Kiemelt állásajánlóink
Karrier Iránytű 2015. február 25-26.
10:00 - 18:00
2 nap
a karrieredért
SYMA Rendezvényközpont
AJÁNLATOK
IT-, MÉRNÖKI, GAZDASÁGI
1500+ 140+ CV tanácsadás próbainterjú
TERÜLETEN TANULÓKNAK, PÁLYAKEZDŐKNEK ÉS TAPASZTALT SZAKEMBEREKNEK
hazánk vezető cégei közül
Kedves Érdeklődők! Folyamatos és tömeges információáradatban élünk, hiszen a közösségi média és okostelefonok korában pillanatok alatt eljut hozzánk megannyi kért és kéretlen tartalom. Ahogy mi megkapjuk a gyors tájékoztatást, úgy elvárják tőlünk a gyors döntések meghozatalát. Fontos, hogy ne vesszünk el a megannyi impulzus világában, inkább állítsuk a karrierépítés szolgálatába. Ehhez kulcsfontosságú a tudatosság és a felkészültség, amelynek megalapozásához, illetve ápolásához remek terepet jelent a HVG Állásbörze. Egy rendezvény, ahol a látogatók saját kezükbe vehetik jövőjük alakítását. Ez hazánk legnépszerűbb állásbörzéjének két napja, amikor minden a karrierépítésről szól, ahol a döntések meghozatalához információkat szerezhetnek az aktuális trendekről, a kihívást jelentő szakmai gyakornoki programokról és pozíciókról. Kiállítóink kínálata a piaci igényeket képezi le, így elsősorban informatikai, mérnöki, gazdasági, pénzügyi területen, illetve nyelvtudással elhelyezkedni vágyók számára kínálnak karrierlehetőségeket. A hallgatók, pályakezdők és tapasztalt szakemberek mellett műszaki és informatikai technikumi végzettségű vagy most végzős érdeklődők számára is ígéretes perspektívákat kínálnak kiállítóink. Törekvéseiket pártoljuk, mert fontosnak tartjuk a tehetséges szakemberek karriertörekvéseinek támogatását is. A hazai és nemzetközi lehetőségek széles köre tárul a látogatóink elé. Még soha ennyi cég nem toborzott külföldre magyar munkavállalókat, mint a mostani HVG Állásbörzén. Afrikától Amerikáig válogathatnak az úti célok közül a nemzetközi lehetőségek iránt érdeklődők. Emellett új színfoltként, az alternatív karrierút lehetőségét becsempészve megjelennek rendezvényünkön a startupok is.
Tartalomjegyzék:
Toldi Gábor,
a HVG HR Center igazgatója
Bízunk abban, hogy rendezvényünk egy olyan sokszínű fórumot kínál a munkaerőpiac szereplőinek, amely hatékonyan támogatja a tudatos karrierépítés útjára lépőket.
STANDTÉRKÉP
NYEREMÉNYJÁTÉKOK
10. oldal
• 2 hetes angol nyelvtanfolyam 1 fő részére Angliában • 1 db Samsung Galaxy Tab 3 Lite • 2 db NESCAFÉ Dolce Gusto Oblo kávéfőző kapszulás kávécsomaggal
Regisztrálj most! Szakmai partnerünk
Kiemelt médiapartnereink
MIÉRT TÚLÓRÁZUNK?
7. oldal
www.hvgallasborze.hu A rendezvény szervezője
Kiket várunk? Nyereményjátékok Felkészülés Irány külföld Karrieresemények Bértárgyalás Túlórázás Sikertörténetek Standtérkép Álláskínálók Képzéskínálók Programok
A KépzésTér szakmai partnere
2. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 10. 12. 19. 20.
SIKERES BÉRTÁRGYALÁS
6. oldal Regisztrálj kényelmesen, akár mobiltelefonodról is!
Kiket várunk a rendezvényre? A karriernapokra hazánk meghatározó cégei, külföldi és oktatási vállalkozások várják a felsőoktatásban tanulókat, pályakezdő és tapasztalt diplomás szakembereket egyaránt. Főként • informatikusok, • mérnökök, • gazdasági, pénzügyi szakemberek • és elsősorban nyelvtudásukkal elhelyezkedni vágyók megjelenésére számítunk. Továbbá a műszaki és informatikai technikumi végzettségű, most végzős érdeklődőket is számos karrierlehetőséggel várjuk.
NyomtatóSarok … a Copy General jóvoltából Az állásbörzén mindig legyen nálad néhány példány kinyomtatott önéletrajz! Ha regisztrációkor töltesz fel önéletrajzot, akkor a helyszínen az e-Reget használva 10% kedvezmén�nyel nyomtathatsz a Copy Generalnál!
Nescafé Karrier Kávézó Szeretnéd tudni, milyen lehet a Nestlénél dolgozni? Mit csinálnak a különböző területeken dolgozó kollégáik? Szívesen kérdeznéd őket személyesen élményeikről, vagy arról, hogyan indult a karrierjük, és milyen kihívások várnak rájuk a mindennapokban? Akkor látogasd meg őket egyedülálló Karrier Kávézójukban, ahol egy finom Nescafé mellett beszélgethetsz kollégáikkal a meet-upokon, és bátran kérdezhetsz tőlük!
PihenőSarkok Megpihennél a cégek felkeresése, a tanácsadások, előadások között? Összeszednéd gondolataidat, mielőtt megszólítod potenciális munkaadódat? Három nagyobb, pihenésre kialakított területen ezt megteheted, ahol még vízautomata is rendelkezésedre áll a felfrissüléshez. Akik a PihenőSarkokat támogatják:
Szinklúzió, a kreatív pihenősarok Közelítsd meg a kreativitást egy másik szemszögből! A Színklúzió PihenőSarokban hasznos kézműves apróságokat készíthetsz megváltozott munkaképességű munkavállalók segítségével. Itt lerombolják a fogyatékkal élőkkel szemben támasztott fenntartásaidat!
Szakmai partnereink
Nyereményjátékok Ajánld a börzét!
• az egyik legnagyobb online állásportál - több ezer pozíció, • a kvalifikált álláskeresők legkeresettebb fóruma, • naprakész karrier hírek a Jobline Karrier+ Magazinban, • egyszerűsített mobil jelentkezés, • személyre szabott állásajánlatok a Jobline Állásposta szolgáltatásával.
Képzés - Tudás - Karrier
• a legnagyobb hazai oktatási oldal, • friss hírek, információk minden képzési területről, • a legnagyobb hazai segédanyag-adatbázis, • ingyenes online diploma-rangsor és pontszám kalkulátor.
Pontvadászat
Nem csak Te érdeklődsz a karrierlehetőségek iránt, hanem barátaid, ismerőseid is? Jobban szeretsz társaságban tájékozódni? Akkor hívd meg őket, és gyertek ki együtt! Miért érdemes barátaiddal együtt kilátogatnod? Ha együtt látogattok el a rendezvényre, akár segíthettek is egymásnak a testhezálló feladatkörök felkutatásában, a preferenciátoknak megfelelő listák összeállításában, és megbeszélhetitek, hogy melyik kiállítótól mit érdemes megkérdeznetek. Mit kell ahhoz tenned, hogy nyerhess? 1. Regisztrálj a www.hvgallasborze.hu oldalon. 2. A jánld ismerőseidnek a rendezvényt belépett felhasználóként a honlapon keresztül. 3. Legalább 3 ismerősöd a te ajánlásod alapján regisztráljon. FŐDÍJ: 2 hetes angol nyelvtanfolyam 1 fő részére Angliában 50 GBP StudyTime zsebpénzzel
A rendezvény szervezője
Hogyan tudsz pontokat szerezni? Csak annyit kell tenned, hogy eljössz a rendezvényre, és kihasználod a börze honlapja nyújtotta lehetőségeket. Már a rendezvény előtt, és utána is van lehetőséged pontokat gyűjteni. (Pontjaid állását folyamatosan figyelemmel kísérheted belépett felhasználóként a profilodon.) FONTOS! Figyelj arra, hogy mindig legyél bejelentkezve, hiszen csak így tudjuk a megszerzett pontjaidat jóváírni. Regisztrálj már most, és kezdd el a pontokat gyűjteni! A nyereménysorsoláson azok a felhasználók vesznek részt, akik 100 pontot elértek. Pontgyűjtési lehetőségek: - Kvíz kitöltése a börze előtt: 20 pont - CV felöltés a profilodra: 30 pont - Helyszíni részvétel: 60 pont - Börze utáni kérdőív kitöltése: 20 pont FŐDÍJAK: • 1 db Samsung Galaxy Tab 3 Lite • 2 db NESCAFÉ Dolce Gusto Oblo kávéfőző kapszulás kávécsomaggal
• gyárlátogatások, elhelyezkedést támogató karrieresemé-
nyek, állásbörzék, felsőoktatási rendezvények szervezése,
• CV- és karrier tanácsadás, • a honlap Karriertanácsok menüpontjában: szakmai gyakorlatkereséstől CV íráson át az első állásinterjúig.
• Karrierépítés, énmárka, motiváció • Pszichológia, önismeret, kreativitás • Üzleti és menedzsment könyvek
További nyeremények: • 3 db 5 Perc Angol magazin éves előfizetés • 2 db HVG könyvcsomag HVG előfizetéssel • 3 db Avon ajándékcsomag •1 db páros belépő Puccini: Tosca operájára a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra (2015.08.07.) •1 db Audi ajándékcsomag A további nyereményeket felajánlották:
• Ismeretterjesztés, életrajzok
2
• 2015. február 25-26. • w w w. h v g a l l a sb o r z e . hu
Kiemelt állásajánlóink:
További nyeremények: • 2 db 5 Perc Angol magazin éves előfizetés • 1 db páros éves Műcsarnok belépő • 2 db HVG könyvcsomag HVG előfizetéssel • 1 db páros belépő Sába királynője operabemutatóra a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra (2015.07.03.) • 1 db páros belépő Chico & The Gypsies világzenei koncertre a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra (2015.08.22.)
Felkészülés a sikeres részvétel kulcsa AZ EREDMÉNYES BÖRZE RÉSZVÉTEL 7 LÉPÉSE
1
Gondold végig,
milyen jellegű állást szeretnél!
2
e-mailben kapott azonosító
magyar és idegen nyelvű önéletrajz
toll és jegyzetfüzet
felkeresendő kiállítói lista a kérdésekkel
hogy a rendezvény mely kiállítói kínálnak terveidbe illeszkedő lehetőségeket!
4
Állíts össze egy listát
azokról a cégekről, akiknél el tudnád képzelni a jövőd!
FONTOS! A megfelelő öltözetről se feledkezz el! TUDATOS FELKÉSZÜLÉS + MEGFELELŐ ÖLTÖZET = JÓ BENYOMÁS
CV
Vigyél magaddal aktuális magyar, illetve idegen nyelvű önéletrajzot is!
Öltözz az alkalomhoz illően és legyél ápolt, hiszen az első benyomás nagyon fontos!
6
Vasúti utazási kedvezmény Vásárolj 50%-os alkalmi menettérti vonatjegyet a MÁV-START Zrt. szolgáltatási területén bármely állomástól Budapest-Keleti, -Nyugati, és -Déli pályaudvarokra, vagy Kelenföld és Zugló állomásokra 2. kocsiosztályra! Ezt az állásbörze helyszínén, a MÁV Csoport A22-es standján bélyegeztesd le. A bélyegezés nélküli menetjegy visszautazásra nem érvényes. Az utazás legkorábban a rendezvény első napját megelőző napon, 2015. február 24–én 00:00 órától kezdhető meg, és a visszautazást legkésőbb a rendezvény utolsó napját követő napon, 2015. február 27-én 24:00 óráig be kell fejezni.
Szedd össze magadban,
hogyan mutatkoznál be 1 percben!
Vezesd magadnak,
7
@ levél No.123456
Térképezd fel,
3
5
Mit hozz magaddal?
hogy hova jelentkeztél, honnan várhatsz választ!
CV minta, öltözködési tippek és további hasznos tanácsok a honlap Felkészülés menüpontjában!
www.hvgallasborze.hu EREMDÉNYES RÉSZVÉTELT KÍNÁNUNK!
Szakmai partnerünk:
•
A rendezvény szervezője:
w w w. hvg a l l a sb o r z e . hu • 2015. február 25-26. •
3
„Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz” Öt dolog, amit tudnod kell a nyelvtudásról Mennyit ér a nyelvtudás a munkaerőpiacon? Milyen esélyeik vannak azoknak a friss diplomásoknak, akik egy idegen nyelvet sem beszélnek? Melyek a legkeresettebb nyelvek az angolon és a németen kívül? Az eduline utánajárt. Karrierépítés nyelvtudás nélkül? Pályakezdőként szinte lehetetlen állást találni nyelvtudás nélkül – derül ki az eduline körkérdésére adott válaszokból. Friss diplomásokat kérdeztünk álláskeresési tapasztalataikról, többségük pedig egyetértett abban, hogy a cégek zöme nem szívesen alkalmaz olyan pályakezdőt, aki nem beszél legalább egy idegen nyelvet, legalább középfokon. Gyors elhelyezkedésre legfeljebb azok számíthatnak, akik hiányszakmát szereztek, így nyelvtudás nélkül is keresettek a munkaerőpiacon. Ugyanerről árulkodnak a legnagyobb álláskereső portálok adatai is – a több ezer meghirdetett pozíció közül legfeljebb húsz-harminc olyat lehet találni, amelyre pályakezdő diplomások is jelentkezhetnek idegennyelv-tudás nélkül. Elég a nyelvvizsga? Legfeljebb a közszférában, de ott is egyre többször készítenek nyelvi tesztet a jelentkezőknek, vagy egész egyszerűen átváltanak valamelyik idegen nyelvre az állásinterjún. A versenyszférában még inkább központi téma a nyelvtudás – azzal minden HR-es tisztában van, hogy egy tízéves nyelvvizsga-bizonyítvány nem garantálja, hogy a jelentkező valóban meg tud szólalni az adott nyelven. Külföldi tanulmányok? Ha van rá lehetőség, érdemes néhány hónapot külföldön tölteni – ösztöndíjasként, önkéntesként vagy munkavállalóként. A diplomás pályakövetési rendszer 2012-es adatai szerint azok a friss diplomások, akik például Erasmusszal vagy más ösztöndíjjal külföldön tanultak egy ideig – és ott nyelvtudásukat is fejlesztették –, átlagosan havi bruttó 57 ezer forinttal keresnek többet azoknál, akiknek semmilyen nemzetközi tapasztalatuk nincs. Meglepő? Nem igazán. Ha néhány hónapot külföldön töltött a jelentkező, a leendő főnök biztos lehet abban, hogy aktív a nyelvtudása. Mennyi nyelvet kell beszélni? Az angol alapelvárás, a második és a harmadik nyelv ismerete már nagy előny – mondják az eduline-nak nyilatkozó pályakezdők. Ugyanerről árulkodik a Jobline tavalyi felmérésének eredménye: a megkérdezettek 28 százaléka szerint a sikeres álláskereséshez elég angolul megtanulni, 44 százalékuk az angol mellett egy másik európai nyelvet is elsajátítana, 12 százalékuk pedig egy harmadik, „kis” nyelvet is kiválasztana. Angol, német vagy japán? A Jobline felmérése szerint az angol-német párosításra még mindig nagy az igény, de egyre több cég keres oroszul, távol-keleti vagy skandináv nyelven beszélőket, ahogy a szomszédos országokban használt nyelvekkel sem lehet melléfogni. Ma már a görögre és a törökre is mutatkozik némi kereslet, ahogy cseh- és lengyeltudással is egyre könnyebb elhelyezkedni.
ről minden egy helyen: Oktatásról, képzés www.eduline.hu
4
„Céltudatosak, elhivatottak és tájékozottak” – így írják le a cégek általánosságban azokat a pályázókat, akik a tanulmányaik alatt külföldi ösztöndíjprogramban, szakmai gyakorlaton vettek részt. Ez nem meglepő annak fényében, hogy ma kevés olyan pozíciót találni, amelynél ne szerepelne alapelvárásként a magabiztos nyelvtudás. Milyen lehetőségeid vannak az angolod/németed/franciád megerősítésére? Hogyan fordíthatod javadra a jó nyelvismeretedet? Egy befektetés, ami meghozza a gyümölcsét Talán először csak a diploma megszerzése ösztönöz a nyelvtanulásra, aztán idővel rádöbbensz, hogy világot látni és karriert építeni csak úgy tudsz, hogy ha a magyar mellett képes vagy idegen nyelven is kommunikálni. Minél több nyelvet beszélsz, annál jobban kitárul előtted a világ, bővülnek a lehetőségeid. Nem mindenkinek egyszerű egy eltérő kultúra szóhasználatát, nyelvtanát elsajátítani, de számukra is sok hasznos módszer létezik ennek elősegítésére. Hidd el, az erőfeszítés megéri! A befektetett energia meghozza gyümölcsét. (Mérd fel, hogy milyen erős az aktuális nyelvtudásod, jelentkezz programjaink közül ingyenes próbanyelvvizsgára! Lapozz a 20. oldalra) Térképezd fel a lehetőségeidet! Van, aki egyénileg, míg más csoportban tud hatékonyan tanulni. Olyan is akad, aki a külföldön eltöltött hosszabb idő alatt sajátít el magasabb szinten egy idegen nyelvet. Bármelyik csoportba is tartozol, könnyen megtalálhatod a számodra testhezálló módszert, igényeid és terveid szerint. A HVG Állásbörzén a Mobility Fair többek között ebben is tud segíteni neked. A kiállítóink ajánlatai között találsz: • külföldi szakmai gyakorlati helyeket, • ösztöndíj és cserediákprogramokat, • munkalehetőségeket. Ha már magabiztos nyelvtudással rendelkezel, akkor is nézz körül, számos nemzetközi lehetőség kínálkozik számodra is. Ezek nemcsak egy bizonyítványhoz vagy örök élményekhez, de a későbbiekben egy ideális pozícióhoz is hozzásegíthetnek.
Keresd a Mobility Fair-en az alábbi külföldi lehetőségeket kínálókat: AIESEC (M3) Alpenbest (M2) CCUSA - Nyári munka külföldön (M1) Crew Agency Kft. – folyami, óceáni hajók (M4) CSE Australia (M10) EUROPASS, ERASMUS+ (M9) Fly2work – USA, Új-Zéland (M6) Fulbright EducationUSA (M7) StudyGuide (M8) StudyTime Kft. (M5) TOEIC, a munkahelyi nyelvvizsga (M1) Mit ad hozzá a karrierépítésedhez a külföldi tapasztalat? A kiválasztás során egyre inkább felértékelődnek a szakmai rátermettség mellett a társadalmi készségek (soft skillek) is. A multinacionális környezetben eltöltött idő pedig éppen ezeknek a fejlődésében kulcsfontosságú. Az ilyen tapasztalat ugyanis nemcsak a jó nyelvtudásról árulkodik, hanem arról is, hogy már hallgatóként is kerested a szakmai fejlődési lehetőségeket. A hosszabb vagy rövidebb ideig külföldön élő fiatalok ugyanis nagyobb önállóságra, jobb önérvényesítésre, hatékonyabb kommunikációs képességre tesznek szert. A munkaadók azt tapasztalják, hogy ezek a „világot látott” jelentkezők felkészültebbek a velük szemben támasztott elvárásokra, mint azok a fiatalok, akik itthon az iskolapadban akartak bizonyítani. A multinacionális környezetben olyan készségekre, új, innovatív trendek ismeretére tehetnek szert, amelyek értékesek a cég hatékonyabb munkaszervezésében. (A börzén ingyenes idegen nyelvű próbainterjún kipróbálhatod, hogyan tudod magad prezentálni angolul vagy németül! Lapozz a 20. oldalra)
• 2015. február 25-26. • w w w. h v g a l l a sb o r z e . hu
Kiemelt állásajánlóink:
Ha külföldön szeretnél dolgozni, akkor őket érdemes felkeresned: Bloomberg R&D (B24) Brunel (C20) C. H. Robinson (C18) CALLSIGN (C10) career international (me) (D14) hoteljobs.hu (C22) persona service (C23) Sherbiny Holding & Talentify Co. (B27) Sony Europe Ltd. (D12)
SSC – Dolgozz itthon nemzetközi munkakörnyezetben! Ha a külföldi tapasztalatszerzést követően itthon szeretnél boldogulni, a készségek és a nyelvtudás birtokában a munkaerőpiac több szektorában is eséllyel pályázhatsz. Ha elsősorban a nyelvtudásoddal szeretnél érvényesülni, akkor ideálisak lehetnek számodra az SSC szektor képviselői. Az elmúlt időszakban egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a munkaerőpiacból a multinacionális cégek hazánkba települt ügyféltámogató központjai (SSC). Ma már több mint 50 SSC vállalat van Magyarországon, amelyek elsősorban IT, HR és pénzügyi területeken nyújtanak szolgáltatást. TOP 5 ok, amiért érdemes shared service centereknél karriert építeni: •M ultinacionális környezet, modern irodákban való munkavégzés. • Részvétel külföldi tréningeken vagy projektmunkában. •T apasztalatszerzés világszinten ismert nemzetközi vállalatoknál. •A nyelvtudás napi szintű használata egy sokszínű és nemzetközi csapatban. •V ersenyképes jövedelem és juttatási csomag. Milyen jelentkezőket várnak? Jó karrierlehetőség a friss diplomás vagy néhány éves tapasztalattal rendelkező nyelveket beszélő fiataloknak, hiszen diploma nélkül vagy kevésbé piacképes képesítéssel (pl. bölcsész) is változatos karrierút bejárására kapnak esélyt ezeknél a cégeknél. A legfontosabb elvárás a magabiztos nyelvtudás legalább egy, de inkább két európai nyelven. Tájékozódj a náluk elérhető karrierlehetőségekről, és a legfontosabb elvárásokról.
Az alábbi SSC vállalatokkal találkozhatsz a börzén: AB InBev (B11) Avis Budget Group BSC (C1) BP Business Service Centre (B2) BT (A27) Citi (A29) Cognizant Technology Solutions (A13) Diageo (A8) ExxonMobil (C5) GE (B4) Hewlwtt-Packard (B16) IT Services Hungary (A10) Roche Szolgáltató (Európa) Kft. (D28) SSCHeroes Magyarország (C29) Tata Consultancy Services (A3) Vodafone Shared Services Budapest (B9)
Karrieresemények – ismerd meg leendő munkaadódat! böző karrieresemények formájában. Érdemes ezeket megismerni, kipróbálni már hallgatóként vagy friss diplomával a kézben, hiszen segítségükkel könnyebben eldöntheted, mely vállalatok kínálnak a terveidbe illő (akár hosszú távú) perspektívákat. Ezek a programok sokkal többet elárulnak a cégről, mint egy munkaadói bemutatkozó vagy álláshirdetés. Külön kiemelendőek a karrierrendezvények, ahol kötetlen keretek között ismerheted meg a cég kollégáit, célkitűzéseit. Terveiket és mindennapjaikat számos különböző formában - az iskolai karrierdélutánoktól a gyárlátogatásokon át a gokartversenyig - hozzák közelebb hozzád.
Forrás: facebook.com/boschmagyarorszag
Nemcsak a versenypályán, hanem a munkaerőpiacon is komoly a vetélkedés a legjobb helyek elnyeréséért. Az igazán jó karrierlehetőségekre hamar lecsapnak, így már hallgatóként is érdemes keresni azokat a fórumokat, ahol találkozhatsz a számodra vonzó cégek képviselőivel. Nem kön�nyebb sikeres jelentkezést benyújtani, ha tudod, mire kell a pályázatban hangsúlyt fektetni? Segítene a választásban, ha magad is látnád, milyenek a munkafolyamatok az adott cégnél? A karrieresemények célja, hogy már hallgatóként közelebb kerülhess a vágyott pozícióhoz! TÖBB KELL, MINT JELES BIZONYÍTVÁNY A tantárgyak kiváló teljesítése ma már nem elég a sikeres karrierhez. Ha végigböngészel pár hirdetést vagy céges oldalt, szembesülhetsz azzal, hogy a legtöbb helyen az alapelvárások között szerepel a munkatapasztalat. Az iskolapadban szerzett tudást ugyanis a gyakorlatban is tudni kell használni, erre azonban egy ötös sem garancia. Ugyan vannak olyan szakterületek és képesítések, amelyekre nagy a kereslet, és a cégek versengenek a tehetséges jelöltekért, de itt sem mindegy, hogy az adott pályázó milyen tapasztalattal, készségekkel rendelkezik. Ha szeretnél kiemelkedni a tömegből, felhívni a figyelmet magadra, akkor korántsem mindegy, hogy milyen keretek között, és hol is kezded meg a karriered építését. MIÉRT FONTOS A TUDATOSSÁG? Ha azt várod, hogy majd megtalál a lehetőség, és nem teszel érte semmit, akkor ne csodálkozz, ha nem éppen az elvárásaidnak megfelelő pozícióban tudsz majd elhelyezkedni. Érdemes a saját kezedbe venni az irányítást, és a céljaidnak megfelelően alakítani a dolgokat. Ha ismered a piaci lehetőségeket, tisztában vagy az erősségeiddel, és van elképzelésed, hogy milyen cégnél szeretnél elhelyezkedni, akkor sokkal könnyebben találhatod meg a számodra testhezálló feladatkört.
HOL TÁJÉKOZÓDHATSZ A LEHETŐSÉGEIDRŐL?
Hazánk meghatározó cégei közül egyre többen szánnak időt és energiát a tehetségek felfedezésére és támogatására saját frissdiplomás programok, online játékok vagy külön-
MILYEN KARRIERÉPÍTÉST TÁMOGATÓ PROGRAMOKAT AJÁNLUNK? Procter and Gamble - Procter Campus és Open Night A világ egyik legsikeresebb fogyasztói termékeket gyártó vállalata rendszeresen keres diákokat és pályakezdőket a csapatába. Ennek érdekében kétféle programsorozatot is hirdet. A Procter Campus során az egyetemek falai között a cég fiatal munkatársai saját példájukon mutatják be a mindennapi feladatokat, exkluzív videó felvételekkel engednek bepillantást a gyártósorok közé, továbbá egy valós probléma játékos megoldásával kóstolhatsz bele a felmerülő kihívásokba is. Az Open Night elnevezésű rendezvényeiken egy gyárlátogatás keretében kalauzolják végig a munkafolyamataikon az érdeklődőket, melyet követően egy kötetlen beszélgetés keretében a sikeres pályázáshoz szükséges tippeket is szívesen megosztják veled. Bosch You Meet Industry, Go-Kart, Go-Bosch! A különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója szintén rendszeres egyetemi rendezvényekkel támogatja a fiatalok karrierépítési törekvéseit. A You Meet Industry elnevezésű programsorozatuk során a kiválasztással foglalkozó munkatársak, gyakornokok szakértői önéletrajz tanácsadást és próbainterjút tartanak, hogy az ambíciókkal rendelkező hallgatók nagyobb eséllyel indulhassanak a munkaerőpiacon! A résztvevők értékes karriertippekkel, az ott dolgozók által megosztott információkkal gazdagodva futhatnak neki a kiválasztási folyamatoknak. A cég másik népszerű programja a Go-Kart, Go-Bosch, amelyen öt egyetem öt csapata verseng a Hungaroringen. A műszakis hallgatók járműveiket innovatív autóipari komponensek segítségével fejlesztik, majd a végén megküzdenek egymással. Lidl Magyarország - LIDL Brand Factory A Lidl Brand Factory elnevezésű karrierdélutánokon a Superbrands díjas vállalat munkatársai egy termék fejlesztésének részleteibe avatják be az érdeklődőket. Aki ellátogat a programra, az megtudhatja, hogy egy ötletből hogyan lesz a Lidl áruházak polcairól megvásárolható termék; milyen munkafolyamatok és hány különböző területen dolgozó szakember kell ahhoz, hogy egy javaslatból végül saját márkás termék szülessen.
Pósfai Gábor ügyvezető igazgató interaktív előadásban, saját példáján keresztül mutatja be, hogyan válhatsz te is vezetővé, míg a logisztikai központban tett kirándulás során szakértők vezetik végig a hallgatókat összetett folyamataikon, így testközelből ismerhetik meg, hogy a cég milyen okos megoldásokkal látja el nap mint nap a Decathlon 5 ország több mint 40 áruházát! A kínálat rendkívül sokszínű, hiszen a felsoroltakon túl, többek között az AUDI Hungaria, a Magyar Telekom, a PwC és a Tesco is számos érdekes szakmai programmal és játékos feladattal várja az érdeklődő, karrierjükért tudatosan tenni akaró hallgatókat, friss diplomásokat.
MIÉRT JÓ KARRIERESEMÉNYEKET LÁTOGATNI? • Ezeken a programokon megismerkedhetsz az adott cég munkatársaival, és bepillantást nyerhetsz a mindennapjaikba. • Személyesen teheted fel kérdéseidet a pozíciókkal, karrierlehetőségekkel kapcsolatban, melyekre azonnal választ is kapsz. • Az adott cég munkatársai tanácsaikat is megosztják Veled, hogy még nagyobb sikerrel pályázhass a pozícióikra. •E xkluzív gyárlátogatásokon vehetsz részt, ahol saját szemeddel láthatod a munkakörnyezetet, folyamatokat. • Izgalmas feladatok során teheted próbára tudásod, így akár a rátermettségedet is bizonyíthatod, amely felkeltheti a kiválasztási szakemberek figyelmét.
Frissdiplomás KarrierSarok a HVG Állásbörzén Ha felkeltettük érdeklődésedet, és szívesen tájékozódnál a számodra testhezálló karriereseményekről, frissdiplomás programokról, akkor keress minket a helyszínen! • Gyakornoki lehetőségek, • Pályakezdő pozíciók, • Karrierrendezvények, • Személyes tanácsadások egy helyen.
Várunk Téged a B34-es standon!
Decathlon Karrierfutam és logisztikai központ látogatás A talpraesett és ambiciózus jelöltek számára ideális lehetőségeket tartogatnak hazánk egyik legjelentősebb sport áruházláncának karrierrendezvényei. A Karrierfutam során
EZEKRE JÓ HA ODAFIGYELSZ AZ ÁLLÁSINTERJÚN… Az interjúztatók mekkora hányada tartja hibának a következőket egy állásinterjún? Szemkontaktus kerülése
Hiányos ismeretek a cégről
67%
Mosolytalanság, savanyú ábrázat
47%
Lagymatag kézfogás
38%
Keresztbe font karok
26%
Rossz testtartás
21%
Állandó fészkelődés
33%
Hajigazítgatás, arcbabrálás
21%
33%
Túlzásba vitt gesztikuláció
9%
FORRÁS: THE UNDERCOVER RECRUITER
Kövesd FB oldalunkat karrier tanácsokért! • facebook.com/joblinehu Szakmai partnerünk: JL_ki-graf_r02.indd 1
•
A rendezvény szervezője:
w w w. hvg a l l a sb o r z e . hu • 2015. február 25-26. •
2015.01.22. 13:05:29
5
Így képviseld érdekeidet sikerrel egy bértárgyaláson! szakember. Hozzáteszi azt is, hogy érdemes konkrét összeg helyett egy intervallumot meghatározni, amit a későbbiekben a juttatási csomag alapján lehet módosítani. EGYEZTETÉS VAGY RÁBÓLINTÁS? Mennyire beszélhetünk valóban tárgyalásról? „Itthon eléggé egyenlőtlenek (egyensúlytalanok) a viszonyok. Magyarországon nem tárgyalunk és egyezkedünk, hanem a munkáltató diktál, a munkavállaló pedig vagy elfogadja, vagy nem. Akiknek nincs kiemelkedő kvalitásuk, nem számítanak „ritkaságnak” a piacon, azoknak nincs igazán tárgyalási esélyük” – vázolja fel a helyzetet a szakember. Ha valakinek nincsen állása, és nagyon rá van szorulva, akkor egyértelmű, hogy nem fog a kínált bérrel kapcsolatban egyezkedésbe belekezdeni, hiszen örül, hogy megkapta a pozíciót. Az, aki váltani szeretne, vagy olyan készségek birtokában van, amire vadásznak a munkaadók, jobb tárgyalási pozícióban van, így jobban tudja az érdekeit is érvényesíteni. „Akinek nincs vesztenivalója, az sokkal könnyebben hazárdírozik, ugyanakkor előfordulhat, hogy valakinek megváltozik az élethelyzete, családja lesz, ezért már nem a magasabb bér, hanem a körülmények és lehetőségek értékelődnek fel. Lehet ilyen tényező a munkahely távolsága, az utazási idő, vagy a nyugodtabb munkatempó” – árulja el Repka Ágnes.
LUXUS KIADÁSOK „a nagy álmok” megvalósításának költségei (pl. egzotikus nyaralás, felsőkategóriás gépjármű)
EXTRA KIADÁSOK „átlagon” felüli igények finanszírozásának költségei (pl. nyaralás, hobbik)
SZÜKSÉGES KIADÁSOK megélhetésünkön felüli költségek, amelyek elégedettségünket, jó közérzetünket szolgálhatják (pl. megtakarítások, ruházkodás, szórakozás)
FIX KIADÁSOK megélhetésünk költségei (pl. lakhatás, rezsi költségek, hiteltörlesztés, utazás stb.)
A munkaerőpiac hasonlóan működik, mint egy átlagos hétvégi vásár. A kereslet és a kínálat egymásra találása áll a középpontban. A munkaadó felméri a jelölteket, és a lehetőségeibe beleillő, legmegfelelőbbnek tűnő ember mellett teszi le a voksát. A pályázó esélyeit a kiválasztás, illetve a bértárgyalás során nagyban befolyásolja, hogy hogyan tudja a „portékáját”, azaz önmagát prezentálni. Hogyan határozhatjuk meg reálisan munkánk értékét? Mire érdemes figyelni, ha a fizetési igényünk kerül szóba?
megéri a kicsit alacsonyabb ajánlatot elfogadni. „Érdemes odafigyelni a cég által kínált (tovább)képzésekre, külföldi tapasztalatszerzési lehetőségekre és az elsajátítható innovatív technológiára is” – emel ki néhányat a személyzetfejlesztéssel is foglalkozó szakember.
BÉRTÁRGYALÁS = FIZETÉSRŐL VALÓ EGYEZTETÉS? A karrierépítés kapcsán az egyik leggyakrabban előkerülő fogalom a bértárgyalás. Mit is értünk pontosan ez alatt? – kérdezzük Repka Ágnest, aki már 15 éve foglalkozik toborzással, kiválasztással. „A bértárgyalás a kiválasztásnak az a szakasza, amikor a felek (a munkaadó és a munkavállaló) kölcsönösen meggyőződtek arról, hogy együtt akarnak dolgozni. Ezen a megbeszélésen dől el az, hogy tulajdonképpen mennyi az értéke a munkaerőpiacon az adott pályázónak, és hogy forintosítva mennyit hajlandó a munkájáért a cég fizetni”- mondja a szakember.
KI TERÍTSE KI ELŐSZÖR A KÁRTYÁIT? A lehetőségek lehetnek kecsegtetőek, de a konkrét számok elhangzása kulcsfontosságú a tárgyalás során mindegyik félnek. Kinek kell szóba hoznia az összeget? – tesszük fel a kérdést Repka Ágnesnek. „Fontos, hogy a kiválasztási folyamat elején ne beszéljünk a bérről. Amíg a munkáltató nem látja, hogy mennyire vagyunk értékesek, addig minden bér drága lesz neki. Ha meggyőzzük arról, hogy nagyon jók a kvalitásaink, kiváló képzettségeink vannak, akkor nagyobb az esély, hogy az általunk meghatározott összeg beleilleszkedik a másik fél elképzeléseibe is. Alapszabály az is, hogy aki először mond ki összeget a tárgyalás során, az veszít kicsit az alkupozíciójából. Ezzel ugyanis ő elárult egy vonatkozási pontot, amihez viszonyítva tudja a másik fél a saját csomagját igazítani."
Az összeg több tényezőtől is függ, hiszen egy ritka kvalitásokkal rendelkező ember jobb tárgyalási pozícióban van, mint az, aki mellett másik 300 is hasonló készségekkel pályázott az adott feladatkörre. „Fontos tudni, hogy a bértárgyalás alatt nem csak a fizetésről való egyeztetést értjük, mindenképpen teljes csomagban kell gondolkodni – folytatja Repka Ágnes. - A teljes csomag alatt értem a bér melletti juttatásokat, cafetériát, amit az alapfizetés mellé kínálnak a munkavállalónak.” A döntés részét kell képezze a cégnél elérhető karrierlehetőségek mérlegelése is, hiszen lehet, hogy rövid távon kevesebb a kínált fizetés, de hosszabb távon olyan perspektívát kínálnak, ami miatt
HOGYAN HATÁROZD MEG REÁLIS BÉRIGÉNYED? A bértárgyalásra mindenkinek készülni kell. Nemcsak a konkrét egyeztetést megelőzően, hanem már az álláskeresés kezdetén át kell gondolni, hogy milyen igényekkel és elvárásokkal megyünk bele egy interjúba. „Ha valaki elkezd nyitott pozíciókat keresni, vagy váltásban gondolkodik, mindenképpen első lépésként mérje fel, hogy ő mennyit ér a piacon. A kapcsolatrendszerét felhasználva szerezzen információt arról, hogy az adott cégnél, iparágban, azonos pozíciókban mennyit keresnek. Tájékozódhat fizetési felmérésekből, körképekből is. Fontos, hogy ne vaktában dobálózzon ös�szegekkel, legyen kutatómunka mögötte”– tanácsolja a HR
TÁRGYALJUK ÚJRA Akik már hosszabb-rövidebb ideje dolgoznak egy adott cégnél, és nem terveznek váltást, azoknál is felmerülhetnek bérrel kapcsolatos újabb vagy megváltozott igények. Ilyen esetben a kérdés az, hogy mindezt hogyan és mikor is jelezzék a munkáltató irányában. Az időzítés nagyon fontos. A kiválasztás során ugyanis előbb-utóbb fel kell merülnie a bérezés kérdésének, míg munkatársként már az adott cégtől és vezetőtől függ, hogy van-e lehetőség ennek bizonyos időközönkénti egyeztetésére. „Nem könnyű megtalálni az ideális időt és alkalmat, amikor az erre való igény nem tűnik követelésnek vagy fenyegetőzésnek. Várjunk egy olyan alkalmat, amikor egy jól sikerült projektünk, elért magas eredményünk alkalmat ad az egyeztetésre, beszélgetésre. Jelezzük igényünket, érveljünk a jó teljesítményünkkel. Nem biztos, hogy az alapbér emelését kell kérni, néha a juttatási csomagban, bónuszrendszerben könnyebb elérni módosítást.” Összegezve: legyen szó pályakezdő vagy tapasztalt szakember fizetési igényének egyeztetéséről, érdemes jól időzíteni, és felkészülten, a lehetőségeinket felmérve érkezni a megbeszélésre, mert ez kulcsfontosságú a saját érdekeinkért való fellépésben.
Előadások a bértárgyalásról Gyere el, hallgasd meg, és végén tedd fel (akár írásban) kérdéseidet az előadóknak! Február 25. szerda 15:35 – 16:20 Ne fogj mellé! – 2015 reális bérigényei, juttatásai Február 26. csütörtök 15:35 – 16:20 Térjünk a lényegre, avagy bértárgyalás a gyakorlatban
MI KELL A SIKERES BÉRTÁRGYALÁSHOZ? Gyűjts információt az adott pozíció fizetéseiről, barátoktól és az internetről, mert már az első találkozón szóba jöhet.
Várd meg amíg a munkáltató hozza szóba a pénzt.
Nem kell az első ajánlatot elfogadnod, de ne légy túl erőszakos.
Érdemes tágabb bérsávot megadni.
Nézd meg a bértárgyalásról szóló videónkat a Jobline 6
infografikak.indd 1
• 2015. február 25-26. • w w w. h v g a l l a sb o r z e . hu
Kiemelt állásajánlóink:
Légy tisztában azzal, hogy ha bruttó bérre vonatkozik az ajánlat, abból mennyi pénzt fogsz kézhez kapni.
csatornán! 2014.02.06. 15:29:40
Külső elvárás vagy belső motiváció miatt túlórázunk? Elbocsátástól való szorongás? Hibázástól való félelem? Túlterheltség vagy önmérséklet nélküli munkaszeretet? Számtalan oka lehet annak, hogy gyakran a munkaidő lejártát követően is dolgozunk. Projektzárás, leadási határidő, pénzügyi elszámolás, közeledő rendezvény… Mit tehetünk, hogy megmaradjon a munka és a magánélet egészséges egyensúlya? Mit is értünk TÚLÓRA alatt? A munka törvénykönyvében a köznyelven túlórának nevezett munkaidőn túli munkavégzés rendkívüli munkaidőként szerepel. A fogalom alatt munkaidő-beosztástól eltérő időben teljesített munkavégzést értünk, melyet elrendelhet a munkaadó is, de annak minősül az is, ha a munkavállaló utasítás nélkül a munkáltató érdekében dolgozik a munkaidején túl.
Tervezni kell a tervezhetetlenre
„Nincs munkaidő, csak elvégzendő feladat” – sokaknak ismerősen csengő mondat. De vajon a túlóra oka egyszerűen az, hogy a megoldandó tennivalók nem férnek bele napi nyolc órába? „Ennél azért bonyolultabb és összetettebb ez a kérdés – mondja dr. Marik Ágnes pszichiáter, tréner, coach. – Számos oka lehet a pluszmunkának. Általában több tényező együttes hatása okozza. Valóban van olyan, hogy az adott cégnél időszakosan megnövekszik a határidős feladatok száma, ami mindenkitől fokozottabb munkavégzést követel meg, ahogyan olyan is, hogy „a tennivalókat optimális létszámra tervezték be”, nem számolva a váratlan helyzetekkel. Ilyen lehet például, ha egy kolléga kiesik betegség miatt, és másnak át kell vennie az ő feladatait is, vagy az utolsó pillanatban beesik egy újabb fontos, határidős projekt. Máris borul a rendszer.
Tervezni kell puffert a kapacitásba. Ugyanis ha a tennivalók listájának hirtelen megnövekedése kényszerhelyzetet teremt, és nem vagyunk rá felkészülve, akkor nincs sok választás. Folyamatosan szorongunk Minden túlóra azonban nem „fogható” az ad hoc szituációkra. „Természetesen nem" – erősíti meg a tanácsadóként is dolgozó szakember. - „Össznépileg félünk az állásunk elvesztésétől. Ezért van az, hogy sok esetben hiába járt le a rendes munkaidőnk, nem merünk hazamenni. Mindenki igyekszik bizonyítani, hogy ő ott van, rá lehet számítani, lelkiismeretesen végzi a dolgát. Legtöbben nem mernek felállni, főleg, ha a kollégáik, a főnökük még szintén bent van. Nem akarják, hogy rossz megítélésük legyen.”
Valóban jogosak lennének ezek a félelmek? „Az aggodalmak nem teljesen alaptalanok. Van, ahol tényleg rosszalló pillantásokat, megjegyzéseket kapnak azok, akik „hamarabb” - azaz időben - elmennek, de azért általánosságban nem ez a jellemző.” A szakember kiemeli, hogy érdemes arra odafigyelni, hogy a folyamatos szorongás, lelki stressz betegséghez is vezethet, ami a munkavégzés tempójának lelassulását is okozhatja. „Azon aggódunk, hogy nem felelünk meg, nem végzünk a feladatainkkal időben, és éppen az ilyen gondolatok miatt nem haladunk kellően. A koncentráció hiánya miatt simán előfordulhat, hogy amit korábban két óra alatt megcsináltunk, ahhoz négy óra is kevésnek bizonyul.”
Jelezzük, vagy ne jelezzük? A legtöbb esetben az ember nem meri szóvá tenni a túlórával kapcsolatos aggodalmait, ellenérzéseit, mert ezt gondolja normálisnak, vagy félti a pozícióját. Mit érdemes tenni, ha ez egy idő után már olyan mértéket ölt, ami feszültséget okoz? A konfliktusmentes problémamegoldáshoz átgondoltságot és helyzetértékelést tanácsol Marik Ágnes. „Először mindenképpen érdemes felmérni azt, hogy ez egy átmeneti állapot vagy állandó jelenség. A helyzet felmérése alapján döntsünk. Ha nem időszakos dologról van szó, és elfogadhatatlanná válik számunkra a túlóra mértéke, akkor lehet jelezni a főnöknek, hogy szeretnénk változtatni ezen.” Meg kell húzni a határt Aki hosszabb ideje dolgozik állandó túlórákkal, annak egy idő után már nagyon nehéz kiszállnia a mókuskerékből. Ám ha a helyzetet hosszabb idő alatt sem sikerül megoldani, akkor a túlóra, és az azzal járó stressz már a testi vagy lelki egészség rovására is mehet. Ekkor mindenképpen komolyabb változtatáson is el kell gondolkodni. Ha hosszabb idő alatt nem tapasztalható javulás, akkor továbbra is abban bízni, hogy majd holnaptól jobb lesz, nem más, mint egy illúzió. Mit tanácsol a szakember?
„Jó, ha az embernek van B esetleg C alternatívája.” Felkészül a legrosszabbra, és más karrierlehetőséget keres. Ha van egy másik opció, de az ember szereti azt, amit csinál, akkor ad még egy „esélyt” a munkának, jelzi még egyszer a problémát a főnöknek, hogy ha ez nem változik, akkor továbblép. Kérdezni nem ciki Néha azonban a hőn áhított megoldás a mi kezünkben van, a hatékonyabb, így gyorsabb munkavégzést elő tudjuk segíteni. „Néha előfordul, hogy nem haladunk olyan tempóban, amilyenben szeretnénk. Ennek lehet oka a fentebb említett szorongás, de gyakran a fel nem tett kérdések is. Sokszor azért nem haladunk, mert nem merünk (vissza) kérdezni” - mondja a doktornő. Sok idő elmehet azzal, ha a ránk bízott feladatot nem értjük, és segítség nélkül próbáljuk megoldani. Jelentősen megkönnyítenénk saját dolgunkat, ha a kérdéses pontoknál hangot adnánk bizonytalanságunknak. Mit tehetünk ellene? „Nemcsak a kérdéses feladatokat, hanem a pontos felelősségi köröket és elvárásokat is tisztázni kell. Ha tudjuk, hogy meddig kell a folyamatot nekünk követni, mit is várnak el tőlünk, rengeteg plusz munkát megspórolhatunk magunknak. Ezt követően mindenkinek ajánlom, hogy írja össze a tennivalóit prioritási sorrendbe állítva. A hatékony munkavégzéshez továbbá olyan környezetet érdemes teremteni, ami segíti, hogy koncentráltan tudjunk dolgozni, összpontosított figyelemmel és nagyon éberen. Ki kell zárni a zavaró tényezőket és a külvilágot. Sokat segíthet a hatékonyság növelésében, ha mindig próbálunk kedvet csinálni magunknak a munkához, az adott feladathoz” – adja útravalóul a szakember. Továbbá kiemeli azt is, hogy „ha a fiatalok elkezdenék megosztani azt a tudást, amelybe ők már beleszülettek, de az idősebbek még csak tanulják, akkor mindenkinek a munkáját megkönnyítenék, meggyorsítanák. Ha a tapasztalatcsere kölcsönössé válna, a közös tudás beépülne a cég működésébe, és sok esetben jelentősen meggyorsítaná a folyamatokat.”
MIT VISELJ
5 tipp,
hogy elkerüld
a túlóRát 1
tegyél különbséget lényeges és lényegtelen információ között.
2 Hanyagold a multitaskingot! Érdemes részekre bontani, és sorrendbe állítani a feladataidat.
3 JelölJ ki HatáRidőket! Ha időre kell elkészíteni valamit, a legtöbben produktívabbak vagyunk.
4 RakJ Rendet magad köRül! A fókuszálásban sokat segíthet a rendezett környezet.
5 RendszeResen taRts szünetet! Hatékonyan dolgozni csak szellemileg frissen lehet igazán.
MIT NE
Az állásbörzén akár állásinterjú helyzetbe is kerülhetsz,
öltözz fel megfelelően! NE FELEDD! Az első benyomás nagyon fontos!
Öltözködési tippjeinket tekintsd meg a honlapon, a Felkészülés menüpontban! www.hvgallasborze.hu
Szakmai partnerünk:
•
A rendezvény szervezője:
w w w. hvg a l l a sb o r z e . hu • 2015. február 25-26. •
7
Nokia sikertörténet
A30
Kovalcsik György A Nokia Networks (korábbi nevén Nokia Solutions and Networks) a mobil-szélessáv világszintű szakértője, a világ második legnagyobb távközlési szállítója. Naponta a világ népességének ¼-e csatlakozik a hálózataihoz, használja telekommunikációs megoldásait.
Mérnöki, műszaki Informatikai
Diplomamunka-írás
Diákmunka
Szakmai gyakorlat
Pályakezdő ajánlat
Tapasztalatot igénylő
Angol nyelvtudás
Állást
kínál: A Nokia Networks K+F központja bővítéséhez szoftvermérnököket keres, illetve szoftverfejlesztés és -tesztelés iránt érdeklődő hallgatóknak kínál gyakornoki programot, telekommunikációs és innovatív, multinacionális háttér biztosította karrierlehetőséget.
Elérhetőség:
http://www.nsn.com/ 1092 Budapest, Köztelek utca 6. https://www.facebook.com/TcBudapestNSN
Foglalkoztatottak
száma: A Nokia Networks hazai jelenléte világviszonylatban is jelentős, magyarországi munkavállalói létszáma meghaladja az 1600 főt.
Jelentkezés: Angol nyelvű szakmai önéletrajz elküldésével a
[email protected] címre.
Kiválasztási folyamat: Az elektroniku-
san beérkezett pályázatok előszűrését követően a potenciális jelöltekkel személyes találkozó keretében tesztírás és interjú következik.
Munkavégzés: Az iroda Budapest szívében, a Ráday utca szomszédságában található modern irodaházban.
Nyelvismeret: Angol társalgási szint, írott szöveg jó értelmezése.
Tevékenységi terület: Mobilhálózatok,
Gyenes Péter
Munkavállaló
Munkaadó
„Nagyon közvetlenül beszéltek a náluk elérhető karrierlehetőségekről. Szimpatikus volt, hogy nem sablonos válaszokat, hanem konkrét információkat kaptam” - mondja Kovalcsik György, aki 2014 áprilisa óta a mobilhálózati megoldásokkal foglalkozó Nokia Networks szoftvertesztelője.
Gyenes Pétert a budapesti Nokia Networks K+F üzleti kapcsolatainak vezetőjét a rendezvényről és a potenciális munkavállalóból kollégává vált Györgyről kérdeztük.
Miért látogattál ki a HVG Állásbörzére?
A Nokia Networks oktatási kapcsolatai szempontjából alapvető célnak tekintjük, hogy a természettudományos képzést népszerűsítsük, és növeljük a mérnöki pályát választó fiatalok számát. A HVG Állásbörzén alkalmunk van megszólítani a kilátogató fiatal szakembereket és a továbbtanulási lehetőségeiket fontolgató középiskolásokat. Számukra fontos bemutatni, hogy az informatikai és mérnöki szektor Magyarországon is vonzó perspektívát kínál.
Az a pályázó, aki már legalább tíz, egy adott pozícióval vagy szakterülettel kapcsolatos hirdetést elolvasott, az egy idő után már felismeri a visszatérő sablonokat. Sajnos ezekben a felhívásokban nem kapunk annyira részletes leírást, hogy azok alapján egyértelmű döntést hozzunk egy pozíciót illetően. Rá kellett jönnöm, hogy a legtöbb hasznos információt az adott cég dolgozóitól tudhatom meg. A személyes tájékozódásra pedig jó lehetőséget kínált a börze.
HASZNOS INFORMÁCIÓ AZ OTT DOLGOZÓKTÓL SZEREZHETŐ Milyen személyes benyomásokat szereztél a cégről és munkatársairól?
Milyen karrierlehetőségekkel érkeznek a rendezvényre?
A Nokia Networks mobilhálózati szoftverek fejlesztésére – azon belül is fejlesztési, kutatási, tesztelői feladatokra – keres szoftvermérnököket. Az állásbörzén is ilyen területen tanulókat, ill. végzetteket keresünk. A kínálatunkban nemcsak nyitott pozíciók, hanem gyakornoki lehetőségek is szerepelnek. A gyakornokaink is az aktuálisan futó projektjeinkben vesznek részt, a nálunk eltöltött időszak alatt olyan élményeket és tapasztalatokat szereznek, amelyek a későbbiekben hasznukra válnak.
A Nokia Networks budapesti kutatás-fejlesztési részlegével megismerkedve a jövő technikájának tesztelése érdekes feladatnak, izgalmas kihívásnak tűnt a számomra. Szimpatikus volt, hogy a Nokia képviselői közvetlenül beszéltek a lehetőségekről. Tetszett, hogy pontosan elmondták, miből is áll náluk egy mérnök napja. A bemutatott céges értékrenddel könnyen azonosulni tudtam, így nem volt kérdéses, hogy jelentkezem a Nokiához.
AZ INFORMATIKAI ÉS A MÉRNÖKI SZEKTOR ITTHON IS VONZÓ PERSPEKTÍVA
KÖTETLEN BESZÉLGETÉS A LEHETŐSÉGEKRŐL
Milyen készségekkel, kompetenciákkal kell rendelkeznie a pályázóknak?
Tanácsolod másnak is a részvételt?
Mindenkinek ajánlom, hogy személyesen keresse meg azokat a cégeket, ahol el tudja magát képzelni, mert csak így szerezhet igazán pontos információt a kínált pozíciókkal kapcsolatban. Továbbá azt tapasztaltam, hogy sokkal gyorsabban reagáltak azok a munkaadók, akikhez ott, a börzén jelentkeztem. Volt olyan, aki már másnap behívott egy állásinterjúra.
GYORSABB REAKCIÓ A MUNKAADÓKTÓL
mobilhálózati megoldások szoftverfejlesztése.
8
Miért tartják fontosnak, hogy a cégük képviselje magát a HVG Állásbörzén?
• 2015. február 25-26. • w w w. h v g a l l a sb o r z e . hu
Kiemelt állásajánlóink:
Szakmai szempontból a legfontosabb, hogy magabiztosan tudjon használni legalább egy programnyelvet. Ezenkívül a Nokia Networks hivatalos nyelve az angol, ezért – egyebek közt – a tréninganyagok is ezen a nyelven érhetőek el. Fontos, hogy a szakmai nyelv ismerete ne okozzon problémát, a kollégák tudjanak angol nyelven kommunikálni és szakmai tartalmakat értelmezni.
Mire figyeltek fel György esetében?
Azt gondolom, hogy a személyében egy ideális jelölttel találkoztunk a rendezvényen, aki érdeklődő, felkészült látogatóként kereste fel standunkat. Tisztában volt a cégünk profiljával, tevékenységi körével, következésképp az általunk kínált karrierlehetőségekkel.
Jelentett előnyt a személyes találkozás a kiválasztás során?
Természetesen. A börzén folytatott beszélgetést mi igyekszünk kölcsönös érdeklődésként kezelni. Nemcsak a látogató szeretné megismerni a céget, hanem fordítva is. Györggyel a helyszínen egy konstruktív, kellemes beszélgetés alakult ki, ami szerencsés kezdete egy későbbi munkaviszonynak.
Lidl sikertörténet
A9
Nyirádi Judit
Gazdóf Laura
Radikovics Györgyi
Munkavállaló
Munkaadó
Nyirádi Judit gyermekvállalás után szeretett volna visszatérni a munkaerőpiacra. Tapasztalt szakemberként igyekezett szaktudásának és elvárásainak megfelelő pozíciót találni. Túllépve az online jelentkezés keretein, a személyes találkozást követően nyerte el azt a pozíciót, amit korábban nem mert megpályázni.
Gazdóf Laura Kiválasztási vezetőt és Radikovics Györgyit, Judit vezetőjét kérdeztük a HVG Állásbörzéről és Judit kiválasztási folyamatáról.
Hol hallott a HVG Állásbörzéről és miért döntött a részvétel mellett?
A tavalyi év végén kezdtem el állást keresni, gyermekeimmel négy otthon töltött év után már nagyon szerettem volna dolgozni. Nem volt nagy tapasztalatom álláskeresés terén, mert korábban több mint 10 évig ugyanannál a cégnél dolgoztam. A rendezvény többéves múltra tekintett vissza, széles volt a kiállítói paletta, úgy gondoltam, színvonalas program lehet egy álláskeresőnek.
SZÍNES KIÁLLÍTÓI PALETTA Két dologra koncentráltam, hogy maximálisan a képzettségemnek megfelelő legyen az állás, de ugyanakkor fejlődési lehetőséget is hordozzon magában, illetve hogy közel legyen a lakhelyemhez. Célirányosan mentem a Lidl standjához, akinek már korábban is találkoztam érdekes állásajánlataival. Azonban mivel a leírásokban mindig szerepelt egy többhónapos külföldi kiküldetés, nem küldtem el a pályázatomat, mert ezt nem tudtam volna vállalni a két kisgyermek mellett. Ennek feltételeiről akartam személyesen, részletesebben utánakérdezni.
SOKKAL ELŐNYÖSEBB SZEMÉLYESEN ÉRDEKLŐDNI Jelenleg milyen pozícióban dolgozik és ez mennyire testhezálló Önnek?
A kontrolling osztályon dolgozom, ami abszolút nekem való munkakör, mivel otthonosan mozgok a számok világában és az eddigi munkatapasztalataimat is tudom hasznosítani a napi feladatmegoldások során. Korábban egy kisebb, 10 fős cégnél dolgoztam, mindenképpen egy nagyobb felé húzott a szívem, most ez is megvalósult.
Tanácsolja-e másnak az állásbörzén való részvételt?
Mindenképpen ajánlom. Tapasztalatból mondom, hogy sokkal előnyösebb személyesen találkozni az állást kínáló cégek HR-eseivel, akiktől minden fontos információt megkaphatunk a nyitott pozíciókról és magáról a cégről is.
Szakmai partnerünk:
•
Mérnöki, műszaki Informatikai
Milyen célt fogalmaztak meg a börze előtt cégen belül?
G.L.: Cégünk idén ősszel harmadszor vesz részt Magyarország legnagyobb állásbörzéjén, ahol célközönségünket elsősorban a tehetséges és kiváló német nyelvtudással rendelkező fiatal, ambiciózus jelöltek alkotják. Ugyanakkor a több éves tapasztalattal rendelkező, gazdasági, informatikai vagy pénzügyi terület specialistáit is szeretnénk cégünk számára megnyerni.
TEHETSÉGES, NÉMET NYELVTUDÁSSAL RENDELKEZŐ JELÖLTEK Milyen állásajánlatokkal érkeztek a rendezvényre?
Melyek voltak a legfontosabb szempontok a leendő munkaadók kiválasztásánál?
A Lidl Magyarország élelmiszerkereskedelmi hálózatként működő vállalat, amely az erőteljes expanziónak köszönhetően Európában és határain túl is eredményesen fejlődik. Magyarországon 2004 óta van jelen.
G.L.: Fő tevékenységünk, a kereskedelem nyitott pozíciói mellett a rendezvényre elsősorban a gazdaság, informatika és az általános adminisztráció területéről hoztunk nyitott pozíciókat. Ezen belül is a beszerzés, marketing, gazdaságinformatika és a pénzügy-számvitel területét emelném ki, emellett pedig az építőmérnök és műszaki menedzser végzettséggel rendelkezők számára is kínálunk lehetőségeket.
POZÍCIÓK GAZDASÁGI, INFORMATIKAI ÉS ADMINISZTRÁCIÓI TERÜLETRŐL Milyen végzettségű, tudású, szakmai tapasztalatú munkatársakat kerestek?
G.L.: Alapvetően fontos tudni, hogy a német nyelvtudás az általunk kínált pozíciók nagy részénél elengedhetetlen. Ez az informatika és a marketing területén az angol nyelvtudással is helyettesíthető. Végzettség tekintetében a gazdasági, kereskedelmi, informatikai, pénzügyi területen szerzett diploma a legelőnyösebb, de összességében elmondhatom, hogy a pozíció elnyerésének szempontjából inkább a nyelvismeret, a szakmai tudás, a szükséges kompetenciák, valamint a talpraesettség és dinamizmus a meghatározó.
Milyen volt az első benyomása, mikor Judittal találkozott?
R.GY.: Nagyon magabiztos, pozitív személyiség benyomását keltette. Látszott rajta, hogy tudja, mit szeretne elérni és azt meg is valósítja. Illett a cég profiljába, hiszen jól tudott németül, ami nálunk egy erős kiválasztási szempont.
A rendezvény szervezője:
Gazdasági, pénzügyi További területek
Szakmai gyakorlat
Pályakezdő ajánlat
Tapasztalatot igénylő
Angol nyelvtudás
Német nyelvtudás
Állást kínál:
Pályakezdőknek és érettségizőknek: Területi értékesítési vezetői pozíció, Vezető Utánpótlás Program, Gyakornoki Program, Duális képzés, Deklarációs asszisztensi pozíció, Beszerzési as�szisztensi pozíció Tapasztalt szakembereknek: Beszerzés, IT támogatás, Adózás, Pénzügy, Számlaellenőrzés, Logisztika, Ügyvitel és Adminisztráció, Építészet és Expanzió területén.
Elérhetőség:
Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.; 1037 Budapest, Rádl árok 6. E-mail:
[email protected]
Jelentkezés: A nyitott pozíciókra online je-
lentkezési lap kitöltésével pályázhatsz! Klikkelj a jelentkezés funkcióra és válassz a karrierlehetőségeink közül!
K
iválasztási folyamat: telefonos előszűrés, HR interjú, szakmai interjú, Assessment Center.
Munkavégzés:
Budapest, illetve keletvagy nyugat-magyarországi régió.
Nyelvismeret: Német (angol előny) Tevékenységi
terület: gazdaság, informatika és az általános adminisztráció, beszerzés, marketing, gazdaságinformatika és a pénzügy-számvitel
w w w. hvg a l l a sb o r z e . hu • 2015. február 25-26. •
9
Standtérkép 1
Gyűjtsd ki, mely kiállítók kínálnak számodra releváns ajánlatokat,
3
gyere el a börzére,
2
ézz utána a cégeknek, írd fel a hozzájuk/ ajánlataikhoz n kapcsolódó kérdéseidet,
4
tedd fel kérdéseidet személyesen a cégek munkatársainak, és
5
jelentkezz hozzájuk!
Nyomtatás CV FotóSarok Gyermekmegőrző Női KarrierSarok Szakmai aktivitás
Jelmagyarázat Kínált állások területei
Tapasztalat szintje Diplomamunka-írás
mérnöki, műszaki
Diákmunka
informatikai
Szakmai gyakorlat
gazdasági, pénzügyi e lsősorban nyelvtudást igénylő további területek
10
ályakezdő ajánlat P (<1 év tapasztalat) Tapasztalatot igénylő (1-7 év tapasztalat) Senior szakemberek (>7 év tapasztalat)
Elvárt nyelvtudás angol német francia olasz
Kínált képzések területe Képzési információk, tanácsadás Agrár Bölcsészet, társada lomtudomány Gazdasági, pénzügyi
spanyol
Informatikai
orosz
Jogi
nincs elvárt nyelvtudás
Mérnöki, műszaki
• 2015. február 25-26. • w w w. h v g a l l a sb o r z e . hu
Kínált képzések szintje Művészeti
B - BSc/BA
Nyelvi
M - M Sc/MA, osztatlan
Kommunikáció és médiatudomány
K - Konferencia, tréning Öd - Ösztöndíj
P - P hD/DLA
T - Tanfolyam
Közigazgatási, rendészeti és katonai Személyiség- és készségfejlesztő
Szt - S zakirányú továbbképzés
Nk - Nemzetközi képzés
Szk - Szakképzés
Ny - N yelvi képzés
Természettudomány
O - OKJ
E - Egyéb
Kiemelt állásajánlóink:
Állást kínálók Kiállító neve
Állást kínálók
Stand
Kínált állások
Tapasztalat szintje
Elvárt nyelvtudás
Kiállító neve
Stand
Kínált állások
Tapasztalat szintje
Elvárt nyelvtudás
C9
5 Perc Angol
D34
LuK Savaria Kft.
AB InBev
B11
Magyar Suzuki Zrt.
A6
Adecco
B26
MÁV Csoport
A22
AdNovum Hungary Kft.
C16
MBtech Hungary Kft.
B13
ALDI
A2
MediaGo Alapítvány
B35
Alpenbest Ltd. - Idősgondozás Londonban
M2
Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
B5
Apollo Tyres Hungary Kft.
B8
Mind-Diák Szövetkezet
B33
Astron Informatikai Kft.
D33
MISYS
B30
Auchan Magyarország Kft.
D9
MOL Group
A25
AUDI Hungaria
A5
Monster
C15
Avis Budget Group BSC
C1
Morgan Stanley
D4
BETVICTOR
B14
NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága
D13
Bloomberg R&D
B24
Nemzeti Közlekedési Hatóság
D24
Bosch csoport
B7
Nestlé Hungária Kft.
C27
BP Business Service Centre
B2
NNG
A14
British American Tobacco
C11
Nokia
A30
Brunel
C20
Opel Szentgotthárd Kft.
D11
BT
A27
Oracle
B10
Budapest Bank
B4
OTP Bank Nyrt.
C6
C.H. Robinson
C18
Pannon-Work Zrt.
D18
CALLSIGN
C10
Pannonjob Kft.
A18
career international(me)
D14
PEC Central Europe
D5
CCUSA - Nyári munka külföldön!
M1
persona service
C23
Citi
A29
Plazmaszolgálat Kft.
D35
Cognizant Technology Solutions
A13
Process Solutions
A26
Continental Automotive Hungary Kft.
C4
PwC
B31 D31
CPL Jobs Kft.
B23
Raiffeisen Bank
Crew Agency Kft.
M4
Randstad
D8
Cvonline.hu
B3
REHAU-Automotive Kft.
D10
Decathlon
A12
Roche Szolgáltató (Európa) Kft.
D28
Deloitte
B29
SAMSUNG Budapest
D27
DENSO
B22
SAMSUNG Jászfényszaru
D27
Diageo
A8
SAP Hungary Kft.
C3
Diehl Aircabin Hungary Kft.
B25
Sapa Profiles Kft.
C17
DORSUM Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Zrt.
A16
Sberbank
C25
Duna House Franchise Kft.
A34
Schenker Kft.
A28
EDAG Hungary Kft.
C12
Schönherz Iskolaszövetkezet
B15
Emerson
C26
SEMCON Kft.
D15
EPAM Systems
D3
Sherbiny Holding & Talentify Co.
B27
EPCOS Kft., a TDK csoport tagja
A23
Siemens Zrt.
D30
Ericsson
A7
Sigma Technology Magyarország Kft.
A21
euCSOPORT
C30
Sony Europe Ltd.
D12
evosoft Hungary Kft.
D1
SSCHeroes Magyarország
C31
ExxonMobil
C5
TAKATA
D6
FémAlk Zrt.
D16
Tata Consultancy Services
A3
Fly2work
M6
TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
B12
frissdiplomas.hu
B34
TESK Tanácsadó Kft.
D17
GE Energy Management
B4
Teva Gyógyszergyár Zrt.
D23
GE GOC
B4
ThyssenKrupp Presta Hungary
D2
GE Healthcare
B4
Trenkwalder
C21
GE Lighting
B4
TRIGO Csoport
D25
GE Oil & Gas
B4
D26
GE Power & Water
B4
Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. Vodafone | Vodafone Shared Services Budapest
Generali Biztosító Zrt.
A31
Waberer’s Cégcsoport
B21
Grafton Recruitment
D32
WHC Personal Kft.
A32
H&M Hennes & Mauritz Kft.
B20
Workania.hu
C15
Halla Visteon Hungary Kft.
D29
Zollner Kft.
C19
Harman Becker Automotive Systems Kft.
B32
B9
Hays Hungary
C8
Hewlett-Packard
B16
Képzést kínálók
hoteljobs.hu
C22
Kiállító neve
HRN Europe Kft.
A33
AIESEC
Humánia HRS Group Zrt.
D21
Humansoft Kft.
C24
HUMELTIS Biotechnológiai Kutató-Fejlesztő Kft. HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.
A17
Best-Work Pszichológiai Felnőttképzés Central European University
HVG Karrier Plusz
B6
IBIDEN Hungary Kft.
Stand
Kínált képzések területe
Kínált képzések szintje
M3
B, M, E
K1
Szt, Szk, O, T, E
K9
M, P, Szt, Szk, Öd, E
CSE Australia
M10
B, M, Szk, O, T, Nk, Ny
Euro Nyelvvizsga Központ
K3
E
D19
EUROPASS, ERASMUS+
M9
K, Öd, T, Nk, Ny, E
Infineon Technologies
B19
Infomatix Kft.
A19
Fernuniversität In Hagen / Budapesti Távtanulási Központ
K8
B, M, P, E
INT-Solution Kft.
D20
Fulbright EducationUSA
M7
M, P, Öd
IT Services Hungary
A10
K2
B, M, Ny, E
Jobline.hu
A1
K4
B, M, Szt, O, T, Nk
K&H Csoport
C2
KEKKH
C7
K10
Szt, Szk, T, Nk, E
Kelly Services
D22
Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.
B18 B17
KPMG
B28
Lexmark
D7
TOEIC, a munkahelyi nyelvvizsga
A24
IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola IWI - Real Madrid Graduate School - Universidad Europea Masterfield Oktatóközpont
K7
B, M, P, Szt, Szk, E
StudyGuide
M8
B, M, Szt, Szk, O, Öd, T, Nk, Ny, E
StudyTime Kft.
M5
B, M, Szk, Ny, E
M1
Nk, Ny
Pannon Egyetem
Lidl Magyarország
A9
Tudomány Nyelviskola Kft.
K6
T, Ny, E
Loxon
A20
Ygen Humánerőforrás Központ
K11
K, E
Lufthansa Systems Hungária Kft.
C13
Zsigmond Király Főiskola
K5
B, M
Szakmai partnerünk:
•
A rendezvény szervezője:
w w w. hvg a l l a sb o r z e . hu • 2015. február 25-26. •
11
Állást kínálók 5 Perc Angol Az 5 Perc Angol Magyarország legnagyobb ingyenes nyelvoktató portálja. Az ingyenes napi leckék és tananyagok mellett nyelvoktató kiadványokkal foglalkozik. A szerkesztő célja a szórakoztató nyelvtanítás, és az, hogy a gyakorlás-fejlesztést mindenki életébe - legalább napi 5 percben - becsempésszék. Találkozzunk a D34-es standon!
Auchan Magyarország Kft.
Bosch csoport
BP Business Service Centre
Az Auchan családi vállalkozás, amely hosszú távon gondolkozik, világszerte 14 országban van jelen. Az Auchan Magyarország Kft. első 16 éve a terjeszkedés jegyében zajlott és zajlik azóta is. Mára közel 7.000 munkatárs számára biztosítunk legális, hosszú távú munkalehetőséget.
A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A magyarországi Bosch csoport 2014 elején több mint 8.900 munkatársat foglalkoztatott.
2009-es indulása óta a BP Európai Üzleti Szolgáltató Központja a BP európai egységeit támogatja 3 fő üzleti területen: pénzügy, ügyfélszolgálat és beszerzés. Több mint 1.100 munkavállalónk van, és a következő 2 évben még közel 300 fő felvételét tervezzük az említett három területen.
Találkozzunk a D9-es standon!
Találkozzunk a B7-es standon!
Találkozzunk a B2-es standon!
AUDI Hungaria
AB InBev Anheuser-Busch InBev is the leading global brewer and one of the world's top 5 consumer products companies. A consumer-centric organization, AB InBev manages a portfolio of over 200 beer brands, like Stella Artois, Beck's and Budweiser, and holds the No. 1 or No. 2 market position in 19 countries.
1993-ban először izzott fel motor az Audi Hungarianál. 20 év alatt a világ legnagyobb motorgyárává fejlődtünk, és tevékenységi körünk is kibővült. A motor- és járműgyártás területén, szerszámgyárunkban, valamint motor- és járműfejlesztésünkön folyamatosan kínálunk álláslehetőségeket.
Find us on the B11 stand!
Találkozzunk az A5-ös standon!
Adecco
Avis Budget Group BSC
Az Adecco csoport a világ legnagyobb humánerőforrás-szolgáltatásokat nyújtó cége. Célunk, hogy segítsünk Neked megtalálni a szakmailag és földrajzilag leginkább megfelelő pozíciót. Tuti állást keresel? Érdekelnek az új lehetőségek? Találkozzunk a B26-os standon!
A több mint 900 főt foglalkoztató Avis Budget Group BSC a világ egyik legnagyobb autókölcsönző vállalatának szolgáltató központjaként immár 11 éve nyújt szakértői támogatást több mint 10 nyelven, a vállalatcsoport európai, közel-keleti és afrikai régióinak működését segítve. Találkozzunk a C1-es standon!
AdNovum Hungary Kft. AdNovum is a leading Swiss software engineering firm with over 25 years of experience in delivering large-scale IT solutions for demanding customers. Join our continuously growing team of nearly 400 employees in 4 countries, and work on a wide range of challenging projects across various industries. Find us on the C16 stand!
BETVICTOR Légy tagja te is a nagy múlttal rendelkező BetVictor budapesti csapatának, akik egy olyan online szerencsejáték platformot fejlesztenek, ahol bárki megtalálhatja a számítását. Olyan fejlesztőket keresünk, akiknek nem idegen a Java nyelv, valamint szívesen dolgoznának modern technologiákkal. Találkozzunk a B14-es standon!
ALDI Az Aldi 2008 óta működik Magyarországon immár 100 üzlettel. A világ vezető diszkont áruházlánca 17 országban közel 10.000 üzlettel dolgozik nap mint nap azért, hogy vevőinek a lehető legmagasabb minőséget a lehető legalacsonyabb áron kínálja. Találkozzunk az A2-es standon!
Alpenbest Ltd. Idősgondozás Londonban
Bloomberg R&D Bloomberg's R&D department is a global team of more than 3,000 software engineers and infrastructure architects responsible for creating the world's premiere source for realtime and historical financial market data and analytics. We are seeking talented developers to join our 2015 programme! Find us on the B24 stand!
Csatlakozz csapatunkhoz és dolgozz idősgondozóként Londonban! Cégünk házi gondozást biztosít Angliában olyan emberek számára, akik nem képesek ellátni magukat. Feltétel: angol nyelvtudás, jogosítvány. Amit kínálunk: versenyképes fizetés, hosszú távú munkalehetőség. www.idosgondozaslondonban.hu Találkozzunk az M2-es standon!
Apollo Tyres Hungary Kft. Az Apollo Tyres 475 millió eurós befektetéssel Gyöngyöshalászon valósítja meg első európai zöldmezős beruházását. Az új üzem évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675.000 darab busz- és tehergépjármű-abron csot fog előállítani. A cég 975 munkahelyet teremt. Go the distance. Találkozzunk a B8-as standon!
Astron Informatikai Kft. Az Astron Informatikai Kft. 1999 óta elismert szoftverfejlesztője és technológiai szakértője a villamosenergia- és gázipari, valamint a mobiltelekommunikációs IT rendszereknek. Cégünk közlekedésirányítási projektek stratégiai beszállítója a világ számos országában. Téged is várunk csapatunkba! Találkozzunk a D33-as standon!
12
• 2015. február 25-26. • w w w. h v g a l l a sb o r z e . hu
Kiemelt állásajánlóink:
Állást kínálók British American Tobacco At BAT, you'll work for brands in 180 markets worldwide, and develop into an expert in your field. We are now looking for the future leaders of our Central Europe Cluster - 12 entities all bonded by an inspiring strategy and a strong team mindset that nurtures diversity as one of our key strengths. Find us on the C11 stand!
C.H. Robinson
Citi
Deloitte
C.H. Robinson is one of the largest logistics companies in the world, providing global freight services, logistics outsource solutions, fresh produce sourcing and information services to customers globally, ranging from large companies to small, local businesses in a variety of industries.
A Citi nem csupán a világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatója, hanem napjaink egyik vezető információ-technológiai és információ-biztonsági vállalata. Budapesti szolgáltató központukban több mint 1.000 fiatal, sokoldalú szakember számára kínálunk karrierlehetőséget.
A Deloitte Magyarország hazánk egyik vezető szakmai szolgáltató cége. Több mint 480 szakértőnk magas színvonalú könyvvizsgálói és számvitel tanácsadási, adó- és jogi tanácsadási, vállalati kockázati, pénzügyi és üzleti tanácsadási területen kínál világszínvonalú megoldásokat ügyfeleinek.
Find us on the C18 stand!
Brunel Brunel is a global provider of business services specializing in flexible deployment of professionals in the field of Engineering, IT, Legal, Finance, Marketing & Communication, Healthcare and Oil & Gas industry. We operate from our own international network of 110 offices in 42 countries. Find us on the C20 stand!
CALLSIGN Callsign is the mobile app that has a fresh approach to how you use your identity. Securely access websites and keep your personal details private. We are based in London, looking to expand to Hungary. Find us on the C10 stand!
career international(me)
BT A BT (British Telecom) Nagy-Britannia egyik legnagyobb és legsikeresebb vállalatának a tagja. A BT Magyarországon lakossági szolgáltatóként nincs jelen, de távközlési és kommunikációs termékek széles skáláját kínálja a közép-kelet-európai régióban jelen lévő globális üzleti ügyfeleinek.
career international(me) - Az online pályázati portál. Műszaki vagy kereskedelmi szakmája és/vagy felsőfokú végzettsége van? Kommunikációképes német nyelvtudással rendelkezik és el tudja képzelni, hogy Németországban dolgozzon? Akkor pontosan Önre van szükségünk! Találkozzunk a D14-es standon!
Találkozzunk az A27-es standon!
CCUSA - Nyári munka külföldön! Budapest Bank Tudta, hogy... - bankunk 25 évvel ezelőtt, az ország egyik legelső kereskedelmi bankjaként jött létre? - a világ egyik legnagyobb vállalata, a General Electric Company (GE) tagja vagyunk? - A Budapest Bank Az év bankja 2013 (I. helyezett - MasterCard Év bankja pályázat)
A CCUSA szervezet 25 éve van jelen Magyarországon, eddig több mint 5.600 magyar résztvevőt küldtünk külföldre dolgozni. Programjaink: CCUSA - Nyári amerikai gyermektáboroztatás, WEUSA- Vendéglátós nyári munkák az USA-ban, Camp CANADA- kanadai gyerektáboroztatás NEM CSAK DIÁKOKNAK! www.ccusa.hu
Találkozzunk a B4-es standon!
Találkozzunk az M1-es standon!
Találkozzunk az A29-es standon!
Cognizant Technology Solutions
Találkozzunk a B29-es standon!
DENSO
Cognizant is a global leader in business and technology services. Our Budapest center provides near-shore IT Development, IT Infrastructure Services, BPO support and Cloud Technology for several of our global customers that include the world leaders in Pharma, Banking, Consumer Goods and Telecom.
Érdekel az autóipari gyártás, minőségbiztosítás, logisztika? Szeretnél csúcstechnológiával nemzetközi munkakörnyezetben dolgozni? Szeretnél egy olyan vállalatnál elhelyezkedni, mely a világ legnagyobb autógyárainak állít elő autóipari rendszereket és alkatrészeket? Csatlakozz hozzánk!
Find us on the A13 stand!
Találkozzunk a B22-es standon!
Continental Automotive Hungary Kft.
Diageo
A veszprémi gyár magas minőségben állít elő biztonságtechnikai elemekhez (motor-, kerék-, perdület-, és egyéb) szenzorokat. A több mint 400 főt foglalkoztató Innovációs Központban az elektronikus fék- és futóműrendszerek vezérlését végző szoftverek és szenzorok fejlesztését és tesztelését végzik.
Diageo is a global leader in beverage alcohol with an outstanding collection of brands, such as Johnnie Walker, Smirnoff, Baileys, Captain Morgan, Tanqueray and Guinness. Our financial hub based at the heart of Budapest offers amazing career opportunities from credit control to treasury.
Találkozzunk a C4-es standon!
Find us on the A8 stand!
Copy General
Diehl Aircabin Hungary Kft.
A Copy General Közép-Kelet-Európa vezető vállalata a reprográfiai, nyomtatási és másolási szolgáltatások terén. A magyarországi Copy General Zrt. ma már több mint 3.000 kkv-t, 300 nagyvállalatot és 20.000 magán ügyfelet 1 központi nyomdában és 4 belvárosi üzletben szolgál ki. Találkozzunk a B1-es standon!
CPL Jobs Kft. A tőzsdén jegyzett CPL Jobs minden szakterületen kínál állást. 8 ország 24 irodájában 400 tanácsadóval minden nap azon vagyunk, hogy megtaláljuk az Ön számára legmegfelelőbb munkalehetőséget, akár külföldön is! Találkozzunk a B23-as standon!
A Diehl Aircabin Hungary Kft. a németországi Diehl Aircabin GmbH. 100%-os leányvállalata és a Diehl Aerosystems konszernrész tagja. A nyírbátori gyárban a termelés 2011 decemberi megindulását követő három éven belül figyelemreméltó fejlődés ment végbe, ami a továbbiakban is folytatódik. Találkozzunk a B25-ös standon!
DORSUM Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Zrt. 1996 óta a hazai pénzügyi-informatikai piac jelentős szereplője vagyunk. Saját készítésű tőkepiaci szoftverrendszereinket a legnagyobb bankok, befektetési társaságok és vagyonkezelők használják. Több mint 150 fős hazai csapattal rendelkezünk, leányvállalataink működnek Romániában és Bulgáriában. Találkozzunk az A16-os standon!
Crew Agency Kft. Isten hozta a fedélzeten! Ügynökségünk elsősorban óceánjáró és folyami luxushajókra, valamint külföldi éttermekbe közvetít angol és/vagy német nyelvtudású munkavállalókat, vendéglátás és szállodaipar területén. Pályakezdőknek Budapesten biztosítunk referencia-munkát magas színvonalú szállodákban. Találkozzunk az M4-es standon!
Cvonline.hu A Cvonline.hu állásportál célja, hogy találkozási pontként szolgáljon az álláskeresők és a munkáltatók számára. Az országosan ismert portálon több mint 6.000 aktuális pozíció közül válogathatnak az álláskeresők. Találkozzunk a B3-as standon!
Duna House Franchise Kft. A Duna House cégcsoport 1998-as alakulása óta folyamatosan bővült és a szolgáltatói szektorban vezetői pozíciót ért el, elsősorban az ingatlan és a pénzügyi termékek közvetítési területein . Mára országosan 118 ponton, több mint 1.300 fős csapattal áll az ügyfelek rendelkezésére. Találkozzunk az A34-es standon!
EDAG Hungary Kft. Az EDAG Hungary Kft., az EDAG Engineering AG leányvállalata '99-ben alakult Győrben. Kollégáink Mo.-on és az AG németo.-i telephelyein végeznek mérnöki tevékenységet. Pályázókat várunk: termék- és formatervezés, gyártóeszköz- és szoftverfejlesztés, járműelektronika és FEM analízis területére. Találkozzunk a C12-es standon!
Decathlon
Szakmai partnerünk:
•
A rendezvény szervezője:
A Decathlon ma 60.000 munkatárssal dolgozik a világ 21 országában. 4 kontinensen megtalálható 761 Decathlon áruházával Európában piacvezető a sportszerek forgalmazása, tervezése, valamint gyártása terén. Magyarországon 16 áruházunkban 900 sportos munkatársunk dolgozik vásárlóink elégedettségéért.
Az Emerson Process Management Magyarország Kft. egy amerikai központú vállalatcsoport tagjaként ipari folyamatszabályozó és mérő berendezések gyártásával foglalkozik Székesfehérváron 1994 óta.
Találkozzunk az A12-es standon!
Találkozzunk a C26-os standon!
Emerson
w w w. hvg a l l a sb o r z e . hu • 2015. február 25-26. •
13
Állást kínálók EPAM Systems
frissdiplomas.hu
GE Lighting
EPAM Systems, founded in 1993, is the leading provider of IT outsourcing software services and solutions in Central and Eastern Europe. EPAM Budapest is the European headquarters of EPAM Systems. With our employees we are working on international projects for our multinational clients.
Indítsd be a karriered! A Frissdiplomás Kft. elhelyezkedést támogató programokkal, CV- és karrier tanácsadással segít. Ehhez a frissdiplomas.hu oldalunkon felsőoktatásban tanulóknak szóló szakmai gyakorlati lehetőségeket, pályakezdőknek szánt állásajánlatokat és aktuális, szakmai híreket is találsz.
Find us on the D3 stand!
Találkozzunk a B34-es standon!
A GE Lighting a világ egyik legnagyobb fényforrásgyártója. Innovatív technológiákkal olyan termékeket alkot, amelyek hozzájárulnak a környezet megóvásához, a mindennapi kényelemhez és biztonsághoz. A GE Lighting EMEA regionális üzleti- és globális technológia központja Budapesten található.
EPCOS Kft., a TDK csoport tagja
GE Energy Management
Az EPCOS - a TDK csoport tagja - elektronikai alkatrészeket, modulokat és rendszereket fejleszt, gyárt és forgalmaz technológiailag igényes, növekvő piacokra. Vállalatunk kiemelkedő szerepet tölt be az információs és kommunikációs technológia, az autóipar, az ipari és fogyasztói elektronika terén.
A GE Energy Management ózdi gyára 1.300 fős létszámával kismegszakítók gyártásával foglalkozik. A budapesti telephely főként pénzügyi és ügyfélkapcsolati feladatokat lát el, a nagykanizsai vámraktár a termékek kiszállításáért felelős, míg a gyáli kollégák az egyéb logisztikai feladatokat látják el.
Találkozzunk az A23-as standon!
Szeretnél olyan vállalatnál dolgozni, amelyik a jövő trendjeit alakítja? Villamosmérnök, informatikus vagy? Mi megadjuk a lehetőséget és a támogatást arra, hogy teljesítsd azt, ami benned van, és hogy elérd a céljaid. Csatlakozz hozzánk, és fedezd fel, mitől leszel TE + ERICSSON nyerő kombináció.
GE Oil & Gas A GE fóti Oil & Gas telephelyén rezgésdiagnosztikai és irányítástechnikai vezérlőrendszerek összeszerelését végezzük, melyet egyedi vevői megrendelések alapján készítünk el.
A H&M a világ egyik legnagyobb divatkereskedelmi cége, ahol a karrierlehetőségek határtalanok. Amitől igazán kiemelkedünk, az munkatársaink kiválósága. Nekik köszönhetjük, hogy már több mint 3.500 üzletünk van jelenleg a világ 55 piacán.
Találkozzunk a B4-es standon!
Találkozzunk a B20-as standon!
GE Power & Water
Halla Visteon Hungary Kft.
Találkozzunk a B4-es standon!
GE Operations Center is a rapidly expanding division of General Electric in Hungary. We are teams of functional process and domain experts, focused on the solutions that deliver results for the company. We think Big, we act as One, We deliver with Speed ... so GE Works.
A Power&Water Magyarországon Veresegyházon 1.500 fővel gázturbinák összeszerelésével és globális alkatrészellátással, míg Oroszlányon, Tatabányán és Budapesten 900 fővel ultraszűrős víztisztító rendszerek előállításával és kereskedelmével foglalkozik. Találkozzunk a B4-es standon!
Find us on the B4 stand!
Generali Biztosító Zrt. GE Healthcare
Az euDIÁKOK Iskolaszövetkezet jóvoltából már diákéveid alatt megalapozhatod jövődet. Az euJOBS révén, frissdiplomásként kerülhetsz új pozícióba itthon, vagy építhetsz nemzetközi karriert külföldön. Az euFA-nak hála, beutazhatod Európát az Unió által finanszírozott önkéntes programokkal.
Halla Visteon Hungary Kft. - Halla Visteon Climate Control csoport tagja. A 30.500 nmen elterülő üzemben közel 1.870 fő dolgozik. Cégünk, a világ második legnagyobb autóipari klímatechnikai beszállító vállalata, mely klímakompresszorokat, valamint hűtőközegtovábbító rendszereket tervez és gyárt. Találkozzunk a D29-es standon!
Harman Becker Automotive Systems Kft.
Az üzletág víziója olyan technológiai innovációk létrehozása az egészségügyben, melyek új kort hoznak a betegápolás történelmében. Jelenleg a Predix For Healthcare projektünk keretében szoftverfejlesztőket, a sales és szervíz területeinkre pedig elsősorban gyakornokokat keresünk.
1831 óta a Generali név összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. Mára egy piacvezető, multinacionális vállalattá váltunk: világszerte 77 ezer alkalmazottat foglalkoztatunk több mint 60 országban. Már ügyfeleink is tudják, a legjobb teljesítményre törekszünk. Neked is köztünk a helyed!
Az utakon több mint 25 millió személygépjármű rendelkezik a Harman audio és infotainment rendszereivel. Az autóipari divízióhoz tartozó, székesfehérvári Harman-ban gyártott rendszerek a szórakoztatás mellett magas szintű kényelmi és biztonsági megoldásokat nyújtanak az úton lévők számára.
Találkozzunk a B4-es standon!
Találkozzunk az A31-es standon!
Találkozzunk a B32-es standon!
Találkozzunk a C30-as standon!
evosoft Hungary Kft. Folyamatosan keresünk tehetséges kollégákat Magyarország vezető szoftverházához! Beszélsz angolul és/vagy németül? Otthon vagy a C++, C#, Java, vagy a tesztelés világában? Ha szívesen dolgoznál a Siemens AG leányvállalatánál, keresd ajánlatainkat a börzén, illetve a www.evosoft.hu/karrier oldalon. Találkozzunk a D1-es standon!
ExxonMobil ExxonMobil is a dynamic, exciting place to work. We hire exceptional people and every one of them is empowered to take initiative. In Hungary we provide services in finance, customer service and IT globally or on European level. We invite you to explore the world of opportunities waiting for you. Find us on the C5 stand!
FémAlk Zrt. A FÉMALK Zrt. folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően mára kimagasló eredményeket ért el a nyomásos alumínium öntvények előállítása terén, elsősorban az autóipar részére. Stabil piaci helyzetünket erősíti a folyamatos innováció és csapatmunka, továbbá tradicionális vállalati értékeink. Találkozzunk a D16-os standon!
Fly2work Cégünk 2 típusú USA vízumügyintézéssel foglalkozik: szakmájukban állásajánlattal rendelkező, felsőoktatásban tanulók és pályakezdők részére 6-18 hónapra, valamint a H1B munkavállalói vízummal 3 évre felsőoktatásban végzettek számára. Új-Zélandon garantált szállodai szakmai gyakorlatokat biztosítunk. Találkozzunk az M6-os standon!
14
Találkozzunk a D32-es standon!
H&M Hennes & Mauritz Kft.
Találkozzunk az A7-es standon!
euCSOPORT
Magyarország egyik vezető munkaerő-közvetítő vállalata vagyunk, iparágakra és szakterületekre specializálódva. Professzionális tanácsadóink keresik azokat a rejtett tehetségeket, akik megfelelnek a szakmai elvárásoknak, és képesek értéket teremteni partnereink vállalati kultúrájában.
Találkozzunk a B4-es standon!
GE GOC
Ericsson
Grafton Recruitment
• 2015. február 25-26. • w w w. h v g a l l a sb o r z e . hu HK_enmark-55x175-karirt_r04.indd 1
2015.01.23. 14:17:29
Kiemelt állásajánlóink:
Állást kínálók Humánia HRS Group Zrt.
Hays Hungary Magyarország egyik vezető szakembertoborzással és kiválasztással foglalkozó vállalataként álláskeresésének és karrierjének bármely lépcsőfokán a rendelkezésére állunk. Célunk, hogy a megfelelő szakembert a megfelelő munkakörbe helyezzük el minden esetben. Találkozzunk a C8-as standon!
18 irodából országos hálózatával a Humánia HRS Group cégcsoport közel 20 év munkaerőpiaci tapasztalatait felhasználva szolgáltat mind partnerei, mind munkavállalói számára. A Humánia Zrt. YOUNGLine programjában a Fürge Diák Iskolaszövetkezettel közösen a JÖVŐ GENERÁCIÓJÁNAK útra indítását tűztük ki.
HVG Karrier Plusz
INT-Solution Kft.
Az ingyenes Karrier Plusz kiadvány önéletrajzmintákat, interjú szituációkat, a karrierépítés kapcsán leggyakrabban felmerülő kérdéseket, és cégek, szervezetek bemutatkozóit tartalmazza. Gyere, és vedd át az új 2015-ös kiadványunkat a standon!
Az INT-Solution Kft. már 7 éve piaci szereplője a humánerőforrás fejlesztés piacának. Az alapítók több éves szakmai tapasztalata hívta életre azzal a céllal, hogy hidat képezzen a munkát keresők és vállalatok között. Tanácsadással segítjük a pályázókat abban, hogy elérhessék karriercéljaikat.
Találkozzunk a B6-os standon!
Találkozzunk a D21-es standon!
Hewlett-Packard
Humansoft Kft.
Mi a HP-nál a nagyszabású ötletekért, az újabb és újabb kihívásokért élünk. A kreativitás számunkra nem csak egy szó: ez a lételemünk. Mindent azért teszünk, hogy a technológiánk és innovációnk másokat versenyképesebbé tegyen. Éppen ilyen helyet keresel? Keresd állásajánlatainkat a www.hp.hu/jobs-on!
Az 1989-ben alapított Humansoft Kft., amely 2014 óta a 4iG csoport tagja, fennállása alatt teljes informatikai termék- és szolgáltatásportfoliót épített ki. Kimagasló mérnöki tudásával, színvonalas szolgáltatásaival és minőségi megoldásaival a hazai informatika piac kiemelkedő szereplője.
Találkozzunk a B16-os standon!
Találkozzunk a C24-es standon!
hoteljobs.hu
HUMELTIS Biotechnológiai Kutató-Fejlesztő Kft.
Találkozzunk a D20-as standon!
IBIDEN Hungary Kft. Az IBIDEN Hungary Kft. japán tulajdonú multinacionális gyártó vállalat. Az anyavállalat több mint 100 éves-, a magyarországi gyár 10 éves múltra tekint vissza. Autóipari beszállítóként dízelmotorok kipufogórendszeréhez gyártunk kerámia alapú részecskeszűrőket. Találkozzunk a D19-es standon!
Infineon Technologies
We believe that using three dimensional models of lung tissues will lead to in-depth understanding of pulmonary diseases, drug responses, aging and lung tissue regeneration processes. This knowledge will aid the development of personalized diagnostics and therapies saving the lives of people.
Az Infineon félvezető és rendszermegoldásaival választ kíván adni a modern társadalmak kihívásaira. Ezek a kulcsfontosságú területek az energiahatékonyság, a mobilitás és a biztonság. Szabadalmaival több évtizede bizonyítja elkötelezettségét a megbízhatóság, a minőség és az innováció iránt.
Find us on the A17 stand!
Találkozzunk a B19-es standon!
HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.
Infomatix Kft.
If you value a workplace that promotes an entrepreneurial environment & accountability, exemplifies loyalty, offers the chaos that is startup, never compromises integrity and has a strong social conscience then start your career with us, the fastest growing HR Tech organiser worldwide.
A HungaroControl navigációs szolgáltatásokat nyújt Magyarország légterében, valamint a Koszovó feletti magas légtérben, továbbá biztosítja a légiforgalmi irányítók alap-és továbbképzését. Munkatársai évente átlagosan 600 ezer járatot irányítanak, a világ egyik legkorszerűbb rendszerének segítségével.
Are you interested in Business Intelligence, Data Visualization and Analytics? Join our multinational company and learn what is Big Data from our experts. Are you agile? You'll feel like coming home! Join as Developer, Engineer, Project Manager or Analyst and be a real added value to our projects.
Find us on the A33 stand!
Találkozzunk az A24-es standon!
Find us on the A19 stand!
A Jobs4Hotels nemzetközi csoport tagjaként több mint 15 éves tapasztalattal a vendéglátás területén, a Hoteljobs.hu munkalehetőséget biztosít neves szállodákban és éttermekben Magyarországon és külföldön egyaránt. Lehet recepciós vagy szakács a Hoteljobs a legjobb választás az álláskereséshez! Találkozzunk a C22-es standon!
HRN Europe Kft.
IT Services Hungary Az IT Services Hungary hazánk legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő ICT munkaadója. Az összes, széles körben alkalmazott szoftver-, hardverplatform üzemeltetésére, SAP-rendszer szolgáltatásokra, szerverüzemeltetésre, hálózatmenedzselés és -felügyeletre keres szakembereket. Találkozzunk az A10-es standon!
Jobline.hu A jobline.hu a kvalifikált álláskeresők egyik legkeresettebb fóruma, amelyen több ezer állásajánlat vár megbízható cégektől. Már mobil oldalunkon keresztül is leadhatod jelentkezésedet a kiválasztott állásokra. Várunk a standon, ahol CV fotót készít rólad profi fotósunk. Találkozzunk az A1-es standon!
K&H Csoport Tulajdonosunk, a KBC Csoport és a K&H is a legfontosabb erőforrásának munkatársait tartja, és hisz abban, hogy csak elégedett, kellően motivált és magas szakmai tudással rendelkező munkavállalókkal lehet sikeres. Éppen ezért kiemelt célja, hogy munkavállalói számára vonzó munkahelyet teremtsen. Találkozzunk a C2-es standon!
KEKKH A KEKKH Magyarország közigazgatási intézményrendszerének meghatározó szervezete. Küldetése a szolgáltató állam megvalósítása, valamint a közigazgatás korszerűsítésének előmozdítása az ügyfélbarát közigazgatási eljárások kidolgozásán és az elektronikus közszolgáltatások továbbfejlesztésén keresztül. Találkozzunk a C7-es standon!
Kelly Services Az elmúlt 10 évben 18.000 munkavállalót helyeztünk el a legelismertebb hazai nagy- és középvállalatoknál. IT, pénzügy, HR, ügyfélszolgálat, adminisztráció, logisztika, értékesítés és mérnöki területen pályázhatsz nálunk. Több idegen nyelvet is beszélsz? Hozd el önéletrajzod, és indítsd be karriered! Találkozzunk a D22-es standon!
Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. A vállalatcsoport piacvezető a haszonjárművek fékrendszereinek piacán. Termékpalettája felöleli egy jármű fékrendszerének minden elemét, a pneumatikus egységektől az innovatív elektronikus rendszerekig. Fejlessz velünk budapesti Kutatási-és Fejlesztési Központunkban vagy kecskeméti telephelyünkön! Találkozzunk a B18-as standon!
Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. A Knorr-Bremse a vasúti járművek fék- és fedélzeti rendszereinek vezető gyártója. Egyaránt szállít fékeket a távolsági és regionális vonatok, motorvonatok, mozdonyok és vasúti kocsik, valamint a városi közlekedés eszközei (metró, villamos) számára. Találkozzunk a B17-es standon!
Szakmai partnerünk:
•
A rendezvény szervezője:
w w w. hvg a l l a sb o r z e . hu • 2015. február 25-26. •
15
Állást kínálók KPMG
MBtech Hungary Kft.
A KPMG 1989 óta Magyarország egyik vezető könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó társasága. A KPMG - hálózat magyarországi tagvállalatainál 750 tapasztalt és pályakezdő munkatárs dolgozik, különböző szektorbeli ügyfelek munkáját segítve.
Az MBtech Group 3.300 munkavállalójával a járműipar egyik legfontosabb mérnöki tanácsadó vállalata. Autó- és repülőgépgyártók illetve beszállítóik egyaránt profitálnak világszerte mérnökeink és tanácsadóink integrált megoldásaiból.
Találkozzunk a B28-as standon!
Lexmark
MediaGo Alapítvány
A Lexmark International Inc. nyomtatási és képalkotási termékek, szoftverek, megoldások és szolgáltatások széles skáláját biztosítja világszinten a legkülönfélébb méretű vállalatok számára. 2009-ben Budapesten nyílt az új európai kompetencia központ, amely ma már közel 350 főt foglalkoztat.
A MediaGo által támogatott gyakornoki program célja, hogy szakmai tapasztalatot és értékes referenciát gyűjts. A gyakornokok a programban tényleges munkakörnyezetbe és éles munkahelyzetekbe kerülnek. Bővebb információ: www.mediago.org
Találkozzunk a D7-es standon!
Találkozzunk a B35-ös pultnál!
Lidl Magyarország
Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
Szeretnél a Superbrands-díjas Lidl csapatához tartozni? MI VEVŐK VAGYUNK RÁD! Akár szakmai gyakorlatunk, friss diplomásoknak szóló vezető-utánpótlás programunk, akár a kimagasló juttatásokkal járó vezetői pozícióink egyike érdekel, mi számos lehetőséget kínálunk a sikerre. Építsd velünk a jövőt!
A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában mintegy 4.000 munkatársunk fáradozik azon, hogy kiváló minőségben gyártsa a B, a CLA és a CLA Shooting Brake modelleket. Cégünk évek óta a régió „Legvonzóbb munkáltatója” cím birtokosa. Várjuk Önt is csapatunkba, legyen részese sikereinknek!
Találkozzunk az A9-es standon!
Találkozzunk a B5-ös standon!
Mind-Diák Szövetkezet
Loxon A Loxon Solutions Zrt. dinamikusan fejlődő, magyar tulajdonú szoftvercég, ami a világ 25 izgalmas országába, vezető bankok és bankcsoportok számára szállítja hitelezési és hitelkockázat kezelési megoldásait. A projektek során üzleti elemzők és fejlesztők dolgoznak együtt a siker érdekében. Találkozzunk az A20-as standon!
Lufthansa Systems Hungária Kft.
NNG
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Középmagyarországi Regionális Adó Főigazgatósága a közel 5.000 fős létszámával az ország legnagyobb közigazgatási szerve, amely adóztatási tevékenységét a Régió Központ, valamint a Pest Megyei, az Észak-, Kelet-, és Dél-budapesti Adóigazgatóságok útján látja el.
Mi, az NNG Kft.-nél innovatív navigációs megoldásokat fejlesztünk a világ autóiba, megrendelőink között a legnagyobb autóipari cégek sorakoznak. Csatlakozz hozzánk, ha megszállottan keresed a kihívásokat, és szeretsz modern környezetben, kreatívan dolgozni! Állásainkat az nng.com/jobs oldalon találod.
Találkozzunk a D13-as standon!
Találkozzunk az A14-es standon!
Nemzeti Közlekedési Hatóság
Nokia
Az NKH a közlekedéshez kapcsolódó hatósági, felügyeleti tevékenységet ellátó államigazgatási szerv. Feladatunk a biztonságos közlekedés érdekében ésszerű és jogszerű döntések meghozatala, ügyfélbarát ügyintézés biztosítása. Ha érdekelnek a közlekedési és államigazgatási feladatok, nálunk a helyed!
A Nokia a telekommunikációs hálózatok, a mobil-szélessáv világszintű szakértője, a világ második legnagyobb távközlési szállítója. Naponta a világ népességének 1/4-e csatlakozik a hálózataihoz. A Nokia hazai jelenléte világviszonylatban is jelentős: a munkavállalói létszáma meghaladja az 1.400 főt.
Találkozzunk a D24-es standon!
Találkozzunk az A30-as standon!
Nestlé Hungária Kft.
Opel Szentgotthárd Kft.
A Nestlé a világ vezető élelmiszeripari, táplálkozás, egészség és életmód vállalata. Pályakezdőket és gazdasági diplomával rendelkező tapasztalt szakembereket várunk budapesti központunkba, illetve műszaki/élelmiszeripari diplomával rendelkezőket szerencsi, diósgyőri, büki és kékkúti gyárainkba.
Az Opel Szentgotthárd dinamikus fejlődése tovább folytatódik. Folyamatosan bővülő Flex gyárunkban július óta már három különböző, új generációs Opel motorcsaládot gyártunk. Töretlen sikerünk titka a jól képzett, rugalmas és kreatív munkaerő. Légy Te is a csapat tagja, hisz az embereken múlik minden!
Találkozzunk a C27-es standon!
Találkozzunk a D11-es standon!
Diákmunka = szakmai tapasztalatszerzés, pénzkereseti lehetőség, rugalmas munkaidő, biztonságos munkavégzés. Neked mi a fontos? A Mind-Diák Szövetkezetnél ezt mind megtalálod. Országszerte 16 városban várjuk a diákok jelentkezését rendszeres és alkalmi diákmunkára, gyakornoki állásokra. Jelentkezz! Találkozzunk a B33-as standon!
MISYS
Gondolkoztál már azon, milyen összehangolt folyamatokat igényel, hogy egy repülőgép elérje úticélját? Kollégáink a Lufthansa Systemsnél nap mint nap azért dolgoznak, hogy minden egyes láncszem a helyére kerüljön. Legyél te is a repülés IT világának a részese! Találkozzunk a C13-as standon!
LuK Savaria Kft.
16
Találkozzunk a B13-as standon!
NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága
Misys is one of the world's leading companies engaged in the production of banking and financial software solutions. It has a wider product portfolio than any of its competitors: banking, money and capital market, commercial, corporate risk management and investment management solutions. Find us on the B30 stand!
MOL Group
„Közösen tartjuk mozgásban a Világot” - hangzik a Schaeffler csoport mottója. Szombathelyi üzemünkben 1997 novemberében indult meg a termelés. Jelenleg több mint 2.400 főt foglalkoztató gyárunk termékpalettáján kuplungszerkezetek, kuplungtárcsák és kéttömegű lendítőkerekek számos változata szerepel.
A több mint 40 országban jelenlévő, és közel 29.000 munkatársat foglalkoztató MOL-csoport Kelet-Közép Európa egyik vezető, nemzetközi, független olaj- és gázipari vállalata. A MOLcsoport fő tagjai: Magyarországon a MOL Magyarország, Szlovákiában a Slovnaft, Horvátországban az INA, Olaszországban az IES.
Találkozzunk a C9-es standon!
Találkozzunk az A25-ös standon!
Magyar Suzuki Zrt.
Monster
Idén újabb Suzuki modell, az újgenerációs Vitara sorozatgyártása kezdődik meg Esztergomban. Új modelljeinkhez friss szemléletre, innovatív gondolkodásra és lendületes csapatmunkára van szükségünk. Olyan jelentkezőket várunk, akik részt szeretnének venni megújuló modellkínálatunk létrehozásában.
Hazai és nemzetközi karrier? Építsd a Monsteren! Több ezer minőségi állásajánlat vár Magyarországon, több mint 1 millió állás világszerte a legnagyobb és legjobb nevű munkaadóknál. Ezt kínálja a világ vezető állásportálja. Lépj fel a monster.hu-ra, töltsd fel a CV-det, és indulhat is a pályázás.
Találkozzunk az A6-os standon!
Találkozzunk a C15-ös standon!
MÁV Csoport
Morgan Stanley
A MÁV Csoport hazánk egyik legnagyobb tradicionális, folyamatosan fejlődő vállalatcsoportja. Az ország különböző pontjain kínálunk állásokat számos szakterületen. Munkatársainkra hosszú távon számítunk, szakmai fejlődésüket széleskörű képzési lehetőségekkel támogatjuk. Csatlakozz hozzánk Te is!
Morgan Stanley a világ egyik vezető pénzintézete, amely 42 országban, 1.300 irodával kínál kiemelkedő színvonalú pénzügyi szolgáltatásokat. Vezető szerepét a legtehetségesebb emberek foglalkoztatásával, a legfejlettebb technológia alkalmazásával és emberközpontú munkakörnyezet biztosításával érte el.
Találkozzunk az A22-es standon!
Találkozzunk a D4-es standon!
• 2015. február 25-26. • w w w. h v g a l l a sb o r z e . hu
Kiemelt állásajánlóink:
Állást kínálók Roche Szolgáltató (Európa) Kft.
Oracle
PEC Central Europe
PwC
Oracle is the world's most complete and integrated business SW&HW systems company. Work at Oracle is not all about technology. It is also about finding IT solution for the customers' needs: sales, complex project and implementation management, support and many others. Do you want to become part of this?
Tudod hogyan készülnek a hibrid járművek akkumulátor cellái? Mi tudjuk. A PEC cégcsoport a hibrid üzemű járművek akkumulátorait gyártó sorok egyik vezető beszállítója. Szeretnél a világ egyik leggyorsabban fejlődő iparágában, high-tech műszaki környezetben, fiatalos csapattal dolgozni?
Grow your own way. A PwC Rólad szól. A PwC a Te személyes és szakmai fejlődésedet jelenti, a Te sikereidet, az élethosszig tartó tanulást, az egyéniségedet és a választásaidat. Lehetsz gyakornok vagy pályakezdő, a jövőd itt kezdődik. Ismerkedj meg karrierlehetőségeinkkel!
Find us on the B10 stand!
Találkozzunk a D5-ös standon!
Találkozzunk a B31-es standon!
Roche is a Swiss-based global health care company nr. 1 in biotech that operates in 150 countries. Since 2006 the Hungarian SSC provides financial and HR services to support Roche affiliates all around the globe. We offer an exceptional career path for exceptional fresh graduates and professionals. Find us on the D28 stand!
OTP Bank Nyrt.
persona service
Az OTP Csoport 9 országban, több mint 1.500 bankfiókban több mint 13 millió ügyfelének nyújt teljes körű pénzügyi szolgáltatásokat. A Csoport eredményességében meghatározó szerepe van a munkatársaknak, ezért kiemelt helyen szerepel a tehetséges és elkötelezett munkavállalók alkalmazása és megtartása.
45 éves szakértelem HR szolgáltatásokban. Olyan dolgozni vágyó szakembereket keresünk, akik megismerkednének Németországban a garantált magas szintű szolgáltatásainkkal. Hisszük, hogy az emberekkel való együttműködés csak akkor vezet sikerhez, ha a szakértelem empátiával és felkészültséggel párosul.
Találkozzunk a C6-os standon!
Raiffeisen Bank Csatlakozz a Raiffeisen Bank csapatához! Ha egy izgalmas, kihívásokkal teli, kiemelt szakmai és személyes fejlődési lehetőséget biztosító, életre szóló karrierélményt nyújtó munkahelyet keresel, itt a helyed! Tedd próbára magad, a lehetőség adott! Nálunk a megbecsülés Veled kezdődik! Találkozzunk a D31-es standon!
Találkozzunk a C23-as standon!
Pannon-Work Zrt.
Plazmaszolgálat Kft.
Cégünk 17 kirendeltsége munkaerő-közvetítés és kölcsönzéssel, toborzás-kiválasztással, és diákmunka közvetítéssel foglalkozik 1989 óta. Hazánk egyik legjelentősebb HR szolgáltatójaként az elmúlt 2 évben több mint 1.200 pozícióra közvetítettünk jelöltet. 5.200 fő munkavállalót kölcsönzünk 150 cégnek.
Adj vérplazmát, hogy segíthess másoknak! Ha egészséges vagy, és van egy szabad órád, gyere el hozzánk plazmát adni! Célunk, hogy a magyar betegeket magyar plazmából készült gyógyszerekkel lássuk el. Segítségedért ingyenes orvosi vizsgálatot és 3.000 Ft költségtérítést adunk.
Találkozzunk a D18-as standon!
Találkozzunk a D35-ös pultnál!
SAMSUNG Budapest Több mint 70 éves fennállása alatt a Samsung neve összefonódott az innovációval és a lendületességgel. A vállalat zászlóshajója, a Samsung Electronics piacvezető az elektronikai termékek fejlesztésében és a digitális média területén. Képzeld el, hogy milyen egy világszínvonalú cégnél dolgozni! Találkozzunk a D27-es standon!
Randstad A Randstad hazánk piacvezető munkaerő-közvetítő cége. Küldetésünk, hogy vezető szerepet töltsünk be a munka világának alakításában. Tanácsadóink egy-egy gazdasági területre specializálódtak és a munkaerőpiacon elérhető legjobb, hosszú távon is sikeres munkáltatómunkavállaló párosításra törekednek. Találkozzunk a D8-as standon!
SAMSUNG Jászfényszaru A SAMSUNG Electronics Magyar Zrt. 1990-ben kezdte meg működését Magyarországon. A cég nagy léptekkel haladt a gyártásban és a kereskedelemben egyaránt, fennállásuk 25 éves évfordulóját egy újabb gyártócsarnok átadásával ünnepelték. Standjuknál jelentkezz nyitott pozícióikra, és Tiéd lehet a Galaxy TAB! Találkozzunk a D27-es standon!
Pannonjob Kft.
Process Solutions
REHAU-Automotive Kft.
Magyarország egyik legnagyobb, 20 éves tapasztalattal rendelkező humán szolgáltató cége, ahol számos szakképzett toborzás-kiválasztási tanácsadó azon dolgozik nap mint nap, hogy karriered sikeresebb legyen. Miért tesszük ezt? Mert együtt nagyobbat léphetünk előre. Legyünk együtt sikeresek!
A Process Solutions Csoportot az Arthur Andersen alapította saját üzleti folyamat outsourcing (BPO) divíziójaként. Ma már az európai régió dinamikusan növekvő, teljesen független számviteli szolgáltatójaként működünk. Magyarországon 2006 óta piacvezetők vagyunk!
A polimer alapú megoldások prémium-márkájaként a REHAU piacvezető szerepet tölt be az építőipar, az autóipar és az egyéb ipari területeken. A REHAU legújabb autóipari beruházása Győrben valósult meg 2013-ban, ahol mérnöki, logisztikai és gazdasági területen kínálunk kihívásokkal teli lehetőségeket.
Találkozzunk az A18-as standon!
Találkozzunk az A26-os standon!
Találkozzunk a D10-es standon!
SAP Hungary Kft. Az SAP, a világ legnagyobb üzleti szoftvercége 1972 óta az ügyfelei sikeréért dolgozik. A magát a világ 130 országában képviseltető vállalat a vállalatirányítási szoftverek piacán vezető szerepet tölt be. Az SAP mindenhol jelen van: a világ 500 legnagyobb vállalatának 86%-a SAP-t használ. Találkozzunk a C3-as standon!
Sapa Profiles Kft. A Sapa az alumínium profilok előállításában világelső, 41 országban közel 23.000 munkavállalót foglalkoztató skandináv cég. Székesfehérváron több mint 1.100 fős létszámmal alumínium profilok sajtolásával, ezek megmunkálásával foglalkozik, illetve itt található Globális Pénzügyi és IT Központja is. Találkozzunk a C17-es standon!
Szakmai partnerünk: JL_ne-halogasd-palyakezd_175x115_r03m.indd
1
•
A rendezvény szervezője:
w w w. hvg a l l a sb o r z e . hu • 2015. február 25-26. • 2015.01.23. 14:21:15
17
Állást kínálók ThyssenKrupp Presta Hungary
Vodafone | Vodafone Shared Services Budapest
Sony is a leading global innovator of audio, video, communications and information technology products for both the consumer and professional markets. From electronics to media and entertainment, Sony is at the heart of global popular culture.
A kormányrendszerek területén technológiaautóipar meghatározó innovatív partnere. Mun-
Igazi kihívásokat keresel? A világ egyik vezető mobilkommunikációs szolgáltatójának hazai leányvállalata és saját szolgáltató központja várja jelentkezésedet!
katársainkat a dinamika, az innovációs kedv,
Találkozzunk a B9-es standon!
Find us on the D12 stand!
Vedd kezedbe a jövőt és csatlakozz hozzánk.
Sberbank
Sony Europe Ltd.
Bankunk, amely 1993 óta sikeres a magyar bankpiacon, 2013. november 1-jétől orosz tulajdonosa nevét használva működik tovább. Az a tőkeerő, banki kultúra, pénzügyi tudás, termékismeret és elkötelezettség, amit a Sberbank képvisel, garanciát jelent a hosszú távú, sikeres és stabil banki működésre. Találkozzunk a C25-ös standon!
SSCHeroes Magyarország
Schenker Kft. A magyar szállítmányozási piacon több mint 20 éve jelen lévő - a német államvasút, a Deutsche Bahn cégcsoporthoz tartozó - Schenker Kft. a szállítmányozás teljes spektrumát lefedi 5 telephelyen, közel 400 munkavállalóval. Várjuk szakemberek, gyakornokok, pályakezdők jelentkezését munkaköreinkbe!
Egyetemi és főiskolai hallgatóknak segítünk munkához, szakmai fejlődéshez és normális fizetéshez jutni. Informatikai, mérnöki és egyéb szakmai munkákat, valamint irodai és adminisztrációs feladatokat, továbbá hagyományos diákmunkákat kínálunk. Találkozzunk a B15-ös standon!
18
Találkozzunk a D2-es standon!
A Trenkwalder Kft. országosan 24 irodájával és
Találkozzunk a C31-es standon!
25 éves tapasztalatunk és kiterjedt kapcso-
Trenkwalder közel 8.000 kölcsönzött munkavállalójával az
Önnek legmegfelelőbb állást.
TAKATA A TAKATA a világ autóipari biztonsági berendezéseinek piacvezető gyártója, 556.9 milliárd yen árbevétellel, és Európában közel 13.750, világszerte 43.680 munkavállalóval. Az autóipar megbízható és hozzáértő partnereként biztonsági rendszereket és alkatrészeket tervezünk, fejlesztünk és gyártunk. Találkozzunk a D6-os standon!
A Semcon Kft. svéd nemzetközi vállalat, mely jelenleg a világ 45 országában van jelen. Különböző iparágakban 30 éve nyújtunk minőségi szolgáltatást mérnöki és termékinformációs területen. Magyarországi irodánk folyamatosan nyitott az innovatív, ifjú tehetségekkel való találkozásra!
Az 1.200 főt, ebből 48 különböző nemzetiséget foglalkoztató TATA Consultancy Services több mint 45 globális és európai ügyfél számára nyújt támogatást az üzleti folyamat-kihelyezés, piacelemzés, informatikai tanácsadás és szolgáltatás területén immár több mint 10 éve Budapesten.
Találkozzunk a D15-ös standon!
Találkozzunk az A3-as standon!
Sherbiny Holding & Talentify Co.
TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.
Sherbiny Group is a leading industrial technology and service provider, operating in the countries of the Gulf Coorporation Council and soon opening office in Hungary. We are establishing a new talent management business in Central and Eastern Europe recruiting for companies operating in the GCC.
Nézz FRISS szemmel a Tescóra! Frissdiplomás Programunkba olyan fiatalokat várunk, akik elkötelezettek saját fejlődésük iránt, és motiváltak az előttük álló időszak feladatainak megoldására. A Tescónál számos különböző területen építhetsz karriert - rajtad áll, hogy élsz-e a lehetőséggel!
Find us on the B27 stand!
Találkozzunk a B12-es standon!
Siemens Zrt.
TESK Tanácsadó Kft.
A több mint 165 éves történetre visszatekintő Siemens egyike a világ vezető technológiai vállalatainak. Közel kétszáz országban van jelen. Magyarországon jelenleg több telephelyen, kereskedelmi és szerviz tevékenységei mellett gáz- és gőzturbina komponens és transzformátor gyártással foglalkozik.
A TESK csoport a magyar munkaerőpiac toborzási és kiválasztási szakértője. Állásajánlataink elsősorban IT és mérnöki területen vannak, de gyakran keresünk logisztikai, adminisztratív pozíciókba is munkatársakat az ország egész területén. Partnereink multinacionális cégek és KKV-k közül kerülnek ki.
Találkozzunk a D30-as standon!
Találkozzunk a D17-es standon!
Sigma Technology Magyarország Kft.
Teva Gyógyszergyár Zrt.
A Sigma Technology komplex mérnöki szolgáltatásokat nyújtó nemzetközi vállalat. Fő tevékenységünk a szoftverfejlesztés valamint az információtervezés és -menedzsment. Szakszövegíróink, illusztrátoraink és szoftverfejlesztőink 5 országban dolgoznak azon, hogy a technológiát használhatóvá tegyék.
A TEVA Gyógyszergyár Zrt. a TEVA kelet-európai gyártóközpontja és az egyik legnagyobb K+F központja. Magyarországi gyártóhelyein, Debrecenben, Gödöllőn és Sajóbábonyban alapanyag-, késztermékgyártást és kutatás-fejlesztést folytat, a budapesti telephelyről a hazai gyógyszerkereskedelmet irányítja.
Találkozzunk az A21-es standon!
Találkozzunk a D23-as standon!
• 2015. február 25-26. • w w w. h v g a l l a sb o r z e . hu
Waberer's Cégcsoport A Waberer's International Zrt. Magyarország és Kelet-Közép-Európa piacvezető logisztikai szolgáltatója, amely - saját piaci szegmensében - Európában is a legtekintélyesebb vállalatok között szerepel. Találkozzunk a B21-es standon!
ország 11. legnagyobb munkáltatója. Több mint latrendszerünk révén segítünk megtalálni az
Tata Consultancy Services
SEMCON Kft.
valamint az autók iránti szenvedély köti össze.
Látogass el az SSC Heroes standjához, ha érdekel a hazai szolgáltatóközpontok világa! Nálunk mindent megtalálsz, amit az SSC szektorról tudni érdemes: cégprofilok, értékelések, pozíciók leírása, illetve kifejezetten az SSC cégekre fókuszáló CV- és interjú-tanácsadás.
Találkozzunk az A28-as standon!
Schönherz Iskolaszövetkezet
vezető ThyssenKrupp Presta cégcsoport az
Találkozzunk a C21-es standon!
TRIGO Csoport A TRIGO 1997-es alapítása óta nyújt professzi-
WHC Personal Kft. Sziasztok Börzézők! Örömünkre szolgál, hogy személyesen is megismerhetünk Benneteket! Cégünk az iparilag legfejlettebb nyugat- magyarországi régióban biztosít Számotokra különböző karrierlehetőségeket. 25 éves szakmai tapasztalatunkat bocsátjuk a rendelkezésetekre a standunknál! Találkozzunk az A32-es standon!
onális minőségügyi megoldásokat elsősorban a járműgyártó ipar és a gyártási szektor vezető szereplői számára. A csoport 4.000 szakemberével 4 kontinens több mint 20 országában nyújt széles körű minőségellenőrzési és minőségmenedzsment szolgáltatásokat. Találkozzunk a D25-ös standon!
Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. A Valeo-csoport egyike a világ legnagyobb autóipari beszállítóinak. 29 országban 78.600 mun-
Workania.hu A Workania.hu az egyik legkedveltebb internetes állásportál. Közel 4.000 hazai és külföldi munkalehetőséget kínál, a legalacsonyabbtól a legmagasabb pozíciókig. Célja, hogy az állásajánlatok mellett egyéb szolgáltatásaival is segítsen, és megoldást kínáljon az álláskeresőknek. Találkozzunk a C15-ös standon!
Zollner Kft.
kapcsolókat, érzékelőket.
A Zollner vállalat a világ egyik vezető EMS szolgáltatója. Jelenleg világszerte 1 értékesítő irodával, valamint 17 gyáregységgel rendelkezünk. Váci és szügyi telephelyünkre keresünk: németül vagy angolul jól beszélő kollégákat minőségirányítási, beszerzői, gyártáselőkészítői, projektmenedzseri területre.
Találkozzunk a D26-os standon!
Találkozzunk a C19-es standon!
katársunk dolgozik 123 gyárban, 16 kutató-, 31 fejlesztő- és 12 elosztó központban. Veszprémi gyárunk 1993 óta gyártja a személy-, haszon-, ill. különleges járművekhez a csúcsminőségű
Kiemelt állásajánlóink:
Képzést kínálók Fernuniversität In Hagen / Budapesti Távtanulási Központ
AIESEC Az AIESEC a világ legnagyobb fiatalok által vezetett non-profit szervezete. Olyan nemzetközi önkéntes és szakmai programokat szervez, amelyek széles látókörrel és nemzetközi tapasztalattal rendelkező fiatalokat képeznek, akik képesek globálisan gondolkozni és csapatban dolgozni. Találkozzunk az M3-as standon!
Szerezz német egyetemi BA/MA diplomát Magyarországról! Közgazdasági, bölcsészettudományi, jogi és matematika/informatika karon, távoktatásban, félévente ca. 61-286 euróért, a Budapesti Távtanulási Központban vizsgázva. www.fernuni-hagen.de/stz/budapest Találkozzunk a K8-as standon!
Masterfield Oktatóközpont
TOEIC, a munkahelyi nyelvvizsga
A Masterfield Oktatóközpont informatikai tréningeket kínál IT szakembereknek és felhasználóknak. Az irodai Office témákon túl, az ország egyik legszélesebb szoftverfejlesztői és programozói tréningkínálatával rendelkezünk. Specialitásunk az általunk meghonosított ISTQB szoftvertesztelői portfólió.
A TOEIC egy világvezető nemzetközi nyelvvizsga, amely a multinacionális cégeknél a munkavégzéshez szükséges idegen nyelvű kommunikációképességet méri. A TOEIC angol vizsga Magyarországon is honosítható, így megfelelő a diplomához csakúgy, mint álláskeresés céljára itthon és a világ 150 országában.
Találkozzunk a K10-es standon!
Best-Work Pszichológiai Felnőttképzés
Fulbright EducationUSA
A Best-Work Pszichológiai felnőttképző olyan képzéseket kínál, melyek kuriózumnak számítanak ma Magyarországon, s melyekkel akár azonnal sikeresen tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon: Dajka+ ajándék Családi napközi vezető képzés, Bébiszitter tanfolyam, Pedagógiai-és Családsegítő munkatárs képzés.
Tanulj, kutass az USA-ban! Pályázz Fulbright ösztöndíjra! A Fulbright EducationUSA évente mintegy 11.000 érdeklődő számára nyújt ingyenes tájékoztatást az amerikai továbbtanulási lehetőségekről, általános felvételi követelményekről, valamint a Fulbright ösztöndíjak pályázati feltételeiről.
Találkozzunk a K1-es pultnál!
Találkozzunk az M7-es standon!
Central European University
IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola
CEU is an English language graduate university located in Budapest, Hungary offering Master's and Doctoral programs in the social sciences, humanities, law, public policy, business, economics, environmental sciences and policy, and mathematics. CEU is accredited in the United States and Hungary.
Az IBS egyéves, brit diplomát adó, angol nyelvű, valamint kétéves, magyar diplomát adó, magyar nyelvű mesterképzéseket kínál: MSc in International Business / Marketing Management / HR Management / Financial Management vagy Nemzetközi tanulmányok / Vállalkozásfejlesztés mesterképzések. www.ibs-b.hu
Find us on the K9 stand!
Találkozzunk a K2-es pultnál!
IWI - Real Madrid Graduate School Universidad Europea
CSE Australia A CSE Australia az első, ausztrál központtal rendelkező cég, amely Magyarországon is rendelkezik saját irodával és kizárólag ausztrál oktatással és bevándorlással foglalkozik. Egyedülálló módon cégünknek van Ausztráliában akkreditált bevándorlási jogásza, oktatási tanácsadói és ausztrál közjegyzője. Találkozzunk az M10-es standon!
Az IWI Fitnesz-Wellness-Sport Iskola és az IWI SportAkadémia 40 féle OKJ-s tanfolyamot és továbbképzést kínál a fitnesz és az élsport területén. 2014 óta pedig elérhetővé tettük a Real Madrid Graduate School képzéseit. Nemzetközi edzőképzőként és karrierszervezőként támogatjuk hallgatóinkat. Találkozzunk a K4-es standon!
Pannon Egyetem A Pannon Egyetem minőségi képzést kínál nemzetközi hírű kutatók támogatásával és világcégek ipari projektjeivel, amelyeken a hallgatók is dolgozhatnak kimagasló ösztöndíjakért. Hosszú távú szakmai karrier, biztos tudás, együttműködő, családias környezet várja a jelentkezőket! www.uni-pannon.hu Találkozzunk a K7-es standon!
StudyGuide A StudyGuide 13 ország 50 felsőoktatási intézményébe segíti a jelentkezést. Több mint 5.000 szak érhető el az általunk képviselt egyetemeken, melyek között megtalálhatóak gazdasági, mérnöki, design, IT, természet- és társadalomtudományi képzések alap és mester szinten egyaránt akár tandíjmentesen. Találkozzunk az M8-as standon!
StudyTime Kft.
Találkozzunk az M1-es standon!
Tudomány Nyelviskola Kft. Használható nyelvtudásra van szükséged? Nyelvvizsgáznál? Szeretsz profi tanároktól jó hangulatú órákon tanulni? Szívesen tanulnál nyelvet külföldön? Speciális tréningre van szükséged, hogy a munkahelyeden vagy álláskereséskor jobban érvényesülj? Téged is vár a Tudomány Nyelviskola Budapesten! Találkozzunk a K6-os pultnál!
Ygen Humánerőforrás Központ Az Ygen Humánerőforrás Központ küldetése, hogy segítse az álláskeresőket karriertervük megfogalmazásában és kivitelezésében. Szolgáltatásaink mindegyike az egyéni igényekre szabottan nyújt lehetőséget ügyfeleink számára a fejlődésben: tanácsadások, tréningek, álláskereső napok, kék szám: 40/201-110. Találkozzunk a K11-es standon!
Zsigmond Király Főiskola
A StudyTime 2003-ban alakult és külföldi oktatási intézményeket képvisel. Évente több száz diák kiutaztatását intézi különböző programokra Ausztráliába, Kanadába, Amerikába vagy éppen Angliába. Diákjaink 15-45 év közötti fiatalok, akik felismerik mennyire hasznos a külföldön szerzett tapasztalat.
Bölcsészet-, gazdaság-, társadalomtudományi, informatikai képzések: nappali és levelező tagozaton, felsőoktatási szakképzésen, (intézményi részösztöndíjas) alapszakon és akár állami ösztöndíjas mesterszakon. www.zskf.hu |
[email protected] Következő (várható) jelentkezési időszak: nyári pótfelvétel.
Találkozzunk az M5-ös standon!
Találkozzunk a K5-ös pultnál!
Euro Nyelvvizsga Központ Külföldön vagy itthon próbálsz szerencsét? Nyelvtudásra és megfelelő papírokra szükséged lesz. Az Euroexam valódi nyelvtudásod méri: nyelvtanozás helyett 100% kommunikáció. Itthon és külföldön egyaránt elismerik, mostantól rövidebb és egyszerűbb lett, online tanfolyamán pedig ingyen készülhetsz fel. Találkozzunk a K3-as standon!
EUROPASS, ERASMUS+ Hogyan építhetsz karriert már az egyetemi évek alatt? Csatlakozz a nemzetközi Erasmus+ közösséghez: ösztöndíjak és külföldi szakmai gyakorlatok várnak. Hogyan mutathatod be hatékonyan az így szerzett készségeidet, tapasztalataidat? Személyre szabott tanácsadás az Europass dokumentumok használatáról. Találkozzunk az M9-es standon!
Kiemelt állásajánlóink
Impresszum: HVG Állásbörze Országos Képzési és Karriernapok Karrier Iránytű Lap megjelenése: 2015. február 20. Kiadja: HVG HR Center Kiadó címe: 1037 Budapest, Montevideo utca 14. Felelős kiadó: HVG Kiadó Zrt. Felelős szerkesztő: Frissdiplomás Kft. Közreműködött: Bogárdi-Mészöly Andrea, Kocsis Anita Fotók: www.hvgallasborze.hu Tördelés: Zádor György Nyomtatás: MediaWorks Nyomda Hirdetésszervező: HVG HR Center Telefon: +36 1 436 2206 Fax: +36 1 436 2089 Megjelent: 88 000 példányban
Szakmai partnerünk:
Kiemelt médiapartnereink
Együttműködő partnereink
•
A rendezvény szervezője:
További médiapartnereink
Szakmai támogatónk
w w w. hvg a l l a sb o r z e . hu • 2015. február 25-26. •
19
Karrierépítést támogató programok ElőadóTér programjainak támogatója: Február 25. szerda
11:00 — 11:45 11:55 — 12:40
12:50 — 13:35
Top 5 szempont a munkahelyválasztásnál
Fülöp Zsuzsa előadása Hogyan lehetsz sokkal jobb jelölt a Facebook és LinkedIn segítségével?
Timár Krisztina előadása Személyes márka- és kapcsolatépítés felsőfokon avagy hogyan pályázz a meg nem hirdetett pozíciókra
Február 26. csütörtök
11:00 — 11:45 11:55 — 12:40
12:50 — 13:35
Mezriczky László előadása
13:45 — 14:30
14:40 — 15:25 15:35 — 16:20 16:30 — 17:15
Állásinterjúk: légy profi telefonon, skype-on és szemtől szemben is!
Tammy Nagy-Stellini, Bodnár Sándor, Ferenczi-Molnár Noémi, Keszte Károly Túlélni vagy továbblépni? Mikor jön el a munkahelyváltás ideje?
Repka Ágnes előadása Ne fogj mellé! – 2015 reális bérigényei, juttatásai
Bogártelki Ágnes, Greguss Csaba előadása Teremts magadnak munkahelyet!
Pethő Anikó előadása
Kérdezz az előadások alatt okostelefonod segítségével!
13:45 — 14:30
14:40 — 15:25 15:35 — 16:20 16:30 — 17:15 17:20 — 17:40
Az álláskeresés evolúciója - mit nem próbáltunk még?
Fekete-Körösi Márta előadása Tökéletes önéletrajz: valóság vagy „legenda”?
Polgár Zita, Kavasinszky Dóra, Huszka Ágnes előadása Kéziszótárt az álláskereséshez! Értelmezd jól az álláshirdetéseket! Szalmás Mariann, Sziller Viktória előadása Bizonyíts a próbaidőn! Ha felvettek, az még csak fél siker!
Hadas Hajdu Helga előadása Tedd magad eladhatóvá! – Énmárka 2.0
Hajdú Zoltán előadása Térjünk a lényegre, avagy bértárgyalás a gyakorlatban
Szűcs István előadása Légy nyitott, engedd, hogy mindig megtaláljanak a lehetőségek!
Fodor Judit, Pataki Géza előadása Stand-up más szemszögből
Sulyok Péter, vak humorista előadása
A SOPRESO egy olyan prezentációkat segítő webes alkalmazás, amely merőben új módon létesít kapcsolatot az előadó és közönsége között. Webböngészőből elérhető kommunikációs felület segítségével a hallgató kérdéseket tehet fel, szavazhat, mobilon követheti a prezentációt és visszalapozhat abban, illetve kapcsolatot teremthet az előadóval a virtuális névjegykártyák segítségével. Ezt a közösségi prezentációs szoftvert a HVG Állásbörzén is használhatják a látogatók, ezzel is interaktívvá téve az előadásokat.
Játssz együtt leendő munkaadóddal!
Megmérettetnéd magad egy szakmai erőpróbán? Oldottabb és magabiztosabb vagy, ha egy játékos feladat révén ismerkedhetsz meg a cég munkatársaival? A HVG Állásbörzén szakmai feladványok megoldása közben észrevétlenül ismerkedhetsz meg mérnöki, informatikai és gazdasági területen működő kiállítókkal.
Mérnököknek ajánljuk: •M ekkora egy A3 Limousine 1.4 TFSI végsebessége? Hol készülnek az AUDI Hungaria gyárában a kisszériás alkatrészek? Ezt is megtudhatod egy interaktív játék keretében az A5-ös standon. •É rdekel, hogyan lehet minél hosszabb csővezetéket építeni? Szerezz saját élményt az olajipar működéséről egy logikai játékon keresztül a MOL Group standjánál (A25)! •T edd próbára gyorsaságod és logikád a Suzuki interaktív standjánál (A6)! Válassz pályát, győzd le a csúcstartót, és fejtsd meg az ábrát! •É rdekel az autóipar és a minőségügy világa? Konstrukciós játékkal teszteld kooperációs és kreatív képességeidet a TRIGO standjánál (D25)!
20
Tanácsadások Február 25-26. 10:15 - 18:00 CV tanácsadás: Cvonline.hu Humanfield Tanácsadó Iroda Pannonjob Kft. TESK Tanácsadó Kft. Grafológiai gyorselemzés: Duktus '94 Kézíráselemző és Szolgáltató Kft. Karrier tanácsadás: Gordon & T.A. Kft. INT-Solution Kft. Lineo International Consulting Kft. Metavízió Munkaügyi Fórum BFKH Munkaügyi Központ Pályaorientációs és pályakorrekciós tanácsadás: ESSENTIA™ - Benned van! Ygen Humánerőforrás Központ SZTÁV Felnőttképző zRt.
w w w .EMBERBOLaLEGJOBBAT. h u
Próbainterjú magyar nyelven: Ars Energica Humánia HRS Group Zrt. Próbainterjú idegen nyelven: Nyelvitrening.com Tudomány Nyelviskola Próbanyelvvizsga idegen nyelven: Euro Nyelvvizsga Központ
Foglalj előre időpontot a Tanácsadó Terület személyre szóló, egyéni tanácsadásaira február 22-én (vasárnap) 23:59-ig, a www.hvgallasborze.hu oldalon, a Programok menüpontban!
Női KarrierSarok
Informatikusoknak ajánljuk: •O tthonosan mozogsz a kódok világában? Szívesen keresel hibát 1-1 programsorban? Java kódfejtés vár Rád a BETVICTOR standjánál (B14)! •É rdekel a szoftverfejlesztés? Tisztában vagy a kapcsolódó szakmai fogalmakkal? Ez most be is bizonyíthatod a Loxon Solutions Zrt. standjánál (A20)! •V onz a légi informatika és a repülés világa? Próbáld ki! A Lufthansa Systems standjánál (C13) most benézhetsz a kulisszák mögé.
Gazdasági szakembereknek ajánljuk: • Szerezz első kézből információt a Nestlénél (C27) elérhető karrierlehetőségekről a cég meet-upjain! Ragadd magadhoz a szót, és ismerd meg a Nestlé gyakornokainak, friss diplomásainak vagy tapasztalt munkavállalóinak mindennapjait.
Anya, feleség, de egyben karrierépítést is dédelgető nő vagy? Szeretnél sikeres lenni az élet valamennyi területén, miközben a nőiességedet is megőrzöd? Ahhoz, hogy minden területen kihozd magadból a maximumot, fontos, hogy tisztában legyél a saját értékeiddel, jól kezeld a stresszes helyzeteket, és megfelelően használd az érzelmi intelligenciádat. A siker záloga benned van - kihozhatod magadból tudatossággal, egy kis bátorsággal és vagánysággal. A HVG Állásbörze Női KarrierSarok programhelyszíne ennek biztosít teret. Szakértők személyes tanácsadásokon adnak tippeket, hogy megvalósíthasd céljaid. Bátran kérj tanácsot, ha bizonytalan vagy! Stílus, személyes márka, karriermenedzsment? A személyes tanácsadásokon ezekben a témákban is kapsz pár hasznos tippet. Ha éppen nem tudod elintézni otthon a gyerekfelületet, akkor sem kell kihagynod a rendezvényt! A Micimackó Gyermekmegőrző képzett babysitterei vigyáznak a gyerkőcödre, így nyugodtan belevetheted magad a karrierépítésbe!