2002. I-III. negyedévi gyorsjelentés 1.
Összefoglalás A Társaság teljesítményét 2001-ben kedvezően befolyásoló folyamatok 2002 első kilenc hónapjában is tovább folytatódtak. Az értékesítés árbevétele 72.070 MFt-ot ért el 2002 első három negyedévében, amely 13,4 %-os növekedést jelent 2001 ugyanezen időszakához képest. A forgalom dollárban kifejezve számottevően, 24,8 %-kal növekedett és 274,6 M$-t ért el, szemben a 2001 azonos időszakában realizált 220,0 M$-os értékkel. A 2002 harmadik negyedévében elért árbevétel lényegesen magasabb volt, mint 2001 hasonló időszakában, ám a jelentős növekedés részben a negyedéves összehasonlítás alapjául szolgáló alacsony bázisnak tudható be. A Társaság növekedési stratégiájának egyik legfontosabb eleme nőgyógyászati termékpalettájának bővítése. E készítmények forgalma az összárbevétel emelkedésénél is gyorsabban nőtt: dollárban kifejezve jelentős mértékben, 48 %-kal volt magasabb 2002 első három negyedévében az előző év hasonló időszakához képest, és egyúttal a Társaság első kilenc hónapos eladásainak 27 %-át jelentette. Az export 2002 első kilenc hónapjában 193,5 M$ volt, amely jelentős mértékű, 31,6 M$-os, azaz 19,5 %-os emelkedést mutat 2001 azonos időszakával összehasonlítva. A növekedés elsődleges tényezője, hogy az EU, USA és egyéb piacok árbevétele 30,4 %-kal emelkedett és rendkívül magas szintet ért el. A közép-kelet-európai országokba irányuló eladások 18,9 %-os növekedése, illetve a FÁK tagköztársaságaiban megvalósult 8,8 %-os forgalombővülés szintén hozzájárult a Társaság jó teljesítményéhez. A hazai piacon 2002 első kilenc hónapjában a Társaság 26,9 %-os emelkedéssel 21.281 MFt árbevételt ért el. A forgalom dollárban kifejezve 81,1 M$ volt, amely 39,6 %-kal magasabb, mint 2001 azonos időszakában. A kiemelkedő növekedés részben kibővített és specializált értékesítési hálózatunk hatékonyabb munkájának köszönhető. A nem támogatott termékek, többek között az OTC készítmények ára 2002. július 1-től emelkedett, amely szintén kedvezően hatott a Társaság teljesítményére. Az üzleti eredmény 2002 első három negyedévében 15.265 MFt (58,2 M$) volt, szemben a tavalyi év azonos időszakában megvalósult 15.361 MFt-tal (53,2 M$). Az üzleti eredményhányad 2002 első kilenc hónapjában 21,2 % volt, szemben a 2001 első három negyedéve során elért 24,2 %-kal. A forgalomnövekedés pozitív hatását a dollárárfolyam kedvezőtlen hatása és a megnövekedett működési költségek ellensúlyozták. Az adózott eredmény 2002 első kilenc hónapjában 19.910 MFt (75,8 M$) volt, amely 17,0 %-os (dollárban számítva 28,7 %-os) emelkedést jelent éves összehasonlításban. Ez a jó eredmény elsősorban a fedezeti célú határidős ügyleteinkből származó pénzügyi bevételek egy évvel korábbinál lényegesen magasabb értékének köszönhető. A teljes részvényszámra vetített egy részvényre jutó eredmény a rendkívüli és az egyszeri tételek nélkül számítva 2002 első három negyedévében 1.068 Ft/részvény (4,07 $/részvény), amely 17,0 %-os (dollárban számítva 28,7 %-os) növekedést jelent tavalyhoz képest. A mérlegfőösszeg 157.088 MFt volt, amely 14.788 MFt-tal, azaz 10,4 %-kal magasabb a 2001. december 31-i állománynál. A Társaság pénzeszközei továbbra is jelentősek maradtak.
1
2. 2.1.
Értékesítés Az értékesítés régiónkénti megoszlása 2001. dec. 31. (12 hó) Auditált MFt M$
2002. szept. 30. (9 hó) Nem auditált MFt M$
2001. szept. 30. (9 hó) Nem auditált MFt M$
Változás 2001. szept. 30-hoz képest Nem auditált MFt Ft % M$
%$Magyarország
24.381
85,1
21.281
81,1
16.769
58,1
4.512
26,9
23,0
39,6
EU, USA és egyéb piacok FÁK Közép-Kelet-Európa Export Összesen
25.657 24.660 14.033 64.350 88.731
89,5 86,0 49,0 224,5 309,6
21.850 17.858 11.081 50.789 72.070
83,2 68,1 42,2 193,5 274,6
18.427 18.094 10.245 46.766 63.535
63,8 62,6 35,5 161,9 220,0
3.423 -236 836 4.023 8.535
18,6 -1,3 8,2 8,6 13,4
19,4 5,5 6,7 31,6 54,6
30,4 8,8 18,9 19,5 24,8
-26,3
-9,1
Átlag árfolyam (Ft/$)* *Megjegyzés:
2.2.
286,6
262,5
288,8
A dollárban mért árbevétel értéke a magyar valutának a dollárhoz képest történt felértékelődését tükrözi. 2002 első kilenc hónapjában a 262,5 Ft/$-os árfolyam 9,1 %-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
Belföldi értékesítés A Társaság 2002 első három negyedévében 21.281 MFt árbevételt realizált, amely 26,9 %-kal több, mint 2001 azonos időszakában. Az értékesítés dollárban számítva 81,1 M$ volt, amely 39,6 %-kal magasabb, mint az előző év első kilenc hónapjában elért érték. A belföldi piacot 2002 első három negyedévében összességében bizonytalan feltételek jellemezték, hasonlóan a 2000-ben tapasztaltakhoz. A 2002 áprilisában megválasztott kormány ugyanis mind a gyógyszerárak, mind a támogatási rendszer vonatkozásában egyoldalúan korlátozó magatartást tanúsított, amelynek következtében a támogatott termékek körében 2002-ben nem várható áremelés. A kormány nemrégiben megkezdte a 2001 márciusában aláírt, gyógyszerárakat és a támogatási rendszert szabályozó hároméves megállapodás feltételeinek újratárgyalását, amelyet a gyógyszergyártókkal, köztük a Richterrel kötött az előző kabinet. A nem támogatott termékek, többek között az OTC készítmények ára 2002. július 1-től emelkedett. Az elért forgalomemelkedés elsősorban a vérnyomáscsökkentő Normodipine kiváló teljesítményének köszönhető, amelynek árbevétele éves összehasonlításban több mint kétszeresére emelkedett. A 2002. első kilenc havi IMS statisztikák szerint a Normodipine 55 %-os részesedést szerzett a hazai amlodipine piacon és egyúttal a vállalat vezető készítménye lett. A 2001 harmadik negyedévében bevezetett antidepresszáns Rexetin, részben a támogatott termékek körében 2002. február elsejétől bekövetkezett kedvező változásoknak köszönhetően, szintén kiemelkedő forgalomnövekedést ért el. A gombaölő Mycosyst, amelyet 1999 végén hoztunk forgalomba, ugyancsak figyelemre méltó árbevétellel járult hozzá a Társaság jó teljesítményéhez. A 2002 szeptemberi IMS statisztikák szerint a termék 55 %-os részesedést szerzett a magyarországi fluconazole piacon. A 2001. július 1-jén bevezetett készítményeink közül a terbinafine-t tartalmazó gombaölő Terbisil és a licencbe vett aceclofenac hatóanyagú gyulladáscsökkentő Aflamin számottevő forgalomemelkedéssel segítette elő a Társaság eladásainak növekedését. Társaságunk egyik legfőbb célja továbbra is, hogy folyamatosan bővítse termékpalettáját. Az újonnan bevezetett termékek forgalmának növelésére irányuló erőfeszítéseinknek köszönhetően az 1990-es évek eleje óta piacra került készítmények 2002 első három negyedévében a belföldön realizált árbevétel mintegy 64 %-át tették ki. 2
A Richter Gedeon Rt. és a Merck KgaA kizárólagos licenc megállapodást írt alá 2002 szeptemberében a német gyógyszergyártó cég három hormonpótló tapaszának forgalmazásáról. A szerződés értelmében Társaságunk a Fem7, a Fem7 Plus és a Fem7 Combi márkanevű készítményeket fogja forgalmazni Magyarországon, és Közép-Kelet-Európa, valamint a FÁK számos országában. A jelenlegi hormonpótlókínálatunkhoz rendkívül jól kapcsolódó három tapasz bevezetése összhangban van a Társaságnak azzal a célkitűzésével, hogy a nőgyógyászati készítmények teljes skáláját forgalmazza. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a piacelemzők (IMS) 2002 első kilenc hónapjára vonatkozó adatai alapján Társaságunk 9,1 %-os piaci részesedéssel megtartotta vezető helyét Magyarországon. 2.3.
Export értékesítés
2.3.1.
EU, USA és egyéb piacok 2002 első három negyedévében 83,2 M$ árbevételt realizáltunk, amely jelentős mértékű, 19,4 M$-os, azaz 30,4 %-os növekedést jelent 2001 azonos időszakához képest. Az elért rekord nagyságú export árbevételhez ez a régió, különösen az USA piaca jelentős mértékben járult hozzá. Az Egyesült Államokba irányuló eladásaink az EU, USA és egyéb piacok forgalmának valamivel több, mint 45 %-át tették ki az első három negyedévben. A Társaság kiemelt célkitűzései között szerepel a nőgyógyászati készítmények árbevételének növelése. Örömmel számolunk be arról, hogy e termékcsoport forgalma 48 %-át képviselte a teljes EU, USA és egyéb piacok régió értékesítésének, és éves összehasonlításban több mint 70 %-kal növekedett. A hatóanyag és egyéb termékek forgalma 2002 első kilenc hónapjában 62,7 M$ volt, 41,9 %-kal több mint 2001 azonos időszakában, jóllehet a 2001 harmadik negyedévében realizált árbevétel, azaz a háromhavi összehasonlítás alapjául szolgáló bázis viszonylag alacsony volt. Ez a kiváló teljesítmény a Társaság vezetősége által megtett jelentős erőfeszítések sikerét mutatja, amelyekkel piaci pozíciónkat kívántuk megerősíteni az USA-ban. Az Egyesült Államokba irányuló hatóanyag forgalom a teljes hatóanyag-értékesítésnek csaknem 60 %-át adta 2002 első három negyedévében, amely számottevő növekedést mutat az előző év azonos időszakához képest, amikor ez az arány 40 % volt. Az elért árbevétel emelkedés mindenekelőtt az USA-ba irányuló jelentősen megnövekedett szteroid hatóanyag-szállításoknak tudható be: ez a termékcsoport az Egyesült Államokban realizált hatóanyag árbevételnek több, mint 75 %-át jelentette. A fenti kedvező folyamat mindenekelőtt a Társaság és a Barr Laboratories Inc. között fennálló stratégiai partneri kapcsolatnak köszönhető, amely a szerződés nemrégiben történt kiterjesztése következtében várhatóan tovább fog erősödni. A kibővített együttműködési megállapodás két olyan nem-szteroid generikus termékre vonatkozik, amelyek fejlesztését a Richter fogja végezni, míg az USA-ban való értékesítésért a Barr lesz a felelős. A felek megállapodtak abban is, hogy további tárgyalásokat folytatnak a Barr generikus orális fogamzásgátló portfoliójának nemzetközi forgalmazásáról, beleértve a Richter kelet-európai piacait is. Emellett a két cég megegyezett, hogy felmérik a további közös termékfejlesztési együttműködési lehetőségeket is. A Társaság jelenleg a Barr öt orális fogamzásgátlójához szállít szteroid hatóanyagot. A Johnson & Johnson és a Richter Gedeon Rt. között korábban létrejött hosszú távú megállapodás keretében az Ortho-McNeil Pharmaceuticals, Inc.-nek történő értékesítés is hozzájárult a szteroid hatóanyag eladások emelkedéséhez.
3
Az elért kiváló eredményt az USA-ba irányuló lisinopril szállítások is elősegítették, ahol a termék szabadalma 2002 június végén járt le. A generikus famotidine-piac 2002 első kilenc hónapjában stabilizálódott az Egyesült Államokban, és ez a termék alacsonyabb forgalmát eredményezte a bázis időszakhoz képest, mivel a 2001 áprilisában bekövetkezett szabadalom-lejáratot megelőzően jelentős mennyiségeket értékesítettünk partnereinknek. Számottevő famotidine kiszállítások történtek Japánba 2002 első három negyedéve során a Yamanouchi Pharmaceutical Co. Ltd. és a Richter között korábban aláírt szerződés értelmében. Összességében véve a famotidine szállítások jelentős mértékben járultak hozzá az EU, USA és egyéb piacokon elért magas árbevételhez. A késztermékek értékesítéséből 2002 első kilenc hónapjában 20,5 M$ árbevételt realizáltunk, amely 4,6 %-os növekedést jelent 2001 azonos időszakához képest. Az elért forgalombővülést mindenekelőtt az EU-országokban (Levonelle-2), az USA-ban és Kanadában (Plan B), továbbá az egyéb piacokon forgalmazott sürgősségi fogamzásgátlónk figyelemre méltó teljesítményének tudható be. A megnövekedett lisinopril szállítások, illetve a főként a nyugat-európai piacokra irányuló folyamatos enalapril értékesítés szintén hozzájárult a jó eredményhez. Örömmel számolunk be arról, hogy a harmadik negyedévben a Laboratoires Pierre Fabre SA megkezdte második generációs orális fogamzásgátlóink, a Rigevidon és a Tri-Regol értékesítését Franciaországban Ludeal és Daily márkanév alatt. 2.3.2.
FÁK A FÁK-tagköztársaságokban a 2002 első kilenc hónapjában realizált forgalom 68,1 M$ volt, 8,8 %-kal magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az orális fogamzásgátlók eladásából származó árbevétel 26 %-os növekedésével a vizsgált időszakban is jelentős mértékben meghaladta a Társaság e régióban elért forgalombővülését, és a FÁK-országok értékesítésének 16 %-át képviselte 2002 első három negyedévében. Örömmel adhatunk számot arról, hogy a kibővített és specializált értékesítési hálózat hatékony munkája eredményeként a kilencvenes évek közepe óta bevezetett termékeink aránya folyamatosan bővül: a térség összárbevételének csaknem 20 %-át tette ki a vizsgált időszakban. Oroszországban 2002 első három negyedévében 50,7 M$-os árbevételről számolhatunk be, s ez 9,7 %-kal több, mint a 2001 első kilenc hónapja során elért érték. A valamennyi gyógyszeripari terméket érintő 10 %-os ÁFA 2002. január elsejei hatállyal történt bevezetése bizonytalanságot okozott, és a gyógyszerpiac növekedésének lassulását eredményezte. A Társaság mérsékelt árbevétel emelkedése szinte a teljes termékportfoliót érintette. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a nemrégiben forgalomba hozott Diroton (lisinopril), Normodipine (amlodipine) és Mycosyst (fluconazole) szintén jelentős mértékben segítette a jó eredmény elérését. A Társaság originális készítménye, a Curiosin, amely egy újabb kiszerelési formában került forgalomba, szintén hozzájárult az árbevétel növekedéséhez. A Társaság, fenntartva korábbi hitelpolitikáját, továbbra is kiemelt fontosságot tulajdonít a fizetési feltételek betartatásának. Ukrajnában 7,7 M$ árbevételt realizáltunk 2002 első kilenc hónapjában, amely 0,5 M$-ral alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Jóllehet a gazdasági körülmények továbbra is kedvezőtlenek voltak, a Társaság mérsékelt, 6,4 %-os forgalomemelkedést ért el a harmadik negyedévben az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Az egyéb, kisebb népességű tagköztársaságokban az első három negyedévben elért 9,7 M$-os árbevétel figyelemre méltó, 16,3 %-os növekedést jelent 2001 azonos időszakához képest A legjelentősebb forgalmat és forgalomnövekedést Kazahsztánban, Fehéroroszországban és Moldáviában értük el. 4
2.3.3.
Közép-Kelet-Európa Közép-Kelet-Európában az árbevétel 2002 első kilenc hónapjában 42,2 M$ volt. A 18,9 %-os forgalomemelkedés a régió valamennyi országában, különösen a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban, Romániában és Vietnámban elért jó teljesítménynek köszönhető. Az orális fogamzásgátló eladásokból származó árbevétel Közép-Kelet-Európában 28 %-kal nőtt a tavalyi évhez képest. E termékcsoport 24 %-ban részesedett a Társaság régióbeli értékesítéséből 2002 első három negyedéve során. Az elmúlt évek során gyors ütemben bővült a kilencvenes évek közepe óta bevezetett termékeink aránya, ezek a készítmények a közép-kelet-európai árbevételnek 24 %-át adták a vizsgált időszakban. Elsősorban a harmadik generációs orális fogamzásgátlók, a Regulon és a Novynette, valamint a vérnyomáscsökkentő Diroton ért el kiemelkedő árbevételt az elmúlt években. Lengyelországban, amely a Társaság legnagyobb piaca a régióban, 2002 első kilenc hónapjában 15,0 M$ árbevételt realizáltunk, amely az előző év azonos időszakával összehasonlítva 9,6 %-os növekedést jelent. A támogatott termékek körében véghezvitt módosítások és a helyi valutában kifejezett árakhoz kötött támogatások kedvezőtlen hatásai ellenére a Társaságnak figyelemre méltó árbevétel növekedést sikerült elérnie. A növekedés elsősorban az orális fogamzásgátlók és a vérnyomáscsökkentő Diroton jó teljesítményének köszönhető, amelyek sikere a kibővített és specializált értékesítési hálózat munkájának eredménye. A Társaság a Cseh Köztársaságban kiváló eredményt ért el 2002 első kilenc hónapjában; a kiemelkedő, 38,2 %-os, azaz 1,9 M$-os árbevétel emelkedés éves összehasonlításban jelentős mértékben meghaladta a cseh gyógyszerpiac átlagos növekedését. Az erőteljes forgalombővülés elsősorban az orális fogamzásgátlók, a Verospiron és a Diroton élénkülő kiszállításainak tudható be. Romániában, a térség többi országához hasonlóan, az orális fogamzásgátlók magasabb árbevétele eredményezte a nagymértékű, 20,8 %-os emelkedést 2002 első három negyedévében, noha a piacot kedvezőtlen gazdasági körülmények jellemezték. Az elért teljesítményhez a Cavinton és az Ednyt megnövekedett forgalma is hozzájárult. A Balti államokban a Társaság kis mértékű forgalomnövekedést ért el 2002 első kilenc hónapjában, jóllehet a gazdasági körülmények továbbra is kedvezőtlenek voltak. Szlovákiában, elsősorban a Cavinton és az orális fogamzásgátlók növekvő forgalmának köszönhetően, a Társaság számottevő, 15,8 %-os árbevétel emelkedést valósított meg az év első három negyedévében. Bulgáriában a Társaság, elsősorban a Cavinton és az orális fogamzásgátlók jó teljesítményének köszönhetően, kiemelkedő árbevétel emelkedést ért el. Vietnámban figyelemre méltó, 0,8 M$-os forgalombővülést értünk el, noha az összehasonlítás alapjául szolgáló bázis időszak árbevétele a 2001-ben jelentkezett komoly gazdasági problémák miatt nagyon alacsony volt. A Társaság organikus növekedési stratégiája részeként 2002 harmadik negyedévében folytattuk az új készítmények bevezetését a régióban: a vérnyomáscsökkentő Normodipine-t Csehországban, az antidepresszáns Framexet (fluoxetine) Romániában hoztuk forgalomba, a gombaölő Terbisil értékesítése a Balti államokban, a szintén gombaölő Mycosyst eladásai pedig Bulgáriában kezdődtek meg.
5
3.
Fontosabb pénzügyi mutatószámok
Értékesítés nettó árbevétele Bruttó fedezet Fedezeti hányad Üzleti tevékenység eredménye Üzleti eredményhányad Adózás előtti eredmény Adózott eredmény Adózott eredményhányad
4.
2002. szept. 30. (9 hó) Nem auditált MFt M$ 72.070 274,6 42.703 162,7 59,3 % 59,3 % 15.265 58,2
2001. szept. 30. (9 hó) Nem auditált MFt M$ 63.535 220,0 37.582 130,1 59,2 % 59,2 % 15.361 53,2
21,2 % 21.096 19.910 27,6 %
24,2 % 18.190 17.017 26,8 %
21,2 % 80,4 75,8 27,6 %
24,2 % 63,0 58,9 26,8 %
Változás Ft % 13,4 13,6 -0,6
$% 24,8 25,1 9,4
16,0 17,0 -
27,6 28,7 -
Fedezeti összeg A fedezeti összeg 2002 első kilenc hónapjában 42.703 MFt (162,7 M$) volt, szemben a 2001 azonos időszakában realizált 37.582 MFt-tal (130,1 M$). Az év első három negyedévét tekintve a fedezeti hányad 59,3 %-ot ért el, amely közel megegyezik a 2001 ugyanezen időszakában megvalósult 59,2 %-kal. Az USA-ba irányuló szteroid szállítások bővülésének, illetve a Magyarországon nemrégiben bevezetett termékek megnövekedett piaci részesedésének pozitív hatása ellensúlyozta a dollárárfolyam kedvezőtlen alakulását, valamint a magasabb amortizációs költségek arányát. Ez utóbbi tényező értékének emelkedését elsősorban a szteroid hatóanyag gyártás folyamatban lévő Dorogra telepítése eredményezte.
5.
Működési költségek A kereskedelmi és marketing költségek 12.368 MFt-ot (47,1 M$) értek el 2002 első kilenc hónapjában, amely forintban mérve 17,4 %-os (dollárban számítva 29,4 %-os) növekedést jelent az előző év ugyanezen időszakának értékéhez képest. A költségek magasabb szintje elsősorban annak a következménye, hogy bővítettük értékesítési hálózatunkat, valamint fokoztuk a promóciót hagyományos piacainkon, elsősorban a FÁK-tagköztársaságokban. Az igazgatási és egyéb működési költségek értéke 2002 első három negyedévében 8.858 MFt (33,7 M$), amíg egy évvel korábban 6.845 MFt (23,7 M$) volt. A hazai valutához képest jelentősen gyengülő dollárárfolyam számottevően járult hozzá az igazgatási és egyéb működési költségek emelkedéséhez. A vevő követeléseken 2002 első kilenc hónapjában 1.413 MFt (5,4 M$) árfolyamveszteséget realizáltunk, míg 2001 azonos időszakában ugyanezen tétel 53 MFt (0,2 M$) árfolyamnyereséget mutatott, amely 1.466 MFt-os (5,6 M$) különbséget eredményezett az igazgatási költségek szintjében. A devizában esedékes követelések és a szállító állomány fordulónapi átértékelése 2002. szeptember 30-án 190 MFt-tal (0,7 M$) növelte az igazgatási és egyéb működési költségeket, ez az érték 2001 első három negyedévében 141 MFt (0,5 M$) volt. Az árfolyamváltozások összességében 1.515 MFt (5,8 M$) költségkülönbséget okoztak a két időszak összehasonlításában. A dollárárfolyam a 2002. szeptember 30-ával záródó időszak végén 247,1 Ft/$ volt.
6
Az igazgatási és egyéb működési költségeket az említett árfolyam-változási tételekkel és egyes egyszerinek tekinthető költségekkel (pl. centenáriumi költségek, ügyvédi költségek, privatizációs sikerdíjak) kiigazítva megállapítható, hogy a növekedés az infláció ütemét néhány százalékkal meghaladó volt. A kutatás-fejlesztési költségek 2002 első kilenc hónapjában 6.212 MFt-ot (23,7 M$) értek el, szemben az előző év azonos időszakában megvalósult 4.844 MFt-tal (16,8 M$). 6.
Üzleti tevékenység eredménye Üzleti eredményünk 2002 első kilenc hónapjában 15.265 MFt (58,2 M$) volt, amely 96 MFt-os (0,6 %) csökkenést jelent az előző év azonos időszakával összehasonlítva. Dollárban számítva 5,0 M$-os (9,4 %) növekedést értünk el. Az üzleti eredményhányad 2002 első kilenc hónapjában 21,2 % volt, a 2001 hasonló időszakában megvalósult 24,2 %-kal szemben. A csökkenés abból adódik, hogy a forgalomnövekedés, valamint a termékösszetételben bekövetkezett kedvező változások pozitív hatását a számottevően megemelkedett működési költségek ellensúlyozták. Amint azt korábban jeleztük, a Társaság organikus növekedési stratégiájával összhangban a kereskedelmi és marketing költségek jelentősen emelkedtek a vizsgált időszakban. Az igazgatási és egyéb működési költségek magasabb értéke elsősorban a dollár kedvezőtlen hatásának tudható be. A dollárárfolyam 2001 első három negyedévében 288,8 Ft/$ volt, összehasonlítva a 2002 első kilenc hónapjában megvalósult 262,5 Ft/$-ral. A kiemelkedően erős dollárárfolyam 2001 első három negyedévében kedvező hatással volt az üzleti eredményhányadra.
7.
Pénzügyi és egyéb tételek
7.1.
A royalty és egyéb szellemi tevékenység bevétele 2002 első kilenc hónapjában 255 MFt (0,9 M$) volt, az egy évvel korábban elért 135 MFt-tal (0,5 M$) összehasonlítva.
7.2.
A pénzügyi műveletek eredménye 2002 első kilenc hónapjában 5.576 MFt (21,3 M$) volt, míg 2001 első három negyedéve során 2.694 MFt-ot (9,3 M$) realizáltunk. A pénzügyi eredményben bekövetkezett jelentős emelkedés elsősorban a határidős devizaügyleteken elért bevételnek köszönhető. A Társaság 2000-től folyamatosan határidős ügyleteket köt az árfolyam-ingadozásokból származó kockázatok kivédésére. Az Igazgatóság 2002 szeptemberében időszakos felfüggesztést követően megerősítette az árfolyamkockázat-kezelési stratégia változatlan elvek alapján történő folytatását. A Társaságnak 2002 első három negyedévében a fedezeti célú határidős devizaügyleteken 3.914 MFt (14,9 M$) pénzügyi nyeresége keletkezett, míg e címen az előző év hasonló időszakában 56 MFt-ot (0,2 M$) értünk el. A 2001-ben bevezetett IAS 39-es standard szerint minden negyedév végén a fordulónapi piaci feltételekkel át kell értékelni a már megkötött, de még nem realizált határidős ügyleteket. A vizsgált időszak végén történt átértékelés alapján a határidős ügyletek piaci értéke 2.393 MFt-ra (9,1 M$) növekedett a 2001 év végi 1.918 MFt-ról (6,9 M$). Ezért 2002 első kilenc hónapjában 475 MFt-tal (1,8 M$) nőtt a nem realizált pénzügyi bevétel, míg ez az értékelés a bázis időszakban 1.338 MFt-ot (4,6 M$) mutatott. A dollárárfolyam a 2002. szeptember 30-ával záródó időszak végén 247,1 Ft/$ volt, szemben a 2001. december 31-i 280,0 Ft/$-ral.
7
A nettó kamatbevétel és a nyílt végű befektetési alapok nettó eszközérték változásából származó kamat 2002 első kilenc hónapjában 1.158 MFt (4,4 M$) volt, míg ez az érték 2001 azonos időszakában 1.209 MFt-ot (4,2 M$) ért el. Az alacsonyabb forintbevételt a csökkenő kamatlábak okozták. Az értékpapírok piaci árra való értékelésével összefüggő pénzügyi ráfordítás 2002 első három negyedévében 36 MFt (0,1 M$) volt, szemben a tavalyi év első kilenc hónapjában elért 37 MFt (0,1 M$) pénzügyi eredménnyel. A pénzügyi bevételeket a vizsgált időszakban 136 MFt-tal (0,5 M$) növelte a kapott osztalék, szemben a tavalyi év első kilenc hónapjában realizált 90 MFt-tal (0,3 M$). A devizabetétek fordulónapi átértékelése és a devizaátváltással kapcsolatos árfolyamveszteség 2002 első kilenc hónapjában 71 MFt (0,2 M$) volt, míg 2001 első három negyedévében ugyanezen érték 36 MFt-ot (0,1 M$) tett ki. 8.
Társasági adó A Társaság 1999. január 1-jétől öt éven át 60 %-os adókedvezményt élvez. Figyelembe véve, hogy a jelenleg érvényben lévő társasági adó mértéke 18 %, ez a Társaság számára 7,2 %-os tényleges adófizetési kötelezettséget jelent. Ennek megfelelően a társasági adó mértéke 2002 első kilenc hónapjában 1.186 MFt (4,6 M$) volt, amelyben az 1.500 MFt (5,8 M$) számított adót csökkenti 314 MFt (1,2 M$) halasztott adó.
9.
Adózott eredmény Az adózott eredmény 2002 első három negyedévében 19.910 MFt (75,8 M$) volt, amely forintban számolva 17,0 %-kal, dollárban mérve 28,7 %-kal magasabb, mint a 2001 azonos időszakában elért érték.
10.
Egy részvényre jutó eredmény
Alap Korrigált
2002. szept. 30. (9 hó) Nem auditált Ft $ 1.073 4,09 1.068 4,07
2001. szept. 30. (9 hó) Nem auditált Ft $ 923 3,19 913 3,16
Változás Ft % 16,3 17,0
$% 28,0 28,7
Az egy részvényre jutó eredmény "alap" formája 2002 első három negyedévében 1.073 Ft/részvény (4,09 $/részvény) volt, amely az előző év első kilenc hónapjához viszonyítva forintban számolva 16,3 %-os, dollárban kifejezve 28,0 %-os növekedést jelent. A törzsrészvények saját részvények nélkül számított súlyozott átlaga 2002 első három negyedévében 18.549.564, míg 2001 azonos időszakában 18.444.286 darab részvény volt. A teljes részvényszámra vetített egy részvényre jutó eredmény a rendkívüli és az egyszeri tételek nélkül számítva 2002 első kilenc hónapjában 1.068 Ft/részvény (4,07 $/részvény) volt, amely az előző év megegyező időszakában elért 913 Ft/részvényhez (3,16 $/részvény) képest forintban számolva 17,0 %-os, dollárban kifejezve 28,7 %-os növekedést mutat. A részvények számának súlyozott átlaga 2002 első kilenc hónapjában csakúgy, mint a tavalyi év azonos időszakában, 18.637.486 darab részvény volt.
8
11.
Mérleg A Társaság mérlegfőösszege 2002. szeptember 30-án 157.088 MFt-os értéket mutatott, amely a 2001. évi záróállománynál 14.788 MFt-tal magasabb. A befektetett eszközök értéke a 2001. december 31-i állapottal összevetve 14,6 %-kal nőtt, s elérte a 95.296 MFt-ot. A növekedés annak tudható be, hogy a befektetett pénzügyi eszközök értéke 27.249 MFt-ra emelkedett. Ennek legfőbb oka, hogy a Társaság megvásárolta a GZF Polfa lengyel gyógyszergyártó vállalat 51 %-os részvénycsomagját. A forgóeszköz állomány 2002. szeptember 30-i értéke – 61.792 MFt – 4,5 %-kal magasabb a 2001. december 31-i állapothoz képest, a növekedés elsősorban a pénzeszközök állományában bekövetkezett emelkedésnek tudható be. A saját tőke állomány 16,1 %-kal nőtt 2002 első három negyedévében, s elérte a 146.070 MFt-ot, amely elsősorban annak a következménye, hogy az eredménytartalék tárgyidőszaki adózott eredményt tartalmaz. A saját tőke változása
Egyenleg 2001. december 31-én Adózott eredmény Kiadott saját részvények Elsőbbségi részvények átváltása Egyenleg 2002. szeptember 30-án
Jegyzett tőke MFt 18.638
Részvényázsió MFt 15.190
18.638
3 15.193
Tőketartalék MFt 3.475
Saját részvény MFt (995)
Eredménytartalék MFt 89.534 19.910
315 3.475
(680)
109.444
Összesen MFt 125.842 19.910 315 3 146.070
A rövid lejáratú kötelezettségek 2002. szeptember 30-i értéke 10.995 MFt volt, azaz 33,1 %-kal csökkent a 2001. december 31-i állományhoz képest, amely elsősorban az egyéb kötelezettségek és passzív időbeli elhatárolások alacsonyabb szintjének tudható be. Ez utóbbi mérlegtétel csökkenése az osztalék-kifizetés következménye. 12.
Alkalmazottak A Társaság alkalmazottainak teljes létszáma 2002 szeptemberének végén 5.110 fő volt, amely 148 fővel több, mint 2001 azonos időszakában. A létszámemelkedés az értékesítési és marketing hálózat számottevő, elsősorban a Társaság külföldi irodáinál történt bővülésével magyarázható. A Társaság magyarországi alkalmazottainak összlétszáma 2002. szeptember 30-án 4.479 fő volt, szemben a 2001. december 31-én foglalkoztatott 4.455 fővel.
13.
Beruházás A Társaság beruházásainak összege 2002 első kilenc hónapjában 9.601 MFt (36,6 M$) volt, szemben az előző év azonos időszakában elért 9.167 MFt-os (31,7 M$) értékkel. A beruházások összértéke 2002 végére előreláthatólag meghaladja a 60 M$-t.
9
14.
A Társasággal kapcsolatos egyéb információk
14.1.
Részvényekkel kapcsolatos információk
14.1.1. A Társaság részvényeinek darabszáma 2002. szeptember 30-án a 2002. június 30-i állapothoz képest nem változott. A Társaság 2002. április 25-i éves rendes közgyűlésén elhatározott 1.688 db elsőbbségi részvény törzsrészvénnyé történő átalakítása lezárult, 2002. szeptember 30-án a törzsrészvények a Budapesti Értéktőzsdére bevezetésre kerültek.
2002. szeptember 30. A Társaság részvényei
Darab
2002. június 30.
Névérték eFt
%
Darab
Névérték eFt
%
Törzsrészvény Elsőbbségi részvény
18.626.081 11.405
18.626.081 11.405
99,9 0,1
18.626.081 11.405
18.626.081 11.405
99,9 0,1
Összesen
18.637.486
18.637.486
100,0
18.637.486
18.637.486
100,0
14.1.2. A Társaság saját törzsrészvényeinek száma 2002 harmadik negyedévében csökkent, mivel 29.026 db törzsrészvény került átadásra a bónusz-részvény program jogosultjai, az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjai, valamint a kimagasló teljesítményt nyújtó alkalmazottak számára. A Társaság 2002 augusztusában 20.000 db saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén. A Társaság tulajdonában lévő törzsrészvények Darab Névérték eFt Nyilvántartási érték eFt
14.2.
2002. szeptember .30. 59.754 59.754 680.650
Törzsrészvény 2002. június 30. 68.780 68.780 693.139
2001. december 31. 101.548 101.548 994.804
Egyéb információk
14.2.1. A lengyel Kincstárügyi Minisztérium 2002. augusztus 12-i döntésének értelmében a Richter Gedeon Rt. a Grodziskie Zaklady Farmaceutyczne POLFA (GZF Polfa) gyógyszergyár privatizációs tenderének győztese. A döntésnek megfelelően a Mazowiecki Vajdaság képviseletében Maria Antolak és Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója szerződéssel ratifikálta a megállapodást. A Társaság a tranzakcióval 51 %-os többségi tulajdon részesedést szerzett a GZF Polfa apportálásával megalakuló új lengyel gyógyszergyártó cégben. A privatizációs tranzakció során új társaság alapítására kerül sor, melyben a lengyel Államkincstár a GZF Polfa vagyonának és kötelezettségeinek beviteléért 120 millió PLN értékben 49 %-os, a Richter Gedeon Rt. pedig 125 millió PLN készpénz hozzájárulás ellenében 51 %-os tulajdonrészesedést szerez. A Richter Gedeon Rt, mint többségi tulajdonos kötelezettséget vállalt arra, hogy az új társaság 5 év alatt 70 millió PLN összegű beruházási programot teljesít. A lengyel állami kézben maradó csomagból a privatizációs törvények szerint maximum 15 %-os hányadot (az új társaság alaptőkéjének hozzávetőlegesen 7,35 %-át) az Államkincstár a munkavállalók részére térítésmentesen átad. A fennmaradó állami részvényhányadra a Richter Gedeon Rt.-nek elővásárlási joga van.
10
A Richter Gedeon Rt. a lengyelországi privatizációs eljárási rendnek megfelelően a szakszervezetekkel megállapodást kötött a privatizációhoz kapcsolódó szociális csomagról, melynek értelmében a Társaság középtávon vállalta a foglalkoztatottak létszámának megőrzését. A Richter Gedeon Rt. a GZF Polfa részvényeinek 51 %-os többségéért vállalat-értékelésen alapuló árat fizetett, a tranzakció lebonyolításának módját a lengyel kormány határozta meg. A Richter Gedeon Rt. az akvizícióval közép-kelet európai piaci pozícióinak megerősítését, Lengyelországban 2 %-os együttes piaci részesedés megszerzését érte el. A Richter csoport értéknövelő befektetése a lengyel nemzetgazdaság számára is előnyös, hiszen a Polfa tovább fejlesztését, a vállalat versenyképességének és jövedelmezőségének magasabb szintre emelését jelenti. Az új társaság cégbírósági bejegyzése folyamatban van. 14.2.2. A Richter Gedeon Rt. szabadalom bitorlási pert indított a Gyma Laboratories of America Inc., a Fermentaciones Y Sintesis Espanolas S. A., az Ercros, az Ercros Industrial, a Cheminor Drugs Ltd., a Dr Reddy's Laboratories Ltd., a Reddy Cheminor Inc., az Andrx Corporation, az Andrx Pharmaceuticals Inc. és a Carlsbad Technology Inc. cégek ellen az Egyesült Államokban a New York-i Keleti Körzeti bíróság előtt. A per okát az képezi, hogy a fent nevezett cégek a Richter szabadalmába ütközően szállítanak famotidine hatóanyagot az USA-ba. A per eredményeképpen a Társaság azt kívánja elérni, hogy a fent említett cégeket a bíróság végleges jelleggel tiltsa el a famotidine gyártásától, használatától és forgalmazásától, továbbá kártérítési igényt is érvényesít. 14.2.3. A Társaság által indított nemleges megállapítási eljárásban a Magyar Szabadalmi Hivatal a 2000. június 14-én hozott határozatával megállapította, hogy a Richter Gedeon Rt. által a NORMODIPINE vérnyomáscsökkentő készítmény hatóanyagának (amlodipine-besilate) előállítására alkalmazott eljárás nem ütközik a Pfizer Ltd. szabadalmába, azaz a két eljárás különböző. A Fővárosi Bíróság 2001. május 16-án elutasította a Pfizer Ltd. által a Magyar Szabadalmi Hivatal határozatának megváltoztatása iránti kérelmét. A Fővárosi Bíróság végzése jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye. A Pfizer Ltd. által benyújtott felülvizsgálati kérelem alapján indult eljárásban a Legfelsőbb Bíróság a 2002. május 14-én kézbesített végzésével a Fővárosi Bíróság jogerős végzését helybenhagyta, így a nemleges megállapítási eljárás véglegesen befejeződött. A Társaság által kezdeményezett nemleges megállapítási eljárás megindítását követően a Pfizer Ltd. által indított szabadalom bitorlási per is a Társaság NORMODIPINE termékét érinti. A felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmét a Fővárosi Bíróság I. fokú határozatában, majd a Legfelsőbb Bíróság végzésével jogerősen elutasította. A nemleges megállapítási eljárásra tekintettel felfüggesztett szabadalombitorlási per folytatódik, ugyanis a Pfizer Ltd. (bár ezt bizonyítékkal nem támasztotta alá) vitássá tette azt, hogy a Richter a nemleges megállapítási eljárásban bemutatott eljárás szerint gyártja a Normodipine hatóanyagát. A Fővárosi Bíróság nemleges megállapítási eljárásban hozott határozata a szabadalombitorlási per kimenetelét lényegesen befolyásolja, ugyanis a szabadalmi törvény alapján a nemleges megállapítást kimondó jogerős határozat kizárja azt, hogy a megjelölt szabadalom alapján ugyanarra a termékre vagy eljárásra vonatkozóan szabadalombitorlás miatt eljárást indítsanak. A Fővárosi Bíróság által elrendelt szakértői bizonyítás célja annak megállapítása, hogy a Richter az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél (OGYI) benyújtott és engedélyezett eljárás alapján, tehát saját – a nemleges megállapítási eljárásban bemutatott - szabadalma szerint gyárt. Az OGYI korábban ezt már többször ellenőrizte és nem talált semmiféle eltérést. 14.2.4. A Magnezitipari Rt. "f.a."-tól felszámolási eljárás során megvásárolt ingatlannal kapcsolatban két per van folyamatban a Fővárosi Bíróság előtt. Az egyik pert az ingatlanon található bérlakások egyes bérlői, míg a másikat az ÁPV Rt. indították a Magnezitipari Rt. "f.a.", mint I. rendű alperes és a Társaság, mint II. rendű alperes ellen.
11
Mindkét per felperesei keresetükben a Társaság és az I. rendű alperes között létrejött ingatlan adásvételi szerződés semmisségét kérik megállapítani, valamint az alpereseket az eredeti állapot helyreállítására kérik kötelezni. Az ÁPV Rt. által indított perben a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma 2002. április 23-án hozott részítéletével az adásvételi szerződés semmisségének megállapítása tekintetében elutasította a felperes keresetét. Az ÁPV Rt. a részítélet ellen fellebbezést nyújtott be, amelyet a Legfelsőbb Bíróság még nem bírált el. A Fővárosi Bíróság a per részítélettel el nem döntött része tekintetében az eljárást felfüggesztette a részítélettel érintett semmisség kérdésének jogerős elbírálásáig. A bérlők által indított perben a Fővárosi Bíróság a 2002. szeptember 13-án kelt ítéletében elutasította a felperesek keresetét, továbbá a Richter által az egyes lakások kiürítésére vonatkozó viszontkeresetét. Az I. fokú ítélet ellen a Richter fellebbezést nyújtott be. 14.2.5. A Richter Gedeon Rt. 2002. március 29-én szabadalom bitorlási pert indított Japánban az Osakai, illetve a Tokiói Kerületi Bíróság előtt számos generikus cég ellen a famotidine kristálymódosulatára vonatkozó szabadalom megsértése miatt. Jóindulatú hozzáállásának bizonyítékaként a Társaság többször is figyelmeztetett minden potenciális famotidine forgalmazó, illetve gyártó céget a japán piacon, hogy szabadalmát sérteni fogják, tekintettel arra, hogy a kizárólagos hasznosítás jogát a Yamanouchi Pharmaceutical Co., Ltd. kapta meg. A gyorsjelentésben közölt változásokon felül a tulajdonosi szerkezettel, a részvényekhez fűződő jogokkal, a Társaság alkalmazottaival, valamint szervezetével kapcsolatban egyéb lényeges változások információink szerint nem következtek be. A gyorsjelentés a valóságnak megfelelő adatokat és állításokat tartalmaz, nem hallgat el olyan tényt, amely a kibocsátó helyzetének megítélése szempontjából jelentőséggel bír.
Budapest, 2002. október 30.
Bogsch Erik vezérigazgató
A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. (“Társaság” vagy "Richter Gedeon Rt.") pénzügyi beszámolói lefedik a Társaság tevékenységének egészét. Az évközi összefoglaló beszámolók a Nemzetközi Számviteli Szabványok (IAS 34) figyelembevételével készültek. A dollárban számított értékek tájékoztató céllal kerültek átszámításra Ft/$ átlagárfolyamon. Az éves adatok 2001-ben auditálásra kerültek. A 2001. szeptember 30-ával, valamint a 2002. szeptember 30-ával végződő időszakokra vonatkozó pénzügyi beszámolók adatai nem auditáltak.
12
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Ágazati besorolás: Gyógyszeripar Időszak: 2002. I-III. negyedév
Telefon: (36)-1-431-4000 Telefax: (36)-1-261-2158 E-mail cím:
[email protected] Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin
PK1. Általános információk a pénzügyi adatokra vonatkozóan Auditált: Konszolidált: Számviteli elvek:
nem nem IAS
PK2. Konszolidációs körbe bevont társaságok
A Társaság nem készít konszolidált beszámolót.
13
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Ágazati besorolás: Gyógyszeripar Időszak: 2002. I-III. negyedév
Telefon: (36)-1-431-4000 Telefax: (36)-1-261-2158 E-mail cím:
[email protected] Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin
PK3. Mérleg 2001. dec. 31. Auditált MFt
63.053 1.006 18.048 861 205 83.173 16.444 20.095 5.485 12.336 4.767 59.127 142.300
18.638 15.190 3.475 (995) 89.534 125.842 15 15 2 5.803 10.638 16.443 142.300
2002. szeptember 30. Nem auditált MFt ESZKÖZÖK Befektetett eszközök Ingatlanok, üzemi berendezések és felszerelések Immateriális javak Befektetett pénzügyi eszközök Halasztott adó-eszközök Adott kölcsönök Forgóeszközök Készletek Vevők Egyéb követelések Befektetett pénzügyi eszközök Pénzeszközök Eszközök összesen FORRÁSOK Saját tőke Jegyzett tőke Részvény ázsió Tőketartalék Saját részvények Eredménytartalék (1) Hosszú lejáratú kötelezettségek Hitel/kölcsön Egyéb kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek Hitel/kölcsön Szállítók Egyéb kötelezettségek és passzív időbeli elhatárolás (1) Céltartalék környezetvédelmi kötelezettségekre Források összesen
2001. szeptember 30. Nem auditált MFt
Változás %
65.176 1.028 27.249 1.175 668 95.296
60.148 724 16.076 991 312 78.251
8,4 42,0 69,5 18,6 114,1 21,8
17.139 19.258 6.554 11.028 7.813 61.792 157.088
16.884 17.748 4.658 11.855 5.864 57.009 135.260
1,5 8,5 40,7 -7,0 33,2 8,4 16,1
18.638 15.193 3.475 (680) 109.444 146.070
18.638 15.190 3.475 (1.271) 87.512 123.544
0,0 0,0 0,0 -46,5 25,1 18,2
23 23
12 12
91,7 91,7
2 5.009
2 4.750
0,0 5,5
5.984
6.702
-10,7
10.995 157.088
250 11.704 135.260
-6,1 16,1
Az évközi pénzügyi beszámolók a Nemzetközi Számviteli Szabványoknak (IAS 34) megfelelően készültek. (1)
A 2002. április 25-én megtartott éves rendes közgyűlés a törzsrészvényekre 5.751 MFt osztalék kifizetéséről határozott. Az osztalék és az eredménytartalék értékei ennek megfelelően kerültek átalakításra.
14
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Ágazati besorolás: Gyógyszeripar Időszak: 2002. I-III. negyedév
Telefon: (36)-1-431-4000 Telefax: (36)-1-261-2158 E-mail cím:
[email protected] Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin
PK4. Eredménykimutatás 2001. dec. 31. 12 hó Auditált MFt 88.731 (35.606) 53.125 (14.148) (10.249) (6.517) 22.211
január-szeptember 9 hó Változás Nem auditált % 2001 2002 MFt MFt 63.535 13,4 72.070
Értékesítés nettó árbevétele Értékesítés költségei Bruttó fedezet Értékesítési és marketing költségek Igazgatási és egyéb működési költségek Kutatás-fejlesztés költsége Üzleti tevékenység eredménye
(29.367)
(25.953)
13,2
42.703
37.582
13,6
(12.368) (8.858) (6.212)
(10.532) (6.845) (4.844)
17,4 29,4 28,2
15.265
15.361
-0,6
201
Nettó royalty és jogdíj jellegű bevételek
255
135
88,9
22.412
Üzleti tevékenység nettó eredménye
15.520
15.496
0,2
4.008
Pénzügyi tevékenység nettó eredménye
5.576
2.694
107,0
-
-
-
-
Rendkívüli bevétel/(ráfordítás)
26.420
Adózás előtti eredmény
21.096
18.190
16,0
(1.628)
Társasági adó
(1.186)
(1.173)
1,1
24.792 70.247
Adózott eredmény Eredménytartalék nyitó állománya
19.910 89.534
17.017 70.247
17,0 27,5
248
IAS 39 hatása a nyitó egyenlegre (1)
-
248
-
(5.753)
Osztalék (2)
-
-
-
89.534
Eredménytartalék záró állománya
109.444
87.512
25,1
Ft 1.343 1.330
Egy részvényre jutó eredmény (Ft) Alap Korrigált
Ft 1.073 1.068
Ft 923 913
16,3 17,0
Az évközi pénzügyi beszámolók a Nemzetközi Számviteli Szabványoknak (IAS 34) megfelelően készültek. (1)
A 2001. január 1-jén történt átértékelés hatása.
(2)
A 2002. április 25-én megtartott éves rendes közgyűlés a törzsrészvényekre 5.751 MFt osztalék kifizetéséről határozott. Az osztalék és az eredménytartalék értékei ennek megfelelően kerültek átalakításra.
15
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Ágazati besorolás: Gyógyszeripar Időszak: 2002. I-III. negyedév
Telefon: (36)-1-431-4000 Telefax: (36)-1-261-2158 E-mail cím:
[email protected] Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin
PK4. Eredménykimutatás 2001. dec. 31. 12 hó Auditált M$ 309,6 (124,2)
Értékesítés nettó árbevétele
január-szeptember 9 hó Változás Nem auditált % 2001 2002 M$ M$ 220,0 24,8 274,6
Értékesítés költségei
(111,9)
(89,9)
24,5
185,4
Bruttó fedezet
162,7
130,1
25,1
(49,4) (35,8) (22,7)
Értékesítési és marketing költségek Igazgatási és egyéb működési költségek Kutatás-fejlesztés költsége
(47,1) (33,7) (23,7)
(36,4) (23,7) (16,8)
29,4 42,2 41,1
58,2
53,2
9,4
77,5
Üzleti tevékenység eredménye
0,7
Nettó royalty és jogdíj jellegű bevételek
0,9
0,5
80,0
78,2
Üzleti tevékenység nettó eredménye
59,1
53,7
10,1
14,0
Pénzügyi tevékenység nettó eredménye
21,3
9,3
129,0
-
-
-
-
Rendkívüli bevétel/(ráfordítás)
92,2
Adózás előtti eredmény
80,4
63,0
27,6
(5,7)
Társasági adó
(4,6)
(4,1)
12,2
86,5 245,1
Adózott eredmény Eredménytartalék nyitó állománya
75,8 341,1
58,9 243,2
28,7 40,3
0,9
IAS 39 hatása a nyitó egyenlegre (1)
-
0,9
-
(20,1)
Osztalék (2)
-
-
-
312,4 286,6
Eredménytartalék záró állománya Átlagárfolyam Ft/$
416,9 262,5
303,0 288,8
37,6 -9,1
$ 4,69 4,64
Egy részvényre jutó eredmény ($) Alap Korrigált
$ 4,09 4,07
$ 3,19 3,16
28,0 28,7
Az évközi pénzügyi beszámolók a Nemzetközi Számviteli Szabványoknak (IAS 34) megfelelően készültek. (1)
A 2001. január 1-jén történt átértékelés hatása.
(2)
A 2002. április 25-én megtartott éves rendes közgyűlés a törzsrészvényekre 5.751 MFt (20,1 M$) osztalék kifizetéséről határozott. Az osztalék és az eredménytartalék értékei ennek megfelelően kerültek átalakításra.
16
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Ágazati besorolás: Gyógyszeripar Időszak: 2001. I-III. negyedév
Telefon: (36)-1-431-4000 Telefax: (36)-1-261-2158 E-mail cím:
[email protected] Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin
PK4. Eredménykimutatás július – szeptember 3 hó Nem auditált
Változás %
Értékesítés nettó árbevétele
2002 MFt 23.949
2001 MFt 18.830
Értékesítés költségei
(9.676)
Bruttó fedezet Értékesítési és marketing költségek Igazgatási és egyéb működési költségek Kutatás-fejlesztés költsége
Nem auditált
Változás %
27,2
2002 M$ 96,5
2001 M$ 66,8
44,5
(8.191)
18,1
(39,0)
(29,0)
34,5
14.273
10.639
34,2
57,5
37,8
52,1
(4.124)
(3.346)
23,3
(16,6)
(11,8)
40,7
(2.591) (2.077)
(2.240) (1.199)
15,7 73,2
(10,5) (8,4)
(7,9) (4,3)
32,9 95,3
5.481
3.854
42,2
22,0
13,8
59,4
67
31
116,1
0,2
0,1
100,0
Üzleti tevékenység nettó eredménye
5.548
3.885
42,8
22,2
13,9
59,7
Pénzügyi tevékenység nettó eredménye
1.246
1.442
-13,6
5,3
5,0
6,0
-
-
-
-
-
-
Adózás előtti eredmény
6.794
5.327
27,5
27,5
18,9
45,5
Társasági adó
(420)
(348)
20,7
(1,8)
(1,3)
38,5
Adózott eredmény Eredménytartalék nyitó állománya
6.374
4.979
28,0
25,7
17,6
46,0
103.070
82.533
24,9
415,6
291,7
42,5
-
-
-
-
-
-
109.444
87.512
25,1
441,3 248,0
309,3 282,9
42,7 -12,3
$ 1,39 1,38
$ 0,96 0,95
44,9 46,0
Üzleti tevékenység eredménye Nettó royalty és jogdíj jellegű bevételek
Rendkívüli bevétel/(ráfordítás)
Osztalék Eredménytartalék záró állománya
Egy részvényre jutó eredmény (Ft) Alap Korrigált
Ft 343 342
Ft 270 267
27,3 28,0
Az évközi pénzügyi beszámolók a Nemzetközi Számviteli Szabványoknak (IAS 34) megfelelően készültek.
17
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Ágazati besorolás: Gyógyszeripar Időszak: 2002. I-III. negyedév
Telefon: (36)-1-431-4000 Telefax: (36)-1-261-2158 E-mail cím:
[email protected] Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin
PK5. Cash-flow kimutatás 2001. december 31. (12 hó) Auditált MFt 22.412 8.532 (4.223) (2.569) (118) (1.617) 89 22.506 (14.348) (613) 398 (6.304) (600) 37 2.601 (18.829) 8 904 (268) (4.603) 11 (3.948)
2002. szeptember 30. (9 hó) Nem auditált MFt Üzleti tevékenység Üzleti tevékenység nettó eredménye Értékcsökkenési leírás Követelések csökkenése/(növekedése) Készletek (növekedése) Kötelezettségek és egyéb tételek növekedése/(csökkenése) Fizetett adó Ingatlanok, üzemi berendezések és felszerelések csökkenésének nettó eredmény hatása Üzleti tevékenységből származó nettó cash-flow Befektetési tevékenységből származó cash-flow Ingatlanok, üzemi berendezések és felszerelések beszerzése Immateriális javak beszerzése Ingatlanok, üzemi berendezések és felszerelések értékesítéséből származó bevételek Befektetett pénzügyi eszközök (növekedése) Rövid lejáratú befektetések csökkenése Adott kölcsönök Kamatok és kamatjellegű bevételek Befektetési tevékenységből származó nettó cash-flow Pénzügyi tevékenységből származó cash-flow Elsőbbségi részvény átváltás hozama Saját részvények állományának változása Egyéb pénzügyi tevékenység ráfordítása Fizetett osztalék Hosszú lejáratú hitelek nettó törlesztése Pénzügyi tevékenységből származó nettó cash-flow
2001. szeptember 30. (9 hó) Nem auditált MFt
15.520 7.237 243 (695) 769 (1.162)
15.496 6.181 (1.381) (3.009) (37) (1.062)
62 21.974
86 16.274
(9.390) (262)
(9.077) (267)
208 (10.013) 1.469 (463) 5.086 (13.365)
326 (3.638) 350 (70) 1.139 (11.237)
3 315 (146) (5.743) 8 (5.563)
8 628 (257) (4.596) 6 (4.211)
(271)
Pénz- és pénz egyenértékű eszközök növekedése/(csökkenése)
3.046
826
5.038
Készpénz és pénz egyenértékű eszközök változása év elején
4.767
5.038
(287) 16
Növekedés / (Csökkenés) Árfolyamváltozás hatása
3.030 16
807 19
4.767
Az időszak végén
7.813
5.864
Az évközi pénzügyi beszámolók a Nemzetközi Számviteli Szabványoknak (IAS 34) megfelelően készültek.
18
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Ágazati besorolás: Gyógyszeripar Időszak: 2002. I-III. negyedév
Telefon: (36)-1-431-4000 Telefax: (36)-1-261-2158 E-mail cím:
[email protected] Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin
PK6. Mérlegen kívüli jelentősebb tételek 1 Megnevezés --
Érték (Ft) --
1
Azon pénzügyi kötelezettségek, amelyek a pénzügyi értékelése szempontjából jelentőséggel bírnak, de amelyek a mérlegben nem jelennek meg (pl. kezességvállalás, garanciavállalás, záloggal kapcsolatos kötelezettség stb.)
A részvénystruktúrához, tulajdonosi körhöz kapcsolódó adatlapok RS1. Tulajdonosi struktúra, a részesedés mértéke Tulajdonosi kör megnevezése
Bevezetett sorozat1
Teljes alaptőke Tárgyév elején (2002. január 1-jén)
Belföldi intézményi/ társaság Külföldi intézményi/ társaság Belföldi magánszemély Küldöldi magánszemély Munkavállalók, vezető tisztségviselők Saját tulajdon Államháztartás részét képező 4 tulajdonos Nemzetközi Fejlesztési 5 Intézmények Egyéb ÖSSZESEN
Időszak végén (2002. szeptember 30-án) %2
Időszak végén (2002. szeptember 30-án)
%2
%3
%2
%3
11,98
11,99
2.233.002
7,70
7,71
1.435.690
11,99
11,99
2.232.632
7,71
7,71
1.435.690
57,23
57,26
10.666.286
62,18
62,22
11.589.411
57,26
57,26
10.666.286
62,22
62,22
11.589.411
4,05
3,99
754.972
4,14
4,08
772.016
3,99
3,99
742.259
4,08
4,08
760.621
0,06
0,06
11.474
0,03
0,03
6.372
0,06
0,06
11.464
0,03
0,03
6.362
0,14
0,14
26.337
0,11
0,11
19.794
0,14
0,14
26.337
0,11
0,11
19.794
0,55 25,99
0,55 26,01
101.548 4.843.867
0,33 25,51
0,33 25,52
59.754 4.754.449
0,55 26,01
0,55 26,01
101.548 4.843.867
0,33 25,52
0,33 25,52
59.754 4.754.449
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0
0,00
0,00
0
0,00 100,00
0,00 100,00
0 18.637.486
0,00 100,00
0,00 100,00
0 18.637.486
0,00 100,00
0,00 100,00
0 18.624.393
0,00 100,00
0,00 100,00
0 18.626.081
db
%3
Tárgyév elején (2002. január 1-jén)
db
%2
db
%3
1
db
Ha a bevezetett sorozat megegyezik a teljes alaptőkével, ennek feltüntetése mellett nem szükséges kitölteni. Ha több sorozat van bevezetve a BÉT-re, kérjük, minden sorozat esetén adják meg a tulajdonosi struktúrát. Tulajdoni hányad 3 Szavazati arány 4 Pl.: ÁPV Rt., TB, Önkormányzat, stb. 5 Pl.: EBRD, EIB, stb. 2
RS2. A saját tulajdonban lévő részvények (db) mennyiségének alakulása a tárgyévben Január 1.
Március 31.
Június 30.
Szeptember 30.
101.548
70.256
68.780
59.754
December 31.
Kérjük, tüntessék fel ebben a részben - a tény feltüntetése mellett -, ha a 100 %-os tulajdonban lévő leányvállalatnak vannak részvényei a Kibocsátótól.
19
Társaság neve: Richter Gedeon Rt. Társaság címe: 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Ágazati besorolás: Gyógyszeripar Időszak: 2002. I-III. negyedév
Telefon: (36)-1-431-4000 Telefax: (36)-1-261-2158 E-mail cím:
[email protected] Befektetői kapcsolatok: Ördög Katalin
RS3. Az 5 %-nál nagyobb tulajdonosok felsorolása, bemutatása (az időszak végén) Név ÁPV Rt. The Bank of New York Northen Boulevard
Nemzetiség1
Tevékenység2
Mennyiség (db)
Részesedés (%)3
Szavazati arány (%)
B K
Á L
4.688.477 4.455.894
25,16 23,91
25,17 23,92
K
L
1.212.060
6,50
6,51
Megjegyzés4 Globális letétkezelő Globális letétkezelő
A tulajdoni hányad megállapítása során a ”Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról” szóló 1996. évi CXII. törvény 4. sz. mellékletében a közvetett tulajdoni hányad kiszámítására vonatkozó szabályokat is alkalmazni kell. Amennyiben információval rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy a letétkezelőknél lévő mennyiségből valamely természetes, jogi, vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság 5 %-ot meghaladó részesedéssel bír, úgy azt – akár összevontan, %-os formában - is szíveskedjenek megadni. 1 2
3 4
Belföldi (B), Külföldi (K) Letétkezelő (L), Államháztartás (Á), Nemzetközi Fejlesztési Intézet (F), Intézményi (I), Társaság (T), Magán (M), Munkavállaló, vezető tisztviselő (D) Két tizedes jegyre kerekítve kérjük megadni Pl.: szakmai befektető, pénzügyi befektető, stb.
TSZ2. Létszám alakulása (fő) Bázis időszak vége (2001. szeptember 30.) 4.962
Tárgyév eleje (2002. január 1.) 5.007
Tárgyidőszak vége (2002. szeptember 30.) 5.110
TSZ3. Vezető állású tisztségviselők, stratégiai alkalmazottak Törzsrészvények száma 2002. szeptember 30. Igazgatóság Felügyelő Bizottság Ügyvezetőség Összesen
2002. június 30.
9.357 4.241 6.196
8.349 3.731 5.863
19.794
17.943
ST1. A tárgyidőszakban megjelent soron kívüli tájékoztatások Dátum
Megjelenés
Tárgy, rövid tartalom
2002. július 16.
Magyar Tőkepiac A Richter Gedeon Rt. tájékoztatása bónuszrészvény programjával kapcsolatban, valamint részvényirodája 2002. augusztusi zárva tartásáról
2002. július 19.
Magyar Tőkepiac A Richter Gedeon Rt. leányvállalata, az S.C. Gedeon Richter Románia Kft. nyilvános vételi ajánlatot kíván tenni a marosvásárhelyi S.C. Armedica S.A. részvényeire
2002. július 30.
Magyar Tőkepiac A Richter Gedeon Rt. 2002. I. félévi gyorsjelentése
2002. augusztus 6.
Magyar Tőkepiac A Richter Gedeon Rt. megbízást adott saját részvény vásárlásra
2002. augusztus 13.
Magyar Tőkepiac A Richter Gedeon Rt. lett a lengyel GZF Polfa gyógyszergyár privatizációs tenderének győztese
2002. augusztus. 30.
Magyar Tőkepiac A Richter Gedeon Rt. aláírta a GZF Polfa lengyelországi gyógyszergyár privatizációs szerződését
2002. szeptember. 20.
Magyar Tőkepiac A Richter Gedeon Rt. tájékoztatása az elsőbbségi részvények helyett kibocsátott törzsrészvényekkel kapcsolatban
2002. szeptember. 20.
Magyar Tőkepiac A Richter Gedeon Rt. törzsrészvényekkel jutalmazta a kimagasló teljesítményt nyújtó munkatársait
2002. szeptember. 27.
Magyar Tőkepiac A Richter Gedeon Rt. saját részvény vásárlásra adott megbízást
20