Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 9/2007. (IV. 20.) önkormányzati rendelete A hagyományos technológiával épült lakások tulajdonosai energia megtakarítást eredményező beruházásainak önkormányzati támogatásáról * (Egységes szerkezetben) Paks Város Önkormányzata (továbbiakban: kiíró) a hagyományos technológiával épült lakások tulajdonosai, lakásszövetkezetek és társasházak tulajdonostársai közössége energia megtakarítást eredményező beruházásainak támogatására nyilvános pályázati rendszert működtet, mellyel kapcsolatosan a Képviselő-testület az alábbi rendeletet alkotja. 1. § A rendelet hatálya A rendelet hatálya Paks város közigazgatási területén a hagyományos technológiával épült meglévő lakások tulajdonosaira, ilyen lakásokból álló lakásszövetkezetekre és társasházakra terjed ki.
5
2. § A támogatási keret forrása (1) A támogatási keret forrása Paks város tárgyévi költségvetésében a Képviselőtestület által e célra elkülönített összeg. (2) A pályázó a lakossági energia megtakarítás támogatására a vissza nem térítendő támogatást pályázat útján nyerhetik el.
4
3. §5 Támogatottak és a pályázatból kizártak köre (1) A hagyományos technológiával épült meglévő lakások energia megtakarítást eredményező felújításának, korszerűsítésének, továbbá új energiatakarékos lakóépületek építésének támogatására a tárgyévben meghirdetett állami pályázathoz kapcsolódóan az
2 önkormányzathoz pályázatot (a továbbiakban: kapcsolódó pályázat) nyújthatnak be mindazok, akiket az állami pályázat jogosultként megnevez, azzal az eltéréssel, hogy új ingatlan építésének támogatására az önkormányzathoz pályázat nem nyújtható be. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott állami pályázat benyújtása nélkül, kizárólag az önkormányzathoz pályázatot (a továbbiakban: önálló pályázat) nyújthatnak be a hagyományos technológiával 2001. előtt épült lakóépületek esetén a) természetes személyek, b) lakásszövetkezetek, c) társasházak. (3) Nem nyújthat be pályázatot, illetve nem adható támogatás azon pályázó részére, a) aki az (1)-(2) bekezdésben meghatározott jogosultak körébe nem tartozik; b) akinek a pályázata a benyújtását megelőzően megkezdett beruházás megvalósítására irányul; c) aki a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, és ez hitelt érdemlően bebizonyosodik; d) aki magyar adóazonosító jellel, vagy adószámmal nem rendelkezik (azon lakásszövetkezetek, társasházak, amelyek nem rendelkeznek önálló adószámmal, ha a pályázatban szereplő lakások tulajdonosai közül akár egy is nem rendelkezik adóazonosító jellel, vagy adószámmal); e) aki a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényben meghatározott valamely okból nem jogosult a támogatásra; f) aki nem rendelkezik paksi lakcímmel (lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel); g) aki lejárt esedékességű, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással bír, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, illetve akinek az Európai Unió tradicionális saját forrásai címen tartozása van; h) aki a korábbi években meghirdetett bármely, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium illetve további állami költségvetési forrásból finanszírozott valamint európai uniós forrásból finanszírozott energiatakarékossági programban (pl.: SZT-EN-2001, SZT-2002-EN, NEP-2003, NEP-2004, NEP-2006, NEP-2007, NEP-2008, NEP-2009 ZBR-EH-09) támogatást nyert, de támogatásától a kedvezményezett hibájából eredően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagy jogelődje elállt, vagy a beruházást a kedvezményezett nem valósította meg; i) aki ellen az Európai Bizottságnak valamely támogatás visszafizetésére kötelező határozata van érvényben, továbbá aki a pályázat benyújtását megelőzően az államháztartás alrendszereiből, az Európai Unió előcsatlakozási eszközeiből, vagy a strukturális alapokból juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét neki felróható okból nem teljesítette, kivéve vis maior esetét; j) aki a pályázat benyújtását megelőző 5 évben (a NEP-2006 pályázati kiírásig visszamenőleg) azonos tartalmú pályázaton a beruházás helyeként megjelölt ingatlan felújítására, korszerűsítésére támogatást nyert el (azonos tartalom alatt a pályázat benyújtását megelőző 5 évben kicserélt nyílászárók, kazánok, hőszigetelés stb. újabb cseréje értendő); k) aki a beruházást, illetve a fejlesztést olyan ingatlanon kívánja megvalósítani, amely a pályázat benyújtásának időpontjában nem per- és igénymentes; l) aki a pályázathoz mellékelendő tulajdoni lapon tulajdonosként nem szerepel;
3 m) aki – ha szükséges – a beruházás elvégzéséhez jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik; n) akinek a pályázata nem felel meg e rendeletben, és a pályázati kiírásban előírt formai és tartalmi követelményeknek; o) akinek a pályázatában megjelölt lakást nem a tulajdonos, vagy a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója használja; p) akinek a pályázatában megjelölt lakást nem lakás céljára használják. (4) E rendelet alkalmazásában az építés évének a jogerős használatbavételi, fennmaradási engedély megszerzésének évét kell tekinteni. (5) Azon pályázatok, amelyek a jogosultság ellenőrzése során nem felelnek meg az (1)-(4) bekezdésben meghatározott követelményeknek, kizárásra kerülnek.5 4. § A pályázat kiírása (1) Ha az önkormányzat tárgyévi költségvetése e rendelet szerinti pályázati célra keretet tartalmaz, a pályázatot évente egy alkalommal a polgármester a 3.§ (1) bekezdésében meghatározott támogatási céllal megegyező, vagy ahhoz hasonló állami pályázati kiírás megjelenése napját követő 30 napon belül írja ki. Állami pályázat megjelenése hiányában a pályázat kiírásáról a Képviselő-testület dönt.5 (2) A pályázati kiírást a helyben szokásos módon és a helyi médiák útján kell közzétenni. (3) A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell: -
az állami pályázat kiírására történő figyelemfelkeltést,
-
a pályázók és a pályázatból kizártak körét,
-
a támogatási célokat,
-
a tárgyévi költségvetésben rendelkezésre álló pályázati keret nagyságát és az elnyerhető támogatást,
-
a pályázatok benyújtásának feltételeit, dokumentumait,
-
az elbírálás szempontjait és módszerét,
-
a benyújtási határidőt,
-
a hiánypótlás lehetőségéről szóló tájékoztatást, valamint
-
a pályázat elbírálási határidejét.
4 (4) A pályázatok benyújtására, a tárgyévi pályázat kiírását követően a tárgyévben folyamatosan (a benyújtás időpontja a postára adás napja), de legkésőbb tárgyév 5
október 30-ig van lehetőség. (5) A benyújtott pályázatok száma és az igényelt összes támogatási összeg alapján a pályázatok befogadását a kiíró évközben leállíthatja. (6) Ha a kiíró leállítja a pályázatok befogadását, arról a lakosságot a helyben szokásos módon, illetve a helyi médiák útján értesíti. 5. § A pályázat benyújtása (1) A támogatás iránti pályázatot a Tulajdonos, a Lakóközösség jogszabályban meghatározott felhatalmazása alapján a lakásszövetkezet képviselője, illetve a társasház közös képviselője (továbbiakban: pályázó) nyújthatja be.
(2) Hatályon kívül helyezve 5 (3) A pályázatot 1 példányban postai úton kell benyújtani, Paks Város Önkormányzata 7030 Paks, Dózsa György út 55-61.) címére. A pályázat benyújtásáért díjat nem kell fizetni.
4
(4) A pályázathoz az alábbi dokumentumokat kell benyújtani: a) b) c) d) e)
a rendelet 1. számú mellékletében foglalt nyilatkozatot, a rendelet 4. számú mellékletében foglalt nyilatkozatot, érintettség esetén a rendelet 5. számú mellékletében foglalt nyilatkozatot, kapcsolódó pályázat esetén a teljes állami pályázati dokumentáció másolatát, önálló pályázat esetén a kiírásban meghatározott egyéb igazoló dokumentumokat.5
(5) A beérkezett pályázatokat a kiíró átvizsgálja, és ha azzal kapcsolatosan hiányosságot 3
tapasztal, a pályázót a pályázat önkormányzathoz történő beérkezését követő munkanapon belül 5, határidő megjelölésével, hiánypótlás benyújtására szólítja fel.
20
3
(6) A hiánypótlási felszólításban megjelölt határidő jogvesztő, annak elmulasztása, vagy nem teljeskörű hiánypótlás estén a kiíró a pályázatot nem fogadja be, azt további vizsgálat nélkül a pályázónak visszaküldi.
5
(7) A kiíró a határidőben feladott és hiánytalan pályázatokat befogadja, melyről a pályázati anyagában szereplő értesítési címen értesítési a pályázót. A befogadás nem jelenti a támogatás megítélését. (8) Hatályon kívül helyezve.
5
6. §5 Támogatható célok A pénzügyi támogatás mértéke (1) A kapcsolódó pályázat esetén a pályázó – az új ingatlan építése kivételével – az állami pályázati kiírásban meghatározott célokra, az ott megjelölt elszámolható költségek figyelembevételével igényelhet támogatást. (2) Az önálló pályázattal a hagyományos technológiával 2001. előtt épült lakóépületek esetén az alábbi célokra igényelhető a támogatás: a) homlokzati nyílászárók cseréje árnyékoló szerkezettel (redőnnyel) vagy anélkül, b) homlokzatok, födémek, meglévő beépített tetőterek utólagos hőszigetelése, c) meglévő, hagyományos energiaforrással (gáz, szén, elektromos áram) működtetett fűtési és használati melegvíz rendszerek felújítása, korszerűsítése, átalakítása. (3) Az önálló pályázat esetén nem támogatható céloknak minősülnek az alábbiak: a) ha a tervezett munka nem felel meg a környezetvédelmi és egyéb hatósági előírásoknak, b) ha a tervezett munka nem eredményez energiahordozó megtakarítást, c) ha a pályázat nem lakóépület energetikai korszerűsítésére irányul, d) ha a tulajdoni lapon művelési ágként csak beépítetlen terület, kert, szántó, szőlő, gyümölcsös, erdő, gazdasági épület stb., (nem lakás, lakóház, lakóépület, tanya) minősítés szerepel. (4) Az önálló pályázat esetén a beruházás költségvetésében csak az árajánlattal alátámasztott azon költségek számolhatók el, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a beruházás végrehajtásához. A munkák elvégzése során kereskedelmi forgalomban kapható, Magyarországon forgalomba hozatali engedéllyel rendelkező új anyagok, szerkezetek berendezések építhetők, üzemelhetők be. (5) Az önálló pályázat esetén nem számolható el a beruházás költségvetésében a beruházás végrehajtásához elengedhetetlenül nem szükséges munkák költsége. Nem számolhatók el a beruházás utáni helyreállítási költségek, az átépítések, átalakítások, illetve bővítések költségei, a szakértői és tervezői díjak, az energia megtakarítást nem eredményező anyag és munkadíjak (pl. szúnyogháló, beltéri nyílászárók, párkány, könyöklő), korszerűtlen eszközök (pl. nyílt égésterű gázkészülékek, kémény nélküli gáz melegvíztermelők, a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet előírásainak nem megfelelő nyílászárók) beépítése, a megújuló energiafelhasználás növelése (pl. napkollektor, napelem, kapcsolt hő- és áramtermelés,
6 biomassza felhasználás, hőszivattyú telepítése, szél- vagy vízenergiát hasznosító rendszer), a hővisszanyerő szellőzőrendszer telepítése. (6) A kapcsolódó pályázat esetén az önkormányzati támogatás mértéke – társasház, szövetkezeti ház esetén lakásonként – az elszámolható költségek figyelembevételével a beruházás bruttó költségének 10%-a, de legfeljebb 300.000,-Ft. (7) Az önálló pályázat esetén az önkormányzati támogatás mértéke – társasház, szövetkezeti ház esetén lakásonként – az elszámolható költségek figyelembevételével a beruházás bruttó költségének 50%-a, de legfeljebb 400.000,-Ft.5 5
7. § A pályázatok nyilvántartása, az elbírálás (1) A beérkezett pályázatokat a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztálya tartja nyilván az iratkezelési előírások betartásával. (2) A pályázatokat a polgármester bírálja el. A pályázatok elbírálására a pályázat benyújtására meghatározott határidő lejártát, illetve a pályázat leállítását követő 20 munkanapon belül kerül sor. Az elbírálás határidejébe nem számít bele a hiánypótlásra, és a (3) bekezdésben meghatározott indokolás kérésére fordított idő. (3) Amennyiben a pályázat költségvetésében megjelölt valamely árat az elbíráló az általános árszínvonal figyelembevételével túlzottnak minősíti, úgy jogosult a pályázótól – határidő tűzésével – indokolást kérni. Amennyiben a pályázó az előírt határidőn belül indokolást nem nyújt be, vagy az elbíráló az indokolást nem tartja a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetőnek, úgy jogosult a pályázatban igényelt támogatás mértékét az ár túlzott mértékével arányosan csökkenteni. (4) Az elbírálás a beérkezés sorrendjében történik, a rendelkezésre álló keret kimerüléséig. A pályázatok elbírálásának eredményéről az elbíráló a döntés meghozatalát követő 3 munkanapon belül írásban értesíti a pályázókat.5
8. § Pénzügyi rendelkezés, a felhasználás ellenőrzése (1) Az elnyert támogatás a nyertes pályázó részére támogatási szerződés keretében, a munkák igazolt elvégzését követően kerül kifizetésre.5 (2) A támogatási megállapodást a döntés közlésének kézhezvételétől számítottan legkésőbb 90 napon belül meg kell kötni.
7 (3) Ha a támogatási megállapodás megkötése a (2) bekezdésben megadott időn belül a pályázó hibájából nem jön létre, a megítélt támogatás igénybevételének jogosultságát a pályázó elveszíti. (4) Hatályon kívül helyezve. (5) Hatályon kívül helyezve. (6) Hatályon kívül helyezve.
5
5
5
(7) A pályázatban szereplő munkák elvégzése csak arra jogosultsággal rendelkező cég, szakember(ek) közreműködésével lehetséges. (8) Hatályon kívül helyezve.
5
(9) Ha az elszámolás során a pályázó által benyújtott számlák összeg nem éri el a pályázatban szereplő beruházási költséget, de a megvalósult műszaki tartalom megegyezik a pályázat műszaki tartalmával (a megvalósítás során a kivitelezés költsége alacsonyabb lett, mint a pályázatban meghatározott beruházási költség), a támogatási szerződésben szereplő összeg az eltérés arányában csökkentésre kerül és az így csökkentett összeg kerül kifizetésre a pályázónak. (10) Ha az elszámolás során bizonyítást nyer, hogy a pályázatban megadott műszaki tartalom csökkentésre került, a támogatás a pályázónak nem fizethető ki.5 (11) Kiíró a támogatási szerződésben megnevezett képviselője útján jogosult a munkák ellenőrzésére. (12) Az elnyert támogatás rendeltetésszerű felhasználásának igazolása a teljes beruházási költségre (anyag- és munkadíjra) vonatkozóan a pályázó nevére kiállított számlák másolatának, valamint a pályázó e rendelet 2. számú melléklete szerinti, eredeti nyilatkozata kiíró részére történő megküldésével történik.5 (13) Hatályon kívül helyezve.
5
9. §
8 Értelmező rendelkezés 1.
Benyújtás napja: a pályázatot tartalmazó boríték, csomag postán történő feladásának napja.
2.
Lakás: Az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997.(XII. 20.) Kormány rendelet 105. § - a szerint kialakított lakóépület
3.
vagy épületrész. Lakóépület: olyan épület, amelyben lakásnak minősülő, önálló rendeltetési egységű 4
4. 5. 6.
helyiség található. Beérkezés napja: a pályázatot tartalmazó boríték, csomag postán történő beérkezésének napja.5 5
Hatályon kívül helyezve. Természetes személy: A lakások tulajdonosai, amennyiben magyar állampolgárok, illetőleg EU tagállam állampolgára, külföldiek esetében legalább egy éve életvitelszerűen Magyarországon tartózkodó, magyar adó azonosító jellel rendelkező külföldi, aki a korszerűsítéssel érintett lakóingatlan tulajdonosa (magánszemélyek).
7. 8. 9. 10.
5
4
Hatályon kívül helyezve. Iparosított technológiával épített lakóépület: a panel, a közép- és nagyblokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbeton vázas és az egyéb, előregyártott technológia felhasználásával épített lakóépület.5 Hagyományos technológiával épített lakóépület: amely nem minősül iparosított technológiával épített lakóépületnek.5 Per- és igénymentesség: Permentesség: nincs folyamatban az ingatlannal, az ingatlanra vonatkozó joggal kapcsolatos per- így különösen törlési és kiigazítási; az ingatlan tulajdonjogát érintő; a jelzáloggal biztosított, illetőleg önálló zálogjogba foglalt követelés érvényesítése iránti per; valamint a bejegyzéssel vagy az alapjául szolgáló okirattal kapcsolatban elkövetett bűncselekmény miatt nem indult büntetőeljárás, a perindítás ténye az ingatlan tulajdoni lapjára nincs feljegyezve (perfeljegyzés). Igénymentesség: azt jelenti, hogy senkinek nincs az ingatlanra vonatkozó, akár a jelenben, akár a jövőben esedékes olyan, az ingatlan nyilvántartásba bejegyzett igénye, amely az ingatlan tulajdonosát vagy tulajdonjogának megszerzőjét az ingatlanhoz fűződő tulajdonosi és rendelkezési jogainak gyakorlásában bármilyen olyan módon és mértékben akadályozná, korlátozná, hogy az a pályázati rendszer működését, célját, a kötendő illetve megkötött Támogatási Szerződésbe foglalt kötelezettségek teljesítését jelentős mértékben korlátozza, illetve akadályozza. Különösen, de nem kizárólagos jelleggel az alábbi a tulajdoni lapon bejegyzett jogok illetve tények akadályozzák, korlátozzák, a pályázati rendszer működését, célját, a kötendő illetve megkötött Támogatási Szerződésbe foglalt kötelezettségek teljesítését: Igénynek minősül például, ha az ingatlan tulajdoni lapján az alábbi bejegyzések találhatóak: visszavásárlási jog; vételi jog;- amennyiben a tulajdoni lapon vételi jog szerepel, szükséges csatolni a jogosult elvi hozzájárulását a vételi jog törléshez. végrehajtási jog;
9 -
a jogosulttal szemben megindított felszámolási eljárás, végelszámolás; bírósági vagy hatósági határozaton alapuló telekalakítási és építési tilalom elrendelésének ténye, valamint egyéb építésügyi korlátozás; (kivéve, ha a Pályázó csatolja a szükséges igazolásokat) kisajátítási és telekalakítási eljárás megindításának a ténye; árverés kitűzésének ténye; zárlat; tulajdonjog fenntartással történő eladás az ingatlan-nyilvántartási eljárás felfüggesztésének ténye; jogerős hatósági vagy bírósági határozattal megállapított tartós környezetkárosodás ténye, mértéke és jellege. Amennyiben a tulajdoni lap a fent felsorolt bejegyzések valamelyikét tartalmazza, abban az esetben az önkormányzat pozitív döntés esetén a szerződéskötésnek további feltételeket szabhat, igazolásokat, okiratokat kérhet be. Nem minősülnek igénynek a tulajdoni lapon bejegyzett terhek, így különösen a jelzálogjog, az elidegenítési és terhelési tilalom, a szolgalmak és haszonélvezeti jog.
4
10.§ Záró rendelkezések (1) A személyes adatok kezelése a hatályos személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvántartásáról szóló törvény előírásai alapján történik. (2) E rendelet 2007. április 23. napján lép hatályba. E rendelet hatálybalépésével hatályát veszti a 8/2006. (III. 27.) számú önkormányzati rendelet.
Paks, 2007. április 17.
Hajdú János polgármester
Dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző
* A képviselő-testület a rendeletet a 2007. április 11-i ülésen fogadta el. 1
Módosította a 12/2008. (IV. 18.) számú rendelet 2008. április 23-i hatállyal. 2
Módosította a 9/2009. (IV. 21.) számú rendelet 2009. április 27-i hatállyal. A módosító rendelet 2009. április 30-án hatályát veszti.
10 3
Módosította a 13/2009. (VIII. 27.) számú rendelet 2009. augusztus 28-i hatállyal. A rendelet előírásait először 2009-ben első alkalommal elbírálandó pályázatok bírálata során kell alkalmazni. A módosító rendelet 2009. szeptember 11-én hatályát veszti. 4
Módosította az 1/2010. (I. 8.) önkormányzati rendelet 2010. január 23-i hatállyal. A módosító rendelet hatályát veszti 2010. január 31én. 5 Módosította a 19/2011. (VIII. 5.) önkormányzati rendelet 2011. augusztus 6-i hatállyal. A módosító rendelet 2011. augusztus 7-én hatályát veszti.
11 1. számú melléklet
5
Nyilatkozat Alulírott ______________________________ név ____________________________ szám alatti lakos, mint pályázó, a többször módosított 9/2007. (IV. 20.) számú önkormányzati rendelet 3. § (1)-(2) bekezdéseivel összefüggésben felelősségem tudatában nyilatkozom, hogy a hagyományos technológiával épült meglévő lakások energia megtakarítást eredményező felújításának, korszerűsítésének, továbbá új energiatakarékos lakóépületek építésének támogatására meghirdetett tárgyévi állami pályázathoz kapcsolódóan -
a fenti rendelet 3. § (1) szerint pályázatot nyújtottam be, mely pályázat
mindenben megegyezik jelen pályázat tartalmával,* (vagy) -
a fenti rendelet 3. § (1) szerint pályázatot nem nyújtottam be, a 3.§ (2) szerint kizárólag az önkormányzathoz nyújtok be önálló pályázatot.*
Felelősségem tudatában nyilatkozom továbbá arról, hogy a fenti rendelet 3. § (3) bekezdésben felsorolt kizáró okok egyike sem vonatkozik személyemre, illetve pályázatomra. Paks, _________________ év ___________ hó ________ nap ______________________________ pályázó saját kezű aláírása Előttünk, mint tanuk előtt: 1.)
2.)
Név:
Név:
Lakcím:
Lakcím:
Aláírás:
Aláírás:
* a pályázóra vonatkozó rész értelemszerűen aláhúzandó
12 2. számú melléklet
5
Nyilatkozat
Alulírott ______________________________ név ____________________________ szám alatti lakos mint pályázó (támogatott), felelősségem tudatában, a 9/2007. (IV. 20.) számú önkormányzati rendelet 8. § (12) bekezdésével összefüggésben nyilatkozom, hogy a támogatás felhasználása a pályázatban szereplő adatok, tények, műszaki tartalom és a munkák teljeskörű elvégzése, valamint a fenti rendelet előírásainak megfelelően történt meg. A nyilatkozathoz csatolom a beruházásra (a teljes beruházási költségre vonatkozóan, anyag + munkadíj bontásban) vonatkozó számlák másolatát. Paks, _________________ év ___________ hó ________ nap
______________________________ pályázó (támogatott) saját kezű aláírása
Előttünk, mint tanuk előtt: 1.)
2.)
Név:
Név:
Lakcím:
Lakcím:
Aláírás:
Aláírás:
13 3. számú melléklet: Hatályon kívül helyezve.
5
14 4. számú melléklet
4
NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény (Knyt.) – 6. § (1) bekezdése szerinti összeférhetetlenség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll az …pont alapján – 8. § (1) bekezdése szerinti érintettség 1. nem áll fenn vagy 2. fennáll az …pont alapján Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………
15
Kijelentem, hogy az összeférhetetlenség alábbiak szerint intézkedtem:
megszüntetésére
az
………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… Kijelentem, hogy az érintettség közzétételét külön űrlap csatolásával kezdeményeztem.
Kelt: ………………………………. aláírás
Előttünk, mint tanuk előtt: 1.)
2.)
Név:
Név:
Lakcím:
Lakcím:
Aláírás:
Aláírás:
16
5. számú melléklet
4
KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés szerinti érintettségéről A Pályázó neve: Természetes személy lakcíme: Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma: Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: ___________________________________________________________________________ Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 8. § (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben fennáll, mert a) A pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok, de a törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!). Indoklás: Munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok az alábbi szervezettel (a szervezet neve, székhelye beírandó): ……………………...……………………...………. ………………………………………………………………………………………………… …………………………..……………….…
17 b) Nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!) Indoklás: Az alábbiakban felsorolt tisztségek valamelyikével rendelkezem (a kívánt rész aláhúzandó): köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a Knyt. 2. § (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, regionális fejlesztési tanács tagja c) Az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!) Indoklás: - Közeli hozzátartozóm pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a törvény értelmében nem minősül döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. - Közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő. (A kívánt rész aláhúzandó!) A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér A pályázóként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában áll (Kizárólag gazdasági társaság pályázó esetén!).
Indoklás: Az érintett tulajdonos. Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):
18 ………………………………………………………………………………………………... … ………………………………………………………………………………………………... … Közjogi tisztségének megjelölése (a tisztség beírandó): ……………………………………………………………………………... …………………... A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér e) A pályázóként megjelölt gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház, vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert o vezető tisztségviselője o az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, o vagy társadalmi szervezet ügyintéző, vagy képviseleti szervének tagja a pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő szervnél, vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő, vagy e személyek közeli hozzátartozója
Indokolás: Az érintettséget megalapozó személy társaságban betöltött pozíciója (a pozíció beírandó): ………………………………………………………………………………. …………………. A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó): . ………………………………………………………………………………………………….. Közjogi tisztség megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő,
19 polgármester,
alpolgármester,
főpolgármester,
főpolgármester-helyettes,
helyi
önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a 2. § (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó vezetője és helyettesei, regionális fejlesztési tanács tagja A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek.
Kelt: ………………………………. aláírás Előttünk, mint tanuk előtt: 1.)
2.)
Név:
Név:
Lakcím:
Lakcím:
Aláírás:
Aláírás: