2. (2007), pp

Sectio Juridica et Politica, Miskolc, TomusXXV/2. (2007), pp. 487-505 ADALÉKOK A JOGHARMONIZÁCIÓHOZ, MINT SZABÁLYOZÁSI TECHNIKÁHOZ, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A DIREKTÍVÁRA, MINT A JOGHARMONIZÁCIÓ FŐ ESZKÖZÉRE VATTAY ÉVA* Bevezető gondolatok 2004 májusa óta hazánk egy nemzetállamok alkotta sajátos közösség, az Európai Unió tagja. Az európai integráció nem egy cél nélküli jelenség, hanem ezzel ellenkezőleg, egy előre meghatározott cél elérését szolgálja. Az Európai Gazdasági Közösséget (a továbbiakban EGK) létrehozó Római Szerződés (a továbbiakban RSZ)1 az együttműködés alapvető céljaként a közös piac megvalósulását jelölte meg. 2 A cél elérését azonban számos objektív és szubjektív tényező akadályozhatja, hátráltathatja, kevésbé kedvező esetben meg is hiúsíthatja, ezért fontos kijelölni a cél megvalósulását elősegítő eszközöket. Ezeket az eszközöket deklarálta - illetve deklarálja - a RSZ 3. cikke az alábbiak szerint: a vámok, mennyiségi korlátozások, és az ezekkel azonos hatású intézkedések felszámolása; vámunió létesítése és közös kereskedelem politika folytatása a kívülálló országokkal szemben; az áruk és szolgáltatások mellett a tőke és a munkaerő szabad áramlásának biztosítása; közös mezőgazdasági, közlekedési és versenypolitika; jogharmonizáció. 3 Az integráció mélyülése - vagyis a célrendszer szélesedése - természetesen maga után vonta az eszközrendszer bővülését is. Amint arra utaltunk, számos körülmény lassíthatja az eredmény elérését, ilyen lehet többek között a nemzeti jogrendszerek szabályai közötti lényeges eltérések. Nem véletlen tehát, hogy a közös piac - mint cél - létrejöttéhez a RSZ eszközként rendeli a jogharmonizációt. A tagállamoknak pedig eleget kell tenniük a RSZ-ből eredő kötelezettségeiknek, vagyis ebben az esetben harmonizálniuk kell jogi normáikat. A továbbiakban a jogharmonizáció bemutatására teszünk kísérletet, különös hangsúlyt helyezve a direktívára, mint a harmonizáció alapvető eszközére. ' DR. VATTAY ÉVA doktoijelölt Miskolci Egyetem AJK, Közigazgatási Jogi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros A továbbiakban a RSZ alatt a többször módosított EK-Szerződés jelenleg hatályos szövegét értem. 2 RSZ 2. cikk 3 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról. Hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2005. 30. o.

488

Vattay Éva

1. A jogharmonizáció fogalma Számtalan alkalommal hajlamosak vagyunk meghatározott jelenségeket a 20. század találmányának, eredményének vélni. így vagyunk ezzel, amikor akár az európai integrációról, akár a jogharmonizációról beszélünk, holott mindkét jelenség gyökerei hosszú időre nyúlnak vissza. Ahogy éles vita övezte - illetve övezi - az európai integráció létezésének indokoltságát, éppen úgy a történelem folyamán sokan és sokszor foglaltak állást hol a jogi normák kontinensen belüli egységességének, hol pedig a jogi szabályozás különbözőségének kívánalma mellett. Ebben a vitában a természetjog volt az az irányzat, amely fontosnak vélte a jog egységesítését, a történeti jogi iskola pedig a jog sokszínűségének szükségessége mellett érvelt. A történeti jogi iskola tanítása szerint a nemzeti jogok közötti különbözőség, sokféleség felel meg az igazság parancsának. Annak ellenére, hogy elméleti szinten elfogadható Savigny és követőinek tanítása, az mégis tagadhatatlan, hogy a jog tagoltsága számos problémát vet fel. Már a 9. századi források alátámasztják ezt, a következők szerint: „Gyakran előfordul, hogy öt együttmenő vagy élő ember közül mindegyik külön saját joga alatt él." Éppen ezért gyakori kérdés volt a tárgyalásokon a „Milyen törvény szerint élsz?" 4 A jog tagoltsága azonban nemcsak a jogalkalmazást nehezítette, hanem hátrányos következményekkel járt a kereskedelmi, gazdasági viszonyokra, valamint jogbizonytalanságot is eredményezhetett. Mindezt kiválóan megvilágítja Voltaire lócsere-jogrendszercsere hasonlata, mely szerint „az utazó, utazásai során minden postakocsi állomáson a lovakkal együtt jogot is cseréljen" 5 Ezt aktualizálta napjaink viszonyaira Hugh Beale angol jogász: „az EK-n belül még ma is sokszor jogrendszert kell váltani tankolásonként, sőt helyenként még ennél is gyakrabban" 6 Mindezek alapján elfogadható a másik irányzat, a természetjog tanítása, mely szerint „a jog egységesítése jó és kívánatos, a jog tagoltsága viszont a világ tökéletlenségeinek sorába tartozik és ellentétes az értelemmel" 7 A 19. század nem kedvezett a jogi univerzalizmusnak, tekintettel arra, hogy ebben az időszakban láttak napvilágot a nagy nemzeti magánjogi kódexek, melyek révén az addigi csekély mértékben meglévő univerzalizmus háttérbe szorult. Az említett törvénykönyvek megalkotása során azonban figyelembe vették az egyes országokon belüli, partikulárisán érvényesülő szabályokat, és igyekezték egységesíteni a meglévő szabályozást. Ilyen módon a 19. századtól kezdve a jogösszehasonlítás egyre meghatározóbb szerephez jutott, jelentősége A

Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció. Hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2005. 411-412. o. 5 Uo. 412. o. 6 Uo. 602. o. 7 Uo. 41 l.o.

Adalékok a jogharmonizációhoz, mint szabályozási technikához...

489

pedig igazán a 2. világháború után nőtt meg, amikor is a jogközelítés és a jogegységesítés eszközévé vált.8 Ahhoz hogy meghatározhassuk mit is fed a jogharmonizáció kifejezés, összehasonlító módszert kell alkalmaznunk, fel kell tárni a jogegységesítés és a jogharmonizáció közötti különbségeket. A jogegységesítés a tágabb fogalom, „több ország között egyforma jog létrehozására irányul" 9 , teljes mértékben uniformizáló jellegű szabályozási technika. Egységesíteni kívánja az államok jogi szabályait, viszont ez nem jelenti azt, hogy minden egyes jogterületet azonos mértékben érintene. Különösen a gazdasággal összefüggő szabályok terén nagy az igény az uniformizáltságra. A jogharmonizáció az egységesítéssel szemben kevésbé erőteljes jellegű szabályozási eszköz, hasonló elemek vagy megoldások alkalmazását jelenti, melynek célja a jogrendszerek közötti eltérések mérséklése, így azok közelítése, vagy közel egyenértékűvé tétele. 10

2. Elméleti alapvetés a közösségi jogharmonizáció kapcsán A jogközelítést, az egyes nemzeti jogrendszerek közötti különbözőségek csökkentésének gondolatát nemcsak a különböző nemzetközi szervezetek - úgy mint például az UNIDROIT, az Európa Tanács - karolták fel a 20. század folyamán, hanem az 1957-ben létrehozott EGK is. Az Európai Közösségnek (a továbbiakban EK), mint európai integrációs szervezetnek a gyakorlat számára egyik legnagyobb hatású tevékenysége - a négy alapszabadság, azaz az áruk, a szolgáltatások, a személyek és a tőke szabad áramlásának biztosítása, és ezek megvalósulásának védelme mellett - a tagállami jogok harmonizációja.11 A jogharmonizáció nem egy egyszeri aktus, hanem egy állandóan működő mechanizmus, szabályozási technika, melynek jelentősége folyamatosan növekszik. Alig található még egy ilyen közösségi intézmény, amely ennyire egyértelműen felfelé ívelő tendenciát-mutatna. Ismeretes, hogy az EK történetében időnként megjelenik az euroszkepticizmus, különféle - akár gazdasági, akár politikai - okok eredményeképpen gyengül az együttműködés szükségességének támogatottsága. A jogharmonizáció azonban mind az együttműködés intenzí-

8

Uo. 413-415.0. Uo. 415.0. 10 Uo. 416. o. 11 Vámay Emő-Papp Mónika: Az Európai Unió joga. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2005. 521.0.

9

490

Vattay Éva

vebb fokán, mind pedig a kibővítés, azaz az extenzív fejlődési szakaszban egyaránt kiemelt téma.12 A tagállamok a kezdetek óta jogrendszereik közelítésére törekednek, nem pedig azok egységesítésére, a cél tehát nem egy egységes jog kialakítása, hanem az, hogy jogszabályaikat hasonlóvá tegyék, megszüntetésre kerüljenek a számottevő különbségek. A jogharmonizáció nem egy önmagáért való tevékenység, hanem előre meghatározott célhoz rendelt mechanizmus.13 Különbséget tehetünk egy tágabb és egy szűkebb értelemben vett cél között. Szűkebb értelemben a harmonizáció célja, hogy a Közösség egész területén a szabályozási közeg, a különböző szervezeti, működési előírások, a technikai jellemzőkre vonatkozó szabályok egymáshoz közelítsenek, bizonyos standardoknak megfelelőek legyenek. Ennek megvalósulása elsősorban a piaci szereplők által megkívánt érdek, hiszen ezáltal kiszámíthatóbbá válnak a viszonyok, költségcsökkentésre ad lehetőséget stb.14 Már az 1957-ben aláírt RSZ is gazdasági célhoz kötötte a jogközelítési tevékenységet, a 3. cikk h) pontja értelmében a Közösség tevékenységei olyan mértékben foglalják magukban a tagállamok jogszabályainak közelítését, amilyen mértékben az a közös piac működéséhez szükséges. Tehát eredetileg az alapító tagállamok a jogharmonizációt kifejezetten konkrét gazdasági célhoz kötötték.15 Az integráció elmélyülésével párhuzamosan azonban bővült a célrendszer is - ennek alapján beszélhetünk tágabb értelemben vett jogharmonizációs célról - , a célok között már ott szerepel többek között a környezetvédelem, fogyasztóvédelem is. Eredetileg tehát a jogharmonizáció első számú terepe a közös piac volt, az integráció mélyülésével egyidejűleg azonban bővült a jogközelítésbe bevonható területek száma. Ilyen újabb terep többek között a büntetőügyekben való együttműködés, ugyanis az Uniós Szerződés 31. cikke kimondja, hogy a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködésre vonatkozó közös fellépés magában foglalja a tagállamokban alkalmazandó szabályok olyan mértékű öszszeegyeztethetőségének biztosítását, amely az ilyen együttműködés javításához szükséges. Az előbb említett c) ponton kívül az e) pont is a jogközelítés lehetőségét biztosítja, mivel olyan intézkedések fokozatos elfogadását teszi lehetővé, amelyek a szervezett bűnözés, a terrorizmus, valamint a tiltott kábítószerkereskedelem területén szabályozási minimumokat határoznak a meg a bűncse-

12

Kecskés i. m. 584. o. Uo. 585. o. 14 Vámay-Papp: i. m. 521. o. 15 A RSZ 94. cikkének rendelkezései még inkább erősítik a célhoz kötöttséget, mivel ez a cikk olyan irányelvek elfogadására ad lehetőséget, amelyek törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezések közelítésére irányulnak, és közvetlenül érintik a közös piac megteremtését vagy működését. 13


491

lekmények tényállási elemeire és a büntetési tételekre vonatkozóan. Ebben a pillérben a jogharmonizációt elősegítő eszköz a kerethatározat. 16 Mielőtt azt vizsgálnánk meg, hogy honnan is ered a tagállamok jogharmonizációs kötelezettsége, érdemes néhány terminológiai kérdést tisztázni. Maga a RSZ három kifejezést használ a jogharmonizáció kapcsán, ezek a következők: harmonizáció („harmonization"), közelítés („approximation"), valamint koordináció („coordination"). A RSZ az „Approximation of laws" - azaz a Jogszabályok közelítése - fejezetcím 17 keretében tartalmazza a jogharmonizációval kapcsolatos legfontosabb és alapvető rendelkezéseket, valamint a már említett 3. cikk h) pontjában is ez a kifejezés szerepel. Ugyanakkor a „harmonization" kifejezés olvasható például a forgalmi adókkal összefüggésben a 93. cikkben. A 46., 47. cikkekben pedig már a „coordination" utal a nemzeti jogrendszerek különbözőségeinek csökkentésére. A terminológiai eltérések ellenére mindhárom kifejezés hasonló eszközöket és tevékenységeket foglal magában, így elhatárolásuk a gyakorlat szempontjából nem releváns.18 Visszatérve arra a kérdésre, hogy honnan ered a tagállamok jogharmonizációs kötelezettsége, a választ a RSZ 10. cikke, az ún. hűség klauzula adja meg. A cikk értelmében a tagállamok kötelesek megtenni mindazokat a megfelelő általános vagy különös intézkedéseket, amelyek az e szerződésből, illetve a Közösség intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségeik teljesítésének biztosítása érdekében szükségesek. A klauzula a tevőleges magatartási kötelezettségen kívül tartózkodási kötelezettséget is magában foglal, ugyanis a tagállamok kötelesek tartózkodni minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti e szerződés célkitűzéseinek megvalósítását. Mindezek alapján köteles tehát a tagállam meghozni az adott jogharmonizációs célú jogi normákat. Nem csupán az vet fel érdekes kérdéseket, hogy mi a jogalapja a tagállamok jogharmonizációs kötelezettségének, hanem az is, hogy milyen terjedelmű ez a kötelezettség, vannak-e korlátai. Az ésszerűség által megkívánt korlátok természetesen vannak, hiszen nem volna értelme például egy tengerparttal nem rendelkező tagállamot azzal a kötelezettséggel terhelni, hogy hozzon nemzeti szabályozást a tengeri kikötők működtetésére. 19

16

Vámay-Papp: i. m. 521. o. RSZ 94-97. cikk 18 Kecskés: i. m. 584-585. o. 19 Uo. 588. o. 17

492

Vattay Éva

3. A jogharmonizáció típusai Ahhoz, hogy a jogharmonizációt tipizálni tudjuk, elöljáróban el kell hogy fogadjuk azt az állítást, mely szerint a jogharmonizáció elsődleges és legmeghatározóbb eszköze az irányelv. Az irányelveken alapuló jogharmonizációnak két alapvető típusát különböztethetjük meg, egyrészt a totális harmonizációt, másrészt pedig a minimum harmonizációt. Kezdetben a meglehetősen szigorú és részletes szabályokat tartalmazó irányelveken alapuló, úgynevezett totális - teljes - jogharmonizáció volt a jellemző. A totális jogharmonizáció alig biztosít mozgási szabadságot a tagállamok számára, iskolapéldájának a Tanács által 1962. október 23-án kiadott irányelv tekinthető.20 Annak ellenére, hogy az ilyen mértékben uniformizáló direktívák biztosíthatják a legnagyobb mértékben a tagállami jogrendszerek szabályainak közelítését, ugyanakkor a gyakorlat számára túlságosan sok megoldandó problémát vetnek fel. Az ilyen irányelvek hátránya, hogy elfogadásuk nehézkes és hosszú időt vesz igénybe - sőt, egyes esetekben, bizonyos területeken az elfogadásuk a nemzeti érdekek erős ütközése miatt lehetetlen is volt21 - , továbbá kevésbé vannak tekintettel az egyes nemzeti jogrendszerek sajátos jellemzőire, a tradíciókra, ráadásul maradéktalan és garantált sikert sem biztosítanak, mivel a tagállamok érdekeik maximális figyelembevételét követelik meg. 22 A fentebb vázolt nehézségeket felismerve a nyolcvanas évektől kezdődően az ún. opcionális irányelvek terjedtek el. Az opcionális irányelvek sokkal nagyobb mozgásteret biztosítanak a tagállamok számára, ennek folytán kisebb a tagállami ellenállás, így egyszerűbb az elfogadásuk is. A lazább stílusú opcionális irányelvek amellett, hogy a tagállamok számára viszonylagos szabadságot adnak a közösségi szabályok átültetése során, egyes esetekben még a saját korábbi szabályozásuk és az irányelv által ajánlott normatartalom között is adott a választás lehetősége. 23 Az opcionális direktívákat tekintjük az irányelvek második generációjának, és bár nem képesek olyan mértékben közelíteni a tagállami szabályokat, mint ahogy az uniformizáló jellegű totális irányelvek, azonban szerepük különösen jelentős, mivel általuk olyan területeken is lehetőség van az eltérő nemzeti szabályanyag közelítésére, ahol az korábban elképzelhetetlen volt.24 Az Egységes Európai Okmány idejére már az ún. minimum harmonizáció lett az uralkodó szabályozási mód, mely „az egyes kérdések rendezését a tagál20

Uo. 587. o. Horváth: i. m. 266. o. 22 Kende Tamás-Szűcs Tamás: Európai közjog és politika. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 555. o. 23 Kecskés: i. m. 588. o. 24 Horváth: i. m. 266-267. o. 21


493

lamoknak hagyja meg, és az általános szabályozási elvek lefektetése mellett csak addig a minimális mértékig szabályoz, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a tagállami szabályozások ténylegesen harmonizáltak legyenek" 25 Az irányelv26 tehát csak egy minimum értéket határoz meg, a tagállamok fenntarthatnak, illetve hozhatnak szigorúbb nemzeti előírást, mivel a közösségi norma nem „padlóplafon" jellegű, hanem csak a „legkisebb közös többszöröst" állapíthatja meg.27 A minimum harmonizáció révén a Közösség egyrészt megszabadult a túlzott mértékű szabályozás terhétől, másrészt visszaadta a tagállamok számára jogalkotási szuverenitásuk egy részét.28 A minimum harmonizációval ellentétes előjelű a maximum harmonizáció, itt ugyanis a harmonizációs rendelkezés nem egy minimum, hanem egy maximum értéket határoz meg, amelytől a tagállamok alacsonyabbat meghatározhatnak. Erre példaképp felhozhatók a környezettel kapcsolatban megalkotott irányelvek, ugyanis a megengedett szennyezőanyag-tartalomra egy maximum értéket adnak meg, a tagállamok azonban ettől alacsonyabbat is előírhatnak.29 Ritkán előfordulhat az is, hogy egy adott területen nincs nemzeti szabályozás, ezért a Közösség normaalkotása számolja fel a hiányt. Ilyenkor tehát gyakorlatilag nem jogközelítésről beszélünk, hanem eredeti jogalkotásról a Közösség szintjén. A harmonizáció lehet részleges is, itt a tagállamnak azt kell biztosítania, hogy a forgalomba kerülő termékek megfeleljenek a közösségi jog rendelkezéseinek. Csak tágabb értelemben véve sorolhatjuk a kölcsönös elismerés elvét jogharmonizációs szabályozási technikának. A kölcsönös elismerés azt jelenti, hogy a Közösség előírja a tagállamok számára, hogy ismerjék el egymás szabályait. Ennek eredményeképp pedig közeled(het)nek az eltérő nemzeti szabályok. Végül a tagállami szabályok közelítését célozzák azok a jogelvek is, melyeknek célja, hogy megakadályozzák a már egyszer kialakult viszonylagos egység megbontását. A már közelített szabályozás későbbi széttartásának megakadályozását szolgálja például a közösségi jog elsőbbségének elve, valamint az előfoglalás elve is.30

25

Kende-Szűcs: i. m. 555-556. o. Példaképp felhozható a Második Bankirányelv, amely a hitelintézetek esetében minimum öt millió euró alaptöke előírását követeli meg a tagállamoktól. Vámay-Papp: i. m. 523. o. 27 Kende-Szűcs: i. m. 555. o. 28 Kormány Attila: Jogharmonizációs eredmények és kihívások az Európai Unióban. Európai Tükör, 2006. 2. sz. 87. o. w Vámay-Papp: i. m. 523. o. 30 Uo. 523-524. o. 26

494

Vattay Éva

4. A jogharmonizáció eszközei Amint azt már említettük, a jogharmonizáció egy funkcióhoz kötött tevékenység, a tagállamok jogi normáinak olyan mértékű közelítését jelenti, amely a közös piac működéséhez szükséges. Itt érdemes arra utalni, hogy az Európai Uniós Szerződés változtatott a 3. cikk h) pontjának szövegezésén, ugyanis míg a Maastrichti Szerződést megelőzően a tagállamok a „közös piac megfelelő „proper" - működéséhez szükséges mértékben" voltak kötelesek jogrendszereik közelítésére, addig 1993. november l-jével kikerült a „megfelelő" - „proper" kifejezés, és így a „közös piac működéséhez szükséges mértékben" kötelesek a tagállamok jogrendszereik harmonizálására.31 A közös piac működésének biztosítását szolgálja a RSZ-nek egy egész fejezete - amelyre már utaltunk a terminológiai problémák kapcsán - , melynek címe: Jogszabályok közelítése, a terjedelmi korlátok miatt azonban nincs lehetőségünk erre részletesen kitérni. A jogközelítés egy dinamikus, folyamatosan működő mechanizmus a Közösség életében. Nemcsak a jogharmonizáció célja bővült az idők folyamán, hanem az eszközrendszere is. Egészen az Egységes Európai Okmány hatályba lépéséig gyakorlatilag a közösségi jog szekunder jogforrásai közül csak az irányelveknek volt harmonizációs funkciójuk. Azzal, hogy beiktatásra került a 95. cikk32, megteremtődött a lehetőség arra, hogy az irányelven kívül más „intézkedés", vagyis a direktíván kívüli egyéb közösségi aktus is szerepet vállalhasson a nemzeti jogrendszerek közötti eltérések csökkentésében. A Tanács számára adott felhatalmazás ugyanis „intézkedés" elfogadásának lehetőségét biztosítja - „adopt the measures for the approximation" - , ami egy határozatlan jogfogalom, lehet akár rendelet, de akár ajánlás is.33 Továbbá a harmonizáció eszközei közé sorolható még a határozat és a vélemény is, valamint az Európai Bíróság ítéleteiben megfogalmazott jogelvek, mint például a közösségi jognak a nemzeti joggal szembeni elsőbbsége, a közvetlen és közvetett hatály elve stb.34 Tekintettel arra, hogy a jogharmonizációs eszköztár bővülése ellenére a jogközelítés legalapvetőbb eszköze továbbra is a direktíva, ezért elsősorban ennek a bemutatására törekszünk részletesebben. 31

Kecskés: i. m. 604. o. RSZ 95. cikk (1) „Ha e szerződés másként nem rendelkezik, a 14. cikkben meghatározott célkitűzések megvalósítására - a 94. cikktől eltérve - a következő rendelkezéseket kell alkalmazni. A Tanács a 251. cikkben megállapított eljárásnak megfelelően és a Gazdasági és Szociális Bizottsággal folytatott konzultációt követően elfogadja azokat a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére vonatkozó intézkedéseket, amelyek tárgya a belső piac megteremtése és működése." 33 Kecskés: i. m. 601. o. 34 Fazekas Judit: Jogharmonizációs feladatok a csatlakozás után. Európai Tükör, 2004. 3. sz. 22. o. 32


495

4.1. Az irányelv, mint jogharmonizációs eszköz Az irányelv egy olyan közösségi jogi aktus, amely csupán az elérendő célokat illetően kötelezi a címzett tagállamokat. A kitűzött cél megvalósításának formáját, az eljárások és eszközök megválasztását és saját jogrendszerbe illesztését átengedi a tagállamoknak. A direktívának - szemben a rendelettel - nincs közvetlen hatálya, tehát azt át kell ültetni,35 be kell építeni a nemzeti jogrendszerbe az átültetési határidőn belül. A nemzeti jogrendbe illesztés módját tekintve a tagállam lényegében „szabad kezet" kap, mivel a RSZ-ben nem találhatunk az átültetés nemzeti eszközeire vonatkozó szabályokat, így a cél elérését biztosíthatja akár egy új jogszabály megalkotásával, akár pedig már meglévő módosításával is.36 Ezt a hiányt igyekszik pótolni az Európai Bíróság joggyakorlata, mely hármas követelményt támaszt: az adott nemzeti jogforrás legyen jogilag érthető, feleljen meg a jogbiztonság elvének, és ne ébresszen kétséget az állampolgárokban jogaikat és kötelezettségeiket illetően. Amennyiben ezt rávetítjük hazánk jogrendszerére, akkor a törvény, a kormányrendelet és a miniszteri rendelet felel meg e követelményeknek, tehát ezek a jogforrások lehetnek az átültetés eszközei.37 Formai szempontból nem lenne hibás lépés önkormányzati rendeleti formában történő átültetés sem, azonban gyakorlati okok miatt célszerű ezt elkerülni.38 A három konjunktív követelmény alapján tehát úgy tűnik, hogy elsősorban a törvényi formában történő jogharmonizáció a tagállamok számára preferálandó eszköz. A rendelet hatékonyabb jogharmonizációs eszköz az irányelvnél, mivel egy olyan általános hatályú közösségi jogi aktus, amely kötelező, és közvetlenül alkalmazandó, nem igényli a tagállamtól külön jogszabály kibocsátását. A jogbiztonság elvének is jobban megfelel, hiszen nincs átültetési kötelezettség, megalkotásával valódi közösségi jog képződik, továbbá, mivel nincs szükség a tagállami jogalkotó - többnyire hosszadalmas - jogalkotási tevékenységére, éppen ezért e fok kimaradása folytán gyorsabban elérhető az adott területen a nemzeti jogrendek közelítése. 39 A rendeletet nemcsak, hogy nem szükséges, hanem tilos is átültetni, sőt ez utóbbi magában foglalja a dereguláció kötelezettségét is, azaz „a rendelet által szabályozott területen nem lehetnek hatályban akár a rendelettel ellentétes, akár azzal megegyező tartalmú normák." 40 Mivel minden tagállamot ugyanolyan formában kötelezi a rendelet, ezért a szóban forgó szabályozási terü35

A transzformációt biztosító tagállami jogalkotási lépést nevezzük átültetésnek. Horváth: i. m. 256.0 37 Fazekas: i. m. 19. o. 38 7001/2005. (IK 8.) IM irányelv a jogharmonizációs célú jogalkotásról, 184. pont 39 Kecskés i. m. 601. o. 40 Fazekas: i. m. 19. o. 36

496

Vattay Éva

leten egységességet alakít ki a Közösségen belül, viszont nem veszi figyelembe akár a tagállamonként is eltérő gazdasági-társadalmi környezetet, éppen ezért habár „hatékony megoldásnak tűnik a Közösség szempontjából, mint jogharmonizációs eszköz, de egyáltalán nem biztos, hogy a tagállami végrehajthatóság szempontjából is az."41 Amennyiben tehát össze akarjuk hasonlítani a rendeletet, illetve az irányelvet, akkor a legjelentősebb különbség, hogy míg a rendelet deregulatív, addig a direktíva regulatív hatású harmonizációs eszköz, tehát a rendelet alapvetően nemtevési kötelezettséget ró a tagállamra, az irányelv ezzel ellenkezőleg normaalkotást vár el. További eltérés, hogy a rendelettel szemben, a már implementált irányelv akár a nemzeti jogi sajátosságokat is tükrözheti. Összességében tehát az mondható el, hogy a rendelet ,jogegységesít", a direktíva pedig ,jogharmonizál" 42 Az irányelv implementálási kötelezettség teljesítése komoly és rendkívül körültekintő munkát igényel a tagállami jogalkotótól. Mivel a tagállamot „csak" az irányelvben kitűzött cél köti, ezért a cél megvalósítását szolgáló eszköz megválasztása során - lényegében - szabadságot élvez. Ugyanakkor a feladat nehézségét jelzi, hogy átlagosan minden egyes direktíva átültetéséhez legalább 15 nemzeti jogszabály kibocsátására van szükség.43 Továbbá az átültetés sikerességét befolyásolhatja a közösségi jogi norma minősége, milyensége. A közösségi jogi normával szemben támasztható követelmény, hogy legyen egyértelmű, világos, határozott, könnyen érthető, tömör, precíz, ne ébresszen kétséget az olvasóban a norma tartalmát illetően. Amennyiben a Közösség által kibocsátott aktus megfelel az előbb említett feltételeknek, még akkor is adódhatnak nehézségek az átültetés során, mivel a tagállam jogi cselekvése számottevő mértékben azon múlik, hogyan értelmezi a közösségi jogszabályt, az adott irányelvet. Mindezek alapján tehát hangsúlyozni kell, hogy a közösségi jogi norma megfelelő minőségű fordítása elsődleges fontosságú. 44 4.1.1. A Bizottság ajánlása a belső piacot érintő irányelveknek a nemzeti jogba történő átvételéről Az implementáció hatékonyságának, a jogharmonizáció e r e d m é n y e s s é g é n e k növelése céljából a Bizottság 2004. július 12-én egy ajánlást fogadott el a belső piacot érintő irányelveknek a nemzeti jogba történő átvételéről, melyben meg-

41

Kormány: i. m. 89. o. Uo. 88-89. o. 43 Ez jelenthet különböző, de akár azonos szintű nemzeti jogszabályokat is. Fazekas: i. m. 27. o. 44 Kormány: i. m. 90. o.

42


497

fontolandó tanácsokat ad a tagállamok számára a jogharmonizációs kötelezettségük teljesítésének segítése érdekében.45 Az ajánlás első szerkezeti egységében azoknak az okoknak és tényeknek a felsorolására kerül sor, amelyek a Bizottságot az ajánlás kibocsátására vezették, ezek közül az alábbiak érdemelnek kiemelést: Az irányelv implementálása során a tagállamok megválaszthatják az átvétel formáját és módját, azonban az elérendő eredmény és az előírt határidő tekintetében kötve vannak a direktívában foglaltakhoz. Az Európai Tanács csúcstalálkozóin folyamatosan sürgeti a tagállamokat, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonítsanak a belső piaci irányelvek nemzeti jogba történő átvételének. Az Európai Parlament, a Gazdasági és Szociális Bizottság, a Régiók Bizottsága számos alkalommal aggodalmát fejezte ki a tagállamok gyenge teljesítményét illetően a belső piaci irányelvek helyes és megfelelő időben történő átvétele során. A tagállamok rendszeresen nem tesznek eleget implementációs kötelezettségüknek az előírt időintervallumon belül. A belső piaci irányelveknek mind a késedelmes, mind pedig a helytelen átvétele kárt okoz az üzleti vállalkozásoknak, és az állampolgároknak, mivel gyakran jogaiktól fosztja meg őket. A Bizottság prioritásként kezeli, hogy nyomatékos jogi lépéseket tegyen a késedelmes vagy helytelen implementálásért, igyekszik fokozni az egymásra gyakorolt nyomást azzal, hogy az átvételi eredményeket mutató eredménytáblát rendszeresen közzéteszi. A Bizottság kész segíteni a tagállamoknak, de a helyes és időben történő átvételről való gondoskodás kötelezettsége a tagállamokat terheli. Az Európai Bíróság ragaszkodik azon álláspontjához, hogy a tagállamok nem hivatkozhatnak belső jogrendszerükben meglévő rendelkezésekre, gyakorlatokra vagy körülményekre, amennyiben az átültetés során késedelmesen vagy hibásan cselekednek. Egyes tagállamok jobb eredményeket produkálnak az implementációs kötelezettség teljesítése során, ez pedig hatékonyabb struktúrák és gyakorlatok meglétét jelenti, viszont egyik tagállam sem büszkélkedhet tökéletes eredményekkel, ezért törekedniük kell teljesítményük javítására. A nemzeti parlamenthez benyújtott végrehajtási rendelkezés tervezetéhez csatolni kell egy nyilatkozatot, mely arról nyújt tájékoztatást, hogy a tervezet egészében vagy részben veszi át a direktívát. Nemcsak a nemzeti parlamen45

A Bizottság ajánlása a belső piacot érintő irányelveknek a nemzeti jogba történő átvételéről, 2005/309/EK.

498

Vattay Éva tet, hanem a Bizottságot is értesíteni kell arról, hogy részben vagy egészben kerül átvételre az irányelv, továbbá arról is, hogy a rendelkezések valószínűleg megfelelnek-e a közösségi jognak. Elképzelhető, hogy az implementálás során az irányelvben megfogalmazottakon kívüli feltételeket és követelményeket is bele foglalnak a nemzeti jogszabályba, ez azonban akadályozhatja a Közösség által elérendő cél megvalósulását.

A vázolt tények és okok figyelembevételével a Bizottság az alábbiakat ajánlja a tagállamok figyelmébe: A tagállamok tegyék meg azokat a strukturális, egyéb lépéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a belső piaci irányelvek helyes és időben történő átültetésére vonatkozó jogi kötelezettségeik állandó megsértése mögött rejlő okokkal haladéktalanul és hatékonyan foglalkozzanak. A tagállamok vizsgálják meg a Bizottság által - a mellékletben - javasolt gyakorlatot, és ennek alapján fogadják el azokat a jogintézményeket, amelyek révén az átvétel gyorsasága, minősége során pozitív eredményeket fognak elérni. A tagállamok állítsanak össze egy jegyzéket azon belső piaci direktívákról, amelyeket csak részben vettek át, és tájékoztassák az üzleti vállalkozásokat és az állampolgárokat arról, hogy az átvétel ellenére bizonyos körülmények között az át nem vett irányelvek alapján jogokkal rendelkeznek. A tájékoztatást elérhetővé kell tenni legalább egy kormányzati weboldalon. A nemzeti végrehajtási rendelkezés tervezetét egy nyilatkozattal kell ellátni, mely információval látja el a tagállami törvényhozást arról, hogy a tervezet mennyiben felel meg a közösségi jognak, az irányelv egészének vagy csak egy részének átvételére kerül sor.46 Ezzel egyidejűleg a Bizottságot is értesíteni kell ugyanebben a témakörben. Egyes irányelvek előírhatják a tagállamok számára, hogy a notifikáción 47 - vagyis az átültető nemzeti jogszabályok bejelentése és kihirdetett hivatalos szövegük megküldése a Bizottságnak kívül megfelelési táblázatot is küldjenek a Bizottságnak is.48 Mivel a nemzeti végrehajtási jogszabályba beleszőtt, az irányelv által nem tartalmazott feltételek és követelmények nem szükségesek, ezért a Bizottság 46

Ún. megfelelési táblázat. A notifikációs kötelezettség elsősorban technikai jellegű kérdés, mivel „a tagállamnak az adott határidőt leteltét követően be kell jelentenie Brüsszelnek, hogy az adott közösségi irányelv végrehajtására milyen nemzeti jogszabályt alkotott, továbbá nyilatkoznia kell arTÓl, hogy mindez kielégíti a követelményeket, tehát megfelel az irányelvben meghatározott céloknak" Benda-Szabó Gábor: Az Európai Közösség joga. Európai Tükör, 2000/6. sz. 38. o. 48 7001/2005. (IK 8.) IM irányelv a jogharmonizációs célú jogalkotásról, 60. pont

47


499

felhívja a tagállamok figyelmét, hogy tartózkodjanak ilyen elemek alkalmazásától. Végül pedig a Bizottság garanciát kíván a tagállamoktól arra az esetre, amikor egy direktíva átvételét szélesebb körű nemzeti jogalkotói gyakorlat keretében hajtják végre, hogy ez nem fog az irányelvben foglalt implementálási határidő túllépésével. Az ajánlást kiegészíti egy melléklet, mely a tagállamok olyan azonosított gyakorlatait veszi számba 5 témakörbe sorolva, amelyek elősegítik a belső piacot érintő irányelvek helyes és időszerű átvételét a nemzeti jogba. A továbbiakban a melléklet lényeges elemeit mutatjuk be, egyúttal utalva a hazai megoldásokra. a) A helyes és megfelelő időben történő átvétel állandó politikai és operatív prioritássá emelése Egy magas rangú - miniszteri vagy államtitkári pozícióban lévő - kormánytagot neveznek ki felelőssé a belső piaci irányelvek nemzeti jogba történő átvételének ellenőrzéséért és a tagállam átvételi eredményeinek javításáért. Valamennyi miniszter rendszeres jelenést kap az átvételi eredményekről. A helyes és időben történő átvétel biztosítására elegendő erőforrást különítenek el. b) A belső piaci irányelvek átvétele állandó ellenőrzésének és összehangolásának biztosítása közigazgatási és politikai szinten Az átvétel egészének ellenőrzéséért egy minisztérium vagy kormányzati szerv felelős. Ez összehangolja az átvételt az átvételért felelős minisztériumokkal, az alárendelt szövetségi, regionális és decentralizált kormányzati szervekkel, és hozzá küldik meg az átvétel tervezési ütemezését. Az európai uniós tagságból eredő jogharmonizációs feladatok meghatározásának, programozásának és teljesítésük ellenőrzésének rendjéről szóló 1036/2004. (IV 27.) Kormány határozat (a továbbiakban: Jhh.) értelmében hazánkban a jogharmonizációs javaslat elkészítéséért az a minisztérium - egyéb állami szerv - a felelős, amely az adott uniós tervezet vonatkozásában részt vett a tárgyalási álláspont kialakításában, illetve az EU döntéshozatali tevékenységében. Abban az esetben, amikor komitológiai eljárásban születik uniós jogi aktus, és ez szükségessé teszi a belső jogalkotást, akkor az adott jogi aktus tárgyköre szerint hatáskörrel rendelkező minisztérium köteles elkészíteni a jogharmonizációs javaslatot. Az átvételt végző minden minisztérium kinevezi a minisztériumon belül az átvétel ellenőrzéséét és a kapcsolattartásért felelős tisztviselőket.

500

Vattay Éva Iránymutatásokat adnak ki, amelyek azokat a feltételeket tartalmazzák, hogyan kellene végrehajtani az átvételt, továbbá egységes megközelítést biztosítanak a közigazgatás egészében. Központi nemzeti adatbázist tartanak fenn az átvételről. Az adatbázis az érintett valamennyi minisztérium és alárendelt kormányzati szerv számára hozzáférhető. 49 A Jhh. 9. pontja alapján a jogharmonizációs adatbázist az IRM vezeti, mely alapvetően a tárcák által kijelölt szakértők számára hozzáférhető, de szűkített tartalmát a széles körű nyilvánosság is megismerheti. Az átvétel határideje előtt emlékeztetőket küldenek a felelős minisztériumnak vagy más kormányzati szervnek. Egy határidő elmulasztása esetén közigazgatási és minisztériumi szinten egyaránt haladéktalanul emlékeztetőt küldenek, és tájékoztatják a nemzeti parlamentet. A tagállamok megfelelő időben kikérik a Bizottság tanácsát és segítségét, amennyiben az átvétel érdekében erre szükség van.

c) Annak biztosítása, hogy az átvétel előkészületei már egy korai szakaszban megtörténnek, és a helyes és kellő időben történő átvételre irányulnak Az irányelv tárgyalásai során és elfogadását megelőzően a tárgyalásokért felelős minisztérium vagy más kormányzati szerv elkészíti az átvétel tervezési menetrendjét. A nemzeti jogszabályok megfogalmazása az irányelvnek az EU Hivatalos Lapjában való kihirdetés előtt vagy közvetlenül azt követően megkezdődik. A Jhh. 5. pontja szerint a jogharmonizációs javaslatot legkésőbb az uniós jogi aktus kihirdetésétől számított 30 napon belül kell elkészíteni. Amennyiben az uniós jogi aktus kivételesen sürgős intézkedést igényel, és ezért a jogharmonizációs javaslat elkészítésével nem lehet bevárni az uniós jogi aktus kihirdetését, akkor az elfogadását követően olyan időpontban kell megtenni a javaslatot az első helyi felelős minisztériumnak, hogy az uniós jogi aktus által megkívánt határidőre a jogharmonizáció teljesíthető legyen. Az átvételért felelős minisztérium vagy kormányzati szerv megfelelési táblázatot készít, melyet csatol a nemzeti végrehajtási jogszabály tervezetekhez a parlament, illetve a kormány elé küldéskor. A Jhh. 12. pontja szerint a jogharmonizációs feladatok teljesítésének ellenőrizhetősége érdekében a jogszabály-tervezetekhez a tervezetet kidolgozó minisztériumnak, illetve az előterjesztőnek részletes táblázatot kell csatolnia, melyben fel kell tüntetni, hogy az uniós jogi aktus egyes rendelkezéseinek a tervezet mely rendelkezései felelnek meg. A már hivatkozott 7001/2005. (IK 8.) IM irányelv értelmé49

Jogharmonizációs adatbázis: http://www.jogharmonizacio.hu/ (2007. január 16.)


501

ben törvényjavaslat esetén indokolt a táblázatot a törvényjavaslat részévé tenni. A megfelelési táblázat szerepe nemcsak a jogszabály előkészítési és véleményezési szakaszában jelentős, hanem ezt követően is, ugyanis a későbbiek folyamán is visszakereshetően dokumentálhatja az uniós jognak való megfelelést. Éppen ezért ezek a táblázatok a jogharmonizációs adatbázisban nyilvántartásba vételre kerülnek, és hozzáférhetőek. Maga az irányelv is előírhatja a tagállam számára, hogy készítsen megfelelési táblázatot, és azt küldje meg a Bizottság számára.50 Kerülik az irányelv átvételéhez nem szükséges kiegészítő rendelkezések hozzáadását. Az irányelv tárgyalásáért felelős nemzeti tisztviselők lehetőség szerint a nemzeti jogba való átvételben is részt vesznek. A nemzeti végrehajtási jogszabályokról elektronikus formában értesítik a Bizottságot. d) Szoros együttműködés a belső piaci irányelvek átvételében érintet nemzeti, regionális és decentralizált parlamentekkel a helyes és időszerű átvétel biztosítása érdekében A parlamentek részére megküldik az irányelvj avaslatokat, amint azokat a Bizottság elé terjesztették, és az irányelvekről folytatott tárgyalások előrehaladásáról folyamatos felvilágosítással szolgálnak. A parlamentek rendszeresen jelentéseket kapnak az átvétel előrehaladásáról, késedelméről, a megindított kikényszerítési eljárásokról. A parlament részére a jogszabálytervezettel együtt elküldik az átvétel időrendjét a határidő egyértelmű feltüntetésével, a megfelelési táblázatot, valamint a kormány arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a nemzeti végrehajtási intézkedés feltételezetten megfelel-e a közösségi jognak. Figyelmeztetést kapnak a kormánytól, ha az átvétel határideje közeledik. A kormány ösztönzi a nemzeti parlamentet, hogy szánjon kellő mennyiségű időt azon irányelvek átvételére, amelyek kapcsán késedelemben van. e) Gyors, látványos és hatékony cselekvés azon irányelvek átvételére, amelyek átvétele késésben van Minden szükséges intézkedést meghoznak annak biztosítására, hogy az időben át nem vett direktívákat az átvételi határidő lejárta után a lehető leghamarabb átveszik. A parlamentet arra ösztönzik, hogy a leghamarabb szánjon időt azon irányelvek átvételére, amelyek kapcsán már késedelembe esett. 50

7001/2005. (IK 8.) IM irányelv a jogharmonizációs célú jogalkotásról, 55-60. pont

502

Vattay Éva

A tagállamok közzéteszik azon irányelvek listáját, amelyek átvétele nem történt meg időben, és felhívják az üzleti vállalkozások és az állampolgárok figyelmét arra, hogy az átvétel elmaradása ellenére meghatározott feltételek esetén az át nem vett irányelvek alapján jogokkal rendelkezhetnek. Az irányelvek kitartó elmulasztása esetén a tagállamok megvizsgálják annak lehetőségét, hogy milyen mértékben lehetne lerövidíteni a parlamenti jogalkotási eljárást. Amennyiben pedig a tagállami alkotmány vagy a belső jogrend lehetővé teszi, akkor mérlegelik a kormányrendeletek vagy rendeletek formájában történő átvételt. 2005 májusában Charlie McCreevy, belső piacért felelős biztos tájékoztatást kért a tagállamoktól arra vonatkozóan, hogy mennyiben tettek eleget a tagállamok az ajánlásban foglaltaknak. A tagállami válaszok alapján elkészített táblázat értelmében Magyarország meglehetősen éltanuló volt az ajánlásban foglaltak figyelembevétele során, ugyanis a maximálisan elérhető 27 pont közül 18-at elfogadott.51 4.1.2. A jogharmonizáció eredményei A Közösség folyamatosan vizsgálja, hogy a tagállamok mennyiben tesznek eleget, a Bizottság által 2004. július 12-én elfogadott ajánlásnak, mennyiben tartják be szerződéses kötelezettségeiket. Évente kiadásra kerül egy ún. belső piaci eredménytábla (Scoreboard), amely többek között számba veszi, mennyiben tettek eleget az átültetési kötelezettségeiknek a tagállamok, valamint statisztikai adatokat közöl a megindított kényszerítési eljárásokról is. A továbbiakban a jelentésben közölt adatok közül emelünk ki néhányat. 52 4.1.2.1. A transzpozíciós deficit A transzpozíciós deficit azt mutatja meg, hogy a belső piaci irányelvek hány százalékát nem implementálták határidőre. A Közösség 1,5%-ot tart elfogadható hiánynak, ezzel szemben, 2006-ban az átlagos transzpozíciós deficit 1,9% volt. 1992-ben ez az arány még 21,4% volt, 1997-ben 6,3%, 2002-ben 1,8%, vagyis 10 év alatt tízszeres hatékonyságot sikerült elérni. Sajnálatos azonban, hogy a 2005 novemberi 1,6%-os arány után újra - 0,3%-os - emelkedést tapasztalhatunk. A transzpozíciós deficit nemcsak szűkebb értelemben vett jogi kérdés, mivel hatásai széles spektrumban érzékelhetők: a vállalkozások nem tudnak 51

Internál Markét Scoreboard Edition 15, 18.07.2006 http://ec.europa.eu/intemal_market/score/index_en.htm#score (2007. január 14.) 52 Internál Markét Scoreboard Edition 15, 18.07.2006 http://ec.europa.eu/internal_market/score/index_en.htm#score (2007. január 14.)


503

kalkulálni, a polgárokat a kialakult helyzet alapvető jogaikban korlátozhatja, alááshatja az EU-ba vetett bizalmukat. Vagyis a lassú implementáció az EU egyik fő célkitűzését veszélyezteti, a 2010-re elérendő legversenyképesebb, tudásalapú társadalom álomképét.53 A 2006-os adatok alapján azt mondhatjuk el, hogy a 25 tagállamból mindössze 14 maradt az elvárt 1,5%-os limit alatt, 2005 novemberében viszont 17 volt az ilyen tagállamok száma. Dánia példaértékű teljesítménye kiemelkedő, mivel 0,2%-kal tovább javítva arányát, 0,5%-ra csökkentette az időre nem implementált irány elvek számát. Dánián kívül Ciprus, Ausztria és az Egyesült Királyság ért el jobb eredményeket a fél évvel azelőtti eredményeihez képest. Magyarország az irányelvek következtében zajló Jogalkotási versenyben" kiemelkedően jó helyen áll az 1,1%-os mutatójával. Természetesen az lenne az ideális állapot a Közösség számára, ha a transzpozíciós deficit mértéke a 0 lenne. Azt is látni kell azonban, hogy a jól teljesítő tagállamok mellett vannak meglehetősen rossz mutatókkal rendelkezők is. Ilyenek többek között Málta (2,2%), Csehország (3,0%), Portugália (3,7%), Olaszország (3,8%). Málta helyzete különösen aggasztó, mivel a 2005 novemberi eredményét (1,2%) 1%-kal megnövelte 2006 júniusára (2,2%). 4.1.2.2. A fragmentációs faktor A fragmentációs faktor azon irányelvek arányát mutatja százalékos formában kifejezve, amelyeket részben vagy egészben legalább egy tagállamban nem sikerült beültetni a nemzeti jogba. 2006 júniusában ez az arány 9% volt, ami azt jelenti, hogy nem kevesebb mint 144 belső piaci irányelv nem került átültetésre legalább a tagállamok egyikében. A 2004. május 1-jei bővülést megelőző két évben a fragmentációs faktor 9% volt, a csatlakozás következtében azonban felszökött 27%-ra, amelyre utoljára 1997 novemberében volt példa. Az Európai Tanács 2002 márciusában, Barcelonában megtartott ülésén „zero tolerancia" elvet hirdetett meg, mely szerint semmilyen kifogás nem fogadható el a tagállamoktól azon nem implementált irányelvek vonatkozásában, amelyeknél a határidő már legalább két éve lejárt.54 Amennyiben megvizsgáljuk a statisztikai adatokat, akkor arra a megállapításra juthatunk, hogy csupán három tagállam - Görögország, az Egyesült Királyság, Ausztria - tett kísérleteket arra, hogy csökkentse a hosszú idő óta nem implementált irányelvek arányát a 2005 novemberi számadatokhoz képest. Különösen Luxemburgnak, Németországnak és Franciaországnak kellene komoly erőfeszítéseket tennie annak érdekében, hogy javítson a rossz mutatóin.

53 54

Kormány: i. m. 92. o. Uo. 93.0.

504

Vattay Éva

Összegző gondolatok Amint arra utaltunk, a jogharmonizáció nem egy önmagáért való tevékenység, hanem előre meghatározott célhoz rendelt mechanizmus. Önmagában azonban nem elegendő, hogy kitűzünk egy célt, majd pedig rendelünk hozzá eszközöket. Szükség van egy kontrollmechanizmusra is, amely biztosítja a cél megvalósulását. A RSZ 211. cikke értelmében a Bizottság „gondoskodik e szerződés rendelkezései és az e szerződés alapján az intézmények által hozott rendelkezések alkalmazásáról" Ennek keretében egyrészt a közösségi politikákat működteti, másrészt pedig ellenőrzi a közösségi jog betartását. A Bizottság ez utóbbi funkció ellátása körében úgy jelenik meg, mint a „Szerződések Őre", mivel amenynyiben valamely tagállam nem tesz eleget a hűségklauzulából eredő szerződéses kötelezettségének, akkor a Bizottság egy objektív jellegű eljárást indíthat ellene a RSZ 226. cikke alapján. A Közösség, és különösen a Bizottság komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megvalósulhassanak a kitűzött célok, a jogharmonizációs eredmények megfelelőek legyenek. Jól példázza ezt a megindított kényszerítési eljárások száma, illetve az a tény, hogy amennyiben szükséges, akkor a RSZ módosítása révén újabb és újabb eszközök, jogintézmények - mint például a kényszerítő bírság - alkalmazásával kívánják a tagállamokat rászorítani szerződéses kötelezettségeik teljesítésére. Ez azonban már egy következő tanulmány témája lehet.

Felhasznált irodalom Benda-Szabó Gábor: A z Európai Közösség joga. Európai Tükör, 2000/6. sz. Fazekas Judit: Jogharmonizációs feladatok a csatlakozás után. Európai Tükör, 2004. 3. sz. Kecskés László: EU-jog és jogharmonizáció. H v g o r a c Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2005. K e n d e Tamás - Szűcs Tamás: Európai közjog és politika. Osiris Kiadó, Budapest, 2002. K o r m á n y Attila: Jogharmonizációs eredmények és kihívások az Európai U n i ó b a n . Európai Tükör, 2006. 2. sz. V á m a y E m ő - P a p p Mónika: A z Európai Unió joga. K J K - K E R S Z Ö V Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2005.


505

Summary In my study I tried to give an overview about the harmonisation of law in the EU. The harmonisation is not an aimless activity, but it provides the obtaining of a specific purpose. In the beginning, this aim was the functioning of the common market, and the harmonisation was a means to an end. So originally the harmonisation was attached to economic purpose by the member states. Nowadays there are many new aims among others for example the enviromental protection and the consumer protection. Firstly the essay gives a short historical analysis in connection with the harmonisation. It presents, that the claim of the legal systems' approaching has been deep-rooted on the continent of Europe. The essay presents the harmonisation like a continously active mechanism, and tries to make difference among three definitons („harmonization" „approximation" and „coordination"). After that the essay also presents the types of harmonisation, like total harmonisation, minimum harmonisation, optional harmonisation etc. Prior to European Union Treaty, the member states had to approach their legal regulations for the proper functioning of the common market, but since 1993 they have to approach them just for the functioning of the common market. The main instrument of the approximation is the directive. The implementation is not an easy procedure, that's why in 2004 the Commission gave out a recommendation on the transposition into the national law of directives affecting the internal market. The main part of the essay presents this recommendation. Finally the essay gives a summary of the Internal Market Scoreboard which was published in 2006.

2. (2007), pp

Recommend Documents