54. évfolyam!-
7 1
Cluj,
7. s z á m .
1939. július 1
MÉHÉSZETI KÖZLÖNY AZ E R D É L Y R É S Z I M É H É S Z E G Y E S Ü L E T Felelős
TÖRÖK
szorkesztö:
BÁLINT
az EME tb. alelnök -főtitkára.
HIVATALOS
Szerkesztőség és kiadóhivatal: CLUJ, Str. IiegalS N r . 16. Telefon 21-58. sz.
fnscris la Onor. Tribunal Cluj, sub N r . inatr. 8. //
Bejegyezve
a
LAPJA
Szerkeszlő:
SEYFRIED FERENC az EME
fluji
Törvényszéknél.
titkára.
8. sz.
alatt.
Megkezdte az E. M. E. az ellenőrző-jegyek kiosztását tagjai részére. Köztudomásu, hogy szám talán panasz hangzott el Erdélyszerte amiatt, hogy nem édiegy lehet megbíz ható, valódi mézet 'beszerezni a kereskedésekben. Ez a mézfo gyasztók széles rétegeit tartotta távol attól, hogy családjaik szá mára nagyobb mennyiségű mézet szerezzen be. Ez a bizalmatlan ság igen sok esetben indokolatlan volt, mégis szükségessé tette azt, hogy az E M E tagjai méztermelé sének védelme érdekében beve zesse a niézternielés ellenőrzését és jezaltal biztosítékot nyújtson a fogyasztóknak a méz valódisá gát illetőleg. Az E M E igazgatóválasztniánya egy szabályzatot készített, mely szerint az egyesület mind azon tagjainak méhészetét, akik azt kivánják, ellenőrzés alá veszi díjtalanul és a méhészet által forgalomba hozott mézet ellen őrző-jeggyel látja el, mely a méz
tartályára ragasztható és míg az sértetlenül a tartályon vagy az üvegen van, nyugodt lehet a fogyasztó, hogy valódi mézet vá sárolt. Az E M E a méz valódiságát igazolja csupán és az ellenőrző jegyen feltünteti, kinek a méhé szetéből, mely községből szárma zik a méz. Ha a zárószalag el van sza kítva, azesetben az egyesület ga ranciája megszűnik. A fogyasztóközönség érdeke, hogy az E M E ezt a közérdekű akcióját támo gassa. Az egyesület tag.'ahiak pedig érdeke az ellenőrzés igény bevétele, mert az ellenőrzött mé hészetben termelt méz magasabb áron és könnyebben eladható, a méhészetnek költséget nem okoz az ellenőrzés maga. Az ellenőrző jegy ára olyan minimális, hogy az értékesítés szempontjából fi gyelembe sem jöhet. Az érdeklő dők részére a méz ellenőrzési sza bályzatát az E M E Cluj, Str. Regalá 16, 5 lej postabélyeg elle nében megküldi.
94
A költésrothadás gyógyítása. Irta: Oprean Joaníchie lelkész. A M. K. mult számában részle tesen ismertette dr. Örösi Pál Zol tán a költésrothadás betegségét. Most közöljük Oprean Joanichie lel kész 5 éves gyakorlati tapasztala tai alapján megirt értékes cikkét a betegség gyógykezeléséről. # Amint meggyőződtünk, hogy a b e t e g s é g f e l ü t ö t t e a fejét, a z o n n a l h o z z á f o g u n k a g y ó g y i k e z e l é s h e z és a z egészséges c s a l á d o k fertőzés el leni védekezéshez. Nézzük meg rendre a tennivalókat: 1. H a e g y m é h e s b e n t ö b b b e t e g es egészséges c s a l á d v a n , kijelö l ü n k a b e t e g e k k ö z ü l 1—3, v a g y 4-et, l e h e t ő l e g az e g y m á s h o z k ö z e l állókat — annyit, a m e n n y i egy jó rajt ad. Lefüstölés nélkül — ki s z e d j ü k m é h h e l e g y ü t t az egész á l l o m á n y t — s a k e r e t b a k r a teszszük, m i k ö z b e n kiválasztjuk a leg j o b b a n y á t és z á r k á b a h e l y e z z ü k s a többit megsemmisítjük, vagy h a szükségünk van, tartalékoljuk. Az e l j á r á s t d. u . 6 — 8 óra közt hajtjuk végre. A beteg fiasitásos lépeket kiszedéskor osztályozzuk — fertőzésük szerint — úgyszin tén a himporos és ü r e s k e r e t e k e t is, m a j d e g y ü r e s s z a l m a v a g y gyé k é n y k a s b a , esetleg egy rajfogó ládikába tolluseprüvel beleseperjük _ (rázni n e m szabad) a 2—3 család méh állományát. Seprés közben gyöngéden permetezzük 1:300% s u b l i m a t oldattal, m e l y b e kis m é zet ( 1 0 0 g r 1 l i t e r h e z ) is t e t t ü n k , hog3' a m é h e k kiröpülését meg akadályozzuk s elfoglaljuk nyalogatással. H a a lesöpréssel végez t ü n k , a k a s t egy r i t k a szövésű vá s z o n n a l vagy o r g a n t i n n a l lefedjük, s a méhes valamelyik árnyékos s a r k á b a tesszük — m á s n a p regge lig — 5 — 6 óra közt, a m i k o r az előre elkészített fertőtleniteit k a p
tárba belakoltatjuk. Ebben a kap t á r b a n , h a az eljárás m á j u s t ó l jú l i u s 15-ig történik, a n n y i egész v a g y m ü l ó p p e l ellátott keretet ál l í t u n k be, h o g y a m é h e k elfoglal ják. A belakoltatás után behelyezzük a z a n y á t is z á r k á v a l e g y ü t t s 3 — 4 óra m ú l v a kiszabadítjuk aztán a kilakolt családok kaptárait, eltávo lítjuk a méhesből, h a pedig össze tett k a p t á r o k r ó l v a n szó, m i n d e niknek röplyukát elzárjuk s a hom lok falat fehér újság p a p i n á l bo rítjuk be, — a gyógykezelés alatt helyén marad. A k e r e t e k fölött a m é z k a m r á b a n egy f e d ő k e s z k a helyébe, a költőtér k ö z e p e f e l e t t h e l y e z z ü k el a z e t e t ő v á l y ú t , a m e l y b e n -4—4 n a p i d ő k ö z b e n 1 5 0 g r m = IV2 a d a g o t a d u n k a következő oldatból: 1 l i t e r = 5 0 0 g r m /z l i t e r m é z ( n e m c u k o r szörp.) 1 liter = 400 g r m szublimát 1:1500.. 1 liter = 50 g r m f o r m o l 10:100. 1 liter = 50 g r m a l k o h o l 4 0 — 50°. l
Ily m ó d o n folytatjuk az etetést a u g u s z t u s végéig s a n a p b á r m e lyik i d ő p o n t j á b a n lehet eszközölni a n é l k ü l , h o g y r a b l á s t i d é z n é k elő a m é h e k k ö z ö t t . Az e t e ő v á l y u o l y f o r m á n v a n összeállítva, h o g y a m é h e k ,,a" helyen k ö n n y e n közleked hetnek a „bj b '" oldathoz anél kül, hogy val|ami a k a d á l y b a üt köznének akkor, midőn a vályú e g y d e s z k á v a l b e is v a n f e d v e . Augusztus végével az oldatot szublimáttal gyengén fertőtlenitett vizzel helyettesitjük,, s g o n d o s k o d u n k , h o g y a tél f o l y a m á n késő tavaszig a m é h e k o n n a n pótolják a vízhiányt. Az i l y m ó d o n á p o l t c s a l á d b á m u l a t o s a n fejlődik s jó k ö r ű i m é 2
95 nyek közt meghálálja egy p á r k g mézzel a fáradságunkat. H a a betegséget csak jul., aug. vagy szeptemberben f e d e z t ü k fel, amikor a család m á r n e m képes sem épitkezni, sem a szükséges élelmet behordani, fertőtlenitett k é s z l é p e k k e l l á t j u k el s f e d e t t l é pes m é z h i á n y á b a n a fent emlí tett etetővel etetjük a d d i g , m i g a k e l l ő é l e l m e t fel n e m h o r d t á k . A b e a d a n d ó élelmet most a kö vetkező m ó d o n állítjuk elő: 750 g r m méz, 200 g r m s z u b l i m á t 1:1000, 50 g r m formol 10:100, 50 g r m alkohol (gyenge). Az a d a g o l á s t az i d ő rövidsége miatt 2—2 n a p o n k é n t eszközöljük, hogy a méhek időt nyerjenek a t á p l é l ó k b e f e d e l e z é s é r e is. Ne feledkezzünk meg m é g az egészséges családokról sem. Bár azt állítják, h o g y az erős családok m e g k ü z d e n e k a b e t e g s é g g e l , s ő t le is g y ő z i k , e g é s z b i z t o s a n állitha t o m s sajnos tapasztalataim során bizonyítást nyert, h o g y a betegség gel m e g t á m a d o t t m é h e s b e n — h a idejekorán nem gondoskodunk a betegeség csiráinak megöléséről vagy t á v o l t a r t á s á t ó l — az erős csa l á d o k e g y é v i k is k ü z d e n e k a b e tegséggel, mig végre engednek a z o k is. s f e l a d j á k a h a r c o t a m a k a c s ellenséggel s z e m b e n . Ezeknek megvédése a fertőzés től oly m ó d o n t ö r t é n i k , h o g y egy idejűleg a beteg családokkal, ezek n e k is a d u n k a k ö v e t k e z ő o l d a t b ó l : 250 g r m m é z , 600 g r m s z u b l i m á t 1:1500, 50 g r m a l k o h o l 2 5 — 3 0 ° , 1 0 0 g r m f o r m o l 1:100, olyan adagokat, a m e n n y i t egy tál cán beadhatunk, a fenókdeszkán a keretek alatt (ha fennt a m é z k a m r a el v o l n a f o g l a l v a ) a z a d a g o l á s t ezeknél csak hetenként egyszer végezzük. A k ö v e t k e z ő k b e n m e g f o g o k fe lelni a z o n k é r d é s r e , h o g y a k a p -
t á r a k — méhészeti felszerelések — viasz- és méz, használh)atók-e a m é h é s z e t b e n t o v á b b r a is, v a g y s e m ? Minden oldalról tett kísérleteim a l a p j á n h a t á r o z o t t és b i z t o s igen nel v á l a s z o l o k . E l ő r e l á t á s b ó l a j á n lom a kaptárakat fertőtleníteni. Benzin lámpával kiégetendő, s min den rés a k a p a r ó v a l kitisztítandó, aztán 10%-os rézgálic oldattal ki m o s v a 3 n a p m ú l v a f o r m o l o s víz zel ú j b ó l k i l o c s o l v a , m a j d m e l i s s á val kidörzsölve, azonnal használni lehet. A kereteket — eszközöket ha sonlóképen egyszeri kimosás után ugyancsak f e n n t i o l d a t b a n s (ki tisztítva — szintén h a s z n á l h a t ó k . Az o k s z e r ű m é h é s z legértéke s e b b t ő k é j e a viasz és a l é p . A b e t e g c s a l á d o k t ó l k i s z e d e t t és k b . 50—75%-ban megtámadott lépek e t egy f a z é k b a n vízzel kifőzzük addig, m i g a viasz h a b z a n i k e z d s a főzést folytatjuk — állandóan k e v e r v e —• a z a n y a g o t 1 0 — 2 0 p e r cig, a z t á n így f o r r ó á l l a p o t b a n egy ritkább vászonból készített zacs k ó b a ö n t j ü k és k i p r é s e l j ü k . Az így n y e r t viaszt l:100°/o-os formólos vízzel újból kifőzzük % óráig, majd abban az edénybn hűlni hagyjuk. Megszilárdulás után ki vesszük a folyadékból s megtisz títva, az alján felgyülemlett oiszoktól, műlépet g y á r t u n k belőle. A műlép készítése alkalmával használandó folyadék: 250 gr. m é z , 7 0 0 g r . f o r m o l 1:100 a v a g y s u b l i m á ! 1:1506, 150 gr. g y e n g e alkohol alkal mazandó. A gyengébben megfertőzött lé p e k et egy fecskendővel 1—:100 formololdattal fertőtlenítjük olv formán, hogy a betegséggel telt sejteket előbb lefedelezzük s egvsugáru csövet alkalmazva, a csirá kat a lárvákkal együtt kifröcskendezzük, aztán a többsugárban fröcskelő csővel ugyancsak olyan
96 folyadékkal alaposan kimossuk. K i m o s á s v i t á n 24 ó r á i g í g y t e l i t v e az oldatban, egy l á d á b a tesszük —• 2 4 ó r a m ú l v a v í z z e l ú j b ó l k i m o s v a s k i r á z v a a v i z e t —• h a s z nálható eredményesen. A hímporos nagy üres lépek szintén fertőtlenitendők. Fecs kendő h i á n y á b a n egyszerűen bele m á r t v a —• m a j d m g f ü r d e t v e a f e r t ő t l e n í t ő o l d a t b a n és 24 ó r a u t á n kirázva s újból kimosva, mint az előbbi, szintén használható s e m m i aggodalom nélkül. F e n t i e k e l ő r e b o c s á t á s a u t á n le gyen szabad felállítanom a követ k e z ő 10 p a r a n c s o l a t o t , melyet a biztos ulon haladni akaró méhész n e k s z e m előtt kell t a r t a n i a : 1. N e a d j u n k alkalmat a me lleknek rablásra. 2. A m é h e s b e n é s a k a p t á r b a n tartsunk tisztaságot. 3. Ő r i z z ü k m é h e i n k e t a viaszm o l y o s lepkéktől, m e l y e k a beteg ségnek közvetítői. 4. M i n d e n b e t e g családot egy időben gyógyítsunk. 5. M i n d e n gyógykezelés után deszinficiáljuk kezeinket, eszkö zeinkéi.
minden
nagyságban,
mézesbödönök, mézszűrők á l l a n d ó a n kaphatók
ZEILER JÓZSEF bádogosnál
CLUJ, Astoria szálló mellett
6. A n y á t l a n c s a l á d o k a t n e t ű r j ü n k t a v a s s z a l és ő s s z e l , ú g y s z i n tén gyenge családokat, melyeket könnyen kirabolhatnak. 7. A k ö z ö s i t a t ó b a n l e v ő v í z b e n n y á r o n át t e g y ü n k egy kicsi sublim á t o l d a t o t és k o n y h a s ó t . 8. A b e t e g c s a l á d a n y j a — h a méhészeti szempontból megfelelő, —• a m é h e k f e r t ő t l e n í t é s é v e l s z i n t é n f e r t ő t l e n í t v e lesz, t e h á t nem kell eltávolítani. Ne vásároljon egy m é h é s z sem sonkolyt vagy viaszt a sonkolyo soktőV 10. M i e l ő t t e l i t é l n é n e k e g y m é h családot, kéljék egy szakember v é l e m é n y é i —• s v i z s g á l t a s s á k m e g m é h e i t vele — s mindenekelőtt t a r t s á k szem előtt e k ö z l e m é n y t , mely n e m elméleti szórakoztatás, h a n e m bebizonyított tények való ságos e r e d m é n y e . Végül, fogadják e közleménye m e t a z o n szeretettel, a m e l l v e l én ezt m i n d e n m é h é s z n e k lelkiisme r e t t e l a j á n l o m s h i g y j é k el, h o g y ö r ö m ö m sokkal nagyobi) a meg levő s a biztos haláltól m e g m e n t e t t 15 c s a l á d é r t , m i n t a z e l p u s z tult 85 i r á n t i s z o m o r u s á g o m .
97
Többtermelésí mesterfogások. Irta: Görög Ernő. Ebben a rovatunkban néhány szaporító és mézeitető eljárást ismerte tünk. Előre nyomatékosan figyelmeztetjük a kezdő méhésztársainkat, hogy e módszerek alkalmazásánál óvatosak legyenek. Minden mesterkedést keresztül húzhat az időjárás. Természetesen valamely vidék hordási viszonyai is döntők. Ne valamennyi családunkkal kísérletezzünk, hanem csak egy-kettővel. Balogh Bálint méhész lapszer kesztő m i n d e n k o r csak kizárólag m e s t e r s é g e s r a j o k k a l s z a p o r í t . Az ő szaporítási módját azonban — mint ő m a g a is h a n g s ú l y o z z a — c s a k jó őszi h o r d á s u vidéken lehet g y a k o rolni. Balogh a mesterséges rajo k a t az a k á c v i r á g z á s végével, az akácméz kipergetése u t á n készíti. Kikeresi az a n y á t s a z t h á r o m m é zes l é p p e l és n y o l c m ű l é p p e l viszs z a t e s z i a k a p t á r b a ; ez a c s a l á d a h e l y é n m a r a d tehát. A család öszszes é p í t m é n y é t , n y o l c mézes-fiasitásos keretet m á s h o v a viszi Ba logh, kiegészíti h á r o m m ű l é p p e l s ez a c s a l á d neveli így a fiatal a n y á t . Az ő s z i h o r d á s i d e j é r e m i n d e g y i k c s a l á d teljes e r ő r e k a p és mézelés tekintetében n e m szokott e l m a r a d n i a m e g n e m osztott csa ládoktól. H a az őszi h o r d á s esetleg elmaradna, akkor a két családot egyszerűen egyesíti. Boczonádi-féle mesterséges rajkészités a n y a n e v e l é s s e l . M i k o r a 24 keretes 42-es k a p t á r n é p e 1 6 — 1 8 keretre fejlődött s a lépek alján n é h o l e g y - e g y félig k i é p í t e t t s e j t e t bepetézve látunk, a k k o r készíthető (de c s a k i s a m é z ü k t ő l meg nem fosztott családokkal) a B o c z o n á d i f é l e m e s t e r s é g e s r a j . A 18 k e r e t e s szakaszt anyarács közbetéteiével elválasztjuk a külön oldal-kijáró mellett a l a k í t a n d ó 6 keretes sza k a s z t ó l . A 18 k e r e t e s s z a k a s z b ó l a kis szakaszba tesszük az a n y á s ke retet s h o z z á t e s z ü n k m é g 5 m ű l é pes keretet. A n a g y s z a k a s z b a n az anyás keret helyére műlép, vagy tartaléklép kerül. A kis szakaszba
először az épitő, m a j d a d a j k a m é h e k v o n u l n a k át s ott egy önálló család alakul. A nagy szakaszban pedig anyabölcsőket alakítanak a méhek, de ezek közül azokat, me l y e k az 5-ik n a p o n b e v a n n a k fed ve, l e b o n t j u k s c s a k 2 — 3 szépen fejlett bölcsőt h a g y u n k . A 1 1 — 1 2 . n a p o n elvesszük az anyarácsot, he lyébe választó-deszkát teszünk s ezzel két k ü l ö n á l l ó c s a l á d o t kap tunk. Boczonádi mesterséges rajá nál t e h á t m a g u k r a a m é h e k r e bíz z u k , h o g y o s z o l j a n a k m e g . (Ezt a módszert alkalmazhatjuk minden olyan kaptárnál, melynek két kijárója, illetve melynél a méztérnek is külön kijáró-nyilása van. Szerk.) Papszt Ede felerősítő módszere. Ha a főhordás küszöbén gyengébb családunk van, a k k o r azt egy erősebb családdal egyesitjük a követ k e z ő m ó d o n : D é l e l ő t t 10 ó r a t á j b a n az erős család anyáskeretét kike ressük, visszatesszük a helyén ha gyott k a p t á r b a ; a többi összesépitm é n y t k i v e s s z ü k és h e l y é b e l é p k e z déses kereteket teszünk, melyeket a család szépen kiépít. A gyenge család anyját m e g s e m m i s í t j ü k és az egész c s a l á d o t ideiglenesen m á s hova helyezzük; helyébe üres kap tár kerül, m e l y b e az erős anya család összes elvett építményét tesszük, m e l y h e z m é g estefelé az a n y á t l a n gyenge család összes épít m é n y é t egyesitjük. Ettől az e r ő s családtól 8—10 n a p m ú l v a egy m á s o d i k m e s t e r s é g e s r a j t is l e h e t el venni, az erős családtól származó anyabölcsővel. Rácz
Béla
rajzás-elősegitő
mód-
98 szere. Rácz Béla hosszas tapaszta lás u t á n a r r a a m e g g y ő z ő d é s r e ju tott, hogy a rajzási h a j l a m elnyo m á s a csak k á r o s a n befolyásolja a család fejlődését; ő inkább azt tartja h e l y e s n e k , h a a rajzási ösz t ö n t oly m ó d o n segítjük elő, h o g y a család m i n é l előbb kiadja a rajt. E célra v a n e g y 18 c s a l á d r a b é r e n dezett anyanevelője 5—8 kerettel. A s e r k e n t ő etetés helyett 3—4 k e lőfélben levő fiasitásos keretet a d a családoknak, miáltal szinte egy teljes rajjal s z a p o r o d i k m e g a csa l á d s k i is a d j a h a m a r o s a n a r a j t . Sklenctr Guidó 2 kilós mestersé ges raja. A n e v e s o s z t r á k s z a k i r ó é s méhnemesitő a mesterséges szapo rítást anyaneveléssel köti össze; annyi anyát nevel a legjobb család tól, a h á n y családdal állományát s z a p o r í t a n i a k a r j a . E g y erős csa l á d m ö g é , vagy mellé odaállít egy tizedesmérleget, ráteszi a felül nyi tott rajfogó ládát, a mérleget ki egyenlíti, rátesz 2 kiló súlyt, m e r t ennyit kell n y o m n i a a rajnak. A m e g r a j o z a n d ó c s a l á d b ó l e l ő s z ö r is k i k e r e s i a z a n y á s k e r e t e t és h o g y m i n d e n baj ellen biztosítsa, azon nal visszahelyezi azt a kaptárba. A többi keretet a keretbakra teszi, megvárja, m i g a m é h e k teleszívják m a g u k a t mézzel, aztán egymásután lerázza, vagy lesepri a kereteket, m i n d a d d i g , mig a két kilónyi súlyt el n e m éri a r a j . H a e g y c s a l á d b ó l n e m futja, n y u g o d t a n m á s i k csa l á d t ó l is s e p e r a r a j h o z méheket. Mivel a rajfogó láda nyitva van, azért a kijáró m é h e k visszatérhet n e k a családjukhoz, ezek az értékes fiatal m é h e k m a r a d n a k vissza. A r a j t 1—2 ó r á i g a n y á t l a n u l hagy juk, aztán kalitkában hozzáadjuk a fiatal anyát. Gyakorlott m é h é s z az a n y a h o z z á a d á s t u g y is végez heti, h o g y a rajfogó ládikát egyik s a r k á r a l e z ö k k e n t i és a g o m o l y g ó m á h c s o m ó b a egyszerűen odaveti az a n y á t . A r a j t 10 n a p i g f o l y t o n e t e t n i kell, h a v a n h o r d á s , h a n i n c s . E z az
etetés ébrentartja az épités ösztö n é t és m i n d e n k o r b ő s é g e s e n kifize tődik. Alfonsus-féle óriás-családok. Al fonsus Alajos, osztrák méhészszaki r ó m é z e l t e t é s i és é p i t t e t é s i m ó d szere a b b a n áll, h o g y a c s a l á d o k felét r a j - á l l a p o t b a helyezi, v a g y i s a méheket lesepri saját k a p t á r j u k b a 5 c m . széles m ű l é p - s z a l a g o k k a l el látott keretekre. Ezek a családok szépen kiépitik a fészket. A raj állapotba helyezett családok mézes-fiasitásos kereteit anyarács közbetételével a többi erős családok fölé h e l y e z i Alfonsus, r a k o d ó - a l a k b a n . Az i g y n y e r t óriás-családok közül több megrajzott Alfonsusnál, de átlagban rövid hordás alatt 25 k g . m é z e t a d o t t m i n d e g y i k , m i g a m e g n e m rajzott óriás c s a l á d 60 k g . f e l e s l e g g e l f i z e t e t t . Az ö s s z e s c s a l á d o k 35 kilós sulival mentei; t e l e l ő b e . 10 k í s é r l e t i c s a l á d t ó l k a p o t t A l f o n s u s i l y e n m ó d o n 54 fészek-lépet, 20 méztér-lépet, két uj erős családot ínéhány raja meg s z ö k ö t t ) , 8 idei a n y á t , 250 kg. m é zet. Iker-családok közös mézkamrá E z t a m ó d s z e r t t ö b b , m i n t 20 éve az angol W e l s kezdte, olyformán, h o g y k é t c s a l á d fölé k ö z b e t e t t a n y a ráccsal közös mézkamrát alkalma zott, a két család t e h á t egy k a m r á b a h o r d t a a m é zet, í g y a z e r e d m é n y á l l i t ó l a k 5 0 s z á z a l é k k a l t ö b b volt, m i n t h a a családok külön-külön mézeltek volna. Németországban többek kö z ö t t d r . Z a n d e r is p r ó b á l k o z o t t a z iiker-rendszerrel, de sikertelenül. 1925 n y a r á n ezt írja: ,,Az i k e r rendszer nem gazdaságos, mivel két család elkülönítve több mézet a d , m i n t e g v v a l a m e l y m ó d o n fel erősített óriás-család. Az ó r i á s c s a l á d o k n á l a r a j z á s és e r ő s z é t f o r g á c s o l ő d á s v e s z é l y e is i g e n n a g y . "
val.
99 N á l u n k p l . B e r e c z J á n o s is i k e r családokkal való méhészkedéssel látta biztosítottnak a méhészet jö vőjét. A kísérletek m é g f o l y n a k . Kanos család áttelepítése kap tárba. A szalmakas mellé jobbról is, b a l r ó l is eg.yj I—j ^ ^ egy mülépes keretekkel felszerelt felső kezelésű k a p 11 r—j tárt, illetve gyá molt á l l í t u n k . Az első rajt az egyik, a másodikat a másik gyámolba üt j ü k . M i k o r m á r a m á s o d i k r a j is háromnegyed részben kiépítette a lakását, — u g y 10 n a p m ú l v a , — elvesszük az első r a j öreg a n y j á t és a k a s t a k ö v e t k e z ő n a p o n r á á l litjuk e n n e k az a n y á t l a n c s a l á d n a k a k a p t á r á r a . E z a c s a l á d is fiatal a n y á t k a p tehát, a kasból pedig az első raj kijövetele u t á n a 22-ik n a p o n keretekbe szabdaljuk a lépeket és k i p e r g e t j ü k ő k e t . U g y a n a k kor, m i k o r a kast az első r a j k a p t á r á r a feltesszük, a m á s o d i k raj k a p t á r á t félig a h e l y é r ő l e l v e t t k a s helyére h ú z z u k , h o g y a n n a k összes k i j á r ó n é p e is h o z z á c s a t l a k o z z é k . E r e d m é n y : k t é fiatal anyás csa lád, méz, tartalék-lépes keretek. J ó h o r d á s természetesen feltételezve.
Raktáron tartom az
Felhívás hívjuk mét
T. Tagjainkhoz!
T. Tagjaink
arra,
hogy
értelmében
a
szíves
alapszabályaink
tagdijak
a
naptári
év s z e r i n t e l ő r e f i z e t e n d ő k , az
1939. évi t a g d i j a k
felében
esedékessé
Kérjük
vagyis
az
év
első
váltak.
T. Tagtársainkat,
az 1939. évre t a g d i j a i k a t hátralékaikkal
Fel figyel
együtt
hogy
esetleges
szíveskedje
nek felszólítás b e v á r á s a nélkül be küldeni Regala
az E. M. E. c i m é r e 16.), h o g y
felszólítások adásoktól
(Cluj,
az egyesület
küldésével
megkímélhető
a
járó ki legyen.
Az e g y e s ü l e t c s a k u g y t u d m e g felelni h i v a t á s á n a k , eleget tesznek
h a a t a g o k is
a vállalt
kötelezett
ségüknek.
Az E.M.E Elnöksége. Minden méhész használja fel a szabad idejét tudása gyarapítására. El ne mu lassza beszerezni a Gyakorló méhészek könyvét. Küldjön 116 lejt Blénessy Ká roly Covasna, jud. Treiscaune címre, hogy a szerző ajánlott bérmentes kül déssel haladéktalanul kézhez juttat hassa azt.
Egyleti nagy és Egyleti kis kaptárokat. Megrendelésre v a s ú t o n is szállí tom. Készítek rendelés után bármilyen m á s kaptárokat is. — Ugy a kis Egyleti, mint a nagy á r a 040 lei, teljesen Jelszereivé. — Gépen csapzott vályús keret drb-kénli nagyság szerint 3—4 lei. Keretléc 100 folyó m : 10 m m . vastag 150 lei. 8 m m . vastag 130 lei. 6 m m . vastag 110 lei.
Egyleti kis
Egyleti nagy
Kérdésre válaszbélyeg ellenében felelek. Nagyobb megrendelések e s e t é n külön árajánlattal szolgálok. Megrendelések :
VÁRAM BÉLA kaptárkészítő üzeme Cluj, Str. Regimentül 83. Inf. Nr. 4. cimre küldendők. — Fiókraktár: Vásárhelyi Albert méhész, Aiud, Strada Marásesti 2.
100
Megfigyelő állomásaink jelentései április és május hóról. Dés. Szamosmegye, megfigyelő Borbély Lajos. A mérleges kaptár április 1—10-ig 100 k g - o t a p a d t , 11—20-ig 100 k g - a l gyarapodott, 21—30-ig 450 kg gyarapodást m u tatott, májusban 1—10-ig 75 k g volt az a p a d á s , 11—20-ig 625, 2 1 — 30-ig 50 kiló volt a gyarapodás. L e g n a g y o b b m e l e g á p r i l i s b a n 29, 2 7 , 27 C°, l e g k i s e b b O , O, 6 C°. Májusban legnagyobb m e l e g 27, 3 1 , 2 6 C ° , a m i n i m u m 6, 8, 1 1 C ° . Áprilisban a gyümölcsvirágzásnál jól fejlődtek a c s a l á d o k . Az a k á c m á j u s 19-én kezdett virágozni. Felvinc. Tordamegye, megfigye l ő Bognoczky József. Áprilisban a mérleges kaptár sem apadást, sem gyarapodást nem mutat, májusban 1—10-ig n i n c s változás, 11—20-ig 5 k g 30 g y a r a p o d á s , 21—30-ig 2 kg 40 dg g y a r a p o d á s . L e g n a g y o b b m e l e g á p r i l i s b a n 26, 27, 25 C°, a m i n i m u n 2 , 1, 1 C ° . M á j u s b a n l e g n a g y o b b m e l e g 2 5 , 29, 29 C°, a m i n i m u m 6, 5 , 7 C ° . Á p r i l i s b a n a g y ü m ö l c s v i r á g r ó l és a gyermek l á n c f ű r ő l jól h o r d t a k a m é h e k . Az akácvirágzás 15—26-ig tartott, de a sok eső miatt gyengén mézelt. Kolozsvár. Kolozsmegye, megfi g y e l ő Stief Ottó. Á p r i l i s b a n a m é r leges k a p t á r 11—20-ig m u t a t o t t 6 kg gyarapodást. Áprilisban legna g y o b b h ő m é r s é k l e t 25, 22, 24 C°, l e g a l a c s o n y a b b O , 1, 1 C ° . Á p r i l i s 2 — H - i g fűz, s o m , m o g y o r ó v i r á g zása, 12—21-ig b a r a c k , cseresznye, szilva, a l m a , 22—30-ig besztercei szilva és a l m a v i r á g o z t a k , mind bőségesen mézeltek. Lukafalva. Marosmegye, megfi g y e l ő Péter Domokos. Április és május h ó n a p b a n a mérleges kap tárnál elenyésző sulyváltozás m u tatkozott. Legmagasabb hőfok áp r i l i s b a n 1 4 , 1 7 , 17 C ° , a l e g a l a c s o n y a b b 3, 5, 5 C°. M á j u s b a n a leg m a g a s a b b 1 6 , 1 7 , 17 C ° , a m i n i
m u m 12, 12, 13 C ° . Á p r i l i s 1 2 - é n fűz, b a r a c k , 15-én szilva, körte, 2 5 - é n a l m a v i r á g z i k , 12, 1 3 , 2 0 , 21, 26 és 27-én reggelenként gyen ge d é r . M á j u s 6-án a gesztenye és akác kezd nyílni, de a sok eső miatt az akácot n e m használhat t á k ki a m é h e k . Pürkerec. Brassómegye, megfi g y e l ő : Barkó András. Április h ó napban a legmagasabb hőmérsék let 2 4 , 2 3 , 2 3 C ° , a m i n i m u m 3 , 3, 0 C°. M á j u s b a n m a x i m u m 2 3 , 24, 25 C°, m i n i m u m 5, 6, 8 C ° . Gyümölcsfák virágzásának kezde te április 2 5 — 2 7 , fűzből m á r 7 — 10-én j ó l h o r d t a k . A c s a l á d o k elég n é p e s e k s szép r e m é n y e k k e l biz tatnak. Május 14-én a g y ü m ö l c s v i r á g z á s n a k vége, 16-án baltacin és 2 1 - é n a k á c v i r á g z á s n a k k e z d e t e . Zalán. Háromszékmegye, megfi g y e l ő : Dávid József. A m é r l e g k a p t á r m á j u s 1—10-ig 0 . 9 5 k g a p a dást, 11—20-ig O.40 k g apadást mutat. A legmagasabb hőmérsék let m á j u s b a n 2 6 , 2 7 , 2 6 C ° , a m i n i m u m 1 0 , 6, 7 C ° . A g y ü m ö l c s f á k a h ó első felében, a kaszálók 20-ika után virágoztak. Nagy szárazság miatt semmi hordás, sem rajzásra való előkészület.
t i s z t a méhviaszból, hengerprésen készült vékony lapokat szállítok, bár milyen méretben, jóságáért szavatolok.
2 kg. 240
lej.
Salakmentes viaszt feldolgozok 25°/ levonással vagy kilónként 35 lej ráfi zetés ellenében.
Tóti) Cint,
István R e g e l e Carol
II.
41-74.
Vasúti és postai csomagolás díjtalan. A rendelésnél kérem a keret pontos belvilágat közölni. Blénessy: „Gyakorlati mé§ésxet" c . Könyv HO l e / .
101
NyilcttKozaf.® Alólirott kijelentem, h o g y az E . M . E . - n e k a m é z t e r m e l é s é s értékesítés ellenőrző-jeggyel való v é d e l m é r ő l szóló szabály zatát i s m e r e m é s az a b b a n foglaltakat m a g a m r a n é z v e kölelezőnek e l i s m e r e m , az előírásokat lelkiismeretesen b e t a r t o m é s c s a l á d t a g j a i m m a l , illetve alkalmazótt a i m m a l is b e t a r t a t o m felelősség t e r h e mellett. Ellenőrző-jeggyel csak a saját m é h e s e m b ő l s z á r m a z ó é s valódi, h a m i s í t a t l a n mézet hozok forgalomba é s jelölök m e g , illetve az ellenőrző-jegyet csak a fenti s z á r m a z á s ú é s m i n ő s é g ű m é z e t t a r t a l m a z ó üvegre, vagy t a r t á l y o k r a r a g a s z t o m é s azt úgy helyezem el az üvegen, illetve t a r t á l y o n , hogy az ellenőrző-jegy szalagjának elszakítása nélkül az üveg, illetve a tartály f e l b o n t h a t ó n e legyen. A m e n n y i b e n visszaélés gyanúja m e r ü l n e fel é s a visszaélés b e b i z o n y o s o d n a , kötés vagyok 8 n a p o n belül a saját k ö l t s é g e m e n 1. az ellenőrző-jeggyel ellátott üvegekről, illetve t a r t á l y o k r ó l az ellenőrző jegyeket eltávolítani, 2. a b i r t o k o m b a n levő, m é g fel n e m h a s z n á l t ellenőrző-jegyeket az E . M. E . rendelkezésére bocsájtani, 3 . a h í r n é v r o n t á s é r t az E. M. E. p é n z t á r á b a 1 0 0 0 , azaz egyezer lejt b ü n tetésként befizetni, 4 . ezenkívül t u d o m á s u l v e s z e m , hogy a visszaélést elkövető t a g 5 0 0 0 lejig m e n ő pénzbirsággal, a tagok s o r á b ó l való kizárással, a visszaélésnek a s a j t ó b a n való közzétételével b ü n t e t h e t ő . Évi m é z t e r m e l é s e m átlag A méhcsaládok s z á m a :
kg. kaptárban
drb., kasban
Lakhelyem m a g y a r u l :
románul:
Utolsó posta m a g y a r u l :
románul:
Vármegye
románul:
magyarul :
Vasútállomás m a g y a r u l :
románul:
A m é h é s z e t helye m a g y a r u l :
románul:
drb.
T u d o m á s u l veszem, hogy az ellenőrző-jegy á r a 1 0 0 d a r a b i g d a r a b o n k é n t á 1 lej. A 1 0 0 d a r a b o n felül r e n d e l t ellenőrző-jegy á r a d a r a b o n k é n t 6 0 bani.** Ezennel
megrendelek: d r b . ellenőrző-jegyet á 1 L d r b . ellenőrző-jegyet
L.
á 6 0 bani
L.
drb. szabályzatot é s eladási naplót á 5 L. .
mely összeget a mai n a p o n p o s t á r a
.
L.
Összesen:
L.
adtam.
Kelt
tanú.
tanú.
o l v a s h a t ó aláírás.
* A vonatkozó szabályzatot a M. K. folyó évi 4. s z á m é b a n közöl ük. ** Ellenőrző-jegyet csakis á r á n a k előzetesen való befizetése ellenében küld a z egyesület.
102
Egyleti élet. Az EME igazgató választmányának ülése. Az E r d é l y r é s z i M é h é s z E g y e s ü l e t folyó évi j ú n i u s h ó 13-án, a m é hészeti tanfolyam bezárása alkal mával, n é p e s ülést tartott az egye sület házsongárdi telepén. Az i g a z g a t ó v á l a s z t m á n y a t e l e p e n tar tott ülés alkalmával meggyőző d ö t t a telep k i f o g á s t a l a n és pél dás rendjéről, a családok állapotá ról, a m é z e l ő n ö v é n y e k és a c s e m e ték gondos kezeléséről. Az i g a z g a t ó v á l a s z t m á n y tagjai végighallgatták a j ú n i u s h ó 3—13-ig rndezett méhészeti tanfolyam 24 h a l l g a t ó j á n a k sikeres vizsgáját. A méhészeti tanfolyam résztvevőinek képét lapunk mai számában kö zöljük. Az igazgatóválasztmány tudo m á s u l vette, h o g y az E M E u j a b b kedvezményt kért a vándorlásra szállított méhek fuvardijára a C. F . R. v e z é r i g a z g a t ó s á g á t ó l . T u d o m á s u l vette az igazgatóválaszt m á n y a m é z védjegyzésére szolgáló e l l e n ő r z ő - j e g y e k e l k é s z í t é s é t és a z első 100 d a r a b c i m k e á r á t d a r a b o n k é n t 1 l e j b e n , a t o v á b b i példa n y o k árát d a r a b o n k é n t 60 b á n i b a n állapította meg. Több kebli ügyet tárgyalt meg a z i g a z g a t ó v á l a s z t m á n y e z u t á n és a z ú j t a g o k s o r á b a f e l v e t t 18 t a got, névszerint a következőket: Naszvagyi Lajos Pécska, Nagy Béla Magyarigen. Andrássv Zoltán Dés, Tőzsér Béla Gyergvóuifalu, György Aladár Szárazpatak, Gantner Vilmos Szentanna, B a r a Gá bor Nagyvárad, Chidea András D i t r ó , Mezei I s t v á n D i t r ó , id. Csiki M á r t o n K á p o l n á s f a l u , P á l f f y Szi lárd Sóspatak, Borsi Sándor Pusztaholod, Kóti István Érszöllős, Kocisk István Mágyarpécska.
A méhek é s a C. F . R, Méhésztársaink m i n d n y á j a n is merik a harcot, a m i t az 5 éves munkaterv alapján vívunk a mé hekkel való vándorlás Erdélyben való elterjesztése érdekében. E g y e s ü l e t ü n k k é r v é n y e z t e a G. F . R.-től a szállítási dijtétel 5 0 % - o s elengedését, valamint a v á n d o r m é hészek részére 5 0 % - o s utazási ked v e z m é n y t . A C. F . R. v á l a s z á b a n a kértek közül megadta az 50% szálitási k e d v e z m é n y t , de csak a méhek visszaszállítása alkalmával. N a g y e r e d m é n y volt ez is. A folyó év t a v a s z á n u j a b b k é réssel f o r d u l t u n k a G. F . R . - h e z , hogv tegyék gyorsabbá a méhek szállítását. Az első m é h e k e t t a r t a l mazó vagonokat csatolják a sze m é l y v o n a t o k h o z és e n g e d é l y e z z é k a z o d a s z á l l í t á s n á l is a z 5 0 % - o s kedvezményt. A v á l a s z m o s t é r k e z e t t m e g és közöljük m a g y a r fordításban: 9 7 . 3 6 . R. A. 9 3 9 . Az önök 298. S. Fjb 939. sz. kérvényükre válaszolva tiszte lettel közöljük, hogy az élő mé hek oda szállításánál számukra lehetetlen 5 0 % engedményt ad nunk, mivel már engedményez tünk előbbi kérésükre 50% ked vezményt a ihO. §-ban foglalt díjtételekből a méhlegelőkről való visszaszállítás alkalmára. Ami az élő méhek gyorsabb szállítását illeti, a vagonokat az esetben lebetséaes a személvvo natokhoz csatolni, ha a kérdéses vonalon nem közlekedik gyorsteher vonat (rapid de caletárie) és csakis a tarifa szerinti dijté tel szaporulattal. A
C. 3.
szolgálat főnöke: Magu. A C. 3 / a o s z t á l y v e z e t ő j e : Munteanu.
103 Érdemesnek tartottuk a fennti válasz közlését, m e r t július köze pén n a g y k á r o s o d á s érte egy sziiágycsehi méhésztársunkat. A Dregán-völgyébe vándorolt és a 248. km-es útszakaszt 5 n a p alatt tette meg a méheket tartalmazó vagon. K ö z b e n g y a k r a n t o l a t t á k és ó r i á s i h ő s é g volt. A 65 c s a l á d k ö z ü l 22 m e g f u l l a d t , az élebten m a r a d t csa ládok állománya pedig 2 0 — 2 5 % meggyengült. A hivatalos kiszállá sunk) a l k a l m á v a l 2 2 . 5 0 0 l e j k á r t á l lapítottunk meg, a m i a fenntiek figyelembevételével e l k e r ü l h e t ő lett volna. A élő m é h e k e t e z e k s z e r i n t g y o r s á r u k é n t k e l l f e l a d n i , a m i ,i r e n d e s díjtétel '/ÓSO-kal d r á g í t j a . A s z i lágvcsehi szállítás esetén a r e n d e s díjtétel 3511 lej volt, t e h á t 1756 lej s z a p o r u l a t t a l e l k i i ü l i i f t t e
Ingyenes méhészeti tanfolyam. Az E r d c l y r é s z i
Méhész
folyó évi s z e p t e m b e r
Egyesület
hó
rendez
és n ő k ,
jelentkezhetnek l e á n y o k és
tanfolyami
há-
férfiak
asszonyok. A
előadások
minden
után 4 órától tartatnak. lyam
ingyenes,
A
dél tanfo
csupán
beiratásért
fizetendő személyenként
100 lej. A
tanfolyam mint
gyakorlati
nyernek lyam
hallgatói
bizonyítványt het
ugy
téren
ad.
az E M E - n é l
Cime Cluj,
a
elméleti, kiképzést
és az e g y e s ü l e t
elvégeztéről
kivitelben,
magyarázó
szöveggel. A k o r á b b a n k i a d o t t pél dányok nagv
már mind érdeklődésre
elfogytak való
és a
tekintet
tel a z E . M . E . a k a p t á r r a j z o t az ed diginél jóval ben
ismét
részletesebb
elkészíttette.
rendelkezésére
áll
rajz szült.
tagok
darabonként
75 l e j é r t . A n a g y k a p t á r zának
kivitel A
műhelyraj
á r a v á l t o z a t l a n u l 50 lei. természetes
nagyságban
A kiskaptár
drágább,
mert
uj rajza
három
ívből
A ké
azért áll,
míg a n a g y k a p t á r é két ívből. Meg rendelhető az E.M.E. titkári talánál, Cluj, Str. Regala
hiva
16.
É r t e s í t é s . A z E . M. E . t a g j a i n a k szives t u d o m á s á r a hozzuk, h o g y a jövőben a tagdíjbefizetéseket n e m n y u g t á z h a t j u k a Méhészeti Köz l ö n y b e n , m e r t ez a p o s t a é r d e k e i v e l összeütközik. H a s o n l ó okból szer kesztői üzeneteket sem közölhetünk lapunkban a jövőben. K é r j ü k ezért T. T a g t á r s a i n k a t , h o g y n e r e k l a málják a befizetések nyilvános nyugtázását.
tan
az egyesület
zsongárdi méhészeti telepén. A tan folyamra
részletesebb
11—21-ig
Kolozsvárt ingyenes méhészeti folyamot
Elkészült az egyleti kiskaptár új műhelyrajza a z e d d i g i n é l j ó v a l
a tanfo
Aprófrlrdel esek. Méhészet vezetését vállalná gödöllői tanfolyamot végzett, és budapesti kerté szeti tanintézetet végzett kertész. Be szél németül, románul. Állását bármikor elfoglalhatja. Címe: Barna László műkertész Oradea, Str. Ioan Ciordas 24. 10 20 évi gyakorlattal biró méhész, nyu galmazott vasutas, elhelyezkedést keres. Címe: Darabont Kálmán Cluj, Calea Maramure§ului 14. 11
hallgatóknak
J e l e n t k e z n i le
naponta
Str. Regalá
16.
8—2-ig.
E l a d ó 15 kg. valódi méhviasz kg.-ként 170 lej, vagy műlépnek kipréselve 200 lejes árban. Sumán József Ciumani p . u. Joseni, iud. Ciuc. 13
104
Különfélék. Közölje az E . M. E.-vel minden tagtársunk összes méhész ismerő seinek címét. Akik nem tagjai az egyesületnek, azok részére tagsági nyilatkozatot és a Méhészeti Köz lönyből mutatványszámot küldünk! Stieí Ottó E.M.E. alelnök családi ünnepe. S t i e í O t t ó , a z E . M . E . köztiszteletben és szeretetben álló alelnöke, június h ó 11-én ünne pelte m e g h á z a s s á g á n a k 40. év f o r d u l ó j á t . Stief O t t ó t E r d é l y m a gyar méhésztársadalmának széles rétegei ismerik. 0 m a a legrégibb t a g j a a z E J M E - n e k . M á r k o r a if júságától kezdve felismerte a m é hészet és az egyleti élet jelentősé gét. Az egyesület munkájában m i n d e n k o r t e v é k e n y e n részt vett. Közérdekű és eredményes mun kásságának az elismerése emelte őt a z E M E alelnöki székébe. M á r közel két évtizede, hogy az E M E által r e n d e z e t t i n g y e n e s méthésztanfolyafnok legtöbbjének előadó ja. Keze alatt több m i n t 1000 m é h é s z n ő t t fel. É r t é k e s s z a k c i k k e i vel g y a k r a n k e r e s t e fel l a p u n k a t és s z á m t a l a n g y a k o r l a t i t a n á c c s a l l á t t a el í r á s b a n és s z ó b a n a z egye sülethez forduló tagtársainkat. M i n d i g s z e r é n y volt és ez z á r t a el m u n k á s s á g á t a nyilvánosság előtt való elismerés elől. S o h a s e m v á r t az egylet és a k ö z é r d e k é b e n vég zett munkájáért elismerést, azt kötelességnek ismerte. Ez alatt a 40 év alatt s o k m e g p r ó b á l t a t á s o n ment k e r e s z t ü l és h a a n y a g i a k b a n erői m e g is f o g y a t k o z t a k , d e lélekben soha m e g n e m tört és m a is azzal az ügyszeretettel és l e n d ü lettel végzi k ö z é r d e k ű m u n k á s s á gát, amellyel évtizedekkel ezelőtt. Az E M E Stief O t t ó a l e l n ö k ü n k házasásgi évfordulóját családi ün n e p n e k tekintette és ezért P o h l Sérv. Ceni, C. VI. A. Bun de imprimat.
B é l a e l n ö k és T ö r ö k B á l i n t főtit k á r otthonában felkeresvén, üdvö zölték a jubiláló házaspárt az egyesület nevében. Azonkívül Pohl Béla e l n ö k a z E M E j ú n i u s l.'i-i igazgatóválasztmányi gyűlésen is megismételte Stief O t t ó alelnök előtt ú g y a tagok, m i n t a saját ne vében szerencsekivánatait. A Méhészeti Közlöny szerkesz tősége ö r ö m m e l csatlakozik ezek hez a j ó k i v á n a t o k h o z azzal, hogy v a j h a Stief O t t ó , s z e r e t e t t és k e d ves m u n k a t á r s u n k k ö z é r d e k ű m u n kásságát lapunk hasábjain a kor legvégső h a t á r á i g a tőle megszo kott alapossággal és odaadással f o l y t a t h a t n á . É l e t ü k t o v á b b i folya m á n aranyozza be ú t j u k a t az u szeretet, tisztelet és nagyrabecsii l é s , a m e l y e t e d d i g is o l y s z é l e s körben szereztek m e g m a g u k n a k . Családjuk, gyermekeik és u n o káik k ö r é b e n pedig találják meg az igaz e m b e r i boldogságot.
Méz- és viasz-árak.
Cluj-Kolozs-
vár környékén a méz ára nagvban 32—38 Lei, kicsinyben 38—52 Lei, a viasz á r a 120—170 Lei. A m ű lép á r a 2 0 0 — 2 6 0 Lei. — A viaszt 2 5 — 3 0 % e l l e n é b e n d o l g o z z á k fel műlépnek.
Házi mézestészták készítése c í m ű , K r e m n i t z k y n é Fröhlich Ilona E.M.E. igazgatóválasztmánvi tar tollából bővített kiadásban megje lent füzet k a p h a t ó az E.M.E. ti! k á r i h i v a t a l á b a n (Cluj, Str. R e g a l a 16.). A f ü z e t á r a d a r a b o n k é n t 2 5 L . P o s t á n való küldés esetén hozzá s z á m í t a n d ó 1 L. postai p o r t ó is. A j á n l v a k ü l d v e 11 L .
Valló—Török: A méhtenyésztés vezérfonala c í m ű m é h é s z e t i s z a k k ö n y v m e g r e n d e l h e t ő a z E M E tit k á r i hivatala utján, 30 lej bekül d é s e e l l e n é b e n . P o r t ó d i j 13 l e j . Minerva Rt. Kolozsvár. 4ö91