14

Újpesti Bródy Imre Gimnázium Segédlet az Etika c. tárgy tanulásához 2013/14.

Budapest, 2013.

Az etikai vizsgálódásnak – mint a filozófia egyik ágának – a középpontjában az ember áll. A filozófia többi ágától (pl. metafizika, ismeretelmélet, nyelvfilozófia stb.) központi kérdése különbözteti meg, mely úgy szól: „Hogyan kell élni?” Az etika nem mondja meg, hogy kinekkinek milyen életet kell vezetnie (ennek megítélése az egyes emberek kompetenciájába tartozik), hanem csak az erkölcsös élet elvont jellemzőit írja le. Az erkölcsös élet meghatározására törekedve az etika olyan jelenségeket ír le, melyek feltételei vagy alkotóelemei az erkölcsös életnek. A helyes cselekvés legalapvetőbb feltétele az emberi természet.

1. Az emberi természet Az ember olyan testtel és elmével rendelkező lény, aki a biológiai evolúció során emelkedett ki az állatvilágból, és a kulturális evolúció során jutott el jelenlegi kulturális állapotába. A biológiai és a kulturális evolúció az öntudat kialakulását és specializálódását segítette elő. Az öntudat megjelenésének és specializálódásának egyik következménye, hogy az ember nem pusztán megváltoztatja, hanem műveli a környezetét. a) Biológiai és kulturális evolúció, öntudat és humanizmus Az ember a biológiai evolúció során emelkedett ki az állatvilágból. Az evolúciós fejlődés során az állatvilágból örökölte társas érzelmeit, az állatoktól azonban megkülönbözteti, hogy tud saját magáról és arról, hogy kicsoda ő. Valamilyen tudattal az alacsonyobb rendű állatok is rendelkeznek, az érzékelés útján tudatában vannak környezetüknek. Az emberek azonban emellett tudatában vannak annak is, hogy ők érzékelnek, így tudatában vannak saját maguknak. Öntudattal az ember nem születésétől fogva rendelkezik, hanem azt felnövekedése során másoktól sajátítja el. Ehhez először mások viselkedése alapján másokra tanul meg „én”ként gondolni, majd csak ezt követően magára. Az a lény, aki tudatában van tapasztalatainak és érzelmeinek, képes arra, hogy megkérdőjelezze azokat („Helyesen látom, hogy piros ez a papír?”, „Helyesen vágyom arra, hogy segítsek neked?”). Az öntudat azonban nemcsak elbizonytalanítja az embert, hanem megadhatja a tudás és a helyes viselkedés biztos alapjait is. Mivel az öntudat annak a tudata, hogy kik vagyunk mi, a helyes viselkedés alapjai abban keresendők, hogy kik vagyunk mi. Ha tanárok vagyunk, akkor tanárként kell viselkednünk, ha diákok vagyunk, akkor diákként. Tanárságunkat és diákságunkat is közösségben tanuljuk: vagy akkor, amikor részévé válunk egy közösségnek (szocializálódunk), vagy akkor, amikor mások megtanítanak rá. Mindenekelőtt azonban emberek vagyunk, ezért elsősorban emberként kell viselkednünk. Az emberként való viselkedés egyáltalán nem könnyű, nem olyan, ami természetszerűleg jön belőlünk. Az emberséget éppúgy közösségben sajátítjuk el, mint a tanárságot és a diákságot. Az emberség ezért a tanársághoz és a diáksághoz hasonlóan a társadalmi szerepek egyike. Az emberként való viselkedéshez az szükséges, hogy elsősorban emberként gondoljunk magunkra, ne pedig valamilyen más társadalmi szerep hordozójaként. Azt, hogy emberként gondolunk magunkra, a kulturális evolúciónknak köszönhetjük. A kulturális evolúció annak az örökségnek a felhalmozódása a történelem folyamán, mely meghatározza, hogy miként kell magunkra gondolnunk.

A nyugati kultúra fontos öröksége a humanizmus, mely különböző formában megtalálható már az ókori, a középkori, az újkori és a modern gondolkodásban is. A humanizmus annak a gondolatnak az elnevezése, hogy lehetséges elsősorban emberként meghatározni magunkat, és csak ezt követően más társadalmi szerepet vállalni, ezért lehetséges minden ember egyetértését feltételezve cselekedni. (Természetesen más öröksége is van a történelemnek, például a katonáskodás vagy az antiszemitizmus, azonban ezek mindegyike feltételezi azt, hogy valamiképpen meghatározzuk magunkat, azaz az öntudatot, ezáltal pedig a humanizmust.) b) Cselekvés és környezetformálás, munka és munkamegosztás A cselekvés annak a következménye, hogy az ember tud saját magáról. A cselekvés speciális emberi viselkedés, melynek a segítségével az ember nem pusztán reagál környezetének őt érő ingereire, hanem tevékenyen átalakítja azt a saját elképzelései szerint. A cselekvés ezért szándékos viselkedés. Amikor az ember alakítja környezetét, akkor megváltoztatja annak összetételét vagy felépítését. A környezet átalakításához az ember így munkát végez a környezeten. A befektetett munkával az ember értéket ad hozzá a környezetéhez, ezáltal pedig elismerést nyer másoktól (és saját magától). A környezet alakítása és annak feltétele, az öntudat megóvása, fejlesztése ezért az ember érdeke. A környezet átalakítása azonban meghaladhatja az egyén erejét, ezért embertársaival összefogva megosztják a munkát egymás között. A munka megosztásával már közösen emelik a környezet értékét, ezáltal nemcsak közösen nyernek elismerést, hanem a környezet átalakítása és annak feltétele, az öntudat megóvása, fejlesztése közös érdekké válik. 2. Az erkölcsi gondolkodás alapjai Az erkölcsi gondolkodásra az teremt lehetőséget, hogy az ember öntudatos és társas lény. Az erkölcsi gondolkodás a megismerés egy formája, melynek során erkölcsi értékeket tulajdonítunk (egy tett jó-e vagy rossz, esetleg egyik sem) és morális ítéleteket hozunk (egy tettet meg kell-e tenni vagy tilos megtenni, esetleg megengedett vagy egyik sem). Az erkölcsi megismerés eszközei a szimpátia és az empátia értékelő érzésmechanizmusai, illetve az akarat ítéletalkotó mechanizmusa. A szimpátia segítségével valakinek a jellemét vagy szándékát jónak értékeljük, ha az őt közelről ismerők helyeselnék azt. Az empátia segítségével valakinek a jellemét vagy szándékát jónak értékeljük, ha belehelyezkedve az ő helyzetébe, számba véve a rendelkezésére álló információkat, helyeseljük azt. A szimpátia és az empátia elsősorban mások tetteinek értékelésére alkalmas, és csak másodsorban a magunkéra. Ezzel szemben az akarat segítségével elsősorban a saját tennivalónkról hozhatunk ítéletet, és másodsorban mások tennivalóiról. Az akarat segítségével az akarat elve alapján eldöntjük, hogy milyen tett végrehajtása a helyes. Az akarat elve az aranyszabály, mely szerint: „Úgy viselkedj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy ők veled viselkedjenek!” A legfontosabb (de nem az egyetlen) morális jelentőséggel rendelkező tény a szenvedés. Senkinek a tettét nem értékeljük jónak, ha jelleme vagy szándéka szerint szenvedést okoz, illetve az aranyszabály értelmében szenvedés okozása nem helyes, mivel senki sem szeretne magának szenvedést. A szenvedés morális jelentőségét és az aranyszabályt elsőként a vallások ismerték fel, így a vallások is rendelkeznek erkölcsi tanítással.

a) Vallás, világvallások, valláserkölcs1 A vallások az erkölccsel szemben nem az érzésre és az akaratra építenek, hanem a hitre. A vallások feltételezik, hogy az ember mellett a világot és az embert egy további erő is irányítja. A vallások az ebben az erőben való feltétlen hitet követelik meg. A nagy világvallások azok a vallások, melyek a legtöbb hívővel rendelkeznek a világon. A nagy világvallások egy része profetikus vallás, mely szerint a világ működését a világhoz képest külső (transzcendens) erő teremtette, uralja és teszi jobbá, másik része misztikus vallás, mely szerint a világ működését a világhoz képest belső (immanens) erő irányítja, melynek a világ és az ember csak illuzórikus kifejeződése. A zsidó vallás hívei első sorban a zsidó nép tagjai, de zsidó vallásra tértek többek között a kazárok és a székelyek egy része is. A zsidó hit szerint a világot Adonáj (JHWH) teremtette, aki egyben a zsidó nép istene, mivel szövetséget kötött a zsidó nép ősatyjával (Ábrahámmal). Ez a szövetség az Ószövetség. A szövetségben Adonáj vállalta, hogy a népet naggyá teszi, és elvezeti az Ígéret Földjére – elhozza számára a boldogságot (Adonáj a prófétákon keresztül szól a néphez), a nép pedig vállalta, hogy engedelmeskedik Adonájnak, és nem lesz más istene (bálványok), ami által fennmarad az emberek igazi istenének ismerete. Adonáj a Tízparancsolatban nyilatkoztatta ki a nép törvényeit. A kereszténység szerint Isten új prófétája, Jézus megújította a szövetséget, melyben Jézus a tanítványokon keresztül az egyetemes emberi közösséggel lépett szövetségre az utolsó vacsora alkalmával. Ez az Újszövetség, melynek törvénye az aranyszabályhoz közel álló szeretet törvénye, mellyel Jézus megváltja az embereket a szellemi haláltól (az eredendő bűntől, mely elszigetelődés Istentől). Jézus második eljövetelekor pedig elhozza a megváltást a fizikai halál alól is, a feltámadást és a kegyelmet (boldogságot). A kereszténységnek több formája alakult ki. Az ortodoxia tagadja azt a teológiai tételt, mely szerint a Szentlélek nemcsak az Atyától, hanem a Fiútól is származik, illetve azokat a tételeket, melyek a katolicizmusban az egyházszakadást követő időszakban fogalmazódtak meg (a purgatórium kérdése, Szűz Mária szeplőtelen fogantatása). A katolicizmus szerint a megváltás a szentségek közvetítésével történik, a nem tökéletes hívők lelke a purgatórium után kerül a mennyországba. A protestantizmus szerint a Biblia megértéséhez nem szükséges az egyház értelmezése. A hívők pusztán hitük miatt, kegyelemből váltatnak meg, mert Krisztus a kereszthalállal megváltotta őket (nem közvetítenek a szentségek, amikből csak kettő van). Az iszlám – az iszlám hit szerint – ugyanannak az Istennek (Allahnak) a zsidó és a keresztény vallást követő harmadik és egyben utolsó kinyilatkoztatása. A kinyilatkoztatás Isten törvénye, mely szerint az ember felelősséggel tartozik azért, hogy alávesse magát Isten akaratának. Az újabb kinyilatkoztatásra azért volt szükség, mert a korábbiak (Tóra, Evangéliumok) eltorzultak, és az emberek már csak saját vágyaiknak engedelmeskedtek. Az új kinyilatkoztatást Mohammed próféta hozta el az embereknek. A hinduizmus az ősegység élményén alapszik, és úgy véli, hogy a világ kifejezhetetlen ősvalósága és az ember énjének legmélyebb valósága egy és ugyanaz. A nap mint nap megtapasztalt én és az egész világ, amelyben sok létezőt tapasztalunk, csak illúzió. Az 1

Glasenapp, Helmut von: Az öt világvallás. Budapest, 1998, Talentum. Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története I-III. Budapest, Osiris, 1997 (vagy 2006).

emberek a haláluk után valamilyen formában újjászületnek. Mivel az emberek lényükben azonosak a közös ősvalósággal, ezért viselkedniük csak az aranyszabálynak megfelelően szabad. A buddhizmus szerint a világ rossz, mivel benne minden csak szenvedés. Ennek az az oka, hogy az emberek nem tudják kielégíteni vágyaikat, mert megbetegszenek, megöregszenek, meghalnak, haláluk után pedig újjászületnek, és életük kezdődik elölről. A szenvedésből azonban van kiút. Ha elismerjük a négy fő igazságot, és a nyolc helyes utat járjuk, akkor a vágyakozás és újraszületés fájdalmas körforgása megszűnik, és visszatérünk a kifejezhetetlen és megfoghatatlan ősvalóság békéjébe. Az ősvalóság az üresség vagy „az”-ság, melynek elérése a nirvána, amiben eltűnnek a világi dolgokhoz ragaszkodó vágyak. A konfucianizmus szerint a rend őselvét (Tao: jing–jang) követve kell élni, mely pedig isten (az Ég) akaratához igazodik. A rend őselve szerint az ellentétes dolgokat úgy kell tekinteni, mint amelyek kiegészítik egymást, és a világot úgy, mint ami változik. Ahhoz, hogy az ember belássa ezt, nevelni szükséges. Az ember mind a maga, mind a közössége erőfeszítése által képes a nevelésre. A konfucianizmus szerint az emberi fejlődés szakaszai három erkölcsi erényt foglalnak magukban: a közösség szokásainak megfelelő viselkedést, a jó tettek végrehajtását és az aranyszabály szerinti cselekvést. b) Keresztény valláserkölcs (cselekvő szeretet, jóravalóság, bűn) A keresztény valláserkölcs alapvető törvénye a szeretet törvénye, mely így szól: „Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket, mert arról fognak megismerni titeket, hogy egymást szeretitek!” Az isteni szeretet a cselekvő szeretet, mely saját magát, saját hatalmát háttérbe szorítva hagyja érvényesülni az embereket. A szeretet törvénye hasonló szeretetet vár el az embertől Isten felé, illetve társai felé. Az ember képes a szeretet törvénye szerint élni, mivel teremtéséből fakadóan erkölcsileg jóravaló lény. Az ember teremtésétől fogva társai javát kívánja, és nem farkasa nekik. Amikor azonban Isten hatalmat adott az embernek, akkor szabadságot (szabad akaratot) is adott neki, ami által lehetővé tette számára, hogy bűnt kövessen el. A bűn az egyik ember által a másiknak okozott szenvedés. A bűnös embert Isten elítéli. A világban az ember által elkövetett rossz mellett természetes rossz is létezik (például földrengés következtében emberhalál), melynek azonban nincs morális jelentősége. 3. Az erkölcsi gondolkodás formái, morális döntéshozatal A vallások által megfogalmazott erkölcsi elvárások után a szekularizált világban is megjelent az erkölcs. Ennek kezdeti megjelenése szabályokhoz kapcsolódott: először a társadalmi viselkedés szokásaihoz, majd ugyanezen társadalmaknak a múltbeli, karizmatikus vezetők által kialakított, de nem írott formában továbbélő vagy a tapasztalatok által hasznosnak mutatkozó hagyományokhoz, végül pedig a közösség írott törvényeihez. Az erkölcs később a közösség jellemzőjéből az egyéni tett, az egyéni tett következményének vagy magának az egyénnek a jellemzőjévé vált. A tágabb értelemben vett erkölcsi gondolkodás formális megjelenéseit morálnak, informális megjelenéseit pedig erkölcsnek nevezzük. a) Az erkölcsi gondolkodás fejlődése (szokás, hagyomány és törvény)

Az erkölcsi gondolkodás első, szekularizált megjelenésének középpontjában a szokásokra való hivatkozás állt. A szokások pusztán azáltal formái a viselkedésnek, hogy az emberek korábban már többször viselkedtek a szokás tartalmának megfelelően, akár tudtuk nélkül is. Az emberi cselekvéseket irányító szokások speciálisan a társadalomhoz kapcsolódnak, melyek nem képezik a természet organikus részét, ezért a szokások sem azonosak a természetet irányító természeti törvényekkel. A társadalmi szokások között azonban vannak jók is, rosszak is, ezért szükség volt a jó szokások megkülönböztetésére. A jó szokások egy korábban (ténylegesen vagy a legendákban) élt karizmatikus vezető tevékenysége alapján jelölhetők ki, melyek ezt követően szóban és gyakorlásuk segítségével maradnak fenn, vagy a tapasztalatra támaszkodva fogalmazhatók meg. A jó szokások a hagyományok, melyek azáltal formái a viselkedésnek, hogy egy karizmatikus ember parancsai, vagy hogy korábban is haszonnal alkalmazták őket. A hagyományokat azonban az emberek elfelejtik, ha nem gyakorolják őket, ezért időnként komoly gond lehet az erkölcsös cselekvés meghatározása. A hagyományok továbbá konzerválják az erkölcsös viselkedés formáit, és csak nagyon lassan képesek reagálni a változásokra (ha egyáltalán). Ezért a hagyományt és a hagyományok megváltoztatását a társadalom vezetése írásba foglalta, és így megalkotta a törvényt. A törvény azáltal formája a viselkedésnek, hogy a társadalom vezetésének a parancsa a társadalom minden tagjára nézve. A törvény ugyanakkor nem feltétlenül az erkölcsös cselekvés mércéje is, hiszen éppúgy lehetséges az erkölcstelen törvény, mint az olyan erkölcsi elvárás, mely jelenik meg törvényként. b) Szabad választás és felelősség, szándék, következmény és erény A törvény erkölcsi megítélésének lehetősége az egyének egy olyan jellegzetességén alapszik, mellyel elviekben minden egyén rendelkezik. Ez a jellegzetesség a szabad választás képessége.2 Minden egyén képes alternatívák között szabadon dönteni, ha nem is minden helyzetben vagy folyamatosan. A szabad választással az egyén elköteleződik egy cselekvési alternatíva mellett, azt az ő saját választásának tekinti. A szabad választás következtében ezért az egyén felelőssé válik döntéséért és tetteiért. A felelősség az a jellegzetessége az egyénnek, mely erkölcsi lénnyé teszi őt, és mely a közösség szabályai mellett az erkölcs alapját alkotja. Az egyén vagy úgy lehet felelős tettéért, hogy felelős a tett szándékának választásáért,3 vagy úgy, hogy felelős a tett következményeinek választásáért,4 vagy úgy, hogy felelős azokért a személyiségjegyeknek a választásáért, melyek meghatározzák, hogy bizonyos helyzetekben milyen tetteket hajt végre. 5 A felelősen választott szándék esetében az egyén lelkiismereti szabadságát gyakorolja, ha kizárólag saját céljaira irányuló vágyait félretéve jó szándékkal cselekszik, melyet mindenki más számára cselekvési szándéknak akar(na). A felelősen választott következmények esetében valaki akkor cselekszik erkölcsileg helyesen, ha azt a cselekvési alternatívát választja, mely mindent összevetve az alternatívákhoz képest a legjobb következményeket eredményezi. Végül a felelősen választott személyiségjegyek esetében az egyén erényeket választ és sajátít el, melyek aztán a tettein keresztül meghatározzák, hogy milyen ember is ő.

2

Huoranszki Ferenc: Szabad akarat. In Modern metafizika. Budapest, 2001, Osiris Kiadó. Kant: A gyakorlati ész kritikája. In Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. A gyakorlati ész kritikája. Az erkölcsök metafizikája. Gondolat, Budapest, 1991. 4 Mill: Haszonelvűség. In A szabadságról – Haszonelvűség. Magyar Helikon, Budapest, 1980. 5 Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa, Budapest, 1987. 3

c) Erkölcsi nevelés, erkölcs és morál6 A helyes szándék megtalálását a szigorúan etikai (elméleti) oktatás segíti, a helyes következmények megtalálása azonban elsősorban nem etikai vagy erkölcsi, hanem számolási feladat. Az erények pedig a gyakorlatban a példaképek követésével és a példamutató viselkedés megfigyelésével sajátíthatók el. Az erkölcs elsajátításában az elméletnek és a gyakorlatnak egyaránt helye van. Az elméleti, formálisabb elveket és törvényeket morálnak nevezzük, a példakövetésen alapuló, élethelyzetekhez kapcsolódó gyakorlati tudást erkölcsnek. d) A jó élet, az önmegvalósítás és az önkorlátozás A jó élet a jó céllal rendelkező élet. Az élet célja nagyon nagy általánosságban megfogalmazva lehet az, hogy az egyén saját legbensőbb vágyai és képességei megvalósításával önmagát valósítsa meg, illetve hogy az egyén éppenséggel korlátozza saját magát a közössége vagy más embertársai javára. Az előbbi esetben az egyén a közjót tekinti fontos erkölcsi értéknek, az utóbbi esetben pedig attól függően, hogy az egyén kiknek a javára korlátozza magát, az emberiséget (ha általában az emberek javára) vagy a családot (ha a család, rokonok stb. javára). 4. A kapcsolatok világa Az emberi kapcsolatok közé a személyes kapcsolatok, a szűkebb közösségi, pár- és családi kapcsolatok, illetve a tágabb közösségi kapcsolatok, társadalmi viszonyok tartoznak. a) Személyes viszonyok (barátság, párkapcsolat, család) A barátság a szeretetnek az a formája, amikor valami olyat szeretünk egy másik emberben, amit saját magunkban is szeretünk. Barátunk így nem lehet mindenki, hanem csak olyan személy, aki hozzánk hasonló. A párkapcsolat a barátságon túl lévő viszony két ember között. Kialakulását némely esetben barátság előzi meg, más esetekben ez független a barátságtól. Tartóssága azonban a barátságra van utalva. A párkapcsolat a szerelemmel veszi kezdetét, amikor a szerelmesek vágynak a másikra, aki hiányzik nekik.7 A szerelem beteljesítője két ember érzelmi életének csúcspontja, a nemi kapcsolat. A nemi kapcsolatban átmenetileg megszűnik az a hiány, melyet a szerelem jelent. A nemi kapcsolat egyrészt örömszerzés, másrészt utódnemzés, mely szerepek tökéletesen nem választhatók el egymástól. A szerelem érzelmi csúcspontját követően a párok azzal is összekapcsolják életüket, hogy összeházasodva összeköltöznek, közös szokásokat alakítanak ki, és kis közösségként gondolnak magukra (mint „mi”). A házassággal kezdetét veszi az otthon létrehozása, mely kiemelten fontos hely a család számára a világ többi részéhez képest. Az otthon: egy ház vagy egy lakás a helyszíne a gyermekkel kibővült házastársi közösség, a család életének. A család azoknak az embereknek az összessége, akiket speciális viszonyok kapcsolnak össze.

6

Pokol Béla: Közerkölcs/közmorál, kritikai morál, világmorál. In Jogelméleti http://jesz.ajk.elte.hu. 7 Comte-Sponville, André: Kis könyv a nagy erényekről, 18. o., Osiris, Budapest, 1998.

szemle

2009/3.,

b) Társadalmi viszonyok: egyén és közösség8 Az emberek családjukon kívül számos közösségbe tartoznak. A közösségeket tagjaik egymással szemben táplált bizalma tartja össze, mely társas érzelmi viszonyok meglétét jelenti. Az érzelmi viszonyok az egyik embernek a másik ember viselkedésére adott érzelmi reakciói (pl. rosszallás, harag, hála, megbocsátás, szeretet). A társas érzelmek tárgyai mindig a közösség más tagjai, és akár pozitívak, akár negatívak, mindig kifejezik a két ember egy közösséghez való tartozását. A társas érzelmek által a közösség egyes tagjai elismerik felelősségüket a közösség tagjai felé, vagy felelőssé teszik a közösség valamelyik tagját azért, amit tett vagy mulasztott. A társadalom is egyike a közösségeknek, melyet további közösségek alkotnak és egyének hoznak létre. A társadalom vezetése az állam, mely élvezi a társadalmat alkotó közösségek bizalmát. Az állam gondoskodik a társadalom azon tagjairól, akik nem képesek gondoskodni magukról. A társadalomalkotó közösségek tagjai azért tartoznak mindannyian egy társadalomba, mert közös a múltjuk (történelmük), a nyelvük, a kultúrájuk és a hagyományaik. Az egyének a szocializáció folyamatán keresztül válnak tagjává a társadalomnak. A szocializáció azoknak a cselekvési indokoknak a megtanulása, melyeket egy társadalom más indokokkal szemben előnyben részesít (pl. iskolában tanított tananyag, érettségi). Az egyének a közösség nagykorúságot elért tagjai. Az egyének azonos vagy hasonló jellemzőkkel (például azonos vagy hasonló vágyakkal vagy megközelítőleg egyenlő szellemi képességekkel) rendelkeznek. Az egymással csak távolabbi kapcsolatban álló egyének egymással az állam által meghatározott gazdasági és jogi kapcsolatban állnak. Az egyének beleszólhatnak a társadalom irányításába. Ennek egyik módja, ha a parlamenti választáskor leadják szavazatukat az induló jelöltekre. A parlamenti választás során a társadalom minden nagykorú tagja ajánlást ad arra a pártra és azokra a személyekre, amelyek/akik szerinte alkalmasak a társadalom vezetésére. Az a párt és azok a személyek fogják a jövőben a társadalmat vezetni, amelyekre/akikre a nagykorú társadalom többsége szavazott. A parlamenti választás eredményét ezért társadalmi szerződésnek is nevezzük. c) Társadalmi viszonyok: jogok és kötelességek9 Ha valakinek joga van valamihez, akkor ő érvényesen igényelheti egy tett megtételét vagy egy tett megtételétől való tartózkodást. Amit a joggal rendelkező igényel, az valaki másnak kötelessége. Ilyen jogok a törvényi jogok és az erkölcsi jogok (pl. szólásszabadsághoz való jog). A kötelességek egy része így a jogokból származik. Kötelességek azonban származnak az aranyszabályból (és a kategorikus imperatívuszból), továbbá speciális kapcsolatokból is. Az aranyszabály (és a kategorikus imperatívusz) szerint „úgy kell viselkedni másokkal, ahogy elvárjuk, hogy mások is viselkedjenek velünk (és ahogy szeretnénk, hogy mindenki viselkedjen)”. Továbbá kötelességek kötnek bennünket az emberekkel szemben azért, mert emberek vagyunk, családtagjainkkal szemben, mert egy család vagyunk, hivatásunkból kifolyólag, mert az a munkánk, országunkkal szemben, mert az a hazánk, személyiségünkből kifolyólag, mert személyiségjegyeink jellemeznek bennünket, saját magunkkal szemben, mert 8

Horkay Hörcher Ferenc (szerk.): Közösségelvű politikai filozófiák. Századvég, Budapest, 2002. Egedy Gergely: Brit konzervatív gondolkodás és politika (XIX–XX. század). Századvég, 2005. Manent, Pierre: A liberális gondolat története. Tanulmány, Budapest, 1994. 9 Feinberg, Joel: Társadalomfilozófia IV–VI. Budapest, Osiris, 1999.

emberként képesek vagyunk saját magunk tökéletesítésére és természeti környezetünkkel szemben, mert része vagyunk a természetnek. d) Társadalmi viszonyok: magánérdek és közjó10 A magánérdek az egyén számára való érték (pl. az egyén túlélése), a közjó pedig az egyén közössége számára való érték (pl. béke, társadalmi igazságosság). A magánérdek tipikusan az egyéni cselekvés célja, a közjó pedig a társadalmi és politikai cselekvés célja. A magánérdek és a közjó között nem feltétlenül feszül ellentét. Közjó lehet az, aminek a segítségével az egyének megvalósítják magánérdeküket (pl. az egyének közötti együttműködés), a magánérdekek összessége (azoknak a dolgoknak az összessége, melyek az egyének számára értékesek), illetve szó szerint a közösség java (pl. béke, társadalmi igazságosság). e) Társadalmi viszonyok: közélet és a közélet tisztasága11 A közélet az állami erőforrások felhasználása, a kölcsönös meggyőződést célzó, nyilvános mérlegelés és érvelés arról, hogy milyen politikai célokat érdemes kitűzni. Az állami erőforrások felhasználása során bizonyos esetekben megengedhető olyan tettek végrehajtása, melyek ellentétesek az egyéni erkölccsel. A nyilvános mérlegelés során a szólásszabadság biztosítja a népszerű és a népszerűtlen vélemények megjelenését. A közélet tisztaságának egy speciális jelensége az az eset, amikor egy politikus csak azért tesz meg egy erkölcsileg vitatható tettet, mert azt valakinek meg kell tennie (ekkor bepiszkítja a kezét), illetve ha nem teszi meg, akkor a morális önimádat vádját vonzza a fejére (ekkor tiszta marad a keze). A jelenség a „piszkos kezek dilemmája”. Például ha valaki egy emberöléstől mentes társadalom megalkotásáért öl embert, akkor bepiszkítja a kezét, ha pedig nem hajlandó meghozni ezt az áldozatot, akkor „kezei tisztaságára” vigyáz.

10 11

Mandeville, Bernard de: A méhek meséje. Helikon, Budapest, 2004. Kis János: A politika mint erkölcsi probléma II–III., VII. Élet és Irodalom, Budapest, 2004.

f) Társadalmi viszonyok: szólásszabadság és nyilvános beszéd12 A szólásszabadság a politikai vezetők periodikus újraválasztásához és a normatív vitához kapcsolódó jog. A választók az alapján adják le szavazataikat a politikai vezetőkre, hogy melyik jelölttől remélik preferenciáik legjobb kielégítését. A jelölteknek azonban módjukban áll az információkat visszatartani, illetve hamis információkkal szolgálni. A szólásszabadság így azért értékes, mert hozzájárul a választói döntések tájékozott voltához és a választói preferenciák legjobb kielégüléséhez. A szólásszabadságnak jelentősége van továbbá a normatív politikai vitákban is, a népszerűtlen vélemények közlésének védelmében (a normatív vita azzal kapcsolatos, hogy mit kívánjon az állampolgár, és nem azzal, hogy mit kíván). Vélemények kifejezése abban az esetben tiltható, ha oksági összefüggés tételezhető fel a vélemény kifejezése és erőszak alkalmazása között. g) Társadalmi viszonyok: társadalmi igazságosság (szegénység, kisebbségek)13 A társadalmi igazságosság szabályozza, hogy miként bánhat a társadalom, az állam saját tagjaival. A társadalomban élő emberek gazdasági helyzete nem azonos. Az emberek egy része, akik több tulajdonnal rendelkeznek, több dolgot képesek megvenni maguknak és családjuknak, mint az emberek egy másik része, akik szegények és kevesebb tulajdonnal rendelkeznek. A társadalmi igazságosság részben azt kívánja meg, hogy a korábban igazságosan szerzett tulajdont ne lehessen elvenni az emberektől, illetve hogy az új tulajdont egyenlően osszák el az emberek között. Az egyenlő elosztás úgy történik, mintha kezdetben minden embernek ugyanannyi pénze lett volna, amin azokat a javakat vehették volna meg, amire vágynak, és amire elég a pénzük. A társadalmi igazságosságnak továbbá az is a részét képezi, hogy a nagyon szegényeknek az egyenlő résznél többet kell juttatni a közös tulajdonból (aminek az a következménye, hogy a gazdagok kevesebbet kapnak). Ez a méltányosság. A társadalmi igazságosság egy másik területe, hogy miként bánnak a társadalomnak vallás, bőrszín, vagy nemzetiség szerint különböző csoportba tartozó tagjaival. Ha az állam vallás, bőrszín vagy nemzetiség alapján hátrányban részesíti állampolgárait, akkor negatívan diszkriminálja őket, amivel kárt okoz nekik. Az államok a múltbeli hátrányt okozó diszkriminációt, felelősségüket vállalva, a jelenben általában kompenzálják, ami által most előnyben részesítik az ugyanazokba a csoportokba tartozó állampolgárokat, azaz pozitívan diszkriminálják őket. A testi vagy lelki segítséggel élő emberek egy része nem képes úgy gondolkodni vagy viselkedni (menni, látni, hallani stb.), mint az ilyen segítségre nem szoruló, a társadalomban többséget alkotó emberek. A segítséggel élő emberek helyzetének kialakulásáért az állam nem felelős. Ennek ellenére igazságos a tulajdon elosztásánál a segítséggel élők előnyben részesítése, valamint a közintézmények átalakítása a segítséggel élők használatára, úgynevezett akadálymentesítése.  Önként jelentkezők gyűjtsenek híreket az elmúlt napok híradásaiból esélyegyenlőséggel kapcsolatban! Milyen társadalmi csoportokat említenek a hírekben? 5. Az emberi cselekvés megváltozott természete és korunk erkölcsi kihívásai14 12 13

Kis János: Szólásszabadság és náci beszéd. In Az állam semlegességéről. Atlantisz, Budapest, 1997. Huoranszki Ferenc (szerk.): Modern politikai filozófia. Osiris, Budapest, 1998.

az

Az ember cselekvései révén alakítja környezetét. Az elmúlt pár évszázad tudományos és technológiai fejlődésének köszönhetően azonban az ember cselekvéseivel sokkal mélyebben képes beleavatkozni a természet működésébe, mint korábban. Az emberi tevékenységnek az ember megnövekedett hatalma miatt jó és rossz következményei egyaránt vannak. Az egyik ilyen következmény a jobb minőségű és több táplálék előállítása, melynek azonban komoly kihatása van a gazdag országok polgárainak a szegény országok polgáraihoz és a jövőbeli nemzedékekhez fűződő viszonyára. Egy másik következmény a természeti környezet kizsákmányolása és az állatok eszközként használása az emberi célok eléréséhez. Az utolsó következmény pedig az emberi természet befolyásolása. a) A globalizációból és a népesség növekedéséből származó problémák (világszegénység, jövő nemzedékek, túlnépesedés)15 Az emberi hatalom megnövekedésével, a Föld készleteinek aktívabb kihasználásával és központosított felhasználásával az ember képes életkörülményeinek javítására, ezzel pedig több gyermek nemzésére és hosszabb élettartam elérésére. A Föld készletei nem teszik lehetővé, hogy minden ember olyan életszínvonalon éljen, mint ahogy az emberek Európában és az Egyesült Államokban (a nyugati országokban) élnek. Az ezekben az országokban tapasztalható készletkiaknázás és -felhalmozás a többi országban szegénységet, globális mértékben pedig igazságtalanságot (egyenlőtlenséget) eredményez. Bár a világszegénység kialakulása nem kizárólag a nyugati országok felelőssége, ezek az országok – de nem állampolgáraik – segítséggel tartoznak a szegényebb országoknak. A hatékony segítség következtében a szegényebb országok lakosságának életszínvonala a gazdagabb országok életszínvonalához közelíthet, és a Föld lakossága nem csökken, hanem még tovább növekedhet. Az egész földi lakosság életszínvonalának magasra emelésének és magasan tartásának az a következménye, hogy az emberiség kimeríti a Föld nyersanyagforrásait, a (túl)népesedésének pedig az, hogy egyre több emberi élet lesz a Földön. Mindkettő problémát jelent. b) Természeti környezet és az állatok16 Az emberi hatalom megnövekedésével az emberi cselekvés (szándékosan vagy szándéktalanul) úgy képes megváltoztatni a természeti környezetet (kisebb és nagyobb ökológiai rendszereket, illetve állatfajokat), hogy az nem képes regenerálódni, hanem elpusztul. A természeti környezet elpusztulása azonban rossz, mivel arra jelenleg szükség van az ember hosszú távú fennmaradásához (pl. az oxigéntermelés miatt), illetve mert az élőlények közösségei, fajai, sőt egyes példányai is értékesek magukban vagy maguk miatt. Önmagukban vett értékességük annak köszönhető, hogy minden mástól függetlenül lehet nekik jó vagy rossz, mivel élnek (élőlények egyedei), érezhetnek fájdalmat (bizonyos állati egyedek), megőriznek egy speciális génkészletet (faj) vagy megőrzik és növelik a biodiverzitást (ökoszisztémák).

14

Jonas, Hans: Az emberi cselekvés megváltozott természete. In Lányi András, Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. L’Harmattan, Budapest, 2005. 15 Hardin, Garett: A mentőcsónak erkölcstana, illetve Shrader-Frechette, Kristin: Űrhajó-etika. In Lányi András, Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. L’Harmattan, Budapest, 2005. 16 Lányi András, Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. L’Harmattan, Budapest, 2005.

Maguk miatt való értékességük annak köszönhető, hogy nemcsak az emberek számára, de maguk miatt rendelkeznek értékkel, mivel nem állnak az ember felett a táplálékláncban (minden állat), a szabadság szimbólumai az ember számára (vadállatok) vagy mivel az emberrel társas közösséget alkotnak (háziállatok). Az állatok egyedeinek értékessége kiemelten fontos, mivel az ember hajlamos rövid és középtávú céljainak megvalósításához eszközként használni őket (szórakozásra, ipari állattenyésztésben, kozmetikumok és gyógyszerek előállításához). c) A tudomány és technológia kortárs fejlődéséből származó problémák (abortusz, eutanázia, klónozás)17 Az emberhez képest külső természeti környezet mellett a tudományos és technikai fejlődés alkalmat ad a belső természet néhány jellemzőjének (gyermeknemzés, gyermekszülés és elhalálozás) megváltoztatására is. Az ember képes vagy képes lesz megmondani és befolyásolni a születendő gyermeke nemét és más tulajdonságait, illetve gépek segítségével hosszú távon életben tartani haldoklókat. A születendő gyermek tulajdonságainak megmondása és meghatározása az abortusz és a klónozás lehetőségét veti fel, a haldokló életben tartása pedig az eutanázia lehetőségét. Az abortusz a még meg nem született gyermek (embrió vagy magzat) megölése. Az abortusz lehetősége egyrészt attól függ, hogy mi az, ami értékes az emberi életben. Amennyiben maga az élet vagy annak lehetősége, akkor az abortusz minden esetben gyilkosság is. Amennyiben a fájdalom és élvezet érzése, akkor az abortusz a második trimeszterig nem gyilkosság, azt követően azonban igen. Amennyiben azonban az értelmes beszéd, akkor az abortusz, sőt még a csecsemő megölése sem gyilkosság. Az abortusz, másrészt, annak a függvénye, hogy az anya szabadon rendelkezik-e teste felett, azaz hogy joga van-e a gyermekkel szembeni önvédelemhez (ha a terhesség az egészségét veszélyezteti), a saját teste kizárólagos használatához, illetve a szexuális élethez. A klónozás lehetősége a genetikai tulajdonságok meghatározhatóságának eredménye. A klónozás mellett szól a szülők reprodukciós joga, mely a gyermektelen szülőknek komoly lehetőséget ad a saját gyermekre, illetve hogy a klónozással megőrizhető és újraalkotható a társadalmilag jelentőset alkotó személyek génkészlete. A klónozás ellen szól azonban, hogy a klón tulajdonságainak szándékos meghatározása korlátozza a klón autonómiáját, illetve erodálja a szülői (elfogadó) szeretetet, továbbá generációs egyenlőtlenséget eredményez a gyermekek és a szülők között. Az eutanázia a haldokló személy halálának mesterséges előidézése. Legfontosabb példája az életfenntartó gépről való lekapcsolás. Az eutanáziát a halál biztos, közeli bekövetkezése és az elviselhetetlen szenvedés megszüntetése indokolja. Az eutanázia megítélése szempontjából fontos, hogy a haldokló beleegyezett-e az eutanáziába vagy nem, illetve hogy az orvos hagyja-e meghalni a haldoklót, például az életfenntartó gép kikapcsolásával, esetleg tevékenyen közreműködik a halál előidézésében, például egy méreginjekció beadásával. A nem akaratlagos esetek és az akaratlagos aktív eset közel kerül a gyilkossághoz, az akaratlagos passzív eset pedig az öngyilkosság asszisztált formája.

17

Kis János: Az abortuszról. Érvek és ellenérvek. Cserépfalvi Könyvkiadó, Budapest, 1992., Kis János: Abortusz: újabb érvek és ellenérvek. In Az állam semlegességéről. Atlantisz, Budapest, 1997., Kis János: Eutanázia. In Az állam semlegességéről. Atlantisz, Budapest, 1997., Boda Mihály: Az emberklónozás erkölcsi problémái. In Magyar Tudomány 2008/07, http://www.matud.iif.hu/08jul/01.html.

d) Megváltozott felelősség A tudományos és a technikai fejlődés következményeként a hagyományos emberi felelősség egy további dimenziót nyert. A fejlődést megelőzően a felelősség elsősorban az egyének egyénekkel szembeni felelőssége volt, melynek alapját a szabad döntés vagy a közösségi megítélés képezte. A fejlődéssel lehetővé vált olyan tettek végrehajtása, melyek következményeképpen kihalhat az emberiség. A felelősség új dimenziója így az egyéneknek vagy a közösségeknek (tudósok) az egész emberiséggel szembeni felelőssége.