Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat K.özgYŰlésének
..120 1o. (IX. 27.) önk. rendelete a 2010. évi költségvetésről szóló 1/2010. (I. 25.) önk. rendelet módosításáról
II.
Békéscsaba, 20 10. szeptember
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL
Előadó:
Békéscsaba, Szent István tér 7.
Véleményező:
Soczóné Dömény Edit 1 Bagyinka Éva
Telefax: (66) 523-808 E-mail:
[email protected] NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje A döntéshozatal minősített többséget igényel. Tárgy: Javaslat a 2010. évi költségvetési rendelet módosítására II.
Postacím: 5601 Pf ll2. Telefon: (66) 523-801
Előkészítő:
Ikt. sz.: VIII 227-812010.
Dr. Szvercsák Szilvia jegyző Pénzügyi és Gazdasági Osztály Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság Előterjesztés
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 20 IO. szeptember 24-én tartandó nyilvános ülésére
Tisztelt Közgyűlés! Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 74. §-ában foglaltak szerint csatoltan beteIjesztjük a Tisztelt Közgyűlés elé Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2010. évi költségvetéséről szóló 1/2010. (I. 25.) önk. rendeletének módosítását. Kérjük a Tisztelt Közgyűlést a 2010. évi költségvetési rendeletmódosítás beterjesztett formában történő elfogadására. A döntés végrehajtásában Osztály.
közreműködő felelős
hivatali egység: Pénzügyi és Gazdasági
Békéscsaba, 2010. szeptember 16.
Dr~lvia
Vantara Gyula polgármester
Ellenjegyzés: ~ ... ' Penzugyl:
. /0Út-..L
jegyző
í .
Indokolás Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési rendeletének módosításához
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkonnányzat Közgyűlése elfogadott munkaterve szerint 2010. októberében - tekintettel az önkonnányzati választásokra - csak alakuló ülést tart, ezért a szeptemberi közgyűlés napirendjén két költségvetési rendeletmódosítás szerepel. Az első rendeletmódosítás kizárólag az L féléves beszámoló Magyar Államkincstárral történő kötelező egyezőségét megteremtő előirányzatmódosításokat tartalmazza, a második költségvetési rendeletmódosítás pedig a június óta bekövetkezett változásokat, módosításokat igénylő tételeket foglalja magában. A második rendeletmódosításra azért van szükség, hogya költségvetés háromnegyed éves beszámolójában (szeptember 30-ai időponttal) a valósághoz jobban közelítő képet tudjunk adni az előirányzatok vonatkozásában, amelyhez mind a központi, mind a saját hatáskörben kezdeményezett előirányzatváltozások átvezetése indokolt. Abeterjesztett rendeletmódosítás a költségvetés főösszegét a mellékletek alapján összesen 859.810 ezer Ft-tal növeli, így a költségvetés főösszege 30.471.070 ezer Ft-ra változik. Az
előterjesztés tartalmazza
az állami támogatások változásait, a többletbevételeket, akiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításokat, az intézményi saját hatáskörü előirányzat módosításokat, valamint az intézmények részére átcsoportosított előirányzatokat is. I. Bevételek
Az I számú mellékletben bemutatottak szerint az önkonnányzatok költségvetési támogatása 328.506 ezer Ft-tal nő. A normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzata 254.291 ezer Ft-tal emelkedik, amely aszociális ágazatban leigényelt és leutalt egyes jövedelempótló támogatásokat, valamint a közcélú foglalkoztatásra igényelt támogatásokat tartalmazza. A központosított támogatások előirányzata 71.970 ezer Ft-tal emelkedik, amelyben szerepel a prémiumévek program, a 20 I O. évi eseti kereset-kiegészítés Országos Egészségbiztosítási Pénztár miatti korrekció, a közművelődési érdekeltségnövelő pályázati támogatás, valamint a közoktatási feladatokra igényelt valamennyi támogatás. Az intézmények bevételi előirányzat-növekménye 333.646 ezer Ft, amelyet a 2/a. számú melléklet mutat be részletesen. Az intézményi támogatások körében a központi kezelésű előirányzatokból - az intézményekhez kötődő céltartalékokból, a hibaelhárítási tartalékból, a Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság támogatási keretéből, a Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság rendelkezésére álló keretekből, a választókerületi célelőirányzatból - történő átcsoportosítások, valamint a központosított támogatások szerepelnek. A támogatásértékű egyéb működési bevételek, valamint a működési célú átvett pénzeszközök növekménye központi forrásokból, a közhasznú foglalkoztatás támogatásából, a különböző programokra elnyert közalapítványi (pl. Oktatásért Közalapítvány, Közoktatási Közalapítvány) és európai uniós pályázati forrásokból (pl. TÁMOP) áll. A működési többletbevételekben szerepelnek a térítési díjak, bérleti díjak, áfabevételek rendezvényekhez kapcsolódó bevételek. A támogatási kölcsön visszatérülésének növekménye a Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézetnél a munkáltatói kölcsönök törlesztéséből adódik. A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkonnányzatok bevételi előirányzatai 410.050 ezer Ft-tal növekednek, amelyek részletezése a 3/a. számú mellékletben található. A
2
támogatás értékű bevételek növekménye 359.616 ezer Ft. Két új európai umos társfinanszírozással megvalósuló programmal bővűlt a támogatásértékű felhalmozási bevételek összege: a pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastlUktúra fejlesztésével (interaktív tábla) és a Lipták András utcában csatomaépítés támogatásának 2010. évi támogatási összegével. A tárgyi eszközök korszerűsítésére kiírt DESZKA pályázaton 33.000 ezer Ft-ot nyert az önkormányzat. A támogatásértékű működési bevételek között szerepel az önkormányzati választás lebonyolítására biztosított, összesen 12.967 ezer Ft összeg, az egyszeri gyermekvédelmi kedvezmény támogatása, valamint a májustól indult közhasznú foglalkoztatás támogatása is. A munkáltatói lakáscélú kölcsöntörlesztés befolyt bevételéből 5.871 ezer Ft-tal emelkedik a támogatási kölcsönök visszatérülésének előirányzata.
II.
Kiadások
Az intézményi kiadásokat a 2. számú melléklet tartalmazza intézményenként és kiemeIt előirányzatonként. Mind a személyi, mind a dologi kiadások körében megtalálhatók a bizottsági döntésekkel a központi kezelésű előirányzatokból történő átcsoportosítások, a pályázati támogatások megvalósítására képzett előirányzatok és a benti kezelésű szakfeladatokból - választókerületi célelőirányzatból, oktatási és kulturális keretekből biztosított támogatások, valamint a hibaelhárítási tartalékból felújítási, karbantartási feladatokra biztosított előirányzatok. Az intézmények részére a rendeletmódosításban jelentős összegű előirányzatok kerülnek biztosításra, amelyek többlet költségvetési támogatásként jelennek meg. E támogatások egyik része a központi költségvetésből származik, jelentős adminisztrációs többletmunkával tudunk az oktatási ágazatba néhány milliós forrásokat leigényelni, másik - összegében lényegesen jelentősebb nagyságrendű - része helyi források elosztásából származik. Ez utóbbi fonások között szerepel az önkormányzathoz 2010. évben beérkezett szakképzési fejlesztési támogatások összege, valamint az intézményi költségvetések végrehajtását segítő 85.811 ezer Ft-os pótelőirányzat is, amely a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság szeptember l3-ai ülésén az intézményi céltartalékból került biztosításra. A Polgármesteri Hivatal és a kisebbségi önkormányzatok központi költségvetési módosításait a 3. számú melléklet mutatja be.
kezelésű
feladatainak
A Polgánnesteri Hivatal kiadási előirányzata 341.080 ezer Ft-tal nő, amelyből kiemelhető: a szociálpolitikai ellátások és egyéb juttatások keretében az egyes jövedelempótló támogatások 155.130 ezer Ft-os emelkedése. A prémiumévek program támogatása, a közfoglalkoztatás támogatása vonzataként a személyi juttatások és a járulékok előirányzatai is növekednek. Ezen rendeletmódosítás is tartalmaz egyes szakfeladatok közötti, valamint egy adott szakfeladaton belül akiemelt előirányzatokközötti, szükséges átcsoportosításokat a tényleges teljesítési adatok alapján. Tartalékok A tartalékok előirányzata összesen 100.064 ezer Ft-tal csökken, amelyből az általános tmialék előirányzata a júniusi közgyülési döntések figyelembevételével 16.429 ezer Ft-os összeget képvisel.
3
A 4. számú mellékletben a fejlesztési kiadások előiráoyzata 283.376 ezer Ft-tal emeikedik. A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság 15112010. (VIII. 09.) határozata alapjáo a fel nem osztott előirányzatból azokra a feladatokra, amelyeknél a közbeszerzési eljárás lezajlott átvezetésre kerülnek az előiráoyzat-átcsoportosítások. A fejlesztési előiráoyzatok összege a már említett két európai uniós nyertes pályázat 2010. évi támogatási ütemével növekszik: Lipták András utca csapadékelvezető csatorna építése, és a pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra (interaktiv tábla fejlesztése). Az 5. számú mellékletben a felújítási előirányzatok 1.772 ezer Ft-tal növekednek. A már említett bizottsági határozat a1apjáo a felújításokat érintően is átvezetésre kerülnek az átcsoportosítások a közbeszerzési eljárások eredményei alapján. A költségvetési rendeletmódosításban valamennyi mellékietet érintően élünk akiemelt előirányzatok közötti szükséges előiráoyzat-átcsoportosítás lehetőségével (intézmények, központi kezelésű előirányzatok, fejlesztések, felújítások). Kérem a Tisztelt Közgyűlést a 2010. évi költségvetési rendeletmódosítás beterjesztett formában történő elfogadására. Békéscsaba, 2010. szeptember 16.
Vantara Gyula polgálmester
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének ../2010. (IX.27.) önk. rendelete a 2010. évi költségvetésről szóló 112010. (I. 25.) önk. rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkonnányzat Közgyűlése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (2) bekezdésében, valamint a helyi önkonnányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében elj árva, az áIlarnháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 74. §-ában kapott felhatalmazás alapján a 2010. évi költségvetésről szóló 1/2010. (I. 25.) önk. rendelet módosításáról a következő rendeletet alkotja.
A KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI l.§ (1)
A 2010. évi költségvetésről szóló 112010. (I. 25.) önk. rendelet (a-továbbialcban: rendelet) 2. § (1) bekezdésében a Közgyűlés a 2010. évi költségvetést az alábbiak szerint módosítja: Módosított Változás ezer Ft ezer Ft kiadási főösszeg bevételi főösszeg fejlesztési célú hitelfelvétel
859.810 859.810
O
30.471.070 30.471.070 1.125.774
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK 2. § (1)
A rendelet 3. § (I) bekezdésében foglalt 2010. évi összes bevétel 859.810 ezer Ft-tal nő, 30.471.070 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt bevételi főösszeg növekmény forrásonké.uti.részletezését e rendelet l. szárnú mellékIete tartalmazza.
(3)
A
Közgyűlés
a rendelet 3. § (5) bekezdését megváItoztatja, az (I) bekezdés szerinti az intézmények és a Polgármesteri Hivatal bevételei egyűttesen, a 2/a. számú és a 3/a. szárnú mellékletek alapján az alábbiaIc szerint módosulnaIc:
főösszegből
Változás ezer Ft Intézményi működési bevételek Önkonnányzat sajátos működési bevétele Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Támogatásértékű bevétel Ebből OEP-től átvettpénzeszköz Véglegesen átvett pénzeszköz Előző évi pénzrnaradvány Támogatás kölcsön visszatérülése
39.237 9.636 386 413.473 O 62.644
O 5.928
Módosított ezer Ft 1.441.633 902.089 199.530 10.238.268 3.653.655 693.437 4.342.339 44.094
2
(4)
A Közgyűlés a rendelet 3. § (7) bekezdésében az intézmények költségvetési támogatási bevételét 212.392 ezer Ft-tal növeli, így az 7.397.305 ezer Ft-ra módosul.
(5)
A Közgyűlés a rendelet 3. § (8) bekezdésében a 3/a. számú melléklet szerint a Polgármesteri Hivatal és a kisebbségi önkormányzatok bevételeit 410.050 ezer Ft-tal növeli, így az 11.822.803 ezer Ft-ra módosul.
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK 3. § (1)
A rendelet 4. § (1) bekezdésében foglalt 2010. évi összes kiadás 859.810 ezer Ft-tal nő, így az 30.471.070 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadási főösszeg növekmény forrásonkénti részletezését e rendelet 1. számú mellékiete tartalmazza.
(3)
A rendelet 1. számú mellékletének helyébe jelen rendelet 1. számú mellékletelép.
(4)
A
Közgyűlés
a rendelet 4. § (3) bekezdését megváltoztatja, az (1) bekezdés szerinti az intézmények és a PolgáJ;n:lesteri Hivatal kiadásai együttesen, a 2. számú és a 3. számú mellékletek alapján az 3J.ábbiak szerint módosulnak: főösszegből
Változás ezer Ft a) személyi jellegű kiadások b) munkaadót terhelő járulékok c) dologi jellegű kiadások d) ellátottak pénzbeli juttatása e) szociálpolitikai ellátások f) támogatás értékű kiadás g) véglegesen átadott pénzeszköz h) felújítási kiadás i) fejlesztés! kiadás j) támogatási kölcsönnyújtás (5)
228.684 51.925 99.156 1.463 155.130 8.150 3.009 34.434 86.847 5.928
Módosított ezer Ft 8.830.849 2.387.840 5.782.965
--5l.ó60'--------'-772.104 231.018 1.034.602 197.798 398.324 61.587
A rendelet 4. § (4) bekezdésében az önkormányzatnál foglalkoztatottak létszámát a Közgyűlés a 2/b. sz. melléklet szerint 5,3 fővel csökkenti, így 3421,45 főre módosul, míg a közfoglalkoztatottak létszáma 467,00 fő marad.
INTÉZMÉNYI KIADÁSOK
4. § (1)
A rendelet 5. § (1) bekezdésében foglalt önkormányzati intézmények kiadási főösszege 333.646 ezer Ft-tal nő, így 13.435.892 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadások intézményenkénti és kiemeit részletezését a 2. számú melléklet tartalmazza
előirányzatankénti
3
(3)
A rendelet 2., 2/a. mellékietei lépnek.
számú mellékleteinek helyébe jelen rendelet 2., 2/a. számú
A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉS A KÖZPONTI KEZELÉS KIADÁSAI 5. §
(1)
A rendelet 6. § (l) bekezdésében foglalt Polgármesteri Hivatalhoz tartozó feladatok ellátását biztosító kiadási előirányzatok nagyságrendje 341.080 ezer Ft-tal nő, így az 6.312.855 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (l) bekezdésben foglalt kiadási változások feladatonkénti részletezését e rendelet 3. számú mellékiete tartalmazza.
(3)
A rendelet 3. számú mellékletének helyébe jelen rendelet 3. számú mellékiete lép.
(4)
A rendelet 6. § (5) bekezdésében foglalt más szervek, jogi személyek, civil szervezetek támogatásának összege 3.386 ezer Ft-tal emelkedik, így az 781.368 ezer Ft-ra módosul, amelyet e rendelet 3. számú mellékletének 24. cím I. alcíme részletez.
FEJLESZTÉSI KIADÁSOK 6. §
(l)
A rendelet 7. §-ában foglalt önkormányzat fejlesztési kiadásainak főösszege 283.376 ezer Ft-tal nő, 9.068.139 ezer Ft-ra módosul, amelynek részletezését e rendelet 4. számú mellékiete tartalmazza.
(2)
A rendelet 4. számú mellékletének helyébe jelen rendelet 4. számú mellékiete lép. FELÚJÍTÁSI KIADÁSOK
7. § (1)
A rendelet 8. §-ában foglalt önkormányzat tulajdonában lévő tárgyi eszközök felújítási előirányzata összege 1.772 ezer Ft-tal nő, 1.068.525 ezer Ft-ra módosul az 5. számú melléklet részletezése alapján.
(2)
A rendelet 5. számú mellékiete helyébe jelen rendelet 5. számú mellékiete lép.
TARTALÉKOK
8. §
(1)
A rendelet 10. § (1) bekezdésében foglalt tartalékok összege 100.064 ezer Ft-tal csökken, így 344.516 ezer Ft-ra módosul.
(2)
A tartalékok célonkénti meghatározását az l. számú melléklet tartalmazza.
4
VEGYES RENDELKEZÉSEK 9. § (1)
A rendelet ll. § (1) bekezdésében foglalt Európai Uniós támogatással megvalósuló programok, projektek bevételei és kiadásai a 4/a. számú melléklet szerint változnak.
(2)
A rendelet 4/a. számú mellékiete helyébe jelen rendelet 4/a. számú mellékiete lép.
(3)
A rendelet ll. § (6) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: "A tárgyévi költségvetés végrehajtása során a folyamatos fizetőképesség biztosítása céljából az önkormányzat által megkötött hatályos bankszámlaszerződés rendelkezési alapján - a pénzügyi szükségletekhez igazodva, év közben legfeljebb 800.000 ezer forint folyószámlahitel, valamint további, legfeljebb az önkormányzatot terhelő egy havi nettó munkabémek megfelelő összegű munkabérhitel vehető igénybe (amennyiben a havi munkabérek, illetmények kifizetése céljából rendelkezésre álló bankszámla-egyenleg a kifizetés időpontjában nem biztosít elegendő fedezetet)."
10. § (I)
Ez a rendelet a 2010. szeptember 28-án lép hatályba.
(2)
Hatályát veszti a 2010. évi költségvetésről szóló 1/2010. (I. 25.) önk. rendelet 2. § (1) bekezdése, a 3. § (1) (5) (7) és (8) bekezdése, a 4. § (1), (3) és (4) bekezdése, az 5. § (1) bekezdése, a 6. § (1) és (5) bekezdése, a 7. §-a, a 8. §-a , aID. § (1) bekezdése, valamint a 11. § (1) bekezdése.
Vantara Gyula polgármester
Dr. Szvercsák Szilvia jegyző
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7.
V éleményező:
Előadó:
Soczóné Dömény Edit 1 Bagyinka Éva
Telefax: (66) 523-808 E-mail:
[email protected] NYILVÁNOS ÜLÉS napirendje A döntéshozatal minősített többséget igényel. Tárgy: Javaslat a 2010. évi költségvetési rendelet módosítására II.
Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801
Előkészítő:
Ikt. sz.: VIII 227-812010.
Dr. Szvercsák Szilvia jegyző Pénzügyi és Gazdasági Osztály Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság Előteri esztés
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 20 l O. szeptember 24-én tartandó nyilvános ülésére
Tisztelt Közgyűlés! Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 74. §-ában foglaltak szerint csatoltan beteIjesztjük a Tisztelt Közgyűlés elé Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2010. évi költségvetéséről szóló 112010. (I. 25.) önk. rendeletének módosítását. Kérjük a Tisztelt Közgyűlést a 2010. évi költségvetési rendeletmódosítás formában történő elfogadására. A döntés végrehajtásában Osztály.
közreműködő felelős
hivatali egység: Pénzügyi és Gazdasági
Békéscsaba, 2010. szeptember 16.
Dr. Szver ák Szilvia
Vantara Gyula polgármester
Ellenjegyzés: ~ , .. ' . ,/0Út-L Penzugyl:
jegyző
í .
beterj~sztett
Indokolás Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. évi költségvetési rendeletének módosításához
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkonnányzat Közgyűlése elfogadott munkaterve szerint 2010. októberében - tekintettel az önkonnányzati választásokra - csak alakuló ülést tart, ezért a szeptemberi közgyűlés napirendjén két költségvetési rendeletmódosítás szerepel. Az első rendeletmódosítás kizárólag az L féléves beszámoló Magyar Államkincstárral történő kötelező egyezőségét megteremtő előirányzatmódosításokat tartalmazza, a második költségvetési rendeletmódosítás pedig a június óta bekövetkezett változásokat, módosításokat igénylő tételeket foglalja magában. A második rendeletmódosításra azért van szükség, hogya költségvetés háromnegyed éves beszámolójában (szeptember 30-ai időponttal) a valósághoz jobban közelítő képet tudjunk adni az előirányzatok vonatkozásában, amelyhez mind a központi, mind a saját hatáskörben kezdeményezett előirányzatváltozások átvezetése indokolt. Abeterjesztett rendeletmódosítás a költségvetés főösszegét a mellékletek alapján összesen 859.810 ezer Ft-tal növeli, így a költségvetés főösszege 30.471.070 ezer Ft-ra változik. Az
előterjesztés tartalmazza
az állami támogatások változásait, a többletbevételeket, akiemelt előirányzatok közötti átcsoportosításokat, az intézményi saját hatáskörü előirányzat módosításokat, valamint az intézmények részére átcsoportosított előirányzatokat is. I. Bevételek
Az I számú mellékletben bemutatottak szerint az önkonnányzatok költségvetési támogatása 328.506 ezer Ft-tal nő. A normatív, kötött felhasználású támogatások előirányzata 254.291 ezer Ft-tal emelkedik, amely aszociális ágazatban leigényelt és leutalt egyes jövedelempótló támogatásokat, valamint a közcélú foglalkoztatásra igényelt támogatásokat tartalmazza. A központosított támogatások előirányzata 71.970 ezer Ft-tal emelkedik, amelyben szerepel a prémiumévek program, a 20 I O. évi eseti kereset-kiegészítés Országos Egészségbiztosítási Pénztár miatti korrekció, a közművelődési érdekeltségnövelő pályázati támogatás, valamint a közoktatási feladatokra igényelt valamennyi támogatás. Az intézmények bevételi előirányzat-növekménye 333.646 ezer Ft, amelyet a 2/a. számú melléklet mutat be részletesen. Az intézményi támogatások körében a központi kezelésű előirányzatokból - az intézményekhez kötődő céltartalékokból, a hibaelhárítási tartalékból, a Kisebbségi, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság támogatási keretéből, a Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság rendelkezésére álló keretekből, a választókerületi célelőirányzatból - történő átcsoportosítások, valamint a központosított támogatások szerepelnek. A támogatásértékű egyéb működési bevételek, valamint a működési célú átvett pénzeszközök növekménye központi forrásokból, a közhasznú foglalkoztatás támogatásából, a különböző programokra elnyert közalapítványi (pl. Oktatásért Közalapítvány, Közoktatási Közalapítvány) és európai uniós pályázati forrásokból (pl. TÁMOP) áll. A működési többletbevételekben szerepelnek a térítési díjak, bérleti díjak, áfabevételek rendezvényekhez kapcsolódó bevételek. A támogatási kölcsön visszatérülésének növekménye a Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelőintézetnél a munkáltatói kölcsönök törlesztéséből adódik. A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkonnányzatok bevételi előirányzatai 410.050 ezer Ft-tal növekednek, amelyek részletezése a 3/a. számú mellékletben található. A
2
támogatás értékű bevételek növekménye 359.616 ezer Ft. Két új európai umos társfinanszírozással megvalósuló programmal bővűlt a támogatásértékű felhalmozási bevételek összege: a pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastlUktúra fejlesztésével (interaktív tábla) és a Lipták András utcában csatomaépítés támogatásának 2010. évi támogatási összegével. A tárgyi eszközök korszerűsítésére kiírt DESZKA pályázaton 33.000 ezer Ft-ot nyert az önkormányzat. A támogatásértékű működési bevételek között szerepel az önkormányzati választás lebonyolítására biztosított, összesen 12.967 ezer Ft összeg, az egyszeri gyermekvédelmi kedvezmény támogatása, valamint a májustól indult közhasznú foglalkoztatás támogatása is. A munkáltatói lakáscélú kölcsöntörlesztés befolyt bevételéből 5.871 ezer Ft-tal emelkedik a támogatási kölcsönök visszatérülésének előirányzata.
II.
Kiadások
Az intézményi kiadásokat a 2. számú melléklet tartalmazza intézményenként és kiemeIt előirányzatonként. Mind a személyi, mind a dologi kiadások körében megtalálhatók a bizottsági döntésekkel a központi kezelésű előirányzatokból történő átcsoportosítások, a pályázati támogatások megvalósítására képzett előirányzatok és a benti kezelésű szakfeladatokból - választókerületi célelőirányzatból, oktatási és kulturális keretekből biztosított támogatások, valamint a hibaelhárítási tartalékból felújítási, karbantartási feladatokra biztosított előirányzatok. Az intézmények részére a rendeletmódosításban jelentős összegű előirányzatok kerülnek biztosításra, amelyek többlet költségvetési támogatásként jelennek meg. E támogatások egyik része a központi költségvetésből származik, jelentős adminisztrációs többletmunkával tudunk az oktatási ágazatba néhány milliós forrásokat leigényelni, másik - összegében lényegesen jelentősebb nagyságrendű - része helyi források elosztásából származik. Ez utóbbi fonások között szerepel az önkormányzathoz 2010. évben beérkezett szakképzési fejlesztési támogatások összege, valamint az intézményi költségvetések végrehajtását segítő 85.811 ezer Ft-os pótelőirányzat is, amely a Gazdasági, Költségvetési és Pénzügyi Bizottság szeptember l3-ai ülésén az intézményi céltartalékból került biztosításra. A Polgármesteri Hivatal és a kisebbségi önkormányzatok központi költségvetési módosításait a 3. számú melléklet mutatja be.
kezelésű
feladatainak
A Polgánnesteri Hivatal kiadási előirányzata 341.080 ezer Ft-tal nő, amelyből kiemelhető: a szociálpolitikai ellátások és egyéb juttatások keretében az egyes jövedelempótló támogatások 155.130 ezer Ft-os emelkedése. A prémiumévek program támogatása, a közfoglalkoztatás támogatása vonzataként a személyi juttatások és a járulékok előirányzatai is növekednek. Ezen rendeletmódosítás is tartalmaz egyes szakfeladatok közötti, valamint egy adott szakfeladaton belül akiemelt előirányzatokközötti, szükséges átcsoportosításokat a tényleges teljesítési adatok alapján. Tartalékok A tartalékok előirányzata összesen 100.064 ezer Ft-tal csökken, amelyből az általános tmialék előirányzata a júniusi közgyülési döntések figyelembevételével 16.429 ezer Ft-os összeget képvisel.
3
A 4. számú mellékletben a fejlesztési kiadások előiráoyzata 283.376 ezer Ft-tal emeikedik. A Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság 15112010. (VIII. 09.) határozata alapjáo a fel nem osztott előirányzatból azokra a feladatokra, amelyeknél a közbeszerzési eljárás lezajlott átvezetésre kerülnek az előiráoyzat-átcsoportosítások. A fejlesztési előiráoyzatok összege a már említett két európai uniós nyertes pályázat 2010. évi támogatási ütemével növekszik: Lipták András utca csapadékelvezető csatorna építése, és a pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra (interaktiv tábla fejlesztése). Az 5. számú mellékletben a felújítási előirányzatok 1.772 ezer Ft-tal növekednek. A már említett bizottsági határozat a1apjáo a felújításokat érintően is átvezetésre kerülnek az átcsoportosítások a közbeszerzési eljárások eredményei alapján. A költségvetési rendeletmódosításban valamennyi mellékietet érintően élünk akiemelt előirányzatok közötti szükséges előiráoyzat-átcsoportosítás lehetőségével (intézmények, központi kezelésű előirányzatok, fejlesztések, felújítások). Kérem a Tisztelt Közgyűlést a 2010. évi költségvetési rendeletmódosítás beterjesztett formában történő elfogadására. Békéscsaba, 2010. szeptember 16.
Vantara Gyula polgálmester
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének ../2010. (IX.27.) önk. rendelete a 2010. évi költségvetésről szóló 112010. (I. 25.) önk. rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkonnányzat Közgyűlése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (2) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében elj árva, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 74. §-ában kapott felhatalmazás alapján a 2010. évi költségvetésről szóló 112010. (I. 25.) önk. rendelet módosításáról a következő rendeletet alkotja.
A KÖLTSÉGVETÉS BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI
l.§ (I)
A 2010. évi költségvetésről szóló 112010. (I. 25.) önk. rendelet (a továbbiakban: rendelet) 2. § (I) bekezdésében a Közgyűlés a 2010. évi költségvetést az alábbiak szerint módosítja: Módosított Változás ezer Ft ezer Ft kiadási főösszeg bevételi főösszeg fejlesztési célú hitelfelvétel
859.810 859.810 O
30.471.070 30.471.070 1.125.774
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK
2.§ (I)
A rendelet 3. § (I) bekezdésében foglalt 2010. évi összes bevétel 859.810 ezer Ft-tal nő, 30.471.070 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt bevételi főösszeg növekmény forrásonkénti részletezését e rendelet 1. számú mellékiete tartalmazza.
(3)
A
Közgyűlés
a rendelet 3. § (5) bekezdését megváltoztatja, az (1) bekezdés szerinti fő összegből az intézmények és a Polgármesteri Hivatal bevételei együttesen, a 2/a. számú és a 3/a. számú mellékietek alapján az alábbiak szerint módosulnak: Változás ezer Ft
Intézményi működési bevételek Önkormányzat sajátos működési bevétele Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Támogatásértékű bevétel Ebből OEP-től átvett pénzeszköz Véglegesen átvett pénzeszköz Előző évi pénzmaradvány Támogatás kölcsön visszatérülése
39.237 9.636 386 413.473 O 62.644 O 5.928
Módosított ezer Ft 1.441.633 902.089 199.530 10.238.268 3.653.655 693.437 4.342.339 44.094
2
(4)
A Közgyűlés a rendelet 3. § (7) bekezdésében az intézmények költségvetési támogatási bevételét 212.392 ezer Ft-tal növeli, így az 7.397.305 ezer Ft-ra módosul.
(5)
A Közgyűlés a rendelet 3. § (8) bekezdésében a 3/a. számú melléklet szerint a Polgármesteri Hivatal és a kisebbségi önkormányzatok bevételeit 410.050 ezer Ft-tal növeli, így az 11.822.803 ezer Ft-ra módosul.
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK 3. §
(I)
A rendelet 4. § (I) bekezdésében foglalt 2010. évi összes kiadás 859.810 ezer Ft-tal nő, így az 30.471.070 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadási főösszeg növekmény forrásonkénti részletezését e rendelet 1. számú mellékiete tartalmazza.
(3)
A rendelet l. számú mellékletének helyébe jelen rendelet l. számú mellékiete lép.
(4)
A
Közgyűlés
a rendelet 4. § (3) bekezdését megváltoztatja, az (I) bekezdés szerinti az intézmények és a Polgármesteri Hivatal kiadásai együttesen, a 2. számú és a 3. számú mellékletek alapján az alábbiak szerint módosulnak:
főösszegből
Változás ezer Ft a) személyi jellegű kiadások b) munkaadót terhelő járulékok c) dologi jellegű kiadások d) ellátottak pénzbeli juttatása e) szociálpolitikai ellátások t) támogatás értékű kiadás g) véglegesen átadott pénzeszköz h) felújítási kiadás i) fejlesztési kiadás j) támogatási kölcsönnyűjtás (5)
Módosított ezer Ft
228.684 51.925 99.156 1.463 155.130 8.150 3.009 34.434 86.847 5.928
8.830.849 2.387.840 5.782.965 51.660 772.104 231.018 1.034.602 197.798 398.324 61.587
A rendelet 4. § (4) bekezdésében az önkormányzatnál foglalkoztatottak létszámát a Közgyűlés a 2/b. sz. melléklet szerint 5,3 fővel csökkenti, így 3421,45 főre módosul, míg a közfoglalkoztatottak létszáma 467,00 fő marad.
INTÉZMÉNYI KIADÁSOK
4. § (I)
A rendelet 5. § (I) bekezdésében foglalt önkormányzati intézmények kiadási főösszege 333.646 ezer Ft-tal nő, így 13.435.892 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (I) bekezdésben foglalt kiadások intézményenkénti és kiemeIt részletezését a 2. számú melléklet tartalmazza
előirányzatonkénti
3
(3)
A rendelet 2., 2/a. mellékIetei lépnek.
számú mellékleteinek helyébe jelen rendelet 2., 2/a. számú
A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉS A KÖZPONTI KEZELÉS KIADÁSAI S. §
(1)
A rendelet 6. § (1) bekezdésében foglalt Polgármesteri Hivatalhoz tartozó feladatok ellátását biztositó kiadási előirányzatok nagyságrendje 341.080 ezer Ft-tal nő, igy az 6.312.855 ezer Ft-ra módosul.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadási változások feladatonkénti részletezését e rendelet 3. számú mellékIete tartalmazza.
(3)
A rendelet 3. számú mellékletének helyébe jelen rendelet 3. számú mellékiete lép.
(4)
A rendelet 6. § (5) bekezdésében foglalt más szervek, jogi személyek, civil szervezetek támogatásának összege 3.386 ezer Ft-tal emelkedik, így az 781.368 ezer Ft-ra módosul, amelyet e rendelet 3. számú mellékletének 24. cím 1. alcíme részletez.
FEJLESZTÉSI KIADÁSOK 6. §
(1)
A rendelet 7. §-ában foglalt önkormányzat fejlesztési kiadásainak főösszege 283.376 ezer Ft-tal nő, 9.068.139 ezer Ft-ra módosul, amelynek részletezését e rendelet 4. számú mellékIete tartalmazza.
(2)
A rendelet 4. számú mellékletének helyébe jelen rendelet 4. számú mellékiete lép. FELÚJÍTÁSI KIADÁSOK
7. § (1)
A rendelet 8. §-ában foglalt önkormányzat tulajdonában lévő tárgyi eszközök felújítási előirányzata összege 1.772 ezer Ft-tal nő, 1.068.525 ezer Ft-ra módosul az 5. számú melléklet részletezése alapján.
(2)
A rendelet 5. számú melléklete helyébe jelen rendelet 5. számú melléklete lép.
TARTALÉKOK 8. §
(1)
A rendelet 10. § (1) bekezdésében foglalt tartalékok összege 100.064 ezer Ft-tal csökken, így 344.516 ezer Ft-ra módosul.
(2)
A tartalékok célonkénti meghatározását az l. számú melléklet tartalmazza.
t. szAmIl melléklet l oldal
Békéscsaba Megyel Jogú Város Önkormányzata költségvetésének összevont pénzforgalmI elölrányzatalnak mérlege 2010.
Magnllvllzós
2010. évI módositott előirányzat •.J2010·1IX.27.) önk. rendelet 06.30-lg szerinti vAltozAs
2010. évI eredeti előirányzat
,FI
,FI
2010. évi módositott előirányzat
,FI
,FI
BEVÉTELEK
Önkormányzati feladathoz nem rendelhető bevételek és egyéb önkormányzati elszámolások 1.
őnkormAnyzat saJatos müködésl bevétele
5364237
5364237
Illeték
290000 2816590 1857147
290 OOO 2816590 1 857147
He~adók
Személyi jövedelemadó SZJA helyb'm mara<:ló része Jovede/emkGldnbség mérséklése Atengedett kdzpon/i adó Gépjármüadó Termó/öld bérbeadAsAbó! származó jövedelem OnkormAnyzatok költségvetésI támogatása
2.
Onko,mányzat köttsegyeh!sltAmogal>lsa NOfmatJV hozzajarulAsok NOfmailv, kötött felhaszmllbu I>lmogatAsok KöZjlontosllotl el6~ányzatok Fejlesztési célü támogatás Cé/tamoga/as Cfmzett tamogatas Vis maior tanalék /I.
828430 1028717
Az intézmények bevételei
Intézményi müködési bevétel Felha!mozAsi és tökeje~egü bevétel Targ~ eszhololl, immateriálisjavak énékeS/lése Támogatásértékü bevétel TámogaMsénékrJ mrlk/ldési bevétel OEP-I6I alvell pénzeszkoz Egyéb tamogata.érll!krJ mrJkOdési bevétel Támogatáséftékt' fethalmozasi bevétel
Véglegesen átvett pénzeszkezök MtJkddési cé/ú pénze.zh6z álvé/el AI-fr-n kfvaln51 Felhalmozás! célO pénzeszkdz átvétel AHT." klvlJ/, Eliiző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérOlése 2.
828430 1028717
O O 400 OOO
500
O O
400 OOO
500 4871942
5733603
328506
6062109
4423883 410684 2500 34875
4423883 886067 388095 35558
O 254 291 71970 2245
4423883 1140358 460065 37803
35558 O O
O O 2245
500
35558 O 2245
5070549
5917333
121254
6038587
5070549
5917333
121254
6038587
1310701 O
O
1 402396
3754136
3856898
O 5712
53857
43821 43425
5712 O
3910755
3902441 3653 655 248786 8314 71538
27717
60413 11125
16988
10729
396
613831
O O
559 559
45543 O 45543 8314
203243 O
1441633
366 386
3856898 3653655
100481
39237
173 173
3754 136 3653 655
613831 271
214
O 57
O
O
10287943
11412753
410050
11 822803
872 239
892453 198971
9636 O
902069 198971
Az önkormányzat tarsulásának bevételeI
III. A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbségi
290 OOO 2816590 1857147
400 OOO
34875
Az intézmények és az önkormányzat társulásának bevételei
,.
828430 1028717
5364237
O O O
önkormányzatok bevételei
Önkormányzat sajátos működési bevétele Felhalmoztsl és tökejdegr1 bevétel Tárgyi eszk"z~, immateriálisjavak énékesl/ése Támogatásértékü bevétel Támogatásértékl1 mlJkOdésl bevétel
TámogalasérlékO felhalmozás! bevétel Véglegesen átvett pénzeszkllzllk MrJkOdési célfl pénzeszktJz atvétel ÁHT-n kivairól Felha/mozasi cé/{J pénzeszkfJz alYétel AHT-fl k/vrJ/, Elözi! évi pénzmamdvány Támogatási kölcsllnvisszatérillése
1naOO
Fejlesztési célú hifelfelvéle/
MfNDOSSZESEN:
156395 586972
586615
70800 516372
6327513
359616 37144 322472
5811502
70500 516115
198971
O 5967897
5735231 121718 5613513
BEVETELEK OSSZE$EN: FINANsziROZÁSI BEVÉTELEK Forgatási cé!ll értékpapirok értékesltése
198971
177 600
193539 6133974 621899
34927 73866
3266
548033
31661
2881408 34850
3728S0B 37952
O 5871
3728508 43823
25594671
28427926
859810
29287736
57560 25652231
28485486
1 098274
1125774
26750505
29611260
57560
O
57560
57560
57560
O O
859810
57560 O
29345296 1125774
859810
30471 070
1. sz~mO meCéklel2 oldal Békéscsaba Megyel Jogu Varos Önkormányzata költségvetésének összevont pénzforgalmi elölranyzatalnak mérlege 2010.
Megnevl!z,;s
2010. évi eredeti elölrányzat
2010. évi módosltolt el6lrlinyzat 06.30-1g
•• J2010.(IX.27.) önk. rendelet szerinti változás
2010. évi módositolt el61ranyzat
"t
"t
,Ft
,Ft
KIADÁSOK 1.
Az intézmények és az 6nkormányzat tiusulásflnak
működési kladflsa
111. Az intézmények mDkődésikiadása
Személyi jllttat~sok Járulékok Dologi klad~sok Szociálpolffiltalell.• ellátottak pénzbeni juttatása TámogatásértékO kiadások Támogalás6rl6kü mükOdési l
12877 766
219041
13096807
11690016
12877 766
219041
13096807
6570725 1 n2176 3347115
7109790 1920971 3793642 50197 2952
113376 16375 87066 1463
7223166 1 937346 3880708 51660
O O O O
O
O O
T;lmogatási kölcsön nylljtása
O
2968 688
688
O O O
3656
704
16
2952
O
Véglegesen áladoll pénzeszkOzOk MükOdési cé/Ci pénze.zkOZ áladás ÁHT-n k. Felhalmozási cé/Ci pénzeszl
11690016
O
O O O
O O
214
57
271
4719851
5721414
334404
6055818
1200062 314988 1781 518 303669 157800
1492375 414944 1890167 616974 219916
115308 35550 12090 155130 7446
1607683 450494 1902257 772104 227362
112. Az őnkonmlnyzat tArsulásának működési kiadása
2. A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkormányzatok mŰködési kiadásai
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátoltak pénzbenI jlltt. Támogatásértékll kiadások Támogalásérté.w mtJkOdési kiadások HmogalásértéktJ felhalmozás! kiadások Véglegesen átadot! p,énzeszkOzOk MolktJdés! ~élol pénzesz1
153200
215316
4600
4600
3. Fejlesztesi kiadások
Intézmények fejlesztési kiadásai Onkormányzat fejlesztési kiadásai Központi kezeléshez kapcsolódö fejlesztési kiadások
4. Felüjítás; kiadások Intézmények felujltási kiadásai Onkormányzat felLljltási kiadásai Központi kezeléshez kapcsolódö felUjltási kiadások 5. Tartalekok
tntézményi c
KIADÁSOK MINDÖSSZESEN:
701703 329890
222512 4850 3009
1034602
210
701913
2799
332689
51450
55445
5871
61 316
8326843
9096240
370223
9466463
O 8283838 43005
189752 8784763 121725
80992 283376 5855
270744 9068139 127580
1149753
1 230117
36206
1266323
10000 1 066753 73 OOO
34728 1 066753 128636
33613 1772 821
66341 1068525 129457
622899
444 580
_100064
344516
120 OOO
112904
-68421
44483
339
O O
63483 15 OOO 70000 50000 20000
16000 1B BOa
O
O
26750505
O ·16429
O O
O O
29611 260
O 30229927
859810
241143 241143
27696 191577 25929 7989
-12894
29370117
241143 241143
13680 18800
O 40590 191577 42358 7989
14362 32480
-2320 -2320
50 OOO 191577 100 ODO 12500
O O
O O O
14362 34800
26509362
KIADASOK ÖSSZESEN:
FINANSZiROZASi KJADASOK Hosszu lejáraIll hitel tortesztése
1031593
910364
678499 231865
7196 250
241143 241143
859810
30471 070
2- sz- melléklel1. oldat
Az Intézmények 2010. évi kiadásai
". '" ,,, ".
irány_
"m
.~m
Alclm .~m
~.
00'
.~m
emeli
irány.
,,'
.~m
,,.
KIADASOK
.. "'" "'" ..
Irány.
C'm Alclm
2010. évi eredell el/ilrl.nyzal
~,
,
Kiemell el/ilrányzat név
00'
2010. évi m6dosltotl ellilrányzal 06.30_1g
."
"
."
.n010·IIX.27.) önk.,endelet szerlntl változás
20tO. évi módosltott elólrl.nyzal
."
."
EgbZSógUqyl igazal
,,, ,
Dr. Rélhy PI.I Kórház _Rendelliln!&et (Onállóan mukOdO és gazdálkod6 kOltségVelési szerv) SZemélyi juttatások Járulékok DoIOQI kiadások SZociálpoliUkai ell .• ellátottak pénzbeni jutl TlimOQatásérték1l kiadások Tám
!7aMdrtákll feillalmozásj Jó.áások Véglegesen át.áolt pénzeszkOZOk MQkódáS! CáIlí pénzeszkóz álao'ás AHT-n k. Fmhalmozási eáki pánzeszJ<óz álao'ás AHT-n k. Felújltás Fejlesztési kladésok Tlimegatésl k61cson nl'tlltá..
..,
~
.,• '",, ,
1 646 760 493726 1696263
,,"" ,
,, 1. alclm 6SSlesen·
,,, , .,,
SZemélVl jullatésok JArulékok Dologi kiadá..,k SZoclélpolilH!7atésértékO kiadások Tám
.,,•, ~
~
,
" "" 4036759 1 846750 493726 1 596253
,"" " "" "" 1. elm összesen:
""
1 661 634 497158 1 735668 2750
,," " ""
"
35315
'"
4132759
1 661 634 497156 1735666 2750
""" "" "" 35315
'"
4 036 759
4132759
165812 45050 786115
185575 50363 790662
~t~o_cJi\lLs---i\Q~z.M
,,, , .,,
'" "" ,,"" " ""
-6110
2421
'm
'M'" "" " """ "" " ,m "" ,~
-6110
2421
..
1 862 168 497306 1 n9676 2750
,," " ""
2421 43087
'"
4137603 1852168 4973llll 1 729678 2750
""" ,," 2421 430a7
'"
4137603
Gyermekélelmezésllntózmóny (Onállóon mOkOdO és gazdálkodó kOllségvelésl Slerv) SZemélyi jullatésok Járuiékok Dologi kiadások SZociálpolitikai ell.. ellálotlak pénzbenllutt TámogalhMékO kiadások Tám<>!7alásórtókol m1lkOdési kiaáások 7ámogalásórt6kol falhaJmozás/ kiao'ások Vé91egesen étadolt pénzeszkOz6k Műkódési cétu pánzeszMz átMás AHT-il k. FalhaJmozás! CllIÚ pénzaszJ<
..'",,• ~
, ,,, ,,
l. alelm 6sszesen· Személyi jullatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai eil.• eltátottak pénzbeni jutt. Támogotásértékol kiadások Tám<>!7atás6rtákll mükódás! kiao'ások Tám<>!7atásórtókol fathaJmozási kiao'ások Véglegesen átadott pénzeszkozok Molkódási eálli .oónzenkOz átao'ás AHT-n k. ~tlImozllsi eétu .oónzenk6z álao'6s AHT-n k. Felújllh Fejlesztési kiadások Támogatási k61cslln nyLljtása
.,,
.'",, ~
,
,
2. elm összesen:
" """ """ "" "
" """ """
""""
996977
1 027230
165812 45050 786115
185575 50383 790862
" """ "" "" ""
" """ ,"" ,,""
"
996977
1 027 230
12426 3370 1198
13770 4207
m '"
10213
" "" "" "" " """ 11125 m '"
10213
" """ "" " '"o"
"
11125
186010 50500 801075
" """ """ no" "
, 038 355
186010 50500 801 075
" "" "" ""
"
no
"
1 OJB 355
9Jt'!t;\~.LáJliIZJI!
Alsólokú oktatás ÓJodai GESZ és Ohozzá lartozó 6nállóan muk6dO k6ltségvetésl Slervek
,ro
"""'-""z
,,
,, , ''"", '"'",, ,
(Onállóan mOkódó és gazdélkodó kallségvelésl szerv) Személyllu\lalésok Járulék<>k Dologi kladésok Szoclálpolilikal ell.. elláto\lak pénzbeni jult TámogalésértékO kladások TámOj1atll.6rtékll mOkOáósi l
,,"" " "" Osszesen:
111.
,,, ,,
.,
~
.,• '",, ,
"" "
""" " """ """ ""
16994
20026
47839 12966 5669
61949 13978 7889
Maek/tlSuck6 OVoda (Onáilban mukOdO kóltségvetési szerv) SzemélVl jullaUsok Jérulékok Dologi kiadások SZociálpolitikai ell.• ellátottak pénzbeni jull. TámogatásMékO kiadások TámogalásártékQ mükódési kiaáások Tám<>!7alásárlákll falhalmozás!l
,,"" O'Slesen:
""" " ""
66474
"" "" """ "" "
73816
"" " ,"" " """ "" ""
..
,, '"" "" ""
""" "" 1276 "
13770 4207 2 049
" """ """ "" 20026 " 53007 141i*ö 7889
"
""" """ "" 75092. "
2.
u- melléklet 2- oldal
Az intézmények 2010. évI kiadásai
". .,. "
irány-
"m
'~m
Nclm ~'m
'" 0""
emelI
~.
Irány-
~m
~m
'"
'"
,,, ,, '"'", '"'",
,•
". ,,' OO, "'" "'" ".
KIADASOK
irány
C'm Ncim
Kiemeli eiOirányzat név
"~
,,, ,, '"'",
.,'",
••
114.
,,, ,,
.,'",
.,, '"
,•
Személy; juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell.. elloItollak pénzbeni jult Támogatásértéku kiadások TámOllaf,hértákrJ mrJkOdési kiadá.ok TámOllalá.érták~ felhalmozás} Wadáso!< Véglegesen átadoll pénzesZk!lZök MüMdási ciJhi pdnzeszköz éladés AHT-Il k. FsJhalmozési CéJtj pdnzoszköz éladás AHT-Il k. Fehljltás Fejlesztési kladásök TAmogatásl kölcsön nvujtása
,,, ,, '"'", '"'", ••
,,,
, .,, '", '", '" ••
m.
,,, ,,
.,'", '", '" ••
.J2010.(IX.27.) /ink. rendelet nerlnll válloz.:\s
2010. évi m6dosltott el/Slrányzal
.e<
.e<
.e<
.e<
41008 11119 11675 O O O O O O O O
.... m
64002
70533
44669 12163 4936
49126 13250 6957 O O O O O O O O
,,
11796 14006
,,
O O
, ,,,
O O
N'psugár Integrált Oveda (Onáll6an mllk6d/i költségvetési szerv) Személy; juttatásek Járulékok Delegi kladásek Szociálpol
,,
Osszesen:
O O O O O O O O 61968
'"'
O 69493
1141 "O
'"
O O O O O O O O
, '"
,,
..
". '",, O O O O O O O O
,'"
45666 12036 14973 O O O O O O O O O O 12879
50045 13296 7057
,,
O O
,
O O O ,"O O 70558
I.encsésl I.akötelepi Ov~a (Onáll6an mOk6d6 költdgvetési szerv) SZemél1i jullatilsek Járulékek Dolegi kiadilsek Szedálpolitikai ell.. ellátollak pénzbeni jutt. TámogatásérlékO kiadásek TámOllalásérlák~ mrJk6dősi kiadásek TámOllalás
60007 16265
""
O O O O
, ,,
O O
, Osozesen:
115.
2010. évi m6dosltott el/Slrányzal 06.30_lg
SZigligeti U1cai Ovoda (OnállOan mukOdO kOllségvetési szerv)
Osszesen:
'"
2010. évi eredell el/Sirányzal
84197
66 362 17467 11966
,, ,
O O
O O O
'"
O 96318
",. ne '"' ,, , ,,
67430 17751 12742
,, ,
O O
O O
O O
O O
,
'",
2108
98426
'" '"
54512 15035 11239 O O O O O O O
,
SzAls70'gép Múvégetl 8lizls/Nod. (OnAllóan mOköd/! költségvetésI szerv) Személy; juttatIisok Jlirulékok Dologi kladások Szociálpolitikai ell.. ellátottak pénzbeni jutl TámogatásértékO kiadásek TélllOll9MS/irléloJ m~ködés! kiadások TámOllalésérlékli felhalmozás! kiadások Véglegesen litadoll pénzes.zkOzOk M~ködés! cz átadás AHT-n It FelLljltás Fejleszlési kiadásek Támegatási kölcsön nvoljtása
48111 13040 8082
,
Osszesen:
O O O O O O O O O 69233
53125 14823 g 378 O O O O
,
O O
,
'", 78268
1861 O O O O O O O O
,,
, '",
2860
81128
'"
43912 11891 6 786 O O O O O O O
Kölcsev Utcai és Ugeti Seri Ovoda (OnlilJóan mOkOd6 költségvetési szerv) 39121
SZemél1i jullatásek Járulékok Dologi kiadásek Szedálpolitika! ell.• eilétollak pénzbeni jult Támogatésértéku kiadésok TámOllatásértákli m~ködési kiadásek TámOllalásérlák~ felhalmozás} Wadliso!< Véglegesen átadell pénzeszköZOk M~k6dősi CiJhi pdnzeszköz iiIadás AHT-n k. Fe/he!mozási célllpénzeszköz áladii. AHT-n k. Felulltás Fejleszlésl kiadásek Támeoatási I<6lcsOn nyújtlisa
10n1
,,
5103
Osszesen:
O O O O O O O O 55595
43&40 11801 6359 O O O O
, ,
O O
'"'
O 62050
"."
O O O O O O O
,, ,
,
'"
."
O 62901
...""'"
57450 15349 8433
Karinqy és Trefort Ulcal Ovoda (Onéll6an mOkl)d6 kollségvetési szerv) SZemél1i juttatások Járulékok Dologi kiadásek SZedálpoiitikai ell.• ellátollak pénzbeni jult TámogatásértékO kiadások TámOllalásérták~ m~ködési kiadések TámOllalásértákli felhalmozási Wadásck Véglegesen átadoll pénzeszköZök M~ködási cél!! pdnzeszJWz éladás AHT-Il k. Felhe!mozási CéJtj pénzeszMz éladés AHT-n k. Felujltás Fejlesztési kladások Umooathl kölcsön nyújtésa
52723 14294 6511
56610 15190
O O O O O O O O 73528
O O
,,
Osszesen:
,.... , , O
O O
O O O O O O O
79843
1888
, ,
...
, ,,
,, ,
O O O O
...,, 81731
2
'-z-
Az. Intézmények 2010. évi kiadásai Elo-. ifány_
"m
~'m
Alclm
>LOm
Eli>I,ány
" ,,,' '" "m '" .'" "" ". oo" '" oo" a'm .'" '" ,,, ,,
..
emeli
K1ADASOK 2010, évI e.edeU elöl.ányzat
Alclm
I,ány-
~'m
Kiemeit elól,;!inyZat név
SZeméiri juttatások Járulékok D<>log1 kiadások SZociálp<>li~kal ell., ellátollak pénzbeni jult TámogatásértékO kiadások Tám"",alá.Mi kiadások Tám"",atá.MÓnzeukóz áladás AHT.." k. Felhiilmozási CéJrj I>ÓflzeukOz álaciás AHT.." k. Feliijltás Fejlesztési kiadások Támogalési kOI.,,6n nyiijlésa
45365 123tl4
"""
Osszesen·
,ro
,,, ,, "'oa .,oa, , ,• ,,, ,,
.,,
oa
.,oa , ,• ,,
,, .,oa, , '"'",, ,
,,, , .,oa, .,, '", ,•
SZemély; julIatások Járulékok Dologi kiadások SZociálpolitikai ell" ellátoll"k pénzbeni juIL TámogatbértékO kladhok Tál7lOllalá.éttékil milklldósi kiadások TámOllalá.éttékil felhafmozá>i kiadá.ok Véglegesen átadoll pénzeszlÓflzoszkóz átaciás AHT.." k. FelOjltds Fejlesztési kiadások Támogatási kOI."On nyiijlésa
, .,, oa .,, '",,
,
"
O O O O O O O
O O O O O O O
62673
""
66125 17926 7 329
"
O O
•
" ""
O O
2010. évi módosltolt elól.ányut
."
."
'" '""
""
50275 1311311 7155
"
O O O O O O
O O O O O O O
70967
no
71717
71760 19035 9963
m 1167
72493 19227 11150
'"
O
••
'"
O
"
O O O O O O
•
O
'""
'" •• O •• •• •
••
O O O
•• O •O
'"
O
91360
101214
2072
103286
169154 45606 75320
169242
1191
190433 52163 1121120
EqészségOgyi Alapellátási Intézmény (Onállóan mOkOdOl<6ltségvetésl szerv) SZeméiri jullatá.ok Járulékok Dologi kiadások SZociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juIL Támogalésérték1l kiadá.ok Tál7lOllaMdtték<1 mDk6dési kiadások TámO!/aMséttékG felhalmozá>i kiadások Véglegesen átadoll pénzeszk6z0k MDklldósi eÓflzeszkOz átadás AHT.." k. Felhatmozási cÓflzeszk~z átadás AHT.." k. FelOjltás Fejlesztés! kiadások Támogathi k~lcsOn nyiif\ása Osszesen: Személyi julIaIésok Járulékok Dologi kiad~.ok Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni jult TámogatásértékO kiadások T
" ••" ••" "" "
,,~
112199
" ••" ••" '"""
'"'"" ••" ••" O O O
" ••" ••" '"""
290262
354 473
1931
3564tl4
6273611 170026 139132
690651 1117296 1954117
11604 1715 6606
699255 1119011 202 295
•• •O O O O O
""
•• •O O O
"" •
3587
"" "" "" " """
•O ""
" ••" "
3587
936526
1077 021
17127
1 094 148
137688 37307 15678
153934 40829 25542 2715
'""
154 498 40914
~"
O O
2715
PelM Uloal Altalános Iskola (Onáiióan mOkOdO és gazdálkod61<6ltségvelésl szerv) SZeméiri juttatások Já,ulékok D<>lo~1 kiadások SZotlálpollUkal ell., ellátottak pénzbeni jult TámogalésértékO kiadá.ok Tám"",a/Óflzaszkóz átadás AHT.." k. Folhiilmozási eÓflzeszkóz étadás AHT.." k. Feliijllás Fejlesztési kiadások Támogalé.i kol."on nyiijlésa
" •"
• ••" O O O Osszesen:
,,,
49700 136113 7155
.nOl0.(lX.27.) önk.•endelet sze.lntl vált<>us
Kertvá,osi Ovoda (Onállóan mukOdö kOltségvetési szerv)
Ossze.en: 1/10.
."
""
Penza Lakótelepi és Df_ 8ecs"" Oszká. Utoal Ovoda Onállóan mOk6dO kOllsé vetési szerv
'"'", '", '" ,•
2010, évi médosltott erölrányzat 06.30"g
•
•• " • O
1000 1652
"
O O O O O 1000 1652
O
190673
mo"
3023
226 043
116904 31679
130952 36564 31104 1965
""
131019 36602 31538 1 985
"'"
O O O O
••"
10000
O O Osszesen·
• " O •O O
2 '-z- Allal~nos Iskola (Onállóan m0l<6d6 és gazdálkodó kOltsé;vetésl szerv) személyi julIaIésok Já.ulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzben; juli. Támogatásérték':; kiadások TAmOl1aláséltékD ml1kOdési kiadások TAmOl1aláséltékD (e1halmozá>i kiadások Véglegesen átadoll pénzeszkózOk Ml1kOdési clllU pénzaszkóz áladá. AHT.." k. Falhafmozá>i c
•"
,,~
181879
O
•• O ••
10000 5173
O 215798
,~
•" O •O •O "OO '"
"
O
•• O O O 10000 5173
"
216317
melléklet 3. oldal
2. sz. melléklet 4. oldal
Az Intézmények 2010. évi kiadásai Elő..-
i,ány.
"
~."
~,
,,,
, • '"'", '", '" ,•
li~l~
.,. ·"~I'~'
"m Alclm •• "m "'m "'m 0>. ,,, i,ányu, "'m, "'m
mw
CSO-
KIADASOK KIemeit el6i'án~1 név
"" ",.
2010. évi ..,edell elöl,ányz.at
2010. évi módos!to" elölránYUt 06.30-1g
•.I2010.[IX.27.} ilnk. ,endelet sze,lnti válto.as
2010. évi módoslto" olöl,ányzat
.H
.H
'"
'"
E~ébethelyl Allaláno. I.kola (Onáll6an mOk6d6 é. gazdálkodó k6ltségveté.i szerv)
Személyi juttatások Járulékok Dologi lóadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni jutt. TámogatásértékO lóadások TámogatásáltákQ mQk6dás/kiad1>sok TámogatásáltákQ fa/halmozás/kiadások Véglegesen átadott pénzeszkOZ6k Mak6dás/ cálll p
182583 49479 23983
• •• O O O O
Osszesen:
•• •
256045
197087 533-40 30879 3165
2157
O O O O O O O O 264 471
O O
•
..•
,00. '",
•
O O O O O 4298
199244 53754 31947 3824
•
O O O O O
•• •
288789
10. sz. Altalános Iskola és a 1"'>2á tartozO onáll6an mOköd6 köllségvetési szerv
".
,,,
, .,• .,'",
'",
,•
\0. sz, Allalános Iskola (OnállOan mOkOdO é. gazdálkodó kOllségvetési szerv) Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell.. elloItoltak pénzbeni jutt. Támogatáséltékü lóadások TámogatásáltákL/ mak6dás/kiadások Támoga/ásár1ákL/ fa/halmozás/kiadások Véglegesen átadott pénzeszközOk Mak6dásl célú ~nzeszkóz á/adás AHT-n k. FflJha/moz1>sI c6lú ~nz"szkóz á/ad1>. AHT-n k. FeliJjlUls Fejlesztésllóadások T/imogatá.1 kolcsón nl'Újtása Osszesen:
'"
,,, ,,
on
'", '", '" ,• ,,, , • "''", ., '", ,• ,,, ,,
'" .,'", '", ,•
, •, '" .,'", '", ,•
101589 27486 13887 1878
O O O O O 144 840
4676
105558 28614 9526
O
111855 30188 12641 1185 O O O
1257 O O O O
O
O
O O
O O
O O
O O O
O O
O O O
143708
155857
2489
158355
201 285 54 552 20491
213444 57672 26528
3475
216919 68543 293-47
• •
O O
2505
O O O O O O O
•• •
104 094 28095 15449 1878 O O O O O O O O O 149516
SZent I ászl6 Utoal Altaláno. Iskola és Ovoda (Onáll6an mOk6d6 k61tségvetési szerv) Személyi juttatások Já,ulékok Dologi lóadá.ok Szociálpolitikai ell.. ollátottak pénzbeni jutt. TámogaUlsértékü kiadások Támogatáséltáka műkMáslkiadások Támogatáséltákű felhalmozásj kiadások Véglege.en átadott pénzeszkOZOk Műk6dásj oálll pánzeszkOz átadás AHT-n k. FelhalmozásIcélú pánzeszicOz átadás AHT-n k. Feliljltás Felle.ztésl kiadások Támogatá.1 kOlosOn nyuitha
•• •
O
Osszesen: Személyi juttatások Járulékok Oologl kiadások Szociálpolitikai ell.. ellátollak pénzhool j~tt. Támogatá.éltékO lóadhok Támogatásár1ákL/ mllk~ésj kiadások TámORatásáltékű felhalmozásj kiadások Véglegesen átadott pénzeszközOk Mak6dásj célú pánzeszicóz átadás AHT-n k. FflJhalmozásl oá/ú ~nzeszicóz á/adás AHT-n k FeliJjltás Fejlesztési lóadások Támogatási koloson nyiJjtása 10. sz. ÁÍtaláno. Iskola és a hozzá tartoz6 Onál16an mukOdO költségvetési gervo.gr",n·
•
,,, '"
"" •• ••• •
2819
112825 30448 13898 1185
• • O •• O O
O
O
O O O O
'00'•
O O O O O O
O O O O O O
276328
JOO 707
7165
307872
134270 36375 26659 O O O O O
162132 41561 34163 2157
6169 1467 1093
158321 43068 35276
O O O O O O 1933 O 231 986
O
•O
•• • O
"'"
O O
O O O
•• ••
SZabó Pál TérlAttaláno. Iskola (OnaIIO.n milk6d6 é. gazdálkodó kOltségveté.i szerv) Személyi juttatások Járulékok Dologi lóadások Szociálpolitikai ell.. ellátottak pénzbeni lutt. Támogatáséflékü kiadlisok Támogatá.MákQ mQkMéslkiadá.ok TámogatásáltákQ felhafmozáS} Wadá,ok Véglegesen átadott pénzeszl<6Zók Makedilsl o6lú wnzoszicóz iltodás AHT-n k. FflJhalmozásl o6lú pénzosz/róz á/adás AHT-n It FeliJjitás Fejlesztésllóadások Támosatásl kolcsón nyíijtás.
O O
O Osszesen:
,,
..
, ,""
85717 25939 10965 O O O O O O O O O O 132620
••
197504
•
Józset Attila Allalános Iskola és AlapfokiJ M'lvészeloktaUlsi Intézet (Onállóan mOkOd6 é. gazdálkodó k61tségvetési szerv) 101278 27386 13653 O O O O O O O O
Személyi juttatások Járulékok Dologilóadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni jutt. TámogatásérlékO lóadhok TámOilatlisár1ákQ mQk6dáslkiadások TámOilatlisár1áka felhafmozás/kiadások Véglegesen átadott pénzeszkOZOk MllkMás/ cá!ll {lánzeszkóz átadás AHT-n k. Felhalmozási cá!ll ~nzeszkóz á/adás AHT-n It Felújltas Fejlesztési lóadások Támogatási kOlosOn nyiJjlása
•
O
Osszesen:
142317
110850 30829 18815 1603
•
O O O O O
'""'"
O O
162097
••
O O O O O
-,O "'''
...'"
2636
'"• O
""
O O O
•
O O
•
1930 O 240752
111730 31058 21451 2255
• • O
O
O O
O O O O
O 20000
....'"
O
'"
O 186651
oz. melléklet 5. oldal
2.
Az intézmények 2010. évi kiadásai
"m szam
Nolm
",m
"·1:• I
ifányzat CSr)-, port szám
•
".
elö-
~rányzat stiim
,
,, •, '" .,,
",
, •• ,,
",
, .,,• ",
.,• '",, ,
KIADASOK
Irány
eme~
C'm Alc/m
O,"
~,
"'" ". ~"
KIemeit elölrányzat no!\<
"'"
Belv;lro SI Altalános Iskola és GImnázium (Onáll6an mOkOdö és gazdálkod6 kOltségvetési sz"",} Személyi julIatások Járulékok Dologi kiadások SZoclálpolénzeszk6z0k M<1kOd6sJ c
2010. évi eredeti elölranyzal
2Gl0. évi mOdosrtolt el61ranvzat 06.3G_III
.J2G1G.[IX.27.) önk. rendelet szerinti változb
""
""
'"
204 536 55116 48168 2214
Osszesen:
191339 51832 46874 O O O O O O O O O O 290045
1. aleim összesen:
1 692715 458536 309866 O O O O O O O 10000 O O 2471 317
Személyi jullathok Járulékok DolOgi kladhok Szoclál»Oljtikal ell.. ellátollak pénzbenijutt Támog.tásérlékG ki.dások T6rn09atásMákO m<1MdásllsI !<jariásnk Véglegesen átadall pénzeszközök MOMdésl eé/l1 "ánz"szJ<óz áladás AHT-n k Felhalmozásl c
""
201G.évl módosltolt el61ranyzal
." 7117 1869
"n
".
" "OO
211 653 57005 50845
....
m,
O O O O O
O O 1459
O 310711
'"
O 14432
O O O O 1459 1420 O 325203
1 853566 503247 410706 15902
28G53 5718 17057 1870
1 662638 509965 427763 18772
"" " O
O O 30000 11398 O 2825871
'"
"" " O
O O 2459 2711 O 59884
....
O
"
O O 32459 14109
"
2885755
GimnMJUm é. szakklluplskolal oktaUs
,,
, ,• ''"", '"'", ,•
AndrhsyG\'Ula Gimnázium és Kollé91um (Onoli6an muködö és gazdálkod6 kóltségvetésl SZeN}
...
195646
Személvi juttatások Járulékok Dologi kiadáSOk SZociálpolitikai ell.. ellálottak pénzbeni jult TámngalásértékO kiadások Tál7l
"37723
O O O O O
,
O
O.szesen:
,,, ,• '", '" '", '" ,•
",
SZemélyi julIalások Járulékok Dologi kiadások SZooiál»Olitikal ell., elloItollak pénzbeni juli. Támogatásérlékü kiadások TémogalásMákO mOkMásJ kiadások Támoga/ásM6kO felhalmozási kiadá.ok Véglegesen átadoll pénzeszkOZök MűkMási c
'",
",
., '", ,•
" "
""
"
21321>S 57559 467M 2009 O O O O O O
" "
'"O
5050
286373
307621
1751G
325131
95686 25920 16373 O O O O
111229 31058 37929
, ,,.
...
112402 31172 40033
O O O O
O O O
"
,,~
"
Személyi julIatások Járulékok Dologi ki.dások SZoolál»OIitikal ell.• ellátollak pénzbeni juli. TámogatásérlékO kiadások T6rngg-alásM6kO mOk6dásl !<jadások T6rngg-elásM6kO ffJ!llaJmoz/lsl kiariások Véglegesen áladoll pénzeszk6z6k MOkMési c
"
O O O O O 139979
O O O 11478 O 193016
180633 48937 53949 O O O O O O O
206 396 61778 63894 2213 O O O
""
O 283519
170505 46167
'''"
O O O O O O O
"
Osszesen:
O O 242238
"
O O O 1179 O 4570
..''''"
-5832
O O O O
" " "
"
O O
'"
30991 O 365589
SZéchenyi Islván Két Tanltási NyeMl KOzgazdasá9i 5zakkOZéplskola (Onáll6an mOkOd6 és gazdálkod6 költségvetési szerv) Személyi jull.tások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell.• ellátallak pénzbenljutt Támogatásérlékü kiadások Támgg-atásárlékil ml1kOdésJ kiadások Támgg-atá.érlékil ffJ!llalmozásJ kiadá.ok Véglegesen áladoll pénzeszkoZOk Ml1kMásJ eáIIJ (Jénzoszkóz Madis AHT-n k. HJlhalmozási c
1173
O O O
Vásárhelyi Pál 5zakkOZépiskola é. Kollégium (Onáll6an mOkö-dö és gazdálk~6 kOllségvelési szerv)
Osszesen'
,,, •,
,
,~,
4 388 O O O O O O O
565G
Kemény Gábor logisztikai és Közlekedési Szakkozépiskola (Onállóan mGkö-dö és gazdálk~6 kónségvelésl szerv)
O.szc>en·
,,, ,• '", '"'",, ,
"" "
206862 55834 42316 2009 O O O O O
185903 48943 27734 2189 O O O
"
O O O 7319 O 272088
O O 5192
14524
..
~
,,~
1675 O O O O
" "
O O
3333 O 13259
,'"
"
O O
"
12651 O 197566
215496 55946 66956 2213 O O O
" '" O O
37183 O 380113
192397 50700 29409 2189
"
O O
"
O O O 10652 O 285347
2. sz. melléklet 6. oldal
Az Intézmények 2010. évi kladasai
".
i'ány-
"m Q'm
Alclm
mm
'"
~.
..O '~m
".
KiIrllny emelt eli>- "m Alcím Irány· ..O
'"
Q'm
,,, ,, .,'", '", ••
., ,,, ,,
on
'", '"'",, • ,, ,, ,
.,
.,'",• ~
••
'" o,. ",. ".
KIADASOK 1010. évi e,edell el61rllnyzal
Kiemelt el6irán,..,al név
1010. évi m6dosltott el61rllnyzal 06.30-/g
."
"'"
Gé Pész
."
131140 35518 29566
Szeméiri juttatások Járulékok Dologi kiadások Szoclálp<>li~kal ell.. ellélollak pénzbeniiulI. HmogatásMékiJ kladások TlImO:C/alásMélol muk6dési Wadll.ok TámO:C/alá.értélol (""'almozási Wadá.ok Véglegesen á\adoll pénzeszJ
••
O O
" ""
O O
"
148357 41739 38763
""
.J1010.(IX.11.} önk. ,endeleI szerinti változb
1010. évi m6dosltott eleIrányzal
."
." 4333
". ,.,
•
O O O O O O O 10116
'"00 ·967 O 7657
•
O O O O O O
152690 42667 39146 ,,~
O O O O O O 3 OOO 9129 O 247606
O.szesen,
196 224
240149
336 510 90740 69164
Osszesen:
311305 64 319 46318 O O O O O O O O O O 441 942 1064915 293665 211495
l 195259 330092 289810 12533
33277
O
O O
O O 2424 79123
O O 3000 18879
"
71948
1961189
27726 4631 23324 O O O O O O O O 45596
870740 226065 235130 lD 178
101411
1447756
27728 4831 23324 O O O O O O O O 45596
870740 228065 235130 10178 O O O
Szent-Gy6rgyIAlber1 Gimn.. Szakkisk. Kollégium (Onállóan mOkOdO é. gazdálkodó kOlt.éllVelé.1 szerv) Szeméiri jullatások Járulékok Dologi kladá.ok Szociálpolitikai ell.. ellátottak pénzbeni jlltl. Támogalá.értékO kiadások TámDRará.érlékO mOk6dési Wadá.ok TámO:C/ará.érlékO felhalmozás! kiadá.ok Véglegesen ál.doll pénzeszkOZ6k MOk6dé5i e6IU pénze.zk1iUkai ell.. ellátollak pénzbeni jutl Témogatésértékű kladások TámO:C/alásártékO mOk6dási kiadáso!< TámO:C/alásMékO (clhalmozJ5i Wadasek Véglegesen atadotl pénzeSZ!
"" O " O """ O O
2. alelm 6sszesen'
l 590275
'M' O " O O O O
""'
16819 O 510778
,• "
1889241
5630
"" 3460 "" O O O " O " 3912 O 14428
..,
17054
•• "
"
342340 91966 62614
'M'O
O O O O O 2 109 22531 O 525206 1226536 330030 286 864 12533
"
O O
"
O O 5424 97802
"
Sz.kképzö IskolaI es szakközépiskolai okl.Us
,,, ,, '"'", '"'", ,•
8"kés~abal KOZp<>nU SUlkképzö Isl
Személyi lutl.tások Jérulékok Dologi kladások Szociálpolitikai ell.. ellátottak pénzbeni jut! Támogatásértéka kl.dllsok TámO:C/arhárl6kO mOk6d6s! Wadások TámOgarásárl61ol felhalmozás! Madásck Véglegesen éladDt! pénzeszkOZOk Milk6dás! CéIri p6nzesv
728297 198861 116780 O O O O O O O O O Osszesen:
,,, , .,, .,'"• , ~
,• ,,, ,,
.,
.,'",• ~
,•
Személyi jlltlatésok Járulékok Dologi kiadésok 6zociálp<>liUkal ell.. ellátollak pénzbenllull. Témogatésértékű kiadások TámCj:1alásártékO mOk6dási kiadáso!< TámCllalásértélol (""'almoza5i Wedá.ok Véglegesen átadoll pénzeszJ
•
1041 758
725297 196681 118780
""
3. alelm osszesen:
O O O O O O O O 1041 768 1811212 490546 330275
Személyi jlltlatésok Járulékok Dologi kladésok Szociélp<>litil
""
2.-3. alelm Ossze.en:
O O O O O O O O 26320JJ
643014 221234 211806 10176 O O O O O O
,,,
,,~
O l 346219 643014 221234 211806 10178
"
O O
" O
,,,O
59864 O l 346219 2038273 551 325 481618 22711
" " O O O
O 2807 138767 O 3235520
•
"
" O " O O O
'" "
105280
•
O O
'"
105280
"
101411
l 447 756
61003 4789 40378
2099276 556095 521 994 227\1
"
O O O O O O
•
O O
"
'"00 64275
O O 5807 203062
O 173425
3408945
"
2. sz- melléklet 7. oldat
Az Intézmények 2010. évi kiadásaI
". ". '" ,,' '" •• ". ". "'" "'" ~" ~" '" .," • Irány-
O<m .'m
emelt
KIADASOK 2010. lOvi ere
I'ánv
O<m A1clm
A1clm
Irány.
.'m
.'m
KiemelI eiOIrányzat néV .
2010. evl módosltott etólrányz.at 06.30-10
.n
~m
.J2010.(IX.27.) önk. rendelel Slerlntl váltolá•
2010. evl m6do.ltott elólrányz.at
.n
.n
.n
KollégIumok
,,, , .,,
, '" '",, ~
,
Aranv János Kozéplskolal Tehelséggondozó Kollégium (Onáll6an mOkOdó és gazdálkod6 kóltségvetésl szeov)
..
SZemélyi juttatások Járulékok DolOllI kiadások Szociálpolitikai ell., ellátoltak pénzbeni jutt TámOllatásértékO kiadások Támoqatá.olItékO mOk~é5i kiadá.ok Témoqatá.olItékO felhalmozá5i kiadások Véglegesen átadott pénzesz!
51055
,,, '"'' • ••• ••• • Osszesen:
,,,
.,•, .,, ,, ,
~
~
SZemélvi juttatások Já,ulékok OoIOlli kiadá.ok SZociálpol~ikai ell .. ellátllttak pénzbeni Mt. UmogatásértékC kiadáslIk Támoqatásél1ékil milk-'dá5i Wadások Támoqatá,él1ékil felhalmozá5i kiadá.ok Véglegesen áladlltt pénzeszkOzok Milk-'dé5i cá/ú pénzoszkóZ Madá, AHT-n k. Felhalmozá5i cá/ú pénzeszkOz áladá. AHT-n k. Fehljltás Feilosztésl kiadáslIk Um09atási kolcson nyOMsa
••
••• • ••• ••
103472
140315
51055 136~~
"'M 19423
~1I5114
5~24~
•
4. alelm O..z..en:
64435 19423 53243 3213
••• ••• •••
103472
~213
••• ••" " •"
00.
..
55238 19717 50667 2530
13700
13700
11655
152170
'", ••• ••• ""•
_2376
..
00"
'", ••"
_2~76
••"
••" •••
".•
652~6
19717 501167 2 5~0
• ••• ••
13700
13700
140315
111155
152 \70
146392 40204 19454 O O
162497 43914 26174 1605 2920
,,~
O
O O
".•
""•
VOIlVC' oktatálllnlézménvck
,,
, • .,,
.,,
~
,, ,
~
Jankav Tibll' Két Tanltá.1 Nvelvil Altaláno. lskola és Kollégium (Onállóan mOkOdó é5 gazdálkodó kOlt.éovelési szoov) SZemél1i iuttatások JáruléklIk DolOllI kiadások Szociálpolitikai 011., ellátollak pénzbeni Juti. Támogatá.értckO kiadások Tám"Ratásértékil milk6eié5i kiadáslIk Tám"Ratásértékil felhalmozá5i kiadások Vcgleg ..en átadOlt pénzeszk6z0k Milk-'dé5i célú pénza5ZkOz átadás AHT-n k. FfJIhafmozá5i célli pénzaslkOz átadás AHT-n k. Felujltls Fejlosztbi kiadáslIk Tám?llatá.1 kOIcson nyújtása
O
Osszeson·
,,, ,,
'"'", '", '" ,•
•• •• ••
2011 050
m.
••
O O O 237110
Ge,lai Altalános MOvellidésl KOlpOnl (Onállóan mukOdö é5 gazdálkodö kOltséglletésl szerv) 62703 17018 9709 O O
SZemélvi juttatások Járulékok DoloOI kiadások SZociálpolitikai ell.. ellátottak pénzbeni juli. TámogatásértékO kiadások Támoqatálé,MkiI milk6ci65i kiadá.lIk Támoqatásórtolkil (elhafrrrozolsf kiadások Véglegesen átadoll pénz&5ZkOZOk MOk-'dósf célli p6nzaslkoz átartás AHT-n k. Felhafmozás! colfú pénzasuoz átartás AHT-n k. Feliijltás Fejlesztési kiadá.ok TámOllathi kolc.On nyUjtha
69341 18612 13392
.., O
•• "
•• •• O
O O
Osszesen:
•• •
O
,,"
•
'"O
~4BO
O
•• O O O 10609
165 9~2 44651 2g654 1605 2920 Hm O O O
•
10609
'"O
•
'"O
16561
255671
..'",
70 lilII 19000 15 4~1
20~9
"
..,
O O O O
O
•• •"
•
O O
• ••
119610
102442
3074
272 573 73927 20137 O O
299500 80187 31158
1~724
O
""•"
105516
"EsélV Pedagógiai KOzpont" cs a hozzá tartozO onállóan mOkOdO kottségv. szeov
'"
,, ,, ,
.,,
~
., ,, ,
~
"Esély Pedagógia KOZpont" M I,k Spt" Sroklsk. FglI'é
••
O.szesen:
'"
, ,, •,
'" .,,
~
'", ,"
" •• •
O O
366 5~7
'"" •• •• O
O O
'"•
2766 ~ 162
'"
O O O
• no• O O
•
904
20692
21620 5679 1390 O O
-1000
41~
224 112973 ~4 :340 nM O
~t~
• O
" •
O O 1 723
•
434 596
Tanulá,; K,jp"Uéqet Vil'SOáló SZakérI. és Rehab. Bizott.áO (Onállóan mCkOdO kOltségvetésl sz"",,} 18119 49011
Személyi juttatáslIk Járulékok Dologi kiadások SZlIclálpolltikai ell.. ellátottak pénzbeni juti. TámogatásértékO kiadá.ok TolmogaMsérlékO mOk-'dol5i WadásoJ< TámOllalásél1ékil felhalmozásf kiadá.ok Véglegesen átadott pcnzeSZ!
= O O
• O
• • O
Osszesen:
O O O 23927
•• •" O
• '"•
211112J
.,'" '" '"O"
'"• O O O O O O
'""" '"O" '"O• 5429 1951
• '" O
O 211823
2.
sz. melléklet 8. oldaT
Az. Intézmények 2010. évi kiadásai
". " e'm u, ". ooo u, o" o" ,,, , wm u'm , o" ,, ,,
Elöirány_
"m mm
A1clm '~m
..
," .0
K1AOASOK
irány
emeR
2010. evl eredeti elclranyzal
A1cim
irány_
'", '" '", '" ,,
,,, ,, ", '", '"'",
, " , ,,
,, '", '"on, ,, ,,, , • '"'", '"'",
.,
• "
KiemelI előirányzal nev SZemelyi lultalbok Járulékok Dologi kJadások S~clálpolilikal ell" elláloltak pénzbenllutt TámogalásérlékD kJadá.ok Tém
2010. évi módosllott eicirányzai 06.30_lg
'"
290692 18135 21031 O O O O O O O O O O
."
321120
'"'' '"'' "'"
O O O O O O
.nOl0.IIX.21.! önk. rendelI!! szerlntl vállozas
2010. évi m6dosllolt elc/rányzal
."
."
12124 2 535 3144
'" '"
O
'"
O O O O
O
""
O
390464
442721
135009 36644 15093 O O O O O O O
149068 43102 27118
'"
333 844 88402 38291 2335
'"" '"" " ""
1858 O
"
20592
453419
"". '"
150166 43298 31190
Bart6k Béla Zeneiskola és Zenemfrveszetl SzakkOzepiskola IOnáll6an múkr)dö sJ kiadások Véglegesen átadott pénzellióz6k MiJk
"" "
""O
O
O O O O
'"
4012 O O O O
O " ,,,O
O O O O O O
"" "
>n,
1813
181945
O 221 753
8093
229845
631886 172801 65383
"'''' 1916(l4 99291
18104 3557 13275
4621
'" '"O
120130 195351 112566 4897 3608 2920
O O
O O
W"
O O
2920 O O O O
O O
'" ""
" "
"
O
'"
'"O"
l 054 452
108960 15438 68334 1463
4767281 1281128 1113190 48910
876070
1004032
4658321 1265690 1 044 855 47447 2952 2952 O
3. elm összesen:
41928ea 1135816 744208 O O O O O O O 10000 O O 6082892
O O 33125 153347 O 7205738
295584
92181 23791 (l4 291
98714 24934 135686
O 13543
"
3591
O O O 11783 2637 O 50420
5. alclm összesen' Személylluttalások Járulékok Dolo9i kJadósok S~clálpolilikai ell.• ellálottak pénzbeni jutt. TámogalásértékO kiadá.ok Támsll
'00
'"" '" "
O 12101 5799
"
""
2968
'" O
O O 30942 69743
O O 223090
"
1501322
'" ""
99684 24934 149229 O O O
~OO,
"
~özm,uxclö_d!\.sUQ1'Z.aJ
,,, ,, '"'", '", '" , " ,,, , .,, '", '"'",,
"
8ékéscubal Kulluralls Központ IOnállóan mukOdO és gazdálkodó kOltségvetésl sze"'! Személyi j
"
O O O O O O O l. alelm OS
Személyi j9slás6rlákO mOk6dé5i Iriadások TérIto9alásértékll f8lllalmozásl kiadások Véglegesen átadott pénzeszkOz6k MOkódésl e
""
"
O O 1603
,,"O
210243
261321
92 lS1 23791 94 291
98714 24934 135686
O
" " O 4. dm összesen,
""
O O
""
O O
O O
O O O O 210243
O O 1603 "O O 261 327
"
O O
"
O O
"0
2851 O 17614
'"
O 13543 O
" O " O O O
""
2851
O
17 814
"O" O 1853 3241 O
278941 99684 24934 149229 O O O O O O O 1853 3241
"
218941
2. sz. melléklet 9. oldal
Az Intézmények 2010. éVi kiadásai
"m "'m
,
". .,. ," "m ," O"' ." "'m
iránvNolm szám
O~
Ki_ emelt
iránv· ~'m
,, , ,.,•
.,'"• '", • "
,,, ,•
.,
.,'"• '", • " ,, ,,, ., .,'"• '",
• "
Ele.i,ánv-
.., 00'
Alelm
KIADASOK 2010. évI eredeti elölranvzat
~,
,,~
Kiemelt előirányzal név
2010. évi m6dosltott eliilranyzal
.J2010.(IX.27.} önk. rendelel szerlnll vallo"'s
2010. évi m6dosllott eliilránvzal
.e<
.e<
06.31)../11
"~
'"
'"
~b Int~zl!!.éJlY!'~
HlvaUsos ÖnkormanvzatJ Tlkolt6parancsnokd!l (Onállóan mOködó és gazdálkodó költségvetési sz"",) Személvi juttalások Jafulékok Dologi kiadasok Szociéipolitikai ell.• ellátottak pénzbeni jutt. Tdmogathér1ékO kiadások TámOllarásértélW müMdési kiadások TámOllarásértélW fflihlilmozási kiadások Véglegesen éladoll pénzeszkozok MI1MdésJ C6IU polnz&sz.ilOZ áradás AHT-n It F&lhaJmozásJ c6lü pénz&szJ
213134 13193 26218
305545 82806 86550
O O O O O O O O O O
O O O O O O O O
Szomélvllullalbok Ja.ulékok 0010111 kladbok Szoclalpollllkal ell" ellatollak pénzbeni Jlrtt, Timogatá.értékl1 kiadások T~mogaMsért~1W műilM~sJ l<Jadá
8~416
O O O O O O O O
O O O O O O O O
".
,~
"
"
4479
479671
273134 73793 26218
305546 82806 86550
2457
~08
"" "
,,"
1086
"" "
003
8~475
87635
"" "
O O
O O
O O
O O O
O O
O O O
,,,
" "
,~
,~
313 145
475192
4479
479671
8570725 1 772 176 3347115
7109 790 1920971 3793642 50197 2952 2952
113376 16375 87066 1463
7223166 1931346 3880708 51660 3656 2958
O O O O
..O O O O
O O O
34728 189752
33613 80992
68341 270744
'"
~
"
O O
10000 őss.esen:
87535
."
475192
O O O O
1-5. elm
O
~Oll OO~
'"~
J73 145
O O O O O O O O O O
5. elm öu"'s.,,:
,,,
,,~
""
11700 016
O
13102246
'""
333646
O
.~
'"
13 435 892
21a. számú melléklet 1.oldal
Az intézmények 2010. évi bevételei Elöirány-
elm
Alcim
szám
",Im
"
m' ". m' ,,'m
'I~
irány-
BEV
Elöimny-
emelt
elm Alclm
,é, ,é,
port
". m'
TELEK 2010. évi eredeti elCifrfinyzat
Kiemeit előirányzat név
2010.évl m6dosltott előlrflnyzat
port
2010.évl módosltott el61rányzat
,FI
,FI
2010.06.30-lg
,é,
szám
.J2010.{IX.27.) önk. rendelet szerinti váltotiis
,FI
OF'
s..q~-'~1i~!!gy.ugazat
1
Dr. R€!lhy PlIl K6rhllz _Rendel6lnt€!zet (Önáll6an müködö és gazdálkod6 költségvetési szerv)
, , '"
IntézményI müködésl bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozásl és tőkejellellü bevétel Tárgyi eszk6ztJk, immateritilis javak értékesitése Ttimogattisértékü bevétel Támogatásértékl1 ml1ktJdési bevétel OEP-t61 titvett pénzeSlkOzOk Egyéb támogatásértékiJ ml1ködésl bevétel Támogattisértékl1 felhalmoztisi bevétel Véglegesen átvett pénzesuözök Ml1kddésl célú pénzeszl(tlz átvétel AHT-n Ic, Felhalmoztisi célú pénzeSlkOz titvétel AHT-n Ic, Elözö évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön vlsszalértllése
1
3
'a 5
5/1
sa 6 7
4BOOOO
O O O
1. alcim összesen:
, ,
Intézményi müködési bevétel Intézmények köllségvelésltámogatása Felhalmozásl és tokejellegü bevélei Ttitgyi eszkOZOk, Immateri
1
3
'" ,a 5 511 5.
6 7 Szociális
,, , '"
""
O O O O
4BClOOCl 11052
3558938 3558938 3537436 21502
"
11
3556 759 3556759 3537436 19323
3557259 3557259 3537436 19823
1679 1679
O O O O O O
O
O
O
1463 1357
3108 <15 2693
4571 1772 2799 82760
106 82760
21'
O 1679
O 57
271
4036 759
4132759
4844
4137603
480 OOO
480000 11052
O O O O
480 OOO 11052
1679 1679
3558938 3558938 3537436 21502
O O O
1. elm összesen:
4BO OOO 11052
"
11
"
11
3556759 3556759 3537436 19323
3557259 3557259 3537436 19823
O O O O O O
O
O
O
1463 1357
3 lOB
106
2693
4571 1772 2799 82760
82760
'"
O 1679
415
O 57
'"
4 036 759
4132759
"'4
4137603
689850 307127
691976 330241
10765
85 85 O O O O O O O
" '" '"
692048 341006
O O O O O O O O O O O O
~gazat
Gyermekélelmezésllntézmény (Önáll6an müködo és !Iazdálkod6 költségvetési szeN) Intézményi mÜködésl bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozásl és tokejellegü bevétel Tárgyi eszk6z/jk, immateriális javak értékes/tése Támo!latásérlékü bevétel Támogattisértékl1 ml1ktJdési bevétel OEP-MI átvett pénzeszl(tlztJk Egyéb támogatásérlékü ml1ködési bevétel Ttimogattisértékü felhalmozási bevétel Vélllegesen átvell pénzeszközök Müködésl célú pénzeSlkOz titvétel AHT-n k. Felhalmolilsl célú pénzeSlkOz átvétel AHT-n Ic, Előzö évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatéfÜlése
3
,a 5 511
sa 6 7
1. alcím összesen:
, ,
Intézményi mükMési bevétel Intézmények költségvetésltám0!latésa Felhalmozási és tokejellegü bevétel Ttirgyi eszkOZOlc,lmmatcri
1
3
'" '" 5 511
51'6 7
2. elm összesen:
373 373
O
O O O O O O O O O O
996977
1027230
11125
1038355
689850 307127
691976 330241
10765
" '"'"
692048 341006
O O O O O O O O O O O O 996977
D 4928
85
"
O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
1027230
11125
4928
O O O O O O O O 4928
O
373 373
O O O O O O O D 4928
O 1 038 355
Rk!aJilALág~Z;1..!
Alsófokú oktatb Ovodai GESZ és a tlozzá tartozó önáll6an mÜködö költségvetési szervek
Q......o.~taLQ.!;.§Z
1/0.
(Onállóan mOködö és llazdálkodó költségvetési szerv)
, '"
,. 5 511
5a 6 7
Intézményi müködésl bevétel Inlézmények költsé!lvetési támogatása Felhalmozási és tőkeiellegü bevétel Ttirgyi eszkOZOk, immateriális javak él1ékesltése Támollatásértékü bevélei Ttimogattisértékl1 működési bevétel OEP-tot átvett pénzeszkOzök Egyéb támogattisértékü múktJdési bevétet Ttimogattisértékl1 felhatmozási bevétel Vélllellesen átvett pénzesuOzOk MüktJdésl célú pénzeSlkOz átvétel AHT-n k. Felhalmolilsi célú pénzeszl(öz átvétel AHT-n Ic, Elöző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatéfÜlése Összesen:
111.
16994
20026
O O O O O O O O O O O O O O O
66386
"
70139
"
1276
71415
O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
O
O
16994
18043
O O O O O O O O O O O O
O O O O D
O O O O O 1983
O
O 18043
O O O O O O O O O O 1983
O 20026
Mack6-Kuck6 Ovoda (önállóan mllködő köllségvetési szerv)
, , '" 1
3
4a 5
5/, 51'6 7
Intézményi mÜködésl bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmowsi és tökelellegü bevétel Ttitgyl eszk/jzOk,lmmaferiá/ls javak érlékesltése Támogatásértékü bevétel TámogaMsél1ékú ml1ktldési bevétel OEP-tól titve/t pénzeszkOzOk Egyéb MmogaMsértékl1 múktldési bevétel T
66474
O
D
"
O O
3589
O 73816
1276
75092
3589
O
2Ia. számu melléklet2.oldal
Az intézmények 2010. évi bevételei ElöIrány-
Clm ..'m
Alclm szám
~,
". P"
szám
KI· emelt eleirány~,
..'m
112.
Elölrány-
Clm Atclm
BEVET ELEK
~,
", ", ". oP'
Kiemeit előirányzat név
o"
21110. évi eredeti ei61rtinyzat
2010. évi módositott el6ir.l.nyzat 211111.06.30-lg
.J2010.[IX.27.1 (Ink. rendetet szerlnli liálto:z;is
OF'
OF'
OF'
20111. évi módos1tott előirtinyzat
,Ft
Szigligeti Utcai Ovoda (önállóan müködö költségvetési szerv)
1 2 3 4 411
4n 5 &1
5n 6
7
Intézményi müködésl bevétel Intézmények költségvetési támogalása Felhalmozásl és tőke!ellegü bevétel Tárgyi eszkózők, immaleriális javak értékesilése TámogatásMékú bevétel Támogatásél1ékl1 műkódési bevétel OEP-tói átvett pénzeszközök Egyéb támogatásértékl1 működési bevétel Támogalásél1ékű felhalmozást bevétel Vé.qle.qesen átvell pénzesuözök MrJkódés; célú pénzeszkoz átvétel AHT-n k. Felhalmozás/ cétú pénzemöz átvétel AHToli k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatériilése Összesen:
'o.
242
292
150
442
637611
67267
2153
69420
O O O O O O O O O O O O 64 002
O O O O O O O O O O
O O O O O O O 43 43 O O O
O O O O O O O 43 43 O
2974
O 70533
2346
2974
O 12 879
~sugár intearált Ovoda (önállóan múködő költségvetési szerv)
4
'" 4n 5 511
5n 6
7
Intézményi müködési bevétel Intézmények köllségvetésllámogatása Felhalmozhi és tőkejellegü bevétel Tárgyi cszJ(öll'k. Immateriális javak értékes!tése Támogatásértékü bevétel Támogatásértékű múkl/dési bevétel OEP-l61 áll/ett pénzemOztJk Egyéb lámogatásérlékűműkOdési bevétel Ttlmogatásértékl1 lelhalmozás! bOl/étal Véglegesen átvett pénzesuözök Működési célu pénzeszkOz áll/étel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Elöző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatériilése Osszesen:
1/4.
O
100
1065
66266
O O O O
O O O O
O O O O
O O O O
D D D
D D D
D D D
D D D
100
100
61868
65201
O
O
O
O
D D
D
D D
D D
O
O O
4192
O O
4192
O
61968
69493
1065
70558
"
89688
O
"D
D
D
O
3009
D D
'00'
O O O
3009 O
O O
D D D D
D D
D D
D
Lencsésl Lakátelep! Ovoda {önálláan müködő kö~ségvetésl szerv)
1 2 3 4 411
4n 5 511 512 6
7
Intézményi müködési bevétel Intézmények köllségvetési támogatása Felhamozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszköztJk, immateriális javak értékesitése Támogatásértékü bevétel Támogatásél1ékl1 mrJködésl bevétel OEP-Iól áll/eit pénzeszkózlJk Egyéb támogatásél1ékl1 ml1kódés! bOI/élei Támogatásértékl1 lelhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénl.eszközök MDklJdésl célú pénzamöz áll/élei AHToli k. Felha/mozási célú pénzeszklJz átvétel AHT-n k. Elöző évl pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérillése
84109
Összesen:
84197
D D
O 2108
D D D D D D
"
91796
O
D 3009
'009
D
3009
D O O O 3533
D
O O
96318
2108
98426
"
3533
O
Sl.:lz.sz.Q(g!p_"Mi.'Lé~szeli 8ázisávoda
115.
(Onálláan müködO költségvetési szerv)
4 411
4n 5 511
5n 6
7
Intézményi müködési bevétel Intézmények költségvetés! támogalása Felhalmoz.asi és tőkejellegü bevétel Tárgyi eszköz(Jk. immateriális javak éltékesítése Támogatásértékü bevétel Támogatásértékl1 mrJködési bevétel OEP-tóI átvelt pénzeszklJzOk Egyéb lámogatásértékl1 mrJködés! bOl/élal Támogatásértékl1 felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénl.esuözök Ml1ködésl célú pénzeszköz áll/étel AHT-n k. Felhalmozási cé/ű pénzeszklJz átvétel AHT-n k. Elöző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérillése
21 72969
2770
75739
O
O
O
D
D
D
D D
O
O
D D D D
D D D D D D D
O O O
O
D D D D Összesen:
111
21 69212
5278
D
D D
O
D O O
D
O
O
D D D D
D D 5278
D
69233
78268
2860
81128
55506
"
59118
"
O
O 851 O
59969
O
D D D D D D
D D D D D D
D D D D D D
O
O
O O O O O
Kölcsey Utcai é_sJJg~!LSori Ovoda (Onálláan müködő költségvetési szerv)
116.
1 2 3 4 411
4n 5 511 512 6
7
Intézményi működési bevétel Intézmények költségvetési támogalása Felhalmoz.asi és tőkejellegü bavétel Tárgyi emözök. immateriális javak éI1ékesílése Támogatásértékü bevétel Ttlmogatásértékl1 mrJködési bevétel OEP-I61 áll/eit pénzeszközok Egyéb fámogatásél1ékl1 mrJködési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Műkl/dési célú pénzemlJz áll/étel AHToli k. Felhalmozási célu pénzeszköz áll/étel AHT-n k. Elözó éVI pénzmaradviiny Támogatás! kölcsön visszatériilése Osszesen:
ln.
D D
D D
O O
2843
55595
62050
D
~~z~ és Trefort Uleai Óvoda (Onállóan müködO költségvetési szerv)
1 2 3
, '" ''2 5 &1 5'2 6
7
Intézményi müködésl bevétel Intézmények költségvetési lámogatása Felhalmozási és tOke!ellegü bevétel Tárgy! eszközök, immateriális javak értékesffése Támogalásértékü bevétel Támogatáséltákl1 ml1kódési bellétel OEP-t61 átvett pénzeszkOzOk Egyéb támogattlsértékl1 ml1k/Jdési bevétel Támogatásél1ékrJ 'alhalmozási bevétel Véglegesen átvell pénzeszközök Műk(}{fés; célú pénzemöz átvétel AHT-n k. Felhalmozás! célú pénzeszJ(óz áll/étel AHToli k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsOn visszatérillése
D D D D D O O O
D D 2 ..3
D 62901
102
132
O
132
73426
17 820
1824
79644
O
O
O
O
D
D
D
D
O
O
O
O
D D D D
D D D D D D D
O
D D D D
O
D D
D D D 64 64
D
D
D D D
73528
79843
1888
O Összesen:
'"
"
1891
..
64
D
1891 81731
O
21a, számu melléklet 3.01dal
Az intézmények 2010. évi bevételei
Cím szám
Alcím szám
Elő-
KI-
irány-
emelt
,,'
,,~
,,~
,,,
irány-
szám
szám
're.
'"
BEV
Elő-
TELEK
irány-
elm A1cfm
,é, ,é,
2010. évi eredeti
,,'
Kiemeit
,,~
előirányzat
"é,
4 411
4a
OEP-t61 átvett pénzeszkOZfJk Egyéb támogatásél1ékl1 mGködési bevétel Támogatásérlékl1 felhalmozási bevétel
S 511 sa
6 7
oe,
POrt Penza Lakót~lepl_és Dr Be.c.sM, Oszkár Utcai Ovodll (Önállóan muködo költségvetésI szerv) Intézményi mliködési bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozásl és tőkejellegli bevétel Tárgyi eszkOzOk, immateriális javak értékesftése Támogatásértékli bevétel Támogatásérlékl1 ml1kOdésJ bevéleI
1
2 3
előirányzat
név
96 627n
Véglegesen átvett pénzoszközök Ml1kiXiési célli pénzeszkOz átvétel AHT-n Ir. Felhalmozási célú pénzeszktJz átvélel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Tlimogatásl kölcsön visszatérülése Osszesen:
lro.
2010. évi módosftott elólrányzat 2010.06.30-151
.J2010.(lX.27.} önk. rendelet szerinti v.liltoús
elő!r.linyzal
'H
'H
,H
96
2010. évi módositott
O
66963 O O
no
O O
O O O O O O O O
O O O O O O O O
O O O O O
O O 62873
O 70987
3928
O O
96 67693 O
o
O O O O O
O
O
O O O O
O O 3928
O
nO
71717
O 1943 O
74 99200 O
O O O O O O
O
Kenvárosi Ovoda (Önállóan műkódö költségvetési szerv)
1
2 3
Intézményi működés! bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tőkeletlegű bevétet
Táfgyi eszk6z6k, immaleriális javak él1ékesitése 4 411
4a s
511
'" 6
7
Támogatásértékli bevétel
Támogatásél1ékl1 ml1k6désl bevétet OEP-tól átvett pénzeszk6z6k Egyéb Mmogat
74
74
91306
97257
O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O 3883
O
'"
129 O O O 2072
O
O O O O 129
'"
O
3883
O 103286
91380
101214
15518 158 S45 O
18018
O
18018
169939
785
170724
O
O O
O O
O O
116219 116219 116219
116219 116219 116219
1146 1146
O O
O O
1146
117 365 117365 116219 1146
F.Ql3.!LZAé.q!Lq'lL6lllpellátásllntézménv (Önállóan müködő költségvetési szerv)
1110.
4 411
4a
S Sil sa
6 7
Intézményi mliködési bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozásl és tőkejellegü bevétel Tárgyi eszkOz6k. immateriális javak értékesftése Támogatásértékli bevétel TámogatásértékíJ míJkOdésJ bevélel OEP-t61 átvett pénzeszkdZOk
Egyéb támogatásél1ékl1 mGkOdési bevétel TámogatásértékíJ felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MílkOdésl célíJ pénzeszk6z átvétel AHT-n Ir. Felhalmoz
1
2 3 4 411
4n S 511 sa
6 7
Intézményl mliködósl bevélei Intézmények köllségvetésltámllllatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Táfgyi eszk6zok, Immateriális javak értékesltése Támogatásérlékli bevétel
T
O
O
O
30
O
30
O O
30 O
O O
30 O
O Osszesen:
O
50267
O
50267
O
O
O
O
290282 16418 803889
354473 18998 854404
1931
356404 19238 869909
O O
O O
O O
116219 116219 116219 O O O O
119228 119228 116219 3009 O
1146 1146 O 1146 O
30 30
236 236
O
O
O O O
84361 O
17 127
1094148
2495 203006 O
O 2823 O
2495 205829
O
O
""
O
O
O 936526
84361
O
1077021
240 15505
O O 120374
120374 116219 4155 O
266 266 O
Petöfi Utcai Altalános Iskola (Önállóan mliködö és gazdálkodó költsé9vetésl szerv)
1
2 3
329
Intézményi müködés! bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozásl és tökelellegli bevétel
190344
O O
T
4a
S Sil sa
6 7
Támogatásértékű
O
bevétel
O O O O
Támogat
O
Véglegesen átvel! pénzeszközök MiikOdési célli pénzeszk6z
O O O O Összesen:
O O
""
O
O O O O
100 100
200 200
O
O O
17 351
O 3023
226043
O
"
17 351
O
190673
223020
2701 179178
2701 189863
O O
O O
O
"
O
300 300 O O
2. sz. Altalános Iskola (önállóan működö és gazdálkodó költségvelési szerv)
4 411
Intézményi működési bevétel Intézmények köllségvetésl támllllatása Felhalmozásl és tökejelleg(l bevétel Táfgyi eszktJZOk, immateriális javak él1ékes/fése Támogatásérlékli bevétel T
4a
OEP-tól
1
2 3
S 511 5/2 6 7
O
Véglegesen átvett pénzeszközök MükOdésl célli pénzeszkOz átvétel AHT-n k. Felhalmozás; célli pénzeszk6z átvélel AHT-n Ji. Elözö évi pénzmaradvany Támogatási kölcsön visszatérillése Osszesen:
8181 8181
O O O O O O O O O
O O O O 15053 O
181879
215798
O 8181
200
'"
O
O O O O O O O
O O O
O S19
2901 190182
O O 8181 8181
O 8181
O O O O 15053 O 216317
21a. számó melléldet4.oldal
Az intézmények 2010. évi bevételei EI~
Alclm szám
,,' ,,' ,," ,"m ',~
irány-
,,~
,
s:l:ám
, '" ,a 5 511
sa 6 7
BEV
EI~
Kiemelt
Irány.
Clm ,"m
TELEK
lrány-
,', ,,'
eim Alcim
o"~
Kiemeit előirányzat név
,,~
,," o"~
Erzsébethelyi Altalános Iskola {önállóan müködö és gazdálkodó költségvetés! szerv}
•.I2010.[IX.27.1 önk. rendelet s:l:erlntl váltoLlls
2010. évi módosilOtl el61nlnyzal
'"
'"
'"
'"
,,, ,, ,
255808
,, ,, ,, Osszesen:
il
2010. évi módosltott el61nlnyul 2010.D6.30../g
237
Intézményi müködési bevétel Intézmények költségvetés!támollatása Felhalmozási és tökeJellegü bevétel Tárgyi eszközlJk. immateri
10. sz. Altallinos Iskola és
2010. évi erodetl el61rányul
1952 273506
,,, ,, ,,
338 338
,
1 2
3
, '" ,a 5 511 512 6 7
, '" 'a 5 511 512 .6 7 1 2
3
, '" '12 5 511 512 6
1
,
'12 5 511 512 6 7
,, , ,
1107 107
8675
,
8675
284 471
4298
288769
383
,,, ,, ,, ,,, ,,
1283 141868
4676
132620
,
Intézményi múködésl bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozás! és tőkejellegú bevétel Tárgyi eszklJztJk, immateriális javak értékesf/ése TámogatásMékü bevétel T
132237
t
Intézményi müködési bevétel Intézmények költségvetés! támogatása Felhalmozás! éstőkejellegú bevétel Tárgyi eszkOzlJk, immateriális Javak éttékes/t6se Támogatásérlékll bevétel Támogaf
1283 146544
, ,
144840
4676
149516
116 116
1573
OEP-t61 átvett pénzeszkOltJk
,, ,, ,,
Osszesen: Intézményi müködési bevétel Intézmények költségvetésI támogatása Felhalmozásl és tőkejellegü bevétel Tárgyi eszkOzlJk. immateriális lavak Mékesltése Támogatásértékü bevétel Támr>gatáséttékll m(jklJdésl bevétel OEP-I6I átvett pénzeszkOzOk Egyéb támogatáséttékll m(jkOdésl bavétal Támogaf
143708
Intézményi müködésl bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejeIIegO bevétel
,
2624
2489
158356
7165
301938
55 55
,
,
526
1566 294773
,, ,, ,, ,
171 171
,,, ,, ,, , ,
4197
276328
300707
1868 195636
214351
Osszesen:
, ,, ,,, ,, , ,,, ,
7165
'"', ,, ,, ,, , ,
155394
55 55
1556
,,, ,, ,, , ,
171 171
4197 307872
, , '", '" ,
231986
8766
'", ,, ,,, ,, ,,, ,
1292 170641
3591
174436
801 80'
801 80'
9958
,, , , ,,
142317
192097
, 55'
186651
,,, ,,, ,, ,,
O
Tárgyi esz1rllztlk. Immatettális Javak értékesllése
2489
, "",, t , ,, ,,, ,
,
Támogatásértékii bevétel TámogatásMékll mllk(jdésl bevétel OEP-t61 átvett pénzesz1rOzlJk Egyéb támogat
1573
2624
,,, ,, ,,
275802
,,, ,,
116 116
155867
283
152905
O O
Egyéb támogat
,,, ,,, , , ,
, ,,, ,, ,, ,,, ,
"3
143565
,,, ,
,
,,, , ,,, ,,, ,,
,,, ,, ,,
Szabó Pál Téri Altalános Iskola (Önállóan muködő és gazdálkodó költségvetési szelV)
, '"
,,, ,,
256045
Szent Lhzl.A...U!c_al Altalános IskOla és Óvoda (Önállóan muködO költségvetési szelV)
1 2 3
769 769
2324 276663
hozzá tartozó önállóan múköd6 költségvetési szerv
Osszesen: 511.
,,, ,, ,, ,,
10. sz. Altalános Iskol"! (Önállóan múködő és gazdálkodó költségvetési szerv)
5ro.
372 3157
197504
1568
,,
4550 4550
"50
11037
1868 221421
,,
1702 7D2
6252 6252
17D2
6252
, , '", 17'
,
11037 240752
Józset Attila Altalános Iskola és Alapfoku Miivészetoktatásl Intézet (önállóan múködö és gazdálkodó köllségvetésl szerv)
7 1 2
3
, '" ,a S 511
,
sa 7
Intézményi múködésl bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozás! és tőkejellegú bevétel
141997
T
,,, ,, ,,, ,, ,
157
80'
5 5
,
"", , , , , , 80'
5 S
9958
21a. számu melléklet 5.01dal
Az intézmények 2010. évi bevételei
eim
""m
A1cim szám
B~
KI-
inlny-
emelt
ul
,,~
,,~
Inlny-
oo"
,
szám
ul szám
BEV
B~
TELEK
inlny-
elm Alclrn
"é, "é,
ul Kiemel! előinlnyzat név
,,~
oo"
"é,
2010. évi eredeti elCilnlnynt
2010. évi módosltotl el61nlnyzal 20111.06.311_lg
.J2010.lIX.21.J önk. rendelet szerinti váiloús
2010.l!vI módosltotl elCiinlnyzat
oFl
,Fl
,Fl
OF'
Belvárosi Allalános Iskola és Gimnázium (Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv)
1 2 3
, '" 'a 5 511
"2 6 7
, 2 3
, '" ,a 5
'"
sa 6 7
Intézményt működési bevétel Intézmények költségvetési támogatása Feli1almozásl és t!ikejel1egú bevétel Tárgyi eszktJztJk. {mmateriális javak értékesftése Támogatásértékű bev.Hel TámOf,latásértékli mlikiJdés{ bevétel OEP-/Cil átvett pénzeszktJztJk Egyéb Mmogatáséltékli mlikiJdésl bevétel TámOf,latáséttékli felhalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Ml1ktJdésl célú pénmszXtJz átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszktJz átvétel AHT-n k. EI6zö évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatériilése
5333 284712
,,
,,, ,,, O O O Osszesen:
Intézményi működésl bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozásl és tőkejellegii bevétel Tárgy{ eszktJzlJk. immateriál{s javak éltákesítése Támogatásértékli bevétel Támogatáséltékl1 ml1ktJdési bevélei OEP-/ól átvelt pénzeszktJztJk Egyéb támogatásértékl1 múkiJdési bevétel Támogaláséttékú felhalmozásl bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MűkiJdési célu pénzeszktJz átvétel AHT-n k. Felhalmozásl célll pénzeszktJz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérlilése
Gimn~~ium és
, 2 3
, '" '12 5
'"
"2 6 7
,,, ,,,
O 4200 4200
, ,
'a 5
''""
6 7
, 2 3
, '" '12 5 511
"'6 7
, 2 3
, '" '12 5
'512" 6 7
,
4759 4759
4759 O -4200
4759 O
-4200
O O
,, ,
,, , ,
325
14432
325203
27732 23273S6
36745 2501129
,,
3740 50126
,,
40485 2551855
132027
840B
140435
,, ,, ,,
132027
84""
140435
O
O 150951
2471317
2825871
4634 281739
5134 295735
1 BOO 9503
305238
O
,,
O O
1331 1331 O 1331
O 4876 .1331 O ·1331
116219 15808
,
5013
5013
,
,
,
325
,,
,
116219 24216
-2990 -2990 O
,
2023 2023 O 150957
O 59884
2885755
8408
, ,
sukköZépiskolai oktatás
Intézményt müködésl bevélei Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozás! és tőkejellegü bevétel Tárgyi eszktJz/jf(, {mmaterlális favak tlItékesftáse Támogalásértékü bevétel Támogatáséttékü műkiJdési bevétel OEP-t6J átvett pénmszk"z"k Egyéb támogatáséttékú múktJdés; bevétel Támogatáséttékú felhalmozásl bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MllktJdés; célu pénzeszktJz átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszktjz átvétel AHT-n k. Elözö évi pénzmaradvany Támogatási kölcsön visszatériilése
, ,, ,, O O
Inlézményi müködésl bevétel Intézmények köllségvatésl támogatása Felhalmozási és tökelellegü bevétel Tárgyi eszk(JltJk. Immateriális javak éttékesltése Támogatásér\ékű bevétel Támogatáséttékli múkiJdésl bevétel OEP-/(Jf átvelt pénzeszktJztJk Egyéb támogatáséttékú múklJdési bevétel Támogatáséttékú lelhalmozás/ bevétel Véglegesen átvett pénzeszközOk Ml1ktJdés; célú pénzeszktjz átvétel AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszktjz átvétel AHT-n k. Elözö évi pénzmaradvany Támogatási kOlcsön visszalériilése
, ,, ,
,
6207 O
O
6207 1331 1331
,'"
286 373
307621
O 17 510
3589 135549
3589 155280
25"
O
,, ,
1331
O 5421
,, ,
693'
6207
,, , ,
,
O
, ,,
, ,
5421
325131
3589 157823
,
O 8911 8911 O 8911 O 7 365 7365
8671 8671
24'
, 671
2"
O 5 578 5578 O 19898
O 1787 1787
,
,, ,
139979
193016
4570
197586
6537 276982
,,,
6537 320344
2828 9275
9365 329619
O O O O
O O
, ,
2713 2713 O 2713
O O O O
'", ,,
84'
2"
,
, ,
19898
Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és KollégIum (Önállóan míJködő és gazdálkodó költségvetési szerv) Intézményi mlikOdésl bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökeJellegü bevétel Tárgyi eszk"z6k, {mmateriálls javak éttékesltése Támogatásértékű bevétel Támogatáséttékli ml1kildás{ bevétel OEp·U)1 átvett pénzeszktJztJk Egyéb támogatáséttékü múkiJdésl bevétel Támogatáséttékl1 felhalmozás{ bevétel Véglegasen átvett pénzeszközök MllktJdés; célu pénzeszktjz átvétel AHT-n k. Felhalmozásl célú pénzeszktJz átvétel AHT-n k. Elöző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérlilése
,
,
"" , _", ~", ,,
283519
365589
14524
380113
4637 237601
4637 254765
1700 9776
,,
6337 264 541
1783 1783 O 1783 O
2238
,,, ,,
Osszesen:
,
4759 4759
Andnlssy Gyula Gimnázium és KollégIum (önállóan működő és ga~dálkodó költségvetési szerv)
Osszesen:
3
8644 311475
310771
O 116219 116219 116219
Osszesen:
, '"
,,
,
Kemény Gábor logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola (Önállóan mÜkllC"ö és gazdálkodó kötIségvetési szerv)
2
2771 11102
290045
,
1. aleim összesen:
5873 300373
O
O
605 605 O 38103
"" , 265 '" ,
2713 2713 O 2713
O 38103
Széchenyi István Két Tanl1:lsl Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola (önállóan mliködö és gazdálkodó köllségvetésl szerv) Intézményt működési bevétel Intézmények köllségvetési támogatása Felhalmozási és tökeiellegű bevétel Tárgyi eszktJz"k. ;mmateriálisjavak éttékesltése TámogatásértékD bevétel Támogatáséttékli múkildés; bevétel OEP-MI átvett pénzeszktJzlJk Egyéb Iámogaláséttákl1 ml1ktJdés; bevétel Támogatáséttékll Ieihalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési cé/ll pénzeszktjz átvétel AHT-n k. Felhalmozási célu pénzeszktjz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatériilése
,
, , ,,
O O
O
,
O
Osszesen:
,
O
'53 453 O
, ,,
453
, O
O 12233
242238
272088
,
,
O O
,,
2236 O 2236
, ,,
,,
O 12233
13259
285347
,
21a.
szám~
melléklet 6.01dal
Az intézmények 2010, évi bevételei
elm szám
Alcím szám
Elc.. irány-
Ki. emelt
~,
,,~
". po'
irány~,
szám
szám
Elő-
BEVET ELEK
irány-
elm Alclm
,é.
2010. évi eredeti elt5lrtlny->:at
~,
". ". O"
Kiemeit etöiranyzat név
,é.
",
Gé Oészetl és Számitástechnikai Szakközé Oiskola és Kollé ium (Önállóan mOködö és gazdálkod6 költségvetési szerv)
5
4 411
4a 5 511 512
, 7
Intézményi mOködésl bevétel Intézmények költségvetési támogatása Feltlalmozási és tökejeIIegO bevétel Tárgyi eszk"tiJk, Immateriális javak érfékesftése Támogatásértékii bevétel Támr>gatásérfékl1 ml1kOdésf bevétel OEP-töl álvett pénzeszkOzlJk Egyéb Iámogatásénékl1 ml1kOdésf bevétel Témo.qatásérfékl1 felhalmozás! bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Ml1kiJdésf célrí pénzeszköz álvétel AHT-n 1<. Felha/mozási célrí pénzeszköz tJlvélel AHT-n 1<. Elöző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön vtsszatériJlése Osszesen:
,
2010. évi módosltotl elt5lrtlnyzat 2010.06.30-lg
.J21110.IIX.27.} önk. rendelet szerintI váltoús
",
",
5496 190728
5496 211808
O O O O O O O O O O O O
O O 10402
10402 O 10402 O 139 139 O
2010. évi módositott előirányzat
.Ft
127 6907
O O 547 547 O 547 O
76 76
5623 218715
O O 10949
10949 O 10949 O 2" 215 O
O
O O O
196224
240149
7657
247806
11110 430832
11 110 463831
1000 12514
12110 476345
O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O
O O O O O O O
3637
O O O O O O O 914
"Ol
'14
12304
12304
O
Szent-Györgyi Albert Gimn., Szakk.isk. Kollégium (Önállóan müködö és gazdálkodó költségvetésI szerv)
l
2 3 4 411
4a
5 ~1
,
5a
7
Intézményi működési bevétel Intézmények köllségvetésltámogatása Felhatmozásl és tökeJellegü bevétel Tárgy! eszközök, immaleritJlfs javak énékesltése TámogatásMékO bevétel Támogatásénékl1 mIlködés; bevélei OEP-t61 tJlvelt pénzeszkiJz6k Egyéb támogatáséIt6kl1 ml1k/Jdés! bevétel Támogalásértékl1 felhalmoztJsi bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Ml1ldJdésJ célú pénzeszk/Jz illvétel AHT-n 1<. Felhalmozási célú pénzeszkOz illvélel AHT-n k. Előző évI pénunaradvány Támogatási kölcsön visszatériJlése Osszesen: Intézményi müködési bevétel Intézmények költségvetési támogatása Feltlalmozási és tökejeIIegO bevétel
4 411 4a 5 511
'", 7
Tilrgyl eszk6zök. Immateriális Javak énékes/16se Támogatásértékü bevétel TámogatásérlékLl mLlkOdési bevétel OEP-t61 álvelt pénzeszkötiJk é,qyéb támogatásénékLl mLlködési bevétel TilmogatilsérfékLl felhalmozási bevétel VéQlegesen átvett pénzeslközök MLlködési célu pénzeszk/Jz álvélel AHT-n 1<. FelhalmozásJ célú pénzeszk/Jz illvélel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölesön visszatériJlése 2. atelm összesen:
4551 4551
O 32200
O
O O O
441942
510778
14428
525206
36003 1553431
36 503 1701763
7455 50518
43958 1752281
O O O O O O O 841
O O
48 48
48 48
20857
10159 3952
31016
'"
O
32200
20857 O 20857
O 9959 9 959
O 3952 6207 3768
375a
O
24809 O 24809 6207 13727 13727
O O O
120159
O O O
120159
O
1590275
1889241
71948
1961189
32464 1004423
43863 1 111 061
17695 63138
61558 1174199
O O O O O O O
17 17
O O
17 77
25823 25823
20644
46467 46467
O
O O
5zakképz61skolal és szakközépiskolai oktat:i.s Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium (Önállóan mOködő és gazdálkod6 költségvetési szerv)
1 2 3 4 411
,
4a 511 ~2
6 7
Intézményi müködésl bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozás! és lökejellegű bevétel Tárgy! eszkiJziJk, immateriális javak énékesllése Támogatásértékü bevétet TámogatilsérfékLl működési bevclel OEP-t61 álvelt pénzeszköztJk Egyéb támr>gatásénékLl mLlk/Jdési bevélei TámogatilsérfékLl felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeslközök Ml1ldJdési cél(j pénzeszktJz illvélel AHT-n k. Felhalmozilsi célú pénzeszk/Jz /lIvélei AHT-n k. Előző év! pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatériJlése
4 411
,
4a ~1
5/2 6 7
Intézményi működésI bevétel Intézmények költségvetési támogatása Feltlalmozási és tökeJeIIegO bevétel Tárgyi eszk6tiJk, Immateriillls javak énékesl/ése Támogatásértékii bevétet TilmogattJsérlékLl mLlkOdésl bevétel OEP-M! álvett pénzeszkötiJk Egyéb támogalásérfékLl mLlködésJ bevétel Támogatásérfékl1 felhalmozilsi bevétel Véglegesen átvett pénzeslközök MLlktJdési cél(j pénzeszk/Jz álvélel AHT-n k. Felhalmozásl célú pénzeszk/Jz illvélel AHT-n 1<. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölesön visszatériJlése
l 2 3
'"
4 4110 4/11
4/12 4/20 5 ~1
,
~2
7
Intézményi müködésl bevétel Intézmények költségvetési támogatása Fettlalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszkiJztJk, immateriális iavak érfékesltése Támollatásértékü bevétel Támogatásérfékl1 ml1kOdési bevétel
OEP-t61 illvett pénzeszkiJziJk Egyéb ttJmogatásét1ékl1 ml1k/Jdés! bevélei Támogatilsénékl1 felhalmozási bevélei Véglegesen átvett pénzeslközök MűkiJdésJ célú pénzeszk/Jz illvétel AHT-n 1<. Felhalmozás; célú pénzeszk6z illvétel AHT-n 1<. Előzö évi pénunaradvány Támogatás! kölcsön visszatériJtése 2.-3. aleim összesen:
O
O
,
45467 18432 18432
O
147023
O
O O O O O
1041758
1 346279
101477
1447756
32464 1004423
43863 1111061
17695 63138
61558 1174199
O O O O O O O
17 77
O O
17 77
25823 25823
20644
46467 46467
18432 18432
O
O
20644 O
25823
20644
O 147023
O
O 46467
O O O
147023
O
O O O O O O
1041758
1346279
101477
1447756
68467 2557854
80300 2812824
25150 113656
17 77
48 48
105516 2926480 125
93360
55399 24596
4871 4871
3. alelm összesen:
20644 O 20644
O O O
4871 4871
osszesen:
O 25823
O 18432 18432
O
O O O O O O O
46680 O 46680 O
5712 5712
28391 28391
O O O
267182
2632033
O 18432 18432
O 147023
O
'"
148759 71276
O
O
24596 6207 3768 3768
71276 6207 32159 32159
O O O
267182
O 3235520
173425
3408945
O
O O
Va. slámll melléklet 7.oldal
Az intézmények 2010. évi bevételei
Cim
'clm
Alcim s1:ám
,
EI~
Kl-
irány.
emelt
,,~
,,'
irány.
szám
s1:ám
E'~
BEV
,', ,é, ,,' oo" ,,' oo" ,', ,'~
TELEK
Irány-
Cim Alcim
Kiemeli előirányz,at név
,,~
2010. évi eredeti el6lrány,.;at
2010. évi módosltott el6lrány,.;at 2010.06.30-lg
.J2010.IIX.27.J link. rendelet szerinIl váltolás
2010. óvl módosltott eI6ir;inyz.a1
,Ft
,Ft
,Ft
OF'
Kollóglumok Arany János KÖ1:épiskolai Tehetséggondo1:ó Kollégium (Önállóan muködö és ga.l:dálkodó költségvetési s~eNJ
, , '" 1
3
.,.,, ,~
5
7
lnté~ményi müködésl bevétel Intézmények költségvetésitámogatasa Felhalmozási és tőkejetlegu bevétet TtJrgyl eszk6Ulk. immaleri(;IJs javak éltékesilése Támogat(;sérlékü bevélei
22342 81130
O O O O O O O O O O O O
TtJmogaf(;séttékű
mükCldési bevétel OEP·tóI tJtvett pénzeszk6z0k
Egyéb ttJmogattJsértékű műkOdési bevétel TtJmogat(;stlttéklJ felhalmoztJsl bevtltel Véglegesen átvett pénzeszközök MukOdési célli pénreszkOz tJtvélel AHT-n ko Felhalmozási célli pénzeszkOz átvétel AHT-n ko Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszalérü1ése Összesen:
, '" 5 '" 51t
,
5~
7
Intézményi mOkódési bevétel Intézmények költségvetésl támogalása Felhalmozásl és lőkejel1egü bevétel T(;rgyl eSlkdzt:lko/mmater/ális favak érttlkesllése TamogatásértékO bevétel TOOlogattJsértékll mllktJdésJ bevétel OEP_tóI átvett pénzeszköUlk Egyéb támogaf(;séltékű mllktJdésJ bevétel TtJmogaf(;sérttlkú felhalmozás/ bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MúktJdés/ célú pénzeslktJz ;itvtltel AHT-Il k. Felhalmozás/ célú pénzeszköz átvtltel AHT-n Ic. Előző évi pénzmaradv;iny Támogatási klllcsön v!sszatérOlése 4. alcim összesen:
O
22'"
22 '"
84123
2 280
86403
O O O O O O O
O O
O O 1383
1363 1243
1243
O
O
1243
120 ""
120
8308 8308
8212
O
21'
16520 8520 8000 25542
103472
140315
8000 O O 11855
22342 81130
22342 84123
O
22 3<,
2280
86403
O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O
103472
25542
O
8308 8308 O 25542 O 140315
O 152170
O O
O O
1363 1243
1363 1243
O
O
1243
1243
120
120
8212
16520 8 520 8000 25542
'"
8000 O O 11855
O 152170
Vegyes ok.tatásllntézmények JankayTibor Két Tanltási Nyelvű Általános Iskola és KollégIum (önállóan múködö és gazdálkodó költségvetési szeN)
, , 1
3
'" '"5 '5"", 7
Intézményi működési bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhatmozási és t~kejellegO bevétel T(;rgyi eszkOzök./mmaterWis /avak értékes/ttlse Támogalásértéku bevétel Támogatásértékű
mukOdési bevétel OEp·t61 átvett pénzeslktJzOk Egyéb támogatásérlékű muködési bevétel Támogat:1séttékü felhalmozás! bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MuködésJ célű pénzeszkOz ;itvétel AHT-n ko Felhalmozásl cé/ű pénzeszkOz átvétel AHT-n k. Elő~ö évi pénzmaredvány Támogatási kölcsön visszatértilése
,, , '" 3
'".,5
,
5~
7
771
, 845
219517
6716
O O O O O O O O
O O
O
16822 16822
O 16822
O O O
O O O O O O
20B 050
237110
O
Összesen:
,
771 207279
O
2416 226233
O O
O O O O O
16822 16822
10200 10200
10200 10200
O O O
O O O
18561
O 16822
O
255671
Gerlai Általános Művelődési Központ (önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szeN)
130
Intézményi mOködési bevétel IntéunénYllk költségvetési támogatása Felhalmozási és tókejellegü bevétel
Tárgyi eszk(lzok./mmaterW/s /avak értékes/ttlse Támogatásértékű bevétel Támogaláséttékű mukOdési bevétel
95914
O O O
O O O O O O O 320 320
Osszesen:
'"
O O O
89610
102442
3074
105516
1729 364808
'845
"O
384288
12034
3539 396322
O O
O O
O O
15545 15545
6964 6276
22 509 2182/
O 5723
O O O O O O O O
9B 9BB
O
O O O O O O O O
Véglegesen átvett pénzeszközök MiJkOdési célli pénzeszkOz átvétel AHT-Il k. Felllalmozás/ célú pénzeszkOz átvétel AHT-Il Ic. Elöző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérOlése
O 3074
O O O O O O O 320 320 O 5723 O
O
OEP-ttJl átvett pénzeszkOzOk Egyéb támogatásérlékll műkodési bevétel Támogaláséttékű felhalmo~lJsl bevtltel
"5
89480
O
"Esély Pedagógiai Központ" és a hozzá tarto~ó önállóan müködő költs égv. szerv ~.E.!td_ag9J1.La Közponl" AlI. Isk. Spec. Szakisk. Egy~q~SkLli:@Y_z..Q!.Q,
310.
(Önállóan
, 1
3
, 41t
.,
4~
5
,
5/2
7
mOködő
és
ga~dálkodó
költségvetési szerv)
Intézményi müködési bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegű bevétel T(;rgy/ eszl«lzök. immateriálisjavak éltékesftése Támogatásértékü bevétel Támogatástlttékú műkCldés/ bevétel OEP-lól átvett pénzeszkOUlk
O O O O O O O O O O O O
Egyéb támogatásérltlkrJ műkCldés/ bevétel bevétel
Támogatásértékűfelha/mozásl
Véglegesen átvett pénzeszközök MúkCldési célli pénzeSlkOz tJtvétel AHT-Il k. FelhalmoztJsi célli pénzeszköz átvétel AHT-n Ic. EI6z6 évi pénzmaradvány Támogatási kölcs6n visszatérOlése Osszesen:
366537
O
O
O
15545
6276
21821
O O O O
'88
88'
11422
O 413904
'"
'" "
788
788
"
O O
11422
20692
434596
O
Tanulási Képesséael Vizsgáló SZil.!lé.J:L....é-s Rehab. Bizottság (önállóan müködö költségvetési szerv)
311.
, , 1
3
'" ,~
5
'",
5~
7
Intézményi működési bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és t6keJetlegű bevétel T(;rgy! eszkOzOk. immateriális javak értékesilése Támogatásérlékű bevétel
TtJmogatásértékú múkCldtlsl bevétel OEP-tól átvett pénzeszkOUlk Egyéb támogatásértékiJ miJkCldés/ bevétel TámogatástlttékiJ felhalmoztJsi bevéJeI Végtegesen átvett
pénzeszkö~ök
MükOdésl célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Felhalmozás/ célú pénzeSlkdz átvtltel AHT-Il Ic. EI6zö évi pélUmaradvány Támogatási kölcsön visszatériilése
O
O
23927
24736
O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
O
Öss~esen:
O O O
4087
23927
28823
O
O O O O O O O O O O O
O O O O
O 24736
O O O O O O O O O O 4087
O 28823
21a. s:dmú meUéldet 8.oldal
Az intézmények 2010. évi bevételei Elő-
inlny-
elm szám
A1cim szám
K'. emelt
EI~
cso-
irány-
szám
szám
, 3
4
'" 4a 5 511
,
sa 7
BEV
TELEK
inlny·
,,' "' ,', ,', ,ort "rt ,,' ,', , ,,~
elm A1cim
Kiemeli
,,~
előirányzat
név
,
Intézmén i müködési bevétel Intézmények köllségvetésltámogatása Felhalmo:zásl és tőkejellegü bevétel Tárgyi eszk(lltJk. Immateriális javak értékesltése Támogatásértékü bevétel Támogatásértékú ml1klk1ésl bevétel OEP-t61 átvett pénzeszk6ztJk Egyéb támogatásértékl1 mi1k6désf bevétel Támogatásértéki1 felhalmozás! bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Ml1kCkiésl célu pénzeszk6z átvétel AHT-n k. Felhalmozásl célli pénzeszk6z átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány TámogatásI kölcsön vIsszatérillése "Esély PedagógiaI Központ" és a hozzá tartoz6 önállóan szerv összesen:
2010. évi eredeti elólr.lny:.:at
2010. évI módosltotl elólr.lnynt 2010.06.30-lg
.J2010.IIX.27.1 önk. rendelet s:zerinti változas
2010. évI módosltott el6lrány:zat
'"
'"
'"
.F1
1729 388735
, C C
,
C C C C C C C C muködő
költségv.
2649 409024
,,
15545 15545
89C 12034
3539 421058
C C
,
, 364 6276
22509 21821
C
C
C
C
15545
6276
21821
C C C
,
,
15509
oe,
'04
'"
oe,
'04
'"
36 C C
15509
36
463419
C
390464
442727
20692
5043 182903
5043 192198
C
5043
4168
C
, ,,, ,
196356
C
C
C
3925 3925
3925 3925 24512
Bartók Béla Zeneiskola és Zenemüvészeti Szakközépiskola (Önállóan mílködő és gazdálkodó költségvetési szerv)
, l
3 4 411
4a 5 511
sa 6 7
Intézményi müködésl bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tőkeletlegü bevétel Tárgy! eszk6ztJk. immateriáliS javak értékesftése Támogatásértékíl bevétel
,
~mogatásért~i1m~Méslbwé~
OEP-t61 átvett pénzeszkllz6k Egyéb támogatásértéki1 ml1ktJdés! bevétel Támogatásértéki1 felhalmo:zásl bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MliktJdásl cálli pénzeszk(lz átvétel AHT-n k. Felhalmozás! cálli pénzeszkllz álvétel AHT-n k. Elöző évI pénzmaradvány Támagatási kölcsön visszalérülése
4 411
"2 5 511 512 6 7
Intézménl'i muködési bevétel Intézmények köllségvetésltámogatása Felhalmozási és tőkejellegu bevétel Tárgyi eszktJz6k.lmmateriál!sjavak ártékesltáse Támogatásértékíl bevétel Támogatásértékü mükOdés! bevétel OEp·W álvett pénzeszktJztJk Egyéb támogatásértékü mükOdés! bevétel Támogatásértéki1 felhalmozásl bevétel Véglegesen átvett pénzeszközOk MIJktJdés! cálú pénzeszkOz álvétel AHT-n k. Felhalmozás! cálú pénzeszktlz átvátel AHT-n k. Előző évI pénzmaradvány T
l 2 3
4 411
412 5 511
,
512 7
,
O
24512
C
O C O
187946
221753
8093
229846
7673 868397
8948 916653
2535 25992
11483 942645
C O C O C C C O O O
O O
C O 6964
,
5. alcím összeSerl: Intézményi muködési bevétet Intézmények kllltségvetésltámogalása FelhalmoZllsi és lőkejellegu bevétel Tárgyi eszkozck.lmmateriálls javak ártékesltése Támogatásértékü bevétel Támogatásértékü mükOdésl bevétel OEP-I61 álvett pénzeszktJztJk E.qyéb támogatásértékü mükOdés! bevétel Támogatásértékü felhalmozásl bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MlikOdásl cálú pénzeszk6z átvétel AHT-n k. Felhalmozás! célú pénzeszkllz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérillése
C
C C O
32367 32367
C
C
O O
C O
6276
C
,
39331 38643
32367
C
6216
oe,
38643
C
3"
14929 14893
15249 15213
320 O
"
,oe
"
C
C C
45744
C 876010
1004032
50420
1054452
126214 5834 747
148401 6314729
31425 192654
179826 6501383
C O
17 77
40 40
125 125
116219 116219 116219
211014
47538 40523
258612 251597 116219 135378 7015 65951 57915
C O 5712 5712
3. clm összesen:
, ,, ,,
,, ,,
C
Osszesen:
,
,, ,, ,,
C
45744
211 074 116219 94855
C 42032
42032 O
O 40523 7015 23919 15883
C
O O O
489425
8036 C C
489425
C
8036
6082892
1205738
295584
7501322
14637 114448
23364 143969
6180 8973
30144 152942
O O
C O
C O
81158 81158
88565 88565
C
Békéscsabai Kulturális Központ (Önállóan muködő és gazdálkodó köllségvelésl szerv)
l 2 3 4 411
412 5
'"512 6 7
Intézménl'i muködési bevétel Intézmények költségvetésI támogatása FelhalmoZllsl és tőkejelleQü bevétel Tárgyi eszk/JztJk. ImmateriálIslavak értékes/láse Támogatásértékü bevétel Támogatásártéki1 mIJklkIésl bevélei OEP-t61 átvett pénzeszk/J~k Egyéb MmogaMsártékli mIJkOdés! bevétel Támogatásádékü felhalmozásl bevétel Véglegesen átvett pénzeslkl:lzök MúkOdésl cáll1 pénzeszktJz átvétel AHT-n k. Felllalmozásl cálli pénzeszkoz átvétel AHT·n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsOn vlssUltérillése 1. alcim összesen:
l
2 3
4 411
4a 5 511
,
sa 7
Inlézménl'i müködési bevétel Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tckelellegü bevétel Tárgy! eszk6ztJk, !mmateriálls lavak értákesltáse Támogatásértéku bevétel TámogatáséltáklJ mi1kMés! bevélei OEP-tói átvett pénzeszktJztJk Egyáb támogatásértéki1 múktJdésl bevétel Támogatásérlékü felllalmozásl bevétel Véglegesen átvett pénzeszkllzllk MlikMésl célli pénzeszkOz átvétel AHT·n k. Felhalmo:zásl célú pénzeszk6z átvétel AHT-n k. ElözO évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszalérOlése 4. clm összesen:
O
O
81158
88565
O C O O
O C O O
O
5429
1371
12 O 12 1299 4" 4"
C O 89936 88637
O 88637 1299 4"
"O
O
C
O C C
210243
261327
17614
278941
14631 114448
30144 152942
O 5429
O
23364 143969
6780 8973
C O
O
O O
O O
81158 81158
88565 88565
1371
89936 88637
,
O
O
81158
88565
O O O O C C
O C O O
210243
12 C 12 1299 4" 490
O 88637 1299 490 490
O 5429
O
O O C
261327
17 614
278941
5429
O
Va. számu melleklet 9,oldal
Az intézmények 2010. évi bevételei
eim szám
,
EI,). irány-
emelt
A1clm
~,
,,~
",1m
,,~
irány-
"'
port
~I
,"m
szám
EI,). irány-
elm A1cfm
,', ,',
BEV TELEK
~, ,,~
Kiemeit eli5irányzal név
2010. évi eredeti ellHrflnynt
2010. évi módosltott el6lrflnyzat 2010.06.3D.\g
.J2010.{IX.27.J önk. rendelet nerintl dltozás
2010. óvl módosltott el61r.inyzat
'FI
'"
'"
'"
port
,',
Egyéb intézmények Hivatásos Önkormányzati Tíizoltóparancsnokság (Önállóan míiköd5 és gazdálkodó költségvetési szerv)
, l
3
, '" '", '", '" 7
Intézmenyi mű!<ödllsi bevétel Intézmények költségvetési támcgatása Felhalmozásl és 16kejellegü bevétel Tárgyi eszk/JztJk, immateriális javak éttékesltése TámogatásérlékQ bevétel Tám09'atásétté/al miJktJdésl bevétel OEP-t61 átvett pénzeszktJztJk Egyéb IámogatáséttékiJ miJktJdésl bevétel TámogatáséttékiJ felhalmozási bevétet Véglegesen átvett pénzeszl(özök MuktJdést eéllÍ pénzeszk/Jz átvétel AHT-ti k. Felhalmozási eéllÍ pénzeszktJz átvétel AHT-n k. Előző évi pénunaradvány Támogatási kölcsön vJsszatérQlése
'"
'", '", 5/1
7
Intézményi muködésl bevétel Intézmények költsegvetési támogalása Felhalmozásl és tőkejellegu bevétel Tárgyi eszkozok, immateriális {avak értékeslMse TámoRatásérté!
5/, 512
7
O
O
O O O O O O
O O
O O O 373145 O 373145 O O
O O
O O O O O O
5. clm ö5szesen:
, '" '", ,
58655 384922 O
O
1. alcfm összesen:
,
O 373145 O
Int~zményl mOkődésl bcvétel Intézmények költségvetésllámogatása Felhalmoúsl és t05keJellegO bevétel Tárgyi eszk/Jzök, Immateriális javak éttékesltése TámogatásértékO bevétel T
326
" '90
O
""
3269 3269 O 3269
59615 384922
"
50 3269 3269 O 3269
O
O
'"
'" '90
'00
O
23'
31289 O 475192
O O 4479
31289 O 479671
58655 384922 O O O O O O O 326
"O O
59615 384922
" '90
"
"
50 3269 3269 O 3269 O
50 3269 3269 O 3269 O
'" '"
23'
",
O O 373145
31289 O 475192
O O 4479
250 31289 O 479671
1 310701 6629467 O O 3754136 3754136 3653655 100481 O 5712 5712
1 402396 7184913 173 173 3856898 3856898 3653655 203243 O 43821 43425
39237 212392
1441633 7397305
O
1-5. elm Ilssze5en;
O O O
'50
O O 11700016
35'
613831 214 13102246
O
30'
386 53857 '5543 O 45543 8314 27717 16988 10729 O 'iT
333646
'55 '55
3910755 3902441 3653655 248786 8314 71538 60413 1/125 613831
'"
13435892
21b.szamú melleklet
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatánál foglalkoztatottak létszáma 2010. év
~1I1U.ev, mOd.osilott
2010. evi eredeti létszám
Megnevezés
Állandó foglalkoz.isll létszám
2f7,OO
•• J2010.{lX.21.) önk.rende et szerint, válloz.is
etsum
2010.0G.30"'"
Teljes m.id6ro Állandó átsz.imltott Összcse" foglaItowIl részfoglalk. létszám létsz.im
Teljes m.id6ro Álland6 átszámitott Osszcse" foglalkozá'ú részfoglalk. létszám létsum
218,00
217.00
'.00
218,00
8,00
<00
8,00
IOplléshal6ság
11.00
'.00 '.00 '.00
11,00
11,00
Okmányiroda
29.00 5.00
'.00 '.00
29,00 5,00
29.00 5.00
'.00 '.00 '.00 '.00
270,00
271,00
270,00
1,00
271,00
'.00
'.00 '.00
3,00
'.00
'.00
3,00
Ó:ssz..",en:
273,00
'.00
274,00
273,00
1,00
274,00
DrRélhy Pál Kórház·Rendelőinlézel
'",00
52,00
904,00
852,00
52,00
904,00
Gyermekélelmezési Intézmény
144,00
'.00
144,00
144,00
'.00
144,00
Onkormányzali Igazgalás Gyámhlvalal
Szennyvlzptojekl PoI9~rm .."'terl
Hivatal összesen:
Polgármester, alpolgármesterek
'.00
11,00 29,00 5,00
'.00
0,75
7,75
'.00
0,75
7,75
Maok6- Kuckó ÓVoda
23.00
ZS'
25,50
"00
'.50
25,50
Szigligeti Utoal Óvoda
23,00
1.00
24,00
23,00
23.00
'.00
25,00
23,00
'.00 '.00
24,00
Napsugár Integrált ÓVoda lencsésllakótelepl ÓVoda
30,00
2,25
32,25
30,00
2,25
32,25
Százszorszép Mwészeti Bálisóvoda
25,00
25,00
'.50
25,50
23,00
'.50 1.00
25,50
Kölcsey Utoal és Ugeti Sori Óvoda
24,00
23,00
24,00
Kazinozy és Trefort Utcai ÓVoda
,.00
28,00
24,00
25,50
24,00
Kertvárosi Óvoda
".00
'.00 '.50 '.00
30,00
Penza Lakótelepi és Dr. BecseyO. U. ÓVoda
37,00
36.00
'.00 '.00 1.50 1.00
'.00 5.50
U,oo
"00 62,00
'.00 5.50
!J8,00
67,50
SS.OO
'.00
59,00
ÓvodaiGE:5Z
Egészségügyi A1ape~álásllntézmény
98,00
25,00
30,00 25,50 37,00
67,50
PtJ/M Utcai Ailalános Iskola
'400
2. sz, Általános Iskola
55,00
'.00
59,00
Erzsébethelyi Altalános Iskola
87,00
6,25
93,25
87,00
6.25
93,25
10, sz. AI/alános Iskola
37,00
11,SO
48,50
37,00
11,SO
48,50
".00
2,75
56,75
".00
2.75
56,75
Szabó Pál Téri AllalAnos Iskola
55,00
7,75
62,75
SS.OO
7,75
62,75
J6zsef A AJtaMnos Iskola és Alapfoku Muv. Okl. Ini.
48,00
1.50
49,50
48,00
'.50
49,50
Bclvflrosi Ailalilnos Iskola és Gimnázium
73.00
14,25
87,25
73.00
14,25
87,25
'.00 4.50
92,00
90,00
92,00
41,50
39,00
BS,50
79,00
5zenl Lász/ó Utcai Ált. Isk. és Óvoda
Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium
90,00
Kemény Gábor Log. és KIJz/. SzakklJzépiskola
39,00
Vásárhelyi Pál SzakkOzépiskola és Kollégium
79.00
Széchenyi I. Két Tanitási Nyc/vű KlJzgazd. Szakkozépískola
63,00
'.50 '.00
67,00
63,00
'.00 '.50 -.50 4.00
Gépészeti és Számllásledlnikai Szakközépiskola és Kollégium
"'.00
3.25
56,25
".00
3,25
56,25
5zent·GyOrgyi A Gimnázium, Szskkozépiskola és Kollégium
123,00
13,SO
136,50
121.00
13,00
114,OU
/J6k6scsabai KlJzponti Szakképz6 Iskola és Kollégium
43,50
115,50 67,00
275,00
23.25
298,25
275,00
23,25
298,25
Arany János Kozep/skolai Tehetséggondozó Kollégium
25,00
25,00
25.00
68,00
71,00
66,00
'.00 5.00
25,00
Jankay T. Két TanItás! Nyelvű Aitalános Iskola
'.00 5.00
71,00
Gerlai Ai/alános Molvelódési KlJzpont
31,00
1,75
:11,75
31,00
1,75
32,75
108,00
10,75
118,75
108,00
10,75
118,75
'.00 50.00
4.00
8,00
'.00
62,50
'.00 50.00
'.00
"50
12,SO
61,50
5,25
33,25
Esély Pedagógiai Kózponl Tanulá.i Képességet Vizsgáló Szaké,W Biz. Bartók Béla Mav. 5zakJ
, , , ,
Teljes m.id6ro Árrand6 átsumltott Összesen foglalkDz.isú részfogIaIk. lélsz.im létszám
,
,
, , , , , , , , , , , , ,
,
, , ,
, ,
"
Telje, m,ld6re átsz.imilolt Osszesen részfoglalk. létszám
U,
217.00
•
•
"
"
29 5
29 5
'", '"
'" '"
...,.,.,
OS,
, , , , , , , , , , , ,
, , , , , , , , , , , ,
5.5
67,S
.Q.25
_0,25
SS
3.75
58,75
, , ., , , , , , , , , , , ., , ., ,
0,25
1,25
".5
'.5
...
_.5
'.5,
"
2,75
56,75
7.75
61,75
,
, l
·1
·1
,
, , , , , , , , ".', , , , , , , ,
Békéscsabai Kulturális KlJzpont
28,00
5,25
33,25
28,00
lI,vaMsos Onkormányzali T/Jzoll6parancsnokság
,,00
'.00
98,00
ge,00
'.00
9B,OO
,
Intézmény /lsszesell :
2939,00
216,25
3155,25
2937,00
215,75
3151,75
·5
"'.'
Önkormanyzat öSSzesen:
3212,00
2.17,25
.1 429,25
3210,00
216,75
3426,75
~
<.'
118,00
349,00
467,00
118,00
349,00
467,00
KÖ1.foglalkoztalottak éves létszám..,löirányzala
2010, évi módosltottlétszam
, ., , , , , , , .,
.,
_0,8
, , ., ., , ,
,.,.,
, " " " " " " " " " " " " "
"
", 0,75
7,15
'.5
25,S
, l
" "
2,25
31,25
'.5
25,S
, , , l
"
1.5
25,S
" " "
"
'.5
49,5
" " "" ..,
14,25
,
87,25
'.5
43,S
'.5 4
85,S
"
3,25
56,25
"
297,45
'" '" " " ".",
,
22.45
5
"
"
'" ""
1.75
32,75
10.75
116,75
4
•
" "
5,25
'"
_5,3
"
,
33,25
2932
215,45
3147,45
_5,3
3205
216,45
3421,45
'"
'"
61,S
"
."
3. számCl melléklet 1. oldal
A PolRármesteri Hivatal es helyi kisebbseqi önkormányzatok központi kezelesü feladatai nak . 2010, évi kiadásai Elö. irány· eim szám
",
Alclm
,,'m
~o-
PO'
Ki· emelt elEi. irány·
",
,,'m '<ám
elm
ElöIrányAlclm
"., ".,
KIAD
",
..,
Kiemeit el6irányzal név
~.-
2010.évl eredeti
2010. évi módosftott
el61~nyzat
el6lr~nyzal
pM
.J2010. (IX. 21.) önk. rendelel szerlntl dltous
el61~nyzat
.Ft
.Ft
2010. évi módosllott
06.30-lg
",
.Ft
Y...t(ll_sJtz~m..~eléJlLéJLV_.t.to_s:lla_~l!.tI!to_d
'"
SOK
..t_s.u_z.!llll;tltau.s klad,ha!
Parkfenntartils
1 2 3
,,
,., ,. 511
611
7 8 9
Személyi j~ttatások Járulékok Dolo!!1 kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni jutt. Támo!!atásértékli kIadások Tamogalaséttékl1 ml1ktldési kiadasok Tamorla/ilséttékl1 reihalmozAsi kiadások Vé!!le.!lesen átadott pénzeszközök Ml1ktJdési cé/u pénzeszkOz afadás AHT-fl k. Fe/halmousl cé/6 pénzeszktJz átadás AHT-fl k. FelClIItás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújtása 1. alclm összesen:
O O
O O
152966
152966
O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
152955
152956
O O O O O O O O O O O O O O
O O 152966
O O O O O O O O O O 1529SS
KözterUlet karbantartils
1 2 3
,, ,., 511
,. 611
7 8 9
Személyi jyttalások Járulékok Dolo!!i kIadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbenllult. TámollatásértékO kiadások Támogafás6ttékl1 ml1kIJdési kiadások Támogatáséttéktí fe/halmozasi kiadások Vé!!le!!esen átadott pénzeszközök Ml1kIJdési cé/ü pénzesz/(IJz átadás AHT-fl k. Felha/mozAs/ célü pénzeszktJz átadás AHT-fl k. FelCIlltás Fejlesztési kIadások Támogatási kölcsön nyClilása
, ,,
,., ,. 511 611
7 8 9
, 2 3
,, ,
,.
Személyi l~ttatások Járulékok Dolo!!i kiadások SzociálpolItIkai ell .. ellátottak pénzbenll~tl T:l.mo!!atásértékü kiadások Támouafásérfékl1 ml1ktJdési kiadások Támo.Qafilséttékl1 te/halmozasi kiadások VéJjle!!esen atadott pénzeszközök Ml1kadési cé/Ii pénzesz/(Oz átadás AHT-fl k. Felha/mozásl cé/ü pénzeslJ(IJz átadás AHT-n k. FelCIIItas Fejlesztési kiadások T:l.moga\lisl kölcsön nyClilása
611
7 8
,
•
O O O O O O
O
O O O O 7 OOO
O O O O O O O O O O O O
O O
O
15 6985
O O O O O O O
O O O 1000
O O
O O
O O
O O
147702 O
143762
O
143162 O O O O
O O O O O O
O O O 147102
O O O O O O O 21408 350a
O 168670
O O O O O O O
O O O O
O O O 21408 3500
O 168670
nmogatott foglalkoltaUs Ikölll\unkllprogramJ Slemélyi i~ttatások Járulékok Dolo!!1 kladások Szociálpolitika! ell., ellátottak Támo!latásértékli kiadások
O O 5 OOO O O O O O O O
pénzbenll~tt.
Támo.Qafilséttékl1 ml1ktJdés/ kiadások
511
,.
O O O O O O
1000
O
Költltak·l\!dak lIzemeltetéu
3. aldm összesen:
4
15 6985
O O O 2. alclm összesen:
2 3
O O 1000
Támogafásérfékl1 telhalmolási kiadások Vé!!leJlesen áladott pénzeszközlIk Ml1ktJdás/ célü pénzeszkIJz átadás AHT-fl k. Felha/mozás/ célü pénlesz/(IJz átadás AHT-n k. FelCljltás FeJlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyCljlása 4. alclm összesen:
O
O O
O
O
O
5 OOO O
O O O O O
5aaa
O O O O O O
O O O O
O
O
O O
O O O O
O O O
O O O
O O O
5 OOO
5 aaa
O
O
O
O
O 54523 O
O O 2245
O 5 OOO
Vllk.trelh.trlUs
1 2 3
,, ,.,
,. 511 611
7 8
•
Személyi l~ttatások Járulékok Dolo!!1 kiadások SzocIálpolitikai ell., ellátottak pénzbenl juli. Támo!!atásértékO kiadások Támogatásérfékl1 ml1ktJdés; kiadások
56815 O
Támouatásértékl1 te/halmousi kiadások Vé!!leJlesen átadott pénzeszkölÖk Ml1kIJdési célü pénzesz/(IJz á/adás AHT-n k. Felhalmozási cé/u pénzesz/(tJl átadás AHT-n k. FelCljitás Fejlesztési kIadások Támogatási kölcsön nyClj\lisa
O
O
O O
O O
O O
O O
O
O
O
O
O O
O O 3448
O O
O
O O 3448
O O 51971
O O 2245
O 60216
O O
O O
O
O O
'00
10500
O
10500
O
O O O O
O O O 5. alcim összesen:
O O 56168 O O O O
56815
O
V.tros~s köl$6gg:lldálkodb
I:pilés és telepUlésfeJlesztés (VárosOzemelletési feladatokl
1 2 3
,, ,., 511
,. 61'
7 8 9
Személy! juttatások Járulékok Dolo!!l kiadások Szociálpolitikai eU., ellatottak TámollstásértékO kiadások
pénzbenll~tt.
O O
Támorlatáséttékl1 mliktJdési kiadások Támoqaláséttékl1 felhalmozás! kiadások
O O O O O O O
Vé!!le.Qesen átadott pénzeszkÖlök Ml1ktJdésf cé/6 pénzeszktJz átadás AHT-n k. Felhalmozás; célü pénzesz/(IJZ átadás AHT-fl k. Fellijitás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyClitasa Osszesen:
O O O O O O
O
O O
O O
O O O O O
O
O
O O O
O O O
O O O
'00
10500
O
10500
3.
szám~
me\léklet2. oldal
A Pol!=lármesteri Hivatal és helyi kisebbséqi önkormányzatok központi kezelésü feladatai nak 2010. évi kiadásai Eloirány-
elm ,úm
Alclm
,úm
~o-
Kiemer. elo_ irány-
szám
mt 'úm
mt
po'
KIAD
Eloirány-
elm név
Alclm
SOK
ml
"é, po,
Kiemeli előirányzat név
~o-
név
1010.évl eredeti ellllröl.nyzat
1010.évi m6dosltott ellllröl.nyzal 06.30-111
.J2010. (IX. 27.) link. rendelet s:.erlntl völ.ltozh
2010. évi m6dosltott el6lrányzat
,F<
oFt
,F<
,F<
TelepGJésl vizetlátás
1 2 3 4 5 511 5"
,
,It
'" 7 8 9
O O
Személyi juttatások Járulékok DoloIIi kiadások Szociálpolillkal eU., etl:l.lottak pénzbeni Jutt. Támollatásérlékü kiadások
5470
O O O
nmof1a!áséttékO mOkIJdésl kiadások nmogatásértékO felhalmozási kiadások
O
O O O O O O
Vélllellesen átadott pénzeszközök MúktJdési célú pénzeszkllz átadás AHT-n k. Felhalmozásl cé!ü (JénzeszkIJz átadás AHT-n k. Fel~jltás
Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújtása Osszesen:
5470
O O 5891
O O O O O O O O O O 5891
O O
O O O O O
5891
O O
O O
O
O O O O O O
O
O O O O O
O O
5891
Körös Volán támollatása
1 2 3 4 5 Sit 5"
,
,It
'" 7 8 9
Személyi juttatások Járulékok DololIi kiadások Szociálpomikai eit., eltátollak pénzbeni Juli. Támollatásértékü kiadások Támoqatásérlékű múkIJdés; kiadások Támoaa!ilséttékűfelhalmozásl kiadások VélllelleSen átadoll pénzeszk/izök Múk/Jdésl célú pénzeszkIJz átadás AHT-n k. Felhalmoz.1sf célü pénzeszk/Jz átadás AHT-n k. Fellliltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
O O O O O O O
O O O O O O O
87304 87304 O
87304
O O O Osszesen:
87304
87304 O
O O O 87304
O O O O O O O
O O O O O O O
O O O O O O O 87304 87304
O O O O 87304
Vizmúvekkel kapcsolatos elszámolás
1 2 3 4 5 Sit 5"
,
,It
'" 7 8 9
Személyi juttatások Járulékok 0010111 kiadások Szociálpomikai eit., eltálottak pénzbeni juti. Támollatásértékü kIadások Támoqatásérlékű múkIJdési kiadások Támo.qatásérlékűfelhalmozásl kIadáSOk Vélllellesen átadott pénzeszkIJzök Múk/Jdés; célú pénzeszkIJz átadás AHT-n k. FelhalmozAsf célü pénzeszköz átadás AHT-n k. Fel~lItás
Fejlesztési kiadások Támogatás! kölcsön nWjtása Osszesen:
O O
O O
59560
59560
O O
O O
O O
O O
O
O
O O
O O
O O O
O O O
59560
59560
O O O O O O O O O
O O 59560
O O O O O
,
O O
O O O O
O O O 59560
Közvilállftás
1 2 3 4 5 511 5"
, '" 611 7 8 9
Személy! juttatások Járulékok Dolo~i kiadások Szoclálpolillkal ell., eltátottak pénzbeni jutt. Támollatásértékii kIadások Támo.qatásérlékű
ml1kadésl kiadások Tllmogatás6rl6kű!elhalmozásl kiadások Vélllellesen átadott pénzesz~özek MúklJdésl célú pénzeszkaz átadlls AHT-n k. Fclhalmozá$i célú pénzeszk/Jz átadás AHT-n k. Fellljllás Fejlesztési kiadások Támogatás! kölcsön nWjtása
O O
O O
163 OOO
163500
O O
O O
O O
O O
O O O O O
O O O O O O
163 OOO
163500
O
Osszesen:
O O O O O O O O O O
O O O O
O O 163500
O O O O
O O O O O O 163500
I:.liivfz-csatoma mlnösélliavitásának üzemelletésltámollatása
1 2 3 4 5 511 5"
, '"7 611 8 9
SzeméIvI Juttatások Járulékok Dolo~i kiadások S1;oclálpolillkal eU., ellátottak pénzbeni jult. Támollatásértékli kiadások Támollalásérl6kű ml1k/Jdésl kiadások Támoqatás6rl6kűfelhalmozásl
kiadások
Vélllellesen áledott pénzeszközök Múk(Jdés; célú pénzeszk(Jz átadás AHT-n k. Fe/halmozásl célü pénzrJszk/Jz átadá$ AHT-n k. Fehijltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nWltása
O O O O O O O
O O O O O O O
8359 8359
8820 8820
,
Osszesen:
, O
O O O O O O O
O O O O O O O
O O O
3719
8359
12539
O O O O O
2700
O O
O O
O
O
O
O O
O
O O
O
O O O O O O O 8820
8820 O
O 3719
O 12539
Földllázbeszerzéssel kapcsolatos elszámolás
1 2 3 4 5 511 5"
, '" 611 7 8
9
Személvi juttatások Járulékok Dolollí kiadások SzociálpolitIkal ell .. ellátottak pénzbenilull. Támollatásértékü kiadások Támogatásérlékú mIlkIJdési kiadások Támo.qatáséttékűfelhalmozás! kiadások
Vélllellesen átadolt pénzeszkö1;ök Mr1kIJdésl célü pénzeszk/Jz átadás AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszk(Jz átadás AHT-n k. FelllJitás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsen nylljlása Osszesen:
O O O O
O O O O
O O O O 2700
O O O O O O
,
O O O O
O O 2700
O O O
O O O
,
O O O 2700
3. slámll melléklet 3. oldal
A Polqármester; Hivatal és helvi kisebbséqi önkormányzatok központi kezelés ü feladatainak . 2010. évi kiadásai Elő-
elm Alcfm ."m ."m
iránv-
Kiemel!
,,' "rt ."m ,,'
elő_
irány-
~,-
szám
, l
, 3
5 511
sa 6 611
6a
, 7
9
Elő-
elm
KIAD
SOK
iránvAlclm
,é, ,é,
,,'
Kiemel! előIrányzat név
~,-
2010. hl eredeti
2010. évi módosltott
el61~nvut
el61~nvut
.J2010. (IX. 21.) link. rendelet szerlntl változb
előirányzat
.Fl
.Fl
2010. évi módosltott
06.30.111
"rt ,é,
OF' Személvlluttatások Járulékok DoloA! kiadások Szociálpolitika! ell., ellátottak pénzbeni jutt. HmoAatásérlékü kiadások nmopatásél1ékl1 mIlkIJdési kiadások TámopatáséItékl1 felhalmozási kiadások VéAleAesen átadott pénzeszközök Múk/Jdésl célll pénzeszk/Jz átadás AHT-fl k. Felhalmozásl célll pénzeslk/Jz fJtadfJs AHT-fl k. Felliiitás Fejlesztési Idadások Támogatási kölcsön nvUjtása
,, ,
,, ,,
,
,, ,, ,
Q
Q
, ,,
242151
95663 95663
96124 96124
228530
,, ,
Q
6. alclm összesen:
'Fl
324193
,, ,
3719 341994
O
O Q Q
,, ,,
,, , ,,,
242151
96124 96124 Q Q
,
3719
341994
TelepUlésl hulladék kezelés KöztisItasáA
, l
, 3
5 511
5a 6 611
6a
,
7
,
9
Személy! juttatl!isok Járulékok DoloAI kiadások SzociálpoUtikal ell., ellátottak pénzbeni jut!. Támofjatásértékii kiadások TámogatáséItékú ml1k/Jdési kiadások TfJmogatásétfékú felhalmozfJsl kiadfJsok VéAle.qesen átadott pénzeszközök MúkIJdésl célú pénzsszkIJz fJtadás AHT-fl k. Felhalmozás; célú pénzsszköz átadás AHT-n k. Fellljitás Fejlesztési kiadásak Támogatási kölesön nvUitása
2323
O
Q Q
,,,
Osszesen:
, 1
, 3
5 511 5. 6 611 6. 7
,
9
,, ,,, ,
Személvljuttatásak Járulékak DalaAI kiadásak Szcclálpalitikal ell.. ellálattak pénzbeni jut!. TámaAatásértékii kiadások Támo.QaM~értéktJ mGködési kiadásak TámaRat~~érléktJfelhalmozás; kiadások Véfjlefjesen áladalt pénzeszkOzOk MGködésl célú pénzeszk/Jz átad~s AHT-fl k. Fe/halmazá~icélú pénzeszköz ~tadás AHT-fl k. FelIliItás Fejlesztési kiadásak Támogatá~1 kölcsön nyllilása
O
Összesen:
1
3
6
611
6a
, 7
9
, , 1
3 4
511
5a 6
611
6a
, 7
9
, , 1
3
,. 5 511 6
611
6a
,
7
9
O O 1000
,, ,
1500
15011
,, ,, ,
,, ,, ,
,, ,, ,
O
Q Q
O
Q Q
15011
O
Q
O
Q Q
Q
2600
2600
2600
2600
Q
Q
2600
2600
,, ,
Osszesen:
O 1000
,,, , ,, , , ,,,
15110
Személyi luttatások Járulékok DalaAl kIadásak Szaciálpalitikal ell., ellálallak pénzbeni lutt. TámoAatásértékii kiadások Táma.QatásértékrJ ml1kIJctésl kiactásak Táma.Qa/ásértékrJ felhalmazásl kiadások VéllleAesen átadott pénzeszközök MrJkllctési célú pénzeszkllz átadá~ AHT-n k. Felhalmazá~i célú pénzeszkllz
, ,, ,
,, , ,,, , , ,
,, ,, ,,
Összesen:
Q Q
51939
,
Folyékany hulladékkezelési támaAatás
O
O
10 OOO
O
Személyi juttatásak JálUlékak DolaAI kiadások Szaclálpolitikal ell., ellátattak pénzbeni jutt. TámaAatásértékii kiadásak TámaRa/fJsértékrJ mrJködésl kiadások TámotlaMsértékrJ fe/ha/maz~si k;adásak VéAle!lesen átadatt pénzeszközök Ml1ködési c(i/ú pénzeszkl!z ~/adá~ AHT-fl k. Felhalmozá~i célú pénzeszk/Jz fJtad~s AHT-fl k. Fellljítás Fejlesztési kiadásak Támogatási kölcsön nvllilása
1000
O
51939
Q
Folyékany hulladék telep IIzemellelés
, ,, 51939
1000
Összesen:
, , ,,, ,,, ,, ,
120951
10 OOO O
,, , ,,, ,
Személyi luttatások Járulékak DolaAI kIadásak Szoclálpolitikal ell., ellátattak pénzbenliutt. Táma.Qatásértékii kiadásak TámaRa/ásértéktJ ml1ködésl kiadások Támotlat~sértékl1 fe/halmoz~si kiadásak Vóqlefjesen átadatt pénzeszközök Ml1k/Jdési c(i/ú pénzsszköz ~tadá~ AHT-fl k. Felha/mazá~i célú pénreslk/Jz átadás AHT-fl k. Fellljltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölesön nvllilása
, ,,, ,,, ,,,
10000
,, ,
InAatlantulaldanasl kllztisztasát/l tevékenyséA
, ,, '"5a
118984
O O
,,, ,, ,,, ,,, , ,, ,,, ,, ,,, ,, ,, ,, ,,, ,, ,,, ,, ,
648 117633
,, ,,
Zárhaló térben elhelyezhető hulladéktárolók támolIatása
2670
696
116055
,, ,
O
Q Q
,,, ,, ,,
2670
'", ,
117 633
Q Q
O Q Q
,,,
120951
,, , O O Q Q
, ,, ,
51939 51939
51939
O O 1000
,, ,, ,,, ,, ,
1000
,, ,, ,
151111
O
Q
Q Q
,, O
15011
,, ,, , Q Q
2600 2600 O
,, ,
2600
3. szilmu melléklet 4. oldal
A Pol!:lármesteri Hivatal és helvi kisebbsé!:li önkormányzatok központi kezelésü feladatainak 2010. évi kiadasai
Cim szám
Aleim
,"m
EloIrányzat
Elő.
KIemelt eloIrány-
elm
", ", o"
~,-
,"m '''m
KIAD
SOK
irányAlejm név
".
KiemeIt eliiil'ánYlal név
~,-
2010. évi eredeti elöirinyut
2010. évI módosltott elólrinyzal 06.30.lg
.J2010. (IX. 27.) önk. rendelet szerintl viltozis
2010. évi módosltott elölrányzat
of'
.Fl
• F'
of'
po'
"é,
Személyi julialilsok Járulékok DoloIli kiadilsok Szoeiálpolillkai ell., ellátottak pénzbenllutt. Támollatásllrtéku kiadások Tfimollatfisérlékü müMdés; kiadfisok Tfimollatfiséltékü fe/ha/mozils/ /(fadIlsok Vélllellesen iltadott pénzeszkőzök Mükodés/ cé/ú pénzeszkoz Madils AHT-n k. Felha/molás/ cé/ll pénzes:zkoz Iltadlls AHT-n k. Felujltás Fejlesztési kiadások Támogatás! kölcsön nyújtása
1 2
, 4
5 511 512 6 611 6. 7
, 9
2323
606
7. alclm összesen:
2670
54'
118555
120133
O O O O
O O O O
12600
54539
2 "O 10 OOO O O O
2600 51939 O O O
134084
171990
O O O O O O O O O O O O O O
2670
6" 120133
O O O O 54539
2600 51939 O O O 177990
Temetkezési SzolIIiItatás
1 2
Személvllutlatások Járulékok DolOIli kiadilsok Szociálpomikal err., etlátottak pénzbenllutt. Támollatásérléku kiadilsok Tfimollatfisértékü müMdés; kiadfisok TfimogatáslutéklJ felhalmozás/ /(fadIlsok Vélllellesen atadott pénzeszközék MüMdési cé/ú pénzeszkOz átadás AHT-n k. Felhalmozásl célll pén:zes:zkoz átadlls AHT-n k. Felujltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
, 4
5 511 5. 6 611 512 7
, 9
8. alclm összesen:
O O
O O
4375
4375
O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
4375
4375
O O O O O O O O O O O O O O
O O 4375
O O O O O O O O O O 4375
TermészetvédelmI feladatok
,, 5 511 5. 6 W1 6. 7
, 9
10
Kllrnyezetv~delml
, 5
9 M(jködtel~sl
4
5 511
5. 6 611 6. 7
, 9
O O O O O O O O O O
9. alclm összesen:
1500
1500
1C1. alcim összesen:
O O 500 O O O O O O O O O O 500
O O O O O O O O O O O O O O
O O 1500
O O O O O O O O O O 150Cl
el6lr;/lnyzat
VéAle!jesen átadott pénzes:zközök MIJkOdés/ cé/ú pénzeszkOz átadás AHT-n k. Felllalmozás/ célll p6nzes:zklJz átadlls AHT-n k. Felujllás Fejlesztés! kiadások Támogatás! kölcsön nyúltása
, 1 2
O O O O O O O O O O
TámogatáséltékO múkOdési k/adások TllmoAatáséffékü felhalmozás/ j({adások
511 5. 6 611 6. 7
,
O O 1500
Személyi julIatilsok Jilrulékok Coloni kiadások SzocIálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni jutt. Támo!jatásérléku kiadilsok
1 2 3
11
O O 1500
Személyi lullatilsok Járulékok Dololll kiadások Szoelillpomikal ell., elliltotlak pénzbeni jllll. Támoflatásérléktl kiadások TámogatáséltékIJ müktldés/ kiadások Tfimollatásérlékü fe/halmozás/ kiadások VéAleAesen átadott pénzes:zközék MIJMdés/ célll pénzes:zklJz filadfis AHT-n k. Felhalmozásl cé/ú pénzeszkoz átadás AHT-n k. Felúlltás Fejlesztési kiadások Támogatás! kölcsön nyújtása
1 2
O O
O O
O O
33693
10'
33796
O O O O O O O O O O 33693
O O O O O O O O O O 103
O O O O O O O O O O 33796
és llzemeltelhl feladatok Személyi julIatilsok Járulékok COIOll! kiadások Szo~iálpolillkai ell., etlátollak pénzbeni lull. TámoAatásérléku kiadások Témo_~atllséltékü
mli/(tldéslldadások
TámoAa!fiséltékü felhalmozás; kiadások VéAlenesen átadott pénzeszközlIk MIJktldésl célll pénzeszktlz átadás AHT-n kFelhalmozási cáffl pénzes:zktlz átadás AHT-n kFelujitils Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyúllása 11. alelm összesen:
O O
O O
O O
O O
141374
154842
9993
164835
O O O O O O O O O O
O O O O O O O
141374
O
O O O O O O O O 7 O
156874
lC1 OClCl
1 ClCIO 1032
O O O O O O O 1000 1039
O 166874
Csalidlllnnepek szervezése
12 1 2
, 4 5 511 5. 6 611 6. 7
, 9
Személyi juttatások Járulékok DoloAI kIadásOk SzociálpolItikai ell•• elláloliak pénzbenllutt. TámoAatilsértéku kiadások Támo.Qatáséltékú ml1klJdés/ kiadások
1820
583
TámogatáséltékO felhalmozásl kiadllsok Vé!jle!jesen átadott pénzeszközök fAOkOdés; cé/ű pén:zeszkOz átadás AHT-n k. Felhalmozásl cé/fl pénzes:zktlz iltadlls AHT-n k. Felujitils Fejlesztési kIadasok Támogatási kölcsön nyújtása 12. alclm összesen:
1815
'"
1097
1097
O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
350G
351lCl
O O O O O O O O O O O O O O
1875
'"
1 Cl97
O O O O O O O O O O
3560
3. sz~mu melléklet 5. oldal
A PO[Qármesteri Hivatal és helvi kisebbséQi önkormányzatok központi kezelésú feladatainak 2010. évi kiadásai Elöirány-
elm "ám
Alclm
,>ám
~I ~~
"rt
,>ám
"
KI·
Elő-
KIAD
.. .. ,....
lrányemelt elO- elm Alclm ~I irány~
2010.ivl eredeti
, ,
~I sz~m
'OK 2010. éVI módosltott el61rinyzal OS.30-lg , FI
előlr.tnyzat
KIemeit elölranyzat név
"rt
, FI
.J2010. (IX. 27.) önk. rendelet szerlntl v.tltoz.ts
2010. ~vl módosltott el61rinyzat
oFl
oFl
Vendégh.tz Személyi juttatások Járulékok DoloA! kiadások SzociálpolitikaI elJ., ell~tottak pénzbeni jutt. T.tmoAatásértékü k!ad.tsok
l 2 3
, 5 511 50
TámoRatáslirtlikrJ mrJk"dlisi kiadások Támo!latásértékli felhalmozAsi kiadások
Vé.QlelleSen átadott pénzeszkölÖk
O
611
M6kMlisl elilü plinzeszk"z átadás AHT-n k. FelhalmozAsi célü pénzeszk(Jz átadás AHT-n k. Felulltás Fejlesztési kiadások Támogat.tsi kölcsön nyuilása
on 1
• 9
13. alclm összesen: l
SzemélYi Juttatások J.trulékok DoloAi klad~sok Szociálpolitikai ell., ellátotlak pénzbenliutt. T.tmollatásértékü kiadások
2 3
,
5 511
Támo!latásétték6 mlikfJdés; kiadások Tamo.Qataséfték6 felhalmozásl kiadások
5n
VéAlegesen
O
611 1 8 9
Epltés l
2 3 4 5 511
,
5n 611
on 1 8 9
pénzeszközök
~s
270 55 '55
O O O O O O O O O O 1200
O O O O O O O O O O 1200
4413 1254 866339 O O O O 108263 98263
4815 1316 921 892 O
10 OOO
Felulitás Fejlesztési klad.tsok TámogatásI kölcsön nyúJtása V.trosTendnh
2i
~tadott
N!likOdési cé/u pénzeszk"z átadás AHT-n k. Felhalmozásl cé/ü pénzeszköz átadás AHT-n k.
on
270 55 '55
20. elm összesen:
O O O 980269
1. alclm össtesen:
3631 O O O O O O O O O O 3631
O O O O O O O O O O O O O O
270
55 865 O O
O O O O O O O O 1200 4815 1316 934233 O
O O 12341 O O O O O O O O 1 O 12348
O O 150663 98724 51939 25856 8258 O 1125141
O O O O O O O 4843 O 9731
O O O O O O O O O O O O O O
O O 4888 O O O O O O O O 4843 O 9731
O 51 1273 O O O O O O O O O O 1330
O 1 ·1 O O O O O O O O O O O
O 64 1266 O O O O O O O O O O 1330
O
O O 150663 98724 51939 25856 8251 O 1112793
O
v.tr~~zet klad.tsa!
telepUlhfelJesttés
lV.:lIrodplt~netlfeladatokj
Személyi luttatások J.trulékok Dolo):li k!ad~liok Szociálpolitikai eJL, ellátottak pénzbenliutt. Támollatbértékii kladhok
O O
Támo!latásétfék6 mlik"dés; kiadások Tamo.qatásél1ék6 felhalmozás; kiadások
Vé.cllegesen átadott pénzesu~zök Mli/«Jdési cé/u pénzeszk(Jz átadás AHT-n k. Felhalmozásl cé/li pénzeszköz átadás AHT-n k. Feiujit.:lls FejlesztésI kiadások nmogatásl kölcsön nWltása
O O H88 O
Tervtan.tcs m1lködtethe l
2 3 4 5 511
5n O
611
on 1 8 9
Személyi [uttatások Járulékok Dololll kiad~sok Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni [utt. Támo.qatbértékll kladhok
O
Támogatásérlékű mrJk"dés; kiadások Támo!latásérlékli fe/halmozási kiadások
VéAle):lesen átadott pénzesuözOk Ml1k"dési cé/6 pénlllszk(Jz átadás AHT-n k. Felhalmozási cé/ú pénzeszk"z átadás AHT-n k. FeluJltás FejlesztésI kiadások nmogatásl kölcsön nYÚjt~sa 2. alclm összesen:
O 1080 O O O O O O O O O O 1080
Helyi iplthzeti értékek védelme l
Személyi [uttatások
2 3
J~rulékok
,
5 511
5n O
611
on 1 8 9
O
O O O O O O 3340
Dolo):ll kiadások Szociálpolitikai ell.. elt:itottak pénzbeni [utt. Támollatásértékü kladbok Támo!latásétfékli mlik"dés; kiadások Témo.qatásétfék6 felhalmozas; kiadasok Vélllegesen átadott pénzesu~zök Ml1kadési célú pénzeszk(Jz átadás AHT-n k. Felha/mozási cé/li pénzeszkaz átadás AHT-n k. Felu1!tás FejlesztésI kiadások nmogatásl kölcsön nWjt~lia
900
,,
Személyi juttat~sok Járulékok Dolo.QI kiadáSOk Szociálpolitikai eU.. eltátottak pénzbeni lutt.
5
Támo):lat~sértékü klad~sok
l
2
511 5n O
611
on 1 8
,
O O O O 4032
900
-550
350 3682 O O O 4582 O 64 6704 O O O O 4032
O O 4711 O O O O 3340
O 51 6161 O O O O 4582
O 1 5" O O O O -550
900 2440 O
21. clm összesen:
O O O O -550
O 4582
O
Tamo.qatásél1ékIÍ mlikOdésl kiadások
O O
550
3340
O O
Támogatásérlék6 felhalmozás; llladások Vé):lle):lesen átadott pénzesuözök Mli/«Jdési cé/u pénzeszkdz átadás AHT-n k. Felha/mozási cé/ll pénzeszköz átadás AHT-n k. Felulltás FejlesztésI kiadások nmogatásl kölcsön nyúMsa
O O
550
O O O O O
2440
3. alclm összesen:
O O O O O O O 4582
O O 8051
J 682 O O
,eo
J 682 O 4843 O 15643
-550 O O O O O
350 3682 O 4843 O 15 '43
3. számú metléklet6. oldal
A PolQarmesteri Hivatal és helyi kisebbséQi önkormanvzatok központi kezelésú feladatainak . 2010. évi kiadásai EloIrány-
efm
Alcím
,,'m ,"m
~,
~,-
,,' ,"m
KIemelt elolrány~,
szám
EloIrány-
efm Alcím
,é, ,é,
KIAD
, , 2 3
S 511
sn 6
51'
6n 7 8
,
2010. évi eredeti el/llr.l.nyzat
KIemeit elölránvzat név
~~
", ,é,
2 3
S 511
sn 6 611
6n 7 8
, 2 3
, S 511
sn 6
'" ,
sa 7 8
,
Személyi Juttatások Járulékok OolOlli kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbenllutt. Támollalásértékli kiadások
S"
'"
Ttimot/afásértékri mriktJd6si kiadások 7ámot/afásért6ka felhalmozás/ kiadások Vélllellesen átadoll pénzesuözök Mriklld6si cé/ű pénzeszktJz átadás AHT-n k. Fe/ha/mozás/ cé/ú pénzeszktJz átadás AHTo/l k. Felújitás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nWjtása
2 3
S Sl1
sn 6 611
sa 7 8 9
Személylluttatások Járulékok Oolo.l:li kiadások Szociálpolitikai elL, ellátottak pénzben! jutt. Támo.l:latásértékű kiadások
Támo.'lathértékri műktJdési kiadások 7ámo.qatásértéka felhalmozás/ k/adások Vélllellesen átadot! pénzeszközök
MrJklldést célű pénzeszkCz átadás AHT-n k. Fe/ha/mozás/ cál6 p{mzssz}{tJz átadás AHTo/l k.
S Sl1
sn 6
'" ,
6n 7 8
OF'
'"
52364 O O O O O O O
O O 2 OOO O O O O O O O
O O 2 OOO O O O O O O O O O
78< 19092
a
13 050
O O .2300 O O O O
200
593
'"
50064 O O O O
200
O
O
200
200
O 2100 O O
'"
21192 O 73050
O O 2 ooo
a
200a
O O -2000 O
O
a
a a a a
O O O O O O 2 OOO O O
O O O O O O 2 OOO O 20aO
Ingatlan hasznositishoz k.lipcs. ÁFA beflz. köt. Személyi juttatások Járulékok 0010.1:11 kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzben! jutt. Támo.l:latásértékű kiadások
Támo.qatásértéka mGkCdés/ kiadások Támogalásértékü fe/halmozási kiadások Vér
k.
Felhalmozási cál6 pénzeszk~z átadás AHTo/l k. Felújitás Fellesztésl kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
O O 89402 O O O O O O O O
O O 89402 O O O O O O O
O O
a
a a
O B9402
O 89402
O O O O O O O 43 OOO
O O 12000 O O O O 43000 43 OOO O O O O 55 OOO
O O ·12 ooo O O O O 12 OOO 12 OOO O O O O
O
O O O O O O O O O O O O O O
a
O O O O O O O O O O O
a a 89402 O O O O O O O O O
a
89402
Arpid FUrd/l ml1klldtetésl támogatása Személylluttatások JárulékOk OolOlli kiadások SzociálpolitIkai elJ., ellátottak pénzbenljlJtt. Támo.l:latásértékO kiadások Támogatásérlékü müktJdési kiadások Támo.qafilsérlékri felhalmozási kiadások Véllle.l:lesen átadott pénzeszk~zllk
MüktJdési cé/6 pénzssz}{Oz átadás AHTo/l k.
""00
Felha/mozásf eé/ű pénzeszkoz átadás AHTo/l k. Felújitás Fellesztésl kiadások Támogatási kölcsön nVÜjtása
Önkorm;l;ny.z:.lltllak;l;s~rtékeslléshe.z:
,
S"
49190 O O O O O O O O 15 ooo O 65 ooo
a
Felújítás FeUesztésl kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
4. alelm összesen:
1 2 3
OF'
Telekklalakltás.J<özml1vesltés
3. alelm összesen:
, ,
2010.6vl módosltott el/llr.tny.z:at
Ingatran értékesllhhez kapcso16dó kl.lid;l;s
2. alelm összesen:
,
,"
.J2010. (IX. 27.) link. rendelet szerinIl v.tlto.z:ás
klad.tsok
1. alclm összesen:
, ,
2010.évl módosltott el/llr4myzat OG.30-lg
,"
Y_a..A'Lo.nha~.z:n.oslt:ts~..MI!csolódó
2_2
90K
~,
O O O O 43 OOO
a
O O O O O O O 5500a
55000 O O O O 55 OOO
kapcs. kladis
O O 4096
Személyi Juttatások Járulékok 0010.1:11 kiadások Szociálpolitika! ell., ellátot!ak pénzbeni jutt. Támo.l:latásértékü kIadások
3 OOO
3000
3000
O O O O O O O 7096
O O O O O O O 7096
O O 44 OOO O O O O O O O 18 OOO
O O 44 OOO O O O O 5500
O 62 OOO
O 67500
a
7ámogatásérléka mGkCdésf kiadások Támogatás6rléka felha/mozási kIadások Vélliellesen átadott pénzeszközök MükCdésl cé/ű pénzeszkCz átadás AHTo/l k. Felha/mozásl cé/lJ !J4nzesz}{Cz átadás AHT-n k. Felújltás Fejlesztési kIadások Támogatási kOlcsön nyúllása 5. alcim összesen:
a
4096 O 3 OOO
O O 4096
a
3 OOO
3000 O O O O O O O 7096
Onkorminyutl bérlakhokk.lll k.lipcsolatos kladisok
1 2 3
, S Sl1
sn
6 611
6n 7 8
,
Személylluttatások Járulékok 0010.1:11 kiadások Szociálpolitikai ell .. ellátottak pénzbenlIutt. Támollatásértékü kiadások
Támogatásérlékl1 mükCdési kiadások Témollatásértékl1 felha/mozásl k/adások Vélllellesen átadott pénzesuözllk MúkCdési cálIJ pénzeszkcz átadás AHTo/l k. Felhalmozás/ cá/6 pénzsszJ(Cz átadás AHTo/l k. Felúlitás Feilesztési kiadások Támogatási kölcsön nWjt:'isa
a
6. aleim összesen:
5500 O 1B OOO
a
O O O O O O
O O O O O O O O
O O 44 OOO O O O O 5500 5500 O 1B OOO O O 67500
3. számu melléklet 7. oldal
A
e'm ,"m
ElöIránv-
Alclm szám
,,' ,,' ,"m ~~
Kiemeit elő-
lrányza: szám
Pol~ármesteri
.
Hivatal és helvi
kisebbsé~i
Elölránv-
önkormányzatok központi kezelésu feladatai nak 2010. évi kiadásai
KIAD
e',é,m ,é, ,,'
SOK
Alcim
Kiemeit eiöiránvzal név
~,-
,,' "é,
2010.évl eredeti el61ránytat
2010. évi m6dosltott el61ránynt DG.3D-lg
.J2010. (IX. 27.) link. rendelet surintI váltotlis
201D. évI m6dosltDtt el61r.iinyzat
of<
.f<
of<
of<
Épltés és telepUlésfellesztés (térképészeti feiadati
1 2
, 3
S
5/1
sa 6 611
6a
,, 7
Személyi juttatások JáJ"lllékok DoloIIi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénZbenljlltt TámollatásértékO kiadások Támoaatásérlékű műkOdési kiadások Támo.r;aMsérlékűfelhalmozásf kiadások Vélllellesen átadott pénzesuözök MűkOdés; célli pénzsszkClz Medás AHT-n k. Felhalmozási cé/Il pénZBszktJz átadás AHT-n k. Felúiitás Fejlesztési kiadások TámogatásI kölcsön nyujtása
D D
D D
1704
7704 O O
D D D O D O O D D D 7. alclm összesen:
D D D D D D 3088
D
7704
10792
D D D D D D O
D D D D D O O
10440 10440
17120
D D D D D O O D O O D D D D
D D 7704
D D O D D D D D 3088
D 10792
Panelprogramhoz. kamattimogatás
1 2
, 3
S
5/1
sa 6 611
6a
,, 7
Személvlluttatások Járulékok DoloAI kiadások SzociálpolitikaI ell., ellátottak pénzbeni (utt. Támollatásértékü kiadások Támogatáséflékű műkClrJésl
kiadások
TámogatáséflékIJ felhalmozasi kiadások VéllleAesen átadot! pénzeszközök MI1k6dési célú pénzeszkClz átadás AHT-n k. Felhalmozási célú p6nzeszk6z átadás AHT-n k. Felulitás Fellesztési kIadások Támogatási kölcsön nyújtása 8. alclm összesen:
17120
O D D D
O D D D
10440
17120
D D D D D D D
D D D D D O O
D D D D D O O D -282
282 O D O D
O D D D D D D 17120 16838
282 D D D 11120
Panelprogram llnkormányzall tulajdonrésze
1 2 3
4 S
5/1
sa 6 611
6a
, 7
9
Személvlluttatások Járulékok Dolo!!i kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni jut!. Támoflatásértékjj kIadások
TámoRatá${;rfákIJ ml1k6désf kiadások TámoRatá$érlékl1 felhalmozásl kiadások Véflleflesen átadott pénzeszk(lz(lk MI1k6dési cé/IJ pénzeszk/Jz átadás AHT-n k. Felhalmozá$/ célű pénzeszk/Jz átadás AHT-n k. FelClIItás Fellesztésl kiadások Támogatási kölcs(ln nyújtása
26107
9. aTclm llsszesen:
26107
D
O
26107
26107
D D D
D D D
26107
26107
D D D D D D O
D D D D D O O
30 OOO 30 OOO
27 OOO 27000
D D D D D O D D O O O D D D
D D D D D D D 26107
D
26107 D D D :26107
Eplthl tilalmak, korlátozások kártalanlUsa
10
1 2 3
, S
5/1
sa 6 611
6a
, 7
9
Személyi luttatások Járulékok Dolofli kiadások Szoclálpolltlkai ell., eUátottak pénzbenliutl. Támollalásértékjj kiadások Támoaatásérlékű műk6désl
kiadások TámO.Qatá$érlékl1 felhalmozás/ k/adások
VéflleResen átadott pénzeszközök Műk/Jdési célu pénzeszkoz átadás AHT-n k. FelhalmozáS! célIJ pénzeszkClz átadás AHT-n Felújltás Fejlesztési kIadások Támogatási kölcslln nyújtása
k.
O D D D 10. alclm összesen:
30 OOO
O D 6600
D 33500
D D D D D D O O O O D D D D
D D D D D O O 27 OOO
27000 O D 6600
D 33500
Vállalkozásfejlentési célel051l'ánynt
11
1 2 3
, S
5/1
sa 6 611
6a
,,
7
D D D D D O D
Személvljuttatások Járulékok Oolo!!i kiadások Szociálpolitikai ell., ellálottak pénzbeni jut!. TámoAalásértékQ kiadások Támo.Qatá$érlékIJ mOkiJd6s/ kiadások
TámoRatá$érlékl1 felhalmozasi kiadások VéAleAesen átadott pénzeszköz(lk Ml1kCldés/ célú pénzeszkClz átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felújltás Fejlesztési kIadások Támogatási kölcsön nyújtása 11. aicim összesen:
1 2
, 3
S
5/1
sa 6 611
6a
,,
7
Személyljuttatások Járulékok Dolofli kiadások Szoclálpolltikal ell., ellatottak pénZbeni futt, Támollatásértékli kiadások
kiadások Támogatáséflékűfelhalmozásl k/adások Vé!llelleSen átadott pénzeszközök Műk6d6si
Clllú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felhalmozás/ célli pénzeszkClz átadás AHT-n k. FeluJitás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyUjtása :22. elm llsszesen:
D D O O
45 OOO
81470
O 45000
81470
O
D O D
D D D
45 OOO
81790
"3
Támogatásérlékű működés;
D D
320
"3
217
217
196392
211886
D
D
3 OOO 3 OOO
3 OOO 3 OOO
O 154 547
O 200197
83440 71107
107577
18 OOO 16 OOO
18784 28680
92620
D
D
387749
463 357
D D D D D O O D D D D D D D
D D
320 D O O O 81470
D 81470
D D D 81790
D D
"3 217
·16300 O
195586
D
D D D
3 OOO O
12200 11 718
104338
482 D 4100
D O
3 OOO
212397 f08059 18784 32780
D 463357
3. számu melléklet 8, oldal
A PolRármesteri Hivatal és helyi kisebbséRi önkormányzatok központi kezelésü feladatainak 2010. évi kiadásai ElO· irany-
elm "ám
K>
u,
"ám
~,.
irany-
szilm
ut ,tim
,,"
ElOirany-
emelt
Alelm
',~
elm Alerm név
,é,
KIAD
SOK
ut Kieme~
~,.
,,"
eliiiranyzal név
név
2010.fWI eredeti elóirinyzat
2010. évi m6dosltott el61r.inyut 06.30_lg
.J2D10. (IX. 21.) önk. rendelet szerinIl v.1ltazis
2010. évi mOdositatt el6lr.1nyzat
OF'
,Fl
,Fl
, Ft
V.1rasmOködtelh egyéb kl;d.ts;i
"
Egyéb közösségi szalg.1llatás
1 2 3
, 5 511 5a 6 611 6a
7
, 8
Személyi jUlIatások Járulékok 0010111 kiadások Szociálpolitikai elJ.• ellálollak pénzbenI juli. Támollatásérlékü kiadások Támol?aMsMékll mllktJdés/ kiadások Támollaláséttékll fe/ha/moz;!sj kiad;!sok Véuleuesen átadall pénzeszközök MGktJdési cé/ll pénzesz/(tJz iltadils AHT_n k. Felha/moz;!si cé/il pénzesz!
1 2 3
,, '"
5a 6 6/1 6a
7
, 8
15076 4532 77176
-1807
O O
O O
1646 1648 O
,, ,,, ,
Kutyamenhely kIadásai
51'
O
, ,
90372
102794
,, ,,
8748
7788
O O
O O O O O
,,
96'
8748
KöztertHet feiUgyelel és mez66rl szolgálat
1 2 3
,, 511 5a 6 611 6a
7
, 8
Szcnnyvl~programha~
4
1 2 3
,, 511 'a 6 6/1 6a
7
, 8
2 3
, 5 511 ,a 5 6/1 6a
7 8 9
1
,
,. 511
6 611 6.
7
,
8
O
O O
O O
,, ,
O O
3869
3869
26398 6795 2850
29343 7655 4336
36043
45240
19 OOO
O O
, ,,
O O
,
Személvljuttatások Járulékok DoloIIi kIadások Szoelátpol1tikal ell., ellálottak pénzbenilUll. Támollatásértékll kiadások Tilmollatásértékll ml1ktJdési kiadások TámoRatásértékll felhalmozásl kiadások VélIteIlesen átadott pl!nzeszközök MllktJdési célú Pénzesz!
3906
,, , ,,, ,, ,
19 OOO
O
19 OOO
O O 19000
40965 11005 105562
45203 12206 111366
,, , , '00, O O O O
23. elm összesen:
, ,, ,
O
,, ,,
Személyi juttatások Járulékok Dololllldadások Szoeiálpolllikai ell., elláloltak pénzbenllutl. TámollatásértékO kIadások Tilmollatástlrttlkll mllktJdési kjadások Támollalásértékú fe/halmozásl kiadások Vélllellesen átadott pénzeszközök MllktJdésl cél6 pénzesz/(tJz átadils AHT-n k. Fe/halmozási cé/6 pénzesz/(tJz ;!ladils AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kIadáSOk Tamogalásl kölcsön nyújtása
,
O O O
O O
,,,
5. alelm összesen:
2 3 4
,, ,,
, ,,, ,
Kötvényklboedtáshoz kapesolódó kladisok
1
O
,, ,,,
kipesol6d6 mOködésl klad.1sok
4. alelm t!sszesen:
.0
19 3 066
O
Személyi juttatások Járulékok Dotolll kiadások SzoeiálpolitIkal ell.. ellátollak pénzben! jult Támollatásértékü kiadások Témol?alésértékll múktJdési kiadások TámaQa/áséttékll felha/moz.
O O
'" ,, , ,, ,
,
3. alelm összesen:
,, , '" ,,, ,, , , ,,,
19 3 066
'"
Személyi juttalások Járulékok DologI kiadások SzociálpolitIkai ell., ellátottak pénzbenI Jult TámollatásértékO kiadások nmofla/ilsl!rtékll múktJdési kiadások Támaualéstlr/ékl1 felhalmozásl kiadások Vélllellesen átadoll pénzeszköztJk MllktJdési cé/ü pénzesz/
51'
510
O
,
8748
,
510
'00
,,, ,, ,
2. alelm összesen:
,,
5500
,, ,,
Személyi juttatások Járulékok Dotolll kiadások SzoeiálpolitIkal ell., ellálollak pénzbenI jutt. Támollatásértékü kiadások Támollalilsértékll mllktJdés/ kiadások Tilmofla/ilsértékll felhalmoz.
,,
13783 4191 71898
158032
, ,, O
510 510 O
96'
,
9406 179651
,,, ,, , ,
,, ,, ,
,, , ,, ,,, O
,, ,,, O O
, ,,, , ,, , "" ,, ,, O O
_1807
1646
O
51' 51'
'"
15076 4532 75369
,
1646 1848 O 1020 1020 O
, ,
5500
103143
,, ,, , , '",,
7788
O O
O
8748
'" , ,,, ,,, ,, ,
19 3 066
3869
29343 7655 4336
, ,, , , O
O O
,
3906 45240
,, , ,,, ,
19 OOO
,
,,
O
O 19 OOO
45203 12206 109559
,
1646 1646 O 1020 1020 O
'50
,
9406
179999
3. számu melléklet 9. oloal
A Polgarmesteri Hivatal és helyi kisebbséqi önkormanyzatok központi kezelésü feladatai nak -
K> emell e15. irtiny-
Elöirtiny-
elm szám
Ale!m szám
m'
eso-
m'
"rt szám
szám
2010. évi kiadásai
Elöirtiny-
elm Alelm ,é, ,é,
KIAD
m'
SOK
Kieme~ el5Jrtinyzal
~o-
név
2010.6vl ereoetl elólrinvut
2010.6vl módosltott el61rinvzat 06.30..J1l
.J2010. (IX. 27.) link. rendelel szerInti változ.h
2010.6vl módosllott el61rinvnt
OF'
.Ft
.Ft
.Ft
,ort oé, EgV.éJ:,-,!J~_ziraol.\s_oll
2§
T.tmogal.tsok Sporttámo!latás
1 2 3
, 5 511 5"
, '" '" ,, 1
111.
Személyi juttatások Járulékok Dolo.Ql kiadások. Szoclálpolitikai ell.• ellátottak pénzbeni jutt. Támo.Qatásértéko kJadások Támo.rla/ásérték(J m(JklJdési kiadások
Összesen:
O O O O O O O 230 OOO 230 OOO O O O O 230 OOO
Összesen:
O O O O O O O 20 OOO 20000 O O O O 20 OOO
Támoflatásérték(J felhalmozási kiadások Vé!llefleSen atadott pénzesz-~özök MIlkIJdési cé/u pénzeszklJz il/adás AHT-n k.
Felhalmozás; célu oénzeszkoz átadás AHT-n k. Feltljítás FejlesztésI kiadások TámogatásI kölcsön nytlitása
O O 2601 O O O O 238847 238847 O O O O 241448
O O 2670 O
O O O -3021 -3021 O O O O -351
O O 5271 O O O O 235826 235826 O O O O 241097
Klmaflaslö sporteredménY elérésének támo!latása
1 2 3 4
, '", 511
6/1
'"1, , 2
Személyi juttatások Járulékok Dolo!ll kiadások Szociálpolitikai el!., ellátottak pénzbenI juli. Támo!latásértékO klad:!.sok Támoflatásértékl1 mIlkIJdési kiadások Támol1atásértékii felhalmozási kiadások Vé!lle!lesen atadott pénzesnözök M(JklJdési célu pénzesz/(lJz átadás AHT-fl k. Felhalmozási célú pénzesz/(IJz átadás AHT-n k. Felulltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nWMsa
O O
O O O O O 20 OOO 20 OOO O O O O 20 OOO
O O O O O O O
o
O O O O O O
O O O O
O O O 20 OOO 20 OOO O O O O 20 OOO
Ku1lllrálls el51rányzat
1 2 3 4
, '", '", , 511 611
1
2<0
Személyi juttatások Járulékok. Dololji kiadások SzociálpolitikaI ell .. ellátottak pénzbeni jutt. Támo!latásértékO kladllsok Támo.l1atásértékii miik"dési kiadások Támo.l1atásMékl1 felhalmozási kiadások Vé!lle.Qesen átadott pénzesn6zök Ml1kOdési célú pénzesz/(Oz átadás AHT-fl k. Feillalmousi célú pénzesz/(IJz átadás AHT-n k. Felulltás Fejlesztési kiadások Támogatási kOlcsön nyJljlása
71 1900 O O O O 25989 26989 O
O Összesen:
O O 29200
Összesen:
O O O O 20 OOO 20000 O O O O O O O 20 OOO
Összesen:
O O O O O O O 17352 17352 O O O O 17 352
Összesen:
O O O O O O O 20144 20744 O O O O 20744
2<0
_100
"
~O
O
140
"
1900
1900 O O O O 15510
1100 1100 O -1150
14350
15510 O O O O
-1150 O O O O
14360 O O O O
17 731
O
-180
O
1100
1100 O
17 551
Könyvlártámoljatás
1 2 3 4
, '" '", , 511 6
6/1
1
,
Személvl juttatások Járulékok DoloIIi kiadások Szoclálpol!likal ell., elJátottak pénzbeni lutt. Támoljatásértékü kiadások Támo.l1atásflrték(J miiklJdési kiadások
Támo.l1atáséf1ékü feillalmozásf kiadások Vé!lle.Qesen atadott pénzesnözök Ml1kOdési célú pénzesz/(IJz átadás AHT-fl k. Felhalmous; célú pénzesz/(IJz átadás AHT-n k. Felulltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
O O
O O 30 OOO 30000 O O O O O O O 30 OOO
O O O O O O O O O O O O O O
O
O O O 30 OOO 30 OOO O O O O O O O 30 OOO
Városházi esték
1 2 3 4
, '", 511
6/1
'"1,
,
Személvl juttatások Járulékok Dolo!li kiadások SzocIálpolitikaI ell .. ellátotlak pénzbeni lutt. Támo!latásértékü kiadások Támo.l1atásérték(J miiklJdési kiadások Támo.l1atásMékii feihalmozásl kiadások Vé!lle.Qesen átadott pénzesnözök Ml1kOdési célú pénzesz/(IJz átadás AHT-fl k. Fe/halmousi célú pénzesz/(IJz átadás AHT-n Felulitás Fejlesztési kiadások Támogatás! kOlcsön nyújtása
k-
O
,
O
O O
O
O O O O 17 352 17352 O O O O 17 352
O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 20744 20744 O O O
O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 17 352 17352 O
O O O 17 352
Jankay Közalapltvány. Galéria támO!latása
1 2 3
,, 511 5" 6
6/1 612
,, 7
Személyi juttatások Járulékok Dolo!ll kiadások SzociálpolitikaI ell., ellátottak pénzbeni lutt. Támo!latásértékü kiadások Tilmoflatásértékl1 ml1kIJdési kiadások Támoll'atásértékl1 felhalmozás; kiadások Vé.cllefleSen átadott pénzesnözök M(JkIJrtésl célú pénzesz/(IJz átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzesz/(IJz átadás AHT-n k. fehilltás feJlesztési kiaoások Támogalásl kölcsön nyújtása
O
O
O
20744
O
O O O O O O O 20144 20744 O O O O 20744
3. számú melléklet 10. oldal
A
elm ,mm
Eli:;lránvAlcim szám
~,
cso-
.
Hivatal és helvi kisebbséqj önkormányzatok központi kezelés ű feladatainak 2010. évi kiadasai
KlEloemelt !ránveli:;- Cím Alclm ~, lránv- o"~ o"~ ~,~,
"rt
,mm
Pol~ármesteri
szám
, 2 3
, 5 5h 5a 5
'I'
5a 7
• 9
KIADASOK KIemeit elöiránvzat név
"rt o"~
Diáktanya Közalapltvánv támollatása
, , 2 3
5 5" 5a 5
'I'
5a 7
• 9
2010. ~vl módosltoll el61r.inyut O&.30-lg
.J2010. (IX. 21.) link. renddet szerinti d.ltozfls
2010. évi m6dosltOll el61rinvzat
'F<
.F<
.F<
eH
,
Személvl juttatások Járulékok DoloIli kiadások Szoc!álpolllikal ell.• ellátottak pénzbeni Jutt. Támojlalásértékii kiadások TámrJ.qatásertéko múkodés/ kiadásrJk TámoqatádrtékiJ felha/mrJzási kiadások VéjllelleSen átadott pénzeszklizek MiJkOdésl c4l11 p4nzeszkIJz átadás AHT-n k. Felhalmozás/ c4tll pénzeszkIJz átadás AHT-n k. Felújítás FeJlesztési kiadások Támogatási kelcsen nyújtása
,
a a a a a a
a a a a a a
3600 3600
3600 3 GOD
3600
3600
a o O
a a a
O O O
O O O O
10800 10 eDO
10800 10800
O
O
10800
10800
a a a a
Összesen:
7
2010. hl eredeti el61rinvut
a a a a
,
a a a a a a a a a a a a a
a a a a a a a 3600 3 GOD
a a a a
3600
Balassi Közalapltvánv támo.Qatása Személyi Juttatások Járulékok Dolojll kiadások Szociálpolitika! ell.. ellátottak pénzbeni jutt. Támollatásértékú kiadások Támof1atáséttékűműkIJdés!kiadások nmo.QatáséltékG felllalmozás/ kiadások Véjllejlesen átadott pénzeszközök MükCclés! cé/ű pénzesz){oz átadás AHT-n k. Fe/halmozási cétű pénzesz){oz átadás AHT-n k. Felújltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
a
a a a
Összesen:
a a a
a a a a a O O
a
O O O O O O
a a a a a O O
10800 10800 O
a a a
10800
Ifjúsá.ql feladatok
1 2 3 4 5
SI'
5a 5
'" • 5a 7 9
Személvi juttatások Járu!ékok Dolojli kiadások Szociálpolitikai ell.. ellátottak pénzbenlIutt. TámollatásértékO kiadások Támoflatásérlékű mükOdésf kiadások Támogatásétteko felllalmozás/ ktadások Véllte!leSen átadott pénzeszközők MűkOdési célll pénzeszkoz ;jtad;js AHT-n k. Felhalmozás/ c4lú pénzeszJ(oz átadlls AHT-n k. Fellljltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyllllása
a
O
O
5 2964
2200 O
a O O
O
5 4080 O
20 20
O
O O
1400 1400
1046 1045
129 129
1175 1175
O
O
O O O
O
a
a a a
5280
a a
Összesen:
O
20 20
a a a a
1116
O
,
a a a
3600
.; 035
1245
a a O a
a a O a
O O O
O O O
a a a a a O O
O O O O O O O
8010 8010
8277 8277
490 -490
7781 7787
O O
,,
O
O
a a
O O O O
8010
8277
490
7787
a a a a a
a a O a
a a a a a
,
KI:K bizottsá!! támo!!atásl keret
1 2 3 4 5
51'
5a 5 5" 5a 7
• 9
S~emélvl juttatások Járulékok Dolo!!1 kiadások Szoc!álpol~ikal ell.• ellátottak pénzbeni jull. Támojlatásértékii kiadások Támo.QaMsértéko mokOdés/ ktad;jsok TámogatllsértékiJ felhalmrJzás/ kladllsok VéRteResen átadott pénzeszközek MükOd6s1 c4lú p4nzesz){Oz átadlls AHT-n k. Felhalmozás/ c4tll pénzeszkOz lItadlls AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadások Támogatás! kölcslln nyllltása
Összesen:
"
a O a
PolflárilrséR támo!!atá.sa
1 2 3 4 5 5" 5a 5 5" 5a 7
• 9
Személvi juttalások Járulékok Dolo.ql kiadások Szoclálpolllikal ell .• eltátottak pénzbeni jutt. Támojlatásértékü kiadások TlImogatáséftéko mokOdés/ ktadások TámogatádrtékO felhalmozlIs! k/adllsok VéRlellesen átadott pénzeszközilk MúkOd6s1 c4lú p6nzesz){Oz átadlls AHT-n k. Felhalmozás/ célü pénzeszkOz lItadlls AHT-n k. Felújilás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcslln nyúttása
O O
O O O
1000 1000
1000 1000
O O
Összesen:
"
,
O O O O O O O
O
O
a a a O
1000 1000
,
O
a
a a a
1000
1000
a
1000
a a a O a
a a
a a a O a
a a a a a
,
O O O O
Temetilk fenntartásának támoflalása
1 2 3
,
5 5" 5a 5
'"7 • 5a 9
Személvlluttalások Járulékok DolORi kiadások Szoclálpol1tikal ell.. eliátottak pénzbenllull. TámollatásértékO kiadások TámogatásértékO műkOdés/ kiadások Támogatásertéka felhalmozásl kladllsok Vé!lte!lesen átado:! pénzeszkllzök MOkOdés/ célll pénzeszkOz lItadlls AHT-n k. Felhalmozás/ c4lli penzeszkOz átadlls AHT-n k. Fellljltás Fejlesztési kiadások Támogatási kelcsen nyújtása
O O
O O O O O
4050 4050
4050 4050
O
O
,
6ss~esen:
O
a
a a a
.; 050
.; 050
O O O O O
a a a a
O O
.; 050 4050
,
O
O
a .; 050
3. szám~ melléklet 11. oldal
A
EloIrány-
elm szám
Alclm szám
,,'
~o-
"rt szám
Kiemelt elO. irány-
elm
,,' o"
"'m
Po[~ármesteri
Alcrm név
Hivatal és helyi
kisebbsé~i önkormányzatok
2010. évi kiadásai
ElO. irány-
KIADASOK
~.-
Kiemeli elölránvzal név
,,'
,ort
központi kezelésü feladatainak
oé, Körosok Vol~ye Nalurpark
t2 1 2 3 4
, , ,It ,It
'O 7 8 9
TámorsatáséttékO felhalmozás; kiadások Vé!lle!lesen áladott pénzesuözOk Ml1ktJdésl cé/ú pénzllszl(tJz átadás AHT-n k. Fe/halmozás; cé/ú pénzeszJrtJz átadás AHT-n k. FlIlúlltás Fejlesztési kIadások Támogatási kölcsön nvUjtása Talldijhozzájárulás
1 2 3
SZllmélvl juttatások Járulékok Dololll kiadások Szociálpolitikai elJ.. lIllátottak pénzbenliutt. Támo~alásérték(j kiadások
511
Támo.qatáséltékil múktJdés; kiadások Támollalásértékil feihalmozasl j(iadások
,, 'O , 611
'O 7 8 9
el6lrány~t
,F<
,F<
,F<
,F<
Vé.clle.clesen átadott pénzeszk5zök MiikIJdésf célú pénzeszkIJz átadás AHT-n k. Felhalmozásl célú pénzemtJz átadás AHT-n k. Felújilás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcson nyú~ása
Személyi juttalások Járulékok 0010111 kiadások Szociálpolitikai ell., ellálottak pénzbeni jult Támollatásértékú kiadások
511
TámollatásfJrtékO miiktJdfJsl kiadások TámorsatáséttékO felhalmozás; kiadások
, ,
'O 611
'O 7
8 9
12716
,
1827
14 543
1827
14543
11300
14 016
1827
15843
,,, , ,,
,,, , ,,
,,, , ,,, ,,
1 2 3
20025
20025
,, 'O , 511 611 5/2
7 8 9 16
Onalom
1 2 3
O
O 20025
O 20025
O O
O 20025
,, ,
,,, ,
,, 'O , 511 611
'O 7
8 9
Idősek
O
O O 13868 13868 O O
,
O O 13580
O 13868
, , ,,,
, ,, ,,
O O
,, , , , O
,,,
O O
13868 13868 O
O
O O O
, ,,,
O O -155 .155 O
1000
1000
1000
O
O
O O 1000
O
,,
1000
O
,
O O -155
Otthona !ámollalása
, ,,
,, , ,,,
1082
1082 1082 O
O O O
, 1082
,
Felhalmozasi célű pénzeszkOz átadás AHT-n k.
O
Felúlltás Fejlesztési kiadások Támogatasi kölcsön ny~jlása Összesen:
O
,,
O O 1082
O 1082
O O
O O
, , ,, O
O
,, ,
1 2 3
,, 'O , '"'O 511
7 8 9
Szemé lvi juttatások Járulékok DololIi kiadások SzocIálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni jutt. Támo.clatásértékú kiadások
,
O O
Támo.qetásértékti mliktJdésl kiadások Támollatásértékli felhalmozás; kiadások Vé.clle.clesen átadott pénzesuözök Mliködésl célú pénzeszJröz átadás AHT-n k. Felhalmozasi célú pénzlIszköz átadás AHT-n k. Felújilás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújtása Osszesen:
, , O
13868
, O O O O
,, '45 84', , , O
84'
, O O O O
,, 1 082
1082
O O O
O O 1082
,, O
,
O
, ,, ,,
, ,,
O 3770
3770
3770
3770
O
,, """, ,,
O 3400
O -3400
3400
-3400
O
O O O
O O O
3400
3400
370
3400
O
O O
Csabai DAve le! Kft. működési támollatása
17
O O
,
O O
O
O
1000
,
Személvlluttatások Járulékok DoloAi kIadások SzoclálpolitJkal ell., ellátottak pénzbenliutt. Támo!la!ásértékű kiadások Támollatásértékil múktJdésl kiadások Támo.qatásértékil felhalmozasi kiadások Vélllellesen átadott pénzeszközök Működési célú pénzeszJröz átadás AHT-n k.
,,
,
,
Osszesen:
20025
20025
O
O
Vélllellesen átadott pénzeszközök MűktJdés; célű pénzeszktJz á/adás AHT-n k. Felhalmozásl célű pénzemIJz átadás AHT-n k. FelúJltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyujtása
,,
,
13580
Támo.qatásértékú felhalmozasi kiadások
,, ,, ,
O O
O
SzemélY! Juttatások Járulékok Dolo~! kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbenliutt. Támollatásérlékű kJadások Támollatásérlékl1 ml1ktJdés; kiadások
, ,
20025
O O 13580
KarilatIv szervezelek támollalása
,, ,
20025
O
Osszesen:
15
,, , ,,, , ,,,
1300
12716
,, ,
Vé!lle!lesen átadott pénzesuözök Ml1ktJdésl célú p{mzllszl(tJz átadás AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszJrtJz átadás AHT-n k. Felúlltás Fellesztésl kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
, ,,, , ,, , ,, ,
10 OOO
Vállalkozói bölcsöde támo.clatása
1 2 3 4
,, , ,,,
1300
20111. évi módosllott
10 OOO
,
Összesen:
14
.J2010.(IX.27.) link. rendelet szerinIl vállozás
1300
Osszesen:
13
2010. évi módosllott el6lrányz.at OG.30-1g
,, , ,,, , ,, ,
Szemé1y1 juttata sok Járulékok 0010111 kiadások Szociálpolitikai ell., ellálottak pénzbeni juli. Támo.Qatásértékú kiadások TámoRatáséttékO mOktJdfJsl kiadások
5/2
2010. évi eredetl elölrányzal
,
,
O
O O
,,
O 3770
3.
A
ElcIrány· Clm
,úrn
Alcím szám
~,
~o-
,ort
~,
szám
"', "',
4 5 511
5n 6 611
6n 7 8 9
12. oldal
KIADASOK 2010.i!vl eredeti el6lr.tnyzat
Kiemeli el51rányzat név
,ort
o"
SzocláHs alap és nappall ell. nyúr,ó álláml fenn:'
1 2 3
sz~mÍl melléklet
Hivatal és helyi kisebbséqi önkormányzatok központi kezelésü feladatai nak 2010. évi kiadásai
KIElcemelt Ininy· elc- Clm Alcím ~, Irány~o-
,úrn
"
Po[~ármesteri
'"
szol~. t~m.
Osszesen:
O O O O O O O 11000 11 OOO O O O O 11000
Osszesen:
O O O O 50 OOO 50 OOO O O O O O O O sa OOO
Osszesen:
O O S 433 O 84800 80200 4600 O O O O O O 91233
Osszesen:
SzemélYI luttatások Járulékok Dolo,ql kiadások Szociálpolitikai ell., ellálottak pénzbenliutt. Támo.clal~sértékü kiadások TámoqaMdrtékrJ mrJktJdési kiadások TámollalásértékrJ telhalmozásr kiadások Véf/le.clesen átadoll pénzesuözök MrJktJdés/ elilll pénzeszktJz áfadás AHT-n k. Felhalmozás! célll pénzeszktJz átadás AHT-n k. Felújítás FejlesZ!ésl kiadások Támogatás! kölcsön nvúltása
2010. i!vl módosított el61nl.nyzat 06.30.111 e Ft
O O O O O O O 11000 11 OOO O O O O 11000
.J2010. (IX. 27.1 CInk. rendelet szerinIl v.tltozb
2010. i!vl módosított el61ninyzat
of'
oF<
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 11000 11000 O O O O 11000
Gyermekvédelmlszakellálás
19 1 2 3
4 5 511
5n 6 61'
6n 7 8 9
O O
O O
110
416
O 49890
O O O O
O O 526 O 49890 49890 O
416 -416
-416 -416
O O O O O
O O O O 50 OOO
O O 6433 O 92485 87885 4600 O O O O O O 98918
O O O O O O O O O O O O O O
O O S 433 O 92485 87885 4600 O O O O O O 98918
O O O O O O O 38146 38146 O O O O 38146
O O O O O O O 38146 38146 O O O O 38146
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 38146 38146 O O O O 38146
O O O O O O O 3600
O O O O O O O 360a
3600
3600
Osszesen:
O O O O 3600
O O O O 3600
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 3600 3600 O O O O 3 soa
OSszesen:
O O O O O O O 112 OOO O 112000 O O O 112 OOO
O O O O O O O 112 OOO O 112 OOO O O O 112 COO
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 112 OOO O 112 OOO O O O 112 OOO
Személvlluttatások Járulékok DoloAI kiadások Szociálpolltlkal ell., ellatottak pénzbenliutt. TámoRatásértékü kiadások Támoaatásértékü múktJd6s1 kiadások Támogatásértékü felhalmozás! kiadások VéRIellesen áladott pénzeszközök MüktJdésl céll1 pénzesz/(tJz átadás AHT-n k. Felhalmozás! céll1 pénzeszktJz átadás AHT-n k. Felúiltás Fellesztósl kiadások Támogatási kölcsön nVUjtása
49890 O O O O O O O 50 OOO
Békéscsaba és Térséqe Tllbbcélú Önkormányzati KlstérséAI Társulás
20
1 2 3
4 5 511
5n 6 611
6n 7 8
, 21
SzemélY! Juttatások Járulékok Dololll kiadások Szoclálpolltlkal ell., ellátottak pénzbeni jutt. TámoRatásértékii klad~sok Támogafásérfékú mOkdd6s/ kiadások Támollafásél1ékü felhalmozás! k;adások Vélllellesen átadoll pénzeszközök MüktJdésl célú p(mzesz/(tJz átadás AHT-n k. Felhalmozás; célO pénzeszktJz átadás AHT-n k. Fell1jltás Feltesztésl kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
Személszállilás1 dlj támollatása
1 2 3
, 4
511
5n 6 611
6n
, 7
9
SzemélY! Juttatások Járulékok DalolIl kiadások SzoclálpolJlikal ell., eliátottak pénzbeni jutt. Támoqatásértékii kladások Támollafásérfékű mükadésf kiadások Támo,QafásérfékrJ felhalmozásl kiadások Vé.Qlellesen átadott pénzeszközök Mükadés; célú pénzeszkaz átadAs AHT-n k. Felhalmozás; c61ú pénzeszktJz átadás AHT-n k. Felúlltás Fejlesztési klad~sok Támogatási kölcsön nyQitása Válsállkompenzácl6s támollatás
22
1 2 3 4 5
511
,n 6 611
6n 7 8 9
SzemélY! Juttatások Járulékok DololI! kiadások SzocIálpolitikai eU., ellátottak pénzbeni jutt. Támoqatásértékii kiadások Támogafásérfékü mrJkl1désl kiadások Támogatásérfékü felhalmozásl k;adások Vélllellesen átadott pénzeszközök MI1k6dési elilll pénzeszktJz átadás AHT-n k. Felhalmozási céll1 pénzesz/(tJz átadás AHT-n k. FelülItás Feilesztésl kiadások Támogatási kölcsön nyftltása Munkahelyteremtés támollatása
23
1 2 3
4 5 511
,n 6 611
6n 7 8
,
SzemélYlluttatások Járulékok Doloq1 kiadások Szociálpomikai ell.. eltátellak pénzbeni Jull. Támoqatásértékil kiadások nmollafásérfékü mrJkadési k!adAsok Támollatilsértékü felhalmozás/ kiadások Vélllellesen átaaott pénzeszl(özök MJ1ktJdésl elilil pénzeszktJz átadás AHT-n k. Felhalmozás! elilil pénzeszkdz átadás AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kiadások Támogalás! kölcsön nyl1jtása
3. számú mellékle113. oldal
A PO[!=Iarmesteri Hivatal és helyi kisebbsé!=li önkormányzatok központi kezelésü feladatainak 2010. évi kiadásai E15iránv-
Clm ,<ám
Alclm
,<ám
",
~,-
"rt szám
24
Kiemer. e15. irányza: szám
, , 2 3
5
51'
5n a a" an 7
••
25
clm Alclm
,é, ,é,
Elolrány-
KIADASOK
~,-
KiemelI eloJrányzat név
2010. ~vl m6dosltott el6lránv::at 06.30.111
.J2010. (IX. 27.) önk. rendelet snrlnll váltods
2010. ~vl m6dosllott el61ránvzat
,F>
'F>
OF'
OF'
,ort
,é,
Civillikviditásl keret SzemélvI juttatások Járulékok Dolo~1 kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni jutt. Támo.c!atásértékü kiadások TémogatésMékl1 ml1kl!désl kiadások T
O O O O O O O O O O O
Felhalmozásl céJü pénzeszköz átadás AHT-n k. Felújltas Fejlesztési kiadások Támoaatásl kölcsön nyújtása Osszesen:
O 5 OOO 5 OOO
O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O
5 OOO 5 OOO
1120 1120
O O O O O O O O O O O O 6120 6120
Polflármesleri HIvalal Szakszervezetének támo,Qalása
1 2 3
,
5 5" 5n a a" an 7
• 9
Személvi juttatasok Járulékok Dolo~1 kiadások SzociálpoWJh! ell.. ellátottak pénzbeni full Támoflatásértékii kiadások Támoqatáséltékl1 ml1ködésl kiadások Támoqatáséttékl1 falhalmozás! kiadások Véflle.qesen áladott pénzeszközök Ml1ködésl CWI pénzeszk"z Madás AHT-n k. Felhalmozásl ~Iü pénzBszk"z éladás AHT-n k. Felúlltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
O O O O O O O
Összesen:
26
eredell el6lr.invut
2010.~vl
",
, , 2 3
5 5" 5n a 6/1 an 7 a 9
Bevárosi Katolikus
E~yházközsé,Q
O O O O O O
O O O
2155 2155
O 2155 2155
O O O O
O O O O
2155
2155
O O O O O O O O O O O
O O O
O O O O O O O
O O O O O O O
O O O O O O O 2155 2155
O O O O 2155
tamo,Qatása
Személyi juttatások Járulékok Dolo.ql kiadások Szoclalpoli~kal ell., elJátottak pénzben! jutt. Támo.qatásérlékü kiadások
O
O O O
Témo.QatáséfUkl1 ml1k"dés/ kiadások Témoqa/ésértékl1 felhalmozésl kiadésok Vé.Q"leflesen átadott pénzeszközök Ml1kl!dés/ ~JIl pénzeszköz átadás AHTof! k. FeJhalmozésl célll pénzemöz étadés AHT-n k. Felúlltás Fejlesztési kiadások Támegatási kölcsön nyújtása
O
O O
8 OOO
8 OOO
O
8 OOO
O
O B OOO
O O
O
O
O
O O
O O
O B OOO O O O
B OOO
Osszesen:
O O O O
O 8 OOO
8 OOO
O O
8 OOO
KBe támo~atása
27 1 2 3 4
5 511 5n a 6/1
an 7 8 9
Személvlluttatásek Járulékok Delolll kiadások SlOclálpoljtikai ell.. ellálettak pénzbeni lutt. TámD~atásértéka kiadások Témogatásérlékl1 müködésl kiadésok TámogaMséttékl1 felhalmezás! kiadások Vé~le~esen átadott pénzeszközök Müködésl cé/ll pénzeszk"z áta dés AHT-n k. Felhalmozás! célll pénzeszk"z átadás AHTof! k. Fellllltás Fejlesztési kiadások Támegatásl kölcsön nYUjtása
O O 130
O O O O
O O O O
3960 3980
4560
O O O O Összesen:
26
O O 130
4090
4580 O O O O 4690
O O O O O O O O O O
O O 130 O O
O O 4560 4560
O
O O O O
O
4690
O O
E.Q"yéb támo.Q"alás
1
2 3
,
5 511 5n a 6/1 an 7
• 9
Személyi luttatások Járulékek Dolo,Q1 kIadásek Szoclálpoli~kal ell.. elJátottak pénzbeni jutt. Támellatásértékü kiadásek
O
O O
Támo.QaMséttékl1 ml1kIJdésf kiadások Témoqa/éséttákl1 felhalmozásl kiadésok Véllle~esen átadot! pénzeszközök
Müködés/ célll pénzaszk/Jz átadás AHTof! k. Felhalmozásl cáJIl pánzeszköz átadás AHT-n k. Felújitás FeJlesztési kiadások Támoaatás! kölcsön nyújtása Osszesen:
29
O O O O O O O O O O O
·Osszefellás Mezilmeflverérl" ElIyesCletlli.mellatása
1 2
3 4
5 511
5n a 6/1 an 7
• 8
Személvi juttalások Járulékok De!efll kiadások Szeclálpe1ilika! ell.. ellátottak llénzbenllutt. TámoRatásértékii kIadások Támeaatásérlékü mllkDdésl kladésok
O O O O O
Támoll'at.::lsérléka felhalmozási kiadások Vé,Qle,Qesen áladett Ilénzeszközök Múk"désl céll1 pénzeszköz étadás AHTof! k. Felhalmozásl cé/ll pénzeszkoz átadás AHT-n k. FeiIllitás Fejlesztési kiadások Támegatási kölcsön nyújtása Összesen:
O O O O O O O O O
O O O O O O O
""
O O O O
" O
O O O
O O O 7 OOO
O 7 OOO
O O O 7 OOO
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O
O O
""
O O O O
" O
O O O
O O O 7 OOO
O 7 OOO
O O O 7 OOO
3. számu melJéklet14. oldal
A
Clm
Alcfm
szám
,"m
.
Ki-
Eloirány-
eme~
~,-
eloirány-
,ort
~,
,"
Pol~ármesteri
Hivatal és helvi kisebbséqi önkormányzatok központi 2010. évi kiadásai
EloIrány-
Clm Alclm
", ",
."m ."m
KIAO
Kleme~ el~iránvzat
2010. évi eredeti cl61rotnynt
név
"rt ,', mijk~dtetési
4 5 511
5n 6 611
6n
, 7
9
o
,
O O O
,, , ,, OSszesen:
Személy! juttatások Járulékok Dolonl kiadások Szociálpolitika! eU., ellátottak pénzbeni juli. Támollatásértékú kiadások Támo.qaMséfNkO mOkIJdésl kiadások Témollatásét1ékO felhalmozás; kiadások Vélllellesen átadoll pénzeszk.özök MrJkIJdés/ célli pénzeszk6z étadás AHT-n k. Felhalmozés; célú pénzeszk6z átadlls AHT-n k. Fehijitás FejlesztésI kiadások Támogatási kölcsön nyUjtása
1 2 3
4 5 511
5n 6 6'1
6n
,
7
9
MunkálUtóllaU.scehi UmollllUs Személyi juttatások Járulékok Dolo.QI kIadások Szociálpoli~kai ell., el1álollak pénzbeni juli. TámonalásértékQ kIadások TámoRalásérlékO miJk6dési kiadások TámouaMséfNkü felhalmozás! kiadások Vé.Qlellesen átadott pénzeszlcOzök MiJk6dés; célú pénzeszkoz átadlls AHT-n k. Felhalmozás! célli pénzeszkOz átadás AHT-n k. Fe!Olltás FejlesztésI kiadások Támogatási kölcsön nyOjtása
4 5 511
5n 6 6/1
6n
,
7
9
2. alcim összesen: Személyi juttatások Járulékok Dololll kiadások Szociálpolitikai ell., ellátollak pénzbenl jutl Támollatásértékll kIadások Támo!1atásérlékü miJk6dés; kiadások TámoUalásMékú felhalmozás/ kiadások Véllle.Qesen átadoll penzeszközök MOkOdésl célú pénzeszkOz Iltadás AHT-n k. Felhalmozás! cé/li pénzeszkOz átadás AHT-n k. Feltljítás FejlesztésI kiadások TámogatásI kölcsön nyOjtása
1 2 3
4 5 511
5n 6 6/1
6n 7
.
• 9
,, ,,
O O O O
,, ,, ,,
5 OOO 5 OOO
II OOO
240
71 11963
86 15438
.)1010. (IX. 21.) link. rendelet szerinti váltous
2010. évi módosltott el61rotnyzat
,FI
,FI
,, ,,, ,,, ,, ,, , O
,, ,,, ,, ,, ,,
5 OOO 5 OOO
5 OOO
'" ,
-100 _30 4202
56 19640
O
,
154800 150200 4600 571 893 441893 130000
172395 167795 4600 584823 445107 139716
4870 4870
177265 172665
-6676 -8503 1827
578147 436604 141543
5 OOO 743967
5 OOO 777 982
1120 3386
6120 781 368
,, ,,
,,, , ,,, , ,,, ,
,,,
,,
,, ,, ,,, ,,, ,,
'",, ,, ,,
7200 7200
10302 10860
558
, , ,,
4751 4751
24'
240
71 11963
15438
4202
O
",
154800 150200 4600 571 893 441893 130000
172953 168353 4600 584823 445107 139716
4870 4870
-6676 -'151>3 1827
12200 761167
15302 788 842
5871 8137
2200
2406
-550 -50
,,
24. elm Ilsszesen:
,
240
,,
1. alcím Osszesen:
1 2 3
,FI
támOllatása
Személyi juttatások Járulékok Oololjl kiadások Szociálpomikai ell .. ellátottak pénzbenliutt. Támoljatásértékü kiadások Tllmo!1atllsérlékli mük6désl kiadllsok TámopatáséltékrJ felhalmozásl kiadások VéljlelleSen átadott pénzeszk.ilzök MükOdésl célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felhalmozásl célfl pénzeszkOz átadás AHT-n k. Feliljitás Fejlesztési kIadások Támogatási kölcslln nyújtása
1 2 3
2010. évi módosltott el61rányzat 06.30-111
,FI
Városfellesztési Kft.
30
feladatai nak
SOK
~,
~,-
kezelésű
,,
, 61'"
,,
O
'", , ,,, ,
558
15053 15611
-100
140
~,
56 19640
, , ,,
,
177823 173223 4600 578147 436604 141543
,,
21173 1!l6979
~ortiglZat
Sportfeladalok
1 2 3
4 5 511
5n
6 511
6n
, 7
9
Személyi juttatások Járulékok Dololll kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbenI jutl Támo.Qatásértékü kIadások Támo!1atáséfNkO mlikOdési kiadások TámouatilséfNkO felhalmozásllliartások Vé.Qle!lesen átadott pénzeszlcözök MiJk6dés; célú pénzeszkOz átadlls AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszkOz átadás AHT-n k. FelOJítás Fellesztésllciadhok Támogatási kölcsön ny@ása
Tomatermek haszn;\laU
, 511 512 6 6/1
6n
, 7
9
422
3452
, ,,, ,,, ,, ,
1. alclm Osszesen:
1 2 3 4
409 1591
4200
,, , ,,, ,,, ,, ,
Személyi luttatások Járulékok DololIi kiadások Szoc!álpolltlkal ell., ellátollak pénzbeni juli. Támo.Qalásértékü kiadások Támouatáséftékú mOkOdés/ kiadások Támo.QatáséftékiJ falha/mozási kiadások Vé!llelleSen átadott penzeszk.özök MrJkOdési célú pénzeszkoz átadás AHT-n k. Felhalmozás/ célfl Pénzeszk6z átadás AHT-n k. FelOiltás Fejlesztési kIadások Támogatási kölcslln nyOltása
16864
2. alclm összesen:
16864
, ,,, ,, ,,
286 288
6568
, ,,, , ,,, ,,
.U
244
,, , ,,, ,,, ,, ,
,, ,,, ,, , ,, ,,
16864
O
16864
O
1856
372
, ,,, 20' ,, ,,
4296
288
6812
,, , ,,, , ,,, ,,
16864
16864
3. számil me1téklel15. oldal
A Polqarmesteri Hivatal és helyi kisebbséqi önkormanvzatok központi kezelésü feladatainak . 2010. évi kiadásai Elő-
Irányeim szám
Aleim szám
,,'
~~
"rt ,"m
KIE15emelt Iránye15- Clm Alelm Inlny~,port szám
KIAD
,,' ,,' ". ". ".
SOK 2010. ~vl l1rl1detl el6irányzat
KIemeIt elölnlnyzat név
_F< Személyi luttatások Járulékok Dolo.Qi kIadások Szoclálpolitlkai ell., ellátottak pénzbeni Jutt. Támo.Qatásértékü kiadások Támo.qatásMlIkl1 mGk(ldésl kiadások Támollatáséttllkl1 felhalmozásl kiadások VéAleAesen átadott pénzeszl:özök MIlkIJdés! eélll pénzeszl(lJz átadás AHT-n k. Felhalmozási elllll pénzeszklJz átadás AHT-n k. Felülitás FeJlesztésI kiadások TámogatásI kőlcsön nyüjlása
1
,
2
4 S 511
, ,n '" • 5n 7
9
25. clm összesen:
2010.~vl
módosltott el6lrányzat 06.30./g
_F<
.J2010. (IX. 21.1 önk. rendelet sZl1r1ntl váltod.s
2010. évi módosltott elólrányzat
_F<
_F< ~SO
2200 409 18455 O O O O O O O O O O 21064
2406 422 20316 O O O O 2BB O O O O 23432
O O O O O 244
2800
6140 1 706 5078 O O O O O O O O O O 12924
-1235 -201 1113 O O O O O O O O O O
'"15
O O O O O O O O O O O O O O
20'
-SO
."
O
O O O
O
1856
'"
21160 O O O O 2BB
".
O
O O O 23676
P~_~gU.M
2!\
OktatasI célfeladat
1 2 3 4
5 511
, '" • 5n
,n 7
9
Személyi Juttatások Járulékok Dolo.qi kiadások Szoclálpolitlkal ell., ellátottak pénzbenI jutt. Támo.Qalásértékü kiadások Támo.qaMsMékl1 mGk(ldllsl kiadások Támollalásélfékl1 felhalmozási kiadások Véllleljesen átadott pénzeszklizök Ml1klldésf clIlú Pénzeszkllz átadás AHT-n k. Felhalmozási clllll pénzeszkllz átadás AHT-n k. Felülitás Fejles.zlésl kiadások Támogatásl kölcsön nvúltása
'"
1. alclm összesen:
4184 O O O O O O O O O O 7 BOO
~23
4905 1 505 6191 O O O O O O O O O O 12601
Oktatasfl1jlesztésl111ólrányzat
1 2 3 4
, ,
511
,n
611
,n 7
• 9
Személyi juttatások Járulékok Dolo.ql kladasok Szocialpolitikai ell., eualottak pénzbenI jutt. Támo.QatásértéklJ kiadások T~mollatáséltékO mOködésl kiar/ások T~moAaMséltékOfe/halmoz~sikiar/ások Vé!
O O O O O O O 2250
2250
2. alclm összesen:
, 2 3 4
, 5n ,
511
611
,n 7
• 9
O O O O 2250
1500 O O O O 1340 1340 O O O O
3015
'"15
1 500 O O O O 1340 1340 O O O O 3015
Pályáz;tl saját eró Személyi juttatások Járulékok DoloAl kiadások SzociálpolitikaI ell., ellátottak pénzbeni jutt. TámoljatásértéklJ kiadások TámoAatásllltékO mOk/Jdésl kiar/ások TámollatáséltékO felhalmozási kiadások Vé.Qle!<esen átadott pénzeszközlik MOk/Jdhl elIlll pllnzeszk/Jz átadás AHT-n k. Felhalmozási célll pénzeszk/Jz átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyúJtása
O
O O O O O O O 1000
O O O O O O O 1000
1000
1000
O O O O 1000
O O O O 1000
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 1800
4. alclm összesen:
O O O O 1800
O O O O O O O 3475 3475 O O O O 3475
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 3475 J 475 O O O O 3475
5. alclm összesen:
O O 6 OOO O O O O O O O O O O 6000
O O 9 OOO O O O O O O O O O O 9 OOO
O O O O O O O O O O O O O O
O O 9 OOO O O O O O O O O O O 9 OOO
3. alclm összesen:
O O O O O O 1000
1000 O O O O 1000
"Békhcs3bal tehetdgekért"
1 2 3 4
5 511
,
5n 611
'n 7
,•
Személyi juttatások Járulékok Dololjl kiadások Szociálpoljlikal ell., ellálottak pénzbenI jutt. Támo.QatásértékO kIadások TámoljatásértékO miJködésl kiar/ások Támollatásértékl1 felhalmozási kiadások Vé!
1
,
2 4
5 511
,
5n 611
,n 7
• g
1800
pedag6g1al szakmaI szolgiltatas
Személvi juttatások Járulékok DolORI kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni jutt. Támo.QatásértékO kiadások TámollatáséltékiJ mOk/Jdési kiadások Támollaláséltékl1 felhalmozás; kiadások VéAleAesen átadott pénzeszközök MiJklJdés! clllll pénzeszk/Jz átadás AHT-n k. Felhalmozási clllll pénzeszk/Jz átadás AHT-n k. Felüjilás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújlása
3. számli melléklet 16. oldal
A Polqármesteri Hivatal és helyi kisebbséqi önkormányzatok központi kezelés ü feladatainak 2010. évi kiadásai
.
eim szám
Alcim
,"rn
Elő-
K>
Irány·
emelt
,,'
~~
"rt
,,~
lránv-
,,'
,"rn '''rn
, 2
, 3
5 511 5n 6 611 6n 7
••
ElilIrány-
KIAO
,', ,', ,,'
Crrn
SOK
Alclm
Kiemelt eliliránvzat név
~,-
"rt ,',
2010. évi eredeti el6lr.tnyut
2010.évl módosltott el6lr.tnyzat 06.30-/g
.J2010. (IX. 27.) önk. rendelct S%.crlnll v.illczás
2010. évi módcsllctt el61ri.nyut
OF'
OF'
OF'
e Fl
Tilrt6nelml Magyarcl'$z.tg kapesolattarl.tsl el61r.tnyzat SzeméM Juttatások J.trulékok Dololjlkiadások Szociálpolitikai ell.. ellátottak pénzbenljutt. Til.mollatásértéku kiadások nmo.(Iat.isértékLl mLlkodési kiadások Támo.(IatásértékLl felhalmozási kiadások Vélllellesen .Hadott pénzeszközök MLlklídési célú pénzeslklJz átMás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzltszklJz átadás AHT-n k. FeluJitás FeJJesztésI kiatlások Til.mogalásl kölcsen nvu~ása 5. eleIm összesen:
O O O O O O O 1500 1500 O O O O 1500
O O O O O O O
7. alclm összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
1000 "O 1277 O O O O O O O O O O 2597
8. alelm összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O
2800 816 10184 O O O O 6550
7300 2041 16855 O O
632 632 O O O O
632
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O
632 632 O O O O 6"
Szakképzhl feladatok megval6slt.isa
1
2
, 3
5 511 5n 6 611 6n 7
,•
Szemé lvi Juttatások Járulékok Dololji kiatlások Szoclá!pofrtil<.al ell., ellálottak pénzbeni Jutt. Til.mollatásértékü kiadások TárlKJgatásétMkü mLlklJdés/ kiadások TárlKJgatásflI1ékLl fltlhalmozás/ kiadások Vélllellesen átadott pénzeszközök MLlkOdés/ cé/Ll pénzoszkOz átadás AHT-n k. Felhalmozás/ célú pénzesz/((Jz átadás AHT-n k. FelúlItás Fejlesztési kIadások Támogatási kölcsön nvlijtása
740
1748
202
522
O O O O O O O O O O O ",O
1277 O O O O O O O O O O 3547
O O 11000 O O O O O O O O O O 11000
O O 11000 O O O O O O O O O O 11000
~87
6813 2042 28968 O O O O 6447
Sukmaiinformatikai feladatak
1
2
, 3
5 511 5n 6 611 6n 7
•, , ,, 2
5 511 512 6 611 6n 7
• 9
Személyi juttatások Járulékok DolORI kiadások Szociálpolitikai ell.. ellátollak pénzbeni Jull. Til.mollatásértékQ kIadások TámollatásflI1ékLl mLlkOdési kiadások TámoflaMsérlékLl felhalmozási kiadások Vélllellesen átadott Ilénzeszközök MLlködés/ célú pénzesz/(öz átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszkoz áfadás AHT-n k. Fe!újrtás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
Szemé lvi Juttatások Járulékok Dololjl kiadások Szociálpolitikai ell., ellálottak pénzbenljutt. TámallatásértékO kiadások TámoRatásl!rlékLl mLlktJdési kiadások Támoflat.isl!rlékLl felhalmozási kiadások Vé.qleResen átadott pénzeszközök MLlködtlsl célú pénzltszköz átadás AHT-n k. Felhalmozási célu pénzesz/(öz átadás AHT-n k. Fellllltás FeJtesztésI kiadások TámogatásI kölcsön nyú~ása
G550 O O O O 26. elm összesen:
20350
1
O 6447 6447 O O O O 32 S43
12113 O O O O O O O O O O 11627
O O 7 OOO O O O O O O O O O O 7 OOO
O O O O O O O O O O O O O O
O
6447 O O O O 44 270
Jöghzségllgy! .igazat
II
, , 2
3
5 611 5n 6 611 6n 7
• 9
, 2 3 4 5 511 6n 6 611 6n 7
,•
ÁllateghzségUgyl tevékenység Szemé lvi Juttatások Járulékok DololIlkIadások Szociálpolitikai ell.• ellátoltak pénzbenljutt. TámallatásértékQ kiadások TámaRatásértékLl mLlkOdtlsi kiadások Támofla!ilsl!rlékLl felhalmozást kiadások Vé.qlelleSen átadott pénzeszközök M6ködési célú pénzesz/(öz átadás AHT-n k. Felhalmozási célu pénzesz/(öz átadás AHT-n k. Felúlltás FeJtesztésl kiadások Támogatási kölcsön nyújtása 1. alelm összesen:
O O 7 OOO O O O O O O O O O O 7 OOO
2. alelm összesen:
50 1190 O O O O O O O O O O 1440
O O 7 OOO O O O O O O O O O O 7 ODO
EgészségmeglSr:zhl önkorm..tnyutl program
200
Személvlluttatások Járulékok Dolaljlkladások Szoclálpoli~kai ell.• ellátottak pénzbeni Juli. TámallatásértékO kiadások TámaRatásl!rlékLl mLlktJdés/ kiadások nmofla!ilsérlékLl felhalmozás; kiadások Vé.qlellesen átadott pénzeszközök MLlködési célú pénzesz/(öz átadás AHT-n k. FelhalrlKJzási célu pénzesz/(öz átadás AHT-n k. Felúlltás Fel1esztésl kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
251
"
2270 O O O O
-158 O
14.
225
O O O O 10
225
10
O O O O 2805
O O O O O
93
"
2418 O O O
O 236
235 O O O O 2805
3. számu
A PolJ1ármesteri Hivatal és helyi kisebbséJ1i önkormányzatok központi . 2010, évi kiadásai Elő.
elm '''m
Alcim szám
".
iriny-
emelt
ul
elő-
~,.
irinyzat szám
'""
szám
KIADASOK
Elő-
2010. ~vl eredeti el61rinyz.at
iriny-
elm Alcim
,é, "é,
mellé~let17.
kezelésű feladatainak
ul Kiemel! előlrinyzal név
~".
.'" ,é,
2010. évi mődosltott
el61rinyzat 06.30-111
,Fl
,Fl
.J2010. (IX. 27.) link. rendelet szerinti v.iltoÚs
2010. ~vl mödosllott el6irinyzal
oFl
oFl
Menlnllllls elleni véd6oll!s, llyöllyszert:l.mollal!s
l
Személvlluttatísok
2
Járuléko~
3
DoloAI kiadáso~ Szoclálpollti~ai ell., ellálottak pénzbeni jutt. Tamollatísértékii kiadáso~
, '", 4
511 611
'"7
• 9
4
TámogaMdrt6kti mtikiJd6s! kiadások Támogatásl!rtékrJ felhalmozásl kiarJások VéAle.qesen átadolt pénzeszk6z6k MrJkiJdés! ~1I1 p6nzeszJ(iJz á/adás AHT-n k. Fe/halmozásl célü pénzeszJ(fJz átadás AHT-n k. FelCljítás Fellesnési kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
O O O
O O O
470
470
O O O 1130
O O O 1130
~70
1130
1130
~70
3. alcfm összesen:
O O O O 1600
O O O
O O O O O O O 19646 O 19646 O O
O O O O O O O 15818 O 15818 O O O 15818
O O 1<1510 O O O O O O O
5. alclm összesen:
O O 9200 O O O O O O O O O O 9200
O 1600
O O O O O O O
O O O
470 O O O
760 760
O O O O -370
O O O O 1230
O O O O
O O O O
H.izlorvosok eszkllzpötlbl timollahl.sa, h;\.z[orvosl UlIYlllllt
1 2 3
, '", 4
511 611
'"7 8 9
Személyi juttatások Járulékok DoloAi ~iadások Szoclálpolili~al ell .. eJlátotta~ pénZben! jutl Támo.!latásértékü kiadások Támollatásérlékti mrJkIJdésl kiarJások Támo.qatásértékl1 felhalmozásl kiadások VéA!egesen átadot! pénzeszközök MrJkarJésl célu pénzeszJ(IJz átadás AHT-n k. Felhalmozás/ cé/u pénzeszkiJz átadás AHT-n k. Felulltás Fejlesztési kIadások T:imogatásl kölcsön nyujtása
O 19646
250
250
O
O
250
250
-250 O
-250 O O O O
19396 O 19396 O
O O 19646
HPVoltóanyag
1 2
Szeml!1vI1uttatások
3
Dalolli kIadások Szociálpolitika! ell., ellátottak pénzbeni jutt. Támo.!latásértékü kIadások
,, '", '" '" 511
7
8 9
1 2 3
, '", '" 4
511 611 7
8 9
Járulé~ok
Támo.Qatásértékti mGkl:ldés/ kiad;lsok TámoRatásértrlkG felhalmozás; kiadások Vélllellesen átadott pénzeszl(őzök MGk6dés/ cé/ll pénzeszJ(IJz átadás AHT-n k. Felhalmozási cé/ll pénzeszJ(IJz átadás AHT-n k. FellÍjitás Fellesztés! kiadások Támogalásl kölcsön nyujlása
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellálottak pénzbeni jutt. TámoAatásértékü kIadások TámogatásértéktJ mtJkl:ldrls/ kiadások TámoRa/áséttéka felhalmozási kiadások Vélllellesen átadott pénzeszk6zök Mtikl:ldésf cé/{j pénzeslkl:lz átadils AHT-n k. Fe/halmozási ~/iI prlnzeszJ(l:lz átadás AHT-n k. Feluiitás Fejlesztési kiadások Támogatás! kölcsön nyultása
O O
1.: 630
O O O O O O O O O
O
O
14510
120 -158 O
O O O O O O O O O O 14630
""
200
251
50 17 390
23780
268
2<1048
470
470
O
O O O 16948
O O O 21001 1355 19646 O
470 250
1130
27. elm összesen:
O O
O O
120
15818 O O O 35058
"
O O 45551
250 O
O
250
250
~1O ~60
20391
-250 O O O
19396 O O O 45311
·2.50
99'
K.!!.z1!tilvel~_slhIR~
~II.
Kllzmavel6désl feladatok
1 2
,, '", '" '" 3
511
7
8 9
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellálottak pénzbeni jutt. TámoAatásértéko kIadások Tilmoqa/áséttékG mtJkiJdés/ kiad;lsok Támolla/ásértrlka felhalmozás! kiadások Vélllellesen átadott pénzeszl(6zök Ml1k"rJés/ cé/ll pénzeszJ(l:lz átadils AHT-n k. Felhalmozás; crl/iI pénzeszJ(IJz áfadás AHT-n k. Felújitás Fellesztésl kiadások Támogatási kölcsön nylljlása
600 168
600 168
3932 O
3304 O O O O
O O O O O O O O O 1. alclm összesen:
4700
2. alclm összesen:
O O 4320 O O O O O O O O O O 4320
O O O O
"
O 4135
-20 O 412 O O O O O O O O O O
392
580
168 3716 O O O O O O O O
"
O 4527
Az augusztus :zo.;1 Unnepdg klad.isal
1 2 3
, '", 4
511
611
'"7 8 9
Személvi juttatások Járulékok Dolo.!ll kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni Jutt. TámollatásértékO ~Iadások Támo.QatilséttékG ml1kl:ldés/ kfad;lsok Támolla/ásértékG felhalmozási kiadások Vélllellesen átadott pénzeszl(özök Ml1k"rJés/ crl/ll pénzeszJ("z átadás AHT-n k. Felhalmozás; cé/ü prlnzeszJ(IJz átadás AHT-n k. FellÍjitás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyuililsa
O
O
O O
O O
O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
O
O O O O O O O O O O O O O O
oldal
3. számu melléklet 18. oldal
A Pol!=lármesteri Hivatal és helvi kisebbsé!=li önkormányzatok központi kezeJésu fejadatainak 2010. évi kiadásai
elm
Alcfm
Elö. irány>ot
szám
,<ám
~~
,ort szám
Elő.
K> emelt elö_ lrány>ot szám
, ,
elm Alclm
"', "',
KIAD
SOK
lrány>ot Kieme!! elöirányzat név
~o·
név
Személyi juttatások Járulékok 0010111 kiadások Szociálpolitikai ell., ellátotlak pénzbenI jutt. TámoAalásérlékü kiadások Támoga/
4
5
,
5.
,. 61'
, 7
9
3. alclm összesen:
2010.évl módosltoll el6lr:i.nyzat
,Ft
,Ft
, Ft
oFt
O O
O O
O O
2500
2585
-2585
O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
2500
2585
-2585
O O
O O O O O O
O O O O O
a a
O
a
O O O O O
TrianonI mellemlékeds Személyi juttatások Jarulékok DoloJli kladasok SzoclaipolitikaI ell., eHatottak pénzbeni lutt. TámOJlataséllékll kiadások T
2 3 4
5 61' 5.
,
,. 611
,
7
9
1000
O O O O O O O O O O 4. aleim összesen:
,
.J2010. (IX. 21.) önk. rendelet szerinti v:i.lloz:i.s
Kllzmllvelödésl érkekeltsélll p.ily.iull salU er6
61'
,
2010. ~vl módoslloll el6lr:i.nyut 0&.30-lg
,ort
2
4
2010. évi eredeti el6lr:i.nyzat
Kolozsvllrl-Tevan
61'
,
5.
,. ,It 7
• 9
O O O O O O O
O O O O O
a
O O
a
O O O O O
hallyat~k kiadba
O O O O O
Személyi Juttatasok Járulékok DoloJlI kiadasok Szociálpolitikai ell., eHátoltak pénzbeni jutt. T:l.mollatáséllékü kIadások Támogatásértékll mllkddésl kiadások Támogatásér/ékll fe/halmozási kiadások Vélllef/esen átadott pénzeszközök MrJktJdésl cél6 pénzeszkdz
2 3 4 5
1000
a
O O O O O O O O O O O O O O
a
O O O O O O 5. alcím összesen:
O O
O O 9618
O O O O O O O
a a a
9618
O O O O O O O O O
O O 9618
O O O
a
O O
a O o
a O a
O O
9618
O
Pet6fi S.indor mellszobr.inak mellalkolisa Személyi juttatások Járulékok DoloAl kiadások Szociálpolitikai ell•• ellátottak pénzbenliutt. Támollatásl!rtékü kiadások Támogatásértékú mliködési kiadások
1 2 3 4 5 51' 5. 6 7 8 9
,
,. ,It
, 7
.
9
O O O
O
900
600
Személyi luttatások Járulékok Dolol
600
O O
a O a a a
O O
O O O
O
a a a a a
O O O
900
O
900
a a
·20
O
O
580
'68
168
O
11752
15507 O
-2173
13334
O
a a a
a O a a O a a O
O O 28, elm öS$Zesen:
O O
a a a a a a 900 a
a a 6. alclm összesen:
1 2 3 4 5 511 5.
O O
O
VéJlleJlesen átadott pénzeszkllzök MlikIJdési cél6 pénzeszkOz átadás AHT-n k. Felhafmoz
,It
O
O
a a a a a
nmogat
,.
a
12520
O
a a a a a a 963
O 17 238
a
a a O a a
16'
O
O
a a
O O O
963 O
·2193
15045
O
V.irosmarkellng M6dla kapcsolat
1 2
, 4
5
61'
,
5.
,. ,It 7 8
g
a a
Személyi jultalások Járulékok 0010111 kiadások Szociálpolitikai ell., ellátoltak pénzbenliutt. TámoAatáséllékO kIadások Támogat
a a
a a a O a a
8 OOO 8 OOO
8 OOO 8 OOO
25 OOO
O O
a O a
1. alcim összesen:
25 OOO
a O O
O
a
33 OOO
33 OOO
O O O O O
a a a a a a a a a
O O 25 OOO O
O
a a 8 OOO
""aa O O 33 OOO
3. számú melléklet 19. oldal
A Poll:lármesteri Hivatal és helyi kisebbséqi önkormányzatok központi kezelésu feladatai nak 2010. évi kiadásai Ke
Elöirány-
elm '''m
Alclm szám
emelt elö. irány-
~l ~,-
"rt
~l
szám
..
elm
,
E!ö. irányAlclm név
KIAD
SOK
~l
Kiemeli. elöirányzat név
~,-
"rt név
'''m
2.1J11J. évi eredeti el6lr:l.nyzat
2.010.évl módosltolt el61rányzat
.J2.1J11J. (IX. 2.7.) llnk. rendelet nerinti v.:!lltoz.:!ls
2.010.évl módositalt el6ir:l.nyzat
,Fl
06.30-/g , Fl
oFl
oFl
V:l.rosmarkellnll Személyi juttatások Járulékok 0010111 kiadások Szociálpolitikai ell., ellátoltak pénzbeni jult. TámoRatásertékll kIadások
1 2 3 4
5 5/1 5.
2. alclm összesen:
<:<: 106 O O O O <: OOO 4 OOO O O O O <:91<:2
O O -3400 O O O O O O O O O O -3400
40706 O O O O 4 OOO 4 OOO O O O O 45742
3. alcim összesen:
O O O O O O O 5 OOO 5 OOO O O O O 5 OOO
O O O O O O O 5 OOO 5 OOO O O O O 5 OOO
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 5 OOO 5000 O O O O 5 OOO
10140
101<:0
10 gC
78' 252
Támo.'lalásértékl1 mrJkiJdési kiadások
,
Támoflalásértékü felhalmozási kiadások Vélllellesen áladolt pénzesuözök Ml1kiJr/ésf cél6 pénzeszkiJz áladás AHT-n k. FelhalmozAsí cél6 DénzeszkIJz átadás AHT-n k. FelúJfMs Fejlesztési kiadások Támogatás! kölcsön nyíljtása
,. 4/1 7 8
,
,,,
3296<: O O O O 2 ooo 2 OOO O O O O 36 OOO
252
78' 252
Nallyrendezvények Személyi juttatások Járulékok OoloQI kiadások Szociálpomikal ell .• ellátoltak pénzbenljult. TámoQatásértékll kiadások TámoflatásértékrJ ml1kiJdési kiadások Támotlatásértékl1 felhalmozás; kiadások Vé!!le!!esen átadott pénzeszközök MrJkiJdési célú pénzeszkiJz átadás AHT-n k. Felhalmozási cél6 pénzeszkCz Madás AHT-n k. Fellli1tás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
l 2 3
, 5 5/1 5. S 4/1 S. 7 8
,
4
Virosl kitüntetések
l 2 3
, 5 5/1
,
5. 4/1 S. 7 8
,
O O O O 13939
O O O O O O O O O O O O O O
29. elm összesen:
10924 1245 60769 O O O O 15 OOO 15000 O O O O 87539
10924 1246 71563 O O O O 17 348 17348 O O O O 1D1081
O O -3 <:00 O O O O O O O O O O -3400
10924 1245 68163 O O O O 17 348 17348 O O O O 97681
O O O 36858 O O O O O O O O O 36858
O O O 1C182 O O O O O O O O O 10782
O O O 416<:0 O O O O O O O O O
Osszesen:
O O O 11000 O O O O O O O O O 11000
OSszesen:
O O O 40 COD O O O O O O O O O 40 OOO
O O O 165805 O O O O O O O O O 165805
O O O 45487 O O O O O O O O O 45487
O O O 211292 O O O O O O O O O 211292
'"
Személyi juttatások Járulékok 0010!!1 kiadások Szociálpolitikai ell., ellil.tottak pénzbeni jutt. TámoRatásértékO kiadások T.1mo.'latásért.1kl1 mliktJd.1sl kiad.1sok
1 2 3
,
5 511 5.
, '" ,
TámoflatásértékO fe/ha/maz.1si kiadások Vé.qlefjesen átadott pénzeszközök. MOk(Jdési cél4 pénzeszk(Jz átadAs AHT-n k. Felha/mozási célú pénzeszkiJz áladás AHT-n k. Felulitás Feltesztésl kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
S. 7 8
~zocl.ills
"
4. alcim összesen:
2 805 O O O O O O O O O O 13939
SzemélVlluttatások Járulékok DolORi kiadások SlCclálpolltlkal ell.. etlátottak pénzbeni [utt. Támollalásértékil kiadások Támo.qatásértékO múk(Jdési kiadások Támo.QafásértéklJ felhalmozAs/ kiadások Vél/lel/esen il.tadott pénzeszközök MIJk(Jdés; célLi pénz9szkIJz átadAs AHT-n k. Felha/mozási célú pénZ9szk6z álar/ás AHT-n k. Felújitil.s Fejlesztési kIadások Támoaatásl kölcsön nyúl1asa
'"
2457 O O O O
348 348
'"
2 457 O O O O
348 348 O O O O 13939
állU.M
Szoelil.lpolltlkal ell:l.t:l.sok ~s
elly~b
jlltlat:l.sok
Rendszeres szociális sel/ély
1 2 3
, 5 5/1
5.
,. S Sil 7 8
,
Személyi luttatások Járulékok DolORI kiadások Szoc!álpolitlkal ell.. etlátottak pénzbeni jutt. Támollatásértékil kiadások
Támo;zatásértéklJ mükildés; kiadások Támo.Qaf.1sértékli fethalmozAsl kiadások VéQleqesen átadott pénzeszközök Idl1ktJdési célú pénzeszktJz ;ltadás AHT-n k. Fe/ha/mozási cé/6 pénzeszktJz Atadás AHT-n k. Felúlltás Fejlesztési kladil.sok Támogatási kölcsön nyújlása
47 640
Rendelkezésre állás! támo.qatás
2 l 2 3
, 5 5/1 5.
, '" ,
S. 7 8
Személyi luttatások Járulékok DoloIli kiadások Szociálpolitikai ell .• etlátottak pénzbeni jutt. Támo.qatásértéktl kiadások TámoRatásértéklJ ml1ktJdési kiadások
TámoRatásértékl1 felhalmozAs/ kiadások VéllleReSen áladott pénzeszközök MrJktJdési célú pénlf1szk(Jz átadás AHT-n k. Felhalmozási cél6 pénlf1szkiJz átar/ás AHT-n k. FelúJltás Fejlesztési kIadások Támogatási kölcsön nyllMsa
3. számu melléklet 20. oldal
A
elm szám
Alclm szám
EI~
KI-
Irány~O_
emelt elölrány-
oort
~l
~l
"'m 'úm
Pol~ármesteri
.
Hivatal és helyi
Alcim
"', "',
önkormányzatok központi kezelésü feladatainak 2010. évi kiadiiisai
K1ADASOK
ElöIrányelm
kisebbsé~i
2010. hl eredeti el151r.linyut
~l
Kfemelt elölrányzat név
~~
2010.évl módosltolt el/llrány~at
.J2010. (IX. 21.) link. rendelet szerinti változb
2010. évi módosltolt el61rinyut
,Ft
.Ft
06.30_111
oort
"',
.Ft
.Ft
IdöskorUak láradéka
1 2 3
,, '", '" 511 611 7 8 9
Szemé lvi luttatások Járulékok 0010):11 kiadások Szociálpolitikai ell" ellálottak pénzbenllutt. Támollalásérlékü kladhok Támoyatástlrtékl1 ml1k6dés/ kiadások Témoyatáséff6kl1 felhalmozásl kiadások Vé.cllelleSen átadot! pénzeszkllzllk Ml1k/Jáésf célil pénzeszklJz átadás AHTof! k. Felhalmolásl célil pénzeslklJz átadás AHTof! k. Feliljltás Fejlesztési kladhok Támogatási klilcsön nVUltása Osszesen: Lakásfenntartási támollatás helyi
1 2 3
,, 511
'", '" 611 7 8 9
O O O 1260 O O O O O O O O O 1260
O O O 1193 O O O O O O O O 1193
O O O 2381
O O O 9514
O O O 75 OOO O
O O O 15 OOO O
O O O O O
O O O 75 OOO O
O
,
O O
O
O O O O 15 OOO
O O O O 15 OOO
,, ,,
O O O O
O O O 75 OOO
O O O 6200 O
O O O 54641 O O
O O O 20618 O O
O O O 75259 O
O
O
O
,
O O O 2361 O
O O O 9574 O
O
O
,, ,,
,, ,,
és kielléuitö
Személvlluttalások Járulékok DoloAI kiadások SzociálpolitikaI eU., eHátottak pénzbeni jutt. Támollatásértékü kiadások Támogetásét1ékO ml1klldésll
,, ,
Osszesen:
,,
O
, ,,
Lakásfenntartásltámofjatás nonnativ
4f1.
l 2 3
,, '", 511 611
'" 7 8 9
Személyi luttatások Járulékok 0010111 kIadások Szociálpolitikai eH., ellátoltak pénzbeni jutt. Támo):latásértékO kiadások TámoyatásMélnJ mlJkl1dési kiadások Támoj:1atásérlékl1 felhalmozásj kiadások VéfjleAeSen átadott pénzeszkllzök MlJklJdésl célil pénzeslklJz átadás AHTof! k. Felhalmozási célil pénzeslklJz átadfJs AHTof! k. Felújltás Fellesztésl kiadások Támogalá.si kölcsön nrQjlá.sa
,, ,,
Összesen:
,
, ,,
, ,,
O O O 6200
O O O 54641
O O O 20618
O O O 3500 O
O O O 4761 O O O
O O O
,, ,
O
O O O O 75259
Ad/issállkezelésl szolfjálathoz kapes. Jakásfennlartásltám.
l 2 3
,, '", 511 611
6/2 7 8 9
Személyi juttatások Járulékok DoloAI kiadások Szoclálpolltlkal ell" ellátottak pénzbenllutt. Támollatásérlékü kiadások Támoj:1atásértékl1 múk(Jdésl kiadások TémoyalásértékiJ felhalmozásll
,, ,,
O O O O
,,
,,
O O O 3500
O O O 4767
O O O
O O O 4 OOO O
O O O 4000 O
O
O
Összesen:
911
O
911
O O O 5676 O
,
O O O O O O O 5618
Lakásfenntartásltámofjalás-személsz:lllltás
l 2 3
,, '", 511 611
6" 7 8
,
Személyi juttatások Járulékok 0010111 kiadások Szoclálpolitjkal ell., eHátollak pénzbenljutt. TámoAatásérlékú kiadások Témoj:1aládff6kiJ miJk(Jdésl kiadások TámoyalásérlékiJ felhalmozásl kjadások Vé):llefjesen áladott pénzeszközök Ml1k/Jdés/ célil pénzeslktJz átadás AHTof! k. Felhalmolásl célil pénzeslkllZ átadás AHTof! k. Felújltás FeJlesztés! kiadások Támogatás! kölcsön nW!I:lsa
O O O 4 OOO O O O O O O O O
,, ,,
O
, ,,
O O O 4 OOO
O O O O
O 12677 O 52623 O
O 21864
O 4141
300
140
440
SO 885
17139
,,
108024 O O
O O O O O O 65500
O O O O O O 113069
O O O O O O 21426
O
,, ,
Összesen:
O O O O O O
O O O O 4 OOO
O
o
4 OOO
Ápolásldlj
7
511
Személvlluttatások Járulékok DoloAi kiadások SzociálpolitikaI ell•• ellátottak pénzbenljutt. Támollatásérlékü kiadások Támoyatásértékű múktJdésl kiadások
6/2 7 8 9
Véllle!jesen áladott pénzeszközök MúktJdési célil pénzeslktJz átadás AHTof! k. Felhalmozásl célli pénzeslkl1z átadás AHT-n k. Felúlilás Fejlesztési kiadások Támogatásl klllcsön nWltása
1 2 3 4
,
, '" 611
Támoj:1atáséltékű
,,
felhalmozási kiadások
Osszesen:
,,
O
O
O 26031
, ,,
O O O 134495
3.
szám~
melléklet 21. oldal
A PolQarmesteri Hivatal és helvi kisebbséQi önkormanvzatok központi kezelésü teladatainak . 2010. évi kiadásai ElöIrány-
elm ,>im
Alelm
'>im
Kiemelt elölrány-
,,' a',,' ,," '>im
sdm
1 2 3
,
5 5" 5n 6
'"
6n 7 8 9
Elöirány· eim
Alcim
o"~
o"~
KIAD
,,' a',," o"~
SOK 2010. evl eredeti el05lri.nyut
Klemelt ell:llránvzat név
OF' Személylju~atások
2010.evl m6dositott el05lroinyzal OS.30.lg
,
, ,,, , ,,, ,,
Járulékok DoloAl kiadások Szociálpolitikai ell., elláloltak pénzbeni juti. Támo!latásértékiJ kiadások Támo.llatáséttékil milktJdésl kiadások Támo.llatásér/ékil ffilhalmozásf k/adésok Vé.qle.oesen átadott pénzeszl(öz6k MliktJdésl célú pénzfJszJrlfz átadás AHToli k. Felhalmozási cé/ú pénzeszJrlfz átadás AHT-n k. felújítás fejlesltési Idadások Támogatási kölcsön nvUltása 1. alclm összesen:
OF'
,
12617
21884
193783
439149
206460
30'
, ,,, ,,, ,,
461333
.J2010. (IX. 21.} link. rendelet szerInti voiltozb
2010. évi m6dosllott el61roinyzat
.F<
oF<
, 4147
1<,
,,, , ,,, ,,
97317
101604
, 26031
'", ,
536467
,, ,, ,,,
562938
Eseti pénzbeli ellil.Usok Atmeneti se!lély
1 2 3
, 5 5/1
5n 6 6" 6n 7 8 9
,, , ,,, , ,, ,
személyi juttatások Járulékok DoloAlldadások SzocIálpolitikai ell., eltátottak pénzbenljutt. Támo!latásérlékiJ kiadások
45 OOO
Támo.tlatáséttékO mOkIJr:tési kiadások Támoflatásártolkli !elhalmozásl kiadások Vé!lle!lesen áladott pénzeszközök MOkIJdés/ célli pénzeszJrtJz Iltadás AHT-n k. Felhalmozásl collú polnzeszJrtJz átadás AHT-n Ir. felújitás fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön ny~jlása
O O
Összesen:
2
Temelésl se.Qély
1 2 3
, 5 5/1
5n 6 6/1
6n 7 8 9
, ,,
6100
6100
,, 4 5 5/1
5n 6 6/1
,
6n 7 8 9
Összesen: KöZllYÓllyellátásll11aZolvány
, , 1
3
5 5/1
5n 6
'"
6n 7 8 9
Személyi juttatások JárulékIlk Dollllllldadások Szoe1álpolitikal ell., ellátotlak pénzbenllull. Támo.qatásérlékO kiadások
, , 1
3
5 5/1
5n 6 6/1
6n 7 8 9
O
O 4 OOO
,,
,, , O
8316
O O
O
, O O
,, ,, O
10498
O
O
,, ,, ,
5500
10498
O
O
O
,
, O
,, ,, ,, ,
O O
8316
, ,, ,,
O
O O
8316
O
Összesen:
, O
4 OOO
5500
fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nWjtása
,, '22 ,
,, ,, ,, '"
O
O O
fel~jílás
O
O O
O
Személyi juttatások Járulékok Dolo.QI kiadások SZIle1álpolitikal ell., ellátotlak pénzbenllull. Támollatásérlékú kiadások Támofjatást!ttékú milk"r:tési k/adások Támoflatáséttolkli !elhalmozás/ k/adások VéfjleAeSen átadott pénzeszközök Múk"r:tésj cé/ú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozásl célú pénzeszktJz lltadés AHT-n k.
O
,
O
,, ,, ,
Adóssállcsökkentésl támofjatás
,,
O
O O
O
Összesen:
O O
O
,
Támoflatásért6kli milk"dési kiadások TámoRafásértéka !elhalmozás/ kiadások Véfjlefjesen átadott pénzeszközök Milklfdés/ célli pénzeszktJz Iltadás AHToli k. Felhalmozásl cé/ú p6nzeszktJz átadás AHToli k. felújitás Fejlesltésl kiadások Támogalásl kölcsön ny~jtása
O
O
O
O
O O O
O O
O O
8316
45 OOO
O
-231
O
, ,,
6100
O O
,, ,,
TámoRafásértolkli fe/halmozásj kiadások VéAlellesen áladott pénzeszközök Milklfdési ~Ili pénzeszktJz átadés MToli k. Rllha/mozásj cé/li pénzeszktJz átadás AHToli k. felújitás fellesltésl kiadásIlk Témogatásl kölcsön nWjtása
O O
O O
3778
O
O O
O O
O
O
45 OOO
O
6100
4 OOO
O
,, , , ,
O O
O
O O O
Személyi luttatások JárulékIlk Dololll kIadásIlk SzocIálpolitikai ell., ellálottak pénzbeni lull. Támollatásérlékü kiadások Támllflahtsolrt6kli milklfd6s1 k/adáSOk
O
6100
Köztemetés
1
O
, ,
O
OSszesen:
O
O
O O O
Vélllellesen átadott pénzeszl(özök MilktJdés/ célú pénzeszJr"z átadás AHT-n k. Fe/halmozási célú pénzaszklfz átadás AHT-n k. felújilás fellesztésl kiadások Támllgatási kölcsön ny~itása
O
, ,,
45 OOO
45 OOO
,, ,, ,,
Támo.llatáséttékil falhalmozás; kiadásOk
45 OOO
,, , ,, , ,,
,
SzemélyI juttatások Járulékok DoloAl kiadások Szociálpolitikai ell., elláloltak pénzbenI Jutt. Támo!latásérlékü kiadások Témo.llatésértékO milktJdés/ kiadások
,,, ,, ,, , ,,
O
, ,, ,
O
, , O
6100
O O
'53
, ,, , ,
3547
O
O
O
O
4 OOO
, , , ,, , O
O
8316
O
O
O
O O
,
8316
,, , ,, ,, O
4942
O
O
O
,, , ,, ,
15440
O
O O
O
,,
4942
15440
O
3. számu meltéklet22. oldal
A Pol!=lármesteri Hivatal és helyi kisebbsé!=li önkormányzatok központi kezelésü feladatai nak 2010. évi kiadásai
Cfm '''m
Alcim szám
Kf.
ElöIrány-
emelt
~l
elő-
~O'
irány-
szám
szám
,,"
~l
1 2 3 4
5 511 5a
, ,a '" ,, 7
Elolrány-
Cfm Alcim név
név
KIAD
SOK 2010.~vl
~l
,," ,é,
". SzemélYlluttat:lsok Járulékok DoloIli kiadások Szociálpolitikai ell.. ell:l.tottak pénzbeniiulI. T:l.mollatásértékli kiadások Támo.Qatásértéktí mtíkadésf kiadások Támo.Qatásértékl1 felhalmozásl kiadások Vélllellesen átadot! pénzeszkllzllk Mtíkadési céllJ pénzeszk/Jz átadás AHTof! k. Felhalmozás; cé/ü pénzeszk/Jz átadás AHTof! k. Felüiitás fellesztésl klad:l.sok T:l.moqa!i'isl kölcsön nWjtása
,,, ,,
06.30_111 .Ft
.Ft O O
=
,,, ,,,
, ,,, ,, ,,,
6B 916
73914
68916
O
2. alclm összesen'
.J2010.(IX.27.) önk. rendelet szerintl dltozis
2010. ~vl módosltott el05lr.linvzat
eredell cl05lr.linyzat
Kiemeli előirányzat név
~O'
73692
2010.~vl
módosltott el05lrilnyzat
,,
".
,
231
O 453
4711
78403
,,, ,, ,,, O
, ,,, ,,, ,,
4942
78856
Esetl t:l.mogat:l.sok RendkIvüli Jlyermelcvédelml t:l.mollatás
l 2 3 4
5
511
, ,a '"7 5a
,,
,
Személyi luttatások Járulékok DoloIli kiadások Szoci:l.lpolitlkal ell.. ell:l.tottak pénzbenIIulI. T:l.mollatásértékil kiadások Támouatásértékl1 ml1ktJdésl kiadások
O O
, ,,, ,,, ,,
20 OOO
Támo.QatásértékG felhalmozás/ kiadáSOk Vélllellesen átadott pénzeszközök Mük(Jrfésf célú pénzeszk/Jz átadás AHT-n k. Felhalmozásl célli pénzeszk/Jz átadás AHTof! k. Felújitás Feliesztesi kiadások T:l.moqalásl klllcsön nyujlása OSszesen: Felsöfokú támo.Qatás
2 l 2 3 4
5 511
, '"7
5a
,a
, 9
,, ,,, , ,,, ,,
Személylluttatások J:l.rulékok DoloR! kiadások Szociálpolitikai ell., eUátottak pénzbenllutt. T:l.mollatásértékil kiadások Támollatásértékü mük/Jdési kiadások nmolla!ádrtákü !elha/mozás! kiadások Vélllellesen :l.tadott pénzeszközök Mük(Jrfésl célú p6nzeszk(Jz átadás AHT-n k. Felhalmozásl cálú pénzBszk(Jz átadás AHTof! k. Felújítás Fellesztési kiadások T:l.mogatásl klllcsön nyü!t:l.sa
O
3 OOO
Összesen: Felsöoldatásl ~sztllndll támollatás
l 2 3 4
5 511
, '" ,,
sa
,a 7
3 OOO
,
Személylluttat~sok
O O
J:l.rulékok Dolol/i klad:l.sok Szocl~lpol!tikal ell.. ellátottak pénzbeni lutt. T:l.mol/atásértékil kiadások
4 OOO
Vélllellesen átadott pénzeszkllzllk Mü/(l:Idás/ célú pénzeszkl:lz átadás AHTof! k. Fe/halmozási céltl pénzeszk/Jz átadás AHTof! k. Felúlit:l.s Feilesztési kIadások T:l.moqatasi kölcsön nWltása
5 511
, '" 'a ,, sa 7
Támogatásérlékl1 felhalmozás; kiadások
5 511
, '" ,
sa
,a 7
9
SzeméiYlluttatások Járulékok DoloIIi kiad:l.sok Szoclálpolltikal ell.. etlátottak pénzbenllutt. Támol/a!i'isértékO kiadások Támollatásérlékl1 ml1k/Jdésl kiadások Támorlatásértékü felhalmozási kiadások Véllle.qesen átadott pénzeszkllzllk Mük/Jdés/ céltl pénzeszk/Jz átadás AHTof! k. Felhalmozási cé/Ii pénzeszk/Jz áladás AHTof! k. Felülítás Fellesztésl kIadások Támoqatási kölcslln nyújtása ~sszesen:
,, , , ,,, ,, ,, ,
, 27500
28040
1040
5"
1040
27500
28040
,, , ,,, ,,, O O
3. alclm
3 OOO
,,, ,,, ,,, ,,, ,, , ,,, ,,, ,, ,
O Összesen:
l 2 3 4
3 OOO
4 OOO
O
VéfjlelleSen átadott pénzeszkllzllk Mük/Jdás/ céltl pénzeszkl:lz átadás AHT·n k. Felhalmozás; cé/ti pénzeszk/Jz átadás AHTof! k. Fehilit:l.s Feilesztésl kIadások T:l.moqatási kölcslln nyültása
,, , ,, ,, ,,, ,,
4000
,, 5", ,, ,,, ,,
Személyi juttatások Járulékok DoloJlI klad:l.sok Szoclálpolltikel ell.. etlátottak pénzbeni lull. T:l.mofjatásérlékO kiadások Támollatásártékl1 mtík/Jdési kiadások
O 20 OOO
4 OOO
Ovodáztatásl támo.qatas
l 2 3 4
20 OOO
,, ,,, ,,, O
TámogatásártéktJ mtíkl:ldésl kiadások Támollatásértékl1 felhalmozás; kiadásak
OSszesen:
4
20 OOO
,, , ,, ,, ,,, ,
,, O
,,, ,,, , ,,, ,,
,,
32371
12371
32371
12371
,, ,, ,,, ,, , ,,, , ,,, ,, , ,, ,, ,,, ,,, ,, , ,,, , ,,, ,,, ,, , ,, , ,,, ,,, ,, , O
O
O
12371
12371
,, , ,, ,,, ,,,
3 OOO
O
3 OOO
O O O
,,, ,,, ,,,
4 OOO
4 OOO
,,, , ,,, ,, ,,, ,, , ,,, , ,, ,,
1040
1040
40411
O
40411
3.
A
Clm
Alclm
szám
,,'m
Elő-
K>
Irány·
emelt elcirány-
,,'
~~
,,'
"rt
,>ám
s:<:ám
Po[~ármesterj
.
EIO-
KIAD
SOK
Irány·
Clm Alclm
rt"
rt"
,,'
Kiemeit
~,-
előirányzat
név
, S 511
, '",a sa
, 7
9
melléklet 23. oldal
2010. évi eredeti chSlrilnyut
2010.bl módosltott el6irányzat 06.30-lg
.12010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti v;\.ltoz.lIs
2010.i!vl módosltotl ehSlrányzat
'"
'"
'"
'"
"rt
rt"
Etkni!sl terlti!sl dll
1 2 3
5z~mll
Hivatal és helvi kisebbséqi önkormányzatok központi kezelés ü feladatainak 2010. évi kiadásai
SzemélYi luttatások Járulékok DoloAi klad~sok Szociálpolitikai elI., ellátottak pénzbeni lutt. nmoAat~sérlékii kiadások n/llQ9afilstlrttlkll mükOdés/ k!ad~sok T~/llQ9atAsárlékll (e/halmoz;!sl kiadAsok Vélllellesen átadott pénzeszközók MllkOdtls( c4lü pénzesz/(IJz átadás AHT-n k. Fe/halmoz
a a a 13 OOO a a a a a a a a a
a a a 21971 a a a a a a a o a
a a a a a a a a o o a o a
a a a 21971 a o o o o o a a a
13 OOO
21971
O
21971
lakáshoz jutis és lakástimollatis
1 2 3
, '"5a, 5
511
,a
, 7
9
a a a
Személyljuttat:l.sok Járulékok DoloIIi kiadások SzoclálpoWjkaI ell.. ellátottak pénzbenllutt. TámoAalásértékil kiad~sok Támo.Qafilstlrttlkll múkIJdési kiadások Támo9atás6ttékl1 fe/halmozásf kiadáso/( VéllleAesen átadott pénzeszközök MrJk/Jdésl célú ptlllzem/Jz Madás AHT-n k. Felhalmozás; cé/ú pénzeszkIJz átadás AHT-n k. Felllj!tás Fellesztésl kiadások Támogatási kölcsön nyll"ásc
O O O O O O O
a a
5. alcim összesen:
38 OOO 38 OOO
a
O
O 7
a a
a a a a
O O
O O
a a O a a
38893 38900
a a a a a a
O
a a a a a O a 7
O O O O 38 B93 38900
Vlsszalllényelhet6 timogatisok
, 2 3
, 5 511
,
512
511
,a 7 8 9
LakosdAl kózmiifejlesztésltámoRatas
a a a a a
a a a a a
O O O
a a
a a a a a
O O
O O
O O
2500
2500
O 2500
O 2500
Osszesen:
2500
2500
a a a 12282 a
a a a 137 a
a a a 12419 a
O O
O O
O O
Osszesen:
a a a a a a a a O a a a a a a a a a a O a 2500 a 2500 a a a
Személvlluttatások Járulékok 0010111 kIadások Szociálpolitikai ell.. ellátottak pénzbeni jut!. Támollatásértékii kiadások Tá/llQ.QaMdrttlkl1 mllk/Jdésl kiadások Tá/llQAatásértékrJ falha/mozás! kiadások VéllleAesen átadott pénzeszközök Mllk/Jdésf célü pénzeszk/Jz átadás AHT-n k. Fe/halmozás! célü péllzeszk/Jz Atadás AHT-n k. Felú!ítás Feltesztésl kiadások Támogalás! köh::sön nyll"ása
a a a
a a a
a a a a a a a
O O 2500
O 2500
a a a
2500
Közlekedési támo.Qatás
2
1 2 3
, • sa ,
5/1 811
5/2 7 8 9
1 2 3
, 5
5/1
, '" 'a 5a 7 8
,
Személyi juttal~sok Járulékok DoloAI kiadások Szoei~lpolilikal ell., ell~tottak pénzbenl jutt. TámoAatásértékO kiadások TAmoAatáséltékll mrJ/(/Jdésl /(/ad~sok Támo!1atásérlé/(ll felhalmozásl kiadások VéAle.Qesen átadott pénzeszközök Ml1k/Jdésl cé/Il péllzeszk/Jz átadás AHT-n k. Felhalmozás! célü péllzeszk./Jz átadás AHT-n k. Fellljitás Fejlesztési kiadások Támogat~si kölcsön nyUjtása
Személyi Juttatások Járulékok 0010111 kiadások Szoclálpolitikal ell.. el!átottak pénzbenllutt. Támo]lalásértékli klad~sok T~mo.Qatáséltékü múkIJdtlsl kiadAsok TámoAafáséltékl1 fa/halmozásl kiadások VéAleAesen /itadottllénzeszközók MI1Mdtls! célű ptlnzeszk6z átadás AHT-n k. Felhalmozásl célü ptlnzeszk.6z átadás AHT-n ll. Fellljltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön ny@ása 6. alclm összesen:
a a a a
a O a a a a
12282
137
12419
a a a 12282 a O o
a a a 137 o
a a a 12419 a
O O
O O
a
O O
a a a
O O
2500
a
2500
O 2500
O O
O 2500
2500
14782
137
14 919
22783 3876 14 OOO
152717 49960 13410 41370
84371 22780 -2194 40593
237 aBB 12 740 11216 81963
O O
O
O O
a a a
a a a
a a a
KözfoglalkoztaUs Közcélll fOJllalkoztalás
1 2 3 4 S 5/1
sa 6 51'
,a 7 8 9
SzeméM juttatások J/iru!ékok DoloIIi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni jutt. TámollatásértékiJ kIadások TámoAafásér/ékl1 mrJk/Jdésl kiadások Támo9afás6rtékü fe/hal/llQzásl kiadások VéAleAesen átadott pénzeszközök MrJ/(/Jdtlsl cé/ü pénzeszk/Jz átadás AHT-n k. Felhalmozás; cé/ü pénzeszk/Jz áfadás AHT-n k. Fellljllás Fejlesztési kIadások Támogatási költ:Sön nylljt~5a
a a a a a a a a a a
OSszesen:
40459
a a
O O
a a a
257457
a a a a a a 2194 a
147744
a
a a a a 2194 a 405200
3. számú melléklet 24. oldal
A Pol!1ármesteri Hivatal és helyi kisebbséQi önkormányzatok központi kezelésü feladatainak 2010. évi kiadásai
EloIrány-
Clm ..ám
Alclm
,"m
,,'
~,-
"rt szám
Kiemel! eloinlny-
,,'
szám
EloInlny·
Clm Alcím oé,
"é,
K1AO
,,'
SOK
Kiemel! eloirányzat név
~,-
"rt
"é,
2010.~vl
2010.~vl
eredeti el6lr.tnyzal
módosltott el6lr.tnyzal OS.30·lg
OF'
OF'
.J2010.(IX. 27.1 önk. rendelet szerinIl v.tltoz,is
2010. ~vl módosllott el61~nyzat
."
OF'
Közhasznú fORlalkozlatás
2
1 2 3 4 5 511
sa 6 611
sa
,, 7
Személyi jullatások Járulékok DoloRI kiadások Szociálpolitikai ell.. ellátollak pénzbeni jutt. TámoRatásértékO kiadások Támo!l'atásértékiJ miJkMési kiadások TámogaMsértékiJ felhalmozási kiadások VéRIellesen atadott pénzeszközök Műkcldésl célú pénzeszkI'Jz á/adtis AHT-n k. Felhalmozásl célll penzeszkclz á/adás AHTof! k. Felújltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyú!l:l.sa Összesen:
, 2 3 4 5 511
sa S
SI' sa
,,
7
KözfoRlalkoztatás
szervezők
470 127 403 O O O
470 127 557 O 1664
Q
Q
Q Q
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
1000
2918
12746
15664
O O O O O
5292 1453
2162
7454 2037
1664
9617 2696
433 O O
10087 2823 1090
O 1664
1664 Q
fOlllalkoztatása
SzemélYI Juttatások Jarulékok DoloUi kiadások SzocIálpolitika! ell.• ellátottak pénzbenI jutt. TámoRatasértékO kIadások Támo.qatásérlékű miJkI'Jdésl kiadilsok Támo.r./atásémlkll felhalmozási kiadilsok VéRleResen átadott pénzeszközök Műkt1dési célű pénzeszkIJz átadás AHTof! k. Felhalmozásl célú pfmzeszkIJz átadás AHTof! k. Felújltás FejlesztésI kiadások TámogatásI kölcsön nyújtása Osszesen:
457 O O
584 O O O
Q Q
Q Q
O O O O O O O
O
O
Q
Q
O O O O
O O O O
457 O O O O O O O O O O
7202
2746
9948
O O O O O
O O O O O
Q Q
Q Q
Q Q
Szociális bolt klalakltására nyújtott támoRatás
1 2 3 4 5 51'
sa S
SI' sa 7 8
, , 2 3 4 5 511
,
Személyi juttatások Járulékok DolORi kiadások Szociálpomikai ell., ellátottak pénzbenliutt. TámoRatásértékO kiadások Támof/atásértékiJ működési kiadások TámOllatásértékll felhalmozásl kiadások VéllleResen átadott pénzeszközök MiJkcldésl célú pénzeszkclz átadás AHT-n k. Felhalmozás! célú p6nzeszkclz Mad~s AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kiadások Támogatásl kölcsön nyúitása
sa
,, , 7
2 3 4 5 511
sa
,,
7
O Q Q
Osszesen:
O O O O O O O O O O
kiadások Támo.qatásérlékG felha/mozásl kiad~sok Vé.qle.qesen átadott pénzeszközök MiJkIJdésl célll pénzeszkIJz á/adás AHTof! k. Felhalmozási célú pénzeszkIJz átadás AHTof! k. Felújltás Fejlesztési kladlisok Támogatási kölcsön ny@ása 7. alclm összesen: Személyi ruttatások Járulékok Dololll kladlisok SzocIálpolitika! ell., ellátotlak pénzbenI juti. TámofjatásérlékO kIadások
Vllfjlefjesen átadott pllnzeszközOk MrJkIJdési célú pénzeszkIJz áladás AHTof! kFelha/mozási célú pénzeszkIJz áladás AHT-n kFelújftás Fellesztésl kiadások Tlimoglltásl kölcsön nyújtása
Polg:i.rmesterl Hivatal :i.ltal
O O O O O O O
3500
O
3500
Q
Q Q
O 3500 O O O
3500 O O O 3500
O O O O
350C
158479 51540 14 524 41370 1664 1664
95150 26060 -1761 40593
Q
Q
O
35CC
O
3500
Q
Q Q
O 3500 O
3500 Q
O O
O
254629 17 6CC 12763 81963 1664 1664
O O
2194
O
O
41459
271076
163236
434312
23253 16480 14403 303199
158479 73423 15053 616504 1664 1664
96150 30207 -1390 155130
254629 103631 13663 171634 1664 1664
O
Q
O
O O O
Támo/másét/ekű mrJkcldésl kIadások Támo!l'atásémlkiJ felhalmozási kiadások
30. elm összesen:
II
O O O O 23253 3803 14403
Támo!l'atásérlékű műkcldési
sa 6 611
Q
SzemélY! Juttatások Járulékok Dolofjl kiadások SzociálpolitikaI ell .. ellátottak pénzbenliutt. Támollatásértékll kiadások
sa 61'
O O O O O O
O O
2194
2500
6 OOO
O
6 OOO
O 2500 O O
Q
Q Q
Q
38 CCC 397 835
s OOO O O 38893 91001&
6 OOO
O
O
2194
2194 38893 1192308
O 282290
ett:i.ta~é~_djlioJl
Csabai Mérleg
1 2
,
4 5 511
sa S
SI' sa 7 8
,
Személylluttatlisok Járulékok DolORI kIadások SzocIálpolitika! ell.. ellátottak pénzbenllutt. TámoRatásértékil kiadások
O O
O O
25 OOO
25 OOO
O O O O O
Támo!l'atásémlkű műk6dési
kiadások Támo.qatásérlékll felhalmozásl kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MiJkOdési célú pénzeszkIJz átadás AHTof! k. Felha/mozási célú pénzeszkIJz átadás AHT-n k. Felújltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nvUilása 1. alclm összesen:
O O Q Q
O
Q Q
Q Q
O O O
O O O
25 OOO
25 OOO
O O O O O Q
O O O O O O O O
O O 25 OOO
O O Q Q
O O O O O O 25 OOO
3. számú melleidet25. oldal
A PO]Q;armesteri Hivatal és helyi kisebbséQ;i önkormányzatok központi 2010. évi kiadásai Elő.
irány·
elm szám
Alclm szám
>o,
~o-
port szám
Ki· Előirányemelt el,), elm Alclm >o, iránv· név ~o-
>o,
KIAPASOK 2010. évI
2010. évi módosllott eh5lrinvzat 06.30.Jg
~redel1
,é,
Kiemeli előIrányzat név
el6lr;l.nvzat
oort
,é,
,,'m
kezelésű feladatainak
,F<
,F<
Katasztrófa védelem, HelyI Védelmi BIzottság mliködtetése
, ,, '", '"
Személyi juttalisok Járulékok Polo,QI kiadások Szociálpol~ikal ell., ellálottak pénzbeni jutt. Tá.mo,qatásértékű kiadások TámoRafásé~kll mllklldéslkiadások Támoflafásérlékll felhalmozási kiadások VélllelleSen átadott pénzeszk6zök Ml1ktJdésl célú pénzeszl!.tJz áfadás AHT-Il k. Felhalmozás/ célú pénzeszktJz átadfis AHT-Il k. Felúf[tás Fejlesztési kiadások TámogatásI kölcsön nyl1jtása
1
3
61'
'", 7
9
,, ,, '", '", 511
Tfimof1atfisérlékll felhalmozfisl k/adfisok
611 7
,
3. alclm 6sszesen:
•
Vezet61
, ,, '", '" '" '" , 1
3
7
9
k~rel
3
511 6
611 7
9
O O O O O
O O
O O O O O
", ,
,, O
1538
1538
'43
'43 22'
Támof1atásé~/(a TámoRafásé~kl1
mllMdési kiadások felhalmozás/ kiadások
átadott pénzeszközök MOktJdési célú pénzesz/(tJz átadás AHT-Il k. Felhalmozási célli pénZllszJ(tJz áfadás AHTo/l k. Felúlitás Fellesztési klaclások Támogatási kölcsön nWjtása
10397
1300 1300
1300 1300
5 OOO
12760
,, ,,
'"
O O 4100 4100 O
7200
,, ,,
5145
,, ,, '", '", 51' 611 7
9
Sl:emélvl juttatások Járulékok Dolo~i kIadások Szoclálpolil/kal ell., ellátottak pénzbeni jlltt. Támoqatásérlékli kiadások Támof1atásérlékll m6kiJdési kiadások Támo.qatásérlékú felhalmous/ kiadások Véqleqesen álaclott pénZllsl:köz6k Mü/(Odés! célú pénzeukOz fi/adás AHT-Il k. Felhalmozásf célú pénzeslktJz átadás AHT-Il k. Felúl1tás FejlesztésI kiadások Támogatási kölcsön nyú "ása
,, ,, ,, ,
O O
, ,,
,, ,,
,, ,
-400
'00
,
,
30
1538
843
22'
,
10397
,,
O 1300 1300 O
,, ,
12760
84'
175 3507
, '"
400 O 4100 4100 O
8730
,, ,
,, ,
,, ,
,, ,
O
,, ,
8730
5145
1032
6177
93' 935
'BO
74'
,
'60,
,, ,
23888
33697
-1215
32482
10 OOO 2600 3400
16532 4432 6253
,, <", ,
16532 4434 5 652
O
O O
O O
O O
O O
O O
O O 16 OOO
,,, ,, ,
27217
-599
26618
5 OOO 1300 1700
5 OOO 1300 1700
4964 1341 4458
9964 2641 6158
O O
O O
O O O
O
,,
,, ,,
8 OOO
8 OOO
, ,, , ,
6. alclm összesen:
O O 30
'" , ,, ,, ,,
O 26524 25194 1330
82'
Orsziggylilésl vlIlasz!isok
1
O
", ,
1215 1215 O 23997 21927 2070
O O 18743 18743 O O O 5. alclm összesen:
, ,,
175 3907 O O O O 4100 4100 O
,, ,
Személvlluttatások Járulékok DoloAl kiadások 5zoclálpolitlkal ell.. el1álottak pénzbenliutt. Támollalásértékll kJaclások TfimoRatásértékll mllktJdés! kiadások Támo.qatásérlékll fe/halmozási /(iadások Vé.Qlellesen átadott pénzeszközök Mll/(lIdés/ cé/6 pénzeszl!.iJz á/adás AHT-Il k. Fe/halmozási cé/ú pénzeszk6z fi/adás AHT-Il k. Felfriltás Fejlesztési kiadások TámogatásI kölcsön nyú"ása
,
2637
,
4. alclm összesen:
l
O O O O O O
179
Vilaszt6kerlll~tlcélelólrinvzat
, •, '" '",
1244
2377 O
Vé~le~esen
'00
-30
,,,
SzemélyI juttatások Járulékok Doloql kiaclások Szoclálpolitlkal ell., ellátottak pén:l:benllutt. Támoqatásérlékű kiaclások
,, ,, ,
'00
'", , ,, ,, ,,
Véqleqesen átadott pénzeszkOzOk Mllk6dési ~Iü pénzeszl!.tJz fi/adás AHT-Il k. Felhalmozási célú pénzeszkoz fi/adás AHT-Il k. Felúiltás FejlesztésI kiadások Támooatásl k61csOn nVÚllása
,F<
1274
Nemzetköll ka;pcsolatok
3
,F<
'00
,,
Személvi iuttatások Járulékok Doloql kiadások Szociálpolitlkai ell., ellátottak pénzbeni jutt. Tá.moqatásMékll kiadások Támofla/áséttékll mllktJdési k/adfisok
2010. évi módosllott el61r.l.nvzal
1274
", ,
2. alc!m 6ss:l;esen:
.J2010. (IX. 27.) önk. rendelet szerInIl dllozÍlS
,, , ,, ,
'"
O ·2527 --3267
82' 28'
,
,, ,,, ,, ,
Helyl önkorminyzall vilasz!is
,, ,, '", 1
511 611
'", 7
9
Szemé lVi juttatások Járulékok DoloIli kIadások Sl:oclálpolitlkal ell., ellátottak pénzbenllutl. Támollatásérlékil kiadások Támorlatásérlékll ml1ktJdésf kiadások Támo.qa/ásérlékll felha/mozásf kiadások Véqleqesen átadott pénzes:zközök Mü/«(Jdésf célú pénzeslkoz fitadás AHT-Il k. Felhalmozásf cé/6 pénzeslktJz lItadás AHT-Il k. Felújllás FejlesztésI kiadások Támogatási k61csön nyújtása
,, ,
OSszesen:
,, ,
, ,,, , ,, , O
, ,,, ,,, , ,
18
18
10781
18781
3. su-mll melléIdet 26. oldal
A EIIlIrány· eim
Alcim
"'m
s~ám
,,'
~"-
o""
,"m
Pol~ármesteri
K, emelt e16Irány·
Hivatal és helvi
EIIlIrány·
KIAD
,', ,', ,,' ,,' ,', '''m
7J1.
elm
önkormanvzatok központi kezelésü feladatainak 2010. évi kiadasai
kisebbsé~i
SOK
Aleim
Kiemeit elöirányzat név
~","O
1010. évi eredeti el6lránYZ41t
1010. évi módosltott el6lránYZ41t 06.30-/g
.J1010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti váltads
el6lrány~at
.F<
.F<
.F<
.F<
1010.évl módosltotl
Klsebbséglllnkormányutl válasz;Usok
1 2 3
, 5 51< 5.
,
,. ,I<
, 7
9
S~emélyi juttatások Járulékok DoloRi kiadások S~ocIÍII~olittkal elJ.• ellátottak pénzbenlIutt. Támollatasérlékü kiadások TámoflatásértékrJ muklJdési kiadások Támo.",atAdrtékli felhalmo~ási kiadások Vélllellesen átadott pén~eszközök MrJklJdés/ célú pén~eszklJ~ .1tad.1s AHT-n k. FelhalmoZlls/ céllÍ p4nzeslkO~ átadás AHT-n k. felújilás felJesztésl kiadások Támogatásl kölcsön nyfrlt:l.sa
O O O O O O O O O
O O O O O O O O O
OSs~esen;
O O O O O
O O O O O
öss~esen:
8746 O O O O O O O O O O 9 OOO
""
2671 O O O O O O O O O O 2785
""
2671 O O O O O O O O O O 2785
Polg.1rmesterl keret
1 2 3
, 5 51< 5.
,
,. 6/1 7 8 9
S~emélvt luttatások Járulékok Dololll kiadások S~oclálpomikaJ ell.. eUáll:lttak pénzbenllutt. Támollatásértékú kiadások TámoRatásértéklJ mlJkOdés; kiadások TámoRatásértékrJ reltlalmo~ási kiadások VéRlellesen átadott ~énzeszkll~ök MüklJdési célű pén~eszklJ~ átad.1s AHT-n k. Felha/mo~.1sl cé/t! pén~eszk"z átadás AHT-n k. fellljitás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyllJtasa
200
"
8. alclm
200
"
8546 O
200 200 O O
O O O O O 9 OOO
9 2 -11 O O O O O O O O O O O
209
"
8535 O
200 200 O O
O O O O O 9 OOO
BrlIss:ell Erdekképvlseletllnformácl6s Irodl!
1 2 3 4 5 5/1 5.
,
,. 6/1 7 8
,
S~emélyi juttatások Járulékok Dololll kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni jutt. Támollalásérlékü kiadások Támoflalásllrtékll mIlkIJdési kiadások TámouatAsértékrJ felhalmoz.1s/ kiadások Vélllellesen átadott penzeszközök Ml1kMési célt! pénzeszklJz álad~s AHT-n k. Felhalmo~ás/ célú pén~eszko~ átadás AHT-n k. felúlitás fejlesztési kiadások TámogatásI kölcsön nyQjtása
O O O
O O
O O 6500 6500 O O
9. alclm
IJss~esen:
O O 6500
O O
O O
O O
O
O
O O O O 6500 6500 O O O
O O O O O O O O
O O O
O 6500
O O O
O O 6500 6500 O O O O 6500
O O 8205 O O O O O O O O O O 8205
O O 8205 O O O O O O O O O O 8205
5063 1369 15324 O 680
28382 1618 17 546 O 1815 1815 O 35897 33827 2070 825 316 O 151399
Kr1:lsknell!sl el05lr.1nyut
10 1 2 3
• ,
5 511
5/2 6/1
5/2 7 8
,
S~emélyl juttatások Járulékok 0010!!1 kiadások S~oclálpolittkal ell .. ellátottak ~énzbenl lutt. TámoRatásérlékú klad/isok Támouatáséttékü ml1kOdésl kiadások Támouatásért6kl1 feltlalmozásl kiadások Vélllellesen átadott ~én~es~közllk MükOdésl célú pén~eszkIJ: átadás AHT-n k. FelhalmoZllsl célt! pénzeszJ(IJz átadás AHT-n k. felújitás fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyllitása
O
O O O
O O O
1 2
,
• ,,
5 5/1 5.
.,. 7 8
,
O
O O
O O
O
O
O öss~esen:
31. elm összesen:
16787 4417 50279 O O O O 3C643 30643 O O O O 1112126
S~emélylluttatások
Járulékok 0010!!1 kIadások Szoeiálpolltikal ell.. ell:l.tonak pénzbenllutt. Támollatáséltékú kIadások Támo.Qatáséttékl1 muklJdésl kiadások TámoRatáséttékrJ felhalmozási kiadások VéllleResen átadott ~én~eszkö~llk MuklJdési célú pén:eszkoz átadás AHT-n k. Felhalmozásl célú pénzeszJ(oz átadás AHT-n k. felllj1lás fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyllllása
O O
O
O O
10. alclm
O O O O O
O O O
23319 6249 62222 O 1135 1135 O 38424 37094
1330 825
268 O 132442
'BO
O ·2527 -3267
740 O
"
O 19 957
3. szamú melléklet 27. oldal
A ?olqármesteri Hivatal és heM kisebbséqi önkormányzatok központi kezelésü feladatainak . 2010. évi kiadásai
Clm .>ám
Alcfm sZilm
Elő-
Ke
Irány·
emelt
,,'
~,-
"rt szám
elő-
Irány-
,,'
.>ám
Elő-
KIADASOK
Irány·
Clm Alcfm
,',
o"~
,,' "rt ,',
KIemeit
~,-
előirányzat név
2010.évi eredeti
2010.évl m6dosltott
előirányzat
előirányzat
.J2010. (IX. 27.l link. rendelet szerinti változ.1s
előiránytat
OF'
OF'
2010. évi m6dosltott
0&.30..{g
oF<
OF'
Polgármesteri Hivatal éS..LéJO.zben ö.n;i.M...inté_zményel
~_2
OnkormánytatllgazgaUs Önkormányzati i!laz!latás
, ,, 1
3
,., ,. 511 611
7
,•
Személvi Mtatások Járulékok Dololll kIadások Szoeiálpomikai eU.• ellátottak pénzbeni lutt. Támo.qatásértéka kiadások
901276 232538 82254
, ,,, ,,, ,, ,
TámoqatásMékl1 múklldésl kiadások Támoqatásértékú felhalmozAsi kiadások VéRIeResen átadott pém:esz!
111.
Informatikai feladatok
, ,, 1
3
,., ,. 511 611
7
, 8
Személvi juttatások Jánllékok DoloRI kladll.sok Szociálpolitikai ell.• ellátottak pénzbeni lutt. Támollatáséllékll kiadások TámoqafásérlékrJ mrJklldésl kiadások TámoUafásértékrJ felhalmozási kiMások Véllle!lesen átadott pénzeszközök Múklldési célu pénzeszkIJz átadás AHT-n k. FelhalmozáS! célu pén:zeszkIJz átadás AHT-n k. Felújltas Fellesztési kIadások Támogatási kölcsön nyúltása
1•.
, ,,, , ,,, ,,
1216068
1376304
,, , ,,, , ,,, ,
,, , ,,, , ,,, ,
51606
Osszesen:
1023020 266030 87254
51606
, , ,., 3 4
511
,. 611
7
, 8
Személvl{uttatások Járulékok Dolo!ll kiadások 5zoclálpoll!lkal ell., ellátotlak pénzbenllutt. TámoRatásértékil kiadások Támouat.1sértékú műkIJdésl klac/ások Támw~atásért6krJ
felhalmozásl kiadások
Osszesen:
,,, ,,,
, ,,, ,,, ,,,
24779
1 401 083
, ,,
,,, , ,,, , ,,, ,, ,
,, , ,,, , ,,,
51606
,
1000
1000 52606
1054
1064
367
367
3 aoo
3800
II 231
II 231
O
5231
1000
740 32' 287
..",
3"
, ,,, ,,, ,, ,
VéllleJlesen átadott pénzeszközök Műkl1dési célú pénzeszkl1z átadás AHT-n k. Felhalmozás/ célú p6nzeszkIJz átadás AHT-n k. Felújitás Fellesztési kiadások TámogatásI kölcslln nyúltása
,
1 038509 270220 92254
52606
EllVéb közl!laZ!latasl feladatok
1
15589 4190 5 OOO
, ,,, ,,, ,, O
,, ,, , ,,, ,, , ,,
1000
52 SOS
1064
367
, ,,, ,,, ,,,
3 aoo
József Attila Lakótelepi TelepDlésrészl önkormanVlat
1•.
, , ,., 1
3 4
5/1
,. 611
7
8 9
Személvi luttatások Járulékok DoloRI kiadások Szociálpolitikai ell., euatottak pénzbenlllltl. Támo!latáséllékli kiadások Támo.qaMsélt6krJ mrJkiJd6s1 kiadások TámoRatáséltékrJ felhalmozási kiadások Vé!lle!lesen átadott pénzeszl<özök Ml1kiJd6s1 cé/6 pénzeszkl1z átadás AHT-n k. Felhalmozásl cél6 pénzeszkIJz áfadás AHT-n k. FeWjítás Fellesztésl kiadások Támogatasi kölcsön nyújtása
320 850
,,
Osszesen: 1/4.
'PolRármesleri hivatalok szervezelfellesztése"-pály.-ÁROP-1/A.2JB.
, , 1
3 4
,., ,. 511 611
7
• 9
Osszesen:
, , ,., 1
3 4
511
,. 611
7
8 9
,, 'BO 'BO, ,, ,
7" 7"
2850
2047
,, ,, ,,, ,,, ,, ,
SzeméJyljuttatások Járulékok DoloIli kiadások SzociálpolItikai elJ.• ellátottak pénzbenliutt. Támollatásértékll kiadások TámoRafásérlékrJ mrJkiJdésl kiadások TámouatásérlékrJ felhalmozásl kiadások VéJlle!lesen átadott pénzesz!
Személvlluttatások Járulékok Oolo.ql kIadások Szociálpolitikai ell•• ellátotlak pénzbeni lutt. Támo!lalásértékil kiadások TámoflatáséltékrJ mOkiJd6s1 kiadások Támoqatás6rtékrJ felhalmozásl kiadások Vé!lle!lesen átadott pénzeszközllk MOkijdésl célú pénzeszkijz átadás AHT-n k. Felhalmozásl cél6 pénzeszkiJz átadás AHT-n k. Felúlllas Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújtasa
, O O
, 69 18
, ,,, ,, ,, ,
5293
O
,
.375
1672
,
O
,, ,,, , ,, ,, , O O
O
5380
903340 233225 138510
1024893 266735 148240
15189 4015 5 OOO
690
, ,,, 70', , , 700
1000
1000
1216755
1441568
14'
, ,,,, ,,, ,, ,,
, ,,, ,,, ,,, ,
,
, ,,, '",, ,
1. alclm összesen:
, ,,,
-175
, , ,,, ,,, ,, ,, O
O
24404
287
O O
69 18
, ,,, ,,, , ,
5293
O
5380
1040082 270750 153240
,, , ,,,, , , O
"O
1000
1465972
3. számú melléklet 26. oldal
A
Crm szám
EloirányAlelm
~,
,"m
~o-
Ke emel! eloirány~,
"rt szám
Pol~ármesteri
,"m
Crm
Hivatal és helvi kisebbséqi önkormányzatok központi kezelésu feladatai nak 2010. évi kiadásai
Elo. irányAlelm
,é, ,é,
KlADASOK
~,
Kiemel! elöJrányzat név
~o_
"rt név
2010. évi eredeti el61ranyut
2010. évi módosltott el6lr.inynt 06.30-lg
.J2010. liX. 21.) link. rendelet szerinti VlIltozis
2010. évi módosltott eI6Ir.llnV%.a.t
oFr
,Fr
,Fr
,Fr
Körzet! Igazgatbl feladatok Gyámhivatal
1 2 3
Személyi juttatások Járulékok DoloAi kIadások Szoc!áJpolitikai ell.. ellátottak pénzbenilull. Támo.~atásértékii kiadások Támor;atAsMéka múk6dési kiadások Támolla/ásétték6 fe/halmozásl kiadások Vélllellesen átadott pénzeszközök M6k6désl cé/O p(mzeszk6z átadás AHT-n k. Fe/ha/mozási cél6 pénzeszk6z átadás AHT-n k. Fejújítás Fejlesztési kiadások Támogatási klllcsen nyújtása
• ,Ir,., , ,.'" , 7 9
,
39150 10625
• 94 O O O
49•
O O O
Összesen:
2
35520 9314
O O
O O O
O
O O
O O O
O O O
45366
50269
40351 1a 765 1979
43658 11442 1979
O O O O O O O O O O O O O O
39150 10625
O O O O O
43656 11442 1979
O O
O O
49. O O O O O O
O O O O 50269
Ep!téshalösálli feladatok Személv! Juttatások Járulékok Dolofjl kiadások Szoclálpol1tikal eU .. ellátottak pénzbeni jutt. Támollatásértékii kiadások Támo.qafásérték6 m6k6dési kiadások Támo.qatásértékO felhalmozásl kiadások Vés:lles:lesen átadott pénzeszközök M6k1Jdési célű pénzeszkIJz átadás AHT-n k. Felhalmozás/ cé/il pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felújltás Feilesz1ésl kiadások Támogatási kölcsön nyú~ása
2 3
,• ,.'I,r
,. 611
,
7
9
O O
O O
O O
O
O
O O O O O
'35
'35
53730
51113
15586 20210 5100
81355 23119 510a
O
O O O
OSszesen:
O
O
O O O O O O
O O O O
O O
'35
O
51113
Okmányiroda
1 2 3
SzeméJyljultatások Járulékok Dolo.cll kiadások SzoelálpoJitlkal ell.• ellátottak pénzbenI jutt. TámoRatásértékii kiadások Támor;a/áslirtékű mr1ktJdési kiadások Támogatásértéka fe/halmozás/ kiadások Vélllellesen átadott pénzeszk~z~k Mr1k6dl!si célil pénzeszktJz átadás AHT-n k. FeJhalmozás/ célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadások Támogatási k~lcs~n nyúltása
• ,
5 511 5.
,. 511
, 7 9
,
,., ,
611 7
9
2. alelm ~sszesen: Kisebbségi
O O
O O
O O 300 O
O O O O 300 O
101196
116533
151451 40349 8113
110161 45244 8113
O
SzemélYlluttatások Járulékok Dolo.cli kiadások Szoclálpol!tikal ell .. ellátoltak pénzbenljutt. Támollatásértékii kiadások Támo.clafásérték6 m6kMési kiadások Tilmo.qatásérték6 felha/mozási kiadások VéRIeResen átadott pénzeszk~zök Mr1ktJdési célú pénzeszktJz átadás AHT-n k. Felhalmozási cé/O pénzeszk6z á/adás AHT-n k. Felúlltás Feilesz1ésl kiadások Támogatási kölcsön nyúMsa
5 511 5.
O O
O O O
Osszesen;
1 2 3
O O
O O O O O
O O
O O
O O
O O
O
O
O O
O O
O 935 O
'"
O
81355 23119 5100
O O
O O
O
O
O O
O O
O O O O
O
300 O 116533
O O O O O
110161 45244 8113
O
O O
O O O
O
O O
O
O O
200914
224513
O O O O
2980
2526 748 2 095
O O
2526
290
2 385
O O O
O O O
O
O
935 O 224514
Onkorm~nyzatok
Szlovák KJsebbsélli Önkormányzat
1 2 3
, 5 511 5.
,
,. 611
,
Személyi {uttatások Járulékok DolORi kiadások Szoclálpolitlkal ell., ellálottak pénzbenllutt. Támollatásértékll kiadások Támolla!ilslirtékű műkMési kiadások Támogatáslirtékűfelhalmozási kiadások VéllleResen átadott pénzeszköz~k Mr1k6dési cél6 pénzeszktJz átadás AHT-n k. Rllhalmozási cé/ú pénzeszkoz á/adás AHT-n k.
7
Felúl~s
9
Fellesz1ésl kiadások TámogatásI kölcsön nyú~ása
86. 600 O O
O O O O
O 225 225 O
O O
O O
1250 5694
1250 6844
200
710 195 367
O
Összesen:
O 190 190
O O O O
'BO
'"
O O
O O <15
'"
O O O
1250 1324
Szlovák Tájház
111.
1 2 3
• ,
5 511 5.
,. 611
,
7
9
Személvlluttatások Járulékok OolOlli kiadások SzociáJpolitJkai ell., ellálottak pénzbenI jutt. TámoAatásértékll kIadások Támolla/ásérték6 m6ktJdési kiadások Támolla/áslirtékűfelhalmozási kiadások Vé.clle.clesen átadott pénzeszk~z~k M6k6dés/ céltJ pénzeszktJz átadás AHT-n k. RI/halmozási cé/il pénzeszktJz á/adás AHT-n k. FeltJlitás Fejlesztési kiadások Támogalásl kölcsön nyú~ása
"
203 O O O O
O O O O O
O
O
O O O O
O O O O 1212
O
Összesen:
.67
O O O O O O O O O O O O O O
710 195 367 O O O
O O
O O O O O 1212
3. szilmli melléklet 29. oldal
A Pol!1ármesteri Hivatal és helyi kisebbsé!1i önkormányzatok központi kezelésü feladatainak 2010. évi kiadásai
Clm "'m
ElölrilnvAlcfm
,>ám
",
~o-
"rt
,>ám
~-
emer. elö_ iránv-
",
szám
2
Clm
,á,
Alclm név
Elölrány-
KIADASOK
~o-
Kiemeit elöirányzal név
",
2010. ~vl eredetl eloSl~nyut
oort
,á,
OF'
2010. ~vl m6dosltott eloSlr;myut 06.30.{g
.J2010. (IX. 27.) önk. rendelet szerintI változis
2010. ~vl mödosltott el6lránvut
OF'
OF'
OF'
Romiln Kisebbsélll Önkormányzat
1 2 3 4
5 511
,
5a 611
'a
, 7
9
Személyi juttatások Járulékok Dolo!!1 kiadások Szociálpolrtikal ell., elliltottak pénzbeni jutt. Támo!!atásértékQ kiadások Támoqatáséttékú múködési kiadások Támoqatáséttékü felhalmozási kiadások Vé!!le!!esen átadott pénzeszközök Miiködési cé/ti pénzeszkoSz átadás AHT~ k. Felha/mozásl cé/ű pénzeszkOz átadás AHT-n k. Fellljltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nYÚjtása
2018
5" 781
Osszesen:
O O O O O O O O O O 3382
O O
2018
1208 O O O O 20 20 O
229 O O O O
1437 O O O O
10 10
30 30
O
3829
'39
O O O O 4068
2110
221 31
2331
"
1451 O O O O
2018
5"
e e e
e e e
5"
Cillány Kisebbsélll Önkormilnyzal
, , 1
3
5 511
,
5a 611
,a
,
7
,
9
Személyi luttatások Járulékok Dolo!!1 kiadások Szociálpolitikai ell., elliltottak pénzbeni jutt. Támollatásértékil kiadások Támo-,~atásl!ttékiJ miJkl1dés/ k/adások TámoqatásMékiJ fe/halmozás! kiadások Vé!!le!!esen átadott pénzeszköZök Ml1kOdés/ CIllú pénzeszkllz átadás AHT-n k. Felhalmozás! CIllú pénzeszkllz átadás AHT-n k. Felújítás FeJlesztési kiadások Támogatilsl kölcsön nyuMsa
2110
'" "3
Osszesen:
O O O O O O O O O O 3682
'"
1370 O O O O
"
35
O O O O 4124
Len!!yel Nemzetlsé!!i Önkormilnyzal
, 1
3 4
5 511
,
5a 611
,a
, 7
9
SzemélvI lultatások Jilrulékok Dolo!!1 kiadások SzociálpolitikaI eU.. elláloltak pénzbeni jutt. Támofjatásértékú Ic.ladások Támoqatáséttékú múkoSdás/ kiadások Támoqatásáttákú felhalmozási kiadásOk Véllle.qesen átadott pénzeszközök MúJ((jdás/ cá/u pánzeszk6z átadás AHT-n k. Fe/halmozás! célu pénzeszkllz átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadásOk Támogalilsi kölcsön nYljjtilsa
, , 3
5 5/1
,
5a 611
Ga
,,
7
Személyi luttatilsok Járulékok Dolo!!1 kIadások Szociálpolitikai ell., elliltottak pénzbeni juti. Támo.qalásértékll kiadások Támo.qatádttékú miJkl1désf kiadások Támoqatáséttékl1 !elhalmozási kiadások Velllefjesen áladott pénzeszközök fAf1k6désf céltí pánlfJszk6z átadás AHT-n k. Felha/mozás/ cé/ű pánzeszk6z átadás AHT-n k. Fellijílils Fejlesztési kiadások TámogatásI kölcsön nylljtása
, 3
4 5 5/1
,
5a 611
,a 7
• 9
e.oWmteM.eíl...Hl'l.ay.Jh.oUaPAS_o.&dA..WhaJm.!!.~ásl
;1_:1.
O O O O 4 654
e e
1047
313
252
1905 O O O O
330
O O
"O O O O O 3343
""
O O O 2532
1047
8355 2433 3719 O O
8411 2448 5593 O
O
O O 1250 15757
O O 610 610 O O O 1250 19412
1053152 276007 150402 O O O
1203465 314427 163106 O O O
O
e
O
SBe
1310
O
1310 O
O 1935 1250 1493426
O 1935 1250 1685494
O O O O O O
O
,eo 32. elm összesen:
'"
'02
'"
1653 O O O O
O O
Személvi Juttatások Jilrulékok 0010111 kiadások Szociálpolitikai ell.. ellátottak pénzbeni jutt. Tli.mo!!atásértékil kiadások Támofjatáséttékii m(JkOdést kiadások Támo9atádttákf1 !e/halmozás/ kiadások Vé~le!!esen átadot! pénzeszközök fAíikMést célú pénleszkllz átadás AHT-n k. Felhalmozás! cé/tí pánzeszk6z átadás AHT-n k. Felüjltás FeJlesztési kiadások TámogatásI kölcsön nyuMsa
O O O O
313
O O
3. alcim összesen:
1
197 197
'"
1172 O O O O O
1047
Osszesen:
1
O O O O
O O O O
O O O O 317
221 31
'" ee O
O
462 462 O O O O 1555
15410 4046 5852
e e
O O
'"
662 O O O O 25970
313
395 395
O O O O 3550
8632 2479 7 545 O O O O 1072
1072 O O O 1250 2D 978
1218876 318473 168958 O O O O 1972 1972
O O 1935 1250 17114&4
kiadások
Sd.mlt6gépbesze12és, szof!verfrissltés
, , 1
3
5 5/1
,
5a Gil
Ga
, 7
9
SzemélyJ Juttatások Járulékok Dolo!!i kiadások Szoclálpolitlkal ell.. ellátottak pénzbeni juti. Támo!!atásértékil kiadások Támoqatáséttékii miikoSdési kiadások Támouatáséttékú felhalmozás/ kiadások Vé!!le!!esen átadott pénzeszközök fAf1kl1dási célu pánzeszkoSz átadás AHT~ k. Felhalmozást cé/ű pénzeszk6z átadás AHT-n k. FeJulítás FejlesztésI kiadások Támogatási kölcsön nvUjtása
O O
O O
1. alcfm összesen:
O 18 lIOO O 18 OOO
e e
e 3
e O O O O O O O 4386B O 43871
'"
O O O O O O O O
494 O
e
O O
497 O O O O O O O O 43374
e
43871
3. számu melléklet 30. oldal
A PolQármesteri Hivatal és helvi kisebbséQi önkormányzatok központi kezelés ű feladatainak 2010. évi kiadásai ElöIránv-
Clm ,"m
Alclm
,"m
,,'
~o-
"rt
,
Ke emeIt ellilrány-
,,'
,"m ,"m
EIIiirány-
Clm
Alclm
,é, ,é,
KIAD
SOK 2.11111. évi eredeti
,,'
el6lrány~t
Kiemeit elöiranyzat név
~o-
"rt
.FI
név PolgármesterI Hivatal létesltményelnek fehijiUsa
, 1
3 4
S 51'
, ,n
sn 611
, 7
9
,,, , ,,, , ,, ,,
Személyi juttatások Járulékok Dolo.Q! kiadások Szociá)poti~kai ell., ellátottak pénzbeni jutt. TámoRatásertékil kiadások Támoqatásértllkll mllklJdés/ kiadások Támoqatásértékll felha/mozás! k/adások Vé.QleReSen átadott po!nzeszl
, 1
3 4
S 511
, ,n
sn 611
,
7
9
Személyi juttatások Járulékok DolORI kIadások SzociálpolitikaI ell., ellátatlak pénzbeni jult. TámoRatásértékO kiadásoil TámoRafásllrtékll mIlkIJdési k/adások TámoRatásértékll felhalmozás/ kiadásOk VéflleAesen átadott pénzeszl
, 1
3 4
S 511
,
sn
,n
OlI
, 7
9
Személyi juttatásoil Járulékok Dolo!!1 kiadások Szociálpolitiilal ell.. ellátottak pénzbenliutt. Támo!!atasértéilü kiadások Támoll'atásérlékll múkIJdés/ kiadások TámoAatásértékll teihalmozáS! k/adások VéRIellesen atadott pénzeszkDzök MiIkIJdési cé/ll pénzesz/(IJz iltadás AHT-n k. Felhalmozásl c4/11 /JénzeszkIJz átadás AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyúMsa 4. alerm összesen:
, 1
3 4
S 511
, '",n , sn 7 9
SzemélvI Juttatások Járulékok Oolo!!i kiadások SzocIálpolitikai ell., ellátottak pénzbenllutl. TámoRalásértékü kIadások TámoRatásérlékil milkOdési k/adások Támo.qatásértékil reJhalmozas/ kiadások Vé!l!eResen átadott pénzeszközök MúkIJdés/ c4l11 pénzeszkIJz átadás AHT-n k. Fe/halmozás/ célú pllnzeszk,IJz átadás AHT-n k. Fe!úi1tás Fejlesztési kIadások Támogatási kölcsön nVÜitása 33. elm összesen:
2.11111.l!vl módosltott el61rányzat D6.30-lg
.J2.ll111.(IX.2.7.) link. rendelet szerinti változas
2.11111.l!vl m6dosltott el61ranyzat
oFl
.FI
.FI
, O
12004
O O
,, , ,,
,, , ,,, ,, ,,
5179
O
,, ,,, , ,, ,
17183
O
45 OOO
12 211 4310
,
5821
781132 4310
45 OOO
88525
11000
99525
,, ,, , ,,, ,,, ,
,, ,, , ,,, ,, O
7 OOO
9 OOO
7 OOO
9 OOO
,, ,, ,,, ,,, ,, ,, ,, ,,, , ,, ,
O
,, ,, ,,, ,,, ,, ,
,, ,,, ,,, ,, , ,, O
,, ,, ,,, ,,, ,, ,, , ,,, , ,, ,
,, , ,,, , ,, , O
O
9 OOO 9 OOO
,, , ,,, ,,, ,, O
10 OOO
10 OOO
·5 OOO
5 OOO
10 OOO
10 OOO
·5 OOO
5 OOO
5673
17 680
O 12007
O O
,, , ,, ,
,, O O
,, ,,,
55 OOO 25 OOO
82211 57178
021 ~"
83032 56684
80 ODO
151396
6 ODO
157396
33495 2647 70708
34228 2818 30806
,
Pályázatok elO:lrányzatal
3'
"Kompetencia alapú oktatás, egvenlO hozdférh." e. p;\.ly.TAMOP-3.1.4....D8/2.
, 1
3 4
S 511
,
sn
,n
611
,
7
9
Személvlluttatások Járulékoil Dolo!li kiadások Szoclálpolitikal ell., ellátottak pénzbenl juti. TámoRatásértékü kladásoil TámoRatáséttékú miIkIJdési kiadások Támollatásértékil feJhalmozas/ kiadások Véfl!efleSen átadott pénzeszl<özO:k MúkIJdés/ célú pénzeszkIJz átadás AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszk,IJz átadás AHT-n k. Felúlltás Fejlesztési kladasok Tlimogstási kölcsön nyújtása
, ,,, ,,, ,, ,
1. alelm összesen:
106850
9631
,, ,, , ,,, ,,, ,
107754
O O
O 30271
,, ,, ,
30271
,
"Munk:l.esy M. Emlékh;\'z okL képz. szerep. erO:slt." c. pály. TAMOP-3.2.8....118IB.
1
2 3 4
S 511
,
sn
'",n , 7
9
Személylluttatások Járulékok Dolo!!i kIadáSOk Szoelálpoljtlkal ell., elTátottak pénzbenllult. Támollstásértékü kiadások TámoRstáséttékil milkOdési k/adások Támcmatáséttékú feJhalmozas/ kiadások Vé!l!e!lesen átadott pénzeszl<özök MúkIJdés/ c4lú pénzeszkIJz á/adás AHT-n k. Felhalmozas; célú pénzeszkIJz átadás AHT-n k. Felúi1tás Fejleszlési kiadások Támogatási kölcsDn ny{!jtása
440
'Ol
,
4319
, ,,
570
570
5530
5648
,,, , ,
2. alclm összesen:
551
'CO
4319
, ,,, ,, , , O
,, ,, , ,,, ,, ,, O O
34228 2818 30806
, ,, ,,, ,
30271
30271
9631
107754
551
20'
, ,,, ,,,
4319
O
,
57' 5648
3. számú melléklet 31. o[dal
A PolQármesteri Hivatal és helvi kisebbséQi önkormányzatok központi kezelés ü feladatainak . 2010. évi kiadásai
elm szám
Alcim szám
EIOIrány· zal ~,-
K' emelt elOIrány-
,,' '"" "ám
szám
, ,
2
4
5 5" 5. 6 611 6. 7 8 9
KIAD
EIOIrány·
,,' 0" '"" 0"
'OK
elm Alcim
oá,
Kleme!l eliiirányzat név
~,-
Személylluttatások Járu[ékok DoloRl kiadások Szociálpolitikai ell.• ellálol!ak pénzbeni jutt. Támofjatásér!ékO kiadások Támogatásl!rlékl1 mlik/ldés; kiadások TámogatásMékri felhalmozási kiadások Véfjlefjesen átadott pénzesz1(özök Mlik/ldés; cé/il pénzfJszk/lz átadás AH7-n k. Felhalmozási célil pllnzeslkdz átadás AHT-n k. Felúlltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nvUltása
Hosszú reráratú...h!te.kk.....!Lötvény
211111.évl módosltott el6lrányzat 06.30-lg
.J211111. (IX. 27.) link. rendelet szerinti változh
2ll1ll. évi módosltott el6lránYZ41t
oF<
oF<
oF<
oF<
33935 2848 75027 O O O O O O
O O
570 34. elm összesen:
,.
2ll111. évi eredeti el6lrálwut
O 112380
34 779 3026 35125 O 30271
30271 O O O O O 10201 O 113402
O O O O O O O O O
O
34779 3026 35125 O 30271
30271 O O O O
O
O O O O
113402
O O O O O O O O O O O O O O
O O 27890 O O O O O O O O O O 27890
O O 140 OOO O O
O O O 160 OOO
O O -20 OOO O O O O O O O O O O -20 OOO
O O 161690 O O O O O O O O O O 187890
O O -20 OOO O O O O O O O O O O _20 OOO
O O 167890 O O O O O O O O O O 161890
O O O
O O O O O O O O O
O O O O 10893
10201
O
ka1!1atkladá~i!.
Fejlesztési hitelek kamata
1 2
,
, 4
,., 5/1
61' 6. 7 8 9
Személylluttatások Járulékok Dolofji kiadások Szociálpolitikai eit.• ellátottak pénzbenllllll. Támofjatásértéko kiadások
O O 27890
Támogatásrlr/ékl1 ml1k/ldrlsi kiadások TámoRatásMékiJ felhalmozás; kiadások
O O O
O O
Vélllellesen átadott pénzeszközök Ml1k/ldés; ~Iú prlnzfJslk/lz átadás AHT-n k. FelhalmozAsi célú pénzeslk/lz átadás AHT-n k. Felúlltás Fejlesztési kiadások Támogatási kölcsön nyújtása
O
1. alclm összesen:
O O O O 21890
O O 27890 O O O
O O O
O O O O 21890
KlltvénYklbocsáUis kamata
2
1 2
, , ,.'" 4
6 611 6. 7 8
, , , 2 4
5 5/1
5. 6 611 6. 7 8
,
O O 160 OOO O O O O
Személyi luttatások Járulékok Dololli kiadások Szociálpolitikai ell., eJtátottak pénzbenllutt. TámollatásértékO kiadások TámoRafásérlékű ml1k/ldllsi kiadások
Támo.qatásMákO felhalmozásl kiadások
O
Vé.qle!lesfJn átadott pénzeszközök Ml1k/ldési céJIi pénzeszk/lz átadás AHT-n k. Felhalmr;lzásl cé/li pénzflszk/lz átadás AHT-n k. Felújltás Feilesztési kIadások Támogatási kölcsön nyúltása
O O O O
O 2. alclm összesen:
Támol1atásétfékűfelhalmozás1
kiadások
Vélllellesen áladott pénzeszközök Műk/ldési ~/ú pénzeszk/lz átadás AHT-n k. Felhalmozás; célü pénzeszkdz átadás AHT-n k. Felújítás Fellesztésl kiadások Támogatási kölcsön ny@ása
O 35. clm összesen:
,.
160 OOO
O O 181890 O O O O O O O O O
SzemélYlluttatások JárulékOk DolORI kiadások SzociálpolitIka! ell.. ellátottak pénzbenllutl Támo!latásértékil kIadáSOk Támoaa/ásérlrlkiJ műk/ldés; kiadások
187890
O O 160 OOO O
O O O O
O O
O O O O O O O O 140 OOO
Imtzményalaprtis mlattl kladas IntézrnérlVarapftás miatti kladb
1 2
, 4
5
'"
5. 6 611 6. 7 8
, 1 2
, 4
5
,.
5/1
6 611 6.
7
, 8
1. alcim összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
36. elm összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
Személylluttatások Járulékok DolORi kiadások SzociálpolitikaI ell., ellátottak pénzllenllllll. Támollatásértékil kiadások TámogatáséttrlkiJ műk/ldés; kiadások Támo.qatásértékO felhalmozási kiadások VéllleResen átadott pénzeszk/lzök MOk/ldés/ célú pénzeszk/lz átadás AHT-n k. Felhalmozási célll pénzeszk/lz átadás AHT-n k. Feltilitás Feltesztésl kIadások Tilmoqatási kolesőn nyújtása
Személyi luttatások Járulékok Dolo!l1 kIadások SzociálpolItika! ell., ellálottak pénzbeni lutt. Támollatásértékü kiadások Támo.qatásértékO műk/ldésl kiadások Támogatásérlrlkű felhalmazási kiadások Vélllellflsen átadott pénzeszközök Ml1k/ldési célú pénzeszk/ll átadás AHT-n k. Felhalmozás/ célú pénzeszk/lz átadás AHT-tl k. Felújitás Fellesztési kiadások Támoaatásl kölcsön nyújtása
O 10893
10893 O O O O O O O 10893
O
O O O 10893
10893 O O
O O O O O 10893
10893 O O
O
O O
O O O O
O O O 10893
O O O O O O
O
O O
O O O O O O
O O O 1[1893
10893 O O O O O O O 10893
3.
s~mü
melléklet 32. o[dal
A PolAármesteri Hivatal és helyi kisebbséqj önkormányzatok központi kezelésü feladatainak 2010. évi kiadásai
Clm .>ám
Aleim .>ám
Elő-
K>
irány-
emeli
,,'
~,-
"rt
s~m
elő-
Eloirány-
Clm Alclm iránynév
,,'
.>ám
, , 1
3
S
sn sa
,
on ,a 1
••
"é,
,,'
~,-
KIAD
SOK
Kiemeli elolránvzat név
"rt név
Személyi Juttal.:isok JaruJékok 0010111 kIadasok Szocl.lilpolltik.lll ell" ell.litottak pénzbenllutt T.:imogat.:isértékO klalfasok n1lKluat.1sértékll múkodésl kiadások
nmoqaf,bértékll felhalmozási kiadások Véglegesen atadott pénzeszkllzllk MllkCdési célú "énzeszkIJz átadás AHT-n k. Felhalmozásl cál(j "énzeszkiJz átadás AHT-n k. Felújll.:is Feliesztési klad.isok Tamogat.:isl klllcslln nylllt.:isa 20-36 elm Ilsszesen·
2010. évi eredeti el61ranyzat
2010.évl m6dosltott ei61ranyzat 06.30-ill
.J2D1D. (IX. 27.) link. rendelet szerinti valtozas
2010.évi m6dosltott el6iranyzat
,F<
,F<
,F<
OF'
1200062 314988 1781518 303669 157800 153200 4600 910364 678499 231865 73 OOO 43005 51450 4835856
1 492 375 414944 1890167 616974 219916 215316 4600 1 031 593 701703 329890 128636 12112.5 55445 5971775
115308 35550 12090 155130 7446 7196
'" '10
3009 2799
'"
5855 5871 341 080
1 607 683 450494 1902257 772104 227362 222512 4850 1 034602 701913 332689 129451 121580 61316 &Jn 855
3.fa. melléklet 1. oldal
A Polgarmesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkormányzatok 2010. évi bevételel
Elő-
Ke
Elő-
elm Alcim szám szám
zat
elő-
cso- irányport zat szám szám
BEVETELEK
irány-
irány- emetl Cim Alcím név név
zat csoport név
KiemeIt
előirányzat
név
2010. évi eredeti
2010. évi módosított
előirányzat
előiranyzat
../2010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti változás
előirányzat
e Ft
eFt
2010. évi módosított
06.30-ig
eFt
e Ft
Közigazgatási Osztály
~
2 2/1 3 3/1
312 4 4/1
412 5 6
1 2 2/1 3 3/1
312 4 4/1
412 5 6
~
Önkormányzat sajátos működési bevétele Birságak Környezetvédelmi bírság Telepeng. eljárási díj Gyepmesteri tevékenység bevétele Mező6ri járulék Egyéb bevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Tárgyi esz!
15288 3885 3150 420 798 5775 1260 O O 7 OOO 7000 6 OOO 1000 O O O O O O O 22288
15288 3885 3150 420 798 5775 1260 O O 7 OOO 7000 6 OOO 1000 O O O O O O O 22288
O O O O O O O O O 12371 12371 O O 12371 O O O O O O 12371
15288 3885 3150 420 798 5775 1260 O O 19371 19371 6 OOO 1000 12371 O O O O O O 34659
Önkormányzat sajátos működési bevétele Felhalmozási és tökejellegü bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel TámogatásértékO működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MakiJdési célú pénzeszk6z6k átvétel AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszköz átvéte' AHT-n k. Elöző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön vlsszatérUlése 40. clm összesen:
15288 O O 7 OOO 7000 O O O O O O 22288
15288 O O 7 OOO 7000 O O O O O O 22288
O O O 12371 12371 O O O O O O 12371
15288 O O 19371 19371 O O O O O O 34659
105140 48 OOO O 4500 3500 45140 4000 O O O O O O 8 OOO O 8000 8 OOO O O 113140
106190 48 OOO 550 4500 3500 45140 4000 500 O O O O O 8 OOO O 8000 8000 O O 114190
3150 O 3150 O O O O O O O O O O O O O O O O 3150
109340 48 OOO 3700 4500 3500 45140 4000 500 O O O O O 8 OOO O 8000 8 OOO O O 117340
281 683 88800 189708 3175 O O O O O O O O O O 281 683
281 683 88800 189708 3175 O O O O O O O O O O 281 683
O O O O O O O O O O O O O O O
281 683 88800 189708 3175 O O O O O O O O O O 281 683
Városüzemeltetési Osztály Városüzemeltetési Osztaly bevétele
2
211 3 3/1
312 4 4/1
412 5 6
Önkormányzat sajátos működési bevétele Közterület foglalási dlj Parkolómegváltási dJjbevétel Egyéb bevételek, közműbefizetések Családi ünnepek szervezése ÁFA visszaigénylés viziközmú felújitás után Továbbszámlázott tételek Egyéb bevételek Felhalmozásl és tőkejellegú bevételek Tárgyi eszköz6k, immateriális javak értékesftése Tilmogatasértékú bevétel TámogatásértékO műkCldési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközt5k átvétel AHT-n k. Falhalmozási célú pénzeszkőz átvétel AHT-n k. KözmúbeflZetések Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése 1. alclm összesen: Városílzemeltetési osztaly bérleti dlj bevétele
2
2 2/1 3
311 312 4 4/1 412 5 6
Önkormányzat sajátos működési bevétele Hulladékkezelö mú bérleti dija Vízművek Zrt. bérleti dija és díjkülönbözet Vízmúvek Zrt. megosztott bevétele Felhalmozás! és tőkejelIegO bevételek Tárgyi eszk6zök, immateriális javak értékesftése Támogatásértékű bevétel Támogatásérlékú működésibevétel Támogatásértékü felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszk6z6k átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszk6z átvétel AHT·n k. Előző évi pénzmaradvány Tilmogatási kölcsön visszatérülése 2. alcím összesen:
3.1a. melléklel2. oldal
A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkormányzatok 2010. évi bevételeí
Elő·
KC
Elő-
irány- emelt Cím Alcím szám szám
zal
elő-
cso- írányport zal szám szám
l
2 211 3 311 312
4 411 412
5 5
BEVETELEK
irányCím Alcim név név
zat csoport név
Kíemelt
előiranyzat
név
2010. évi eredeti
2010. évi módosltott
előirányzat
előirányzat
..12010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti változás
2010. évi módosított előirányzat
eFl
e Ft
06.30-1g
e Fl
.. Önkormanyzat saJatos múködeSI
bevétele Felhalmozási és tökejellegü bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesltése Támogatásértékü bevétel TamogafásérlékO mOkMési bevétel TámogatásértékO felhalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Müködési célú pénzeszkljzljk átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön vlsszatérCllése 41. cim összesen:
e Fl
386823 O O O O
387873 O O O O O 8 OOO O SODO O O 395873
3150 O O O O
O
O
17600 17600
17600 17600 17600
O O O O O O O O
O O O O O O O O
17600
17600
O O O O O O O O O O O O O
18 OOO 18 OOO
18 OOO 18 OOO
O 8 OOO O
8000 O O 394823
O O O O O O 3150
391 023 O O O O O 8 OOO O
8000 O O 399023
Stratégiai-Fejlesztési Osztály Vagyonkezelési Csoport lakáshasznositás
1 2
211 3 3/1 312 4 4/1 412 5 5
Önkormányzat sajátos működési bevétele Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesllése Lakásértékesítések törlesztő részlete Támogatásértékű bevétel Támogalásértéka mOködési bevéleI TámogalásértékO felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MaMdési céfü pénzeszközök átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön vlsszatérOlése 1. alcím összesen:
17600
O 17600
17600 17600
O O O O O O O O 17 600
Vagyonkezelő ZRt beflzetésl kötelezettsége
2
2
2/1 3 3/1 312 4 4/1 412 5 5
211
Önkormányzat sajátos működési bevétele Vagyonkezelő Rt. befizetési kötelezettsége Közterület foglalás (Parkolási díj bevétel) Felhalmozási és tőkejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékú bevétel Támogatásértékűműködés;bevéleI Támogatásértékűfelhalmozási bevétel Véglegesen atvett pénzeszközök Működésicélú pénzeszközök átvélel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Elózó évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérulése 2. alcím összesen:
O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O
18 OOO
18000
78 OOO 78 OOO
78 OOO 78 OOO
O -3 OOO 3000
O O O O O O O O O O O
18 OOO 15000 3000
O O O O O O O O O O 18 OOO
önkormányzati lakások lakbérbevételei
2
211 3 3/1 312
4 4/1 412 5 6
Önkormányzat sajátos működési bevétele Lakbérbevételek Felhalmozasi és tőkejellegű bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesftése Támogatásértékű bevétel TámogatásérlékO mOködési bevétel Támogatásértékűfelhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOkOdési célú pénzeszk6zök átvétel AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Elóző évi pénzmaradvány Támogatasi kölcsön visszatérülése 2. alcím összesen:
O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
78 OOO
78 OOO
O O O O O O O O O O O O O
78 OOO 78 OOO
O O O O O O O O O O 78 OOO
3.1a. melléklet 3. oldal
A Polgarmesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkormanyzatok 2010. évi bevételei
ElőKiIrány- emelt
elm Alcím szám szám
3
zat
elő-
eim Alcím eso- Irány- név név port zat szám szám Egyeb
Elő-
BEVETELEK
irány-
zat esoKiemelt előirányzat név port név .. mgatlan hasznosItáshoz kapesolódo bevétel
2010. évi eredeti elöiranyzat
2010. évi módosltott elölrányzat OG.30-ig
..1201 D. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti változás
e Ft
e Ft
e Ft
2010. évi módosított . elölrányzat
eFt
3Ja. melléklet 4. oldal
A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkormányzatok 2010. évi bevételei
Elő-
K>
Elő-
BEVETELEK
Irány- emelt irányCím Alcim ,at elö- Cím Alcim ,at szám szám c'o- irány- név név eso-
port
,at Előző
előirányzat
KiemeIt elöirányzat név
6
, Ft
név évi pénzmaradvánv
Tárgyi eszközlJk, immateriális javak értékes/tése Támogatásértékű
bevétel
TámogatásértékO mOklJdési bevétel TámogatásérlékO felhalmozási bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök MOklJdési célú pénzeszklJzlJk átvétel AHT-n k. Felhafmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése
1. alclm összesen:
2
Költségvetési pénzmaradvány 1 Önkormányzat sajátos működési bevétele 2 Felhalmozásí és tőkejelIegO bevétel
2/1 3 3/1 3/2 4 411 412 5 6
Tárgyi eszközök, immateriális javak érlékesitése
TámogatásértékO bevétel Támogatásérlékt1 mOködési bevétel Támogatásértékt1 felhalmozasi bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök
Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése
6
Önkormányzat sajátos működési bevétele Felhalmozási és tőkejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak érlékesftése Támogatásértékű
,Ft
2010. évi módosított előirányzat
, Ft
, Ft
O O
O O
O O
O O
O
O
O
O
O O
O O
O O O O O O O 2990544 O 2990544
O O
O
O
O O 2481 400 O 2481 400
O O 2990544
2990544
O O O O O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O O O O 734524
O O O O O O O O O O
O
Mt1ködési céfú pénzeszközök átvétel AHT-n k. Felha/mozási céfú pénzeszköz átvétel AHT-n k.
1. alcím összesen:
1 2 2/1 3 3/1 312 4 4/1 412 5
előirányzat
..12010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti változás
06.30-ig
Kötvény forrásból származó pénzmaradvány 1 Önkormányzat sajátos működési bevétele 2 Felhalmozásl és tőkejellegű bevétel
211 3 311 3/2 4 411 412 5
2010. évi módositott
port
szám szám
43
2010. évi eredeti
bevétel
TamogatásérlékU mOködési bevétef TámogatásérlékO fefhalmozási bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök MOklJdési célú pénzeszközlik átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése
43. eim összesen:
O O 400008
O
O
O O O O O O 734524
O
O
O
O
400008
734524
O
734524
O O O O O O O O O 2881 408 O 2881 408
O O O O O O O O O 3725068 O 3725068
O O O O O O
17848 10 OOO 5000 2323
20848 13 OOO 5 OOO 2323
525
525
O O O
O O O 16636 16636
O O O
O O O
O
O
O O O O O
O O 3725068 O 3725068
103
20951 13 OOO 5103 2323
Önkormányzati Igazgatás bevételei
"-1
Igazgatási feladatok bevételel
2 2/1 3 3/1
4 4/1
Önkormányzat működési sajátos bevétele Adók módjára behajtott bevétel Talajterhelési díj Kártérítés, egyéb befIZetések Egyéb bevétel Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Tárgyi eszklJzök, immateriális javak értékesitése
Gépek,berendezések. járművek értékesítése, egyéb Támogatásértékű bevétel TámogatásérlékO mOk6dési bevétel
Katasztrófavédelem támogatása Országgyülési választás 2010. támogatása ÁROP Polg. Hiv. Szervezetfejlesztése Önkormányzati képviselö választás 201 O. támo~atása Kisebbségi önkormányzati választás 2010. támogatása Teijes munkaidös ösztöndijas fogI. tám. Egyéb átvett pénz Véglegesen átvett pénzeszközök Működés; célú pénzeszközök átvétel AHT-n k. Felhafmozási célú pénzeszklJz átvétel AHT-n k.
5 6
Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése Munkáltatói lakáscélú kölcsön törlesztés Szlovák Kisebbségi Önk. tám. kölcsön visszatérítés Civil szervezet kölcsön visszafizetés 1. alcim összesen:
50 50 50 O O O O O O
100 O 100 O 1250 O 1250 O 19248
50 11217 5339 O O O
30 100 O
100 O 4352 3102 1250 O 41936
O
103 O O
O
525 O
O O 14407
O O 31043
14407
31043 50
O O O 10382 2585 1440 O O O O O 5871 4751 O 1120 20381
11217 5339 10382 2585 1440
30 100 O 100 O 10223 7853 1250 1120 62317
3.1a. mellékielS. oldal
A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkormányzatok 2010. évi bevételei
Elő-
K>
irány- emelt Cím Alcim szám szám
,al csoport
Elő-
BEVETELEK
irány-
Cím Alcím ,al irány- név név csoelő-
,al
szám szám 2
1 2 211 3 3/1 3/2 4 411 4/2 5 6
KiemeIt
előirányzat
név
2010. évi eredeti
2010. évi módosított
előirányzat
előirányzat
..12010. (IX. 27.) őnk. rendelet szerinti változás
2010. évi módositott
e Fl
e Fl
előirányzat
06.30-ig
port
e Fl
név Kabinet bevétele On kormányzat sajátos működési bevétele Felhalmozásl és tőkeJellegú bevétel
e Fl O O O O
O O O O
O
O
O
O O
O O
O O
O O
O O
O O
O O O
O O O
O O O
O O O
630 525 105 O
630 525 105 O
O O O O
630 525 105 O
O
O
O
O
O
O
O
O
O O
O O
O O
O O
O O O
Tárgyi eszklJzök, immaterialis javak érfékesítése
Tamogatásértékú bevétel
O O O
TámogaMsértékú múkMési bevétel TámogaMsérfékú felhalmozasi bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök MúkMési cé/Ct pénzeszMZlJk átvétel AHT-n k. Felhalmozasi célú pénzeszMz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése
2. alcím összesen:
O O O
O O O
O
Körzeti igazgatási feladatok bevételei
3
Gyámhivatal bevételei
2 211 3 311 3/2 4 411 4/2 5 6
Önkormányzat sajátos működési bevétele Gyermekgondozási díj Eljárási, végrehajtási bírság,egyéb bevételek Felhalmozás! és tőkejellegú bevétel Tárgyi eszklJzlJk, immateriális javak érfékesitése
Támogatásértékú bevétel Támogatásértékű műklJdési
bevétel Támogatásérfékú felhalmozási bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök MúklJdési célú pénzeszk(JzlJk átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzesz}
összesen:
O
O
O
O
O O
O O
O O
O O
O O 530
O
O O O
O O 630
892 525 367 O O O O O O O
O O O O O O O
892 525 367 O O
O O
O
O
630
Épftéshat6sági Osztály bevételei
2
2 2/1 3 311 312 4 411 412 5 6
4
Önkormányzat sajátos működési bevétele Épitéshatóságifeladatok bevételei (illetékek, stb.) Epltésúgyi birságok Egyéb bevétel Felhalmozási és tőkejellegű bevétel
892 525 367 O O O
Tárgyi eszköZlJk, immateriális javak értékes/tése Tamogatásértékű
összesen:
O O O O O O O O 892
összesen:
14 asa 13200 500 350 O O O O O O O O O O 14050
bevétel
Támogatásértékú működési bevétel Támogatásérfékú felhalmozási bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök Múkadési cé/Ct pénzeszkőz6k átvétel AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Előző
évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése
O O 892
O O
O O O O O
O
O O O O O O
O O 892
Okmányiroda bevételei
2 211 3 311 3/2 4 411 4/2 5 6
Önkormányzat sajátos működési bevétele Okmányiroda bevétele Szabálysértési bírság Adatszolgáltatás Felhalmozási és tőkejellegú bevétel Tárgyi eszközlJk, immateriális javak értékesftése
Támogatásértékú bevétel Támogatásérfékű múkMési bevétel
Támogatásértékú felhalmozási bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök Működés; célú pénzeszköZlJk átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Előző
évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön vlsszatérOlése
14 asa 13200 500 350 O O O O O O O O O O 14050
O O O
O O O
O O
O O O O
O O O
14050 13200 500 350 O O O O O O O O O O 14050
3.1a. melléklet 6. oldal
A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkormilnyzatok 2010. évi bevételei
Elő·
Cim Alcim szám szám
Elő-
irány~
Ki· emelt
irány-
,at
elő-
,at
Cim Alcim irány- név név
cso,at port szám szám
1 2 2/1 3
BEVETELEK
csoport név
KiemeIt
5 6
név
2010. évi módositott
előirányzat
előirányzat
../2010. (IX. 27.) őnk. rendelet szerinti változás
2010. évi módosltott előirányzat
e Ft
e Ft
06.30-lg
eFt Önkormányzat sajátos mOködési bevétele Felhalmozási és tőkejellegú bevétel Tárgyi eszkCJz6k, immateriális javak éttékesitése
TámogatásértékO bevétel
311 3/2 4 4/1 4/2
előirányzat
2010. évi eredeti
Támogatáséttékü mükCldési bevétel Támogatáséttékü felhalmozási bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök MükCldési célú pénzeszk6z6k átvétel AHT·n k. Felhalmozási célú pénzeszk6z átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvany Támogatilsi kölcsön visszatérülése 3. alcim összesen:
e Ft
15572 O O O O O O O O O O 15572
15572 O O O O O O O O O O 15572
O O O O
72 OOO 72000 O O O O O O O O O O 72000
72000 72000 O O O O O O O O O O 72000
O
179 OOO 179 OOO O O O O O O O O O O 179 OOO
179 OOO 179 OOO O O O O O O O O O O 179 OOO
251 OOO O O O O O O O O O O 251 OOO
251 OOO O O O O O O O O O O 251000
O
O O O O O O
O O O
O O O O O
15572 O O O O O O O O O O 15572
Kamatbevétel
4
2 2/1
3 311 312 4 4/1 412 5 6
Önkormányzat sajátos működési bevétele Kamatbevétel Felhalmozási és tökejellegű bevétel Tárgyi eszk6z6k, immateriális javak értékesltése Támogatásértékű
bevétel
Támogafáséttékü műkCldési bevétel Támogafásérlékü felhalmozás; bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök MúkCldési célú pénzeszklJzlJk átvétel AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszk6z átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése
1. csoport összesen:
O O
O O
O O O
O O O O
O
72 OOO 72 OOO O O O O O O O O O O 72 OOO
Kötvénykibocsátáshoz kapcsolódó kamat, hozam
2
2 2/1
3 311 312 4 4/1 412
5 6
Önkormányzat sajátos működési bevétele Kamat,-hozam bevétel Felhalmozási és tökejeJJegű bevétel Tárgyi eszk6z6k, immateriális javak érlékesltése Támogatásértékű
bevétel
Támogafásértékű
müködési bevétel Támogatásérlékú felhalmozás; bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközök átvétel AHT·n k. Felhalmozás; célú pénzeszk6z átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése
2. csoport összesen:
1 2 2/1 3 311 312 4 4/1 412 5 6
5
Önkormányzat sajátos működési bevétele Felhalmozási és tőkejellegú bevétel Tárgyi eszközlJk, immateriális javak éttékesllése
Támogatásértékú bevétel Támogatásértékü mük6dési bevétel Támogafáséttékű felhalmozási bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök MűkCldési cétú pénzeszk6z6k átvétel AHT·n k. Felhalmozás; célú pénzeszköz átvétel AHT~n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése 4. alclm összesen:
O O O
O O
O O O
O O O O O O O
O O
O O O O O O O
O
179000 179 OOO O O O O O O O O O O 179 OOO 251 OOO O O O O O O O O O O 251 OOO
JNVITEL befizetése
2 2/1
3 311
312 4 4/1 412
5 6
Önkormányzat sajátos müködési bevétele Kamatbevéiel Felhalmozási és tökejellegű bevétel Tárgyi eszk6zök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékű
bevétel
Támogatásérlékű működési
bevétel Támogatásérlékú felhalmozási bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök Múk(jdési célú pénzeszközök átvétel AHT~n k. Felhalmozás; célú pénzeszk6z átvétel AHT-n k.
Elózó évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése 5. alcim összesen:
O O O O O 561 791 70500
O 561 791 70500
491291 O O 561 791
O O
O O O
O
O
O
O
O
O O
491291
O O
O O 561 791 70500 491291
O O 561791
O O O
O O 561791
O
3.fa. melléIdet 7. oldal
A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkormányzatok 2010. évi bevételei
ElőK> irány- emelt elöCím Alcim zat szám szám cso- irányport zat szám szám 6
ElőBEVETELEK irányCím Alcim zat KiemeIt elölrányzat név név név cso· port név .. Kisebbségi Onkormányzat bevételei
előirányzat
előirányzat
..12010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti változás
e Ft
06.30-lg e Ft
eFt
2010. évi eredeti
2010. évi módositott
2010. évi módositott előirányzat
e Ft
Szlovák Kisebbségi Önkormtmyzat bevételei
1
2
2/1
3 311 4
411 412 412 5
6
10B
Önkormányzat mOködésl sajátos bevétele Szlovák Tájház bevétele Kamatbevételek, egyéb bevétel Felhalmozási és tőkejellegfi bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásér1ékű bevétel Támogatásértékú múkCJdési bevétel Támogatásérlékú felhalmozási bevétel Véglegesen atvett pénzeszközök MúkCJdési célú pénzeszkCJzCJk átvétel AHT-n k. Rendezvények támogatása, Szlovák Tájház tám. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Szlovák Kisebbségi önkormányzat Szlovák Tájház Támogatási kölcsön visszatérülése
108 O O O 572 572 O O O O O
O O O
O összesen:
2
680
168 10B 60 O O 572 572 O
O O O O 1895
1720 175 O 2635
O O O O O 4BO 480 O O O O O
O O O O 4BO
168 10B 60
O O 1052 1052 O O O O O 1 895
1720 175
O 3115
Román Kisebbségi Önkormányzat bevételei
2 2/1
3 311 312 4 4/1
412 5 6
Önkormányzat sajátos mOködésl bevétele Kamatbevételek, egyéb bevétel Felhalmozási és tökejellegű bevétel Tárgyi eszkCJzök, immateriális javak értékesitése Támogatásér1ékO bevétel Támogatásérlékú múkCJdési bevétel Támogatásértékú felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközök átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszkőz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérOlése
O O O O 572 572 O
O O 572 572 O
O
O
O O O 572
O O 422 O 1019
O O
40 40
O összesen:
25 25
O O O O 239 239 O O O O O O 239
25 25 O O 811 B11 O O O 422 O 1258
O O O O 530
40 40 O O 1152
530
1152
O
O
O
Cigány Kisebbségi Önkormányzat bevételei
3
2 2/1 3 311 312 4 4/1
412 5 6
Önkormányzat sajátos működési bevétele Kamatbevételek, egyéb bevétel Felhalmozási és tökejellegű bevétel Tárgyi eSz!
2 2/1 3
311
312 4 4/1
412 5 6
O O 622 622 O O O O 352
O 1014
O
O
O O O O 530
O O 352 O 1544
O
40 40
O
Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat bevételei
4
O O 572 572 O O O O O O 572
O O O O 572 572 O
Önkormányzat sajátos mOködési bevétele Kamatbevételek, egyéb bevétel Felhalmozási és tőkejeIIegO bevétel Tárgyi eszközők, immateriális javak érlékesffése TámogatásértékO bevétel Támogatásérlékű működési bevétel Támogatásérlékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MúkCJdési célO pénzesz/(6zök átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszk6z átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése összesen
40 40 O O 572 572 O
O
O
O O O O 572
O O 771 O 1383
O
O
O
O 317 317 O O O O
O BB9 889 O O O O 771 O 1700
O O 317
3)a. melléklet 8. oldal
A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbség l önkormányzatok 2010. évi bevételei
ElőKiirány- emelt
eim Alcím szám szám
zat csoport
elő-
Elő-
elm Alcím irilny- név név
zat
szilm szám
1 2 2/1 3 3/1 3/2 4 4/1 412 5 6
BEVETELEK
irilny-
"t
Kiemelt előirilnyzat név
cso-
6
2010. évi módosltott
előirányzat
előirányzat
..f2010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti változás
2010. évi módositott
e Ft
eFt
előirányzat
06.30-ig
port
e Ft
eFt
név Önkormányzat sajátos mOködési bevétele Felhalmozási és tőkejellegú bevétel Tárgy; eszkOzök, immateriális javak ériékesitése Támogatásértékú bevétel Támogatásériéku muködés; bevétef Támogatásértékü fefha/mozási bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök MüklJdési célú pénzeszköz6k átvétel AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése
6. aleim összesen:
1 2 2/1 3 3/1 3/2 4 4/1 412 5
2010. évi eredeti
Önkormányzatsajátos működési bevétele Felhalmozási és tőkejellegú bevétel Tárgy; eszközök, immateriális javak ériékesltése
Támogatásértékú bevétel Támogatásértékü müklJdés; bevétel Támogatásértékü felhalmozási bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközák Müködési célú pénzeszközök átvétel AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszk6z átvétel AHT-n k. Elöző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése
44. cim összesen:
108 O O 2288 2288 O O O O O O 2396
273 O O 2338 2338 O O O O 3440 O 6051
O O O 1566 1566 O O O O O O 3132
284528 O O 2338 2338 O 561 891 70500 491391 O 1250 850007
287693 O O 18974 18974 O 561 891 70500 491391 3440 4352 876350
103 O O 15973 15973 O O O O O 5871 21947
O O O O
O O O O 16281 16281 12282 3999
O O
273 O O 3904 3904 O
O O O 3440 O 7617 287796 O O 34947 34947 O 561 891 70500 491391 3440 10223 898297
EgészségOqyi és Szociális Osztály bevételei
§
2
Önkormányzat sajátos működési bevétele Visszajött szoc.juttatás, egyéb bevétel Felhalmozási és tökejellegű bevétel Tárgyi eszk6z6k, ;mmateriális javak ériékesltése
3 3/1
312 4 4/1
412 5 6
1 2
211 3 311 3/2 4 411 412 5 6
TámogatásértékO bevétel
O
Támogatásértékü mOk6dési bevétel
O
Közlekedési támogatás Közfoglalkoztatás szervezők támogatása Közhasznú foglalkoztatás tilmogatása-BM MunkaOgyi K.
O O O O
TámogatásériékO felhalmozási bevétel
Véglegesen átvett pénzeszkázök
O
O O
357 100
MaklJdési célú pénzeszközök átvétel AHT-n k.
O
Közfoglalkoztatás szervezők tám.-Orsz. FogI. Közalapít. Egyéb átvett pénz HPV védőoitásmtéritési dija
O
O
O
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k.
O
100 257 257 O O 16638
Egyéb átvett pénz Orvosi eszköz pötlásra fel nem h. össz. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön vlsszatérOlése 1. alcím összesen:
O O O O
Onkormányzat működési sajátos bevétele Felhalmozásl és tökejellegú bevétel
O O O
Tárgyi eszköz6k, immateriális javak értékesltése
Támogatásértékú bevétel
O
O
Támogatásériékű működési bevétel Támogatásériékü felhalmozás; bevétel
O
Véglegesen átvett pénzeszközök
O
Mük6dési cé/ü pénzeszközök átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszk6z átvétel AHT-n k. Előző
évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése 45. eim összesen:
O
O O O O
O O
O 16281 16281 O 357 100 257 O O 16638
O
O 6731 6731 137 O 6594 O 2866 2866 2746 120 O O O O 9597
O O O 6731 6731 O 2866 2866
O O O 9597
O O O O 23012 23012 12419 3999 6594
O 3223 2966 2746 220 257 257 O O 26235
O O O 23012 23012 O 3223 2966
257 O O 26235
3.1a. melJéklet9. oldal
A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkormányzatok 2010. évi bevételei
ElőK> Elöirány- emelt irányeim Alcim ,at elö- eim Alclm ,at szám szám cso- irány- név név cso-
port
,at
KiemeIt elöirányzat név
2010. évi eredeti
2010. évi módosltott
előirányzat
előirányzat
e Ft
név Oktatási.
../2010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti változás
előirányzat
eFt
e Ft
2010. évi módosltott
06.30-ig
port
szám szám
46
BEVETELEK
Közmúvelődési és
e Ft
Sport Osztály bevételei
KözmOvehSdési Csoport bevételei
2 2/1 3 311
312 4 4/1 412 5 6
önkormányzat sajátos müködési bevétele Városi bál Egyéb bevétel Felhalmozási és tökejeJlegü bevétel Tárgyi eszközök. immateriális javak értékesltése
Támogatásértékü bevétel Támogatásértékű műk6dési
bevétel "Bcs. Kortárs segítők képz. és hál egyattm. "pály. tám. "Bcs. KábftószerOgyi Egyezt. F. működt., prog." pály.tám. Támogatásértékű felhalmozasi bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközók MakCJdési célú pénzeszköz6k átvétel AHT-n k. Felhalmozasi célú pénzeszkCJz atvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése
1. alcim összesen:
2
Önkormányzat sajátos múködési bevétele Nevezési dijak Magyaro.-Svédo. Kézilabda EB selejtező jegybevétele Magaro.-Németo, vjzilabda mérközés jegybevétel Sponzori támogatások (reklám) Egyéb bevétel Felhalmozási és tőkejellegú bevétel Tárgyi eszkozök, immateriális javak értékesftése
Támogatasértékú bevétel Támogatásértékű műkOdés;
bevétel
Egyéb átvett pénz
312 4 4/1
Támogatásértékű
Véglegesen átvett pénzeszközök Működés; célú pénzeszk6zök átvétel AHT-n k.
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Előző
évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérOlése
Oktatási Csoport bevételei
1 2 2/1 3 3/1 312 4 4/1
412 5 6
1 2 2/1 3 311 3/2 4 4/1 412 5 6
1700 1700 1700 O O O O O O O 1700
2069 2069 -24 2093 O O O O O O 2069
4650 1120 3080 O
1 989
O O O
O O O
219 231 O
O O
O
O O 1170
O
O
O O
60
575 244 O O O
60
O
60 O O
O
O O
felhalmozasi bevétel
2. alcim összesen:
3
O O O O O
O
Sponzori támogatások~átvett pénz
412 5 6
O O O O O
O O O O O 3769
3769 1676 2093 O
O O O O O 3769
O
Sportcsoport bevételei
2 211 3 3/1
O O O O O O O O O O O O O O
O O
O O O O
O O O
6639 1120 30ao 1170
794 475 O O
400 400 400
60 60 60 O 400 400 400
O
O
O
O O
O O
O O
4710
2389
7099
O O O
O O O
33 OOO
33 ODO O 33000 33 OOO 31 661 O
O
Önkormányzat sajátos mOködési bevétele Felhalmozási és tőkejellegO bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesifése TámogatásértékO bevétel Tamogatasértékű működési
bevétel Támogatásértékű felha/mozási bevétel
Tárgyi eszközök korsz.,böv. tám., TISZK I.~DESZKA pály. Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközök átvétel AHT-n k. Oktatási intézmények támogatása vállalkozótól Felhalmozasi célú pénzeszkClz átvétel AHT-n k. Szakképzési hozzájárulás vállalkozóktól Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérűlése 3. alcim összesen: Önkormányzat sajátos múködési bevétele Felhalmozási és tőkejeIIegO bevétel Tárgyi eszkClzOk, immateriafis javak értékesftése
TámogatasértékCi bevétel Támogatásértékű műkCldési
bevétel Támogatásértékú felhalmozási bevétel
Véglegesen átvett pénzeszközök Működés; célú pénzeszközök átvétel AHT·n k. Felhalmozás; célú pénzeszk6z átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérOlése
46. clm összesen:
O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
O 33 OOO 33 OOO 31 661
O O
O 31661
O O O
31661 31 661 O O
O
64661
64661
4650
1 989
6639
O
31661
O O
O O
O O
O O
1760 1760 O O O O O O 6410
35069 2069 33 OOO 32061
36829
400 31661 O O 69 119
3829 33000 32061 400 31661 O O 75529
3.1a. melléklet 10. ordai
A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkormányzatok 2010. évi bevételei
KiElő· irány- emelt Cím Alcím szám szám
,at
"'0-
elő-
Elő-
Cim Alcim irány- név név
,at port szám szám 47
BEVETELEK
irány-
2010. évi eredeti
,at KiemeIt előirányzat név
"'0-
port név Pályázati források egyéb bevételek
Működési kiadásokhoz kötődő bevételek,
2
211 3 3/1 3/2 4 411 412 5 6
2 211
3 3/1 312
4 4/1 412
5 6
1 2 2/1 3 3/1 3/2
4 411 4/2 5 6
előirányzat
előirányzat
..12010. (IX. 27.l önk. rendelet szerinU változás
2010. évi módosított előirányzat
eFt
e Ft
06.30-ig
e Ft
e Ft
pályázati pénzeszközök
Önkormányzatsajátos működési bevétele Dr. Réthy P. Kórház kazánház 2009. évibérleti dija ÁFA bevételek-Bcs. belváros rehab. parkoI6ép.-ingatJanért. Felhalmozasi és tőkejellegú bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak érlékesftése Támogatásértékú bevétel TámogatásértéklJ mOkt5dési bevétel Kompetencia alapu oktatás, egyenlő hozzáférés inn. Intézm Munkácsy M. Emlékház oktatási képzési szerepének erősit. TámogatásértéklJ felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOködési célű pénzeszkőzők atvátel AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszk6z átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése 1. alcim összesen:
O 112380
10243 4900 5343 O O 112380
112380
112380
106850 5530 O O O O O O 112380
106850 5530 O O O O O O 122623
O O O O O
Bcs. Belváros rehab. J.otem parkolóház épít.-ingatlanérl. bev. Támogatásértékú bevétel Támogatásértéka mOk6dési bevétel TámogatásérlékO felhalmozási bevétel Bcs.szennyvíztiszt. és csatornázás fejl. program Ipari és Berzsenyi u. felujítása Békéscsabán Kerekes György utca burkolat felújítási munkái Csiki utca burkolat felújítási munkái Tölgyfa utca burkolat felújítási munkái Ör utca burkolat felujítási munkái Ihász utca burkolat felújitási munkái Szerdahelyi utca burkolat felújitási munkái 2. számú Ált. Isk. infrasrtukturájának fejlesztése Munkácsy Mihály Emlékház iskolabarát fejlsztése Szarvasi útí kerékpárút tervezése Orosházi U.-Békési u. -Szarvasi út. Kerékpárút kivit. Buszpályaudvar fejlesztése Északi Ipartelep infrasruktúra és üzemcsamok épitése Sürgősségi ellátás fejl. Dr. Réthy Pál Kórház S02 Muttifunkcíonális Közösségi Központok fejl. AGÓRA Bölcsödei férőhely fejlesztése Bcs.-án Beruházás a 21. sz. iskolákba pály. Kamattám. A ped.mód. Reform.tám. Inform ínfrastruk fejl. Bcs. Isk. A ped. módszer. reform. tám. infrom. InfrastrukJejl.(interaktív tábla) UptákA. u. burkolt csatorna és h. kapcs. csapadékelv. csatoma építés Túzoltó gépjármú beszerzéséhez tám.·helyi önk.-tól Véglegesen átvett pénzeszközök Múkődési célú pénzeszkőzök átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszk6z átvétel AHT-n k. Körös Volán közösségi közlekedés fejlesztése (önerá) Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése 2. alcím összesen:
O 5613513 O 5613513 3758015 88327 7246 6409 3918 8444 10174 19689 228600 28850 2562 35772 265037 174872 389240 586358 O O O
Önkormányzat sajátos működési bevétele Felhalmozási és tókejellegű bevétel Tárgyi eszklJzök, immateriális javak érlékesltése Támogatásértékű bevétel Támogatásérléka múkMési bevétel Tamogatilsérlékú felhalmozásí bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOkMési célú pénzeszközök atvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése 47. cím összesen:
Felhalmozásl kiadásokhoz
2
2010. évi módosított
kötődő bevételek,
O O
O O
O O O O O
O O O O O
10243 4900 5343 O O 112380
112380
O
106850 5530 O O O O O O 122623
906 O 906 21371 21371
4394 4394 O O O
5300 4394 906 21 371 21371
21371 5811502 O
O 289472
21371 6100974 O
5811502
289472 O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
6100974
3758015 88327 7246 6409 3918 8444 10174 19689 228600 28850 2562 35772 265037 174872 389240 586358 124327 2910 69691
O
O
286412
286412
O O 14724 O 14724 14724 O O 5628237
O 1 061 14724 O 14724 14724 O O 5848503
3060
O O O 5725893
11149 21 371 21371 5923882
112380
112380 5811502
O O O O O
pályázati pénzeszközök
Önkormányzat sajátos működési bevétele Bcs.szennyviztiszt. És csatorn fejl. Program ÁFA visszatér. Feluj.terv.pályázati pénzek Felhalmozási és tőkejel1egú bevétel Tárgyi eszklJz6k, immateriális javak értékes/tése
5613513 14724 O 14724 O O 5740617
14724 O 14724 O O 5971126
O O O O O O 293866
4394 O O 289472 O 289472 O O O O O 293866
3758015 88327 7246 6409 3918 8444 10174 19689 228600 28850 2562 35772 265037 174872 389240 586358 124327 2910 69691
3060 1061 14724 O 14724 14724 O O 6142369
15543 21 371 21371 6213354
112380 6100974 14724 O 14724 O O 6264992
3.1a. melléklet 11. oldal
A Polgármesteri Hivatal és a helyi kisebbségi önkormányzatok 2010. évi bevételei
Elő-
K>
irány- emelt Cím Alcim szám szám
zat előCím Alcím esc- irány- név név port "t szám szám
1 2
211 212 3 311 312 4
411 412 5 5
Elöirány-
BEVETELEK 2010. évi eredeti
zat CSQ-
Kiemelt
előirányzat
név
port nev
előirányzat
e Ft
.. ÖnkormanyzatsaJatos működési bevétele Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesltése Részvényérlékesftés Támogatásértékű bevétel TámogatásérlékO mOködésl bevétel TámogatásérlékO felhalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOködés; célú pénzeszközök átvétel AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k. Előző évi pénzmaradvány Támogatási kölcsön visszatérülése 40-47. cím összesen:
../2010. (IX. 27.)
2010. évi m6dositott
2010. évi módosított eh5lrányzat 06.30-ig
önk. rendelet szerinti változás
előirányzat
e Ft
e Ft
eFt 902089 198971
O 5967897
9636 O O O 359616
O 6327513
121718 5613513
156395 5811502
37144 322472
193539 6133974
586615
586972
34927
621 899
70500 516115
70600 516372
3266 31661
73866 548033
2881 408 34850 10287943
3728508 37952 11412753
872239 177 600
892453 198971
177 600
198971
O 5735231
O 5871 410050
198971
3728508 43823 11822803
4. sz. melléklet 1. oldal
Az önkormányzat 2010. évi fejlesztési kiadásai
• l,., ji 1l
~
~
j I~
lj
~
~
§
,~ E
[j
~
~
l•
2010. évi erode~ előirányzat
KiemolI olliirányzat nóv
I
,Fl
2010. óvj módosl10 .J2010.(1J<.27.) e!ólrényza1 06. /ink. rendelet 3O.·lg szerin~ változas
,Fl
.Fl
- o b b ö I PltJzeszk6z á1adás, Dologi SZOO1Ólyl ogyOb kiadások jutIalások lánloga1i1s ös kőlcsón ,Fl ,FI .Fl
Fe~eszlésl
kiadás
.Fl
- o b b ö I
JánJlökok
2010. övl mooosl101t olliirányzat Fejleszlósl kiadás
,Fl
,FI
.Fl
-
Pénzeslk15z illadas, ogyöb Iánlogatás ös kOlcsön
Dologi kiadások
Személyi juttalások
Jilrulókok
.Fl
.Fl
.Fl
,Fl
Önkormányzati beruházások
§Q
Egészségügyi és szociális ágazat Dr. Rélhy Pál Kórház - Rendelőintézet
2
3
Dr. Réthy Pal Kórház-Rendelöintézet 2008. évi céltámogatolI gép-müszer beszerzés (A 85.000 eFt fejlesztéséhez megitélt celtámogatas 63.750 eF! (75%), saját forrás 21.250 oF!.) Dr. Réthy Pál Kórház-Rendelöintézet 2009. évi céltámogatott gép-müszer beszerzés (CTIONEO/2009/001 sorszámiJ 'Múködő kórházak és szokrondelők egészségúgyi gep-múszerbeszerzese' tárgyiJ pályazal A 59.000 eF! fejlesztéséhez megitélt celtámogatás 44.250 eF! (75%), saját forrás 14.750. eF!.) Réthy Pál Kórház- Rendelóintézet Sürgösségi BetegelJátó Osztályának (S02) korszerüsitése (fIDP-2.2.2-o8/2·2009·0015 jelti pályázat. Az 512.952.800 Ft támogatott fejlesztéshez megltélt támogatás 456.347.976 Ft (88,9%), saját forrás 56.604.824 Fl)
oi.--RéThyPái-i<Ófház-=Reii,ie;Óiiiié"ZiiiFóssiesen:-·-------------
17 OOO
16835
16835
16835
o
o
o
o
33385
36730
36730
36730
o
o
o
o
437521
437521
437521
428391
o
o
7284
1846
-9130
7284
1846
487 9ö-i;---------49-1-0fii;--·-···········0··-··--:9--13Ö-----------0------····07284-----1-s4-i;---------49'1--cis6--·····481··95'6·--------------0-----------0-----7"284····'1'846-
Szociális Intézmények
2 1 1.1
1.2
Bentlakásos intézmények racionalizálási programja Bankó Andras u. 44. szám alatti idósek otthona a bövítése 25 féróhellyel (engedélytervek készítése). Hadnagy u 2. szám alatti 50 fös idösek otthona kialakításának etökészitése (bontás, épltési engedély). -szoCiá7iS'ii1iézméiiyek~ss"Zesérl:"'-------------------
50 OOO
41800 8200
-6 OOO
35800 8200
41800 O
o
o
o
o
8200
O
O
O
o 6 OOO 6 OOO o o o o o ------------500ÓO·······..--50-ÖÓO---------------0············--Ó-----------O-----------O·--·--O----------Ö-----------SÓ-ÖOÓ·····....·4'1·-BOÖ---------ii"2öó-------·-··O----Ö-----------Ö--
Egészségagyi és szociális ágazat összesen:
537906
541086
O
·9130
O
O
7284
1846
541086
523756
8200
O
7284
1846
o
o
Oktatási ágazat
2
Alsófokú oktatás
1 1.10 1.10.01
Óvodaí GESZ és a hozzá tartoz6 részben önálló EgészségOgyi Alapellátási Intézmény 3 sz. Belvárosi Bölcsóde és 8. sz. Böcsöde fejlesztése, felújftása, eszközbeszerzése (DAOP.2009-4.1.3/B kódszámiJ, 'Szociális alapszolgáltatások és gyennekJóléU alapellátások Inlrastrukturál1s fejlesztése valamlnl Közösségi Intézmények/terok fejlesztése' cfmO pályazat. A 165.953.899 Ft összköltség, saját forrás 16.595.390 Ft, támogatás 149.358.509 Fl) -Ovo-dalGESz"és-a-iiöiZiiiartozŐ·részben-öi-iéiió---·······
intézmények összesen:
...-.---------------
O
o
o
141327
141 327
141 327
O
O O
O O
O O
141327
141 327
O
O
O
O
141327
O
O
O
O
O
O
4. sz. melléklet 2. oldal
Az önkormányzat 2010. évi fejlesztési kiadásai
• ~~,
~
lj
l .t.. •i "I .~ p ]l.
~
~ ~
=R lj
~
3
.~
'!
- II
2010.
'[ § ]l.
2010. óvl oredeti előirányzat
Kiomelt előirányzat nóv
••
'6 m
2. Sz. Általános Iskola (Irányi utca 14., Csaba utca 1.) 2. Sz. Általános Iskola infrastruktúrájának fejlesztése (DAOP-4.2.11212F.2f-2009-0004 azonosltö jelü, Alapfokú nevelés· oktatás! intézmények és gfmmnázlumak infrastruklúráJának lejleszlése pályázat. Az 535.975.647 Ft költséghez megltélt támogatás 482.378.082 Ft (90%), saját farras 53.597.665 Ft.)
módosltol ..12010·UX.27.) 06. Ö!1~.rondelel 3O..Jg s<:orin6 változils
óvj
előirányzat
átadás, egy6b l:imogatils
Fellos<:lils1 ~Iadás
ils~ök:sön
,Fl
b b 6 I
- II b b 6 I
Pónzeszkőz
Dologi kiadások
Szomélyl juttalások
Járulóko~
előirányzal
Fejles<:lilsl ~Iadas
áladás, egyilb U1mogatásils kölcsón
Dologi kiadasok
SzomlÍlyl juttatások
Járulö~ok
,Fl
,Fl
,Fl
,Fl
,Fl
,Fl
,Fl
,Fl
,Fl
,Fl
,Fl
o
o
250240
260329
260329
,Fl
'Fl
Pilnzesz!lőz
2010. évi m6dosilolt
o 260121
o
o
o
o
O
O
169
39
A·/s(jiokij·okiáij·s·óssze;;en:-···------·················································2SÖ·24·Ö······-·-401-ssii---·-------·-O--·-··········Ö···········Ö···········0···········0············Ö-·····-401-S5S--;j()1 448 -----------Ö------······ij·······1·69·······--"396 1.1
Alapfokú és k(jzépfokú oktatási intézmények informatikai fej/esztése Alapfokú és középfokú oktatási intézmények informatikai fejlesztése ~ sikerdij nyertes pályázat esetén (TIOP·1.1.1/07l1 A Pedag6gla! m6dszertani reformottamogal6 Informatikai Infrastruktúra fejlesztése pá!yázatra benyújlVa.)
1.2
Alapfokú és középfokú oktatási Intézmények informatikai fejlesztése (TIOP-1.1.1107I1 A Pedagógiai módszertani reformot tamogaló Informatikai infrastruktúra fejJesztése páJyázal 286.411.930 Ft összköltség 100 %-ban támogatott)
2
A pedagógiai módszertani reformottámogaté informatikiai infrastruktúra fejlesztése Békéscsaba Iskoláiban ~ Tanulói laptop program (TIOP-1.1.1-09/1-201O-0142 paJyázat 71.093.741 Ft összköltségü projekihez megltélt támogatás 71.093.741 Ft (100%)) ATapfokiiés"iiózéj;foki:iokfatisrintéziiiények"iiiför;;láitiiáT-
1 1.01
1.03
9975
286412
275553
5822
3920
1 117
69691
9975
9975
o
O
O
O
286412
275553
O
5822
3920
1117
69691
66180
O
2418
861
232
----------------------9-576--------79-666--··-286·41·2····27S-S-S3----·------ö-----S·S2i--·-·j·giö······1·117'·········3·SS·Ö-7S········351"7'őe···············ö·····fiz4Ö-----4-781····--1·34·S·
fej/esz/ése összesen: Oktatási ágazat összesen:
3
9576
Közmüvelödésl ágazat Ifjúsági Ház és Allalános Társask(jr és a hozzá tartozó részben 6nálló intézmények Ifjúsági Ház és Általános Társaskör Multifunkciés közösségi központok kialakltása AGÓRA (TIOP·1.2.1-o8/2·2009-0013jelü pályázat. Az 1.951.766.000 Ft fejlesztéshez megllélt támogatás 1.702.746.162 Ft (89,1%), saját forrás 249.019.838 Ft.) Munkácsy Mihály Emlékház iskolabarál fejlesztése (TIOP-1.2,2·08/1·2009-0015 jelü pályázat .Múzeumok Iskolabarát fejlesztése ős oktatási-képzési szerepének infrastrukturális erósitése" A 28.849.534 Fl összköltségü proJeklJéhez megltéU támogatás 28.849.534 Ft (100%).)
259816
481322286412275553
058223920
1117
o
o
o
o
o
666923
667 171
667171
666923
O
O
200
48
28850
29575
29575
22916
o
2287
3252
1120
o
767734
o
753156
0824049501388
'iijiisáfj{"Ház'ésAitáiános Társ'iiskj;"'"és·ijiiö"iZá·iiiitozfr;észi;éii·------·----S9s-"7 73··----696 746-·············0··············0·······-··0--0-··········ö············Ö··········696·746········iis9·ii39··--········-0-2·28:;-·--·"3·4·52·····1--168· 2
3
önálló intézmények (jsszesen: Jaminai K(jz(jsségi Ház Jétesltése Fényesi K6zösségi Ház létesl/éséhez fejlesz/és; célú pénzeszk(jz átadás Közművelődési ágazat összesen:
38204 10000
47679
47679
O
10 OOO
47679 O
O
10000
10 OOO
O
O O
O O
743977
754425
754425
737518
10 OOO
2287
3452
1168
O
O
O
O
O
O
4. sz. melléklet 3. oldal
Az önkormányzat 2010. évi fejlesztési kiadásai
.
., l;; ., h !& ~" i" .~ " ~
~
~ ~
4
•a • • i .,• E
u
- o b b
t
"[
2010. óvlorodotl elólrányzat
KIemeIt előirányzat név
'o m
2
2 3
4
Közmílberuházások mialli utcaszélesítések kártalanitási. kisajátitási költségei Póstelek, szennyviz nyomóvezeték létesítése
________~~~~~XYJ~~~~~!~~. hatásfc~!~j.!!YJJ~~_~
1 2
3 4
5 6
1 2 3 4
Csapadékviz e/vezetés Szépkert utcai árok lélesítése Virág u. gyalogos közlekedés biztosítására átjáró létesitése a nádaslecsapoló csatornán Csányi utcai túlfolyó csatorna építése Csapadékvíz tervek k~szítése Kastély szólók csapadékviz elvezetés tanulmányterv Kárász és Halastó utcak környéke Könyves-Batsányi utcai árok átépltése Mandula u. csapadékvíz elvezetés 1.vk. Lipták András utcai burkolt csatorna és a hozzá kapcsolódó csapadékelvezető csatornák megépítése (DAOP·2009-5.2.1,A k6dszámú "Belterületi csapadék· és belviz elvezetés" cimú pályázat. Az. 145.000 eF! összkóllségú pályázathoz Igényelt tamogalás 130.500 eF! (90%), saját forras 14.500 eFt.)
Iv6vlzellátás Ivóvízhál6zat fejlesztési és felújítási tervek készítése Csikósu Kisfényesi úti tílzíviz-vezeték létesítése _•••••••M~9._':!~_~~~Yj~_~~~_~!~~J~rvezé~.1~~Y_~~ Iv6vlzellátás összesen:
átadás, omrób támogatás
Fojleszlésl kiadás
.Fl
• Fl
.Fl
36161
19500 O 36161
55661
55661
o
o
4 453 515
4529529
4394
4394
30 OOO
30 OOO
Q.
o
4483515
4569029
210 156
210 156
• o b b
Dologi kiadások
SzoITIÓlyl jullalilsok
Járulékok
előirányzat
Fejloszlósl kiadás
Pénzosuöz átadás, omréb liImogatás es kölcron
, Fl
,Fl
,Fl
.Fl
'Fl
.Fl
2010. avi módositolt
o
o
O
o
• 4394
4394
••••••••_ _• O
O
O
O
.Fl
O O
O O O
55661
55661
o
o
O
o
4 533 923
4 533 923
O
O
O
O
30 OOO
30 OOO
O
O
O
O
9 500
9 500
O
O
~
.9
4573423
4573423
210 156
O 17560
O
Q.
O
O
O
O
210 156
O O
O O
O O
O
O O O O O O O
O
O
O O O O O
O O
549
O
O
9_.
9928
10
.Fl
o
549
77
• Fl
O O
9928 O O
253
Jllrulókok
o
549
17200
SzoITIÓlyi jultalilsok
O O
9928
17560
Dologi kiadások
o
549
O O O O O
I
19500 O 36161
.9
•
ő
19500 O 36161
9928
·Csapi:i,iéiWii-eiveiefé-s-tjsszesen:·············-------------------------------------1Ö-B43 3
I
9 500 ••__
Szennyvlzelvezefés és kezelés összesen:
2
.Fl
19500
Kommunális tevékenység SzennyvIzelvezetés és kezelés "Békéscsaba Megyei Jogú Város csatornázásának és szennyviztisztitásának fejlesztése" projekt megvalósítása (KEOP-1.2.0I2F-2008-0003 pályázat. A 17.751.542 eFt fejlesztéshez megitélt támogatil.s 14,979.307 eF! (84,4%), saJal farras 2.772.238 eFt, ebből Vizikőzmü társulaltól atvetl1,300.000 eFt)
5
ő
Pénzoszl(őz
eskőlcsiin
,Fl
Sporttevékenység Sporttefepek Csányi utcai MÁV-pálya megvásárlása Szabadtéri sporlpályák KözteriJleteken lévő szabadtéri sportlétesitmények fejlesztése, ifjúsági parkok létrehozása Sporttevékenység összesen:
2010. évi módosltot •.12010.(1)(,27.) 06. olőlritnyzal 6I1k. rendelet 3O.·lg szerinli változás
O O O O 17200
O
._.
~_
O
O
O O O O O O
253
77
O
O
S43--------:;ys-so------1720Ö·-··-o----ö--------283----------77-----------2S40S·········2S·Ö43---------------Ö-----------ö--------28J---------77·
3428 4040 4 OOO
3 428 4040 4 OOO
•••••••••••••••• _._J1,Q. 11 608
11 608
3 428 4040 4 OOO
1.1Q...
_. O
.__ O
O
O
O
O
3 428 4040 4 OOO
O O O
_._. J_1.9
J.1g
..9
11 60B
11 608
O
O O O 0_.. O
O O O •
O O O
Q.
~_
O
O
4. sz. melléklet 4. oldal
Az önkormányzat 2010. évi fejlesztési kiadásai
•• ••"
8"
E
·0
"
i
"[~
~~ :g
tl
~
• • •• I
8 P !l ~§ ~
2010. óvl módesllo
li
E
2010. ölti erooeU elólrányzat
Kiemeli elólrányzat nóv
~
2
3 4 5 6 7
Hígtrágya elhelyezőhöz vezető út létesítése Új hídmérleg a hulladékkezelö műbe Szelektiv hulladékgyűjtő szigetek létesítése Zöldhulladék gyűjtésre gyűjtöhelyek kialakítása Hulladékkezelő műben útalap építés "Telep01ésí szílárd hulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése" (KEOP-1.1.1.flF pályázat előkészltése. Gesztor a DAREH Önkormányzati
______ .J1lJ2.~ 5
1 1.1 1.1.1 1.1.2 1.1.3 1.1.4
1.1.5 1.1.6 1.2 1.2.1 1.2.2
1.3 1.3.1 1.3.2 1.3.3 1.3.4
2 2.1 2.3 2.4 2.5 2.6 2.6.1 2.6.2 2.6.3 2.6.4
Mélyépit6ipar Útépítések Útépítési tervek készítése Fü~esl összekötő útl.ülem (4432.sz. út· 47. sz. főút közölt) Fü~esl összekőtő út Il.ütem (47. sz. főút· 44. sz. főút közölt) Temető sor belső út [900 eFt) Október 6, u, útalapópítés (900 eFl) Földműves u. 15. sz-Ig 1.vk. (200 eF\) KIsfényesi út-ljarda4erékparuI3.vk. (300 eFt) 2009. évi útépítési munkák Temető sor belső út Haman Kató utca gaton-uton való atvezelés 16.vk. Útalapépítések Tlldy utca Szalmá:ri utca Október 6. u. útalapépltés 1332713 hrsz út (Mester u. 3.)
Parkoló ép[tések Parkoló épltési (alap) célelöirimyzat Peter Jilemniczky utcai parkoló Szlovák Iskola elött Berényi úti temető elöttí parkoló Povázsai u. 1. óvoda mellelti parkoló Parkoló épitési tervek készltése (200S-rór átMzódó és 2009.évi) Szarvasi út 64f7. sz. épület Szabolcs u. felöli parkoló (173 eFt) Ugeli sori temető parkoló (231 eF\) Kazinczy ltp. 4., 14. (173 eF!) Klszik és Trefort utcai parkolók (190 eH)
,Fl
Fejlesztési kiadás
- e b b li I Pénzeszk6z átadás, SzemiJlyi Dologi egyéb kiadások jullatások tilrnogalás éskőlcsön
,Fl
,Fl
,Fl
.Fl
e b b 2010. óvl módesllouf olőlrányzat
JánJlllkok
Fejlesztési kiadils
Pénzeszk6z átadás, egyéb támogatás és
Ö
I
Dologi kiadások
Szomélyl juttatások
JánJlllkek
.Fl
,FI
.Fl
kötesőn
.Fl
.Fl
,Fl
• FI
6102
39726
39726
33624
6102
O
O
O
7 OOO
7000 2069 O O O 6314
7 OOO
7 OOO
2069 O O O 6314
2069 O O O O
O O O O O 5 189
O O O O O 1125
O O O O O O
O O O O O O
2069
._.__
Te/epa/ési hulladékkezelés lJsszesen:
3O.•ig
,Fl
.Fl
TelepOfési hulladékkezelés Kétegyházi úti hulladéklerakó rekultivációjának előkészítése (KEDP-2.3.0 pályázat, gesztor Kondoros Nagyközség. A 92.880 eFt előkészítési összköltség ből a Békóscsabflt érintö rész 40.680 eFt, meg1télt támogatás 34.578 eFt (85%), saját forrás 6.102 eF!.)
4
előirányzat
../2010.(1X.27.) 06. önk. rendelet szerinti véllozás
_
_. .__
15171
55109
5 OOO
5 OOO
O
O
3 OOO
400
400
26928
10 OOO 14 OOO 6 OOO
6163
26928 O O O O O O 43427 10 OOO 14 OOO 6000 6163 O O O O
O
_.._ _..__. O
_ O
55 109
5 OOO
O O O O O O O 3 OOO
O
3 OOO
3 OOO
3900 25 OOO O O O O O O 46577 12330 9400 6000 6163
3900 25 OOO O O O O O O 46577 12330 9400 6163
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O
O O O O
O O O O
O O O O O O O
3500 -1928
3500 -1 928
3150 2330 -4600
3150 2330 -4600
-42·ii93·······1·~i291······1·1·2-5----------·ö··---·-'0'
5 OOO
O O O O O O O
6 OOO
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O
O O O O
O O O O
4. sz. melléklet 5. oldal
Az önkormányzat 2010. évi fejlesztési kiadásai
~ ~
l h " l~ ~8. , •
••
.~
'0
u
E
E
"
~
l~
2.6.5 2.6.6 2.6.7 2.6.8 2.6.9 2.6.10 2.6.11 2.6.12 2.6.13 2.6.14 2.6.15 2.6.16 2.6.17 2.6.18
2.7 2.8 2.9 2.10 2.10.1 2.10.2
~
•
•a ~
]j
Klomel! ol61rányzat nóv
I
201C. óvl erode~ elölranyzat
,FI Pásztor u. óvoda (69 eFt) Kórház utcai parkoló (900 eFt) ligeti Károly sor a Széchenyi liget mellett (900 eFt) Peter JllemnJczky utcai parkoló szlovák Iskola elölt (500 eFt) Piac kömyéklldelglenes parkolók (200 eFt) Trefort u. (Illésházi és KIsszIk között) padka felúJltás tervezése Ideiglenes parkolónak (200 eFt) Sziklai u. bölcsőde (500 eFt) Batsányi u Orvosi Rendelö mellett (500 eFt) Kazinczy ltp, 30. garázsok mögött+forduló-tjárda (500 eFt) Berényi Íllltemető előtt (500 eFt) Povázsal u. 1. óvoda mellett (500 eFt) Gerlai Áll Iskola előtt (500 eFt) Deák u, Református Templom előtU parkolók tervezése 2.vk. (150 Kazinczy Ltp. 20. melletU parkoló tervezése +feJlesztése 8.vk, Szegfü u. Óvoda elötti parkoló kialakítása 13.vk. Tompa u. (Evangélikus temeté) parkol6 terv., épltés Pásztor u. óvoda elötti parkol6 Parkoló építési tervek készítése Kazinczy u. 10. Iskola elót! Haán Lajos tóren 35-40 db parkoló
1449 2450
201(1 öl'i módosllo •.I2010.(1X.27.) elö~ányzal 06. önk. rendelet 3O.-lg szorinti váltoZás
,FI
,FI
Fejlesztési kiadás
,FI
- e b b ö I Pónzeszköz átadás, Dologi Szem6lyf egyob Idadlisok jutlallisok Iámogatlis éskölCSÓll
,FI
,FI
,FI
- c b b ö I 201C. öl'i m6dosltoU Járulókok
előirányzal
,FI
,FI
-
Pónzeszkőz
Fojlosztésl kiadás
'FI
átadás, egyöb tlimogatás ös kölcsen
Dologi kiadások
Szemólyl jultalasok
Jarulókok
,FI
, Fl
,Fl
,Fl
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O O O 1449 2450 O O O O O O 5125
O O O O O O O O 2349 4450 2566 O O O O O 5125
O O O O O O O O 2349 4450 2566 O O O O O 5125
O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O
900 2000 2566
900 2000 2566
3 3.1
Kerékpárút épltések Szarvasi úti kerékpárút tervezése (Kápolna u. - Pepin u. szakasz) (GKM Kerékpárutak fejlesztése 2008. óvi támogatásban részes 011. A 4.920.000 Ft fejlesztéshez megitélt tllmogatlls 2.460.000 Ft (50%), saját forrás 2.460,000 Ft.)
3.2
Békés·Békéscsaba kerékpárút épltése (külterületi szakasz) (KÖZDP-2008·3.2, Kerékpárút-hálózat fejlesztése pálYázat. A 160.300.000 Ft fejlesztéshez megitélt tAmogatAs 104.805.000 Ft (65%), saját forrás 55.495.000 Ft, ebböl Békéscsaba MJV. önkormányzatátterheló rész 51.248.000,- Fl)
51248
51248
51248
O
51248
O
O
O
3.3
"Kerékpárút-háI6zati elemek építése Békéscsabán" projekt az Orosházi úti kerékpárút és a Békési útSzarvasi út menti kerékpárút kivitelezése (DAOP-3. 1.21A-09-2009-0029 jel0 pályázat. A 192.542.852 Ft összköltséghez megilélltámogatás 163.661,424 Ft (85%), saját forrás 28.881.428 FI.)
42085
42085
42085
42085
O
O
O
O
3.4 3.5 3.5.1 3.5.2 3.5.3 3.5.4 3.5.5
Kerékpárút tervezés a Körte soron a PRAKTIKER-ig Kerékpárút építési tervek készitése Baross u. Berényi u. Jókai u. Franklln utca SzerdahelyI utca (Szabolcs u. - KazInczy u. között)
1500 3 OOO
1500 3000 O O O O O
1500 3 OOO O O O O O
1500 3 OOO O O O O O
O O O O O O O
O O O O O O O
O O O O O O O
O O O O O O O
5125
4. sz. melléklet 6. oldal
Az önkormimyzat 2010. évi fejlesztési kiadásai ~
"
lj
~ ~
"[
•
j .•
l~ :;~ ~t
~
~
4 4.1 4.2 4.2.1 4.2.2 4.2.3
4.2.4 4.2.5
4.2.6 4.2.7 4.2.8 4.2.9 4.2.10 4.2.11 4.2.12 4.2.13 4.2.14 4.2.15 4.2.16 4.2.17
4.2.18 4.2.19 4.2.20 4.3
4.4 4.5 4.5.1 4.5.2 4.5.3 4.6 4.6.1 4.7 4.7.1 4.7.2 4.7.3
•
~
•
-
2Oto. övi módosit
~
~ E
~
~
a !
2010. évl orede~
a
előirányzal
Kiemeli előirányzalllÓV
~
,Ft
Járdaépítések Az elkerülő út I. mern megépülésével elzárt dúlők gyalogos közlekedésének biztositása Járdalapos járda építése 2008. évről áthúzódó Kereki ll. (Negy S. u. - Honvéd u. közötl) 550 efFt Járdalapok és homok beszerzése lakossági járdalapos járdák épltéséhez 2.000 efFt Omaszla u. (Mogyoro u. - elkerOlö út közöl\) 348 efFt Körgál sor és Nádas sorösszekötése 1.083 eJFt Török I. u. a buszfordulóná1329 cJft 44. sz. útlól a FIlláIg 3.576 efFt Kigyósi út kOllerOlelI szakasz 6t9 efFt 11555 hrsz. utca (Kossuth u.• Hold u. között) 580 eJFt Nógrád u. 15--19. elölt 309 e/Ft lencsésl út 39-41. mögött 374 efFt 0611 hrsz. dúló 1.521 eJFt Csongor u. 129 e/Ft Gyümölcsös u. vége 258 e/Ft Kaporu.61geJFt Földmüves u. 361 eJFt Körgát u. sz Új sortól320 efFt Szabolcs u. A Tábor u. - TInódi u. között 650 cJft Bezerédj u. 155 e/Ft Nógrád u. 309 e/Ft Bibó u. 258 eJFt Degré u. - Erdélyi sor kereszteződésétől a Föiskolához vezető járda Mester u. (Mester klubig) Járdalapos járda építése 2009. évi Csaba u. - Mednyánszkl. Knézikch u. között Temetó sor BRMKK megközelltéséhez Járdalap beszerzése Gyalogátkelő helyek létesítése Illésházi u.· Trefort u. gyalogátkelő tervezése, kivitelezése Járdalaposjárdaépitése2010.évi Bojtárulcában400fm GerlaI utca pill"Os olkalán Járda álrakása
_____________~!l}ill~p.p.~~!~~~_~~
6
fnfrastruktúra Fogyatékossággal élők közlekedését segítő stratégiai terv Szabolcs ulca! jilrdailtvezetések Bartók Béla út ... előlti jilrdaátvezetés KIsszik utca! járdaátvezetések tervezése 200 eFt
3O.~g
,Ft
.Ft
(I
b b
ő
I
- e b b
Pénzemőz
FojleS21ési
'od" ,Ft
átadás, ogyéb támogatás
Dologi kladilsok
Szemelyi jutlatasok
Járulőkok
előirányzat
Fejlesztési kiadás
PónzeSlkliz átadás, ogyéb támogalás ős klilcs5n
.Ft
.Ft
.Ft
• Fl
'Fl
,Fl
2OtO. évi módoslloU
éskőlCSOn
,Ft
o
o
o
2 OOO
O 2 OOO
O 2000
O 2 OOO
639
639
639
639
O O
O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
3 500 2 041
2 OOO
.__._.
Mélyéplt6ipar6sszesen:
olőirányzat
.J2010.(1X.27.) 06. őnk. rendelot SlerlnU vállozas
3 500 2 041 O O O O -879 ·879 2 OOO 029002900 O O
9.. 188528
14969
231955
14969 O O O
._ 9939
9939
3 500 2 041 O O O -879 2 OOO 2900 O O
__.
..__ O
O
O
_. O
Q 241894
14969 O O O
ő
I
Dologi kiadások
Személyi juttatások
Járulékok
.Ft
.Ft
, Fl
O O O
O O O
O O O
o
O O
O O O
O O O
O O O
O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
Q
~
O
O
O
O O O O
O O O O
O O O O
3 500 O 2 041 O O O O O O O -879 O 2 OOO O 2900 O O O O O O __•__••••Q.__••• 190646 51248
14969 O O O
O O
O O
9
O O
4. sz. melléklet 7. oldal
Az önkormányzat 2010. évi fejlesztési kiadásai
~,
u
..~, <
'[
]j
.
~'. l~ ~~
~ ~
~a
~
2
3
4
5 6
7 8 9 10 11 12
13
14 15 16
~
d
,, t•
'0
<
I
2010. évi eredeti KIemeIt eliiirányzat nOv
Közösségi közlekedés fejlesztése Békéscsabán (Buszpályaudvar fejlesztése) (DAOP-2D07-3.2.1 KöZösségi közlekedés fe]lesz!ése pályazat. A 294.485.349 H fejlesztéshez megfli!lt tilmogatils 265.036.814 Ft (89,9%), saját forrás 29.448.535 Ft, ennek 50%-a Bcs. MJV Önkorm., 50% Körös Volán Zrt.) "Békéscsaba Kalandpark" alapinfrastruktúra kiépitése Békéscsaba belvaros rehabilitációja - saját forrás (DAOP·2007-5.1.21C k6dszámú ,Megyel jogú városok Integrált fejlesztése" klemelt pályázat A 1.916.033 eH összköltségü fejlesztéshez igényelt támogatás 1.129.892 eH ( %), saját forrás 786.141 eFt -ebböl önero 662.427 eFl, koordlnáll123.714 eFt) Infrastrukturális választókerületi fejlesztések Egyéni választókerületek 2006·ról áthúzódott kommunalis felújítasai és fejlesztései Utasvárók (autóbusz) létesitése Belvárosi parkolóházzal kapcsolatos kiadás Városi parkerdö tisztItás, gyérités Kórház u. Elöre ház elé buszváró 1.vk. Buszvár6 telepitése (Kigyósi 1019. tanyához) 14.vk. Gyulai úton és annak környezetében található önkormányzati intézmények geotermikus energiával történó ellátasára pályázat elökész1tése (KEOP·2009-4.2.0fB k6dszámú ,Helyi hö ős hülósllgény kielégltése megújuló energiaforrásokkal' pályázat) Északi ipartelep infrastruktúra és üzemcsarnok épltése (DAOP-2009-1.1.1/A-09-2009-0023 Jelü pályázat ,Ipari területek, Ipari parkok ős vállalkoz611nkuhálorházak Infrastrukturális fejlesztése" Az. 592.698.513 Ft fejlesztéséhez megltéft tilmogatils 250.000.000 Ft (42%), saját forrás 342.698.513 Ft) Árpád Fürdö fejlesztés elökészítése Kalandpark II. ütem (projekt elókészítéséhez önerö max. 15.000 eFt) Pályázat benyújtása az Árpád Gyógy- és Strandfürdő energetikai fejlesztésére (KEDP-2009-4.2.0/B k6dszámú ,Helyi hö és hülésllgény klelégltése megújuló energiaforrásokkal' pályázat)
előirányzat
2010. óvl m6dositol ..I2OIO.(1X.27.) ekilrányzal 06. önk. rendelet 3O.-lg szerin~ változás ,FI
Fej1eszltisl kiadás
- e b b 6 I
Járulilkok
előirányzal
FeJleszlilsi kiadás
Pilnzeszkiiz áladás, ogyilb támogatás os kOicsOn
.FI
,FI
'FI
" FI
2010. ilvi mQdositoU
Dologi kiadások
Slllmillyl jullalások
Járulókok
" FI
,FI
,FI
,FI
" FI
292020
292494
292494
283652
o
3445
3995
1402
140 OOO 64 OOO
182065 64 OOO
182065 64 OOO
166684 64 OOO
15 OOO O
o
309 O
72
O
12000
12 OOO 3564
78195 3094
78195 3094
O O
o
o
o
O
O
O
700 26750 4083 350 318 15 OOO
700 26750 4083 350 318 15 OOO
O O O O O O
o
4083 350 318 15 OOO
700 26750 4083 350 318 15 OOO
O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
414586
414586
414586
414586
O
O
O
O
2254 15 OOO
2254 O
2254 O
2254 O
O O
O O
O O
O O
27500
27500
27500
O
O
O
O
700
6195 -470
• FI
- e b b 6 I Pimzeszkiiz átadás, Dologi Slllmilly! ogyOb kiadások jullalilsok lámogatas éskiilcs6n ,FI .FI " FI
6195 -470
O
InfrastrukiiiFciÓsszesen:--···············-------------------------············--·:rösif"2BO------Ti2-iis33---sn-S-"[f72S-----------0-----------ö--·········ö·······-----0-------1--:;"2635B-----1--:;ö"2-:;"35----15ööo·----j-44-s-----4-3-04-----1-474-Közvilágltás, elektromos ellátás
7 1 2 3
Parkerdö 20 kV-os szabadvezeték kiváltása Közvilágítási hálózat bövltése. lámpahelyek sQrltése 1.sz. választókerület közvilágitás fejlesztése Varságh u. 2 db lámpatest Omaszta vége 1db Köröspart u. III. szakasz e!ökészités, tervezés Trófea u.-Fészek u. sarok
14112 11 219 1420
28344 11 219 1420 O O O O
-13500
-13500
14844 11 219 1420 O O O O
14844 11 219 1420 O O O O
O O O O O O O
O O O O O O O
O O O O O O O
O O O O O O O
4. sz. melléklet a.oldal
Az önkormányzat 2010. évi fejlesztési kiadásai
m E
u
~E
o
~
li
H ! h il 3 ~
!
li
~
4
5 6
~
j
• e b b il I
•!
"
2010. övl eredeti KIemeit előirányzat nóv
!.;,
~
,Fl Elkerüló ledes viiI. 500 Elkerülő aluljáró 120 Köröspart u. III. szakasz elókészllés, tervezés 3.sz. választókerület közvilágítás fejlesztése Fényes Nyár u. elejének megvilág1tása 150IFt Mester u. Gereblyés u. kerszteződésében meglévö oszlopra világító test felszerelóse 46 e/Ft Kastélyszőlók Orrnay u. megvllág1tása a vasúttól a Legelő u-Ig 7.sz. választókerület közvilágítás fejlesztése Vécsey belső Játszótérvilágltás 13.sz. választókerület közvilágítás fejlesztése Uránusz u. 37. elótt a nyugati ulca felöli végén meglévő oszlopra 1 db lámpatest 14 efft Filia Szeretetetthon-hoz vezető út meglévö oszlopokra kzv épités, a tr.·tÓI kb. 400 m meglévö faoszlopos klszfesz.hálózat minden 2. oszlopra lámpa 230e/Ft Szekér sor 47. fő kl út Szegedi és a 44. lkl út Szarvasi út között új kzv hálózat (megj: elején 6 tanya, 5 állandóan lakott) 340 €lIFt Ulicska dülő sürOn lakot! része (Sopronka dütő felé) hrsz 0858fl 16 db tanya kb. 600 mszakaszon 702 €lIFt
T
293
Fejlesztös! kIadás
,Fl
.Fl
• e b b
Pőnzesz!<őz
,Fl
átadás, egyöb lamogatás ésk61osOn
.Fl
DologI kiadások
SzclTlÓlyi jultalflsok
Járulőkok
.Fl
,Fl
,Fl
2010. évi módosltoll 0161rAnyzat Fojlesztös! kiadás
,Fl
'Fl
o
o
o
O O
O O
O O
293
293
293
O O
O O
O O
ő
I
PönzcSZ!<óz átadás, egyöb támogatás ös kölcsón
Doll)Qi kiadások
SzclTlÓlyi jultalasok
Járulókok
,Fl
.Fl
.Fl
,Fl
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O
O O O O O
O O O O O
O
O
O
944
944
944
944
1285
O 1285 O
O 1285 O
O 1285 O
O O O O O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
Fsszesen:-.-.--------------------·--·-···········.·.29·333···········;,·fisos·····--13 500·-.13·S00···········0···········0···········0··········O····--300ÖS·--jöööS···············0············0···········0··---0
Parkosltás
8 1 1.1 1.3 1.4
1.5
1.6 1.7
Játsz6terek építése Játsz6térépltési program 2006. Varságh utcai buszforduló rendbetétele, kút áttelepítés, javítás tervezése, parkosítás, játsz6tér fejlesztés 1.vk. Árpád sor (Degré u. Erdélyi sor között) padok, szemétgyüjtők elhelyezése 2.vk. 6. sz. választókerület területén virágok ültetése, locsolása Bánszkl u. fák telepltése Wlassics sétány 7. fa telepítés 10. sz. választókerület terOletén virágok Oltelése, 15.sz. választ6kerGlet játsz6tér és park fejlesztése Hóvirág u. játszótérfejlesztése (1500 €lIFt) Árpád térfelújllás (1,000 €lIFt) Márc1us 1s.e tér kivitelezés tervezés {2.OOO €lIFt}
.................I.~[Y!l.~~§L~9l~§i.~~J?.!!.Q. e/FL Parkosftás (jsszesen:
9
előirányzat
2OtO. évimódosilo ..12010.(1X.27.) előirányzat 06. Öl1k. rendelet 3O.·ig szerinli változás
40283
40283
40283
40283
800
800
800
800
O O
O O
O O
O O
700
700
700
700
O
O
O
O
105
105 O O 1 350 5 OOO O O O
105 O O 1 350 5 OOO O O O
105 O O 1 350 5 OOO O O O
O O O O O O O O
O O O O O O O O
O O O O O O O O
O O O O O O O O
1 350 5 OOO
48 238
__0 48 238
..__._ O
_ _. _ _ O O
,Q••••••............Q O
O
O
48238
48238
,Q.•.•.•..•••2.
9
Q.
O
O
O
O
O
O
O
Temetők
fejlesztése Urnafallétesítése és temető felújítás a mezömegyeri (VII.
........~~r9J~!L1~!!!~.1~k!lJ) Temetők
fejlesztése összesen:
O
O
O
__ __.__ O
O
O
O
_ _ O
O
O
O
O
O
O
O
_.. O
O
O
4. sz. melléklet 9. oldal
Az önkormányzat 2010. évi fejlesztési kiadásai .~
••• •••E g
~
l h••l ~§ ! l g ~ p I
2010. évi eredeU olöir311yzal
Klllmell elö~ányzal név
E
~
.Fl
2010. évi mödosltol ..12010.(1X.27.) előir311y~t 06. önk. rendlIllIt 3O.~g szllrinU változás
,Fl
• e b b lj I Pónzosxköz átadás, Dologi SZllmélyi . .ib kiadások jutlaU!sok támogatás
FlljleszliJsI kiadás
.Fl
óskölcsőn
.Fl
.Fl
.Fl
.fl
- e b b
Jilru!ökok
előirányzal
FoJlesztésl kiadás
Pénzesxköz átadás, egyéb támogatás DS kölcsön
,Fl
.fl
'fl
.fl
2010. évi mödosltotl
lj
I
Dologi kiadások
Szem611i juttatások
Jilrulékok
.Fl
• fl
.fl
Vfzkárelhárllas
10
ÁNízvédelmi teN készitése
1803 1803 1803 1803 O O O O -----------------1-"80j--·-----·-··-1"aoj---------------0--------------0-----------0------····-0-····-·-·-0------i}----------:;Bo"3---------i-afiJ-----·---·-····O..·-··-·····0·····--···-0··-·--·-···0-
-Vizk-~reihárltás iisszesen-.;-----------------------------Fel nem osztott kommunális előirányzat
100 OOO 5924319
Kommunális tevékenység összesen:
90500 6183223
-15154 8964
-15154 8604
o
o
283
17
75346 6192187
75346 6103940
o
o
o
o
77539
4570
4587
1551
Igazgatási ágazat
6
Polgármesferi Hivatal
2
3 4
5
Békéscsabai Városfejles:ztési Kft. törzstökéjéhez pénzbeni vagyoni hozzájárulás Ingatlancsere a MNV Zrt-vel (Kinizsi u. 11. - Szabadság tér 11-17. sz. alatti ingatlanrészek.) Békés Megyei Vizművek ZI1. alaptöke emelése (törzsrészvény átvétele). Üzletrész megvásárlása (BARNEVÁL) Hútőhéiz beruházás előkészítése
30 OOO
25 OOO
25 OOO
25 OOO
O
O
O
O
20 273
20 273
20 273
20 273
O
O
O
O
400 008
400 008
400 008
400 008
O
O
O
O
20 OOO 20 OOO 20 OOO 20 OOO O O O O 2 500 2 500 2 500 2 500 O O O O "Pö;gtimúisferlfii"Viúai"iJsszeseii..--------·----------------· ·-················------472-781---------467-781"--············o·-·..---------o-----------ij----------o-----------0-----0-- 467 781----;i57-78-.,----------------0------------0--·-------·O--·ÖHivatásos önkormányzati Túzolfóparancsnokság 2007. évi pályázathoz vállalt saját forrás (egy
2
19281
19281
gépjárműfecskendöbeszerzéséhez)
·-Hivai~sös·Öiikörmá-nyzatrTiii"öiióparancsnoks{;g·(jsszes-eii:------------··-···········Ö····-------7iiJ-281---------------O----------····Ö···········Ó····-·-----O-----------Ö--------
472781
487062
••••••••••••••••• ~Q._QQQ 30 OOO
30 OOO
Igazgatási ágazat összesen:
O
O
O
O
O
O
O
O
°
19281
°
°
°
O
O
O
Q
9
._••Q
..Q_
O
O
O
O
O
O
O
···-Ö·······-.,·92aT-----------0-·-··-···--O---·-------Ö-
O O
19281 487062
467781
19281
••_.__.__
30 OOO 30 OOO
30 000 30 OOO
Város és községgazdálkodás
8
Lakásépltés kiadásai __ Lakás~.~I!~_~.P..~12_Y~~~~.~~L~~!~ •••_. Lakásépités kiadásai 6sszesen:
._._••••••••••••••••••••_. O
O
O
Telepa/ésfejlesztési koncepció, te/epa/ésfejleszfési tervek
2
2 3 4
Köziekedésfejlesztési koncepció. telepOlésrendezési teN közLiti közlekedési munkarésze Örokségvédelmi hatástanulmányaktualizálása Településfejlesztési eszközök módosítása Rendezési teNek készitése
-Te;epcJiésfeJlesztési koncepció;-ieiepOiésfeJ;esztésltervek
12720
12720
12720
12720
O
1500 9831 6542
1500 9831 6542
1500 9831 6542
1500 9831 6542
O
O
O
O
O O
O O
O O
O O
20 OOO
45 906
48 406
48 406
O
O
O
O
10 OOO
15 OOO
····-·------:iiisiij---········?iö·siij---------------o--------------o·---··--···o···········o'·······-··ö--·-------0----------"30593·········"30·593---------------0------------0-----------0--o-
Tervezési k61tségek (ptJlytJzaü-, egyéb tervek, szakvélemények)
3
2 3
4
~Q._QQQ.
Beruházások, felújítások elákészitése (teNezés, engedélyeztetés, stb.) KözbeszelZések lebonyolítási költségei __ -!<ö:zterE!~.t~~!~!~~~~~~_~l~!?~~r~~p..~észi!~~~ ••• Tervezési költségek 6sszesen:
Fejleszlésekhez kapcsolódó ingaYanszerzések
•••••••••••••HLQQQ 40 OOO
75 006
10 OOO
10000
2 500
2 500
15 OOO
11.1QQ._.__••••••••••••••••••• 2 500
••••_••••••••••_•.••..•.._ .... 2 500
O
O
a
O
.1~J_Q_q
15 OOO
__!i.!9.Q••••_••••
O
O
O
O
Q
9
Q
77 506
77 506
O
O
a
O_ O
10000
10 OOO
O
O
O
O
4. sz. melléklet 10. oldal
Az önkormányzat 2010. évi fejlesztési kiadásai <
~
i H • "~ !"[ I n li
li
..•
I
u
~
5
, E
"
~
- a b b li I 2010. óvl módosllot
<
.0
"E
TI ~
a ~
i
Kiomolt olOlrányzal nov
~
2010. óvl arodoli olOlrányzal
.Fl
előirányzat
06.
3O.-ig
,FI
..I2010.(1X27.) ónk. rOlldelot szorlnlivállozils
Fejlosztosi kiadás
,Fl
,FI
- o b b li I :
PÓrlZOsz!lŐZ
átadás, egyéb tánlogalás óskólcsOn ,FI
Dologi
Szomélyi jullatások
kiadások
2010. óvl módosltotl Járulókok
olőirányzat
Fojlesztésl kiadils
Pónzosz!lOz átadás, egyáb támogalásós
[){Ilagi kiadások
Szomolyi jullatások
Járulékok
,Fl
,Fl
,FI
kól~n
,FI
,FI
.FI
.FI
,Fl
• FI
Intézmények elhelyezésével kapcsolatos kiadások
1 2
3
Kulturális Központ átmeneti elhelyezése József Allila Itp·l fi6kkőnyvtár elhelyezése (20.000 eFt intézménynek kiadva) Békéscsaba Kistérségi Gyermekj61éti és Családsegítő Központ elhelyezése (1.434 eFt áthuzódó 2009. évröl) Fel nem osztott előirányzat
16 OOO O
16 OOO O
o
16 OOO O
o
O
O
O O
O O
1434
1434
O
1434
O
O
O
2 566
2 566
O
O
O
O
168099
150665
17434
O
O
O
O O
O O
O O
O O
O O
O O
O O
O
O
O
O
O
O
O
11250
11 250
11250
O
11250
O
O
O
40 OOO
2 566
-ini"ézmériYijk"eiheiYezéséverkapcsoiaio-s7(iad~sok·6sszesen:·-----------;iö-öö-ö-----------2-iioöö---------·---··o··············ö······-·-·-ö------o
Város és községgazdálkodás összesen:
150593
165599
2500
2500
O
. . -..-.. . . .o------------ö-----------"2ö-oOö-----------"2-566---·---"17434--·--·-ö··-·....-_..o·.. ._.. . -..--ö..
O
O
O
Pályázatok és egyéb feljesztések célelóirányzata
9
Pályázatok és egyéb fejlesztések el6készitése, saját forrása
Dél·alföldi Régió Ivóvizminőség-javit6 Program megvalósilása (Bcs. MJV telep01ésen az Iv6vizminl5ség-javJt6 Program keretében megvalósuló beruhazások beruhazási összegének 10%-át kltevö önrész biztosltására.) 2
3
Réthy Pál Kórház~ Rendelőintézet Magyarország-Románia határon átnyuló együttműködési program (2007-2013 HUROI0802 pályázati összeg (1.000.000,~ euro) 5%-00 önrészét a Rélhy Pál Kórhaz· RendelőIntézet és az önkormányzat5QSO%-ban biztosilja.) Szlovák Gimnázium, Altalános Iskola, Óvoda és Kollégium felujitása (DADP·2009-4.2.1/C k6dszámú, a Dél-Alföldi Operatív Program ,Oktalásfcjlcsz!és'tárgyU pályázat.. A beruházás tervezett költsége 111.250 eFt, tamogatásl Igény 100.000 eFt, szükséges saját forrás 11.250 eFt· önkormanyzalilámogatás.)
4
Békéscsaba II. számu TISZK infrastrukturális fejlesztése (TIOP-3.1.1-09/1 k6dszámú"A szakképzés és felnöttképzés infraslruktúrajának álalakitása" dmű pályázat. Az 1.000.000 eFt összköltségű pályazathoz 19ényelllamogalás 900.000 eFt (90%), saját forrás 100.000 eFt) pályázat előkészitése.
11250
11 250
11 250
11250
O
O
O
O
5
"Szabó Pál Téri Altalános Iskola épületenergetikai fejlesztése" (KEOP·5.3.0IA pályazati önefÖ 68.138.756,- Fl, Igényelt támogatás 232.031.361,· Ft, lervezett összes bekerülési költség 300.169.937,- Ft) Békéscsabai Kistérségi Életfa Idősek Ollhona pályázati támogatása (KEOP-2009-4-2·0/B. k6dszámú 'A helyi hő és hűtésl Igény klelégllése megúju16 energiaforrasokkal' pályazal. Nyertes pályazala cselén a pályázalI önrész teljes összegéhez szükséges 2.800 eFllámogalast az önkormányzat bizlosiija.) Liptál< András utcai burkolt csatorna és a hozzá kapcsolódó csapadékelvezetö csatornák megépitése (DADP·2009-5.2.1.A k6dszámú "Belterületi csapadék- és belvíz elvezelés" cimO páiyázat. Az 145.000 eFt összköltségO pályazathaz 19lmyell támogatás 130.500 eFt (90%), saját farras 14.500 eFt)
15 OOO
15 OOO
15 OOO
15 OOO
O
O
O
O
2800
2800
2800
O
2800
O
O
O
14500
14500
O
O
O
O
O
6
7
~14
500
~14
500
O
4. sz. melléklet 11. oldal
~,
<3
~,
TI ~
li
j.Jij
~~ I~ J§
~8.
lB
,, .~
~
TI ~
Az önkormányzat 2010. évi fejlesztési kiadásai
.,
- e b b ö I
li §
l
Kiemeli eiOIrányzal nóv
~
2010. óvl eredeU eleiráll1zat
.Ft
20ta övi módosito .J20l0.(IX.27.) elOirállymt 06. Onk. rendelet 3O.·lg szerinU változás
.Ft
.Ft
- e b b ö I
PónzoszkO~
Fejleszlósi
""'~ .Ft
átadás,
",Ob támogatás óskOlosOn
.Ft
Do!ogl kiadások
Szomólyi juttatások
JáruWlkok
.Fl
• Fl
.Ft
2010. óvi módositoul eleir3nyzal Fejlosztes! kiadás
.Fl
'Fl
PónzoszkO~
átadás, llllYób támogatás ős köloSOn
Dologi kiadások
Szemól11 jultalilsok
Járulókok
.Fl
.Ft
• Fl
• Fl
8
Részvétel a "Versenyképes turisztikai termék és allrakci6fejlesztés" címü palyázaton konzorcíumi partnerként. (DADP-2.1.llE k6dszámú pályázat. Pályáz6 a Köriisök Völgye Natúrpark Egyesület. Az eFt összköltségü pályázathoz Igényelt támogatás eFt {%}, saját forrás 5.852.649 F!.)
4179
4179
4179
O
4179
O
O
O
9
Gyulai úton és annak környezetében található önkormányzati intézmények geotermikus energiával történő ellátására pályázat előkészítése (KEOP-200S-4.2.01B k6dszámú ,Helyi hö és hűtés11gény klelégltése megújuló energiaforrásokkal' pályázat, átcsoportosílva 15.000 eF!.) Bölcsődeí férőhely fejlesztés Békéscsabán (DAOP-2009-4.1.31B kódszámú, 'Szociális alapszolgáltatások és gyermekj61éti alapellátások InfrastrukturálIs fejlesztése valamint Közösségi Intézmények/lerek fejlesztése' clmü pályázat. A 167.000 eFI összköllségü fejleszléshez Igónyelltámogatás eFt, (90%), saját forrás legfeljebb 17.000 eF!.)
15 OOO
O
O
O
O
O
O
O
17 OOO
O
O
O
O
O
O
O
11
Réthy Pál K6zház-Rendelőintézet infrastruktúra-fejlesztése (TIOP-2.2.4f0911 ,Slrukturaválloztalásttámogató lnfrastrukturafeJlesztés a fekvóbeteg-szakellátásban' cimű pályáza!. Az eFt összköttségü pályázaIhoz Igényelttámogalás eFt (%), saját forrás 250 OOO eFt.)
25 OOO
25 OOO
25000
25 OOO
O
O
O
O
12
Autóbuszöblök, -peronok atépitése és vérók létesítése (DAOP-2009-3.2.1fA kódszámú 'Közösségi közlekedés fejleszlése' cimü pályáza!. Pályázó aBékéscsaba és Térsége TöbbcélÍl Önkormányzati KIstérségi Társulás. A 153.662 eFt összköllségO fejlesztés Békéscsabat érintő 78.129 eF! össZköllségű részéhez Igényeltlámogatás 66.410 eFt (85%), sját forás 11.719 eF!.) Hajléktalanok nappali melegedőjének létesítése (30 fő) (DAOP·2009-4.1.3fA k6dszámú, 'Szociál1s alapszolgáltatások és gyermekjólétl alapellátások Infrastrukturális fejleszlése' clmO pályázat. Pályáz6 a Békéscsaba és Térsége TöbbcélÍl Önkormányzall Klstérségí Társulás. Az 55.600 eFt összköltségü fejlesztéshez igényelltámogalás 50.000 eF!, (90%), sajál forrás legfeljebb 5.600 eFl)
11 719
11 719
11719
O
11719
O
O
O
5600
5600
5600
O
5600
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
10
13
,.
Kétegyházi úti hulladéklerakó rekultivációja a "Települési szeméttelep rekultivaciós program a Körös-szögben" projekt részeként. (KEDP·7.2.3.D-2007-0013 azonos!l6 számú pályázat. A 1.290.000 eFt + ÁFA összköllségból a Békéscsabát érintö rész 565.000 eFt +ÁFA, ehhez Igónyeltlámogatás 565.000 eFt, saját forrás OeF!.)
4. sz. melléklet 12. oldal
Az önkormányzat 2010. évi fejlesztési kiadásai .~
.~
~
~
..
.~~ !
ro
~
l
~
jj
~ ~'t:
i~ "R n ~
!
E
·0
"
2010. /ivl erDdeti
~
•
Klemolt előlrlinyzal név
I
,. 17
,.
előirányzal
.FI Szociális Szolgáltat6 Központ kialakitása (őr u. 1.) -saját forrás biztositása (DAOP-2009-4.1.3/A pályázat) Hivatásos önkormányzati Tűzoltóparancsnokság műszaki mentő gépjármű (középkateg6ria) amortizációs cseréjéhez 2010. évi pályázathoz 20% önefÓ Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola és Kollégium "Epületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznositással kombinálva" címü pályázathoz megval6sithat6sági tanulmány elkészítése (KEOP-2009·5.3.01B
15
5487
2010. évi módoslto .J2010.(1X.27.} előirányzat 06. link. rerJdelet 3O.·lg sze6nUváltezás
,FI
.FI
- e b b
Pénzeszkőz
FeJleszlésl kiadás
.FI
átadás,
",,,
t3m0galás óskölcslin
,FI
Dologi kiadások
Slllmillyi jultalások
Járu~kok
előirányzal
FeJloszlósi kiadás
Pimzeszkliz átadás, egyób támogalás /is kölcsön
,FI
, FI
,FI
, FI
,FI
,FI
2010. évi mödositoll
ő
I
Dologi kladlisok
Szemó1yl jultallisek
Járulókok
,FI
, FI
, FI
5487
5487
O
5487
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
6 OOO
6 OOO
6 OOO
O
O
O
O
3 600
3600
3 600
O
O
O
O
O
palyázalj Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium "ÉpOlelenergetikai fejlesztések megújul6 energiaforrás hasznositássa[ kombinálva" cimű pályázathoz megval6sithatósági tanulmány elkészítése (KEOP-2009-5.3.01B pályázat) célelőirányzat összesen:
138785
116385
-14500
-14500
O
O
O
O
101 885
60850
41035
O
O
Önkormányzati beruházások összesen
8283838
8784763
283376
263027
Q
5822
11487
3040
9068139
8853327
173489
15097
20273
Pályázati
~
• e b b ci I
"R
5953
4Iail. sz. melléklet 1. oldal Európai Uniós támogatilssal megvalósuló programok az önkonnányzatnáJ 2010. év
Cím nóv
BEVETELEK
2010. óvi
Kiemelt előirányzat név
eredeti el61rlinyzllt
2010. évi módesitett elóirinYZllt 6.30-lg
(Ink. rendelet szerinti változ:l.s
2010. évi m6desltett elólrlinYZllt
oFt
.Ft
oFt
OF'
../2010. (iX. 27.)
KIADASOK Kiemeli előirányzat név
2010. óvi eredeti clóiranyzat
előirányzat
../2010. (IX. 27.) (Ink. rendelet szerinti változás
2010. óvi módosltott elóiránYZllt
oFt
OS.30-lg o FI
oFt
oFt
2010. évJ módositott
Kórház-RendelőintézetSürgösségi Betegellátó Osztillyának (S02) korszerOsltése ITIOP-2.2.2-08/2-2009-o015 !elLi pályázat. Az 812.952.800.- Ft támogatott feilesztéshez meaitélt tilmogatils 456.347.976 Ft saját forrás 56.604.824.- Ft l
1/1. Réthv Pál
Önkormányzat sajatos müködési bevétele Intézmények költségvetési tamogatása Felhalmozasi és tőkejettegű bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése TámogatásérlékU bevétel Támogatásérlékű műk6dési bevétel Támogafásérlékü felhalmozás; bevétel Véglegesen átvell pénzeszkőzők Működési célu pénzeszktJz átvétel AHT-n klvOI Felhalmozási célU pénzeszköz átvétel AHT-n klvOl Előző évi pénzmaradvány Hitelek Támogatási kölcsön visszatérülése Osszesen: 1/2.
O 48281 O O 389240
O 48281 O O 389240
O O O O O
389240 O O O O O O 437521
O 389240 O O O O O O 437521
O O O
O O O O O O
O 48281 O O 389240 O 389240 O O O O O O 437521
Személyi juttatasok Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ettatottak pénzbeni jullatása Támogatásértékűkiadások Támogatásérlékű működési kiadások Támogatásérlékűfelhalmozási kiadások Véglegesen átadoll pénzeszkőzök Működési célU pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozási célU pénzeszköz átadás AHT-n k. Felújltás Fejlesztési kiadás Támogatasi kölcsön nyújtása törlesztése Összesen:
O O O O O
O O O
O O O 437521 O 437521
O O O O O O O O O O O 437521 O 437521
O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O
O O
O O
O
437521 O 437521
O
O
O O O
O O O O O
O O
O O
O
O O
O O
O O
O O O
O
O
O
O O O
O O
O O
O O O O
O 42085 O 42085
O O
42085
Kerékparút -hlll6zati elemek építése Békéscsaba projekt az Oroshllz! úti kerékpárút és Békési út - SzalVasi út menti kerékpárút kivitelezése fOAOP -3.1.2/A-09-2009-0029 jelű pályázat A 192.542.852.- Ft összköltséghez megltélttámogatás 163.661.424.-Ft ( 85%) saját forrás 28.8S1.428.-Ft)
Önkormányzat sajátos müködési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tőkejeltegO bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése TámogatásérlékO bevétel Támogatásérlékü müködési bevétel Támogatásérlékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel AHT-n kfvOI Felhalmozás; céICJ pénzeszköz átvétel AHT-n klvOl Előző évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérIllése Összesen:
O 6313 O O 35772
O 6313 O O 35772
O O O O O
O O O
O
O
35772 O O
35772 O O
O
O
O
O O
O O O 42085
O O
O 42085
O
O O
O 6313 O O 35772 O 35772 O O O O O O 42085
Személyi julIatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell.. ettátollak pénzbeni juttatása TámogatásértékO kiadások Támogatásérlékú múk(Jdési kiadások Támogatásérlékú felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozási célU pénzeszk(Jz átadás AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törjesztése Összesen:
O
O
42085 O 42085
O
O
O
O
O
42085
O O
O
O O
O
1/3. "Békéscsaba MJV. Csatornazásnak és szennyvíztisztltilsának fcilesztése" projekt megvalósltilsa fKEOP-1.2.0/2F-200S-0003 pályázattal támogatott Teljes költség 17.751.542 e Ft megltélttilmogatás: 14.979 e Ft. salátforrás 2.773. erzer Ft.) Önkormanyzat sajátos működési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékü bevétel Támogatásérlékú múk(Jdési bevétel Támogatásérlékú felha/mozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel AHT-n kivaJ Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n klvOI Előző évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérOlése Összesen:
O 695500
3758015
O 695500 O O 3758015
O
O
3758015
O O
4394 O O
O O O O O
4394 695500 O O 3758015
O
O
3758015 O O
O
3758015 O O
O
O
O
O
O O O 4453515
76014 O
O O O 4394
76014
O
O 4529529
O O 4533923
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ettátollak pénzbeni juttatása TámogatásérlékO kiadasok Támogatásérlékú múködési kiadások Támogatásérlékú felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközők Működési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszk(Jz átadás AHT-n k. Felújftás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása törlesztése Összesen:
O O O O
O O O O O
O O
O O
O O O
O
O
O
O O
O O
O O
O 4453515 O 4453515
O 4529529 O 4529529
O 4394 O 4394
O
O O O
O O O O O O 4533923 O 4533923
4/a./1. sz. melléklet 2. oldal Európai Uniós támogatással megvalósuló programok az önkormányzatnál 2010. év BEVETELEK elm
oé,
KIemeit előirányzat nóv
2010. óvl eredeti el6lrányzat
2010. óvl módosltotl el6lranyzat 6.30-lg
..12010. (IX. 27.) tlnk. rendelet sZlHinti változás
2010. óvi módosltotl
KIADASOK
2010. óvl eredeti
2010. óvi módosltott
előlranyzat
KIemeli efl:llrányzat nóv
előirányzat
előlranyzat
oFt
oFt
oFt
oFI
../2010. (IX. 27.) tlnk. rendelet szorinti válto2:ás
előirányzat
2010. óvi módosltotl
oFt
oFt
06.30-lg
oFt
oFt
1/4. Közösségi Közlekedés fejlesztése Békéscsabán -Suszpályaudvar fejlesztese IDAOP-2007-3.2.1 Közösségi közlekedés fejlesztése pályázatra benyújtva.l A 294.485 e Ft fejlesztéshez megitélttámogatás 265.037 eFt saJát forrás 29.449 e Ft. ennek 50 %-a Bcs.MJV Önkorm•• 50 %-a Körös Volán Zrt. Önkormányzat sajátos müködési bevétele Intézmények költségvetési b~mogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékü bevétel
TámogatásértékO mOködési bevétel Támogatásértékü felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOkődési célú pénzeszköz átvétel AHT·n kfv(J/ Felhalmozási célú pénzeszkőz átvétel AHT-n kfv(J/ Elözö évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérülése Osszesen: 1/5.
O 12259 O O 265037 O 265037 14724 O
14724
14724 474
O O O 292020
O O 292494
O O O O O O O O O O O O O O
O 12259 O O 265037 O 265037 14724 O 14724
474 O O 292494
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások
TámogatásértékO mOk6dési kiadások TámogatásérlékO felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök
MOködési célú pénzeszk6z átadás AHT·n k. Fe/halmozási célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztése Összesen:
O O O O O O O O O O O 292020 O 292020
3995 1402 3445 O O O O O O O O 283652 O 292494
O O O O O O O O O O 135887
O O O O O O O O O O
135887
O 135887
O O 135887
O O O O O O O O O O O O O O
3995 1402 3445 O O O O O O O O 283652 O 292494
"Ipar! út és Berzsenyi i1t fojújltasa Békóscsabán" ( DAOP_3.1.1/B·08_2008·0058 pályázatA 135.886.713 ft fejlesztóshez megítélt tamogatAs 88.326.363 Ft. sajátforrás 47.560.350Ft. I
Önkormányzat sajátos működési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékü bevétel
TámogatasértékO mOködési bevétel TámogatásérlékO felha/mozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszkőzök
Múk6dési célú pénzeszköz átvétel AHT-n k/vaJ Felhalmozási célú pénzeszkőz átvétel AHT-n kfvO! Előzö évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérDlése
Összesen:
116.
O 12259 O O 265037 O 265037 14724 O
O 47560 O O 88327 O 88327 O O O O O O 135887
O 47560 O O 88327 O 88327 O O O O O 135887
O O O O O O O O O O O O O O
O 47560 O O 88327 O 88327 O O O O O O 135887
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell.• ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások
TámogatásérlékO mOk6dési kiadások TámogatásérlékO felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök
MOkOdési célú pénzeszk6z átadás AHT~n k. Felhalmozási cé/ú pénzeszkőz átadás AHT-n k. Felújftás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztése Összesen:
2202
2202
520 8
520 8
O O O O O O O -2730 O O O
O O O O O O O 133157 O O 135887
O O O O O O O O O O O O O O
169 39
2. Sz. Általános Iskola Infrastruktúrájának feilesztése fDAOP-2007-4.2.1/2F Alapfokú nevelés-oktatási Intézmények és gimmnáziumok infrastruktúrájának fejlesztése pályázatra benyújtva.l Az 547.000 eFt költség hez igényelttámoaatási 492.300 eFt. szOkséaes saiát forrás 54.700 e Ft Önkormányzat sajátos müködési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejeUegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékü bevétel
Támogatásérlékú mOkődési bevétel TámogatásérlékO felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök
MOködési célú pénzeszköz átvétel AHT-n klvaJ Felhalmozási célú pénzeszk6z átvétel AHT-n klval Előzö évi pénzmaradvány Hitelek Támoaatási kölcsön visszatérOlése
Összesen:
O 21640 O O 228600 O 228600 O O
O 31 521 O O 228600 O 228600 O O O
O O O 250240
208 O O 260329
O O O O O O O O O O O O O O
O 31521 O O 228600 O 228600 O O O
208 O O 260329
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai elL, ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások Támogatásértékű működési kiadások
Tamogalásérlékűfelhalmozási
kiadasok
Véglegesen átadott pénzeszközök
MOködési célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszkőz atadás AHT-n k. Felújltás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztése Összesen:
O O O O O O O O O O O 250240 O 250240
169 39 O O O O O O O O O 260 121 O 260329
O O O O O O O O O 260121 O 260329
4/a./1. sz. melléklet 3. oldal Európai Uniós támogatással megvalósuló programok az önkormányzatnál 2010. év
BEV TELEK
2010. óvl eredeti
2010. óvl módosltott
KIemeit előirányzat név
előirányzat
előirányzat
elm
'0'
2010. óvl módosltott eh5lrányzat
.Ft
OF'
KIAD
SOK
Kiemeli előirimyzat nóv
2010.ávi eredeti elöirányzat
2010.ávi módesitott elöirányzat DG.30·ig
../2010. (IX. 27.) (jnk. rendelet szerinti változás
előirányzat
.Ft
.Ft
.Ft
.Ft
G.30_lg
.Ft
1/7.
../2010. (IX. 27.) (jnk. rendelet szerinti változás
.Ft
2010. évi módositott
Multifunkciós közösségi központok kialakltása AGÓRA ITIOP-1.2.1 pálvázatra benyújtva. A 1.921.997 eFt fejlesztéshez igényelttámoqatás 1.711.606 eFt. salát forrás 210.391 eFtJ Önkormányzat sajátos müködési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékü bevétel TámogatásérlékO mOktJdési bevétel TámogatásérlékO felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOktJdési célú pém:eszktJz átvétel AHT-n kivilI Felhalmozási célú pénzeszktJz átvétel AHT-n kivilI Elöző évi pénzmaradvány Hitelek Támogatási kölcsön visszatérülése Összesen:
O 80565 O O 586358 O 586358 O
O O O O O 666923
O 80565 O O 586358 O 586358 O O O
248 O O 667171
O O O O O O O O O O O O O O
O 80565 O O 586358 O 586358 O O O
248 O O 667171
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell.. ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások TámogatásérlékO mOktJdési kiadások TámogatásérlékO felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MOk6dési célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, tönesztése Összesen:
200 48
200 48
O O O O O O O O O 666923 O 667171
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O 666923 O 667171
34228 2818 30806 O 30271 30271 O O O O O 9631 O 107754
O O O O O O O O O O O O O O
34228 2818 30806 O 30271 30271 O O O O O 9631 O 107754
440 201
551 208
4319 O O
O O O
4319 O O O O O O O
570
570
O O 5530
O O 5648
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O
O O O
O O O 666923 O 666923
1/8. "Komptencia alapú oktatás. eavenló hozzáférés-innovativ Intézményekben" ITÁMDP..J.1.4-to8/2.114.000 e Ft pályázati összköltségez igénvelttámoaatás 114.000 c Ftl
önkormányzat sajátos müködési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tőkejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékü bevétel Támogatásérlékü mük6dési bevétel Támogatásérlékú felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszkö:zök Mtlk6dési célú pénzeszköz átvétel AHT-n klvaJ Felha/mozásl célú pénzeszk6z átvétel AHT-n klvt1l Előző évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérülése Összesen:
O O O O 106850 106850 O O
O O O O 106850 106850 O O
O O
O O 904
O O O 106850
O O 107754
O O O O O O O
O O O O O O O
O O O O 106850 106850 O O O O
904 O O 107754
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai elL, ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások TámogatásérlékO mOktJdési kiadások TámogatásérlékO felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MtlktJdési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszktJz átadás AHT-n k. Felújltás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása. törlesztése Összesen:
33495 2647 70708 O O O
O O O O O O O 106850
1/9. "Munkácsy Mihály Emlékház oktatás-képzés szerepének erósítése Békéscsabán" ITÁMOP..J.2.8-to8/B. 5.174 e Ft pályázati összköltséqez iqényelttámogatás 5.174 e Ft! önkormányzat sajátos múködési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tőkejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékü bevétel TámogatásérlékO mOködési bevétel TámogatásérlékO felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOktJdés; célú pénzeszktJz átvétel AHT-n klval Felhalmozás; célú pénzeszktJz átvétel AHT~n klvOl Előző évi pénzmaradvány Hitelek Támogatási kölcsön visszatérülése Összesen:
O O O O 5530 5530 O O
O O O O 5530 5530 O O
O O
O O 118
O O O 5530
O O 5648
O O O O O O O
O O O O O O O
O O O O 5530 5530 O O O O
118 O O 5648
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékíl kiadások TámogatásérlékO múktJdési kiadások TámogatásérlékO felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MúktJdési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása. törlesztése Összesen:
O O
551 208 4319 O O O O O O O
570 O O 5648
41a.ll. sz. melléklet 4. oldal Európai Uniós támogatással megvalósuló programok az önkormányzatnál 2010. év
BEV TELEK eim nóv
Kil;!melt
előirányzat
nóv
2010. óvl orodeti előirányzat
.Ft
2010. évi módosftott I;!lölrányzat 6.30-lg
../2010. (IX. 27.) link. rllndl;!ll;!t sZllrinti változás
2010. évi módosrtott I;!lölrányzat
.Ft
.Ft
.Ft
KIADASOK Kll;!melt előirányzat nóv
2010. évi eredl;!ti 1;!16lrányzat
2010. évi m6dositott I;!löirányzat OG.30·ig
../2010. (IX. 27.) link. Il!ndelet szorinti változá.s
előirányzat
.Ft
OF'
.Ft
.Ft
2010. évi módosított
1110. "Múzeumo.k}skolabarát feilesztése-Munkac~y--.MihálvEmlékház feilesztóse·~JTIOP-1.2.2-108f1.28.850 e Ft pálvazati összköltséqez iQénvelt támoaatás 28.850 e FU
Önkormányzat sajátos mOködési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tÖkejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak érlékesítése Támogatásérlékü bevétel Támogatásérlékű műk6dési bevétel Támogatásérlékű felhalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOk6dési célú pénzeszk6z átvétel AHT·n k/val Felhalmozási célú pénzeszk6z átvétel AHT-n k/val Elöző évi pénzmaradvány Hitelek Támorlatási kölcsön visszatérulése Osszesen:
O O O O 28850 O 28850 O O O O O O 28850
O
599 O O 28850 O 28850 O O O
126 O O 29575
O O O O O O O O O O O O O O
O
599 O O 28850 O 28850 O O O
126 O O 29575
Személyijutlatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásérlékü kiadások Támogatásérlékű műk6dési kiadások Támogatásérlékűfelhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MűkCJdési célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszk6z átadás AHT~n k. Felújltás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása. törlesztése Összesen:
O O O O O O O O O O O 28850 O 28850
3252 1 120 2287 O O O O O O O 9342 13574 O 29575
O O O O O O O O O O O O O O
3252 1 120 2287 O O O O O O O 9342 13574 O 29575
O O O O O O O O O O O 414586 O 414586
O O O O O O O O O O O 414586 O 414586
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O 414586 O 414586
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O 141327 O 141327
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O 141327 O 141327
1/11. Északi iparterOlet infrastruktúra és üzemcsarnok épitése~"lpariterületek .ipari parkok és vallalkoz6i inkubátorházak infrastrukturális fejlesztése" fDAOP-2009-1.1.1/A-09) 2592.699 e Ft fejlesztéshez megítélt támogatás 250.000 e Ft. saiát forrás 342.699 e FU
Önkormányzat sajátos működési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése TámogatásértékG bevétel TámogatásérlékO mOMdési bevétel TámogatásérlékO felhalmozásí bevétel Véglegesen átvell pénzeszközök MúMdésí célú pénzeszköz átvétel ÁHT-n klvOl Felhalmozási célú pénzeszMz átvétel AHT-n k/vOI Előző évi pénzmaradvány Hitelek Támoqatási kölcsön visszatérulése Összesen:
O 239714 O O 174872 O 174872 O O O O O O 414586
O 239714 O O 174872 O 174872 O O O O O O 414586
O O O O O O O O O O O O O O
O 239714 O O 174872 O 174872 O O O O O O 414586
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátollak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások Támogatásérlékű működési kiadások Támogatásérlékűfelhalmozási kiadások Véglegesen átadoll pénzeszközök MOk6dés; célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszkCJz átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása. törlesztése Összesen:
1/12. "A belvárosi és A Pásztor utcai bölcsöde fejlesztése és féróhelyb6vitóse Békéscsabán"
Önkormányzat sajátos müködési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tőkejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak ér\ékesitése Támogatásérlékü bevétel Támogatásérlékű műk6désí bevétel Támogatásérlékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOk6dési célú pénzeszköz átvétel AHT-n klvaJ Felhalmozási célú pénzeszk6z átvétel AHT-n klvOI Előző évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérGlése Osszesen:
O O O O O O O O O O O O O O
O 17 OOO O O 124327 O 124327 O O O O O O 141327
O O O O O O O O O O O O O O
O 17 OOO O O 124327 O 124327 O O O O O O 141327
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásérlékü kiadások Támogatásérlékű műk6désí kíadások TámogatásérlékO felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök Működési célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felha/mozásí célú pénzeszk6z átadás AHT·n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztése Összesen:
4/a.11. sz. melléklet 5. oldal Európai Uniós támogatással megvalósuló programok az önkormányzatnál 2010. év
BEVETELEK elm nliv
Kiemeli előirányzat név
2010. óvl eredeti
2010. óvi m6dosított
előirányzat
előirányzat
.J2010. (IX. 27.)
2010.6vi m6dosltott
önk. rende1f~t s~rintj változás
előirányzat
.Ft
.Ft
KIAD
SOK
Kiemeit előirányzat név
2010.6vi eredeti
2010.6ví m6dosltott
előirányzat
előirányzat
6.30-lg
.Ft
2010. óvi m6dositotl
.J2010.(IX.27.) önk. rendelet szerinIl változás
előirányzat
.Ft
.Ft
06.30·lg
.Ft
.Ft
.Ft
1/13. A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése Békéscsaba iskoláiban" fTI0P·1.1.1·09/1) A pályázati összköltséghez elnyert támogatás 71.093 e Ft
Önkormányzat sajátos müködési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékü bevétel Támogatásérlékú múkMési bevétel Támogafásérlékú felhalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOk6dési célú pénzeszköz átvétel AHT-n kfvilf Fe/halmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n klvOI Elözö évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérOlése Összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O 69691 O 69691 O O O O O O 69691
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O 69691 O 69691 O O O O O O 69691
SzemélYi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékűkiadások TámogatásérlékO múködési kiadások TámogatáséJtékO felhalmozás; kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök Múk6dési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felha/mozási célú pénzeszköz átadás AHT·n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztése Összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
B61
B61
2418 O O O O O O O O 66180 O 69691
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O 66180 O 69691
O O O O O O O O O O O O O O
69 1B 5293 O O O O O O O O O O 5380
O O O O O O O O O O O O O O
69 1B 5293 O O O O O O O O O O 5380
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O
3920 1117 5822 O O O O O O O O 275553 O 286412
3920 1117 5822 O O O O O O O O 275553 O 286412
232
232 2418 O O O
1114. A Polgármesteri Hivatal szervezetfeilesztése·rÁROP·1/A.21Bl A fejlesztés összköltséae 14.500 e Ft. a meQítélt támOQatás 13.050 e Ft., saiát forrás 1.450 Ft
Önkormányzat sajátos működési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel TámogatáséJtékű működési bevétel TámogatáséJtékO felhalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOkCldési célú pénzeszköz átvétel AHT-n kivOI Felhalmozás' célú pénzeszköz átvétel AHT-n kivOl Elöző évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérOlése Összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O 5339 5339 O O O O 41
O O 5380
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O 5339 5339 O O O O 41
O O 5380
SzemélYi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátotlak pénzbeni jUllatása Támogatásértékú Idadások Támogatásérlékú működési kiadások Támogatásérlékű felhalmozás; kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MűkCldés; célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszköz átadás AHT·n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztése Összesen:
1115. A Pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra (interaktív tábla) fejlesztése pályázat lTIOP-1.1.1107/1l. A pályázat összköltsége 286 412 e Ft. az igényelt támogatás 286.412 e Ft Önkormányzat sajátos működési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegű bevétel Tárgy; eszközök, immateriális javak értékesllése Támogatásértékü bevétel TámogatáséJtékO mOkCldési bevétel TámogatáséJtékű felhalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célű pénzeszk6z átvétel AHT-n k/vaJ Felhalmozási célú pénzeszk6z átvétel AHT·n klvOl Elözö évi pénzmaradvány Hitelek Támo~atásj kölcsön visszatérOlése Összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O 286412 O 286412 O O O O O O 286412
O O O O 286412 O 286412 O O O O O O 286412
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátotlak pénzbeni jullatása Támogatásértékűkiadások TámogatáséJtékO mOkCldési kiadások TámogatáséJtékO felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MOkődési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhálmozási célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadás Támogatásl kölcsön nyújtása, törlesztése Összesen:
4/a./1. sz. melléklet 6. oldal Európai Uniós támogatással megvalósuló programok az önkormányzatnál 2010. év
BEVETELEK
2010. óvi eredeti
Kiemeit előirányzat nóv
előirányzat
eim
o"
.Fl
2010. óvl módosltott elólrányut 6.30_lg
..12010. (IX. 27.) link. rendelet szerinti változás
2010. óvl módosltott elólrányut
'Fl
oFl
.Fl
O O O O O O O O O O O O O O
O 1 151 832 O O 5667451 112380 5555071 14724 O 14724 O O O 6834007
2010.6vi eredeti
2010. évi m6dositott
Kiemeit előirányzat név
előirányzat
előirányzat
2010. óvi m6dositott
../2010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti változás
előirányzat
.Fl
.Ft
06.30·1g
1116. Lipták András utcai burkolt csatorna és a hozzá kapcsolódó csapadékelvezö csatornák megépltése saját forrás 14.500 e Ft Önkormányzat sajátos működési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegű bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesltése Támogatásérlékű bevétel TámogatásfMéka múködési bevétel Támogatásérlékú felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Múködési célú pénzeszktjz átvétel AHTMn klval Felhalmozási célú pénzeszktjz átvétel AHT-n klval Előző évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérülése Összesen:
KIADASOK
O O O O O O
(DAOP~2009-5.2.11. A
O O O O O O O
O 14500 O O 3060 O 3060 O O O O O O 17560
O 14500 O O 3060 O 3060 O O O O O O 17560
O 1179312 O O 5861469 112380 5749089 14724 O 14724 78092 O O 7133597
4394 14500 O O 289472 O 289472 O O O O O O 308366
4394 1193812 O O 6150941 112380 6038561 14724 O 14724 78092 O O 7441963
.Fl
OF' fejlesztés összköltsége 145000 e Ft. a megitélt támogatás 130.050 e Ft..
Személyi julIatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátoltak pénzbeni juttatása Támogatásértékűkiadások TámogatásérlékO mOktjdési kiadások Támogatásérlékú felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök Múködési célú pénzesz/
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O
283 77 O O O O O O O O O O 17200 17560
283 77 O O O O O O O O O O 17 200 17560
33935 2848 75027 O O O O O O O 136457 6585740 O 6834007
43256 5867 43275 O 30271 30271 O O O O 145799 6865129 O 7133597
6405 1 714 5830 O O O O O O O M2730 279947 17200 30a 366
49661 7581 49105 O 30271 30271 O O O O 143069 7145076 17200 7441963
Összesen: Önkormányzat sajátos működési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékü bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvell pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel AHT~n kívül Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHTMn klvOl Előzö évi pénzmaradvány Hitelek Támogatási kölcsön visszatérülése Összes bevétel:
Személyi julIatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások TámogafásérlékO mOkódési kiadások Támogatásérlékú felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök Múködési célü pénzeszk(jz átadás AHT~n k. Felha/mozási cé/ü pénzeszMz átadás AHT~n k. Felújitás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztése Összes kiadás:
4.1alll. sz. mellékle: 1. oldal
Európai Uniós támogatással megvalósuló programok intézményeknél 2010. év
Cim név
BEVETELEK
2010. évi eredeti
2010, év] módosrtott
KiemelI el51rányzat név
előirányzat
előirányzat
06.30·lg
"F<
önk. rendelet szerinti dltozás
2010, évi módositott elöirányzat
,F<
,F<
.J2D10. (IX. 27,)
'F<
KIADASOK KiemeIt előirányzat név
2010. évi eredeti elöir;\,nyzat
2010, évi módositott e16ir;\,nyzal 06.30-lg
OF'
" FI
önk. rendelet szerinti változás
2010, évi módositott e]óir;\,nyzat
,F<
,F<
.J2D1D, (IX. 27.)
11'1. Tempus Közalapltvánv Leonardo da Vinci mobilitás i proiektekre Azeqészéleten át tartó tanulás_PIPgram Szel2.sz. 09f128·U1047
Önkormányzat sajátos mOködési bevétele Költségvetési tamogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékü bevétel Támogatásérfékú múk6dési bevétel Támogatásérfékű felhalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működés; célú pénzeszköz átvétel AHT-n kfvaJ Felhalmozás; célú pénzeszk6z átvétel AHT-n kfvül Elözö évi pénzmaradvány Hitelek Támogatási kölcsön visszatérülése Összesen: 1/2.
O O O O O
O O O O O
O O
O O
O O
841 841
841 841
O
O
O O
O O O 841
O O O 841
O O O O
O
O O O O O O O 841 841 O O O O 841
Személyi juttatasok Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juttatása Támogalásértékü kiadások Támogatásérfékű működés; kiadások TámogatásérféktJ felhalmozás; kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MOködési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadás Támogatasi kölcsön nyújtása törlesztése Összesen:
O O 841 O O O O
O O O
O O O 841
O O 841 O O O O O O O O O O 841
O O O O O O O O O O O O O O
O O 841 O O O O O O O O O O 841
TÁMOP 6.2.4fAf08/1 " Foglalkoztatás támogatása Al konponens : Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények számára" Önkormányzat sajátos müködési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejel1egü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékü bevétel TámogafásérfékO mOMdési bevéfel TámogafáSérfékO felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOk6dési célú pénzeszkCJz átvétel AHT-n kfvil/ Felhalmozásf célú pénzeszkCJz átvétel AHT-n kfvil/ Elözö évi pénzmaradvány Hitelek Támoaatási kölcsön visszatérülése Összesen:
11/3.
O O O O O
O O O O
O O O O
O O O O O
19323
19323
19323 O O O
19323 O O O
O
O
O 12309
O
O O O 19323
O O 31632
O O
O O O O O
O O O O 19323 19323
O O O O 12309
O O 31632
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások TámogatásérfékO mOködési kiadások TámogalásérfékO felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MOkCJdési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása. törlesztése Összesen:
30 O O
609 O O
O O O O O
O O
O O
O O
15073 4220
24430 6593
O
O
O
O O
O O
O O
O O O
O O O
19323
31632
O O O O
13045 2283 12701
13045 2283 12701
O O
O O
O O O O O
O O
O O
O O
24430 6593
609 O O O O O O O O O O 31632
TÁMDP.3.2.3·08/1-2009·0008" Program a közművelődési intézményrendszerfelnötképzésl kapacitásának bövítésére Békéscsabán. Battonyán és Sarkadon" Önkormányzat sajátos működési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegű bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásér1ékü bevétel TámogatáSérfékO mOk6dés; bevétel TámogatáSérfékú felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Mük6dés; célú pénzeszk6z átvéfel AHT-n kivül Felhalmozási célú pénzeszk6z átvétel AHT-n klvaJ Elözö évi pénzmaradvány Hitelek Támogatási kölCSön visszatérülése Összesen:
O O O O 28029 28029
O O O O 28029 28029
O O O O O O
O
O O O O 28029 28029
O O O
O O O
O
O
O
O
O
O O O
O O O
O O O O
O O O
28029
28029
O
O O O
28029
Személyi juttatások Járulékok Dologí kiadások Szociálpolib'kai ell.. ellátottak pénzbenijuttalása Támogatásertékü kiadások Támogatásérfékűmüködési kiadások TámogatásérfékO felhalmozás; kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MtJködés; célú pénzeszk6z átadás AHT·n k. Felhalmozás; célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kíadas Támogatási kölcsön nyújtása. törlesztése Összesen:
O
O
O
O O
O O
O O
O O O
O O O
28029
28029
O O O O
13045 2283 12701
O O O O O O O O O O 28029
4.1a/ll. sz. melléklet 2. oldal
Európai Uniós támogatAssal megvalósuló programok intézményeknél 2010. év BEVETELEK eim név
KiemelI
előirányzat
név
2010. évi eredeti elölrányzat
.FI 1114.
'FI
.FI
2010. évi módosltotl
KIADASOK
előirányzat
Kiemelt
előirányzat
név
,FI
2010. évi eredeti eh5irányzat
2010. €lvi m6dosltott elölrányzat OS.30-lg
,FI
.12010. (IX. 27.) önk. rendelet szerintI váltous
2010. évi m6dositott elöiránYlat
.FI
O O O O
O O O O
53129 53129
53129 53129
O O O O O O O
O O O O O O O
53129
53129
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O 53129 53129
O O O O O O O 53129
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell.. ellátottak pénzbeni jullatása Támogatásértékűkiadások Támogatásértékűműködésikiadások Támogatásértékű felha/mozási kiadások Véglegesen átadoll pénzeszközök Működési célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtasa. törlesztése Összesen:
7949 2230 42950
7949 2230 42950
O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
53129
53129
O O 874 O O O O O O O O
836 O
O O O O O O O O O O O O O O
7949 2230 42950
836 O
3427
100 27 84 O O O O O O O O O O 211
O O O O O O O O O O 53129
Játékgyúitemény-Játszva tanulni és tanulva játszani- égész életen át tanulás program Comenius iskolai együttmúködések projekt Tempus Közalapitvány CIMP-085/09 Önkormányzat sajátos működési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegű bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékü bevétel Támogatásérlékű müködési bevétel Támogatásértékű felhalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MűktJdés; célú pénzeszköz átvétel AHT-n kfvOl Felhalmozás; célú pénzeszköz átvétel AHT-n kfvOl Előző évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatéfÜlése Összesen:
IIf6.
.;2010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti változás
TÁMOP-3.2.3.08/2-2009-0001 "Épitö közösségek a békéscsabai lfiúsági Házban" Önkormányzat sajátos működési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tókejellegü bevétel Tárgyi eszközök. immateriális javak értékesltése Támogatásértékü bevétel Támogatásértéka működési bevétel Támogatásértékű felha/mozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MűktJdési célú pénzeszköz átvétel AHT-n klvOl Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n klvOl Elözö évi pénzmaradvány Hitelek Támoqatási kölcsön visszatérülése Összesen:
ll/s'
2010. évi m6dosltott elöirlmyzat 06.30·lg
Finnországi üzemi gyakorlat a villamosipari szakképzésben
Önkormányzat sajátos működési bevétele Költségvetési támogatasa Felhalmozási és tőkejelIegü bevétel Tárgyi eszközök. immateriális javak értékesllése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működés; bevétel Támogatásértékű felhalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszktJz átvétel AHT-n kfvOI Felhalmozási célú pénzeszktJz átvétel AHT-n klvOl Előző évi pénzmaradvány Hitelek nmoqatási kölcsön visszatérülése Összesen:
O O O O O O O 874 874 O O O O 874
O O O O O O O 874 874 O 2553
O O 3427
résztvevő tanulók
O O O O O O O 211 211 O O O O 211
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 874 874 O 2553
O O 3427
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni jullatása Támogatásértékű kiadások. Támogatásértékű müktJdési kiadások Támogatásértékü felha/mozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felha/mozási célú pénzeszktJz átadás AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtasa. törlesztése Összesen:
O 874
3427
O O O O O O O O O O O O O O
Személyi juUatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., elJátottak pénzbeni juttatása Támogatásérlékű kiadások Támogatásértékű működési kiadások Támogatásérlékű felhalmozás; kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök Működési célú pénzeszktJz átadás AHT-n k. Felha/mozási célú pénzeszktJz átadás AHT-n k. Felújltás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása. törJesztése Összesen:
O O 211 O O O O O O O O O O 211
100 27 84 O O O O O O O O O O 211
O O O O O O O O O O O O O O
2591
O O O O O O O O O O
2591
O O O O O O O O O O
számára CLDvV-HU·08-IVT-10761
O O O O O O O 211 211 O O O O 211
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 211 211 O O O O 211
4JallL sz.
rr.ellé~le:
3. o!dal
Európai Uniós támogatással megvalósuló programok intézményekné! 2010. év BEVETELEK Cim
o"
Klemell előirányzat név
2010. évi eredeti
2010. évi módositott
előirányzat
előirányzat
oFl
06.30-lg ,Ft
2010. évi módositott
K1AOASOK
önk. rendelet szerinti változh
előirányzat
Kiemeit előirányzat név
,Ft
.Ft
.12010. (IX. 21.)
2010. évi eredeti el6irányzat
előirányzat
,Ft
06.30-lg ,Fl
2010. évi módositott
önk. rendele! szerinti változh
2010. évi módosltott el61rányzat
, Fl
,Fl
.J2010. (IX. 27.)
1117. Web alapú tudás bázis a logisztika és a kereskedelem területén. TOV Rheinland Akademia GmbH DEf09/LLP-Ldv1T01/147238 Önkormányzat sajátos működési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegű bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékű bevétel TámogatásérlékO mOk6dési bevéfel TámogatásérlékO felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOködési célú pénzeszköz átvétel AHT-n kfval Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT·n kfval Előző évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérülése Összesen:
11/8.
2985 2985
O O O O 2985
O O O O O O O 2985 2985 O
729 O O 3714
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 2985 2985
O 729 O O 3714
Személyi jultatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai elJ., ellátoltak pénzbeni juttatása Támogatásértékű kiadások TámogafásérlékO mOkCJdési kiadások TámogafásérlékO felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MOkCJdési célú pénzeszkCJz átadás AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszkCJz átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztése Összesen:
1646
1646
444 895 O O O O O O O O O O
444
2985
1624
O O O O O O O O O O 3714
O O O O O O O O O O O O O O
1 646
444 1624
O O O O O O O O O O 3714
Vendéglátóipari szakképzésben CLDV-HU-09-VEP·30131 Önkormányzat sajátos működési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tókejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékü bevétel Támogatásérlékú múkődési bevétel TámogatásérlékO fe/halmozási bevétel Véglegesen átvelt pénzeszközök MOkődési célú pénzeszkőz átvétel AHT-n kfvol Felhalmozási célú pénzeszkőz átvétel AHT-n kfvOl Elöző évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérülése Összesen:
11/9.
O O O O O O O
Finnországi üzemi gyakorlat szakképzésben
résztvevő tanulók
Önkormányzat sajátos működési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékü bevétel TámogatásérfékO mOködési bevétel TámogatásérfékO felhalmozási bevétel Véglegesen átvet! pénzeszközök MOkődési célú pénzeszkőz átvétel AHT-n kfvOI Felha/mozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n kfvOI Előző évi pénzmaradvány Hitelek Támoqatási kölcsön visszatérülése Összesen:
O O O O O O O 231 231 O
O O O 231
O O O O O O O 231 231 O 844 O O 1075
O O O O
1075
Személyi jultatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai elL. ellátoltak pénzbeni juttatása Támogatásértékű kiadások TámogatásértékO mOkődési kiadások TámogatásérfékO fe/halmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MOkCidési célú pénzeszkőz átadás AHT·n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás AHT·n k. Felújitás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztése Összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 570 570 O O O O 570
Személyi jultatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell" ellátollak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások TámogatásérlékO mOkődési kiadások TámogatásérlékO fe/halmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MOkCJdési célú pénzeszkőz átadás AHT·n k. Felhalmozási célú pénzeszkőz átadás AHT·n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztése Összesen:
O O O O O O O O
O O
O O O O O
O O 231 231 O 844 O O
O O 231 O O O O O O O
O O O 231
O O
1075
O O O O O O O O O O O O O O
1075
O O 570 O O O O O O O O O O 570
O O O O O O O O O O O O O O
O O 570 O O O O O O O O O O O
1075
O O O O O O O O O O
O O 1075
O O O O O O O O O O
számára CLDV·HU-09·IVT-10321
O O O O O O O 570 570 O O O O 570
O O O O O
O O 570 570 O O O O 570
O O 570 O O O O
O O O
O O O 570
4Jalll, sz:. melléklet 4. oldal
Európai Uniós tamogatassal megvalósuló programok intézményeknél 2010. év BEVETELEK
elm név
KIemeit előirányzat név
2010. évi eredeti eliiirinyz:at
2010. évi módositott
.12010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti váltoZás
előirányzat
05.30-lg
OF'
11/10. Finnországi üzemi gyakorlat a vi11amosipari szakképzésben
résztvevő tanulók
önkormányzat sajátos működési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékü bevétel Támogalásérlékű műkCJdési bevétel TámogatáSérlékű felhalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel AHT-n kfvOl Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT·n kfvDl Elözö évi pénzmaradvány Hitelek Támoqatásl kölcsön visszatérülése Összesen:
O O O O O O O O O O
O O O O
KIADASOK KiemelI
előIrányzat
név
O O O O O O O O
O O 1 588 O
O O
O 1588
2010. évi módosltott előirányzat
O O O O O O O O O O
O O O O
1588 O
O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O
O 1 588
.FI
OF'
számára fLdv·Hu-09-IVT·10641
O O O O O O O O
2010. évi eredeti eliilrinyzat
06.30-lg
.FI
.FI
'FI
2010. év; módositott előirányzat
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások Támogatásérlékű működési kiadások Támogatásérlékű felhalmozási kiadások Véglegesen atadott pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás AHT·n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztése Összesen:
O O O O O O O O O O
O O O O
500 210 878 O O O O O O
O O O
O 1588
.J2010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti váltoZás
2010. évi módosított eliilrányzat
.FI
,FI O O O O O O O O O O O O O O
500 210 878 O O O O O O
O O O O 1588
11/11 , Szakacs tanár szakmai tanulmányútia Finnországban fLdv-Hu·09·VEp·30071 Önkormányzat sajátos müködési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozásl és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékü bevétel Támogatásérlékű működési bevétel TámogatáSérlékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MúkCJdésf célú pénzeszköz átvétel AHT-n kfval Felhalmozási célú pénzeszköz átvétef AHT-n kfval Elöző évi pénzmaradvány Hitelek Támogatási kölcsön visszatérOlése Összesen: 11/12. European Qualifed Assistance Illutrated INL9·IRABO 0385192207 önkormányzat sajátos működési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékü bevétel TámogatáSérléka működési bevétel Támogatásérlékű felhalmozás; bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Maködési célú pénzeszkCJz átvétel AHT-n kfvOI Felha/mozási célú pénzeszk6z átvétel AHT-n kfvOI Elözö évi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérülése Összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
403
O O O O O O O O
O O O O O O O O
O O
O O
O
O O O O
541
O O O O
O O O O O O O O O O
403 O O
O O
541
O
O O O O
O O O O O O O O O
403 O O
403 O O O O O O O O O O
541 O O
541
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások Támogatásérlékű működési kiadások Támogatásérlékű felhalmozási kiadások Véglegesen átadoll pénzeszközök Működésf célú pénzeszköz átadás AHT-n k, Felhalmozási célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyúitása. törlesztése Összesen:
Személyi julIatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., e!látottak pénzbenljullatása Támogatásértékü kiadások Támogafásérlékű működés; kiadások Támogafásérlékű felhalmozási kiadások Véglegesen átadoll pénzeszközök Maködési célú pénzeszköz átadás AHT·n k. Felha/mozási célú pénzeszköz átadás AHT·n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása törlesztése Összesen:
O O O O O O O
O O O O O O O
O O O O O O
O O O O
O O O O
O O
403 O O O O O O O O O O
403 O O
541 O O O O O O O O O O
541
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O
O O
403 O O O O O O O O O O
403 O O
541 O O O O O O O O O O
541
4Jalll. sz. melléklet 5.
olda~
Európai Uniós támogatással megvalósuló programok intézményeknél 2010. év BEVETELEK eim nev
KIemeit
előirányzat
név
2010. évi eredeti
2010. évi módositott
előln\nyzat
előIrányzat
06.30_lg
.Ft
.Ft
.J2010. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti változás
2010. évi módositott elálrányzat
.Ft
.Ft
KIADASOK
Kiemeit
előirányzat
név
2010. évi eredeti
2010. évi módosított
előirányzat
előirányzat
06.30·1g
.Ft
.Ft
.l2D1D. (IX. 27.) önk. rendelet szerinti változás
2010. évi módosJlott eh5iranyzat
.Ft
.Ft
IIf13. The smart home in Eurooe fCMP·09BIOB) Önkormányzat sajátos müködési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tőkejellegQ bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékü bevétel TámogatásérlékO mOk6dési bevétel TámogatásérlékO felhalmozás; bevétel Véglegesen átvell pénzeszközök MOk6dési célü pénzeszk6z átvétel AHT-n kivül Felhalmozási célü pénzeszk6z átvétel AHT·n kIvül Előző évi pénzmaradvány Hitelek Támogatási kölcsön visszatérmése Összesen: 11/14. TÁMOP 3.1.5/A·09·2 Pedagógus továbbképzés Önkormányzat sajátos múködési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejelIegO bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése TámogatásérlékO bevétel Támogatásérlékú múk6dési bevétel Támogatásérlékú felhalmozás; bevétel Véglegesen átvell pénzeszközök Múk6dési célü pénzeszk6z átvétel AHT·n kIvül Felhalmozási célü pénzeszk6z átvétel AHT-n kIvül Előző évi penzmaradvány Hitelek Támogatási kölcsön visszatérOlése Összesen: 11/15. TÁMOP 3.4.3-0BI2Iskolai tehetséggondozás Önkormányzat sajátos mOködési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tökeje!legO bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásérlékú bevétel Támogafásérlékú múk6dési bevétel Támogafásérlékú felhalmozás; bevétel Véglegesen átvell pénzeszközök Múk6dési célú pénzeszk6z átvétel AHT·n kivOI Felhalmozási célü pénzeszk6z átvétel AHT-n kivOl Elóző €lvi pénzmaradvány Hitelek TámoQatási kölcsön visszatérúlése Összesen:
O O O O O O O
O O O O O O O O
O O O
O O
O O O O O O O
O O O
O O O O O O O O O O
O
855
O
855
O
O
O
O O
O
O
O O
855
O
855
O O
O O O O O O O
O O O
O O
O O O O O O O
O O 4200 4200 O O
O
O O O 4200 4200
O O O O O
O
O O O O
O
O
O
O O
O
O O
O O
O 4200
4200
O
O
O
O
O O
O O
O O
O
O O O
O
O
5300 5300 O
O
O O
O O O O O O
O O O O O O 5300
O
O O O O O O O
O
O O 5300 5300
O O O
O O O O 5300
Személyi jUlIatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ei!., ellátollak pénzbeni jullatása Támogatásértékú kiadások TámogatásérlékO mOkódési kiadások TámogatásérlékO felha/mozási kiadások Véglegesen átadall pénzeszközök Múk6dési célú pénzeszkóz átadás AHT·n k. Felhalmozás; célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felújilás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása. törlesztése Összesen:
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátollak pénzbeni juttatása Támogatásértékú kiadások TámogatásértékO mük6dési kiadások Támogatásérlékü felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök Múk6dési célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszk6z áladás AHT·n k. Felújitás Fejlesztesi kiadás Támogatási kölcsön nyújtása törlesztése Összesen:
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátollak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások Támogatásértékú múk6dési kiadások Támogatásérlékú felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök Múk6dési célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felhalmozás; célú pénzeszk6z átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztese Összesen:
O O O O O O
O O
O O O O O O
O O O O O
O O
855 O O O O O O O O O O
O O O O
O O O
O O
855 O O O O O O O O O O
855
O
855
2461
O O O O O O O O O O O
2461
537 752 O O
O O
O O
O
O O O O
O O
O O O O O O
537 752 O O O O O O
O
O O
450
O
450
O O
O 4200
O O
4200
O
O
O
O
O
3263 801 1236
O
O
O
O
O
O
O
O O O O O O O O O
O
O
O O O
O
O O
O
O
O O
O O
O
O
O O O
O O O O
5300
3263 801 1236
O O O O O O 5300
4.!a!1L S2. melléklet 6. oldal
Euröpai Uniös támogatással megvalósuló programok intézményeknél 2010. év 2010. évi eredeti elóírányzat
BEVETELEK Cim
o"~
KIemeit előirányzat név
2010. évi módosított elólranyzat 06.30-1g
.J21110. (IX. 27.)
önk. rendelet szerinti vallozas
2010. évi módosított elöirányzat
KIADASOK
2010. évi eredeti
2010. évi módosított
Kiemeli előirányzat név
előirányzat
előirányzat
06.30-1g
• FI • FI .Ft • FI 11/16. TAMOP 3.1.S·09IA-2-2009-0021 Pedagógus képzések- pedagógiai kultúra korszerOsitése. pedagógusok úl szerepben
Önkormányzat sajátos működési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tőkejellegO bevétel Tárgyi eszközök. immateriális javak értékesitése TámogatásértékO bevétel
O O O O O O O O O O TámogatásérlékO mOklJdési bevétel O O TámogatásérlékO felhalmozási bevétel O O Véglegesen átvett pénzeszközök O 4200 MOködési célú pénzeszköz átvétel AHT-n kivOl O 4200 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n kivOl O O Előző évi pénzmaradvány O O Hitelek O O Támogatási kölCSön visszatérülése O O Összesen: O 4200 11/17. Tempus Közalapltvánv Leonardo da Vinci Mobllitásl projekt 1010242-U1067 Önkormányzat sajatos müködési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tőkejeIIegO bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése TámogatásértékO bevétel
TámogafásérlékO mOködési bevétel TámogatásérlékO felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök
MOklJdési célú pénzeszköz átvétel AHT-n kfvOI Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n kfvO/ Előző évi pénzmaradvány Hitelek Támogatási kölcsön visszatérOlése
Összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 460S
4605 O O O O 4605
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O 4200 4200
O O O O
.FI
Személyi jUlIatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai elL, ellátollak pénzbeni jullatása TámogatásértékO kiadások
TámogafásérlékO mOklJdési kiadások TámogafásérlékO felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök
MOklJdési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Fe/halmozási célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törjesztése
4200
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O
4605
O O O O
O O O O
6207
6207
460S 460S
O O O O
Összesen:
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások
TámogatásérlékO mOködési kiadások TámogatásérlékO felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök
MOklJdési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása, törlesztése Összesen:
• FI
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O
önk. rendelet szerinti vallozas
2010. évi módositott elóirányzat
"I
"I
.J2010. (IX. 27.)
3090
605 115 O O O O O O O O 390 O 4200
O O 460S
O O O O O O O O O O 460S
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O
3090
605 115 O O O O O O O O 390 O 4200
O O 460S
O O O O O O O O O O 460S
11/18. TIOP-1.2.3.-0911-2010-0037 Könwtárfeilesztés Önkormányzat sajátos mOködési bevétele Költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesitése Támogatásértékű bevétel
TámogatásérlékO mOklJdési bevétel TámogatásérlékO felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök
MOklJdési célú pénzeszklJz átvétel AHT-n kivOl Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n kfvü/ Elöző évi pénzmaradvány Hitelek Támoqatási kölcsön visszatéfÜlése
Összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O
O
O
6207
6207
O O O O O O
O O O O O O
6207
6207
Személyi jUlIatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai elL, ellátollak pénzbeni jullatása TámogatásértékO kiadások
TámogatásérlékO mOködési kiadások TámogatásérlékO felhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök
MOklJdési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszklJz átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása. törlesztése Összesen:
O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O
600 170 437 O O O O O O O O S OOO
600 170 437 O O O O O O O O S OOO
O
O
6207
6207
...lalll. sz. mellékle: 7. oldal
Európai Uniós támogatással megvalósuló programok intézményeknél 2010.év
BEVETELEK
2010. évi eredeti
2010. évi m6dosított
KiemeIt előirányzat név
előirányzat
előirányzat
eim
".,
.J2010. (IX. 27.)
06.30-lg
.Ft
.Ft
előirányzat
.Ft
",
11. Osszesen: Önkormányzat sajátos mQködési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegQ bevétel Tárgyi eszk(jz(jk, immateriális javak értékesftése Támogatásértékű bevétel Támogatásérfékü múkMési bevétel Támogatásérfékü felhalmozás! bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Mük(jdési célú pénzeszköz átvétel AHT-n klvOl Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n kivül Elózó évi pénzmaradvány Hitelek Támogatási kölcsön visszatérülése Osszes bevétel:
O O O
O O O
KIAOASOK
2010. évi m6dositotl
önk. rendelet szerinti vflllods
O O O
KiemelI
2010. évi eredeti név
2010. évi m6dositott
előirányzat
.J2010. (IX. 27.)
előirányzat
06.30-lg
.Ft
O O O
O
O
O
O
100481 100481
109981 109981
6207
O
O
5712 5712
14517 14517
6207 O
116188 109981 6207 14517 14517
O
előirányzat
O
O
O O
O O O 106193
19822 O O 144320
O O O 6207
19822 O O 150527
O 1151832 O
O 1179312 O
4394 14500 O
4394 1193812 O
O
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadások Szociálpolitikai ell.. eliátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékűkiadások Támogatásérfékü mükMési kiadások TámogatásérfékO felhalmozás! kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök Müködési célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felújitás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása törlesztése Összes kiadás:
.Ft
2010. évi m6dosított
link. rendelet szerinti vAltozás
előirányzat
.Ft
.Ft
37713 9177 59303
57320 13730 72430
O
O
O
O O
O
O O
O O
O O
O O
O
O O O
600
170 437
57920 13900 72867 O
O
O
O
O O
O O
O O
O
O 5840 O 150527
107581 21481 121 972 O 30271 30271
O O O 106193
O 144320
O 5 OOO O 6207
71648 12025 134330
100576 19597 115705
7005 1884 6267
O
O
O
O
30271 30271 O O O O 145799 6865969 O 7277 917
840
1·11. Összesen: Önkormányzat sajátos működési bevétele Intézmények költségvetési támogatása Felhalmozási és tökejellegü bevétel Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesftése Támogatásértékü bevétel TámogatásértéktJ mOködési bevétel Támogatásértékűfelhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök MOködési célú pénzeszköz átvétel AHT-n klvOi Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel AHT-n k/vol Elözö évi pénzmaradvány Hitelek Tamoqatási kölcsön visszatérOlése Összes bevétel:
O
O
O
O
5767932 212861 5555071 20436 5712 14724 O O O 6940200
5971 450 222361 5749089 29241 14517 14724 97914 O O 7277 917
295679
6267129 222361 6044768 29241 14517 14724 97914 O
O
295679 O O O
O O O 314573
O
7592490
Személyi juttatások Járulékok Dologi kiadasok Szociálpolitikai ell., ellátottak pénzbeni juttatása Támogatásértékü kiadások Támogatásértékü mOködési kiadások Támogatásértékűfelhalmozási kiadások Véglegesen átadott pénzeszközök MüktJdés! célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felhalmozás! célú pénzeszköz átadás AHT-n k. Felújítás Fejlesztési kiadás Támogatási kölcsön nyújtása. törlesztése Osszes kiadás:
O O
O O O
136457 6585740 O 6940200
O O O
O
O
O
O O
O O
-2730 284947 17200 314573
143069 7150916 17 200 7592490
5. sz. melléklet 1. oldal
Az önkormányzat 2010. évi felújítási kiadásai ~
q !~ !l " u" I .,"" O
.0 E
~
p
>1
.~
~
2010. évi
l
li
.~
2010. évi eredeli
~i!
~
KIemeit előirányzal név
~
- e b b ó I ..12010.(IX27.) !l.1 Pénzeszköz ónk. rendelet Dologi Személyi F 1"'lásIki dá ~tadás, szerinti viJltozás e UJI a oSI egyéb kiadasok iutla\ások tálTJOllatás .Fl eFl e Ft .Fl .Fl
mődositol!
előlr~nyzat
elóiranyzat 06.3O..Ig
.Fl
.Fl
Járulékok
.Fl
- e b b ó I Pénzeszköz áladás, Dologi Személyi Felújitási kiadás agvéb kiadások jutta!ások lárrlo!latás
2010. évi módositoll előirányzat
.Fl
.Fl
.Fl
.Fl
.Fl
Járulékok
.Fl
Önkormányzati felúlitások EgészségOgyi és szociális ágazat 2
Oktatási ágazat
3
KözmOvelődési
4
Sporttevékenység
5
Kommunális tevékenység Szennyvfzelvezelés és keze/és
2 1 2
3 4
5 6
ágazat
Csapadékvfz e/vezetés Széna utcai átereszek felújítása Trefort utca (Illésházi u.· Szarvasi út) csapadékviz elvezetés felújitása Könyves Batcsányi utca árok burkolás korlát erősítés 12.vk. Stromfeld u. árokbekötés Sziklai utcai árokba 12.vk. Tavasz Egység sarok csapadék akna épités 12.vk. CsapadékvizeIvezetés tervezése
B
.
..
._f..~!D~ITJ l?~~!9.~.~~~i~!f!l}.Y..~~!
_..
Csapadékviz eivezetés összesen:
2
3
Jvóvfzeiiáfás Vizvezetékhálózat rekonstrukciója (szenyvizprojekthez is kapcsolódó) Vizikőzmü hálózat felújitása Madách utca és Orosházi út sarkán lévö ártézi kút
.....
~p.~J~!~_IJ~Kf~l~i[!~_~?.
Ivóvfteiiáfás összesen;
4
193 716
193 716
193 716
O O
O O
O O
O O
400
400
400
400
O
O
O
O
250 130 650
250 130 650 O
250 130 650 O
250 130 650 O
O O O O
O O O O
O O O O
O O O O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O O
O O
O O
O O
O O
O O
O O
Gyöngyösy uzárt csatorna ép1tés tervezése (Bacsányi utcai áteme!6tehennentes1tése) 12.vk. (200 elF\) Ludvigh utca 2-B vizelvezetés (100 m) tervezés (a vizelvezetés hiányzik) 12.vk. (250 e/Fl) Pozsonyi 25-11 vizelvezetés tervezés (a vizeivezetés hiányzik) 12.vk. (200 efFt} Táncsics utcai árok rézsücsúszás javitása I. ütem Széchenyi és Bánszkl utcai betorkolás átépítése
7
3
193 716
TelepD/ési hulladékkezelés
4§.?
.._.~.±~.~
3 804
3 804
154 OOO
~ __
_._..
.
..
!_1~R
.._ 1..1§?
Q•••••••••••Q•••••••••••Q.••••••••••Q.
3 804
3 804
O
O
O
O
154 OOO
154 OOO
154 OOO
O
O
O
O
71 700 3 500
71 700 3 500
71 700 3 500
71 700 3 500
O O
O O
O O
O O
229 200
229 200
229 200
229 200
O
O
O
O
._.._._
o
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
.
5. sz. melléklet 2. oldal
~
8
, • I~ ], 8
,, l I
Az önkormányzat 2010. évi felújítási kiadásai
l~
~~ -o
~
~ ~
i.
,~
KIemeit előirányzat név
~"
;~
2010. évi mlidositott előirányzat
06.30Ag
.Ft
.Ft
'"
5
2010. ilvi eredeli eiliirányzat
• e b b li I ..12010.(1X.27.) Pérlleszkilz őnk. rendelet DolClgI átadás. szerinti változás Feliljilásl kiadás egyéb kiadások
.Ft
.Ft
Szemé!>,i juttatások
Járuiilkok
.Ft
.Ft
2010. évi módosllott előirányzat
támo~atás
.Ft
.Ft
- e b b il I Pénzeszkliz áladils, Ooiogl Szemili)'l FeliJ)l[ásl klad~ egyéb kiadások juttatások támogatás
.Ft
.Ft
.Ft
.Ft
.Ft
Járulékok
.Ft
Méfyépftóipar
1 1.1
1.9
1.10 1.11 1.11.1 1.11.2 1.11.3 1.11.4 1.11.5 1.11.6 1.11.7 1.11.8
1.11.9 1.11.10 1.11.11 1.11.12 1.11.13 1.11.14 1.11.15 1.11.16 1.11.17 1.11.18 1.11.19 1.11.20 1.12 1.14 1.15
1.16 1.17 1.18 1.19 1.20 1.21 1.22
Úlfelújítások Tevan Andor utca útburkolat felújítása (DARFT·TEUT.2008 pályázat. A 36.837.364 Ft fejlesztéshez meg1télt támogatás 18.422.000 Ft (50%), saját forrás 18.415.364 Ft.) .Ipari út és Berzsenyi utca felújítása Békéscsabán" (DAOP-3.1.11B-08-2008·Q058 pályázat. A 135.886.713 Ft fejlesztéshez megitélt támogatás 88.326.363 Ft (65%), saját forrás 47.560.350 Ft.) Munkácsy u. belsö udvar Útfelújítási teNek készítése Pásztor utca Úr utca (Kazinczy u. és Szabolcs u. közölt) Kómives Kelemen sor 1·42. Kómlves Kelemen sorhoz bekötó út a lencsésl úttól Tölgyfa utca Szerdahelyi utca (Szabolcs utcától a vasút! átjárolg) Slkonyl út Ihász utca Batsányi utca (Kolozsvári u. és Pozsonyi u. közölt) Csiki utca Vigasz utca (Berényi út és Bánom u. között) Rigó utca 0962 hrsz·ú külterület! út Körte sor Mesleru. Tolnay u. Táncsics u., Tompa u. Vécsey utca Tulipán u. - Andrássy út belső út Kastély utca (Dózsa Gy. útt61200 fm) Kastély utca útfelújítása (Dózsa Gy. úttól 200 fm) Vandháti út útszélesítés (Kerekes Gy. u. Borona u.) Feltöltési zúzott ká beszerzése, elteritése Zeg-zug u., Gulyás u., Mester U., Gereblyés u., Almás sor, Jácínt sor, Szilva köz, Cseresznye köz 3.vk. Pipacs köz, Sás köz, Kaszáló köz összekötö út szélesítés padkanemesítésseI4.vk. Batthyány u. kétoldali útpadka nemesítése 5.vk. Vécsey u. 7·8 közötti útalap építés 7.vk. Ihász u. 4. melletti szórt út javítása 8.vk. Knézich u. szórtalap javítása 8.vk. Mikes u. feltöltés + Toldi u. feltöltése 12.vk. Mag u. földút feltöltése 13.vk.
2200
2200
135887
135887
2 ooo 5369
2200
2200
O
O
O
135887
133157
O
8
2202
520
5500
2 OOO 5369 O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O 5500
2 OOO 5369 O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O 5500
2 OOO 5369 O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O 5500
400 720
400 720
400 720
400 720
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O O
400
400
400
400
O
O
O
O
864 135 47 270
864 135 47 270
864 135 47 270
864 135 47 270
1 150
1150
1150
1 150
528
528
528
528
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
-2730
8
2202
520
O
5. sz. melléklet 3. oldal
Az önkormányzat 2010. évi felújítási kiadásai
.~
~
~
~
" E
i. ~, ! .!~ E
""
;~
fi
~i ]
1.23 1.24 1.26 1.27
1.28
1.29
1.30
1.31
1.32
1.33 1.34 2 2,1
2,2 2.3 2.4 2,5 2,6 2,7 2,8 3 3,' 3,2 3,3 3.4
O
..E i.! ·0
"
~~
2010. évi eredeti Kiemeit előirányzat név
~
ellÍlr~nyzat
.Fl Arató u. földút feltöltése 13.vk. Zúzott kő beszerzése, elterítése Magvető U., Gyöngy u.• Sport u., Babits U., Gát sor 16.vk. Magvető U., Gyöngy U., Hámán Kató u. feltöltése kohó salakkaI16.vk. Kerekes György utca burkolat-felújitási munkái (DARFTfTEUTI20091 sorszámú pályazat. A 14.491.897 FI lejlesztéséhez megitélt támogatás 7.245.948 Ft (50%), saját forrás Csiki utca burkolat-felújilási munkái (DARFTITEUT1200914011 sorszámu pályázat. A 12.818.422 FI fejlesztéséhez megilélttámogatás 6.409.211 Ft (50%), saját forrás 6.409.211 Ft.) Tölgyfa utca burkolat-felújítási munkái (DARFTfTEUT/20091 sorszámu pályázat. A 7.836.748 FI fejlesztéséhez meglIéit támogatás 3.918.373 Ft (50%), saját forrás Ihász utca burkolat-felújításí munkái (DARFTfTEUT12009/4012 sorszámu pályazal. A 20.347.929 Ft fejleszléséhez megitélt támogatás 10.173.954 Ft (50%), saját forrás 10.173.964 Fl) Őr utca burkolat-felújítási munkái (DARFTfTEUTI20091 sorszámú pályazal. A 16.889.213 Ft fejlesztéséhez megitélt támogatás 8.444.606 FI {50%}, saját forrás Szerdahelyi utca burkolat-felújítási munkái {DARFTfTEUTI20091 sorszámú pátyazat. A39.378.925 Ft fejtesztéséhez megítélI támogatás 19.689.462 Ft (50%), sajat forrás Vigasz utca burkolat-felújításí munkái Kőmíves Kelemen sor 1-42. burkolat-felújítási munkái Parkoló felújítások Andrássy út 23-25. lakótömb belső parkolónak felújítása Kazinczy ltp. 4. sz. előlli parkoló + vízelvezetés Áchim L. András ltp. parkoló felújltása Parkoló felújítások tervezése Andrássy 16-18. belsö út, parkoló felújítás 6.vk. Szabadság tér belső út felújítása 6.vk. Kazinczy ltp. 14-16. parkoló felújítása 9.vk. Szerdahelyí u. 1-3. és 5-7. parkoló felújítás tervezés (vizelvezetés megolldása) 9.vk. Kerékpárút felújítások Kerékpárút felújításí tervek készítése Bartók B. út (Temeté sor- Szemere u. között) l.lltem Lencsési út (Körgát - Pietro ABC között) Bartók B. út (Dózsa Gy. út - Ballhyány u. között) Ir.
2010. évi módositolt
- e b b II I ../2010.(IX.27.) Mk. rendelet Slerinli valtoz!ls FelÍljitásl kiadas
előlr~nyzat
06·3O..J9
.Fl
• Fl
.Fl
~too'ás.
",Ob lámo!latás
.Fl
Dologi kiadások
.Fl
J ""'1 ' ' ' ,
- e b b
Pénzeszkőz
Személyi Juttatások
.Fl
Járulékok
.Fl
2010. évi módositott
I
ő
Pénzeszkőz
előlr!lnyzat
F,fúj;"';
.Fl
eFt
e~eb
Dologi kiadások
juttat~sok
láfnol:latás eFt
Személyi
.Fl
.Fl
Járulékok
.Fl
630 370
630 370
630 370
630 370
O O
O O
O O
O O
747
747
747
747
O
O
O
O
14626
14626
14626
14626
O
O
O
O
12818
12818
12818
12818
O
O
O
O
8046
8046
8046
8046
O
O
O
O
20912
20912
20912
20912
O
O
O
O
17093
17093
17093
17093
O
O
O
O
40524
40524
40524
40524
O
O
O
O
5896 20806 5980
5896 20806 O 5980
5896 20806 O 5980
5896 20806 O 5980
O O O O
O O O O
2800 1 500 369 700 1 130 77 500
2800 1 500 369 700 1130 77 500
2800 1500 369 700 1 130 77 500
2800 1 500 369 700 1130 77 500
O
O O O O O O O
O
O
383 11 700 7250 6500
383 11700 7250 6500
383 11700 7250 8500
2 OOO
2 OOO
O
O
O
O
O O
O O
O O O O O O O
O O O O O O O
O
O
383 11700 7250 8500
O
O O O O O
O O
O
O O O O O O O O O O O
O
O O O O
5. sz. melléklet 4. oldal
Az önkormányzat 2010. évi felújítási kiadásai
~
E
"
., l l~ .~ " E
ö
~
i ~
~~ .a ! o ~
I ". "
~
E
~
§
15 .~
Kiemeit előirányzat név
I
Járda felújitások Járdafelújítási program Járdafelújítási tervek készítése a 2009. évi járda felújítási programhoz Járdafelújftási program 2009. évi ütem műszaki
4 4.1 4.2 4.3
~_ .ebból: ---./2010.(1)(27.) asi Pimzeslkliz link. rendelet ... .. átadas, Dologi Személyi Járulékok SZ9lintivállozá.s FelUJltáslkladasl egyéb kiadások juttalások Iámoilatás eR eR eR .Fl .Fl .Fl
2010. évi módosllOll
2010. évi eredeti elólranyzat
előirányzat
.Fl
.Fl
06.30.·ig
- e b b li I Pénzeszkóz átadás, Dologi Személyi F91üjitasl kiadás egyéb kiadások Juttatások JálTJO}Jatas .Fl • Fl • Fl • Fl
2010. évi módosltott előirányzat
.Fl
Járulékok
.Fl
399686
O 399686 O
O 399686 O
O 399686 O
O O O
O O O
O O O
O O O
4125
4125
4125
4125
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
1 113
1113
1 113
O
O
O
O
O O
O O
O O
O O
O O
O O
O O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O
O O O O
O O O O
O O O O
O O O O
O O O O
O O O O
O O O O
1044
1044
1044
1044
990 918 235 963 445 302 338 512 984 506
990 918 235 963 445 302 338 512 984 506
990 918 235 963 445 302 338 512 984 506
990 918 235 963 445 302 338 512 984 506
O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O
O O O O O O O O O O O
1 530
1530
1530
1 530
O
O
O
O
ellenőrzése
4.4 4.5 4.5.1 4.5.2 4.5.3 4.5.4 4.5.5 4.5.6 4.5.7 4.5.8 4.5.9 4.5.10 4.5.11 4.5.12
4.6 4.6.1 4.6.2 4.6.3 4.6.4 4.6.5 4.6.6 4.6.7 4.6.8 4.6.9 4.6.10 4.6.11 4.6.12
Járdafelújítási tervek készítése a 2010. évi járda felújítási programhoz Tervezést nem igénylő járdafelújftások infrastruktúrális választókerületi keretből Vandhátl úl1 járda átrakása atúloidaira 1.vk. (350 elFt) Fényes busz fordulót61 Fényesi út 208·lg járdalapos járda átrakása 3.vk. (520 elFl) Pásztor u. (Harkály köz újrarakásl járdalapos járda átrakása 3.vk. (80 elFl) Bánát u. páros (Csányi u" Kölcsey u. között) járda újrarakás 5.vk. (2.700 elFT) Csaba köz (Knézich u. Mednyánszkl u. között) járda épltés 8.vk. (909 elFt) ár u. 11, Par6czay u. 2. összekötö járda újrarakása 8.vk. (275 elFt) Károlyi u. páratlan oldal (Lipták u. Czuczor u. között) járdalap átrakás 11.vk. (600 elFt) Károlyi u. páros oldal (Czuczor u. Lorántffy u. közötl) járdalap átrakás 11.vk. (508 elFt) Tavasz u. (Jóslka u. Könyves u. között) járdalap átrakása 12.vk. (600 efFt) Rózsa u. Korona· Illyés Gy. Közöttjárdalapos járdaépltés Veres Péter u, Frankl1n u. buszmegáll6k felújltása 13.vk. Batsányi u. (J6sika- Bessenyei közölt) Járda 12.vk. (850 Járdafelújítások és tervezések infrastruktúrális választókerületi keretből ErdélyI sor (Aulich u. és Degré u. közölt) 2.vk. ErdélyI sor (Aulich u. és Bajza u. között) 2.vk. ErdélyI sor (Kárpát u. és Degré u. közöll) 2.vk. Degré u. páros oldal (Dr. Becsey O. U.- Szóló u. közölt) 2.vk. Berzsenyi u. páratlall oldal (AulIch u.- Bajza u. közölt) 2.vk. Kömüves Kelemen sor 88-89 Járda felúJitás 3.vk. Kömüves Kelemen sor 87·99. járda feltijltás 3.vk. Lencsésl60. bekótő járda felújItás 3.vk. Lencsés144-50 bekötő járda felújltás 3.vk Pásztor u. 101-107. járda lelúJitás 3.vk. Pásztor u. 1·9. járda felújltás, Pásztor u.72-6voda közölt járda felújitás 3.vk. Lencsési 29-35 járda felúJitás 4.vk.
1 113
5. sz. melléklet 5. oldal
Az önkormányzat 201 O. évi felújítási kiadásai .~ E
G
.> j"
L ~] • • t j ~" =" ~ Ji" ~ ~E
<3
"i.~
4.6.19 4.6.20 4.6.21 4.6.22 4.6.23 4.6.24 4.6.25 4.6.26
06.31J.·ig
.Fl Fövenyes 14·18 járda felújítás 4.vk. Fövenyes 20-26 járda felújítás 4.vk. Kölcsey Iskola körm járda 5.vk. Andrássy 20. mögölli jarda aszlaltozása 6.vk. Bánszkl u. páros járda felújítás 6,vk. Bartók B. (Tulipán u.-Bartók B. út 77.) járda tervezés, Andrássy úl belsá úl (Tulipfm u.-rol nyIIik) felújítása 7.vk Bartók B. (Bartók B. úI79.·Temelá sor) járda 7.vk. Mednyanszkl u. páros 1D-1ö1 Luther u-lg járda épités 8.vk. Gyóni u. 22·24. járda épités 8.vk. Kazinczy Ltp. 2. elóltjárda épltés 8.vk. Kazinczy u. 4. melleltJ Járda felújitása 8.vk. Gutemberg u. páros 10 sz-Ig járda építés 10.vk. Vasvári u. (Szarvasi út·lIpták A. u. közölt) Járda építés 10.vk. Zrínyi páratlan (Berényi út· Szent László u. közölt) járda
4.6.13 4.6.14 4.6.15 4.6.16 4.6.17 4.6.18
előirányzat
előirányzat
KIemeit eiOlrányzat név
• e b b ő I : .nOlO.(IX.27.) Pénzeszkóz link. rendelet Dologi Személyi áladás, szerinti vállozils Feiújílási kiadá kiadások Juttatások egyéb lárnollalas
2010. évi mOdosiloll
2010. él'i entdeli
.Fl
.Fl
.Fl
.Fl
.Fl
.Fl
Járuiékok
2010. el'l módositott elolrilnyzat
.Fl
.Fl
- e b b ő I PenzeszkOz átadás, Dologi Feiújitásl kiadás egyéb kiadások tárTlOllatés
.Fl
.Fl
.Fl
o
Személyi jultatások
Járulékok
.Fl
.Fl
1 530 1 540 1436 886 2700 330
1530 1540 1436 886 2700 330
1530 1540 1436 886 2700 330
1 530 1 540 1436 886 2700 330
O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
3591 1512 387 810 540 1070 2306 125
3591 1 512 387 810 540 1070 2306 125
3591 1 512 387 810 540 1070 2306 125
3591 1 512 387 810 540 1070 2306 125
O O O O O O O O
O O O O O O O O
O O O O O O O O
O O O O O O O O
944 2081 867
944 2081 867
944 2081 867
944 2081 867
O O O
O O O
O O O
O O O
900 2232
900 2232
900 2232
900 2232
O O
O O
O O
O O
2125 808
2125 808 O
2125 808 O
2125 808 O
O O O
O O O
O O O
O O O
O
O
O
O
O
O
O
O 2 OOO O O O 3 OOO
O 2 OOO O O O 3 OOO
O 2 OOO O O O 3 OOO
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
tervezés 10.vk.
Vasvári paros (L1pták u. Czuczor u. között) jarda felúj1tás Balassi u. páratlan oldal járda felúJitás 11.vk. Dessewffy u. páratlan (Berényi út Botyánszkl u. között) jarda felújitás 11.vk. Toldi u. belsá járda 12.vk. Temesvári u. páratla Povázsal u.·Vásárhelyi u. közötti járda felújítás 14.vk. Hámán Kató ulca(kétoldalas, két oldal) járda építés 16.vk. Csalogány u. Járda építés 16.vk. Jardafe!újitasi program 2010. év; ütem műszaki
4.6.27 4.6.28 4.6.29 4.6.30 4.6.31 4.6.32 4.6.33
4.7
ellenőrzése
Járdafelújitási tervek készítése a 2011. évi jarda felújítási programhoz Hídfelújílások Hídfelújílasi tervek készítése Póslelekl régi közúti hid Póslelekl új közúti híd Gerlalközutlhíd Ihász utcai gyalogos felOljarú lépcsőinek, rámpálnak
4.8 5 5.1 5.1.1 5.1.2 5.1.3 5.2
.__
.f~!~ilt~§.?
.._
_.
2 OOO
3 OOO
__ _
Mélyépitöiparösszesen:
6 1 2 3 4
Infrastruktúra Nagyrét-Sikony-Vandhat közösségi felmérés készítése, feldolgozása (Tanyaprogram) 1.vk. Derkovits sor 3. mögötti betontömb elbontása 6.vk. Bessenyei utcán sebesség korlátozas, gyalogos közlekedés 12.vk.
.
1?_~§!~_~s!?_~~_~~!u.~!~~~~.ln.P..~.~2.~_!9_~!~~IT1.1~~9
Infrastruktúra összesen:
_
_.
__.
784238
784238
2 OOO
-730
380
380
·228
-228
450 70
450 70
._
_. 900
g 900
O
._••••••••••••••••••••••••••••• -228
-228
O
8
2202
..
520
783508
O
8
152
152
O
O
O
O
450 70
450 70
O O
O O
O O
O O
•••••...••••••.•..•._~ O
O
O
.
786238
672
9 672
2202
520
~
_p.
Q•••••••• _Q.
O
O
O
O
5. sz. melléklet 6. oldal
Az önkormányzat 2010. évi felújítási kiadásai
i l, ! i t !i • • '. ,," ~ iB Ji
~
"
E
;j
iS .~
E
G
<
2010. évi eredeti
'i-~
E
o
<
K6zvilágffás, elektromos ellátás Közvilagitási lámpatestek ledes korszerüsítése (Petőfi -
7
.
előirányzat
KIemeit előirányzat név
.Y..Q~?_~K:_.!?~n?J.:.§§!.ttlJY..?nY.._~:l
2
3 4 5 6
7 8
9
Parkfelújftás Játszótéri berendezési targyak szabványossági felülvizsgálata + kivitelezés I. ütem Andrássy út· platának felújitasa Penza ltp. óvoda környéke ~ parkfelújltás Kossuth tér rehabítitációja Széchenyi liget rehabilitációja Középtávú fásitási ütemterv átdolgozása Áchim L. András·ltp. - Zöldfa u. - Munkás u. sarok zöldterületének környezetrendezése Berendezési tárgyak beszerzése
,F<
,F<
11 025
11 025
.F<
11 025
11 025
1743
,F<
'F<
,F<
,F<
- e b b JénIlékok
,F<
2010. évi módositott előirányzat
ásl Pénzeszköz
F'' ill'' ' ' ' 1 :::'
IiIrTlO1lstás e Fl
.F<
eFt
11 025
11 025
O
ő
I
Dologi kiadások
Személyi jutlatások
Járulékok
,F<
.F<
.F<
O
O
._•••_._•••_•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••_•••••••__••_._••••••••••••••••••••••••••'.'_•.....
O
.._ .
11 025
11 025
O
O
O
O
1743
1743
1743
o
o
o
o
500 599
500 599
500 599
500 599
o
4000 244 1500 4000
4 OOO 244 1 500 4 OOO
4 OOO 244 1500 4 OOO
4 OOO 244 1500 4 OOO
O O O O O O
O O O O O O
O O O O O O
O
O
O
O
O
O
O O O O O
5 OOO 5 OOO 5 OOO 5 OOO O O O O ·PaMeiiijiilJ·s-asszesen:-------·-························,···---·-····--------------1"7"SS-6--------i758lr-··········Ö--------------Ö-----------(j-··-······Ö--·--------Ö----------O--------i7-586------1"7"586··---------0--------··-Ö··--······O···········ÖTemefök felújftása Kommunális tevékenység összesen:
1 046753 1 046753
6
Igazgatási ágazat
7
Város és község gazdálkodás Felújltások leNezési és egyéb Mlfsége; ÉpOlelfelújltások előkészítése (szakvélemények. tervek,
.
~~~§.~J3y§l1~§.~J5L
..
Önkormánvzati felúiítások összesen
20 OOO
1772
8
O
2202
520 1 048 525 1 045 795
20 OOO
._ _ 20 OOO 20 ODO
·958
20 OOO
_.._
Fe/újitások feNezés; és egyéb k6ftsége; 6sszesen: Város és községgazdálkodás összesen:
§1
06.30.·ig
- e b b ó I : .n010.(1x'27.) Pénzeszköz ónk. rendelet átadás, Dologi Személyi szerlnUvállczá.s Felújitásl kiadá &gyéb kiadások jutlalilsok lámoIlatás
•__•••••••••••••••••••••••••••,
K6zvilágftás, elektromos ellátás 6sszesen:
8
2010. évi m6dosilctl előirányzat
_..
.
.._..
20 OOO 20 ODO
O O
O D
O D
O O
1 066 753 1 066 753
1772
·958
Q
!
20 OOO
.
~
O O
2202
O
O
._
8
O
O
__._
20 OOO 20 OOO
20 OOO 20 ODO
O D
O O
520 1 068 525
~
Q
!
O O
2202
520
O
_.._. O D
O D
2202
520