ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2134/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: Rttv.) 112. §-ban biztosított jogkörében Track-57 Kft. Rádió 1 Székesfehérvár, Rádió 1 Sárbogárd (vételkörzet bővítés) (1111 Budapest, Bercsényi út. 8.) Műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot. A Testület megállapítja, hogy a Műsorszolgáltató 2007. március 10-i műsorszolgáltatása során egy alkalommal megsértette az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést. A törvénysértés miatt a Testület az Rttv. 112. § (1) bekezdésének a) pontja alapján felhívja a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel.
Indokolás A Testület az Rttv. 41. § (1) b) pontja alapján hivatalból vizsgálta Track-57 Kft. Műsorszolgáltató 2007. március 10-i műsorszolgáltatását és az alábbiakat tapasztalta. A hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltató saját műsort a következők szerint szolgáltat: 1. 06.00-10.00 óráig minden nap félóránként 3-5 percben, összesen 29 percnyi, kifejezetten a vételkörzet térségére vonatkozó információkat (is) közlő hírműsorok, 2. 10.00-14.00 óráig minden nap egybefüggően. A saját műsorszolgáltatás központi elemei az alábbiak szerint alakulnak: Délelőtti sáv (10.00 - 12.00 óráig): Helyi közéleti magazinműsor: heti egy alkalommal szombaton 1 óra időtartamban. Slágerlista. Az európai rádiók listái alapján naponta frissen készülő zenei listák. Délutáni sáv: (12.00 - 14.00 óráig): Kívánságműsor: A Kívánságműsorban az interaktivitásé a főszerep. A hallgatók nem csak dalokat kérhetnek a rádiótól, de az adott vételkörzeten belül üzenhetnek is egymásnak, ezzel is erősítve a rádió lokalitását. Napi egy alkalommal kerül sugárzásra. 1
Rádió 1 Székesfehérvár közel nyolc perccel maradtak el a 29 perctől. 10.00-11.00 és 12.0014.00 között nem volt műsorvezetői megszólalás, a zenék ugyanazok voltak, mint a budapesti adón, és nem közvetítettek kívánságműsort sem. 11.00-12.00 óra között egyórás magazinműsort sugárzott a rádió, amiben az információk és interjúk domináltak. Itt jegyezzük meg, hogy a Rádió1 Székesfehérvár vételkörzet bővítéseként működik a Rádió1 Sárbogárd, tehát a két rádió mindenben megegyező módon közvetítette a műsorát. A hálózatos illetve a hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltató műsorait az alábbi két táblázat alapján lehet összehasonlítani: 1.sz. táblázat Rádió 1 Budapest (ORTT felvétel) Zene; 0.08-kor, 0.24-kor, 0.38-kor Györke Attila műsorvezető bejelentkezése(Kelly Clarcsson;Africanis Moonstars;P. Diddy/Christina Aguilera;Tom Novy;K-Maro) Zene; 1.07-kor, 1.23-kor, 1.38-kor, 1.56-kor Györke Attila bejelentkezése(Arash;1.07-kor Nyuszilány üzenete;Wonderland Avenue;Coolio;Pussycat Dolls;1.23-kor Matula küldi Ildikónak Akon/Snoop újdonságát;Blue Cantrall;David Getta;Orishas;1.56-kor Krisztiánnak kérnek egy számot) Zene; 2.05-kor Györke Attila műsorvezető bejelentkezése(Pink;2.05kor Era telefonja;Kelly Clarcsson;Will Smith;2.21-kor Dávid telefonja;Nelly/Kelly;2.56-kor Péter telefonja;Pussycat Dolls) Zene; 3.07-kor, 3.23-kor, 3.34-kor Györke Attila bejelentkezése(Gnarks Barkley;3.07-kor Margó üzen a nagybátyjának;Bob Sinclair;Nelly Furtado;Madonna) Zene; 4.06-kor, 4.20-kor, 4.52-kor Györke Attila bejelentkezése(Orishas;Pink;Pussycat Dolls) Zene; 5.05-kor, 5.20-kor Györke Attila bejelentkezése(Sean Paul;Ashlee Simpson;Axwell;C-Block;Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;Black Eyed Peas) Reklám/Rádió 1 műsorajánló Hírek/Hudák Anita/megállapodás az illegális német szemét egy részének visszaszállításáról/több ezren nem kaphatnak ösztöndíjat ősszel/válságban van egy sztárpár házassága/időjárás/közlekedés Kezdődik a Rádió1 reggeli műsora a Kukori, benne műsorvezetői bejelentkezések, információ és zene(Sean Paul;Orishas) Reklám/műsorajánló Budapesti Krónika/Hudák Anita/fizetni kell ma a parkolásért/több helyen ellenőriznek a BKV ellenőrök/nem terelik repülősínekre a 2-es villamost/szakszervezetek megtámadják a szakiskolák átalakítását/újabb területeken kell fizetni a parkolásért/márciusban mossák a hidakat/zöldkommandó Budapesten/kódex kiállítás nyílt az ELTE kincseiből/Budapestről rajtolhat a Dakar Folytatódik a Kukori című műsor (Will Smith;Arash) Reklám/Rádió1 promó/műsorajánló Hírek/Hudák Anita/szegedi egyetemistáknál tartottak házkutatást a rendőrök/szélsőséges csoportok akarnak bejutni március–én a parlamentben/használhatnak gumilövedéket a rendőrök március – én/hollywoodi szerelmeshír/időjárás/közlekedés
Idő 0.00-1.00 1.00-2.00
2.00-3.00 3.00-4.00 4.00-5.00 5.00-6.00 6.00-6.01 6:01:37-6:04:25 (168 sec.) 6.04-6.30 6.30-6.31 6:31:09-6:36:23 (314 sec.)
6.36-7.00 7.00-7.01 7:01:46-7:04:34 (168 sec.)
2
Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Bob Sinclair;Eminem;Nelly Furtado) Reklám/Intersport/műsorajánló Hírek/Hudák Anita/szerdán jár le a teljesítményadó fizetési határideje/megtámadja a kórházi ágyszámokról szóló határozatot a Fidesz/megbüntetik aki nem engedelmeskedik a rendőri felszólításnak/Bill Gates a leggazdagabb/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Tom Novy) Reklám/Szerencsejáték Zrt./Rádió1 promó/műsorajánló Hírek/megállapodás az illegális német szemét egy részének visszaszállításáról/több ezren nem kaphatnak ösztöndíjat ősszel/válságban van egy sztárpár házassága/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Akon/Eminem;Arash) Reklám/Chevrolet/műsorajánló Hírek/Hudák Anita/szegedi egyetemistáknál tartottak házkutatást a rendőrök/szélsőséges csoportok akarnak bejutni március–én a parlamentben/használhatnak gumilövedéket a rendőrök március – én/hollywoodi szerelmeshír/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Kelly Clarcsson) Reklám/Viasat/Maxima/Opel/ Intersport/Suzuki/műsorajánló Hírek/Hudák Anita/szerdán jár le a teljesítményadó fizetési határideje/megtámadja a kórházi ágyszámokról szóló határozatot a Fidesz/megbüntetik aki nem engedelmeskedik a rendőri felszólításnak/Bill Gates a leggazdagabb/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Wonderland Avenue;2Pac;Black Eyed Peas;Orishas) Reklám/Ananász újság/promó Rádió 1 Top 10; 10.05-kor Mákszem Levente műsorvezető bejelentkezése (Kelly Clarcsson;Rob Thomas;Rihanna/Sean Paul;50 Cent;10.46-kor műsorvezető bejelentkezése Akon;Rob Thomas) Reklám/Pannon/Ananász újság Zene; 11.03-kor, 11.19-kor műsorvezető bejelentkezése(Pink;Pussycat Dolls;Shakira;Jamelia;Panjabi MC;Nelly Furtado;Orishas;Sean Paul;Kelly Clarcsson;11.47-kor műsorvezető bejelentkezése egy Madonnáról szóló híre;Coolio) Reklám/Popcorn/Intersport/Ananász újság/Maxima Kívánságműsor(Justin Timberlake;12.08-kor Ildikó napra küldi Böbe a zeneszámot;Pink;12.22-kor Zsolti kérése Black Eyed Peas;12.36-kor Balogh Ádám küldi kollégáinak Gnarks Barkleyt;12.59-kor Attila közlekedési infója;Akon/Eminem) Reklám/Pannon Kívánságműsor(Shakira;13.08-kor Vera kérése Black Eyed Peas;Rasmus;13.25-kor Lajos kérése Aerosmith;Black Eyed Peas;13.43-kor évi kérése P. Diddy;Sean Paul;Kelis) Reklám/Suzuki Rádió1 Top 50 (Gnarks Barkley;14.03-kor Mákszem Levente műsorvezető bejelentkezése;Chiara;Orishas;Wonderland Avenue;14.55kor Nelly Furtado)
7.04-7.32 7.32-7.33 7:33:57-7:36:47 (170 sec.) 7.36-8.01 8.01-8.03 8:03:49-8:06:37 (168 sec.) 8.06-8.31 8.31-8.32 8:32:19-8:35:07 (168 sec.) 8.35-9.00 9.00-9.03 9:03:14-9:06:03 (169 sec.) 9.06-9.58 9.59-10.00 10.00-10.58 10.58-11.00 11.00-11.58
11.58-12.00 12.00-13.00
13.00-13.01 13.01-13.59 13.59-13.59 13.59-14.55
3
Reklám/Viasat/Intersport/gyorsulási verseny/műsorajánló Folytatódik a Rádió1 Top 50 (Sean Paul;15.53-kor műsorvezető elköszönése) Reklám/Viasat/Popcorn/gyorsulási verseny/Suzuki/műsorajánló Cookie show; könnyűzenei műsor (Pussycat Dolls;Nelly Furtado;Tom Novy) Reklám/Viasat/Ananász újság/Chevrolet/Intersport/műsorajánló Folytatódik a Cookie Show (Pink;Fergie;17.19 telefonos bejelentkezés;Wonderland Avenue;17.31-kor Gábor telefonál Debrecenből;Will Smith;Madonna;17.46-kor Jani a vonalban) Reklám/Viasat/Ananász újság/Popkorn/Suzuki/Intersport/Opel/ műsorajánló Folytatódik a Cookie Show (18.06-kor Ibolya telefonál Budapestről;Black Eyed Peas;Anastacia;18.22-kor Bea telefonja és Busta Rhymest kér;Sean Paul;Ashley Simpson) Reklám/Viasat/Ananász újság/műsorajánló Folytatódik a Cookie Show (Orishas;Shakira;Eminem;19.33-kor Geraldine telefonja;Arash) Reklám/Viasat/Popcorn/műsorajánló Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával Reklám/műsorajánló Folytatódik a Disco Shit című műsor Reklám/Viasat/műsorajánló Folytatódik a Disco Shit című műsor; DJ Jován mixel Reklám/műsorajánló Folytatódik a Disco Shit című műsor 2. sz. táblázat Rádió 1 Székesfehérvár (beküldött felvétel) Zene; 0.08-kor, 0.24-kor, 0.38-kor Györke Attila műsorvezető bejelentkezése(Kelly Clarcsson;Africanis Moonstars;P. Diddy/Christina Aguilera;Tom Novy;K-Maro) Zene; 1.07-kor, 1.23-kor, 1.38-kor, 1.56-kor Györke Attila bejelentkezése(Arash;1.07-kor Nyuszilány üzenete;Wonderland Avenue;Coolio;Pussycat Dolls;1.23-kor Matula küldi Ildikónak Akon/Snoop újdonságát;Blue Cantrall;David Getta;Orishas;1.56-kor Krisztiánnak kérnek egy számot) Zene; 2.05-kor Györke Attila műsorvezető bejelentkezése(Pink;2.05kor Era telefonja;Kelly Clarcsson;Will Smith;2.21-kor Dávid telefonja;Nelly/Kelly;2.56-kor Péter telefonja;Pussycat Dolls) Zene; 3.07-kor, 3.23-kor, 3.34-kor Györke Attila bejelentkezése(Gnarks Barkley;3.07-kor Margó üzen a nagybátyjának;Bob Sinclair;Nelly Furtado;Madonna) Zene; 4.06-kor, 4.20-kor, 4.52-kor Györke Attila bejelentkezése(Orishas;Pink;Pussycat Dolls) Zene; 5.05-kor, 5.20-kor Györke Attila bejelentkezése(Sean Paul;Ashlee Simpson;Axwell;C-Block;Gnarks Barkley;Jennifer Lopez;Black Eyed Peas) Reklám/Rádió 1 műsorajánló Hírek/Murányi Ottó/panelfelújítási pályázatot nyert
14.55-14.59 14.59-15.56 15.56-16.00 16.00-16.57 16.57-17.01 17.01-17.55 17.55-17.59 17.59-18.57 18.57-19.00 19.00-19.58 19.58-20.00 20.00-20.56 20.56-20.57 20.57-21.57 21.57-21.59 21.59-22.58 22.58-22.59 22.59-24.00 Idő 0.00-1.00 1.00-2.00
2.00-3.00 3.00-4.00 4.00-5.00 5.00-6.00 6.00-6.01 6:01:36-6:04:29
4
Székesfehérvár/közös ünneplés március 15–én/sérült labdarúgók kezelése a székesfehérvári kórházban/sport/időjárás/közlekedés Kezdődik a Rádió1 reggeli műsora a Kukori, benne műsorvezetői bejelentkezések, információ és zene(Sean Paul;Orishas) Reklám/műsorajánló Hírek/Murányi Ottó/kutatóközpont létesítését tervezi az MTA Székesfehérvárott/közlekedési baleset/panelfelújítási pályázatot nyert Székesfehérvár/közös ünneplés március 15-én/sérült labdarúgók kezelése a székesfehérvári kórházban/sport/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Will Smith;Arash) Reklám/Rádió1 promó/műsorajánló Hírek/Murányi Ottó/panelfelújítási pályázatot nyert Székesfehérvár/közös ünneplés március 15–én/sérült labdarúgók kezelése a székesfehérvári kórházban/sport/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Bob Sinclair;Eminem;Nelly Furtado) Reklám/műsorajánló Sportpercek Murányi Ottóval Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Tom Novy) Reklám/Szerencsejáték Zrt./Rádió1 promó/műsorajánló Hírek/Murányi Ottó/kutatóközpont létesítését tervezi az MTA Székesfehérvárott/közlekedési baleset/sport/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Akon/Eminem;Arash) Reklám/műsorajánló Hírek/Murányi Ottó/panelfelújítási pályázatot nyert Székesfehérvár/közös ünneplés március 15–én/sérült labdarúgók kezelése a székesfehérvári kórházban/sport/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Kelly Clarcsson) Reklám/Viasat/Maxima/kondigép/ műsorajánló Hírek/Murányi Ottó/kutatóközpont létesítését tervezi az MTA Székesfehérvárott/közlekedési baleset/sport/időjárás/közlekedés Folytatódik a Kukori című műsor (Sean Paul;Wonderland Avenue;2Pac;Black Eyed Peas;Orishas) Reklám/Ananász újság/promó Rádió 1 Top 10 (Pink;Rob Thomas;Rihanna/Sean Paul;10.09-kor sportesemény beharangozó;50 Cent;Akon;10.49-kor időjárás 20 másodpercben;Rob Thomas) Reklám/női vásár/Ananász újság/kondigép/Maxima/Pannon Információs műsor Murányi Ottóval hírekkel, információkkal és zenével (Pink;Shakira;Jamelia Reklám/pizzéria/Ananász újság/Toyota/Maxima Sportpercek Zene(Justin Timberlake;Pink;Black Eyed Peas;Gnarks Barkley;Nelly;Milk and Sugar;Akon/Eminem) Reklám/Pannon/Toyota Zene(Shakira;Black Eyed Peas;Rasmus;Ashlee Simpson;Black Eyed Peas;P. Diddy;Sean Paul;Kelis)
(173 sec.) 6.04-6.30 6.30-6.31 6:31:21-6:36:25 (304 sec.) 6.36-7.00 7.00-7.01 7:01:44-7:04:35 (171 sec.) 7.04-7.32 7.32-7.34 7:34:47-7:36:45 (118 sec.) 7.36-8.01 8.01-8.03 8:03:47-8:06:38 (171 sec.) 8.06-8.31 8.31-8.32 8:32:15-8:35:05 (170 sec.) 8.35-9.00 9.00-9.03 9:03:11-9:06:02 (171 sec.) 9.06-9.57 9.57-10.00 10.00-10.58 10.58-11.00 11.00-11.56 11.56-11.58 11.58-12.00 12.00-12.58 12.58-13.00 13.00-13.56
5
Reklám/Fiat/kondigép Rádió1 Top 50 (Gnarks Barkley;14.03-kor Mákszem Levente műsorvezető bejelentkezése;Chiara;Orishas;Wonderland Avenue;14.55kor Nelly Furtado) Reklám/Viasat/Popcorn/kondigép/ műsorajánló Folytatódik a Rádió1 Top 50 (Sean Paul;15.53-kor műsorvezető elköszönése) Reklám/Viasat/Popcorn/műsorajánló Cookie show; könnyűzenei műsor (Pussycat Dolls;Nelly Furtado;Tom Novy) Reklám/Viasat/Ananász újság/kondigép/női vásár/műsorajánló Folytatódik a Cookie Show (Pink;Fergie;17.19 telefonos bejelentkezés;Wonderland Avenue;17.31-kor Gábor telefonál Debrecenből;Will Smith;Madonna;17.46-kor Jani a vonalban) Reklám/Viasat/Ananász újság/Popkorn/Fiat/műsorajánló Folytatódik a Cookie Show (18.06-kor Ibolya telefonál Budapestről;Black Eyed Peas;Anastacia;18.22-kor Bea telefonja és Busta Rhymest kér;Sean Paul;Ashley Simpson) Reklám/Viasat/Ananász újság/műsorajánló Folytatódik a Cookie Show (Orishas;Shakira;Eminem;19.33-kor Geraldine telefonja;Arash) Reklám/Viasat/Popcorn/műsorajánló Kezdődik a Disco Shit című műsor Bárány Attilával Reklám/műsorajánló Folytatódik a Disco Shit című műsor Reklám/Viasat/műsorajánló Folytatódik a Disco Shit című műsor; DJ Jován mixel Reklám/műsorajánló Folytatódik a Disco Shit című műsor
13.56-13.57 13.57-14.55 14.55-14.59 14.59-15.56 15.56-16.00 16.00-16.57 16.57-17.01 17.01-17.55 17.55-17.59 17.59-18.57 18.57-19.00 19.00-19.58 19.58-20.00 20.00-20.56 20.56-20.57 20.57-21.57 21.57-21.59 21.59-22.58 22.58-22.59 22.59-24.00
A Testület a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 51. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés érvényre juttatása érdekében tájékoztatta a Műsorszolgáltatót a hatósági ellenőrzés rá vonatkozó megállapításairól, egyúttal felhívta a vonatkozó megállapítások tekintetében történő nyilatkozattételre. A Műsorszolgáltató a felhívásnak határidőn belül eleget tett. A Műsorszolgáltató válaszában kifejtette a hírműsorokkal kapcsolatban, hogy a korábbi tapasztalatok alapján kezdeményezte a műsorszolgáltatási szerződés módosítását, mivel nyilvánvalóvá vált, hogy az egzakt 29 perces helyi hírekből álló hírműsor-szolgáltatási kötelezettséget nem tudja teljesíteni.
A Testület álláspontja szerint: I. A hírműsorok nem megfelelő arányával kapcsolatban a hálózatba kapcsolódott műsorszolgáltató szerződésmódosítási kérelmét a Testület 2007. június 6-án jóváhagyta (1366/2007. (VI. 6.) sz. határozat). A módosítás szerint a műsorszolgáltató arra vállalt
6
kötelezettséget, hogy az egzakt 29 perc helyett a rugalmasabb 20 és 30 perc közötti hírműsort sugároz naponta. Természetesen a megvalósult törvénysértések tényén ez nem változtat, de a jövőre vonatkozóan megoldást jelent a problémára, hisz ahogy a vizsgálatból kitűnik a Műsorszolgáltató pár perccel maradt el a korábban vállalt kötelezettségtől, így a módosítás szerinti időtartamban a hírműsor szolgáltatása biztosítottnak látszik. II. A műsorszám saját gyártásúnak minősíthetősége feltételeit az Rttv. 2. §-ának 42. pontjában foglalt meghatározás tartalmazza, amely szerint: „42. Saját gyártású műsorszám: olyan műsorszám, amelyet többségében a) műsorszolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló természetes személy, illetőleg b) műsorszolgáltató által viselt költségek terhére magyarországi lakóhelyű természetes személy, magyarországi székhelyű jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság készített, és az így létrejött műsorszámhoz fűződő – törvényben meghatározott – vagyoni jogok a műsorszolgáltatót illetik meg.” „2. § 8. Hálózatba kapcsolódás: … ugyanazon műsorszám vagy műsor egyidejű, vagy csaknem egyidejű szolgáltatására.” „90. (2) A műsorszolgáltató a pályázatában vállalt időtartamban és adásidőben az adásidőbeosztás szerint, saját megkülönböztető azonosítási jelét használva, a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására jogosult és köteles, az általa üzemben tartott saját hálózaton, berendezésekkel, eszközökkel vagy távközlési szolgáltató (műsorszóró) szolgáltatás közreműködésével. A saját eszközökkel történő műsorszóró, szétosztó tevékenységekre a távközlési szolgáltatási engedélyt nem, de a külön jogszabályokban meghatározott egyéb engedélyeket be kell szerezni.” A 10:00 és 14:00 óra közötti saját műsoridőben sugárzott műsorszámok olyan kis mértékben tértek el a hálózatos műsorszolgáltató adásától (csak a néhány perces műsorvezetői megszólalásokban, reklámokban, csatornaazonosító-szignálokban stb. különböztek), hogy azok nem nevezhetők önálló műsorszámnak. A saját műsoridő sávjában a műsorszolgáltatóknak a Rádió1 Budapest adásában hallottaktól különböző, saját műsort kellett volna közvetítenie. Ezzel szemben a műsorkészítés a hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltatóknál úgy történik, hogy a hálózatos műsorszolgáltató napokkal a közlés időpontja előtt megküldi számukra a „központilag” elkészített zenei alapprogramot, és ezt valamennyi hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltató – változtatás nélkül – közvetíti. A zenei listába a hálózatos műsorszolgáltató szüneteket, ún. kiállási pontokat iktat be. A hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltatóknak ezeken a pontokon nyílik lehetősége a csatornaazonosítószignál, a műsorvezetői megszólalás, helyi információ stb. közlésére. Így fordulhat elő, hogy a kívánságműsorba betelefonáló hallgatók, és a játék nyertesei is részben ugyanazok, hiszen a műsorszámnak ez a része előre elkészített, ún. „konzerv”. A Műsorszolgáltató válaszában erre azt nyilatkozta, hogy minden egyes hálózatba kapcsolódott műsorszolgáltató esetében a stúdióban ülő szerkesztő keveri adásba az előre elkészített zenéket, a Műsorszolgáltató ezáltal látja igazoltnak a saját műsorszám meglétét, hisz a szerkesztő fizikailag van jelen a stúdióban és ő az aki az adásba kapcsolja a zenét, hozzátéve ugyanakkor, hogy annak sorrendjén nem változtat. A Testület álláspontja szerint az előre elkészített „konzerv” zenei alapból, mint műsorszámrészből/(al)műsorszámból és a saját műsorvezetői megszólalásokból összeálló műsorszám a műsorvezetői megszólalások önállósága miatt automatikusan nem minősülhet önálló, illetve
7
saját gyártású műsorszámnak. A Slágerlista és Kívánságműsor című műsorszámok önállóvá, illetve saját gyártásúvá nyilvánításának feltételei a Testület álláspontja szerint az Rttv. 2. §ának 42. pontjában foglalt meghatározás szerinti feltételek hiányán túl azért sem állnak fenn, mert e műsorszámok esetében a hálózatos műsorszolgáltatótól átvett „konzerv” zenei alap időben jelentősen hosszabb volt, mint a saját műsorvezetői megszólalások, stb., azaz a zenei részek „elnyomták” a saját műsorrészeket. Másképpen megfogalmazva a szóban forgó műsorszámokat többségében nem a Műsorszolgáltatóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló természetes személy(ek) készítette(ék), hanem a hálózatos műsorszolgáltató [illetve vele munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló természetes személy(ek)], s ebből a szempontból a Testület véleménye szerint a törvényszöveg alapján nincs jelentősége annak, hogy a nagyrészt más által készített műsorrészekből álló műsorszám az azt sugárzó műsorszolgáltatóval (jelen esetben a Műsorszolgáltatóval) munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló természetes személyek (alkalmazottak) szerkesztő munkájának eredménye. A fentiek alapján arra tekintettel, hogy a szóban forgó műsorszámok többségükben más műsorszolgáltató által gyártott részekből állnak [hiszen a „konzerv” zenei alapot a hálózatos műsorszolgáltató készítette (gyártotta)], a Testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Slágerlista és Kívánságműsor című műsorszámok nem tekinthetők saját gyártású, azaz saját műsorszámoknak. A Kívánságműsor című műsorszámmal kapcsolatban a Testület álláspontja szerint a Műsorszolgáltatónak kizárólag az interaktivitás alacsony foka tekintetében előadott védekezése (betelefonálások alacsony száma, viszonylag nagy számú konkurens műsorszolgáltató működése a régióban) fogadható el. A zenei alap azonosságával kapcsolatos műsorszolgáltatói érvelés a Testület álláspontja szerint a Slágerlista című műsorszám tekintetében annyiban fogadható el, hogy a slágerlista az ország teljes területén nagy valószínűséggel azonos, hiszen – legalább részben – országos lemezeladási adatokon alapul. A Testület meg kívánja jegyezni, hogy az Rttv. 108. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés szerint abban az esetben, ha a hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltató saját műsorszolgáltatása nem érné el a napi négy órát, a Testület nem veszi nyilvántartásba a hálózatba kapcsolódást (azaz ennek megfelelően nem módosítható a műsorszolgáltatási szerződés: „108. § (3) Ha a bejelentő megfelel a 98. §-ban foglaltaknak, a Testület módosítja a műsorszolgáltatási szerződéseket, egyidejűleg nyilvántartásba veszi a hálózatba kapcsolódást és a hálózatos műsorszolgáltatót. Nem módosítható a műsorszolgáltatási szerződés a hálózatba kapcsolódó olyan körzeti és helyi műsorszolgáltató tekintetében, amelynek fennmaradó saját műsorszolgáltatása nem éri el naponta a négy órát.” A hálózatba kapcsolódó műsorszolgáltatónak tehát vállalnia kell, hogy naponta legalább 4 órában a vételkörzetük lakosságának, saját arculatuk szerint sugároznak műsorokat. A Testület álláspontja szerint a fenti esetekben a „saját” műsor olyan csekély mértékben tért el a hálózatos műsortól, hogy megállapítható, a hálózatba kapcsolódott műsorszolgáltató nem teljesítette a Műsorszolgáltatási Szerződésben vállaltakat, amivel megsértette az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést. A Műsorszolgáltatási Szerződés ezen határozatban említett módosítása szerint a hálózatba kacsolódó műsorszolgáltató kötelezettségei pontosabb meghatározást nyertek, valamint
8
kiegészült azzal a kitétellel, miszerint a hálózatos műsoridő „terhére” is sugározhat saját műsort, amennyiben azt a Testületnek egy nappal korábban bejelenti. Ezáltal –a Testület véleménye szerint- biztosítottnak látszik, hogy a jövőben a Műsorszolgáltató normakövető irányba fog elmozdulni. Az adatok tanúsága szerint a Testület korábban az 1799/2007. (VII. 18.) számú ORTT határozatokban állapította meg az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megsértését a Műsorszolgáltatóval szemben. A Testület az Rttv. 90. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés jelen esetben megállapított megsértése miatt az Rttv. 112. § (1) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezés alapján felhívta a Műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére. A Testület a szankció kiszabása során figyelembe vette 2007. június 6-án elfogadott szerződésmódosítás is, amely alapján valószínűsíthető, hogy a jövőben a Testület hasonló törvénysértést nem fog tapasztalni. Az Rttv. rendelkezése szerint: „112. § (1) Ha a műsorszolgáltató az e törvényben, illetve a szerzői jogról szóló törvényben, valamint a műsorszolgáltatási szerződésben és a rádióengedélyben előírt feltételeket és előírásokat nem teljesíti vagy megsérti, illetőleg ha műsorszolgáltatóval a cselekmény elkövetésekor munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyban lévő személy bűnösségét a Btk. 329. §-ában meghatározott bűncselekmény miatt jogerős ítélet állapította meg, a Testület a) felhívja a műsorszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére,” Az eljárás során a Ket. 153. § (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv. 136. § (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv. 136. § (3) bekezdése biztosítja. Budapest, 2007. szeptember 19. az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Kovács György elnök
9