Kelebia Községi Önkormányzat Képvisel -testülete /2010. (IX. ) önkormányzati r e n d e l e t e A fels oktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról. Kelebia Községi Önkormányzat Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.§ (1) bekezdésében, valamint a gyermekek védelmér l és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv. 18.§ (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - figyelemmel az 51/2007.(III.26.) Kormány rendeletben foglaltakra- a fels oktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról az alábbi rendeletet alkotja: I. fejezet Általános rendelkezések A rendelet célja 1.§. E rendelet célja, hogy a szociális helyzetük miatt rászoruló egyetemi és f iskolai hallgatók, továbbá a fels oktatási intézménybe jelentkezni kívánó fiatalok részére rendszeres pénzbeli támogatást nyújtson. A rendelet hatálya 2.§. A rendelet hatálya kiterjed Kelebia Községi Önkormányzat közigazgatási területén állandó lakóhellyel rendelkez , hátrányos szociális helyzet' fels oktatási hallgatókra: a.) akik a képzésre vonatkozó keretid n belül teljes idej' (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményez alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményez mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben, fels fokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat. b.) 2010-2011. 2011-2010. tanévt l kezd d en fels oktatási intézmény keretében teljes idej' (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményez alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, fels fokú szakképzésben kívánnak részt venni. II. fejezet A tanulmányi ösztöndíj jogosultság megállapításának feltételei 3.§ (1) Ösztöndíj támogatásban kell részesíteni azt a hátrányos helyzet', rossz anyagi körülmények között él fels oktatási intézményben tanulmányokat megkezdeni kívánó/folytató hallgatót, akinek a havi jövedelme, vagy családjában az egy f re jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át. (2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl az ösztöndíj mértékének megállapításakor el nyben kell részesíteni azt, a.) akinek családjában az eltartottak száma három, vagy annál több, b.) egyedül neveli gyermekét, c.) valamilyen betegségben szenved, rokkant vagy a családban folyamatos ellátást igényl beteg vagy rokkant van, d.) árva vagy félárva, e.) állami gondozott, gyámolt, f.) fogyatékkal él ,
g.) eltartója/szül je munkanélküli vagy öregségi nyugdíjban részesül, h.) nem részesül kollégiumi ellátásban, i.) naponta ingázik a lakóhely és a fels oktatási intézmény között, j.) családjában tartós beteg vagy rokkant él. III. fejezet Az ösztöndíj folyósításának id tartama, mértéke 4.§ (1) A rendelet 2.§ a.) pontjában meghatározott hallgatók részére az ösztöndíj folyósításának id tartama 10 hónap, azaz két egymást követ tanulmányi félév. Az ösztöndíj újrapályázható. Mértéke: 2000-5000,-Ft/hó. (2) A rendelet 2.§ b.) pontjában meghatározott hallgatók részére az ösztöndíj folyósításának id tartama 30 hónap. Mértéke: 2000-5000,-Ft/hó. IV. fejezet Eljárási szabályok 5.§ (1) Az ösztöndíj odaítélése, mértékének megállapítása a Szociális és Egészségügyi Bizottság hatáskörébe tartozik. (2) Az ösztöndíj pályázat útján nyerhet el. A pályázatot a Polgármesteri Hivatalban írásban, a pályázó által aláírva, 1 példányban, az 1.-2. számú melléklet szerinti 'rlapon nyújtható be. (3) Az elektronikus ügyintézés lehet sége kizárt. (4) A pályázathoz minden esetben mellékelni kell: a.) a közös háztartásban él k utolsó jövedelmér l szóló igazolásokat, b.) a 3. számú melléklet szerinti igazolást az "A" típusú pályázathoz, c.) a 4. számú melléklet szerinti nyilatkozatot. (5) Az elbírálás során a bizottság: - a határid n túl benyújtott vagy formailag nem megfelel pályázatokat a bírálatból kizárja és a kizárást írásban indokolja, - minden határid n belül benyújtott pályázatot érdemben elbírál és döntését írásban indokolja. (6) Az ösztöndíj visszavonható: a.) ha a szociális rászorultság megsz'nt, b.) ha a hallgató az oktatási intézménybe nem iratkozott be, c.) ha a hallgató Kelebia községb l elköltözik. (7) A bizottság a szociális rászorultságot évente felülvizsgálja. (8) A bizottság által megállapított ösztöndíjat folyósítja. V. fejezet Záró rendelkezések 6.§ (1) Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba. (2) Egyidej'leg a fels oktatási intézményekben tanuló 25/2008.(XII.19.) 16/2009.(X.02.)rendelet hatályát veszti. Maczkó József s.k. polgármester
hallgatók
támogatásáról
Oltyánné Kozla Erika s.k. jegyz
szóló
1. sz. melléklet
2011. ÉVI BURSA HUNGARICA FELS OKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT
„A” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI %RLAP FELS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HALLGATÓI SZÁMÁRA A 2010/2011. TANÉV II. FÉLÉVÉRE ÉS A 2011/2012.TANÉV I. FÉLÉVÉRE VONATKOZÓAN NYOMTATOTT NAGYBET%VEL A PÁLYÁZÓ TÖLTI KI A SZEMÉLYAZONOSÍTÓ LAKCÍMKÁRTYÁJÁN ÉS ADÓIGAZOLVÁNYÁN TALÁLHATÓ ADATOKNAK MEGFELEL EN!
IGAZOLVÁNYÁBAN,
A PÁLYÁZÓ NEVE: ADÓAZONOSÍTÓ JELE: Születési hely, dátum:
-
-
Anyja születési (leánykori) neve: Állandó lakóhely Irányítószám:
Település: Közterület, házszám: Telefonszám: FelsGoktatási intézmény1: Kar: Szak, szakpár:
Amennyiben a hallgató egy idGben több felsGoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, azt a felsGoktatási intézményt kell megneveznie, amellyel elsGként létesített hallgatói jogviszonyt. A felsGoktatási intézmények szerzGdése alapján folyó, közösen meghirdetett – egyik szakon nem hitéleti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár – két szakos képzés esetében a hallgató az állami felsGoktatási intézményt köteles megnevezni. 1
Képzési forma:
felsGfokú alapképzés (BA, BSc)
,
egységes osztatlan alapképzés
mesterképzés (MA, MSc)
felsGfokú szakképzés Tagozat:
teljes idejM képzés (nappali képzés munkarendje)
részidGs képzés (esti vagy levelezG képzés munkarendje)
távoktatás
A pályázóval egy háztartásban él k egy f re es havi nettó jövedelme: ________________Ft
További jellemz adatok a pályázó szociális rászorultságának igazolására: A pályázó házas:
igen / nem
A pályázó gyermeket nevel: A pályázó önfenntartó:
igen / nem
igen / nem
Gyermekeinek száma: ______ fG A pályázó eltartott:
igen / nem
A pályázó családjában az eltartottak száma: ______ fG A pályázó szülei elváltak:
igen / nem
A pályázó szülei különváltak:
igen
/
nem
A pályázó árva: igen / nem A pályázó félárva:
igen / nem
A pályázó állami gondozott, gyámolt:
igen / nem
A pályázó fogyatékossággal élG:
igen / nem
A fogyatékosság megnevezése, mértéke: ______
A pályázó családjában tartósan beteg, vagy rokkant: van / nincs A pályázó családjában munkanélküliség: van / nincs száma: ____ f A pályázó részesül kollégiumi ellátásban:
Ha igen, akkor a munkanélküliek
igen / nem
A pályázó naponta ingázik-e a lakóhelye és felsGoktatási intézménye között:
igen / nem
A pályázó által a szociális rászorultság igazolására fontosnak tartott körülmények:
A kitöltött pályázati Mrlap csak a pályázati felhívásban közzétett kötelezG mellékletek együttes benyújtásával érvényes. Jelen Mrlaphoz csatolt mellékletek száma: ________. Büntet jogi felel sségem tudatában kijelentem, hogy a pályázati (rlapon és mellékleteiben az általam feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
Hozzájárulok ahhoz, hogy jelen adatlapon rögzített személyes adataimat a pályázatot kiíró települési önkormányzat nyilvántartásba vegye és azokat a megyei önkormányzat, és az OKM Támogatáskezel Igazgatósága részére – kizárólag az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatás jogosultság ellen rzése céljából – átadja, illet leg az ösztöndíj id tartama alatt maga kezelje. Hozzájárulok ahhoz, hogy az OKM Támogatáskezel Igazgatósága személyes adataimat az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatás jogosultság ellen rzése céljából – az ösztöndíj id tartama alatt kezelje. Hozzájárulok a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adataimnak az azonosítása célja érdekében szükséges mértékben történ kezeléséhez és az ösztöndíjpályázat lebonyolítása valamint a támogatási jogosultság ellen rzése céljából történ továbbításához. Hozzájárulok, hogy a fels oktatási intézmény hallgatói jogviszonyomról az OKM Támogatáskezel Igazgatóságának, illetve a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson. ………………., 2010. …………………………………..
……………………
2. sz .melléklet
2011. ÉVI BURSA HUNGARICA FELS OKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT
„B” TÍPUSÚ PÁLYÁZATI %RLAP A 2010/2011. TANÉVBEN UTOLSÓ ÉVES, ÉRETTSÉGI EL TT ÁLLÓ KÖZÉPISKOLÁSOK ILLETVE FELS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBE MÉG FELVÉTELT NEM NYERT ÉRETTSÉGIZETT FIATALOK SZÁMÁRA NYOMTATOTT NAGYBET%VEL A PÁLYÁZÓ TÖLTI KI A SZEMÉLYAZONOSÍTÓ LAKCÍMKÁRTYÁJÁN ÉS ADÓIGAZOLVÁNYÁN TALÁLHATÓ ADATOKNAK MEGFELEL EN!
IGAZOLVÁNYÁBAN,
A PÁLYÁZÓ NEVE: ADÓAZONOSÍTÓ JELE:
-
Születési hely, dátum: Anyja születési (leánykori) neve: Állandó lakóhely Irányítószám:
Település: Utca, házszám: Telefonszám: Érettségi éve:
A pályázóval egy háztartásban él k egy f re es havi nettó jövedelme: ________________Ft
További jellemz adatok a pályázó szociális rászorultságának igazolására: A pályázó önfenntartó:
igen / nem
A pályázó családjában az eltartottak száma: ______ fG
A pályázó eltartott:
igen / nem
-
A pályázó szülei elváltak:
igen / nem
A pályázó szülei különváltak:
igen
/
nem
A pályázó árva: igen / nem A pályázó félárva:
igen / nem
A pályázó állami gondozott, gyámolt:
igen / nem
A pályázó fogyatékossággal élG:
igen / nem
A fogyatékosság megnevezése, mértéke: ______
A pályázó családjában tartósan beteg, vagy rokkant: van / nincs A pályázó családjában munkanélküliség: van / nincs száma: ____ f
Ha igen, akkor a munkanélküliek
A pályázó által a szociális rászorultság igazolására fontosnak tartott körülmények:
A kitöltött pályázati Mrlap csak a pályázati felhívásban közzétett kötelezG mellékletek együttes benyújtásával érvényes. Jelen Mrlaphoz csatolt mellékletek száma: ________.
Büntet jogi felel sségem tudatában kijelentem, hogy a pályázati Crlapon és mellékleteiben az általam feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek. Büntet jogi felel sségem tudatában kijelentem, hogy jelen pályázati Crlap benyújtásakor fels oktatási intézménybe még nem nyertem felvételt. Hozzájárulok ahhoz, hogy jelen adatlapon rögzített személyes adataimat a pályázatot kiíró települési önkormányzat nyilvántartásba vegye és azokat a megyei önkormányzat, és az OKM Támogatáskezel Igazgatósága részére – kizárólag az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatás jogosultság ellen rzése céljából – átadja illet leg az ösztöndíj id tartama alatt maga kezelje. Hozzájárulok ahhoz, hogy az OKM Támogatáskezel Igazgatósága személyes adataimat az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatás jogosultság ellen rzése céljából – az ösztöndíj id tartama alatt kezelje, valamint ellen rzés céljából az Oktatási Hivatalnak megküldje.. Hozzájárulok a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adataimnak az azonosítása célja érdekében szükséges mértékben történ kezeléséhez és az ösztöndíjpályázat lebonyolítása valamint a támogatási jogosultság ellen rzése céljából történ továbbításához. Hozzájárulok, hogy a fels oktatási intézmény hallgatói jogviszonyomról az OKM Támogatáskezel Igazgatóságának, illetve a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson. ………………., 2010. …………………………………..
…………………………………….
pályázó aláírása Alulírott, mint a 18. életévét még be nem töltött ösztöndíjas törvényes képvisel je kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzájárulok a fenti nyilatkozatban meghatározott adatkezeléshez. ………………., 2010. ………………………………….. ……………………………………
törvényes képvisel aláírása* (*a törvényes képviselG aláírása abban az esetben szükséges, ha az ösztöndíjas még nem töltötte be 18. életévét. A törvényes képviselG nyilatkozata önmagában nem elégséges, nem pótolja a 18. életévét be nem töltött ösztöndíjas aláírását.)
3. sz. melléklet Az igazolás tartalmazza: a) fels oktatási intézmény nevét, címét, OM azonosítóját; b) a hallgató nevét, személyazonosító alapadatait, hallgatói azonosítóját, törzskönyvi számát; c) annak tényét, hogy hallgató jogviszonya az igazoláson megjelölt tanulmányi félévben szünetel-e, és ha igen, milyen indok alapján, d) annak tényét, hogy a hallgató mely szako(ko)n folytat tanulmányokat, azt milyen munkarend szerint, államilag támogatott vagy költségtérítéses formában; e) a jogviszony kezdetét és várható végét; f) az igazolás kiadásának célját; g) a tanulmányi hivatal illetékesének aláírását, és bélyegz lenyomatát. Az igazolás formáját a regisztrációs központ határozza meg, és teszi közzé, a 2005. évi CXXXIX törvény 36. § (2) pontja értelmében a rendelet hatálybalépésekor hallgatói jogviszonnyal rendelkez személyek esetében - eltér rendelkezés hiányában - a fels oktatási intézményben alkalmazott iratokat, nyomtatványokat kell alkalmazni.
4. sz. melléklet NYILATKOZAT A) Személyi adatok: 1.) Neve:
_______________________________________________
Születési neve:
_______________________________________________
Anyja neve:
_______________________________________________
Születési helye, ideje:
_______________________________________________
Bejelentett lakóhelye:
_______________________________________________
Bejelentett tartózkodási helye: _______________________________________________ 2.) A családban a nyilatkozat benyújtásának id pontjában a támogatást kér vel közös háztartásban él közeli hozzátartozók száma: ____________________________________
Családi kapcsolat megnevezése
Név
Születési hely, id
Anyja neve
- a házastárs, az élettárs, - a 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkez ; a 23 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkez , nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytató; a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkez , fels oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató vér szerinti, örökbe fogadott, ill. nevelt gyermek, - korhatárra való tekintet nélkül a tartósan beteg, ill. a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- vagy más fogyatékos vér szerinti, örökbe fogadott, ill. nevelt gyermek, - a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vér szerinti és az örökbe fogadó szül , ill. a szül házastársa vagy élettárs
B.) Jövedelmi adatok: A jövedelmek típusai
Kérelmez
Összesen
1. Munkaviszonyból, és más foglalkoztatási jogviszonyból származó 2. Társas és egyéni vállalkozásból, stermel i, illetve szellemi és más önálló tevékenységb l származó 3. Alkalmi munkavégzésb l származó 4. Táppénz, gyermekgondozási támogatások(GYET: GYES, GYÁT stb.) 5. Nyugellátás és egyéb nyugdíjszer' rendszeres szociális ellátások 6. Önkormányzat és munkaügyi szervek által folyósított ellátások 7. Egyéb jövedelem(pl.: ösztöndíj, értékpapírból származó jövedelem, kis összeg' kifizetések stb.) 8. Összes jövedelem Az egy f re jutó havi nettó jövedelem: ______________ Ft/hó. Az eljárás megindításáról értesítést kérek /nem kérek* . Kijelentem, hogy a fenti adatok a valóságnak megfelelnek. Hozzájárulok a kérelemben és a nyilatkozatokban feltüntetett alapvet személyi és lakcím adatok - A személyes adatok védelmér l szóló és a közérdekC adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényben el írtaknak megfelel en - a szociális igazgatási eljárásban történ felhasználáshoz, kezeléséhez. Tudomásul veszem, hogy A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 51. § (1) bekezdése értelmében, amennyiben az alábbiakban kért adatokat a kérelmem benyújtásától számított ____ napon belül nem közlöm a hiánypótlás keretében, kérelmem a rendelkezésre álló adatok alapján kerül elbírálásra vagy az eljárás megszüntetésre kerül, valamint a hiánypótlásra megadott határid az ügyintézés határidejébe nem számít be. …………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………………… Kelebia, 2010. __________________________ ____________________________________ az ellátást igényl vagy törvényes képvisel jének aláírása * a megfelel rész aláhúzandó