2013.
Készítette: Pintér Julianna igazgató
I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA
A Szent László Általános Iskola (6133 Jászszentlászló, Rákóczi u. 25/a.) alkalmazotti közössége megalkotta és jóváhagyásra a fenntartóhoz, működtetőhöz benyújtja pedagógiai programját, melyet a „2011. évi CXC törvény a nemzeti köznevelésről” és a „20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és az intézmények névhasználatáról” alapján készített el. A 2011. évi CXC törvény 26. § (1) bekezdése szerint: „ A pedagógiai programot a Nevelő testület fogadja el és az intézményvezető hagyja jóvá. A pedagógiai program azon rendelkezéseinek
érvénybelépéséhez,
amelyekből
a
fenntartóra,
a
működtetőre
többletkötelezettség hárul, a fenntartó, a működtető egyetértése szükséges.” Az iskola rövid bemutatása
Az iskola működésének törvényi feltétele:
A Kormány a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012.(VII.27.) Korm. rendelet 3.§(1) c) pontjában, valamint a 2011.évi CXC. Törvény 74.§ (1) bekezdése alapján 2013. január 1-jei hatállyal intézményünket állami fenntartásba vette. A fenntartói, működtető valamint egyes irányító jogokat és kötelezettségeket is átadott a korábbi fenntartó: Jászszentlászló-Móricgát Községi Önkormányzatok Intézményi Társulása. Intézményünk a KIK Kiskunmajsai Tankerület irányítása alá tartozik. Képviselője: a tankerületi igazgató Iskolánk beiskolázási körzete Jászszentlászló és Móricgát közigazgatási területe. Az iskola működésének jellemzői: Az intézményben nappali rendszerű általános műveltséget megalapozó iskolai oktatás folyik. Ezen belül az iskolai oktatásban valamilyen okból részt venni nem tudók (magántanulók) oktatását végzi. (Pl. egészségi okok, stb.) Tanórán kívüli oktatás keretében felzárkóztatást és, tehetséggondozást valósít meg az egész napos iskola részeként.
2
Iskolakönyvtári feladatokat lát el. Ellátja a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztését, akik a tanulási képességeket vizsgáló szakértői bizottság javaslata alapján erre rászorulnak. A beszéd és más fogyatékosság enyhe változatában szakértői bizottság javaslata alapján integrált oktatás keretében korrekciót végez. Az alsó tagozatban a szülők igénye és a törvényi feltételeknek megfelelően kifutó jelleggel iskolaotthonos oktatást végez 1-4.évfolyamon. A felső tagozatos tanulók igény és lehetőség szerint egy vagy több évfolyamon szervezett napközi otthoni, ill. tanulószobai ellátást vehetnek igénybe. Az iskola csoportbontás keretében tanítja az 4-8. évfolyamon az idegen nyelveket, 6-8. évfolyamon a számítástechnikát, 8. évfolyamon a magyar, matematika tantárgyat valamint 58.évfolyamon a vizuális nevelést és a technikát. Alapfokú művészetoktatás keretében lehetőséget nyújt a hangszeres és a néptánc tanítás megvalósítására. 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai A 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 6. A pedagógiai program 7. § (1) Az iskola pedagógiai programja meghatározza a) az iskola nevelési programját, ennek keretén belül aa) az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelveit, értékeit, céljait, feladatait, eszközeit, eljárásait. 1. 1. Alapelvek, értékek Iskolánk nevelő-oktató munkáját az alapvető emberi értékek, a nemzeti értékek, a helyi értékek, a környezeti értékek és a másság, a más népek iránti nyitottság hatja át. Alapvető emberi, nemzeti és környezeti értéknek tekintjük: -
a gyermeki egyéniség tiszteletét,
-
a felelősségtudatot,
-
a közösségi demokráciát,
-
a pozitív jellemvonásokat, alapvető erkölcsi normákat,
-
az általános műveltség szilárd alapjait,
-
toleranciát, megértést, nyitottságot a másság, más népek, más kultúrák iránt,
-
a beteg, sérült emberek iránti elfogadó, segítőkész magatartást,
-
esélyegyenlőséget, a kiteljesedést, az emberi szabadságot,
-
nemzeti hagyományainkat, nemzeti azonosságtudatunkat,
3
-
az európai közösség kultúráját,
-
a világnézeti és vallási sokszínűséget,
-
fogékonyságot a környező természet értékei iránt,
-
felelősséget a társadalmi és természeti környezetért,
-
igényt a kulturált, esztétikus környezetre.
Továbbá kiemelt helyi értékeink Szent Lászlóhoz, iskolánk névadójához kapcsolódnak: -
becsületesség,
-
igényesség,
-
nemes beszéd, az udvariasság,
-
jószívűség,
-
bátorság,
-
hűség
-
kitartás,
-
erkölcsösség,
-
igazságosság.
Kiemelt kompetenciafejlesztési területek:
- Anyanyelvi kommunikáció - Angol-német nyelvi kommunikáció - Matematikai kompetenciák - Természettudományos kompetenciák - Digitális kompetencia - Önálló és hatékony tanulás kompetenciája - Szociális és állampolgári kompetenciák - Kezdeményező képesség és vállalkozási kompetenciák - Esztétikai és művészeti kompetenciák
Céljaink, feladataink Alsó tagozaton az alapfokú nevelés és oktatás bevezető és kezdő szakaszában (1-4. évfolyamon)
Célok: 4
-
óvjuk és fejlesszük tovább az iskolába lépő kisgyermekben a megismerés és a tanulás iránti érdeklődést, nyitottságot, segítsük a gyermekek természetes fejlődését,
-
vezessük át az óvoda játékközpontú tevékenységéből az iskolai tanulás tevékenységeibe,
-
a játékosságot megőrizve, tapasztalás útján a gyerekek minél több érzékét, készségét és képességét fejlesszük az iskolai, közös tevékenység során,
-
tegyük fogékonnyá tanulóinkat saját környezetük, a természet, a társas kapcsolatok, majd a társadalom értékei iránt,
-
iskolánk adjon teret és lehetőséget a tanulók játék és mozgás iránti vágyának kielégítésére, alakítsuk ki az egészséges életmódra való igényt,
-
a tanítási tartalmak feldolgozásának folyamatában közvetítsünk elemi ismereteket, fejlesszünk alapvető képességeket és alapkészségeket- fejlesszük alapkompetenciáikat, az olvasás, írás, számolás képességét, a biztonságos szóbeli és írásbeli nyelvhasználat kialakítását.
Feladatok:
-
a személyre szóló fejlesztés törekvése álljon pedagógiai munkánk középpontjában,
-
a tanulói kíváncsiságra, érdeklődésre épített, és ez által, motivált munkában fejlesszük a
kisgyermekekben a felelősségtudatot, a kitartás képességét, és mozdítsuk elő érzelemviláguk gazdagodását, -
adjunk, mutassunk példákat az ismeretszerzéshez, a feladat- és problémamegoldáshoz,
-
alapozzuk meg jó tanulási szokásaikat,
-
támogassuk az egyéni képességek kibontakozását,
-
működjünk közre a tanulási nehézségekkel való megküzdés folyamatában,
-
figyeljünk azoknak a hátrányoknak a csökkentésére, amelyek gyermekeink szociális-
kulturális környezetéből vagy eltérő ütemű fejlődéséből fakadnak, -
tudatosítsuk tanulóinkban a szűkebb és a tágabb környezetből megismerhető értékeket,
-
erősítsük meg a humánus magatartásmintákat, szokásokat,
-
formáljuk a gyermekek jellemét, mely szolgálja személyiségük érését.
Felső tagozaton az alapfokú nevelés-oktatás alapozó (5-6.évfolyam), és fejlesztő (7-8. évfolyam) szakaszában
5
Célok:
-
folytassuk és erősítsük az első szakasz (alsó évfolyamok) nevelő- oktató munkáját, a
képességek, készségek fejlesztését, -
a tanítási tartalmak feldolgozásának folyamatában vegyük figyelembe, hogy ez az
egységes rendszert képező szakasz két, pedagógiailag elkülöníthető periódusra tagolódik: o a 10-12 éves tanulóink gondolkodása erősen kötődik az érzékelés útján szerzett tapasztalataikhoz, o a 13-14 éves kortól a tanulók ismeretszerzési folyamatában előtérbe kerül az elvont fogalmi- és elemző gondolkodás, -
neveljük együtt a különböző érdeklődésű, eltérő értelmi, érzelmi, testi fejlettségű,
képességű, motivációjú, szocializáltságú, kultúrájú gyerekeket, -
tanulóinkat érdeklődésüknek, képességüknek és tehetségüknek megfelelően készítsük fel a
továbbtanulásra, a társadalomba való majdani beilleszkedésre, -
készítsük fel tanulóinkat jogaik, kötelességeik törvényes gyakorlására.
Feladatok: -
a pedagógiai munka középpontjában a személyre szóló fejlesztés álljon,
-
sajátíttassuk el az adottságokhoz és korlátokhoz rugalmasan alkalmazkodó mennyiségű és minőségű műveltségtartalmakat,
-
gazdagítsuk az érzelemvilágot, fejlesszük a felelősségtudatot, a kitartást,
-
sajátítassuk el az önálló ismeretszerzés technikáit, a feladat- és problémamegoldás módszereit,
-
segítsük a gyerekeket tanulási nehézségeik leküzdésében, hátrányaik csökkentésében,
-
erősítsük a humánus magatartásmintákat, a pozitív viselkedési szokásokat, biztosítsuk az elfogadó nyugodt légkört,
-
elégítsük
ki
a
gyermekek
mozgásigényét
a
mozgáskultúra
megalapozásával,
fejlesztésével, -
fejlesszük a tanulókban azokat a készségeket, képességeket, amelyek a környezettel való harmonikus kapcsolathoz, illetve a társadalomba való beilleszkedéshez szükségesek,
-
erősítsük a pozitív jellemvonásokat,
-
gyakoroltassuk a demokratikus normarendszert az elemi állampolgári ismeretek és mindennapi életvitellel összefüggő praktikus ismeretek elsajátításával,
6
-
tudatosítsuk az egyéni és közérdek, a többség és kisebbség fogalmát, ezek fontosságát a kortárs kapcsolatokban, építsük tovább az alapműveltséget az önálló tanulás és az önművelés gyakoroltatásával, a
-
képességek célirányos fejlesztésével, a közvetett kommunikáció gyakorlásával, a művészeti készségek fejlesztésével, a digitális kompetenciák elsajátíttatásával, biztosítsuk a tanulók felé a folyamatos visszajelzést teljesítményükről, magatartásuk és
-
szorgalmuk minőségéről, -
a tanórán kívüli foglalkozásokkal, az iskolai rendezvényekkel segítsük a tartalmas és személyiségüket gazdagító szabadidő-eltöltést,
-
törekedjük a tanítási órák hatékony kihasználására
-
nyílt napok, bemutató órák szervezésével nyújtsunk betekintést oktató-nevelő munkánkba,
-
a továbbtanuló diákjainknak szervezzünk pályaválasztási foglakozásokat pályaválasztási szakértő bevonásával, pályaválasztási szülői értekezletet,
-
fejlesszük tanulóinkban a nemzeti öntudat, összetartozás érzését, nemzeti hagyományok, értékek, kultúrák megismerése iránti igényüket, erősítsük a Kárpát - medencéhez, az Európához tartozás tudatát a Határtalanul program segítségével.
Céljainkat akkor tekinthetjük elértnek, ha: - az iskola elfogadó, nyugodt légköre lehetővé teszi a zökkenőmentes átmenetet az óvodából az iskolába, - tanulóink pedagógiailag igényes, magas szintű oktató-nevelő munka során sajátítják el az elemi ismereteket, -
tanulóink
kulcskompetenciáit,
alapvető
készségeit,
képességeit,
az
életkori
sajátosságaiknak megfelelően fejlesztjük, - tanulóink elsajátítják az alapvető viselkedési szokásokat, elfogadják a társadalmi normákat, pozitív
beállítódásokat,
s
ezek
beépülése
mindennapi
kommunikációjukban,
viselkedésükben tetten érhető, - kialakul a tanulókban az egészséges életmód és a kulturált szabadidő eltöltésének igénye, - az iskola biztosítja az optimális feltételeket a szellemi, fizikai fejlődéshez, önálló ismeretszerzéshez, - a tehetséggondozás és felzárkóztatás során minél több tanulóból hozzuk ki a maximumot, - a digitális tudás megszerzése mindenki számára elérhető,
7
- tanulóink minden segítséget megkapnak hátrányaik leküzdéséhez, a továbbtanuláshoz és a társadalomba való beilleszkedéshez, - tanulóink rendelkeznek önmaguk és a társak másságának ismeretével, a megértéssel, a türelemmel, ha elkerülik és elítélik mások hátrányos helyzetével való visszaélést, - a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztése növeli önbizalmukat és kudarctűrő képességüket, a gyermekek sérülésétől függően felkészíti őket az önállóság általuk elérhető szintjére, - az intézmény tartósan képes a különböző szociokulturális háttérrel és eltérő képességekkel érkező gyerekek fogadására és együttnevelésére, - oktató-nevelőmunkánkban fontos szerepet kapnak az együttneveléshez szükséges módszerek, - az iskola párbeszédet alakít ki a szülőkkel, - az intézményben létezik a tanári együttműködésre épülő értékelési rendszer, - csökken az osztályismétlő hátrányos helyzetű tanulók aránya, - az országos kompetenciamérések eredményei – a pedagógiai hozzáadott érték figyelembe vételével – az országos átlagot elérik, esetenként meg is haladják azt, - nő az érettségit adó intézményekben továbbtanuló hátrányos helyzetű fiatalok száma, - alkalmazásra kerül az intézmény egészét érintő mérési forma, valamint a szülői elégedettséget visszajelző eljárás. Iskolánkban folyó nevelő- oktatómunka eszköz- és eljárásrendszere:
- A nevelési eszköz az a módszer, amellyel, mint tevékenységformával a nevelési folyamat megvalósul. - Tanulóinkat igyekszünk pozitív tevékenységekre késztetni, gyengítve a negatív hatásokat. - Nevelő-oktató munkánkban a nevelés valamennyi feladatára alkalmazható módszerek jelen vannak: követelés, meggyőzés, gyakorlás, ellenőrzés, értékelés, elismerés, büntetés, ösztönzés, gátlás, diagnosztikus-, formatív- és szummatív mérések. Nevelési módszereink a következők: A meggyőzés, a felvilágosítás, a tudatosítás érdekében alkalmazott módszereink: -
az oktatásban alkalmazott módszerek, 8
-
minta, példa, példakép, példakövetés, eszménykép,
-
bírálat, önbírálat,
-
beszélgetés, felvilágosítás, tudatosítás,
-
előadás, vita, beszámoló.
Ösztönző módszerek: - helyeslés, biztatás, megbízás, elismerés, ígéret, dicséret, - gyakorlás, követelés, - ellenőrzés, értékelés, szóban vagy írásban, osztályozás, - játékos módszerek. A pozitív magatartásra ható módszereink: - helyeslés, ösztönzés, biztatás, elismerés, dicséret, jutalmazás - osztályozás - felszólítás, kényszerítés - követelés A negatív viselkedés kialakulása elleni módszerek: - felügyelet - ellenőrzés - figyelmeztetés - intés, elmarasztalás, tiltás - büntetés
A megvalósítás keretei: - hatékony és újszerű tanulási módszerek bevezetése (kooperatív tanulás, interaktív tanulás, differenciálás, drámapedagógia, jó gyakorlatok megismerése, elsajátítása) - nem tanórai formában megszervezett kötelező „tananyagátadás” - témanapok szervezése- Nemzeti Összetartozás Napja - egyenlő hozzáférés biztosítása - IKT eszközök alkalmazása - csoportbontások - tanórai differenciált foglalkozások - felzárkóztató, fejlesztő foglalkozások, - fejlesztő foglalkozások - szakkörök, sportkörök 9
- gyógytestnevelés - rendszeres és alkalmi szabadidős tevékenységek, tanórán kívüli programok, - táboroztatás A sikerkritériumok mérésének eszközei, módszerei: - elégedettségvizsgálatok: szülői, tanulói interjú, kérdőívek, - továbbtanulási mutatók, - kompetenciamérés, - tantárgyi mérések, tesztek, - Differ-mérés, pedagógiai- és pszichológiai mérések, - megfigyelés.
1.2. A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok A 20/2012. EMMI (VIII.31.) rendelet 7. § (1) ab) pontja szerint a személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok meghatározása. Pedagógiai programunk a NAT-ban leírt és képviselt értékekre, valamint a helyi sajátosságokra épül. E két feladatunk azt a célt szolgálja, hogy tanulóink: - a különböző szintű adottságaikkal, - az eltérő mértékű fejlődésükkel, - az iskolai és iskolán kívüli tanulásukkal, - egyéb (érdeklődési körüket érintő) tevékenységükkel, - szervezett ismeretközvetítéssel, -
spontán
tapasztalataikkal
összhangban
minél
teljesebben
bontakoztassák
ki
személyiségüket. Képzésünk tartalma az emberre, a társadalomra, a művészetekre, a természetre, a tudományokra, a technikára vonatkozó kultúra alapvető eredményeit foglalja magába, a tanulók életkori fejlettségi szintjéhez igazodó kiválasztással, elrendezéssel. A tananyag feldolgozása, az összefüggések feltárása megalapozza a tanulók: - műveltségét, - világszemléletük, világképük formálódását, - társas kapcsolatát, közösségben elfoglalt helyét, - eligazodásukat saját testükön, lelki világukban,
10
- tájékozódásukat szűkebb és tágabb környezetükben.
A pedagógiai program összeállításánál figyelembe vettük, hogy olyan követelményeket határozzunk meg, amelyek ösztönzik a személyiségfejlesztő oktatást. Fontosnak tartjuk, hogy iskolánk pedagógiai programja, nevelési, tanítási-tanulási folyamata adjon teret: - a színes, sokoldalú iskolai életnek, tanulásnak, játéknak, munkának, - fejlessze tanulóink önismeretét, együttműködési készségüket, akaratukat, - járuljon hozzá életmódjuk, motívumaik, szokásaik kialakításához.
Pedagógiai programunk alapja a tanulók tudásának, képességeinek, egész személyiségének fejlődése, fejlesztése, figyelembe véve, hogy az oktatás színtere nemcsak az iskola, hanem a társadalmi élet és tevékenység számos más fóruma is. 1.2.1. A tanulók személyiségfejlesztésével kapcsolatos pedagógiai feladataink - erkölcsi nevelés (esélyegyenlőség, alapvető erkölcsi értékek meggyőződéssé alakítása) - értelmi nevelés (önálló ismeretszerzés képességének fejlesztése) - érzelmi nevelése (énkép, önismeret fejlesztése) - közösségi nevelés (együttműködési készség, kommunikáció) - esztétikai nevelés (értékőrző magatartás, igényesség, művészeti tudatosság) - akarati nevelés (énkép, önismeret fejlesztése) - nemzeti nevelés (hagyományápolás, hazaszeretet érzésének felébresztése) - állampolgári nevelés (jogok és kötelességek megismertetése) - a munkára nevelés (a munka fontos, személyiségfejlesztő tevékenység) - az egészséges életmódra nevelés (testmozgás, egészséges életmód, egészségvédelem) - környezeti nevelés (értékmegőrző és - fejlesztő környezettudatos magatartás)
Személyiségjegyek fejlesztése:
- önismeret, önértékelés fejlesztése – pályaorientáció, - önbecsülés – önkritika – önbizalom, - viselkedési normák elsajátítása, alkalmazása, - kommunikációs képességek fejlesztése, - jellem, személyiségformálás,
11
- az egyensúly, a harmónia megteremtése. A szocializáció fejlesztése: - tanulási technikák megtanítása, - művelődés, önművelés, - praktikus ismeretek elsajátítása, - szabadidő igényes eltöltése, - hagyományápolás. Szokásrendszerek alakítása: - szokások alakítása, - egészséges életmódra nevelés.
1.2.2. A kompetencia alapú oktatás személyiségfejlesztéssel kapcsolatos tartalmi elemei:
- a kompetencia alapú oktatás elterjesztése a tanulói motiváció fejlesztése érdekében, - a tanulás iránti motiváció fejlesztése, a megismerési vágy fenntartása, - a tanulók képességfejlesztésében az ismeret, tudás, attitűd megfelelő arányának kialakítását támogató szemlélet hangsúlyozása, - a kompetencia alapú oktatás és a tanulók tanulási folyamatban garantálható sikerességének kapcsolata, - az érdeklődés pozitív élményekkel történő felkeltése, a kielégítését szolgáló, örömet adó aktivitás lehetőségének biztosítása, - olyan tanulásirányítási módok alkalmazása, amelyben minden gyerek megtalálja a kedvére való elfoglaltságot, felhasználva ehhez az egyes tantárgyakban rejlő lehetőségeket is, - a játékszeretet fejlesztése révén új fejlesztő játékok megtanulása/megtanítása, - a nevelés, a tanítás-tanulás folyamatában az alkotó jellegű feladatok rendszeressé válása, a személyiség fejlődéséhez az együttműködés (projektek, csoportmunka és pármunka szervezeti formák) alkalmazása, - az iskolai következetes, reális, a tanulói teljesítményértékelése kapcsán jelentősen átalakul a tanulók önértékelése, és inkább a tanulási folyamat értékelésére, illetve a fejlesztő értékelésre helyeződik a hangsúly,
12
- a számonkérés elsődleges szempontja nem az ismeretközpontúság, hanem a mindennapi élethelyzetekhez való alkalmazkodás és helytállás, - az egyéni képességek figyelembe vétele, a differenciált terhelés megléte.
1.3. Az egészségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM A 20/2012. EMMI (VIII.31.) rendelet 7. § (1) ac) pontja szerint az alapfokú művészeti iskola kivételével a teljes körű egészségfejlesztéssel összefüggő feladatok meghatározása. Általános rész Az iskola feladata: -
Az egészség megvédésére, megedzésére, visszaszerzésére vonatkozó közérthető, de
tudományos ismeretek átadása, az egészségvédő lehetőségek sokoldalú bemutatása. -
Megtanítani, hogy alapvető értékünk az élet és az egészség. Ezek megóvására
magatartási alternatívákat ajánljon, tanítson megfelelő egészségvédő magatartásra, gyakorlással, segítéssel, példamutatással. -
Motiválja, ösztönözze a tanulókat az egészségvédő magatartás szabályainak
megtartására, közös véleményformálással, támogató tanácsadással is! -
Segítse mind az egészségeseket, mind a betegeket az egészségvédő öntevékenységben,
az egészséges életmód kialakításában, a döntési alternatívák kidolgozásában, és a helyes döntések megvalósításában. Így válhat valóra Móra Ferenc gondolata, miszerint: " Az élet meghosszabbításának titka, hogy meg ne rövidítsük!" Egészségügyi jogszabályok: -A Nemzeti Környezet-egészségügyi Akcióprogram (1996) 9.5. pontja részletesen foglalkozik a környezet-egészségügy oktatásával, nevelésével. -1998-ban, Koppenhágában a WHO Európai Regionális Bizottsága elfogadta az Európai Egészség 21. nyilatkozatot, amelynek célkitűzései többek között kimondják, hogy 2015-re a lakosságnak a társadalom minden rétegében egészségesebb életmódot kell kialakítani, és hogy a régió lakosságának olyan biztonságosabb fizikai környezetben kell élnie, ahol az
13
egészségre veszélyes szennyező anyagok nem haladhatják meg a nemzetközileg elfogadott határértékeket. Közoktatási jogszabályok:
- A közoktatásról szóló 1995. évi LXXIX. Többször módosított törvény szerint a pedagógiai programok felülvizsgálatánál, az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fordítani a gyermekek érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődésével kapcsolatos feladatokra, s a nevelés elsőrendű jelentőségű. A pedagógiai programok átalakításánál a személyiség és közösség fejlesztés megtervezésében kiemelt hangsúlyt kell fektetni a NAT kiemelt közös követelményeire, köztük a környezeti nevelésre. - A 41. § 6. pontja szerint az iskola "felderíti a gyermekek és tanulók fejlődését veszélyeztető okokat, és pedagógiai eszközökkel törekszik a káros hatások megelőzésére, illetőleg ellensúlyozására. Szükség esetén a gyermek, a tanuló érdekében intézkedést kezdeményez". Az iskolai munkát tartalmi alapjaiban szabályzó közös követelményei között találjuk a környezeti nevelést. "A környezet ismeretén és személyes felelősségen alapuló környezetkímélő magatartás egyéni és közösségi szinten egyaránt legyen a tanulók életvitelét meghatározó erkölcsi alapelv." -A Nemzeti Alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 243/2003. sz. kormányrendelet kiemelt
fejlesztési
feladatként
definiálja
a környezeti
nevelést.
Elengedhetetlenül szükséges a NAT részeként a környezetvédelmi, természetvédelmi oktatás továbbfejlesztése. 1998-ban tizenhárom környezeti neveléssel foglalkozó társadalmi szervezet összefoglalta a környezeti nevelés eddig elért eredményeit és a Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia c. kiadványban megfogalmazta a közeljövő fontosabb feladatait. - 20/2012. EMMI (VIII.31.) rendelet 7. § (1) ac) pontja szerint az alapfokú művészeti iskola kivételével a teljes körű egészségfejlesztéssel összefüggő feladatok meghatározása kötelező a pedagógiai programban. Önkormányzati jogszabály:
14
Az 1990. évi LXV. Törvény a helyi önkormányzatokról kiemeli az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítését, a lakosság önszerveződő közösségei tevékenységének támogatását.
Az egészségnevelési program célja:
Az egészségvédelem és az egészséges életmódra nevelés minden gyerekkel foglalkozó intézmény alapvetően fontos feladata. Napjaink általános iskolájának egyik legfontosabb, központi feladata az egészségnevelés. Ezt kell szolgálni minden tanórai és tanórán kívüli tevékenységnek, hogy megvalósulhasson a tanulók egészséges testi-lelki és szociális fejlődése. A megvalósításban minden tantárgynak megvan a maga feladata. Legtöbbet alsó tagozatban a környezetismeret, felsőben a biológia vállal, mivel tananyaga minden évfolyamon szorosan kapcsolódik az egészségtan ismereteihez. Jelentős segítséget nyújtanak még az osztályfőnöki órák és a testnevelés foglalkozásai. A 6. és a 8. osztályos egészségtan a környezetismeret 1-4. évfolyamán elsajátított alapismeretekre, készségekre és képességekre épülve bővíti az ember környezetével, kamaszkori
szervezetével,
lelki
életével,
viselkedésével
kapcsolatos
ismereteket.
Továbbfejleszti az egészséges életvitel és a környezettudatos magatartás szokásrendszerét. Hozzájárul a reális énkép, önismeret egészséges fejlődéséhez. Segíti az alapvető erkölcsi normák és az örök emberi értékek /egészség, becsület és a tudás / elfogadását. Ennek érdekében az ismeretek feldolgozása során prioritást kap a testi és lelki egészség, a felnőtt lét szerepeire való felkészülés, a környezeti nevelés és a kommunikációs kultúra feladatainak megvalósítása. Központba kerül az énkép, a reális önismeret fejlesztése, mely a harmonikus személyiségfejlesztés alapja.
Az egészségnevelési program arra való, hogy: -
hozzásegítse a tanulókat kellő ismeretek birtokában, az egészséges életvitel kialakításához,
-
a helyes értékrend felépítéséhez.
Az egészséges nevelésért kiemelt felelősséggel tartozik az oktatási intézmény, amely a NAT iránymutatásai alapján valósítja meg az egészségvédelmet. A személyiség fejlődés, a társadalmi lénnyé formálás (szocializáció) nélkülözhetetlen kelléke az élet és egészség
15
védelme. Az egészség védelem egyben értékvédelmet is magába foglal, szoros és lényegi kapcsolatban áll az erkölcsi értékekkel, megítélésekkel, magatartással. Az egészségi értékközvetítés az alapvető emberi értékek közvetítéséből nem maradhat ki. Az egészség: az ember testi, lelki állapotának és szociális helyzetének egyensúlya. A megközelítés szelleméből következik, hogy az egészség és az életminőség hasonló jelentésű fogalmak. Az egyének és a közösség életminőségének fejlesztésére vállalkozó programoknak tehát figyelembe kell venniük az egészségre ható társadalmi, gazdasági, kulturális és környezeti tényezőket. Ehhez a feladathoz nyújt segítséget az iskolánk egészségnevelési programja, mint kipróbált és elfogadott közösségfejlesztési módszer. A gyermekeket játékos foglalkozások keretében kell megtanítani a helyes viselkedési formákra, a gondos tisztálkodásra, fogmosásra, gyümölcsökben gazdag étkezésre, az édességek kerülésére. A tanulás mellett helyet kell, hogy kapjon a minél nagyobb arányú sportolás, mozgás, amelynek szeretete a későbbi életkorokban is ösztökéli az egyént, hogy ezt az egészséges tevékenységet folytassa. Tájékozódniuk kell a dohányzás, az alkohol és drogfogyasztás káros hatásairól. Erről előadások kell, hogy elhangozzanak, drogellenes programok kell, hogy készüljenek. A megelőzésre kell fordítani a legtöbb energiánkat, folyamatos egészségnevelési tájékoztatást, időben elvégzett betegségmegelőző szűréseket szükséges végeznünk, végeztetnünk. Természetesen fontos a már kialakult betegségek folyamatos kezelése, nyomon követése, gondozása.
1.3.1. Az egészségfejlesztés iskola feladatai Az egészségfejlesztés – és annak egyik megvalósulási formája, a korszerű egészségnevelés – az egészségi állapot erősítésére és fejlesztésére irányul. Ide tartozik például az egészséges táplálkozás, a szabadidő aktív eltöltése, a mindennapos testmozgás, a személyi higiéné, a lelki egyensúly megteremtése, a harmonikus párkapcsolat és családi élet kialakítása, fenntartása, a családtervezési módszerek, az egészséges és biztonságos környezet kialakítása, az egészségkárosító magatartásformák elkerülése, a járványügyi és élelmiszer-biztonság megvalósítása.
Az egészségfejlesztési feladatok megoldása során az iskola: -
minden rendelkezésre álló módszerrel elősegíti a tanulók és a nevelőtestület egészségének védelmét, az egészség fejlesztését és az eredményes tanulást. 16
-
együttműködést alakít ki a pedagógiai, egészségügyi, gyermekvédelmi szakemberek, a szülők és a diákok között annak érdekében, hogy az iskola egészséges környezet legyen.
-
egészséges környezetet, iskolai egészségnevelést és iskolai egészségügyi szolgáltatást biztosít, ezekkel párhuzamosan együttműködik a helyi közösség szakembereivel és hasonló programjaival, valamint az iskola személyzetét célzó egészségfejlesztési programokkal.
-
kiemelt jelentőséget tulajdonít az egészséges étkezésnek, a testedzésnek és a szabadidő hasznos eltöltésének, teret ad a társas támogatást, a lelki egészségfejlesztést és a tanácsadást biztosító programoknak.
-
olyan nevelési gyakorlatot folytat, amely tekintetbe veszi a pedagógusok és a tanulók „jóllétét” és méltóságát, többféle lehetőséget teremt a siker eléréséhez, elismeri az erőfeszítést, a szándékot, támogatja az egyéni előrejutást.
-
törekszik arra, hogy segítse tanulóinak, az iskola személyzetének, a családoknak, valamint a helyi közösségek tagjainak egészségük megőrzését, együttműködik a helyi közösség vezetőivel, hogy utóbbiak megértsék, a közösség hogyan járulhat hozzá – vagy éppen hogyan hátráltathatja – az egészség fejlesztését.
Az iskolai egészségfejlesztésnek ahhoz kell hozzájárulnia, hogy a tanulók kellő ösztönzést és tudást szerezhessenek egy személyes és környezeti értelemben egyaránt ésszerű, a lehetőségeket felismerő és felhasználni tudó, egészséges életvitelhez. Ehhez arra van szükség, hogy az egészséggel összefüggő kérdések fontosságát értsék, az ezzel kapcsolatos
beállítódások
szilárdak
legyenek,
s
konkrét
tevékenységekben
alapozódhassanak meg. Az egészséges életmód, életszemlélet, magatartás szempontjából lényeges területeknek az iskola pedagógiai rendszerébe, összes tevékenységébe be kell épülnie.
Ezek közé tartoznak az alábbiak: -
önmagunk ismerete,
-
egészségi állapotunk ismerete,
-
a testmozgás fontossága,
-
egészséges táplálkozás,
-
érzelmi egyensúly, társas kapcsolatok,
-
helyes tanulási technikák alkalmazása, jó időbeosztás,
-
tisztaság iránti igényesség, 17
-
környezetünk rendje, védelme,
-
károsító tényezők veszélyeinek ismerete, betegségek megelőzése,
-
elutasító képesség kialakítása: NEM a káros szenvedélyekre,
-
helyes értékítélet: IGEN az egészségre,
-
baleset megelőzés, személyes biztonság, közlekedési kultúra,
-
természetvédelem.
Az
egészségfejlesztésben
képzett
pedagógus
szakembernek
támaszkodnia
kell
az
osztályfőnökök és az iskolai egészségügyi szolgálat szoros együttműködésére, a szaktanárok és a munkaközösség-vezetők munkájára. A feladat jellege közös problémakezelést és egységes viszonyulást igényel a résztvevők között: -
intézményvezető vagy megbízottja,
-
egészségnevelő pedagógus,
-
iskolaorvos, védőnő,
-
diákönkormányzatot segítő pedagógus,
-
gyermek- és ifjúságvédelmi felelős,
-
napközis és tanulószobai csoportok vezetői,
-
iskolarendőr,
-
ISK,
-
takarítók, karbantartók.
Egészségnevelési feladatok megvalósítását célzó tevékenységek formái: -
Iskolai szűrővizsgálatok, ismeretterjesztő előadások,
-
Úszásoktatás, mindennapos testnevelés,
-
Napközis szabadidős foglalkozások, játékok,
-
Egészséges életmód szakkör,
-
Sportprogramok, vetélkedők, versenyek,
-
Egészség napok, Egészséghét, -
Tanulmányi kirándulások,
-
Kihelyezett tanítási napok, Erdei iskola,
-
Táborozás,
-
Kerékpáros közlekedés gyakorlati oktatása, vetélkedő,
-
Témahét: Föld Napja, Szent László-hét,
18
-
Szelektív hulladékgyűjtés.
1.3.2. Az elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátítása A 20/2012. EMMI (VIII.31.) rendelet 7. § (1) ak) pontja szerint az alapfokú művészeti iskola kivételével az elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátításával kapcsolatos iskolai terv meghatározása. Az elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátítása tanírási órákon belül (osztályfőnöki, biológia- technika és testnevelés óra) és délutáni tanfolyamon valósul meg, szabadon választható tevékenységként. A tanórán szaktanár irányításával, a tanfolyamon az védőnő vezetésével sajátítják el az elméleti és gyakorlati ismereteket. Az iskolai elsősegélynyújtás oktatásának legfőbb célja: -
fejleszteni a beteg, sérült és fogyatékkal élő emberek iránti elfogadó és segítőkész magatartást, elsajátíttatni a betegápolás és az elsősegélynyújtás elemi ismereteit.
-
megismertetni a környezet – elsősorban a háztartás, az iskola és a közlekedés, a veszélyes anyagok – egészséget, testi épséget veszélyeztető leggyakoribb tényezőit,
-
felkészíteni a veszélyhelyzetek egyéni és közösségi szintű megelőzésére, kezelésére,
-
kialakítani a sérült-és beteg emberek iránti segítségnyújtás igényét, bemutatni lehetőségeit, elsajátíttatni formáit,
-
A tanuló ismerje fel a veszélyhelyzeteket, és törekedjen azok elkerülésére,
Tartalom
Kockázatos
Fejlesztési feladatok, tevékenységek
és
viselkedési
veszélyes
módok
A veszélyhelyzetek elkerülésének gyakorlása.
és
következményeik.
Az
érzékszervek
szerepe
a
Feltárni az érzékszervek szerepét a veszélyhelyzetek
tájékozódásban, a veszélyhelyzetek
felismerésében és elkerülésében.
felismerésében
Tudatosítani
elkerülésében.
és
a
balesetek
az
érzékszervek
védelmének
és
segédeszközeik helyes használatának fontosságát.
19
Tartalom Az
elsősegélynyújtás
Fejlesztési feladatok, tevékenységek elemi
Sebellátási, vérzéscsillapítási gyakorlatok.
ismeretei.
Ájult beteg ellátása, mozgássérülések
Balesetmegelőzés,
Elsősegélynyújtó gyakorlatok.
elsősegélynyújtás. Betegápolás
Segítségnyújtás módjainak megismerése a betegek gondozásában
Az elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátításának formái: -
Szervezetten, a természet ismeret tanterv 6. évfolyamon a biológia–egészségtan tanterv részeként a 7-8. évfolyamon „Összhangban a környezettel: az egészség megőrzése” című fejezet kiegészítéseként. Az egyes szaktanár által összeállított óravázlat segítségével kérjük számon a tanultakat: 5. évfolyamon osztályfőnöki óra keretében az osztályfőnöki tanmenet szerint. A technikát tanító pedagógus a balesetek megelőzését, az eszközök előírásnak megfelelő alkalmazását tanítja, és tanácsot ad a bekövetkező balesetek gyors elhárítási módjaira.
-
Önkéntes jelentkezés formájában, tanórán kívüli „elsősegélynyújtás” tanfolyamon való részvétellel a védőnő közreműködésével.
Iskolánk kapcsolatot tart a Magyar Vöröskereszt szervezetével, amelynek munkatársai az elsősegélynyújtó versenyek, a községi véradás megszervezésével, tájékoztatással segítik az egészségnevelési munkát.
1.4. A közösségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok A 20/2012. EMMI (VIII.31.) rendelet 7. § (1) ad) pontja szerint a közösségfejlesztéssel, az iskola szereplőinek együttműködésével kapcsolatos feladatok meghatározása.
A közösség olyan együttműködésre szerveződött emberi csoport, amelyet a közös érdek, közös cél, közös értékrend és közös tudat tart össze. Fontos az együttes élmény ereje, mert a közös szokások révén kialakult elvárások lesznek a szabályozók. Az igazi tanulói és más
20
emberi közösség a legegyetemesebb emberi, kulturális, vallási, nemzeti és szociális értékek hordozója, közvetítője, amely messzemenően figyelembe veszi a közösség tagjainak egyéni sajátosságait. A közösségfejlesztés az a folyamat, amely az egyén és a társadalom közötti kapcsolatot kialakítja, megteremti. Célja: A közösség segítse az egyének fejlődését, képességeinek kibontakozását úgy, hogy azok egyéni lehetőségeik maximumára jussanak el.
A közösségi nevelés területei: -
a család,
-
az iskola,
-
az iskolán kívüli közösségek.
Az iskola keretén belül működő közösségi nevelés területei: -
tanítási órák,
-
tanítási
órán
kívüli
egyéb
iskolai
foglalkozások
(pl.
napközi,
témanapok,
sportfoglalkozások, kirándulások országhatáron belül és kívül - Határtalanul program keretében -
diákok által szervezett, tanórán kívüli iskolai foglalkozások (mint: diák-önkormányzati munka),
-
szabadidős tevékenység.
Nagyon fontos az oktatás és a szabadidős tevékenység gondosan megtervezett, átgondolt munkamegosztása, amely az egymásra épülés teljes rendszerét jelenti. Az iskolai szabadidős tevékenység jó teret biztosít a közösségi nevelésre.
1.4.3. A diák-önkormányzati munka közösségfejlesztési feladatai: Tevékenyen járuljon hozzá: -
az egyén közösségi magatartásának kialakulásához.
-
a tanuló véleményalkotó, véleménynyilvánító képességéhez.
-
a közösségi szokások, normák elfogadásához.
21
-
a másság elfogadásához. Az együtt érző magatartás kialakulásához
-
a harmonikus embertársi kapcsolatok fejlesztéséhez
A közösségfejlesztés során nemcsak a pedagógusoknak van feladatuk, hanem az iskolában foglalkoztatott valamennyi dolgozónak, sőt az iskolát segítő szervezeteknek is. Az intézmény valamennyi dolgozója példaként áll a diákok előtt: megjelenésével, viselkedésével, beszédstílusával, társas kapcsolataival.
A közösségfejlesztéssel kapcsolatos kiemelt feladatok:
Törekedjünk arra, hogy minden tanuló: -
Ismerje meg a társas együttélés alapvető szabályait, amelyek a közösségben való harmonikus kapcsolatok kialakításához elengedhetetlenek.
-
Váljon érzékennyé környezete állapota iránt.
-
Kapcsolódjon be közvetlen környezetének megőrzésébe, gyarapításába.
-
Váljon meghatározóvá életmódjában a természet tisztelete, a felelősség, a környezeti károk megelőzésére törekvés.
-
Megtapasztalja a nemzeti összetartozás érzését,tudatosuljon bennük, hogy a magyarok összetartoznak, bárhol is éljenek a világon.
-
Legyen nyitott, megértő a különböző szokások, kultúrák, vallások, a másság iránt. Becsülje meg ezeket.
-
Szerezzen személyes tapasztalatokat az együttműködés terén.
-
Ismerje meg a környezet leggyakoribb egészséget, testi épséget veszélyeztető tényezőit és tudja ezek megelőzésének módjait.
-
Tanuljon meg tanulni, felkészülve a többszöri pályamódosításra.
-
Legyen
képes
önellenőrzésre,
egymás
segítésére,
rendelkezzen
döntési
képességgel. -
Tevékenysége erősítse a közösséghez való tartozást, kötődést.
A feladatok megvalósulásának színterei: tanórán, tanórán
kívüli foglalkozásokon,
diákönkormányzatban és szabadidőben. Mind a négy terület sajátos foglalkozási formát követel, sajátos feladatokat valósít meg.
A közösségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok:
- Tanórán: 22
Kezdeményezés, segítés, tapasztalatszerzés, közös cselekvés, nemzettudat, nemzeti önismeret, hazaszeretet, hagyományok feltárása, ápolása, bátorító, vonzó jövőkép, tanulópárok, csoportmunka, környezetkímélő magatartás. - Tanórán kívül: Együttérzés, együttműködés, mások iránti felelősség, egyéni és közösségi tevékenység, környezetkímélő magatartás, önálló ismeretszerzés, értékelés, önértékelés. - Diákönkormányzatban: Mások problémájának felvállalása, azonosulás a jó üggyel, a tömegek megnyerése, aktivizálása a közösség szolgálatában, véleményformálás, érvek kifejtése, az igazság megvédése, kommunikációs kultúra fejlesztése. - Szabadidőben: Környezetkímélő magatartás, az erkölcsi alapelvek megtartása, hasznos egyéni és közösségi tevékenység, harmonikus kapcsolat az emberekkel, természettel.
1.5. A pedagógusok helyi feladatai, az osztályfőnöki feladatok A 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet ae) pontja alapján a pedagógusok helyi intézményi feladatainak, az osztályfőnöki munka tartalmának, az osztályfőnök feladatainak meghatározás. A pedagógusok feladatainak részletes listáját személyre szabott munkaköri leírásuk tartalmazza. A pedagógusok legfontosabb helyi feladatait az alábbiakban határozzuk meg: - a tanítási órákra való felkészülés, - a tanulók dolgozatainak javítása, - a tanulók munkájának rendszeres értékelése, - a megtartott tanítási órák dokumentálása, - az elmaradó és a helyettesített órák vezetése, - osztályozóvizsgák lebonyolítása, - kísérletek összeállítása, dolgozatok, tanulmányi versenyek összeállítása és értékelése, - a tanulmányi versenyek lebonyolítása, - tehetséggondozás, a tanulók fejlesztésével kapcsolatos feladatok, - felügyelet a vizsgákon, tanulmányi versenyeken, iskolai méréseken, - iskolai kulturális és sportprogramok szervezése, - osztályfőnöki, munkaközösség-vezetői, diákönkormányzatot segítő feladatok ellátása, 23
- az ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátása, - szülői értekezletek, fogadóórák megtartása, - részvétel nevelőtestületi értekezleteken, megbeszéléseken, - részvétel a munkáltató által elrendelt továbbképzéseken, - a tanulók felügyelete óraközi szünetekben és ebédeléskor, - tanulmányi kirándulások, iskolai ünnepségek és rendezvények megszervezése, - iskolai ünnepségeken és iskolai rendezvényeken való részvétel, - részvétel a nevelőtestületi megbeszéléseken, munkaközösségi értekezleteken, - tanítás nélküli munkanapon az igazgató által elrendelt szakmai jellegű munkavégzés, - iskolai dokumentumok készítésében, felülvizsgálatában való közreműködés, - szertárrendezés, a szakleltárak és szaktantermek rendben tartása, - osztálytermek rendben tartása és dekorációjának kialakítása. Az osztályfőnököt – munkaközösség vezetőkkel konzultálva – az igazgató bízza meg minden tanév júniusában, elsősorban a pedagógiai alkalmasságot és a felmenő rendszer elvét figyelembe véve. Az osztályfőnök feladatai és hatásköre:
- Az iskola pedagógiai programjának szellemében neveli osztályának tanulóit, munkája során maximális tekintettel van a személyiségfejlődés jegyeire. - Együttműködik az osztály diákbizottságával, segíti a tanulóközösség kialakulását. - Segíti és koordinálja az osztályban tanító pedagógusok munkáját. Kapcsolatot tart az osztály szülői munkaközösségével. - Figyelemmel kíséri a tanulók tanulmányi előmenetelét, az osztály fegyelmi helyzetét. - Minősíti a tanulók magatartását, szorgalmát, minősítési javaslatát a nevelőtestület elé terjeszti. - Szülői értekezletet tart. - Ellátja az osztályával kapcsolatos ügyviteli teendőket: napló vezetése, ellenőrzése, félévi és év
végi
statisztikai
adatok
szolgáltatása,
bizonyítványok,
anyakönyvek
megírása,
továbbtanulással kapcsolatos adminisztráció elvégzése, hiányzások igazolása. - Segíti és nyomon követi osztálya kötelező orvosi vizsgálatát. - Kiemelt figyelmet fordít az osztályban végzendő ifjúságvédelmi feladatokra, kapcsolatot tart az iskola gyermekvédelmi felelősével.
24
- Tanulóit rendszeresen tájékoztatja az iskola előtt álló feladatokról, azok megoldására mozgósít, közreműködik a tanórán kívüli tevékenységek szervezésében. - Javaslatot tesz a tanulók jutalmazására, büntetésére, segélyezésére. - Részt vesz munkaközössége (alsó-felső tagozatos) munkájában, segíti a közös feladatok megoldását. - Esetenként órát látogat az osztályában tanítóknál.
1.6. A kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal kapcsolatos pedagógiai tevékenység A 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet af) pontja alapján a kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal kapcsolatos pedagógiai tevékenység helyi rendjének meghatározása.
1.6.1. A tehetség, képesség kibontakoztatását segítő tevékenységek A tehetséges tanulók képességeinek kibontakoztatására, versenyekre való felkészítésére a pedagógusok szervezetten, illetve egyéni konzultáció keretein belül lehetőséget, támogatást nyújtanak. A tehetséggondozás elszakíthatatlan részét képezi a színvonalas oktatásnak. Iskolánkban ennek évtizedekre visszanyúló hagyománya van. Kollégáink és diákjaink akkor is végzik e tevékenységet, amikor nincs mód arra, hogy a tevékenységre fordított munkát az intézmény anyagilag is honorálja.
Célunk:
- minden diákunk tehetségének felismerése és felkarolása, hogy a gyermekek adottságaikkal, fejlődésükkel, iskolai és iskolán kívül szerzett tudásukkal, szerzett és - spontán tapasztalataikkal minél jobban bontakoztassák ki személyiségüket, - tehetségfejlesztés, eredményes verseny-előkészítés, - a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása.
Elvek:
-
Minden gyermek tehetséges valamiben.
25
-
Minden gyermeknek fel kell kínálni valamilyen lehetőséget adottságai, képességei, tehetsége fejlesztéséhez.
-
A tanórai teljesítmény, döntő súllyal esik latban a "Mit választhat?", "Mennyit választhat?" eldöntésében.
-
Meghatározó a gyermek egyéni képessége.
-
Meghatározó a tantestület felkészültsége.
-
Döntő a fenntartó feladatvállalása, finanszírozhatósági készsége.
-
Alapvető az iskolahasználók (tanulók és szülők) igénye.
-
Lényeges a középiskolák elvárása, a társadalom szükséglete.
-
Differenciált tevékenységre épüljön.
A tehetséggondozás feladatai intézményünkben:
-
egyéni és kiscsoportos tehetséggondozó órák, verseny-előkészítő foglalkozások,
-
hátrányos helyzetű diákok számára szervezett felzárkóztató foglalkozások,
-
szakköri foglalkozások.
Iskolánkban a nevelési-oktatási feladatokat a tanítási órákon, a napközis foglalkozásokon, szakkörökön és a tehetséggondozás felzárkóztatás, fejlesztő pedagógiai foglalkozás keretében valósítjuk meg. a.) A tehetséggondozás alapvető pillére a nyelvi csoportbontás és az informatika csoportbontás, valamint a rajz és a technika bontása, melyben képességek szerinti, kis csoportokban folyik a tananyag elsajátítása a tanórákon, az 4-8. évfolyamon. A magyar és matematika csoportbontás a 8. évfolyamon, a továbbtanulási eredményességet szolgálja, melyet kiegészít mindkét tantárgyból 1-1 óra felvételi előkészítő foglalkozás az első félévben. Második félévben a 7. évfolyamon folytatódik e tehetséggondozó, felzárkóztató tevékenység. b.) A tehetséggondozás második oszlopa az emelt szintű oktatás bevezetése az informatika tantárgy tanításában a hatodik osztálytól a nyolcadik osztályig, ECDL tanfolyam keretében. c.) A harmadik kiemelten kezelt terület a szakkörök, a választható órák révén valósítható meg tanórán kívül. 1-4. osztályokban: rajz, kézműves, néptánc, népművészeti, színjátszó, furulya. 5-8. osztályokban: énekkar, népművészeti, rajz, helytörténeti, környezetvédelmi, színjátszó. Minden gyermeknek kínáljuk a tömegsport órákat, ISK szakágakat. 1-8. o. foci, tollaslabda, aerobic, atlétika, 5-8. o. asztalitenisz, floorball, kosárlabda, kézilabda. 26
d.) A negyedik fontos részterület a versenyekre való (helyi, körzeti, megyei, országos, valamint feladatmegoldó versenyekre) felkészítés, pályázatokon való részvétel támogatása. 1.6.2. A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkózását segítő program
A kommunikációs képességekben, a kognitív képességekben valamilyen oknál fogva lassabban haladó tanulók oktatásában-nevelésében olyan módszereket, eljárásokat kell alkalmazni, hogy az átlagos képességű gyermekekkel együtt tudjanak haladni. A felzárkóztatás szükséges lépései: -
Tünetek és az okok alapján a probléma konkretizálása,
-
A pedagógus és a szülő együttműködésének kialakítása,
-
A felzárkóztatási program megvalósítása tanórán, órán kívül: o
A tananyag súlypontozása,
o Mennyiségi és minőségi differenciálás a tanórán, o Speciális módszerek, eljárások, eszközök alkalmazása, o Szükség esetén, tanórán kívüli korrekció (korrepetálás), o Sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztése fejlesztő pedagógus közreműködésével. o Gyógypedagógiai szakember, logopédus igénybevétele -
A napközi, tanulószoba szerepe a tanulási problémák enyhítésében.
A különböző képességek eltérő beéréséből adódóan különösen fontos, hogy az alsó tagozatban az anyanyelvi és matematikai képességekben jelentkező hátrányok korrekciója minél hamarabb megtörténjen, hiszen a tanulmányi előmenetel szempontjából döntő e két tantárgy eredményessége. Ennek érdekében az 1-4. évfolyamon minden osztályban anyanyelvből 1 óra korrepetálást, matematikából szintén 1 óra korrepetálást kívánunk biztosítani. A korrepetálással már nem javítható problémákat a nevelési tanácsadó és a tanulási képességeket vizsgáló szakértői bizottság javaslatának megfelelően fejlesztő, megsegítő órákkal igyekszünk a lehetséges szintre felhozni, hogy a többi gyermekkel együtt tudjanak haladni a lehető legrövidebb időn belül. Az óraszámot a bizottságok határozzák meg. Ha a tanuló második, vagy további alkalommal ismétli ugyanazt az évfolyamot - lehetővé kell tenni, hogy az adott tantárgyból egyéni foglalkozásokon is részt vegyen. Az első évfolyamra felvett tanuló számára, ha fejlettsége szükségessé teszi egyéni, továbbhaladás engedélyezhető. 27
Az első évfolyam előkészítő évfolyamként is végezhető, ha indokolt. A problémák korai feltárása érdekében az elsős osztályfőnök minden év decemberéig elvégzi a DIFER mérést a problémás elsős tanulóinkkal. A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatásának segítése a következő tevékenységek során történik: -
az egyéni képességekhez igazodó tanórai tanulás megszervezése, egyéni foglalkozás;
-
heti 1 korrepetálási óra osztályonként
-
felzárkóztató órák – napközi otthonos foglalkozás keretében;
-
szoros kapcsolat a helyi óvodával, a nevelési tanácsadóval és a tanulási képességeket vizsgáló szakértői bizottsággal;
-
ingergazdag környezet kialakítása;
-
a gyermek személyiségének átgondolt és reális megítélése;
-
a tanuló testi-lelki állapotának minél teljesebb felmérése;
-
ok-okozati összefüggések feltárása;
-
negatív környezeti hatások kiszűrése;
-
a részképesség-kiesések lehetőség szerinti korrigálása;
-
a nevelők és a tanulók személyes kapcsolatai;
-
családlátogatások;
-
a szülők, a családok nevelési gondjainak segítése;
-
a továbbtanulás irányítása, segítése.
1.6.3. A beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdők segítése A beilleszkedési, magatartási zavarokkal küzdő gyermek fejlesztése speciális pedagógiai feladat. Ebben a munkában együtt kell működnie a szülőnek az osztályfőnökkel, szaktanárokkal, gyermek- és ifjúságvédelmi felelőssel és az iskolavezetéssel. Első lépés a magatartászavar okának felderítése. A problémát kiváltó okok megszüntetése, türelmes nevelői ráhatásokkal a jellem formálása. Egyszerűbb esetekben, a probléma helyben megoldható. Súlyosabb esetekben pszichológushoz, nevelési tanácsadóhoz kell fordulni. A szakvélemény birtokában, speciális bánásmódban részesítve pozitív fejlődés remélhető. A legfontosabb a szülő megnyerése a probléma megoldásához. 28
Tünetek és okok azonosítása: -
születési komplikációk,
-
rossz lakásviszonyok,
-
nehéz anyagi körülmények,
-
depresszív anyai magatartás,
-
elhanyagoltság, magányosság,
-
kevés idő eltöltése a családban,
-
kényeztetés, követelmény nélküli nevelés.
A beilleszkedést elősegítő rehabilitációs célú foglalkoztatás iskolai nevelés és oktatás keretében a következő módokon valósítható meg: -
egyéni fejlesztési terv szükséges,
-
egyéni foglalkozás max.1-3 fős csoportokban lehetséges,
-
a fejlesztést a nevelési tanácsadó véleményéhez kell viszonyítani,
-
folyamatos korrekciót a fejlődéshez kell igazítani.
A gyermek integrált foglalkoztatásának lehetőségei: -
differenciált foglalkoztatás a tanórán,
-
plusz órákban fejleszteni, felzárkóztatni.
A tanulók befogadásának elősegítése az osztályfőnök felelőssége. Együttműködés szükséges a szakszolgálat pedagógusaival, gyermekjóléti szolgálattal, fenntartóval.
1.6.4. Az ifjúságvédelmi feladatok ellátása A gyermek- és ifjúságvédelem garantálja az egyenlő bánásmód elvének érvényesítését. Az iskola közreműködik a gyermekek, tanulók veszélyeztetettségének megelőzésében. Együttműködik -
a szülőkkel,
-
a gyermekjóléti szolgálattal,
-
a gyámhatósággal.
Az iskola a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátására gyermek- és ifjúságvédelmi felelőst alkalmaz. Gondoskodik a felelős munkájának feltételrendszeréről. A gyermek- és ifjúságvédelmi felelős segíti az iskola pedagógusainak nevelési munkáját. Tanévnyitó értekezleten az igazgató ismerteti a feladatot ellátó személy nevét. 29
Az orvosi szoba a gyermekvédelmi felelős számára biztosított helyiség, ahol az intim beszélgetéseket lebonyolíthatja. A gyermek és ifjúságvédelmi felelős feladata különösen: -
Tájékoztatást nyújt a tanulóknak problémáik orvoslási lehetőségéről.
-
Információt gyűjt a veszélyeztetett tanulókról.
-
Látogatja a szülői értekezleteket.
-
Fogadóórát tart az intézményben.
-
Pedagógiai eszközökkel meg nem oldható problémák esetén értesíti a gyermekjóléti szolgálatot.
-
A gyermekjóléti szolgálat felkérésére részt vesz az esetmegbeszéléseken.
-
Anyagi veszélyezettség megléte esetén rendszeres vagy rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapítását kezdeményezi.
-
Kapcsolatot tart a gyermekvédelemben tevékenykedő szervekkel.
-
Tájékoztatást nyújt a gyermekek számára szervezett szabadidős programokról.
-
Kiemelt figyelmet fordít a szenvedélybetegségek megelőzésére.
-
Tanórai és tanórán kívüli tevékenységekben végzi megelőző munkáját. (hospitál, beszélget, buzdít, jutalmaz, dicsér, stb.)
-
Feladattervet készít az éves munka ütemezéséhez, legalább évente kétszer beszámol prevenciós munkájáról a nevelőtestületi értekezleten, megőrizve a titoktartás szabályait.
1.6.5. A szociális hátrányok enyhítését segítő tevékenység A szociális hátrányokkal küzdő gyermekek felderítése, számontartása az osztályfőnök és az iskolai gyermekvédelmi fe1elős feladata. -
Családlátogatások,
-
Osztály szülői értekezletek,
-
Alkalmi pedagógus - szülői találkozások.
Szociális hátrányok enyhítését szolgáló intézményes formák: -
Iskolaotthoni ellátás három étkezéssel,
-
Napközi otthoni ellátás (három étkezéssel),
-
Tanulószobai ellátás két étkezéssel - menzás ellátás, egy étkezéssel,
-
Tízórai biztosítása igény szerint.
Szociális hátrányok megelőzését szolgáló tevékenységi programok: -
Felzárkóztató foglalkozások a lassan haladó gyermekeknek 30
-
Tehetséggondozó programok a nehéz anyagi körülmények közt élő igényes, törekvő gyermekek esélyeinek megteremtéséhez.
-
Drog és bűnmegelőző programok szervezése.
-
Dohányzás megelőzése.
-
Mentálhigiénés csoportok, foglalkozások szervezése az egészséges életmód elsajátítására.
-
Pályaválasztási felvilágosítás a reális, törésmentes pályaválasztás megvalósítása érdekében.
-
Egészséghét rendezésével megláttatni a helyes életmód fontosságát.
-
Szervezett programokkal lekötni a gyermekek érdeklődését idejét. Megláttatni a hasznos, időtöltés lehetőségeit.
Az anyagi nehézségek áthidalásának lehetőségei: -
Felvilágosító munka szociális juttatások formáiról szülői értekezleten, fogadóórán, családlátogatáson.
-
Helyi, regionális, országos támogatások megszerzésének lehetőségei, követelményei, formái.
-
Táborozási hozzájárulás biztosítása szociális rászorultság alapján. (Fenntartói, alapítványi támogatással)
-
Ösztöndíjak elnyerésének lehetőségei, formái. (Fenntartói, alapítványi támogatással)
-
Tankönyvtámogatás normatíva alapján.
1.7. Az intézményi döntési folyamatban való tanulói részvétel rendje A 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet ag) pontja alapján az intézményi döntési folyamatban való tanulói részvétel helyi rendjének meghatározása. Az iskola életével kapcsolatos legfontosabb döntések a nevelőtestület hatáskörébe tartoznak. A jogszabályok szerint bizonyos döntések a fenntartó, mások az intézmény vezetőjének hatáskörébe tartoznak. A tanulók döntési joga a diák-önkormányzati munkában történő részvételre, annak szervezésére, szervezeti rendjének kialakítására vonatkozik a jogszabályok által meghatározott módon. A köznevelési törvényben és végrehajtási rendeletében meghatározottak szerint biztosítjuk annak lehetőségét, hogy a tanulók – a diákönkormányzat szervezeti keretei között – kifejthessék véleményüket a házirend, a szervezeti és működési szabályzat, valamint a pedagógiai program elkészítésekor. Ennek érdekében az osztályfőnökök és a diákönkormányzat patronáló tanára közreműködésével
31
minden osztályban az életkornak megfelelő szinten és tartalommal ismertetjük a dokumentumok tartalmát, biztosítjuk az egyes tanulók és az osztályközösségek számára a véleménynyilvánítás
lehetőségét.
A
dokumentumok
tanulói
véleményezése
a
diákönkormányzat hatásköre az annak szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint. Ugyanakkor lehetőséget kívánunk biztosítani arra is, hogy egyes – a tanulóközösség egészére vonatkozó – döntések meghozatala előtt a tanulók szervezett formában részt vehessenek a döntést megelőző véleményezésben. A tájékoztatás és a tanulói vélemények beszerzésének módszerét az előző bekezdésben meghatározottal azonosan határozzuk meg. A diákönkormányzat bevonásával biztosítjuk az iskola tanulóközössége számára azt a lehetőséget is, hogy a tanulók számára fontos döntéseket megelőzően – a diákönkormányzat vezetőjének vagy patronáló tanárának előzetes kérése alapján – részt vehetnek a nevelőtestületnek azokon az értekezletein, amelyeken az iskola munkájának értékelése történik. 1.8. Kapcsolattartás a szülőkkel, tanulókkal, az iskola partnereivel Célja: folyamatos kétoldalú információcsere, tájékoztatás, tájékozódás, partnerkapcsolatok erősítése. 1.8.1. Az igazgatóság és a nevelőtestület együttműködése A nevelőtestület különböző közösségeinek együttműködése az igazgató segítségével a megbízott pedagógus vezetők, illetve a választott képviselők útján valósul meg. -
Az együttműködés fórumai:
-
az igazgatóság ülései,
-
az iskolavezetőség ülései,
-
a különböző értekezletek, megbeszélések stb.
Ezen fórumok időpontját az iskola éves munkaterve határozza meg. Az iskolavezetés az aktuális feladatokról a tanári szoba helyiségében elhelyezett hirdetőtáblán, valamint szóbeli vagy írásbeli tájékoztatókon, e-mailen keresztül értesíti a nevelőket. Az iskolavezetőség tagjai kötelesek:
32
-
az iskolavezetőség ülései után tájékoztatni az irányításuk alá tartozó pedagógusokat az ülés döntéseiről, határozatairól,
-
az irányításuk alá tartozó pedagógusok kérdéseit, véleményét, javaslatait közvetíteni az igazgatóság, az iskolavezetőség felé.
A nevelők kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg vagy munkaközösségi vezetőjük, illetve választott képviselőik útján közölhetik az igazgatósággal, az iskola vezetőségével, illetve szülői munkaközösséggel. 1.8. 2. A szakmai munkaközösségek együttműködése Az iskolában tevékenykedő szakmai munkaközösségek folyamatos együttműködéséért és kapcsolattartásáért a szakmai munkaközösségek vezetői felelősek. A szakmai munkaközösségek vezetői a munkaközösség éves munkatervének összeállítása előtt közös megbeszélésen egyeztetik az adott tanévre tervezett feladataikat különös tekintettel a szakmai munka alábbi területeire: - a munkaközösségen belül tervezett ellenőrzések és értékelések, - iskolán belül szervezett bemutató órák, továbbképzések, - iskolán kívüli továbbképzések, - a tanulók számára szervezett pályázatok tanulmányi, kulturális és sportversenyek. A szakmai munkaközösségek vezetői az iskolavezetőség ülésein rendszeresen tájékoztatják egymást a munkaközösségek tevékenységéről, aktuális feladatairól, a munkaközösségeken belüli ellenőrzések, értékelések eredményeiről. 1.8.3.
A szülői munkaközösség (Szülői Szervezet/SZSZ) és az iskola közösségeinek
együttműködése
A SZSZ az iskola közösségeivel tagjain és a meghívottakon keresztül tartja egymással a kapcsolatot. A SZSZ tagjai rendszeres időközönként – évente legalább 2 alkalommal – kötelesek tájékoztatni az általuk képviselteket a SZSZ tevékenységéről, valamint kötelesek az általuk képviseltek kérdéseit, véleményét, javaslatait a SZSZ felé továbbítani. A SZSZ ülésein állandó meghívottként az alábbi személyek vehetnek részt: - Az iskola igazgatója, az iskolavezetés tagjai és a meghívottak
33
Az iskola működéséről, az iskolai munkaterv feladatairól, végrehajtásáról az iskola igazgatója rendszeresen – évente legalább 2 alkalommal – köteles tájékoztatni az Szülői Szervezetet. 1.8.4. A nevelők és a tanulók kapcsolattartása és együttműködése A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős vezetője és az osztályfőnökök tájékoztatják: -
az iskola igazgatója legalább évente egyszer a diákközgyűlésen, valamint a diákönkormányzat vezetőségének ülésén,
-
a diákönkormányzat vezetője havonta egyszer a diákönkormányzat vezetőségének ülésén és a diákönkormányzat faliújságján keresztül,
-
az osztályfőnökök folyamatosan az osztályfőnöki órákon.
A tanulót és a tanuló szüleit a tanuló fejlődéséről, egyéni haladásáról a szaktanárok folyamatosan (szóban, illetve a tájékoztató füzeten keresztül írásban) tájékoztatják. A tanulók a jogszabályokban, valamint az iskola belső szabályzataiban biztosított jogaiknak az érvényesítése érdekében – szóban vagy írásban, közvetlenül vagy választott képviselőik, tisztségviselők útján – az iskola igazgatóságához, az osztályfőnökükhöz, az iskola nevelőihez, a diákönkormányzathoz fordulhatnak. A tanulók kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg, illetve választott képviselőik, tisztségviselőik útján közölhetik az iskola igazgatóságával, a nevelőkkel, a nevelőtestülettel.
1.8.5.
A tanulóknak az intézményi döntési folyamatban való részvételi jogai
gyakorlásának rendje A tanulók érdekeinek képviseletére az iskolában diákönkormányzat működik. A diákönkormányzat feladata, hogy tagjainak érdekeit képviselje, az érintett tanulók érdekében eljárjon. A diákönkormányzat tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed. A diákönkormányzat a tanulói érdekképviseleten túl részt vesz az iskolai élet – tanórán kívüli – alábbi területeinek tervezésében, szervezésében és lebonyolításában: - a tanulmányi munka (versenyek, vetélkedők, pályázatok stb.), - tanulói ügyelet, iskolai felelősi rendszer; - sportélet; - túrák, kirándulások szervezése; 34
- kulturális, szabadidős programok szervezése; - a tanulók tájékoztatása (személyesen, a reggeli sorakozónál az igazgató, ill. igazgatóhelyettes által, szaktanárok illetve az osztályfőnök által tanórákon, iskolai honlapon keresztül). Ezekben a kérdésekben: -
az osztályközösség véleményét az osztály éves munkatervének összeállítása előtt az
osztályfőnököknek ki kell kérniük; -
a diákönkormányzat iskolai vezetőségének véleményét az iskola éves munkatervének összeállítása előtt az igazgatónak ki kell kérnie.
-
A tanév folyamán az osztályközösségek, illetve a diákönkormányzat iskolai vezetősége javaslatokkal élhet az osztályfőnökök, a nevelőtestület és az igazgató felé.
A magasabb jogszabályok alapján a diákönkormányzat véleményét ki kell kérni: -
az iskola szervezeti és működési szabályzatának jogszabályban meghatározott rendelkezéseinek elfogadása előtt,
-
a tanulói szociális juttatások elosztási elveinek meghatározása előtt,
-
az ifjúságpolitikai célokra biztosított pénzeszközök felhasználásakor,
-
a házirend elfogadása előtt. A diákönkormányzatot az iskola igazgatóságával, a nevelőtestülettel, illetve más külső
szervezetekkel való kapcsolattartásban (a tanulók véleményének továbbításában) a diákönkormányzat iskolai vezetőségének diákvezetője (elnöke) vagy a diákönkormányzatot segítő nagykorú személy képviseli. Az iskolában iskolai vezetőség működik, mely az iskolai élet egészére kiterjedő döntés előkészítő, véleményező és javaslattevő jogkörrel rendelkezik. Az iskola vezetőségének teljes jogú tagja az iskolai diákönkormányzat képviselője. 1.8.6. A nevelők és a szülők kapcsolattartása és együttműködése A szülőket az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális feladatokról az iskola igazgatója és az osztályfőnökök tájékoztatják: - az iskola igazgatója legalább félévente egyszer a szülői szervezet iskolai vezetőségének ülésén vagy az iskolai szintű szülői értekezleten, - az osztályfőnökök folyamatosan az osztályok szülői értekezletein. A szülők és a pedagógusok együttműködésére az alábbi fórumok szolgálnak: a) Egyéni megbeszélések 35
Feladata a szülők tájékoztatása gyermekük iskolai életéről, magaviseletéről, tanulmányi eredményeiről; segítségnyújtás a szülőknek a gyermek neveléséhez; valamint az együttes, összehangolt pedagógiai tevékenység kialakítása a szülő és a pedagógus között. b) Családlátogatás Feladata, a gyermekek családi hátterének, körülményeinek megismerése, illetve tanácsadás a gyermek optimális fejlesztésének érdekében. c) Szülői értekezlet Feladata: - a szülők és a pedagógusok közötti folyamatos együttműködés kialakítása, - a szülők tájékoztatása - az iskola céljairól, feladatairól, lehetőségeiről, - az országos és a helyi közoktatás-politika alakulásáról, változásairól, - a helyi tanterv követelményeiről, - az iskola és a szaktanárok értékelő munkájáról, - saját gyermekének tanulmányi előmeneteléről, iskolai magatartásáról, - a gyermek osztályának tanulmányi munkájáról, neveltségi szintjéről, - az iskolai és az osztályközösség céljairól, feladatairól, eredményeiről, problémáiról, - a szülők kérdéseinek, véleményének, javaslatainak összegyűjtése és továbbítása az iskola vezetése felé. d) Fogadó óra Feladata a szülők és a pedagógusok személyes találkozása, illetve ezen keresztül egy-egy tanuló egyéni fejlesztésének segítése konkrét tanácsokkal. (Otthoni tanulás, szabadidő helyes eltöltése, egészséges életmódra nevelés, tehetséggondozás, továbbtanulás stb.) e) Nyílt tanítási nap Feladata, hogy a szülő betekintést nyerjen az iskolai nevelő és oktató munka mindennapjaiba, ismerje meg személyesen a tanítási órák lefolyását, tájékozódjon közvetlenül gyermeke és az osztályközösség iskolai életéről. f) Írásbeli tájékoztató Feladata a szülők tájékoztatása a tanulók tanulmányaival vagy magatartásával összefüggő eseményekről, illetve a különféle iskolai vagy osztály szintű programokról. A szülői értekezletek, a fogadó órák és a nyílt tanítási napok időpontját az iskolai munkaterv évenként határozza meg. A szülők a tanulók és a saját – a jogszabályokban, valamint az iskola belső szabályzataiban biztosított – jogaiknak az érvényesítése érdekében szóban vagy írásban, közvetlenül vagy választott képviselőik, tisztségviselők útján az iskola igazgatóságához, az 36
adott
ügyben
érintett
gyermek
osztályfőnökéhez,
az
iskola
nevelőihez,
a
diákönkormányzathoz vagy az intézményi tanácshoz, illetve az iskolaszékhez fordulhatnak. A szülők kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg, illetve választott
képviselőik,
tisztségviselőik
útján
közölhetik
az
iskola
vezetésével,
nevelőtestületével. A szülők és más érdeklődők az iskola pedagógiai programjáról, szervezeti és működési szabályzatáról, illetve házirendjéről az iskola igazgatójától, valamint nevelőitől az iskolai munkatervben évenként meghatározott igazgatói, igazgatóhelyettesi fogadóórákon kérhetnek tájékoztatást. Az iskola pedagógiai programjának, szervezeti és működési szabályzatának és házirendjének előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülőnek, valamint az iskola alkalmazottainak) joga van megismernie. A pedagógiai program, a szervezeti és működési szabályzat, illetve a házirend egy – egy példánya a következő személyeknél, illetve intézményeknél tekinthető meg: -
az iskola honlapján,
-
az iskola fenntartójánál,
-
az iskola irattárában,
-
az iskola könyvtárában,
-
az iskola nevelői szobájában,
-
az iskola igazgatójánál,
-
az iskola igazgatóhelyetteseinél,
-
a nevelők szakmai munkaközösségeinek vezetőinek.
1.8.7. Az iskola vezetésének és közösségeinek külső kapcsolatai, együttműködései, iskolán kívüli intézményekkel Az iskolai munka megfelelő szintű irányításának érdekében az iskolavezetésnek állandó munkakapcsolatban kell állnia a következő intézményekkel: -
Az intézmény fenntartójával: Klebersberg Intézményfenntartó Központ, 1055. Budapest, Szalay u. 10-14. valamint a KIK Kiskunmajsai Tankerületével és annak igazgatójával. 6120. Kiskunmajsa, Fő utca 72.
-
A területileg illetékes önkormányzati képviselőtestülettel és polgármesteri hivatallal: Jászszentlászló Község Önkormányzata, Jászszentlászló, 6133. Dózsa György u. 8. és Móricgát Község Önkormányzata, Móricgát, 6132. Deák Ferenc u. 26/b. 37
-
A helyi oktatási intézmény vezetőivel és tantestületeivel: Napközi Otthonos Óvoda, Jászszentlászló, 6133. Kossuth u. 7.
-
A területileg illetékes nevelési tanácsadóval: Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 6400 Kiskunhalas
-
A területileg illetékes tanulási képességet vizsgáló bizottsággal: Bács-Kiskun Megyei Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága 6000 Kecskemét Katona József tér 8.
A munkakapcsolat megszervezéséért, irányításáért az igazgató a felelős. A, Az eredményes oktató- és nevelőmunka érdekében az iskola rendszeres munkakapcsolatot tart fenn az alábbi intézményekkel, szervezetekkel, gazdálkodókkal: -
Az iskolát támogató Iskolaszékkel,
-
A Korszerű Iskoláért Alapítvány kuratóriumával,
B, Az alábbi közművelődési intézményekkel: -
Szent László Általános Művelődési Központ Jászszentlászló,
-
Községi Könyvtár Jászszentlászló,
-
Egressy Béni Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kiskunmajsa.
C, Az alábbi társadalmi egyesületekkel: -
Helytörténeti Csoport Jászszentlászló,
-
Sport Egyesület Jászszentlászló,
-
Padkaporos Néptáncegyüttes Kiskunfélegyháza,
-
Mayossa Néptáncegyüttes, Kiskunmajsa.
D, Az alábbi termelő, gazdálkodó szervezetekkel, vállalkozásokkal: - Matész Fruct Kft. - Happy Tej Kft. - Fókusz Takarékszövetkezet Jászszentlászló - Fagyasztóház Kft. Jászszentlászló E, Az alábbi egyházak helyi képviselőivel: Római Katolikus Egyház, Református Egyház, Magyar Iszlám Közösség A munkakapcsolat megszervezéséért, felügyeletéért az igazgató vagy az igazgatóhelyettes a felelős. Az egyes intézményekkel, szervezetekkel kapcsolatot tartó nevelőket az iskola éves munkaterve rögzíti. F, A tanulók egészségi állapotának megóvásáért az iskola igazgatósága rendszeres kapcsolatot tart fenn a helyi orvosi rendelő iskolaorvosával, a helyi fogorvosi rendelő fogorvosával, a
38
helyi védőnővel, valamint az illetékes egészségügyi dolgozókkal, és segítségükkel megszervezi a tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatát. G, Az alábbi gyermek- illetve ifjúsági szervezettel: Jászszentlászlói Ifjúsági Közösség H, A tanulók veszélyeztetettségének megelőzése, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok eredményesebb ellátása érdekében az iskola gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse rendszeres kapcsolatot tart fenn a gyermekjóléti szolgálattokkal: - Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgáltatásával, - Kiskunmajsai Járási Hivatal Járási Gyámhivatalával, Kiskunmajsa, Bajcsy-Zs. u.1. A munkakapcsolat felügyeletéért az igazgató vagy az igazgatóhelyettes a felelős. I, Az iskola helyiségeit, épületét térítésmentesen használhatja a községi önkormányzat a KIKkel kötött megállapodás szerint saját rendezvényei megvalósításához. Ettől eltérő esetekben csak bérleti szerződés megkötésével, az abban foglalt bérleti díj megfizetésével lehetséges az intézmény helyiségeinek használata. J, A nevelők szakmai, pedagógiai munkájának segítésének, fejlesztésének céljából az iskolában működő szakmai munkaközösségek (alsós – felsős – minőségfejlesztési) bekapcsolódnak a területi szakmai munkaközösségek munkájába: -
körzeti igazgatói munkaközösség,
-
körzeti szaktárgyi munkaközösségek,
-
körzeti alsós munkaközösségek.
K, Az intézmény alkalmazottai elfogadják azt, hogy munkájuk során a tudomásukra jutott tény, adat, információ az intézmény tulajdonát képezi, azt harmadik személy részére csak az igazgató hozzájárulásával adják ki. Az írott és a nyomtatott sajtóval történő, alkalmi kapcsolattartás az igazgató feladatkörébe és felelősségi körébe tartozik.
1.9. A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1.9.1. A vizsgaszabályzat hatálya Kiterjed azokra, -
aki osztályozóvizsgára jelentkezik,
-
akit a nevelőtestület határozatával osztályozóvizsgára utasít,
-
akit a nevelőtestület határozatával javítóvizsgára utasít.
Kiterjed továbbá az intézmény nevelőtestületének tagjaira és a vizsgabizottság megbízott tagjaira.
39
Jelen vizsgaszabályzat az intézmény által szervezett tanulmányok alatti vizsgákra: -
osztályozó vizsgákra
-
javítóvizsgákra vonatkozik
1.9.2. Osztályozóvizsga Osztályozó vizsgát tehet akkor a tanuló: - ha felmentést kapott a tanórai foglalkozások alól, - ha tanulmányi kötelezettségeinek az előírtnál rövidebb idő alatt tesz eleget, - ha igazolt és igazolatlan hiányzása több 250 óránál, és a tantestület lehetőséget ad a jogszabályok szerint az osztályozó vizsgára, - ha felkészültségről független vizsgabizottság előtt ad számot. Az osztályozó vizsga időpontját az igazgató jelöli ki Az osztályozóvizsga előírásai: -
Az osztályozó vizsgát bizottság előtt kell tenn.i
-
Vizsgabizottság
tagjai:
szaktanár,
munkaközösség-vezető,
igazgató,
illetve
igazgatóhelyettes. -
Az osztályozóvizsgákat a tanítási év utolsó napjáig meg kell szervezni.
-
A sikertelen osztályozóvizsgát a tanuló a javítóvizsgán a továbbhaladás érdekében kijavíthatja.
-
Jellegétől függően írásbeli, szóbeli illetve gyakorlati részből áll.
-
Az osztályzatot a bizottság állapítja meg
1.9.3. Javítóvizsga Javítóvizsgát az a tanuló tehet, aki 2-8. évfolyamon a tanév végén egy vagy több tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott; A javítóvizsgák előírásai: -
A javítóvizsgát az iskola pedagógusaiból alakított bizottság előtt kell tenni.
-
A bizottság tagja: szaktanár, osztályfőnök, igazgató, vagy helyettese.
-
A javítóvizsgáról jegyzőkönyvet kell felvenni.
-
A javítóvizsga időpontja: augusztus 25- 31-ig terjedhet.
-
Az időpontjáról és helyéről a tanulót illetve a szülőt értesíteni kell
40
-
A javítóvizsga eredményét az osztályfőnök írja be az anyakönyvbe és a bizonyítványba, a záradékot az osztályfőnök és az igazgató írja alá.
-
A javítóvizsga helye az iskola, ahonnan a tanulót javítóvizsgára utasították.
-
Amennyiben más helységbe költözik, új iskolájában is tehet javítóvizsgát.
-
A vizsga eredményét az iskolatávozási bizonyítványon jelzi a vizsgáztató iskola.
-
A javítóvizsga nem ismételhető;
-
Azt a tanulót, aki az osztályozó - ill. javítóvizsgán nem jelent meg, úgy kell tekinteni, mintha sikertelen vizsgát tett volna.
1.10. Az iskolaváltás, valamint a tanuló átvételének szabályai
1.10.1. A tanuló felvétele, átvétele az iskolai osztályokba Az általános iskola első évfolyamára jelentkező valamennyi tanulónak biztosítjuk a felvételt iskolánkba.
-
Más iskolából történő átiratkozás esetén a helyi tantervek különbözőségeiből adódó tantárgyi lemaradást pótolni kell, felkészítéséről a szülőnek kell gondoskodni.
-
A területileg illetékes nevelési tanácsadó és tanulási képességet vizsgáló szakértői bizottság javaslata alapján az intézményvezető dönt határozat formájában? az egyedi foglalkozásokról, felmentésekről, mentesítésekről, magántanulói státusz engedélyezéséről egyeztetve a tankerületi igazgatóval.
-
Felmentést a mindennapi iskolába járás alól az igazgató és a területileg illetékes jegyző adhat.
-
A
magántanulók
felkészítéséről,
továbbhaladásuk
elősegítésének
formáiról
a
munkaközösség - vezetők javaslata alapján az intézményvezető dönt.
1.10.1.1. Könnyített és gyógytestnevelés ellátása
A könnyített és gyógytestnevelési foglalkozásokra besorolás szakorvosi vélemény alapján történik. A foglalkozások megszervezése a szakszolgálat, az igazgató és a gyógytestnevelő feladata.
41
1.10.1.2. Külföldről érkező tanuló felvétele Külföldi bizonyítvány elismeréséről, a különbözeti vizsgákról az Oktatási Minisztérium véleménye alapján az igazgató dönt.
1.10.1.3. A napközibe, tanulószobai foglalkozásokra történő felvétel Az iskolaotthonba az első évfolyamra beiratkozáskor kell jelentkezni, ami a következő évben felmenő rendszerben folytatódik. A napközi otthonba, tanulószobai foglakozásokra tanévenként előre, minden év májusában, kell jelentkezni. Indokolt esetben a szülő tanév közben is kérheti gyermeke napközi otthoni, illetve tanulószobai elhelyezését. A napközi otthonba, illetve a tanulószobára lehetőleg minden jelentkező tanulót fel kell venni. A felvételi kérelmek elbírálásánál előnyt élveznek azok a tanulók, - akiknek napközben otthoni felügyelete nem megoldott, és ezért felügyeletre szorulnak, - akinek mindkét szülője dolgozik, - akiknek szükségük van a folyamatos tanulási segítségre, - akik állami gondozottak, - akinek a szülő munkahelye a településen van, - akik gyermekgondozási támogatásban részesülnek. A napköziből és a tanulószobai foglalkozásról év közben nem lehet kiiratkozni, csak nagyon indokolt esetben, a szülő írásbeli kérelmével. A kérelem elbírálásáról az igazgató dönt.
1.10.2. Az iskolaváltás, valamint a tanuló átvételének szabályai Az iskola lehetőséget biztosít más iskolában tanuló diákok átvételére. Az átvételről való döntés az intézmény vezetőjének jogköre, döntése előtt köteles kikérni az igazgatóhelyettes véleményét. A tanuló átvételére akkor van lehetőség, ha az általa tanult tantárgyak többsége megegyezik az iskolánkban tanult tantárgyakkal, illetve a különbség, valamint a tananyagban való esetleges elmaradás mértéke nem haladja meg azt a szintet, amely a tanuló számára pótolhatóvá teszi a lemaradást. Az átvételkor figyelembe kell venni az átveendő tanuló magatartását, szorgalmát és a vele szemben alkalmazott fegyelmező és fegyelmi intézkedéseket.
42
Az állami fenntartású iskolákból történő átvételkor különbözeti vizsgát nem írunk elő. Az átvételkor különbözeti vizsga letétele akkor írható elő, ha a tanult tananyagban vagy annak ütemezésében jelentős eltérés állapítható meg. Az igazgató lehetőséget biztosíthat arra, hogy a különbözeti vizsgát a felvételtől számított maximum három hónapon belül tegye le az átvett tanuló, ebben az esetben a felkészüléshez egyéni segítségnyújtást kell biztosítani az átvett tanuló számára. Lehetőség van arra is, hogy – a tanuló, kiskorú tanuló esetén a szülő és a tanuló együttes kérésére – évfolyamismétléssel eggyel alacsonyabb évfolyamú osztályba kerüljön a diák.
1.10.3. A felvételi eljárás különös szabályai A felvételi kérelmek elbírálása során előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű tanulót, ezt követően azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, tartózkodási helye az iskola székhelyén van, illetve akinek különleges helyzete azt indokolja. Különleges helyzetűnek tekintjük a jelentkezőt akkor, ha testvére is iskolánkba jár, ha szülője az iskola alkalmazottja.
43
2. AZ INTÉZMÉNY HELYI TANTERVE
2.1. A választott kerettanterv megnevezése 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet ba) alapján. Iskolánkban a miniszter által jóváhagyott kerettantervek alábbi változatát használjuk: 1-4. oszt. Ének „A” változat stb……………. A választott kerettanterv tantárgyait és kötelező minimális óraszámait az alábbi táblázatok tartalmazzák. Óraterv a kerettantervekhez – 1–4. évfolyam Tantárgyak
1. évf.
2. évf.
3. évf.
4. évf.
Magyar nyelv és irodalom
7
7
6
6
Idegen nyelvek
-
-
-
2
Matematika
4
4
4
4
Erkölcstan
1
1
1
1
Környezetismeret
1
1
1
1
Ének-zene
2
2
2
2
Vizuális kultúra
2
2
2
2
Életvitel és gyakorlat
1
1
1
1
Testnevelés és sport
5
5
5
5
Szabadon tervezhető órakeret
2
2
3
3
Rendelkezésre álló órakeret
25
25
25
27
Óraterv a kerettantervekhez – 5–8. évfolyam Tantárgyak
5. évf.
6. évf.
7. évf.
8. évf.
Magyar nyelv és irodalom
4
4
3
4
Idegen nyelvek
3
3
3
3
Matematika
4
3
3
3
44
Erkölcstan
1
1
1
1
2
2
2
2
Természetismeret
2
2
-
-
Fizika
-
-
2
1
Kémia
-
-
1
2
Biológia–egészségtan
-
-
2
1
Földrajz
-
-
1
2
Ének-zene
1
1
1
1
1
-
-
-
1
1
1
1
Informatika
1
1
1
Technika, életvitel és gyakorlat 1
1
1
Testnevelés és sport
5
5
5
5
Osztályfőnöki
1
1
1
1
Szabadon tervezhető órakeret
2
3
3
3
Rendelkezésre álló órakeret
27
28
31
31
Történelem,
társadalmi
és
állampolgári ismeretek
Dráma és tánc / Hon- és népismeret Vizuális kultúra
2.2. A választott kerettanterv feletti óraszám 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet bb) alapján. A választott kerettantervek óraszámát a szabadon tervezhető órakeret terhére a következő évfolyamokon és tantárgyakban emeljük meg az alábbi óraszámokkal. Óraterv a helyi tantervhez – 1–4. évfolyam Tantárgyak
1. évf.
2. évf.
3. évf.
4. évf.
Magyar nyelv és irodalom
7+1
7+1
6+2
6+1
Idegen nyelvek
-
-
-
2+1
Matematika
4
4
4
4
45
Erkölcstan
1
1
1
1
Környezetismeret
1+1
1+1
1+1
1+1
Ének-zene
2
2
2
2
Vizuális kultúra
2
2
2
2
Életvitel és gyakorlat
1
1
1
1
Testnevelés és sport
5
5
5
5
Informatika
-
-
-
-
Szabadon tervezett órakeret
2
2
3
3
Rendelkezésre álló órakeret
25
25
25
27
Óraterv a helyi tantervhez – 5–8. évfolyam Tantárgyak
5. évf.
6. évf.
7. évf.
8. évf.
Magyar nyelv és irodalom
4
4
3+1
4
Idegen nyelvek
3
3
3
3
Matematika
4+1
3 +1,5
3+1
3+1
Erkölcstan
1
1
1
1
2
2
2
2
Természetismeret
2
2
-
-
Fizika
-
-
2
1+1
Kémia
-
-
1+0,5
2
Biológia–egészségtan
-
+0,5
2
1+1
Földrajz
-
-
1+0,5
2
Ének-zene
1
1+1
1
1
+0,5/+0,5 -
-
-
Vizuális kultúra
1
1
1
Informatika
-
1
1
Történelem,
társadalmi
és
állampolgári ismeretek
Dráma és tánc / Hon- és népismeret
1 1
Technika, életvitel és gyakorlat 1
1
1
Testnevelés és sport
5
5
5
5
Osztályfőnöki
1
1
1
1
Szabadon tervezett órakeret
2
3
3
3
46
Rendelkezésre álló órakeret
27
28
31
31
2.3. Az oktatásban alkalmazható tankönyvek és taneszközök kiválasztásának elvei 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet bc) alapján.
Pedagógiai munkánk során csak olyan taneszközöket (tankönyv, munkafüzet, térkép, feladatgyűjtemény) használunk a tananyag felhasználásához, melyet a művelődési és köznevelési miniszter hivatalosan tankönyvvé nyilvánított. A nyomtatott taneszközökön túl néhány tantárgynál egyéb eszközökre is szükség van: pl. tornafelszerelés, rajzfelszerelés. Az egyes évfolyamokon a különféle tantárgyak feldolgozásához szükséges kötelező tanulói taneszközöket a nevelők szakmai munkaközössége, szaktanárok határozzák meg az iskola helyi tanterve alapján. A kötelezően előírt taneszközökről a szülőket minden tanév második szülői értekezletén tájékoztatja az iskola. A taneszközök kiválasztásánál a szakmai munkaközösségek a következő szempontokat veszik figyelembe: -
a taneszköz feleljen meg az iskola helyi tantervének,
-
az egyes taneszközök kiválasztásánál azokat kell előnyben részesíteni, amelyek több tanéven keresztül használhatók,
-
a taneszközök használatában a stabilitásra törekszünk, új taneszköz használatát csak nagyon szükséges, az oktatás minőségét lényegesen jobbító esetben vezetünk be,
-
a taneszközök áránál a szülők anyagi helyzetéhez, a lehetőségekhez igyekszünk közelíteni.
Az iskola – pénzügyi lehetőségeihez mérten – saját költségvetési keretéből, illetve egyéb támogatásokat felhasználva egyre több nyomtatott taneszközt szerez be az iskolai könyvtár számára. Ezeket a taneszközöket a nehéz helyzetű tanulók – a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős nevelő és az osztályfőnök javaslata alapján – ingyenesen használhatják. Az információs bázis a minőségelvű rendszer fontos eleme, amely segít a biztonságos tankönyvkiválasztásban. Választásunkban döntő, hogy jól használható, minőségileg kifogástalan, tehát megbízható és szép tankönyvet adjunk a gyerekek kezébe. A
47
tankönyvválasztás olyan piaci jellegű szabályozó, amely elősegíti, a jövőben még inkább megvalósítja a minőségelv érvényesülését.
Az iskolai tankönyvhasználat sarkalatos pontjai: -
a tanár és a tankönyv közötti összhang, azonosulás vagy alkalmazkodás,
-
a tankönyv szerepe a pedagógus felkészülésében, tanmenet és óraterv készítésében,
-
a tankönyv tanórai kiaknázásának lehetőségei,
-
a tankönyv mint közös nevező a számonkérésben, értékelésben,
-
a tantestület egysége, illetve a módszerek tudatosítása,
-
a szülők bevonása a tankönyvek értékeinek kibontakoztatásába.
A választott tankönyvek használatára jól felkészült pedagógusok is sokat segíthetnek abban, hogy a gyermekek is hatékonyabban használják tankönyveiket.
Taneszközök használata: A tanórán használható tartós tankönyvek nagy segítséget nyújtanak a szülő anyagi terheinek csökkentésében: 1-4. osztályban az ének tk. , 4-.osztályban az angol tk., a földrajz atlasz, 58.osztályban a technika tk és a történelem atlasz, mely minden gyerek számára biztosított. A tanórán használható kiegészítő tartós tankönyveink is vannak: Alsó tagozatra: -
Ablak Zsiráf képes gyermeklexikon
-
Én is tudok olvasni I.(beszédjavító)
-
Én is tudok olvasni II.
-
Kincskereső Kisködmön
-
Gőgös Gúnár Gedeon
-
Mosó Masa Mosodája
Felső tagozatra: -
-A magyar helyesírás szabályai
-
Matematika gyakorló 5., 6., 7., 8. osztályos
-
Az elemek periódusos rendszere (táblázat)
48
-
Közlekedéstörténeti olvasókönyv
Kölcsönözhető házi olvasmányok: -
Nógrádi Gábor: Petepite, Az anyu én vagyok
-
A.A. Milne: Micimackó
-
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
-
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
-
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
-
Egyéb Nógrádi-regények és átdolgozások
Minimális programnak tekinthető, hogy valamennyi neveléssel-oktatással foglalkozó személy elsajátítsa az alapvető oktatási eszközök kezelését. Tudjon minden nevelő egyszerű audiovizuális ismerethordozókat, diaképet, magnetofon hanganyagot, írásvetítő-transzparenseket, képmagnó felvételeket készíteni, tudják az említett eszközöket és anyagokat eredményesen alkalmazni a nevelési-oktatási folyamatban. Minden típusú taneszközre szükség van a tanítás-tanulás folyamatában ahhoz, hogy a nevelésoktatás minőségét, nagyobb hatékonyságát biztosítsuk. Ezen eszközök csak akkor segítik a munkánkat, ha kiválasztásuk tudatos pedagógiai munkával, módszertanilag megalapozott, célszerű kihasználással párosul. Az IKT továbbképzés nevelőtestületi megszervezése a TÁMOP 3.1.4 pályázatunk része.
2.4. A Nemzeti alaptantervben meghatározott pedagógiai feladatok helyi megvalósítása 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet bd) alapján.
2.4.1. Az 1–2. évfolyam pedagógiai feladatainak megvalósítása Az alsó tagozat első két évében a tanulók között tapasztalható különösen jelentős egyéni fejlődésbeli különbségek pedagógiai kezelése. Tanulási módszerek kialakítása, iskolai fegyelem és figyelem, kötelességérzet kialakulása, kialakítása: -
fokozatosan átvezetjük a gyermeket az óvoda játékközpontú cselekvéseiből az iskolai tanulás tevékenységeibe,
49
-
a mozgásigény kielégítésével, a mozgáskultúra, a mozgáskoordináció, a ritmusérzék és a hallás fejlesztésével; a koncentráció és a relaxáció képességének alapozásával,
-
az egészséges életvitel kialakításához az egészségtan gyakorlati jellegű oktatásával kívánunk hozzájárulni,
-
a
személyiség
erkölcsi
arculatának
értelmi
és
érzelmi
alapozásával;
helyes
magatartásformák megismertetésével és gyakoroltatásával.
2.4.2. A 3–4. évfolyam pedagógiai feladatainak megvalósítása
Az alsó tagozat harmadik–negyedik évfolyamán meghatározóvá válnak az iskolai teljesítményelvárások által meghatározott tanítási-tanulási folyamatok. Fokozatosan előtérbe kerül a NAT elveiből következő motiválási és tanulásszervezési folyamat. Motiváció, tanulásszervezés, teljesítmények növekedése: -
mintákat adunk az ismeretszerzéshez, a feladat- és problémamegoldáshoz, megalapozzuk a tanulók egyéni tanulási módszereit és szokásait,
-
a tanulási stratégiák megválasztásában kitüntetett szempont az életkori jellemzők figyelembevétele,
-
az ismeretek tapasztalati megalapozása és az ismeretszerzés deduktív útjának bemutatása,
-
fokozatosan kialakítjuk, bővítjük az együttműködésre építő kooperatív - interaktív tanulási technikákat és a tanulásszervezési módokat.
2.4.3. Az 5–6. évfolyam pedagógiai feladatainak megvalósítása A felső tagozaton folyó nevelés-oktatás feladata elsősorban a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulási
eredményességhez
szükséges
kulcskompetenciák,
képesség
együttesek
és
tudástartalmak megalapozásának folytatása. Kulcskompetenciák megalapozása, együttműködési készség fejlődése, a tanulói tudás megalapozása: -
az önismeret alakításával, a fejlesztő értékelés és önértékelés képességének fejlesztésével, az együttműködés értékének tudatosításával a családban, a társas kapcsolatokban, a barátságban, a csoportban,
50
-
a biztonságos szóbeli és írásbeli nyelvhasználat az alapvető képességek, készségek elsajátításával; a mentális képességek célirányos fejlesztésével; az önálló tanulás és az önművelés alapozásával,
-
a kreativitás fejlesztése; az írásbeliség és a szóbeliség egyensúlyára való törekvés; a tanulók egészséges terhelése, érési folyamatuk követése, személyre szóló, fejlesztő értékelésük,
-
az értelmi és érzelmi intelligencia mélyítését, gazdagítását a drámapedagógia eszköztárának alkalmazásával kívánjuk megvalósítani.
2.4.4. A 7–8. évfolyam pedagógiai feladatainak megvalósítása Általános iskoláknak: A felső tagozat hetedik–nyolcadik évfolyamán folyó nevelés-oktatás alapvető feladata – a változó és egyre összetettebb tudástartalmakkal is összefüggésben – a már megalapozott kompetenciák továbbfejlesztése, bővítése, az életen át tartó tanulás és fejlődés megalapozása, valamint az, hogy fektessen hangsúlyt a pályaválasztásra, pályaorientációra: -
mintákat adunk az ismeretszerzéshez, a feladat- és problémamegoldáshoz, megalapozzuk a tanulók egyéni tanulási módszereit és szokásait,
-
a mozgásigény kielégítésével, a mozgáskultúra, a mozgáskoordináció, a ritmusérzék és a hallás fejlesztésével, a koncentráció és a relaxáció képességének alapozásával,
-
az egészséges életvitel kialakításához az egészségtan gyakorlati jellegű oktatásával kívánunk hozzájárulni,
-
a tanulási stratégiák megválasztásában kitüntetett szempont az életkori jellemzők figyelembevétele, az ismeretek tapasztalati megalapozása és az ismeretszerzés deduktív útjának bemutatása,
-
fokozatosan kialakítjuk, bővítjük az együttműködésre építő kooperatív-interaktív tanulási technikákat és a tanulásszervezési módokat.
2.5. Mindennapos testnevelés 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet be) alapján. A mindennapos testnevelés, testmozgás megvalósításának módját a Nkt. 27. § (11) bekezdésében meghatározottak szerint szervezzük meg a következő módon:
51
A mindennapos testnevelés megszervezése iskolánkban a törvény előírása szerint történik. Az 1. évfolyamon és az 5. évfolyamon került bevezetésre a 2012-2013-as tanévben. Alsó tagozaton tanító végzettségű pedagógus, felső tagozaton testnevelő tanár tartja az órákat heti 5 órában. A tanító 30 órás továbbképzésen vett részt a témában. Az órák megtartásához minden esetben rendelkezésre áll iskolánk tornaterme. A mindennapos testnevelés keretében iskolánk minden tanulója úszásoktatásban részesül a Kiskunmajsán lévő termálfürdőben. Az őszi és a tavaszi időszakban az iskolai-vagy a községi sportpályát is igénybe vesszük a mindennapos testnevelés megvalósítása céljából. A 2013/2014-es tanévben a TÁMOP 3.1.4. pályázatból finanszírozzuk. Ez után költségei lesznek: a belépőjegyek, a buszköltség és a gyermekfelügyelet.
2.6. A választható tantárgyak, foglalkozások és a pedagógusválasztás szabályai 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet bf) alapján. A tantárgyfelosztás az iskola pedagógus-erőforrásainak optimális kihasználásával készül úgy, hogy minden osztály és tanulócsoport számára biztosítsa a szakos ellátást. Ugyanakkor tantárgyfelosztásunknak biztosítania kell azt is, hogy minden pedagógus számára heti 22-26 óra tanítási órát vagy egyéb foglalkozást biztosítson. Az iskola méretéből adódóan a pedagógusok szülői-tanulói oldalról történő kiválasztására ezért általában nincs lehetőség.
Pedagógiai programunk szerint választható tantárgy iskolánkban az idegen nyelv és az etika. A választható tantárgyak meghirdetésekor közölni kell azt is, hogy a tárgyat várhatóan melyik pedagógus fogja tanítani. A választható foglalkozások közé tartoznak a heti 2-2 órás délutáni sportfoglalkozások, tehetséggondozó szakkörök, felzárkóztató foglalkozások, énekkar, felvételi előkészítő foglalkozás, művészetoktatás. Tanórán kívüli foglalkozások:
A tanulók érdeklődése, igénye szerint kell szervezni a tanórán kívüli foglalkozásokat”. Az iskola lehetőségek és igények összhangját szem előtt tartva az alábbi tanórán kívüli foglalkozásokat kínálja: Napközi: 5.,6. ,7., 8. évfolyamokon. Iskolaotthonos nevelés-oktatás: 1., 2., 3. 4. évfolyamon a napközi helyett.
52
Tanulószoba: 6- 7-8. évfolyamon. Szakkör:
néptánc
1-2. évfolyamon
1 óra
kézműves
1-2. évfolyam
1óra
3-4. évfolyam
1 óra
rajz
1-4. évfolyam
2 óra
népművészeti
4-8. évfolyam
1óra
környezetvédelem
5-6. évfolyam
1óra
történelem
5-6. évfolyam
1 óra
7-8. évfolyamon
1 óra
7-8.évfolyamon
1 óra
magyar
Sportkör:
informatika (ECDL) 7. évfolyam
2 óra
8. évfolyam
2 óra
német
4. évfolyam
1 óra
angol
4. évfolyam
1 óra
5-6. évfolyam
1 óra
7-8.évfolyam
1 óra
matematika
7.-8. évfolyam
1 óra
énekkar
4-8. évfolyam
2 óra
játékos testedzés
1-2. évfolyam
2 óra
aerobik
3-4. évfolyam
2 óra
labdarúgás
3-4. évfolyam
2 óra
5-6. évfolyam
2 óra
7-8. évfolyam
2 óra
floorball tollaslabda
5-8. évfolyam
2 óra
3-4. évfolyam
2 óra
5-8. évfolyam
2 óra
Sportversenyek Játékos sportvetélkedő
1-2. évfolyamon
Házibajnokság, labdarúgás
3-4. évfolyam 5-6. évfolyam 7-8. évfolyam
Körzeti alapfokú diákolimpiai versenyek labdarúgásban (továbbjutás esetén megyei), atlétikában Kupaversenyek:
Arany János Kupa (Kiskunmajsa) 53
Szent Gellért Kupa (Kiskunmajsa) Szent László Kupa (Jászszentlászló) Gy. Szabó Béla Kupa (Szank) Schöller Kupa (Csólyospálos) Tavasz Kupa (Jakabszállás) Téli Terem Kupa (Bugac)
A Szent László kupa megszervezése intézményünk feladata. Felmerülő költségek: -
érmek,
-
különdíjak,
-
vendéglátás,
-
játékvezetői díj.
A többi helyszínekre meg kell oldani a gyerekek utaztatását, tehát útiköltség merül fel, minden alkalommal.
Szakkörök szervezésével iskolánk tanulóinak tehetséggondozását, a tanórán kívüli tartalmas időtöltését kívánjuk biztosítani. A törvény által biztosított választható tanórakeretből és a tehetséggondozásra fordítható tanórakeretből a manuális képességeket, mozgáskultúrát, továbbtanulási esélyt növelő, jövőnk megalapozását szolgáló, közösségi élményt erősítő területeket választottunk ki. A szakkörök választása és indítása évente a tantárgyfelosztás és a munkaterv elfogadásakor konkretizálódik. Az iskolai sportkör (ISK) programjai a testnevelési órákon felül biztosított programokkal valamennyi korosztály számára igyekszik a mindennapos testmozgás lehetőségét, feltételeit kínálni.
Körzeti tanulmányi versenyek közül iskolánk feladata évek óta a felsős matematika verseny megszervezése 5-8 évfolyamon. Költségei: vendéglátás 40 fő részére, versenyfeladatok elkészítési költsége.
54
Alsó tagozatban a népdaléneklő versenyt szervezzük 1-2.o, 3-4.o. korcsoportban. Költségei: vendéglátás 30 fő, vendég zsűrinek apró köszönő ajándék, pl.virág.
Tanulmányi kirándulás Alsó tagozatban 1 napos osztályszintű kirándulás és egy alsós kihelyezett tanítási nap van a tanévben, amely az alábbi helyszíneket érinti: Ópusztaszer, Bugac, Gemenc, Csongrád, Baja, Kalocsa (Minden évben más helyszínre, négyévente ismétlődnek.) A költségeket a szülők finanszírozzák mindkét esetben. Erdei iskola szervezésére a 4. évfolyamon 1nap áll rendelkezésre, költségeit a szülők fedezik. Felső tagozatban 2 napos kirándulás 5. évf. Mecsek, Dunántúli dombság 6. évf. Eger és Északi-középhegység 7. évf. Balaton és Dunántúli-középhegység 8. évf. Budapest és Dunakanyar Ezeket szintén a szülők finanszírozzák. A 7. osztály részére a Határtalanul! Nyertes pályázat megvalósítása pályázati keretből és szülők befizetéséből valósul meg. A kísérő nevelőknek munkaidejükön felüli időre gyermekfelügyeleti díj merül fel, kirándulás költsége.
2.7. A tanulók esélyegyenlőségét szolgáló intézkedések 20/2012. (VIII:31.) EMMI rendelet bn) alapján.
A társadalmi tendenciák azt mutatják, hogy tanulóink egyre több negatív hatásnak, veszélynek vannak kitéve. Ezért iskolánk kiemelt feladatának tartja a szociálisan hátrányos körülmények között élő tanulók problémáinak kezelését, a tanulók veszélyeztetettségének megelőzését, illetve megszüntetését. E feladatokat az alábbiakban határozzuk meg: -
Szociometriai felméréseket készítünk a tanulók valódi körülményeiről a személyiségi jogok messzemenő figyelembevételével.
-
A rossz anyagi helyzetben levő, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diákok segítésének formái:
55
o ingyenes tankönyvellátás biztosítása a jogszabályok által meghatározott módon, o tankönyvvásárlási támogatás biztosítása, o tanulmányi kirándulások anyagi támogatása, o kedvezményes ebéd biztosítása, o javaslat tétele rendszeres gyermekvédelmi támogatás folyósítására. -
Mentálisan sérült tanulók esetén pszichológus tanácsának kikérése, munkájának igénybevétele.
-
A tanulók jogainak fokozott védelme.
-
Az életmódprogram keretében rendszeres felvilágosító munka végzése az osztályfőnök, a szaktanárok és a védőnő segítségével (drog, alkohol, dohányzás).
-
Törekszünk arra, hogy minél több pedagógus szerezzen alapos ismereteket a sikeres kábítószer-ellenes program megvalósításához.
-
Rendszeres kapcsolattartás a tanulók szüleivel.
-
A veszélyeztetett, illetőleg hátrányos helyzetű tanulók helyzetének figyelemmel kísérése.
A fenti feladatok összefogását az igazgató által megbízott gyermek- és ifjúságvédelmi felelős végzi, aki folyamatosan kapcsolatot tart a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szakembereivel, illetve a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatokat ellátó más személyekkel, intézményekkel és hatóságokkal.
2.8. Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet bi), (5) a, alapján.
2.8.1. Írásbeli feladatok értékelése
A tanulók teljesítményét folyamatosan értékelni kell. Az értékelés szóban és érdemjegyekkel történik ötfokú skálán. az értékelés nem korlátozódhat csupán a két szélső értékre. Humán tárgyak esetében mintegy 45 % -os eredményesség szükséges az elégségeshez, mivel így látszik biztosítottnak a továbbhaladás: 0 - 44 % = elégtelen 45 - 59 % = elégséges 60 - 74 % = közepes
56
75 - 90 % = jó 91 - 100 % = jeles Az osztályozás során törekedni kell az írásbeli és szóbeli feleletek megfelelő arányára. A témazáró dolgozatok mennyiségét a témakörök száma határozza meg, de mindenképp ügyelni kell arra, hogy a félévek során legyen legalább 1-1 az ismereteket átfogóan felmérő dolgozat. A szükséges érdemjegyek száma a tantárgyak heti óraszámának függvénye, melyet a pedagógiai program részletesen tartalmaz. Az értékelés során a témazáró dolgozatok érdemjegyei súlyozottan számítsanak. Kétes esetekben a témazáró felé billen a mérleg. A témazáró dolgozat megírásának időpontját legalább 1 héttel, röpdolgozatét a megíratás előtti órán közölni kell.
2.8.2. Szóbeli értékelés A szóbeli kifejezőkészség fejlesztése érdekében rendszeresen kell a szóbeli feleltetést alkalmazni. A szóbeli feleltetést is meg kell tanítani a gyerekeknek (lényegkiemelés, vázlatkészítés). A feleltetés történhet vázlat segítségével vagy anélkül, ill. nyílt kérdések alapján. Az értékelés szempontjai: -
a tananyagtartalom teljessége (követelményrendszer szerint),
-
felépítettség,
-
tényszerűség,
-
szakszavak, szakkifejezések használata,
-
az önállóság foka,
-
előadásmód,
-
szemléletesség.
Az értékelési szempontokon túlmenően be kell vonni a felelőt (önértékelés) és az osztályközösséget is a pedagógusnak az értékelésbe
2.9. Az otthoni felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározása 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet (5) b, alapján.
57
Házi feladatok adása Az írásbeli és szóbeli kifejezőkészség fejlesztése érdekében szükséges írásbeli és szóbeli házi feladatok adása. Humán tantárgyakból
az
írásbeli
házi
feladat
mennyisége igazodjék a tanulók
terhelhetőségéhez (2-3 feladatnál ne legyen több). Az egyes tantárgyakhoz szükséges felkészülési idő maximum fél óra legyen. A tanulók képességét figyelembe véve célszerű a házi feladatok adásánál is differenciálni. Nagyobb terjedelmű írásbeli feladatok esetén (pl. fogalmazás) kevesebb legyen a szóbeli házi feladat. Az érdeklődő tanulóknak érdemes olyan feladatot adni, amely könyvtári kutatást, búvárkodást igényel; ezzel is bővíthetők ismereteik. A házi és ajánlott olvasmányok elolvasásához elegendő időt kell biztosítani (legalább 1-2 hónap). A memoriterek elsősorban memóriafejlesztő hatásúak. A szóbeli készség fejlesztéséhez mégis több módon kapcsolódnak: szóbeli felelet jellegűek, szókincsbővítő hatásúak, irodalmi ismereteket nyújtók. A memoriterek elsajátításához is megfelelő idő kell. Az otthoni írásbeli házi feladat kiadásának korlátai: -
A tanulókat (versenyre készülők, a tantárgy iránt aktívan érdeklődők) egyéni választásuk, kérésük alapján szorgalmi feladattal segíthetjük, számukra szorgalmi feladatot javasolhatunk.
-
Az otthoni tanulási idő (írásbeli és szóbeli feladatok elvégzésének együttes ideje) maximum 20-30 percet vehet igénybe egy tantárgyból.
-
A napi felkészülés otthoni (napközis, iskolaotthonos, tanulószoba) ideje nem lehet több 1– 1,5 óránál.
2.10. A csoportbontások és az egyéb foglalkozások szervezési elvei 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet bj) alapján.
58
Iskolánkban csoportbontásban tanítjuk az idegen nyelvet, az informatikát. Célunk ezzel, hogy az ismereteket elmélyítsük, hogy több idő jusson a kommunikációs készségek fejlesztésére és a tanulók tudásának megalapozására. A választható tantárgyak esetében diákjainknak lehetőséget adunk, hogy megjelöljék, melyik pedagógusnál szeretnék tanulmányaikat folytatni. Amennyiben a tantárgyfelosztás ezt lehetővé teszi, biztosítjuk a többség által megjelölt pedagógust a kurzus vezetésére. A választásukat a tanulók és a szülők aláírásukkal megerősítik, és tudomásul veszik, hogy az értékelés, a mulasztás, továbbá a magasabb évfolyamra lépés tekintetében úgy kell tekinteni, mintha kötelező tanórai foglalkozás lenne.
2.11. A tanulók fizikai állapotának, edzettségének méréséhez szükséges módszerek 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet bl) alapján.
A tanulók fizikai állapotának mérése iskolánkban kétféle módon történik: -
az iskolaorvosi vizsgálatok jogszabályokban meghatározott módszereivel,
-
a testnevelési órákon az alábbiakban ismertetett módon.
A testnevelés helyi tanterveiben szerepeltetjük a tanulók fizikai állapotának évente legalább egyszer történő mérésének kötelezettségét. A mérést évenkénti gyakorisággal végezzük el a testnevelési órákon a Hungarofit rendszer alkalmazásával, amely Dr. Mérei Ildikó nevéhez fűződik. A tanulók általános fizikai teherbíró képességének értékeléséhez és minősítéséhez használt Hungarofit (fizikai fittség mérése) alapmérései az alábbiak: -
Aerob vagy alap-állóképesség mérése: 2000 m-es síkfutással.
-
Izomerő mérése és dinamikus ugróerő mérése helyből távolugrással, páros lábbal.
-
Dinamikus dobóerő mérése: kétkezes labdadobás hátra fej fölött, tömött labdával.
-
Kar-, törzs- és lábizmok együttes dinamikus erejének mérése: egykezes labdalökés helyből az ügyesebb kézzel, tömött labdával.
-
Dinamikus erő-állóképesség mérése: vállövi és karizmok erő-állóképességének mérése: mellső fekvőtámaszban karhajlítás és - nyújtás folyamatosan kifáradásig.
-
A csípőhajlító és a hasizom erő-állóképességének mérése: hanyatt fekvésből felülés térdérintéssel, folyamatosan.
59
-
A hátizmok erő-állóképességének mérése: hason fekvésből törzsemelés és leengedés folyamatosan, kifáradásig.
A korosztálynak megfelelő követelményeket a tornaterem folyosóján kifüggesztjük, hogy azt a tanulók bármikor megtekinthessék. A felmérések a tanulók állapotának rögzítését célozzák, ezért azokra a diákok osztályzatot nem kaphatnak. A felmérést követő időszakban értékelhető azonban osztályzattal a tanulók a mért eredményekhez képest felmutatott fejlődésének mértéke. A felmérések eredményeit a testnevelő tanárok kötelesek vezetni úgy, hogy az egyes osztályokban tanuló diákok fizikai állapotának követéséhez szükséges adatok évről évre hozzáférhetőek legyenek. Az adatbázis rendszeres vezetésének ellenőrzése a testnevelési munkaközösség vezetőjének feladatkörébe tartozik. A tanulók fizikai állapotának, edzettségének mérését minden tanév március és április hónapjában bonyolítjuk le. A mérés alapján a nevelők a tanulók fizikai állapotát, általános teherbíró képességét minősítik, az évente kapott eredményeket összehasonlítják, és ezt a szülők tudomására hozzák.
2.12. Az iskola egészségnevelési és környezeti nevelési elvei 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet bm) alapján.
2.12.1. Az iskola egészségnevelési elvei Az egészséges életmódra nevelés keretében kívánjuk fejleszteni – elsősorban osztályfőnöki órákon, másrészt a szociálisan hátrányos helyzetű diákokkal való egyéni foglalkozás alkalmával – az alábbi képességeket és készségeket: -
érzelmek alkotó kezelése,
-
stressz kezelés,
-
önismeret, önbecsülés megerősítése,
-
célok megfogalmazása és kivitelezése,
-
konfliktuskezelés,
-
problémamegoldás, döntéshozás,
-
kortárscsoport nyomásának kezelése,
-
segítségkérés és segítségnyújtás módjának megismerése,
-
elutasítási készségek fejlesztése.
60
Egészségfejlesztési tevékenységünk célja az egészséggel kapcsolatos egyéni és közösségi érzékenység fokozása, az egészséges életstílusok elterjesztése és olyan környezeti körülmények kialakítása, melyek elősegítik az egészség feltételeinek létrejöttét. Az egészségkultúra összetevői, amelyekre nevelőmunkánkban kiemelt figyelmet fordítunk: -
egészséges táplálkozás,
-
rendszeres testmozgás,
-
higiénés magatartás,
-
tartózkodás az egészségkárosító anyagok szervezetbe juttatásától.
2.12.2. Az iskola környezeti nevelési elvei Jövőkép – alapelvek és célok Általános hosszú távú célok Az iskolai környezeti nevelés, oktatás tartalma és módszerei segítsék elő az alábbi célok elérését: -
Hozzájárulni a Föld természetes ökológiai folyamatainak helyreállításához.
-
Segíteni a bioszféra és a biológiai sokféleség megőrzését.
-
Elősegíteni a környezettudatos magatartás és életvitel kialakulását a környezeti válság elmélyülésének megakadályozására.
-
Kialakítani a környezetkímélő magatartást, amely a tanulók életvitelét meghatározó erkölcsi alapelvvé válhat.
-
Érzékennyé tenni a tanulókat a környezet állapota iránt.
-
Bekapcsolni az iskolák a közvetlen környezet értékeinek megőrzésébe, gyarapításába.
-
Képessé tenni a tanulókat arra, hogy személyes tapasztalataik alapján együtt tudjanak működni a környezeti konfliktusok kezelése és megoldása terén.
Az iskola jövőképe
Szeretnénk, ha iskolánk olyan intézménnyé válna, ahol minden tantárgyban és minden iskolai és iskolán kívüli programon arra törekszünk, hogy diákjaink ne elszigetelt ismereteket szerezzenek, hanem egységes egészként lássák a természetet, s benne az embert.
61
A természettudományos tantárgyak összhangjának megteremtése kiemelt feladatunk volt és marad a jövőben is. Sok jó kezdeményezés alakult ki a humán tárgyak vonatkozásában és az osztályfőnöki, valamint napközis csoportvezetői munkában. Reméljük a jövőben egyre gyakoribb esemény lesz a szülők – gyermekek – pedagógusok – intézményi dolgozók közös környezetvédelmi foglalkozása. Az iskola belső tereinek hangulata a zöld növények számának gyarapodásával még tovább javul. Hiszünk abban, hogy nemcsak az intézmény dolgozói, de diákjaink is figyelnek a takarékos, ésszerű energia- és vízfelhasználásra. Bízunk abban, hogy csökken a keletkezett hulladék mennyisége, melynek nagyobb részét szelektíven gyűjtjük. Diákjaink aktív, kezdeményező szerepet játszanak az iskolában kialakult környezettudatos szemlélet elterjesztésében a településen. A szülők elégedettsége tovább javul, mert a diákok harmonikusabb, stressz mentesebb körülmények között tanulnak.
Alapelvek, értékek, szemlélet
A környezeti nevelési program tervezése és megvalósítása során figyelembe vesszük: -
a célokra vonatkozó értékrendszer és szokásrendszer érzelmi értelmi, esztétikai, erkölcsi megalapozása;
-
az ökológiai gondolkodás kialakítása, fejlesztése,
-
rendszerszemléletre nevelés;
-
globális szemléletmód kialakítása;
-
fenntarthatóságra nevelés;
-
érzelmi és értelmi környezeti nevelés;
-
tapasztalaton alapuló, kreatív környezeti nevelés;
-
tolerancia és segítő életmód;
-
a környezettudatos magatartás és életvitel segítése;
-
az állampolgári és közösségi felelősség felébresztése;
-
az egészség és a környezet összefüggései;
-
helyzetfelismerés, ok-okozati összefüggések;
-
problémamegoldó gondolkodás, döntésképesség; 62
-
fogyasztás helyébe életminőség;
-
létminőség választásához szükséges értékek, viselkedési normák.
Rövid távú célok, feladatok és sikerkritériumok
A környezeti nevelési program végrehajtása alatt szeretnénk elérni az alábbiakat:
Rövid távú célok
Feladatok
A környezeti nevelés az A oktatás
helyi
Sikerkritériumok tantervben Az
iskolai
élet
egészét
átfogó
valamennyi műveltségi területenként és környezeti nevelés valósul meg:
területén jelenjen meg.
a
tanmenetekben
is átdolgozott tanmenetek
konkrétan jelöljük meg a több környezeti nevelési tartalom a feladatokat
és
alkalmazni
az tanórákon kívánt változatosabb
módszereket. Erősítsük a tantárgyközi Projektek
(témák) A
egységben „Belefulladunk
lássák az egy témához hulladékba!” „Egy pohár tiszta víz!”
tartozó ismereteket.
környezeti
nevelési módszerek.
kapcsolatokat, hogy a kidolgozása tanulók
tanítási
széttagolt
ismeretek
rendszerszemlélettel a összekapcsolódnak. Egyre több tanuló vesz részt a tanulási projektekben.
„Mentsük meg a Kerek A gyerekek örömmel készülnek a tavat!”
következő témára, feladatra.
„Tiszteljük a fát és korát!” A
pedagógusok,
a Képzések, továbbképzések, A felnőttek rendelkeznek mindazon
felnőtt dolgozók és a szülői értekezletek tartása ismeretekkel, szakmai hozzáértéssel szülők
személyes az adott témában.
és személyiségvonásokkal, amelyek a
példájukkal legyenek a
környezettudatosság alakítása során
környezettudatos
mintaként szolgálnak. Egyre több
életvitel terjesztői.
hiteles
szülő,
tanár
programokban.
vesz A
részt
a
lehetőségekhez
mérten legyen környezetkímélő a program. Az iskola tisztaságának Tisztasági őrjáratot szervez Javul az iskola tisztasága.
63
Rövid távú célok javítása,
a
Feladatok
Sikerkritériumok
szemét a diákönkormányzat.
A tanulók és az iskola dolgozói
mennyiségének
Szelektív hulladékgyűjtés.
csökkentése.
A
papír
szelektíven kezelik a papírhulladékot.
folyamatos Csökken
gyűjtése,
az
elszállított
szemét
tárolásának, mennyisége. Kevesebb a csomagolási
elszállításának
hulladék a szemetesekben.
megszervezése. A helyes vásárlói
szokások
kialakítása. Takarékoskodás a vízzel Rendszeres, és a villannyal.
majd Nem lesznek nyitva felejtett vagy csöpögő
alkalmankénti ellenőrzések.
csapok,
égve
felejtett
Mérések, villanyok. Észrevehetően csökken az
számítások következtetések iskola
víz-
és
villanyszámláján
és ezek közlése a Mi szereplő összeg. újságunkban. A tanulók ismerjék meg A a
településen,
a Ha ismeri környezetét, jobban szereti,
szűkebb természetben,
a kötődik hozzá és ezért megóvja.
környezetüket, lássák az környezetben
végzett Egyre többet érdeklődnek, tudnak a
értékeket, problémákat, szemlélődés,
vizsgálódás, helyi környezetről és ezt a többieknek
ápolják
a kutatómunka. Kiállítások, is szívesen elmondják. vetélkedők,
hagyományokat.
előadások a
szervezése
„Jeles
napokra”. Legyenek
a
tanulók „Örökbefogadási” akciók: Változik az osztály közvéleménye,
környezetük,
egy-egy
fát,
szülőföldjük
szobrot,
stb.,
védelmezői!
rendszeresen visszajárnak, egyre többször téma a szülőföld
gondozzák,
a
amihez osztályfőnöki órákon, kirándulásokon
ápolják, egy darabkájához, és ezen keresztül
Faültetés,
madáretetés. Fejlesszük
Beszélgetéseken,
változásait, értékei. A tanuló kötődik környezete
figyelik
nevelik.
területet, morálja.
téli átérzi
környezetünk
megóvásának
fontosságát.
tanulók „Zöld sarok” kialakítása a Egyre több gyermek kér feladatot, tart
problémamegoldó
könyvtárban: szakkönyvek, kiselőadást,
sürög-forog
a
64
Rövid távú célok gondolkodását, önálló
Feladatok
az folyóiratok, videóanyagok könyvtárban,
ismeretszerzés és
képességét, megalapozva élethosszig tanulást.
Sikerkritériumok
CD-k
Internet az biztosítása. tartó iskolaújságban
beszerzése. használni
a
ír
cikkeket,
tudja
szakirodalmat.
Szép
hozzáférés eredményeket érünk el a különböző Az versenyeken. „zöld”
rovat nyitása.
Tanulásszervezési és tartalmi keretek Helyi értékek és problémák megjelenése a tanórai tevékenységben
A helyzetelemzés során feltárt környezeti adottságok és problémák beépítése a hagyományos és nem hagyományos tanórai keretekbe. -
Bugac-Majsai homokhátság felszíne, éghajlata, talajviszonyai, növényzete és állatvilága.
-
A Kiskunsági Nemzeti Park sajátos tájképi vonatkozásai, életmód és néprajzi szokásai, értékei.
-
Termálvíz hasznosítása, hatása a falusi turizmusra.
-
A szőlő, gyümölcs, zöldségtermesztés lehetőségei, ökológiai problémái.
-
A puszta, erdőspuszta, a tavak sajátos élővilága, átvonuló madárvilága.
-
A Dongér hatása a talajvíz és a belvíz szabályozásában.
-
Az M5-ös autópálya közelsége, hatása a település fejlődésére.
-
A Kiskunfélegyháza-Kiskunmajsa összekötő út előnyei és gondjai.
-
Víz-, talaj-, légszennyező hatások az iparszerű belterjes gazdálkodásban.
-
Szilárd hulladék szaporodása, szakszerű kezelése, regionális hulladéktároló megépítése.
-
Gondozott, ápolt parkok, terek, utcák esztétikai értékeinek megbecsülése, megóvása.
-
Régi és újabb épületeink karbantartása, ápolása.
-
Szennyvíztelep.
A környezeti nevelés csak az iskolai oktatással egységben, attól el nem különítve értelmezhető, mivel a tanulók teljes személyiségére hat. A motiváció kialakítása, megőrzése és fejlesztése minden életkori szakaszt átívelő célunk, mely egyben biztosítja is a folyamatosságot a környezeti nevelés során. A célok meghatározásánál figyelembe vettük a pedagógusok véleményét is, kiemelt hangsúlyt adva a gyakorlatnak, mivel fontosnak tartjuk, hogy elérhető, teljesíthető célokat tűzzünk ki magunk elé.
65
Első és második évfolyam:
-
fejleszteni a tanuló környezete iránti megismerési vágyát, nyitottságát,
-
játékos átmenettel felkészíteni a tanulási tevékenységre,
-
elemi ismereteket közvetíteni a tanuló számára,
-
kielégíteni a gyermek kíváncsiságát,
-
érzelmi kötöttséget kialakítani a gyermekben a természettel,
-
kialakítani a gyermekek igényét a szabadban történő játékokra, a pihenésre,
-
az esztétikus, rendezett környezet iránti igény kialakítása.
Harmadik és negyedik évfolyam:
-
fejleszteni a tanuló környezete iránti megértési vágyát,
-
tudatosítani a környezetből megismerhető értékeket,
-
mintákat adni a természet megismeréséhez,
-
kialakítani a csoportos és az egyéni megismerés képességét,
-
az esztétikai nevelés részeként kialakítani a közvetlen környezet rendezettségének igényét,
-
kialakítani egy természet- és embertisztelő szokásrendszert.
Ötödik és hatodik évfolyam:
-
képi megismerési formákkal továbbfejleszteni a természettel kialakult kötődést,
-
stabilizálni a kialakult helyes viselkedési szokásokat,
-
lehetőséget biztosítani gyakorlati tapasztalatok szerzésére a végzett tevékenységek során,
-
megalapozni a környezettudatos érdeklődés kulcskompetenciáit,
-
tovább erősíteni a környezeti tapasztalatszerzés készségét és képességét,
-
kialakítani az empátia képességét a természeti jelenségekkel kapcsolatosan.
Hetedik és nyolcadik évfolyam:
-
elvont megismerési formákat is felhasználva továbbfejleszteni a természettel kialakult érzelmi kötődést,
66
-
a természetes és épített környezet iránti felelős magatartás kialakításával előkészíteni a társadalomba való beilleszkedést,
-
fejleszteni a tanuló önismeretét és együttműködési képességét a környezeti problémák iránt érzett felelőssége kapcsán,
-
kialakítani a gyermekben az emberiség közös problémái megértésének képességét,
-
a környezetkímélő életmód fontosságának megértetése a tanulókkal,
-
a természet közeliség igényének, a pozitív jövőképnek a kialakítása,
-
alkalmazott munkaformák, tevékenységek,
-
alkalmazott módszerek.
2.13. A tanulók tanulmányi munkájának értékelése, magatartásának és szorgalmának értékelési elvei 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet bo) alapján.
2.13.1. A tanulmányi munka értékelése
Szöveges értékelés
Az alsó tagozaton a második osztály félévéig a tanítók szöveges értékelést készítenek a tanuló tudásszintjéről, munkához való hozzáállásáról. A szöveges értékelésben összegzésként a következő minősítést kaphatja a tanuló: - Kiválóan megfelelt, - Jól megfelelt, - Megfelelt, - Gyengén megfelelt, -……….tantárgyból dicséretet kapott, -……….tantárgyból felzárkóztatásra szoru.l Az év végi szöveges értékelés a bizonyítvány mellékletét képezi. Második évfolyam végén és a többi évfolyamokon a tanulók értékelését osztályozással valósítja meg. Osztályozáshoz előírt minimális érdemjegyek mennyisége:
67
Heti
Szükséges érdemjegyek A jobb jegyért felelhet
Kötelező
óraszám
száma
(osztályzat)
félévkor
megadni
tanév végén
0,5
2
4
1,5-1,75= elégségesért
1,75-től az elégségest
1
3
6
2,5-2,75= közepesért
2,75-től a közepest
1,5
4
8
3,5-3,75= jóért
3,75-től a jót
2
5
10
4,5-4,75= jelesért
4,75-től a jelest
2,5
5
10
3
6
12
3,5
6
12
4
7
13
4,5
8
14
5-6-7-8
10
16
Tantárgyi érdemjegy
-
jeles (5): a téma tantervi követelményeknek megfelelő, önálló, szabatos, részletes kifejtése,
-
jó (4):a téma tantervi követelményeknek megfelelő kifejtése kis mértékű nevelői segítséggel,
-
közepes (3): a téma tantervi követelményeknek megfelelő kifejtése részben önállóan, részben a pedagógus kérdéseinek segítségével 50 % - 50 %,
-
elégséges (2): a téma kifejtése csak nevelői segítséggel, kérdések folyamatos feltevésével valósul meg,
-
elégtelen (1): a felkészülés hiánya egyértelmű, a téma kifejtése nevelői kérdésekkel sem megy.
2.13.2. A magatartás értékelésének elvei
Magatartás
68
-
példás (5): hosszabb távon (havonként, egész évben) mintaszerű viselkedést tanúsít,
-
jó (4):
a szabályokat betartja, de apróbb kifogások felmerülnek,
-
változó (3):
a házirend, az etikai kódex előírásait olykor megszegi (fegyelmező
intézk.), -
rossz (2): szándékosan megsérti a fegyelmet, agresszív, rongál, deviáns magatartást tanúsít.
2.13.2. A szorgalomjegyek megállapításának elvei
Szorgalom
-
példás (5): a tananyagot folyamatosan biztosan, magas szinten tudja, képességei jók; többlet ismeretekről is számot ad az órákon, iskolai, körzeti, megyei versenyeken,
-
jó (4):
a tananyagot folyamatosan elsajátítja rendszeres munkával, az órákon aktív;
szerényebb képessége ellenére nagy időráfordítással átlagon felüli teljesítményt ér el, -
változó (3):
tanulmányi munkája nem rendszeres, képességei alatt teljesít, aktivitása
hullámzó; házi feladatait gyakran nem készíti el, felszereléseit olykor otthon hagyja, -
hanyag (2):
sorozatosan nem készül az órákra, az órák alatt passzív, házi feladatait
rendszeresen nem készíti el, felszerelései szinte soha nincsenek az órán ott.
2.13.3. A jutalmazás, fegyelmezés iskolai elvei és formái Azt a tanulót, aki tanulmányi munkáját képességeihez mérten kiemelkedően végzi, aki kitartó szorgalmat, vagy példamutató magatartást tanúsít, hozzájárul az iskola jó hírnevének a megőrzéséhez, az iskola dicséretben részesíti, illetve megjutalmazza. Az iskola ezen túlmenően jutalmazza azt a tanulót, aki: -
Eredményes kulturális tevékenységet folytat,
-
Kimagasló sportteljesítményt ér el,
-
A közösségi életben tartósan jó szervező és irányító tevékenységet végez.
A kiemelkedő eredménnyel végzett együttes munkát, a példamutatóan egységes helytállást tanúsító tanulói közösséget csoportos dicséretben és jutalomban lehet részesíteni.
2.13.3.1. Az iskolai jutalmazás formái 69
a)
Az iskolában tanév közben elismerésként a következő dicséretek adhatók:
-
Szaktanári dicséret,
-
Napközis nevelői dicséret,
-
Osztályfőnöki dicséret,
-
Igazgatói dicséret,
-
Nevelőtestületi dicséret.
b)
Az egész évben példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedő munkát végzett
tanulók a tanév végén: -
szaktárgyi teljesítményéért,
-
példamutató magatartásáért,
-
kiemelkedő szorgalmáért,
-
példamutató magatartásáért és kiemelkedő szorgalmáért dicséretben részesíthetők.
A dicséretet a tanulók bizonyítványába be kell vezetni. c)
Az egyes tanévek végén, valamint nyolc éven át kitűnő eredményt elért tanulók
oklevelet és könyvjutalmat kapnak, melyet a tanévzáró ünnepélyen az iskola közössége előtt vehetnek át. d)
Az iskolai szintű versenyek első három helyezettjei oklevelet és könyvjutalmat
kapnak, melyet az iskola közössége előtt vehetnek át. e)
Az iskolán kívüli versenyeken, vetélkedőkön, illetve előadásokon, bemutatókon
eredményesen szereplő tanulók igazgatói dicséretben részesülnek. A kiemelkedő teljesítményt év végén táborozással jutalmazzuk. A közösségek közötti szaktárgyi versenyek első három helyezettjei igazgatói dicséretben részesülnek, a többi osztályfőnöki dicséretben. f)
A kiemelkedő eredménnyel végzett együttes munkát az egységes helytállást tanúsító
tanulói közösséget csoportos dicséretben és jutalomban kell részesíteni. A dicséretet írásba kell foglalni és a szülő tudomására hozni.
2.13.3.2. Fegyelmező intézkedések formái és alkalmazásának elvei
A fegyelmező intézkedések alkalmazásánál a fokozatosság elve érvényesül, amelytől indokolt esetben – a vétség súlyára tekintettel el lehet térni. Azt a tanulót, aki: -
tanulmányi kötelezettségeit folyamatosan nem teljesíti, vagy
70
-
a tanuló házirend előírásait megszegi, vagy
-
igazolatlanul mulaszt, vagy
-
bármely módon árt az iskola jó hírnevének – büntetésben kell részesíteni.
Az iskolai büntetések formái: -
szaktanári figyelmeztetés,
-
napközis nevelői figyelmeztetés,
-
osztályfőnöki figyelmeztetés,
-
osztályfőnöki intés,
-
osztályfőnöki megrovás,
-
igazgatói figyelmeztetés,
-
igazgatói intés,
-
igazgatói megrovás.
Jászszentlászló, 2013. március hó 3….
Jóváhagyta: ________________ Pintér Julianna igazgató
Nyilatkozatok:
71