FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2011. (II.17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat által adományozható elismerésekről Földes Nagyközség Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1.§ (6) bekezdésében valamint a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 7.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: 1. Általános rendelkezések, elismerések alapítása 1.§ (1) Földes Nagyközség Önkormányzata elismerések adományozásával kívánja méltó módon kifejezésre juttatni elismerését és nagyrabecsülését mindazok iránt, akik a helyi közügyek, közélet valamelyik területén kimagasló teljesítményt nyújtottak, illetve a település érdekében huzamosabb időn át kiemelkedően tevékenykedtek, munkájukkal hozzájárultak a település gazdasági, szellemi, kulturális értékeinek gyarapodásához, a hagyományainak megőrzéséhez. (2) E rendeletben foglalt elismerések csak az alapfeladaton túl, önként és anyagi elismerés nélkül végzett tevékenységért, munkáért adható, kivétel ez alól a minimális tiszteletdíjért végzett tevékenység. 2. § (1) Földes Nagyközség Önkormányzata az 1.§-ban megjelölt önkormányzati célok érdekében az alábbi községi kitüntetéseket, díjakat, címeket (továbbiakban díjak) alapítja: a.) Földes Községért Emlékérem b.) Kállay László díj Földes Nagyközség Közéletéért c.) Csapó Géza díj Kimagasló Sport Eredményekért d.) „Elismerő Oklevél” Tanulmányi Versenyen Elért Kimagasló Eredményért e.) Mikulás díj 2. Földes Községért Emlékérem 3§ (1) Földes Községért Emlékérem adományozható azoknak a természetes személyeknek, akik a társadalmi, gazdasági és kulturális életben több éven keresztül kiemelkedő munkájukkal maradandót alkottak és hozzájárultak Földes hírnevének öregbítéséhez. (2) A díjból képviselő-testületi ciklusonként legfeljebb egy adományozható, egyszerre egy időben legfeljebb 14 személy lehet birtokosa ennek a díjnak. (3) A kitüntetés odaítélésére bárki tehet javaslatot írásban a település polgármesterénél, minden év március 15-ig. (4) A kitüntető címmel díszoklevél, valamint Földes címerével és „Földes Községért” felirattal díszített ezüst plakett kerül adományozásra. Az ezüst plakett és a díszoklevél leírását a rendelet 1-es számú melléklete tartalmazza.
2 4.§ (1) A Földes Községért Emlékérem tulajdonosa az adományozástól kezdve viselheti a kitüntető címet, valamint élvezi a következő kiváltságokat: a.) az Önkormányzat által rendezett minden ünnepségre hivatalos és a lehetőségek szerint ezeken megkülönböztetett hely illeti meg; b.) díjtalanul látogathatják az Önkormányzat közművelődési, szabadidő és sport létesítményeit, intézményének rendezvényeit; c.) elhalálozásuk esetén- családjuk beleegyezésével- az önkormányzat ingyenes sírhelyet biztosít számára az aktuális sírhely kiosztási terv alapján. 3. Kállay László díj Földes Község Közéletéért 5.§ (1) Közéleti díj adományozható annak a természetes személynek, helyi civil szervezetnek, csoportoknak, akinek közéleti, tudományos, oktatói, lektori szerkesztői, művészeti és jogi oltalom alá eső szellemi tevékenysége, munkája Földes határain túl mutató ismertséget, elismertséget szerzett a településnek. (2) Közéleti díj adományozható annak a természetes személynek, jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetnek, aki bármely területen legtöbbet tett Földes község fejlődéséért, anyagi és szellemi gyarapodásáért. (3) A kitüntetés odaítélésére bárki tehet javaslatot írásban a település polgármesterénél, minden év március 15-ig. (4) A díjból évente legfeljebb kettő adományozható. (5) A díjban részesültek az elismerés alkalmával gravírozott réz plakettel ellátott Szász Endre váza emléktárgyban és oklevélben részesülnek. A váza, rézplakett és az oklevél leírását a rendelet 2es számú melléklet tartalmazza. 6.§ Csapó Géza díj Kimagasló Sport Eredményekért (1) E díj adományozható annak a földesi lakosnak aki nemzetközi vagy országos sportversenyen való részvétel során 1-3. helyezést ért el. (2) Általános iskolai tanuló esetében a Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ igazgatója minden év június 1. napjáig írásban tájékoztatja a polgármestert a helyezést elérő tanulók adatairól, melyek a következők: a.) sportversenyen részt vevő tanuló neve b.) a sportverseny pontos megnevezése c.) a sportverseny időpontja d.) a sportversenyen elért eredmény (3) A javaslathoz mellékelni kell az elért eredményt bizonyító elismerést, oklevelet. (4) Nem általános iskolai tanuló esetében az oklevél odaítélésére bárki tehet javaslatot írásban a település polgármesterénél, minden év március 15. napjáig. (5) A Csapó Géza díjban részesülő az elismerés alkalmával oklevélben részesül, melynek leírását a rendelet 3-as számú melléklete tartalmazza. 7.§
3 „Elismerő Oklevél” Tanulmányi versenyen Elért Kimagasló Eredményért (1) Elismerő Oklevél adományozható annak a földesi általános iskolai tanulónak aki nemzetközi vagy országos tanulmányi versenyen való részvétel során 1-10. helyezést ért el. (2) Elismerő Oklevél adományozható annak a földesi általános iskolai tanulónak vagy csoportnak, aki közlekedési versenyen 1-3. helyezést ért el. (3) Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ igazgatója minden év június 1. napjáig írásban tájékoztatja a polgármestert a helyezést elérő tanulók adatairól, melyek a következők: - tanulmányi versenyen részt vevő tanuló neve, - a tanulmányi verseny pontos megnevezése, - a tanulmányi verseny időpontja, - versenyen elért helyezés. (4) A javaslathoz mellékelni kell az elért eredményt bizonyító elismerést, oklevelet. (5) Az oklevél leírását a rendelet 4-es számú melléklete tartalmazza. 8.§ Mikulás díj (1) Mikulás díj adományozható annak a földesi gyermekeknek, akik életkörülményeik miatt otthon a családban korukat meghazudtoló munkát vállalnak, segítséget nyújtanak szüleiknek, nagyszüleiknek. (2) A díj odaítélésére az osztályfőnök tehet javaslatot írásban a település polgármesterénél, minden év november 15. napjáig. (3) A díjból évente legfeljebb négy adományozható. (4) A gyermekek a díjat a Mikulás napi ünnepségen kapják meg a települési képviselők tiszteletdíjából felajánlott összegből megvásárolt ajándéktárgy formájában 9.§ A díjak adományozásának általános rendje (1) A Képviselő-testület április 14-ét Földes napjává nyilvánította. Az Önkormányzat ezzel is emléket kívánt állítani annak a történelmi évfordulónak, amikor 1779. április 14-én tizenöt éves per után Földes kuriális nemesi község rendezett tanácsú községi címét visszakapta és kuriális kiváltságait Szabolcs Vármegye Közgyűlése elismerte. (2) A rendelet 3.§-ban, 5.§-ban, 6.§ -ban foglalt címek, díjak, oklevelek átadására évente egy alkalommal, minden év április 14-én, ünnepi képviselő-testületi ülés alkalmával kerül sor. (3) A rendelet 6.§ (2) bekezdésében, 7.§-ban foglalt oklevelek átadására a Karácsony Sándor Általános Művelődési Központ Általános Iskolájának tanévzáró ünnepségén kerül sor. Az okleveleket a község polgármestere, alpolgármestere vagy a képviselő-testület által megbízott személy adja át. (4) Az önkormányzat által alapított elismerések adományozására bármely természetes személy tehet javaslatot. A lakosság minél szélesebb körű tájékoztatása érdekében javaslattételi felhívást közzé kell tenni a Földesi Hírlevél decemberi számában és a kábeltelevízió februári adásaiban. (5) A rendelet 3.§, 5.§ 6.§-ban meghatározott díjak adományozására beérkezett javaslatokat a Földes Községért Emlékérem kitüntetettjei, a Kállay László díj és Csapó Géza díjban részesültek bevonásával a Szociális Bizottság véleményezi. (6) A polgármester a Bizottság véleményét a javaslatokkal együtt a legközelebbi képviselő-testületi ülésen a Képviselő-testület elé terjeszti. (7) A Földes Községért Emlékérem, a Kállay László díj és Csapó Géza díj adományozásáról a Képviselő-testület zárt ülésen, titkos szavazással, dönt. A díjak odaítéléséhez a képviselők minősített többségére van szükség.
4 (8) A rendelet 6.§ (2) bekezdésében és 7.§-ban szabályozott díjakra érkezett javaslatokról a Képviselő-testület egyszerű szótöbbséggel dönt. 10.§ Záró rendelkezések (1) A rendelet 2011. március 1-jén lép hatályba. (2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének az önkormányzat által adományozható elismerésekről szóló 5/2008. (II.13.) számú rendelete hatályát veszti. Földes, 2011. február 15.
Jeneiné Egri Izabella s.k. polgármester
Dr. Vinczéné Kiss Mariann s.k. jegyző
Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat által adományozható elismerésekről szóló 2/2011. (II.17.) számú rendeletének 1-es számú melléklete FÖLDES KÖZSÉGÉRT EMLÉKÉREM –mel járó ezüst plakett és oklevél leírása
Az ezüst plakett leírása: kör alakú, 65mm átmérőjű, 4 mm vastagságú ezüst, elején babérkoszorúval körbevett „FÖLDES KÖZSÉGÉRT” című felirat, hátoldalán Földes község címere. Az oklevél leírása: sötétkék színű műbőr borító belső oldalán a következő felirattal:
„Képviselő-testületünk a nagyközség közéletében végzett sokéves áldozatos munkája elismeréséül ………………………………….. részére a Földes Nagyközség Képviselő-testülete által alapított Földes községért emlékérmet adományozza. Nagyrabecsülésünket és köszönetünket fejezzük ki, hogy munkájával hozzájárult a nagyközség anyagi, szellemi, történeti értékeinek gyarapításához, a település hírnevének öregbítéséhez. Földes, 20.... április 14.
Földes Nagyközség Képviselő-testülete nevében:
……………………………… polgármester”
Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat által adományozható elismerésekről szóló 2/2011. (II.17.) számú rendeletének 2-es számú melléklete KÁLLAY LÁSZLÓ DÍJ—jal járó váza, rézplakett és oklevél leírása I. A váza leírása: 40-50 cm-es Szász Endre váza II. A réz plakett felirata:
„Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Kállay László díjat adományozza. ………………………… részére kiemelkedő közéleti tevékenységének elismeréséül”
III. Az oklevél leírása: Bordó színű műbőr borító külső oldalán Földes község címere, belső oldalán az alábbi felirattal: „Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ………………………… részére Kállay László díjat adományoz kiemelkedő ………….. tevékenységének elismeréséül
200….. április 14.
Földes Nagyközség Képviselő-testülete nevében:
…………………………. polgármester”
Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat által adományozható elismerésekről szóló 2/2011. (II.17.) számú rendeletének 3-as számú melléklete CSAPÓ GÉZA DÍJ—jal járó oklevél leírása
Az oklevél leírása: Bordó színű műbőr borító külső oldalán Földes község címere, belső oldalán az alábbi felirattal:
„Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Csapó Géza díjat adományoz ………………………………………………… részére a …………………… nemzetközi/országos sport versenyen elért ……….. helyezésért
Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Elismerését és Köszönetét fejezi ki
20………április 14.
Földes Nagyközség Képviselő-testülete nevében:
……………………. polgármester
Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat által adományozható elismerésekről szóló 2/2011. (II.17.) számú rendeletének 4-es számú melléklete
Az oklevél leírása: Bordó színű műbőr borító külső oldalán Földes község címere, belső oldalán az alábbi felirattal:
„Elismerő Oklevél -
Tanulmányi versenyen elért kimagasló eredményért – …………………………….. részére
a …………………… nemzetközi/országos tanulmányi versenyen elért ……….. helyezésért Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Elismerését és Köszönetét fejezi ki”
Földes, 20… április 14.
Földes Nagyközség Képviselő-testülete nevében:
……………………. polgármester