Izrael és a Szentföld
jordánia
2012 nyár
Köszöntő Információk Kedves Utasunk! Irodánk már 10 éve van jelen a turisztikai piacon. Ez idő alatt mindig igyekeztünk a tőlünk telhető legtöbbet megtenni utasainkért és a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtani, a legelfogadhatóbb árért. A 2012-es évben a már jól meg szokott és közkedvelt úticélokon kí vül számos újdonsággal bővül kíná latunk, így idén első alkalommal a nyári szezonban Törökországba is indul charter járatunk. Több kontinens országaiba szerve zett üdülőprogramjainkon a legjobb szállodákat ajánljuk, ahol kitűnő sze mélyzet gondoskodik arról, hogy utasaink a legjobb szolgáltatásban részesüljenek, így nyaralásuk iga zi kikapcsolódás és élmény legyen. Azon vendégeink, akik az aktív pihe nést részesítik előnyben, idén is szá mos városlátogatással egybekötött program közül választhatnak. A 2012-es kínálatunkban is min denki megtalálhatja álmai nyaralá sának színterét, melyhez több or szág, program és időpont közül vá logathatnak. Biztosítjuk afelől, hogy mindig leg jobb tudásunkkal állunk rendelke zésükre, hogy élményekben gaz dag pihenést, és igazi kikapcsoló dást biztosítsunk Önnek és vala mennyi velünk utazónak!
Kedvezmények SPECIÁLIS KEDVEZMÉNY* Amennyiben az indulás előtt legalább 2 hónap pal lefoglalja utazását, a katalógusunk részvé teli díjaiból 15% kedvezményt biztosítunk! NÁSZUTAS KEDVEZMÉNY* 10% a katalógus alapáraiból. NYUGDÍJAS KEDVEZMÉNY* 12% a katalógus alapáraiból. TÖRZSUTAS KEDVEZMÉNY* 12% a katalógus alapáraiból. GYERMEKKEDVEZMÉNY 2–12 éves korig (szállodától függően a gyer mekkedvezmény esetenként 13 illetve 14 éves korig biztosított). PÓTÁGYKEDVEZMÉNy 3. felnőtt részére –3.000 Ft/fő.
CSOPORTKEDVEZMÉNY 20 fő feletti csoport foglalása esetén 1 fő részvételi díja ingyenes, csak a járulékos költségek fizetendők. A csoportlétszámba csak a felnőtt, teljes áron utazók számítha tók bele. *A kedvezmény abban az esetben érvénye síthető, ha a választott dátumra akciós ár nincs érvényben. A KEDVEZMÉNYEK NEM VONHATÓK ÖS� SZE ÉS NEM KOMBINÁLHATÓK! A KED VEZMÉNY A TELJES ÁRÚ RÉSZVÉTELI DÍJRA VONATKOZIK, AZ ILLETÉKEKRE ÉS JÁRULÉKOS KÖLTSÉGEKRE NEM!
Ellátások leírása FÉLPANZIÓ Tartalmazza a reggelit (ami lehet kontinen tális, amerikai típusú vagy büférendszerű svédasztalos. A reggelihez tea, kávé és gyü mölcslé jár), és a vacsorát (büférendszerű, vagy menüválasztékos). Az ellátás nem tar talmaz italokat!
ALL INCLUSIVE Tartalmazza a napi háromszori főétkezést, a snack ételek, üdítő, tea, kávé, ásványvíz, helyi alkoholos italok korlátlan fogyasztását a kijelölt bárokban és időpontokban.
Rövidítések Pótágy = 3. fő kedvezménye, t.hét = további hét, t.éj = további éj, gyermek = gyermek kedvezmény mértéke %-ban illetve összeg
szerűen kifejezve, EF = egyágyas felár, FP = félpanzió, AI = all inclusive, = Anubis be sorolás
Jó utat kívánunk! Üdvözlettel: Anubis Travel
Piktogramok jelentése FP
Félpanzió
Vízpart közeli
AI
All Inclusive
Csúszdák
Gyermekbarát
2
Jordánia Általános információk Hasznos tudnivalók Programok és szállodák Fakultatív programok
4 5 6 22
Izrael Programok
28
Általános utazási feltételek
31
2 www.anubistravel.hu
Vízi sportok
Anubis tipp
Tartalom Köszöntő, információ
Részvételi díjak Minden programra vonatkozóan a részvételi díjakat a szálloda leírásoknál található tábláza tokban közöljük!
Megjegyzések A katalógusban szereplő képek illusztrációk, a szállásfotók csak mintaként szolgálnak! A szállodaleírások a szállodák hivatalos honlapja és kiadott prospektusaik alapján készültek. Mi, mint Anubis Travel csak le fordítottuk azokat, ezért egyes szolgáltatá sok esetén a leírtakban szereplőtől való el térésért felelősséget nem vállalunk! A kata
lógusban szereplő szállodákban esetenként családi, összenyitható szobák felár ellené ben igényelhetők. A szállodáknál a pótágy típusa bármilyen típusú ágy lehet, ami nem egyenértékű a főággyal! Az esetlegesen előforduló nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!
Jordánia Aqaba, Holt-tenger
Jordánia Általános információk
Ősi városok, látványos római kori romok, az ígéret földjére nyíló panoráma és a világ talán legkülönösebb tengere – Jordá niában ezernyi látnivaló fogadja az utazót. Az 1946-ban létre jött Jordán állam alig kisebb ha zánknál, de területét nagyrészt sivatagok, félsivatagok borítják, ezért lakosainak száma is csak kb. 5,6 millió. Az iszlám világ ré sze, népességének 95%-a a szunnita mohamedán vallást követi. Földrajzi adottságait te kintve 3 részre osztható: a Jor dán folyó völgyére, a Szír-Arab tábla fennsíkjára és a határvidé ken található sivatagokra. Amman Jordánia fővárosa, Amman, hét dombra épült, az Arab-félsziget sivatagos peremén található. A város állandóan mozgásban van, utcáit szebbnél-szebb mi naretek, fehérre festett épüle tek és hangulatos kávézók tar kítják. Amman különleges egy velege a modern és a tradicio nális világnak, megtalálhatók itt az arab Omajjád palota romjai, de a legmodernebb bevásárló központok is és természetesen az uralkodó, II. Abdullah Bin Al Husszein arcképe. A jordán ős lakosok kedvesek és segítőké szek, a bazárnak itt is megvan a saját tempója, ami egy euró pai számára túl ráérősnek tűn het elsőre, de biztosak lehetünk benne, hogy vásárolni fogunk valamit. A város híres látniva lói közé tartozik a Nemzeti Mú zeum, Husszein király mecset je, valamint a citadella az óko ri Herkules-templom romjaival. Amman nevezetességei kb. egy nap alatt megnézhetők, viszont 4 www.anubistravel.hu
Jordánia fővárosa kiváló kiindu lópontja lehet jordániai kirándu lásunknak. Jerash 50 km-re fekszik a fővárostól, ahol egy szinte teljesen meg maradt, II. századi római város barangolható be. Minden bi zonnyal a legszebben megőr zött és felújított római kori, tar tományi városmaradvány az egész világon. Az emlékek kö zül megmaradt például Hadria nus császár diadalíve, a Zeusztemplom, a Hippodrom és a fő büszkeség: az ókori színházak. A három teátrum közül a leg nagyobb – és a legteljesebben megmaradt – a Déli Színház, a maga 3000 férőhelyével, rend kívüli akusztikájával és a helyre állított színpad kőfaragványaival éppen olyan, mint kb. 2000 év vel ezelőtt. Madaba/Nebo-hegy Ammantól 30 km-re délre ta lálható, a Királyok útja mentén. Ezt a várost mindenképpen ér demes felkeresni a világhírű bi zánci mozaikok miatt, ame lyek egykor keresztény templo mok, középületek és magánhá zak padlóit díszítették. A leg alább 1400 éves mozaikok a világ legnagyobb eredeti he lyen látható gyűjteményét ké pezik. Az Ószövetség szerint az Egyiptomból való kivonulás és 40 évnyi pusztai vándorlás után Isten a Nebo-hegyről mu tatta meg Mózesnek az Ígéret Földjét, a Kánaánt, de megtil totta neki, hogy az új haza föld jére lépjen. Mózes V. könyvé nek 34. fejezete szerint Mózes itt halt meg a hegyen.
Petra Egy ősi arab néptörzs, a naba teusok i.e. 4. sz.-ban épített sziklavárosa, birodalmuk fővá rosa, több kereskedelmi útvo nal mentén elterülő, virágzó ke reskedőváros volt hajdanán Pet ra. A nabateusok gazdag birodal ma a Vörös-tengertől Jeruzsále mig terjedt. A történelem fordu latai, valamint természeti csapá sok/földrengések miatt a város kiesett a kereskedelem fő vérke ringéséből és évek alatt elhagya tott várossá változott. Közel ezer évig merült feledésbe és csak be duin mendemondákból lehetett tudni, hogy van valahol egy hatal mas, titokzatos sziklába vájt, el rejtett város, különlegesen szép, kultikus építményekkel. Végül 1812-ben a svájci Johann Ludwig Bruckhardt, csellel bejutott a vá rosba és tette ezzel ismertté vá rost a külvilág számára. Ma már az Unesco világörökség része, és a világ 8. csodájaként tartják szá mon. Petra hírnevét öregbítette az itt forgatott Indiana Jones/Az utol só kereszteslovag film is. Wadi Rum A hely neve a Hold völgye... A Wadi Rum volt arábiai Lawrence ezredes és Husszein útvonala is az első világháborúban, amikor az ottomán seregek ellen harcoltak. A legkülönfélébb színű homok dombok és a legváltozatosabb formájú és méretű sziklaképződ mények váltogatják egymást. A fő formákat a rendszertelen, de an nál hevesebb esőzések, míg a fi nom részleteket a szinte sohasem múló szél munkája alakította ki. A kietlen de gyönyörű tájat ma be duinok lakják, akik kiváló ismerői a sivatagnak.
Aqaba Ma Jordánia üdülőparadicsoma és egyetlen kikötője. Kikötők, strandok és szállodák épülnek itt. A város számtalan kikapcso lódást nyújt. A gyönyörű korall zátonyok, ókori városfalak, ása tások, az erőd és az Aquarium, mind kellemes kikapcsolódás ra és látnivalóra csábít. A város folyamatosan fejlődik, szállodá kat, szórakoztató központot, búvárbázisokat, strandokat és számtalan más kikapcsolódá si lehetőségeket építenek. Ked vező fekvésének köszönhetően Aqaba egyaránt kedvelt úti cél a téli és a nyári hónapokban is. Holt-tenger A Holt-tenger a tengerszint alatt mintegy 400 méterrel fekvő képződmény, melynek sótartal ma a többi tengerénél jóval na gyobb. Nevét is ennek köszön heti: átlag 300 gramm per kilo grammos sótartalma nem te szi lehetővé, hogy bármilyen élőlény – néhány baktériumfa jon kívül – megélhessen benne vagy körülötte. A parti fövenyt sókristályok alkotják, különö sen a kisebb déli medencében. Az északi, mélyebb vizű (300 m) medencét a sekélyebb délitől (4 m) ma már csupán egy szűk mesterséges csatorna választja el. A Holt-tengert a Jordán folyó táplálja, természetes elfolyása nincs, így a vízhozam folyama tosan elpárolog. A Holt-tenger ből származó só és iszap egy aránt népszerű gyógytermékek forrása szerte a világban. Ezek gyógyhatását számos tudo mányos kutatás igazolta, tehát nem csupán közkeletű baboná ról van szó.
Jordánia Hasznos tudnivalók KÜLKÉPVISELETEK: Magyar Nagykövetség: Abdoun Jaqub Ammari Str. 23 P.O.B. 3441 Amman 11181. Tel: (+962) 6592-5614. Jordán Hashemita Királyság Konzu látusa: 1126 Budapest, Béla király út 2/ B-C. Tel.: (+36) 1 461-0606. ÁLLAMFORMA: Alkotmányos monarchia. ÁLLAMFŐ: II. Abdullah bin Al Husszein király TERÜLETE: 92.300 km2, lakossága kb. 5 millió fő. IDŐELTOLÓDÁS: Magyarország + 1 óra. HÁLÓZATI ÁRAM: 220 V, a konnektorok meg felelnek a szabványméretnek. NYELV: Hivatalos nyelv az arab, de sok helyen beszélnek angolul is. Nagyra értékelik, ha néhány szót arabul próbálunk mondani. VALLÁS: Jordánia lakosságának 95%-a muzul mán, 4%-a keresztény és 1%-a egyéb vallású. PÉNZ: A hivatalos fizetőeszköz a Jordán di nár. Jele: JOD kb. 295 Ft. (1 JOD kb. 1,4 USD). A jordán dinár váltópénze a fils és a piaszter. 1 JOD = 1000 Fils = 100 piaszter. Érdemes egy kisebb összeget beváltani a repülőtéren megérke zéskor, és áttanulmányozni a címleteket, hogy ne keverjük össze őket. BANKKÁRTYÁK: Hitelkártyával fizetni egyre több helyen lehet, de javasoljuk a bankautoma tákból történő készpénz felvétet is. VÁMSZABÁLYOK: Az aktuális vámszabályokról érdeklődhetnek a Budapesti Jordán Hashemita Királyság Konzulátusán. UTAZÁS: Utasainkat charter repülőjáratokon, tu rista osztályon utaztatjuk. A légitársaság járatai nak indulási időpontjai változhatnak. A menet rendváltozásokért az Anubis Travel felelősséget nem vállal. Az utazásnál vegyék figyelembe a 20 kg poggyász súlyhatárt. Földi szolgáltatások ese tén a belföldi transzferek és programok lebonyolí tása légkondicionált buszokkal történik. A legfőbb városok közötti távolságok: Aqaba–Amman kb. 320 km, Aqaba–Holt-tenger kb. 330 km, Aqaba– Jerash kb. 370 km, Aqaba–Petra kb. 130 km. ÚTIOKMÁNYOK: Magyar állampolgároknak Jordániában vízumkötelezettség van. Az útlevél nek a hazautazástól számított még legalább 6 hó napig érvényesnek kell lennie. A vízum intézése irodánkon keresztül történik, melyhez az útlevél másolatára van szükség. A turista vízum (max.) 3 hónapig érvényes, (max.) 1 hónap tartózkodásra és egyszeri belépéssel. Az országból történő kilé péskor 20 JOD/fő illeték fizetendő a helyszínen. SZERVÍZ DÍJ: Itthon kerül beszedésre a prog ramtól függően meghatározott összeg. Ez fedezi a szállodákat és transzfereket. Kivétel személyes dolgok pl.: WC használat. A baksis (borravaló) egy elfogadott szokás ebben az országban, ami eltér a megszokottól. HELYI SZOKÁSOK/ÖLTÖZKÖDÉS: A kön� nyű pamut ruha viselése a legcélszerűbb. A ten gerparton lehet nyitottabb, de a városokban zár tabb ruhák viselése ajánlott. Főleg hölgyek ne hordjanak túl rövid vagy túl nyitott ruhadarabokat. Legalább combközépig takarjuk el lábunkat. ELLÁTÁS: A programban szereplő ellátás mindig a szálloda leírás mellett szerepel. A felszolgált étel jellegét (felszolgálás, svédasztal) mindig az adott szálloda határozza meg. Jordániában az étkezé sekhez semmilyen ital nem jár, kivétel a reggelihez gyümölcslé, tea és „amerikai jellegű” kávé.
SZÁLLÁS: Jordániában a szállodák besorolása eltérhet a nemzetközi színvonaltól. Azonos kate górián belül a szállodaváltoztatás jogát fenntart juk. SZOBÁK: A szobák elosztása a szállodák kizá rólagos joga. Néhány esetben az egyágyas szoba kisebb lehet a normálnál, míg a háromágyas szo ba normál esetben egy kétágyas szoba pótág� gyal, ami kisebbé teszi a szobát 3 ember számá ra, ezért inkább 1 gyermekes család részére aján lott. A szobákat általában 14 órától lehet elfoglal ni és legkésőbb 10 óráig kell elhagyni. Korábbi ér kezés, későbbi indulás esetén csomagjaikat cso magszobában helyezhetik el. GYERMEKKEDVEZMÉNYEK: Gyermekked vezményt csak azok a gyermekek kapnak, akik a túra befejezéséig nem töltik be a 12. életévüket. Gyermek elhelyezése mindig szülőkkel egy szo bában, pótágyon történik. Speciális, ettől eltérő gyermekkedvezmények egyes szállodák részletes leírásaiban külön feltüntetésre kerülnek. EGÉSZSÉGÜGY: Jordániában nincsenek járvá nyos betegségek, nem szükséges a védőoltás, vi szont a napsütés nagyon erős, napvédő szerek használata szükséges. BETEGSÉG: Az utazás izgalma, a hirtelen meg változott időjárás és étkezési szokások miatt ki sebb gyomorpanaszok léphetnek fel. Megelőzés: ■ nagy melegben, napon jéghideg ital fogyasztá sa nem ajánlott; ■ melegből, ha teheti, ne lépjen be légkondicio nálóval nagyon lehűtött helyiségbe; ■ ne igyon csapvizet, ne fogyasszon jéggel hű tött üdítőitalt; ■ ne egyen meg olyat, amit nem kíván; ■ bármilyen panasszal azonnal forduljon az ide genvezetőhöz!!! ORVOS, GYÓGYSZERTÁR: A jordán gyógy szerek nem drágábbak, mint a hazaiak. Bátran fordulhatunk gyógyszerészhez is kisebb gondok kal. Ha elkerülhetetlen az orvos kihívása, az uta zási iroda képviselőjét tájékoztassák és ő majd in tézkedik. Ne felejtsenek el számlát kérni! ÉGHAJLAT: Jordánia időjárása mérsékeltnek mondható, kivétel az igazi nyár 3 hónapja (júniusjúlius-augusztus), amikor nagyon magas a hő mérséklet főleg európaiaknak. A hőmérséklet – a nyári hónapokat kivéve – a következő értékek kö zött mozog: 17–26 ºC nappal, 7–15 ºC éjszakán ként. VÍZHŐMÉRSÉKLET: A Vörös-tenger és a Holttenger partján a víz hőmérséklete az év bármely részén alkalmas úszásra. Kivétel december-janu ár, amikor egy kicsit hűvös lehet a víz. BIZTONSÁG: Jordániában jó a közbiztonság. Éjjel semmiféle veszélyt nem jelent, ha a fő utcán végigsétálunk. A hölgyeket nem zaklatják, azért figyeljünk a megfelelő öltözékre, tiszteljük az or szág hagyományait. A szállodákban széfek állnak a vendégek rendelkezésére. A nemzetközi gya korlatnak megfelelően a szállodákban a szobák ból eltűnt értéktárgyakért nem vállalnak felelőssé get. KÖZLEKEDÉS: Az autóbérléshez legalább 21 éves korúnak kell lenni és min. 2 éves vezetői en gedéllyel kell rendelkezni. A jordánok vezetési stí lusa azonban eltér a magyarokétól, ezért érdeme sebb a helyi taxik szolgáltatásait igénybe venni, melyek kedvező árakat kínálnak. ÜNNEPEK: Mivel a jordán lakosság kis része ke resztény, így karácsonyi hangulat nem érzékelhe tő, csak családon belül ünneplik. Szilveszterkor is
csak a turisták részére állítanak össze extra prog ramot (nem mindenhol). Ezzel szemben az iszlám ünnepek igen látványosak. Ramadan – a legna gyobb muzulmán ünnep – alatt nagyobb a forga lom, a múzeumok korábban zárnak. Kérjük, le gyenek különös tekintettel ez időben a vallási szo kásokra. A böjtöt követő nagy három napos ün nep a Bájrám, amely külsőségeiben hasonlít a mi karácsonyunkhoz. Az emberek kint sétálnak az utcán, mindenki új ruhát, ajándékot kap szeret teitől. Erre az eseményre a szállodák külön prog rammal készülnek, ilyenkor ugyanis a tehetősebb családok utazgatnak. TELEFONÁLÁS: Magyarország hívószáma: 00 36 + körzetszám + hívott szám. Jordánia hívó száma: 00 962 + körzetszám + hívott szám. POSTA: Ha teheti a képeslappal együtt vásárol ja meg a bélyeget. A feladandó leveleket a szál lodák recepcióján érdemes leadni, mert postalá dák csak igen szórványosan fordulnak elő az or szágban. A küldemények általában 2 hét alatt ér nek haza. ÉTELEK: Jordánia nemzeti étele a beduin spe cialitás a „mansaf”: fűszeres-joghurtos bárány hús különféle magvakkal ízesített rizzsel tálalva. A „khubez” a pitához hasonló lapos és kerek ke nyérféle, amit szinte mindenhez fogyasztanak és különféle ízesítéssel kapható, ezen kívül ked velt ételek itt is a falafel és a kebab. A desszerte ket is nagyon kedvelik, például a baklavát, mely egy mézzel készült mogyorós sütemény, vagy a „zalabiyyeh”-t, mely rózsavízbe mártott kekszféle. ITALOK: Csapvizet nem szabad inni! Palacko zott víz kapható különféle kiszerelésben, lehető ség szerint ezt használják fogmosáshoz is. A val lás miatt a jordánok nagy része alkoholt nem fo gyaszt, így italboltot ne keressünk. Szeszesitalt szállodákban (sör, bor) vagy vámmentes boltok ban vásárolhatnak. Tömény italok 4-5 csillagos szállodákban kaphatók, de drágák. Érdemesebb itthonról vinni. Ramadán alatt nem árusítanak al koholt. Nagyon kedveltek azonban a tea- és a ká véfélék. VÁSÁRLÁS: A városnéző programok alkalmával rövid pihenőket iktatunk közbe. Ezek a megállók nem csak felfrissülésre alkalmasak, de kézműves munkákkal is megismertetnek minket (a Holt-ten ger kincseit rejtő kozmetikumok, kézműves ter mékek, szőttesek). Ezeken a helyeken eredeti, jó minőségű termékeket vásárolhatnak az érdeklő dők. A bazárban ugyanezek silány másolatait sze rezhetjük be. ÁRAK: Szinte sehol nem írják ki, kérdezzük meg, hogy mi mennyibe kerül, majd alkudozzunk. Soha ne fogadjuk el az első árat, főleg a bazárban nem. FÉNYKÉPEZÉS/FILMEZÉS: Jordániában ti los katonai objektumokról videó felvételeket készí teni. Múzeumokban és turisztikai helyeken a fény képezésért esetleg külön díjat számítanak fel a ka merák használatáért. Bizonyos esetekben turisz tikai helyeken sem engedélyezett a videokamera használata. KIADVÁNYOK: Többnyire angol és német nyel ven készülnek, színesek! Magas színvonalú videó anyagok is készültek a legtöbb nevezetességről. SZÁMOK: 1 – wáhed, 2 – itnén, 3 – táláta, 4 – árbá, 5 – khámszá, 6 – szettá, 7 – szábá, 8 – temenijá, 9 – teszáá, 10 – ásárá. Az Anubis Travel partnere Jordániában: JORDAN EXPERIENCE: Sweifieh, Amman, telefon: (+962 6) 585 8412
www.anubistravel.hu 5
Jordánia aqaba
Jordániai üdülés I.
Az Anubis Travel a program változtatásának jogát fenntartja a helyszíni körülmények függvényében!
8 nap/7 éjszaka (Nabateus I. program)
1. nap Budapest/Aqaba: Elutazás Aqabába charter repü lőjárattal. Érkezés után transzfer a szállodába, szabad program. Szállás Aqabában vagy a Holttengernél.
8. nap Aqaba/Budapest: Transzfer az aqabai repülőtérre, hazautazás Budapestre charter repülőjárattal.
2-7. nap Aqaba: Reggeli után szabad program. Fakultatív programlehetőségek: Petra, Wadi Rum, kirándulás a Holt-tengerhez, kirándulás a Szentföldre (Jeruzsálem). Szállás Aqabában vagy a Holt-tengernél.
Számos választható szálloda. Az árak és turnusok az egyes hotelek leírásánál találhatók.
Indulási időpontok | 2012 nyár/ősz A
B
C
D
E
Május 5., 12., 19., 26. Június 2., 9.
Június 16., 23., 30. Július 7., 14., 21., 28. Augusztus 4., 11., 18.
Augusztus 25. Szeptember 1.
Szeptember 8., 15., 22., 29. Október 6., 13., 20.
Október 27.
6 www.anubistravel.hu
Jordánia aqaba, Holt-tenger
Jordániai üdülés II.
Az Anubis Travel a program változtatásának jogát fenntartja a helyszíni körülmények függvényében!
8 nap/7 éjszaka (Nabateus II. program)
1. nap Budapest/Aqaba: Elutazás Aqabába charterjá rattal. Érkezés után transzfer a szállodába. Szabad program. Szállás Aqabában.
5. nap Aqaba/Holt-tenger: A korai reggelit követően transzfer a Holt-tengerhez. Szabad prog ram. Szállás a Holt-tengernél. 6-7. nap Holt-tenger: Reggeli után szabad program. Szállás a Holt-tengernél.
2-4. nap Aqaba: Reggeli után szabad program. Fakultatív programlehetőségek: Kirándulás Petrába, Wadi Rum, Jeruzsálem. Szállás Aqabában.
8. nap Holt-tenger/Aqaba/Budapest: Kora reggel transzfer a repülő térre, hazautazás.
Indulási időpontok | 2012 nyár/ősz A
B
C
D
E
Május 5., 12., 19., 26. Június 2., 9.
Június 16., 23., 30. Július 7., 14., 21., 28. Augusztus 4., 11., 18.
Augusztus 25. Szeptember 1.
Szeptember 8., 15., 22., 29. Október 6., 13., 20.
Október 27.
Aqaba 4 éj + Holt-tenger 3 éj Marina Plaza 4*+ és Dead Sea Spa 4*+ Radisson Blu 5* és Dead Sea Spa 4*+ Mövenpick Tala Bay 5* és Dead Sea Spa 4*+
ELL.
A 1 hét
B T. hét
1 hét
C T. hét
1 hét
D T. hét
1 hét
E T. hét
1 hét
T. hét
FP
229 900 100 000 234 900 100 000 224 900 100 000 234 900 100 000 249 900 100 000
AI*
254 900 125 000 259 900 125 000 249 900 125 000 259 900 125 000 274 900 125 000
FP
249 900 120 000 254 900 120 000 244 900 138 000 254 900 138 000 269 900 138 000
FP
274 900 126 000 284 900 126 000 269 900 138 000 284 900 138 000 294 900 138 000
Az árak tartalmazzák: 4 éjszaka Aqabában + 3 éjszaka a Holt-tengernél a kiválasztott szállodában félpanziós vagy all inclusive ellátással; repülőjegyek; repülőtéri transzferek; vízum. Az árak nem tartalmazzák: Repülőtéri illeték és üzemanyag pótdíj: 45 000 Ft/fő, útlemondási biztosítás díja: 1,4%, utasbiztosítás (Privileg): 830 Ft/fő/nap, szerviz díj: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illeték: 20 JD (helyszínen fizetendő). *All inclusive ellátás csak Aqabában lehetséges! 1. gyermek (2-12): 50 000 Ft, 2. gyermek (2-12): felár ellenében nagyobb méretű szobában. Egyágyas felár: 4*/4*: 65 000 Ft/fő/hét, 5*/4*: 110 000 Ft/fő/hét.
www.anubistravel.hu 7
Jordánia Aqaba
Classic*** www.sara-hotels.com (00 962) 3 205 0070
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése A szálloda Aqaba központjában rendkívül jó helyen, az aqabai kikötő és a busz állomás között fekszik. A tengerpartra egy kellemes 10 perces sétával juthatunk el. Privát tenger parti szakasszal nem rendelkezik, de fizetés ellenében más szállodák tengerpartját tud ják használni a szálloda vendégei.
Szobák A szálloda 45 szobája felújított, kényelme sen és ízlésesen berendezett. Valamennyi szoba légkondicionált, tévével, közvetlen te lefonvonallal, kis hűtővel felszerelt.
Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás Félpanzió.
Szolgáltatások Étterem, internet kapcsolat (wifi) a közös he lyiségekben, széf, mosoda, autókölcsönzés, 24 órás szobaszerviz.
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS
A
B, D
C
E
2 ágyas szoba (FP)
114 900
119 900
109 900
134 900
További hét (FP)
33 000
33 000
33 000
33 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 30 000 Ft/fő. Gyermekkedvezmény: 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: 1. gyermek (2-14): 50 000 Ft + járulékos költségek, 2. gyermek (2-14): felnőtt részvételi díj – 30% + járulé kos költségek. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal. Kedvezményes családi csomagjainkat keresse honlapunkon.
8 www.anubistravel.hu
Jordánia Aqaba
Aqaba Inn***
+
www.anubistravel.hu (00 962) 3 203 3331
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése A hangulatos szálloda Aqaba központában fekszik, kb. 15 percnyi autóútra az aqabai nemzetközi repülőtértől. Szobák A szálloda 6 emeletes épületében össze sen 44 szobával rendelkezik. Az egyszerű
en de ízlésesen berendezett szobák mind egyike légkondicionált, tévével telefonnal felszerelt. Szolgáltatások Étterem, lift, a közös helyiségekben internet kapcsolat (wifi) a szálloda közelében szá mos étterem, kávézó várja a vendégeket.
Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás Félpanzió.
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS
A
B, D
C
E
2 ágyas szoba (FP)
114 900
119 900
109 900
134 900
További hét (FP)
35 000
35 000
35 000
35 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 22 000 Ft/fő. Gyermekkedvezmény: 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: 1. gyermek (2-14): 50 000 Ft + járulékos költségek, 2. gyermek (2-14): felnőtt részvételi díj – 30% + járulé kos költségek. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal. Kedvezményes családi csomagjainkat keresse honlapunkon.
www.anubistravel.hu 9
Jordánia Aqaba
Mina Hotel***+
+
www.minahotelaqaba.com (00 962) 3 201 5165
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése A Mina Hotel Aqaba központjában helyez kedik el, körülbelül 10 percnyi autóútra a nemzetközi repülőtértől. Privát tengerpar ti szakasszal nem rendelkezik, de fizetés el lenében más szállodák tengerpartját tudják használni a szálloda vendégei.
Szobák A szálloda valamennyi szobája ízlésesen berendezett. A standard szobák mind egyike légkondicionált, tévével, telefonnal, minibárral felszerelt, valamint internet kap csolat kialakított.
Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás Félpanzió.
Szolgáltatások Étterem kilátással a Vörös-tengerre, lobby bár, koktél bár, kávé terasz, internet, medence, kon ferenciaterem áll a vendégek rendelkezésére.
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS
A
B, D
C
E
2 ágyas szoba (FP)
129 900
134 900
119 900
149 900
További hét (FP)
44 000
44 000
44 000
44 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást: (Privileg) 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 35 000 Ft/fő. Gyermekkedvezmény: 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: 1. gyermek (2-14): 50 000 Ft + járulékos költségek, 2. gyermek (2-14): felnőtt részvételi díj – 30% + járulé kos költségek. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal. Kedvezményes családi csomagjainkat keresse honlapunkon.
10 www.anubistravel.hu
Jordánia Aqaba
Coral Bay***+ www.rdc.jo (00 962) 3 2015555
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése A szálloda Aqaba központjától kb. 18 km-re található, közvetlenül a Vörös-tenger partján. Szobák A szálloda összesen 3 emeleten 69 szo bával rendelkezik. Az ízlésesen berende zett szobák mindegyike tévével, telefonnal, minibárra, széffel felszerelt.
Szolgáltatások Étterem, bár, medence, gyermekmedence, búvár és vízi sport központ, ajándéküzlet, üzleti szolgáltatások.
Ellátás Félpanzió.
Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe.
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS
A
B, D
C
E
2 ágyas szoba (FP)
134 900
139 900
129 900
154 900
További hét (FP)
48 000
48 000
48 000
48 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 33 000 Ft/fő. Gyermekkedvezmény: 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: 1. gyermek (2-13): 50 000 Ft + járulékos költségek, 2. gyermek (2-13): felnőtt részvételi díj – 30% + járulé kos költségek. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal. Kedvezményes családi csomagjainkat keresse honlapunkon.
www.anubistravel.hu 11
Jordánia Aqaba
Aqaba Gulf**** www.aqabagulf.com (00 962) 3 201 6636
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése A szálloda Aqaba központjában, közel a tengerparthoz helyezkedik el, a repülőtértől kb. 15 perces autóútra. A bazársorra és a bevásárlóközponthoz néhány perces sétá val juthatunk el. Privát tengerparti szakas� szal nem rendelkezik, de fizetés ellenében más szállodák tengerpartját tudják használni a szálloda vendégei.
Szobák A szálloda 200 szobával és több lakosztál� lyal rendelkezik. A standard szobák mindegyike légkondicionált, telefonnal, tévével, minibárral, tea- és kávékészítéshez szükséges eszközök kel, széffel, a fürdőszoba hajszárítóval felszerelt. Szolgáltatások Étterem, bárok, kávézó, medence, tenisz pálya, mosoda, szobaszerviz, ajándékbolt, konferenciaterem.
Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás Félpanzió.
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS
A
B
C
D
E
2 ágyas szoba (FP)
149 900
154 900
139 900
154 900
169 900
További hét (FP)
55 000
55 000
65 000
65 000
65 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 33 000 Ft/fő. Gyermekkedvezmény: 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: 1. gyermek (2-13): 50 000 Ft + járulékos költségek, 2. gyermek (2-13): felnőtt részvételi díj – 30% + járulé kos költségek. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal. Kedvezményes családi csomagjainkat keresse honlapunkon.
12 www.anubistravel.hu
Jordánia Aqaba
Hilton Double Tree****
+
doubletree1.hilton.com (00 962) 3 2093209
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése A rendkívül színvonalas szálloda az aqabai öbölben, Aqaba nyüzsgő központjában fek szik, kb. 15 percnyi autóútra a repülőtértől. Szobák A szálloda valamennyi szobája ízlésesen be rendezett. Légkondicionálóval, LCD tévével, telefonnal, minibárral, tea és kávékészítésé hez szükséges eszközökkel, széffel, a fürdő
szoba hajszárítóval felszerelt. A szobák egy részéhez erkély vagy terasz tartozik. Szolgáltatások Éttermek, bárok, medence, wellness szol gáltatások (fitneszterem, szauna, gőzfürdő), üzleti szolgáltatások, széf, ATM, internet, mosoda, szobaszerviz. Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe.
Ellátás Félpanzió vagy all inclusive.
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS 2 ágyas szoba (FP) További hét (FP) 2 ágyas szoba (AI) További hét (AI)
A
B
C
D
E
174 900 78 000 214 900 118 000
179 900 78 000 219 900 118 000
169 900 90 000 209 900 130 000
179 900 90 000 219 900 130 000
194 900 90 000 234 900 130 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 72 000 Ft/fő. Gyermekkedvezmény: 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: 1. gyermek (2-13): 50 000 Ft + járulékos költségek, 2. gyermek (2-13): felnőtt részvételi díj – 30% + járulé kos költségek. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal. Kedvezményes családi csomagjainkat keresse honlapunkon.
www.anubistravel.hu 13
Jordánia Aqaba
Marina Plaza****+
+
www.marinaplaza.org (00 962) 3 209 2900
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése A szálloda mely Aqabától 25 km-re fek szik, 2008 márciusában nyitotta meg kapuit. Az szálloda 250 méterre fekszik a tengertől, ahol saját tengerparttal rendelkezik. Szobák A szálloda 260 szobával és lakosztállyal rendel kezik. A standard szobák mindegyike légkondi cionált, tévével, minibárral, széffel, a fürdőszo ba hajszárítóval felszerelt. A szobák egy részé
hez erkély vagy terasz tartozik. Tengerre néző és családi szoba felár ellenében igényelhető.
Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe.
Szolgáltatások Étterem, kávézó, 2 medence, internet (WiFi), mosoda, ajándékbolt, parkoló, orvosi ügye let, wellness szolgáltatások (szauna, gőzfürdő, masszázs, különböző kezelések), fitneszterem, víziaerobik, darts, asztalitenisz, strandröplab da. Naponta többször ingyenes buszjárat indul Aqabába. Gyermekeknek medence, játszótér.
Ellátás Félpanzió vagy All inclusive.
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS 2 ágyas szoba (FP) További hét (FP) 2 ágyas szoba (AI) További hét (AI)
A
B, D
C
E
189 900 87 000 229 900 127 000
194 900 87 000 234 900 127 000
179 900 87 000 219 900 127 000
209 900 87 000 249 900 127 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 65 000 Ft/fő. Gyermekkedvezmény: 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: 1. gyermek (2-13): 50 000 Ft + járulékos költségek, 2. gyermek (2-13): csak családi szobában lehetséges felár ellenében. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal. Kedvezményes családi csomagjainkat keresse honlapunkon.
14 www.anubistravel.hu
Jordánia Aqaba
Mövenpick Aqaba***** www.moevenpick-aqaba.com (00 962) 3 203 4020
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése A szálloda Aqaba központjában helyezke dik el, kilátással a Vörös-tengerre, csodála tos saját tengerparti szakaszán. Szobák A szálloda 296 szobával és 87 lakosz tállyal rendelkezik. A standard szobák mindegyike erkélyes, légkondicionált, te lefonnal, tévével, minibárral, széffel, vala mint a fürdőszoba hajszárítóval felszerelt.
Tengerre néző szoba felár ellenében igé nyelhető.
Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe.
Szolgáltatások Éttermek, bárok, kávézó, 4 medence (me lyek közül egy télen fűtött), internet (WiFi), mosoda, szobaszerviz, konferenciaterem, wellness szolgáltatások (szauna, masszázs), fitneszterem, valamint számos vízi sport le hetőség várja a vendégeket. Gyermekeknek medence, gyermekklub.
Ellátás Félpanzió.
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS
A
B
C
D
E
2 ágyas szoba (FP)
234 900
244 900
229 900
244 900
269 900
További hét (FP)
152 000
130 000
152 000
152 000
152 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 130 000 Ft/fő. Gyermekkedvezmény: 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: 1. gyermek (2-16): 50 000 Ft + járulékos költségek, 2. gyermek (2-16): csak családi szobában lehetsé ges felár ellenében. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal. Kedvezményes családi csomagjainkat keresse honlapunkon.
www.anubistravel.hu 15
Jordánia Aqaba
Mövenpick Tala Bay***** www.moevenpick-hotels.com (00 962) 3 209 0300
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése A szálloda közvetlenül a Vörös-tenger part ján található, kb. 15 percnyi autóútra Aqaba központjától, és 20 percnyire a repülőtértől. Szobák A szálloda összesen 306 szobával rendel kezik. A standard szobák mindegyike lég kondicionált, tévével, telefonnal, minibárral, széffel, kávé- és teafőzési lehetőséggel, a fürdőszoba hajszárítóval felszerelt. Superior,
családi, tengerre néző szoba felár ellenében igényelhető.
Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe.
Szolgáltatások Éttermek, bárok, medencék, csúsz da, különböző üzletek, fodrászat, SPA és wellness szolgáltatások (jakuzzi, masszázs), fitneszterem, sportolási lehetőségek: strand foci és strandröplabda, búvárközpont, külön böző vízi sportok. Gyermekeknek medence, gyermekklub. Ingyenes buszjárat Aqabába.
Ellátás Félpanzió.
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS
A
B
C
D
E
2 ágyas szoba (FP)
244 900
249 900
234 900
249 900
284 900
További hét (FP)
157 000
140 000
157 000
157 000
157 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 130 000 Ft/fő. Gyermekkedvezmény: 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: 1. gyermek (2-16): 50 000 Ft + járulékos költségek, 2. gyermek (2-16): csak családi szobában lehetsé ges felár ellenében. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal. Kedvezményes családi csomagjainkat keresse honlapunkon.
16 www.anubistravel.hu
Jordánia Aqaba
Radisson Blu***** www.aqaba.radissonsas.com (00 962) 3 209 0777
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése Az elegáns szálloda közvetlenül a Vöröstenger partján található, 400 méteres saját partszakasszal rendelkezik, Aqaba központ jától kb. 20 percnyi autóútra.
zökkel, telefonnal, a fürdőszoba hajszárító val felszerelt. A szobák egy részéhez erkély vagy terasz tartozik. A szálloda több egybe nyitható szobával is rendelkezik, mely ideális megoldás lehet családok számára.
Szobák A szálloda összesen 336 standard, superior és deluxe szobával rendelkezik. A szo bák mindegyike légkondicionált, LCD tévé vel, kávé- és teafőzéshez szükséges eszkö
Szolgáltatások Éttermek, bárok. diszkó, 4 medence, WiFi, kiválóan felszerelt konferenciaterem, fitnesz terem, wellness szolgáltatások (jakuzzi), vízisí, snorkeling, búvárközpont, horgász-, windsurf
és vitorlázási lehetőségek. Gyermekeknek me dence, mini klub. Ingyenes buszjárat Aqabába. Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás Félpanzió.
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS
A
B
C
D
E
2 ágyas szoba (FP)
224 900
229 900
214 900
229 900
254 900
További hét (FP)
120 000
120 000
152 000
152 000
152 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 130 000 Ft/fő. Gyermekkedvezmény: 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: 1. gyermek (2-13): 50 000 Ft + járulékos költségek, 2. gyermek (2-13): felnőtt részvételi díj – 30% + járu lékos költségek. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal. Kedvezményes családi csomagjainkat keresse honlapunkon.
www.anubistravel.hu 17
Jordánia Holt-tenger
Dead Sea Spa****+
+
www.dssh.jo (00 962 5) 356 1000
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése A szálloda a Holt-tenger keleti részén fekszik, 400 méterre a tengerszint alatt (egy magasságban a Holt-tenger szintjével) közvetlenül a tengerparton, melyet lépcsősoron lehet megközelíteni. A szállo da kiemelten gyógyászati és kezelési célokkal ide érkezők számára is épült, kiváló fekvésének, vala mint klimatikus elhelyezkedésének köszönhetően. Szobák A szálloda összesen 272 szobával rendelkezik. A standard szobák mindegyike légkondicionált,
minibárral, telefonnal, műholdas tévével, a fürdő szoba hajszárítóval felszerelt. A szobák egy részé hez erkély vagy terasz tartozik. Szolgáltatások Étterem, medencék, csúszda, medencebár, széf, internet, szobaszerviz, szépségszalon, különböző ajándékboltok, üzleti szolgáltatá sok, strandröplabda, tollaslabda, kerékpárköl csönzés, beduin est, valamint orvosi központ széleskörű terápiákkal és szolgáltatásokkal. Parkoló, autókölcsönző, saját közvetlen autó
buszjárat Ammanba heti 3 alkalommal. Gyer mekeknek medence, játszótér. Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás Félpanzió.
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS
A
B, D
C
E
2 ágyas szoba (FP)
244 900
249 900
234 900
269 900
További hét (FP)
120 000
120 000
120 000
120 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 120 000 Ft/fő. Gyermekkedvezmény: 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: 1. gyermek (2-13): 50 000 Ft + járulékos költségek, 2. gyermek (2-13): felnőtt részvételi díj – 30% + járu lékos költségek. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal. Kedvezményes családi csomagjainkat keresse honlapunkon.
18 www.anubistravel.hu
Jordánia Holt-tenger
Holiday Inn Resort***** www.ichotelsgroup.com (00 962) 5 349 5555
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése A 2009-ben felújított szálloda a Holt-tenger partján fekszik 400 méterrel a tengerszint alatt, ahol az egyedülálló természeti környe zet kivételes gyógyító hatásait élvezhetik a vendégek. Szobák A szálloda összesen 202 szobával és 15 lak osztállyal rendelkezik. A standard szobák mindegyike légkondicionált, telefonnal, tévé vel, széffel, minibárral, tea és kávékészítéshez
szükséges eszközökkel, a fürdőszoba hajszá rítóval felszerelt. A szálloda számos összenyit ható szobával rendelkezik, amely ideális csalá dok elhelyezésére. A szobák egy részéhez er kély vagy terasz tartozik.
Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás Félpanzió.
Szolgáltatások Éttermek, bár, medence, szobaszerviz, széf, különböző ajándékboltok, pénzváltó, mosoda, tisztító, wellness szolgáltatások (szauna, pezs gőfürdő), jóga terem, konferenciaterem, autó bérlés. Gyermekeknek gyermekfelügyelet
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS
A
B, D
C
E
2 ágyas szoba (FP)
269 900
274 900
264 900
294 900
További hét (FP)
174 000
174 000
174 000
174 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 98 000 Ft/fő. Gyermekkedvezmény: 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: 1. gyermek (2-12): 50 000 Ft + járulékos költségek, 2. gyermek (2-12): felnőtt részvételi díj – 30% + járulé kos költségek. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal. Kedvezményes családi csomagjainkat keresse honlapunkon.
www.anubistravel.hu 19
Jordánia Holt-tenger
Mövenpick Dead Sea***** www.moevenpick-hotels.com (00 962) 5 3561111
FP
AI
Szálláspélda
Fekvése A szálloda a Holt-tenger partján fekszik, tra dicionális stílusban épült. A vendégek luxus körülmények között élvezhetik a Holt-tenger és a világon egyedülálló környezet gyógyí tó hatásait. Szobák A szálloda 346 szobával és lakosztállyal ren delkezik a főépületben és villákban. A stan dard szobák mindegyike légkondicionált, té
vével, telefonnal, tea- és kávéfőzéshez szük séges eszközökkel, minibárral, széffel, a für dőszoba hajszárítóval felszerelt. A szobák egy részéhez erkély vagy terasz tartozik. Szolgáltatások Éttermek, bárok, medencék, konferenciate rem, SPA és wellness szolgáltatások (jakuzzi, masszázs), fitneszterem, teniszpálya, strand röplabda. Orvosi központ, különböző kezelé sekkel. Gyermekeknek medence, játszótér.
Egyes szolgáltatások csak külön térítés ellenében vehetők igénybe. Ellátás Félpanzió.
15% kedvezmény! Ha indulás előtt 2 hónappal foglal
Jordániai üdülés | Nabateus I. program | charterjárattal (Ft/fő) 8 nap/7 éj ELHELYEZÉS
A
B, D
C
E
2 ágyas szoba (FP)
309 900
314 900
304 900
334 900
További hét (FP)
214 000
214 000
214 000
214 000
Az ár tartalmazza: a szállást a megadott ellátással, a charter repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket és a vízumot. Az ár nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket + kerozin felárat: 45 000 Ft/fő, szervizdíjat: 5 000 Ft/fő, jordán kilépési illetéket: 20 JD (helyszínen fizetendő), útlemondási biztosítást: részvételi díj 1,4%-a és az utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 138 000 Ft/fő. Amennyiben a további hét a következő szezonba nyúlik, úgy az annak megfelelő ár számítandó. Indulási időpontok: 6. oldal.
20 www.anubistravel.hu
Az Anubis Travel a program változtatásának jogát fenntartja a helyszíni körülmények függvényében!
Jordánia Fakultatív programok
Aqaba Petra Reggeli után indulás az aqabai szállodáktól Petra irányában. Egy körülbelül 2 órás út vár ránk. (Az út nagy részén már elkez dünk ismerkedni Petra sziklavá rosának a város lakóinak törté netével, történelmével, különbö ző érdekességekkel, bibliai tör ténetekkel tarkítva.) Egy sivata gi pihenőhelyen lehetőség nyílik mosdóhasználatra, italvásárlás ra. Megérkezünk Petra látogató központjához és innen indulunk majd magyar idegenvezetéssel, csoportban a nabateusok szikla városának felfedezésére. Egy kö zel 6 km-es gyalogtúra vár ránk, át a világhírű 1,2 km hosszúságú Siq-en is. Utunk során megnéz zük a Dzsinkockákat, a híres síro kat, a Kincstárat is és pontosan megismerjük ezen helyek erede ti rendeltetését, a város kialakulá sát, történelmét. A vezetett túra a sziklaváros szívében két étterem nél ér véget, ahol lehetőségünk nyílik ebédelni, vagy akár vis� szatérhetünk a nekünk leginkább tetsző helyekre, vagy új utakat, helyszíneket fedezhetünk fel (pl. Kolostor, Magasáldozati hegy, Urnasír stb.), nézhetünk meg tü zetesebben. Visszafelé mindenki egyénileg halad az odafelé cso portosan megtett úton. Külön té rítés fejében lehetőségünk van teveháton, szamárháton illetve lovaskocsin utazni ezen az úton. Kb. délután 17:00-kor indulunk vissza Petrából Aqaba irányába. Ismét egy kb. 2 órás út vár ránk, egy sivatagi megállóval. Vacsora időben érkezünk aqabai szállás helyeinkre. Amit ne felejtsünk el hozni: kényelmes ruha (napköz ben nagyon meleg van, lenge öl tözet, de a buszra a légkondicio náló miatt pulóver lehet szüksé ges), kényelmes, túrázásra alkal mas cipő (edzőcipő vagy sport szandál), innivaló (fejenként min 1,5 liter folyadék), fejfedő, napvé dőszer, napszemüveg. Az ebéd nincs benne a program árában,
így költőpénzt ebédre (15-20 JOD/fő itallal együtt) vagy szend vicset érdemes hoznunk. Wadi Rum Autóbuszunkkal a szállodánk tól indulunk a délutáni órákban. Kb. 1 órát teszünk meg a sivatag pereméig, a látogatóközpontig. A látogatóközpontnál átszállunk sivatagi négykerékmeghajtású, nyitott terepjárókra. Egy körülbe lül 2, 2 és fél órás dzsiptúra vár ránk három megállóval. A nap lemente megtekintése után te repjáróval és autóbusszal indu lunk vissza a hotelekbe. Érkezés a kora esti órákban. Amit ne fe lejtsünk el hozni: kényelmes ruha (napközben nagyon meleg van, lenge öltözet, kényelmes cipő), innivaló, fejfedő, kalap, napvédő szer, napszemüveg. KÉTNAPOS JERUZSÁLEM – HOLT-TENGER KIRÁNDULÁS CSOMAG 1. nap Autóbuszunkkal a szállo dánktól a hajnali órákban (regge li hidegcsomag formájában) in dulunk a körülbelül 6 óra hos� szú buszutunkra a Sheikh Hus� szein jordán-izraeli határátke lőhelyre. A határátkelés pon tos időtartama teljes mértékben a jordán és izraeli oldal hivatali szerveitől függ! Részletes bizton sági ellenőrzésen esünk át! A ha tártól egy-másfél órás további út Jeruzsálembe (pontos érkezé si idő a határátkelés időtartamá tól függ.) Jeruzsálemben megte kintjük az Olajfák hegyét, ahon nan látjuk majd Jeruzsálem óvá rosának panorámáját és madár távlatból láthatjuk a város ös� szes fontosabb nevezetességét. A nap folyamán sétát teszünk Jeruzsálem óvárosában (Sirató fal, Via Dolorosa, Szent Sír Ba zilika megtekintése, Sion hegy, Getshemani-kert, Minden nem zetek temploma). A látnivalók pontos megtekintési sorrendje a helyi viszonyoktól függően vál tozhat! Számos egyéb neveze tességet látunk majd buszos és gyalogos utunk során (pl. Szik
lamecset, Al-aksza mecset, Dá vid városa, Dominus flevit temp lom, Qidron völgye, Mária Mag dolna ortodox templom). A nap folyamán egy ebéd benne van a kirándulás árában ( italfogyasz tás nélkül). Délután 17:30 kö rül visszaindulás a Sheikh Hus� szein határátkelőhelyre. Határát kelés után továbbutazás a Dead Sea Spa 4*-os Holt-tenger parti szállodába. Érkezés 22:00 után a hotelbe, szállodai szobák elfogla lása. (A szállodai ellátás reggelis). 2. nap Reggeli után szabadprog ram, fürdőzési lehetőség a Holttengerben. Továbbutazás a szál lodától 13:30 körül. Félórás út a Nébó-hegyig, ahonnan Mózes megpillantotta az Ígéret földjét. A Nébó-hegy után rövid megál ló egy mozaikkészítő műhelynél, ahol vásárlásra is lehetőségünk nyílik. Innen már csak kb. 10 kmre található Madaba, ahol meg ismerkedünk a Szent György templom padlózatán találha tó világhírű VI. századból szár mazó Szentföld mozaiktérkép pel. Madabai állomásunk után indulunk vissza Aqaba felé, kb. 4,5 órás út vár ránk, egy sivata gi megállóhellyel. Késő este érke zünk vissza aqabai szálláshelye inkre. Amit ne felejtsünk el hoz ni: útlevél (szír, libanoni, emirátus beli vízummal nem lehet beutazni Izraelbe!), kényelmes ruha (nap közben nagyon meleg van, len ge öltözet, buszra légkondicioná ló miatt pulóver, kényelmes cipő), innivaló, fejfedő, kalap, napvédő szer, napszemüveg, törölköző, strandfelszerelés, fürdőruha, köl tőpénz étkezésekre, italra. Első napi vacsora, második napi ebéd nincs benne az árban. EGYNAPOS HOLT-TENGERI KIRÁNDULÁS Kora reggel indulás Aqabából (reggeli hidegcsomag formájá ban). Körülbelül 3,5 órás út vár ránk autóbusszal, egy sivata gi pihenőhellyel. Útközben ér dekes információk az országról, történelméről és a Holt-tenger ről. Majd megérkezünk a Holt-
tenger partján található színvo nalasan kiépített strandszakasz hoz, ahol kb. 2 órás szabad program, fürdőzési lehetőség a Holt-tengerben. A fürdőzés után svédasztalos ebéd következik. (Az ebéd benne van a kirándulás árában, az italok külön fizeten dőek.) Továbbutazás a strand szakasztól 13:30 körül. Kb. fél órás út a Nébó-hegyig, ahonnan Mózes megpillantotta az Ígéret földjét. A Nébó-hegy után rövid megálló egy mozaikkészítő mű helynél, ahol vásárlásra is lehe tőségünk nyílik. Innen már csak kb. 10 km-re található Madaba, ahol megismerkedünk a Szent György templom padlózatán található világhírű VI. század ból származó Szentföld moza iktérképpel.Madabai állomásunk után indulunk vissza Aqaba felé, kb. 4,5 órás út vár ránk, egy si vatagi megállóhellyel. Késő este érkezünk vissza aqabai szállás helyeinkre. Amit ne felejtsünk el hozni: kényelmes ruha (napköz ben nagyon meleg van, lenge öltözet, buszra légkondicionáló miatt pulóver, kényelmes cipő), innivaló, fejfedő, kalap, napvé dőszer, napszemüveg, törölkö ző, strandfelszerelés, fürdőruha, költőpénz étkezésekre, italra.
Holt-tenger Megfelelő létszám esetén (mi nimum 6 fő a Holt-tenger par ti szállásoktól) lehetőség nyí lik részt venni a következő fa kultatív kirándulásainkon: Pet ra, Jeruzsálem egynapos vá roslátogatás, esetleg Madaba, Nebo-hegy. Aktuális információ ért forduljon a telepített idegen vezetőkhöz vagy irodánkhoz.
Megjegyzés A fakultatív programok aktuális árairól és részletes tartalmáról kérjük, tájékozódjanak nálunk, a honlapunkon vagy bármelyik partnerirodánknál! A külföldi partner fenntartja a jogot a fakultatív programok tartalmának megváltoztatására! A programokon magyar nyelvű idegenvezetéshez a min. létszám 10 fő.
www.anubistravel.hu 21
Jordánia hétvége
Jordániai hétvége
Az Anubis Travel a program változtatásának jogát fenntartja a helyszíni körülmények függvényében!
5 nap/4 éjszaka
1. NAP Budapest/Amman: Elutazás Budapestről Amman ba. Érkezés után transzfer a szállodába. Vacsora és szállás Ammanban vagy a Holt-ten gernél. 2. NAP Amman (Jerash, Madaba, Nebo-hegy): Reggeli után utazás Jerash-ba, ahol felkeressük a lenyűgöző ró mai kori várost. Sétát teszünk az Ovális téren, megtekintjük a számos csodálatos templo mot, végighaladunk Jerash egy kori főútján a Cardo-n, megte kintjük a római színházat ahol évente megrendezésre kerül a jaresh-i zenei fesztivál. Ezt köve tően utazás Madabába, ahol az egyedülálló és világhíres Szent földi mozaiktérkép található a Szent György templom padló ján. Ezt követően látogatunk el a Nebo hegyhez, ahonnan Mózes megpillantotta a Szentföldet és a Holt-tengert. Ez egyben az a hely, ahol Mózes utoljára feltűnt halála előtt. Ezen a szent helyen a Mózes emlékére emelt temp lomot is megtekintjük. Vacso ra és szállás Ammanban vagy a Holt-tengernél. 22 www.anubistravel.hu
3. NAP Amman (Petra): Reggeli után szabadprogram. Fakultatív programlehetőség: Petra. Egyetlen jordániai uta zás sem lehet teljes az ókori nabateusok központjának, Pet ra városának meglátogatása nél kül. Petra végtelen városát teljese egészében kézzel vésték a vö rös homokkő sziklába. Titokza tos és lenyűgöző hely, ahol örök tisztelet övezi e letűnt civilizációt. A hegységek természeti gazdag sága fenséges módon ötvöződik a nabateusok kifinomult kultúrá jával és lenyűgöző építészetével, akik színházakat, templomokat, síremlékeket, házakat és utakat építettek ezen a varázslatos he lyen. Nem meglepetés, hogy a „Rózsaszín Város” néven is is mert Petra városát az UNESCO a világörökség részévé választotta. Vacsora és szállás Ammanban vagy a Holt-tengernél. 4. NAP Amman (Holt-tenger): Reggeli után szabadprogram: Fa kultatív programlehetőség: uta zás a Holt-tengerhez a világ leg mélyebb pontjához. A tenger szint alatt 400 méterrel élvezhe tik a Holt-tenger varázslatos hatá
sait. A hihetetlenül sós és ásványi anyagokban gazdag víz, a külön leges levegő, a helyi atmoszféra energiával tölti fel az ember testét és lelkét. Fürdőzés és közös ebéd. Vacsora és szállás Ammanban vagy a Holt-tengernél.
5. NAP Amman/Budapest: Reggeli után transzfer a repülő térre, hazautazás Budapestre.
Indulási időpontok | 2012 nyár/ősz A
B
Június 13., 20., 27. Július 11., 18., 25. Augusztus 8., 15., 22.
Szeptember 12., 19., 26. Október 3., 10., 17., 24., 31.
Elhelyezés
Ellátás
A
B
3*-os szálloda Ammanban
FP
159 900
169 900
4*-os szálloda Ammanban
FP
169 900
179 900
4*-os szálloda a Holt-tengernél
FP
199 900
209 900
Az árak tartalmazzák: 4 éjszaka Ammanban vagy a Holt-tengernél félpanziós ellátással, repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket, beépített programokat magyar nyelvű idegenvezetővel, a beépített programok belépődíjait és a vízumot. Az árak nem tartalmazzák: Repülőtéri illeték+kerozin pótdíj: 49 000 Ft/fő, Szerviz díj: 8 000 Ft/fő,), Útlemondási biztosítást (részvételi díj: 1,4%-a), Utasbiztosítás (Privileg): 830 Ft/fő/nap, Kilépési illeték: 6000 Ft/fő. Egyágyas felár: Amman 3*: 25 000 Ft/fő/4 éj, Amman 4*: 32 000 Ft/fő/4 éj, Holt-tenger 4*: 48 000 Ft/ fő/4 éj. Gyermekkedvezmény (2-12): 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: felnőtt rész vételi díj – 30% + járulékos költségek. A program minimum 10 fő jelentkezése esetén indul.
Jordánia körutazás
Jordán körutazás I.
Az Anubis Travel a program változtatásának jogát fenntartja a helyszíni körülmények függvényében!
8 nap/7 éjszaka
1. nap Budapest/Aqaba: Elutazás Aqabába charter járattal, érkezés után transzfer a szállodá ba. Vacsora és szállás Aqabában. 2. nap Aqaba (Wadi Rum): Reggeli után szabadprogram. Délután utazás Wadi Rumba, ahol izgalmas kb. 2 órás dzsip tú rán veszünk részt az egyedülálló vörös homokos sivatagban. Este visszatérés Aqabába, vacsora és szállás Aqabában. 3. nap Aqaba (Petra): Reggeli után utazás Petrába. Egyetlen Jordániai utazás sem le het teljes az ókori nabateusok köz pontjának, Petra városának meg látogatása nélkül. Petra végtelen városát teljes egészében kézzel vésték a vörös homokkő sziklák ba. Titokzatos és lenyűgöző hely, ahol örök tisztelet övezi e letűnt ci vilizációt. A hegységek természeti gazdagsága fenséges módon öt vöződik a nabateusok kifinomult kultúrájával és lenyűgöző építé szetével, akik színházakat, temp lomokat, síremlékeket, házakat és utakat építettek ezen a varázslatos helyen. Nem meglepetés, hogy Petra városát az UNESCO a világ örökség részévé választotta. Dél után visszatérés Aqabába. Vacso ra és szállás Aqabában. 4. nap Aqaba/Amman (Kerak, Madaba, Nebo-hegy): Reggeli után utazás Kerak-ba, az ősi városba, melyet már az Ószö vetség is említ. A város 930 mé
terrel a tengerszint felett fekszik, az itt található monumentális vár ból csodálatos kilátás nyílik a Holt-tengerre és a Jordán-völgy re. A vár megtekintése után uta zás Madabába, ahol az egyedül álló és világhíres Szentföldi moza iktérkép található a Szent György templom padlóján. Ezt követő en látogatunk el a Nebo hegy hez, ahonnan Mózes megpillan totta a Szentföldet és a Holt-ten gert. Ez egyben az a hely, ahol Mózes utoljára feltűnt halála előtt. Ezen a szent helyen a Mózes em lékére emelt templomot is meg tekintjük. Érkezés Ammanba az esti órákban. Vacsora és szállás Ammanban.
lyok lenyűgöző bizonyítékai Jor dánia gazdag és színes történel mének. A nap folyamán 3 kas télyt látogatunk meg, köztük a Qasr al-Kharaneh-t mely a legna gyobb és legszebben díszített vár a korszakból. Délután városnézés Ammanban. A több hegyre épült város központjában egy 6000 fős római színház és egy fellegvár ta lálható, ahonnan csodálatos kilá tás nyílik az ókori városrészre. Va csora és szállás Ammanban.
színt, ahol Keresztelő Szent Já nos megkeresztelte Jézust. Ezt követően utazás a Holt-tenger hez a világ legmélyebb pontjához ahol a tengerszint alatt 400 mé terrel élvezhetik a Holt-tenger va rázslatos hatásait. A hihetetlenül sós és ásványi anyagokban gaz dag víz, a különleges levegő, a helyi atmoszféra energiával tölti fel az ember testét és lelkét. Délután utazás Aqabába, vacsora és szál lás Aqabában.
7. nap Amman/Aqaba (Betánia, Holt-tenger): Utazás Betániába a Jordán fo lyó partjához. Felkeressük a hely
8. nap Aqaba/Budapest: Reggeli után transzfer a repülő térre, hazautazás charter repülő járattal.
5. nap Amman (Ajloun, Jerash): Reggeli után az Ajloun kato nai kastély meglátogatása, me lyet az iszlám seregek a kereszte sek elleni háborúban használtak. Ezt követően utazás Jerash-ba, ahol felkeressük a lenyűgöző ró mai kori várost. Sétát teszünk az Ovális téren, megtekintjük a szá mos csodálatos templomot, vé gighaladunk Jerash egykori főút ján a Cardo-n, megtekintjük a ró mai színházat ahol évente meg rendezésre kerül a jaresh-i zenei fesztivál. Utazás a jordán főváros ba, vacsora és szállás Ammanba.
Indulási időpontok | 2012 nyár/ősz
6. nap Amman (sivatagi kastélyok, Amman városnézés): Reggeli után utazás a Keleti Si vatagba, ahol a rómaiak által épí tett kastélyokat keressük fel, me lyeket csodálatos mozaikok, fres kók díszítenek. Ezek a kasté
A
B
Május 5., 12., 19., 26. Június 2., 9., 16., 23. Július 7., 14., 21., Augusztus 4., 11., 18.
Szeptember 1., 8., 22. Október 6., 13., 20., 27.
Elhelyezés
Ellátás
A
B
3*-os szálloda
FP
179 900
189 900
4*-os szálloda
FP
199 900
209 900
5*-os szálloda
FP
259 900
269 900
Az árak tartalmazzák: 4 éjszaka Aqabában, 3 éjszaka Ammanban 3, 4 vagy 5*-os szállodákban félpanziós ellátással, repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket, beépített programokat magyar nyelvű idegenvezetővel,és a vízumot. Az árak nem tartalmazzák: Repülőtéri illeték+kerozin pótdíj: 45 000 Ft/fő, Szerviz díj: 10 000 Ft/fő, Belépődíjakat: 185 USD (helyszínen fizetendő), Útlemondási biztosítást (részvételi díj: 1,4%-a), Utasbiztosítás (Privileg): 830 Ft/fő/nap, Jordán kilépési illeték: 20JD (helyszínen fizetendő). Egyágyas felár: 3*: 34 000 Ft/fő/hét, 4*: 60 000 Ft/fő/hét, 5*: 110 000 Ft/fő/hét. Gyermekkedvezmény (2-12): 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: felnőtt részvételi díj – 30% + járulékos költségek. A program minimum 10 fő jelentkezése esetén indul.
www.anubistravel.hu 23
Jordánia körutazás
Jordán körutazás II.
Az Anubis Travel a program változtatásának jogát fenntartja a helyszíni körülmények függvényében!
8 nap/7 éjszaka
1. nap Budapest/Aqaba: Elutazás Aqabába charter já rattal, érkezés után transzfer a szállodába. Vacsora és szállás Aqabában. 2. nap Aqaba (Wadi Rum): Reggeli után szabadprogram. Délután utazás Wadi Rumba, ahol izgalmas kb. 2 órás dzsip túrán veszünk részt az egyedül álló vörös homokos sivatagban. Vacsora és szállás Aqabában. 3. nap Aqaba (Petra): Reggeli után utazás Petrába. Egyetlen Jordániai utazás sem lehet teljes az ókori nabateusok központjának, Petra városának meglátogatása nélkül. Petra végtelen városát teljes egészé ben kézzel vésték a vörös ho mokkő sziklákba. Titokzatos és lenyűgöző hely, ahol örök tisz telet övezi e letűnt civilizációt. A hegységek természeti gaz dagsága fenséges módon öt vöződik a nabateusok kifino mult kultúrájával és lenyűgöző építészetével, akik színházakat, templomokat, síremlékeket, há zakat és utakat építettek ezen a varázslatos helyen. Nem meg lepetés, hogy Petra városát az UNESCO a világörökség részé vé választotta. Délután visszaté rés Aqabába. Vacsora és szállás Aqabában.
24 www.anubistravel.hu
4. nap Aqaba/Amman (Kerak, Madaba, Nebo-hegy): Reggeli után utazás Kerak-ba, az ősi városba, melyet már az Ószövetség is említ. A város 930 méterrel a tengerszint fe lett fekszik, az itt található mo numentális várból csodálatos kilátás nyílik a Holt-tengerre és a Jordán-völgyre. A vár megte kintése után utazás Madabába, ahol az egyedülálló és világhí res Szentföldi mozaiktérkép ta lálható a Szent György temp lom padlóján. Ezt követően lá togatunk el a Nebo hegyhez, ahonnan Mózes megpillantotta a Szentföldet és a Holt – ten gert. Ez egyben az a hely, ahol Mózes utoljára feltűnt halá la előtt. Ezen a szent helyen a Mózes emlékére emelt temp lomot is megtekintjük. Érkezés Ammanba az esti órákban. Va csora és szállás Ammanban. 5. nap Amman/Jeruzsálem (Ajloun, Jerash): Reggeli után az Ajloun katonai kastély meglátogatása, melyet az iszlám seregek a keresztesek elleni háborúban használtak. Ezt követően utazás Jerash-ba, ahol felkeressük a lenyűgöző római kori várost. Sétát teszünk az Ovális téren, megtekintjük a számos csodálatos templomot, végighaladunk Jerash egyko ri főútján a Cardo-n, megte kintjük a római színházat, ahol évente megrendezésre kerül a jaresh-i zenei fesztivál. Vissza térés Ammanba, vacsora és szállás Ammanba.
6. nap Jeruzsálem Kora reggel utazás az izraeli ha tárhoz, majd utazás Jeruzsá lemben. Városnézés során el sőként felkeressük a Sion he gyet, látogatást teszünk az Utolsó vacsora színhelyén, majd megtekintjük a Szent Pé ter Gallicantu templomot. Ezt követően Jeruzsálem óváros részének meglátogatása: zsidó negyed, sirató fal majd a Temp lomhegyen a sziklamecset megtekintése. A Via Dolorosan keresztül Jézus utolsó útján vé gighaladva jutunk el a kereszt halál színhelyére, majd meg látogatjuk a Szent Sír templo mot. Vacsora és szállás Jeru zsálemben.
7. nap: Jeruzsálem/Aqaba: Reggeli után utazás Betlehembe. A Születés Bazilika, a Grotto, a Tej barlang, a Szt. Katalin temp lom, a Mária-templom megte kintése, illetve megfelelő időjá rás esetén látogatás a Pászto rok mezeje, ahol a Biblia szerint megjelentek az angyalok, hogy a pásztoroknak hírül vigyék Jézus születésének örömhírét. Délután átkelés a határon, visszatérés Jordániába és utazás Aqabába. Vacsora és szállás Aqabában. 8. nap Aqaba/Budapest: Reggeli után transzfer a repülő térre, hazautazás charter repü lőjárattal.
Indulási időpontok | 2012 nyár/ősz A
B
Május 5., 12., 19., 26. Június 2., 9., 16., 23. Július 7., 14., 21., Augusztus 4., 11., 18.
Szeptember 1., 8., 22. Október 6., 13., 20., 27.
Elhelyezés
Ellátás
A
B
3*-os szálloda
FP
189 900
199 900
4*-os szálloda
FP
209 900
219 900
Az árak tartalmazzák: 4 éjszaka Aqabában, 2 éjszaka Ammanban, 1 éjszaka Jeruzsálemben 3 vagy 4*-os szállodákban félpanziós ellátással, repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket, beépített programokat magyar nyelvű idegenvezetővel, és a vízumot. Az árak nem tartalmazzák: Repülőtéri illeték+kerozin pótdíj: 45 000 Ft/fő, Szerviz díj: 10.000 Ft/fő, Belépődíjakat: 180 USD (helyszínen fizetendő), Útlemondási biztosítást (részvételi díj: 1,4%-a), Utasbiztosítás (Privileg): 830 Ft/fő/nap, Jordán kilépési illeték: 20JD (helyszínen fizetendő). Egyágyas felár: 3*: 34 000 Ft/fő/hét, 4*: 60 000 Ft/fő/hét. Gyermekkedvezmény (2-12): 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: felnőtt részvételi díj – 30% + járulékos költségek. A program minimum 10 fő jelentkezése esetén indul.
Jordánia körutazás
Jordán körutazás III.
Az Anubis Travel a program változtatásának jogát fenntartja a helyszíni körülmények függvényében!
8 nap/7 éjszaka
2. nap Aqaba (Wadi Rum): Reggeli után szabadprogram. Fakultatív programlehetőség: utazás Wadi Rumba, ahol izgal mas kb. 2 órás dzsip túrán ve szünk részt az egyedülálló vörös homokos sivatagban. Vacsora és szállás Aqabában.
mokkő sziklákba. Titokzatos és lenyűgöző hely, ahol örök tisz telet övezi e letűnt civilizációt. A hegységek természeti gaz dagsága fenséges módon öt vöződik a nabateusok kifino mult kultúrájával és lenyűgöző építészetével, akik színházakat, templomokat, síremlékeket, há zakat és utakat építettek ezen a varázslatos helyen. Nem meg lepetés, hogy Petra városát az UNESCO a világörökség részé vé választotta. Délután visszaté rés Aqabába. Vacsora és szállás Aqabában.
kilátás nyílik a Holt-tengerre és a Jordán-völgyre. A vár megte kintése után utazás Madabába, ahol az egyedülálló és világhí res Szentföldi mozaiktérkép ta lálható a Szent György temp lom padlóján. Ezt követően lá togatunk el a Nebo hegyhez, ahonnan Mózes megpillantot ta a Szentföldet és a Holt-ten gert. Ez egyben az a hely, ahol Mózes utoljára feltűnt halá la előtt. Ezen a szent helyen a Mózes emlékére emelt temp lomot is megtekintjük. Érkezés Ammanba az esti órákban. Va csora és szállás Ammanban.
3. nap: Aqaba (Petra): Reggeli után utazás Petrába. Egyetlen Jordániai utazás sem lehet teljes az ókori nabateusok központjának, Petra városának meglátogatása nélkül. Petra végtelen városát teljes egészé ben kézzel vésték a vörös ho
4. nap Aqaba/Amman (Kerak, Madaba, Nebo-hegy): Reggeli után utazás Kerak-ba, az ősi városba, melyet már az Ószövetség is említ. A város 930 méterrel a tengerszint fe lett fekszik, az itt található mo numentális várból csodálatos
5. nap Amman/Aqaba (Ajloun, Jerash): Reggeli után az Ajloun katonai kastély meglátogatása, melyet az iszlám seregek a keresztesek elleni háborúban használtak. Ezt követően utazás Jerash-ba, ahol felkeressük a lenyűgöző ró
1. nap Budapest/Aqaba: Elutazás Aqabába charter já rattal, érkezés után transzfer a szállodába. Vacsora és szállás Aqabában.
mai kori várost. Sétát teszünk az Ovális téren, megtekintjük a szá mos csodálatos templomot, vé gighaladunk Jerash egykori fő útján a Cardo-n, megtekintjük a római színházat, ahol évente megrendezésre kerül a jaresh-i zenei fesztivál. Délután visszaté rés Aqabába. Vacsora és szállás Aqabában. 6. nap Aqaba: Reggeli után szabadprogram. Vacsora és szállás Aqabában. 7. nap Aqaba: Reggeli után szabadprogram. Vacsora és szállás Aqabában. 8. nap Aqaba/Budapest: Reggeli után transzfer a repülő térre, hazautazás charter repü lőjárattal.
Indulási időpontok | 2012 nyár/ősz A
B
Május 5.,12., 19., 26. Június 16., 23., 30. Július 14., 21., 28. Augusztus 11., 18., 25.
Szeptember 15., 22., 29. Október 6., 13., 20., 27.
Elhelyezés
Ellátás
A
B
3*-os szálloda
FP
159 900
169 900
4*-os szálloda
FP
179 900
189 900
5*-os szálloda
FP
239 900
249 900
Az árak tartalmazzák: 6 éjszaka Aqabában, 1 éjszaka Ammanban 3, 4 vagy 5*-os szállodákban félpanziós ellátással, repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket, beépített programokat magyar nyelvű idegenvezetővel, és a vízumot. Az árak nem tartalmazzák: Repülőtéri illeték+kerozin pótdíj: 45 000 Ft/fő, Szerviz díj: 8 000 Ft/fő, Belépődíjakat: 130 USD (helyszínen fizetendő), Útlemondási biztosítást (részvételi díj: 1,4%-a), Utasbiztosítás (Privileg): 830 Ft/fő/nap, Jordán kilépési illeték: 20JD (helyszínen fizetendő). Egyágyas felár: 3*: 34 000 Ft/fő/hét, 4*: 60 000 Ft/fő/hét, 5*: 110 000 Ft/fő/hét. Gyermekkedvezmény (2-12): 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: felnőtt részvételi díj – 30% + járulékos költségek. A program minimum 10 fő jelentkezése esetén indul.
www.anubistravel.hu 25
izrael Szentföld
izrael Hasznos tudnivalók
általános információk: A mai Izrael a történelmi Júdea és Izrael, ókori zsidó királyságok területén helyezke dik el. Lakói nagy része izraelita vallású zsi dó, akik többségében a II. Világháború után vándoroltak vissza a térségbe. Az izraeli ál lamot 1948-ban alapították újra.
KÜLKÉPVISELET: Magyarország helyi képviselete: Tel-Aviv. 18. Pinkas Street, 62661, P.O.B. 21095. Tel: (+972) 3-546-68-61. Fax: (+972) 3-546-89-68. Magyarországi képviselet: 1026 Budapest, Fullánk u. 8. Tel.: 200-0781 (9.00-12.00 kö zött), Fax: 200-0783.
A Szentföld, de különösen Jeruzsálem a ke resztények számára kiemelkedő fontosságú terület, hiszen itt élt és tevékenykedett Jé zus. Ugyanakkor igen jelentős hely a zsidó vallás és az iszlám hívei számára is. Izrael kulturális és vallási sokszínűsége miatt ren geteg látogatót vonz, az ország tele van a világörökség részét képező tájakkal és em lékekkel. Ide tartozik: Akko városa, mely a keresztes háborúk idején jelentős város volt, Maszada régészeti lelőhelye, Tel-Aviv Fehér városa, és még sok más terület.
IDŐELTOLÓDÁS: Magyarország + 1 óra.
Jeruzsálem: Izrael fővárosa, továbbá po litikai, jogi és vallási központja. A város bő velkedik a bibliai helyszínekben. Jézus nyo mában járva felkereshetjük az Olajfák he gyét, a Getsemani kertet, ellátogathatunk az Utolsó vacsora színhelyére, végigsétál hatunk a Via Dolorosan és megtekinthet jük a Szent Sír kápolnát. A város azonban nem csak a keresztények, hanem a zsidó ság számára is kiemelkedő fontosságú, hi szen a Sirató falhoz minden évben rengeteg zarándok érkezik.
NYELV: Hivatalos nyelv a héber, az arab vi déken az arab, de sok helyen beszélnek an golul is. VALLÁS: Izrael lakosságának 82%-a zsidó, 14%-a muszlim, 4% keresztény és egyéb vallású. ÚTIOKMÁNYOK: Magyar útlevéllel ren delkezők számára vízum nem szükséges. Az útlevélnek a hazautazástól számítva még legalább 6 hónapig érvényesnek kell lennie. PÉNZNEM: Hivatalos pénznem az új iz raeli shekel. Jele: ILS kb. 60 Ft. (1 ILS kb. 0,27 USD). Az izraeli shekel váltópénze az új agorot. 1 ILS = 100 új agorot. Az ország ból maximum 500 USD értékű Shekelt le het kivinni. BORRAVALÓ: Izraelben az éttermekben, vendéglátó helyeken 10-15% borravalót kell adni, de néhány helyen már a számla tartalmazza.
TELEFONÁLÁS: Magyarország hívószá ma: 00 36 + körzetszám + hívott szám. Iz rael hívószáma: 00 972 + körzetszám + hí vott szám. ÉGHAJLAT: Izrael éghajlata mérsékelt mediterrán, a hosszú meleg évszak ápri listól októberig tart. A tél enyhén csapadé kos (Galilea környéke). A hőmérséklet télen sem esik 12-13 °C alá, júliusban 25-28 °C, a Jordán-árok környékén ez az érték kb. 30 °C. HELYI SZOKÁSOK/ÖLTÖZKÖDÉS: Laza, kényelmes pamutruházat, esté re könnyű kardigán, a kirándulások során, zárt cipő használata ajánlott. A szent he lyek meglátogatásakor kivágott, ujjatlan blú zok, miniszoknya, rövidnadrág mellőzendő! Péntek délutántól szombat estéig és ünne peken figyelembe kell venni, hogy nincs tö megközlekedés és az üzletek jelentős része zárva tart. KULTÚRA/ÉTELEK: Az étkezési szoká sok sokféleségében az izraeli társadalom „bevándorló” jellege tükröződik, de a kö zel-keleti konyha uralkodó (előételként sa láták, csípős sültek, halak, desszertként édes sütemények). Fő jellemzői a zöldsé gek, tejtermékek, saláták. A szállodákban a kóser konyha jellemző, az izraeli regge lik gazdagok. www.anubistravel.hu 27
Izrael hétvége
Izraeli hétvége
Az Anubis Travel a program változtatásának jogát fenntartja a helyszíni körülmények függvényében!
5 nap/4 éjszaka
1. nap Budapest/Tel Aviv/Jeruzsálem: Elutazás Budapestről Tel Avivba, majd transzfer Jeruzsálembe. Vacsora és szállás Jeruzsálem ben. 2. NAP Jeruzsálem: Egész napos városnézés. Je ruzsálem Izrael fővárosa, poli tikai, jogi és vallási központja. Az Óváros lélegzetelállító pano rámáját az Olajfák hegyéről cso dáljuk meg. Látogatásunk során
megtekinthetjük a Getsemani kertet, a Nemzetek Templomát, majd a Via Dolorosán végig sé tálva a Sirató falhoz érünk. Jé zus utolsó útján haladva felka paszkodunk a Golgota hegy re és megtekinthetik Jézus üres sírját. Este szabadprogram Je ruzsálemben. Vacsora és szállás Jeruzsálemben.
tés Bazilika, a Grotto, a Tej bar lang, a Szt. Katalin templom, a Mária-templom, illetve megfelelő időjárás esetén a Pásztorok me zeje, ahol a Biblia szerint meg jelentek az angyalok, hogy a pásztoroknak hírül vigyék Jézus születésének örömhírét. Délután szabadidő Jeruzsálemben. Va csora és szállás Jeruzsálemben.
3. NAP Jeruzsálem (Betlehem): Reggeli után fakultatív program lehetőség Betlehemben: Szüle
4. NAP Jeruzsálem (Massada): Reggeli után fakultatív program lehetőség Massada-hoz, a zsi
dók utolsó rómaiak ellen épített erődjéhez, majd fürdőzési lehe tőség a világ legsósabb vizében, a Holt-tengerben. Vacsora és szállás Jeruzsálemben. 5. NAP Jeruzsálem/Tel Aviv/Budapest: Elutazás Jeruzsálemből a reggeli órákban autóbusszal Tel Avivba, majd hazautazás Budapestre.
Indulási időpontok | 2012 nyár/ősz A
B
Június 13., 20., 27. Július 11., 18., 25. Augusztus 8., 15., 22.
Szeptember 12., 19., 26. Október 3. 10., 17., 24., 31.
Elhelyezés
Ellátás
A
B
3*-os szálloda
FP
169 900
179 900
4*-os szálloda
FP
189 900
199 900
Az árak tartalmazzák: 4 éjszaka Jeruzsálemben félpanziós ellátással, repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket, beépített programokat magyar nyelvű idegenvezetővel, a beépített programok belépődíjait és a vízumot. Az árak nem tartalmazzák: repülőtéri illeték+kerozin pótdíj: 54 000 Ft/fő, Szerviz díj: 8 000 Ft/fő, Útlemondási biztosítást (részvételi díj: 1,4%-a), Utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 3*: 55 000 Ft/fő/4 éj, 4*: 85 000 Ft/fő/4 éj. Gyermekkedvezmény (2-12): 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: felnőtt részvételi díj – 30% + járulékos költségek. A program minimum 10 fő jelentkezése esetén indul.
28 www.anubistravel.hu
Izrael körutazás
Izraeli körutazás
Az Anubis Travel a program változtatásának jogát fenntartja a helyszíni körülmények függvényében!
8 nap/7 éjszaka
1. NAP Budapest/Tel Aviv/Galilea: Elutazás Budapestről Tel Avivba. Transzfer a szállodába. Vacsora és szállás galileai szállodában. 2. NAP Galilea (Názáret, Kána, Tabor hegy): Reggeli után ttazás a Galile ai tenger mellett, Jézus ta nításának nyomán: Látoga tás a nyolc Boldogság hegyé hez, Tabgha-ba a csodálatos kenyérszaporítás helyszínére, majd Kapharnaumba, Jézus tanító tevékenységének köz pontjába. Ezt követően utazás Nazaretbe, látogatás az Angya li üdvözlet bazilikába, majd egy újabb csodatétel helyszínére, Kánába utazunk, ahol Jézus a vizet borrá változtatta. Délután látogatás a Tábor hegyen, Jé zus színeváltozásának helyszí nére. Visszautazás Galileaba, vacsora és szállás.
3. NAP Galilea (Földközi-tenger partvidéke): Reggeli után utazás a Földközitenger partján, látogatás az ősi fallal körülvett városba Akko-ba, a fontos római is keresztes vá rosba, ahol megtekintjük többek között a híres földalatti erődöt. A Carmeli úton továbbutazva ér kezünk Caesarea-ban, ahol a le nyűgöző római színház és víz vezeték maradványai találhatók. Visszautazás Galileaba, vacsora és szállás. 4. NAP Galilea/Jeruzsálem (Jordán völgy, Beth Shan, Jeriko): Reggeli után utazás a Jor dán völgybe és látogatás Beth Shean-be, ahol egy kiterjedt ré gészeti ásatás és az ország leg jobb állapotban megmaradt amfiteátruma található. Utazás Jerikoba, majd Jeruzsálembe, ahol az Olajfák hegyéről csodál hatjuk meg a várost. Vacsora és szállás Jeruzsálemben.
5. NAP Jeruzsálem: Reggeli után városnézés: el sőként felkeressük a Sion he gyet, látogatás az Utolsó vacso ra színhelyén, majd a Szent Pé ter Gallicantu templom megte kintése. Ezt követően Jeruzsá lem óváros részének megláto gatása: zsidó negyed, sirató fal majd a Templomhegyen a szik lamecset megtekintése. A Via Dolorosan keresztül Jézus utol só útján végighaladva jutunk el a kereszthalál színhelyére, majd meglátogatjuk a Szent Sír temp lomot. Vacsora és szállás Jeru zsálemben. 6. NAP Jeruzsálem (Olajfák hegye, Bethlehem): Reggeli után az Olajfák hegyén álló Pater Noster (Miatyánk) templom és a Dominus Flevit kápolna megtekintése. Ezt kö vetően látogatás a Getsemani kertbe és a Minden Nemze tek templomába. Utazás Betle hembe a Születés Templomá
nak megtekintése. Délután vá rosnézés Jeruzsálem új város részében, Izraeli Múzeum, és a Holokauszt emlékmű megtekin tése. Vacsora és szállás Jeru zsálemben. 7. NAP Jeruzsálem (Massada, Dead Sea): Reggeli után szabadprog ram. Fakultatív programlehető ség: utazás Qumran felé, érke zés Massadába, a híres erődbe, ahol a zelóták inkább saját ke zükkel végeztek életükkel, mint hogy a rómaiak fogságába es senek. Ezt követően utazás a Holt-tengerhez, a világ legmé lyebb pontjára, ahol lehetőség nyílik a fürdőzésre a kivételesen sós vízben. Visszautazás Jeru zsálembe, vacsora és szállás Jeruzsálemben. 8. NAP Jeruzsálem/Budapest: Reggeli után utazás Tel Avivba a repülőtérre. Hazautazás Buda pestre.
Indulási időpontok | 2012 nyár/ősz A
B
Május 5., 12., 19. Június 10., 17., 24. Július 8., 15., 22. Augusztus 5., 12., 19.
Szeptember 9., 16., 23. Október 7., 14., 21., 28.
Elhelyezés
Ellátás
A
B
3*-os szálloda
FP
239 900
249 900
4*-os szálloda
FP
289 900
299 900
Az árak tartalmazzák: 3 éjszaka Galileaban és 4 éjszaka Jeruzsálemben félpanziós ellátással, repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket, beépített programokat magyar nyelvű idegenvezetővel és a vízumot. Az árak nem tartalmazzák: Repülőtéri illeték+kerozin pótdíj: 54 000 Ft/fő, Szerviz díj: 9 000 Ft/fő, Belépődíjakat: 140 USD (helyszínen fizetendő), Útlemondási biztosítást (részvételi díj: 1,4%-a), Utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap. Egyágyas felár: 3*: 80 000 Ft/fő/hét, 4*: 115 000 Ft/fő/hét. Gyermekkedvezmény (2-12): 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: felnőtt részvételi díj – 30% + járulékos költségek. A program minimum 10 fő jelentkezése esetén indul.
www.anubistravel.hu 29
Izrael körutazás
Izrael + Holt-tenger
Az Anubis Travel a program változtatásának jogát fenntartja a helyszíni körülmények függvényében!
8 nap/7 éjszaka
1. nap Budapest/Tel Aviv/Jeruzsálem: Elutazás Budapestről Tel Avivba, majd transzfer Jeruzsálembe. Va csora és szállás Jeruzsálemben. 2. NAP Jeruzsálem: Egész napos városnézés. Jeru zsálem Izrael fővárosa, politikai, jogi és vallási központja. Az Óvá ros lélegzetelállító panorámá ját az Olajfák hegyéről csodáljuk meg. Látogatásunk során meg tekinthetjük a Getsemani kertet, a Nemzetek Templomát, majd a Via Dolorosán végig sétálva a Si rató falhoz érünk. Jézus utolsó útján haladva felkapaszkodunk a Golgota hegyre és megtekint hetik Jézus üres sírját. Vacsora és szállás Jeruzsálemben. 3. NAP Jeruzsálem/Bethlehem/ Holt-tenger: Reggeli után utazás Betlehembe: A Születés Bazilika, a Grotto, a Tej barlang, a Szt. Katalin temp lom, a Mária-templom megtekin tése. Megfelelő időjárás esetén látogatás a Pásztorok mezejére, ahol a Biblia szerint megjelentek az angyalok, hogy a pásztorok 30 www.anubistravel.hu
nak hírül vigyék Jézus születé sének örömhírét. Délután utazás a jordán határhoz, átkelés Jor dániába, majd transzfer a Holttengerhez. Vacsora és szállás a Holt-tengernél. 4. NAP Holt-tenger: Reggeli után szabadprogram a Holt-tengernél. Fakultatív prog ramlehetőség: Madaba, Nebo hegy. A program keretében: uta zás Madabába, ahol az egye dülálló és világhíres Szentföldi mozaiktérkép található a Szent György templom padlóján. Ezt követően látogatunk el a Nebo hegyhez, ahonnan Mózes meg pillantotta a Szentföldet és a Holt-tengert. Ez egyben az a hely, ahol Mózes utoljára feltűnt halála előtt. Ezen a szent helyen a Mózes emlékére emelt temp lomot is megtekintjük. Vacsora és szállás a Holt-tengernél. 5-6. NAP Holt-tenger: Reggeli után szabadprogram. A tengerszint alatt 400 méterrel élvezhetik a Holt-tenger varázs latos hatásait. A hihetetlenül sós és ásványi anyagokban gazdag
víz, a különleges levegő, a helyi atmoszféra energiával tölti fel az ember testét és lelkét. Vacsora és szállás a Holt-tengernél. 7. NAP Holt-tenger/Jeruzsálem: Reggeli után szabadprogram a Holt-tengernél, majd a délutá ni órákban visszatérés Jeruzsá
lembe. Este szabadprogram Jeruzsálembe. Vacsora és szál lás Jeruzsálemben. 8. NAP Jeruzsálem/Tel Aviv/Budapest: Elutazás Jeruzsálemből a reg geli órákban autóbusszal Tel Avivba majd hazautazás Buda pestre.
Indulási időpontok | 2012 nyár/ősz A
B
Június 13., 20., 27. Július 11., 18., 25. Augusztus 8., 15., 22.
Szeptember 12., 19., 26. Október 3., 10., 17., 24., 31.
Elhelyezés
Ellátás
A
B
3*-os szálloda
FP
249 900
259 900
4*-os szálloda
FP
269 900
279 900
Az árak tartalmazzák: 3 éjszaka Jeruzsálemben és 4 éjszaka a Holt-tengernél félpanziós ellátással, repülőjegyeket, repülőtéri transzfereket, beépített programokat magyar nyelvű idegenvezetővel, a beépített programok belépődíjait és a vízumot. Az árak nem tartalmazzák: Repülőtéri illeték+kerozin pótdíj: 54 000 Ft/fő, Szerviz díj: 8 000 Ft/fő, Útlemondási biztosítást (részvételi díj: 1,4%-a), Utasbiztosítást (Privileg): 830 Ft/fő/nap, Jordán kilépési illeték: 20JD (helyszínen fizetendő) Egyágyas felár: 3*: 80 000 Ft/fő/hét, 4*: 115 000 Ft/fő/hét. Gyermekkedvezmény (2-12): 2 felnőttel egy szobában történő elhelyezés esetén: felnőtt részvételi díj – 30% + járulékos költségek. A program minimum 10 fő jelentkezése esetén indul.
Általános utazási feltételek Anubis Travel Utazási Iroda Kft. (1024 Budapest, Kisrókus u. 1.); tel: 213-9693, fax: 201-6994; adószám: 12637450-2-41; Cégjegyzékszám: 01-09-696105; MKEH bejegyzési szám: U000186/2002; vagyoni biztosíték: QBE Insurance Europe Ltd Magyarországi Fióktelepe (a továbbiakban: Anubis Travel) 1. Az Anubis Travel által szervezett utazásokra a Polgári Törvénykönyv (továbbiakban Ptk.) és az utazásszervező, valamint utazást közvetítő szerződésekről szóló 281/2008. (XI.28.) Korm. rendelet rendelkezései, illetve az ezen általános utazási feltételekben foglaltak az irányadóak. 2. Az utazás időtartamát, az egyes részszolgáltatások meghatározását, a teljesítés módját, a részvételi díj összegét, a külön felszámításra kerülő költségeket (vízum díj, repülőtéri illetékek, repülőtéri transzferek, biztosítások, szerviz díj, fakultatív programok stb.) az Anubis Travel programajánlatát tartalmazó Utazási Prospektus és az Utazási Szerződés tartalmazza. Az utazási ajánlatban történt változásokról az Anubis Travel írásban köteles tájékoztatni az Utast. Amennyiben a változás az Utazási Szerződés megkötését követően következik be, úgy az Utas az erről szóló értesítés kézhezvételétől jogosult a szerződéstől elállni, amely döntését haladéktalanul köteles az Anubis Travel tudomására hozni. 3. A szerződő felek tudomásul veszik, hogy a szerződés az Utas által megrendelt szolgáltatások, a résztvevők számának és szükséges adatainak megadásával, valamint a megrendelt szolgáltatás 40%-nak megfelelő összeg előleg címén történő befizetésével lép hatályba. (Partnerirodánál történő megrendelés esetén az Anubis Travel szerződése a partnerének írásban történt visszaigazolásával és a megrendelt szolgáltatás 40%-nak megfelelő összeg előleg címén történő befizetésével lép hatályba.) Amennyiben az Anubis Travel a jelentkezést helyhiány vagy más ok miatt csak feltételesen fogadja el, az Utazási Szerződés csak akkor válik hatályossá, ha az Anubis Travel az Utast a jelentkezés feltétel nélküli elfogadásáról értesíti. Az értesítés kézhezvételéig az Utas a jelentkezését bármikor visszavonhatja és a befizetett előleget az Anubis Travel visszafizeti. 4. Az Utas a teljes részvételi díjat előleg esetén azzal csökkentett mértékben legkésőbb az utazás megkezdését megelőző 35 nappal köteles megfizetni. Az indulást megelőző 35 napon belül az Utas már nem előleget, hanem a teljes részvételi díjat fizeti meg az Anubis Travel részére. Utas nem jogosult újabb szerződés kötésére azonos időpontra és azonos programra vonatkozóan abban az esetben, amennyiben a már megkötött szerződésen szereplő programra időközben az Anubis Travel akciós, illetve kedvezményes árú ajánlatot bocsát ki. 5. Az Utazási Prospektus és Utazási Szerződés tartalmazza, hogy a befizetett díj mely programokra, szolgáltatásokra nyújt fedezetet, illetve egyes programok igénybevétele esetén milyen összegű díjat kell megfizetni. Ha az Utas az utazás során a tájékoztatóban, illetve a szerződésben nem szereplő szolgáltatást vesz igénybe, annak árát és szervezési díját a helyszínen kell megfizetnie. 6. A katalógusban található fakultatív programok tájékoztató jellegűek, azok megrendelésére az utazási irodában vagy a helyszínen van lehetőség. Ezen szolgáltatások nyújtására az Anubis Travel csak akkor köteles, ha a fakultatív program teljesítésének feltételei adottak (pl. jelentkezők megfelelő létszáma, programváltozás esetén fakultatív program lebonyolítására elegendő idő, lehetőség stb.). Amennyiben az Anubis Travel mondja le az Utas által már befizetett fakultatív programot ezen okokból, úgy a befizetett díj az Utasnak visszajár. Az Utas általi lemondás esetén a befizetett díj nem visszatérítendő. Tekintettel arra, hogy a fakultatív programok az adott úti cél helyi szervezésében történnek, ezért a szolgáltatásokkal, illetve hibás teljesítéssel kapcsolatos panaszt, kártérítési igényt az Utas köteles a helyszínen jegyzőkönyveztetni és annak egy példányát a helyi szervező részére átadni. Fakultatív programhoz szükséges minimális létszámot az Anubis Travel a katalógusában a programhoz kapcsolódóan feltünteti. 7. Az Utas jogosult az Utazási Szerződésben lekötött utazásban való részvételi jogát harmadik személyre engedményezni úgy, hogy köteles erről az Anubis Travelt haladéktalanul írásban tájékoztatni és az igazolt többletköltséget viselni. Az Utas csak olyan személy részére engedményezheti az utazásban való részvételi jogát, aki megfelel az Utazási Szerződésben rögzített feltételeknek és az abban foglaltak tudomásul vételéről írásban nyilatkozik. Engedményezésre csak változatlan szolgáltatások mellett van lehetőség, vízumköteles országokba szóló utazás esetén pedig csak akkor, ha az engedményezés folytán belépő személy a szükséges vízummal rendelkezik. Amennyiben engedményezésre azért nincs lehetőség, mert a repülőgépes helyfoglalási rendszer az Utas személyének megváltoztatását a rendelkezésre álló időn belül már nem teszi lehetővé, az Anubis Travelt ezzel kapcsolatban semminemű felelősség nem terheli. 8. Az Anubis Travel kifejezetten fenntartja a jogát arra, hogy a Tájékoztatóban foglaltaktól kivételesen és indokolt esetben eltérjen. Az Anubis Travel a változást az Utassal közölni köteles és a tájékoztatás megtörténtét a felek az Utazási Szerződésben rögzítik. A repülőgéppel közlekedő Utasokkal kapcsolatosan a légitársaságok által előre nem közölt, közbeeső leszállásokra, repülőgép cseréjére a légitársaság szabályzata szerint, egyúttal az Anubis Travel felelősségének kizárásával, bármikor sor kerülhet, valamint a légitársaságok indulási és érkezési időpontjai tájékoztató jellegűek, nem képezik az Utazási Szerződés részét. Ilyen jellegű módosításról az Anubis Travel érintett Utasait tájékoztatja, amint a módosításról tudomást szerez. A menetrendváltozások miatt elmaradt szolgáltatásokért az Anubis Travel nem vállal kártérítési felelősséget. A befizetett út első és utolsó napja utazásnak minősül és nem üdülésnek. Poggyászsérülésért vagy eltűnésért a légi fuvarozás során az adott légitársaság feltételei az irányadóak. Az útipoggyász feladható súlyáról (mind a menetrend szerinti, mind a charter járatok esetében) a légitársaságok szabályzatai rendelkeznek. Túlsúlyért az Utasnak a légitársaságok tarifája szerint külön díjat kell fizetnie. A pog�gyászsúly nem összevonható, térítésmentesen fejenként egy csomag feladása lehetséges. Az Utas poggyászának őrizetéről, felügyeletéről az utazás során az Utas gondoskodik, hacsak a továbbszállítás vagy megőrzés céljából az iroda képviselője át nem vette. 9. Az Anubis Travel fenntartja magának a jogot, hogy az Utazási Szerződésben meghatározott díjakat a jogszabályban meghatározott feltételek bekövetkezése esetén felemelheti. Erre kizárólag a közlekedési költségek nemzetközi egyezményen alapuló díjszabási vagy hatósági árának
változása miatt, továbbá egyes szolgáltatásokkal kapcsolatos adók, illetékek (ideértve az üzemanyagköltségeket és az egyéb kötelező terheket, így különösen a repülőtéri illetéket), valamint a szolgáltatóval kötött szerződésben szereplő deviza forintárfolyamának időközi változása miatt kerülhet sor. E körülmények bekövetkezése esetén az Anubis Travel a részvételi díjat csak az utazás megkezdése előtt legkésőbb 20 nappal emelheti fel úgy, hogy a díjemelés okát és mértékét az Utassal írásban közölnie kell. Ha a részvételi díj emelkedése az eredeti díj 8%-át meghaladja, az Utas az értesítéstől számított 2 munkanapon belül elállhat az Utazási Szerződéstől. Ez esetben az Anubis Travel a befizetett összeget teljes egészében visszatéríti. Az iroda fenntartja magának a jogot, hogy áremelést hajtson végre, amen�nyiben az adott évre kalkulált devizaárfolyamok nagymértékben megváltoznak. Ha az Utas nem áll el a szerződéstől a fenti okból, akkor ennek megfelelően az Utazási Szerződést módosítják. 10. Az Utas az utazás megkezdése előtt írásban tett nyilatkozattal bármikor elállhat a szerződéstől, ha az Utas: • A részvételi díj 8%-ot meghaladó megemelése, illetve az Utazási Szerződésben foglaltak lényeges módosítása, vagy a program lényeges megváltozása miatt áll el a szerződéstől, a 16. pontban meghatározott jogok illetik meg. • Ha egyéb okokból áll el az Utazási Szerződéstől, az iroda jogosult az addig felmerült költség megtérítését igényelni, de ez a befizetett díj összegét nem haladhatja meg. Az Anubis Travel nem igényelhet kártérítést, ha az Utas az elállási jogát legkésőbb az utazás megkezdése előtt 61 nappal vagy az Utazási Szerződésben az elállásra meghatározott időtartam alatt gyakorolja. 45 napon belüli időpont, vagy szálláshely módosítása lemondásnak minősül. 11. Az Utazási Szerződésben rögzített bármelyik utasnév megváltoztatása: • charter járattal történő utazás esetén 45 napon belül 10.000 Ft kezelési költséggel jár és a résztvevő nevének megváltoztatására legkésőbb 7 munkanappal az indulás időpontja előtt van lehetőség; a repülőjegy elvesztése esetén, annak pótlása 30 €/repülőjegy, mely a helyszínen fizetendő, • menetrend szerinti járat esetén a névmódosítás a légitársaság feltételei alapján történik a szabad helyek, osztály és illeték különbözet, valamint módosítási díj függvényében. A módosításból eredő többletköltség az Utast terheli. • egyes szállodák foglalása esetén a névmódosítás külön díj ellenében történik, a szerződésen szereplő szállás díjszabásának függvényében. Némely szálláshely fenntartja magának a jogot a már visszaigazolt Utas nevek megváltoztatásának elutasítására. Csoportfoglalása esetében (min. létszám 20 fő), a csoport teljes létszámának, maximum 10%-nak módosítható a neve. Amennyiben az Utas szerződéskötéskor hibás adatot ad meg, úgy annak módosítási vagy többletköltségeit az Utasnak kell viselnie. 12. Az Utasnak jogában áll az Utazási Szerződéstől 61 napon belül is elállni meghatározott kötbérfizetési kötelezettség mellett. Az utazás megkezdése előtti: • 61. napig kötbérmentes • 60-35. nap között 10% • 34-24. nap között 40% • 23-15. nap között 70% • 14. napon belül 100% bánatpénz fizetendő, amely összeget az Anubis Travel jogosult levonni az Utasnak visszajáró részvételi díj összegéből. 13. Postai úton történő lemondás időpontját a tértivevényes levélnek az irodához történő beérkezési ideje határozza meg. Vita esetén az Anubis Travel a tértivevényes levelet azzal a nappal tekinti megérkezettnek, amikor az Anubis Travel aláírta az igazoló szelvényt. 14. Amennyiben az Utas lemond a kifizetett szolgáltatásokról vagy valamely szolgáltatást saját elhatározásból vagy az érdekkörében felmerült okból nem vesz igénybe, úgy a befizetett díjra vagy kártérítésre igényt nem tarthat. 15. Ha az Anubis Travel az Utast az utazás megkezdését követően saját hibájából jogszabálysértés miatt az utazásból kizárja, az Utas a befizetett részvételi díj visszatérítésére nem tarthat igényt. 16. Az Anubis Travel az utazás megkezdése előtt legkésőbb 15 nappal írásban elállhat a szerződéstől. Ha az Anubis Travel nem az Utas érdekkörében felmerült okból áll el az Utazási Szerződéstől, akkor köteles az Utasnak az elállás következtében felmerült kárát megtéríteni, kivéve ha az emberi életet és egészséget, illetve a vagyonbiztonságot veszélyeztető külső körülmény merül fel, illetve ha a jelentkezők létszáma a meghirdetett legalacsonyabb résztvevőszámot nem éri el. (Létszám a programok elindításához: min. 10 fő.) Ha az Anubis Travel nem az Utas érdekkörében felmerült okból áll el az Utazási Szerződéstől, akkor köteles az Utasnak az elállás következtében felmerült kárát megtéríteni, valamint az Utas az eredetivel azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt, amennyiben ennek nyújtására az Anubis Travelnek lehetősége van. Ha a helyettesítő szolgáltatás az eredetinél alacsonyabb értékű az Anubis Travel köteles a díjkülönbözetet az Utasnak megtéríteni. 17. Ha az utazás megkezdését követően az Anubis Travel a szerződésben meghatározott szolgáltatások jelentős részét teljesíteni nem tudja, köteles azokat más megfelelő, hasonló értékű szolgáltatásokkal pótolni. Ha az ilyen szolgáltatások értéke a nem teljesített szolgáltatások értékét meghaladja, a költségkülönbözet az Utasra nem hárítható át. Ha az Anubis Travel ilyen helyettesítő szolgáltatást nyújtani nem tud, vagy az Utas azt indokoltan nem fogadja el, az Anubis Travel köteles az Utast az utazás kiinduló helyére szállítani, ennek költségeit viselni, és az igénybe vett szolgáltatások értékével csökkentett díjat visszafizetni. Egyes esetekben a szálloda túltöltése esetén az utazási iroda kártérítési kötelezettség nélkül elhelyezheti az Utasait a helyi besorolásnak megfelelő azonos kategóriájú szállodában. A szálláshely típusa a szálláshely szerinti ország szabályainak megfelelő komfortfokozatot tartalmazza. 18. Az Anubis Travel nem szerződésszerű teljesítéséből eredő igény érvényesítésének feltétele, hogy az Utas a hiba felfedezése után haladéktalanul köteles a kifogását az utaskísérővel és a helyszíni szolgáltatóval közölni, és jegyzőkönyveztetni. A közlés késedelméből eredő kárért az Utas felelős. Külföldi szálláshely szolgáltatásaival kapcsolatos kifogásokat, panaszokat minden esetben a jelezni kell a szállodának és az elkészült jegyzőkönyv egy példányát az Utas köteles a szálláshely részére átadni. A külföldi szálláshely csak a helyszínen benyújtott panaszokat tudja kivizsgálni és orvosolni, utólagosan már nem áll módjában javítani a szolgálta-
tásokon vagy megoldani azt. Az Utas a nem szerződésszerű teljesítésből eredő igényét a hazaérkezést követően haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül az Anubis Travelnek írásban a helyszínen készített jegyzőkönyv megküldésével együtt jelentheti be. Az Utas kizárólag csak saját maga, illetve a vele egy Utazási Szerződésen szereplők nevében nyújthat be panaszt, kártérítési igényt. A kárigény késedelmes bejelentése esetén az Anubis Travel mentesül a kár megtérítésének kötelezettsége alól. Az Anubis Travel a határidőben bejelentett kárigény indokoltságát köteles felülvizsgálni és álláspontjáról az Utast írásban tájékoztatni a kézhezvételtől számított 30 napon belül. A kártérítés összege a szolgáltatás díjának (a részvételi díj) a kétszeresét nem haladhatja meg. 19. Az Anubis Travel felel az Utazási Szerződés nem, vagy hibás teljesítéséből eredő károkért, kivéve, ha a nem, vagy hibás teljesítés sem az ő, sem az általa igénybe vett közreműködő magatartására nem vezethető vissza, különösen ha a.) a szerződés teljesítésében mutatkozó hiányosságok az Utas magatartására vezethetők vissza, vagy b.) a hibák olyan harmadik személy magatartására vezethetők vissza, aki az Utazási Szerződésben vállalt szolgáltatások teljesítésével nincs kapcsolatban, s a hibát az Anubis Travel kellő gondossággal sem láthatta előre, illetve azt nem volt képes elhárítani, vagy c.) vis major esete következett be. Ilyennek minősül az olyan szokatlan, előre nem látható körülmény, amely az Anubis Travel akaratán kívül áll, s amelynek következményeit az Anubis Travel a legkörültekintőbb gondosság mellett sem lett volna képes elhárítani. Amennyiben az utazást nagyobb erőhatalom, háborús események, sztrájkok vagy elháríthatatlan természeti jelenségek, technikai akadályok befolyásolják a szolgáltatások fenti okokból bekövetkezett elmaradásáért, módosulásáért az Anubis Travel felelősséget nem tud vállalni, így ezen okokból (vis major) jelentkező többletköltségek az Utast terhelik. A b) és c) pontok esetében az Anubis Travel köteles segítséget nyújtani az Utasnak, amennyiben nehézségei támadnak. 20. Az utazás során az Utas által harmadik személynek okozott kárért az Utas közvetlenül tartozik felelősséggel. 21. A személyiségi jogok védelme érdekében az Utasok nevét, tartózkodási helyét, elutazási és visszaérkezés időpontját még sürgős esetben sem adjuk meg harmadik személynek, kivéve ha azt az Utas maga nem kérte. Kérjük elutazása előtt tájékoztassa erről hozzátartozóit. 22. Az Utas köteles az utazásra vonatkozó mindenkori kül- és belföldi hatályos jogszabályokat, előírásokat (pl. beutazási, útlevél-, vám-, devizajogszabályok, egészségügyi előírások stb.), valamint a fogadó ország törvényeit és tradícióit betartani, illetve tiszteletben tartani. Ezek elmulasztásából vagy megsértéséből eredő összes kár és költség az Utast terheli, az Anubis Travel ezekért felelősséget nem vállal. Ha az Utas az utazáshoz szükséges hatósági engedélyek hiánya, illetve a hatóság kizáró határozata miatt nem tud elutazni, vagy ha ugyanezen ok miatt az Utasnak ugyanezen utazásra jelentkezett házastársa, élettársa, gyermeke, szülője, vagy testvére is lemond, a lemondás miatt a 12. pont szerinti bánatpénzt tartoznak megfizetni. 23. A részvételi díj utasbiztosítást nem tartalmaz, azonban az Utazási Szerződés megkötésekor egyidejűleg az Utas a QBE INSURANCE EUROPE LTD MO-I FIÓKTELEPE útlemondási, valamint betegség-, baleset- és pog�gyászbiztosítását is megkötheti. Az Anubis Travel a biztosításról az Utast tájékoztatja. Ha az Utas az Anubis Travel közreműködésével köt betegség-, baleset- és poggyászbiztosítást, valamint ha az Anubis Travel az Utas javára szóló biztosítást kötött, az Anubis Travel köteles a biztosítási kötvényt, az adott biztosítási termék szabályzatát, illetve a biztosítás igénybevételére jogosító bizonylatot az Utazási Szerződés szerinti szolgáltatás igénybevételére jogosító iratok átadásával egyidejűleg az Utasnak átadni. Amennyiben a biztosítást nem az Anubis Travelnél köti, az Utas köteles maga gondoskodni saját biztosításáról. Utasbiztosítás hiányában a betegségből, balesetből és poggyászkárból adódó összes felelősség és költség az Utast terheli. Ha az Utas hatósági orvos (vagy kórház) által igazolt betegségből eredő utazásképtelensége vagy elhalálozása miatt nem vehet részt az utazáson, az Anubis Travelt illető, az Utas által befizetett díjból (díjelőlegből) visszatartott bánatpénzt a Biztosítótársaság (a lemondásból eredő bánatpénz egy részét) - amennyiben az Utas ún. útlemondási (storno) biztosítást kötött – lemondás esetén a biztosítás feltételei szerint megtéríti. Ez a lehetőség abban az esetben is megilleti a biztosítottat, ha azért nem vett részt a társasutazáson, mert házastársa, gyermeke, szülője, testvére igazolt betegségéből vagy halálából eredően vált utazásképtelenné. Alulírott aláírásommal igazolom, hogy az Anubis Travel biztosításközvetítőtől a biztosítási szerződés megkötése előtt a QBE Insurance (Europe) Limited-ről és a QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepének főbb adatairól (a társaság neve, székhelye, jogi formája és címe, székhely államának és felügyeleti hatóságának megjelölése) és a kalkulált útlemondási biztosítás elnevezésű biztosítási szerződési feltételeinek jellemzőiről közérthető, egyértelmű és részletes írásbeli tájékoztatást kaptam, a kalkulált útlemondási biztosítás feltételét a szerződés megkötése előtt átvettem, tartalmát megismertem. 24. Az Anubis Travel folyamatosan elérhető ügyeleti telefonszáma: +36 (30) 228 4315. 25. Ha a 281/2008. (XII.28.) Korm. Rendelet eltérően nem rendelkezik, a szerződésszegésre a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadók. 26. A felek vállalják, hogy az iroda által szervezett utazással kapcsolatos vitás kérdéseket elsősorban tárgyalások útján rendezik. Amennyiben ez nem vezet eredményre, kikötik a Budapest, II., III. kerületi Bíróság illetékességét, illetőleg értékhatártól függően a Pest Megyei Bíróság kizárólagos illetékességét. A díjemelés indokoltsága és az Utazási Szerződés hiányossága miatt az Utas a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordulhat. 27. A főutas (megrendelő) az utastársak nevében kijelenti (egyéni és csoport foglalás esetében is), hogy a jelentkezők részéről teljes körű képviseleti, nyilatkozati és eljárási felhatalmazással rendelkezik. Felhatalmazása a megrendelésen túl kiterjed a részvételi díj előleg, illetve a teljes körű részvételi díj feletti rendelkezésre is. ANUBIS TRAVEL UTAZÁSI IRODA Dátum: 2012/........../.......... Aláírás: ................................................... AZ UTAS KIJELENTI, HOGY AZ ANUBIS TRAVEL ÁLTAL KIADOTT UTAZÁSI PROSPEKTUST, UTAZÁSI SZERZŐDÉST ÉS A JELEN ÁLTALÁNOS UTAZÁSI FELTÉTELEKET EGÉSZÉBEN ÉS RÉSZLETEIBEN EGYARÁNT MEGISMERTE ÉS AZOKAT ELFOGADJA.
www.anubistravel.hu 31
Anubis Travel 1024 Budapest, Kisrókus utca 1. Telefon: 213-9693, Fax: 201-6994 E-mail:
[email protected] www.anubistravel.hu MKEH Eng.sz.: U-000186/2002