Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2009.(V.20.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről szóló 55/2005. (XI.17.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A. § (2) bekezdése, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 57.§ (3) bekezdése, valamint az építészeti örökség helyi védelmének szakmai szabályairól szóló 66/1999.(VIII.13.) FVM rendelet figyelembe vételével Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről szóló 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelet (továbbiakban rendelet) módosításáról az alábbi rendeletet alkotja: 1.§ A rendelet 1.§ (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: „1. § (3) A rendelet hatálya kiterjed: - az építészeti örökség mindazon elemére, amelyet az önkormányzat védetté nyilvánít, - az épített környezet tárgyainak fenntartásához nyújtható támogatások szempontjából az épített környezetet érintő városképileg, településszerkezetileg jelentős, kiemelt beruházások területén és városképileg annak elválaszthatatlan környezetében lévő olyan épületekre is, amelyek nem védettek.” 2. § A rendelet 9.§ (2) bekezdés első mondata helyébe az alábbi rendelkezés lép: „9.§ (2) Helyi védelem alatt álló környezetben a védelem alatt álló épülettel közvetlenül szomszédos új vagy bővítendő épület(ek) építménymagasságának meghatározásánál a védett és az új vagy bővítendő épület építménymagassága között 1,0 m-nél nagyobb különbség nem lehet.” 3. § A rendelet 11.§ címe, az (1) bekezdése és a (7) bekezdés második mondata az alábbiak szerint módosul: „ Az épített környezet tárgyainak fenntartásához nyújtható támogatások” „11.§ (1) Pályázat útján az önkormányzattól támogatást igényelhet a) a helyi egyedi védelem alatt álló, továbbá b) az épített környezetet érintő városképileg, településszerkezetileg jelentős, kiemelt beruházások területén és városképileg annak elválaszthatatlan környezetében lévő, a 3. számú mellékletben meghatározott ingatlan tulajdonosa, az épületek külső megjelenését érintő felújítás, rekonstrukció érdekében végzett munkák költségeihez, beleértve a tervezési díjtételt is.” „11.§ (7) Támogatást nem lehet értékvizsgálati munkarészek elkészítésére igényelni.” (1)
4.§ A rendelet 1/a melléklet 7., 37., 44., 66., 98., 113., 120., 133., 137., 138., 172., 175., 221., 243., 257., 271., 312. pontjai helyébe az alábbiak lépnek: „ 7. Árpád tér 2. (Eötvös u. 8.) „ 37. Dugonics tér 4. „ 44. Feketesas u. 28. „ 66. Jósika utca 5/a, 5/b, 7., 9. (Gutenberg u. 17.) „ 98. József Attila sgt. 37. (Római krt. 44.) „113. Kálvin téri templom (Kálvin tér 1.) „120. Kárász utca 13. (Kölcsey u. 6.)
3772” 3903/5” 3891/1” 3258 2477 2977/1” 3903/4”
*” *”
2 „133. Korányi fasor 4. „137. Kölcsey utca 8/b „138. Kölcsey utca 10. „172. Oskola u. 16. „175. Révai utca 6.A. „221. Tisza Lajos krt. 15. „243. Tisza Lajos krt. 58. (Dugonics tér 5.) „257. Tisza Lajos krt. 76. „271. Tömörkény utca 1. „312. Kálvária sgt. 86. (volt katonai kórház) (2)
3794/2 3903/3” 3903/2” 3818/1” 3798 2790/4” 3903/5” 3745” 3802/2 24618”
B”
B”
B”
A rendelet 1/a melléklete kiegészül az alábbi 344.; 345.; 346; 347., 348., 349., 350., 351., 352., 353., 354., 355., 356., 357., 358., 359., 360., 361., 362., 363., 364., 365., 366., 367., 368., 369., 370., 371., 372., 373., 374., 375., 376., 377., 378., 379., 380., 381., 382. pontokkal: „344. Alsó kikötő sor 2. 345. Alsóvárosi temető kápolna 346. Bécsi krt. 24. 347. Boldogasszony sgt. Hősök kapuja 348. Boros József utca 15. 349. Csanádi utca 9. 350. Dobó utca 70. 351. Egyetem utca 2. 352. Földmíves utca 9. 353. Fürdő utca 9. (csak a fszt+1 em. sarokrész) 354. Hattyas sor 6-8. Főiskola H1, H2, H3, H5, H6, H10 jelű épületek 355. Hétvezér utca 16. 356. Hunyadi tér 22. 357. Hűvös köz 1. 358. Jósika utca 29. 359. Kisfaludy utca 8. 360. Közép kikötő sor 13. 361. Londoni krt. 15. 362. Menhely utca 1- - 1. 363. Moszkvai krt. 11 – 13. 364. Pálfy utca 39. 365. Semmelweis utca 3. 366. Szegedi vasúti híd újszegedi hídláb 367. Szentháromság utca 4. 368. Szentháromság utca 15. 369. Szentháromság utca 29. 370. Szentháromság utca 43. 371. Szerb utca 21- -1. 372. Szerb utca 26. 373. Szerb utca 59. 374. Tárogató utca 14. 375. Temesvári krt. 40. 376. Temesvári krt. 42. 377. Tisza Lajos krt. 105. 378. Tündér utca 8. 379. Vám tér 4. 380. Vitéz utca 7. 381. Vitéz utca 36. (csak az eklektikus sarok) 382. Zoltán utca 8.
1837 20981 20123 3673/1 25344 1849 20922 3486 20724 17 20323/1 12314 12220 22947/3 3304 20535 57 25198 25312 25186 20491 3713 2284 3508 3504 3534 3618 1448/1 1590/1 1360 589 381/3 381/2 3717 11785 24068 3516 3474 25209”
3
(1)
5.§ A rendelet 2/b melléklet 1., 9., 11., 13., 15., 18., 19., 22., 23., 26., 35., 43., 51. pontjai helyébe az alábbiak lépnek:
„1. Arany János utca 9-17.
Arany J. u. 9. Arany J. u. 11. Arany J. u. 13. Arany J. u. 15. Arany J. u. 17. (Tisza L. krt. 20.)
4003 E 4000 3999/4 E 3999/3 3999/2 Műemlék”
„9. Dugonics tér 1-5.
Dugonics tér 1. Dugonics tér 2. Dugonics tér 4. Dugonics tér 5. (Tisza L. krt. 58.)
3903/7 3903/6 Műemlék 3903/5 E 3903/5 E”
„11. Eötvös utca 6-8.
Eötvös u. 6. Eötvös u. 8. (Árpád tér 2.)
3771 3772
„13. Feketesas utca 24-30.
Feketesas u. 24-26. Feketesas u. 28. Feketesas u. 30. (Kölcsey u. 13.)
3890 3891/1 E 3899 E”
„15. Gutenberg utca 17-27.
Jósika u. 5/a, 5/b, 7., 9. (Gutenberg u. 17.) Gutenberg u. 19. Gutenberg u. 21. Gutenberg u. 23/a. Gutenberg u. 23/b. Gutenberg u. 25-27.
3258
3256 E 3255 E 3252/2 3252/1 3249 E”
József A. sgt. 3. (Kálmány L. u. 2.) József A. sgt. 5. József A. sgt. 7. József A. sgt. 9. József A. sgt. 11. József A. sgt. 13. József A. sgt. 15. József A. sgt. 17. József A. sgt. 19. József A. sgt. 21. József A. sgt. 23. (Munkácsy u. 1.)
2402 2403 2406 2407 2410 2411 2414 2415 2418 2419 2420
„18. József Attila sgt. 3-23.
„19. József Attila sgt. 29-37.
„22. Kárász utca 13-17.
József A. sgt. 29. (Szent Miklós u. 2473 18.) József A. sgt. 31. 2474 József A. sgt. 33. 2475 József A. sgt. 35. 2476 József A. sgt. 37. (Római krt. 44.) 2477 Kárász u. 13. Kárász u. 15. Kárász u. 17. (Dugonics tér 1.)
3903/4 3902 3903/7
E”
E
E E E E E E E E E E” E E E” E Műemlék
4 23. Korányi fasor 3-5.
Korányi fasor 3. Korányi fasor 4. Korányi fasor 5.
3795 E 3794/2 E 3793”
„26. Kölcsey utca 6-12.
Kárász u. 13. (Kölcsey u. 6.) Kölcsey u. 8/a Kölcsey u. 8/b Kölcsey u. 10. Kölcsey u. 12. (Tisza L. krt. 56.)
3903/4 3903/3 3903/3 3903/2 3903/1
„35. Révai utca 2-10.
Révai u. 2. Révai u. 6.A. Révai u. 6. Révai u. 8. Révai u. 10.
3799 3798 3797 3794/1 3793”
E E E E
„43. Teleki u. 5/1-17.
Teleki u. 5/1. Teleki u. 5/2. Teleki u. 7. Teleki u. 9. Teleki u. 11. Teleki u. 13. Teleki u. 15. Teleki u. 17.
2726/3 2726/4 2723 2722 2719 2718 2715 2714
E
Tisza L. krt. 93. Tisza L. krt. 95. Tisza L. krt. 97.
3494/8 3497/1 E 3497/2 E”
„51. Tisza Lajos krt. 93-97.
(2)
E E E Műemlék”
E E E E”
A rendelet 2/c melléklet 9. pontja helyébe az alábbiak lépnek:
„9. Feketesas u. 19-21. (Kígyó u. 3.) Feketesas u. 22. (Kígyó u. 1.) Feketesas u. 23. (Kígyó u. 6.) Feketesas u. 24. (Kígyó u. 4.)
3919 3885 3914 3890”
E E E
6.§ A rendelet kiegészül a 3. sz. melléklettel, amely jelen rendelet mellékletét képezi. Záró rendelkezések 7.§ (1) Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatályba lépést követően induló ügyekben kell alkalmazni. (2) Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg a rendelet 2/c melléklet 13. pontja hatályon kívül helyezésre kerül.
dr. Botka László s.k. polgármester
dr. Mózes Ervin s.k. címzetes főjegyző
Megalkotta Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2009. május 15. napján tartott ülésén.
5 Kihirdetve Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének közlönyében.
6 Melléklet 3. számú melléklet Az épített környezetet érintő városképileg, településszerkezetileg jelentős, kiemelt beruházás és városképileg annak elválaszthatatlan környezete Sorszám
Beruházás területe
Városképileg elválaszthatatlan környezet helyrajzi szám
1.
Szeged, Jósika utca- Gogol utcaLondoni krt.- Kálvária sgt. által határolt tömb- Agóra PóLUS központ 3300/2 hrsz.
Szeged I. kerület 3282, 3283, 3284, 3285, 3286, 3288, 3290, 3291, 3292, 3294, 3295, 3296, 3297, 3298, 3299, 3300/1, 3300/4, 3301, 3302, 3303, 3304