Mályinka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 2/2010. (II. 16.) önkormányzati rendelet módosításáról Mályinka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 65. § -ában foglalt felhatalmazás alapján – figyelembe véve ezen jogszabály valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendeletben meghatározottakat, valamint a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvényben foglaltakat – az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 2/2010. (II.16.) önkormányzati rendeletét (a továbbiakban: R.) az alábbiak szerint módosítja:
1. § Az R. 3. §. (1) bekezdése az alábbi rendelkezés szerint módosul: „3. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat – beleértve a költségvetési szerveit – 2010. évi költségvetésének bevételi főösszegét 95.947 ezer Ft-ban, kiadási főösszegét 95.947 ezer Ft-ban, forráshiányát 10.500 ezer Ft-ban állapítja meg.” 2. § A R. 3. §. (2) bekezdésében meghatározott 2. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép. 3. § A R. 3. §. (3) bekezdése szerinti 3-5. és a 7-8. melléklete helyébe jelen rendelet 2-4. és a 67. melléklete lép. 4. § A R. 3.§. (4) bekezdésében meghatározott melléklete lép.
6. melléklet helyébe jelen rendelet 5. 5. §
A R. 3.§. (5) bekezdésében meghatározott melléklete lép.
9. melléklet helyébe jelen rendelet 8.
6.§ Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, de rendelkezéseit 2010. december 31-ig kell alkalmazni. Mihály Ferenc polgármester
Turócziné Fazekas Magdolna körjegyző
Záradék: Jelen rendelet 2011. április 28. napján kihirdetésre került.
Turócziné Fazekas Magdolna Körjegyző
1. melléklet BEVÉTELEK Eredeti ei.
Intézményi működési bevételek Szolgáltatások ellenértéke Vízdíj 30 Fő x 6.000 Ft Vendég étkezés Ételhulladék Dédestapolcsány szoc.étkezők Terembérlet i díj HMV Zrt. használati díj Óvodai étkezés Szociális étkezés Alkalmazottak étkezése Kamat bevétel,egyéb bevétel Biztosítás kártérítés (pm.életbiztosítás) ÁFA Önkormányzatok sajátos működési bevételei Helyi adók Telek adó Magánszemélyek komm. adója Iparűzési adó Pótlék, bírság Átengedett központi adók SZJA helyben maradó része Jövedelem diff. mérséklés Gépjármű adó Helyszíni bírság Talajterhelési díj Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Föld értékesítés Vagyon üzemel.és koncessziós bevétel(HMV ZRT.) ÁFA Beruh.célú pénzeszk.átvét.háztart.(gázhálózat rácsatl.díja) Központi költségvetésből kapott támogatás Normatív hozzájárulás lak. számhoz kötötten Normatív hozzájárulás feladatmut. Kötötten Szoc. étkezőkre 18 főre Falugondnoki szolgálatra Pénzbeli szociális juttatásokra Helyi önkorm. normatív, kötött felhaszn. támogatása Egyes szociális feladatok tám. Kereset kiegészítés támogatása, egyéb közp. támog. Működésképtelen helyi önk.egyéb tám. ( 6/3 ) Részvények, pénzügyi befekt.értékesítése Működési célú, támogatás értékű bevételek Munkaügyi Közp. közhasznú dolg. tám. Mezőőr költség 50% Mozgáskorlátozottak közlek.támogatása Normatív rendsz. Gyeremekvéd.támogatás
Módosított ei.
9.628 180 560 10 3.650 60 720 366 1.779 417 10
ezer Ft 12.708 180 560 10 4.650 500 1.180 366 1.779 417 10 921
1.876 26.743
2.135 26.836
300 2.964 1.100 50
300 2.964 1.428 175
2.765 16.319 3.105 60 80 17.400 16.500 720
27.107 1.005
2.765 15.991 2.980 153 80 17.400 16.500 720 180 180 924 23.017 1.5952.600
996 1.998 4.335 16.688
790 2.532 1.722 600
Működési célú pénzeszköz átvétel Pénzeszköz átvétel Falunapra ( HMV Zrt.,Takszöv.Dr.Kapás K)
7.329 10.109 490 1.679 1.300 790 3.655 2.619 600 210 210 226 117 117
Költségvetési bevételek : Hitelfelvétel
14.251
BEVÉTEL ÖSSZESEN:
84.200 10.500
98.451
85.447
95.947 2.
KIADÁSOK
melléklet
381103 Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása
Eredeti ei.
Módosított
ei.
ezer Ft
Szemétszállítás ÁFA Dologi kiadás Összesen:
3.420 855 4.275 4.275
2.730 705 3.435 3.435
562912 Óvodai intézményi étkeztetés Élelmiszer beszerzés10 főre ÁFA Dologi kiadás összesen Összesen:
366366 92 92 458458 458
458
562917 Munkahelyi étkeztetés Közalkalmazott alapilletménye Kereset kiegészítés Meleg étkezési utalvány 1 fő Személyi juttatás: Nyugdíjbiztosítási járulék Természetbeni eü.járulék Pénzbeli eü.járulék Munkaerő-piaci járulék Járulékok: Élelmiszer beszerzés Kisértékű tárgyieszköz Munkaruha, védőruha Egyéb anyag (tisztítószer,csomagolóanyag) Vásárolt élelmezés (védőital) Gázenergia Villamos energia Víz- és csatornadíj Egyéb üzemeltetési,fenntartási szolg. ÁFA Egyéb különféle dologi kiadás(késedelmi kamat) Dologi kiadás : Munkáltató által fiz. SZJA Egyéb folyó kiadások
ÖSSZESEN:
18 6 12
30 30
5.335
1.1161.116 98106 120 120 1.334 1.342 291 319 18 6 12 327 355 2.1222.486 250 35 10 10 60 75 10 10 200 230 120160 120 60 100 642 658 10 3.644 3.724 30 30
5.451
3. melléklet
841126 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége ezer Ft Polgármester alapilletménye Egyéb bérrendszer hat.tart.alapill. Költségátalány Biztosítási díj Étkezési hozzájárulás Üdülési hozzájárulás Közlekedési költség térítés Kereset-kiegészítés Táppénz Végkielégítés polgármester részére 3 havi Önkormányzati képviselők tiszteletdíja Jutalom Személyi juttatás: Nyugdíj biztosítási járulék Természetbeni eü.járulék Pénzbeli eü.járulék Munkaerő-piaci járulék Járulékok: Irodaszer, nyomtatvány Könyv Folyóirat Tüzelőanyag Kisértékű tárgyieszköz Munkaruha Egyéb anyag (tisztítószer,fenntart.anyag) Telefondíj Egyéb kommunációs szolg.(szoftverek felügyelet) Szállítás Villamos energia Víz- csatornadíj Karbantartás, kisjavítás Egyéb üzemeltetési szolg.(postai,eü.) Vásárolt közszolg.(orvosi ügyelet,biztonság felügy.) Pénzügyi szolg.díja (számlavez. díj,kezelési ktg.) ÁFA ÁFA befizetés Belföldi kiküldetés Reprezentáció Különféle dologi kiadások(továbbképzés) Dologi kiadások: Munkáltató által fiz. SZJA Egyéb folyó kiadások:
ÖSSZESEN:
9.082
4.1744.174 581581 835835 216216 173263 75 29 29 155101 10 1.044 1.8001.800 54 8.138 1.5911.747 101101 3377 57 57 1.7821.982 650650 15 15 35 35 10040 50 66 5050 300300 150150
10 250250 2020 15075 450525 250250 150150 610550 2501.050 5050 250250 150210 3.8864.686 61 61 6161
14.811
14.867
Közvilágítás Villamosenergia fogasztás ÁFA Dologi kiadás:
75
1.0001.000 250 250 1.2501.250
ÖSSZESEN:
1.2501.250
4. melléklet 841403 Város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások Kazincbarcika Rendőrőrs támogatás Körjegyzőségi hozzájárulás Tagóvoda költség hozzájárulás Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás Sajó-Bódva Völgye Hulladékkezelési Társulás TÖOSZ tagság Közművelődési Társulás Mentők Működési célú támogatás értékű kiadás: Mályinka Jövőjéért Alapítvány Mályinka Sportegyesület Mozgáskorlátozottak Egyesülete Polgárőrség Bükki Településszövetség Hadirokkantak Mályinka Motorsport Egyesület Nagyothallók Szövetsége Működési célú pénzeszköz átadás non-profit szerv.: Közalkalmazottak alapilletménye 2 fő Közakalmazottak kereset kiegészítése Mezőőr alapilletménye,részmunkai Mezőőr kereset kiegészítése Közalkalmazottak meleg étk.utalványa Mezőőr meleg étk.utalványa Személyi juttatás: Nyugdíjbiztosítási járulék Természetbeni eü.járulék Pénzbeli eü.járulék Munkaerő-piaci járulék Járulékok: Tüzelőanyag(PB gáz), vegyszer Hajtó, kenőanyag Munkaruha, védőruha Egyéb anyag(karbantartáshoz),kisértékű tárgyi eszköz
ezer Ft 3030 8.105 7.038 2.740 1.970 213 213 37 37 10 10 36 36 55 11.1769.339 100 100 1.0301.030 10 10 80 80 50 50 10 10 100 100 10 10 1.3901.390 2.274 2.274 196212 1.0321.032 98105 240 240 120 120 3.960 3.983 864923 5454 1818 36 36 9721.031 2025 300 400 30 30 500 858
Telefondíj Kábeltv.szolg. Szállítási szolgáltatás
50 50 30 30 50
Vásárolt élelmezés
10
Gázenergia Villamosenergia Víz- csatornadíj
50 10
500 170 200 200 300 130
Karbantartás, kisjavítás (vízhálózat karbantart.) Egyéb üzem. szolg.(kéménys.,por.o.kész.idősek d.,falunap) ÁFA Belföldi kiküldetés Egyéb különféle dologi kiadás(késedelmi kamat) Dologi kiadások: Különféle adók,díjak(vagyonbizt.,bankköltség) Kamat( hitel után) Munkáltató által fiz. SZJA Egyéb folyó kiadások:
ÖSSZESEN:
600 1.117
800 137 1.280 2.180 942842 15 15 30130 5.0575.257 427 110 1.229 9090 1.429
23.672 22.429
5. melléklet ezer Ft
882111 Rendszeres szociális segély Rendelkezésre állási támogatás Rendszeres szoc.segély SZT. 37/B.b.c. Ker.tev.mellett folyt. r.sz.s.
ÖSSZESEN: 882112 Időskorúak járadéka Időskorúak járadéka
8.618
5.961 60 25
8.618
6.046
350319
ÖSSZESEN: 882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Normatív lakásfenntartási támogatás
ÖSSZESEN:
350319 670670
670
670
882114 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás Helyi lakásfenntartási támogatás ÖSSZESEN:
72
72
72
72
882117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Támogatás
226
ÖSSZESEN: 882122 Átmeneti segély Pénzbeli átmeneti segély
ÖSSZESEN: 882123 Temetési segély Temetési segély
226 200200
200200 100 100
ÖSSZESEN: 882124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Étkezési kedvezmény ÖSSZESEN:
100 100 120 120
120 120
882125 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Támogatás
210 210
ÖSSZESEN: 882202 Közgyógyellátás
210
Támogatás
210
30 30
ÖSSZESEN: 30_________ 889921 Szociális étkeztetés
30
Élelmiszer ÁFA Vásárolt élelmezés Dologi kiadás:
937 234
ÖSSZESEN:
1.171
867 234 70 1.171
1.171
1.171 6.
melléklet 889928 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgálat ezer Ft
Közalkalmazott alapilletménye Kereset-kiegészítés Meleg étkezési utalvány Személyi juttatás: Nyugdíjbiztosítási járulék Természetbeni eü.járulék Pénzbeli eü.járulék Munkaerő-piaci fogl.járulék Járulékok: Hajtó, kenő anyag Munkaruha, védőruha
1.232
1.232 98105 120 1.4501.457 322 351 18 18 6 6 12
120
12
358 387 800
920 10
10 Egyéb anyag (gépkocsihoz)
50
Telefondíj Karbantartás, kisjavítás ÁFA Egyéb dologi kiadás(továbbképzés) Dologi kiadás:
10 30 30 100 248 248 25 25 1.263
Különféle adók, díjak(kötelező bizt.,autópálya díj) Munkáltató által fiz. SZJA Egyéb folyó kiadások:
110 30 140
ÖSSZESEN:
3.211 3.247
890441 Közcélú foglalkoztatás Teljes munkaidőben fogl.bére
8.2322.000
20
1.263 110 30 140
Egyéb juttatás Részmunkaidőben fogl.bére Személyi juttatás : Nyugdíjbiztosítási járulék Természetbeni eü.járulék Pénzbeli eü.járulék Munkaerő-piaci fogl.járulék Eü.hozzájárulás Járulékok:
ÖSSZESEN:
40 1.878 8.2323.918 1.976
486
123 41 82
28 41 82
50 2.222687
10.4544.605
7. melléklet
890442 Közhasznú foglalkoztatás Teljes munkaidőben fogl.bére 2 fő Egyéb juttatás Részmunkaidőben fogl.bére Egyéb juttatás Személyi juttatás: Nyugdíj biztosítási járulék Természetbeni eü.járulék Pénzbeli eü.járulék Munkaerő-piaci járulék Eü.hozzájárulás Táppénz Járulékok:
ÖSSZESEN:
ezer Ft 1.7641.060 70 1.307 10 1.7642.447 423 582 26 26 9 29 18 18 5 30 476690
2.2403.137
910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése Egyéb anyag beszerzés Víz,-csatornadíj Gázenergia Villamos energia ÁFA Egyéb dologi kiadás(késedelmi kamat) Dologi kiadások:
ÖSSZESEN:
20 250210 50 50 80 80
35 20
5 400400
400400
960302 Köztemető-fenntartás és működtetése Egyéb anyagbeszerzés Villamos energia ÁFA Dologi kiadás:
1010 1010 5 5 2525
ÖSSZESEN:
25
25
841906 Finanszírozási műveletek Folyószámla-hitel visszafizetése
4.717
ÖSSZESEN:
4.717
8. melléklet FELHALMOZÁSI KIADÁSOK Közműfejlesztési hozzájár. lakosság felé Buszmegálló járdasziget építés ÁFA Kábeltv. bekötés ÁFA Település rendezési terv(pályázat önrész) ÁFA Orvosi rendelő kialakítása(pályázat önrész) ÁFA Nyomtató ÁFA Traktor beszerzés (pályázat önrész) ÁFA Beruházási kiadások: Ravatalozó előtető építése ÁFA Dózsa Gy. u.bekötő szakasz felújítása ÁFA Belter. utak felújítása (Bocskay,Kassai, Temető,Tradonai)
ÁFA Külterületi utak felújítása ÁFA Vízhálózat vezeték csere ÁFA Mályinka-Tardona összekötő út felújítás ÁFA Közösségi terem felújítás(nyílászárók cseréje) ÁFA Hivatal,közösségi terem,óvoda tetőszerkezet homlokzat felújítás(pályázat önrész)
180 45 300 75 190 48 500 125
ezer Ft 929 180 45 300 75 190 48 500 125
130
130
33 320 80 2.026 500 125 100 25
33 320 80 2.026 500 125 100 25
2.333 584 800 200 2.272 568 400 100 300 75
2.333 584 800 200 2.272 568 400 100 300 75
1.886
1.886
ÁFA 472 Szennyvíz beállás kiépítés 200 ÁFA 50 Túristaház vizesblokk ,fűtéskorsz.(pály.önrész) 414 ÁFA 104 Partfal munkálatok 100 ÁFA 25 Óvoda akadálymentesítés(pályázat önerő) 1.322 ÁFA 331 Aggregátor,szivattyú vásárlás 600 ÁFA Csap.víz elvez.árok bef.(Vis maior 2009.) ÁFA Felújítási kiadások: 14.036 Felhalmozási kiadások:
472 200 50 414 104 100 25 1.322 331 200 150 400 100
50 399 100 14.036
16.062
16.991
Felhalm.kölcsön nyújtása non-pr.szerv. Költségvetési kiadás : BEVÉTEL ÖSSZESEN: KIADÁS ÖSSZESEN: FORRÁSHIÁNY:
10.488 98.451 84.200 98.451 14.251
95.947
85.447 95.947 10.500