A rendelet egyes részei eltérő időpontban lépnek hatályba. Jelölésük: fekete színnel: a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba (2016.03.04.). piros színnel: Az 1. § (2) bekezdése, az 5. § (4) bekezdése, a 6. § d) pontja, valamint a 4. melléklet 2016. szeptember 1-jén lép hatályba. kék színnel: Az 1. § (1) bekezdése, az 5. § (3) bekezdése és a 3. melléklet 2020. január 1-jén lép hatályba.
25/2016. (II. 25.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet, valamint a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) Korm. rendelet módosításáról A Kormány a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. § (3) bekezdés a) pontjában, a 2. alcím, valamint az 5–11. mellékletek tekintetében a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 88. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet módosítása 1. § (1) Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) 1. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 2. § 40. pontja szerinti, érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítéseket a 3. melléklet tartalmazza.” (2) Az R1. 1. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki: „(7) Az egyes hatósági jellegű képzések szakmai tartalmát is magában foglaló szakképesítéseket a 7. melléklet tartalmazza.” 2. § Az R1. 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Az Sztv. 29. § (7) bekezdésében foglaltak szerinti, meglévő szakképesítéssel betölthető munkakör magasabb színvonalon való ellátását biztosító képzésben szerezhető – a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott körbe tartozó, kapcsolódó – szakképesítéseknek az 1. melléklet 1. táblázata szerinti a) szakképesítés-ráépülések, b) iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítések esetén az azonos ágazatba sorolt további, iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítések minősülnek.” 3. § Az R1. 8. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki: „(4) A Magyar Honvédség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a rendvédelmi szervek esetén szolgálati beosztás betöltéséhez előírt szakképesítések kivételével a miniszter – a szakképesítésért felelős miniszter véleményének kikérésével – kezdeményezi egy szakképesítés OKJ-ból való törlését, ha a szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai vizsgákon részt vevők száma a megelőző három év átlagában nem éri el az évi húsz főt.” 4. § Az R1. 9. §-a a következő (9)–(15) bekezdéssel egészül ki: „(9) A (6) bekezdés szerinti képzéseket és azok szakmai vizsgáit – a javító- és a pótlóvizsgák kivételével – 2016. március 31-ig kell befejezni. (10) A 2015/2016. tanévben a 9. évfolyamon, valamint az érettségi végzettséget szerzett tanulók részére a szakközépiskolában az érettségi végzettséghez kötött szakképesítésre történő két évfolyamos felkészítés első
évfolyamán megkezdett iskolai rendszerű képzések a 2015. szeptember 1-jén hatályos OKJ, továbbá a szakmai és vizsgakövetelmények, valamint kerettantervek szerint fejezhetők be. (11) A 2016. szeptember 1-jén szakképzési évfolyamon induló iskolai rendszerű képzések a 35 621 01 Állattartó szakmunkás, az 54 720 01 Egészségügyi asszisztens, a 34 541 02 Élelmiszeripari szakmunkás, az 54 623 01 Erdészeti és vadgazdálkodási technikus, az 55 815 01 Fodrász, az 52 720 03 Gyakorló gyógyszertári asszisztens, az 55 720 03 Gyógyszertári asszisztens, a 34 582 06 Kályhás, az 55 725 10 Képi diagnosztikai, nukleáris medicina és sugárterápiás asszisztens, az 55 815 02 Kozmetikus, a 34 582 08 Kőműves és hidegburkoló, az 55 211 06 Lakberendező, az 54 812 02 Lovastúra-vezető, a 34 811 02 Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó, az 54 345 02 Nonprofit menedzser, a 35 582 07 Tetőfedő, a 34 811 05 Vendéglátó eladó, a 34 853 01 Víz- és csatornaműkezelő, az 55 850 06 Vízgazdálkodó szaktechnikus és az 54 841 08 Vízi közlekedésüzemvitel-ellátó szakképesítések esetén a 2016. január 1-jén hatályos OKJ-hoz kiadott kerettantervek szerint is indíthatók, a 2016/2017. tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről és a 2016/2017. tanévben induló képzések tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakképesítéseiről szóló 297/2015. (X. 13.) Korm. rendeletben foglaltak figyelembevételével. (12) A szakgimnáziumok 9. évfolyamain induló iskolai rendszerű képzések kizárólag a 2016. szeptember 1-jén hatályos OKJ-hoz kiadott kerettantervek szerint indíthatók. (13) A 2016. augusztus 31-ig megkezdett iskolarendszeren kívüli képzéseket a 2016. január 1-jén hatályos OKJ, továbbá a szakmai és vizsgakövetelmények, valamint kerettantervek szerint kell befejezni. (14) Az 52 345 04 Közszolgálati ügykezelő szakképesítés megszerzésére irányuló képzés a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter, a 34 861 01 Rendészeti őr, valamint az 52 861 11 Rendészeti ügyintéző szakképesítés megszerzésére irányuló képzés a rendészetért felelős miniszter, az 52 853 03 Vízügyi ügyintéző szakképesítés megszerzésére irányuló képzés a vízgazdálkodásért felelős miniszter engedélyével indítható. (15) Az a tanuló, aki a 2016. évi középfokú felvételi eljárás során a 34 544 01 Vájár szakképesítés megszerzésére irányuló képzésre jelentkezett és oda felvételt nyert, tanulmányait a 34 544 02 Bányaművelő szakképesítés, aki a 34 841 02 Matróz-gépkezelő szakképesítés megszerzésére irányuló képzésre jelentkezett és oda felvételt nyert, a 34 841 03 Hajós szakmunkás szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben kezdi meg tanulmányait a 2016/2017-es tanévben.” 5. § (1) Az R1. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. (2) Az R1. 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép. (3) Az R1. 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép. (4) Az R1. a 4. melléklet szerinti 7. melléklettel egészül ki. 6. § Az R1. a) 1. § (4) bekezdésében az „Az Sztv. 24. § (5) bekezdésében” szövegrész helyébe az „Az Sztv. 24. § (2) bekezdésében” szöveg, b) 1. § (6) bekezdésében az „Az Sztv. 5. § (14) bekezdésében” szövegrész helyébe az „Az Sztv. 4/A. § (2) bekezdésében” szöveg, c) 2. § (2) bekezdésében a „képzési formában” szövegrész helyébe a „képzési módszerrel” szöveg, d) 2. § (4) bekezdésében a „speciális szakiskolában és a készségfejlesztő speciális szakiskolában” szövegrész helyébe a „szakiskolában” szöveg lép. 7. § Hatályát veszti az R1. 2. § (5) bekezdése.
3. Záró rendelkezések 14. § (1) Ez a rendelet – a (2)–(3) bekezdésben meghatározott kivétellel – a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. (2) Az 1. § (2) bekezdése, az 5. § (4) bekezdése, a 6. § d) pontja, valamint a 4. melléklet 2016. szeptember 1jén lép hatályba. (3) Az 1. § (1) bekezdése, az 5. § (3) bekezdése és a 3. melléklet 2020. január 1-jén lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
1. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez „1. melléklet a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelethez
1. Az Országos Képzési Jegyzék
F
G
H
I
J
K
Szakképesítések/szakképesítés-ráépülések megnevezése
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
3
Sorszám
2
Szint
Szakképesítés azonosító száma
E
Iskolai rendszerű képzési idő
C
1
D
Ágazati besorolás
B
Tanulmányi terület
A
Szakmacsoport
1. táblázat: szakképesítések és szakképesítés-ráépülések
A szakképesítésért felelős miniszter
2
3
4
5
6
7
8
9
1
4
34
543
01
Abroncsgyártó
8
XIV
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
5
34
582
01
Ács
9
XVI
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
6
55
344
01
Adótanácsadó
15
XXIV
-
280-420 óra
T, TK
5
adópolitikáért felelős miniszter
7
55
621
01
Agrár áruforgalmazó szaktechnikus
20
XXXIII
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
agrárpolitikáért felelős miniszter
8
55
723
16
Alapellátási közösségi szakápoló
1
I
-
500-720 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
9
55
344
02
Államháztartási mérlegképes könyvelő
15
XXIV
1 év
320-480 óra
N, E, L, TK, T
5
számviteli szabályozásért felelős miniszter
10
54
344
04
Államháztartási ügyintéző
15
XXIV
2 év
960-1440 óra
N, E, L, S, TK, T
5
számviteli szabályozásért felelős miniszter
11
34
621
03
Állattartó szakmunkás
20
XXXIII
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
12
54
621
01
Állattenyésztő és állategészségügyi technikus
20
XXXIII
2 év
-
N, E
5
agrárpolitikáért felelős miniszter
13
52
720
01
Általános ápolási és egészségügyi asszisztens
1
I
-
1700-2000 óra
TK
4
egészségügyért felelős miniszter
14
55
525
03
Alternatív gépjárműhajtási technikus
13
XXII
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
15
55
725
01
Aneszteziológiai szakasszisztens
1
I
-
1100-1440 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
16
55
723
01
Ápoló
1
I
1 év
-
N, E
5
egészségügyért felelős miniszter
17
55
211
01
Aranyműves
4
V
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
18
55
212
02
Artista I. (a szakmairány megnevezésével)
4
XLII
1 év
-
N, E
5
oktatásért felelős miniszter
19
54
212
01
Artista II. (a szakmairány megnevezésével)
4
XLII
2 év
-
N, E
5
oktatásért felelős miniszter
20
34
543
02
Asztalos
11
XVIII
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
21
35
522
01
Audio- és vizuáltechnikai műszerész
6
XI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
22
54
725
02
Audiológiai asszisztens és hallásakusztikus
1
I
2 év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
23
35
841
01
Autóbuszvezető
13
XL
0,5 év
360 - 440 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
24
54
525
01
Autóelektronikai műszerész
13
XXII
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
25
34
521
01
Autógyártó
5
IX
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
26
35
523
01
Automatikai berendezés karbantartó
5
XI
1 év
600-700 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
27
54
523
01
Automatikai technikus
6
XI
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
28
54
525
02
Autószerelő
13
XXII
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
29
55
525
01
Autótechnikus
13
XXII
1 év
300- 540 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
30
54
525
03
Avionikus
13
XXII
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
31
34
582
02
Bádogos
9
XVI
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
32
55
861
01
Baleseti helyszínelő
22
-
-
300-600 óra
TK
5
rendészetért felelős miniszter
33
34
544
02
Bányaművelő
5
VII
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
34
54
544
01
Bányaművelő technikus
5
VII
2 év
960-1440 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
35
52
341
01
Becsüs
17
XXVI
-
800-1200 óra
TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
36
35
813
01
Belovagló
20
XXXIII
1 év
640-960 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
37
55
523
05
Beszédátviteli rendszerüzemeltető technikus
6
XII
0,5 év
400-600 óra
N, E, L, TK
5
informatikáért felelős miniszter
38
32
582
01
Betonszerkezet-készítő, betonelem gyártó
9
XVI
-
800-1200 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
39
35
621
02
Biogazdálkodó
20
XXXIII
1 év
320-480 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
40
52
861
01
Biztonságszervező
22
-
-
350-450 óra
TK
4
rendészetért felelős miniszter
41
55
343
01
Biztosítási tanácsadó
15
XXIV
-
220-340 óra
TK, T
5
pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter
42
35
341
01
Boltvezető
17
XXVI
-
140-200 óra
TK, T
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
43
52
725
01
Boncmester
1
I
-
600-720 óra
TK
4
egészségügyért felelős miniszter
44
55
541
01
Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus
21
XXXVI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
élelmiszeriparért felelős miniszter
45
34
542
01
Bőrdíszműves
10
XVII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
46
54
542
01
Bőrfeldolgozó-ipari technikus
10
XVII
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
47
55
211
02
Bronzműves és szoboröntő
4
V
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
48
34
582
13
Burkoló
9
XVI
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
49
52
543
01
Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező
11
XVIII
-
700-800 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
50
53
861
01
Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő
22
-
-
500-700 óra
TK
5
büntetés-végrehajtásért felelős miniszter
51
52
861
02
Büntetés-végrehajtási felügyelő
22
-
-
800-1500 óra
TK
4
büntetés-végrehajtásért felelős miniszter
52
53
861
02
Büntetés-végrehajtási főfelügyelő
22
-
-
500-1000 óra
TK
5
büntetés-végrehajtásért felelős miniszter
53
53
861
03
Büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő
22
-
-
400-700 óra
TK
5
büntetés-végrehajtásért felelős miniszter
54
53
861
04
Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő
22
-
-
400-700 óra
TK
5
büntetés-végrehajtásért felelős miniszter
55
55
861
02
Bűnügyi technikus
22
-
-
300-600 óra
TK
5
rendészetért felelős miniszter
56
54
481
01
CAD-CAM informatikus
7
XIII
2 év
960-1300 óra
N, E, L, TK, T
5
informatikáért felelős miniszter
57
34
542
02
Cipőkészítő
10
XVII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
58
55
725
03
Citológiai szakasszisztens
1
I
-
1200 -1400 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
59
35
521
01
CNC gépkezelő
5
IX
1 év
480-720 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
60
55
725
16
CT/MR szakasszisztens
1
I
-
740-800 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
61
55
541
02
Cukor- és édesipari szaktechnikus
21
XXXVI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
élelmiszeriparért felelős miniszter
62
34
811
01
Cukrász
18
XXVII
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
63
35
811
04
Cukrászati részlegvezető
18
XXVII
-
480-720 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
64
34
814
01
Családi gazdálkodó
20
XXXIII.
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
65
52
761
01
Családsegítő asszisztens
3
IV
-
480-720 óra
TK
4
oktatásért felelős miniszter
66
55
723
02
Csecsemő és gyermekápoló
1
I
1 év
-
N, E
5
egészségügyért felelős miniszter
67
54
211
01
Dekoratőr
4
V
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
68
35
762
01
Demencia gondozó
2
III
1 év
600-720 óra
N, E, TK
4
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
69
55
723
03
Diabetológiai szakápoló és edukátor
1
I
-
600 - 800 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
70
35
811
05
Diétás cukrász
18
XXVII
-
210-310 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
71
35
811
03
Diétás szakács
18
XXVII
0,5 év
240–360 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
72
52
481
01
Digitális műszaki rajzoló
9
XVI
-
700-800 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
73
55
211
03
Díszítő festő
4
V
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
74
55
521
01
Díszletkivitelező
4
VI
0,5 év
120-160 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
75
55
211
04
Díszlettervező
4
VI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
76
33
582
01
Díszműbádogos
9
XVI
-
240-360 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
77
34
211
01
Díszműkovács
4
V
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
oktatásért felelős miniszter
78
34
622
01
Dísznövénykertész
20
XXXIV
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
79
54
211
02
Divat- és stílustervező
4
V
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
80
55
524
01
Drog- és toxikológiai technikus
8
XV
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
81
34
541
01
Édesipari termékgyártó
21
XXXVI
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
élelmiszeriparért felelős miniszter
82
32
720
01
Egészségfejlesztési segítő
1
I
-
300-400 óra
TK
3
egészségügyért felelős miniszter
83
53
853
01
Egészségügyi gázmester
1
I
-
600 - 800 óra
TK
4
egészségügyért felelős miniszter
84
55
720
01
Egészségügyi gyakorlatvezető
1
I
-
1100-1440 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
85
32
853
01
Egészségügyi kártevőírtó és fertőtlenítő
1
I
-
1100-1440 óra
TK
3
egészségügyért felelős miniszter
86
52
720
02
Egészségügyi technikai asszisztens
1
II
-
820-1000 óra
TK
4
egészségügyért felelős miniszter
87
55
344
03
Egyéb szervezeti mérlegképes könyvelő
15
XXIV
1 év
280-420 óra
N, E, L, TK, T
5
számviteli szabályozásért felelős miniszter
88
55
212
03
Egyházzenész I. (a szakmairány megjelölésével)
4
XLII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
89
54
212
02
Egyházzenész II. (a szakmairány megjelölésével)
4
XLII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
90
34
341
01
Eladó
17
XXVI
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
91
34
522
01
Elektromechanikai műszerész
6
XI
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
92
34
522
02
Elektromos gép- és készülékszerelő
6
XI
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
93
34
522
03
Elektronikai műszerész
6
XI
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
94
54
523
02
Elektronikai technikus
6
XI
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
95
55
523
01
Elektronikus hozzáférési és magánhálózati rendszerüzemeltető technikus
6
XII
0,5 év
400-600 óra
N, E, L, TK
5
informatikáért felelős miniszter
96
55
523
02
Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus
6
XII
0,5 év
400-600 óra
N, E, L, TK
5
informatikáért felelős miniszter
97
35
861
01
Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő
19
XI
-
250- 350 óra
TK
4
rendészetért felelős miniszter
98
52
811
01
Élelmezésvezető
18
XXVII
-
500-700 óra
TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
99
54
541
01
Élelmiszeripari analitikus technikus
21
XXXVI
2 év
-
N, E
5
élelmiszeriparért felelős miniszter
100
54
521
01
Élelmiszeripari gépésztechnikus
21
XXXI
2 év
-
N, E
5
élelmiszeriparért felelős miniszter
101
54
541
02
Élelmiszeripari technikus
21
XXXVI
2 év
-
N, E
5
élelmiszeriparért felelős miniszter
102
55
344
04
Ellenőrzési szakelőadó
15
XXIV
-
240-360 óra
TK, T
5
számviteli szabályozásért felelős (államháztartásért felelős miniszter)
103
52
582
01
Emelőgép-ügyintéző
5
IX
-
80-120 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
miniszter
104
55
725
04
Endoszkópos szakasszisztens
1
I
-
600 - 800 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
105
55
723
04
Epidemiológiai szakápoló
1
I
-
600 - 800 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
106
32
582
02
Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)
5
IX
-
60-90 óra
TK
3
közlekedésért felelős miniszter
107
34
521
11
Építő- szállító- és munkagép-szerelő
5
IX
3 év
960-1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
108
55
582
04
Építőanyagipari minőségellenőr
9
XVI
-
480 680 óra
TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
109
34
582
03
Épület- és szerkezetlakatos
5
IX
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
110
54
582
01
Épületgépész technikus
5
VIII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
111
52
582
02
Épületgépészeti előkészítő
5
VIII
-
720-960 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
112
54
521
02
Erdészeti gépésztechnikus
20
XXXI
2 év
-
N, E
5
agrárpolitikáért felelős miniszter
113
34
623
01
Erdészeti szakmunkás
20
XXXII
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
erdőgazdálkodásért felelős miniszter
114
54
623
02
Erdésztechnikus
20
XXXII
2 év
-
N, E
5
erdőgazdálkodásért felelős miniszter
115
54
726
03
Ergoterapeuta
1
I
2 év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
116
35
522
03
Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló
6
XI
-
80 - 100 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
117
55
541
03
Erjedés- és üdítőitalipari szaktechnikus
21
XXXVI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
élelmiszeriparért felelős miniszter
118
34
541
07
Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó
21
XXXVI
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
élelmiszeriparért felelős miniszter
119
53
522
01
Erőművi blokkgépész
5
IX
-
320-480 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
120
52
522
01
Erőművi gépész
5
IX
-
640-960 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
121
35
522
02
Erősáramú berendezések felülvizsgálója
6
XI
-
90 - 120 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
122
54
522
01
Erősáramú elektrotechnikus
6
XI
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
123
55
211
01
Ezüstműves
4
V
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
124
54
543
01
Faipari technikus
11
XVIII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
125
53
861
05
Fegyveres biztonsági őr
22
-
-
250 - 350 óra
TK
4
rendészetért felelős miniszter
126
54
863
01
Fegyverműszerész
5
IX
2 év
-
N, E
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
127
34
542
03
Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító
10
XVII
3 év
800 - 1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
128
55
723
05
Felnőtt intenzív szakápoló
1
I
-
1100-1440 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
129
62
521
01
Felvonóellenőr
5
IX
-
250-350 óra
TK
6
iparügyekért felelős miniszter
130
32
521
01
Felvonószerelő
5
IX
-
400-600 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
131
52
815
03
Férfi fodrász-borbély
19
XXX
-
900-1000 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
132
34
542
04
Férfiszabó
10
XVII
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
133
54
211
03
Festő
4
V
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
134
34
582
04
Festő, mázoló, tapétázó
9
XVI
3 év
800 - 1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
135
34
521
02
Finommechanikai műszerész
5
IX
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
136
54
813
01
Fitness-wellness instruktor
3
XXXVII
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
sportpolitikáért felelős miniszter
137
54
725
03
Fizioterápiás asszisztens
1
I
2 év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
138
54
544
02
Fluidumkitermelő technikus
5
VII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
139
54
815
01
Fodrász
19
XXX
2 év
1200-1400 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
140
34
811
05
Fogadós
18
XXVII
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
141
54
720
02
Fogászati asszisztens
1
I
2 év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
142
55
723
06
Foglalkozásegészségügyi szakápoló
1
I
-
500-720 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
143
55
762
01
Foglalkozás-szervező
2
III
1 év
600-720 óra
N, E, TK
5
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
144
55
724
01
Fogtechnikus
1
-
1 év
540-660 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
145
54
724
01
Fogtechnikus gyakornok
1
II
2 év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
146
52
140
01
Fogyatékkal élők gondozója
3
IV
-
480-720 óra
TK
4
oktatásért felelős miniszter
147
34
543
03
Formacikk-gyártó
8
XIV
3 év
800 - 1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
148
54
810
01
Fotográfus és fotótermék-kereskedő
19
XXIX
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
149
55
861
03
Fő határrendész
22
-
-
300-500 óra
TK
5
rendészetért felelős miniszter
150
54
581
01
Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus
20
XXXV
2 év
-
N, E,
5
földügyért és térképészetért felelős miniszter
151
55
581
01
Földügyi térinformatikai szaktechnikus
20
XXXV
-
480-720 óra
TK, T
5
földügyért és térképészetért felelős miniszter
152
53
213
02
Fővilágosító
4
VI
-
640-760 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
153
55
724
02
Fülilleszték készítő
1
II
-
300-400 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
154
35
582
01
Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő
5
VIII
1 év
480-720 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
155
55
525
02
Gázautószerelő
13
XXII
-
150-270 óra
TK
5
közlekedésért felelős miniszter
156
34
621
01
Gazda
20
XXXIII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
157
54
481
02
Gazdasági informatikus
7
XIII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK, L, T
5
informatikáért felelős miniszter
158
35
582
02
Gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló
5
VIII
-
240-360 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
159
54
544
03
Gázipari technikus
5
VII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
160
52
522
02
Gázturbina gépész
5
IX
-
320-480 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
161
54
521
03
Gépgyártástechnológiai technikus
5
IX
2 év
960-1440 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
162
34
521
03
Gépi forgácsoló
5
IX
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
163
34
525
02
Gépjármű mechatronikus
13
XXII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
164
34
841
01
Gépjármű-építési, szerelési logisztikus
13
XXII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
165
34
525
01
Gépjárműépítő, szerelő
13
XXII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
166
55
723
07
Geriátriai és krónikus beteg szakápoló
1
I
-
500-720 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
167
55
523
03
Gerinchálózati rendszerüzemeltető technikus
6
XII
0,5 év
400-600 óra
N, E, L, TK
5
informatikáért felelős miniszter
168
55
762
02
Gerontológiai gondozó
2
III
1 év
600-720 óra
N, E, TK
5
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
169
54
211
04
Grafikus
4
V
2 év
900-1340 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
170
32
525
01
Gumiabroncs-javító és kerékkiegyensúlyozó
13
XXII
-
500-860 óra
TK
3
közlekedésért felelős miniszter
171
54
543
02
Gumiipari technikus
8
XIV
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
172
54
212
03
Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével)
4
XLII
2 év
960-1440 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
173
54
723
02
Gyakorló ápoló
1
I
2 év
-
N, E
5
egészségügyért felelős miniszter
174
54
723
03
Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló
1
I
2 év
-
N, E
5
egészségügyért felelős miniszter
175
54
215
01
Gyakorló hangszerkészítő és -javító (a hangszercsoport megjelölésével)
4
XLII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
oktatásért felelős miniszter
176
54
725
04
Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens
1
I
2 év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
177
54
723
01
Gyakorló mentőápoló
1
I
2 év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
178
54
725
05
Gyakorló szövettani asszisztens
1
I
2 év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
179
53
213
03
Gyártásvezető
4
VI
-
640-760 óra
TK
5
kultúráért felelős miniszter
180
34
521
05
Gyártósori gépbeállító
5
IX
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
181
55
723
08
Gyermek intenzív szakápoló
1
I
-
1200 - 1400 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
182
54
761
01
Gyermekotthoni asszisztens
2
III
2 év
1300-1560 óra
N, E, TK
5
gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter
183
35
622
01
Gyógy- és fűszernövénytermesztő
20
XXXIV
1 év
320-480 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
184
52
726
01
Gyógyászati segédeszköz-forgalmazó
1
II
-
600-800 óra
TK
4
egészségügyért felelős miniszter
185
54
726
04
Gyógymasszőr
1
I
2 év
1080-1400 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
186
35
341
02
Gyógynövény eladó
17
XXVI
-
140-200 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
187
54
140
01
Gyógypedagógiai segítő munkatárs
3
IV
2 év
900-1340 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
188
55
524
05
Gyógyszeripari szaktechnikus
8
XV
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
189
34
524
01
Gyógyszerkészítmény-gyártó
8
XV
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
190
55
720
02
Gyógyszerkiadó szakasszisztens
1
I
-
1100-1440 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
191
54
720
03
Gyógyszertári asszisztens
1
I
2év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
192
52
810
01
Habilitációs kutya kiképzője
2
III
-
600-720 óra
TK
4
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
193
34
841
03
Hajós szakmunkás
13
XXII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
194
54
841
01
Hajózási technikus
13
XXII
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
195
52
841
01
Hajózási üzemeltetési vezető
13
XXII
-
800-1000 óra
TK
4
közlekedésért felelős miniszter
196
34
624
01
Halász, haltenyésztő
20
XXXIII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
halgazdálkodásért felelős miniszter
197
52
345
01
Hanglemez-bemutató
4
VI
-
200-320 óra
TK
3
kultúráért felelős miniszter
198
54
213
01
Hangmester
4
VI
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
199
55
215
01
Hangszerkészítő és -javító (a hangszercsoport megjelölésével)
4
-
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
200
55
213
01
Hangtárvezető
4
VI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
201
55
523
06
Háztartási gépszervíz szaktechnikus
5
IX
1 év
600-800 óra
N, E, L, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
202
34
521
06
Hegesztő
5
IX
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
203
55
725
06
Hematológiai és transzfuziológiai szakasszisztens
1
I
-
600-800 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
204
54
582
02
Hídépítő és -fenntartó technikus
13
XVI
2 év
700 - 1050 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
205
52
621
01
Hobbiállat-tenyésztő és -forgalmazó
20
XXXIII
-
400-600 óra
TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
206
32
582
03
Homlokzatépítő és -szerelő
9
XVI
-
500- 700 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
207
54
863
02
Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)
22
-
2 év
960-1440 óra
N, E, L, T, TK
5
honvédelemért felelős miniszter
208
55
863
01
Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)
22
-
0,5 év
320-480 óra
N, E, L, T, TK
5
honvédelemért felelős miniszter
209
55
723
09
Hospice szakápoló
1
I
-
500-720 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
210
55
850
01
Hulladékgazdálkodó szaktechnikus
14
XXIII
0,5 év
240-360 óra
N, E, L, TK
5
környezetvédelemért felelős miniszter
211
32
851
02
Hulladéktelepkezelő
14
XXIII
-
270-450 óra
TK
3
környezetvédelemért felelős miniszter
212
55
541
04
Hús- és baromfiipari szaktechnikus
21
XXXVI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
élelmiszeriparért felelős miniszter
213
34
541
03
Húsipari termékgyártó
21
XXXVI
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
élelmiszeriparért felelős miniszter
214
32
522
01
Hűtéstechnikai berendezés üzemeltető
5
VIII
-
160-240 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
215
34
582
05
Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő
5
VIII
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
216
35
582
03
Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő
5
VIII
1 év
480-720 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
217
54
812
01
Idegenvezető
18
XXVIII
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
218
54
347
01
Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző
16
XXV
2 év
800-1200 óra
N, E, L, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
219
55
347
01
Idegennyelvű ügyfélkapcsolati szakügyintéző
16
XXV
-
750-1000 óra
TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
220
55
344
05
IFRS mérlegképes könyvelő
15
XXIV
-
240-360 óra
TK, T
5
számviteli szabályozásért felelős miniszter
221
55
725
07
Immunhisztokémiai, hisztokémiai és molekuláris biológiai szakasszisztens
1
I
-
1100-1440 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
222
54
481
03
Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető
6
XII
2 év
960-1440 óra
N, E, L, TK, T
5
informatikáért felelős miniszter
223
55
481
02
Információrendszer-szervező
7
XIII
0,5 év
400-600 óra
N, E, L, TK
5
informatikáért felelős miniszter
224
54
481
06
Informatikai rendszerüzemeltető
7
XIII
2 év
960-1440 óra
N, E, L, TK, T
5
informatikáért felelős miniszter
225
53
814
01
Ingatlankezelő
19
-
-
240-360 óra
TK
5
lakásgazdálkodásért miniszter
226
52
341
02
Ingatlanközvetítő
19
XVI
-
240-360 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
227
53
341
01
Ingatlanvagyon-értékelő és -közvetítő
19
XVI
-
280-420 óra
TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
228
55
725
17
Intervenciós szakasszisztens
1
I
-
740-800 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
229
32
582
04
Ipari alpinista
19
XVI
-
150-180 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
230
34
521
04
Ipari gépész
5
IX
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
231
34
543
04
Ipari gumitermék előállító
8
XIV
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
232
32
582
05
Ipari szigetelő bádogos
9
XVI
-
400-600 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
233
32
543
01
Ipari üvegműves
8
XIV
-
800-1000 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
234
52
481
02
Irodai informatikus
7
XIII
-
800-1200 óra
TK
4
informatikáért felelős miniszter
235
54
346
03
Irodai titkár
16
XXV
2 év
800-1000 óra
N, E, L, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
és
lakáspolitikáért
felelős
236
54
482
01
IT mentor
7
XIII
2 év
800-1000 óra
N, E, L, TK, T
5
informatikáért felelős miniszter
237
34
525
03
Járműfényező
13
XXII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
238
34
521
07
Járműipari fémalkatrész-gyártó
5
IX
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
239
55
523
07
Járműipari karbantartó technikus
5
IX
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
240
34
525
04
Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó
13
XXII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
241
34
525
05
Járműkarosszéria készítő, szerelő
13
XXII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
242
55
212
04
Jazz-zenész I. (a szakmairány megjelölésével)
4
XLII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
243
54
212
04
Jazz-zenész II. (a szakmairány megjelölésével)
4
XLII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
244
54
841
10
Jegyvizsgáló
13
XL
2 év
700 - 1050 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
245
55
211
05
Jelmeztervező
4
V
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
246
53
223
01
Jelnyelvi szaktolmács
2
III
-
200-240 óra
TK
4
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
247
52
223
01
Jelnyelvi tolmács
2
III
-
1000-1200 óra
TK
4
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
248
53
810
01
Jelző kutya kiképzője
2
III
-
400-480 óra
TK
5
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
249
32
543
02
Kádár, bognár
11
XVIII
-
640-960 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
250
32
582
07
Kályhás
9
XVI
-
600-660 óra
N, E, TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
251
54
725
06
Kardiológiai és angiológiai asszisztens
1
I
2 év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
252
34
525
06
Karosszérialakatos
13
XXII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
253
34
542
05
Kárpitos
11
XVIII
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
254
32
212
01
Kaszkadőr (a tevékenység megjelölésével)
4
VI
-
400-700 óra
TK
3
kultúráért felelős miniszter
255
53
861
06
Katasztrófavédelmi főelőadó
22
-
-
240-340 óra
TK
5
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
256
52
861
03
Katasztrófavédelmi előadó
22
-
-
350-450 óra
TK
4
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
257
53
861
07
Katasztrófavédelmi referens
22
-
-
200-300 óra
TK
5
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
258
52
861
04
Katasztrófavédelmi szakelőadó
22
-
-
500-800 óra
TK
4
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
259
33
522
01
Kazángépész (12 t/h felett)
5
IX
-
200-300 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
260
32
522
02
Kazánkezelő (2-12 t/h között)
5
IX
-
280-420 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
261
32
853
02
Kéményseprő
5
XVI
-
800-1000 óra
TK
3
településüzemeltetésért felelős miniszter
262
55
725
09
Kémiai laboratóriumi szakasszisztens
1
I
-
600 - 800 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
263
34
211
02
Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány
4
V
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
kultúráért felelős miniszter
megjelölésével) 264
54
211
05
Kerámiaműves
4
V
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
265
54
341
02
Kereskedelmi képviselő
17
XXVI
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
266
32
521
02
Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő
6
XI
-
800-1200 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
267
54
341
01
Kereskedő
17
XXVI
2 év
720-960 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
268
34
622
02
Kertész
20
XXXIV
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
269
55
622
01
Kertészeti szaktechnikus
20
XXXIV
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
agrárpolitikáért felelős miniszter
270
32
815
01
Kézápoló és műkörömépítő
19
XXX
-
350-520 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
271
54
213
06
Kiadványszerkesztő technikus
12
XIX
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
272
35
345
01
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője I
19
-
1 év
480-720 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
273
55
345
01
Kis- és középvállalkozások ügyvezetője II
19
-
1 év
480-720 óra
TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
274
35
522
04
Kisfeszültségű csatlakozó- és közvilágítási FAM szerelő
6
XI
-
50 -70 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
275
35
522
05
Kisfeszültségű FAM kábelszerelő
6
XI
-
50-70 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
276
35
522
06
Kisfeszültségű kábelszerelő
6
XI
-
120- 210 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
277
35
522
07
Kisfeszültségű szabadvezeték hálózati FAM szerelő
6
XI
-
50 - 70 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
278
54
761
02
Kisgyermekgondozó, -nevelő
2
III
2 év
1300-1560 óra
N, E, TK
5
gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter
279
34
543
05
Kishajóépítő, -karbantartó
13
XXII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
280
34
541
08
Kistermelői élelmiszerelőállító, falusi vendéglátó
21
XXXVI
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
élelmiszeriparért felelős miniszter
281
55
212
05
Klasszikus zenész I. (a szakmairány megnevezésével)
4
XLII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
282
54
212
05
Klasszikus zenész II. (a szakmairány megnevezésével)
4
XLII
2 év
900-1340 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
283
55
725
11
Klinikai fogászati higiénikus
1
I
0,5 év
360-440 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
284
55
725
18
Klinikai laboratóriumi szakasszisztens
1
I
0,5 év
360-440 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
285
54
725
07
Klinikai neurofiziológiai asszisztens
1
I
2 év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
286
54
525
09
Kocsivizsgáló
13
XXII
2 év
800-1200 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
287
54
521
04
Kohászati technikus
5
X
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
288
35
811
06
Konyhai részlegvezető
18
XXVII
-
500-700 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
289
55
213
03
Korrektor
12
XIX
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
290
54
815
02
Kozmetikus
19
XXX
2 év
1200- 1400 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
291
34
582
07
Kőfaragó, műköves és épületszobrász
9
XVI
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
292
34
582
14
Kőműves
9
XVI
3 év
800 - 1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
293
52
542
01
Könnyűipari gyártáselőkészítő
10
XVII
-
700-800 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
294
52
341
03
Könyvesbolti és antikváriumi kereskedő
17
XXVI
-
400-700 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
295
34
543
06
Könyvkötő-nyomtatványfeldolgozó
12
XIX
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
296
54
850
01
Környezetvédelmi technikus
14
XXIII
2 év
960-1440 óra
N, E, L, TK
5
környezetvédelemért felelős miniszter
297
55
850
02
Környezetvédelmi-mérés szaktechnikus
14
XXIII
0,5 év
240-360 óra
N, E, TK
5
környezetvédelemért felelős miniszter
298
55
861
04
Körzeti megbízott
22
-
-
300-500 óra
TK
5
rendészetért felelős miniszter
299
52
343
01
Közbeszerzési referens
15
XXIV
-
300-400 óra
TK
5
közbeszerzésekért felelős miniszter
300
35
522
08
Középfeszültségű FAM szerelő
6
XI
-
120 - 210 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
301
35
522
09
Középfeszültségű kábelszerelő
6
XI
-
120 - 210 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
302
54
523
03
Közlekedésautomatikai műszerész
13
XI
2 év
700 - 1050 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
303
54
345
02
Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megnevezésével)
4
XXXIX
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
304
62
345
01
Közművelődési szakember I.
4
XXXIX
-
340-560 óra
TK, T
6
kultúráért felelős miniszter
305
54
812
04
Közönségforgalmi felügyelő
4
XXXIX
2 év
800-1000 óra
N, E
5
kultúráért felelős miniszter
306
55
345
02
Közösségfejlesztő animátor
4
XXXIX
-
320-480 óra
TK
5
kultúráért felelős miniszter
307
34
582
09
Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
5
VIII
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
308
52
861
05
Közterület-felügyelő
22
-
-
300 - 500 óra
TK
4
rendészetért felelős miniszter
309
54
841
02
Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó
13
XL
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
310
54
345
01
Közszolgálati ügyintéző
22
XXXVIII
2 év
-
N
5
közszolgálati miniszter
életpálya
kidolgozásáért
felelős
311
52
345
04
Közszolgálati ügykezelő
22
XXXVIII
-
1700-2000 óra
TK
4
közszolgálati miniszter
életpálya
kidolgozásáért
felelős
312
32
621
01
Kutyakozmetikus
20
XXXIII
-
320-480 óra
TK
3
agrárpolitikáért felelős miniszter
313
55
861
05
Kutyavezető-rendőr
22
-
-
600-900 óra
TK
5
rendészetért felelős miniszter
314
33
861
01
Kutyavezető-vagyonőr
22
-
-
250 - 350 óra
TK
3
rendészetért felelős miniszter
315
32
544
01
Külszíni bányász
5
VII
-
480-720 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
316
32
815
02
Lábápoló
19
XXX
-
250-370 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
317
52
211
02
Lakberendező
19
XXVI
-
520-720 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
318
35
623
01
Lakott-területi fakitermelő
20
XXXII
-
140-260 óra
TK
4
erdőgazdálkodásért felelős miniszter
319
54
725
08
Látszerész és optikai árucikk-kereskedő
19
XXIX
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
320
54
841
03
Légi közlekedésüzemvitel-ellátó
13
XL
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
321
55
723
10
Légzőszervi szakápoló
1
I
-
600 - 800 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
322
55
582
01
Létesítményi energetikus
5
VIII
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
323
54
841
11
Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző
17
XL
2 év
960-1440 óra
N, E, L, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
324
52
812
02
Lovastúra-vezető
18
XXVIII
-
720-960 óra
TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
325
34
621
02
Lovász
20
XXXIII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
326
52
861
06
Magánnyomozó
22
-
-
450 - 650 óra
TK
4
rendészetért felelős miniszter
327
54
582
03
Magasépítő technikus
9
XVI
2 év
800 - 1000 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
328
55
541
05
Malom- és keveréktakarmány-ipari szaktechnikus
21
XXXVI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
élelmiszeriparért felelős miniszter
329
35
861
02
Mechanikus vagyonvédelmi szerelő
19
IX
-
200 - 400 óra
TK
4
rendészetért felelős miniszter
330
54
523
04
Mechatronikai technikus
5
IX
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
331
34
523
01
Mechatronikus-karbantartó
5
XI
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
332
35
522
17
Megújuló energiatermelő berendezések üzemeltetője
6
XI
-
400 - 600 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
333
32
621
02
Méhész
20
XXXIII
-
240-360 óra
TK
3
agrárpolitikáért felelős miniszter
334
54
582
04
Mélyépítő technikus
9
XVI
2 év
960-1440 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
335
55
762
03
Mentálhigiénés asszisztens
2
III
1 év
600-720 óra
N, E, TK
5
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
336
55
723
11
Mentőápoló
1
I
0,5 év
360-440 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
337
34
521
08
Mezőgazdasági gépész
20
XXXI
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
338
54
521
05
Mezőgazdasági gépésztechnikus
20
XXXI
2 év
-
N, E
5
agrárpolitikáért felelős miniszter
339
35
521
02
Mezőgazdasági gépjavító
20
XXXI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
340
54
621
02
Mezőgazdasági technikus
20
XXXIII
2 év
-
N, E
5
agrárpolitikáért felelős miniszter
341
52
347
07
Migrációs ügyintéző
22
-
-
250 - 350 óra
TK
4
idegenrendészetért miniszter
342
55
725
14
Mikrobiológiai szakasszisztens
1
I
-
600 - 800 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
és
menekültügyért
felelős
343
55
213
04
Mobilalkalmazás fejlesztő
7
XIII
0,5 év
400-600 óra
N, E, L, TK
5
informatikáért felelős miniszter
344
34
541
04
Molnár
21
XXXVI
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
élelmiszeriparért felelős miniszter
345
34
525
07
Motorkerékpár-szerelő
13
XXII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
346
53
810
02
Mozgássérültet segítő kutya kiképzője
2
III
-
400-480 óra
TK
4
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
347
54
213
03
Mozgókép- és animációkészítő
4
VI
2 év
960-1440 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
348
52
213
01
Mozgóképgyártó
4
VI
-
440-560 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
349
53
213
05
Mozgóképgyártó hangtechnikus
4
VI
-
440-560 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
350
52
341
04
Mozgóképterjesztő és -üzemeltető
4
VI
-
440-560 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
351
62
521
02
Mozgólépcső ellenőr
5
IX
-
250-350 óra
TK
6
iparügyekért felelős miniszter
352
33
521
01
Mozgólépcső karbantartó-szerelő
5
IX
-
120-180 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
353
55
213
05
Multimédia-alkalmazásfejlesztő
7
XIII
0,5 év
400-600 óra
N, E, L, TK
5
informatikáért felelős miniszter
354
35
542
01
Munkaruha- és védőruha-készítő
10
XVII
-
230-350 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
355
52
862
01
Munkavédelmi technikus
19
-
-
240-360 óra
TK
4
foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter
356
34
521
09
Műanyagfeldolgozó
8
XIV
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
357
54
521
06
Műanyagfeldolgozó technikus
8
XIV
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
358
35
543
01
Műbútorasztalos
11
XVIII
1 év
480-720 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
359
55
582
02
Műemlékfenntartó technikus
9
XVI
1 év
400 - 600 óra
N, E, L, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
360
35
582
04
Műemléki díszítőszobrász
9
XVI
1 év
400 - 600 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
361
35
582
05
Műemléki helyreállító
9
XVI
1 év
400 - 600 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
362
54
481
05
Műszaki informatikus
7
XIII
2 év
960-1440 óra
N, E, L, TK, T
5
informatikáért felelős miniszter
363
55
524
03
Műszeres analitikus
8
XV
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
364
52
211
01
Műtárgyvédelmi munkatárs
4
V
-
850-1270 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
365
55
725
15
Műtéti szakasszisztens
1
I
-
1100-1440 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
366
32
725
01
Műtőssegéd-gipszmester
1
I
-
500-720 óra
TK
3
egészségügyért felelős miniszter
367
54
211
10
Művészeti és médiafotográfus
4
V
2 év
900-1340 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
368
55
723
12
Nefrológiai szakápoló
1
I
-
1200 - 1400 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
369
53
215
01
Népi játék és kismesterségek oktatója
4
V
-
180-200 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
370
34
215
01
Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével)
4
V
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
kultúráért felelős miniszter
371
55
212
06
Népzenész I. (a szakmairány megjelölésével)
4
XLII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
372
54
212
06
Népzenész II. (a szakmairány megjelölésével)
4
XLII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
373
32
761
01
Nevelőszülő
2
III
-
500-600 óra
TK
3
gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter
374
52
345
05
Nonprofit menedzser
15
XXIV
-
800-1000 óra
TK, T
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
375
34
542
06
Női szabó
10
XVII
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
376
55
621
02
Növényvédelmi szaktechnikus
20
XXXIV
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
agrárpolitikáért felelős miniszter
377
55
850
03
Nukleáris környezetvédelmi szaktechnikus
14
XXIII
0,5 év
240-360 óra
N, E, L, TK
5
környezetvédelemért felelős miniszter
378
55
725
19
Nukleáris medicina szakasszisztens
1
I
-
740-800 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
379
32
810
02
Nyíltvízi- vízimentő
19
XXIII
-
200-350 óra
TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
380
52
345
03
Nyilvántartási és okmányügyintéző
22
-
-
500 -700 óra
TK
4
közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter
381
32
524
01
Nyomástartóedény-gépész
5
IX
-
160-240 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
382
55
213
07
Nyomdaipari szaktechnikus
12
XIX
-
320-480 óra
TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
383
54
213
07
Nyomdaipari technikus
12
XIX
2 év
800 - 1000 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
384
62
344
01
Okleveles adóellenőrzési szakértő
15
XXIV
-
160-240 óra
TK, T
6
adópolitikáért felelős miniszter
385
62
344
02
Okleveles forgalmiadó-szakértő
15
XXIV
-
160-240 óra
TK, T
6
adópolitikáért felelős miniszter
386
62
344
03
Okleveles jövedelemadó-szakértő
15
XXIV
-
200-300 óra
TK, T
6
adópolitikáért felelős miniszter
387
62
344
04
Okleveles nemzetköziadó-szakértő
15
XXIV
-
200-300 óra
TK, T
6
adópolitikáért felelős miniszter
388
55
861
06
Okmányvizsgáló
22
-
-
300-500 óra
TK
5
rendészetért felelős miniszter
389
32
521
03
Olvasztár és öntő
5
IX
-
770-1150 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
390
55
723
13
Onkológiai szakápoló
1
I
-
720-800 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
391
34
725
01
Optikai üvegcsiszoló
19
XXIX
3 év
800 - 1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
392
32
521
04
Órás
6
IX
-
240-360 óra
TK
2
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
393
33
542
01
Ortopédiai cipész
10
XVII
-
800 - 1000 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
394
32
726
01
Ortopédiai kötszerész és fűzőkészítő
1
II
-
2000-2400 óra
TK
3
egészségügyért felelős miniszter
395
54
726
02
Ortopédiai műszerész
1
II
2 év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
396
55
523
04
Orvosi elektronikai technikus
6
XI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
397
32
140
01
Óvodai dajka
3
IV
-
320-420 óra
TK
3
oktatásért felelős miniszter
398
32
521
05
Öntészeti mintakészítő
5
IX
-
770-1150 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
399
54
211
06
Ötvös
4
V
2 év
900-1340 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
400
52
345
06
Pályázati-támogatási asszisztens
15
XXIV
-
700-800 óra
TK
4
számviteli szabályozásért felelős miniszter
401
54
212
07
Pantomimes
4
-
2 év
1400 - 1600 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
402
32
543
03
Papírgyártó és -feldolgozó
8
XIV
-
800-1200 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
403
55
524
04
Papíripari technikus
8
XIV
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
404
54
581
02
Parképítő és fenntartó technikus
20
XXXIV
2 év
-
N, E
5
agrárpolitikáért felelős miniszter
405
35
521
03
Patkolókovács
20
XXXIII
1 év
480-720 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
406
54
140
02
Pedagógiai- és családsegítő munkatárs
3
IV
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
407
52
140
02
Pedagógiai felügyelő
3
IV
-
480-720 óra
TK
4
oktatásért felelős miniszter
408
34
541
05
Pék
21
XXXVI
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
élelmiszeriparért felelős miniszter
409
55
344
06
Pénzügyi szervezeti mérlegképes könyvelő
15
XXIV
-
240-360 óra
TK, T
5
számviteli szabályozásért felelős miniszter
410
54
343
01
Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás)
15
XXIV
2 év
960-1440 óra
N, E, L, S, TK, T
5
pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter
411
54
344
01
Pénzügyi-számviteli ügyintéző
15
XXIV
2 év
960-1440 óra
N, E, L, S, TK, T
5
számviteli szabályozásért felelős miniszter
412
54
720
04
Perioperatív asszisztens
1
I
2 év
1080-1320 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
413
34
811
03
Pincér
18
XXVII
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
414
52
544
01
Pirotechnikus
8
XIV
-
320-480 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
415
54
841
09
Postai üzleti ügyintéző
17
XL
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
postaügyért felelős miniszter
416
55
762
04
Pszichiátriai gondozó
2
III
1 év
600-720 óra
N, E, TK
5
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
417
55
723
14
Pszichiátriai szakápoló és gyógyfoglalkoztató
1
I
-
1200-1440 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
418
54
725
09
Radiográfiai asszisztens
1
I
2 év
1400-1700 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
419
54
762
01
Rehabilitációs nevelő, segítő
2
III
2 év
1300-1560 óra
N, E, TK
5
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
420
35
582
06
Rekonstrukciós és műemléki festő, mázoló
9
XVI
1 év
400 - 600 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
421
34
861
01
Rendészeti őr
22
XXXVIII
3 év
-
N
4
rendészetért felelős miniszter
422
62
861
01
Rendészeti szervező (a szakmairány megjelölésével)
22
-
-
800-1600 óra
TK
6
rendészetért felelős miniszter
423
52
861
11
Rendészeti ügyintéző
22
XXXVIII
-
1700-2000 óra
TK
4
rendészetért felelős miniszter
424
52
345
07
Rendezvényszervező
4
XXXIX
-
480-720 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
425
54
861
01
Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével)
22
XXXVIII
2 év
1800-2500 óra
N, E, TK
5
rendészetért felelős miniszter
426
55
861
07
Rendőr zászlós
22
-
-
400-600 óra
TK
5
rendészetért felelős miniszter
427
54
525
10
Repülőgép szerelő
13
XXII
2 év
960-1440 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
428
52
522
03
Robbanásbiztos berendezés kezelője
6
XI
-
120 - 210 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
429
54
542
02
Ruhaipari technikus
10
XVII
2 év
960-1440 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
430
52
322
01
Segédkönyvtáros
4
IV
-
420-480 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
431
52
322
02
Segédlevéltáros és ügykezelő
4
IV
-
420-480 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
432
53
211
01
Segédrestaurátor (a szakmairány megjelölésével)
4
V
-
640-960 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
433
35
811
01
Sommelier
21
XXXVI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
4
élelmiszeriparért felelős miniszter
434
35
541
01
Speciális állatfeldolgozó
21
XXXVI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
4
élelmiszeriparért felelős miniszter
435
53
815
01
Speciális lábápoló
19
XXX
-
800-1040 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
436
54
813
02
Sportedző (a sportág megjelölésével)
3
XXXVII
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
sportpolitikáért felelős miniszter
437
55
726
02
Sportmasszőr
1
I
1 év
600-800 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
438
52
813
01
Sportszervező, -menedzser
3
XXXVII
-
400-500 óra
TK
5
sportpolitikáért felelős miniszter
439
52
462
01
Statisztikai és gazdasági ügyintéző
15
XXIV
-
800-1200 óra
TK, T
4
Központi Statisztikai Hivatal elnöke
440
53
213
06
Stúdióvezető
4
VI
-
440-560 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
441
55
725
20
Sugárterápiás szakasszisztens
1
I
-
740-800 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
442
55
723
15
Sürgősségi szakápoló
1
I
-
1200 - 1400 óra
TK
5
egészségügyért felelős miniszter
443
55
541
06
Sütő- és cukrászipari szaktechnikus
21
XXXVI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
élelmiszeriparért felelős miniszter
444
34
811
04
Szakács
18
XXVII
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
445
55
343
02
Szakképesített bankreferens
15
XXIV
-
280-420 óra
TK, T
5
pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter
446
35
522
10
Szakszolgálati FAM szerelő
6
XI
-
50 - 70 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
447
52
812
03
Szállodahajós, szállodai személyzet
18
XXVII
-
800-1000 óra
TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
448
52
812
01
Szállodai recepciós
18
XXVII
-
600-800 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
449
34
523
02
Számítógép-szerelő, karbantartó
7
XIII
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
informatikáért felelős miniszter
450
34
582
10
Szárazépítő
9
XVI
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
451
32
861
01
Személy- és vagyonőr
22
-
-
300 - 500 óra
TK
3
rendészetért felelős miniszter
452
55
813
01
Személyi edző
3
XXXVII
-
200-300 óra
TK
5
sportpolitikáért felelős miniszter
453
55
762
05
Szenvedélybeteg gondozó
2
III
1 év
600-720 óra
N, E, TK
5
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
454
52
815
04
Szépségtanácsadó
19
XXX
-
600-700 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
455
53
213
07
Szerkesztő műsorvezető
4
VI
-
640-960 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
456
34
521
10
Szerszámkészítő
5
IX
3 év
900-1300 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
457
35
542
02
Szíjgyártó és nyerges
10
XVII
-
320-480 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
458
55
212
01
Színész
4
XLII
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
459
54
521
07
Színháztechnikus, szcenikus
4
VI
2 év
780-980 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
460
54
521
08
Színpad- és porond technikus
4
VI
2 év
-
N, E
5
kultúráért felelős miniszter
461
55
521
02
Színpadi fénytervező
4
VI
0,5 év
120-160 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
462
55
521
03
Színpadi magasépítő
4
VI
1 év
-
N, E
5
kultúráért felelős miniszter
463
54
211
07
Szobrász
4
V
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
464
54
762
02
Szociális asszisztens
2
III
2 év
1300-1560 óra
N, E, TK
5
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
465
34
762
01
Szociális gondozó és ápoló
2
III
3 év
1300-1560 óra
N, E, TK
4
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
466
54
762
03
Szociális szakgondozó
2
III
2 év
1300-1560 óra
N, E, TK
5
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
467
55
762
06
Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző
2
III
1 év
600-720 óra
N, E, TK
5
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
468
54
213
05
Szoftverfejlesztő
7
XIII
2 év
960-1440 óra
N, E, L, TK, T
5
informatikáért felelős miniszter
469
55
212
07
Szórakoztató zenész I. (a szakmairány megjelölésével)
4
XLII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
470
54
212
08
Szórakoztató zenész II. (a szakmairány megjelölésével)
4
XLII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
471
34
541
06
Szőlész-borász
21
XXXVI
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
élelmiszeriparért felelős miniszter
472
55
725
21
Szövettani szakasszisztens
1
I
0,5 év
360-440 óra
N, E, TK
5
egészségügyért felelős miniszter
473
52
813
02
Tánc instruktor
3
XXXVII
-
400-500 óra
TK
5
sportpolitikáért felelős miniszter
474
55
212
08
Táncos I. (a szakmairány megjelölésével)
4
XLII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
kultúráért felelős miniszter
475
54
212
09
Táncos II. (a szakmairány megjelölésével)
4
XLII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
476
52
814
01
Társasházkezelő
19
-
-
200-300 óra
TK
4
lakásgazdálkodásért miniszter
477
34
541
09
Tartósítóipari szakmunkás
21
XXXVI
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
élelmiszeriparért felelős miniszter
478
55
541
07
Tartósítóipari szaktechnikus
21
XXXVI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
élelmiszeriparért felelős miniszter
479
55
581
02
Távérzékelési szaktechnikus
20
XXXV
-
480-720 óra
TK
5
földügyért és térképészetért felelős miniszter
és
lakáspolitikáért
felelős
480
54
523
05
Távközlési technikus
6
XII
2 év
960-1440 óra
N, E, TK
5
informatikáért felelős miniszter
481
52
523
01
Távközlési üzemeltető
6
XII
-
800-1200 óra
TK
4
informatikáért felelős miniszter
482
35
841
02
Tehergépkocsi-vezető
13
XL
0,5 év
360 - 440 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
483
34
541
10
Tejipari szakmunkás
21
XXXVI
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
élelmiszeriparért felelős miniszter
484
55
541
08
Tejipari szaktechnikus
21
XXXVI
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
élelmiszeriparért felelős miniszter
485
55
850
04
Települési környezetvédelmi szaktechnikus
14
XXIII
0,5 év
240-360 óra
N, E, TK
5
környezetvédelemért felelős miniszter
486
53
213
08
Televíziós kameraman
4
VI
-
440-560 óra
TK
5
kultúráért felelős miniszter
487
52
853
01
Temetkezési szolgáltató
19
-
-
150 - 250 óra
TK
4
településüzemeltetésért felelős miniszter
488
55
481
01
Térinformatikus
7
XIII
1 év
800-1200 óra
N, E, L, TK
5
informatikáért felelős miniszter
489
55
581
03
Térképész szaktechnikus
20
XXXV
1 év
480-720 óra
N, E, TK, L, T
5
földügyért és térképészetért felelős miniszter
490
32
850
01
Természetvédelmi munkatárs
14
XXIII
-
320-480 óra
TK
3
környezetvédelemért felelős miniszter
491
55
850
05
Természetvédelmi szaktechnikus
14
XXIII
0,5 év
240-360 óra
N, E, TK, L
5
környezetvédelemért felelős miniszter
492
33
861
02
Testőr
22
-
-
320-450 óra
TK
3
rendészetért felelős miniszter
493
34
582
15
Tetőfedő
9
XVI
3 év
800 -1000 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
494
32
542
01
Textilanyaggyártó
10
XVII
-
480-720 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
495
54
542
03
Textilipari technikus
10
XVII
2 év
800- 1200 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
496
54
211
08
Textilműves
4
V
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
497
32
542
02
Textiltisztító és textilszínező
10
XVII
-
480-720 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
498
32
853
03
Tisztítás-technológiai szakmunkás
19
XXVII
-
400 – 540 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
499
52
853
02
Tisztítás-technológiai szolgáltatásvezető
19
XXVII
-
200-260 óra
TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
500
32
341
01
Töltőállomás-kezelő
17
XXVI
-
280-420 óra
TK, T
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
501
54
812
03
Turisztikai szervező, értékesítő
18
XXVIII
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
502
52
861
08
Tűzoltó I.
22
-
-
800-1100 óra
TK
4
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
503
53
861
08
Tűzoltó szerparancsnok
22
-
-
700-900 óra
TK
5
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
504
53
861
09
Tűzoltósági referens
22
-
-
300-500 óra
TK
5
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
505
52
861
10
Tűzvédelmi előadó
22
-
-
300-400 óra
TK
4
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
506
53
861
10
Tűzvédelmi főelőadó
22
-
-
200-300 óra
TK
5
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
507
32
810
01
Uszodamester
19
XXIII
-
200-350 óra
TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
508
34
582
11
Útépítő
13
XVI
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
509
54
582
05
Útépítő és -fenntartó technikus
13
XVI
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
510
32
582
08
Útfenntartó
13
XVI
-
400-480 óra
TK
3
közlekedésért felelős miniszter
511
53
213
09
Utómunka szakasszisztens
4
VI
-
440-560 óra
TK
5
kultúráért felelős miniszter
512
52
841
02
Ügyfélszolgálati ügyintéző
19
XXV
-
700-800 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
513
32
543
04
Üvegcsiszoló
19
XXIX
-
900-1300 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
514
54
211
09
Üvegműves
4
V
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
515
32
543
05
Üveggyártó
8
XIV
-
480-720 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
516
54
340
01
Üzleti szolgáltatási munkatárs
15
XXIV
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
517
55
863
02
Vadászpuska műves
5
IX
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
518
54
625
01
Vadgazdálkodási technikus
20
XXXII
2 év
-
N, E
5
vadgazdálkodásért felelős miniszter
519
53
810
03
Vakvezető kutya kiképzője
2
III
-
400-480 óra
TK
5
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
520
54
344
02
Vállalkozási és bérügyintéző
15
XXIV
2 év
960-1440 óra
N, E, L, S, TK, T
5
számviteli szabályozásért felelős miniszter
521
55
344
07
Vállalkozási mérlegképes könyvelő
15
XXIV
1 év
320-480 óra
N, E, L, TK, T
5
számviteli szabályozásért felelős miniszter
522
52
841
02
Váltókezelő
13
XL
-
400-600 óra
TK
4
közlekedésért felelős miniszter
523
54
344
03
Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző
15
XXIV
2 év
960-1440 óra
N, E, L, S, TK, T
5
adópolitikáért felelős miniszter
524
32
521
06
Vas- és acélfeldolgozó
5
IX
-
960 - 1200 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
525
54
582
06
Vasútépítő és -fenntartó technikus
13
XVI
2 év
700 - 1050 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
526
54
841
05
Vasútforgalmi szolgálattevő
13
XL
2 év
700 - 1050 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
527
54
841
06
Vasúti árufuvarozási ügyintéző
13
XL
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
528
54
525
11
Vasúti jármű dízelmotor- és hajtásszerelő
13
XXII
2 év
700-1050 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
529
54
525
12
Vasúti jármű szerkezeti és fékrendszer szerelője
13
XXII
2 év
700-1050 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
530
54
525
13
Vasúti jármű villamos rendszereinek szerelője
13
XXII
2 év
700-1050 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
531
52
841
03
Vasúti személypénztáros
13
XL
-
400-600 óra
TK
4
közlekedésért felelős miniszter
532
55
525
04
Vasútijármű-technikus és diagnosztikus
13
XXII
1 év
320-480 óra
N, E, TK
5
közlekedésért felelős miniszter
533
54
524
03
Vegyész technikus
8
XV
2 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
534
34
524
02
Vegyipari rendszerkezelő
8
XV
3 év
800-1000 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
535
55
524
06
Vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus
8
XV
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
536
54
811
01
Vendéglátásszervező
18
XXVII
2 év
900-1300 óra
N, E, TK
5
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
537
35
811
02
Vendéglátó-üzletvezető
18
XXVII
1 év
480-720 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
538
55
211
02
Vésnök
4
V
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
oktatásért felelős miniszter
539
55
581
04
Vidékfejlesztési szaktechnikus
20
XXXIII
1 év
480-720 óra
N, E, TK
5
agrárpolitikáért felelős miniszter
540
35
522
11
Villamos alállomás kezelő
6
XI
-
160-240 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
541
52
522
04
Villamos berendezés szerelő és üzemeltető
6
XI
-
700-800 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
542
35
522
12
Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető
6
XI
-
400-600 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
543
35
522
13
Villamos gép és -készülék üzemeltető
6
XI
-
640-960 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
544
35
522
14
Villamos hálózat kezelő
6
XI
-
160-240 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
545
35
522
15
Villamos távvezeték építő, üzemeltető
6
XI
-
240-360 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
546
35
522
16
Villámvédelmi felülvizsgáló
6
XI
-
100 - 200 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
547
34
522
04
Villanyszerelő
6
XI
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
548
35
215
02
Virágdekoratőr
20
XXVI
1 év
240-360 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
549
34
215
04
Virágkötő és virágkereskedő
20
XXVI
3 év
800-1000 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
550
34
582
12
Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő
5
VIII
3 év
960-1440 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
551
55
853
01
Vízépítő szaktechnikus
23
XLI
1 év
800-1000 óra
N, E, TK
5
vízgazdálkodásért felelős miniszter
552
54
853
02
Vízgazdálkodó technikus
23
XLI
2 év
-
N, E
5
vízgazdálkodásért felelős miniszter
553
35
582
08
Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő
5
VIII
1 év
480-720 óra
N, E, TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
554
54
853
03
Vízgépészeti technikus
23
XLI
2 év
-
N, E
5
vízgazdálkodásért felelős miniszter
555
35
525
01
Vizi sportmotor-szerelő
13
XXII
1 év
300-540 óra
N, E, TK
4
közlekedésért felelős miniszter
556
54
853
04
Víziközmű technikus
23
XLI
2 év
-
N, E
5
vízgazdálkodásért felelős miniszter
557
55
853
02
Vízminőség-védelmi szaktechnikus
23
XLI
0,5 év
400-500 óra
N, E, TK
5
vízgazdálkodásért felelős miniszter
558
34
853
02
Vízügyi szakmunkás
23
XLI
3 év
-
N, E
4
vízgazdálkodásért felelős miniszter
559
52
853
03
Vízügyi ügyintéző
23
XLI
-
1700-2000 óra
TK
4
vízgazdálkodásért felelős miniszter
560
32
582
06
Vízszigetelő, melegburkoló
9
XVI
-
400-500 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
561
55
213
02
Webfejlesztő
7
XIII
0,5 év
400-600 óra
N, E, L, TK
5
informatikáért felelős miniszter
562
35
622
02
Zöldség- és gyümölcstermesztő
20
XXXIV
1 év
320-480 óra
N, E, TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
D
E
F
G
H
I
J
K
Részszakképesítések megnevezése
Ágazati besorolás
Iskolai rendszerű képzési idő
Iskolarendszeren kívüli képzési idő
A képzés munkarendje
MKKR szint
C
A szakképesítésért felelős miniszter
2
3
4
5
6
7
8
9
Szakképesítés azonosító száma
2
3
1
4
51
213
04
3D modellező
4
VI
-
480-720 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
5
51
344
09
Adóügyintéző
15
XXIV
-
160–240 óra
TK, T
4
számviteli szabályozásért felelős miniszter
6
51
621
01
Agrár vállalkozó
20
XXXIII
-
320-480 óra
TK
4
agrárpolitikáért felelős miniszter
7
31
863
01
Alapfokú katonai vezető-helyettes
22
-
-
500-760 óra
T, TK
3
honvédelemért felelős miniszter
8
31
621
01
Állatgondozó
20
XXXIII
-
400-600 óra
TK
2
agrárpolitikáért felelős miniszter
9
31
524
01
Általános laboráns
8
XV
-
400-600 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
10
51
213
05
Animációrajzoló
4
VI
-
480-720 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
11
51
813
01
Aqua tréner
3
XXXVII
-
200-300 óra
TK
4
sportpolitikáért felelős miniszter
12
31
621
02
Aranykalászos gazda
20
XXXIII
-
480-720 óra
TK
3
agrárpolitikáért felelős miniszter
13
21
543
01
Asztalosipari szerelő
11
XVIII
-
240-360 óra
TK
2
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
14
31
212
01
Bábkészítő
4
-
-
240-360 óra
T, TK
3
kultúráért felelős miniszter
15
51
343
01
Banki, befektetési termékértékesítő
15
XXIV
-
160-240 óra
T, TK
4
pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter
16
51
344
01
Bérügyintéző
15
XXIV
-
120-180 óra
T, TK
4
számviteli szabályozásért felelős miniszter
17
31
723
01
Betegkísérő
1
I
-
300 -400 óra
TK
3
egészségügyért felelős miniszter
18
31
521
01
Bevontelektródás kézi ívhegesztő
5
IX
-
560-840 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
19
51
343
02
Biztosításközvetítő (függő és független)
15
XXIV
-
160-240 óra
T, TK
4
pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter
20
31
541
01
Bolti hentes
21
XXXVI
-
240-360 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
21
31
541
02
Borász
21
XXXVI
-
400-600 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
Sorszám
1
Tanulmányi terület
B
Szint
A
Szakmacsoport
2. táblázat: részszakképesítések
22
31
542
01
Bőrtárgy készítő
10
XVII
-
400-600 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
23
51
341
01
Bútor- és szőnyegbecsüs
17
XXVI
-
200-300 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
24
31
861
01
Büntetés-végrehajtási őr
22
-
-
500-700 óra
TK
3
büntetés-végrehajtásért felelős miniszter
25
31
861
02
Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő
22
-
-
200-300 óra
TK
3
büntetés-végrehajtásért felelős miniszter
26
31
542
02
Cipőfelsőrész-készítő
10
XVII
-
640-960 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
27
31
542
03
Cipőgyártó
10
XVII
-
560-840 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
28
21
814
01
Családellátó
20
XXXIII
-
320-480 óra
TK
2
agrárpolitikáért felelős miniszter
29
51
861
01
Csapatszolgálati járőrtárs
22
-
-
1000-1500 óra
TK
4
rendészetért felelős miniszter
30
51
853
03
Csatornamű-kezelő
23
XLI
-
200 - 300 óra
TK
4
vízgazdálkodásért felelős miniszter
31
31
541
13
Csokoládétermék-gyártó
21
XXXVI
-
320-480 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
32
21
541
01
Csontozó munkás
21
XXXVI
-
240-360 óra
TK
2
élelmiszeriparért felelős miniszter
33
51
813
02
Csoportos fitness instruktor
3
XXXVII
-
200-250 óra
TK
4
sportpolitikáért felelős miniszter
34
31
582
01
Csőhálózatszerelő
5
VIII
-
400-600 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
35
51
213
06
Digitális kép- és szövegszerkesztő
12
XIX
-
350-400 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
36
51
213
07
Digitális nyomóforma készítő
12
XIX
-
350-400 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
37
51
581
01
Digitálistérkép- kezelő
20
XXXV
-
320-480 óra
T, TK
4
földügyért és térképészetért felelős miniszter
38
51
341
02
Ékszerbecsüs
17
XXVI
-
200-300 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
39
31
624
01
Elektromos halászgép kezelője
20
XXXIII
-
240-360 óra
TK
3
halgazdálkodásért felelős miniszter
40
31
522
01
Elektronikai gyártósori műszerész
6
XI
-
480-720 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
41
31
341
05
Élelmiszer-, vegyiáru eladó
17
XXVI
-
240-480 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
42
31
541
14
Élelmiszeripari higiéniai és minőségbiztosítási munkatárs
21
XXXVI
-
240-320 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
43
31
541
03
Élelmiszeripari laboráns
21
XV
-
640-960 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
44
51
812
02
Előadóművészeti jegypénztáros
4
XXXIX
-
320-480 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
45
51
812
03
Előadóművészeti közönség kezelő
4
XXXIX
-
320-480 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
46
51
345
05
Előadóművészeti program- és projektszervező
15
XXIV
-
300-400 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
47
51
812
04
Előadóművészeti szervező
4
XXXIX
-
320-480 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
48
31
582
02
Építményzsaluzat és fémállvány szerelő
9
XVI
-
480-720 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
49
21
623
01
Erdőművelő
20
XXXII
-
240-360 óra
TK
2
erdőgazdálkodásért felelős miniszter
50
51
522
01
Erőművi gőzturbina gépész
5
IX
-
320-480 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
51
51
522
02
Erőművi kazángépész
5
IX
-
320-480 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
52
31
543
03
Extruder gép kezelő
8
XIV
-
200-250 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
53
31
543
04
Fahajó javító
13
XXII
-
200-400 óra
TK
3
közlekedésért felelős miniszter
54
21
543
02
Faipari gépkezelő
11
XVIII
-
240-360 óra
TK
2
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
55
31
622
02
Faiskolai kertész
20
XXXIV
-
320-480 óra
TK
3
agrárpolitikáért felelős miniszter
56
31
623
01
Fakitermelő
20
XXXII
-
320-480 óra
TK
3
erdőgazdálkodásért felelős miniszter
57
31
541
15
Falusi vendéglátó
21
XXXVI
-
560-840 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
58
31
543
01
Famegmunkáló
11
XVIII
-
400-600 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
59
31
542
09
Fehérnemű-készítő
10
XVII
-
320-480 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
60
31
543
05
Felépítő gép kezelő
8
XIV
-
200-250 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
61
31
521
02
Felvonó karbantartó-szerelő
5
IX
-
200-300 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
62
31
725
01
Fertőtlenítő-sterilező
1
I
-
300 -400 óra
TK
3
egészségügyért felelős miniszter
63
51
341
03
Festménybecsüs
17
XXVI
-
200-300 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
64
51
813
03
Fitness instruktor
3
XXXVII
-
200-250 óra
TK
4
sportpolitikáért felelős miniszter
65
31
813
02
Fitness-wellness asszisztens
3
XXXVII
-
200-300 óra
TK
3
sportpolitikáért felelős miniszter
66
31
544
02
Fluidumkitermelő
5
VII
-
480-720 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
67
31
521
03
Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő
5
IX
-
520-780 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
68
31
542
04
Fonó
10
XVII
-
230-350 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
69
31
521
04
Fröccsöntő
8
XIV
-
240-360 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
70
51
853
02
Fürdőüzemi gépész
23
XLI
-
200-300 óra
TK
4
vízgazdálkodásért felelős miniszter
71
31
853
04
Gát- és csatornaőr
23
XLI
-
200 - 300 óra
TK
3
vízgazdálkodásért felelős miniszter
72
31
341
02
Gázcseretelep-kezelő
17
XXVI
-
70-100 óra
TK, T
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
73
31
521
05
Gázhegesztő
5
IX
-
360-540 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
74
31
521
06
Gépi kovács
5
IX
-
320-480 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
75
31
811
03
Gondnok
18
XXVII
-
400-600 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
76
31
543
02
Gumikeverék-készítő
8
XIV
-
250-300 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
77
31
521
10
Gyártósori gépész
5
IX
-
700-800 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
78
31
761
01
Gyermek- és ifjúsági felügyelő
2
III
-
350-420 óra
TK
3
gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter
79
31
541
04
Gyümölcspálinka-gyártó
21
XXXVI
-
240-360 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
80
51
481
04
Hálózati operációsrendszer-üzemeltető
7
XIII
-
400- 600 óra
TK
4
informatikáért felelős miniszter
81
51
481
05
Hálózati rendszerüzemeltető
7
XIII
-
400- 600 óra
TK
4
informatikáért felelős miniszter
82
51
481
06
Hálózati támogatási munkatárs
7
XIII
-
200-300 óra
TK
4
informatikáért felelős miniszter
83
51
521
01
Hangosító
4
VI
-
480-720 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
84
31
761
02
Házi időszakos gyermekgondozó
2
III
-
350-420 óra
TK
3
gyermek- és ifjúságvédelemért felelős miniszter
85
31
521
11
Háztartási gépszerelő
6
XI
-
300 - 400 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
86
31
521
07
Hengerész
5
IX
-
320-480 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
87
31
624
02
Horgásztókezelő
20
XXXIII
-
320-480 óra
TK
3
halgazdálkodásért felelős miniszter
88
31
851
02
Hulladékfelvásárló és -gazdálkodó
14
XXIII
-
240-320 óra
TK
3
környezetvédelemért felelős miniszter
89
21
851
01
Hulladékgyűjtő és -szállító
14
XXIII
-
120-150 óra
TK
2
környezetvédelemért felelős miniszter
90
21
851
02
Hulladékválogató és -feldolgozó
14
XXIII
-
120-150 óra
TK
2
környezetvédelemért felelős miniszter
91
31
541
05
Húskészítmény gyártó
21
XXXVI
-
240-360 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
92
31
541
16
Hűtőipari munkás
21
XXXVI
-
240-360 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
93
51
581
02
Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző
20
XXXV
-
320-480 óra
T, TK
4
földügyért és térképészetért felelős miniszter
94
31
853
05
Intézménytakarító
19
XXVII
-
160-240 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
95
31
522
02
Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő
5
IX
-
80-120 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
96
31
521
12
Jármű- és gépszerelő
5
IX
-
700-800 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
97
51
861
02
Járőr
22
-
-
1800-2300 óra
TK
4
rendészetért felelős miniszter
98
51
344
07
Jövedéki ügyintéző
15
XXIV
-
320-480 óra
T, TK
4
adópolitikáért felelős miniszter
99
31
543
06
Kalander gép kezelő
8
XIV
-
200-250 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
100
31
541
17
Keksz- és ostyagyártó
21
XXXVI
-
320-480 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
101
51
841
01
Képesített hajós
13
XXII
-
400-600 óra
TK
4
közlekedésért felelős miniszter
102
51
345
02
Képző és iparművészeti projektszervező
15
XXIV
-
300-400 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
103
31
525
01
Kerékpárszerelő
13
XXII
-
400-800 óra
TK
3
közlekedésért felelős miniszter
program-
és
104
31
622
01
Kertépítő és -fenntartó
20
XXXIV
-
320-480 óra
TK
3
agrárpolitikáért felelős miniszter
105
21
622
01
Kerti munkás
20
XXXIV
-
240-360 óra
TK
2
agrárpolitikáért felelős miniszter
106
31
542
05
Kesztyűs
10
XVII
-
480-720 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
107
31
541
06
Keveréktakarmány-gyártó
21
XXXVI
-
320-480 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
108
21
543
03
Kézi könyvkötő
12
XIX
-
400-600 óra
TK
2
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
109
31
543
07
Kikötői karbantartó
13
XXII
-
200-400 óra
TK
3
közlekedésért felelős miniszter
110
31
522
03
Kisteljesítményű kazán fűtő (max. 2 t/h)
5
IX
-
200-300 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
111
31
541
18
Kistermelői élelmiszerelőállító
21
XXXVI
-
560-840 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
112
31
541
19
Konzervgyártó
21
XXXVI
-
320-480 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
113
21
811
01
Konyhai kisegítő
18
XXVII
-
240-360 óra
TK
2
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
114
21
215
01
Kosárfonó
4
V
-
480-720 óra
TK
2
kultúráért felelős miniszter
115
51
344
10
Költségvetés-gazdálkodási ügyintéző
15
XXIV
-
160–240 óra
TK, T
4
számviteli szabályozásért felelős miniszter
116
51
850
01
Környezetvédelmi ügyintéző
14
XXIII
-
320-480 óra
TK
4
környezetvédelemért felelős miniszter
117
31
542
06
Kötő
10
XVII
-
480-720 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
118
31
542
10
Kötöttáru-összeállító
10
XVII
-
320-480 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
119
51
345
01
Kulturális rendezvényszervező
4
XXXIX
-
240-360 óra
T, TK
4
kultúráért felelős miniszter
120
21
542
01
Lakástextil-készítő
10
XVII
-
130-190 óra
TK
2
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
121
21
621
01
Lóápoló és gondozó
20
XXXIII
-
320-480 óra
TK
2
agrárpolitikáért felelős miniszter
122
31
810
01
Medencefelügyelő
19
XXIII
-
80 - 120 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
123
51
345
04
Médiaművészeti program- és projektszervező
15
XXIV
-
300-400 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
124
31
544
03
Mélyfúró
5
VII
-
480-720 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
125
21
215
02
Mézeskalács-készítő
21
XXXVI
-
320-480 óra
TK
2
élelmiszeriparért felelős miniszter
126
21
621
02
Mezőgazdasági munkás
20
XXXIII
-
240-360 óra
TK
2
agrárpolitikáért felelős miniszter
127
21
623
02
Motorfűrész-kezelő
20
XXXII
-
140-260 óra
TK
2
erdőgazdálkodásért felelős miniszter
128
51
213
08
Mozgóképkészítő
4
VI
-
480-720 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
129
51
341
04
Mozigépész
4
VI
-
400-600 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
130
51
211
01
Múzeumi gyűjtemény- és raktárkezelő
4
V
-
320-480 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
131
51
211
02
Múzeumi preparátor
4
V
-
320-480 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
132
31
521
08
Műanyag hegesztő
8
XIV
-
160-240 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
133
31
543
08
Műanyaghajó készítő
13
XXII
-
200-400 óra
TK
3
közlekedésért felelős miniszter
134
31
341
03
Műszakicikk-eladó
17
XXVI
-
180-360 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
135
51
341
05
Műtárgybecsüs
17
XXVI
-
200-300 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
136
51
211
03
Műtárgyvédelmi asszisztens
4
V
-
320-480 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
137
31
542
07
Nemszőtt-termék gyártó
10
XVII
-
320-480 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
138
31
582
03
Nyílászáró és árnyékolástechnikai szerelő
9
XVI
-
240-360 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
139
31
853
06
Önjáró felülettisztító gépkezelő
19
XXVII
-
210-305 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
140
51
861
03
Őr-járőrtárs
22
-
-
600-800 óra
TK
4
rendészetért felelős miniszter
141
31
543
09
Papír feldolgozó
8
XIV
-
300-360 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
142
31
543
10
Papíralapanyag-gyártó
8
XIV
-
300-360 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
143
31
543
11
Papírgyártó
8
XIV
-
300-360 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
144
21
622
02
Parkgondozó
20
XXXIV
-
240-360 óra
TK
2
agrárpolitikáért felelős miniszter
145
51
343
03
Pénztárkezelő és valutapénztáros
15
XXIV
-
30-50 óra
T, TK
4
pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért felelős miniszter
146
51
344
06
Pénzügyi projektmenedzser-asszisztens
15
XXIV
-
640-960 óra
T, TK
4
számviteli szabályozásért felelős miniszter
147
51
344
04
Pénzügyi ügyintéző
15
XXIV
-
160-240 óra
T, TK
4
számviteli szabályozásért felelős miniszter
148
51
524
01
Pirotechnikai terméküzemeltető
8
XIV
-
60-90 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
149
51
524
02
Pirotechnikus raktárkezelő
8
XIV
-
30-40 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
150
51
523
01
PLC programozó
6
XI
-
400-600 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
151
51
213
01
Produkciós asszisztens
4
VI
-
280-420 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
152
31
341
04
Raktáros
17
XL
-
280-420 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
153
51
345
06
Raktárvezető
17
XL
-
400 - 500 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
154
51
726
01
Regeneráló balneoterápiás masszőr
1
I
-
700-800 óra
TK
4
egészségügyért felelős miniszter
155
51
223
01
Relé jelnyelvi tolmács
2
III
-
800-960 óra
TK
4
szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter
156
51
521
04
Rendezvénytechnikus
4
VI
-
320-480 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
157
51
213
02
Rögzítésvezető
4
VI
-
280-420 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
158
31
541
07
Sajtkészítő
21
XXXVI
-
320-480 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
159
31
541
20
Savanyító
21
XXXVI
-
240-360 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
160
31
582
04
Sírkő és műkőkészítő
9
XVI
-
480-720 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
161
31
541
08
Sörgyártó
21
XXXVI
-
320-480 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
162
31
813
01
Sportoktató (a sportág megjelölésével)
3
XXXVII
-
200-250 óra
TK
3
sportpolitikáért felelős miniszter
163
21
541
02
Sütőipari és gyorspékségi munkás
21
XXXVI
-
320-480 óra
TK
2
élelmiszeriparért felelős miniszter
164
31
481
01
Számítógépes műszaki rajzoló
7
XIII
-
480-720 óra
T, TK
3
informatikáért felelős miniszter
165
51
344
05
Számviteli ügyintéző
15
XXIV
-
160-240 óra
T, TK
4
számviteli szabályozásért felelős miniszter
166
31
541
21
Szikvízgyártó
21
XXXVI
-
240-360 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
167
51
521
05
Színpadi alsógépezet kezelő
4
VI
-
320-480 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
168
51
521
06
Színpadi díszítő, berendező
4
VI
-
320-480 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
169
51
521
07
Szinpadi hangtechnikus
4
VI
-
160-200 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
170
31
521
13
Színpadi segéddíszítő
4
VI
-
80-120 óra
TK
3
kultúráért felelős miniszter
171
51
521
02
Színpadmester
4
VI
-
180-220 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
172
51
853
04
Szivattyútelepi duzzasztóműkezelő és fenntartó gépész
23
XLI
-
200 - 300 óra
TK
4
vízgazdálkodásért felelős miniszter
173
21
582
01
Szobafestő
9
XVI
-
480-720 óra
TK
2
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
174
51
213
09
Szoftverkódoló
7
XIII
-
420-630 óra
TK
4
informatikáért felelős miniszter
175
31
542
08
Szövő
10
XVII
-
390-580 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
176
51
344
02
Társadalombiztosítási ügyintéző
15
XXIV
-
120-180 óra
T, TK
4
számviteli szabályozásért felelős miniszter
177
31
523
01
Távközlési és informatikai hálózatszerelő
6
XII
-
600-900 óra
TK
3
informatikáért felelős miniszter
178
31
541
09
Tejtermékgyártó
21
XXXVI
-
480-720 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
179
51
581
03
Térinformatikai ügyintéző
20
XXXV
-
320-480 óra
T, TK
4
földügyért és térképészetért felelős miniszter
180
51
344
08
Termékdíj ügyintéző
15
XXIV
-
320-480 óra
T, TK
4
adópolitikáért felelős miniszter
181
21
542
02
Textiltermék-összeállító
10
XVII
-
200-300 óra
TK
2
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
182
31
582
05
Tüzelőberendezés égéstermék elvezető készítő
9
XVI
-
400-600 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
183
31
861
03
Tűzoltó II.
22
-
-
600-800 óra
TK
3
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter
184
51
812
01
Utazásügyintéző
18
XXVIII
-
640-960 óra
TK
4
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
185
51
213
03
Utómunka asszisztens
4
VI
-
280-420 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
186
31
541
10
Üdítőital-ipari termékgyártó
21
XXXVI
-
240-360 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
187
31
543
12
Vágó gép kezelő
8
XIV
-
200-250 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
188
21
541
03
Vágóhídi munkás
21
XXXVI
-
240-360 óra
TK
2
élelmiszeriparért felelős miniszter
189
51
344
11
Vállalkozási ügyintéző
15
XXIV
-
720-1080 óra
TK, T
4
számviteli szabályozásért felelős miniszter
190
51
344
03
Vámügyintéző
15
XXIV
-
320-480 óra
T, TK
4
adópolitikáért felelős miniszter
191
31
811
04
Vendéglátó eladó
18
XXVII
-
300-360 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
192
51
521
03
Világítástechnikus
4
VI
-
240-360 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
193
31
541
11
Vincellér
21
XXXVI
-
400-600 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
194
31
215
01
Virágbolti eladó
20
XXVI
-
240-360 óra
TK
3
agrárpolitikáért felelős miniszter
195
31
215
02
Virágkötő
20
XXVI
-
320-480 óra
TK
3
agrárpolitikáért felelős miniszter
196
31
853
03
Vízkárelhárító
23
XLI
-
200 - 300 óra
TK
3
vízgazdálkodásért felelős miniszter
197
31
853
07
Vízminőség vizsgáló
23
XLI
-
200 - 300 óra
TK
3
vízgazdálkodásért felelős miniszter
198
51
853
05
Vízműkezelő
23
XLI
-
200 - 300 óra
TK
4
vízgazdálkodásért felelős miniszter
199
51
853
06
Vízrajzi állomás üzemeltető
23
XLI
-
200 - 300 óra
TK
4
vízgazdálkodásért felelős miniszter
200
31
521
09
Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő
5
IX
-
480-720 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
201
31
543
13
Vulkanizáló gép kezelő
8
XIV
-
200-250 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
202
31
541
12
Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó
21
XXXVI
-
240-360 óra
TK
3
élelmiszeriparért felelős miniszter
203
31
582
06
Zsaluzóács
9
XVI
-
240-360 óra
TK
3
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter
204
51
521
08
Zsinórpadlás-kezelő
4
VI
-
320-480 óra
TK
4
kultúráért felelős miniszter
Jelmagyarázat az Országos Képzési Jegyzékhez 2.1. Az azonosító szám felépítése A táblázatokban szereplő szakképesítések, részszakképesítések, szakképesítés-ráépülések azonosító száma 7 számjegyből áll, amely az 1. oszlop számjegyeiből tevődik össze. Szakképesítés: Egy vagy több foglalkozás valamennyi munkakörének betöltésére képesít, a szakmai és vizsgakövetelménye jellemzően több saját modult, illetve más szakképesítéssel közös modul(oka)t is tartalmazhat. Részszakképesítés: Legalább egy munkakör ellátására képesít, szakmai és vizsgakövetelménye egy szakképesítés egyes moduljait tartalmazza. Szakképesítés-ráépülés: A szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott szakképesítésre épül, jellemzően saját modul(oka)t tartalmaz, újabb munkakör(ök) ellátására képesít. Egy szakképesítésráépülés több szakmai előképzettségként elfogadható szakképesítésre is ráépülhet. 2.2. A táblázatok egyes oszlopainak értelmezése: 2.2.1. A szakképesítés azonosító száma (1. oszlop) Az 1–2. számjegy a szakképesítés szintje
2.
A
B
C
1
Szint
Meghatározás
ISCED szint
2
21
alapfokú részszakképesítés, amely befejezett iskolai végzettséget nem igényel, az iskolarendszeren kívüli szakképzésben, a szakiskolai képzésben, illetve a Szakképzési Hídprogramban szerezhető meg
2
3
31
alsó középfokú részszakképesítés, amely alapfokú iskolai végzettségre vagy a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott bemeneti elméleti és gyakorlati tudáselemekre (a továbbiakban: bemeneti kompetencia) épül, az iskolarendszeren kívüli szakképzésben, a szakiskolai képzésben, illetve a Szakképzési Hídprogramban szerezhető meg
3
4
32
alsó középfokú szakképesítés, amely alapfokú iskolai végzettségre vagy a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott bemeneti kompetenciákra épül, iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerezhető meg
3
5
33
alsó középfokú szakképesítés-ráépülés, amely alapfokú iskolai végzettséget igénylő, iskolarendszeren kívüli szakképzésben megszerezhető szakképesítésre épül
3
6
34
középfokú szakképesítés, amely alapfokú iskolai végzettségre vagy a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott bemeneti kompetenciákra épül, jellemzően iskolai rendszerű szakképzésben szerezhető meg
3
7
35
középfokú szakképesítés-ráépülés, amely alapfokú iskolai végzettséget igénylő, jellemzően iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítésre épül
3
8
51
felső középfokú részszakképesítés, amely érettségi végzettséghez kötött és iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerezhető meg
4
9
52
felső középfokú szakképesítés, amely érettségi végzettséghez kötött és elsősorban iskolarendszeren kívüli szakképzésben szerezhető meg
4
10
53
felső középfokú szakképesítés-ráépülés, amely az iskolarendszeren kívüli szakképzésben megszerezhető, érettségi végzettséghez kötött szakképesítésre épül
4
11
54
emeltszintű szakképesítés (technikus), amely érettségi végzettséghez kötött és elsősorban iskolai rendszerű szakképzésben szerezhető meg
4
12
55
emeltszintű szakképesítés-ráépülés, amely elsősorban iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető, érettségi végzettséghez kötött szakképesítésre épül
4
13
62
felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés
5
2.2.2. A 3–5. számjegy a szakképesítés tanulmányi területe (3 számjegy) a Központi Statisztikai
Hivatal által kiadott Képzési területek egységes osztályozási rendszere (KEOR) szerint 1
Oktatás 140 Általános oktatási ismeretek
2
Humán tudományok és művészetek 211 Képző- és iparművészet 212 Zene- és előadó-művészet 213 Audiovizuális módszerek és média-szakismeretek 215 Kézművesség 223 Anyanyelvi képzés
3
Társadalomtudományi, gazdasági, jogi képzések 313 Politikai és civil társadalmi tudományok 321 Újságíró- és riporterképzés 322 Könyvtári, levéltári ismeretek, információkezelés 340 Üzleti ismeretek és ügyvitel (általános programok) 341 Nagy- és kiskereskedelem 342 Marketing és reklám 343 Pénzügy, bank és biztosítás 344 Könyvelés és adózás 345 Menedzsment és igazgatás 346 Titkársági és irodai munka 347 Munkahelyi ismeretek
4
Matematika, számítástechnika, egyéb természettudományos képzések 462 Statisztika 481 Számítástechnikai képzések 482 Számítástechnikai alkalmazások
5
Műszaki, ipari és építőipari képzések 520 Általános műszaki képzés 521 Gépgyártás, műszer- és fémipar 522 Energetika, elektromosság 523 Elektronika és automatizálás 524 Vegyipar 525 Gépjárművek, hajók, repülőgépek gyártása 541 Élelmiszergyártás 542 Textil-, ruha-, cipő- és bőripari képzések 543 Fa-, papír-, műanyag-, üvegfeldolgozás 544 Bányászat és kitermelőipar 581 Építészet és várostervezés 582 Építőipar, vízi, közlekedési stb. építés
6
Mezőgazdaság 621 Növénytermesztés és állattenyésztés
622 Kertészet 623 Erdőgazdálkodás 624 Halgazdálkodás 625 Vadgazdálkodás 641 Állatorvosi kisegítők képzése 7
Egészségügy és szociális gondoskodás 720 Egészségügy (általános programok) 723 Ápolás, gondozás 724 Fogászati laboratóriumi technológia 725 Orvosi diagnosztikai és kezelési technológiák 726 Terápia és rehabilitáció 761 Gyermek- és ifjúságvédelem 762 Szociális munka és tanácsadás
8
Szolgáltatások 810 Személyi szolgáltatások (általános programok) 811 Szálláshely-szolgáltatás, étkeztetés, vendéglátás 812 Utazásszervezés, turizmus és szórakoztatás 813 Sportok 814 Háztartási szolgáltatások 815 Fodrászat és szépségápolás 841 Szállítási szolgáltatások 850 Környezetvédelem (általános programok) 851 Környezetvédelmi technológiák 852 Természeti környezet és élővilág 853 Kommunális és közegészségügyi szolgáltatások 861 Személyi és vagyonvédelem 862 Foglalkozás-egészségügy és balesetvédelem 863 Honvédelem
2.2.3. A 6–7. számjegy az azonos szintű és tanulmányi területű szakképesítések sorszáma (01–....) 2.2.4. A szakképesítés megnevezése (2. oszlop): A szakképesítések felsorolása a táblázatban a magyar ábécé szerint történik. 2.2.5. Szakmacsoportok megjelölése a számok jelentésének a meghatározásával (3. oszlop): 1. Egészségügy 2. Szociális szolgáltatások 3. Oktatás 4. Művészet, közművelődés, kommunikáció 5. Gépészet 6. Elektrotechnika-elektronika 7. Informatika 8. Vegyipar 9. Építészet 10. Könnyűipar 11. Faipar 12. Nyomdaipar
13. Közlekedés 14. Környezetvédelem 15. Közgazdaság 16. Ügyvitel 17. Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció 18. Vendéglátás-turisztika 19. Egyéb szolgáltatások 20. Mezőgazdaság 21. Élelmiszeripar 22. Rendészet, honvédelem és közszolgálat 23. Vízügy 2.2.6. Szakközépiskolai ágazatok megjelölése a számok jelentésének megjelölésével (4. oszlop): I. Egészségügy II.
Egészségügyi technika
III.
Szociális
IV.
Pedagógia
V.
Képző- és iparművészet
VI.
Hang-, film és színháztechnika
VII.
Bányászat
VIII.
Épületgépészet
IX.
Gépészet
X.
Kohászat
XI.
Villamosipar és elektronika
XII.
Távközlés
XIII.
Informatika
XIV.
Vegyipar
XV.
Vegyész
XVI.
Építőipar
XVII.
Könnyűipar
XVIII.
Faipar
XIX.
Nyomdaipar
XX.
Közlekedésépítő
XXI.
Közlekedés
XXII.
Közlekedésgépész
XXIII.
Környezetvédelem
XXIV.
Közgazdaság
XXV.
Ügyvitel
XXVI.
Kereskedelem
XXVII.
Vendéglátóipar
XXVIII.
Turisztika
XXIX.
Optika
XXX.
Szépészet
XXXI.
Agrár gépész
XXXII.
Erdészet és vadgazdálkodás
XXXIII.
Mezőgazdaság
XXXIV.
Kertészet és parképítés
XXXV.
Földmérés
XXXVI.
Élelmiszeripar
XXXVII.
Sport
XXXVIII. Rendészet és közszolgálat XXXIX.
Közművelődés
XL.
Közlekedés, szállítmányozás és logisztika
XLI.
Vízügy
XLII.
Előadóművészet
2.2.7. Iskolai rendszerű szakképzésben a szakképzési évfolyamok száma (5. oszlop): Amennyiben a cellában „-” jelölés látható, az adott szakképesítés megszerzésére irányuló képzés kizárólag iskolarendszeren kívüli szakképzésben indítható. A képzési idő magában foglalja a foglalkoztatással összefüggő 64 órás idegen nyelvi képzést, továbbá legalább 18 órában a foglalkoztatási ismereteket, amely szakképesítéseknél e követelmények előírásra kerültek. 2.2.8. Iskolarendszeren kívüli szakképzésben az óraszám (6. oszlop): Amennyiben a cellában „-” jelölés látható, az adott szakképesítés megszerzésére irányuló képzés kizárólag iskolai rendszerű szakképzésben indítható. A képzési idő magában foglalja a foglalkoztatással összefüggő 60 órás idegen nyelvi képzést, továbbá legalább 18 órában a foglalkoztatási ismereteket, amely szakképesítéseknél e követelmények előírásra kerültek. 2.2.9. A képzés munkarendje (7. oszlop): Iskolai rendszerű szakképzés esetén: a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározottak alapján nappali, esti, levelező, távoktatás vagy egyéb sajátos munkarend szerinti képzések. Iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén: az OKJ-ban meghatározott óraszámban megtartott képzés (tanfolyami képzés) vagy távoktatás. Jelölések: Nappali N Esti E Levelező L Egyéb sajátos munkarend S Iskolarendszeren kívüli, TK adott óraszámú képzés (tanfolyami képzés) Távoktatás T 2.2.10. MKKR szint (8. oszlop) A szakképesítésnek a Magyar Képesítési Keretrendszer 1–8-ig terjedő besorolási rendszere szerinti szintje. 2.2.11. A szakképesítésért felelős miniszter (9. oszlop) A szakképesítésért felelős ágazati miniszter megjelölése. ”
2. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez „2. melléklet a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelethez
A szakmairánnyal rendelkező szakképesítések szakmairányainak felsorolása
1
A
B
Szakképesítés megnevezése
Szakmairányok
2
Artista II. (a szakmairány megjelölésével)
3
Artista I. (a szakmairány megjelölésével)
4
Egyházzenész II. (a szakmairány megjelölésével)
5
Egyházzenész I. (a szakmairány megjelölésével)
6
Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)
7
Gyakorlatos színész (a szakmairány megjelölésével) Gyakorló hangszerkészítő és -javító (a hangszercsoport megjelölésével) Hangszerkészítő és -javító (a hangszercsoport megjelölésével) Honvéd altiszt (az ágazat/szakmairány megjelölésével)
8 9 10
Akrobata Légtornász Zsonglőr Egyensúlyozó Bohóc Akrobata Légtornász Zsonglőr Egyensúlyozó Bohóc Kántor-énekvezető; Kántor-kórusvezető; Kántor-orgonista Kántor-énekvezető; Kántor-kórusvezető; Kántor-orgonista Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Energiaátalakító-berendezés kezelője; Építési anyagelőkészítő gép kezelője; Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő; Targoncavezető; Útépítő-, és karbantartógép kezelő; Alapozás, közmű- és fenntartási-gép kezelő Bábszínész; Színházi és filmszínész fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős - Híradó ágazat: - átvitel- és kapcsolástechnikai eszközüzemeltető - rádióállomás-üzemeltető - Katonai informatikai-rendszer üzemeltető ágazat - Légi vezetés ágazat - Műszerész ágazat: - fegyverműszerész - páncéltörő rakéta műszerész - Parancsnoki ágazat: - ABV védelmi - légvédelmi rakéta és tüzér - Repülésbiztosító ágazat - Repülőműszaki ágazat: - avionika szerelő - sárkány-hajtóműszerelő - Speciális felderítő ágazat: - elektronikai hadviselés
11
Honvéd zászlós (az ágazat/szakmairány megjelölésével)
12
Jazz-zenész II. (a szakmairány megjelölésével) Jazz-zenész I. (a szakmairány megjelölésével) Kaszkadőr (a tevékenység megjelölésével) Kerámia, porcelán készítő (a szakmairány megjelölésével)
13 14 15
16
Klasszikus zenész II. (a szakmairány megnevezésével)
17
Klasszikus zenész I. (a szakmairány megnevezésével)
18
Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megnevezésével) Népi kézműves (a szakmairány megjelölésével)
19
20 21 22
Népzenész II. (a szakmairány megjelölésével) Népzenész I. (a szakmairány megjelölésével) Rendészeti szervező (a szakmairány megjelölésével)
- rádióelektronikai felderítő - Szerelő ágazat: - műszakigép-szerelő - páncélos és gépjárműszerelő - Biztonsági ágazat - katonai felderítő - nemzetbiztonsági - rádióelektronikai felderítő - Híradó és informatikai ágazat - Légi vezetés ágazat - Speciális felderítő ágazat Jazz-énekes; Jazz-zenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős) Jazz-énekes; Jazz-zenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős) autós, gyalogos, lovas, motoros Gipszmodell-készítő; Kerámia- és porcelántárgykészítő; Porcelánfestő Hangkultúra Klasszikus zenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős); Magánénekes; Zeneelmélet-szolfézs; Zeneszerzés Hangkultúra Klasszikus zenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős); Magánénekes; Zeneelmélet-szolfézs; Zeneszerzés Közművelődési szakember II. Közönségkapcsolati szakember Csipkekészítő; Faműves, fajátékkészítő; Fazekas; Gyékény-, szalma- és csuhétárgykészítő; Kézi és gépi hímző; Kosárfonó, fonottbútor készítő; Szőnyegszövő; Takács; Nemezkészítő; Népi bőrműves Népi énekes; Népzenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős) Népi énekes; Népzenész (fafúvós, rézfúvós, húros/vonós, billentyűs, ütős) Bűnügyi szervező; Büntetés-végrehajtási szervező; Határrendészeti szervező; Iparbiztonsági szervező; Katasztrófavédelmi szervező; Közlekedési és közrendvédelmi szervező; Tűzvédelmi szervező
23
Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével)
24
Segédrestaurátor (a szakmairány megjelölésével) Szórakoztató zenész II. (a szakmairány megjelölésével)
25
26
Szórakoztató zenész I. (a szakmairány megjelölésével)
27
Táncos II. (a szakmairány megjelölésével)
28
Táncos I. (a szakmairány megjelölésével)
Bűnügyi rendőr; Határrendészeti rendőr; Közlekedési rendőr; Közrendvédelmi rendőr bőr, fa, textil, fém, szilikát, régészeti, papír- és könyv Énekes szólista Szórakoztató zenész (fafúvós, rézfúvós, húros /vonós, billentyűs, ütős) Énekes szólista Szórakoztató zenész (fafúvós, rézfúvós, húros /vonós, billentyűs, ütős) Klasszikus balett-táncos; Kortárs-, modern táncos; Néptáncos; Színházi táncos Klasszikus balett-táncos; Kortárs-, modern táncos; Néptáncos; Színházi táncos
”
3. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez „3. melléklet a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelethez
Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítések
1
A
B
C
Ágazat
Az érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés
Érettségi végzettséghez kötött ágazati szakképesítés
54 720 02 Fogászati asszisztens 54 720 03 Gyógyszertári asszisztens 54 720 04 Perioperatív asszisztens 54 723 01 Gyakorló mentőápoló 54 723 02 Gyakorló ápoló
2
I. Egészségügy
52 720 01 Általános ápolási és egészségügyi asszisztens
54 723 03 Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló 54 725 02 Audiológiai asszisztens és hallásakusztikus 54 725 03 Fizioterápiás asszisztens 54 725 04 Gyakorló klinikai laboratóriumi asszisztens 54 725 05 Gyakorló szövettani asszisztens 54 725 06 Kardiológiai és angiológiai asszisztens 54 725 07 Klinikai neurofiziológiai asszisztens
54 725 09 Radiográfiai asszisztens 54 726 04 Gyógymasszőr 54 726 03 Ergoterapeuta 3
II. Egészségügyi technika
52 720 02 Egészségügyi technikai asszisztens 34 762 01 Szociális gondozó és ápoló
4
5
III. Szociális
IV. Pedagógia
31 761 02 Házi időszakos gyermekgondozó és 52 761 01 Családsegítő asszisztens 31 761 01 Gyermek- és ifjúsági felügyelő és 52 761 01 Családsegítő asszisztens 31 761 01 Gyermek- és ifjúsági felügyelő és 31 761 02 Házi időszakos gyermekgondozó 32 140 01 Óvodai dajka és 52 761 01 Családsegítő asszisztens 32 140 01 Óvodai dajka és 52 140 01 Fogyatékkal élők gondozója
54 724 01 Fogtechnikus gyakornok 54 726 02 Ortopédiai műszerész 54 762 03 Szociális szakgondozó 54 761 01 Gyermekotthoni asszisztens 54 761 02 Kisgyermekgondozó, -nevelő 54 762 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 54 762 02 Szociális asszisztens 54 140 01 Gyógypedagógiai segítő munkatárs 54 140 02 Pedagógiai- és családsegítő munkatárs 54 211 01 Dekoratőr 54 211 02 Divat- és stílustervező 54 211 03 Festő 54 211 04 Grafikus
6
V. Képző- és iparművészet
51 345 02 Képző- és Iparművészeti program- és 54 211 05 Kerámiaműves projektszervező 54 211 06 Ötvös 54 211 07 Szobrász 54 211 08 Textilműves 54 211 09 Üvegműves 54 211 10 Művészeti és médiafotográfus 54 213 01 Hangmester
7
VI. Hang-, film és 51 345 04 Médiaművészeti program- és színháztechnika projektszervező
54 213 03 Mozgókép- és animációkészítő 54 521 07 Színháztechnikus, szcenikus 54 521 08 Színpad- és porondtechnikus
8
VII. Bányászat
32 544 01 Külszíni bányász és 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő; Targoncavezető szakmairányok] 31 582 01 Csőhálózatszerelő
9
10
11
VIII. Épületgépészet
IX. Gépészet
X. Kohászat
54 544 01 Bányaművelő technikus
54 544 02 Fluidumkitermelő technikus 54 544 03 Gázipari technikus
52 582 02 Épületgépészeti előkészítő vagy 31 521 01 Bevontelektródás kézi ívhegesztő és 31 521 05 Gázhegesztő
54 582 01 Épületgépész technikus
31 521 10 Gyártósori gépész
54 521 03 Gépgyártástechnológiai technikus
34 521 02 Finommechanikai műszerész 52 522 04 Villamos berendezés szerelő és üzemeltető
54 863 01 Fegyverműszerész
32 521 03 Olvasztár és öntő és 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca);
54 523 04 Mechatronikai technikus 54 521 04 Kohászati technikus
Targoncavezető szakmairányok]
54 523 02 Elektronikai technikus 12
13
XI. Villamosipar és elektronika
XII. Távközlés
51 523 01 PLC programozó
54 522 01 Erősáramú elektrotechnikus 54 523 03 Közlekedésautomatikai műszerész
52 522 04 Villamos berendezés szerelő és üzemeltető
54 523 01 Automatikai technikus
52 523 01 Távközlési üzemeltető
54 481 03 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető 54 523 05 Távközlési technikus 54 213 05 Szoftverfejlesztő 54 482 01 IT mentor
14
XIII. Informatika
52 481 02 Irodai informatikus
54 481 01 CAD-CAM informatikus 54 481 02 Gazdasági informatikus 54 481 05 Műszaki informatikus 54 481 06 Informatikai rendszerüzemeltető
15
16
17
XIV. Vegyipar
XV. Vegyész
XVI. Építőipar
32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Targoncavezető szakmairányok] és 34 543 01 Abroncsgyártó vagy 34 543 03 Formacikk-gyártó vagy 34 543 04 Ipari gumitermék előállító 34 521 09 Műanyagfeldolgozó és 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Targoncavezető szakmairányok] 34 524 01 Gyógyszerkészítmény-gyártó vagy 34 524 02 Vegyipari rendszerkezelő 52 481 01 Digitális műszaki rajzoló és 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő; Targoncavezető szakmairányok]
54 543 02 Gumiipari technikus
54 521 06 Műanyagfeldolgozó technikus
54 524 03 Vegyész technikus 54 582 02 Hídépítő és -fenntartó technikus 54 582 03 Magasépítő technikus 54 582 04 Mélyépítő technikus 54 582 05 Útépítő és -fenntartó technikus 54 582 06 Vasútépítő és -fenntartó technikus 54 542 01 Bőrfeldolgozó-ipari technikus
18
XVII. Könnyűipar 52 542 01 Könnyűipari gyártáselőkészítő
54 542 02 Ruhaipari technikus 54 542 03 Textilipari technikus
19
XVIII. Faipar
20
XIX. Nyomdaipar
21
32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca); Targoncavezető szakmairányok] és 52 543 01 Bútoripari gyártás-előkészítő, szervező
54 543 01 Faipari technikus
51 213 06 Digitális kép- és szövegszerkesztő
54 213 07 Nyomdaipari technikus
51 213 07 Digitális nyomóforma készítő 31 525 01 Kerékpárszerelő és 32 582 02 Építő- és anyagmozgató gép kezelője XXII. [Emelőgépkezelő (kivéve targonca) Közlekedésgépész szakmairány] 34 522 03 Elektronikai műszerész
54 213 06 Kiadványszerkesztő technikus 54 525 02 Autószerelő 54 525 01 Autóelektronikai műszerész
54 525 03 Avionikus 54 525 09 Kocsivizsgáló 31 521 12 Jármű- és gépszerelő és 32 582 02 Építő- és anyagmozgatógép kezelője [Emelőgépkezelő (kivéve targonca) szakmairány]
52 812 03 Szállodahajós, szállodai személyzet vagy 52 841 01 Hajózási üzemeltetési vezető és 51 841 01 Képesített hajós és 32 810 02 Nyíltvízi-vízimentő 22
XXIII. 31 851 02 Hulladékfelvásárló és -gazdálkodó Környezetvédelem
54 525 10 Repülőgép szerelő 54 525 11 Vasúti jármű dízelmotor- és hajtásszerelő 54 525 12 Vasúti jármű szerkezeti és fékrendszer szerelője 54 525 13 Vasúti jármű villamos rendszereinek szerelője
54 841 01 Hajózási technikus
54 850 01 Környezetvédelmi technikus 54 343 01 Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás) 54 344 01 Pénzügyi-számviteli ügyintéző
23
XXIV. Közgazdaság
52 345 06 Pályázati-támogatási asszisztens
54 344 02 Vállalkozási és bérügyintéző 54 344 03 Vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző 54 344 04 Államháztartási ügyintéző
51 344 04 Pénzügyi ügyintéző
54 340 01 Üzleti szolgáltatási munkatárs
24
XXV. Ügyvitel
52 841 02 Ügyfélszolgálati ügyintéző
25
XXVI. Kereskedelem
34 341 01 Eladó
26
XXVII. Vendéglátóipar
34 811 03 Pincér
27
XXVIII. Turisztika 52 812 01 Szállodai recepciós 51 213 06 Digitális kép- és szövegszerkesztő
28
XXIX. Optika
29
XXX. Szépészet
54 346 03 Irodai titkár 54 347 01 Idegennyelvű ipari és kereskedelmi ügyintéző 54 341 01 Kereskedő 54 341 02 Kereskedelmi képviselő 54 811 01 Vendéglátásszervező 54 812 01 Idegenvezető 54 812 03 Turisztikai szervező, értékesítő
52 815 03 Férfi fodrász-borbély
54 810 01 Fotográfus és fotótermék-kereskedő 54 725 08 Látszerész és optikai árucikkkereskedő 54 815 01 Fodrász
52 815 04 Szépségtanácsadó
54 815 02 Kozmetikus
34 725 01 Optikai üvegcsiszoló
54 521 05 Mezőgazdasági gépésztechnikus 30
XXXI. Agrár gépész
51 621 01 Agrár vállalkozó 54 521 02 Erdészeti gépésztechnikus 31 521 10 Gyártósori gépész
31
32
XXXII. Erdészet és 32 850 01 Természetvédelmi munkatárs vadgazdálkodás XXXIII. Mezőgazdaság
34 621 03 Állattartó szakmunkás
54 521 01 Élelmiszeripari gépésztechnikus 54 623 02 Erdésztechnikus 54 625 01 Vadgazdálkodási technikus 54 621 01 Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus 54 621 02 Mezőgazdasági technikus
33
XXXIV. Kertészet 31 622 02 Faiskolai kertész és parképítés
34
XXXV. Földmérés 52 481 01 Digitális műszaki rajzoló
35
XXXVI. Élelmiszeripar
31 541 14 Élelmiszeripari higiéniai és minőségbiztosítási munkatárs
36
XXXVII. Sport
51 726 01 Regeneráló balneoterápiás masszőr
37
XXXVIII. Rendészet és közszolgálat
52 861 11 Rendészeti ügyintéző
XXXIX. Közművelődés
52 345 07 Rendezvényszervező
38
52 345 04 Közszolgálati ügykezelő
51 344 11 Vállalkozási ügyintéző vagy 51 344 03 Vámügyintéző és 51 344 04 Pénzügyi ügyintéző 39
XL. Közlekedés, szállítmányozás és 52 841 02 Ügyfélszolgálati ügyintéző logisztika 52 841 02 Váltókezelő 52 841 03 Vasúti személypénztáros
40
XLI. Vízügy
41
XLII. Előadóművészet
”
52 853 03 Vízügyi ügyintéző
51 345 05 Előadóművészeti program- és projektszervező
54 581 02 Parképítő és fenntartó technikus 54 581 01 Földmérő, földügyi és térinformatikai technikus 54 541 01 Élelmiszeripari analitikus technikus 54 541 02 Élelmiszeripari technikus 54 813 01 Fitness-wellness instruktor 54 813 02 Sportedző (a sportág megjelölésével) 54 861 01 Rendőr tiszthelyettes (a szakmairány megjelölésével) 54 345 01 Közszolgálati ügyintéző 54 345 02 Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megnevezésével) 54 812 04 Közönségforgalmi felügyelő 54 841 11 Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző 54 841 02 Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó 54 841 03 Légi közlekedésüzemvitel-ellátó 54 841 09 Postai üzleti ügyintéző 54 841 05 Vasútforgalmi szolgálattevő 54 841 06 Vasúti árufuvarozási ügyintéző 54 841 10 Jegyvizsgáló 54 853 02 Vízgazdálkodó technikus 54 853 03 Vízgépészeti technikus 54 853 04 Víziközmű technikus 54 212 01 Artista II. (a szakmairány megnevezésével) 54 212 02 Egyházzenész II. (a szakmairány megnevezésével) 54 212 03 Gyakorlatos színész (a szakmairány megnevezésével) 54 212 04 Jazz-zenész II. (a szakmairány megjelölésével) 54 212 05 Klasszikus zenész II. (a szakmairány megjelölésével) 54 212 06 Népzenész II. (a szakmairány megjelölésével) 54 212 08 Szórakoztató zenész II. (a szakmairány megjelölésével) 54 212 09 Táncos II. (a szakmairány megjelölésével) 54 215 01 Gyakorló hangszerkészítő és javító (a hangszercsoport megjelölésével)
4. melléklet a 25/2016. (II. 25.) Korm. rendelethez „7. melléklet a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelethez
Az egyes hatósági jellegű képzések szakmai tartalmát is magában foglaló szakképesítések A
B
C
Szakképesítés azonosító száma
Szakképesítés megnevezése
a szakmai tartalomba épült hatósági jellegű képzés
32 582 02
Építő- és anyagmozgató gép kezelője (a szakmairány megjelölésével)
35 841 02
Tehergépkocsi-vezető
3
35 841 01
Autóbuszvezető
4
32 850 01 34 623 01 34 621 01 34 621 03 34 521 08 51 621 01 54 621 01 54 521 02 54 623 02 54 521 05 54 621 02
Természetvédelmi munkatárs Erdészeti szakmunkás Gazda Állattartó szakmunkás Mezőgazdasági gépész Agrár vállalkozó Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus Erdészeti gépésztechnikus Erdésztechnikus Mezőgazdasági gépésztechnikus Mezőgazdasági technikus
1
2
5
52 841 02
Váltókezelő
6
54 841 05
Vasútforgalmi szolgálattevő
gépkezelői jogosítvány: a közúti közlekedési ágazatban használt önjáró emelő- és rakodógépek kezelőinek képzéséről és vizsgáztatásáról szóló 40/2009. (VIII. 31.) KHEM rendelet szerint C1E,CE kategóriás vezetői engedély: a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet D kategóriás vezetői engedély: a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet
T kategóriás vezetői engedély: a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet
a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók szakmai képzésének és vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont és képzőszervezetek működésének, a képzési engedély kiadásának, továbbá a vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet 1. melléklet I. Országos közforgalmú, térségi és saját célú vasúti pályahálózat 32.; 33.; 90.; II.1. Elővárosi vasúti pályahálózat 13. sor a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő
7
54 841 10
Jegyvizsgáló
8
52 841 01
Hajózási üzemeltetési vezető
9
51 841 01
Képesített hajós
10
32 810 02
Nyíltvízi- vízimentő
11
52 812 03
Szállodahajós, szállodai személyzet
”
munkavállalók szakmai képzésének és vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont és képzőszervezetek működésének, a képzési engedély kiadásának, továbbá a vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet 1. melléklet I. Országos közforgalmú, térségi és saját célú vasúti pályahálózat 19.; 20.; 21., II.1. Elővárosi vasúti pályahálózat 7., II.2.2. Földalatti vasúti pálya-hálózat (Metró) 9. és 10., II.2.3. Millenniumi földalatti vasút 7. sor a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalók szakmai képzésének és vizsgáztatásának, a vasúti vizsgaközpont és képzőszervezetek működésének, a képzési engedély kiadásának, továbbá a vasúti járművezetői gyakorlat szabályairól szóló 19/2011. (V. 10.) NFM rendelet 1. melléklet I. Országos közforgalmú, térségi és saját célú vasúti pálya-hálózat 39/B.; 69.; 70.; II.1. Elő-városi vasúti pályahálózat 8.; 9. sor Hajózási üzemeltetési vezető képzés: a hajózási tevékenység engedélyezésének rendjéről szóló 28/2000. (XII. 18.) KöViM rendelet Matróz képzés: a belvízi utakon közlekedő úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelősége feltételeiről, az üzemképesség vizsgálatáról és tanúsításáról 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet; Kisgéphajó-vezető képzés: a hajózási képesítésekről szóló 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelet Hivatásos kisgéphajó-vezető képzés: a hajózási képesítésekről szóló 15/2001. (IV. 27.) KöViM rendelet Matróz képzés: a belvízi utakon közlekedő úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelősége feltételeiről, az üzemképesség vizsgálatáról és tanúsításáról 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet