Sectio Juridica et Politica, Miskolc, TomusXXV/2. (2007), pp. 405-413 AZ 50 ÉVE SZÜLETETT HARMADIK ÁLLAMPOLGÁRSÁGI TÖRVÉNY NÉHÁNY ERÉNYÉRŐL PAP GÁBOR*
Eddig négy állampolgársági törvénye volt Magyarországnak. Az első, az 1879. évi L. törvénycikk (a továbbiakban: 1. Ápt.) volt a leghosszabb életű, hiszen 1880. január 8-án lépett hatályba és - ugyan jelentős módosításokkal - egészen 1948. december 30-áig élt, amely napon hatályba lépett az 1948. évi LX. törvénycikk (a továbbiakban: II. Ápt.). Az I. Ápt. hatályosságának hatvannyolc éve alatt zajlott le két világháború, köttetett két békeszerződés, az ország területe többször változott, a magyar állampolgárok száma a felére csökkent. A most felsorolt tények közelebbi vizsgálata nélkül is leszögezhető, hogy az I. Ápt. alatt történtek a magyar történelemnek az állampolgárságra kiható legfontosabb eseményei. Mégsem állíthatjuk, hogy a II. Ápt. megnyugtató állapotok között lépett hatályba. A trianoni békeszerződés, a két bécsi döntés, a párizsi békeszerződés, a hazai németek kitelepítése és a magyar-csehszlovák lakosságcsere az állampolgársági viszonyok terén szinte áttekinthetetlen állapotokhoz vezettek. Nem túlzás azt állítani, hogy a II. Ápt. hatalmas gondokra próbált megoldást adni. Rövid élete nem is az állampolgársági viszonyok rendezésének sikertelenségével magyarázható. Amikor az 1957. évi V. törvény (a továbbiakban: II. Ápt.) 1957. június 9-én hatályba lépett, a magyar állampolgárság legfontosabb kérdései már tisztázódtak.1
* DR. PAP GÁBOR egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem ÁJK, Alkotmányjogi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros 1
Az állampolgársági jog és az állampolgársági törvények történetéhez lásd Csizmadia Andor: A magyar állampolgársági jog fejlődése. Állam és Igazgatás, 1969. 12. sz. 1075-1091. o.; Bajáki Veronika: Magyar állampolgárság - kettős állampolgárság. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973, 65-79. o.; A magyar állampolgárság (Megszerzése és elvesztése a gyakorlatban.) Szerk. Besnyő Károly, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1982,23-43. o. AII. Ápt-ről haszonnal fogatható a kommentárral ellátott kiadása: Magyar állampolgársági jog. A magyar állampolgárságról szóló 1948:LX. törvénycikk és a községi illetőség megszüntetésről szóló 1948:LXI. törvénycikk a kapcsolatos jogszabályokkal. Előszóval ellátta: dr. Beér János, összeállították és magyarázták: dr. Sömjén László, dr. Szitás Jenő, dr. Kiss Miklós, Hernádi Árpád adó-, illeték- és közigazgatási szakkönyvkiadó, Budapest, 1949.
406
Pap Gábor
A II. Ápt. rövid életét számos okkal magyarázhatjuk. Jogi ok volt az 1949. évi XX. törvény, az alkotmány megalkotása; 1952-ben a családjogi törvény elfogadása; az ENSZ Alapokmányának törvénybe iktatása 1956-ban; az első és a második tanácstörvény, valamint az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény megszületése. Az alkotmány 49. §-ának (1) bekezdése kimondta: „A Magyar Népköztársaság polgárai a törvény előtt egyenlők és egyenlő jogokat élveznek." Kifejezetten a nemek közötti egyenjogúságot tartalmazta az 50. § (1) bekezdése: „A Magyar Népköztársaságban a nők a férfiakkal egyenlő jogokat élveznek." Az ENSZ Alapokmánya is hitet tett „...a férfiak és nők... egyenjogúsága mellett" Állampolgársági törvényeink közül először a III. Ápt. mondta ki és érvényesítette a nemek közötti egyenjogúságot. A II. Ápt. sok előírása hátrányos volt a nőkre. A magyar állampolgársági jog hagyományainak megfelelően a II. Ápt. is a leszármazás, azaz a ius sanguinis elvét tette első helyre, ám a gyermek állampolgárságának keletkezésénél a ius sanguinis a patre elve érvényesült. „2. § (1) Leszármazás által megszerzi a magyar állampolgárságot: a) a magyar állampolgár férfinak házasságból született gyermeke, ideértve azt a gyermeket is, aki az irányadó jogszabályok szerint utólagos házasságkötés következtében minősül házasságból született gyermeknek; b) a magyar állampolgár férfinak házasságon kívül született az a gyermeke, akit teljes hatályú elismerő nyilatkozattal (1946:XXIX. tc. 10. §) a magáénak ismert el vagy akinek jogerős bírói ítélettel atyjává nyilváníttatott (1946:XXIX. tc. 17. §); c) a magyar állampolgár nőnek házasságon kívül született az a gyermeke, aki nem tartozik a b) pont alá." A gyermek az apja után vált magyar állampolgárrá, ha házasságból született, vagy ha nem házasságból született a gyermek, de magyar állampolgár teljes hatályú elismerő nyilatkozattal magáénak ismerte el, vagy bírói ítélet mondta ki, hogy apjának magyar állampolgárt kell tekinteni. Amikor a II. Ápt. a teljes hatályú elismerő nyilatkozatot és az apaság bírósági megállapítást említi, az 1946. évi XXIX. törvény előírásaira utalt. Ez a törvény a házasságon kívül született gyermek jogállásáról szólt, és 1. §-ában kimondta, hogy „a jelen törvény erejénél fogva a törvényes és törvénytelen származás megkülönböztetése megszűnik." A II. Ápt. által hivatkozott 10. § a teljes hatályú elismerő nyilatkozatról, a 17. § az atyaság bírói megállapításáról szólt. Mindkét esetben a házasságon kívül született gyermek családjogi tények alapján vált magyar állampolgárrá. Ám az anya állampolgársága közömbös volt. A ius sanguinis a matre elvét a házasságon kívül született gyermeknél alkalmazta a II. Ápt., amennyiben a gyermek nem szerezne magyar állampolgárságot apja után, vagy a ius soli elvével, vagyis hontalan lenne. A nőknek ez a hátrányos megkülönböztetése a gyermekre is kihatott. Az ún. vegyes házasság-
Az 50 éve született harmadik állampolgársági törvény néhány erényéről
407
ból származó gyermek a II. Ápt. szerint az apa állampolgárságát követte, így a magyar állampolgárságú anya gyermeke nem lett magyar állampolgár. Ehhez azt is vegyük hozzá, hogy a II. Ápt. 12. §-a miatt a magyar állampolgárságú nő házasságkötéssel elveszítette állampolgárságát, ha a féijéét megszerezte. így a gyermeke akkor kerülhette el a hontalanságot, ha apja állampolgárságát követte, vagy a születése szerinti állam állampolgárságát megszerezte. Ám ha a magyar állampolgárság nő nem szerezte meg férje állampolgárságát, nem veszítette el a magyart, ám gyermeke ekkor is az apa állampolgárságát követte. A leszármazás elvének érvényesítése a II. Ápt-ben nem hozott lényeges változást az I. Ápt-hez képest. 2 A lényeges változást a törvényes és a törvénytelen gyermek közötti megkülönböztetés megszüntetése jelentette. Az állampolgárság elvesztésénél is fennmaradt a nők hátrányos megkülönböztetése, hiszen a II. Ápt. 12. §-a kimondta: „Elveszti magyar állampolgárságát az a nő, aki külföldi állampolgárral házasságot köt, kivéve, ha a házasságkötéssel férje állampolgárságát nem szerzi meg. Ezt a rendelkezést alkalmazni kell arra a nőre is, aki nem magyar állampolgárral a jelen törvény hatálybalépése előtt kötött házasságot." Az I. Ápt-hez viszonyítva egyetlen kedvező változást hozott ez a szabály: a magyar állampolgárságú nő nem veszítette el állampolgárságát, ha külföldi félje állampolgárságát házassággal nem szerezte meg. A külföldi férfival kötött házasság a hontalanság keletkezésének gyakori esete volt. A magyar állampolgársági jog ezt csak a III. Ápt-vel küszöbölte ki teljesen egészében, mégpedig úgy, hogy az állampolgárság elvesztésének eseteinél kihagyta a házasságkötést. így magyar állampolgár nő külföldivel kötött házassága miatt nem veszíthette el állampolgárságát. A törvénynek ez a „nem létező szabálya" a férjezett nők állampolgárságáról szóló 1957-es New York-i egyezményt vette figyelembe. A III. Ápt. ekkor előre tekintett, hiszen a Magyar Népköztársaság csak az 1960. évi 2. törvényerejű rendelettel csatlakozott az egyezményhez.3 2
Az I. Ápt. 3. §-a így rendelkezett: „Leszármazás által megszerzik a magyar állampolgárságot a magyar állampolgár törvényes gyermekei és magyar állampolgámö törvénytelen gyermekei mindkét esetben akkor is, ha a születés helye a külföldön van." A II. Ápt-nek a leszármazásról szóló előírásai ugyan ezt mondták, csak részletesebben. 3 A férjezett nők állampolgárságáról szóló New York-i egyezmény I. és II cikkei kimondták: „A Szerződő Államok megegyeznek abban, hogy sem a saját állampolgáraiknak külföldi állampolgárral való házasságkötése vagy az ilyen házasság felbontása, sem a féij állampolgárságának a házasság tartama alatt történő megváltozása önmagában nem lehet kihatással a feleség állampolgárságára. A Szerződő Államok megegyeznek abban, hogy az esetben, ha bármely állampolgáruk valamely más Állam állampolgárságát saját elhatározásából megszerzi, vagy pedig bármely állampolgáruk állampolgárságáról lemond, ez a tény nem akadályozza meg a szóban forgó állampolgár feleségét abban, hogy állampolgárságát megtartsa."
408
Pap Gábor
A II. Ápt. szerint, ha nem magyar állampolgárságú nő magyar állampolgárral kötött házasságot, magyar állampolgár lett, attól függetlenül, hogy az állampolgárság megszerzését kívánatosnak tartotta-e vagy sem.4 A III. Ápt. ezt a szabályt is mellőzte, ezzel is kiteljesítve a női egyenjogúságot. A házasságkötés a honosítás ún. különösen kedvezményes esete lett. „Tekintet nélkül arra, hogy Magyarország területén lakik-e vagy itt kíván-e letelepedni, kérelmére honosítható az, aki magyar állampolgárral érvényes házasságot kötött..." - mondta ki III. Ápt. 7. §-a. A házasságkötés honosítási okként mindkét nemnél érvényes volt. Feltétlenül megemlítendő, hogy a III. Ápt-vel együtt lépett hatályba az 1957. évi VI. törvény a magyar állampolgárnak külföldi állampolgárral való házasságkötéséről, valamint külföldi állampolgárok örökbefogadásáról. Ez a rövid törvény hatályon kívül helyezte azt a korábbi szabályt, amely az Elnöki Tanács engedélyéhez kötötte a külföldi állampolgárral való házasságkötés érvényességét. Az engedélynek az állampolgárság miatt azért volt jelentősége, mert a külföldi nő hazasággal ex lege szerzett magyar állampolgárságot. Az engedélyezés csökkenthétté a látszatházasságokat és az ezzel történő szerzést. Állampolgársági szempontból az engedélyezés fenntartása nem volt indokolt, amikortól házassággal nem lehetett magyar állampolgárságot szerezni. Bár a látszatházasság a különösen kedvezményes honosításra okot adott a III. Ápt-ben. Viszont a honosításnál az Elnöki Tanács diszkrecionális joga és az eljárási szabályok elegendő teret adtak a látszatházasságok kiszűréséhez. A III. Ápt. szerint magyar állampolgárság keletkezhetett leszármazással, családjogi ténnyel, valamint az ország területén való születéssel. A II. Ápt-nek a nemek hátrányos megkülönböztetését tartalmazó előírásai kivétel nélkül eltűntek a III. Ápt-ből. A magyar állampolgárság keletkezésénél tömören így fogalmazott a III. Ápt. 1. §-ának (1) bekezdése „Magyar állampolgár az, aki: a) magyar állampolgár szülő gyermeke..." Hatályos állampolgársági törvényünk, az 1993. évi LV. törvény (a továbbiakban IV Ápt.) sem tudott ennél jobbat előírni: „Születésénél fogva magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke." - szól 3. § (1) bekezdése. A két megfogalmazás közös vonása, hogy a leszármazás jogcímét helyesen - nem szerzésnek, hanem keletkezésnek tekinti. Korábbi törvényeink nem különböztették meg az állampolgárság keletkezését és szerzését. A III. Ápt. óta törvényi előírás alapján kell elválasztani az állampolgárság keletkezését annak megszerzésétől. Ennek nagy jelentősége van, hiszen az állampolgársági jogviszony létrejöttének keletkezési jogcímeinél az állampolgárság alanyi joggá 4
Lásd eiTŐl a Beér (szerk.): Magyar állampolgársági jog. 71-74. o.
Az 50 éve született harmadik állampolgársági törvény néhány erényéről
409
válik. Ezen kívül az állampolgársági jogviszony szerzés esetén ex lege jön létre. A jogviszony egyik alanyainak, sem a természetes személynek, sem a magyar államnak nem lehet beleszólása az állampolgárság létrejöttébe. Ezért a III. Ápt. pozitívumai között tarthatjuk számon az állampolgárság keletkezésének és megszerzésének elválasztását. Szorosan nem tartozik témánkhoz a keletkezés és a szerzés közötti különbségek tüzetes taglalása, ám megjegyzendő, hogy a szakirodalom és a joggyakorlat sem régebben, sem most nem mindig választja el az állampolgárság létrejöttének ezt a két módját. 5 Holott már a III. Ápt. alkalmazása megmutatta, hogy pl. a diszkrecionalitás elvének kizárólag szerzés esetén van helye. Az állampolgárság megszerzése iránti kérelmek elbírálására mérlegelési jogot adott a törvény. Szerzési jogcímeknél az állampolgárság közhatalmi aktussal és nem a törvény erejénél fogva jött és jön létre ma is. A IV. Ápt-nél pedig kimondottan a törvény ellen szól, ha az állampolgárság létrejöttének két módját élesen nem választjuk el. A szerzésnél ma is meglévő diszkrecionális jogon kívül a IV. Ápt. egyértelműen és kizárólag a szerzett állampolgárságnál teszi lehetővé az állampolgárság visszavonását. Keletkezési jogcímekkel létrejött állampolgárságot nem lehet visszavonni.6 A III. Ápt-ben családjogi ténnyel keletkezett a gyermek állampolgársá5
így a III. Ápt. tárgyalva Szamel Lajos. Lásd: Beér-Kovács-Szamel: Magyar államjog. Szerk. Beér János, Tankönyvkiadó, Budapest, 1960, 187. skk., és Bajáki Veronika fentebb említett monográfiája sem. De a III. Ápt. alkalmazását bemutató Besnyő Károly szerkesztette monográfia sem. Lásd A magyar állampolgárság (Megszerzése és elvesztése a gyakorlatban) kötet 133. oldalát, és különösen a 191-192. oldalon az állampolgárság megszerzése címszót. Ennek fordítottjára is van példa, nevezetesen, amikor a szerzési jogcímek keletkezésnek tekintettnek. Fűrész Klára: Az állampolgárság. In: Alkotmánytan. Szerk. Kukorelli István, Századvég Kiadó, Budapest, 1992, 89. o. Ennek a tankönyvnek későbbi kiadásai - amelyek már a IV. Ápt-t tárgyalják - sem mindig élnek a megkülönböztetéssel. így az 1994-es és 1995-ös, 3. átdolgozott [sic!] kiadások a szerzési jogcímeket keletkezésnek tartják, míg a későbbi kiadásokban a helyes megkülönböztetéssel találkozunk. A joggyakorlatra példa a KK BH 2002/288, amely így fogalmaz: „A magyar állampolgárság a születéssel szerezhető meg; az örökbefogadás nem eredményezi a magyar állampolgárság megszerzését, de megalapozza a kedvezményes honosítást." 6 A IV. Ápt. 9. §-ának (1) bekezdése kimondja: „A magyar állampolgárság visszavonható attól a személytől, aki magyar állampolgárságát a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg." Az idézett törvényhely szóhasználatának dogmatikai jelentősége van. A IV. Ápt. ugyanis alcímeivel választja el és különbözteti meg az állampolgárság keletkezését annak megszerzésétől. „A magyar állampolgárság keletkezése" alcím alatt a 3. § rendelkezik a leszármazással, családjogi tényekkel és a területen születéssel történő keletkezési jogcímekről, míg a „A magyar állampolgárság megszerzése" alcím alatt a honosítás, a visszahonosítás és a nyilatkozattal történő szerzési jogcímeket találjuk.
410
Pap Gábor
ga, ha ismert szülője nem magyar állampolgár volt, de az 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) alapján másik szülője magyar állampolgár. ,,Magyar állampolgárrá válik a nem magyar állampolgár szülő gyermeke, ha másik szülőjének a családról, a házasságról és a gyámságról szóló 1952. évi IV törvény 3740. § értelmében magyar állampolgárt kell tekinteni." - rendelkezett a III. Ápt. 3. §-ának (1) bekezdése. A Csjt. megszüntette a házasságból és a házasságon kívül született gyermek között a jogi különbséget. De az állampolgárságnál mégsem volt közömbös, hogy házasságból vagy azon kívül született-e a gyermek, ha az ismert szülő nem magyar állampolgár volt. A leszármazás ismertetett szabálya csak a házasságból született gyermeknél volt egyértelmű. Ha a házasfelek valamelyike magyar állampolgár volt, akkor a házasságból született gyermek - néhány kivételtől eltekintve - magyar állampolgárrá vált.7 Amennyiben a gyermek nem házasságból született és a születésekor ismert szülő nem magyar állampolgár volt, a gyermek leszármazással nem válhatott magyar állampolgárrá. Ám az ilyen gyermek családjogi helyzetében a szülők vagy a Csjt. akaratából változás történhetett. Ezek közül a III. Ápt. figyelembe vette a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot, az apaság bírói megállapítását és az utólagos házasságkötést. Ezekről szólt a Csjt-nek a III. Ápt-ben hivatkozott 37-40. §-a. Családjogi tényekkel mindig nem magyar állampolgár nő gyermeke és mindig a születésére visszaható hatállyal vált magyar állampolgárrá. Teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal a magyar állampolgár nő gyermekét magyar állampolgár magáénak ismerte el. Az apaság bírói megállapítása akkor hatott ki a gyermek állampolgárságára, ha magyar állampolgár nő gyermekének apjaként magyar állampolgárt állapított meg a bíróság. Az utólagos házasságkötésnél pedig a magyar állampolgár anya magyar állampolgárral köt házasságot, így a férjét kell a gyermek apjának tekinteni, feltéve, hogy a jogszabályok szerint nem ismert más férfi apasága. Mindhárom esetben leszármazás jogcímén lesz a gyermek magyar állampolgár, azaz a III. Ápt. 1. §-ának a) pontja alapján.8 7
Most eltekintünk a kettős állampolgárság kiküszöbölése miatt kötött kétoldalú szerződések ismertetésétől. De megjegyezzük, hogy az ún. vegyes házasságból született gyermek nem mindig követte magyar állampolgárságú szülőjének állampolgárságát. Erről lásd Bajáki: hív. mű 245. skk. 8 A családjogi tények ex lege ereje miatt valaki akarata ellenére magyar állampolgárrá válhatott, és kéretlen állampolgársága miatt kedvezőtlen helyzetbe kerülhetett. A III. Ápt. szinte szó szerint átvette a II. Ápt. szabályait, midőn így rendelkezett: „Az a nagykorú személy, aki a jelen törvény hatálybelépése után válik... magyar állampolgárrá, a magyar belügyminiszterhez intézett nyilatkozatával bejelentheti, hogy szülőjének magyar állampolgárságát nem kívánja követni. E hatályos nyilatkozatot az utólagos házasságkötés, a teljes hatályú apai elismerés megtörténte, illetőleg az apaságot (anyaságot) megállapító jogerős ítélet tudomásulvételétől számított egy éven belül teheti meg. Külföldön tartózkodó személy a nyilatkozatot a tartózkodási helye szerint illetékes magyar
Az 50 éve született harmadik állampolgársági törvény néhány erényéről
411
Szintén helytelen a leszármazás helyett születésről szólni. A születés jogi ténye - a III. és a IV. Ápt-ben egyaránt - több keletkezési elvet, illetve jogcímet fog össze: a leszármazás, azaz a ius sanguinis elvét, az ország területén való születés, azaz a ius soli elvét, valamint a családjogi tényekkel történő keletkezést. Az állampolgárság keletkezésnek most felsorolt három esetében mindig a gyermek születésére visszaható hatállyal, azaz ex tunc jön létre az állampolgárság, és mindig ex lege. Ám a három keletkezési elv és jogcím több különbséget is takar. A ius soli elve a III. és a IV. Ápt-ben is két esetet fog össze. A III. Ápt. 2. §-ának (2) bekezdése szerint „Mindaddig, amíg külföldi állampolgársága be nem bizonyul, magyar állampolgárnak kell tekintetni azt is, a) aki a jelen törvény hatálybalépése után Magyarország területén született, vagy b) akit mint ismeretlen szülőktől származó személyt a jelen törvény hatálybalépése után Magyarország területén találtak, ha Magyarországon nevelkedik, illetőleg nevelkedett." A IV Ápt. 3. §-ának (3) bekezdése szerint „Ellenkező bizonyításig magyar állampolgárnak kell tekinteni: a) a Magyarországon lakóhellyel rendelkező hontalan Magyarországon született gyermekét; b) az ismeretlen szülőktől származó, Magyarországon talált gyermeket."9 A két törvény eltérő megfogalmazása ellenére is látszik, hogy az a) pontban foglalt eset ugyan az, nevezetesen az ország területén való születés. A b) pont szintén azonos esetről, az ún. talált gyermek esetéről szól. Mindkettő a hontalanság elleni szabály. Az a) pontnál a törvények kimondottan születést említenek. A magyar állampolgárság keletkezését mégsem pusztán a születéshez kötik a törvények, hanem konjunktív feltételként az ország területén való születést írják elő. Klaszszikus értelemben alkalmazzák a ius soli elvét. Márpedig a ius soli nem egyszerűen születéssel való keletkezése az állampolgárságnak. A születés a b) pontnál nem is szerepel, mert a talált gyermek születési helye és ideje ismeretlen. Vélelmet állítottak fel a törvények. Magyar állampolgár lesz a talált gyermek mindaddig, amíg külföldi állampolgársága be nem bizonyosodik. Az ex tunc hatályt egyik törvény sem írja elő, ám nyilvánvaló, hogy kA nyilatkozat bejelentés volt, az állampolgári jogviszony egyoldalú megváltoztatása, amely oldotta a keletkezés erejét. Csak olyan személy „mondhatott le" így a magyar állampolgárságról, aki nagykorúsága alatt vált állampolgárra családjogi ténnyel. 9 Pusztán a pontosság kedvéért jegyezzük meg, hogy az idézet a IV. Ápt. eredeti szövegéből való. A 3. § (3) bekezdésének a) pontját a 2003. évi LVI. törvény ekképpen módosította: „a Magyarországon lakóhellyel rendelkező hontalan szülők Magyarországon született gyermekét". Az eltérés egyetlen szó, a „szülők" betoldása. Ennek jelentőségét most nem fejtjük ki.
412
Pap Gábor
nem keletkezhet a magyar állampolgárság ex nunc hatállyal, mert a talált gyermek magyar állampolgársága a hontalanságot hivatott elkerülni, amiért is a születése és a rátalálása közötti időben sem lehet hontalan. A talált gyermek sem születéssel lesz magyar állampolgár, csak a születésére visszaható hatállyal. 10 A családjogi tényekről pedig már fentebb kimutattuk, hogy a magyar állampolgárság valójában a leszármazás jogcímén keletkezik. Ezen rövid eszmefuttatásnak egyetlen célja a terminológiai pontatlanságból eredő hibás jogi következtetések bemutatása volt, és nem az egyes keletkezési jogcímek részleteinek tárgyalása. Amint arról már szó volt, a II. Ápt. után is sok ember állampolgársága rendezetlen maradt. A III. Ápt. viszonylag egyszerű jogi eszközzel kezelte a helyzetet. „1. § (1) Magyar állampolgár az, aki: [...] c) a jelen törvény hatálybalépésekor magyar állampolgár volt, hacsak állampolgárságát el nem vesztette. [...] 2. § (1) Azt, aki személyi igazolvánnyal, illetőleg magyar útlevéllel vagy annak megfelelő személyi okmánnyal rendelkezik, vagy abba mint gyermeket vagy gondnokoltat bejegyezték, továbbá azt, akit gyermekvédő otthon nyilvántartó könyvébe jegyeztek be, az ellenkező bizonyításáig magyar állampolgárnak kell tekinteni." Az első rendelkezés az állampolgársági törvények időbeli hatályával magyarázandó. A magyar állampolgársági törvényeknek nincs visszaható hatálya, még akkor sem, ha az állampolgársági ügy megoldása az új törvény szerint kedvezőbb volna.11 A III. Ápt. a korábbi törvények szabályai szerint létrejött és megszűnt állampolgársági jogviszonyokat tudomásul vette, azokba nem avatkozott bele. Az idézett törvényhely a III. Ápt. hatálybalépésekor fennálló állampolgárságot elismerte. Ugyan ez a hozzáállás az okirattal igazolt állampolgárságnál is, azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy a törvényben felsorolt okiratok hitelessége vitatható volt. A törvény a magyar állampolgárság fennálltát csak 10
A talált gyermek esetének megítélése nem egységes. Osztjuk Szamel Lajos nézetét. Vő. BeérKovács-Szamel: Magyar államjog. Szerk. Beér János, Tankönyvkiadó, Budapest, 1960, 187. o. Másképpen magyarázta a talált gyermek esetét Bajáki Veronika. Vö. A magyar állampolgárság (Megszerzése és elvesztése a gyakorlatban.) Szerk. Besnyő Károly, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1982, 53-54. o. 11 A visszaható hatály tilalmát csak a IV. Ápt. mondta ki, előtte egyik törvény sem tartalmazott erről előírást. Az állampolgársági törvények visszaható hatályának tilalmáról a szakirodalomban megoszlanak a vélemények. Az eltérő álláspontok nem vitatják a visszaható hatály tilalmát, csak más okokkal magyarázzák. Erről lásd. Beér-Kovács-Szamel: hiv. mű 186. o., Bajáki: hiv. mű 80.82. o., és Fűrész: hiv. mű 88. o.
Az 50 éve született harmadik állampolgársági törvény néhány erényéről
413
megdöntheti) vélelemnek tekintette, amennyiben kizárólag ezek az okiratok igazolták az állampolgárságot. AII. Ápt. szerint csak férfi honosításának hatálya terjedhetett ki a házastársra - a feleségre - , ha a honosítást a feleség is kérte. A III. Ápt. itt a férfiakat hozta a nőkkel azonos helyzetbe, amikor a honosítás hatályának kiterjedését nem korlátozta a feleségre. )rA házastárs honosításának hatálya csak akkor terjed ki a másik házastársra, ha a honosítást ez utóbbi is kérte." - szólt a 9. § (2) bekezdése. Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a III. Ápt. vitathatatlan érdeme volt a nők és gyermekek jogainak elismerése, az őket hátrányosan érintő állampolgársági szabályok kiiktatása és megváltoztatása. A nemek közötti egyenjogúságot és a gyermekek jogait biztosító szabályainak javát megtaláljuk a IV. Áptben is, bár néhol eltérő megfogalmazással. A mai szabályok szövegének eltérése egyáltalán nem jelenti azt, hogy a nők és a gyermekek jogai a hatályos Ápt-ben több és körültekintőbb biztosítékot kaptak.
Über einige Tugenden des 50 Jahre alten dritten Staatsbfirgerschaftsgesetzes Zusammenfassung Das dritte Staatsbürgerschaftsgesetz Ungarns ist im Jahre 1957 geboren. Diese Studie beschreibt die Zustände vor dem Gesetz, vor allem die diskriminativen Regeln des zweiten Staatsbürgerschaftsgesetzes. Eine große Tugend des dritten Staatsbürgerschaftsgesetzes war, dass es die Diskriminierung zwischen den Geschlechtern beseitigte, und die Gleichberechtigung von Kindern und Frauen sicherte. Die Studie geht auf die Veränderungen auf ungarischer und internationaler Ebene ein, die auf das dritte Staatsbürgerschaftsgesetz auswirkten: die Verfassung von 1949, das neue Familiengesetz und die internationalen Dokumente über die Gewährung der Gleichberechtigung von Frauen. Sie stellt die Regeln der Entstehung der Staatsbürgerschaft dar, die die diskriminativen Vorschriften und die Geltung ius sanguinis und ius soli (des Abstammungs- bzw. Territorialprinzips) aufhoben. Sie analysiert einige dogmatische Fragen des ungarischen Staatsbürgerschaftsrechts, insbesondere die Unterschiede zwischen der Entstehung und dem Erwerb der Staatsbürgerschaft.
