2. A TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK LERAKÓK HELYZETE MAGYARORSZÁGON

HULLADÉKLERAKÓK LEZÁRÁSA ÉS REKULTIVÁCIÓJA - tervezési, műszaki segédlet Az itt közzétett anyag a GEOSZABÓ Mérnöki Iroda Bt. (3529 Miskolc, Derkovits Gy. u. 54) Dr. habil. Szabó Imre, Szabó Attila és a TERRAMED Bt. (3200 Gyöngyös, Diósmalom u. 21) Németh Csaba által készített dokumentum szerkesztett változata. 1. BEVEZETÉS A magyarországi hulladéklerakók helyzetének pontos felméréséhez hazánk az Európai Uniótól kapott segítséget egy Phare program keretében. A települési szilárdhulladék-lerakók országos felmérése során 2002-ben 2667 lerakót térképeztek fel Figyelembe véve a meglévő lerakók műszaki kialakításának színvonalát, területi megoszlását, regionális lerakóként való alkalmasságát, valamint azt a tényt, hogy 2009-től minden üzemelő lerakónak meg kell felelni az EU előírásoknak, a felmérés eredményeként az adódott, hogy: − bezárandó 2540 lerakó, − 2009. júliusáig átmenetileg még üzemeltethető 219, de utána bezárandó 90 lerakó, − korszerűsítendő és 2009. júliusa után folyamatosan üzemeltethető: 42 lerakó. 2006. áprilisában megjelent a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelete a hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről, azaz a módosított új „lerakós rendelet”, amely a korábbi rendelethez képes számos új elemet tartalmaz, különösen a hulladéklerakók bezárását, utógondozását illetően. Az előzőekből következően szükségessé vált a hazai szakembergárda számára egy olyan útmutató, amely segít a rendelet meglévő lerakók bezárására és rekultivációjára vonatkozó előírásainak értelmezésében, megvalósításában és egyben áttekintést ad a nemzetközileg alkalmazott korszerű megoldásokról, technikákról. 2. A TELEPÜLÉSI MAGYARORSZÁGON

SZILÁRDHULLADÉK

LERAKÓK

HELYZETE

Települési szilárdhulladék lerakóval kapcsolatos jogi szabályozás gyakorlatilag a hulladékgazdálkodási törvény előtt nem volt hazánkban. Ebből adódóan alakult ki az a kedvezőtlen helyzet, hogy ahány település annyi hulladéklerakó üzemelt. A meglévő lerakók többsége egy-egy település hulladékát fogadja, sőt vannak olyan települések is, amelyeken több lerakó is található. Ezek a lerakók műszaki védelem és kellő körültekintés nélkül, többnyire évtizedekkel ezelőtt alakultak ki, elsősorban spontán módon, mindennemű műszaki tervezés nélkül. A korábban kialakított és jelenleg is nagy számban üzemelő lerakók kijelölésénél néhány esetben is csak a viszonylag kedvező földtani és topográfiai helyeket igyekeztek megkeresni. Az alföldi településekre az a jellemző, hogy a „szeméttelep” a külterület értéktelen földrészein, vagy a már használaton kívüli anyagnyerő helyeken (kubikgödör, vályogvető gödör) alakult ki. A hegy-, és dombvidéki településeken hulladéklerakás céljára előszeretettel használták a felhagyott bányákat és a mezőgazdasági szempontból értéktelennek tartott területeket (pl. vízmosások, erdőszélek, bozótosok). A még ma is üzemelő lerakók - kialakításukból adódóan - a vízre, a talajra és a levegőre mint

környezeti elemekre nézve potenciális szennyező forrást jelentenek. A konkrét szennyezés mértékére mérési eredmények csak korlátozott számban állnak rendelkezésre, de feltételezhető, sőt esetenként nyilvánvaló a lerakók felszín alatti és felszíni vizekre, talajra gyakorolt kedvezőtlen hatása, mivel helyük kiválasztásánál a vízföldtani adottságok vizsgálata csak néhány kivételes esetben történt meg. A magyarországi helyzet jellemzője, hogy a műszaki védelemmel épülő, rendezett lerakási technológiát megkövetelő hulladéklerakók mellett környezetvédelmi engedély nélkül továbbra is üzemelnek nagy számban olyan kisebb térséget, illetve településeket kiszolgáló lerakók, ahol semmilyen műszaki védelem kiépítésére sem került sor és a hulladéklerakási technológia a legkisebb ráfordítással történik. (Ez a költségmegtakarítás a környezeti elemek védelmét szolgáló ráfordítások elmaradásából származik, amely révén a környezet védelmét szolgáló ráfordítások áthárítása történik meg a jövő generációra.) Ezek a lerakók, az esetlegesen korábban kiadott ún. létesítési, illetve építési engedélyek birtokában, sokkal alacsonyabb díjtételért fogadják be a hulladékot, mint a korszerű, magas beruházási költséggel létesített hulladéklerakók. Ezen túlmenően az országban, a települések határában számos „gödörfeltöltéses technológiával” üzemeltett illegális lerakó található, amelyek semmiféle engedéllyel nem rendelkeznek és még a minimális környezetvédelmi és közegészségügyi követelményeket sem teljesítik. Ezeket a „hatóságilag kijelölt hulladéklerakó helyeket” az egykori városi vagy községi Tanács VB titkára jelölte ki. A megfelelő jogi és gazdasági szabályozás hiánya miatt a régi lerakók rekultiválásának a kötelezettsége nem volt előírás, hosszú távú gazdasági bizonytalanságot teremtve a piac azon résztvevőinek, akik már jelentős beruházásokat végeztek ezen a területen. A kérdés megoldása érdekében mérföldkőnek tekintendő a 99/31/EK tanácsi irányelvvel összhangban megjelent, a hulladéklerakók létesítésének, működtetésének és utógondozásának követelményrendszerét szabályozó 22/2001. (X.10.) KöM rendelet, amelynek megjelent a módosított változata, amely már a 33/2003 EK direktíva előírásait is figyelembe veszi. A tervezési segédlet már az új rendelet előírásainak az ismeretében született, ezért azt a továbbiakban 20/2006. (IV.5.) KvVM rendeletként említjük. Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv (továbbiakban: OHT) célkitűzései között fogalmazza meg, hogy a nem megfelelően kialakított hulladéklerakók legkésőbb 2009-ig bezárásra, felszámolásra, illetve az előírásoknak megfelelően felújításra kerüljenek. A jogszabályok legfontosabb kötelme, hogy 2009-től csak azon hulladéklerakók üzemelhetnek, amelyek megfelelnek a 99/31 EU irányelven alapuló 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet szigorú előírásainak. Ennek érdekében 2003-ig felül kellett volna vizsgálni az ország területén működő hulladéklerakókat, és ütemtervet kellett volna kidolgozni azok korszerűsítésére vagy bezárására és rekultiválására annak érdekében, hogy 2009-ben már ne működhessen a környezetvédelmi követelményeket maradéktalanul ki nem elégítő lerakó. Sajnálatos módon a hulladéklerakók felülvizsgálata határidőre csak kevés esetben történt meg. A magyarországi hulladéklerakók helyzetének pontos felméréséhez az Európai Uniótól kapott és egy Phare program keretében az ország számára nyújtott segítség során 2002-ben 2667 lerakót térképeztek fel (2.1. ábra).

2.1. ábra A HU 9911-01 Phare projektben felmért lerakók hálózata (Royal Haskoning – CANOR, 2003.) Az összes felmért hulladéklerakót kockázatbecslési eljárás alkalmazásával, a környezet veszélyeztetése szempontjából négy fő kockázati tényező alapján rangsorolták, melyek a következők: − a lerakóban keletkezett gáz kezelése, − a felszíni vizek veszélyeztetettsége, − a felszín alatti víz veszélyeztetettsége, − a műszaki kialakítás, a védelmi rendszer színvonala. A lerakók meglévő műszaki védelme szerinti csoportosítását a 2.1. táblázat foglalja össze. Látható, hogy 72 olyan lerakó van, amelynél az alsó szigetelőrendszer tartalmaz geomembránt (12-16 csoportba tartozó lerakók) és emellett valamilyen felszíni vízelvezetéssel, illetve csurgalékvízgyűjtő rendszerrel van ellátva. Ebből a kategóriából választják ki: − a 2009. júliusa után is megmaradó, folyamatos lerakásra alkalmas lerakókat (EU követelményeknek megfelelően korszerűsítve); − az átmeneti hulladéklerakásra alkalmas, 2009. júliusáig üzemeltethető lerakókat (korszerűsítés nélkül, üzemelés 2009. júliusáig). További 93 olyan lerakó van, amelynek legalább természetes anyagú aljzatszigetelő-rendszere van, és közülük egynéhány elfogadható színvonalú csurgalékvízgyűjtő rendszerrel rendelkezik. Ebből a kategóriából kerülnek ki az átmenetileg üzemeltethető hulladéklerakók, de csak akkor, ha a 12-16 csoportban szereplő lerakók (kapacitásuk miatt) kevésnek bizonyulnak. Rendkívül kedvezőtlen, hogy a felmérés időpontjában 2405 olyan lerakó volt, amely semminemű műszaki védelemmel nem rendelkezett, azaz az új regionális hálózat kiépítésével egyidejűleg be kell zárni éppúgy, mint az 1-5 kategóriába tartozó 97 lerakót. Összességében, figyelembe véve a meglévő lerakók műszaki kialakításának színvonalát, területi megoszlását, regionális lerakóként való alkalmasságát, valamint azt a tényt, hogy 2009. év után minden üzemelő lerakónak meg kell felelni az EU előírásoknak, a végső kategorizálás az alábbiak szerinti alakult: − bezárandó 2540 lerakó, − 2009. júliusáig átmenetileg még üzemeltethető 219, de utána bezárandó 90 lerakó,

− korszerűsítendő és 2009. júliusa után folyamatosan üzemeltethető: 42 lerakó. Tekintettel arra, hogy a megmaradó 42 db, valamint az ISPA keretében épült/épülő további 22 lerakó nem elegendő, további mintegy 10 új lerakó építésére is szükség van, valamint meg kell építeni, illetőleg bővíteni kell az átrakóállomások számát. 2.1. táblázat A meglévő lerakók kialakítása, műszaki színvonala (Royal Haskoning – CANOR, 2003.)

A figyelembe vett védelmi intézkedések (kombinációi) a felmért lerakóknál Védelmi intézkedések (kombinációi) leltári szintjei 10 13 - 14 0 1-2-3 4-5 6-7-8 9 12 16 11 - 15 Védelmi Alsó szigetelés = Lerakók száma intézkedések geomembrán / Alsó szigetelés Alsó szigetelés = geomembrán + nélküli kizárólag agyag agyag Alsó szigetelés: agyag Alsó szigetelés: geomembrán Alsó szigetelés: geomembrán + agyag Csapadékvízelvezetés Csapadékvízelvezetés és kezelés Csurgalékvízgyűjtés Csurgalékvízgyűjtés és kezelés Biogázgyűjtő rendszer Lerakók száma szintenként Lerakók száma fő kategóriánként

X

X

X

93 X

X

X

15

X

X

X

57

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

2405

57 - 13 - 6

20 - 1

2405

97

175

128

50 - 15 6 93

X

X

1

20 1

X 4

1 - 8 - 41 72

27

18 2667

Az előzőekből adódóan a tervezett/javasolt lerakók száma 2009 után 74 db, míg az átrakóállomások száma 2009 után 33 db lenne. A 2005-2009 közötti, illetőleg a végleges regionális lerakó hálózatot a 2.2.-2.3. ábrák szemléltetik.

2.2. ábra A 2005-2009 között üzemelő lerakók hálózata (216 db)(Royal Haskoning – CANOR, 2003.)

2.3. ábra A 2009 utáni végleges hulladéklerakó és átrakóállomás hálózat Magyarországon (Royal Haskoning – CANOR, 2003.)

A régi, nem megfelelő biztonságú lerakók felszámolására egyrészt az Országos Környezeti Kármentesítési Programon belül, másrészt a települési hulladéklerakók rekultivációs programján belül kerül sor. A hulladéklerakók felszámolása, rekultivációja tekintetében az utóbbi időben felgyorsultak az események, tekintettel az európai uniós támogatással (ISPA, Kohéziós Alap) épülő regionális hulladékkezelési rendszerekre, amely projektek része az addig az időpontig megtűrt, de már funkcióját vesztett lerakók felszámolása, illetve rekultivációja is. Szükséges tisztázni a rekultiváció fogalmát, mivel ez a fogalom alapvetően emberi tevékenység által roncsolódott terület termelésbe való visszaállítását jelenti. Hulladéklerakók esetében azonban akár a mezőgazdasági, akár az erdőgazdasági hasznosítás nem vagy csak korlátozott mértékben valósítható meg, a beépítésük pedig nagy nehézségekbe ütközik. Legfontosabb feladat tehát a tájseb eltüntetése és a hulladéklerakóból történő szennyezőanyag kibocsátás megszűntetése, illetve minimalizálása.

A hulladéklerakók rekultivációjának végrehajtása több célt szolgál. Egyrészt szükséges megvalósítása tájképi szempontok miatt, másrészt gondoskodni kell arról, hogy a műszaki felhagyás után a további környezetszennyezést megakadályozzuk (víz, talaj, levegő), és új funkció meghatározásával el kell érni, hogy ökológiai szempontból a legkedvezőbb állapotot eredményező helyzet jöjjön létre. Olyan körülményeket kell teremteni, hogy a természet visszafoglalja a hulladékelhelyezés révén roncsolt területet, azaz biológiai életteret kell biztosítani. A régi lerakók rekultivációja alatt olyan intézkedések sorozatát értjük, amelyekkel: − kizárható a korábbiakban lerakott hulladékrétegbe a csapadékvíz beszivárgása, megakadályozva ezzel az átszivárgás következtében fellépő talaj- és talajvíz-szennyezést, − megoldható a lefedett lerakó felszínén összegyűlő nem szennyezett csapadékvíz elvezetése, − megoldható a biogázok elvezetése, − megfelelő növényzet telepítésével biztosítható a racionális területhasználat elve. Előzőek alapján rekultiváción a települési szilárdhulladék lerakók felszíni és felszín alatti környezetszennyező hatásának, azaz a környezeti elemek terhelésének csökkentését, további terhelésük megakadályozását értjük, a tájjelleg esztétikai szempontjainak, a tájba illesztés feltételeinek együttes figyelembevételével. A 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet általában a hulladéklerakás kérdéskörét szabályozza. Ez a jogszabály, hasonlóan az EU szabályozásokhoz, lényegében együtt kezeli a működő és a régi, felhagyott lerakók rekultivációjával kapcsolatos teendőket, így egyben közös műszaki megoldások alkalmazását is írja elő. 3. A REKULTIVÁCIÓVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS ÁTTEKINTÉSE A hulladéklerakással, valamint a hulladéklerakóval kapcsolatos egyes szabályokról és feltételekről a 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet rendelkezik. A hulladéklerakó bezárása Az üzemeltető a hulladéklerakó ideiglenes vagy végleges bezárására irányuló döntését - a hulladék átvételi tevékenységének megszüntetését megelőző 30 nappal - köteles bejelenteni a Felügyelőségnek. (Engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően működtetett hulladéklerakó üzemeltetőjét a Felügyelőség a hulladéklerakó bezárására kötelezi.) Ha az üzemeltető a bezárás okait a bezárásra vonatkozóan kiadott határozat jogerőre emelkedésétől számított 1 éven belül nem szünteti meg, a Felügyelőség az üzemeltetőt a hulladéklerakó lezárására és utógondozására, illetve rekultivációjára kötelezi. (Tehát bezárás az a tevékenység, amikor hulladékot már nem vesz át a lerakó, de még nem történtek lépések, intézkedések a végleges „felhagyás”-ra vonatkozóan, tehát nincs döntés arról, hogyan lehet és kell végrehajtani a lerakó felületének elszigetelését a környezettől.) A hulladéklerakó lezárása, utógondozása, rekultivációja A hulladéklerakó egészének vagy egy részének lezárása a Felügyelőség engedélyével végezhető. Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell: • a tevékenység felhagyására vonatkozóan külön jogszabályban előírt teljes körű környezeti felülvizsgálati dokumentációt, • a felülvizsgálat alapján a környezet védelme érdekében szükséges intézkedéseket, • a lezárásra és az utógondozásra vonatkozó tervdokumentációt.

Ha a hulladéklerakó egészének vagy egy részének lezárására a Felügyelőség hivatalból indít eljárást, az üzemeltetőt az előbbiekben leírtak teljesítésére is kötelezi. A hulladéklerakó lezárására a lerakott hulladék szervesanyag-tartalmától függően két ütemben kerülhet sor, ha a hulladékban lévő szerves összetevők biológiai lebomlásának meggyorsítása és a hulladéktest stabilizálódása érdekében átmeneti felső záróréteg rendszer alkalmazása indokolt. A bomlást követően, ha a stabilizálódási folyamat a hulladéktestben gyakorlatilag befejeződött, sor kerülhet a végleges felső záróréteg rendszer kialakítására. A hulladéklerakó lezárására vonatkozó határozatban a Felügyelőség utógondozási időszakot határoz meg. Az utógondozási időszak meghatározásakor figyelembe veszi azt az időtartamot, ameddig a hulladéklerakó még veszélyt jelenthet a környezetre. A lezárt hulladéklerakó karbantartásáért, megfigyeléséért és ellenőrzéséért az utógondozási időszakban az üzemeltető felelős. Az üzemeltető köteles az utógondozás időszakában észlelt környezetszennyezésről a Felügyelőséget - az észleléstől számított 8 napon belül - értesíteni. Míg az előzőekben leírtak a jogszabályok előírásai szerint létesített lerakókra vonatkozó bezárási, lezárási folyamatokat határozzák meg, addig a szabályozás időpontjában még működő olyan hulladéklerakó, amely nem felel meg a műszaki követelményeknek, és ezért 2009. január 1-ig be kell zárni, valamint a szabályozást megelőzően bezárt, de nem rekultivált hulladéklerakó, illetve hulladék elhelyezésére használt terület rekultivációja esetében más szabályokat kell alkalmazni. Ilyen rekultivációhoz a Felügyelőség engedélye szükséges. Az engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell: • a tevékenység felhagyására vonatkozóan előírt teljes körű környezeti felülvizsgálati dokumentációt, • a felülvizsgálat alapján a környezet védelme érdekében szükséges intézkedéseket, • a rekultivációra vonatkozó tervdokumentációt. Ha a hulladéklerakó rekultivációjára a Felügyelőség hivatalból indít eljárást, az üzemeltetőt vagy a terület tulajdonosát az előzőekben előírtak teljesítésére is kötelezi. A hulladéklerakó rekultivációjára a lerakott hulladék szervesanyag-tartalmától függően kettő ütemben kerülhet sor. Az első ütemben átmeneti felső záróréteg rendszerrel kell lezárni a hulladéklerakót a hulladéktest biológiailag lebomló szerves összetevőinek biológiai stabilizálódásáig, de legfeljebb 10 évig. A végleges felső záróréteg rendszer kialakítására a stabilizálódási időtartam leteltét követően kerülhet sor. A hulladéklerakó rekultivációja esetén a Felügyelőség utógondozási időszakot határoz meg. A Felügyelőség az utógondozási időszak meghatározásakor figyelembe veszi azt az időtartamot, ameddig a hulladéklerakó még veszélyt jelenthet a környezetre. A rekultiváció időszakában a hulladéklerakó karbantartásáért, megfigyeléséért és ellenőrzéséért a Felügyelőség határozatában (engedélyben, illetve kötelezésben) meghatározott üzemeltető vagy a terület tulajdonosa a felelős. Az engedélyes vagy kötelezett köteles az utógondozási időszakban észlelt környezetszennyezésről a Felügyelőséget - az észleléstől számított 8 napon belül - értesíteni. Meglévő (de a követelményeknek nem megfelelő) hulladéklerakó, illetve hulladék

elhelyezésére használt terület felszámolása a Felügyelőség engedélyével végezhető. Az engedély iránti kérelemnek felszámolási tervet kell tartalmaznia. 4. LERAKÓ FELÜLVIZSGÁLATA A rekultiváció megkezdése előtt elvégzendő vizsgálatok A rekultiváció feladatainak, műszaki megoldásainak meghatározása előtt mindenképpen szükség van a lerakónak és környezetének felmérésére, felülvizsgálatára. Különösen fontos ez a munkafázis a régi, műszaki védelemmel egyáltalán nem rendelkező lerakók esetében. A lerakó felmérésénél a vizsgálandó paraméterek többségét tulajdonképpen meghatározza a 20/2006 (IV.5.) KvVM rendelet, ha figyelembe vesszük a rendeletnek a lerakó létesítésére, kialakítására vonatkozó követelményrendszerét is. Ahhoz, hogy a lerakó veszélyeztető potenciálját, környezeti kockázatát meg tudjuk határozni minimálisan a következő adatokra van szükség: 1. Az üzemi viszonyokra vonatkozó adatok: • az üzemeltetés kezdete, • az üzemeltetés vége, • a lerakott hulladék fajtája, összetétele, • az éves lerakás mennyisége, • a lerakó által használt terület, • a lerakómedence mélysége (medencés lerakás esetén), • a lerakó magassága, • a lerakott hulladék átlagos vastagsága, • műszaki kiépítettség, gépek, • a tömörítés, beépítés módja, • rendezettség. 2. A műszaki kialakításra vonatkozó adatok: • az aljzatszigetelő rendszer felépítése, • lezárás, zárószigetelés kialakítása, • ideiglenes, napi takarás, • a csapadékvíz elvezetés, • a csurgalékvízgyűjtő rendszer kialakítása, • a csurgalékvíz kezelése, • hulladéklerakó-gáz gyűjtés, hasznosítás. 3. A természeti adottságokra vonatkozó adatok: • talajrétegződés, földtani, hidrogeológiai viszonyok, • az altalaj vízzárósága, szivárgási tényezője, • talajvíz terepszint alatti mélysége, • vízbázistól, potenciális vízbázistól, illetve annak kijelölt vagy kijelölés alatt álló védőidomától való távolság, az esetlegesen meglévő hidrogeológiai „A” illetve „B” védőterület távolsága/viszonya a lerakótól/lerakóhoz, • legközelebbi felszíni víz távolsága, • belvíz-, árvíz-veszélyeztetettség (18/2003. (XII.9.) KvVM-BM egy. rend),

• • •

a terület szennyeződésérzékenységi kategóriája (219/2004(VII. 21.) Korm. rendelet), természetvédelmi területektől való távolság, lakóterülettől, beépített területtől való távolság.

A felsoroltakon túl, amennyiben a lerakó nem rendelkezik monitoring rendszerrel, talajra és a talajvízre gyakorolt hatást is meg kell vizsgálni, amihez további feltárások telepítése szükséges. A talajmechanikai feltáró fúrásokkal mindenképpen a talajvíz szintjéig kell lemenni, de legalább a 10-15 méter mélységet el kell érni, a földtani, hidrogeológiai adottságoktól függően. Mintákat kell venni mind a talajból, mind a talajvízből és azokat a hulladéklerakó jellegéből adódó releváns paraméterekre elemezni kell annak eldöntése érdekében, hogy a lerakó okozott-e vagy sem környezetszennyezést. A lerakó körül, külön előírás hiányában, minimálisan 3 db fúrást kell mélyíteni, és az elhelyezésüknél figyelembe kell venni a talajvíz áramlásának az irányát. A veszélyeztető potenciál meghatározása Annak érdekében, hogy a lerakó bezárásáról, annak módjáról, az egyidejűleg bezárandó lerakók közötti sorrendről, prioritásról dönteni lehessen, a paraméterek értékelésénél szükség van azok számszerűsítésére is. A következőkben két lehetséges megoldást ismertetünk, egy viszonylag egyszerű, az ERM Hungária Kft – Greentech Kft (2003) által kidolgozott pontozásos rendszert, amennyiben kevesebb adat áll rendelkezésre és egy általunk kidolgozott, több paramétert súlyozottan figyelembe vevő kockázatelemzéses módszert (SZABÓ A. 2004, 2005), amennyiben a lerakóról széleskörű információval rendelkezünk. Az ERM Hungária Kft – Greentech Kft által kidolgozott módszer: A módszer előnye az egyszerűség és az értékelési alapadatok egyszerű hozzáférhetősége, mert az általuk figyelembe vett paraméterek többsége a HU 9911-01. számú Phare projektben található HIR (Linsy) adatbázisból (Royal Haskoning – CANOR, 2003) beszerezhető. Az általuk kidolgozott értékelési módszer főbb jellemzői a következők (4.1. táblázat): • egy adott lerakó környezeti hatását 15 adat felhasználásával határozták meg (ebből 6 adat a lerakó területi adottságaira, 9 adat pedig a lerakó műszaki kialakítására, üzemelési körülményeire vonatkozik), • az egyes adatok esetében a környezetterhelés figyelembe vételével 3 válaszlehetőséget határoztak meg, • egy adott lerakó esetében a vizsgált adatra vonatkozó választ jellemzően a HIR adatbázisából határozták meg (ha felülvizsgálati dokumentáció is rendelkezésre áll, értelemszerűen akkor abból is meghatározásra kerülhet a válasz), • egy adat jellemzéséhez tartozó válaszokhoz 0-3 között pontértéket rendeltek o 0 pont: környezetterhelés nem valószínűsíthető, o 1-3 pont: a környezetterhelés valószínűsíthető mértéke 1 pont esetén kicsi, 2 pont estén közepes, 3 pont esetén nagy, • mind a 15 adathoz egy 1-3 közötti súlyszámot is rendeltek, amely súlyszámok az egyes adatoknak a környezetterhelés szempontjából eltérő mértékű jelentőségét fejezik ki.

A SZABÓ A. (2004) által kidolgozott egyszerűsített kockázatelemzési módszer: A SZABÓ A. (2004) által kidolgozott egyszerűsített kockázatelemzési módszer lényegesen több paramétert értékel, ugyanakkor az adatok alapján becsülhető a lerakó környezetre gyakorolt hatása. Az értékelő folyamat több főmodulból áll, amelyek további almodulokból épülnek fel. Az értékelő folyamat főmoduljai a következők: A lerakó területének értékelése Az aljzatszigetelő rendszer hatékonysága A csurgakékvízgyűjtő rendszer hatékonysága A lerakott hulladék környezeti kockázata A monitoring rendszer eredményeinek értékelése A hulladéklerakó-gáz veszélyeztető potenciálja

4.1. táblázat Az ERM Hungária Kft – Greentech Kft által kidolgozott értékelő rendszer kérdés száma kérdés

1 Hulladákkal fedett terület nagysága

súlytényező értékek

kérdés száma kérdés

<0,5 ha 0,5-2 ha >2 ha 6 Szennyeződésérzékenységi kategória

84

súlytényező értékek

kérdés száma kérdés súlytényező értékek

C B A

2** Talajrétegződés, pont vízáteresztő képesség pont 1 3 1 vízzáró 0 2 félig vízáteresztő 3 3 vízáteresztő 9 7 pont 3 0 3 9

11 Műszaki kiépítettség, gépek

pont 2 szig, csurg, csap, dep 0 szig, csap 2 egyik sem, csak egy 6

** jellemző talajtípus 2,5-7,5 m mélységben kavics, homok: vízáteresztő iszap: félig vízáteresztő

Üzemelés kezdete 0-10 év 10-20év >20 év

3 Talajvíz terepszint alatti mélysége (m) 10 m 3-10 m 0-3 m 8

pont 1 1 2 3

Bezárás időpontja >10 év 5-10 év <5 év + működő

13 Hulladékréteg Lerakási technológia pont vastagsága 1 völgy+rendezett 0 0-2 m domb+rend-tt, v+r-etlen 1 2-5 m terepszint+rendezetlen 3 >5 m

4 Legközelebbi felszíni víz pont távolsága 3 0 >500 m 3 100-500 m 9 100 m> 9 Lerakott összes hulladék pont mennyisége 1 0 <10 Em3 1 10-100 Em3 2 >100 Em3

12

5 Belvíz-, árvíz veszélyes pont terület pont 2 2 0C 0 2B 2 6 6A 10 pont 3 3 6 9

14 pont 2 2 4 6

Egyéb hulladék fogadása

pont 1 nincs 0 inert (ha >20%) 1 szennyvíz/szv. iszap (>10%) 3

*** a figyelembe vett adatok: lakott terület 500 m-en belül természetvédelmi terület, vagy egyéb védettség

Alsó szigetelés jogszabály szerint van, de nem kielégítő nincs

pont 3 0 3 9

15*** Egyéb megjegyzés

pont 3 egyik sem 0 1-re van negatív utalás 3 1<-re van negatív utalás 9

A módszer alkalmazása elsősorban az inert- és településihulladék-lerakók esetében javasolt. 1. főmodul: A lerakó területének az értékelése A lerakóból esetlegesen kijutó szennyezés terjedésének elsődleges teherviselője a hulladéklerakó altalaja és a talajvíz. A hulladékból a csugalékvíz kijutása révén a szennyező összetevők a talajvízbe jutnak, a talajvíz áramlásával távolabbi területekre is eljuthatnak. A lerakó területének értékelési modulját hat alrészre osztottuk, amely alegységek alapos vizsgálatával választ kapunk arra a kérdésre, hogy a lerakótestből esetlegesen kijutó szennyezés esetében mekkora az esélye annak, hogy az a közvetítő közegben (talajvíz) tovaterjedjen. A főmodulban a lerakó értékelése az alábbi almodulokban történik: A lerakó elhelyezkedése A lerakó altalaja A talajvíz felszín alatti mélysége Vízbázisvédelmi szempontok A terület szennyeződés-érzékenysége Felszíni vizek és vízfolyások távolsága A lerakó elhelyezkedésével kapcsolatban a konkrét, értékelendő szempontokat és a javasolt, adható pontszámokat a 4.2. - 4.3. táblázatok tartalmazzák.

A hulladéklerakó elhelyezkedése I.

A lerakó elhelyezkedése

4.2. táblázat Maximum kritérium

Adható pontszámok

Minimum kritérium

Lakott terület

7-10

lakosságot kevésbé érintő terület

lakosságot közvetlenül veszélyeztető terület

Ipari, mezőgazdasági terület

5-10

létesítményekre, környezetre alacsony kockázat

létesítményekre, környezetre magas kockázat

Védett terület közelében

7-10

védett terület veszélyeztetettsége alacsony

védett terület veszélyeztetettsége magas

Egyéb

0-10

környezetre való veszélyesség alacsony

környezetre való veszélyesség magas

Az almodulban adható maximális pontszám: 10 pont Az almodulhoz tartozó súlyozás értéke: 0,5

A hulladéklerakó elhelyezkedése II. A lerakó altalaja


Adható pontszámok

Minimum kritérium

Agyag

0-3

közepes, kövér agyagok nem repedezett, homogén, megfelelő vastagság

sovány agyag, repedezett, kis vastagság

Iszap

4-6

kis vastagság, iszapra jellemző, de alacsonyabb vízzáróság

nagy vastagság, iszapokhoz képest jó vízzáróság, szennyezőanyag

visszatartó képesség

A talajvíz felszín alatti mélysége

Vízbázisvédelmi szempontok

A felszín alatti vizek érzékenysége

Felszíni vizek, vízfolyások távolsága A lerakó környezetében az éves csapadék mennyisége

kategóriának megfelelő alacsony szivárgási tényező

Homok, homokliszt, kavics

6-10

0-1,5 m között

5-10

1,5-5 m között

3-5

5 m alatt

0-2

Nem érintett terület

0

A lerakó vízbázis területén helyezkedik el, de a vízbázis nem sérülékeny

1-5

A lerakó műszaki védelemmel rendelkezik

A lerakó műszaki védelemmel nem rendelkezik

A lerakó sérülékeny vízbázis területén található

5-10

A lerakó műszaki védelemmel rendelkezik

A hidrogelógiai ’A’ védőterületen belül található a lerakó

Kiemelten érzékeny területen helyezkedik el

8-10

Fokozottan érzékeny területen helyezkedik el

6-8

Érzékeny területen helyezkedik el

3-6

Megfelelő műszaki védelemmel rendelkező lerakók

Műszaki védelemmel nem rendelkező lerakók

Kevésbé érzékeny területen helyezkedik el

0-2

< 500 m

6-10

500-1500 m

3-6

> 1500 m

0-3

700 mm alatt

-

talajvízszint 0-0,5 m között található

0

700-2000 mm

3

2000 mm felett

5

Az almodulban adható maximális pontszám: 55 pont Az almodulhoz tartozó súlyozás értéke: 1,0

2. főmodul: Az aljzatszigetelő rendszer értékelése A műszaki védelem megléte jelentősen lecsökkenti a lerakótestből a szennyezés kijutásának a kockázatát. A műszaki védelem nem jelent garanciát arra, hogy a hulladéklerakóból nem jut ki szennyeződés. A műszaki védelmi rendszer vizsgálatánál figyelembe kell venni a műszaki védelem elemeit, az egyes elemek beépítéskori minőségellenőrzési dokumentumait. Vizsgálni, és a vizsgálatok alapján értékelni kell, hogy nem következett-e be a hulladéklerakó üzemelése során olyan káresemény, amely a műszaki védelemben valamilyen kedvezőtlen, a védelmi feladat ellátásában visszafordíthatatlan változást okozott. A 2. főmodulban a lerakó értékelése az alábbi almodulokban történik:

Az aljzatszigetelő rendszer megléte, felépítése, természetes anyagú-, mesterséges anyagú-, kombinált szigetelő rendszer Az aljzatszigetelő meghibásodását észlelő rendszer A lerakó aljzatszigetelő-rendszerével kapcsolatban a konkrét, értékelendő szempontokat és a javasolt, adható pontszámokat a 4.4. táblázat tartalmazza. Az aljzatszigetelő rendszer értékelése

II. A hulladéklerakó épített szigeteléssel

3-5

A lerakó altalaja

A hulladéklerakó épített szigeteléssel nem rendelkezik

Az épített szigetelelés

I.

Vízzáró, műszaki védelmet ellát

Adható pontszámok

Minimum kritérium


minimálisan 1m minimálisan 1 m vastagságú k vastagságú k <1 <1 x 10-9 -9 x 10 m/s m/s szivárgási szivárgási tényezővel tényezővel rendelkező rendelkező homogén homogén agyagréteg, agyagréteg, maximális maximális talajvízszint talajvízszint legfeljebb 1,52,0 m < 1,0 m [Szabó 1999.] homogén, vízzáró (k< 1 x 10-9 m/s) agyagréteg, melynek vastagsága <1 m

Vízzáró, műszaki védelmet részben ellát

6-8

Nem vízzáró

10

Vízáteresztő altalaj

0-1

Az épített szigetelőrendszer megfelel a 20/2006(IV.5.) KvVM rendelet előírásainak, az építés során a megfelelő minőség folyamatosan, szakszerűen ellenőrzött

Kombinált

rendelkezik Csak természetes anyagú

2-4

Csak mesterséges anyagú

4

Szenzorrendszerrel nem rendelkezik

0

Szenzorrendszerrel rendelkezik

-1

min. 1m vastagságú, vízzáró (k< 1 x 10-9 m/s) épített agyagréteg, vagy ezzel egyenértékű rétegek, mely az építés során folyamatosan ellenőrzött

a szenzorrendszer bizonyíthatóan működik

Az almodulban adható maximális pontszám: 10 pont Az almodulhoz tartozó súlyázás értéke: 3,0

3. főmodul: A csurgalékvízgyűjtő rendszer értékelése A lerakó csurgalékvízgyűjtő rendszerével kapcsolatban a konkrét, értékelendő szempontokat és a javasolt, adható pontszámokat a 4.5. táblázat tartalmazza.

A csurgalékvízgyűjtő rendszer értékelése A hulladéklerakó csurgalékvízgyűjtő rendszerrel nem rendelkezik

Minimum kritérium

10

Kombinált

A csurgalékvízgyűjtő Csak természetes anyagú medence Csak mesterséges szigetelése anyagú

A csurgalékvízgyűjtő medence szenzorrendszerrel rendelkezik

Adható pontszámok


0-2 3-5 5-6

Igen

-1

Nem

0

A csurgalékvíz Gyűjtés-elszállítás kezelésének módja

0

Gyűjtésvisszaforgatás

3-4

Gyűjtés-kezelés

0-2

A teljes keletkező csurgalékvíz-mennyiség elszállításra kerül

A csurgalékvíz kezelése során a kijutó

kezelt víz a környezetet egyáltalán nem veszéleztetheti

Nincs

6

A főmodulban adható maximális pontszám: 16 pont A főmodulhoz tartozó súlyozás értéke: 0,75

4. főmodul: A lerakott hulladék értékelése A 4. főmodulban a lerakó értékelése az alábbi részterületeken történik: A hulladék összetétele A hulladéklerakás módja A lerakott hulladék mennyisége A lerakott hulladék vastagsága A hulladéklerakás kezdete, a lerakó kora A lerakott hulladékkal kapcsolatban a konkrét, értékelendő szempontokat és a javasolt, adható pontszámokat a 4.6. táblázat tartalmazza.

A lerakott hulladék értékelése

A hulladék összetétele

A hulladéklerakás módja

Adható pontszámok

Nem ismert

10

A hulladék összetétele nem ismert, az összetételt nem vizsgálták

Nem veszélyes hulladék

6

A lerakóra bizonyítottan csak nem veszélyes hulladék került beszállításra

Veszélyes hulladék

8

Inert hulladék

2

A lerakóra bizonyítottan csak inert hulladék került beszállításra

Ellenőrzött, rendezett

0-2

A lerakó működése óta a hulladéklerakás ellenőrzött, rendezett

Nem rendezett

6-10

Illegális

10

3

1.000 m alatt

1 3

1.000-10.000 m között

10.000-100.000 m3 A lerakott között hulladék becsült 100.000-300.000 mennyisége m3 között

A lerakott hulladék vastagsága

A

Minimum kritérium


2 4 6

300.000-600.000 m3 között

8

600.000 m3 felett

10

5 m alatt

1

5-10 m

3

10-15 m

5

15-20 m

7

20 m felett

10

Nem ismert

10

hulladéklerakás kezdete

5 év óta

2

5-10 év

4

10-15 év

6

15 év felett A főmodulban adható maximális pontszám: 50 pont A főmodulhoz tartozó súlyázás értéke: 0,5

8

5. főmodul: A monitoring rendszer A monitoring rendszerrel kapcsolatban a konkrét, értékelendő szempontokat és a javasolt, adható pontszámokat a 4.7. táblázat tartalmazza.

A monitoring rendszer értékelése

Adható pontszámok

A talajvíz minőségére korábbi vizsgálati eredmények nem állnak rendekezésre

15

A talajvíz minőségére korábbi vizsgálati eredmények rendelkezésre állnak

7

A monitoring rendszer működése és ellenőrzése folyamatos

0-3

A monitoring rendszer működése A hulladéklerakó nem folyamatos

4-5

A hulladéklerakó monitoring rendszerrel nem rendelkezik

monitoring rendszerrel rendelkezik

A vizsgálati eredmények nem mutatnak ki szennyezést

Minimum kritérium

4.7. táblázat Maximum Kritérium

Vizsgálati eredmények rendelkezésre állnak, de az észlelések alkalomszerűen történtek

0

A vizsgálati eredmények 6-10 szennyezést mutatnak ki A főmodulban adható maximális pontszám: 15 pont A főmodulhoz tartozó súlyázás értéke: 0,75

A szennyezés mértékétől függően

6. főmodul: A hulladéklerakó-gáz gyűjtése, kezelése A hulladéklerakó-gáz gyűjtésével, kezelésével kapcsolatban a konkrét, értékelendő szempontokat és a javasolt, adható pontszámokat a 4.8. táblázat tartalmazza.

4.8. táblázat

A hulladéklerakó-gáz-rendszer értékelése

Adható pontszámok

Nem, a hulladék összetétele nem ad lehetőséget gáz keletkezésére

0

Nem, a lerakótestben a gázképződést befolyásoló folyamatok lezajlottak

2

Igen

A hulladéklerakóban keletkezik(zett) gáz?

A gázt nem gyűjtik

6

Gyűjtött

2-4

Gyűjtött , kezelt

0-2

Minimum kritérium

Maximum Kritérium

Passzív gázmentesítő rendszer

Aktív gázmentesítő rendszer

A főmodulban adható maximális pontszám: 6 pont A főmodulhoz tartozó súlyázás értéke: 0,5

A kockázatok értékelése Az értékelés során egy hulladéklerakó kockázatát a súlyozott maximális pontérték százalékában kapjuk meg. Egy hulladéklerakó környezetre gyakorolt kockázata az előzőekben részletezettek alapján a következőképpen alakul (4.9. táblázat). 4.9. táblázat Környezeti kockázat mértéke 0-25 %

Alacsony, csekély

26-50 %

Közepes

50-75 %

Jelentős

76-100 %

Nagyon magas

Megjegyzés: Az ismertetett kockázatértékelési rendszer egy sok szempontot figyelembe vevő, komplex értékelő rendszer, amelynek a kipróbálása még csak viszonylag kis számú hulladéklerakón történt meg. Az elméleti alapok jók, átgondoltak, kidolgozottak, a pontozásos rendszer valószínűleg további finomításra szorul, de úgy gondoljuk, hogy jelen formájában alapját képezheti a lerakók környezeti kockázata felmérésének.

5. A REKULTIVÁCIÓ TERVEZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ELŐZETES VIZSGÁLATOK 5.1. A lerakó várható süllyedése, konszolidációja A hulladék várható konszolidációjának az ismerete igen fontos, mert a deformációkat figyelembe kell venni mind a záró szigetelőrendszer, mind a gázgyűjtő rendszer mechanikai méretezésénél, kialakításánál. Ma még nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű tapasztalat, amely lehetővé tenné a pontos számításokat. A hulladék várható összenyomódását elméletileg a talajmechanikából jól ismert konszolidációs elmélettel lehet közelíteni, azonban figyelembe kell venni, hogy a hulladék: − a szokásos talajokhoz képest lényegesen változatosabb, inhomogénebb; − a fizikai paramétereinek pontos meghatározása lényegesen nehezebb. Az előzőeken túl nehezíti a probléma megoldását, hogy a hulladék konszolidációja nemcsak a mechanikai terhelés (önsúly) hatására bekövetkező tömörödés, hanem a különböző alkotórészek kémiai-biológiai lebomlásával rendszerint együtt járó térfogatcsökkenés eredménye is. A süllyedés várható mértékét tehát számos tényező befolyásolja, amelyek a következők: − a lerakott hulladék kezdeti tömörsége, hézagtényezője, térfogatsűrűsége; − a feltöltés magassága; − a biológiailag lebomló, illetőleg nem-lebomló hulladékmennyiség aránya; − a hulladék lerakás előtti és közbeni kezelése; − a csurgalékvíz szintje, ingadozása; − környezeti tényezők (nedvességtartalom, hőmérséklet, a biogáz-képződés folyamata, fázisa). A konszolidáció már a lerakó feltöltése során elkezdődik. Több lerakónál mért süllyedések időbeni alakulását szemlélteti az 5.1. ábra. A süllyedések üteme az idő előrehaladtával lassul. A kezdeti szakaszban az önsúly hatására bekövetkező süllyedések dominálnak (elsődleges konszolidáció), mértéke általában 5-30 %-a a feltöltési vastagságnak, és a süllyedések zöme a feltöltés utáni első évben lejátszódik. Az elsődleges konszolidációt követi a másodlagos konszolidáció szakasza, ami időben hosszan elnyúló, a hulladékban lejátszódó folyamatoktól is jelentősen függő folyamat. A hulladék várható süllyedésének meghatározására számos javaslat ismert, általában mindegyik megegyezik abban, hogy a végső süllyedéseket két részre bontja: egy terhelésfüggő és egy időfüggő szakaszra, s az eredmény a kettő összegződéséből adódik. Használjuk azonban bármely javasolt módszert is, soha ne feledjük, hogy a kapott eredmény csak durva közelítés, becslés. Az 5.2. ábra a települési szuilárd hulladékok idealizált süllyedés-idő görbéjét tünteti fel, KÖNIG és munkatársai (1996.) működő és már bezárt lerakókon végzett mérései alapján. A várható süllyedések a következőképpen becsülhetők:

5.1. ábra Különböző lerakóknál mért felszínsüllyedések (KÖNIG et al., 1996.)

5.2. ábra A települési szilárd hulladékok idealizált süllyedés-idő görbéje (KÖNIG et al., 1996.)

− a terhelés okozta süllyedések: igen rövid idő alatt lejátszódó, a hulladék önsúlyából adódó terheléssel arányos süllyedések

ss = σh

H0

dz

∫ E (σ) 0

(5.1.)

s

ahol: a hulladék önsúlyából adódó hatékony normálfeszültség, − σh: − Es(σ): a hulladékra jellemző, az előterheléstől függő összenyomódási modulus. − az időarányos süllyedések a másodlagos konszolidáció számításából ismert következő összefüggésből becsülhetők:

s k = C α ,ε ⋅ H 0 ⋅ lg

t1 t2

(5.2.)

ahol: − Cα,ε: a hulladékra jellemző másodlagos konszolidációs együttható, − t1és t2: a vizsgált időintervallum, a feltöltés magassága. − H0: Tekintettel arra, hogy a másodlagos konszolidáció üteme nagymértékben függ a lerakó bezárása óta eltelt időtől, KÖNIG és szerzőtársai a másodlagos konszolidáció szakaszát további két részre javasolják bontani: = a rövid idejű másodlagos konszolidációs süllyedések szakaszát egy laposabb süllyedés-idő görbe jellemzi (lásd 5.3. ábrán), és meghatározása az s k , r = H 0 ⋅ Cαr , ε ⋅ lg

t i, r t1, r

(5.3.)

összefüggés alapján történhet, ahol: a feltöltés befejezése után eltelt idő (10 nap < ti,r < t2,r), − ti,r: − t1,r: a rövid idejű süllyedések kezdete (t1,r ≈ 10 nap), a rövid idejű süllyedések vége, − t2,r: r Cα , ε : a friss hulladékokra jellemző másodlagos konszolidációs együttható. − = a hosszú idejű másodlagos konszolidációs süllyedések szakaszát egy meredekebb süllyedés-idő görbe jellemzi, és meghatározása az előző analógia alapján: s k ,h = H 0 ⋅ C αh ,ε ⋅ lg

t i,h t 1,h

(5.4.)

ahol a már ismert jelöléseken túl: C αh ,ε : az érett hulladékokra jellemző másodlagos konszolidációs együttható, − −

a ti,h idő múlva bekövetkező teljes (összegzett) süllyedés: s ö = s s + s k ,r + s k ,h

(5.5.)

Az 5.1.-5.4. összefüggések a talajmechanikából jól ismertek, elméletileg igazak. A becsült süllyedés értékének a megbízhatósága elsősorban a hulladékokra vonatkozó fizikai

paraméterek pontosságától függ. Ezen a téren még elég kevés adattal rendelkezünk, hiszen részben nagyon költséges laboratóriumi és nagyon hosszú időintervallumot átfogó helyszíni mérésekre lenne szükség. A terhelés okozta süllyedések számításához a hulladékra jellemző összenyomódási modulus értékre van szükségünk, amit általában nagyméretű laboratóriumi kompressziós kísérletek (5.3. ábra) adataira támaszkodva nyerhetünk, amennyiben saját mérési adattal nem rendelkezünk. Megállapítható, hogy az összenyomódási modulus (Es) értéke erősen függ az alkalmazott normálfeszültség (σn) értékétől, és általában a következő formában írható fel: Es = a + b ⋅ σn

(5.6.)

5.3. ábra Különböző korú hulladékokon nagyméretű kompressziós kísérlettel meghatározott összenyomódási modulus értékek (JESSBERGER-KOCKEL, 1993.) KÖNIG (1996.) mintegy 21 különböző németországi lerakón végzett vizsgálatai alapján azt kapta, hogy E s ,min ( MPa ) = −0,294 + 10,9 ⋅ σ n E s ,max (MPa ) = −0,106 + 12,5 ⋅ σ n

A másodlagos konszolidáció alatt bekövetkező süllyedések becslésére szolgáló 5.3.-5.4. összefüggésekben szereplő másodlagos konszolidációs együttható, illetőleg időintervallumok értékére KÖNIG (1996.) az 5.1. táblázatban szereplő értékeket mérte és javasolta.

5.1. táblázat A másodlagos konszolidáció együtthatójának és szakaszainak jellemző értékei helyszíni mérések alapján (KÖNIG, 1996.)

C rα ,ε

C hα ,ε

t 2 ,r = t 1 , h

(-)

(-)

(nap)

A mérések száma

16

20

20

Átlag

0,03

0,102

425

Szórás

0,017

0,077

472

A 95%-os konfidencia intervallumhoz tartozó felső érték

0,039

0,138

645

A 95%-os konfidencia intervallumhoz tartozó alsó érték

0,021

0,066

204

Felhasználhatjuk a számításainkhoz az 5.2. táblázatban szereplő értékeket is (OWEISKHERA, 1990.). Ekkor célszerű az 5.2. összefüggéssel számítani a másodlagos konszolidáció okozta süllyedéseket, de figyelembe kell venni a kúszási (másodlagos konszolidációs) index (Cα) és másodlagos konszolidációs együttható (Cα,ε) közötti következő összefüggést:

C α ,ε =

Cα 1 + e0 5.2. táblázat

Településihulladék lerakók esetén mért kompressziós index (Cc) és kúszási index (Cα) értékek (OWEIS-KHERA, 1990.) Lerakó

Cc

Cα

15 éves lerakó (Boston, Massachusetts)

0,26 e0

0,24

Laboratóriumi vizsgálat

0,30

Régi lerakó, (NY-Virginia)

0,04

Kis szervesanyag-tartalmú lerakó

0,15 e0

0,024

Nagy szervesanyag-tartalmú lerakó

0,55 e0

0,072

Településihulladék lerakó (Melbourne)

0,1 e0

0,06

15-20 éves lerakó (Michigan)

0,02

10 éves lerakó (Elizabeth New-Jersey)

0,02

Harrison lerakó (New Jersey) Újratömörített háztartási hulladék-talaj keverék

0,25 e0 0,14-0,034

e0: a lerakott hulladék kezdeti hézagtényezője

Tapasztalataik alapján a következő átlagértékek jellemzőek a települési hulladékokra: − konszolidációs együttható cc = 0,015 - 0,5 m2/d − kompressziós index Cc = (0,15 ÷ 0,25) e0 − kúszási index (friss lerakó) Cα = 0,13 - 0,32

− kúszási index (10 év elteltével) Cα = 0,01 - 0,02 Pontosíthatók a prognózisok, ha a lerakó feltöltése után megkezdik a felszínsüllyedések mérését, és a kezdeti mérések adataira támaszkodva adják meg a várható süllyedéseket. Minél hosszabb mérési idősor áll rendelkezésre, annál pontosabb lesz a becslés. A süllyedéselőrejelzés menetét ebben az esetben az 5.4. ábra szemlélteti..

5.4. ábra A várható süllyedések előrejelzése mérési adatokra támaszkodva (KÖNIG et al., 1996.) A különböző zárószigetelések eltérő nagyságú süllyedést, illetve süllyedéskülönbségből adódó megnyúlást tudnak elviselni káros deformációk nélkül. Az 5.5. ábra néhány gyakran alkalmazott zárószigetelés estében szemlélteti a megengedhető deformációkat. A megengedhető átlagos értékek a következők:

− Ásványi/természetes anyagú szigetelés: εmax = 0,1 – 3,0 % és az értéke jelentősen függ az alkalmazott agyag minőségétől. − Aszfalt hordozóréteg: εmax = 1,75 % , értéke gyakorlatilag az egyirányú húzásnál a tönkremenetelhez tartozó deformációval egyezik meg. − Aszfalt szigetelőréteg: εmax = 0,85 % , értéke gyakorlatilag az egyirányú húzásnál a tönkremenetelhez tartozó deformációval egyezik meg. − HDPE lemezek: εmax = 6 % , értéke a 25 oC mellett tartósan megengedett deformáció. − Bentonitszőnyegek: εmax ≈ 10 – 15 %. A süllyedési teknő mélysége [m] 0

1

2

3

0

A süllyedés mélysége [m]

-0.1

-0.2

-0.3

-0.4

-0.5

-0.6

-0.7

Aszfaltbeton szigetelés Ásványi anyagú szigetelés HDPE geomembrán (tartós igénybevétel esetén) HDPE geomembrán (tönkremenetelkor)

-0.8

5.5. ábra A különböző zárószigeteléseknél megengedhető deformációk (BAM, 2003.) 5.2. A hulladék lebomlása, a hulladéklerakó-gáz képződés 5.2.1. A hulladéklebomlási folyamat A hulladéklebomlási folyamat eredményeként hulladéklerakó-gáz és csurgalékvíz keletkezik. Laboratóriumi mérések (STEGMAN-SPENDLIN, 1985.) és tapasztalatok alapján a lebomlási folyamatot öt jellegzetes fázisra osztják, amit az 5.6. ábra szemléltet CHRISTENSENKJELDSEN (1989.) nyomán.

5.6. ábra A hulladéklerakó-gáz és csurgalékvíz összetevőinek alakulása a lebomlási fázisban I.: aerob lebomlás; II-IV.: anaerob lebomlás (CHRISTENSEN - KJELDSEN, 1989.) Az aerob lebomlás (I. fázis) Az I. fázis egy rövid abiotikus szakasz, rögtön a hulladék elhelyezése után, amikor a rendelkezésre álló oxigén (levegő) mellett a hulladékban jelenlevő vagy kívülről származó mikroorganizmusok a szerves anyag aerob lebontását végzik. A folyamatot részben a lerakóban csapdázódott levegő, a felszínközeli rétegeknél pedig az atmoszférából bejutó oxigén táplálja. Az aerob fermentáció eredménye a szén-dioxid, az ammónia és a víz, illetve az egyéb alkotórészek oxidációs termékei. A folyamat fontos tényezője a nedvesség, ami a mikroorganizmusok számára 60 %-nál optimális. A nedvesség egyaránt származhat magából a hulladékból vagy a lerakóba bejutó csapadékból történő utánpótlódásból. A folyamat exoterm, és a lezárást követő néhány nap, illetve hét alatt a hőmérséklet elérheti a 60-70°C-ot

is. A nagy hőmérséklet gyakran öngyulladáshoz is vezethet. A lerakó átlagos belső hőmérséklete ebben a fázisban 40-60°C. Az anaerob lebomlás fázisai (II-V) A lerakó/biogázképződés körülményeit az anaerob (oxigénmentes) lebomlás jellemzi, a számára kedvező, elsősorban közepes (30-75°C) hőmérsékleti tartományban. A biogázképződés (termelés) szempontjából a legfontosabb három fő vegyületcsoport (a szénhidrátok, fehérjék, és a zsírok) anaerob erjedési-lebomlási folyamatát az 5.7-5.9. ábrák szemléltetik BÁNHEGYI (1993.) munkája nyomán. Az anaerob lebomlás kezdeti szakaszában (II. fázis az 5.6. ábrán) illékony zsírsavak, szén-dioxid és hidrogén keletkezik az erjesztő és acetogén baktériumok hatására. A savas kémhatású csurgalékvíz (a pH alakulását lásd az 5.6. ábrán) nagy koncentrációban tartalmazhat zsírsavakat, kalciumot, vasat, nehézfémeket és ammóniát. A gáz nitrogéntartalma csökken a szén-dioxid- és hidrogénképződés következtében. A redoxipotenciál csökkenésével a kezdeti magas szulfáttartalom lassan lecsökken. A keletkező szulfid kicsapja a vasat, mangánt és a nehézfém elemeket, amelyek eddig oldott állapotban voltak. A III., ún. második közbülső anaerob fázis a metanogén baktériumok lassú növekedésével kezdődik. A metánkoncentráció nő, mialatt a hidrogén, a szén-dioxid és a zsírsavak koncentrációja csökken. Tovább csökken a szulfátkoncentráció a folytatódó szulfátredukció révén. A zsírsavak átalakulása a pH és alkalitás (lúgosság) növekedésével jár, ami a kalcium, a vas, a mangán és a nehézfémek oldhatóságának a csökkenését vonja maga után, amelyek később valószínűleg szulfidokként csapódnak ki. Továbbra is szabadul fel ammónia, ami az anaerob környezetben nem alakul át. A IV., ún. metán fázisban 50-60 % metántartalomnál stabilizálódik a gázképződés, ami a zsírsavak és a hidrogén alacsony szinten történő tartását eredményezi. Az V. fázisban csak az ellenálló szerves szén marad az elhelyezett hulladékban. A metántermelődés jelentősen visszaesik, koncentrációja olyan kicsi lesz, hogy nitrogén jelenik meg a gázokban a légköri diffúzió miatt. Aerob zónák és a metán képződéshez túl magas redox-potenciálú zónák jelennek meg a felső rétegekben. A lerakóban lejátszódó folyamatok követelményeit és következményeit az 5.3. táblázat foglalja össze. 5.3. táblázat A lerakóban lejátszódó folyamatok követelményei és következményei (KISS, 1992.) folyamat anaerob bomlás aerob bomlás átmosódás követelmények

levegőhiány a hulladék nedvességtartalma szilárdulás oldhatóság csökken

rendelkezésre álló oxigén kevesebb nedvesség szivacsos szerkezet oldhatóság nő

következmények tömörödés, ásványosodás termékek

CH4, CO2, H2S

CO2, NH3, H2O szerves savak

a lerakót érő csapadék permeábilis fedőréteg Áteresztőképesség nő szalinitás, oldott anyagtartalom lefelé nő (bemosódás) csurgalékvíz

szénhidrátok

I. szakasz gombák tejsavbaktériumok propionsavbaktériumok kolibaktériumok vajsavbaktériumok butilbaktériumok stb.

sötét, oxigénhiányos környezet

gázok:

alkoholok:

zsírsavak:

egyéb savak:

szén-dioxid hidrogén

etanol propanol butanol stb.

hangyasav ecetsav propionsav vajsav stb.

tejsav borostyánkősav pirosszőlősav stb.

II. szakasz metánbaktériumok szulfátredukáló baktériumok denitrifikáló baktériumok

sötét, oxigénmentes környezet

szén-dioxid metán −

−

3C6 H12O6 → 4CH 3CH 2COO + 2CH 3COO + 2 HCO3 + 8 H + glźlźk

propionsav

ecetsav

−

−

4CH 3CH 2COO + 3H 2O → 4CH 3COO − + HCO3 + H + + 3CH 4 −

6CH 3COO − + 6 H 2O → 6 HCO3 + 6CH 4 −−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−−− −

6CH 3CH 2COO − + 2CH 3COO − + 2 HCO3 + 8 H + → 9CH 4 + 9CO2 5.7. ábra A szénhidrátok anaerob lebontásának vázlata és egyszerűsített kémiai képlete (BÁNHEGYI, 1993.)

zsírok

I. szakasz


zsírsavak

zsírbontó baktériumok és gombák

kolibaktériumok propionsavbaktériumok vajsavbaktériumok stb.

glicerin

gázok: szén-dioxid hidrogén

savak:

alkoholok:

hangyasav ecetsav propionsav n-vajsav tejsav borostyánkősav stb.

etanol butanol

II. szakasz metánbaktériumok denitrifikáló baktériumok szulfátredukáló baktériumok


szén-dioxid metán

C3 H 5 (C12 H 35COO )3 + 3H 2O........ C3 H 5 (OH )3 + 3C17 H 35COOH trisztearin

glicerin

sztaerinsav

CH 3 (CH 2 )16 COOH + 8 H 2O + 13CH 4 + 5CO2 CH 3CH 2CH 2COOH + 2 H 2O + 5CH 4 + 3CO2 vajsav

4C3 H 5 (OH )3 + 2 H 2O + 5CH 4 + 3CO2 −−−−−−−− 25CH 4 + 13CO2 2:1 5.8. ábra A zsírok anaerob lebontásának vázlata és egyszerűsített kémiai képlete (BÁNHEGYI, 1993.)

fehérjék

I. szakasz


fehérjebontó mikroorganizmusok

tri- és dipeptidek

ammónia szén-dioxid hidrogén-szulfid (Fe/III/-hoz kötve)

aminosavak zsírsavak

II. szakasz


metánbaktériumok

szén-dioxid metán ammónia

fehérje aminosavak + zsírsavak 4CH 2 NH 2COOH + 2 H 2O → 3CH 4 + CO2 + (4CO2 + 4 NH 3 ) glicin

2CH 3CHNH 2COOH + 2 H 2O → 3CH 4 + CO2 + (2CO2 + 2 NH 3 ) alanin

−−−−−−− 6CH 4 + 2CO2 3:1 5.9. ábra A fehérjék anaerob lebontásának vázlata és egyszerűsített kémiai képlete (BÁNHEGYI, 1993.)

A hulladéktömeg állapota és a bomlási folyamat időben változik. POHLAND (1975.) megfigyelései szerint pl. egy 1 éve működő hulladéklerakóra a nagy nedvességtartalom és az erőteljes fermentáció jellemző, kis pH, azaz savas kémhatás mellett. A képződő anyagok nagy illótartalmúak, a kifolyó vizek oldottanyag-tartalma magas. Ezzel ellentétben egy 4 évesnél idősebb lerakó neutrális pH-t mutat, a csurgalékvíz illóanyagokat nem tartalmaz, lúgossága jelentős. Mivel a lerakók nagyobb részében anaerob körülmények uralkodnak, a hulladék lebomlása általában igen hosszú időt igényel. Bár a hullaéktömeg reakcióideje nehezen becsülhető és mindig az adott körülményektől függ, azt tudjuk, hogy a biokémiai konszolidáció évtizedekig is eltart (5.10. ábra). Az igénybe vett terület a bezárás után néhány évvel már bizonyos célokra hasznosítható, de a lerakott hulladékok reakcióideje 150 év is lehet. A rothadási folyamat végét jelezheti például a hőmérséklet, ami a reakcióképesség csökkenésével egy idő után csökkenni kezd, s végül beáll a környezet által meghatározott szintre.

5.10. ábra A gázképződés alakulása az idő függvényében egy 1 Mt tömegű szilárdhulladéklerakónál (OWEIS - KHERA, 1990.) 5.2.2. Az abiotikus tényezők hatása a hulladéklerakó-gáz képződési folyamatra A biogáz képződés/termelés folyamatának kézbentartása, optimalizálása érdekében ismerni kell a képződéshez, termeléshez szükséges mikroszervezetek életfeltételeit és a folyamatot befolyásoló abiotikus tényezők hatását. Az 5.11. ábra a fő abiotikus tényezőket tünteti fel, amelyek a metánképződésre hatással vannak. Az egyes tényezők, illetve hatásaik BÁNHEGYI (1993.) munkája alapján a következők. Tápanyag: a mikroszervezetek számára felvehető, megbontható szerves anyag, amely az életfunkciókhoz szükséges energiamennyiséget biztosítani tudja. A tápanyagellátásra nagyon sokféle szerves anyag alkalmas. A biogáztermelés szempontjából az a lényeges, hogy a keverék állandó összetételű legyen, ez a biztosítéka a kiegyensúlyozott mikrobiológiai tevékenységnek. Lényeges a tápanyag megfelelő szén-nitrogén aránya. Ismert tény, hogy a sejtfehérjék felépítéséhez nitrogénre van szükség. Ha kicsi a nitrogéntartalom, akkor nem lehet nagyobb szénmennyiséget feldolgozni, ha túl nagy, akkor az ammóniafelhalmozódást okoz. Ez utóbbi

különösen a metánképződést akadályozza. A kívánt értékre (~ 3:1) állítás legegyszerűbb módja a különböző hulladékok keverése. oxigén nedvesség

hőmérséklet

hidrogén

metánfejlesztő

inhibítorok

pH

szulfát tápanyag

5.11. ábra A metánképződés fő abiotikus tényezői (CHRISTENSEN - KJELDSEN, 1989.) Hasonlóan lényeges a szén-foszfor arány, amelynek optimális aránya 150:1. Egyéb tápelemek, mint például a kén, a kalcium, a magnézium, a kálium, a cink és a kobalt nem okoznak problémát, mivel a szükséges mennyiség minden komposztálásra szánt anyagban jelen van. Kémhatás: A fermentatív és metanogén szervezetek a semleges, pH = 7 körüli értéken fejtik ki hatásukat a legkedvezőbben. A gyakorlat azt mutatja, hogy a degradációs folyamatok során felhalmozódó köztitermékek (szabad savak) hatására a pH-érték savas irányba tolódik (pH = 4-5), ennek hatására a fermentatív szervezetek működése teljesen lelassul. (5.12. ábra)

5.12. ábra A relatív metánképződési arány alakulása a pH függvényében az anaerob lebomlási fázisban (ZEHNDER et al., 1982.)

Előfordul a metánképződési folyamatok során is elsavanyodás akkor, ha a savképző szervezetek gyorsabban állítják elő a szerves savakat mint ahogy azt a metanogén mikrobák átalakítják metánná. Olyan mértékű is lehet a pH-érték csökkenése, hogy a folyamat leáll. A mérgező anyagok a mikrobák aktivitását csökkentik, szélsőséges esetben pusztulásukat okozzák. A metánképződési folyamatokban szerepet játszó szervezetekről a szakirodalom azt állítja, hogy nagyon érzékenyek a sejtmérgekre, de rövid ideig elviselik azokat, majd újra aktiválódnak. Mivel a metanogén szervezetek anaerobok, az oxigén is méregnek tekinthető, bár komoly problémákat nem okoz, hiszen fakultatív anaerobok is jelen vannak, amelyek elhasználják az oxigént. Az alkáli- és alkáliföldfémek 5 ⋅ 10−3 kg / dm3 koncentrációban mérgezőek. A nehézfémek már 5 ⋅ 10 −6 kg / dm 3 koncentrációban csökkentik a metánképződést. Ezek hatása szulfidok jelenlétében csökkenthető, kivédhető, mivel ezek jelenlétében a nehézfémionok kicsapódnak [pl. vas(II)-szulfid, nátrium-szulfid hatására]. A klórozott szénhidrogének 3 ⋅ 10−3 kg / dm3 koncentrációban már veszélyesek, megszüntetik az erjedést, azonban a mikroszervezeteket általában nem pusztítják el. Veszélyesek még a cianidés a szulfátionok. Ha a szulfátkoncentráció 10 −4 kg / dm 3 -nél nagyobb, a szulfátredukáló szervezetek elnyomják a metanogéneket. Víz szükséges a mikroszervezetek anyagcseréjéhez, és ez a biokémiai folyamatok közege is. Ezért a tápanyag nedvességtartalma is fontos tényező. A mikroorganizmusok tevékenységéhez szükséges nedvesség meglehetősen tág határok között mozog. Erjesztési kísérletek mutatják, hogy 0,1 %-tól 60 %-ig is nőhet a szárazanyag-tartalom. A hőmérséklet egy adott mikroorganizmus (faj) élettevékenységéhez szükséges abiotikus környezeti tényező, a biogáz előállítása szempontjából pedig a legfontosabb rendezőfaktor. Biogáztermeléskor ismeretes a mezofil (optimális hőmérséklet: 30-35°C) és a termofil (optimális hőmérséklet: 50-65 °C) eljárás. Ez utóbbi esetén a folyamat gyorsabb és 10-20 %kal termelékenyebben zajlik le ugyanolyan szerves anyag lebontása esetén. A külső hőmérséklet ingadozása csak a lerakó felső néhány méterében érezteti hatását, de már ott is a hőtermelő folyamatok eredményeképpen lényegesen megnő a belső hőmérséklet (5.13-5.14. ábrák).

5.13. ábra A lerakón belüli és a külső hőmérséklet változása kétéves megfigyelési idő alatt (REES, 1980.)

25

30

Hőmérséklet a hulladékban (°C) 35 40 45 50 55

60

65

0

5 Mélység (m)

Jelmagyarázat:

05.07.90./30°C

10

05.09.90./35°C

12.11.90./11°C

27.03.91./22°C

15

20

5.14. ábra A hőmérséklet változása a mélységgel az Ano Liossia (Athén) lerakónál (COUMOULOS et al., 1995.)

5.2.3. A hulladéklerakó-gáz összetétele, várható mennyisége Mint azt az előző fejezetben tárgyaltuk, a lerakott hulladék a környezeti hatások és a hulladéktömeg konszolidációjának hatására átalakul. Az átalakulás dezintegrációs bomlási folyamat, amit befolyásol az atmoszféra (az oxigén jelenléte vagy hiánya), a lerakóra hulló, illetve bejutó csapadék mennyisége, a hulladék nedvességtartalma, összetétele, homogenitása, a tárolótér magassága, a lerakó kialakítása és a mikroorganizmusok tevékenysége. A külső hőmérséklet csak a felső rétegekre gyakorol hatást, mélyebben már a biokémiai reakciók által beállított hőmérséklet uralkodik. A keletkező gázok összetételének jellemző értékeit az 5.4. táblázat foglalja össze. 5.4. táblázat A hulladéklerakógáz összetétele és az egyes komponensek koncentrációjának jellemző értékei (BILITEWSKI et al., 1990.) Komponens

Koncentrációtartomány

metán

0-80 térf. %

szén-dioxid

0-80 térf. %

szén-monoxid

0-3 térf. %

hidrogén

0-3 térf. %

oxigén

0-21 térf. %

nitrogén

0-78 ppm (térf.)

etilén

0-65 ppm (térf.)

etán

0-30 ppm (térf.)

acetaldehid

0-150 ppm (térf.)

aceton

0-100 ppm (térf.)

szénhidrogének (aromások nélkül)

0-50 ppm (vegyületenként)

hidrogén-szulfid


etilmerkaptán


benzol


toluol


xylol


etil-benzol


vinil-klorid


halogénvegyületek (1,1-diklór-etán, metilén-klorid, tetraklór-metán, 1,1,2-triklór-etilén)


A hulladéklerakó-gáz fő összetevőinek a lebomlás során való alakulását az 5.15. ábra szemlélteti RETTENBERGER nyomán (in HEYER, 2003). A lerakó gázháztartását RETTENBERGER 10 fázisra osztotta: 1. Aerob fázis 2. Anaerob savas erjedés 3. Anaerob instabil metánképződés 4. Anaerob stabil metánképződés 5. Metánfázis: növekvő metántartalom, csökkenő CO2 koncentráció 6. Tartós fázis: magas metántartalom és további CO2 csökkenés jellemző, az NH4:CO2 arány 1:4 körüli. 7. Levegőbejutás fázisa: időszakosan vagy tartósan levegő jut a lerakóba a gázképződés csökken. A metánkoncentráció visszaesik, miközben a CO2 és N2 gyengén emelkedik. 8. A metán-oxidálódás fázisa: tovább csökkenő gázképződés mellett a levegő benyomul a lerakóba, a metán szén-dioxiddá oxidálódik. 9. Széndioxid fázis: a CH4 koncentráció a nullához közelít, a CO2 tartalom 5-20 % közötti. Az N2 koncentráció eléri a normál talajlevegőre jellemző értéket, az O2 tartalom növekszik. 10. Levegő fázis: a szén-dioxid-tartalom tovább esik, a metántartalom gyakorlatilag nulla, az oxigén- és nitrogéntartalom a talajlevegőre jellemző átlagos értéket éri el. A lerakóban képződő gáz mennyiségét egyértelműen nehéz meghatározni, mivel az összes képződő mennyiségnek csak egy részét lehet kinyerni. Ellenőrizhetetlen gázemissziók alakulnak ki a feltöltés során, amíg a gázkinyerő berendezések nincsenek beépítve, üzemeltetve, és még az üzembe helyezés után is a kinyert gáz mennyisége alatta marad a képződő mennyiségnek. A képződő gázmennyiség elméletileg vagy laboratóriumi mérésekre alapozottan becsülhető.

5.15. ábra A hulladéklerakó-gáz fő összetevői koncentrációjának alakulása a hulladék lebomlása során (RITTENBERGER, 1992. in. K. U. HEYER, 2003) Abból a feltételezésből kiindulva, hogy 1 kg, biológiailag rendelkezésre álló, szerves szén teljes anaerob lebomlásából 1,868 m3 lerakógáz keletkezik, 100-200 kg TOC/t száraz (friss) hulladék (t/sz.a.) jellemző széntartalom mellett 187-375 m3/t/sz.a. gázpotenciál (összes gázprodukció). TABASARAN a gázpotenciál értékére a következő összefüggést találta: GE = 1,868 × TOC × (0,014 × T + 0,28)

− − −

ahol: GE : a gázképződési potenciál (az összes keletkező gáz mennyiség, m3/t/sz.a.) TOC: összes szerves széntartalom a hulladékban (kgC/t/sz.a.) T: a hőmérséklet (°C)

A fenti összefüggés alapján 25°C mellett, kb. 250 kg TOC/t/sz.a. széntartalom esetén mintegy 300 m3/t/sz.a. gázmennyiség adódik. Laboratórium és félipari modellkísérletek alapján háztartási jelegű hulladékra 160-240 m3/t/sz.a. gázpotenciál adódott, a szélsőséges értékek 60-413 m3/t/sz.a. közöttiek voltak. A gázképződés időbeli alakulása a következő összefüggéssel közelíthető: Gt = GE (1-e-k×t) − − − −

Gt: GE: k: T:

a t időpontig képződött gázmennyiség (m3/t/sz.a.) a gázpotenciál, azaz az összes képződő gázmennyiség (m3/t/sz.a.) lebomlási állandó (d-1 ill. a-1) idő (d ill. a)

A gázképződés intenzitását és időbeli alakulását a „k” lebomlási állandóval lehet jellemezni. A k a T1/2 felezési idő alapján jellemezhető a következőképpen. k=

− ln 2 T1 / 2

A felezési időnek a gázháztartás vizsgálata alapján történő meghatározása még a várható gázmennyiség meghatározásánál is bizonytalanabb, és ennek megfelelően az irodalmi adatok eléggé szórnak (in HEYER, 2003.): − − − −

2-3,5 év (EHRIG, 1986.) 2-4 év (RETTENBERGER, 1978.) 6-10 év bezárt lerakóknál (WEBER, 1990.) 1 év a könnyen lebomló, 10 év a nehezen lebomló szerves hulladékok esetén (KRAUSE, 1994.) − 1 év a könnyen-, 5 év a jól-, 15 év a nehezen lebomló szerves hulladékok esetén (HOEKS, 1983.) 5.3. Állékonyságvizsgálatok A rekultiváció tervezése, az ideiglenes illetve végleges zárószigetelés megtervezése előtt meg kell győződni a lerakótest, a lerakott hulladéktest állékonyságáról, valamint vizsgálni kell, hogy a kialakított lerakóforma mellett biztosítható-e a zárószigetelő-rendszer megcsúszásmentes beépítése. Ezen utóbbi kérdés elsősorban az oldalrézsűk szigetelésénél merül fel. Az állékonyságvizsgálatoknál a geotechnikai gyakorlatban általánosan alkalmazott, bevált módszerek (BISHOP, JANBU) használhatók, az elsődleges probléba a méretezésnél használt nyírószilárdsági paraméterek minél pontosabb meghatározása. A lerakott hulladék utólagos állékonyságvizsgálata, ellenőrzése elsősorban a dombépítéssel kialakított és a lejtőnek támaszkodó lerakóknál fontos. Az állékonyságvizsgálatokhoz ismernünk kell a lerakott hulladéknak az alábbi paramétereit: − térfogatsűrűség; − kohézió; − belső súrlódási szög. A térfogatsűrűség értéke igen tág határok között változik és függvénye a hulladék összetételének, nedvességtartalmának, a lebomlás fokának, a napi takarás vastagságának, a lerakás módjának, az alkalmazott tömörítő eszköznek, a lerakó magasságának, az egyszerre lerakott hulladék terítési vastagságának, a hulladék korának stb. Az 5.16. ábra az egyszerre leterített hulladékréteg vastagságának a függvényében szemlélteti az elért térfogatsűrűség értékét.

5.16. ábra A tömörítéssel elért térfogatsűrűség alakulása az egyszerre leterített rétegvastagság függvényében (TCHOBANOGLOUS et al., 1977.) Egy jól üzemelő lerakó esetében a terítési rétegvastagság kb. 0,5-0,7 m, így a tömörítés során átlagosan 500-600 kg/m3-es térfogatsűrűség érték érhető el. Nagyobb rétegvastagság esetén az elérhető tömörség értéke csökken. Nyers hulladék térfogatsűrűsége általában 150-350 kg/m3 között változik, 1 MPa talpnyomásnál kisebb tömörítőgéppel 350-550 kg/m3-es értékkel számolhatunk. Kompaktorokkal 800-1000 kg/m3, egyes speciális eljárásokkal 1000 kg/m3-nél nagyobb érték is elérhető. A lerakott hulladék sűrűsége a lerakóban értelemszerűen a mélységnek is függvénye. Minél mélyebben lévő réteget vizsgálunk, annál nagyobb a térfogatsűrűség, mivel a hulladék egyre konszolidáltabb. Az 5.17. ábrán helyszíni vizsgálatokkal meghatározott térfogatsűrűség értékek láthatók, különböző korú hulladékok esetén. Mint látható átlagosan 750-800 kg/m3 térfogatsűrűség értéket mértek, és 20-30 m mélységben 1200-1300 kg/m3 volt a jellemző érték. Az állékonyság-vizsgálatoknál 10001200 kg/m3 értékkel vehetjük figyelembe a hulladék súlyából adódó tömegerőt. A nyírószilárdsági paramétereknek talán még a térfogatsűrűség értékeknél is nagyobb a szórása. Az 5.5. táblázat és az 5.18. ábra különböző eredetű és összetételű hulladékok különböző módszerekkel meghatározott kohézió és belső súrlódási szög értékeit tünteti fel. Az értékpárok igen széles tartományban fordulnak elő, s meglehetősen nehéz állást foglalni, hogy a tervezésnél, méretezésnél mely értékpárokkal dolgozzunk, hiszen az értékek jelentősen függenek a lerakás körülményeitől, a technológiától, a lerakott hulladék korától stb. MANASSERO és szerzőtársai (1996) abból a több kutató által is javasolt megközelítésből indultak ki, hogy a laboratóriumi és helyszíni mérésekből nyert, valamint meglévő lerakók állékonyságvizsgálati adataiból visszaszámított nyírószilárdsági paraméterek feldolgozását célszerű az átlagos normálfeszültség és a mobilizált nyírószilárdság figyelembevételével elvégezni.

5.5. táblázat Különböző hulladékokra jellemző nyírószilárdsági paraméterek irodalmi adatok alapján (JESSBERGER, 1990) Súrlódási szög (φ;fok)

Kohézió (c;kPa)

Térfogatsűrűség (t/m3)

30-40

0

0,8-1,2

30-35

10-20

0,3-0,7

30

-

-

kb. 30 éves hulladék meghatározás: direkt nyírás

15-17

10

0,7-1,1

38

7

1,0-1,2

visszaszámolással meghatározott paraméterek háztartási hulladék

26,5 26 42

28 28 7

0,8-1,1 0,9-1,2 0,9-1,2

25-35

0,7-1,1

24

0 (1-20) 23

38 19

16 24

-

17,5

7,5

1,0

33 32

30 20

0,9-1,3 1,3-1,6

32-38

5-15

1,2-1,6

30-35

0-10

1,2-1,4

38-40 17-23 30 25 20-25 25 17,5 30-40 25-32

30-50 0-10 20 0 0 5 5 0-10 -

0,4-1,0 0,8-1,2 1,0(1,3) 1,5 1,5 1,0 1,0 1,0-1,6 1,5-1,8

Nyírószilárdsági paraméterek

-

Peremfeltételek

Szerző

Megbecsült összetétel: háztartási hulladék (beleértve salak, hamu, gumiabroncs stb.)

Cassina (1979.)

friss hulladék csurgalékvízzel friss hulladék szennyvíziszappal szemét-szennyvíziszap 9 hónappal a lerakás után települési hulladékösszlet (tapasztalatok alapján) aprított települési hulladék (papír, műanyag) idős hulladék kutatás és irodalom alapján (konyhai hulladék) lerakó szennyvíziszappal kb. 40 éves települési hulladék kommunális jellegű ipari hulladék terepi- és labormérések és rézsűállékonysági számítások alapján települési hulladék települési és ipari hulladék friss háztartási hulladék idősebb háztartási hulladék települési hulladék (friss) idősebb települési hulladék előkezelt települési hulladék települési és ipari hulladék hulladék szennyvíziszappal építési törmelék szennyezett talaj

Gondolla et al., (1979.) Rettenberger et al., (1980.) Spillmann (1980.) Gay et al., (1978.) Gay et al., (1981.)

Müller (1981.) Landva et al., (1984.)

Salomo (1985.) Henke (1985.) Schuhmann (1989.)

Turczynski (1990.) Drescher (1990.) Pregl (1988.) Turczynski (1990.)

5.17. ábra Helyszíni vizsgálatokkal meghatározott térfogatsűrűség értékek különböző korú hulladékok esetében (OWEIS - KHERA, 1990.)

5.18. ábra A hulladék nyírószilárdsági paraméterei irodalmi adatok, laboratóriumi és helyszíni mérések alapján (SINGH - MURPHY, 1990.) Számos mérés és esettanulmány eredményét foglalták össze az 5.19. ábrán, 300 mm átmérőjű triaxiális vizsgálatok alapján. KÖNIG-JESSBERGER (1997.) arra a következtetésre jutott, hogy a kommunális hulladékok általában nem jellemezhetők egyetlen c;φ értékpárral, a nyírószilárdsági paraméterek értéke nagymértékben függ a deformáció mértékétől, azaz a nyírószilárdság mobilizációjától.

A leírtakból megállapítható, hogy az állékonyságvizsgálatoknál figyelembe vett nyírószilárdsági paraméterek erősen becsült értékek, mivel konkrét vizsgálatok elvégzésére ritkán nyílik lehetőség. MANASSERO és szerzőtársai az 5.19. ábrán feltüntetett adatok szakaszos kiegyenlítése alapján a tervezésnél a várható átlagos normálfeszültség (σv) függvényében javasolja a nyírószilárdsági paraméterek megválasztását, az alábbiak szerint: − nagyon kis normálfeszültségek esetén (0<σv<20 kPa): c=20 kPa; φ=0 − kis-közepes normálfeszültségek esetén (20<σv<60 kPa): c=0 kPa; φ=38 − nagyobb normálfeszültségeknél (60<σv): c≥20 kPa; φ=30 Az osztrák gyakorlat általában c = 5 kPa; φ = 25 értékkel számol. Ezzel az értékpárral számolva pl. a hódmezővásárhelyi településihulladék-lerakónál (30 m magasság, 1:2 oldalhajlás, 10 m-ként egy-egy 3 m széles padkával) a minimális biztonsági tényező 1,41; c = 20 kPa és φ = 20 esetén 1,57 értékre adódott (SZABÓ, 1994.). Az osztrák gyakorlattal összhangban van SANCHEZ-ALCITURRI és szerzőtársainak (1993.) javaslata, amely a helyszíni és laboratóriumi vizsgálatokkal egyaránt megerősített értékpárok figyelembevételét javasolja az 5.20. ábra szerint. Jelmagyarázat: Del Greco és Oggeri (1994) Gabr és Valero (1995) Landva és Clark (1990)

200

Richardson és Reynolds (1991)

180

Van Impe (1993) Pagotto és Rimoldi (1987)

Nyírófeszültség (kPa)

160

Wahlam és szerzőtársai (1995)

140

Működő lerakók Lopez Canyon

120

Babilon

100

A méretezéshez javasolt nyírószilárdsági paraméterek

80 60 40 20 0 0

20

40

60

80

100

120

140

160

180

200

220

240

260

280

300

Normálfeszültség (kPa)

5.19. ábra Települési hulladékok nyírószilárdsági vizsgálatainak összefoglaló eredményei (MANASSERO et al., 1996.)

80

70

Kohézió (kPa)

60

50

A tervezéshez javasolt tartomány

40 In situ vizsgálatok tartománya

30

20

Laboratóriumi vizsgálatok tartománya

10

0 0

5

10

15

20

25

Belső súrlódási szög (fok)

30

35

40

5.20. ábra A települési hulladékok nyírószilárdsági paramétereinek a tervezéshez javasolt értékei (SANCHEZ-ALCITTURI et al., 1993.)

Az állékonyság-vizsgálat a hulladéktestre elvégezhető valamely hagyományos módszerrel, bár azok eredetileg az alapvetően más viselkedésű talajokra készültek, azonban a számításoknak a hulladékjellemzők értékének becsléséből adódóan oly nagy a bizonytalansága, hogy ez a közelítés megengedhető, de a számítások eredményét kellő kritikával kell fogadnunk. A hulladéklerakókkal kapcsolatos állékonysági vizsgálatok sajátos problémakörét képviselik azok az esetek, amikor a mozgás a műszaki védelem elemei (geomembrán, geotextília v. geonet) és a hulladék vagy a fedőréteg (védőréteg) között következik be. Az állékonyságvizsgálatoknál azt a tönkremeneteli felületet kell vizsgálni, illetve megkeresni, amely mentén a legkisebb a megcsúszással szembeni biztonság. A vizsgálatoknak számos variációja lehet, amelyek közül a legjellemzőbbek: a) az oldalfalszigetelés és a fedőréteg (védő- vagy szivárgóréteg) közötti megcsúszás lehetősége; b) a lerakót lezáró műanyag fólia és a fölötte lévő védőréteg (geotextília) közötti megcsúszás lehetősége; Az a) és b) pontban azonos problémával van dolgunk, csak a vizsgálandó hely és a paraméterek (pl. fedőréteg vastagság) különböznek. Ahhoz, hogy a vizsgálatokat el tudjuk végezni, szükségünk van az egymáson elmozduló rétegek, elemek közötti súrlódási szög ismeretére. Amikor a megcsúszást két talajréteg (pl. agyag szigetelőréteg – szivárgó réteg, szivárgó réteg – rekultiválciós réteg között vizsgáljuk, viszonylag egyszerűbb a dolgunk, mert ekkor

kiindulhatunk a mozgásban rész vevő talajok nyírószilárdsági paraméter értékeiből, amit hagyományos talajmechanikai laborvizsgálati módszerekkel meg tudunk határozni. Nehezebb probléma a talaj és a geoszintetikus anyagok közötti súrlódási szög meghatározása. A vizsgálatuk ugyan a hagyományos módszerekkel történik, azonban figyelembe kell venni, hogy a mobilizált nyírószilárdság értéke függ az elmozdulás nagyságától, és itt a geotechnikai gyakorlatban megszokottól lényegesen nagyobb elmozdulásokról van szó. Az 5.21. ábra MARTIN és szerzőtársai (1984) direkt nyíródobozzal végzett vizsgálatainak eredményeit szemléltetik. A talaj-geomembrán, geotextília-geomembrán között mért súrlódási szög értékeket az 5.6. táblázatban találjuk. Mint látjuk, az EPDM membránok súrlódási szöge kedvező és minden esetben nagyobb mint hasonló körülmények között a HDPE membránokkal mért érték. 16

Nyírófeszültség [kN/m2]

PVC (R) CSPE

12

EPDM 8 HDPE 4

0 0

20

40

60

Normálfeszültség [kN/m2]

5.21. ábra A homok-geomembrán nyíróvizsgálatok eredményei „a tönkremeneteli határgörbék” (Eredményeket lásd a 6.6. táblázat, Homok, φ=30° oszlopban) (MARTIN et al., 1984.) 5.6. táblázat A talaj/geomembrán/geotextília közötti súrlódási szög mért értékei (MARTIN et. al., 1984.) a.) Talaj-geomembrán Talaj Geomembrán típus

Homok

Homok

φ= 30°

φ= 28°

Iszapos homok φ= 26°

EPDM

24°

20°

24°

PVC, érdesített PVC, sima

27° 25°

− −

25° 21°

CSPE

25°

21°

23°

HDPE

18°

18°

17°

CSPE

HDPE

b.) Geomembrán-geotextília Geotextília típus

Geomembrán típus EPDM

PVC érdesített

sima

Nem szövött, rel. nagy pórusok

23°

23°

21°

15°

8°

Nem szövött, rel. kis pórusok

18°

20°

18°

21°

11°

Szövött, rel. nagy pórusok

17°

11°

10°

9°

6°

Szövött, rel. kis pórusok

21°

28°

24°

13°

10°

Az oldalfalak állékonyság-vizsgálatánál az állékonysági biztonság (F) a következő általános összefüggéssel fejezhető ki F=

rendelkezésre álló nyílószilá rdság nyírófeszültség a csúszólapon

Erősítés nélküli, egyenletes vastagságú fedőréteg (5.22. ábra) esetén egy L hosszúságú, T magasságú cella esetében a biztonsági tényező (F) várható értéke: F=

− − − − −

c.L + tan φ S

(5.10.)

ahol: N: a normálerő nagysága a tönkremeneteli /vizsgált felületen S: a nyíróerő nagysága a tönkremeneteli/vizsgált felületen L: a vizsgált szakasz/cella hossza C: a kohézió φ: a talaj belső súrlódási szöge

Az 5.10. kifejezésben: − S = W×sinβ − N = W×cosβ − W = ρ×g×L×T − − − −

ahol W: a vizsgált cella súlya T: a takaróréteg vastagsága ρ: a takaróréteg átlagos térfogatsűrűsége β: a lejtőhajlás

A fentiek alapján a biztonsági tényezőre a 6.11. kifejezés adódik: F=

c tan φ + ρgT sin β tan β

(5.11.)

5.22. ábra A lerakó oldalsó lezárásának állékonyságvizsgálata Abban az esetben, ha a tönkremenetelt nem két talajréteg, hanem pl. a geomembrán – talaj, vagy geomembrán – geotextília között vizsgáljuk, akkor az előző összefüggésben: − a c kohézió helyébe a két vizsgált elem közötti adhézió értékét-, − a φ helyébe a két elem közötti súrlódási szög (δ) értékét kell helyettesíteni. Sok esetben a zárószigetelés egyes elemeinél megvan az esélye annak, hogy egymáson megcsúsznak, ami ellen valamilyen erősítéssel (pl. georács) tudunk védekezni. Az 5.23. ábra szemlélteti a lejtőiránnyal párhuzamosan, a teljes felületen erősítő elemmel épített záró-szigetelőréteget.

5.23. ábra A lejtőiránnyal párhuzamosan erősített zárószigetelés állékonyságvizsgálata Ebben az esetben az S nyíróerő értelemszerűen kisebb lesz, mert annak egy részét felveszi a beépített erősítő elem (pl. a georács), azaz:

S = W sin β − t p L

−

(5.12.)

ahol tp: a lejtővel párhuzamos ébredő húzófeszültség

Ha a geoszintetikus erősítés párhuzamos a lejtővel, akkor a húzófeszültség a megengedhető húzóerő ™ függvénye lesz, azaz: Tm L Az 5.10. egyenlet alapján a lejtővel párhuzamos erősítés esetén a várható biztonsági tényező (F) értéke: tp =

tan φ c + ρ ⋅ g ⋅ T ⋅ sin β tan β Fp = tp 1− ρ ⋅ g ⋅ sin β

(5.13)

A meredek rézsűvel épített visszamaradó hulladéktömbnél sok esetben a lejtővel párhuzamosan elhelyezett erősítés is kevés lehet az állékonyság biztosításához, és ezért számításba jöhet a vízszintesen elhelyezett geoszintetikus erősítés alkalmazása, akár a teljes hosszban, akár támasztó töltés formájában, vagy egy közbenső padka beiktatásával. Az 5.24. ábra a vízszintesen erősített takaróréteg modelljét szemlélteti.

5.24. ábra A vízszintesen erősített zárószigetelés állékonyságvizsgálata

Ebben az esetben az átlagos húzófeszültséget a megengedhető húzóerőből a következőképpen számíthatjuk:

th =

Tm ∆t

ahol Tm : a megengedhető húzóerő − ∆t : az erősítések egymástól való távolsága − Ebben az esetben a nyíró (lejtő irányú) és normálerők a következőképpen számolhatók: S = W sin β − t h sin β cos β N = w cos β + t h L sin 2 β

Az 5.10. egyenletbe behelyettesítve a biztonsági tényezőre azt kapjuk, hogy: th c tan φ + + sin β tan φ ρ ⋅ g ⋅ T ⋅ sin β tan β ρ ⋅ g ⋅ T Fh = th 1− cos β ρ ⋅ g ⋅T

(5.10.)

Az 5.14. összefüggéssel kapott biztonsági tényező a valós értéknél kisebb lesz, mert a számításnál nem vettük figyelembe a geoszintetikus erősítés ágyazásából adódó ún. kihúzási („pull out”) ellenállást, ami így a biztonság javára történő elhanyagolást jelent. Ha az oldalfalon a geomembrán fölötti fedőréteg vastagsága változó, a méretezést a teljes oldalfalon működő erők alapján kell elvégezni, ami az ABC tömb, az ún. semleges blokk egyensúlyának a meghatározásával történhet (5.25 ábra). Ha a fölötte lévő földtömeget aktív éknek nevezzük, akkor különböző biztonsági tényező érték választásával, azaz δ változtatásával meghatározzuk a Ga súlyerő, a Qa támasztóerő és az Eab földnyomás vektorháromszögét. Ugyanúgy meghatározzuk a semleges tömbre vonatkozó Gs; Eaj és Qs erőkből szerkesztett vektorháromszöget. A Qs irányát itt is választott biztonsági tényezők mellett, különböző φ értékek alapján határozzuk meg. A tényleges biztonsági tényezőt akkor kapjuk, ha a földék BC falára ható Eab földnyomás megegyezik az Eaj értékével. A szerkesztésnél a földnyomást jó közelítéssel az altalajjal párhuzamosnak tekinthetjük. 5.4. A lerakó vízháztartása A lerakó rekultivációjának tervezésénél, különösen az utógondozási fázis meghatározásánál alapvető fontossággal bír, hogy minél pontosabban tudjuk meghatározni a lezárt lerakó vízháztartását. Ennek segítségével − meg tudjuk határozni a lerakóba zárószigetelő-rendszeren (ideiglenes/végleges) bejutó csapadékmennyiséget; − összehasonlíthatunk alternatív zárószigetelési rendszereket; − becsléseket végezhetünk az esetlegesen szükséges mesterséges vízpótlás mennyiségére, amennyiben a hulladék lebomlási folyamatát szabályozni szeretnénk és ezzel az utógondozási időt optimalizálni szeretnénk; − hasznos információkat nyerhetünk a rekultiváció során a pótlólagosan megépítendő műszaki védelem mértékének meghatározásához.

5.25. ábra A hulladéklerakó oldalfalán a változó vastagságú fedőrétegek geomembránon való megcsúszásának a vizsgálata

A hulladéklerakók vízháztartását a módosított vízháztartási egyenlettel írhatjuk le (5.26. ábra):

5.26.ábra A hulladéklerakó vízháztartása

− − − − − − − − −

ahol: Cs: P: E: L: R: K: VCS: Vb: Vk:

Cs - P - E - L - R ± K - VCS + Vb + Vk = 0

a csapadék, a párolgás, az evaportranszspiráció, a felszíni lefolyás, a tározás (kötött vízként), a késleltetés (rövidebb ideig a kapillárisokban raktározott víz), a csurgalékvízlefolyás az altalaj felé, a biokémiai folyamatok során képződött/felhasznált víz, a konszolidáció hatására keletkezett víz.

A módszernél feltételezzük, hogy alulról és felülről külső hozzáfolyás nincs, a csurgalékvíz a lerakóból csak a szivárgórendszeren keresztül kerülhet ki és nincs vízkilépés a rézsű felületén. A lerakó vízháztartásának több, egymástól független összetevője lehet: − a csapadék és az aktuális párolgás különbsége; − a hulladékban mikrobiológiai folyamatok hatására bekövetkező vízképződés, illetve vízfelhasználás; − a hulladék konszolidációja során keletkező vízmennyiség; − a hulladékban tározódni képes vízmennyiség. Ezeknek az összessége adja a csurgalékvíz intenzitást (e). Figyelembe kell venni a még az üzemelő nyitott, és a rekultivált, lezárt hulladéklerakó eltérő csurgalékvízképződési körülményeit is. A rekultiváció után szerepet kap a növényzet párolgása, a talaj tározó hatása, esetenként a fedőréteg drénezéséből származó elfolyás. A vízháztartás vizsgálatánál az üzemi állapot szerint három esetet kell megkülönböztetni, illetve külön-külön vizsgálni (v.ö. 5.27. ábrával ): Üzemeltetés kezdete - csekély hulladékborítottság Kevés vagy egyáltalán nem létező hulladékmennyiség esetén a csapadék − gyakorlatilag közvetlenül a telítetlen szivárgórétegbe kerül. A település éghajlati adataiból a szokásos talajvízháztartási módszerrel kell dolgozni. Üzemeltetés - nyílt hulladékfelszín Az előbb említett négy komponens figyelembevételével kell számolni. − Üzemeltetés vége - rekultivált állapot A víz tározására képes hulladékmátrix a még folyamatban levő konszolidáció − hatására leadja tárolt vizének egy részét, a biokémiai folyamatok során bekövetkező vízképződés, illetve fogyasztás is fennállhat még, de az ekkor keletkezett csurgalékvíz sokkal kevesebb mint az üzemeltetés során. A számítás további szempontjai: − a hulladék nagyon heterogén, ezért a szükséges paraméterek is rendkívül változatosak (áteresztőképesség, víztározó-képesség, szemcsenagyság stb);

− az inhomogenitások következtében különböző szivárgási utak jönnek létre; − mikrobiológiai folyamatok során gázok is felszabadulhatnak, ha eltávozásuk akadályozott, gázpárna keletkezhet a hulladék fölött; − a lerakó vékony horizontális rétegekből épül fel, a vertikális irányú áteresztőképessége ezért kisebb, mint a horizontális; − a csurgalékvíz-mennyiség nem határozható meg közvetlenül, hanem közelítő eljárásokkal, mert csak a dréncsövekbe bejutó vízmennyiség és a csapadék mérhető közvetlenül.

5.27. ábra A keletkező csurgalékvíz mennyisége egy rendezett településihulladék lerakón (Pennsylvania állam, USA) Az átlagos csapadék 1000 mm/év (MANASSERO, 2000.)

A vízháztartási egyenlet egyes elemeinek vizsgálata

A csapadék Magyarországon az évi átlagos csapadékmennyiség 550-900 mm közötti érték, az aktuális érték az adott terület földrajzi helyzete alapján meghatározható. A felszíni lefolyás A felszíni lefolyás értéke függ a felület esésétől és a kialakításától. Rekultivált lerakóknál emellett még jelentős szerepet játszik a talajminőség és a növényzet. Evapotranszspiráció és a klimatikus viszonyokból adódó csurgalékvíz mennyiség Lezárt és rekultivált lerakóknál BRECHTEL (1984) a párolgásra a következő értékeket találta mértékadónak (in HEYER, 2003.) − a csapadék 20-40 %-a lezárt, de növényzettel nem fedett lerakóknál; − max. 90 %-ig cserjével, bokorral, fűvel telepített felületek esetében. EHRIG (1989) a lejtőviszonyoktól és növényzettől függően 30-70 %-ra teszi a párolgás értéket. A tározódás és késleltetés A lerakótestben rendelkezésre álló tározódási kapacitás nagymértékben függ a beépítési víztartalomtól, a beszivárgó csapadékvíz-mennyiségtől, a hulladék tömörségétől. A tározódás maximális értéke jelentősen függ a hulladék stabilizálódási fokától, a hulladéklebomlás fázisától is.

A maximális érték a labor és helyszíni mérések alapján 37-53 % közötti, a hulladék nedves tömegére vonatkoztatva. Biokémiai folyamatok vízmérlege A biológiailag lebomló szerves hulladékok anaerob körülmények melletti lebomlása vízfelhasználással jár. A nyitott lerakófelület melletti kismértékű aerob lebomlás vízképződéssel jár, azonban annak a mennyisége elhanyagolhatóan kicsi a párolgáshoz viszonyítva. Az anaerob lebomlás vízfelhasználásánál kiindulhatunk abból, hogy 1 mólnyi C lebontása elméletileg 0,233 mol víz felhasználással jár, ami megfelel 0,35 kg víz/kgC értéknek. Átszámítva, normál körülmények között 1 m3 lerakógáz képződéséhez 0,187 kg vízre van szükség. EHRIG vizsgálatai szerint az anaerob lebomlási folyamatok egy 10-20 méter magas lerakóval évente 3,5-14 mm/év vízfelhasználást jelentenek. A hulladék konszolidációja során keletkező víz Számottevő konszolidációs többletvízre elsősorban az iszaptározóknál lehet számítani. A lerakott hulladék hidraulikai jellemzői A hulladék áteresztőképessége több tényező függvénye, amelyek a következők: − a hulladék fajtája, − a hulladék feldolgozás, kezelés módja, − a lebomlás fázisa, − beépítési és települési tömörség, − a hulladék vastagsága, − a hulladék telítettsége, − a lerakógáz képződés. Különböző korú és kezelésű hulladékok (friss háztartási hulladék, 20 éve lerakott hulladék, aprított hulladék) laboratóriumi körülmények között meghatározott szivárgási tényező értékekeit tünteti fel az 5.7. táblázat (HEYER, 2003) és az 5.28. ábra. 5.7. táblázat Hulladékok jellemző szivárgási tényező értékei (HEYER, 2003.) Függőleges Modellezett Nedves Száraz Szivárgási terhelés települési tényező térfogatsűrűség (t/m3) (kPa) vastagság (m) (m/s) 0-100

0-10

0,7-1,15

0,25-0,7

5x10-3 -10-5

100-200

10-20

0,8-1,25

0,35-0,8

10-4 - 10-6

∼ 320

∼ 34

0,9-1,3

0,5-0,9

10-6 – 10-7

∼ 600

∼ 63

1,2-1,4

0,6-0,95

10-7 – 10-9

A csurgalékvíz mennyisége Hazai mérési adatokkal nem rendelkezünk, mert nem volt olyan korszerű, rendezett lerakó, amelynél a képződött csurgalékvíz mennyisége egzakt módon mérhető lett volna, az új modern lerakóknál pedig még nem rendelkezünk elegendő adattal. A csurgalékvíz meghatározásánál mindenképpen külön kell kezelni az üzemelő, még le nem zárt és a már rekultivált lerakókat.

1.00E-002

1.00E-002

Jelmagyarázat 25 éve lerakott hulladék Nyers, friss hulladék Aprított (max. 150 mm), friss hulladék Friss, szelektált, kezelt hulladék

1.00E-003

1.00E-003

1.00E-004

1.00E-004

1.00E-005

1.00E-005

1.00E-006

1.00E-006

1.00E-007

1.00E-007

1.00E-008

1.00E-008

1.00E-009

1.00E-009

0

100

200

300

400

500

Átlagos alkalmazott nyomás [kPa]

Jelmagyarázat 25 éve lerakott hulladék Nyers, friss hulladék Aprított (max. 150 mm), friss hulladék Friss, szelektált, kezelt hulladék

600

0.2

0.4

0.6

0.8

Száraz térfogatsűrűség [t/m3]

1

5.28. ábra Különböző hulladékok laboratóriumban mért szivárgási tényező értékei (POVRIE, W – BEAVEN, R.P. – HUDSON, A.P., 2005.)

A keletkező csurgalékvízmennyiség nyilvánvalóan függvénye a hulladékelhelyezési technológiának, valamint a tömörítésnek. A lánctalpas dózerekkel történő beépítésnél csak csekély mértékű tömörítés érhető el, szemben a korszerű kompaktorokkal. EHRIG (1980.) javaslata szerint nyitott, még nem rekultivált lerakóknál a csurgalékvíz mennyiségének a becsléséhez az 5.8. táblázat irányértékeit használhatjuk az éves csapadékösszeg (CS) függvényében. 5.8. táblázat A csurgalékvízmennyiség, ha CS = 700 mm CS %-a mm/év mm/ha·d l/s·ha

Tömörítőeszköz

Lánctalpas (LAGA, 1984.)

40

Lánctalpas (EHRIG, 1980.)

31,3 – 58,2

kompaktor Kompaktor (EHRIG,1980.)

25

280

7,67

0,089

175

4,79

0,055

15,1 – 22,0

KRAUSE (1994) és RAMKE (1991) számos német lerakó mérési adatait felhasználva az 5.9. táblázat szerinti adatokat javasolja a csurgalékvíz várható mennyiségének a meghatározására. 5.9. táblázat Előfordulási valószínűség (%) 1

Üzemelő lerakók (KRAUSE, 1994.) 2,12

Csurgalékvíz intenzitás (mm/d) RAMKE (1991.) Telítetlen hulladék

Telített hulladék

Túltelített hulladék*

0,56

3,80-8,19

7,77-18,92

2,5

1,62

-

-

-

5,0

1,27

0,54

2,19-3,20

6,47-13,46

10,0

0,97

0,52

1,44-2,10

5,21-10,71

33,0

0,52

0,41

0,94-1,08

1,60-5,77

50,0 0,27 0,66-0,89 1,06-4,82 * Megj.: a túltelített hulladékoknál az adatok az intenzív csurgalékvíz visszapermetezésre vonatkoznak, ami a hazai lerakóknál a leginkább jellemző

Hazai csapadékadatok feldolgozása, és néhány hiányos adatsorral rendelkező lerakó csurgalékvíz mennyiségi adatai alapján, Magyarországon reális értéknek tűnik a csapadékmennyiség 40 %-ában megadni a várható csurgalékvíz mértékadó mennyiségét (KISS G., 1997.). Lezárt lerakóknál a várható csurgalékvíz-mennyiség a korábban felsorolt paramétereken túl a zárószigetelés módjának is a függvénye. KRÜMPELBECK (2000) vizsgálatai alapján lezárt lerakóknál a takarás/lezárás módjának a függvényében az 5.10. táblázat szerinti átlagértékekkel számolhatunk. 5.10. táblázat A csurgalékvíz várható mennyisége lezárt lerakóknál (KRÜMPELBECK, 2000) A takarás, lezárás A vizsgált lerakók Csurgalékvíz intenzitás módja száma a csapadék %-ban Kis vastagságú talajtakarás Nagy vastagságú talajtakarás Agyag szigetelőréteg Geomembrán Bentonitszőnyeg

22 29 17

25-60 15-40 10-40

8

néhány %

A különböző lezárási módok mellett várható csurgalékvíz-intenzitást tünteti fel az 5.29. ábra, egy alföldi fúrási iszaptározó esetében.

Az iszaprétegen átszivárgó vízmennyiség [mm/év]

150.00 140.00 130.00 120.00 110.00 100.00 90.00 80.00 70.00 60.00 50.00 40.00 30.00 20.00 10.00 0.00 5×10-8

"A " "B " "C " "D " "E "

1×10-8

5×10-9

1×10-9

eset, nincs lezárás, a jelenlegi rendezetlen állapot eset, nincs lezárás, füvesítve eset, a nem veszélyes hulladékok felső szigetelőrendszere eset, a veszélyes hulladékok felső szigetelőrendszere eset, alternatív lezárási lehetőség bentonitszőnyeggel

5×10-10

1×10-10

5×10-11

1×10-11

A z iszap szivárgási tényezője

k [m /s]

5.29. ábra Egy alföldi fúrási iszaptározónál a csurgalékvíz várható intenzitása különböző lezárási módok esetében

A vízháztartási vizsgálatok módszerei A vízháztartási vizsgálatot végezhetjük a hagyományos kézi módszerrel a korábban már említett módosított vízháztartási egyenlet alapján vagy számítógépes szoftver segítségével. A számítógépes módszer előnye, hogy lényegesen kisebb időlépcső alkalmazható, az egyes összetevők számításához bonyolultabb, összetettebb algoritmusokat is használhat, valamint több alapadatot vesz figyelembe, mint a hagyományos számítási módszer.

A vízháztartási vizsgálatok elvégzéséhez különféle számítógépes szoftverek állnak rendelkezésre, ezek közül a legismertebbek a P. Schroeder által kifejlesztett HELP (Hydraulic Evaluation of Landfill Performance) modell (U.S. Army Corps of Engineers Waterways Experiment Station) az U.S. EPA támogatásával, melynek 1998-ban a Hamburgi Egyetemen kifejlesztették a német változatát (Berger, 1998.), a BOHWAALD (Dunger, TU Freiberg), valamint az M&S (M&S Umweltprojekt GmbH). A gyakorlatban a fentiek közül a leginkább elterjedt a HELP szoftver alkalmazása. A HELP modell alkalmazása vízháztartási vizsgálatoknál A vízháztartás számításának a világon általánosan bevált és elterjedt módja a Visual HELP hidrológiai modellező szoftver alkalmazása, amely numerikus megoldások segítségével vizsgálja a hulladéklerakókon bekövetkező felszíni és felszín alatti vízháztartási folyamatokat.

A HELP lehetővé teszi a hulladéklerakók hidrológiai folyamatainak az előrejelzését, a tervezés hatékonyságának a vizsgálatát, a csurgalékvíz mennyiségének a becslését. A kétdimenziós hidrológiai modell meteorológiai, talaj, valamint tervezési alapadatok felhasználásával számítja a felszíni víztározásnak, a hóolvadásnak, a felszíni lefolyásnak, a beszivárgásnak, a növényzetnek, a talajok víztározásának, a szivárgó rétegek vízelvezetésének, a csurgalékvíz-visszaforgatásnak, a szigetelőrétegeken keresztül való szivárgásnak a hatását a lerakó vízháztartására. Az alapadatok meghatározását segíti a szoftver meteorológiai adatbázisa (7000 meteorológiai állomás adataival), valamint egy talaj-, hulladék- és geomembrán adatbázis (42 anyag paramétereivel). A szoftver fontosabb alkalmazási lehetőségei hulladéklerakók esetén: − több lerakó profil szimulációja a legmegfelelőbb terv kiválasztása érdekében; − csurgalékvíz felgyülemlés vagy szivárgási problémák kiértékelése meglévő lerakóknál; − szigetelő rendszerek hatásfokának értékelése a csurgalékvíz felgyülemlés csökkentése érdekében; − csurgalékvíz gyűjtőrendszerek tervezése és optimalizálása. Az alapvetően egydimenziós (egyes elemeiben kvázi kétdimenziós) hidrológiai modell a következő alapadatokat használja fel: − meteorológiai adatok (csapadék, napsugárzás, hőmérséklet), − tervezési adatok (szigetelők, szivárgó- és lefolyó vízgyűjtő rendszerek, a felszín lejtése), − talaj-jellemzők (hézagtérfogat, szántóföldi kapacitás, hervadáspont, szivárgási tényező, kezdeti víztartalom). A vízháztartási egyenlet egyes elemeinek meghatározása A vízháztartási vizsgálatok során az egyik legfontosabb tényező az ún. input adatok meghatározása. A bemenő adatok egy része konkrét méréseken kell, hogy alapuljon, bizonyos adatoknál azonban általában az illető anyagra jellemző átlagértékkel számolunk vagy szakirodalmi adatokra támaszkodunk. Az 5.30. ábra a vízháztartási vizsgálat egyes összetevőinek és a lerakó alapadatainak bonyolult kapcsolatát, és a megmérendő vagy meghatározandó paramétereket foglalja össze.

5.30. ábra A vízháztartás egyes összetevőinek és a lerakó alapadatainak összefüggése (MÄRTNER – ZEUNER, 2002.)

Az ábrán látható jelölések a következők: csapadék − Cs: evapotranszspiráció − E: felszíni lefolyás − L: a rekultivációs rétegbe beszivárgó vízmennyiség − IR : a rekultivációs rétegben tározott vízmennyiség − RR: a rekultivációs rétegen átszivárgó vízmennyiség − VR: a drénrétegekből (alsó és felső szigetelő rendszer) kivezetett − Vda és Vdf: vízmennyiség a szigetelő rétegekbe (alsó és felső szigetelő rendszer) beszivárgó − Isza és Iszf: vízmennyiség − Rsza és Rszf: a szigetelő rétegekben (alsó és felső szigetelő rendszer) tározott vízmennyiség a szigetelő rétegen (felső szigetelő rendszer) átszivárgó vízmennyiség − Vsz: a hulladékban tározott vízmennyiség − Rh: a víztartalom változása biokémiai átalakulási folyamatok révén − ∆wb: oldalsó hozzáfolyás a hulladékba − O: a hulladékon átszivárgó vízmennyiség − Vh: Vcs: az altalajba beszivárgó vízmennyiség (csurgalékvíz) Az összetevők közül a csapadék a vízháztartási számítások mértékadó komponense. Mennyisége függ a lerakó földrajzi elhelyezkedésétől, éghajlatától. Az evapotranszspiráció mértéke szintén az éghajlat, valamint a lerakó felszínére telepített növényzet minőségének, míg a felszíni lefolyás leginkább a felszín lejtőszögének a függvénye, ezeket a kérdéseket a korábbiakban tárgyaltuk. A többi összetevő az egyes rétegek szivárgási tényezőjétől, valamint víztározási képességétől függ, azaz a vízháztartási számítások során fontos szerepet kapnak az egyes talaj-jellemzők. Az egyes rétegekben való víztározás számításánál fontos paraméterek a talaj szivárgási tényezője, hézagtényezője, valamint a hervadáspont és a szántóföldi vagy természetes kapacitás. A gyakorlatban az egyes talajok szivárgási tényezője mind laboratóriumi, mind helyszíni mérésekkel meghatározott, valamint rendelkezésre állnak megfelelő szakirodalmi adatok is. Hervadáspont a talajnak az a nedvességtartalma, amely 1,5×106 Pa szívóerőnek képes ellenállni (ez az a szívóerő, amit a növényi gyökerek még általában ki tudnak fejteni). Hasonló meghatározással a szántóföldi vagy természetes kapacitás az 1,5×104-3×104 Pa-nál nagyobb erővel megkötött víz mennyiségét jelenti. A hervadáspont és a szántóföldi kapacitás értéke a talaj típusától, a fektetési vastagságtól és a tömörségtől függ, 2-40 térfogat-% között változik. Az előző talajjellemzők meghatározásához nyújthatnak segítséget a következő német előírások: • szivárgási tényező: DIN 18130, 1. rész; • hézagtényező: DIN 18125, 1. rész, DIN 18124; • hervadáspont és a szántóföldi kapacitás: DIN 19683, 5. rész. A hervadáspont és a szántóföldi kapacitás meghatározása hulladéklerakóknál problematikus és a gyakorlati számításoknál a legegyszerűbb a szoftver adatbázisának talajtípusai közül az általunk alkalmazotthoz leginkább hasonló talaj adataival számolni, azaz a paramétereket megbecsülni.

6. A REKULTIVÁCIÓRA VONATKOZÓ TERV TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A rekultiváció szó egy adott terület mezőgazdasági vagy erdőgazdasági művelésbe történő visszaállítását jelenti. Hulladéklerakók esetében ezt a végső célt nem tűzhetjük ki magunk elé, a biológiai élettér kialakítása, a hulladéklerakó által okozott veszélyeztetettség csökkentése, avagy teljes megszüntetése azonban mindenképpen alapvető tervezési feladat. Ahhoz, hogy a tervezési feladat az adottságokhoz igazítva a legteljesebb mértékben teljesíthető legyen összetett tervezési munkát kell elvégezni, amely több szakember összehangolt munkáját teszi szükségessé. A 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet szabályozza a hulladéklerakók felső lezárásának témakörét. A mindennapi tervezési tevékenységnél a rekultiváció lehetőségét rugalmasan kell kezelni, a maximális igények kielégítése helyett nagyon sokszor fegyelembe kell venni a rekultivációra fordítható anyagi erőforrások szűkösségét is, a tervezés során tehát olyan megoldásokat kell keresni, amelyek kielégítik az adott földtani, vízföldtani adottságokhoz és a hulladéklerakó környezeti kockázatához igazított ”szükséges és elégséges” mértékű műszaki beavatkozás elvét. Ehhez átfogó előkészítő munkákat kell elvégezni. A tervezésnek körültekintőnek kell lennie, tervezői felelősségvállalás mellett. 6.1. A lerakóhelyre vonatkozó általános adatok beszerzése A tervezési munkák első lépése a rekultiváció tárgyát képező hulladéklerakóra vonatkozó általános adatok beszerzése a következők szerint: − a hulladéklerakó helye (mely település közigazgatási területére esik), − a hulladéklerakó jellege, − a hulladéklerakó üzemeltetési jellemzői, a tervezés időszakában még üzemelő, avagy már felhagyott lerakó, − ingatlannyilvántartási adatok beszerzése (helyrajzi szám, tulajdonos stb.), − tulajdoni lap másolat, földhivatali térképmásolat. A tulajdoni viszonyok tisztázása nagyon fontos, mert gyakran fordul elő olyan, hogy egy település által üzemeltett hulladéklerakó magánszemély(ek) tulajdonában lévő földrészleten helyezkedik el. 6.2. A lerakóhely kialakításának története A tervezési folyamat második lépcsőjében meg kell ismerni a lerakó kialakulásának történetét. Fontos tisztázni, hogy illegális, avagy hatóságilag engedélyezett-e a lerakó. Az utóbbi esetben be kell gyűjteni az engedélyezési iratokat, az esetleges hatósági ellenőrzések jegyzőkönyveit. Meg kell ismerni a lerakó üzemeltetésével kapcsolatban felmerült lakossági panaszokat (pl. tűzeset, rágcsálók, rovarok) és a lakossági panaszok orvoslására megtett intézkedéseket. Engedélyezett lerakó esetében be kell szerezni az eredeti terveket és értékelni kell, hogy az eredeti tervekből mi valósult meg, s milyen a megvalósult létesítmények műszaki állapota a rekultiváció tervezésének tervezési időszakában. Tisztázni kell a lerakó helyéül szolgáló terület eredeti használati módját, azaz milyen volt a területe a lerakóhely kialakítása előtt. 6.3. A lerakóhely üzemeltetési jellemzői Tisztázni kell a lerakó üzemeltetési jellemzőit, fajtáját: − síkvidéki lerakó talajszinti elhelyezéssel; − síkvidéki lerakó dombépítéses technológiával;

− − − − − −

síkvidéki lerakó gödör feltöltéssel; síkvidéki lerakó vízfolyás mederben, vagy ártéren; dombvidéki lerakó völgyfeltöltéssel; dombvidéki lerakó domboldalban; dombvidéki lerakó bányagödörben; dombvidéki lerakó vízmosásban.

Értékelni szükséges a lerakóban elhelyezett hulladékok mennyiségét, minőségi összetételét. Adatgyűjtéssel kell megismerni, hogy a lerakó mely települések, termelők hulladékait fogadta. Tisztázni kell, hogy kik voltak a beszállítók, s milyen eszközökkel történt a hulladék beszállítása és lerakott hulladék tömörítése, rendezése. Meg kell ismerni a lerakóhely műszaki létesítményeit, azok műszaki állapotát, a hulladékok nyilvántartási rendszerét. Nyilvánvaló, hogy hulladék nyilvántartás a rekultivációra kerülő régi lerakók jelentős részénél nincs. 6.4. Földrajzi elhelyezkedés 6.4.1. Topográfiai jellemzők, domborzat A topográfiai jellemzők vizsgálata a rekultiváció végforma megtervezéséhez elengedhetetlen. Fel kell térképezni a lerakó térségének geomorfológiai jellemzőit. Természetesen ez a feladat síkvidéki lerakók esetében sokkal kisebb jelentőséggel bír. Dombvidéki lerakóknál viszont fontos a domboldalak lejtőszögének ismerete, ennek birtokában lehet az elérhető legjobb tájbaillesztéshez szükséges végformát megtervezni. A topográfiai jellemzők meghatározásának eszköze a topográfiai térképek használata, valamint a részletes terepbejárás. Meg kell vizsgálni a rekultivációhoz szükséges anyagok (kiegyenlítő-gáztalanító réteg, szivárgó réteg, humuszos talaj) beszerzési lehetőségeit is a térségben. 6.4.2. Vízrajz A terület vízrajzi adottságainak ismerete egyrészt azért fontos, hogy megállapítható legyen, az adott hulladéklerakó mely vízfolyásokat veszélyezteti/veszélyeztette, illetve azért, hogy a rekultiváció során alkalmazandó külvízvédelmi rendszer (övárkok) megtervezhető legyen. Tisztázni kell az övárok befogadó, élő vízfolyását, illetve amennyiben ilyen a közelben nincs, akkor meg kell keresni azt a mérnöki létesítményt (belvízcsatorna, rendezett vízmosás, árok stb.), amely a tervezendő árok befogadója lehet. Meg kell határozni a hulladéklerakó területére vonatkoztatott vízgyűjtő terület nagyságát, és értékelni kell a lefolyási viszonyokat. 6.4.3. Éghajlati jellemzők Az éghajlati jellemzők értékelésének Magyarországon kisebb jelentősége van a földrajzi elhelyezkedés és az ebből fakadó kontinentális klíma miatt. Az utóbbi évek szélsőséges hidrometeorológiai viszonyai azonban felhívták a figyelmet arra, hogy az adott területre vonatkoztatott csapadék adatokat is értékelni kell a lerakó külvízvédelmi tervezéséhez. Adatbeszerzési lehetőség: Magyar Meteorológiai Szolgálat

6.4.4. Táji sajátosságok, tájhasználati jellemzők, növényzet A táji sajátosságok értékelésnek a rekultiválandó hulladéklerakó tájba illesztésének tervezésénél van kiemelkedő szerepe. Ekkor értékelni kell a közlekedési útvonalaknak a lerakóhoz viszonyított helyzetét, a „rálátási viszonyokat” és a tájhasználati jellemzőket. A lerakó biológiai rekultivációját a tájhasználati jellemzők alapján lehet megtervezni. Védő és takaró fásítás tervezésénél figyelembe kell venni a terület őshonos fafajait. Tájidegen fajok telepítése (pl. nyárfélék, akácfélék) felhívja a figyelmet a „tájseb”-re, vagyis vizuális szempontból nem megfelelő annak ellenére, hogy ezen fajok telepítése növekedési jellemzőik, valamint tápanyag- és vízigényük szempontjából megfelelőbbek lennének műszaki megfontolások alapján. 6.5. Általános földtani viszonyok ismertetése Az általános földtani viszonyok értékelésénél elsősorban a sekélyföldtani viszonyok megismerésére kell koncentrálni, de a lerakó helyét be kell illeszteni valamelyik nagyobb földtani egység valamelyikébe. Tudni kell azt, hogy a lerakó alatti laza törmelékes vagy perlites üledékekből épül fel, avagy a területet szilárd, repedezett, tektonikailag igénybevett vagy karsztosodott kőzetek alkotják. Az utóbbi esetben tisztázni kell a szilárd kőzetek fedettségi jellemzőit, azaz a jó vízvezetővíztározó kőzet és a lerakó aljzata között milyen nagy a potenciális védőréteg vastagsága. Az általános földtani viszonyok megismeréséhez részletes adatgyűjtést (Magyar Állami Földtani Intézet, illetékes Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság stb.) követő részletes terepbejárás szükséges. Ekkor értékelni kell az esetleges kibúvásokat és a hulladéklerakó térbeli elhelyezkedését. 6.6. Vízföldtani jellemzők A vízföldtani értékelés során vizsgálni kell a felszín alatti vízkészleteket, a víztároló képződmények jellegét, vízvezető képességét, vastagságát, vízföldtani jelentőségét, a vízadó rétegek védettségét. Értékelni kell a meglévő és a tervezett vízhasználatokat, a felszín alatti víz áramlási viszonyait (áramlási irányok és áramlási sebesség). Elvi szinten meg kell határozni a vízkészletek hulladéklerakó felőli veszélyeztetettségét, a védőidomok/területek távolságát a lerakótól. 6.7. A tervezést előkészítő munkák ismertetése 6.7.1. Részletes geodéziai felmérés A rekultiváció műszaki tervezésének legelső és egyik legfontosabb lépése a hulladéklerakó és közvetlen környezetének részletes geodéziai felmérése. A geodéziai felmérést úgy kell elvégezni, hogy a tulajdoni határok is rögzítésre kerüljenek, valamint a lerakót be kell illeszteni az Egységes Országos Vetületi Rendszerbe. A geodéziai felmérésnek ki kell terjednie a lerakóhely térségére is, olyan mértékben, amilyen mértékben a helyszíni viszonyok megkövetelik. Amennyiben a lerakó közelében vízfolyás található, akkor annak is be kell mérni jellemző szakaszát és szintjeit (folyásfenék, jobb part, bal part) a csapadékvíz bekötés tervezéséhez.

Célszerű a geodéziai bemérés eredményeit AUTOCAD formátumban feldolgozni, valamint felmérési helyszínrajzot és szelvényeket szerkeszteni. 6.7.2. Fúrásos feltárás A fúrásos feltárás célja a lerakó területe talajmechanikai viszonyainak, a talajvíz nyugalmi és megütött szintjeinek megismerése, valamint talaj-, és talajvíz mintavétel a környezetvédelmi jellegű laboratóriumi vizsgálatokhoz. A pontos megismeréshez szükséges fúrásszámot, a fúrások mélységét minden esetben a helyszíni viszonyok alapján kell meghatározni. Általános szabályként az mondható, hogy a 5 fúrásnál kevesebb fúrással a lerakó által okozott környezeti hatásokat korrekt módon, szakmailag elfogadható színvonalon értékelni nem lehet. A fúrások kitűzését a morfológiai és egyéb adottságok (pl. a lerakó közeli területek használati módja) figyelembe vételével kell elvégezni. Mindenképpen kerüljön fúrás olyan területre is (talajvíz áramlási iránya szerinti felvízi terület), ahol a lerakó hatásai már egyáltalán nem feltételezhetőek. Az alvízi oldalon fúrást kell telepíteni a hulladéklerakó közvetlen közelébe, majd azt követően a lerakótól távolodva a hatásterület meghatározhatósága érdekében. A fúrásokról minden esetben fúrási jegyzőkönyv készül, amelyben fel kell tüntetni a harántolt rétegsort a helyszíni azonosítás szerinti megnevezéssel, valamint a fúrás során tapasztalt megütött és nyugalmi vízszinteket. A lerakóhelyek vonatkozásában a legnagyobb mértékű szennyeződés jelentkezése a vizsgált lerakóhely középpontjában, a hulladék alatt várható, a hulladéktest átfúrása azonban nem javasolt, mivel egyrészt a többnyire ismeretlen összetételű hulladék átfúrása nem egyszerű feladat, másrészt pedig egyértelmű, hogy a sikeres fúrás eltömedékelése az átfúrt hulladékon keresztül szinte biztos hogy nem lesz maradéktalanul sikeres. Ebben az esetben a jó szándékkal létesített fúrással közvetlen szivárgási csatornát hozunk létre, azaz megteremtjük annak lehetőségét, hogy a hulladéktesten átszivárgó szennyezett víz kvázi akadálytalanul jusson be a védendő víztartóba. A mintavételeket követően a fúrásokat szakszerűen el kell tömedékelni vagy ha szükségesnek látszik, akkor ideiglenes mintavételi hellyé kell alakítani. 6.7.3. Talajok mintázása A fúrások kivitelezése során furadékot mintázni kell kőzetfizikai és kémiai laboratóriumi vizsgálatok céljára. A mintákat célszerű 1,0 méterenként, illetve rétegváltozásonként megvenni. A mintákat vízálló azonosító jellel kell ellátni, s légmentesen kell csomagolni. A későbbiekben már az irodában kell a laboratóriumi vizsgálatra küldendő mintákat kiválasztani a fúrási jegyzőkönyv, a helyszíni tapasztalatok és a minták érzékszervi vizsgálata alapján. 6.7.4. Felszín alatti vízkészlet mintázása Amennyiben a fúrások feltártak talajvizet, szükséges vízmintavétel elvégzése is. A vízmintavételt szivattyúzással lehet megoldani. Terepi körülmények között leginkább bevált a perisztaltikus szivattyúk alkalmazása csövezetlen vagy ideiglenesen csövezett fúrások mintázására. A szivattyúzást addig kell elvégezni, amíg a víz le nem tisztul, azaz iszapmentes nem lesz.

A mintákat zárható laboratóriumi üvegedényekbe kell megvenni és vízálló azonosító jellel kell ellátni. A fémvizsgálatra kerülő mintákat a helyszínen kell tartósítani a vonatkozó szabványoknak megfelelően. A mintákat hűtve kell tárolni a laboratóriumba szállításig. 6.7.5. Felszíni víz mintázása Amennyiben a hulladéklerakó közvetlen közelében élővízfolyás vagy tó található, akkor célszerű annak mintázása is. A hulladéklerakó vízfolyásokra gyakorolt hatásának értékelésére a hulladéklerakó feletti és alatti szelvényekből kell a mintákat venni. 6.7.6. Laboratóriumi vizsgálatok A kőzetfizika laboratóriumban a talajminták azonosító vizsgálatait kell elvégezni (térfogatsűrűség, víztartalom, szemeloszlási jellemzők, konzisztencia jellemzők, plaszticitási jellemzők). A kémiai vizsgálatok tekintetében a vizsgálandó paraméterek körét a lerakón elhelyezett hulladékok ismeretében kell kiválasztani. Általános esetben az alábbi vizsgálatok elvégzése szükséges: − pH; − KOIps; − összes oldottanyag-tartalom; − vezetőképesség; − anion-kation mérleg; − toxikus fémek és félfémek (As, Hg, Cd, Cr, Pb, Zn, Ni, Cu); − összes alifás szénhidrogén (TPH). 6.8. A lerakóhely kockázatértékelés

környezeti

elemekre

gyakorolt

hatásainak

értékelése,

6.8.1. Talaj A laboratóriumi vizsgálati eredmények birtokában lehet értékelni, hogy a lerakott hulladék okozott-e szennyezést a talajokban. A jelenlegi jogszabályi keretek között a vizsgálati eredményekre a 10/2000. (VI. 2.) KöMEüM-FVM-KHVM együttes rendelet rögzíti a határértékeket. A 219/2004. (VII. 24.) Korm. rendelet szerint a 10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendeletben szereplő határértékek közül a „B”, azaz szennyezettségi határértékhez kell a mért eredményeket hasonlítani. Amennyiben a mért érték nagyobb a „B” szennyezettségi határértéknél, akkor a talaj szennyezettnek tekintendő. 6.8.2. Felszín alatti víz A felszín alatti víz tekintetében ugyanúgy kell eljárni mint a talajok esetében. 6.8.3. Levegő A rekultiválatlan hulladéklerakó mint diffúz szennyezőforrás vehető figyelembe. Szennyezést a takaratlan felület kiporzása és a hulladéktestből diffundáló lerakógázok okozhatnak. A rekultiváció tervezése során a porszennyezéssel különleges mértékben foglalkozni nem kell, mivel a lerakó lezárásával ez a szennyezési lehetőség megszűnik. Figyelmet kell azonban fordítani a lerakó biogáz-termelő képességére. A lerakóból felszabaduló biogáz mennyisége a lerakó szerves-bomló anyagtartalmától és az elhelyezés időpontjától függ.

Amennyiben a lerakó szervesanyag-tartalma nem számottevő (pl. kistelepüléseket kiszolgáló lerakók esetében), akkor említhető mennyiségű biogáz keletkezéssel nem kell számolni. Ez a helyzet áll elő akkor is, ha a rekultiváció megkezdése előtt már néhány éve nem került „friss” hulladék a telepre, valamint akkor, ha kicsiny a lerakott hulladék vastagsága. Ezekben az esetben még akkor sem kell kezelést igénylő biogázmennyiséggel számolni, ha a lerakott hulladék bomló, szerves összetevője egykor magas volt. Abban az esetben, ha magas szervesanyag-tartalmú hulladékot nagy vastagságban helyeztek el a telepen, akkor a biogáz eltávolítása a rekultivációs terv része kell, hogy legyen. A már régebben felhagyott lerakók gázmentesítésének egyetlen lehetséges módja a hulladéktest „kiszellőztetése” a rekultivációs rétegszerkezetbe épített gáztalanító réteggel és szellőztető csövekkel. Megjegyezzük, hogy ilyen lerakóknál a lerakógáz hasznosítását el kell vetni a keletkező biogáz mennyiségének a „friss” hulladék beszállításának hiányából fakadó lecsengése miatt, valamint azért, mert ilyen lerakók esetében nincs a közelben a lerakógázból nyerhető energiát hasznosító létesítmény. (A környezetvédelmi szempontokat félretéve elmondható, hogy a lerakógáz hasznosítása az esetek többségében gazdaságtalan.) 6.8.4. Élővilág A hulladéklerakók roncsolt területek, amelyek életteret vettek el, de amelyeknek sajátos ökoszisztémája is kialakult. Rendszeres látogatói a madarak, valamint a rágcsálók (egerek, patkányok stb.) számottevően elszaporodnak a környéken, mivel a lerakóhelyet ezek az állatok éléskamrának tekintik. Előfordul, hogy a lerakó közelében élő kisebb ragadozó állatok is látogatják a lerakót eleség után kutatva. Sajátos, de ezen állatok szempontjából a hulladéklerakó rekultivációja az életterük szűkülését eredményezi, amelynek következményeként az állatok elvándorolnak, s a „kényelemhez” szokva a közeli településeken keresik megélhetési lehetőségeiket, károkat okozva a lakosságnak. 6.8.5. Kockázatelemzés A kimutatott talaj- és talajvízszennyezés esetén a szennyezettség mértékétől függően mennyiségi kockázatelemzéssel kell eldönteni, hogy szükség van-e környezeti kárelhárításra vagy egyéb műszaki beavatkozásra. Tapasztalataink szerint az esetek túlnyomó többségében a szennyezettség mértéke, illetve a szennyezettség jellege olyan, hogy kárelhárításra vagy egyéb műszaki beavatkozásra nincs szükség. 6.9. Rekultivációs végforma tervezése 6.9.1. A rekultivációs cél meghatározása Az előzőekben foglaltaknak megfelelően egy helyben hagyott és rekultivált „hulladéklerakó” örökre hulladéklerakó marad, beépítése nem engedhető meg, mezőgazdasági művelésbe nem állítható vissza, emellett erdészeti hasznosítása is a rekultivációs rétegszerkezet függvényében csak korlátozott lehet. A rekultivációs cél tehát csak egy füvesített felület létrehozása lehet, ahol megteremtjük az ökológiai rehabilitáció lehetőségét, pl. spontán beerdősülés, fásszárú növénytársulás kialakulásának a feltételeit. Ipari lerakóknál, bányászati meddőhányóknál, salakpernye tárolóknál tapasztaltuk, hogy a spontán rehabilitáció erős.

6.9.2. A végforma meghatározása a tájhasználati jellemzők alapján A tájhasználati jellemzők és a környező terület geomorfológiai adottságai alapján kell meghatározni a rekultivációs végformát, igazodva a tulajdoni határokhoz. Törekedni kell a lágy formák kialakítására, kerülni a merev mérnöki alakzatokat, tájba illesztési szempontok miatt. 6.9.3. Földmunka terv A földmunka-tervnek tartalmaznia kell a rekultivációs végforma kialakításához szükséges hulladékmozgatási tervet is. A takaróanyaggal (mint földtani közeggel) való takarékosság jegyében igyekezni kell a rekultivációs végformának a hulladékból történő kialakítására oly módon, hogy a lehető legkevesebb hulladékot kelljen megmozgatni. Ez a felület fogadja a rekultivációs rétegszerkezetet. A földmunka-terv keretein belül anyagmozgatási tervet is kell készíteni, az anyagszállítási irányok meghatározásával és a forgalmi útvonalak kijelölésével. Meg kell határozni a kitűzési pontok EOV koordinátáit, pontjegyzéket kell összeállítani. A földmunka-terv része a rekultivációs rétegszerkezet kialakításhoz szükséges anyagnyerő helyek felkutatása, a takaráshoz felhasználni kívánt talajok kőzetfizikai paramétereinek meghatározása, valamint a szállítási útvonalak kijelölése. Meg kell határozni az átmeneti tárolók helyét, valamint a beszállítás és a kitermelés rendjét. 6.9.4. Rekultivációs rétegszerkezet tervezése A zárószigetelés rétegrendjét a 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet szabályozza és az általános irányelvek megfogalmazása mellett megengedi alternatív, egyenértékű megoldások alkalmazását. A rekultivációs rétegszerkezetet minden esetben a helyi adottságokat figyelembe véve kell megtervezni. A tervezésnél meg kell teremteni a környezeti kockázat és rekultiváció bekerülési költségének összhangját. Ez az egyik legfontosabb feladat. A felső lezáró szigetelés tervezéséhez figyelembe veendő szempontok: − a hulladéklerakó mérete; − természetföldrajzi adottságok; − a hulladéklerakóban elhelyezett hulladékok jellege, minősége; − a hulladékok elhelyezésének időpontja (a lerakás befejezését követően mennyi idő múlva kerül sor a rekultivációra); − a hulladéklerakó térségében a rekultivációs rétegszerkezet kialakításához gazdaságos szállítási távolságon belül beszerezhető anyagok minősége; − termőtalaj beszerzési lehetőségek. A tervezésnél figyelembe veendő szempontokat, műszaki megoldásokat a tanulmány más fejezetei tartalmazzák. 6.9.5. Külvízvédelmi, csapadékvíz elvezetési terv A rekultivált lerakót védeni kell a lefolyó csapadékvizektől, valamint meg kell oldani a rekultivált felületre hulló csapadék biztonságos elvezetését is. Ehhez a lerakóhelyet árkokkal kell körülvenni. Az árokszelvény megtervezéséhez le kell határolni a vízgyűjtő területet, valamint hidrológiai számításokat kell végezni.

A hidrológiai számítások eredményei alapján lehet eldönteni, hogy az árok burkolattal épüljön meg vagy elegendő a gyepesített földmeder használata. 6.9.6. Anyagmennyiség kimutatás A rekultivációs terveket minden esetben kiviteli terv szinten kell elkészíteni. A kiviteli tervek része az anyagmennyiség kimutatás is. Meg kell határozni: − a létesítmények elbontása során keletkező föld és törmelék mennyiségét; − a rekultivációs végforma kialakításához megmozgatandó hulladék mennyiségét; − a kiegyenlítő réteg építéséhez szükséges föld mennyiségét; − az ásványi szigetelőréteg építéséhez szükséges agyag mennyiségét vagy geoszintetikus anyag használata esetén a beépítendő m2-t; − a csapadékszivárgó építéséhez szükséges kavics mennyiségét vagy geoszintetikus anyag használata esetén a beépítendő m2-t; − a felső földtakaráshoz szükséges föld mennyiségét. A földmennyiségek meghatározásánál megengedett eltérés maximálisan 10 %. 6.9.7. Gázmentesítési terv A hulladéktest gázmentesítése fontos feladat, mert a hulladékból a felszabaduló gáz − a levegőnél könnyebb lévén − felfelé diffundálva a rekultivációs rétegszerkezetből kiszorítja a talajlevegőt, ezzel a biológiai rekultiváció sikertelenségét idézi elő. Kisebb települések lerakóinál a gázmentesítési terv gyakorlatilag csak a hulladéktest kiszellőztetését jelenti. Nagyvárosok lerakóinál − ahol meglehetősen nagy a hulladék szervesanyag-tartalma − külön gázmentesítési tervet kell készíteni. A tervezés első lépcsője a gáz mennyiségének és összetételének meghatározása gázmintavételi kutak építésével, mintavételezéssel és laboratóriumi vizsgálatokkal. A vizsgálati eredmények birtokában dönthető el, hogy aktív vagy passzív gázmentesítést kelle megvalósítani. Aktív gázmentesítést csak abban az esetben lehet megtervezni, ha lehetőség van a kitermelt lerakógáz hasznosítására vagy magas hőmérsékletű elfáklyázására. A lerakók gázmentesítésével külön fejezet foglalkozik. 6.9.8.Monitoring terv A rekultivált hulladéklerakók monitoring tervével kapcsolatos előírásokat a 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet tartalmazza. A lezárt lerakó figyelését a jogszabályi előírásoknak megfelelően kell végezni. A monitoring rendszer kialakítását, működtetését külön fejezet tárgyalja. 6.9.9. Biológiai rekultivációs terv a tájhasználati jellemzők figyelembe vételével A biológiai rekultiváció terveit a hasznosítási célnak megfelelően kell elkészíteni. A már említettek szerint a terület hasznosítási célja csak egy füvesített felület létrehozása lehet, ahol megteremtjük az ökológiai rehabilitáció lehetőségét, pl. spontán beerdősülés, fásszárú növénytársulás kialakulásának feltételeit. 6.9.10. Utógondozási terv A rekultivált felület utógondozásáról rendszeresen gondoskodni szükséges. Az utógondozás a füvesítés esetében szükség szerinti kaszálást és utóvetést jelent. Utógondozás hiányában a rekultivált felület elgyomosodik. Parlagfű megjelenésével is számolni lehet. Az utógondozás tehát kiemelten fontos feladat.

Az utógondozási terv része kell legyen a rekultivációt követő illegális hulladéklerakás megakadályozására irányuló tervfejezet összeállítása is. 6.9.11. Munkavédelmi terv A hulladéklerakók rekultivációjának kivitelezése mélyépítési munkának minősül. A munkavédelmi tervet az alábbi vonatkozó szabványok, rendeletek és műszaki irányelvek figyelembe vételével kell összeállítani. − MSZ 04.936-1/1987 Munkavédelem. Építőipari gépek. Biztonságtechnikai követelmények. − MSZ 04.963-2/1997 Munkavédelem. Építőipari gépek. Kiegészítő biztonságtechnikai követelmények. − MSZ 04.965-84 Építőipari gépek telepítésének követelményei. − MSZ 04.900-89 Munkavédelem: Építőipari munkák általános követelményei. − MSZ 04.904-83 Munkavédelem. Beton és vasbeton munkák biztonsági követelményei. − Az ipari és kereskedelmi miniszter 32/1984. (XI. 10.) IKM rendelete az Építőipari Kivitelezési Biztonsági Szabályzat kiadásáról. − Az ipari és kereskedelmi miniszter 21/1984. (XI. 10.) IKM rendelete az Emelőgépek Biztonsági Szabályzata kiadásáról. − Az ipari és kereskedelmi miniszter 31/1995. (VII. 25.) IKM rendelete a Vas és Fémipari Biztonsági Szabályzat kiadásáról. − A közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter 19/1995. (II.7.) rendelete a Vízügyi Biztonsági Szabályzat kiadásáról. − MI-04.173-03 − MI-10.238 6.9.12. Tűzvédelmi terv A rekultiváció alatt álló hulladéklerakón tűzveszély van. A hulladék rendezése során nyílt láng használata és a dohányzás tilos. A munkagépeket tűzoltó készülékekkel kell ellátni. 6.9.13. Munkaegészségügyi terv A rekultivációs terület fertőzésveszélyes terület. A dolgozókat a munkakezdés megkezdése előtt védőoltásokkal kell ellátni. 6.9.14. Vagyonvédelmi terv A vagyonvédelem miatt a rekultiváció alatt álló lerakóhelyet őrizni kell, és gondoskodni szükséges arról, hogy illetéktelen személyek a lerakóhelyen ne tartózkodhassanak. 6.9.15. A rekultiváció megvalósítása környezeti hatásainak értékelése A technológiai előírásokhoz kapcsolódóan szükséges betartani és betartatni a vonatkozó környezetvédelmi és munkavédelmi előírásokat. 6.9.15.1. Várható környezeti hatások 6.9.15.1.1. Értékek védelme Az építési területen természetvédelmi, tájvédelmi, épített környezetet érintő érték nem található, így azok védelmével kapcsolatos intézkedésekre nincs szükség.

6.9.15.1.2. Környezetterhelés és a környezet igénybevételének várható mértéke 6.1. táblázat Az építés és üzemeltetés közbeni környezeti hatótényezők hatásmátrixa Környezeti Környezeti hatásviselő hatótényező Levegő Víz Talaj Élővilág Táj + + + + szálló por + + + + VESZÉLYES ANYAGOK ÉS HULLADÉKOK + zajhatás + + + építési technológia 6.9.15.1.3. .Levegőtisztaság-védelem A rekultiváció során szálló por kerülhet a légtérbe. Ezek a tevékenységek: − tereprendezés, − rakodás (markolás, ürítés), − szállítás. A kiporzás munkaterületen, a munkaterületre vezető úton és az üzemi utakon lehet számottevő. Amennyiben szükséges, locsolással kell védekezni a kiporzás ellen. A szálló por hatótávolsága normál körülmények között nem haladja meg az építési terület határát, erősen szeles időszakban a kivitelezési munkálatokat szüneteltetni kell. A rekultivációnál alkalmazott munkagépek füstgáz-kibocsátása elkerülhetetlen. 6.9.15.1.4. Víz- és talajszennyezés Víz- és talajszennyezés csak abban az esetben állhatna elő, ha az építési és üzemeltetési tevékenység során felhasználandó anyagok és maradékaik (üzemanyagok és kenőanyagok) kezelése szabálytalan lenne. Normál és előrelátható körülmények között víz- és talajszennyezés nem várható, csak a veszélyeztetettség áll fenn, amelyet szigorú technológiai rendtartással és ellenőrzéssel kell kizárni. 6.9.15.1.5. Veszélyes anyagok és hulladékok, kezelése, gyűjtése, ártalmatlanítása, dokumentálása Veszélyes, szennyezést okozó anyagok felhasználása kizárólag a munkagépek üzemeltetése során történik, amely tevékenységek a saját technológiai leírásukban részletesen szabályozottak, betartásuk esetén mindenféle szennyezés kizárt. Az építésben résztvevő géppark üzemeltetésénél − dieselolaj; − motorolaj; − hidraulikaolaj; − kenőzsír; − akkumulátor; − szennyezett textília; − olajfelitató anyagok; − veszélyes anyagok és hulladékaik jelenthetnek veszélyforrást rendkívüli esetekben.

Üzemszerűen a géppark karbantartása, üzemanyaggal való feltöltése, javítása a körbekerített felvonulási telephelyen történhet. Itt szabályozottá kell tenni a maradványanyagok gyűjtését és kezelését. Az elhasználódott akkumulátorokat zárt térben kell tárolni és lehetőség szerint telephelyre szállítani. A szennyezett textília, az olajfelitató anyagok, valamint a szennyezett csomagolóanyagok (motorolajos, hidraulika olajos flakonok, kenőzsíros dobozok) tárolására egy-egy 120 l-es fedett, zárt műanyag edény telepítendő „Veszélyes hulladék” felirattal. 6.9.15.1.6. Zaj- és rezgésvédelem Az építés során betartandó a 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM rendeletben meghatározott 65 dB(A) alatti környezeti zajterhelés. 6.9.15.1.7. Tájra és ökológiai viszonyokra gyakorolt hatások A tervezett építés és üzemeltetés roncsolt területen történik. Emiatt az ökológiai viszonyokra gyakorolt hatások minimálisak. A tervezett rekultiváció miatt a tájra gyakorolt végső hatás kedvező.

7. MEGLÉVŐ, RÉGI LERAKÓK REKULTIVÁCIÓS KÉRDÉSEI A Magyarországon rekultiválandó lerakók többsége 1995-2000 előtt létesült, jellemzően kis lerakók, amelyek mindenképpen bezárásra kerülnek, és a rekultivációnál, a záró szigetelőréteg kialakításánál mind a rendeletből adódóan, mind gazdasági okokból józan kompromisszumot kell találni. A kompromisszum mértéke értelemszerűen az előzőekben ismertetett felülvizsgálat, kockázatelemzés eredményétől függ, az elsődleges mindig a környezet védelme. A hulladéklerakók lezárását, utógondozását, rekultivációját és megfigyelését a 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet alapján kell elvégezni. A rekultivációnál értelemszerűen meg kell különböztetnünk azokat a lerakókat, amelyek a rendelet hatályba lépése előtt, illetve az után létesítettek. Ennek megfelelően a rendelet hatályba lépése előtt létesített lerakók rekultivációs kérdéseivel a jelen 7. fejezet, míg az utána létesített lerakók lezárásával a következő, 8. fejezet foglalkozik. Amennyiben egy lerakót a rendelet hatályba lépése előtt létesítettek és azt a teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálatot követően a rendeletben előírt műszaki védelemnek megfelelően alakítottak át, akkor erre a rendelet hatályba lépése előtt létesített hulladéklerakó lezárására és utógondozására vonatkozó követelmények azonosak azokkal, amelyek a rendelet hatályba lépése után készültekre (vagyis „új” lerakókra) vonatkoznak. Annál a meglévő hulladéklerakónál, amelyet nem lehet vagy az üzemeltető/tulajdonos nem kíván úgy kialakítani, hogy megfeleljen a rendeletben a műszaki védelemre vonatkozóan meghatározott előírásoknak, függetlenül attól, hogy a hulladéklerakó a rendelet hatályba lépésekor üzemel vagy korábban bezárásra került, de a rekultivációja nem történt meg, a bezárást követően a rekultivációra vonatkozó előírások szerint kell eljárni. A jogalkotó eltérő kifejezések alkalmazásával is segíteni akarja az előírások könnyebb értelmezését. Míg az „új” (a jogszabály követelményeinek megfelelő) lerakók betelését követően lezárására és utógondozására kötelezettek, addig a régi lerakókra a rekultivációra vonatkozó előírásokat kell alkalmazni. A rekultivációra vonatkozó követelményeket kell alkalmazni a szigetelés nélkül létesített hulladéklerakó, illetve hulladék elhelyezésére használt terület esetében is. Mindezek azt jelentik, hogy az új rendelet megkülönböztet: • lezárást, utógondozást, illetve • rekultivációt. A lezárás, utógondozás jelenti a szigorúbb feltételeket, és azokat kell alkalmazni minden, a rendelet hatályba lépése után létesített lerakóra és mindazokra, amelyek ugyan a rendelet hatálybalépése előtt épültek, azonban a szigetelőrendszerük megfelel az új rendelet előírásainak, illetve a rendeletileg előírt és elvégzett környezetvédelmi felülvizsgálat eredményeképpen az új rendelet szerinti követelményeket írták elő azokra. Értelemszerűen ebből az következik, hogy a 2009 után megmaradó végleges lerakóhálózat lerakóinak meg kell felelniük az új rendelet előírásainak, azaz náluk a lezárásra, utógondozásra vonatkozó előírások érvényesek. A 2009-ig bezárandó több mint 2000 lerakóra, amelyeknél:

• • •

a regionális hálózat kialakítása miatt már nem lesz szükség, a szigetelőrendszere nem alakítható át az új rendelet elvárásainak megfelelően, az üzemeltető/tulajdonos nem kívánja az új rendelet elvárásainak megfelelően átalakítani azokat, ott a rekultivációra vonatkozó előírások alkalmazása a kötelező. 7.1. Meglévő, kombinált aljzatszigeteléssel rendelkező régi lerakók rekultivációja A hulladéklerakót átmeneti felső záró rétegrendszerrel szükséges lezárni a hulladéktest biológiailag lebomló szerves összetevőinek biológiai stabilizálódásáig, de legfeljebb 10 évig. Az átmeneti felső záróréteg rendszer alkalmazásának szükségességéről, a tervező javaslatának figyelembe vételével, a Felügyelőség dönt. A végleges felső záróréteg rendszer azt követően építhető ki, hogy a stabilizálódási folyamat a hulladéktestben gyakorlatilag befejeződött. A stabilizálódási folyamat befejeződését a hulladéklerakó-gáz mennyiségének csökkenése, a csurgalékvíz mennyiségének és összetételének változása, illetőleg a hulladéklerakó felszínének megállapodása (a süllyedés megáll) jelzi. Az átmeneti felső záróréteg rendszer legfontosabb feladata az, hogy a végleges felső záróréteg rendszer kiépítése érdekében tegye lehetővé elegendő vízmennyiségnek a hulladéktestbe való bejutását, ezáltal elősegítve a lerakott hulladékban lévő szerves összetevők biológiai lebomlását és a hulladéktest stabilizálódását. Alkalmazása azért is indokolt, mert a biohulladék lebomlása következtében a hulladéktestben roskadás, a felszínén jelentős süllyedések várhatóak, ami a végleges felső záróréteg rendszer egyenlőtlen süllyedéséhez, repedezéséhez vezetne, és ez a szigetelőképesség romlását okozná. 7.1.1. Az átmeneti felső záróréteg rendszer elemei: Kiegyenlítő réteg Funkciója: a hulladéktest felszínének felső és oldalirányú kiegyenlítése, módosítása, valamint a hulladéktest alkalmassá tétele a következő rétegek elhelyezésére. Anyaga: 30 cm vastagságban kőmentes talaj vagy kezelt (aprított-osztályozott) inert hulladék vagy 50 cm vastagságú, tömörített, a 23/2003.(XII.29.) KvVM rendelettel meghatározott maradék hulladék vagy stabilizált biohulladék. Fedőréteg Funkciója: a növényzet megtelepedését (telepítését), a növények táplálását szolgálja. Anyaga: 30 cm humuszban gazdag talaj vagy komposzt. (A helyi adottságok figyelembe vételével egyedileg tervezendő.) Füvesítés A fedőréteg felszínét a szél és a csapadék általi erózió megakadályozására füvesíteni kell. Az átmenet felső záróréteg rendszer kialakítására vonatkozó ajánlások, mintaszelvények, megvalósult megoldások az anyag későbbi részében találhatók. 7.1.2. A rekultiváció végleges felső zárórétegének felépítése és funkciója A végleges záróréteg rendszer kialakítását megelőzően a hulladéklerakó felületén spontán módon kialakult fás szárú (bokrok, fák) vegetációt el kell távolítani, amennyiben az zavarja a végleges záróréteg rendszer kialakítását.

Kiegyenlítő réteg Alkalmazására a korábban kialakított kiegyenlítő réteg pótlása, javítása és a rézsük igazítása érdekében akkor van szükség, ha a hulladéktest felszíne megváltozott, süllyedések, roskadások jelentek meg. Anyaga: homogén, nem kötött, jó gázvezető-képességű, kis mésztartalmú talaj vagy kohósalak, hulladékégető salakja. A kiegyenlítő réteg kialakítható stabilizált biohulladékból is, a már említett 23/2003.(XII.29.) KvVM rendeletben leírtak figyelembe vételével. Szigetelő réteg Funkciója: a csapadék hulladéktestbe való bejutásának, a csurgalékvíz keletkezésének megakadályozása, szabályozása, csökkentése. Anyaga: természetes anyagú szigetelőréteg esetén agyag (30 cm vastagságban), bentonitszőnyeg, mesterséges szigetelőréteg esetén geomembrán szigetelő fólia (max. vastagsága 2,0 mm). Szivárgó réteg Funkciója: a rekultivációs rétegen átjutó csapadékvíz összegyűjtése és kivezetése a lerakó szigetelő rétege fölött. Anyaga: kavics, a rézsűkön osztályozatlan homokos kavics, kőzúzalék vagy geodrén. Fedőréteg (rekultivációs réteg) Funkciója: a csurgalékvíz minimalizálása, az alatta lévő rétegek védelme, a növényzet telepítéséhez szükséges, megfelelő környezet biztosítása. A réteg többféle anyag egymás fölé rétegezésével készíthető. A fedőrétegnek a szivárgó réteggel érintkező 20 cm vastagságú alsó része erősen kötött vagy erősen kőtörmelékes tömör anyag, célszerűen lehet osztályozott építési-bontási hulladék. A fedőréteg felső része 30 cm vastagságú humuszréteg, amely a növények táplálását szolgálja. A humusz helyettesíthető komposzttal. Vegetációs réteg Funkciója: a víznek az alsóbb rétegekbe való bejutásának akadályozása vízfelvétel és párologtatás révén, illetőleg az erózióval szembeni védelem. Anyaga: nem mélygyökérzetű, kis tápanyag-igényű, szárazság- és forróságtűrő növények, amelyek megfelelnek az ökológiai környezetnek is. 7.2. Meglévő, műszaki védelem nélküli lerakók rekultivációja Meglévő, nem veszélyes hulladék lerakására szolgáló, mesterséges szigetelés (geomembrán) nélkül létesült hulladéklerakó vagy hulladéklerakás céljára használt terület esetében indokolt lehet kockázatelemzés és költség-haszon elemzés elkészítésével megvizsgálni, hogy a lerakó rekultivációja megvalósítható-e, vagy fel kell számolni. A lerakó környezetre gyakorolt hatásának a vizsgálatánál megállapítható, hogy környezeti kockázat szempontjából megengedhető-e a lerakó további működése, van-e olyan rekultiválási technika, szükség esetén esetleg kármentesítéssel kombinálva is, amellyel a lerakó biztonságosan helyben hagyható vagy ellenkező esetben fel kell számolni. A vonatkozó rendelet szerint azon lerakó esetében, ahol a 219/2004. (VII. 21.), a felszín alatti vizek védelméről szóló Korm. rendelet szerinti szennyező anyagot tartalmazó hulladék − az első vízadó összlet mindenkori maximális nyugalmi vízszintjének figyelembevételével − érintkezik a felszín alatti vízzel, fennáll a közvetlen bevezetés a felszín alatti vízbe, csak a lerakó felszámolására kerülhet sor.

Ez esetben csak egészen kivételes esetben maradhat meg a lerakó és csakis akkor, ha fennmaradása gazdaságilag indokolt és a terület kármentesítése (pl. a szennyezőanyag izolálása, az utánpótlódás megszüntetése) megnyugtatóan megoldható. Hasonló megoldás nem ismeretlen Európában, pl. így oldották meg a Rautenwegi (Bécs), a Gerolsheimi ((RajnaPfalz, Németország) lerakók alatti szennyezés kármentesítését és a lerakó további működtetését. Esetlegesen egy ilyen megoldás mellett szól a lerakó kedvező földrajzi, hulladékgazdálkodási helyzete, valamint az, hogy nem kell új területet igénybe venni a szóban forgó térség hulladékelhelyezési gondjainak megoldására. Ha a lerakó rekultivációjára kerül sor, akkor a 7.1. fejezetben meghatározott követelményeket kell teljesíteni a következőkben meghatározott eltérésekkel: 7.2.1. A 2001. január 1-jén még üzemelő lerakó rekultivációja esetében, ha a lerakott hulladék mennyisége meghaladja a 10000 m3-t, a rekultivációt 2 ütemben kell elvégezni. A vonatkozó rendelet szerint az átmeneti felső záróréteg rendszer kialakítását követően a Felügyelőség jóváhagyásával a gázkutak, a csurgalékvíz kezelés, és a monitoring rendszer működtetése leállítható, ha a rekultivációnak ebben a szakaszában környezetszennyezést nem észleltek. A leállításról szóló döntés meghozatala különös gondosságot igényel, hiszen a hulladék feltehetőleg még nem stabilizálódott, az utógondozási időszak ettől jóval hosszabb és mindamellett a lerakó nem rendelkezik megfelelő alzatszigetelő rendszerrel sem. 7.2.2. A 2001. január 1-jén még üzemelő lerakó rekultivációja esetében, ha a lerakott hulladék mennyisége 10.000 m3-nél kevesebb, a rekultivációt a végleges záróréteg rendszer kialakításával, 1 ütemben, kell elvégezni. 7.2.3. A 2001. január 1-jén már bezárt, de nem rekultivált lerakó esetében, a rekultivációt a végleges záróréteg rendszer kialakításával, 1 ütemben kell elvégezni. Ha a teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálat alapján megállapítható, hogy a lerakó nem jelent potenciális veszélyt a földtani közegre, a felszín alatti vagy a felszíni vízre, a levegőre, a Felügyelőség jogosult az előírt követelmények mérséklésére. A 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet által biztosított az előzőekben ismertetett lehetőség alapján a meglévő hulladéklerakóknál, a mérsékelt követelmények szerinti rekultivációnál elegendő lehet a tájba illesztés, a bezárt lerakó − felületi rétegének tömörítését, rendezését követő − olyan lezárása, amely a veszélyeztető potenciál függvényében lehet: • talajtakarás, illetve • egyszerűsített (a lerakó rendeletben foglaltakhoz képest) záróréteg rendszer ún. tájba illesztés. Mindkét lezárási módnál különösen előnyös lehet az ún evapotranspirációs lezárás, amikor is a lezárás mértékét a hulladéklerakó vízháztartása alapján határozzuk meg. Természetesen ezek a megoldások csak a veszélyeztető potenciál meghatározása után, a Felügyelőség külön engedélyével lehetségesek, tekintettel arra, hogy a még megengedhető rétegrendre a rendelet konkrétan nem tér ki. A következőkben, német tapasztalatokra támaszkodva, bemutatunk két lehetséges megoldást, amelyek alkalmazását megfontolandónak és gazdaságosnak is tartjuk.

a. A talajtakarás A talajtakarás a legegyszerűbb lezárási forma, alkalmazhatóságának szigorú előfeltételei vannak: • A lerakott hulladéktérfogat kevesebb, mint 20-25.000 m3 ; • A hulladéktest döntően inert hulladékot tartalmaz, a bomlási folyamatok zömében már lezajlottak és a lerakó stabilitása megfelelő; • A hulladék döntő mennyiségének a kora legalább 15 év; • A talajban, illetve a talajvízben mért szennyezőanyag koncentrációk nem haladják meg az érvényes rendelet szerinti B szennyezettségi határértéket ; • Kedvező földtani, vízföldtani adottságok: o Az altalaj (földtani közeg) vastagsága a lerakó alatt legalább 1 méter, o a jellemző átlagos szivárgási tényező értéke: k ≤ 10-8 m/s, o a talajvíz maximális szintje, illetve nyomásszintje legalább 1 méterre van a fenékszinttől. • A lerakó hatásterülete nem érinti a meglévő, illetve potenciális vízbázis hidrogeológiai „A” és „B” védőterületét, • Alacsony metántartalom: o a lerakófelületen a metántartalom ≤ 100 ppm, o a levegőben ≤ 5 %. • Vízbejutás a lerakóba csak a csapadékvízen keresztül történhet. A talajtakarás műszaki követelményei: o Rekultivált, tájba illesztett lerakófelület, a felületi esések meghaladják az 1 : 20 (5 %) értéket, a megcsúszott részek geotechnikailag ellenőrzötten helyreállításra kerülnek; o Legalább 1 méter vastag termőtalaj (vagy az utólagos hasznosítástól függően azzal egyenértékű réteg) felhordása; o Természetes (füvesítés) vagy mesterséges anyagból kialakított erózióvédelem; o A felszíni vizek, csapadékvíz rendezett elvezetése. b. A tájba illesztés A tájba illesztés a lerakó takarása utáni (amikor a takarás feltételei nem teljesülnek) legegyszerűbb műszaki megoldás, amely alkalmazásának a feltételei a következők: A lerakott hulladéktérfogat 25.000 – 150.000 m3 között van; A hulladéktest döntően inert hulladékot tartalmaz vagy a települési hulladék lerakása legalább 15 éve befejeződött, a bomlási folyamatok zömében már lezajlottak és a lerakó stabilitása megfelelő, A talajban, illetve a talajvízben mért szennyezőanyag koncentrációk nem haladják meg a 10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelet szerinti B szennyezettségi határértéket; Kedvező földtani, vízföldtani adottságok vannak: o a földtani közeg vastagsága a lerakó alatt legalább 1 méter, o a jellemző átlagos szivárgási tényező értéke: k ≤ 10-9 m/s, o a talajvíz maximális szintje, illetve nyomásszintje legalább 1 méterre van a fenékszinttől. • A lerakó hatásterülete nem érinti a meglévő, illetve potenciális vízbázis hidrogeológiai „A” és „B” védőterületét, • Alacsony metántartalom: • a lerakófelületen a metántartalom ≤ 100 ppm • a levegőben ≤ 5%

•

vagy a felülvizsgálati módszernél a környezeti kockázat alacsony (≤ 25%), és a lerakónál nincs egyetlen olyan kritérium sem, amely a lerakók létesítésénél, helykijelölésénél az ún. kizáró kritériumok közé esik (lásd a 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet 1.sz. mellékletének 1.pontjában.)

A tájba illesztés esetén javasolt lezárási rétegrend és a megvalósítandó műszaki intézkedések A hulladéktest felső (max. 1-2 méteres) rétegének tömörítését követően a következők: Rekultivált, tájba illesztett lerakófelület, a felületi esések meghaladják az 1 : 20 ( 5% ) értéket, a megcsúszott részek geotechnikailag ellenőrzötten helyreállításra kerülnek, legalább 0,4 méter vastag humusztakarás, legalább 0,25 méter vastag homokos kavics szivárgóréteg (k≥10-4 m/s), geotextília szűrőréteg, legalább 0,25 méter vastag természetes anyagú szigetelőréteg (k ≤ 10-9 m/s) vagy ezzel egyenértékű egyéb természetes anyagú épített-, vagy mesterséges szigetelőréteg, legalább 0,5 méter vastag kiegyenlítő és gázmentesítő réteg (kőmentes földréteg és homokos kavics, max. 32 mm-es szemnagysággal). Természetes (füvesítés) vagy mesterséges anyagból kialakított erózióvédelem. A felszíni vizek, csapadékvíz rendezett elvezetése. Monitoring rendszer kiépítése. 7.3. A hulladéklerakó felszámolása A 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet szerint, ahol a 219/2004. (VII. 21.), a felszín alatti vizek védelméről szóló Korm. rendelet szerinti szennyező anyagot tartalmazó hulladék - az első vízadó összlet mindenkori maximális nyugalmi vízszintjének figyelembevételével - érintkezik a felszín alatti vízzel, fenn áll a közvetlen bevezetés a felszín alatti vízbe, csak a lerakó felszámolására kerülhet sor. A felszámolásra akkor kell, hogy sor kerüljön, ha tényleges környezetszennyezés vagy környezetkárosodás következett be és a kármentesítéssel kombinált rekultiváció a költséghaszon elemzés alapján gazdaságtalanabb vagy nagyobb környezeti kockázattal jár, mint a felszámolás. Ugyancsak meggondolandó az ún. „kis lerakók” felszámolása. A HIR adatbázisában szereplő adatok alapján megállapítható, hogy az ún. kis mennyiségnek számító (<3000 m3) lerakott hulladékhoz hány darab lerakó tartozik, az eredményeket a 7.1. táblázat tartalmazza. 7.1. táblázat Kis mennyiségű hulladékot tartalmazó hulladéklerakók száma (HIR adatbázis) Hulladék mennyisége (m3) Hulladéklerakók száma (darab) <3000 <2500 <2000 <1500 <1000

774 665 579 484 355

A táblázat adatai azt mutatják, hogy 1-2 ezer m3, tehát igen kis mennyiségű lerakott hulladékot tartalmazó kategóriába is közel 1000 db lerakó tartozik. Ezért, bizonyos feltételek fennállás esetén javasolható ezen lerakók esetében a hulladéklerakó megszüntetésével, felszámolásával történő rekultiválás. Az ún „kis lerakók” felszámolással történő rekultiválásának a feltételei:

a lerakott hulladék mennyisége 2000 m3, vagy annál kevesebb legyen, a lerakás felhagyásának időpontja legalább 10 év, a lerakás módja: terepszinten elhelyezett, 1-2 m vastag hulladék (azaz nem gödörfeltöltés), a hulladéklerakó felszámolásával a lerakó területének mezőgazdasági (erdősítés) vagy ipari (anyagtárolás - raktározás) célú hasznosítása lehetséges, maximum 30 km-es távolságon belül a felszedett hulladék befogadására megfelelő adottságú lerakó álljon rendelkezésre (elsősorban üzemelési engedéllyel rendelkező lerakó, de szóba jöhetnek a már felhagyott vagy felhagyásra kötelezett hulladéklerakók közül a rekultiválandó lerakók is.

A felszámolással történő rekultiválás során a következő műveletsort kell elvégezni: a teljes lerakott hulladékmennyiség felszedése, a felszedett hulladék osztályozása az erre alkalmas berendezésen történő átrostálással, a felszedett, ártalmatlanítandó hulladék-összetevők – tulajdonságaiknak megfelelő – kategóriájú hulladéklerakóban, égetőben történő ártalmatlanítása, illetve hasznosítása, tereprendezés, tájba illesztés az inert és a lebomlott, stabilizálódott szerves összetevők felhasználásával. A lerakó felszámolását követően az engedélyes a Felügyelőség számára adatszolgáltatást készít, amelyben szerepel az összes felszedett és kezelt hulladék mennyisége, valamint az ártalmatlanítás, esetleg hasznosítás érdekében hulladékkezelőnek átadott, elszállított mennyiség. Ha a teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálat szerint a lerakó szennyezi a földtani közeget (talajt) és a felszín alatti vizet, akkor a 219/2004. (VII. 21.), a felszín alatti vizek védelméről szóló Korm. rendelet szerinti kármentesítést kell elvégezni, amely a felszámolás részét képezi.

8. A MŰSZAKI VÉDELEMMEL RENDELKEZŐ HULLADÉKLERAKÓK LEZÁRÁSÁNAK KÖVETELMÉNYRENDSZERE A hulladéklerakó működtetése esetén, elérve annak végleges magasságát, gondoskodni kell a lezárásáról, amelynek feladata és rendeltetése a következő: − az infiltráció megakadályozása, illetve a minimálisra csökkentése; − növeli a biztonságot az aljzatszigetelő rendszer esetleges meghibásodása esetén; − biztosítható a gázemisszió teljes kontrollja; − megakadályozza a lerakón lefutó csapadékvizek érintkezését a hulladékkal, s ezáltal a környezet felszíni, felszín alatti szennyeződését; − megakadályozza a szennyeződés szél általi továbbszállítását; − megakadályozza a hulladék közvetlen kapcsolatát az állatokkal és az emberekkel; − csökkenti a lerakó felületén az eróziót, elősegíti a rekultivációt. A 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet a zárószigeteléseknél a végleges záróréteg rendszer mellett előírja az átmeneti záróréteg rendszer beépítését. Ezek funkciója a következőkben foglalható össze. − A végleges záróréteg rendszer rendeltetése a csapadékvíznek a hulladéktestbe való bejutásának megakadályozása, a csurgalékvíz képződésének (és kezelésének) lehetőség szerinti csökkentése, továbbá a környezetbe való potenciális kijutásának megelőzése. − Az átmenti záróréteg rendszer legfontosabb feladata, hogy tegye lehetővé elegendő vízmennyiségnek a hulladéktestbe való bejutását, a hulladékban lévő szerves összetevők biológiai lebomlásának meggyorsítását és a rendszer stabilizálódását, a végleges záróréteg kiépítése érdekében. Beépítését indokolja, hogy a hulladék konszolidációja, a lebomlás-stabilizálódás során a lerakó felszínén jelentős süllyedések várhatók, amit a végleges záróréteg rendszer egyenlőtlen süllyedéséhez, repedezéséhez vezetne, ami végül is a szigetelőképesség hatékonyságának jelentős csökkenését eredményezi. Az előzőekből következik, hogy mindazoknál a lerakóknál, amelyekre az új rendelet előírásai vonatkoznak, a zárréteg rendszer végleges kiépítése időben eltolva, két lépcsőben történik. A stabilizálódás bekövetkezését a lerakó-gáz mennyiségének és összetételének, a csurgalékvíz mennyiségének és összetételének, valamint a felszínsüllyedésnek az idő függvényében történő mérésével lehet értékelni. Ha a stabilizálódás bekövetkezett, akkor ki lehet építeni a végleges záróréteget. 8.1. A hulladéklerakók átmeneti záróréteg rendszere A megfelelő hulladékbetöltési-, feltöltési magasság elérése után a lerakó vagy annak egy része bezárásra/lezárásra kerül. Azzal, hogy a lerakót lezárjuk a hulladék-konszolidáció folyamata nem áll meg, tovább folytatódik/megindul a hulladék lebomlása, valamint a mechanikai konszolidáció, azaz még hosszú ideig jelentős csurgalékvíz-mennyiséggel és felszínmozgással/süllyedéssel kell számolnunk. Annak érdekében, hogy: − a hulladék lebomlásához optimális feltételeket biztosítsunk, − a végleges záróréteg rendszer egyenlőtlen süllyedések miatti tönkremenetelét (funkcionális) megakadályozzuk, illetve megelőzzük, − célszerű a lezárás első fázisában egy ideiglenes, átmeneti záróréteg rendszert beépíteni.

Inert hulladékok lerakójánál, illetve olyan veszélyeshulladék-lerakóknál, ahol a hulladék lebomlásával, a hulladéktest jelentős konszolidációjával nem kell számolni, átmeneti záróréteg rendszer megépítése nem szükséges. Az átmeneti záró-szigetelőréteget mindaddig üzemeltetni kell, amíg a hulladéktest biológiai és mechanikai stabilizációja/konszolidációja be nem következik. Az átmeneti záróréteg rendszertől elvárt követelmények: − az alkalmazott anyag a várható süllyedéseket tönkremenetel, jelentősebb hatékonyságcsökkenés nélkül el tudja viselni; − segítse elő a minimális csurgalékvíz-képződést; − akadályozza meg a csapadékvíznek a kívánatosnál nagyobb mértékű beszivárgását a lerakóba; − tegye lehetővé a lerakógáz ellenőrzött kezelését. Ellentmondani látszik egymásnak az a követelmény, hogy akadályozza meg a csapadékvíz bejutását a lerakótestbe (minimális csurgalékvízképződés), de mégis engedjen át annyi vizet, amennyi a hulladéklebomlási folyamathoz szükséges. Valójában ezen utóbbi funkció betöltése a legnehezebb, és ez az oka annak, hogy az átmeneti záróréteg rendszer felépítésének rétegrendjére nem adható általános, mindenhol alkalmazható generális megoldás. Minden lerakó egyedi mérlegelést, egyedi tervezést, egyedi rétegrendet igényel. Az átmeneti záróréteg rendszer anyaga kiválasztásánál figyelembe veendő szempontok: − megkívánt vízzáróság; − időtartam; − széljárás; − fagyérzékenység; − erózióveszély; − beépíthetőség (aljzat, rézsű); − újrafelhasználhatóság, a végleges záróréteg rendszerbe való integrálhatóság; − visszabonthatóság; − költségek. Az alternatív záróréteg rendszer felépítésénél leginkább számításba jövő anyagok, és jellemző méretek (SCHATZ, 1997.): Ásványi anyagú szigetelések − felépítés: = védő-kiegyenlítő réteg (30 cm); = ásványi szigetelés (30-40 cm); = fedőréteg (50-80 cm). − előnyös tulajdonságok: = nem kell szélfúvással szembeni biztosítás; = időállóság. − hátrányos tulajdonságok: = nagy előkészítő-munkaigény a kiegyenlítő réteg miatt; = relatív nagy vastagság (≥ 30 cm); = fagy, erózió, kiszáradás elleni védelem a fedőréteg alkalmazásával; = nagyobb lejtések mellett nem alkalmazható; = nagy be- és kiépítési munkaigény;

= jelentős költségek. Geomembránok − felépítés: = kiegyenlítő réteg (finom hulladék, salak, pernye stb.); = geomembrán (1,0-2,0 mm); = szél elleni védelem. − előnyös tulajdonságok: = jó vízzáróság; = hosszú élettartam; = hegesztett kivitelnél megfelelő szélfúvással szembeni biztonság; = kis fagyérzékenység; = kevés előkészítő-munkaigény; = meredekebb rézsűszög mellett is beépíthető (1:2÷1:2,5); = relatív jó újrahasznosíthatóság; = kedvező visszanyerési munkaigény; = közepes költségek. − hátrányos tulajdonságok: = hegesztés nélkül (átlapolással) fektetve szél elleni védelem szükséges; = a befedett felületek sérülésérzékenyek. Bentonitszőnyegek − felépítés: = kiegyenlítő réteg (finom hulladék, salak, pernye stb.); = bentonitszőnyeg; = takaróréteg (50-80 cm). − előnyös tulajdonságok: = nincs szükség szél elleni védelemre; = relatív egyszerű fektetés; = rézsűkön is alkalmazható. − hátrányos tulajdonságok: = fagy, erózió, kiszáradás elleni védelem kell; = viszonylag nagy be- és kiépítési ráfordítás; = alig visszanyerhető; = relatív magas költségek. Példák az átmeneti lezárás gyakorlati alkalmazására Mivel az átmeneti záróréteg rendszereknél, nem adható meg általánosan alkalmazható rétegrend, ezért a továbbiakban bemutatunk néhány már megvalósult projektet. Nadelwitz lerakó 1975 óta működő, kavicsbányában kialakított építési törmelék és településihulladék-lerakó. Felülete 8,5 ha. A régi lerakó területén nincs aljzatszigetelés és csurgalékvízgyűjtés. Az É-i részen, az új lerakó területén már aljzatszigetelő rendszer van. A régi lerakó területén a betöltési magasság elérése után egy ideiglenes lezárást alkalmaztak (8.1. ábra) úgy, hogy ez a végleges lezáráshoz is felhasználható legyen.

8.1. ábra A Nadelwitzi lerakó ideiglenes lezárása Nonnenwühli lerakó A lerakó ideiglenes záróréteg rendszerét a 8.2. ábra szemlélteti (SCHICKETANZ, 2001.).

8.2. ábra A Nonnenwühl-i lerakó ideiglenes zárószigetelése Hasenbühli lerakó A lezárt felület kb. 3 ha, 1:2,7 lejtésű rézsű. A hulladékra egy kiegyenlítő réteg után 1,0 mm vastag geomembrán került. A membrán a toldásoknál hegesztett, a rézsűkoronán egy kicsúszást gátló árokba van bekötve. A szélfúvás ellen lineáris leterheléssel védik. Az ideiglenes lezárás várható időtartamát 5-10 évre becsülik (8.1. fénykép)

8.1. fénykép

Sindelfingeni lerakó A lezárt felület kb. 3 ha, becsült takarási időtartam 10 év. 10 évre garantált UV álló, 0,75 mm vastag HDPE fóliával történt a takarás, a tekercsek nincsenek hegesztve. A lapos dőlésű felszínen kisvastagságú földtakarás a nagyobb dőlésszögű területeken használt autógumikkal leterhelt sodronyrács véd a szélfúvás ellen (8.2. fénykép).

8.2. fénykép Hasonló módon, csak geomembránnal zárták be ideiglenesen a Heilbronn-i lerakót (3,5 ha). MEYER (2003) a német lerakórendeletnek megfelelő ideiglenes záróréteg rendszerre vonatkozó ajánlását a 8.3. ábra mutatja be.

8.3. ábra MEYER javaslata az ideiglenes záró-szigetelés felépítésére (MEYER, 2000.) A Szászországi Környezetvédelmi és Földtani Hivatal ajánlását a 8.4. ábra szemlélteti.

8.4. ábra A Szászországi Környezetvédelmi és Földtani Hivatal ajánlása az átmeneti záróréteg rendszer felépítésére A bemutatott példák egyértelműen igazolják, hogy minden lerakót egyedileg kell vizsgálni és a hulladékgazdálkodási szempontokon túl nem hagyható figyelmen kívül a helyi építőanyag felhasználásának a lehetősége, illetve a végleges záróréteg rendszerbe való integrálás minél jobb megvalósíthatóságának a kérdése sem. 8.2. A hulladéklerakó végső záró-szigetelőrendszere felépítésének szabályozása A lerakók végleges lezárására túlnyomórészt természetes és mesterséges anyagú (elsősorban az aljzatszigetelőknél is megismert műanyag fóliák) szigetelőrétegek jönnek számításba. Általánosan elmondható, hogy a záróréteg rendszernek a következő elemei vannak (a hulladéktól a felszín felé haladva): − kiegyenlítő réteg, − gázelvezető (gázmentesítő) réteg, − szigetelő rétegek: = természetes anyagú, = mesterséges anyagú, − szivárgó paplan, − szűrőréteg, − rekultivációs réteg, − termőtalaj. A lezáró rendszer méretezésénél figyelembe veendők: − a földmunkára beépítésre, tömörítésre vonatkozó előírások; − a rendszer kellő biztonsággal rendelkezzen a megcsúszással szemben; − a geomembrán és a geotextília megfelelő szilárdsági jellemzőkkel rendelkezzen a mechanikai igénybevételekkel szemben; − ellenálló legyen a kémiai és/vagy biológiai terhelésből adódó igénybevételekkel szemben (csurgalékvíz, lerakógáz, gázkondenzátumok); − ellenálló legyen a biológiai terhelésből adódó igénybevételekkel szemben (növényi gyökérzet, rágcsálók, mikrobiológiai átalakulási folyamatok); − a hulladék tömörödésének, konszolidációjának hatására bekövetkező felszínsüllyedés. Figyelembe véve az 1999/31/EK valamint a 33/2003 EK irányelveket, a 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet a hulladéklerakók lezárásának szabályozását a 8.5 – 8.8. ábrák szerint írja elő.

8.5. ábra Az inert hulladékok lerakójának felső (lezáró) szigetelésének hazai szabályozása a 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet alapján

8.6. ábra A nem veszélyes hulladékok lerakója (B1b kategória) felső (lezáró) szigetelésének hazai szabályozása a 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet alapján

8.7. ábra A nem veszélyes hulladékok lerakója (B3 kategória) felső (lezáró) szigetelésének hazai szabályozása a 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet alapján

8.8. ábra A veszélyeshulladék-lerakó (C kategória) felső (lezáró) szigetelésének hazai szabályozása a 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet alapján A B1b, illetve B3 típusú lerakóknál a végső záróréteg rendszer felépítése azonos, azonban a B3 típusnál célszerű a szigetelőréteg alá egy monitoring rendszer beépítése. A nemzetközi gyakorlat egyre inkább a zárószigetelés monitorozását részesíti előnyben az aljzat

szigetelésével szemben, mert egy esetleges meghibásodás során a zárószigetelés javítása egyszerűbben, gazdaságosabban oldható meg. Monitoring rendszer alkalmazásával számításba jöhetnek a hidraulikailag egyenértékű, de esetleg sérülékenyebb, gazdaságosabb alternatív zárószigetelő megoldások is. Kiegyenlítő és gázelvezető réteg A szigetelőréteg alá egy kiegyenlítő, és ha szükséges gázelvezető réteg kerül. A kiegyenlítő réteg anyaga homogén, nem kötött, gázvezető talaj, vastagsága legalább 30 cm. Tilos a kiegyenlítő réteget gázmentesítő rétegként használni. Anyaga lehet: kis mésztartalmú szemcsés talaj, kohósalak, hulladékégetőből kikerülő salak is. A gázelvezető (mentesítő) réteg anyaga jó gázvezető képességű, kis mésztartalmú (CaCO3<10%), egyenletes szemcseeloszlású anyag, amelynek az adott esésviszonyok mellett állékonynak kell lennie. Az állékonyság a hagyományos állékonyságvizsgálati módszerekkel (JANBU, BISHOP, rétegcsúszás) ellenőrizendő. Alacsony maradék-gáz tartalom esetén a mésztartalom felső határa 25 %. A természetes anyagú szigetelőréteg A természetes anyagú szigetelőréteg, amennyiben előírás, (B1b; B3; C típusú lerakóknál) 2×25 cm vastagságban építendő be, a szivárgási tényező megkívánt értéke B1b és B3 típusú lerakók esetén k≤5×10-9 m/s, C típusú lerakó esetén k≤10-9 m/s. Az ásványi anyagú szigetelés beépítése 1:2,5 rézsűhajlásig az esésiránnyal párhuzamosan történhet, nagyobb esésnél a beépítése kritikus, a réteget erősíteni (pl. georács) kell vagy az alternatív megoldások előnyben részesítendők Ellentétben az aljzatszigetelésnél tapasztaltakkal a zárószigetelésnél a szigetelőréteg tömörítését, beépítését a Proctor görbe száraz oldali ágán (wbe < wopt) kell végezni, Trρ>95% relatív tömörségi feltétel mellett (lásd a 8.9. ábrán). A természetes anyagú szigetelőréteg kiválasztásánál figyelembe veendő szempontok, értékelési kritériumok: − szigetelőképesség: = vízzáróság, = gázokkal szembeni szigetelőképesség. − mechanikai ellenállóképesség: = állékonyság, = alakváltozási biztonság, = erózióval szembeni ellenállóképesség − időállóság: = a gázkondenzátumokkal szembeni ellenállóképesség, = hőmérsékletváltozással szembeni érzékenység, = mikroorganizmusok, gombákkal szembeni ellenállóképesség, = a növényi gyökérzettel szembeni jó ellenállóképesség.

8.9. ábra Az agyagszigetelés beépítési víztartalmának meghatározása a zárószigetelés kialakításánál − kivitelezés = a szabályoknak megfelelő kivitelezés biztosítása, = mechanikai ellenállóképesség az építési fázisban előforduló terhekkel szemben, = időjárás változással szembeni tűrőképesség, = ellenőrizhetőség, = javíthatóság. A geomembrán A geomembrán megkívánt vastagsága végleges lezárásnál a C típusú lerakóknál 2,5 mm. Megfelelő anyagválasztás és beépítés esetén élettartamuk mai ismereteink szerint a 100 évet meghaladja. A kiválasztás szempontjai, követelmények: − szigetelőképesség: = vízzáróság, = gázokkal szembeni szigetelőképesség. − mechanikai ellenállóképesség: = érdesített, struktúrált felszínű lemezek 1:2,5 rézsűhajlásig állékonyak, = kedvező alakváltozási tulajdonságok, legalább 3%-os nyúlás sérülésmentes felvétele, = célszerű az egyenlőtlen süllyedéseket jobban elviselő, kedvezőbb, többtengelyű nyúlási értékkel bíró membránok (LPDE, EPDM) alkalmazása, alkalmazásának megfontolása. − időállóság: = a megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező fóliának a releváns kémiai anyagokkal és a gázkondenzátummal szemben ellenállónak kell lennie,

= mikroorganizmusok, gombák elleni ellenállóképesség, = növényi gyökérzettel szembeni ellenállóképesség. − kivitelezés: = az előírásoknak megfelelő kivitelezhetőség, = külső terheléssel szembeni ellenállóképesség (védőréteg alkalmazása szükséges), = időjárás állékonyság (5°C alatt tilos fektetni, napsugárzás hatásával szembeni ellenállóképesség), = ellenőrizhetőség (hegesztés, toldás), = javíthatóság. A szivárgó paplan A szigetelőréteg fölé a nem veszélyes hulladékok lerakóinál (B1b; B3) k≥10-4 m/s, a veszélyeshulladék-lerakónál (C) k≥10-3 m/s szivárgási tényezőjű, 30-50 cm vastagságú szivárgó paplan kerül, anyaga mosott kavics. A réteg vastagságát a lerakó vízháztartási vizsgálata alapján kell meghatározni, hazai csapadékviszonyok mellett a 30 cm-es vastagság a lerakók többségénél elegendő. A szivárgó paplan és a geomembrán közé egy a mechanikai védelmet biztosító, a szivárgó paplan és a rekultivációs réteg közé egy szűrőrétegként funkcionáló geotextília kerül. Rézsűs, lejtős oldalakon a mosott kavics helyett beépítésre kerülhet osztályozatlan homokos kavics vagy kőzúzalék, a súrlódási erők növelése céljából. Kőzúzalék alkalmazása esetén a geomembrán mechanikai védelmére (átlyukadás) különös gond fordítandó, és előzetes laboratóriumi terhelési kísérletek végzése célszerű. Amennyiben az egyenértékűség igazolható (hidraulikai), úgy geokompozitok, geodrének beépítése is megengedett. A rekultivációs réteg A szivárgó paplan fölé egy legalább 1,0-1,2 m vastag rekultivációs réteg kerül. A rekultivációs és szivárgó réteg vastagsága együtt legalább 1,5 m kell, hogy legyen. A vastagságának megválasztásánál figyelembe kell venni: − a területre jellemző fagylehatolási mélységet, − a rekultivációs növényzet gyökérzetének lehatolási mélységét. (A szivárgó paplanba a gyökérzóna ne érjen bele.) − vízháztartási viszonyokat (a szigetelőréteget a kiszáradástól meg kell védeni). A rekultivációs réteg anyagának kiválasztásában jelentős szerepet játszanak a helyi adottságok. A lehetőségeken belül figyelembe kell venni, hogy a réteg elsődleges szerepe a csurgalékvíz minimalizálása, tehát azok a talajok jönnek elsődlegesen számításba, amelyek jó víztározó képességgel rendelkeznek, és az alkalmazott növényzettel együtt jelentős az evapotranspiráció. Német ajánlások szerint leginkább kedvezőek a homoklisztes-, iszapos talajok, amelyeknek az agyag- és iszaptartalma közepes, és az ún. szabadföldi vízkapacitása (VKSZ) legalább 200 mm. A 8.1. táblázat a rekultivációs rétegként számításba jövő leginkább kedvező talajfajtákat tünteti fel. A szabadföldi vízkapacitás értékénél a kisebb érték a lazán beépített talajokra (σ<1,45 g/cm2), a nagyobb érték a közepes tömörségű (ρ = 1,45-1,65 g/m3) talajokra vonatkozik

8.1. táblázat Talajtípus

Homoklisztes, iszapos homok Iszapos homok, homoklisz t Agyagos homok Homokos homoklisz t Homokos iszap

Rekultivációs rétegként leginkább ajánlott talajok Iszaptartalom Agyagtartalom (%) (%)

Szabadföldi vízkapac itás (VKSZ; mm)

10-40

8-17

185-220

10-50

0-15

210-270

0-15

5-25

220-270

10-50

15-45

160-200

50-80

0-17

200-260

A német lerakórendelet szerinti, a rekultivációs rétegnél megengedhető szennyezőanyag koncentrációkat a 8.2. táblázat mutatja be. A táblázat feltünteti a 10/2000. (VI.2.) KÖMEÜM-FVM-KHVM együttes rendeletben foglalt B szennyezettségi határértékeket is, és célszerű a megengedhető koncentrációt ezen határértékekhez viszonyítani. Különösen fontos a várható eluátum-koncentráció betartása. A rekultivációs réteg vastagságát a rendelet szabályozza, a szigetelőréteg fölött a szivárgó- és rekultivációs réteg együttes vastagságának el kell érnie az 1,5 métert. Ez azt jelenti, hogy ha a szivárgó réteg vastagsága 0,3 m (a rendelet szerinti alsó érték) akkor a rekultivációs réteg 1,2 m, illetve 0,5 méternél 1,0 m vastag, és geodrén alkalmazása esetében értelemszerűen 1,5 m! A rekultivációs réteg vastagságának a csökkentése csak olyan alternatív megoldásként jöhet számításba, amelyeknél a szigetelő funkciót betöltő elem nem időjárás-érzékeny. Ilyen megoldás lehet pl. a geomembrán alkalmazása, azonban a nagyobb időjárás-hatásnak való kitettség miatt a membrán alá észlelőhálózat építése szükséges. 8.2. táblázat A rekultivációs rétegben megengedhető szennyezőanyag-, valamint eluátumkoncentrációk (Deponieverordnung, Némegország, 2002.) Eluátum-koncentráció Paraméter Szennyezőanyag tartalom [mg/kg száraz anyag] (salétromsavas kioldás) 6,5-9 pH 500 µS/cm Vezetőképesség 10 mg/l Klorid 50 mg/l Szulfát 10 µg/l Arzén 1,0 2 µg/l Kadmium 140,0 40 µg/l Ólom 120,0 30 µg/l Króm (össz.)

Réz Higany Nikkel Cink

80,0 1,0 100,0 300,0

50 µg/l 0,2 µg/l 50 µg/l 100 µg/l

A rekultivációs réteg vastagságát, a szigetelőréteg hatékonyságát jelentősen befolyásolja az alkalmazott növényzet és a növények gyökérlehatolási mélysége. A 8.3. táblázat a leginkább számításba jövő növények gyökérzetének lehatolási mélységét tünteti fel.

8.3. táblázat Különböző növények gyökérzetének lehatolási mélysége Növény A gyökérzet lehatolási mélysége (cm) Zöldmezős vegetáció szarvas kerep (Lotus corniculutus) közönséges aszat (Cirsium) réti perje (Poa pratensis) francia perje (Arrhenatherum elatius) gyermekláncfű (Taraxacum officinale) mezei aszat (Cirsium arvensis) ökörfarkkóró (Verbascum lychnitis) (fodros) sóska (Rumex crispus)

30-100 80-150 70-200 100-200 70-240 80-150 < 150 < 150

Bokros, fás vegetáció, cserje földiszeder (Rubus fructicosus) (hamis) akácfa (Acacia) fehér fűz (Salix alba) bükkfa (Fagus silvatica) juharfa (Acer)

< 200 > 200 < 300 180-300 > 150

A rekultivációs réteg beépítése rétegesen történik, általában 2 rétegben elegendő a terítés, mivel az elérendő térfogatsűrűség (a humuszréteg alatt) 1,4-1,6 t/m3, azaz a terítési rétegvastagság 0,5-0,6 m. A humuszréteg vastagsága ne legyen több mint 0,3 m, a térfogatsűrűség értéke 1,2-1,45 t/m3 között, a szabadföldi vízkapacitás értéke legalább 200 mm legyen. Az átszivárgó vízmennyiséget tovább csökkenthetjük, ha a rekultivációs réteg alját (a humuszréteg és az altalaj alatt) ún. „gyökérzáró” rétegként képezzük ki, azaz úgy építjük meg, hogy azon a gyökérzóna minél nehezebben hatoljon át. Ilyen réteg lehet pl. egy 0,2-0,3 m vastag erősen kötött vagy erősen kőtörmelékes tömör (σ>1,8 t/m3) réteg, vagy számításba jöhetnek a geoműanyagok is.

8.3 Alternatív megoldások a szigetelőrendszer elemeinél Bentonitszőnyeg A bentonitszőnyegek elsősorban akkor jöhetnek számításba, ha a lerakónál nagy felszínsüllyedések várhatók. Német ajánlások (LAGA) alapján alkalmazásuk a következő esetekben ajánlott: − kis veszélyeztető potenciált jelentő lerakók végleges zárószigetelésénél; − általánosan ajánlott ideiglenes lezárásra, amíg a süllyedések nagy része lejátszódik. Ásványi anyagú szigetelőrétegként való alkalmazásnál: − két szőnyeg fektetendő egymásra, ezzel elősegítve, hogy az alsó szőnyeg ne tudjon kiszáradni; − a maximálisan megengedhető rézsűhajlás 1:3, meredekebb hajlásnál a rendszer stabilitását erősíteni kell, pl. georáccsal. Jelenleg még nem teljesen tisztázott kérdések: − a geotextília komponens öregedésének a folyamata; − a kiszáradás, biológiai hatásokkal szembeni hatékony és gazdaságos védekezési módszer. Polimerekkel javított homok-bentonit keverék (TRISOPLAST) A polimer adalékanyagot tartalmazó ásványi anyagú keveréktalajok a már ismert összetevők mellett további adalékként általában üzleti titokként kezelt összetételű polimert adagolnak. A legismertebb ilyen polimer adalékú keveréktalaj a TROPLAST nevű szigetelőanyag (TD Umwelttechnik GmbH & Co. KG, Wentdorf). Magyarországon kevésbé ismert és még egyáltalán nem alkalmazták, ezért a többi alternatív megoldásnál részletesebben ismertetjük. A TRISOPLAST szigetelőanyag műszaki adatait a 8.4. táblázatban foglaltuk össze. 8.4. táblázat A TRISOPLAST szigetelő anyag jellemző paraméterei Összetétele: ≤ 89,1% ásványi alapanyag (pl. homok)

Az ásványi alapanyaggal szemben támasztott követelmény

Beépítési térfogatsűrűség Optimális tömörítési víztartalom k- tényező (vízre) k- tényező

≥ 10,7 % bentonit > 0,2 % polimer 0,063 mm-nél kisebb szemcseméret : ≤ 10,0 súly % 4,0 mm-nél nagyobb szemcseméret : ≤ 0,5 súly % 5,6 mm-nél nagyobb szemcseméret : 0,0 súly % Átlagos szemcseátmérő (D50) : 0,15−0,70 mm Szervesanyag tartalom : ≤ 1,5 súly % Mésztartalom : ≤ 5,0 súly % pH érték : 4,5-10,0 vezetőképesség : 1000 µS/cm 1,62 – 1,76 g/cm³ 8 – 16 % 8,9 × 10-11 - 1× 10-12 m/s 4,3 × 10-11 - 2,5 × 10-11 m/s

(csurgalékvízre) k- tényező többszöri fagyasztás-felengedési ciklus után k- tényező (10% deformáció mellett) Megengedett lehajlási görbületi sugár Nyírószilárdsági paraméterek Geomembrán (érdesített) és a TRISOPLAST réteg közötti súrlódási jellemzők Duzzadás

kf ≈ 1,8 × 10-11 m/s

kf < 6 × 10-11 m/s r ≅ 6,0 m wn ≅ 6% víztartalomnál r ≅ 2,5 m wn ≅ 20% víztartalomnál Belső súrl. szög (Φ ≥ 30o ; kohézió: c ≥ 17 kPa ) Súródási

szög: Φ* ≥ 28o ; adhézió: a = 3 - 4 kPa

σ = 10 kPa – nál σ = 130 kPa – nál

εmax = 8 % εmax = 0 %

Németországi tapasztalatok a keverékkel rendkívül kedvezőek, amit kiterjedt laboratóriumi vizsgálatok támasztanak alá: Időállósága jelenleg nem tisztázott. A keverék kémiailag egyensúlyi állapotban van, várhatóan hosszú távon stabil marad, azonban a polimer adalék időállóságát még vizsgálni kell. Kevés tapasztalat van a szilárdsági tulajdonságoknak a beépített rétegben való változására. • • • • • • •

• •

A Na-Ca kationcsere lényegesen lassúbb, mint a bentonitszőnyegeknél. Biológiai hatásokkal (pl. zárószigetelésnél) szemben ellenálló, azonban további tapasztalatokra van szükség. Szivárgási tényező értéke: nagyon kedvező, az eddigi vizsgálatok eredményei 6×10-11 − 10-12 m/s tartományban mozogtak. Gázáteresztő-képesség: megegyezik a hagyományos ásványi anyagú szigetelőrétegekével. Deformációs tulajdonságok: kedvezőek, a vizsgálatok szerint a relatíve száraz állapotú réteg több százaléknyi deformációra is repedésmentesen reagált. Állékonyság: a viszonylag magas bentonittartalom a meredekebb rézsűkön az állékonyságot csökkenti, további helyszíni vizsgálatok szükségesek. Előállítás: a keveréket helyszínen keverő-berendezéssel kell előállítani, a recept szigorú betartásával. A beépítése hagyományos gépekkel lehetséges. A szivárgási tényező viszonylag érzéketlen a tömörítés minőségére, tapasztalat szerint 80−85% tömörségi fok elérése után a k-tényező jelentősen nem változik, Trρ = 92% elérése egyenletes, kis szivárgási tényező értéket biztosít. A minimális beépítési rétegvastagság 7-10 cm. Mechanikai sérülésekre kevésbé érzékeny, mint a bentonitszőnyegek. Folyamatos helyszíni minőségellenőrzés szükséges.

A Trispolast vastagsága az előírt rétegvastagsághoz viszonyítva [%] 0

10

20

30

40

Az előírás szerint megkívánt szivárgási tényező [m/s]

1E-008

1E-009

1E-010

8.10. ábra A TRISOPLAST szigetelőréteg beépítési vastagságának a meghatározása (EGLOFFSTEIN - BEHRENS, 2002.)

A megkívánt vízzárósági kritérium alapján a szükséges beépítési rétegvastagságot a 8.10. ábra alapján határozhatjuk meg. Bentonit és ásványi anyagú keverékek A lerakók helyén az esetek többségében nem áll rendelkezésre a helyszínen vagy gazdaságos távolságon belül jó minőségű agyag. Ebben az esetben kedvezően alkalmazhatók szemcsés talaj és bentonit megfelelő arányú keverékéből készített keverékek. A keverék szemcseeloszlása akkor a legjobb, ha megfelel a Fuller-görbe kívánalmainak. A keverési arányt előzetes vizsgálatokkal kell meghatározni, a szükséges bentonit mennyiség: 6-12% közötti, a bentonit minőségétől, agyagásványos összetételétől, őrlési finomságától függően. Előnyei: − meredek rézsűhajlásnál is alkalmazható, max 1:1,5; − zsugorodásra kevésbé hajlamos, így kisebb az esélye száradási repedések kialakulásának; − megfelelő tapasztalatok állnak rendelkezésre már kivitelezett zárószigeteléseknél. Hátrányok: − kivitelezése fokozott technológiai fegyelmet, felkészültséget igényel; − a megkívánt vízzáróság csak szűk víztartalom intervallumban biztosítható, ezért a keverék előállítása speciális keverő-berendezést igényel a helyszínen; − kivitelezés közbeni erózióérzékenység. Kapilláris szigetelőrendszer A kapilláris szigetelőrendszer egy kétrétegű, eltérő szemcseméretű rétegekből álló rendszer. Alul helyezkedik a durvább szemcseméretű 0,2-0,3 m vastag, (általában kavics, homokos kavics) ún. kapilláris blokk, fölötte pedig a 0,4-0,6 m vastag, finom-, középfinom-szemcséjű homok anyagú kapilláris réteg. Telítetlen állapotban a finomszemcséjű kapilláris rétegnek lényegesen nagyobb a kapilláris szívása, mint a durvaszemcséjű kapilláris blokknak, s így a háromfázisú (talaj−levegő−víz) rendszerben a kapilláris réteg szivárgási tényezője lényegesen nagyobb, mint a kapilláris blokkban.

Számos kedvező tapasztalat áll rendelkezésre a rendszer hatékonyságáról. 1:2,5 lejtőhajlásig problémamentesen kivitelezhető. A kapilláris réteg és kapilláris blokk közé célszerű egy geotextília szűrőréteg beépítése, a finomszemcsék bemosódásának elkerülése érdekében. A rendszer előnyei: − viszonylag egyszerű kivitelezhetőség, alacsony építési költségek; − egyszerű minőségi ellenőrzés; − kiszáradással szemben érzéketlen; − nagyobb dőlésszögek melletti alkalmazhatóság. Alkalmazásánál figyelembe kell venni, hogy szemben a többi „hagyományos” természetes anyagú szigetelőrétegekkel, a kapilláris szigetelő rendszer gázokkal szemben nem szigetel. Evapotranspirációs szigetelőrendszer A hulladéklebomlási folyamat során az optimális lebomláshoz a hulladéktestben egy bizonyos mennyiségű, a hulladék fajtájától, összetételétől, szervesanyag-tartalmától függő vízmennyiségre is szükség van (lásd a gázképződéssel foglalkozó fejezetben). Ebből adódóan nem biztos, hogy minden esetben a hulladék teljes izolációja jelenti a legjobb megoldást. Az előzőekben leírtak és a kedvező gazdaságosságuk miatt kerülnek egyre inkább előtérbe az ún. evapotranspirációs (ET) zárószigetelések. Az ET szigetelések a vízháztartási mérlegen alapulnak, amit a talaj tározási tényezője, a csapadék, a felszíni lefolyás, az evapotranspiráció és az infiltráció határoz meg. Az ilyen típusú szigetelők kialakításánál lényeges kérdések: − A nagy tározási tényezővel (szabadföldi vízkapacitás nagyobb, mint 200 mm) rendelkező finomszemcsés talajok, mint az iszap, agyagos iszap alkalmazása. − Őshonos vegetációk telepítése az evapotranspiráció növelése érdekében. − Helyben előforduló talajok alkalmazása a költséghatékony kialakítás érdekében. Valójában az előzőekben ismertetett kapilláris zárószigetelő rendszer is bizonyos mértékig az ET szigetelések közé sorolható, legalább is több szerző ide sorolja. Az egyrétegű ET szigetelőrendszerek koncepciós vázlatát és működésének elvét szemlélteti a 8.11. ábra. Az ET zárószigetelés szükséges vastagságának a meghatározása a lerakó vízháztartásának a vizsgálatát kívánja meg, amit a korábban ismertetett HELP modellel elvégezhetünk. A méretezés lépései: − A tervezett éves beszivárgási arány meghatározása a kritikus meteorológiai évre, valamint a tározási tényező definiálása. − A tervezett beszivárgási arány definiálása. Ezt az értéket általános esetekben 10 mm/év értékben határozzák meg természetes szigetelők (agyagszigetelők) esetében. Geomembrán és geokompozit szivárgóréteg esetében kb. 3 mm/év. A tervezett beszivárgási arányt meghatározhatjuk a hulladéklebomláshoz szükséges vízmennyiség alapján is. − A zárószigetelő réteg vastagságának kiszámítása.

8.11. ábra Az evapotranspirációs lezárás Geomembrán szigetelő fólia alkalmazása A geomembrán megkívánt vastagsága nem veszélyes hulladékok lerakójánál, alternatív megoldásként, az alkalmazott geomembrán típustól/anyagtól függően lehet 1,0 - 2,0 mm. Megfelelő anyagválasztás és beépítés esetén élettartamuk mai ismereteink szerint a 100 évet meghaladja. A kiválasztás szempontjai, követelmények: − szigetelőképesség: ~ vízzáróság, ~ gázokkal szembeni szigetelőképesség. − mechanikai ellenállóképesség: ~ érdesített, struktúrált felszínű lemezek 1:2,5 rézsűhajlásig állékonyak, ~ kedvező alakváltozási tulajdonságok, legalább 3 %-os nyúlás sérülésmentes felvétele. − időállóság: ~ a megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező fóliának a releváns kémiai anyagokkal és a gázkondenzátummal szemben ellenállónak kell lennie, ~ mikroorganizmusok, gombák elleni ellenállóképesség, ~ növényi gyökérzettel szembeni ellenállóképesség. − kivitelezés: ~ átlyukadással szembeni ellenállóképesség (védőréteg alkalmazása szükséges), ~időjárás állékonyság (5 °C alatt HDPE membránt tilos fektetni, napsugárzás hatásával szembeni az előírásoknak megfelelő kivitelezhetőség, ~ külső terheléssel szembeni ellenállóképesség), ~ ellenőrizhetőség (hegesztés, toldás), ~ javíthatóság. A számos geomembrán típus közül a zárószigetelésnél elsősorban a HDPE, LDPE, VLDPE és az EPDM fóliák jöhetnek számításba. A HDPE fóliával szemben az LDPE, VLDPE ill. EPDM fóliák alkalmazása sok esetben előnyösebb választásnak tűnik, mivel a várhatóan nagy deformációk esetében lényegesen kedvezőbb többtengelyű alakváltozási tulajdonságokkal(8.12. – 8.13. ábrák), nagyobb súrlódási szög értékkel rendelkeznek, ami különösen nagyobb lejtőszögek esetében lényeges, ugyanakkor a szennyezőanyagokkal szembeni gyengébb ellenállóképeség zárószigetelésnél nem releváns paraméter. Aszfaltszigetelés

Az aszfaltszigetelés számításba jöhet a szigetelő fólia helyett, kombinált szigetelőrendszer elemeként vagy önmagában is a záróréteg rendszer kialakításakor. Hazánkban az alkalmazása nem terjedt el. A rendszer felépítése: német ajánlás alapján (HAUBRICH, 2002.) általában egy legalább 8 cm vastag, 5 %-nál kisebb hézagtényezőjű aszfalt hordozó réteg, amelyre 2×6 cm vastagságú, n≤3 % hézagtényezőjű aszfalt tömítő/szigetelő réteg kerül. Amennyiben az aszfaltréteg alá ásványi anyagú szigetelőréteg kerül beépítésre, úgy teherbírási okból a beépítése az optimális tömörítési víztartalom (wopt) alatt, a Proctor-görbe ún. száraz oldali ágán történik. Az aszfaltszigetelés előnyei: − kiváló gáz- és vízzáró képesség; − jó mechanikai terhelhetőség; − kedvező alakváltozási jellemzők; − kiszáradásra nem érzékeny; − gyökérzettel szembeni ellenálló-képesség; − kedvező állékonyság. 400

HDPE (2,3 mm)

HDPE (2,0 mm)

Húzóerő [N/cm]

300

200

PVC (2,6 mm)

100

CPE (2,4 mm) EPDM (1,2 mm) 0 0

10

20

30

40

50

Elmozdulás [%]

60

70

80

8.12. ábra Néhány geomembrán többtengelyű húzási kísérlete során mért terhelés-alakváltozás görbéje (STEFFEN, 1984.)

LDPE PVC CSPE-R EPDM HDPE 0

200

400

600

800

1000

Szakadási nyúlás - % Többtengelyű húzás

Egytengelyű húzás

8.13. ábra A szakadási nyúlás átlagos értéke egytengelyű és többtengelyű húzás esetén (SADLIER, M. 1999.)

Általában 1:2,5 lejtésig alkalmazható, esetenként nagyobb lejtőszög esetén is beépíthető, a beépítés kötélvontatással (csörlővel) mozgatott tömörítőgéppel történhet. Alternatív megoldások a szivárgó paplan esetében Geoműanyag szivárgók A geoműanyagokból felépített szivárgóréteg lehet speciálisan erre a célra előállított drénpaplan, vagy két geotextília közötti georács (geokompozit paplan). Az alkalmazásnál megkívánt funkciók: − a finom szemcsék bemosódásának megakadályozása; − a beszivárgó csurgalékvíz elvezetése; − a műanyag fólia mechanikai védelme; − a növényi gyökérzettel szembeni ellenálló-képesség; − időállóság; − állékonyság. Homok szivárgópaplan A rekultivációs réteg, az esésviszonyok, a növényi telepítés jó megválasztásával, a zárószigetelés vízháztartásának optimalizálásával esetenként megfontolandó, hogy a felhasználás helyén nagyon sokszor hiányzó szűrőkavics (k > 10-4 -103 m/s) helyett méretezett vastagságú homokréteg kerüljön beépítésre, esetleg akár dréncsövek beépítésével segítve a hatékony víztelenítést (SASSE, T.− BIENER, E., 2002.) Általában elmondható, hogy műszakilag kedvezőbb és indokoltabb a zárószigetelés, és azon belül a szivárgó paplan méretezése, mint az előírások merev alkalmazása. A méretezés egyik fontos eleme a zárószigetelés/alternatívák vízháztartásának a vizsgálata.

Példák az alternatív szigetelőrendszerek felépítésére Az alternatív szigetelőrendszerek összehasonlításánál a két legfontosabb paraméter: − a hatékonyság, − a költségek. Az előzőekben tárgyalt alternatív megoldások alkalmazására mutatnak be példákat a 8.148.17. ábrák. Az ábrákon feltüntetett rétegkombinációk, méretek összhangban vannak a lerakó rendelet előírásaival, és közülük a helyi adottságok, a lerakó paraméterei alapján, - figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat, - lehet az optimális megoldást megtalálni. A bentonitszőnyeg alkalmazásával kialakított rétegrend variánsokat a 8.14. ábra szemlélteti. A talajkeverékből (pl. bentonit és talaj) kialakított rétegrendet a 8.15. ábra szemlélteti. A kapilláris szigetelőrendszer kialakítására mutat be lehetőségeket a 8.16. ábra. A geomembrán szigetelő fólia alkalmazására mutat be lehetőségeket a 8.17. ábra.

B1

B2

8.14. ábra Alternatív zárószigetelő rendszer felépítése bentonitszőnyeg felhasználásával HB1

HB2

8.15. ábra Alternatív zárószigetelő rendszer felépítése talajkeverék felhasználásával K1

K2

K3

8.16. ábra Alternatív zárószigetelő rendszer kialakítása: kapilláris zárószigetelés G1

G2

G3

8.17. ábra Alternatív zárószigetelő rendszer felépítése geomembrán felhasználásával 8.4. A zárószigetelőrendszerek költségelemzése SZABÓ A. (2005) által végzett költségelemzések eredményeit foglalja össze a 8.5. táblázat, illetve a 8.18. ábra tünteti fel. Zárószigetelő rendszer Rendelet 1. variáns Rendelet 2. variáns Bentonitszőnyeg 1. Bentonitszőnyeg 2. Homok-bentonit keverék 1. Homok-bentonit keverék 2. Kapilláris 1. Kapilláris 2. Geomembrán 1. Geoembrán 2. Geomembrán 3.

8.5. táblázat Teljes költség (Ft/m2)

Anyagár (Ft/m2)

Szállítás (Ft/m2)

Beépítés (Ft/m2)

1.790-1.980 1.590-1.780 2.090-2.830 3.410-4.820

700-750 780-830 580 600

1.450 1.450 1.120 1.060

3.940-4.180 3.820-4.060 3.790-4.530 5.070-6.480

9.440-9.580

700-750

1.450

11.590-11.780

9.240-9.380

580

1.450

11.270-11.410

1.760-2.020 3.370-4.480 2.590-3.080 2.820-3.530

1.100 580 380 500

1.750 1.240 995-1.245 970-1.220

3.820-4.9305

500

1.040-1.290

4.610-4.870 5.160-6.300 3.965-4.705 4.290-5.250 5.360-6.720

12 000 Ft 10 000 Ft 8 000 Ft 6 000 Ft 4 000 Ft 2 000 Ft

R en de le R t1 en de le t2 Be nt on it H Be 1 om nt on ok +B it H 2 en om t on ok it +B 1 en to ni t2 Ka pi llá ris Ka 1 pi G llá eo ris m 2 em G br eo án m 1 em br G eo án m 2 em br án 3

- Ft Anyagköltség Szállítás

8.18. ábra A hazai lerakórendelet előírásainak megfelelelő alternatív zárószigetelő rendszerek költségelemzésének eredménye (SZABÓ A., 2005.) Az egyes lezárási technológiák költségelemzését elvégezve láthatjuk, hogy számos olyan alternatív megoldást találunk, amelynek a kivitelezési költsége versenyképes az agyagszigetelésekkel való összehasonlításban. Természetesen hibát követünk el akkor, ha egy rendszert kizárólag a bekerülési költsége alapján vizsgálunk. A kivitelezés során számos olyan bizonytalansággal találkozhatunk, amely egy adott rendszer költségét jelentősen megnövelheti, illetve egyes esetekben lehetetlenné teszik az alkalmazását. Elég csupán ha arra gondolunk, hogy mekkora nehézségekbe ütközik egy meredek rézsűn 50 cm vastagságú agyagszigetelést a kívánt paramétereknek megfelelően elkészíteni. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt sem, hogy az időjárás a legtöbb technológia esetén nagymértékben befolyásolhatja a kivitelezés időtartamát, minőségét, s ezáltal jelentős költségkihatása van. Az ábrából jól látszik, hogy a homok-bentonit keverékből épített szigetelőrétegeknek kiugróan magas a költségük. Ez, a többi szigetelőrendszerhez képest bonyolult, nagy eszközigényű technológiának tudható be. Az eljárás alkalmazásának a magyarországi gyakorlata még nem teljesen kiforrott, a technológiához megfelelő minőségű bentonittal rendelkező bányák anyagelőkészítési rendszere nem kifejezetten szigetelőréteg építési célokra állítják elő a bentonitot. Elképzelhető, hogy külön ezen feladatoknak megfelelő célirányos rendszerek és technológia alkalmazásával ez az anyagköltség olyan szintre is csökkenhet, hogy a többi alternatívával árban versenyképes lehet. Ehhez azonban komoly befektetésre van szükség mind a bányavállalkozó, mind a kivitelező oldaláról, s ugyanakkor a befektetés megterülésére csak hosszú távon számíthatnak. A versenyképesség megítélésében elsődleges szerepet kell kapnia az egyes rendszerek időállóságának, amelyről az egyes technológiák esetében eddig kevés tapasztalattal

rendelkezünk. Tekintettel arra, hogy a hulladéklerakók lezárása Magyarországon szinte csak most kezdődik el, így nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nemzetközi tapasztalatokat sem. Az Amerikai Energiaügyi Hivatal átfogó vizsgálati eredményeit foglalja össze a 8.6. táblázat, amely 3 éves kísérletsorozat eredményét tartalmazza. A helyszíni kísérletek során vizsgálták az EPA településihulladék-lerakókra (RCRA D típus), veszélyeshulladék-lerakókra (RCRA C típus) vonatkozó előírásoknak megfelelő és további négy alternatív megoldás hatékonyságát. A vizsgált záró szigetelőrendszerek felépítését a 8.7. táblázatban ill. a 8.19. ábrán találjuk. 8.6. táblázat Az Amerikai Energiaügyi Hivatal kísérletsorozatában vizsgált zárószigetelések hatékonysága Beszivárgás mértéke (mm/év) Kapilláris Anizotrópikus ET Év D típusú GCL C szigetelés szigetelés lezárás lezárás lezárás típusú lezárás 10,62 1,51 0,12 1,62 0,15 0,22 1997. (05.01.-12.31.) 4,96 0,38 0,30 0,82 0,14 0,44 1998. 3,12 4,31 0,04 0,85 0,28 0,01 1999. 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 2000. (01.01.-06.25.) 4,82 1,81 0,13 0,87 0,16 0,19 Átlag Hatékonyság=(átszivárgás/csapadék)*100% Átlag

D típusú lezárás 99,98615

GCL lezárás 99,99417

C típusú lezárás 99,99964

Kapilláris szigetelés 99,99744

Anizotrópikus Szigetelés 99,99950

ET lezárás 99,9949

8.7. táblázat Az Amerikai Energiaügyi Hivatal helyszíni kísérletei során vizsgált zárószigetelések felépítése (2000). Hulladéklerakó A rendszer teljes Rétegek A komponensek leírása/Vastagság lezárási terve vastagsága [cm] száma 60 2 Felső talajréteg − 15 cm RCRA D típus RCRA C típus

150

4

Geoszintetikus agyag szigetelő (GCL)

90

4

Kapilláris zárószigetelés

140

4

Anizotrópikus szigetelő lezárás

105

4

Evapotranspirációs

90

2

Tömörített eredeti talaj − 45 cm Felső talajréteg – 60 cm Homok drénréteg − 30 cm Geomembrán − 1,0 mm Tömörített bentonit-keverék talaj − 60 cm Felső talajréteg − 60 cm Geotextília szűrőszövet Homok drénréteg − 30 cm Geomembrán − 1,0 mm Geoszintetikus−agyag szigetelő Felső talajréteg − 30 cm Felső homok drénréteg − 15 cm Felső kavics drénréteg – 22 cm Tömörített agyag szigetelés − 45 cm Alsó homok drénréteg − 15 cm Felső talajréteg − 15 cm Eredeti talajtakaró réteg − 60 cm Finomhomok elválasztó réteg − 15 cm Borsó nagyságú alsó kavicsréteg − 15 cm Felső talajréteg − 15 cm

Tömörített talajréteg − 75 cm

talaj lezárás

Mint a 8.7. táblázatban látható, az alternatív szigetelőrendszerekkel elérhető a lerakókra előírt zárószigetelés hatékonysága. A vizsgálatokat szemi-arid éghajlati viszonyok mellett végezték, az évi átlagos csapadék 1997-2000 között a területen 200 mm/év volt, ami magyarázza a viszonylag kis vastagságú rekultivációs réteget. A vizsgálatok rámutattak arra, hogy viszonylagosan száraz, csapadékszegény területen (pl. Magyarországon az Alföld egyes részein), a beszivárgás jelentősen csökkenthető a zárószigetelés evapotranspirációja révén. A 8.8. táblázatban a Németországi előírásoknak megfelelő-, további lehetséges alternatív zárószigetelő rendszerek költség-összehasonlítását találjuk.

1.tipus [EUR/m 2 ] 2.tipus [EUR/m 2 ] 3.tipus [EUR/m 2 ] 4.tipus [EUR/m 2 ] 5.tipus [EUR/m 2 ] 6.tipus [EUR/m 2 ] 7.tipus [EUR/m 2 ]

8.8. táblázat Németországban alkalmazott záró szigetelőrendszerek költségelemzése (HAUBRICH,2002.)

Aljzat kialakítás Építési terület kialakítás Profilírozás Felszín kialakítás Geotextilia Kiegyenlítő + gázmentesítő réteg Geotextília Szigetelőrétegek Ásványi szigetelés ** 50cm (30cm), TRISOPLAST ® 7cm Kapilláris rendszer + elválasztó geotextilia 40 cm + 30 cm Tükör kialakítás Geomembrán (2,5mm) Bentonitszőnyeg ( 2 rétegű ) Aszfalt hordozóréteg 8cm Aszfalt tömítőréteg 6cm Monitoring rendszer Szivárgó paplan Kavics/homokos kavics,szivárgó szőnyeg Védő geotextilia Ásványi anyagú szivárgó réteg (pl. kavics) Szűrő réteg Szivárgó paplan Rekultivációs réteg Talaj szállítás és beépítés 1,5 m Füvesítés Munkahelyi berendezés,munkavédelem Összes építési költség EUR/m2(nettó)

1,00 2,50 0,50 1,25 7,50 1,25

1,00 1,90 0,50 1,25 4,50 -

1,00 2,50 0,50 1,25 7,50 1,25

1,00 2,20 0,50 1,25 7,50 1,25

1,00 2,40 0,50 1,25 7,50 1,25

1,00 2,20 0,50 1,25 7,50 -

1,00 2,10 0,50 1,25 4,50 -

5,00-20,0 -

-

3,00-12,00 -

15,00 -

20,00

-

-

11,00 -

3,00 11,00 11,00 -

15,50 13,00 -

11,0 -

3,00 11,00 -

16,50 13,00 -

3,00 11,00 5,00-6,00

4,50 6,00 2,00 1,50-5,50 0,50 4,70 49,2068,20

5,50 1,50-5,50 0,50 4,30 45,9549,95

6,00 2,00 1,50-5,50 0,50 5,30 60,8073,80

4,50 6,00 2,00 1,50-5,50 0,50 5,20 59,4063,40

4,50 6,00 2,00 1,5-5,50 0,50 5,60 68,0072,00

6,00 2,00 1,50-5,50 0,50 5,10 57,0561,05

4,50 6,00 2,00 1,50-5,50 0,50 4,60 47,4551,45

Megjegyzés: a rekultivációs réteg vastagsága minden esetben 1,5 m; az aszfalt hordozó réteg 6 cm, az aszfalt tömítőréteg 8 cm; a kapilláris réteg 40 cm, a kapilláris blokk 30 cm; ** az ásványi szigetelés költségei regionálisan változhatnak.

A 8.19. ábrán megtalálható az egyes zárószigetelő rendszerek kialakításának átlagos költsége is. A vizsgált szigetelőrendszereket a 8.20. ábra foglalja össze (HAUBRICH, 2002.)

8.19. ábra Az USA Energiaügyi Hivatala által vizsgált zárószigetelések

9.20. ábra A Németországban alkalmazott alternatív szigetelőrendszerek összehasonlítása (HAUBRICH, 2002.)

8.5. Tájba illesztési szempontok Ezen fejezet kidolgozása a GREENTECH Kft. (2002) tervezési segédletének felhasználásával történt. A tájba illesztés szükségessége Minden olyan beruházásnál, ahol a „mű” építése megváltoztatja a táj képét, arculatát, érdemes és szükséges az ökológiai, valamint vizuális-esztétikai szempontokat érvényesítő tájrendezésitájba illesztési elveket figyelembe venni, alkalmazni. A táji adottságok a társadalom mindenkori fejlettségének és az egyének igényeinek megfelelően hasznosíthatók. A folyamatos tájhasználat, tájalakítás, tájfejlődés során az adottságok az emberi cselekedetek hatására megváltoznak. Az állandósult változások a következő időszakban már adottságnak számítanak. A tervezési fázisban a korszerű ökológiai, műszaki valamint esztétikai ismeretek érvényesítése, alkalmazása a tájba illeszthetőséget segíti elő. A természeti környezet – a táj – az ember (társadalom) egészségi állapotának kondicionálója, alkotó erejének forrása, megújulásának, rekreációjának közege. A tájba illesztésnek gyakran nincs közvetlen anyagi haszna, de közvetlenül hozzátartozik az emberi léthez, és mindezeken túl, életünk minőségének mutatóihoz. Tájökológiai szempontok A tájökológiai szempontok értékelésénél meg kell vizsgálni a hulladéklerakó környezetének ökológiai adottságait. Értékelni kell az ökológiai potenciált, az ökoszisztémák, biotópok milyenségét, elhelyezkedésüket valamint lehetséges kapcsolatukat a területtel. A vizsgált területen – az emberi befolyásolás mértéke szerinti besorolás alapján – megkülönböztetünk: − természetes vagy önszabályozó, − degradált vagy szabályozott és − urbán vagy települési ökoszisztémát. Javasolt felmérni a meglévő, valamint kialakításra kerülő zöldfelületeket. Javasolt továbbá elvégezni értékelésüket zöldövezeti szempontból (L. Czinki szerint). Így a következőket kell meghatározni: − a zöldtömeget, − a növényzet hatását a klímára, − az oxigéntermelő képességet, − a pormegkötő és -szűrő képességet, − a zajvédelmet, − az optikai szigetelést és − az összhatást. Lehetőség szerint el kell készíteni a terület és környezete természetességi értéktérképét, amely a természetes állapot meglétét, illetve minőségét vizsgálja. A vizsgálati kategóriák: − természetes állapot; − természetközeli állapot; − természetes állapot közepesen leromlott; − természetes állapot erősen leromlott;

− természetes állapot teljesen leromlott. Az elkészített térkép segíti meghatározni a biológiailag degradált felületek elhelyezkedését, valamint arányát. Támpontot ad a tervezési fázisban a tájba illesztés szempontrendszerének helyes megválasztásához, illetve a növénytelepítés meghatározásához (fajmegoszlás, mennyiség és területi elhelyezés stb.). A lerakó és a környezet morfológiája Egy tervezés alatt álló hulladéklerakó mikro-, illetve makrotáj környezetének is meg kell vizsgálni a morfológiáját. A környezet domborzatának adottságai befolyásolhatják a létesítmény tájba illeszthetőségét. Síkvidék Sík vidéken, ahol a lerakó valamint környezete tengerszint feletti magasságának különbsége az 5 métert, azaz a lejtőhajlás az 5 %-ot nem haladja meg, a létesítmények, objektumok eltakarása viszonylag egyszerűen megoldható, ugyanis a felszínről nincs „rálátási” lehetőség. A tervezés során a feltárási nyomvonal mentén történő térhatárolást meg kell oldani, valamint körültekintéssel kell a védőerdősávot megtervezni, amely az optikai takarást biztosítja. A tágabb környezetből markánsan a telepített faállomány változtatja meg a táj képét, amely állandósuló állapotváltozásnak, az idő múlásával adottságnak tekinthető. A síkvidéki tájba illesztés szempontjai: − a területre jellemző, honos növényanyag tervezése, hiszen a tájkép részévé a védőerdősáv fog válni (nincsenek „rálátási pontok”), − előtérbe kell helyezni az egyszintes kiszolgáló-létesítmények tervezését, így elkerülhető az urbán elemek megjelenése a tájképben (a védőerdővel el lehet takarni az épületeket), − a védőerdősávba – lehetőségek szerint – örökzöld elemeket is kell tervezni, ez megakadályozza a téli nyugalmi időszakban a telepre történő „belátást”. Dombvidék Abban az esetben, ha dombvidéken kerül elhelyezésre a tervezett létesítmény, akkor meg kell vizsgálni a környezetben a lerakó tengerszint feletti magasságánál jelentősen (8-10 m – 5 %ot meghaladó lejtőhajlás) magasabban lévő terepalakulatok elhelyezkedését. A környezetükből kiemelkedő domborzati alakulatok (pl. hegyek, tetők, bércek) a szemlélő számára rálátást biztosíthatnak a lerakó területére, valamint a lejtőhajlás növekedtével a rálátás is növekszik. Minél magasabbról szemléljük a tájrészletet, az objektumokra annál nagyobb a rálátás. A dombvidéki tervezés során a lerakó létesítményeinek (kiszolgáló épületek, kazetták stb.) a környezethez illeszkedését elő kell segíteni a terepre illesztés eszközrendszerével. A dombvidéki tájba illesztés szempontjai: − a létesítmények terepre illesztése a tervezés során, − lehetőség szerint a felületek megtörése növénytelepítéssel, − a környező területekhez kapcsolódó védőerdősáv telepítése a területre jellemző honos növényanyaggal, − mérnökbiológiai építési mód előtérbe helyezése, alkalmazása. Összességében, már a tervezési illetve létesítési fázisban is törekedni kell a regenerációs, szukcessziós folyamatok elősegítésére és biztosítására, amely a természetes vagy az építkezést megelőző állapot helyreállításához vezetnek. A hulladéklerakó tájba illesztésénél fel kell

használni a természet megújulási képességét, csökkentve ezzel a környezetbe történő beavatkozás hatásait. Tájba illeszthetőség, a vizuális és esztétikai hatások A tájba illesztésnek a létesítményeknek, építményeknek a táji adottságok messzemenő figyelembevételével történő, funkcionális és esztétikai szempontok szerinti, azaz tájértéknövelő célú elhelyezését és környezetalakítását értjük. A vizuális és esztétikai hatások koncepciójának kidolgozása a tájba illesztés és a természetmegőrzés (látvány) célja, eszközrendszere. A tájba illeszthetőség fontos eleme a terepkiképzés, a mesterséges terepalakulatok, valamint az eredeti terep harmonikus kapcsolata. A maradó rézsűk javasolt hajlása 1:3, ezzel az erózió veszélye is számottevően csökkenthető. Amennyiben 1:3 hajlású rézsűk kialakítása nem lehetséges, akkor az erózióvédelmet is meg kell tervezni, pl. a rézsűk padkázásával vagy eróziómentesítő matracok (pl. GRÜNFIX®) alkalmazásával. Biztosítani kell az utógondozáshoz (kaszálás, gyep újratelepítése) szükséges megközelítési lehetőségeket. Javasolt elkészíteni a hulladéklerakó jellemző (hegy-völgy irányú) metszetének a tervezett valamint az eredeti terep alakulását, kapcsolatát, feltüntetve a leendő növényesítettségi fokozatokat is. A tájba illeszthetőség az optimális kazettaméretek választásával, valamint a kialakításra kerülő rézsűk hajlásszögeinek csökkentésével is elősegíthető. A korona és körömvonalak – lehetőség szerinti – lekerekítése a földművek műszaki jellegét finomítja, tompítja. Hulladéklerakó tájba illeszthetőségét elősegíti a felhagyás után „szabadon maradó” felületek (pl.: humusz- és agyagdepónia helyei) beültetése, elsősorban honos növényekkel, fa és cserjecsoportok kialakításával. Az épületek környezetében alkalmazhatunk urbán jelenlétre utaló fajokat is (fenyők, díszcserjék stb.). Az így kialakított zöldfelületek optikai kapcsolatot létesítenek a védőerdősáv és a karbantartott lezárt kazettafelületek között. Csökkentik az eltérő növényesítettségi fok közötti kontrasztot. Lehetőség szerint (rendelkezésre álló szabad terület) a kazetták gátrézsűinek megtörése, lépcsőzetes (min. 2 lépcső) kialakítása javasolt. Ez elősegíti a statikai állékonyságot, illetve a karbantartást (kaszálást), valamint lehetőség adódik az alsó lépcső talajtakaró növényekkel történő beültetésre. Az alsó szint növényesítése optikailag csökkenti a szintkülönbségekből adódó látványt és a nagyobb bekerülési költség mellett a fenntartási költségek is csökkenthetőek. A zöldfelületek javasolt növényanyaga A tájképi megjelenés fontos része a tereprendezésen túl az alkalmazott növényanyag helyes megválasztása. A környező tájjal alkotott egységet segíti elő a környezetre jellemző, honos növények telepítése, alkalmazása. A tájjelleget a látvány, ezen belül a térélmény és a szegélyek milyenségével határozhatjuk meg. Amennyiben a tájba illeszthetőség szempontjai közül a növény telepítését helyesen határozzuk meg, úgy nő a táj élettani, kondicionáló hatása. Fokozódik termőképessége, használati és vizuális értéke növekszik, és ezáltal a benne élő ember teljesítőképessége is fokozódik.

A tájba illesztés növényalkalmazásának szempontrendszere: − esztétikusabb formát, megjelenést, látványt kölcsönöz a lerakónak, − a tájba illeszthetőséget elősegíti, − nő az ökológiai kiegyenlítő felületek értéke. A növényanyag tervezésének meghatározása: − a területre jellemző, honos növények alkalmazása, − a helyi adottságok figyelembevétele (pl.: domborzat, mikro- és makroklíma), − diverzitás (sokszínűség) megőrzése, elősegítése, − a fokozatosság, szintezettség szem előtt tartása, − klimax társulás, a szukcesszió folyamatának elősegítése, − konvex formák kialakítása, − a tervezett növényeket csoportosan, váltakozva telepítsük, lágy vonalvezetéssel. A védőerdősáv telepítésénél többszintes védőerdőt javasolt kialakítani. A fő fafajokat a nagy termetű, honos növények alkossák, kötésbe ültetve. A kisebb termetű fákat, bokorfákat egyaránt tervezhetjük a fő fafajok mellé vagy a lezáró cserjecsoportba, szabálytalan, váltakozó kiültetéssel. Javasolt az erdősáv kialakításánál a lágy vonalvezetést és az azonos fajokból kialakított csoportok szabálytalan váltakozását követni. Így elősegíthető a természetközeli kép kialakítása. A kazettaterek közvetlen felületein cserjék telepítése nem javasolt, a szigetelőréteg védelme érdekében (a gyökérzóna esetleges káros hatásai miatt). A gátoldalakon a kertépítészetben alkalmazott talajtakaró növények, növénycsoportok ültetése javasolt a könnyebb fenntarthatóság, valamint az esztétikai elvek érvényesítése miatt (a növényanyag megválasztásánál ügyelni kell a terjedő tövű fajok kerülésére). A kazettaterek által szabadon hagyott felületeken, valamint a kiszolgáló létesítmények környezetében a kertépítészetben megszokott növények alkalmazása megengedhető. A növényanyag kiválasztásánál a következő szempontokat be kell tartani: − a növény gyökérzete véletlenül sem érintkezhet a szigetelési rétegrenddel (pl.: terjedő tövű növények a kazettaterek közelében nem ültethetőek stb.), a növényfoltok ültetése változatos legyen – az alkalmazott növényanyag megjelenési formája (méret, habitus, szín) – esztétikai élményt szolgáljon, − a növények átmenetet képezzenek környezetükben (konvex formavilág alkalmazása pl.: épületek mellett stb.), − a kialakított zöldfelületek fenntartása egyszerű, költségkímélő legyen. A kialakítandó zöldfelületek növényanyagának pontos meghatározásához (fajnév, darabszám stb.) javasolt kertépítészeti (parkosítási) terv készítése. A biológiai rekultiváció célja a technikai rekultiváció során rendezett felszín növényzettel való betelepítése, a lerakóhely felszínét borító földréteg stabilizálása. A biológiai rekultiváció során törekedni kell a tartós zöldfelület gyors kialakítására, amely nagymértékben hozzájárul a roncsolt táj eltüntetéséhez, a tájsivárság érzetének megszüntetéséhez. A biológiai rekultiváció megvalósítása a fedéshez használt talaj fizikai és kémiai tulajdonságainak figyelembe vételével egy lépésben javasolt.

A biológiai rekultiváció első lépéseként a hulladéklerakó felszínére gyeptelepítés javasolható. Ugyanakkor várható a szélsőséges viszonyokat jól tűrő, és a lerakó környezetére jellemző cserjék spontán betelepedése és elterjedése is. A technikai rekultiváció során alkalmazott rétegszerkezet szerint a lerakó felszínét összesen 100 cm vastag, megfelelően tömörített réteggel látják el, amelynek anyaga a döntően helyi anyag. A szállítási távolságok függvényében különböző típusú talaj beépítése is elképzelhető, de az esetek többségében ez sem lesz termőtalaj. A takaróföld terv szerinti elhelyezése után szükséges a közel egyenletes (rögmentes) felszín kialakítása. A talaj közepesen nedves állapotban (12-16-18 tömeg %) teríthető legjobban. Hatékony aprítóeszközzel /pl. talajmaró/ a száraz agyagos talaj is jól porhanyítható. A telepítés idejétől függően javasolt foszfor- és kálium-tartalmú anyag vagy a foszforral és káliummal együtt nitrogéntartalmú anyag kiszórása, sekély bekeverése /4-50 cm/ kétirányú tárcsázással vagy talajmaró alkalmazásával. A műtrágya bekeveréssel együtt megoldható a terített meddő anyag nagyobb méretű alkotóinak aprítása. Eddigi tapasztalataink alapján telepítéskor megfelelő a 100 kg N, 40-40 kg P és K hatóanyag kiszórása hektáronként. A terület gondos előkészítése mellett legalább olyan fontos a kedvezőtlen termőhelyi körülményeket tűrő fűfajok megfontolt kiválasztása. E tekintetben a szakirodalom ajánlásai nyújtanak segítséget. a.) Tömöttbokrú fűfélék: A bokrosodási csomó a talajfelszín közelében található. Jellemzően ősgyepek fűféléi tartoznak ide. Az első telepítéskor a keverékben is választható közülük. b.) Lazabokrú fűfélék: A bokrosodási csomó a talajfelszín alatt helyezkedik el. Gyors fejlődésűek, könnyen telepíthetők, de élettartamuk rövid. Agresszívak, rosszul társíthatók. Előnyük a jó talajszerkezet kialakítása, a vastag gyepnemez létrehozása. Főként gyep-gabona váltógazdálkodás esetén ajánlatos a fajok közül választani. c.) Tarackos fűfélék. Egyenletes gyepet alkotnak; nehezen telepíthetők, lassú fejlődésűek. 810 évig jól kötik a talajt. Jól társíthatók. Mind az első telepítésbe, mind felújításkor alkalmazhatók. Az első telepítésre javasolt fűfélék: − Vörös csenkesz (Festuca rubra L.) tarackos aljfű 4-15 évig megél, szárazságtűrő. Vastag gyepnemezt fejleszt. Jól társítható. Erózióvédő. − Francia perje (Arrhenatherum elatius) lazabokrú szálfű, szárazságtűrő, a külterjes viszonyokhoz jól alkalmazkodik, hatalmas gyökérzetet fejleszt, a talajt jól megköti, eróziónak kitett nagyobb lejtésű talajokra is vörös csenkesszel telepíthető. − Magyar rozsnok /Bromus inermis /- tarackos szálfű, 8-15 évig megél, 2 m mélyre hatoló gyökérzetű, szárazságkedvelő, gyors fejlődésű, a talajt jól borítja, erózióvédő. − Sudár rozsnok /Bromus erectus /, lazabokrú szálfű, 15-20 évig megél, 1,5-2 m mélyre hatoló gyökérzetű. Sovány, száraz talajokon is megél. A talajt jól fedi, erózióvédő, jól társítható.

− Réti csenkesz (Festuca pratensis L) laza bokrú szálfű, 5-10 évig megél. Dús gyökérzetet és gyepnemezt fejleszt. Erózióvédő. Igényesebb, mint a fentebb felsorolt fajok. Jól társítható vörös csenkesz-szel és taréjos búzafűvel. − Csomós ebír (Dactylis glomerota L) laza ború szálfű, 4-6 évig megél. Agresszív. Jó erózióvédő. Jól társítható sudár rozsnokkal. A hulladéklerakó tájba illesztését általában nagymértékben elősegíti a rekultivált lerakó körül takaró erdősáv telepítése, amelyet őshonos fajokból kell megoldani. 8.6. A szennyezett terület környezettől való elszigetelése A környezettől való elszigetelés alapvető célja a szennyeződés továbbterjedésének a megakadályozása. Mind önálló módszerként, mind az in-situ módszerekkel kombinálva alkalmazható. A függőleges vízzáró falak építése a mélyépítési gyakorlatban évtizedek óta a hagyományos eljárások egyike. A lerakók, szennyezett területek körülzárása, környezetüktől való elszigetelése egy kipróbált technológia alkalmazási körének a kiszélesítése. A körülzárás alapgondolata, hogy a területet körbevevő vízzáró falat vagy vízzáró altalajba (fekübe), vagy egy mesterségesen kialakított talplemezbe bekötve önálló vízháztartással rendelkező teret hoznak létre, ahonnan a szennyezőanyagok kijutása megakadályozható (8.21. ábra).

8.21. ábra Hulladéklerakó környezettől való elszigetelésének a vázlata A bécsi Rautenweg-i településihulladék-lerakó függönyfalas-, és a Gerolsheim-i (Rajna-Pfalz, Németország) veszélyeshulladék-lerakó körülzárását szemlélteti a 8.22.-8.24. ábra. A bécsi Rautenweg kerületben lévő hulladéklerakó már mintegy 20 éve üzemelt, s további 20 évre tervezték az üzemelés meghosszabbítását. A szennyeződés megakadályozása érdekében közel 3300 m ún. fülkés-rendszerű résfallal zárták körbe a területet, ami a korábbi vízzáró falakkal szemben újszerű, ellenőrizhető vízzáró résfalrendszert jelentett (GOSSOW, 1988.). A terület körülzárása egymástól 8 m távolságban párhuzamosan futó résfalakkal (max. 50 m mély, kb. 5000 m2), ill. ahol a vízzáró alapkőzet magasabban volt, keskeny-résfalakkal (max. 26 m mély (!), kb. 12700 m2) történt. A keskeny résfalak injektálása egy, a laboratóriumban előzetesen kikísérletezett összetételű Ca-bentonit+cement+kőzetőrlemény keverékkel történt, amelynek a sűrűsége 1,55 t/m3, szivárgási tényezője k = 7×10-9 m/s volt. A résfalak kitöltése

1,2 t/m3 sűrűségű, 6×10-8 m/s szivárgási tényezőjű Ca-bentonit+cement szuszpenzióval történt.

8.22. ábra A Rautenweg-i (Bécs) hulladéklerakó alatti terület vízszintszabályozása A rendszer újdonsága a 26 m mély függönyfalak mellett a fülkés rendszer, ami azt jelenti, hogy 50-70 m-es szakaszokon a párhuzamos résfüggönyöket keresztirányban is összekötötték, s így (50 ÷ 70) × 8 m alapterületű önálló egységeket állítottak elő, s mindegyik fülkében egyegy kutat is elhelyeztek, amellyel a fülkén belüli vízszint ellenőrizhetó és szabályozható. A rendszert kiegészíti a lerakóterületen belüli, további 7 db kút, amellyel a lerkó alatti vízszint szabályozható. A rendszer vázlatát a 8.22. ábra tünteti fel. Mint látható a felvízi oldalon a külső és belső tér között 1,0 m, az alvízi oldalon 0,5 m vízszint-különbség (a fülkében a kettő közötti a vízszint) biztosításával elérhető, hogy a lerakó alatti területről szennyezőanyag egyáltalán nem juthat ki.

8.23. ábra A Gerolsheim-i (Rajna-Pfalz) veszélyeshulladék-lerakó metszete (STROH - BIENER, 1988.)

A víznívószabályozást tekintve a bécsihez hasonló megoldás született a Gerolsheimi (RajnaPfalz) veszélyeshulladék-lerakó kármentesítésekor is (STROH-BIENER, 1988.). A réskitöltő

vízzáró szuszpenzió itt is Ca-bentonit, kohósalak portlandcement és adalékanyag keverékéből állt, szivárgási tényezője kisebb volt mint 10-10 m/s. A résfal maximális mélysége elérte a 48 m-t, s 2-3 m hosszon kötötték be a harmadkori vízzáró alapkőzetbe (8.23. ábra). A munka újdonsága a HOCHTIEF cég által kifejlesztett szigetelőlemez süllyesztési eljárás volt, amikor is a résfalba egy HDPE műanyag szigetelőlemezt is beépítettek, amellyel szinte teljes vízzárást lehetett biztosítani. A jelenlegi technikai színvonal mellett kb. 30-50 m mélységig oldható meg a szigetelőlemez süllyesztése, az alkalmazott technológiától függően. Az elérhető, illetve helyesebben a műszakilag még hatékony vízzáró fal mélysége a következő tényezőktől függ (BRANDL, 1989.): − a talajadottságok, − a gépek teljesítménye, − az altalajba való bekötés megkívánt értéke, − a falvastagság, − az alkalmazott módszer. A környezettől való elzárásnál számításba jöhető módszereket, azok jellemző adatait és alkalmazhatóságát a 8.24. ábra foglalja össze.

8.24. ábra A szigetelő/vízzáró falak típusai, jellemző adatai (d: a fal átlagos vastagsága; tmax: az alkalmazhatóság jelenlegi mélységhatára) (BRANDL, 1989.) a.) Szádfalak A szádfalak csak ideiglenesen, rövid ideig tartó biztosításnál jöhetnek számításba. Előnyük: − a szádpallók kihúzhatók, visszanyerhetők; − gyors; − gazdaságos.

Hátrányuk: − gyakran nincs tökéletes vízzárás az elemek kapcsolódásánál; − korlátozott a verési mélység; − korrózióveszély. b.) Fagyasztott falak Hasonlóan a szádfalakhoz csak ideiglenes, rövid ideig tartó beavatkozásnál jöhetnek szóba. c.) Injektált falak, jet grouting falak A konvencionális zárófalak csak kivételes esetekben jöhetnek számításba, mert: − a cementinjektálás csak a jól áteresztő homokos-kavicsos talajokra alkalmas, a finomszemcsés talajok még kémiai adalékanyagok mellett is csak korlátozott mértékben injektálhatók (8.25. ábra); − az injektálhatóságon kívül az anyag homogén eloszlása is kívánatos, ami az irányított (mandzsettás) injektálással is alig érhető el (CSOHÁNY et al., 1988.); − az injektált falak szivárgási tényezője túl nagy (kb. 10-6 m/s homokos kavicsnál); − a falvastagság növekedtével egyre gazdaságtalanabbakká válnak a függönyfalakhoz és a résfalakhoz képest. A nehézségek kiküszöbölésére fejlesztették ki az ún. "jet grouting" eljárást, amely a talaj szerkezetének szétrombolásán és tömítő anyaggal történő átkeverésén alapul. A módszer lényege: a talajba fúrással lejuttatott csövön elhelyezett fúvókán keresztül nagynyomású folyadéksugárral szétrombolják a talaj szerkezetét, és ezzel egyidőben, vagy párhuzamosan a talajba juttatott injektáló folyadékkal átkeverik a talajt, miáltal egy szilárdított tömb keletkezik.

8.25. ábra A hagyományos talajinjektálási módszerek alkalmazhatóságának határai (BRANDL, 1989.)

A talajkezelés kivitelezése a fúró-injektáló rudazat lehajtásával kezdődik. A fúrás a talajadottságoktól függően történhet mind öblítéssel, mind ütve-fúrással. A kivánt mélység elérése után az öblítőnyílást elzárják, majd a fúvókákon keresztül megkezdik a nagynyomású

injektáló folyadék talajba préselését. Az egyenletesen forgó rudazatot folyamatosan visszahúzzák, miközben az oldalirányban kilövellt nagynyomású injektáló habarcs a talaj szerkezetét szétrombolja és egyidejűleg azzal össze is keveri. Ezáltal alakul ki a szilárdító vagy tömítő anyaggal tökéletesen telített, a betonkeverékekhez hasonló vázszerkezetű talajoszlop. Az eljárás vázlatát a 8.26. ábra szemlélteti.

8.26. ábra A "jet-grouting" technológiával készülő vízzáró fal építésének menete: a.: a fúró-injektáló egység rudazatának a működése (CSOHÁNY et al., 1988.) b.: a vízzáró fal előállítása (BRANDL,1989.). A módszer gyakorlatilag mindenfajta talaj esetén, sőt töltött (hulladékkal, építési törmelékkel stb.) területeken is alkalmazható. Az elérhető mélység a mai technikai színvonal mellett kb. 40-50 m. A falvastagság a talajadottság és a műszaki követelmény függvénye, általában 0,152,5 m között változik. Változatos alaprajzú és alapelemekből felépített fal állítható elő a módszerrel, amelyre néhány példát és jellemző méretet a 8.27. ábra mutat be.

8.27. ábra "Jet-grouting"-eljárással készített vízzáró falak kialakítása, jellemző méretei: a.: egymásba metsző oszlopok (d=0.4-2.5m); b.: egymásba metsző lamellák, illetve rombusz-falak (átlagos furattávolság: 2.0 m); c.: egyszerű lamellák (d=10-20cm). d.) Injektált függönyfalak A függönyfal előállításához a kívánt helyen vibroverőkkel I profilú acélgerendát juttatnak a talajba. A gerendához egy, a végén fúvókával ellátott csővezeték van erősítve. A megkívánt mélységet elérve a gerenda visszahúzásával egyidejűleg nagy nyomással bepréselik a tömítőiszap szuszpenziót, ami a rendelkezésre álló teret kitölti (8.28. ábra).

8.28. ábra Injektált függönyfal vázlata (WEBER, 1990.) A tömítőiszap szuszpenzió bejuttatása történhet már a gerenda lejuttatása és kihúzása során is. A teljes kihúzás és térkitöltés után a tartóberendezés a következő helyre áll át, és megfelelő átfedéssel ismételten lejuttatja a gerendát. Az előzőekben leírt műveletet ismételve összefüggő vízzáró fal alakítható ki (8.29. ábra).

Az átfedés nagysága függ a talajadottságoktól. Átlagos viszonyok között ez a palló méretének 10 %-a, de nehéz vibrálhatóság esetén ez az érték elérheti az 50 %-ot is.

8.29. ábra Vízzáró függönyfal kialakításának vázlata (HAJNAL - MÁRTON - REGELE, 1975.) A réskitöltő anyaggal szemben támasztott követelmények (BRANDL, 1989.): − megfelelő tömítő-képesség, − a szennyezőanyaggal szembeni ellenálló-képesség, − bedolgozhatóság a kivitelezés során és − időálló szilárdsági jellemzők. A szokásos (standard) összetétel általában bentonit+cement+töltőanyag (pl. kőzetliszt, pernye) +víz keverékéből, és valamilyen, a szennyezőanyagokkal szembeni ellenállóképességet növelő, adalékanyagból áll. Előnye: − flexibilis fal (pl. földrengés-állékony), − gáznemű anyagokra nézve is szigetel, − az altalajviszonyokhoz flexibilisen igazítható, − gyors kivitelezhetőség (pl. 100 m2/óra teljesítményt értek el a Bécs-Rautenweg-i lerakó − lásd a 8.31. ábrán − körülzárásánál), − egyszerű javíthatóság, − gazdaságosság. Hátránya: − a vibrálás határmélysége,

− nagyon lágy talajokban kivitelezéskor a keskeny fal sérülékeny, − csak vibrálható talajokban alkalmazható. e.) Résfalak A résfalak (réselt falak) vízzárásra és/vagy függőleges ill. vízszintes terhek viselésére szánt falak, amelyeket a talajba mélyített, viszonylag keskeny (de többnyire hosszú és mély) rés betonozásával (teherbíró falak), vagy egyéb erre alkalmas tömítő anyag (vízzáró falak) beépítésével hoznak létre (HAJNAL, 1984.). A résfalakat a térszínről építik, a rést szakaszosan (lamellánként) emelik ki, amelyek egymást átfedik (kb. 30 cm), s ezáltal egy zárt, teherbíró vagy vízzáró (esetleg mindkettő) falat hoznak létre. A szakaszok hossza függ az alkalmazott technológiától, az altalajviszonyoktól és a rés állékonyságától, az értéke általában 2,5-7,0 m között változik. Az összefüggő fal kialakítható egymásba metsző furatok sorozatából is. A technológiától függően megkülönböztetünk: − egyfázisú eljárást: amikor a kivitelezés során a rés állékonyságát biztosító résiszap maga a vízzáróságot is biztosító szuszpenzió, amit a résben hagynak, ahol az megszilárdul; − kétfázisú eljárást: amikor a résiszapot a tömítőanyag szuszpenzióval a rés elkészülte után kicserélik. A szuszpenzióval való feltöltés egy ún. kontraktor-csővel történik. Előnye az egyfázisú eljárással szemben, hogy nagyobb mozgásteret biztosít a tömítőanyag megválasztásánál. A két eljárást vázlatosan a 8.30. ábra szemlélteti.

8.30. ábra Vízzáró résfal készítésének vázlata (BRANDL, 1989.) Az elérhető mélység: − 40-50 m, hagyományos köteles markoló, egy- és kétfázisú eljárás esetén;

− 160-170 m, marótárcsás hidrofézer, kétfázisú eljárás esetén. Előnye: − kipróbált technológia; − flexibilis vízzáró fal (földrengésállékony); − kemény talajokban is alkalmazható; − nagy elérhető mélység; − javíthatóság; − a széles vízzáró falban további tömítőelem (pl. műanyag fólia) helyezhető el. Hátránya: − drágább a függönyfalnál (azonos felhasználási területen); − a réskiemeléssel szennyezett anyagok kerülhetnek ki, amelyek ártalmatlanításáról gondoskodni kell. Értelemszerűen mind az injektált függönyfalaknál, mind a vízzáró résfalaknál a tömítőanyag összetételét és tulajdonságait egyedi vizsgálatokkal kell meghatározni és a helyszínen ellenőrizni. A tömítőanyag készítéséhez nem szabad agresszív vizet felhasználni.

8.31. ábra A tömítőanyag szivárgási tényezőjének és egyirányú nyomószilárdságának változása az idő függvényében (MESECK,1987.)

8.32. ábra A cementadagolás hatása a tömítőanyag szivárgási tényezőjére különböző időpontokban mérve (MESECK, 1987.) Néhány megvalósult, egy- illetve kétfázisú eljárással kivitelezett kármentesítés jellemző paramétereit foglalja össze a 8.9. táblázat. 8.9. táblázat Megvalósult egy- ill. kétfázisú eljárások jellemző adatai (NEUMAIER-WEBER, 1996.) Hely Eljárás Falvastags Max. Vízzáró A tömítőanyag ág [m] mélység [m] felület [m2] összetétele [1 m3 szuszpenzióban] DreieichBuchschlag (településihulladék-lerakó) Heessheim (településihulladék-lerakó)

hagyományos egyfázisú markoló

hagyományos egyfázisú; markoló és kotró kanalas Gerolsheim szilárd adalékban (veszélyesgazdag egyfázisú; hulladék-lerakó) a.) növelt súlyú markoló b.) növelt súlyú hidraulikus vezérlésű markoló

0,6

29,0

60.000

0,6

23,5

20.000

0,8

51,0

50.000

40 kg Na-bentonit 200 kg cement (kohósalak) 930 kg víz 40 kg Na-bentonit 200 kg cement (kohósalak) 917 kg víz 8 kg Na-bentonit 206 kg Ca-bentonit 183 kg speciális kötőanyag 3 kg tömítőanyag adalék 809 kg víz, ill. 153 kg agyagliszt 153 kg Ca-bentonit 183 kg speciális kötőanyag 2,5 kg tömítőanyag adalék 812 kg víz

Spredlingen kombinált résfal; (veszélyesegyfázisú eljáráshulladék-lerakó) sal; markoló ill.

0,6

13,5

7500

40 kg Na-bentonit 150 kg kőzetliszt 170 kg speciális kötőanyag 860 kg víz

kétfázisú eljárás (földbeton); markoló

0,6

17,5

4000

40 kg Na-bentonit 250 kg kőzetliszt 1200 kg 0/8 mm adalékanyag 280 kg speciális kötőanyag 350 kg víz

A vízzáróság megítélésénél itt sem hagyhatjuk figyelmen kívül a szennyezőanyagoknak, a vízzáró fallal érintkező oldatoknak, azok összetételének, koncentrációjának és pH értékének, stb. a vízzáró fal anyagának szivárgási tényezőjére gyakorolt hatását. f.) Kombinált-résfalak A vízzáró falak hatékonyságát szükség esetén növelni lehet speciális függőleges elemek beépítésével. A még meg nem szilárdult szuszpenzióba műanyag szigetelőlemezeket, szádfalakat vagy előregyártott vasbeton elemeket süllyesztve ún. kombinált-résfal állítható elő. A 8.33. ábra a ZÜBLIN-eljárással épülő műanyaglemezzel kombinált résfal építésének menetét mutatja be. A Spredlingeni iparihulladék lerakó körbezárásánál a 11450 m2-nyi vízzáró résfalból 7465 m2-t HDPE (nagy tömörségű polietilén) lemezzel kombinálva építettek meg, a szivárgási tényező értéke, 1,25 g/cm3 tömítőanyag mellett 2×10-10 m/s volt. A rés szélessége 60 cm, legnagyobb mélysége 17,5 m volt.

8.33. ábra A ZÜBLIN-rendszerű kombinált vízzáró fal építési menete A kombinált aljzatszigetelőrendszerhez hasonlóan a leghatékonyabb megoldásnak itt is a műanyag lemeztábla (ZÜBLIN-eljárás) vagy a süllyesztett fólia (WAYSS and FREYTAG megoldás) beépítése tűnik. Az elemek közötti csatlakozást, és így a vízzárást, speciális profil kialakításával biztosítják (8.34. ábra), amelynél szükség esetén még a vízszint-megfigyelő kisátmérőjű cső, sőt két műanyag lemez közé előre beépített szivárgóréteg elhelyezésére is lehetőség van (8.35. ábra).

8.34. ábra A műanyag szigetelőlemezek vízzáró összekapcsolásához használt záróprofilok (SCHMID, 1992.)

8.35. ábra Kombinált vízzáró résfal műanyag lemezeinek összekapcsolása a.: vízszintmegfigyelő-cső beépítésével; b.: szivárgó réteg beépítésével. (BRANDL, 1989.)

g.) Reaktív falak A reaktív falak az előzőekben ismertetett passzív eljárásoktól annyiban különböznek, hogy nem gátként tartják vissza a szennyezést, hanem lehetővé teszik a víz átjutását, miközben a szennyeződések lebomlását és/vagy visszatartását idézik elő.

A szennyezőanyag fluxus (F) általános formában a következőképpen írható fel: F = k·I·A·c ahol: k: a szivárgási tényező, I: a hidraulikus gradiens, A: az áramlási keresztmetszet, c: a koncentráció. Míg a passzív falaknál elsősorban a szivárgási tényező(k) kis értéke, addig a reaktív falaknál a koncentráció csökkenése révén érjük el a szennyezőanyag-fluxus jelentős csökkenését. A falat a szennyezés terjedésének útjában kell elhelyezni. A szennyezések visszatartása speciális anyagok adagolásával érhető el (vegyérték nélküli fémek, kelátképzők, szorbensek, mikrobák, és egyebek). A szennyezés az alkalmazott adalék hatására vagy lebomlik, vagy koncentráltan megkötődik a fal anyagában. A fal segítségével vagy jelentősen csökkenthetjük a tisztítandó szennyezőanyag mennyiségét, vagy a viszonylag ártalmatlan szennyezések tovaterjedését gátolhatjuk meg. (CSÁKI F. et al., 2001.). A technológia még fejlesztés alatt van. Alkalmazási korlátok: − a reaktív falak regeneráló képessége kimerülhet, a reaktív anyag utánpótlása szükséges lehet; − fémsók kicsapódásának következtében a fal áteresztőképessége csökkenhet; − a fal szükséges mélysége és/vagy vastagsága; − biológiai aktivitás vagy kémiai csapadékok képződése ugyancsak csökkentheti a fal áteresztőképességét. 8.7. A hidraulikus védelmi eljárások A hidraulikus védelmi eljárások valójában a talajkitermelés nélküli (in-situ) módszerek közé tartoznak, azonban ezeknél a módszereknél nem minden esetben történik kármentesítés, azaz a szennyezett talajvíz koncentrációjának a megkívánt határérték alá csökkentése. Esetenként a kárelhárítás megoldható úgy is, hogy hidraulikai módszerekkel megakadályozzuk a szennyezőanyagok továbbterjedését. Ennek megfelelően megkülönböztetünk − aktív és − passzív hidraulikus védelmi eljárást. Az aktív védelmi eljárásoknál a talaj/rétegvízszint megfelelő süllyesztésével a szennyezett talaj/réteg/csurgalékvizet folyamatosan kitermelik, majd további tisztításnak vetik alá. A passzív védelmi eljárások célja a talaj/rétegvíz hidromechanikai viszonyainak a megváltoztatása és a kedvezőbb hidraulikai helyzettel a szennyezés tovaterjedésének a megakadályozása. A hidraulikai védelmi eljárások önmagukban ritkán adnak teljes értékű megoldást, vagy ideiglenes megoldásként, átmeneti, azonnali intézkedésként (passzív eljárás), vagy más módszerekkel kombinálva (pl. talajmosás, biológiai lebontás, a szennyezett víz utólagos kezelése, stb.) alkalmazhatók eredményesen.

Aktív hidraulikus védelmi eljárások Amennyiben a szennyezett talajtömb a talajvízszint felett helyezkedik el az aktív hidraulikus védelmi eljárás önmagában nem hatékony, a szennyezőanyagot ugyanis először "le kell juttatni" a talajvízbe, majd onnan folyamatos vízszintsüllyesztéssel kell kitermelni. Ez tulajdonképpen a korábban tárgyalt talajmosási eljárásnak felel meg. Hatékonyabban alkalmazható az aktív módszer, ha a szennyezőanyag a telített zónában helyezkedik el és az a vízben nem vagy csak korlátozott mértékben oldódik. Két esetet különböztetünk meg: − a szennyezőanyag a talajvízszint felszínén úszik (pl. olaj); − a szennyezőanyag sűrűsége nagyobb mint a vízé és így az a vízvezető réteg aljára süllyed (pl. a klórozott szénhidrogének). Az eltávolítás általában vízbányászati létesítményekkel történik. Gyakran alkalmaznak galériát, szivárgót, illetve különböző építésű kútcsoportot. Kis szivárgási tényezőjű rétegben a szennyezett folyadék kúttal történő eltávolítása kevésbé, vagy egyáltalán nem hatásos. Ilyen esetben jól használható a szivárgó. A kármentesítés hatékonyságának alapvető feltétele a földtani felépítésnek, a vízföldtani viszonyoknak, a szennyezőanyag elhelyezkedésének (pl. esetleges csapdázódás) pontos ismerete, amelynek alapján az optimális kútelrendezést meg lehet határozni. Megfelelő adatrendszer esetén a kútelrendezés megválasztása célszerűen számítógépes modellezéssel történhet.

8.36. ábra Az aktív hidraulikus védelmi eljárás hatékonyságának növelése több módszer kombinációja révén (PREUSSAG GmbH, 1992.)

Növelhetjük az aktív hidraulikus eljárás hatékonyságát, ha egyéb, célszerűen választott kárelhárítási módszerrel kombinálva alkalmazzuk azt. Jól szemlélteti ezt a 8.36. ábra, amelyen Németország egyik legnagyobb olajszennyezésének kárelhárítási vázlata látható, a Majna folyó melletti Hanauban. A kárelhárítás első fázisában az azonnali veszély elhárítása érdekében jelentős vízszintsüllyesztést hajtottak végre, megakadályozandó, hogy a szennyezőanyag a Majna felé áramoljon. A kiemelt olajos vizet elválasztórendszerbe vezették, ahol az olaj felúszott, majd leválasztották az illékony alkotórészeket (klórozott szénhidrogének, aromás vegyületek), amelyeket aktív szénen adszorbeáltak. Az oldószermentesített vizet kezeléssel ivóvízminőségűre tisztítva engedték a befogadóba. A tisztításból visszamaradt szilárd fázist szűrőprésen 50%-nál nagyobb szárazanyag-tartalomig víztelenítették, ami a települési hulladékkal együtt lerakhatóvá vált. A kármentesítés második fázisában a veszély végleges elhárítása volt a cél, amihez az olajat el kellett távolítani a talajból. Több változat elemzése alapján választották a 8.36. ábra szerinti megoldást. Az első fázisban a már megtisztított területen vízzáró függönyfallal (l. előző fejezetben) zárták körül a területet, biztosítva annak önálló vízháztartását. A hatékonyabb kimosást mintegy 90 db nyelető kúttal, valamint permetezéssel fokozták. Az utolsó fázisban a szennyezett felső talajréteget kitermelték, prizmákban mikrobiológiai eljárással ártalmatlanították, a kavicsterasz tisztítását in-situ mosással végezték (PREUSSAG GmbH, 1992.).

8.37. ábra A védőkutak elhelyezési lehetőségei passzív védelmi eljárás során (a. nagy területet érintő szennyezés, intenzív talajvízáramlás, védőkutak a szennyezett területen belül; b. kis területet érintő szennyezés, védőkutak a szennyezett területen kívül; c. intenzív talajvízáramlás, termelő- és nyeletőkút a szennyezett területen kívül.

Passzív hidraulikus védelmi eljárások A passzív védelmi eljárások a talajvíz kezelésével nem foglalkoznak, elsődleges céljuk a kedvezőbb áramlási irány kialakításával a további területszennyeződés megakadályozása. A passzív eljárásnál elsősorban védőkutak, védőkútsor és védőgaléria alkalmazása jöhet szóba, amelyeket mind a szennyezett területen belülre, mind kívülre elhelyezhetnek. Végleges megoldást nem jelentenek, ugyanakkor gyors kivitelezhetőségük révén igen hatékony azonnali beavatkozást tesznek lehetővé. A 8.37. ábra a védőkutak elhelyezésére mutat be példákat, amikor a talajvízszennyezés nagy, illetve kis területet érint (a és b ábrák), illetve nyelető és termelő kút kombinációjának alkalmazására kerül sor (WEBER, 1990.). A hidraulikus eljárások berendezéseinek az élettartama korlátozott, intenzív karbantartást és javítást igényelnek. Hátrányuk az emelendő nagy vízmennyiség, amelyet szennyezettség esetén tisztítani kell. Jelentős beavatkozást jelentenek a terület vízháztartásába, ami esetenként káros lehet. Előnye a módszernek a gyors kivitelezhetőség, az azonnali beavatkozási lehetőség, a viszonylag alacsony költség. Elsősorban ideiglenes megoldásként, többnyire más módszerekkel kombinálva célszerű alkalmazni.

9. A LERAKÓ GÁZMENTESÍTÉSE Amennyiben a lerakott hulladék sok szerves anyagot tartalmaz és megvannak a lebomlás feltételei is, akkor a hulladék mennyiségétől, minőségétől, a lerakás módjától, technológiájától, a rendelkezésre álló oxigéntől stb. függően esetenként jelentős mennyiségű gáz képződhet. A gázképződés folyamatávalkülön. fejezet foglalkozik. Mind a működő, mind a rekultivált hulladéklerakónál alapvető feltétel, hogy a gázképződés és gázmentesítés ellenőrzött körülmények között történjék annak érdekében, hogy megelőzzük a lerakógáz nemkívánatos kijutását az atmoszférába, illetve horizontális vagy vertikális irányú migráció révén a környező talajrétegekbe. Összefoglaljuk az ellenőrzött gázmentesítés módszereit, lehetőségeit, de nem foglalkozunk a kitermelt, összegyűjtött gáz hasznosításával. A keletkező gáz ellenőrzött gyűjtése illetve elvezetése fontos, mert: − a nagy nyomású gáz kitöréseket okozhat a lerakóban; − a gáz kiszivárgása a vegetáció pusztulását idézheti elő, aminek a következménye, hogy a rekultivált felszínen jelentősen nő az erózió veszélye; − toxikus hatása lehet; − a tartós gázkibocsátás a hulladéklerakó közvetlen szomszédságában lakók egészségét veszélyeztetheti; − kellemetlen szaghatást okoz; − a keletkező metán a levegővel keveredve robbanókeveréket alkot; − a keletkezett gáz olcsó energiaforrás, ezért gyűjtése célszerű. Normális körülmények között a keletkező gáz molekuláris diffúzióval kerül a légtérbe. A hulladékban és a talajban való mozgása rendkívül bonyolult. Aktív lerakó esetében a hulladékban levő nyomás általában nagyobb mint a légnyomás, így a nyomáskülönbség következtében fellépő kiáramlás is nagy szerepet játszik. A gáz mozgását befolyásoló tényezők: − az időjárás; ha a barometrikus nyomás esik, a gáz a lerakóból a talajba migrál; − a nedves felszín, fagyott borítás nem engedi a légkörbe szökni a gázt, ezért az a talajba áramlik. − a hulladék gázmegkötő képessége; a gáz kötődhet szilárd és folyadék állapotú részekhez is; − a fedőréteg áteresztőképessége; a gáz a kis áteresztőképességű takaróréteg alatti üregekben gyűlik össze, ahol koncentrálódhat, elérheti a robbanási határértéket is. A növekvő nyomás hatására a gáz követve a geológiai képződmények és a munkaárkok vonalát, behatolhat építményekbe, lakóházakba, s migrációval több 100 m-es távolságra is eljuthat (RASCHKE, 1987.). Gázellenőrző és mentesítő rendszerek A gázellenőrző és mentesítő rendszer lehet aktív vagy passzív. Passzív rendszerben a lerakóban levő természetes gáznyomás a mozgás hajtóereje. Aktív rendszerben mesterséges vákuum segíti elő a gázkiáramlást a lerakóból. A passzív módszer elsősorban régi lerakóknál, inkább csak biztonsági okokból alkakmazható, mert a kinyerés hatásfoka nagyon kicsi. A nyomáskülönbség és a diffúzió a metánt a lerakóból a légtérbe irányítja. A passzív rendszer vázlata látható a 9.1. ábrán.

9.1. ábra A passzív gáz ellenőrző-mentesítő rendszer vázlata (a. kaviccsal töltött gyűjtőárok és perforált cső, b. a lerakó kerülete mentén kialakított védőárok, c. gázgyűjtő kutak) Megjegyzés: az a. és b. változat aljzatszigetelő nélküli; a c. változat szigetelt aljzattal rendelkező lerakóknál (TCHOBANOGLOUS et al., 1993.) A németországi Münsterben a szomszédos lakások biztonsága érdekében alkalmazott passzív gázmentesítést mutatja be a 9.2 ábra.

9.2. ábra Münsterben (Németország) 2004-ben alkalmazott passzív gázmentesítő rendszer Annak érdekében, hogy a lerakóból oldalirányban a lerakógáz ne tudjon a szomszédos építményekhez eljutni, az oldalfalat bentonitszőnyeggel szigetelték, a bentonitszőnyeg és a hulladék közé 16/32 mosott kavicsot helyeztek a gáz kivezetése érdekében. A kivezetés fölött az felső 30 centimétert metánnal táplákozó (metanotróf) baktériumokkal beoltott töltésanyagból alakították ki, így biztosítva, hogy a metán kilépési koncentrációja kicsi legyen. Mivel a passzív rendszer csak korlátozott védelmet nyújt, a gáz a levegőbe kerül, és a gázmozgás szinte előre megjósolhatatlan, alkalmazása kevésbé ajánlott, és egyre inkább a háttérbe is szorul. Hatékonyabb módszer az aktív rendszer, még akkor is, ha a keletkezett gáz mennyisége kicsi, és a gáz mozgásában csak a molekuláris diffúzió vesz részt. A szellőztető csövekhez vákuumszivattyút csatlakoztatva olyan nyomáskülönbség érhető el, amely képes eltávolítani a gázt a lerakó belsejéből. Az aktív rendszer vázlata a 9.3. ábrán látható. Ha a telepítés célja csak a gázellenőrzés, akkor a lerakó pereméhez kell elhelyezni a kutakat, illetve a környező talajban, ha az jó áteresztő. Az aktív rendszer a lerakó peremén és a lerakóban hálózatosan elhelyezett csövekből áll. A csövek lehetnek függőleges vagy vízszintes elhelyezésűek. Az egyes kutakat és csöveket egy fővezeték köti össze, amelynek a végén egy kompresszor van. Ezzel a kompresszorral hozzák létre a fővezetékben a vákuumot. Amikor a vákuum létrejön, kialakul egy hatásterület, amely a kutakkal behálózott területre terjed ki. A gáz így belekerül a kutakba, onnan a fővezetékbe, az ellenőrző állomásra, majd az energiafelhasználó vagy égetőberendezésekbe. A kerületen lévő kutakban összegyűlő gáz gyakran rosszabb minőségű, ezért ilyen esetben célszerű ezt külön kezelni.

9.3. ábra Aktív gázgyűjtő rendszer függőleges kutakkal (a. rendszer-vázlat, b. kútelrendezés és hatásterület) (TCHOBANOGLOUS et al., 1993.) A 9.4. ábra az aktív rendszer felépítéséhez javasolt kút kialakítását mutatja be (JESSBERGER, 1994.), a fejkiképzés a 9.5. ábrán látható. Az aljzatszigetelő rendszer sérülésének az elkerülése érdekében a fúrás legfeljebb 2 m-re közelítheti meg az aljzatszigetelő rendszert. A fúrt kút átmérője legalább 8-900 mm legyen, de építenek 1,2 m átmérővel is. A belé helyezendő perforált HDPE műanyag cső átmérője 200300 mm, és úgy kell beépíteni, hogy húzóigénybevétel a csősúly miatt ne lépjen fel. A furat alját 2 m magasságig kaviccsal kell feltölteni, erre kell a műanyag perforált csövet helyezni. A műanyag csövek toldása hegesztéssel történik. A gyűrűs tér kavicsfeltöltése 16/32 mm szemcsenagyságú anyaggal történik, amelynek CaCO3 tartalma ne legyen több, mint 10%.

9.4. ábra A gázgyűjtő kutak kialakítása és a zárószigetelésen való átvezetése (JESSBERGER,1994)

9.5. ábra A gázkút fejkiképzése (1. zárófedél; 2. zárószelep; 3. mintavételi csonk; 4. kútfej, 5. zárószigetelés és tömítés; 6. HDPE cső; 7. teleszkopikus csőcsatlakozás; 8. HDPE perforált cső (átmérő 2-300 mm); 9. kavics vagy mészkőmentes törmelék kitöltés; 10. hulladék)

A mennyiben a gázkút kialakítása utólag történik, és a lerakónak nincs kiépített aljzatszigetelő rendszere, akkor a kutat az aljzatig le kell mélyíteni. Az első 2 méteres csőszakasz nincs perforálva és a gyűrűs teret agyagtömítéssel kell kialakítani ezen a szakaszon, a gázmigráció megakadályozása érdekében. A lerakó zárószigetelése hatékonyságának megőrzése érdekében a perforált csövet egy, legalább 4 méterrel a lerakófelszín alá nyúló nem perforált cső védelme mellett kell kivezetni és a gyűrűs teret a tömítettség fenntartása érdekében plasztikus, vízzáró agyaggal kell kitölteni. A kút felső része átvezetésénél a záró szigetelőrendszert a 9.4. ábra szerint kell kialakítani. A kutak hatásterülete - ugyanúgy mint a vízbeszerző kutaknál - minden irányban kiterjed. A kutakat úgy kell elhelyezni, hogy a hatásterületük összeérjen. A rendszer működtetésénél kerülni kell a túlnyomást, mert ezzel levegő kerülhet a talajból a hulladékba. A lerakó vastagságától és egyéb helyi adottságoktól függően a kutak távolsága 8-20 m. Az aktív rendszereknél peremi gázelvezető árkokat is alkalmazhatnak. Ezt közvetlenül a lerakó körül alakítják ki kb. 8 m vagy annál kisebb mélységgel. Az árkokat kaviccsal töltik meg, ami szintén a fővezetékhez kapcsolódik. A fővezetékhez kapcsolódik egy szivattyúállomás (vagy kompresszor), ezzel vákuumot hoznak létre az árokban, ami tovaterjed a hulladékba is, és a gáz a kisebb nyomású zónába, majd a perforált csőbe jut. Többszintű horizontális gázelvezető rendszer is alkalmazható. A hulladékban horizontális vezetésű árkokat kell kialakítani, ezeket kaviccsal részben feltölteni, majd elhelyezni egy mindkét végén nyitott perforált csövet. Az árkot kaviccsal fel kell tölteni. A perforált cső egyik nyitott végéhez kapcsolódik a főgyűjtővezeték. Az árkok távolsága a helyi adottságoktól függ, és elhelyezkedésük lehet csillag vagy legyező formájú, vagy egymással párhuzamos. Az árkok kialakításának a metszetét szemlélteti a 9.6.a. ábra. A horizontális elrendezés következtében a csövek jelentős süllyedéskülönbségeknek vannak kitéve, s ezért a toldásoknál a csöveknek a későbbi elmozdulásokra való tekintettel szabadon elmozdulóknak kell lenniük (9.6.b.ábra).

9.6. ábra A horizontális gázgyűjtő árok kialakítása (a) és a csövek csatlakoztatása (b) (TCHOBANOGLOUS et al., 1993.)

Az utólag megépített gázmentesítő rendszereknél a horizontális gázelvezető rendszer csak ritkán alakíthatő ki a hulladéktestben, de ilyen rendszer építhető ki például akkor, amikor a rekultiváció során a megszüntetendő kis lerakók a rekultiválandó központi lerakóra kerülnek behordásra. A horizontális (fellületi és árkos gázdrének kombinációja) gázmentesítő rendszer kialakítása a rekultiváció során történhet a szigetelő rendszer alatti kiépítéssel (9.7. ábra) is.

9.7. ábra A felületi és árkos gázdrén elhelyezése a zárószigetelés alatt Ugyanúgy mint a vertikális elrendezésű gyűjtőkutaknál, a lezáró szigetelőrétegen való átvezetés a rendszer legérzékenyebb pontja (9.8. ábra). Az áttörési szakaszon mind a dréncsövet, mind a tömörfalú átvezető csövet legalább 10 % eséssel kell kialakítani, hogy a kicsapódó kondenzátum a csőből biztonságosan visszajusson a lerakótestbe. Az idegen (fals) levegő bejutásának a megakadályozása érdekében a nem perforált csőszakasznak legalább 5 m hosszúnak kell lennie, és a kivezetési szakaszon a szigetelőréteg vastagságát meg kell növelni. A perforált gyűjtőcső esésének meg kell egyeznie a hulladékfelszín esésével. Ahol a két cső esése előjelet vált, ott kell kialakítani a kb. 1m × 1m × 1m méretű kaviccsal kitöltött gödröt a kondenzátum tartós, biztonságos visszavezetésének a biztosítása érdekében. A gáz elvezetéséhez ajánlott áramlási sebesség < 10 m/s, efölött már turbulens mozgások is fellépnek, az alsó határ 5 m/s. Az ajánlott nyomás legalább 30 mbar.

9.8. ábra A horizontális gázgyűjtőcső átvezetése a zárószigetelésen (Jessberger, 1994.)

10. A MONITORING RENDSZER 10.1. A monitoring rendszer elemei Egy hulladéklerakó minden esetben - még ha a kor követelményeinek megfelelő védelemmel rendelkezik, akkor is - potenciális szennyezőforrást jelent a környezetére, ezért szükséges, hogy megfelelő ellenőrző-megfigyelő (monitoring) rendszerrel rendelkezzen, amit nemcsak a lerakó üzemelése alatt, hanem a bezárása után is folyamatosan ellenőrizni kell: Az ellenőrző vizsgálatok elvégzéséhez szükséges megfigyelőrendszer elemei két csoportba sorolhatók. Ezek: a.) a lerakó üzemelésével, állapotváltozásával kapcsolatos megfigyelőrendszer; b.) a lerakónak a környezetére gyakorolt hatását figyelő-ellenőrző rendszer. A hulladéklerakó környezetre gyakorolt hatásainak figyelemmel kísérésére monitoring rendszert kell létrehozni. A rendszer elemei: − a szigetelési rendszer működőképességének ellenőrzése; − talajvíz monitoring; − levegő monitoring; − talaj monitoring; − csurgalékvíz monitoring; − gáz monitoring. A záróréteg rendszer működőképességének ellenőrzése A rekultiváció és utógondozás időszakában a szigetelőréteg meghibásodásának az ellenőrzése elsősorban a zárószigetelésre terjed ki. Az aljzatréteg rendszeren esetleg átjutó szennyezőanyagok észlelése továbbra is fontos, mert itt a kedvezőtlen folyamat legelső fázisában kapható olyan információ, ami biztosíthatja a megfelelő időben történő beavatkozást. Az aljzatszigetelésen átjutó szennyezések észlelésére a jelenleg általánosan alkalmazott ún. „geofizikai monitoring” rendszerek nagy valószínűséggel már nem lesznek alkalmasak az üzemelési fázis végére, az eltelt több évtized alatt az üzembiztonságuk ugyanis megkérdőjeleződik. Hosszú távú üzemeltetési tapasztalatokkal még nem rendelkezünk, és rendeltetésűk is elsősorban jelzése a kezdeti lerakási fázis meghibásodásainak jelzése, amikor még van lehetőség a beavatkozásra, az aljzatszigetelő kijavítására. Mindez azt jelenti, hogy a lerakóból kijutó szennyezőanyag észlelése az utógondozási fázisban elsősorban a talajvízészlelő kutak adatai alapján történhet. A zárószigetelés hatékonyságának az ellenőrzését a lerakós rendelet – szemben az aljzatszigeteléssel – nem írja elő, de abban az esetben, ha a rendeletben szabályozott kialakítástól eltérő rétegrendszert alkalmazunk, célszerű annak hatékonyságát ellenőrizni, különösen vonatkozik ez azokra a rendszerekre, amelyeket ezidáig Magyarországon egyáltalán nem alkalmaztunk, és nemzetközileg is kevés tapasztalattal rendelkezünk, mint pl. a kapilláris zárószigetelés vagy a HYDROSTAB rendszer. A gyakorlatban három rendszer terjedt el, s mindhárom megfelelő referenciákkal is rendelkezik: − a GEOLOGGER rendszer, − a TAUPE rendszer és − a SENSOR rendszer.

A GEOLOGGER és a SENSOR rendszer elsősorban a geomembrán hibahelyeinek a kimutatására kifejlesztett geoelektromos módszer, amelyeknél a hibahelyen bekövetkező átszivárgás miatti fajlagos ellenállás-változást (többnyire csökkenést) mérik. Ebből adódóan a zárórétegek hatékonyságának ellenőrzésére csak olyan esetekben alkalmas, ha a zárórendszer eleme egy műanyag fólia/lemez, mint pl. a veszélyeshulladék-lerakóknál vagy az alternatív záróréteg rendszerek némelyikénél. A TAUPE rendszer sajátossága, hogy nem az elektromos ellenállás/vezetőképesség mérésén, hanem az ún. dielektromos állandó mérésén alapul, és a víztartalom változását is tudja mérni. Ebből adódóan a leginkább alkalmas a zárórétegek hatékonyságának ellenőrzésére, de rutinszerű alkalmazására még nem nagyon került sor, csak nagy felületen történő kísérleti célú beépítésére. Mindhárom rendszer megközelítőleg azonos paraméterekkel rendelkezik. A GEOLOGGER és a SENSOR rendszer költsége közel azonos 1,5 – 3,0 Euro/m2, míg a TAUPE rendszer költségesebb (kb. 5 Euro/m2), de utóbbi a záróréteg rendszereknél pontosabb információt nyújt. A záróréteg rendszeren történő átszivárgás ellenőrzése történhet a szigetelőréteg alá beépített kontroll dréncsővel (10.1. ábra), vagy a szigetelőréteg alá beépített liziméterekkel (10.2. ábra) is.

10.1. ábra A lerakó szélén kialakított kontrollvágat a csurgalékvíz és a zárószigetelésen átjutó csapadékvíz mennyiségének mérésére

10.2. ábra A zárószigetelés vízzáróságának ellenőrzése líziméterrel (HÖTZL - WOHNLICH, 1988.)

A talajvíz monitoring A talajvíz-áramlási ismeretek alapján telepített talajvíz monitoring kutakból vett vízminták alapján dönthető el, hogy a lerakóból csurgalékvíz elszivárgás van-e vagy nincs. A vizsgálatok terjedjenek ki a talajvízszint mérésére és a talajvíz összetételének meghatározására. A víztartó réteg telített zónájában lejátszódó folyamatok és változások nyomonkövetésére leginkább a figyelőkutak alkalmasak. A figyelőkutak telepítésének a célja olyan mérési, megfigyelési adatok gyűjtése, amelyeknek feldolgozása alapján figyelemmel lehet kísérni, illetve ellenőrizni lehet a hulladéklerakó által érintett terület (hatásterület) vízforgalmát, vízjárását, az áramlási viszonyokat és a vízminőség alakulását. A figyelőkutak telepítését úgy kell tervezni, hogy azok külön-külön és az általuk alkotott vizsgálati vagy ellenőrző rendszer együttvéve a lehető legtöbb és legmegbízhatóbb adatokat szolgáltassa a fenti cél érdekében (JUHÁSZ, 1990.). A figyelőkutak szerkezeti kialakításánál figyelembe kell venni: − az észlelendő réteg térbeli helyzetét, vastagságát, − a rétegre jellemző szemeloszlási görbét, − a rétegben lévő talaj-/rétegvíz áramlási irányát, ingadozásának mértékét, − a szennyezésterjedés várható alakulását, − a szennyezőanyag minőségi (kémiai) jellegét. − A figyelőkutak szerkezeti anyagainak (béléscső, szűrőcső) kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy nem szabad szerkezeti anyagként beépíteni olyan anyagot, amilyen komponens vizsgálatára a figyelőkutat használni akarják. (Pl. ha réz vagy cink a vizsgálat tárgya, nem alkalmazható sárgaréz vagy, ha ólmot kell vizsgálni nem alkalmazható PVC stb.). A környezetvédelmi célú figyelőkutak esetében általános a különböző műanyag, üveg és fém anyagú csövek és szűrők használata. A műanyag szűrőcsővek kedvező tulajdonságaik miatt igen elterjedtek. Korrózióállóságuk, megmunkálhatóságuk, szilárdságuk, üzemeltetési biztonságuk stb. mind-mind olyan előnyős sajátosságok, amelyek alkalmassá teszik szűrővázak és szűrők készítésére. Műanyagból

nemcsak szűrővázak, hanem szitaszövetek és huzalok is készülnek. Műanyag csövek egyaránt készülnek polyvinil-kloridból (PVC), illetve polietilénből (KPE). A PVC csövek, szűrők hátránya, hogy kémiai reakciókkal szemben kevésbé ellenállók, reakcióba léphetnek a vizsgált vízzel, annak kockázatos összetevőivel. A KPE csövek sem tekinthetők teljesen korrózióállónak. Erre vonatkozóan a gyártói specifikációk adnak tájékoztatást. Az üvegszállal erősített műgyanta csövek jó hidraulikus tulajdonságokkal rendelkeznek. A csőgyártásban használt műanyag általában epoxi, de lehet poliészter is. Az üvegszál erősítésű epoxi korrózióálló minden agresszív vízzel szemben, magas hőmérsékleten sem veszti el mechanikai tulajdonságait. Az acélcsövek általános elterjedését a nagy szilárdság, a könnyű alakíthatóság, megmunkálhatóság, a könnyű menetvágási és hegesztési technológia segíti. Hátrányuk viszont, hogy a korrózióval szemben nem minden acél ellenálló, agresszív víz esetén csak valamilyen védőbevonattal alkalmazhatók. A monitoring kutat általában csőrakat kialakításával is meg lehet oldani (10.3. ábra), az iránycső és a védőcső visszahúzásával. A cső melletti szennyezőanyag lejutás az iránycső és a figyelőcső közötti tér tömedékelésével akadályozható meg. A felszínről történő szennyezőanyag lejutás kizárása szempontjából kedvezőbb a bentmaradó iránycsővel való kialakítás (10.4. ábra). Ugyancsak az utóbbi kialakítás ajánlott műanyag szűrőcső esetén is. A laza üledékes kőzetben elhelyezett figyelőkút szűrőcsövét hasítékokkal vagy ha nincs hasításra lehetőség, perforálásokkal kell ellátni úgy, hogy a szűrővázon legalább 20 % szabad felületet kell hagyni. A hasíték mérete célszerűen 2x200 mm. A szűrővázra 32-es vagy 40/50-es szitaszövet kerül. Az egyrétegű kavicsszemcse méretét a szűrőszabály szerint kell megválasztani, figyelembe véve a megfigyelésbe vont réteg szemcseeloszlását. Ha a kútból sohasem szivattyúznak vizet, a kavicsolás lehet durvább is a szűrőszabály által kijelöltnél (JUHÁSZ, 1990). Kavicsos homok vagy annál durvább réteg figyelése esetén a hasítékolt csőből készült szűrővázat szita szűrőszerkezet nélkül is alkalmazhatjuk. Hasadozott kőzet talajvizét figyelő kút kialakításánál az iránycső alkalmazása kötelező, sarucementezéssel. A figyelőcső szűrőzésénél a hasított szűrőváz és 2-5 mm átmérőjű szűrőkavics szórás alkalmazása megfelelő. A talajvízészlelő kút kútfejét úgy kell kialakítani, hogy az észlelés, a mintavétel, az időszakos vizsgálat és az időszakos fenntartási és felújítási munka zavartalan lehessen. A sérülés elleni védelem miatt aknában, zárható fedlappal kell elhelyezni, kiemelt kútfej esetén erre a célra rendszeresített zárószerkezettel, kútsapkával kell ellátni (10.5. ábra). A talajvízfigyelő kutakat a szennyezőforrástól távolodva ütemezve kell telepíteni úgy, hogy a felszín alatti esetleges szennyezés lehatárolható legyen. A figyelőkutak számát és telepítési helyét a helyi körülmények határozzák meg. Ezek a földtani felépítés, a vízföldtani viszonyok (a talaj/rétegvíztartók térbeli helyzete, vízszintingadozás, áramlási irány), a szennyezésterjedés várható alakulása. A kúttávolságok ajánlott méreteit a 10.6. ábra mutatja be. Mindenképpen szükséges, hogy amennyiben talajvízáramlás van és az ismert - legalább egy talajvízfigyelő kút kerüljön a lerakó talajvízáramlással ellentétes oldalára. Ebből a kútból származó vízminták vízminőségi adatai jellemzik a nem szennyezett terület vízminőségét.

10.3. ábra Talajvíz-figyelőkút egy csővel (JUHÁSZ, 1990.)

10.4. ábra Talajvíz-megfigyelőkút bentmaradó iránycsővel (JUHÁSZ, 1990.)

10.5. ábra Egyszerű talajvíz-figyelőkút fejének kialakítása egycsöves kútnál (JUHÁSZ, 1990.)

A talajvízáramlás irányában célszerű legalább 3-5 db megfigyelőkutat kell telepíteni, amiből 3 db-ot egy sorban kell elhelyezni: a lerakó szélétől számított 10; 50; és 100 m távolságban. Egy-egy talajvízfigyelő kutat pedig a pontszerű szennyezőforrás szélétől 100 m-re kell elhelyezni a talajvíz áramlási irányával bezárt 10-15°-os egyenesek mentén. A lerakó méretének növekedtével szükséges lehet több kútsor telepítése is.

10.6. ábra Talajvíz-figyelőkutak felszíni elrendezésének a vázlata

Ha a lehetséges szennyeződés a felszín alatt minden irányban terjedhet, a lerakó köré 90°-os szögben, sugárirányban kell elhelyezni 10; 50 és 100 m-re a 3-3 db figyelőkútból álló kútsort. Szennyeződés észlelése esetén a kúthálózat 45°-ban telepített kútsorokkal sűríthető. Természetesen a földtani felépítés és a figyelésbe bevont rétegek száma a merev előírásokat módosíthatja (10.7.-10.8. ábrák) a fenti irányszámok valójában a szükséges minimális értéket jelentik. A kútbeli vízoszlop nem reprezentálja a környező talajvíz minőséget, ezért a mintavétel előtt a pangó vizet el kell távolítani a kútból. A tisztító szivattyúzási eljárásnak biztosítania kell, hogy a kútból gyűjtött minta reprezentálja a formációban tározódó talajvizet. A kút tisztító szivattyúzásakor kiemelt vízmennyiségről eltérőek a szakmai vélemények, a következő álláspontok léteznek: − a vízmintavétel előtt meghatározott, több kúttérfogatnyi vizet kell kiszivattyúzni, − a kiszivattyúzandó vízmennyiséget a kút vízhozama határozza meg, − a vízmintavétel előtt a tisztító szivattyúzást bizonyos geokémiai paraméterek állandósulásáig kell folytatni. Az optimális tisztítást a talajvíz alacsony áramlási sebességgel történő kiszivattyúzásával érik el. A tisztító szivattyúzás során a talajvíz kitermelés mértéke ideális esetben nem haladja meg a kb. 0,2-0,3 l/perc mértéket. Kutak tisztító szivattyúzását a talajvíz áramlási sebességével közel azonos hozammal kell végezni. Ezzel egyrészt elkerülhető a szűrőszerkezet további megmozgatása, másrészt elkerülhető a 3-5 kúttérfogatnyi vízmennyiség kitermelése. A tisztító szivattyúzás során biztosítani kell, hogy a kútba beáramló víz semmilyen körülmények között ne “csurogjon” a szűrőcső belső falán. Laboratóriumi kísérletek azt igazolták, hogy a kút belső palástján lecsurgó vízből az illékony komponenseknek akár 70 %a elveszhet a mintavétel előtt. A tisztító szivattyúzást úgy kell végezni, hogy a lehető legkisebb vízszintcsökkenést okozza a kútban. Levegő monitoring A mintavételre alapvetően két mód van; passzív és aktív mintavétel. Mind a passzív, mind az aktív mintavevőben töltet van, amely képes megkötni a levegőből bizonyos anyagokat. A vizsgálat mindkét esetben a töltet felületéről leoldott anyagokra terjed ki. A passzív mintavevőben a levegő szabadon áramlik, míg aktív mintavétel során egy szivattyúval az ember légzésének megfelelő levegőáramot keltenek, és ebbe a levegőáramba helyezik a töltetes mintavevőt. A levegőben mért koncentrációt a megkötött anyagokat leoldva és vizsgálva, a levegőáram és a mintavétel időtartamának ismeretében lehet kiszámítani. A környezeti levegő minőségére ad információt a levegőből kiülepedő por vizsgálata is, mivel sok szennyezőanyag kötődik a lebegő porhoz. A vizsgálati pontok kijelölésénél exponált területeket kell figyelembe venni. Talaj monitoring Mezőgazdasági terület szomszédságában létesített hulladéklerakóknál talaj monitoring is szükséges. Szükséges gyakorisága vegetációs periódusonként egyszer.

10.7. ábra Példa a talajvíz-megfigyelőkutak kialakítására rétegzett altalaj esetén (BAGCHI, 1989.)

A csurgalékvíz tározó medence ellenőrzése A talajvíz megfigyelő kutak egyikét javasolható a csurgalékvíz tározó medence mellé telepíteni, az áramlás irány alá. Földmedrű csurgalékvíz tározó medence geomembrán szigetelése alá megfigyelő rendszert kell kiépíteni (geoelektromos vagy ellenőrző szivárgó). Vasbeton medencék esetén a csurgalékvíz tározó medencét évente egyszer le kell üríteni, és a szigetelés ellenőrzését elvégezni, valamint a medencét kitisztítani.

10.8. ábra Példa a talajvíz-megfigyelőkutak kialakítására lencsés közbetelepülésű altalaj esetén (BAGCHI, 1989.)

Gáz-monitoring A lerakóból különböző, az emberi szervezetre káros gázok léphetnek ki mind a talajba, mind a levegőbe. Megfelelően kialakított gázdrének esetén a talajba való kilépés valószínűsége kicsi, de a telepen dolgozók egészségvédelme érdekében észlelése célszerű. A felszín alatti gázfigyelő kutak kialakítása hasonló a talajvízfigyelő kutakéhoz, telepítésük célszerűen a lerakó közelében történik. A gázmigráció elsősorban a szemcsés talajokban, repedezett kőzetekben valószínű. A kutak telepítésénél először meg kell vizsgálni a lehetséges gázkilépési helyeket, és utána dönteni telepítési helyükről. A 10.9. ábra a talajba jutó gáz észlelésére alkalmas kutak kialakítását szemlélteti BAGCHI (1989.) nyomán. Az észlelés általában a metánkoncentráció meghatározására korlátozódik, ekkor figyelembe kell venni, hogy a metán és levegő keveréke 5-15 térfogat-% metánkoncentráció esetén robbanásveszélyes.

10.9. ábra A talajgáz-figyelőkutak kialakításának vázlata (BAGCHI, 1989.) A lerakón célszerű állandó levegőtisztasági mérőállomás telepítése. A mintavétel történhet passzív és aktív módszerrel. A passzív mintavételi eljárások kevésbé ajánlottak (gyűjtési idő 7-30 nap), bár kétségtelenül olcsók. Az aktív mintavételi módszerek kedvezőbbek. A lerakó mozgásmegfigyelő rendszere A mozgásmegfigyelő rendszer kiépítése igen fontos, mert az esetlegesen bekövetkező mozgásokkal megsérülhet a szigetelőrendszer (mind az aljzat-, mind a fedőréteg rendszer), a csurgalékvízgyűjtő rendszer megkívánt esése (lejtése) megváltozik, s pangó vizes területek alakulnak ki. Fontos a mozgások regisztrálása abból a szempontból is, hogy el tudjuk dönteni, hogy a hulladéklebomlás melyik fázisában vagyunk, beépíthető-e a végleges záróréteg rendszer vagy sem. A mozgásmegfigyelő rendszer elemei: − a lerakó aljzatának és felszínének süllyedésmérési rendszere és − a lerakótestben és a fedőrétegben esetleg bekövetkező mozgások mérő rendszere. A lerakóaljzat süllyedésének a mérésére az építés során elhelyezett mozgásmérő alappontok szolgálnak. Hátránya a módszernek, hogy a hulladék magasságának a növekedtével fokozatos toldást kíván. A fellépő súrlódások hatásának a csökkentésére célszerű a mérőrudat védőcsőben elhelyezni (10.10.a. ábra). Sajnos ritkán történik a lerakó aljzatára vonatkozó süllyedésmérés, pedig a várható süllyedések gazdaságosabb meghatározása érdekében nagy szükség lenne minél több mérési adatra. A lerakó felszínének a süllyedését alapponthálózat kiépítésével követhetjük nyomon. Az alappont kialakítása a 10.10.b. ábra szerinti, a betontömb aljának a fagyhatár alá kell kerülnie. A mérési ponthálózatot célszerű 30x30 m-es hálóban kialakítani (BAGCHI, 1989.). A lerakótestben kialakuló felszínmozgások elsősorban a felszín fölött dombépítéssel kialakított lerakóknál fordulhatnak elő. A fedőrétegnek a műanyag szigetelőlemezen való megcsúszása a rézsűszerűen lezárt lerakóoldalakon jellemző, ha a talaj-szigetelőlemez közötti súrlódási szög kisebb a kialakított rézsüszögnél.

A lerakótestben kialakuló mozgások, csúszások figyelésére leginkább az inklinométer ajánlott. A méréshez speciális, az inklinométer vezetésére és síkban tartására szolgáló vájattal ellátott béléscső kell. Az inklinométeres mérések alkalmasak lehetnek a hulladék konszolidációjának a mérésére is, ha a profilcsöveket vízszintesen építjük be.

10.10. ábra A mozgásmegfigyelő-hálózat alappontjainak kialakítása (a.: a lerakóaljzat süllyedésének mérése, b.: felszínmozgást mérő pont) 10.2. A megfigyelések és ellenőrzések gyakorisága A hulladéklerakón alkalmazott mérési, megfigyelési és ellenőrzési rendszert üzemeltetési és utógondozási fázisra bonthatjuk, amelyekre vonatkozó információk a következők: Meteorológiai adatok gyűjtése A jelentési kötelezettségnek megfelelően az üzemeltető adatokat szolgáltat a meteorológiai adatok gyűjtéséről. Az adatok gyűjthetők közvetlenül az üzemeltető által vagy a nemzeti meteorológiai hálózattal kötött megállapodás alapján. A hulladéklerakó vízháztartásának megfelelő értékeléséhez vízmérleg készítése szükséges. Annak megállapítására, hogy a csurgalékvíz magában a hulladéklerakóban halmozódik-e fel vagy elszivárog a hulladéklerakóról, a következő adatok gyűjtését kell végezni. Az adatok származhatnak a hulladéklerakónál folytatott megfigyelésből vagy a közelebbi meteorológiai állomásról, és gyűjtésüket annyi ideig kell folytatni, ameddig azt az illetékes hatóság előírja (10.1. táblázat).

10.1. táblázat Meteorológiai adatok 1. Csapadék mennyisége 2. Hőmérséklet, 14.00 3. Uralkodó szélirány és szélerő 4. Párolgás (liziméter) 5. Légköri páratartalom, 14.00

Meteorológiai adatok gyűjtése Működési fázis idején Utógondozási fázis idején naponta naponta naponta

naponta, havi értékekhez hozzáadva havi átlag nincs előírva

naponta naponta

naponta, havi értékekhez hozzáadva havi átlag

Kibocsátási adatok: víz, csurgalékvíz és gáz ellenőrzése A csurgalékvíz és amennyiben az engedély előírja, a felszíni víz mintáit az engedélyben meghatározott pontokon kell venni. A csurgalékvíz mintavételét és mérését (mennyiségi összetétel) minden olyan ponton külön kell elvégezni, ahol a hulladéklerakóról csurgalékvizet vezetnek el. (Mintavétel szabályozás: mintavételi technológiák, általános útmutatói, ISO 5667 – 2. 1991.).A csurgalékvíz jellemzéséhez használt paramétereket az 10.2. táblázat tartalmazza. 11.2.táblázat A csurgalékvíz jellemzéséhez használható paraméterek pH Szerves foszforvegyületek Elektromos vezetőképesség Hidrogén-karbonátokra vonatkozó lúgosság Karbonát-ionok, Klorid-ionok Fuorid-ionok Nitrát-ionok Ammónia-N Szulfát-ionok Szervetlen összetevők (összes és oldott mennyiség) alumínium, antimon, arzén, bárium, berillium, kadmium, króm, kobalt, réz, cianidok, vas, ólom, mangán, higany, nikkel, szelén, ezüst, szulfid-ionok, tallium, ón, vanádium és cink.

Karbamát-peszticidek TDS TOC TOX Illékony szerves vegyületek Klórozott herbicidek PCB-k. Más szerves klórozott peszticidek Dioxinok és dibenzo-furánok

A konkrét vizsgálandó paramétereket a hulladék összetétele, és a lerakó helyének hidrogeológiai tulajdonságai alapján a felügyelőség határozza meg. A csapadékvíz összetételének meghatározására a tározó medencéből kell mintát venni. Amennyiben felszíni víz ellenőrzési kötelezettség is előírt, úgy annak megfigyelését legalább két ponton kell végezni, egyszer a hulladéklerakó fölött, a folyásiránnyal szemben, egyszer pedig alatta, folyásirányban. A gáz megfigyelését a hulladéklerakó minden egyes kazettájában biztosítani kell. A mintavétel és vizsgálat gyakoriságát a következő táblázat tartalmazza. Csurgalékvíz és víz esetében megfigyelési célra egy, az átlagos összetételre jellemző mintát kell venni. A vizsgálatok gyakoriságát az 10.3. táblázat foglalja össze. 10.3. táblázat A csurgalékvíz, csapadékvíz, lerakógáz vizsgálati gyakorisága A mintavétel célja

A mintavétel gyakorisága

a működési időszakban

az utógondozási időszakban

1. A csurgalékvíz mennyiségének meghatározása félévenként Havonta1 2 2. A csurgalékvíz összetételének meghatározása* félévenként Negyedévenként minden hat hónapban 3. Felszíni víz mennyisége és összetétele6 Negyedévente3 4. A potenciális gáz-emissziók3 (CH4, CO2, O2, H2S, H2 stb), és a légköri nyomás Havonta4,5 Félévenként5 meghatározása* 1 A mintavétel gyakoriságát a lerakó betelése függvényében módosítani lehet. A módosítást és a gyakoriságot az engedélyben rögzíteni kell. 2 A csurgalékvíz elektromos vezetőképességét legalább évente egy alkalommal kell meghatározni. 3 Ezek az összetevők a hulladékban lévő szervesanyag összetételével vannak összefüggésben. 4 A CH4, CO2, és az O2 monitoring-vizsgálatát rendszeresen kell elvégezni. A többi gáz monitoringvizsgálatának gyakoriságát a hulladék összetétele függvényében kell megállapítani, az engedélyben kell rögzíteni, és tükrözniük kell a hulladék kioldási jellemzőit. 5 A gáz-eltávolítási rendszer működőképességét és hatékonyságát rendszeresen ellenőrizni kell. 6 A hulladéklerakó jellemzőinek alapján az illetékes hatóság határozhat úgy, hogy ezeken nem írja elő. *Az összetétel fluktuációja miatt, kiugróan szóró mért értékek esetén, a méréseket legalább két alkalommal, havonta, meg kell ismételni.

Az 1. és 2. pontot csak akkor kell alkalmazni, ha a csurgalékvíz gyűjtésére kerül sor. Az üzemeltetőnek a felszín alatti víz és a földtani közeg védelmére vonatkozó megfigyelési és ellenőrzési eljárásokkal kapcsolatos kötelezettségei A) A mintavétel helye A hulladék felszín alatti vizekre gyakorolt hatásának ellenőrzésére a felszín alatti vízáramlás szempontjaiból a hulladéklerakó feletti területen legalább egy, a hulladéklerakó alatti területen legalább két mérési pont kialakítása szükséges a hulladéklerakó hatásterületén belül. A mérési pontok helyét és számát az engedélyben kell megállapítani a hulladéklerakó területére (hatásterületére) készített hidrogeológiai szakvélemény alapján. A hulladéklerakó feltöltési műveleteinek megkezdése előtt legalább három helyszínen mintát kell venni a felszín alatti vízből és a talajból, hogy a későbbi mintavételekhez referencia értékek álljanak rendelkezésre. A felszín alatti vizek és a talajok mintavételét az érvényben lévő szabványokban előírtak szerint kell végezni. B) Megfigyelés A megvett felszín alatti vízmintákban a vizsgálandó paramétereket a csurgalékvíz várható összetétele és a területen lévő felszín alatti víz minősége alapján kell megválasztani. A vizsgálandó paraméterek kiválasztásakor figyelembe kell venni a felszín alatti víz mobilitását. A paraméterek között lehetnek indikátor paraméterek abból a célból, hogy a víz minőségének változását már korai fázisban felismerjék. (10.4. táblázat) 10.4. táblázat A monitoring kutakból vett víznminták elemzési rendje A mintavétel célja 1. A felszín alatti víz szintjének meghatározása 2. A felszín alatti víz összetételének meghatározása

A mintavétel gyakorisága A működési Az utógondozási időszakban időszakban

félévenként1 A lerakó helyétől függő gyakorisággal2

félévenként1 A lerakó helyétől függő gyakorisággal2

1

Ha a felszín alatti víz szintje megközelíti a létesítési követelményként megadott, a lerakó fenékszintjétől számított 1 m-es távolságot, akkor növelni kell a mérések gyakoriságát. Beavatkozni akkor kell, ha a víz szintje elérte az 1 m-es kritikus távolságot. 2 Ha a monitoring-vizsgálatok azt mutatják, hogy az összetevők koncentrációja a referenciakútban mért értékhez képest növekvő tendenciát mutat, akkor fennáll a gyanúja annak, hogy a lerakóból szennyező komponensek kerültek a környezetébe. Ebben az esetben gondoskodni kell a hiba helyének megállapításáról, és a kijavításáról. Az összetétel mérésének gyakoriságát a létesítmény működési engedélyében szükséges rögzíteni.

Javasolt paraméterek: pH, összes szerves szén (TOC), fenolok, nehézfémek, fluoridok, arzén, továbbá olaj, illetve szénhidrogének. Ha a szennyezőanyag koncentrációja eléri a külön jogszabályban („A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. Rendelet”, valamint „A felszín alatti víz és a földtani közeg minőségi védelméhez szükséges határértékekről szóló 10/2000. (VI. 2.) KöMEüM-FVM-KHVM együttes rendelet”) meghatározott "B" szennyezettség-értéket, akkor célirányos vizsgálatok alapján meg kell állapítani a kármentesítés szükségességét. Ha a referenciakútból vett mintákban a szennyező összetevők koncentrációja nagyobb mint a B szennyezettség-érték, akkor a területre egyedi szennyezettség-értéket (E) kell kérni a felügyelőségtől. Amennyiben a felszín alatti víz koncentrációja az üzemelés megkezdése után nagyobb lesz, mint az E szennyezettség-határkoncentráció, akkor gondoskodni kell a terület kármentesítéséről. Az ellenőrzés során kapott adatokat, minden egyes figyelőkút esetén külön-külön, az engedélyezési okiratban meghatározott ellenőrzési követelmények szerint kell kiértékelni. A mechanikai változások ellenőrzése a lerakóban A hulladéktestben bekövetkező mechanikai változások miatt a lerakó kiépített részeiben is hasonló változások következhetnek be. A mechanikai változások káros hatásainak elkerülése érdekében rendszeres ellenőrzéseket kell végezni a 10.5. táblázat szerint: 10.5. táblázat A lerakó mechanikai változásainak ellenőrzése Vizsgálat Az ellenőrzés gyakorisága

1. A hulladék-test mechanikai szerkezetének és összetételének megváltozása 2. A hulladék-test szintjének süllyedése

A működési időszakban

Az utógondozási időszakban

évente

-

évente

évente

A hulladékok lerakása során a részecskeméret és az összetétel változtatásával optimális tömörségű hulladéktestet szükséges kialakítani, annak érdekében, hogy élettartama során a kiindulási tömörség csak minimális mértékben változzék. A lerakó mechanikai állapotának leírására használható információk: − a lerakott hulladék által elfoglalt térrész és a szabad lerakó-térrész, − lerakott hulladék tömege és térfogata, részecskeméret-eloszlása, − az alkalmazott tömörítés mértéke, − a lerakó csurgalékvíz- és gázgyűjtő rendszerének működőképessége.

11. AZ UTÓGONDOZÁSI IDŐSZAK IDŐTARTAMA. A HULLADÉK STABILIZÁCIÓJÁNAK A GYORSÍTÁSA A 20/2006. (IV.5.) KvVM rendelet 16 §-a (1) bekezdése szerint: „A hulladéklerakó lezárására vonatkozó kötelező határozatban a felügyelőség utógondozási időszakot határoz meg. A felügyelőség az utógondozási időszak véghatáridejének meghatározásakor figyelembe veszi azt az időtartamot, ameddig a hulladéklerakó még veszélyt jelenthet a környezetre.” A hulladéklerakó-létesítmény bezárása után hosszú időre vonatkozó, utógondozási és potenciális karbantartási tevékenységre kell berendezkedni. Biztosítani kell a csurgalékvíz, a lerakógáz, valamint a csapadékvíz kezelését, továbbá a szükséges monitoring rendszerek működtetését. A meglévő infrastruktúrából fenn kell tartani mindazokat az egységeket, amelyek ezek teljesítéséhez szükségesek. A hazai jogi szabályozás az utógondozás időtartamát 30 évben állapította meg. Nemzetközi kísérleti tapasztalatok alapján az utógondozás időtartama ennek többszöröse. Az utógondozási időben szerzett tapasztalatok alapján az utógondozás időtartamát a felügyelőség meghosszabbíthatja. Az előzőek alapján látjuk, hogy jogszabályilag az utógondozás időtartama ma Magyarországon és a nemzetközi gyakorlatban is 30 év, azonban egyáltalán nem biztos, hogy ezen időszak után a lerakó már nem jelent veszélyt a környezetre mint ahogy azt a jogszabály 16. §-a megkívánja, és erre a jogszabály melléklete is utal. Mai ismereteink és tapasztalataink még nem elegendőek, hogy az utógondozás időtartamát egyértelműen előre meghatározzuk, sőt még a kritériumok sem egyértelműen tisztázottak. Mint láttuk a hulladéklebomlás folyamata évtizedekig is eltarthat. A gázképződésnél az ún. felezési idő (T1/2) 2-15 év között becsülhető a gázképződést befolyásoló paraméterektől függően (részletesen lásd előző fejezetekben). A csurgalékvíz-emissziók vizsgálatánál rendkívül értékes adatokat szolgáltatott EHRIG (1989) és KRAUSE (1994) németországi lerakók esetében, amely adatokat hazai viszonyok között is jól hasznosíthatunk. A 11.1. táblázat a csurgalékvíz-összetétel jellemző értékhatárait szemlélteti a hulladéklebomlás különböző fázisaiban. Látható, hogy a csurgalékvíz összetétele rendkívül széles határok között változik, és az összetétele még a metánfázisban is jelentősen meghaladhatja a környezetvédelmi szempontból megengedhető koncentrációt. Az utógondozás várható időtartamát többen megpróbálták laboratóriumi kísérletek alapján megbecsülni. A 11.2. táblázat különböző kutatók kísérleti eredményeit tünteti fel. A táblázatban azt az időtartamot találjuk, amely alatt az adott komponens a környezetvédelmi szempontból megengedhető határérték alá csökken. (Megjegyzés: A kísérleteknél a figyelembe vett és a táblázatban feltüntetett határértékek a svájci szennyvíz-rendeletből valók). Jól látható, hogy bizonyos komponenseknél a lebomlási idő messze meghaladja az utógondozási periódusnál ma általánosan figyelembe vett 30 évet, és a szerves szén lebomlásánál ez az időszak több évszázadra is tehető.

11.1. táblázat A csurgalékvíz összetétele a lebomlás különböző fázisaiban települési hulladéklerakók esetében (EHRIG (1989), KRAUSE (1994) Ny-németországi lerakók csurgalékvize a Alsószászországi lerakók csurgalékvize a ′90-es évek elejéig (KRAUSE, ′70-es és ′80-as években (EHRIG, 1989.) 1994.) Paraméter Savas fázis Metánfázis Savas fázis Átmeneti fázis Metánfázis Egység Tartomány Átlag- Tartomány Átlag- Tartomány ÁtlagTartomány Átlag- Tartomány Átlagérték érték érték érték érték

180

pH-érték KOI mg/l BOI5 mg/l TOC mg/l AOX mg/l szervesN′ mg/l NH4-N1) mg/l 1) NO2-N mg/l NO3-N1) mg/l SO4 mg/l Cl mg/l Na1) mg/l K1) mg/l Mg mg/l Ca mg/l Összes mg/l P1)1) Cr mg/l Fe mg/l 1) Ni mg/l Cu1) mg/l Zn mg/l 1) As mg/l Cd1) mg/l Hg1) µg/l Pb1) mg/l 1) 2)

4,5-7 6.000-60.000

6 22.000

7,5-9 500-4.500

8 3.000

4.000-40.000

13.000

20-550

180

1.500-25.000

7.000

200-5.000

1.300

540-3.450

1.674

524-2.010

1.040

10-4.250

600

10-4.250

600

30-3.000

750

30-3.000

0-25

0,5

0-25

6,2 950-40.000

7,4 9.500

6,7-8,3 700-28.000

7,5 3.400

7,0-8,3 460-8.300

7,6 2.500

600-27.000

6.300

200-10.000

1.200

20-700

230

350-12.0002)

2.6002)

300-15002)

8802)

150-16002)

6602)

260-6.200

2.400

260-3.900

1.545

195-3.500

1.725

n.a.

-

n.a.

-

n.a.

-

750

17-1.650

740

17-1.650

740

17-1.650

740

0,5

n.a.

-

n.a.

-

n.a.

-

0,1-50

3

0,1-50

3

n.a

-

n.a

-

n.a.

-

70-1.750

500

10-420

80

35-925

200

20-230

90

25-2.500

240

100-5.000

2.100

100-5.000

2.100

315-12.400

2.150

315-12.400

2.150

315-12.400

2.150

50-4.000

1.350

50-4.000

1.350

1-6.800

1.150

1-6.800

1.1.150

1-6.800

1-1.150

10-2.500

1.100

10-2.500

1.100

170-1.750

880

170-1.750

880

170-1.750

880

50-1.150

470

40-350

180

30-600

285

90-350

200

25-300

150

10-2.500

1.200

20-600

60

80-2.300

650

40-310

150

50-1.100

200

0,1-30

6

0,1-30

6

0,3-54

6,8

0,3-54

6,8

0,3-54

6,8

0,03-1,6

0,3

0,3-1,6

0,3

0,002-0,52

0,155

0,002-0,52

0,155

0,002-0,52

0,155

20-2.100

780

3-280

15

3-500

135

2-120

36

4-125

25

0,02-2,05

0,2

0,02-2,05

0,2

0,01

0,19

0,01-1

0,19

0,01-1

0,19

0,004-1,4

0,08

0,004-1,4

0,08

0,005-0,56

0,09

0,005-0,56

0,09

0,005-0,56

0,09

0,1-120

5

0,03-4

0,6

0,05-16

2,2

0,06-1,7

0,6

0,09-3,5

0,6

0,005-1,6

0,16

0,005-1,6

0,16

0,0053-0,11

0,0255

0,0053-0,11

0,0255

0,0053-0,11

0,0255

0,0005-0,14

0,006

0,0005-0,14

0,006

0,0007-0,525

0,0375

0,0007-0,525

0,0375

0,0007-0,525

0,0375

0,0002-0,01

0,01

0,0002-0,01

0,01

0,000002-0,025

0,0015

0,000002-0,025

0,0015

0,000002-0,025

0,0015

0,008-1,02

0,09

0,008-1,02

0,09

0,008-0,4

0,16

0,008-0,4

0,16

0,008-0,4

0,16

Paraméter független a biológiai lebomlás fázisától DOC

Nyilvánvalóan a lerakó utógondozását nem lehet elrendelni a táblázatban feltüntetett, kísérletileg meghatározott hosszú időtartamra, de mindenképpen figyelemfelhívóak az adatok, és rámutatnak annak a fontosságára, hogy az utógondozási fázisban ne csak a lerakó ellenőrzésével foglalkozzunk, hanem már a rekultiváció tervezése során lehetőleg olyan módszer felé orientálódjunk, amelyek az utógondozási fázisban a hulladék ellenőrzött és minél gyorsabb lebomlását, stabilizálódását segítik elő. 11.2. táblázat Az utógondozási idő (év) prognosztizálása laboratóriumi vizsgálatok alapján HEYER és BELEVI, KRÜMPELBECK KRUSE STEGMANN Paraméter Határérték* BACCINI (2000) (1994) (1997) (1989) Szerves szén KOI 200 mg/l* Összes N 70 mg/l* NH4-N Klorid 100 mg/l° AOX 0,5 mg/l* Nehézfém 0,1-2 mg/l* * Szennyvízrendelet, Svájc

500-1700 55-80 100-150 -

280 210 -

80-360 90-250 30-120 -

65-320 évtizedek-100 25-130 40-100 <10

A következőkben két olyan, jelenleg még csak kísérleti stádiumban lévő, de már nagyüzemi méretek között is kipróbált módszert mutatunk be, amelyek nagyon ígéretes eredményeket szolgáltattak eddig, és amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a lebomlási időszakot és ezzel az utógondozási időszakot csökkentsük. Az utógondozási idő csökkentése a hulladéklerakó stabilizálása révén Hulladéklerakók helyszínen történő stabilizálásának fő célja a hulladéktest környezetszennyező hatásának, az utógondozás időtartamának és költségeinek - ellenőrzött körülmények között történő - csökkentése. Eddigi tapasztalatok alapján a stabilizálás eredménye a csurgalékvíz szennyezettségének folyamatos csökkenése, a biológiai lebomlás jelentős mértékű felgyorsulása és a süllyedések gyorsabb lezajlása. Levegőztetés, aerob stabilizálás A levegőztetés mint a hulladéktest stabilizálását elősegítő folyamat (11.1. ábra), idősebb, alacsony intenzitású lerakógáz-képződéssel és kis mennyiségű biológiailag lebomló hulladék esetében alkalmazható nagyobb hatékonysággal. Az aerob helyszíni stabilizálás kivitelezése A levegőztetés kútrendszer alkalmazásával valósul meg. A kutak aktív levegőztetés útján légköri oxigént juttatnak a hulladéktestbe, amelynek hatására felgyorsul az aerob (oxigén jelenlétében lejátszódó) stabilizáció folyamata. A terület teljes átlevegőztetését a szabályozott túlnyomás és a hozzáadott levegőmennyiség garantálja. Ezzel egyidejűleg további kutakat is üzemeltetnek a lerakó területén a bomlási folyamatok során keletkező gázok gyűjtése céljából.

11.1. ábra Az aerob helyszíni stabilizálás elvi ábrája (HEYER, 2002) A 11.2. ábra a németországi Kuhstedt lerakó példáján keresztül szemlélteti a levegőztető és lerakógáz-gyűjtő rendszer kialakítását. A területen található, a levegőztetés és a gázgyűjtés feladatát is ellátó 25 gázkút elosztóállomásokkal való összeköttetését vezetékek biztosítják. A vezetékhálózat segíti a hozzáadott levegő elosztását és az egyenletes és folyamatos gázkitermelést. A kinyert gázokat kezelik, tisztítják (bioszűrés, aktív szenes adszorpció stb.)

11.2. ábra Levegőztető és lerakógáz-gyűjtő rendszer kialakítása a németországi Kuhstedt lerakó területén (HEYER, 2000)

A hulladéktestben keletkező gázok eltávolítását - amelyek vándorolnak a lerakófelület irányába, illetve a talajlevegőn keresztül a szomszédos altalajba is – vákuum létrehozásával oldják meg. Az egyidejűleg elvégzett lerakógáz-kitermelés és levegőztetés hulladéktestre gyakorolt kedvező hatása az alacsonyabb gázkoncentráció és a robbanás- és gyulladásveszély mérséklődése. A levegőztetés eredménye Hulladéklerakó aerob helyszíni stabilizálása során lejátszódó folyamatok, a stabilizálás hatása (HEYER, 2002, RITZKOWSKI, 2000): − Az oxigénszegény környezetnek légköri oxigénnel történő dúsítása eredményezi a biológiailag lebontható hulladékalkotók bomlási folyamatának a felgyorsulását. A levegőztetés hatására megnövekvő szénátalakulás elősegíti a szerves anyagok gyorsabb stabilizálódását. − A levegőztetés eredményeként a hulladéktestben csak olyan szerves alkotók maradnak, amelyek nehezen vagy egyáltalán nem bonthatók le, így a továbbiakban a gáztermelés mértéke erősen visszaesik. − A felgyorsuló biológiai lebomlás hatására a süllyedések rövidebb idő alatt játszódnak le (11.3. ábra ). − A bomlási folyamatok lejátszódása után kisebb lesz a csurgalékvíz biológiai és kémiai oxigénigénye és mérséklődik a nitrogénvegyületek előfordulása is. − Ugyanakkor a stabilizálás egyik hatása lesz a megnövekvő szén-dioxid képződés. − A stabilizáció a hulladéktestben hőmérséklet-emelkedést eredményez, 35-50 °C a jellemző.

11.3. ábra A levegőztetés hatása a lerakófelszín süllyedésére Csurgalékvíz képződés Levegőztetés hatására megváltozik a keletkező csurgalékvíz kémhatása, oxigéntartalma és a nitrogénvegyületek koncentrációja is. Gyakorlati tapasztalatok alapján elmondható, hogy a stabilizálás kezdetétől számított rövid időn belül számottevő mértékben lecsökken a csurgalékvíz ammónium-ion, nitrit- és nitrát-ion koncentrációja (RITZKOWSKI, 2002).

Gázegyensúly A Milmersdorf-i hulladéklerakó példáján keresztül vizsgálva a hulladéktest levegőjének összetételét, a levegőztetés kezdetétől számított tíz hónapon keresztül a következő következtetéseket vonhatjuk le. A szén-dioxid mennyisége 20 % körül mozog. A metán mennyisége a levegőztetés előtt 50–80 % között változott, majd a stabilizálás beindulása után viszonylag rövid idő alatt jelentős mértékű csökkenést produkált (11.4. ábra). A BIOPUSTER eljárás A BIOPUSTER eljárás lényegében csak tehnológiájában különbözik az előzőekben ismertetett átlevegőztetési eljárástól, maga a BIOPUSTER („bio-puffer”), egy egyedi fejlesztésű nyomótartály. Elosztóhálózaton keresztül jut a tartályba az oxigénnel dúsított levegő. Az eljárás sajátossága abban áll, hogy a levegőztetés pulzáló, a rendszer nem állandó nyomáson üzemel, ellentétben a hagyományos levegőztető rendszerekkel, így a levegő– oxigén keverék a nagyobb tömörségű hulladékrészekbe is behatol. A rendszer üzemi nyomása 3–7 Bar. A 11.5. – 11.7. ábrák jól szemléltetik ezen eljárás hatékonyságát.

11.4. ábra A hulladéktest levegője gázkoncentrációjának alakulása a stabilizálás alatt

11.5. ábra A hagyományos levegőztetés hatékonysága

A levegőztetéssel párhuzamosan a hulladékok bomlásából származó gázok eltávolítását is elvégzi a BIOPUSTER rendszer, szívóvezetékeken keresztül. A gázkinyerés kapacitása 30 %kal meghaladja a levegőztetés kapacitását. Az ellenőrizetlen gázkibocsátások elkerülése érdekében a vizsgált területen folyamatosan történik a gázkinyerés, kis mértékben mindig vákuum alatt tartják a területet. A kinyert gázokat, ha szükséges kezelik, tisztítják.

11.6. ábra A BIOPUSTER levegőztető eljárás hatékonysága

11.7. ábra A BIOPUSTER eljárás vázlata A hulladéklerakók utólagos nedvesítése, a vízháztartás szabályozása A záróréteg-rendszerrel ellátott, fiatal, még nagy mennyiségű biológiailag lebomló alkotót tartalmazó hulladéklerakó esetében a hulladéktest ellenőrzött nedvesítése, öntözése a hulladék stabilizálásának elősegítése céljából sikeresen alkalmazható megoldás.

11.8. ábra A hulladéklerakó nedvesítése/öntözése Peremfeltételek Hulladéklerakók szabályozott infiltrációjának peremfeltételei: − legalább 60 cm vastag, k<1×10-8 m/s szivárgási tényezővel rendelkező ásványi aljzatszigetelés; − üzemelő csurgalékvíz-gyűjtő és -elvezető rendszer; − statikailag stabil hulladéktest; − biológiailag bontható szerves anyagok jelenléte; − üzemelő gázgyűjtő és -elvezető rendszer; − öntözőrendszer kialakítása; − a hulladéktest gáz- és vízháztartásának megismerése az infiltráció előtt. A szabályozott nedvesítés ideje alatt az alábbi paraméterek folyamatos ellenőrzése szükséges: − a lerakó gáztermelése, a gáz összetétele; − hozzáadott vízmennyiség – elkülönítve az egyes lerakórészeket, ha szükséges; − a keletkező csurgalékvíz mennyisége és minősége; − az infiltráció hatásai a hulladéktestre: = nedvességtartalom, a víz eloszlása a hulladéktestben; = a hulladéktest mechanikai stabilitása – különös tekintettel a lejtős területek kötési tulajdonságára és statikai stabilitására. A hulladéktest vízháztartásával kapcsolatos becslések Hulladéklerakók szabályozott nedvesítésének/öntözésének tervezése során elengedhetetlen a hulladéktest vízháztartásának ismerete. A hulladéktest vízháztartását a vízháztartási egyenlettel írhatjuk le. A 11.9. ábra vázlatosan szemlélteti a befolyásoló tényezőket. Az LF tényező azt a csapadékmennyiséget írja le, amely az evapotranspirácó és a felszíni lefolyás után ténylegesen bejut a hulladéktestbe.

E

W W

11.9. ábra A hulladéklerakó vízháztartását befolyásoló tényezők (HEYER, 2000) ahol: P: VE: VT: ES: S: R: WD: WC: ED:

LF = P -VE -VT - ES csapadék, szabályozott vízadagolás (ha szükséges), evaporáció (a szabad talajfelszín párolgása), transpiráció (a növényzet aktív párologtatása), felszíni lefolyás, tározás (kötött vízként), késleltetés (rövidebb ideig a kapillárisokban raktározott víz), a biokémiai folyamatok során képződött víz, a konszolidáció hatására keletkezett víz, a csurgalékvíz lefolyás az altalaj felé.

A hozzáadott víz mennyiségének becslése A szabályozott nedvesítéssel/öntözéssel megnövelt nedvességtartalmú hulladéktestben fokozódik a mikrobiológiai tevékenység, és ezáltal a lerakógáz-képződés is. A gyakorlat szerint az optimális nedvességtartalom értéke függ a hulladék összetételétől és a korától. A hulladéktestben lejátszódó anaerob bomlási folyamatokat a nedvességtartalom a következő módon befolyásolja: − a biológiai lebomlás folyamata jelentős mértékben lelassul, ha a víztartalom kevesebb mint 30 %, − a biológiai lebomlás folyamatának előrehaladása korlátozott 40 %-tól kisebb víztartalom esetén (függ a hulladék korától és a lebomlás mértékétől is), − a legkedvezőbb biológiai lebomlás 40 %-tól magasabb nedvességtartalom esetén következik be. Megállapítható, hogy legalább 35 %-os víztartalom szükséges a bomlási folyamatok optimális lejátszódásához. A szükséges hozzáadott vízmennyiség fajlagos értékét a következő egyenlet segítségével határozhatjuk meg: Qvíz = W / MACT = (wszük. – wACT) / ((1-wszük.) × ρ H2O) ahol:

Qvíz: a hozzáadott vízmennyiség fajlagos értéke [m3/tonnanedves súly], W: a megfelelő nedvességtartalom eléréséhez szükséges hozzáadott vízmennyiség [m3], MACT: nedves súly, amellyel a hozzáadott vízmennyiség növeli a hulladék súlyát [t], wszük.: a szükséges vízmennyiség [-], wACT: a hulladéktestben a nedvesítés előtt már meglévő vízmennyiség [-], ρ H2O : a víz sűrűsége [t/m3]. Nedvesítés során - a keletkező lerakógáz mennyiségének növelése érdekében – a hozzáadott víz mennyisége minimum 100 – 200 l/m3 kell, hogy legyen. A szükséges hozzáadott víz mennyisége és a beszivárgás sebessége a következő tényezőktől függ: − Helyi adottságok: = éghajlati viszonyok; = a hulladéklerakó geometriája (a lerakott hulladék mennyisége, magassága, a lerakó felület nagysága stb.); = a hulladék állapota: a hulladék összetétele, vastagsága, vízáteresztő képessége, hézagtényező, hézagtérfogat, lerakógáz-keletkezés potenciális lehetősége. Infiltrációs eljárások Az infiltráció – a helyi adottságoktól és az alkalmazott infiltrációs rendszertől függően – történhet: − felszíni vízzel; − csugalékvízzel: = előkezelt / tisztított csugalékvízzel; = kezeletlen ún. nyers csurgalékvízzel; = csurgalékvíz kezelésből visszamaradó anyaggal.

11.10. ábra Horizontális elrendezésű infiltrációs rendszer Az infiltráció technikai kivitelezését illetően a következő megoldásokat különböztethetjük meg (Bothmann, 1997; Stegmann, 2001; Drexler, 2001): − horizontális elrendezésű infiltrációs rendszer (11.10. ábra) a záró szigetelés alatt kialakítva = kétdimenziós

= vonalas − függőleges elrendezésű infiltrációs rendszer (11.11. ábra) = gázgyűjtők felhasználása = mélyfúrású kutak alkalmazása A felsorolt megoldásokat a gyakorlatban szükség szerint kombinálják.

11.11. ábra Vertikális elrendezésű infiltrációs rendszer

12. A LEZÁRT, REKULTIVÁLT LERAKÓK TERÜLETHASZNOSÍTÁSI LEHETŐSÉGEI Egy hulladéklerakó „életében” a hulladéklerakás folyamatát a lezárás és az utógondozás követi. A lezárással a hulladéktestben lejátszódó folyamatok nem szűnnek meg, illetve az nem csökken le olyan mértékig, hogy a környezet számára ne jelentsenek veszélyt. Tehát a megtelt lerakók bezárásuk után - több tíz évig - rendszeres ellenőrzést, gondozást igényelnek. A káros környezeti hatások elleni védekezés különösen nagy jelentőséggel bír, ha az adott terület további hasznosítását tervezik. A lezárás utáni területhasznosítás gazdasági kérdései Az utógondozás jelentős költségekkel jár, kellő anyagi háttér pedig általában nem áll rendelkezésre. Mivel az utógondozás elengedhetetlen, ezért célszerű a lerakók lezárás utáni hasznosítása, mert a költségek egy részét (vagy egészét) fedezheti a hasznosításból származó profit. Azonfelül a terület hasznosítójának érdekében áll, hogy odafigyeljen a lerakó környezetre veszélyt jelentő kibocsátásaira, mert ezek a hatások az ő tevékenységét is veszélyeztethetik. Működő vagy lezárt hulladéklerakók környezetében a lakosság nem szívesen vásárol telket. Az újra használatba vett területek értéke megnő, vonzóvá válik a befektetők számára. A lerakó használata új munkahelyeket teremt, valamint növeli a helyi adóalapot. Többletköltséget jelent viszont a már nem hulladéklerakóként, hanem például népszerű szabadidő központként üzemelő létesítményhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítása. A lezárás utáni területhasznosítás környezetvédelmi kérdései Egy lezárt hulladéklerakó más célú felhasználásra történő kialakítása során az első lépés minden esetben a hulladék jellemzőinek, illetve a környezetre gyakorolt hatásának megismerése kell legyen. Ennek érdekében a következő – az emberre, a környezetére és a tervezett területhasználat megvalósítására esetlegesen veszélyt jelentő - tényezők igényelnek folyamatos megfigyelést, ellenőrzést: • lerakógáz (mennyisége és összetétele), • csurgalékvíz (mennyisége és összetétele), • talajvíz (összetétele és minősége), • süllyedések (lerakó alján és a felszínén), • rézsűk állékonysága, • a lerakó aljzat- és zárószigetelésének hatékonysága, • szivárgórendszerek hatékonysága • korróziós hatások. Ezen kérdésekkel a korábbi fejezetek kellő részletességgel foglalkoztak, azaz a lezárt lerakó veszélyeztető potenciálja megítélhető. Mindamellett az utólagos hasznosítás számos egyedi problémát is felvet. Egy utólagos hasznosításnál nem elegendő annak a vizsgálata, hogy a meglévő, rekultivált lerakó okozott-e valamilyen környezetszennyezést a talajban, illetve a talajvízben, hanem azt is vizsgálni kell, hogy az utólagos hasznosítás során a különböző szennyezésterjedési útvonalakon megvan-e a lehetősége a káros szennyeződésnek az élőlényekhez, azon belül is végső soron az emberhez való eljutásának a lehetősége. Ehhez különösen fontos a következő terjedési útvonalaknak a vizsgálata: talaj – ember (direkt kontakus) talaj – ember (levegőn keresztül) talaj – talajvíz talaj – növényzet – ember

talaj – állatvilág (direkt kontaktus) talaj – állatvilág (levegőn kersztül) Természetesen a terjedési útvonalak megléte esetén nemcsak a talajból, hanem a növényzetből és az állatvilágból is eljuthat a szennyezés az emberhez. A hulladéklerakók gázkibocsátása kritikus kérdés a bezárását követő hasznosítás megvalósítása során. A lerakógáz egészségkárosító hatású, éghető, robbanásveszélyes és kellemetlen szagú, ezért összegyűjtéséről és kezeléséről gondoskodni kell. A lerakógáz környezetkárosító hatásai ellen való védekezés célja: a gázok értékes szerkezetek és építmények alatt történő akkumulációjának megakadályozása, az áramló gázok összegyűjtése és kitermelése. Amennyiben a hasznosításnak környezetterhelési szempontból nincs akadálya, további speciális problémát jelent az építéstechnikai, geotechnikai kivitelezhetőség. A technika mai fejlettségi szintjén a kérdések építéstechnikailag, geotechnikailag megoldhatók, azonban nem biztos hogy a megoldás gazdaságos is. Mindamellett ezen utóbbi megoldásoknál lényeges problémát jelent, hogy nem ismerjük pontosan, a geotechnikai tervezésben megkívánt pontossággal a hátramaradt hulladéktest geotechnikai tulajdonságait, paramétereit, teherbírását és várható viselkedését. Tovább nehezíti a problémát, hogy a hulladék fizikai paraméterei a lebomlási fázis során időben gyorsan változnak, ami azt jelenti, hogy egy esetleges építészeti hasznosításnál a mindennapi tervezési gyakorlatban megszokottnál lényegesen nagyobb biztonsággal kell dolgoznunk, illetve a megvalósítás jelentős többletköltséget fog jelenteni. A lerakó geotechnikai értékelésének sajátos kérdései A szennyezőanyagok eloszlása a hulladéktesten belül nagyon inhomogén, és akár még egyenletes, hálószerű feltárás mellett is nagy a kockázata, hogy feltáratlan szennyezőanyagfoltok maradnak. A lerakott hulladék jelentős szervesanyag-tartalma következtében nagy a veszélye annak, hogy a lebomlás során keletkező gázok az építmény pincéjében, aknákban, vezetékek munkaárkaiban felhalmozódnak, feldúsulnak, és robbanóképes elegyet képeznek vagy mérgezőek. A szokásosnál lényegesen nagyobb mozgásokkal, egyenlőtlen süllyedésekkel kell számolni, amelyek ellen megfelelő alapozási móddal (pl. mélyalapozás) védekezni lehet, azonban ezek jelentős többletköltséggel járnak. Lényegesen nagyobb a műtárgyakra ható korrózióveszély (betonkorrózió) mint hagyományos esetekben. A többletterhelés következtében többletmozgások következhetnek be a hulladéktestben, annak zárószigetelő-rendszerében, ami esetleg korábban nem várt gáz-migráció irányokhoz vezethet, és a lerakógáz olyan helyekre is eljuthat, amivel a tervezés során nem számoltak. Mindezek alapján egyértelművé válik, hogy az eddigi lerakóterület hasznosítások elsősorban felületi hasznosítás jellegűek, és egyelőre nagyon kevés olyan példával találkozni, ahol a hasznosításba a lerakót, mint teherviselő közeget is bevonták. A lezárt hulladéklerakók hasznosításának lehetőségei (példák) A lezárás után a hulladéktest környezetre gyakorolt hatása nagyon nehezen becsülhető, mégis növekvő tendenciát mutat a lezárt lerakók más célra történő felhasználása. Elsősorban a települési szilárd, illetve inert hulladéklerakókra jellemző a lezárás utáni hasznosítás, de más esetekben sem elképzelhetetlen. A már korábban átalakított és más céllal újra használatba vett lerakók üzemeltetési tapasztalatai segítik az újabb tervek megvalósítását.

A lakott területek közelsége - tájesztétikai szempontok miatt -, illetve kis országok esetében a szabad terület hiánya megnöveli a lerakók lezárás utáni területhasznosításának jelentőségét. A terület ismételt hasznosításának legjobb, legkisebb költséget igénylő módja a növényzettel való betelepítés, a füvesítés, illetve a fásítás, amihez természetesen megfelelő vastagságú talaj takaróréteg felhordása szükséges. Általában sportolási és szabadidős tevékenységek számára biztosítanak helyet a lezárt hulladéklerakók. A következőkben lezárást követő területhasznosítás lehetőségeire mutatunk be példákat. Németországi példák LEICHENDORF, Zirndorf, Fuerth megye, Bavaria Lerakott hulladék típusa: települési szilárd, bontási törmelék, pernye Problémát okozó környezeti hatások: kis mennyiségű lerakógáz-kibocsátás, csurgalékvízképződés. Bezárás utáni területhasználat: playmobil vidámpark (12.1-12.2 ábrák) Zárószigetelés kialakítása: oldalrézsük esése: 1:2,7, a lerakófelszín lejtése 4 %, ásványi anyagú szigetelés vastagsága 50 cm, szivárgóréteg vastagsága 30 cm, rekultivációs rétegvastagság 70 cm, gázmentesítés. A csurgalékvíznek a talajvízbe való kijutásának a megakadályozására a lerakót vízzáró fallal zárták körül. Az egyes „építmények” alapozása a rekultivációs rétegben történt, a csurgalékvízgyűjtő. Rétegig lenyúló alapozásokat a többletdeformációk elkerülése végett kerülték.

12.1 ábra A leichendorfi lerakón kialakított szabadidőpark építés közbeni képe

12.2. ábra Playmobil vidámpark a Leichendorfi lerakón AM LINDENBACH, Garmisch-Partenkirchen, Bavaria. Lerakott hulladék típusa: települési szilárd hulladék, bontási törmelék Bezárás: 1983 Problémát okozó környezeti hatások: természetvédelmi parkra gyakorolt káros hatások, víz szennyezés A hulladékot elszállították egy másik lerakóba, amely ezzel a hulladékmennyiséggel együtt megtelt. NEUMUEHLE, Amberg, Bavaria. Lerakott hulladékok típusa: bontási törmelék, települési szilárd, ipari huléladék, pernye, galvániszap Bezárás: kb.1965 Problémát okozó környezeti hatások: lerakógáz miatti robbanásveszély, talajvíz-szennyezés Bezárás utáni területhasználat: kereskedelmi terület, lovas klub CRACAUER ANGER, Magdeburg, Sachsen-Anhalt. Lerakott hulladék típusa: települési szilárd hulladék, bontási törmelék. (90 millió m3 hulladék 40 m magasságban lerakva) Bezárás: 1997 Problémát okozó környezeti hatások: lerakógáz-képződés, talajvíz-szennyezés, az Elba folyóra gyakorolt káros hatás Bezárás utáni területhasználat: kertészeti kiállítás NEUSS, Westfalia. Bezárás utáni területhasználat: alpesi sportcentrum ATZENHOF lerakó (Bayern) Lerakott hulladék típusa: háztartási hulladék és építési törmelék kb 2,5 millió m3, a lerakó felülete kb. 97.000 m2 , magassága kb. 60 méter, közelében található a Rajna – Majna – Duna csatorna és egy golf klub. Bezárás utáni területhasználat: napelemek elhelyezése Zárószigetelés kialakítása: 50 cm kiegyenlítő réteg, 3x20 cm ásványi anyagú szigetelés, 30 cm szivárgó réteg, rekultivációs záróréteg vastagsága 130 cm. A lerakón jelentős mennyiségű gáz képzödik, 1991 óta aktív gázmentesítés van, kb. 50 m mély gázkutakat, a zárószigetelés alá gázgyűjtő árkokat építettek ki. A gázt kezelik és hasznosítják. A lerakófelszínen a gázok kijutása miatt jelenleg még tilos a nagyközönség általi hasznosítás, még további süllyedések, deformációk várhatók. A napelemek elhelyezése: A lerakó DNY-i lejtője gyakorlatilag optimális a napelemek elhelyezésére (12.3. ábra). A 2003/2004–ben üzembe helyezett rendszernél a napelemek felülete 10.000 m2, a maximális teljesítmény 1 MW ami 250 háztartás energiaellátását biztosítja ami évente 670 t. CO2 emissziócsökkentéssel egyenértékű.

12.3 ábra A lerakófelület hasznosítása napelemek elhelyezésére (Atzenhof, Németország) Ugyancsak napelemek elhelyezésére hasznosítják az ERBENSCHWANG-i (Bayern, Németország) lerakót DüSSELDORF városában egy 270 m hosszú és 50 m széles 13 m belmagasságú sícsarnokot építettek egy korábban hulladéklerakásra használt területen (12.4. ábra).

12.4.ábra A düsseldorfi sícsarnok A kivitelezés során közel vízszintes lerakófelületből alakították ki a síelésre alkalmas lejtésű pályát, speciális acél támasztószerkezetek segítségével (12.5. ábra). A sícsarnokhoz tartozik még egy főépület is vendéglátó-helységekkel, öltözővel, kölcsönzővel stb. Több sílift is üzemel a csarnokban.

12.5.ábra A düsseldorfi sícsarnok acél tartószerkezete Lezárt hulladéklerakók golfpályaként való üzemeltetése több évtizedes múltra tekint vissza. Így mára már kialakultak a megfelelő technológiák az építésre és az üzemeltetésre vonatkozóan. A lezárt lerakófelület adottságaiból kiindulva ez az egyik legkézenfekvőbb megoldás az utólagos hasznosítás lehetőségei közül. A golfpálya hatalmas zöldterületen biztosít sportolási, szórakozási lehetőséget, nem veszélyezteti a környezetet, üzemeltetése és karbantartása egyszerű. Az előírások szerint kialakított lezárás mellett a játékosok teljes biztonsággal használhatják a pályát, nem kerülhetnek kapcsolatba a hulladékkal vagy annak melléktermékeivel. A pálya karbantartása nem okoz további környezetszennyezést, az alkalmazott növényvédő szerek megfelelő használat esetén nem jelentenek veszélyt sem az emberre sem a környezetre. A lerakógáz gyűjtése és kezelése elősegíti a jó minőségű gyep fenntartását. A pályához tartozó klubház tervezésénél a várható süllyedésekkel is számolni kell. Néhány példa a ma már golfpályaként üzemelő - vagy a közeljövőben megvalósítandó egykori hulladéklerakók közül: • Beirolas Lerakó, Portugáliában, Lisszabon északi területén. A korábbi hulladéklerakót parkká alakították át, melynek egy része a golfpálya. • Coyote Canyon Lerakó, California. • Dél-Nevada, települési szilárd hulladéklerakó. • Phoenix, Arizona, települési szilárd hulladéklerakó. Magyarországon elsőként a Budafok-Tétény fennsíkon épül golfpálya hulladéklerakó rekultivációjának eredményeként. A terv a Budafok-Tétény Önkormányzat támogatásával, valamint magánszemélyek segítségével és banki finanszírozással valósul meg. Az épülő golfpálya összesen harminckét hektáron terül el, ahol festői környezetben gyakorolhatnak és játszhatnak a golfbarátok. A gyakorló pályák már 2006 májusától a játékosok rendelkezésére állnak, a kilenc lyukú pálya pedig 2007-től lesz használható. A kényelmet és a szórakozást a pályák mellett megépülő klubház, étterem, valamint játszótér is biztosítja. Cambridge városában 1990-ben nyitották meg a Danehy szabadidő parkot, mely 1970-ben megszűntette a hulladék befogadását. Főként települési szilárd hulladékok, építési és bontási törmelékek elhelyezése folyt. Található a parkban három futballpálya, három softball pálya, egy többfunkciós pálya, biciklizésre, kocogásra, sétálásra alkalmas út és az odalátogatók

számára hatalmas parkoló. A területről lefolyó esővizek befogadása is biztosított. A park megvalósítása 20 %-kal növelte a város szabad területét. Tel Aviv városában a Hiriya Lerakón 1952 és 1998 között folyt a települési szilárd hulladékék lerakása. Évek óta folyik a bezárás és rehabilitáció, amelynek eredménye egy a környezetébe illő, számos szabadidős tevékenységnek helyt adó zöldövezet lesz, az Ayalon Park részeként (12.6. ábra).

12.6.ábra A rehabilitált Hiriya lerakó (Tel Aviv) A Fresh Kills - a világ legnagyobb települési hulladéklerakója - New York városában található. A hulladékátvétel 2001-ben szűnt meg, a lezárás a ’80-as évektől folyamatban van, és még ma sem fejeződött be. 2001. szeptember 11-én a lerakófelület nagy részét beborította a törmelék, megnehezítve a lezárást és a további hasznosítást. A végső cél ennél a lerakónál is az, hogy a lakosság számára szabadidős tevékenységet biztosító zöldövezetet hozzanak létre. Dyer Boulevard Lerakó, Florida. A lerakó területén települési szilárd hulladék, építési- és bontási hulladék lerakása folyt a ’70es és a ’80-as években. 1990-ben bezárták és lefedték PVC réteggel és földdel, majd gázgyűjtő rendszerrel látták el, a lerakó köré pedig erdősávot telepítettek. Ezt követően 1997ben nyitották meg Dyer Park néven (12.7. kép). Az egykori lerakófelületen többek között baseball pálya, futballpálya, röplabda pálya, kosárlabda pálya, kerékpárút, lovagló pálya és játszótér várja a pihenni, sportolni vágyókat.

12.7. kép Dyer Park (Florida) Los Angeles belvárosától keletre egy az 1960-as évek végéig hulladéklerakásra használt területet alakítottak át és használtak fel más célra. A kivitelezett komplexum magába foglal többek között egy konferencia központot, egy versenyuszodát, teniszpályákat, lovas központot, mosodát és egy 11 emelet magas szállodát is. A lerakógáz kezelő tevékenység több részből áll. Egyrészt megakadályozzák a gázok akkumulációját a felszíni építmények alatt, illetve az áramló gázokat összegyűjtik és kitermelik. A kitermelésen felül hasznosítják is a hulladék bomlásából származó gázokat, az uszoda és a mosoda vízmelegítését az így nyert hőenergia felhasználásával oldják meg. Ebből a tevékenységből havi 10.000-15.000 $ haszna származik a városnak. Lezárt hulladéklerakók mezőgazdasági célú felhasználása kockázatos, a záró szigetelőréteg csekély meghibásodása esetén is már kérdésessé válik az adott terület mezőgazdasági termékeinek a felhasználhatósága.

IRODALOMJEGYZÉK BAGCHI, A. (1989): Design, construction and monitoring of sanitary landfill John Wiley and Sons, p. 285. BAM (2003): Gutachtliche Stellungnahme zu den Eigenschaften einer Oberflächenabdichtungen aus PEHD-Dichtungsbahnen für Altdeponien, BAM-Gutachten, Berlin BAUER, L.− WEINITSCHKE, H. (1996): Tájrendezés Mezőgazdasági Kiadó, Bp. BÁNHEGYI I. (1993): Biológiai hulladékkezelés Hulladékgazdálkodás (szerk.: ÁRVAI J.) Műszaki Könyvkiadó, pp. 390-423. BELOUSCHEK, P.-KÜKLER, J.U.-NOVOTNY, R. (1990): Wasserglas für Deponieabdichtungen Umwelt, Band 20. No. 78. pp. 387-388. BILITEWSKI, B.-HÄRDTLE, G.-MAREK, K. (1990): Abfallwirtschaft Springer Verlag BOTHMANN, P. (1987): Kontrollen an Deponien - Vorschlag für ein erforderliches Überwachungsprogramm Zeitgemäße Deponietechnik, Band 24. pp. 57-70. Erich Schmidt Verlag BRANDL, H. (1989.): Geotechnische und bauliche Aspekte bei der Neuanlage von Abfalldeponien Österreichische Ingenieur- und Architekten-Zeitschrift, 134. Jg. H.3. pp. 123-163. BURKHARDT, G.-THEURER, H. (1987): Elemente einer Hochsicherheitsdeponie Zeitgeme Deponietechnik. Stuttgarter Berichte zur Abfallwirtschaft, Band 15., pp. 303-314. CHAPIUS, R.P. (1990 A): Soil-bentonite liners: predicting permeability from laboratory tests Canadian Geotechnical Journal, 27. pp. 47-57. CHAPIUS, R.P. (1990 B): Sand-bentonite liners: field control methods Canadian Geotechnical Journal, 27. pp. 216-223 CHRISTENSEN, TH.H.-COSSU, R.-STEGMANN, R.. (1989):

Sanitary Landfilling: Process, Technology and Environmental Impact Academic Press CHRISTENSEN, TH.H -KJELDSEN, P. (1989): Basic biochemical process in landfills Sanitary Landfilling (ed.: CHRISTENSEN, TH.H.-COSSU, R.-STEGMANN, R.) Academic Press, pp. 29-48.) CODUTO, D.P. - HUITRIC, R. (1990): Monitoring landfill movements using precise instruments Geotechnics of Waste Fills - Theory and Practice, (ed.: LANDVA, A.-KNOWLES, D.), ASTM-STP 1070, pp. 358-369. COLLINS, H.-SPILLMAN, P. (1982): Lysimeters for simulating sanitary landfills Journal of the Environmental Engineering Division, Vol. 108. pp. 852-863. CONSTRUCTION QUALITY ASSURANCE (CQA) PLAN REGUIREMENTS FOR HAZARDOUS WASTE LANDFILLS U.S. Army Corps of Engineers, Washington Manuel, No. 1110-1-4011, 1999. DANIEL, D.E.-BOWDERS, J.J. (1996): Waste containment systems bygeosynthetics. State of the art report. Proc. 2nd Int. Conf. of Environmental Geotechnics, Osaka, Balkema, Rotterdam DAVIS, M.L.-CORNWELL, D.A. (1985): Introduction to Environmental Engineering McGraw-Hill Inc. DEPONIEVERORDNUNG IN ÖSTERREICH, (1996.) Verordnung des Bundesministers für Umwelt über die Ablagerung von Abfällen Deponieverordnung. Bundesgezetzblatt für die Republik Österreich, Jhg. 1996. 49. Stk. DEPONIEVERORDNUNG IN DEUTSCHLAND, (2002.) Verordnung über die Deponien und Langzeitlager, (Deponieverordnung – Dep V), BGBl. I, S. 2807 (Juli 2002), valamint BGBl. I, S. 4417 (November 2002) DGEG-GDA-DEUTSCHE GESELLSCHAFT FÜR ERD- UND GRUNDBAU E.V. (1993): Empfehlungen des Arbeitkreises Geotechnik der Deponien und Altlasten, GDA, Ernst & Sohn, Berlin, USA DODT, M.E.-SWEATMAN, M.B. (1987): Field measurements of landfill surface settlements Geotechnical Practice of Waste Disposal ,87. Geotechnical Special Publication, No.13. ASCE, pp. 407-417. DRESCHER, J.-MEYER, H. (1990): Zur Standsicherheit von Abfalldeponien

Neuzeitliche Deponietechnik (Hrsg.: JESSBERGER, H. L.), pp. 149-160. Balkema, Rotterdam EHRIG, H.J. (1980): Beitrag zum quantitativen und qualitativen Wasserhaushalt von Mülldeponien Veröffentlichungen des Institutes für Stadtbauwesen, H. 26. TU-Braunschweig EHRIG, H.J. (1989): Sickerwasser aus Hausmülldeponien. Menge und Zusammensetzung Müll-Handbuch, Loseblattsammlung, Lieferung I/89. Erich Schmidt Verlag EK DIREKTÍVA (1999.) Hulladéklerakásra vonatkozó 1999/31/EC sz. 1999. április 26-i tanácsi irányelv EVERETT, L.G. (1983): Groundwater Monitoring General Electric Company FAYOUX, D.− LOUDIERE, D. (1984): The behaviour of geomembranes in relation to the soil Proc. of International Conference on Geomembranes, Denver, USA, pp. 175−180. FRANZIUS, V. (1987): Bedeutung von Oberflächenabdichtungen für Gas-und Wasserhaushalt von Deponien Fortschritte der Deponietechnik. Abfallwirtschaft in Forschung und Praxis, pp. 167173. Erich Schmidt Verlag GDA-EMPFEHLUNG E2-30 (2000): Modelierung des Wasserhaushalts der Oberflächenabdichtungsysteme von Deponien GOSSOW, V. (1988): Hochsicherheits-Deponietechnik Müll und Abfall, No. 1. pp. 14-21. GREENTECH KFT. (2002): Veszélyeshulladék lerakótelep (Szuhogy) − Monitoring rendszer terve − Környezetvédelmi kárelhárítási terv − Utógondozási terv − Tájbaillesztési terve − Üzemi vízminőség-védelmi kárelhárítási terv Kézirat HAUBRICH, E.(2002.): Oberflächenabdichtungssysteme. Stand der Technik. Systemauswahl-technische und wirtschaftliche Bewertungskriterien Deponietechnik 2002. Abschlussplanung und Sicherung von Deponien www. mu. sachsen-anhalt.de/lau.default/htm

HEYER, K.U. (2003): Emissionsreduzierung in der Deponienachsorge, Hamburger Berichte 21,Abfallwirtschaft,Technische Universität Hamburg-Harburg HÉDER, S. − MÉSZÖLY, GY. (1969): Zöldövezeti erdők − tájfásítás Mezőgazdasági Kiadó, Bp HORN, A. (1988 A): Bentokies-Dichtungen. Mineralische Basisabdichtungen aus Kies und Bentonit Geotechnische Probleme beim Bau von Abfalldponien. Seminar: veranstaltet von der Landesgewerbeanstalt Bayern und dem Bayerischen Landesamt für Umweltschutz, Nürnberg, 21/22. April 1988. pp. 29-53. HORN, A. (1989): Mineralische Deponie-Flächendichtungen aus gemischtkörnigen Böden Bautechnik, H.9. pp. 311-318. HORN, A. (1992): Untergrund, Basis- und Oberflächendichtung von Abfalldeponien Bautechnik, H.9. pp. 462-473. HÖTZL, H. - WOHNLICH, S. (1988): Sickerwasserneubildung bei verschiedenen Abdecksystemen an Deponien Zeitgemäße Deponietechnik II. Stuttgarter Berichte zur Abfallwirtschaft, Band 29. pp. 99-115. Erich Schmidt Verlag JESSBERGER, H.L. (1987-1994): Empfehlungen des Arbeitskreises "Geotechnik der Deponien und Altlasten" der Deutschen Gesellschaft für Erd-und Grundbau e.V. Bautechnik, 1987. H.9. pp. 289-303. Bautechnik, 1988. H.9. pp. 289-305. Bautechnik, 1989. H.9. pp. 289-309. Bautechnik, 1990. H.9. pp. 289-299. Bautechnik, 1991. H.9. pp. 294-315. Bautechnik, 1992. H.9. pp. 474-496. Bautechnik, 1993. H.9. pp. 504-517. Bautechnik, 1994. H.9. pp. 527-552. JESSBERGER, H. L. – KOCKEL, R. (1993): Determination and assesment of the mechanical properties of waste materials Proc. Int. Symp. Green ’93, Bolton, UK. Balkema, Rotterdam JUHÁSZ J. (1990): Vízkutatás, vízbeszerzés, vízgazdálkodás I. kötet. Tankönyvkiadó Bp., Egyetemi jegyzet. K.HUPE, K.-U.HEYER AND R. STEGMANN (2003) Water ibfiltration for enhanced in situ stabilization

Ninth International Waste Management and Landfill Symposium Caligari, Italy, 6 - 10 October 2003) KISS G. (1992): Szilárd kommunális hulladékok felszíni elhelyezése Miskolci Egyetem, Hidrogeológiai Mérnökgeológiai Tanszék, Diplomaterv. KOERNER, R.M.−DANIEL, D.E. (1997): Final covers for solid waste landfills and abandoned dumps Thomas Telford, London, p. 256. KOERNER, R.M. (1986): Designing with geosynthetics Prentice Hall, p. 424. KOERNER, R. M. - DANIEL, D. E. (1997): Final Covers for Solid Waste Landfills and Abandoned Dumps Thomas Telford KOHLER E.E. – HEIMERL, H. (1995): Untersuchungen zur Bewertung der Gleichwertigkeit von Deponieabdichtungsmaterialien, Sanierung von Altlasten (Hrsg. Jessberger) pp.127. KÖNIG, D. – KOCKEL, R. – JESSBERGER, H.L. (1996): Zur Beurteilung der Standsicherheit und zur Prognose von Mischabfalldeponien 12. Nürnberger Deponieseminar. Veröffentlichungen des LGA – Grundbauinstituts, H. 75., pp. 93-118. KRÜMPELBECK, I. (2000.): Untersuchungen zum langfristigen Verhalten von Siedlungsabfalldeponien. Dissertation zur Erlangung des akademischen Grades Dr. Ing., Gesamthohschule Wuppertal K. STIEF (2002) Long term post-closure care of landfills requires profitable post-closure land-use Eight International Waste Management and Lanfill Symposium p. 325-330 KUBINSZKY, M., (1993): Táj + építészet Mezőgazda Kiadó, Bp K.-U. HEYER, K. HUPE, A. KOOP, M. RITZKOWSKI AND R. STEGMANN (2003) The low pressure areation of landfills: experience, operation and costs Ninth International Waste Management and Landfill Symposium Caligari, Italy, 6 - 10 October 2003 LAMBE, T.W.-WHITMAN, R.V. (1969): Soil Mechanics John Wiley and Sons Inc., New York MANASSERO, M.-VAN IMPE, W.F.-BOUAZZA, A. (1997): Waste disposal and containment. State of the art report.

Proc. 2nd Int. Conf. of Environmental Geotechnics, Osaka pp. 1425-1474. Balkema, Rotterdam MANASSERO, M.-PARKER, R.-PASQUALINI, E.-SZABÓ, I.-ALM,EIDA, M.-BOUAZZA, A.DANIEL, D.E.-ROWE, R.K. (1998): Controlled Landfill Design (Geotechnical Aspects) TC55SC4 Report 3rd Int. Conf. of Environmental Geotechnics, Lisboa, 1998. MANASSERO, M. (2000): Solid waste containment systems GeoEng 2000, Int. Conf. on Geotechnical and Geological Engineering 19-24 November, Melbourne, Australia Conference Proceeding on CD ROM MARKWARDT, N. (1998): Der Einfluss von Rekultivierungsschichten auf den Wasserhaushalt von Oberflächenabdichtungssystemen In: Oberflächenabdichtungen von Deponien und Altlasten ’98 (Hrsg.: Egloffstein, T. - Burkhardt, G. - Czurda, K.), Abfallwirtschaft in Forschung und Praxis, Band 109, pp. 283-309., Erich Schmidt Verlag MARTIN, J.P.-KOERNER, R.M.-WHITTY, J.E. (1984): Experimental friction evaluation of slippage between geomembranes, geotextiles and soils Proc. Int. Conf. Geomembranes, Denver, Colorado, Jun. 20-23. pp. 191-196. MÄRTNER, B. – ZEUNER, B. (2002): Standortspezifisch optimierte Oberflächenabdichtung von Deponien Altavlagerungen unter Einbeziehung der Wasserhaushaltsberechnung M&S Umweltprojekt GmbH

und

M.CASTELAO, L.M. RODRIGUES, E. ZUNGAILIA AND J. ROCHA (1999) Beriolas sanitary landfill closure and post-closure use as a park Seventh International Waste Management and Landfill Symposium Cagliarri, Italy, 4 – 8 October 1999 MEGGYES, T. (1994. B): Oberflächenabdichtungssysteme BAM Bundesanstalt für Materialforschung und - prüfung Forschungsbericht 201. Deponieabdichtungssysteme, pp. 173-185. Verlag für neue Wissenschaft GmbH, Bremerhaven MELCHIOR, S.-BERGER, K.-VIELHABER, B.-MIEHLICH, G. (1993): Comparison of the effectiveness of different liner systems for top cover Proc. 4th International Landfill Symposium, Sardinia ’93 Margherita di Pula CISA, Cagliari MELCHIOR, S. − STEINERT, B. (2002.):

Qualitätssicherung beim Einbau aus Trisoplast Melchior+Wittpohl Ingenieurgesellschaft szakvélemény MESECK, H. (1987): Dichtwände und Dichtsohlen Mitteilungen des Institutes für Grundbau und Bodenmechanik, TU Braunschweig, H. 23. MISKOLCI EGYETEM, HIDROGEOLÓGIAI-MÉRNÖKGEOLÓGIAI TANSZÉK (2002 ): Tervezési Segédlet a 22/2001 (X.10) KöM rendelet alkalmazásához MITCHELL, J.K. (1976): Fundamentals of soil behaviour John Wiley and Sons Inc. MURRAY, R. T. (1989): Rapporteur's paper. Geotechnical instrumentation in practice. Purpose, performance and interpretation Proc. of the Conf. Geotechnical Instrumentation in Civil Engineering Projects Thomas Telford, London, p. 838. MÜLLER, W.(2001): Handbuch der PEHD-Dichtungsbahnen in der Geotechnik Birkhauser Verlag, Basel, p. 384. MÜNK, G. - HEGLER - MENNIG, G. (1989): Abdichtung von Mülldeponien Kunststoff, Vol. 79. No. 4. pp. 352-358. NEGUSSEY, D.-WIJEWICKREME, W.K.D.-VAID, Y.P. (1989): Geomembrane interface friction Canadian Geotechnical Journal, 26. pp. 165-169. NIELSEN, D.M. (1991): Practical Handbook of Ground-Water Monitoring Lewis Publishers O'LEARY PH.-WALSH, P. (1991): Solid waste landfills Correspondence course articles reprinted from Waste Age, 1991-92. pp. 1-59. OWEIS, I.S. - KHERA, R.P. (1990): Geotechnology of Waste Management Butterworths, p. 273. ÖNORM S2076-1, (1999): Deponien. Dichtungsbahnen aus Kunststoff. Verlegung. Österreichisches Normungsinstitut. PEYTON, R. L. (1994):

The Hydrologic Evaluation of Landfill Performance (HELP) Model: Engineering Documentation for Version 3 EPA/600/9-94/xxx, U.S. Environmental Protection Agency Risk Reduction Engineering Laboratory, Cincinnati, OH POVRIE, W – BEAVEN, R.P. – HUDSON, A.P. (2005.): Factors affecting the hydraulc conductivity of waste International Workshop, LIRIGM, Grenoble, 21-22 March, 2005. RAMKE, H.G. (1989): Leachate collection systems (in. Sanitary Landfilling, ed.: Christensen, Th.H.-Cossu, R.-Stegmann, R.), pp. 343-365. Academic Press RAMKE, H.G. (1991): Hydraulische Beurteilung und Dimensionierung der Basisentwässerung von Deponien fester Siedlungsabfälle Leichtweiss-Institut für Wasserbau der TU Braunschweig, Mitteilungen, H. 114. p. 326. REES, J.F. (1980): Optimization of methane production and refuse decomposition in landfills by temperature control Journal of Chemical Technology and Biotechnology, 30. pp. 485-465. RETTENBERGER, G.-SASSE, T.-URBAN, S. (1988): Konzeption der Oberflächenabdichtung an der SAD Gerolsheim Zeitgemäße Deponietechnik II. Stuttgarter Berichte zur Abfallwirtschaft, Band 29., pp. 39-61. Erich Schmidt Verlag ROWE, K.R. (2000): Geotechnical and Geoenvironmental Engineering Handbook Kluwer Academic Publishers, Boston, p. 1087. SANCHEZ-ALCITTURI, I.M.-PALMA, I.-SAGESTA, C.-CANIZAL, I. (1993): Mechanical properties of wastes in a sanitary landfill. Proc. Int. Conf. Green ’93, Bolton University, Bolton Balkema, Rotterdam SASSE, T.−BIENER, E. (2002): Grenzen bei der Auswahl, Dimensionierung und Ausführung von Kostenoptimierten Oberflächenabdichtungssystemen. Fachtagung „Die sichere Deponie” www. umtec-gbr. de SCHMID, G. (1992): Deponietechnik Vogel Buchverlag SCHROEDER, P. R. - DOZIER T. S. - ZAPPI, P. A. - MCENROE, B. M. - SJOSTROM, J. W. SCHÖNIAN, E. (1991): Asphaltbeton-Dichtungen im Deponiebau

Müll und Abfall, 1. pp. 12-19. SCHUHBAUER, A. (1994): Asphaltbeton als Basisabdichtung von Deponien Bautechnik, 71. H.9.pp. 566-581. SINGH, S.-MURPHY, B.J. (1990): Evaluation of the stability of sanitary landfills Geotechnics of Waste Fills (ed.: LANDVA, A.-KNOWLES, D.) ASTM-STP 1070, pp. 240-258. SPILLMANN, P.-COLLINS, H.J. (1986): Physikalische Untersuchungen zum Wasser-und Feststoffhaushalt Wasser- und Stoffhaushalt von Abfalldeponien und deren Wirkung auf Gewässer (Hrsg.: SPILLMANN, P.) VCH-Verlagsgesellschaft, Weinheim Geotechnique, Vol. 32. pp. 133-145. SPILLMANN, P. (1988): Wasserhaushalt von Abfalldeponien Behandlung von Sickerwässern aus Abfalldeponien. Fachseminar Veröffentlichungen des Zentrums für Abfallforschung, Heft 3. TU Braunschweig. STEFANOVITS P. (1992): Talajtan Mezőgazda Kiadó, Budapest STEGMANN, R. - SPENDLIN, H.H. (1985): Research activities on enhancement of biochemical processes in sanitary landfills. Proc. of the Conf. New Directions and Research on Enhancement of Biochemical Processes in Sanitary Landfills. University of British Columbia, Vancouver, Canada, June 23-28. STEVEN C. LAMB, P.E.(2001) Brownfields to golf courses: as easy as sinking a 6-ft putt 11th Annual Arizona Landfill and Solid Waste Conference, June 7, 2001 STROH, D. - BIENER, E. (1988): Erfahrungen bei der Altlastensanierung Energiewirtschaftliche Tagesfragen, 38. Jg. H. 9. pp. 724-731. SZABÓ I. (1994. B): A hódmezővásárhelyi kommunális hulladéklerakóhely szakvéleménye ME. Hidrogeológiai-Mérnökgeológiai Tanszék. Kézirat. SZABÓ, I. (1999): Hulladékelhelyezés Miskolci Egyetemi Kiadó, Egyetemi tankönyv SZABÓ I. - KOVÁCS B. (1991): Komplex megfigyelőhálózat kialakítása a miskolci Avas dombon

talajmechanikai

VI. Tudományos ülésszak, Győr, 1991. szept. 9-11. Építési szekció, pp. 309-321. TA Abfall Zweite Allgemeine Verwaltungsvorschrift zum Abfallgesetz, GMBl S.139. (März 1991) TCHOBANOGLOUS, G.-THEISEN, H.-VIGIL, S. (1993): Integrated solid waste management Mc Graw-Hill Inc., p. 913. THOME-KOZMIENSKY, K.J. (1987): Deponie. Ablagerung von Abfällen EF-Verlag für Energie- und Umwelttechnik GmbH VITUKI (2002): A VÄRNAMO EPDM szigetelőrendszer vizsgálata Szakvélemény, témaszám: 722/2/552001 VITUKI (1993): AZ AGRU szigetelőlemezek és rendszerek vizsgálata Szakvélemény, Témaszáma: 733/2/2726, Kézirat WIEMER, K. (1987): Grundlagen zur Abdichtung und Kapselung von Deponien Deponie-Ablagerung von Abfllen (Hrsg.: THOME KOZMIENSKY), pp. 397-418. EF-Verlag ZEHNDER, A.J.B. - INGVORSEN, K. - MARTI, T. (1982): Microbiology of methane bacteria Anaerobic Digestion ( ed: HLIGHES et al.), pp. 45-68.) Proc. of the Second Int. Symp. of Anaerobic Digestion, Travemünde, 6-11 Sept. 1981. Elsevier

2. A TELEPÜLÉSI SZILÁRDHULLADÉK LERAKÓK HELYZETE MAGYARORSZÁGON

Recommend Documents