2. (2005), pp

Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXIII/2. (2005), pp. 355-369

ALKOTMÁNYOS ÉSZREVÉTELEK A SZEMÉLYES SZABADSÁGJOGOKAT KORLÁTOZÓ RENDŐRSÉGI INTÉZKEDÉSEKRŐL 2. rész PAP GÁBOR* 4.1 Az őrizet A személyi szabadságot legnagyobb mértékben az őrizet korlátozza. Ez a rendőri intézkedés jár a legtöbb korlátozással, és ez a legsúlyosabb a rendőrség által alkalmazható intézkedések között. Az őrizetnek négy fajtája van: a kiadatási őrizet, a közbiztonsági őrizet, a bűnügyi őrizet és a szabálysértési őrizet. (Megjegyezzük, hogy most kizárólag a rendőrség által foganatosított őrizetek fajtáit vettük számba. Az idegenrendészeti hatóság foganatosítja az idegenrendészeti őrizetet, a visszautasítási őrizetet és a kiutasítást előkészítő őrizetet.) 4.1.1 A kiadatási őrizet A kiadatási őrizetet A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény szabályozza. A törvény 19. §-ának (1) bekezdése így rendelkezik: „Ha a kiadni kért személy ismeretlen helyen tartózkodik, a Fővárosi Bíróság elrendeli a kiadni kért személy felkutatását. Ha ez az intézkedés sikerre vezet, a rendőrség a kiadni kért személyt őrizetbe veszi, és a Fővárosi Bíróság elé állítja. A kiadatási őrizet legfeljebb hetvenkét óráig tarthat." A kiadatási őrizetet csak kiadatási eljárás keretében rendelhet el a rendőrség. A törvény 13. § állapítja meg a kiadható személyek körét. Általános elv és gyakorlat, hogy az állam a saját polgárát más államnak nem adja ki. így magyar állampolgár kiadatására csak akkor kerülhet sor, ha a kiadni kért személy egyidejűleg más állam állampolgára is és állandó lakóhelye külföldön van. Azonban kiadatási eljárás lefolytatásának mellőzésével továbbadható külföldi államnak az * DR. PAP GÁBOR egyetemi adjunktus Miskolci Egyetem AJK, Alkotmányjogi Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros

A tanulmány első része megjelent: Publicationes Universitatis Miskolcinensis. Sectio Juridica et Politica. Tomus XXII., Miskolc University Press, Miskolc, 2004, 287-302. o.

356

Pap Gábor

a magyar állampolgár, akinek kiadatását Magyarország részére azzal a feltétellel engedélyezték, hogy a vele szemben lefolytatott büntetőeljárás, illetőleg kiszabott büntetés végrehajtásának befejezését követően e külföldi állam kiadatási kérelme teljesítésének céljából sor kerül továbbadására. 4.1.2 A közbiztonsági őrizet Az Rtv. a közbiztonsági őrizet két esetét tárgyalja 38. §-ában: „(1) A Rendőrség az előállított személyt 24 óra időtartamra jogosult közbiztonsági őrizetbe venni, ha az őrizetbe vételt a személyazonosság megállapítása vagy az őrizetbe vett személy érdeke (ittasság vagy más okból ön- vagy közveszélyes állapotban van) szükségessé teszi. Az őrizet időtartamába az előállítás ideje beszámít. (2) A Rendőrség azt a feltételes szabadságra bocsátott elítéltet, illetve a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátottat, akit pártfogó felügyelet alá helyeztek, ha a pártfogolt a hatóság elől elrejtőzött vagy elrejtőzésétől alaposan tartani kell, 72 óra időtartamra őrizetbe veheti." Először az első esetet vizsgáljuk meg. Nem kétséges, hogy fogva tartásnak számít az őrizet. Huszonnégy órán át fogva tartható az a polgár, akit a személyazonosság megállapítása miatt előállítottak. Furcsa jogi helyzet alakulhat ki a fogva tartottakat megillető jogok terén, ha kétségbe vonjuk, hogy az előállított személy fogva tartott. Miután eredménytelenül telt el az előállítás végső ideje, a tizenkét óra, az előállított személyt őrizetbe lehet venni. Ekkor már megilletik a fogva tartottaknak járó jogok. A fogva tartás jogi oka semmit sem változott, a fogva tartás célja is ugyan az, csak átminősítette a rendőrhatóság vezetője a fogva tartás jogcímét. Alkotmányos szempontból önmagában a jogcím megváltoztatása a fogva tartás okának és céljának változatlansága mellett nem elégséges feltétele a személyi szabadság más jellegű korlátozásának. Egyrészről az őrizet elrendelésének indokai és a fogva tartás azon körülményei, amelyek nem a fogva tartott személy jogaira vonatkoznak, semmit sem változnak. Ebből csakis az következhet, hogy az előállított személy fogva tartott személyként kezelendő. Másrészt kétséges az arányosság követelményének maradéktalan érvényesülése. Az előállítás elrendeléséhez megkívánt okokat nem tarthatjuk elégségesnek nagyobb mérvű, vagyis hosszabb ideig tartó szabadságelvonáshoz is. Az őrizet második esete akár hetvenkét órán át is tarthat, annyi ideig, ameddig bűnügyi őrizet. Őrizetbe venni kizárólag kétfajta személyt lehet: a) azt az elítéltet, akit feltételes szabadságra bocsátottak és pártfogó felügyelet alá helyeztek; b) akit a javítóintézetből ideiglenesen elbocsátottak és pártfogó felügyelet alá helyeztek.

4 fkntmányos észrevételek a személyes szabadságjogokat korlátozó... (2. rész) Mindkét esetnél az őrizetbe vétel további feltétele, hogy a pártfogolt a hatóság elől elrejtőzött vagy elrejtőzésétől alaposan tartani kell. Feltétlenül megjegyzendő, hogy közbiztonsági őrizetbe nem vehető az: a)

akinek a pártfogói felügyeletét a vádemelés elhalasztásakor az ügyész rendelte l a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 147/A. §-a e alapján; b) akit a bíróság próbára bocsátott Btk. 72. §-a alapján; c) akinek a pártfogó felügyeletét a bíróság a büntetésvégrehajtás felfüggesztése miatt rendelte el a Büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 89. §-a alapján. Ezen pártfogó felügyelet alatt álló személyekkel szemben ugyanis nincs szabadságelvonással járó jogerős bírói ítélet. Azok a pártfogó felügyelet alatt álló személyek, akikkel szemben a közbiztonsági őrizet elrendelhető, mind szabadságelvonással járó jogerős bírói ítélet hatálya alatt állnak. 4.1.3 A bűnügyi őrizet A Be. 91. §-ának (1) bekezdése íija le azon eseteket, amikor valaki bünügyi őrizetbe vehető: „A hatóság a terheltet őrizetbe veheti a) tettenérés esetén, ha személyazonossága nem állapítható meg, b) ha az előzetes letartóztatás elrendelésének oka [92. § (1) bek., 340. § (1) bek.] áll fenn." A Be. 91. §-ának további bekezdései a bűnügyi őrizet egyéb szabályairól rendelkeznek: „(2) Az őrizet legfeljebb hetvenkét óráig tarthat, ennek elteltével a terheltet - ha az előzetes letartóztatását nem rendelték el - szabadon kell bocsátani. (3)

(4) Az őrizetbevételről a hatóság késedelem nélkül értesíti a terhelt által megjelölt hozzátartozót; ennek hiányában a terhelt által megjelölt más személy is értesíthető." Először a bűnügyi őrizet elrendelésének okait vesszük szemügyre. Az első ok, amikor valakit bűncselekmény elkövetésén tetten értek és személyazonossága nem állapítható meg. Láttuk, hogy a személyazonosság megállapítása miatt közbiztonsági őrizet rendelhető el. A bünügyi őrizetnél nem elégséges ok a személyazonosság megállapítása. Az őrizet elrendeléséhez szükséges, hogy az illetőt bűncselekmény elkövetése közben tetten érjék. A második ok, ha valakivel szemben az előzetes letartóztatás elrendelésének okai fennállnak. Az előzetes letartóztatás okait a Be. 92. §-ának (1) bekezdése sorolja fel:

357

358

Pap Gábor

„Szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt a terhelt előzetes letartóztatásának akkor lehet helye, ha

a) megszökött, a hatóság elől elrejtőzött, illetőleg a bűncselekmény súlyossága folytán vagy egyéb okból a szökésétől vagy az elrejtőzésétől lehet tartani, b) alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén az eljárást meghiúsítaná vagy megnehezítené, illetőleg veszélyeztetné, c) az eljárás alatt szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követeti el, illetőleg alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el." Az őrizet és az előzetes letartóztatás okainak egyezése miatt az okok kritikájaként kell figyelembe vennünk az Alkotmánybíróság 26/1999. (IX. 8.) AB sz. határozatát az előzetes letartóztatás okainak alkotmányosságáról. Mivel az Alkotmánybíróság határozata a hazánkat kötelező nemzetközi egyezményekre és ajánlásokra is hivatkozik, ezért szükségesnek éreztük a szokottnál kicsit hoszszabb idézet beiktatását: „2. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az előzetes letartóztatásnak a Be. 92. § (1) bekezdése bevezető rendelkezésében meghatározott általános feltétele, valamint a Be. 92. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott különös feltételei - a c) pont utolsó fordulatának kivételével - nem ellentétesek a személyes szabadság alkotmányos alapjogának korlátozásával szemben az Alkotmány 55. § (1) bekezdése és a 8. § (l)-(2) bekezdése összevetéséből levezethető követelményekkel. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Be. 92. § (1) bekezdés c) pontjának harmadik fordulatában megfogalmazott különös feltétel (alaposan feltehető, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el), szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a szabadsághoz való jogot. [...] Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 5. Cikkében rendelkezik a szabadsághoz és a biztonsághoz való jogról. Az 5. cikk 1/c. pont alapján a szabadságtól megfosztás esete lehet »a törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel abból a célból, hogy e bűncselekmény elkövetése alapos gyanúja miatt az illetékes hatóság elé állítsák, vagy amikor ésszerű oknál fogva szükséges, hogy megakadályozzák bűncselekmény elkövetésében vagy annak elkövetése után a szökésben.« Az 5. Cikk 3. pont előírja, hogy »E cikk 1. c) bekezdésének rendelkezésével összhangban letartóztatott vagy őrizetbe vett minden személyt haladéktalanul bíró vagy a törvény által bírói hatáskörrel felruházott más tisztségviselő elé kell állítani, és a letartóztatott vagy őrizetbe vett személynek joga van arra, hogy ésszerű időhatáron belül tárgyalást tartsanak ügyében, vagy a tárgyalásig szabadlábra helyezzék. A szabadlábra helyezés olyan feltételekhez köthető, melyek biztosítják a tárgyaláson való megjelenést.« Ez utóbbi rendelkezésnek azért van

4 fkntmányos észrevételek a személyes szabadságjogokat korlátozó... (2. rész) jelentősége, mert a strasbourgi szervek joggyakorlatában e két rendelkezés alapján alakult ki az az esetjog, amely szigorította a letartóztatás materiális feltételeit és korrigálta azt, hogy az Egyezmény nem tartalmaz nevesített letartóztatási okokat és annak korlátozását, hogy milyen súlyú bűncselekmény esetén alkalmazható a kényszerintézkedés. Az 5. Cikk az Egyezmény egyik leggyakrabban vizsgált rendelkezése. Mégis az Emberi Jogok Európai Bizottsága és az Emberi Jogok Európai Bírósága részéről a konkrét ügyekben körvonalazódó állásfoglalásoknál jelen esetben biztosabb absztrakt mércét jelentenek az előzetes letartóztatás tárgyában a tagállamok számára ajánlásokat tartalmazó dokumentumok: az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 1965. évi 11. számú Határozata [Resolution (65) 11], a Miniszteri Bizottságnak R (80) 11. számú Ajánlása az ítélethozatalt megelőző fogva tartásról, továbbá az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1245. számú Ajánlása (1994) az ítélethozatalt megelőző letartóztatásról. Az 1965. évi határozat a szabályozásnál követendő elvek között rögzíti, hogy az előzetes letartóztatás ne legyen automatikusan kötelező, a bíróságoknak az eset tényei és körülményei fényében kell a határozatot meghozni. Az előzetes letartóztatást kivételes eszköznek kell tekinteni, akkor lehet elrendelni és fenntartani, amikor az feltétlenül szükségszerű. Sohasem szolgálhat büntetési célokat. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R (80) 11. számú Ajánlása az Ítélethozatalt megelőző fogva tartásról [Recommendation No. R (80) 11 conceming custody pending trial - Emberi Jogi Füzetek, a Bírósági Határozatok melléklete 1997/2] bevezetőjében megállapítja, hogy emberiességi és szociális okokból az igazságszolgáltatás érdekeivel összeegyeztethető minimumra kívánatos csökkenteni az ítéletet megelőző fogva tartást. Altalános alapelvként fogalmazza meg a dokumentum, hogy a bűnösség bizonyításáig ártatlannak vélelmezett, bűncselekménnyel vádolt személy is csak akkor helyezhető az ítéletig előzetes letartóztatásba, ha a körülmények feltétlenül szükségessé teszik. Az előzetes letartóztatás kivételes intézkedésnek tekintendő, soha nem lehet kötelező, és nem alkalmazható büntetési célokból. Az előzetes letartóztatást elrendelő döntésekre alkalmazandó elvek között az elrendelés feltételei tekintetében megállapítja, hogy az ítéletet megelőző őrizet csak akkor rendelhető el, ha alapos gyanú forog fenn arra nézve, hogy az érintett személy elkövette az állított bűncselekményt, és ha valós okai vannak azon vélekedésnek, hogy az alábbi indokok közül egy vagy több fennáll: így a szökés veszélye; a beavatkozás veszélye az igazságszolgáltatás menetébe; súlyos bűncselekmény elkövetésének veszélye (II/3. pont). Az ítéletet megelőző őrizet nem rendelhető el, ha a szabadságelvonás nem állna arányban az állított bűncselekményjellegével és a bűncselekményre alkalmazható büntetéssel (II/7. p.).

359

360

Pap Gábor

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése az Emberi Jogok Európai Egyezményének és a tagállamok nemzeti törvényeinek összehasonlító elemezése alapján készített jelentés alapján fogadta el az 1245/1994. számú Ajánlását az ítéletet megelőző fogva tartásról [Recommendation 1245 (1994) on the detention of persons pending trial - Emberi Jogi Füzetek, a Bírósági Határozatok melléklete 1997/2]. A bevezetőben megállapítja, hogy bár az előzetes letartóztatás »kényszerítő és károsító« intézmény, az ítéletet megelőző fogva tartás bizonyos ügyekben elengedhetetlen, sőt nélkülözhetetlen az igazságszolgáltatás során. (1., 2., 6. pont). Jelen vizsgálat szempontjából releváns annak az elvnek a kívánalma, hogy az ítéletet megelőző fogva tartás mindig választható és kivételes legyen, és csak akkor legyen elrendelhető, ha a kiszabható minimális büntetés jelentős [I. a) pont], [...] A személyes szabadságnak a jogerős ítélet előtti megvonására, az előzetes letartóztatásra azonban csak akkor kerülhet sor, ha céljai - a büntető igény érvényesítése érdekében a terhelt jelenlétének, illetve az eljárás sikerének biztosítása - más eszközökkel nem valósíthatók meg. Ez következik az Alkotmánybíróság szintén következetes gyakorlatából, miszerint az alapjog korlátozásának alkotmányosságához önmagában nem elegendő, ha az alkotmányosan elismert cél érdekében történik, hanem szükségesnek és arányosnak kell lennie: a korlátozással elérni kívánt cél fontosságának és az ennek érdekében okozott alapjogsérelemnek egymással arányban kell állnia. [...] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint megfelel az arányosság követelményének, ha az előzetes letartóztatás, mint a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés arányosságát a törvényalkotó oly módon kívánja biztosítani, hogy alkalmazásának lehetőségét a szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményekre korlátozza. E megítélést nem befolyásolja az, hogy a törvényhozó az adott időszakban a büntető törvényben a bűncselekmények milyen körénél helyezi kilátásba a szabadságvesztés-büntetést. Az egyedi büntetőeljárás alapjául szolgáló bűncselekmény és az adott terhelt előzetes letartóztatása közötti konkrét arányosságot, illetve az előzetes letartóztatás szükségességét az indítványt tevő ügyésznek és a kényszerintézkedés elrendelése, fenntartása és meghosszabbítása kérdésében döntő bíróságnak kell mérlegelnie. A jogalkalmazói gyakorlat alkotmányosságának biztosítása a büntetőügyekben eljáró hatóságok tevékenységét a büntetőeljárás garanciális rendszerében, illetve az irányítás közjogi rendszerében felülvizsgálni jogosult állami szervek feladata. A vizsgált kényszerintézkedésnek a büntető igény sikeres érvényesítését szolgáló céljából következik, hogy nem tekinthető szükségtelennek és aránytalannak, így alkotmányellenesnek sem az előzetes letartóztatás különös feltételeinek olyan meghatározása, amely nem csupán egy, az eljárás sikerét veszélyeztető már bekövetkezett eseményt követően teszi lehetővé a személyi szabadságtól

4 fkntmányos észrevételek a személyes szabadságjogokat korlátozó... (2. rész) megfosztást (a terhelt megszökött, a hatóság elől elrejtőzött), hanem a nem kívánatos esemény - tényekre alapozottan - valószínűsíthető bekövetkezésének megakadályozására is (a bűncselekmény súlyossága folytán vagy egyéb okból a terhelt szökésétől vagy az elrejtőzésétől lehet tartani; alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a terhelt az eljárást meghiúsítaná vagy megnehezítené, illetőleg veszélyeztetné). Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az állami büntető hatalomból adódóan az alkotmányos rend, a polgárok személyének és jogainak védelme a bűnözéssel szemben az állam közjogi kötelezettsége. Az előzetes letartóztatásnak tehát az alkotmányosság szempontjából elfogadható célja lehet az is, hogy a bűncselekmény alapos gyanúja miatt büntetőeljárás alatt álló személyt megakadályozza az előkészített vagy megkísérelt, vagy más, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény elkövetésében. Ezért a Be. 92. § (1) bekezdés c) pontjának első és második fordulata (a terhelt az eljárás alatt szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követett el, illetőleg alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné) nem alkotmányellenes. A törvényhely harmadik fordulata azonban nem csupán szabadságvesztéssel fenyegetett, hanem bármely újabb bűncselekmény megakadályozására lehetővé teszi a személyes szabadságtól megfosztást, ami már aránytalan eszköznek minősül, így alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság ezen álláspontját e tekintetben sem befolyásolta, hogy a törvényhozó a bűncselekmények milyen körénél nem teszi lehetővé a szabadságvesztés alkalmazását." Ami kritikát és elvárást az Alkotmánybíróság az előzetes letartóztatással szemben megfogalmazott, bizonyos szempontból fokozottan érvényesnek kell tekintenünk a bűnügyi őrizetre. Az egyetlen, bár rendkívül fontos kivétel a fogva tartás ideje. A bűnügyi őrizet elvileg nem tarthat tovább hetvenkét óránál. Az előzetes letartóztatás legrövidebb ideje harminc nap. Természetesen a fogva tartás tízszer hosszabb ideje nem lehet közömbös, amikor a személyi szabadság korlátozásánál figyelembe vesszük a célt és az arányosságot. Bizonyos szempontból azonban a bünügyi őrizet kedvezőtlenebb az előzetes letartóztatásnál. Mint az Alkotmánybíróság határozatából is kitűnik, alapvető alkotmányos elvárás és szabály, hogy a személyi szabadságot csak bírói ítélet korlátozza. A bűnügyi őrizetet a rendőrség foganatosítja, és a rendőrség rendeli el. Gondoljuk meg, ugyanazon okok és cél miatt rendelhető el az előzetes letartóztatás, mint a bünügyi őrizet. Ám míg az előzetes letartóztatás elrendelésére kizárólag bíró jogosult az alkotmányos garanciák szinte teljességével övezett eljárásban, addig a bünügyi őrizet elrendelése egy közigazgatási határozattal történik. Hiányoznak a kontradiktórius eljárás garanciái.

361

362

Pap Gábor

Nem vitatjuk, hogy nyomos okok fűződnek a bűnügyi őrizethez. Ám elgondolkodtató az elrendelés módjának, a jogorvoslati jog lehetőségének szabályozatlansága. A bűnügyi őrizet elrendelésének módját egy régi, jogszabálynak nem is minősülő belügyminiszteri utasítás rendezi: a 40/1987. BM sz. utasítás. Ezzel szemben az előzetes letartóztatásról az alkotmány szól. Formai szempontból is kérdéses lehet ennek a fajta jogi rendezésnek az alkotmányossága. Még ennél is súlyosabb alkotmányos kifogásunk, hogy sehol sem írta elő egyetlen jogalkotó sem, hányszor rendelhető el ugyanazon személlyel szemben ugyanabban az ügyben bűnügyi őrizet. Ha valakinek az előzetes letartóztatását nem rendelte el a bíróság és őrizetben volt, szabadon kell engedni. Semmi sem gátolja meg a rendőrséget, hogy ismételten őrizetbe vegye. A Be. szabályai szerint az előzetes letartóztatásnak sok oka van. Ha valakit ismételten bűnügyi őrizetbe akar venni a rendőrség, egyszerűen másik okot jelöl meg. Ezt az eljárást egyetlen jogi előírás sem záija ki. Nem győzzük hangsúlyozni a szabályozatlanság alkotmányellenességét. A bűnügyi őrizet második esetében az őrizet célja és a személyi szabadság korlátozásának indoka a nyomozás eredményessége. Mivel a bűnügyi őrizet ugyanazon okból rendelhető el, mint az előzetes letartóztatás, ezért ha az előzetes letartóztatást nem rendelte el a bíróság, a továbbiakban bűnügyi őrizetnek sem lehet helye. A szabályozatlanságra vezethető vissza azon alkotmányellenes eljárás is, amelyre az országgyűlési biztos hívta fel a figyelmet: „Visszásságot okoz - a jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével összefüggésben - a rendőrség eljárása, ha a tanúként kihallgatott személyt az elkövetett bűncselekmény alapos gyanújának közlése nélkül veszik őrizetbe." [OBH 347/1999.] Az országgyűlési biztos jelentése olyan súlyos jogsértésre hívja fel a figyelmet, amely az Európai egyezménybe ütközik. Ennek 5. cikke a 2. pontban leszögezi: „Minden letartóztatott személyt haladéktalanul az általa értett nyelven tájékoztatni kell letartóztatása okairól és az ellene felhozott vádról." A bűnügyi őrizet kizárólag olyan kényszerintézkedésként értelmezhető, amely csakis az alapos gyanú közlése után rendelhető el. A bűnügyi őrizetbe vett személyt a fogva tartottak minden joga megilleti, így élvezi az Európai egyezmény és azon keresztül a strasbourgi bíróság védelmét. Mivel bűnügyi őrizetbe kizárólag a terhelt vehető, ezért az őrizetbe vett személyre vonatkoznak az Európai egyezmény 6. cikkében lefektetett jogok. Eddig a bűnügyi őrizetnek azon fajtájával foglalkoztunk, amelyik nem tarthat tovább hetvenkét óránál. A Be. a különleges eljárások szabályai között 356. §-ának (4) bekezdésében olyan bűnügyi őrizetről is rendelkezik, amely hat napig tarthat: „A különleges eljárás során a tárgyalás vagy a meghallgatás megtartása végett az ismeretlen helyen tartózkodó terhelttel szemben a 119. §-ban

4fkntmányosészrevételek a személyes szabadságjogokat korlátozó... (2. rész)

363

szabályozott intézkedéseknek van helye; elfogatóparancs akkor bocsátható ki, ha a különleges eljárás folytán szabadságelvonásra kerülhet sor. Ha elfogatóparancsot bocsátottak ki, a terhelt a megtalálása esetén őrizetbe vehető. Az őrizet a tárgyalás, illetőleg a meghallgatás befejezéséig - legfeljebb hat napig - tart." A bünügyi őrizetet mindig határozattal kell elrendelni, amelyben meg kell jelölni az őrizetbe vétel elrendelésének és lejártának időpontját nap, óra, perc pontossággal. 4.1.3 A szabálysértési őrizet Az Sztv. 77. §-ában találjuk meg a szabálysértési őrizet szabályait: „(1) A rendőrség elzárással is sújtható szabálysértés esetén - ha tettenérésre kerül sor - az eljárás alá vont személyt gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából őrizetbe veheti. (2) A szabálysértési őrizet a bíróság érdemi határozatának meghozataláig, de legfeljebb hetvenkét óráig tart. Az eljárás alá vont személyt nyomban szabadon kell bocsátani, ha a szabálysértési őrizet tartama alatt a bíróság a gyorsított eljárást nem folytatta le, vagy nem szabott ki elzárást. (3) Ha az elzárást kiszabó határozat nem emelkedett jogerőre és alappal feltehető, hogy az eljárás alá vont személy szabadlábon újabb, elzárással is sújtható szabálysértést követne el, a bíróság a szabálysértési őrizet tartamát a másodfokú határozat meghozataláig indokolt határozattal meghosszabbíthatja. (4) A szabálysértési őrizet a (3) bekezdésben meghatározott esetben a másodfokú bíróság határozatának meghozataláig, illetve a nem jogerősen kiszabott elzárás tartamáig, de legfeljebb a meghosszabbítástól számított tíz napig tart." A szabálysértési őrizet célja, hogy az elkövetőt bíróság elé állíthassák. Szabálysértési őrizetet kizárólag olyan személlyel szemben rendelhet el a rendőrség, akit elzárással is sújtható szabálysértés elkövetésekor értek tetten. Nem rendelhető el olyan személlyel szemben, akit nem értek tetten, függetlenül attól, hogy az általa elkövetett szabálysértés elzárással is büntethető. Továbbá nem sújtható elzárással: fiatalkorú; a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényben meghatározott fogyatékos személy; olyan személy, aki kórházi fekvőbeteg-ellátásban részesül, illetőleg akinek kórházi kezelése válik szükségessé; a terhesség negyedik hónapját elérő nő; a tizenhat éves korát még be nem töltött gyermekét egyedül nevelő szülő, vagy az a szülő, aki fogyatékos, illetőleg folyamatos ápolást igénylő hozzátartozójáról egyedül gondoskodik - mondja ki az Sztv. 15. §-a. Elzárással is sújtható a szabálysértések a következők: az önkényes beköltözés [139/A. § (1) bek.]; a rendzavarás [142. § (1) bek. c) pont]; a tiltott

364

Pap Gábor

kéjelgés [143. § (l)-(2) bek.]; a veszélyes fenyegetés [151. § (1) bek. b) pont]; a járművezetéstől eltiltás tartama alatti járművezetés szabálysértés [156/A. § (1) bek.]; valamint a tulajdon elleni szabálysértések közül a tízezer forintot meg nem haladó, mező-, illetőleg erdőgazdaságilag hasznosított földön lévő terményre, termékre, illetve haszonállatra, vagy az ott elhelyezett felszerelésre, eszközre elkövetett lopás [157. § (5) bek.]. A szabálysértési őrizet időtartama legfeljebb hetvenkét óra lehet, ám ha célja az ügy elbírálása miatt nem teljesült, az őrizet meghosszabbítható. Az őrizet valamennyi fajtája közül a szabálysértési őrizet tarthat legtovább: tíz napig. Bírói ítélet nélkül azonban kizárólag hetvenkét óráig, ami azt jelenti, hogy a rendőrség által elrendelt szabálysértési őrizet ideje nem haladja meg a bűnügyi őrizet idejét.

5. Jogorvoslatok A jogorvoslathoz való jog alkotmányban és nemzetközi egyezményben biztosított jog. Alkotmányunk 57. §-ának (5) bekezdése szerint: „A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja." Az alkotmánynak a jogorvoslathoz való jogról szóló rendelkezését az Alkotmánybíróság 22/1995. (III. 31.) AB sz. határozatában részletesen elemezte. „Az Alkotmánybíróság »jogorvoslat« szó alatt azt a jogot érti, amelyet az Alkotmány 57. § (5) bekezdése szabályoz. Az eljárási jogokra épülő jogtudományokban jogorvoslatnak nevezett eszközök az elnevezés formai azonosságán túl tartalmilag nem feltétlenül azonosak az alapvető jogi értelemben vett jogorvoslattal. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az a szabály, hogy jogorvoslattal »a törvényekben meghatározottak szerint« lehet élni, utalás az eltérő szabályozási lehetőségekre; egyebek között arra, hogy a jogorvoslatnak többféle formája lehet (ABH 1992. 27., 31.). Jogorvoslattal élhet »mindenki«, akinek »jogát vagy jogos érdekét« a döntés sértheti. Akinek még elvben sincs olyan joga vagy jogos (a jog által védett és elismert) érdeke, amelynek sérelmét állíthatná, nem tartozik a »mindenki« fogalma alá. [...] A jogorvoslathoz való jog immanens tartalma az érdemi [ügydöntő, az (elítélt) helyzetét, jogait lényegesen befolyásoló] határozatok tekintetében a más

4fkntmányosészrevételek a személyes szabadságjogokat korlátozó... (2. rész)

365

vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége (ABH 1992. 27., 31.). A nem érdemi, nem ügydöntő határozat esetén ilyen felülvizsgálatot nem kötelező biztosítani. Az alkotmánybírósági eljárásban a jogorvoslathoz való alapvető jog s z e m p o n t j á b ó l valamely döntés érdemi, ügydöntő volta a tételes jogok által ilyennek tartott döntésekhez képest viszonylagos: a vizsgált döntés tárgya és személyekre gyakorolt hatása által meghatározott (ABH 1992. 515., 516.; ABH 1993. 48., 74-75.). A jogorvoslat másik fogalmi eleme az, hogy a döntés jogot vagy jogos érdeket sért. Ez egyrészt a kifogásolhatóságot jelenti: a jogorvoslat igénybevételének nem előfeltétele a tényleges sérelem igazolása, elég erre hivatkozni. Ahhoz van joga a személynek, hogy állítsa a döntés jogos érdeket vagy jogot sértő voltát. A »sérti« másrészt azt is jelenti, hogy a jogorvoslat szabályainak azt kell a fél számára lehetővé és a jogorvoslati fórumra nézve kötelezővé tenniük, hogy az orvoslási kérelmet a döntés hibás - törvénysértő (megalapozatlan), közigazgatási ügyben, továbbá célszerűtlen - volta esetén teljesítsék. Az az orvoslási eszköz, amelynek nem feltétele az ilyen állítás, alkotmányjogi értelemben nem jogorvoslat. [...] Ahhoz, hogy valamely jogorvoslati forma funkcióját alkotmányosan láthassa el, az érintetteknek meghatározott, feltételekhez kötött alanyi joggal kell rendelkezniük arra, hogy az általuk állított jogsérelmet a jogorvoslati fórum érdemben és rájuk kiható hatállyal bírálja el (ABH 1992. 59., 64.). A jogorvoslati fórumnak döntési helyzetben kell lennie. A formális és a jogi szabályozás miatt eleve kilátástalan jogorvoslat nem kielégítő (ABH 1991. 408., 411.). Elégséges az egyfokú jogorvoslat. »Az Alkotmány a törvényi szabályozásra bízza annak meghatározását, hogy hány fokú jogorvoslati rendszer érvényesülhet« (ABH 1992. 453., 454.)." A kiadatási őrizet elrendelése ellen a törvény nem biztosít jogorvoslatot. Az igazoltatás, az elfogás és előállítás ellen, a közigazgatási őrizet elrendelése ellen az Rtv. 92. és 93. §-aiban foglaltak szerint lehet jogorvoslattal élni: „92. § (1) Az V. és a VI. fejezetben felsorolt rendőri intézkedések, illetve a kényszerítő eszközök alkalmazása (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban együtt: intézkedések) miatt - a (2) bekezdésben tett kivétellel - a 93. §-ban meghatározottak szerint jogorvoslatnak van helye. (2) Az elővezetéssel és a bűnmegelőzési ellenőrzéssel kapcsolatban az intézkedés elrendelése miatti jogorvoslatra a határozatot hozó hatóság eljárására vonatkozó törvényt kell alkalmazni. 93. § (1) Panasz előterjesztésére az jogosult, akivel szemben az intézkedést foganatosították. szervhez

366

Pap Gábor

(2) A panaszt az intézkedést követő 8 napon belül az intézkedést foganatosító rendőri szervnél lehet előterjeszteni. (3) A panaszt a beérkezéstől számított 15 napon belül az intézkedést foganatosító rendőri szerv vezetője indokolt határozattal bírálja el. (4) A határozat ellen fellebbezésnek van helye, amelyet a közléstől számított 8 napon belül a felettes szervhez címezve, a panaszt elbíráló határozatot hozó rendőri szervnél lehet előterjeszteni. (5) A fellebbezést az ügy összes iratával a fellebbezési határidő leteltétől számított nyolc napon belül fel kell terjeszteni a felettes szervhez, kivéve, ha a panaszt elbíráló határozatot hozó szerv a határozatát visszavonja, illetőleg a fellebbezésnek megfelelően módosítja, kijavítja vagy kiegészíti. (6) A felettes szerv a fellebbezés beérkezésétől számított 15 napon belül indokolt határozatában az első fokú határozatot helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti. (7) Ha az érdemi határozat hozatalához nincs elég adat, vagy a tényállás további tisztázása szükséges, a felettes szerv maga intézkedik a tényállás kiegészítése iránt, vagy a határozat megsemmisítése mellett az első fokú határozatot hozó szervet új eljárásra utasíthatja. (8) A felettes szerv határozatát írásban, a panaszt elbíráló határozatot hozó szerv útján kell közölni a fellebbezővel. (9) A felettes szerv határozata közigazgatási határozat, amelynek bírósági felülvizsgálatát - a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatára vonatkozó szabályok szerint - kérheti az, aki az (1) bekezdés szerint panasz előterjesztésére jogosult." A bűnügyi őrizet elrendelése ellen a jogorvoslatról a Be. 148. §-a az alábbiakat mondja: „(1) Akinek a hatóság határozata, intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása a jogait vagy érdekeit sérti, emiatt panasszal élhet. (2) Nincs helye panasznak a feljelentés kiegészítése, valamint a nyomozó hatóság egyéb adatszerző tevékenysége során végzett eljárási cselekmények, a nyomozás elrendelése, a vádemelés, továbbá a bizonyítás körébe tartozó nyomozási cselekmények elrendelése és sorrendje miatt. Csak a sértett élhet panaszszal a vádemelés mellőzése miatt. (3) A hatóság határozata vagy intézkedése elleni panasznak - ha e törvény kivételt nem tesz - nincs halasztó hatálya. Kivételesen indokolt esetben a hatóság a határozat vagy az intézkedés végrehajtását a panasz elbírálásáig felfüggesztheti. (4) A panaszt a határozat közlésétől, illetőleg az intézkedésnek vagy az intézkedés elmulasztásának a panaszra jogosult tudomására jutásától számított nyolc napon belül lehet a hatóságnál megtenni.

4fkntmányosészrevételek a személyes szabadságjogokat korlátozó... (2. rész)

367

(5) Ha a hatóság a panasznak nem ad helyt, az iratokat huszonnégy órán belül a panasz elbírálására jogosult ügyésznek, illetőleg a felettes ügyésznek köteles nyilatkozatával együtt megküldeni. Az ügyész, illetőleg a felettes ügyész a panaszt nyolc napon belül elbírálja. (6) A panaszt akkor is el lehet utasítani, ha elkésett, vagy nem jogosulttól származik. (7) A panasz elbírálásáról a panasztevőt - határozat hatályon kívül helyezése, illetőleg megváltoztatása esetén pedig azokat is, akikkel a határozatot közölték - értesíteni kell. (8) A panasz elbírálásából ki van zárva az, aki a panaszra okot adó határozatot hozta vagy jóváhagyta, illetőleg az intézkedést tette vagy elmulasztotta. Bűnügyi őrizet elrendelése ellen tehát panasszal az ügyészhez kell fordulni, mivel a (8) bekezdés kizáija a panasz elbírálásából a határozatot hozó személyt, a bűnügyi őrizetet pedig a rendőrség vezetője rendeli el. Az Sztv. jogorvoslatról rendelkező 86. §-a nem említi a panasszal megtámadható határozatok között a szabálysértési őrizetet elrendelő határozatot. Ugyanakkor az Áe. hatálya nem vonatkozik a szabálysértési eljárásra, ezért a szabálysértési őrizetet elrendelő határozat nem közigazgatási határozat, így ezzel szemben az Áe. által megengedett jogorvoslatoknak sincs helye. Még a korábbi szabálysértési törvény idején született meg, ám témánk szempontjából figyelmet érdemel az Alkotmánybíróság 63/1997. (XII. 12.) AB sz. határozata, amely kimondta: „A szabálysértés »kétarcú« jogintézmény: a szabálysértések egy része ún. közigazgatás-ellenes cselekmény (pl. engedélyköteles tevékenység engedély nélküli végzése), másik része pedig az emberi együttélés általános szabályait sértő magatartás, ún. kriminális cselekmény (pl. tulajdon elleni bűncselekmények értékhatárral elválasztott alakzatai). A szabálysértési büntetés a múltban elkövetett jogsértést represszív módon szankcionál. Az Sztv. - amely a szabálysértési anyagi jog, eljárási jog és a végrehajtás egységes kódexe - részletesen szabályozza a szabálysértési büntetés ellen igénybe vehető jogorvoslati eszközöket, a bírói utat azonban csak szűk körben nyitja meg. Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint ez a helyzet alkotmányellenes, mivel nincs összhangban az Alkotmány 50. § (2) bekezdésében, illetőleg az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt követelménnyel. A bírói út igénybevételének lehetőségét ugyanis mind a közigazgatás-ellenes, mind a kriminális jellegű szabálysértések miatt kiszabott büntetés tekintetében biztosítani szükséges. Az Alkotmány általánossá tette a bíróságnak a közigazgatási határozatok törvényessége ellenőrzésére vonatkozó jogát. (»A bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét.«) E rendelkezés tartalmát az Alkotmánybíróság a 32/1990. (XII. 22.) AB határozatban értelmezte (ABH 1990, 145-148.), amelynek alapján a törvényhozó megalkotta a közigazgatási határozatok bírósági

368

Pap Gábor

felülvizsgálatának kiteij esztéséről szóló 1991. évi XXVI. törvényt. A szabálysértési hatóságok közigazgatási hatóságok, a szabálysértési határozatok közigazgatási határozatnak minősülnek. Amennyiben a szabálysértési hatóság döntésének tartalma, illetve a törvényi tényállás jellege szerint közigazgatás-ellenes magatartást rendel büntetni, a határozat törvényességének ellenőrzésére a közigazgatási bíráskodás szabályai szerint kell lehetőséget biztosítani." Az alkotmánybírósági határozatokból egyértelműen az következik, hogy a kiadatási és a szabálysértési őrizetet elrendelő rendőrségi határozat ellen bírói útnak van helye. De a bírói út előtt is van lehetőség jogorvoslatra. A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény (a továbbiakban: Ütv.) 11. §-a szerint az ügyész ellenőrizheti a büntetés-végrehajtási intézetekben és a nyomozó hatóságoknál - sok más fogva tartással járó intézkedés között - az őrizetbe vétel, a szabálysértési és a pénzbírságot helyettesítő elzárás, valamint a nyomozó hatóságok előállító helyiségeiben foganatosított személyes szabadságkorlátozás törvényességét. Az Ütv. szerint az ügyész meghallgathatja a fogva tartottakat, illetve felülvizsgálhatja a büntetőügyben hozott határozatok végrehajtásával kapcsolatos panaszokat. A törvény nem említi, hogy a nem büntetőügyben fogva tartottnak a fovatartását elrendelő határozat ellen emelt panaszát az ügyész bírálja el. Ám az Ütv. 13. §-ának (1) bekezdése szerint: „Az ügyészi törvényességi felügyelet a Kormánynál alacsonyabb szintű államigazgatási szervek által kibocsátott jogszabályokra, illetőleg az állami irányítás egyéb jogi eszközeire, valamint e szervek általános érvényű rendelkezéseire és a jogalkalmazás körébe tartozó egyedi döntéseire teijed ki. Kiteljed ezen túlmenően a bíróságon kívüli, jogvitát intéző szervek egyedi döntéseire, valamint a gazdasági és egyéb szerveknek munkaviszonnyal és a szövetkezeti tagsági viszonnyal összefüggő egyedi döntéseire, továbbá a jogszabályok felhatalmazása alapján kiadott általános érvényű intézkedéseire." Az ügyész feladataira és hatásköre vonatkozó szabályokból az következik, hogy hatáskörébe tartozik a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések törvényességének vizsgálata. Ez a jogköre független attól, hogy büntetőügyben vagy nem büntetőügyben rendelték-e el a kényszerintézkedést. Nézetünk szerint az ügyésznél nyújthat be panaszt a kiadatási őrizetet, valamint a szabálysértési őrizetet elrendelő rendőrségi határozat ellen az őrizetbe vett személy. Az ügyészi jogkor kapcsán nem érdektelen megemlíteni a bűnügyi őrizetnél mutatkozó ellentmondást. A bűnügyi őrizet elrendelése ellen a Be. szabályainak értelmében az ügyésznél kell panasszal élni, mivel a panasz elbírálását nem végezheti el az őrizetet elrendelő rendőrség. Ám az Ütv. 7. §-ának (3) bekezdése előíija: „A nyomozó szerv a nyomozásra - ide értve a terheltek őrizetbe vételére, szabadon bocsátására, a fogva tartás körülményeire és a terheltekkel

4fkntmányosészrevételek a személyes szabadságjogokat korlátozó... (2. rész)

369

más, biztonsági intézkedés foganatosítására vagy hatályon kívül helyezésére - vonatkozóan egyedi ügyekben adott ügyészi utasításokat köteles teljesíteni." Bűnügyi őrizetet a rendőrség ügyészi utasításra is elrendelhet, ha ilyen utasítást kap, köteles az őrizetet elrendelni. Ekkor a Be. 148. §-ának (7) bekezdése értelmében az ügyész a panaszt nem bírálhatja el. Ilyen esetben a panasz elbírálásának általános szabályaiból az következik, hogy a bűnügyi őrizetet elrendelő rendőrhatóság felettes szervhez kell fordulni. Végezetül egy általános érvényű észrevétel a jogorvoslati jogról. Láthattuk, hogy a jogorvoslati jog alkotmányban rögzítet jog, láthattuk, hogy néhány személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés esetében a törvények nem rendelkeznek a jogorvoslati jogról, vagy ha igen, fontos kérdéseket hagynak tisztázatlanul. A törvényeknek ez a szabályozási módja kizárja vagy szinte a lehetetlenségig megnehezíti a jogorvoslathoz való jog gyakorlását. Ez a szabályozási mód ellentétes a jogorvoslathoz való jog tartalmával. Elfogadhatatlan, ha a személyi szabadság elvonásával járó kényszerintézkedéseknél nincs egyértelműen leírva a jogorvoslathoz való jog gyakorlásának minden szabálya. A kényszerintézkedések és az azok ellen benyújtható jogorvoslatok szabályozásánál eljárásjogi szemléletet vélünk felfedezni. Ez a szemléletmód nincs tekintettel a kényszerintézkedés fontosságára, az intézkedés általi kényszer korlátozó jellegére. Az eljárási szemlélet szinte teljesen érzéketlen a szabadságjogok védelme iránt. Fontosabb egy intézkedési nem eljárási hovatartozása, mint az intézkedéssel korlátozott jog védelme. szemben