Ember tervez... Gondolatok a falufejlesztési terv margójára Tisztelt lakosok, olvasók! Engedjék meg nekem hogy a szakmai téma ellenére érthető nyelven tolmácsoljam Önöknek azokat a gondolatokat, észrevételeket és terveket amelyek a falufejlesztési terv készülése közben merültek fel. A tavalyi évben lezajlott helyhatósági választások után a lakosság érdeklődve figyelte mit is tesz le az asztalra a megújult vezetőség a polgármesterrel az élen. Gondoljunk bele most az ő oldalukról a helyzetbe. Adva van egy nagynak számító település a maga 3470 lakosával, akiknek jogos elvárásuk, hogy a falujukban jól érezzék magukat, megtalálják azokat az életfeltételeket, amelyek között ők és a családjuk harmóniában, anyagi és szellemi jólétben tudnak élni. Ennyi embernek megfelelni nem egyszerű feladat, nem beszélve a különféle szervezetek, a vállalkozók vagy az állam elvárásairól. Meg persze az sem kerüli el az emberek figyelmét, hogy a szomszédos falvakban sem ülnek ölbe tett kézzel. Egy falu építése, fejlesztése bonyolult feladat, komoly stratégiai tervezést igényel. Tudják ezt az Európai Unió szakemberei is, ezért a saját követelményrendszerükbe az ilyen terveket be is illesztik, és ez bizony azt jelenti, hogy csak akkor kap a falu uniós vagy állami alapokból támogatást, ha be tudja bizonyítani, hogy komolyan és alaposan végiggondolta a fejlesztési munkát. Ennek a folyamatnak az egyik lépése a falu „Gazdasági és szociális fejlesztési programjának” kidolgozása. Ezt a dokumentumot a Vágsellye és vidéke Régiófejlesztési Ügynökséggel együtt készíti az önkormányzat. Maga a dokumentum több részből áll. Az első részben feldolgozva találjuk az összes lényeges adatot a faluról, ami az elemzéshez szükséges. Ez után következik a közvéleménykutatással begyűjtött információk rendszerezése, feldolgozása, és itt már terveket, elképzeléseket is találunk. Elemzések, mint például a SWOT, vizsgálják a falut különböző szempontokból. A tulajdonképpeni elemző munka annak jár utána, hogy mik azok a legfőbb megoldásra váró problémák, amelyekkel a jövőben foglalkozni kell. A munka utolsó fejezete ezekre a problémákra illetve igényekre konkrét megoldásokat javasol részletes projektekre lebontva. A képviselőtestület segítségével ezeket a terveket időrendbe szedtük, megoldási javaslatokat is ajánlva a végrehajtónak, aki a jelen esetben az önkormányzat. Konrét tervek sorakoznak már a papíron, megva-
lósításra várva. Ha sikerül uniós vagy egyéb forrásból pénzt szerezni a falu kasszájába, akkor a 20072009-es időszakban megújulhat az iskola épülete, mérséklődik a teherautóforgalom a faluban, megszépül a falu főtere, hogy csak párat említsünk. Megvizsgáljuk, hogyan lehet a legjobban kihasználni a termálvizet vagy a folyót, a tavakat a faluban. Szorosabb együttműködés alakul ki a falun belül és a környező falukkal is. Közvetlenebbé válik a kapcsolat a lakosokkal és nagyobb teret kap a kulturális és a természeti értékek ápolása, mint eddig. A falufejlesztési terv nem a fiók számára készül. Igény szerint bővíthető, módosítható. Egy szakmabeli ismerősünk azt szokta mondani, hogy a jó terv lapjai gyűröttek és szamárfülesek. Minden érdeklődő szabadon elolvashatja, hozzászólhat, sőt ezt az önkormányzat el is várja a lakosoktól, hiszen nem csak értük, velük is dolgozik. A lakosság aktívabb részvétele a falu életében egyébként is a falufejlesztési stratégia egyik sarkalatos pontja, hiszen csak kevesen érzik szívügyüknek a falu jövőjét. Tudják hányan jöttek el a meghirdetett találkozókra a 3470-ből? Bizony nagyon kevesen. Tudják hányan „tudják majd jobban…!?” Pedig minden ilyen rendezvényen érdekes eszmecserék alakultak ki és így formálódhatott ez a terv is egyre inkább a falu valós igényei szerint. Kritikusan hozzáállni egy elkészült műhöz sokkal könnyebb, mint részt vállalni az alkotói munka felelősségében, időt és fáradságot áldozni álmokért, elképzelésekért ebben a mai önző, rohanó világban. Én a magam nevében ezért köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult, hogy mások, a „többiek” is egy egyre szebb faluban élhessenek. Kérem gondolkodjanak el ezeken a szavakon. Közösséget építeni nem lehet azonnal és „magamnak”. Csak önzetlen, kitartó munkával, aminek lehet, hogy hosszú idő múlva lesz látszatja. Kapcsolódjanak be ebbe a közös munkába, aktívan, szeretettel, ne hagyják a képviselőkre a saját jövőjüket, de bízva a munkájukban, ám velük együtt segítsenek építeni Farkasdot mert ez minden egyes „farkasdi” felelőssége. Használják ki, hogy van aki meghallgassa az Önök véleményét. Amennyiben van… Ing. Takács Attila, Konzultáns, Vágsellye és vidéke regiófejlesztési ügynökség
2 Tartalom, hasznos információk
Ember tervez .... ... a megoldás a mi kezünkben van...
1.oldal
Név
Körzet hászszamok szerint
Bakmann Lajos
421-560,1459,1460-1462,1563,1582,1647-1649
Berecky Erzsébet
1122-1258, 1539, 1579,1573, 1577, 1578, 1580, 1584, 1590, 1631, 1635, 1640
Csiffáry Zoltán
281-420, 1456-1458, 1564, 1566, 1627-1630
Ing. Csizmadia Károly
1470-1547, 1565, 1567, 1575, 1576, 1585, 16001604, 1619-1623
Fehér László
561-700, 1463, 1542, 1579, 1586 981-1121, 1467, 1543, 1570, 1605-1613, 1628, 1645
3.-4. oldal
Nagy eredmények hittel és szeretettel
4. oldal
Játék határok nélkül
5. oldal
A szülőföld vonzásában
5. oldal
Fűri Zoltán
Szervezeteink mindennapjaiból
6. oldal
Juhász Mária
Reménységeink – interjú Pál Melindával
7. oldal
701-840, 1464-1466, 1535, 1537, 1538, 1549, 1574, 1591, 1591, 1592, 1626, 1637
Mgr. Komlósi Klára
1259-1412, 1469 841-980
Sport – a helyi asztalitenisz jelene
7. oldal
Mikle Margit Szőcs Ferenc
5-140, 1450, 1451, 1536, 1569, 1581, 1594, 1638
Dióhéjban a 2006/2007-es tanévről
8. oldal
Szőcs Zoltán
141-280, 1452-1455, 1534, 1540, 1552, 1587,1589, 1593, 1633, 1634, 1646
Jelölő és mandátumbizottság Elnök: Bakmann Lajos Bizottsági tagok: Ing. Csizmadia Károly, Csiffáry Zoltán
Főszerkesztő: Mgr. Juhász Gyula mail:
[email protected] Szerkesztők: Ing. Iván Ida Ing. Iván Gyula Mgr. Mátyus Rózsa Szibilla Ilona Árendás Tamás Ing. Takács Attila Grafika: Mgr. Juhász Gyula Fotók: Kürthy Attila Mgr. Juhász Gyula Nyomda: Dream Pictures s.r.o Milleniova 43 925 05 Vozokany
Pénzügyi, lakásügyi bizottság Elnök Berecky Erzsébet Bizottsági tagok: Forró Emília, Ing. Iván Ida, Ing. Molnár István, Ing. Csizmadia Károly, František Ondrušek, Bakmann Lajos Építészeti, területfejlesztési és környezetvédelmi bizottság Elnök: Juhász Mária Bizottsági tagok: Czibula Róbert, Ing. Iván Ida, Ing. Iván Gyula, Štefan Kováč, Ing. Arch. Alexander Kőrös, Ing. Molnár István, Takács Zoltán, Ing. Takács Zsuzsanna Szociális és közegészségügyi bizottság Elnök: Mikle Margit Bizottsági tagok: Mária Šeresová, Ing. Iván Ida, PhDr. Ramona Vogl Janette Iványiová, Štefan Kováč, Katarína Melicherová Mgr. Alžbeta Seresová Sport- és kultúrbizottság Elnök: Ing. Molnár István Bizottsági tagok: Fehér László, Ing. Fazekas Norbert, Mgr. Mátyus Rózsa Az iskola, oktatás és fiatalok fejlődéséért felelős bizottság – állampolgári ügyek tanácsa Elnök: Mgr. Komlósi Klára Bizottsági tagok: Mgr. Jeskó Melinda, Mgr. Mátyus Rózsa, Mgr. Krommel Gabriella, Mgr. Jancsó Klára, Juhász Mária, Molnár Viola, Katarína Melicherová, Eva Csillagová Mezőgazdasági bizottság Elnök: Szőcs Zoltán Bizottsági tagok: Berecky Erzsébet, Bakmann Lajos, Berecky Ferenc, Szalai Zoltán Árvízi és tűzvédelmi bizottság Elnök: Fűri Zoltán Bizottsági tagok: Ing. Szabó Norbert, Czibula Károly, Forró Tamás, Bódi János
Postacímünk: Obecný úrad, s.č. 1, 925 84 Vlčany Email:
[email protected] Internet: www.obecvlcany.sk Telefon: 031/ 77 94 201, 031/ 77 94 247 Regisztrációs szám: RP 12/2004
A vállalkozói kapcsolatokért felelős bizottság Elnök: Csiffáry Zoltán Bizottsági tagok: Bakmann Lajos, Balogh Lajos Közérdekvédelmi bizottság Elnök: Fehér László Bizottsági tagok: Berecky Erzsébet, Fűri Zoltán
Beszélgetés 3 Farkasd természeti adottságait és emberanyagát tekintve is szerintem egy nagyon gazdag falu, megvannak a lehetőségeink a fejlődésre, és a felzárkózásra
...a megoldás a mi kezünkben van... Tavalytól Farkasdnak új vezetősége és Iván Gyula mérnök személyében pedig egy nyitott szemléletű polgármestere van. A falu problémái viszont megmaradtak, amelyeket valahogy meg kell oldani. Az alábbi interjúban nyíltan és egyenesen elemezzük községünket, annak jövőbeli lehetőségeit és nem utolsó sorban Farkasd közösségi erejét.
ilyen téren nehezebb lesz a dolgunk, azt hiszem ezt nem kell részletezni, mindenki tudja miért. Jó pályázatokat kell írni, s bízok abban, hogy a pályázatok elbírálása lekerül a megyékre, ahol már nagyobbak az esélyeink. Tehát kemény munka vár ránk ami előbb
Először is gratulálni szeretnék polgármesterré választásához. Milyen visszajelzéseket tapasztalt ismerősei, barátai es a lakosok részéről sikere után? Köszönöm a gratulációt, így most fél év távlatából az embernek már egész más gondolatok járnak a fejében mint akkor, közvetlenül a választások után. Akkor az öröm volt az első helyen, majd rögtön utána a hogyan tovább, most már inkább a mindennapi gondok megoldása és a távlati tervek fontossági sorrendjének a felálítása ami leginkább foglakoztat. A választók és az ismerősök részéről (úgy gondolom azoktól akik rám szavaztak és támogattak) akkor a bíztatás, a segíteni akarás és az elvárások kimondása, voltak a legjellemzőbb reakciók. Már néhány hónapja irányítja falunkat a községi hivatallal karöltve. Mit gondol a mostani Farkasdról? Hogy értékelné a falu jelenlegi állapotát? Farkasd természeti adottságait és emberanyagát tekintve is szerintem egy nagyon gazdag falu, megvannak a lehetőségeink a fejlődésre, és a felzárkózásra. Az, hogy ez mennyire sikerül főleg tőlünk függ, de meghatárózók a külső körülmények is. Köztudott dolog, hogy nálunk nagyon sok dolgon kéne változtani, javítani. Gondolom elég jól ismeri az aktuálisan égető problémákat is. Mi vagy mik a legfőbb prioritások a választási ígeretek tükrében? Melyek azok a gondok, amelyek megoldásában a falu lakosai is szervesen ki tudnák venni a részüket? Sok megoldásra váró probléma van, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsem, mint az utaink rossz állapota, a tulajdonunkban lévő épületek leromlott állaga, és az ezekben meglévő fűtőrendszerek elavultsága. Ezeknek az épületeknek az energetikai szempontból történő felújítása egyik fő célpontunk. Említhetném itt az iskola épületét amelynek a külső hőszigetelése és az ablakok cseréje nagy megtakarítást eredményezne, de ugyanez vonatkozik a többi épületeinkre is. Nagy hiányosságaink vannak a környezetvédelem terén, gondolok itt a fasorokba, vagy a Vág mellé kihordott szemétre az utcáinkban betakart esővízelvezető árkokra, a házak előtt elhanyagolt zöld területekre, vagy a kertekbe és utcákra kiengedett szennyvízre. Ezek mind olyan dolgok amelyekről mi magunk tehetünk és a megoldás a mi kezünkben van. Nagy terveket szőni a 2007-es évre most nem igazán lehet. Tavalyról nagy
tartozásaink is vannak: a közszolgálati vállalatal szemben 1.018.522 korona, a csatornázási rendszer bevezetésenek munkálataiért pedig több mint kétmilliót szükséges utólagosan befizetni. Ezen összegeket az idei év költségvetéséből kell valahogy kigazdálkodnunk. Evezzünk más vizekre. A környező települések az előző választási ciklusok alatt jóval több pénzt tudtak szerezni állami forrásokból és európai úniós pályázatokból mint Farkasd pl. iskolák, utak, középületek felújítására illetve más közérdekű célokra. Ebből kifolyólag természetesen eredményesebbek is voltak az egyes pályázatok elbírálásánál. Miben látja a lemaradás vagy a részleges sikertelenség okait? A parlamenti választások miatt keletkezett kormanyváltás után pedig mire szamíthatunk ilyen téren? A környező falvak kihasználták azt az előnyt, amit az MKP kormánytagsága jelentett ennek a régiónak. Egy komoly probléma volt még a pályázatok elbírálásánál. Ez pedig az ingatlanaink alatt lévő területek tulajdonjogi rendezetlensége, amit a rendszerváltás előttről örököltünk, és aminek rendbetétele a napjainkban is folyamatban van. A jelenlegi kormánnyal
utóbb meghozza a gyümölcsét. A község mellett működő képviselőtestületbe hét MKP-s és négy független jelölt jutott be a választások során. Az ilyen felállás mennyiben segíti elő vagy hátráltatja a kényes témákban való objektív döntést? A múltban is MKP-s többségű önkományzatok voltak. Nálunk, tehát a falusi szinten a pártpolitikának nincs akkora jelentősége, mint egy nagyobb városban, vagy országos viszonylatban. A döntésekben szerintem a képviselők nem pártszempontok szerint döntenek. Előnyt jelenthet a pártfrakció léte, ha a képviselők az ülések előtt megbeszélik a megoldásra váró problémákat, és így lényegében felkészülve érkeznek az önkormányzati ülésre. Mi a véleménye a lakosok és a képviselők viszonyárol, ha problémák megoldásáról esik szó? Készségesek ilyen irányban a képviselőtestület tagjai? A lakosok és a képviselők viszonya lehetne jobb is. Ez lényegében ugyanolyan, mint általában az emberek közötti viszony nálunk. Van mit javítani a képviselők és a lakosok közötti viszony minőségén. Sajnos sokszor
4 Beszélgetés - Egyház még a képviselők sem eléggé nyitottak egymás irányában. Ez néha nehézséget okoz a képviselőtestület ülésein is amikor a problémák megoldásában álást kell foglalni. Milyen tulajdonságokkal bír Farkasd, mint közössség? Merre tart a helyi társasági, társadalmi vagy akár kultúrélet? Az emberek eléggé befelé fordultak. Egy két csoport kivételével a komunikáció hiánya jellemez bennünket. Az embereket egyfajta egymás iránti bizalomhiány jellemzi. Ezen sokat gondolkodom, mi az oka ennek a nagymértékű apátiának. Annak ellenére, hogy szabadságban élünk, az emberek mintha nem éreznék szükségét a közösségi életnek. Ennek bizonyára egyik oka lehet a megélhetési gondok előtérbe kerülése. Hogy merre tart a helyi közösség. Nehéz erre egyértelmű választ adni. Szerintem egyre kevesebb a lelkes, áldozatokra kész ember. Ez általában jellemző napjanink világára. A pénz mozgat mindent, s az emberek csak úgy, önzetlenül nem nagyon hajlandók bármit is tenni a köz érdekében. Lehet ezt szerintem még egyfajta szellemi igénytelenségnek is nevezni. A fizikai szükségleteket sokan fontosabbnak tartják a szellemieknél. Nehéz ez ellen küzdeni, amikor szinte minden irányból a fogyasztói társadalom ingereivel árasztanak el bennünket a médiákon keresztül. Ezért volna fontos egyre több közösségépítő eseményt szervezni, amiben minél több ember részt venne és segítene a szervezésban is. Látok egy kis reménysugárt a mai tizen és huszonéveseknél akik között van pár ember, aki össze tudja őket fogni, s rájuk nagyon szá-
mítok, hogy talán velük végre kimozdulunk abból az igénytelenségből, ami sajnos ma jellemző ránk.
években, amikor három párhuzamos osztály is volt minden évfolyamban.
Ha most lenne egy varázspálcája es három kívánsága, mit kívánna a falu sikeres jövője érdekében? Jó kérdés. Nem könnyű rá válaszolni az biztos. Válaszolhatnám azt is, hogy pénzt, pénzt, pénzt. De szerintem, ha komolyabban elgondolkodom azon, mi az ami előbbre vinne bennünket akkor a következő három dolgot tartanám fontosnak: a./ Mivelhogy vidéki jellegű település vagyunk jó lenne, ha jobban ki tudnánk használni a település adottságait és azt a tudást, ami ma még az emberekben megvan a mezőgazdasági termelés területén. Ez javítana az emberek anyagi helyzetén s végső soron a több pénz jobb életminőséget is jelentene. Vagy olyan új munkalehetőségek kialakítását ami lehetővé tenné a mezőgazdasági termékek helyi feldolgozását és magasabb szintű értékesítését. Semmiképen sem akarnám az olyan irányú fejlődést, ami a környezetet terheli és szennyezi. Ez nagy kincsünk amire vigyázni kell. b./ Jobban kihasználni a falu természeti adottságait. Gondolok itt a Vágra, az Öreg Vágra, a halászat és vadászat területén adódó lehetőségekre, ami előrelépést jelenthetne a falusi turizmus fellendítése területén. c./ Ha az első kettő teljesülne, s a jólét köszöntene ránk, akkor a harmadik már bizonyára magától is megvalósulna. Gondolom akkor a fiatalok nem költöznének el a faluból, nagyobb volna a gyerekvállalási kedv, s megfiatalodna a falu. Tehát harmadiknak azt kivánnám, hogy legalább annyi gyerek volna az iskolában, mint a hatvanas
A fiatalok helybentartásáról már sokszor sok szó esett, hiszen ők lehetnek a falu jövőbeli szellemi vezetői. Milyen eszközeink, terveink és lehetőségeink vannak arra, hogy számukra megfelelő élet- és munkalehetőségeket teremtsünk? Hogy lehet megakadályozni a tényleg ügyességgel, tehetséggel, tudással és akarni vágyással rendelkező huszonévesek „elvándorlását”? Ha sikerülne létrehozni egy ú.n. ipari parkot, vagy olyan beruházókat találni akik hajlandók volnának nálunk munkahelyeket teremteni, akkor megoldódna sok problémánk. Erre alkalmasak a vasúton túli területek, ahol már ma is több vállalkozás működik. Ehhez megfelelő bekötő útra volna szükség, ami sajnos ma sincs meg, s amit a falu a saját költségvetéséből nem tud megvalósítani. Hasonló terület található még a sellyei út mellett az egykori nagyhizlalda helyén ami az úthoz és az infrastruktúrákhoz való közelsége miatt talán a legideállisabb volna egy nagyobb, sok munkahelyet teremtő vállalkozás létrehozásához. Ez ügyben megyei képviselőink segítségével próbálunk előbbrelépni. Most pedig egy kissé megkésve de annál nagyobb szeretettel szeretném megköszönni mindazoknak a segítségét akik részt vettek az év elején végzett közvéleménykutatásokban, ezzel is segítve az önkormányzat munkáját a falu fejlesztési és stratégiái irányának meghatározása érdekében. - jgy-
Nagy eredmények hittel és szeretettel A falu arculatát, jövőjét a fiatalság határozza meg. A beléjük vetett energia, idő nem veszik el. Erdélyi Pál lelkész szerint ahol fiatal korosztállyal nem foglakoznak, ott nem lehet hinni a reményteljesebb jövőben. E cél által vezérelve a helyi református egyház egyre gyakrabban és intenzívebben szervez gyerekeknek közös programokat, aktivitásokat, beavatja őket az egyház kínálta bibliaversenyekbe és sok más közösségformáló rendezvénybe. A farkasdi „nebulók” pedig nem közönbösek az ilyen dolgok iránt. A gyülekezetben pár éve útnak indul a vasárnapi iskola, amelynek jelenlegi fő szervezője és mozgatórugója Kürthy Anita teológia hallgató, lelkészjelölt. Ezen alkalmakon (minden vasárnap 11 órától) a gyülekezet legkisebbjeinek nyílik lehetőség arra, hogy játékos formában betekintést nyerjenek a Biblia világába és ezáltal lelkileg egyesüljenek. A gyremekek mellett azonban a református egyház a fiatalságot is megcélozta, hogy igény szerint a tinik szabadidejének kihasználására hasznos és élvezetes módot biztosítson. E kezdeményezés tagjaiból pár hónapja egy stabil létszámú – 7-8 fő – ifjúsági csoportusulás jőtt létre. A tizenéves gerekek ezen hétvégi oktatások alkalmával közösen tanulmányozzák a Bibliát, beszélnek a fiatalságot érintő problémákról illetve együtt vesznek részt szórakoztató foglalkozásokon (piknik a Vág partján, együttes filmnézés, gútai biciklitúra. Valamint a hagyományos, immáron 10. alkalommal megrendezés-
re kerülő balatoni kerékpártúra – idén augusztus 5-én kezdődik). Ezen a gyermekeket és fiatalokat megszólító alkalmakon lehetőség nyílik bibliaversenyeken való részvételre is, ahol a gyerekek összemérhetik ismereteiket és tudásukat más gyülekezetek csapataival. Két-három évvel ezelőtt a farkasdi csapat még csak szárnyait próbalgatta. Az idén viszont a martosi egyházmegyei versenyen harmadikként a dobogón végeztek, Jókán pedig kellemes meglepetést okoztak még a szakavatottaknak is. Az alapiskola alsótagozatos diákjai – Molnár Márió, Szabó Roland, Mile Dénes, Iván Patrik felállásban - győztek a rangos megmérettetésen, a felsőtagozatosok- tagok: Mészáros Rebeka,SzalayEnikő, Balogh Timea, Bácsai Noémi, Szórád Zoltán - pedig másodikként végeztek a közel 20 – 20 csapatos mezőnyben. Erdélyi Pál meglátása szerint a gyerekeken keresztül meg lehet és meg tudják szólitani az egyháztól elszakadt szülőket (jeles alkalmakon a gyerekek a templomban rövid kultúrműsort adnak elő), és igy testvéri kapcsolatok kialakitására is sor kerülhet. Nem utolsó sorban a vasárnapi iskola és az ifjúsági csoport tagjai megérdemelten kirándulnak és táboroznak itthon és külföldön egyaránt. A tiszteletes úr köztudottan nagy futballrajongó, sok sikert megérve a helyi kölyökcsapattal. Elmondása szerint a legszebb és legmeghatóbb élmény az volt, amikor nemrég a farkasdi és negyedi gyerekekből álló gárda (hazai részről Skabla Gergely, Sillik Gábor, Takács
Nikolas, Nagy Gábor, Fehér László, Takács Krisztián, Molnár István, Kocsis Tamás) az Üllői úti nagymúltú Ferenváros gyepszőnyegén játszhatott döntőt a Kárpát-kupa Összmagyagyar Nemzeti Diákbajnokságán. Az így összeállitott csapat lépcsőzetesen verte meg egyre komolyabb ellenfeleit, ám a pesti fináléban 5:2 arányban kikapott Zenta csapatától. A kupán a történelmi Nagy-Magyarországról leszakított területek (Kárpátalja, Felvidék, Vajdaság, Burgenland és Erdély) legsikeresebb iskolacsapatai vettek részt. A rendezvény szervezője, Kű Lajos, volt válogatott labdarúgó, a Fradi kiválósága, aki a sportot csak a vallással együtt tudja csak elképzelni - innen van a torna egyházi mivolta. Minden mérkőzés áldással és áhitattal kezdődött illetve végződött. A gyerekek, edzők – Erdélyi Pál és negyedi félről Fördős Gyula - mindannyian hihetelenül boldogok voltak az eredmény kapcsán. Nem csoda, hiszen a közel 260 bejelentett alapiskola közül másodiknak lenni nagy elismerés. Az érmeket Mádl Ferenc volt magyar államelnök adta át futbalistáinknak, de a tornán tiszteletét tette Grosics Gyula és Várhidy Pál (az Aranycsapat még élő tagjai) vagy Fenyvesi Máté, egykori magyar válogatott. Erdélyi Pál szerint a legnagyobb siker azonban mégis az, hogy a két „riválisnak vélt” falu fiataljai hittel, szeretettel ilyen nagy eredményre voltak képesek. Ez olyan példaértékű dolog, amelyet közös életünk más területein is alkalmazni lehetne a jövőben. - jgy-
Téma: III. Nemzetközi ifitalálkozó 5 III. Nemzetközi Ifjúsági Találkozó Farkasdon " Játék határok nélkül " Már jó ideje mindig csak azt hallom felnőtt körökből, hogy a fiatalok miért nem mozgolódnak, miért nem aktivak közösségileg ebben a faluban.Nos,én úgy érzem, hogy a mostani fiatal generációnak nem igazán volt lehetősége felfedezni a közösségi lét érzését, annak velejáróit, pozitívumait. Így lassan a fiatalok is mély álomba szenderülve élték mindennapjaikat. A környezetemben azonban egyre többször lettek felemlegetve a régi akciók, amelyeket már sajnos már 5 és 8 évre visszamenőleg kellett előásni memóriánkból. Aztán a húszas éveik elején járó srácok kezdték el a leginkább ösztönözni a többieket azzal, hogy ők is szeretnének szervezni hasonló rendezvényeket, szeretnének valamiféle közösségként létezni. Sok beszélgetés után úgy döntött a társaság, hogy megpróbáljuk megszervezni a III. Nemzetközi Ifjúsági Találkozót Farkasdon. Igen, a harmadikat. Azok kedvéért emeltem ezt ki, akik esetleg nem emlékeznek a két felejthetetlen és nagysikerű ifitalálkozóra, melynek hagyományait szeretnénk idén augusztus 3-5. között újra feleleveníteni. A polgármester úrral közösen ekkor jött az ötlet, hogy az uniós alapok kiváló lehetőséget nyújtanának egy ilyen jellegű rendezvény finanszírozásához. A pályázatot rövid idő alatt sikerült is összeállítani. Bár az eredmény sokat váratott magára, mégis nagy örömmel töltött el bennünket, amikor megtudtuk, hogy megnyertük. Már-
Magyarországról, Ausztriából és természetesen Szlovákiából. A programokat próbáltuk úgy kialakítani, hogy mind a versenyzőknek, mind pedig a kilátogató nagyközönségnek tartalmas szórakozást tudjunk biztosítani. Pénteken délutántól érkeznek a csapatok, este pedig a bulié a főszerep, amelyen DJ Harrys lemezlovászkodik. Természetesen a karaoke-show sem maradhat el. A legszínesebb nap a szombat lesz. Egész nap zajlanak a sportos-játékos vetélkedők, továbbá lesz paintball, rodeo bika, szappanfoci, sárbírkózás, íjászbemutató, lovaglás és a helyi önkéntes tűzoltók bemutatója. A kilátogató családok legkisebbjeiről sem szerettünk volna elfeledkezni, ezért nekik gyermekkuckót hozunk majd létre, mely keretén belül kézműves foglalkozásokon vehetnek részt (nemezelés, arcfestészet...stb.). Továbbá felállítunk egy ugrálóvárat, mely egész biztosan elnyeri majd a kicsik tetszését. Napközben az Európai Uniós sátor előadásokkal, vetélkedőkkel és hasznos információkkal várja az érdeklődőket. Kora estétől kultúrműsorral kedveskedünk a kilátogatóknak (néptánc, modern tánc...stb.), az este fénypontjaként pedig koncerteket szervezünk (Nautilus, és egy meglepetés koncert...). A reggelig tartó jó hangulatról az M-System gondoskodik. Vasárnap folytatódnak a vetélkedők, délelőtt ökumenikus istentisztelet, majd délután a csapatok rövid műsorainak bemutatója következik. Mindezek
... a szervezők mindent megtesznek , hogy a rendezvény jó hangulatban folyjon le ciustól kezdve rendszeresen megbeszéléseket tartottunk. Az idei gárda, bár szerényebb szervezői tapasztalatokkal rendelkezik, a tenniakarás vágya viszont annál nagyobb. Ezért szükségünk volt olyanokra is, akik mindkét eddigi ifitalálkozó szervezésében az élen jártak (Vargáné Okenka Anikó és Krommel Gabika) és segítenek a tapasztalataikat beépíteni a munkába. A régi szervezők közül majd még többen is bekapcsolódnak a három nap alatt felgyülemlő tennivalók elvégzésébe. Az idei ifitalálkozó szintén a kerti mozi (amfiteátrum) és a focipálya területén zajlik majd, melyre 20 település fiataljait hívtuk meg Romániából,
után már csak az eredményhirdetés marad hátra, amit a csapatoktól való fájó búcsú követ. Részletes program a hirdetőposztereken lesz majd látható. Szeretettel várunk mindenkit, és reméljük sikerül majd választaniuk színes programjainkból. Előre is szeretnénk megköszönni falunk önkormányzatának, a helyi vállalkozóknak és az Európai Uniónak, hogy lehetővé teszik rendezvényünk megvalósulását. a szervezőség nevében Árendás Tamás
A szülőföld vonzásában A halastó partján szemben a szülői házzal parkoló sárga „zsiguli” és egy kék sátor között egy nyugdíjasnak kinéző idősebb ember rejtvényt fejteget. Mit mondjak, szokatlan látvány. Az ember nem tudja mit gondoljon az adódott helyzetről. Netán egy eltévedt turista sátorozott le? Valljuk be nálunk nem igazán jellemző és ha így is volna, már futótűzként terjedne a híre. Vagy talán idegen halászok jöttek a tóra néhány napra szerencsét próbálni? Nem. Az az ember nem idegen. Ő falunk szülöttje, aki néhány napra hazajött Csehországból meglátogatni rokonait, megnézni szeretett faluját, annak utcáit, épületeit. Ferencei Zoltánt hazahúzta a szíve. Farkasd az ő faluja, szive csücske – mondja. Itt született, itt élte le fiatalságát és ha most lenne fiatal, biztosan semmilyen erő nem ragadná el a messzi távolba. Arra pedig, hogy miért egy autóban alszik (mert a sátor raktárként működik), miért főz magának a tóparton, csak annyit válaszol: .... nem vagyok elkényeztetve ... bár az ideiglenes elszállásolás e pár napra be lett volna számára biztositva. Természetes ember, egyszerű és áhitatattal nyilatkozik Farkasdról. Rövidre szabott párbeszédünk alatt csak mesél és mesél. Fiatalságáról, Farkasd régi hangultáról, az itt töltött nyarakról, emberekről, életéről. Elbeszéléseiből sokszor saját rokonságomra, családtagjaimra ismerek. Kivülről fújja az utcaneveket, embereket, helyeket, eseményeket. Magyarul szépen és érthetően beszél, néha cseh vagy szlovák kifejezésekkel tarkitva mondanivalóját. A 65 éves öregúr nem válogatós. Nem zavarja még a szombati bulik hangzavara illetve azok „utóélete” sem, az autók, kamionok zúgása. Azt mondja náluk - a városban - sokkal rosszabb a helyzet. Itt nyugalom van. Csak ne lenne ilyen tikkasztó hőség. Ferencei úr néhányszor elcsodálkozik, mennyire kinőtte magát Farkasd illetve hogy alakult át az a környezet, amit ő természetes formában ismert...változnak az idők. Helyenként a beszélgetés alatt ki-kiköszön az arra áthaladó ismerőseinek, barátainak és mosolyogva veszi tudomásul, hogy még sokan ismerik őt. Igaz, nagyrészt az ő korosztályából. Ám az ilyen helyzetek mindig boldoggá teszik az embert. Ferencei úr tehát eljött hozzánk fenntartani családi, baráti kapcsolatait és számára fontos, hiányzó emberek között lenni. Hozta volna feleségét is, de ő nem akart jönni. Ígyhát egyedül tette meg a hoszszú utat. Hiányzott neki Farkasd. Kérdésemre, meddig marad nálunk, egyszerű választ adott: „Ameddig jól érzem itt magam.” Ő még mesélne tovább, de sajnos nem tudok rá több időt szánni. Megígérte jön még hozzánk nemsokára, mert régi iskolatársaival találkozót szerveznek... - jgy -
6 Szervezeteink mindennapjaiból A gyerekeket foglalkoztatni kell, nehogy elkallódjanak Községünkben a horgászat hosszú és sikeres múltra tekint vissza, amely az elmúlt évtizedek alatt sok személyi és organizációs változáson ment már át. A helyi szervezet vezetősége viszont most más, nagyszabású tervbe vágta fejszéjét. Széleskörben be szeretné vezetni a humánus – emberies sporthorgászat fogalmát és annak praktikus megvalósítását. Az ötlet lényege, hogy a halat jobban meg kell becsülni és nem csak a pontyra kell koncentrálni. Farkasd vizeiben rengeteg más értékes halfaj úszkál, amelyek iránt jelenleg kicsi az érdeklődés. A pont méretes példányokat inkább vissza kell engedni a vízbe. Hadd éljenek tovább és érjenek el egy olyan – fajtól függően – kapitálisnak mondható nagyságot, hogy azok kifogása tényleg valódi örömet okozzon a parton ülő horgásznak. A húshorgászat hosszútávon nem vezet sehová, mert ilyen alapon minden évben új telepítésekre van szükség és ezáltal a halastóba hozott betegségek száma is megnőhet illetve azok ellenőrizhetetlenné válhatnak. A feljebb leírt újfajta felfogás magvait főleg a helyi fiatalok körében érdemes elhinteni (15-18 éves korig). Ugyanis a mostani 200 – 220 főt számláló tagság átlagéletkora az 50 évhez közelit. Ki kell nevelni az emberies halászat szellemében egy új generációt. A gyerekeket foglalkoztatni kell, nehogy elkallódjanak. Ennek érdekében ún. természeti iskolák megalapitására van szükség elméleti és gyakorlati oktatás által, amely lefolyhat a halászházban vagy akár a szabad ég alatt a tóparton is. Nem kizárt a vadászokkal és a helyi alapiskolával való együttműködés sem. A gyerekek ilyen úton megismerik a természet szépségeit, megtanulják milyen szervezetbe is léptek be és egyúttal elsajátitják a halászat szakmai rejtelmeit. Az ilyen nevelő jellegű célokat a Szlovák Köztársaság iskolaügyi minisztériuma is támogatja a Drog- és alkoholellenes programján belül. Csak egy jól kidolgozott pályázatra van szükség, amelyet az alapiskola vagy a községi hivatal adhat be az adott hivatalokba. A horgásznak nemcsak kifogni, de védelmezni is muszály a halat, mert az elsősorban nem áldozat. A helyi szervezet lehetőségei a jövőben korlátlanok lehetnek a sporthorgászat terén minden korosztályban (gyerekek, serdülők, felnőttek) – már vannak erre utaló jelek -, mégha az eléggé költséges is. Farkasdon magas szintű versenyek megrendezése is szóba kerülhet. Ehhez viszont még sokat kell dolgozni, hogy e cél teljesülhessen. - jgy-
a vágfarkasdi horgászszövetség épülete kívülről ...
... és bévülről
A helyi nyugdíjasklub és a szlovákiai nyugdíjasok szövetségének tevékenysége 2007 első felében Kedves Olvasók! A címben említett klub és szövetség tevékenységei különbözők. Főleg a társasági életre koncencentrálunk, de nem idegenek számunkra a kultúra vagy a szórakozás sem. Gondosan megterveztük az ezévi teendőinket és ez alapján az első félévben a következő programokat, dolgokat hajtottuk végre: - kultúrműsorral egybekött névnapok és születésnapok a tagok számára - vendégeskedtünk Seres Veronikánál, Kürty Évánál és Takács Évánál - elkísértük utolsó útjára a temetőbe egyik állandó tagunkat - meghívtak bennünket egy farsangi nyugdíjas összejövetelre a baráti Királyrévbe. Ott Seres Veronika vezetésével sikeres kultúrműsorral léptünk fel - nőnap alkalmából ünnepélyes nyugdíjas összejövetelt tartottunk, melyen falunk polgármestere, Iván Gyula mérnök is részt vett. A rendezvényt Sillik Irén támogatta. - támogatóink jóvoltából voltunk a komáromi Jókai színházban - megrendeztük az éves közgyűlésünket - Mgr. Marián Varga az szlovák tanítási nyelvű alapiskola igazgatója pozitívan értékelte tevékenységeinket. Nagy virágcsokorral minden jót kívánt nekünk - a magyar tanítási nyelvű alapiskolával és óvodával együtt megnéztük
a kultúrházban Écsi Gyöngyi előadását - a Fehér Farkas vendéglőben megünnepeltük az anyák napját. Előtte az öreg Vág partján sétáltunk - a Sóky házaspár meghívott minket névnapi alkalomból az ünnepi asztalhoz - már negyedszer vettünk részt a Balaton melletti csopaki énekversenyen. Támogatóink a Fűri, Félix és Fábián házaspárok voltak. - voltunk a Slovenská Ľupča-i fesztiválon a falu néhány vezetőjével és a farkasdi alapiskolák küldötteivel - nem hiányoztunk Pál Ilona tagunk jubileumáról - 70. születésnapja volt - 2007 első félévében háromszor voltunk a alsószeli termáfürdőben - Kaszás Attila elhunyt színész emlékre tartott zsigárdi jótékonysági esten voltunk. Végezetül meg szeretném említeni, hogy a helyi Nyugdíjasklub és a Szlovákiai nyugdíjasok szövetségének sikeres tevékenysége nem jöhetne létre támogatóink nélkül. Ezúton is meg szeretném köszönni a helyi vállalkozók és a község segítségét és készségét. Szibilla Ilona a Nyugdíjasklub elnöke
Reménységeink - Sport 7 Amit kitűzök magam elé, azt meg is szerzem magamnak Pál Melinda egy közvetlen, mosolygós és igen beszédes 17 éves gimnazista lány. Saját magáról és hobbijáról szerényen nyilatkozik, pedig van oka büszkének lenni. Ugyanis nemrég részt vett az Új Nő komáromi szépségverseny döntőjében. Igaz, nem lett helyezett. Ez őt viszont nem zavarja. Azt mondja, az ismertség, felkésérések és a hirtelen rázuhant modellszakma világa nem változtatták meg egyéniségét. Mikor döntötted el magadban, hogy a modellkedésre adod a fejed? E rögös úton szüleim segiségével elég korán indultam el és már 12 évesen fotózásokra jártam.
nak a lányokon? Az ember külső megjelenését, belső kisugárzását és az inteligenciát. Több zsűritag egyébként a felkészülés alatt vegigkövette ténykedésünket a kifutón és azon kivül is.
Milyen fejlődési lépcsőfokokon kell átmenni egy fiatal lánynak, hogy megismerhesse a divat, esetlegesen a kifutók világát? Először is az első fotózások alkalmával elkészül a személyes fotóalbum (portfólió-képsorozat) és ezután sok válogatáson voltam tapasztalatszerzés céljából. Az embernek természetesnek és fotogénnek kell hatni a fényképezőgép előtt. Az már jó jel. Az idén pedig bejelentkeztem életem eddigi legkomolyabb megmérettetésére, az Új Nő szépségversenyére. Ilyen alkalommal ki kell magadból hozni a legtöbbet, hogy meggyőzd a zsűrit személyiségeddel és mosolyoddal a siker érdekében. Amit kitűzök magam elé, azt meg is szerzem magamnak.
Mivel jár egy komoly szintű szépségverseny és milyen a hangulata? Első lépésként be kell rá jelentkezni. Ez esetben az újságon keresztül. Majd a válogatásokra került sor, amely alatt fokozatosa 100 lányból 15 maradt a döntőbe. Utána következett az egy hetes tréning. Három nap alatt megtanultuk a koreográfiát. Kisérő programként egy hotel megnyitóján vettünk részt és két alkalommal pedig divatbemutatón próbalhattuk ki magunkat. Mi lányok nagyon jól éreztük magunkat e - sokszor nagyon fárasztó - pár nap alatt. Nem volt köztünk konkurenciaharc. A szervezők pedig nagyon kedvesek voltak hozzánk. Milyen visszhangja volt szereplésednek egy ilyen rendezvényen? A Vasárnap egyik szerkesztője elismerően nyilatkozott felőlem és ennke eredméyne egy kétoldalas cikk az emlitett magazinban. Az ügynökségem pedig 14 döntős lány közül engem választott ki egy speciális felkészitő iskolázásra, ami szerződéssel is jár... Gondolom barátaid és szüleid nagyon büszkék voltak rád sikered okán... Természetesen. Már kezdetben biztositottak bizalmukról. Nekem és családomnak nem a győzelem volt a fontos, hanem a részvétel. Nekik lényegtelen, hogy helyezett lettem avagy se. Akik szeretnek és ismernek a faluban vagy azon kivül, azok örültek nekem. Akik pedig nem, azok nem nyilatkoztak előttem erről a témáról.
Előző válaszodban megemlitetted az Új Nő szépségversenyt. Mit tanultál meg belőle? Mennyire látod azóta másképpen a világot, környzeted egy ilyen értékes tapasztalat után? Hát, tényleg jó kis tapasztalatokat szereztem. A legfontosabb, amit megtanultam, a kitartás. A felkészülés hete alatt a szervezők, koregráfusok naphosszat „nyúztak” minket. (mosoly) Soha nem szabad feladni semmit még a kritikák ellenére sem. El kell fogadni azt, amit a szakemberek mondanak. Mégha bévül azt érzed, hogy te tényleg jól teszed a dolgod. Nem szólhatsz vissza nekik.
Jövőbeli terveid? Érettségi, fősuli és mellette modellkedni is szeretnék. Persze csak addig, ameddig a szakemberek, jónak tartanak e szép, de embertpróbaló feladatra. Addig persze sokat kell még tanulnom, de bizok a sikeres folytatásban. - jgy-
A zsűri milyen tulajdonságokat tartott a legfontosabb-
Az embernek mindig tovább kell fejődni, hogy meccseket nyerhessen Farkasdon a futballklub mellett kevés más sportegyesület tud igazán érvényesülni és kellő támogátas illetve feltételek mellett működni. Kivételt képez talán a helyi asztalitenisz, amely ugyan még nagyon gyerekcipőben jár (a harmadik évet kezdik a járási bajnokságban), ám annál nagyratörőbb tervei vannak. Az egyesületnek jelenleg hat tagja van. Czibula Ferenc - elnök, Búza Gyula - pénztáros, Restár János, Samuel Čaprda, Szekeres Márió és a galántai származású játékosedző, Kiss Sándor. E sporttal járó költséget maguk a versenyzők állják. A falu régebben adott is számukra 10.000 koronát. Ez az összeg a tornaterem éves bérleti díját és az edző fizetését fedezte. Csak egyetlen igazi és nem igazán nagy kérésük van: két rendes asztal, amin minőségi bajnoki meccseket is lehet játszani. Ezekre már a községi hivatalban volt beadva néhány kérvény – eddig maradtak az igéretek. Minden mást maguknak bebiztosítanak. A csapatszellem remek. Ennnek eredményeképpen Farkasdra tudták „pingpongozóink” csábitani a már fent említett Kiss Sándort, aki nemrég Galánta csapatát
edzőként a szuperligába (nemzetközileg elismert versenyszint) vezényelte. Irányítása alatt a helyi csapattagok megértették a játék valódi lényegét és megtanulták annak elméleti részét. Búza Gyula szerint ez az alapismeretek közé tartozik, ha valaki tényleg magas szinten akarja űzni ezt a komoly és szellemileg is megterhelő játékot. Kitartás, tanulnivágyás, odaadás. Ez a három tulajdonság nem hiányozhat azon jelöltekből, akik be szeretnének lépni a farkasdi asztaliteniszklubba. Egyebként nincs igazi értelme a tagságnak, állitja a csapat pénztárosa. Az embernek mindig tovább kell fejődni, hogy meccset, meccseket nyerhessen kemény munka árán. Az edzések szeptemberben kezdődnek el a helyi alapiskola tornatermében heti két alkalommal. A bajnokság első mérkőzései október első felében kezdődnek. Asztaliteniszeseink komolyan gondolják a fiatalok bevonását a klub életébe, ha azok át nem pártolnak inkább a Farkasdon közkedvelt focihoz. Minden évben több tíz alapiskolás tanulót próbalnak ki a klub tagjai és utólagosan kiválogatják közülük az igazi tehetségeket.
Jelenleg nagy reményeket fűznek a mindössze 15 éves Szekeres Márióhoz, aki meglepve tapasztalt ellenfeleit egyre több meccset nyer az utóbbi időszakban. Búza Gyula szerint csak most fog igazán elválni, mennyire fog tud azonusulni tulajdonságaival, adottságaival és a fiatalság kínálta sokrétű élethelyzetekkel. Mindenestre kár volna érte. A helyi asztalitenisz-egyesületnek az idén reális lehetősége lehetett volna a magasabb ligába való felkerülésre. Ám a csapatból kivált Gútai Lajos, aki a kezdetektől fogva kezdőember volt és mindig hozta a biztos győzelmeket a meccseken. Így marad a változó számú mezőnyben (8-10 csapat) a tisztes helytállás és a minél jobb eredményekre való törekvés. Igaz a tavalyi idényben sikerült játékosainknak megelőzni a negyedieket és sellyeieket, az igazán „menő” csapatok legyőzéséhez még sokat kell gyakorolniuk. Nem utolsó sorban pedig megfelelő szakmai és anyagi táptalajt kell bebiztosítani ahhoz, hogy klub szekere egyre jobban és biztosabban haladjon előre. - jgy-
8 Iskola Dióhéjban a 2006/2007-es tanévről Hagyománnyá vált, hogy tájékoztassuk a kedves olvasót a Farkasdi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda eredményeiről, rendezvényeiről. Az oktató-nevelő munka sikereit a tanévzárón értékeljük.Rendszeresen megjutalmazzuk az 1-4 évfolyam tiszta egyes, és az 5-8 évfolyam kitüntetéssel végzett tanulóit. A 2006/2007-es tanévben a 195 tanulóból 50 vehette át a kiváló tanulmányi eredményért járó jutalomkönyvet. A Csiffy Tudásdíjat Mikle Gábor kapta. Fontosnak tartjuk, hogy az oktatónevelő munkát kiegészítse az érdekköri tevékenység, melynek eredményét mutatja a következő tájékoztató. Versenyek és eredmények Lövészet – járási forduló Egyéni: 1. Vankó Tímea-kerületi12., 2. Csizmadia Markéta-kerületi 6., 3. Bódi Vivien-kerületi 9. Csapatverseny- lányok : 1. hely, fiúk: 3. hely, Polgár Kálmán-egyéni 2. hely, Varga Péter, Porubsky Patrik Nagypályás foci - Területi forduló: 1. hely Mesemondó fesztivál - Deák Barbara, Deák Klaudia Versmondás - Sillik Veronika, Deák Gabriella,Takács Mercédes Pitagoriász - Az iskolai forduló gyöztesei: 1. Körös Dorottya 3. osztály 11 pont 1. Molnár Márió 4. osztály 16 pont 2. Szabó Roland 4. osztály 14 pont
Akciók 2006/2007 Szeptember 4. Ünnepélyes tanévnyitó, Pedagógiai továbbképzés ( Málta) 22. Minden egér szereti a sajtot (óvóda, alsó tagozat), Komárom – színház 25. Pedagógiai mérés – DIFER Október 4. Iskolázás – interaktív tábla kezelése 7.-8. Őszi vásár , 8. Az l. és ll. Világháború hősi halottaira emlékezünk, 18. Idősek napja – ünnepi műsor November 8.-9. Papírgyűjtés, 13.-16. Százlábú hete 15.-21. Inspekció, 16. Dohányzásmentes Európai nap 17. Óvoda 50. évfordulója, 20.-24. Kábítószer elleni harc hete 24. Nevelőkoncert, 30. Mesemondás December 9. Falusi Mikulás, 20. Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése, ajándékozás, 22. Paprika Jancsi – előadás – alsó tagozat Január GRUNDTVIG PROJEKT – Szicília 17. Angol olimpiász 29. Ghymes koncert – Komárom – óvoda, alsó tagozat Február 4. Beíratás az 1 osztályba, 8. Ismerd meg a szlovák nyelvet – iskolai forduló 9. Csemadok évzáró – ünnepi műsor, 16. Karnevál – alsó tagozat és Valentin – nap - felső tagozat 19.-26. Sítanfolyam
Őrizzük emlékét, kit nagyon szerettünk. Már egy éve annak, hogy nem lehet közöttünk. Mióta itt hagytál, üres lett a házunk. Hiába keresünk, sehol nem találunk. Hirtelen halálod szívünknek nagyon fáj. Te voltál mindenünk, örök sebet hagytál. Sírodat fedi virágos sírhalom. Miénk maradt a könny és a fájdalom.
Szomorú szívvel emlékezünk június 16-án halálának első évfordulóján Makrai Ferenczre Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot. Emlékét örökké őrző családja.
3. Polgár Veronika 4. osztály 12 pont 1. Csiba Kevin 5. osztály 18 pont. A fenti tanulók továbbjutottak a járási fordulóra. Pitagoriász Molnár Márió – járási 1. hely, Szabó Roland – járási 4. hely, Szekeres Renáta – sikeres megoldó Matematika olimpiász Jancsó Tamás, Bácsai Noémi, Bógyi Csilla, Szalai Krisztián, Szekeres Renáta, Lyžica Katalin – sikeres megoldók Kémia olimpiász - Sillik Veronika – járási 11. hely Geográfia olimpiász - Járási résztvevők: Nagy Rebeka, Bácsai Noémi, Szórád Zoltán, Bódi Vivien Dobré slovo - Takács Dalibor – járási 2. hely (próza), Sillik Veronika – járási 3. hely (vers), Sillik Gábor – járási 3. hely (próza) Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny kategória: Balogh Tímea – járási 3. hely, Kubík Patrícia – járási 1. hely kategória: Bódi Vivien – járási 2. hely, kerületi 3. hely Lövészverseny - Polgár Kálmán – 2. hely (egyéni), 3. hely (csapatban) Kispályás foci - A csapat a járáson a 2. helyen végzett. Nagypályás foci - A csapat a járáson a 3. helyen végzett. Atlétika - Járási 1. helyezettek: Szekeres Márió,Takács Nikolasz, Sillik Gábor Kerületi: 4. hely 9. hely 8. hely GRATULÁLUNK! Március 1. Tompa Mihály vers és prózamondó verseny, 12. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, 15. Emlékműsor, Kémia olimpiász, 16.-19. Baráti futballmérkőzés, Szép magyar beszéd – kerületi forduló, 21. Színház Komárom – felső tagozat, 24. Ünnepváró kézművesnap, Felvidéki babakiállítás – megnyitó, 26.-30. Babakiállítás, 29. 7 szín búzaszem Écsi Gyöngyi előadása Április 9. Matematika olimpiász, 15. és 25 Kispályás foci, 27. A közlekedésbiztonság 1. európai napja Május 2.-3. Papírgyűjtés, 10.-11. Esztrádműsor, 13.-19. GRUNDTVIG PROJEKT – Törökország 15. Kárpát – kupa 7. -9. évfolyam, 16. Lovasbemutató – Rőth Imre – őseink nyomában, 29. Atlétika Június 1. Gyermeknap, 11.-15. Úszótanfolyam, Osztálykirándulások:11. – 2. és 4. osztály, 12. – 9. osztály, 13. – 7. osztály, 14. – 8.b osztály, 15. – 6. és 8.a osztály 12. Ifjú Szívek koncert – alsó tagozat, 13. Közlekedési pálya – alsó tagozat, 19. Écsi Gyöngyi – Bibliafeldolgozás – alsó tagozat, óvoda, 20. Osztálykirándulás 4., 5. osztály, 22. Ballagás az óvódában, 25-30. Kárpát kupa-Budapest nemzetkozi forduló 2. hely, 26. Az ösztöndíj átadása a leendő elsősöknek- a Rákóczi Szövetség képviselői, 27. Ballagás, 29. Ünnepélyes tanévzáró Július 2-6. Kézművestábor- melynek keretén belül 60 gyermek sajátította el a különböző kézműves mesterség alapjait , 5. Táncház-a Pántlika együttes közreműködésével Az iskola igazgatósága köszöni a tanulók és pedagógusok munkáját. Mgr. Mátyus Rózsa igazgató
Szerettünk volna még sokáig szeretni, míg élünk, nem fogunk elfeledni. Halálod oly hirtelen jött, hogy tőlönk el sem búcsúztál, nekünk élni kell, mert az élet megy tovább. Hiányod elviselni nagyon nehéz, örökké él bennünk a fájó emlékezés
Fájó szívvel emlékezünk halálának első évfordulóján Iván Ferencre Szerető családja.