»
5.—
A HÉT
,
2.50
TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS M Ű V É S Z E T I KÖZLÖNY.
MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP.
Előfizetési f e l t é t e l e k : Egész évre
frt 1 0 . —
Félévre Negyedévre
...
21/125. szám.
1892.
III. Évfolyam.
,
SZERKESZTI
Egyes szám ára 20 kr.
K I S S
Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut G. sz.
H i r d e t é s e k
J Ó Z S E F
f e l v é t e l e j g y a n o U Kéziratok
'Budapest, Május hó 22.
nem adatnak
vissza
—
a franczia nemzetnek? Félistene, imádata tárgya, köztársasági elnöke s ha akarja: császárja 1
K l a p k a György.-f —
május
19.
Szegény Klapkát be nagy ügygyel-bajjal tudták eltemetni! Bujdosó volt világéletében, bezzeg megbujdostatták még a holttetemét is Egyik éjszakán úgy vitték ki loppal a vendégfogadóból a sirkerti halottaskamarába. Másik éjszakán visszacsempészték titkosan a belváros templomába. 0 drága dugáru, mily dicsőén bánt el veled a nemzeti kegyeleti Tudjátok, mit tesz magyarul ez a franczia szó, hogy »gloire?« Nincsen rá szavunk nyelvünk kincsesházában. »Hadi dicsőség« — ez a fordítás ugy viszonylik az eredetijéhez, mit illattól áradó, színpompában ragyogó rózsához ennek magának a fekete, szagtalan árnyéka. Hanem azért volt nekünk magyaroknak egy méltó fordításunk a »gloire« szóra. Ez a fordítás így hangzik, h o g y : »Klapka.« Ó hogy csak volt! Ti/akik ki- és visszaloptátok ezt a kihűlt, holttá merevedett magyar gloire-t éjnek idején városból a temetőbe, temetőből a városba: sejtitek-e, mily értékű dugáru volt az, amelyet ki-be csempésztetek ? Hadvezér, aki mindig csak győzött. Hősök hőse, aki midőn két nagyhatalom győztes seregei leverték volt lábáról a halálosan sebzett magyar oroszlánt, még fennen lobogtatá zászlónkat s legyőzetlenül vonult ki tizezredmagával szűz Komárom várából, csodáló tisztelgései között az ellenségnek: elevén symbolúma s testté vált jóslata nemzetünk tizennyolcz évvel később bekövetkezendett föltámadásának Képzeljetek csak egyet: ha 1870—71-ben Metz vára meg nem adja magát, ha Bazaine hősiesen végigküzdi a hadjáratot az erősségben mindaddig, míg Francziaország utolsó talpalatnyi földje nincs a győztes német sereg kezén; s ha akkor a leigázott, megvert nemzet ölében még fennáll Metz, utolsó záloga a franczia fegyverbecsületnek, ha fennáll, már nem többé mint biztatás arra nézve, hogy a legyőzött nép sorsa e hadjáratban még jobbra fordulhatna, hanem csupán mint daliás bizonyítéka annak, hogy nem gyávaság, csak balsors, nem púja férfiatlanság, csak túlerő okozá a francziák vereség é t ; s ha ennek bebizonyítása után vonul ki Bazaine legyőzetlen vesztesként Metz falai közül, kisérve az ellenség tisztelgéseitől: tudjátok-e, mije lett volna ez a Bazaine
Nos, nekünk volt ilyen Metzünk — ugy hítták, hogy Komárom. Nekünk adott a gondviselés ily Bazaine-t, — ugy hítták, hogy Klapka György. S a magyar fegyverbecsület megmentője, a magyar vitézség utolsó leventéje: ugyan mily jutalomban részesült? Húzott kétezer forintnyi kegydijat a rendelkezési alapból — ez volt hálánk. S amikor meghalt, tetemét csempészve akarták a sir ölébe dobni, — ez volt kegyeletes imádatunk. Bizony kár, hogy Klapka nem Metzet védte, hanem Komáromot, vagy hogy mi magyarok nem vagyunk — francziák.... * •*
X-
Volt benne valami kalandorszerü egész életében. Nyughatatlan természete majd ide, majd oda hajtotta. Mióta kiment volt a számkivetésbe, hol iró volt, hol cselszövő diplomata, hol ismét meg ismét katona. Ha eszmékkel kellett küzdeni a haza ügyeért, hát odaült az íróasztalához s felpaprikázta német, franczia, olasz, angol nyelven a külföld közvéleményét. Ha arról volt szó, hogy a kabinetek titkait kell kifürkészni s a reakció ármányait a szabadság barátainak ármányai által kijátszani, fölcsapott diplomatának, politikai ágensnek s együtt konspirált Mazzinivel, nógatta Cavourt; piszkálta Cobdent, akczióra késztette III. Napoleont, elforgatta fejét az oláhok fejedelmének s magyarbarát áramlatokat létesített a padisah udvarán. De ha bárhol széles Európában megszólalt az első ágyú, rögtön ott termett hol Törökországban, hol Itáliában, hol Poroszországban, részt kérendő a hadakozásból majd a vezérkari törzs tanácsadója gyanánt, majd parancsnokaként a földből előteremtett magyar légióknak. Nem volt és nincs ötven év óta Európának vezérférfia, akivel együtt nem harczolt, vagy aki ellen ne küzdött volna. Hajdani ellenségei még most is féltek tőle, amikor visszavonult volt a magánéletbe. De még jobban féltek tőle hajdani barátai, a Bismarckok, a Crispik, a Couzák, akikkel együtt kompromittálta egykoron magát. Élvezetesebb dolgot a történettudomány és a politika emberei alig képzelhetnek, mint Klapka Györgygyei eltöltött egy-két órát. Ha busás és finom ebéd után — az öreg ur nem volt megvetője sem az izes falatnak, sem a jó kortynak, bár mindkettőt némi mértékkel élvezé — ha tehát jó ebéd után pamlagára dőlve rágyuj-
tott hosszúszárú csibukjára s diskurálni kezdett egyrőlmásról, csak ugy bugyogott belőle az érdekesnél érdekesb visszaemlékezések egész özöne. Csak Talleyrand memoire-jai vannak oly érdekfeszítően irva, mint ahogy Klapka tudott beszélni. Szinpompás nyelvezete, finom iróniája, élczének attikai sava, gazdag tapasztalása pompásan fűszerezték előadását, melyben a modern történet kulisszatitkainak egész sorozatait hallottuk elcsendülni annak az ajkáról, aki maga is részese volt az e század második felét megalkotó események legtöbbjének. S amellett mily nemesen szerény volt az ő fenségesen egyszerű lénye 1 Soha hivalkodás nem hangzott szavaiban; az ő cselekvései mindig a háttérben maradtak s csak annyit szólt róluk, amennyit el nem hallgathatott anélkül, hogy az elmondottak megérthetését meg ne nehezítette volna. Gyönyörű aggastyán-arcza ilyenkor átszellemült, nagy kifejezésteljes szemei ifjonti lángban égtek s a modern kor kötetlen beszédű Homéroszának látszott, akinek ajkain megcsendült a magyar szabadságharcz Iliásza és Odysseiája a magyar emigráczió szétrebbentett bujdosóinak. Ah, a nemzet, ez a bus Penelópe, furán fogadta az ő hosszas küzködések után . végtére hazakerült Ulysseseit! Ahelyett hogy keblükre ölelte volna forró szerelemmel, fukar kézzel szegényes kegydijat adott nekik s amikor meghaltak, röstelkedve, titokban akará őket eltemettetni 1 Mikor helyreállt a béke a nemzet és királya közt, Klapka György is hazatért Magyarországba. Sem kardjára, sem tollára, sem diplomata furfangjára szüksége nem volt többé hona szabadságának. A komáromi hős hont igenis lelt, de nem kenyeret hazájában. Fölcsapott tehát üzérnek. Mint mindenben, ugy spekuláczióiban is merész vala. A Keleti vasút eszméje, mely Európát Budapesten át Konstantinápolylyal és Szalonikivel köti össze, az ő agyában fogamzott meg, de mások szedték le a később megérett terv dús gyümölcseit. Volt neki ilyetén terve nem egy, de mindannyin mások gazdagodtak meg. S ha egyszer-egyszer szert tett egy-egy kis haszonra, hát kicsurgott kezéből a pénz, mint viz a szitából. A z ő áldott jó szive volt az ő boldogulásának legnagyobb ellensége. Valaki csak kért tőle, az mind kapott is. Tudták ezt az emberek, s mert tudták, hát kértek, s ha volt miből, kaptak is. A naivságig jószívű volt, valóságos balekje a lelketlen kéregetőknek. Utóbb felhagyván a faiseurséggel, már csak két- vagy harmadfélezer forintnyi kegydijára volt utalva. Ebből ugyan elég szegényesen kellett volna elélnie, de biz ő ennek is a jó felét el-elajándékozgatta. Kezdték bántani a gondok — halljátok és piruljatok: igenis a gondoki A dicsőséges agg levente, a magyar »gloire« megtestesülése, ez a szent öreg, aki nagy volt akkor, midőn a végzet gúnyosan kiáltá felénk azt a szörnyűséges szót: hogy »Világos«, s büszke daczczal megadta rá a választ, »Komáromi« — Klapka György utolsó napjait a gond keserítette el. O, ha azért akartátok titokban a sirba csempészni, hogy nyilvánosan pirulnotok ne kelljen a teteme fölött, akkor értelek benneteket 1 Vészi József.
Dalok, i.
Ha tűnt szerelemnek emléke hegedt már, Kerüld a vidéket, hol támada búd, Bár sajg az az emlék s folyvást csalogat Vigyázz! veszedelmes az egykori út.
még,
Oh sohase szüli meg a hajdani bánat, Csak szunnyad a szívnek mély rejtekiben, Láttára a múltnak bú vihara támad, S vérezve szakad fel a seb sziveden. II. Egy szélfuvalat megrázta a bokrot S hull porba sok szirma a rózsavirágnak; Megláttalak újra, én régi szerelmem, S szivemben a vágyak- egész raja támadt. Hervadt a S óh egyre Hervadt a S óh egyre
bokor már, akad még szerelmem, akad még
—
virágai hulltak hullásra virág; — hány vágya lefoszlott száz kései vágy!
III. Hova Mely Hova Mely
lett arczodról a báj, a varázs, rajta tündökölt? lett szépséged, az égi, csodás, egykor elbűvölt ?
Mi tüzelt ama szép, amaz ifjú napokba!: Ellobbant a varázs. A te arczod vdltoza-é meg azóta ? Vagy szívem lett-e más? Palágyi Lajos.
Intermezzo. Mikor az ilyen három hónapos Góliátnak ajkán a legkeservesebb sirás után egyszerre valami remegő mosolygás kél, a rózsás szemhéjak nem csukódnak ugyan le, de a nagy, kék szemek már csak bizonytalanul néznek ki alóluk, akkor még egy kis zümmögő nóta kell s Góliát ur tánczoló napsugarak és terjengő verőfény daczára elalszik. A kis mama fölébe hajlik, a pillanat ihletéből fakadt melódiát dúdol, a szöveget hozzá a kis bébé keresztnevének mindenféle variánsa szolgáltatja s mialatt a selyemmennyezetes kocsi édes terhével ide-oda libben: az apróság lassan elszenderül. A függönyök hirtelen leomlanak, a játszó napsugarak, mint akik félnek, hogy rájuk zárják az ajtót, fejvesztve osonnak ki a szobából, egyszerre homályos és csöndes lesz minden s a természetnek tompán behallszó nyári zúgása már nem egyéb, csak egy altató melódia, mely körülzsongja a Góliátot és mélyebbre, mélyebbre erősiti álmát. A kis mama utolsót mosolyog gyermekére. Besiet a fürdőszobába s mialatt gyorsan fürdeni készül, még inkább a maga .megnyugtatására, újból zümmögi az altatót. Aztán a rózsás tagok belemélyednek a vízbe, hallik a tiszta, éles csobogás s most már csak elmosódva, szakadozottan tör be a kis Góliáthoz: — Laczi-csacsi-taczika
323 I. Laczi alszik és mosolyog. A k á r csak egy nagy ember, az egyik kis kacsóját odahuzza a füle alá vánkosnak, a másikat pedig ott pihenteti a pihegő kis keblén. Néhány szemfüles napsugár, mely a függönyök hasadékán fürgén visszaosont, odatánczol a kis fejhez és szökdösve, pajkosan tornázik a Góliát ur orrán. Hajmeresztő saltomortálékkal terem hol a homlokán, hol a meleg ajkak alatt, a kövérkés állán. A z egyik sugár, mintegy odaszögezve, folyton a Laczi orrán ül, mintha azt a szeszélyes tetoválást nézegetné, melyet az impertinensül nyugtalan kacsok körmei cselekedtek meg a kis arczocska legexponáltabb .helyén Vékony, vöröses vonalak, megszakadva és ismétlődve, keresztezve és egymást árnyékolva mutatkoznak a kis orron, ahogy a két szabadjára engedett kis kacsó meg-meghasogatta szegényt. A bámész sugár sokáig elnézi, mig egyszer az alvó Góliát megmozdul s büntető kezét fölemelve, egy orrcsapással elkergeti onnan. A fürdőszoba ajtaja kissé nyitva van s behallatszik a kádba szorított tenger neszelése. A bébé nem hallja. Nyugodtan alszik tovább s jobban elnyújtja fejét a tarka czicza is, mely a gyermekkocsi mellett, a megszökött napsugaraktól meleg szőnyegen alussza az igaz cziczák álmát. Alszanak mélyen, édesen, ahogy csak egy bébé és egy czicza tudnak aludni juniusi, tikkasztó melegben. Egyszerre a levegő megmozdul, a csönd ijedten szedegeti lábát: éles, erős zúgás hallszik. Mintha valami levegőbeli veterán-banda indulna nyári kirándulásra : csodálatosan ördögi muzsika szólal meg. Nem látni semmit, de valamelyik sarokból — Isten a megmondhatója, hogy melyikből — egyszerre megindul valami s előre, utána, fölötte és alatta zúg, muzsikál, lármázik a levegő. A z ablak felől húzódó sugarak aranyhidján a porszemek, mint a veteránbandák előtt futó subanczok, kavarogni kezdenek s még öregbíteni látszanak a banda lármáját. E g y aggódó sejtelem, félénk várakozás az egész szoba s minden megmozdult atom a szörnyeteget lesi. S a sugárhidon egyszerre látható lesz alakja. Szivárványos a szárnya, brutális a röpte, ezerszemű a feje, óriás ő maga: egy hatalmas nyári légy. Nem is látszik, hogy mozgatná a szárnyát, de ahogy végig hasit a levegőn, mindjobban erősbödve hallatszik ördögi muzsikálása. Fölcsap az égig (majdnem a szobatetőig), aztán le a végtelenségig (szinte a szőnyeget éri szárnyaival), s aztán szeszélyesen, folytonos zúgás közben kavarog föl és le minden becsületes porszemnek rémületére. A czicza fölébred s elnyúlva, fekvőhelyéből nézi a csendháborítót. Nagy, zöld szemei fénylenek a felháborodástól s remegő teste mutatja a dühöt, mely rajta erőt vesz. Jaj, ha a szörnyetegnek eszébe jutna, hogy szeszélyes röptében az ő pihenője felé vegye útját 1 De a légynek szerencsés ösztöne van, mint minden szörnyetegnek. Csodálatos biztonsággal tudja elkerülni ellenfelét s mégis ugy tenni, mintha nem félne s csak azért kerülné, mert nem is veszi észre. Pedig ilyesmi föl sem tehető, mert hiszen a légynek, mint minden szörnyetegnek, ezer szeme van. A vad röpködés nem szűnik, az ördögi muzsika egyre hangzik s az aranyhidon a porszemek féltükben már azt sem tudják, hogy merre ugráljanak. S a légy egyszerre odacsap — Góliátra. Szivárványos szárnyait megpihenteti, vékony lábait kezdi mozgatni s méltóságosan fölsétál a hegyre, a bébé orrára. Talán itt, a bástyafokon, a diadalmi zászlót is meglobogtatja. A z ünnepélyes perczben a muzsika is elhallgat, mély csend uralkodik s a levegő ugy tesz, mint nagy néptömeg szokta, ha a hóditó kiáll az emelvényre: hallgat és várja a győző megnyilatkozását; De könnyebb egy ször-
nyetegnek győzni, mint nyilatkozni. A légy némán áll »diadalma bástyafokán«, mig egyszerre a bástyafok megmozdul alatta. A z alvó Góliát elveszti türelmét, összehúzódik és megnyúl, hatalmas lélegzetet vesz és aztán nagyot trüsszent. A szörnyeteg rémülten száll el, a muzsika újra megszólal, az aranyhidon a porszemek ujjongva tánczolnak s a fürdőszobából nevető, édes hang szökik be: — Egészségedre, édes taczikám 1... Góliát alszik tovább.. II. Csodálatos összetartás van a veszedelmek között. Ha egyikük kiszabadul börtönéből s ráronthat valamely emberfiára, bizonyos, hogy legalább még néhány veszedelmet von maga után. A háromhónapos Góliát sem örvendhet sokáig szabadulásának. A z aranyhidon még folyik a szabadulás ünnepének mámora, Laczika is nyugodtan alszik már, diónyi kacsója ott nyugszik azon a hófehér nyakfogón, melyre kék selyem betűkkel van bevarrva Góliát legtermészetesebb foglalkozása: »Apa kedvencze« — s immár uj veszedelem fenyegeti. A czicza, ha egyszer erőszakosan felköltik, nem marad egyhamar nyugodtan. A szőnyegről felugrott egy székre s onnan már csak egy czicza-gondolat volt a mennyezetes kocsi, melynek habos, fehér párnáiból olyan fészek kerül, hogy a czicza öregapja sem kívánhat különbet. S a czicza nem tagja a mértékletességi egyletnek : s nem kerüli a jót, ha egy ugrással elérheti. A kocsi hatalmasat libbent, Góliát egy pillanatra megremegett, aztán a kocsi is, Góliát is szépen visszakerültek a régi állapotba s a czicza most már benn van a kocsiban. Illedelmesen, ahogy egy jó szolgához illik, odafeküdt a kis gazdája lábaihoz s egyet nyalva a talpán, álomra nyúlt. Meg lehetett elégedve fészkével, mert hosszú bajsza kéjesen remegett, mig szemei lassan lehunyódtak. A fészek két pihenőjének halk pihegése összeolvadt 's a szobában újra csend... Bébé megmozdul. U g y kell lenni, hogy miután az ur álmában is ur, megérezte az injuriát, a cziczának jogtalanul idegen birtokba törését. Nyomorult betörőkke, szemben igazi ur nem használja a kezét, még álmában sem; következésképpen Góliát a lábával jót rúgott a cziczán. Ezt, mint igazi ur, egészen gépiesen és ösztönszerűleg tette s nem tartotta érdemesnek, hogy ily csekélység miatt álmát megszakítsa. Csakhogy viszont a szolgák a világ fennállása óta mindig alattomosak és bosszúállók voltak. Következésképpen a czicza a rúgásban nem megérdemelt büntetést, hanem oktalan erőszakot és igazságtalanságot látott. Ehez képest egy pillanatra fölnézett urára, aztán föllebb feküdt a bébé mellére. Nyilván ugy gondolkozott, hogy ha a lábaiddal rugdosol, majd fekszem oda, ahol nincsenek lábaid. S szépen lepihent a Laczika tenyérnyi mellére A fürdőszobából még mindig az a kedves; neszelő hullámjáték hallszik, a hűtelen napsugarak már nemcsak a bébé arczán, de a czicza fényes szőrén is eljátszadoznak, egyszer-egyszer valami halk zümmögés ered, mintha valahol dalolnának, a czicza zavartalanul alszik és A bébé nehezen vesz lélegzetet. Két kis keze önkénytelenül mozogni kezd. Mintha valami veszélyes forgatagból akarna kievezni, szabálytalanul, kétségbeesve emelgeti a karjait és csapkod velük mindenfelé, csak oda nem, ahova kellene. Üti a kis vánkosát, egyszer-egyszer a saját arczocskájára hull vissza a keze, aztán egy kicsit hörögni kezd és nyöszörögni, de csak ugy, mintha ébredni készülne. A kis mama, ha i*
324 meg is hallja, legfölebb csak sietni fog, de nem ijed meg. S még mindig nem ébred. Arcza elvörösödik, az egyik karja mereven fölemelve marad, mint egy vészjel s a kis szája — mint a túlérett cseresznye — hirtelen megnyílik. A lábai emelkednek, egész teste mozdulni akar, a homloka összeránczolódik s ugy tetszik, hogy nyomban sírva fakad. A czicza mindjobban nehezedik mellére, a sirás nem akar kezdődni s egyszerre Góliát' — fölébred. Nem sir, csak — mintha igazán veszélyt érezne — most már irányítani tudja a kezét. S a kis kéz, ahogy lecsap, erősen belekapaszkodott a czicza fülébe. A katasztrófának ki kell törnie. A czicza felugrik s most már áll a bébé mellén. A fülét kiszabadította s mialatt a gyermek néhányszor kapálódzik a karjaival, nyakát megnyújtva, zöld szemeivel merően néz reá. Góliát is észreveszi a zöld pillantást s. egy darabig farkasszemet néznek egymással. A helyzet igy meglehetős tűrhető, Laczika elég könnyen lélegzik s el is mosolyodik. Mintha ez a mosoly zavarba hozná a cziczát, nem tudja, hogy mit csináljon: feküdjék-e vissza vagy védekezzék. A bébé egyik karja ismét meglendül s leesik a czicza fejére. De ez simogatás is lehet; a czicza csak egy perezre húnyja be miatta a szemét, aztán újra nézi ellenfelét. A baba karja szaporábban lendül; valósággal ütni akar, ide-oda csapkod a karjaival s a czicza morogni kezd. A csapkodás nem akar szűnni s a czicza megmozdul. A z egyik lába a bébé nyakára nehezedik. Eles, vad sikoltás hasit végig a levegőn. A czicza mintha most már támadni akarna; a bébé sikolt és hörög, a fürdőszobából ijedt lárma hangzik s csak egy perezbe telik: nedvesen, egy lepedőbe burkolózva szökik be a kis mama. E g y másik perez: a czicza megtiporva sompolyog el, Góliát ott csüng a mama keblén III. —
És Góliát ott nagyon jól érzi magát K a b o s Ede.
Tavaszi éjszaka. — Maurice
Rollinat.
—
H a l k , e n y h e szellő l e n g a p a r t v i d é k e n A k u n y h ó b a n h o m á l y o s mécses
ég,
K ö r ö t t ü n k minden n é m a és setét. Itt v a g y , e n y é m v a g y édes
A vi/.en át a hold sugara
üdvösségem.
reszket,
Szelíden n é z n e k ránk a csillagok. S u s o g v a mondod : » A tied A j k a m s u s o g v a mondja, h o g y
A nád z ú g á s a á l m o d á s b a
Irta: E M I L E
szeretlek.
ringat,
A z ajkát é k e s sóhaj h a g y j a el S te nem tudsz ellentállni c s ó k j a i m n a k .
szenvedélylyel,
A kis k u n y h ó b a n e l h a m v a d t a láng S g y ö n y ö r é v e l a meny szakadt reánk, Mért, h o g y ö r ö k k é n e m tartott ez éjjel ! Heltai J e n ő .
ZOLA.
I.
Nantas, mióta Marseilleből Párizsba érkezett, a Rue de Lille egyik bérháza legfelső emeletének egy kis szobájában lakott, báró Danvilliers államtanácsos palotájának a szomszédságában A bérház szintén a báróé volt. U g y épitette volt a várostól megvett szabad telkek egyikén. Nantas, ha az ablakon kihajolt, láthatta a pompás fáktól árnyas kertnek egy részét. Messzire, a zöld fakoronák fölött el lehetett látni Párizsra. Szembe tünt a Szajna egy darabkája, a Tuileries, a Louvre, a partvonalak hosszú sora, a háztetőknek egész tengere, mely csaknem beláthatatlan távolban veszett el a Père La Chaise-temető tájékán. Szük padlásszobácska volt, melynek egyetlen ablaka a palatetőből kandikált ki. Nantasnak nem volt benne egyebe, mint egy ágya, egy asztala, meg egy széke. Ez ideiglenes szállás megválasztásában pusztán csak az olcsóság volt ránézve irányadó. Addig szándékozott itt maradni, amig valaminő állást nem sikerül szereznie. A még kandallónak is hiján levő szobácska piszkos papirkárpitjai, megfeketült mennyezete, egész meztelen nyomorúsága, legkevésbé sem bántották Nantast. Mióta esténkint a Louvret meg a Tuileriest szemlélve aludt el, hadvezérhez hasonlította magát, aki holmi nyomorult útszéli csárdában hál meg, szeme előtt a gazdag, rengeteg várossal, a melyet másnap megostromlandó lészen. Nantasnak az élettörténete rövid volt. Mint fia egy marseillei kőművesnek, az ottani lyceumon kezdte tanulmányait, anyja becsvágyó szeretetétől serkentve, kinek az volt az ábrándja, hogy őt »ur«-nak neveli. A szülék véres áldozatokat hoztak, hogy őt egészen az érettségi vizsgálatig elvigyék. De azután az anya meghalt, ugy, hogy Nantas kénytelen volt beállani egy kereskedőhöz. Tizenkét évig tengődött igy a szerény életmódban, melynek egyhangúsága kétségbeejtette. Százszor is megszökött volna, ha a fiúi kötelesség oda r.em lánczolja vála Marseillehez. A z atyja ugyanis leesett volt egy építőállványról és nyomorékká lett. Most hát a fiúnak kellett minden szükségletről gondoskodnia. E g y este, hazajövet, élettelenül találta az öreg kőművest, maga mellett a még meleg pipával. Három nappal utóbb eladta a házban volt csekély holmikat s kétszáz frankkal a zsebében indult Párizsnak. Nantasban anyjától örökölt becsvágy, szerencse, vagyon után való nyakas törtetés párosult rendkívüli elszántsággal és hidegvérű akaraterővel. Még egészen fiatal korában azt szokta volt mondani, hogy ő »erő«. Hányszor kinevették, midőn bizalmas beszélgetés közben megfeledkezett
vagyok,«
Vágytól dagad a mámoros kebel.
Szerettük e g y m á s t é g ő
Nantas.
magáról
és
kedvencz
tételét ismételgette :
»Erő vagyok én!« S annál nevetségesebben hatott ez a mondás, ha végignézett az ember a fiún, vékony kabátkájában, melynek varrása a vállon fesledezett s melynek ujja alig ért a csuklóig. Nantas lassankint hittételévé emelte az »erő«-t. Előtte csakis az volt a világon, mert abban a meggyőződésben élt, hogy az erőseknek elvégre is minden körülmények közt győzedelmeseknek kell lenniök. Nézete szerint elég volt valamit akarni, hogy az ember azt végre is hajthassa. Minden egyéb csak mellékes. Ha vasárnaponkint egyesegyedül sétálgatott Marseille verőfényes környékén, érezte keblében az élvezetet. Belsejében mintegy valami serkentő erő élt, a melyet szinte akaratlanul is követnie kellett. Este hazatért, elköl
325 tött nyomorék apjával valami szegényes burgonya-főztet és elgondolta magában, hogy minden viszontagság ellenére valamikor mégis csak el fogja zsákmányolni a maga részét annak a társadalomnak a küzdelmeiben, amelyben neki harminczéves létére még nem volt állása. Nem alacsony irigység és köznapias élvezetekre való mohó éhezés volt ez benne, hanem inkább egészen világos tudata annak a szellemi erőnek és akarni tudásnak, amelyek még hiján voltak a világban őket megillető állásnak s melyeket a velők született logikai szükséglet arra késztetett, hogy azt az állást nyugodtan és lassan kivivják magoknak. Nantas azt gondolta volt, hogy Párizs kövezetére lépve, csak ki kell majd nyújtania a kezét, hogy rnagá hoz méltó állást találjon. Még aznap elindult kereső útjára. A z ajánlóleveleket, a miket kapott, átadta az illető személyiségeknek s azonkivül bekopogtatott néhány földinél is, kiknek a támogatásában reménykedett. De egy hónap multán még semmi eredményhez sem jutott. A pillanat rosszul van megválasztva, mondá az egyik; mások meg Ígéreteket tettek, amiket meg nem tartottak. Eközben pedig kiürült a sovány erszény — legfölebb husz frankja maradt még. Ebből a husz frankból még egy egész hónapig kellett magát eltartania. Nem evett egyebet, mint kenyeret, reggeltől estig járta Párizst s este halálra fáradtan és üres kézzel tért haza, hogy gyertyagyújtás nélkül feküdjék le. Bátorságát nem vesztette el, csak tompa harag zúdult föl benne. Következetlennek, igazságtalannak ítélte a sorsot. E g y este anélkül tért haza, hogy evett volna. Utolsó darab kenyere az előtte való napon fogyott el. Se pénze, se egy barátja, akitől csak husz sous-t is kérhetett volna kölcsön. Egész nap esett az eső, olyan borúsan és hidegen, amint csak Párizsban tud esni. Iszapos áradat futott végig az utczákon. Nantas, bokáig átnedvesedve, előbb Bercybe, azután a Montmartrera ment ki, ahol betöltésre váró állásokat mondtak volt neki; de B e r c y b e n az állás már el volt foglalva, a Montmartreon pedig nem találták elég szépnek az írását. Ezzel dugába dőlt két utolsó reménye is. Pedig ő készséggel fogadott volna el akármit is, mert egészen bizonyos volt abban, hogy akármilyen állásban sokra fogja vinni. Egyelőre csak kenyeret akart, megélhetést Párisban, akármily biztos alapot, hogy követ kőre rakva, megépíthesse jövőjét. Lassan ballagott Montmartretól a Rue de Liliéig, bánattal eltelt szivvel. Az eső elállott; sürgölődő sokaság tologatta őt gyöngédtelenül félre a gyalogutakon. E g y váltóház kirakata előtt elálldogált néhány perczig: öt frank most talán elegendő lett volna neki ahhoz, hogy valamikor mindez embereken uralkodhasson. Öt frankból elélhetni egy hétig s egy hét alatt nagyon sok történhetik. Mialatt igy álmodott, egy fogat ráfröcscsentette az utcza sarát. A sártól mintegy arczul ütött embernek meg kellett törülnie a homlokát. Azután gyorsabban, összeszorított foggal futott tovább; szilaj ösztön szállta meg, hogy öklével essék neki az utakat elzáró sokaságnak. í g y legalább bosszúját' tölthette volna a bárgyú sorson. A Rue Richelieuben majdnem elgázolta egy társas kocsi. A Place de Caroussel közepén irigy pillantást vetett a Tuileriesre. A Pont des Saint-Péres-en egy jól öltözött kis leány miatt le kellett térnie az egyenes útról, melyen a falkától űzőbe vett vadkan konokságával haladt előre. Ez a kényszerű kitérés a legnagyobb megalázásnak tetszett neki: még gyermekek is útját állják 1 Végre bemenekült szobájába, mint ahogy a halálos lövést kapott vad visszatér a vaczkához; nehézkesen,
elcsigázottan roskadt a székre s nézegette az utcza sarától megkeményedett nadrágját, félretaposott czipőjét, a melyből tócsa szivárgott ki a padlóra. Most vége volt mindennek 1 Nantas már csak azon tűnődött, hogyan ölje meg magát. Büszke önérzete még rendületlen volt, öngyilkossága — gondolá magában — büntetése lesz Párizsnak. Jaj annak, aki »erő«, aki hatalmat érez magában és nem talál embert, aki ezt fölismerje és a feltétlenül szükséges első pénzdarabot ideadja 1 Rettenetesen ostobának tünt ez föl neki, egész lénye indulatos haraggal lázadt föl ez ellen. Azután véghetetlen szomorúság lepte el, amint tétlen kezeit nézegette. Nem riadt volna vissza semmi munkától, a kis ujja hegyével is egy világot emelt volna kí a sarkaiból, és ime tétlenül gunyaszt itt a sarokban, tehetetlenségre kárhoztatva, és henyeségben emészti magát, mint valami rab oroszlán. De csakhamar nyugodtabb lett és a halált nagyobbnak tekintette. Zsenge korában hallotta egy feltalálónak a történetét, aki valami csodálatos gépet szerkesztett s egyszer a tömeg közönyössége miatt kalapácsával szétütötte. Nos hát, ő is ilyen ember, uj erőt hord magában, szellemnek és akaraterőnek ritka szerkezetét, és most mind ezt összerombolja azzal, hogy az utcza kövezetén szétzúzza a koponyáját 1 A Danvilliers palota kertjének magas fái mögött lemenőben volt a nap, melynek arany sugaraiban tarkán csillantak meg a sárgult levelek. Nantas fölállott, mintha a leáldozó napnak e végső búcsúja ellenállhatatlanul vonzaná. A halál küszöbén szükségét érezte a világosságnak. Kihajolt egy pillanatra. Gyakran látott a sürü lombok közt egy-egy fasornak a kanyarulatán, egy magas termetű szőke lányt, aki fejedelmi büszkeséggel lépdelt ott. Nantas nem volt ugyan regényes hajlamú, különben is kinőtt már azokból az évekből, amelyekben fiatal emberek padlásszobácskákban arról ábrándoznak, hogy főúri kisasszonyok forró szerelemmel és nagy vagyonnal várnak reájok. És az öngyilkosság ez ünnepies órájában mégis megtörtént, hogy egyszerre csak eszébe jutott az a büszke, szép, szőke leány. Vajon hogy hívják? De a másik pillanatban már ökölre szorult a keze, mert csak dühös gyűlöletet érzett magában e nagyúri ház lakói iránt, melynek félig nyitott ablakaiból gőgös fényűzés meredt elibe, és dühe indulatos rohamában azt mormolá: — Oh, képes volnék magamat eladni, eladni, ha kezembe adnák jövőbeli gazdagságomhoz az első ötfrankosat 1 Ez a gondolat, hogy eladja magát, hosszabb ideig foglalkoztatta. Ha lett volna valahol egy zálogház, ahol akarat- és tetterőre adnak kölcsönt — odament volna, hogy elzálogosítsa magát. Elgondolt mindenféle alkut: majd egy politikus vásárolta meg, hogy dolgozzék helyette, majd egy bankár lánczolta magához, hogy mindenkor rendelkezhessék a szellemi erejével — ő elfogadott mindent, nem törődve a becsületével, mert hiszen az életben elég az, ha erős az ember és végül győztes marad. Azután önkéntelenül is elmosolyodott: hát talále az ember egyáltalában alkalmat arra, hogy magát eladja ? Lelkiismeretlen emberek, akik ily alkalmakra lesnek, nyomorúságban züllenek el a nélkül, hogy vevőre találnának. Közben pedig megszállta az a félelem, hogy gyáván csüggedni találna: nem csupa üres kifogás-e mindaz, amit itt magának felsorol? Visszaült a székre és megfogadta, hogy leugrik az ablakból, mihelyt egészen besötétedik. De bágyadtsága olyan nagy volt, hogy elaludt a székén. Egyszerre csak hangos szavak ébresztették föl. A kapusné egy hölgyet vezetett be a szobába;
326 —- Nantas ur, kezdé, — bátor voltam fölvezetni egy hölgyet. De amint látta, hogy a szobában nincs világosság, lesietett gyertyát hozni. U g y látszék, ismerte a bevezetett nőt, legalább ez tűnt ki tisztelettel párosult előzékenységéből. — í g y ni I mondá, amint magokra hagyta őket. Most már beszélgethetnek egymással. Senki sem fogja háborgatni. Nantas fölriadt az álomból. Meglepődéssel nézte a látogatót, ki hátravetette fátyolát: mintegy negyvenötéves, alacsony, jól táplált nő, sápadt bábu-arczczal, amilyen az ájtatoskodóké. Teljesen ismeretlen volt Nantas előtt. ' Csak mikor kérdő tekintettel kinálta meg a szobácska egyetlen székével, mutatta be magát a látogató: — Chuin kisasszony.... Fontos ügyben kívánok beszélni uraságoddal. Nantas leült az ágy szélére. A. Chuin név nem világosította fel semmiről. Elhatározta hát, hogy várni fog, mig a hölgy világosabban nem nyilatkozik. Amannak azonban nyilván nem volt sietős a dolga. Gyors pillantással mérte föl a szük szobácskát és habozva kereste a kellő bevezetést a beszélgetéshez. Végre elkezdte szelid hangján a mondanivalóját, a kényesebb helyeket jelentős mosolylyal kisérve. — Uram, én mint barátnője jövök önhöz Sok megható dolgot hallottam ön felől De, azért ne higyje, hogy valaki talán kémkedett. Mindenben csak az az óhajtás volt irányadó, hogy önnek hasznára legyek. Tudom, hogy milyen sanyarú volt önre nézve mostanig az élet, hogy mily férfias bátorsággal küzdött állásért, és hogy mily vigasztalan máig a sok erőfeszítés eredménye.... Kérem, bocsásson meg, tisztelt uram, hogy igy betolakodom az életébe. Biztosítom róla, hogy csakis a részvét Nantas nem vágott a szavába s kíváncsian hallgatta tovább. Nyílván a kapusné beszélte el mindezeket a részleteket, gondolá magában. Chuin kisasszony, bár zavartalanul beszélhetett volna tovább, egyre több bókba és hízelgő kerülgetésekbe tévedezett. — Ön nagy jövőjű fiatal ember. Bátor voltam figyelemmel kisérni erőfeszítéseit és kísérleteit s a szerencsétlenségben való dicséretes állhatatossága élénk benyomást tett reám. Elég az hozzá, ugy gondolom, sokra vihetné, : ha valaki segítő kezet nyújtana önnek. Chuin kisasszony ismét szünetet tartott, várva, hogy Nantas is szóljon. A fiatal ember, azt gondolva, hogy ez a hölgy állással akarja megkínálni, azt felelte, hogy s készséggel fogad el mindent. Most a jég meg volt törve, és Chuin kisasszony egyenesen előállott a kérdéssel: — Volna talán : kifogása a házasság ellen ? — Házasság ellen? kiáltott föl Nantas. — Oh istenem, hogy jutna nekem eszembe a házasság ? . . . Holmi szegény leánynyal, akit el sem tudnék tartani — Nem, nem, igen szép és igen gazdag, előkelő .családból való leánynyal, aki egyszerre kezébe adná önnek az eszközökét ahhoz, hogy a legmagasabb polczra vergődhessék föl. Nantas elkomolyodott. — Miben állna az alku ? kérdé, s önkéntelenül is mélyebbre fogta a hangját. — A z illető leány várandós, és á gyermeknek törvényesnek kell lennie, felelt Chuin kisasszony, felhagyva a kenetes beszédmóddal, hogy az üzletet hamarabb megköthessék. Nantasnak az első indulata az volt, hogy kidobja a keritőnét. — Gyalázatosság, amit nekem ajánl; mormolá.
— Oh, gyalázatosság! kiáltott föl Chuin kisasszony, ismét megtalálva mézes-mázos hangját, — ezt a csúf szót nem helyeselhetem ... Tény, uram, hogy ön megmentene egy családot a kétségbeeséstől. A z apa még semmit sem tud, a reménybeli állapot még igen kevéssé haladt előre, s nekem hát az a gondolatom támadt, hogy a szegény leányt hamarosan férjhez adom s a kiszemelt férjet a gyermek atyjának adom ki. Ismerem a kisaszszony édes atyját: éz a csapás halálos lenne reá nézve. De az én módozatom enyhíteni fogja a csapást, s ő azt fogja hinni, hogy bűnbánat, j ó v á t é t e l . . . . Fájdalom, az igazi csábító feleséges ember. Oh, tisztelt jó uram, vannak férfiak, akik igazán hiján vannak minden erkölcsi érzésnek!... Sokáig beszélhetett volna még Chuin kisasszony. Nantas már nem hallgatta. Miért utasítaná vissza ezt az ajánlatot ? Nem azt kivánta-e az imént, hogy bárcsak eladhatná magát ? Nos, ime itt a vevő. A z alku igen világos és kölcsönös: ő odaadja a nevét, s neki ezért állást adnak. Olyan üzlet, mint akármilyen másik Nantas aztán letekintett az utcza sarától bepiszkolt nadrágjára, érezte, hogy tegnap óta nem evett s ismét szivébe szállott a két. hónapi állásvadászat és minden szenvedett megalázás miatt való düh. Most végre nyakára teheti lábát ennek a világnak, mely őt az öngyilkosságig üldözte 1 — Elfogadom, mondá röviden. S azután Chuin kisasszonytól határozott nyilatkozatot követelt, hogy mit kiván tulajdonképen a közbenjárásáért, Chuin kisasszony hangosan tiltakozott, hiszen ő szívesen és ingyen tette. Végül azonban mégis 20,000 frankot kivánt abból a tőkéből, mely a házassági szerződésben a vőlegény számára ki lesz kötve. Minthogy Nantas nem alkudozott, Chuin kisasszony közlékeny lett. — Lássa, én mindjárt önre gondoltam és a kisasszony is meg volt elégedve, mikor önt megneveztem... Oh, jó üzlet ez, utóbb majd köszönetet fog még nekem mondani. Találhattam volna arisztokrata vőlegényt is, sőt ismerek egyet, aki megcsókolta volna érte a kezemet. De jobbnak láttam, hogy a vőlegényt a kedves gyermek társadalmi körén kivül keressem. í g y a dolognak regényesebb színezete v a n . . . . Aztán meg ön tetszik is nekem. Ön deli fiatal ember, jó fejű. S valamikor még sokra fogja vinni 1 Kérem, ne feledkezzék meg akkor rólam. Feltétlen hive vagyok. Mostanáig nem emiitettek még nevet. Nantasnak erre czélzó kérdésére a vén kisasszony felállott s újra bemutatva magát, igy szólt: . — Chuin kisasszony a nevem . . . . Danvilliers báróné halála óta nevelőnő és társalkodónő vagyok a báró ur házában. Én neveltem Flávia kisasszonyt, a báró ur leányát Flávia kisasszony az a bizonyos hölgy. Azzal kiment a szobából, miután még igen diskrét módon egy levélboritékot tett le az asztalra, amelyben ötszázfrankos bankjegy volt — előlegül az első üzleti befektetésekre. , Nantas, mihelyt egyedül maradt, odament az ablakhoz és kitekintett az éjszakába. Künn egészen sötét volt, a facsoportokat csak a helyenkint mutatkozó sürübb homály tette föiismerhetővé. A főúri ház sötét homlokzatán egyetlen ablák volt kivilágítva.... Arról a magas, szőke leányról van tehát szó, ki égy királyné büszkeségével szokott a kertben járkálni, őt észre sem véve. De "akár ő, akár más, áz egészen mindegy. Maga a nő az üzletben teljesen közönyös. Nantas azután eljártatta a tekintetét a sötétben zajgó, morajló Párizsra, a Szajna partjaira, a balparti városrész utczáira és sikátoraira, melyeket lobogó gáz-
23 fény világitott meg; és tegezte Párist, atyailag és leereszkedően szólva hozzá: — Most már enyém v a g y ! II. Báró Danvilliers a dolgozószobájában ült. Magas, komoly helyiség volt ez, bőr-kárpitokkal és ódon bútorzattal. A báró három nap óta mintegy villámtól volt lesújtva Flávia gyalázatának a történetétől, melyet Chuin kisasszony elmondott neki. A nevelőnő hasztalan kerített a dolognak nagy feneket s enyhitgette a tényeket: az öreg ur megtört az iszonyú csapás alatt, s csakis az utólagos jóvátétel Ígérete, melyet a csábitó tett, tartotta még némileg a lábán. Épp ma délelőttre várta annak az ismeretlen embernek a látogatását, aki ily módon vette el tőle a leányát. Csöngetett az inasnak. — Jean, ide fog jönni egy fiatal ember. Bocsássa b e . . . . Rajta kivül ma senkit sem fogadok. Keserű gondolatok lepték meg az aggastyánt, amint magányosan tűnődve ült a kandalló tüze előtt. E g y kőműves fia, egy éhenkórász, akinek semmi tisztességes állása 1 Chuin kisasszony azt mondta ugyan róla, hogy nagyjövŐjü fiatal ember, — de mily gyalázat a családra, mely mostanig teljesen mocsoktalan volt! Flávia szenvedélyes indulatossággal vállalta magára a hibát mindenért, hogy egykori nevelőnőjét a legcsekélyebb szemrehányás se érje. A m a kinos párbeszéd óta folyvást a szobájában maradt, mert a báró nem akarta többé látni. Mielőtt megbocsátana, tisztába akarta hozni az egész gyalázatos. alkut. De haja tökéletesen megfehéredett és a feje agg reszketéssel mozgott ide-oda. — Nantas ur! jelenté az inas. A báró ülve marad. Éppen csak hátratekintett s átható pillantással nézett a szobába lépő Nantasra. Emez elég eszes volt, nem engedni annak a vágyának, hogy uj ruhába öltözzék. Fekete kabátot és fekete nadrágot vett, amely még elég tiszta, de már igen kopott volt. Ez egy szegény és takarékos diák külsejét adta neki, akiben semmi sincs a kalandvadászból. A szoba közepén megállott, de anélkül, hogy tartása alázatos lett volna. — Tehát ön az 1 ejté az aggastyán nehezen a szókat. Többet nem birt mondani. Az izgatottság annyira fojtogatta, hogy attól félt, valami tettlegességre talál vetemedni. — Gyalázatos cselekedetet követett el az ur, mondá rövid szünet után egyszerűen. S midőn Nantas igazolni akarta magát, nagyobb nyomatékkal ismétlé: — Gyalázatos cselekedetet Nem akarok tudni semmit s kérem önt, kimélje meg magát a tények mindennemű magyarázatától. Még ha leányom a nyakába vetette is volna magát, az ön vétke ugyánaz marad Csak tolvaj furakodik be ilyen erőszakos módon egy családba. Nantas ismét lehorgasztotta fejét. — Valóban, könnyen szerzett hozomány 1 Tőrvetés, amely mellett bizonyos volt, hogy a leányt az apával együtt megfogja — Engedje meg, báró ur szakitá félbe a fiatal ember, ki erre fölháborodott. De a báró fenyegető taglejt'éssel ugrott föl. — Mit ? Mit engedjek meg önnek ? Önnek itt nincs mit beszélnie. Én azt mondom önnek, amit mondani kötelességem, önnek pedig kötelessége azt tőlem meghallgatni, mert bűntudattal jött ide hozzám Ön engem
csúfosan meggyalázott. Nézzen szét ébben a házban: több mint három százada élt itt a családunk a legkisebb szenny nélkül. Nem érzi-e, hogy e hajlékban századokra szóló becsület lakozik, ősi. hagyományos méltóság, amely tiszteletet parancsol? És ön, uram, mindezt gazul arczulütötte! Majdnem belehaltam s ma is ugy reszket a kezem, mintha egyszerre tlz évvel öregebb lettem volna Ne szóljon s hallgassa azt, amit mondok. Nantas elsápadt. Valóban iszonyúan nehéz szerepet vállalt volt magára. De mégis a szenvedély vakságával iparkodott mentegetőzni. — Elvesztettem volt a fejemet, mormolá, regényt iparkodva összetákolni. — Lehetetlen volt látnom Flávia kisasszonyt, hogy A báró, leánya nevét hallva, ismét fölemelkedett s dörgő hangon szólt reá: — Hallgasson 1 Mondtam, hogy nem akarok tudni semmit. Vájjon a leányom szaladt-e ön után, vagy ön jött el ő hozzá, azzal most én nem törődöm. Nem kérdeztem ő tőle és öntől sem akarok tudni semmit. Tartsák meg mind a ketten a vallomásaikat magoknak. Posvány az, a melyet nincs kedvem fölkavarni. A báró reszketve és kimerülten ült vissza helyére. Nantas, erős önuralma mellett is, mélyen megrendülve hajtotta meg magát, egy szót sem szólva. Rövid hallgatás után az öreg ur, az olyan ember rövides hangján, ki valami üzletet köt meg, ismét elkezdte: _ — Bocsánatot kell kérnem, uram. Föltettem volt magamban, hogy hidegvérű leszek. Hiszen nem tartom önt a kezemben, sőt ellenkezőleg én vagyok kiszolgáltatva az ön kénye-kedvének. Ön azért jött ide, hogy nekem felajánljon olyan alkut, amely kikerülhetetlennek bizonyult. Térjünk hát arra az alkura. Ettől a pillanattól fogva á báró azon iparkodott, hogy az olyan ügyvéd nyugodtságával beszéljen, akinek valami piszkos pört kell egyezkedés utján elintéznie s csak v o n a k o d ó
kézzel nyul a
dologhoz.
— Danvilliers Flávia bárónő, mondá nyugodt higgadtsággal, — anyja halálakor kétszázezer frankot örökölt, melyet csak esküvője napján fog megkapni. Ez az összeg már kamatozott. Itt vannak egyébiránt a gyámi számadásaim, melyeket be kell önnek mutatnom. S egy nyitott iratcsomóból egy sor számot olvasott föl. Nantas hasztalan igyekezett őt félbeszakítani. Most mély meghatottság vett rajta erőt ez egyszerű, egyenes, lelkű öreg láttára, aki valóban nagynak tünt föl előtte mióta nyugodtságát visszanyerte. — Szóval, végzé a báró, — e házassági szerződésben, melyet a jegyzőm már elkészített, elismerem, hogy ön kétszázezer frankot hoz a közös háztartáshoz. Tudom ugyan, hogy ön vagyontalan, De az esküvő után való napon ezt a kétszázezer frankot fel fogja venni a bankáromnál. — De báró ur, veté ellene Nantas, — én nem kivánom az ön pénzét, én csak a leányát óhajtom birni.... A báró a szavába vágott. — Nincs joga ezt a pénzt visszautasítani, mert az én leányom nem mehet nőül olyan emberhez, akinek kevesebbje van, mint n e k i . . . . Megadom önnek a neki szánt hozományt s azzal vége. Ön talán többre számitott, de engem általában gazdagabbnak hisznek, mint a milyen vagyok.. Minthogy a fiatal ember ezt az utolsó kegyetlenséget is némán tűrte, a báró most véget szakitott a beszélgetésnek azzal, hogy becsöngette az inast. - Jean, mondja meg a bárónőnek, hogy kéretem, jöjjön azonnal a dolgozó-szobámba.
328 Fölállott s hallgatagon járkált fel s alá a szobában, mialatt Nantas némán és mozdulatlanul maradt a helyén. Kicsinynek és gyöngének érezte magát ez aggastyán mellett, akit elámítani segített. V é g r e Flávia belépett. — Leányom, szólt a báró, — itt van ez az ember. A z esketés a törvényes határidőn belül meglesz. Azzal kiment a szobából s magokra hagyta őket, mintha reá nézve a házasság máris meg lett volna kötve. (Folytatjuk.)
A köny. Gyermek
könyje,
Harmat
gyöngye,
Nappal,
éjjel
Ezerével Hullnak Női
egyre-másra.
könyek
Gyorsan jönnek, Hullnak,
hullnak,
S nem
szorulnak
Semmi
titkolásra.
Férfi könyjét Szive gyöngyét
—
•K
C s a k az Isten lássa ! Gróf
S
a
i
s
o
n
— Üdvöske rossz formát mutat. Ez a ló megbizhatlan, mint minden Ruppera-ivadék. Torkos szemmel néztem a csupa vér- és idegasszonyt. — Én már is kapitulálok, folytattam a bókomat. Blankus arcza felragyogott. — Nézd, hogy ficzánkol a Terefere. Adams ül rajta. Megtesszük ugy-e? (Denique, az asszonyok még itt is szeretik a tereferét!...) — Persze, hogy megtesszük muczus! Hihetetlen ápróságu pénztárczájából kiböngészte az összegyömöszölt ötforintosokat. Voltak szép számmal. Szegény sógor ur sovány koszton élhetett egy pár hétig. Megraktuk a Tereferét. Persze hogy elúszott a platz. Blankus egyszerre elkomorodott, reám sem nézett többet. És mikor a pántlikás térdű Friczi főhadnagy arra botorkált, azzal a bizonyos ellenállhatatlan mosolylyal állította meg. — Jöjjön, jöjjön Dürnkristhl Tipeljünk együtt. Azután végtelen megvetéssel fordult hozzám: — A z t mondották, hogy^ csalhatatlan tipjeid vannak. Boldogits másokat velel Én már megelégeltem. Kárörvendve láttam, hogy a harmadik futamnál Friczi ur hosszú képpel engedi át helyét a hápogó Mery bárónak.
Zichy
Géza.
.
A gyepről. A gyep megmozdult. A fényes hasú bogárkák és a muzikális műveltségű tücsök-famíliák egy hét óta nagyon idegesek. A z emberek megint közéjük tolakodtak. Nehéz bergsteigerek pusztítanak közöttük, angol sarkú piczi zergebőr-czipőkkel folytatnak élet-halálharczot. Á gyep megmozdult. Kövér, mosolygós természetű bécsi asszonyok — megannyi Rubens-alak — sütkéreznek a napon. Exotikus keleti virágszálak, akik szirmain a himpor valódi arany, lorgnettirozzák kiváló előszeretettel a kamarási kulcsokat. A gótai almanach delnői csevegnek, ásítoznak, mozognak olyan modorban, ahogy a gótai almanach delnőinek csevegni, ásítozni, mozogni illik. Egy-két impozáns ur aranypatkóval gomblyukában, souverain mosolylyal szalutál jobbra-balra szürke czilinderével. Fehérsisakos turfhiénák, a zoologiájuknak megfelelőleg rengeteg csíkos waterpruffban, szaladgálnak fel s alá zsákmányt szimatolva. A telivérek nyerítenek, a- totalizateur gépek pattognak, Carola kisasszony trilláz, a mob ordit, a katonabanda csinadrattáz, a gyep él, a gyep megmozdult. -X-
Alighogy beléptem a gyepre, Blanka cousine azonnal megcsipett. Ennivaló volt a kékpatkós rózsaszín foulard-ruhában. A keze tele volt programmal, SportZeitungokkal, gukkerrel. Azzal a bizonyos ősmosolylyal üdvözölt, amely már Ádámot is elcsábította a paradicsomban. — Ma velem maradsz, ugyebár Jenőke? — és belekapaszkodva a karomba, czipelt a borotvált képű bookmakerek közé. — A z én hugocskám ma forradalmat akar csinálni, súgtam a fülébe szerelmesen. Szomorú mosolylyal vágott közbe.
Szeretem tanulmányozni az embereket és hizelgek azzal magamnak, hogy van bennem némi Lavater tehetség. A harmadik futam előtt igen érdekes anyag került a kezembe. Magas homlokú, szarkalábas szemű, görög arczélü uri ember, igen előkelő, igen sovány, bár kissé kiélt, kissé megviselt, mintha Grevin csintalan irónja alkotta volna meg. Amint sápadt arczczal, izgatott mozdulatokkal figyelte a verseny lefolyását, erős meggyőződés rögződött meg bennem. Csak Verdey gróf lehet, a szeszélyes és favorizált Miss Mill tulajdonosa. Ez az ember bizonyosán az egész vagyonát koczkára tette 1.. . . És mikor Fráter Gyurkával kezet fogtam, szilárd megbizonyosodással mutattam ismeretlenemre. — Nézd, milyen izgatott! — Kicsoda ? - Verdey gróf. Gyurka bambán rám meresztette szürke szemeit. — Verdey? Dehogy. L é v y Ernest ur, a »Fővárosi bank« főpénztárnoka. V a g y u g y l Kissé tévedtem. A k k o r itt alkalmasint többek vagyona forog koczkán 1 *
Amint a távcsövemmel ide-oda forogtam, a víztorony táján valami sokadalmat vettem észre. Reporterlelkiismeretem addig marczangolt, míg közéjük nem furakodtam. A legfiatalabb nemzedék meetingezett ott — more patrio — a szabad ég alatt. A z okozta a forrongást, hogy a jockey-klub eltiltotta a fogadástól a kiskorú urakat.. Mikor közéjük értem, épen a szomszédunk Janikája speechelt, aki olyan ennivalóan tud selypíteni. A z t ajánlotta, hogy Polónyi bácsit kérjék meg egy peticzió beadására az országgyűléshez. A többség azonban nem bízott a gonosz mamelukokban. E g y bársonyruhás kis majoresko (ügyvéd a papája) a bíróságot emlegette, de őt is lehurrogták, ygy vélekedve, hogy akkor a jogorvoslatot csak az unokáik remélhetik. Végre is egy nyurga kamasznak (valóságos ciceró volt a sok petit között) ajánlatát fogadták el egyhangúlag. K i fogják venni keresztlevelüket a plébánostól és egy ügyes tollvonással nagykorúsítják benne magukat. A k k o r azután senki sem paczkázhatik többé velük.
Felkaptam mindegyik tenyeremre egy sportmanecskét és büszkén kiáltottam a levegőbe. — Éljen a magyar sportbarát fiatalsági *
Tehát Chi lo sa csakugyan bejött. A gróf a birói páholy alatt várta ragyogó, diadalmas arczczal. Ilyennek képzelem Napoleont, mikor a császári koronát fejére tette. A fehér surah-ruhás sápadt, szép grófnő átkarolta a lihegő állatot gömbölyű karjaival, amelyekbe annyian kívánkoztak — hiába. Beczéző szavakkal hízelkedett neki. Kényes, finnyás mágnás-kisasszonyok szinte kéjelegve pacskolták az aranyszínű mén forró, habos bőrét. A z egyik büszke mozdulattal tépte le a mellbouquetját (Gondolom a vőlegényétől kapta) és a szerencsés pára füle mellé dugta. Nekem meg nagyon hóbortos gondolatom támadt. Ha most előttem teremne az a bizonyos mindenható lény, aki a dajkamesékben a lehetetlen kívánságokat realizálni szokta, és megkérdezné: mi szeretnél lenni, te nyomorult ember? — Isten bocsássa meg, habozás nélkül felelném: Derby-crak Chi lo sa 1 Kálmán.
Krónika. —
május
19.
A k á r t y á k jubileuma.
Ez idén ülik meg nagy kiállítással és mindenféle ünnepélyességgel a kártyák ötszázéves jubileumát Antwerpen városában. A z ünnep tervezői bizonyára ugy okoskodtak, hogy a látogató közönség eltelve a theoretikus szemléléssel, majd Antwerpenből egyenesen Spaaba vagy Ostendeba robog s ott az ötszázéves találmány gyakorlati alkalmazásához látva, gazdagitandja a játékbankokat s közvetve az anarchismus és melinit-petárdák által megviselt kis belga hazát. Sajnálatos végzet és csodás véletlen, hogy a belgiumi erkölcsök őreinek épp most, az ötszázéves jubileum ötletéből jutott eszébe eltiltani a játékbankokat és gazdagítani az ok nélkül való kártyatilalmak számát egygyel, elrendelvén a két fürdőhely kaszinóinak kártyailag értelmezendő bejárását. A m i a jubileumot magát illeti, az sem egyébb közönséges szédelgésnél. A történelem meglehetős homálylyal boritja a találmány keletkezési idejének kérdését, s így kénytelenek voltunk a hagyományhoz fordulni fölvilágositásért és megkérdeztünk néhány egyént, akikről meg voltunk győződve, hogy ha nincs is positiv tudásuk, de határozott érzelmeik vannak e kérdésre vonatkozólag. E g y vidéki »Polgári és 48-as önképzőkör« elnöke határozottan kijelenti, hogy a kártya feltalálását elvitatni Gringenőr királytól határozott sérelem volna az elhunyt emléke iránt. Hosszasan foglalkozván a mesebeli király családjával s élettörténetének ama morzsáival, melyeket megőrzött a hagyomány, levelét igy végzi: Korunk a kegyeletlenség, hálátlanság és sivár anyagiság korszaka. Letépik a babért a negyvennyolczas hősök homlokáról, Csatár Zsigmond e szép hazában kerület nélkül tévelyeg s ime most orvmerényletet intéznek Gringenőr király emléke ellen is. Nem keresem az okokat, melyek a Szapárykormányt — mert kétségtelen, hogy az ő keze van benne, — a gyalázatos szentségtörésre indították, de látom, hogy elnemzetlenitési hadjáratukat már a népünk, előtt kedves és ártatlan társasjátékok ellen ís megindítják. De él még a magyar e nemzet fiainak keblében stb. stb.
A többi szakértők leveleiből megértettük, hogy Magyarországon senkinek sem jut eszébe a- feltalálás dicsőségét az emiitett Gringenőrtől elvitatni és véleménykülönbség csak arra nézve forgott fenn, hogy Gringenőr király volt-e vagy pedig csak egy királynak udvari bolondja. É g y párisi színház kardalosnője, aki tanulmányúton van most Budapesten, kijelentette, hogy fogalma sincs róla, mivel űzhették volna el az időt ősszüleink a paradicsomban, ha nem a »bésigue chinois« nevezetű mulatságos játékkal, mig Mayer Jakab ur volt tőzsdeügynök, most pedig a Lloyd-kávéház törzsvendége azt képzeli, hogy Izrael népének pusztai vándorlása alatt egyetlen szórakoztató eszköze a klabriász lehetett, természetes, hogy zsidósan, kontrával és az originál-béla honorálásával. E koczkáztatott állitások bármelyikét is elfogadni és magunkévá tenni épp olyan koczkáztatott dolog volna. Hogy mikor találták ki a kártyát, azt találgatni szakasztott olyan dolog volna, mint keresgélni, ki találta ki a vetést és a kenyérsütést. Valószínűnek látszik, hogy az embereknek emlékezetentuli idők óta kedvük telt benne, biróvá tenni maguk közt a sorsot és a véletlen döntést várva, szerezni maguknak lelki izgalmakat. Már a tizenegyedik és tizenkettedik században konciliumok és zsinatok dörögnek a játék ellen és a tudósok kiderítették, hogy a latin alea alatt nemcsak a koczkajáték értendő. Más tudósok kisütötték, hogy a kártyák tulajdonképen khinai jövevények, akik Perzsián és Arábián át véve utjokat, jutottak el vándorlásukban hozzánk. A persa stáczióra bizonyítékul szolgál, hogy a kártyák ott időzésük alkalmával valami rokonsági viszonyba léptek a sakkjátékkal, aminek tanúsága a tarokk-kártyákban megmaradt caval és pub, melyek megfelelnek a sakk lovasának és futójának. Nürnbergben már 1388-ban rendelkezik a tanács a kártyajátékra vonatkozólag és a középkorban hires művészek sem idegenkedtek a kártyafestéstől, mint ezt a nagy Mantegna »Giuco di Tarocchi«-ja bizonyítja, melyhez képest a mi Giergl és Zsiros-féle »Helvét nemzeti duplá«-ink valóságos kontárpikturák. Reánk nézve meglehetős közönyös dolog, hogy ki találta ki a kártyát. Ismeretlen nevét áldva és átkozva emlegeti immáron nemzedékek óta az egész emberiség Ádám a szerelem, Noé a bor atyja, ezt tudjuk, de a játék őse az ismeretlen homályban tűnik el. Pedig mi a szerelem, mi a bor, a játékhoz képest. A z asszonyt megunjuk, az italtól megundorodunk, csak a játék az, amely ha egyszer megfogott, nem ereszt el többé sohasem. Ha rablánczaiba estünk a mesebeli szép asszonynak, lerázzuk e lánczokat mihelyt felocsúdtunk e mámorból s az éjjeli pohár, mely elragadt a viziók világába, utálattal tölt el reggelre kelve. Nem hisszük el az ideálunknak, hogy szeret, még ha meghal is értünk, de azt, hogy a coeur dame ne szeressen, még akkor sem hisszük, ha nap nap után megcsal. Gyökeret a lelkünk legmélyébe nem ver csak a játék, a kártya. Tiszta, önzetlen szenvedély nincs más, mint a kártya, mert a hazug, moralisták állítása az, hogy igazi szülő oka a birvágy, a nyereség volna. Nem igaz, százszor nem igaz. Akik ezt állítják, nem tudják hogy a reménység százszorta több gyönyört nyújt a valóságnál, azok nem láttak késre menni parasztokat kártya közben, mikor a játék csak a böcsületért ment és nem látták az igazi sakkjátszó szemeinek sötét villanását, mikor ellenfele egy veszedelmes húzást tett. A játék a keresztényi tantételnek: »Szeresd felebarátodat mint önmagadat« meghazüdtolása és régibb lévén a kereszténységnél, tovább is fentartandja magát minden edictumok, rendeletek, synodalis határozatok és rendőri szabályzatok daczára. A játékban az ősember 2
26 kerekedik felül, aki született ellensége a másiknak s akit csak a czivilizáczió végzete kárhoztat reá, hogy társaséletet éljen. A kártya nem egyéb, mint a századok folyamán átváltozott bunkója Káinnak, melylyel leütötte Ábelt, mikor útjában állott. Azok, akik azt mondják, hogy nem egyéb ártatlan időtöltésnél, maguk sem tudják, mit beszélnek. Harcz és háború az, a legkíméletlenebb, a legvadabb, de átalakítva, megczivilizálva, modernizálva s a vér helyett legföljebb az áldozatok pénze folyik el. Es mennyi gyönyör, mennyi kéj fakad e küzdelemből még akkor is, ha megverve kerülünk ki belőle. Azt, hogy a sors lett volna ellenünk, nem hisszük el s mindig önmagunkban keressük a hibát Emberi méltóságunk megalázkodik a festett lapok előtt s ocsmány hízelgéssel fölkiáltunk hozzájuk: »Ti vagytok az igazság és a tökély, mi pedig a hazugság és a gyarlóság.« Hazudunk az apánknak, a szeretőnknek és gyermekeinknek, de sohasem hazudunk a kártyáknak. Tudunk rendkívül hatásos pose-okat vágni a parlamentben, a feleségünk temetésén és a sülyedő steameren, sőt a vérpadon is, de a coeur dame előtt lelkünk ott áll a maga paradicsomi meztelenségében. Minden, a mivel felöltöztette a nevelés, a társadalom mechanikai súrlódása, a külvilág elől való rejtőzködés vágya, egyszerre lefoszlik róla, s a grófból lesz egy bárdolatlan paraszt, a parasztból egy nemeslelkü ellenfél, a fösvényből pazarló, a hősből gyáva. A z »integer vir«, a kit polgártársai elé a becsületesség példányképeül állítanak oda boldogan, mosolyog, ha a bankár a saját kárára tévedni talál s óvakodik figyelmeztetni a tévedésre és a becsületes sáfár, a kit a sorvasztó éhség sem tudna rákényszeríteni, hogy a más pénzéhez nyúljon, odaboritja a kártyaasztalra özvegyek és árvák reábízott vagyonát s az átélvezett gyönyörök után con fiocchi szegzi halántékának a gyilkoló fegyvert. Vájjon, Gringenőr, vagy akárhogy hivták légyen, nem adta-e a kártyában az emberiség kezébe egyetlen kísérletező eszközét a psychologiának ? Vájjon, egy igazi professzionista kártyás nem bir-e több psychologikus ismerettel, mint az összes Lombrosok együttvéve ? Ebben kételkedni is fölösleges. ítélhetnek törvényszékek, rendelkezhetnek rendőrségek, jajgathatnak az álszenteskedő methodisták, a kártya diadalmasan fittyet hány nekik. A z ő országában nem érvényesek az emberi kódexek és rendszabályok, az ő hatalmát nem döntik meg fajunk legerősebb konvulziói sem, mert ő az ő országát nem épitette az akaratra és a reflexióra, az ő hatalma nem gyökeredzik sem a társadalmi konvencziókban, sem a hitben, sem az érzelmekben. A z ő rabszolgája az ösztön, lelki mivoltunknak ez az analyzálatlan valamije, a mely lelkünknek abban a mélységében lakozik, a hová utat nem tud törni magának a legzabolátlanabb akarat sem. Traveller.
A d i a d a l m a s k o d ó asszony k e v é l y lelke nem
éri b e a b o l d o g s á g -
g a l : az a m á s b o l d o g t a l a n s á g á t az a k a r j a élvezni. * A z asszonyszivbe n e m lehet annyi özön k e s e r ű s é g é t önteni, h o g y ami e g y s z e r é d e s volt, keresztül ne é r e z z é k rajta. * O v i d a k o r b á c s ü t é s alatt is verset
zokog.
* A n a g y e m b e r erkölcsi b u k á s a e g y
sir,
a m e l y b e n napról
napra
m é l y e b b e n siilyed a halott. Jókai
Mór.
Üzenet. „Dalocska,
szállj
tovább
Letépek még egy levelet, Elküldöm tudakolni, Kérdezze meg: boldog vagy-e! Szeretnék megnyugodni. Csitt, szivem, nem szabad. Es a levélke visszaszáll; A kedves azt üzente: 0 boldog, semmi vágya sincs; A kérdést megköszönte. Csitt, szivem, nem szabad! Hideg levélke, meg ne csalj. Ne titkold vallomását; E11 érzem, érzem messziről A szíve dobbanását. Csitt, szivem, nem szabad. Gamma.
A leleplezett csudák. —
A p r o p o s Miss A b b o t .
—
Nem olyan egyszerű véletlen az, hogy a csudatevőket sorra leleplezi ez az éleslátású korszak. Ha Pauer Imre vagy Miss Abbot száz évvel előbb jelenik meg a piaczon, a dicskoszorú maiglan is zöldülne tisztességben megvénült koponyáikon. De tiszta pech az, mikor a csudatevők az olyan századba születnek bele, melynek betegsége a függönyök mögé kandikálás és a trickek gyártása és leleplezése. Bizonyos, hogy a természettudományoknak köszönjük, hogy ma már nincsenek csudák a világon. A fizika lerántotta a misteriumok fátyolát égről, földről és bibliáról, és szinte szánalmas, hogy azok a kéklő csudák hogyan néznek ki közelről nézve. Persze amerikai trick valamennyi. Mózes világhírű mutatványai, melyeken serdülő korunkban annyit lelkesedtünk — trick. A z uj-testamentum látványosságai — trick. A z ind fakiroknak a transcendentálishoz közeljáró misteriumai — trick. Pauer Imre pályamunkái — trick, Miss Abbot rejtélyes ereje — trick, és még megérjük, hogy leleplezik az istent is — trick. Hát az pech, az ilyen mindentudó század s ha elgondolom, mi lett volna a világtörténelemből, ha a természettudományok már a kéklő ókorban is akkora elterjedésnek örvendettek volna, mint most, mikor minden gimnazista ismeri már a trickek kiskátéját, mégis csak tisztelem azok eszét, a kik annak a ménkő sok tudásnak tulajdonítják korunk boldogtalanságát. Ha például, mikor Mózes rettentő nagy képpel odaáll Fáraó elé és botjából kígyót bűvöl elé, a király nem hogy megrémül és kiereszti zsidait, hanem nevetve leleplezi a kigyóhipnozison alapuló egyszerű tricket, tessék elgondolni, milyen volna Európa tisztelt ábrázata, ha a zsidók nem mentek volna keresztül a vörös tengeren. V a g y ha Fáraó jobban ért a vörös tenger topográfiája és a dagály kiszámításához . . . bár az általában nem megy én előttem csudaszámba, hogy a hitsorsosokat száraz lábbal vitte át Mózes ezen a jeles tengeren. Szerintem nagyobb csudát mivelt volna, ha azt a fényes
27 alkalmat a végtagok alapos megnedvesítésére felhasználja, mert saina — was du von der Minute ausgeschlagen, gibt keine Ewigkeit zurück... de hát ez elmúlt. Tény, hogy Mózes oly alaposan le van már leplezve, hogy manapság az ilyen csudákkal nem igen tudná még a regiejét sem fedezni, bár talán a mi időnkben az volna a csuda, ha azt a bizonyos kivonulást még valahol ki is kellene erőszakolni. És képzeljük el, ha más hires csudák láttán, például vastagnyaku Saulus, a későbbi Paulus, a sarokból előszed egy olajos kannát és leönti a háborgó hullámokat, a mit 'ma minden matróz tud, és lett vala békesség a tengeren; vagy ha az akarat átvitelének, a suggestio és antisuggestio titkainak könnyen kezelhető technikáját még néhányan mutogatják in illo tempore és a kataleptikus magához — , a béna, köszvényes, vagy hisztérikus pedig hazatér; gondoljuk csak el, mi lett volna ekkor ebből a fésületlen világból, a melyet pedig csakis csudákon lehetett felnevelni, akár zsidónak, akár kereszténynek ? Világos, hogy századunkban nem igen soká fizet a trick, mert akár előbb, akár utóbb, de mindig akad egy Plagiosippus, aki bevilágít a misztériumba. De a milyen jellegtelen erre a korra a tudás és látás és mindennek leleplezése, a mi pose és csuda, annyira sajátságos vonása az, hogy e mellett a naivságig hiszékeny és minden tricknek fel is ül. Külön könyvbe való ennek a látszólagos ellentmondásnak a kiegyenlítése és annak kitüntetése, hogy tudás és hiszékenység egyazon fán teremnek és külön könyvbe való az a psychológia, hogy régi babonák, régi hitek és régi regék miként elevenednek fel minden generáczió melegén uj nézpontok alatt uj megindokolással uj életre. Igazán nevezetes és a szocziologus legelevenebb érdeklődésére méltó az a tünemény, hogy miként a természetben nem vész el semmi, akként az ember lelkéből sem tün el semmi, a mi abban egyszer nyomot hagyott s ha századok és ezredek lefolytak is, vagy ha akár évszázados küzdelem a kiirtásán dolgozott is, a mi kidobatott az ajtón, visszatér az megint az ablakon. U g y van az, hogy ez a természetttudományi század jóval babonásabb, mint a milyen volt a mult és sokkal vallásosabb, mint sok évszáz ő előtte. De más alapokon és más indokoláson nyugszik a hite. Tisztább, rationábilisabb, mint a múlté, több benne a logika és az igazság. Mert nem hisz többé, hanem sejt. Bele látott a függöny melső részébe és rémséges sok csudának megleste a titkait és bár ezeknek csak egyik végét leste meg, de beláthatatlan sorait is érte egy szempillantással, hát természetes, hogy mindennek kipuhatolhatásában, uj csudák előállításában is hisz. Hisz a csuda a tapasztalati tények felforgatásában áll. De mikor a mi emberünk ugy látja, hogy igenis lehetséges megigézni az embert és betegségbe, epileptikus görcsökbe, idegen akarat hatalmába ejteni, hát annyira bolond akkor a középkor boszorkány őrülete felett való eltűnődés ? V a g y mikor a telefon csudáját szemléli, a melyet már készítői se értenek meg, vagy a fonográféit, melynél lehetetlen megmagyarázni, hogy miként tudja az egy tűhegy hullámirása feljegyezni és visszaadni ötszáz hangnak hullámait, vagy a telegráfét 'stb., s t b . . . . hát van-e távolság, van-e tér általában ? vagy mikor a súly úgynevezett törvényének ezer megczáfolását látja mindennap, csuda-e, ha hisz egy olyan trickben, a mely ennek az úgynevezett földi vonzerőnek, a melyet hisz, úgyis kijátszik mindennap minden gázparány, egy nap kitekeri a nagyképű nyakát 1 Nagyon, nagyon messze elvezetne ennek a ködös kérdésnek feszegetése. K i tudja, hova ? Én legalább éppen,
mert nem hiszek semmiben, éppen azért hiszek mindenben. És ebben nincsen semmi paradox anzágolás. Semmiben sem hinni és mindent lehetségesnek tartani, ez a skepzis, minden haladó tudomány lelke. És én ezért, ha nem is hittem miss Abbot szavaiban, ugy, de nem tartom kizártnak azt sem, hogy támad még majd valaki, a ki a »súlylyal« az ő tetszése szerint fog játszani, mihelyt annak igaz törvényeit ki fogja deriteni. Mert minden ettől függ. Pauer is például kénye-kedve szerint játszott az akadémia »súlyával« csak azért, mert e súlyerő törvényeit nagy bölcsen kiderítette. Persze pech az, hogy mi mindent meglátunk. Homo.
VIDÉK. A kis martirok. —
Moson-Nyárád-Szercda,
máj.
16.
Tisztelt Szerkesztő uraml Nem tudom, ha létezik-e a maga lapjánál is inquisitió, mely rettentő Ítéletet tart az irói nemzedék urai és úrnői felett, de ebben a plagiosippusi világban szükségesnek tartom szánom-bánom töredelmességgel bevallani — mielőtt netalán a kínpadra kerülnék, — hogy én bizony egész tudományos elbizakodottsággal loptam ezt az irkafirkám fölé gömbostűzött czimet. Igen is, kérem alásan, loptam. Tettem pedig, mert rettenetes jónak találtam tárczámhoz, és másodízben modernnek, hogy más tollával ékesítsem fel magamat. A z enyém, tehát az eredeti benne csupán a nagy »A« mit bátorkodtam bizonyos belletrisztikus merészséggel a tudományos szent-szék csalhatatlanságával szembe bigyeszteni. Hát az ugy esett, édes jó Szerkesztő uram, hogy épen vizsgát tartottunk a szomszéd faluban, mikor a Pesti Napló 133-ik száma megérkezett és én felfedeztem egy igen tisztelt kollegám által megirt czimet. Épen a mártíroktól jöttem s idegeim szörnyen fel voltak izgatva, a szánalom uralta szivemet s mintegy kapva kaptam az alkalmon, hogy egy tárcza keretében én is elmondjam a kis martirok viselt dolgait. Hát azon kezdem, hogy mi négy falu egy hegykatlanban fekszünk. Tetszik tudni mi az a hegykatlan ? A z Istennek egy elrejtett gondolata, költészet prózában. Hegyet lát a szem mindenhol, a buza kalász ott érik meg az erdő alján s a házak minden emelkedett helyről ugy néznek ki, mintha egymásra lennének épitve. A z is megesik, hogy nyáron még házat sem fedez fel idegen szem, ugy befonja a lombos fa zöldje. Ilyenkor ugy látszik a falunk, mintha egy darabka erdő csuszamlott volna le a parányi völgybe s ott ütötte volna fel zöld lombos tanyáját. De azért van, él, lüktet itt az élet, mert szorgalmas székelynép lakja, kit nem kell a munkára ösztönözni. A czivilizált gőzpára nem bosszantja orrunkat, a villany fénye nem rontja szemünket, az országút porát nem tudja idáig hozni a szellő; tiszta, romlatlan ozon, amit beszívunk. Hát ez valóságos arkadiai élet, melyet bizonyára megirigyelnének tőlünk a nagy nemzetek: elég oktondiság, hogy mi nem tudjuk nagy horderejét felfogni. Vasutakról, gyárakról, iskolákról ábrándozunk és folyton zaklatjuk — szerencsére eredménytelenül — a bölcs kormányt, különbnél különbféle kívánalmainkkal. Mintha egyéb dolguk se volnál Nem elég, hogy a jó Isten néhol megszakítván a hegyek lánczait, utat
332 enged a czivilizáczió felé és nem elég, hogy három falunak van egy iskolája! Ne tessék keresztet vetni aki olvassa, több sebből vérzik ilyen formán ez a mi áldott székely földünk; nem történelmi eset ez egymagában. Deszkával födött apró bódécskába összegyúrják az ötven-hatvan gyermeket s egy százötven forinttal dotált tanítótól várják meg, hogy embert neveljen belőlük. A negyedik falunak volt annyi esze, hogy állított magának — Balázsfalva segélyével — önálló iskolát — ez teljesen román ajkú nép — hol még néhanapján magyarul is tanitanak. Nos Szerkesztő uram, nem ott vagyunk-e a kis mártíroknál ? Őszszel, ha csöbörrel ömlik az eső s a pokol mélységével vetélkedik a kavicscsal el nem kényeztetett ut, télen ha zuzmó hull a lombtalan fák ágairól és síkosra fagy a hóval födött göröngy, ott látom őket nyavalyogni az útszélen, amint sietnek — oh, dehogy sietnek — a tudomány csarnokába Még a szabadkőmivesek áldást terjesztő munkálkodása sem hat ki idáig: fázott, meggémberedett tagjaikat nem födi be meleg ruhával a jótékonyság angyala; a jeges szellő edzi őket emberré. Emberré! 1! De hó megálljunk 1 Ez életet, derűt, szellemet lehellő lap hasábjaira nem talál a gyászkeret; a szalonok illatos légköre, hova a »Hét« bejáratos, nem türi a nyomor undoritó szagát. A nagyok szeretnek abban az illúzióban élni, hogy minden szép, jó, elégedett ezen a világon. A kis martiroknak is boldog mosoly derítette a tavasztól kipirult arczukat, midőn nyolcz hónapi gyötrelem után kicsapták őket a zöld füre. Igen, mert tetszik tudni, zárvizsgán voltam a szomszéd faluban, hol a három község gyermeke letette nyakáról a tudomány rablánczát. A zsebükből már kikanditott a tllinkó, lapda, parittya, és babarongy. Ki a zöld fűre, az éltető napsugár alá, a csevegő, zsongó patak vizéhez, az illatos rét virágaihoz 1 A nyolcz hónap úgyis csak idő- és életerő vesztegetés, a tudományból épen egy szemernyi sem marad meg bennök. Mert, hogy a tanítás a dotatióhoz méltó, tán fölösleges is mondanom. Iskolának nevezik, de voltaképen nem az; »muszáj« belemenni, de voltaképen káros; embernek épitették, de voltaképen csak állatnak való. A jaj mindennap ott hangzik fülünkben, hogy »pusztulunk veszünk« : váljon nem az ilyen iskolákból származik a baj ? . . . Szegény kis mártírok, még jó, hogy csak nyolcz hónapig tart gyötrelmetek s amit az emberek vétnek ellenetek, a jó Isten kipótolja tiszta, üde ózondus levegővel 1 Harmath Lujza.
INNEN-ONNAN. O
Szomorú május. A
hónapja az idén gyászt dalokra
fák lombja
bársony
kell.
Alig
esettel
szomorította
könycink gókat,
György! felett
Ahasvérust, drót
Teleki
minden
Mi é g i g e m e l s ami p o r b a
fájdalom
részét
átdolgozzák,
megnyilatkozott volt,
nagy
nagyság
siratjuk
müveket
ember,
mint
megélhessenek, annyira
—
nevét,
Kalandos élete tették
Még
vezér
hires lett
egy
nyi
s
vagy
nagy az
Sőt
genialitással, hányta
melyben
tes,
tudott
Magyar
Már
Petőfi
még a most öregségére
a
föur
még
az
Sándornak
megillető
a
világ
És
meny-
szeretetreméltó
a
becsülte nagyjai
legjobb
nemzedék
barátja
nem
is é s h a n y a g ,
egy-egy
egy
tag-
nagy
az m é g
különösebb dicséretek
Hogy
nem
közé. A z
is t a r -
természe-
mikor
ugyanazt
k ö r ü l b e l ü l m i n d e n t i s z t e s s é g e s és é p k é z l á b m a g y a r e m b e r
megtette.
Ot
különben
hazáért, Carlos
is a n n y i r a
sem spanyol
szigorú birálat, got, —
trónkövetelőért hogy
mindez
a harcz, hogy
nem
is. É s
nem
Ha
nem
mágnásnak
irót g y á s z o l n á n k volt, —
vagy,
aki
mint
történt
mégis
született
benne,
többet
ért,
gőgös,
hiába
sem
csatázott
mondaná
a
a
Don száraz,
állapítja m e g az emberi nagysá-
ma
húsz
amikor
csatázhatott,
a m a g y a r nemzet szive benne
fog siratni. nagy
mulattatta
a szabadságért
akkor,
uri
satyrával
érdekes emlékét.
ő is f e g y v e r t f o g o t t a h a z á é r t
csa-
a
szeretnek,
k e d v e s e n , e l e v e n e n és m a g a s élete
semmi
hőstetteket
mindig
is
érte.
nincs
erre a külföld
iróvá lett m a g a
de r e n d k í v ü l
öt
ismerték
l é t é r e is s z e r e t t e ,
mielőtt
mint
érdekes
az emberek
nemzet
élő i f j ú írói
papirra változatos
hogy
de
megrázzák
de
is
regényhösévé
melyben
—
és
végre,
rajongtak
valóságos
•szabadságharezunkban hősiesen vett részt, — tozik
—
geniális,
a legcsodálatosabb
bolyonganak
irodalmat,
meg.
j á n a k is.
Baross
mindenütt
konspirálnak,
első
tettekben
hajtott
mindenütt
hajtják végre,
uri r e g é n y h ö s r ö l !
volt
nem
örökül;
regénynek,
halnak,
villamos
Sándor grófot
annyira
egyik
és
a
valami
a
amilyen
ö
ebből még
mint
m i n d i g é v ő d n e k és m i n d i g k a c z a g n a k .
Írókat és a z
volt s az
s
nemzet
mellékes vonást
taníthatták
—
az
a z ő s z i n t e és
Teleki
hazában:
melyben
üldöztetnek,
kedves
e róla
olyan
ragyogó könnyedséggel
mindig dalolnak,
mint
Klapka holtteste
mialatt
hatalmas
tetteket
egyén
gyászlobo
meghozta
nemzetére
mint
riasztó;
táznak, győznek
után,
halál-
ömlöttek
meghalt
és
Nem
olyan
Nagy
beszéltek
öt 1 hősévé
oszlopait,
halála
a magyar
zordon, semmi
két
hagyott és
hogy
mindenütt
végéről
A sok
ravatalra
nagy
tapintatlanság
sorban az öreg el.
nem
hazafi
és ritka volt,
keleti ha
harmadik
nagyhalottul
mindig nagy
[gy inkább mint
üres
embert
volna, alighanem
húsz
mágnás.
csak
nagyképű, Ö
ö is v e s z t e s é g e a h a z á n a k .
egy
egy
kedves tudákos
is e l m e n t
mint
S mindez a
halál
— » l m wunderschönen monat Mai,
* S
hogy
mind
három
nagy
tusakodtak
mezők
tengernyi
bevontuk a
h a l á l h í r é t is.
túlzás,
Jussuf.
s z a b a d s á g u k , a mit a m u n k a nekik h a g y , mindent m e g t e s z n e k , h o g y tőle
sugallta
Klapka
ország ezredes
ránt.
A
és
nemzetet.
megdicsőült
vannak.
most, a
ér, ha
hogy
lyrai
soha üdébb.
uj gyászhír:
aggodalmaskodó
az
a
ragyogó,
A l s A l l e K n o s p e n sprangen . . . . *
*
legnagyobb
—
egyiránt,
faj az e m b e r :
a
pártoskodás
Sándor
R.
Elmúlik minden —
alig,
a hazán
még
remények
volna
daliás tetemet m e g b o l y o n g t a t t á k a főváros területén,
most
félnünk.
*
K ü l ö n ö s e g y k a p t á r a szabott
ostobán
kovácsoló
de mit
magyar
még csak
mialatt
Ígérnek
ragyogó hónapnak
átnyilallott
Es
az
tökét
a virág, —
mint
mélyebb,
aratást
a
vidám zord
felhői e g y a r á n t
volt dúsabb,
még soha
meg
Barossért
mikor
villámló
sem
hete a
mintha
az idén a májusi é g n e k
gazdag
sok
három
—
zöldje
vetések
B a r o s s és K l a p k a ,
ellenségünk,
s nem k e l l tőle
pázsitjának
Nem,
ontó,
soha
a virág. T e n g e r n y i
unikum
A fájdalom k ö z ö s
még
buján fejlődő
iró,
T i p o r j u k le —
késztö május. Nem,
m e l e g s u g a r a i és á l d á s t A
zsendülés, a z elet, a
öltött.
l e g t ö b b e n idejök
nes, Z i c h y
és
előzte meg, Zichy
az
a
a g g a s z t j a őket,
kevés hogy
rikából
Goetiie.
J e n ő gr. a n a g y
jött,
mutogatja
szabadulhassanak.
*
A k i s m á g n e s és a n a g y m á g n á s . M i s s A b b o t Jenőt
Zichy
magát
mágnás.
nagy
Jenő
Miss A b b o t o t
hirnév
Ázsiába
készül.
este az O r f e u m b a n ,
látni a főváros minden
utczáján
követi. Zichy
ingyen.
A
a kis mág-
nagy
reklám
Miss A b b o t
Miss
Abbot
Jenőt
Amepénzért
mindig
lehet
két ellentétes sark
—
333 a delejesség törvénye szerint az Orfeumban. A
—
v o n z o t t a e g y m á s t és
kis m á g n e s v o n z o t t a a n a g y
találkozott
mágnást,
a
nagy
m á g n á s el a k a r t a t a s z í t a n i a k i s m á g n e s t . A k i s m á g n e s a delejes s a r k á r a á l l o t t és l e g y ő z t e a n a g y m á g n á s i e r ő t . E z t a z kes
fizikai
voltak,
experimentumot
láthatták,
akik
h o g y az O r f e u m b a bejuthattak.
A
olyan
tani,
miután
már
ő,
tárgyról
ugyancsak
jelentékeny részt »mesterséges
szakértő véleményt a
Házban,
viharok«
nem
nyilvání-
egyszer
vett
támasztásában.
érde-
szerencsések
kísérlet vége az
h o g y a két ellentétes sark e l t á v o z o t t e g y m á s t ó l :
minden esetre hivatott e
a
kis
lett.
mágnes
IRODALOM.
visszatért ő s h a z á j á b a : A m e r i k á b a , a n a g y mágnás pedig f o l y t a t j a útját a magyarok
őshazájába : Ázsiába.
Schliemann Henrik.
* *
*
Tisztességes visszavonulás. A z elkeresztelési k é r d é s b e n a z állam
és
az, egyház
már-már
egymásra
fenyegetett i m m á r két esztendő óta.
Az
rohant.
Kulturharcz
előőrsök után már
o t t ö s s z e is c s a p t a k . N a g y b a j l e t t v o l n a , h á b o r ú . D e . h á l ' I s t e n n e k , n e m t ö r t ki.
ha c s a k u g y a n
»Az okosabb enged,
n e m is s o k a t , l e g a l á b b e g y k i c s i t « — m o n d á a z á l l a m és a h a r c z teljes d ü h v e l igen tisztességesen
kitört volna,
visszavonult.
igen szépen,
Mindössze
c z e s s z i ó t a k á p l á n és p l é b á n o s
urak
—
ha
mielőtt
igen okosan
sem
tett
sok
és
kon-
m e g g y ő z ő d é s é n e k , de épen
eleget. É p e n annyit, a m e n n y i t ezek egyelőre a k a r t a k . A marad,
itt-
kitör a
de végre ezentúl sem hajtják.
A
papok
csecsemőt olyan hitünek, amilyennek akarják, —
törvény
beírhatják a
a helyes
anya-
könyvezést a vegyes házasságból eredő gyermekekről, majd megcsinálják a világi hatóságok. és b é k e s s é g
lesz.
Sebaj, —
A z okosabb
ebből n e m lesz n a g y
enged,
—
az
okosabb
kár
pedig
á l l a m . D e n e m l e n n e m á r jó, h a m á r e g y s z e r v a l a m i k o r a z
az
okos-
ság dicsőségéről az állam l e m o n d a n a az e g y h á z javára ? • *
*
—
*
E g y politikai enuncziácziói S z e r d á n
reggel lóvasuton utaz-
t a m a V á c z i - k ö r ú t r ó l a Kerepesi-ut végére. Ú t i t á r s a i m m a l indignálódva beszélgettünk rába
történt
Klapka György
elfuvarozásáról
holttestének a halottas kam-
és a r r ó l ,
hogy
—
a
mint
akkor
hirlett — a miniszterelnök megtiltotta a tetemnek felravatalozását a nemzeti muzeumban. Egymást szúró
megjegyzések,
nyurga szőke
midőn
ember:
érték a
az. egyik
»No iszen
Szapáryt
sarokban
csipö,
maró,
megszólal
m e g m o s o m én
egy
neki holnap a
fejét!!« E súlyos szavak után hatalmas füstfellegbe burkolódzott egy perczig, mialatt a politizáló urak összenéztek ságtól égve összesúgtak:
V á j j o n ki
Szemere
a
Attila ?
Vagy
bősz
lehet ö ?
Ugrón
és a
Talán
Gábor ?
kíváncsi-
Szapáryverö Avagy
H o r v á t h G y u l a ? S e m e l y i k se a z e m i i t e t t e k k ö z ü l , v á g t a m a s o k t a l á l g a t á s n a k és novellairóink t.
i.
már épen
kedvencz
»nevezzük
egyszerűen
félbeszakadt
X-nek«,
f ö l á l l t és d u s e i e g y s z e r ű s é g g e l , epedve
a
indítványával
várt felvilágositást
e
vita
akartam midőn
minden
érdekében
előlépni,
a
talán közibe
nagy
hogy
ismeretlen
pose nélkül m e g a d t a
szavakkal:
ȃn
a
az
miniszterelnök
ö e x c e l l e n t i á j á n a k f o d r á s z a v a g y o k . . .« S z ó l t é s - k e c s e s e n l e u g r o t t a lófejü
vonatról. * *
—
*
A titánok. E z i d ő s z e r i n t
a
vidéki színészek a titánok, akik nek küzdelmét
népszínház
t a n i Éviiát. alatt
E s ilyen
»Ádám«-ja
Egy-kettő-
igyekezett
egy
Sándor
meghódí-
Fenvéri, a Sárga csikó törülmetszett
a kit valamelyik elkeseredett ellensége
akart
O l y m p o s és a
t á n s i k e r is f o g j a k o r o n á z n i . I l y e n J u h á s z
Szegedről, a ki m i n t a M a d a r á s z gazdája,
az
azt megostromolják.
kompromittáló
szenvétől megfosztani, hogy Teleky-dijat
nyert
leglelkesebb
Fenyéristákat
egy
t.
i.
előadás
leleplezéssel a k ö z ö n s é g
rokon-
Fenyéri néhány évvel
ezelőtt
drámájával is
csárdás
épen az
az
akadémián...
megingatta
egy
Persze a
perezre
s z i n é s z é l e t é n e k e s e t é t f o l t j a és c s a k s z é p t e h e t s é g é t
a
derék
bizonyitja
e r o v o t t m u l t u e m b e r n e k , h o g y a f ö l ö t t é b b kinos leleplezés daczára is e l i s m e r ő t a p s o t t u d
aratni. * *
—
A
műeső.
Hoitsy
p r e l e k c z i ó t a t. H á z b a n .
* Pál
a
»mesterséges
Malicziózus
esőről«
m a m e l u k o k szerint
tartott Hoitsy
U g y szeretném kezdeni ezt a kis czikkelyt, hogy »egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon tul volt egyszer egy ember « Mert valóban mesés Schliemann Henrik élettörténete; el se hinné talán senki, ha impozáns tények nem bizonyítanának való volta mellett. Kis gyermekkorában fantasztikus meséken gyúlt meg a képzelete s szent valónak hitte, bármily érthetetlen, misztikus dologról beszéltek neki. Elhitte, hogy kerti házukban kisértetek járnak, hogy a kert mögött lévő Fából minden éjfélkor ezüst csészét tartó asszony száll a felszínre, hogy a falujabeli halomban egy öreg rablólovag aranybölcsőben temette kedves gyermekét. Elhitte, hogy a gonosz-lovag, Brandenkirl Henning sirjából évszázadok óta. minduntalan kinő a fossz embernek fekete selyemharisnyába bujtatott ballába. Hét éves korában megismerkedett Trója történetével: egy gyermekeknek való világtörténelemben látta az égő Trója rajzát, rengeteg falaival, a menekvő Aeneászszal, Anchizeszszel stb. és szentül elhitte, hogy mindez megtörtént s elhatározta, hogy ha majd megnő, felkeresi azt a vidéket, ahol az a szép nagy dolog megtörtént s kutat majd a hatalmas város nyomai után, kiássa a földből. De nem maga, két játszótársával, a kis Meineke Minával, • akivel megegyezett, hogy elveszi feleségül s közösen ássák ki Tróját. S amit a játszó gyermek igy elhatározott, ahoz szívósan ragaszkodott a férfi. Számtalan viszontagságon ment keresztül, nyomorba jutott, küzdött, szenvedett, majd meg ölébe hullt az áldás, nagy vagyont szerzett, kereskedő lett, reális dolgokkal foglalkozott; de nem tántorodott meg hitében, nem állt el a szándékától s nem nyugodott addig, mig meg nem valósította gyermekkori álmát. És ámulatos, amit évszázadokon át buzgó kutatással nem látott meg a bölcsek szeme, azt megsejtette az ihletett gyermek: valóságon alapulnak a homéroszi mondák, Trója fennállott, Schliemann kiásta a földből. Hát nem meseszerűen hangzik mindez? Milyen kitartással ragaszkodott Schliemann — jó és balsorsban egyaránt — ügyéhez 1 Hogy készült feladatához s milyen geniális intenczióval oldotta meg 1 Negyven évig foglalatoskodott egészen más téren, mig végre hozzáfoghatott, 48 éves korában (1870-ben), Trója ásatásához. S akkor sem ment könnyen a dolga: az egész tudós világ gúnyja kisérte vállalkozásait. De csakhamar elnémította a gúnyt: a nem czéhbeli tudós halomra döntötte a régi archeologika alapjait s egészen uj világot nyitott meg számára Történetét maga beszéli el Ilios czimü munkájában. Kilencz esztendős korában meghalt az anyja s ő egy prédikátor nagybátyjához, idegenbe került.A gimnáziumba járt s rajongó szerettei tanulta a trójai eseményeket. De ugy fordult, hogy 14 esztendős korában ki kellett maradnia az iskolából s beállania boltos-inasnak. Apránként adogatta el a heringet, vajat, pálinkát, tejet, sót, kávét stb. és söpörte a boltot. Egész nap volt a. boltban, nem tanulhatott semmit. Hatodfél esztendeig volt ez állásban, azután megbetegedvén, ott hagyta a szolgálatát. Hamburgba gyalogolt, ott munkát keresett, de nem akadt, mert gyönge mellűnek találták a kereskedők. Ekkor elkeseredésében beszegődött hajóinasnak. Azonban hajótörést
334 szenvedett, megmenekült s Hollandiába került. Ez volt a szerencséje. Amsterdamban galopin lett egy gyarmatáru kereskedésben. Egész nap lótott-futott, de ezenközben képezte magát. Sohasem ment ugy, még esőben sem, hogy füzete a kezében ne lett volna, könyvből ne tanult volna, vagy valami fogalmazványt napjában fel nem mondott volna. E g y fél év alatt tanult meg így angolul, másfél év alatt francziául, azután' a hollandit, a spanyolt, az olaszt, hat-hat hét alatt. Ü g y tanult, hogy fenszóval olvasott s apró fogalmazványokat készített s megtanulta kívülről. Midőn viszonyai kissé jobbra fordultak, megtanulta az orosz nyelvet, még pedig igen különös módon. Nem talált a városban orosz nyelvmestert, megtanulta tehát betéve a Telemachus orosz fordítását s fogadott egy szegény zsidót, akinek minden este ki kellett őt hallgatnia, bár egy szót sem értett az egészből. A kereskedőház azután elküldötte Schliemannt Szentpétervárra ügynökül, hol nemsokára (1847-ben) önálló kereskedést nyitott, melynek révén néhány év alatt többszörös milliomossá lett. 1863-ban ott is hagyta a jövedelmező pályát, s 1864-ben beutazta a világot, majd Párisban telepedett meg, hol főképp arheologiai tanulmányokkal foglalkozott. 1868-ban járt először Trója vidékén s két évre rá fogott hozzá a város kiásatához
E z a m ü a r a n y i g a z s á g o k a t tartalmaz. E z a m ű régi erény és
n e m régi bün, —
nem lehet
a z é r t á s t u k ki. T i s z a
K á l m á n n a k ez ellen
szava.
í m e néhány, a mai
tud. akadémiai
v i s z o n y o k a t is é l e s e n
jellemző arany-mondás m u t a t v á n y u l : *
*
*
. . . E s z e r i n t a z ideális c z é l : a k i z á r ó l a g o s t u d o m á n y o s lalkozás —
s az
érre
vezető
eszköz:
egy
olyan
fog-
intézet,
e g y e d ü l és k i z á r ó l a g a m a g a s a b b s z e l l e m i m u n k á s s á g
mely
műhelycül
szolgáljon, a melynek egyedüli feladata a t u d o m á n y n a k
magáért
a t u d o m á n y é r t v a l ó m ü v e l é s e , a t u d o m á n y o s v i z s g á l ó d á s és k u t a tás l e g y e n —
tehát a t u d o m á n y - e g y e t e m
mint
eszmény!
Csupa
s z a k t u d ó s s a l és b ú v á r r a l , k i k n e k m i n d e g y i k e a t u d o m á n y
fárad-
hatatlan
abban
b a j n o k a és f ö l k e n t j e , s a k i k n e k h i v a t á s a
állana, h o g y
hallgatóikkal
csak a
tudomány
nem
eredményeit,
matikai részt közöljék, h a n e m abban, h o g y közvetlen sel b e l e v o n j á k ő k e t a z o n f á r a s z t ó s z e l l e m i
a dog-
érintkezés-
munkába, melylycl a
t u d o m á n y o s v i z s g á l ó d á s jár, s i g y e g y ü t t d o l g o z v a f e j l e s z s z é k és á p o l j á k a b ö l c s e l ő s z e l l e m e t . (24. oldal.) * *
*
A z akadémiákon nemcsak hogy
egyátalán
nem
müvelik,
s ő t n e m is é r t i k : m i t t e s z a z m ű v e l n i a t u d o m á n y o k a t ,
hanem
De nemcsak Trójához maradt hü Schliemann, hanem a kis Meineke Minához is, ki osztozott gyermekkori rajongásában s kinek komoly fogadást is tett. El is jött érte Oroszországból, mikor már jobb módban volt, huszonnégy esztendős korában, hogy elvigye magával, talán csak azért, hogy azokról a ragyogó szép napokról, a mesék napjairól s a jövendő meséiről beszélhessen vele. Azonban a kis Mina nem volt olyan hűséges, mint egykori barátja: feleségül ment máshoz, épp néhány héttel Schliemann odaérkezése előtt. Mélyen fájlalta az esetet, de nem esett kétségbe; a munkában keresett vigasztalást. Azonban tizennégy év múlva házasodott meg, elvévén egy görög nőt, Zsófiát, aki most folytatni szándékozik az ásatásokat, melyeket férje nem fejezhetett be.
n e m is h i r d e t i k
Schliemann Henrik 1890-ben, karácsony másodnapján halt meg, hatvankilencz éves korában. Sokat látott, sokat tapasztalt életében, nagy volt a tudása, hősi a kitartása; de szivre-lélekre gyermek maradt, ugyanaz, aki rajongott a misztikus mult mesés alakjaiért s történeteiért s fantasztikus képekkel népesítette be elméjét. Athenében lakott, palotáját kedvelt világa szerint rendezte be. Trójai vázák s urnák mintái láthatók mozaikpadlóján, a falakon a hősmondákból való képek és sok homéroszi vers. Akik csak ismerték, mind azt mondják róla, hogy vidám volt, kedves volt, boldog volt, — hála, szeretet, dicsőség, csodálat övezi emlékezetét. A magyar tudományos akadémia könyvkiadó vállalata hálára kötelező dolgot végzett, hogy lefordittatta s kiadta Schuchhardtnak Schliemann ásatásairól irott munkáját. A fordítást Öreg János dr. végezte igen jól. A fordítást az eredetivel összehasonlította Hcrmpel József dr. Igen élvezetes munka, érdekesen ismerteti Schliemann ásatásait, azonfelül külön beszéli el, elég bőven, változatos történetét. Gazdagon van illusztrálva s közli Schliemannak és feleségének az arczképét is. Ipse.
egy része e g y é b fontosabb teendője mellett egyetemi tanári köte-
Pauer — Dr. Pauer
biza-
l o m m a l k o s z o r ú z o t t a k a d . o s z t á l y t i t k á r - , e g y e t e m i t a n á r és t u d ó s k o r i p h a e u s u n k n a k e g y igazán eredeti m ü v e f e k s z i k e l ő t t ü n k .
Czime
»A jogakadémiák
Rezső
bizományában
kérdéséhez« jelent
meg,
1879-ben P o z s o n y b a n , D r o d t l e f
mégis előad,
összeférczelt
lévén
az,
legfölebb
amit a
tanárok
valamely
elavult
nagy
része
tankönyvnek,
botrányos kéziratnak kibetűzése vagy egyszerű
rálása —
leda-
t e h á t v a l a m i g a l i m a t h i a s , d e n e m t u d o m á n y . (31. oldal.) * *
Az
*
a k a d é m i á k o n (a t a n s z é k e k ) a t u d a t l a n s á g ,
h o n n a n , h a r ö v i d k e fél ó r a i i z z a d á s u t á n mesterek, —
alig v á r j á k , h o g y a z e g y i k
s a másik a tantermet
istállóval
talan vásári
pipínier-jei,
végre kiszabadultak Gescháftje után
cserélje f e l ; g y á r a k
szerint semmi jóravaló dolgot sem produkálnak
a
lásson,
hol
rend-
(legfölebb
haszon-
munkát).
* *
*
A z a lázas hajrá, m e l y l y e l a pesti e g y e t e m lességeit
teljesiti —
génység
az
az
akadémiáknál
előadások egy
részénél,
vonz : mind n e m oly dolgok,
pedig mely
melyek
jogtanárainak
az a szellemi
inkább
sze-
elijeszt
mint
kifejleszthetik vagy
ébren
tarthatják a munkásságot vagy a tudomány-szeretetet!
oldal.)
* *
Az a legnagyobb
'
ezer
alkalma
referádákkal feltűnő
nyílik, sújthatná
abnormitások
kötelességérzet-hiány zás tárgyává nincsen illet,
is
a bitorlót, pl.
színtelen
erős
egy-egy hatása,
ilyen
hangok
ilyen elöl
senki
szinezell pedig,
képződhetik;
vagy
sőt ha
lelkiismerellenség, és
visszaélés
inert
rosszul
közvélemény
nem
tudatlanság
szellem-
bureaucratismusnak
vagy
köröket: egyátalán
kirívó
ügymenet
a száraz
esetén nagy nehezen közbeszéd
semmi
sem akiknek
szabad
mellett,
a hivatott
leszen
annak
hogy a hivatalos
vagy teljesen
félrevezetni
mely porig
*
bajunk,
telen aktái és papiros-bölcsessége
közmegbotránko-
vagy fogyatkozás
sem
respektálja,
már állásuknál
fogva
—
sem sem
akit volna
elzárkózniok. E11 megleltem
tönzött,
s amitől
kötelességemet....
semmi
amire jogos felháborodás
melléktekintet,
kollegialitás
tartani.
Én nem tehetek róla, ha a testületi
fenkölt
felfogással,
»Dunába
is
kívánja,
már
retlen
contra Pauer.
I m r e a k a d é m i a i p á l y a d í j j a l és II. o s z t á l y ú
ugy-ahogy
azokat,
ugranak
egymásért«,
kell leszsziik,
szellemről
tudós ha
közös
kik
vagy
olyan
akár
érdekök
vagy egymást
öszvissza-
sem birok
kollégám,
tudatlanságát,
eltakarni;
ellen megvédelmezni.
Lehetetlenné grasszálhasson.
egyik-másik
t. i. ha egymás
sáfárkodását
és kifakadások
mint
sem ludoll
a
ugy
lelkiisme-
hasonló
vádak
(80. oldal.)
hogy a pöffeszkedő
üresség
továbbra
is
335 Czlmképünkhöz.
A societasban
élénk m o z g a l m a t kelt az
a májusi ünnep, m e l y e t jövő h é t f ő n az arisztokráczia hölgyei és a művészek
egyesült
erővel
rendeznek.
Jelmez-estély lesz, sok
l á t v á n y o s s á g g a l , k o m o l y és b a r o k k - m u t a t v á n y o k k a l v e g y e s t : görög szinház
és
Paprika
Jancsi,
keleti
tánezosnők
és indus szem-
f é n y v e s z t ő , szerb koló és néger n é g y e s . . . F ö v o n z e r e j é t az estélynek azonban kétségtelenül fogja képezni, melyből
az
a szépségben
találomra
p ü n k ö n talál az olvasó.
A
néhány
gazdag
virágot
hölgyflóra
mai
czimké-
képelárusitó hölgyek közül közöljük
a z o k a t , akiknek f o t o g r á f i á i rendelkezésünkre állottak, de konczedáljuk, h o g y mély
azokból,
a k i k n e k arczképeit az idő rövidsége és a
titokzatosság m i a t t ,
melybe
burkolóztak,
megszereznünk
nem lehetett, még e g y második ép oly gazdag c s o p o r t k é p telnék ki.
A
k ö z r e m ű k ö d ő hölgyek a u t e n t i k u s listája
csoportosítva a k ö v e t k e z ő : Rococo, diredoire, Andrée grófnő,
Eorgách
Ilona
grófnő,
jelmezek szerint
modern :
Paulai E d é n é ,
Csekonics Lechner
Irma, Ibi L a j o s n é és B a k o n y i Klára. Keleti; Bethlen Livia grófnő, Károlyi
Melinda g r ó f n ő , S z é c h é n y i H a n n a g r ó f n é , I . ó n y a y Mar-
git és D e s s c w f l y Rolla g r ó f n ő k . Görög: Dada
g r ó f n ő és P e j a c s e v i c s
Pejácsevics
Lilla
grófnő,
Jolán
Széchényi
g r ó f n é és V é g h kisasszony. Bizantini:
Chinai;
Feszty Árpádné, Andrássy
grófné.
Magyar és népviselet:
Alice grófnő,
Ráday
Irma
A n d r á s s y T i v a d a r grófnő,
T e l e k y Hona grófné. A rendezőség a század elejéről való
gyermeke
régi
jogaiba
lépett,
ismét
ők
képezik
a
közönség
tekintélyes részét. A kritikusok k i a l u d t á k m á m o r u k a t , s czentiméter mértékkel a zsebükben l á t o g a t n a k el a városligetbe, a hol a honi múzsa, a szabad természetben m e g e n g e d h e t ő pongyolában nyaral. Szegény Jonathdn g y ö n y ö r ű s é g e s muzsikája hullámzott a nem t u l t ö m ö t t padsorok fölött, midőn v a s á r n a p Feld társulata m e g n y i t o t t a a saisont. A társulata — mit is mondjunk róla ? — sokkal jobb a t a v a l y i n á l , sőt akad köztük néhány szinész meg színésznő, akik ez összehasonlítás nélkül is jóknak m o n d h a t ó k . — Mindjárt az elején prcmiére-rel is k e d v e s k e d t e k . V a l a m i mulatságos reporter história, m e l y osztrák a g y b a n termett s e g y fiatal hirlapiró által honi talajon plántáltatott át, képezi t á r g y á t a »Fehér rózsák« czimü énekes b o h ó z a t n a k , m e l y föltétlenül hat — különösen a v a s á r n a p i közönségre. Színpadi polémia. Mi
itthon m á r rég
elfelejtettük a z o k a t
a viharos demonstrácziókat, melyek Párizsban Thermidor előa d á s a k o r m o z g ó s í t o t t á k a rendőrséget. A z ellenséges indulatok azonban nem kerültek le a darabbal együtt a napirendről, h a n e m e g y r e izgatta kölcsönösen a z o k a t az elemeket, a k i k n e k — v é l e m é n y ü k szerint — legtöbb k ö z ü k v a n a f o r r a d a l o m h o z . A szocziálisták, a n a r c h i s t á k és egyéb elégedetlen fiai századunknak le a k a r j á k törülni a foltot, melyet S a r d o u d r á m á j a a forradalom m a k u l á t l a n képén ejtett s egyenesen e czélra szocziálista színházat f o g n a k építeni, kizárólag szocziálista publikum számára. A S a r d o u n a k a d a n d ó válasz m e g a d á s á r a egy Roinard nevü polgártárs vállalkozott, a ki nem irt u g y a n még d r á m á t , de mint e g y a n a r c h i s t a lap szerkesztője, valószínűleg elég véresszájú e g y rémuralombeli r é m d r á m a megírásához. E g y e l ő r e d a r a b j á n a k m á r
c o s t u m e ö k b e öltözködik.
SZÍNHÁZ.
meg van a c z i m e : »La légende rouge*. A z t is tudja, h o g y felvonásos lesz, meg azt is, h o g y Danton a hőse.
Bécsi szinészeti kiállítás. A berlini S t a d t t h e a t e r előadásai semmiképen sem tudják a bécsiek tetszését kivívni. Oka ennek a rosszul m e g v á l a s z t o t t műsor, csupa klasszikus, avult és nem épen a fölelevenitésre érdemes d a r a b o k a t a d n a k , no meg az eléggé érthető bécsi féltékenység, m e l y kezd megijedni a saját vállalkozásától s a berliniekben a konkurrenst látják, a k i az ö színészetüket a k a r j a túlliczitálni. A berliniek elvonulása után maguk a bécsiek költöznek ki a práterbe, először a népszínház, azután a Carl-szinház. E z e k h e z m a j d csak ellátogat a bécsi publikum. Igazán f u r c s a dolog, h o g y B é c s meghívja E u r ó p a összes színházait, holott csak a magáéra kíváncsi. Népszínház. A m i l y e n érdekes a kísérlet, m é l y e t E v v a L a j o s a vidéki színészek tömeges vendég-föllépésével v é g e z , ép oly kevéssé érdeklődik iránta a publikum. K á r , hogy így n y á r elején, meleg, hosszú estéken n y ú j t a n a k a l k a l m a t vidéki színészeinknek, hogy budapesti emberek előtt m u t a s s á k be tudásukat, a m i k o r a budapesti emberek m á r nem kíváncsiak a színészek tudására. B l a h á n é m á r vakáczióra ment, ez azt jelenti, h o g y a népszínház törzsvendégei is v a k á c z i ó z n a k már. í g y aztán vidéki vendégeinknek meg kell elégedniük azzal, h o g y legalább fővárosi deszkákon játszhatnak, énekelhetnek. A legtöbbjük becsületet vallott játékával. Igen értelmes, ü g y e s színészek, akiket E v v a m e g h í v o t t , a mit m á r az a k ö r ü l m é n y is bizonyit, hogy hét v á r m e g y é b ő l összetoborzva, egész összevágóan tudtak előadni. Eddigelé a Madarászban, meg a Sárga « d ó b a n láttuk őket. A z elsőben Ruzsinszky Ilona k. a. kellemes h a n g j á v a l s még kellemesebb megjelenésével hatott, rajta kivül Fényért Mórban, Juhász Sándorban és H. Csillag Amália asszonyban jóravaló színészeket ismertünk meg, mig a S á r g a csikó előadásában Kiss Jdnosné asszony, Sándor Emil és Pelerdi Sándor m u t a t t á k be m a g u k a t igen előnyösen. Pázmán lovag. A Dóczi L a j o s librettójára készült operettet a jövő héten a berlini kir. operaházban f o g j á k előadni. A berliniek igen érdeklödnek e d a r a b iránt. Városligeti szinkör. Duse elment s vele e g y ü t t talán örökre búcsút m o n d o t t a városligeti színháznak az az elegáns közönség, mely egy időre m e g t ö l t ö t t e minden zegezugát. Feld kilencz
öt
KÉPTALÁNY.
A
2 0 . számban közölt képtalány megfejtése :
Láss sokat, keveset szólj. Helyesen fejtettek m e g : Zöldy Etelka, B e r g e r Malvin és Adel, Ujbelly J a n k a , Pick Berta, Bignioné Mártonffy Aranka, Reismann M., T é v é n Zoltán, B l e y e r Hermin, Újhelyi Szerén, Burger Regina, Fintha Mariska, Schvarcz Fanni, Major Gizella, K a u f m a n n Róza, Bekényi Sarolta, Mezei Erzsébet, Schön Irma, Hajós Flóra, H e g e d ű s Jolán, T a u b e r R . , Veress Irma, H o r v á t h Katinka, F u c h s Sarolta és Etelka, Biró Zsuzsika, Hodosi Malvin, R é v é s z Eszti és Ilona, F e n y v e s i Jolán, F e h é r Irma, Magasi Erzsi, Honig Irma.
H E T I POSTA. B u d a p e s t . T. H. N e m kételkedünk érzései őszinteségében, magának a poémának erős hangulata kényszerit, hogy higyjünk benne; de technikája, rimelése fogyatékos és igy sajnálatunkra nem közölhetjük. Talán későbbi kísérletei jobban sikerülnek. F i g y e l e m m e l fogjuk kisérni.
F a r k a s d . B. Malvin
és Adél
úrhölgyeknek.
Minden könyvkeres-
kedés által megrendelhető. Lancelol név alatt néhányszor Munkácsy Kálmán fiatal novellista irt lapunkba, kinek most van sajtó alatt első n a g y o b b gyűjteménye. A másikat el nem árulhatjuk. K o l o z s v á r . Vallomások. Jőni fog. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : K I S S
JÓZSEF.
336
Nyers bast-selyemszövetet, egész öltönyre valót s/állit 1 0 frt 5 0 krért (kivánatra jobb fajtájút is) HENNEB E R G G. (cs. és kir. udvari szállító s e l y e m g y á r a Z ü r i c h b e n , postabér- és vámmentesen. Minták postafordultával küldetnek. Svájczba czimzett levelekre 1 0 kros bélyeg ragasztandó. G l ó r i a s e l y m e t — 1 2 0 czmtr. szélességben, por- és esőküpönyegek, valamint zubbonyokra alkalmasat méterenként 2 forint 0 5 krtól. 5
I I 1 1 J ! U i J j J i J H t t + t H +4 +
! I J 1 I I l i i '
1 1 1 1 !
F É N Y K É P É S Z , ELSŐ MAGHAROajZáál CaEMIOHAPHJAI MŐ1HTÉZETE
Budapest, IV., Károly-utcza 3. szám.
IkúaiU aiaisnadnl i >.',ru< , ; odzfbü dúczot auMjrpla, pk> ZsáSto lotypla, eUmnigra;iiiia 6s ehromolypia utján. Alapraj, . zok, térképek, liálózalok toto- - f g f W h hilograplutt útján a legjulinyo- f f j f P f J f , Jnyosabban aokszorosiiuttuak. l f f \
1 1 1 1 1 I I I 1 I ! 4 4 + +4V+,441441
COGNAC
GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN PROMONTOR, mely
kizárólag csak a legmagasabb töltésü palaczkokban
íoci
40-is
kitüntetéseket
mindenütt
Külön | berendezés . házon I" kívüli i fényképfelvételekre.
saját-
kapható:
A gróf Keglevieh promontori
nyerte,
István-féle
cognac-gyár igazgatósága
Budapesten.
( H H H t t t l ( t H U + t + + 4 4 + .+ + + 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 T T T T f i i i T1 1 1 1 T T T 1 T T T T T T T 1 l i T T l li í T i T T T T i
r ^
é
Kilenc/, legnagyobb éremmel kitüntetett diszkertészet tulajdonosa
KÖTT AMÁLIA Budapest, Erzsébet-körűt 15.
A j á n l j a a n. é. közönségnek i d é n y k ü l ö n b s é g n é l k ü l m i n d e n n e m ű csokrok, koszorúk és bár+ mely a virágdíszitéshez való dekorácziókat. Megrendeléisek a legolcsóbb árban és legftott** tos abban eszközöltetnek. 26—8
-» v ^
»
•9
kllMIS F 0 R R Ä S A elismert kitűnőség 6 0 ° C. meleg.
F Ö SITTÉIT. Vasút állomás.
Köszvény, csúz, izülctés c s o n t b á n t a l m a k , scrophulose,
Ischias
Idény kezdete : Május
1.
Iszapfürdők. Tükörfürdök. Kádfürdők.
ctc. betegségeknél.
Massage.
Gyógygymnastiha.
ISZAPFÜRDŐI localis használatra is berendezvék.
A Magyar Asphalt Részvény-Társaság Budapest, Andrássy-ut 30.
Direkt vasúti kocsik. Budapesttől 3'/. óra. A vasútnál berendezések a nehéz betegek transportálására.
K i t ű n ő lakszobák kilátással a parkba. — 7 fürdőorvos. s z i n h á z . — P a r k z e n e . — G y ó g y - és o l v a s ó - t e r e m . P r o s p e k t u s o k a t küld, m i n d e n felvilágosítást n y ú j t :
e l v á l l a l j a — v i d é k e n is — u d v a r o k , f o l y o s ó k , i s t á l l ó k , m a g t á r a k , j á r d á k , v á g ó h i d a k stb.
asphalttal
Állandó
A fobérlet.
i555EL5E5S5S5S5SSE5H5B5B5S555555 Tisztán rnry y y ]% /T T T T T \ T kölcsönös, nyesei
részvé-
nincsenek.
I X
I X
1 X
/\/l JL^J
-L
I
I
I
J A .
burkolását,
valamint nedves falak (lakások stb) g y ö k e r e s s z á r a z z á t é t e l é t , jótállás mellett legolcsóbban. Ajánl: elismert, legjobb minőségű asphalta n y a g o t és gép-olajat. = Telefon.
XL
/ \ V ^ V
Á
I M^J
Az összes nyere"
mén
y
a
biztositot-
tak j a v á r a
NEW-YORKI É L E T B I Z T O S Í T Ó T A R S A S A G -
esik.
ALAPÍTTATOTT 1843.
826 millió frank biztositéki
ala
P-Íával
a
legnagyobb pénzintézet a világon. Biztosit
emberi életet a legkülönbözőbb és legelőnyösebb módozatok
szerint.
Prospektussal és tüzetesebb
felvilágosítással
szolgál a vezérigazgatóság
Magyar-
ország és a szomszéd tartományok részére
Budapest, Bécsi-utcna. a p eS s t , E1 8 E 9 2 . EN yE o mE a t oS tt E a z S„ AH t hE e nH a eS u mH " S i r oH dalm d a i Er. Bt á rS s u lS a t Sb eH t ű i vS el. i a S E E a S B S E S H S H BSu d E Ei éi s En y oSm E
