkerült a tokodi '48-as honvédek névsora. Május 24. Szemétgyűjtő edényeket helyeztünk ki a faluban, és Ebszőnyben. A Hősök napja alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottunk az I., és a II. világháborús emlékműveinknél. Az ünnepi műsort a Szivárvány Társaskör adta. Május 25-27. Látogatást tettünk Homoródalmás erdélyi testvértelepülésünkön, valamint részt vettünk a Csíksomlyói Búcsún. Május 29. Munkahelyi értekezlet volt a polgármesteri hivatalban, áttekintendő az aktuális feladatokat, és azok végrehajtását. Május 30. A Kistérségi Tanács tartott elhúzódó ülést Dorogon, a téma a kéményseprői szolgáltatás volt. Folyik az üveggyári vasútállomás melletti romház bontása, és befejező fázisához ért a Béke utcai járda, és csapadékvíz elvezető mű megépítése. Megbeszélést tartottunk a Tokodaltárói Önkormányzat képviselőivel a római napokon való közös részvételről.
Polgármesteri eseménynapló Május 2. A polgárőrség bejegyzéséről tárgyaltunk az ezzel megbízott ügyvéddel Esztergomban. Pétervári József intézi a műszaki ügyeket e naptól, a polgármesteri hivatalban. Megkezdte a kivitelező a Béke utcai járda, és vízelvezető árok bontását, építését. Május 4. A Gazdakör ülésén vettem részt az Alkotóházban, ahol többek között a termelői piacról hallgattunk meg tájékoztatót. Május 7. Az érintett tulajdonosokkal, vállalkozókkal tárgyaltunk az "ipari út" javításáról. A Szivárvány Társaskörrel a Hősök napjának ünnepi műsorát egyeztettük az Alkotóházban. Május 8. A Kistérségi Tanács ülésén vettem részt Dorogon, ahol a parlagfű elleni védekezésről tárgyaltunk. Felmértük az óvodában az új csoportszoba kialakításának műszaki lehetőségét. Horváth István úrral beszéltük meg az üvegipari kiállítás megnyitásához szükséges kellékek kidolgozásának részleteit. Május 9. A VÁTI szakembereinek átadtuk a településrendezési eszközök dokumentumait, egyben indító megbeszélést tartottunk a további együttműködés ütemezéséről. Tokodaltáró polgármesterét kerestem meg, a római fesztiválon való közös részvételünket felajánlandó. Pályázatíró partnerünkkel egyeztettem a jelenlegi lehetőségekről, és terveinkről. Május 10. A katasztrófa(elleni)védelem tartott egy ismertetőt Esztergomban, a városházán. Este az Alkotóházban a Vállalkozók klubja tartotta szokásos havi összejövetelét, ami most is hasznos információ cserére adott lehetőséget. Május 14. Az üveggyári művelődési házban megtekintve az üvegipari kiállítás előkészületeit, megbeszéltük a még hátralévő teendőket a helyi segítőkkel, és a múzeumi szakemberrel. A Gizella utca és környéke gépjárműforgalmának normalizálásáról egyeztettem az ott élők képviselőjével. Május 15. A következő képviselő-testületi ülésre kerülő előterjesztéseket egyeztettük a jegyzővel. Munkába lépett Molnár István mezőőr, aki reményeink szerint sokat tehet mind a vagyonbiztonság érdekében, mind az illegális szemétlerakás megfékezése érdekében. A mezőőr telefonszáma: 06/30 400 7097 A Magyar Államkincstár ellenőrizte az óvoda, és az iskola pénzfelhasználásának szabályszerűségét, és azt rendben találta. Május 16. A dorogi családsegítőben részt vettem a tokodi családgondozói munkakör betöltésére pályázók meghallgatásán. Május 17. Az ipari út műszaki bejárása volt az érintett szakemberekkel, a vízmű képviselőivel, és a tervezővel. Május 18. A "fiatalok lendületben" pályázat helyzetéről tájékoztattak a szervezők. A Táti Festőszakkör kiállításának megnyitóján vettem részt Tokodaltárón. Május 20. A Szent Orbán kápolnánál rendezett ünnepi szentmisén, és az azt követő vendégségen vettem részt. Május 21. Az esztergomi levéltárban voltam anyaggyűjtésen. Délután képviselő-testületi ülés volt, ahol megválasztottuk a Településfejlesztési Bizottság tagjává Farkas Lajos urat. A következőkben meghallgattuk a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat beszámolóját, majd kivezettük rendeleteinkből a szabálysértésre vonatkozó Tokodi Kopogtató
Tóth Tivadar polgármester
Mezőőri Szolgálat Munkába állt Molnár István mezőőr Tokodon. Telefon: 06-30/400-7097.
Alakuló polgárőrség Az új Polgárőr Törvény szerint Tokodon megalakul a polgárőrség. Aki polgárőr szeretne lenni kérjük jelentkezzen Fülöp Jánosnál, tel: 06-30/490-7027, ill. a Polgármesteri Hivatal titkárságán. Tóth Tivadar polgármester
PORTRÉ ECSET NÉLKÜL Huber Andrásnéról a Faluközösségi Egyesület Elnökéről A tokodi Faluközösségi Egyesület az elmúlt évben bemutatkozott a Kopogtató olvasóinak. Most az Egyesület elnökével Huber Andrásné sz. Gyuriczki Annával beszélgetek Kossuth utcai otthonának a Getére és a Hegyeskőre néző teraszán. A két sasbérc és a nyár ragyogó szépségében gyönyörködik - jelenleg betegsége miatt mozgásában korlátozott férje - csevegésünk alatt. - Ancika! Sokan vagyunk akik ismerünk Téged, de az ember kíváncsi lény, mindig többet akar tudni. Szeretném, ha kérdések köré csoportosítva beszélnél életedről. Kezdjük talán a legelején. - Tokodon születtem 1934. június 29-én, mégpedig a „Kantin” söntés melletti szobájában, mert ott laktunk, ugyanis apámék kantinosok voltak, a nevük Gyuriczki Ferenc és Screck Anna. - Szüleid neve idegen hangzású, ismered-e származásukat? - Kutattam utána, de édesapám vonatkozásában nem találtam semmit, úgy vélem talán lengyel az eredet. Anyai ágon viszont nyomra leltem. Édesanyám egyik őse Mesnider Antoni Esztergom-2-
ban született 1767-ben. Az ő családja Mária Terézia németföldről érkező utolsó hajójáról Esztergomban szállt le 1765-ben. Másik ősei ugyancsak németföldről érkeztek a Dunán Magyarországra, ők Pest után hagyták el a hajót és Szabolcsban telepedtek le az 1760-as években. Kiszámítottam, hogy 75 %-ban sváb vagyok, Bandi pedig 100 %-ban az. - Hogy kerültek el a Kantinból? - 1937. májusában szüleim a Hitelszövetkezettől árverés útján megvették a Kossuth utcában a „Bodis” féle házat és apám – akinek hentes és mészáros volt a mestersége – ott hentesüzletet nyitott. Ott nőttem fel húgommal Ilonával, a későbbi Pál Péternével együtt, aki Esztergomban él. - Tudok arról, hogy édesapád részt vett a világháborúban, hol és merre? - Igen, így volt. Ő Ebeden született 1901-ben. 20 éves korától katonáskodott, szakács volt a seregben és sokszor behívták. Több helyen volt az alakulatával a háborúban még a Pripjaty mocsarak területén is, ahol Csernobil épült fel. Még a háború vége előtt 1945ben szabadságolták, ő viszont nem akart ágyútölteléknek visszamenni, de egy napon érte jöttek és katonaszökevényként elvitték a komáromi monostori erődbe. Majd Esztergomba került, onnan a székesfehérvári orosz gyűjtő (fogoly) táborba, de legyengült állapota miatt 1945. júliusában hazaengedték. Itthon a hentesüzletet azonnal megnyitotta. 52 évesen bekövetkezett halála után azt édesanyám vezette tovább és onnét is ment nyugdíjba. Ő volt a megyében egyedüli hentesüzlet vezető nő. 88 évet élt. Szabolcs megyében született 1902-ben. - Jártál-e óvodába, hol sajátítottad el az alap- és magasabb szintű ismereteket? - Nem emlékszem, hogy jártam volna óvodába. Az általános iskola 5 osztályát Tokodon végeztem, kedvenc tanítóm Újvári István volt. A tantárgyak közül pedig már akkor imádtam a földrajzot. 1945. szeptemberétől az esztergomi zárdában folytattam a tanulást (1 évig bentlakó voltam). 1948-ban államosították a zárdát és a nyolcadikból az egész osztály – köztük én is – átment az akkor már világi pedagógiai gimnáziumba (képző) ott érettségiztem 1953-ban. Folytattam a tanulást földrajz és rajz szakon Budapesten az Apácai Csere János Pedagógiai Főiskolán, amikor a Főiskolát megszüntették engem Szegedre a Tudomány Egyetem Pedagógiai Főiskolai szakára tettek át és ott államvizsgáztam igazgatói dicsérettel 1956ban. - A tanulás mellett mi kötött le legjobban? - A kirándulások, a színdarabok, amelyeket mi magunk játszottunk és több helyen előadtuk azokat pld. Annavölgyön, 1947 karácsonyán meg Csolnokon Rákóczi telepen. A belépődíjakat megkaptuk és közös kirándulásra használtuk fel. - Azt mondtad az általános iskolában nem volt példaképed, és később? - A képzőben főként a fizika és kémia tanár, de szinte minden tanárom példaképem lett. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a képzőben alkalmazott didaktika, azaz pedagógiai módszertan tökéletesen felkészített bennünket az oktató-nevelő munkára. Olyan hatással volt rám, hogy már csak a pedagógus pálya lett a célom. A zárdában ugyanis még azt mondtam magamnak, hogy divattervező leszek. - Fiatalon tevékenykedtél ifjúsági szervezetben? - Igen. A zárdában aktív tagja voltam a saját magunk alapította „Pöttyösök csapatának”. Magunk határoztuk meg működésük szabályait és odafigyeltünk annak betartására. Rengeteget kirándultunk, bejártuk a környéket. Minden vasárnap más-más társunk családjánál ebédeltünk és sorolhatnám tovább. A csapat a 8. osztály végéig működött. - Honnan a „Pöttyös” elnevezés és mivel gazdagított benneteket? - Egyenruhát varrtunk magunknak, amely fehér blúzból, piros alapon fehér pöttyös szoknyából, szalagból és kendőből állt, ez adta a nevet. Ez a fajta együttlét során bővült az ismeretanyagunk és növelte az összetartozás érzését bennünk. A háború után meg egy fontos, országosan is nagy jelentőségű ifjúsági szervezet fogta össze a fiatalokat. Ez volt a SZIT. Tokodon is működött és a nyüzsögni szerető fiatalok mind benne voltak. Engem Rados Eti barátnőm vitt közéjük. Velük voltam a II. Világifjúsági Találkozón (VIT) is 1969-ben Budapesten. - Hol történt az életre szóló találkozásod a Györköny-i (Tolna megye) Huber Andrással? -3-
- Budapesten. Főiskolás koromban kollégiumban laktam Pesten. Bandi is főiskolában tanult a Közgazdasági Egyetemen. Bálban ismerkedtünk meg. Mind a ketten szerettünk táncolni, még keringő versenyen is részt vettünk az Országházban, másodikak lettünk. 1953 végétől jártunk együtt szórakozni. Egyszerre diplomáztunk 1956-ban. Bandi pályázat kapcsán az Üvegipari Művek tokodi gyárában kezdte a pályát. Végigjárva a ranglétra fokait gazdasági igazgatóhelyettesként ment onnan nyugdíjba 37 évi munka után 1988-ban. Magam pedig a diploma előtti gyakorló évemet Csolnokon töltöttem, de nem akartam ott maradni. A Főiskola Ácsteszérre közvetített ki, de visszautasítottam, mert már tudtam, hogy Tokodon lesz állásom. (Ez így is lett, földrajzot és rajzot tanítottam a tokodi gyerekeknek. 1982től nyugdíjba menetelemig 1990-ig pedig az iskola igazgatója voltam. 1956. április 3-án házasságot kötöttünk. Közös életünket szüleim lakásában kezdtük, majd azt lebontva a helyén 1972-ben felépítettük saját, jelenlegi otthonunkat. Két gyermekünk született. Zsuzsanna, aki Egészségügyi Főiskolát végzett védőnő lett. Férje Gurály László geofizikus végzettségű. Négy unokával örvendeztettek meg bennünket. Eszter Idegenforgalmi Főiskolát végzett, Zsófi szociológus és a másoddiplomáért tanul bölcsész szakon, Csilla érettségizett, Attila pedig Gimnazista, Budapesten élnek. Másik gyermekünk Gabriella. Ő földrajz-biológia szakos tanár az Esztergom-i Szent Imre Középiskolában, férje Smiger András a Dobó Gimnázium igazgatója. Gyermekeikkel, a közgazdász Adriennel és a gyógypedagógus, jelenleg az ELTE-n pszichológiát tanuló Judittal Esztergomban élnek. - Kérlek Anci, kösd most egy csokorba mindazt, amit munkaviszony mellett és azután tettél közösségben a közösségért. - Tanácstagként vettem rész a községi Tanács és Egészségügyi Bizottsága munkájában több tanácsi cikluson keresztül. Önkormányzati képviselő és a Környezetvédelmi Bizottság elnöke voltam egy ciklusban. A pedagógiai munka területén 6 évig vezettem járási szinten a rajztanárok továbbképzését. 4 évig pedig úttörő vezető voltam munkahelyemen a falusi iskolában, és számos szakkört vezettem. Részt vettem a helyi politikai életben is, több éven át az MSZMP tagjaként. Két és fél évig alapszervezeti titkár is voltam. Felnőttek részvételével másodízben vezetek batik szakkört. Alkotásainkon keresztül az ország számos településén öregbítettük Tokod hírnevét. Nyugdíjasként a 90-es években bekapcsolódtam az 1989ben alakult Faluközösségi Egyesület munkájába, majd annak elnökévé választottak, és büszke vagyok arra, hogy az Egyesület munkáját az önkormányzat a „Tokodért” kitüntetés odaítélésével ismerte el. - Az eltelt időre visszatekintve milyennek ítéled, érzed az életedet? - Sikeresnek és boldognak. Csodálatos férjem van, két szép gyermekünk, 6 aranyos unokánk. Munkámat több kitüntetéssel ismerték el. Rajzos tanítványaim előkelő díjakat hoztak haza nem csak magyar, hanem külországokból is. Egy tanítványom Pánczél Éva földrajz tanár lett. 7 tanítványom foglalkozik festészettel, közülük kettő Tábori Judit és Mezős Béla képzőművész. Az említettek és az, hogy a jelenlegi batikosok kreativitásában szinte már túlszárnyaltak, többet jelent nekem minden kitüntetésnél. - Nyugdíjas éveidben írtál és kiadtál egy könyvet a györkönyiek, a férjed és családja életéről. - Igen. Most nyomdában kiadás alatt van a második, édesapámról és a hozzá kötődő tokodiakról. 2012. júniusában jelenik meg. A címe: Apám és Tokod. - Milyen terveid vannak és milyen dédelgetett vágyaid? - Nagy dologba már nem akarok belefogni, de a tollat nem teszem le, és folytatom a batikolást a szakkörben. Bandi meggyógyulása után vágyom Finnországba, a Svéd fjordokat és Görögországot látni, ha belefér az életembe. - Engem nagyon elkeserít az országban tapasztalható eltorzult gondolkodás, az eltorzult életvitel, a REND-ből való kiszakadás, a szeretet hiánya. Hogy vélekedsz minderről? - Egyetértek, mindez engem is elkeserít. Hozzáteszem még a gátlástalan magatartást minden területen. Reménytelen a jövő. - Sok-sok tapasztalat birtokában mit üzensz a mai pedagógusoknak? - A pedagógusok munkája nem csak forintot ér, el kell végezniük olyat is, amiért nem jár fizetség. Okos-értelmes gyermekek neveléséhez szív, ember és kréta kell, nem feltétlen digitális tábla. Kívánom, hogy a kezdéstől számított 50 év múltán olyan elismerést Tokodi Kopogtató
kapjanak tanítványuktól, amilyet én kaptam egyik 50 éves osztálytalálkozón egyiküktől Hawai tengeri kristály kíséretében. - Milyen elvárásaid vannak a helyi képviselő testülettől? - Nagyobb figyelmet fordítsanak az embereket foglalkoztató apró dolgokra is. Tudják meg, hogy kik gyújtják fel évente többször, tűzgyújtási tilalom ellenére is a Hegyeskő oldalát. Bandinak gyógyulást, neked Anci vágyaid teljesülését kívánom és köszönöm a beszélgetést! Soós Rezsőné
INTÉZMÉNYEINK ÉLETÉBŐL Kirándulás Erdélybe
Tokod Nagyközség Önkormányzata sikeresen pályázott a Fiatalok lendületben elnevezésű Európai Unió által kiírt pályázatra. A pályázat a tavasz folyamán a megvalósítási szakaszba érkezett, melynek keretében a nemzetközi résztvevők június elsején a Hegyeskő Általános Iskola diáknapján találkoztak egymással és előkészítették a közelgő erdélyi utazást, melynek keretében a nemzetek fiataljai megbeszélik, milyennek látják az EU-n belüli közös életet. A kirándulás során megismerik egymás helyi, természeti és kulturális örökségeit, történelmi hagyományait. A pályázatban a három országból 60 fiatal vesz részt. A fiatalok bepillantást nyerhetnek a jelenlegi környezetvédelmi gyakorlatokba, nem csak a saját, hanem a pályázatban résztvevő nemzetek (szlovák, román, magyar) „Jó gyakorlataiba” is. A pályázat időtartama alatt mindhárom országban folynak majd a megvalósítandó programok, közös kirándulások. Workshopokban, kis csoportos foglalkozások keretében dolgozzák föl a látottakat film és foto kiállítás keretében.
Pákolitz István: Anyámnak Móra F.: A cinege cipője A vityilló Petőfi S.: A Tisza
Amíg a teremben a gyerekek élvezték a programot, kint a felnőttek nagy munkában voltak, ugyanis a rendezvényre a belépő valamilyen zöldség volt. Ki hagymát hozott, ki krumplit, ki répát. Az anyukák, nagymamák villámgyorsan előkészítették az ételt, majd a hatalmas üstben megfőzték a kultúrház előtt. A finom ebédből mindenkinek jutott. Délután kézműves programok várták a gyerekeket. Szívószálból készültek nyakláncok, karkötők, spatulából könyvjelzők, de sokan festettek gipszfigurákat is, volt olyan is, aki a kifestőket színezte szívesen. A délutáni programban a Babrakadabra Bábszínház műsora szerepelt, őket Jojó bohóc követte. A bohóctól rengeteg lufi-figurát kaptak a gyerekek, mindenki kívánsága szerint. Arcfestés is várta a gyerekeket a délután folyamán. Amíg a lufiért, arcfestésért sorban álltak, addig zsíros kenyeret is fogyaszthattak azok, akik már megéheztek. A hangulat egész nap remek volt, mindenki talált kedvére való elfoglaltságot! A rendezvényt Tokod Nagyközség Önkormányzata, az ÖkoMódi Alapítvány, a Családosok Egyesülete, a Resszer Pékség, a Vitamin Kuckó és a tokodi Gazdabolt támogatta. Frank Ágnes
„Kinizsi 100” Túra Május 19.-én ismét vendégül láttuk, felfrissítettük A „Kinizsi 100” gyalogtúrán résztvevőket a tokodi pince völgyben. Az ellátás költségeihez Önkormányzat, a Gazdakör és a Faluközösségi Egyesület mellett ezúttal a Túraszövetség is hozzájárult. A munka dandárja azonban ez évben is a zsíroskenyér kenőkre, a felszolgálókra, segítőkre hárult. Jöjjön néhány köszönő szó a gyalogolók részéről:
Kornokovics Attiláné Igazgató
Gyermeknapi élménybeszámoló Az Öko-Módi Alapítvány pályázatot írt ki „Mitől boldog az ember?” címmel. A tokodi gyerekek két kategóriában versenyeztek. Az üveggyári iskolások a természet- és környezetvédő kategóriában indultak, ennek keretében megszépítették, rendbe rakták a játszóteret Üveggyárban (az erről készült fogalmazások a májusi Kopogtatóban jelentek meg). Az egészséges életmód verseny éppen egybe vágott az óvodások idei programjával, hiszen a Mesevár Óvodában idén kifejezetten az egészségre koncentráltak, így rengeteg fényképpel, beszámolóval tudtak nevezni a pályázatra. A sikeres pályázati tevékenységnek köszönhetően az Öko-Módi Alapítvány is itt volt a gyereknapon, május 26-án, Üveggyárban. A pályázati munkákból készült kiállítás egész nap megtekinthető volt a kultúrház előterében. A pályázat eredményhirdetése, oklevelek átadása is e napon történt, valamint a Babszem Jankó Társulat előadását is elhozták nekünk. A Legényfogó című műsornak a gyerekek is aktív részesei voltak - énekeltek, táncoltak, „dagasztottak”, „sütöttek” -, nagy siker volt. Az előadás után a helyi gyerekek vehették birtokba a színpadot, „Ki mit tud?” keretében. A következő előadásokat hallhattuk: Kulin Szilvia 6 éves, Faragó Anna 5 éves, Holop Emma és Aubéli Abigél 4 évesek, Csapó Bálint 7 éves, Zsemlics Beatrix 9 éves, Tokodi Kopogtató
Gáspár Krisztina 8 éves, Jámbor Kíra 10 éves, Faragó Anna és önkéntes társai, Ötvös Balázs 11 éves,
„Uborka van, a pincéknél, zsíroskenyérre rá, pompás; ezúttal ellenőrzőpont is, Kinizsis bögre, tetszik, OKT-pecsét az egyik háznál, víz a tokodiaktól, fantasztikus mit produkálnak minden évben. 48 km, még mindig kb. 6-os átlag, de addig nagy közösségi élmény, sok és még több ismerős, gyerünk haverok, jól toljuk, jó itt, jó az egész úgy ahogy van” (Vagdalthús beszámolója) „Gete-Hegyeskő-Tokodi pince szakasz nagy kedvencem a túrán, csodálatos ez a rész, főleg ilyen szép időben, volt mit fotózni. Idáig megettem az 5 sportszeletet. A Tokodi pincéknél hihetetlenül jól esett a savanyú uborka, a szódavíz, zsíros kenyér. Ja és a kedvességük zavarba ejtő. Minden tiszteletem az övék. „ (pesza91 beszámolója) „Aztán ezen a túrán már szokásos erős szintvesztés jön, befutunk Tokodra. Közeledve a pincesorhoz olyat látok amitől fülig érő mosoly ül az arcomra: kerekeskút áll az út mellett,és a tokodi asszonyságok folyamatosan húzzák(tekerik)fel a túrázóknak a jéghideg fürdővizet! Rögtön célba veszem az építményt, ledobom a zsákomat a fűbe és irány mosakodni. Azt elmondani nem lehet mennyire jólesik!! Közel 50 kilométer után ebben a melegben megmosakodhatok, ez többet ér mindennél! Percekig borogatom magamra a jéghideg vizet,benedvesítem a sapkámat és a pólómat is. Majd pecsételek(szerencsére mi észrevettük, hogy itt azt is kell), kapok egy műanyag bögrét, beállok ivóvízért a sorba majd magamhoz veszek pár kisebb zsíros kenyeret uborkával és eszegetek. „ (dnvzoli beszámolója)
Erdő, erdő (népdal) Petőfi S.: Arany Lacinak Tavaszi szél vizet áraszt Zelk Z.: A három nyúl Devecseri L.: Édesanyámnak -4-
"Tudom értékelni a pillanatot, amikor leérek a Tokodi műútra. Már messziről kiszúrom magamnak a buszmegállót. Majd jól beülök oda egy lábápolásra. Sajnos ez másnak is eszébe jutott, telt ház van a bódéban. Na, majd az etetőponton - gondolom magamban. A végtelenül kedves tokodiak idén is folytatták azt a nemes tradíciót, hogy a pincéknél frissítővel kínálják a KINIZSI SZÁZAS idáig elvergődött résztvevőit. Még egy dobogó is fel van állítva az etető szaletli mellett, de mindenhol fetrengenek, ülőhely egy fél csányi sincs. Mindegy! Találékony nép a magyar: Rádobok két hosszában kettévágott csemegeuborkát egy zsíros kenyérre, és felmegyek az egyik pincéhez, ahol éppen nincsenek otthon. Leülök egy gerendára és megeszem a kenyeret." (Ottorino beszámolója) „Elértem Tokodra. Azt hiszem, szereznem kell itt egy pincét és ide költözöm. Csodálatosak az itteniek!!Nem nyűgnek érzik a rajtuk keresztül áthaladó rendezvényt, hanem népünnepélyt csinálnak belőle. Mindenki mosolyog és segítőkész. A kútnál vödrökben és tálakban hideg mosakodó/frissítő kútvíz, isteni volt!Szerencsére utána pont megláttam a pecsétes molinót, és meg is lepődtem, mert itt nem volt eddig. De beálltam a sorba, és kaptam stemplit. És a bögre is jó ötlet volt.(Még itthon kezembe akadt egy hegymászó karabíner. Valamiért ma az övemre akasztottam, "valamiremajdcsakjólesz" alapon. A bögrének tökéletes helye lett rajta!)Utána továbbléptem, és álltam tovább az ivóvízhez is,mert vágytam a hidegre,ittam két bögrével, majd ettem pár szelet ubit, ami nagyon jól esett." (FürgeTeknős beszámolója)
Szeretnénk előre is megköszönni azt az összefogást, amelyet a Tokodi Önkormányzat, vállalkozók és magánszemélyek részéről tapasztalunk e nemes eseménnyel kapcsolatban, hiszen anyagi és fizikai támogatásuk nélkül nem tudnánk ilyen színvonalú rendezvényt létrehozni. A támogatóinkat a hamarosan elkészülő szórólapokon és egyéb média felületeken megjelentetjük. Ezúton szeretnénk megkérni a tisztelt pince- és ingatlantulajdonosokat, hogy erre az időpontra lehetőségeikhez mérten rendezzék saját ,,birtokaikat”, hogy az eseményre érkező nagyszámú érdeklődőnek pozitív véleménye legyen településünkről és környezetéről! A rendezvénnyel kapcsolatos további információkat a www.tokodipincek.hu weboldalon tesszük közé. Köszönöm megtisztelő figyelmét: Wéber Péter Tokodi Borkultúra Egyesület Elnöke
SPORTHÍREK Hatodik hely a kötöttfogású Birkózó Csapat Világkupán Tokodi sportolóval A kötöttfogású Világkupa idei színhelye az oroszországi Mordvin Köztársaság fővárosa Száranksz volt. A magyar versenyzők bizonyos értelemben rokon látogatóba is mentek, hiszen a rendezőkkel azonos, a finnugor nyelvcsaládba tartozunk: a mordvin a magyarok, a finnek és az észtek után lélekszámban a negyedik legnagyobb finnugor nép. Ennyi kitérő után lássuk a részleteket. Tíz ország kapott meghívást a Világkupára( Előző évi világversenyeken elért eredmények alapján) Azerbajdzsán, Bulgária, Fehéroroszország, Irán, Kazahsztán, Koreai Köztársaság, Magyarország, Oroszország, Örményország, Törökország. A magyar csapat a következő összeállításban vette fel a küzdelmeket. 55 kg Borsos Dávid 60 kg Krasznai Máté 66 kg Korpási Bálint tokodi versenyző 74 kg Szabó Martin 84 kg Antunovics László 96 kg Rizmajer György 120 kg Lám Bálint Edzőként Bacsa Ferenc vezette az együttest A delegált bíró: Weisz György Az első napon a két csoportra osztva a kör mérkőzések zajlottak. A mi csoportunkba került: - Törökország - Kazahsztán - Dél-Korea - Örményország A csoport mérkőzések során Törökország került (4 győzelem) a döntőbe, a bronzért a Koreai Köztársaság legjobbjai birkózhattak. A magyar csapat, csoportjának harmadikjaként az ötödik helyért birkózhatott a másik ágon lévő orosz csapattal. Sajnos a bravúr nem sikerült, de így is szenzációs, nem várt eredmény született, mivel a magyar válogatott a 6. helyet szerezte meg a világ legjobb tíz csapata között. 1.Irán 2.Törökország 3.Koreai Köztársaság 4.Azerbajdzsán 5.Oroszország 6.Magyarország 7.Bulgária 8.Kazahsztán 9.Fehéroroszország 10.Örményország
Tokodi Borkultúra Egyesület hírei Szenzációs eredményt ért el Egyesületünk alapító tagja a Sárisáp Község Önkormányzata és az Annavölgy és Sárisáp Kertbarátainak és Borbarátnőinek Egyesülete nevében megrendezésre került VIII. Ister-Granum Eurorégiós Vándor Borversenyén. Örömmel jelentjük, hogy Egyesületünk alapító tagja Zichy Vilmos 2011-es Cabernet Franc borával a legjobb vörösbornak járó serleget hozta el a versenyről. Szívből gratulálunk a sikeréhez! Megkezdtük a Tokodi pincevölgy útjelző tábláinak kihelyezését. A fontosabb utak, elágazások, völgyek megnevezésével ellátott táblák kerülnek kihelyezésre, ezzel is segítve az idegenek számára a tájékozódást, növelve a környék turisztikai vonzerejét. A táblák elkészítését köszönjük a homoródalmási fafaragóknak, Juhász Józsefnek Egyesületünk egyik alapító tagjának, aki adományként lefestette és felrakható állapotba hozta a táblákat, valamint mindenkinek, aki segít a táblák elhelyezésében. Végezetül Tokod nagyközség legnagyobb rendezvényét szeretnénk beharangozni, hiszen idén is újra nyitnak a Tokodi pincék június 30-án. TOKODI ÖNKORMÁNYZAT és a BORKULTÚRA EGYESÜLET nevében szeretnénk meghívni Önt és kedves családját a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő borútra. Az idei borút pincenyitó gazdái: Kecskeméti István, Kolbert János, Kovács István, Markos Norbert, Mechler Márk, Rózsahegyi Gyula, Szabó Béla, Tilmann Béla, Új Attila, Zichy Vilmos. A rendezvény 12 órától kifulladásig tart. A pincéknél 19 óráig kóstolhatják a finom nedűket a borkedvelők. A kóstoláshoz a völgy bejáratánál emlékpohár vásárolható. Ezt követően a nagy sátornál tombolahúzás, és egy fantasztikus koncert várja a szórakozni vágyókat, ezzel fejeződik be a borünnep. Napközben a gyermekes családokat ugráló várral, arcfestéssel, kézműves foglalkozásokkal, kavicsok mesés világával, és a Táti Halászcsárda finom falatjaival várjuk.
Gratulálunk! -5-
Korpásiné Papp Ilona Tokodi Kopogtató
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK
LEGYEN GONDTALAN A NYÁRI SZÜNET! Néhány bűnmegelőzési tanács a nyárban rejlő veszélyek elkerülésére
Lassan elkezdődik a hosszú nyári szünet, amelyet már olyan nagyon várnak a gyerekek. Sokat lehet pihenni, játszani, sportolni, kirándulni, és persze nyaralni, de ahhoz, hogy a szünidő gondtalan és problémamentes legyen, tartsunk szem előtt néhány tanácsot.
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály
Energiaitalok fogyasztásának veszélyei
1./ Személyes biztonság-értékeink védelme
Édes, szénsavas, koffeintartalmú, színezett, tartósított folyadékok, melyeket felgyorsult világunkban egyre többen fogyasztanak fáradtságűzőként, aktivitásfokozóként. Nem szabad elfeledkezni azonban arról, hogy az energiaitalok koffeint, és más, a koffein hatását felerősítő összetevőket tartalmaznak, amelyek nagy menynyiségben történő fogyasztása előidézheti a koffein-túladagolás tüneteit: - erős hányinger és hányás, - mellkas fájdalma, - szapora pulzus, - nyugtalanság, - álmatlanság, - pánikroham.
Minél több időt próbálj meg értelmes elfoglaltsággal, programokkal eltölteni még akkor is, ha egyedül vagy otthon a nyár egy részében, mert a szüleid dolgoznak. Egy labda is elég a jó szórakozáshoz. A csellengés, csavargás, „lógás” hamar meggondolatlan, buta, esetleg törvénysértő dolgokhoz tud vezetni. Legyél gyanakvó az idegenekkel szemben! Ne dőlj be, ha ajándékokat, számodra kívánatos dolgokat ígér /pl. mobil, Mp3 lejátszó, játék szoftver stb…/! Alig ismert haverokat, ismerősöket ne vigyél fel a lakásotokba! Ne tarts magadnál nagyobb pénzösszeget! Mindig mondd el a szüleidnek, a nagyszüleidnek /vagy akire rábíztak/, hogy hová mész, hol fogsz tartózkodni! Vigyázz az értékeidre! Ne hagyd őrizetlenül kerékpárodat, rollerodat, sportszereidet, még rövid időre sem! Ne menj el idegennel, ne szállj be ismeretlen személy autójába! Ha valami olyan történik a nap folyamán, ami szokatlan, kellemetlen, vagy nem érted, feltétlenül meséld el a szülőknek, vagy annak a felnőttnek, akivel vagy! Ne maradjanak benned megválaszolatlan kérdések, érthetetlen gondolatok.
Veszélyük, hogy a rendszeres fogyasztással állandósulnak a neurózisos tünetek, az energiaitalok kedvelői ingerültekké, türelmetlenebbé válnak. Előfordul, hogy a máj is károsodik, arról nem is beszélve, hogy a magas cukortartalom a fogaknak és az egész szervezetnek árt. Koffein-tartalmú ital fogyasztásához nem szokott egyének, vagy 18 év alatti gyermekek esetében a túladagolás akár halálhoz is vezethet! Az energiaitalok túlzott fogyasztása – amelyet a reklámok is ösztönöznek - elterjedt a fiatalok körében, miközben egyre többféle, és egyre koncentráltabb termékek kerülnek forgalomba. Gyermekeink és saját egészségünk védelme és megőrzése érdekében javasoljuk az alábbiak megfontolását: - A 18 éves kor alatti gyerekeket oktató, ellátó intézmények (iskolák, kollégiumok, otthonok) területén ne értékesítsenek, és ne fogyasszanak ilyen italokat! - A szülők ne adjanak gyermekeiknek energiaitalt, és figyeljenek arra, hogy azok lehetőleg ne is fogyasszanak ilyen terméket! - Az energiaital nem pótolja a napi folyadékbevitelt, ezért senki ne igya azt üdítőital vagy víz helyett! - Az energiaitalok koffeintartalmát a terméken fel kell tüntetni, ha az eléri a 150 mg-ot literenként! A forgalomban lévő energiaitalok legtöbbjének koffein-tartalma magas, akár háromszorosa is lehet egy csésze kávé koffeintartalmának. - Várandós nők és szoptató anyák ne fogyasszanak energiaitalt! A túlzott koffeinbevitel a magzat, vagy a csecsemő szervezetébe jutva annak egészségére káros hatású. - Ne fogyassza együtt az energiaitalokat alkohollal, gyógyszerekkel, étrend kiegészítőkkel, kábítószerekkel, egyéb tudatmódosító szerekkel! Ez kiszámíthatatlan, előre megjósolhatatlan következményekkel járhat. - Intenzív fizikai terhelés, sporttevékenység során fogyasztott energiaital életveszélyes szívritmus-zavarhoz vezethet. - Legyen nagyon körültekintő, ha Interneten keresztül rendel energiaitalt! A világhálón illegálisan forgalomban lévő energiaitalokhoz is hozzá lehet jutni. Ezek a termékek félrevezető jelöléssel lehetnek ellátva, illetve a magas koffeintartalmon túlmenően egyéb, egészségre káros összetevőket is tartalmazhatnak, amelyek súlyos megbetegedéshez, akár halálhoz is vezethetnek.
2./ Balesetek megelőzése, közlekedés biztonság Ha 12 éven aluli vagy, TILOS főútvonalon kerékpároznod! A járdán csak a gyalogosok zavarása nélkül biciklizhetsz.
Tilos elengedett kormánnyal biciklizi. Kerüld a meggondolatlan, tragédiához vezethető kalandokat /pl. erdőben domboldalról történő legurulásokat, nagy tömegű tehergépkocsik mögött történő biciklizést, stb…/, mert ezek visszafordíthatatlan következményekhez vezethetnek. A kerékpárnak is vannak kötelező tartozékai, amelyekkel kötelező ellátni a járművet. Ezek közül a legfontosabb az első és hátsó világítás, világítás, valamint a fékek. Ne játssz építési területeken, vasúti töltéseken! Ne menj/mássz magasfeszültség közelébe, mert még ha nem is érsz hozzá, a feszültség lehúzhat, és áramütést szenvedsz! 3./ Vízi kalandok biztonságosan Csak kijelölt fürdőhelyeken, strandokon fürödj, mert a bányatavak, ismeretlen álló-illetve folyóvizek halálos veszedelmet jelenthetnek!
Tokodi Kopogtató
Felhevült testtel, SOHA NE UGORJ bele a vízbe! Ugyancsak kerüld a vízibicikliről való vízbe ugrást, illetve az ismeretlen mélységű / sekély vízbe való fejesugrást! Csak akkor merészkedj mély vízbe, ha megbízhatóan tudsz úszni! A strandon, parton se hagyd őrizetlenül értékeidet! Viharjelzéskor azonnal hagyd el a vizet!
Ne feledje! Az energiaital által előidézett mesterséges pörgés megterheli a szervezetet, felborítja a normál életritmust, ami újabb és újabb energiaital fogyasztására ösztönözhet. Az ördögi kör vége egy -6-
kimerült, energiáját vesztett szervezet lesz, amely egészségkárosodáshoz vezet. Az egészséges életmód, a rendszeres fizikai aktivitás, az egészséges táplálkozás, a megfelelő mennyiségű alvás biztosítja az igazi energiát és jelenti az egészség megőrzését! Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Közegészségügyi Osztálya
NÉPI KALENDÁRIUM – JELES NAPJAINK Június SZENT IVÁN HAVA – NYÁRELŐ HÓ Június 8. Medárd Elsősorban az időjóslásról nevezetes. Ezen a napon erős lehűlés várható. Ha esővel köszönt be, akkor ez több hétig is eltarthat: "ha Medárdkor esik, negyven napon esik". Június 10. Margit A retek-, a káposzta-, len vetés ideje. Június 11. Barnabás Sok helyen szénakaszáló nap, de ekkor érdemes bizonyos gyógyfüveket is gyűjteni. Június 13. Antal Páduai Szent Antal a szembetegek, a gyulladásban szenvedők oltalmazója. Baranyában e napon gyújtják meg ősi módon a gyógyító erejű "Szent Antal tüzét". Június 15. Vida A nyarat jelenti: a szántóföldi növények befejezték növekedésüket és az érés időszaka következik. A rákok és a halak is már teljesen kifejlődtek. Június 24. János Virágos Szent János vagy Szent Iván a nyári napforduló ünnepe. Az év legrövidebb éjszakáját Európa nagy részén ősi rítusokkal ünneplik. Nálunk a fiatalok tűzugrását és szent iváni énekeit említhetjük. Sok helyen a tűzbe - gonoszűzés céljából - gyógyfüveket, gyümölcsöt, egyebet dobnak. Számtalan hiedelem, babonás szokás fűződik ehhez a naphoz. Szent Ivánkor már megszakad a búza töve, nemsokára elkezdődhet az aratás. Az őszi répa és retek vetőnapjaként is emlegetik. Június 29. Péter, Pál Az aratás kezdőnapja. A halászok is e napot ünneplik, mert Szent Péter a védőszentjük. A nap előestéjén a halászok rúdra kötözött ponttyal végigjárják a falut. Másnap a vízparton halpaprikással, túrós csuszával folytatódik az ünneplés. Ezen a napon van a legjobb íze az epernek, ezért ekkor tartják az eperszüretet.
ságtétel Bizottság által, de az egész ellenzék támogatásával rendezett gyászünnepség a Kádár-rendszer – s az egész szovjet tömb – összeomlásának szimbólumává vált. június 19. 1991-ben Záhonynál elhagyja az utolsó szovjet katona hazánk területét, Magyarország felszabadul a több mint fél évszázados (német és szovjet) katonai megszállás alól. június 21. 1771-ben visszakerült a Szent Jobb Magyarországra, amit Mária Terézia váltott ki a raguzai domonkos kolostorból. június 26. 1941-ben ismeretlen gépek bombázták az akkor Magyarországhoz tartozó Kassát és egy vasútvonalat, erre válaszul Magyarország a németek oldalán belépett a második világháborúba. június 27. 1989-ben Horn Gyula és Alois Mock (magyar és osztrák külügyminiszter) átvágják Sopronban a „Vasfüggöny” drótkerítését. június 28. 1914-ben Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinándot, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét. Ez ad okot az első világháború kirobbanásához az egyébként is rendkívül feszült politikai helyzetben.
PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM FIATALOK EURÓPÁÉRT – IFJÚSÁGI CSERÉK A Tokodi Kopogtató 2011. májusi számában tájékoztatást adtunk arról, hogy Tokod Nagyközség Önkormányzata sikeresen pályázott az Európai Unió Fiatalok Lendületben Programjára. Az Európai Bizottság a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet – Mobilitás Országos Ifjúsági Igazgatósága útján 15.173 euró támogatást nyújtott a Program megvalósításához. A projekt célja: a fiatalok aktív polgári részvételének elősegítése általában, ezen belül elsősorban Európai-polgári részvételük elősegítése, a szolidaritás és tolerancia erősítése a fiatalok között, különösen az Európai Unió társadalmi összetartásának erősítése érdekében, a különböző országok fiataljai közötti kölcsönös megértés elősegítése, az európai ifjúsági együttműködés elősegítése. A Program fő témája a környezet és a fenntartható fejlődés, amelynek kapcsán az elsődleges cél, hogy a fiatalok aktív részvétele által elsajátítsanak új kompetenciákat a környezetvédelem, a természeti értékek megőrzése vonatkozásában. Sok esetben a fiatalok nincsenek tisztábban azzal, hogy mindennapi életük során hogyan és mit tudnának tenni a környezet védelme érdekében. A tervezett programok célja, hogy tudatosuljon a fiatalokban egymás segítésének fontossága a közös környezet megóvása érdekében, valamint példamutató magatartásukkal formálják környezetük szemléletét. A Csatán, Homoródalmáson, Nánán és Tokodon megvalósítandó programok – Programterv elnevezéssel - projektpartnerek honlapján a „Fiatalok Lendületben Program” logójára kattintva megtekinthetők. VÉDD A KÖRNYEZETET! ÓVD A TERMÉSZETET! ISMERD MEG A TÖRTÉNELMI ÉRTÉKEKET!
Június első vasárnapja Egy 1951-es minisztertanácsi határozat a pedagógusok munkájának társadalmi elismeréseként június első vasárnapját pedagógusnapnak nyilvánította. Megünneplésére először 1952-ben került sor. június 4. Az I. világháborút lezáró párizsi békerendszer részeként íratták alá a magyar delegációval a békeszerződést a Trianon-palotában 1920. június 4-én. Ezzel a békediktátummal nemcsak az Osztrák– Magyar Monarchia tűnt el a térképről, hanem Magyarország elvesztette területe jelentős részét (területe 282 870 km2-ről 92 607 km2-re csökkent), a lakosság létszáma pedig, mintegy 10 millió fővel kevesebb lett. Erre az eseményre emlékezünk ezen a napon, amely tavaly óta a nemzeti összetartozás emléknapja. Június 8. 1867-ben a kiegyezési tárgyalások részeként ezen a napon koronázták a budai Mátyás-templomban Ferenc Józsefet és Erzsébetet magyar királlyá és királynővé. június 15. 1986-ban ezen a napon nyitott meg a mogyoródi Hungaroring. június 16. A független Magyarország napja: 1989. június 16-án mintegy negyedmillió ember vett részt Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József és a forradalom ismeretlen szabadságharcosának ünnepélyes újratemetésén (őket 1958-ban szintén ezen a napon végezték ki). A többórás szertartást az egész ország figyelemmel kísérte a tévé képernyőin. A Történelmi Igaz-
„Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a kiadvány a szerző nézeteit tükrözi és az Európai Bizottság, valamint a Mobilitás Országos Ifjúsági Igazgatósága nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásáért.” Tokod Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja Felelős szerkesztő: Tóth Tivadar Főszerkesztő: Süvegesné Ifjú Ildikó Szerkesztő: Bérces Jánosné Elérhetőségek: Tel.:06-33-468-673 Email:
[email protected] Web: http://www.tokod.hu Készült a Spori Print V. nyomdában, 1600 példányban
-7-
Tokodi Kopogtató
PROGRAMAJÁNL Ó
Fűszerek: bors, garum (szardellapaszta), lestyán, sáfrány, babér, olajbogyó, kömény, kapor, póréhagyma, csombor, zöldségfélék, uborka, bab, lencse, káposztafélék, tök, cékla
SZERETETTEL MEGHÍVJUK ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT BUGYÁCS SÁNDOR FESTŐMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGTEKINTÉSÉRE
A tűzifát korlátozott mennyiségben az Önkormányzat biztosítja, az eszközökről, ill. nyersanyagról minden csapat maga gondoskodik. Tokod Nagyközség Önkormányzata A Dorogi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja minden páratlan hét szerdáján 14.00 - 15.00 között kihelyezett fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatalban. Körzeti megbízott elérhetősége: 06-33/512-770
A kiállítás 2012. 06. 13.-ától 07. 13-áig látható a tokodi Fészek Klubban.
Rendőrség segélykérő telefonszáma: 107 Tűzoltóság segélykérő telefonszáma: 105 Mentők segélykérő telefonszáma: 104
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
ANYAKÖNYVI HÍREK SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDEN B ORBAR ÁT ÉR DEKLŐDŐT CSALÁDOSTÓL A 2012. 06. 30-ÁN AZ IMMÁR HETEDIK ALKAL OMMAL A TOKODI BORKULTÚRA EGYESÜLET SZER VEZÉSÉBEN MEGRE NDEZÉSRE K ERÜLŐ BORÚTRA.
Szeretettel köszöntjük György Lajost aki június hóban ünnepli 90. születésnapját! Fájó szívvel búcsúzunk májusban elhunyt lakosainktól Bálint Zsigmondné Tamási József Obermajer József Gézáné Nyugodjanak békében!
A kóstoláshoz emlékpohár vásárlás a pincevölgy bejáratánál az információs pavilonnál történik, amely egyben belépő is a rendezvényre.
RECEPTAJÁNLÓ Gyors joghurtos meggyes sütemény
A pohár mellé bónokat adunk, amelyek egyenként 1 dl bor fogyasztására alkalmasak.
4 tojás 1 pohár gyümölcsös joghurt 1 joghurtos pohár olaj 2 joghurtos pohár kristálycukor 3 joghurtos pohár finomliszt 1 cs sütőpor magozott meggy (ízlés szerint)
A kóstolás délelőtt 12.00 órától egészen este 19.00 óráig, de a rendezvény ezzel nem ér véget, mert este egy fantasztikus koncert várja a szórakozni vágyókat. A rendezvény ideje alatt büfé, árusok, kavicsok mesés világa és ugráló vár várja a gyerekeket és az érdeklődőket. Az esti koncert előtt a rendezvényen részt vevők között nyereményeket sorsolunk ki. 19.00 óra után a főszínpadon a Pumpa együttes (rock) játszik!
Elkészítés A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tepsit (kb. 20x25-öset) kivajazzuk, kilisztezzük. A meggy kivételével az összes hozzávalót jól elkeverjük. A tepsibe öntjük a masszát. A tetejét bőven megszórjuk a magozott meggyel. Forró sütőben (200 fok) tűpróbáig sütjük. (kb. 40 perc) Porcukorral meghintve tálaljuk.
GARDELLACA RÓMAI FESZTIVÁL FŐZŐVERSENY Időpont: 2012. július 14. Helyszín: Várbereki Erőd „Keressük Pannonia legjobb szakácsmesterét” Várjuk azon csapatok jelentkezését, akik éreznek magukban elég elszántságot és kedvet, hogy elnyerjék Pannónia legjobb szakácsmestere címét! Jelentkezési határidő: július 6. (péntek). Személyesen az Alkotóházban vagy a 06/30/572-2665 számon ill. email-en:
[email protected] Kategóriák: I. kategória: római ételek II. kategória: hagyományos bográcsos ételek A versenyben elfogadható alapanyagok: Húsok: strucc, daru, fogoly, gerle, kacsa, vadgalamb, liba, csirke, vaddisznó, marha, bárány,(gödölye) Tokodi Kopogtató
-8-