Előterjesztés a Képviselő-testület 2015.május 28-i ülésére
Tisztelt Képviselő-testület!
Hivatkozva I.
a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993.évi III. törvény 92/B. § (1) d) pontjára, mely szerint a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény állami fenntartója ellenőrzi és évente egy alkalommal értékeli a szakmai munka eredményességét;
II.
valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 104. § (1) e) pontjára, mely szerint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet ellátó állami és nem állami intézmény, fenntartója ellenőrzi és évente egy alkalommal értékeli a szakmai munka eredményességét, a szakmai program végrehajtását, valamint a gazdálkodás szabályszerűségét és hatékonyságát,
az alábbi beszámolóval kívánok eleget tenni.
Az intézmény működéséről szóló szakmai beszámolót a jogszabályok által előírt kötelezően
vezetendő
nyilvántartások,
statisztikai adatok, feljegyzések
és
munkatársi jelentések alapján készítettem el. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet a beszámoló elfogadására.
Alsózsolca, 2015.május 15.
Tisztelettel:
Oroszné Verba Julianna intézményvezető
1
Alsózsolcai Gondozási Központ
Szociális és gyermekjóléti ellátások alakulása településünkön 2014. évben
Készítette: Oroszné Verba Julianna intézményvezető
2
I.
Szociális alapszolgáltatások formái településünkön:
Feladat Idősek Klubja (nappali ellátás)
Ellátás formája
Ellátó intézmény
Demens nappali ellátás
Önkormányzati Intézmény Alsózsolcai Gondozási Központ
Étkeztetés
Önkormányzati intézmény
Alsózsolcai Gondozási Központ
Gyermekjóléti szolgáltatás Önkormányzati intézmény
Alsózsolcai Gondozási Központ
Családsegítő szolgáltatás
Önkormányzati intézmény
Alsózsolcai Gondozási Központ
Házi segítségnyújtás
Társulási formában
Ongai Szociális Szolgáltató Központ,
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Társulási formában
Ongai Szociális Szolgáltató Központ,
Támogató szolgálat
Társulási formában
Ongai Szociális Szolgáltató Központ,
II. Az Alsózsolcai Gondozási Központ bemutatása: Az intézmény a település központi részén, mind gyalogosan, mind tömegközlekedési eszközzel jól megközelíthető helyen fekszik. Udvara szépen parkosított, pihenésre, sétára, szabadidős tevékenységekre alkalmas. Gépkocsi parkolók állnak a kliensek rendelkezésére. Minden épületrész felújított, külső és belső akadálymentesítése megtörtént. A jogszabályban meghatározott helyiségek állnak a dolgozók és az ellátottak rendelkezésére. Az intézmény önálló költségvetési intézmény, szervezeti egységenként külön költségvetési összegből gazdálkodik. II.1. Személyi feltételek: Az idősek és demens betegek nappali ellátását, valamint a családsegítés személyi feltételeit és szakmai létszámnormáit a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet szabályozza. A gyermekjóléti szolgálatok személyi és tárgyi feltételeinek irányszámait és minimum normáit „a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998.(IV.22.) NM. rendelet szabályozza.
3
2014. december 31-én az alábbi személyi feltételekkel működött az intézmény: Szervezet / fő
munkakör
Családsegítő Szolgálat 1,5 fő
1 fő családgondozó
főiskola
szociálpedagógus
igen
1 fő családgondozó
főiskola
szociálpedagógus
igen
1 fő családgondozó
főiskola
szociálpedagógus
igen
1 fő családgondozó
főiskola
szociálpedagógus
igen
1 fő családgondozó
főiskola
szociális munkás
igen
főiskola
szociális menedzser szociális szakvizsga
igen
Gyermekjóléti Szolgálat 2,5 fő
Idősek nappali 1 fő Intézményvezető/ ellátása nappali ellátás vezető 3 fő
Demens személyek nappali ellátása 1,5 fő Étkezés 0,5 fő
Iskolai végzettség
szakképesítés
Képesítési követelményeknek megfelel
1 fő gondozónő
szakiskola
Szociális gondozó és igen ápoló
1 fő takarító-kisegítő
érettségi
-
-
szociális munkás
igen
1 fő szociális, főiskola mentálhig.munkatárs munkatárs 1 fő gondozónő
érettségi
mentálhigiénés asszisztens
igen
1 fő gondozónő
érettségi
szociális asszisztens
igen
Az intézmény személyi feltételei megfelelnek a jogszabályi követelményeknek. II.2. Tárgyi feltételek: A Gyermekjóléti Szolgálat infrastrukturális fejlesztése 2010-ben történt. A Családsegítő Szolgálat a felújított épületben a legtöbb helyiséget közösen használja a Gyermekjóléti Szolgálattal. Az irodahelyiségben 4 fő látja el a mindennapi feladatokat, ahol minden családgondozó munkavégzéséhez rendelkezésre áll internettel ellátott számítógép, nyomtató. Szolgálatunk saját használatú telefonnal és fax-készülékkel rendelkezik, mindkettő a Családsegítő Szolgálattal közös használatban biztosított. A családgondozók mindegyikének saját íróasztala van. A kliensek anyagait, személyes dokumentációkat kulccsal zárható szekrényben tároljuk. Az épületben található ezeken felül kliensváró, mely helyszínül szolgál a kapcsolattartások megvalósításához. Ebben a helyiségben történik kéthetente a pártfogói felügyelet alatt álló fiatalkorúak és felnőttek ügyfélfogadása is. Található még az épületben biztos kezdet helyiség, foglalkoztató helyiség, és konferencia terem. Ezeket a helyiségeket használjuk interjúszobaként is, de
4
csoportfoglalkozásokat, programokat, nyári napközis táborokat is itt szoktuk lebonyolítani. A Gondozási Központ felújítása és bővítése 2013. évben történt, novemberben vettük birtokba, így már egy egész naptári évet töltöttünk ebben a megszépült környezetben. Minden tevékenységhez külön helyiségek állnak rendelkezésünkre, melyek nagyobb rendezvények lebonyolítására is alkalmasak. Sportszerekkel, fejlesztő játékokkal, különböző textíliákkal, egyéb eszközökkel is gazdagodtunk a különböző pályázatoknak köszönhetően.
III. Az Alsózsolcai Gondozási Központ szakmai munkája III.1. Gyermekjóléti Szolgálat: A Szolgálat nyitott intézmény, az ügyfélfogadás hivatali rend szerint, hétfő, szerda és pénteki napokon történik, szolgáltatásai ingyenesek. Működése nem hatósági, hanem szolgáltató jellegű. Az együttműködés elvére épül, igyekezve ezzel megelőzni a hatósági intézkedést. A segítségnyújtás főbb formái között információnyújtás, tanácsadás, ügyintézés, segítő beszélgetés, mentális gondozás, életviteli tanácsadás szerepel. Családgondozást végzünk a családban jelentkező működési zavarok megoldása érdekében. Munkamódszerünk az egyéni esetkezelés, segítő beszélgetés és szabadidős programok szervezése A gyermekvédelmi alapellátás keretében a gyermekek és családjaik együttműködése az önkéntességen alapul. Önkéntes megkeresés, illetve a jelzőrendszer által történt jelzés alapján kerülünk elsősorban a családokkal kapcsolatba. Az alapellátásban történő családgondozás esetén a családgondozó szükség szerint, havonta 1-4 alkalommal keresi fel a családot. A veszélyeztetettség megszüntetése érdekében kapcsolatot tart az oktatási intézménnyel. Tájékoztatást ad az igénybe vehető szociális ellátásokról, ügyintézésben, kérvények kitöltésében, kérelmek megfogalmazásában nyújt segítséget. Nagyon sok családban alakul ki családi-kapcsolati konfliktus, amelyeknek szemtanúi illetve résztvevői lehetnek a családban élő gyermekek. Ilyenkor elsősorban a szülők között folynak viták, de gyakran a gyermekek válnak másodlagos áldozatokká. A családi viszályoknak gyakran kiváltó oka az alkoholos befolyásoltság, melynek gyakori következménye az agresszív viselkedés. Amennyiben a családgondozó úgy látja, hogy a veszélyeztetettség alapellátás keretén belül nem szüntethető meg, vagy az együttműködés hiányzik, kezdeményezi a gyámhivatalnál a gyermekek védelembe vételét A gondozásba vétel csak egyik formája a segítségnyújtásnak. Ezek az esetek hosszú, hat hónapon túli kapcsolatot jelentenek egy-egy családdal. Ezen kívül foglalkozunk olyan problémákkal is – regisztrált esetek -, melyek nem igénylik az alapellátásba vételt, tanácsadással, információnyújtással, közvetítéssel segítjük a családot a gyermekvédelmi problémái megoldásában. A gyermek családból való kiemelése a családgondozó javaslatára abban az esetben történik, ha a gyermek felügyelet nélkül marad, vagy testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését családi környezete vagy önmaga súlyosan veszélyezteti. A tankötelezettség elmulasztása, a gyermekek igazolatlan hiányzása évről évre nő. Egyre több gyermek kerül emiatt a szolgálat látókörébe, ezzel egyidejűleg pedig gondozásba. A védelembe vett és alapellátás keretében gondozott gyermekek veszélyeztetettségének oka elsősorban az iskolai igazolatlan hiányzás, valamint magatartási, beilleszkedési zavarok és az ezzel szorosan összefüggő szülői 5
elhanyagolás. Az iskoláztatási támogatás szüneteltetésére vonatkozó új szabályozás értelmében a gyermekjóléti szolgálat a családdal való együttműködés keretében az 50 órát meg nem haladó iskolai mulasztás esetén alapellátás eszközeivel nyújt segítséget a család számára a mulasztás okainak feltérképezésében és a problémák megoldásában. 50 igazolatlan óra után az iskoláztatási támogatás szüneteltetésre kerül, a hatóság pedig védelembe vételi eljárást indít a 16. életév betöltését megelőzően. A 16. életévüket betöltött gyermekeknél védelembe vételre csak akkor kerül sor, ha attól eredmény várható. A családgondozás hatására némi javulás mutatkozik az iskolába járási morál területén, de még mindig előfordulnak olyan tanulók, akik kötelezettségeiket időnként megszegik. Továbbra is jelen vannak a deviáns viselkedésű gyermekek, ahol a háttérben gyakran a szülők elhanyagoló nevelése, agresszivitása, italozó életmódja áll. Különösen nagy a probléma ezeknél a gyerekeknél, mert a szülők sem következetesek, elvtelenül védik gyermekeiket, így a probléma kezelése komoly akadályokba ütközik. További gondot jelent, a szülők életvezetési problémái, a gyermekekkel való kevés törődés és a helytelen nevelési attitűdök, kapcsolattartási problémák. Az ellátottak köre: A szolgáltatás Alsózsolca, település közigazgatási területén élő, életvitelszerűen tartózkodó lakosokra terjed ki. A településen a 0-17 évesek száma: 1364 fő. Ebből az ellátottak száma: 244 fő.
A gyermekjóléti szolgáltató tevékenység a kezelt probléma típusa és az ellátott gyermekek száma szerint: Sorsz.
Megnevezés
Kezelt probléma száma
Ellátott gyermekek a fő probléma szerint
1.
Anyagi, megélhetési, lakhatással összefüggő probléma Gyermeknevelési Gyermekintézménybe való beilleszkedési nehézség Magatartászavar, teljesítményzavar Családi konfliktus (szülők egymás közti, szülők – gyermek közti) Szülők vagy család életvitele Szülői elhanyagolás Családon belüli bántalmazás (fizikai, lelki, szexuális) Fogyatékosság, retardáció Összesen
253
6
67 87
67 56
94 13
60 7
39 244 13
12 21 12
3 813
3 244
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
6
Szülői elhanyagolás alatt értjük a védőnők által küldött jelzéseket, amikor a szülők nem viszik el gyermekeiket a kötelező védőoltásokra, státuszvizsgálatokra, illetve nem járnak a szülők terhes gondozásra, és az ezzel összefüggő orvosi vizsgálatokra. A főbb problématípusok vonatkozásában továbbra is az anyagi veszélyeztetettség áll előtérben, azt követi a családok életvitele, majd kapcsolati díszfunkciói (anya-gyermek, párkapcsolati konfliktusok) és az elégtelen gyermeknevelés veszélyeztető körülményei. A családok életmódjából, a következetlen és elhanyagoló nevelésből adódon egyre több gyermeknél tapasztalható az agresszív magatartás. Mely egy része a kielégítetlen szükségletekből (frusztráció), más része a média és a család által közvetített mintákból adódik. Az intézmények ezekre, az újfajta problémákra nincsenek kellőképpen felkészülve, gyakran a Nevelési Tanácsadó és a Gyermekjóléti Szolgálat segítségét veszik igénybe.
A gyermekjóléti szolgálat szakmai tevékenységének adatai:
Megnevezés
Szakmai tevékenység száma
Információnyújtás 2205 Tanácsadás 784 Segítő beszélgetés 1097 Hivatalos ügy. való közreműködés 600 Családlátogatás 758 Közvetítés 312 Felülvizsgálati tárgyaláson való 51 részvétel Védelembe vétel esetén Első védelembe vételi tárgyaláson való 13 részvétel Esetkonferencia 13 Egyéb adományozás 257 Szociális válsághelyzetben lévő 52 kiskorú anya gondozása Összesen 6142
Ellátott gyermekek száma
514 224 86 253 244 86 54
13 13 760 13 2260
Szakmai tevékenységünk, illetve az esetkezelések jellege nagyban megváltozott. Az utóbbi évben egyre több új keletű problémákkal állnak szembe a családgondozók, melyek pszichésen nagyon megterhelőek. Egyre gyakrabban kerülnek a családgondozók klienskörébe családon belüli bántalmazás, szexuális abúzust elszenvedő gyermekek, elhanyagolás alanyai, illetve, pszichiátriai problémákkal küzdő gyermekek és szülők. Így munkánk során nem az információnyújtás az elsődleges feladatunk, hanem nagy szerepet kapott a segítő beszélgetés, tanácsadás. Mindezek jelzik azt is – a fentieken túl –, hogy a gyermeket nevelő családok nem csak a szegénység, depriváltság által terheltek, hanem mentálisan és pszichésen is. A kliens feszültségének, pszichés terheltségének
7
oldása a családgondozó részéről, lehetőséget biztosít arra, hogy képessé és nyitottá váljanak a gyermek által közvetített probléma megoldásában való közreműködésre. Szakmai tevékenységek közül kiemelném a kapcsolattartási ügyeletet. Igaz településünk hivatalosan nincs kijelölve ilyen szervnek, azonban a hazagondozás előmozdítása érdekében, illetve azért, hogy a gyerekek gyakrabban találkozhassanak a szüleikkel, testvéreikkel a gyámhivatal engedélyezi a nevelőszülőknek, hogy ne a Gyermekvédelmi Központba vigyék az elhelyezett gyermekeket, hanem a szolgálatunkhoz. Jelenleg tehát négy gyermek esetében történik meg nálunk a kapcsolattartás. Készenléti ügyeletet sem tartunk hivatalosan, ám a tél beálltával elhivatottsággal bíró önkéntességet vállaló munkatársaink hétvégeken is dolgoznak. Ilyenkor a veszélyeztetett családokat is végiglátogatjuk.
III.2. A családsegítő Szolgálat szakmai tevékenysége: A családsegítő szolgálat az egyén és a család számára nyújtott szolgáltatása térítésmentes. A szolgáltatás igénybevételének módja többnyire önkéntes. A Családsegítő Szolgálat tevékenysége Alsózsolca közigazgatási területén élő életvitelszerűen ott tartózkodó lakosokra terjed ki. Ügyfélfogadási időben a családsegítés keretein belül szociális, életvezetési és mentálhigiénés tanácsadást nyújtunk. Anyagi nehézséggel küzdők számára pénzbeli, természetbeni és szociális ellátásokhoz való hozzáférést biztosítunk. Adósságkezelés : sok kliensnek van tartozása különböző szolgáltatóknál, segítséget kapnak részletfizetés megkérésére, illetve megkérvényezzük az előrefizetős órát, a további tartozások megelőzése érdekében. Végrehajtói tartozásokat segítünk részletekben megkérni, illetve kérvényezni a mérséklést. Adományokat gyűjtünk, illetve közvetítünk és osztunk szét a rászorulók között. Elsősorban ruhaadományokat, illetve élelmiszer adományokat. Nyomtatványokat töltünk ki, Illetve önéletrajz írásban segítünk, valamint tanácsadást nyújtunk elhelyezkedéssel kapcsolatban nagy hangsúlyt fektetve tartós vagy fiatal munkanélküliekre. Felhívjuk a kliensek figyelmét a munkaerő-toborzásokra. Feladatunk elsősorban az, hogy hozzásegítsük az embereket ahhoz, hogy képessé váljanak ügyeik önálló intézésére, megfelelő munkahely megtalálására, anyagi problémáik kezelésére. Elősegítjük a családban keletkező konfliktusok és működési zavarok megoldását, és segítő beszélgetés keretében rávezetjük a klienst a problémamegoldásra. Ügyfélfogadási időn kívül családlátogatásokat végzünk, környezettanulmányokat készítünk a Gyámhivatal felkérésére. Kizáró és korlátozó gondnokság alatt álló kliensek esetében rendszeresen együttműködünk a hivatásos gondnokkal.
8
Egyéb tevékenységeink:
2014. év elején több kliensnek segítettünk az adó egyszerűsített nyilatkozatának kitöltésében. A felnőtt hivatásos pártfogó kéthetente, csütörtökönként 9.00-tól - 15.00 óráig, az intézményben tartja ügyfélfogadási idejét. A pártfogóval szintén együttműködünk családlátogatás, adatszolgáltatás, ügyintézés formájában. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a településünkön élő krízishelyzet fenyegetettségének kitett embereket.
A szolgáltatást igénybe vevők számának alakulása 2014 évben: Forgalomszám: 1661 Ellátottak száma: 293 fő
A Szolgáltatást igénybe vevők száma gazdasági aktivitás szerint: Gazdasági aktivitás
1. 2. 3. 4. 7.
Fő
Foglalkoztatott Munkanélküli Inaktív ebből nyugdíjas Összes igénybe vevő
64 152 77 18 293
2014 évben a szolgáltatást igénybe vevők száma iskolai végzettség szerint: Iskolai végzettség
A szolgáltatást igénybe vevő kliensek
Általános iskola nyolc osztályánál kevesebb Általános iskola nyolc osztálya
71 141
Befejezett szakmunkásképző
61
Befejezett szakközépiskola
13
Befejezett gimnázium
4
Érettségire épülő befejezett OKJ-s iskola
3
Felsőfokú iskola
0
9
Összesen igénybe vevők
293
2014 évben az ellátást igénybe vevők száma a hozott probléma szerint: A probléma típusa
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Életviteli Családi-kapcsolati Családon belüli bántalmazás Lelki-mentális Gyermeknevelési Anyagi Foglalkoztatással kapcsolatos Egészségkárosodás következménye Ügyintézéshez segítségkérés Információkérés Egyéb Összesen Több probléma előfordulása azonos kliensnél Krízishelyzet
Fő
3 11 0 19 7 293 123 92 290 1 9 1297 760 4
Az ügyintézési nehézségek mellett, jelentős azon igénybevevők száma, akik anyagi problémáik miatt keresik fel szolgálatunkat. A szolgálatunk életvezetési tanácsadással, élelmiszer, osztással próbál segíteni a rászorultakon. Egyre több mentális problémával küzdő ember kerül a látókörünkbe (skizophrenia, depresszió, alkohol miatti idegrendszeri problémák, demencia) Ezekben az esetekben nem csak magukkal a betegekkel kell foglalkoznunk, hanem sok esetben a családtagjaikkal is. Foglalkoztatással kapcsolatos esetkezeléseink többnyire önéletrajz írást, állás keresési tréninget takar.
III.3. Idősek és demens betegek nappali ellátása:
Az Idősek Klubja nappali ellátást nyújtó intézmény. Saját otthonukban élők részére biztosít lehetőséget a napközbeni tartózkodásra, étkezésre, társas kapcsolatokra, valamint alapvető higiéniai szükségletek kielégítésére. Szabadidős programokat szervez a tagjai részére. Sajtótermékeket biztosít, szükség szerint megszervezi az egészségügyi ellátás körébe tartozó felvilágosító előadásokat. Mentális gondozást biztosít az ellátottak részére, segíti őket az ügyintézésben. A demens betegek nappali ellátása az idősek nappali ellátásán belül nyújtott szolgáltatás,mely a Pszichiátriai/Neurológiai Szakkollégium által befogadott demencia centrum, vagy a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal, vagy pszichiáter, neurológus, geriáter szakorvos demencia kórképet megállapító szakvéleményével rendelkező személyeket látja el. Az ellátás alapvető célja, a demenciával küzdő idős ember a szellemi leépülése során az életminőségét megőrizve, jó közérzettel, pszichés és szomatikus egyensúlyának megtartása mellett élje életét. Kognitív zavarai mellett is érzékelje a jó bánásmódot, képes legyen élvezni az adott pillanatokat, és olyan támogatást kapjon,
10
mely késlelteti állapota romlását. Önellátási képességének csökkenése mellett is kielégítettek legyenek szükségletei, és meg tudja őrizni emberi méltóságát. Ennek megfelelően egyéni és csoportos foglalkozásokat napi rendszerességgel szervezünk, a demens személy egyéni gondozási tervét a demencia centrum szakvéleménye és a szociális, mentálhigiénés munkatárs állapotfelmérése alapján készítjük el. Gondozói felügyeletet a nyitvatartási idő alatt folyamatosan biztosítunk. Engedélyezett férőhelyszám: 28 fő. Az ellátottak száma: 2013.XII.31-én 2014-ben ellátásba vettek 2014-ben ellátásból kikerültek 2014.XII.31-én
19 fő 2 fő 1 fő 20 fő
Az ellátottak kor és nem szerinti megoszlása: Férfiak 18-39 éves 40-59 éves 60-64 éves 65-69 éves 70-74 éves 75-79 éves 80-89 éves Összesen:
Nők 1 1 3 3 1 9
18-39 éves 40-59 éves 60-64 éves 65-69 éves 70-74 éves 75-79 éves 80-89 éves Összesen:
1 1 1 1 2 2 3 11
Az igénybevevők részére nyújtott szolgáltatás elemek, tevékenységek: a) a nappali ellátást igénybe vevők számára igény szerint meleg élelmet biztosítunk, b) szabadidős programokat, fejlesztő tevékenységeket szervezünk, c) egyéni, illetve kiscsoportos foglalkozásokat tartunk, d) manuális tevékenységeket, kézimunkázási lehetőséget biztosítunk, e) a település oktatási-nevelési intézményeivel kapcsolatot tartunk, közös programokat szervezünk, f) szükség szerint megszervezzük az egészségügyi alapellátást, a szakellátáshoz való hozzájutást segítjük, g) hivatalos ügyek intézésében segítséget nyújtunk, h) munkavégzés lehetőségét megszervezzük (kertészkedés, bábkészítés, lábtörlőkészítés, stb), i) életvitelre vonatkozó tanácsokat adunk, életvezetésben segítséget nyújtunk,
11
j) speciális önszerveződő csoportokat támogatjuk (több tagunk a Nyugdíjas Klub tagja is), működését, szervezését segítjük, egymás programjain részt veszünk. Az elmúlt egy év tapasztalata azt mutatja, hogy nagyon nehéz feladatot vállaltunk a demens betegek nappali ellátásával, hiszen az ő igényeik teljesen mások, mint az „egészségesen öregedőké”. A két ellátotti csoportot nem gondozzuk teljesen külön, így nagymértékű toleranciát, alkalmazkodást és megértést kíván a többiek részéről az ilyen betegek elfogadása. Igyekszünk minden olyan – az életkor előrehaladtával járó - társadalmi hatást ellensúlyozni, amelyek valamelyike sajnos minden idős embert érint. Ilyenek pl. a nemzedékváltás problémája, az autonómia csökkenése, az öregedés jeleinek megélése, rokonok, ismerősök, családtagok halálának megélése, hasznosság érzés elvesztése, izoláció. Ezek önmagukban is nehezen megélhető problémák, azonban még súlyosabb a helyzete annak az idősnek, akinek betegség is nehezíti a mindennapjait. Akinek zavar van a gondolkodásában, beszédében, mozgásában, a felismerési képességeiben. Ezeket a folyamatokat igyekszünk késleltetni az aktív idősödés segítésével.
Az aktív idősödés elősegíthető: • senior sportok gyakorlása • közösségi élet gazdagítása • humor • családi kötődés erősítése • nemzedékek összefogása • újra felfedezett kreativitás) III.4. Szociális étkeztetés: Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük, vagy hajléktalanságuk miatt. Az intézmény az önkormányzat rendeletében meghatározottak szerint részt vesz a szociális rászorultság megállapításában, - külön jogszabály szerint - előkészíti a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dokumentációt, vezeti az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet 4. számú melléklet szerinti igénybevételi naplót. Az étkezés igénybevételére a település közigazgatási területéről nyújthatnak be kérelmet, az ellátást igénylők. . Az ellátottak között magasabb a tartósan ellátottak száma, ők az idős egyedül élő lakosok közül kerülnek ki. Az átmenti ellátásban részesülők betegségükből, illetve átmeneti szociális helyzetükből adódóan veszik igénybe ezt az ellátási formát.
12
A települési önkormányzat intézményünkön keresztül, saját önkormányzati fenntartásban lévő főzőkonyhájáról biztosítja az ételt a lakosok számára. Az étel kiadagolása/kiszállítása a Központi Konyháról és az Alsózsolcai Gondozási Központ tálalókonyhájáról történik. Az étel zárt rendszerű szállító edényekben kerül szállításra az Alsózsolcai Gondozási Központ épületében működő tálaló konyhára, az erre használatos gépkocsival és szállító edényekkel. Az étel tálalása a HACCP előírásainak megfelelően történik. Az intézmény tálalókonyhája gáztűzhellyel, konyhaszekrénnyel, egy háromfázisú és egy kétfázisú mosogatóval felszerelt. Az egyik az evőeszközök, tálaló edények tisztítására, míg a másik mosogató a szállító edények tisztítására szolgál. Az étkeztetést az ellátást igénybe vevő szükségleteinek megfelelően szervezzük meg, az étel a) kiszolgálásával egyidejű helyben fogyasztással, b) elvitelének lehetővé tételével, c) lakásra szállításával.
Az igénybevétel adatai: Étkeztetésben részesül helyben fogyasztja lakására szállítják vagy elviszi
2013.XII.31-én 2014.évben ellátásba vett 2014.évben ellátásból kikerült 2014.XII.31-én
19 2 2
51 22 18
19
55
Az étkeztetésben részesülők kor és nem szerinti megoszlása: Férfiak életkor
helyben fogyasztja v.elviszi
18-39 éves
-
40-59 éves
1
60-64 éves
Nők lakására szállítják
életkor
helyben fogyasztja v.elviszi
lakására szállítják
18-39 éves
1
3
40-59 éves
1
1
-
3
60-64 éves
1
4
65-69 éves
2
1
65-69 éves
70-74 éves
2
75-79 éves
2
80-89 éves 90- x éves Összesen:
7
1
70-74 éves
4
7
1
75-79 éves
1
8
4 1
80-89 éves 90- x éves
4
17 4
13
Összesen:
12
42
13
IV. Programjaink: Programjaink a " Komplex telep – program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) Alsózsolca városban " TÁMOP-5.3.6 -11/1-2012-0048 című pályázat keretén belül: -
-
-
-
-
-
Biztos Kezdet Klub H - P 8.00-12.00- ig, 0- 3 éves korú gyerekek és szüleik számára napi tízórai biztosítása Hagyományőrzés hetente egy alkalom Személyiségfejlesztő tréningek felső tagozatos általános iskolás fiataloknak Bűnmegelőzési előadások havi egy alkalom általános iskolás fiataloknak Március hónapban – Tor-Túra. A program település szinten immár harmadik alkalommal került megrendezésre, melyen intézményünk is szervezési és lebonyolítási feladatokat látott el. Június 14-én második alkalommal szervezték meg a „Sajó vize összeköt" szlovák-magyar kulturális találkozót, melyen tizenhárom Sajó-menti település vett részt. Idén a találkozó Pelsőcön valósult meg. Augusztusban a Magyar Vöröskereszt támogatásával egy hetet Hajdúszoboszlón, a Komplex Telep program keretein belül pedig egy hetet a Szlovákiai Jabloncán táboroztunk. A táborok során összesen 35 főt sikerült felejthetetlen élményben részesítenünk. December hónapban a Gondozási Központ a Görög Katolikus Egyházzal együttműködve szervezte meg és bonyolította le advent első vasárnapjának megünneplését települési szinten. Hagyományainkhoz híven megrendeztük a „szegények karácsonyát” ahol 20 fő egyedülálló illetve jövedelem nélküli klienst láttunk vendégül és osztottunk ki részükre tartós élelmiszercsomagot. Az idősek klubjában farsangot tartottunk A klub férfi tagjai verssel köszöntötték a nőket nőnapon Anyák napját ünnepeltünk Péter-Pál napján az aratási szokásokat elevenítettük fel, kenyeret sütöttünk, vidám játékokat szerveztünk, amelyre vendégeket is hívtunk októberben idősek hetét szerveztünk sok-sok programmal Mikulásvárás Luca napi hagyományok az óvodásokkal közösen Adventi készülődés, Karácsonyi ünnepség
Előadások szervezése: -
-
Gyuricza Ágnes Gyermek és Ifjúsági szakpszichológus/ Családon belüli erőszak, gyermekbántalmazás/ előadást a jelzőrendszeri tagoknak szerveztük. Alsózsolcai 2 . Számú Óvoda felkérésére: „Az óvodába járás fontosságáról szülőknek” Életvitel óra tartása 6. és 7. osztályos fiatalok számára. a Gyermekjóléti Szolgálatnál.
14
-
A dohányzás káros hatása 6. és 7. osztályos fiatalok számára. a Gyermekjóléti Szolgálatnál. Korrepetálás
V. Kapcsolatrendszerünk Intézményünk szakmai munkája során folyamatosan arra törekszik, hogy a kapcsolatrendszerét más intézményekkel fenntartsa és lehetőség szerint tovább bővítse. Mind inkább célunk, hogy az intézményekkel való kapcsolatunk élő, konstruktív, odavissza alapon működő legyen. Ezen belül teret adva mind a szakmai fejlődésre, gyakori konzultációra, személyes találkozásokra is. Rendszeres kapcsolatot tartunk fenn: - az intézmény fenntartójával, jegyzővel, polgármesterrel, - a megye önkormányzataival, Polgármesteri Hivatalaival, - Kisebbségi Önkormányzattal, - az előgondozás során háziorvosokkal, önkormányzatokkal, szociális ellátást nyújtó intézményekkel - az egyházakkal (református, katolikus, metodista). - egészségügyi intézményekkel (háziorvosokkal, kórházakkal, szakrendelőkkel). - oktatási-nevelési intézményekkel (óvoda, iskola). - Közösségi Házzal, - különböző gyógyászati segédeszközt forgalmazó cégek képviselőivel. - társintézményekkel, - továbbképző intézményekkel, - Szakellátást nyújtó intézményekkel - B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Járási Gyámhivatalával (Felsőzsolca) - Onga Város Polgármesteri Hivatalával - Onga Város Szociális Szolgáltató Központjával - Támogató szolgálattal - Nyugdíjas klubbal Oktatási-nevelési intézmények gyermekei gyakran vendégeink, mely során előadásaikkal, műsoraikkal segítik ellátottaink mentálhigiénés ellátását, a kikapcsolódást és a generációk közötti együttműködést.
VI. Az intézmény gazdálkodása Az Alsózsolcai Gondozási Központ önállóan működő költségvetési szerv. Intézményvezetői munkám során törekszem a gazdaságos irányítására, és a költségvetési keret oly módon történő felhasználására, hogy az biztosítsa az intézmény zökkenőmentes működését. 2014. évben a szociális ellátások szakfeladaton összesen 26.755 E forint volt a költségvetési előirányzat. A bevételünk 5.508 E forint volt, az összes teljesítés pedig 26.628 E forint. A fenntartó a költségvetésben biztosítja azokat a pénzeszközöket, amelyek segítségével az intézmény ésszerű gazdálkodás mellett biztonságosan működhet.
15
A munkatársaim és az ellátottak nevében is köszönöm a Képviselő-testületnek ezt az együttműködést, és tisztelettel kérem, hogy a 2014. évről szóló beszámolómat elfogadni szíveskedjenek. Alsózsolca, 2015.május 15. Tisztelettel: Oroszné Verba Julianna intézményvezető
16