1
Arló Nagyközség Önkormányzatának
11/2004. (III.29.) önkormányzati rendelete az állattartásról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §. (1) bekezdésében megállapított jogkörét gyakorolva Arló Nagyközség Önkormányzata képviselő-testülete a következő önkormányzati rendeletet alkotja: 1. §. A rendelet célja, hogy Arló nagyközség közigazgatási területén az állatok tartását szabályozza. 2. §. A rendelet haszonállatok, ebek, macskák és egyéb kedvtelésből tartott állatok tartóira Arló nagyközség területére kiterjed. 3. §. (1) Arló nagyközség területén a 3 hónapos kort betöltött ebet a tulajdonosa vagy tartója (továbbiakban: ebtulajdonos) nyilvántartásba vétel céljából köteles a Polgármesteri Hivatalban bejelenteni. (2) A bejelentési kötelezettsége nem terjed ki: -
a cirkusz vagy mutatványos mutatványi, a honvédség (polgári védelem) rendőrség szolgálati célra használt ebeire.
(3) A Polgármesteri Hivatal köteles minden évben a község területén lévő összes ebet nyilvántartásba venni. A nyilvántartásba vétel az éves kötelező eboltás időpontja. (4) Az eb elhullását, eladását, a szakigazgatási szervnek 30 napon belül, eltűnését pedig haladéktalanul be kell jelenteni a Polgármesteri Hivatalban.
2 4. §. (1) Az ebtulajdonos minden három hónapnál idősebb ebet köteles a meghirdetett időben, a kijelölt helyre veszettség elleni védőoltásra elvinni, elvitetni. Az eb beoltatásáról a tulajdonos köteles az igazolást a Polgármesteri Hivatalban bemutatni. (2) A veszettség elleni védőoltásban nem részesült három hónaposnál idősebb eb kiirtásáról a tulajdonos köteles gondoskodni, s ezt hitelt érdemlően a Polgármesteri Hivatalnál igazolni. Ennek elmulasztása esetén az oltatlan ebet a Polgármesteri Hivatal az ebtulajdonos költségére kiirtatja. 5. §. (1) Közterületen, valamint közös használatú helyiségekben az ebet szokásos méretű pórázon, szájkosárral kell ellátni, úgy kell vezetni. (2) Bekerítetlen ingatlanon ebet szabadon tartani tilos. 6. §. (1) Az ebtulajdonos vagy az eb felügyeletével megbízott más személy gondoskodni köteles arról, hogy az eb a gyalogjárdát, a lakossági közösségi célú területeket ne szennyezze be. (2) Az eb által a területen keletkező szennyezése azonnali eltávolításáról az ebtulajdonos, ill. az eb felügyeletével megbízott személy köteles gondoskodni. 7. §. (1) Az ebeket olyan módon kell tartani, hogy kiszabadulásuk biztos módon legyen megakadályozva. (2) A lakás, kert bejáratánál a harapós kutyára utaló megfelelő figyelmeztető táblát szembetűnő módon elhelyezni. (3) Az ebtulajdonos köteles ebét a jó gazda gondosságával tartani, gondozni, megbetegedése esetén gyógyításáról gondoskodni. (4) Ebet kínozni, éheztetni, tartósan magára hagyni, elhagyni tilos. (5) Ha az ebtulajdonos nem szándékozik ebét, vagy szaporulatát tovább tartani, köteles elhelyezésükről gondoskodni, illetve felajánlhatja a falugondnoknak, aki köteles az ebet a szállítási költség megtérítése mellett átvenni.
3 (6) Az elkóborolt ebek befogására, illetve visszaszerzésére irányuló igényt a Polgármesteri Hivatalnál lehet bejelenteni. 8. §. (1) Nem szabad ebet beengedni, ill. bevinni: a) vendégforgalmat lebonyolító nyilvános helyiségbe, élelmiszer elárusító helyekre, b) oktatási-, egészségügyi-, szociális-, és kulturális intézményekbe, azok területére, c) ügyfélforgalmat lebonyolító intézmények épületébe, d) gyermekjátszótérre (2) Pórázon vezetve és szájkosárral ellátva be lehet vinni az ebet: a) b)
parkosított közterület sétányaira közforgalmi közlekedési eszközökre
9. §. Az ebtulajdonos köteles az ebet úgy tartani, hogy az eb: a) a házban, vagy annak szomszédságában lakók nyugalmát ne zavarja, anyagi kárt ne okozzon, b) testi épséget és egészséget ne veszélyeztessen. 10. §. A rendelet alkalmazása szempontjából nagytestű haszonállat: ló, szamár, szarvasmarha, kecske, juh, sertés és ezek szaporulatai Kistestű haszonállat: baromfi , házinyúl, galamb és szaporulatai. 11. §. (1) Az építési hatóság az alábbi védőtávolságok megtartásával engedélyezheti állattartó épületek építését a hátsó kertben: Kisállat-tartó épület: (állatfajtánként 30 állatig) - lakóépülettől 6,00 m - ásott és fúrt kúttól 10,00 m - folyóvizek partvonalától 30 m - tóparttól 300 m nagytestű haszonállat- tartó épület, trágya és trágyalé tároló:
4 (állatfajtánként 5 állatig) -
lakóépülettől 10,00 m ásott és fúrt kúttól 15,00 m folyóvizek partvonalától 30,00 m tóparttól 300 m
(2) Az állattartó épületek úgy helyezhetők el, hogy a szomszédos építmények rendeltetésszerű használatát ne akadályozzák, ill. azok állagát ne veszélyeztessék. (3) Az állatok szaporulatát elválasztásukig nem kell figyelembe venni a darabszám megállapításánál. (4) A fentiektől eltérő számú állattartás esetében az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szakvéleménye szükséges az építési engedély megadásához. 12. §. (1) Az állatok tartására szolgáló helyiségeket és berendezési tárgyait jól fertőtleníthető anyagból , padozatát pedig vízálló anyagból kell készíteni. (2) Szennyvízelvezető csatornával kell ellátni és a helyiségtől megfelelő távolságra az ürüléket zárt trágyatárolóban kell tárolni olyan módon, hogy abból a lé ki ne csuroghasson. (3) Az állatok elhelyezésére szolgáló helyiségeket szükség szerint, de legalább naponként takarítani kell. (4) Az állatok tartására szolgáló helyiségeket a napi takarításon felül szükségszerűen, de legalább évenként kétszer fertőtleníteni kell, az ott található kártékony rágcsálókat rendszeresen kell irtani. (5) A trágyatelepet évente szükség szerint, de legalább kétszer ki kell tisztítani. (6) A trágya elszállítását úgy kell elvégezni, hogy azzal közterületet ne szennyezzen. (7) Az állattartó köteles állata betegségére gyanús állapotát, elhullását vagy az elhullás megelőzése érdekében a levágását a területileg illetékes állatorvosnak haladéktalanul bejelenteni.
5 (8) Az elhullott állatok tetemének ártalmatlanná tételéről az állattartó köteles gondoskodni. (9) Kistestű állat (eb, macska, néhány baromfi, nyúl stb.) valamint a nagytestű haszonállat szaporulatát (szopós malac, bárány stb.) hulláját az állattartó saját telkén is eláshatja. (10) A nagyobb testű haszonállatok, ill. nagyobb számú kistestű haszonállat (baromfi, nyúl stb.) hulláját – telefonon történő bejelentés alapján-a szikszói állati fehérje feldolgozó elszállítja. (11) Nagyobb számú állatelhullást az állattartó a Polgármesteri Hivatalnak köteles bejelenteni. 13. §. (1) Háziállatokat legeltetni csak az erre kijelölt helyen szabad. (2) Az állatokat udvarba, kertbe, gyümölcsösbe kiengedni csak a tulajdonos (kezelő) hozzájárulásával szabad. (3) Haszonállatokat közterületen, pihenő és kirándulóhelyeken, műemléki környezetben legeltetni nem szabad. 14. §. (1) Éneklő és díszmadarak, díszállatok tartása az egészségügyi szabályok betartása mellett történhet. (2) A méhészkedést a vonatkozó külön jogszabályok megtartásával, erre alkalmas területen mindenki szabadon gyakorolhatja. (3) Tilos vadállatok befogása és tartása. 15. §. A jelen rendeletben foglalt szabályok megsértéséért az állattartó felelőssége akkor is fennáll, ha az állat felügyeletéről nem gondoskodik, vagy azzal kiskorú gyermeket bízott meg. 16. §. (1) Aki e rendeletben foglaltakat megszegi, szabálysértést követ el. (2) A szabálysértési cselekmény elkövetéséért a szabálysértési hatóság 30000.- Ft-ig terjedő pénzbírságot szabhat ki. 17.§. (1) Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba. (2) A rendelet hatálybalépésével hatályát veszíti Arló Nagyközségi Közös Tanács II/1988. (III.8.) számú rendelete
6
Zsigrai Árpád sk. polgármester
A rendelet kihirdetve: 2004. március 29.
Solymosi Katalin főtanácsos
Almási Ibolya sk. jegyző