12 RÖPIRAT. Mikép küzdjünk? Budapest október 15

12 RÖPIRAT. Budapest 1882. október 15. III. évfolyam

I. füzet.

Mikép küzdjünk? Mióta az antisemitizmus árja hazánkban is nagyobb-nagyobb hullámokat vert, elvül tűztem ki azt magam elé, hogy nemcsak a nagyobb eseményeket, hanem a kisebbeket is megfigyelem. Vigyáztam a zsidóságnak minden szavára, mindén tettére, hogy következtetést vonhassak le belőle, és megelégedve mondhatom azt, hogy nem csalódtam. Nem akarok ismétlésekbe bocsájtkozni, nem akarom azt részletezni, hogy a zsidóságra mindaz áll és szórói-szóra igaz, a mi már a röpiratokban is sokszor el volt mondva, — nem akarom azt vitatni, hogy a zsidóság már is nagyhatalom, mert hisz azt naponként látjuk, – hisz ennek egyik legnagyobb bizonyítéka ez a világhírűvé vált tisza-eszlári ügy, mely a zsidók magatartását különféle alakban tüntette elő: nézzük e rajok nézve veszélyes helyzet paroxismusának pházisait. 1-ször. Kezdetben általános ijedelem s páni rettegés. 2-szor. A zsidó hatalom működése kezdetekor a szemtelen henczegés, – hogy mindez így úgy nem igaz. 3-szor. Az álhullávali fiaskó után az isméti kétségbeesett ijedtség, és mintegy elkeseredett szembeszállás a világgal, vagyis ahoz való készülődés. Most végre 4-szer, az az alattomos öröm és megnyugvás mely bár még nem teljes, de mégis táplálja őket az a hiedelem, hogy ezen félelmes ügy idáig nagyobb baj nélkül játszódott le, – s a remény, hogy el tudják annak nem igaz voltát hitetni az ostoba gaj többséggel, s ők kerülnek ki belőle győztesen. Ezen pházisok mutatják azt, hogy ők csakugyan hatalomnak tartják magokat a többi emberiség felett.

2

Ha jól figyelemmel kísérjük, azok is: Mert van-e e földön népfaj, mely ily összetartással működjék? – Nincs! Igaz ugyan, hogy a többi emberiség nézete szerint helytelen, igazságtalan, sőt mondhatni gyilkos az ő eljárásuk, – de az ő szemeikben és az ő nézeteik szerint nem, mert hisz mindaz amit ők tesznek, hitelvükön alapszik. Nézzük most az érem másik oldalát; nézzük – lehetne-e ezen segíteni, elég erős volna-e az antisemitizmus ezen hatalom megdöntésére? Én azt hiszem, hogy igen; – de csak egy esetben, ha t. i. az antisemiták szervezkednének, vagy szervezkedhetnének, azon az alapon, de becsületesebb alappontok mellett, mint a zsidók, oly összetartással s egymáshoz oly testvéri szeretettel, mint ahogy a zsidók vannak szervezkedve. Mert ha erős az ellenség, ez ellen csak erős és egyenlő fegyverzettel lehetne küzdeni Igaz ugyan, hogy ha az antisemiták így szervezkedhetnének, – s ha még talán azt az elvet is kitűznék maguk elé, hogy a zsidóság ellen egészen egyenlő fegyverrel küzdenek, vagyis a talmud tanait fordítják ellenök, akkor ők borzasztóan feljajdulnának, és még jobban elárulnák magokat, ha ugyan elárulhatnák! De lehető-e ez, egy más népfaj képes lesz-e erre? Valóban komolyan kell róla gondolkozni; én nem reménylem, életükkel és vérükkel kellene azoknak egymáshoz kötve lenni, kik ezt kezdeményezhetnék és kivihetnék talán évek múlva. – Bírálják meg az antisemita nevezetességek s cselekedjenek alaposan, mert különben „oleum et operám perdidit”: elébb-utóbb zsidók rabigájába görnyed a világ! Bakonyi.

A megoldás módja. Miként a kereszténységet a zsidóság, úgy – vagy ha az lehetséges – még jobban gyűlölöm én a zsidókat lelkem legmélyéből. Gyűlölöm őket pedig azért, mert a zsidóság a népek heréi, pióczái, poloskái, akik dologtalanul élnek a többi emberektől ezer és ezerféle álnok utakon elharácsolt javakon, véres verejtékükön. De gyűlölöm őket méginkább azért, mert erkölcstanuk alapjában oly rósz, hogy lehetetlennek tartom, miszerint azok, akik ily erkölcstan mellett neveltetnek emberekké: azok becsületes emberek, jó állampolgárok és

3

hazafiak lehessenek. Gyűlölöm őket, mint a dolgos méhek a heréket, gyűlöletem onnan ered és addig terjed mint ezeké! Hány ezer példa szól bizonyítólag ezen tételem mellett! Csak itt hazámban is hány, a zsidók által mindenükből kiforgatott és végínségre juttatott szegény család jajjai és könyei teszik ezt megczáfolhatatlanná! Csudálkozom rajta végtelenül, hogy az államhatalmak és koronás fők nem veszik – vagy talán nem is akarják – észre venni azon kimondhatatlan pusztításokat, melyeket népeik anyagi és szellemi hátrányára e vérszopó faj elkövet Vagy talán azt gondolják, hogy egy koldussá tett nemzeten uralkodni könnyebb? Igaz, de az is igaz, hogy koldusok királyának és kormányzójának lenni nem nagy dicsőség! A zsidóság előtt nincs semmi szent. Vallás, erkölcs, honszerelem rájnk nézve mind mellékes dolgok. Előttük az egyedüli, a minden, csr-k a pénz, ezért elárulják a hazát melyen élnek, a nemzetet mely őket testvéreivé fogadta; el a barátságot, a szerelmet; el még saját istenöket is! A pénzgyűjtés módja az, mely őket minden becsületes ember előtt gyűlöltté teszi: mert ha már felhasználnak minden aljas utat és módot, hogy hitvány életüket szorgalmas munka nélkül tengessék: ne igyekeznének kincset kincsre halmozni. De a zsidóság minden tagja egy-egy zsugori is, mert a pénzszerzés czélja a zsidó szövetségnek: világuralomra való juthatás! A zsidóság a pénzgyűjtés czéljából képes mindenre, uzsoráskodik, és miként hálózza be áldozatát, azt leírni lehetetlen, azt csak látni kell, hogy az ember fogalmat szerezzen a raffineriájáról; – a zsidóság csal, lop, esküszik és bukik hamisan, meghamisítja a mértékeket, meg az élet fentartására szükséges étel- és italnemeket, – megjegyzem itt hogy a zsidó azért eszik kósert, hogy a többi népek számára készített hamisítványokból valahogy ne egyék vagy ne igyék, – mi által rendkívüli halandóságot idéznek elő a többi népek életében. Ördögi czéljaikat hogy könnyebben elérhessék, minden kigondolható raffineriával oda működnek, hogy a szegény népet a szeszes italok mértéken felüli élvezetére rá szoktassák, mert csakis így tudják könnyen bele sodorni az adósságcsinálásba, mely utón aztán mindenükből kiforgatják; de teszik ezt másrészt azért is, hogy rászoktatva a népet az ivásra, rászoktathassák a lopásra i's: melynél rendesen a zsidók az orgazdák. Minek soroljam fel tovább is e léha faj ocsmány bűneit? Ösmeretesek az ő gonosz s aljas utaik széles e világon. Felesleges, külö-

4

nösen önök előtt bővebben indokolnom, miszerint a világtársadalmat e fekélyektől minden áron meg kell mentenünk, ha nem akarjuk azt hogy az összes kereszténység rabszolgájává legyen e polyp fajnak. Ezen czikkem czélja: indítványt tenni arra nézve, mily úton és módon szabadíthatnánk meg a kereszténységet – e poloskái: – a zsidóságtól?! Indítványom – mely három részre oszlik – következő: 1-ször. Alakítsunk egy keresztény világtársulatot, teremtsünk egy óriási tőkét, melylyel képesek legyünk a zsidóság befolyását bármely téren is ellensúlyozni, a kereszténységet a zsidósággal szemben összetartásra buzdítani, s ott ahol annak szüksége mutatkozik: segélyezni. Ezen világtársulat bírjon minden államban fiók-, ez minden megye vagy kerületben helyi társulatokkal. 2-szor. Minden erőnkből törekedjünk oda, hogy mindazon államokban, ahol már a zsidók a kereszténységgel egyenjogúsíttattak: ezen jog tőlük vétessék vissza, addig is míg a kereszténység végleg kiküszöbölheti őket maga közül, mert azt hiszem, hogy mindnyájunknak az a czélja, hogy a zsidóság egy külön állam alkotására kényszeríttessék; hadd lássuk, hogy milyen mintaállam válik egy csupa gazemberekből álló nemzetből?! 3-szor. A zsidóságnak a kereskedés adja meg az alkalmat, – melyet már csaknem teljesen monopolizáltak – a nép kiszipolyozására és a pénzgyűjtésre. A kereskedést minden áron vissza kell szereznünk tőlük; erre én csupán egy lehetőséget ismerek: állítsunk fel megyénként, járásonként és kerületenként f o g y a s z t á s i egylet e k e t . Ezen egyletek hivatása legyen a keresztény népet minden néven nevezhető és lehető legjobb áruczikkekkel a legjutányosabb árak mellett ellátni. Ugyanezen egyletek feladata legyen a keresztény termelők terményeinek eladását is eszközölni, s így a termelőket a zsidók zsarolásai, a fogyasztókat pedig ezek hamisításaitól is megmenteni. Jelszavunk legyen tehát: El nem adni a z s i d ó k n a k semmit, nem v e n n i a zsidóktól semmit, nem m u n k á l n i a z s i d ó k földjeit, nem s z o l g á l n i z s i d ó t . Ha ezt megtartjuk, és a szegény népnek is lehetővé tesszük hogy megtarthassa: nem leend szükség zsidóüldözésre, mert mint a békák a kiszáradt tavat, úgy fogják a zsidók odahagyni azon vidée vagy országot, a melyben indítványom szerint jár el velők szemben a kereszténység.

5

A zsidóság csak ott tenyészik burjánként, ahol dolog nélkül kényelmesen szipolyozhatja a nép vérét. De ott ahol ezt nem teheti, éppen úgy nem marad meg, mint a piócza a napra tett száraz deszkán. Nagy munka vár reánk uraim! Egy 8 milliónyi szervezett és már megmérhetetlen kincsre szert tett bandával állunk szemközt, melynek még a sajtó egy tekintélyes része is kész köteles szolgája; ha ezekkel boldogulni akarunk, minden tehetségünket össze keli szednünk és a legerélyesebben össze kell tartanunk. Államokat, trónokat felforgatni s megváltoztatni könnyű; de a test minden rétegén és rétegében elterjedt élősdiektől a testet megtisztítani nehéz. Azért is lelkem legőszintébb hangján kiáltom: „Éljen a drezdai antisemita kongresszus! Éljen annak minden egyes tagja! Éljenek a keresztény népek emez uj megváltói! Ők voltak az úttörők, ezen felette fontos ügy apostolai! Nyíregyháza. Mikecz József okleveles jegyző és író, írói néven

Demosthenes.

Németországi antisemita gyűlések a kongresszus után. Még mielőtt a drezdai kongresszuson résztvevők oszladozni kezdtek volna, Henrici Ernő a „Társadalmi birodalmi egylet” részéről a berlini „Bockbrauerei” helyiségeibe népgyűlést hívott egybe szeptember 14-kének esti 8 órájára. Ε gyűlésre a berliniek Simonyi Ivánt és e füzetek szerkesztőjét is erősen invitálták; ezek azonban megelégedve egyelőre a drezdai sikerekkel, a szíves meghívásnak ezúttal nem felelhettek meg. Ónody Géza azonban néhány magyar társával a berliniekkel együtt tovább utazott Berlinbe, a most emiitett népgyűlésen részt veendő. Ezen népgyűlésnek lefolyását, a melyen mintegy ezer főnyi közönség volt jelen, s a melyen Solymosi Eszter arczképe szinte ki volt állítva, a „Neue Deutsche Volkszeitung” következőleg írja le:

Dr. Henrici fejtegetései, melyek ama valódi lelkesedéstől voltak áthatva, a mely a személyi oldalt egészen háttérbe szorítja s egészen az ügy érdekét emeli ki, szívből jöttek s utat találtak a hallgatók szívéig. Azon nemes férfiú szerénységgel, a mely a valódi léleknagyság jellemző vonása, hangsúlyozta Henrici, hogy a drezdai kongresszus nagy sikere valamennyi ott jelenvolt küldöttnek azon versenyző törekvéséből magyarázható meg, hogy mindenki csak azt kereste mi közös van a

6

különböző irányzatokban, s nem a mi azokat egymástól elválasztja. És ez nagyszerűen sikerült. Az érdem, egyenesen klasszikus és az alakra nézve tökélyre vitt módon a minden antisemita előtt közös alapnak kifejezést adni, Stöcker udvari lelkész urat a legteljesebb mérvben illeti meg. Az általa szerkesztett 8 tétel a kongresszus teljes ülésében egyhangúlag lett elfogadva, minekutánna előbb egy bizottsági ülésben a tervezeten némi csekély változtatások tétettek, a melyek javításoknak tekinthetők, mivel mindazt mellőzték, a mi az ellenfelek részére a jogosultságnak még csak színét is nyújthatták volna azon állításukra nézve, mintha a zsidóellenes mozgalomnál vallásüldözésről lenne szó – Szónok legnagyobb örömmel üdvözli azon körülményt, hogy azon tetterős berlini bajtársak, a kik a kongresszuson annyira kitüntették magukat, ma is megjelentek itten, s ezáltal az ellenfelek előtt is világos lesz, hogy az antisemita mozgalom fő képviselői a német birodalmi fővárosban megegyezésre jutottak, s ezzel a sikeres működés lehetősége meg van adva. Szónok ezután felolvassa Istóczy Győző velős manifestumát, a mely a kongresszus második napján lett elfogadva, és sajnálatát fejezte ki a fölött, hogy nem volt lehető azt egyidejűleg a „német reformegylet”-hez és a „német népegylet”-hez is juttatni. (Henrici a manifesztumot Drezdában magának lemásoltatta, a mit mások is megtehettek volna, ha szemesebbek – Szerk.) Mert a fölött nincs kétség, hogy a három nagy népgyűlésen eszközlött közös demonstráczió kétségkívül hatalmas hatással lett volna. Rövid szünet után szónok Ónody magyar küldöttnek adja át a szót, a ki a gyűlés nagy figyelme mellett egy darabot olvasott fel nemsokára megjelenendő azon művéből, a mely a tisza-eszlári rituális gyilkossággal s ehhez hasonló esetekkel foglalkozik. Mivel Ónody úr a német nyelvet nem bírja tökéletesen, 10 percz múlva a kéziratot továbbolvasás végett átadta Dr. Amann-nak. A gyűlés feszültséggel kísérte az érdekes részletes leírást, s a szerző és felolvasó urakat élénk tetszéssel jutalmazta. Másnap, pénteken, Stöcker udvari lelkész terjesztette elő jelentését a drezdai antisemita kongresszusról, keresztény-társadalmi pártjának gyűlésén. A tágas egyleti terem a legutolsó helyig telve volt. Ε gyűlés lefolyását ugyancsak a „N. D. Volkszeitung” következőleg irja le: „Minekutánna Stöcker arra utalt volna, hogy midőn azon eszme megpendíttetett, hogy a zsidókérdés egyszer nemzetközi szempontból egy congressuson beszéltessék meg, inkább bizalmas megbeszélés mint tulajdonképi kongresszus lebegett az ő szemei előtt, így folytatá: „Az mindeneseetre áll, hogy szükség volt egyszer már ezen fontos kérdés fölött nyilatkozni, hogy az egész mozgalom a felfogás különbözősége és némely hevesvérű elvbarát túlzásai miatt tönkre ne menjen; mert az világos dolog, hogy minden politikai mozgalom csak mérsékelt czélok és meggondolt vezérlet mellett vitethetik jó végre.” (Nem állhatjuk meg itt azt a megjegyzést, hogy a mi felfogásunk szerint a mozgamozgalom ellenkező irányban is fenyegetve volt, határozatlansággá fajuló meggondoltság álta1 a jogosult követelmények felállításában „egy kicsit” mikor nagy „szerénység” által, az akkor való diplomatizálás által a mikor harczról volt a szó, úgyszinte a felelősségtől való félelem,

7 a népszerűség túlbecsülése, a mindenkinek szépet tenni akarás s végre és pedig nem utolsó helyen, benső valótlanság által. – A „N. D. VolksZeitung” szerk.) Ezután érinté azon eltéréseket, a melyek a zsidókérdés kezelése körül a kongresszuson kifejezésre jutottak. „Ezen eltérések egyrésze helyi természetű volt, a mennyiben Ausztria-Magyarországban oly népgyűlés, a melyen a „zsidó” szó csak érintetik is, a lehetetlenségek közé tartozik, míg mi a z s i d ó k é r d é s n e k s z a b a d t á r g y a l á s á hoz vag y u n k s z o k v a . S azért Istóczy manifesztuma, noha sokban jó és találó, mégis inkább más államok viszonyaira mint a mienkéire alkalmazható. De voltak elvi természetű eltérések is. Ε részben az eltérések a vallási és a politikai felfogásban nyilatkoztak.” Stöcker udvari lelkész úr felfogása szerint az ókori és az újkori zsidótörténelmet csak úgy lehet megérteni, ha bibliai álláspontra helyezkedünk. Az olyan jelszavak mint: „a zsidókat valamennyi kultúrállamból ki kell szorítani,” nem férnek össze ezzel a bibliai nézlettel, de nem is egyeztethetők össze a humánus, a nemzetközi szemponttal, s a jelenben kivihetetlenek. „Én – így folytatá – a ker. társadalmi pártot mindig arra oktattam, hogy ne törekedjék utópikus czélokra, hanem csak arra, a mi a lehetőség körében fekszik, s ez utón már sokat elértünk; a zsidósajtó ma már egészen más mint volt azelőtt, (Nem igen vesszük észre! – Szerk.) a zsidóbefolyás hanyatlott és sok zsidó már visszavonul a közélettől. Nincs kizárva az, hogy a zsidók, a növekvő mozgalom által indíttatva, egyszer még okosak lesznek. (A tudósítás itt „kételyt kifejező felkiáltások” at jegyez fel, a melyekhez mi teljes szívünkből hozzájárulunk. – A „N. D. Volkszeitung” szerkesztősége.) Hova is mennének csak a zsidók? Minden nemzet jól meggondolná, befogadja-e az egész világ zsidait. Az az egy mindenesetre sajátszerű dolog, hogy a szentírásban is meg van jövendölve, hogy a zsidók töredékei még egyszer összejönnek és országukba visszatérnek: e b b e n az í t é l e t b e n a l e g s z é l s ő b b antisemiták összetalálkoznak Isten prófétáival; csakhogy amazok e czélt törvények útján akarják elérni, a próféták pedig azt mint Isten akaratát tüntetik föl. (A mi felfogásunk szerint ebben nincs ellenmondás. Már ugyan hogy teljesedjék be Isten akarata máskép, mint hogy a népek az ö eszközei? – A „N. D. Volkszeitung” szerk.) – A drezdai kongresszusnak az a két nagy előnye van, hogy egyszer ezen két irány egész világossággal és nyíltszívűséggel kifejezésre jutott, és hogy az elfogadott tételekben egy közös alap teremtetett.” Ε 8 tétellel szoros kapcsolatban szónok ezután még mélyebben beleereszkedik a zsidókérdésbe. Egy ily tisztán mammonisztikus befolyás, a minőt a zsidók itt gyakorolnak, a lehető legveszélyesebb, a melyet egy nemzet se tűrhet a nélkül, hogy tönkre ne menjen mellette. A kérdést nemzetközileg kell felfogni, mert a zsidók ugyan mindegyik nemzet előnyeit élvezik, e mellett azonban mégis bizonyos mértékig maguk között egy láthatatlan nemzetiséget képeznek, s épen ez által lesznek veszélyesekké a népekre nézve. Azért mindenekelőtt részünkről feladatunk, hogy szorosan ragaszkodjunk a kereszténységhez és nemzetiségünkhöz, mi által ha azonnal nem is fogjuk előidézni a kérdés azonnali megoldását, de legalább félelmességét elvesszük. Az élénk helyeslésben, a melyben az előadás részesült, azok is resztvettek, a kik noha a szélső irányt követik (Helyesebben szólva: az igazi, tisztavérű antisemiták. – Szerk”) a gyűlésen jelen voltak.

8

A berlini „Német népegylet” szeptember 22-én tartotta a konresszus utáni első gyűlését, a melyen daczára annak, hogy egyideiüleg más négy nagy gyűlés is tartatott, s az eső szakadott, mégis több mint ezer hallgató gyűlt egybe. Ezen gyűlésen Dr. Förster Bernát, az egylet elnöke, és Liebermann ν. Sonnenberg a „Ν. D. Volkszeitung” szerkesztője tartottak antiszemita előadásokat. Ez előadások lefolyása a most nevezett lap szerint a következő volt: Dr. Förster szót emelt a következő tárgy fölötti előadásra: „A z s i d ó e l l e n e s m o z g a l o m v é g c z é l j ai.” Élénk tetszéssel üdvözöltetve, szónok kifejtette, hogy mindenekelőtt az a feladat, hogy a mintegy három év óta minden német kedélyét átrezgő zsidókérdés végczéljait határozottan kijelöljük. Nem lehet semmi rosszabbat egy ember ténykedéséről mondani, mint azt, hogy neki n i n c s e n c z é l j a . Az antisemiták végczélja csak az lehet, hogy a keresztények a zsidókkal végleg tisztába jöjjenek. A zsidóságnak mint ilyennek a ker. kultúrán belül nincs helye; nem lehet őt elismerni, még csak tűrni sem, legfölebb ignorálni. (Helyeslés.) A ki előtt ez a czél nagyon messzemenőnek, nagyon is „fanatikusnak”, nagyon is „szélsőnek” tetszik, azzal a zsidókérdésben semmi dolgom, – az ilyen ember nyilván nem tudja mit akar. Az ellentét a két népcsoport közt az egymástól egészen elütő jellemen nyugszik. Hogy ez az ellentét ki nem egyenlíthető, a legutóbbi évezredek története bizonyítja: árja idealizmus és zsidó materializmus, kereszténység és mozaizmus, – egy ily ür fölött nem vezet híd. Ha már egyszer e fölött tisztában vagyunk, akkor azon utak és módok fölött is képesek leszünk tisztába jönni, a melyeket ezen kérdés megoldásánál választanunk kell. Itt egész határozottsággal vagy az egyik vagy a másik oldalra kell állani; ingatagság és határozatlanság a legroszabb dolog és semmit sem segit. Egy oly ügyről van a szó, a melynél komolyabbat, egy oly harczról, melynél szentebbet gondolni sem lehet: kultúránk és ker. vallásunk megmentéséről. (Viharos tetszés.) Azért a harczot teljes elszántsággal „kell vívnunk. A nemzeti lét vagy nem-lét kérdése forog szóban; mert ha nem sikerül a zsidóságot mint ilyet, t. i. amint ma fenáll, nemzetünkből kiválasztani, akkor az pusztulás veszélye nincs messze. Már most a választások előtt fel kell állítani az alternatívát: vagy, vagy? Nyugodtan, de mégis a legnagyobb érélylyel kell azon czélra dolgoznunk, hogy nemzetünket a zsidóságtól megszabadítsuk. (Élénk helyeslés.)” Ezen előadás után Lie ID e r m a n n v. S o n n e n b e r g emelt szót. előadásának tárgya volt: 1) V i s s z a p i l l a n t á s a d r e z d a i antisemita k o n g r e s s z u s r a és 2) A berlini antiszemiták állása a legközelebbi porosz országgyűlési választásokkal szemben. Szónok így kezdé: Daczára a liberális sajtó leghevesebb erőfeszítéseinek, hogy az antisemita kongresszust már előre mint államveszélyest gyanúsítsa, daczára azon hamis híreknek, hogy a szász kormány egy állítólagos tilalmazó rendeletet bocsátott ki ellene, – a kongresszus mégis létesült és pedig megleheős szabad modorban. Hogy a fölött egyátalán rendőrileg felügyelve lesz, mi szintoly jól tudtuk mint a liberális lapok, és mégis ez a „felügyelet” oly módon történt, hogy alig lehetett azt észrevenni. Eleinte a koncsak úgy volt tervezve mint a vezetők bizalmas értekezlete, s azért

9 bizalmasak voltak a kibocsátott meghívók is. S valóban a dolognak jobban is megfelelő lett volna, ha először csak kevés oly férfiú, a ki a mozgalom legelső soraiban áll, jött volna össze, s csak azután hivatott volna össze egy kongresszusszerű összejövetel, mint tüntetés kifelé. Mivel ez nem történt, én csekély reményekkel mentem Drezdába; de meg kell vallanom, hogy m i n d e n v á r a k o z á s o m m e s s z e f e l ü l m ú l v a lett. Szeptember 11-kén kezdődtek a tulajdonképeni tárgyalások. Először is a mindnyájunk által ismert és daczára minden véleménykülönbségnek nagyrabecsült udvari lelkészünk Stocker úr terjesztett elő több kitűnően fogalmazott tételt. Megvitatásuk egy bizottságra bízatott. Az általános elvi vitáknál, a melyek erre következtek, világosan kitűnt, hogy az antisemita mozgalomban két irányzat van, a melyek noha ugyanazon czélt tartják szemük előtt, mégis annak elérésére részben különböző utakon akarnak járni. A szélső irányzat, a melyhez a jelenvoltak túlnyomó nagy többsége tartozott, azon nézetben volt, hogy a zsidóság elleni küzdelem lehetőleg ment maradjon vallási motívumok belevegyítésétől. A kérdés vallási oldala csak akkor vonathatik bele a mozgalomba, ha a zsidók a mi egyházunk ügyeibe merészelnek nyúlni; (Felkiáltások: Hisz azt teszik!) ez esetben persze lelkészeinknek nemcsak joguk de kötelességük is, ebben előharczosainknak lenni. A tulajdonképi zsidókérdés, hogy Henricink kifejezésével éljek, államjogilag oldandó meg. Továbbá a vita folyama alatt egy bátor férfiú lépett föl, De le Roi prédikátor, a ki a mély meggyőződés hangján azt kísértette meg bebizonyítani, hogy eljött az az idő, a midőn minden zsidót Egyptomba kell vezetni. (Közbekiáltás: Ki fizeti meg az útiköltséget?) Uraim, legyenek meggyőződve, ha ezen áttelepítés csakugyan meglenne, az útiköltségekről majd csak gondoskodnánk; a legszegényebb ember is hozzájárulna filléreivel. – Ezenkívül az első nap még felolvasásra került Istóczy Győző magyar országgyűlési képviselőnek velős nyelvezettel szerkesztett magvas manifesztuma, a mely nemsokára az önök kezeihez is fog jutni; ezen manifesztum nekünk azt a meggyőződést szerezte, hogy a mi határainkon kívül is vannak férfiak, a kik az egyptomi csapások e leggonoszabbikát nem akarják tovább tűrni. A manifesztum némi módosításokkal másnap elfogadtatott. Legörvendetesebb dolog volt a tárgyalásoknál az, hogy daczára a napfényre jött véleménykülönbségeknek egyes kérdésekben, a fődologban mégis nagy egyértelműség éretett el. A tárgyalások egész menete, a jó és igaz üg\ iránti őszinte lelkesedés által volt áthatva, s minden oldalról azon élénk óhaj nyilvánult, mindattól tartózkodni a mi bennünket elválaszt, s mindabban egyetérteni a mi bennünket egyesit. A kongressus legfőbb vívmányai természetesen ama bizalmas értekezletekben érettek el, a melyek a vezetők között tartattak, a melyekről azonban önöknek könnyen érthető okokból semmit sem közölhetek. Csak azt az egyet lehet s kell is önöknek megmondanom, hogy t. i. Chemnitzben egy központi pénztár alapíttatott. Jegyezzék meg önök kérem Schmeitzner Ernő ottani kiadókönyvkereskedő czímét, s küldjék oda adományukat a jó ügyért. Sikerek kivívásához pénz szükséges. Nem szükségesek ide milliók, amint ezek az „Alliance Israélite „-nek rendelkezésére állanak. Ezután szónok előadásának második pontjához ért, a melyben kifejtette, hogy az antisemita kongresszus határozatainak foganatot szerzendők, Két út választandó. 1. A törvényes önsegély útja 2. A törvényhozás útja. törvényhozás útján a zsidóemanczipáczió eltörlését kell elérni töreked-

10 mink Ez azonban csak úgy lehetséges, ha oly férfiakat küldünk a törvényhozó testületekbe, a kikben megvan a bátorság, erre a kezdeményezést megragadni. A törvényes önsegély a zsidók teljes elszigetelésében áll. Ne közlekedjetek zsidókkal, ne adjatok el semmit zsidóknak, ne vegyetek semmit zsidóktól, szüntessétek meg a zsidó lapokat, vagyis szigeteljétek el a zsidókat a kereskedelemben szintúgy mint a társadalomban; ha nálunk se társadalmilag szerepet nem vihetnek, se pénzt nem kereshetnek, akkor maguktól elmennek közülünk. (Viharos helyeslés és éljenzés a szónokra.)”

Ezen gyűléseken kívül a legújabban kiváló szerepet játszani kezdő zsidó-hittérítő prédikátor De le Roi is tartott egy érdekes előadást szeptember 19-kén a keresztény-társadalmi egyleti épületben. Előadásának tárgya volt: A zsidókérdés jövője a szentírás és a történelem megvilágításánál. Ε gyűlés lefolyása a következő volt:

Minekutánna Beck úr a gyűlést megnyitotta, az előadó úr élénk színekkel ecsetelte a zsidók rut oldalait az ősidőktől fogva egész a legújabb időig, s példákkal világította meg, miként szenvednek a különféle osztályok a zsidóság nyomása alatt. A zsidók emanczipáczióját szónok csak úgy tekinti mint az evangélium ajándékát azok részére, a melyre azonban magukat érdemetleneknek mutatták. A zsidókérdés gyakorlati megoldására De le Roi úr indítványozza, s e mellett Mózes 5-ik könyvére támaszkodik, hogy a zsidók Egyptomba száműzessenek; ez az ország azonban csak állomásképen tekintendő, s ha a zsidók ott megtisztultak, Palaestinába fognak vonulni, hogy ott saját királyt válasszanak. – Az erre következett vitatkozás folytán Langerheincke tanár az előadó iránt teljes elismerését fejezi ki, de kifejti, hogy az előtte szóló eszményi nézetei mégis nehezen vihetők keresztül a gyakorlatban. Mindenekelőtt ő nem érthet egyet abban, hogy a zsidókérdés a vallási tért érintse. Hemmer superintendens úr egy határozatot indítványoz, a mely szerint a Palaestina gyarmatosítására nézve fenálló angol tár saság felhívandó, hogy a zsidóknak pártját fogja, s nevezetesen azoknak Egyptomba telepítését az angol kormánynál szorgalmazza. Végül De le Roi lelkész felkéretett, hogy a más véleménjrüekre nézve is érdekes előadását később egy másik városrészben is ismételje.

Mielőtt Berlint elhagynánk, meg kell még emlékeznünk a „Centrumpárt berlini egyletének” szeptember 12 kén tartott gyűléséről, a melynek „A zsidók emanczipácziója” képezte egyik érdekes tárgyát. Az előadó Müller Ε. úr mindenekelőtt az 1848-ik év következményeit világítá meg szokott ügyességével, a mely évnek köszönik a zsidók tulajképen egyenjogúsításukat, és számos tény idézése mellett kifejté, hogy egy fenálló, a zsidók pártczéljai által befolyásolt törvény ellen ugyan nehéz küzdeni, hogy azonban nemcsak ama szellem miatt, amely ama törvényekbe lassankint beszivárgott, hanem minden többi állampolgár érdekében is a lankadatlan küzdelem szükséggé vált. Szónok még különösen megemlékezett a nemet büntetőtörvénykönyvről, Lasker úr „dicső művéről”. (Épen mint nálunk a Csemgié. – Szerk.) A zsidóknak tulajdonképen nem is lehet rosz néven venni, ha az egyenjogúsításnál, egyenlőségnél sat. még többet kívánnak, mert hát ez már fajukban, vallásukban fekszik. A mostani viszonyok között a zsidók emanczipáczióját egyszerűen eltörölni nem elég:

11 az egész törvényhozást alapos revízió alá kell venni. Újra hathatós törvények alkotandók, melyek a csalárd bukást, a spekulácziókat, sat. igazságosan büntetik. Az antisemiták kivételi törvényeket követelnek a zsidók ellen, s miért ne? Hisz a jezsuiták, valódi németek ellen is alkalmazásba hozták azokat.

A berlini gyűléseken kívül számos más városban is tartattak a kongresszus folytán antisemita gyűlések, a melyek közül kiemeljük a drezdai gyűlést, a melyen Pinkert-Waldegg egy igen érdekes előadást tartott „A pénzes zsáknak a zsidók által proklamált uralma” fölött. Chemnitzben pedig a kongresszusi állandó bizottság ügyvivő tagja Schmeitzner Ernő, mint az ottani reformegylet elnöke, ezen egyletnek szeptember 25-kén tartott s igen látogatott gyűlésén beszámolt a kongresszus működéséről. Ε helyütt megjegyezzük még azt a fontos körülményt, hogy a d r e z d a i zsidóellenes kongresszus állandó bizottsága Chemnitz város hatóságánál mint „ P e r s o n e n v e r e i n ohne S t a t u t e n ” (Személyek egylete alapszabály nélkül) szabályszerűleg bejelentetett, s most, mint a hatóság által elismert egylet legalizálva vân. A szász egyleti törvény szerint ilyen alapszabály nélküli egyleteknél csak az e g y l e t k é p v i s e l ő j e jelentendő be, aki a jelen esetben tudvalevőleg S c h m e i t z n e r Ernő kiadókönyv kereskedő Chemnitzben, a ki egyúttal az egylet pénztárnoka is, Íme, ilyen szabadság uralkodik nem – Magyarországon, hanem: N é m e t országon!

Az északanierikai Egyesült-Államokból. 1882. szeptemberhó.

A mennyire fellármázta a ravasz zsidóság az ó és új világot csak egy-két hó előtt is, épp oly mélyen hallgat ma a „poor Russian refugees” szánandó helyzetét illetőleg. Oka e mélységes hallgatásnak a könnyen előreláthatott felsülés képtelen vállalatukkal: a zsidó gyarmatosítással. Hogy mi czélja volt e hűhónak, azt kitalálni felettébb nehéz dolog. Én azt hiszem, hogy némely „bratwurst”-zsidó fejében termett meg e zöld eszme, a mihez még hozzájárulhatott Oliphant úr vaksága, melylyel meg akará győzni önmagát és a világot arról, hogy a zsidó is képes, tud és akar dolgozni, ha kezébe adják a módot és eszközöket. Erről a nagyszájú Oliphant úrról – úgy futtában megjegyzem, miszerint az orosz zsidóságnál komolyan el volt terjedve a hír, hogy ő a valódi, a régen várt Messiás. Ez tény; tudom a zsidóbetűs lapokból. A zsidókkal érintkezésben levő népek igen jól tudják gyakorlatból, hogy a zsidó soha sem bírható rá semmiféle dologra. Lehet, hogy a gazdag „haladó” zsidók népüket kellőleg nem ismerek; különben nem érthetnők telepítési rögeszméjüket. Bővebben e tárgyat más helyen beszéljük meg, ahol alaposan kimutatjuk a Talmudból, miszerint a zsidónak nem elve a munka; itt csak röviden súgjuk meg a netán kétkedő keresz-

12 tényeknek: főleg pedig a zsidóbarátoknak, amit „izraelita polgáriasaik” Peszakh ünnepükön (húsvét) a zsinagógában oly kegyesen zengedeznek. Ez ájtatos hymnus így hangzik: (olvasd):Legollel even czimmesatni, Beér khajjaj czimmaszni, Lo jódalatti nafsi szómaszni.

(Magyarul:) Kő hengerítésre (törésre) vagyok kárhoztatva (t. i. Egyptomban), bányában (gödörben) enyészik életem, munkára vagyok kényszerítve, melyhez nem értek. Hát biz a földmíveléssel úgy van a zsidó: ehhez sem ért. De meg képzelhetlen valami is az, hogy „Izrael” dolgozzék; hisz őt az ő kedvese (így káromolják istent ugyanazon hymnusban,) fölmagasztalá, elkülönité a pogányoktól, mint csöppöt a csöbörtől; őt a népek díszévé tette, stb. Igaz, e helyen az amerikai zsidóságról kellene értekeznem; mivel azonban teljes szélcsend állott be ügyeinkben, csak egy szóval akarom érinteni az Eszterházy-féle szédelgést, azután a zsidóság átalános ügyeit szándékozom bonczolni, mint a mely sokkal fontosabb hazánkra, s az olvasó közönség érdekeihez sokkal közelebb áll. Olvasott a magyar közönség bizonyosan egy, a magyar kivándorlókat telepítő és Eszterházy Pál névleges felügyelete alatt álló részvénytársaságról. Nekik állítólag 100,000 dollárnyi tőkéjük van, ezen földeket vásárolnak be, összefogdosnak néhány (akár magyar akár nem-magyar) bevándorlót, s földjeikre telepitik olyanféle rabszolgákul, hogy ezek kényszerüljenek ama földeket egy bizonyos idő lefolyása alatt bemunkálni, belőle élni, s azokat megváltani. A ki ismeri a viszonyokat, az egyszerre belátja hogy ez képtelenség még az esetben is, ha a társulat őt marhával, szerszámmal, vető maggal és készpénzzel látná is el; mert arról álmodni sem lehet, hogy egy e m b e r az első két éven képes legyen földjét kitisztítani (erdőt kiirtani), a földet bemunkálni és még termelni is, úgy hogy abból már a harmadik éven megélhessen. Akik belekapnak, elpusztulnak, elvesznek. Ε társulat áll néhány gazdag speculánsból; és pedig az egyik egy gőzhajódnál tulajdonosa (vagy talán csak ügynöke), egy másik valami vasúti igazgató; ezekkel társulva van néhány vagyonos z s i d ó , s hogy legyen valami varázszsal a m a g y a r kiköltözőkre is: igazgatónak megtették jó hangzású neve miatt Eszterházy Pált. Ez az úr gróf, de hogy a család melyik ágából való? nem tudom, s nem is tartozik a dologhoz; env annyi, hogy anyagilag nincs fényes körülmények között, és innét van, hogy mindent megragad, ami valamit hozhat a konyhára. Finom gentleman, családos ember, de gyönge testalkatú lévén, erősebb munkára képtelen, gozott mint írnok egy német lapnál, majd utazó ügynök volt ugyanott, másolgatott. Nem fogtam volna e dolgokat szellőztetni, ha nem tudnám, hogy ez a gentleman nem egyéb mint pictus masculus, vagy amolyan fügefalevél a zsidó szemérmetlenség elfödésére. Mögötte van a zsidóság egész jerichói tábora elrejtőzve, s onnét revolvereznek szerte a a világba. Nem árt azért a nagy mumus háta mögé tekinteni, s látni, hogy honnét jön ez a nagy puffogtatás? Hát bizony ott egész zsidó pakk tanyáz, és ezek csábítják szegény földieinket ki Amerikába. Amint egyet megcsípnek, lepuffantják.

13 Eszterházy Pál uram tehát nem más, mint egy „Mögen Abróhom (Ábrahám paizsa; így hívnak egy zsidó könyvet); legyen elég róla egyelőre ennyit tudni. Bámulva hallom, hogy a gyilkos sakterok ügyét egy magyar es két tót keresztény prókátor akasztá nyakába. Uraim, sok minden tortént már századunkban, de ez a vadság megszégyeníti valamennyit. Tudják-e a szíves olvasók, hogy miként érthető e nagy zsidóbarátság? Meg mondhatom egy szóval; ennek oka a mását nem látott tájékozatlanság a zsidóügyekben. (Ha csak ez lenne! – Szerk.) Aki a zsidót ismeri, az ellensége is, aki nem ismeri: barátja. – Mit kell tehát mindenek előtt tennünk? – Teremtenünk anti-zsidó irodalmat, hogy a zsidók gazságait minden oldalról leleplezzük. Első lépés erre a „12 r ö p i r a t ” nagymérvű felkarolása. Fizessünk rá elő 5-10 példányban, s valahol csak egy czímet találunk – ismerős vagy ismeretlen, kül- vagy belföldi, egy példányt megtartva, a többi füzeteket meg kell nekik küldeni, egyiknek az 1-sőt, másodiknak a 2-dikat, stb. Én e tekintetben ismét az elsők közé akarok jutni, s a mellékelt utalvány által ezennel 5 példányt rendelek meg ez új III. évfolyamból is. Jegyzők, tanítók, birtokosok ügynökséget vállalhatnak bizonyos százalék mellett (aki ügybuzgó, ingyen), s elad annyi füzetet falujában, a mennyit bir. Ily módon csakhamar ezrekre meend az elárusított füzetek száma, míg a befolyó pénz tőkét alkotand a folyóirat öregbítésére és egy lap megindítására. Csak így fog terjedni a zsidók ismerete, s csak így fog a világ tudomást szerezhetni ama rut dolgokról, amiket a zsidók titokban és nyíltan űznek. Saját részemről én teljesen ez ügy szolgálatára bocsátandom öszszes erőmet, s ha a közönség pénzbeli támogatása ügyünknek lendületet adand, kész leszek leálczázásukra közreműködni. Majd látni fog ekkor a világ oly dolgokat, a minők léteztéröl csak kevésnek van fogalma. Például ki hallott a „Toldosz Jesu” czímű, az eleven ördögök által dictait könyvről? Pedig áttehetnők magyar (itt-ott latin) nyelvre; nem hiszem, hogy a zsidók meg fogják köszönni! Ilyen a régi „Niczczakhon” is a többi között. Rajta tehát, lássunk a dologhoz: teremtsünk anti-zsidó irodalmat! A 3 prókátor úrnak addig is figyelmébe ajánlom a zsidók azon elvét, hogy minden hivatalnokot, ügyvédet, stb., ügyekezni kell m e g v e s z t e g e t n i ; aki nem h a g y j a magát, az Háman, vagy azt mondják rá: Khóli hannófel (törje ki a nehézség); = hórug (dögöljék meg, ölessék meg); = róse czórer Jehudim (a zsidók istentelen gyötrője). Oly zsidó, aki hitfele e l l e n t a n ú s k o d i k az – dam mutar (vogelfrei, kiönthető vérű), (széttéphető) (mint a hal, azaz: korea kaddag, gazdátlan hal gyanánt széttéphető.) Továbbá az ily zsidó = moszér is ( á r u l ó ; mert veén lo hammispatem (nem szabad követni az ő ítéletüket), t. i. a zsidó óvakodjék a keresztények törvényszékét elismerni, stb. Jó lesz ha e pár szó a közönséget egyelőre tájékoztatja. – A ker. kormányokat pedig a mondott hymnusban imigy fenyegetik: „De tudjátok meg ti is zsarnokok, hogy a ti számos hadaitoknak is van át nem hágandó határa; minden rettentő hatalmatok daczára, a szétszóratás és elnyomatás sorsa titeket is elér (mint Pharaót), erre esküszöm nektek.” Egy reggeli imalukban pedig panaszolják Jehovájuknak, hogy már semmi tekintélyük

14 sincs a pogányok között, s ezért fejükre kérik isten atkát ily módon: Habitó beonjénu, ki rabbu makhovénu veczórosz le va venu. Khuszo Adonaj olénu beerecz sivjénu, veal tiseppokh kharonkha olénu: ki anakhnu ammekha b'né b'riszekho. El habbitó dal kevodénu baggójim. Vesikkeezunnu k’tumasz hammido. Ad moszaj uzzekha bassevi, vetifartekha bejadczór? Orezo gevuratkho vekinatkho al ojvekho. Hemjevosú vejékhattu miggevurótom veal jimatu lefanekho telóoszenu, stb.« Azaz: „Tekints nyomorunkra mert számosak szívünk fájdalmai és szenvedései. Bánj kegyes-en velünk isten száműzetésünk földjén, és ne öntsd ki haragodat ránk, mert mi vagyunk a te néped, szövetséged fiai. Isten tekints le (ránk), dicsőségünk (v. tekintélyünk) alászállt (megfogyott) a pogányok között. És utálnak bennünket mint egy tisztátlanná lett nőt. Meddig (marad) még hatalmad száműzetésben (??) és dicsőséged (a jeruzsálemi templom) a zsarnok kezében? Ébreszd fel boszuló hatalmadat és buzgalmadat ellenségeid (t. i. a,keresztények) ellen, hogy gyaláztassanak meg és rettegjenek hatalmukban. És ne kicsinyeld Ínségünket, stb.” Ennyit a viszontlátásig. (Mielőbb. – Szerk.) _________________________________________ R. A. Avellanus.

A pozsonyi események. A múlt hó utolsó napjaiban Pozsonyban végbement antisemita tüntetésekről, a melyek, sajnos, tisztátalan elemek belevegyülése által hamarosan elfajultak, tudósításainkat az ott, Simonyi Iván főszerkesztősége alatt megjelenő „Westungarischer Grenzbote” után fogjuk ismertetni, a mely lap, daczára a körülötte zúgott viharoknak, egy perczig se vesztette el a fejét, s az antisemitizmus túzpróbáját kitűnően állotta ki. Ugyanis Simonyi Iván kárhoztatta ugyan a közbejött sajnálatos eseményeket, de még e viharos napokban is folyton hangoztatta lapjában azt, hogy a zsidókérdés t ö r v é n y e s megoldása szükséges, sőt halaszthatatlan. Üdvözöljük ezért Simonyi Ivánt, a ki daczára annak, hogy a keztyűt csak pár hónappal ezelőtt vágta nyíltan a semitizmus szemei közé, már e rövid idő alatt is ügyünknek kiszámíthatlan előnyöet szerzett. Múlt füzetünkből ismeretesek Simonyi Ivánnak a drezai kongresszus körüli érdemei, a mely érdemeket csak növelte azzá, hogy a múlt hó vége felé lapjában a kongresszusi állandó bizottság pénztára részére gyűjtést rendezvén, ez oly eredménydúsnak tűnt ki, hogy pár rövid nap alatt 638 frt 75 krnyi tekintélyes összeget küldött Simonyi a párt czéljaira Chemnitzbe Schmeitzner Ernőhöz. A „Westungarischer Grenzbote” példájából is kitűnik az, hogy minő hatalom a sajtó valamely ügy szolgálatában! Tehát a pozsonyi események lefolyása, – a mely felette tanulságos példa arra nézve is, hogy a nagy népmozgalmak lavináját minő kis

15

hópehely legurulása képes előidézni, – a „Westungarischer Grenzte” mint leghitelesebb kútfő nyomán a következő volt.Ε lap szeptember 28-iki száma így ír:

„ E s t é l i z e n e « . (Szerenád.) Tegnap este 7% órakor Magasig László, dr. Bugel Eduárd, Schneidhofer Mihály, Albrecht Rudoll és Somogyi K. uraknak az itteni hadastyán egylet zenekara által esteli zene adatott, s a nevezett uraknak a zenekar a legbensőbb köszönetét fejezte ki azért, hogy csak az ő lankadatlan törekvésüknek köszönhető, hogy az „Első pozsonyi nősegélyző jótékony egylet” létre jött. A midőn a zenekar a nevezett urak lakása elé vonult, az azt kisérő közönségből folytonosan e kiáltások hallatszottak: Éljen Istóczy, éljen Ónody, éljen Scharitzer, éljen Simonyi és éljen Okolicsányi! A kíséret több száz főre nőtt, a mely ½ 10 óra felé, minekutánna a hadastyán-zenekar haza felé indult, a megyeház-térre vonult, a hol már sajnálatos kihágások mentek végbe. A Frankl-féle és Leitersdorferféle házakban minden ablak bedobáltatott; kőhajgálások által Kuglmann rendőr is sérülést szenvedett füle mögött, de végre sikerült Beck tollnok, Bachó biztos és Schwingenschlögel felügyelő erélyes fellépésének több rendőr támogatása mellett a tömeget este l/4 11 óra körül szétoszlásra bírni. Három letartóztatás történt, de az illetők nevüknek és lakásuknak bemondása után szabadon bocsátattak. S z e p t e m b e r 29. Nagy zsidó-kravall. – Tegnap este 7 óra felé egy kis csoport ember gyűlt össze a halpiaczon, s folytonos éljen Istóczy, éljen Simonyi kiáltások között a zsidó-utczán végig vonult. A tömeg mindig nagyobb lett, s egyesek néhány ablakot bedobtak. Ezen utcza egyik házában egy zsidócsalád a sátorban ülte a sátoros ünnepet. Ε zsidók, mikor a lármát hallották, mindent ott hagytak, és a pinczébe menekültek, az ajtaját pedig bezárták. A tömeg, mely e közben több száz főre növekedett, aztán a vármegyeház-térre ment, a honnét azonban a városi rendőrség által nagy erőfeszítések után a „Kreuzpater” felé visszaszoríttatott. A már izgalmas tömeg ott maradt 8 óra feléig; ez idő alatt azonban egy második embertömeg gyűlt össze a rendőrség háta mögött, az úgynevezett Istóczy-sétatéren; e két népcsoport azonban a vármegyeház térnek a rendőrség által való elzárása által egymástól elváltan tartatott, míg daczára a tett intézkedéseknek nem lett többé lehető a két tömeg egyesülését megakadályozni. Az egész tömeg erre a Kisfaludy-utczába nyomult az ottani zsidó ima- s iskolaház elé, s annak ablakait s ajtait kövekkel bombázni kezdte. Innét a tömeg a kapuczinusok előtt elhaladva, a zsidó-utcza ellen nyomult, útközben odáig ablakokat bezúzva s nagy, sőt járdái köveket is az üzlethelyiségek ajtaira hajítva, míg a zsidó-utcza bejáratánál a „Kreuz” korcsmánál a zenebona tetőpontját érte el. Mint a jégeső hullottak itt a kövek az ottani házak ablakaira; gázlámpák zúzattak össze, boltajtók tépettek ki, kirakatok bontattak le, ezek darabjait az ablakszárfákra hajigálva, a melyek néhánya az útszára is esett. Egy háznak egyik második emeleti ablakából egy sörös kancsót dobtak le, mi által a tömeg még jobban fel lett izgatva, mert az csak olaj volt a tűzre, s a pusztítások nagyobb, a zenebonoda veszélyesebb mérveket öltött, míg, tán szerencsére, a várut és a széles lépcső

16 felé katonaság jött szuronyszegezve, s az összegyűlt közönséget közbe fogta. Az összeütközésnél, a melynél a polgári elem megfutamodott, nem történtek ugyan sebesülések, azonban az összecsapásnál megmagyarázhatlan módon néhány föltűzött szurony eltört. A 36 főből álló s egy főhadnagy parancsnoksága alatt állott katonaság, a mely később elégtelennek bizonyult, megtisztította a tért a „Kreuzpater” templomig, s megszállotta a zsidó-utczát, a mely egy időre megtelt az ott lakó zsidókkal, minden közlekedést megakadályozva. Daczára a felállított katonaságnak, a mely igen tapintatosan viselte magát, az embertömeg viszszavonulása alkalmával nem lehetett elejét venni annak, hogy további, noha gyérülő ablakzúzások elő ne forduljanak. Sok elfogatás és névfeljegyzés történt. Az embertömeghez nagy kontingenssel járultak a tanuló ifjúság és a polgárok is, kisérve nem kis számú női közönség által. Beszélték, hogy különböző korcsmákban sört és bort fizettek olyanok részére, a kik készeknek nyilatkoztak arra, hogy a zsidók ellen tüntetnek. Azt is egész bizonyossággal beszélték, hogy zsidó agents proocateurs, vagyis beugratok, a kiknek a kezük a dologban van és zsidók a legtüntetőbb módon szidták a zsidókat vendéglőkben és nyilvános helyeken, és kravallokra izgattak. A tömeg végre szétoszlott, a katonaság pedig Stankovits ezredes parancsára, a ki a városi rendőrséget a rend fentartására elégségesnek jelentette ki, elvonult. De a nyugalom csak látszólagos volt. A rendbontók összegyülekeztek a főúton és a Schöndorfi-utczában, s a szénatéren keresztül, bedobálva a zálogház ablakait, a Virágvölgy felé vonultak, a további utón minden házban ahol csak zsidók laknak, az ablakokat bedobálva; így bedobálták Schenk lókereskedő, Ehrenwald és Kosenbaum lókereskedők házának ablakait. Amint látszik, e közben már oly elemek is vegyültek közbe, a melyek az ablakbeveréssel nem elégedtek meg, hanem a házakba is benyomultak és holmikat czipeltek el; így az országúton levő s a „Fehér ökörhöz” czímzett vendégfogadóba, a hol leszedték az ablakszárnyakat, az ágyakat és az ágyneműt az utczára dobták, a hol hamarosan minden holmi eltűnt. A menet a kereszt-utczába az Iritzer-féle serfőzdéhez nyomult, a hol valamennyi ablaktábla bezúzatott. A Fischer-féle pálinkafőzdében levő pálinkaboltosnak üzlete feltöretett, s minden, ami benne volt, összezúzatott s az utczára dobatott, ugyszinte Sraussnak pálinkás és szivaros boltja, valamint a virágvölgyi utczában egy rongykereskedőnek boltja is erőszakosan feltöretett, az abban volt készletek a tömeg közé dobáltattak, a tömeg minden darabot „éljen” és „hurrah” kiáltásokkal fogadván; a pálinkás hordók a kövezeten összetörettek, az üvegnaskák és bútorok összezúzattak. Ez körülbelül fél egy óra körülig tartott, a mikor az embertömeg kisebb csapatokra oszlott, s Éljen-kiáltások között lassankint elszélyedt. Kozsehuba városkapitány már korábban a kórházkaszárnyába ment és katonai segélyt kért; erről az állomás-parancsnok értesítetvén, ez a kérelemnek helyt adott, és 3/4 1 óra felé egy zászlóalj el is indult a Virágvölgybe, a nélkül hogy embertömeget talált volna, mert ez kisebb csoportban a schöndorfi utcza irányában már visszavonult; ez idő tájt az utászkaszárnyában is vészt fújtak, s innét is mentek az előbbinek erősítésére csapatok. Mint. további részletről értesülünk arról

17 is, hogy egy zsidó a zenebona alatt a széles lépcső közelében revolverral akart-lőni, de ez elvétetett tőle, ö pedig erre a tolongásban eltűnt. Még folyton történnek letartóztatások. S z e p t e m b e r 30. A városi tanács tegnap a kora reggeli órákban ülést tartott, hogy a zsidók ellen tervezett további kihágások megakadályozása iránti legsürgősebb rendszabályok fölött tanácskozzék. Ennek folytán az október 2-ki pozsonyi országos vásár elhalasztatott, s egyúttal intézkedés tétetett, hogy a katonaság kora reggeltől estig s esetleg az éjen át a meddig szükséges, a város és a külvárosok egész területén patrouillirozzon, népcsoportosulásokat elhárítson, s a kihágókat letartóztassa. Az egész helyőrség konszignálva lett a kaszárnyákban és készen áll. Végül a lakossághoz egy felhívás intéztetett, hogy a rendbontástól tartózkodjék. Az egész tegnapi napon a lakosság hangulata mindenütt igen izgalmas volt. Az izgalom még tápláltatott a zsidók részéről elkövetett kihágások által, a kik a pusztulás helyét nézegető keresztényeket a legalávalóbb szidalmakkal, mint rabló, tolvajcsőcselék és más ily gyalázó szavakkal halmozták el zsidó nyelven, s irányukban szóval és hadonázással fenyegetéseket hallattak. Egy falusi tót embert, a ki a zsidó utczába tévedett s az összezúzott ablakokat fejcsóválva s e szavakkal: „Ale, ale” (De, de!) nézegette, egy falka zsidó megrohant, földre tepert, s fejét beverte. Azután egy ház kapuja alá behúzták, ott összevissza rugdalták és ütötték, úgy hogy eszméletlenül hevert a földön. Szintúgy tegnap délután három deákot, a kik a kihágások színhelyét az iskola után megnézni mentek, hozzájuk siető zsidók megpofozták, s aztán azon ürügy alatt, mintha a deákok kravallt csináltak volna, a városházára vitték őket, a hol azonban a vád alaptalansága kiderülvén, azonnal elbocsátva lettek. A tegnapi nap folytában szinte voltak kisebb népcsoportosulások és pedig délelőtt a haltéren s délfelé az első malomnál, a melyeket azonban az őrjáratok szétoszlattak. A leghatározottabban beszélik azt, hogy a zsidók pénzösszegeket osztottak ki, hogy ha már egyszer veszélyes zenebonákra került a dolog, azok minél nagyobbak legyenek. Hogy az itteni zsidó lap, a „Pressburger Zeitung” azon indítványunkat, hogy egy polgárőrség alakittassék, visszautasította, azt nevetségesnek találja, mindenesetre jellemző és hasonlag azt bebizonyítja, hogy nem bánnák, ha a dolognak véres kimenetele lenne, hogy az antisemitizmust rossz hírbe keverjék s az ellenfeleket megfélemlítsék. A „Westungarischer Grenzbote” számos esetet hoz fel a zsidók példátlan szemtelenkedéséről és kekkségéről a keresztények irányában akkor, mikor a katonaságtól védelmeztetve látva magukat, irhájukat biztosságban levőnek látták, – s aztán így folytatja: A tegnapi nap délutánján és estéjén eszközlött elfogatások után ½8 óra felé a Mihály-utczában és a vármegyeház előtt újra egy meglehetős nagy embertömeg gyűlt össze és újra a stereotyp éljen Istóczy, éljen Simonyi kiáltások hallatszottak, míg a rendőrség a tért a publikumtól kiüríttetni törekedett, a Mihály-utcza felől egy század katonaság jött, a mely a vármegyeháztéren állást fogtalt és az utczát a zsidó-utcza felől elzárta. Ily módon a tér lassan megtisztítva lett. Az e tájt lakó zsidók a járdára gyülekeztek és nézték a jelenetet. A visszavonuló tö-

18 meg erre állást foglalt a Viereimer-utcza sarkán. Mivel az embertömeg az ísmert kiáltások között a főnt felé vonult vissza, katonai részről intézkedés történt arra nézve, hogy a Schöndorfi-utcza, a gabona-piacz és a Dürrmautthor-utcza, s általában a nagyobb utczák félszázadonkint és szakaszonkint járassanak be. a mely rendszabály a zavargókat sakkban tartotta. Számos lármázó és rendzavaró fogatott el, köztük egy magyar földműves, a ki a katonaság ellen bicskáját használta fegyverül. Este ½10 óra felé a Schöndorfi-utcza, a Mária-utcza, a gabonatér és a kereszt-utcza, az országút és Pölln-utcza kordonnal elzáratott s minden embercsoportosulás lehetetlenné tétetett. Mindennek daczára egy csapat excedensnak sikerült Tedesko L.-nek a Kisfaludy-utczában levő lakásába behatolni (Tedesko és családja már tegnap reggel elutazott), s ott fosztogatni kezdett; míg egy időben az Edl-utcza sarkán levő vegyeskereskedés is hasonló sorsban részesült; a fosztogatók legnagyobbrészt elfogattak; egyátalán számos, közel 100 elfogatás történt. A városkapitány azon intézkedést tette, hogy minden érkező idegennek azonnal igazolnia kell magát. ½ 2 óra körül a nyugalom helyre lett állítva; az őrjáratok folytatták a szolgálatot. O k t o b e r 1. A tegnapi nap folyamán a város lakossága nyugodt volt; egyes elfogatások történtek. A zsidók folytatják a botrányok szándékos provokálását. A városi tanács a belügyminisztérium által kiküldött s e közben megérkezett kormánybiztosnak, Jekelfalussy ministeri tanácsosnak és rendőrfőnöknek rendeletére a következő hirdetményt tette közzé: Hirdetmény. – Pozsony szabad királyi város lakossága részéről, a magas m. kir. belügyininisterium által kiküldött kormánybiztostól nyert meghagyás folytán köztudomásra hozatik, hogy mától fogva további intézkedésig a város területén 7 óra után minden csoportosulás fegyveres hatalommal fog megakadályoztatni s az ötnél több személyből álló csoportosulás eltiltatik. Egyidejűleg a t. ez. lakók értesíttetnek, hogy minden csapat-osztályhoz egy, vörös-fehér szalag által felismerhetővé tett politikai hivatalnok rendeltetik ki, aki felhívásának engedni kell, hogy a katonai hatalom ne kényteleníttessék közbelépni. Pozsony, 1882. okt. 30. – A városi tanács. A királyi akadémia igazgatósága szinte bocsátott ki egy hirdetményt, a melyben az intézet tagjai intetnek, hogy semmiféle utczai csoportosulásban részt ne vegyenek. A tegnapi nap alatt az itteni helyőrség erősítéséül, a mely elégtelennek bizonyult, Nezsiderből 210 lovas, Komáromból hajón 300 gyalogos s a vágvölgyi vasúttal este szinte 300 gyalogos katona érkezett. Tegnap délután 3 óra felé az alispánhoz az a jelentés érkezett, hogy Szent-Györgyön, Ratzersdorfon, Grünauban és még néhány körüllevő helységben zavargások törtek ki a zsidók ellen. O k t o b e r 2. Tegnap este 6 óra felé néhány kisebb csoportosulás volt a zsidóczában, a megyeháztéren, a gabona-piaczon és a disznó-piaczon, melyek azonban az őrjárat közbelépése által azonnal elszélyesztettek. Elfogatások csak igen csekély számmal történtek ellenszegülés miatt. Tegnap az éjjeli órákban a városban zsidókravallokról hírek jöttek

19 Cseklészről, Sápról, Ivánkáról, Diószegről és Rétéről. Cseklészre 100 katonát kértek s ezek el is mentek. Szent-Györgyön az otta ni zavargók és a katonaság között harczra került a dolog. A katonaságra kövekkel dobáltak. Hrutka kereskedő és 11 rendzavaró elfogatott. Tegnap este 7 óra felé Pozsonyban a Schöndorfi-utczában az ott összecsoportosult mintegy 200 személyt a dragonyosok szétűzték. Éjjeli egy óra körül egy ide utazott zsidó, a ki a zsidó-utczában igen garázda módon viselte magát, elfogatott. Ez az első eset, hogy zsidót fogtak el, noha már sok kihágási eset fordult elő zsidó részről. O k t o b e r 3. Bazinban október 1-én estefelé nagy zsidókravall volt, a mely éjfélig tartott, míg a főpiacz és az utczák a rendbontóktól és a nézőktől megtisztíttatott. Egy erős lövés a városon kívül volt a rohamjeladás, s a zsidóházak ablakait kövekkel bombázták. A tűzoltóságnak sikerült a rendet helyreállítani. Szempczen tegnap este antisemitikus zavarok törtek ki, a melyeket a zsidók provokáltak. Ezek a postamester háza elé vonultak, bedobálták az ablakokat, s ez alkalommal a postamesternek az ablakánál ült leányát is megsértették egy kőhajítással. A kraval tegnap éjjel 2 és 3 óra között érte el tetőpontját, a mely idő körül katonaság jelent meg s a rendet és nyugalmat helyreállította. A zsidók késekkel és revolverekkel voltak fölfegyverkezve, a mely utóbbiakból a levegőbe belelövöldöztek. Tegnap Stomfán is törtek ki zsidóellenes zavargások. Mivel csak hat pandúr volt e községben, a tekintélyesebb személyek fáradoztak a rend és nyugalom helyreállításában. · O k t o b e r 4. Pozsonyban a sémiták ellen irányult zavargások úgy látszik véget értek. A tegnapelőtt és tegnap közötti éj teljesen nyugodtan folyt le; letartóztatásokra nem volt ok; az őrjáratok kevesebb számmal jártak a városon végig, a tartalékok többé nem állomásoztak az utczákon, a katonaság teljesen felkészülten a kaszárnyákban konszignálva volt, a közbiztonsági szolgálatra kiküldött városi hivatalnokok pedig az éjszakát a városházán töltötték, s készen állottak a netán felharsanó alarm-szignálra állomásaikat elfoglalni, s lehető volt nekik, végre a kiállott strapácziáktól kinyugodni magukat. A zsidó lapok tudósítóinak legtöbbje (17 bécsi és 7 budapesti lap küldött tudósítót,) már el is hagyta a várost, s így meg vagyunk fosztva azon kétes élvezettől, hogy az itt végbement zsidókravalról és az azzal egybekötött állítólagos gyújtogatásokról, gyilkolásokról, rablásokról sat. a legszemérmetlenebb módon elferdített tudósításokat olvashassuk a külföldi lapokban. A hangulat nyugodt, a nyugalom és a rend a városba» nem lett megzavarva, s remélhetőleg ez az állapot így is fog maradni. A városkapitányi hivatal tegnap folytatta a vizsgálatot a kihágások alkalmából letartóztatott és kihallgatott személyek ellen, s azt be is fejezte; s most már az akták, a közcsendháborítási vád emelése végett a bírósághoz tétettek át, Habár némely személyek kiválóan résztvevőknek látszanak is, mindamellett az eddig létező vizsgálati anyag nem enged következtetést vonni arra, hogy a kihágások tervszerűleg lettek volna szervezve. Gróf Eszterházy István főispán tegnap kormánybiztosnak lett ki-

20 rendelve Pozsonymegye részére. Tegnap az esti órákban az a hír is elterjedt, hogy Pozsonymegyére a s t a t á r i u m elrendeltetett. Erre a hírre csak úgy híztak a különféle újság-tudósítók, hogy ezt a hírt, a mely szerencsére nem valósult igaznak, az egész világba kitrombitálhassák. Biztos értesülésünk szerint megérkezett ugyancsak egy rendelete a belügyministeriumnak, a melyben említtetik, hogy a statárium kihirdetendő az esetben, ha a zsidók ellen intézett kihágások veszélyes mérveket öltenek, s netán gyújtogatások, gyilkolások, rablások fordulnának elő. Ez a valóság. Még valamit, a mi a zsidók kihívó szemtelenségére nézve jellemző. Egy kispap tegnap reggel egy barátját ment meglátogatni, a ki a mészpiaczon lakik. Belépve a szobába, barátját e szavakkal üdvözölte: „Éljen Istóczy!” Egy az ajtó előtt elmenő zsidó meghallva ezt, a városkapitányságnál feljelentést tett e miatt, ez meg a theologiai kar rektoránál. Egy itteni akadémikus tegnapelőtt a czölöp-úton ment, útközben megrohanta őt három zsidó, a kik azonban néhány arra menő közeledtével megfutamodtak. Modor városában bedobálták a zsidók ablakait. Szempczen nyugalom van, de a lakosság a katonaság jötte miatt izgalomban van. 12 rendzavaró lett elfogva s a megyehatóságnak átszolgáltatva. Nagy-Surban ablakokat vertek be, Pollák ottani boltosnak boltját feltörték, az áruczikkeket megsemmisítették, magát a zsidót leányával együtt elpáholták. Limbachra és Magyarbélre katonaság küldetett a kitört zavarok elfojtására. Nagy-Magyaron Weinberger és Lampel zsidók boltjait elpusztították. Nagyszombat, október 3. – Délutáni 4 órakor egy keresztény gyümölcsárus asszonyt Laufer Móricz zsidó és felesége boltjukba be~ czipeltek és őt véresre verték; mi okból, egyelőre még nem tudni. Alighogy ez a dolog köztudomású lett, kevés perez múlva körülbelül 400 főnyi ember gyűlt össze Laufer boltja elé, és éljen Istóczy kiáltások, valamint hangos fenyegetések és szitkozódások hallatszottak. A tömeg egyre fenyegetőbbé lett. Néhány fütykösökkel ellátott férfi megkisérlette a boltba behatolni. Többen kijelentették, hogy Laufert meglynchelik, s minden zsidónak beverik az ablakait. Csakugyan néhány ablakot be is dobtak, s az izgalom már aggodalmas fokot ért el, a midőn az itteni, s a közép néposztálynál igen kedvelt képviselő, Pantocsek a tömeget lecsillapítani megkísérlette. Az a körülmény, hogy ö Laufer elfogatását kieszközölte, a tömeg lecsendesítésére legtöbbet tett. Még most is folyton állanak azonban az utczákon csoportok, melyek az eseményt megbeszélik. Zahor és Hochstetten községben néhány zsidónak beverték az ablakait, nagyobb kihágás azonban nem történt. O k t ó b e r 5. Azon tegnap hozott hírünket, hogy a rögtönbírósági eljárás Pozsonymegye területén nem hirdettetett ki, egész terjedelmében fentartjuk. A belügyminister a Pozsonymegye területére kinevezett kir. biztosra, gróf Eszterházy Istvánra bízta a rögtönbírósági eljárást belátása szerint kihirdettetni. Biztosra vehető, hogy a zavargásoknak Pozsony v á r o s á b a n az. 1 éle elvétetett. Az itteni katonaság is kevesbíttetett. Tegnap este /410

21 óra felé a 72-ik gyalog sorezrednek innét Prágába menő ujonczai okot adtak azon hír villámgyors elterjedésére, hogy újra zsidókravall tört ki. Néhány, a városkapitányi hivatalba segélyért siető zsidó már gyilkolásról, fosztogatásról sat. tudott beszélni. A való a dologban az, hogy mintegy 100 újoncz ez időben a vasúthoz ment elutazásra, s útközben néhány Éljen Istóczy kiáltás hallatszott. Nagy Magyar, Puszta-Fődémes, Diószeg, Nagy-Mácséd, Köpcsény, Rajka, Oroszvár, Somorja sat. községekben szinte történtek ablakbeverések. O k t ó b e r 6. Tegnap reggel érkezett meg a belügyminister egy rendelete, a mely Jekelfalussynak felmentését és gróf Eszterházy Istvánnak Pozsony városára kormánybiztossá való kineveztetését tartalmazza. Ennek folytán Jekelfalussy tegnap délután Budapestre visszament. A nyugalom és rend visszatért. Pozsonymegye területén összesen 3 városban és 14 községben voltak kisebb-nagyobb zsidóellenes tüntetések. Eddig a pozsonyi és pozsonymegyei eseményeknek a „Westung. Grenzbote” utáni kivonatos közlése. Érdekesnek tartjuk itt közölni a „Pesti Napló” október 5-ki esti lapjában közölt pozsonyi sürgöny következő passzusát. Jekelfalussy ugyanis, a kit a pozsonyiak tréfásan Új-jegerl-falussy-nak neveztek el, a tudósító szerint így nyilatkozott: „Igen megkülönböztetendök az antiszemiták az izgatóktól, mert míg Pozsonyban m a j d n e m m i n d e n k i an t is emit a, igen kevés az izgató. A zsidógyűlöletnek az az oka, hogy a zsidók kissé nagyon is kihívóan viselték magukat. A krach alkalmával Pozsony kereskedelme tönkre ment; a keresztények nem tudtak felemelkedni, míg a zsidók szemesebbek voltak. Antisemiták a k a t o n a t i s z t e k és a nagy számmal itt időző penzionátus tisztviselők is.” A lapok újabban az ország több más vidékéről is jelentenek kisebb mérvű zsidóellenes tüntetéseket, a melyek a zsidók ellen intézett falragaszokban, ablakbeverésekben sat. nyilvánulnak, mint Czeglédről, Tatáról, Új-Pestről (hova katonaság rendeltetett ki,) Pudmericzről, Szeredről sat. sat. Szóval ez a népmozgalom, mint mondani szokták – a l e v e g ő b e n v a n . De nem! A zsidó és zsidóbarát lapok még ma se akarják látni az érem ezen oldalát; ők csak egyszerű rendbontást, kihágásokat, csak fenyítésre méltó törvénytelenségeket látnak az egész dologban, a melyeket szerintük „részeg csőcselék” követett el; és szerintük ezen, „hazánkat a külföld előtt meggyalázó zenebonáknak”„ egyedüli orvosságai a szuronyok, a börtön, a statárium. Hogy itt egy mélyreható társadalmi s gazdászati baj orvoslásáról is kellene az intéző köröknek gondoskodniok: arról n i n c s e n szó. Advocem: „csőcselék”! Felette érdekes e tekintetben az, a mit a derék „Esztergomi Közlöny” október 8-ki számában erről a zsidók ellen tüntető „csőcselék”-ről ír. Halljuk tehát!

22 „Jósszemekkel láttunk a jövőbe. A látnoki ihlet, a helyzet rémületes képéről nyerte a fénysugarakat, melyek bevilágíták előttünk a jövőt. És mi még most sem tudjuk fölületesen, az altatás szemüvegén nézni az eseményeket, habár a szuronyok hatalma ez időszerint elnémítá is a „c s ő c se lék”-et. És ki az a „csőcselék?” Azok, vagy azoknak maradékai, a kiket koldusokká, földönfutókká tettek a zsidóuzsorások. És e pontnál a nyugodt szemlélődő elborult lélekkel vonul magába vissza, s iparkodik menekedni a rémektől, mik látását zavarják. „ C s ő c s e l é k ! ! ” Rövid évtizedek alatt az lesz a magyar mind, ha a magok folyására engedjük a dolgokat. – Ott vannak azok, kiket a sokaság élére állított a nemzeti akarat: – a k o r m á n y és a törv é n y h o z á s , intézkedjenek azok a viszonyoknak megfelelőleg: de nem azok ellen. Az elvetett mag kikel és megtermi gyümölcsét, csak kedvező időjárás kell hozzá. Meg kell szüntetni az o k o t , s önként megszűnik az okozat is. Az ο k ο t, a gyűlölet magvát maguk a zsidók hintették el az uzsora által Az országos gondatlanság kedvező hatással volt a mag kikelésére, s mit fájlalva láttunk Pozsonyban, az gyümölcse az országos gondatlanságnak, mely siket fülekkel fogadta a nép, a nemzet feljajdulását, őszinte panaszszavait. A kormány és az országgyűlés nem sietett gátat vetni az uzsora rémes pusztításainak. Összedugott kezekkel nézte, mint lesz földönfutó a birtokos osztály egy része. Nem gondolt mentésére. – C s a p s z é k e k b e n t ö n k r e t e t t é k a m a g y a r nép e r k ö l c s e i t , lábbal t a p o s t á k v a l l á s á t – – – n e m g o n d o l t vele s e n k i . . . A m a g y a r g a z d a , az i p a r o s é r d e k e i v é d e l e m r e s z o r u l t a k , – nem h a j l o t t a p a n a s z s z a v a k r a s e n k i . Szomorú jele az időknek... Bár őszintén fájlaljuk a történteket; de nem vádolhatjuk érte a nemzetet, annál inkább nem Pozsony város higgadt lakosságát. Feleljenek érte magok a zsidóuzsorások, kik ily szégyenletes fokra erőszakolták a kétségbeesést. S legyen ez nekik tanúság a jövőre nézve, valamint szolgáljon tanúságul a kormánynak is arra, hogy a zsidókérdéssel komolyan le kell számolnia, s hogy e kérdést törvényhozási intézkedés nélkül többé elodázni nem lehet. Mi nem kívánjuk leplezgetni a helyzetet, mert az orvosnak tisztában kell lennie azon kórtünetekkel, a melyek megszüntetésén fáradozik. Ép azért nem is tagadjuk, hogy nagy az elkeseredés az országban a zsidóság ellen, a panaszok jogosak, s hogy egyátalán a helyzet itt-ott csaknem elviselhetlen már.” Hanem hát, hogy minő illúzió, a magyar kormánytól és törvényhozástól várni azt, hogy valamit tegyenek a zsidókérdésben, arra nézve drasztikus felvilágosítással szolgál a berlini „Neue Deutsche Volkszeitung”-nak egy október 1-ről kelt következő bécsi levele: „Amint várható volt, a pozsonyi zenebonák itt Bécsben a börzén és a sajtóban, a melyek itt zsidó, ugyancsak zsidó kezekben vannak, a legmagasabban gyümölcsöztetve lettek. Még Rotschild is, a ki már régen hiába várt a kedvező időpontra a magyar rente-konverzió folytatása czéljából, elő merészel állani és a magyar pénzügyministerre apellál,

23 hogy ő a magyar állami pénzügyeknek, (értsd Rotschild et Comp.-nak mint a magyar állam hitelezőinek) érdekében a kormányt v a l a m e n y n y i a n t i s e m i t á n a k az elnyomására nógassa. Csak egy próbáját akarom adni zsidó börze-báróink öntudatos, unzsenirt fellépésének, egy passusát akarom idézni a nagy pénzért mindig kész revolverujságnak, a „Wiener Allgemeine Zeitung”-nak, a mely ma ezt írja: „Messzeható biztosítékokra, egy igen tüntető és becsületes szándékú buzgalomra lenne szükség a magyar miniszterelnök részéről arra, (Szegény Tisza! – Szerk.) hogy pénzügyminister collegájának lehetővé tegye az üzletek folytatását. P a u l e r l e k ö s z ö n é s e (A tisza-eszlári ügyben követett korrekt magatartása miatt, a mi nagy szálka a sémiták szemében. – Szerk.) és azon apodiktikus bizonyosság, hogy minden felekezeti (Élhetetlen Smüle – Szerk.) agitáczió összetöretve, földre tiportatik, (Csak várd ezt gaz zsidó firkász. Előbb megeshetik ez veletek! –Szerk.) képezik az első feltételeket arra nézve, hogy a magyar állami pénzügyek aggasztó megrázkódtatásoktól megóvassanak.” Tegnap ugyanez a zsidólap azt állította, hogy azon magyar országgyűlési képviselők és napilapok, a kik és a melyek elég „szemtelenek” voltak, antisemita beszédeket mondani s illetőleg ilyen czikkeket hozni, voltak a tulajdonképeni pozsonyi zavargók, s azért statáriáliter lennének fenyítendők. (Sonst keine Schmerzen, Schmüle? – Szerk.) Tehát Tisza úr, fejeztesse le hamarosan Istóczyt, Ónodyt és Simonyit, Rothschild és csatlósai szívesen kölcsönöznek aztán továbbra 6 perczentre.”

Import-czikk-e Magyarországon az antisemitizmus? Legújabban a zsidó és zsidóbérencz lapok, az antizemitizmusnak hazánkban szándékolt népszerűtlenné tenni akarása czéljából, újra sűrűen hangoztatják azt a valótlan állítást, mintha az antisemitizmus idegen talaj növénye s nevezetesen német behozatali czikk lenne. Ezen zsidó kniffre csattanósan megfelel a drezdai „Deutsche Reform”, a midőn f. hó 6-ki számában az „Ausztria-Magyarország” rovat alatt e kérdésről így nyilatkozik: „A hitvány gyanúsítások egész patkánykirályában legostobább hazugság az az állítás, mintha az antisemitikus mozgalom, a melynek vezetői természetesen minden erőszakos cselekményt kárhoztatnak, Németországból lenne Magyarországba behozva. Azon szánalomraméltó gondolatnélküli keresztény szerkesztők, a kik ily botorságot utánnyomatnak, beszéltessék el maguknak a háztetőkön csiripelő verebektől azt, hogy jóval azelőtt, mielőtt Németországban valaki merészelt volna Izrael felségével n y í l t a n kikötni, – a Keleten, magában Budapesten, (itt két hízelgő epitheton van, a miket elhagyunk. – Szerk.) I s t ó c z y G y ő z ő volt az, a ki eleinte egészen egyedül, de bámulatos bátorsággal merészelte egy, zsidókkal és zsidóbéresekkel teli világnak Magyarországon a párbaj-keztyűt szeme közé vágni. Tehát egy kissé több szellem, irkász uraimék, s ne mindig csak a kiollózás!”

Hogyan tiltakozott Gyulafehérvár város tanácsa a zsidók ellen 140 évvel ezelőtt? Mi károlyfejérvári Magistratus és ugyanezen királyi város cívisei! Solenniter protestálunk azon: hogy hajdani erdélyi fejedelem Bethlen Gábor ő felsége 1) maga privilégiuma mellett a zsidóságot ezen hazába behozván, a nemes ország articulariter 2) városunkra lakóhelyeket zsellérképpen designálta, de úgy hogy nekünk ne praejudikáljanak; de posthabeálván magok kötelességeket, mind privilégiumokkal mind a nemes ország articulusával vissza kívánnak élni in praeiudicium manifestum nostri; etquidem ratione privilegiorum eorundem: Privilégiumok ellen maguknak törvényszéket, 3) két zsinagógát 4) állítanak fel, abban rabbinust constituálván, iura tarn ecclesiastica, quam politica általa folytatnak a dominiumnak 5) s nekünk is praeiudiciumunkra: Et qui non utitar privilegio, abutitur eo. De nekünk is in oeconomia eleget praeiudicálnak, mert contemnálván a régi szokást, hogy csak portai portékával kereskedjenek, 6) már csak szalonnát hogy nem árulnak, 7) miattok nem kereskedhetünk; 8) mindenféle naturáléknak az árát felverték, előlünk a naturálét (többet ígérvén érette) elkapdossák, 9) úgyannyira, hogy a mely szekérfát régen megvettünk 25 xrt, most egy rhenen kénytelenítettünk megvenni, 10) melyekkel, nem hogy nem praeiudicálnának, de még kenyerünket is szájunkból kihúzzák; 11) de a mi nagyobb: nemes Magyarország része felől őket ilyetén praeiudiciosum opusok miatt kiűzvén 12) s ide takarodván, számtalan égett borfőző házakat építettének, 13) sőt ami még nagyobb, per fraudes sine consensu nostro házakat is appropiáltanak, 14) melyekben éjjel-nappal terhes tüzelést visznek végbe, olykor támaszthatnak tüzet, hogy közönségesen hamuvá tetettetünk és így akkor actum érit de corio nostro. 15) Mely nagy praeiudiciumot azért mind eddig keservesen szemlélvén, de továbbra nem patiálván, mind privilégiumok, mind a nemes haza articulusa ellen cselekedvén, közöttünk levő s praeiudicaló életek s lakások ellen iterato is solenniter protestálunk. 16) Praesentem protestatoriam contradictionem Egregii Nobiles, Prudentes item et Circumspecti Michael Szikszai de Alba Carolina Judex Actualis, Stephanus Paloijtai de nemes Paloijta, et Bartholomaeus Sindler de Segesvár, Senatores liberae regiaeque Civitatis Albensis nominibus et in personis coram nobis viva voce celebratam in omnibus punctis, clausulis ratificaverunt et praesentarunt. Carolinae die 6-ta Decembris. Anno Domini 1743. (A városi levéltárból.) Jegyzetek ezen tiltakozáshoz:

25 1) Bethlen Gábort különösen jellemzi e tény: a zsidók behozatala és letelepítése. Ő a híres szabadság embere, nem ismerte fel e fajban, mit II. Endre korából jól tudhatott volna, a nemzet határozott ellenségeit, vagy legalább nem ismerte fel úgy, amint felismerték e fajt a spanyolok, kiűzvén őket hazájokból, és az angolok, francziák, kik eme vérszopó nemzedék nagyobb tömegű letelepedését e mai napig nem engedték meg saját hazájukban. 2) Az articulus alatt itten értendő az Approb. Constitutiók 5. R. 82., mely szerint „a zsidóknak az országban szabad a kereskedés, és Fehérvárt lakhatnak mint zsellérek, csakhogy a városok privilégiumainak és egyébb rendéinek ne praejudicáljanak.” Azonban e törvény első része elavult, a másik (hogy ne praejudicáljanak) meg teljesen az ellenkezőre változott át a gyakorlat által, mely k ó s e r , így mondják a zsidók. 3) Ne tűnjék fel senki előtt, hogy a zsidók külön törvényszékről nemcsak álmodoznak, hanem beszélnek is. Van nekik valóban külön törvényszékük, daczára honi törvényeinknek, melyekben ők mindenről ítélnek, ami keresztény, fel egészen a tisza-eszlári véráldozatig! – Fehérvártt a zsidók törvényszéke nem tudott ugyan megerősödni, de egyebütt tudatlan és gonosz rabbik valóban tartottak törvényszéki tanácskozásokat, és mondottak Ítéleteket, természetesen a „gojim” felett. 4) Gry.-Fehérvártt rabbinus régtől fogva csak egy, de zsinagóga k e t t ő van. Egyiket spanyol, a másikat lengyel zsidónak nevezhetnők, ha az élet meg nem czáfolná ezen elnevezéseket azáltal, hogy Fehérvárit a zsidó régtől fogva n é m e t z s i d ó . Anyanyelve, ruházata, gravi tálása német, és a hol felcsap magyarnak, ostora lesz gonoszsága által a magyar névnek. Sajátságos tünemény az, hogy a zsidók itten Fehérvártt épen püspöki beleegyezés mellett, papi telkeken telepedtek le, mint taksások régen; és most már urai lettek nemcsak a helyzetnek a városon, hanem az összes püspöki és káptalani jövedelmek forrásainak is, melyeket kivettek haszonbérbe. Egyik fele a zsidóságnak befizeti a püspöknek a haszonbért, a másik az E l e p h a n t i k működése által elrabolja a püspöki kasszát 50 ezer forintig, és bár kézre került volt Elephanti, mégis a börtönből, a városház tanácstermének zöldposztója segítségével kieresztvén magát, az ablakon megszökött. Két zsinagógát tart a zsidóság itten, de rabbija csak egy van, a másikat egy sakter gondozza. Ez régóta egy nyomorult fabódé lévén, nemrég köböl épített egyet a zsidóság egyik része, de úgy, hogy abba az építésbe is egy becsületes szegény keresztény embernek veszíteni kellett, amit éveken át más becsületes helyeken megnyert s megkeresett! A mi a rabbit illeti, ez úgy gerálja magát mint az erdélyi összes zsidóság feje; nincs nagyobbszerű jelenet, mint az a pöffeszkedés, melyben a zsidó az ő rabbiját, minden erdélyi zsidók főpapját, összehasonlítja az itten székelő kathol. püspökkel! Azonban nemrég Friedmann nevű rabbijokkal röviden bántak el a zsidók: állítólag azért, mert szombaton „ s z i v a r o z n i mert” a rabbi-lakban, hivatalából letették. Nevetséges beszéd; miután minden zsidó szivarozik, pipázik, sőt sok még bagózik is szombaton, úton útfélen, honn és künn, a zsinagóga előtt is, és alatt is; és épen ezek beszélték azt: letették a rabbit, mert szivarozott szombaton. Ez így nagyszerű!

26 Azonban a dolog másképen áll. Több mint húsz éven át 1850-től 1870-ig, sőt még tovább is hallatlan dolog volt, hogy fehérvári zsidó katonává besoroztatott volna. Nem volt, mert nem v e z e t t e t e t t a n y a k ö n y v . Ebből az élelmes zsidó nagy hasznot húzott, s midőn félni lehetett, hogy e szándékos mulasztásnak meg kell adni az árát, letette és elűzte rabbiját, hogy még egy roszabbat állítson helyébe. 5) A püspöki dominiumot érti itt a városi polgárság, melyben a régi erdélyi püspökök becsületes magyar hivatalnokokat, inspectorokat, gazdatiszteket, ispánokat, stb. tartottak, mely helyeket a zsidók lassanként kézre kerítvén ártottak a magyar elemnek és a polgárságnak is, melyet kiszivattyúzni törekedtek és törekednek. Mennyire megy a zsidó szivattyú világos abból, hogy még a püspöki jószág házi kezelése tartott, a legelőért egy marha után egy évre a polgárság alig fizetett 1 frtot; most már fizet egy darab marha évi legelése után 7-8 forintot, s még kegyelemnek kell tartani, ha befogadja a zsidó a keresztény ember marháját a püspöki legelőre. 6) Rég nem kereskedik a zsidó portai vagyis török kelmékkel; de nincs semmi egyéb kereskedelmi ág, melyet meg nem kísérlett, nincs egyetlen jövedelmező ág, mit ki nem zsákmányolt volna. Fehérvártt ma csaknem minden kereskedő zsidó. Ha a keresztény kereskedő megbukik, neki vége van, soha többé fel nem fog támadhatni. Ha a zsidó apa megbukik, gazdagon marad fia; ha megbukik a testvér, gazdagodik a másik testvér feltűnően, és hálából, az előbbi fiainak hagyja a kereskedés egyrészét, vagy visszaadja az egész tőket tíz, húsz év letelte után! Egy Nagyváradon megbukott Áron nevű vén zsidó itt Fehérvártt fülem hallatára beszélte, hogy ha a boltja csődbe létekor nem hordotta volna gyermekeivel együtt a bolti készletet pár éjen át a szomszéd zsidó pinczéjébe, most igazán nem tudna megélni. 7) Most még azt is árulnak, sőt kiveszik a mészárszék jogát a hadtesttel szemben S z e b e n b e n , F e h é r v á r t t és más helyeken, és hallatlan nyomás alatt tartják nemcsak a keresztény mészárosokat, hanem az összes húsfogyasztó közönséget. A ki egy kiló hús helyett 3 /4-et kap, még jól jár vele! 8) Ezt mondják napjainkban is a városi polgárok. A „szabad ipar” jelszó, minek némely egyházi dignitás is hódolt és dicsérője lett, most már a városon s egyebütt is „zsidó” ipart jelent. Csizmadia, szabó, fiákkeres, órás, aranyműves, korcsmáros stb., stb. többnyire zsidó itten a városon, a többiek alig tudnak élni ezek mellett. 9) Most is úgy megy a dolog. A zsidó mindig leselkedve vásárol; elállja az utakat előre; s a minek ára van benn, azt potom áron és sokszor zsarolva megveszi künn a határon, hogy benn jól eladhassa. Például kiveszi a zsidó a vásárvám-jogot. Megvámol könyörtelenül mindenkit; s ha nincs a falusinak pénze, elveszi áruját, le egészen a bicsakig, s az így elvett dolgokból raktárt tart, s a mit megkapott csaknem ingyen, eladja jó haszonnal a piaczon. Ha keresztény ember alkuszik valamire, három zsidó áll a háta megett, és addig hunyorgat és integet, míg a vásárból liczitáczió lesz, s a vevő fején keresztül mutatja azt a pénzt, amivel ő többet adni kész, mint a keresztény vásárló.

27 10) Jó idők voltak azok, mert ma egy terű fa már 4 forint körül szokott elkelni. De egy szekér fa sem kel el Fehérvártt anélkül, hogy a szegény ember a zsidóknak többféle vámot ne fizetne belőle. Az első vám a város kapujánál fizetendő, ha egyéb nincs, bunda vagy fa marad érette. A piaczon már zsidó állja körül s fizetteti vele a szemét-vámot; bemegy a korcsmába, hogy pálinkát igyék, zsidó méri ki; szénát vészen marhájának: a zsidó ad jó drágán, s ha vámjegye hiányzik, kétszer is fizettet vámot és soha semmi orvoslást sem talál. 11) Ma is így van. Van egy pár község Fehérvár közelében, melyeket a zsidó uzsora a szó szoros értelmében koldusbotra juttatott. Ott nincs már senkinek a zsidón kívül valamije. Koldusbot és nyomor, tenyeres és gyalogszeres munkássá lett a legjobb gazda, s aki régen gyufát árult és a csibék után vámot szedett, az most már földes úr, négy lovon, kocsin jár, és palotát vett liczitáczión, jó olcsón a városon. Hogy egy pár nyomorult keresztény is felcsapott uzsorásnak és nyomni segítette a környék szegény részét, az a dolgon nem változtat semmit. 12) Ma már lengyel és orosz zsidók lepik el hazánkat és városunkat. A házalók nagy serege jár kopott áruival és az avatatlan publicumtól 4-5-szörös árt kívánván, ha egyik vagy másik bár felét vagy harmadát a kívánt árnak megígéri, már veszve van! Ha egyik házalót kikergeti, három-négy jön utána. Nincs ezek elől menekülés! 13) Ma is legtöbb szeszgyár a zsidóké, s ezekben valóságos jobbágy lett a szegény keresztény nép, kifáradva az uzsora terhe alatt, földig megalázva a nyomor alatt, mindennapi kenyerét a moslékos kádak között keresi, éjjel-nappal, vasár- és ünnepnapon egyformán be lévén fogva a zsidók jármába, mi elől nincsen menekülése. 14) Ma már hála az emanczipatio dicső korának, erre nincs szükség. A rongyszedő zsidó az uzsorából már kastélyokat szerzett magának; kik régen taxás telkeken tengődtek, most már alig férnek a bőrükben. Minő módon gazdagszik a zsidó, arra csak egy példát a mi körünkből. Van egy zsidónk, 60 éves lehet, írni, olvasni nem tudott, amíg a virilis törvény miatt megtanulni (mint nagy birtokossá lett) nem kényszerült; apja rongyszedő volt. kitől nem örökölhetett semmit, még nevelést sem; ő maga soha iskolát nem tanult, nagy vállalatokba (mikhez most sem ért) sohasem fogott, mesterség, művészet, tudomány sohasem volt kenyere, most sem az; százan tudják, mikor egy kis deszkát kötve nyakából lefüggő spárgán a melle elébe, azon gyufát és gyerekeknek szánt süteményeket árulgatott, bejárva az egész környéket, falukat, városokat. Eljutott Kolozsvárra is. Ott épen egy zsidó a börtönben ült azon gyanú miatt, hogy a kolozsvári adóhivatalt kirabolta. Ez a börtön ablakán át meglátja a mi „I c z i g ü n k e t”, s megkéri, vinne el tőle egy levelet az ö zsidó rokonainak a megjelölt helyre. Iczig elveszi a levelet. De kíváncsi volt, mi lehet a levélben. Ő írástudatlan lévén, hazajön, meghíja barátait és rokonait a levél felolvasására, és megértik, hol van a kolozsvári adóhivatal elrabolt pénze – elrejtve egy rom falai között. Más zsidólevelet küldenek tehát a czímzettnek, és együtt, szekérrel felszerelve, a kitűzött helyre mennek, szerencsésen meg- és visszaérkeznek és meggazdagodnak egész csoportban. Kár,

28 hogy a tettes meghalt, s még nagyobb kár, hogy a hatóság nem jő erre rá, pedig könnyen nyomára jöhetne, mert ezt igen s o k a n beszélik. – Nem szükség a bankóhamisításra, annál kevésbé szükség az orosz és lengyel zsidók erdélyi orgazdáira visszavinni a dolgot, mely úgyis elég regényes színű, ugyebár!? Ε zsidó már földes úr két három községben, az ég tudja hogyan!? 15) Fontos dolog az, hogy a zsidók az arany és ezüstműves mesterséget, mi tűzzel jár, régóta szeretik. Nem is csuda, mert jól jövedelmez. Ők csinálják a kereszteket, kelyheket, szentségtartókat a templomok számára és a drága gyűrűket s egyéb edényeket a nagy uraknak. S ha valaki megfigyeli azt, kik rabolják ki a keresztény templomokat és főúri palotákat, látni fogja, hogy legtöbb esetben z s i d ó a mester. A keresztény, ha tolvajlásra adja magát, a csirkefogástól a csikófogásig felviheti, és két három falu, vagy két három megye határát félelemben tarthatja ugyan, de ha zsidó lopott, Lengyelországban és Amerikában adja el azt, vagy ha rabolt Oroszországban, Oláhországban rakódik le társzekereivel. Most a társzekér sem szükséges. Meg kell nézni a vasúti publikumot; még egyetlen vonatot sem láttam megindulni vagy megérkezni gyanús zsidó pofák nélkül. Itthon nincs mit egyék, legalább ugylátszik, és évenkint három-négy nagy utat teszen a z s i d ó . Lévi Simon, a pesti takarékpénztár ajtajánál meglepett tolvajkulcsos zsidó még nem volt oly leleményes, mint a fehérvári zsidó, ki a püspöki majornál éjeli időben nem oly régen egy telket felgyújtott, s a míg minden jó ember, még a püspök gazdája is oltani futott: ezen gaz kompánia küldöttei megjelentek a püspöki lakban, tolvajkulcscsal felnyitották az ajtót s valami 50 ezer forintot elvittek; jó honorárium oly kicsin ügyességért Elephanti zsidónak és társainak! 16) Enyhe dolog ez a protestálás. Már az egész világ protestál a zsidók ellen, és mégis elszaporodnak, virágzanak, gazdagodnak, fájdalom, leginkább a magyar földön. Oroszország kidobta őket. Oláhország daczára a berlini szerződésnek, nem adott nekik polgári jogot; német, franczia, spanyol, angol-honban a zsidó csekély arányokban létezik; csak hazánk az, hol a zsidó hatalmas. Minden lépten-nyomon zsidókkal találkozunk, s a téri melyen működni kezdenek, előbb-utóbb veszélyes rombolásoknak van oda dobva. Nincs egyetlen tér, melyen becsülettel és tisztességes históriai trádicziókkal bírnának! Hazánkban már régen megvoltak bélyegezve, a midőn törvényhozásunk humánus szelleme egyenjogúsította őket velünk, (bölcsen-e? arról ne beszéljünk) ők bebizonyítják, hogy erre sem megérve nincsenek, sem érdemeket nem szereztek. Sőt a tisza-eszlári esemény tanúsítása szerint még vérünket is szomjúhozzák. Pénzünket úgy is elszedték már! Quousque tandem abutere Catilina! patientia nostra!? Azonban leggyalázatosabb és legszégyenletesebb azon merészség, melylyel ujabb időben a zsidók a sajtónak minden rétegét megrohanták. A napi magyar és német lapoktól kezdve le az aprólékos hirdetésekig, a vezér-czikkektöl kezdve le a napi hírekig már mindenütt érzik a foghagyma szaga! Quousque tandem abutere Catilina! patientia nostra!? Historicus.

A pozsonyi események és a t. eszlári ügy a képviselőház előtt. (Kivonat a képviselőház október 11-ki ülésének naplójából.)

S i m o n y i Iván: T. ház! Engedje meg a t. ház, hogy interpellátiómat röviden indokoljam. Engedje meg félreértések kikerülése végett mindenekelőtt hangsúlyoznom, hogy igénytelen magam is a legnagyobb szigort vélem alkalmazandónak minden rendbontás ellen, nem tekintve mily indokból származott az, nem tekintve, hogy ki és mi ellen irányul. (Helyeslés.) Engedje meg a t. ház, hogy mély köszönettel vegyem tudomásul a ministerelnök úr tegnapi nyilatkozatát, mely szerint hivatalosan konstatálni méltóztatott, hogy a pozsonyi zavargásokról szállongó, a világba kikürtölt hírek csaknem mind túlzottak. Engedje meg a t. ház, hogy e túlzott s – lehet mondani – kezdettől végig elferdített híreket igazi mértékökre leszállítsam. (Halljuk!) A legnagyobb zavargás Pozsonymegyének egy kis falujában, Cseklészen történt – mellesleg megjegyzem, hogy oly falu ez, mely évek óta uzsorás kézben volt, eladósodott, elszegényedve, depraválva. – Ott a vagyon biztonléte ellen vétkes kihágások történtek. A kár felvétetett, de arra nézve, hogy minő skála szerint vallották be a szenvedett kárt, engedje meg a t. ház, hogy csak futólag említsek egy-két pontot. Egyik károsult bejelentett tíz ezüstkanalat 70 frt értékben, egy másik egy pecsétgyűrűt 65 frt értékben jelentett be, és tán nem egészen alaptalan a feltevés, hogy ezen gyűrű nem azon becses pecsétgyűrűk kategóriájába tartozik, melyekről a magyar örökösödési törvény azt határozza, hogy az első szülött fiú örökölje, (Derültség a szélső baloldalon.) t. i. mert ő a családi czímernek megőrzője és családi ereklye. Mind a tüntetők, mind a zavargások és tüntetések száma, valamint a tüntetés kiterjedésére nézve ez legnagyobb mérvű volt Pozsony városában. Miután a ministerelnök úr tegnap a várost és a megyét szíves volt öszszefügésben jelezni, engedje meg a t. ház, hogy a pozsonyvárosi zavargásokról egy pár szót szóljak. (Halljuk.) Pozsonyban nem lett volna szükség, hogy katonaság, és pedig oly nagy számban vetessék igénybe a mint történt, ha elfogadtatik vala azon indítvány, melyet én voltam bátor tenni mindjárt a zavargások elején, hogy t. i. önkénytes polgárőrség alakíttassék; azaz a pozsonyi nép előtt ismeretes és annak bizalmát élvező férfiak oda állottunk volna a tüntetésekre kitűzött helyekre. És a kik Pozsony városa viszonyait és az ottani körülményeket és működésemet ismerik, (Derültség jobb felől.) igen jól tudják, hogy, ha mi szervezkedünk vala, – s ez egy óra alatt megtörténhetett volna, – őrködtünk volna a felett, hogy a tüntetések ne hágják át azon korlátokat, melyek között alkotmányos országokban a tüntetések még a ministerek ellen is megengedvék és így tán a zsidók ellen is. (Derültség.) Ezen indítvány nem fogadtatott el, mert némely, általam igen tisztelt egyének irtóztak azon gondolattól, hogy az általam különben igen nagyrabecsült zsidópolgártársak ellen még békés tüntetések fognak lenni; ők a szervezetlen, több piaczon szétszórt tömeg közé mentek, és általában minden tüntetést akadályozni akartak. Ennek nem volt sikere, hanem inkább olajat öntött a tűzre.

30 Engedje meg a t. ház, hogy azon város becsülete nevében, melyuek lakója vagyok, konstatáljam, hogy mindazon egyének, kiknél idegen jószágok találtattak, nem vettek részt a tüntetésben. A zavarokat, a betöréseket nem a tulajdon elsajátítása okozta, hanem az elkeseredés, a boszú. Ők a csekély értékű tárgyakat kihányták az utczára, később aztán a csőcselék, többnyire asszonyok s gyermekek ezen tárgyak egy részét elhordták. Tekintve, hogy a világ összes hírlapirodalma Pozsony várost és Pozsony megyét mint valódi rabló, tolvaj és gyilkos bandát állította oda, konstatálnom kell, hogy testi sértés az egész sajnos zavargás alatt csak egy történt, s az is könnyű testi sértés volt Cseklészen egy zsidó boltos asszony fején; de már ez is négy nap múlva meggyógyult. Ő ezen sebet a zavarban kapta, s a kihágás elkövetőjét megnevezni nem képes. Pozsonyban, hol a tüntetés – sajnos – igen nagy mértéket öltött, egyetlen zsidó polgártársnak is még csak a hajaszála sem görbölt meg. Ellenben kaptak ütlegeket, pofokat, s bántalmaztattak tettleg igen számos keresztények, s kevés hija lett, hogy a kikürtölt, u. n. zsidóheczczböl nem lett keresztény-heccz; zsidópolgártársaink többen a katonaság, a szuronyok s a statárium védelme alatt azzal fenyegették a keresztényeket, hogy most már ők fognak a tüntetők közé lőni. Az egész megyében a 305 község közül 288 községben a legkisebb nyoma sem volt zavarnak, vagy tüntetésnek, 17 községben fordultak elő zavarok. (Felkiáltások jobb felől: Csak? Kár!) A katonaság beavatkozása hat helyen is volt Pozsonyban, és több helyen inkább csak elővigyázati rendszabály, sőt felesleges volt. Mert a hol idejében polgárőrséget állítottak fel, mint p. o. hogy egy kisebb községet említsek fel, Somorján, ott semmiféle kihágás nem volt. Tény, hogy a rendes hatóságok teljesen elégségeseknek bizonyultak a zavarokat lecsillapítani, s a megyét a további ismétlődésektől megóvni. Mindazáltal a t. ministerelnök úr mint belügyminister jónak látta nemcsak egy, hanem két rendkívüli kormánybiztost kiküldeni, egyiket a város, másikat a megye területére, sőt mi több, a statáriumot tényleg elrendelte. Bátor vagyok a ministerelnök úr tegnapi rectificátiójára megjegyezni, hogy a statárium mint rendelet lejött az alispánhoz, és miután az alispán remonstrált és a főispán a minister úrral conférait, lett annak kihirdetése a főispánra bízva. A tudtommal egyetlen, rögtönítélő bíróságokat szabályozó rendelet kelt november 5-én 1868-ban. Ennek 1. § a azt mondja: a statárium, mint eltérő kivétel, csak akkor és csak ott engedtetik meg, hol gyakori rablások, rablógyilkosságok, gyújtogatások tapasztaltatnak, vagy különösen a gonosztevők vakmerősége más utón meg nem fékeztethetik. Hogy ennek Pozsonyban helye nem volt, azt hiszem referádámból is látható. Annak ellenére, hogy a ministerelnök úr tegnap ismételve hangsúlyozta, Pozsonyban csak kihágások fordultak elő, a ministerelnök úr mégis két kormánybiztost küldött oda és statáriumot rendelt el. Ennélfogva azt a kérdést vagyok bátor hozzá intézni: miféle és kinek informatiója folytán tartotta szükségesnek ezen végső rendszabályhoz nyúlni?

31 Miután rögtönbíróságról, tehát kivételes állapotról van szó, megjegyzem, hogy a lázongások elfojtására nem a statárium a kellő praktikus eszköz. A rögtönbíróságok a bűnrészest ép úgy büntetik, mint magát a gyilkost, a rablót s a rablógyilkost. Ha tehát valaki a rabló társaságában ment az egyik községből a másikba: az az akasztófa alá állíttatik. Megeshetik az is, hogy valaki felbérelve, nem mondom kik által, egy fejszével betör egy boltot, ugyanazon utczában tartózkodott valaki, ennek bűne nem állott egyébből, mint hogy Istóczy képviselőtársunkat éltette. Ezen békés polgár a statariális rendelet szavai szerint szintén az akasztófa alá való? Én nem hiszem, hogy a ministerelnök ur, aki ép úgy akarja a szigort mint én, ezen békés polgárt is a rögtönítélő bíróság elé akarja állítani. A statáriumot minden községben és kellő módon kell kihirdetni, a mi oly nagy kiterjedésű megyében mint Pozsony, több napot, sőt hetet vehet igénybe. A törvény erre 14 napot rendel. Már pedig az ily lázongás, a nép haragjának pillanatnyi fellobbanása hasonlít a tűzvészhez. Kívánatos és szükséges, hogy a gyújtogatok kellőképen lakoljanak, de ennél sokkal fontosabb és sürgősebb, hogy a tűz eloltassék, mert az, ha elharapódzik, a vagyont és az életet is veszélyezteti. Az ily pillanatnyi lázongás ellen a legbiztosabb és legelső szer az önkénytes polgárőrség, a mi az alkotmányos polgárokhoz a legméltóbb; a második a hatóságnak gyors, erélyes és szigorú közbenjár âsa, a harmadik a katonai karhatalom, mely a végletekig szigorú lehet, mert hatalmában áll szükség esetében lőfegyvert használni. Épen úgy a mint a tűzvészt nem gátolja meg a statárium, a lázongások lecsillapítására nem a rögtönbiróság a gyakorlati eszköz. Az általam idézett rendelet 1., 2. és 3-ik szakasza minden kételyt kizáró módon azt mondja, hogy e rögtönbíróságot csak akkor lehet alkalmazni, illetőleg, hogy azt a ministerium csak akkor engedélyezheti, ha a törvényhatóság maga kéri. Minthogy ezt sokkal jobban hangsúlyozta tegnap Mocsáry Lajos képviselő ur, röviden constatálom azt, hogy a rögtönbíróságot először a megye nem kérte, másodszor, hogy a megye nem is lett kérdezve az iránt, hogy szükségesnek tartja-e azt vagy sem? Bocsánatot kérek, de én ebben igen súlyos megsértését látom azon megyei autonómiának, melyet évszázadokon át megőriztünk, melynek igaz, most csak hagyományait bírjuk, a melyet azonban talán mégis jó lesz a sárba nem dobni, míg helyébe jobbat nem tudunk tenni. És ezt annál inkább hangsúlyozom, mert Pozsonymegye és városa eddig még nem volt a rablók, a gyújtogatok és rablógyilkosok hazája, hisz még a szegény legényeket is csak az operettekből és népszínművekből ismeri (derültség): mert Pozsonyt béke és rendszerető és szorgalmas nép lakja. Engedjék ezt annál inkább hangsúlyoznom, mert a t. kormány talán nem fogja tagadni, hogy jelesen Pozsonymegye egyike az ország legjobban administrait megyéinek. T. ház! Én nagyon sokat foglalkoztam életemben a Parlamentarismus hiányaival, nagyon is sokat bírálgattam annak üres formalismusát, nem mintha én teljes öntudatával nem bírnék annak, mily nehéz azon szerep, egy parlament élén, és tegyük hozzá a magyar parlament élén

32 állni. A t. ministerelnök úr tegnap azt mondta, hogy a ház Ítélhet felette, pálczát törhet felette, más foglalhatja el helyét, a ki aztán máskép fog intézkedni. Én t. ház, daczára hogy mindig ellenzéki ember voltam, nem tartoztam azok közé, a kik igyekeztek támadásaikat a t. minister úr személye ellen intézni, ellenkezőleg, úgy mint akkor volt bátorságom megvallani, most is azok közé tartozom, ki személyes tiszteletemnek irányában minden alkalommal kifejezést adtam; de vétenék azon tisztelet ellen, ha feltételezem, hogy ő maga a t. ministerelnök úr nem tudja, hogy ezen zavargás okai mélyebben és pedig nagyon is mélyen rejlenek és keresendők: hogy röviden mondjam, a népnek elkeseredésében, egy oly elkeseredésben, melyet talán nagyon természetesnek fogunk találni, ha visszaemlékezünk arra, hogy a mi gyéren lakott országunkban sok ezrekre megy azok száma, kik kénytelenek hazájukat elhagyni, és a tengeren túl új hazát és mindennapi kenyeret keresni. Ezen szerencsétlenségnek okai gyökereznek és rejlenek társadalmi és közgazdasági bajainkban, névszerint oly törvényes intézményeinkben, melyeket magamnak is volt alkalmam több ízben felhozni, példaképen megemlíteni az úgynevezett hypothekaris intézményeinket, az ipartörvény hiányait, és azon állapotokat, melyekben a földbirtok sínlik, melyet egy nemzeti, idegen országból importált theoria kedveért mesterségesen egyenlővé tettünk egy rongy papirossal, melynek a börzén mindenféle szédelgés által előidézett árfolyamot csinálnak. Ezek oly állapotok, melyek veszélyeztetik a földmivelő ország legdrágább kincsét és szükségképen elkeseredést szülnek a fekvő birtok mívelőiben, és ezen földbirtok állapota ellenkezik a nemzet történelmével, geniusával, ép úgy, mint az egyenlőség és szabadság elvével. A t. ministerelnök úr, meglehet, készen tartja azon vádat, hogy ezen mozgalmak nem fajultak volna el annyira, ha nem lettek volna izgatók; meglehet, hogy én reám fogja sütni az izgató bélyegét; meglehet, ezen vádat fogja ellenem emelni; – de engedjék, hogy én meggondolva és egészen nyugodtan kijelentsem, hogy a törvény és a tudomány terén azon irányban, melyben e kérdést illetőleg eddig küzdöttem, jövőben is fogok küzdeni. Engedjék ez alkalommal röviden arra utalnom, hogy legelső felszóllalásom a parlamentben öt évvel ezelőtt az volt, hogy az iparkérdés megoldását sürgettem; engedjék becses emlékezetüket felhívnom arra, hogy valahányszor felszóllaltam, választási törvényeink hiányait, parlamentarismusunk meddőségét hangsúlyozni bátor voltam; engedjék meg, hogy az önök becses emlékezetébe hozzam, jelesen pedig az igen t. ministerelnök úr emlékezetébe, hogy én bátor voltam itt épen most egy esztendeje agrár programmot fejtegetni, s talán az igen t. ministerelnök úr, bár annyi teendőivel túlterhelt emlékezetében megmaradt, hogy engem azon nem érdemlett kitüntetésben részesített, hogy programmomat pár elismerő szóval kísérte. Hangsúlyozták ezen reformokat olyanok, kiknek hangja több sikerre számíthatna, és a kiknek személye több tekintélynek örvend, és mindennek daczára ezen kérdésekben egy tapodtat sem haladtunk, s engedjék meg, hogy egész őszintén megmondjam, miért nem haladtunk? Azért, mert a zsidók nem engedték, (Mozgás jobb felől; Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) mert ők igen jól tudják, hogy ezen reformok korlátot szabnak az ő hatalmuknak; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) nem haladtunk tehát egy tapodtat sem,

33 mert a zsidósajtó taktikája, vagy jobban mondva pressiója, vagy még helyesebben mondva, terrorismusa be tudta békózni a közvéleményt, az országgyűlés működését és talán a t. kormányét is. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon. Nyugtalanság jobbfelöl.) Az igen t. ministerelnök úr szokott nyíltságával azt mondotta, hogy ő nem tehet róla, de más esetben is hasonlóképen cselekednék, mint a hogy jelenleg cselekedett. Én megvagyok győződve, hogy a ministerelnök úr nem fogja megzavarni azon ő irányában való egyéni mély tiszteletemet és nem fogja tagadni, hogy a szuronyok használata és a statárium csak az utolsó és pedig igen sajnos remedium. Én tehát bátor vagyok azon tiszteletteljes kérdést intézni: váljon szándékozik-e az uzsoratörvényen kívül oly javaslatokat is az országgyűlés elé terjeszteni, melyek a jelen elégedetlenségnek fő indító okait megszüntetni vagy legalább enyhíteni fogják? Bátor vagyok tiszteletteljesen kérdeni: nem szándékozik-e oly törvényjavaslatokat nyújtani be a háznak, melyek némi biztosítékul szolgálnak arra nézve, hogy ily zavarok nem fognak ismétlődni, és hogyha az ország egyik más részében za vargók tűnnének fel, ezeket rendes törvényes eszközökkel rendes mederbe vissza lehet terelni a nélkül, hogy a rendes állapotokat felfüggesztő eszközökhez, milyen a statárium lennének kénytelenek nyúlni? Bátor vagyok t. ház interpellátiómat a ministerelnök úrhoz mint belügyministerhez következőkben felolvasni. (Olvassa az interpellatiot) Interpellate a t. ministerelnök s belügyminister úrhoz. Tekintve, hogy az 1868. évi november hó 5-én kelt rögtönbíróságot szabályozó rendelet a statáriumot az 1-ső czikkben csak azon esetben engedi, ha a rendes hatóságok nem képesek a gyakoribb rablásokat, rablógyilkolásokat és gyújtogatásokat megakadályozni. Tekintve, hogy ugyanazon rendelet 1. §., valamint a 2. és 3. czikk félremagyarázhatlan szavai szerint statáriumnak csak akkor van helye, ha az illető törvényhatóság a rögtönbíráskodási engedélyért folyamodik. Tekintve, hogy a Pozsonymegye területén előforduló sajnálatra méltó zavargások megfékezésére és a rendnek rögtöni helyreállítására a rendes hatóságok tökéletesen s teljes mértékben elegendőknek nyilvánultak. Tekintve, hogy Pozsonymegye a rögtönbíróságot nem kérvényezte, hogy Pozsonymegye arról, vajjon a rögtönbiróság szükséges-e, vagy nem, nem is lett megkérdezve, tisztelettel kérdést intézek a t. ministerelnök úr mint belügyministerhez: vájjon miféle s kinek informácziója nyomán vélte a rögtönbíróságot Pozsonymegye területére elrendelendőnek, illetőleg annak kihirdetését a kir. biztos megítéléseiére bízandónak? Tekintve továbbá, hogy ezen rendbontó és sajnos zavargások mélyebben gyökerező okok, jelesen hazánknak közgazdasági állapotaira s erre vonatkozó több rendbeli törvényes intézkedésekre vezethetők viszsza: kérdést intézek a t. minister úrhoz, vájjon szándékozik-e javaslatokat a törvényhozás elé terjeszteni, melyek biztonságot nyújtanak, hogy az ily sajnos rendzavarások nem fognak ismétlődni, s a mennyiben felmerülnének, azoknak megfékezése ily rendkívüli, a rendes törvényes eljárást felfüggesztő rendszabály nélkül eszközöltethető? Elnök: Közöltetni fog az interpellate a miniszterelnök úrral. Most következik Ónody Géza képviselő úr interpellátiójának előterjesztése.

34 Ónody Géza: T. ház! A világhírűvé lett tisza-eszlári bünpörben elkövetett ügyészi visszaélésekre vonatkozólag interpellatiot szándékozom előterjeszteni a t. igazságügyminister úrhoz. Közbeszéd tárgyát képezi és a sajtóban is többször különösen a „Függetlenség” czímű hírlap szeptember 28-iki számában bővebben szellőztetve lett azon hír, hogy a tisza-eszlári bűnügyben az ügyészi teendők vezetésével megbízott Havas Imre, pestvidéki törvényszéki ügyész, a vizsgálóbíró ellen bizonyos Karancsay nevű fogházőrt rábeszélésekkel és fenyegetésekkel hamis tanúságtételre erőltetett, mely miatt ellene a nyíregyházi törvényszéknél a bűnfeljelentés megtétetett és az a bűnvád megindítása végett a nyíregyházi királyi ügyészséghez át is tétetett. Ezen hír mindez ideig meg nem czáfoltatván, azon alapos feltevésre enged következtetni, hogy az annak tárgyát képező visszaélés csakugyan megtörtént; azon esetben pedig, ha csakugyan megtörtént, a nevezett kir. ügyész a büntető törvénykönyvnek 12-ik fejezete 222. szakaszának büntethetősége alá esik. Ezen szakasz világosan rendeli: „A ki mást bűnvádi ügyben hamis tanúságra rábírni törekszik, három évig terjedhető börtönnel büntetendő.” Minthogy pedig ezen jogsértés elkövetése nemcsak az említett törvényben foglalt következményeket vonja maga után, hanem tekintve azt, hogy az egy világhírű, úgyszólván az európai művelt közvéleményt érdeklő bűnper tárgyában történt és ezáltal igazságszolgáltatásunkra a külföld előtt könnyen homályt vethet, nézetem, hogy az ilyen visszaélés után ezen hivatalnok továbbra az ügyészi teendőket ugyanezen bűnperben semmi szín alatt nem vezetheti. (Igaz! Úgy van szélső balfelől.) Az ügyésznek, ki hivatalát lelkiismerettel betölteni köteles, a bűntény felderítése körül lett volna kötelessége és hivatása a jogszolgáltatásnak segédkezet nyújtani, nem pedig hamis tanúságtételre erőltetéssel a vizsgálóbírót compromittálni, ártatlanok üldözését és büntetését czélba venni. Egyébiránt t. ház, az ilyen visszaélések a tisza-eszlári bűnperben nem önmagoktól keletkeztek. Én azokat egyes-egyedül magának Magyarország állami főügyésze, Kozma Sándor úr ott tanúsított magatartásának tulajdonítom. Engedje meg t. ház, hogy állításomat kötelességemhez képest indokoljam. (Halljuk! Halljuk!) Tény az, hogy midőn az állami főügyész úr nyíregyházán megjelent, ottani magántársaságokban is, a nélkül, hogy alkalma lett volna a periratokba betekinteni, mert azok akkor a Tisza-Eszláron levő vizsgáló bírónál voltak, a börtönben ülő sakterek és vádlott bünszövetségeseik ártatlansága mellett vitatkozott. Ezzel mintegy főügyészi méltóságával ellenkezőleg, már előre a bíróság magatartásának praejudicált. Ha tehát azon vádlottak az állami ügyész úr szerint már előre is 'ártatlanok, mi lehet természetesebb következménye az ilyen nyilatkozatnak, mint az, hogy a subalteruus királyi ügyész által is ártatlanoknak tartassanak, már csak a következetesség és a harmónia szempontjából is, ha mindjárt e czélból a hivatalos túlbuzgóság határa a fogházőr hamis tanúskodásáig terjesztetnék is ki. Az is tény t. ház, hogy az állami főügyész úr Nyíregyházán 4 napig történt időzése után, midőn Tisza-Eszláron megjelent, s ott a vizs-

35 gálóbíróval első ízben találkozott, mindjárt ezen első találkozása alkalmával kijelentette a vizsgálóbírónak, hogy ő jövőben semminemű további elf ugatásokhoz hozzá nem járul. Én azt hiszem t. ház, hogy egy ilyen nyilatkozat az állami főügyész szájából egyértelmű a vizsgálat megakasztásával, sőt egyrészről nyílt vezénylet a bűnpalástolásnak további üzelmeire és mesterfogásaira, másrészről titkos szózat a vizsgálatnak új irányba való terelésére, mely méltó visszhangját a hamis tanúskodásra való kényszerítésben találja fel. (Élénk helyeslés.) Továbbá tény az, hogy Kozma Sándor főügyész úr Farkas Gábor eszlári biró előtt azon nézetének adott kifejezést, hogy ő nem hiszi, mintha azon pórleányt, Solymosi Esztert a zsidók ölték volna meg, és ugyanakkor állította, hogy ő tudja, hogy az egészet 5-6 úr csinálta. – Szóról-szóra idéztem a főügyész úr szavait. Ha tehát a főügyész úr már akkor tudta, hogy Solymosi Eszter meggyilkoltatásában 5-6 úr a bűnös, ellenben a sakterok és bűnrészességgel vádolt szövetségeseik ártatlanok, csodálatos, hogy az állami főügyész úr a helyett, hogy a bűnösöket megnevezte volna, hallgatásával inkább maga magát is a bűnrészesség gyanúja alá veti, (Élénk derültség és helyeslés a szélső baloldalon.) és alkalmat nyújt önmaga ellen felidézni a büntető törvénykönyv 230. §-át, mely rendeli. . . (Halljuk í a szélső baloldalon.) Nagyon komoly dolog ez t. ház, és valóban megérdemli a figyelmet. (Halljuk! a szélső baloldalon.) A 250. §. azt rendeli, hogy „a ki olyan tények vagy bizonyítékok tudomásával bir, melyektől ártatlanul vizsgálat alá vont egyénnek felmentése, – vagy ártatlanul elitéltnek kiszabadulása függ, és azokat akár az illetővel vagy hozzátartozóival, akár az illető hatósággal nem tudatja, –- ámbár azt magának, hozzátartozóinak, vagy más ártatlan személynek veszélyeztetése nélkül megtehette volna, – vétséget követ el, és három évig terjedhető fogházzal büntetendő.” Az állami főügyész úr inkább fölidézte önmagára e törvénynek alkalmazhatóságát, semhogy megnevezte volna a bűnösöket. Azonkívül, hogy ily állítással a főügyész úr önmagát dönti veszélybe, még azon gyanúra is jogos alapot szolgáltat, hogy a tisza-eszlári bűnperben czélbavett hamis tanúzásra talán épen ezen 5-6 úr ellen volna szükség. Végül t. ház, szintén mint tényt el nem mulaszthatom felemlíteni, hogy a főügyész úr ugyancsak a tisza-eszlári bíróhoz azon kérdést intézte – szóról-szóra fogom idézni, – (olvassa): „Ha az eszláriak elhiszik, hogy Solymosy Esztert a zsidók ölték meg, hogyan van, hogy Tisza-Eszláron minden zsidót agyon nem ütöttek?” Ez kérem izgatásnak is beillik. (Élénk derültség és helyeslés a szélsőbalon. Halljuk! a szélső baloldalon.) De én t. ház, azon tiszteletnél fogva, melylyel Magyarország állami főügyésze iránt viseltetem, nem akarom ezt az ő szájából izgatásnak tekinteni, hanem egyszerű kíváncsiságnak, a mire én a feleletet bátor leszek neki megadni. Tehát Tisza-Eszláron azért nem ütik agyon a zsidókat, mert ott bevárják egész nyugodtan, hogy az állami főügyész úr és a zsidók hogyan ütik agyon a törvényt, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Már magának a főügyész úrnak mindezen nyilatkozataiból kitetsző magatartása nézetem szerint elég gyúanyagot szolgáltat arra, hogy a po-

36 zsonyi zavargáshoz hasonló dolgok ismétlődjenek. S itt engedelmet kérek, hogy Mocsáry Lajos t. képviselő úrnak tegnapi interpellatiójában előhozott egy kifejezésére némi rövid reflexiót tegyek. Ugyanis azt állította, hogy sem a mozgalmat, sem a zavargásokat szükségeseknek és czélszerüeknek nem tartja. Én valóban szerfelett csodálkozom azon, hogy a t. képviselő úr, ki oly sok év óta küzd Magyarország önállósága és függetlensége érdekében, nem látja szükségesnek azon corruptio ellen a mozgalmat, mely corruptio épen a mi pártunk közjogi küzdelmét meddővé teszi. S z a l a y Imre (közbeszól) Hiszen ő s e szereti a zsidókat. (Hoszszantartó élénk derültség.) Ónody Géza: Hegedűs Sándor t. képviselő úrnak mai napon előterjesztett interpellatiójából egy fényes arany igazságot tanultam meg, t. i., hogy a tudomány szabadon mozog és mozogni fog. Mindannak daczára is, hogy a tudomány szabadon mozog és mozogni fog, valóban igen érdekesnek tartanám, hogyha Magyarország főügyésze, Kozma Sándor úr az igazságügyminister úrnak felvilágosítást nyújtana, hogy ő magas állásában az igazságszeretetnek miféle nyomós aranyérvei következtében érzi magát indíttatva efféle nyilatkozatokkal az állami főhatalom és a polgári társadalom benne helyezett bizalmának továbbra is megfelelni? – A főügyész úrnak meggondolatlanul és tapintatlanul kiejtett nyilatkozatai nemcsak törvénytiszteletlenséget tanúsítanak, hanem mint kifejtettem, egyúttal a megsértett jog védelme helyett épen a megsértett jog védelmével ellentétes visszaélésekre alkalmul szolgáltak és visszhangra találtak az ügyészi teendők vezetésével megbízott királyi ügyésznél. Az illető ügyész úr nem mint azt a közvádlói feladatnak megfelelő kötelességérzet magával hozta volna, a sértett jogrend védelmére kelt, hanem hivatásával visszaélve, a bíróságot compromittálta, a büntető törvényekbe ütköző utón és módon hamis bizonyítékok beszerzésére tett kísérlettel. Mindezeknél fogva tekintettel arra, hogy e jogsértések az igazságszolgáltatás terén valóságos garázdálkodásokat képeznek, tekintettel Elnök: Kérem a képviselő urat, e kifejezést a parlamentben nem szokták használni. (Mozgás balfelől, helyeslés jobbfelől.) Ó n o d y Géza: Tekintettel, hogy a hivatalos hatalom czége alatt elkövetett visszaélés nemcsak a polgárok jogérzetét sérti, hanem az épen felszínen levő zsidókérdésben a polgárokat könnyen a tettlegességek terére ingerelheti, és végül tekintettel, hogy ily visszaélések megengedése egyértelmű volna a bírói függetlenség terrorizálásával, és ez által a müveit világ előtt nemcsak igazságszolgáltatásunk megbízhatósága discreditáltatnék, hanem az alkotmányban proclamait személy és jogbiztonság nagy elve is illuzóriussá válnék, mindezeknél fogva kérdem: (Olvassa.) Interpellatió a t. igazságügyminister úrhoz. Van-e tudomása az igazságügyminister úrnak a „Függetlenség” czímű lap több számában is szellőztetett azon körülményről, hogy a tisza-eszlári bűnperben az illetékes nyíregyházi kir. ügyészség mellőzésével, az ügyészi teendők vezetésére kiküldött Havas Imre, pestvidéki törvényszéki kir. ügyész alárendelt közeget a vizsgálóbíró ellen hamis tanúság tevésére erőltetett?

37 Ha van tudomása, tett-e intézkedéseket arra nézve, hogy a közvádlói tiszttel ily módon visszaélő ügyész addig is, míg az igazságszolgáltatás rendes folyamán felelősségre vonatnék, ezen bűnper ügyészi teendőinek további vezetésétől felmentessék? Elnök: Az i n t e r p e l l a t i o közöltetni fog az igazságügyminister úrral. C s e r n á t o n i L a j o s a ház türelmetlensége s az elnök és több képviselő ismételt közbeszólásai által félbeszakított indokolás mellett intézi még a belügyministerhez következő zsidóbarát-interpelláczióját: „Tekintettel azon bujtogatásokra, melyek az úgynevezett tisza-eszlári ügygyei azonosították magokat, és tekintettel a köztudomású tényekre, melyek szerint ama bujtogatások a tisza-eszlári ügyben elfogottaknak ügyvédei ellen is fordultak, sőt az államügyészség működésének gyanúsításával is folytonosan a népérzelem felizgatására törnek: kérdem a t. belügyér urat, olyannak tartja-e Nyíregyházát, hogy ott a vádoltak védelmének teljes szabadsága és az igazságszolgáltatás részrehajlatlan méltósága biztosak lehetnek a bujtogatások által zaklatott szenvedélyek minden kitörésétől?” T i s z a K á l m á n ministerelnök: T. képviselőház! (Halljuk!) A három interpellatio közül, mely beadatott, egyik igen t. barátomhoz az igazságügyministerhez lévén intézve, ö arra bizonyosan meg fogja adni annak idejében a választ. Arra tehát én ki nem terjeszkedem. Azonban kérem a t. ház engedélyét arra, hogy a másik két interpellátióra felelhessek, annyival inkább, mert aligha lesz szerencsém a holnapi ülésben jelen lehetni, és a választ tovább halasztani magam részéről nem tartanám helyesnek. (Halljuk! Halljuk!) Válaszom egyébiránt igen rövid lehet, mert Simonyi Iván képviselő úrnak interpellátiója főbb vonásaiban ismétlése Mocsáry képviselő úr tegnapi interpellationának. A képviselő úr ugyanis először azt kérdi, hogy miféle és kinek informácziója nyomán vélte a rögtönitélő bíróságot a belügyminister Pozsonymegye területére elrendelhetőnek, illetőleg annak kihirdetését a kormánybiztos tetszésére bizandónak? Én t. ház, ez irányban elmondottam nézetemet, és most ismétlem azt, hogy én azt hittem s azt tartom, és azt fogom tartani mindig, hogy midőn valamely területen oly jelek mutatkoznak, a melyekből a közbiztonság esetleges nagyobb megzavarására lehet következtetni, kötelesség az ott helyben levő hatóságot abba a helyzetbe hozni, hogy a veszély beálltakor minden néven nevezendő eszköz rendelkezésére legyen. Ez sem rendelettel, sem törvénynyel nem ellenkezik. De az, hogy kinek tanácsára, kinek felszólítására tettem azt, nézetem szerint, kérdés tárgyát nem is képezheti; mert akár önmagamtól, akár mások tanácsára tettem, a felelősség érte egyesegyedül engem illet. Nem keresek mentséget abban, hogy talán valaki más tanácsolta, nem hiszem felelősségemet nagyobbnak, ha azt mondom, hogy saját megítélésem s elhatározásomból tettem. (Helyeslés.) És méltóztassék megengedni, azon theoria, melyet ma ismét hallottam, hogy soha semmi viszonyok között, egy törvényhatóság kérése nélkül, vagy menjünk tovább, belenyugvása nélkül nem lehet rögtönitélő bíróságot elrendelni, hova vezetne? Hát azt hiszik önök, hogy Magyarország kormánya, bárkikből álljon az, elnézhetné azt, hogy ha történetesen egyik-másik törvényhatóság magistrátusa vagy közönsége, maga is rokonszenvezvén egy akkor talán megindított mozgalommal, nem akarná

38 az eszközöket annak elnyomására: elnézhetné, hogy akkor azon törvényhatóság kebelében működhessenek, kik? tudományos theoriák hirdetői? nem, gyilkosok, rablógyilkosok és gyújtogatok. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Méltóztassanak elhinni, a szabadság nagy eszméjét nem jól választott téren védik akkor, mikor kizárólag ilyenekről van szó, mint a melyekről azon statáriumi rendeletben szó volt és szó lehetett. (Helyeslés.) Én csak egyben igazítom még helyre a képviselő úrnak tegnapi nyilatkozatomra felhozott állítását, melyben azt mondta, hogy én azt nyilvánítottam, hogy ha a ház szavazatával ellenem döntene, majd jöhet ide más a ki máskép fog eljárni. Ezt én nem nyilvánítottam. De igenis azt mondottam és mondom, hogy én a míg itt leszek, ép oly szigorral és úgy fogok eljárni e kérdésben, mint most. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Mondtam azt is, hogy ha a ház ellenem döntene, természetesen másnak fogok helyt adni; de azt, hogy más máskép fog eljárni, nem mondottam és nem is tehetem fel. Mert nem hiszek Magyarországban oly kormányt, mely meg bírná engedni, hogy egyesek által félrevezetett tömegek az ország akármelyik részének lakói vagyon és személybiztonságát veszélyeztessék és az országnak magának évtizedek hosszú során át és nehéz időkben megtartott jó hírnevét megbélyegezzék. (Élénk helyeslés.) És kölönösnek tartom, – hogy egy perczre én is a zsidóügyet karoljam fel, – hogy épen azon oldalról, én is ismétlem, hogy távolról sem azonosítom azon t. párt minden tagjait ezen nézettel, de épen azon oldalról halljuk ezen támadásokat, halljuk az egész fajt és felekezetet gyanúsító nyilatkozatokat, mely oldal másfelől – mint az mellesleg ma is történt, – Magyarország függetlenségének, önállóságának, az 1848|49-iki eszmék zászlóvivőjéül szerepel. Uraim! egy lélegzet alatt szabadelvűnek, szabadságszeretőnek lenni és ugyanazon egy lélegzet alatt egy az országban levő fajt, vagy felekezetet vogelfrei-nak deklarálni, ez együtt meg nem fér. (Helyeslés jobb felöl. Nagy mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) Én tehát t. ház! a statáriumra vonatkozólag nem ismétlem azt, a mit tegnap mondottam, s ez alkalommal semmi mást, sem egyebet nem fogok mondani, nem is mondhatok, megmondottam a dolgot úgy, a mint volt, tegnap. Azt is kérdezi a képviselő úr második kérdésében, hogy tekintve továbbá, hogy ezen rendbontó és sajnos zavargások mélyebben meggyökerezett okokra, jelesen hazánk közgazdasági állapotaira és erre vonatkozó több rendbeli intézkedésekre vezethetők vissza, kérdést intéz a ministerelnökhöz: váljon szándékozik-e oly javaslatokat a törvényhozás elé terjeszteni, melyek biztosítékot nyújtanak, hogy ily sajnos rendzavarások nem fognak ismétlődni, és a mennyiben fölmerülnének, azoknak megfékezése ily rendkívüli, a rendes, törvényes eljárást felfüggesztő rendszabályok nélkül eszközölhető lesz? Hát t. ház, hogy a képviselő úr miket ért azon törvényjavaslatok alatt, azt természetesen nem tudom; ismerem az agrár kérdés iránt némely nézeteit, melyeknek legnagyobb részében, ha jól emlékszem, nem osztoztam és nem osztozom. Azon irányban tehát törvényjavaslatokat nem ígérhetek. De hogy igyekeztünk, a mennyire törvényhozásilag lehetséges e bajokkal szemben is intézkedni, mutatja épen az, hogy ugyanazon javaslatokat, melyeket a képviselő úr, mint monda, már évek óta sürgetett, mint legközelebb tárgyalandókat volt szerencsém jelezni, megem-

39 litvén az uzsora-, a házassági (Értsd: z s i d ó házassági, a miből nem kérünk. – Szerk.) törvényt és ipartörvényt. (Igaz! Úgy van! jobbfelöl.) Ezek azon javaslatok, melyek egyrészt a közgazdasági, másrészt pedig a sociális téren odahatnak, és vannak hivatva odahatni, hogy ily események többé elő ne fordulhassanak. (Igaz! Úgy van! jobbfelől. Ellenmondások a szélsőbalon.) V e r h o v a y Gyula (közbeszól:) Hiszen ez is zsidókérdés! T i s z a K á l m á n ministerelnök: A t. képviselő urak tetszenek maguknak abban, hogy minduntalan belekiáltják egyik másik állításba, hogy ez is zsidókérdés. (Zaj. Halljuk!) De hát uraim, nem lehet Magyarországon ez időszerűit törvényt hozni, mely ne vonatkozzék ugyanegy időben keresztény kérdésre és zsidókérdésre is; (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) mert vannak ez országnak egyformán keresztény és zsidó lakói, következőleg minden törvényhozási ügy keresztény és zsidó ügy is. (Igaz! Úgy van! jobbfelől. Nyugtalanság a szélsőbalon.) Azonban t. ház, a mi azt illeti, hogy ilyen esetek ismétlődése ellen szándékozom-e törvényt alkotni, megmondom őszintén: addig, a míg azon hitben élek, hogy a ma meglevő törvényes módokkal – mert rendkívüli bár, de törvényes mód a statárium is, – eleget tehetek kötelességemnek, nem szándékozom; de biztosíthatom a t. képviselő urat, hogy a mi remélem, nem fog bekövetkezni, – ha azon szomorú meggyőződésre jönnék, hogy ezen törvényekkel nem felelhetek a személy és vagyon biztonságról, akkor igenis fogok törvényt proponálni és fogok gondoskodni arról, hogy abban azután a szükséges eszközök nekem, ha nem nekem, másnak – megadassanak. De én kívánom, és remélem a t. képviselő úr velem együtt kívánja, hogy erre szükség ne legyen. Ha hatni akar arra, hogy a zavarok meg ne történjenek, méltóztassék egy kissé meggondolni: vannak bizonyos dolgok, melyeket – meglehet, sőt hiszem, ez esetben azon szándék nélkül, hogy ilyen eredményekre vezessenek, – hirdetnek mindennnap egyes emberek; de azután ezen eljárás idézi mégis elő azon mozgalmat, a melyet önmagok is elítélnek. És méltassa figyelmére a t. ház, hogy igenis első perczben ez zsidóügy; de méltóztassék meghinni, ha ez első lépést e mozgalom megtette, jön utánna a másik lépés, a mely azután a vagyontalanok ügye a vagyonosak ellen, a mely többé azután nem zsidóügy. (Élénk helyeslés jobbfelől. Mozgás a szélső balon.) A t. képviselő úr felhozta beszédében, hogy készen van reá, hogy őt izgatással fogom vádolni. Nem fogom. De bocsásson meg, ha valaki folytonosan azt mondja, a mit a t. képviselő úr ma itt is mondott, hogy minden bajainknak oka a földbirtokviszonyok rósz rendezettsége; ő ezt évek óta sürgeti, ha ez így marad, el kell pusztulni a magyar fajnak, de ezt nem lehet megcsinálni, mert a zsidók ellenzik, ha ezt mindennap beszéli, azon kisebb vagy nagyobb földbirtokosoknak, kiknek bajai vannak; ha azt nap-nap után magyarázza valaki, kivált azon népnek, a mely a' miveltség alantibb fokán áll, hogy ezen csak úgy kell segíteni, de a zsidók miatt nem lehet: hogy ez izgatás volna, azt nem mondom, de hogy eredményében izgatásra vezet, azt mindenki el fogja ismerni. (Helyeslés jobbfelöl.) T. házi Ismétlem tehát, hogy Simonyi képviselő úrnak egyéb választ, mint amit adtam, nem adhatok, majd kérni fogom, hogy méltóztessék ezt tudomásul venni. (Helyeslés.)

40 Most röviden Csernátony képviselő úr kérdésére válaszolok: Én t. képviselő ház erre természetesen igazságszolgáltatási szempontból nem válaszolhatok. Az igazságszolgáltatás érdekei mit követelnek, az nem tartozik hatáskörömbe, annak megvan törvényben meghatározott fóruma. De nyilatkozhatom igen is mint belügyminister. (Halljuk!) Erre csak azt mondhatom, hogy a Tisza Eszlár vidékén levő népnek eléggé el nem ismerhető, amint szoktuk mondani: az ő jobbjain túlmenő jó lelkülete és belátása még eddig semmi okot nem ád arra, hogy ez iránt kétségben legyünk. De merem állítani azt is, hogy akár fog ez tetszeni akár nem, ha az igazságszolgáltatás érdeke azt fogja kívánni, hogy az eljárás ott fejeztessék be, s ha sikerülne is a nép hangulatát olyanná tenni, mely az eljárás szabadságát veszélyeztethetné: lesz gondom rá, hogy ez ne sikerüljön; mert van még hatalom, a mely minden ilyen törekvést meggátolhat. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Elnök: T. ház! A minister elnök úr két interpellation válaszolt: egyik Simonyi Iván, másik a Csernátony képviselő úré: a gyakorlat eddig mindig az volt, hogy az illető képviselő uraknak, ha kívánták, joguk volt a határozat kimondása előtt szólani. S i m o n y i Iván: T. képviselőház! Keni kívántam volna válaszommal élni, ha a t. ministerelnök úr egy pár nehéz vádat nem emelt volna ellenem és elvtársaim ellen, a melyeket ha hallgatással mellőznék, a vádaknak igazat adni látszanám. Pozsonynyal határos, sok tekintetben a lakosságot illetőleg, legalább a zsidókérdésre nézve hasonló viszonyokban van Mosonymegye. Ott két ezerén túl megy azok száma, kik az uzsorától kifosztva Amerikába vándoroltak. Ezért t. ház nem tartotta senki érdemesnek akár egy akár két biztost vagy statáriumot kirendelni; hanem mert Pozsonyban sajnos zavargások történtek, melyekben emberélet istennek hála nem veszett el, a megyét két biztossal és statáriummal szerencséltették meg. Ha valami t. uraim, ezen körülmény mutatja, hogy itt az ideje, hogy ezen hatalom ellen, mely az országban uralkodik a parlament formáinak közepette és a parlament felett, hogy ezen hatalom ellen sikra szálljunk. A t. ministerelnök úr ismételve mondta, hogy sajnálja, miszerint ezen padok soraiból a vallás- és fajgyűlölet lángja szíttatik. T. ház! Nem tartozom azok közé, a kik szégyenlik bevallani programmjukat, még is ezen – bocsánatot kérek – vádak ellen kötelességem hangosan tiltakozni; mi reagálunk a zsidó uralom ellen, mi reagálunk azok ellen, a kik az ország pénzintézeteit kezükben tartják, azok ellen, a kik monopolizálják a vasúti összeköttetési hálózatokat és a kik oly döntő faktorok a consumtio és munka felett. Mi reagálunk azok ellen, kik a sajtót befolyásuk alatt tartják, még a hivatalost is, %és a kiknek befolyásuk alatt áll magának a háznak legnagyobb része, söt maga a t. kormány is. (Élénk derültség jobbfelől. Úgy van! a szélső baloldalon.) Én t. ház nem tartozom azok közé, a kik azt hinnék, hogy ha a zsidót agyonütjük vagy Palaestinába küldjük, akkor mind e bajnak vége lesz. De én azt kívánom, hogy a nem- zsidók is consolidálódjanak, kívánom a suum cuique-t, kívánom hogy a földbirtokos és a földműves osztály megtarthassa ősi birtokát, hogy az iparos megkereshesse kenyerét. Így

41 és ez által akarom én a zsidókérdést megoldani. Tény az, hogy azok ellen, kik itt lehetetlenné teszik és tették 14 év óta a kérdés megoldását, ezek ellen küzdök. Én nem faj vagy vallásgyűlölet folytán küzdök a jogegyenlőség és a vallásszabadság nevében, küzdök a valódi egyenlőség és szabadságért, az egyik osztálynak terrorismusa ellen. Még csak egyet kívánok megjegyezni. A t. ministerelnök úr azt mondta, hogy a zsidók után következni fognak a vagyonosok, hogy következni fog a socialismus kérdése. Hát t. ház, Németország még nem a politikai desperádok hazája, hanem hazája az igen türelmes népnek. Hát ennek a Németországnak kormánya miért nem lát a zsidókérdésben sociális veszélyt? Sociális veszélyek fenyegetnek? Igenis fenforog, be fog következni a sociális veszély! Hogyha egyszer az iparos a szegény munkás sorsára sülyed, hogyha a földmivelő proletárrá válik, hogyha a corruptio folytonosan terjed és a társadalom megmételyeztetik és consolidálására kilátás nincs. Be fog következni a sociális veszély, főleg ha a népnek nincs szellentyűje, nincs fóruma, hol panaszait alkalmazza. Akkor előttünk fog állani a socialismus veszélye, és akkor a felelősséget azokra hárítom, a kik ezen kérdésnek törvényes megoldását akadályozzák. Miután még a t. ministerelnök úr nem figyelmezett arra, hogy a törvénynek betűje nem engedi meg azt, hogy a megye kívánsága vagy beleegyezése nélkül alkalmaztathassék statárium; miután a t. ministerelnök úr nem is reflektált arra, hogy a kihágások, amint maga nevezte, elegendő okot adtak volna a rögtönítélő bíróság elrendelésére; miután ez veszélyes praecedenst tartalmazna, mert lehet, hogy egy pár bérencz suhancz felbérelhető egypár ablaknak beverésére és egy boltnak feltörésére, hogy aztán hazánk többi vidékeire is statárium alkalmaztassák. Hátha más zajongóbb megyékben, a hol kevesebb a vagyonbiztonság, mint Pozsonyban, hasonló zavargások törnek ki, bátor vagyok a t. ministerelnök úrtól kérdezni, hogy vájjon hány ilyen statáriális charta biancát fog készen tartani és az alispánokhoz elküldeni? Uraim, egy lépés az ilyen eljárást ól mint a t. ministerelnök úr nyíltan ki is mondta, provisorium az alkotmány felfüggesztésére. Önökre bízom: arra felelni, hogy kiért és miért „hinc illae lachrymae”?! Én igen jól ismerem t. ház az ország hangulatát és talán némileg ezen t. ház tagjait is. Én tudom, hogy Önök szívükben nagy többségben igazat adnak nekem. (Élénk ellenmondás és mozgás a jobb oldalon.) Én tudom t. ház, hogy nagyon is gyönge az én szavam, csekély az én tekintélyem, hogy Önöket arra bírjam, hogy beszédem folytán a választ tudomásul ne vegyék. Bátor vagyok részemről azt hangsúlyozni, hogy legalább részünkről e tekintetben bizalmi kérdést nem csinálnánk. Napirendre tűzethetik e kérdés, és alkalmuk lesz bizalmukat a miniszterelnök úr irányában kimutatni. (Zaj a jobb oldalon.) Mikor folytonosan minden alkalommal még ily akadémikus tárgyalásnál is felvetjük a bizalmi kérdést, csupa strategizálással, csupa taktikázással agyon strategizálják, agyon taktikázzák ezt a szegény országot. Engedjék azon szerény kérést intéznem, hogy kövessék most az egyszer – fentartva későbbre a bizalmi kérdést – szivük sugallatát, (Élénk mozgás a jobboldalon.) és velem együtt ne vegyék tudomásul a ministerelnök úr válaszát. T i s z a Kálmán, ministerelnök: T. képviselőház! (Halljuk!) Nem kívánok a szólás jogával élni, csak annyit legyen szabad megjegyeznem,

42 hogy nem tartom helyesnek, nemcsak azt mondom, hogy nem indokolt, de nem tartom helyesnek azon felfogást, mintha a ház egyik vagy másik oldalán ülők nem szívök sugallatát követnék szavazatukban. (Helyeslés jobb felől.) Ilyen vádakkal egymás ellen élni nem lehet helyes eljárás. Kérem pedig válaszom tudomásul vételét, nem mint bizalmi kérdést, de oly értelemben, hogy az általam elmondottakat, hitem szerint, bármely kormány legalább is ily mérvben követni fogná. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a ministerelnök úrnak mint belügyministernek Simonyi Iván képviselő úr interpellatiójára adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Felkiáltások: Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik a választ tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház többsége tudomássul vette a választ. Elnök: Kérdem a t. házat, méltóztatik-e ministerelnök úrnak mint belügyministernek Csernátony képviselő úr interpellatiójára adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Tudomásul vesszük!) Azt hiszem kijelenthetem, hogy a válasz tudomásul vétetik. Igazságügyminister úr kíván szólni. Ρ a u 1 e r T i v a d a r igazságügyminister: T. képviselőház! Ónody képviselő úr hozzám kérdést intézett. Az egyik az, hogy van-e tudomásom arról, hogy a tisza-eszlári ügyben akir. főügyész által kiküldött kir. ügyész arról vádoltatik, hogy Karancsay József börtönőrt hamis tanúzásra indítani igyekezett, törekedett volna? és másodszor, ha ez így van, hogy én ezen kir. ügyészt a tisza-eszlári ügynek további vezetésével megbízhatónak tartom-e? A t. képviselő urnák ezen két kérdésére röviden válaszolok. Tudomásom van hivatalos jelentésekből arról, hogy a tisza-eszlári ügynek tárgyalására a kir. főügyész által kiküldött kir. ügyész azzal vádoltatik, hogy Karancsay József börtönőrt tanúzásra, ellenkezőleg azon állításaival, melyeket ő a vizsgálóbíró előtt tett, indítani törekedett. Van erről tudomásom, hogy ezzel vádoltatik, van arról tudomásom, hogy ezen ügy annak rendje szerint a kir. főügyésznek a szükséges további intézkedések végett kiadatott. Épen ezen törvényes intézkedések lefolyásától függ mindaz ami aztán még teendő; és amit én szükségesnek és czélszerűnek fogok aztán tartani, a mennyiben az hatáskörömhöz tartozik, azt tenni el nem mulasztandom. Előbb azonban, mint a dolog törvényszerű lefolyása be nem fejeztetett, én a vádról ítéletet mondani egyátalán feljogosítva és hivatva nem érzem magamat. (Általános helyeslés.) Kérem a t. házat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. Elnök: Méltóztatik a t. ház az igazságügyminister úr válaszát tudomásul venni? (Igen!) Azt tartom, a ház tudomásul veszi a választ.

Két nyilatkozat. Ε füzetek szerkesztője a „Függetlenség” f. hó 5-ki s illetőleg 8-ki számaiban a következő két nyilatkozatot tette közzé: Nyilatkozat. A „Pester Lloyd” mai száma megemlékezve Rohrer Viktor vasmegyei németújvári kerületi képviselőnek, az országgyűlés első ülésszaka alatt a képviselőházban kifejtett s hazaszerte ismert működése fölött nemrég választói elé terjesztett beszámolójáról, elmondja, hogy „Rohrer kép-

43 viselő a vasmegyei németújvári kerületet képviseli, a mely kerület I st ó ez y k e r ü l e t é h e z , a rumi k e r ü l e t h e z l e g k ö z e l e b b f e k s z i k . ” Közli azután a „Lloyd” Rohrernak a zsidókérdés tárgyában tett enuncziáczióját, a mely szerinte a megjelent számos zsidó és n e m-z s i d ó választók részéről élénk tetszésre talált. Rohrer a „Pester Lloyd” közleménye szerint beszélt „az úgynevezett zsidókérdésről, helyesebben mondva, zsidóheczczről”, (a mi ezen képviselő úr eszejárása szerint persze egy és ugyanazon dolog lenne,) a mely „utálatraméltó eszme néhány betegen gondolkodó állhatatlan individuumnak az agyvelejében gyökeret vert”; s másutt ismét azt mondja Rohrer úr, hogy „még képviselők is vannak, a kik szent hivatásukhoz hűtlenekké léve, az ország törvényhozásából akarják ama mozgalmat előidézni.” Hát én ezen provokáczióra részemről kijelentem, miszerint az, hogy mi légyen Rohrer Viktor képviselő úrnak a nézete valamely közkérdés fölött, s legyen ez akár a zsidókérdés, reám nézve, de úgy hiszem a nagy közönségre nézve is felettébb közönyös dolog. De felettébb közönyös dolog az én választókerületemre nézve is, a mely nem is l e g k ö z e lebb – mint a „Pester Lloyd” pfiffikus ábrázattal megjegyzi, – hanem 5-6 mértföldnyire esik Rohrer úr kerületétől, a kinek választói előtt elmondott n é m e t mondókáját, az én rumi kerületem választói már csak azért sem értenék meg, mert a rumi kerület választői (a zsidók kivételével) egytől-egyig tősgyökeres m a g y a r o k . Hogy Rohrer urat mi indította ezen ellenem intézett provokáczióra, azt Rohrer úr tudja. Le g j o b b a n tudja ezt azonban Rohrer Viktor képviselő úrnak exczellencziás nagybácsija, Szabó Miklós budapesti királyi ítélő táblai elnök úr. Csakhogy a most már ekszelencziás Szabó Miklós királyi táblai elnök úr egy dolgot felejtett ki számításából, s ez az, hogy ma már nem a hajdani „ b a l t a v á r i i d ő k ” járják. Budapest, október 4. Istóczy Győző. B u d a p e s t , okt. 7. Rohrer Viktor úrnak a „Függetlenség” mai számában közzétett rövid válaszára, a melynek diplomácziai összetákolására a családi haditanácsnak két napra volt szüksége, – én is röviden válaszolok. Hogy miként szokott Rohrer úrnak egynémelyhez idő szerint hatalmas hozzátartozója részéről a per mopsz s a per tripsz dolgozás végbemenni, a fölött tán már a közel jövőben lesz alkalmam, s ha a szükség úgy hozza magival, fogok is bővebben nyilatkozni. Egyébiránt annak az embernek, a ki politikai ellenfeleiről, sőt képviselőtársairól úgy nyilatkozik, hogy ezen „beteges gondolkozású, állhatatlan individuumok agyvelejében egy utálatraméltó eszme (t i. a zsidókérdés) vert gyökeret”, s hogy az ily képviselők „szent hivatásukhoz hűtlenekké lettek”: mondom, annak az embernek nem való a szájába másokat arra oktatni akarni, hogy mi az a „mások véleménye iránt való ildomos tisztelet.” S felülrá még ugyanaz az ember hiába bízza egy, – némely hozzátartozói s ezek csatlósai által z s i d ó érdekben s ezzel egyúttal sajátszerű módon c s a l á d i érdekben is réges-régóta húzgált, s legújabban a változatosság kedvéért ő általa megtámadott képviselőnek az eljárását „teljes lelki nyugodtsággal a józan gondolkozóknak ítéletére.” _________________________________________ Istóczy Győző.

Hangok a vidékről. – Nyílt levelek a szerkesztőhöz. – Szatmármegye. Tisztelt képviselő úr! – Örömmel szemlélem, hogy a zsidóellenes mozgalom hazánkban oly gyorsan terjed; bizonyítéka ez a nemzet életrevalóságának, midőn csak egy ébresztő szózatra van szüksége, hogy közönyéből, hamvaiból Phönixként új életre keljen. – De még nagyobb lelki örömömre szolgál a nép példás magaviselete, midőn daczára, hogy mindent tud, lát és hall, legszebb rendben a törvényes korlátok közt marad; ennek rövid magyarázata, hogy feltétlen bizalommal viseltetnek a nép érdekeit képviselő férfiakhoz. A drezdai congresszuson létrejött manifestumnak minden egyes betűje tiszta igazság, mert a XIX-ik század csak úgy nevezhető a haladás századának, ha a zsidószellem babonás tévelygéseivel véglegesen kiszoríttatik, s ez korunk legnagyobb vívmánya leend. A képviselőház jelen ülésszaka talán hivatva lesz megoldani a zsidókérdést; de csak úgy lehetne teljes győzelemre számítani, ha sok oly lelkes honfi találkoznék ott mint képviselő úr, úgyszinte Ónody és Simonyi képviselő urak; csüggedetlen kitartással utat törni kétségkívül nehéz feladat, a kezdett pályán már könnyítve lesz az utókornak a haladás. Király-Daróczon. Körrey Etelka. Szatmárvidék. (A közlemény vége.)

Július hó 5-kén Szatmáron voltam országos vásáron, s a vásártéren szemtanuja voltam többek között magam is, midőn egy zsidó suhancz az edényesek árui közt kullogva, egyik edényárustól a fazékba helyezett pénzét elkörmölte s azzal futásnak eredt. A vásári közönségnek azonban sikerült az edényes kiáltására a tolvaj suhanczot elfogni, ki tettét nem tagadhatván, zsebébe nyúlt, s onnan 60 krt kivéve azt az edényesnek odaadta. De az edényes a 60 krral nem akart megelégedni, kijelentette, hogy a fazékban több pénz is volt, s követelte a zsidótól, hogy a többit is adja neki vissza. A fiú belé is nyúlt zsebébe s kivett onnan egypár forintost.... midőn egyszerre az ártatlanok felett őrködő isteni gondviselés képében hirtelen – tanquam Deus ex machina ott terem a tömeg között R. ... d nevű hírhedt izraelita, s a suhanczot – mielőtt az a többi pénzt a meglopott edényesnek visszaadta volna, – karjánál fogva megragadván, a meglepett tömeg közül kilódította, ki aztán a jó alkalmat használva, a tett színhelyéről szerencsésen elinalt. Ekkor Szatmármegye legtekintélyesebb földbirtokosainak egyike, ki távolabbról szemmel tartotta a jelenetet, kinek nevét azonban e helyütt kénytelen vagyok elhallgatni, R–d „úr” elé állva, kérdőre vonta őt: hogy merte a tolvajnak pártját fogni? hogy merte a károst kielégittetésében meggátolni, s főképen a tolvajt – a helyett, hogy inkább a hatóság kezébe szolgáltatta volna, – szabadon bocsátani, hogy merte a hatóságot megakadályozni abban, hogy a valószínűleg másoknál is elkövetett hasonnemű tolvajlásokat kideríthesse? – s azt kérdezte tőle: váljon hajlandó lesz-e már most a káros követelését a megszöktetett tolvaj helyett megfizetni?

45 Ekkor történt azon módfelett nevetséges eset, hogy R–d „úr” – tiltakozva ezen „illetéktelen” beavatkozás ellen, – azt kérdezte gőgös orrhangon, de ékes szemita jargonnal Szatmármegye egyik legelőkelőbb, a legszélesebb körben ismert s köztiszteletben álló földbirtokosától: „Mit akharja thülem az ór, thodja az ór khi vadjokh én?” Ily kérdésre az illető földbirtokos nem volt elkészülve, elmosolyogta magát, s csak annyit felelt rá, hogy mint „ember”-nek nem kíváncsi nevére, de mint tolvaj-patronusnak mégis szeretné tudni a nevét, – aztán egy megvető tekintetet vetvén R–d úr külső mivoltára, szótlanul eltávozott. Ez esetnél tény. hogy a zsidó suhancz lopott, de hiszen kereszténytől lopott, s ezt nem tiltja, sőt tényleg megengedi a talmud; tény, hogy egy „thekintélyes hazaphi” pártját fogta a tolvaj zsidó suhancznak; de hiszen a nyomorult csak vallási „szent” könyveik utasítását követte; midőn tehát kérdőre vonták, ártatlanul volt üldözésnek kitéve, már pedig minden b e c s ü l e t e s z s i d ó (?) köteles pártját fogni veszedelembe került csordabeli társának, s kötelessége öt a veszélyből mind e n á r o n kiszabadítani, nehogy a talmuddal homlokegyenest ellenkező álami törvények ítéletet mondjanak Izrael ártatlan fia felett, aki semmivel sem vétkezett nagyobbat, mint hogy követte a magyar kormány engedelméből szabadon árult és nyilvánosan tanított talmud vallás-erkölcsi tanításait; s ha egy „illetéktelen” beavatkozó goj az ily jólelkű szabaditót emberbaráti működéséért még kérdőre vonni merészli, nem joggal kérdezheti-e tőle a jólelkű szabadító, hogy: „Nű, mit akharja thülem az ór, thodja az ór, khi vadjokh én?” Uraim! ez a helyzet valóban nagyon nevetséges, – de ... de . . . tarthatatlan is! Vasgyúró.

Tolnamegyéből. Több évtizeddel ezelőtt létezett ugyan uzsora-törvény, de ez a keresztényekre nézve egyátaljában felesleges volt már azért is, mert a pénzkereslet nem volt' oly általános mint ma, és ha egyik keresztény a másiknak – kötelezvény nélkül, csupán csak kézcsapásra és becsületszóra – kölcsönzött egy pár forintot, egyiknek sem jutott soha eszébe a törvényes kamatnál többet követelni, vagy pláne csalni. Nagyobb kölcsönzött összegeknél, melyeket akkoriban is csak a zsidónál lehetett kapni, már szintén létezett uzsora, de csak titkon. Bekövetkezett aztán a zsidók arany korszaka, t. i. az az idő, mikor kiki vehetett kamatot, amennyit csak kaphatott; – e szabadalommal lépést tartottak az országra mért elemi csapások, és általános lett a szükség és pénzkereslet; – ezen időben a lelketlen uzsorások dicsekedtek azzal, hogy ennek vagy annak 120-140% kamatra kölcsönöztek pénzt, sőt azt bíróilag be is tábláztatták. Tehát az az átkozott, vakon született egy pár év tette a zsidókat gazdagokká, a földbirtokosokat s általában az egész alsóbb osztályt koldusokká. Későn bár, de ismét kellett azután újabb uzsoratörvényt alkotni, – de nincsen nagy köszönet benne, mert a váltók ki vannak véve, az

46

uzsorának tágas tér maradt, a többi között csak egy esetet akarok elmondani. Egy Baum Ferencz nevű ember múlt évben szeptember hóban egy tölgyfa-hajót bérelt, hogy azon részint saját vett borait, részint pedig több társakkal összeállva, azok borait is Bácskába eladás végett elszállítsa. – A hajó megvolt már rakva, de útiköltségre is volt szükség, a nélkül útnak indulni nem lehet; – ment tehát minden ismerőséhez, de nem kaphatott pénzt. Végre valami F. D. nevű ismeretes lelketlen zsidó uzsoráshoz került és kért tőle 200 frtot, de csak egy hóra, míg borát eladja; – a zsidó adott is neki, de oly feltétel alatt, hogy neje és ő egy 250 írtról kiállított váltót írjanak alá. – Hiszen ez mégis borzasztó sok kamat, egy hóra 50 frt válaszolt szegény; de mit volt tenni: vagy a bort a hajóból kirakni és hazaszállítani, vagy a váltót aláírni, tehát utóbbira határozta el magát; – a zsidó pedig, mikor a pénzt leolvasta, figyelmeztette B. Ferenczet, hogy a pénzt pontosan a lejárat kor fizesse ám vissza, mert különben váltóját óvatoltatni fogja. A szegény ember hitte, hogy pontos fizető fog lenni; de borát csak 6 hét alatt tudta eladni; – a zsidó ennélfogva a váltót óvatoltatta, és még 13 frt óvatolási költséget is okozott; – tehát a szegény ember 6 hétre 200 frt után 50 frt kamatot, mi egy évre 300%-ot tesz ki – és még azon felül 13 frt költséggel együtt – tartozását lefizette, – ez tény!! Léteznek tehát még most is oly nyúzók, daczára az uzsorát korlátozó törvénynek. – Ez a zsidó, a zsidók leggonoszabbika, legaljasabbika, vampyr módjára szívja a keresztények vérét és vagyonát; valóságos Isten ostora e vidékre. Falu helyeken a zsidók az uzsorának más módját kezdik. – Ha valami szegény ember hozzájuk fordul 10-20 forintért, azt mondja a zsidó, „adok, ha kend ad nekem szüretkor kamat fejében 6-12 akó csemegét”, – hiszen ez 3-6 akó szinbor és ha csak 4 frtjával adná el akaját, 12-24 frtot tesz ki, tehát több mint tartozása. A zsidó jól tudván, hogy a szegény ember nem kap senkitől sem pénzt, nagy hetykén elküldi, mondván: „Ő csak barátságból ád neki pénzt, menjen máshova,” – Végre csak megköttetik az egyezség; kénytelen a szegény ember vele. Épen úgy tesz a falusi zsidó lisztkereskedő, – ád szegény embernek lisztet aratásig, ad neki annyit, amennyit vagyonára adni lehet, a szegény ember megveszi tőle, mert élni kell. a gyermekek éheznek; – de aztán, ha az aratás megjön, a szegény ember sírva nézi, hogy a zsidó zsákja telik, ő neki annyia sem marad, miből egy kis gúnyát vehetne, meg adóját fizethetné, akkor ismét elölről kezd a zsidónál adósságot csinálni jövő aratásig. Dolgozott szegény egész éven át, s mikor fáradságának gyümölcsét kellene élvezni, a zsidó viszi el a termést. – Szántott, vetett, szüretelt, a zsidó viszi el a bort. Véghetetlen nagy nyomor van, de különösen faluhelyeken, – ezt csak az tudja, ki köztük lakik és velük érintkezik. Uram, szabadíts meg minket!! Egy emberbarát.

47 Barsmegye (Nagy-Sarló.) Szólaljon meg általunk végre valahára Barsmegye is. A hosszú hallgatás és fel nem szólalás után Ítélve, azt gondolhatta volna a világ, hogy nekünk nincsenek is zsidaink; pedig dehogy nincsenek, van biz itt is ezen gonosz fajtából. Ezt bizonyítja a „12 röpirat”-nak július 15-ki füzete is. a mely két eclatans és valóságon alapuló istentelen esetet közöl. Úgy látszik, hogy a tisza-eszlári égbekiáltó bűntény lassanként leoldja rólunk azon „csendes terrorizmus” békóit, a melyeket a zsidók kiszámíthatlan raffineriája és dölyfös elbizakodott szemtelensége reánk vert, s a melyhez hasonlót a keresztény ember – még ha oly hunczut lenne is, – megteremteni nem képes. Itt küldöm a „Barsmegyei Hirlap” 9-ik számát. Méltóztassék a tekintetes szerkesztőségnek ebből, illetőleg „Képek a garami járásból” czímű czikkéből ítéletet mondani a zsidók garázdálkodásáról Barsmegyében. Hogy azonban a nagy közönség ne gondolja, hogy ezen kegyetlen zsidó gazdálkodásnak egyedül csak a mi szegény de különben derék tót atyánkfiai vannak kitéve oda fent a garami járásban, – hazafiúi kötelességemnek ismertem, a tisztelt szerkesztőségnek a következő esetet további közlés végett becses tudomására hozni, a mely annál érdekesebb, mert a hivatalos jegyzőkönyv megvan és a gaztettben szereplő zsidók megnevezhetek. Ugyanis van itt nálunk valami G–wald Salamon nevezetű, uzsoráskodásáról s ezzel öszszekötött gonoszságáról ismeretes zsidó, a ki Alsó-Pél községet már teljesen tönkre tette. Ε zsidó gaztetteinek igazi megnevezésére, a melyek által gyorsan meggazdagodott, az összes nemzetek szótárában hiába fogunk keresni illő kifejezést. Ezen zsidó alsó-péli két Lavko testvérnek kölcsön adott 100 frtot hat hónap múlva esedékes váltóra, de ezen összeghez a fél évi kamatot azaz 35 mond harminczöt forintot o. é. hozzáiratta. a váltó tehát 135 azaz egyszáz harminczöt frtról lett kiállítva Midőn a pénzlefizetés ideje közelgett, a szegény paraszt emberek összeszedtek 15 szapu búzát s azt Lévára vitték slárusitás végett azon szándékkal, hogy ennek árából a 135 frt adósságot törlesztendik. Lévára érkezvén, alighogy helyet foglaltak, ott terem előttük a szörny G–wald Salamon alakjában, s követeli a búzát. Lavko testvérek egész illemmel visszafeleltek: hogy igenis övé lesz a búza, ha annak ára iránt megalkusznak. Ezen beszéd közben a zsidó a búzával megrakott szekeret a magtár felé tereítette, s útközben a 15 szapu búza ára iránt valahogy megalkudtak. Midőn a búzának a zsákokból való kiürítésére került a sor, Lavko testvérek kezdtek számítani, s midőn már a zsákokból oly mennyiség lett kiürítve, hogy a tőke vagyis 100 frt ki volt fizetve, akkor az egyik testvér elkiáltja: „No a tőke már ki van fizetve, most következik a kamat.” Ürítették tehát tovább a zsákokat. Midőn mindennek vége volt, megtették a felszámolást, minek folytán Lavko testvéreknek a visszafizetett tőke és 70% kamat lefizetése után még 28 frt készpénzben járt volna. Ezen összeget a zsidó Lavkó testvéreknek kifizetni nem akarta, úgy, hogy kénytelenek voltak ügyüket a bíróság elébe vinni, itt azonban czélt nem értek az illetékességi kérdés miatt. Midőn N.-Sarlóban a járási szolgabíróságnál jelentkeztek, ezt meghallá Jandáki János adóvégrehajtó, a ki tüzetes tudomást szerezvén az ügy állásáról, azt jegyzőkönyvileg felvette azon szándékkal, hogy azt Aranyos-Mardthra a kir. adófelügyelőséghez felterjesztendő. De neszét vették

48 ennek a mindig éber zsidók, s G–wald betegeskedés ürügye alatt Jandákinál meg nem jelenhetvén, megjelent helyette S–tzer Leo az ottani megyei orvos, – tehát „dakterleben”, – s minden kitelhető módon iparkodott Jandákit kapaczitálni, hogy ez a jegyzőkönyvet ne terjeszsze fel, mondván: „Hiszen én már leszidtam G–waldot, hogy minek tesz ilyen ostobaságokat s egyébként majd barátságosan fogjuk mi a dolgot kiegyenlíteni,” s ezzel Jandákitól távozott. Délután megjelent G–waldné s minden módon iparkodott Jandákival megértetni, hogy a felvett jegyzőkönyvet felterjeszteni felesleges munka lenne, s békés úton óhajtván a dolgot kiegyenlíteni, a felvett jegyzőkönyvre fordított fáradság fejében 10 frtot átnyújtott Jandákinak, a ki a 10 frtot csak azon esetre tartotta elfogadhatónak, ha az átadás tanúk jelenlétében történik, mire a zsidónő ráállott. Jandáki akkor beszólítván 2 tanút, azok előtt az egész esetet elmondotta a zsidónő minden ellenvetése nélkül. A jegyzőkönyv lezárása után a zsidónőhöz fordulván, monda: „No most már haza mehet G–waldné, tudja meg, hogy a jegyzőkönyvek most már a 10 frttal megbővítve fognak menni Ar.-Maróthra; mire a Rüffkhe borzasztóan lecsüggesztett orral s telve bámulattal egy adóvégrehajtó ügyessége és becsületessége felett távozott. Hiteles kútfőből tudjuk, hogy a Lavko testvérek G–wald zsidótól a kérdéses 28 frtot már megkapták és a 135 frtról szóló váltót is, Jandáki működése folytán. A jegyzőkönyvek már az adófelügyelőségnél vannak, s hinni akarjuk, hogy e hivatal azokat kellőleg felhasználandja; első sorban is elvárjuk, hogy G–walddal mint uzsorással az államkincstár javára elbánjék, másod sorban pedig elvárjuk, hogy G–waldnét mint vesztegetőt, az államügyészségnél bepanaszolja s a jegyzőkönyveket ezen hivatalnak a bűnvádi kereset megindítása végett átadja. Megjegyezzük, hogy a derék becsületes Jandáki János adóvégrehajtó, kiszolgált magyar huszár, a ki még itt is megmutatta, hogy a jelenlegi szomorú idők között is, a zsidókkal mint jelen korunk legnagyobb hatalmával szemben, valóságos hős! – Éljen!! Van itt több uzsorás is, különösen egy R. nevezetű, de erről majd máskor. Nagy-Sallai

12 RÖPIRAT. III. évfolyam

Budapest 1882. november 15. II. füzet.

A zsidó esküje a bíróságok előtt. Három van ami szemtelen: Az eb a négylábúak között, a kakas a tollasok között, és Izrael a népek között. Talmud. Tr. Beza. 25.1.

Peres ügyekben a hatóságok előtt, az igazság kiderítésének végső, legfőbb és legfontosabb motívuma az eskü. Kétes esetekben ez dönt. Az odaítélt és letett eskü van hivatva eloszlatni az illető bíró kétségét. Ez azon alap, melyre ítéletét építi. Az eskü a lelkiismeret szava, a lelkiismeretet pedig neveli, idomítja, és sugalmazza a v a l l á s e r k ö l c s . A valláserkölcs, az egyéni életnek eme világító oszlopa, az emberi társadalomnak díszes fundamentuma; mert az emberiség azon nagyobb részénél, melynek helyzete és körülményei nem adhatják meg a szélesebb látkört, a műveltségi állapot nem emelkedhetik oda mindenkinél egyformán, hogy a dolgok állását, az ezekből folyó kötelezettségeket bizonyos emelkedettebb magaslatról szemlélve szabályozhatná és intézhetné cselekedeit, hanem egyszerűen a jó és rósz közt való különbségnek tudatában a tiszta valláserkölcs légkörében képződött jó lelkiismeret azt súgja: t e d d a jót, a bűnt k e r ü l d ; és így az egyforma alapokon nyugvó erkölcsökre épült emberi társadalomban nem z a v a r t a t i k m e g az e g y e n s ú l y . Kétes esetekben mindenkor biztosan kideríthető az igazság, mert annak útjába nem szór szándékosan akadályokat a tévutakon bujkáló gonoszság. Az igazságszolgáltatás keretében az e g y f o r m a eskü csak ugyanazon elvek és alapokon nyugvó valláserkölcsök légkörében felnőtt és élő társadalom egyedei közt lehet érvényes és döntő. A zsidó esküje – mert kereszténytársadalom-ellenes erkölcstanán alapszik, – a törvény előtt, kereszténynyel szemben, már el nem fogadható, és különös vaksággal verte meg a népek és nemzetek Istene azt a törvényhozást, mely ezt törvényesnek ismerte el;

2

mert ez, mint a zsidó telhetetlenség gyalázatos eszköze, egymagában képes megdönteni az emberiségnek világszabadság elérésére irányzott munkálkodását, egymagában képes feldúlni az erkölcsi lények tökéletesbülés után való törekvéseit, egymagában képes felforgatni a keresztény társadalmat, s aláásni annak megszentelt alapjait. Nemsokára két ezer éve lesz annak, hogy a mozaismus nagy reformátorának magasztos tana átalakította a világot, midőn az általa alapított s z e r e t e t v a l l á s á n a k dicsfénye beragyogta azt s jótékony melegével életre ébresztette, táplálta és növelte a czivilizácziót, az emberiség boldogításának eme főtényezőjét. Hogy a csaknem két évezred számot tesz az emberiség életében, bizonyítja a történelem, bizonyítja a h a l a d á s , melyet a keresztény" czivilizáczió korunkig felmutathat azon népek és nemzetek közt, melyek annak melegén nőttek fel; s mily különös, mily bámulatos, hogy ugyanezen idő leforgása alatt a zsidóság, mely saját bűnei miatt a keresztény népek és nemzetek közt is elszórtan él és élősködik, nem v á l t o z o t t s e m m i t . Most is olyan, mint mikor az ó-szövetségben jeleseit megkövezte, forró olajba főzte, oroszlánok vermébe vetette, s egyik legnagyobb jóltebőjének, nagy tudósának, prófétájának, ki őt a fogságból kiszabadította, új hazába vezérelte, M ó z e s n e k már nem engedte meg, hogy az „Ígéret földére” léphessen most is olyan, mint mikor megfeszítette Krisztust magát, a világ megváltóját. Mert a zsidó neologizmus semmi más, mint csupa csalás és ámítás! Port szórnak vele a világ szemébe, hogy csak feltegyék felölök a haladásra való képességet. Hazugság, képmutatás az egész! Ez parányit sem különbözik a neologizmus az orthodoxiától, csak látszólag külsőleg más, csak abban különbözik, hogy ez v u k l i t hord amaz pedig levágta füle mellől, hanem azért viseli belülről! Nos!? Ott van a tisza-eszlári zsidó r i t u á l i s g y i l k o s s á g , az ártatlan keresztény leányka vérének vétele! mely világra szóló bűntett midőn a sok közül napfényre jött, nem mozdult-e meg úgyszólván az egész világ összes zsidósága a gonosztevő gyilkosok megmentésére?! S ezen mozgalomban észleltünk-e különbséget orthodox és neológ zsidó közt? Nem! „Egy mindnyájáért, s mindnyája egyért!” Sírokat raboltak meg, díjakat tűztek, hullákat úsztattak a Tiszán közös költségen, közös erővel és egyetértéssel, csakhogy az igazságszolgáltatást tévútra vezessék, gátolják, bonyolítsák, vagy éppen lehetetlenné tegyék! Tehát ez a bitang nyomorult népfaj, mely úgyszólván dédelgetve parazitáskodik saját testünkön, két ezer év leforgása alatt nem változott semmit, mert változni nem akar, s nem is tud, arra képtelenné

3

teszik gyalázatos hagyományai, melyek világuralommal kecsegtetik, képtelenné teszi talmudja, mely csak őt tartja embernek, az „isten választott népének,” s mint ilyen, lássuk, mi a l a p o k o n s hogyan dolgozik esküjével a hatóságok előtt? A talmud szerint „az i z r a e l i t á n a k s z a b a d a g o j i m o n i g a z t a l a n s á g o t e l k ö v e t n i ; m e r t írva v a g y o n , ne légy i g a z s á g t a l a n f e l e b a r á t o d i r á n t , hol n i n c s m o n d v a : ne légy i g a z s á g t a l a n a goj i r á n y á b a n ” . (Tr. Sanh. f .51. 1. Tos.) „A goj m e g r a b l á s a meg v a n e n g e d v e . ” (Baba. m. f. 11 1. 2.) A tudós P f e f f e r k o r n tehát semmit sem túloz a zsidókról, midőn így ír: „A keresztények tulajdona, a talmud szerint gazdátlan jószág, mint a tenger homokja; a legelső, ki hatalmába keriti, –jogos birtokos.” (Dissert. phil. p. 11.) „Ha nem volna z s i d ó , – mondja a talmud, – nem volna áldás a f ö l d ö n ” (Tr. Jebam f. 63. 1.) „és v a l a m i n t e l é b b v a l ó k az e m b e r e k az á l l a t o k n á l : úgy a z s i d ó k a föld t ö b b i n é p e i n é l . ” (Zeror.h.f. 101. 2 ) Sőt „az i d e g e n (t. i. nem-zsidó) m a g v a b a r o m mag.” Mármost, ha a zsidó azt hiszi, és az a meggyőződése, hogy csupán csak ő az Isten képére teremtett ember, a nem-zsidó, az „idegen” (nochrim) pedig olyan á l l a t f é l e v a l a m i , tehát ha a zsidó meggyilkolta a nem-zsidót, a keresztényt, s ez a hatóság elé kerül, a zsidó tanú mindenkor leteszi az esküt a hatóság előtt, hogy a gyilkos zsidó nem g y i l k o l t m e g s e n k i t , mert magában azt gondolja: b a r m o t g y i l k o l t meg. Még hozzá, mikor a talmud szerint (Tr. Aboda. 3. f. 26. 2.) „ i g a z s á g o s c s e l e k e d e t az e r e t n e k e t s a j á t k e z ű l.e g k i v é g e z n i . ” – „Ki az i s t e n t e l e n e k n e k v é r é t o n t j a , á l d o z a t o t m u t a t be i s t e n n e k . ” (Jalk. Schim.f. 245 ad Pent. és Bemidb. r. f, 21. f. 229. 2 ) Éppen mint Tisza-Eszláron is történt. Tehát még hozzá istenes dolgot is követ el, ha keresztényt gyilkol! Leteszi az esküt hamisan, ha kell tízszer is egymásután, mert lelkiismerete, vallásos meggyőződése a zsidónak az, hogy az egész világ ő érette van teremtve, a mit abból a nem-zsidó bír, az azt csak bitorolja, tehát vallásos meggyőződése parancsolja, hogy a legelső alkalmat megragadja arra, miszerint a más által bitorlott vagyont csalással vagy bármi úton-módon magáévá tegye. Mármost, ha a zsidó birtokot vett a kereszténytől, de az árát ki nem fizette s ezért perbe fogatik, m i n d e n a g g o d a l o m nélkül l e t e s z i az e s k ü t h a m i s a n , gondolva magában,

4

hogy hát miért is fizetne ő azért, a mi voltaképen az övé, az ő tulajdona volt már a világ teremtetése óta!? Ε tekintetben való okulásul s mintegy bátorításul maga a talmud hoz fel példákat a legtekintélyesebb rabbinusokról. Mint például A k i b a is esküt tett le, de szívében hozzá gondolta, hogy é rv én y tel en. (Tr. Katla f. 18. 2.) Az eskünek gondolatban való megsemmisítése elvül mondatik ki a talmudban a rabbinusok által, valahányszor az embert „kényszerítik” esküdni. (Schulen, a. jore d. n. 232 §. 12 14) És így biztos lehet bármiféle keresztény hatóság, hogy a k é n y s z e r örve alatt zsidótól valódi esküt nem nyer soha, valahányszor saját – vagy hitsorsosa java azt úgy kívánja a keresztény fél ellenében, sőt még arra sem érzi magát kötelezve, hogy igazat mondjon; mert erős meggyőződése az, hogy az engesztelés nagy napján m i n d e n b ű n e i k , még a legsúlyosabbak is, hát a hamis e s k ü k is megbocsáttatnak. Erről tanúskodik a zsidók engesztelés-ünnepi szertartásában előforduló különös imájok, mely így szól: „Minden fogadalom és kötelezettség, minden büntetés és eskü, melyet az engesztelés jelen ünnepétől a következőig esküszünk, fogadunk és elvállalunk, feloldva, elengedve, megsemmisítve, erőtlen és érvénytelen legyen. Fogadalmaink ne legyenek fogadalmak, és e s k ü v é s e i n k ne l e g y e n e k e s k ü v é s e k . ” (Machsor. Prag. f. 91. a.) A zsidónak, az általa isteninek tartott rabbinismus rendszere palástja alatt is, a hatóságok előtt letett esküjére nézve erős meggyőződése, hogy helyesen cselekszik, sőt kötelességét teljesíti, ha bármilyen esküjét gondolatban megsemmisíti, mint Aki b a rabbi, a „második Mózes” is a legtágabb e l m e b e l i f e n t a r t á s s a l (reservatio mentalis) megesküdött mindenkor, ha kívántatott, de mellette az e l l e n k e z ő t g o n d o l t a magában. Sőt a zsidónak még a borzasztó átkokkal felcziczomázott zsinagógai esküje sem fogadható el valódinak a kereszténynyel s egyátalában a nem-zsidóval szemben: leteszi fontosabb esetekben ezt is akárháuyszor h a m i s a n , csak az ügy érdemelje meg a fáradságot, jó r e b a c h o t b i z t o s í t s o n ; hisz még az nap, ugyanazon rabbi, kinek kezébe azt letette, vagy bármely másik, – sőt szükség esetén három közönséges zsidó is f e l m e n t h e t i az al ól, épen úgy mint a közönséges polgári eskü alul. (Seph. mirv. gad f. 70. J.) Mit várhatunk azoktól, kik talmudjok tanúsága szerint azt hiszik, hogy maga az Isten is visszaélt esküjével akkor, midőn szerintük esküvel fogadta azt, hogy a pusztában tévelygő zsidók nem lesznek részesei az örök életnek, s később meg is bánta, és nem is

5

t a r t o t t a meg e s k ü j é t ! ? (Tr. Sanh. f. 110. 2.) Kik ráfogják istenökre, hogy Izrael valamelyik bölcse így hallotta őt sóhajtozni: Jaj nekem, ki old fel engem esküm alól?! (Tr. Baba. b. f. 74. 1.) s midőn ezt ama bizonyos bölcs rabbinus elbeszélte társainak, ezek szamárnak nevezték, hogy hát miért nem oldozta fel azonnal. (Tr. Baba. b. f. 74. J.) No de ha ezt tenni elmulasztotta is, létezik az ég és föld között egy hatalmas Mi nevű angyal, kinek meg van a hatalma Jehovát felmenteni minden esküje és fogadalma alul. (Meg. amukk. f. 1. 4.) Így aztán, mint a magyar példaszó mondja: „könnyű nekik,de nehéz a becsületes embernek;” mert kezdhetik a hamis esküvést újra, évről évre, és folytathatják egyik engesztelési ünneptől a másikig, ha érdekük úgy kívánja, csak hasznot lássanak belőle. Egynémely zsidó író annak bizonyításán erőlködik, hogy a letett eskü alul való feloldás ezen módozata csak azon elhamarkodott eskütételekre szorítkozik, melyek csak az eskütevőt magát, nem pedig másokat is illetnek. Ez azonban hazugság! „Qui se excusat, incusat”,s megtért zsidók is ezt csak „kopasz mentség”-nek nevezik; így S c h m i d t J á n o s , a megtért zsidó ugyancsak ráolvas volt hitsorsosaira, midőn nyilvánosságra hozza, hogy a talmudrabbinusok hatalmat tulajdonítanak maguknak még az istent is felmenteni esküje alul.” Hasonlókép nyilatkozik Β r e n t z (Rosenthal: Convertitenbilder 3.1.) és D r a c h is. (Lettre 2-e d'un rabbin Paris 1828. 82. k. 1.) A talmudrabbinismussal szaturált Judaismus előtt a christianismussal szemben nincs semmi szent a földhátán, a nap alatt, csali saját önérdeke. Ennek hajhászatában nincs előttük bűn, fertelem és aljas galádság, sőt a legirtózatosabb vétkek, gyilkosságok, fertőztetések, vadállatiasságok, melyeket a modern keresztény társadalom kigúnyolására, megbecstelenítésére, aláaknázására az ó-kor legsötétebb fanatizmusának kultusában és sötétségében mint prédaéhes hiénák űznek, – mindezek az ő szennyes lelkiismeretek előtt mint magasztos erények, isteneknek kedves cselekedetek tündökölnek, és szombatjok ünnepét fűszerezi, ha azok elkövetésének sikerével egymásnak Jehovájuk templomában dics e ke d h e tnek. (Brentz”Judenbalg” 21. 1.) Irtóztató, de egyszersmind elszomorító is, hogy ily fertőzött erkölcstannal telített pereputty a t ö r v é n y e k k e r e t é n belül i s a keresztény államokban á l l a m o t k é p e z h e t a keresztény társadalom megrontására, ez a törvényeket kijátszó, csaló, sáska had. Hisz ilyen fenésedett erkölcsökkel szennyezett „ p o l g á r t á r s sa1” szemben, a törvény előtt való egyenlőség folytán n i n c s bizt o s í t v a a k e r e s z t é n y e l e m n e k sem élete, sem va-

6

gyona, s így a Judaismus által meg van támadva az egész keresztény társadalom a maga összeségében, az államokat képező és fentartó productiv keresztény polgáraiban. Meg vannak támadva maguk az államok, s ha elejét nem vesszük, patkányok módjára rongálják meg annak alapjait, s ezen magasztos épület, melyet csaknem kétezer év buzgón törekvő munkája épített, össze fog dűlni, s romjai alá temeti a czivilizáczió összes eddigi vívmányait. Ekkor csakugyan elérkeznék az idő, melyben, mint az állatok, amaiglan is várva várt Messiás elérkezésére számítanak, a midőn talmudjok szerint a föld az ő s z á m u k r a kész k a l á c s o t és g y a p o t r u h á k a t fog t e r e m n i , s olyan b ú z a s z e m e ket, m e l y e k a k k o r á k l e s z n e k mint a l e g n a g y o b b ökör v e s é i ; (Tr. Kethub. f, 111. 2. és schabb. f. 30. 2.) s hogy a Messiás visszaállítja m a j d a zsidó királyságot, s z o l g á l n i fog n e k i k m i n d e n nép, h ó d o l n i m i n d e n k i r á l y ; (Tr. Schabb. f. 120. 1. - és Tr. Sanh. f. 88. 2. 99. 1.) mert ama b o l d o g i d ő b e n m i n d e n z s i d ó n a k 2800 szolgája (Jal. Schim ad. Is. f. 56. 4. n. 359. és Bêchai, i. f. 168. p. 37. és másutt.) és 310 v i l á g a l e s z . (Tr. Sanh. f. 101. 1.) H a n e m előbb ó r i á s i h a r c z f o g k i t ö r n i , m e l y b e n a n é p e k k é t h a r m a d a e l v é s z , ú g y h o g y a z s i d ó k n a k majd hét évi m u n k á b a kerül a z s á k m á n y u l e s e tt f e g y v e r e k e t e l é g e t n i . (Majene. Jesch. f 74. 4. és 76.1. továbbá Abart, maschm. J. f. 49. 1-3.) A „zsinagóga sasa” Majmonides (ad Tr. Schabb.i.h.) is hisz a zsidók világuralmában s azt mondja, hogy: I z r a e l régi e l l e n s é g e i n e k f o g a i 2*2 r ő f n y i r e n ő n e k ki majd akkor s z á j u k b ó l . (Oth. Akib. és Schin.) Mi n den n é p t ő l fog a M e s s i á s a j á n d é k o t e l f o g a d n i , csak a k e r e s z t é n y e k t ő l nem. (Tr. Pes. f. 118. 2. és több rabbi.) És a z s i d ó k , miután mi nden nemzeteknek kincse kezeikbe gyűl, mérhetlenül meggazdagodnak; kincstáruk akkora lesz, hogy 3000 s z a m á r f o g k í v á n t a t n i a k a p u k és l a k a t o k k u l c s a i n a k s z á l l í t á s ár a. (Tr. pes. f 119. és Tr. Sanh. f 110, továbbá Bêchai i. h p. 16 f. 62. 4.) Min d en nép f e l v e s z i majd a k k o r a z s i d ó v a l l á s t ; de a k e r e s z t é n y e k ezen k e g y e l e m n e k n e m l e s z n e k r é s z e s e i , h a n e m ki f o g n a k i r t a t n i az u t o l s ó i g , (Tr. Jebam. f. 24. 2. és Tr. Aboda. s. f. 3. 2. úgyszinte: Abarb. maschm. J. f. 6 5- és Bêchai i. h. 85. 3. és többen) m e r t az ö r d ö g t ő l s z á r m a z nak. (Zeror. ham. f. 125. 2.) Mindezekre talán azt mondja valaki, hogy ilyen szamárságokat csak az o r t h o d o x zsidók hisznek és remélnek, de már a neoló-

7

gok másként gondolkoznak stb.,s így majd kicsinyenként, idő multával el fognak enyészni ezen tanok, s velők együtt a reájok épített aljas zsidóuralmi szemtelen törekvések is. Ezeknek a kegyes szívü jó uraknak bátor vagyok becses figyelmükbe ajánlani, hogy a neológ C r é m i e u x , a párisi „Alliance Israélite universelle” egyik gyűlésén nem is olyan nagyon régen azt mondta nagy peczkesen, hogy: „ E g y új m e s s i á s i b i r o d a l o m nak, egy új J e r u z s á l e m n a k k e l l t á m a d n i a a c s á s z á rok és p á p á k h e l y é b e ! ” Továbbá a szinte neológ (Pláne kikeresztelkedett zsidó! – Szerk.) D i s r a e l i , – a volt angol ministerelnök is csak annyit mondott, hogy: „A t i s z t a v é r ű felsőbb z s i d ó f a j h i v a t v a v a n a z a g y v a v é r ű a l s ó b b európai emberfajokat kiirtani!” No lám! Tessék választani! Melyik szebb, melyik kedvesebb és kecsesebb?! A vuklis és kaftános orthodox, vagy a frakkos és glacékeztyűs neológ?.' Itt nincs v á l a s z t á s ! itt nincs különbség! Itt g y ö k e r e s k ú r á r a , i t t c s á s z á r v á g á s r a van szükség! Nemzetközileg mondassék ki, hogy a phylloxera vastatrix parazita zsidó fajzatot a keresztény társadalom kidobja útjából mint olyan akadályt, mely a világszabadságra való törekvésében gátolja, és rázza le testéről minden keresztény állam e g y ü t t e s e n és e g y s z e r r e ezeket az élősdi férgeket, ne hagyja általok tovább egy perczig se vérét szipolyozni! Csak n e m z e t k ö z i e g y ü t t e s e l h a t á r o z á s s a l lehet a b a j o n s e g í t e n i , mert egyes államok egyenként való törekvései kárba vesznek. Ha egy állam kiveri zsidóit területéről, beszürenkedik más országokba, s idő multával ezekből ismét vissza, mert a zsidó szemtelen; ha kidobod az ajtón, vissza megy az ablakon, és így az ellenük raló küzdés folytonos és szakadatlan lesz; pedig az idő drága, kár azt reájok pazarolni, mert kárba vész! Ki kell őket k e r g e t n i ő s i h a z á j o k b a ! Ha oly „ t i s z t a vérű f e l s ő b b faj,” mutassa meg mit tud, de saját erejéből. A l k o s s o n á l l a m o t a h í r e s ! Mutassa meg a keresztény világnak, hogy talmudja bűzös tüzénél sütkérezve, mint önálló állam, csakugyan bír küldetéssel a világegyetem zűrzavarában, s ha a christianismus útjában van, ragadjon fegyvert, mérkőzzék meg vele; ha „választott népe” az Istennek, majd megsegíti, és győzzön úgymint hősökhöz illik, a gyáva pereputty! majd szembe talál bennünket!

8

Mert ha tovább is úgy folytatjuk a harczot mint eddig, úgy egyenlőtlen f e g y v e r e k k e l k ü z d ü n k , s dicstelen harczot vívunk elJenök, még hozzá biztos veszteséggel, s ezt nem is szégyeljük bevallani, hogy t. i. a g a z s á g b a n n e m v a g y u n k k é p e s e k , de nem is a k a r u n k v e l ő k m é r k ő z n i ! Keresztény államok! Vessetek véget ennek az egyenlőtlen harcznak, mely a zsidó raffineria dögleletes barlangjából intézi ellenetek alattomos támadásait! Még most nem késő; de már itt az ideje! Úgy legyen! Keöd József.

Egy szó a nép érdekében. Kényelemszerető természetünkben fekszik nekünk magyaroknak, hogy a nagy fontosságúaknak elismert ügyek tekintetében is megelégszünk az agitatió azon kényelmes módjával, mely szerint egy pipa dohány s egy pohár bor mellett a velünk egy nézeten lévő egyszőrü elv- és érdektársainkkal megbeszéljük, megvitatjuk a fontos kérdést, s kicserélve a rokon keblekkel érzelmeinket azt hisszük, hogy immáron elég szolgálatot tettünk annak az ügynek. Az ellentáborban lévőket is megnyerni, azokat is meggyőzni nézeteink helyességéről, különösen pedig leszállani a nép alsó rétegeibe, hogy a jó ügynek ott is propagandát szerezzünk; hogy felvilágosító szavainkkal, meggyőző érveinkkel ott is meggyökereztetni segítsük a jónak, üdvösnek, korszerűnek fogalmát: ezt mi, magyarok, kényelmetlenek tartjuk, azért nem is cselekesszük, Így vagyunk a z s i d ó-k é r d é s s e l is. Ma már minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy az úgynevezett középosztály zöme egyértelmű álláspontot foglal el a zsidó kérdéssel szemben. Néhány különczködő, meg a zsidók zsebeibe temetett intelligens ember kivételével, az összes intelligenczia belátja azt, hogy a zsidó-uralom terjedése mily véghetetlen veszélylyel fenyegeti hazánkat; belátja, hogy a zsidók hatalmi állásának megingatása, a túlkapások megfékezése, szóval a zsidók által minden téren gyakorolt monopóliumnak megszüntetése érdekében okvetlenül és mielőbb kell tenni valamit. De míg a középosztály ily nézetet táplál, addig senki sem vagy nagyon kevesen gondolnak arra, hogy ideje volna már a köznépet is kiragadni a zsidó uralom rabbilincseiből, hogy alkalmat kellene nyújtani a népnek a zsidó gazságok, a zsidók csalásai megismerésére, s hogy ki kellene tanítani a zsidók által gyötört

9

népünket azon módokra, melyek által a zsidó-uralom alól szabadulhat. Mert uraim addig, míg a mi nehézkes parlamentáris viszonyaink közepette a zsidó-kérdést a magyar faj érdekeinek megfelelőleg törvényes utón megoldanunk sikerül, addig a zsidóság teljesen tönkre teheti úgy vagyonilag valamint szellemileg a nemzet zömét, a köznépet. Az uzsora és a pálinka, ez a két borzalmas fegyver a zsidók kezében, évről évre hatványozott mérvben teszi tönkre a népet, s míg kezébe koldusbotot ad, lelkébe a nemtelen, alacsony érzelmeket plántálja el. A zsidóság, mintegy érezve azt, hogy uralmának napjai megszámitvák, rohamosan igyekezik fölhasználni az időt népünk megrontására. A tudomány vívmányait is arra használja föl, hogy csalhasson; szolgáljon erre például legújabb tapasztalatimból a következő: Nálunk, szüretek alkalmával, két különböző must-mérő használtatik; egyik a klosterneuburgi, mely több, – másik a Wagnerféle, mely kevesebb fokra van osztva, úgy, hogy például azon must, mely a Wagner-féle must-mérőn 12 fok czukortartalmat mutat, a klosterneuburgival mérve 16 fokot fog mutatni. Persze, erről a különbségről a parasztgazdák mit sem tudnak, hiszen csak pár év óta hallják hírét ennek a szerszámnak, mióta t, i. a borvevő zsidók igen czélszerű eszköznek ismerték föl a kétféle must-mérőt a kisebb bortermelők megcsalására. Ezt a következő módon hajtják végre: Mojzsi zsidó elmegy Péter gazdához, aki az értelmesebb emberek sorába tartozik; megméri a mustot a klosterneuburgi mustmérővel, látja, hogy annak czukortartalma 16 fok, s ez alapon megalkuszik a termelővel hektoliterenként 7 frt 50 krban. Aztán elmegy József gazdához, a ki harmadik, negyedik szőlő-szomszédja Péternek; ott azonban már a Wagner-féle mérczét üti a mustba, mely természetesen csak 12 fokot mutat, s ígér József gazdának a mustért 6 frtot. József hivatkozik arra, hogy a zsidó Péter mustjáért 7 frt 50 krt fizetett s ő is annyit követel, mert – úgymond – szőlőik rendesen egyforma bort adnak, „Az nem igaz – mondja a zsidó nagyképűleg, – kérdezze csak meg kelmed Péter gazdát, annak a mustja 16 fok volt, a khendé meg, hiszen maga is látta, csak 12 fokot mutat, hogy adnék hát én ezért a rosz lőréért annyit mint a 16 fokú mustért adtam!” József meghökken, átsompolyog Péter szomszédjához, s miután attól értesül, hogy mustja 16 fokot mutatott, fejvakarva alkuszik meg a zsidóval 6 frtban, a zsidó pedig kezeit dörzsölve tovább ballag, hogy ezt az ügyes manővert máshol is ismételje. Ez csak egy példa a tisztességesebb fajtájú csalások sorából; de hány van ennél nagyobb gazság, olyan, melylyel a furfangos

10

zsidó lassanként mindenét elharácsolja a tudatlan, hiszékeny, becsületes magyar parasztnak. Vannak néplapjaink; ezeknek állana kötelességükben a népet a zsidó-furfang, a zsidó gazság tekintetében fölvilágosítani, s népünket, ama lapok olvasó közönségét, óvakodásra inteni. De valjon teszik-e? Dehogy teszik, hiszen azon lapok is részben zsidók által iratnak, vagy zsidó befolyás alatt állanak, s így ugyan hogy várhatnók az ily néplapoktól, hogy rendeltetésöknek megfelelve, a népet ez irányban is fölvilágosítsák, kitanítsák. Az értelmi osztály, istennek legyen hála, a tömérdek zsidó zsornál mellett mégis csak bír már néhány oly lappal, melyek a zsidó-kérdésben nyílt őszinteséggel szólanak úgy, miként nemzetünk érdekeit tekintve szólani kell. A „ 1 2 röpirat” rendkívüli szolgálatokat tett ez irányban; újabban a „Függetlenség” harczol a zsidó uralom ellenében; néhány vidéki lap is kilépett már a küzdtérre; ámde mindezen lapok részint a magasabb előfizetési ár, részint a miatt, mert czéljuknál fogva nem a nép gondolkodásához, kedélyvilágához alkalmazott tartalommal jelennek meg, nem igen jutnak el a köznép körébe, s nem terjeszthetik ott a felvilágosodás fényét; azok pedig, kik eme közlönyöket olvassák, többnyire nagyobb barátai a kényelemnek, hogysem fáradságot vennének maguknak, az idézett lapok által megállapított igazságokat a köznép között is terjeszteni. A köznép tudja, érzi, hogy a zsidó ártalmára van; látja, hogy a zsidó által lépten-nyomon kifosztatik, megcsalatik; de nem képes küzdeni a zsidó-raffineria láthatatlan, megfoghatatlan furfangjai ellen. S így mi természetesebb mint az, hogy ez a meggyötört nép aztán hajlandó a nyomasztó tehernek olyképeni lerázására, az évek során át eltűrni kényszerült fosztogatás oly módoni megtorlására, a mely jogállamban nem szabados, s mely módoknak alkalmazása által aztán csak terheit, bajait szaporítja. Ezeknél fogva a köznép érdekében véghetetlenül nagy fontosságúnak tartom s a zsidókérdés törvényes megoldása egyik helyes eszközeként ajánlom egy oly n é p l a p alapítását, mely népszerű nyelven írjon a zsidókérdésről a köznépnek; mely a nemzet zömét a zsidó-uralom veszélyességére figyelmeztesse, de egyszersmind és különösen kitanítsa a népet arra, hogy miként lehet józan észszel, előrelátással a zsidók által anyagi és szellemi romlásuk czéljából kivetett tőröket elkerülni, s a törvény által biztosított egyéni szabadság keretén belül mit kell tenni a népnek is azon czélból, hogy az erkölcsrontó s az anyagi tönkrejutás örvényébe sodró zsidó uralom terjedése meggátoltassák.

11

Egy ily néplap elterjedésének biztosítására kellene szerintem az utat egyengetni a nép között élő elvtársainknak addig is, míg az eszme, – melynek üdvös voltát elvtársaink közül tán senki sem vonandja kétségbe, – testet ölt és megvalósul. Igazmondó.

A kaposvári gyűlés. Az antisemitizmus Somogymegye lakosságának minden rétegében mély gyökeret vert. De ezzel még nem sokat mondtunk; hisz mély gyökeret vert az általában az egész magyar állam 15 millió ker. lakossága között. Csakhogy elvbarátaink a hazában részint alusznak, részint szepegnek: hol a zsidóktól hol a kormánytól, és semmit se c s e l e k e s z n e k . Pedig hát ne féljenek se a kormánytól se a zsidóktól. A kormánytól azért ne, mert, amint az alább ismertetendő kaposvári gyűlés lefolyása is igazolja, a d r e z d a i k o n g r e s s z u s b ó l a m a g y a r k o r m á n y is tanult: Kaposvárott már a tapolczai „douce violence-”t se alkalmazta. Ez is nagy haladás! Hogy pedig a zsidóktól nem kell félni, azt már elégszer megmagyaráztuk. Az e g é s z zsidóság olyan természetű, mint az e g y e s zsidó. Huzzd meg előtte magadat, és – szemtelenebb lesz a piaczi légynél; nézz erősen a szeme közé, vagy pláne mutass neki botot, és – kutya módra meghunyászkodik. Tehát a derék tapolczai kerületbeliek példája után indulva, a somogymegyeiek megmutatták, hogy se a kormánytól se a zsidóktól nem félnek, s hogy nem elég otthon pipaszó mellett antisemitá^kodni, hanem ki is kell lépni a tettek mezejére. Már szeptember 19-én tartatott Kaposvárott egy szűkebb körű értekezlet, a melyen a megjelent 22 hazafi egy nagy gyűlés összehívását határozta el. Az e gyűlésre, zárt levélboríték alatt szétküldött meghívó következőleg szólt: Tisztelt elvtárs! – Minden nagyobb szabású társadalmi s közéleti mozgalmat az általánosan érzett szükségesség felismerése és nyomása indit meg: az így megindult mozgalom elöl kitérni, vagy épen ellenirányban küzdést kísérleni nemcsak legtöbbször eredménytelen munka, de a társadalom, az emberiség ellen elkövetett bűnös cselekedet is. Napjainkban a keresztény társadalom, régi lidércz nyomás alul felszabadulva, egy ily nagyszabású mozgalmat indított meg, melynek czélja:

12 a keresztény társadalom ellen küzdő zsidóhatalom megfékezése s a társadalomnak keresztény szellem és erényekben való restaurálása. Mindannak, ki az emberiség komoly érdekeinek felismerésére kellő érzékkel és intelligentiával bír, be kell látnia azon imminens veszélyt, mely a zsidóság óriási arányokban növekvő hatalma és befolyásával az egész keresztény társadalmat fenyegeti. Ε veszély elől kitérni nem lehet: de mivel vallásunkat, erkölcseinket, vagyonunkat, nemzetiségünket, sőt életünket támadja meg, az ellen teljes erőnkből küzdenünk keresztényi és hazafiúi kötelességünk. Nekünk magyaroknak többszörösen az. A zsidóság szelleme a lovagias magyar becsületes gondolkozásával, fenkölt jellemével soha és semmiben sem egyez meg, s hol a zsidó szellem társadalmunkban erőt vehet, ott a gonoszság és immoralitás üli diadalát. Megtanítanak erre bennünket a corruptió naponként előtűnő jelenségei, melyek a régi magyar társadalomban, mielőtt az emanczipátióval a zsidóságnak közéletünkben erőt és jogot adtunk, nagyon ritkák vagy épen hallatlanok valának. A zsidó megrontja népünk tisztes erkölcseit, hogy aztán csalás, uzsora, bűnszerzés és orgazdaság aljas eszközeivel megszerezve annak vagyonát, proletárt csináljon a birtokosból, rabszolgát a szabad emberből, kinek keserves munkája és verejtéke gyömölcseit könnyű szerrel áldozhassa fel telhetetlen bírvágyának. „Kié a föld, azé a H a z a ! ” Ma már e Hazából nagy darab nem a miénk többé! A magyar nemzet alkotó elemei: úr és földmíves egyaránt pusztulnak, a keresztény iparos végelszegényedésre jut; helyüket elfoglalja a zsidó, ki a magyar úr lovagias jellemével, hazaszeretetével, szigorú becsületérzésével s a keresztény iparos és földműves munkás és erős kezével, egyszerű erényeivel nem bírván, a magyar nemzet és társadalom nemes képét és jellegét is meghamisítja. A zsidóság, mint belellenség ellenünk tervszerűen, szoros szövetségben működik, és éppen ez magyarázza meg a roppant sikert, melyet hatalma és befolyásának kiterjedésében elért; s ha a zsidóság ebbeli működését mi, mint eddig összetett kezekkel, tétlenül nézzük, vagy a helytelenül értelmezett liberalizmus és humanitás örve alatt törekvései előmozdításában még kezére is járunk, akkor nem fog beteljesedni a jóslat, hogy: „Magyarország nem volt, hanem lesz,” de megérjük, hogy az a nemzet, melyet leigázni hatalmas elleneinek összes ereje sem volt képes soha, a föld leggyávább népének rabigáját lesz kénytelen tűrni. Elérkezett immár a legfőbb idő, hogy a zsidó hatalom ellen világszerte megindult mozgalomhoz mi is csatlakozva, a keresztény társadalom és az egész emberiség e szent ügyének czélhoz juttatásában 'erőnket és tehetségünket küzdtérre vigyük. Csak az összetartás és komoly akarat vezet czélhoz s a rang, osztály és vagyonkülönbség nélkül egy czélra törekvő keresztény társadalomnak nem lesz és nem lehet győző ellensége, Küzdelmünkben távol legyen tőlünk a brutalitásnak a czivilizáczió és keresztényi elvekkel össze nem férő fegyverei használata: mi csak a törvény keretén belül oly munkásság és tényekkel kívánjuk az em-

13 beriség és keresztény társadalom érdekeit a zsidó hatalom ellen védelmezni, melyek czélunknak és a míveltség követelményeinek megfelelnek. Egyelőre legczélravezetőbbnek látszik e részben „ k e r e s z t é n y v é d s z ö v e t k e z e t e k ” alakítása, minők az egész világon s már hazánkban is több helyütt alakultak a d r e z d a i i n t e r n a t i o n a l i s antisemíta k ong r esszus ismeretes p r o g r a mmj a alapján. Ennélfogva tisztelettel alulírott az 1882. évi szeptember hó 19-én Kaposvárott tartott bizalmas értekezlet megbízásából bátorkodom t. Elvtárs urat értesíteni, miként egy ily fentérintett czélu egylet alakítása czéljából f. évi október 30 án d. e. 11 órakor Kaposvárott, a „Korona” szállóban „zártkörű magán értekezlet” fog tartatni, s abban való részvételre t. Elvtárs urat ezennel meghívom. Egyúttal – tekintve az értekezlet fontosságát, tisztelettel megkérem, hogy ha tudomására jutna, mikép vidékén vagy ismeretségi körében valamely elvtárs, ki az értekezleten részt venni óhajtana, ily meghívót nem kapott, – annak czímét alulirt ideiglenes értekezleti jegyzővel zárt levélben tudatni méltóztassék. Kaposvárott, 1882. évi szeptember hóban. Hazafiúi üdvözlettel C h e r n é l G y u l a id. ért. elnök. C s o n d o r Janο s id. ért. jegyző.

Ε gyűlés lefolyása, a Kaposvárott Szalay Imre országgyűlési képviselő fivére, Szalay Károly szerkesztése alatt megjelenő és legújabban kifogástalan antiszemita magatartást követő „Népjog” november 3-ki száma szerint a következő volt:

A m. hó 30-ára hirdetett antisemita értekezletre a megye minden részéből sereglett össze a közönség, s miután a „Korona” vendéglő termébe hivatott egybe, a közönség a „Korona” előtt kezdett sorakozni. Miután azonban értésére esett, hogy Babochay vendéglős helyiségeit oda nem adja, a Licsaer és Hőnig-féle vendéglőkbe távozott, mely utóbbiban a hatóság küldöttje jelenlétében az értekezlet meg is tartatott. Mindenek előtt felolvastatott az ideiglenes elnök Chernél Gyula úr távirata, ki a gyűlésre utaztában megbetegedvén, Korpádon volt kénytelen maradni, mire Csondor János id. ért. jegyző indítványára az értekezlet egyhangú lelkesedéssel Nemess Józsa plébános urat választja meg ért. elnökké. Elnök megköszöni az értekezlet megtisztelő bizalmát, és örömét fejezi ki, hogy a Somogymegyében általa indított antisemíta mozgalom ma *már oly arányokat öltött, hogy ha a tagokat kitartás és erős akarat vezeti, a legszebb eredmény és siker várható. Ezzel az értekezletet megnyitottnak nyilvánítja. A gyűlés tárgya levén egy „keresztény védszövetkezet” alakítása, Csondor János ért. jegyző felolvassa a múlt értekezlet megbízásából általa szerkesztett előterjesztést. Ebben felhozza a zsidóság internationalis jellegét, mely szerint a zsidó bárhol telepedik le, bárhol szerez polgári jogokat, nem köti őt erős vonzalom a hazához, mely minden más érzelem fölé volna képes emelkedni. Hivatkozik Keleti Károly „Hazánk és népe” czímű munkájára, melyben a tudomány czáfolhatlan adataival van bizonyítva a zsidóság vándor természete, a mennyiben az hazáját ott keresi, hol jobb anyagi létet találni vél. Innen van az, hogy a zsidó eredeti hazáját meg nem tudta tartani, hanem egyedül a vagyon után való futkosásban szétszóródott az egész világon minden aspiratio nélkül arra, hogy va-

14 laha politikai nemzetet alakítson. Következteti ebből, hogy a zsidó ily tulajdon mellett hazafi soha sem lehet. A zsidóság ezen tulajdona kizárja azt, hogy annak egyéb nemes tulajdonai legyenek, s innen van az általános erkölcstelenség, mely a zsidó nép jellemének egyik fő vonása. Nincs nép a világon, mely történetére büszke ne volna, s az he lehetne; a nemzetek történetük azon részét, melyet adatok bizonyosságával documentálni nem tudnak, a költészet segélyével egészítik ki, s minden nemzet felruházza őseit és hőseit saját geniusából folyó ékes tulajdonokkal, s azok dicsőségében saját magát tiszeli meg. A zsidók geniusa a zsidó ősatyákat piszkos csalókként állítja elő, miként Ezsau és Jákob történetében, úgy a Jakob fiainak József testvérükkel való elbánásáról szóló és más számtalan bibliai történetben megírva van. Hőseiket nem harczi erényekkel, de silány furfang, alattomosság tulajdonaival ruházták fel. A zsidók erkölcstelen gondolkozása tehát nem legújabb keletű, nyilatkozik az az őskortól fogva végig históriájukban. Nyilatkozik ez erkölcstelenség vallásukban is, minélfogva a nemzsidót kizárják az emberi jogokból s azt tisztátalannak, az állatnál megvetendőbbnek tekintik. Hivatkozik a Talmud ismert helyeire, melyek ezen állítást bizonyítják. A zsidók erkölcstelen eszközökkel világuralomra törekszenek, s ezen czéljok elérése végett egyletet alakítottak az „Alliance Israelite universelle” czímén. Ennek vezetése alatt a közélet minden eszközét magokhoz ragadva rendkívüli tevékenységet fejtenek ki a keresztény népek leigázására. Kereskedés, forgalom, pénzpiacz kezükben lévén, a legnagyobb állami és internationalis vállalatokat magukhoz ragadják. Ebben is azonban erkölcstelen intentióik nyilatkoznak, melyeknek végczélja az uralom. A zsidó intelligentia a közélet legfőbb orgánumát, a sajtót uralja szellemileg és anyagilag, s ez által a közvélemény felett uralkodik, hogy czéljait könnyebben biztosítsa. A kevésbé művelt zsidóság a köznép kizsákmányolásával foglalkozik, melynek vagyonát iparkodik magához ragadni, s hogy ezt elérhesse, az uzsora, pálinkamérés, orgazgazdaság, bűnszerzés, tolvajlás stb. aljas eszközeivel erkölcseit rontja meg. Ily apparátussal sikerült a zsidóságnak ma már oly káros befolyást gyakorolni, hogy csak Magyarországon a földbirtok egy harmad része zsidó kézen van tulajdon vagy bérlet czímén, egy harmad részére pedig telekkönyvileg biztosított kölcsönei vannak betáblázva. Nem messze van tehát az idő, midőn a magyar földműves a zsidónak bérese, az úr pedig vagyontalan földönfutó lesz saját hazájában. Az iparost a gyári silány áruk concurrentiájával s ipari anyaggal való uzsorával öli meg; szellemi munkás ha nem szegődik zsidó érdekek szolgálatába, ma már Magyarországon éhen veszhet. A zsidó mindig és mindenkor a hatalommal tart, de nem annak jó intentióit szolgálja, hanem pénzével és befolyásával iparkodik saját embereit állítani a hatalom közelébe, hogy azok befolyásával az ő szándékai jussanak érvényre. Innen van az, hogy a történelem tanúságaként a világ minden részében voltak időnkint zsidó üldözések, melyek által a keresztény népek a zsidók erkölcsrontó befolyásaitól és zsarnoki uralmától megszabadulni igyekeztek. A zsidóság hatalma ma is ép oly káros, ép oly elviselhetetlen, mely ellen a küzdés óriási erőt igényel; ez erőt

15 a keresztény népek egyedül a társulásban és összetartásban találhatják fel. Ezért kell egyelőre oly egyleteket alakítani, melyek tervszerű munkával e czélra törnek, s ha a ker. társadalomban meglesz az összetartás és a közös érdek felismerése, akkor a zsidóság hatalmának napjai meg vannak számlálva. H a t á r o z z a el t e h á t az é r t e k e z l e t a m e g h í v ó b a n jelzett „keresztény védszövetkezet” megalakítását, m e l y n e k ezé Íj a t á r s a d a l m u n k a t a t e l j e s e l z s i d ó s o d á s t ó l m e g m e n t e n i , a n n a k e r k ö l c s i és a n y a g i állap o t á t a z s i d ó k k á r o s b e f o l y á s á t ó l m e g ó v n i , hogy így az o r s z á g k e r e s z t é n y p o l g á r a i n a k e h a z á b a n lakhatása e l t ű r h e t ő v é t é t e s s é k a d d i g is, míg e l k ö v e t k e zik az idő, m i d ő n á l l a m i és t ö r v é n y h o z á s i i n t é z k e déssel a zsidóság egy politikai nemzetet alakítani s a keresztény államokat elhagyni kényszeríttetik. Ezen előterjesztésre lelkes éljenzések közt kimondatott, miként a megjelentek a „keresztény védszövetkezetet” megalakítják, mely határozat, indokolásával együtt kinyomatni és kiosztatni határoztatott. Az alapszabályok kidolgozására végrehajtó bizottság küldetett ki, melynek elnökéül Szalay Imre országgy. képviselő, tagjaiul: Angyal Kálmán, Csondor János, Gyenese János, Kulcsár János, Ladányi György, Matolcsy József, Matolcsy Sándor, Nemess Józsa, Odor Ignácz, Szabó János, Szalay Károly és Varga János választattak meg, kik egyúttal Chernél Gyula ideigl. elnökkel a folyó ügyek elintézésére is felhatalmaztattak. Kimondatott továbbá, hogy a megalakult szövetkezet közlönyéül a Kaposvárott megjelenő „Népjog” czímű hetilap tekintetik. Ezután felolvastatott Istóczy Győző országgy. képviselő üdvözlő távirata, mely zajos lelkesedéssel fogadtatván, az értekezlet által viszonoztatott. Csondor János indítványára a gyűlés elismerését jegyzőkönyvbe iktatja Istóczy Győző, Ónody Géza, Simonyi Iván és Szalay Imre országgy. képviselőknek az antisemitizmus ügyében kifejtett sikerdús munkásságukért. Buzsáki István földműves polgár indítványára pedig az antisemita mozgalom somogymegyei vezetőinek szavaztatott elismerés. Még jókor érkezett Simonyi Iván országgy. képviselő távirata, mely zajos lelkesedéssel fogadtatván, viszonoztatott. Elnök bejelenti ezután, miként az értekezleti helyiségbe az értekezletre besereglett vidékiek közül sokan be nem fértek, s ezek az átellenes Licsáer-féle helyiségben vannak, az értekezleten részt nem vehettek; ezért kéri a jelenlevőket, miszerint azoknak helyt adni szíveskedjenek. Mi megtörténvén, azok előtt az indítványok újra megtétettek, s azok által is hason lelkesedéssel fogadtattak. Erre következett az értekezlet tagjainak összeírása, mely által a résztvevők száma 363 személyben constatáltatván, – Elnök megköszöni a tömeges részvétet, s az értekezletet befejezettnek nyilvánítja ki. – Közli C s o n d o r J á n o s ért. jegyző.

A fővárosi zsidó és zsidóbarát lapok e nagy horderejű s úttörő gyűlésről csak röviden emlékeztek meg; de egy füst alatt kenetteljes hangon és fájó szívvel emelték ki, hogy, míg az antise-

16

miták gyűlése tartott, a kaposvári zsinagógában „Arany Jánosért gyászistenitiszteletet tartottak.” Ezzel aztán szentül hitték, hogy a kaposvári zsidók „lefőzték” a somogyi antisemitákat. Úgy a budapesti, mint a kaposvári „farizeusoknak és Írástudók”-nak azonban jól befelelt, ugyancsak a „Népjog” október 3-ki számában, a „12 röpiratából is oly előnyösen ismert „Titus” a következő, szellemtől szikrázó és geniális aperçu-kben oly gazdag kis czikkel: „A kaposvári izr. hitközség Arany János emlékének megünneplésére gyász isteni tiszteletet tart. (És ezen a napon, ebben az órában tartanak az antisemiták gyűlést Kaposvárott!)” Ilyenforma hírecske jelent meg a sötétség pártjának egyik lapjában. Hogy a zsidók az aranyat szeretik, azt tudjuk, s azért hogy az egyik aranyat megtarthasák, tudnak lelkesülni a másik Aranyért is, azt szinte tudjuk. Ε szerint arra a gyász parádéra édes kevés szükség volt az igazság szempontjából; – hogy a politika szemüvegén nézve máskép látnak az elfogultak, az meglehet. Nos, mi átlátunk a szitán s tudjuk, hogy Ábrahámnak arany és váltó után futó ivadékai ezer poétánál és könyvénél többre tartanak egy olyan nyúlbőrt, melyet a sörét nem lyukgatott nagyon keresztül. De hát ők sanda mészárosként máshova czéloznak és máshova ütnek, vagy legalább akarnának ütni. A zsidó hazug volt mindig, kipusztított minden népet a hol csak megtűrték, s ha épen nagyon hazafiaskodott valahol, akkor bizonyos, hogy a barátság nagyon sokba, a befogadó nép vérébe és vagyonába, elrablott jólétébe, elcsalt örökébe került. Ezt tudja mindenki s nekik is tudniok kell, ha tüntetésszerűleg az antisemita gyűléssel tartják egy napon a maguk vakulj magyar parádéját. A zsidó nagyon érzékeny. Kipusztítja a keresztényt mosolyogva, agyonszorítja „baráti” ölelésével, akár csak a boa constrictor, s fekete lelke mélyén kárörvendezve nézi a goj pusztulását s a keresztény megcsalása után Izrael Istenéhez imádkozik. De szólj csak egy rossz szót, mihelyt észreveszi, hogy turpisságai elérték a netovábbat, – megszállja zsidónkat – dehogy a miénk, az ördög zsidaját – a melancholia, a búskomorság, a világfájdalom, és elkezd panaszkodni. Először a tolerantiáról, ha az nem elég, jön a humanitás, aztán jön a szabadság, egyenlőség, testvériség, a szabadelvűség, felvilágosodás; ha mindez kevésnek bizonyult, akkor utolsó menedéke a hazafiaskodás. Sajnos azonban Izraelre, ma már ez is a nevetségességig szánalmas vergődés jellegét ölté magára. Mert hát hazafiasság az, hogy a zsidók a magyart piócza módra kiszipolyozzák (néha ez a vérvétel rituális czélokból történik, mint TiszaEszláron, Nagy-Szombaton és Bazinban), Magyarországban németül beszélnek, írnak, s légióit tartják a magyarfaló zsidónémet újságoknak, s nevüket is csak akkor magyarosítják, ha nem kerül öt forintba, hanem csak ötven krajczárba; de még akkor sincs abban köszönet, mert akkor ellopják históriai nagyjaink nevét. Ez biz tisztelt sémita urak csak gscheft, de nem hazafiasság.

17 Különben Aranynyal szemben épen hallgatniuk kellene. Alig pár hónapja, hogy a zsidóság és lapjai egy embert, ki csak majmolja népies költőinket, felhoztak Pestre, kinek egyedüli érdeme volt, hogy zsidó is, bocher is, szóval sakter volt Temesváron. S ezt a zsidót magasztalták lapjaik, azt mondva, hogy vele csak Aranyt lehet összehasonlítani; sőt volt a zsidó lapok közt, mely Arany fölé emelte. A ki kételkednék, nézzen utánna a Llajd s a zsornálok áprilisi számaiban. Ha a zsidónak volna érzéke a magyar irodalom iránt, nem szaporodnának gomba módon a német zuglapok, s ha 625000 zsidó közül csak 600 megvenné a magyar írók műveit, irodalmi viszonyaink nem lennének oly nyomorúságosak. Mert a kaposvári gyászoló zsidók aligha tudnának Arany műveiből annyi példányt előmutatni, a hány igaz volt hajdan Izraelben, mikor még gseftelés és csalás nem volt annyira virágjában a sémitáknál mint ma. Félre tehát a koporsótól hyénák, sírástok krokodil-sírás, gyászotok csalás, koszorútok ámítás; ti pedig vagytok, voltatok s lesztek farizeusok a világvégéig.” Titus.

Az antisemitizmus a bécsi esküdtek előtt. Dr. Pattai Róbert védbeszéde Holubek Ferencz mellett. F. é. aprili füzetünkből ismeretes az ugyanazon hó 4-kén Bécsben, „Az angyalhoz” czímzett szálloda helyiségeiben tartott nagy antisemita gyűlés, a melyen Schönerer lovag reichsrathi képviselő elnökölt s Holubek Ferencz volt a szónok; de a ki beszédét nem végezhette be azért, mert a jelenlevő rendőrbiztos, miután felszólalására az elnök a szónokot mérsékletre nem figyelmeztette, – a gyűlést feloszlatta. Ε gyűlés részleteire, Holubek beszédére s az ezen gyűlésen előterjeszteni szándékolt határozati javaslatra nézve utaljuk t. olvasóinkat f. é. april 15-ki (II. évfolyam VII.) füzetünkre. Holubek Ferencz író, e beszédéért „közrend és közcsendháboritás” miatt pert kapott a nyakába, a mely perben az esküdtszéki tárgyalás f. é. október 28-án ment végbe, és vádlott e g y h a n g ú f e l m e n t e t é s é v e l végződött. A hosszadalmas tárgyalás részletei közül érdekesnek tarjuk kiemelni Soós cs. k. államügyésznek azon kijelentését, mikép ő nem tagadja, hogy a talmudnak Dr. Rohling által ismertetett szörnyű tételei abban c s a k u g y a n b e n n e v a n n a k , a mely államügyészi beismerés az egész teremben á l t a l á n o s m o z g á s t idézett elő.

18

Holubeknek védő ügyvéde Dr. Pattai Róbert, a bécsi „Reformegylet” elnöke volt, a ki egy, mély tanulmányról tanúskodó, a jelenlevő hivatalos személyzetet, esküdteket szintúgy mint a hallgatóságot elragadó remek védbeszédet tartott, Ε védbeszédnek az általános elveket tárgyazó részeiből közöljük a következőket: Dr. P a t t a i R ó b e r t : A ki a zsidó és árja világnézletnek kétezeréves párviadalát valódi alapossággal tanulmányozza, az előtt világos lesz, hogy még a korábbi századokban sem volt egyátalán mérvadó a türelmetlenség momentuma, amint ezt ma elhitetni akarják velünk. Akkor is leginkább gazdasági és társadalmi indokok forogtak fen. Nem lehet csudálkozni, ha a ker. lakosság, a melynek irányában oly nyomatékosan lépnek föl a türelmesség követelményével, saját részéről is ugyanazt igényli. Évtizedek óta tart szünetlenül a közvélemény azon orgánumaiban, a melyek mögött kiváltkép zsidók lappanganak, minden megvetendő fegyverrel a leplezett és a nyíltharcz a ker. tanok ellen. És nem kell-e a vallás ezen alávaló megtámadásainak, a mely vallás milliók és milliók előtt szent, az egyedüli vigasz a szomorúságban, a legszilárdabb védpajzs a szorongattatásban, – mindenkit, s legyen valaki bár a vallás tekintetében egészen közönyös, a legmélyebben felháborítania? Így kell-e jutalmazni a vendégszeretetet, így kell-e megszerezni és viszonozni az igényelt türelmességet? (Bravo-kiáltások a hallgatóság között.) Másrészről pedig épen azon oldalról annyiszor sürgetve lett, hogy a ker. vallásnak is alá kell vetnie magát az állam követelményeinek. De ilyen censuráról a saját körükben ezek az urak semmit sem akarnak tudni. Ebben az irányban minden czélzás bűntény, minden kritika középkori brutalitás és sötétség ténye sat. sat., amint már használni szokták a kedvelt jelszavakat. A legújabb időkig a zsidóság nem volt egyenjogú tényező az államéletben. Egy bizonyos ösztönszerű vélemény uralkodott az iránt, hogy ez nem lehetséges. Megelégedtek azonban azzal, hogy a zsidóságot minden nyilvános befolyástól, a népélet ereibe való minden betolakodástól lehetőleg elzárják. Szóval a zsidóságot ghettóba zárták; mit tanítottak és csináltak aztán ebben a ghettóban, az a többi társadalomra nézve meglehetősen közönyös dolog volt. A legutóbbi évtizedek alatt ledőltek ezen korlátok. A ghetto kapui megnyíltak. A kiözönlő zsidók eleinte tárt karokkal fogadtattak, mint a teljjogú emberiségnek újra visszanyert tagjai. Egyet azonban az emberek figyelmen kívül hagytak, t. i. szemügyre venni azt, mi a benső mibenléte ama hit és erkölcsi elvek némelyikének? Ha annak idején a ker. egyháznak a placetum regiumot tűrnie kellett, annál inkább volt helye ennek ezen egészen idegen népfajjal szemben,, a midőn az mint teljes jogú tag a társadalomba belépett, s a mely tanokat mulhatlanul revízió alá kellett volna venni; a mi azonban elmulasztatott. Az az ellentállás azonban, a melyet a zsidóság, illetőleg az azt vezető személyiségek, minden ilyen bármily jogosult követelményekkel szemben kifejtenek, az az a mi a zsidókérdést a k t u á l i s p o l i t i k a i kérdéssé teszi, s ezen értelemben nyerte a zsidókérdés Európa nagyobb részében azt a jelentőséget, a melyei ma bír.

19 Ha bármely téren valamely jogosult mozgalom indul meg a nép rétegeiben, a mely a szükség érzeténél fogva a kormány által támogattatik, de a mely mozgalom következményeiben csak a legtávolabbról is olynemü, hogy a speciális zsidó érdekek általa veszélyeztetetnek, akkor az ellen a zsidóság részéről egyhangú kórus támad. Ha a börzei és börzénkívüli spekuláczió megszorításával a produkczió érdekében reformálni akarunk valamit, ennek a zsidók által irott sajtó kilencz-tizedrésze s valamennyi vezérük esküdt ellenségei. Ez az a pont, a mely a velünk legbarátságosabb lábon álló hatalomnak nagy államférfiát állítólag ezen kijelentésre indította: „Valóban, minden gazdasági reformjaim elleni elvi oppozícziójukkal a zsidók minden lehetőt elkövetnek, hogy engem a n t i s é m i t á v á t e g y e n e k ; · 1 s aztán saját közlönyében e figyelmeztetést intézi hozzájuk: „A birodalom zsidósága jobban tenné, ha a termelő társadalmi körökbe fentartás nélkül beolvadna, mint hogy érdekeit folyton és szünetlenül a börze- és sajtó klikk érdekeivel azonosítja.” És csakugyan a modern zsidóság ezen u. n. vezérei és előharczosai azok, a kik üzelmeikkel annak több kárt tesznek, mint valamennyi antisemita összevéve.” (Helyeslés a hallgatóság között.)

Terjedelmes védbeszédét Dr. Pattai ekkép fejezte be:

„Esküdt uraim! Nem lehetek oly merész, mikép azt higyjem, hogy mai fejtegetéseimmel önöknek az ügy politikai oldalára vonatkozó felfogását megváltoztathattam vagy befolyásoltam volna. Ez se nem áll hatalmamban se nem feladatom. De (emelkedett hangon folytatva,) úgy hiszem azon meggyőződést becsülettel képviseltem, hogy abban a mit Holubek mondott, igen nagy igazság van, és hogy a társadalom a legérzékenyebb kárt okozná magának az által, ha a toronymagasságra összehalmozódó sérelmekkel szemben struczmadár módjára a homokba dugná a fejét, és a dolgok fejlődését lethargikus semmittevésben várná be. Hiszen mindenki előtt, a ki a mi Becsünket régibb idő óta ismeri és szereti, ha sok utczán végig megy, majdnem annak a kérdésnek kell támadnia: ismerem-e én még ezt a várost? – Mi történnék, ha ez ezekben az arányokban tovább így fejlődnék? Váljon nem kell-e mélyen aggódnia szeretett gyermekei jövője fölött azon polgárnak, a ki leányát végre saját fajbelijéhez akarja férjhez adni, s a ki nem akarja, hogy fia idegenek alatt szolgáljon?! Hogy bajok vannak, azt – kezet a szívre! – senki sem tagadja. Csak az orvoslás eszközei fölött ágaznak el a vélemények. Ne reméljenek önök orvoslást mindaddig, míg a bajokat megnevezni nem szabad. A szomszéd német állam e tekintetben a legfényesebb példával jár elöl. A legteljesebb sőt korlátlan szabadság uralkodik ott ezen mozgalmat illetőleg, s épen azért sehol és soha se került a dolog olyan erőszakos tényekre (Tüntetések azonban voltak Pomerániában és „Nyugat-Poroszországban az 1881. év nyarán. – Szerk.), mint amilyenekről ma a vádlevél beszél. Mert hát Németország megérett ezen ügy szabad fejtegetésére, a mely egyedül hozhat békés megoldást. Hozzánk mint kultúrállamhoz sem illik más álláspont. Mint a szabad véleménynyilvánítás annyi más eseteiben, úgy szilárd meggyőződésem, hogy a jelen esetben se fogják Bécs esküdtei

20 védelmüket megvonni; nem fogja pedig megvonni a védelmet a szabad véleménynyilvánítás legsikeresebb palládiuma az esküdtszék akkor, a. mikor a szorongatott igazság nála a jogot kívánja. Mentsék fel önök à vádlottat!” – Általános mozgás követte a magas szónoki röpttel és valóban elragadó tűzzel elmondott beszédet. Az államügyész replikája s a védő ügyvéd duplikája után, az elnök összegezi a tényállást, s az esküdteket felhívja verdict hozatalára. Erre az esküdtek tanácskozásra visszavonulnak. Fél órai szünet után újra megjelennek az esküdtszéki teremben, és a jelenlevők szorongó feszültsége mellett az esküdtek elnöke, G aar a következő verdikttet olvassa fel: Az esküdtek esküjök és lelkiismeretük szerint a hozzájuk intézett kérdésre következőleg feleltek: Egyetlen fő kérdés: Vétkes-e Holubek Ferencz azért, hogy f. é. april 4-kén, egy általa egybehívott keresztény iparos-gyűlésen egyebek között ezt monda: „A zsidó nem polgártársunk többé, urunkká tolta fel magát, kínzónkká, szorongatónkká lön. „A keresztényt gyöngíteni, megsemmisíteni, megbecsteleníteni kell. Odáig jutottunk, hogy a Habsburgok birodalmának fővárosában a kereszténynek remegnie kell, ha magát kereszténynek vallja. „Egy nép, a melynek homlokára már Tacitus egy klasszikus bélyeget sütött, vetette föl magát urunkká, s nekünk ne maradjon más hátra mint hogy ezt az igát elviseljük? „Ítéljétek meg, van-e egy ily népnek civilizált társadalomban létjogosultsága? Én nem akarlak benneteket felizgatni; de halljátok mi áll ebben a könyvben? Az igazság! És tudjátok minek neveznek benneteket ebben a könyvben? Disznók, kutyák és szamarak csordáinak!” Vétkes-e Holubek Ferencz abban, hogy ezen szavakkal másokat a zsidó nemzetiség és vallásfelekezet ellen ellenségeskedésre izgatott s másokat arra csábítani megkísérlett? E g y h a n g ú l a g nem! Viharos éljenzés dördült fel a teremben. (Elnök nyugalomra int.' Ezután következik a fölmentő ítélet kihirdetése. Az esküdtszéki tárgyalási terem előtt nagy néptömeg volt összegyűlve, a mely az esküdtek elnökét s az esküdteket lelkes éljenzéssel fogadta. A lelkesedés fokozódott, a mikor a tanuként megjelent Schönerer reichsrathi képviselő és Dr. Pattai megjelentek. Ε két vezért az elvbarátok diadallal kisérték végig az utczán szállásaikra.

A bécsi zsidó sajtó a panaszkodás, szitkozódás egész skáláját kimerítette ezen reá nézve „verblüffend” eredmény fölött, és szokása szerint neki esett az esküdtszéki intézménynek, hogy az milyen czélszerütlen, haszontalan egy intézmény. Hja persze, adelig pompás intézmény volt, a míg csak Ofenheimot és a hasonszőrű urakat mentette föl! Hogy a bécsi zsidók az óriási hatást, melyet ez az esküdtszéki felmentő ítélet, a mely az antiszemita mozgalmat egy csapásra törv é n y e s í t e t t e , előidézett,– némileg ellensúlyozzák, rabinusaikhoz fordultak, hogy hát rántsák ki őket a hínárból bölcsességükkel. Ezek

21

aztán, névszerint Dr. Güdemann és Dr. Jellinek a zsidó lapokban egy október 30-ról keltezett „nyilatkozat”-ot tettek közzé, a melyben tagadják azt, hogy a talmud a k e r e s z t é n y e k e t disznóknak, kutyáknak, szamaraknak sat. nevezné, s elég arczátlanok azt az állítást is tenni, hogy a „talmud általában semmi ellenséges dolgot nem tartalmaz a k e r e s z t é n y e k ellen.” Erre az echt zsidó arczátlanságra csattanósan megfelel a berlini „Neue D. Volkszeitung” f. hó 5-ki száma ekkép:

„Ez a nyilatkozat az alávaló talmud-morálnak jellemző kifolyása. Szó szer int helyes ugyan, de é r t e l m é n é l f o g v a egy, a jóhiszemű ostoba keresztények félrevezetésére számított gaz h a z u g s á g . A talmud ugyan „nem tartalmaz semmi ellenséges dolgot a k e r e s z t é n y e k ellen,” hanem annak minden állam- és társadalomellenes elvei a „ g o j i m ” vagyis a nem-zsidók (nochrim = idegenek, istentelenek, vagyis a keresztények) ellen irányozvák. Ily raffinirt módon törekednek Jellinek és Güdemann urak az osztrák népet rászedni.” A Holubek-per ismét konstatált egy, ügyünkre nézve fölötte örvendetes tényt, s ez az, hogy se Németországon se Ausztriában még eddig s e n k i se lett e l i t é l v e a bíróságok által az államügyész által emelt antisemita izgatási vádak folytán, a mennyiben ezen vádak antisemitikus n y i l a t k o z v á n y o k r a és a sajtó utjáni p u b l i c z i s t i k a i f e j t e g e t é s e k r e vonatkoztak. Hihetőleg a magyar kormány is érzi azt, hogy Magyarországon se fog a dolog m á s k é p állani, mert különben nem lenne megmagyarázható a főügyész úr azon feltűnő késedelmeskedése, hogy még a f. é. június havában állítólagos sajtóvétség czimén vizsgálat alá fogott hazafiakat, névszerint Haan Rezsőt az „Esztergomi Közlöny0 szerkesztőjét Maurer Károlyt a „Szabolcsmegyei Közlöny” szerkesztőjét, és Szolcsányi Gyula egri könyvkereskedőt, még mindig nem találja idő- és czélszerünek az esküdtszék elé állítani. Bizony jobb is lesz, ha nem teszi ezt a főügyész úr! Ezzel csak önmagát és a kormányt, – no meg a mi a fő: a z s i d ó s á g o t fogj a a b i ζ on y o s vereségtől megkímélni.

A zsidópárt veresége a porosz képviselőválasztásoknál. Október hó 20-án ment végbe a porosz általános képviselőválasztás, a melytől a zsidók és zsidóbarátok igen sokat vártak. De keservesen megcsalatkoztak, mert a választások a konzervatív s így

22

a részben antisemita részben antisemita-barát párt fényes diadalát eredményezték. A választási eredményekről a „Deutsche Reform” október 29-ki száma így ír:

Az eddig előttünk fekvő tudósítások szerint megválasztva lett a porosz képviselőházba 132 német konservativ (19-el t ö b b ) 52 szabad konservativ (változatlan szám), 67 nemzeti szabadelvű (18-al kev e s e b b ) , secessionista (21 több 1-el), haladópárti 39 (több 1-el), közép és velf hospitans 99, lengyel 18 (1-el kevesebb,) dán 2, pártonkívüli 3. A választások eredménye a z s i d ó k és z s i d ó p a j t á s o k e k l a t á n s v e r e s é g é t jelenti, és a kanczellár reformpolitikájának győzelme annál nagyobbra becsülendő, mert az ellenfelek a sajtónak legalább 9/10-ed részével rendelkeznek, s épen a német reformpárt által kibocsátott programmnak és a d r e z d a i nemzetközi c o n g r e s s uson hozott határozatoknak hívei, mint Rauchhaupt és Dr. Kropatschek két helyen lettek megválasztva. Ha a tényeket összefoglaljuk, úgy elégtétellel konstatálhatjuk, hogy a porosz nép, daczára a zsidók félelmes tulhatalmának, a birodalmi kormány új gazdasági és társadalom-politikájának egy kétségtelen bizalmi szavazatot adott, ami fölött minden reformer csak őszintén örülhet, annyival inkább, mert Stöcker udvari prédikátor és Strosser fegyintézet-igazgató is, noha minden eszközzel fenekedtek ellenük, bevonulnak a képviselőházba. Különös értékkel bir a nagy tekintélyű igazságügyi tanácsosnak Dr. Grimmnek Marburgban történt megválaszt asa is, a ki a reformerek (antisemiták) programmjához szinte közel áll.

A poroszországi választási sikereket Stocker, a ker. társadalmi pártnak október 27-kén tartott ülésén egy hosszabb beszédben méltatta, a melyből kiemeljük a következőket:

„Az elégtételnek erős érzetével tekinthetünk vissza ezen választási napokra; a jó ügy egy h a t a l m a s g y ő z e l m e t nyert. Még sohasem voltak az ellenfelek oly biztosak győzelmük fölött; bizonyos választókerületeket, így az enyémet is, már maguk között felosztották, s ime a tegnapi nap – mindent elfujt. (Viharos tetszés.) Ritkán tette magát egy párt, egy sajtó oly határtalanul nevetségessé, mint a haladópárt és sajtója ezen 1882-ik évben. Magának a haladópártnak is be kell ismernie a vereséget. Örömömnek kell kifejezést adnom a fölött is, hogy Wagner és Cremer is mandátumot nyertek. Hogy a berlini mozgalomnak két vezére közvetlenül Berlin kapuja előtt győzött, ez mutatja, hogy nemcsak a konzervatív ügy, hanem ez a berlini mozgalom alakjában is hívekkel bir az országban, és hogy azon előítéletek, melyek útjában állottak, legyőzve vannak. Ezen győzelem az új aerába való belépést jelenti.” A zsidólapoknak a választások kimenetele fölötti hangulata megítélésére legyen elég itt az, a mit az „Ostend-Zeitung” október 30-ki száma, vezérczikkének elején mond: „Megvagyunk verve,”– így kiált fel Mózes és Cohn közlönye,– „Aggodalmaink beteljesedtek” – panaszkodik a „Vossische Zeitung”; A legdühödtebb reakczió (Értsd: zsidóellenes áramlat. – Szerk.) emeli föl fejét három éven át”, siránkozik egy másik zsidólap; egy szóval, az ösz-

23

szes zsidó sajtótrombitások, a kik még csak néhány nappal biztosak voltak győzelmükről, gyászindulót fújnak.”

ezelőtt

oly

A konzervatívek csak egyedül Berlinben, a zsidó és elzsidósodott haladópárt erős várában nem tudtak győzni. A kormány azonban, felbátorítva a vidéken elért sikerek által, azon régi tervét, hogy a berlini városi képviselőtestületet feloszlatja, a városi választó kerületeket máskép osztja be, s aztán új városi képviselőtestületet választat, a konzervatívek és antisemiták sürgetése folytán valószínűleg nem sokára keresztül viszi. Ezzel aztán meg fogja törni a berlini zsidó és zsidóbérencz ligának Berlin város közéletére gyakorolt terrorizmusát.

Könyvismertetés. A „Pester Lloyd.”*) A „Pester Lloyd” két évvel ezelőtt ülte fennállásának 25 éves jubilaeumát. Alapítva lőn a pesti Lloydtársulat, egy kereskedői társulat által, a mely 9/10-részben zsidókból áll. Első szerkesztője egy bizonyos D o c t o r W e i s s volt, a ki azon szándékkal vala, hogy a pesti egyetemen a p a t h o l o g i a i v e g y t a n tanári állomására habilitáltassa magát; mivel azonban ez nem sikerült neki, átvette a „Pester Lloyd” szerkesztőségének jövedelmezőbb hivatalát. Ez annál könnyebb volt neki, mert fivére I. B. Weiss az időben a Lloydtársulat igazgatója volt. Mindkettőjük, amint önmagától értetődik, valódi zsidó volt. Igen hamar kitűnt, hogy Dr. Weissnek egy lap szerkesztéséhez több tehetsége és hivatása van minta pathologiai vegytanra. Az előfizetők száma évről évre jelentékenyen növekedett, úgy, hogy ő néhány év elmultával oly nagy vagyont szerezhetett, hogy a „megérdemlett” nyugalomba visszavonulhatott, s könnyen szerzett babérain fáradalmait kinyugodhatta: Ő utánna a „Pester Lloyd” szerkesztősége Dr. Falk M i k s á r a ment át, a ki, már korábban tevékeny hírlapíró Bécsben, a Lloyd szerkesztőségének átvételére lehivatott. Kiváló tehetsége egy lap vezetésére csakhamar kitűnt, és szerkesztése alatt az előfizetők száma addig ei nem nem ért magasságra emelkedett. Daczára annak, hogy ez a lap külsőleg kosmopolita jelleget visel magán, mindamellett egész belső természeténél és tendencziájánál fogva kiválólag zsidó lap, mivel mindenekfölött a zsidó érdekeket képviseli. Ezt már a lap külső berendezése is mutatja. Ugyanis az első lapon, a HIÍ egy más lapnál se szokásos, rubrikákba felosztva semmit mást nem találni, mint kereskedelmi tudósításokat, értékpapírárfolyamokat sat., egy*) Mutatvány a Bartalits Imrénél Budapesten a napokban megjelent e czímű munkából: ,,Das Judentbum in Oesterreich-Ungarn, eine national-historische Studie von Dr. U. ν. Hütten.” Ára 1 frt. 50 kr.

24 átalán olyan dolgokat, a melyek kereskedőket, börziánereket, szóval kereskedő zsidókat érdekelnek. A „Pester Lloyd” a speczifikus zsidóság legbuzgóbb képviselője. Így senki sem sürgette oly nagy buzgalommal a zsidók teljes politikai emanczipáczióját, mint épen a „Pester Lloyd.” Minden emeltyűt alkalmazásba, minden eszközt mozgásba hozott, hogy ezt keresztülvigye, a mi a többi lakosság helyrehozhatlan kárára, sajnos, sikerült is neki. Mert, mióta a zsidó a kereszténynyel politikailag tökéletesen egyenlővé tétetett, a zsidó, az ő szívósságánál, tolakodásánál, szemtelen kekkségénél fogva, a társadalmi téren a keresztény fölött oly nagy mértékben túlsúlyban van, hogy nem sok idő kell hozzá, és ott, hol a zsidó aránylag jelentékenyebb számban él a keresztény lakosság között, ezen keresztény lakosság védelmére a zsidók ellen törvényeket kell hozni. Hasonlag minden rendelkezésére álló eszközzel agitált a „Pester Lloyd” az uzsora-törvények eltörlése mellett, hogy a zsidóknak szabad útjuk legyen a keresztényt kizsákmányolhatni s vagyonától megfoszthatni. Nem kevésbbé buzgólkodott a „Pester Lloyd” a czéhrendszernek teljes eltörlése mellett, ugyancsak azok kárára, a kiknek üdvére állítólag az eltöröltetett: az iparosok kárára és hátrányára, a zsidóknak pedig általános előnyére. Mert az iparüzlet azóta hátrament, az iparosok elszegényedtek és elcsenevésztek, köztük elharapódzott a proletariátus és a slendrián, köztük napirendre jött, a nyomor folytán, a melybe estek, a socializmus. A közönség is csak vesztett emellett; mert a korábbi jó és szolid munka helyett ugyan olcsóbbat, de annál rosszabbat, selejtesebbet kapott. Csak a zsidó nyert mellette, mert tisztességtelen eljárásával az olcsó de rosz munkát elősegíté, a keresztény munkást nyomja és oly szomorú függőségbe juttatja, hogy az a zsidó valódi helotájává sülyed le. Ezek a „Pester Lloyd” hőstettei, melyekért ő szívós nyakassággal küzdött, s a melyekért a győzelmet kivívta................................................................ ……………………………………………………………………………………….. A lap teljes és tökéletes zsidó jellegét a „Pester Lloyd” abban is kimutatja, hogy minden zsidóügyet előtérbe tol, s mindent, a mi a zsidók hitvány eljárása vagy csak érdekük ellen is irányozva van, a legnagyobb kíméletlenséggel ostoroz. Azért majdnem lehetetlen valamit a napilapokban fejtegetni vagy csak szóba is hozni, a mi a zsidóság érdeke ellen van. Valamennyi lap, különösen pedig német lap – mert ezek kivétel nélkül a zsidók kezében vannak, – úgy rohan mindenkire, a ki a zsidóság fölött kedvezőtlen Ítéletet mondani vagy csak rosszalást is kifejezni merészel, mint egy eleresztett kutyafalka az üldözött nyúlra, s halálra hajszolják őt. Innét van aztán az is, hogy tekintélyes, köztiszteletben álló férfiak, ministerek s ministerelnökök Dr. Falk Miksa úr előtt fejet hajtanuk, s neki formaszerint udvarolnak. Félnek kíméletlen s lelkiismeretlen tollától, a mely semmit se hagy ostorozatlanul, a mi nincs ízlése szerint vagy vakmerősködik hatalmát el nem ismerni Mikor a porosz képviselőházban a zsidókérdést tárgyalták, a „Pester Lloyd”-ban egy vezérczikk jelent meg, a mely a zsidó arrogancziának legfelsőbb fokát tanúsította, a mi valaha csak tollból folyt.

25 Az ember látta rajta, hogyan fogta el őt, a kikeresztelkedett zsidót a dühtajték. Az egész német nemzet sárba lett húzkodva, az a szemrehányás lett neki téve, hogy ő a földgömb legesleggyűlöltebb nemzete, hogy ő a középkornak legundokabb részét elevenítette föl, nyárspolgárias szűkkeblűségének és bornírt kráhvinkliségének fényes bizonyítékát adta, e nemzet, a mely egy Mendelssohnt, egy Heinét, egy Börnet szült, a mely egy Simsont, egy Laskert, egy Auerbachot sat fiának mond, zsidóvitát jelenetezvén képviselőházában! – És ezt a szemrehányást egy zsidó, egy zsidó napilap engedi meg magának az összes német nemzet ellen hajítani, holott jól tudják, hogy, mióta az emberiség létezik, egy időben sem volt oly nép, a mely valamennyi többi néptől kivétel nélkül a legborongóbb ókortól kezdve a legújabb időkig alaposabban és teljes joggal úgy gyűlöltetett volna, mint a z s i d ó nép. Hát a „Pester Lloyd” és főpapja abszolúte nem akarják belátni azt, hogy utóvégre is csak a zsidó nép utálatraméltó tulajdonságainak kell lenniök azon okoknak, a melyek őt minden nemzet előtt, az egyptomi időktől kezdve a mai napig gyűlöltté tették? Avagy a zsidó népnek ez a förabbinusa, ily eltagadhatlan tényekkel szemben még mindig azt fogja állítani, hogy a zsidó az ártatlan rész, a világ minden többi nemzete pedig az elvakult, az igazságtalan és vétke« rész? Ha ama régi mondat: „Vox popiili, vox Dei” valaha igazságot tartalmazott, úgy a jelen esetben tartalmazza azt. Mert itt nem „vox populi”-ról, hanem „vox populorurn omnium”-ról van szó; és csak megfoghatatlan dolog, hogy lehet gondolkozó, önálló és független ember, a ki szemben az évezredes tényekkel azt meri állítani, bogy a zsidók természete; jelleme és eljárása minden tekintetben korrekt és minden kifogáson felüli, és hogy csak a régi sötét középkori gyűlölet és üldözési hajlam lennének azok, melyek a zsidót a keresztény társadalomból kizárják; s a társadalom minden rétegében ellene a legalaposabb panaszokat keltik. Valahányszor a „Pester Lloyd”-nak, hasábjain valamely jótékonysági cselekvényt, kisebb nagyobb ajándékozást, alapítványt sat. kell registrálnia, ez mindig a legízetlenebb dicsériádáknak a legtúláradozóbb kifejezéseivel történik, ha az adakozó z s i d ó ; míg ellenben a dolog egy rövid felemlítessél végeztetik el, ha az adakozó nem zsidó. Ugyanez az eset akkor, a mikor halálesetek jelentendők. A „Pester Lloyd” soha se feledkezik meg, egészen obskúrus személyeket, még nőket is, a kik családjuk körén túl alig ismertek, – hyperbolikus dicsérettel felemlíteni hasábjain, őt egy rendkívül művelt, roppant jótékony, közhasznú hölgynek nevezni, a ki a legszélesebb körökben ismeretes volt, t. i. ha ez a nő zsidóasszony volt; holott másokat, ha azok keresztények, vagy csak röviden említ fel, még ha oly ismeretesek voltak is közhasznú működésük által; vagy pedig őket teljesen hallgatással mellőzi. Az is egy neme az olcsó hazafiságnak, hogy Magyarországon oly szívesen magyarosítják a neveket. Ebben pedig senki sem oly buzgó, mint ismét a zsidó; ő ezzel nemcsak zsidó származását födi el, hanem egyúttal a valódi hazafiság színében tűnik föl, ezzel el akarván hitetni a világgal, hogy ő nevének megmagyarosításával, a valódi magyarságba keblezteti magát.

26 Ha a törekvés általában nem kárhoztatandó, az mégis megrovandó dolog, hogy a kormány megengedi azt, hogy közben-közben hitvány zsidót, a kik kevéssel ezelőtt tán még nyúlbőrrel kereskedtek, régi nemesi családok neveit veszik föl. Ha valaki az Itzeles vagy Jajteles nevet nem tartja többé tisztességesnek, s azokat Itzeházy-ra és Teleszki-re változtatja, vagy ha valaki Naschl-ból Csemegi, Rosenthal-ból Rózsavölgyi, Adelsberg-ből Nemeshegyi, Güldenstern-ből Aranyosi, Rosenzweig-ból Rózsaághi sat. lesz, az ellen senkinek se lehet ellenvetése, mert ezek egész egyszerűen zsidó neveknek átfordításai, a zsidó jelleg azonban rajtuk már 500 lépésnyire felismerhető. Ha azonban megengedtetik az, hogy hitvány uzsorás zsidók régi magyar családok neveit felvegyék, s piszkos boltos zsidók Atzél, Andrássy, Rákóczy sat. neveket vesznek föl, és pedig kormányi engedélylyel s nevezetesen a ministerelnök engedélyével, úgy ez megbocsáthatlan könnyelműség és büntetésreméltó gondatlanság. Nem gondolják azt meg, minő családi perlekedések, zavarok és jogtalan eltulajdonítás! kísérletek támadhatnak ebből az idő folytában, s épen erre spekulálnak ezek az urak. Mert ez utón idővel egyszer majd „per fas et nefas” zsíros örökséget remélnek kimesterkedni. De mindezektől eltekintve, az minden államban teljesen helyén kívüli dolog, hogy bárki, a ki valamely családdal semminemű rokonsági viszonyban nem áll, ezen család tekintélyes és jól ismert nevét eltulajdonítsa. Erre senkinek sincs joga. Ehhez járul még az, hogy zsidó családok pénzért, a melyet mint hadseregi liferánsok s érdemteljes gründerek „becsületesen” szereztek, nemcsak magyar nemességet vesznek, hanem nevükhöz még büszke praedikátumot is tesznek. Ha már most egy ilyen újdonsült nemesnek a neve valamely okból a „Pester Lloyd”-ban felemlíttetik, úgy ez sohase se feledi el annak egész czímet minden appertinencziáival és praedikátumaival idézni. Például az I. B. W. név mellett sohasem hiányzik ez a czím: kir. tanácsos úr (Herr königl. Rath); valamely újdonsült nemesember neve elöl sohase hiányzik a „von” és a kevély praedikátum; ellenben olyanokat, a kik már évszázadok óta bírják a nemességet, s azt nem is rongy pénzen, a melyet csalással vagy handlérozással szereztek, hanem a csatatéren vérrel és nehéz munkával vívtak ki, – csak egyszerűen „úr”-nak (Herr) írja, a nélkül, hogy az őket megillető czimet vagy praedicatumot hozzátenné. Ellenben Br. indigokereskedő, P. papírkereskedő és könyvkötő, F. nyomdász sat. neve elé mindig nagy fitogtatással oda tétetik a czim: lovag (Ritter ν.); W. úr neve elé pedig, a ki szemtelen uzsora által nagy vagyont szerzett s ezzel magának a királyi tanácsosi czimet is megszerezte, mindig eléje tétetik ez a czim, valahányszor alkalom kínálkozik róla említést tenni, s erre gyakran keresnek és találnak is alkalmat. Nem-zsidóknál a lap „demokratikus jellege” méltóságán mélyen alul találja a nekik járó czímet és charaktert felemlíteni, ha bármi okból elkerülhetlen szükséges róluk beszélni. A „Pester Lloyd” rokonszenvei a zsidóság iránt közben-közben a nevetségességig mennek; politikai vagy irodalmi nagyságokat, a kiknek jelentősége, minden más nagyság fölötti kimagaslása iránt sohase forgott fen kétség, egyedül azon okból kicsinyel és ránt le, mert zsidó nagyságuk fényét homályosítják el, vagy egymás mellett a zsidó nagyság úgy

27 veszi ki magát mint egy görbelábú boltos zsidó a vatikáni Apollo mellett, így a „Pester Lloyd”-nak hirtelen eszébe jutott, Gambettát Bismarckkal összehasonlítani, s úgy találta, hogy Gambetta sokkal fölebb áll Bismarcknál, mert Gambettta mindent alárendel a népe javának, míg Bismarck csak személyes érdekei által vezettetik, s csak azon van, hogy mindent személyes hatalmának vessen alá. Természetesen Gambettának egy nagy, Bismarckot felülmúló politikai jellemnek kell lennie, mert hát ö zsidó. Szintúgy Beaconsfield egy óriásnak lett nevezve a politikában, a kinek a legnagyszerűbb, a legóriásibb politikai konczepcziói voltak; míg Gladstone, a ki Beaconsfieldet megbuktatta, s a kormányon utánna következett, egy politikai törpe , a ki nem méltó arra, hogy elődje sarujának szijját megoldja. Ne lett volna Beaconsfield zsidó, úgy a „Pester Lloyd” szemeiben távolról se lenne az az óriási nagyság, mint a minőnek őt festi. De a zsidóságnak és zsidó nagyságoknak ilyen apotheozisát nemcsak a „Pester Lloyd”-ban találjuk; ezek előfordulnak a belés külföld minden zsidóújságában, Budapesten szintúgy mint Bécsben, Berlinben, Münchenben, Parisban és Londonban. Mert az már egyszer elismert elve a zsidónak, mindenütt és minden alkalommal nagy lármát csapni, és a maga embereit égig emelni, hogy fajának tehetségessége és elsősége annál inkább szembetűnjék. A zsidófajnak rendkívüli s aggodalmat gerjesztő elharapódzása és rohamos terjedése Magyarország lakosságának minden osztálya között szükségszerűleg a kéjelmetlenségnek és a reakcziónak természetes érzetét idézte elő a lakosság nem-zsidó része között. Valóban igen jellemző, hogy minden kísérlet, ezen veszedelmes osztály kártékony befolyásától menekedni, minden törekvés, annak ellene dolgozni, a zsidó lapok kórusa által „zsidóheccz” czímmel bélyegeztetik meg, s ezekben semmi mást nem keresnek, mint középkori „vallási üldözést”, szűkkeblű vallási gyűlöletet, a mely egy fanatikus papság által élesztetik. Igen, a fanatikus vallási gyűlölet az ellenkező táborban van, s csak hagyják a zsidók hatalmát odáig menni, hogy ők a keresztények fölött számuk és politikai befolyásukkal uralkodjanak, úgy azon iszonyú kegyetlen keresztényüldözések, a minők a keresztény időszámítás első századaiban végbementek, mint gyermekjáték fognak feltűnni azon üldözésekkel szemben, a melyeket a zsidók ott, a hol hatalomra jutnak, maguknak a keresztények ellen megengedni fognak. Mert jól megjegyzendő, hogy a z s i d ó t e r m é s z e t é n é l f o g v a k e g y e t l e n é s k í m é l e t len, s hogy nem i s m e r k ö n y ö r ü l e t e t és e l n é z é s t ott, a hol s aj át é r d e k é r ő l , s a j á t h a s z n á r ó l van a szó. Látjuk ma, hogy ő azon eszközökkel, a melyek jelenleg rendelkezésére állanak, naponkint a legtekintélyesebb s legrégibb családokat nemcsak a legnagyobb egykedvűséggel, hanem könyörtelenséggel és ördögi kárörömmel rendszeresen s hideg számítással erkölcsileg megöli, sőt formaszerint lemészárolja. A zsidó egy, az európai népektől teljesen idegen faj, s azokkal ép oly kevéssé fog valaha egyesülni, a mint a kutya és a macska nem egyesülhetnek egymással. Azért gyűlölik is kölcsönösen és fogják is gyűlölni egymást mindaddig, a míg egymás mellett és egymással lakni és élni fognak. K i e g y e z é s r ő l , ö s s z e o l v a d á s r ó l a b s z o l ú t e nem lehet szó.

A holleschaui (morvaországi) zsidó rituális gyilkossági bűnper Mária Terézia korában. Mióta a t.-eszlári rituális gyilkossági ügy a felszínen van, úgy Onody Géza képviselő mint e fűzetek szerkesztője egész halmazát vette a hasonló esetekről értesítő leveleknek s okmányoknak. Miután a zsidókérdés e főfontosságú oldalának speciális tanulmányozása az illetőnek minden idejét igénybe veszi, mint már egy ízben emiitettük, Ónody Géza magára vette ezen feladatot, s búvárlatainak eredményét egy, jelenleg Bartalits Imrénél Budapesten sajtó alatt levő s „Tisza-Eszlár” czímű könyvben fogja a nagy közönség elé bocsátani. Onody e munkában ismertetni fogja a t.-eszlári eseten kívül a többi, tudomására jutott nagyszámú eseteket is, s ezek kapcsán egyszersmind a zsidó mysteriumokat is, mert ezek ismerete nélkül fogalma se lehet az embernek azon vadállati természetről, bősz fanatizmusról, mely a talmud-zsidóban honol, s a mely vad fanatizmusnak természetes következményei a ker e s z t é n y-véráld o z a t o k is. Olvasó közönségünk figyelmét előre is felhívjuk ezen esetleg korszakot alkotandó műre, a mely egyidejűleg Berlinben német kiadásban is megjelenik. Ónody ezen munkájában felhasználva lettek azon levelek is, a melyek e tárgyban e füzetek szerkesztőjéhez lettek intézve, s a melyeket, az ő felhívása folytán, hozzá áttettünk. Az alább következő levelet azonban, mely hozzánk legutóbb küldetett be, de a mely Ónody barátunk munkájában szinte föl lett használva, mutatványul közöljük a czélból, hogy lássa a hazai közönség, minő dolgoknak tárháza lesz Ónody Géza „Tisza-Eszlár” czímű műve. Íme álljon itt a múlt hó vége felé, Morvaország W e i s s k i r ch en városából hozzánk intézett levél: Weisskirchen, Morvaországban, 1882. október 19. – Tekintetes úr! – Elkeseredéssel eltelve a fölött, a mit a „Neue Freie Presse” czimü bécsi újságban a tisza-eszlári eset fölött írni a zsidók maguknak megengednek, mintha az csak mese lenne; és elkeseredéssel eltelve a tekintetes úr ellen intézett támadások fölött, igen sajnálom, hogy tek. urnák m ár korábban nem voltam bátor írni. Azt, hogy az utálatos zsidó söpredék rituális czélokra keresztény vért hasénál, bizonyítja a Mária Terézia korában egy morva városban, Η ο 11 e s c h a u-ban előfordult eset is, a hol 3000 keresztény mellett mintegy 2000 zsidó lakik. A húsvéti napokban egy tímárnak a leánya egy börüzlet ürügye alatt egy házba lett becsalva; a pinczében aztán egy keresztfélére szegezve, a zsidók körülvették öt, kezüket fölébe emelték, tele köp-

29 dösték, és mint Krisztusra Kaifásnál, átkokat szórtak reá. Ezután lassan kínoztatott, épen a női szemérmes részeken, emlőin, lábikráin tollkésekkel belevagdaltak és a vért a z s i d ó k f e l f o g t á k . A leány sokáig nem tudott meghalni. Végre az eset, míg a leány élt, egy zsidógyerek által, épenúgy mint Tisza-Eszláron a Solymosi Eszter esetében, el lett árulva a keresztényeknek. Az esetet gyermekkoromban ekkép hallottam elbeszélni. Mivel a leány sokáig nem tudott meghalni, egyik zsidó kiment és egy zsidó fiúnak ezt mondta: „Menj a doktorért.” Doktornak hívtak ugyanis egy vén zsidót, a ki kuruzsoló volt. A fiú azonban – Isten keze vezette őt, – egy k e r e s z t é n y orvoshoz ment. Egy pillanat alatt láthatatlanok lettek a zsidók, pinczékbe, kályhákba bújtak el. Erre a zsidók boltjait a nép kifosztotta, a vidékről hanákok jöttek a városba; hogy a zsidó-utczát felgyújtsák; a páterek fölemelt kezekkel jártak körül, kérve a népet, hogy a keresztény húsvétot ne szentségtelenítse meg így; katonaság vonult a városba sat. Ugyanis mikor a keresztény orvos jött és mindent zárva talált, keresztényeket hívott oda. A leány még élt, és m i n d e n t e l b e s z é l t . Hogy ezen eset felől meg vannak-e még az irományok a városi levéltárban vagy sem, nem tudom; csak azt tudom, hogy a leány képe v á s z o n r a f e s t v e a v á r o s i l e v é l t á r b a n van, mezítlenül, amint a szegény lóg, mellén és lágyékain bemetszésekkel. Az 1850-ik év táján, mikor szüleimet Holleschauban meglátogattam, a kép megtekintésére engedélyt kaptam. Gyermekkoromban azt is hallottam, hogy az egyik zsidót fela k a s z t o t t á k , a többinek azonban Mária Terézia megkegyelmezett. Valjon keresztényeknek megkegyelmeztek volna-e? Mit nem írna a „Neue Freie Presse” még most is, ha Mária Terézia alatt k e r e s z t é n y e k egy z s i d ó l e á n y t feszítettek volna keresztre, és vérét felfogták volna?! Néhány év előtt Lengyelországban egy elmezavarodott apáczát födöztek fel egy apácza klastromban, a ki ott elzárva volt egy czellában és szalmán feküdt. Hogy lármázott akkor a „Neue Freie Presse” bele a világba! Az apáczának, Ubrik Borbálának az arczképe pedig egész Európát bejárta, és most szitkozódnak az Eszter képe fölött. Nem írhatna képviselő úr Holleschauba az iránt, hogy a városi hatóság a képről egy másolatot készíttessen részére? Nem lehetne erről a parlamentben említést tenni? Nunc Deus Tecum et cum Tuis! Fogadja sat. Ν. Ν.

Α zsidó-állam az államban. A „Century illustrated” czímű,New-Yorkban megjelenő tekintélyes havi folyóirat f. é. aprili füzete egy nagy érdekű tanulmányt h ο zott az oroszországi zsidóság viszonyairól e czím alatt: „Russian Jews and Gentiles.” (Orosz zsidók és nem-zsidók.) Ezen czikkben csak

30

az oroszországi zsidók belélete van ugyan részletesen ismertetve, de ezen ismertetés a magyarországi zsidóságra, nevezetesen annak orthodox részére is szórul-szóra alkalmazható, mert hisz a zsidóság mindenütt egy és ugyanaz, főleg pedig a felső magyarországi orthodoxok egy hajszállal se különbek a muszka országiaknál annyival is inkább, mert hisz legnagyobb részük a zsidó-országúton: Galiczián át Muszkaországból vándorolt be hozzánk. A czikk megdöbbentő képét nyújtja annak az egymagában álló, minden idegen behatástól elzárkózott, megcsontosodott szokásaiban s előítéleteiben megrögzött társadalomnak, annak az á l l a m n a k az á l l a m b a n , amelyet a zsidóság Oroszországban úgymint minmindenütt képez. A figyelemreméltó czikk így szól Az antisemita érzület még mindig magas hullámokat vet. Hogy az különösen erős Európa keleti részeiben, a hol az izraeliták a legszámosabbak és legszilárdabbul megvetették lábukat, az egy másik kétségtelen tény. Az is biztosan állítható, hogy soha, még a legnyugalmasabb időkben se halt volt ki ez az érzület. Ha ez máskép lenne, úgy a népkitörések nem lehettek volna oly hevesek, oly gyakoriak, se nem lehettek volna, hogy úgy mondjuk, oly ragadósak, se oly egyforma jellegűek, mint a minők azok néhány év lefolyása alatt Romániában, Galicziában, KeletPoroszországban és legújabban Oroszország déli részeiben voltak. Ha az okozatok ugyanazonosak, akkor az okoknak is legalább is hasonlóknak kell lenniök, s ha az előbbiek állhatatos ismétlődéssel újra meg újra előfordulnak, akkor az utóbbiakról feltehető, hogy azok állandó természetűek és mélyen gyökerezők. Mármost, visszatekintve az elmúlt századokra, úgy találjuk, hogy egy történelmi esemény se fordul elő bizonyosabban, noha szabálytalan időközökben, mint épen a zsidók elleni népkitörések. Hol fekszik az oka ennek a sajátszerűleg makacs tüneménynek? Vannak történetírók, a kik igen gyorsan készek a felelettel: „A vallási türelmetlenségben, az ezt kisérő fanatikus szellemben és a faji autogonizmusban.” Egy ilyetén magyarázat még megállhatná a próbát a középkori sötétség századait illetőleg, – de odavetett magyarázatok ritkán merítik ki a tárgyat, és a jelen eset se kivétel a szabály alól. Ha azonban ugyanazon tünemény időszakonkint saját korunkban is ismétlődik, saját szemeink előtt, s nekünk mégis azt mondják, hogy „annak egyedüli oka a vallási türelmetlenségben és az üldözési hajlamban fekszik, – felvilágosult 19-ik századunk nagyobb gyalázatára,” – s ha ez általános lármáját és kiabálását képezi a legtöbb ország úgynevezett haladó és szabadelvű sajtójának: úgy némileg szkeptikusokká lessünk, és magunk és pedig mélyebben óhajtunk belenézni a dolog mélyébe. Mi jobbat tartunk saját korunkról; mi ismerjük azt, élvén magunk is benne, és mi tudjuk, hogy annak uralkodó szelleme nem a vallási türelmetlenség szelleme. Azt is tudjuk a modern történelem-bölcsészeti iskola tanításaiból, hogy a népszellem és a népérzület, bármily rohamosak és oktalanok legyenek is külső nyilvánulásai, fejlődésükben szigorúan logikaiak, és hogy a tömegek, midőn semmi más által mint a sze-

31 szély vagy a szenvedély fellobbanása által vezettetnek, vagy legalább is egy vak és hiányos ösztön által, – valósággal a történeti élet ellenállhatlan rejtett áradata által kormányoztatnak, a mely nem kevésbé hatalmas azért, mert a felszín alatt nagy mélységben működik. Ezen mélységekbe lehatolni, elérni ezen áradatokat, megállapítani irányukat s erejüket, feladata a kutatónak. Néha segítségére van a véletlen is, és valamely véletlen vezérfonál felfedezése által megkönnyebbül a feladat. Véletlenül, a jelen esetben, ilyen vezérfonál kínálkozott a körülményeknek Oroszországban több év óta volt sajátszerű összetalálkozása által; s mivel az érdeklődés a tárgy iránt erősen és némileg fájdalmasan lett felélesztve a legutóbbi égy évnek nagy kiterjedésű zajos eseményei által, bizonyára méltó a tárgy a komoly figyelemre. A leleplezések, noha különösen csakis az orosz zsidók állapotára és tényeire vonatkoznak, nemcsak helyi érdekkel biroknak fognak találtatni. * Ha azt mondaná valaki nekünk, hogy egy, különféle népfajokat kormánya alatt tartó nagy államnak több milliónyi olyan alattvalója van, a kik, külsőleg békések és ártalmatlanok, sőt félénkek a gyávaságig és alázatosak a szolgalelkűségig, szünet nélkül és tervszerűleg ássák alá azon ország jólétét, a melyben laknak; – a kik, míg a legteljesebb vallási türelmességet és a nyilvános isteni tisztelet szabadságát élvezik, aggodalmas lelkiismeretességgel végeznek évről évre egy nyilvános vallási szertartást, a mely kibúvó lyukat szolgáltat nekik azon kötelezettségeik alól, hogy a kormány vagy az államvalláshoz tartozó egyének irányában tett esküiket avagy ígéreteiket megtartsák; – a kik míg a törvények által egyenlően vannak védve alattvaló-társaikkal, és szintúgy mint azok, jogosítva vannak bírói székekben ülni, az exkommunikáczió legrettenetesebb büntetéseinek terhe alatt kötelezve vannak, az elébük terjesztett ügyekben csak saját titkos törvényszékeik részéről nyert utasítások szerint dönteni; – s végül a kik saját törvényük által arra vannak felhatalmazva és oktatva, hogy alattvaló-társaiknak személyét és vagyonát, ha azok más valláshoz és fajhoz tartoznak, saját öröklött vagyonuknak tekintsék, a melyet jogosítva vannak bármi eszközökkel maguknak megszerezni: – ha a dolgok ilyetén állapotát valaki tényleg létezőnek irná le előttünk, a mely egy nagy államban, egy erős és szilárdul megalapított kormány alatt fenáll, – váljon egy ilyen állítás nem a hitetlenségig menő kétkedés érzetét keltené-e föl bennünk? Bizonyára egy kormány se tűrhet egy pillanatig se egy ilyen szörnyű anomáliát! Bizonyára nem, azaz nem: nyitott szemekkel. De hát van sok ut mód elvakítani még a legélesebb szemeket is. Árgusnak száz szeme volt, s Hermes mégis valamennyit letudta bűvölni. Hogy a fentebbi állítás nem üres fikczió, hanem a tények előadása, leírása azon állapotnak, a melyben nyugati és délnyugati Oroszország évszázadok óta volt, és van ma is: ez az a megdöbbentő felfedezés, a melyet azon hiteles okmányok nevezetes gyűjteményének köszönünk, a melyet Brafmann Jakab, hivatalos támogatás mellett és félhivatalos pénzforrás segítségével 1869-ben kiadott. Mielőtt azonban vizsgálat alá vennénk és idéznénk e munkát, kell valamit mondanunk azon férfiúról, a kinek kiváló egyénisége a figyelmet méltán felkelti.

32 A czikkíró ezután Brafmannak életrajzát közli. Ε szerint ő szegény zsidó családból származott; de számos tagból álló családja fentartásának gondjai mellett is szorított időt magának arra, hogy éveken át folytatott tanulmányozással, a melyre az üzleti dolgai által igénybe nem vett éji órákat szokta fordítani, nemcsak az orosz és német, hanem a franczia és latin nyelvet is elsajátította. A czikk ezután így folytatja: Alaposan tanulmányozta az új-testamentumot és a ker. theologiát is. Végre, őszinte meggyőződésből a ker. hitre tért, felvévén a keresztségét. Mármost a saját népe közötti élet reá nézve lehetetlenné vált;*) de ő nem tágított, s a midőn 1860-ban a minski szemináriumban a héber nyelv tanárává neveztetett ki, tisztességes és meglehetősen kényelmes állásban lelte magát. Brafmann már ezelőtt is magára vonta a császár ügyeimét azzal, hogy egy emlékiratot terjesztett elébe, zsidó alattvalóinak szabálytalan helyzete és életviszonyai tárgyában. Ennek az lett a következménye, hogy kineveztetésével együtt egy császári rendeletet kapott arra nézve, hogy tanulmányozza az ügyet s utakat módokat hozzon javaslatba az iránt, miként lehetne elhárítani azon félelmes akadályokat, a melyekkel azon zsidók találkoznak, a kik kijelentik a keresztényhitre térési szándékukat. Hogy kutatásaiban elősegítve legyen, az ügyre vonatkozó kutforrások bőven bocsáttattak rendelkezésére, egyrészt a püspök, másrészt pedig – a mi még sikeresebb volt, – több z s i d ó jóakaró támogatása folytán. Ekként – így mondja előszavában Brafmann, – egy gazdag anyaggyűjtemény halmozódott össze nálam, a mely nemcsak saját czéljaimra nézve becses volt, hanem általában a zsidó lakosság állapotára is világot vetett. Gyűjteményemnek legkiválóbb részét képezi több mint ezer darabból álló hiteles okmányoknak egy gyűjteménye, a mely okmányok ez ideig köztudomásra hozva nem lettek: rendeletek, döntvények, a különböző zsidó kahal-ok**) (igazgató-tanácsok) és b e t h - d i n - e k (törvényszékek) irományai, a melyek nagyfontosságúak azon okból, mert azok a modern zsidó élet gyakorlati oldalát ismertetik meg, a melyet idegenek soha se szemlélhetnek, – azok, t i. a kik, hogy úgy mondjuk, nem a zsinagóga falai közt nevelkedtek föl.” „Ezen okmányok – mondja ismét Brafmann, – döntő bizonyítékot szolgáltatnak arra nézve, hogy a k a h a l és a b e t h - d i n a zsidó lakosság magán és társadalmi élete fölött, nagy részben függetlenül a talmudtól, uralkodnak, és hogy az ö rendeleteik, támogatva a k h e r e m *) No ebben a tekintetben a „mi” zsidaink már „felvilágosodottabbak” a muszka zsidóknál. A „mi” zsidaink már tudják azt, hogy a zsidó a keresztvíz daczára is z s i d ó marad, sőt ezen metamorfózis után még n a g y o b b szolgálatokat tehet a zsidóságnak mint a keresztség előtt. Brafmann esetéből azonban úgy látszik, hogy Muszkaországban a kereszténység jobb hasznát veheti a kikeresztelkedett zsidóknak mint nálunk. – Szerk. **) Kahal = kagal. Az orosz nyelvben az enyhe „hu kifejezésére nem létezik külön betű, hanem ennek helyét a „g” pótolja. Ilyen betűszerinti írással ment át a „kahal” (oroszországi) zsidó szó Meyer Conservations-Lexiconába, GlagaOtto folyóiratába, s ennek alapján a németek általában „kagal” -t írnak, a mely orthographiáva) vettük át mi magyarok is e szót. Tehát a „ k a h a l ” ugyanaz, a mit mi „kagal név alatt folyóiratunk I. évfolyami 1-ső füzetében is ismertettünk. – Szerk.

33 nek (excommunicatio) fenyítékével, sokkal nagyobb horderővel bírnak a modern zsidóra nézve, mint a talmud. Ezen okmányok a lehető legvilágosabban tanúsítják azt, hogy melyek azon utak és módok, a melyekkel a zsidóknak, korlátolt jogaik daczára, mindig sikerült az idegen embereket kiűzniök azon városokból és más helyekről, a hol letelepedve voltak,– a melyekkel sikerült kezeik közé ragadniok azokon a helyeken a tőkét és az ingatlan vagyont, – sa melyekkel a kereskedelemben és iparágakban minden konkurrencziát leráztak a nyakukról, mint ez Oroszország nyugati tartományaiban, Lengyel országban, Galicziában, Romániában (No meg Magyarországban is. – Szerk.) az eset; megmutatják ezen okmányok, miként eshetett meg az a csoda, hogy 1806-ban Francziaországnak egész megyéi a zsidóknál elzálogosítva találtattak, amint Napoleon mondja Champagne-ról egy, azon év november 9-kén kelt levelében, noha ők a birodalomban egy jelentéktelen kisebbséget képeztek, mindössze hatvanezeren voltak Végre, a mi a legfontosabb reánk nézve, ezen okmányok világos feleletet adnak arra a kérdésre, miért nem lett semmi eredménye a kormányunk által a jelen század folyamán a zsidók reformálására fordított munkának és pénznek.” Ezen, az 1794-ik évtől az 1833-ik évig terjedő ezer okmány közül Brafmann „A kahal” czímű könyvében 285-öt tett közzé, a melyeknek legtöbbje Minskben kelt, a hasonnevű kormányzóságban. Hitelességük igazolható: 1-ször nagyon régi kinézésük által; 2-szor az egyforma jegyzői kézírással; 3-szor sok oly személy kézírásaival, a melyeknek ugyanazonossága más létező források útján megállapítható; 4-szer az azon papírban levő víznyomattal, a melyre írva vannak. Mielőtt ezen okmányok tartalmát és az általuk rajzolt életviszonyokat vizsgálat alá vennénk, jó lesz pontos, határozott értelmét definiálni némely oly szónak, a melyek bennük szünet nélkül előfordulnak, s legelőször is magát a kahal szót. A kahal, rövidítve a k h e d e r - h a - k a h a l - ból, a zsidó hitközség tanácsa vagyis igazgató tanácsa. Hivatalosan csak néhány szerény teendő elintézése a dolga, mint: az adókat saját népe közt felosztani, a melyeknek pontos fizetéseért a kormány irányában a felelősséget magára veszi; gondoskodik a betegápolásról, felügyel a zsinagógára és mindarra, a mi a zsidó isteni-tisztelethez, szertartásokhoz és vallásos szokásokhoz tartozik. Ezen alapokon ez intézmény nemcsak türetik, de szentesítve és tevőlegesen támogatva is van az orosz kormány által. A valóságban legfelsőbb, abszolút és ellenmondás nélküli hatalmat gyakorol a héber élet minden pházisai: úgy a magán, mint a társadalmi élet fölött, s úgy intézi a dolgot, hogy a keresztény helyi hatóságokat öntudatlan eszközeiül használja föl nemcsak a nem-zsidó alattvaló-társak ellen, hanem minden olyan saját népbelieik ellen is, a kik hajlandóságot éreznének magukban a nyakukra tett igát lerázni akarni. A beth-din, a talmud-törvényszék, a mely kivétel nélkül minden zsidó hitközségben létezik, a kahal magas védelme alatt áll; illetékességi körébe tartozik minden kihágási és peres ügy, a mely az egyes. zsidók között, vagy ezek és a kahal között fölmerülnek. Az a zsidó kereskedelmi élet minden szükségleteinek megfelel, s a régi Sanhédrin helyét pótolja. A beth-din szent intézmény, s jogosítványai még most is

34 igen kiterjedtek. Színleg csak egy egyszerű békebíróság, s a kormány által tűretik, de nincs hivatalosan elismerve. A k h e r e m vagyis a nagy exkommunikáczió a végső segédeszköz és a legrettenetesebb fegyver, melyet a kahal és a beth-din mindig rezervában tartanak arra, hogy kezdődő fellázadást elnyomjanak vagy tényleges engedetlenséget megfenyítsenek. Brafmann az egész szöveget közli, a mely azonkívül hogy igen egyhangú, még fölötte hosszú is lenne arra, hogy itt előadassék. Azoknak a bűnös fejére szórt átkoknak mérgességében és gonoszakaratúságában van valami rémítő, s azért nem is lehet csodálkozni azon, hogy még szabadelvű gondolkodású zsidók is ingadozásba jöttek, és megborzadtak annak rettenetes zordságától. Először is Isten és minden égi hatalom nevében általános átok mondatik; aztán különös átok az év minden hónapjára ilyenformán: „Ha Nisan hónapban született, a melyben Uriel arkangyal uralkodik, legyen megátkozva ezen arkangyal és az ő angyalai által”, s így tovább a többi tizenegy hónapon át; úgyszinte a hét minden napjára és minden évszakra is esik egy-egy átok. Ezután jön a befejező átkozódás, a melytől nagy költői erő nem vitatható el, s a mely így hangzik: „Az Ú r n a k c s a p á s a s i e s s e n őt u t ó l é r n i ; T e r e m t ő I s t e n ! t ö r d m e g őt! h a j l í t s d m e g őt! Ö r d ö g ö k k e l j ö j j ö n ö s s z e ú t j á b a n ! L e g y e n ,á t k o z o t t a hol áll! Lelke h i r t e len szálljon el, u n d o k h a l á l r a g a d j a meg őt, és ne, érje m e g a h ó n a p v é g é t ! L á t o g a s s a m e g őt az Úr s o r v a d á s sal, agyvelőgyula d á s s a 1, f o r r ó l á z z a l , ő r ü l t s é g g e l , k e l evényekkel és sárgasággal! Szúrja át mellét saját k a r d j á v a l és t ö r j e n e k s z é t az ő n y í l v e s s z ő i ! L e g y e n mint p o l y v a , m e l y e t a s z é l m a g a előtt k e r g e t , és az Isten angyala üldözze őt! Ú t j a v e s z é l y e k k e l l e g y e n megrakva, s ö t é t s é g g e l f ö d v e ! A l e g s z ö r n y ű b b k é t s é g b e e s é s s e l talál k ő z z é k , s e s s é k b e l e abba a h á l ó b a , m e l y e t I s t e n lába elé vet! Ű z e s s é k ki a v i l á g o s s á g b i r o d a l mából a s ö t é t s é g b i r o d a l m á b a , és v e t t e s s é k ki a v i l á g b ó l ! S z e r e n c s é t l e n s é g e k és s z e n v e d é s e k r é m í t s é k őt! Szem e i v e l lássa azon c s a p á s o k a t , a m e l y e k reá h u l l a n a k . Á r a s s z a el őt a M i n d e n h a t ó h a r a g j a . Á t k o k b a l e g y e n ö l t ö z v e mint r u h á k b a . És I s t e n ne adja b ο c s án atá t'ennek az e m b e r n e k , h a n e m ö n t s e ki h a r a g j á t és b o s z u ját r e á j a , és m i n d a z o n á t k o k m e n j e n e k b e l é j e , a m e l y e k atörvényben meg írva vannak!” És mintha mindez még nem lenne eléggé világos, a denuncziáczió még továbbra is kiegészítetik azon köriratban, a mely „a n e m z e t bölcseihez” intéztetik a czélból, hogy tudassák velők, mikép Izraelnek egy fia a külső sötétségre vettetett. A bevezető üdvözlés ég a vádlott személy bűneinek elősorolása után a k a h a l így folytatja: „Annak okáért mi a k h e r e m alá tettük őt. Hirdessétek nyilvánosan, hogy az ő kenyere pogányok kenyere; hogy főzelékei tisztátalanok, és könyvei olyanok mint a bűbájolók könyvei. Ne egyék veletek, ne igyék veletek; nem fogjátok fián a körülmetélést végrehajtani, s gyermekeit nem fogjátok oktatni a törvényben, sem halottait eltemetni, sem bármely társulatokba őt fel nem veszitek; poharat melyből ivott kimossátok, és minden tekintetben úgy bánjatok vele mint egy pogánynyal.” (Folyt. köv.)

A „Wiener Allgemeine Zeitung” Vasmegyéről. A „Wiener Allgemeine Zeitung” nevű bécsi főzsidólap f. évi október 31-ki számában egy szombathelyi zsidótól levelet közöl, a melyben ez az atyafi keseredett hangon panaszkodik a vasmegyei lakosság antisemitikus hangulata fölött, Minekutánna némely, a vidéken előfordult apró zsidóellenes csetepatékat leírt volna, ekkép folytatja mulatságos keserveit:

„De ezek oly nyerseségek, melyek a falukon fordulnak elő. Itt a városban (Szombathelyen) sokkal finomabbul megy a dolog. A „Sabária” vendéglőben szokott összejönni naponként Szombathely „értelmiségének” egy nagy része, s ott egy czigány zenekar által addig húzatja a „Hepphepp-polkát,” míg a város minden munkása és napszámosa az ablakhoz gyűl, és ízlés dolgában a bent ülő urakkal legteljesebb egyetértését fejezi ki. De a „Hepp-hepp-polka épen nem is ízlés nélküli nóta, főleg miután a czigányoknak alkalmat nyújt magukat az énekben is produkálni, s a darab végén egy kedvesen hangzó „Hepp-hepp-Saujud”-ot harsogtatni, mire a barna hegedűsök unisono egy nagyot köpnek, a mi a hallgatók s illetőleg nézők tetszését természetesen a legmagasabb fokra csigázza. Látni kell a hallgatóknak gyönyörtől sugárzó arczait s egyszersmind szemlélni, minő boldogan járkál a „Sabária” vendéglő bérlője vendégei közt ide-oda, hogy átérezzük azon egész benyomást, melyet ez a kedves zenedarab egy intelligens kedélyre gyakorolni képes. Azt is látni kell, milyen lelki nyugalommal ül ott a polgármester úr híveivel együtt, miként „szívja magába” a hangokat, fejével gyöngéden bicczegetve, hogy meggyőződjünk arról, hogy nincs szebb dolog a hivatali méltóságnál, és hogy a községi tisztviselők autonómiája (!) Magyarország egy pompás vívmánya. Emellett aztán hall az ember még mindenféle sportról, mint: a zsidótemplomnak a levegőbe röpítéséről, az oltár alatt eltemetve levő keresztény leányról; szóval – szent Istóczy! – a te általad elvetett mag termékeny földre hullott; szűkebb hazád, Vasmegye veled tart, és karöltve „intelligencziájának” legnagyobb részével, századodat, a mennyire nem akarja tanaidat vallani, sorompó elé idézheted.”

Hangok a vidékről. – Nyílt levelek a szerkesztőhöz. – Beregmegye. Tekintetes szerkesztő úr! – A.-K–lón, ott hol a legutóbbi levelemben leírt zsidóablakbetörés miatt a Jordánok közt olyan nagy strages ütött ki, nemrégiben következő érdekes eset történt. A községi lakosok lemondván a pálinkaivásról s beszüntetvén zsidókkal mindenféle érintkezést, a választott nép oda kezdett spekulálni, hogy az egyes vagyonosabb gazdák gyermekeit magokhoz csalogatták s

36 rávették, miszerint szüleiktől kukoriczát, lisztet, s más élelmi szereket sub manu hordjanak el a boltba, a miért is a zsidó tolvajiskolába fogott romlatlan gyermekek czukor, pipa, dohány s csecsebecsékkel lettek honorálva; de nem sokáig, mert a szülők rájővén a turpisságra, felpakolták egy szekérre a gyermekeket czukrostul, pipástul, dohányostul, s bevitték a n. sz ... i járásbírósághoz, hol e szavak kíséretében rakták a „corpus delicti”-ket a hivatal asztalára: „No lássák uraim, azért utáljuk mi a zsidókat, mert nemcsak bennünket igyekeznek koldusbotra juttatni, de gyermekeinket a tolvajlásra is oktatják.” Már két zsidó család kiköltözött nevezett községből, s egy harmadik arra kérte a község bíráját, hogy fizesse ki az ő ingatlanságának az árát – s azonnal kiköltözik a községből; mire a derék bíró azt válaszolta: „Elmégy te nemsokára a nélkül, hogy kifizettünk volna”; – a mi igen természetes, mert a lakosok beszüntetvén mindennemű érintkezést a zsidósággal, nincs mód rá hogy fentarthassák magokat így rebach nélkül. Eddig pálinkáért behordták a zsidó fáját, fel is vágták, – most pedig mivel már senki sem dolgozik pálinkáért, hordja maga a zsidó a fát s fel is vágja, hacsak megfagyni nem akar. Hála Istennek a „gojimmal jót tenni bűn”-féle morál ellensúlyozásául A.-K–lón átvitték az életbe ez arany mondatot „zsidónak dolgozni szégyen”; – ezért vágja a fát a jákhecz. Amint értesültem, a nevezett község lakosai oda törekesznek, miszerint egy keresztény boltot nyissanak, hogy így még a petróleumot se kelljen zsidótól vásárolni. Örömmel tudatom mindezeket tekintetes szerkesztő úrral, – ki egyedüli megalkotója a nép önérzetre való ébredésének, mert „megmutatta az értelmiségnek a boldogulás útját; s ha A.-K ló község példájára mindenütt elvonják magukat a gojok a választott néptől, rövid időn büszkén mondhatjuk „Si Deus nobiscum, quis contra nos?!” C.

Mármarosmegye. Tekintetes szerkesztő úr! – Még ki se lettek adva becses röpiratában az általam küldött kaftán-ékességek, és már újból szolgálhatok néhány adattal, melyekből nyíltan kitűnik, hogy a henczegő Izrael nem csak ál Solyrnosi Esztereket kerít elő a világ megvakítására s a törvényhozás félrevezetésére; – mert hiszen a szegény holt leány nem védheti jogait; hanem odáig jutottunk, hogy élő emberek nevében, illetve azoknak ál személyesítésében kötnek ügyleteket az Isten választott hívei azon boldog reményben, hogy a hamisan személyesített birtokos elhalálozásával a törvényes örökösöket sikerülend a birtoktól elütni. Így történt, hogy Sz–vér községben egy gazdag földművelő Cs–ρ Haurilo birtokára áhítozott L--vics nevű zsidó minden móddal igyekezett pénzkölcsönzési ajánlatokkal becsávázni a vagyonos gazdát, hogy így idővel a birtokot magához harácsolhassa; de Haurilo másokon okulva

37 kerülte a viperafajzat dédelgetéseit, s csak ennek köszönhette, hogy 6000 frtnyi vagyona mellett büszkén mondhatta, miszerint az sz–ri gazdák közt ö az egyedüli ember, ki a zsidónak egy garassal se adós. Ezelőtt két évvel meghalt Cs. Hauriló, s az egész falu s környék bámulatára alig nyolcz nappal az elhalálozás után L–vies egy adásvevési szerződéssel, melyen két zsidó tanú, a megboldogult keresztvonása és egy Κ–ner úr mint névaláíró figurált, a Cs. Haurilo egész birtokát nyilvánkönyvileg a saját nevére kebeleztette. Misem természetesebb mint az, hogy az örökösök nyomban pert indítottak L–vies ellen, hivatkozván az egész községre, miszerint köztudomású dolog, hogy Cs. Haurilo életében soha senkinek adósa nem volt, s okmányhamisítási perbe fogták az adásvevési szerződést fabrikáló Jordánt és társait. A tárgyalás folyama alatt kitűnt, hogy az adásvevési szerződést állítólag megkötő Cs. Hauriló Κ–ner névaláíró állítása szerint az ügylet megkötése alkalmával magyarul beszélt, holott az egész Mármarosmegye tudta, hogy a széles körben ismert Cs. Hauriló az orosz nyelven kívül soha semmi más nyelvet nem értett és nem is beszélt. Így kisülvén a zsidó azon turpissága, hogy Κ–ner előtt, ki Cs. Haurilot személyesen nem ismerte, azt egy ál Cs. Hauriloval helyettesitette, a dutyitól való félelmében drága egyezséget kötött az örökösökkel, a mely egyezség jóval fölülmúlván a hagyományozott birtok értékét, a mint értesültem, az örökösök beszüntették ez embertelen lópiócza ellen folyamatba tett bűnpert. A volt ty–kai lelkész G – y Péter adósa volt Ν– Hersch és S – V–der huklivai zsidóknak 150 forttal, s bírói egyezség utján ezen öszszeg részletenként lett volna törlesztendő. Nevezett lelkész azonban, hogy a zsidók gyakoribb tisztelgéseitől meneküljön, egy paptársához hivatta a zsidókat, s 100 forintot ott nyomban lefizetvén, 50 írtról váltót adott, a lefizetett 100 frtra pedig egy kész nyugtát tett a zsidók elé aláírás végett. Az „In vino Veritas” közmondáshoz ha még hozzá tesszük, hogy a poharazás gondatlanná teszi az embert, könnyen megfejthető, hogy G– Péter úr midőn haza ment, csak egy 100 forintról szóló aláíratlan nyugtát talált a zsebében. A zsidók látván hogy a pap gyengélkedő és beteges, bölcsen hallgattak; – ez év elején azonban G– Péter elhalálozván, pert indítottak az özvegy ellen, egyszer egy régibb keletű bírói egyezséggel fizetendő 150 frtig, másodszor az 50 frtos váltóból 150 frt „válván” ismét 150 frtig. Miután pedig megboldogult ezen követelésre tényleg csak 50 forinttal volt adós, az 50 forintból lett egyszer a lefizetett 100 frt + 150 frt, + 150 frt, tehát összesen 400 forint, mely összeg fejében a lelketlen zsidók a szegény, legsilányabb anyagi viszonyok közt elmaradt özvegy minden ingóságát elszedték. Így csinál a zsidó 50 frtból 450 frtot. Itt M–án már odáig jutottunk, miszerint a gojtól nem lévén már mit elharâcsolni, a választott nép már oda van utalva, hogy egymást lopja. Legutóbb A– L– nevű zsidó M– L–tól sábeszkor ellopott 500 frtot s kereket oldani igyekezett, a többi zsidók azonban elég ravaszok levén az istenig félelemben s élvén a gyanúperrel, az elillanni akaró A. L–t útközben elcsípték, s a pénzt tőle elvévén perbe fogták, minek az lett a következménye, hogy A– L– tolvajlás miatt 3 évi börtönre ítélte-

38 tett, s a mint értesültem, a napokba fogja tartani a dutyiba való ünnepélyes bevonulását. Caméléon.

Torontálmegye. Tekintetes szerkesztő úr! – Egy „becsületes” zsidó honpolgár legújabb hőstettét akarom a m. t. szerkesztő úr tudomására juttatni. A múlt héten történt. Minden szavamért felelek. Beállít falunkba – melynek különben, hála istennek, stabilis zsidó lakosa nincsen, – egy már öszbeborult (beh kár!) zsidó lókupecz s dobszó mellett kihirdeti, hogy lovat szándékozik vásárolni. Vett is, de az egyik, korát illetőleg, nem felelt meg a zsidó czéljának. Más, valóban becsületes ember az ilyen jószágot mint reá nézve hasznavehetetlent, nem vette volna meg. De hát a Jordán nem hiába „talentvoll”. A lovat minden tétovázás nélkül megveszi, s hogy korbeli hibáját eltüntesse, kapja magát és – f o g a i t k i h ú z a t j a . Már most, tekintetbe véve azt, hogy e ló, fogak hiányában idővel okvetetlenül elcsenevész, miután nem képes megfelőleg táplálkozni, de az államnak mint ép, egészséges, minden követelményeknek megfelelő állat nagy áron eladatik csak úgy mintha valóban beválnék, jóllehet tökéletesen remonda: kérdem, e minden becsületet lábbal taposó, minden igazságszerető embert végig felháborító gaztett elkövetője nem érdemelné-e meg az akasztófát?! Valóban ideje volna már, hogy ez aljas üzelmek piszkos lelkű elkövetői méltóképen megfenyíttessenek; ideje volna, ha a kormány ide is kiterjesztené atyai figyelmét, itt is érvényesítené a törvény szigorát. A leírt gaztett elkövetőjének nevét el nem hallgathatom. Szabadkai lakos, neve W. J. G. ).

Pankota. Egy itteni zsidó neje a múlt hónap egy szombat reggelén Pavlovics Constantin kereskedő úrtól 50 frtot kért kölcsön – estig; mit ez egy szóra – miután nála is szokott egyet mást vásárolni, – adott. Künn a boltajtó előtt már 5 ember várt a pénzre, s mindegyiknek adott 10-10 frtot. Este felé a zsidóasszony megvitte kölcsönzőjének az 50 frtot, mely reggeltől délutánig 5 frt rebachot hozott neki. Megjegyzendő, hogy azok az emberek, kik a zsidónőtől kölcsönt kérnek, rendes kundsaftjai, kik szombaton reggel a kapott 10 frton juhot vásároljak, s azt az aznapi hetivásár alkalmával a piaczon kimérik, s ha kimérték, köszönettel adnak vissza 10 frt helyett 11 frtot. Ennyiből áll a zsidó jótevőség, melyre aztán elmondhatják az illetők: adtál uram esőt, de nincs köszönet benne; – vagy azt: de szabadíts meg uram a gonosztól mielőbb és mindörökre, amen. Farkas.

39 A Tisza mellől. Tisztelt képviselő úr! Ha a nép felvilágosítva, alapos meggyőződést fog nyerni arról, hogy a zsidóság Talmudja szerint minden más népeket elnyomva az egész világ felett egyedül uralkodni akar; ha megtudja azt, hogy a zsidók a keresztényeket nem is embereknek, de barmoknak tekintik; ha meggyőződik arról, hogy a Talmud szerint a keresztények minden vagyona és élete is a zsidók tulajdona, s kötelességében áll a zsidónak – ha teheti – a keresztényt meggyilkolni; ha megfoghatóvá leend a köznép előtt az, hogy a korcsmáros zsidók italaikba életveszélyes mérges anyagokat kevernek, és kivált a z s i d ó o r v o s o k kezei között a keresztény életi; mennyire veszélyben forog: – ily felvilágosítás esetében a nép öntudatra ébred, s ösztönszerűleg önvédelmi gondolatokra fog ébredni s megragadva minden alkalmat, a zsidóságtól szabadulni fog. Az ide mellékelt irat tartalma a nép érdekében e felvilágosítási czélra irányul. – Ebben a zsidók népéletének gyakorlati oldala, h agy om á n y o s p o l i t i k á j u k van ismertetve; eleven színekkel bár, de csak a valóságnak megfelelőleg és az igazság szigora szerint van ecsetelve. A zsidóság hatalmi állása, napról-napra módnélkül növekvése mellett égető szükség, hogy a kellő felvilágosítás mennél gyorsabban eszközöltessék. Uraságtok egynéhány lelkesebbjei megindították ugyan a zsidó veszélyeket elhárítandó hógörgeteget; – nehogy ez azonban akár a zsidó fondorlatok szikláin szétporladjon, akár pedig a részvétlenség lejtő híjján megakadjon: Önöknek talán sikerülne oly társulatokat létesíteni, a melyek elegendő anyagi s pénzképességgel bírván, az ily felvilágosító iratokat – kinyomtathatnák, hogy azokat a nép között ingyen is lehessen széjjel terjeszteni. Szerintem e czél előmozdítását illetőleg a legnagyobb biztossággal a lelkészekre, a keresztény kereskedőkre és a keresztény orvosokra lehetne támaszkodni. Ε czélokat szem előtt tartva, bátorkodtam tiszteletteljesen e csekély művemet Uraságtok elé terjeszteni; és a mennyiben én nékem közrebocsátása tehetségemben nem áll: azt t. képviselő úr belátása és szabad rendelkezésére bocsátani. – Kiváló tisztelettel * Dr. Tiszaháthy. (A „ z s i d ó n e m z e t h a g y o m á n y o s p o l i t i k á j a ” czím alatt beküldött nagy érdekű mű közlését jövő számunkban megkezdjük. Ε jeles czikk különösen a z s i d ó d o k t o r ok gaz praktikáit világítja meg, a mibői aztán megítélhető lesz a minapában a lapok által is nagyon ventilait azon kérdés is: miért nem szaporodik Magyarország lakossága? (illetőleg annak k e r e s z t é n y lakossága.) – Szerk.)

Levelező-lap. Folyóiratunk barátaihoz. – Midőn több oldalú sürgetésekre füzeteink árát a III-ik évfolyamra a m i n i m u m r a leszállítottuk, sőt e mellett még kedvezményeket is nyújtottunk, ezt csak azon biztos feltevésben tettük és t e h e t t ü k , hogy ezentúl füzeteink az eddiginél még nagyobb publicitásban és t ö m e g e s e b b elterjedésben részesülnek mint eddig, hogy czéljuknak minél szélesebb körökben megfeleljenek. Ez okból, szemben azon roszakaratú ignorálhatnámsággal, melyet a sajtó legnagyobb része folyóiratunkkal szemben tanúsít azzal, hogy, miután azt korábbi lármájával elnyomnia nem sikerült, most róla tudomást se akar venni, felkérjük folyóiratunk m i n d e n b a r á t j á t , hogy nekünk a munkát megkönnyíteni segítve, folyóiratunk érdekében ismerőseik körében propagandát kifejteni s őket azok járatására birni ne terheltessenek. Az antisemitikus mozgalom sorsa Magyarországon jó részben (vagy ezzel még tán k e v e s e t is mondtunk,) még mindig a „12 r ö ρ i r a t”-on nyugodván, minden elvbarátunknak tetterős támogatását kell hogy az igénybe vehesse és vegye. Felkérjük azon lapok t. szerkesztőségeit, a melyeknek füzeteink megküldetnek vagy részükre cserepéldánykép járnak, hogy a mennyiben több kollegájuk azon eljárását, miszerint füzeteink tartalomjegyzékét vagy legalább is azok megjelentét lapjukban jelezni szokták, – eddig nem követték volna, legyenek szívesek azt jövőre saját részükről is tenni. Legújabban a postán ismét rendszeresen kezdik eltüntetgetni füzeteinket olyanok, a kik előfizetés nélkül is úgy látszik nagy kedvelői azoknak. Kérjük t. előfizetőinket, a füzetek kimaradásáról bennünket eleve értesíteni, hogy azokat pótolhassuk, s hogy egyszersmind azon postahivatalokat, a hol legtöbbször vesznek el füzeteink, evidencziában tarthassuk; mert esetleg a főpostaigazgatóságnál ezen qualifikálhatlan eljárás miatt jelentést fogunk tenni.

Magyarország fővárosában nem jelenik meg egyetlen egy, német nyelven szerkesztett napilap sem, melynek szerkesztője, munkatársai, tulajdonosa ne lennének zsidók. Németajkú magyar honpolgáraink tehát, úgy a hazánkat érdeklő közügyekre, mint a földművelő, iparos sat. életérdekeire nézve csak azt kapja olvasmányképen kezeihez, a mi a zsidó spekuláczióra, a börzei üzelmekre nézve előnyös, és általában a zsidóság uralmát állandósítani képes. Nem csuda tehát, ha a földművelő nép pusztul, pang az ipar, politikai életünkben magánérdekek, valamint közönyös léhaság uralkodnak. Ez pedig annál inkább sajnálatraméltó, mert németajkú polgáraink a legszorgalmasabb olvasók és előfizetők közé tartoznak. Melegen ajánljuk tehát a Pozsonyban megjelenő „Westungarischer Grenzbote” („Nyugatmagyarországi Határőr”) czímű pol. napilapot. A lap ára Magyarországra nézve 1 hóra, mindennap postán küldve 1 frt 20 kr. Negyedévre 3 frt 60 kr., Félévre 7 frt 20 kr. Egész évre 14 frt 40 kr. A lap egyedüli tulajdonosa és szerkesztője S i m o n y i Iván országgy. képviselő, ki már évek sora óta működik az agrárius kérdés, iparkérdés és parlamentünk, illetőleg választási tözvényünk reformja ügyében, és ki is azon ügynek, melyért küzdünk, már is kitűnő szolgálatokat tett. Addig is tehát, míg a fővárosban német nyelvű antisemita napilap jönnne létre, melegen ajánljuk úgy magyar mint német ajkú polgártársainknak, jelesül pedig az utóbbiaknak a „W est u n g a r i s c h e r G r e n z b o t e”-t.

12 RÖPIRAT. Budapest 1882. deczember 15. III. évfolyam

III. füzet.

Jehi or! – Legyen világosság!*) Ι.

Utón útfélen felhangzik e jelszó napjainkban. A nép között a hírlapok, az ifjúság számára az iskolák, a szaktudósok számára a szaklapok negélyezik a világosság terjesztését. Jön is a világosság minden oldalról: egyetemen, tanodákban szobatudós-pápaszemeken át; a politikában pártszemüvegen; a hírlapok nagyrészénél pedig kőműves Δ-en; végre pedig a zsidósajtónál a Talmud dohos levegőjén keresztül. Oda viszik e kályhafűtők villágosságukat mindenüvé. Csak két zug van, mely elé fáklyát tartani nem szabad: az egyik a lógós politika homálya, a másik pedig a zsidó kakodaemonok odva; e helyekre a világosság még nem hatolt el. Az előbbeni fészkek megvilágosítását (beleszámítva a kőműveseket is) a független napisajtóra bízzuk (ha van ilyen), míg az utóbbit jelen röpirataink fogják időről-időre teljesíteni. Mosolyogva nézzük azt a kapkodást napjainkban, midőn Európaszerte ismét felüté fejét az annyiszor kísértett zsidó-kérdés, mely kapkodást az ez ügyben való tájékozatlanság okozza. A sajtó s az anyagi hatalom a zsidóság kezében levén, minden erejüket megfeszítik, hogy az ellenük támadt mozgalmat hamis elméletekbe öltöztetve gyűlöletessé tegyék azok előtt, akik gondtalanul lebegnek az általuk alkotott közszellem hullámain. – A szabadság és jogegyenlőség eszméjéhez a zsidók odafűzék határozó föltételül az ő cselekvési szabadságukat is oly alapon, hogy ők is emberek, s így őket is megilletik *) A f. é. szeptemberi és októberi füzetünkből már oly előnyösen ismert,-az északamerikai Egyesült Államokban tekintélyes állást elfoglaló jeles hazánkfia tollából a jelen czikkel egy czikksorozatot kezdünk meg, a mely bizonyára széles körökben méltán feltűnést fog kelteni. – Szerk.

2

a szabadság és egyenlőség áldásai. Ez azon egyedüli tévedés, melynek áldozatává lőn csaknem minden mai államférfiú, aki akarva nem akarva ker. álláspontból ítélé helyesnek e felfogást. Tévedésnek nevezők ez elméletet, mivel a zsidóság belső ügyeinek természete ilyenné minősiti, s a közélet és tapasztalat szintén ráüti megerősítő bélyegét. A forrongó antisemitizmus nem izgatás eredménye; nem egyéb az, mint a nemgondolkodó tömeg helyes utón járó ösztöne; ez ösztön nem csal, nem csalhat. Olyan ez, mint a madarakat délre költöztető, a vizslát a nyúl után sarkaló ösztön. Higyjék el a szabadelv hirdetői, miszerint a hiba az ő eiméietükben van: ők arany szelenczében kígyót tartogatnak; az e m b e r átalános fogalmába a zsidót is beszámítják, ámde nem z s i d ó , hanem k e r e s z t é n y fogalmak szerint. Itt van a v é g z e t e s t é v e d é s . Deák F., Thiers, Gladstone, Beust, stb., bár nagy nevek as államférfiak között, de keresztények; nem ugyan elvből, meggyőző dés bői, hanem neveltetésüknél fogva. Tullius kétségtelenül nagyobb bölcsész, nagyobb államférfiú volt mindezeknél, s ami fő, nem vol keresztény; az ő álláspontja a zsidó-kérdésben ennélfogva mérv adóbb, elfogulatlanabb s helyesebb. Elvét e néhány szóban látju kifejezve: „Iam verő publicanos miseros, me etiam miserum,illorui ita de me meritorum miseriis ac dolore: tradidit in servitutem Ji d a e i s et S y r i s nationibus, n a t i s s e r v i tuti (De Prov. con XXXV.)”. Ε szerint a zsidóság s z o l g a s á g r a s z ü l e t e t t nép s mint ilyen, az államot alkotó elemekkel egyenlő jogra nem számíthat. Ez az elmélet, a köznapi tapasztalás pedig a gyakorlat; ha valaki tagadni meri az elmélet helyes voltát: tagadja el a gyakorlatot, tapasztalást. Némely köreink ma már annyira benn vannak a jeleztük téve désben, hogy abból őket épp oly nehéz leend kivonszolni, mint az izmok és csontok közé futamodott golyót, mely rázogatásra ki nem hull; vagy mint pipás embert a dohányzástól bármily éles érvvel elszoktatni. így vagyunk szemünkkel is; bármennyire szeretjük a verőfényes napot, ha sötétből lépünk ki: ellene vagyunk, fáj szemünknek, s inkább visszatérünk a sötétre. – Czélul tűzök ki magunk elé, hogy e jeles folyóirat lapjain a tér szűk korlátai köz egy mécsecskét gyújtsunk, egy czikk-sorozatot kezdjünk, melynek czélja leend némi fényt deríteni a zsidóság belső viszonyaira, hogy kimutassuk, miszerint a zsidókban csalódik a kőmíves pajtáskodás, csalódik a ker. jószívűség, s csalódnak a szabadelv hívei, midőr zsidóságot a ker. népség jogaival vélik felruházandónak. Látja az egész világ a zsidóság napról-napra űzött páratlan gonoszságát; de azért mindég akad egy-egy jelszó, kifogás, szólam

3

mely a felbillent serpenyőt ismét helyére nyomja, s a tó felszíne ismét kisimul: jól van minden. Midőn a köznép a patak sima tükrén valamit felütődni lát, józan eszével ráfogja, hogy halacskák vannak a patakban; az elfogult ember azt mondja, hogy képzelődés; ő nem lát semmit. Éppen így vagyunk a zsidósággal. – Fel-felüti fejét a társadalom sima tükrén egy-egy sikkasztás, lopás, csalás, gyilkosság vagy gyújtogatás (zsidó halacska): nagy hullámgyűrűt ver, aztán lassankint lecsillapszik, végre csendes lesz minden. Az anti-zsidó azt mondja rá: íme a zsidók gonoszak, a ker. társadalomnak kárára vannak, ártalmasak, ki kell őket onnét hálózni: íme nem férnek meg velünk, kirabolnak bennünket; íme a zsidók becstelenek, erkölcstelenek, hazaárulók, stb., ki a zsidóval! – A zsidó-barát így bölcseleg: a zsidó is ember, a zsidó is gyarló; vétkezik a keresztény is, vétkezik a zsidó is; egyesek hibájáért nem tehetni felelőssé az egész testületet; találkoznak jó és becsületes zsidók is. Ily viszás elv mellett a zsidóság csakhamar irányadóvá lőn, erősen dolgozván ily nézetek terjesztésén. A természetes ellenszenvet rút, szégyenleni való f a j g y ű l ö l e t n e k nevezek el, a tőlük való természetes idegenkedést vallási f a n a t i z m u s s á bélyegezek, s czélt értek, mivel ma már csakugyan akad is ember, aki átall a „fajgyűlölet” gyanújába esni, resteli ha őt a zsidók és ügyfeleik „fanatikus” névvel illetik. – Nevetséges!– hisz ez egyik sem szégyenletes valami! A zsidók rég elvesztek volna, ha nem fanatikusok és nem oly fajgyűlölők, a minőket a világ még soha sem látott. Azok után, a miket a világ naponként tapasztalt és ma is tapasztal·, természetes vala a következtetés, miszerint ha ilyen a gyakorlat, kell hogy elméletük még gonoszabb lett legyen. A mai n e mz e d é k e t R o h l i n g t a n á r f ü z e t k é j e r á z t a fel m e r e v s é g é b ő l , s azóta bejárta a világot egy homályos sejtelem, hogy van talán valami könyvük a zsidóknak, van belső szervezetük, mely a látott és nem látott gonoszságok rugója. Szájról-szájra ment e szó: Talmud, utóbb a kahal neve is kiszivárgott a közönség közé. Neki álltak az ártatlan könyvecske üldözésének, mintha az volna a bűnös és nem a zsidóság. A felső körök voltak az üldözők, a nép pedig mohón nyelte ama csöppecskét a tengerből, itt is helyesebben járván ösztöne után a zsidó-pajtások elmélete követésénél. Igen, ez volt az első bepillantás, melyet a zsidó gazságok belsejébe nyert a nép, bárha az kevés és jelentéktelen volt. ide, a zsidóság belsejébe fogunk mi fáklyánkkal hatolni, h a d d l e g y e n v i l á g o s s á g ! – Leend bár őrületes jajveszéklés, árulkodás fenyegetődzés, mi attól nem ijedünk meg: mi csak azt fogjuk a ker. közönség számára leírni, amit

4

a zsidók saját feleik számára írnak le, s így ellenünk kifogásuk nem fog lehetni. Ne hagyja magát a ker. társadalom félrevezettetni az által, hogy már távolról is retteg, ha a zsidónak v a l l á s á t érintik, mert itt szemben nem magyar és egy idegen nemzetiség áll, pl. svéd, hanem k e r e s z t é n y és z s i d ó . – Magyar nyelvűvé még csak könnyen lehet a zsidó, de zsidó voltát (vérét és vallását) ki soha nem vetkőzheti. Kíméletet irántuk oly kevéssé fogunk ismerni, mint ők nem ismernek idegen létükre irántunk keresztények iránt. Lássunk néhány példát, hogy miként bánnak ami szentelt tárgyaink s helyeinkkel és személyeinkkel: a kelyhet a zsidók = kelev-nek (eb) gúnyolják. A szentelt bor – jajin neszekh (kiöntendő bor); a sz. kereszt viz: – majim tóme (tisztátlan víz); ν. majim metümme (tisztátlanná tevő víz); aki megkeresztelkedik, az = kofér beikor (valláselv tagadó); a sz. egyház (ker. templom) – bész kissze mósov (az ülőszék háza – ár– szék), v. = bész tiflusz (esztelenség háza.) Midőn a halottak szentségét vivő papot meglátja a zsidó, ily megjegyzést szokott tenni társához: „Da geht der Navlin ( –nyúzó, Schinder, szójáték ezzel: – navi, próféta) und hat das (=lekhem tómé, tisztátlan kenyér =a haldoklók szentsége; bei sich, den Kranken zu besefeln ( =zevel, ganaj).” Keresztényt máskép nem hínak mint = mamzer(k–vafi), – azelim (praeputiati körül nem metéltek); hannoczrim (a názáretiek), = minim (manichaeusok, szakadárok, haereticusok.) A ker. nő neve előttük ha milyen becsületes legyen is – náfke (alávaló r–gyó); ker. gyermek – sekecz (undokság,) ker. leány – sikczo, utálat, undokság), stb. – Nem akarjuk tovább folytatni ez istentelen és embertelen zsidóságokat e czikkben, majd rájuk kerül a sor egyebütt. Ily nép iránt tanúsítsunk gyöngédséget, mely az üdvözítőre többi kimondhatlan undokságok között azt kiáltja, hogy (és minden egyes keresztényre, mint követőjére) – jimmach s'mó vezikhro, vennimmokh zekhuro (vesszen el neve és emléke, pusztuljon ki ivadéka).– Nem, a zsidó irgalmat nem isme de irgalmat nem is érdemel, s ezért le fogjuk rántani arczukról a ez vilizáczio, emberiség, műveltség hazug fátyolát, hadd lássa a világ, miszerint a rút külsőben rút belső is lakozik. Legyen világosság hadd szálljanak tova a sötét poklok e baglyai: legyen már valaha keresztény is ember, és lássa meg, hogy kik az ő elnyomói. Ki, melyik államférfi melyik miniszter, császár, autokrata, journalista bír a zsidókról fogalommal? Hogyan rendelkezhetnek vélük akár jobbra akár balra; szóval, hogyan bánhatnak a zsidóval bár-

5

mely irányban is, mikor felőlük a csekély bibliáin kívül semmi ismereteik nincsenek? Azt sem tudja a törvényhozás (!!). hogy voltaképen hogy kell őket hívni? vájjon zsidók-e, izraeliták-e, jebuzeusok-e, Mózes vallásúak-e? – A mai nemzedék szelleme, irodalma, törvényei, köznapi szokásai erősen kevervék Talmud-beli elvekkel, szólamokkal, belőle lopott, átcsempészett dolgokkal, melyekről a közönség nem tudja, hogy honnét valók, s tapsolja mint ujat, a kritika nagy szégyenére. – Majd lemossuk mi a Talmud-festéket a közvéleményről. Pőrére vetkőztetjük a zsidóságot, hogy legyen világosság. Be fogjuk mutatni a zsidók felekezeteit, hitvallásukat, a Talmudot, a Kahalt; megrostálandjuk förtelmes tanaikat, kimutatjuk a zsidóság végtelenül veszélyes voltát az államra és a ker. társadalomra, erkölcsre és vallásra; mindezt oly röviden, amint csak lehet, de oly kézzel foghatólag, hogy a rabbinusok álla leesik. – A jelen czikket bevezetésül, s tájékoztatóul szántam; ha a közönségnek tetszik, folytatni fogom, Egyelőre annyit jegyzek meg, hogy akik e becses folyóiratot olvassák, f e s z í t s é k meg m i n d e n e r e j ü k e t a n n a k terj e s z t é s é r e . Legyenek férfiak, ne remegjenek a zsidó előtt, inkább kiki mutassa meg nekik, hadd olvassák a héber szöveget, s vallják be az igazat. Avellanus.

Kagal-e vagy kahal? A novemberi füzetünk 32-ik lapján, a két csillaggal jelölt jegyzetben e kérdésre nézve elmondottakat megerősíti tudós amerikai munkatársunk Avellanus is egy időközben hozzánk intézett levelében, ahol e kérdésről így nyilatkozik: „Nem mulaszthatom el megjegyezni, hogy a zsidó terminusokban vigyáznunk kell a korrektségre. Például a Κ a h a 1 nem írandó Kagal-nak. E tévedés valószínűleg az orosz nyelvből veszi eredetét, ahol a „h” betű nem létezik ( – Kahal. Ámde héberül (és chaldul) = káhal (vagy zsidósan: kóhal) annyi mint gyülekezni; a rabbinus nyelvjárásban pedig: egyházi vagy hitközséget jelent; pl.: = kehalá kadisá deviruslém (a jeruzsálemi hitközség, egyház.)” Ezentúl tehát folyóiratunk korrektül mindig kahal-t fog írni

Hevesmegye kérvényének tárgyalása a képviselőházban. F. évi augusztusi füzetünkből ismeretes Hevesmegye közönségének a sajtószabadság érdekében a képviselőházhoz intézett felirata, a melyben Tisza Kálmán belügyministernek f. é. július l-jén, bizonyos antisemitikus sajtótermékek rendőri elkobzása tárgyában kiadott rendelete ellenében a háztól orvoslást kér. Ezen kérvény tárgyalása november 25. 26 és 27. napjain ment végbe, s e szerint oly nagy hévvel folyt a vita, hogy az három ülést vett igénybe. Határozati javaslat volt négy: A kérvényi bizottságé, a mely szokása szerint intézkedés szükségét a jelen esetben sem látta; Polonyi Géza függetlenségi pártié, a mely törvénytelennek mondja ki a belügyminister rendeletét, de indokolásában az elkobzott antisemitikus nyomtatványokat s közvetve az antisemitizmust magát is egy füst alatt elítéli; Hodossy Imre mérsékelt ellenzékié, a mely ezen philosemita enutecziácziót mellőzi, – szintúgy mint Polonyié, helyteleníti a belügyminister eljárását. Ugyanezt tette Istóczy Gy. határozati javaslata is; csakhogy a kérdést egyszersmind korrekt antisemitikus álláspontból is tekinté, amint e határozati javaslatnak alább közölt szövegéből látható. Istóczy Győzőt különösen az indította e határozati javaslat benyújtására, mert Polonyi hat javaslata oda czélzott, hogy az összes ellenzéket az antisemitizmus elitélésére úgy per tangentemrávegye; hogy aztán, mivel a kérvényi bizottság előadója is – mint előre látható volt, – a többség nevében az antisemitizmus ellen kikelni fog, azt lehessen hirdetni, hogy íme a háznak úgy jobb mint baloldala egyhangúlag kárhoztatja az antisemitizmust; lévén tán még arra is számítva a dolog, hogy esetleg még a naiv ahtisemiták is rámennek a lépre, és zsákban macskát véve, csupa bősz haragból az antisemita nyomtatványokat elkoboztató Tisza Kálmán ellen, még rávetik bús fejüket, hogy a Polonyi úr határozati javaslatára szavaznak Ez a jól kicsinált terv azonban fucscsá lett Mert nemcsak a mérsékelt ellenzék tagadta meg a solidaritást Polonyi határozati javaslatával, de Istóczy Gy. javaslata megóvta e vitánál is az antisemiták álláspontját. A három napon át folyt vita vége az lett, hogy névszerinti sza vazás útján a kérvényi bizottság javaslata lőn elfogadva. Az alábbiakban közöljük e füzetek szerkesztőjének a novembe 25-ki ülésben tartott beszédét, és a nov. 27-ki ülésben személyes kérdésben tett felszólalását.

7 (November 25-iki ülés.)

I s t ó c z y G y ő z ő : (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Szemben egy részről a kérvényi bizottság határozati javaslatával, másrészről pedig a Polonyi Géza t. képviselő úr által előterjesztett különvéleménynyel, engedje meg a t. ház, hogy e kérdésben elfoglalt álláspontomat röviden kifejthessem. A kérvényi bizottság véleményéhez kevés szavam van. Nem tudom, a véletlen játékának, vagy pedig egy különös fátumnak tulajdonítsam-e azt a sajátszerű jelenséget, hogy valahányszor én egy kérvény ügyében felszólalok, a t. kérvényi bizottság stereotyp véleménye mindig így szól: „A ház a kérvényben kérelmezett intézkedések szükségét nem látja.” Hát biz az elég sajnos dolog, hogy a t. kérvényi bizottság semmiféle, a zsidókérdéssel konnex ügyben sem látja intézkedésnek szükségét; sajnos pedig azért, mert ha a t. kérvényi bizottság nem látja intézkedésnek szükségét, úgy maga a t. ház se szokta látni, lévén a kérvényi bizottság a képviselőház többségének kifolyása és mandatáriusa. Hogy a kormány és az azt támogató többség merev elutasító állást foglal el oly kérdésekkel szemben, a hol a kormánynak a zsidókérdésben tanúsított magatartása vétetik bírálat alá, az nagyon érthető, egyéb okoktól eltekintve, egyszerűen azért, mert a kormány, ha valamely kérdésben, úgy bizonyára a zsidókérdésben kényszerhelyzetben van. (Helyeslés a szélső baloldalon). A kormány és az azt támogató többség, még ha akarna is, nem cselekedhetik máskép, mint a hogy cselekszik. Nincs azonban e kényszerhelyzetben az ellenzék; s épen ezért méltán bámulatunkat és álmélkodásunkat keltheti fel Polonyi Géza t. képviselő úrnak különvéleménye. Polonyi Géza t. képviselő úr különvéleménye igen helyesen kifejti azt, hogy az 1848. évi XVIII. tczikk 22. §-a értelmében a sajtótermékek lefoglalása kizárólag a sajtóbíróság hatáskörébe tartozik, és a lefoglalás csak a vád feladása után eszközöltethetik; hogy tehát rendőri lefoglalásról, s pláne vád emelése nélkül, a 48 ki sajtótörvény nem tud semmit. De mit használ a 2355. sz. belügyministeri rendelet folytán rendőrileg lefoglalt antisemita sajtótermékek kiadóinak a t.”kép viselő úr jogászi fényes védelme akkor, a mikor a különvéleményben magukra e sajtótermékekre a legsújtóbb anathemát mondja ki e szavakkal: „azon sajtótermékek kétségkívül alkalmasak voltak arra. hogy a vallásfelekezetek közötti gyűlölséget szítsák, és a 19-ik század végének korszellemére sötét árnyat vető vallási és faji fanatizmus gyűlölségének tápul szolgáljanak. A jogegyenlőség, testvériség és vallásszabadság elveinek helyesen alkalmazott mértéke az, mely az ilyen természetű izgatásra szánt pongyola sajtótermékekre a feltétlenül kárhoztató ítéletet kimondja.” Én nem akarok a tárgyalás alatt levő kérvény alkalmából nagyobb mérvű zsidóvitát felidézni; s ugyanazért nem ereszkedem annak bővebb taglalásába se, vajjon a zsidókérdésben mi vet tulajdonképen sötét árnyat a 19-ik század végének korszellemére: az ó-korból mumiakép reánk maradt zsidóság és annak üzelmei-e, vagy pedig az ezen határt nem ismerő zsidó üzelmek ellen támadt egészséges, természetes reakczió-e? – Azt sem fejtegetem, való-e a zsidóság szájába, szüntelenül a jogegyenlő-

8 séget és testvériséget emlegetni, a mely magasztos elveket a zsidóság a nem-zsidó lakossággal szemben naponkint lábbal tiporja; – s így több mint kérdéses, való-e a t. képviselő úr azon állítása is, hogy az ö nézete szerint „pongyola” antisemita sajtótermékekre ma már kimondatik-e a „feltétlenül kárhoztató ítélet”, – ismétlem, mindezt ezúttal nem fejtegetem. Ezek fölött mindenkinek saját ítéletet alkotni, a felfogás dolga. Hanem igenis kérdem azt, hogy ilyen, az antisemitizmust kárhoztató ítélet után mikép szólalhat fel a t. képviselő úr az elkobzott antisemita sajtótermékek védelmére, főleg akkor, a midőn még felülrá a különvéleményben vádképen látszik felhozni a belügyminister úr ellen azt, hogy az ö rendelete „csak 1882. július l-jén, tehát akkor kelt, midőn az elkoboztatni rendelt sajtótermékek az országnak minden részében már el voltak terjedve.” Tehát a t. képviselő úrnak tán az fáj, hogy a belügyminister úr már korábban rendőrileg el nem koboztatta a kérdéses antisemita sajtótermékeket? S ezt látszik bizonyítani a különvéleménynek a salus reipublicae-re való hivatkozása is, a melyre nézve a különvélemény azt mondja, hogy annak követelményéhez képest a 2355. sz. belügyministeri rendelet későn jelent meg. A t. képviselő úr téved, ha a „Salus reipublicae suprema lex estoÄ elvét a jelen esetre alkalmazza: mert itt nem a respublikának hanem a z s i d ó k n a k a megvédéséről van a szó; s azért ezen elvet sokkal helyesebben idézte volna ekkép: „Salus J u d a e o r u m suprema lex esto.” (Hoszszas derültség.) Hát biz, t. képviselő úr, amint ezekből látható, különös egy védelem az ön védelme. Épen olyanforma, mintha valaki egy az utczán jól eldöngetett s a földhöz vert emberhez részvétteljesen odamenne, és ügyvédjéül ajánlkoznék e szavakkal: „Édes barátom, te rajtad szörnyű igazságtalanság és égbekiáltó sérelem történt, s azért én sérelmeid megtorlására ezennel ügyvédedül felajánlom magamat; kijelentem azonban azt, hogy te egy gézengúz, semmirekellő, hitvány ember vagy, (Derültség.) a ki még több botot is megérdemeltél volna mint a mennyit kaptál, sőt igen igen kár, hogy már korábban el nem döngettek. (Hosszas derültség.) Ugyan mit felelne ez a félig agyonvert ember a magát prókátorul ekkép felajánló jogtudósnak? De ez még csak egyik oldala a dolognak. Tessék bárkinek végig olvasni Hevesmegye feliratát, és biztosítok mindenkit, hogy egy betűt se fog találni benne arra nézve, hogy Hevesmegye közönsége az antisemitizmus ellen állást foglalt volna, s azt csak egy szóval is kárhoztatná. De biztos vagyok abban is, hogy Hevesmegye közönsége nem is azért irt föl a képviselőházhoz, hogy feliratából fegyvert kovácsolhassanak a zsidók érdekében. És mit tesz Polonyi t. képviselő úr? Védelmére kel Hevesmegye feliratának, és e védelmet alkalmul használja föl, hogy anathemát menydörögjön el az antisemitizmus ellen. Ugyan kérdem ismét, mit szólna valamely ügyfél olyan ügyvédéről a ki egyenesen az ő intencziói ellen dolgoznék? Polonyi t. képviselő úr mint kitűnő jogász és mint renommirt ügyvéd ismeretes. De ezen jeles tulajdonai daczára mégis kétlem azt, hogy

9 ha ő peres ügyfeleinek ügyeit szintoly módon védelmezné, mint a hogy az elkobzott antisemita nyomtatványok ügyét és Hevesmegye feliratát a jelen esetben védelmezi, – mondom kétlem azt, hogy peres ügyfelei az δ ügyvédi eljárását helyeselnék, sőt még azt is méltán kétlem, hogy esetleg nem szólna-e bele a dologba még az ügyvédi kamara is?! (Derültség.) Ennyit a Polonyi Géza t. képviselő úr által benyújtott különvéleményre vonatkozólag. A t. előadó úr a t. ministerelnök úr mint belügyminister eljárásának törvényszerűségét leginkább az 1848. XVIII. tczikk 45-ik §-ával indokolja, a mely a nyomtatványokkal való házalást rendőri felügyelet alá helyezi. De hát a dolog voltaképen úgy áll, hogy a 2355. sz. belügyministeri rendelet folytán egyes túlbuzgó alantas közegek nem csupán házalóktól konfiskálták az indexre tett, sőt pláne arra nem is tett füzeteket, hanem még magánosoktól is; sőt több helyen, mint például Gyöngyösön is (Egy hang a szélső baloldalon: Ácson is!) ezt nem tudom, de Gyöngyösön megtörtént, hogy a rendőrség még a postahivatalt is megrohanta, hogy ott antisemita nyomtatványokat szimatolhasson ki és foglalhasson le. És nemcsak kolportőrök lettek az Index librorum prohibitorumra tett füzetek árulása miatt letartóztatva, hanem privát emberek, lelkészek is lettek vizsgálat alá véve, egyszerűen azért, mert a kérdéses sajtótermékekből egy vagy több példány birtokukban volt. Én meg vagyok győződve arról, hogy a t. miniszterelnök úrnak mint belügyministernek nem volt szándékában ennyire menni, midőn a 2355. sz. rendeletet kibocsátotta; de kétségtelen tény az, hogy ezen rendelettel egyes túlbuzgó alantas rendőri közegek még a magánosok zaklatására is, sőt még a postajog megsértésére is rútul visszaéltek, és a kérdéses rendelet betűszerinti értelmét véve, feljogosítva is érezhették magukat, azzal ekkép visszaélni. De úgy látszik, nem is annyira a 48-iki sajtótörvényen alapuló kormányi jogok, mint inkább az vezérelte a t. miniszterelnök urat mint belügyministert a 2355. sz. rendelet kibocsátásában, hogy itt gyors intézkedés vált szükségessé; azt meg nem engedhette, hogy az ország nyugalmát ily lázató tartalmú nyomtatványokkal megzavarják. Tehát ismét a „salus rei publicae” érvével állunk szemközt. Hogy a zsidókérdésben mit követel tőlünk a „salus rei publicae”, azt nekem már elég alkalmam volt itt e házban kifejteni; sajnos, mindeddig praktikus eredmény nélkül. A salus rei publicae nem azt követeli tőlünk, hogy a népet a zsidókérdés lényege felöl felvilágosítani czélzó csekély számú sajtótermékekre hajszát indítsunk, a mely antisemita sajtótermékek ellensúlyozására ott vannak a zsidó és zsidóbarát lapok légióinak öreg ágyúi (Helyeslés a szélső baloldalon.) és az epébe és sárba mártott tollal irt zsidó pamfletek apró puskatüze. Bizony, bizony ebül állhatnak annak az ügynek az akcziái, a mely ügynek, ily kolosszális védelmi apparatus mellett, néhány kis füzetecske hatásának ellensúlyozására, még a policziára is szüksége van, hogy a krach nála ki ne üssön. Lehet, hogy egyik másik antisemita sajtótermék élesebb hangon van írva, semmint hogy sokaknak a zsidóság szünet nélküli dicsőítéséhez szo-

10 kott füleit eleinte kissé ne sértené. De hát az orvos nem szokta-e a fekélyeket pokolkővel égetni, (Derültség.) a mely sok esetben az egyedüli orvosszer a kór megszüntetésére? De menjünk tovább. A zsidó és zsidóbarát lapok a legújabb időben annyiszor a mennyiszer hangsúlyozni szokták azt, hogy a zsidóellenes zavargásokban csupán az ország nem-magyar lakossága vett részt. No hát, ha ez áll, akkor miként magyarázható meg az, hogy a majdnem kizárólag magyar nyelven irt különféle antisemita nyomtatványok az azokat olvasó magyar lakosságnál nem okoztak semmi kárt? Avagy tán a pozsony- és mosonmegyei németeket és tótokat is ezek a magyar nyelvű nyomtatványok izgatták tettlegességekre? Létezik egy bölcsészeti axióma, a mely így szól: „Philosophia libata a Deo abducit, sed penitus exhausta ad Deum reducit.” Körülbelül ugyanígy vagyunk a zsidókérdéssel is. A ki csak néhanéha s itt-ott hall valamit erről az ügyről, az legjobb szeretne azonnal fütyköst ragadni, (Derültség.) s a maga módja szerint azonnal megoldani szeretné a zsidókérdést. A ki azonban azt egész dimenzióiban ismeri, az tudja már azt, hogy a zsidókérdés ilyféle megoldásának módozata ma már nem járja, már csak azon okból sem, mert experimentumának egyetlen eredménye csak az lenne, hogy ő maga a hűvösre kerülne, vagy pláne még fel is kötnék. Ne féltsük tehát népünket az antisemita nyomtatványoktól. Az igazság nem veszélyes. Hadd lássa a nép ebben a boldogtalan kérdésben a meztelen igazságot, hogy megragadhassa azon alkotmányos és törvényes eszközöket, a melyek útján az egyedül megoldható. A zsidóságnak pedig épen a legkisebb jogosultsága lehet, az ellene irányuló és bizony sok igazságot tartalmazó sajtótermékek ellen feljajdulnia, annak a zsidóságnak, a mely holmi Ubrik Borbála-féle és hasonfajtájú pamfletekkel (Helyeslések.) annak idején a kereszténységet sárba rángatni jónak látta, és bizonyára erélyesen tiltakozott volna az ellen, ha a kormány az ily kulturkampfos sajtótermékeket rendőrileg lefoglaltatni merészelte volna. Ismétlem tehát, a salus rei publicae tőlünk és a kormánytól nem azt követeli, hogy az úgyis gyér antisemita irodalom szájára szájkosarat tegyünk, és aztán struczmadár módjára, a zsidóság részéről a£ országot és nemzetet fenyegető veszélyekkel szemben, fejünket a homokba dugjuk; hanem a salus rei publicae azt követeli tőlünk és a kormánytól, hogy a zsidókérdésnek alkotmányos utón való törvényes megoldását eszközöljük. S mivel én a most kifejtett nézetekkel vagyok, természetes, hogy én se a kérvényi bizottság véleményét se a Polonyi t. képviselő úr által beterjesztett különvéleményt el nem fogadhatom; hanem azok ellenében ajánlom a t. háznak elfogadásra a következő határozati javaslatot: „Határozati javaslat. A ház kijelenti, hogy a f. é. július hó 1-én 2355 elnöki szám alatt kelt belügyministeri rendelet, mint a törvényben nem gyökerező, érvénytelen, s azért abból a jövőre következtetések sem vonhatók; de. kijelenti a ház egyszersmind azt is, hogy az országban a zsidóság ellen nyilvánuló elkeseredettség nem annyira az üldözőbe vett antisemita sajtó-termékektől, mint inkább a rendszeresen űzött zsidó visszaélésekből és túl-

11 kapásokból ered; minélfogva a történtekhez hasonló sajnos rendbontások eredeti okainak elhárítása czéljából is, a zsidóságnak a kellő korlátok közé való visszautasítását a kormány és a törvényhozás feladatának tekinti.” – Beadja: Istóczy Győző sk. (November 27-ki ülés.)

I s t ó c z y G y ő z ő : T. ház! Személyes kérdésben szót kérek. (Halljuk!) Miután, a mit szinte jó lesz ha a házon kívül is megtudnak, nem akadt kilencz képviselő, a ki határozati javaslatomat aláírni merte volna s így zárszóhoz nincs jogom: ennélfogva Polónyi képviselő úrnak az antisemitizmusra vonatkozó több megjegyzésére majd más alkalommal fogok reflektálni. Most csak néhány személyes megjegyzést. (Felkiáltások a szélsőbalon: Nem lehet! Jobbfelől: Halljuk! Halljuk!) Elnök: A képviselő úr egyenesen megmondta, hogy személyes megjegyzést kivan csak tenni. Ehhez joga van. (Halljuk!) I s t ó c z y Győző: A mi a „12 röpirat”-ot illeti*) meglehet Polonyi képviselő úr tán azért nem szereti azokat, mert azokban már ö is kritika alá lett véve. Hogy mennyire jogosultak s indokoltak voltak Polonyi képviselő úr fellépésére vonatkozólag tegnapelőtti beszédemben tett észrevételeim, arra nézve ő maga szolgáltatja szinte tegnapelőtti beszédében a legcsattanósabb bizonyítékot. Azt mondja ugyanis egyebek között a képviselő úr, hogy a kérdéses antisemita röpirat „véletlenül neki is beküldetett, és ő – ismerve a törvényes utat, – az igazságügyminister úr figyelmét hívta fel, s tudomása van (t. i. a képviselő úrnak) róla, hogy az a közvádlóhoz el is küldetett.” Polónyi képviselő úr e beismerésének igazságát pedig a tegnapi ülésben maga a t. igazságügyminister úr is konstatálta. Hát kérdem egész tisztelettel, nem d e n u n c z i á c z i ó - e ez? És Polonyi képviselő úr, ezen lépése után, most mint ugyancsak az általa feljelentett s el is kobzott antisemita röpirat ügyének védő ügyvéde gerálja magát. De Polonyi képviselő úr nemcsak a kérdéses antisemita röpiratot denuncziálta a kormány általi üldöztetésre, hanem szíves volt engem is denuncziálni beszédének e passusával: (Nyugtalanság a szélső baloldalon.) „És ha ez mégis bekövetkezett (t. i. a lázongás és forrongás), alapokai egészen másutt rejlenek, rejlenek ott azon propagandában, melyet a t. belügyminister úr saját pártja kebelében hosszú ideig melengetett, és végre nyakára nőni engedett. De megtorlási intézkedésekről nem gondoskodott.” De Polonyi képviselő úrnak ezen ellenem intézett denuncziácziója nem is az első. Már az 1881. deczember 3-iki képviselőházi ülésben is – mint csak imént is dicsekedett vele, – denuncziált engem antisemita irodalmi működésem miatt, és pedig akkor egyenesen az államügyésznek. Elnök: Arra kérem a t. képviselő urat, ne méltóztassék régi dolgokról szólni, és csak a megtámadásokra szorítkozni; mert ez különben igen messzire vezetne. (Helyeslés.) *) Polonyi ugyanis a kérvényi bizottsági előadónak beszéde folyamán közbekiáltotta: „12 röpirat!”

egy

izben

12 I s t ό c z y G y ő z ő : Polónyi képviselő úr ma is felhozta ezeket. Mindezen dolgokat korántsem rekrimináczióból hozom fel, hanem ezekkel a dolgokkal is csak igazolni akartam azt, mennyire jogosultak voltak reá vonatkozó tegnapelőtti megjegyzéseim, a melyekkel én őt csak azon „fausse-position”-ból (ferde helyzetből) akartam kiszabadítani, a mely fausse-position”-t a képviselő úr azzal csinálta magának, hogy deklarált, sőt enragirt (dühös) philosemita létére, bosszúálló bajnokaként akart szerepelni az ország előtt az elkobzott antisemita nyomtatványoknak. (Mozgás a szélsőbaloldalon.)

A müncheni (azelőtt: angsburgi) „Allgemeine Zeitung” a Rothschildházról. A korábban Augsburgban, jelenleg pedig Münchenben megjelenő „Allgemeine Zeitung”, a mely az antisemita mozgalom iránt eddig a legcsekélyebb rokonszenvet se tanúsította, hanem ellenkezőleg a zsidóság mellett annyiszor a mennyiszer síkra szállott, aRothschild-háznak mind fenyegetőbbé növekvő, s minden állami s magánvállalatot uraló pénzhatalmát közelebb beható fejtegetés tárgyává tette. A korántsem zsidóellenes, hanem a philosemitizmusnak igen is hódoló lap kérdéses czikke így szól: „A nemzetközi jog az egyes államok függetlenségének kölcsönös elismerésén nyugszik; kisebb nemzetek védelmüket találják a nagyhatalmak érdekeinek kiegyenlítésében, a melyek ismét egymásra felügyelnek, hogy egyik se lehessen túlhatalmas úgy, hogy az egyeduralmat magához ragadja. Nincs így a dolog, sajnos, a pénzvilágban. Európa népeinek pénze és valamennyi ország pénzügyi gazdasága egy egyetlen, korlátlan, mindenható pénzhatalom uralma alatt áll, t. i. a Rothschildház uralma alatt. Hiába lőn III-ik Napoleon császársága alatt megkísértve, más, a „világház”-tól független társulatokat és hitelszövetkezeteket alapítani A Rothschildház az ő elágazásaival egyetemben megbénította azokat. Mikor a párisi James Rothschild firma alapítója meghalt, egyedül ő maga 1700 millió frankot hagyott hátra. Ebből megítélhető volt, mily nagy volt már az időben a párisi, londoni, frankfurti, bécsi Rothschild testvéreknek és unokatestvéreknek vagyona, hozzáadva még a Berlinben, Pétervárott, Rómában, Madridban, Brüsselben, Amsterdamban, New Yorkban, San-Franciscoban sat létező fióküzleteket és kommanditokat is. A milliárdoknak ezen tekintélyes száma ellenében minden támadás hiábavaló, azok mindent uralnak. A börzén semmi sem történhetik Rothschild beleegyezése nélkül, és az ő akarata ellen semmi oly vállalatba sem lehet belefogni, a melyhez pénz és hitel szükséges; egy sereg példa van erre Olyan államkölcsönök, a melyektől ő a kezét elvonja, nyomorúságosan megbuknak, míg jelentéktelen, kétes vállalatok gyarapodásnak indulnak, ha azok a Rothschild név fényével vannak körülvéve.

13 A francziaországi bank, a kontinens összes üzleteinek regulatora, teljesen és tökéletesen a Rothschildház elhatározásaihoz alkalmazkodik, s Francziaországnak egy ministere se merte, Thierstől Leon Say-ig s most Duclerc-ig még csak az ujját is kinyújtani a „világház” előleges beleegyezése nélkül. A nagy franczia hadikölcsönnél a milliárdok fizetése czéljából Thiers a Rothschildház tanácsai után ment. Ez leleményes módon először is külföldi tőkéket vont magához, azokat aztán újra kikölcsönözte, s hirtelen ismét visszavonta őket, miáltal a börzeforgalom több főhelyei, főleg pedig Bécs, Berlin, Frankfurt alapjaikban megrendültek, míg ellenben Francziaországban egy sereg kisebb és nagyobb banküzlet növekedett fel a pénznap sugarai alatt, a melyeknek birtokosai még felülrá, szédelgő financzoperáczióikért Thiers által a becsületrend szalagjaival lettek feldíszítve. A Rothschildház elejétől fogva értett hozzá, befolyásos politikai személyiségeket, mint például Leon Say-t, olyan vasúti sat. igazgatóságokba, a melyekben Rothschild bír túlsúlylyal, beleereszteni, hogy a ház régi szokása szerint, ennek roppant hatalma ne legyen közvetlenül érezhető. Ugyanezen okból e pénz-nagyhatalomnak nincsen saját hírlapja sem, mindamellett azonban a franczia sajtóra és valamennyi börzetudósitóra ellenállhatlan befolyást gyakorol. Az olasz kormány subsidiumai is Rothschild kasszáján mennek keresztül, s ez a börzenagyhatalom egy sereg pénzügyi nagyságot vont magához, a melyek a külvilág előtt függetleneknek mutatják magukat. Ha azonban merészkedik egy, a börzeüzletben njoiiez valóban független lenni Rothschildtól és saját tetszése szerint operálni, úgy ez egy lehellet által leüttetik a lábáról, mint ezt Philippart és Bontoux eseteiben láttuk. Beleegyezése nélkül egy pénzeszsák se ürítethetik ki, egy váltó se számítoltathatik le, mert közvetlen vagy közvetett utón ő a francziaországi bank pinczéit bezárhatja, vagy vétóját a bank-czenzúránál érvényesítheti.”

Az alarmírozott „Alliance Israelite”, Rothschild és az antisemita mozgalom. A drezdai „Deutsche Reform” múlt hó 11-iki száma a következőket írja:

„Parisból egy érdekes tudósítás érkezett hozzánk, a mely újra világosan tanúsítja azt, hogy az antisemitikus mozgalom Németországban, Ausztriában, Magyarországon és Oroszországban, – az európai zsidóság főhadiszállásán, t i. a famózus „Alliance Israelite” köreiben a legnagyobb figyelemmel és tán a jövendő dolgok miatt való némi szorongással kisértetik. A nevezett párisi zsidóklikk ugyanis, szemben a zsidóellenes mozgalommal, jelenleg havonként k é t „közgyűlést” (séances générales) tart, holott azelőtt „normális időkben” egy hó alatt csak egy ülést tartott. Noha ezen gyűlésekbe, a melyek a keresztény-európai népeknek a zsidók által való lenyűgözésére és kizsákmányolására czéloznak, csak a legbefolyásosabb, legeslegbizalmasabb zsidók bocsáttatnak be, s ez okból

14 a tárgyalások feltétlen titokban kell hogy tartassanak: mindamellett a múlt hó második felében tartott ülésről mégis több dolog kiszivárgott, a melyek, a ker. államok és népek ellen tényleg fenforgó zsidó összeesküvések további megismertetése czéljából megérdemlik hogy nyilvánosságra hozassanak. Az „Alliance Israelite” legújabb tárgyalásainak egy része különösen Németországra vonatkozik, a hol, mint a Parisban ülésező zsidótársaság monda, az antisemitikus mozgalom „a legrövidebb idő alatt minden áron” elnyomandó. A gyűlésen résztvett németországi zsidó „küldöttek” között ismét ott volt a f r a n k f u r t i R o t h s c h i l d , a ki nagy pénzeszsákjai miatt a „császári és királyi osztrák magyar főkonzul” czimet is viseli. Ez lett m e g b í z v a az „alliance Israélite” szűkebb bizottsága részéről azzal, hogy az o s z t r á k és m a g y a r kormán y o k h o z e gy „e m lé k i r a t o t” d o l g o z z o n ki, a m e l y b e n az o s z t r á k és m a g y a r k o r m á n y o k „ e g é s z n y o m a t é k k a l ” felszólítandók voltak, a zsidóknak „Ausztria-Magyarors z á g b a n való „ ü l d ö z t e t é s e ” e l l e n é b e n , „a f e n á l l ó t ö r v é nyek e g é s z s z i g o r á v a l ” f e l l é p n i , h a c s a k a n e v e z e t t korm á n y o k az állami p é n z ü g y i t é r e n k o m o l y b o n y o d a l m a k nak nem a k a r j á k k i t e n n i m a g u k a t ”

A „12 röpirat” sajtópere. A budapesti kir. ker. sajtóügyi vizsgáló bíróságtól 1882. november 15-ről 585. sz. alatt felhívattunk az iránt, hogy miután a „12 röpirat” f. é. július 15-ki 10-ik számában „Az e l z s i d ó s o d o t t M a g y a r o r s z á g ” felírással és „ T i t u s A e m i l i u s ” aláírással megjelent közleményben állítólag foglalt sajtóvétség miatt Kozma Sándor kir. főügyész úr mint sajtóügyi közvádló panaszt emelt: – a kérdéses czikk íróját megnevezzük s a kéziratot beterjesszük. A kérdéses közleményt n e m e füzetek felelős szerkesztője írta; hanem azt a közönség köréből kaptuk egy elvbarátunktól, a kire nézve ma még erkölcsi lehetetlenség az esküdtszék elé állani azon okból, mert ez esetben viselt tiszti állásától kellene meg· válnia. Ez okból felkérte a czikk írója e füzetek szerkesztőjét, hogy addig, míg ő ügyeit rendezheti, s a felelősséget czikkeért elvállal hatja, – vállalja el a szerkesztő a felelősséget; kijelentvén egyúttal, hogy a per esetleges következményeiért a szerkesztő iránya ban szavatosságot vállal, s annak nem remélt kedvezőtlen for dulata esetén minden esetre előállani és szerkesztőnket hátra nyos következményektől megóvni fogja. Mi tehát megbízva az ekkép adott szóban: se a czikk írójának nevét be nem jelentettük, se a kéziratot be nem kül-

15

döttük a bírósághoz, minek folytán a sajtóügyi eljárás egyenesen e füzetek szerkesztője ellen lőn folyamatba téve; s a mentelmi jog felfüggesztése iránt a képviselőház már meg is kerestetett. Ez ügyben tehát első bíró lesz a képviselőház, második pedig az esküdtszék. Mi, ügyünk igazságában s a nemzeti közhangulat kedvező állásában bízva, nyugodtan nézünk elé e per kimenetelének. Hogy miért kellett a magyar kormánynak a „12 röpirat” ellen is sajtópert indítania, annak magyarázatát t. olvasóink e füzetünknek „Az a l a r m í r o z o t t „Al l i a n c e I s r a e l i t e ” , Roths c h i l d és az a n t i s e m i t a mozgalom” czimü fentebbi czikkéből is sejthetik. Elvbarátaink pedig ez ügyből vonják le maguknak a következtetéseket, és részesítsék a „ 1 2 röpirat”-ot tetterős támogatásukban, azon irodalmi vállalatot, a mely a zsidó pénzhatalmasságok szemében – a mint látszik, – oly igen nagy szálka.

A pápák és az antisemitizmus.*) A „Magyar Korona”, melynek olvasója vagyok, s mely különben már többször igen helyes antisemitikus czikkeket hozott, épen a drezdai congressus tartama alatt igen hatékonyan intette a katholikus egyház képviselőit, hogy a zsidóellenes mozgalomban őrizkedjenek a vezérszereptől, sőt vonják vissza magukat, óvakodjanak a kereszténységet azon aljas színvonalra állítani, melyen a zsidóság áll, a kereszténység tana nem levén a talmud tana sat. Nagyon szép, nagyon kenetteljes oktatás. Csakhogy egy Satholikus lap jól tenné, ha a katholikus közönséget határozottan tájékozná az egyháznak a zsidóság irányában elfoglalt álláspontja iránt. Ezen álláspontot tudvalevőleg a pápák és a zsinatok határozatai jelölik meg. Igaz ugyan, hogy ezek, miként XIII. Leo brevejéből olvasható, a zsidóknak tűzzel vassal való erőszakos kiirtását nem hagyhatják helyben. De még kevésbé a keresztényeknek a zsidó pestis általi erkölcsi inficiálását. Nem azért kérdezte a mi Urunk háromszor szt. Pétert, minekelőtte rábízta a kereszténységet, szereti-e Őt? hogy aztán a rábízott nyájat ő vagy utódai csupa humanismusból a zsi *) Jelen czikket től vettük. – Szerk.

a

katholika

egyháztörténelem

egy

alapos

ismerőjé-

16

dóknak szabad prédára engedjék. Ezt nem is tették, hanem ennek megakadályozására szabályokat alkottak. Ezek fölelevenítésére és lelkiismeretes megtartására illenék egy katholikus lapnak a katholikus közönséget figyelmeztetni. A zsidók az időbeni üzelmeire némi világot vet a következő idézet is: „si libros talmudicos, aut alios judaicos quomodo libet damnatos tenuerint; si hostiam salutarem, aut crucem et similia vei christianos deriserint; si nutrices Christianas retinuerint, vei easdem ab hac die, qua Eucharistiae Sacramentum sumpserint, lac in l a t r i n a s ( ! ) effundere coegerint,” ellenök a vizsgálat elrendelendő, vagyis „ha a talmudot tartják, ha a szent áldozatot, keresztet s hasonlókat vagy a keresztényeket kigúnyolják,” – a mi napjainkban a zsidó sajtó részéről szünet nélkül hallatlan szemtelenséggel történik, – és ha keresztény szoptatós dajkákat tartanak vagy őket kényszerítik, hogy tejöket azon naptól fogva, midőn a szent áldozatot magukhoz vették, az á–székekbe öntsék.” (!) Lásd XIII. Gergelynek 1583. évben kiadott „Antiqua Judaeorum” kezdetű s VIII. Kelemennek „Cum Hebraeorum” kezdetű 1503-ik évi constitutióját. IV-ik Pál s V-ik Pius pápák constitutiója értelmében a zsidót ruhájáról is meg kellene különböztetni. Ezek a pápák rendelik: „Hebraei utriusqne sexus qualitate habitus a christianis discerni debent, ita ut masculi birretum, foeminae vero aliud Signum patens, quod nullo modo celari aut abscondi possit, palam deferre teneantur.” Boszantó is az, midőn az újságban különféle érdekes cselekedetek elkövetőinél vagy a firmák hirdetésénél nem teszik ki, hogy zsidó-e vagy keresztény az illető? No a Hellernél, aki a múltkor Budapesten egy kis 8 éves leánygyermekkel erőszakos módon baromi fajtalanságot vitt véghez, fölemlítették, hogy zsidó, és hogy ez nem első gaztette. XIII. Gergely pápa eltiltja a keresztényeknek a z s i d ó orv o s o k a t „Alius piae memoriae” kezdetű constitutiójábaá, mégpedig „ i m p o s i t a c h r i s t i a n i s p o e n a s u b t r a c t i o n i s sac r a m e n t o r u m et s e p u l t u r a e e c c l e s i a s t i c a e . ” Ε tilalomnak bizonyára alapos és mély oka volt, talán, hogy a zsidók orvosi ténykedés közben keresztény vért rituális babonás használatra ne foghassanak, azért tiltja oly kemény büntetés alatt a keresztényeknek, hogy zsidó orvost ne hijanák betegségök esetén. Erre ,a pápai tilalomra emlékeztesse a „Magyar Korona” katholikus olvasóközönségét. A „Cum nimis absurdum” constitutió szerint kereszténynek nem szabad zsidónál szolgálnia; abususnak, visszaélésnek mondják a pápák, hogy a zsidók szombati napon keresztényekkel gyújtogattalak gyertyáikat és szolgáltatják magukat. Nem is más ez, mint a kereszténységet mélyen megalázó botrány! Ha nem akarják maguk

17

meggyújtani sábeszkor lámpáikat, hát maradjon a testök is sötétségben, miután lelköket oly konokul elzárják a világosság elől. Ε pápai constitution szerint azon országokból, hol tartózkodási jogot nyertek, nem űzendők ki igazságos ok nélkül. Ha azonban ily igaz ok forog fenn, kiűze n d ő k, aminthogy kiűzettek Angliából a középkorban, mert Yorkban húsvétkor egy keresztény fiút keresztre feszítettek, s hasonló sakterolások miatt más országokból is. A pápák a talmudot, a hol csak hozzáférni lehetett, megégettették. A talmudnak Francziaországban összeszedettt csaknem megszámlálhatlan példányait Parisban, 1239-ben IX. Gergely pápa meghagyásából az akkori franczia király szent Lajos elégettette. Hasonlókép elrendelték annak elégettetését IV. Incze, IV. Kelemen, IV Honor és XXII. János pápák. III Gyula 1553-ban, midőn a zsidók sátoros ünnepüket tartották szeptember hóban, Olaszországban a talmud-könyveket összeszedetni és elégettetni parancsolta.. Hasonlóképen IV-ik Pál megparancsolta, hogy a talmud-könyvek összeszedetvén elégettessenek 1559-ben, V-ik Pius 1566-ban és XIII-ik Gergely, végül VIII-ik Kelemen „Cum Hebraeorum” kezdetű constitutiója által egyúttal kemény pénzbírságot, sőt testi fenyítéket szabván azon zsidókra, kiknél jövőben talmud találtatni fog. Amily határozottan védelmökbe vették a pápák a zsidókat a barbár legyilkoltatás ellen, úgy, hogy a történelem tanúsága szerint csakis azoknak s a katholikus püspököknek köszönhetik, hogy a középkorban Európából egy szálig ki nem pusztultak, a miért aztán meg is lett, mint láttuk, a kath. egyház s a keresztény népek iránt a nagy hála: ép oly határozottan és egész szigorral léptek föl iszonyatos babonáik ellen. Hogy ebbeli törekvéseiket kívánt siker nem koronázta, azt fájdalommal látjuk, érezzük. Ók a zsidóban is Isten képét nézték, s intézkedéseikkel oda akarták vinni a dolgot, hogy a zsidó viszont bennünket szintén embertársainak tartson. Magát a zsidó h i t e t annál kevésbé gondolták a kereszténységre nézve veszélyesnek, miután az egész teljességében a kereszténység közkincse lett. Ránk nézve csupán a czeremóniák és áldozatok szűntek meg; maga a hit és erkölcstan azonban nem, sőt az Üdvözítő által új fényre, magasztos tökélyre emeltetve közös kincsévé lett az egész keresztény világnak. Volt tehát legalább képzeletben egy közös erkölcsi alap, melyen a békés együtt való megélhetést lehetőnek tartották. Azonban ez csak a képzeletben volt, mert valójában a zsidók hitüket s még inkább erkölcstanukat, Istennek e megbecsülhetlen adományát, mint valódi farizeusok lelkiismeretlen módon mind jobban inficziálták hallatlan ocsmány elméleteikkel, melyek ellen a pápák, mint a szomorú tapasztalás bizonyítja, hiába

18

küzdöttek. – Még egyet! E napokban olvastam dr. Kopp-ról, Fulda püspökéről, hogy ő egy rabbi fölszólítására úgy nyilatkozott volna, miszerint ő a rituális gyilkosságot a talmud által nem találja igazolva. Meglehet, hogy ez az egész püspöki nyilatkozat rabbi mese, melynek egyébként a „Germania” megfelelt. Ha nem volna így a dolog, a tudós püspök privát nézetével szembe lehetne állítani XlV-ik Benedeknek, ki egyike volt a leghíresebb, legtudósabb pápáknak „Beatus Andreas” kezdetű constitutióját, a melyben a nevezett pápa nyilván constatálja (nb. ez okmányban az itt megnevezett András és Simon fiuknak, kiket a zsidók fölkonczoltak, canonizatiójáról van szó), miszerint „Hebraei beatum Andream Rhinnensem et beatum Simonem Tridentinum primae aetatis infantes in odium Christi occiderunt.” Jelzett okmányban ugyanezen pápa még több gyermeket is fölszámlál, kiket a zsidók kegyetlensége és Krisztus elleni fanatikus gyűlölete gyilkolt meg. Hasonló borzasztó esetet beszél el ft. Halász Mihály nyugalmazott plébános a „Kath. társadalom” f. é. 46-ik számában a „Bavaria Sancta” czímű könyvből, hol az „puer a Judaeis Monachi coesus” (a zsidók által Münchenben legyilkolt gyermek) felirat alatt terjedelmesen van előadva. A zsidókérdésben csak törvényhozási megszorító intézkedés segíthet, miként a napokban egy jogtudós szájából is hallottam; ha t. i. visszahelyeztetnek a zsidók azon állapotba, a melyben valaha voltak. Valóban itt volna az ideje, hogy a kormány és törvényhozás tenne ez ügyben valamit. Házay.

Luther és az antisemitizmus. Föntebbi czikkünkben láttuk, miként gondolkoztak a dolgoknak mélyére éles tekintettel behatoló pápák a zsidókról. Hogy pedig az antisemitikus felfogás nemcsak egyedül a katholicizmusban gyökeredzik, mint ezt a zsidók és bérenczeik gyakran elhitetni szeretnék, annak bebizonyítására alább közöljük magának a protestantizmus megalapítójának, Dr. Luther Mártonnak nézeteit a zsidókról. Ε nézetek határozottság, sőt élesség és draszticzitás tekintetében túlszárnyalják még a mai kor legradikálisabb antisemitáinak nyilatkozatait is. Luther, halála előtt három évvel két munkát írt a zsidókról. Az egyiknek a czíme „Schem Hamphoras”, a melyben a Talmudban a kereszténység megalapítójának élete és működése ellen szórt zsidó

19

szidalmakat utasítja vissza; – a másik munkája „A. zsidókról és az ő hazudozásaikról” (Von den Juden und iren Lügen) szól, s a mely utóbbiban foglalvák leginkább a legvérbemenőbb kritikai megjegyzések a választott népről. Íme, itt idézzük e munkák kiválóbb helyeit, egy közelebb Berlinben megjelent röpirat nyomán: „Munkámnak azért adom e czímet: „A zsidókról és az ő hazudozásaikról”, és nem e czímet: „A zsidók ellen,” – mert mi németek tudhatjuk a történelemből, hogy mi a zsidó; azért óva intjük a keresztényeket a zsidóktól, mint maguktól az ördögöktől; mert őket szintoly kevéssé lehet megtéríteni, mint az ördögüket. – Valamint a macska nem lehet jó az egér iránt, szintoly kevéssé lehet a zsidó jó a keresztény iránt. – A zsidók, kik magukat orvosoknak adják ki, a keresztényeket életüktől és vagyonuktól megfosztják; mert Istennek szolgálatot vélnek tenni azzal, ha titokban a keresztényeket megölik. – Még mai napság se tudjuk, micsoda ördög hozta őket ide az országba; mi nem hoztuk őket ide Jeruzsálemből. Felülrá még most se tartja őket senki vissza, nyitva áll előttük az országút: menjenek a maguk országába, ha tetszik nekik. Mi szívesen adunk hozzá még ajándékokat is. csakhogy a nyakunkról elmenjenek; mert ők nekünk egy nagy teher, mintegy országos csapás, pestis és csupa szerencsétlenség az országunkban. – A zsidók a valódi hazugok és vérebek, a kik szívükben csak az után sóhajtoznak, vágyódnak és reménykednek, hogy mi velünk pogányokkal szintúgy bánhatnának el, mint Eszter korában Perzsiában elbántak a pogányokkal. Oh, mily kedves előttük az Eszter könyve, a mely oly pompásan megfelel az ő vérszomjas, bosszúvágyé gyilkos vágyaiknak és reményüknek! Sohasem sütött még a nap vértszomjazóbb, bosszúvágyóbb népre, a mely azt hiszi, hogy azért Isten népe, hogy a pogányokat gyilkolhassa és fojtogathassa. De a mi a legfőbb, ők a Messiást várják, hogy ez az ö kardjaikkal az egész világot megölje és meggyilkolja, amint ezt kezdetben rajtunk keresztényeken be is bizonyították, és még mai napság is szívesen tennék a hol tehetnék, sokszor meg is próbálták, és e miatt erősen az orrukra is koppintottak. – Azért óvakodjál kedves keresztény az ilyen átkozott (verdampt), megveszekedett néptől; mert tele vannak fukarsággal, irigységgel, gyűlölettel, kevélységgel, uzsoráskodással, dölyffel, átkokkal irányunkban pogányok iránt. Oly vakok ők, hogy nemcsak uzsorát űznek (hogy többi bűneikről hallgassak,) hanem ezt mint jogot tanítják, a melyet Mózes által Isten nekik megparancsolt tenni. – Annak okáért óvakodjál a zsidóktól, és tudd meg, hogy a hol nekik iskoláik vannak, ezek nem mások mint ördögfészkek, a hol hiu dicsőség, dölyfösség, hazugság, szidalom, Isten és az emberek meggyalázása űzetik a legeslegmérgesebben, mint maguk az ördögök teszik. Annak okáért, a hol te egy zsidót látsz vagy hallasz tanítani, ne gondol) mást, mint hogy te egy mérges baziliskust hallasz, a ki még az ábrázatával is megmérgezi és megöli az embereket. –

20

Büdös a lehelletük a pogányok aranya és ezüstje utáni sóvárgástól; mert nincs a nap alatt zsugoribb nép mint ők voltak, mint ok jelenleg, és maradnak is mindörökre, amint látjuk átkozott uzsoráskodásukon. Pfuj nektek itt, pfuj nektek amott s ott a hol vagytok, ti átkozott zsidók, (ir verdampten Juden,) szégyeneljétek magatokat, hogy zsugoriságtokat oly durván fitogtatjátok. – Ha volna egy bolt, a hol szégyenpírt árulnak, szívesen ajándékoznék a zsidóknak egy pár forintot, hogy menjenek oda és vásároljanak egy fontot belőle, és kenjék be vele homlokukat, szemeiket és orczájukat, ha nem is akarnák szemtelen szívüket és nyelvöket vele bekenni. – Annak okáért, ha meglátsz egy igazi zsidót, bízvást keresztet vethetsz magadra és elmondhatod: Ott megy egy megtestesült ördög! (Da gehet rein leibhaftiger Teuffel!) – Ok a világ urai akarnak lenni, s azt akarják, hogy az átkozott gojim legyenek az ő szolgáik, aranyukat és ezüstjüket adják a zsidóknak, magukat pedig engedjék lemészároltatni, a szegény barmok! A zsidók a gojim iránt oly mérges gyűlöletet szíttak magukba ifjúságuktól fogva, szüleiktől és rabinusaiktól, és szíjják azt szünet nélkül magukba, hogy az, mint a CIX. zsoltár mondja, vérükbe, húsukba, velejükbe, csontjukba ment, teljesen és tökéletesen természetükké és életükké vált. És valamint húsukat, vérüket, velőjüket és csontjukat nem tudják megváltoztatni, szintoly kevéssé tudják döfyfüket és irigységüket megváltoztatni. Annak okáért tudd meg kedves keresztény, és ne kételkedjél benne, hogy neked az ördögön kívül nincs elkeseredettebb, mérgesebb, szenvedélyesebb ellenséged mint az igazi zsidó, a ki komolyan zsidó akar lenni. Azért őket gyakran vádolják a krónikákban azzal, hogy a kutakat megmérgezték, gyermekeket loptak és őket agyonszurkálták, mint Trientben, Weissenseeben sat. Ok ugyan „nem”-et mondanak ezekre; de akár áll ez akár nem, én jól tudom, hogy náluk ilyesmire a teljes, egész, készséges akarat nem hiányzik, ott a hol a dolognak szerét ejthetik, titokban vagy nyíltan. Ezt jól jegyezd meg magadnak, és e szerint irányozd magadat! – Ha pedig a zsidók valami jót tesznek,*) úgy tudd meg, hogy azt nem irántad való szeretetből s azért, hogy veled jót tegyenek, teszik, hanem hogy köztünk lakhassanak, szükségből kell· valamit tenniök; de szivük olyan marad, a milyen, amint mondottam. S az az ember, a ki az ördögöt nem ismeri, csudálkozhatnék azon, hogy miért oly nagy ellenségei a zsidók a keresztényeknek, hisz erre nincs okuk, mert mi velük minden jót megteszünk. Nálunk otthon vannak, védelmünk és pártfogásunk alatt vannak, használják az országot, az utakat, a piaczokat és az utczákat. Felülrá ott ülnek a fejedelmek és a fenhatóság, és hortyognak, el van tátva a szájuk, a zsidókat nyitott erszényeikből és ládáikból engedik venni, lopni és rabolni azt a mit nekik tetszik, vagyis, önmagukat és alattvalóikat a zsidók uzsorájával megnyúzatni és kiszipolyoztatni, és saját pénzükkel önmagukat koldusokká tétetni hagyják. Vagyonunk és pénzünk az övék, s ezzel uraink őt saját országunkban. Ha egy tolvaj tíz forintot lop, felakasszák, ha rabol az úton, fejét ve*) Van egy német közmondás a jótevő zsidóról,· ez így szól: „Christ, sei doppelt auf der Huth, – Wenn ein Jude Gutes thut.” (Keresztény kétszeresen vigyázz, ha a zsidó jót tesz.) – Szerk.

21 szik. De egy zsidó ha tíz tonna aranyat lop és rabol uzsoráskodása által, hát kedvesebb mint maga az isten, s azt mondja: Mi nem dolgozunk, hanem semmittevésben töltjük napjainkat; helyettünk s értünk az átkozott gojimnak kell dolgozniok, mi pedig megkapjuk a pénzüket, s ezzel uraik vagyunk, ők pedig a mi szolgáink. – (A zsidókérdés megoldására nézve Luther a következőket hozza javaslatba:) Először, zsinagógájukat vagy iskolájukat fel kell gyújtani, (dass man ihre Synagoge oder Schule mit feuer anstecke,) és a mi nem akar elégni, földdel be kell temetni, (und was nicht verbrennen wil, mit erden überheuffe und beschütte,) hogy soha többé ne lásson ember azokból egy követ vagy salakot. Másodszor, házaikat is szintoly módon el kell rombolni és pusztítani (Zum andern, dass man auch ire Häuser dergleichen zerbreche und zerstöre;) mert ugyanazokat a dolgokat űzik ezekben is mint iskoláikban. Harmadszor, el kell tőlük venni minden imakönyvüket és talmudjokat, a melyekben olyan istentelenségek, hazugságok, átkok és szidalmak taníttatnak. Negyedszer, rabinusaiknak halálbüntetés terhe alatt meg kell tiltani, hogy ezentúl taníthassanak. Ötödször, meg kell tiltani a zsidóknak, hogy szerte csatangoljanak, mert nekik a falukon semmi keresetük, mivel ők se nem urak se nem föJdmivesek sar. Hatodszor, meg kell tiltani nekik az uzsoráskodást, s el kell venni tőlük minden készpénzüket, arany- és ezüst drágaságaikat, s mindezeket őrizet alatt kell tartani. Hetedszer, a fiatal, erős zsidók és zsidóasszonyok kezébe csépet, fejszét, ásót, kapát, rokkát és orsót kell adni, és orruk verejtékében kell velük kenyerüket megkerestetni. S végül: El velük! (Weg mit inen!)”

A zsidók és a humanitás. A zsidóság védelmére kelők az általános és széphangzású humanitási elven kívül egyebet sem tudnak felhozni védelmül; ez pedig nagyon gyarló védelem, nagyon kevés ok arra; hogy kést adjunk elleneink kezébe, és csupa nagylelkűségből önnön romlásunkat siettessük. Szeretném hallani ezen humánus urakat, váljon a humanitási elvekkel összeegyeztethetőnek tartják-e a háborút? – Azt mondanák: nem. No látják, uraim, hogy minden ténynek, mely ütközzék bár a humanitási elvekbe, meg van a maga végoka, – a szükségesség. A zsidóság irányábani ellenszenv nem születik velünk, de tények folytán keletkezik. Nem mi gyűlöljük őket, de ők hívják ki a gyűlöletet.

22

Az általános humanitás elvei azok, a melyek az ember és ember közötti létre, viszonyra vonatkoznak. De itt nem ez az eset; mert a zsidók elveiből indulva ki, a sok privilégiumot, különleget, kiváltságos jogokat épen nem nevezhetném a humanitás elveivel összeegyeztethetőnek. A dolog egészen máskép áll; a jogot: lenni, egy embertől sem tagadhatjuk meg, legyenek elleneink vagy barátaink, de a mivelünk már természetüknél fogva folytonos ellenségeskedésben álló zsidókat magunkhoz ölelni abszurdus dolog. Védjük magunkat belellenségeinktől, mert ezek azok,akik leginkább megközelíthetnek bennünket, – s mindenekelőtt védjük magunkat a zsidóktól. Nézzünk körül az egyes vidékeken, és szomorúbb tapasztalatnál szomorúbbra bukkanunk. A satnya nép, mely élőnkbe tűnik: a zsidó nyomorékja. Ő öli meg pálinkával előbb, hogy örököse legyen vagyonának. A helyzetet saját gyarapodására a lehetőség minden eszközének igénybe vételével is kizsákmányolja. Megvesz egyet, s tönkre tesz ezerét. A humanitás egy nemzetbeli, egy vallásfelekezetinél sem annyira terra ignota, mint épen a zsidóknál. Nem mondom, hogy nincsen kivétel, de azok is, kik jelenleg kivételt képeznek, oly vagyonnak birtokosai, mely a tisztességes szerzést nem igen ismerte. A humánus nemzet is először maga magát menti, s másnak a lételét összeegyezteti saját lételével; míg ellenben a bárgyú és elfogult nem tekint czélt és eszközöket, érzi hogy fáj valamije és sorvad, de nem keresi az okot, mert elfödi előtte a humanitás. Vajjon egy nép, mely annyi századokon át van beékelve a nemzetek testébe, miért nem birt barátságra vagy csak szíves tűrésre is szert tenni? Mert saját és már természetében gyökeredző rósz szokásai nem engedtek neki elsajátítani más nemzetekben rejlő nemesebb szenvedélyt, nemesebb szokásokat. Nem a zsidó vallásról van itt szó, hanem a zsidó természetről, melylyel születik, s melylyel meg is hal. Mint minden nemzetnek meg van a maga nemzeti szokása, úgyszólván szenvedélye, úgy megvan a zsidónak is; de ép e szenszenvedélye nem egyeztethető össsze emberi méltóságával, ez nem érdemesiti a jogokra, ez indokolná a már kegyelemből megadott jogoknak visszavonását is. Nem mondom én, hogy üldözni kell a zsidókat, de igenis, megvonni a jogokat, hogy ártalmatlanná tegyük őket. Mert támadásuk nem feltűnő, de ennek hatása biztos; lassan rágódnak ők a nemzet testén, de fogyasztják, gyöngítik erejét. N.

A zsidó-állam az államban. (A new-yorki „Century illustrated” után.) II.

„Die Juden bilden einen Staat im Staate.” (A zsidók államot képeznek az államban.) Schillernek e szavait veszi Brafmann saját mottójául. Könyve folyamán utalva erre megjegyzi, hogy, mivel egy állam terület nélkül nem engedhető meg, ezen szavak gyanútlan be nem avatottak előtt rendszerint inkább költői képletnek mintsem történelmi igazságnak tekintetnek; ők alig képzelik, hogy ez a költészet nagy horderejű valósággá lesz a Talmudnak egy rövid czikke által, a mely mint alapelvet állítja fel azt, hogy „a p o g á n y o k tulajdona olyan m i n t u r a t 1 a n j ó s z á g , a m e 1 y s z a b a d m i n d e n k i n e k”*) (t. i. m i n d e n z s i d ó n a k . ) Mivel pedig a kahal kezében van mindegyik község ügyeinek legfőbb intézése, ebből következik, hogy mindegyik kerület kanalja önmagát tekinti a hatósága alatt levő terület törvényes urának és jogos rendelkezőjének, bárkinek tényleges birtokában legyen is az vagy annak egy része, legyen az zsidó avagy pogány; és pedig ez nem önkényűleg van így, hanem a k h e z k a t - i s h o u b alapján, a mely jog a k h o s h e n - h a m i s h p at nevű talmudi kódexben és annak tudós magyarázóinak müveiben körülményesen definiálva van. Egyik legnagyobb tekintély az utóbbiak közül, Kulim József rabbi „Kérdések és feleletek” czímű munkájában a nem-zsidók tulajdonát „egy mindenkinek szabad tó”-hoz hasonlítja, a melyben azonban másnak senkinek se szabad hálóját kivetni, mint csak a kahal által erre kellőleg felhatalmazott z s i d ó n a k . Folytatva idézzük itt Brafmann saját szavait: „Tehát a kahal a kerületében levő nem-zsidó lakosság tulajdonát mint saját „halászó tavát” tekintvén, ezen különös fajú tulajdont egyesek részére szintoly különös módon adja el. A kahal mysteriumaiba be nem avatott előtt egy ilyen eladás kell, hogy érthetetlen legyen. Vegyünk egy példát. A kahal, saját jogainak megfelelőleg elad N. zsidónak egy házat, a mely az ország törvényei értelmében M. nem-zsidónak elidegeníthetlen tulajdonát képezi, eladja pedig az utóbbinak t u d t a és b e l e e g y e z é s e n é l k ü l . Mit ér, kérdezheti valaki, egy ilyen vagyonátruházás a vevőnek? A kahal által részére kiszolgáltatott adásvevési szerződés nem ruházhatja őt fel azon állással, a melyet minden tulajdonos, saját tulajdonával szemben elfoglal. M. bizony nem fogja átadni a házat azért, mert a kahal azt eladta, s az utóbbinak nincs arra hatalma, hogy annak átadását eszközöltesse. Mit szerzett meg tehát N. vevő a kahalnak fizetett pénzéért? Egyszerűen ezt: megszerezte a k h a z a k á - t vagyis a t u l a j d o n i j o g o t M. n e m - z s i d ó h á z á r a , a melynek erejénél fogva neki k i z á r ó l a g o s tulajdon adatik arra, hogy más z s i d ó k beleavatkozása vagy k o n k u r r e n c z i ája nélkül, birtokába vehesse azt a házat, és pedig, amint az eladási szerződésben világosan mondatik, „ m i n d e n , b á r m i n é v e n n e v e z e n d ő e s z k ö z z e l . ” Mindaddig, a míg végleg sikerült neki azt mint saját tulajdonát önmagára hivatalosan átruháztatni, e g y e d ü l ő van jogo-

*) Talmud „Baba-batra” értekezés 55. lap.

24 s í t v a azt jelenlegi tulajdonosától b é r b e v e n n i , abban kereskedni, p é n z t k ö l c s ö n ö z n i a tulajdonosnak és más olyan nem-zsidónak, a kik abban a házban laknak, – profitot csinálni magának belőlük minden, é l e l m e s s é g e á l t a l s u g a l m a z o t t úton és m ó d o n . Ez értetik a k h a z a k a alatt. Néha a kahal még egyes nem-zsidók szem é l y é t is eladja valamely zsidónak, minden hozzákötött ingatlan nélkül. A törvény ezt a rendkívüli jogot m e r ο p i é -nek nevezi. Ha egy ember (értsd: zsidó) ilykép egy nem-zsidót tart hatalmában, akkor a t ö b b i z s i d ó n a k meg v a n t i l t v a bizonyos helyeken az előbbinek hátrányára azzal a nem-zsidóval üzleti összeköttetésbe lépni;*) más helyeken azonban ez minden zsidónak szabad: szabad neki kölcsön adni, őt megvesztegetni, őt kifosztani, mert az mondatik, hogy a nem-zsidó tulajdona hefker (szabad mindenkinek: t. i. z s i d ó n a k ) , és azé, a ki először veszi azt birtokába.**) Láttuk itt, minő súly van fektetve a p é n z k ö l c s ö n re mint olyan eszközre, mely a tulajdonnak óhajtott átruházását van hivatva eszközölni. S valóban, ez az operácziónak fő eszköze, és itt a meghiúsulás esete igen ritka. A kiszemelt áldozat a kölcsönzésre lesz csábítva, és folyton folyvást édesgettetik kínált könnyítések által mindaddig, a míg feltehető, hogy még van kilátása a menekvésre. A midőn aztán az újra meg újra megújított váltóknak és kamatok kamatjainak hálóiba olyannyira belekeveredett, hogy már minden segélyforrásai kimerültek, a k k o r rám é r i k a c s a p á s t , és a szerencsés vevő a régóta titkon óhajtott tulajdonnak nyílt birtoklásába lép. Meglehet, hogy ő aztán azt tovább eladja valamely kereszténynek, úgy hogy az ismét visszaszállhat a kahalra mint h e f k e r , és a processus újra elölről kezdődik valamely új „halász”-nak a hasznára. Legszebb pedig a dologban az, hogy nincs semmi koczkázat benne. Minden szépen a törvény korlátai között megy végbe. Ha az ember kölcsönvesz, azt meg is kell fizetni, és az országban ott vannak a bíróságok, a melyek rajta vannak, hogy fizessen is. Ki törődik azzal, miféle mesterfogások használtattak fel az ő behálózására, a lélektani raffinírtságnak mily mennyisége hozatott működésbe arra, hogy kitanulmányozzák gyenge oldalait és hogy megtámadják őt, – a törvénynek ehhez semmi köze. Azon áruk közé, a melyekkel a zsidó legjobban szeret trafikálni, s a melyekkel legjobban csalogatja magához az embereket, – van egy, a melynek a munkától elcsigázott, rosszul táplált, mindig gondoktól emésztett földműves nem tud ellentállani, s ez a – pálinka. Ez meleget ad a zord téli hidegben; vidámságot ritka nyugvási óráiban; erőt *) Koshen hamispat, 156. fejezet, 17. §. és a „Baba-batra” értekezés 8-ik fejezete. **) Az ilyen zsidót, a kinek a kahal valamely nem-zsidó tulajdonát vagy személyét kizsákmányolás és tönkretétel végett eladta, s a ki e g y e d ü l van feïjogositva ezzel a nem-zsidóval üzleti összeköttetésbe ereszkedni, köznyelven házi z s i d ó n a k hívják. A házi zsidót tartó keresztény azt hiszi, hogy az általa megvetett házi zsidaját ő h a s z n á l j a ki; mindaddig, a míg végre aztán a házi zsidó kipöndöríti a ker. tulajdonost birtokából. Tán nincs eklatánsabb példa annak az igazságnak konstatálására, hogy egy és ugyanazon tárgyat két egymással homlokegyenest ellenkező szempontból lehet nézni, mint épen a „házi zsidó” vagy a z s i d ó bérlő és a keresztény „birtokos” esete. Azért őrizkedjék mindenki a „ h á z i z s i d ó t ó l ” , mert ez az alázatos, szolgálatkész zsidó nem más, mint a kahal által az ő tönkretételére k i z á r ó l a g o s a n s z a b a d a l m a z o t t zsidó: az ő praesumptiv b i r t o k utód a. – Szerk.

25 – képzeletit ugyan, – de a mely egyidőre őt fentartja, a midőn összeroskad a nap munkájában; orvosságot nyújt a betegségben; mindenekfölött pedig – búfelejtést szerez. És ha voltak költők, a kik így kiáltottak fel: „Az élet legjava a részegség!” – nem lehet csodálkozni, ha a szegény ember az ő korlátolt eszével se gondolkozik máskép. És mily könnyű itten a túlságba esni! és hol a határvonal? Jól tudják mindezt a zsidók, s azért a falukon minden korcsma zsidók kezében van, a melyek bőséges és soha ki nem apadó segélyforrásokat nyújtanak a kahal pénztárának megtöltésére. Minden faluban van egy, két vagy több korcsma is, amint a falunak kisebb vagy nagyobb és több vagy kevesebb lakosa van; mert hát nem lehet több halásznak lenni mint a mennyit à tó elbír, s nem is szabad azt egészen kihalászni. Mily tökéletes a siker, erre nézve tanúskodik a nyugoti tartományok bármelyik faluja, nyomorult roskadozó viskóival, sark nélküli ajtaival s ablakszárnyaival, görnyeteg szalmanélküli háztetőivel és korhadt ajtólépcsőivel; dűledékeny, kaputlan, itt ott néhány karóval megtámogatott pajtáival, üres istállóival, és romokba dűlő félszerek alatt itt-ott levő néhány ekéjével és szekerével. Ott van aztán még az Amur vidékére kivándorlók hosszú menete. Ha számok kellenek, ime itt vannak: 1869-ben az ö s s z e s i n g a t l a n v a g y o n n a k 73 ( m o n d : h e t v e n h ár ο m) s z á z a 1éka a nyugati tartományokban már a z s i d ó k k e z é r e m e n t á t. Visszatérve már most magukra az okmányokra, bámulatunk növekedik, mert ott azon állítás, a melyet csak félig voltunk eddig hajlandók elhinni, csakugyan testet ölt és élő valóság lesz. Például itt vannak a 22., 23. és 24. szám alattiak, Minskből keltezve 1796-ban, a melyek egy, a kahal és bizonyos Eliazar közti perre vonatkoznak „egy ház és egy darab földbirtok tárgyában, a melyek a körülmetéletlen kalapos Zvanszkyéi.” Eliazar azon az alapon követeli azt, hogy elhalt atyjának el lett adva, de a szerződésben valami hiba van. Az ilynemű perekben rendesen a kahal a nyertes. Így a jelen esetben a per azzal végződik, hogy a beth-din a tulajdonjogot a kahálnak ítéli oda, „a ki azt eladhatja annak, a kinek tetszik.” A 77-ik számú okmány, 1799-ből, szól a Baikov orosz tulajdonát képező egy kőépületnek, benne két boltnak, pinczéknek és felső emeleteknek „a vagyonos, jeles Jochiel Michael” részére való eladásáról; míg a 205-ik számú okmány 1802-ből ugyanezen tulajdon felét egy másik zsidónak adja el azért, mert „Jochiel-Michael még nem fizette be teljesen ama boltoknak az árát.” A körülmetéletlen kovácsnak Zehzának és a német ácsnak Johannnak háza fölött a 115-ik és 195-ik számú okmányokban történik rendelkezés, és biztosak lehetünk benne, hogy ezen épületek sem kerülték el végtére sorsukat, noha a kalapos, a kovács és az ács egy darab ideig folytatták bennük mesterségüket, mindegyik a maga műhelyében, a tudatlanság biztonságérzetében. De a kahal nem is szorítja működését csupán a magán tulajdonra. Szinte megdöbben az ember, ha látja, miként rendelkezik a kahal (405. sz. okmány,) „egy zárda fölött, a mely korábban a karmelita szerzeteseké volt, most azonban a franciskánusok bírják,” – minden belső és külső, kő vagy fa-épületeivel, a hozzátartozó pálinkafőzdével, úgyszinte a zárdához tartozó rétekkel és kertekkel együtt, azon szokásos megjegyzéssel, hogy „a vételár az utolsó fillérig befizetve lett.” Továbbá (a 261. sz. alatt) eladatik egy kórház a hozzátartozó birtokrészszel együtt, a melyek

26 egy katholikus jótékony társulat tényleges birtokában vannak; s végül (177. sz.) választott bírák rendeltetnek ki a végből, hogy döntsenek egy, maga a kahal és egy magán fél közti perben, a mely a minski püspök tulajdonát képező több bolt és kőépület birtokjogát tárgy azzá. Mellőzzük a teljesen hason természetű többi okmányok hosszú sorozatát, s csak azt jegyezzük meg, hogy Vilna város kanaljának és bethdin-jének alapszabályaiban – a melyek az általánosan elfogadott minta szerint készültek, – különösen felemlítve van mint alapelv a zsidóknak azon kötelezettsége, hogy egymás khazaká-iba és meropié-ibe bele be avatkozzanak. Ezenkívül a „horoggal halászás” processusa lépésről-lépésre figyelemmel kísérhető Frey tag Gusztávnak „Soll und haben” czímű hatalmas regényében is, a melyben Hirsch Ehrenthal gazdag uzsorást rendszeresen látjuk a könnyűvérű s oktalan báró Rothsattel tulajdona ellen működni, mígnem az óhajtott siker szerencsésen eléretik. Általánosan ismeretes dolog, mily szőrszálhasogatók az orthodox zsidók ételeik dolgában, s mily kényesek arra, hogy húsételük a Talmud bizonyos szigorú szabályai szerint készíttessék a mészáros által és főzéssék meg otthon; s az is ismeretes, mily nagy és legyőzhetetlen az ő idegenkedésük a nemzsidók ételei iránt. De a mi kevésbé van általánosan tudva, az, hogy ez az ő különösségük, a mely mindenütt respektáltatik mint vallásos szertartásaik egyik része, igen közel érinti, közvetlenül úgy mint közvetve, azon lakosság jólétét, a mely között ők letelepülve vannak. Az emberek oly kevéssé gyanítják ezt, hogy semminemű ellenvetés sem emelkedik az ellen, hogy ők vágóhidakat építsenek, és hogy az egész mészárszéki üzletet kezükre kerítsék; sőt ez a tény teljes jóhiszeműséggel van felemlítve az orosz törvényben is ekkép: „A nyugati tartományok legtöbb városában nincs más mészáros mint zsidó, és csak az a hús adatik el kereszténynek, a mely nem k ó s e r . ” (V. kötet, jegyzet a 181. fejezet 42. §-ához.) A feltevés az. hogy a k ó s e r és tref (megengedett és tiltott, tiszta és nem tiszta) hús közötti egész különbség abban áll, hogy megtartatnak-e vagy sem a talmud-parancsolta s a nevetségességig kicsinyes és szőrszálhasogató szabályok a vágásra használt késre, annak alakjára, élességére, simaságára s azon helyre nézve az állat nyakán, a hol az beleszúrandó sat. Ha ebből állana az egész, úgy nem volna baj abban, hogy a keresztényeknek adassék el az m hus, a mely a kényes zsidó atyafiak használatára alkalmatlannak találtatik. De nem Így áll a dolog. Ha az állatot a Talmud által előirt rafímirt módon*) szerencsésen kivégezték, annak belső részei: a velő, szív, tüdő, máj, belek sat. egészségügyi szempontból a legszorgosabb vizsgálatnak vettetnek alá, és ha valamely folt vagy betegségi kórtünet fedeztetik fel valamelyikükben, az egész hulla tref-nek jelentetik ki, és a k e r e s z t é n y l a k o s s á g r é s z é r e l e e n d ő e l a d á s v é g e t t a piaczra vitetik. „Semmit se csodálkozhatunk – jegyzi meg Brafmann, – azon mély undor fölött, melylyel a zsidók a keresztények étszereire néznek, mert ők tudják azt, hogy sok nekik eladott hús tényleg nem jobb a döghúsnál.” De nem is furdalja lelkiismeretüket legkevésbbé sem az ily menthetetlen eljárás, mert mellettük szól Mózes törvényének tekintélye, a mely tör*) A Talmud a vágást, a kósert és trefet illetőleg 86 fejezetben, a melyek 642 §-ba vannak felosztva, állapítja meg a szabályokat.

27 vény világosan így szól: (Deuteronomium XIV. 21.) „Nem fogsz enni abból a mi magától döglik meg; hanem odaadod azt az idegennek, a ki ajtódban áll, hogy ő egye meg azt; vagy eladhatod azt az idegennek; mert te szent nép vagy az Úr a te Istened előtt.” Közvetve, a zsidók által lakott országrészek lakosságának állapota befolyásolva van ezen szeparatizmus által, mert ez szolgáltatja a Kahalnak legfőbb és legbiztosabb jövedelmét, mely a „pörsöly-taksa” különös neve alatt ismeretes, a mely bőven ellátja őt mindig nagy készpénzösszegekkel, a melyeket a kahal, belátása szerint, a község érdekeinek előmozdítására használ föl, vagy arra, hogy a keresztény hatóságoknak a zsidók ügyeibe való hátrányos beavatkozását elhárítsa, – legfőkép a r e n d ő r i t i s z t v i s e l ő k n e k és m á s h i v a t a l n o k o k n a k a d o t t a j á n d ék ο k által. (Itt a czikkíró hosszasan leírja a „pörsöly-taksa” beszedésének módját, a mely olykép megy végbe, hogy, miután minden zsidónak csak kóser húst szabad hordatni a mészárszékekből, sőt otthon még egy csibét se szabad nekik leölniök, hanem a hitközségi sakter öli le ezeket is, – a hús árán kívül, illetőleg minden rituális módon leölt állat után, az illető fogyasztónak bizonyos taksát kell fizetnie a Kahal részére, a melyet hogy a manipulálással foglalkozó hitközségi hivatalnokok el ne sikkaszthassanak, a fogyasztók egy felülről nyilassal ellátott, dupla zár alatt levő pörsölybe tartoznak beletenni.) Egy sereg okmány tanúsága szerint, ennek a pörsölypénznek nagy részét rendszerint a j á n d é k o k r a szokták kiadni, és pedig vagy egyes adott alkalmakkor bizonyos ügyekben, vagy pedig általános kedvező hangulat csinálása czéljából: újévi és húsvéti ajándékokra. Az utóbbi nemű ajándékozások „az országnak régi szokása szerint”, rendes esetek levén, a számadási könyvekben egész nyíltan szerepelnek mint „ünnepi ajándékok a hatóságok részére;” (4. sz. okmány.) vagy „a pörsölypénzből húsz zlot (mintegy 20 frt.) veendő, a hatóságok részére húsvéti ajándékul vásárlandó kávé és czukorbeli ajándékokra;” (114. sz.) vagy „kiadatott legjobb minőségű 4 süveg czukor 82 fontjáért újévi ajándékokra.” (244. sz.) B i z o n y o s czélokra adott ajándékok azonban, nem levén már oly ártatlan természetűek, nyíltan se nem adatnak, se nem könyveltetnek. Az ezekről szóló okmányok l e p l e z e t t e n vannak stylizálva, mint: „Száz rubel fordíttatott rozs és más gabona vásárlására egy b i z o n y o s c z é l r a , és ötven rubel adatott a kormányzó titkárának egy b i z o n y o s szolgálat elismeréséül.” (33. sz. okmány.) Az ilyen esetekben a dolgok elintézésére alkalmazott ü g y n ö k ö k u t a s í t v a v a n n a k arra, hogy minden módon bizonyítékokat szerezzenek a vesztegetés t é n y é r ő l , ú g y h o g y a z o k a k a h a l n a k k é s ő b b mindig r e n d e l k e z é s é r e á l l a n a k a czélbó1, hogy a v e s z t e g e tési k í s é r l e t n e k e n g e d e t t h i v a t a l n o k f ö l ö t t r e n d e l k e,zh e s s é k , a b ű n é n e k k i h í r e s z t e l é s e általi f e n y e g e t é s s e l . Mikor per alatt levő ü g y e k , – a melyekben a zsidó község vagy valamely zsidó testület vagy csak magán személy is van érdekelve, – vannak v a l a m e l y b í r ó s á g e l ő t t e l d ö n t é s alatt, ügyes és m e g b í z h a t ó ü g y n ö k ö k r e n d e l t e t n e k ki az ü g y n e k szemm e l k í s é r é s é r e , a kik, ha s z ü k s é g e s , e g y - e g y g y e n g é d lökést a d n a k a h e l y e s i r á n y b a n az ü g y n e k , a b í r ó s á g tag-

28 jai i r á n y á b a n alkalmazott e l ő z é k e n y s é g által: m i l y e n p é l d á u l e g y - e g y v a c s o r a , k i t ű n ő b o r o k k a l , a bírák rés z é r e * ) (37. sz. okmány.) Már pedig mindez, habár közvetve is, lényeges behatással van az ország állapotára, mert minden, a zsidók iránt tanúsított törvénytelen kedvezmény bizonyosan kártékony módon hat vissza a keresztény lakosságra. És ha nem léteznék a kóser hus után beszedetni szokott „pörsöly pénz,” a kahalnak nem lenne rendelkezésére mindig bőséges pénzösszeg az ilyen czélokra. (Folytatása következik.)

A zsidó nemzet hagyományos politikája. Nagy Lajos király idejétől fogva, ki a zsidókat az egész országból kiutasította, alig merült fel Magyarországban a zsidó-kérdés akutabb formában, mint a jelen időben. Ε kérdésben különös eszmezavar uralkodik. Ez ügyben az egész ország jelenleg sémita és antisemita pártokra szakadva látszik lenni. – Amazok pártolván a zsidó népet, míg az antisemiták gyűlölettel elítélik őket. A sémita párthoz tartoznak kiváltképen a zsidó váltóadósságokkal terhelt, szalmaszálhoz kapkodó szerencsétlenek; továbbá a megvesztegetett, kapzsi, hatalmas befolyású koryphaeusok; majd ismét a zsidó megaranyozta pennaforgató journaliszták; s végre még a köznép között legfeljebb a korcsmakorhelyek. Ellenben az antisemita pártot követi az országnak minden rangú és rendű többi népe; ez ösztönszerű érzésnél fogva a zsidókat a keresztények született, szent hagyományuk szerinti ellenségeinek tartván, egyhangúlag elítéli azokat. Mikor azonban a zsidók túlkapásai, csalásai, vagyoni tag tönkre juttatása egész családoknak, s más száz meg száz okozott sérelmek miatt, az antisemiták elkeseredett kebeléből, lelketlenségük ellen, súlyos vád és érzékeny panaszok nem egyszer fakadnak ki, ezt a zsidóbarátok tág lelkiismerete, – meglehet, hogy rövidlátásból és elfogultságból – egyedül vallási türelmetlenségnek bélyegzi. A Nagy-Lajos király korában történt kiűzetésük után következett századokban, a gondatlan, elfogult kormányok alatt sikerült a zsidóknak Magyarországba ismét belopódzniok, s az országot, mintha csak magok között elosztották volna, mindenfelé egyiránt elárasztották. *) Ilyenféle vacsorák, pezsgővel, vesztfáliai sonkával sat. Szombathelyen is járták a 70-es évek elején a b a l t a v á r i ügy alkalmából. – Szerk.

29

Elsőbb bizonyos tolerantiális taxa fizetése mellett megtűrte a nép őket maga között; majd, kivált a jelen század második felében, a nagylelkűsködő vak politikusok a 19. század szabad szellemére hivatkozva, törvényhozás útján megszavazták számukra az emanczipácziót, megosztván velők a testvéri egyenjogosságot. Hogy azonban mindannyi kedvezmény daczára, mint századokon által, úgy most sem változott a zsidóság társas életének szelleme; hogy mindezen előnyök daczára elszigetelve, mint állam az államban létezik, s mint egy összeesküdt szolidáris életű banda, csak úgy mint az előbbi századokban, a keresztények vagyona és élete után egyformán áhítozik: e rögzöttsége a zsidóságnak egyedül az ősi héber vallásban gyökerező szent hagyományok fanatizmusában leli világos magyarázatát. – Ugyanis: Mózes jóslata szerint Izrael, mint a Jehova Isten kiválasztott népe, az egész világ felett fog uralkodni. – Majd ismét: A Talmud arra tanítja a zsidókat, hogy minden nem-zsidónak vagyona és élete a zsidóké. Tanítja továbbá Talmud, a zsidók szentirása ezt is: „Vedd az eretnekek vagyis a keresztények legjobbikának vérét”, s más ily elveket. A ki ezen veszedelmes tanokat éles elmével figyelembe véve, beható és éles belátással a zsidó nép életét tanulmány tárgyává tette, látni fogja, hogy a zsidók a keresztényektől egészen elszigetelték magukat, egyik a másikáért jót állva, egyedül maguk közt ismervén testvéri szeretetet, míg a keresztényeket goj névvel illetve, azokat mint állatokat tekintik. Módnélküli szaporodásukra minden eszközt felhasználnak, míg ellenben o r v o s a i k a k e r e s z t é n y e k e t p u s z t í t j á k minden irgalom és felelősség nélkül; a pénzt és vagyont a keresztényektől csel s csalás által minden áron magukhoz ragadják. Mindezen tanok, mint a szentírás dogmái a héber hitvallással egyesítve vannak, s a legszigorúbb törvények gyanánt a vakbuzgó zsidó nép által tiszteletben tartatnak, s mint legszigorúbb törvények gyanánt a rabinátusok diktatúrája hatalmával végre is szoktak hajtatni. Mind e komoly tényeket egybevetve, lehetetlen azon fenyegető következtetést félre ismerni, hogy itt a zsidó nemzetnek' egy mély ravaszsággal századokra kiszámított hagyományos politikájával áll a kereszténység szemben, a melynek végeredménye gyanánt a világ és a nemzetek fölötti uralom czéloztatik. Valóban nagy bámulatra ragad a zsidó bölcseknek e lángeszű, mély és századokra kiható politikai számításuk, mely szerint a Je-

30

ruzsalem elpusztítása s a zsidónemzetnek úgyszólván megsemmisülése után, képesek voltak oly biztos alapelvekre fektetett, világuralomra czélzó, hagyományos politikát észrevétlen alakban megalapítani, és annak szívós és ernyedetlen követése által észrevétlenül czéljukat megközelíteni. És ezen, más népekre veszélyes üzelmük látszólag nemcsak az ország törvényeibe nem ütközik, de sőt ezeknek védelmét élvezi; a törvények pajzsa alatt, mint észrevétlen méreg működik, szabadon és büntetlenül az országnak minden zugában; minden néposztály és ragfokozatai között lappangva, mint a veszélyes moly a drága szőrkelmében, csupán akkor vétetik észre, mikor már egész foltok kopaszra hullottak, ekkép észrevétlenül vive véghez rombolásait. Ezen, az ország összes keresztény népeire oly szerencsétlenséget árasztó, hagyományos politikája a zsidó nemzetiségnek, a következő 4 sarkalatos pontra van fektetve: I. A zsidó népnek minden más népektől elszigetelése. II. Λ zsidó népnek szolidáris összetartása. III. Minden áron, minden mód és eszközök útján lehető mammon, vagyon és pénz szerzése. IV. A zsidó népnek módnélküli gyors szaporodása. Lássuk azonban ezen öt sarkalatos pontnak tüzetesebb illusztráczióját, és minden állitásunk, a gyakorlati élet concret tényei által bebizonyítva lesz. I. Goj. K ó s e r . Tref. Magyarországban a zsidóság külön államot képez az államban. Kóser, tref és goj, e három szóban van a zsidóknak a keresztényekkel szembeni társadalmi viszonya meghatározva. Ezen három szó értelmében, a héber hit dogmáinál fogva, a zsidó a keresztényt (gojt) megutált állatnak tekinti; mindent, mit a keresztény kéz eledelül készített, ital-ételben, szeme előtt fertőzve van; noha maga a zsidó sokszor a legpiszkosabb, a keresztény étszerét, edényeit mégis tisztátalanoknak tartja, s elfordul tőle megvetéssel, s csak a legnagyobb szükségben szokta hasznára fordítani. Ezen törvények képezik a zsidók és keresztények között azon áthághatlan torlaszt, melynek akadályánál a két nemzet soha össze nem olvadhat, nem assimilálódhatik. A zsidó bölcsek e szigorú hittörvények alkotása által azon czélt tartották szem előtt, hogy az Izrael népe vérének tisztasága megóvassék, s a zsidó nép minden társadalmi érdekei egyedül a zsidóság keretének kebelébe irányulva legyenek. Attól is tartanak, hogy ha a zsidó nép keresztényekkel, minden gát nélkül szabad társadalmi téren állana, ez által hagyományos

31

politikáját feladva, isten választott népe lenni megszűnnék, s a Mózes jósolta világuralom czélját meghiúsítaná. És ebben keresendő annak főoka is, hogy a zsidó titkos kormány diktatúrája a rabbinátusok útján, e törvénynek a zsidó nép által való megtartását oly szigorú fegyelem mellett eszközli, ez pedig azokat vak engedelmességgel követi, úgy annyira, hogy egy bigott zsidó inkább kész meghalni, mintsem azt megszegje. A zsidó nevelés ezen dogmák szentségét a legnagyobb fanatizmusig fokozza. Sok rövidlátó optimista arról álmodozik, hogy a vegyes házasság minden bizonnyal egy biztos expedienst szolgáltatna, a két annyira antagonista vallás és nemzet fúziójára. A ki a zsidóság fent elősorolt hagyományos politikájának alapjait ismeri, az a vegyes házasság eszméjét, mint egy légvárat kénytelen tekinteni, a mely úgy a zsidó elöljáróság, mint a bigott szülék, de sőt még a zsidó nép közbelépése által is össze kénytelen omlani. – Ezt a legközelebbi időben Oroszországban történt szerencsétlen eset eléggé illusztrálhatja, hol Balta városában a szerelmes zsidó leányt vőlegénye házából egész sereg zsidó erőszakkal vissza venni törekedvén, az egész várost szerencsétlenségbe döntötte. De sőt ha ritka különös eset adja is elő magát, – s akár szerelem, akár vagyon, vagy más feszítő érdeknél fogva egy zsidó leány keresztény renegát akarna minden áron lenni, – mint arról a legnagyobb titok leple alatt értesültem egy bizodalmas zsidónő részéről, – még azon esetben is a h i t e t e l h a g y n i k é s z ü l ő , előbb egy, e c z é l r a k i k ü l d ö t t z s i d ó b i z o t t m á n y előtt, eskü alatt k é n y t e l e n f o g a d á s t l e t e n n i arra, hogy mint k e r e s z t é n y is, a z s i d ó e l v e k e t p á r t o l n i , és h i t v a l lását t i t k o n g y a k o r o l n i k ö t e l e s . Es úgy látszik, hogy a kitérő zsidó férfi is kötelezve van ennek megtartására; hiszen mint nyílt titok forgott a világ száján, hogy U–nn Móriczot nem egyszer thaleszbe burkolva imádság közben lepték meg az illetők. Vannak ugyan fehér holló nagy ritka esetek; de ezek mitsem bizonyítanak; – vannak itt-ott nagy néha vegyes házasságok példái szerelmesek között; de itt a megszökött zsidóleányt mindig kiátkozzák, – soha ki nem engesztelődvén vele. Ily példa volt a 30-as években Valencsics kapitány esete, mikor a gönczi jószágbérlő szép leányát, – ki a tisztet halálosan szerette, – mint Rothe Berko menyasszonyát lakodalma estéjén amúgy huszáros csínynyel megszöktette.

32

Az egész környékbeli zsidóság mozgásba jött felkeresésére; s megtudván már is kapitányné létét, a zsidó szülék nemcsak kiátkozták őt de soha ki sem békültek vele. A történelmi tapasztalás mutatja, hogy a zsidó nép századok óta minden viszontagság nyomása ellenére is, szilárd állhatatossággal megóvta épségben, hozzájuk ragaszkodva, hagyományos törvényeit. Oh! a zsidók korántsem oly könnyen hajlítható politikusok mint a magyarok; ők konstituczionális instituczióikat könnyen oda nem dobják, mint mi magyarok. Az optimista politikusok, kik, fájdalom, ép oly hatalmasak mint rövidlátók, e kérdést illetőleg a reformált uj zsidókra mutatnak, azt állítván, hogy ime azok mennyire simulnak a keresztényekhez; mennyire kezdenek összeolvadni a keresztényekkel. Dehogy simulnak! dehogy simulnak realiter. Magyarországban kivált, hol hagyományos politikájok oly annyira termékeny és dus talajra talált. Hagyományos politikájok közöttök ügyesen osztá el a szerepeket; ebben működik minden zsidó észrevétlenül, kiváló ravaszsággal,mint mindannyi hű napszámos: a végezel, a suprematia elérésére. A reformált gazdag zsidóság működése valósággal a trójai ló becsempészésének politikája jelmezében szerepel; oda működvén, hogy az illető döntő köröket elvakítva, az ország ügyeiben mennél nagyobb hatalmi tért foglaljon s a kormány közelébe juthasson. – Az országházba beléptek mint képviselők; a közigazgatásra országszerte döntő befolyást gyakorolnak; a zsidó ügyvédek mint mindannyi friss vízbe dobott halak úsznak, és űzik az ép nekik való mesterséget. A vasúti, távírdai, posta hivatalokat sorjában kezdik elfoglalni; majdnem valamennyi járási és körorvosi hivatal zsidó kézre került; de sőt már a gyógyszertárak is oda kezdenek jutni. S ezzel valóban el lehet mondani, hogy a zsidó: Dominus vitae et necis: a keresztények életének és halálának urává lett, mert a keresztények élete oly hyena emberek karmai közé került, a kik Talmud sz. írásuk szerint abban a hitben, – hogy minden keresztény vagyona, élete az övék, neveltettek fel, következéskép rendelkezhetnek, tehetnek életével, amint nekik tetszik, annál is inkább, mert a diploma és a törvény adta privilégiumuk szerint, csupán Istennek és a maguk lelkiismeretének felelősek. De sőt a Talmud szerint a zsidó vérét is veheti neki, hogy vele Jehova Istenének kedves dolgot cselekedhessek. Borzalom még gondolatnak is, ennyi fanatizmus tanai közt felnevelt orvos kezére bízva látni a keresztények életét.

33

Érdekfeszítő kérdés merül fel a kóser és tref hagyományt illetőleg: van-e? és mi hatása van ennek a keresztény népekre? Igen is nagy és életveszélyes kihatással bír az reánk nézve. A zsidók, e dogma alapítói, nagy bölcsen előre gondoskodtak népük egészsége fentartásáról; de egyszersmind az által egyengették a zsidóság részére azon biztos utat és módot, mely szerint a hús, italok, és más ét-czikkek egyedáruságát kezökhöz ragadván, az öszszes keresztény nép életét és egészségét hatalmukban tarthassák. A zsidó, törvénye szerint semmi állat húsából nem ehetik, szeszes itallal nem élhet, míg azokat egy arra kirendelt szakértő, kósernek – használhatónak – ki nem nyilatkoztatta. Innen magyarázható meg, hogy a zsidók a mészárszékeket, italméréseket, liszt s más étszerek elárusítását minden áron kezökre keríteni törekesznek. A mi jó és egészséges van ezekben, azt a z s i d ó k kóser nevezet alatt fogyasztják; ellenben a keresztény néppel minden, az egészségnek ártalmas, sőt önmaguk által is életveszélyes szerekkel meghamisított étel- és élelmiszereket, lelkiismeretlenül felhasználtatni nem átallanak. Hány szomorú esetnek lehet egy becsületes keresztény orvos tanúja sokszor, kivált mikor vidékszerte pokolvar, vér-tályok forma nyavalyák jelentkeznek a nép között, mikor a lelketlen zsidó mészárosok titkon, lépfenés, tüdővészes marhákat árusítanak el. De az italmérő zsidó korcsmárosok, kivált kisvárosokban és faluhelyeken, a köznép között még sokkal nagyobb veszedelmet terjesztenek. A veszedelem éri a népnek nem egyedül egészségét, de vagyonát és morális állását is. Az ily zsidó korcsmárosok sajátságos gyakorlati modorral bírnak a jámbor köznép korcsmába való csalogatására; egyideig hízelegve hitelbe adják az italukat. Drága keserű hitel ez! mert a lelketlen zsidó a dupla tripla krétával szaporított kontót váltó vagy kötelezvény formában, fogadott tanúk előtt részeg fővel íratja alá a szerencsétlen emberrel; mire sokszor ártatlan, mitsem gyanító családja arra ébred fel, hogy immár tudtán kívül lejárván a per, háza telke árverésre kerül, s többnyire a csalárd zsidó potom áron megvett tulajdonává válik. A legkedvezőbb esetben, ily tartozás fejében egész termését veszi el a legnyomorultabb áron. Mennyi lelki romlottság a zsidóknál! menynyi borzasztó romlás a jámbor jó nép között!! Míg a zsidó kóser, tiszta, egészséges italokkal él: a népnek trefi, az egészségnek ártalmas szerekkel maghamisított, vízzel vegyített zagyvalékkal szokott szolgálni.

34

Ez által nem egyedül a nép egészségét ássa alá, miáltal satnya, elgyengült, elcsenevészett állampolgárrá válik; de őt egyszersmind véginségre is juttatva, gyermekei neveléséről sem gondoskodhatik: egyiránt demoralizálva, lopás, csalás s más bűnök elkövetésére teszi az egész nemzedéket hajlandóvá. De az orvosi tudomány előtt sem titok az, hogy részeg fővel fogamzott ivadék tompa észszel szokott születni. Mennyit köszönhet az állam a zsidóknak e tekintetben, népe elsatnyulását és rendkívüli halandóságát illetőleg: azt kiszámítani lehetetlen. II. A z s i d ó k s z o l i d á r i s ö s s z e t a r t á s a . A zsidók politikájának második és kétségkívül a legfélelmesebb sarkpontja a szolidáris népélet. – „Concordia res parvae eres cunt,” ennek alapján önnönmagukat egy családnak, testvéreknek tekintvén, öröm, viszontagság, szenvedések közt, egyforma ritka hűség, egymáshoz, való ragaszkodás és kölcsönös segedelem vezérli őket. Ellenben a keresztényekkel szemben egy szolidáris bandát képezned, és mint gyűlölt és megvetett gojok irányában a legkisebb felebaráti szeretet, de sőt könyörület is kizárva vagyon, és azok élete ellen áhítoznak. Hízelegve egyedül ott mutatnak színlelt barátságot, a hol és míg a keresztény megrontásával, kapzsi érdeküket érvényesíthetik. Szolidáris életük kiválóképen abban culminai, hogy, ha közös érdekük megtámadtatik vagy az veszélylyel fenyegettetik, akkor az egész zsidó nemzetiség darázsfészek gyanánt felzúdulva, gyülekszik, tanácskozik, sem pénzt, sem fáradságot nem kímél; ily esetben a zsidóknál semmi áldozat sem drága. De sőt, ha egyes zsidóknak is életét, vagyonát veszély kerülgeti, nincsen csel, hazugság, hamis tanúság, pénzáldozat, a mely érdekében el ne követtessék. Ily esetekben az egész országban a zsidóság egy élő telegraffá válik, megfoghatatlan gyorsasággal értesítvén egymást a fenforgó tárgyról vagy veszélyekről. Ily esetekben az egész ország minden zege-zugában minden zsidó mint a kérdés ügynöke, hű czimbora, titoktartó barát, készen áll a segedelemre. A zsidók solidaris életének főjellemvonása, keresztényekkel szemben a titok megtartása; holott önmaguk között semmi titok nem létezik. Ők egymás között a legnagyobb bűnről, gyilkolásról, rablásról, gyújtogatásról nyíltan beszélnek. De a titkot a zsidó a keresztények előtt el nem árulja; sem a keresztény mellett tanúskodnia

35

zsidó ellen nem szabad, mert különben ki lenne átkozva; vagy épen ha a szükség úgy» kívánná, meg is gyilkoltatik. Ezen fontos ok indította Scharf Móriczot is, többé zsidók közé vegyülnie életveszedelme nélkül lehetetlen levén, a hatóság védelme alatti maradására A zsidó titkos kormány a központi iroda útján közvetíti a zsidóságnak, úgy köz- mint magán érdekeinek megóvását is; képviselik őket ügynökségek, a magas kormány minden ágánál, kivált az igazságügynél és a katonaságnál. De a megyei, járási hatóságoknál is mindenütt, Mephisto formában, áll zsidó ügynök képében egy grata persona, ki a zsidók különnemű érdekében döntő szavát könnyű papiros alakjában latba szokta vetni, Ε solidaris jelleg a zsidóságnak Magyarországra nézve a legfélelmesebb erejét képezi, mert ha quo fato hatalmi kenyértörésre kerülne a dolog, ebben a zsidók legyőzhetetlenek lesznek. Ha a magyarok Istene Árpád utódainak a lelkébe ennyi solidaris szilárdságot lehelt volna, mint Jehova Izrael népének lelkébe, kétséget nem szenved, hogy a magyar állam Európában jelenleg is mint nagy és független hatalom virágoznék (Folytatása következik.) Dr. Tiszaháthy.

Hogy vagyunk? Viszonyaim folytán oly körökben kell megfordulnom, hol az úgynevezett modern zsidóság néhány példánya sokszor saját maga provokálja a zsidókérdés tárgyalását, és megbeszélését; persze beszélnek pro et contra, de a vége mindig csak egy, hogy ártatlan a szent zsidóság, – és szinte dühösködnek, ha valaki el nem hiszi. Egy magát első osztályúnak tartó, vagyonilag nem legjobban álló, sok eladó leánynyal megáldott példány fennen hangoztatja a polgári házasságnak szükségét, tartva ezt azon archimedesi pontnak, a honnét a zsidókérdés létezését kimozdítani lehet. Egy másik feljajdul s kezdi definiálni, hogy hát az a zsidóság milyen szükséges, különösen a szegény népre, a mely éhen pusztulna el, ha zsidó nem volna; ki venné meg az eladó czikkeket, mivé lenne a kereskedelem, mikor ehhez a (persze szerinte buta) keresztény nem ért; no de meg hát nincs is pénze; így tehát nézete szerint szükséges a zsidó, s e nélkül nem is állhatna fenn a világ.

36

Végre egy felkiált, hogy hát mi a panasz a zsidóságra, hisz ez a legjobb hazafi, fizeti pontosan az adóját, magyarul érez és beszél, hisz a zsidó kis gyermekek már alig tudnak németül is, nemhogy zsidóul tudnának, adakoznak az Arany szobrára; jajgat, hogy hogy lehet egy oly lelketlen vérvádat, minő a tisza-eszlári, a zsidóságra fogni, hisz ezt csak Istóczy és Ónody rendezték a becsületes zsidók megrontására, s hite az, hogy Solymosi Eszter vagy Ónody kastélyába, vagy valamelyik zárdába van elrejtve. Továbbá van még köztük, a ki elkeseredést színlel, hogy hiszen ez már csak a zsidóság átka, hogy folyton ártatlanul üldözik s gyanúsítják, ő is ez alatt az átok alatt zsidónak született, de azért mártyrként tűr bármiféle megvettetést, sőt ha kell üldöztetést is; – mert hát hisz szégyen volna neki vallását, most e nehéz megpróbáltatások idején elhagynia, s végre elkeseredetten tör ki s jajdul fel, hogy hát mi köze is van a világnak az ő vallásukhoz, hát nem elég, hogy ők becsületes emberek? Ilyen példányai vannak a modern zsidóságnak, s ezek és ezeken kívül a többi snassz tömeg ellen kell küzdeni az antisemitizmusnak. Lehet, hogy győzni fog, de téved, ha azt hiszi, hogy parlamentáris lamentatióval fog tudni segíteni, ott még soká a zsidó lesz az úr. Hibáz a nyers tömeg is, a mely azt hiszi, hogy ha egy két haszontalan zsidót elpáhol, vagy zsidó ablakot bever, ezzel segít, mert hisz ezzel csak magoknak tesznek kárt, maguk ellen mérgesitik a zsidódédelgető hatóságokat. Sajnos, a dolog egyelőre úgy áll, hogy nincs más teendője az antisemitizmusnak, mint szép csöndesen polemizálni a zsidókérdésről. Bakonyi.

Hangok a vidékről. – Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –

Arad. Mint mindenütt, úgy városunkban is a keresztények szemei kinyíltak és immár mindnyájan – néhány zsidó bérben álló egyént kivéve, – ismerjük azon nagy veszélyt, mely a keresztény államot és társadalmat a zsidóság részéről fenyegeti, és immár tisztán látjuk, hogy az eddigi nagy közbajoknak egyedüli okai – részint közvetlenül, részint közvetve – a zsidók. Ezen veszély tudatában polgárságunk összetartási érzülete, lassan bár, de folyton fejlődik, és a törekvés, hogy a zsidókat a többi közt a

37 közélet teréről lehetőleg leszorítsuk, mindig jobban észlelhető. Így történt a legutóbbi városi képviselő-választásoknál is, hol a zsidók mint tömör phalanx jelentek meg, és a náluk sajátos minden eszközzel a nekik tetsző jelölteket támogatták, de óriási erőfeszítésük daczára is csak az egyiket tudták keresztül vinni. Az is kedvező körülmény az aradi antisemiták ügyének, hogy T. L. az „Alföld” szerkesztője újévtől fogva e laptól elbocsáttatott. Ez a keresztelt zsidó az „Alföld”-et első sorban a zsidóság védeszközévé alacsonyította, erre fektette a fősúlyt. Most végre útilapot kötöttek a talpa alá, és bízunk is a lap tulajdonosainak tapintatában, hogy őt sem visszafogadni nem fogják többé, sem pedig nem engedik meg, hogy a lapot czikkeivel továbbra is ékesítse. De mindezen kedvező jelenségek eltörpülnek azon szomorú látvány mellett, melyet a zsidók szakadatlan pusztítása itt okoz Az uzsora, a szegényebb osztálynak szeszszel való irtása, általában minden gonoszság, melyben a zsidóság kitűnő, Júda fiai által most is a megszokott kegyetlenséggel folytattatik. Fellépésük pedig – daczára a közismereti! antiszemita áramlatnak, – most is szemtelen, tolakodó és undorító. Valóban bámulatos, hogy e faj ily szemérmetlenül napirendre tér azon utálat felett, mely őt minden oldalról környezi, és a helyett hogy kerülné a nyilvánosságot, szégyenét kiviszi a piaczra s nyeglén jelenik meg mindenütt. Azon szövetkezésről, mely itt a keresztény forgalom támogatása végett alakulóban van, alkalmilag adok hirt. K.

Tolnamegyéből. Történt Bátaszéken, a mint nekem onnan írják, hogy a katholikus iskolás gyermekek minap a zsidó gyermekekkel az utczán összejővén, eleinte játszottak együtt; később pedig negédességből-e, véletlenségből-e vagy verekedési szándékból e? – nem tudni, – valami Matzkovits nevű kis fiú egy zsidógyereknek számoló táblájával fejére koppantott; erre a zsidó fiú jajgatva, óbégatva haza futott atyjához, a másik fiú pedig az iskolába ment. A zsidó gyerek először magyar nyelven akarta elpanaszolni atyjának a történteket; de midőn az felkiáltana: „The szomár, nem „tudsz the, hogy nem thodom magyarul,” akkor kezdette csak az ő nyelvén, németül előadni, hogy „Áj, váj g'schrien, der Motzkovits hot mir, mei Thadeleben, mit Rechentafel uf de kupp g'schlogen.” – Ekkor értette meg az atya Löwy Jakab az esetet. – „Gátt über de Welt, mein Sühn, wo ist de Groj?” kérdé atyja; „Az iskolában”, felelé a fiú – L. J. tehát baromi dühvel rohant a rom. kath. iskolába, a fiút csakugyan ott, de a tanítót nem érte ott; – megfogta tehát a kis fiút hajánál, sétabotjával bent az iskolában derekasan elverte! A többi iskolás gyermekek megijedve, rögtön futottak a tanítóért, de mire az megjött, a zsidó már elment volt. Ez az önbíráskodás, durvaság még csikóshoz sem illő vadság, hallatlan a maga nemében; – nemhogy a gyermeket tanítójánál panaszolta volna be megérdemlett büntetésének elnyerése végett, inkább maga ment az iskolába, s verte meg a gyermeket.

38 És mi történik ez után? A megvert fiú szülei a községi elöljáróságnál panaszt tesznek, és ez az o r v o s i l a g b e b i z o n y í t o t t súlyos t e s t i s é r t é s é r t a z s i d ó t 1 frt p é n z b í r s á g r a í t é l t e e 1! Súlyos testi sértés, és 1 ft. büntetés! Hogy ez embertelen durvaság, vadság: annyi bizonyos; – és nem mer sem tanító, sem iskolaszék a zsidó ellen fellépni; meghunyászkodnak mint a juhász gyáva bundása, remegnek a feljelentéstől a gyávák, hihetőleg a zsidó zsebjében guksolnak uraimék?! Így védik ezen urak a reájuk bízott gyermekeket, s így teljesítik szent kötelességüket!! Utóbb kénye-kedve szerint bemehet bármely kóborló zsidó a rom. kath. iskolába, s elverheti az őt ingerlő gyermekeket; – hiszen nem történik semmi baja, itt az eset, 1 frtért valakit elverhetni, vajmi csekély díj, kiki örömest tenné. – Szégyen gyalázat ily iskolaszékre, ily tanítóra!! Megfordítom most a dolgot, s azt kérdem: ha ily durvaságot egy keresztény követett volna el, s az ment volna el a zsidó iskolába, s vert volna meg egy zsidó gyereket, mi történt volna? Eddig már minden hírlap tele volna e vad esettel, – híre volna, hogy Báttaszéken mily nagy zsidóheczcz van, hogy már a zsidó gyermekeket az iskolában ölik, gyilkolják; – és hiszem, hogy eddig már katonaság is volna oda téve, és az illető tettes a legmélyebb börtönben sínlődnék eddig. – De így! a zsidó csak mosolyog magában s lesi, váljon ki mer ellene fellépni; – s már is számítgatja magában, hogy hogyan, miként fogja aztán őt boszujában tönkre tenni. Csoda-e tehát, ha a nép a zsidó hatalom ellen fellázad? Csoda-e, ha ablakait beveri? Mikor látja, hogy senki sem mer ellenük fellépni!! Senki sem meri még a legigazságosabb ügyet sem ellenük feljelenteni, – félvén haragjuk és hatalmuktól! W.

Vasmegye. (Sorki-Tótfalu ) A „12 röpiratában minden oldalról lehet olvasni a zsidók gaz, garázda üzelmeiről czikkeket; de sajnos, hogy igen keveset lehet olyat olvasni, mely azon szemtelen üzelmek meggátlását és elfojtását hozná tudomásunkra. A jelen eset, melyet elmondani akarok, Pozsonymegyéből való, azon megyéből, a melynek honpolgárai t. képviselő úr eszméit a lehető leglelkesebben felkarolták. Pozsonymegyének N. községében is, mint rendesen lenni szokott, a korcsmát egy nemzetrontó zsidó bírta. De volt annak a derék „honpolgárnak” segítsége is, persze a csalásra: valami rokona. Ezen gaj-boldogító „honfiak” tehát elfoglalván állomásukat, fő kötelességüknek tartották azt, hogy minden a korcsmában mulatni jövő magyart a lehető legszívesebben fogadjanak, és mézes szavaikkal körül hálózzanak. Magyar népünk pedig, sajnosan kell megjegyeznem, ezen nyájaskodástól elragadtatva, elkezdte dicsérni, magasztalni a talmudtanuló Smüléket, de még jobban akkor, a mikor megtudták, hogy nemcsak akkor látják őket szívesen, ha azonnal fizetnek, hanem akkor is, ha azt mondják: „írja fel a kontómra.” Ennek meg lett azonban a maga rosz következése, mert a zsidó várt, várt, addig, míg jónak nem látta követelőleg fellépni, és az adós-

39 ságokat követelni. Ezt tette pedig akkor, midőn a földmíves embernek legkevesebb a pénze. Akadt azonban okosabb ember is a zsidónál a községben, a ki nem tűrhette, hogy a zsidó községi lakótársival mint Csáky szalmájával bánjék. Titkosan összehivatta az egész község azon lakosait, kik a zsidó zsebében voltak, s először jól megdorgálván őket, kikérdezte mindegyiket, hogy mondja meg, mennyivel tartozik a korcsmárosnak. Mikor ez megtörtént volna, meghagyta az illetőknek, hogy korcsmába ne menjenek, és várják be, mit fog tenni a zsidó. Mikor a zsidó neszit vette, hogy itt valami történhetett, kezdett báránybőréből kibújni, és magát ragadozó farkas képében a községbeliek előtt bemutatni. Fenyegetett, könyörgött, hogy fizessenek meg neki, vagy hát legalább jöjjenek el a korcsmába mulatni stb. De ez mit sem használt. Ekkor azután az illető elment a korcsmároshoz, előkérte tartozásaikat a községbelieknek, s összeszámíttatta a zsidóval, de álruhában egy fiatal ügyvédet is vitt oda, a ki az egész számadás alatt a részeg szolgalegényt adta, s amellett minden számtételre vigyázott. Midőn ki lett írva a tartozás, ismét összehivatta az adósfeleket, megkérdezte tőlük, helyben hagyják e a zsidó követelését? Ez is megtörténvén, elhivatta a zsidót, kifizette az összes tartozást oly föltét mellett, hogy az adósoknak egyiknek a másikáért jót kellett állni. Ekkor még egyszer elébök adta annak káros voltát, hogy a zsidóhoz járnak bort inni; megígértette velők, hogy azt többé nem teszik. Nem is teszik meg, de a zsidó is minden pillanatban kész a nyomorult goj fészket ott hagyni, a mit megint a gojok nem bánnának. Ennyiből áll ezen kis esemény, melyet azért tudatok a „12 röpirat” tisztelt olvasóival, hogy vajha akadna máshol is olyan ember, ki lakos társait egy undok, ragadozó fenevad körmei közül, ügyesség és jó indulat által megmentené. Mi pedig fogadjuk meg magunknak, hogy: „ C s a k k e r e s z t é n y e k n é l vásároljunk.” M–nJ-f. Somogymegye Pozsony megyében Szereden történt 1839 v. 1840-ben, hogy az ottani zsidó korcsmáros keresztény mészáros szomszédjának 9 éves fogadott leánya eltűnt. Ε leányka nevelő apjának nagy szelindekje ezt lépten nyomon követte, mert a kis leány a kutyával megosztotta falatjait. Midőn egy ízben a leány feltűnően sokáig távol volt a háztól, s a mészáros őt kerestette, a kereső cselédek a kutya ugatására figyelmessé tétetvén, a gyermeket a zsidó korcsma körül keresgélték, de midőn az udvarba betértek, a kutyát már csak élettelenül találták az üres hordók közt, hová őket vérnyomok vezették. A háznak átkutatása után végre a zárt pinczét feltöretvén, ott a leánykát zsinegekkel erősen körülkötözgetve, lábainál felakasztva találták még életben ugyan, hanem a szegény áldozat már orrán száján vérzett, noha testén metszés nem volt A leány ugyan még életben maradott, de a gyakori epilepsis folytán reá mintegy egy évre a halál megkönyörült rajta.

40 Váljon mi történt a zsidókkal? arról az azon korbéli szeredi lakosok adhatnának hírt. Mivel ily esemény a keresztény társadalom annálisaiban kell hogy feljegyezve legyen, igen valószínű, hogy ennek nyoma a plébánia hivatalban létező „História domus” évkönyveiben fellelhető. A Nemesis ugyan nem feledkezett meg a megtorlásról, mert 1848-ban a zsidók üldözése alkalmával ugyan e pinczében a nép több zsidót agyon vert. Azért oda terjed tiszteletteljes figyelmeztetésem, ne terheltessék ezen soraimat Simonyi Iván képviselő úrral közölni, ki a dolog valódisága iránti kérdést, mint pozsonyi lakos legkönnyebben megoldhatná. Továbbá Nyitra városában történt 1851 v. 1852-ben egy rituális gyilkossági kísérlet, mi azonban egy véletlen által megakadályoztatván, az eseményről még ma élő emberek tanúságot tehetnek. A nyitrai Párucza nevű zsidó negyedben éjnek idején az ájtatos zsidók egy keresztény leánynak ereit megnyitották, azon éjjelen t. i. melyen a leány titokban kedvesének találkát adott. – A legény épen akkor jelent meg, midőn kedvesének elfojtott jajveszéklő hangja annak figyelmét felkeltve, avval mentette meg a leány életét, hogy a zsidó ablakát beverte, mire a zsidók a megkötözött áldozatot kötelékeitől felszabadították. A leány a koródába szállítatott, de az ott működő orvos az egybegereglett zsidók informácziója folytán, ennek közvetítésével, s mozg á s b a h o z o t t h a t a l m a s e s z k ö z ö k k e l hallgatagságra bírva lett, valamint a leány kedvese is. A kórodai személyzet azonban suttogva adta tovább az eseményt; mire a köznép viharos zajjal s fenyegetések közt a leányt látni kívánta; erre a népnek egy részét bebocsájtották, a leányt életben látták, azonban nemsokára reá a leány meghalt ugyancsak a kórházban. Többé nem látta senki, a suttogásoknak pedig Nádory akkori kormánybiztos véget vetett, a nép meg elhallgatott; a halottnak szülei pedig szegények lévén, ezeknek sem találkozott pártfogójuk. Ugyanezen időtájban Nyitrához közel eső Zsire nevű kis helységben aratáskor egy szegény földművelő családnak 3 éves kis gyermeke lemetszett fejjel találtatott meg a csűrben, midőn szülei a mezőről estve hazatértek. A bűntett fel nem derítetett, mert csak két tanú bizonyíthat. Még egy hasonló zsidó rituális gyilkossági merényletről majd máskor! Egy régi elvtárs.

Levelezőlap. Nagy Imre lapszerkesztő úrnak Kecskemét. Abbeli kijelentését, hogy füzeteink rendes munkatársa kíván lenni, örömmel vettük, annyival is inkább, mert „Földmívelés ipar s kereskedés” czímű helyi lapjából, jeles tollát már előnyösen ismerjük. Ajánljuk is e lapot kecskeméti elvbarátainknak támogatásra, az ellene szőtt zsidó fondorlatok meghiúsítása czéljából is. Z. I. úrnak T.-B–on. – A fővárosi napilapok időközben már hozták. Szíves meghívását köszönjük. Csak annyira el ne lennénk foglalva!

12 RÖPIRAT. Budapest 1883. január 15. III. évfolyam

IV. füzet.

Tessék színt vallani! Minden túlzás, minden nagyítás nélkül mondhatjuk el azt, hogy a magyar nemzet elvégre fölismerte a legnagyobb bajt, mely e nemzetet anyagilag tönkre teszi, szellemi fejlődését megakadályozza. A Tátrától a Dráváig, Pozsonytól a Hargitáig csak a z s i d ó k é r d é s foglalkoztatja a kedélyeket, az a kérdés, mely oly mélyen belenyúl nemzeti életünkbe, mely oly közelről érinti mindnyájunk érdekeit. Úr és földmíves, földbirtokos és napszámos, kereskedő, iparos és ész-munkás, szóval a nemzet mindenik tagja élénken érdeklődik a zsidókérdés megoldása iránt, s elenyésző csekély kivétellel egybehangzó közóhajtássá vált hazaszerte az, hogy azt a jármot, melyet a zsidóság reánk rakott, le kell ráznunk mielőbb. Azt se higyjék a zsidók és a zsidó-barátok, hogy a fent jelzett átalános óhajtás múlékony tünet, mely mától holnapig tart, hogy aztán a kedélyek más irányban hullámzása által létre hozott újabb divatos eszmének engedjen tért. Hallgassák csak meg, hogy mit beszél e tárgyról a nép, hogy miként gondolkozik a zsidókérdés felől az elfogulatlan és független birtokos-osztály, és megfognak győződni arról, hogy ezt az ügyet nem lehet már agyonh a l l g a t á s s a l e l t e m e t n i ; meg fognak győződni arról, hogy itt radikális kúrára van szükség, mely kivágja a nemzet testéből a fekélyt, kiirtsa a keresztényeken élődő parazitákat. Mitse akarok levonni azon derék férfiak érdeméből, kik a nemzetet a zsidó-uralom veszélyes voltára figyelmeztetve, úgy a parlamentben, valamint a társadalmi életben nehéz harczot folytatnak azon vétkes közönyösség és ama számos intriga ellen, melyeket egyfelől nemzetünk vezérférfiainak aluszékonysága, másfelől a zsidók és barátaik semmi eszköztől vissza nem rettenő öszszetartása gördít tiszta szándékú törekvéseik elé; nagy az ő ér-

2

demlik; de másfelől legyen tudva az is, hogy az antisemitizmus nem az ő szereplésük eredménye s nincs az ő törekvésükhöz kötve. Ezt azért mondom, mert a zsidók és zsidó-barátok azon tévhitben élnek, jobban mondva: azzal vigasztalják magukat, hogy az antisemitizmust Istóczy és Ónody csinálják, és ha ők egykoron elhallgatnának, el fog hallgatni a nemzet is. Hát kérem szépen: nem ők csinálják. Ők csak bátor előharczosai az ügynek ott, hol ezt az ügyet törvényhozásilag megoldani kell, de hátuk mögött, nézeteikben osztozva, törekvéseiket támogatva, a nemzet milliói állanak. Az az egyszerű falusi paraszt ember, az a zsidó-uzsoráskodás által tönkre tett kisvárosi iparos semmit vagy csak nagyon keveset hallott a képviselőházban lefolyt vitákról, (annál kevésbbé hallhatott, mert a vakácziókra haza ránduló képviselőink minden egyébről beszélnek, csak erről az ügyről nem,) hanem azért kérdezze meg bárki azt az elszigetelve élő szegény embert a zsidók tekintetébeni véleményéről, és meg fog arról győződni, hogy az az ember, akisem a „12 röpirat”-ot, sem a „Függetlenség”-et nem olvassa, szórói-szóra azon meggyőződést táplálja a zsidó-uralom veszélyes volta felől, a mit az érintett irodalmi közlönyök hirdetnek. Azért, ha a nemzet közgazdászati állapotán sáska-hadként pusztító zsidóság ellen harczot folytató előcsatáraink a küzdtérről ma le is lépnének, e harcznak korántsem lenne ezzel vége, mert az önfentartási ösztön által hatalmas erővé fejlesztett közvélemény ez esetben is és minden esetben folytatná a harczot, s előbb-utóbb diadalra is juttatná ezen eszmét, mely ma már átalános nemzeti eszme. Jó lesz ezt megjegyezniök azoknak, kik azt hiszik, hogy az antiszemitizmus néhány agitátor törekvéseiben gyökerezik. Intő például szolgálhatnak az illetőknek erre nézve amaz események, melyek közelebb Pozsony, Nyitra, Mosony s Sopronmegyékben lefolytak. A zsidólapok ugyan azt igyekeztek elhitetni a világgal, hogy mindazon események külföldi agitátorok által szítva nem magyar ajkú lakosok által követtettek el, miből aztán azt a bölcs következtetést vonták le, hogy ennélfogva a tüntetések inscenirozásában részt nem vevő békés magyar nép testi lelki jó barátja a zsidóságnak, és esze ágában sincs az ez által rárakott terheket vállairól lerázni. Hát a tisztelt uraknak ismét nincs igazuk. Megengedem, hogy ama tüntetésekben magyar emberek csak csekély számban vettek részt, de ez egyátalán nem bizonyít semmit azok mellett, a kik szeretnék a világgal elhitetni, hogy a magyar ember mitsem akar tudni az u. n. zsidókérdésről. A magyar ember türelmes és

3

törvénytisztelő, ennek adja jelét most is, midőn daczára a zsidók kihívó magaviseletének, daczára a föl-fölmerülő heczczeknek nyugodtan marad, s az országgyűlésen együtt ülő képviselőibe helyezett bizalommal bizton hiszi, hogy a zsidókérdés törvényszerű s a nemzet érdekeinek megfelelő megoldása sokáig már el nem maradhat. A magyar nép tiszteli orsz. képviselőit s föl nem merné tenni azokról, hogy a nemzet érdekeit épen ők hagyják figyelmen kívül, akik ezen érdekek megvédésére lettek kiválasztva, valamint azt sem teszi föl a magyar nép orsz. képviselőiről, hogy azok ne bírnának tudomással azon gazságokról, melyek a zsidók által napról-napra elkövettetnek. Vár tehát a nép, vár türelemmel. De jaj lenne hazánkra nézve, ha ez a türelmes várakozás csalódást eredményezne, vagy a hosszas hasztalan várakozás miatt kifogyna a nemzet türelme. A történelem tanúsítása szerint a türelem tulfeszitése rettenetes katasztrófákban boszulja meg magát, és sokszor változott át az a nép, mely szelíd bárány volt, a türelmével való visszaélés következtében pusztító vadállattá. Azért uraim, képviselő urak ott a tövényhozó testületben: tessék szint vallani! Itt az ideje, hogy a zsidókérdésben megismerjük azokat, a kik a nemzet érdekeit vannak hivatva képviselni. Ennél fontosabb, közérdekűbb, a meg-oldás tekintetében sürgősebb, a megoldás halogatása tekintetében pedig· veszélyesebb kérdés ez idő szerint nincs szőnyegen, tessék tehát azoknak, kik a kérdés törvényes megoldására hivatvák, szint vallani. Sok képviselő szűr alatt antisemitáskodik; vannak, kik a zsidók vétkes üzelmeit ecsetelő országgyűlési beszédek folyamán egy-egy helyeslő közbekiáltást is meg mernek riszkírozni, mások ide haza, bizalmas jó barátaik körében őszintén bevallják, hogy az antisemita érzületű képviselőknek alaposan igazuk van: hanem mikor aztán szavazásra kerül a dolog, jelen nem létükkel tündökölnek, vagy a zsidók nagy örömére „nem”-mel szavaznak. Képviselő testületünk méltósága érdekében kérjük tehát az illetőket: hagyjanak fel ezzel az illetlen kétkulacsossággal, és jellemes emberekhez illetőleg valljanak szint. A legközelebbi képviselő-választásokig lesz türelme a nemzetnek bevárni az alkalmat, hogy a zsidóság bérenczei helyett másokat, a nemzet közérzületét méltóbban képviselő egyéneket küldhessen a képviselőházba; de addig is méltán megvárhatja, sőt megkövetelheti minden választókerület azt, hogy képviselőjének véleményét, álláspontját a zsidókérdésben is megismerje.

4

Hogy mely irányban kellene a nemzet közérzületét hűn képviselő orsz. képviselőknek a zsidókérdés lehető megoldása tekintetében munkálkodniok: azt ezúttal nem fejtegetem; jó részben irányt ad erre nézve a tapolczai kérvény. Csupán a következőket akarom itt röviden fölemlíteni: A közjogi alapon álló kormánypárt és a mérsékelt ellenzék az Ausztriával való kiegyezés elfogadásának indokolásául leginkább azt hangsúlyozza, hogy csakis ezáltal vált lehetővé hazánk belügyeinek, különösen közgazdászati viszonyainknak háborítatlan, békés fejlesztése. Ezen, sokszor hangoztatott érdek alapján jogosan követelheti a nemzet úgy a kormánypárttól valamint a mérsékelt ellenzéktől, hogy a zsidókérdésben a nemzet érdekeivel egyező álláspontot foglaljanak el, és hathatós, radikális kúrával hárítsák el azon akadályt, mely vagyoni és szellemi gyarapodásunkat lehetetlenné teszi; ennél fontosabb, életbevágóbb belügyi reform-kérdés a belpolitikai constellátiók láthatárán ezúttal nem létezik. De megköveteli a nemzet az ez iránybani nyílt, őszinte küzdelmet a közjogi ellenzéktől is. A közjogi viták manapság egészen meddők lévén, azon párt, mely a magyar nemzetnek függetlenné tételét írta jelszóul zászlójára, küzdjön ezen függetlenségért, a zsidók uralmától való függetlenné tétel érdekében. Igen, tisztelt képviselő urak, ezt várja önöktől a nemzet. Kortes-politikából pactálni a zsidókkal, nem illik a magyar képviselőház tagjaihoz, míg másfelől az őrültséggel határos eszélytelenség odáig vinni a humanismust, hogy legnagyobb belső ellenségeinknek, a zsidóknak uralmát továbbra is tűrve, a szent humanismus érdekében birkatürelemmel engedjük továbbra is a magyar embert, véreinket a zsidók által mindenükből kivetkőztetni. Ismét és ismét komoly szava tehát a nemzetnek országos képviselőihez az, hogy t e s s é k s z i n t v a l l a n i ! Igazmondó.

Jehi or! — Legyen világosság! II.

Századok óta közöttünk élnek a zsidók, s ma alig ismeri őket jobban a ker. társadalom, tekintve belügyeiket, mint a biblia zsidait. Nevetek ha látom, hogy egy zsidóval társalgó keresztény mily ki-

5

nosan válogatja a szavakat, lia velük a zsidót akarja jelenteni. Hivatalos iratokban, tanodái értesítőkben komoly képet vágnak a „mérsékelt” urak, s a zsidókat majd „Mózes vallású”-nak (elég helytelenül; jobb: Mó z s es, származván ebből: = mose), majd meg „izraelitá”-nak nevezik; nem merik kimondani hogy „zsidó.” Bárgyúság! Soh'se higyje senki, hogy „izraelita” jobb, szebb vagy m é r s é k e l t e b b , a „zsidó” pedig valami g ú n y n é v ; épen ellenkezőleg. Tudja minden keresztény, hogy az I z r a e l nevet Jákob pátriárkha vette fel azért, mert neve nagyon jellemző volt reá nézve; e név t. i. = jáakof (vagy zsidósan J e k e f) – ákaf igéből származik, ami annyit jelent mint r á s z e d n i , k i j á t s z a n i , m e g c s a l n i ; Jáakof e szerint annyi mint csaló; mint nyájőr, nomád, több efféle csiny bizonyulván rá, még testvérét Ezsafot (Ezsau) is megcsalván a lencsével, atyai áldással, stb. – Mielőtt Izraelre „ m a g y a r o s í t o t t a ” volna nevét,*) nagy küzdelme vala az Úrral, s minthogy ő lett a d i a d a l m a s (lia szabad ilyet mondani), régi nevét I z r a e l l e l ( = jiszróel) cserélte fel, ami annyit akarna jelenteni mint „ i s t e n t l e g y ő z ő ” , ámbár a rabbinusok szeretnék „ i s t e n h a r c z o s á v á ” szelídíteni. Istenkáromlás nélkül e szerint zsidót izraelitá-nak hívni nem is lehet; de ha valaki mégis így tesz, az önmagát pogánynak ismeri el. Méltóbban lehetne és kellene őket jekefitáknak hívni: e név éppen oly jellemző volna, mint a mai, t. i. zsidó. – Annyira hibás, rosz, nevetséges az i z r a e l i t a czímzés, hogy senki sem mondaná pl.: „izraelita nyelv”, „izraelita ország,” stb.; de sőt maguk a zsidók soha és sehol sem hívják magukat „izraelitáknak”, hanem = jehudi, = jehudimnak (zsidó); legfeljebb ünnepélyes alakban – bné jiszróel (Izrael fiai) féle szólam divik közöttük. Már az ó- szövetségben is mindenütt a „zsidó” kifejezéssel találkozunk**). Az „izraelita”féle czím mellett tehát csak a tájékozatlanság szól. *) Meg kell itt jegyeznem a hatóságok kedvéért, hogy a zsidók nagy visszaélést és csalást szoktak a névmagyarítás körül elkövetni. Ne hagyja magát a hatóság e nép által nyilvánosan bolonddá tartatni. A minap olvastam egy zsidó-magyar lapban, hogy valami Wilhelm Ochs nevű zsidó, nevét „Sor”-ra „magyarítá”. Pedig dehogy magyarítá! Minden zsidónak van más neve annál a mit visel; pl. a Markus zsidók valódi neve M o r d o k h á j , az Arminok-é: Harsl (Hirsch), héberül €zvi, stb. Az a „Sor” pedig nem egyéb ennél = sor (ökör, azaz Ochs); az ő héber neve úgy is s o r volt, ezzel a „megmagyarosítással” tehát csak a hatóságot tartja bolonddá. Egy másik zsidó „Sikor”-ra forditá nevét, ami szintén héberül van, annyit tesz mint r é s z e g . **)E szó „zsidó” a héber = jehudi-ból származik; úgyszintén a deák J u d a e u s ; ebből a német J ü d (régiesen Jűd, ma Jude);

6

Egy csöppöt sem szerencsésebb a „Mózses-vallású” czím sem. Oly kevéssé Mózses-vallásúak a zsidók mint akár a czigányok. Hogy mily távol állnak a mai zsidók Mózses vallásától, meg fogja látni az olvasó czikkeink folyamán, midőn ezek mindegyikében kitépünk egy marék tollat a zsidók ludzsiron hízott teteméről, s ha majd így megkoppasztva fognak állni a világ előtt: senki sem fogja őket sem „izraelitáknak”, sem pedig „Mózses vallásúaknak” gúnyolni. Nem tudom mily szavakkal és nevekkel éltek azok, akik az emanczipácziót kierőszakolták; de ha a zsidóság mint M ó z e s vallás szerepel a törvényben, vagy mint i z r a e l i t á k (Ekkép szerepelnek.– Szerk.) s ily czímen ismeri el őket az állam, mint a t ö r v é n y által eli s m e r t és b e v e t t v a l l á s t , akkor a törvény ki van játszva, a zsidóság pedig mint i l y e n , elismerve nem lévén, az emanczipáczió semmis. Különben bárminek nevezze vagy neveztesse is magát a zsidó, nevével együtt örök idők óta ellenszenv és megvetés tárgya volt a világ minden országában a hol megfordult, olyan ma, és olyan is marad az emberiség utolsó leheli étéig. A mai zsidóság két fő hordára oszlik. Az egyiket karaitáknak, a másikat rabbinitáknak, vagy farizeusoknak nevezik. Az előbbiek képezik a zsidók között a szabadelvűeket olyképen, hogy fanatizmusuk bár nem kisebb mint a többié, semmiféle Haggadát, Talmudot el nem ismernek, hanem szorosan Mózses könyvéhez ragaszkodnak (a maguk módja szerint), s ezért hívják magukat karráim, (innét: – mikra, írás) írásos-oknak. Hazánkban e horda aligha lakik; de Oroszországban vannak saját falvaik, sőt egy váruk is (Csufut Kále). E fajta dolgozik is valamit, nagyon ájtatos és fanatikus. – Sokkal fontosabb ránk nézve a másik horda, a = rabbánim, arabbaniták, a „mi” zsidaink. Azért hívják magukat rabbanitáknak, mivel Mózes könyvén és a próféták iratain felül a Talmudot, a rabbinusok minden magyarázatát, parancsát, rendeletét törvényül ismerik el. Ezek a régi farizeusok ivadékai. Nincs az az emberi nyelv, mely kimondja, az a toll, mely leírja, ecset, mely lefesse azt a lángoló, pokoli gyűlöletet, melylyel e két horda egymás iránt viseltetik. Gúnynevekkel, átkokkal és szitkokkal tetézik egymást. Házasságra egymás leányaival nem lépnek; velük egy födél alatt nem laknak; sőt ha karaita a rabbaniták közé akarna lépni: felvételét megtagadják. Annyira megy gyűlöletük a karaiták ebből a szláv zsid, ebből pedig a magyar z s i d ó . Az angol Jew (dzsú), a franczia Juif (zsüif), az olasz Giudeo (dzsudéo), a spanyol Judio (Khudio) mind a deák Judaeusból, illetve j e h u d i-ból származnak.

7

iránt, hogy ha a ker. hatóságok útjukban nem állnának, őket rögtön legyilkolnák. A rabbanita zsidóság szintén 2 csoportra bomlik; az egyik ο r t h ο d ο x-nak (réginek) nevezi magát, a másik pedig a haladó, n e o l ó g (bratwurst) nevet bitorolja. Senki se higyje azonban, hogy e két falka valami nagy ellentétben áll egymással; az egyik épen olyan mint a másik; az egész különbség csupán abban áll, hogy az egyik buzgóbb talmudista, a másik pedig hanyagabb; az egyik türelmesen viseli a sok terhes babonát, fanatizmust, a másik szeretne tőle némileg megszabadulni: evés-ivásban kevesebb válogatást tenni, kevesebbet böjtölni, „imádkozni,” és többet élvezni. Jól mondta az egyik zsidó a magyar parlamentben, hogy köztük körülbelül olyan a különbség, mint a buzgó és a hanyag katholikus között. Lényeges különbség e két osztag között nincs; amit az egyikről mondunk, illik a másikra is. Magától értetődik, hogy minden, a nyilvánosság előtt szereplő zsidó haladónak teteti magát; mi könnyebb ezek előtt mint a hazugság és farizaeusság?! – hisz azok ivadéka! Látsz ezeknél modern képeket, díszes bútort, társalgót és mindent; nagyszerű estélyeket ad, meghí vendégeket, s akadnak is bárgyú emberek, a kik kivetkőzvén a zsidók elleni „el ői tél et et”, nem átallanak ily farizaeusnál megjelenni. Pedig ha tudnák, mit gondol és érez ez az elfásult, penészes zsidó-szív ilyenkor! – ha látnák azt a kiolthatlan, halálos gyűlöletet, melylyel az ily – mamzerim (fattyak, házasságtörésből szülöttek) iránt viseltetik: korbácsot fognának az „érdemes háziurra”. Minthogy e két névleges falka voltaképpen csak egy, mi a jövőben különbséget közöttük nem teendünk; valamint azt sem mondjuk, mint bizonyos egyének szokták, hogy t i s z t e l e t a k i v é t e l e k n e k ; mert aki magát zsidónak vallja, az zsidó. Valamint egykor a babyloniai fogságban elveszték a zsidók nyelvüket, betűiket, sz. Írásukat, épen úgy történt vala Jeruzsálem földulatása alkalmával is, hogy elveszték nemcsak nemzetiségüket, országukat, de még vallásukat is. Így bolyongtak több mint ezer évig szanaszét, csalással, szédelgéssel tengetvén életüket mint paraziták, különösen az arabok, mórok és a rómaiak testén. Utóbb a mórokkal Spanyolországba ólálkodtak be, ahol a mórok között épp oly gyorsan emelkedtek a legfőbb méltóságokra, mint ma nálurik, s lőnek belőlük tudósok, tanárok a mórok tudományával és iskoláin, mint ma nálunk. Látván egyik fő tudósuk, valami Mose bar Majmon, hogy barbár népe vagy beolvad a mohamedanismusba, vagy teljesen hitetlenné lesz, ha neki a hagyományokból, sz. Írásból és Talmudból valami vallás-félét össze nem aggat: szerkesztett egy 13 czikkből álló

8

vallási symbolumot, vázlatot; ez lőn az új vallás alapja, melyre a későbbi rabbinusok ráépítették a mai zsidóság rendszerét. A XII. század óta tehát a zsidóság új vallással bír. Ε 13 hitczikkhez csináltak még sz. könyveikből egy kivonatot, felosztották 613 ízre,vagyis parancsokra. Ezek egy része parancsoló, a másik tiltó; egyik részük csak a férfiakat, a másik csak a nőket kötelezi, egy részük pedig úgy a férfiakat mint a nőket és a gyermekeket is. Azért éppen 613 a parancsok száma, mivel (a zsidó anatómia, boncztan szerint) az ember teste 613 részecskéből áll; ha mármost az ember testének minden részecskéje megtart egy parancsot: ime az egész parancs meg van tartva! Zsidó logika. Idő folytán oda fejlődött ki a zsidó vallás-gyártás, hogy ma tényleg már 3 vallásuk van. Első a Mózses-vallás; ezzel ültetik fel a hatóságokat, ezzel imponálnak a keresztényeknek, s ennek foszlányaiból fonták másik 2 vallásuk egy-egy részecskéjét. Második a gyermekek, asszonyok és tanulatlanok vallása; ez nem egyéb mint egy morzsa mozaizmus, egy morzsa talmudizmus, 80% rationalismus. Ε második vallásnak egyenes czélja az, hogy barbár köznépük némileg a kereszténységhez simuljon; hogy ne legyen közöttük a különbség oly kirívó, és hogy a tudatlan közzsidó szája el ne járhasson, ne compromittálja az egész zsidóságot. Inkább a külvilágnak van ez szánva, mintsem a zsidóság zömének. A harmadik:, a fő vallás, a zsidóság veleje, quintessentiája, az a talmudizmus. Ez a művelt, az ájtatos, a kegyes hírében állni akaró, a tanult, a buzgó eszményképe, lelke üdvössége, a rabbinusok egyedüli, kizárólagos tudománya; ezzel foglalkozik, ezt tanulja, bújja éjjel-nappal élete végéig, ha valamire való rabbinus akar lenni. Ez a budapesti és minden más rabbiképző „szeminárium” A-ja és Ω-ja. – Erről és a 13 hitczikkről fogunk mi is szólni jövő találkozásunk alkalmával. Csak ha e tudnivalókkal leszámoltunk, foghatunk bele azon tételünk kimutatásába, miszerint a zsidóság veszedelmes a ker. társadalomra, minden ker. államra és általában az erkölcsre, s így a ker. társadalom erkölcsi kötelessége e rákot testéből kivágni! Avellanus.

Dr. Rohling nyilatkozata. M. é. novemberi füzetünkben megemlékeztünk Dr. Jellinek és Dr. Güdemann bécsi rabbinusoknak nyilatkozatáról, a melyben tagadják azt, hogy, mint ez Rohling „Talmud-zsidó” czímű művében

9

kifejtetik, a „Talmudban a keresztények „kutyáknak, disznóknak és szamaraknak” hivatnának, sőt a most nevezett rabbinusok valódi talmudmoráli szemtelenséggel még azt is tagadják, hogy a Talmud egyátalán ellenséges dolgokat foglalna magában a keresztények ellen. Ε talmudisztikus nyilatkozattal szemben Dr. Rohling Ágost prágai egyetemi tanár indíttatva érezte magát több bécsi nem-zsidó lap útján egy ellennyilatkozatot közzétenni. Ezen ellennyilatkozat, a mely deczemberi füzetünkből térszűke miatt szorult ki, következőleg hangzik:

„A Talmud azt tanítja, hogy a zsidó a bíróságok előtt a nemzsidót minden áron legyőzni törekedjék vagy a törvény segélyével, vagy pedig ha ez nem lehető, akkor csalással. (Baba Kamma 113 a) Ha tehát még bíróságok előtt is, a hol még esküre is kerülhet a dolog, meg van a zsidónak engedve a csalás, mit nem engedhet ő meg magának bíróságon kívül, az újságokban és egyebütt! Ha a nevezett rabbinus urak kijelentik, hogy a Talmudban semmi sem foglaltatik a keresztények ellen, úgy ez e szerint könnyen egy nagy kópéságnak tekinthető. Geiger Ábrahám (az 1874-ben elhalt reform-rabbinus) legalább beismerte, hogy bizony a Talmudban elég keresztényellenes mondás van; ő azonban a közönséggel csak azt akarta elhitetni, hogy azok nincsenek rósz értelemben értve! De bizonyára mindenesetre kikérhetik maguknak a nem-zsidók azt, hogy őket kutyáknak (Megilla 7,, b.), szamaraknak (Berachoth 112. b.), marhamagnak (Jebamoth 94., b Tos.), neveztessenek. A prágai imakönyv (Machsor II. 56. a.) meg a kereszténységet pláne „Edom”-nak, „disznó”-nak hívja. Az Aboda Zára értekezés (6. a.) a keresztényeket a bálványimádóknál is alábbra valóknak tartja, és a Gittin értekezésben (57.) azt tanítja a talmud, hogy Jézus, miként Bileam is, a pokol fenekén sárban főzetik. Váljon az ilyféle dolgok jó értelemben vannak értve? Rabinusi axióma az, hogy a nem-zsidó élete a zsidó kezében van, annyival inkább annak vagyona. (Albo József, a ki a tortosai híres vitatkozáson részt vett 1413-14-ben; továbbá Sefer Ikkarim, vagyis a hit alapjai III. 25.) Minekutánna a héber régiségtudomány forrásai között, a melyekre nézve én ö Felsége a császár által mint rendes tanár a prágai egyetemre hivatva lettem, a Talmud és a rabbinusi irodalom kiváló helyet foglalnak el, nekem államilag elismert igényem van arra, hogy ezen kérdésekben véleményemet nyilváníthassam. Ehhez képest az 1881-ik év nyarán a prágai országos törvényszék előtt Marx orsz. tszéki tanácsos kezeihez azon esküvel erősített szakértői véleményt tettem le, hogy a zsidó, vallásánál fogva jogosítva van minden nem-zsidót minden úton-módon kizsákmányolni, őket phyzikailag és erkölcsileg megsemmisíteni, életüket, becsületüket és vagyonukat tönkretenni, nyíltan s erőszakkal szintúgy, mint titkon és orozva; – ezt szabad, ha lehet, a zsidónak vallásánál fogva tennie, hogy népét a földi világuralomra segítse.*) A drezdai törvényszék, a melynek megkeresése folytán a föntebbi hitalatti szakértői vélemény kivétetett, erre felmentette az ottani keresztényeket, a kik a zsidók által vallásháborítás s hasonlók miatt bevádolva voltak, noha ők a keresztény nép védelmére csak a Talmudismus ellen keltek ki. – Dr. Rohling.

10

Szemben ezen tényekkel bizonyára jogunk van, a zsidókérdés törvényes rendezését követelni. Mi a kereszténység védelmét akarjuk üdvös törvények által, a melyek a sémitákat gátolják népünk kizsákmányolásában. Miután Jellinek és Güdemann rabbinus urak merészelték nyilvánvaló, a szakemberek előtt köztudomású tényeket császárvárosunkban tagadásba venni, és a talmudrabbinusi irodalom társadalomellenes és keresztényellenes jellegének az igazsággal ellenkező tagadása által egy igazságos bírósági ítélet tekintélyét csorbítani akarni: én, mint egyetemi tanár, a ki a császárral és a néppel egy szent eskü által vagyok egy befűzve, kötelességemnek tartottam szavamat felemelni, és a való tényállás kiderítése által azon valódi keresztény antisemitizmust elősegíteni, a mely a keresztény nép védelmére, a zsidó kizsákmányolás ellen törvényes rendszabályokat követel. Jelszavunk: „Keresztényvédelem és nem zsidóheccz.” Prága, 1882. november 23. Dr. Rohling Ágost,

a cs. kir prágai egyetemen a lieber régiségek nyilvános rendes tanára.

U. I. Felkérem valamennyi nem-zsidó lapot ezen soraimnak szíves lenyomtatására. – A fentebbi.

Kereszténygyilkolás és a Talmud. A zsidók, a reájuk mind súlyosabban nehezedő azon vádat, hogy rituális czélokra még mai nap is emberáldozatokat mutatnak be Jehovának, és hogy az embervér használata náluk vallásos szokás, – legújabban azzal erőlködtek megerőtleníteni, hogy számos külföldi tudóst és egyetemet kerestek meg az iránt, nyilatkoznának e kontrovers napikérdés fölött. Több egyetem visszautasította a felhívásnak megfelelni, utalván a t.-eszlári bűnperre, a melyben majd ki fog úgyis derülni az igazság. Ezekről az elutasító válaszokról vagy kimaradt válaszokról persze mélységesen hallgatnak a zsidók; ellenben annál jobban ütik a nagy dobot a részint tájékozatlanságból, részint érdekeltségből, részint pedig roszakaratból, a vérvád alaptalanságát bizonyítgató tudósoknak (dr. Reinkens ó-katholikus püspök, Rénau, Delitzsch sat. kik közül a két utóbbi kikeresztelkedett zsidó) és néhány németalföldi s dán egyetemnek reájuk nézve kedvező nyilatkozata fölött. Ezek a részint jóhiszemű részint pedig roszhiszemű tudósok és tudós testületek mind csak azt bizonyítgatják, hogy a zsidók vallásos könyveiben sehol sincs az a parancs, hogy a zsidóknak rituális czélokból embervérre lenne szükségük.

11

Ez azonban mitsem bizonyít; mert a rituális vérvétel szokása szóbeli hagyomány is lehet; s bizonyára alapos okai vannak a zsidóságnak, ezt a kannibáli nemzeti szokást papírra nem tenni; mert hát: litterae scriptae manent.” De hát, daczára a zsidók mellett nyilatkozott hétemeletes tudósoknak és tudós testületeknek, nemcsakhogy tényleg szokásban van a zsidóknál az embervér rituális használata, amint ez Ónody Gézának legközelebb megjelenendő „Tisza-Eszlár a múltban és a jelenben” czímű művében felsorolt és a hírlapok által is folyton-folyvást közölt számtalan rituális gyilkossági vagy egyszerű vérvételi esetekből minden kétséget kizáró módon bebizonyul; – hanem az e mb e r á l d o z a t r í t u s a m a g á b a n a T a l m u d b a n is benf oglaltatik. Ezen, a tisza-eszlári eset óta naponkint feszegetett kérdés fölött a Münchenben dr. Sigl szerkesztése alatt megjelenő „Vaterland” czímű lap ekként nyilatkozik:

„A talmudi könyvek között van a K a b b a l a is, a melyhez kétségtelenül még a legtudományosabb keresztény egyetemi tanárnak is hiányzik a kulcs, és a melynek titokteljes tanaiba még sok zsidó rabbinus sincsen beavatva. Ez a K a b b a l a , a P r i e z H a c h a j m szerint (a szerző Vital, Lurja Izsák egyik tanítványa,) a 33-ik lapon ezt tanítja: „A szentírásban ez áll: A bölcsek úgy fognak ragyogni mint az ég fénye. Mi értetik ez alatt? A z o k , a k i k i s t e n e r e j é t a g o j i m (keresztények) v é r é v e l t á p l á l j á k – és ezek az i g a z i bölcsek, – r a g y o g n i f o g n a k , m i n t az ég f é n y e . Mert noha az Úr elvette tőlünk templomunkat és áldozatainkat, mindazonáltal hagyott nekünk egy valamit, ami azokat pótolja, s a mi a lelket még az áldozatnál is jobban megvilágítja és megszenteli: a g o j i m v é r é t egy száraz k ö v ö ηn (Zechiach selah) I s t e n e l ő t t (vagyis a nyitott törvénytáblák előtt, ezek pedig csak a zsinagógákban találtatnak) k i ö n t e n i . ”

Ezt a helyet ismernünk kell, hogy megítélhessük, valjon a kereszténygyilkolás mint rituális cselekmény bizonyos zsidókörökben meg van-e engedve, illetőleg hogy az mint egy Isten előtt különösen kedves cselekedet magasztaltatik-e.

A zsidó világhatalom egy újabban kidőlt oszlopa. Gambetta halála. I. évfolyami 8-ik (1881. május 15-ki) füzetünkben Disraeli, a volt angol ministerelnök halála fölött elmélkedvén, egyebek közt ezt mondottuk: „Crémieux halála után a zsidó világhatalomra nézve legérzékenyebb csapás Disraeli halála. A Crémieux-Disraeli-Gambettaféle triumvirátus

12

két tagja letűnt a világ színpadáról. Hja: Sic transit gloria mundi! Hátra van még Gambetta úr. V á r j u n k csak még egy k i c s i t ! ” Bizony nem gondoltuk, mikor e sorokat írtuk, hogy csak rövid másfél évig kell várnunk, hogy Francziaország sémita császár-kandidátusa, és egyúttal az egész világ zsidóságának szemefénye, Gambetta is letűnjék, és pedig a halál kaszájának működése folytán, a politikai láthatárról. Értjük tehát a zsidólapok keserves jajveszékléseit, értjük azt az általános frenetikus gezéreszt, a melyet a zsidóságot oly hirtelen ért iszonyú veszteség fölött csapnak. Bizony szomorú újévnapja volt rájuk nézve az idei január elseje, a melyen a távíró meghozta nekik a rémhírt, hogy az 1882. és 1883. évek határán, éjfélben Gambetta örökre lezárta szemeit. Nem követjük a zsidólapok azon eljárását, a mely szerint elhalt ellenfeleiket haláluk alkalmából a sárban meghentergetni szokták, s emlékükön egy krajczárára becsületet se hagynak. De mortuis nil nisi bene. Nekünk elég az, hogy Gambetta többé nem zavarja a vizet. De viszont nincs joguk panaszkodni azon. ha némely kevésbé „generosus” antisemita szigorú törvényt ül az elhalt nagy sémita fölött, és a bonczolási műtétet lelkiismeretesen végrehajtja a politikai hullán. Hogy miként emlékeznek meg a németországi antisemita lapok Gambettáról elhunyta alkalmából, annak illusztrálására álljon itt a drezdai „Deutsche Reform” nekrológja. Ε lap január 3-ki számában ezt irja:

„Az újév legfontosabb újsága G a m b e t t a h a 1 á 1 a, váratlanul hirtelen elhunyta egy férfiúnak, a ki magát a legnagyobbra születettnek és hivatottnak képzelte, és a ki az „ A l l i a n c e I s r a e l i t e u n i v e r selle” e g y i k fő t á m a s z a k é n t és o s z l o p a k é n t volt t e k i n t e n d ő , a mely őt hatalomra és tekintélyre segíteni tudta, de aztán vele ugyancsak meg is lehetett elégedve. Németországnak és tán a n e m - z s i d ó Francziaországnak sem kell sajnálnia a mértéken felül becsvágyó és dicsszomjas férfiú halálát; önmagára nézve lehet, hogy korán halt meg, azonban „hazájára” nézve még elég jókor arra nézve, hogy azt további katasztrófáktól megóvja, a melyeket felidézni nem borzadt volna vissza, hogy cselszövényeire a koronát feltegye. Egy örökös kötekedő és okoskodó, tekintélyét mindenekfölött nagy szájának és jó tüdejének köszönhette, oly tulajdonok, a melyeket fajbelieinek legtöbbjénél elég alkalmunk volt „méltányolni” tudni. Pozitív ténykedésben szokatlanul gyenge volt; erről a legnyomorúságosabb bizonyítványt az ő „nagy ministeriumával” állította ki, a mely a köztársaság szerencséjére csak nagyon rövid tartamú volt. Gambetta tudvalevőleg 1838. október 3-án Cahors városában Dél-Francziaországban született, és pedig zsidó szülőktől, a kiknek elődei Genuában s még korábban a Feketeerdőben Németországban laktak, a hol állítólag Weissbein nevet viseltek. A Rothschild kegyelmébőli dicsőséges respublika egykori tulajdonképeni uralko-

13 dójának temetése államköltségen történik. Azon állítást, mintha Gambetta, testvérének, egy Lewi vagy Lewis*) asszonynak hagyta volna vagyonát,, tagadásba veszik azon megjegyzéssel, hogy végrendelet nem is létezik, mert a jó evéshez és mindennemű kicsapongásokhoz szokott, még nem is egészen 45 éves férfiú semmire se gondolt kevesebbet mint a testamentom-csinálásra. Megsebesítésének módja eddig még mindig nincs megállapítva, de épen halála igazolta azt, hogy az teljességgel nem volt oly veszélytelen, miként barátai azt elhitetni akarták; mert ha végre is nem volt is az maga a halál oka, mindazonáltal legalább közvetve okot adott a halálra. Egyszerű önsebzésnek a kézen vagy a karon ilyen következményei nem lehettek volna; elég hihetőnek tűnik fel tehát az a verzió, a mely szerint Gambettát még egy második lövés is találta és pedig hasba, a melyet szeretője (egy goj nő) belelőtt. A Gambetta-ellenes lapoknak ide vonatkozó azon feltevése, hogy Gambetta és 15 éves, házasságon kívüli fiának anyja között valóban komoly összekocczanás volt azért, mert Gambetta egy más nővel akart egybekelni, – hitelt érdemlő ellenvetésekre nem talált. Ki tudja, lesz-e valaha e fölé világosság derítve; mert az „Alliance Israelite” hatalmas és befolyásos, odaadó szolgái vannak és – Gambetta nagy és érdemesült ember volt Izraelben.

Szalay Imre beszéde a képviselőház deczember 17-ki ülésén. A vallás- és közoktatásügyi ministerium kötségvetésének tárgyalása alkalmával az „izraelita hitfelekezet” czéljaira előirányzott 5000 frtnyi segélyösszeg t ö r l é s e mellett Szalay Imre, a ki legújabban úgy Somogymegyében mint a házban igen tevékeny szerepet kezd vinni az antisemitizmus terén, egy kedvezőleg fogadott rövid beszédet tartott. Ε beszédet, a specifikus pártpolitikára vonatkozó fejtegetések elhagyásával, alább közöljük; s itt csak még azt jegyezzük meg, hogy Irányi Dániel, e megcsökönyösödött zsidó taté kérve kérte a házat, hogy ezúttal ne eresszen meg nagyobb szabású zsidóvitát, a mely majd a tapolczai kérvény tárgyalásakor úgyis meg fog indulni. – Szalay Imre indítványa mellett 16-an szavaztak, és pedig p á r t k ü l ö n b s é g n é l k ü l . Maga a beszéd így szól: T. képviselőház! (Halljuk!) Midőn kijelentem azt, hogy ezen öszszeget nem fogadom el, szükségesnek tartom még egyúttal kijelenteni, hogy a helyett, hogy azon vallásúaknak valamit megszavaznék, inkább a a t ü r e l m i a d ó r a szorítanám őket. (Derültség.) *) A „Pester Lloyd” a kóser zamatú Lewis nevet Leris-re változtatta, így tevén bolonddá olvasó közönségét. – Szerk.

14 Nagy és nehéz szavak ezek t. képviselőház, és ép ezen oldalról, a hol mint önök is tudják, a radikális iskola hívei szoktak ülni, és én, hogy minden gyanúsítástól megmentsem magamat, szükségesnek tartom kijelenteni azt is, hogy engem még az életben zsidó meg nem csalt. (Nagy derültség.) Közelebbi érdekeltségem az ilyen csalási dolgokkal csak annyiban volt, (Halljuk!) a mennyiben a konzorcziumnak voltam én is tagja, mely egy gőzhajót állított a Balatonra, mely hivatva lett volna arra, hogy Zalamegye Somogymegyéhez közelebb hozassék. Ezen részvénytársulatnak igazgatósága és részvényesei többségét zsidók képezték. Mi lett az eredmény? Alig egy esztendő alatt, a nélkül, hogy a részvényesek egyetlenegy krajczár osztalékot kaptak volna, a gőzhajó zsidók kezébe vándorolt, egy darabig használták, akkor aztán eladatott és a Dunára vitetett.*) Éppen az izraelitákra nézve kívántam azt előrebocsátani, hogy tudhassák, hogy személyesen ö irányukban nem vagyok érdekelve, s ha felszóllalok, inkább más emberek iránti eljárásuk körül szerzett tapasztalataim és hazám iránti kötelesség vezérelnek. Megengedem, hogy nagyon reakczionárius dolog az, a miket mondani szándékozom; és még ezelőtt egy esztendővel, midőn Ónody t. barátom előhozta a tisza-eszlári gyilkosságot, hajlandó voltam azt oly irányban venni, mint Somssich Pál t. képviselőtársam. Szeretném öt azonban most megkérdezni, vájjon úgy vélekedik-e ma is erről a dologról, mint akkor, mert részemről egészen máskép vélekedem most, mint akkor. Nem szándékom a t. háznak hosszasabban indokolni és előadni azt, hogy mik történtek azon rövid idő alatt, a mik engem, a radikális embert e kérdésben majdnem egészen nézetváltoztatásra ösztönzöttek. De a ki figyelemmel kíséri t. ház azt, hogy egy gyilkosság történik valahol, és akkor az összes azon vallású felekezet vagyonnal, minden néven nevezendő erkölcsi pressióval, nem undorodva még attól sem, hogy egy hullát felásson, hogy szentségtelen czéljaira felhasználja; ha ezt látja az ember, ha látja azon megtámadásokat, melyeknek ki van téve 'az igazgágügyminister úr, mikor ö nem tett egyebet, mint egyedül a törvényeket igyekezett fentartani s a megvesztegetlenséget, s akkor, midőn ezt mind látja az ember, lehetetlen nem hinni, hogy azon gyilkosság csak r i t u á l i s lehet, mert máskép nem tehettek volna így. Hogy mit csinálnak az izraeliták ez országban t. ház? azt hiszem, mellőznöm lehet; nem is szándékozom hosszasabban időzni e kérdésnél. Azonban kénytelen vagyok megjegyezni mégis azt, hogy a hová bet e s z i lábát egy i z r a e l i t a , o t t , ha a b b a n a k ö z s é g b e n azelőtt jólét, b é k e s s é g v o l t , az e g y s z e r r e k i v e s z o n n a n . Több példát tudnék rá idézni, százakat, ezreket, hogy míg zsidó nem lakott azon községben, az emberek szorgalmasan iparkodtak és megéltek, és ha a zsidók bejönnek oda, akkor annak a községnek nagy része elpusztul, és a vagyon a nép kezéből kivétetik, és annak az illető zsidónak vagyoni gyarapítására fordíttatik. Hogy micsoda eszközökkel teszik azt, az nem tartozik jelen előadásom keretébe; de hogy nemzetgazdaságilag helytelennek tartom, hogy *) Így marad aztán a szép Balaton a „magyar holttenger”. Más országban azt már legalább is 10-20 gőzhajó járná; de nálunk a zsidók minden egészséges vállalatnak nyakát szegik. A zsidók miatt nem képes kifejlődni a magyar vállalkozási szellem. – Szerk.

15 egy 14 millió lakossal bíró államban 625,000 foglalatosság nélküli ember legyen, a ki improduktív, (Mozgás a jobboldalon) azt mindenkinek, ki a nemzetgazdászatnak csak elemeivel foglalkozott is, tudnia kell. Mert az holt kéz, mert nem termelnek semmit, hanem épen a termelést felhasználják, és azt is hogyan! Ott van az ipar és kereskedelem terén, vegyük különösen a kereskedelmet, ott van mindjárt a borászat. Nézzünk körül t. ház az országban, kevés város van olyan, hol a borkereskedők nagyrésze nem zsidó volna. Miért? Mert aránylag ez az egyetlen üzletág, melyen kevés befektetéssel igen könnyen sokat nyer; mert hisz csalni, hamisítani bort legkönnyebb, és miután sem törvény nincs rá, sem rájönni, miután a pincze homályában történik, nem igen lehet, az az üzlet igen jól virágzik. Emlékeztetem a t. minister urat és t. házat, hogy mik történtek itt, mikor az úgynevezett svájczi borkereskedelem ide fordította figyelmét. Először hamisított kotyvalékot adtak nekik. Különben pedig, minthogy a veres bor volt a leginkább keresett czikk, festették a bort fukszinnal. Mily nagy nemzetgazdasági hátrány származott az által a termelőkre, a nemzet hitelére, arról nem kell bővebben szólnom. A külföldiek már hátat fordítottak volna Magyarországnak, ha a miniszterelnök úr, dicséretére legyen mondva, erélyes rendszabályokkal nem iparkodott volna megakadályozni az efféle eljárást. Sokszor említtetett a reakczió t. ház. Én úgy tudom, hogy, ha a szabadságnak léteznek virágai, ebből a méhek nem csak a mézet, de a mérget is ki szokták szivni. Én nem tehetek róla t. ház, az én tapasztalataim oda vezetnek engem, hogy az izraeliták leginkább a mérget szívták azon szabadságból. Méltóztassanak visszagondolni arra, a mióta az alkotmányos aera Magyarországon fennáll, mit tettek az izraeliták Magyarország szabadságáért? . . . . Ebből kiindulva, én nem tartom helyesnek, hogy ily egyháznak csak egy krajczár is adassék. Nem fogadom el az 5000 frtot. (Helyeslés balról.)

A Wimpffen-Hirsch-ügy a képviselőház előtt. Istóczy Győző interpellácziója a január 10-ki ülésben.

T. ház! – (Halljuk! Halljuk!) A hírlapokból eléggé ismeretes gróf Wimpffen osztrák-magyar nagykövet megrendítő esete, a ki múlt deczember hó 30-kán, Paris egyik utczáján, a legfeltűnéstkeltőbb módon lőtte főbe magát. A távíró e hírrel majdnem egyidejűleg arról is sietett a közönséget értesíteni, hogy a szerencsétlen nagykövet, báró Hirsch párisi bankárhoz intézve egy érzékeny hangon írt levelet hagyott volna hátra, a melyben gr. Wimpffen, saját családját Hirsch báró gondvise-

16

lésébe ajánlotta volna. Ezenkívül arról is lettünk a távíró által értesítve, hogy Hirsch báró azonnal egy nevezetes összeget bocsátott az özvegy rendelkezésére, sőt még arra is megkérte az özvegyet, hogy költözzék egyelőre az ő, Hirsch báró palotájába. Ezen, nyilván maga Hirsch báró által dróton világgá bocsátatott hírek után azonban hamarosan kiderült, hogy gr. Wimpffen igenis hagyott egy levelet hátra Hirsch báró részére, de ez a levél egészen más, és Hirsch báróra nézve épen nem kellemes dolgokat foglal magában. Ε levelet legelőször a berlini „Deutsches Tageblatt“ közölte, kijelentvén, hogy annak hitelességéről megbízható párisi levelezője jótáll. Gr. Wimpffennek Hirsch báróhoz intézett levele – a mely csak rövid kivonatban lett közölve budapesti lapok által, s így is csak ezeknek egy-ketteje által, – a most nevezett berlini lap szerint ekkép szól : „Báró úr ! — Ha ön e levelet veendi, csak habozva fogja azt felbontani, mert sejteni fogja tartalmát. Ne féljen azonban szemrehányásoktól. Midőn én az ön s z í v e s k e d é s e i á l t a l m a g a m a t l a s s a n körülh á l ó z t a t n i e n g e d t e m , nem gondoltam, hogy önt rosz és bűnös szándékok vezetik. M a j d n e m é s z r e v é t l e n ü l v i t t e ön az én j e l l e m g y ö n g e s é g e m e t a b e c s t e l e n s é g l e j t ő j é r e . . . . Hazám engem kevésbé szigorúan ítélne meg, ha tudná azt, mily o k o s a n járt el ön amellett. Ön e n g e m r á s z e d e t t és p é n z é v e l megfogott, mint Damad és Mahmud Nedim basákat, és mint gróf … (itt gr. Wimpffen három kiváló osztrák-magyar diplomatát nevez meg, a kiknek nevét kíméletből elhallgatom,) s minket hon c s a l ó k k á tett, hogy azok mellett a milliók mellett, melyeket ön a török-sorsjegybirtokosoktól elvett, Törökországban újabb milliókat nyerjen. A mit tettem, halálom födözze föl, és így akarok bűnhődni. Már maga azon körülmény, hogy az osztrák-magyar nagykövet önmagát végezte ki, és egy levelet hagyott hátra Hirsch bárónak, elégséges lesz arra, hogy a közvéleményt az i g a z i n y o m r a vezesse. Csak erőlködjék ön, a bécsi és párisi napilapokat újabbi áldozatokkal az ön érdekei mellett működtetni. Halálom el fogja halványítani az ön millióit itt Parisban úgy, mint ott Bécsben. Berlinben különben se voltak önnek társai; pedig Berlin most az európai szárazföld fővárosa és a középeurópai keleti politika központja. Röviddel ezelőtt még Berlin mi reánk hagyatkozott a keleti vasúti kérdésben, mert nem tudta azt, hogy az osztrák-magyar nagykövetségek Konstantinápolyban és Parisban pusztán ü g y n ö k s é g e i H i r s c h bár ó n a k , és majdnem sikerült önnek a famózus egyezségi üzletet Bleichröderrel létrehozni. Most Radowitz, a mennyire őt ismerem, gondoskodni fog, hogy Németország Konstantinápolyban önállólag járjon el, s különösen a vasútügyben határozottan az ön – a mint ön maga is tudja, képtelen – követelései ellenében állást foglalni fog. Kálnoky grófhoz az utolsó órában egy általános jelentést tettem ezen ügyről, a mely ügyet mi mindig az ön ügyének tekintettünk, holott az a mienk volt.

17

Ha én bécsi nagykereskedő lennék, már rég nyilvánosan bevádoltam volna az osztrák-magyar diplomácziát; mert ez tizenkét év óta ön által az ön érdekében befolyásoltatni engedi magát, noha egyedül ön az, a ki vaspályáinknak a török vaspályákkal való csatlakozását hátráltatja. Hangolja halálom a német birodalmat szegény hazám iránt legalább némileg engesztelékenyebbé; Berlinben joggal komolyan neheztelhetnek reánk, mert mi Németország bizalmával és befolyásával az ön érdekében Konstantinápolyban visszaélni készültünk. Én meghalok, hogy lelkiismeretemnek eleget tegyek; és AusztriaMagyarország nagykövete nyílt utczán fogja önmagát megölni, hogy az egész világ előtt b e i s m e r j e b ű n é t . A mit a becsület parancsol, és a lelkiismeret követel, ön előtt ugyan elejétől fogva ismeretlen volt, talán mivel ön az ön Talmudját mint egy Tartuffe magyarázta De a mai pénzfejedelmek legelvnélküliebbjét is utol fogja érni a Nemezis. Rövid idő múlva semmi se lesz többé az öné abból a kétszáz millióból, a melyet ön a török vasúti üzletből kipréselt, és Ön is meg fogja találni bíráját mint az ön barátja és társa Bontoux. Paris, karácsonyeste 1882. W impffen.”

Így a levél. Miután pedig a közvélemény joggal megkövetelheti azt, hogy ezen szenzácziós ügybe – a mely fölött a különben oly botrányhajhászó zsidósajtó feltűnő hallgatagságba burkolódzik, – teljes világosság hozassék; s esetleg a bűnös, a ki Ausztria-Magyarország egy nagykövetét megvesztegette s ezzel a monarchia diplomácziai testületének reputáczióját komprommittálta, a megérdemlett büntetésben részesüljön; – annak mellesleges megjegyzése mellett, hogy ez a Hirsch báró a legutóbbi évek alatt magyar nagybirtokossá is lett, s jelenleg Pozsonymegyében nagy kiterjedésű birtokai vannak; s hogy ugyanez a financzbáró tavaly a kiűzött oroszországi zsidók segélyezésére egy millió frankot bocsátott az „Alliance Israelite” rendelkezésére, – a t. ministerelnök úrhoz a következő interpellácziót intézem: I n t e r p e l l á c z i ó a t. m i n i s t e r e l n ö k úrhoz. 1. Van-e tudomása a t. ministerelnök úrnak azon, több budapesti lap által is közölt tényről, hogy gróf Wimpffen párisi osztrákmagyar nagykövet, a ki m. é. deczember 30-án Paris egyik utczáján főbe lőtte magát, báró Hirsch bankárhoz intézve egy levelet hagyott hátra, melyben a szerencsétlen nagykövet Hirsch bárót egyebek közt azzal vádolja, hogy a monarchia keleti vasúti politikájára ( vonatkozó hivatalos eljárásában őt is megvesztegette, s hogy ő, a nagykövet, a monarchia érdekei ellen elkövetett ezen bűnének tudatában adja meg önmagának a halált? 2. Való-e gróf Wimpffennek ezen, először a berlini „Deutsches Tageblatt”-ban közölt levelében foglalt azon állítása, hogy ő az

18 utolsó órában ezen ügyről Kálnoky gróf külügyministerhez egy általános jelentést intézett? 3. Szándékozik-e a t. ministerelnök úr ezen egész ügyről a háznak jelentést tenni, s egyúttal a közös külügyi kormánynál oda hatni, hogy ezen nagy feltűnést keltő ügyben a legszigorúbb vizsgálat rendeltessék el? Beadja: IstóczyGyőző. Elnök: Az interpelláczió ki fog adatni a ministerelnöknek.

Egy javaslat a megoldásra. Van-e Magyarországon zsidókérdés? és ha van, miből áll az? Ez azon tengeri kígyó, mely újabb időben időszakonkint föl-fölüti fejét és ismét eltűnik. Megkísérlem a kérdést megfejteni, és pedig leginkább felső magyarországi szempontból, mert itt van fészke az orthodox zsidóságnak, mely a határos Lengyelországból folytonosan beszivárog. Nem volt 1848. előtt zsidókérdés oly értelemben mint ma; mert a zsidó nem volt oly veszedelmes. Az itt-ott kereskedéssel foglalkozó zsidók száma oly csekély volt, hogy számba sem jöhetett. A zsidókérdés megteremtette maga magát 1848 után, midőn a lengyel határon át a korlátlan bevándorlás vette kezdetét és szentesítette azt később a zsidó-emanczipáczió. A zsidók szervezve, tömörülve jöttek be hazánkba, elfoglaltak először egyes pontokat, és terjedtek később egész felső Magyarországra, honnan a nemesség nagy részét és a parasztság terjedelmes kontingensét birtokaikból kipusztították és földönfutóvá tették. Ha valaki tisztességes utón fáradsága által vagyonhoz jut, azt tiszteljük; ámde a zsidó inváziónak és gyors vagyoni terjeszkedésnek rugói mások voltak. Ők szervezve jöttek hazánkba, hogy egyrészt a földbirtokosság 1848 utáni financziális kalamitásait kihasználják, másrészt hogy a fölszabadult, de önállóságra még meg nem ért tót parasztság pálinkaivási szenvedélyét kiaknázzák. Ez okból lettek ők az urak nagy perczentű bankárjai – uzsorásai, – és szemközt a parasztsággal, elfoglalták mindenütt tervszerüleg a korcsmákat bármi magas bér mellett is, csakhogy a szegény népet pálinkaivási gyöngéjénél fogva üstökénél tarthassák és kedvező pillanatban birtokából kidobhassák.

19

Ez szomorú tény, – ezt senki nem fogja tagadni, ki a felső magyarországi viszonyokat ismeri, és hogy ez által rokonszenvet a zsidóság nem keltett maga irányában, az is természetes dolog. Midőn a zsidóság ilyképen megtelepedett, azt kelle ráadásul tapasztalnunk, hogy sem kulturális, sem államgazdászati, sem társadalmi szempontból az állam mitsem nyert ezen új honpolgári acquisitióval! Culturális szempontból nem, mert ha végig nézzük a felső magyarországi zsidólakta vidéket, azt látjuk, hogy ott, hol a zsidóság befészkelte magát, ott piszok és rondaság uralkodik, a czivilizáczió hanyatlik, a morál sülyed. Államgazdászati szempontból nem nyert az ország semmit, mert a zsidó nem munkás nép, keze alatt pusztul a föld, pusztul az erdő, pusztul a nép, melylyel érintkezik; ő csak uzsoráskodik és itatja a népet, hogy megronthassa. Mindazon föld, melyet a fölvidéken a zsidóság bír – igen kevés kivétellel – uzsora és pálinkaitatás utján jutott a kezéhez. A véderő keveset nyert általa, mert igen értik a módját, hogyan kellessék a katonakötelezettség alól kisiklani; vannak Felső-Magyarországon községek, mint például Sztropkó mezőváros Zemplénmegyében, hol 1300-1400 zsidó lakik, és ezen 1300-1400 zsidó évenként alig ád egy két katonát; és Sztropkó nem áll magában ily eredménynyel. És nézzük végre, hogy a társadalmi téren mit nyertünk a zsidóság által? Egy magukba zárt, saját szokásaikhoz vakon ragaszkodó kompakt tömeget képeznek, hol nem a hazai törvény, hanem a rabbi szava dönt; hol a kereszténység elleni gyűlölet ma sem engedi meg az orthodox zsidónak, hogy kereszténynél étkezzék; a ki ez ellen vét, azt üldözi a rabbi, üldözi az egész zsidóság; a morálra sem fektetnek nagy súlyt, tessék bárkinek is a lapokban megjelenő „Törvényszéki Csarnok” rovatát végig olvasni és látni fogja, hogy a legkörmönfontabb csalásoknál, lopásoknál mindenütt a zsidók viszik a főszerepet. Ha már most ehhez hozzá vesszük még a tisza-eszlári esetet, mely a történelemben nem áll magában, és azon buzgóságot, melylyel az összes európai zsidóság ennek elpalástolására, elferditésére törekedett, tehát közvetve annak valóságát elismerte; ha látjuk továbbá, mint tömörül az „Alliance Israélite universelle” czége alatt az összes zsidóság a kereszténység ellen, mint szorítja azt ki nyomról nyomra a pénzpiaczról, a kereskedelemből, gyáriparból és a képviseleti téren, igen természetes, hogy ily tulajdonokkal bíró faj csak undort és megvetést szülhet, de rokonszenvet nem, és igen termé-

20

szetes, hogy az állam sem tűrhetvén magában más államot, a „zsidókérdés ekképen megszülemlett. Hogy ily viszonyok közt a kereszténységnek állást kell a zsidósággal szemközt foglalni, azt talán még Eötvös Károly sem fogja eldisputálni. Mik tehát a teendők? Mindenek előtt kell hogy a Talmud revisió alá vétessék, ennek azon része, mely az engesztelhetlen gyűlöletet a keresztények ellen tanítja, kiküszöböltessék, papjaik a kor igényeinek megfelelő és állami felügyelet alatt álló seminariumokban neveltessenek, és vallási intézményük akkép szerveztessék, hogy államot az államban ne képezzenek. (Pia desideria! A zsidóság n e m r e f o r m k é p e s . – Szerk.) Kell továbbá, hogy társadalmi téren a kereszténység m i n d e n i r á n y b a n ugyanazon szivósággal és összetartással tömörüljön a zsidóság ellen, mint teszik azt ők a kereszténységgel szemközt. Ha e két követelménynek Magyarország megfelelni képes, – megszűnt a zsidókérdés. Abauj-Tornamegye.

L

A damaskusi zsidó rituális gyilkosság. – Mutatvány Onody Géza „Tisza-Eszlár a múltban és jelenben” czímű, a napokban sajtó alól kikerülő művéből. –

Egy eset, mely századunkban nagy feltűnést keltett, 1840-ben Damaskusban fordult elő. Ez esetről bő leírást hoz Rohrbacher „Egyháztörténelme” 91. kötetében, továbbá Laurent Achille „Des affaires de Syrie” czímű művében, valamint Mislin „Die heiligen Orte, Wien, Staatsdruckerei 1860.” és Mondovi P. G. B. „Relation historique du procès du P. Thomas et sa vie. Marseille 1852.” Ez utóbbi három műben a hivatalos iratok nagyrészt egész terjedelmükben közöltetnek. Tamás atya (szül. Szardínia Calangiano helységében 1780-ban) kapuczinus, Damaskusban mint hittérítő működött 1807 óta, és emberbaráti szolgálatai, valamint erényei által gazdagoknál és szegényeknél egyaránt nagy tiszteletben állt, annyira, hogy Serif pasa főtisztviselő még háremébe is szabad bejárást engedett neki. Tamás atya az odavaló zsidókkal is jó lábon állott, különösen a város egyik legtiszteltebb zsidójával, kit Jó keresztény zsidónak” hívtak, szinte barátságos viszonyban állott. 1840. évi feb. 5-én este egyik útjából hazatérve, ez utóbb említett zsidó Arari Dávid (Daud) háza előtt ment el: a ház tulajdonosa a legbarátságosabb módon behívja a pátert, ki belépve, annak két fivérét, nejét és más két zsidót talál a lakban. Alig hogy bent volt, a zsidók rávetik magukat a páterre, betömik a száját, megkötözik kezét-lábát és

21

egy kamrába zárják. Az éj beálltával egy rabbinus (Kaham) és egy Szolimán nevű zsidó borbély (sakter) megérkeznek, mire kezdetét vette a mészárlás. A. borbélynak nem volt elég bátorsága, hogy a páternek nyakát átmesse, és maga Dávid, a páter barátja és a város legtiszteltebb zsidója megteszi a hóhérmunkát, de keze reszket s nem képes a pátert megölni, mire Áron testvére segít neki és Szolimán borbély szakállánál fogva tartja a kapucinust. A vért felfogták és egy palaczkba önték össze, mely a nagy rabbinusnak küldetett el. Ezután kifosztják a holttestet, a ruhákat és testét összevagdalják és egy zsákba kötik, remélvén, hogy örök időkre eltemethetik. Azonban Tamás atya szolgája, ki tudja, hogy urát mint orvost a város zsidónegyedébe egy zsidó gyermekhez hívták, ide ment keresésére, de szintén mint az, a zsidó gyilkosok áldozata lett. Az úr és szolga eltűnése nem maradhatott észrevétlen, mert látták őket a zsidó negyedbe menni. A város keresztény és török lakossága visszaemlékezvén más, kevésbé ismert egyének eltűnésére hasonló körülmények közt, roppant módon fölháborodott, követelvén a szigorú vizsgálatot és a bűnösök megbüntetését. Serif pasa, Syria kormányzója megindította a vizsgálatot, mely a kettős bűntényt napvilágra hozta. Tamás atya gyilkosai voltak a következők: Arari Dávid, Arari Áron, Arari Izsák és József, Legnado József, Missun Mussa, Abouel Afieh rabbinus, Bakor Juda salonichii rabbinus és Szolimán borbély. Tamás atya szolgájának, Ebraim Amaráhnak gyilkosai ezek: Mehir Farkhi, Murád Farkhi, Áron Stambul, Picciotto Izsák, Azlan Farkhi, Mussa Abouel Afieh, Jussef Menahem Farkhi, Murád Eftalahal. Ezek közül ketten: Arari József és Legnado József meghaltak a per folyamata alatt. Négyen kegyelmet kaptak, mert tettüket bevallották; ezek a következők: Mussa Abu Elafiéh, ki muzulmán lett Mohamed néven; továbbá Azlan Farkhi, Szolimán borbély és Murád Elfatahal. Tizen h a l á l r a l e t t e k í t é l v e A pör folyamán – mint az idézett kútforrásokban olvasható hivatalos iratokból kitűnik, – a vádlottak bevallották, hogy a keresztények vérét vallási szertartások czéljára használták, és hogy a gyilkosokat Jacub el Autabi főrabbi bírta reá a tettre, ki száz török fontot ígért. Ε vallomások mind h i v a t k o z n a k a Talmudra, mely Sahanderin fejezete 58. lapján mondja, hogy „ m i n d e n nemzsidót, ki megüli a v a s á r n a p o t , meg kell ölni.” A tiz elitélt azonban nem végeztetett ki; a franczia consul, C r émieux-vel és M o n t e f i o r e Mózessel, mint az európai zsidóság képviselőivel, kik Parisból, illetőleg Londonból az összes európai zsidók nevében Damaskusba jöttek, keresztülvitte, hogy a kivégzés elhalaszhatott, valamint a per felülvizsgálatát. De ítélet többé nem hozatott, hanem Mehemed Ali m e g k e g y e l m e z e t t az illetőknek. Ezen fermán így szól: „Montefiore Mózes és Crémieux urak előterjesztésére és kérésére, kik az összes európai Mózes vallásúak nevében jöttek hozzánk, mi elismertük, hogy ők kívánják azon zsidók szabadságát és biztosságát (nem; ártatlanságát?), kik be vannak fogva vagy kik menekültek, Tamás

22 atyának, a Damaskusban 1255. év zilhidie havában (török számítás szerint) eltűn t ( ! ) s z e r z e t e s n e k és szolgájának ügye következtében. És miután ily nagyszámú népesség miatt (tehát nem a vádlottak ártatsága miatt) nem volna helyén visszautasítani ezen kérelmüket, elrendeljük, hogy az elfogottak szabadon bocsáttassanak és a menekültek biztosságot nyerjenek visszatérésükhöz. Ez a mi akaratunk.”

Ennek folytán az illetők 1840. szeptember 5-én szabadon bocsáttattak. Érdekes tudni, hogy a „Pester Lloyd” Tamás atyáról, kinek teste darabokra vagdalva találtatott meg, s ki Damaskusban az Observánsok templomában temettetett el, a z t á l l í t o t t a , hogy „a p á t e r később élve k e r ü l t el ő.” A zsidók által kóser áldozattá tett római katholikus lelkész sírirata az Observánsok templomában a következő: Qui riposono le ossa del P. Tommaso da Sardegna, Missionario Apostolico Cajípucino, a s s a s s i n a t o d a g l i é b r e i il giorno ő di febraio del 1840. Mehemed Ali fermánja is „eltűnt.” Tamás atyáról szól, pedig Crémieux és Montefiore kérelmére és előterjesztésére állitá ki azt, és ugyancsak egy betűvel sem ismeri el a vádlottak ártatlanságát, hanem csak pusztán kegyelmet ad nekik. Ezen egész ferman nagyobb bizonyíték, mint a halálos ítélet, mert ez utóbbi csak a tettesekre, amaz pedig az összes zsidóságra is vet világot. Ezen pör nagy jelentőséggel bír már csak azért is, mert a zsidó lapok, következetesen azonosítva magukat mindazon vad s fanatikus zsidókkal, kik valaha s valahol keresztényeken vakbuzgalomból elkövetett gyilkossággal vádoltattak, egyátalán tagadnak mindent, a mi ez iránt a hivatalos adatokból fölhozatik. A damaskusi eset, Tamás kapucinus atya és szolgájának meggyilkoltatása, melynek részleteit már megismertettük, a pör folyamán oly tanúvallomásokat hozott fölszínre, melyeket a tisza-eszlári eset alkalmából nem lehet ignorálni. Adjuk ezekből a „ C i v i l t á C a t t o l i c a ” júniusi füzete nyomán a következőkben a főbb s jellemzőbb mozzanatokat. K é r d é s : Mi hasznát veszik a vérnek? El fatal vádlott: A Fathir vagy a kovásztalan kenyér ünnepéhez (panes azymorum). K é r d é s : Hog y a n t u d j a e z t ? V á l a s z : H a l lottam a többiektől, hogy ez ünnephez kell a vér. K é r d é s : Ha ön nem látta a vért, hogyan tudja, hogy a kovásztalan kenyérhez használták? V á l a s z : Nekem úgy mondták. A r a r i Izsák vádlottat kérdi a bíróság: miért ölték meg Tamás atyát húsvét előtt? V á l a s z : Azért öltük meg, hogy vért szerezzünk; miután a vért egy üvegbe gyűjtöttük, ezt Abouel Afieh rabbinusnál helyeztük el; a dolog vallásos czélból történt, mert szükségünk volt vérre, hogy vallási kötelmeinknek eleget tegyünk. K é r d é s : És mire szolgál a vér a ti vallástokban? V á l a s z : A kovásztalan kenyérhez. K é r d é s : Kiosztják-e a vért a hívők közt?

23 V á l a s z : Nyilvánosan nem; a förabbinusoknak adatik át. Arari Áron vádlottat kérdi a bíró: Minek adtátok a rabbinusnak a vért, miért nem tartottátok meg magatok? V á l a s z : Mert a szokás úgy kívánja, hogy a vért a rabbinus őrizze. A r a r i D á v i d t ó l kérdik: Miért öltétek meg Tamás atyát? V á l a s z : A véréért; mert arra szükségünk van szertartásainknál. M u s z a A b o u e l A f i e h rabbinustól kérdi a bíróság: Kinek kézbesítették a vért? V á l a s z : Jakub el Autabi rabbinus megegyezett az Arari családdal és másokkal, hogy szerezzenek egy üveg embervért; ezt nekem maga Jakub rabbi mondta; az Araraiak megígérték azt neki, ha mindjárt száz erszénybe (török font pénz) kerülne is a dolog. K é r d é s : Mire való ez a vér? V á l a s z : A szokás az, hogy a vér, mely a kovásztalan kenyérbe adatik, nem szolgál a nép, de némely személy használatára. K é r d é s : Mikép használják azt? V á l a s z : Jakub el Autabi rabbinus szokott a sütőkemenczénél ténykedni a kovásztalan kenyér ünnepének előestéjén: ekkor a buzgó (előkelő) személyek adják neki a lisztet, melyből ő a kenyeret csinálja; ő maga gyúrja, hogy senki se tudja, hogy vért kever bele; aztán azoknak adja a kenyeret, a kik a lisztet adták. K é r d é s : Tudja ön, vajjon a rabbinus máshová is küldött a vérből, vagy csak a damaskusi zsidók élnek vele? V á l a s z : Jakub rabbi azt monda nekem, hogy abból Bagdadba is kell küldenie. K é r d é s : Érkeztek-e Bagdadból ez iránt megkereső levelek? Válasz: A rabbi nekem azt mondta, hogy igenis érkeztek. Kérdés: El volt tökélve, hogy papot ölnek meg, vagy bármely keresztényt? V á l a s z : A szándék az volt, hogy akármely keresztény megölessék; de Tamás atya köztiszteletben állott; azért mikor behúzták, én azt mondtam a többieknek, hogy „ e z t h a g y j á t o k m e n n i , mert ezt k e r e s n i f o g j á k ; ” de nem hallgattak rám. A r a r i Dávid efelől megkérdeztetvén, így válaszolt: Jakub rabbi azt monda nekünk, hogy szükség van keresztény vérre a kovásztalan ünnep alkalmából, és hogy Tamás atyát kell elhivatni. A b o u e l A f i e h vádlott az izlamra áttérvén, és biztosíttatván megkegyelmeztetéséről, következőleg nyilatkozott a többi közt: Jakub rabbinus azt mondta nekem, „ h o g y s z ü k s é g e van k e r e s z t é n y v é r r e a vallás p a r a n c s o l a t a i n a k t e l j e s í t é s é r e ; a vér pedig nem szolgál egyébre, mint a kovásztalan kenyér ünnepére. A „Sadat Adarkout” czímű könyv számos hasonló tényt beszél el. Szembesíttetvén Jakub rabbival és megkérdeztetvén a Talmud tanítása felől, így nyilatkozott Mohamed effendi, a törökké lett Abouel Afieh: „A T a l m u d és a z s i d ó v a l l á s azt m o n d j a , hogy mind e n k i , a ki nem z s i d ó , á l l a t . ” Mikor Ábrahám (pátriárka) Izsák fiát föláldozandó volt, így szólt két szolgájához: „Maradjatok itt a szamárral, mialatt fiam és én előre megyünk.” A Talmud ebből azt következteti, hogy a nemzsidók szamarak.

24 Jakub rabbi megkérdeztetvén az idézet hitelessége iránt, azt feleié, „ h o g y az t ö k é l e t e s e n i g a z . ” És továbbá azon kérdésre, hogy „ s z a b a d é m e g ö l n i a z t, a ki n e m ü n n e p l i m e g a szomb a t o t ? ” Jakub azt válaszolá, hogy „ i g e n i s s z a b a d , ha az illető z s i d ó . ” De a zsidóból törökké lett Mohamed hozzá tévé, „ h o g y nemz s i d ó t is s z a b a d m e g ö l n i , ” mert állatok lévén, nem kell őket kímélni, és idézte a Talmudnak Sahandérim fejezete 58. lapját, hol írva vagyon, hogy „ m i n d e n η e m z s i d ό t, ki m e g ü l i a v a s á r n a p o t , m e g k el 1 ölni.” Ez utóbbihoz még a következő kérdést intézték: „Ön azt állítja, hogy a vér a kovásztalan kenyér ünnepe számára (húsvétra) gyűjtetett; de hiszen a zsidók tisztátlannak tartják a vért; ebben nyílt ellemondás van; adjon tehát efelől kielégítő választ, V á l a s z : A Talmud szerint két neme a vérnek kedves Isten előtt: a h ú s v é t és a k ö r ü l m e t é l é s v é r e . Ezt megerősíté Jakub rabbinus is. K é r d é s : Mohamedhez (a volt zsidóhoz): Önnek válasza azonban nem engedi fölérteni, miszerint az emberi vér használata meg volna engedve. V á l a s z : Ez a főrabbinusok titka, kik ez ügyet ismerik, valamint a módját, mint kell a vért alkalmazni. Mehir Farkhi vádlott vallomásából szinte kitűnt, hogy ez vallási t i t o k .

A pör folyamata alatt gr. De R o t t i - M e n t o n damaskusi franczia konzul 1840 ápril 22-ről levelet irt Serif pasa kormányzóhoz, melyben tudatja, hogy Merlato osztrák konzul közvetítésével a z s i d ó k k é r i k a Talmud s egyéb könyveik szándékolt lefordításának a b b a n h a g y ását, mert ez a z s i d ó n e m z e t a l á z á s á r a volna; egyúttal értesíti, hogy Beaudin, a franczia konzulátus egyik tisztviselőjének 150,000 p i a s z t e r t a j á n l o t t a k föl, sőt ez ö s s z e g megt o l d á s á t í g é r t é k , ha a z s i d ó k a t t e r h e l ő g y a n ú elnyomatik. Az ez ügyben megindított vizsgálatról szóló hivatalos iratok föntidézett kútfőkben olvashatók. Merlato osztrák alkonzultól is olvasható egy idevonatkozó levél, melyet 1840 febr. 28-án Laurella beiruti osztrák konzulhoz *irt. „Ki hinné? – írja, – Arari Dávid házában követtetett el Tamás atya meggyilkolása. Ezen gyalázatosak, három fivér, egy nő, Mózes, Abouel Afieh, József Legnado, Mózes Salonichi, egy borbély, és egy szolga megölték a szerencsétlen öreget és összegyűjtötték a vérét. H á r m a n már b e v a l l o t t á k , hogy a b u n t é n ν v a l l á s o s o k o k b ó l k ö vette te tt el.” Laurella, osztrák konzul Beirutban ezeket írja Bellier osztrák konzulnak Latakiehben, 1840-ik márczius 7-iki kelettel: „Iszonyatos.” Az Arariak, gazdag kereskedők gyilkosokká lettek; elég szívtelenek voltak meggyilkolni egy szegény öreg kapuczinust. És ezt fanatizmusból tették. A jó Isten meg fogja elégelni ez iszonyokat: ez korántsem első ily tettük.” Az osztrák konzulok különben mind segítették a zsidókat, sőt Laurin osztrák főkonzul Alexandriában azzal fenyegetődzött, hogy „szükség esetén Ausztria egész hatalmát fogja érvényesíteni” (!), és hogy írt az

25

osztrák követnek Parisba, hogy ez lépéseket tegyen Lajos Fülöp királynál a franczia konzul ellen, ki az egyik vádlottról Picciotto Izsákról állitá, hogy keresztény vérrel kereskedik. Végül fölemlítjük még gr. Suzazannet levelét, ugyancsak az idézett kútfőkből, mely következő esetet beszélt el: „Egy ízben a vámházba pénzszekrény érkezett, melyet egy zsidó reklamált; fölszólították nyitná ki a szekrényt, a mit ő megtagadott, és előbb 100, majd 200, ezután egymásután 500, 1000, sőt 10,000 piasztert ajánlott föl; de a vámhivatalnok nem tágított, mire kinyitja a szekrényt, és talál b e n n e egy üveg v é r t ! Megkérdeztetvén a zsidó, azt válaszolá, hogy „náluk szokásban van nagy rabbinusaik s más tekintélyes személyek vérét megőrizni,” holott tudvalevő dolog, hogy meghalt emberből vér nem vehető, mert az a természetes halál bekövetkeztével azonnal megalszik. John Barker, aleppói angol konzultól, valamint báró Kalte aleppói porosz konzultól levelek idéztetnek említett kútfőinkben, melyekben idézettek meggyőződésüket fejezik ki, h o g y az o t t a n i z s i d ó k k e r e s z t é n y e k e t gy i 1 k ο 1 η a k, és h o g y e m b e r á l d o z a t o k a t mut a t n a k be, m i n e k m e g e r ő s í t é s é r e több e s e t e t hoz η akföl. Mindezekből a következtetést megteheti mindenki.

A zsidó nemzet hagyományos politikája. (Folytatás.)

III. M a m m o n s z e r z é s . M o t t o · . Lass dich prügeln, lass dich bespucken auch hinauswerfen, nur zall mans dir bezuhlen.

A zsidók hagyományos politikájának harmadik sarkpontja: minden áron, keresztények megrontásával, pénz, birtok, vagyon szerzése. Mint tigris, a mely a vért érezve, rohan mindennek, a minek vére van és ontja ezt: a zsidónak ép oly ellenállhatlan vágya és szomja van a pénz után, csellel, hazugsággal, csalással körülfonja a keresztényt, hogy vagyonát elnyerhesse. De hiszen Talmudja szerint ez úgyis a zsidóé; mi tartóztathatná tehát a zsidót attól, hogy azt a gojimtól mint tulajdonát elsajátítsa. Ezen hagyományos sophistikus elveket szem előtt tartva, neveltetik fel a gyakorlati életre készülve minden fi-nemű zsidó. Czélját elérendő, nevezetes három iskolán megyén keresztül. Gyermekkorában nagyrészt zugiskolákban, írás, olvasáson és talmudon kívül, – héber és romlott nyelven – leginkább számtannal tölti idejét; kiválóképen – gyors és bámulatos ügyességű fejszámvető mesterekké képeztetnek.

26

A második rendű iskolát kapja saját apja oktatása által; tehetősebbeknél a keresztény gymnáziumokban. A zsidó apa fiát a gyakorlati életbe bevezeti; a cselfogások, színlelt alázatosság, hízelgés és csalások nemeivel a keresztényekkel szemben megismerteti. Ezeken kívül élvezetek nélkülözésében, uzsoráskodó spekulácziókban gyakoroltatik. A harmadik akadémiát járja a zsidó ifjú házassága alkalmával, a mikor a feleségének apja szokás szerint egy egész évre, házához valóságos gyakorlati élet-dressura czéljából befogadni szokta. Itt a felső' tudományai abban állanak, hogy a hatáskörébe vágó törvényeket vele megismertetik; de egyszersmind azon mód és eszközök is, a melyek által ezek kijátszhatók és egyedül hasznára fordíthatók, tudom aspira hozatnak. Továbbá ezen iskolájának, a keresztényekkel való perlekedés kiváló tárgyát képezi; a hova hamis tanuk szerzése, bírák vesztegetése, ígéretek s hamis állítások általi félrevezetése tartoznak. Nevezetes ebben a perlekedő zsidók viselete a keresztényekkel szemben. A zsidó actiója e tekintetben 3 stádiumon szokott átesni. Az első actusa a zsidónak ellenfelének megfélemlítése, ijesztése; annak daczára, hogy a zsidó igazságtalanságának öntudatával bír, mégis az övé áll szemtelenül feljebb, fenyegetődzik, sokszor erőszakoskodva. Nevezetes példáját adták ennek a zsidók, mikor százával Eszláron szegény Solymosiné házára mentek, fenyegetve, adná elő leányát rejtekéből. Ha ilyen esetekben a zsidó kaszája kőre akad: nem félnek tőle, megtorolják, akkor átlép actusának második stádiumába, és alkudozni kezd ellenfelével. Itt is eclatáns példát mutatott Lichtmann, mikor szegény Solymosinét 1000 frttal megkínálta. Ezen stádiumban a zsidóknál nincs fortély, csel, gazság, csalás, félrevezetés, mit ne lennének képesek elkövetni, hogy egyezség útján czéljukat érhessék. Elvégre, midőn a zsidó ellenfelével egyezség utján sem boldogulhat, akkor azt szokta mondani: gait nicht! és a harmadik stádiumba lépve megadja magát és f i z e t . A zsidó ipa perlekedés-tudománya mellett, oktatja vejét kiváltképen abban, hogy kell a jószág- s más bérleteket potom áron, a keresztények kiszorításával megszerezni? Továbbá: a bérbeadó tulajdonosokat úgy befonni, hogy a zsidó a jószágnak ura maradhasson. Hogy kell a jószág becsét desolatió által leszállítani, s azt azután akár árverés akár privát egyezség útján sajátjává tenni potom áron?

27 Mein Suho! „Was mer nur thün um raich zu werden, Ist alles heilig auf Erden; Besitzen mer einmul den Erden-Gatt: Geld, Dann regirt Juden Nation die „Welt! Kannst du haben ein Gülden Gewinn, Opfere für das auch hundert Goim; Sollest du dein Rechnung gut finden, Must Goim nischt schunen aber schinden. Schinden ja die Goim, das macht Jehova Ehr Für an ächten Machabäer. Z s i d ó káté (!) k i v o n a t a .

A zsidók különben is velük született, kiolthatlan kapzsi vagyonés pénzvágyánál fogva, ha még e természeti hajlamukhoz ily veszedelmes elvekben iskoláztatnak be a keresztények rovására: nem lehet csodálkozni, ha a gyakorlati életben oly siralmas kihatással alkalmazzák tanaikat az országnak nem-zsidó népeire. Ha a zsidók vagyonszerzését figyelemmel kísérjük, úgy látszik, hogy ők Magyarországban épen úgy el vannak terjedve, mint a nemes gyümölcsös kertben a hernyók. Valójában csodálatos! mintha csak tervszerűleg megosztoztak volna a zsákmányon, hogy kinekkinek közülök extra kijuthasson a maga szipolyozó hatásköre. A szalmakunyhókban lakó halászoktól kezdve, a kiknek hálójába mindenütt belenéz a zsidó halbérlő gazda – fel egész a legfelsőbb körökig a nép minden osztályának kijutott a rangjához viszonyított zsidó, aki elnyomva a keresztényt, hatalmában tartja vagyonát, de sőt most már nagy részben életét is. Ha a döntő körök s a főhatalom háta mögött, Mephistopheles gyanánt, Rothschild & Consortes nem ólálkodnának, a magasabb szenvedélyes politika bizonyára kalandos, és költséges, különben sokszor elkerülhető háborúba nem dönthetné az országot. Ε zsidók rósz szelleme azonban a milliókkal mindannyiszor minden pillanatban kölcsön képében készen állván, az országot mindannyiszor teméntelen adósságba keriti s kamat fejében megadóztatja, s ez által a terhes adót mindig és mindig emelve, tönkre teszi az országot. A zsidó mint bankár, mint nagykereskedő, karmai közé szokta keríteni a főurakat, kik sokszor azon veszik magukat észre, hogy eladósitva, palotáikban zsidó pöffeszkedésnek kénytelenek örökös helyet engedni. Nézzük a zsidót mint jószágbérlőt. Fájdalom! e téren a magyar nemzet vezérkarának: a közép birtokosságnak életerét vágják keresztül.

28

A történelem igazolja, hogy ez osztály századokon által hatalmas karja képes volt a hazát fentartani, megvédelmezni. Mivé tette azt most a lelketlen zsidó furfang és uzsora? Bár merre utazzék az ember a falukon, pusztákon, a legmélyebb lelki fájdalom fogja el; – a többnyire egykor oly büszke, díszes lakokat, kastélyokat s más gazdasági épületeket siralmas állapotban látni kénytelen. Azoknak minden zege-zuga telve mindennemű zsidó alakokkal. Már feljebb volt említve, hogy a zsidó nevelés már a zsenge korban a jószágbérlet megszerzése czéljára egész stúdiumot szokott fordítani. Szabad legyen azonban ez állítást hacsak egy példával is illusztrálni, mennyi fortélyhoz, fogásokhoz s gonosz eszközökhöz szoktak a zsidók folyamodni, hogy a jószágbérlethez potom áron juthassanak. Zemplénben a báró Barkóczy családnak szép birtokait Eidlisz nevezetű zsidó család 14 évig bírván bérben, mire a bérleti évek leteltek, a birtok oly dezolált állapotban találtatott, hogy abérlő zsidók ennek motívumánál fogva a jólelkű bárónak, új árenda fejében, az eddig fizetett összegnek egy harmadrészét felajánlani voltak szemtelenek. Minden más zsidók a konkurrencziától rabbinus útján voltak eltiltva; a szegény nyomott báró házilag kezelni a birtokot képes nem lévén, a legnagyobb zavarba jutott Értésére esvén azonban az alávaló csel, haragra lobbanva feltette magában, a birtokot többé semmi áron zsidóknak bérbe nem adni, s elutasította a zsidókat; mire azután egy becsületes, szakértő keresztény bérlő 9 évre kibérelte. – Nem lehet azt a cselvetést, ármányt elképzelni, mit a zsidók ennek megdöntésére el nem követtek. A bárónak elsőbb 2 később 3 akkora árt ajánltak fel. De czéljokat, – a szerződés biztosíték mellett erősen meg lévén kötve, – nem érhették. De a keresztény bérlőnek, a hol csak hozzá férhettek, – kivált termények eladását illetőleg – szakadatlanul bajt és károkat okoztak. Ε bérlet elteltével a zsidóság összefogván, míg addig a keresztény bérlő 2400 frtnyi bért fizetett, csakhogy leüthessék kezéről a zsidók, 10,000 mond tíz ezer forint évi bér mellett újra elfoglalták. Nyilvánvaló volt, hogy a birtok annyi netto jövedelmet képes nem volt hajtani; a zsidóság azonban, nehogy a keresztények mint jószágbérlők felkapjanak, subvetió mellett titkos társulatilag vették ki. Ez az egy példa is eléggé világosan megmagyarázza azt, hogy miért lehet oly ritkán keresztény jószágbérlőt, hacsak nem különös

29

protectio mellett, találni? – s mindenütt egyedül a zsidók lesznek eleinte bérlők, később pedig tulajdonosokká a fekvő jószágokban. Így foglalván el a zsidóság a fekvőségeket, majd mint bérlők, majd mint tulajdonosok, minő siralmas és szomorú kihatása van ennek a keresztényekre nézve, az kimondhatatlan. Gondolják meg csak komolyan, gondolják meg az országnak bölcs intézői azon eseteket, mikor a zsidó beiskolázott fortélyai által egy magyar családtól birtokát elsajátítja, hova és mivé lesz akkor ezen család? Az ős törzsökös magyar család elveszik a hazában; mig helyébe egy benső ellenség talán tízszeres számban burjánozik fel. Természetes kifolyása a dolognak az is lévén, hogy a zsidók szokott aljas utakon szert tesznek, kivált nagyobb kiterjedésű uradalmi bérletekre, s ez által az eddig talán számos éveken át híven és szorgalommal működött szakértő gazdatiszteket minden irgalom nélkül világnak eresztik s a jószágokból egész Jeruzsálemet szoktak csinálni, minden terhes munkát nem igénylő helyeket zsidókkal töltvén be Csudálatos, mintha valóban a zsidó emanczipácziónális törvény megalkotása által a nemesi jószágokból valóságos zsidó tenyészdék lettek volna alkotva, s a magyarság végvesztével, egy szerencsétlen metamorphosist számítottak volna ki egy Zsidóország javára. Szem előtt tartva azt a szomorú tapasztalást, hogy a fekvő jószágok évről évre, majdnem hatványozva zsidó kézre kerülnek, s azok kezeléséből a keresztény képzett gazdatisztek kizárva lesznek: kérdés, mi kilátása van ekkor a gazdaképző intézetekben nevelt ifjaknak, ha nincs nyitva tér előttök; mi czélból állitotta az állam a gazda-képző intézeteket? annál is inkább, mert az államjavak is, – hol a képzett gazda ifjak alkalmazási helyének lenni kellene, sorba eladókká tétetnek. Micsoda logika van itt az államgazdászat politikájában? Ezt valóban megérteni nem lehet. De annál kevésbé érteni azt, mihez fognak majd az elszaporodott, gazdasági tanintézeteken és műegyetemen képezett ifjak, és az örök áron zsidókézre került, tönkrement családok gyermekei, ha így a zsidók által minden keresetmódból kizáratnak, s az állambölcseség existentiájuk módozatáról sem gondoskodik? Ezeknek valóban nehéz válutjok lesz, s nehéz tudni, elszántságuk hova ragadhatja őket. Bizonyos csupán az lehet, ha nem is lesznek socziáldemokraták és nihilisták, de lehetnek bizonyosan proletár nihilhabisták. A zsidók a fekvő jószágokkal, csupán a martyr keresztény béres személyzetet szokták mint egy marha-inventáriumot által venni.

30

De hiszen nem is bánnak különben velők. Úgy hogy a szegény emberek sorsán megrendül a szív. Sokszor föld alatti putrikba, vagy sárból tákolt szűk szobákba 4, de sőt több családot is össze zsúfolván, ezek számos gyermekei félig mezítelen rongyokban fetrengenek rakáson, bűzhödt ánimálizált levegőben, míg szülőik kegyetlen zsidó sáfárok szeme előtt folytonos nehéz munkákkal – az idő viszontagságait sem véve figyelembe, – sanyargattatnak. Nem csoda, ha ily bánásmód mellett, bármily vasegészséggel legyen is a szegény ember megáldva, gyakran megtörve súlyos betegségbe esik. A zsidó, saját hasznára, hogy a mukást benne ne kellessen nélkülözni, orvosoltatja őt. Azt azonban, miszerint az 1876-iki törvény szerint, munkájában beteg lett cselédet egy hónap lefolyásig saját költségén orvosoltatni köteles, soha tekintetbe nem vévén, teszi azt a szegény cseléd saját keserves költségén; de sőt még a betegsége alatt mulasztott munkanapokat is a legmagasabb napszámmal beszámítva, levonja csekély fizetéséből, Ha még mindezekhez a kikötött darab földjét is csak sovány helyen szokta kiadni, csoda-e, ha e szegény nép, többnyire nehéz munka által aláásván egészségét, mint munkára nem képes, rongyosan bocsájtatik világgá (Folytatása következik.)

A kecskeméti magyar védegylet Az az üdvös mozgalom, a mely Somogy megyében keresztény véd egyletek megalakítása tárgyában megindult, hatalmas visszhangot keltett az Alföld egyik legtekintélyesebb városában Kecskeméten, a hol hasonczélú egylet „Magyar Védegylet” név alatt van alakulóban. Ez egylet végleges alakuló gyűlése f. hó 2l-re lett kitűzve, s ez alkalomra az egylet a gazdasági és társadalmi reform elveit magukévá tett s a különböző pártokhoz tartozó országgyűlési képvise-, löket: névszerinti Békássy Gyula, Dessewffy Kálmán, Hentaller Lajos, Istóczy Győző, Lázár Lajos, herczeg Odeschalchi Arthur, Ónody Géza, Simonyi Iván, Szalay Imre, Széli György és Verhovay Gyula képviselőket, – f. hó 13-kán Budapesten küldöttségileg hivta meg, a mely küldöttség Kéry Károly id. elnök, Nagy Imre id. titkár és Csóti Kovács Sándor id. pénztárnokból állt.

31

A Keckeméten f. hó 21-kén végbemenendő eseményekről annak idején t. olvasóinkat körülményesen értesíteni fogjuk, s most csak azt jegyezzük meg, hogy ezen képviselői összejövetel hazánk egyik tősgyökeres magyar városában nagy horderejű következményeket vonhat maga után, Ezúttal itt közöljük még az alakulóban levő kecskeméti magyar védegvletnek 1882. deczember 2-kán kelt s z ó z a t á t Kecskemét városa k e r e s z t é n y lakosságához: A ..Kecskeméti Magyar Védegylet” Szózata Kecskemét város keresztény lakosságához! A „ Κ e c s k e m éti M a g y a r V é d e g y l e t ” 1882. decz. 26-kán tartotta alakuló közgyűlését a polgárság és ifjúság nagy részvéte mellet. Ε gyűlés által alapszabályai is jóváhagyattak s azoknak szentesítés végett a magy. kir. belügyminisztériumhoz való felterjesztése elrendeltetett. Midőn ezen s több más, a Védegylet életére és jövőjére nézve nagyfontosságú határozatok hozattak, ugyanekkor kimondá a közgyűlés határozatilag, hogy Kecskemét város keresztény lakosságához egy szózat intéztessék, melyben míg egyrészről megismertetik a lakosság a Védegylet határozott czéljával és kifejtendő működésének irányával, addig másrészről hívassék fel városunk keresztény lakossága a Védegylet kebelében való tömörülésre, és hogy végre visszautasítsa mindazon szándékos rosszakaratból, kislelkűségből és butaságból származó rágalmakat, melyekkel a Védegylet határozott ellenségei és álbarátai úton-útfélen elárasztják, úgy tüntetvén fel annak alkotmányos és törvényes korlátok között mozgó jogos actióját, mint valamely államrobbantó, faj- és vallásgyűlöletet szító vakandok munkát. Először is lássuk tehát, miért alakult meg városunkban a „Magyar Védegylet”, mi volt annak létrehozására az indító ok és mi a czélja? Kedves testvérek! Azt hisszük, fölment bennünket minden bővebb és aprólékosabb magyarázgatásoktól azon körülmény, amit minden ember tud hazánkban; hogy a 67-es kiegyezés óta mily rohamosan gördült alá közgazdasági és társadalmi jólétünk, mily rohamosan szállott alá mindaz, aminek emelkedni kellett volna: a közerkölcs, a becsületérzés, a hon iránti szeretet, a magyar nemzeti érdekek szemmeltartása. Tudja minden ember, hogy azon idő óta, hogy hazánk kiszolgáltatva lett az idegen iparnak és kereskedelemnek, azóta mily rohamosan emelkedik nálunk mindaz, aminek sülyedni kellett volna: az iparos, kereskedő és földmivelő keresztény népek nyomora, s az ezen nyomort előidéző idegen érdekek istápolására való hajlam, derűre-borúra való kétes értékű vállalkozások, hamis bukások, börzejáték, uzsora, hamis váltó, gründerség, liquidátió, sindikátusok, prospektek, titkos refakcziák, svindli és krach, – s ezeket mind az idegenek és az idegen iránti hajlam honosította meg hazánkban, s mindez oly átok a népjólét útjában, melytől szemlátomást isszonyú arányokban vész és pusztul hazánk szorgalmas, munkás keresztény népe. Ez fájdalom mind tény és igaz! És ezeket az okokat elégnek tartottuk arra, hogy megalakítsuk a „Magyar Védegylet”-et, melynek alapszabályaiban kifejezett czélja 4-ik § szerint a következő:

32 „A „Magyar Védegylet” czélja a hazai tősgyökeres magyar keresztény társadalom érdekeit általában, különösen pedig a Védegylet tagjainak anyagi, szellemi és társadalmi jólétét előmozdítani, fölkarolni, érdekeit a t ö r v é n y k o r l á t a i k ö z ö t t t ö r v é n y e s e s z k ö z ö k k e l megvédeni. Támogatni minden hazafias mozgalmat, magyar nemzeti és társadalmi czélt úgy a közéletben, mint szellemi, közművelődési és közgazdasági téren; s mint kiválólag közgazdasági czélok és reformok keresztülvitele érdekében alakult testület, különös súlyt fektet a kereskedelmi, ipar ér: gazdasági magyar keresztény érdekek megóvására.” Ezt tartalmazza az alapszabály 4-ik §-a, melyből kitűnik, hogy olyképen hat a Védegylet a magyar keresztény érdekek fölkarolására, hogy kerüli mindazt, ami és aki nem valódi keresztény magyar. Fölkarolja a honiipart, a honi kereskedelmet, gazdálkodást és a keresztény társadalmi érdekeket. Az alapszabályok 5-ik §-a szerint tagja lehet a Magyar Védegyletnek minden olyan keresztény férfi, aki legalább már 20-ik évét be töltötte, és aki becsületes jellemmel bir, aki uzsoráskodással nem foglalkozik, aki a Védegylet alapszabályainak és ennek alapján hozott határozatoknak magát aláveti, s a Védegylet pénztárába évi dijul egy forintot fizet. Pártoló tagok szinten ilyen feltételek mellett férfiak és nők is lehetnek. Úgy rendes mint pártoló tagjává a Védegyletnek csak keresztények vétetnek fel. Kedves testvérek! Mióta megpendíttetett városunkban az eszme, hogy a magyar nemzeti érdekek megóvása szempontjából alakítassék egy „Magyar Védegylet”, azóta különféle verziók keringenek a nép között szájról szájra és sokan úgy tüntetik fel a dolgot, mintha a mi Védegyletünk alattomos utakon bujkálva, törvénytelen eszközökkel holmi zsidóhecczek inaugurálása végett alakulna, s mintha ennek az egyletnek az volna a czélja, hogy vallás- és fajgyűlöletet szítson, s végre a Védegylet tagjait valóságos zsidóüldözők hírében álló szörnyetegeknek rajzolják. Nem tehetjük, hogy midőn ezen ráfogásokat aljas rágalmaknak nyilvánítjuk és a midőn ezen vádak ellen tiltakozva azokat undorral visszautasítjuk: hogy el ne mondjuk itt nyíltan, mennyi közünk van nekünk, illetve mennyi köze van a „Magyar Védegylet”-nek a zsidókhoz. Hát csupán annyi, hogy a „Magyar védegylet” iparkodik nem kereszténynyel nem érintkezni; a Védegylet tagjaitól árulhat bárki bármit, ha nem keresztény, nekünk nem kell sem a portékája, sem maga. Nekünk nem kell sem polgármesternek, sem képviselőnek, sem hivatalnoknak, sem tanítónak, sem doktornak, sem ügyvédnek, sem kereskedőnek, sem iparosnak, sem gazdának, sem bírónak, sem követnek, de még barátnak sem az, aki zsidó, vagy zsidóbarát! Hát csak ennyi közünk van a zsidóhoz, sem több, sem kevesebb nincs. Ezt lehet nevezni zsidó nélkülözésnek, de zsidóüldözésnek nem! Mi nemhogy nem törődünk velük egy cseppet sem, de sőt tiszteljük őket, mint loyalis gazda tiszteli megunt Vendégét, sőt ha talán eszükbe jutna nekik valaha őshazájukat felkeresni, mi még csak a marasztalást sem fogjuk megkísérelni, nehogy jó szándékunk üldözésnek tekintessék; mert a mai világban azt nem tenni, amit a zsidó akar, könnyen üldözésnek vétetik. Ennnyi közünk van a zsidókhoz és minden egyébhez, aki nem keresztény! Kedves tesvérek! Az emberi szellem folytonos fejlődésében apródonként fedezi fel a félszeg társadalmi és közgazdasági viszonyoknak

33 teremtő okait, a melyeknek megszüntetése szent czéllá magasztosul, mivel a közboldogság kifejlésének kérdésében lényeges akadályozó tényezőkként szerepelnek. A megszokott rosznak ismerete kelti fel az emberban a jónak eszméjét s buzdítja állandó munkásságra, hogy természeti tehetségeinek igénybevételében küzdjön azon áramlat ellen, mely az ember szellemi vagy anyagi életére káros befolyást gyakorol. Ezen igyekekezet természetünkben rejlő jó tulajdon, s az élet becse és értéko attól függ, mennyire iparkodunk felhasználni ezên képességet, mely az embert öntudatos, önelhatározásra képes lénynyé teszi, s megtanítja megvetni a körülmények által teremtett helyzetekben való gyáva megnyugvást. Ε törekvés nélkül szellemtelen, durva anyagnak kellene magunkat ismernünk, akik felett a végzetszerűség gyakorolja félelmes hatalmát, s a kiknek életviszonyait az elévült szokás állapítja meg és a puszta véletlen szabányozza. Minden kornak van speciális törekvésé, mély vele szerves összefüggésben áll, s amelynek eszméje az élő nemzedék lelki tehetségeit áthatván: megtermékenyíti az értelmet, lángragyulasztja a szívet, aczélozza az akaratot, hogy megtanítson küzdeni és mindent áldozni azért, ami jó, ami szép és nemes! Korunkat épen azért lehet a fölvilágosultság századának nevezni, mivel az oknyomozó ész kutató irányban haladva, alapjában deríti föl azon okokat, melyek anyagi vagy szellemi pangásunknak tényezői, s amelyek az általános nyomor és tespedés előmozdítói, s iparkodik az adott viszonyokat életczéljaihoz idomítani, megváltoztatni. Küzdeni tehát a felismert rósz ellen s teremteni igényei szerinti jót, – fölvilágosult századunkban senki által kétségbe nem vonható – emberi jog. Ily oknyomozó irányban haladva, s ily jogok tudatában láttuk szükségesnek és tartottuk jogosnak a „Kecskeméti Magyar Védegylet” létrehozását, s amidőn ezen szózatunkat hozzátok intézzük, azon kérelmünket is terjesztjük elébetek, hogy az itt elsorolt elveket ha magatokénak valljátok, s ha az egyletnek szükségét látjátok: sorakozzatok lobogónk alá, melynek jelszava: „Egy mindnyájáért, mindnyája egyért! Kedves testvérek! A szabadság, egyenlőség és testvériség magasztos ideálja öleli át szeretetének melegével a világot, s csak a keresztény népek szilárd összetartása lesz képes e magasztos ideált testté érlelni. Ha összetartunk, ha egymás érdekeit minden téren előmozdítjuk: akkor higyjétek el, hogy a szebb jövő hajnala fel fog pirkadni hazánk egén, s e szent földet, melynek porszemére őseink vére csurgott, s amelynek minden hantját egy-egy porladó tetem, szeretteinknek kihűlt hamvai tették szent ereklyékké, – ezt a hazát, amelyen kívül számunkra nin»csen hely: rövid idő alatt egy boldog, megelégedett és igazán szabad magyar nemzet fogja lakni! Azért tehát, ha a kiküldött 100-as bizottság valamelyik tagjai megjelennek vendégszerető hajlékaitokban gyűjtés végett, fogadjátok őket testvéri és elvtársi jóindulattal és iratkozzatok be mielőbb lobogónk alá, hogy a folyó évi január hó 21-dikén körünkbe érkező kedves vendégeinket, vezéreinket, az igazságos ügyért lelkesülő keresztény lakosságunknak egy óriási tábora üdvözölhesse.

34

Isten segítségével bízva az igazságos és hazafias ügyek iránti nemes rokonszenvetekben és jóindulatotokban, vagyunk A „Kecskeméti Magyar Védegylet” 1882. évi Deczember 26-án tartott közgyűlése határozatából testvéri szeretettel és elvtársi üdvözlettel: Kéry Károly Nagy Imre id. elnök.

Csóti Kovács Sándor

id. titkár.

id. pénztárnok.

Hangok a vidékről. – Nyilt levél a szerkesztőhöz. – Mármarosmegye. Tekintetes szerkesztő úr! – Országszerte talán sehol sem várják jobban az újévtől szervezendő csendőrséget mint Mármarosban, ahol erélyes zsandárok nélkül becsületes embernek vegetálni majdnem fizikai absurdum. Vannak törvényeink és pedig olyanok, melyek becsületére válhatnak bármely művelt államnak; vannak végrehajtó közegeink, a Themis rettenthetlen bajnokai: és mégis a demoralizáczió napról-napra jobban terjed a nép közt; mert mikor a hajdani vagyonos gazdától utolsó tehenét is elveszi a zsidó, nem riad az többé vissza sem a börtöntől sem a poklok rémséges tüzétől, hanem a végső szükségtől ösztönözve önként szegődik a zsidó tolvajok hűbéres szolgájává és czinkos-társává. Fájdalommal kell bevallanom, hogy az ilyen goj-zsidó czinkosok száma napról-napra szaporodik ép olyan óriási mértében, a mennyire gazdagodik a zsidóság. Ki e megyében ezelőtt csak két évtizeddel megfordult és megfordulna most, az láthatná, mennyire képesek elrontani a becsületes népet – mint a milyen a mármarosi – a zsidó hunczfuteriák. – No de hadd beszéljenek a tények! A m ... ai bírónak Β . . a Vazulnak van egy fekete szőrű lova, melyért a bíró minden évben 5 f o r i n t l ó b i z t o s í t á s i díjt fizetett a r .. . ei l ó t o l v a j o k n a k , hogy az el ne lopassék. És a szegény pára önelégülten legelészett a zamatos havasi pázsitokon egész e nyár közepéig, midőn is az 5 ft. biztosítási díj lejárván, mivel bíró uram azt meg nem újította, egy szép reggelen a lónak hűlt helyét találta a bíró szolgája. És lőn nagy rémület a szomszédok közt, s a bírónak első dolga volt elzarándokolni R ... re a tolvajok Mekkájába, hol is Κ–z M–r r–i főmuftinak előadván lelke fájdalmát, tőle azt a vigasztalást nyerte, hogy a befizetetlen 5 forint lóbiztosítási díj kárpótlásául fizessen azonnal 17 forintot és a ló előkerül.

35

A bíró azon reményben, hogy most már kész pere van, lefizetvén a zsidónak a 17 forintot, haza ment; de bizony a ló napok elmúltával sem került elő, miért is ismét felkereste Κ. Μ–r zsidó fő tolvajt, ki tőle ismét kizsebelt 13 forint, – s m o s t a ló 30 f o r i n t o n megvásárolva i s mé t g a z d á j á h o z került. Az egész dologban az a hunczfut raffineria a legkülönösebb, hogy a zsidó a lovat 2 forintért egy gojjal ellopatta, ismét 2 forintért egy más gojnál bekvártélyozta, s most a dolog perre kerülvén, a zsidó gánef 26 forinttal a zsebébe olyan ártatlan mint a bárány, a két goj pedig 2-2 forintért lótolvajlás és orgazdaság czimén évekig ülhet a tömlöcz fenekén. Ez csak egy eset a naponta ismétlődő gseftek közül, melyek úgyszólván jövedelmi kútforrását képezik a r... ei zsidóságnak, mi annál könnyebb, mivel a galicziai határszélen túl a magyar nyelv terra incognita lévén, elég ha a tolvaj lólevél helyett egy véletlenül zsebébe tévedt bírósági idézvényt vagy végzést mutat fel, s a jámbor német látván a pecsétet jóhiszeműleg bólint a fejével, és a tolvaj mint igaz jószágot olcsó pénzen könnyű szerrel adja el a lopott lovat. A mármarosi óriási erdőségeket is már majdnem egészen tönkre tette a zsidóság; de különösen a községi erdőket, hol a zsidók a gojjal lopatják a fát, és ha a dolog napfényre kerül, a goj van a lébe, a Jordán pedig olyan ártatlan mint a ma született gyermek. Történik a zsidókat gazdagító falopás a következő módon: A goj levágja a községi erdő legszebb szálas fenyőit, s midőn már elég nagy mennyiség van készletben, őszszel a zsidók jelentést tesznek, hogy a községi erdőt ismeretlen tettesek pusztítják; erre kitűzetik az árverés, és minden zsidó az általa kivágatott, 1000 számra menő szálas fenyőt darabonként pár krajczáron megveszi, télen a gojjal pár krajczáron a vizén leúsztatván, darabonként 4-8 forintnyi árban eladja; nyer tehát óriási összegeket a nélkül hogy fáradott volna. Amint értesültem, a kerületi kir. Erdőfelügyelőségnek tudomására esvén az évtizedeken át űzött emez erdőpusztítás, most egy kir. erdészi állomás rendszeresítése van tervben a megye területére, megóvandó a zsidók kegyelméből még meghagyott erdőterületeket a végpusztulástól. Adja Isten, hogy az üdvös intézmény kellő eredményre vezessen!

Caméleon.

Pályadíj-kitűzés. A „12 röpirat” ügyét oly lelkesen felkarolt tudós amerikai honfitársunk, kit csak az A v e l l a n u s írói névvel nevezhetünk meg, 25 frtnyi pályadíjat tűzött ki annak részére, a ki a „12 röpirat” részére, a feltétlen becsű legjobb czikket írja a következő théma fölött: „Mutattassák ki számokkal és adatokkal a zsidóság rontó befolyása a magyar sajtóra és irodalomra, általa pedig a közszellemre.”

36 A pályázati feltételek a következők: 1) A czikk f. é. márczius 1-ig, a szerző nevét s lakását magában foglaló s kívül jeligével ellátott levélke kíséretében küldendő be. 2) A czikk öt írott ívnél rövidebb és 20 ívnél hosszabb nem lehet. 3) A feltétlen becsű legjobb czikk után a 25 frt pályadíj kiszolgáltatik; s úgy ez, valamint a közlésre méltóknak talált többi czikkek is a „12 röpirat” tulajdonává válnak. 4) A pályadíjnyertes és a közlésre méltóknak talált czikkek jeligés levele felbontatik; szabadságában állván a czikkírónak azt kijelenteni, hogy czikke csak valamely általa választandó írói név alatt jelenjék meg a „12 röpirat”-ban. 5) A közölhetőknek nem talált czikkek írói, czikküket, felbontatlanul maradó jeligés levélkéjükkel együtt a „12 röpirat” szerkesztőségében f. é. ápril végéig átvehetik. 6) A czikkek bírálatát egy, Ónody Géza és Széli György országgyűlési képviselőkből s e füzetek szerkesztőjéből álló hármas bíráló bizottság eszközli. 7) A pályázat eredménye esetleg már a f. é. márczius 15-ki, mindenesetre pedig ápril 15-ki füzetünkben hirdettetik ki. A ,,12 röpirat” szerkesztősége.

Levelezőlap. Mindazon t. elvbarátainknak, a kik az újév alkalmából szívesek voltak irányunkban szerencsekívánataikat kifejezni, viszont mi is elvtársi üdvözletünket küldjük, kérve őket, hogy ez új évben is tartsák meg irányunkban elvbaráti szíves hajlamaikat. Avellanus. A kérdezett czég n e m zsidó. – Bartalits úrnál megfelelőleg intézkedtünk. P. S. úrnak F. Sz–n. Örülünk, hogy füzeteink egyes czikkeit az országon kivül is ismertetni törekszik. Czikkeit szívesen vesszük. A beküldött a jövő számban jön. P. J. úrnak Sz. V -n. Intézkedtünk. K. L. úrnak Ζ–h. Üdvözöljük új előkelő állásában, s reméljük, hogy jelenlegi kiterjedt hatáskörében is szives lesz ügyünkben közreműködni. Z. L. úrnak T. L. A czikket illető helyére átadtuk.

Nyilatkozat. A tapolczai antisemita kérvény benyújtása után, Kapolcsról egy ellenkérvény nyújtatott be, s ennek aláírói közt első sorban Kuthy Mátyás földbirtokos van alájegyeve. Nehogy a névazonosság miatt összetévesszenek, tudatom minden ismerősömmel, hogy ezen kérvényt én nem írtam alá. Kuthy Lukács, m. kir. postamester és földbirtokos. Nyíregyházán a m. é. októberi füzetünkből már ismert, jeles tollú Mikecz József szerkesztésében és kiadásában „ É b r e d j ü n k ” czím alatt egy, hetenként kétszer megjelenő radikális irányú antisemita lap indult meg. Ára egy évre 8 frt. A „Szabolcsmegyei Közlöny”-nyel együtt tehát van most Nyíregyházán két antisemita lap. De nagy szükség is van rájuk Solymosi Eszter szülőföldén. Beküldetett a szerkesztőséghez a következő czímű röpirat: „Válasz Kossuth Lajos legutóbbi levelére a zsidókérdésben.” Nyomatott Kocsi Sándornál, Múzeum-körút

10. sz.

12 RÖPIRAT. Budapest 1883. február 15. III. évfolyam

V. füzet.

A helyzethez. A kecskeméti antisemita tüntetés, a tapolczai kérvény tárgyalása, s ezek folyományául a függetlenségi pártban kitört válság uralják a belpolitikai helyzetet, és remélhetőleg a hazai belpolitikai viszonyok alakulására huzamosb időre határozólag fognak kihatni. A január 21-kén Kecskemétre lerándult antisemita képviselőknek szívélyes, tüntető fogadtatása á magyar Alföld egyik legnagyobb városában elvette lelki nyugalmát sok t. honatyának, a kiknek lelkiismeretét méltán furdalja a képviselőházban folytatott filosemitáskodásuk. Borzalommal gondolnak a jövő évi választásokra, a mikor majd számon fogják őket kérni a t. választók. Mert hát a jövő évi képviselőválasztásoknál nem annyira az lesz a kérdés, ki kormánypárti s ki mérsékelt vagy szélső ellenzéki, hanem hogy ki a zsidóbarát s ki nem az, zsidópárti vagy magyarpárti-e a képviselőjelölt? A tapolczai kérvénynek négy napon át, megszakítással történt tárgyalása s a kedélyeknek ez ügygyei egy egész hétig való feszültségben tartása megtermetté gyümöcseit: a függetlenségi párt zsidóbarát része belátta, hogy állása tarthatatlan, s rávetette magát a politikai experimentácziókra. Bizton hisszük, hogy experimentáczióik csúfos kudarczot fognak vallani, mert hát antiszemita választóközönségük mellett filoszemita politikát csinálni akarni: ahhoz valóban nagyfokú politikai kiskorúság kell. A legnagyobb mérvű zsidó vita ezúttal folyt le; ily behatóan, minden oldalról megvilágítva a zsidókérdés eddig még nem lett. A filoszemita képviselők (tán az egy Jókai kivételével) elhagyták a merev negáczió álláspontját, s a zsidóság körében várt „reformok” szalmaszálába kapaszkodtak. Rövid idő múlva ez az argumentum is kiesik kezükből: a zsidóság n e m fog reformálódni, mert nem akar s nem tud reformálódni. A zsidóság nem reformképes elem. A legkö-

2

zelebbi zsidóvitánál tehát már a „reformok” atout-ját se fogják kijátszhatni az antiszemiták ellen. Szerencsés gondolat volt, az uzsoráról és a korcsmai hitel megszorításáról szóló törvényjavaslatot a tapolczai kérvény tárgyalásának megszakítási ideje közben felvenni s igy azt mintegy kereszttűzbe fogni. Mert hát ugyan mi más az uzsorakérdés mint zsidókérdés? Öröm volt látni, hogy az uzsoratörvényjaslat tárgyalásánál épen olyanok vitték a vezérszerepet, a kik különben égre földre esküdözni szoktak, hogy ők nem antiszemiták. De hát itt nem kellett a z s i d ó t megnevezni s a hatalmas zsidóságot megbántani, s mégis otthon a t. választók előtt lehet vele parádirozni, hogy ők a népet a zsidó fosztogatások ellenében védelembe vették. Sőt a t. honatyák egyszerre olyan reakczionáriusokká lettek, hogy még a legnagyobbrészt zsidóbarát képviselők által benyújtott azon indítványt is, hogy a v á l t ó k é p e s s é g megszorítása fölött a kormány tegyen tanulmányokat, — hozsannával fogadták. Még, mirabile dictu, Helfy Ignácz is a váltóképesség megszorítása mellett kardoskodott. S itt ismét kérdjük: a váltóképesség megszorítása nem-e ismét z s i d ó k é r d é s? Kérdjük: létrejött volna-e uzsoratörvényünk és a korcsmahitelt megszorító törvényünk, ha mi antiszemiták Jericho falait már évek óta nem ostromoljuk? Bizony, bizony, ha egyéb hasznot nem tett volna is az országnak, e z t az érdemet az antisemitizmustól nem fogja eldisputálhatni senki. így lesz majd t ö b b i követeléseinkkel is. — Csak türelem uraim!

A tapolczai kérvény tárgyalása a képviselőházban. J a n u á r 22- k i ü l é s . (Első nap.) B e r z e v i c z y A l b e r t kérvényi bizottsági előadó felolvassa e bizottság véleményét, a mely így szól: „Ezen kérvény tekintettel a keresztények és izraeliták közti polgári házasságra vonatkozó részére, az e tárgyban benyújtott törvényjavaslat tárgyalására hivatott igazságügyi bizottságnak adatik ki. Egyéb részeit a kérelemnek a ház figyelembe vehetőknek nem találja, s e felöl a kérvényezőket a házszabályok 186. §-a értelmében értesíti.”

3 Ezután egy rövid, színtelen filoszemita beszéddel ajánlja a bizottság véleményét elfogadásra. I s t ó c z y G y ő z ő : T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Miután én múlt évi február 18-kán, a vasvári alesperesi kerület lelkészei részéről, az 1867. évi 17. t. czikk revíziója érdemében beadott kérvény tárgyalása alkalmával, indokaimat a revízió szükségessége iránt már bőven kifejtettem: ezúttal rövid lehetek annyival is inkább, mert most nemcsak egyedül magam leszek, aki a vita folyama alatt az antisemitikus álláspontot védelmezem. Ugyanazért ezúttal csak néhány új szempont kiemelésére szorítkozom, a mely új szempontok a zsidókérdésnek a legújabb idők fejleményei folytán előállt jelenlegi pházisából és a közhangulat jelen állásából önként folynak. Az antisemitikus áramlat által mindjobban szorongatott, de annak álláspontjára lépni különböző indokokból még sem merő politikusaink között legújabban az a szólam járja, hogy a zsidókérdés nem politikai, hanem társadalmi kérdés; következőleg szerintük azzal az országgyűlési képviselők mint ilyenek, s így a törvényhozás és a kormány sincsenek se hivatva, se kötelezve foglalkozni. Ezen felfogással aztán ezen politikusok kettős czélt akarnak elérni. Először: a zsidókérdés létezését ezzel az okoskodással elvileg elismervén, ezzel hízelegni akarnak választóiknak és az antisemita érzelmű nagy közönségnek. Másodszor, theoriájuk szerint a zsidókérdés nem tartozván a törvényhozás elé, itt a házban a zsidók nagy örömére és tetszésére a zsidókérdés fölött kényelmesen hallgathatnak, és esetleg az antisemita képviselők beszédeit „derültség”-gel is kisérhetik a nélkül, hogy ezen kellemes passiv magatartásuk fogantyút szolgáltathatna otthon a t. választóknak arra, hogy őket számon kérhessék. Az ilyen, ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes-féle elvet valló politikusoknak okoskodása tehát arra megy ki, hogy van bizony zsidókérdés, a zsidóság okozta bajok bizony nagymérvűek s évről évre súlyosabbak lesznek; de azért mi, a hon atyái, nem vagyunk hivatva arra, hogy ezeken a bajokon segítsünk. Segítsen a társadalom, a nép, kiki önmagán: Sauve qui peut! Azaz hogy: meneküljön a ki tud! Tudományos szempontból tekintve a dolgot, ez a felfogás visszhangja a szerencsére már legazdálkodott manchesteri politikai theoriának, a melyet a 70-es évek alatt a zsidók nálunk úgy mint egész Közép-Európában oly nagy virtuozitással kezeltek. Ezen ferde manchesteri theoria szerint az állam és a társadalom két, egymástól szigorúan elválasztott fogalom: a társadalmi erők szabad működését az állam nem lévén hivatva korlátozni. Ezen manchesteri theória uralma alatt aztán a társadalmi erők hatalmasan működtek is minden korlátozás nélkül úgyannyira, mikép 10-15 év alatt oda jutottunk, hogy az országot a zsidóság által letiport magyar társadalom részére formálisan újból visszahódítanunk kell, De hát a zsidókérdés ma már nem is annyira társadalmi kérdés, mint inkább politikai és pedig ez idő szerint a legfontosabb politikai kérdés, mert az ma már a hatalom kérdése, s ekkép van formulázva: a magyar vagy a zsidó elem legyen-e uralkodó ebben az országban?

4 1848 előtt, sőt még az 1867. évi XVII. t. ez. meghozatala előtt is lehetett azt még pusztán társadalmi kérdésnek tekinteni, és pedig azon okból, mert az a feltevés általánosan el volt terjedve, hogy ha a jogegyenlőség elve a zsidóságra is kiterjesztetik, ez be fog olvadni a mi társadalmunkba. Ma már azonban, úgy hiszem, ez az illúzió végleg eltűnt; mert hisz saját szemeinkkel látjuk, hogy az emanczipáczió óta a zsidóság nemcsak hogy nem mutat semmi hajlandóságot a beolvadásra, de sőt separatismusa csak nőtt azon hatalommal, a melyet évről évre mind nagyobb mérvben biztosítani tudott magának. Ne mondja azt nekem senki, hogy hisz a magyarosodás terén nagyot haladtak a zsidók, s ez már egy nevezetes lépés a beolvadásra. Föltéve még azt is, hogy, ha valaki valamely nyelvet elsajátít magának, ezzel már eo ipso az azon nyelvű nemzet tagjává is válik, a mi pedig nyilvánvaló absurdum, nem szabad figyelmen kívül hagynunk azon históriai tényt, hogy a zsidóságnál a nyelv absolute nem határoz, mert neki soha sem volt eredeti nemzeti nyelve. Egyptomban az egyptomi nyelvet beszélték, Kánaánban felvették a meghódított kanaániták nyelvét, a mely a mai értelemben vett u. n. zsidó nyelv; Babylonban aztán ezt a nyelvet is elfelejtették, s felvették a chald nyelvet; Spanyolországban lettek spanyol nyelvűek, Közép- és Kelet-Európában német nyelvűek, stb., de azért se egyptomiak, se kanaániták, se babyloniak, se spanyolok, se németek nem lettek belőlük, hanem maradtak ez vagy ama nyelvet rontó zsidók. (Nagy derültség.) S ugyanazért, még ha a Magyarországon lakó valamennyi zsidó kizárólag magyarul beszélne is. azért ők nem lennének magyarok, hanem csak magyarul beszélő zsidók. Nemcsak hogy semmi haladás nincs 1867 óta a beolvadás tekintetében, de ellenkezőleg nagy visszaesés konstatálható. 1867 előtt, s még inkább 1848 előtt legalább a kikeresztelkedett zsidók fentartás nélkül egy szív egy lélek voltak társadalmunkkal, főleg azon okból, mert a zsidóság az ily u. n. mesummodimokat kiátkozta, kitagadta, s viszont ezért a kikeresztelkedett zsidók is megtagadták fajrokonaikat. Ma már azonban egészen máskép áll a dolog. A zsidóság valóságos hatalmat képezvén, a mely hatalomnak tovább terjeszkedhetésére szövetségesekre van szüksége: egy részről a zsidóság örül, ha kikeresztelkedett zsidók neki oly körökben is előkészítik a tért, a mely körökbe zsidó vallású zsidóknak még hozzáférhetésük nincsen, s azért a kikeresztelkedetteket a zsidóság még mindig a kaszt tagjainak tekinti; másrészről pedig a kikeresztelkedett zsidók közül legtöbben, látva fajuk hatalmát, opportunusabbnak tartják, mint a zsidóság úttörő pionírjai szerepelni. Sőt még, mi több, azt a sajnos tapasztalást is tesszük, hogy még sokan olyanok is, a kiknek a 2-ik vagy 3-ik generáczióban valamelyik apai vagy anyai őse zsidó volt, ma már sok esetben nem a magyar, hanem a zsidó családi tradicziókat tekintik mérvadókul hozzátartozóságuk meghatározásánál, s eszerint cselekesznek, lévén inkább zsidó mint magyar érzelműek. Ugyanez a tapasztalás a zsidókkal sógorságba jutott magyarokkal. (Az előforduló kivételek csak a szabályt erősítik meg.) Az ily családi összeköttetés folytán rendszerint nem a zsidó lesz magyarrá, hanem a magyar lesz zsidóvá.

5 A zsidóság a legeslegconstansabb fehér emberfaj, s valamint annak fizikai typusát rendszerint bármily gyakori keresztezés se tudja generácziókon át se átváltoztatni: úgy a zsidó szellem is dominálni szokott az utódokban. Hogy ezen phyziologiai és psychologiai igazságokkal szemben mi hasznot húzna a magyar nemzet a zsidókkal a polgári házasság útján való összekeveredésből: igen könnyű megmagyarázni. A dolgok ily állásában a zsidóságnak mindinkább való elhatalmasodása mellett, egy új uralkodó kaszt, egy új arisztokraczia fejlődik ki, a mely az állami és a társadalmi hatalmat napról-napra mindnagyobb mérvekben ragadja magához, s ez az új arisztokraczia, ez az új uralkodó kaszt áll a zsidókból és a zsidókkal rokonságban álló magyarokból. Mindazoknak pedig közülünk, a kik nem lehetünk oly szerencsések a zsidó rokonságba vagy sógorságba keveredni: az elnyomatás, a szolgai szerep van fentartva. Már pedig a most definiált uralkodó kaszttal való rokonságba vagy sógorságba keveredés lehetséges lehet ugyan egyesekre nézve; népünk nagy zöme azonban ezt az assimilácziót természeti ösztönénél fogva perhorreskálja; de a zsidó exkluzivitás mellett ez reá nézve lehetetlen is, mert a legtöbb zsidó a nem-zsidót a Talmud értelmében állatnak tekintvén, (Hosszas derültség) hogyan alázná meg magát annyira, hogy állattal rokoni összeköttetésbe keveredjék? (Derültség.) Az a jövő tehát, a mely ily ügyállás mellett a keresztény-magyar társadalomra vár, valóban igen komor; s én csak szerencsét kívánhatok magamnak ahhoz, hogy ennek a veszélynek a felismerése ma már nem többé „Istóczy rögeszméje”, se nem puszta „Istóczyzmus”, a mint még csak pár évvel ezelőtt is vicczelődtek a zsidó és zsidóbarát lapok, hanem ez a felismerés a keresztény-magyar nép minden rétegének, minden osztályának öntudatában élő szilárd, megdönthetlen meggyőződéssé vált. Ezt a komor jövőt, ezeket a fenyegető veszélyeket a magyar nemzetről elhárítani tehát ez idő szerint legsürgősebb, legfontosabb feladatunk. De hát kinek a teendője ezen veszélyek elhárítása? A társadalomé? Azé is, és ha társadalmunk elég rugékonysággal, elég ellentállási képességgel bírna a zsidósággal szemben, – megoldhatná a zsidókérdést maga a társadalom is. De társadalmunk, sajnos, ma már elvesztette ellentállási képességét az elhatalmasodott zsidósággal szemben. Mint egy lidércz nehezedik az társadalmunkra, lenyűgözve tartva annak szabad működését, sőt még a szabad vélemény-nyilvánítást is elfojtva terrorizmusával, úgy, hogy különben is atomokra oszolt társadalmunk nem képes többé egyesületi utón tömörülve ellentállási akcziót kifejteni. Nem marad tehát más hátra, mint hogy a nemzeti érdekek hivatott öre, a törvényhozás vegye kezébe a zsidókérdés megoldását, szóval: a zsidókérdés mint politikai kérdés tekintessék és oldassék meg. A magyar nemzet 1867-ben nyerte vissza állami önállóságát és szabad önrendelkezési jogát. (Ellenmondás a szélső balon.) Ugyancsak 1867-ben nyerte el a zsidó nép is a teljes polgári és politikai egyenjogúságot, a magyar nemzet a zsidó néppel megosztva mindazon jogokat, melyeket 1848 és 1849-ben fiai százezreinek vére és vagyona feláldozá-

6 sával karddal a kezében, a passiv ellentállás hosszú 17 éve alatt pedig életérdekei koczkáztatásának árán vívta ki magának. És az elvben egyenlő jogok alapján megindult a verseny a két leghatalmasabb politikai elem: a magyar és a zsidó elem között. Ε versenyben, az 1867-től napjainkig terjedő 16 év alatt máris a zsidó népet tekinthetjük győztesnek. Hogy miért lett a győztes a számra nézve sokkal csekélyebb zsidó elem? annak igen egyszerű a magyarázata. Azért, mert míg mi magyarok széthúzok, örökös tusákban álló pártokra oszlottak vagyunk, a zsidóság mint egy tömör phalanx nyomul előre, s mint egy hatalmas ék mind mélyebben hatolt bele állami és társadalmi szervezetünk mind tágabbá való réseibe. S így történt aztán, hogy ma már úgy a hatóságok előtt, mint a törvényhozás előtt, ha zsidó érdek magyar érdekbe ütközik, rendszerint a magyar érdek húzza a rövidebbet, (Mozgás) és a zsidó érdek érvényesül. És hát valamely nemzet souverainitásának nem az-e a kritériuma, hogy ama nemzet érdeke minden más érdekkel szemben érvényesüljön? Melyik elem a souverain tehát tényleg ma Magyarországon? Mi magyarok ma már csak névleg vagyunk souverain nép, a tényleges souverain nép, magyar firma alatt, a z s i d ó nép. S a magyar sajtónak a zsidó hirdetések által hizlalt része (Derültség.) csakugyan már annyira beleélte magát ebbe a kényszer-helyzetbe, hogy még a magyar nemzet testamentumát is szívesen megcsinálná, s általános örökösül a zsidóságot nevezné ki, egy feltétel alatt, és ez a föltétel az, hogy legyen ez a zsidóság m a g y a r u l b e s z é l ő zsidóság, hogy a praenumerácziók azután se fogyjanak meg. (Mozgás.) · Mi magyarok tehát tényleg ismét meghódított néppé lettünk; nem ugyan fegyverrel, hanem raffineriával meghódítva, a zsidóság kezébe összefutó érdekszálaknak bilincsekké forrasztása útján, a sajtó és a pénzhatalom által. És mindazon tényezők, a melyeknek kezeibe van letéve a nemzet jóléte és jövője, lerakták a fegyvert a győzelmes ellenség előtt; lerakta a fegyvert – egy-két lap kivételével – a sajtó, lerakta a fegyvert a törvényhozás s a kormány. S ma, ha az eltiport magyar érdek kopogtat a magyar képviselőház ajtaján, a mely magyar képviselőház tagjait a magyar nép bizalma küldötte ide a nemzeti érdekek megóvására: ma a magyar nemzeti érdekeknek a zsidó uralommal szemben érvényt szerezni akaró képviselők szava itt a házban süket fülekre talál, a legtöbb esetben nevetgélés rája a válasz, a hon atyáinak határozata pedig hol az, hogy a ház intézkedésnek szükségét nem látja, hol pedig az, hogy a kérelem figyelmen kívül hagyatik, amint a t. ház túlnyomó többségének megállapodását ekkép előkészíteni s védelmezni a t. kérvényi bizottsági előadó úrnák szomorú feladata szokott lenni. A magyar nemzet százados elnyomatás után lerázta a nyakáról a török igát; a magyar nemzet széttörte az osztrák abszolutizmus százados békéit, s ez abszolutizmust épen akkor rázta le végkép a nyakáról, a mikor az Magyarországon végleg megszilárdultnak hitte magát. S most a magyar nemzet a zsidó iga alá hajtaná fejét? – a mely valamennyi eddigi ellenségünk igája közt a legmegalázóbb, a legszégyen-

7 letesebb, de egyszersmind a legveszedelmesebb is, mert míg a török és az osztrák uralom csak államiságunkat semmisítette meg egy időre, társadalmunkat azonban meglehetős épen hagyta, addig a zsidó uralom államunk fentartó tényezőjét, a magyar társadalmat is végpusztulással fenyegeti. A magyar nemzet nem fog fejet hajtani a zsidóuralom előtt sem, daczára annak, hogy egyes holdvilági politikusok ezt a meghódolást humánus és felvilágosult dolognak, az az alóli szabadulást pedig reakczionárius dolognak tartják. A felébredés a hoszú lethargiából már megtörtént; csak rövid idő kérdése már, hogy a törvényhozásnak e kérdés végleges megoldásával foglalkoznia kell. Minél jobban tagadtatik e házban a zsidókérdés létezése: annál hangosabban fogja követelni a közvélemény az intézkedést; minél többször visszautasíttatnak, és minél merevebben itt a házban követeléseink, annál szélesebb körök sorakoznak zászlónk alá! Hogy miből áll a zsidókérdés végleges megoldása, azt majd megérleli az idő. Annyi azonban máris bizonyos, hogy e végmegoldás nem fog a zsidóságnak, egész összeségében való beolvasztása útján történni, először azért, mert a zsidóság nem reformképes; másodszor azért, mert a zsidóság, eredetétől fogva még soha sem olvadt bele egyetlenegy más népbe sem, mivel különben többi ősnép-társaival együtt már rég le kellett volna tűnnie a történelem színpadáról. A végmegoldásra az e l s ő l é p é s a status quo ante visszaállítása, vagyis az emanczipáczió visszavétele, (Ellenmondások) illetőleg revíziója, a mely emanczipáczió, a mint a tapasztalás mutatja, tökéletes fiaskót vallott. Csakis ezen az utón nyeri ismét vissza a magyar nemzet azon, őt elévülhetlen történelmi jogainál fogva megillető hatalmi túlsúlyt, a melyet a zsidóság 1867 óta kicsavart kezeiből, s a mely ismét visszanyert hatalmi túlsúly fogja egyedül képessé tenni a nemzetet, a zsidókérdés végleges, radikális megoldhatására. Ugyanazért a tapolczai kerületi választók kérvényének értelmében a következő határozati javaslatot van szerencsém a t. ház elé terjeszteni: R a k o v s z k y I s t v á n jegyző (olvassa az Istóczy Győző által benyújtott határozati javaslatot.) Határozati javaslat. Beadják: Istóczy Győző, Ónody Géza, Széll György, Szentiványi Árpád, Szalay Imre, Lázár Lajos, Simonyi Iván, Meszlényi Lajos, Szerémi Odescalchi Arthur. A ház kijelenti, hogy az 1867. XVII. t. ez. revisióját szükségesnek tartja, és felhívja a kormányt ennek megfelelő törvényjavaslat előterjesztésére.” J a n u á r 23- k i ü l é s . (Második nap.) M o c s á r y L a j o s : A zsidókérdésben a törvényhozás nincs hivatva intézkedéseket tenni. Be kell hozni a polgári házasságot; ez döntendi majd le a válaszfalat zsidók és keresztények között. (Tessék hát jó példával előljárni, ha annyira összeolvadni akar a zsidókkal.) A keresztények, tanuljanak a zsidóktól kitartó munkásságot, törhetlen szívósságot. A baj az emanczipáczió előtt is meg volt;

8 és most Istóczy ugyanazon állapot visszahozatalától várja a veszély elhárítását. I s t ó c z y G y ő z ő : Ez csak az e l s ő lépés lenne! Mocsáry L a j o s : A tapolczaiak kérvényében a legsötétebb reakcziót látja, (A ki milyen szemüvegen néz, olyan színben látja a világot.) azt a leghatározottabban visszautasítja és kárhoztatja. Teszi pedig ezt a függetlenségi párt nevében és megbízásából is Elfogadja a kérvényi bizottság véleményét. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) I r á n y i D á n i e l : Nem kétkedik abban, hogy a kérvényt óriás többség fogja elvetni. Az 1867. 17. t. ez. sok százados szenvedéseknek az ára, (Zaj a szélső baloldalon. Szónok visszafordul, az utána következő pad másik végére ült Istóczy Győzőre mereszti szemeit s kezével rámutat.) I s t ó c z y G y ő z ő : Mi tetszik? I r á n y i D á n i e l (rendreutasító hangon): Ne tessék engem zavarni! I s t ó c z y G y ő z ő : Én nem zavartam a képviselő urat, én protestálok az ilyen megtámadás ellen. (Zaj és mozgás.) I r á n y i Dániel: Engem a beszélgetés zavar. Elnök: Kérem a szónokot nem félbeszakítani. I s t ó c z y G y ő z ő : Szemtelenség! (Istóczy ugyanis, a ki azért ült az egyik szélsőbaloldali padba, (amint ezt tette Irányi vice versa Istóczy m. é. júniusi beszéde alatt is,) hogy Irányit jobban hallhassa, egész csendesen viselte magát, s csupán e három szót súgta a mögötte levő Ónodynak: „Hol van Verhovay?” Mocsáry után t. i. Verhovay Gyulának kellett volna következnie a felszólalásban, de ő még nem volt jelen. Irányi háta mögött más valaki csinálta a naplóban is kifejezett „zaj”-t, s Irányi, hihetőleg malheurözve Istóczy közelsége által, ennek támadott neki.) I r á n y i D á n i e l erre folytatja zsidóbarát beszédét, az ismeretes frázisokkal megspékelve; a viszonyok s a közbejött események azonban ő reá se maradhattak hatás nélkül; mert kénytelen volt ő is beismerni a zsidóság hibáit. Csakhogy ő ezeket a hibákat „reform”-okkal akarja jóvá tenni. Kíván szigorú uzsoratörvényt, a váltóképesség megszorítását, a zsidóbevándorlásnak megtiltását; a zsidók pedig hívjanak össze kongresszust, állapítsák meg azon hitelveiket s az elavult szokásokat küszöböljék ki; iparkodjanak megjavulni sat. (Várhatja ezt Irányi ítéletnapig.) Elfogadja a kérvényi bizottság véleményét. V e r h o v a y Gyula: T. ház! (Halljuk!) Irányi Dániel t. képviselő társunknak mai beszéde a legkitűnőbb bizonyítéka annak, hogy a zsidó kérdés tekintetében felmerült mozgalom csakugyan nagyon termékeny talajra talált a társadalomban, mert épen ö, a ki eddig a legmelegebb barátja volt a zsidóságnak még visszaéléseiben is, ma szükségét látja, hogy vizsgálja annak hibáit. A hibák e feltűntetése oly preczáz, oly tökéletes, hogy hetekkel ezelőtt elkészített határozati javaslatom tökéletesen felöleli azt. A jogegyenlőség elve szerintem egy megdönthetlen alapelv. Vértanúink küzdelme, az ifjúi rajongás heve, a férfiúi erő tüze, mind hozzá van ehhez kötve, én sem akarom azt megbolygatni és felforgatni. De szabadelvűbb sem akarok lenni ott, a hol nemzetem jogairól, nemzetem jövőjéről és a czivilizáczió biztosításáról van szó; nem akarok lenni oly

9 körülmények közt, midőn az élet, ez a legfőbb bíró, megmutatja a bajokat; nem akarok szabadelvűbb lenni azoknál a nagy reformátoroknál, a kik korszakot alkottak nemzetünk életében, az 1848-49-iki férfiaknál. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Háromféle szabadelvűség létezik korunkban. Az egyik a frázisos szabadelvűség. Ez a legkönnyebb neme a szabadelvűségnek. Tökéletesen divatos és kórságos, olyan, mint a krikri volt Francziaországban, és bátran el lehetne nevezni krikri-szabadelvűségnek. Nem kell hozzá sem a tények vizsgálata, sem eszmék, sem tudomány, sem semmi egyéb, csak torok. H e g e d ű s S á n d o r : Igaza van! (Derültség!) V e r h o v a y Gyula: A másik a doktrinär szabadelvűség. Ezt a szabadelvűséget képviseli az előadói széken a t. előadó úr. Ez a doktrinär szabadelvűség, mely egy eszmét átvesz a német tudományosság tankönyveiből, és ezt az eszmét a gyakorlati élet tapasztalatain keresztül nem szűrve, képviseli ott is, a hol épen neki mint Sárosrnegye képviselőjének a legkevésbbé kellene ezt tennie. (Igaz! Úgy van!). Ha már szem előtt tart bizonyos elveket és ezeket sérthetetleneknek ismeri; ha alapelvűl veszi a jogegyenlőség nagy elvét, tekintettel kell lennie a népvándorlás ama folyamára is, a mely épen Sárosmegyéből keres a tengeren túl kenyeret és hazát. Pedig ezeknek az embereknek ősei itt küzdöttek a szabadságért azokkal a nemesekkel, a kik 1848-ban lemondtak előjogaikról. Ez embereknek, oroszoknak és tótoknak ősei fogadták a lengyel határon átjövő II. Rákóczy Ferenczet lelkesedéssel; ezek tűzték ki a szabadságharcz lobogóját, és ma mégis utódaiknak e hazából távozniuk kell, mert e föld nem ad többé nekik kenyeret, amaz elemnek bevándorlása következtében, a mely kiszorítja őket hajlékukból. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ez elől nem szabad kitérni, hanem a doktrinarizmus, az kitér. Úgy épiti ez fel a szabadság templomát, mint az őslakó, ki ablakot nem csinált reá. A világosság nem hatolhatott belé, és mert nem akarta megbolygatni a békének és szabadságnak templomát, zsákba fogta hozzá a holdvilágot, hogy ezzel világítsa meg. A harmadik szabadelvűség, t. ház, minden téren a társadalmi és politikai kérdések egész sorozatában nyilatkozik Midőn az uzsora eltörléséről van szó, akkor rögtön előáll e szabadelvűség és hirdeti, hogy » hitel szabadság követeli az egyes osztályok kizsarolását, kifosztását. Midőn az iparos elem, egyike a legjobb városi elemeinknek tönkre megy, akkor azt mondja, hogy ezt az iparszabadság követeli. Pedig nem igaz, nem az iparszabadság az, mely ott nyilvánul, hanem a szédelgés, az inszolid munka, a csalás szabadsága. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Valahányszor felmerül egy momentum, a midőn az élet bennünket egészen más és sokkal jobb törvények meghozatalára hiv fel, rendesen előáll a zsidó szabadelvűség külföldi példákkal; de mikor valóban igazi, gyökeres és radikális, az ország és minden polgárát illető szent elvek megvalósításáról van szó, akkor a zsidó szabadelvűség eltűnik, nem mutatkozik sehol. Hiszen, ha oly tisztában vannak önök a szabadelvűségnek fogalmával, tessék II. András idejéből az arany bullában foglalt ellenállási záradékot is elfogadni, mint a szabadelvűségnek egyik legfőbb jelét.

10 II. András korszakában az uzsorának óriási pusztítása után hozták meg az arany bullát. Ha önök valóban szabadelvűek, akkor hát fogadják el a záradékot, mint a szabadelvűség első posztulátumát, a nép jogainak első biztosítékát. T. ház! Meglehet, hogy a vita folyamán felmerült nézetek és határozati javaslatom ellen esetleg intézett támadások alkalmat fognak adni arra, hogy a kérdésnek különösen azon részéhez hozzászóljak, mely a szabadelvűségnek, mint elvnek meghamisításából áll. Ez elvek meghamisítását még oly emberek is elkövetik, kik különben kiváló elméknek ismertetnek. És honnan van ez? Egyszerűen onnan, hogy a korszakok és társadalmak felett azé a vezérszerep, a ki a hatalom elsőrendű eszközei felett rendelkezik. A középkorban a papság kezében volt a hatalom, úgy a szellemiekben, mint az anyagiakban, mert a hit volt a legfőbb eszköz, melylyel hatni lehetett. A reformáczió után a cujus regio ejus religio elvénél fogva, a fejedelmek aranykora következett be, mely a nemesség és zsoldos hadseregben bírta hatalmának legfőbb kulcsát. A demokraczia győzelménél az elvek hatalmáé volt a legfőbb erő. Korszakunkban a sajtó e hatalom, és mert a sajtó a zsidók kezében van, ez által a pénzhatalmasságok és igy a zsidók dominálják a helyzetet. (Helyeslések a szélső baloldalon.) Ε kérdésekre egyébiránt, ha határozati javaslatom netalán megtámadják, lesz még alkalmam visszatérni. Most arra kérem a t. házat, méltóztassék megengedni, hogy a kérdés megoldását czélozó és ép azért írásbelileg indokolt határozati javaslatomat felolvashassam. (Halljuk!) Határozati javaslat. Tekintettel arra, hogy a zsidó vallásnak se hittana, se erkölcstana nem bir a nyilvános vallásgyakorlat ama kellékeivel, melyek egy felekezet belső és külső szervezetét a miszticzizmus köréből kiemeljék s az állam főfelügyelet! jogának gyakorlását lehetővé tegyék; tekintettel arra, hogy a zsidó vallásos és társadalmi nevelés a zugiskolákban és talmud iskolákban oly iskolarendszert tart fenn, mely az általános népnevelés erkölcsi és szellemi érdekeibe ütközik; tekintettel arra, hogy a zsidó anyakönyveknek, részint hiányosan, részint hamisan való vezetése, a polgári jogegyenlőséggel járó kötelességek rovására, az adózási és hadkötelezettségi törvények kijátszását állandósítja; tekintettel arra, hogy a zsidó vallásfelekezetű lakosokat a politikai és polgári jogok teljességével felruházó törvényeink mellett, észak elmaradt államaiból oly bevándorlási folyamat jelentkezik Magyarország felvidékén át, mely az államfentartó elemeket hazájukból kiszorítja,'s az egészséges nemzettestet konszolidáló erők helyébe, melyeket a haza földjéhez családi és polgárosodási, történelmi és politikai viszonyok és emlékek kötnek, oly elemek lépnek, melyeket nemcsak e haza földjéhez és e nemzet társadalmához semmi közös elv, semmi közös emlék nem fűzött, czivilizácziónkat és saját nemzeti művelődésünket veszélyeztetik, hanem a keresztyén erkölcsök és nemes emberszeretet nagy elvein alapuló társadalmunkat is demoralizálják; tekintettel arra, hogy a magyarországi nyers termelés egyes produktumai, az ezek forgalmát közvetítő osztály egy részének lelkiismeret-

11 lensége következtébében, a rendszeresen űzött hamisítások által, régi jó hiröket elvesztvén, legjobb külföldi piaczainkról szorulnak ki; tekintettel arra, hogy újabbkori iparviszonyaink és ipartörvényeink mellett, az egykori vagyonos és lelkesen hazafias városi elem tönkre ment, s a szolid munkaversenyt, a gyakorlott iparképzettséget, a szédelgés versenye és a becsületes munka elnyomása váltották fel; tekintettel arra, hogy az állami és nemzeti létnek alaptényezőjét képező magyar földbirtokos osztály, mely az ország közjogának és a közszabadság biztosítékainak megvédésében az önfeláldozó hazaszeretetnek annyi magasztos példáját adta, a hitelügyi és magánjogi viszonyokban rejlő okok miatt rohamosan pusztul, s helyét egy, se a hazafiság, se az áldozatkészség terén ki nem próbált népfaj foglalja el, melynek rohamos gazdagodása a közszellem beolvasztó és egyenlősítő hatását visszautasító külön morálon, s a közérdek társadalomalkotó elveit kizáró vallásos elszigeteltség külön életmódján alapszik; tekintettel mindezekre az okokra, utasítja a ház a kormányt, hogy: 1-ször, befolyásának és tekintélyének egész súlyával hasson oda, hogy a zsidó vallásfelekezet belső és külső szervezete a kor követelményeihez képest megállapíttassék, s az állam főfelügyeleti jogának minél hatásosabb gyakorlása biztosíttassék; 2-szor: a zsidó zugiskolák gyökeres kiirtására alkalmas eszközökről és kellő biztosítékokról gondoskodó törvényjavaslattal egyidejűleg adjon be jelentést a zsidók népnevelési és theologiai iskoláztatását rendező intézkedésekről; 3-szor, addig is, míg a zsidó anyakönyvek vezetése törvény által szabályoztatnék, rendeleti utón intézkedjék, hogy a zsidó anyakönyvek szokásos vezetése megszüntetvén, az állam adózási és honvédelmi érdekei ezentúl oly rendszerességgel ki ne játszattassanak; 4-szer, adjon be a honosítási törvényt oly irányban módosító javaslatot, mely az állam erkölcsi, jogi és kultúrai czéljait koczkáztató zsidó bevándorlásnak gátot vet; 5-ször, intézkedjék, hogy az élelmi és az italczikkeknek meghamisítása és különösen ilyeneknek a külföldi forgalomba hozása szigorú rendszabályokkal korlátoltassék, s az italmérési jog rendezésével a korcsmáltatási jog is szabályoztassék; 6-szor, gondoskodjék az iparviszonyoknak minél gyorsabb és minél czélszerübb rendezéséről; 7-szer, terjesszen be törvényjavaslatot a földbirtok-viszonyok és hitelviszonyok oly irányú rendezésére nézve, hogy egyrészt a váltóképesség megszoríttassék, másrészt az árverés alá jutó birtoktestnek és gazdasági felszerelésének el nem árverezhető része meghatároztassék, és ezáltal úgy a földbirtok folytonos értékcsappanását, mint a földbirtok kimerülését elősegítő gyakori birtokos-változás korlátoztassék. Beadja: Verhovay Gyula, Szalay Imre, Békássy Gyula, Hentaller Lajos, Lázár Lajos, Vidovich György, Tóth Antal, Jánossy János, Simonyi Iván, Széli György, Ónody Géza. J ó k a i Mór az eddig ügyesen vitt bújkálósdi szereppel, – a mely mellett csak úgy suttyomban, de annál hathatósabban működött a zsidóság érdekében, – felhagyva, mint „ächt” Makkabaeus-huszár mutatta be magát az őt ez oldalról még nem ismert avatatlanok előtt.

12 Bebizonyítja, hogy a zsidóság oly ártatlan, mint a ma született bárány. Kimutatja napnál fényesebben, minő hősiesen harczoltak a zsidók 1948-9-ben. S z a l a y Imre: Csak szeretném egy zsidó hősnek a nevét hallani! (Mozgás.) J ó k a i Mór: T. ház! Én meg vagyok felőle győződve, hogy a jövő században nem lesz Magyarországon zsidókérdés. I s t ó c z y G y ő z ő és S i m o n y i I v á n : Az igaz! (T. i. mert arra már vagy mi végeztünk a zsidókkal, vagy azok velünk.) J ó k a i Mór: A magyar nemzet már két szemita fajt assimilalt. Hogyha meg nem nevezném őket, talán sokan nem is emlékeznének rá. (Halljuk !) Az egyik szemita faj a k u n o k . (Ez aztán a vastag tudatlanság Jókai uram részéről. Micsoda zavar és egyptomi sötétség lehet regényíró-politikusunknak a fejében!) I s t ó c z y G y ő z ő : Azok turáni faj! J ó k a i Mór: Szemita faj, mert törökök voltak. (A zsidónak az észjárása az, hogy az egész világon csupán csak z s i d ó k a t lát.) S i m o n y i Iván: Akkor épen altajiak! J ó k a i Mór: A másik faj az örmények, kik bizonyára szinte szemiták(?), és kiket senki Magyarországon meg nem tud különböztetni, melyik a magyar, melyik az örmény. (Először: az örmények véletlenül nem sémi hanem árja faj, s hozzá még k e r e s z t é n y e k is, és pedig olyan keresztények, a kikkel sem keleten sem nálunk a zsidók a konkurrencziát nem képesek kiállani. Ennyi ethnologiai tudatlanság vagy etimológiai hamisítás egy húzómban mégis csak sok!) J ó k a i Mór: A harmadik faj lesznek a zsidók, kiket a jövő században senki sem fog többé megkülönböztetni tudni, melyik a magyar, melyik a zsidó. (Az a baj, hogy m á r i s sok uri emberrel ilyenformán vagyunk, s ezek a legveszedelmesebb ellenségeink!) S i m o n y i Iván: Mert akkor már mind zsidók leszünk! (Nagy derültség és mozgás.) J ó k a i végül kimutatja, hogy a ki a zsidók ellen dolgozik, az a magyar államiságnak s a magyar nemzetnek ellensége. (Puff!) Ó n ο d y Géza: T. ház! Ma már a kik a zsidókérdés megoldásának szükségességét tagadják, a közéletben nyilvánvaló tapasztalati adatokkal szemben, tehetik ezt elméleti, tehetik a zsidók iránti rokonszenvezési indokokból, de a közvélemény Ítélőszéke előtt, hogy az ő érveik komoly beszámítás alá esnének, azt kereken tagadom. Állításaiknak védelme két főmotívumban foglalható össze. Az egyik az, hogy a zsidókérdés megoldása ellenkezik a jogegyenlőség eszméjével, hogy az által a jogegyenlőség eszméjének következetessége volna megtagadva; másik motívumuk az. hogy mi, kik a zsidókérdést megoldatni akarjuk, retrograd politikát űzünk. Mindkettőre nézve meg fogom tenni megjegyzéseimet. Nagyon sajnálom t. ház, hogy én ezen felfogással, tekintetbe véve a tényleges viszonyokat, egyet nem érthetek. Választóimnak bizalma folytán, mint függetlenségi párti léptem e terembe. A függetlenségi elvek mellett fogok harczolni minden erőmmel és tántoríthatlanul. (Helyeslés a szélső balon.) Midőn ezt kijelentem, nem azért teszem, hogy talán ez alkalommal, mi egészen helyénkívüli is volna, közjogi vitát óhajtanék felidézni, hanem teszem ezt szemben a függet-

13 lenségi tagtársakkal álláspontom jelzésére. A jogegyenlőség nagy eszméjét nem a népeknek, nem egyes egyedeknek kipusztításában, erkölcsileg, szellemileg tönkretételében találom. Én a jogegyenlőség eszméjét épen abba helyezem, hogy jogainak szabad gyakorlásában egy polgár se gátoltassék semminemű, befolyás által. Én nem abban keresem a jogegyenlőséget, hogy egyes osztályok az uzsora, a hamis eskü és a talmud morálja által megengedett minden kigondolható furfang és ravaszság eszközeivel napról-napra folyton tönkretétessenek és szegényíttessenek. Én a jogegyenlőség eszméjét nem abban találom, hogy mindennemű jogügyletekben a zsidóság érdekei emeltessenek érvényre. Avagy nem tapasztaltuk-e t. ház legközelebb a tisza-eszlári esetnél is, hogy még a hivatalos tényezők is, a kiknek épen a jogrend védelmére kellene kelniök, mennyire bele vonattak a zsidók érdekhálózatába. Hogy pedig magára a jogrend őreire hivatkozzam, ki kell emelnem, hogy a közvádló mennyire szembeszökő jeleit adta annak, és mondhatom adja mai nap is, – hogy a zsidók érdekhálózatába belevonatott, mert hiszen különben hogyan volna megmagyarázható azon jelenség, hogy midőn a zsidók ellen irt antisemitikus czikkek szerzőit folytonosan sajtóvizsgálattal zaklatja, ugyanakkor az antiszemiták ellen irt és a legnagyobb valótlanságokat, sőt mondhatni becsületbevágó nemtelen sértéseket tartalmazó röpiratoknak, titkos zugnyomdák termékeinek szerzőit még csak arra sem méltatja, hogy nyomozás tárgyává tegye. Azt nagyon régen tapasztaljuk, hogy a zsidó szennylapok oly provokatív viseletet tanúsítnak, a melynek czélja önbeismerésök szerint is nem más, mint hogy ellenük sajtópereket indíttassunk. Én tehát erre nézve kijelentem, hogy nekünk se időnk se kedvünk ahhoz, hogy efféle sajtóperekkel foglalkozzunk; ebből azonban nem következik az, hogy ezen szenylapok állításai igazak legyenek és hogy azon álláspont, melyet elfoglalnak igazságos legyen, de sőt azt is kijelentem, hogy bennünket ezen lapok egyátalán nem is sérthetnek. (Felkiáltások jobbfelől: Ez nem tartozik reánk!) Legújabban is érkezett hozzánk egy nyomtatvány, a mely már legalább húszszor jelent meg ugyanegy alakban, csakhogy különböző helyen keltezve. A nyomda azon megnevezve nincs; bizonyos Hollósi Mihály, az, ki mint aláíró magát a „Tükör” szerzőjének adja ki, t. i. annak nevezi magát e szennyirat, – melyet egyébnek nem lehet nevezni, – és Magyarország kir. ügyésze még csak érdemesnek sem tartja ezen rágalmakkal telt nyomdai termék szerzőjét kikutatni daczára annak, hogy rajta a nyomda megnevezve nincsen, daczára, hogy az titkos nyomdában készült. Imént jeleztem függetlenségi pártállásomat, és most engedje meg a t. ház, hogy kiemeljem azt, hogy én a zsidóságot egyáltalában nem tekintem oly politikai tényezőnek, a melyre a nemzet válságos vagy bármely körülmények között számíthatna. Lehetnek egyesek, a kik talán a választásokra való tekintetből dédelgetik a zsidó érdekeket. Következtetem ezt abból, mert hiszen szemrehányásokat kaptunk, hogy mi e párttól a zsidókat elidegenítjük. De hát én még egyszer hangsúlyozom, hogy a zsidóságnak, mint politikai tényezőnek sem a választásoknál, sem egyéb alkalommal fontosságot nem tulajdonítok. A zsidóság mindenkor a hatalommal tart. Ily hosszú közjogi küzdelmek után ugyan legyenek szívesek mondják meg nekem, hány zsidót voltak önök képesek a

14 a függetlenségi elveknek megnyerni? Nem állítom, hogy talán a jól megosztott szerep politikájánál fogva egy pár zsidó a választásoknál magát nem adja ki független pártinak, de hogy a zsidóság nagyobb zöme mindig azon oldalon foglal helyet, bizonyítja a tapasztalat és az a körülmény, hogy a zsidóságnak legtekintélyesebb férfiai ma is azon az oldalon ülnek. Hogy mennyire nem áll érdekében a zsidóknak, hogy a függetlenségi elvek diadalra jussanak, azt legjobban igazolja a „Pester Lloyd-”nak a múlt nyár folyamán tett nyilatkozata. Ugyanis midőn a tisza-eszlári eset folytán az antisemitismus mindinkább tért foglalt a társadalom szívében, időszerűnek látta a „Pester Lloyd” fájdalmasan visszaemlékezve a múltra, hogy felkiáltson: hová lett azon boldog idő, midőn a közjogi viták foglalkoztatták az országot.' Ebből azon tanúságot merítettem, hogy a zsidó, ha a függetlenségi pártinak vallja is magát, nem történik másért, mint a köztük kicsinált szerepek beosztása kedvéért, és hogy a zsidóságnak egyáltalában nem áll érdekében, hogy Magyarország bármikor is független és önálló állam legyen, sőt ellenkezőleg, a zsidóságnak az áll érdekében, hogy a közjogi viták ad graecas calendas elhúzódjanak. A mi t. ház, Jókai képviselő úr beszédét illeti, bátor leszek arra egy pár észrevételt tenni. Ő ugyanis azt állította, mikép maga a társadalom az oka, hogy a zsidók oly hatalomra, erőre és túlsúlyra vergődtek, hogy a zsidó kérdésnek kellett magát felvetni. Velünk szemben hivatkozik saját kerületének helyzetére és azt mondja, hogy a székelyek közt nincs egyetlenegy zsidó se (Dehogy nincs!) ennek pedig az az oka, mert a székelyek egy fokkal, egy árnyalattal takarékosabbak, jobban tudnak gazdálkodni, mint a magyarországiak. Én nem ismerem az ottani viszonyokat, meglehet, hogy jobban gazdálkodnak, meglehet, hogy takarékosabbak; de azt tudom, hogy nemcsak ott nincs azért zsidó, mert egyetlen talpalatnyi föld megvásárlását sem engedik ki kezükből a zsidóknak a keresztény lakosok, hanem itt Magyarországon is vannak olyan vidékek, a hol hasonló okból egyetlen egy zsidó sincsen, és mégis az egész vidék zsidóellenes; ott pedig, hol el van terjedve a zsidóság, mint teszem a felvidéken, épen a t. előadó úr megyéjében, mondhatom, hogy ott a zsidókérdés hatalmasan dominálja a helyzetet. De ott már mit sem használ a székelyekéhez hasonló ellensúlyozó eljárás; ugyanis példát tudok felhozni oly vidékről, hol szintén megkísérelték a zsidóság kiszivattyúzási eljárása ellen a verseny által az ellensúlyozást. Épen t. előadó urnák megyéjében ismerek egy községet, a hol egy keresztény ember kivette a regálét haszonbérbe, hogy ez által útját vágja annak, hogy abba a községbe a zsidóság Galicziából betóduljon. Midőn kivette a regalet, ezzel azonnal kitette magát a vidékbeli zsidóság nagy mérvű üldözéseinek, a mi annyira ment, hogy végre házát felgyújtották, sőt mérgezési kísérletekkel is megtámadták, mely mérgezési kísérletnek a családjához tartozó egy tag áldozatul is esett. Minálunk tehát fájdalom, a szabad versenynek a törvények által még csak megvédett tere sincs; mert hiszen zsidóval szemben melyik törvénynek végrehajtásával védetik meg ily zsidó merényletek ellen a megtámadott szegény keresztény embernek élete és anyagi érdeke? Jókai t. képviselő úr még azt is érdemesnek tartotta felhozni, hogy az ő kerületében, Sepsi-Szent Györgyön milyen szép iskola van; oly szép t. i. hogy az odaillenék Nyíregyházára vármegye házának is.

15 Én nem tudom, milyen a sepsi-szent-györgyi iskola, meglehet, hogy nagyon szép; de azt az egyet mondhatom, hogy a nyíregyháziak a maguk törvényszéki épületével terjesen meg vannak elégedve. Ha pedig még a sepsi-szent-györgyi iskolát is mellé tennék, akkor Szabolcs vármegyének mindenesetre két törvényszéki épülete volna, és én akkor első sorban is Jókai úr igazságszeretete iránti tiszteletből indítványoznám, hogy azt a szobrot, a mely ma a nyíregyházi törvényszék épületének homlokzatán van, helyezzék át a Jókai t. képviselő úr iskolájából átalakított új törvényszéki épületre. Ott aztán ezen szobor, melynek egyik kezében az igazság mérlege van, a másik kezével pedig az égre emelve mutat, s mely a maga mostam helyén „Justitia” istenaszszony szobrát ábrázolja, hihetőleg azt jelentené, hogy „ott fenn van az igazság!” T. ház! Ha joguk van a hatalmaknak a politikai egyensúly fentartásában keresni a béke okot s ennek kedveért sokszor egyes hatalmi túlterjeszkedések ellen még az úgynevezett retrográd politika árán is gátat vetni, miért ne lehetne joguk a népeknek, kik a hatalmasságoknál szintén nem kevesebb fontosságú jogokkal bírnak: egyes faj túlterjeszkedése, pusztítása és káros törekvései ellenében jogmegszoritó intézkedések által határt szabni? Ha Európa legszabadelvűbb államaiban, például Schveitzban a kantonok az eltörölt halálbüntetést újra visszaállították, ha Németországban a socziális demokratiát érdemesnek találták üldözés alá helyezni, ha Francziaországban a szerzetes rendeket eltörölték, sőt az országból ki is űzték, ha Amerikában a chinaiak bevándorlása és általában a chinaiak ellen és a mormonok visszaélései ellen szükségesnek látták megfelelő és gyors intézkedéseket tenni: én nem látom át, miért lenne épen csak a zsidó azon grata persona, melynek visszaélései és társadalomellenes törekvése és néprontó corruptiója ellen még csak érdemesnek se tartassék a legkevésbbé is orvosszerekhez folyamodni. A nemzet megadta nekik egy önfeledt perczében az 1867 XVII. törvényezikkben a jogegyenlőséget, megadta a nélkül, hogy annak feltételeit megvizsgálta volna. Tette ezt a nemzet azon hiu reményben, hogy a zsidók átértve a haladás és szabadság magasztos szózatát, be fognak olvadni a nemzet testébe. Megtörtént-e ez? beolvadtak-e? 16 évi jogegyenlőség után sem voltak képesek beolvadni, a mint nem voltak képesek soha 3 ezer év óta egyetlen nemzet testébe sem beolvadni. Az az egész törvény, mely ötödfél sorból áll, hozatott épen akkor, midőn a 60 millió forintnyi államvasúti kölcsön köttetett. Ez is jellemzi azon körülményeket, melyek között az emancipáczió kimondatott. Én azt az egész törvényt nem tekintem egyébnek, mint a nemzet jogainak, – a nemzet szabadságának a zsidók kezébe helyezésének, mely törvény semmi más nem volt mint a nemzet jogainak Ezsau lencséjéért áruba bocsátása. Meglehet t. ház, sőt el vagyunk rá készülve, hogy a mi beadott határozati javaslatunk épen azon tekintet alá fog ma esni, a mely alá a parlament jelen viszonyai között esett másszor is. Meglehet, hogy a tapolczai kérvény felett a ház napirendre fog térni. Ebből azonban ne vonja le senki azon következtetést, hogy ezzel a nemzet jogos kívánságának van elég téve, mert a tapolczai kérvény, meglehet, holnap tízszer annyi aláírással, s lehet holnapután 100-szor, azután 100,000-szer annyi

16 aláírással ismét a ház asztalára fog kerülni, s akkor be fog állani azon különös helyzet hogy méltán fogja kérdhetni a magyar nép, vájjon a magyar parlament csakugyan a souverain nép kifolyása-e, vájjon csakugyan a magyar nép érdekeit képviseli-e? Én nem akarnám azt, hogy a nemzet örökös küzdelemben éljen a nélkül, hogy czéljait elérni tudná. Én azt akarom, hogy a szabadság és haladás terén minél előbb megközelítse azon czélt, melyet elébe a korszellem és saját jól felfogott érdeke kitűz. És megvagyok arról győződve, hogy ezen czél csakis az emanczipáczió eltörlése által érhető el, és megvagyok arról győződve, hogy a magyar nemzet előbb-utóbb hozzá is fog járulni ellenállhatlanul a mi eszméink szentesítéséhez. – Pártolom Istóczy t. barátom határozati javaslatát, s az esetben, ha ez el nem fogadtatnék, csatlakozom Verhovay határozati javaslatához. H e r m a n Ottó: Nekünk konkrét helyzettel van dolgunk. (Helyeslések a szélső baloldalon.) Itt nem eszmék hangoztatása, hanem egy bajnak orvoslásáról van szó. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Midőn a magyar Alföld egyik városában bevonulás történt, olyan bevonulás, minő történt a múlt vasárnap Kecskemét városában, ez komoly jelentőségű, bármily csekélynek nézze is a miniszterelnök úr. Tény az, hogy Magyarországnak legmegbízhatóbb elemei fel vannak kavarva, hogy a társadalomban mélyen lüktet a baj, akkor könnyű szerével elmenni egy ilyen kérdés felett nem okos, nem is politikus. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Én részemről már .ezelőtt két évvel az irodalom terén kifejezést adtam annak, hogy véghetetlenül csalódnak azok, kik a zsidókérdésnek létezését Magyarországon tagadják. Már akkor, mikor Oroszország felől a zsidóbevándorlás fenyegetett, lehetett látni a közvélemény alakulását Magyarországon a leghatározottabb formában; de még azt el lehetett volna fojtani. A mi ezen kérdést véghetetlenül elmérgesiti, a mi azt a nemzet köztudatába mindinkább beviszi, az egy szerencsétlen eseménynek a következménye, a tisza-eszlári eset következménye, mert az érintette a nép vallásos érzületét. Ezen kérdésnek igenis van köze a jogegyenlőséghez, melyet én részemről soha megtagadni nem fogok. (Helyeslés.) Az emberi jogokat az embertől megtagadni nem szabad, (Helyeslés.) legyen az zsidó, legyen az néger, legyen az bárki a világon. (Helyeslés.) t A zsidókérdés egy ismétlődő baj, melynek kútforrását kell megkeresni és ott alapjában orvosolni. És ha ezt kutatom, vizsgálom, akkor vissza kell mennem azon törvényforrásokra, melyeken voltakép a zsidóhitfelekezet és társadalom alakult. A források forrása nem az, a miről 10,000-en beszélnek, holott 9999-en nem ismerik, t. i. a Talmud, (Derültség.) hanem az a főforrás, a honnan meríteni kell, semmi más, mint a Pentateuch, mint Mózes öt könyve. És ha ezt a törvényforrást objektivitással vizsgáljuk, egy nagy tanúságot fogunk meríteni belőle, meríteni fogjuk tudomását annak, hogy miben, hol támadnak azok az összeütközések, a melyek a zsidó és keresztény társadalom közt egyátalán elő szoktak fordulni. Tisztán tudományos szempontból véve a dolgot, azt a két tanúságot lehet meríteni belőle, hogy Mózes messze előljárt Darwinnak, épen úgy tudta, hogy miként kell egy fajnak a tulajdonságait folytonosan ivadékról-ivadékra átvive, átörökíteni, és így a fajnak fenmaradását a maga tulajdonságaiban, sajátosságaiban biztosítani. Ott van

17

az ő törvénykönyvében isteni szavakkal, hogy a zsidóságnak más népekkel összekeveredni nem szabad. S mindaddig, míg a zsidóság a Pentateuchot vallja törvénykönyvének, a melynek rendelkezéseit megszegnie nem szabad, mindaddig a polgári házasság intézménye(?) a melyet én kötelező formában igenis követelek, (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon) a zsidóságra nézve csak palliativum lesz. A gyakorlati életből szólva: fognak akadni bukott mágnások, a kik elvesznek gazdag bankárleányokat; (Derültség.) de hogy ez általános elterjedést nyerjen, hogy itt oly összevegyülés következzék be, a milyet Jókai Mór az örmények dolgában tárt a ház elé, azt én nem hihetem, míg Mózes könyvének az a rendelkezése a zsidóság által feladva, megtörve nincs. A ki Felső-Magyarország vidékeit bejárta és megfigyelte ott a zsidóság mozgalmait, a zsidók vallásos szertartásait, mit tapasztalhatott az és mit vonhat le az ezekből? A zsidóság egy nagy részének, az úgynevezett orthodox elemnek úgynevezett hitoktatói és Vorbeterei, a kik összegyűjtik az ö községüket, a községgel egyetemben órákon, napokon, éjszakákon keresztül tartják az isteni tiszteletet oly módozatok mellett, melyekhez fogható legfeljebb a tánczoló derviseké a keleten, órákon keresztül valóságos vallásos orgiákat csapnak, a mely orgiák visszahatnak természetszerűleg az emberek idegrendszerére, legelső sorban az agyra. És onnan jön az, hogy a felső-magyarországi és galicziai kis zsidó hitközségek Vorbeterei egytől egyig igen ritka kivétellel érettebb korban az u. n. monologia tüneteiben szenvednek, mely semmi egyéb, mint az, hogy utczán járva, magánosan hagyva, gondolataik menetét már szájukon bírjuk követni, sőt az u. n. irradiátió segítségével ez már a végtagokra is terjed, úgy, hogy járva-kelve folytonosan ismétlik az imádságokat és megfelelő kézmozdulatokkal kísérik. Ezek az u. n. Vorbeterek mennek a közönséges jesivákba. Ezek a művelődésnek oly alacsony fokán állanak, hogy bizton kimondhatom, hogy ilyeneknek adva ki a Pentateuchot, mindazzal, a mi benne van, az ő kezökben Mózes öt könyve gyilok, holott a művelt ember, a művelt pap kezében a béke pálmája is lehet belőle. Én meg vagyok győződve közvetlen tapasztalásból, hogy azoktól minden kitelik, hogy ezekben az emberekben megvan a fanatizmus, meg van a keresztények iránti gyűlölet. És azt tudjuk minden korok tanusága szerint, a történelem legszomorúbb lapjain olvashatjuk, hogy a vallási rajongás, fanatizmus mindig kegyetlenséghez vezeti az embert, akár önmaga ellen, akár embertársai ellen. Ott vannak az inkviziczió példái, nem fogják tagadni, hogy az a fanatizmusnak az eredménye. Sőt ott van a hódmező-vásárhelyi nazarénus, ki vallásos rajongásában saját gyermekét ölte le. Ilyen tünetek előtt nem lehet elzárkózni. Ezek az isteni tiszteletek tele vannak mystikus szokásokkal, szokásokkal, melyeken a keresztény társadalom, de különösen a köznép eligazodni nem tud, és a hol sötétség, a hol homály van, ott a túlzás, a meseköltés majdnem kínálkozik. Hát bocsánatot kérek, az hozatik fel, hogy a t.-eszlári eset egy vérvád. A rabbinusok gyülekezetei folyamodtak Európa híres theologusaihoz; ezek adják a véleményt, hogy a vérvád egyátalán képtelenség. És ezek történelmi és theologiai tanulmányaik alapján legjobb meggyőződésük szerint kénytelenek konstatálni, hogy ők a vérvádra vonatkozó

18 positiv adatot a zsidó történetben, a zsidó vallástanban egyátalán nem találtak, Én sem mondok mást. Ezeken a forrásokon elmenve, melyeket egy Renan használt, melyeket egy Deutsch használt vagy számos más társa használt, csakugyan a vérvád semmiféle pozitív nyomára akadni nem lehet. De egy mysticismusba félig burkolt vallás egyátalán a kíváncsiságnak van kitéve. Minden ember igyekszik és iparkodik annak vallási szokásairól magának valami tudomást szerezni. Tehát azt kérdem, mit érhet és miféle veszélyeket rejthet magában a szokások azon anachronizmusa, a minőt épen a legnagyobb tekintély Deutsch, kire a zsidó rabbik kiváló előszeretettel hivatkoznak, elősorol és mely vonatkozik a zsidóknak azon szokására, hogy a körülmetélési vért egy edénybe felfogják, vízzel felhígítják, aromatikus szerrel szagossá teszik és azzal arczaikat megérintik. (Mozgás.) Ha talán méltóztatnak kételkedni, a könyv czíme: „Christliche Zeugnisse gegen die Blutschuld”. Hiszen a keleti rítusok csorognak mindenféle vértől, de a míg egyes pl. a keresztény felekezetek ezt az egész vérkultuszt már csak symbolice tartják fen, a zsidóság a valóságos vért a rítusban megtartja, ezt alkalmazza. Milyen tág mezeje van itt nyitva egyátalán a gyanúsításnak.” Ezen rendkívül érdekes és elismerésreméltó őszinteséggel és bátorsággal elmondott igazságok után, – a melyekért Herman Ottó ki is esett a zsidóknak s in specie a „Pester Lloyd”-nak grácziájából, – szónok belefog a zsidó „reformálás” vagyis a botból borotva-csinálás hálátlan mesterségébe, s e mellett megtámadja az antisemitákat is. Ez aztán a legbiztosabb ut arra, hogy valaki két szék közt a pad alá essék. Filosemita vagy antisemita! Tertium non datur. Mi csak örülnénk annak, ha oly tehetséges férfiút mint Herman Ottó, a ki ha valamely ügyet magáévá tett, egész lelkéből azon ügynek él, – minél előbb oda vinnék rövid idő alatt, bizonyára bőségesen szerzendő tapasztalatai, hogy ezzel a se hus se halféle politikával felhagyva, – sans phrase elfogadná az antisemita álláspontot. Ő benne bizonyára meglenne a bátorság a kimondott A után a Z-ig végig mondani az ABC-t. T i s z a K á l m á n ministerelnök erre a kormánynak a zsidókérdésben elfoglalt ismeretes álláspontját fejti ki. S z a l a y Imre: Bőven meg lett vitatva az, hogy a zsidók nem olvadnak bele egy nemzettestbe sem, hanem exkluzív álláspontot foglalnak el és nem keverednek össze azon fajjal és azon országgal, melynek népességét képezik. Azon indok hozatott fel erre, hogy ezt azért teszik, mert ők az ő vallásukat tekintik nemzetiségöknek és ezért ragaszkodnak ennyire hozzá. Méltóztassék tekintetbe venni t. ház, hogy az a rettegett szoczializmus honnan rekrutálja legtöbb embereit? A zsidóságból. Ha körültekintünk Magyarországban, azt fogjuk látni, hogy a szoczializmust is a zsidók mozdítják elő; két zsidó áll a socziálisták élén, Csillag és Franki. És ha a társadalom ezen veszély ellen átalában fel akar lépni, miért nem lép fel a zsidóság ellen; ezt én hazám józan érdekével összeegyeztetni képes nem vagyok. Jókai t. képviselőtársam beszélt valamit holmi felírásokról, melyeket ő zászlójára felirt, az egyenlőség, a szabadság és a testvériség. Csakhogy úgy vagyok ezen felírással, hogy nem tudom az igazi felírás-e

19 ez? Mert Jókai képviselő úr megszokta tenni, hogy letörli az iratokat. Ezelőtt Magyarország függetlenségét ép úgy kívánta, mint mi, és most 1875 óta ideálnak tartja azt a mi részünkről. Azt is csodálom, hogy azt monda, miszerint ő nem ismeri a talmudot, azon valóban csodálkozom. (Derültség.) Azt hiszem t. ház, hogy a változatosságnál fogva, mint a legutóbbi időben udvari poétává lett, azt hiszem, hogy megérem még az időt, hogy ismét a 49-iki republikánus bőrben látom, s akkor ép úgy fogja perhorreskálni az udvari poetaságot, mint most a 49-iki republikánusságot. Mondatott az is, hogy ha az izraeliták némely szokásai társadalmunkban meghonosodnának, ez nagyon üdvös volna. Erre csak annyit mondok, hogy a zsidóvali konkurrencziát a keresztény semmi körülmények közt fel nem veheti; tessék a statisztikát tekintetbe venni. Ezelőtt húsz évvel, saját tapasztalatomat akarom elmondani, Boglár nevű községben csak egy zsidócsalád volt, most pedig már 113 tanköteles zsidógyermek van. Menjünk tovább a vasút mellett. Ott van Siófok. Közbevetőleg legyen mondva, nagyon csudálkozom, hogy miután a ministerelnök úrral egy sorban van a Magyar t. képviselő úr, ki szintén a zsidóknak köszöni megválasztatását, nem szólal fel. Siófokon ezelőtt 20 évvel volt 2 zsidócsalád, most pedig a legutóbbi népszámlálás szerint 549. Így lehetne végig menni Magyarország emporiumain, a hol a gabnakereskedés virágzik. Ha most az izraelitákkal versenyezni akar a gabnakereskedő, csupán a csekély árkülönbözet, mely a magán kereskedőt tönkretenné, a többiekkel összetartásban képes lenne földönfutóvá tenni. Hogy miért adták be a tapolczaiak e kérvényt? A tapolczaiak leginkább bortermelésből élnek, s méltóztassék meggyőződni arról, hogy ott a zsidó szenzálok mennyire tönkre teszik őket, mert behálózva az egész kerületet a vevőket elfogdossák. Ez ellen nem segit semmi; mert a külföldről jövők odatódulnak s ezáltal megkárosítják a produczenseket. Midőn valaki lételében van megtámadva, mint a tapolczaiak, akkor nem csudálkozhatom, hogy ily kérvényt adtak be. Midőn ezeket elmondtam, kijelentem, hogy én Verhovay Gyula t. képviselőtársam javaslatát elfogadom és egyúttal a kérvényi bizottság véleményéhez is csatlakozom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az ülés végén ezután némi vita után elhatározza a ház, hogy a tapolczai kérvény tárgyalásának folytatása, a következő szombatra (január 27-re) halasztassék.

A következő napi (január 24-ki) ülésben Péchy Tamás elnök Istóczy Győzőt az Irányival szemben használt „szemtelenség” kifejezésért pótlólag rendreutasította. Ez a Wahrmann-féle eset után már a második eset, hogy noha Istóczyt inszultálják a házban, minden erre adott ok nélkül csupán csak azért, hogy személyében az antisemitizrnusra mérhessenek csapást, – mégis az inszultáló ép bőrrel menekszik ki az affaire-bol és Istóczyt utasítják rendre. Úgy látszik az elnöki széken is lábra kezd kapni a Talmud-igazságszolgáltatás.

20 Pedig Péchy Tamás elnök várhatott volna egy kicsit, mert a felek az ülés folyamán nemsokára elintézték a maguk személyes kérdését. Ugyanis az ezen ülésben kezdetét vett uzsoratörvényjavaslati vita megszakítatván, az Irányi meghatalmazottai: Fornszek Sándor és Ugron Gábor közt egy részről, más részről pedig az Is tóczy meghatalmazottai: ónody Géza és Szalay Imre közbejöttével előre megállapított kölcsönös nyilatkozatok felolvasva lettek a házban. Ε nyilatkozatok a következők: I s t ó c z y G y ő z ő : T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Miután a ház tegnapi ülésének naplójából látom, hogy az Irányi t. képviselő úr és köztem tegnap közbejött inczidens a naplóban kifejezve van; s miután alkalmam volt meggyőződni arról, hogy Irányi képviselő urnák irányomban követett eljárása tévedésen alapult, s hogy neki sértő szándéka nem volt: ennélfogva Irányi t. képviselő úr irányában használt sértő kifejezést ezennel visszavonom. (Helyeslés.) I r á n y i D á n i e l : Ezen nyilatkozat nyomán én viszont kijelentem, (Halljuk!) hogy az által, hogy visszafordultam, senkit sem sértettem és sérteni nem akartam, és ennélfogva Istóczy képviselőtársamat sem, és ha reá néztem, ez onnan eredt, mert azt hittem, hogy ő beszélget; miután azonban kijelentette, hogy nem ő volt az, a ki zavart, én viszont kinyilatkoztatom, hogy e szerint az én figyelmeztetésem tévedésen alapult. (Helyeslés.) Elnök: Tisztelt ház! Azt hiszem ez ügy be lévén fejezve, folytathatjuk a napirenden levő tanácskozást. A j a n u á r 27- k i ü l é s . (Harmadik nap.) S i m o n y i Iván: Mindenekelőtt kijelenti, hogy azért szólal fel, mert volt alkalma a zsidókérdéssel gyakorlatilag is foglalkozni. (Egy hang: Pozsonyban! Élénk derültség.) Nem vív személyes harczot. Nemcsak ezelőtt néhány évvel szólította fel egy zsidó polgártárs, hogy komája legyen; de néhány nap előtt szintén fordult hozzá egy zsidó polgártárs ezen szavakkal: Mi tudjuk, uram, hogy nekünk nagy ellenségünk, de ismerjük 30 esztendő óta, tiszteljük nyílt fellépését, jobban mint azokét, a kik barátságosan szólnak hozzánk, de bennünket gyűlölnek, ön nem vív személyes harczot s azért arra kérem fel, hogy fiam körülmetélése alkalmával komám legyen. (Élénk derültség.) Én tehát – így folytatja – bátor vagyok magamat, ha nem is épen 13 próbás, de legalább is mint kétszeres, dupla tiszteletbeli zsidót bemutatni a t. háznak. (Derültség.) Néhány évvel ezelőtt azon állítást koczkáztatta szóló, hogy Magyarország tönkre fog menni a frázisok uralma alatt Ezt Irányi, Mocsáry és Jókaival szemben ma szükségesnek tartja bebizonyítani. Az igaz', – így szól, – hogy nem tudok azon ideális magaslatra emelkedni, mint Irányi képviselő úr. Ő, mint tudjuk, évről évre ugyanazon törvényjavaslatokat terjeszti a ház elé; van köztük olyan, melyért iránta csakis tisztelettel és köszönettel lehetünk, de tudjuk azt is, hogy az ő nyugalmát, úgy látszik, nem zavarja az, hogy e törvényjavaslatok túlnyomó többségéből még sem lesz törvény. Megtörténhetik, akad egy-egy eset, hogy egyik javaslatát, mint pl. a polgári házasságot, 3 évvel eze-

21 lőtt megszavazta a ház, és ezen javaslat mégsem lett testté és vérré, úgy látszik, hogy ez sem zavarta Irányi képviselő urat olympusi nyugalmában; mert midőn ezen s egyéb hasonló inczidensre utalva kimutattam, hogy a parlamentarizmus tiszta komédia, hogy változtassunk valahára gyökeresen az egész választási rendszeren, a nélkül, hogy okaimat ismerte volna, mintegy a felhőkből rám szavalta, hogy meg kell maradni a régi rendszernek, nem szabad javítani, mert az ellenkezik a szent egyenlőség és szabadsággal. Igaz, hogy nekem okom is van a dolgokat egy kissé a praktikus oldaláról tekinteni. Irányi t. képviselőtársam nem házas, én az vagyok; Irányi t. képviselőtársamnak, legalább tudtomra, nincsenek gyermekei. (Nagy derültség.) Jókai képviselő úrnak is, mint tudom, csak egy fogadott lánya van; engem a Mindenható számos, hat gyermekkel, s köztük négy fiúval áldott meg. (Derültség. Éljen!) Én tehát, mint talán minden családapa, sokszor törtem a fejemet azon, melyik pályára szánjam fiaimat. Miután önök közt amint tudom, számosan vannak családapák, fejtegetésem talán nem lesz egészen érdek nélküli. (Halljuk!) Igen sokat elmélkedtem: neveljem fiaimat hivatalnoknak vagy tanárnak? Ver hova y G r v u l a : Sakternek. (Élénk derültség.) S i m o n y i Iván: Végeztessek velők négy normális, nyolcz gymnáziális, négy egyetemi évet, összesen 16-ot, hogy aztán mint magántanár, vagy ingyenes praktikáns, ismét évekig más módon keresse kenyerét, míg végre hosszú évek múlva kapjon egy fizetést, mely semmi arányban sincs ismereteivel, semmi arányban azon felelősséggel, melyet az állam vállaira rak, s még kevésbbé van arányban az életszükségletek drágaságával, a mely bizonyára fiam felnövéséig még fokozottabb lesz. Mesterember sem lehet, mert a kisipar hanyatlik. Egészen máskép állna a dolog, ha a fiam zsidó lenne. Először is vérével örökölte volna az üzéri szellemet, tehát rendelkeznék azon eszközzel, melylyel a mai nap leginkább lehet zöld ágra jutni. Ha nem lenne tőkéje, hitsorsosai neki azt olcsón rendelkezésére bocsátanak. Ha fiam zsidó volna, és lenne tanár, prókátor, színész, vagy festő, a világ összes sajtója tele lármázná vele a- világot, hogy az milyen lángész, milyen fényes, nagyszerű tehetség, míg végre elhinné ő maga is, és elhinné a t. nem zsidó világ is. Fiam, értem, ha zsidó lenne, ment lenne a katonakötelelettség alól, mert tény. hogy a zsidóság nagy része tudja annak módját, hogy mikép kell a katonai kötelezettség alól kibújni. Fiam, értem, ha zsidó lenne, még ha bűnbe keverednék is, láthatlan kezek egyesülnének megmentésére, sőt in ultima analysi, ha halálra méltó, vagy nehéz fogságbüntetésre ítélendő volna, tébolyodottnak nyilvánítanák őt. Már most kérdem Irányi, Mocsáry és Jókai t. képviselőtársamat és a többi zsidóvédő urakat, megfelel-e ez az igazság s egyenlőség magasztos elvének? Tehetek-e én arról, hogy nem vagyok zsidó? (Élénk derültség). Tehetek én róla, hogy fiam a keresztvízben részesült és nem a zsidó ritusz szerint vétetett fel Izrael kebelébe? Pedig a mit mondottam, nem feltevés, nem dialektikus fogás, mert világosan beszélnek a statisztikai adatok. Szíveskedjék nekem Irányi t. képviselő úr csak egyetlen hivatalnokot, vagy tanárt mutatni, a ki évi keresményéből csak kis vagyont tett is félre öreg napjaira. Még azok is, a kik fényes fan-

22 táziával rendelkeznek, a kik fényes tehetséggel dicsekedhetnek, és a kik rendkívüli jövedelmeket élveznek, aligha úsznak a pénzben. Tessék nekem ilyet mutatni, ha nem zsidók. (Élénk derültség). Jókai a corpus jurisra hivatkozott, s azt mondta, hogy ott is lehet, mint a talmudban, oly elveket találni, melyek a mai korba nem illenek. De tegyük fel, hogy egy paraszt ember bigoteriából megöl egy vén asszonyt, mert boszorkánynak hiszi, – előfordult egy ilyen eset a művelt Belgiumban, hogy egy paraszt ember tényleg megölt egy öreg asszonyt, mert az boszorkányság gyanújában állott, – mit mondanánk mi, t. ház, erre? (Közbeszólás a szélső balról: azt, hogy őrült!) Tegyük fel, hogy egy kapuczinus barát abban a gyanúban van, hogy ő buzdította, tanította a paraszt embert arra az emberölésre. Mit mondanánk mi erről a kapuczinusról? Bizonyosan azt mondanók: akasztófára való gazember, a kire nézve nem mentség sem a csuha, sem a tonzúra. Tudjuk, hogy hasonló esetben, ha t. i. ellenkezőleg z s i d ó r ó l van a szó, a világ összes zsidósága felszólalna, hogy ezrekre mennének azon összegek, hogy ezen ügyet elsimítsák és hitsorsosaik segélyére siessenek. Ha a Gusztáv Adolf egylet Magyarországon tekintélyes földbirtokot vásárolna, vagy a jezsuiták ugyanezt tennék, bizonyára felzúdulna az egész ország Ha a zsidók ugyanezt teszik, senkisem szólal fel. A miért én elítélem a zsidókat, és a miért küzdeni fogok ellenök folyton, ez az, hogy hogy ők ezen byzantinizmust tervszerűen és öntudatosan idézik elő. Kezükbe kerítették ők a sajtónak 95%-át, nem csupán nyereség miatt, áldozatokat is hoztak, fáradoztak tervszerűen. A jámbor honpolgár azt hiszi, hogy van mindenféle lap, van kormánypárti, a balközépnek nincs, van két függetlenségi párti, minden árnyalat képviselve van, tehát érdekeinket csak valahogy fel fogják karolni, a vitákból majd megtudjuk, mi a jó. Pedig, uraim, ezen nagy lapok részben nem küzdenek másért, mint a zsidó érdekért. Igaz, hogy különböző formában teszi azt. Az egyik inkább a zsidó pénzarisztokráczia érdekét tartja szem előtt és teszi azt finomabb módon, talán a régi táblabírák hangján, a másik a demokrata köpenyegét ölti fel, a harmadik talán a függetlenségi párt zászlaját tűzi ki, de a legelső a zsidóérdek, melynek minden más érdek alá van rendelve. Uraim, én a színfalak mögött állottam, magam is zsurnalista vagyok, tapasztalásból beszélek. De még ez sem volna a legnagyobb baj. Nagyobb baj az, hogy az ő uralmukat csak akkor hiszik biztosítottnak, ha a nemzsidót megrontják. Emlékezzenek vissza a sajtónak harmincz év óta való működésére, mit tett ezen sajtó szívesebben, mint ha a bizalmat valamely auktoritás irányában megingathatta? Semmit sem tett szívesebben, mint ha a bizalmat megrongálhatta, ha reá uszíthatta a katholikust a protestánsra, a protestánst a katholikusra, az egyik pártot a másikra, az egyik embert a másikra. Legszívesebben nyújtott kezet ahhoz, ha hozzájárulhatott, hogy egy pártban szakadást idézzen elő Elég naivak voltunk ezen üzelmeknek, melyek zsidóforrásra vezethetők vissza, felülni. Igaz, hogy a módszerben változtak; ügyesek voltak, és hatalmas eszközük volt a közöny. Abban a perczben, amint észrevették, hogy egy vallásban a türelmesség határain belül bizonyos konszolidálás jön létre, hogy saját érdekeiket óvni akarják, gúnynyal, dialektikával, ügyes-

23 séggel közönyt igyekeztek ébreszteni, és jelenleg is leginkább halljuk a jajveszéklést, hogy a vallások békéje meg fog zavartatni. Türelmességet prédikálnak ők, kik programmjuk keresztülvitelében a legtürelmetlenebbek. A zsidó szellem nálunk már mindenüvé behatolt. Egy auktoritás mondta nekem, hogy a tudomány, az akadémia, az egyetem is elzsidósodik. A zsidók az alkotmányt üres formalizmussá tették. Tudom uraim, hogy azt fogják önök mondani, vajjon ildomos-e az, illik-e az, hogy oly kicsiny-picziny ember mint Simonyi, a ki nem voltam oly szerencsés, hogy érdemeket szerezzek magmának, ily dolgokat szemükbe mondjak. H e g e d ű s S á n d o r : És ily hosszan. (Nagy derültség). S i m o n y i Iván: Igen sajnálom, hogy bizonyos zsidó védő uraknak eljárásom kissé odiózus és nem kellemetes, de bocsássanak meg nekem, a ki nem sokszor veszem igénybe a ház figyelmét, hogy most nem hagyom magamat konfundálni. (Helyeslések a szélső balon.) Mégis van egy kis jogczímem, hogy én e nagy vádakat országvilág előtt kimondom, én t. i. egy előnynyel dicsekszem, a melylyel Magyarországon kevesen dicsekesznek, azzal t. i. hogy nekem, ámbár egy megyei alispán fia vagyok, sikerült a zsidó konkurrencziát a publicistika terén legyőzni. (Éljenzések.) T. ház! Azt hallom körülöttem, hogy pozitív adatokat várnak tőlem, hogy támadást intézzek a kormány és miniszterelnök úr ellen. Én ezt nem teszem, t. ház! És megmondom miért? Azért, mert meg vagyok győződve arról, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök úr antisemita, még pedig határozott antisemita. (Élénk, hosszas derültség.) Engedjék meg, hogy ezt bebizonyítsam. (Halljuk!) Ő nagyon elhatározott, hogy ne mondjam, fanatikus antisemita. Sokan támadták már meg a t. miniszterelnök urat, de senki sem tagadta, s én ki mindig személyes tisztelője voltam, legkevésbbé tagadtam, hogy ő kitűnő eszes ember. Ő mint régi parlamentáris ember tudja jól, hogy egy mozgalmat azzal lehet legjobban legyőzni, hogy azt törvényes térre tereljük, hogy lássák, hogy legalább az orvoslás megkísértetett. Másrészt azt is mindenki tudja, hogy semmi sem képes egy dolgot annyira elmérgesíteni, mint ha bizonyos programmal vagy bizonyos emberekkel igazságtalanul bánnak s megtagadják még a tért is a panaszra. Most engedjék meg, hogy egy rövid szemlét tartsak a t. ministerelnök úr eljárás felett, hogy állításaimat bebizonyítsam. Még nyoma sem volt a zavargásoknak az országban, már szétmentek a czirkulárék, élesnél élesebben kifestve, melyek alkalmat szolgáltattak szervilis közegeknek és olyanoknak, a kiknek igen sok okuk van a zsidókkal jó barátságban lenni, hogy a túlságos zsidó protekczió s a keresztények sértegetése és bántása által az egész dolgot lehetőleg elmérgesítsék. A gyülekezési jog alkotmányunknak egyik alapelve. Gyülekeztünk mi számtalanszor, azzal az előfeltétellel, hogy szidjuk a kormányt, megtámadjuk annak jó szándékát, talán még becsületét is. Szabad, alkotmányos ország vagyunk; mindenki tudta, hogy mi a kormány szidása czéljából gyűltünk össze. Most jött a zsidókérdés. És íme kitűnt, hogy szabad szidni pápát, ministert, kormányt, képviselőt; de ha a zsidóról kritikát akarunk gyakorolni, ott van a szolgabíró s az felfüggeszti a gyülekezési szabadságot. Nyoma sem volt még a zavargásnak sem

24 Pozsonyban, sem másutt, hiszen a pozsonyiak békés emberek, tudják önök rólam, én is pozsonyi polgár vagyok (Derültség), s egy víg kedélyű iparos polgár, a kit mindenki ismer, Istóczyt éltette, s egypár, megvallom, nem igen hízelgő kifejezést használt a zsidókkal szemben. Tette ezt egy magántársaságban borozás közben. A másik szobában egy zsidó meghallotta a dolgot, feljelentette az esetet, a városkapitány a polgárral hosszas protokolumot vett fel, hivatalosan megfedte s azzal fenyegetődzött, hogy a dolgot a kriminális törvényszéknek át fogja adni. Természetes, hogy ez eljárás megérlelte a maga kívánt gyümölcseit. Voltak aztán zavargások, és kapott Pozsony olyan ostromállapotot, a minőre 1848 óta nem volt eset. Igaz, hogy akkor csak a nemesség és polgárság lett deposszedálva, igaz, hogy akkor történt valami Debreczenben, a mire én, mint loyális polgár nem akarok emlékezni, ámde most a zsidók ellen mertek szólni. És íme, a komiszáriust hónapokig a nyakunkon kellett ezért hagyni. Mi Magyarországon sokat szoktunk gyűjteni, bár a magyar ember nem szívesen ád pénzt a gyűjtésekre, templomokra, szobrokra könyvtárakra és mulatságra. Magam is, mint laptulajdonos, gyűjtöttem könyöradományokat számtalanszor, gyűjtöttem a Ring-színház leégése alkalmával és pár nap alatt több ezer forintot hoztam össze, habár tudvalevő dolog, hogy az elégettek legnagyobb része zsidó volt. (Mozgás.) Németországban egy lapot akarnak alapítani, a melynek függetlennek kellett lenni minden nemzeti törekvéstől, de mely abban különbözött volna a többitői, hogy a szerkesztőségben zsidót nem alkalmaznak. És mi történt? Az, hogy miután egy barátságos felszólalás folytán itt-ott egy pár krajczárt, egy pár vagy több forintot gyűjtöttek egy kerületben, a melyben sohasem volt zavargás, megtiltották a gyűjtést, ministeri rendelet következtében elkobozták a pénzt és a szolgabíró ma sem tudja, hogy mit csináljon a pénzzel. (Felkiáltások: Hát költse el!) Kérdem, vajjon nem mesterségesen idéztetik-e elő ekképen az elkeseredés? Aztán tudja az egész keresztény világ, hogy nem az iparos, nem a földmívelő, nem a tanár és nem a hivatalnok, hanem a zsidóság érdekeit szolgálja a sajtó. Minden nap tapasztalja, hogy agyonhallgattatnak legszentebb érdekei, hogy lábbal tapodtatnak jogai, hogy szidalmakkal illettetik. De neki nem szabad azt tenni, hogy keresztény embertársának gyűjtsön, hogy neki nem szabad lapot alapítani, mert kimondatott, hogy ezen lap a zsidókérdést tárgyalja és zsidót nem alkalmaz. A ministerelnök ha zsidóbarát volna, mint annyian mondják, ő következően nyilatkoznék: Én nem vagyok sem zsidóbarát, sem zsidóellenség; én Magyarország ministerelnöke vagyok, ám küzdjön minden párt. minden törekvés szerezzen érvényt elveinek és iparkodjék érdekeit előmozdítani, de azért kezeskedem, hogy egyik párt sem fogja a törvény korlátait egy hajszállal is átlépni addig, míg ministerelnök vagyok. De miután a ministerelnök úr titkos antisemita, (Derültség.) fanatikus antisemita, ő túlfeszíti a húrt a másik irányban; ő vexálja, molestálja hitsorsosait, mert akarja, hogy ezen mozgalom a tűzpróbát valóban kiállhassa. Ezért, ezen hatalmas pártfogásáért a t. ministerelnök úrnák hódolatomat és köszönetemet mutatom be. (Derültség.) Nem tréfa ez, t. ház! Önök tudják, én eleget untattam önöket azzal, hogy mennyire sajnos, hogy a keresztény társadalom meg van

25 oszolva, az erők szét vannak forgácsolva, nincs összetartás, nekünk szükségünk van egy erős tűzpróbára. Én nagyon tartok attól, hogy ha ezen mozgalom törvényes térre tereltetik, s a zsidókérdés meg fog hányatni, egyletekben, lapokban, az fog történni ami más kérdésekben történni szokott széles e hazában, lesz sok dikczió, sok lárma, sok veszekedés, egy kis poharazás, egy kis eszem-iszom, hiányozni fognak a tettek. Az a magyar ember, a kinek megtiltották, hogy a korcsmában egy fél messzely bor, vagy egy pohár sör mellett pihenje ki fáradalmait, a kit azért a hatóság elé czitáltak, mert Istóczyt éltette, holott ha Wahrmannt éltette volna, természetesen nem lett volna semmi baja, (Nagy derültség.) az a polgár ember, a kit szintén a rendőrség elé idéztek azért, mert azt mondta, hogy 4 frt sok, legyen kettő a tagsági díj egy polgári kaszinóban, hol a kevésbé tehetősek is jelen lehessenek, mert a nagy kaszinóban 20 frt a díj, mondom ez a polgár ember nem fogja többé boros kancsó mellett tárgyalni a zsidókérdést, nem is fogja szidni a zsidót, hanem igenis a gyermekét más szellemben fogja nevelni, mint a jelenlegi elzsidósodott generáczió nevelve van, s ezt azoknak lesz legnagyobb okuk megsiratni, a kik gyávaságból, hamis, szemtelen taktika folytán, izgatásaik, unszolásaik, tolakodásaik által a kormányt ily eljárásra bírták. (Nagy zaj jobbfelől.) Elnök: Figyelmeztetem a t. képviselő urat, hogy oly kifejezéseket használ, melyek a parlamenti illemmel meg nem férnek. (Zajos felkiáltások a szélsőbalról: Halljuk! Halljuk!) S i m ο n y i Iván: Tisztelettel veszem az elnök úr figyelmeztetését, de bátor vagyok konstatálni, hogy én eddig a parlamenti illemet nem sértettem. Én a legbékésebb, legmérsékeltebb szónokok közé tartozom, és csakis a zsidó uraknak köszönhetem, hogy azon megtiszteltetés ért, melyet Csanády urambátyámnak több ízben volt alkalma tapasztalni. (Nagy derültség.) Áttérve a pozsonyi dolgokra kijelenti, hogy ő akkor nem bújt el. Herman Ottó nem volt oly érzékeny, midőn a Henczi-téren és a kaszinó előtt volt, mint most a zsidókérdésben. Pedig ott is ablakokat vertek be. Sajnálja, hogy oly ember, mint Herman Ottó, az által lett képviselővé, hogy mint demokrata demagógot ismerték meg. Szomorú, hogy a tudóst nem érdemeiért választják képviselővé, hanem utczai kravallok következtében. Ez is egyik következése elzsidósodott viszonyainknak. Ha sikerül a reform-mozgalmakat megszüntetni, ha sikerül elnémítani az eddig emelkedő hangokat, világos, hogy a bajok orvosoltatni nem fognak, hogy a proletárok szaporodni fognak, és ennek logikus következése a socziális forradalom, a mivel együtt fog járni az általam ecsetelt korrupczió. Ez a filoszemiták ajándéka. Azon a vörös tengeren át. melyen Kossuth Lajos keresztül vezette a nemzetet, és a melyen túl 16 esztendeje, hogy a modern politika pusztaságában barangolunk tájékozatlanul, az ígéret földére akarjuk elvezetni a nemzetet. Szóló és torsai nem szocziális, nihilisztikus valamit akarnak, hanem számítanak a fenálló faktorokkal. Ausztriában, – így végzé beszédét, – a reform-egylet gyűlésén, a hol házi urak, munkások, iparosok gyűltek össze, – ezen gyűlésen egy publiczista, kinek tudnia kell a dolgot, azzal zárta be beszédét: „Uraim,

26 mielőtt elmennek, jegyezzék meg a következőt: Minden a mit a sajtó dicsér, a mivel a sajtó foglalkozik, a mit magasztal, az káros, az kétes, az az önök megrontására fog szolgálni, akár legyen az a mit magasztal, miniszter, akár flanell lajbli: (Derültség.) Megfordítva, csak attól, a mit a zsidósajtó agyonhallgat, a mit szitkokkal illet, vagy a mit megtámad, csak attól várható orvoslás.” Vegyük a holnapi lapokat. Azt fogják önök látni, hogy szuverén fölénynyel agyon fognak engem hallgatni, vagy a gúny minden fegyverével nevetségessé fognak tenni, vagy szitkokkal illetni. Minthogy ennél jobb és elvitázhatatlanabb bizonyíték nincs arra nézve, hogy igazam van, kijelentem, hogy Istóczy képviselő úr határozati javaslatát elfogadom, és esetleg hozzá járulok Verhovay t. barátom indítványához. (Nagy mozgás.) T i s z a K á l m á n miniszterelnök kijelenti, hogy ő beszédében nem vonatkozott Simonyi személyére, s hogy ha oly értelemben tartja antisémitának Simonyi, hogy a mozgalom kihágásait erélyes rendszabályokkal a törvény korlátai közé visszautasítja, ily értelemben óhaja teljesülésbe fog menni. Ezután H e r m a n O t t ó szólal fel személyes kérdésben Simonyi ellen; mire némi vita után a ház szavazás útján elhatározza, hogy a másnap, vasárnap d. e. 11 órakor tartandó ülésen folytattatik a tár gyalás. J a n u á r 2 8 - i k i ü l é s . (Negyedik nap.) Chorin F e r e n c z hosszabb beszédben védelmére kel fajroko nainak. Széll György: T. képviselőház! A tárgyalás alatt lévő kérvény érdemében elfoglalt álláspontom mind választóim előtt, mind a sajtó útján közzétett nézeteim által ismeretesek lévén, az előttem szóló s velem egy véleményben levő t. képviselőtársaim kimerítő felszólalása után nem lett volna szükség a t. ház nagybecsű figyelmét szavazatom indokolására igénybe vennem. De mert a vita folyamán több oldalról azon nézet merült fel, mintha e nemzetünk közgazdasági viszonyaiba oly mélyen beható kérdés megoldását részint a zsidóknak, mint vallás felekezeti tagoknak vallásuk alapjának megváltoztatása, majd a polgár házasságnak behozatala, majd és különösen az idegen zsidóknak bizonyos ideig meghonosítása betiltásától remélik, és innen következtetik hogy a zsidóság a magyar nemzetbe beolvad es magyarrá válik, ennélfogva, én t. ház ezen szép feltevés ellen az élet gyakorlati terén szerzett tapasztalataimat és indokaimat következőkben terjesztem elő. Ugyanis mindenekelőtt ki kell jelentenem t. ház, hogy a fenforgó kérdés megítélése körül engem sem faj, sem vallás elleni gyűlölet nem vezet. Ki kell jelentenem azon meggyőződésemet is, hogy ma már hazánkban egyenesen magyar agrár kérdéssel állunk szemben. Azért tehát itt részint a vallási alap feltételének megváltoztatása, majd a polgári házasság behozatala reményében experimentálni legalább is nem látom czélszerű dolognak, és nem lehet szerintem ettől várni a viszonyok kedvező alakulását, mert jól tudjuk t. ház, hogy az emanczipáczió feltétlen megadása a nagy hangzású szabadelvűségre való hivatkozással azon reményben történt, hogy a zsidók részint nyelvre, részint erkölcsi, részint társadalmi szokásaikra nézve a nemzettel egybeolvadni fognak. A tapasz-

27 talás igazolja t. ház, hogy mind ez hiú ábránd volt eddig, és jövőre sem remélhetni mást, mint a mit a zsidóság életfeltételül, czélul eddig kitűzött. Herman Ottó képviselő úr hivatkozott Molnár Aladár elhunyt képviselőtársunknak a zsidó szeminárium kérdésében tett tanulmányaira, és pedig mondhatni, beható tanulmányaira. Ő elmondotta élő szóval azon tanokat, azon alapos tanulmányozási adatokat, melyek épen az én állításaim igazolására szolgálnak. Én hivatkozhatnám arra, a mit ő élőszóval elmondott, de a közvetlenséget óhajtván ez úttal követni, bátorkodom a t. ház nagybecsű figyelmét néhány passzus igénybe vételére felhívni. Ugyanis ő a többek közt ezt monda: „Ezen idézetek eléggé mutatják, mennyire igazam volt, midőn azt mondám, hogy ezen párt törekvése, a zsidókat minél inkább elszigeteltségben tartani a haza többi polgárai irányában, mert minden közeledés miatt a beolvadástól félnek. Ezért akarják a „vallás” czíme alatt is minden áron elkülöníteni hitfeleiket, hogy azok necsak külön hitfelekezetet, de egyszersmind külön kasztot képezzenek”. Továbbá idézi azt, hogy két osztályra szakad a zsidóság, egyik a neológ, másik az orthodox. Erre nézve a kővetkezőket mondja: „Az általam most felmutatott irányokat, törekvéseket is nekünk, mint politikusoknak figyelmen kívül hagyni nem szabad. Ezekből érezhető az is, miért kárhoztatják ők oly erősen a rabbiszeminárium fellállitását első sorban bármely párt részére; másodszor kárhoztatják, hogy valamennyi számára közös intézet legyen, „mert ők az ő jesiváikban ilyen Hillel-féle rabbikat akarnak nevelni.” És t. ház, az a Mocsáry Lajos a ki a függetlenségi párt nevében és képviseletében, azzal a mit fel fogok olvasni, közelebb ellenkezőt mondott, a min felette csodálkozom, s ép azért idézem Molnár Aladár beszédére tett azon megjegyzését, hogy t. i. „a neológ zsidó is csak olyan mint a többi.” T. képviselőház! A baj főoka tehát a faj eddigi életczéljainak alapfeltételeiben, az ezzel karöltve járó és ennek szolgálatában álló emanczipáczióban keresendő. Ezt igazolandó, statisztikai adatokra hivatkozom. A budapesti törvényszéknél mint első folyamodású bíróságnál az évenkint beadatni szokott keresetekből 95% esik a zsidók által folyóvá tett polgári keresetekre; a bűnügyekben pedig mint vádlottak szintén 90-95%-ban jelentkeznek. T. ház! Erre hivatkozva felhívom a t. ház figyelmét, hogy Magyarországon egy éven át 211,790 ingatlan birtok cserélt gazdát, a mi körülbelül 200 milliót képvisel. Ebből az iménti statisztikai adatokra hivatkozva végrehajtás útján forgalomba jött mintegy 20,000 parczella, a mely körülbelül 20 millió frtot képvisel. Az ingatlanság értéke az ily tömeges végrehajtások következtében 1875-től fogva négy éven át 1185 frt átlagárból leszállott csaknem 700 frtra. Egy éven át a magyarországi ingatlanokra bekebeleztetik 150 millió frt új teher, négy év alatt bekebeleztetett 720 millió forint. Már most, ha az előbbi statisztikai adatokat veszem, t. i. hogy Budapesten, de az egész országban a zsidók által a polgári ügyekben 90% peresügy tétetik folyamatba, nagyon természetes dolog, levonhatjuk azt a következtetést, hogy ha ebből a forgalomból 20,000 parczella birtok adatik el évenkint végrehajtások útján, körülbelül ennyi végrehajtást foganatosíttatnak a zsidók.

28 Felhoztam t. ház azt is, hogy nekik életczéljuk a kapzsi vagyonszerzés és ennek szolgálatában áll az emanczipáczió. Ötvenkét évvel ezelőtt, tehát 1830-ban jelent meg a legnagyobb magyar, az élet gyakorlati terén lánglelkű, alkotó kezű Széchenyi István grófnak a „Hitelről” szóló könyve. Ő már 52 évvel ezelőtt reá mutatott a jelenlegi állapotokra a következőkben. Elmondva t. i. említett könyvében, hogy Magyarországon milyen kereskedés van, Magyarországon mennyire nincs hitele senkinek, borongó lelkében így szólal fel: „És ez földes uraink s földbirtokosaink állapotjának vázrajza, s ebből látszik, hogy inkább mende monda teszi hitelünk létét, vagy nem létét, mint fekvőség, ház, marha, gabona, bor stb. Azonban ne aggódjunk ezen, tűrjük, sőt örüljünk rajta, mert ez is praerogativáink egyik szép következése, melynek a z s i d ó annyira örül s nevet; midőn mi felemelkedett büszke érzéssel függetlenségünkről álmodozunk, de magunkat egyszersmind általa megköttetni engedjük, hogy azt valóban inkább az ö praerogativájának mondhatnók?” Tovább: „De mely kép lenne még az, s mily fekete s vérszin kellene hozzá, ha némelyek pénz machinatióit rendre kifejteném itt, – kik, mint a kísértet az ártatlan halandót, esz tendőkig követik, hogy egy gyenge pillanatban bűnbe keverjék, kik mondom, hideg vérrel koholt planum szerint egész nemzetségeket kirabolnak s verőket vampyr gyanánt isszák. S ezt a törvény nem hátráltatja.” Így vagyunk ma ezzel szemben t. ház! Továbbá felhoztam azt is a zsidóság ellenében vádul, hogy nyelvünket sem akarják elsajátítani, pedig jól tudjuk, nem csupán az én elvem, de a tisztességes társadalom által elfogadott elv, hogy a nemzetek nyelve, a nemzetek szíve. Én t. ház a tavaszi és őszi szép napokban, munka után ki szoktam járni a Dunapartra s ott teszem meg napi sétámat, én a fővámháztól felmegyek az akadémia palotájáig és körülbelül akkor, midőn szép nap van s a zsidóságnak ünnepe, legalább is 1000-1600 emberrel találkozom, ezek közül, mert megfigyeltem, alig találtam 25-30 embert, a ki nyelvűnkön beszélt volna, a börze körül pedig egyetlenegy ember sem beszél magyarul. De tovább megyek t. ház, hivatkozom választó városomra, Makóra, melynél Magyarországon magyarabb község nincs. Ε városban 2-3000 zsidó lakik s egyetlenegy zsidó család sincs, melynek kebelében a magyar nyelv lenne a házi, a családi nyelv. Már most azt kérdem t. ház, lehet-e az a népfaj a magyar nemzet törvényhozó testületének tagjává, mely sem jellem, sem nyelv, sem erkölcs, sem szokás által a nemzet testébe 1848 óta olvadni nem akar. a mikor is a magyar képviselőháztól a jogegyenlőséget megnyerte; de beolvadni úgy látszik nincs is szándékában! Mindezek következtében t. ház, igaz, hogy törvény hozatott az emanczipáczióra, a tény el volt döntve, de maga a jog kérdésben maradt fenn, mert azoknak a feltételeknek, melyekről oly kimerítően, oly teljes készséggel megemlékezni szives volt Irányi Dániel képviselőtársam, mondom, azon feltételeknek mai napig sem tettek eleget, s azok teljesítését meg sem kísérelték. Szerintem t. ház, a mit az 1867. törvényhozás elhatározott, azt ma a politika és elodázhatlan szükség megváltoztathatja. Az általam is aláírt határozati javaslatot, melyet Verhovay Gyula képviselőtársam beadott,

29 azon inczidensből fogadom el, mert a birtokviszonyok rendezésére kimerítő intézkedéseket kíván. (Helyeslések a szélső baloldalon.) Krisztinkovich E d e egy rövid filoszemita beszédet tart. Kiss A l b e r t : Midőn az 1867. 17. t. ez. 1. §-a álta] az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogosítottaknak nyilváníttatak, akkor t. ház, el lett mellőzve egy fontos, egy harmadik tényező, a mely az állampolgárok magán, családi és polgári életére nézve igen nagy befolyással bir és ez a vallásos társadalmi élet. És mert az elmellőztetett, innen sok visszaélés következett, a mely visszaélések aztán az úgynevezett zsidókérdést a mostani alakjában megteremtették. Mert azon tény, hogy mi jelenleg e házban a zsidóügyről vitatkozunk, ki merem jelenteni, hogy ha érdem, nem Istóczyé és társaié, valamint ha bűn: az akkor sem az ő bűnük. Megteremtette azt a gyakorlati életben azon viszás helyzet, hogy az izraelita polgárokra nézve több fenálló törvényeinknek kijátszása igen sok téren nagyon könnyűvé tétetett akkor, mikor ugyanazon törvények alól a kibúvás a keresztények részére csaknem lehetetlen. Ezen visszás helyzet az, mely igen sok és különböző nemű visszaéléseknek lett szülő okává, úgy, hogy közvetlenül a törvény könnyű kijátszása által bár, és így közvetve, de az izraeliták részére mégis kiváltságos helyzetet teremtett. Nemcsak állítom, t. ház, de igyekszem is állításomat röviden bebizonyítani. (Halljuk!) Kezdem azon, a mi e házban már fölemlíttetett s épen azért csak röviden jelezhetem. Az 1868. XL. t. cz. 1. §a azt mondja: „A védelmi kötelezettség átalános és minden védképes állampolgár által személyesen teljesítendő.” Itt csak annyit kérdek: miért van, hogy a hadsereg kebelében aránylag kevés az izraelita hadkötelezettek száma? Azért mert az izraelita hitközségek szervezve nem lévén, anya-könyvek vezetésére nincs hivatalos és felelős közegük, a kik úgy mulasztásuk, mint visszaélésükért hivatalukkal felelősek lennének. A keresztény védkötelezettek összekelése folyton ellenőriztetik az ő egyházuk anyakönyvi vezetői, vagyis lelkészei által, úgy hogy törvényesen családot nem alkothatnak egészen a 32-33. évük betöltéséig, mert ha alkotni akarnak, mindannyiszor rászorítatnak különböző okmányok általi igazolására annak, hogy védkötelezettségüknek eleget tettek-e (Igaz! Úgy van!) Mit tapasztaltunk az izraelitáknál? Ott legtöbbször a sorozóbizottság munkálatának alapja az úgy nevezett népszámlálók által felvett községi népszámlálási tabella. Eltekintve nagyobb városok népszámlálási tabelláitól, azok a legtöbb községekben akként vannak összeállítva, hogy azoknak bevallása mellett az illető védkötelezetteknek kora sőt sokszor neme sincs sem teljesen, sem hitelesen kitüntetve. Innen van az, hogy a sorozó bizottságok előtt 20 éves ifjú helyett igen sokszor olyan fejletlen gyerkőczök jelennek meg, a kiket ezen a czímen a sorozó bizottságnak el kell utasítani. Továbbá az 1877. XX. t. cz. 27. §-sa pedig mindazon kiskorúakat, kik atyai hatalom alatt nem állanak, gyámság alá helyezte. Én t. ház, azon községben, melyben lakom, mint a képviselőtestületnek tagja, mindig legszentebb kötelességemnek tartottam ellenőrizni azon összeget, melyet árvatömegnek neveznek. Úgy azon községben, mint később más községekben azt tapasztaltam, a mit mindazok, a kik utánna néznek, tapasz-

30 talni fognak, hogy úgy a községi, – mint a megyei árvaszékeknél izraelitáktól származó tömeget alig vagy csak igen csekély összegekben találhatni. Mi ennek az oka? Egyházi szervezetük hiányos volta. Ugyanis az izraelitákra nézve egyszerűen beterjesztetik a községi elöljárósághoz az úgynevezett halottkémek bejelentése; de nincs sehol azon családi ív, melyet a keresztény lelkészek beterjeszteni kötelesek s a mely családi ívek a keresztény polgárokra nézve a hagyatéki tárgyalások alapját képezik, és mert ez nincs becsatolva azon izraelita polgártársak által, kiknek vagyonát nem annyira fekvő birtok, hanem inkább forgó töke képezi: hagyatéki tárgyalás reájuk nézve vagy nincs, vagy csak kevés számmal találtatik. Én a 43 ezer frtot összpontosító árvapénztárban egyetlen izraelita hagyatékot leltem, alig 20 frt értékben. Midőn így a törvény alól elvonatnak az illető örökséghagyóknak hagyatékai, más oldalról az állam-kincstár károsíttatik, mert azon hagyatéki összegek az illeték alól elvonatnak akkor, mikor azt a keresztények fenálló törvényeink által megfizetni köteleztetnek. De összefügg az örökösödési törvényükkel is. Mit tapasztalunk az életben? Az öröködésnél izraelita polgártársaink szintén mert anyakönyvük által kellően ellen nem őriztetnek, egész kiváltságos osztályt képeznek. A házassági szerződéseik ma csak magán okiratok s legtöbbször ellenőrizve nincsenek. Az úgynevezett női hozományok által a leánygyermekek házasságra lépésök alkalmával kielégíttetnek, a fiú gyermekek a forgó tőke által legtöbbször szintén kielégíttetnek, a törzs vagyon pedig nem mondom, hogy minden esetben, de a leggyakrabban a család tagjai közül annak marad, a ki legéletrevalóbb, szóval az részletekre nem osztatik fel. És midőn ez az izraelitáknál tapasztalható, merem állítani, hogy ez bár a törvény kijátszása által míg rájuk egy kiváltságot képez, addig az állam kincstárt is nem kevésbé károsítja meg azon öröködési illetékek elvonása által, a melyeket más keresztény polgárok megfizetni kötelesek. Menjünk tovább. A bíróság előtt keresztény vagy nem keresztény egy és ugyanazon eskü letételére van kötelezve. Tudjuk, hogy kivált váltókereseteknél a bíró a maga ítéletét akár hányszor kénytelen a tanuk esküjére alapítani. Én nem merem mondani, hogy hiba volt a régi esküforma eltörlése, mert előre bocsátottam, hogy én a zsidók vallási ügyeibe bocsátkozni nem kívánok, de jelezni kénytelen vagyok, hogy ezen törvénynek igen sokszor olyan viszás következése volt, hogy a bíró kénytelen felmenteni vagy elítélni, mikor ő az ellenkező meggyőződésben volt. Egy esetet mondok el. (Itt egy történetet ismertet szóló, a minőket e füzetek olvasói a „12 röpirat”-ból már úgyis eléggé ismernek.) Ez, t. ház, csak egy azon sok eset közül, melyekkel az életben találkozunk, s a melyek megteremtették a zsidókérdést, a melyet nem Istóczy képviselő úr teremtett meg (Úgy van! a szélsőbaloldalon). Elfogadja a kérvényi bizottság véleményét. U g r o n G á b o r a „függetlenségi párt nevében” visszautasít minden szolidaritást azokkal, a kik akár a tapolczai kérvényt s így az eman· czipáczió eltörlését támogatják, akár pedig a kérvényi bizottság véleményével ellenkező határozati javaslatot aláírták, és éles filippikát tart az antisemitizmus ellen.

31 Szalay Imre, Herman O t t ó és S i m o n y i Iván Ugron ellenében személyes kérdésben szólalnak fel. B e r z e v i c z y A l b e r t kérvényi bizottsági előadó hosszas zárbeszédben indokolja újra a kérvényi bizottság véleményét, és polemizál az antisemita képviselőkkel. Felemlíti, hogy Istóczy határozati javaslatát csak 9 képviselő írta alá. I s t ó c z y G y ő z ő : Majd megszaporodunk! B e r z e v i c z y A l b e r t : Itt Magyarországon a magyar, a magyar szellem fog uralkodni, a mely bizonyosan nyilatkozni fog a parlament mai határozatában. (Helyeslés jobbfelől.) S i m o n y i Iván: Majd meglátjuk a jövő választásoknál! Szép antisemita programmokat fogunk hallani, emlékezzenek vissza szavaimra! B e r z e v i c z y A l b e r t végül ajánlja a kérvényi bizottság véleményét elfogadásra. V e r h o v a y Gyula: T. ház! Épen az előadó úr által mondottak könnyűvé teszik helyzetemet, és így igen röviden fogok kiterjeszkedni határozati javaslatom indokolására. Az egész vita folyamán volt itt szó a jogegyenlőségről, volt sok szép eszméről, de az én határozati javaslatomat nem támadta meg senki. Ellenkezőleg a szónokok egymásután állottak fel és valamennyi hangsúlyozta, hogy igenis szükségesek bizonyos intézkedések, hogy a zsidóság túlkapásai épen a nemzet egysége szempontjából mellőztessenek, eltöröltessenek. Mindjárt Irányi képviselő úr volt az, a ki az én határozati javaslatom 7 pontjából ötöt ajánlott; még pedig először a honosítási törvény módosítását, másodszor a zsidó zugiskolák kiirtását, harmadszor a váltóképesség megszorítását, – a melyet mindjárt másnap Darányi Ignácz képviselő úr tized magával, mint törvényjavaslatot nyújtott be az uzsoratörvény tárgyalásánál. (Felkiáltások a szélsőbalon: Úgy van!) Negyedik pontul javasolta Irányi képviselő úr a regalejog rendezését és a korcsmatartási jog szabályozását; ötödik pontul a zsidók vallásának szervezését és a hitágazatok közzétételét. Herman Ottó képviselő úr szintén azt mondta, hogy ő is szükségesnek tart bizonyos intézkedéseket, és a többiek között preczize felhozta a hittételek megállapításának, és közzété telének szükségét és az állam felügyeleti jogának megállapítását, a hitoktatók kvalifikáczióját stb. Ezek is benne vannak az én határozati javaslatomban. De maga a ministerelnök úr is elismerte bizonyos refornlok szükségét. így ő pl. felhozta, hogy kell igenis korcsmáztatási rendszabály, kell továbbá a mostani szabadelvű telepedési törvények módosítása, és kell több ehhez hasonló. Mindössze azt kifogásolta, hogy nem ezzel a kérdéssel kapcsolatban, hanem átalánosan kívánják. Nos és a t. előadó úr most azt mondja, ismer olyan szabadelvűséget, a mely elfogadja a szabadelvűség alapelveit, de előáll egy csomó rendszabálylyal. Ergo Irányi képviselő úr és Tisza Kálmán álszabadelvűek, és csak maga az előadó úr szabadelvű. B e r z e v i c z y A l b e r t előadó: Nem azt mondtam! V e r h o v a y Gyula: Kérem, szóról szóra így mondta, feljegyeztem. A midőn ily határozottan utalnak a képviselő urak több oldalról arra, hogy szükségesek bizonyos intézkedések: akkor csodálkozom, hogy állíthatta a t. előadó úr, hogy javaslatom ellentétben áll a jogegyenlőség elvével.

32 B e r z e v i c z y A l b e r t előadó: Mert csak egy hitfelekezet ellen irányul. (Zaj. Halljuk!) V e r h o v a y Gyula: Azt méltóztatott mondani, hogy a jogegyenlőség elvével áll ellentétben határozati javaslatom. Mindentől eltekintve, nekem az én szabadelvűségem bizonyítása szempontjából nincs szükségem rá, hogy az előadó úrra vagy a báz bármely tagjára hivatkozzam; hanem sokkal egyszerűbb, ha egyenesen a Szegeden 1849-ben tartott országgyűlésen az emanczipáczió első kimondása alkalmával történt indokolásban maga Szemere Bertalan, a ki volt oly szabadelvű, mint az előadó úr, (Derültség a szélsöbaloldalon.) az a Szemere Bertalan indokolásul a következőket terjesztette elő: (Halljuk!) „A kormány alapul elfogadja azon állítást, mi a képviselőház középponti osztályának véleményében kimondva találtatik, hogy t. i. „a legújabb törvényekben foglalt egyenlőségi elv alapján, s az igazság és humanitás örök törvényei szerint, de a nemzet osztatlan egységének és erejének tekintetéből is, a zsidókat politikai és polgári jogokra nézve, az ország többi lakosaival egyenlősíteni kell.” A kormány alapul elfogadja ama másik szempontot is, hogy a felszabadítás míg egyrészről a szabadság és egyenlőség eszméinek megfelelő, úgy másrészről a társadalmi és nemzeties egybeforrás igényeit kielégítő legyen. A mi korlátolás a törvényjavaslatban mutatkozik, az nincs ellenmondásban a jogegyenlőség elvével. Ilyen a bevándorolhatás. Ez olyan kérdés, melyre nézve minden ország különböző politikát követ különböző körülményei szerint. S itt az eltérés, a különféleség nem jogelleniség egyszersmind. Azt be kell vallanunk, hogy hazánkban a népfajtarkaság igen is nagy, s ez óvakodásra int, pusztán önfentartási tekintetben; hogy a szomszédországokban mindenütt nyomott a zsidók sorsa, következőleg a bevándorlási vágy és tolakodás, minden enyhítés által sokkal inkább élénkittetik, mint az egyéb nem-zsidó szomszéd népfajokra nézve képzelhető, melyek hasonló súly alatt nem szenvednek. Azonban idő kívántatik arra is, míg a törvényesen megtelepedettek a nemzeti és keresztény élettel összesimulnak. Tehát jogszerű érdekek követelik, miképen a bevándorlási roham mérsékeltessék. Különben is a betelepedés oly dolog, mit bármely külföldi jogképen nem követelhet, hanem engedményképen tartozik elfogadni, mert ez nem a közjog, hanem egyesen a politika szabályainak kifolyása.” Majd további részében következőket mondja az indokolás: „A zsidóság kebelében az orthodoxok és a reform-óhajtók felekezete naponként mérgesb gyűlölséggé fajul, ép azért, mivel magában a zsidóságban nincs hatalom, mely a fejlődést megindíthassa és biztosíthassa. És most ez annál szükségesebb, mivel különvált községi szerkezetök régi alakjában meg nem maradhat, következőleg annak helyét egyházi tekintetben új intézménynek kell pótolni. Jelenleg minden rabbi, minden korszerű tökéletesedést lehetetlenné tett. Ε részben összefüggő rendszert kell velük alkottatni, mint más részről lerontani mindazon válaszfalat, mely a polgári élettől a zsidókat elzárta, hogy ne hasonlítson e népség az amerikai nagy folyamokon mutatkozó úszó növényszigetekhez, melyek egymással szorosan összefüggenek, de a földhöz semmi gyökér, semmi alap által nem kötvék”; és így tovább.

33 Íme, mint a törvényjavaslat indokolásából látható, maga Szemere Bertalan javasolta, hogy a kormány indítsa meg a mozgalmat az iránt, hogy a zsidó vallás külső és belső szervezete megállapítassék. Ha már most Chorin képviselő úr ezek után azt kérdezné tőlem, hová sorozom én a Deák Ferencz és Kossuth Lajos szabadelvűségét, egyszerűen azt felelhetem, hogy sorozom ahhoz a szabadelvűséghez, mely a gyakorlati életből merítette a törvényjavaslatokat és nem a levegőből, nem a frázisokból. (Helyes!) Egy pontja van javaslatomnak, melyet senki nem érintett sem támadólag, sem pártfogolva. És ez a birtoktest egy részének felmentése a végrehajtás alól. Erre nézve azt mondhatják, hogy ez talán reakczionárius intézkedés. Én ezt oly otthonvédő intézkedésnek találom, melyre nézve példát Amerika nyújt. Már pedig t uraim, ha önök a szabadelvüséggel oly nagyra vannak, én nagyon megelégszem azzal a szabadelvüséggel és a szabadelvűség azon vívmányaival, melyeket Amerika köztársasága felmutat. (Helyeslés a szélső balon.) Adjanak nekem oly államformát, oly intézményeket, oly törvényeket, oly szabadelvűségét, oly közgazdasági életet, mely Amerika Egyesült államainak köztársaságában van, és legyenek meggyőződve, még csak színét sem fogom kívánni a határozati javaslatomnak megfelelő intézkedésekből. Ajánlom határozati javaslatomat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) V e r h o vay zárbeszéde után elnök Hegedűs felszólalása után felteszi a kérdést: Elfogadja-e a ház a kérvényi bizottság javaslatát? A ház többsége elfogadván azt, a többi javaslatra nem szavaztak.

Hirsch báró és az ő üzletei. A Wimpffen-Hirsch ügyben a ministerel nőkhöz intézett s mult füzetünkben közölt interpelláczióra a január 16-ki képviselőházi ülésben adott válaszában Tisza Kálmán ministerelnök koholtnak nyilatkoztatta ki a berlini „Deutsches Tageblatt”-ban közölt levelet; minek folytán az interpellálónak és a háznak nem maradt más hátra mint a választ tudomásul venni. Hogy azonban ez ügynek a képviselőházban ily módon történt elintézése után is sokan hitetlen Tamások maradtak, arra nézve álljon itt a „Westungarischer Grenzbote” január 18-ki számából a következő fejtegetés: „Tisza válasza Istóczy interpellácziójára épen úgy esett ki, amint előre megmondottuk, s amint nem is lehetett máskép várni. Avagy lehetett-e hinni azt, hogy Hirsch báró be fogja ismerni egy ily levél vételét? Lehetett-e hinni, hogy a külügyministerium oly sajnálatos eseményeket, mint a minőket az a levél leleplezett, a nyilvánosság elé vonszoltat, még akkor is, ha azok oly módon mentek volna is végbe, hogy h i v a t a l o s a n arról tudomással bírnia kellett. A külügyminister tehát teljes nyugalommal állíthatta, hogy ő a legszigorúbb vizsgálatot indí-

34 totta volna meg, ha Wimpffen és Hirsch közt fennálló olyan összeköttetésről (hivatalos) tudomással bírt volna, és Tisza ezen állítást ismételheti s hozzáteheti, hogy az általunk Ausztria-Magyarországban legelőször és egyedül közölt levél koholt. A mi okaink kényszerítő erővel a mellett szólnak, hogy a sokszor emlegetett levél, ha nem is szószerint úgy volt irva, amint közöltetett, de t é n y l e g a valóságot tartalmazza. Különben miért hallgattak volna oly egyértelműséggel és következetességgel az összes zsidólapok, s különösen az oly jól értesült „világlapok”, a melyeknek a dolog mélyén fekvő eseményeknek legalább „nyomán” kellett lenniök, s a melyek különben minden „szenzáczió”-t oly mohón felkapnak? Miért nem fordult gr. Wimpffen, a kinek Hirsch báró iránti különös „ b a r á t s á g á r ó l ” s e n k i sem tud, végpillanatában valamely rokonához vagy mágnástársához? Vagy azt akarnák valakivel elhitetni, hogy gr. Wimpffen a Parisban bírt rosz lakása miatt vette életét? Ezt állítani még Tisza se kísérlette meg az interpelláczióra adott válaszában, noha Wimpffennek Kálnokyhoz intézett s általa felolvasott levelében Wimpffen a „szerencsétlen házbérletről” szól. S végül, miért késtek oly sokáig a hivatalos czáfolattal, a mi tán egészen el is maradt volna, ha Istóczy interpellácziója közbe nem jön, míg máskor, hogy úgy mondjuk, minden „csiricsári” ügyben azonnal kéznél van a félhivatalos helyreigazítás. Istóczy a választ tudomásul vette; de nem mulasztotta el aggályait kifejezni. Minket pedig a minister felelete nem tud arra a hitre téríteni, hogy Hirsch bárónak a kérdéses levélben említett vonatkozásai diplomacziánkhoz nem állottak fen. Magyarázza hát meg valaki nekünk máskép, elfogadható módon, Hirsch báró pénzügyi carrière-jét.

Így a „Westung. Grenzbote”. – Hogy miből áll Hirsch bárónak ez a pénzügyi carrièreje, arról a török sorsjegybirtokosoknak tönkrement ezrei s ezrei bővebb felvilágosítást nyújthatnak. Hogy pedig minő életérdeke van Hirsch bárónak abban, hogy a Balkán-félszigeti vasutaknak a mi vasutainkkal való csatlakozása lehetetlenitessék vagy legalább késleltessék, arra nézve álljon itt a tényállásról következő, egy illetékes szakember részéről nyert s a „Függetlensége-ben is hozott informáczió: A törökországi vasutak kiépítése tárgyában a török kormány és Hirsch báró közt 187 2-ben létrejött egyezmény, az u. n „Convention d' exploitation” szerint, a mely egyezmény állítólag csak nagymérvű vesztegetések árán jött létre, az építési vállalkozó Hirsch báró azon időponttól kezdve, a melyben a csatlakozás a szerbiai s közvetve az osztrák magyar vasutakkal egy bizonyos, az egyezményben meghatározott ponton tényleg létrejött, tartozik a török kormánynak minden kilométer vaspálya után éven kint 800!) franknyi járadékot fizetni, a mi évenkint mintegy 15 millió frankot tesz ki. – Tény pedig az, hogy a keleti vasúti csatlakozásnak az osztrák-magyar monarchiára nézve oly főfontosságú ügye Hirsch báró nagy örömére már évek óta zátonyra került. – így az informáczió.

35

Hogy a keleti vasúti csatlakozás megrekedt ügye és Hirsch báró közt okozatos összefüggés létezik, arra nézve szinte világot vet a magyar képviselőházban jan. 16-án adott interpelláczionális válasz után már negyed napra következett alábbi interpelláczió az osztrák képviselőházban. Ezen interpelláczióról egyetlenegy budapesti lapban sem olvastunk semmit, s arról csak a drezdai „Deutsche Reform”-ból értesültünk; pedig Bécshez minden tekintetben közelebb van Budapest mint Drezda. Ezen interpelláczióról a „D. Reform” január 24-ikén ezt írja:

„A „Wimpffen-Hirsch ügynek utójátékát képezi bizonyos tekintetben az osztrák képviselőházban múlt szombaton Dr. B r e z é s t á r s a i által előterjesztett következő interpelláczió: 1.) Mik az okai a török vasutak szerződésszerű kiépítése késleltetésének? 2.) Mely eszközöket szándékozik a kormány alkalmazni, hogy a berlini szerződés 10-dik és 38-dik czikkei s az azokból folyó egyezmények végre valósággá váljanak?”

Hogy mit felelt erre az interpelláczióra az osztrák kormány, vagy egyátalán felelt-e ez ideig: nem tudjuk, mert az újságok erről is hallgatnak. No de talán via Drezda majd csak ezt is megtudjuk! A zsidólapok hírei szerint Hirsch báró sajtóperbe akarja fogni a „Deutsches Tageblatt”-ot a kérdéses levél közléseért. De bizony a per csak nem akar megindulni. Pedig a „Deutsches Tageblatt” újabban is kijelentette, hogy a levél tartalmáért párisi levelezője jótáll. Hirsch bárónak alighanem alaposan bedolgozott ez a Wimpffenféle história, mert a megkárosított török sorsjegybirtokosok bécsi ügyvivősége be akarja pörölni őt. Ezenkívül az interpelláczió óta a keleti vasutak ügye úgy Ausztriában mint Németországon a lapokban behatóan tárgyaltatik, sőt „Deutschland und die Orientbahnen” (Németország és a keleti vasutak) czím alatt Dehn Páltól Münchenben egy nagyobb mű jelent meg e napokban, a melyben Hirsch báró machinácziói is ismertetve vannak. Az osztrák-magyar külügyi kormány pedig egy, a lapok által szinte a napokban hozott konstantinápolyi távsürgöny szerint letett minden oppozíczióról a csatlakozási pont kérdésében, vagyis a monarchia diplomácziája nem jár t ö b b é H i r s c h báró jár s z a l a g j á n , és elfogadta a pristinai csatlakozási pontot. Így tehát a keleti vasutak csatlakozásának 12 év óta megrekedt volt ügye folyamatba jött, s mindez Istóczy interpellácziója után már pár hét múlva!

A kecskeméti magyar védegylet ünnepélye. A kecskeméti magyar védegyletnek múlt füzetünkben jelzett ünnepélye múlt hó 21-kén csakugyan megtartatott, és pedig minden várakozást felülmúló eredménynyel. Alább közöljük kecskeméti levelezőnk tudósítását az érdekes ünnepély lefolyásáról. Mielőtt azonban a tudósítás közlésébe belefognánk, egy körülményre t. elvbarátaink figyelmét különösen felhívjuk, s ez az, hogy daczára annak, mikép úgy a Kecskemétre lerándult képviselőknek mint ottani elvbarátainknak az ünnepély napján bőven kijutott a szónoklatokból: egyetlenegy szónok ki nem ejtette e szót „ z s i d ó ” . S mégis mindenki tudta, kikről és mikről van a szó Ajánljuk ez expedienst ott, a hol, mint Kecskeméten is volt az eset, a helyzet kritikus, s a hol az elővigyázat legszigorúbb követelményeinek figyelmen kívül hagyása esetleg ügyünkre nézve messze kiható hátrányos következéseket vonhatott volna maga után. Így azonban, a miként a kecskeméti ünnepély tényleg lefolyt, ez egy, minden tekintetben kifogástalan s az egész országra kiható nagy horderejű politikai demonstráczió volt A Kecskeméten mozgásba jött hullámok becsapkodtak a képviselőház termébe is, és még jó ideig hullámzásban fogják ott tartani a kedélyeket. Az ünnepély részletes leírása, említett eredeti tudósításunk szerint a következő: Afogadtatás. Január hó 21-ik napja ép vasárnapra esett. Kecskemét városa kétszeresen ünnepelt. Ünnepelte a vasárnapot és az érkező vendégeket. Mindenfelé csak az ünnepély képezte a beszéd tárgyát. Daczára annak, hogy 5000 példányban hordatott szét a városi kapitány egy „Figyelmeztetés”-t a lakosság közt, hogy óvakodjanak részt venni a tüntetésben, már 9 óra felé nagy tömegekben hullámzott a nép a vasúti induló házba vezető utczákon kifelé. A védegylet tagjai a népkör helyiségében gyülekeztek össze, és saját lobogójuk alatt vonultak ki a pályaudvar mellett elterülő sétányra, hol Katona József koszorús költőnk szobra mellett, az itt elhelyezett tribün mellett foglaltak állást. A lobogó jelszava ez: „Egy mindnyájáért, mindnyája egyért!” A sétányon perczről-perczre növekedett a nép száma, úgy, hogy 1/4 10 órakor már beláthatlan sokaságú, valóságos néptenger vette körül az emelvényt. A bizottság úgy intézkedett, hogy a perronra csak az elfogadó bizottság mehessen be a zenekarral. Szorongó kebellel várta mindenki a vonat érkezését és a lelkesedést leírni lehetetlen, a mi akkor tört ki, mikor a vonat a pályaudvarba robogott. Az első zenekar rázendítette a Rákóczy induló hatalmas akkordjait, mire a künt levő óriási népáradat egy egetverő éljenzéssel felelt. Az érkező képviselők: Istóczy Győző, Ónody Géza, Szalay Imre és Lázár Lajos a waggonból kiszállva, fogadtattak a bizottság által, élükön Kéry

37 Károly elnökkel. A bemutatások és kölcsönös üdvözlések után kivezettettek az érkezők a sétányon elhelyezett emelvényhez. Mikor kiléptek a vasúti induló házból, leírhatlan éljen-rivalgással üdvözölte az érkezőket a nép. A mintegy 100 lépésnyire levő Katona szoborhoz érve, Nagy Imre védegyleti titkár lépett az emelvényre és rövid, velős szavakkal üdvözölte az érkezőket, kik – úgymond – eljöttek a nép hívó szózatára, hogy osztozzanak örömében és tudják meg itt közöttünk mi fáj, és mit akarunk! Midőn közöttünk megjelenni szíveskedtek, ismételten felkérem nagyságtokat, fogadják el szíves vendégszeretetünk, és legyenek a mi szeretett vendégeink. A magyarok hatalmas istenét pedig arra kérjük, hogy tartsa meg nagyságtokat ügyünk szolgálatára az emberi kor legvégsőbb határáig, és árassza minden áldásait ez imádott kedves hazánkra! Ezen rövid üdvözletre hatalmas éljenzés rázta meg a légűrt, melynek csillapultával Istóczy Győző képviselő úr lépett az emelvényre, megköszönte a szívélyes fogadtatást, és üdvözölte szép szavakkal a polgárságot. Eljöttünk – úgymond – az önök hívó szózatára, hogy személyesen üdvözölhessük kecskeméti elvbarátainkat s hogy velük kezet szorítva szorosabbá tegyük azon kapcsot, mely elveinkben eddig is bennünket összekötött. Eljöttünk, hogy a magasabb politikai körökkel szemben demonstráljunk a néppel az elvek és eszmék mellett, melyeket képviselünk, és a melynek diadalra jutásától tesszük függővé és reméljük hazánk és a magyar keresztény nép jólétét, boldogságát. Ismételten köszönöm úgy magam, mint képviselőtársaim és elvbarátaim nevében Kecskemét város lelkes polgárainak ezen szívélyes fogadtatásunkat, s ajánlom magunkat szives barátságukba. Éljenek kecskeméti elvbarátaink! Ε szónoki hévvel elmondott rövid beszédre ismét felharsant az éljenzés. Ezután elhelyezkedtek a vendégek és az elfogadó bizottság a rájuk váró fogatokon, és lassú menetben hajtattak a népkörbe. A merre a menet elvonult, ember ember hátán valóságos erdőt képezett. A nép mindenfelé szívélyesen üdvözölte az érkezőket. A népkörben dús terítékű magyaros és eléggé változatos éttárgyú villás reggeli várta az érkezőket. A közgyűlés. Kéry Károly elnök a gyűlést megnyitván, ismételten bemutatja a vendégeket a gyűlés zajos éljenzése közöst, ezután felhívja titkárt, hogy adja elő jelentését a megállapított napirend szerint. Nagy Imre titkár jelenti a gyűlésnek, hogy a Budapesten történt megállapodás szerint Ónody Géza képviselő úr fogja előadni ügyünk történetét és országos szempontból fogja kijelenteni annak horderejét és nagy fontosságát, s csak azután fogja ö előadni titkári jelentését és a magyar védegylet rövid történetét, mivel a védegylet létrejövetele és összeműködése az országos szempontokból megindított mozgalomnak képezi kifolyását. Ónody Géza élénk éljenzés közepette felkelvén székéről, hosszasabb beszédben fejtette ki azon mozgalom keletkezését és annak okát, melyet Istóczy Győző képviselő úr a keresztény társadalom érdekében a sajtóban és parlamentben megindított. Erős színekkel festi közgazdasági és társadalmi mizériáinkat és azon meggyőződésének ad kifejezést, hogy addig sem függetlenségét, sem szabadságát nem lesz képes Magyarország kivívni, míg közgazdasági szilárd alapra nem helyezkedik, és meg nem tisztul amaz idegen kozmopolita irányzatot követő fajtól, mely ma idegen

38 érdekektől és saját furfangjától vezettetve dominál és kizsákmányol ipart, kereskedelmet és összes társadalmunkat. Örömmel konstatálja, hogy a haza polgárai kezdik felismerni a baj valódi kútforrását, és tömörülnek mindegyre nagyobb számmal azon lobogó körül és azon elv mellett, melyet Istóczy Győző képvisel, és különösen nagy örömére szolgál – úgymond, – hogy Kecskemét városa, e nagy alföldi magyar város osztja elveiket, és ily hatalmas tüntetéssel jelenti a nemzetnek, hogy az elveket magáévá tette s azért fog küzdeni teljes erejéből. Szavait így végzi: A mai naptól Kecskemét városát úgy tekintem, mint góczpontját a mozgalomnak; innen várjuk a jelszót, melyet a körülmények kedvezőbb alakulásakor egész Magyarország elfogad, s proklamálja azon elvet, hogy a jövő évi képviselőválasztásoknál csak olyan jelöltek választassanak képviselőkké, a kik az antisemita programmot elfogadják. Majd egyetértésre és kitartásra buzdítja a védegyleti tagokat és annak czéljaira teljes sikert kivan. Ε gyönyörű, szép beszédet leírhatlan lelkesedés követte, minek csillapultával Nagy Imre védegyleti titkár adta elő jelentését az egylet kezdetétől a mai napig. Erre következett az egylet ideiglenes tisztviselőinek és választmányának megválasztása Ezután Nagy Imre indítványára megválasztattak leírhatlan lelkesedéssel tiszteletbeli elnökké: Istóczy Győző, tiszteletbeli választmányi tagokká: Ónody Géza, Szalay Imre és Lázár Lajos képviselő urak. Istóczy és Ónody képviselő úr meleg szavakkal köszönték meg a kitüntetést társaik nevében is és ígérték, hogy a védegylet ügyeit iparkodnak előmozdítani. Ezután a gyűlés nagy lelkesedéssel éltetvén a vendégeket, szétoszlott. Díszebéd. Délután két órakor a Beretvás szállóban levő „Gazdakör”-ben dús terikű asztal mellé ültek a vendégek. A hangulat a lehető legjobb és legvidámabb volt. Maguk a vendégek nem hitték, hogy oly nagyszerűen sikerüljön az első lépés. A rendezőség arczárói sugárzó öröm is azt mutatta, hogy az eredménynyel tökéletesen meg van elégedve. Balog Andris első zenekarának zamatos nótái mellett egész lelkesedés fogta el a díszes csoportot. A kedélyes felköszöntők hosszú sora fűszerezte az ebédet. Fáklyás-zene. Már este felé sűrű csoportokban hullámzott a nép minden neme a Beretvás szálloda körül és a piacztéren, hogy részt vegyen a nagyfontosságú ünnepély egyik főbb pontját képező fáklyás tisztelgésben. A gyülekező hely a ref. egyház bazár épülete előtti tér volt. Itt osztották ki a fáklyát pont 6 órakor. A banda rázendítette az antisemita indulót, melyre egy hatalmas éljen rázkódtatá meg a levegőt. Ε percztől kezdve tódult a nép a gyülekezési helyre, hol már ekkor amúgy is együtt volt 10-15 ezernyi néptömeg. A fáklyák meggyújtattak és a menet lassú lépésben megindult a Beretvás szálloda felé keresztül a piaczon. Elől-hátul 2–2 szuronyos rendőr haladt, hogy az esetleges rendzavaró berenczeket figyelmeztesse. A piaczon levő zsidó kereskedők már este felé mind bezárták üzleteiket, és pénzért sem lehetett volna az utczán zsidót látni. – Impozáns látvány volt az a tengeri néptömeg 150 fáklya fényjénél, amint példás rendben végig hömpölygött a téres piaczon és a körösi utczán, riadó lelkesedéssel éltetve a vendégeket és a hazát. A menet a Beretvás szálloda elé érve megállapodott. A vendégek megjelentek az

39 erkélyen, s némán, hajlással üdvözölték a megjelent és lelkesedve éljenző óriási néptömeget. Az éljenzés, taps és üdvrivalgás csak akkor szűnt meg, mikor Nagy Imre, a védegylet titkára megjelent az emelvényen és szót kért Egy pillanat alatt csend váltotta fel az előbbeni egetverő örömzajt, s egy, a szív mélyéből jövő, szívhez szóló, vesékig nyomuló, megdönthetlen érvekkel támogatott remek szónoklattal üdvözlé a védegylet nevében a szeretett, kedves vendégeket. Ez üdvözletre első sorban Istóczy Győző képviselő úr válaszolt, rövid, velős szónoklattal, melyben megköszönte ama nem várt és nem remélt nagyszerű kitüntetéseket és szívélyes vendéglátást, melyben Kecskemét részesítette. Majd a védegyletbeni tömörülésre hívta fel a lakosságot. Utánna Ónody Géza beszélt az ő szokása szerint finom elegantiával és szónoki hévvel. Ismételten kijelentette, hogy e mai napon végbe ment nagy fontosságú politikai akczió Kecskemét város polgársága által sankcziónálta azt, hogy elvűket helyeslik és azt követik, s az oly hatást fog gyakorolni a haza összes valódi független polgáraira, hogy hiszi, miként a legközelebbi választások ha nem is teljes győzelmet még, de szép sikert fog eredményezni elveinket illetőleg. Ezután a polgárság jó emlékébe ajánlja magát. Végre Szalay Imre beszélt a néphez, igen kedvesen fogadott és általánosan jó hatást keltett népies nyelven. A kövér és sovány libákról s különösen a nyeletlen fejszékről mondott elmés ötletei nagy derültséget és igen jó benyomást tettek a népre. Legutolján ismét Nagy Imre lépett az emelvényre és rövid beszédet intézett a néphez, melyben míg egy részről megköszönte ezen roppant mérvű részvétet és megjelenést, melylyel az ünnepélyt ily impozánssá tették, addig tapintatosan felkérte a polgárságot és ifjúságot a fáklyák eloltására és lehető legpéldásabb rendbeni szétoszlásra. Egy egetverő hatalmas éljen dördült el, és egy perez alatt sötét lett a táj, s a polgárság hazafias dalok éneklése mellett a legnagyobb csendben és rendben szétoszlott. Bankett, tánczvigalom. A fáklyás menet után egy bizottság ment a vendégekért a Beretváshoz, s annak kíséretében jelentek meg a vendégek a banketten, hol már ekkor minden zuga a népkörnek zsúfolva volt közönséggel. Ott volt a polgárság színe java nagy számmal. A vendégek közül Szalay és Ónody Nagy Imre kalauzolása mellett eltekintettek a színházba, a hol a közönség részéről nyílt jelenet közben tüntetőleg fogadtattak. A tánezterem is zsúfolva volt szebbnél-szebb polgári közönséggel, és ifjú tűzzel, lelkesedéssel tánczolták az Istóczy, Verhovay csárdásokat. Vacsora alatt Dobszky Mihály és Cs. Kovács Sándor mondottak felköszöntőket, majd Istóczy képviselő úr emelt poharat és szép szónoklattal emlékezett meg a mai nap fontosságáról. Éjfélkor adta elő magát egy szép és feledhetlen emlékű jelenet. Éjfélt ütött! A tánczteremben megszűnt a zene és tódult be a terméket szorongásig megtöltött népség azon terembe, hol a vendégek voltak. Ember ember hátán volt. Ekkor felemelkedett székéről Istóczy képviselő úr és a megindulás hangján vett búcsút a közönségtől, mely között oíy kellemesen folytak az órák. Feledhetlennek monda azon napot és azon emlékeket, melyek őket Kecskeméthez kötik. Először van, úgymond, e város falai között, de ez az első találkozás meggyőzte őt tényleg azon magyaros és közmondásos vendégszeretetről, melyet Kecskemétet illető-

40 leg eddig csak úgy hallott. Kéri a polgárokat, hogy tartsák meg őket jó emlékezetükben, mint ők a hogy nem feledik Kecskemétet és annak derék polgárait soha. Ε szívélyes búcsúhangokra Nagy Imre felelt könyező szemekkel és megindulással. A csillag is akkor hull le, mikor legfényesebben ragyog, – úgymond, – a mi örömünk is akkor szakad meg, mikor már a tetőpontra hágott! De vigasztalódjunk, majd eljön az idő nemsokára, hogy ismét találkozunk e helyen; addig is zárjuk szivünkbe egymás szeretetét, rokonszenvét, s ne feledjük soha, hogy testvérek, elvbarátok lettünk. Vezérelje önöket az ég minden útaikon, s vezérelje mielőbb ölelő és szerető elvtársi karjaink közé, s vezesse ügyünket a diadal kapujához. Ha majd megharsannak trombitáink az alkotmányos küzdelemre, omoljanak le előtte az ellenség tákolt sorai, mint egykor ledőltek Jericho falai, és e győzelemből kerüljön ki a mi zászlónk, jelképéül az igazság és jog győzelmének; s legyen az a nap a boldog hazában élő megelégedett népnek örömnapja, mint a milyen örömnap volt a mi mai napunk. Isten önökkel a viszontlátásra, s ne feledjék, hogy mi is élünk, s hogy éljenek önök és velünk együtt a haza: szivem mélyéből, igaz lelkemből kívánom. – Ezután szívélyes kézszorítások és üdvözlések után nyugalomra tértek. Reggel a hat órai vonathoz egy 25 tagú bizottság kísérte ki a vendégeket, hogy a pályaudvarban még egyszer kezet szorítsanak, és egy istenhozzádat mondhassanak a lelkes közkatonák a bátor és dicső vezéreknek. Ez képezi hü és főbb vonásokban leírását a kecskeméti ünnepélynek, mely, minő nagyfontosságú politikai akczió, meg fogja teremni gyümölcseit. Az óta a védegylet ügye nagyszerűen áll, bár ellenei hatalmasan dolgoznak; azonban minden aknamunkájok hajótörést szenved a vezetők leleményességén, bátorságán és erős, szilárd összetartásán. A szomszéd városokban is megindultak a hasonczélú mozgalmak, és a haza több pontjairól érkeznek tudakozó és tanácskérő levelek, melyek ily egyletek alakítását tűzték ki feladatul. Csak előre Kecskemét után! Kecskeméti.

Levelezőlap. B. Gy. P. úrnak. Κ. Κ–s. A czikket már vagy 10 napja átadtuk kívánsága szerint; eddig azonban közölve nem lett. Jó lesz, ha közvetlenül fordul az illető lap főszerkesztőjéhez. †R– úrnak. A „Jüdische Augengläser” czímű munka eddig ismeretlen volt előttünk. Nagy köszönettel vesszük szíves ajánlatát. A küldemény csak a szerkesztőség czíme alatt küldendő.

12 RÖPIRAT. Budapest 1883. március 15. III. évfolyam

VI. füzet.

A zsidóság sajátsága. Sajátságos tünemény a történelemben, hogy azok az örök időkre szóló életigazságok, a melyek az emberiség szellemi fejlődésének alapul szolgáltak, a zsidó nép kebeléből származtak ugyan, de mégis éppen annál találtak legkedvezőtlenebb talajra. Ilyen örök életigazság a bibliában, hogy az i s t e n egy, és az s z e l l e m i lény, a v i l á g a l k o t ó j a , f e n t a r t ó j a és i g a z g a t ó j a . Ezen életigazság tette lehetővé az emberiség folytonos művelődését, mert a pogányságban nem volt és nincs fejlődés, s ha volt is, csak részszerint való volt, a melyre előbb utóbb elakadás, visszaesés vagy éppen a megsemmisülés következett be. Mózses az egy isten eszméjét a czélból akarta népe keblébe beoltani, hogy az annak központi, elfajulástól megmentő, sőt szakadatlan fejlődésre ösztönző elemévé legyen. Habár már azelőtt is megvolt az egy isten eszméje amúgy öregében körvonalozva a zsidóságban, Mózsesnek mégis igen nagy gondjába s nem csekély küzdelmébe került megakadályozni, hogy népe azt a bálványozással össze ne keverje. Hasonlókép vívódtak az élő isten ideájának edepraválása ellen a zsidóság egyéb jeles férfiai, mindazáltal később annyira erőt vett ez a depraváló hajlam a zsidó nép tömegén, hogy a Jehova képét is borjúalakra változtatták, s melléje, imádásuk tárgyául, majd egyik majd másik szomszéd pogány nép bálványait fogadták be, s ma a Jehovának, holnap a bálványoknak vitték fel az áldozatot. Másik örök életigazság, hogy az i s t e n az e m b e r t s a j á t k é p é r e t e r e m t e t t e , mértebből fejlődött ki az egyéniség méltósága, a közös testvériség érzete és a felebaráti szeretet. A hol ez életigazság nem volt ismeretes, ott a despotismus, kasztrendszer, rabszolgaság, az embernek a baromíg való lealacsonyítása vert gyökeret. Dicső volt tehát ez az életigazság is; de a zsidóság ezt is kiforgatta értelméből, oda magyarázván azt, hogy az isten csak őt al-

2

kotta saját hasonlatosságára, minden más népet pedig csak valami baromféle teremtménynyé, a melyek iránt csak megvetéssel és utálattal tartozik. Aztán kifejezve találjuk szinte Mózsesnél azt az örök igazságot is, hogy az isten az ember elé l e g f ő b b f e l a d a t u l a s z e l l e m i t ö k é l e t e s e d é s t t ű z t e ki, s felszólította, hogy e b b e n őt v e g y e p é l d á n y k é p ü l . De váljon szeme előtt tartotta-e valaha a zsidóság a szent istent, és szive nemesítése helyett nem az álszenteskedésben s a képmutatásban gyakorolta-e magát örök időktől fogva? Megírva találjuk ugyan Mózses könyvében azt is, hogy az i s t e n t l é l e k b e n kell i m á d n i , s nem volt-e megadva erről a kiinduló pont a valódi cultus kiképzésére? Azonban erről is nem csapott-e át a zsidóság az ellenkezőre, úgy hogy istentisztelete merő formalismussá fajult, melynek a sziv jobbítására semmi hatása nem lehetett? S még több ily életbevágó életelveket hozhatnánk fel; de legyen ebből elég ennyi annak bebizonyítására, hogy a zsidóság azt, a mi keze ügyébe került, volt légyen az a legszentebb igazság, mind deyvaválúa. Kérdezhetnénk Itt, nem találkoztuk-e közte utóbb is o\y belátó férfiak, kik őt e depraváló természetéből kivetkőztetni törekedtek volna? Dehogy nem, elegen! Íme ott volt már a birák korszakában Sámuel próféta, ki az úgynevezett prófétai iskolákat állította fel a czélból, hogy onnan – az akkori mérték szerint – tanult, az élet legfőbb érdekei fölött gondolkodni tudó és szerető férfiak kerüljenek ki, a kik magok körül világosságot terjesztve, a zsidóságot fejlődésre alkalmassá tegyék. Lett is azoknak az iskoláknak hatása. Támadtak azokból mély erkölcsi érzetű, fenkölt gondolkodású férfiak, kik a zsidóság roszra hajló természetét belátták, érte őt keményen feddették, s őt az isten helyesebb felfogására s az erény követésére terelni iparkodtak. Megindult egyúttal az irodalmi munkásság is, mely a vallás s az erkölcs terén oly terményeket hozott elő, melyek utóbb minden – a pogányságból a kereszténységre tért – népeknek szívet-elmét nemesítő tápanyagot szolgáltattak. Csak a zsidóságra nem tudtak azok nemesbítőleg hatni. Mert ezen, a separatismusból kiemelkedő prófétai irány ellenében egy nagyobb hatalom fejlődött ki, a papi irány, mely a betűkhez ragaszkodva, a néptől csak a vallás külsőségét s a tizedet követelte, s a jobb belátású próféták ellen a legelszántabb harczra kelt, s ezzel nemcsak azoknak nemes törekvése előtt vágta be az utat, hanem az általa vezetett nép minden jót decomponáló természetének is napról-napra alkalmasabb palástot szövögetett a czeremoniális törvények fonálszálaiból. Ennek következtében aztán

3

annál vakmerőbben merült fel a zsidóság ama főbűne, a t e l h e t e t len mammonvágy, s annál szemtelenebbül garázdálkodott pénz, kincs utáni esengésében, felhasználva erre a hamis bíráskodást és esküdözést, a csalást, az erőszakos fosztogatást. A vallásos életnek, az erkölcsiségnek e depraválása idézte elő legfőkép Zsidóország elbukását. Nem áll tehát az, a mit sokan a keresztények közt, elég meggondolatlanul vagy elég gyáván vagy épen a zsidóságtól megvesztegetve, ennek védelmére felhoznak, mintha az csak a hazájából való kiűzetése után korcsosodott volna olyanná a milyen az mai nap. Ilyen volt a zsidóság otthon is saját honában, s a mit elkövet most vagyonkaparás végett a keresztényeken, ugyanazt követte el hajdan saját felein is. Éppen ennélfogva ígérnék bár oda neki a föld legjobb részét lakhelyűi, el nem fogadná azt, jól érezve, hogy ismét csak egymás fosztogatása által juthatnának el a könnyű meggazdagodásra, s újra fölemésztenék egymást. Sokkal féktelenebb volt bennök a kincsvágy minden időben, hogysem azt a vallás követelésének alája tudták volna rendelni. Mózses-vallásúaknak nevezik magokat, pedig biz az épen nem illik rájuk. Szellemi alapra volt az fektetve, s a mennyiben az akkori idők gyarló fogalmaival elegyült, ezeket a kor haladtával a vallás őrei, a papság, épen úgy kitisztíthatták volna belőle, mint a mikép ahhoz a próféták már szép eredménynyel hozzá is fogtak. A vallás őreinek úgyis az a feladata, tisztázni napról-napra jobban a vallási fogalmakat, s a népet mind előbbre és előbbre vezérelni az erkölcsi tökéletesedésben. Azonban a zsidó papság Mózes vallása alól a szellemi alapot kilökte, s ezt a fékezhetetlen bírvágy gyal cserélvén fel, ehhez idomítgatta a vallást, és szabta, nyirbálta azt mindaddig, mígnem végre előállott belőle az a t a l m u d f é l e vallás, ha ugyanis ezt vallásnak lehetne nevezni. Mert a vallás egy oly isteni erő, mely az ember egész valóját, annak gondolkodását, érzületét, tevékenységét szervezi, nemesíti s jó irányban vezérli, midőn ellenben a t a l m u d a lelket egészen desorganizálja. Nevezzük ezt inkább egy oly s z ö r n y ű s é g e s i n t é z m é n y n e k , melyhez hasonlót a történelem felmutatni nem tud. A mormonok csak egy irányban veszélyeztetik a társadalmat, s tűrhetetlenné tették magukat; a talmud-féle intézmény pedig minden irányban feldúlja a'zt. Az isten fogalmát megszentségteleníti, az erkölcsöt aláássa, az irodalmat meghamisítja, a társadalom közvagyonát elzsákmányolja, s míg a keresztény vallás egyik főfeladata a bírvágyat illő határai közé szorítani, addig a talmud azt a legfőbb polczra emeli i s t e n sége gyanánt.

4

Azt is rebesgetik itt-ott, jó volna már egyszer számon kérni a zsidóságtól, adja elő, hogy tulajdonkép mit vall, mint ezt az államok minden keresztény hitfelekezettől elő szokták kérni. Balgatag igyekezet! Mert mire mennénk vele? A zsidóság kétféle vallást vall, egyet nyilván, s ez a M ó z s e s - f é l e , a másikat titkon s ez az a t a l m u d - féle; amazt csak vallja, de nem követi, emezt tagadja, de követi; amazt csak czégérül használja, mint magát a Jehovát is, hogy azon czégér alatt titkon a talmudféle ö r d ö g i t a n o k k a l táplálja lelkét; s ha előkérnék tőle, hogy ugyan mit vall,amazt mutatná elő, s mégis csak emezt követné. Vagy ráparancsoljunk-e, hogy isten neki! legyen talmudista, de tisztítsa meg talmudját? Színleg még erre is ráállna, de titkon mégis annak istentelen tanaihoz tartaná magát, mert ezek egyeznek meg természetével, ti a zsidóságnál mindég ez volt a mérvadó, még a Jehova fogalmát is ehhez méregette, s a mi természetéhez nem illett s tán gonosz hajlamait korlátozta, azt egyenesen elvetette. Ily népen kifogni, s vele egyezségre jutni semmikép sem volnánk képesek. „No majd csak fog rajta is a czivilizáczió!” Hát miért nem fogott eddig? Hisz a zsidóság már hajdantól fogva nálánál míveltebb népekkel érintkezett, s javult-e valaha? Igen, a czivilizáczió mázát el. tudta tulajdonítani, de annak a valóját, mely az embert önlelke mivelésére ösztönzi, soha nem. Bizony, minden keresztény szeretné föltenni róla ezt a jobbra változhatást, de még most sincs meg hozzá a fogantyú. Éz a fogantyú, melybe bizalmunkat akaszthatnánk, lenne az, ha már egyszer a zsidóság beismerné bűneit, türelemmel meg tudná hallgatni azok korholását, s magába szállva javulásra határozódnék el; de míg az lesz az elve, „bűnt nekem senki szememre ne vessen, különben ütöm, vétem, revolverezem”, addig ugyan a jobbat föltenni róla csak bárgyúság lenne. Ilyen volt ő hajdan is otthon hazájában. Saját nagy embereit is gyalázta, mocskolta, „verte, kővel hajigálta, tömlöczözte, megölte. így tesz mai nap is. Orthodox, neológ egyaránt feldühödik, ha bűneit napfényre hozzák, s összefogva sietnek azt eltusolni, s a napfényrehozókon boszút állani. Czáfolják meg valahára ezen bűnpalástoló természetűket, s majd elhisszük mi is örömest, hogy van bennök javulásra való képesség. Rajcsányi.

A felvidéki kivándorlás kérdéséhez. Nem lesz érdektelen a zsidó raffineria egy újabb kiadásával a t. közönséget megismertetni, mely csak azt mutatja, hogy van a zsidónak esze!

5

A felső vidéki kivándorlási mozgalom Amerikába – bár ki is mit gondoljon annak indító erejére nézve, –meggyőződésem szerint a zsidó geschäftnek egyik kiágazása. A legpregnánsabb bizonyítvány erre a mód, miképen ingerlik itt a felső vidéken a népet az amerikai kivándorlásra. Egy szép reggelen megjelenik a faluban egy ismeretlen származású, képeket mutató ember, pozicziót foglal az utcza közepén képeivel, melyeken Amerika városai mint megannyi gyönyörű Paris, a farmok mint Eldorádók vannak lefestve, és hogy a kép még hatásosabb legyen, háttérül azután ott állanak California arany hegyei, melyekből csak úgy dűl az arany, annyira, hogy a szegény tót ember álmélkodásában már is nyújtja kezét az arany után. A zsidó pedig, a ki a képeket mutogatja, még szebbre festi az életet, mint képei azt mutatják. A jó tót atyafi nem is sejti, hogy ez a képes ember a falubeli zsidók fogadott ágense! És meg van a geschäft! Még az nap összegyűl a nép a korcsmában, elhatározzák, hogy Amerikába mennek, és a mi itthon földjük van, azt a zsidókorcsmárosnak és a többi falubeli zsidóknak zálogba adják, a pénzt fölveszik és indulnak Amerikába. Így indult a múlt évben Abauj-Tornamegye M–e községéből Amerikába több mint 60 legerősb fiatal ember, ezek közt sok katonaköteles, itthon hagyva családját a bizonytalan sorsnak kitéve, és záloggal megterhelt birtokát a zsidó kezében. A család sír, – a zsidó nevet – és a nép pusztul! Abauj-Tornamegye. L.

Theoria és praxis. Az emberi lélek alkotó tevékenysége csodás elveket javasol az általános társadalmi jólét megingott súlyegyenének helyreállítására. Okokra igyekezik mutatni, melyek a korszellem vészes ragályává nőtték ki magukat – sa melyek a társadalom meztelen testén siralmas sebeket vágtak. S mondhatom, hogy e törekvés napjainkban általános. Fölülhaladni iparkodik mindenki egymást a szebbnél szebb elméletek felállításával; csak az a baj, hogy e fenkölt tervek nem a g y a k o r l a t i élet termékei, melyeket a tapasztalás létjoggal ruházhatna fel.

6

Semmi egyebek, mint vigasztalan törekvések, czéltévesztett kísérjetek, a melyeknek végeredménye a csalódás. Nem az életet kell szabályokra vonni, hanem mindenkor az elméleteket az életből kell elvonni (abstrahálni). Ha építeni akarunk, alapot kell keresni, különben Sysiphussal hengergetünk követ a hegy csúcsára Ez az alap a g y a k o r l a t ! A gyakorlat az élet mestere. Ez tanít meg bennünket alkalmazkodni a fenforgó viszonyokhoz, ez nyújt irányt törekvéseinknek, ez jeleli ki az utat, a melyen haladnunk kell az általános társadalmi jólét előmozdításának érdekében. M i n d e n elmélet üres, h ús n él k ü li csontváz, a lelket maga a g y a k o r l a t l e h e l i belé, s a t a p a s z t a lás s z e n t e s í t i . Ez általános szabály, s épen azért mivel általános, áll törvényeinkre nézve is. Csak nyűge a nemzetnek az a törvény, a melyben az intéző körök theoriáikat az állami traditio kívánalmaival és a gyakorlati élet viszonyaival szerves összhangba hozni nem képesek. S most azt kérdem, van-e erőszakoltabb törvény, mint a zsidó emanczipáczió? Ezereket fosztogatnak ki a törvény védpalástja alatt ön véreink közül azok, a kiknek összes érdeme az anyagi nélkülözéseket nyomon követő társadalmi belszennyek terjesztésére szorítkozik. A nemzet testének egy egészséges, fentartó eleme lett e társadalmi Shylockok által könyörtelenül kimetszve, s a nyomor kloakájába lökve. Csodálhatjuk-e, ha ily körülmények között inficiálva van a korszellem légköre? Nem papir, toll és zsebszótár kívántatik a hatásaiban üdvösen működő törvények hozásához, hanem nemzeti talajba gyökeret vert jogérzék, melyet az élet philosophiája öntöz és érlel. Nem a nemzeti hajlammal paradox elméletek nyegle felállítására, de a magyar^elleg megóvására kell törekedni törvényhozóinknak. Már pedig az emancipátió kimondott jogelvének fejleménye egy nemzet traditióinak mond ellent, s egy nemzet életét veszélyezteti, miért nem módosítjuk tehát? Ez az a Pandora szelencze, mely társadalmi mizériánk egyedüli forrása. A köznyomor, a sociálizmus veszélyes törekvései a zsidókérdésben sarkalnak. A magyar birtokos osztály koldus, hazánkban sem a munkának, sem a birtoknak értéke nincs, nincs nemzeti iparunk, önkezünk által vezetett kereskedésünk, melyek a társadalmi jólétnek főemeltyűi.

7

A zsidókérdésben tőkeharczot, sociálistikus kérdést vélnek lappangani. Nem veszik tekintetbe korunk egyik legnagyobb államférfiának Bismarknak nézetét, a ki nagyon éles különbséget tud antisemitizmus és socialismus között tenni. Igen, vannak az antisémitáknak sociális törekvéseik, de ez nem a társadalmi rend felforgatására, hanem inkább annak permanens alapra való helyezésére irányul. A sociális erők és rugók helyes felhasználásával szándékozzuk közgazdasági és culturális túlsúlyunkat a nemzeti élet tiszta elemeire kiterjeszteni. Egyetemleges concurrentiát akarunk a zsidók ellenében népünk számára biztosítani; a józan nemzetnek bizonyára legnagyobb része egy emberként kész lenne felállni mellettünk, ha az államhatalom czélzatos akadályokat nem gördítene utunkba. Állam és semitizmus napjainkban ugyanegy fogalmat fejeznek ki, s mint a háromszögek a trigonometriában fedezik egymást. A zsidókérdésben felmerült panaszok összegéből merítettük antisemita elveinket, s a gyakorlati élet nyomora tanított meg bennünket hinni azt, hogy ily tarthatatlan helyzet viszonyai között nehezen éljük tul a millennáriumot. A honfiúi kötelesség késztet szólni bennünket. Az életnek meg van a maga logikai végzetszerűsége, s bizonyára keményen fogja megbőszülni a jövő azt a ballépést, midőn egy életrevaló s a korszellemben csírázó törekvés gyakorlati tendentiáit elméletekkel akarják agyonütni. Nem a tulajdonjog szentségét akarja az antisemitizmus megtámadni, de a forrongó társadalom végzetes eruptióit kívánja megelőzni. Az idők méhéből terhes nagy dolgok fognak születni, ha az öszszegyült vészes anyagok számára rendes medret nyitni nem akarunk. Egy elhibázott lépés a maga következményeivel sokkal súlyosabban fogja sújtani azokat, kik taplóba akarják takarni a parazsat. A zsidókérdés megoldásra vár! Nem a nyers erő durva jogát akarjuk mérlegbe vetni, de legislative, törvényhozási úton akarjuk e kérdést mielébb megoldatni. Akarjuk hogy betiltassék a zsidók birtokszerzési joga s a főpapságot érdeklő 1498. 55. t. ez., továbbá az 1647. 17., 1715. 16. és 17-ik t. ez. vagyonszerzési tilalma reájuk is kiterjesztessék. Kívánjuk, hogy korlátoltassék az uzsora, de ne csak törvényeket hozzunk erre, hanem végre is hajtsuk azokat. Nem tűrhető továbbá a kereskedelem monopolizálása. Hasonlókép gátat kell vetni az iparszabadság törvényén alapuló visszaéléseknek. Ne engedjük iparosainkat 100 számmal eszközeivé sülyedni egy pénzzel rendelkező koteria önkényének, mely

8

a tőke mindenható hatalmánál fogva üzletkörébe gyűjti a munkaerőt, hogy vele önálló iparosainkat agyonzúzza. Századunk főirányelve s a társadalmi rend balance-rúdja a helyes munkafelosztás. „Leben und leben lassen!” A pénzaristokratia önző visszaélése dobja az üszköt a forrongó társadalom gyúanyagába, mert kezdő iparunk primitív gyengesége nem tűri meg a munkaerők csoportosítását. Az ipar centralizatiója csak egyesek hanyatlásán erőszakolhatja természetellenes helyzetét. S kik képezik nálunk a pénz aristokratiáját? A zsidó urak! Ok szabják értékét anyagnak, erőnek és szorgalomnak. Egy szerves egységet valló s érdekközösségen nyugvó kosmopolitikus klubb tagjai ők, kik tetszés szerint emelik vagy nyomják le az árkeleteket. Istenük a pénz, templomuk a börze, összetartó kapcsuk a haszon. A forgalmat kezükben tartják, s a külföldi megrendeléseket fajrokonaik sympathiájánál fogva kizárólag ők elégítik ki. A külföldi kereskedővilág nálunk csupán zsidókat ismer, s legkevésbbé sem lehet csodálni, ha egy jó hírnévnek örvendő franczia napilap hazánkról úgy nyilatkozik, hogy még most is a szigorú kasztrendszer járma alatt nyög, mert kereskedő nem lehet más, mint zsidó, iparos pedig nem lehet más mint czigány. (!) Nincs birtokomban statistikai adat, de a ki jártas a jelen birtokviszonyokban, tudni fogja, hogy ritkaság Magyarországban az a földbirtokos, a kinek telekkönyvében a C. lapon kölcsöntétel ne szerepelne. Már pedig a tömeges elszegényedés a legnagyobb akadálya az állam iránt tartozó kötelességek teljesítésének. A statusélet nem csupán pénzerejét, de aránylagos népességi növekvését és culturális tökéletesbülését is követeli lakóinak. Uraim! a nyomor és pauperizmus a felsorolt igények egyikét sem teljesítheti. Megdönthetlen physikai és morális érvek támogatják ez állításomat. Az erkölcsi hanyatlás s az újabb nemzedék megdöbbentő satnyulása az îinyagi viszonyok rendetlenségén alapszik. Ellenvetik, hogy másutt is tapasztalható a hanyatlás a társadalom egyes rétegeiben. Nem tagadom, de azt határozottan állítom, hogy az egész társadalmi létei egy államban sincs ily nagy mérvben veszélyeztetve, és sehol ily rohamosan nem található fel a nemzet zömét képező néposztály elszegényülése. Még tisza magyar elem gyors gazdagodása sem eredményezhetne jót a közéletre nézve, ha ez a nagy tömeg rovására történnék. Annál kevésbbé tűrhető, ha a vagyon és jólét – eme sociális faktorok – idegen kézre jutnak. De ha nemzetgazdászati és társadalmi szempontból helyeselhető lenne is ezen absurd állítás, akkor is figyelembe kellene venni a nemzetiségi szempontot.

9

Mi fajra és számra nézve marok nép vagyunk Európa nagy nemzeteivel szemben. Nekünk nem szabad népünket tudományos megfigyeléseknek, nemzetgazdászati kísérleteknek alávetni. A mi belpolitikánknak nemzetiségi politikának kell lenni, mert ez az a szirtfal, mely hazánk parányi szigetét a folytonos terjeszkedésre törekvő hatalmas szomszédok annectáló szándékainak hullámai ellen megvédi. Rajongó szeretettel kell ragaszkodnunk még a külsőségekhez is, melyek nemzeti életünknek typicus ősiségei, annál inkább fenn kell tehát népünk anyagi helyzetének integritását tartani. A haza maga abstract fogalom; ezért csak qualificált ember lelkesülhet. A nagy tömeg hangulatának rugójává eszményi czélt kitűzni nem szabad; e tekintetben reális alapot kell keresni; már pedig ott, a hol az ínség felüti tanyáját, a közöny is buján tenyészik, s a hol egyeseknek nincs már m i t veszteni, ott a k ö ζ ö s t is többnyire veszni hagyják. Nem mondom, hogy a magyar népnek vele született honszeretete ily alternatíva felállítását megengedné, de e tekintetben a tutiorismus nézetét kell követni, mert egy nemzet szent érdekét b i z o n y t a l a n s á g n a k k i t e n n i h o n á r u l á s . Hiába hozzák azért fel philosemita indok gyanánt a zsidók eszélyességét s a magyar nép gyengeségét, mert minden okos embernek be kell látnia, hogy addig míg Magyarország zsidó souverain birodalommá nem lesz, a lakosság zömének érdekét kell minden létező hatalommal támogatni. Csak vizsgáljuk a dolgot elfogulatlanul. Melyik gazdasszony engedné a rókát csak azért, mivel ravaszabb és erősebb, a tyúkólban garázdálkodni? Ám tegyük fel, hogy a zsidónép faji ösztönénél fogva rafinirtabb a csalásban, és kevésbbé válogató: mindebből még nem következik az, hogy államunkban a kiváló jelleget nyújtó magyar nép kifosztogatását összetett kezekkel békén tűrjük. Első sorban mégis csak saját vérünk érdekeit kell szem előtt tartani. Vagy még akkor sem lennének hajlandók a zsidóbarát urak fellépni e garázdálkodás ellen, ha rendszeres fosztogatásaikkal sémita polgártársaink (!) egy nemzet kezébe nyomnák a koldusbotot? A köznép már a nyomor útján halad, s ha a könnyelműek a félrevert vészharang szavát most kigúnyolják, akkor nem fognak következetesen cselekedni, ha a végszükség esetében felocsúdnak mámorukból. Itt nem conditiókról, helyzetekről, de elvről van szó, a melynek puszta ignorálása egyértelmű a legflagransabb sértésekkel. Ha előre tudjuk a vészes következményeket, s mégis engedjük a férget rágódni a gyökéren, akkor nem szabad a hervadás állapotában sem activitásba lépni. Ha ezt tesszük, elvet tagadtunk meg.

10

Vagy odajutottunk volna már, hogy örömmel üdvözölnénk azt az ujabb zsidóállamot, mely az ezredév súlya alatt összeroskadt nemzet romjain törekszik felépülni? Varietas delectat. Talán ez az irányelv, mely sokat közülünk zsidóbarát positiójában lelkesít?! Tagadhatlan, hogy az isteni gondviselés a legválságosabb pillanatokban szokott e nemzetnek nagy férfiakat adni, kik felrázták a népet lanyha tespedésükből, s irányt jeleltek ki törekvéseiknek. Úgy látszik most is erre várunk. Megszoktuk, hogy helyettünk más fő gondolkodjék. A stagnatió édes nyugalmából restek vagyunk kiküzdeni magunkat, pedig fejünk felett függ a Damocles kard. Ezt a hazát, a melyet tatár csordák vad dühe, fanatikus török csapatok nyomorgatásai, háromszázéves rabiga megölni nem volt képes, saját fiainak bűnös közönye töröli ki a nemzetek sorából. Nem harcztéren jogért küzdve fogunk a félvilág rokonszenvével sirba hullani, hanem financziális nyomorok fognak bennünket a gyáva jogfeladás következtében menthetlenül összezúzni. Szégyentől pirult arczunk a rokonszenvnek csak egy könyét sem kérheti ki a haldokló nemzet vonaglását figyelemmel kísérő nemzetek fiaitól. A történelem lapján ezt a siriratot fogja találni az utókor: „Itt nyugszik egy megélhetésre képtelen s önmagán segíteni nem akaró nép dísztelen sírjában, a melyen átgázolt a rohamosan növekvő kor szelleme.” Társadalmunk zilált anyagi viszonyainak egyedül a felszínre kapott idegen elem az oka. S az a baj, hogy nálunk az állami szempontok túlszárnyalják a nemzetiségi politikát. S aztán van még egy nagy baj! A nemzet egy részének szeme be van kötve, biztos lépésekkel halad előre, s nem akarja meghallani, hogy hegyszakadékokon, örvény felett tapos. A kinyílt szemekbe port hint a zsidósajtó. Az egyenlőség eszméjének ragyogó szappanbuborékáért feláldozunk minden szent érdeket, az anyagi javak birtokától egész a személyes szabadságig. A „testvériség” elcsavart, hazug elve az a Dejanira-köntös, a melyet a zsidó érdekektől saturait s illő áron megvesztegetett napisajtó magára ölteni szokott. Igen, a zsidósajtó gúnyolja ki piszkos cynismusával egyformán a Don Quichote-féle álmokat és a nemzefi szent törekvéseket. Nálunk nem a nemzeti hangulat teremti a journalistikát, hanem a napisajtó a közérzületet. Ez pedig zsidó zsoldban áll Nagyon kevés kivétellel nyilatkoztatom e vádat általánosnak ki. Pár rongyos zsidóskribler, henczegő irka-firkász vezeti orránál fogva a közvéle-

11

ményt Beszél nagy pathossal nemzeti érdekekről, hogy nyúlbőrön meggazdagodott családja számára biztosítsa a rablásszabadságot. Nem azoknál kell keresni a helyes elveket, a kik csak elméletben ismerik a zsidókérdést, hanem azoknál, a kik a zsidóhatalom elviselhetlen terheit már respektálni tanulták. Nem beszélhetünk addig az égés által okozott fájdalmak érzeteiről, míg a tüzet nem ismerjük. Elegyedjék valaki a nép közé, a ki gyakorlati oldaláról kénytelen felfogni a zsidókérdést, s nem fog ezer kőzött e g y philosemitára bukkanni. Ez a nézet a mérvadó, s köszönet érte a zsidó uraknak, hogy gyalázatos eljárásukkal ily hatalmasan terjesztik a kizsarolt népnél az antisemita elveket. Zalai.

Jehi or! – Legyen világosság! III.

Tudjuk előbbi fejezetünkből, miszerint a mai zsidóságnak tényleg 3 vallása van: mint Mózses követői szerepelnek a politikai világban, mint nationalisták a köznép előtt, és mint talmudisták zsinagógáikban és egymás között. Ε tekintetben semmi kivétel. Ne higyjen az olvasó semmi egyebet, se kereszténynek se zsidónak. Ismeretes dolog, hogy a zsidók a legnagyobb képmutatók az egész emberiség között, mióta történelem létezik: hisz tőlük származik egyedül és egyenesen a „pharisaeus” név és fogalom is. Bármily s z a b a d e l v ű n e k , közönbösnek fitogtatja is magát a zsidó, azért ő talmudista, habár hanyag is; tőle ne várj őszinteséget. Ennélfogva ismételjük, hogy mindaz, amit mondunk áltáljában, mind arra, van mondva, aki magát zsidónak vallja; sőt még arra is kiterjed, aki 4-ed vagy 5-öd izében zsidó. Mert a vér, a faj zsidó a zsidóban és nem a kaftán. Mózses vallását a rationalismussal vegyest tanítják zsinagógáikban a köznépnek, és kátéikban a gyermekeknek; a többi: a talmudismus, ker. gyűlölet s más egyéb apáról fiúra száll; azt a gyermekek megtanulják hagyományos utón a családban, zsidó társaságokban, imakönyveikben, magánintelmekből, végre pedig a magasb zsidó iskolákban. Ismeri az egész keresztény világ a zsidó honfoglalás történetét s azt a szellemet, mely a zsidóságot a legrégibb kor óta annyira elkülöníté minden népfajtól és nemzettől. Ezt a szellemet ma türel-

12

metlenségnek nevezik. A zsidók már Mózses idejében, sőt még Egyptomban hozzá valának szokva magukat másoknál jobbnak, erényesbnek tartani; aki nem zsidó, az nem lehet valódi istenhivő, az nem lehet tiszta, az nem is ember, az barom. Ha időfolytán megtörtént, hogy közülök némelyek a szomszéd népek vallását fogadák el, a többbi zsidóság ezt már el nem viselhette; egyik a másikat phanatizálta mindaddig, míg az ily vakmerők vérükkel nem lakoltak új vallásukért. A zsidó nemzetiség és vallás soha szétválasztható nem volt. Nem lehetett valaki pl. zsidó nemzetiségű és görög vallású, épp oly kevéssé mint görög nemzetiségű és zsidó vallású. A zsidó el nem viselheti a kitérést; vagy még igazabban mondva: a z s i d ó soha, s e m m i k ö r ü l m é n y e k k ö z ö t t ki nem t é r h e t . Vallását külsőleg változtathatja akár hányszor, ez nála közömbös valami: ő minden egyéb vallást bálványozásnak, istentelenségnek tartmaugy, mint ősei 4000 év előtt, és ez annyira benn van a zsidó természetben, annyira csontja és vére a zsidóságnak, hogy phanatismusnak már épp oly kevéssé mondható, mint bármelyik érzékünk. Gondoljuk meg, hogy a zsidóság annyi ezer év óta mindég azt tanulta, hogy csak ő neki van istene, másnak nincs; csak egy Isten van, s ez az övé; csak az ő nemzetének, az ő országának viseli gondját a Jehova; Palaestinát maga a Jehova gondozza, kormányozza és öntözi: más országokat alantas szolgái, az angyalok által kormányoztatja és igazgatja. Innét van, hogy lehetnek jó indulatú zsidók is a világon, ámde az ő fogalmaik gyökerestül különböznek a miénktől. Ő legjobb akarata mellett sem helyezkedhetik a keresztények álláspontjára épp oly módon, mint aki az eget száz ivadékon át mindég kéknek hallotta, maga is kéknek látta, ugyanazt vörösnek vagy sárgának soha sem fogja vallhatni, mert ezzel úgy neveltetése mint hagyományai, mint pedig tapasztalata ellenkezik Ő azt a színt fogja kéknek vallani, a melyről mindég azt hallotta, hogy kék. – Híjába magyarázod a zsidónak, hogy a keresztény nem pogány, hogy a keresztény nem imád több istent, és hogy a valódi pogányokról sem szabad úgy érezni mint a zsidók; ő előtte csak egy vallás, egy nemzetiség lehetséges, s ez a zsidóság. Ha a zsidóság tanait, vallása alapelveit kellőleg megismerjük, sem ama bárgyúságot el nem fogjuk követni, hogy őket megtéríteni vagy beolvasztani akarjuk, sem különbséget orthodox és haladó zsidóság között tenni nem fogunk. Eszembe jut e helyen egyik czikkíró ama kijelentése, hogy „mi” (már t. i. ő) azzal nem törődik, hogy mit tanít a vén Talmud; csak magyarosodjanak meg a zsidók, s legyenek tisztességes magyar polgárok. Ily gyermekes fecsegés szóra sem érdemes; annál is kevésbbé, mert e füzetek szerkesz-

13

tője oly talpra esett érvvel sújtja agyon a praktikus életből merített példával, mikor Németország t ő s g y ö k e r e s n é m e t zsidaira utal B. Szilágyi úrnak válaszul irt czikkében. A zsidó, nemzet és nemzet között különbséget nem ismer; előtte csak zsidó és nem-zsidó létezik, és ezek állnak egymással szemben. A kereszténységet egy gyűnév alá foglalják nemzetiségi tekintetben: Edom (edomiták, idumaeusok; lesz róluk szó). Vannak részletes neveik is egyes nemzeteknek, de e kifejezésekkel gyéren élnek; így pl a törökök (s egyéb mohamedán törzsek és népek) ismaeliták;*) a magyarok: agarénusok; a németek: askhenászim, stb Ez náluk mellékes dolog; a fő az, hogy nem zsidók. És e szerint irataikban ily kicsinyes különbségeket nem is tesznek, hanem ily általános nevekkel élnek: – akkum; ez összevonása a következő mondatnak, csak az első betűket illesztvén össze: = ofdé kokhórim ummazzólosz, csillagok és planéták tisztelői, vagy szolgái). Megjegyzendő e helyen Rohlinggal szemben, aki olyanformát szenveleg, mintha azt neki valami zsidó súgta volna meg, hogy e dolog, (amit mondandók vagyunk) oly közönséges, oly ismert valami, hogy éppen nem szorul „megsúgásra”; én egy 200 éves kéziratban is láttam, meg tömérdek régi könyvben olvastam. A dolog ez: az „akkum” szót így is értelmezik a zsidók: – ofdé Christus umirjám (Krisztus és Mária tisztelői). Aztán: – ofdé elilirn, (hamis istenek tisztelői); = minnim (manichaeusok); epikúrosz (istentelen, aki a rabbinusok parancsait nem hiszi s el nem ismeri). Ezért mondja El'ázár rabbi: = hevé sókud uimod thóro v'da ma sethósif leepikurosz (légy szorgos a thórát tanulni, hogy tudj mit felelni az „epikureus”-nak; azaz, legyen az bármely nem-zsidó, istentelen).**) = e p i k ú r o s z nokhraj nálunk annyi mint idegen, azaz keresztény eretnek (haerefícus), – epi k u r o s z j i s z r o e l pedig zsidó eretnek. Ha már csak hitvallásunk különböző volta miatt is elvesztésre szántak bennünket a zsidók, képzelhetni, hogy mit tanítanak rólunk egyébb okokért! Majd szellőztetni fogjuk azokat is. Addig is ajánlom a keresztény közönségnek, hogy a zsidók megmagyarításán, megtérítésén ne fáradozzék, arról ne álmodozzék; ne feledje el 5 ezer év történetét. Kereszténynyé lenni a zsidó előtt árulás és elaljasulás; *) Egyszer s mindenkorra megjegyezzük, hogy az s nálunk mindenkor magyar s-nek olvasandó; cz-t írunk zsidó szavakban, nehogy k-nak olvastassék. **)Pirke ávosz ü. 16.

14

ezért mondják: „Ich lass mich schmadden wenn das wahr ist” (megkeresztelkedem, ha az igaz) mintegy: nyakamat adom, hogy nem igaz. Schmadden = = sámad, elromolni; a kikeresztelt zsidó mesùmad, az elromlott. Avellanus.

Az egyetemes zsidóellenes szövetség. (Alliance universelle antijuive,) A m. évi szeptemberi drezdai kongresszus által kirendelt „Állandó kongresszusi bizottság”, a f. é. február hó elején Chemnitzben tartott ülésein hozott határozat folytán „Egyetemes zsidóellenes szövetséggé” „Alliance universelle antijuive” czimü egyletté alakult át, s mint ilyen, a szászországi törvények értelmében a chemnitzi politikai hatóságnál be is jelentetett. A szövetség alapszabályai következőleg szólnak: 1. §. Az egylet neve: Egyetemes zsidóellenes szövetség. (Allgemeine Vereinigung zur Bekämpfung des Judenthums. Alliance universelle antijuive.) Az egylet czélja a zsidókérdésnek gazdasági és társadalmi téren, törvényes eszközökkel való megoldását tárgyaló eszmecsere és rendszabályok alkalmazása. 2. §. Az egyesület korlátlan számú tagokból áll. 3. §. A tagok felvétele kiválasztás (cooptatió) útján történik. 4. §. Az egylet egy állandó meghatalmazottat választ a folyó ügyek vitelére s a külfelé való képviseletre, és kongresszusnak nevezett nem-nyilvános gyűléseket tart; melyeknek helyét és idejét a meghatalmazott a szükséghez képest határozza meg. 5. §. Az ügyvezetés költségei a tagok önkéntes Járulékaiból fedeztetnek. 6. §. Az egyesület székhelye egyelőre Chemnitz Szászországban. Chemnitz, 1883. február 20. Az egyetemes zsidóellenes szövetség.”

A második antisemita kongresszus. A drezdai első antisemita kongresszus állandó bizottsága f. é. február elején Chemnitzben tartott ülésein egyebek közt azt is elhatározta, hogy f. é. márcziushó 27. és 28-ik napjain a m á s o d i k zsidóellenes kongresszus Chemnitzbe egybehívassék.

15 Ε kongresszus tárgya lenne a) az ügyviteli és számadási jelentés tárgyalása; b)határozathozatal a beérkezett indítványok fölött; c) egyéb ügyek elintézése. A kongresszusban részt venni kívánók egy, nevükre szóló belépti jegyet válthatnak 10 márkáért Schmeitzner Ernő kiadókönyvkereskedőnél mint az „Egyetemes zsidóellenes szövetség” ügyvivőjénél. Hogy a résztvevők száma iránt a rendezőség kellő időben tájékozhassa magát, a belépti jegyek f. hó 20-káig váltandók. A kongresszuson előterjeszteni szándékolt indítványok pedig szinte f. hó 20-káig ugyancsak Schmeitzner Ernőnél bejelentendők. Midőn ezen tervbe vett második zsidóellenes kongresszusról a fentebbiekben a magyar antisemitáknak hírt adunk a czélból, hogy a kik a kongresszuson esetleg résztvenni óhajtanának, tájékozhassák magukat, szükségesnek látjuk kijelenteni, hogy mi a központi irodát nem mulasztottuk el eleve figyelmeztetni arra, hogy a második kongreszszusnak a jelen hóban szándékolt tartását időszerűtlennek tartják. Se az évszak, se a mozgalom pillanatnyi állása nem igazolja a kongresszusnak a közeli napokban való összehívását. Legalább f. évi szeptemberig bízvást lehetett volna várni. A dolog ily állásában, legalább e sorok Írásáig, tudtunkra, a magyarországi antisemita előharczosok közül alig fog valaki e második kongresszuson részt venni; s ha ezek nem mennek, bizony aligha megy egyátalán valaki Magyarországból. A kongresszus lefolyásáról jövő aprili füzetünkben fogunk tudósítani. Szerencsésebb eszméje volt a chemnitzi központi irodának az, hogy „Schmeitzner nemzetközi folyóiratát” (Schmeitzner's internationale Monatsschrift), a mely m. é. deczember végéig csak hébe-korba hozott antisemita czikkeket, f. évi január 1-jétől fogva az „Alliance universelle antijuive” hivatalos közlönyévé tette. Tartalomra s beosztásra nézve e folyóirat most a „12 röpirat”-nak valóságos német képmása, csakhogy a n é m e t nyelv utján természetesen e g y e t e m e s antisemita központi közlönyt képez. Ε központi hivatalos közlönyből egyebek közt azt is megtudjuk, hogy az Istóczy-féle manifestum-brochure eddigelé már n e g y v e n e z e r példányban ment az európai közönség közé. *

A zsidó-állam az államban. – A new-yorki „Century illustrated” után. – (A közlemény folytatása és vége.)

III. Azon magatartásnak ezen fejtegetése, melyet az oroszországi zsidók*) nem-zsidó alattvaló-társaikkal szemben változatlanul követtek és követnek

*) Ezekhez bízvást hozzáadhatjuk Poroszország és Ausztria keleti tartományainak, Galicziának, Bukovinának, Romániának, Magyarországnak sat. zsidóit is, mert ezen országok valamennyijében a dolgok állása teljesen egy és ugyanaz.

16

ma is, – nem lenne teljes, ha nem ismertetnénk meg röviden azon eljárást is, a melyet ők a nem-zsidó bíróságok törvénykezésével szemben követnek, valamint azon kötelezettségeiket is, melyek a nem-zsidókkal szemben tett esküik és adott ígéreteikre vonatkoznak. Ezen kérdések elseje mindéi kétértelműséget kizáró módon van a „Khoshen-Hamishpat”-nak (26-ik fejezet 1. §.) következő kivonatában megállapítva: „A zsidóknak meg van tiltva zsidók elleni ügyeiket nem-zsidó bíróság elé vinni. Ez a tilalom nem vészit erejéből még akkor sem, ha a nem-zsidó törvények egybevágnak a héber törvényekkel, sőt még akkor sem, ha mindkét fél nem-zsidó fórum elé akarná vinni az ügyet. A ki e tilalmat megszegi, az gazember. Ilyen cselekmény egyenlő az istenkáromlással és az egész mózesi törvény elleni fellázadással.” A bűnös persze a kherem-nek egész szigora alá esik, és az alól mindaddig nem oldathatik fel, míg ellenfelét a nem-zsidók hatalmából ki nem szabadítja. Mily állhatatosan vitetik keresztül ez az elv, két igen nevezetes okmányból, a 165. és 166. okmányokból látható. Ugyanis két zsidó tag választandó a vegyes alsó (orosz) bíróságokhoz. Ezen bagatell bíróságok inkább a „szokás” mintsem az irott törvény alapján ítélnek. A zsidó bíró-jelöltek, mielőtt megválasztják a zsidók őket, a b e t h - d i n elé idéztetnek, s ott eskü alatt köteleztetnek arra, „hogy azon egész idő alatt, míg az apró-ügyi bíráskodás teendőit végzik, a b e t h - d i n és kahal szabványaihoz és utasításaihoz fogják tartani magukat; ugyszinte, hogy feltétlenül engedelmeskedni fognak azok minden parancsának azon ügyeket illetőleg, melyek a bíróság elé kerülnek.” Ezután egy 4 tagból álló bizottság – kettő a kahaltól s kettő a beth-din-től – küldetik ki a végből, hogy a két zsidó bíró magatartására nézve szabályrendeletet dolgozzanak ki. S e bizottság megállapodásai a zsidó bírák által az egész éven át pontosan keresztül vitetnek. Ezen előzményekből is ítélve, természetes dolog, hogy zsidók által a keresztény bíróságoknál letett eskük vagy eskü alatti vallomások is érvényesek vagy érvénytelenek lehetnek. A keresztények irányában vállalt kötelezettségek alóli kibúvásra további alkalmat nyújtanak a K o l - n i d r e h név alatt ismeretes évenkinti vallásos szertartások, a melyek a J o m - K i p u r nagy ünnepének bevezető aktusát képezik. Ε nap a nemzeti tisztulásnak, bűnbocsátásnak s az éggel való kiengesztelődésnek napja, a midőn valamennyi imaház szintúgy mint a különböző testületek zsinagógái bezáratnak, különös rendeletre és a k h e r e m büntetésének terhe alatt, úgy, hogy Izrael, atyáinak istenét együttesen, mint egy nagy család imádhatja a nagy zsinagógában. Ez a tizedik nap a héber újév után, s nagy szentsége szigorú böjttel van jelezve, mely böjt minden felnőttre sőt minden 12 éven felüli gyermekre nézve is, az ételektől 24 óráig való teljes tartózkodásból áll. Ezen ünnep szintúgy mint az újévnap a jelentőségteljes (zsidó) hazafias jeladással, a szent kürtök megfúvásával végződik, a mire az egész gyülekezet ezen hagyományos felkiáltással felel: „A jövő évben Jeruzsálemben!” A böjt és a közima előtte való éjjel kezdődik, két órával naplenyugta előtt, s kezdetét veszi a K o l - n i d r e h szertartásával, a melyre nézve álljon itt magának Brafmannak leírása:

17 „Minekutänna az ünnepi öltözetben levő férfiak és nők elfoglalták volna külön helyeiket a zsinagógában, a mely a mindegyik személy által tartott viaszgyertya által van megvilágítva, és a kórus vezetője (kántor) elfoglalta volna helyét, – a község legelőkelőbb tagjai kinyitják a frigyszekrényt, s mély áhítattal kiveszik belőle a thórát, mialatt a kórus háromszor ismétli a híres K o l - n i d r e h imádságot egy régi hagyományos dallam szerint; az egész gyülekezet harsányan énekli ezt. Azon ünnepélyességből és áhítatból ítélve, a melylyel a zsidók ezt az aktust végzik, az idegen természetesen azt következtethetné, hogy ez a tulajdonképeni központja az egész éven át tartott lelki gyakorlatoknak. De ha értené a nyelvet, megtudná, hogy ezen, oly tiszteletet parancsoló ünnepélyességgel, áhítattal és isteni félelemmel kimondott szavak e g y á t a1 á n nem i m á d s ág, hanem egy aktus, a melylyel az e g é s z n e m z e t visszautasítja magától mindazon ígéreteket, esküket és k ö t e l e z e t t s é g e k e t , a m e l y e k e t m i n d e g y i k t a g j a tett az elmúlt, és t e n n i fog a j ö v ő é v b e n . Egy egész nemzet lekötött szavának ezen nyilvános visszautasításával, a társadalmi élet egész erkölcsi alapja tényleg darabokra hull. Ez egy oly kebellázító tény, hogy magának a talmudista világnak legnagyobb tekintélyei tiltakoztak ellene. De még ők se tudtak semmit se tenni a szokás hatalma ellen, és a Kol-nidreh megtartja helyét a zsidó rítusok között.”

A zsidóbarát ügyvédekről. Nem a t.-eszlári bűnpártoló banda három ügyvédjéről, a gyilkos sakterek védelmére szövetkezett eme trifoliumról akarok ezúttal szólani; Polonyi fiskális úrnak az országgyűlésen elkövetett zsidó-dédelgető beszédét is érintetlenül hagyom, hanem szólok általában a nagyszámú zsidóbarát ügyvédekről, a kik erős védbástyáját képezik a zsidóság uralmának. Az ügyvédi karban hál' istennek akadnak többen oly derék, az önérdek által nem vezérelt férfiak, a kik nem állanak be a zsidók uszályhordozóivá, a kisebb-nagyobb hatalmú zsidó-bankárok alázatos szolgáivá, hanem nyílt és őszinte szószólói az igazságnak és bátor kimondói annak, hogy anyagi romlásunknak, szellemi eltörpülésünknek fő-fő okozói, az uzsoráskodó, a kereskedelmet uraló, a nemzetgazdászatot befolyásoló s a hírlapirodalmat önző czéljaikra fölhasználó zsidók. Ily nyílt őszinteséggel kellene szóllaniok és cselekedniük a díszes ügyvédi kar mind megannyi nem-zsidó tagjainak. Az előtt a legtöbb szabadelvű reform-eszme az ügyvédi kar kebelében talált leghálásabb talajra, az ügyvédek voltak a nemzet érdekeinek legbátrabb szószólói, az ügyvédek köréből kerültek ki a nemzet jogainak legerélyesebb, legtántoríthatlanabb bajnokai. Ezért volt az ügyvédi kar mindenha tisztelt, becsült testület Magyarországon s az ügyvédi kar legtöbb tagjának ily irányú, a nemzet óhajtásával egyező tevékenységében találja magyarázatát azon anomália elnézése sőt elősegítése is, mely szerint hazánkban az ügyvédi pályára készülők fölös számban özönlötték el az egyetemet.

18 Hadd szaporodjék az ügyvédi kar, mondók, hadd erősödjék eme testület, melynek kebelében a hazafias érzületeknek, a közjónak, a közérdeknek mentsvára van megalkotva. Ma – fájdalom – már nem így van. Azon ügyvédek, kik a nemzet testén élődő pióczák, a zsidók ellen nyíltan fölszóllalni elég bátrak, elég őszinték s eléggé jó hazafiak – csak kivételeket képeznek. A nagy többség rabszolgája a zsidó-uralomnak. Rideg, önző számításból, hogy a zsidó-uzsorásokat clientelájuk körében megtarthassák, készek az ilyen ügyvédek a zsidó-érdekek leghűbb védelmezőivé szegődni; nemcsak elhallgatják s nemcsak szépíteni, kimenteni igyekeznek a zsidók által elkövetett visszaéléseket, de sőt elő is mozdítják azokat, s azon nyomorult pár forint perköltségért valóságos ágenseivé lesznek a zsidók furfangos és alattomos törekvéseinek. Annál károsabb, annál vétkesebb cselekmény ez, mert az ügyvéd urak erős akarattal sok jót tehetnének a zsidó-gazságok meghiúsítása, vagy legalább az ily gazságok szomorú eredményének mérséklése érdekében. Hány esetben t u d j a az ügyvéd, hogy ez vagy amaz a zsidó milyen gyalázatos uzsoráskodást visz végbe, hogy megcsalta, milyen furfangos módon behálózta, megkárosította egyik-másik keresztényt. Nem egyszer hallottam bizalmas baráti körökben ügyvéd ismerőseimet majd ezen majd azon zsidó-cliensök szertelen uzsoráskodásáról, istentelen vagyonszerzési utairól rnegrovólag nyilatkozni, és mégis ezen derék ügyvéd urak nemcsak kalapot emelnek az általuk ismert uzsorás, ismert csaló előtt, hanem még szerencséjüknek tartják, hogy az a gaz zsidó rájuk bízza pereit s hogy eszközeivé lehetnek a zsidónak a magyar ember tönkretételére irányuló törekvésében, s mikor az önérzetes, tisztességes ügyvédnek a saját reputatiója érdekében is az lenne a kötelessége, hogy ebrúdon vesse ki az irodájából az ilyen zsidó-clienst, hát akkor e helyett kezet szorít vele, átveszi a proczessust és teljes buzgósággal segít a zsidónak a nem-zsidót a bukás örvényébe sodorni. Sőt e zsidóbarát fiskális-klikk még egyebet is tesz, pedig már azért, legalább direkte, perköltség alakjában, nem is húz semmi hasznot. A nemzet azon törekvése, hogy a zsidók uralma alól magát végre emanczipálja, a zsidók által tönkretett, kifosztott, saját hazájukban hontalanságra kárhoztatott keresztényeknek a vízbehaló vergődéséhez hasonló erőlködése sok esetben a zsidók fenhatósága alatt álló zsidóbarát-fiskális klikk ellentörekvésén szenved hajótörést. Éhez a klikkhez tartozó urak nemcsak ellenségei a törvény korlátai közt mozgó antisemitizmusnak, mely nem egyéb, mint az elnyomott jogos védelme az elnyomó ellen, hanem meghiúsítani törekesznek minden oly szándékot, mely a zsidó uralomnak szűkebb korlátok közé szorítására irányul. A többek közt ismerek egy keresztény ügyvédet, a ki a legalávalóbb eszközök igénybevételétől sem riad vissza, hogy egy – az antisemitizmus hírében álló egyénnek minél több kellemetlenséget okozva, őt végre anyagilag is megrontva, az illetőt passivitásra kényszerítse. S midőn ezen tisztességes ügyvédhez nem illő üldözések miatt némelyek által szemrehányásokkal illettetett, nem általlotta magát azzal védeni, hogy mindezt ü g y v é d i k ö t e l e s s é g e parancsolja. Tehát azt, a ki nézeteinek az egyéni szabadság korlátain belől kifejezést mer adni, üldözni, megrontani ügyvédi kötelesség?

19 Ismerek égy roppant szabadelvű, nyílt, őszinte szókimondó, demokratikus phrazisairól híres ügyvédet, a ki mindezen sajátságai daczára, hatalmas pártfogója a zsidóknak, sőt nem átallja kimondani, hogy ez az é l e l m e s nép nagy jövőre van hivatva, és a mit elkövet, a mit a természetjogérzet egyenesen gazságnak nevez, az nem egyéb, mint a létérti küzdelem ügyes fölhasználása az isten által adott tehetségnek, légyszem közé kapva ez urat, kérdést intéztem hozzá, hogy demokratikus érzületeivel váljon hogy férhet össze a zsidóknak a nép anyagi és szellemi tönkretevésére irányuló gazságát jogosnak hirdetni? Sarokba szorítva, a kibúvó ajtót ezen nyilatkozatban vélte föltalálhatni: Hja kérem, így nyilatkoznom az ü g y v é d é r d e k e parancsolja. Tehát oda sülyedt volna már a díszes ügyvédi kar önérzete, hogy mindenben az ö n é r d e k vezesse ezen testület tagjait? hát az ügyvédi diploma már a zsidó gazságok takargatásának s ezen gazságok ellen fölszóllalók elnémításának szolgál eszközéül? Mint czikkem elején említem, az ügyvédi kar tagjai sorában vannak még önérzetes, derék hazafiak, a kik tisztában vannak azzal, hogy a Themis palota nem arra való, hogy azt az ügyvéd urak a zsidóknak eladják. Ezen, az ügyvéd önérzetével, nemes ambitiójával bíró férfiaknak föladatuk hatni kollégáikra, hogy azok az ügyvédi kar tekintélyének Iealacsonyításával, hazafias kötelességeik megtagadásával, az ügyvéd név beszennyezésével ne szegődjenek a zsidóuralom szolgáivá; hiszen van anélkül is elég zsidó-prókátor, – a kik maholnap a nem-zsidó ügyvédeket végkép leszorítják a térről, – hagyják ezeknek az ilyen piszkos utón megszerezhető kenyeret. Azonban az ügyvédi közbenjárás igénybe vételére utalt közönség is – saját jól felfogott érdekében – hasson oda, hogy a zsidó saktervédő, bünpalástoló, a zsidó uralom terjedése érdekében arczátlankodó zsidóbarát fiskális-klikk észre térjen. Kerüljék el az ilyen zsidóbarát fiskálok ajtaját, hadd legyenek hát ők kizárólag a zsidók ügyvédei; tudom fölkopik az állok mellette, mert a zsidó csak addig gavallér, a míg érdeke ki vánja, s az illető urak előbb-utóbb befogják látni, hogy a zsidó-barátsággal, a sakter protektúrával csak szégyent, csak közmegvetést arattak; azok magyarul mondva: kikaparták a gesztenyét a zsidóknak, miközben arczukat, kezöket bepiszkolták a piszkos munka által. Biharmegye. m-fi.

A Kahal az egyetemen. Hogy kahal létezik, azt bizonyítani úgy hiszem már felesleges. A „12 röpirat” olvasóira nézve talán nem lesz egészen érdektelen, ha röviden megismertetem, hogy mikép működik a kahal a budapesti egyetemen. Minden hosszas előzmény nélkül a dolog meritumába bocsájtkozom. Ezelőtt 3 esztendővel elfogadott az egyetemi olvasköri közgyűlés egy új alapszabály-tervezetet, a melynek egyik pontja így szól: „Minden 15 olvasóköri tag egy érdekkört képez, s beküldhet egy bizottsági tagot az olvasóköri bizottságba”. Nem fejtegetem itt, hogy micsoda ab-

20 surd idea ez, csak annyit jegyzek meg, hogy tetszett ez nagyon a zsidóknak, mert a régi alapszabályok szerint alig választottak meg néha-néha egy két zsidót bizottsági tagnak (elég szégyen, hogy ennyit is,) s most ez új alapszabály szerint minden 15 zsidó összeáll s beküld egy unsere leitot vagy keresztényt talán, de olyat, a ki kiváló érdemeket szerzett magának a zsidó érdekek pártolásával. Fel lett ez az alapszabálytervezet terjesztve a ministeriumhoz megerősítés végett, s onnét leérkezett még 1881-ben némi hiányok pótlása végett, s azóta hevertette egyik bizottság a másik után az asztalfiókban, azok miatt az ominózus érdekkörök miatt, noha az alapszabályok módosítására igen nagy szükség volt. Most végre az idei bizottság elhatározta, hogy ezen pont kihagyásával újra közgyűlés elé terjeszti a tervezetet, s kitűzött egy közgyűlést február 25-ére. Megtudván a zsidók, hogy mi lesz a tárgya e közgyűlésnek, mindjárt összeröffentek, s egy nap alatt 40 olyan zsidó iratkozott be, a ki szeptember hóban ingyen tagsági jegyért folyamodott, de nem kapta meg, s most különböző facultások segélyegyletei által segélyeztetik, s lefizették február 24-töl márczius l-sőig terjedő időszakra, tehát 4 napra (mert márczius 1-én már a III-ik részletet kell fizetni) a II-ik részletet, a mi a beiratkozási díjjal együtt 3 frtot tesz. A pénzt pedig kapták a miskolczi körtől, melynek elnöke Mezei Ernő országgyűlési képviselő, a ki úgy látszik inkább törődik rituális hivei dolgával, mint az ország ügyeivel, képviselő létére. Természetesen az olvasóköri bizottságnak is volt annyi esze, hogy most már elhalasztotta a közgyűlést márcziushóra; ha olyan sok pénzük van a tisztelt sémitáknak, hát fizessék le a III-ik részletet is Na erre lett még aztán „gewaltirozás” s összegyülekezének egy kávéházban rituális gyűlésre, és szavazának ott elnöknek, bizottsági tagoknak s tudja isten még kinek s kinek nem, rettenetes bizalmatlanságot, s megesküvének (talán sakterkések villogtatása mellett), hogy ezért rettenetes boszút állanak, s mit főztek ki? azt, hogy a márczius 15-iki nemzeti ünnnepélyre a szónokok az ő embereik lesznek, (t. i. nem-zsidók, mert annyira mégsem mentek, hanem zsidó barátok;) hanem biz evvel csúfosan felsültek, mert az egyszer, s ez első eset, a keresztények is összetartottak, s megmutatták a zsidó polgártársaknak, hogy ők is számot tesznek még az egyetemen. A vége a heccznek az lett, hogy a rektor megtiltotta e tárgyban közgyűlést tartani, és így az olvasó kört rituálisan lesakterolni akaró törekvés most az egyszer fiaskót vallott. Budapest, 1883. márcziushó 8. Egy egyetemi polgár.

Hangok a vidékről. – Nyílt levelek a szerkesztőhöz. –

Kis-Kőrös. T. képviselő úr! – Mint a „12 röpirat” hűséges olvasója és az antisemitizmus harczosa, bátorkodom felkérni, hogy azokban soraim közül azokat, melyek odavalók volnának, köztudomásra hozni méltóztatnék. 60-70 évvel ezelőtt csak 2 zsidó lakott itt, s 35 évvel ezelőtt a volt főszolgabíró Földváry Gábor vasra verette a zsidók itteni rabbiját, s deresre huzattá Strazburger Mátyás Izrael fiát, persze szemtelen csel-

21 szövő üzérkedéseikért (1848-49). – 35 év letelte után 3-400-ra szaporodott e hyena-faj száma; s a régi birtokoknak ha nem örökös tulajdonosai, úgy haszonbérlői. Vannak p. o. itt: Telekyek, Batthyányiak, Pejacsovics grófok, Radvánszky, kalocsai érsekség birtokai, melyek jóformán mind a zsidó oraságok bitorlására bízatvák. S ha az ember e vidéken széttekint, a kőrös erdők, szarvasok és őzök hajdani tanyáján, mit lát? – a végpusztulás romjait; persze mert e poloska fajnak csak pénzszerzés a czélja, s ennek következtében a kereszténység tönkretevése; azért megrabolja még azt a földet is, mely neki tápot nyújt s örök nyugalomra helyet ad. A zsidófajnak a kereszténység tönkretevése a czélja. Jelenleg csak magamról mondok el egy példát; ugyanis: Veisz Herman, egyházunk üvegese, családos zsidó, beállít egy nap hozzám, s rimánkodva kér, hogy a helybeli takarékpénztárnál tartozik 30 frttal s egyik kezese megvakult, kinek helyébe lennék én. Nagy kérésének engedve aláírtam váltóját; s mit tett a bitang? új kölcsönt, 50 frtot vett fel, s a másik kezes nevét aláírta, s a váltót 3 hónapra óvatolni hagyta. Az óvatolást megkapva, rögtön a másik kezeshez mentem, vérrokonához, ki azt a választ adta, hogy ő ebben a dologban nem tud semmit, ő nem kezes, és a váltót nem is írta alá. Nekem sem kellett több s a kezesnek meghagytam, hogy, ha a váltó délig kiegyenlítve nem lesz, egész famíliáját ................................ Ez segített is, mert a dolgot rendbehozták 56 frt 60 krral. Van itt még egynéhány Makkabaeus, kikről jövőre fogok írni. B. Gyurián Pál. Király-Darócz. (Szatmármegye.) T. képviselő úr! – Létezik (illetőleg kevéssel ezelőtt létezett) N. Károlyban „Pollatsek Ábrahámné és fiai” név alatt egy dúsgazdag kereskedői czég, melynek terjedelmes birtokai vannak, s befolyása nemcsak a megyében, de a fővárosban is jelentékeny; hitele pedig messze kiható, háztartása és fényűzése közmondásossá vált, és melynek váltóit forgathatni szerencsének tartották. Midőn így a ház üzletviszonyai s hitele a legszilárdabb alapokon látszottak nyugodni, mert kétkedni ennyi biztosítékkal szemben tán az őrültséggel határos lett volna, f. évi február 10-én történt azon megfoghatatlan esemény, hogy a n. károlyi Rothschild, rex Judaeorum fényes termeiben kimondatott a krach! – igen, a valóságos, a szörnyű krach! mely egy milliót nyelt el. A jelzett zsidó család legifjabb tagja állítólag titokban szerencsétlen börzejátékos lévén, összes vagyonát, mely 450,000 frt erejéig van becsülve, a tőzsdén elveszíté; de vagyona csak felét képezi a tartozásnak, mert a bankok és bankárok értesülvén a bukás felöl, beszüntették neki a fizetést, s Pollatsek Dávid váltóit egyszersmind értéktelennek nyilvánították. Most ki fogja a szenvedett tetemes károkat megtéríteni? A váltótörvény értelmében kétségkívül a szegény, szánalomraméltó kezesek! Számosak az érdekelt felek, több magyar birtokos család, mely előnyösnek tartá ily czéggel összeköttetésben lehetni s váltóit forgathatni, jelentékeny összegek erejéig lesz károsulva. Minő izgatottságban tartja a Pollatsek ház bukása Nagy-Károlyt és vidékét, alig képzelhető! A zsidóság szörnyű levert, látva egyik oszlopát oly dicstelenül kidőlni, szomorúan jajveszékelnek, a nemezis utólérte őket.

22 A „kecskeméti magyar védegylet” üdvös példája körünkben is utánzásra méltó lehetne; akkor az ilynemű krach nem rendíthetné meg vidékünket; de bízunk a magyarok istenében, ki népét a válságok közepette soha el nem hagyta, és azon lelkes honfiakban, kik a képviselőházban a zsidókérdés parlamentáris utón való megoldásához fogtak, és nem mulasztották el a zsidó nagyhatalom túlsúlyra vergődését korlátozni, az emanczipáczió elvét elvetvén, a zsidókkal szemben az egyenjogúságot érvénytelennek nyilvánítani; és oly párt ellenében, mely a zsidókat védelmezi, annyi helyes érvekkel felfegyverkezve, az antisemita pártnak győznie kell! A fent jelzett eseményt, mely nálunk lefolyt, kötelességemnek tartottam tisztelt képviselő úrnak tudomására hozni. Párthíve Körrey Etel. Bikity. (Bácsmegye.) Tekintetes képviselő úr! – 1882-ik évi február 10-én délelőtti 10-11 óra között vallási szertartással kísértünk örök nyugalomra egy tisztes éltes nőt; tehát vallás-kegyeletességi ténykedést végeztünk, mely szertartások a történelem tanúsága szerint még a legvadabb népek által is nemcsak respektálcatnak, de kegyeletes tiszteletben is tartatnak... és íme mi történik? Három sémita fajú ifjú ember kocsin ülve kihajtat egy korcsmából, és látva e kegyeletes gyászmenetet, ettől úgy 40-50 lépést megállva, zsebbevalóikat esernyőre kötve és mint diadalzászlót lobogtatva, akkor, midőn karmesterünk ama szívet lelket megható „In p a r a d i s u m d e d u c a n t te angeli”-féle éneket vagy egyházi dalt zengedezné, ők t. i. e reményteljes akasztófa-virágok kocsijukkal megállva és zsebkendős zászlóikat lobogtatva, ordítozás és állati bömböléssel reá kezdek a híres „ h a l l o d - e te k ö r ö s i l á n y ” - f é l e profán dalt. Elképzelheti tekintetes úr levert hangulatunkkal párosult megbotránkozásunkat, és kevés híja volt, hogy e nyomorult fajzatra reá nem rohantunk, és porrá nem zúztuk őket. De hisz mi keresztények vagyunk, türelmünk néha a birka türelmig megy. . . . Itt is győzött a jobb érzelem, bízva abba, hogy hisz van, és lesz még igazság kiszolgáltatva zsidók ellen is És oda folyamodtunk s nem is nagyon csalódtunk! Egy hosszú év után „venerunt montes ad mures”, f. é. márczius 17-én lesz végtárgyalásunk, és jó lesz, ha rajtunk nem teljesedik be a „plus valet favor in judice quam lex in codice”-féle állitásnak azon következménye, hogy se hideg se meleg nem vagy, kihánylak a számból, és még talán nekünk kell e gaz faj korcs utódait megkövetni. .. Vederemo! Merczifalva. (Temesmegye.) A minap az „Egyetértésiben – s talán máshol is – Klapka tábornok úr egy nyilatkozványt bocsájtott világgá, mely csaknem magasztalólag szól azon némi szolgálatokról, melyeket 1848-ban és 49-ben a zsidóság a magyar nemzetnek tett volna. – Máskor is történtek már hivatkozások ilyen szolgálatokra; sőt az a kérdés is felvettetett: kik voltak hát ama zsidó hősök? De mert. mindezek csak átalánosságban hangzanak, a honvédek és a nemzet is szívesen hallgatott, gondolván: hogy hát amaz évek dicsőségéből jut is, marad is.

23 Klapka tábornok úr nyilatkozványa által a dolog azonban már egy egészen concret alakot kezdvén felvenni, a további hallgatás nyílt nemzeti bűn volna; mert még oda is lyukadhatna ki elvégül, hogy a magyarokat voltakép a zsidók húzták ki a hínárból; a mihez hasonlót 1848-ban a bécsi lapok is kürtöltek, állítván: hogy a magyar „csordák” csak az által váltak némileg ellentállásképesek, mert valamennyi csapatnál a segélyző rótták lengyel és franczia katonákból állanak, a kik közt a magyarok csak a tudatlan, gyáva tölteléket képezik. Egy kis epizódot fogok hát a honvédvilág azon korából elmondani, mikor Knezits Károly mint ezredes a III-ik magyar hadtest egyik hadosztálynoka volt. A történetke igaz voltát ugyan beigazolnom is kellene; de miután Klapka tábornok úr ezen beigazolást már megtette, alóla magamat felmentettnek érezem. A ki honvéd volt, emlékezni fog, hogy a megürült élelmezési tiszti állomások mindég szabad jelentkezés útján lettek betöltve. – 1849 tavaszán egy ilyféle jelentkezési felhívás köröztetésekor történt hát, hogy Knézits pár napra reá azon kérdéssel lépett be az irodába, hol mint hadosztályi segédtiszt Írogattam: „Jelentkezett-e már valaki a köröztetett élelmezési tiszti állomásra?” „Jelentkezett”, felelém. „Nemde ismét zsidó?” „Nem tudom, – felelém, – itt a neve.” „Csakugyan ismét az!” kiálta fel Knézits majdnem boszúsan, és a czédulát az asztalra dobá. A szelíd, nemes érzésű úri embernek ez a felhevülése szörnyűséges szeget ütött a fejembe. Tudta is az akkori magyar honvédfiú megérteni, hogy a haza s nemzetért lángoló szívbe még egy kis gschäftelési ihlettség is belefér. A dolgot tehát elhatároztam figyelemmel kisérni. Amaz időn túl már csak két zsidó nemzetségű tiszt volt a III-ik hadtest állományában: egy nagyon kedvelt tüzérhadnagy a Freudenreich· féle dicsőséges ütegnél, és egy kapitány, később őrnagy a huszárságnál. Mind a kettőnek nevével is szolgálhatok. Alig múlt el egy pár hét, és a hadtesti parancs ismét tartalmazott egy ily jelentkezési felhívást egy új élelmezési tiszti állomásra. A felhívás a hadosztályokban s a dandárokban csakhamar köröztetett, és íme ki jelentkezett? a mi kedvelt zsidó tüzérhadnagyunk; azon üteg hadnagya, melynek legcsekélyebb közembere .egy kapitányságért sem hagyta volna oda ütegét. Ez eseményre aztán már egy kissé értettem jó főnökömnek boszú ságát; de teljesen csak most kezdem megérteni, miután Klapka tábornok úr is csak azt constatálja: hogy hát az ő legderekabb zsidaja sem ambitionált többet egy kis tisztességes élelmezési állomásnál. Θ Bonyhád. (Tolnamegye.) Hogy mennyire szeretik a zsidók az ártatlan leányokat a zsinagógába – hihetőleg imádkozni – csalogatni, íme ismét egy példa. Múlt évi november 2-án a szolgabírói hivatal udvarát tele az úgynevezett „Bocher”-zsidókkal látván, azt a választ nyertem, hogy a hely-

24 béli, Havlicsek nevű nyerges mesternél levő 11 éves árva leányt, kit gazdája este 6 óra tájban egy favágóhoz küldött a városba, visszajövet két zsidólegény az utczán – sötét lévén – megragadták és őt az ottan közellevő orthodox zsinagógába húzni akarták. A leány védelmezte magát; a zsidók 13 forintot ígértek neki, ha velök bemegy; de a leány kiáltása és ellenszegülése folytán lárma történt, a zsidók pedig megugrottak. A leány hazaszaladt, Havlicsek gazdájának elbeszélte a történteket, és a karján látszó vörös foltot – az erőszak jelét megmutatta. Havlicsek a leánynyal azonnal a városházára ment, de ott már senkit sem talált; onnan a város bírójához sietett, ki a panaszosokat, miután már beesteledett, más napra rendelte a városházához. Másnap a bíró, jegyző és egy esküdt jelenlétében a leányt kihallgatták, és a helybeli szolgabíró úrhoz utasították, a hol a leány, gazdája és a városi bíró jelenlétében ugyanazt vallotta, mit a bíró előtt, t. i hogy két zsidó először szép szóval, aztán 13 frt ígérettel, s végre erőszakkal akarta a zsinagógába csalni. Erre a szolgabíró úr, ki igen erélyes és igazságszerető ember, minden Bonyhádon lakozó, 100-on felül levő Bocher-zsidót maga elébe rendelt, és egyenként a kis leánynyal szembesített; a leány az ötödikben ráismert az egyikre, a másik hihetőleg megugrott, vagy elrejtőzött. A vizsgálat erősen folyik, eredményeiről mindeddig semmit sem tudni. – A szomszéd Β–k városában egy uzsorás zsidónak, F–r Dávidnak, ki váltóra még most is 300% kamatot vesz, ablakait beverték. A zsidó rögtön a járási szolgabíróhoz futott, és azt híresztelte, hogy nálunk nagyszerű zsidóheccz van; – jött is mindjárt az albíró lóhalálában több pandúr kíséretében az ügyet megvizsgálandó, és igen szigorúan kezdette meg a vizsgálatot úgy, hogy a gyanúsítottakat éjjel 11 órakor ingben gatyában az ágyból kihurczoltatta; – lett pedig belőle – semmi! Minden zsidó uzsorás, – ez már a gseftje; – ismerek egy F. J. nevű zsidót, ki vakandok módjára csak setétben működik, a világ előtt pedig jó hírben lenni kíván; – ez a zsidó adott egy Margalits István nevű ottani lakosnak 60%-re az az: 5 forint havonként előre fizetendő kamatra pénzt, a végén aztán beperelte, és tönkre tette. – Csoda hát, ha ilyen vérszopók ablakait beverik?! De milyen nagy gezereszt csinálnak, ha egy uzsorás zsidónak ablakát beverik! – történt ott már több ablakbeverés is keresztényeknél, és senki sem mozdult. Múltkor egy becsületes polgárnak szinte beverték ablakát, a szobába másztak, és 360 frtját is elvitték, még a kakas sem kukorékolt utána; de ily kötni való vérszopó zsidó oltalmára az egész tisztikar megindul. Azt lehet csodálni, hogy a kifosztott nép csak ablakát veri be a vérszop ónak .... Szeretném a mi magas kormányunk fülébe súgni: hogy ne a fényes palotákból ítélje meg a nép nagy nyomorának okát; a bölcs honatyáknak pedig: hogy hatoljanak a nép minden rétegébe, és úgy fürkésszék okát annak, és meg fognak győződni, hogy nem a hírdedt nagy adó, hanem a zsidók lelketlen uzsorája teszi tönkre a népet; nem a nagy adó miatt hagyja el sok szerencsétlen honfitársunk szeretett hazáját, és vándorol ki Amerikába, hanem a tűrhetlen zsidó uzsora miatt.

25 Bármerre forduljon a keresztény, zsidó áll útjában; bármihez fogjon, zsidóba ütközik, az kiveszi szájából a kenyeret, a szegénynek nem marad egyéb a durva munkánál, melynek szerzeményét ismét csak a zsidó harácsolja el. f.

Sáros és Zemplén felvidékéről. Honunk felső vidékeiről a nép kivándorlása annyira feltűnő, hogy ezt az országgyűlésen is komolyan veszik, és tanácskoznak honunk atyái a fölött, hogy miképen lehetne elejét venni a kérdéses kivándorlásoknak, és hogyan lehetne a felvidéki föld termőképességét, és mivel, fokozni. Igaz, hogy a felvidéki megyékben legtöbb helyen a föld talaja igenigen terméketlen vadvizes, és igaz, hogy a kormány e tekintetben eddig vajmi kevés gondot fordított; de bármily erőt is fordítson, ezen gyökeresen segíteni aligha képes lesz, mert a nép elszegényedésének nem egyedüli oka a talaj silánysága, de a mennyisége is, mert Sárosmegyében egy e^ész telekre 34 hold mérettetett ki, s az ahhoz tartozó igen csekély legelő és erdővel, melyek többnyire csekély cserjéből állanak, ezen egy telek sokszor 4-8 család birtokában van, és 6-12-20 élő tagot kellene kitartania, s az annak megműveltetéséhez szükséges marhákat takarmánynyal ellátni; ez 34 holdból 1200 □ ölével nem telik, azért a felvidéki nép nagyrésze kényszerítve van az Alföldön aratási és napszámosi munka által élelmezését keresni, hogy legyen mivel az adót és más számtalan tartozásokat fizetni; s ezen hazulról való folytonos távollét által saját földeinek megműveltetését is elhanyagolni kénytelen. Az utolsó években a felvidéki napszámosok Szegeden és másutt szép összegekre tettek szert; de ez nem volt elég hogy boldoguljanak, hogy törvényes tartozásaikat fedezzék, és a zsidók körmei közül betáblázásokkal túlterhelt földeiket, házaikat, marháikat kiszabadíthassák. A zsidók szédelgései, azoknak 40-100 frtig terjedő, eddig fájdalom törvény és bírósági Ítéletek által szentesített kamatai fő, legfőbb okai a nép elszegényedésének. Meg kell szüntetni az okot, megszűnik az »okozat is, azaz megszűnik a népkivándorlás is. De fájdalom, hogy ott is, a hol hazánk boldogításáról tanácskozni gyülekeznek össze, a legégetőbb zsidókérdésre csekély figyelmet fordítani méltóztatnak, s a mi még fájdalmasabb, az ezen kérdés érdekében az életből merített, mélyen belátó szónoklatokat tréfás észrevételekkel kisérik. A keresztény nép általában hálás érzelmekkel van eltelve azok iránt, kik öt a ragadozó faj körmeiből kiszabadítani igyekeznek; ezek azon könyörülő szamaritánusok, kik a megsebesített keresztény népet ápolni s gyógyítani iparkodnak. Éljenek a nemesen gondolkozó antisemita bajnokok! Az említett két megyében a zsidófaj praedomináns, ők uralják a felvidéki népet. A legkisebb számú faluban is lakik legalább 2 zsidó család, a nagyobb falukban 10, 20, 30, 60 sőt 100. Mindenütt zsidó a korcsmáros, a bérlő, de ő tulajdonos is, mert a zsidó úgynevezett

26 „chazaka”*) szerint azt a korcsmát, melyet ő kibérelt, nem szabad más zsidónak kibérelnie, ha csak a jelenlegi bérlő meg nem engedi, de bizonyos fizetés mellett a chazakáért. Ε szerint tehát minden korcsmának van két tulajdonosa; az egyik a valódi, a másik pedig chazaka-tulajdonos Ha pedig valamelyik korcsmát, melyet zsidó bérel, valamelyik keresztény bérelné ki, annak jaj! mert a z t f e l g y ú j t a t j á k egy két forintért egy más zsidó által, ki a gojt ha megkárosítja, úgy vélekedik, hogy Jehovának tetsző szolgálatot tett. A malmokat majd mindenütt zsidók bérlik és keresztény albérlőt tartanak, ez dolgozik, fáradozik és a hasznot a zsidó húzza. Minden nyilvános munka vállalkozói zsidók, de egyetlen egy zsidó sem végez kézi munkát, csak felügyel hogy a goj dolgozzék. A zsidó egyedüli kereskedő, ő mindennel sacherozik, de a fuvart s más terhes munkát keresztényre bízza. Már harmadik éve, hogy a kormány költségén a girált-szvidniki úgynevezett ínséges utat bizonyos S –1er zsidó vállalkozó építi; az egész vonalon nem láthatni egyetlenegy zsidót, a ki kézi munkát végezne, de zsidó felügyelő quantum satis; ezek a szegény munkásokat a szomszéd Gácsországból összehívták, ígérvén jó fizetést; de a kifizetésnél oly levonásokat tettek különféle czímeken, hogy a munkások üres erszénynyel útravaló nélkül mehettek. Az említett vállalkozó kezdett 1, 5, 10, 20 krajczáros nyomtatott czédulákkal fizetni, de a korcsmárosoktól, pékektől ezeket 10 és több százalék levonásával váltotta be, s így a szegény ínséges munkás 1 frt helyett kapott csak 90 krt vagy kevesebbet is, mert a korcsmáros, pék szinte nyerni akart a szegény munkáson. Ezen svindlérozás mellett az út, a melynek egy év alatt késznek kellett volna lenni, mai napig talán 1|3 részben sincs készen, mert a kormány lelkiismeretes mérnöke Ruprecht meg nem engedi a svindlírozást. A járásbíróságnak és a telekkönyvi hivataloknak legtöbb munkát a zsidók adnak; ők keresztények irányában majd mindég felperesek, törvényes zsidótanuk által ellátott okmányokkal s ha szükséges akármennyi zsidótanuval, készek ügyöket igazolni. Az más kérdés, hogyan esküszik a zsidó keresztény ellen, többnyire hamisan, mert az ő törvénye keresztény ellen a hamis tanúságot megengedi. Legnagyobb szerencsétlenség a népre, hogy a korcsmák zsidó kezekben vannak; ott kitudnak ők mindent a néptől, és azután manövriroznak, és ez által a munkás nép verítékét magukévá teszik. A meddig a zsidók korcsmákat tartani fognak, és a meddig megengedve lesz, hogy a korcsmai követelések tőkésítessenek, és per útján határozatlan összegig érvényesíttessenek, (Erre nézve már megvan az új törvény. – Szerk.) addig nincs remény, hogy a pórnép sorsa javuljon, nincs más menekvés a ragadozó zsidóságtól, csak a k i v á n d o r l á s , ha itt szülőföldén gazember lenni nem akar. Hiszen minden ember köteles a maga fentartásáról gondoskodni, s ha nincsen hatalmában a ragadozókat magától elűzni, kénytelen azoktól távozni. (Fájdalom! mindenütt találkozik azokkal: Amerikában is.) Ha ezeken a bajokon a kormány nem segítend, úgy minden fáradozása eredmény nélküli, és oleum et operám perdidit. Kárpáti. *) L. deczemberi füzetünk 23-ik lapján a „Zsidó-állam az államban” czímű czikket.

A zsidó nemzet hagyományos politikája. (Folytatás.)

Feljebb már elemezve volt, milyen csábeszközökkel, – erre sajátságosan kiskoruktól beiskolázva – szoktak a zsidó korcsmárosok élni, hogy a köznépet a meghamisított, ártalmas, és vízzel telitett italok fogyasztására csalogassák, – és azt vagyonilag is megrontván demoralizálják. De ennyi sem elég a zsidónak; a korcsmáltatási cselfogásokkal még a pénz s élelmiczikkekkel való uzsoráskodást is összekötik, úgy annyira, – hogy kivált Magyarország felsőbb megyéiben a jámbor, jó szívű tót nép annyira el van nyomva a zsidóság által, – hogy nehéz munkájának majd minden gyümölcsét a zsidó moloch telhetetlenségének kénytelen feláldozni. Itt a helyszűke nem engedi a temérdek szomorú esetek ecsetelését; mert hiszen erről nagy köteteket kellene írva betölteni, – hacsak gyenge színekkel is rajzolni akarnók a határtalan istentelenségeket, hogy az idióta, elfogult, rövidlátó politikusoknak fogalma lehessen a zsidóknak az országra veszedelmet árasztó üzelmeiről; e veszélyeket csupán látni, tapasztalni, de leírni nem lehet A falusi nép a zsidókkal szemben úgy áll mint a horogra akadt hal, hiába eviczkél, mert meg nem szabadulhat; örökösen ugyan abban az egy körben forog. Télben, tavaszszal megszorulván, a zsidó kölcsönéhez kénytelen folyamodni; aratása bekövetkezvén, a zsidó tartozásában azt elfoglalja, hogy a szegény ismét és ismét uzsora kölcsönére szoruljon, és visszaadás fejében, mint a mesebeli Sysiphus, követ hengergetve, minden munkája gyümölcse ismét és ismét a zsidó torkába szakadjon. Mennyi szerencsétlenség minden irányban, milyen kiszámíthatlan kár és hátrány az államra magára is, a mennyiben a zsidó fosztogatása által a nép megfosztatik az adóképességtől is. A zsidó a nép aratása után praeferenter uzsorával behajtván követeléseit és sokszor a szegény ember minden termését elfoglalván, az államnak jövedelmét orra elől elfoglalja. Az állam nemcsak hogy az adójához nem juthat, de kénytelen drága végrehajtókat tartani, és még, mi nem ritkán történik, ha beüt a sovány kedvezőtlen esztendő, a zsidók által kiszivattyúzott szegény nép eltartásáról is kénytelen gondoskodni. Az állam azonban még ezenkívül is kárát vallja az által, a mennyiben a ravasz zsidóság a maga uzsoraadósságait praeferenter beszedni el nem mulasztja, s ez által az ország nagy részének jövedelmét zsebre rakván, e ki nem számítható jövedelmüket az arány-

28

lagos adófizetés alól kivonják, s így nem egyedül a népnek fosztogatásával, de az állam károsításával is gazdagszanak. De eltekintve az anyagi károsításoktól, nagy sebet üt a zsidóság az állam testén; mert polgárai életét is tönkre teszi. A szegénység, az erkölcstelenségnek és bűnöknek szokott szülő anyjává lenni. Milyen polgári erényt, milyen morális viseletet lehet a társaséletben követelni egy néptől, a mely kizsákmányoltatása által minden mód és nevelési eszközöktől megfosztatott?! Nől és nevelkedik mint erdei fa, míg csak és egyedül a zsidókat látva szem előtt, azoktól csak a csalást és a henyélést tanulhatja el. Az elfogultak azon balvéleménye, hogy magyar ember kereskedőnek nem született, sok magyar embernek meggyőződése. De egészen más az indoka annak, a mi ösztönszerűleg is, de leginkább tapasztalás szerint a magyar ifjakat a kereskedéstől viszszatartja Valamint a jószág- s más bérleteknél a zsidók a keresztényt az üzlettől minden áron távol tartva kiszorítják, a kereskedelmet is ily erőszakos utón magukhoz ragadván, minden keresztény kereskedőt tönkre szoktak juttatni. Érezvén e tapasztalatnál fogva, hogy a keresztények a zsidókkal a kereskedelmi téren a versenyt ki nem állhatják, attól vissza szoktak riadni. A keresztények kizárásával a zsidók e téren is monopoliumképen szabadon zsákmányolják ki a többi nem-zsidó népet; minden potom áron beszerzett hibás, korhadt, rósz festésű kelmét nagy drágán 60 de sőt 100% mellett is, nyakába tudják sózni a jámbor magyar népnek. Mikor a 40-es években a lelkes hazafiak létrehozták a magyar ipar védegyletet: a zsidók voltak azok, kik a remélt sikerfc, gyalázatos perfidiával kijátszva meghiúsították. Külhonból becsempészték a keletkezett hazai divatot utánozott, potom áru rósz kelméket, s hamisított jegyek alatt mutogatva azokat, esküdöztek, hogy „ez mind acht hohni.” A haza javáért lelkesülő magyar nép, gyalázatosan megcsalva, drága pénzen széltében szedte azokat a zsidóktól, ők pedig, a, roszlelküek, gazdagodva a markukba nevettek, hogy a hazai nemes czélt rútul kijátszva, önhasonlesőleg oly könnyen kizsákmányolhatták a jólelkű népet. Hogyan is lehessen a zsidó népben hazafiságot a legparányibb mértékben is feltételezni?

29

IV. A z s i d ó k s z a p o r o d á s a . A zsidóság hagyományos politikájának, az ő módnélküli szaporodásuk és a nem-zsidó népek pusztítása, IV-ik sarkpontját képezi. A statisztikai adatok a zsidók szaporodását illetőleg bámulatos számokat mutatnak; mutatják azt pedig, a keresztények szaporodásához viszonyítva, majdnem hihetetlen visszás arányban. A zsidóság szaporodása nálunk majd 21-szer nagyobb, mint a nem-zsidó lakosságé Ε nagyszerű különbözetet tekintve, ha alapokait beható vizsgálat alá vesszük, korántsem kereshetők azok a véletlenben vagy a természetes utón előállt viszonyokban, hanem találjuk azokat minden kétséget kizárólag a zsidóság hagyományos politikája eszközlésében. A zsidó, hagyományainál fogva, minden terhes munkát kerül, többnyire heverő tétlenségben tölti életét, mi által az egészségére veszélyes behatásoknak kitéve nincsen, s már ennélfogva is halandósága kisebb a keresztényekénél. Inkább két óráig alkuszom, mintsem egész napon által kapáljak, – ezt tartja a zsidó! Ez utón könnyű szerrel megkeresi a napszámát. A zsidó, ha bármi kis baj éri is egészségét, ha egyebe sincs a sok gyermeknél, rögtön orvosi segedelem után lát. Ha földhöz ragadt szegény, az orvoslási költséget s az orvost többnyire a zsidóhitközség fizeti. Nem lehet különben tagadni azt, hogy a zsidónép a hagyomány által parancsolta mammon-szerzési fukarságánál fogva sokkal mértékletesebb életű, mint általában a keresztények, – dorbézolás, iszákosság náluk a ritkaságok közé tartozik. De van a zsidóknál használatban vallásuk-szabta eledelük is, melynek élvezete által náluk a nemi ösztön hatalmasan élesztetik. A hagyma, fokhagyma, retekfélék nemcsak olcsóságuk miatt kapósak a zsidóknál; úgy nemkülönben a hal és kompéra, fahéj és fekete bors, s más fűszerek. Míg ellenben a paprikát, mely a nemi-ösztönt depotenczírozza, zsidó asztalon látni sem lehet. Mikor Hehrebeczky képviselő az országgyűlésen oda nyilatkozott, hogy a magyarok oly csekély számmal azért szaporodnak, mert kompérát (burgonyát) nem esznek, az idióták által ki lett hahotázva, pedig a nemi tehetséget, ösztönt, alig emeli alaposabban bármiféle eledel a szegény tótok kompéra eledelénél. A házas életük a zsidóknak szinte vallásos szertartásokban lelvén alapját, s a házasfelek viselete morális tekintetben a rabbinusok befolyása és szigorú fegyelme alatt állván, oly szabályoknak van alá vetve, a melyeknek úgy számos, mint erőteljes, egészséges nemzedék az elkerülhetlen következése.

30

Mindezen, a zsidóság életére és szaporodására vonatkozó kedvező viszonyokat összevéve, lehetetlen, hogy a zsidóság egy rendkívüli progressióban el ne árassza az országot. Mindezek mellett különös figyelmet fordítván Mózesnek azon jóslatára miszerint Izrael Jehovának választott népe, a földnek kizárólagos ura és tulajdonosa leend; de még inkább megfontolván a Talmudnak azon veszélyes hagyományát, mely szerint minden nemzsidónak élete és vagyona a zsidóé: a zsidók ezen szentírásuk hagyománya után indulva, a keresztényeket csupán állatoknak tekintik, s hagyományos politikájuk útján haladva sikerült nekik észrevétlenül a keresztények között elszórva oly veszélyes állást elfoglalniok, mely positional fogva, a keresztények élete is egészen hatalmukba esett Ezen állásuk mellett a zsidók szaporodásának rájuk nézve egyszersmind azon negatív előnye is van, hogy a keresztényeket észrevétlenül, minden felelősséget maguktól elhárítva, – pusztíthatják. De mennyire pusztítják is! Már feljebb elemezve volt, hogy minden italok, húsmérések és ételczikkek kereskedését hatalmukba kerítvén, azoknak ártalmas, életfogyasztó szerekkel tett meghamisítása által a keresztények életét aláássák és pusztítják. De ez még mind nem lenne sok, ha hagyományos politikájok még egy direkt és biztosabb keresztény-pusztítási módot nem követne. Ε tekintetben a zsidó orvosokat a legsúlyosabb vád terheli a keresztény betegekkel szemben. Mi garantiája is lehet a keresztényeknek a zsidó orvosokban? Az talán, mert sokan közülük nem vallják magukat orthodox hitűeknek? A zsidó orvosok is csak a Talmud parancsolta hagyományok szerint neveltetnek; e megrögzött tanokat gyengéd gyermekkorukban magukba szíván, azokhoz rendületlenül ragaszkodnak egész életekben. A Talmud, mint már feljebb is érintve volt, azt parancsolja, hogy: az eretnekek legjobbikának vedd vérét; vagyona és élete a tied. A Talmud a keresztények ellen megenged minden roszat elkövetni büntetlenül, de sőt azt állítja, hogy ezzel a zsidó kedves dolgot mivel istene előtt Valóban még gondolatnak is hajmeresztő, hogy e hagyományokban megrögzött orvosok kezei szabadon, csupán lelkiismeretüknek tartozván felelőséggel, sáfárkodnak a keresztények életében. És hogy mennyire megfelel gyógykezelésök e hagyományos neveltetésüknek, arra nézve álljon itt saját tapasztalati nyilatkozata egy magas korú hírneves keresztény orvosnak.

31

Százakra megyén – úgymond – csupán az olyan betegek száma, kiknek felgyógyulásáról több orvosok lemondottak. 5-6 megye szerte, a meddig csekély orvosi tehetségem hatása kiterjedett, szerencsés valék többnyire a sír szélétől visszarántva, az életnek őket ismét visszaadni. Mindannyinál beható vizsgálat alá véve betegségük kezdetét, lefolyását s orvosi kezeltetésüket, mindannyiszor meg kellett győződnöm a zsidó orvos kezelésének elhibázott működéséről. Majd a diagnózist durván elhibázták, majd az orvosi szereknek a beteg veszedelmével való viszás és ellenkező hatássali alkalmazását kellett tapasztalnom. Hogy a zsidó orvosok e hibákat szándékosan avagy gyarló csekély orvosi tudományuknál fogva követték-e el? csupán ők maguk tudhatják. Elég az hozzá, hogy annyira kiterjedt orvosi gyakorlatomban alig jött elő egy két eset, hogy z s i d ó n kellett volna ily szomorú példát tapasztalnom. Még ennél is csodálatosabb az, hogy ily betegek többnyire vagy c s a l á d f ő k , vagy egyed ü l i ö r ö k ö s gyermekek voltak. De még ezeknél is világosabban fogják illusztrálni a helyzetet a következő cholera esetek. Az 1866-ik évi cholera járgány alkalmával – így folytatja – a magas consilium által a nép kívánatára, a betegek gyógykezelésére Abaujmegye csereháti vidékére lettem kiküldve. Isteni ihlet folytán, mondhatom, sikerült a betegség nyitját egyszerű falusi háziszerben felfedeznem, s oly szerencsével jártam el kiküldetésemben, hogy az akkori időben csodásnak tartatott sikerem, mert 265 beteg közül csupán 23 betegemet vesztettem el. Ε szerencsés siker nagy hatást tett a közönségre, mert Szepsiben Frankl kikeresztelkedett, és Spacz zsidó orvosok keze alatt többnyire fele, de sőt kétharmada is a népnek odaveszett. Otthon hagyván egyedüli gyermekemet, ép a cholera-kórház szomszédjában, miatta való nyugtalanságom Somogyiból egynéhány napra haza hozott. De alig néhány perez múlva, hazajövetelemet észrevévén a kétségbeesett nép, Rácz Dániel lakatos nálam termett, „ha istent ismerek, könyörüljek egy tímár családon,” monda. Lesietvén a jelzett házhoz, mit leltem? A családapa egy ágyon, a gyermekek egyenkint erre-arra, a cholera szokott undok állapotában hevertek, a háziasszony pedig a szoba közepén, egy karosszéken, 8 hónapos teherben, összekulcsolt kezekkel kétségbeesve zokogott.

32

Belépvén a házba: hát ez mi? – kérdem, – miért nem hívnak orvosokat? – Jaj uram hiszen hívtam. – Nos, nem jött? – Eljött uram, el, de csupán botocskájával taszítva be a szobaajtót, benézett a pitvarból, s azt mondta: nem kell már ezeknek orvosság sem, mert ez mind meghal. Ennyi lelkiismeretlenségről értesülvén, lehet képzelni, minő érzés fogta el lelkemet Azonban veszteni való idő nem lévén, felbátorítottam a nőt, majdnem félóráig segédkezet nyújtottam, mígnem tisztába tevén a betegeket, a nálam mindenkor zsebben levő orvosszerekkel elláttam. Két nap múlva valamennyi talpra állt, felépült szerencsésen. Megjegyzem még azt, hogy ez a Spacz nevű zsidó orvos, betegnek színlelvén magát, potomba hagyta a keresztény betegeket, s éjjel eljárt a zsidókhoz; nagy szemtelenséggel mindemellett zsebre rakván az öt frtokat tevő napidíjakat Bizonyítványt szolgáltathat ez az eset is arra nézve, hogy mily borzasztó kontingenst szolgáltathattak a zsidó orvosok ahoz az 50-60,000-ből álló halottszámhoz, a kik az időben cholera-járványban odavesztek. Dr. Tiszaháthy. (Folytatása következik.)

Levelezőlap. Hídvégi. – Idő által meghaladtatván, mást kérünk. H–sz I. úrnak Ε–r. Legközelebb jön. Az, úgy látszik, kézhez nem jutott 4-ik füzetet újra megküldöttük. Kecskeméten Nagy Imre szerkesztése alatt „ T e s t v é r i s é g ” czím alatt e hó végén egy keresztény társadalmi hetilap indul meg, a mely az ottani magyar védegy· let hivatalos közlönye leend. Ε lap hivatva lesz a Duna és Tisza közti Alföldön az antisemitikus eszméknek és mozgalomnak orgánumául szolgálni. „ P a k s i K ö z l ö n y ” czím alatt Daróczi Zsiga szerkesztésében egy hetilapnak eddig két számát vettük. Ε számok kifogástalan antisemita szellemben vannak szerkesztve; csakhogy szakadozva történő beküldésük után ítélve nem tudjuk, csak mutatványszámok jelentek-e meg, vagy pedig már rendesen megjelenő vállalat-e a lap?

12 RÖPIRAT. Budapest 1883. április 15. III. évfolyam

VII. füzet.

Pro domo. Vasmegyében, hol a másfél év óta szünet nélkül dúló politikai pártharcz egy véres kimenetelű párbajban lelte, ki tudná hányadik felvonásának befejezését, most, hogy a kiömlött vér lehűtötte kissé a heves vért mindkét ellenséges táborban: „sequens Kopácsy” módjára úgy a kormánypárt mint a szélsőbaloldal bizonyos körei, – a mely pártok most úgy látszik rövid fegyverszünetet kötöttek,– énrajtam,a „pártonkivülin” kezdenek tűnődni. Vannak kormánypárti urak, kik azt mondják, hogy én nekem szélsőbali hírem van; azért tanácsos lesz – teszik hozzá jóakarólag, – nyilatkoznom, mert különben a jövő választásoknál ellenjelöltet kényszerülnek ellenem felléptetni. Viszont a szélső baloldaliaknak úgy látszik az a jámbor óhajtásuk, hogy én hajtsam fejemet Helfy I g n á c z urnák, a szent-gotthárdi képviselőnek kormánypálczája alá, mert különben „kénytelenek lesznek ellenem ellenjelöltet felállítani.” Ezen szíves hívogatást vagyis inkább „noszogatást” aztán a megyei függetlenségi párt lapja meg is fűszerezi holmi kecses bókokkal. Például, megtesz engem „egy politikai nullá”-nak, a ki „ideges ember” vagyok, és „izgatottan” járkálok a képviselőház padsorai között, mintha a házban nem érezném jól magamat,” hogy „az én választóim eljárásommal nem lehetnek megelégedve”, hogy „antisemita röpiratokat gyártok” sat. sat. Amint a t olvasó láthatja, pompásan állunk Vasmegyében a pártoknak iránytadó urak egy része körül az antisemitizmussal. (Hanem hát igaz, hogy e megyében a virilisták még fél, de még csak egy harmad, sőt negyed részben sem zsidók, a mint már a legtöbb megyében az eset. De várjanak csak egy kicsit ama vasmegyei urak!) Hát én ezen mindkét részről való szíves „noszogatásokra” kijelentem, hogy én nem azért hagytam oda a kormánypárti klubot, (amit, mellesleg megjegyezve, a Wahrmann-féle affaire nélkül is meg-

2

tettem volna, mert kilépési szándékomat Vasvárott már tavaly h ú s v é t k o r kijelentettem,) ismétlem, nem azért hagytam oda a kormánypárti klubot, hogy újra valamelyik klub békóiba veressem magamat s velem együtt az antisemita mozgalmat, hogy aztán az a klub a melybe lépek, a legelső alkalommal m e g t a g a d j o n , a másik párt meg azért, mert nem hozzája tartozom, ezért folyton agyark o d j é k reám. Én nekem mindenki elvtársam, a ki antisemita, legyen az kormánypárti, mérsékelt ellenzéki vagy szélsőbali, s ellenfele vagyok mindenkinek, legyen az kormánypárti, mérsékelt ellenzéki vagy szélsőbali, a ki a zsidók szekerét tolja. Így állván a dolog, én nekem a pártok k ö z ö t t (és nem mint a megyei szélsőbaloldal közlönye élezel: „a pártok f e l e t t minta koronás király” (sic!)) kell állanom: ezen távolságban minden elvbarátom hozzám férhet, tartozzék bármelyik párthoz. A ki ezt az én, a helyzetből s elveimből folyó természetes politikai állásomat „képtelenségnek” tartja, az nem antisemita, az nem az én elvbarátom; de sőt többet mondok, az l e p l e z e t t ellensége az antisemitizmusnak, következőleg közte s köztem közösség sem lehet. De ezen „színvallásra való kényszerítéssel” – mondjuk ki világosan – nem is czéloztatik más, mint hogy engem szűk látkörü pártkötelékeikbe lépre csalva, a következő pillanatban maguktól ellökjenek mint olyant, a ki a „zsidóheczczel” a párttól a zsidókat elriasztom. Versenyezzen csak úgy a kormánypárti mint a szélsőbaloldali klub a zsidófogdozásban: én miattam akár minden egyes zsidó választót kétfelé téphetnek. Én azonban zsidó módjára elveimmel handlérozni nem fogok, de a köpönyegforgatás se mesterségem. Kerületemnek egy év múlva lesz alkalma nyilatkozni a fölött, meg van-e elégedve képviselői eljárásommal avagy sem»? Én úgy tudom, hogy a rumi kerület az utóbbi három ízben engem nem másért mint a n t i s e m i t a á l l á s p o n t o m é r t választott meg. E n n e k a programmnak alapján állok ma is; s így én csak küldőim akaratának vagyok végrehajtója, csak küldőim nézeteinek vagyok tolmácsa. Ahhoz a viszonyhoz, a mely választóim s köztem fenáll, legalább míg mandátumom le nem jár, senki más emberfiának nincs semmi köze. Ha mandátumom lejártával a megyebeli illető kölcsönös pártkoryphaeusok – s ezek közt főleg a hosszabb vagy rövidebb idő előtt a megyébe jött i d e g e n e k – jónak látják engemet azon kerületből, a melyet négy országgyűlésen át képviseltem, – kizavarni: hát akkor majd csak akad tán kerület az országban, a mely a saját szü-

3

lőmegyéjéből száműzöttet befogadja. Annyit azonban bizton mondhatok, – s ezt már c s u p á n az i l l e t ő (s ma még a kormánynál is kormányiabbaknak látszani akaró) k ο írná n y ρ á r t i megyei uraknak mondom, – mikép ne áltassák magukat azzal, hogy a rumi kerületből én utánam k o r m á n y p á r t i képviselő fog kikerülni. Most pedig a csupa szélső kormánypártiságtól és szélső baloldaliságtól, úgy látszik, se látó se halló vasmegyei úgy kormánypárti mint szélsőbaloldali illető urak kegyes engedelmével tovább folytatom a „röpirat-gyártást”, s folytatni is fogom ezt a mesterséget mindaddig, akár tetszik az uraknak akár nem, a míg azt jónak és czélszerűnek látom, s a míg az országban levő elvbarátaimnál támogatásra találok. Budapest, ápril 8. Istóczy Gyózö.

Zsidókérdés és antisemitizmus. I. Azon nagy nemzetközi mozgalmak között, melyek egyes korszakokban a művelt világot megrázkódtatták, talán egy sem volt mélyrehatóbb, átalánosabb, és hozzá tehetjük: szükségesebb, mint a zsidóellenes mozgalom. A rabszolgák fölszabadítása, a politikai absolutizmus lerontása, a jobbágyság bakóinak széttörése, megannyi határkövek az emberiség előrehaladásában. Az állami és társadalmi kasztok várai, – melyek az emberiség nagyobb tömegének elnyomásával, egyes szűkkörű osztályokra szorították az anyagi és szellemi javak bírását, s a minden embert egyformán megillető emberi jogokat néhányak kiváltságává tették, – be vannak véve, szét vannak robbantva; elsöpörte őket a szabadság egyenlősítő szelleme; s a mi egy két bástyamaradvány ez ósdi várakból még fennáll, azok maguktól fognak összedőlni időhaladtával. A szabadság, egyenlőség és testvériség küzdelme azonban a lelkiismereti és politikai szabadságért vívott harczok lezajlásával még nincs befejezve. A minden kasztok legkizárólagosabbika, mely az emberiség többi tagjaival minden egyezkedést, azokhoz minden közeledést a legkonokabb makacssággal visszautasít, mely önzésében annyira megy. hogy a kebelén kívül eső emberekkel nemhogy testvériséget és egyenlőséget nem akar, de azokat még embereknek sem ösmeri el, s azokat nemhogy szabadságban, emberi jogokban részeltetni nem kívánja, de azok rabszolgaságra vetésére, erkölcsi és fizikai megsemmisítésére törekszik, s azok ellenében tagjainak minden-

4

nemű gazság és bűn elkövetését nemcsak megengedi, de megparancsolja; azon kaszt, mely kizárólag maga számára vindikál minden jogot, s az egész földkerekségnek és a földkerekség minden javainak kizárólagos bírására vágyik: ezen kaszt nemcsak érintetlenül fenn áll, de sőt uralja a világot. Ε kaszt a szabadság, egyenlőség és testvériségnek nemcsak legengesztelhetlenebb, leghalálosabb és leghatalmasabb, de a legveszélyesebb ellensége is. A legveszélyesebb pedig azért, mert alattomos és álnok; mert álarczot visel; mert a színlelt szabadelvűség báránybőrébe rejti farkas-tagjait, s pusztítását többnyire a törvényszerűség látszatával űzi, s míg kezei a legundokabb gazságokat követik el, szájáról a humanitás és emberszeretet szép szavai áradoznak; gaztettei szabad űzhetését a jogegyenlőség és szabad vallásgyakorlat nevében követeli, s ha pusztító munkájában gátolni akarod, szabadelvűtlen reaktionáriusnak, bigott fanatikusnak bélyegez; s ha bűneit szellőztetni merészeled, a világ fülét repeszti be a „türelmetlenség” és „üldözés” miatti jajveszéklésével. Ezen kaszt emberei ép oly ügyesek a többi emberek körülhálózása és tönkretevésében, a közvagyonosság, közerkölcs, közegészség és közbecsületesség aláaknázásában, mint gaztetteik elsimításában s a törvényszerűség látszata alá rejtésében. Ép oly ügyesen tartják ezek társadalomellenes czéljaik és törekvéseik felől homályban az embereket, mint a mily ügyesek úgy az egyes embereknek, mint testületeknek és a sajtónak maguk iránt kedvezőre hangolásában, leköteJezésében, gyakran megvesztegetésében, és az ily lekötelezettek kihasználásában, s általuk a zsidó sophismák, zsidó eszmék és világnézlet forgalomba hozásában. Ε kaszt mindenüvé befurakodik; nincs oly társulat, egylet, vállalat, hogy abban legalább egy zsidóval ne képviseltetné magát, hogy mindenütt tudhassa mi történik, érdekeit mindenütt előmozdíthassa, s minden, czéljait fenyegető, szándékolt intézkedést még csirájában elfojthasson. Míg egy része e kasztnak a nép kifosztását űzi rendesen, addig másik része játszja a „nagy hazafit”, s őrködik a kaszt érdekei felett. Ε kaszt ép úgy kiterjesztette hálóját minden államokra s azok intéző köreire, mint mindennemű testületekre és minden egyes emberre. Óriás és bámulatos rendszerét vitte végbe e kaszt az összes emberiség ép oly észrevétlen, mint alig széttéphető behálózásának. Még egypár évtized kellett volna csupán, hogy e kaszt, bevégezve művét, összerántsa hálója hurkait, s a bennszorult lenyűgözött emberiséget rabszolgaságra vesse. A keresztény népeket és a czivilizátio vívmányait soha még nagyobb veszedelem nem fenyegette, mint ma, a mozaismus kasztja által. S ezen veszély különösen azért oly óriási, mert a keresztény emberek nagy tömege még ma is mit se tud róla, vagy legalább nem

5

ösmeri annak óriás voltát, vagy nem hiszi el, hogy e kaszt tagjai oly gonoszak mint a milyenek. Azon mozgalom, mely e hatalmas kaszt megtörését és ártalmatlanná tételét tűzte ki czélul: az antisemitizmus. Az antisemitizmus tehát nemcsak hasznos és szükséges mozgalom, de önmagunk iránti kötelesség. Az antisemitizmust elnyomni annyi volna, mint a zsidóknak czéljaik elérésére szabad utat engedni; mint aláírni és megpecsételni saját vesztünket, mint belenyugodni abba, hogy részint rabszolgaságra vettessünk, részint kiirtassunk. Az antisemitizmus tehát a kor követelménye; mely követelménynek a ki első hangot adott, az hazánkfia, Istóczy Győző képviselő úr volt. Az antisemitizmus – mint nem régen keletkezett – ma még első fejlődésben levő mozgalom. És bizonyos, hogy ma még nagy azok száma, kik részint szellemi vakság, részint tudatlanság, részint a zsidók nem ösmerése, részint minden, nem magán érdek iránti indolentia, részint anyagi vagy erkölcsi kötelezettség vagy morális gyávaság miatt közönbös sőt ellenséges állást foglalnak el a zsidóellenes mozgalommal szemben. Ámde az is bizonyos, hogy az élet tapasztalataiból nagyon sok kereszténynek lévén alkalma meggyőződni a zsidók veszélyességéről, ha nyíltan nem is csatlakoznak az antisemitizmushoz, sőt ha még ellene nyilatkoznak is, szívok mélyében helyeslik azt, és sikert kívánnak neki. Hazánkban is még igen sokan– s különösen az állam, egyház és társadalom ügyeit intéző, vagy azok intézésére lényegesebben befolyó körök nagy része, (mint a kiknek egyrészt kevesebb alkalmuk van az életből megösmerni a zsidókat; és mint a kiket inkább érdekükben áll a zsidóknak anyagi és szellemi lekötelezettségben tartani), mit sem akarnak tudni zsidókérdésről; tagadják ennek nemcsak jogosultságát, szükségességét, de még létezését is; a zsidóellenes mozgalmat egyesek, jelesül az antisemiták által mesterségesen fölidézett kóros társadalmi tünetnek lenni vitatják. Mások már megengedik a zsidókérdés fenforgását, és elösmerik, hogy e kérdést megoldani szükség; azt hiszik azonban, hogy Magyarországon meg lesz oldva a zsidókérdés, mihelyt a zsidók megmagyarosodnak, vagyis a magyar nemzettel egybeolvadnak: s ezek a magyarosítás és assimilatio bajnokai. Ezek ép úgy tévedésben vannak mint az elsők. Ez utóbbiak, vagyis a magyarosítás és assimilatio hívei rendesen tetszelegve emlegetik, hogy ők csak az igazságnak szószólói keresztények úgy, mint zsidókkal szemben, de ők nem antisemiták. Kendesen valamennyi író – a „12 röpirat” hasábjain megjelent czikkek íróit kivéve, – a ki a zsidókérdéshez hazánkban eddig hozzászólt, sietett mindjárt jó előre tiltakozni a föltevés ellen, mintha

6

ő antisemita volna. Ezen uraknak, kik úgy félnek az antisemitának tartatástól, s az antisemita névről úgy beszélnek, mintha ez egy rettenetesen megbélyegző gúnynév volna, elég lenne tán csak annyit mondani: Uraim! Hiába hirdetik önök, hogy nem antisemiták, mert mihelyt csak a legenyhébb kritikát, vagy csak az igazságnak bármily óvatos kimondását zsidók ellenében megkísérlik, azonnal antisemitáknak vannak tekintve a zsidók részéről s egyenrangba helyezve a legradikálisabb antisemitákkal; mert a zsidók szemében antisemita, és így a legveszedelmesebb ellenség (megkülönböztetve a közönséges ellenségtől, milyennek valamennyi keresztény, még a ma született is tekintetik általuk,) mindenki, a ki nem föltétlenül vak bámulója és magasztalója Izrael minden tagjának, a zsidó „nagy hazafiak”-tói kezdve a gyilkos sakterekig, s nem hú palástolója Izrael minden bűneinek ép úgy, mint akár egy telivér zsidó. Hát elég is lenne csupán ennyit mondani, ha az álokoskodás csak eddig menne, hogy antisemitának tartatni szégyen s megbélyegző dolog; hanem téves véleményeknek, rendesen zsidók és megvásárlottaik által forgalomba hozott egész tömege követi ezt. Azon téves vélemények és sophismáknak, melyekkel Magyarországban a magyarosítás és assimilatio szószólói és a philosemiták magukat s másokat ámítják, forgópontja s a zsidófurfang által föltalált csalétkek egyik leghathatósbika, az Idealismus holdkóros lovagjainak kedvencz rögeszméje s az érdekek által zsidó járomba fogottaknak önigazolásukra leggyakrabban előrántott talizmánya, a gondolkozni nem szeretők vesszőparipája ez a fából csinált vaskarika: „magyar zsidó”. Megkísérleni az e szavakhoz kötött fogalom s az e körül forgó, széles körben elterjedt sophismák absurditásának kimutatását, nem lesz tehát felesleges. Valahányszor a zsidó kifogyott már a szabadelvűségedre és a jogegyenlőségre való hivatkozásból, (holott ép a szabadelvűség és jogegyenlőség követelménye, hogy a zsidó kasztszerű elzárkózottság várát leromboljuk és szabadság s jogegyenlőség ellenes törekvéseiknek gátat vessünk,) hát akkor a „magyar zsidó”-val áll elő. Magyarországban a „magyar zsidó” körül forgó téves vélemények sommája ez: A zsidó csak olyan ember mint a többi emberek, s hahogy közöttük több gazember találkozik mint a nem-zsidók közt. annak oka az, miszerint a zsidók egész a legújabb korig mindig él voltak nyomva. Ezen elnyomás alatt kifejlett fajtulajdonaik a zsidóknak, az emanczipáczió és polgári házasság behozatala által lassankint megszűnnek, s a zsidók a nemzettel összeolvadnak, magyar zsidókká válnak. Németországban, Francziaországban és mindenik országban ugyanez az okoskodás járja, csakhogy persze az ottani viszonyokhoz

7

alkalmazottan; ott a „német”, „franczia” stb. zsidó dívik, ép úgy mint nálunk a „magyar zsidó”. A minthogy ezen okoskodás örve alatt tette tönkre a zsidóság az ó-korban Alexandriát és Kómát; ezen okoskodás örve alatt igyekszik kifosztani s rabszolgaságra vetni a mai nemzeteket. Mind e csal-észletek képtelenségét, hamis voltát fejtegetéseim fonalán megkísérlem lehető világosan kimutatni. Nyiri Elek.

Jehi or! – Legyen világosság! IV.

A Talmud. Újabb időben gyakrabban került elő a napi sajtóban és a nép ajkán a Talmud neve; azt azonban nem haliam, hogy akár a kereszténység, akár a zsidóság részéről valaki a dologhoz jobbra vagy balra hozzászólt volna. Bizonyos e szerint, hogy a nagy közönség a Talmudot illetőleg tájékoztatva éppen nincs. Természetes, hogy a magyar olvasó kérdő tekintetét a „12 röpirat” felé fordítja. Magunkra vállalván a szövétnek hordozását zsidó ügyekben, a szíves olvasót ezennel oda vezetjük a zsidó tudomány, műveltség, jogi és erkölcsi elvek e tárháza elé, a zsidó hit- és erkölcstan e forrásához, melyből a tapasztalat szerint oly bőségesen folydogálnak a zsidó erkölcs tüneményei: a zsidók köznapi tettei, gyakorlata. Ε kérdésre, hogy mi a Talmud ? egy mondatkával felelni nem lehet. Oly nehéz, oly bonyolódott tanulmány-tárgy az, miről a nagy közönségnek alig van kellő fogalma. Ha már a héber nyelv teljes ismerete egész életre szóló feladat, képzelni való, micsoda nehézségekkel áll szemben főleg egy keresztény talmudista! Pedig a héber nyelv tudása csak első lépcső e tudományszakban; utánna jön a khald, a szír, a szíro-khald (aramai); némi arab, és minthogy a Tal mudnak még ezektől is elütő rabbinico-talmudicum nyelvjárása is van: ezt is tudnia kell a talmudistának. A nevezetteken fölül elég görög sőt deák szó is fordul elő benne, s így egész élete rá megy az embernek csupa nyelvtanulásra, mielőtt a Talmud egy mondatkáját átolvasta volna. De még ez sem minden. Mielőtt a Talmudhoz kezdene valaki, alapos tájékozottsággal kell bírnia az ó-szövetség könyveiben, a Mazorában (sz. Írás magyarázat), a Targumokban (khald paraphrasisa az ószöv. sz. írásnak), a rövidítésekben; ismernie kell a zsidó történelmet, archaeologiát, az ujabbkorï zsidó irodalmat, a rabbinusok

8

életrajzait, korukat, az illető korszak társadalmi viszonyait, szokásait, közmondásait, szójárásait, s minden egyéb apró körülményt. Ez ismét egy egész életkorba kerül, ha ker. theologus szándékozik e téren sikerrel működni. Zsidó gyermekek már zsenge korukban nyernek e tárgyakban oktatást; aztán a körülményeket, aprólékos szokásokat, idiotizmusokat stb. már jó eleve megtanulják szokásból, főleg ha valóban tudós rabbinus vezetésére vannak bízva. – Mindennek daczára 100 zsidó közül 99 nem képes a Talmudot olvasni. Sőt a rabbinusok között is a kitűnő tudós hírében áll az olyan, a ki meglehetős talmudista. És gyakran van oly rabbinus, a ki egész életében mit sem tanult a Talmudon kívül, s mit sem is tud; mert rá nem ért egyebet tanulni mint a talmud segédtudományait. Közelebbi nem létében, egy távolabbi példával élünk. Hogy valaki magát magyar philologusnak tarthassa, nem elég neki egy oklevél az egyetemről azon alapon, hogy olvasta a magyar költőket, betűzött valamit Budenz szótárából; szükséges, hogy magyar nyelvünkön felül jól bírja a finn és török nyelveket azok több elágazásával; a hunnok ős történelmét, ha lehet, közvetlen khinai források után, mert csak ez esetben leendenek képesek a „Latjatuc feleym zumtuchel”-t olvasni és megmagyarázni. Ehhez szükséges volna Budenz, Hunfalvy sat. urak összes ismereteit egyesíteni, s így állítani fel „Standard” (mérték) gyanánt a magyar philologia számára. Ily tudomány nélkül összes philologiánk nem boldogulna, ha egy 3-4 kötetes „Latjatuc feleym »-et adnának is a megoklevelezett nyelvész testület elé. Sőt még a fentdicsért nyelvészeti tekintélyek tudománya is csorbát szenved az „ysa”, a „jorgasson” (jorgossun) a „jochtatnia” s némely más régi szó értelmezésén; pedig így bajos valaki mást philologiai lovaggá ütni! Ha már most így vagyunk saját anyanyelvünkkel; ha száz év óta minden tudósunk fáradozása kárba vész nyelvűnk eredetének meghatározásán, a „Latjatuc” olvasásán: mit gondoljunk a Talmud olvasásáról? Talmud nyelve senkinek sem anyanyelve; ott nincsenek hangzók; kora másfélezer év; rajta a görbe-gurba betűkön a tollról oda perczent tinta csepp, egy légyköp óriási értelemváltozást idézhet elő; míg a halotti könyörgés szép tisztán van írva deák betűkkel (fractura romána), s alig 5-600 esztendős. Senki se ijedjen meg azonban e szerfelett nagy nehézségektől; mert valamint a magyar nyelv sikeres tanításához a fentebb vázolt mélységes tudomány nem kívántatik meg, úgy boldogulunk a Talmuddal is ama nagy előkészületek nélkül. A zsidók egyik fő szájaskodása ellenünk rendesen az, hogy mi a Talmudot eredetiben nem vagyunk képesek olvasni. Ne törődjék senki ily czélzatos és oktalan beszéddel;

9

mert e szájaskodás csak arra van szánva a zsidók részéről, hogy a ker. olvasó előtt hitelt veszítsen a ker. Talmud-kutató; és hogy így a ker. olvasó hamis útra tereltetik a ker. írók által. Jellemtelen mese beszéd. – A nagy közönség nem ér rá philologiára s nem is törődik a Talmuddal; mi azonban minden hivatalos teendőink daczára rá is érünk, meg törődünk is vele, mint társadalmi bajaink, az erkölcsi feslettség egyik fő forrásával: és meg fogjuk mutatni kereszténynek és zsidónak: hogy mi elég tájékozottsággal bírunk a Talmud körül, hogy róla megbízható ismertetést közölhessünk. A talmud eddig úgy nagyban és egészben ugyan még semmiféle nyelvre sincs lefordítva; ámde egyes részei, főleg a Misna nemcsak egészben is le van fordítva, de vannak pontozott kiadásai, a többi részek is egyenkint majd egyik, majd másik nyelven olvashatók. A fő, kétségtelenül a Misna ezt Surenhusius holland nyelvész egészen lefordította deákra, ami nekem nincs meg; van azonban elég más szerzőm s a mi fő, megvan birtokomban a Misna egy újabb, pontozott kiadása; ez pedig untig elég. Majmonidesz, Abarbaniel; stbiek művei; aztán a Sziddur, a mindenféle T'fillosz Jiszróel, a Makhzor, a sakhterok könyvei, a szefer hekhoim, órokh khójim, stb, stb., mind leforditvák, vagy ami jobb: pontozvák. Persze hogy ezek közül a legtöbb „ivre-khómes” szerint van, hanem bennünket ilyes gyerekséggel nem bolonditanak el; csak úgy értjük mint bármelyik zsidó. Micsoda hát a Talmud? – A Talmud egy nagy könyvgyűjtemény, mely a legrégibb kortól le egész Kr. u. a ill. évszázadig a Mózses törvényeire vonatkozó szóbeli hagyományokat foglalja magában. Valóságban ez a zsidók összetartó kapcsa, ez, és nem a sz. irás az ő hitvallásuk, erkölcstanaik, erkölcsi és jogi elveik, tanaik egyedüli alapja, forrása és valódi oraculuma. Nem lehet a kereszténynek fogalma a phanatismusról, hogy miként gondolkoznak a zsidók Talmudjukról! Ők épen nem „Mózses vallásúak”; valóban annyira nem, hogy a talmudot egyenesen szembe állítják a sz. Írással, s annak messze föléje emelik. Előttük minden rabbinus csalatkozhatlan, aki nem tévedhet, még ha a jobb kézről azt mondaná is, hogy bal! A „Mizbeakh hazzáhaf”-ban így szólnak: „A szentséges Talmudnál semmi sincs előbbvaló.” Egymás helyen: „Fiam, figyelj jobban a szoferim (szerzők, írók – rabbinusok) szavára, mint a törvényéire, (t. i. Mózses törvénye, 5 könyve)” A jemmmosz-ban: „A ki a bölcsek (a rabbinusok) szavait szigorúan megtartja, szentnek neveztetik”. A Kuftor-ban: „Tudd meg, hogy az írók (talmudista rabbinusok) szavai szeretetre méltóbbak a prófétákéinál”; aztán: „A bölcsek (a rabbinusok) többet érnek mint a próféták.” Az Erurin még tovább

10

megy: „A ki – úgymond – áthágja az írók (talmudisták) szavait, méltó a halálra.” A Khazkúni-ban meg éppen így írnak: „A ki ellentmond mesterének (rabbinusnak), az éppen annyi, mintha az isteni főlségnek mondana ellen; a ki pedig hisz a bölcseknek (a rabbinusoknak), annyi, mintha Istennek magának hinne.” Mózses törvényét = thóro sebbikhttaf azaz, írott törvénynek, a Talmudot pedig: =thóro (vagy tyauro) sebal pe, szájbeli (élőszóbeli) törvénynek hívják, s azt mondják, hogy Mózses törvénye magában érthetetlen; kell hozzá a Talmud. A nőknek egyiket sem szabad tanulniok, sem nekünk pogányoknak; mert: =

kol

hammlammed

bittau

thóra, killu limdó thiflüsz (mindaz, aki leányát a törvényre tanítja, annyi mintha dőreségre tanítaná). Ránk pogányokra: = kuszi semmiszék bethóro, khajjof miszo, azaz:

kutfyaeus (szamaritánus, nem-zsidó, vagy keresztény), a ki a törvényt tanulmányozza, méltó a halálra. – Jaj nekem! A Talmud eredete a zsidók szerint a következő. Megparancsolta a Jehova Mózsesnek, hogy a törvényt kerítse be sövénynyel, vagyis tegye tokba, nehogy sérelmet szenvedjen; mert a ki az így védett törvényt akarná megsérteni: az csak a sövényt, a tokot érintheti, míg a törvény maga sértetlen marad. A Talmud e szerint a törvény sövénye, tokja. Hogy miért adta a Jehova a szóbeli törvényt, a Talmudot ? az is nagyon egyszerű valami. Tudta a Jehova, – mondják a zsidók – miszerint a pogányok valaha a nékik (a zsidóknak) adott irott törvényt el fogják lopni, le fogják másolni; és így majd az az utolsó ítélet napján, majd ha minden nemzet összegyülekezik a Jehova ítélőszéke előtt, ő, a bíró kérdeni fogja a világ öszszes népeit: hogy melyik az ő népe? – melyiknél van a törvény? A pogányok majd előtérbe tolakodnak, előmutatják Mózses törvényeit, s kérni fogják Izrael örökségét. Hanem ekkor a Jehova azt fogja kérdeni, hogy Mózses törvényei elégségesek nem lévén: hol van a „thóro sebal pe” (a szóbeli)? Ekkor bámulnak el majd a pogányok, midőn Izrael diadalmasan mutatja fel a Talmudot; mire a Jehova minden pogányt rögtön a pokolba szórat le, Izrael pedig bemegy dicsőségébe. Valamivel feljebb azt mondók, hogy a Talmud szóhagyományok gyűjteménye. Zsidó phanatismus szerint maga a Jehova adott át Mózsesnek bizonyos szóbeli parancsokat, törvény-magyarázatokat, miket Mózses későbben Józsua vezérre bízott, ez a bírákra, ezek a királyokra, innét a prófétákra szálltak, tőlük pedig tanítványaikra, majd a nagy synedrium tanácsnokaira, ezektől pedig végre a rabbinusok örökölték. Midőn a zsidóság Jeruzsálem szétdúlatása alkal-

11

mával szétszóraték, s így hazátlanul kezd vala bolyongni, valami Jochanan rabbi József törzséből, aki Palesztinában maradt, össze kezdé gyűjteni az ottani zsidók számára a hagyományokat, melyeket állítólag már Hillel kezdett meg. Számtalan zsidó lakván Babylóniában is, valamivel előbb fogott hasonló munkába az ottani zsidóság között valami Jehuda rabbi is, aki fölszólíta amaz országban minden rabbinust, hogy a régiek aphorismáit (bölcs mondásait) és tanitmányait írják össze a mire emlékeznek, és küldjék meg neki, nehogy kárba vesszenek. Ez megtörténvén, Jehuda rabbi, kit a zsidók sz. élete miatt kimondhatlanul tisztelnek, őt = rabbénu hakkados (sz. mesterünk), = rabbénu (mesterünk), = hannaszi-nak (a fejedelem) stb. neveznek, a beküldött hagyományokat egy nagy munkába gyűjté össze, felosztván tartalmuk szerint bizonyos szakokra; mi 219-ben Kr. u. elkészülvén, az összes zsinagógák megerősítek, törvényül, zsinórmértékül ismervén el az összes zsidóság részére örök időkre. Jokhanan rabbi ehhez hozzáadá saját megjegyzéseit, s munkáját 230-ban fejezé be, átadván azt a palaestinai zsidó közönségnek. Az előbbeni, Babyloniában, Jehuda hakkádos által készült mű = Talmud Bavli (babyloniai Talmud) nevet nyert a helyről, melyen készült; a másik pedig a 80 évig főpaposkodó Jokhanan rabbi műve, Jeruzsálemben készülvén – Talmud jerusalmi (jeruzsálemi Talmud) nevet nyert. Ez utóbbi távolról sem oly népszerű a zsidók között, mint az előbbi, mint a mely sokkal tisztább nyelven van írva, sokkal jobb rendszerű, stb. Időközben, hogy a zsidók mindinkább szétzüllöttek, nyelvüket számtalan összekeveredés által majdnem egészen elvesztvén, valami Assze rabbi újra neki állt, de ez ízben nem hagyományok gyűjtésének, hanem a meglevők magyarázásának, toldozásának. Az említettük hagyományokat héberül = misno- (vagy misnának, azaz másod törvénynek hívják, az egész gyűjteményt epedig többes számban – Mismojosz. Assze rabbi 367-ben kezdett, és 427-ben félbenhagyott munkáját fia Mar és ennek barátja Maremar folytatták, úgy hogy az egész munka 73 évet vőn igénybe, s a Kr. u. 500-ik évben érte el befejezését Az új munka nem állt misnákból, hagyományokból, hanem ezek értelmezéséből az akkori zűrzavar nyelven, melyet ember alig ért; és ezért nem hívták misnának (misnójosznak), hanem: befejezés, complementum, héberül = Gemara. Hozzáadván ezt is a már meglevő – misnójosz-hoz, látnivaló, hogy az így előállott nagy mű két nagy részből alakult, s így két átalános részből áll: a misnából (2-od törvény) és a Gemarából (befejezés).

12

A misna nyelve aránylag meglehetős tiszta héber, de korántsem olyan, mint a „Khómes (Mózses 5 könyve)”; míg a Gemara a legtarkább zagyvalék. Innét van, hogy a zsidók szükségét látták uj magyarázatoknak. Első sorban Rambam1) állt neki a Misna új magyarázatának, melyet hoszas munka után Jad khazáka (erős kéz) czímű nagyszerű művében tett közzé, mely ismét megtalálta a maga magyarázóját, noha igen elegáns héber nyelven, érthetően van írva. Ugyanazon időtájban Rasi2) gyűrkőzött neki a Gemara magyarázásának, kit utóbb számosan követtek, mint Aser rabbi, Obadja Bartenora, Ramban,3) Rasbam4) és mások. Ezek magyarázatai szorosan véve a Talmudhoz nem tartoznak, de azért oda csatolják majd egyiket, majd másikat, majd többet is egyszerre. Ε magyarázatok neve természetükhöz képest – toszefesz, vagy = thosziftha toldalék, hozzáadás (többesben – tfoszefosz). Az egész Talmud-test így van beosztva szöveg tekintetében: elül van mindenütt = ű khald betűkkel (a melyeket a szíves olvasó a mi zsidó szavainknál szemlél) tisztán, érthetőleg a Misna nyomtatva, ami legtöbb esetben csak néhány sorból, egy két bölcs mondatból áll; – utánna rögtön következik a Gemara ugyanoly betűkkel, de terjedelemre nézve egy-egy Gemara 3-szor, 4-szer, 10-szer oly hosszú, mint maga a Misna. A két szöveget úgy választják el egymástól, hogy pl. a fejezet – természetesen – a Misnával kezdődik, s a hol véget ér, ott egy közöcskét hagynak, s a következő szöveg előtt e 2 betű áll: – gm (Gemara); t. i. hogy a most következő szöveg Gemara. A hol ez végződik, ismét egy közöcske hézag van hagyva, s a most következő Misnát e szó rövidítésével jelzik: – Mathnita (Meszniszo = Misna, khaldul), és ez így változtatva megy végig. Ezen szöveg a lap közepén van nyomtatva, köröskörül pedig rabbinicus betűkkel (Aser betűk) a thoszifthák, toldalékok. Látnivaló, hogy a talmud eredeténél fogva nem a kereszténység ellen irányzott mű; ugyanis az első néhány században a kereszténység még épen nem látszék oly nagyszerű hatalomnak, mely a világot leend vala elnyelendő. A Talmud alapjaiban nem egyéb mint szőrszál hasogató, sokszor gyermekes, legtöbbször nevetséges jogi repertórium, döntvénytár. Idézik ennek vagy amannak a rabinusnak, 1 ) Rambam a következő név első betűinek össszetétele: Rabbi Mose bar Majmon, a zsidók leghíresebb rabbinusa; már említők. – 2) Rasi, összevonat ebből: Rabbi Slomo Jarkhi (vagy némelyek szerint .liczkhak = Izsák). – 3) Ramban (jól meg kell különböztetni Rambam-tól), ennek az összevonása: Habbi Mose bar Nakhman, hires zsidó tudós. – 4) Rasbam, ebből: Rabbi Smuel ben Méir.

13

gyakran a dologhoz épen nem tartozó, babonás, zsidós véleményét, aphorismáját, utána rögtön egy másikét, mely az előbbivel hanyatthomlok ellenkezik, s az eredmény – semmi. Olykor egyik rabbinus a másikat akarja túlliczitálni bamba tudákosságban: hogy az ember sokszor elpirul a gondolatra, hogy még ily esztelenség is kerülhet ki emberi fejből. Ámde a zsidók, és – mondjuk ki az igazat– számtalan kitűnő, hírneves keresztény tudós is, készpénz gyanánt vettek mindent ami zsidó könyvben foglaltatik, lett légyen az még oly nagy badarság is Oka e különös tüneménynek azon nagy tiszteletben és loyalitásban rejlék, melylyel e különben nagy férfiak, az ó-szövetségi sz. Írás, és az Üdvözítő nemzetisége, stb. iránt viseltetének. E Talmud-barátok kétségkívül legnagyobbika Capnio (Reuchlin) volt; és elég különös, ez a nagy férfiú meghalt a nélkül, hogy életében a Talmud egy példányát is látta volna. Nem mondjuk, hogy a Talmud csupa ostobaság; mert vannak benne józan sőt bölcs elvek is, melyeket bizony a keresztények is megszívlelhetnének; vannak ott oly dolgok, melyek az új-szövetségre élénk fényt derítenek, s valóban egy keresztény theologusnak sem kellene azt egészen ignorálnia; de másrészt, legalább a mi korunkban, tartalmának nagy része nevetséges, gyermekes, zsidós; egy része aljas és becstelen; egy része pedig emberi szempontból istentelen és embertelen. – Érezzük, hogy ezek nagy szavak, főleg midőn az egész világ előtt nyilvánosan kimondjuk; de a felelősség elől nem bújunk el: szószerinti idézetekkel fogjuk állításainkat bebizonyítani. Sőt azzal a megjegyzéssel is tartozuuk, hogy még az is, ami jónak látszik a Talmudban (értjük az elveket), valójában rósz; mert ha az egész Talmud nem volna is egyéb egy ártatlan imakönyvnél: egyetlen káromlás tönkre tenné az egészet épen úgy, mint egy akó jó bort halálossá tesz egy csöpp méreg. Már pedig a Talmud szép és jó erkölcsi elvei is ilyenek: mivel csakis a zsidók iránt kötelezők; s habár itt-ott látszólagos emberségből némely rabbinus az összes emberiségre vonatkoztatja is: minden mást meglophatónak, megrabolhatónak, elvesztendőnek és legyilkolható baromnak tanít. Gyanítjuk, hogy ez állításaink is megannyi tőrdöfés a „Pesti Napló” 1881. évi april 4-diki szájhősködő zsidajának, aki nem átallott jóhírű rabbinus létére hazugságokkal és ferdítésekkel a világ élé lépni; mi egy rabbinustól mégis csak mást vártunk volna! Hanem hát ő is belekeveredett a harczba szokásos zsidó fegyverekkel; és így amint érdemli, annak idejében az ő bőrét is kiterítjük. Jelen czikkünk kissé hosszabbra nyúllott: nem tehetünk róla, a dolog természete hozza magával. A Talmudot még nem írtuk le egészen, hátra van még, hogy terjedelmét, beosztását, egyes könyveit

14

stb., szintén bemutassuk a szíves közönségnek; ezt azonban jövő számunkban. Avellanus.

A „Geschäft”. A társadalom leghaszontalanabb, legveszélyesebb és legkárosabb tagja a zsidó. Ez, mint a tapasztalatok bizonyítják, alávaló gondolkozási módjánál, teljes erkölcsi romlottságánál, pénz és gazdagság utáni vágyánál és a keresztények ellen táplált keserű gyűlöleténél fogva másra nem törekszik, mint azok bukására, kik őt körükben tűrik. A keresztények tulajdonát magukhoz ragadni, verejtékükön meghízni, éltük feladata. Hazugság, csalás, tolvajlás, hamis esküvés, okmányhamisítás, hamis bukás és minden gondolható gazság arra szolgál neki, hogy őt azon alapelvében, mely szerint „a keresztényt megcsalni isten előtt kedves dolga, megerősítse. Szánalmat, könyörületet a keresztény szerencsétlensége iránt nem ismer, csak pénzt és pénzértéket. Hideg vérrel ránt le egész családokat az ínség, nyomor örvényébe, és örül e győzelmének és nyereményének. Nem veszi tekintetbe az általa nyomorulttá tett keresztények jajveszékléseit; de sőt annál nagyobb élvvel hallgatja, minél több hasznot húzott belőlük. Átok meg nem hatja őt, ép úgy mint a kétségbeesés könyei sem, mint kérelmek, sóhajok, irgalom iránt. Süket minden panasz iránt; szívéhez nem hat a gyámoltalan agg sem az ártatlan gyermek könyörgése. Csak a pénz csengése – mintha villanyos varázsvesszővel érintették volna,– hozza minden idegeit mozgásba, csak ez és a még nagyobb nyereményrei kilátás indíthatja őt a már megragadt áldozatot még rövid ideig kímélni, hogy azt annál nagyobb kegyetlenséggel a kétségbeesés örvényébe sodorja. Ilyen, és így cselekszik minden zsidó rangkülönbség nélkül, gazdag vagy szegény, nemesített vagy nem nemes, bankár, kereskedő, tudós, ügyvéd, ki ki saját körében viszonya és vagyona szerint. « Gazságos czéljaiknak elérésére vannak köztük szervezett társulatok és intézetek alkotva, melyekről a keresztény nem is álmodik. Így példának okáért fennállnak a zsidók közt – különösen Franczia- és Némethonban – „csempész-biztosító intézetek”, melyek az árukat bizonyos százalékok lefizetése mellett saját rizikójukra „vámmentesen” a határon át a tulajdonos vagyis megrendelő

15

házához szállítják, illetőleg becsempészik. Ki áruit ez intézetnek adja át, az fedezetül az áruk állítólagos értéke erejéig kiállított és azonnal fizetendő váltót kap. Megjönnek az áruczikkek, az átvevő fizeti százalékait és visszaadja a kapott váltót; ha azonban a titkos szállítás közben elkoboztattak, vagy a határidőben meg nem érkeztek, a tulajdonos bekívánja a kapott váltó ősszegét és ezzel minden kár ellen biztosítva van. Hány ezer és millió erejéig károsíttatnak meg az államok az efféle „intézetek” által! A kereskedelmi világ pedig kárba ejtetik, mert a zsidó czikkeit annyival olcsóbban adhatja, a mennyivel az államot a meg nem fizetett vám által meglopta. Így a becsületes keresztény kereskedő a zsidó kereskedővel az árak tekintetében nem képes versenyezni. De ne ámítsuk magunkat és ne gondoljuk, hogy a közbecsülésben (?) részesülő, úgynevezett „ előkelő” zsidó gondolataiban és cselekedeteiben talán különbözik a közönséges zsidó handlé rongyszedőtől; nagyon helytelenül cselekszik az, ki amannak jelleme felett enyhébb Ítéletet hoz. A tolvaj, ki ékszert, drága követ és más nagyobb értékű tárgyat lopott, – a zsidó bankárnál, ékszerésznél, minden gazdag zsidó naplopónál épen úgy túladhat lopott tárgyán, mint a közönséges tolvaj a zsidó-handlénál lopott ruhán, órán s egyéb tárgyain; meg kell csak mondani mindkettőnek, hol lopattak. A tolvaj a zsidó részéről mindég hallgatásra számíthat. A lopott tárgyakat pedig az orgazdák jó messzire elschacherozzák. A nagyon gazdag zsidó naplopók, kik a világ előtt csupán kamataikból és „Geschäft” üzése nélkül élni látszanak, tulajdonképen a legravaszabb vérszopó vampyrok. Ők például a zálogtárgy értékének harmad vagy negyedrésze erejéig pénzbeli kölcsönt adnak ki, roppant kamatra. Ez azonban nem történik közvetlenül általuk és nevük alatt, hanem más „komiszabb” zsidó társaik által, kik zsoldjukban állanak, vagy a „Geschäft” után bizonyos perczenteket húznak. A gazdag adja a pénzt, viszont szenzáljától, ki azt kiadja, a zálogtárgyat átveszi, és általában az efféle üzletek lebonyolítását egészen erre bízza, nehogy személye a gyalázatos uzsoráskodás hírébe jöjjön. A hetenkénti részletfizetéseknél fizettetnek maguknak e szörnyetegek 12 krt egy forint után, tehát hetenként 12%-ot, a havonkénti részletfizetéseknél pedig legalább 15%-ot. Amaz behoz nekik tehát évenként 624, emez 180%-ot Ily módon a zsidó sok ezret bocsát évenként forgalomba és roppant összegeket nyer a nélkül, hogy legkevésbé is fáradozott volna.

16

Ilyen kamatra elegendő biztosíték mellett minden órában kaphatni kölcsönt a zsidótól. Nem téved az ember, ha a legrongyosabb zsidóhoz fordul is; ha esetleg nincs pénze neki, majd szerez ő, vagy a kölcsönkérőt elvezeti oda, a hol kap. Ezen zsidó uzsorások, gyermekeiknek 5-6 éves korukban pénzt adnak, hogy ez által azok pénzvágyra ingereltessenek. Innen magyarázható, hogy a zsidók miként mernek a legvakmerőbb speculátiókba bocsátkozni. Ezzel elég felvilágosítást nyertünk a zsidók gazdagságának forrása, a számos előkelő és tekintélyes keresztény család vagyoni és erkölcsi bukása, szóval az általános elszegényedés és pénzhiány felől. Szenicz, Nyitramegye. Camillo.

Antisemita breviárium. „Antisemita breviárium” czím alatt közelebb egy érdekes munka jelent meg Németországban B e r g Vilmos-tól a mely munkából ezúttal a következőket közöljük: Ha azon munkákat és áldozatokat tekintjük, a melyekbe mozgalmunk eddig került, felötlőnek látszhatik, hogy aránylag eddig kevésre mentünk. Noha egyátalán nem hiába dolgoztunk, sokat elértünk, sok már jobbá lett mint azelőtt volt, de mégis nevezetesen több vívmányokat, fényesebb győzelmeket jegyezhettünk volna fel, ha a helyes utakat vá* lasztottuk volna. Ε czélból mindenekelőtt a fölött kell tisztába jönnünk, hogy az a n t i s e m i t a k é r d é s n e k a p o l i t i k a i p á r t k é r d é s hez s e m m i köze. A kormánypárthoz vagy az ellenzékhez tartozik-e valaki, előttünk teljesen közönyös lehet; nekünk elég egyelőbe az, hogy ő a n t i s e m i t a . Avagy nem jelentené-e az azt, hogy egy nagy ügyet szúk látkörből nézünk, ha ezen ügyet valamely párt szeszélyeihez oda kötnénk, s annak megoldását ezen párt szeszélyeitől akarnánk függővé tenni? Ez eszünk ágában sem lehet; a mi ügyünk messze a pártok fölött áll. Azért küzdjön minden igazi honfi mindenekelőtt a hazának a zsidó szellemtől való felszabadításáért, mert innét fenyeget bennünket a legnagyobb veszedelem; minden többi majd önmagától megjő. Másodszor, hiányzik az antisemitáknál az áldozatkészség. Eddig csak keveseket tudunk felszámlálni, a kik ügyünkért anyagi áldozatokat hoztak; párthíveink legtöbbje azonban irtózik attól, hogy meggyőződéséért valamit kiadjon. Mozgalmunk azonban anyagi támogatást feltétlenül követel, ha azt akarjuk, hogy az életerős maradjon és nagy sikereket érjen el. Azért mindenki adjon oly sokat vagy oly keveset, a mennyit tud, jó ügyünk előmozdítására. A zsidók azon elvét se akarják az antisemiták még mindig belátni, hogy: „Egy mindnyájáért, s mindnyája egyért.” Még felényire sem ér-

17 tik úgy, mint a zsidók, a szorongatott testvérnek tanácscsal és tettel segítségére jönni s egymást kölcsönösen támogatni. A meddig pedig ez nem történik, a zsidó diadalmaskodni fog, s az antisemita kérdésnek megoldása mindig messzebbre halasztatik. Továbbá, ha valamit elérni akarunk, feltétlenül szükséges, hogy a zsidósajtó hatalma megtöressék. Ennek a kezében van a pénz, s ezzel véghetetlenül sokat képes elérni. Nem kellene-e minden antisemitának örömmel üdvözölni azt, hogy vannak lapok, a melyek a nélkül, hogy pénzalap fölött rendelkeznének, a zsidósajtó ellen síkra szállnak? Nem kellene-e ezen lapokat teljes erőnkből támogatnunk? Sajnos azonban, hogy nem ez az eset. Most is mint azelőtt a legtöbben zsidólapokat tartanak. Ugyan gondoljuk csak meg, mily veszélyes dolog mozgalmunkra nézve épen a zsidósajtó támogatása! Azért még egyszer azon sürgős szózattal fordulunk minden antisemitához: v á l a s s z á t o k el az a n t i s e m i t a k é r d é s t a pártk é r d é s t ő l , támogassátok egymást tanácscsal és tettel, legyetek egyek, s mindnyájan járuljatok ahhoz, hogy a zsidósajtó minél előbb független antisemita lapok által fölöslegessé és érintetlenné tétessék. Akkor aztán győzni fogunk.

A zsidó nemzet hagyományos politikája. (Folytatás.)

A zsidó orvosok gyógymodorát átalán véve a nyegleség jellemzi, – így folytatá tovább a derék öreg orvos. – Ők opiátokkal eltompítván a testi fájdalmakat, ólom-hideg víz oktalan használata által, valamint merkuriális szereknek nagyban alkalmazása által, a belső részekre verik vissza a külső bajokat, s ezzel vakítva el a betegeket, fitogtatják orvosi tudományukat; miáltal mystificálva a publikumot, ügyes orvosok hírébe jutnak, s ez utón számtalan keresztényt sirba visznek. A tehetősebb házaknál húzva vonva a betegséget, a betegből valóságos fejős tehenet csinálnak; míg ellenben a szegény néppel nem gondolva, valamit vetnek oda a betegnek, vagy gyógyíthatlannak nyilatkoztatják. Ily lelkiismeretlen eljárásuknak azután az a szomorú következése van, hogy a köznép majd minden orvosi segedelem iránt el vesztvén bizodalmát, a leglelkiismeretesebb orvost is mellőzni szokta, azt mondván: nem tud az orvos semmit, orvos az Isten! Ily szomorú példákat napirenden levőknek kell tapasztalnom; és nem csekély küzdelmes fáradozásomba került, míg személyem iránt némi bizodalmat kivívhattam. Engedje meg ön – folytatá tovább, – hogy állításaimat concret esetekkel illusztrálhassam, nehogy azt gondolja, hogy talán egyedül

18

az abaujmegyei zsidó orvos követett el ily bűnös hibákat, míg más számtalan zsidó orvosok teljesen megfelelhetnek hivatásuknak. Bocsánatot kérek; megfigyeltem az alsó zempléni járásorvosát, a tokajiakat, figyelemmel kísértem a szabolcsmegyei zsidó orvosokat: valamennyien, egyik a másikat felülmúlja a corruptióban és tudatlanságban. Charlatan, palliatív kúrájának egy eclatáns példáját mutatta Spatz, a néhai járásszolgabíró Szentimrey Bertalan tüdőgyuladása alkalmával. A zsidónak sikerült opiatokkal látszatos javulást előidézni, mire jutalmul, dicsőítve nagy orvosát, mint befolyásos ember, őt járási orvosnak választatta. Ugyanabban az évben, folytonos betegeskedése után, a mennyiben zsidó orvosa a bajt alaposan el nem oszlatta, kiütött rajta a tüdővész, és halálával köszönte meg Spatz járási orvossá való megválasztatását. Czekus Gyula makrányi földbirtokos, fiatal ember, Zosterféle bajt kapott derekán, a melyet Spatz visszaverő szerekkel mielébb behajtván, a baj a betegnek belső részeire vetette magát; szerencsétlenségére ekkor még két kassai zsidó orvosra bizván magát, rövid idő alatt meg kellett halnia. Buzita községben lakodalom alkalmával a bíró hetyke fia késsel hadonázva, barátját czombja közepén megszúrván: Spatz mint járási orvos azt egész 8 napon át hideg vízzel borongattatta, mi által a seb környékebeli capillarokat annyira összeszorítá, hogy a seb fris vért nem kaphatott, s brandba csapván át, a fiatal 23 éves szép fiúnak meg kellett halnia. De mit beszéljek a zemplénmegyei szerencsi járás orvosa tudományáról? Ha ilyennel bírna, azt bizonyosan Roth bérlőné zsidó asszony mellett Legyesbényén csak kitüntette volna. Az asszony, ki már annakelőtte egynehány gyermeket könnyen hozott a világra, gondolom a 6-ik mellett nehéz szülése lévén, hihetőleg görcsös állapot miatt, Paczauer járási orvos szülészi operátióhoz fogott, s az asszony anyaméhét és vizelő hólyagját annyira össze-vissza sebeztemészárolta, hogy a vizelet önként folyvást csepegve, az asszony pedig a belső sebek fájdalmaiban szörnyen szenvedve, keze alatt pár hónap alatt ily állapotban kínlódott: mígnem csekélységemhez folyamodva, előbb sebeit meggyógyítani, utána pedig a hólyagon ejtett nyílásnak operáczióját javasolván, egészen helyre állott az egészsége. Némethonban egy ily eset elég lenne arra, hogy ily idióta orvos nemcsak hivatalát, de diplomáját is elveszítse. Nemkülönben járt vele a bekecsi jegyző: Valovics fiatal neje,a kinek hátán egy kiütés támadván, őt szinte hónapokon át kuruzsolva, baját elmérgesítette úgy, hogy a szegény fiatal nő belehalt.

19

Zsarolása pedig oly kegyetlennek mondható, hogy a becsületes ember szíve megrendül. – Lulyon a zsidóbérlő földhöz ragadt szegény kocsisának felesége betegágyi lázba esvén, a járásorvoshoz folyamodott. Ez a nélkül, hogy segített volna rajta, az egész nép megbotránkozására 10 frtot zsarolt rajta, s a szegény nő is meghalt. De minek is folytassam tovább a szomorú történeteket, a melyeknek vége hossza nem lenne. Szabolcsmegyében a rakamazi kör egymásután két zsidótól szabadult meg; a harmadszori választás alkalmával a zsidó orvosokat kizárta végzésileg a concurrentiából. De hogy is ne kergette volna el őket, mikor a Szoniter nevű zsidó orvos oly gazságra vetemedett, hogy még a fiatal, tapasztalatlan gyógyszerészt is megnyervén, a tehetősebb betegeket heteken át költséges vényei (receptjei) halmazával kínozta, míg utoljára abban sült ki a gazsága, hogy öreg férfi, asszony, gyermek számára, egy és u g y a n a z o n g y ó g y s z e r e k n e k hosszú sora találtatott a vényeken, a nélkül, hogy a betegek gyógyultak volna. Ε recepteket egy keresztény orvos összeszedvén: a hatóságnak is bemutatva lettek. Mire azután a zsidó orvos Szoniter sietett odahagyni állomását. Lássa ön – folytatá a derék orvos, – hosszú életpályámon, kiterjedett orvosi gyakorlatomon fájdalommal kellett ily veszélyes orvosi gyakorlatát a zsidóknak tapasztalnom. Távol legyen tőlem – úgymond, – hogy ezek előadásában akár valótlanság, akár kenyér-irigység – mire bizonyára szükségem nincsen, – vezéreljen. Én állításaimat tiszta lelkű hittel és hiteles tanukkal mindenkor bebizonyítani képes vagyok. Mindezeket figyelembe véve, s eltekintve attól, hogy az egész országban az orvosi hivatalokat kevés híjával a zsidók kerítették kezökre: lehet e csodálkozni, ha a népszaporodást jelző statisztikai számok a keresztények s a zsidók között oly óriási különbözetet mutatnak ?! Eddig a tapasztalt lelkes orvos nyilatkozata! – Mint már feljebb is mondva volt, a zsidóbölcsek századokra előrész ámított s ép oly finom szálakkal szőtt hagyományos politikaijának sikerült Magyarország kebelében oly törvényes állást elfoglalnia, melynek alapján a kereszténység vagyona és élete is egészen a zsidók hatalmába esett. Részint az egyenjogúsági, részint az 1876-ki közegészségügyi törvények a zsidó orvosoknak oly privilégiumokat adtak, hogy a hivatalokat szabadon elfoglalhatják.

20

Ε szerint azt is egész bátran el lehet mondani, hogy a zsidó orvosok törvényesen fel lettek hatalmazva arra, hogy a kereszténymagyar népet a szó szoros értelmében hivatalosan pusztíthassák. Mert: leszámítva a keresztény népnek a terhes munka közben minden idő s más viszontagságoknak kitett életét, eledelét és szokásait melyek némi részben szaporodását befolyásolják: a k e r e s z t é nyek f o g y á s á t , minden kételkedést kizárva, egyedül a z s i d ó o r v o s o k l e l k i i s m e r e t l e n e l j á r á s á n a k v a g y u n k kénytelenek tulajdonítani. Nem egyedül a fentidézett keresztény orvosnak enuncziácziója, nem egyedül a statisztikai roppant differencziák tanítanak meg bennünket, hanem meggyőződést nyerünk ösztönszerűleg az által is, hogy a zsidó orvosok szinte csak a Talmud tanai szerint neveltetvén, azon talmud-hagyományok oltatnak lelkökbe nekik is, a melyek keresztények ellenében minden roszat elkövetni parancsolnak. A tapasztalás mindennap mutatja, mennyire hívei a zsidó orvosok e tanoknak, úgy annyira, hogy sok helyütt azt vették észre, miszerint sokkal több ember meghal azóta, mióta körorvosok működnek, mintsem akkor, mikor a nép ezeket nélkülözte. A Talmud tana arra tanít: „Vedd a keresztények legjobbikának vérét.” Ε hagyományt is híven követik a zsidók. Egész hideg vérrel, mint ártatlan bárányt, megfogják a kereszténység virágát, a hajadonokat; megkötözik minden szánalom nélkül; lemészárolják irgalom nélkül, mint marhát a mészáros, hús kedveért; veszik örvendve vérét szertartásos czéljaikra. Ott a Tiszaparton Eszláron zokog a magyar keresztény, a gyengéd anya; ott lássa a világ, hogy nem költött hír az, de zsidó okozta borzalom, iszonyúság. Igen, a keresztény hajadonoknak vérét veszik, őket gyilkolják azon oknál fogva, mert egy hajadon életének kioltása által egyúttal az általa mint leendett termékeny anyától születendett magyar ivadékot is, csak az isten maga tudja mennyi számmal, kiirtani sikerül. Igen megfogható tehát, hogy a felebaráti szeretetben felnevelt keresztények fejébe sem férhet, hogyan lehetnének a zsidók, – kik köztünk élve, verejtékünkön gazdagodnak – a keresztényeknek ily alattomos gyilkosai? De sőt a philantrop zsidóbarátok, kivált az együgyű buta politikusok, de sőt ámítás tekintetéből maguk a zsidók is, azt a fontos kérdést vetik fel: Ugyan! ugyan! mi okuk s mi hasznuk is volna a zsidóknak a keresztények pusztításában. Ε kérdésre a felelet oly könnyű, mint napnál is világosabb. Bebizonyult tény ugyanis az, hogy a zsidók hagyományos politikája

21

azoknak minden nem-zsidó népek feletti uralmát czélozza. A zsidó bölcsek fanatizmusa mély belátással oda is kellett hogy számítson, miszerint az uralkodó népek oly könnyen a suprematiát a zsidóknak bizony oda nem dobják. Hogy tehát azok, kiknek számával a döntő pillanatokban, fegyveresen szemközt állani lesznek kénytelenek, mennél kevesebben legyenek, a nem-zsidók szaporodását minden eszközök által gyengíteni törekednek. És ime ezen hagyományos politikának indokából sokasodtak és sokasodnak annyira a zsidó orvosok, és törekesznek minden orvosi hivatalokat kezökre keríteni. A képviselőház és a magyar kormány – fájdalom – a helyett, hogy valahára bölcs, előreszámító politikusok kötelességénél fogva, – előre sejtve a vészt – a zsidóság okozta népromlásra reflektálna, s annak túlkapásait bölcs törvények által korlátok közé szorítva, ártalmatlanná tenné: a zsidóságot inkább örömmel árasztá el kedvezményekkel. Mindjárt a váltótörvények alkotásával mintegy a dúvadak lánczait megoldván, szabad tért nyitott a zsidók számára, hogy 3 havonkint 40 promese mellett uzsora-kölcsöneiket az eddig gondatlan, a váltótörvény szigora következményeit nem sejtő s előre be nem iskolázott népen, ezt az utolsó rongyig exequálva, irgalom nélkül behajthassák. Valóban, mintha Magyarország bölcsei előre praecedenst alkottak volna a zsidók javára, hogy váltók útján elegendő pénzt szerezvén, képesek legyenek az egyenjogúsági törvényt megnyerve, a nemesi fekvő javaknak árverések útján való potom ároni elsajátítására. Ezen rendkívüli kedvezményekhez hozzájárultak még, az országnak súlyos megterheltetésével, nyakra főre, drága kölcsön utón létesített, subvenczióval garantírozott vaspályák. Mennyi víz ez a zsidók malmára! kik az országnak minden néven nevezendő kereskedelmét magukhoz ragadva, boldogulnak vele a nélkül, hogy a monopolizált kereskedésből húzott óriási nyereményeknek megfelelő adónak egy aránylagos részével lehetne őket terhelni. Mióta Noé bárkájából a szárazföldre léptek, se Egyptomban József idejében, se Kánaán földjén, se széles e világon oly aranykorát a zsidóság nem élte, mint a saját érdekeiről elfelejtkezett Magyarországon! Nem találkozott széles e világon oly gyarlón nagylelkűsködő legislativa, mely a saját népe életbevágó érdekeit a furfangos zsidók önkényének alá rendelve, saját faját csalásnak, zsarolásnak, irtásnak oda dobná, s titokban észrevétlenül űzött hagyományos politi-

22

kájukat észre sem véve, a keresztények feletti uralmukat oly mértékben előmozdította volna, mint ez áldott, de szerencsétlen Magyarhonban. a zsidóság, egy complotszerű szolidáris banda alakjában, titkos politikája czélját elérendő, ernyedetlen szívósággal működik. Működik pedig mint egy színész-társulat, a szerepeket a centralis zsidó kormány, a központi iroda titkos útján kiosztatván. Ha a Rothschild-féle főszerepvivők, csúszó két alaki álnok hizelgéseinek folyvást sikerülend – a miről alig lehet kétkedni, – a döntő kormányköröket tovább is mystifikálva, ezeket veszélyes törekvéseiknek megnyerni; ha éhez a kormány szerencsétlen pártos politikát követve, a zsidó elemet czéljai elérésére megnyerendő, azt védpalástja alá fogadja; s a nép ellenszenve és gyűlölete daczára, a zsidók nemcsak a jelen kedvező és felette előnyös állásukat megtartani, de sőt még az eddiginél is nagyobb hatalmi tért elfoglalni képesek lesznek: úgy aligha sok decennium kell hozzá, s a zsidóknak a Messiás eljövetelébeni hite teljesülni fog, s egy iszonyú polgárháború velők szemben elkerülhetlen. A köznép neveti a zsidókat azért, mert ők – úgymond – most is várják a Messiást, holott ez már rég megjelent a földön, az emberiség megváltására. A népnél ez nagy tévedés; mert a zsidóknak azon rendületlen hite, mely szerint várják a Messiást, elárulja, leleplezi a zsidó nép hagyományos politikájának azon veszélyes végczélját, a mely abból áll, hogy, ha már a keresztényektől pénzt, vagyont magához ragadott, módnélküli szaporodás által pedig a fegyverfogható népe elsokasodott: elmaradhatlanul fog támadni közöttük egy Józsua féle hadászati lángeszű vezér*), a ki a zsidó népet, Mózses jóslata értelmében, az egész világ urává fogja tenni. Mindezt persze agyrémnek, chimaerának, beteg képzelődésnek fogják a rövidlátók tartani. Hiszen Kassandra jóslatával sem történt egyéb annak idejében; hiszen midőn Istóczy képviselő a fenyegető veszélyt, concret esetek és csalhatatlan számokban a képviselőház elé terjeszté, beszédét a könnyelmű buták, sületlen élczekkel és gúnykaczajjal fogadták. Pedig bizony jó lesz gondolkodóba esni! Az ellenségét kicsinylő fél legtöbbnyire veszíteni szokott. Sajnos, a magyarnak sajátja, elbizakodva bátorságában és hősi érzetében, fitymálva lenézni elleneit. De ezt a zsidókkal szemben tennie nem szabad: a zsidó sokkal félelmesebb ellenségünk, mint bármely külföldi. ____________ (Végeajövőszámban.) Dr. Tiszaháthy. *) I. Napoleon két zsidó eredetűek voltak. – Szerk.

hadvezére:

Masséna

(Manasses)

és

Sou1t

Társadalmunk ráksebe. Ha az európai államokban széttekintünk, hogy hol van legtöbb zsidó, fájdalom, a mi nemzetünk e nem kért és nem kívánt náczióval úgy meg van áldva, hogy ezt az áldást sokaljuk is; nemkülönben a szegény Lengyelhon, a hatalmas Oroszország, s a kis román királyság is tömve van zsidókkal. A sokkal reálisabb, spekulatív szellemű Angliában, Franczia és Olaszhonban aránylag jóval kevesebb a zsidó. (Nálunk Magyarországban 625,000.) A tengeren túl, az élelmes yankeek világában pedig pláne kevés van, körülbelül e hatalmas világrészben V3 része van annak, mint a mi Magyarországon van. Ezekből, szellemi tehetségünk különös megerőltetése nélkül azon egyszerű következtetést vonhatjuk le, hogy a kevésbbé gyakorlati és kereskedői népeknél szeretik sátorfájukat felütni, vagyis magyarán mondva, hol jobban tudnak csalni. Az amerikai élelmes yankeetől irtózik a zsidó, mert annak körmönfont észjárásán ki nem fog. Népünk lassú észjárása, túlságos jósága, nemkülönben elnézése a gazságok iránt a legjobb talaj, hol fondorlataik gyökeret verhetnek, a mi végre is majd az örvény szélére juttat bennünket, a honnan nincs többé visszatérés. A magyar sokkal becsületesebb jellemvonású, (és ha romlott is, azt szintén a zsidóknak köszönhetjük, mint kik immorális tetteik által a közerkölcsiséget aláásták,) mintsem hogy ravasz és szennyes spekulátiókra hajlandó lenne. Szabadjon itt áttérnem csődtörvényünkre s a mai nap elharapódzó csőd-mániára. Csődtörvényünk oly naiv, hogy a zsidóknál a csődmondás valóságos gscheft, még pedig igen előnyös gscheft a meggazdagodásra; ez által a kereskedői szilárd becsületet tönkretették, aláásták, s lett belőlük egy czivilizált rablóbanda. Ismerek a dunántúli kerületnek egy igen csinos s vagyonos hírnévben élő városában egy kövér poczokos lisztkereskedőt V-et. Uraim, nem hazudok, ha azt mondom, hogy 4-szer mondott csődöt, s mindég tekintélyes összegekkel. Pár hétig üzlete csukva volt, de megint kinyitá, hol felesége, hol gyermekei, hol tudja a jó ég micsoda nevek alatt. S ma a város legszebb terén annak a zsidónak oly háza van, mely legkevesebb megér negyvenezer frtot. Uraim, nem arczulcsapása ez az igazságnak, a közmorálnak ? Mindenki tudja, hogy hamisan mondott csődöt, és még csak szemébe sem lehet mondani, hogy gazember. A törvény holt paragrafusai közt mindég marad pár kibúvó ajtó. S hogy ez által a zsidók társadalmi, kereskedelmi életünket megmételyezik, szükségtelen bizonyítanom; utalok még a hivatalos közlöny „csőd” rovatára, hol a csődöknek mondhatom 3/4-ed része zsidó.

24

Széttekintve a vidéken, a falusi korcsmák, boltok, mint a melyek a legalkalmasabbak hogy a tudatlan népet félre vezessék, az az jobban mondva befonják, mind a mi kedves zsidó polgártársaink kezei közt vannak S úgy hiszem, nem kell ahhoz valami különös génie, hogy felfoghassuk, hogy az a zsidógyerek, a ki 20 évvel előbb fütyörészve handlérozott és ma uraság (Herrschaft), nem a legtisztább kezekkel szerzé aranyait. Az ellenszenv, mit irántuk érzünk, nem fajgyűlölet; ez ellen határozottan protestálok; hanem igenis gyűlöljük és megvetjük e nép egyedeiben az aljas kapzsiságot, roszlelkíiséget, mely pénzszomjában nem ismer határt, s mint a gonosz áradat, elseper maga eló'l mindent, pusztítva a gojt. Ha fajgyűlölet lenne, akkor például miért nem gyűlöljük a tótot, románt stb., vagy épen a czigányt. S hogy van az, hogy ez a gyűlölet egyetemes, nemzetközi, ezen gyűlölet tárgyát megveti a német, román, orosz, olasz, angol stb.; s minek a jele ez ? Annak, hogy voltak legyen vagy legyenek bárhol, ott az őket környező társadalmi és népszokásokba nem tudták magukat beleélni, hanem átkos traditiojuk nyomán haladva, mindenhol gyűlöltté lesznek. Van ebben uraim valami! S ti, kik a zsidók ügyét magatokévá teszitek, hogy ezen elnyomott, igazságtalanul üldözött (?) népet megvédjétek, mondjátok meg nekem, min alapszik ez az általános gyűlölet ? Mutassatok csak egyet, csak egy kis piczi liliputi államot, hol a zsidók tisztelve, becsülve és szeretve lennének! Mindaddig, míg eddig követett elveiket, szokásaikat meg nem változtatják, addig lesz és kell lenni zsidókérdésnek, s a sajtónak, mint a világosság terjesztőjének, mely nem tűri meg a rosszat, s ostorozza míg meg nem javul vagy elvész, küzdeni kell e kérdés mellett – Ha szabad, jövő levelemben a zsidóbérletekről fogok szólni. (Szívesen vesszük. – Szerk.) Halász István.

Hogyan gseftel a zsidó? – Életkép, –

Őszre jár az idő. – Rosszul ütött ki a termés, megszorul István gazda, s pénzre lévén szüksége, mit tegyen? Elhatározza, kölcsön ktër Salamon zsidótól vagy 5 pengőt. Felkapja tulipános szűrit és megindul Salamon felé, ki bùnbarlangja, szatócsboltja előtt füstöl és Béliálként várja a hozzá érkező szegény bűnösöket. – Már messziről szólítja István gazdát. „Adj' Isten jó napot, hogy és mint István gazda ?” „Bizony csak úgy szegényesen, lassacskán; nem hiába jártak üstökösök ez esztendőben, de roszra is fordult a világ sora.” –

25 „Igaza van kendnek, én is éppen arról gondolkoztam; alig hogy megél az ember becsületes munkája után.” (Pedig épen arról gondolkozott, hogy mikor árvereztesse el János gazda gunyhóját.) – „Pedig hát lássa, én épen Salamon bácsihoz jövök, kis szívességre kérni. – Hiszen tudja azt, nem fizetett az idén se búza, se kukoricza, se más; eddig még fuvarom után kerestem egy pár forintocskát, de most már a fuvar se kell az ördögnek se, s így ebből is kicsöppentem. – Mi tagadás benne, élni kell, kéne kis költség, vagy 5 pengő; nem vagyok én még tönkre jutott ember, megadnám én ezt a mint lehet, tán még a jövő héten.” – „Jaj, István bácsi, mit gondol kend? Honnan volna nekem heverő 5 pengőm? Sok az a mai világban, mikor minden krajczár elkel. – No dehát szívességből megteszem kendnek; megnézem, tán lesz Iczig szomszédnak 5 pengője. – De hát kóstolja csak kend ezt az én papramorgómat, most kaptam az uraságtól; pompás, nem is adok belőle a parasztnak pénzért se, úgy szedem mint a medecinát; de hát kendet csak megkínálom egy kupiczával. – Igyék! – – Várjon hát, jövök mindjárt.” – Azzal kimegy a bolt hátsó ajtaján, kivesz a saját zsíros bugyelárisából 5 pengőt s nagy vártatra visszajön a boltba. – „Nagy nehezen bírtam Iczigtől kikapni ezt az 5 frtot, de csakis úgy adta, ha kend 15 forintról ad érte írást és minél előbb megfizeti. – Sok, az igaz, mondtam is neki; de hát neki is kell most a pénz, csak szívességből adja. – Mit gondol bácsi?” „Mi az ördög! Sok biz a! Tizenöt pengő, teringettét! (Gondolja magában: Ebadta zsidaja, mit csináljak? A pénz kell, majd csak kialkuszom vele a dolgot annak idejében.) Isten neki, adok hát róla 15 forintos írást!” „No jól van, a hogy gondolja. – Hát hogy ízlett az a pálinka? Úgy-e pompás? Fogja, igyék még egygyel, ne mondja, hogy fösvény vagyok.” Elkezd aztán diskurálni ördög-pokolról, diktálja belé nyakrafőre azt a mindenfélével összemiskulázott spiritust, (ő maga dehogy iszik!) míg aztán elhiteti vele, hogy megelégszik Iczig, ha szürit hagyja itt zálogba, megér az is 15 pengőt. – Emberünk, úgyis fel van hevülve, rááll az alkura. Megint hosszú diskurzus, itatás, hízelgés. – Majd megint előáll Salamon: „Mit gondol kend? kendnek majd 15 pengőt kell egyszerre adni, ha szürit ki akarja váltani; nehéz lesz az, nincs az embernek egyszerre annyi pénze. – Van most kendnél 5 forint, fizesse azt le előre, akkor csak tízzel tartozik, azt könnyebben lefizetheti!” István, kiről Salamon már gondoskodott, hogy a maga eszén ne gondolkodhassék, bolondjába elfogadja az ajánlatot, belátja, hogy könnyebb tízet fizetni mint tizenötöt, odaadja az 5 pengőt, a zsidó készítette záloglevelet aláírja úgy a hogy. – Már most e m b e r ü n k n e k nincs se 5 f o r i n t j a , se s z ű r e , – h a n e m t a r t o z i k a z s i d ó n a k 10 f o r i n t t a l , a mit pár év múlva e g é s z g a z d a s á g a k ö v e t . – T u d j a n a g y o n , hogy rá van s z e d v e , de h o g y a n – azt nem bírja kifundálni. N. P. medikus.

Hangok a vidékről. – Nyílt levelek a szerkesztőhöz. – Kis-Kőrös. T. képviselő úr! Múltkori levelemben megígértem, hogy az itt lakó Makkabaeusokról írni fogok, kiknek szaporodása községünkben naprólnapra nagyobb mérvet ölt, és pedig részint születés, részint bevándorlás által. S ily bevándorló Viczel Lipót és ipa Klein (Tolnamegyéből Bölcskéről), a kik midőn régi fészküket bemocskolták, új fészek rakásához fogtak itt, s rövid idő alatt százezerekre halmozták fel kincseiket A főtéren az iskolák mellett van vegyes kereskedésük, s ha az iskolás gyermek a náluk vett rósz tollat vagy irkát vissza viszi, simpliciter kilökik. Volt ezekkel apámnak a télen számadása. A gabnának csak 4-5 métermázsáját akarta Viczel eltagadni. (Képzelhetni a szegény parasztokkal! számadásait.) A faszámlában (atyám fakereskedő) volt egy tétel 60 deszkáról, mely a zsidó ipa házához lett elvive; erre Viczel azon állítását tette, hogy a deszkák árát kifizette, s állítását esküdözés és átkozódással erősíté; később azt mondta, hogy felét ő, felét ipa fizette ki, és végre kisült ipa állítása szerint, hogy ő kifizette vejének Viczel Lipótnak, de veje nem fizette ki apámnak. Egy másik bevándorló zsidó Klein Márton, máskép Hétmenkős; ez egynéhány éve rongyokba burkolt rühes testén kivül (mert azon időszakban jött, mérvben e faj megszokott rühesedni,) egyebet ide nem hozott, s pár évig gazdagabb zsidó iczéseként szerepelt. – A városi regálé újból haszonbérbe adandó lévén, Klein azon helyiséget, melyben lakott, a város tulajdon házát, a regálé joggal kibérelte, s nemsokára az akkori bíráktól meg is vette, a kik, habár az árát ki nem fizette is, az adásvételi szerződést megkötötték vele, melynek alapján a házat felesége nevére átirattá s a városnak vagy 300 frtja ott veszett. S most a régi ház helyén egy csinos lakházat épitetett fel, de a bitang nem élvez benne, mert gutaütés folytán kiadta fekete lelkét. (Tehát a gutaütés erősebb a menykőnél.) Ily bevándorló Szilaj Schwarcz, a ki háromszor bukott lett, s mégis 70-80 ezer frt vagyonnal bír. De hány bevándorló van itt még, kikről most hallgatok, s áttérek a benszülettekre, s ezekről is mielőtt irnék, érdemesnek tartom megemlíteni az itt lakó rabbit, Rubinsteint, ki egy szót sem tud magyarul, csak németül, miből kifolyólag az itt lakó zsidókról csak annyit mondok, hogy a hol fejétől büdös a hal, ott kutyából soha nem lesz szalonna. Jövőre folytatom. ______________ B. Gyurián Pál. Kis-Kőrös. Tekintetes szerkesztő úr! – Mielőtt t. uraságod becses „12 röpirat”-ából csak egyetlen egyet is olvasni szerencsés lettem volna, már azelőtt foglalkoztatott egy eszme. Ez eszme az úgynevezett „fogyasztó egylet, raktárral” (societa di consumo) megalapítása, melyet én csak úgy lassan kezdek terjeszteni; s mely eszme oda irányul, hogy annak tagjai a zsidótól semmit ne vásároljanak. Városunkban több úri emberrel közöltem is eszmémet, de ez azoknál, a helybeli gyógyszerész urat

27 kivéve, pártolókra nem talált. Mentem tehát tovább a magam útján az iparos osztály és a telkes gazdáknál puhatolózni, s úgy látszik ezek közt az eszme jó földbe elvetett mag fog lenni; mert habár a kis-kőrösi „iparos olvasó egylet” f. évi febr. 22-én tartott bizottmányi gyűlésén ebbeli indítványom 3 tag támogatása mellett is korainak mondatott ki, annyit mégis köszönhetek indítványomnak, hogy a kör elnöksége kimondotta egy „Önsegélyző-egylet” alapítását, melynek terve a legközelebbi rendkívüli közgyűlésben körül fog íratni. És most elsorolom röviden, miért óhajtanám én a fogyasztó egylet megalapítását? Akarom azért, mert Kis-Kőrösön St–ger Mózes rövid idő alatt az alább elősorolt, volt elsőrendű gazdákat juttatta tönkre; s habár ellene ezelőtt néhány évvel több mint 30 fenyítő vizsgálat folyt csalásért, s habár Kalocsán vizsgálati fogságban csukva is volt, úgy látszik az „Alliance Israelite” segélyével és „a szolgabíró, járásbiró, törvényszék itt van,” (ekkor zsebeire szokott mutogatni,) kifejezéseivel be is bizonyította, hogy pénz az isten; pedig úgy ne legyek antisemita mint igaz az, hogy Kis-Kőrösön Krizsan György, Oroszi András és István, Gombár János és Pál (Mih. fia) testvéreket, Vadkerten Kram Imre volt első rangú gazdát koldusokká tette, ezek az ő áldozatai. Folytak még ellene következő ügyekben bűnfenyítő perek: Csúri Pál részéről váltóhamisítás és csalás, B. Gyurjan János kötelezvény hamisítás és csalás, – Frolya János zsarolás és csalás, – Kurucz István okirathamisítás, és csalás, – Lombár János (Mih. fia) két hasonló ügyben, Krizsan György zsarolás és csalás, Csővári István okiratkoholás és csalás, kis-kőrösi lakosok; – Eifert János okirat hamisítás és csalásért, vadkerti lakos részéről. Ez ügyek mind egy ügyvéd által lettek beadva; hátha még B. és Sz. ügyvéd úr nyilatkozni akarna, akkor a félfüzet St–ger Mózes elleni vádlók nevei és a vádak megnevezésével telnék meg; de ő azért sétál szabadon, és a gojról szebb kifejezése nincs, mint „gaz nép”. Ennyit ízleltetőül, jövőre majd többet böngészek a t. szerkesztő úr kegyes engedelmével. (Mindig szívesen látjuk. – Szerk.) y- y· Szilas-Balhás. (Veszprémmegye.) Tekintetes szerkesztő úr! – Néhány évvel ezelőtt „nagy”-nak nevezett, különben is népes községünk csaknem összes lakossága nevében egy keresztény gyógyszerész, megyénk egy legrégibb családjának sarja, folyamodott a kormányhoz egy gyógyszertár felállításáért. A községi dakter zsidó megáldva levén számos Hebron-rózsával, ha a gyógyszerész megnyeri az engedélyt, a rózsák el lettek volna ütve a gyógyszer-kotyvasztástól. Mi, a község zöme, közel hatezer lélek, feltétlenül akartuk; igen ám, csakhogy a dakter uramnak a körülmetéletlenekkel együtt volt közel kétszáz zsidaja: vota n o n n u m e r a n t u r . Mikor báró Kemény Gábor, az akkori belügyi államtitkár, a kivonás műtétét megcsinálta, nemcsakhogy kihúzott 6000-et 200-ból, de még azonfelül nagy summája maradhatott, mert a 6000 mind nullává változott. Nagyon ráparancsolt azután a magas kormány a közegekre, a közegek meg a népre, hogy akár van bizalmuk a dakterben akár nincs, a kotyvadékot fogyasztani

28 kell ám; mert ha nem, hát lesz citatio Enyingre quantum satis; az igaz, csakhogy majd egyszer mégis oda jutnánk ám, hogy most már nem megy, a ki lelké van! Mit cselekednek hát a mi körülmetélt és körülmetéletlen zsidaink? Azt a mit a jó korcsmáros szokott, ha a savanyu bort nem akarják inni vendégei: másik üvegbe önti. Maguk folyamodtak gyógyszertárért! Hogy a nép nevében-e? alig hiszem; meglehet, hogy egynéhányat megcsíptek a „12 röpirat” mondásaként „igavonó marhának”. Most már hát lesz ám gyógyszertár, lesz ám, még pedig két ok miatt: 1-ször azért, mert a leendő gyógyszerész alig látott keresztvizet; lesz egy nyúzó helyett kettő. 2-szor azért, mert a dakter valami rebachot akar általa csinálni. Pedig mind meg vannak ám most is azok az okok, a melyeket akkor a bölcs zsidó-választotta elöljáróság a gyógyszertár ellen kifundált; t. i. ha 100 vagy 1000 évig meglehetett a község gyógyszertár nélkül, miért ne lehetne meg ezután? Továbbá, ha gyógyszertár fog felállíttatni, akkor a dakter elszökik stb. Csakhogy most már zsidó érdek ám a gyógyszertár, most már nem lehet meg a község a nélkül; meg attól sem kell félni, hogy a dakter jó szántából elszökik. Nagyon hisszük tehát, hogy ilyen nyomós okoknál fogva nem fogja a magas kormány megtagadni az engedélyt, mi pedig, a nép, azután nyöghetjük az atyai gondoskodást. Kégli Gyula. Pankota. (Aradmegye.) Tekintetes szerkesztő úr! – Tisztelettel kérem, miszerint alábbi soraimat legyen szíves nagybecsű füzeteiben közlésre méltatni. F a r k a s I s t v á n a l e l n ö k b e s z é d e a p a n k o t a i p o l g á r i olv a s ó k ö r b e n , a folyó é v i m á r c z i u s 15-én m e g t a r t o t t estély alkalmával. „Tisztelt uraim és polgártársaim! – Nekem, e város egyik legigénytelenebb polgárának jutott a feladat, hogy a mai nap, mint a magyar hazára s annak minden polgárára örökké emlékezetes nagy nap jelentőségét rövid vonásokban ecseteljem, mely feladatot szívesen teljesítem annyival inkább, mert ez által hazám s a keresztény társadalom iránti kötelességem egy részét alkalmam van leróni. De csakis egy részét, mert uraim, bár jós nem vagyok, de a történtek s lezajlott események, melyek az egész keresztény világban méltó felháborodást szültek, arra engednek következtetni, s azt sejtetik, hogy oly napok előestéjén állunk, melyekben már a közel jövőben minden egyes honpolgárra nagy kötelességek teljesítése vár. Miután azonban nem vagyok a szó embere, mert nem jutott az a szerencse osztályrészemül, hogy annak idején megszerezhettem volna azt a szellemi alapot, mely az életnek egyik legnagyobb becsű fő kelléke, mert az élet iskolájára voltam utalva, melyben 16 hosszú évig hurczoltam a vándortarisznyát, a hol is tanárom volt a sors, tankönyveim az élettapasztalat: annálfogva, ha a mai nagy nap jelentőségét ehhez méltói ag ecsetelni eléggé képes nem volnék, úgy tisztelt polgártársaim szives elnézését kérem. Uraim! Azt hiszem felesleges részleteznem, (mert hiszen vagyunk még sokan, kik élő tanúi lehetünk azon kornak,) hogy az 1848. márczius

29 15-ke volt a magyar nemzet újjászületésének nagy napja. Azon nap volt az, a midőn mint egy varázsütésre széttörtek a rabigák, s lehulltak a magyar nemzet lábairól a szolgaság lánczai. Tehát csakis egy kis rövid összehasonlítást kísértek meg az 1848. márczius 15-ke és a jelen márczius 15-ke közt. Vagyis mit mondok? Hiszen azt összehasonlítani nem is lehet, tehát csak párhuzamot vonok a múlt és jelen közt. 1848. márczius 15-én, midőn a szabadság derengő napja felragyogott, az általános öröm s a honszerelem szent tüze hevített minden keblet, s ma, mint a hírlapokból is tudjuk, Magyarország szorgalmas munkás népe 100-ával 1000-vel hagyja el e kedves hazát s megy tul az Oczeánon jobb hazát keresni. – Akkor a remény boldogító sugara egy jobb jövőre nézve honolt minden honfiúi kebelben: ma az általános desperáczió mint hívatlan vendég ütötte fel sokakra nézve végzetes tanyáját. Akkor a honfiúi öröm hangjai zendültek meg mindenfelé: ma az általános keserűség panaszhangjai hallatják magukat mindenünnen. – Akkor az iparososztály törvény által meg volt védve a kontárok s az ipartbitorlóktól: ma ugyancsak törvényileg prédaképen odalöketett az ipartbitorlóknak. Akkor a honfiúi erény s becsület teljes pompájában diszlett: ma a rebach s gseftelés jutott előtérbe. Akkor a szent szabadságért lelkesülni tudó ifjúság karjait Kinizsi ereje dagasztá: ma az elcsenevészedett lomhaság szomorú jelei észlelhetők. Akkor vitézség és bátorság jellemezte a magyart: ma a tétlen meghunyászkodás fásult közönye vett rajta erőt Akkor a szívhez szólt lelkes szavak megtették a hatást: ma a szavak elvesztik jelentőségüket. Akkor a szent szabadságért síkra szállt vezérférfiait megértette a nép, s kész volt nagy tettekre: s ma nagyon nehéz zsibbadt aluszékonyságából még csak ébredésre is bírni. Vessünk most már egy pillantást (mert éppen nem érdektelen) az 1848 előtti időkre is. Akkor ugyan a köznép jobbágya volt földesurának: ma rabszolgája a sémitának. Akkor a nép tudta, hogy kiki hány napot tartozik szolgálni az uraságnak: ma nincsen száma a szolgaság napjának. Akkor a nép tudta, hogy miért szolgál: ma fejét vakarva tűnődik, hogy hogy is jutott a szolgaság hálójába? Akkor a népet ha rósz év vagy elemi csapás érte, földesura adott kenyeret jobbágyának: ma is ad a zsidó 100 perczentes uzsorára. Akkor, ha falvakat vagy egyebeket tűzveszély ért, adott fát az akkori uraság ingyen, hogy házaikat újból felépíthessék: ma is ad a zsidó bérlő vagy birtokos kifosztott áldozatának – koldusbotot. Uraim! A honfiúi aggodalom görcsös fájdalma, melyet szivem azon részében érezek, a hol az igazi honszerelem tüze ég, nem engedi tovább folytatnom a hasonlatosságot, vagyis párhuzamot a múlt és jelen közt. De meg nem is akarom becses figyelmöket hosszasan igénybe venni. Mert ha elkezdeném a forráson azt a bűnlajstromot az igazság aczélvésőjével feszegetni, melyet közös ellenségünk hosszú évek során át erkölcsi és anyagi megrontásunkra ellenünk elkövetett, s a mely részint élettapasztalataim, részint olvasás folytán megczáfolhatlan tényként birtokomban van, akkor azon bűnlajstromnak csak röviden való megérintése is nem órákat, hanem napokat venne igénybe. Tehát csakis dióhéjba szorítva, azon indítványt vagyok bátor tenni; melyre különösen felhívom önök figyelmét, azon reményben, hogy ezen felhívásom nem lészen kiáltó szó

30 a pusztában, miszerint alakítsunk egy, a mai kornak megfelelő keresztény védszövetkezetet. Ha ez azonban a kívánt sikerre nem vezetne, illetőleg ha a zsidó furfang ezen is túljárna, kísértsünk meg mindent törvényes utón saját létfenmaradásunk s utódaink érdekében. Súgjuk fülébe azon férfiúnak, kit bizalmunkkal megajándékoztunk, illetőleg képviselőnknek, – de úgy hogy megértse, – hogy legyen választói érzületének illető helyen hü hangadója, illetőleg azok méltó óhajának s vasakaratának aczélrugója. Ez által megzörgetnénk a magyar képviselőház ajtait, a minek hangja eljutna még a trón zsámolyáig is. S ha így aztán törvényes utón mindent megkísértettünk, s mindennek daczára azon keserű meggyőződésre kellene jutnunk, hogy minden törekvésünk a zsidó furfang aljas zátonyán hajótörést szenvedett, tehát immár sem törvényhozás, sem kormány, sem isten nem segít, akkor uraim, ha a végelkeseredés folytán.................................. Vagy legyen igazság, hogy a becsületes munkás s az iparos meglegyen védve a vérebek és sírturó hyénák csalásai s fosztogatásaitól, vagy vesszen a világ. Elsoroltam uraim a hasonlatosságot vagyis párhuzamot a múlt és jelen közt, mely elég fekete valóságban tárul elénk. Engedjék meg most már, hogy egy pár kérdést koczkáztassak, és arra, kérem, feleljenek. 1) Akarják-e, hogy utódaink az őseinktől öröklött szent szabadság helyett zsidórabszolgaságot nyerjenek örökségül? 2) Akarják-e, hogy utódaink áldás helyett átkot szórjanak sirhalmaink felett? – Nem és százezerszer nem! No hát, ha nem akarják, védelmi állást kell foglalnunk azon veszélyes fajjal szemben, mely az egész keresztény társadalmat felfalással, tehát dicstelen enyészettel fenyegeti, mert különben a zsidójárom testet és lelket ölő pokolgépezetének fojtó hurka elől nem lészen menekvés. Tegyük tehát emlékezésre méltóvá a jelen márczius 15-étaz utókor előtt az által, hogy tűzzünk ki egy zászlót, melyre e szó legyen felírva: k er e sztény v é d s z ö v e t k e z e t , – s aztán sorakozzanak uraim minél nagyobb számban e zászló alá mindazok, kik még nem jutottak a zsidók hálójába, s kik még abból kibontakozni képeseknek érzik magukat,, es becsületszavukkal, sőt irásbelileg is kötelezik magukat, hogy zsidóval soha semmiféle üzleti viszonyba nem s összeköttetésbe nem lépnek. Ha ezt megteszik és megtartják, akkor vigasztaló angyalként feléled bennünk a remény szikrája arra nézve, hogy a késő utókor hálásan fog visszaemlékezni az 1883. márczius 15-ére, s utódainknak nem lészen okuk áldás helyett átkot szórni sírhalmaink fölé. Ennyit a mai nap jelentőségére nézve, uraim, s most szíves figyelmökért köszönetet mondok.” Általános dörgő éljenzés! L.

I r o d a 1 ο m. Beküldetett Garay Alajos „Életrajzok” czímű füzetes vállalatának III-ik füzete, a melyben Guttmann J. és Zsengeri Samu vidéki zsidó újságírók viselt dolgai is vannak ismertetve. Az egész füzet a zsidókér-

31 déssel foglalkozik. Üdvözöljük e téren a derék szerzőt, a ki plébános levén Duna-Szekcsőn, saját észleleteiből és közvetlen tapasztalásból ismeri azon pusztításokat, melyeket a zsidóság a nép körében előidéz; s azért úgy látszik feladatául tűzte ki szembeszállani ezen, népét megrontó fajzatnak üzelmei ellen. Bár minél többen követnék kartársai közül az δ példáját. Hisz maga Krisztus is, a mikor kellett, a korbácsot vette kezébe a kufárok ellen, s a farizeusok, a kiket δ oly keményen ostorozott, – kik és mik voltak mások, mint a mai zsidók ősapjai és előképei? A beküldött füzetből a többi közt kiváló aktuális érdekkel bír a következő passus: „Igen, alig van vidék, mely nem tudna a tisza-eszlári esettel hasonlókról beszélni, mert megtörténtnek hiszi s vallja; és pedig köztük oly egyes tények is, melyek vagy babonára, vagy rituális ténykedésre mutatnak. Előttünk hiában takargatják, szépítgetik, ferdítgetik, palástolgatják az ilyen ügyeket; vannak dolgok, melyeket nagyon világosan lehet látni. A vidéken mi igen sokat tanultunk a tisza-eszlári esetből. Nevezetesen: a) Megtanultuk, hogy hazánkban a zsidóság első s legpártfogoltabb osztály, melyet igen hatalmas tényezők pártolnak, és a közigazgatási s igazságszolgáltatási gépezetet is működtetik érdekében. b) Megtanultuk, hogy ezt még a rongyszedő zsidó is tudja s érzi, és adandó alkalommal igénybe is veszi; mert ismét tudja, hogy a pénz a legnagyobb hatalom, melynek a császárok, királyok, fejedelmek, kormányok, országos képviselők és sok-sok más hatóság hódol, sőt, hogy pénzzel még fényes és izmos hadseregek is leverhetők. c) Megtanultuk, hogy a zsidónépség előtt nincs lehetetlen; a mi ma fehér, az holnap fekete s viszont; a meggyőződés fikczió, füst és árnyék; a mit ma a királyi alügyész rituális gyilkosságnak vall, már holnap nem az, holnapután meglehet, hogy nem is gyilkosság, hanem valami véletlenség, melynek még neve sincs, és így a bűnfenyítő törvényszék elé nem tartozik. d) Megtanultuk, hogy a zsidó gyilkosok védelmére sietnek, törtetnek magyar hazánk kóser és nem kóser törvénytudói; mert tudják, érzik és tapasztalják, hogy a nervus rerum gerendarum készen várja őket; tudják, hogy a Kahal azon bánya, melyből ugyan nem nyers valóságban, hanem tükörfényesen és fölcziczomázva udvaroltatnak maguknak az aranyok és dámás-bankók. Végül: igen-igen sokat tanultunk, a miket egy lélekzet alatt el nem lehet mondani, hanem úgy apránkint napfényre fogunk hozni a zsidók nagyobb dicsőségére.” – Az „Életrajzok” 10 füzete megrendelhető a szerzőnél, Duna-Szekcsőn 2 frt előfizetési áron. Egy füzet ára 20 kr.

Vegyesek. – A Chemnitzben tartandó második zsidóellenes kongresszus ápril 27. és 28-ik napjaira halasztatott el.

f. é.

32 — Parisban L'Auverge Α., a „Le propagateur Picard” czímű lapnak főszerkesztője – németországi lapok tudósításai szerint – közelebb egy antisemita lapot indít meg, a mely franczia, orosz, spanyol és német nyelveken jelenik meg. — A „Kecskeméti magyar védegylet” alapszabály-tervezetét a belügyministerium némi módosítások eszközlése végett visszaküld vén, a kívánt módosítások megtétettek, s az alapszabály-tervezet újból felterjesztetett a belügyministeriumhoz. Az ügynek ilyetén állása mellett teljesen indokolt az a föltevés, hogy az alapszabályokat a kormány jóváhagyni fogja.

Felhívás. Miután pártunknak koaliczionális (pártszövetkezeti) alapon leendő országos szervezése előmunkálataihoz szükséges magunkat itt a központon eleve tájékoznunk az iránt, hogy melyek azon választókerületek, a melyekben antisemita képviselőjelöltek a jövő évben a siker kilátásával felleptethetők lesznek: ennélfogva a központon már eddig bírt adatok kiegészítése czéljából felhívom vidéki t. elvtársainkat, hogy illető kerületeik e részbeni viszonyairól lehetőleg kimerítő tudósításaikat hozzám vagy Ónody Géza s illetőleg Simonyi Iván barátaimhoz beküldeni szíveskedjenek. Az e tárgyú levelek egészen bizalmas jellegűek levén, természetes, hogy azok hírlapi közlés tárgyát sem fogják képezni. Istóczy Győző.1 U. i. Kéretnek az elveinket ezen felhívásnak szíves lenyomatására.

osztó

lapok

t.

szerkesztőségei

Levelezőlap, M. J. úrnak Nyíregyháza. Szívesen beleegyezünk abba, hogy a „12 röpirat”-ból a forrás megnevezése mellett, egyes czikkek átvétessenek. Úgy hisszük, ezzel a levelében óhajtott czél is el lesz érve. Az országos szervezkedés szükségét mindenki érzi; csak az erre alkalmas időpontot kell bevárni. Csak kitartás! A januári füzetünkben kitűzött pályázat eredménye, közbejött akadályok miatt csak a májusi füzetben fog kihirdettetni.

12 RÖPIRAT. Budapest 1883. május 15. III. évfolyam

VIII. füzet.

Zsidó-keresztény házasság. Folyó évi április hó 11-ik napján történt, hogy a képviselőház igazságügyi bizottsága a keresztények és izraeliták kőzött kötendő házasságról szóló törvényjavaslatot egy szótöbbséggel az általános tárgyalás alapjául elfogadta. Beh különös, hogy épen akkor kezdenek Magyarországban a tűzzel játszani, midőn Németország katholikus és protestáns körei, melyeknek hasonló áldásban részesülni már volt szerencséjök, nem szűnnek meg ellene tiltakozni, s megszüntetését kérelmezni. Örülj Izrael! Vakulj magyar, vakulj! De vegyük a dolgot komolyan. Azok, a kik magukat felvilágosodottaknak szeretik híresztelni, büszkén kaczérkodnak azzal, hogy a hont a nagyság és hatalom zenithjére, a boldogság netovábbjára egyedül ők emelendik fel, midőn büszkék megszavazni, hogy ezután a keresztény szabadon párosulhasson holmi szép jerichói rózsákkal, remélvén, hogy ezáltal le fogják szoríthatni az antiszemitákat a küzdőtérről. Mert ők mégsem tűrhetik, hogy Hámánnál is jobban gyűlölt ellenfelüket, Istóczyt, az ország minden részében kitörő lelkesedéssel^ fogadja a goj, s kinek népszerű, mert igaz tényeken nyugvó eszméje, mely nem kevesebb, mint fajunk felvirágoztatása, visszhangra talál a képviselőház termében, egymásután hódítván meg az igazság leghatalmasabb bajnokait: Ónodyt, Simonyit, Szalayt, stb. Ez már mégis sok! mondják a szemiták s barátaik. lm adunk mi ellenszert: lesz keresztény-zsidó házasság, s így – mint egy képviselő meg is jegyzé – vége az antiszemitismusnak. (??) Csakhogy nem oda Buda, filosemita barátok! – Nemcsak az antisemita, de minden hív keresztény, kinek szive helyén van, a zsidóvali párosulást perhoreskálja. Kétségen kívül helyezem, miszerint a keresztény-zsidópárosulás egészen ellenkezik az egyetemes keresztény öntudattal. Magyarországban pedig más öntudat, mint keresztényi, nem lehet, bármennyire törekedjék is a zsidóság-

2

tói corrumpált korszellem, keresztényellenes tendencziájában magát attól felszabadítani. Tehát hazánkban nincs joga az államnak kereszténytelen intézményt behozni. Hisz az állam polgárságának legnagyobb részét keresztények teszik, ezen többség meggyőződése előtt pedig az állam szemet nem hunyhat. Hasonlókép az ország honatyái, mint keresztény többség képviselői, ha csak parányi gondolkodással bírnak is, keresztényellenes javaslatokat, határozatokat, törvényerőre nem emelhetnek anélkül, hogy mint törvényhozók legnyilvánosabb ellenmondásba ne jöjjenek lelkiismeretükkel. De talán azt vetik ellen a zsidóbarátok, hogy a szabadság, testvériség s egyenlőség mai korában ez a nép elutasíthatlan követelménye! Kérem szépen, valjon melyik népé!? Valjon azon magyar népé, melyet a szemiták ezerszeresen kizsákmányolva koldusbotra juttattak? Tapasztalásból állíthatom, hogy józan magyar népünk a zsidó párosodási, mely dicső őseinek vallását megtámadja s aláásni törekszik, egyenesen kárhoztatja, elítéli. Abból, hogy a nép nem petitionál, nem tiltakozik ellene, nem következik ám, hogy óhajtja; hisz a nép legnagyobb része nem érti azon tudós szóhalmazt, mely a képviselőházban szőnyegre hozatik; de ha értené is, sem ideje sem módja nincs azokat figyelemmel kisérnie. De ha akarná is képviselőit ellenőrizni, ma a megbízást visszavenni, holnap egy új választást elrendelni, akkor csupa választás s politizálás miatt házát saját udvaráról is elveszthetné. Elismert igazság az, hogy minden törvénynek a nép szükségeiből, annak politikai, erkölcsi és vallási természetéből kell kifejlődnie, hacsak az egész népet, annak jellemét és szellemét, az összes népéletet s minden igazságérzetet a nép kebeléből ki nem akarunk irtani. Azért régi törvényhozóink mindig azon meggyőződésben voltak, hogy a köntöst kell az emberhez szabni, nem pedig az embert a köntöshöz. A keresztény zsidó párosodási sürgetők bizonyítsák tehát be, magyar népünknek szükségeiből, politikai, erkölcsi és vallási természetéből ezen modern intézménynek szükségességét! Úgy hiszem ezt senki sem fogja megkísérlem, előre meg lévén győződve ebbeli törekvéseinek sikertelenségéről. De nem leszek pessimista. Megengedem, hogy mégis vannak, kik óhajtják ez új nemű párosodási jelen bogaras napjainkban. Kik ezek? Azok, kik anyagilag tönkrejutva, egy dúsgazdag Rebekát, vagy Sárát igyekeznek megnyerni azon utógondolattal, hogy a csődöt A milliomos hozománynyal elhárítva, ismét folytathatják a régi jó világot, mert szerintök ez az élet úgyse sok, éljenek az okosak. Csakhogy az ily szőrűek maradnak ám hoppon, mert az a szerelmetes sj élelmes izraelita polgártársuk nem fog késni a telekkönyvbe bepil-

3

lantani, s a bájos Rachel helyett kosarat nyújtani. Végre a sok port szívesen látó némely ügyvéd úron kívül Héber nemzetségének némely ambitiósus fiai, kik szentelt víz nélkül szeretnének jelesebb keresztény családokkal rokonságba jönni, összesógorosodni s leányaiknak nagyságos, méltóságos czímeket szerezni Az igazi magyarnak ily párosulás nemhogy nem kell, de előtte lealacsonyító is; mert fajunknak tökéletes megrontására vezet, azon magyar fajnak, melynek fenmaradásáért a legnagyobb magyar, a halhatatlan emlékű Széchenyi István, életének minden perczét feláldozá, s képes volt még az apagyilkosnak is megbocsátani, kegyelmezni, csakhogy magyar fajunk erősüljön. Ím a legnagyobb magyar óhaja teljesül! Mert ha eddig nem erősbült a magyar faj, lesz alkalma ezután, minthogy Izrael utódainak nemes vére a magyarral egyesülvén, erőssé teszik a „romlásnak indult hajdan erős magyart”, felfrisítendik párduczos Árpád unokáinak elfajult vérét!? Oh boldog magyar,boldogságodból csak ez hiányzik még!? Csakhogy erre a boldogságra is rámondhatjuk: Ments meg uram minket! Azért honfitársak, „míg bennünk egy ér mozdul, vagy egy csepp vér.” ne engedjük, hogy fajunk magyar-keresztény jellegét elveszítse! A mi jogi oldalát illeti e kérdésnek: a valláskülönbség quitus disparitas) valamint mindenütt, úgy hazánkban is, a római kath. és keleti egyházban, mint a protestáns felekezeteknél bontó akadályt képez. A katholikusok s protestánsoknak e házasságot tiltja szent Pál: „Ne vonjatok – úgymond – egy igát a hitetlenekkel”; (Korint I. 6. 14) vagyis ne házasodjatok zsidókkal és pogányokkal. A protestánsokra nézve ezen kívül kötelező II József császár nyilt parancsának I 0. §-a, melyben kimondja: „matrimonium inter religioni christianae, et alium religioni huic non addictum, pro nullo ac invalido declaramus.” A zsidóknak pedig tiltja Mózses törvénye, melynél fogva a goimmal vagy akkumokkal sem enni, sem inni, annál kevésbé házasodni nem szabad. Tehát ha megszavazná is a képviselőház a keresztények és zsidók között kötendő házasságról szóló törvényjavaslatot, az mind a római kath. egyház, mind a protestáns felekezetek híveire nézve, ellenkezvén vallási elveikkel, érvénynyel nem bírna. Legalább a katholikus egyház, meglehetünk erről eleve győződve, az ily házasságokat amint más országokban, úgy nálunk sem fogja érvényeseknek elismerni. Azon érvelés, hogy a zsidó is oly ember, mint más, semmit sem bizonyít; mert e szerint apát, anyát, testvért is lehetne elvenni, s nem volna szabad sem az államnak tiltó, sem az egyháznak bontó akadályt felállítani. Tehát a szándékolt keresztény-zsidó párosodásnak törvényerőre való emelése által míg egy részt nemzeti többségünk keresztény ér-

4

zülete mélyen sértetik, addig sem az igazsággal sem a bölcseséggel nem fér meg, hogy ily törvény azokra is ráerőszakoltassék, kik ennek parányira sem érzik szükségességét. Mi bízunk keresztény világnézletü képviselőink önérzetében, kik az antisemita érzelmű képviselőkkel kezet fogva, mint acies bene ordináta fogják a kérdéses ügy tárgyalásakor a képviselőház küszöbét átlépni, s megmutatják a világnak, hogy joguk és kötelességükhöz híven, míg bennük egy ér mozdul, vagy csöpp vér, keresztény megbízóik számára csak keresztény törvényeket hozandnak. Metőczvölgyi Géza.

Zsidókérdés és antisemitizmus. II.

Vannak emberek, a kik ha a fejőkbe vettek egyszer valamit, azt ugyan a jégeső sem veri ki onnan; de az ilyeneknek nem is szólnak e sorok, – melyek czélja hozzá járulni, hogy a zsidókérdés minél teljesebb világításba hozassék, s e tekintetben a nézetek minél inkább tisztuljanak, s e kérdésnek a közel jövőben bekövetkezendő megoldására megérjenek; – hanem szólnak e sorok mindazon hazafiakhoz, kik a társadalmi és nemzeti nagy érdekek körül forgó kérdések által fölidézett mozgalmakban nem akarnak iners massa maradni, hanem szeretnek állást foglalni, s körük, tehetségükhöz képest hatni és tenni az igazság és közjó érdekében; s kik ezen állásfoglalásukat meggyőződésükre szokták alapítani; meggyőződésüket pedig észokok alapjára fektetik, s ép azért észokokra meggyőződésük bizonyos irányban történt megállapodása után is hallgatnak, s az igazságot a látszólag következetességnek, de valójában makacsságnak áldozatul nem hozzák. Hogy szélmalom elleni harcz ne legyen harczunk, lehetőleg tisztában kell lennünk a zsidókérdés mibenlétéről; lehetőleg meg kell ösmernünk a zsidó természetet, czélokat s törekvéseket s az azokban rejlő veszélyt társadalmunkra; hogy így a zsidókérdés megoldási módozatairól is helyes véleményt alkothassunk. A zsidókérdés – véleményem szerint – a zsidó néppel egyidős. Ε nép, mióta a világ színpadán szerepel, sem hódító, sem termelő, hanem mindig élősdi faj volt; s ezen élősdi természetéből kifolyólag mindig más népek közt elszélyedve szeretett élni még azon időben is, midőn még saját hazája volt, s még inkább annak elpusztulta után. S az természetes, hogy semmiféle népnek, – mely közt csak zsidók valaha laktak, a zsidók ezen élősdi természete nem volt ínyére.

5

Mindenik nép elkeseredéssel látta azt, hogy ő dolgozik, ő fárad, és fáradozásának egy befurakodott jött-ment nép veszi hasznát. Mindenik nemzet tagjai érezték, hogy ha szorgalmuk meddővé tétetik; ha a nemzeti lét minden alapja: közvagyonosság, közegészség, közerkölcs,közbecsületesség,a zsidók által aláásatik, úgy vége nemzetük nemcsak haladásának, jövőjének, de még csak puszta lételének is. Az önfentartási ösztön pedig a legutolsó féregben is megvan (mert a melyikben nem lenne meg, az nem is maradna fenn), s még inkább egy nemzetben, mely már élte czéljának tudatával is bír. S ez önfentartási ösztön kifolyása a zsidóellenes mozgalom, a törekvés, menekülni ezen fajtól, mely termelni nem tud és nem akar, de a termelőktől a termelt javakat elharácsolni nagyon is ügyesen tudja, s annyira akarja is, hogy ezen elharácsolási módozatokat cultussá emelte, s ezen elharácsolás minden eszközét, kezdve a hamis eskün s végezve a gyilkosságon, isten parancsának hirdeti. A zsidókérdés tehát van, mihelyt zsidó van- de természetesen hangos kifejezésre csak akkor és ott jut, ha és hol a zsidók veszélyessége a nem-zsidókra nézve ez utóbbiak által fölismertetett. Az antisemitizmus olyan növény, melynek a gyökerei a zsidó gaztettekben vannak; s mely századokig pihen a földben eltemetve; de valahányszor a mozaizmus lassankint oly erőre kapott, hogy az emberiségre nézve veszélyes kezd lenni, az antisemitizmus újra meg újra előre tör, visszaszorítja a mozaizmust korlátai közé, s miután feladatát végezte, s a zsidó kasztot – legalább egy időre – ártalmatlanná tette, elenyész. A mennyire csak a történelem világánál az emberiség múltjára visszaláthatunk, a zsidók hatalma ily óriás mint ma, még (talán az egy, római császárok korát kivéve,) soha sem volt; s mivel ma, az emberiség előhaladottságánál fogva a zsidók hatalma sokkal többet fenyeget mint bármikor: a zsidóellenes mozgalom soha jogosultabb és szükségesebb nem volt mint korunkban. Ép azért a sociális kérdés mellett a zsidókérdés az, mely a földkerekség művelt nemzeteinek gondolkozását és tetterejét ma és még sokáig a jövőben mozgatni fogja. Sőt a sociális és zsidókérdés bensőleg úgy egybe függ, hogy sok tekintetben egynek tekinthető; nemcsak azért, mert a zsidókérdés megoldásával nagyobbára elenyésznek azon bajok is, melyek a munkás kérdést elmérgesítették; de főkép azért, mert megszűnik a munkásokat, másfelől pedig a fennálló állami s társadalmi rend elemeit egymással rémítgető s egymás ellen hecczelő zsidóság aknamunkája is. A zsidók veszélyességét érzi minden ember, a ki csak érintkezett zsidókkal, s ezeket ösmerni csak némileg is alkalma nyílt; de a

5

veszély mibenlétét illetőleg nagy homály uralkodik. Nagy homály uralkodik pedig annál inkább, mivel a zsidók régi fegyvereiket, a szinlést és ámítást használják (a fenyegetés és vesztegetésen kivül), az ellenük megindult áramlattal szemben. A humanitás, szabadság, felvilágosultság, czivilizáczió eszméit hangoztatva, vallási türelmetlenségről, nemzetiségi üldözésről jajveszékelnek, szabadelvűségedre hivatkozik a zsidó, midőn az ő gazságairól van szó; pedig a zsidók veszedelmességét be nem látni, nem szabadelvűség! Épen a zsidók azok, kik lábbal tapossák a humanitást; midőn könyörtelenül doboltatják ki az uzsorával anyagilag, a nadragulyás pálinkával testileg, szellemileg és erkölcsileg tönkretett szegény embereket s családjaikat hajlékaikból. Ok verik arczul az egyenlőséget; midőn a keresztényt még embernek sem ösmerik el, hanem baromnak, tisztátalan állatnak tekintik. Ok ássák alá a szabadságot, midőn mezei rabszolgákká sülyesztik a föld népét, és szorosan egyesült, vallási fanatismus és telhetetlen hírvágytól lelkesített, parazitáskodó phalanxukkal az egész emberiség leigázására törekszenek Ők örökös, esküdt ellenségei a felvilágosodásnak s czivilizácziónak, midőn több ezredéves, ész- és társadalomellenes szokásaikhoz, törekvéseikhez, babonáikhoz folyton makacsul ragaszkodnak. Ők a megtestesült vallási bigottság, fanatismus és intolerantia; kiknek történelmük a más vallásúak elleni szakadatlan irtóharczból áll; kik a más vallásúakat még emberi jogaiktól is megfosztani akarják; kik midőn saját, ép oly erkölcstelen! mint nevetséges babonáikat sérthetlen és minden kritikától megközelithetlen szenteknek kívánják tekinteni: ugyanakkor a keresztény vallást a legszemtelenebb megtámadásokban, kigúnyolásokban, s a keresztény vallás ügyeibe való illetéktelen bele kotnyeleskedésekben részesítik. A zsidók ellenségei a szabadságnak, egyenlőségnek,«felvilágosodásnak; lábbal tiprói a humanitásnak, czivilizácziónak, tolerancziának; színlelt szabadelvűségük leple alatt a legsötétebb, konokabb, bigottabb orthodoxiát rejtegetik; a haladás folytonos kiabálása mellett a legfásultabb, megkövültebb, elavultabb papi kényuralom alatt tespednek: tehát az antisemitismus épen a haladás nevében, a szabadság, egyenlőség, testvériség, emberiség és mindazon szép eszmék zászlója alatt, melyek megvalósítására a felvilágosultak jelen korszaka törekszik, indított harczot az özönvízi korszakból ránk maradt kultúrképtelen, parazita zsidó hordák ellen. A zsidóellenes mozgalom tehát nem nemzetiségi, de nem is vallási harcz; sőt nem is csupán anyagi, gazdasági érdekek miatti küzdelem A haladás harcza ez, a megkövült tespedés ellen; az egyenlőség harcza ez, a kasztszerű elzárkózottság ellen; a szabadelvűség

7

harcza, az elnyomás ellen; a türelem harcza ez, a türelmetlenség ellen; a czivilizáczió harcza, a barbárság ellen; a világosságnak harcza a sötétség ellen; az erénynek, igazságnak harcza, a bűn és álnokság ellen; az emberszeretetnek, testvériségnek harcza ez, az embergyülölet, ártani törekvés, káröröm és fanatizáló vérszomj ellen: s mint ilyen, már önmagában jogosult harcz; de tekintve azt, hogy a zsidóság bennünket anyagi, physikai, szellemi és morális tönkretevéssel fenyeget, természetes önvédelmi harczunk ez, melyre bennünket a zsidóság oknélküli támadása és elnyomása kényszerit; a kereszténységnek saját lételéért, s a keresztény polgárosultság min den vívmányainak megtartásáért, s a haladás biztosításáért indított önvédelmi harcz ez, egy, minden állami és társadalmi rendet, törvényt, erkölcsöt és szokást megvető, felforgatni akaró nemzetközi szövetkezet ellen, mely szövetkezet czéljait, szabályait, törvényeit, szervezetét a zsidók szorgosan titkolván, azt kevesen ösmerik, de corrumpáló és szegényítő hatását mindnyájan látjuk és érezzük. Nyíri Elek.

Jehi or! – Legyen világosság! V.

A Talmud. A = Talmud, nevét tekintve, a = lámad (tanult, m. idő) igéből származik, s e szerint körülbelül annyi mint tankönyv, tanulmány vagy tudománytár. Ε könyv tehát sokkal fontosabb a zsidóságra nézve mint a szent írás; mert míg abban Mózses törvényei ős alakjukban rakvák le: addig ebben azok magyarázatát, megvilágítását elferditését, legtöbb esetben pedig hóbortos paródiáját bírja a zsidó. Ez az ő összes theologiai encyclopaediájuk. – Lássuk már most magát ez egész nagy munkát úgy amint van Föloszlik a Talmud hat = szedarim-ra (rend, sor vagy rész), a tárgyalt anyag természete szerint. Minden = szeder-ben (rendben, részben) több vagy kevesebb könyv, codex, héberül = masszekhen, khaldul = masszikhta (többes: = masszikhtosz); az egyes masszekhesz, könyv pedig fejezetekre = perek (többes = pirka), oszlik föl, minden fejezet több vagy kevesebb Misnát foglalván magában. A hat rend, azok neve, jelentménye, tartalma, stb., a következő: I.

= szeder,

= zeráim, a magvakról, van benne 11 könyv:

1. = Brakhosz, az áldásokról, imákról, hálaadásokról. Van benne 9 fejezet, 57 Misnával; hozzá Gemara is van csatolva.

8 2. = Pea, csücsök; tárgyal a szántóföldek csücskéről, melyet az ó törvény szerint nem volt szabad learatni, hanem a szegényeknek hátra hagyni. 8 fejezet, 69 Misna. 3. = D'maj, a kétes dolgokról; azaz oly dolgokról tárgyal, melyekre nézve kétely forog fen: vájjon adtak-e belőlük tizedet a Jehovának? 7 fejezet, 53 M. 4. = Kiláim, a kétszeresről; vagyis keverés, vegyítésről, különösen a magvakra nézve, hogy azok nem keverendők. 9 f. 76 M. 5. = Svíisz, a 7-ik évről, vagyis a szombati évről, melyen tilos vala a földet művelni, szántani, vetni és a mi termett, learatni. 10 f. 89 M. 6. = T'rumosz, az áldozatokról; oly dolgokról, melyeket a zsidók javaikból kiválasztanak áldozatul; melyek törvényesek, melyek nem? 11 f. 101 M. 7. = Maaszerosz, a papi tizedről, azaz első tizedről, melyet a leviták nyertek. 5 f. 40 M. 8. = Maászer sem, a másod tizedről, vagy azon tizedről, a mit. a leviták adtak a papoknak a kapott tizedből. 5 f. 57 M. 9. = Κhalla, a lepényről, melyet minden asszony tartozott a zsidó papnak ajándékozni, valahányszor sütött. Olyanféle mint a mi „lángos”-unk. 4 f. 38 M. 10. = Orla, praeputium, a nem-metszettség. A zsidók szerint nemcsak a férfi, hanem a fák is bírnak praeputiummal; ezért a fa első termése tisztátlan vala, élni vele nem volt szabad. 3 f. 35 M. 11. = Bikkúrim, a zsengékről; az új termékekről: hogy mily föltételek stb. mellett áldozhatok föl. 4 f. 34 M. II.

= móed, az ünnepekről, van benne 12 könyv. 1. = Sabbasz, a szombatról; a szombati szertartások, tilalmak, parancsokról; a szombati gyertyákról, stb. 24 f. 76 M. 2. = Erúvin (Eirvin), a keverésről; azon nevetséges, ravasz és pnanaticus hókuszpókuszról, melylyel a zsidók az ételeket, házakat (!) utczákat (!) „összekeverik” (a zsidó telegraphnak csúfolt madzagok vagy póznára kötött sodronyok faluhelyeken erre valók). 10 f. 96 M. 3. = Peszakhím, a húsvétról; a maczoszról, a húsvéti bárányról (fatális tan a keresztény gyermekekre és leányokra nézve,) stb. 10 f. 88 M. 4. = Sekalim, a siclusról (zsidó pénz), főképpen az áldozatokra nézve. 8 f. 52 M. 5. = Jóma, az engesztelő napról, a mit közönségesen – jóm hakkipúr, vagy egyszerűen jóm kippur-nak hivnak. 8 f 61 M. 6. = Szukka; a sátorról, vagyis a sátoros ünnepről. 5 f. 53 M. 7. = Bécza, a tojásról; hívják = jóm (jaum) tóf-nak is (jó nap, azaz ünnep). Arról tárgyal, hogy mi szabad és tilos egyéb ünnepeken a szombaton kívül. 5 f. 41 M. 8. = Ros hassána; az újévről és a vele járó szertartásokról. 4 f. 35 M. 9. = Taanisz, a különféle böjtökről. 4 f. 34 M. 10. = Megilla, Eszter könyve; tárgyal a = púrim (a sors) ünnepéről, melyen a zsidók kedvükre tombolnak Haman nevének örve alatt a kereszténység ellen. 4 f. 32 M.

9 11. = Móed kóton; az apróbb, közbeeső ünnepekről. 3 f. 23 M. 12. = Khagiga, az ünnepélyről; vagyis a nagy ünnepekről, mint húsvét, pünkösd, sátoros ünnep. 3 f. 23 M.

III.

= Násim, a nőkről. 7 könyv.

1. = Jevammosz, a fivér nejéről, kit férje halála esetén, ha ez gyermektelen maradt, a megholt fivére kényszerült elvenni. Ide tartozó szabályokról szól. 16 f. 130 M. 2. = Ketúvvosz, a házassági szerződésekről; a szüzekről és özvegyekről. 13 f. III M. 3. = Kiddúsin, az eljegyzésről és jegyesekről. 4 f. 47 M. 4. = Gittin, az elválásról és elbocsátásról (de libello reputdii). 9. f. 75 M, 5. = Nedarim, a fogadalmakról: melyek érvényesek, melyek nem. 11 f. 90 M. 6. = Nazir, a nazireatusról, vagyis egy bizonyos szerzetes-féle rend fogadalmairól, kik bort nem ittak, hajukat nem nyírták és tisztátlant nem illettek. 9 f. 60 M. 7. = Szota, a házasságtörés gyanújába esett feleségről, kit féltékeny férje kívánatára a törvény szerint a templom porával kevert keserű vizzel itattak meg istenítéletül. 9 f. 67 M. IV. = Nezikin, a károk negyede. 10 könyv. 1. = Bava koma, első kapu; azon károkról és azok megtérítéséről tárgyal, melyeket emberek vagy barmok mások jószágaiban okoznak. 10 f. 29 M. Vad zsidó könyv. 2. = Bava m'czia, közép kapu; a talált és letételezett dolgokról tárgyal. 10 f. 101 M. 3. = Bava bathra, utó (hátsó) kapu; a házi, családi és közéletbeli viszonyokat tárgyalja, főleg örökösödés, adás-vevés féléket. 10 f. 86 M. 4. = Szanhedrin, a zsidó szenátusról (synedrium) vagyis a nagy tanácsról, bíráskodásról, tanukról, stb. ir elő szabályokat. 11 f. 71 M. 5. = Makkosz, az ütlegek; a 40 botütésről ad elő egyet-mást, melylyel a zsidók a kisebb gonosztevőket illették. 3 f. 34 M. 6. = S'vúosz, az esküről. 8 f. 62 M. 7. = Edíjosz, a tanukról és bizonyításról, perügyekröl, stb. 8 f. 74 M. 8. = Horajosz, az ügyiratokról, bírói ítéletekről, stb. 3 f. 20 M. 9. = Avóda Zára, vagy néha = avódasz elilim, vagy pedig = avódasz kokhárini, a bálványozásról, álistenek, csillagok imádásáról. Ide számíttatnak a keresztények ma, mivel más pogányok nincsenek akik ellen tilalmak írassanak elő; pedig a ker. bora, stb. nekik „tisztátlan”, tilos 5 f 50 M. Ez igen dühös könyv. 10. = Avosz (az atyák) vagy = Pirke ávosz (óvosz), az atyák fejezetkéi, azaz rövid, velős mondásai. 6 f. 95 Misna. V. = Kodasim, a szent dolgok. 11 könyv. 1. = Z'vókhim, az áldozatokról; hogy mit, hogyan és mikor kell és lehet törvényesen áldozni? 14 f. 101 M.

10 2. = Khulin (kholiri); a tiszta és tisztátlan állatokról 12 f. 74 M. 3. = M'nakhosz, a a délesti áldozatokról. 13 f. 93 M. 4. = B'khórosz, az elsöszülöttekről. 9 f 73 M. 5. = Erakhin, a becsüről, t. i. a Jehovának feláldozott dolgok értékéről. 9 f. 50 M. 6. = T'múra, a cseréről; t. i. vájjon egy dolog helyett fel lehet-e mást áldozni. 7 f. 35 M. 7. = M'íla, az áthágásokról, t. i. az áldozási szabályok körül. 6 f. 38 M. 8. = K'rithusz. a lelkek elvesztése a jövő életben (a túlvilágon.) 6 f 38 M. 9. = Tamid, az örök áldozatról vagyis amely naponként történt. Ehhez, meg a 2 következőhez nincs Gemara. 6 f. 34 M. 10. – Middosz, a jeruzs. templom hosszának, szélességének, stb. méretei. 5 f. 33 M. 11. = Kinnim, a fészkekről; vagyis a fészekből kiszedett apró baromfi feláldozásáról. 3 f. 15 M. VI.

= Tafyorosz, a tisztulásokról. 12 könyv. 1. = K'lim, az edényekről; u. m. bútorok, ruhák és egyéb szerelvények mikor tiszták és mikor nem. 30 f. 137 M. 2. – Oholosz, a sátorokról, vagyis lakásokról. 18 f. 133 M. 3. = Negáim, a poklosságról. 14 f. 115. M. 4. = Pára, a tehénről; vagyis egy vörös tehén hamuja által való tisztulásról. 12 f. 97 M. 5. = Tahorosz, a nem-hullával történt fertőzet tisztításáról. 10 f. 97 M. 6. = Mikváosz, a fürdés által való tisztulásról. 10 f. 71 M. 7. = Nidda, a havi tisztulásban levő nő és a gyermekágyas tisztulásáról. 10 f. 71 M. 8. = Makhsirin, vagy = Maszkin, a folyadékokról. 6 f. 54 M. 9. = Závim. de pollutione nocturna, vagyis, qui fluxu seminis patiuntur, de gonorrhoea. 5 f. 32 M. 10 = Tevul jóm, a napközben megtörténendő mosásról, mosdásról, est előtt. 4 f. 26 M. 11. = Jadájim, a kéz mosásáról, a vizről, edényekről, stb. 4 f 22 M. 12. = Ok'czin, a gyümölcsök kacsairól; hogy fertőzteti meg egymást a gyümölcs (!) kacsaik, száraik érintkezése által. 3 fejezet 28 Misnájosz. Íme ezen 60 (illetve 63) könyvből áll a híres Talmud Bavli! Később azonban néhány könyv annyira megtetszett a rabbinusoknak, hogy előmozdíták a legfő: a talmudi méltóságra. Ilyenek a következők: 1. – Maszekhesz szofrim, az irók könyve; azon fontos kérdésről vitatkozik e könyv, hogy ki? mily pergamenre? miféle tintával és mily betűkkel irja a thórát? Van benne 21 fejezet. 2. = Ével rabszi, a halotti szertartásokat, s a gyászolás szabályait irja elő: hogy mi teendő, mi tilos, és hogy mint fertőztet meg az emberi hulla. 14 fejezetből áll.

11 3. = Kalla, az ara; vagyis azon szertartásokról tárgyal e könyv, melyek az arával történnek; előírja annak mikéntvaló öltözését, ékítményeit; sőt, amint a baromias zsidó természet hozza magával: még a férfi és nő, mint férj és feleség, nemcsak kötelmeit, de még az eljárási módokat is „pro prima nocte” stb., szintén megbeszéli. 4. = Masszekhesz derekh erecz, a föld útjának könyve; a föld útja alatt a földi zarándokolás, az erkölcsös élet értendő; erre ír elő szabályokat. Két részből áll: az egyikben van 10, a másikban 6 fejezet, melyhez még egy külön czikk járul, a = perek sálom, vagyis a béke fejezete. Ε négy könyv olyas apokryph féle a Talmudra nézve; de azért oda szokták csatolni a 4-ik rész végére, s legalább is „deutero-canonicum” tekintélynek örvendnek. A Talmudnak ma már számtalan kiadása van; mint pl. bécsi, varsói, prágai, tilsit-stettin-varsói, lembergi stb. Természetes, hogy így annak alakja és terjedelme egymástól nagyon különböző; vannak 12 kötetes folio kiadások, 40 kötet 8° kiadások, füzetes, 4° stb. Minden attól függ, vajjon mellékelve van-e minden thoszeftha (újabbkori magyarázatok), vagy csak egy, kettő, stb. Némely kiadás csak a Misnát, mint a Talmud magvát tartalmazza; egy másik zsidó betűs ivre-khomes fordítást is csatol hozzá; szóval mindenféle kiadások vannak. Ámde valamennyi között még mindég föntartja tekintélyét az Amsterdamban 474 ben (vagyis Kr. u. 1714-ben) kezdett és m. Frankfurtban 1721-ben befejezett kiadás. Valahányszor a mai könyvekben idézik a Talmudot, mindég ezt értik a szakemberek, hacsak mást meg nem neveznek. Ma már nincs a könyvpiaczon, de azért magán úton 40–50 frtért megkaphatni. – Egy-egy sorozat, közönségesen nyomtatva nagy 4° alakban, kitesz 2, nem igen vastag kötetet, s így az egész 12 kötetre oszlik. A legvastagabb kötet eilig 2 ujnyi. – Vegyünk már most kezünkbe egy könyvet, vagy ha más nincs, hát a jelen füzetet. Kezdjük hátulról. (Tudni való, hogy a szírok, khaldok, zsidók, arabok stb, sémiták hátulról kezdik az írást a sor végén, s úgy mennek balkéz felé; a lapok fölülről lefelé, mint nálunk, a könyv pedig a nálunk utolsó lapon kezdődik). Első lap e füzetnél (zsidósan) a boríték kül lapja; ez a boríték, vagy tábla a Talmudnál is. Ha elfordítjuk a borítékot, előtűnik az első (nálunk utolsó) lap, ez a ftzimlap Ne higyje valaki, hogy ezen czímlap homlokára valami ijesztő, halálfejes nagy betűkkel van rá nyomtatva: = Talmud, nem; hanem az illető könyvnek czímét látjuk ott néha czifra nagy betűkkel, néha közönséges nagy betűkkel, így pl. ; erről a talmudista egyszerre tudja, hogy a Talmuddal van dolga, mert tudja, hogy Masszekhesz annyi mint Taimudbeli könyv, a „M’nákhosz”-ról pedig tudja, hogy a „minkha” (mincha) többes száma, s annyit jelent mint délutáni ájtatosság, vecsernye; tehát e talmud-könyv szól a délesti ájtatosságokról A Talmud szó alább aztán előfordul, a hol annak részeit elmondja, hogy miféle magyarázatokat tartalmaz stb. A könyv hátán (rendesen bőr) láthatjuk a részt vagy sorozatot, melyhez a könyv tartozik; itt pl., – mint a könyvek jegyzékéből látható, – a M'nakhosz tartozik a Kodásim, azaz ötödik rendhez, s annak 3-ik könyvét képezi, és így tovább. Most fordítunk egyet; vagy holmi bevezetéssel, vagy pedig egyszerre a szöveggel találkozunk. A lap közepén

12 van egy koczka, vagy hosszú négyszögalakú tér, rendes khald (zsidó) betűkkel tele nyomtatva; itt-ott meg van szakítva ily betűkkel: ami khaldul a Misnát jelenti; aztán következik 4, 5, 10 sor, utána ismét hézag s benne ilyen betűk, ami a Gemarát, a Misna magyarázatát jelenti. – Ez így váltakozik egész a fejezet és a könyv végéig. Föltűnő azonban, hogy az első szó többoyire czifrább és nagyobb betűvel kezdődik, néha, pl. ha a szó rövid, egészen czifra betűkből áll; így pl.: = kol, minden, mindenki, egészen nagy betűvel nyomtatva, s némelykor a fejezet czímét is képezi; így pl. „a kol fejezet.” – A mondottuk □-et jobbról és balról, alulról és fölülről jelesebb rabbinusok magyarázatai foglalják körül; ezek a thoszefthák. – A lap felső szélén – mint más könyvnél– fölírják: hányadik fejezet és minő könyv? a sarkán, a lap csücskén pedig láthatunk egy vagy két betűt; vegyük pl. , ez annyi mint 16, t. i. a 16-ik lap. ( betű a zsidó ábéczében a 10-ik, az 1 pedig a 6-ik; a zsidók betűkkel írják a számokat.) Ha most ezt a lapot átfordítjuk, annak hátán, vagyis ami nálunk a 17-ik lap volna, itt nincs szám; a 17-ik lap a következő levél első, felénk néző oldala leend, ami szerintünk a 18-ik lap volna. A zsidó könyvekben tehát csak a leveleket számozzák és nem a lapokat. Innét van, hogy mikor a Talmud egyik-másik könyvét idézik, így szokták írni: Avóda Zára, fol. 5. b.; azaz a Talmud Bavli (amszterdami 1714-diki kiadás) Avóda Zára czímű, a negyedik rendhez, a Nézikin cziműhez tartozó, s abban a 9-iket képező könyve ötödik levelének hátán fordul elő a □-ben, vagyis a Misnában, a kérdéses hely, hacsak nincs a Gemara vagy thoszeftha határozottan megnevezve. A b helyett írhatni β-át, 2-őt, IÍ-t, vagy bármit, csak a másodikat jelentse; mert az illető lap az előtte valónak kiegészítője, külön számmal nem bír. Látnivaló ezekből, mily nevetséges volna, ha valaki így írna: Olvasható ez és ez a káromlás a Talmud ilyen és ilyen lapján; mert tudjuk, hogy Talmud czímű könyv nem létezik. Szintén mulatságos az ily idézet: Tow Sehe bagojim havog Avoda sara (aztán alul csillag alatt: Talmud, f. 26. col. 2.); ennek, ha magyarok számára írnánk, így kellene hangzania: „Tóf, se baggójim hárog”, azaz: a jót (aki netán a pogányok között találkoznék) öld meg. Az „Avoda sara” nem tartozik a szöveghez, mert ez a könyv czime; az „F. 26. col. 2.” annyi mint „folio 26. columna 2-a”, vagyis: 26-ik levél, 2-ik lap (a 26-ik levél háta). A gyakori „Tr. rövidítés a. m. Tractatus = Talmud-könyv. Mint szorosan ide tartozó dolgot, nem mulaszthatom el komolyan ajánlani a toll minden embere számára, hogy az idézeteket magyarul írjuk. Hírlapíróink széltében-hosszában terjesztik a német helytelen írást; főleg Talmud-idézetekben mindég ilyesmibe ütközik az ember szeme: Schabbath, Baba, Sara; aztán: Zenna, Beza, Schalschelet, stb.; ha tudnák, mi a magyar nyelv, ha azt nemcsak beszélnék, de nyelvészetileg is ismernék: merényletnek tartanák e nagyszerű nyelv méltósága ellen ily megfeledkezést. Német doctorok írnak így; mert a magyar az illető szavakat és neveket így írná: Sabbasz, Báva, Zára, Czeéna (Ceéna, ami helyesebb), Bécza, Salsélesz hakkabbála, stb. – Alig kell mondanunk, hogy e téren a zsidó firkászok vágtatnak elől, írván: Elzász, Szegzárd, Konzortium, Konzequentia,, sőt: sizma (értsd: szkhizma = σχίσμα), séma (σχήμα = szkhima, vagy szkhéma), solasztikus (értsd:

13 scholasztikus) stb. Tandem, igaz marad az a régi, igen régi hogy a zsidó romboló elem; a hova bevegyül, ott erjedés áll szétfoszlik, szétmállik a legerősebb kötelék. Őrizkedjünk a pharisaeusok kovászától!

igazság: be; ott Avellanus.

Tudósítás az „Alliance antijuive universelle” által. 1883. évi ápril 27. és 28-ik napjaira Chemnitzbe egybehívott 2-ik zsidóellenes kongresszusról. Ápril 26-kán a fent megnevezett egyesület tagjai ülést tartottak. Az itt végbement tárgyalások és hozott határozatok a dolog természetéhez képest nem közölhetők. Á p r i l 27. A z s i d ó e l l e n e s k o n g r e s s z u s e l s ő ülése, a k é z m ű v e s egyleti-épület nagytermében. A gyűlés d. e. 11½ órakor nyitatott meg G l a g a u Ottó uraknál (Berlinből.) Az elnöki asztalnál kívüle helyet foglaltak még Simonyi Iván magyarországi képviselő úr mint elnöktárs, továbbá Schmeitzner Ernő úr Chemnitzből és Sonnenbergi Liebermann úr Berlinből, mint előadók és jegyzőkönyvvezetők. Míg az 1882. septemberben Drezdában tartott első antisemita kongresszus kiválólag demonstrativ jelleggel birt, s erős látogatottsága által bebizonyította azt, mily hatalmas és mélyreható az antisemita mozgalom egész Európában, a jelenleg Chemnitzben egybegyűlt 2-ik kongresszusnak feladata, a Drezdában nyert alapokon organice és gyakorlatilag tovább építeni. Szemben ezen megváltozott feladattal, gyakorlati okokból csak korlátolt számú meghívók lettek kibocsátva, s ezenkívül személyenkint 10 márkányi belépti dij lett megállapítva. Magyarországból, Schweitzból, Oroszországból, a délszláv tartományokból és Németország minden részéből jelentek meg elvbarátok. Az elnök a gyűlést a következő beszéddel nyitja meg: Uraim! A „zsidóság leküzdésére alakult egyetemes egyesület” akarata folytán, egyetemben Simonyi Iván magyar országgyűlési képviviselő úrral az elnöki teendőkkel levén megbízva, van szerencsém a második nemzetközi kongresszust ezennel megnyitni, s azon urakat, a kik Németország minden részéből és a külföldről is meghívásunknak megfelelve, itt megjelentek, szívélyesen és testvérileg üdvözölni. Nevezetesen üdvözlöm azokat az urakat, a kik Ausztria-Magyarországból, Oroszországból, Romániából, Szerbiából, Sehweiczból és Franciaországból megjelentek, s kiknek jelenléte kiváló elégtételünkre s örömünkre szolgál. Ha mainapság az egyes népek és nemzetiségek inkább mint valaha elzárkóznak s többé kevésbé egymás ellen frontot csinálnak: úgy viszont

14

a mi egyesületünk egy kapocs, mely Európa népeit közelebb hozza egymáshoz, s őket szövetkezteti. A zsidókérdés lényegénél fogva nemzetközi kérdés. Évek óta ép oly égető az Németországban, mint AusztriaMagyarországban és Oroszországban, és már Franczia és Angolországban is igen érezhetőleg kezd a hamu alatt égni. De többet mondok, uraim! Már 1878-ban, közvetlenül a német császár elleni merényletek után, én egy, az időben megjelent e czímű röpiratomban „A nemzeti liberalizmus és a reakczió” kimondottam, hogy „a socziális kérdés lényegében zsidókérdés.” Igen, a zsidókérdés a magva a társadalmi kérdésnek, a mely napról-napra élesebb és veszélyesebb lesz, s a melyről elmondhatni, hogy már egész Európát aláaknázta. A mi feladatunk, a társadalmat úgy mint a kormányokat arra utalni, hogy a társadalmi kérdés legelsőben is a zsidókérdés szabályozását igényli. Egyesületünk teljesen a törvényes talajban gyökerezik; csak oly reformokra törekszik, melyek a közigazgatás, a törvényhozás és a törvényes önsegély utján elérhetők. Egyesületünk nem helyezi magát oppozíczióba a kormány irányában, hanem a kormányok szolgálatába áll, a melyeknek a tovább már nem halasztható reform-rendszabályok foganatbavételét megkönnyíteni akarja. Hogy egyesületünk és agitácziónk a törvény és a loyalitás talaján mozog, azt tárgyalásaink be fogják bizonyítani. Ezen felfogásnak mindjárt kezdetben kifejezést adunk az által, hogy hódolatunkat fejezzük ki azon országfejedelem iránt, a kinek védelme alatt ülésezünk, s ezzel az egyesitett német birodalom császárja iránti hódolatot kapcsoljuk össze. Uraim, felkérem önöket helyeikről felkelni, s velem együtt háromszor kiáltani: „Ő Felsége a német császár és magas szövetségese, Ő Felsége Szászország királya éljenek!” Az egyesület felkél és lelkesülten éljenez. Ezekután a társelnök S i m ο n y i Iván emel szót, hogy az elnöknek a nem-német elvtársakhoz intézett üdvözletére azok nevében szívélyes szavakkal válaszoljon. Kiemelve meleg szavakkal a már önmagától is értetődő loyalitást az osztrák-magyar uralkodóház iránt, hangsúlyozza az antisemita mozgalomnak nemzetközi jellegét. Az antisemitizmus egy politikai párttal s egy társadalmi osztálylyal sem azonosítja magát. Igen természetes, hogy a földművesnek feltámadnia kell azok ellen? a kik őt házából és telkéről elűzik; természetes, hogy a polgárembernek mély ellenszenvet kell táplálnia; hisz a polgárember képviselője azon birtoknak, a melyet ő atyáitól örökölt, vagy munkájával, ügyességével szerzett s megtartani is akarja. A zsidónak a most leirt birtok, ez a történelmi kategória nem elég; hisz ő inaugurálta azon rendszert, a melynél fogva az értékjegyek szaporításával, mindenféle ürügyek alatt különféle manőverek hosszú sorozata által azon mesterség támadt, hogyan lehet 24 óra alatt gazdag emberré lenni, mások vagyonát az embernek magához húzni, a mely mesterség tudvalevőleg azok által űzetik legsikeresebben, a kik azt a legnagyobb remeköléssel és szolidaritással művelik. Bármelyik egyház szigorú hitű követőjének szintúgy reagálni kell a zsidók üzelmei ellen, mint annak, a ki nem áll szorosan valamely felekezet körében, föltéve, hogy ez utóbbi nem puszta materialista a szónak közönséges értelmében, s a mennyiben hisz egy világrendben. Mind-

15 egyiküknek szívük mélyében fel kell lázadniok egy oly társadalmi rend ellen, a melynek patrónusai a zsidók, a mely társadalmi rend a legnyersebb, a legpiszkosabb materializmust részben már megvalósította, s a melyben nem az erősebb lesz a győztes, hanem először az, a kinek több pénz áll rendelkezésére; s másodszor nem a szónak jobb értelmében vett erősebb, hanem a ravaszabb, az alávalóbb, sőt gyakran a gyávább marad a győztes, A konzervatív politikusnak fel kell lázadnia egy oly állítólagos rendszer, helyesebben mondva, rendszertelenség ellen, a mely a hatalmas nemzetgazdászati és társadalmi szervezetet ugyan halomra döntötte, de teljesen képtelennek tűnt ki, helyébe más valami pozitívet tenni. A legradikálisabb haladópártinak fel kell lázadnia a zsidók ellen, ezeknek azon vakmerő, sőt eszeveszett kísérlete ellen, hogy a jelenlegi válságot állandósítsák, a világtörténelem kerekeinek küllőibe belefogódzkodjanak; a legradikálisabb haladópártinak fel kell lázadnia egy ily konzervativizmus ellen, a melynél piszkosabbat és undorítóbbat az összes emberi történelem nem látott. Igen, a zsidók azon vannak, hogy a napot újságpapirossal érték- és börzepapirossal elfödjék. Sötétnek kell lenni a humanitás templomában, egy sugárnak se szabad abba hehatolnia, hogy az aranyborjú annál inkább csillogjon és ragyogjon, s a föld minden népe jöjjön azt imádni. A magyarok se nem születtek, se nincsenek neveltetve rabszolgaságra; épen mint a szabadság barátainak kell fellázadnunk ezen osztály gyűlölt uralma ellen. Kis csapat ugyan az, mely ma összegyűlt; a második kongresszus munkájához nem volt szükség nagyszámú résztvevőkre; mindamellett biztosíthatom önöket, hogy az antisemitizmus azóta, mióta legutolszor egymást láttuk, minden országban rendkívüli haladást tett; s ez igen természetes, mert az antisemitizmus minden párt jobb elemeinek, az ember jobb érzésének fellázadása a jelenlegi üzelem ellen. Ezért a mozgalom hatalmasabb a felekezeti tekinteteknél, a pártoknál, s ezért győzni is fog e mozgalom; ez a szó nem frázis. Én azok közé tartozom, a kiknek első sorban tán jobban mint másoknak szenvedniök kellett a zsidók és zsidópajtások üldözései miatt, s anyagi károsításoknak lettek kitéve; szándékosan mondom: zsidópajtások, elbolondítottak, fizetett vagy kényszerült pajtások; mert uraim, a zsidóknak nincs egyetlenegy barátjuk, őszinte, meggyőződésből való barátjuk; amint viselkednek ők, nem is érdemelnek ilyeneket; s mindamellett én, az üldözött és szidalmazott, minden üldöztetés daczára azt mondom, hogy a mozgalom győzni fog és gyözüie is kell! (Élénk helyeslés.) Elnök ezután sonnenbergi Liebermann (Berlin) urnák adja át a szót, a ki hangsúlyozza a monarchikus érzelmeket, melyek az „Egyetemes zsidóellenes szövetség”-et és a kongresszust eltöltik, az egyesült szürke (liberalizmus), vörös és arany Internationale felforgatási törekvéseivel szemben, s élteti azon államok fejedelmeit, a melyek a jelenlevő elvtársak által képviselve vannak. A gyülekezet feláll és éljenez. G l a g a u úr erre néhány üdvözlő szót intéz a sajtónak jelenlevő képviselőihez és számba veszi a képviselt hírlapokat. Dr. Ammann úr Berlinből tolmácsolja a, sajnos, megbetegült Dr. H e n r i c i-nek üdvözletét. Schmeitzner úr mint előadó egy hosszabb beszámoló jelentést terjeszt elő a drezdai első kon-

16

gresszus által kirendelt bizottság működéséről és feloszlatásáról, valamint az általános zsidóellenes szövetség (Alliance universelle antijuive) megállapításáról, minekutánna előbb I s t ó c z y , S c h ö n e r e r , Pattai, Rο h 1 i n g, F e c h e n b a c h s másoknak, megjelenésüket kimentő levelét felolvasta volna. Szóló referál a Drezdában tartott első nemzetközi zsidóellenes kongresszus határozatainak mikénti végrehajtásáról, az Istóczy-féle manifesztum s a Stöcker-, Fechenbach-Thüngen-féle tételeknek a különböző országokban való elterjedéséről; jelentést tesz az egyleti iroda berendezéséről és az e czélra szükséges volt pénzösszegek előteremtéséről. Ehez járult azon körülmények kifejtése, melyek az első kongreszszuson kirendelt bizottságnak feloszlatásához és az egyetemes zsidóellenes szövetség (Alliance antijuive universelle) megalapításához vezettek, valamint a jelentés a különböző országokban megjelenő antisemita lapokról, a mely lapok a közönségnek pártolásra ajánltatnak, s a megtartott vándorgyűlésekről, hangsúlyozva ezek kiváló hasznosságát. A korábbi bizottság s jelenleg az Alliance antijuive tevékenységét egyes egyedül a zsidóság ellen törvényes eszközökkel való küzdésre irányozta, szűkebb pártprogrammot figyelmen kívül hagyott, és szünet nélkül csak a közös nagy czél lebegett szemei előtt. 1883. kezdetétől fogva a „Schmeitznersehe Internationale Monatsschrift” lett elfogadva az Alliance antijuive hivatalos közlönyéül. Azon óhajjal, hogy az egyleti pénztárba minél nagyobb önkénytes adakozási összegek folyjanak be, hogy az egylet minél élénkebb tevékenységet fejthessen ki, – záródik be a jelentés. Ezután s o n n e n b e r g i L i e b e r m a n n teszi meg előterjesztését „a kongresszus jelentőségéről s az általános zsidóellenes szövetség legközelebbi praktikus czéljairól.” Szónok szerint az egyesület életkérdésének tartja elvégre praktikus dolgokba fogni theoretikus és akadémikus fejtegetések helyett. Elég volt a szóból most már jöjjenek a tettek. Hogy pedig az egyesület meggyőződést szerezzen magának az iránt, váljon az ő nézetei az elvbarátok nagy tömege által osztatnak-e, összehívta ezen kongresszust. Hogyha a sajtóban itt-ott az mondatik, hogy egyik vagy másik egyletnek a kongresszushoz nincs semmi köze, úgy ez szintoly igaz, mint önmagától értetődő. Az Alliance csak személyeket hivott meg a részvételre, egyletekkel és pártelnökökkel közlekednie nincs jogosultsága. Az általános zsidóellenes szövetség nem fogad el felvételi jelentkezéseket, hanem kiegészíti és szaporítja magát egyesek felszólítása által, a kik képesek az ügynek használni. Szónok ezután a kongresszus elé a következő nyilatkozványt terjeszti elő elfogadásra: N y i l a t k o z v á n y. Az „Általános zsidóellenes szövetség” (Alliance antijuive universelle) által 1883. ápril 27. és 28-ik napjaira egybehívott 2-ik zsidóellenes kongresszus kijelenti a következőket: Álláspontunk még ma is változatlanul ugyanaz, a mely az 1882. évben Drezdában tartott kongresszuson Fechenbach és Thüngen bárók tételeiben, Istóczy Győző úr manifesztumában és Stöcker udvari prédikátor úr tételeiben világosan kifejezésre jutott.

17 Ha ezáltal egyrészről a nekünk tett azon szemrehányás tévessége kiderül, mintha mi atheisztikus törekvéseket táplálnánk*) avagy saját pártunkban szakadást akarnánk előidézni: úgy másrészről azon nézetet kell vallanunk, hogy a tisztán vallási álláspont a zsidókérdés tárgyalásánál nem állítandó előtérbe. Ezt téve, elleneinktől még a jogosultságnak színét is megvonjuk azon hatékony és gyakran hallatott czélzatos hazugságtól, mintha a zsidóellenes mozgalom vallási türelmetlenség kifolyása lenne. Mi mindenkit szívesen üdvözlünk szövetséges társunkul, a ki becsületesen és önzetlenül akar velünk egyenlő irányban munkálkodni, s ezen szándék által elég bizonyítékot látunk abban, hogy az illető „praktikus keresztény”. Specziális vallásos meggyőződéseket minden egyesnek lelkiismereti ügyéül tekintjük, a melybe nem érezzük magunkat hivatottaknak beleavatkozni. Hasonló értelemben szabályozzuk állásunkat a fenálló politikai pártokhoz. Mi nem azonosítjuk magunkat azok egyikével sem, nem utasítjuk vissza azonban egyikük közremunkálását sem, a mennyiben azon meggyőződésre jutunk, hogy komolyan veszik a társadalmi bajok orvoslását. Mi a zsidókérdést a társadalmi kérdés valódi magvának tartjuk, mely utóbbi, kielégítő módon csak az előbbivel együtt oldható meg. Ez okból az „Általános zsidóellenes szövetség” valamint a kongreszszus is csak oly feladatokat és czélokat tűz ki magának, a melyek megmegoldása és elérése a létező eszközökkel és erőkkel lehetőnek látszik, s tartózkodik meddő akadémiai vitáktól.” Az elnök erre Liebermann úr indítványát vitára tűzi ki. Beck úr (Berlinből) ajánlja annak en bloc elfogadását. Dr. Ammann (Berlinből) ezt ellenzi, ő nem akarja dologi aggályait az indítvány ellen itt kifejteni, mert már egy formai ok is arra birja őt, hogy annak elvetését ajánlja. Világosan kimondva, az indítvány a Drezdából kiinduló machinácziók iránt sokkal több figyelemmel van, azokra egyátalán utalva. A kongresszusnak ez méltóságán alul való lenne. L i e b e r m a n n úr védelmezi indítványát. Nem ő, hanem Dr. Ammann úr tartotta a kongresszus ellen intézett drezdai privát-agitácziókat fölemlítésre méltóknak. Ezután Dr. A m m a n n a következő határozati javaslatot terjeszti elő: „A zsidóellenes mozgalomnak semminemű vallásfelekezeti vagy politikai pártjellege nincsen. A zsidóság elleni harcz inkább a modern népek jobb összszellemének tiltakozása egy idegen faj gondolkozási és cselekvési módja ellen, a melynek gondolkozása, érzése és viselkedése nemcsakhogy alapjában elüt az európai népekétől, hanem ezekével egyenesen ellenségesen áll szemben. Ez a kiválasztott, önző faj, a mely képtelen egy államilag zárt egyesületet képezni, a többi népekhez nem a vendégjog kérésével közeledik, hanem a többi népeket eledelének tekintvén, brutális követelő modorban az uralmat igényli. A többi népek kultúrmunkájában való részvételre képtelen levén, az európai kultúrtest minden lyukacsaiba befurakodik, rajta parasita léteit tenget, s azt a feloszlás elé viszi. Már most is si*) Ez épen olyan nevetséges mentegetődzés, mintha a kongresszus protestált volna az ellen, hogy a kongresszusnak például a gyújtogatás és rablás is programmpontjai lennének. A zsidók vagy zsidóbarátok vagy pedig egyes gonoszakaratú emberek ilyetén alávaló gyanúsításaira legjobb felelet a megvetés. Spreta vilescunt. – Szerk.

18 került neki alattomos utakon. Európa pénzügyi vezetését úgy mint az a fölötti szellemi gyámkodást a sajtó útján elérni, és így bontja szét a zsidó gondolkodásmód és zsidó cselekvési modor az európai kultúrát. Ezen állapot ellen tiltakozást emelve s annak megszüntetését követelve, a modern népek szelleme által teremtett kultúrát és műveltséget a rothadástól megvédjük és továbbfejlődését biztosítjuk, a mely csak úgy lehetséges, ha a jobb nemzetek alapvonásai tisztán fentartatnak és hatásukban zavartalanul maradnak. Ehez képest a kongresszus a Dr. Dühring által „A zsidókérdés mint faji, erkölcsi és művelődési kérdés” czímű művében tudományosai) megalapított és gyakorlatilag keresztül vitt programmhoz csatlakozik, s minden elvbaráthoz a sürgős kérelmet intézi, őrködni a fölött, hogy az antisemita mozgalom ezen természetes alapját el ne hagyja, és felekezeti vagy politikai különérdekek szolgálatába ne szegődjék, amint sajnos, eddig történt. Munkálkodjunk mindnyájan fáradhatlan buzgalommal az európai népeknek, saját lényük jobb vonásai fölött való felvilágosításán, és ébresszük fel a nemesebb néperőket az elhatalmasodó idegen faj ellen.” A vitában résztvettek G l a g a u , S i m o n y i, S c h m e i t z n e r , Dr. H e n t s c h e l , Beck urak és a két inditványozó. Dr. A m m a n n úr melegséggel és lelkesedéssel védelmezi Dühring álláspontját. A szavazásnál A m ma n n indítványa valamennyi szavazattal 2 ellenében elvettetett, s ugyanazon szavazati aránynyal L i e b e r mann úr nyilatkozványa elfogadtatott. A gyűlés vége előtt még egy sereg üdvözlő távsürgöny olvastatik fel Német- és Magyarországból. Ezután az elnök a kongresszust másnap 10 órára elnapolja. April 28. M á s o d i k ülés. G l a g a u Ottó elnök az ülést megnyitván, S c h m e i t z n e r úr számos üdvözlő távsürgönyt olvas fel, s az ügyrendhez tartozó több közleményt tesz. Ezután s o n n e n b e r g i L i e b e r m a n n emel szót, s kifejti, hogy a kongresszus tegnap az ő nyilatkozványát a magáévá tevén, neki annyival inkább feladata arra helyezkedni, és szónoki ömlengés helyett gyakorlati nézpontokat érvényre emelni. Az „Általános egyesület”-nek első és legszükségesebb feladata leend, elégséges és biztos jövedelmekre szert tenni. Csak akkor lehetséges kielégítő tevékenység. Az „Általános zsidóellenes egyesületinek teljes oka van, a pénzeszközök beszerzésére nézve nem lennie reménytelenül. A legfőbb bevételi források itt nyilvánosan nem fejtegethetők. Ellenben három más ut hozható itt fel, a melyeken a zsidóellenes egyesülethez pénzek folyhatnak be. Ez utak: 1. Azon összegek, melyek a már forgalomban levő gyüjtőiveken ezentúl is befolynak. 2. Rendes hozzájárulási összegek, a melyeket egyes személyek havi, negyedévi vagy évi járulékai tennének. 3. Gyűjtések rendezése előadási estélyeken s más alkalmakkor, a hol az elvbarátok emelkedett hangulatban vannak. 4. Szónok mindezen pontokhoz hosszabb fejtegetéseket csatol.

19 Ezután elnök bővebben fejtegeti a pénzbeszerzés ügyét. Hangsúlyozza, miként ö nemcsak reméli, de biztosan tudni is hiszi, sőt felől igen befolyásos személyek részéről nyilatkozatokat is hallott, hogy a pénzeszközök, az egyesület által elért gyakorlati eredményekhez arányban, sőt igen bőven fognának befolyni. Ezután L i e b e r m a n n úr nyilatkozik a sajtó szervezéséről, s kiemeli, hogy δ ezen pontot részletesen nem fejtheti ki, mert hát egy valódi sajtószervezéshez pénzeszközök szükségesek. Nagy vonásokban képét nyújtja az ellenpárti sajtó valóban utánzásraméltó szervezetének, s ismerteti annak hatalmát és befolyását. Szívére kötötte a kongresszus tagjainak, saját részükről az ügyünket szolgáló lapok és folyóiratok terjesztéséről és az ellenséges lapok kiszorításáról gondoskodni azon körökben, a melyekre befolyásuk van. Az Általános egyesület állásfoglalása a sajtó irányában e szavakba foglalható össze: az egyesület, amint legrövidebb idő alatt a szükséges pénzeszközök meglesznek, a sajtó iránt ép oly magatartást követ, a mint a sajtó időközben az egyesület törekvései iránt viselkedni fog. A vita folyamán G l a g a u Otto úr az előtte szóló által előadott nézpontokat bővebben megvilágította és kiterjesztette, húsz évi hirlapirói tapasztalataiból, s többféle felette érdekes részleteket közöl a sajtóügyből Mint oly lapot, a melynek sikerült antisemita tendencziák képviselete által meglehetős nagy közönséget szereznie, fölemlíti a „Deutsches Tageblatt”-ot Berlinben, s végül az egyesület czéljául jelöli ki, egyelőre nem alapítani új lapokat, hanem a m á r m e g l e v ő k e t e l ő f i z e t é s és h i r d e t é s e k által t á m o g a t n i . Az a napilap, a mely ügyünket legerélyesebben védi, Berlinben a „Neue Deutsche Volkszeitung”. Folyóiratokul megnevezi a Schmeitznerféle nemzetközi havi folyóiratot és a Berlinben megjelenő „Kulturkämpfer”-t. Egy, Dr. H e n t s c h e l által előterjesztett határozati javaslat, a mely szerint a kongresszusnak állást kellene foglalnia a hirdetések államivá tétele mellett, miután néhány szónok a dolog érdemére nézve ugyan pártolólag, de egy ily indítvány opportunitása ellen nyilatkozott, az inditványttevő által visszavonatott. Ezután szót emel L i e b e r m a n n úr, következő referádája fölött: „Propaganda és szervezkedés.” Kiemeli, hogy mindegyik kongresszusi tag kötelezve van, az itteni vitákban kifejezésre jutott eszméket azon körökbe vinni, a melyekre befolyással bir, s ez által ügyünknek mind több új párthívet szerezni. Különösen azon feladat, eszméinket a tömegbe bevinni, a vándorszónokok intézményének lenne feladata, a melyet az egyesület életbe léptetett, s még nevezetesen kiterjeszteni szándékozik. Azután szükséges, mindenütt újabb és újabb egyleteket, akár politikai, akár társas, akár tudományos irányzattal, létesíteni, a melyek közös elvükké teszik, zsidót maguk körébe fel nem venni. Minden egyéb, a mit a propaganda ügyében még mondani lehet, abban pontosul össze, a'mit szónok már gyakran mint a zsidókérdés törvényes önsegély alapján való megoldásának quintessentialául jelentett ki, t. i. a zsidókat el kell szigetelni üzletileg és társadalmilag, a zsidólapokat pedig útból eltenni. Ezután szónok áttér a napirend egy másik tárgyára. Ez újrafejlesztése az u. n. Förster-féle kérvénynek a zsidó befolyás korlátozása érdemében. Előadva e peticzió keletkezésének történetét, felolvassa annak szövegét, és ismerteti Dr. F ö r s t e r Bernátnak fáradhatatlan és

20 önfeláldozó tevékenységét a nagy műnek keresztülvitelében, indítványozván, hogy ezen, Bismarck herczeghez intézett peticzió újíttassék meg a következő alakban: „Főmagasságú herczeg s birodalmi kanczellár úr! – Az 1880. évi april hóban Főmagasságodhoz egy kérvény lett benyújtva, mely a zsidó befolyásnak Németországban való korlátolását czélozta, s a melynek szövege a következő volt:” (L. a kérvény szövegét a „12 röpirat” I. évfolyami 3-ik (1880. deczemher 15-ki) füzetének 12–14. lapjain. – Szerk.) „Mintegy 50 nagytekintélyű, minden rendű és rangú férfiú írta alá az ezen kérvényt kísérő ajánló levelet, s küldte szét a kérvényt a nemzet minden rétegébe. A siker meglepő nagy volt. Három hó alatt egy negyed millió aláírás érkezett be a kérvény kiadójához, Dr. F ö r s t e r Bernáthoz, a melyekhez a negyedik hóban utólag még több mint 15 ezer új aláírás jött, úgy hogy 265 ezer felnőtt német (vagyis körülbelül kétszerte nagyobb szám a Németország határai között lakó zsidók számánál) támogatta a zsidóbefolyás megszorítása iránti kérelmet. Ε nagyszerű nyilatkozvány még inkább egy népszavazat jellegével bir, ha egyrészről meggondoljuk, hogy az a képzelhetőleg legkorlátoltabb pénzeszközökkel, csupán meggyőződés vezérelte férfiak önkéntes munkája által lett életre híva, s ha más részről fontolóra vesszük, hogy a mindenható Alliance Israélite és az általa befolyásolt úgynevezett közvéleménynek legszívósabb ellentállását kellett legyőzni. Minden németet megelégedéssel töltött el az, hogy legalább a kérvény követelményeinek egyike, a foglalkozási statisztika felvételének a német birodalomra nézve történt elrendelése által teljesítve lett. Noha már bizonyos dolog, hogy a zsidóság minden képzelhető manipulátióval megkisérlette a foglalkozási statisztika eredményeit saját előnyére meghamisítani, mindazonáltal ama statisztika végeredménye igazolni fogja, mily csekély részük van a köztünk élő zsidóknak a valóban termelő, államfentartó munkában, s éhez- mily aránytalanságban állanak a nekik Németországban adott jogok. Jogok az államban, nézetünk szerint, csak az állam iránti megfelelő kötelesség-teljesítés által szereztethetnek. Abban a reményben, hogy a foglalkozási statisztika eredményei kiindulási pontul fognak szolgálni a zsidó befolyásnak Németországban való messzemenő megszorítására, a pillanatot alkalmasnak találjuk, Főmagasságodat kérni, hogy a birodalmi kormány nyilatkozatát a kérvényben foglalt többi pontokra nézve is kieszközölni méltóztassék. Egy esetleges elutasító válasz se lenne képes loyalitásunkat befolyásolni. Akkor reményünket egyelőre a zsidókérdésnek a törvényhozás utján való szabályozásába vetnénk, s tevékenységünket még inkább mint eddig, a törvényes önsegély szervezésére összpontosítanánk. Főmagasságodnak stb.” (Következnek az aláírások.) Az előadó indítványára a kongresszus elhatározza, hogy e kérvény kinyomassék, valamennyi németországi zsidóellenes egyletnek megküldessék, s azok elnökei felkéressenek, az egylet nevében ezen, a birodalmi kancellárhoz intézett kérvényhez csatlakozni. A napirend legközelebbi tárgyát egy, Oroszországból beérkezett indítvány képezte, a melynek képviseletét Dr. H e n t s c h e l (orosz-német) vállalta magára. Szövege, az indokolással együtt a következő:

21 A zsidók szintoly sajátszerű szerepet játszottak politikai, mint társadalmi és gazdasági tekintetben. A zsidók politikai szerepe a múltban, úgy mint a jelenben, egy állandó, változatlan oldalt, s egy másik gyorsan változó oldalt tüntet fel. Ha t. i. közvetlenül a zsidó néptörzsnek valamely országban való állásáról, a tőke uralmának a tulajdon és a kereset többi alakjai fölött való megalapításáról és kifejtéséről van szó, a mi, t. i. a töke uralma, legalább közép és kelet Európában a zsidók uralmával egybevág, – ekkor a zsidóknak, és pedig nemcsak az illető országban, hanem valamennyi ország összsidóságának magatartása mindig és mindenütt ugyanaz: ezt a zsidó faj-patriotismus határozza meg, habár az valamely árja-nemzeti hazafiságnak, vagy az általános európai kultúrérdekeknek álczáját viseli is. Egészen máskép viselik magukat a zsidók ott, a hol faji érdekeik nincsenek a játékban. Itt mindig az erősebbel járnak karöltve, mindenféle szolgálatokat tesznek neki, s nélkülözhetleneknek törekednek magukat tenni, hogy ennek fejében jól kamatoló fizetést biztosítsanak maguknak. Az erősebbet azonban csak addig szolgálják, míg Ó a valódi erős. Ha azonban az előbbi gyöngébb ellenfél a küzdelem viszontagságai által a túlhatalmat elnyeri, a zsidók az elsők, a kik megalkusznak vele és korábbi szövetségesük ellen elkövetett árulásukat drágán fizettetik meg. Ha pedig valamely országban a pártok egyenlő erősek, vagy a zsidóság elég hatalmas arra, hogy külön pártkép lépjen föl, akkor mindkét féllel schacheroznak, s azzal mennek együtt, a ki nekik több előnyt képes nyújtani; nincs kizárva az az eset sem, hogy a zsidók mindakét féllel tartanak, s egyúttal mind a kettőt elárulják, hogy őket saját czéljaikra felhasználják. Ily módon aztán – akármelyik fél lesz is a győztes a küzdelemben, – a győzelem gyümölcsei a zsidók javára esnek. Különösen pedig a vegyes nemzetiségű országok kedvező színpad a zsidók akcziójára, s ez maga sok tünetét megmagyarázza a keleteurópai történelemnek; hogy igen messze vissza ne menjünk, csak az oroszlengyel küzdelmekre s a német-lengyel versengésekre, valamint a galicziai és magyarországi állapotokra kell utalnunk. Az a tény, hogy a zsidók a német nyelvet használják, valamint azoknak a németekkel való együtttartásuk a szlávok ellen német-szláv tartományokban, különösben a szlávok szemeiben azon feltevésre vezetett, mintha egy bizonyos benső összefüggés, vagy egy neme a rokonságnak léteznék a zsidó faj és a németség között. Ez azonban ujabb időben már azon tény által is megczáfolva lett, hogy a zsidók mindenütt, Oroszországban, Galicziában, Magyarországon a német nyelvet az illető nemzet nyelvével cserélik föl, s tömegesen változtatják meg német neveiket. Egyébiránt a német-osztrákok közül az élesebben látók már felismerték, mily keserű gyümölcsöket szerzett nekik a zsidó szövetség. Mindinkább belátja mindenki, hogy a zsidók egyenesen feladatukká tűzték ki, a nemzeti és politikai versengéseket nagyobbítani, s azokat a magok érdekében kizsákmányolni. Mert, minél több versengés van, annál inkább kitágul üzleteik köre, s annál nagyobb az ő profitjuk; ellenkezőleg, ha a népfajok közt megegyezés jönne létre, a zsidók veszélyben forognának, hogy ellenükben általános biztonsági rendszabályok vétetnek foganatba. Joggal volt az mondva, hogy a zsidók izgató és korrumpáló

22 elem minden pártnál; a zsidók nélkül a megegyezés könnyebb, vagy legalább a küzdelem tisztességesebb lenne. Korunk feladata pedig nemcsak a nyílt háború borzalmait enyhíteni, hanem a politikai és nemzeti pártküzdelmeket is emberiesebbekké és erkölcsösebbekké is idomítani. Amint a czivilizált államok kormányai a mérges fegyverek használatát s általában a kegyetlen harczmodort eltiltják, úgy a kultúrnépek egy alsóbb faj szövetségével is szintúgy, mint az ezen fajnak tulajdonát képező harczeszközökkel is felhagyhatnak, s fel is kell hagyniok, mert e szövetség és fegyverek a jobb emberiség méltóságával épúgy mint érdekeivel ellenkeznek. Szemben a zsidókkal való minden együttjárás történelmileg kiderített vészes és káros következményeivel, a kongresszus minden becsületes emberhez, bármely nemzetiségűek vagy pártállásúak legyenek is, azon komoly intéssel fordul, mikép oda működjenek, hogy a zsidóknak a részvétel minden politikai és nemzeti pártalakulásban gyökeresen lehetetlenné tétessék, hogy beleavatkozásukat a népfajok és pártok alakulási és fejlődési processusába ép oly alaposan megtiltsák, amint axon vannak, hogy a zsidó üzleti szellemet már nem tekintik óhajtandó valaminek, hanem egy aljas fajjellem kifolyásának. Ennyiben az antisemitikus áramlat egy, a népeket egymással kibékítő fontosságot nyer, a mely kívánatos, hogy a keresztény-árja világ javára és előmenetelére nézve teljes mértékben érvényre jusson Ε mellett öntudatosan és tervszerűleg síkra szállni, a modern zsidóellenes szellemnek egyik fö feladata.” A kongresszus egy ez iránti indítványra egyetértését fejezi ki ezen most kifejtett nézetekkel. Sonnenbergi Liebe r m a n n úr arra figyelmeztet, hogy a kongreszszus tárgyalásairól gyorsírói tudósítás fog megjelenni, s ajánlja ennek tömeges elterjesztését A napirend legutolsó tárgyaként Dr. Ammann-nak következő indítványa kerül tárgyalásra: „A kongresszus rendkívül fontosnak tartja, hogy a nők is megfelelő módon, a zsidóság elharapódzása elleni agitáczióban való részvételbe belevonassanak.” Az indítványozó emelkedett és költői ihletű hosszabb szónoklattal indokolja határozati javaslatát. Erre egy rövid vita ered meg, a melyben Liebe r m a n n úr a zsidó-árja vegyes házasságok egy statisztikájából kimutatja, hogy az ilyes házasságok magától a természettől mint egyenesen t e r m é s z e t e l l e n e s e k vannak megjelölve, mert a gyermekszám, a mely (Poroszországban) németek közti házasságoknál 4.20-től egész 5.20-ig változik, zsidó-német házasságoknál l.55-ra száll le Ε számok az épen most Schmeitznernél második kiadásban megjelenő „A zsidók és a német állam” czímű röpiratból merítvék. Dr. Ammann indítványa elfogadtatik. Ezután az elnök, meleg szavakkal köszönetet mond a részben a mersze távolból megjelent uraknak, a kongresszus munkálkodása fölötti megelégedésének kifejezést ad, s éljent mondva közös jó ügyünk előhaladására és megszilárdulására, – a kongresszust bezárja. A gyülekezet lelkes éljenzés között oszlik szét.

Mióta datálódik az antisemitizmus? (Berg Yilmos: „Antisemita breviárium”-ából.)

Azon időtől fogva, mióta a zsidóság idegen nemzetek között is jól érezni kezdette magát, tehát mintegy négyezer év óta, majdnem kivétel nélkül valamennyi történetíró, a ki csak a zsidókkal valamely érintkezésbe jutott, Ítéletet mondott e nép fölött, és pedig oly különös egyértelműséggel, hogy mi minden, a sötét hajdankorban az izraeliták fölött leirt ítéletet, a mai kor zsidaira nézve is teljes érvényűnek fogadhatunk el. Miként az egyptomiak, miként Cicero és Tacitus ítéltek a zsidók fölött, úgy nyilatkoztak az ujabb időben Herder és Fichte, s napjainkban Bismarck herczeg, Wagner Richard, sőt még maga Mommsen is. A zsidóság négyezer év óta, lakott legyen bármely nép között, folytonos oppoziczióban állott az uralkodó kormányhatalmakkal, soha és sehol nem csatlakozott azon magas, eszményi czélokhoz, melyekkel minden nemzet mint ilyen bír és bírnia kell; hanem folyton egy szigorú realistikus irányt képviselt, s ez által, hogy Mommsen szavaival éljünk, a nemzeti felbomlásnak hatékony élesztője lett. Hát nem kell-e itt logikai következetességgel föltennünk, hogy a zsidók sohasem olvadnak be idegen nemzetbe, és sohasem fogják valóban azon ország polgárainak érezni magukat, a melyben laknak, ha ezt négyezer év óta nem tették, sőt még csak tenni nem is akarták? Nem kell-e azt következtetnünk, hogy a zsidók örök időkre épen csak zsidók maradnak, vagyis különszerü zsidos jellemsajátságaikat, előnyeiket és hibáikat egyaránt szívósan és makacson, mint eddig, megtartják, daczára annak, hogy különben épen a sebes haladás pártjához látszanak tartozni? Egy oly népet pedig, a mely oly merev erélylyel egyedül azt tartja istennek tetsző dolognak, a mi szigorúan az: „Egy mindnyájáért és mindnyája egyért” elvet követi, s ez által mindenütt egy veszedelmes államot képez az államban, – egy ilyen népet vagy szűk korlátok között kell tartani, vagy szükségszerűleg magának kell uralomra jutni. így volt ez Kr. e. 2000 évvel Egyptomban, s így van ma német hazánkban. Halljuk csak, hogy a híres régiségbúvár Dr. R e i n i s c h L. mit betűzött ki feltétlen biztossággal az egyptomi hyeroglyphákból: „A fáraók hajdani országában a Kr. e. 19-ik század vége felé, Egyptom valódi kultúrvirágzása hamarosan a korrupczió, az erkölcsi hanyatlás és a féktelen kicsapongás korszakába ment át. Erre az első lökést a számos semitikus: Phoenicia, zsidó és arab kereskedők adták, a kik Egyptomban megtelepedtek, s az egyptomi nép jogi öntudatát és szigorú rendjét üzleti szokásaikkal (usance) és nyereséghajhászatukkal megrendítették. Régi, tekintélyes családok tönkre mentek és elszegényedtek, míg helyükbe egy szemtelen parvenuség lépett. Olyan emberek, a kik kevéssel azelőtt semmivel sem bírtak, vagyon, paloták, kertek, rabszolgák és kincsek birtokába jutottak, a társadalom minden köreibe betolakodtak, sőt már az udvarhoz is kezdtek bejárósak lenni.” (!) Akkori időben a zsidó szellem romboló befolyása tette tönkre Egyptomot erkölcsi és anyagi tekintetben; – napjainkban pedig a kevéssel ezelőtt oly virágzó volt fáraó-ország bizonyára nem a legcsekélyebb mértékben, zsidó kereskedők lelkiismeretlen kizsákmányolása által lett koldusbotra juttatva.

24 Ha Wagner Richárd azt mondja, hogy: „A zsidó az emberiség hanyatlásának plasztikus daemonja”, úgy ezen kijelentés helyessége teljesen világos a világtörténelem ezen szemügyrevételénél. Bárhol jussanak is a zsidók uralomra, ott a nemzet föltétlen biztossággal tönkremegy; nem is lehet egyetlen egy országot felmutatni, a mely a zsidók által virágzó kultúrállammá tétetett volna. Sőt biztosan merjük állíthatni, hogy a régi görögök soha sem emelkedhettek volna azon eddig elérhetlen magaslatára a műveltségnek, ha náluk a zsidók befolyása már Perikies kora előtt valamely jelentőséggel bírt volna. Hisz a philologia ismeretes tanára, Böckh ezeket írja: „Semmi sem járult inkább Athen bukásához, mint az, hogy a Kekropídák régi magvas törzse lassankint kihalt, és egy idegen, s váltóüzlet és uzsora által meggazdagodott, nemes érzelmekben szegény, semmi nagylelkű tettre, magasztos eszmére nem képes, s a pillanatnyi nyereségen csüngő nép tolakodott be a polgárjogba és az állami igazgatásba.” Ugyan lehet-e a zsidókat találóbban jellemezni ? Pedig ezek a szavak 1817-ben lettek írva, a mikor még semmiféle Stöcker udvari prédikátor nem „találta fel” a zsidókérdést. És Róma–? A meddig nem volt zsidaja vagy csak kevés, erőteljes és hatalmas birodalom volt; azonban a Krisztus születése előtti első században, midőn a zsidók befolyása Rómában már oly nagy volt, hogy – mint Mommsen írja, – egy h e l y t a r t ó se mert t a r t o m á n y á b a n v a l a m i t a z s i d ó k ellen t e n n i , h a nem a k a r t a k i t e n n i magát annak, hogy Rómába visszatérésekor kőzáporral f o g a d t a s s é k, – Róma tökéletesen demoralizálva lett. Természetesen távol áll tőlünk, egyedül a zsidóknak, róni fel Róma bukását; mindamellett az a kérdés, mennyiben járult a zsidó szellem befolyása Róma erkölcseinek megrontásához, méltó volna egy hivatott történetíró tolla által való megoldásra. Hisz a kapzsiság és kéjelgés bűnei, a melyek miatt Róma elbukott, egészen specifikus zsidó bűnök. Mily ellenszenvet kellett már a rómaiaknak érezniök a zsidók iránt, a kik pedig akkor még „a sötét középkor barbarizmusa által” nem lettek az uzsorára szorítva, az emberi társaságból kizárva, szóval azzá téve, a mik mai nap, – ha T a c i t u s , a ki pedig az ő irányukban is „sine ira et studio” írt történelmet, őket „deterrima gens”-nek (legroszabb népnek) nevezi, s ha ugyanezen történetíró azt mondja róluk, hogy maguk között adnak a hűségre és szóra, s egymást segítik, az idegeneket azonban gyűlölik és üldözik. Pedig Tacitus nem volt ám a „Deutsches Tageblatt” munkatársa! És mily tisztelettel beszél ugyanez az író a régi németekről! – C i c e r o is a zsidókat a sziriaiakkal együtt oly népnek nevezi, a mely a szolgaságra született; míg a nemes bölcsész S e n e c a a zsidókat „czudar nép”-nek hívja. Így tehát már az ó-korban a zsidók fölött hozott sok oly ítélettel találkozunk, a melyek által eléggé igazolva van az, hogy nem a keresztény tan türelmetlensége idézte elő a zsidógyűlöletet, miként a zsidók állítani szeretik; mert hisz már a pogány népek is szintúgy undorodtak a zsidóktól. Ősidőktől fogva fenáll tehát az antisemitizmus, t. i. a zsidók túlkapásai elleni jogosult önvédelem, és szilárd meggyőződésünk, hogy korunk antisemitizmusa se fog előbb nyugodni, míg a zsidókérdésnek törvényes úton való megoldása elő nem idéztetik. Kívánatos, hogy telje-

25 sédjének be azon szavak, a melyeket Istóczy magyarországi képviselő egy alkalommal mondott, hogy: „A gondolkodók nemzete (a német nemzet) a zsidókérdést kezébe vette; most már annak megoldása csak időkérdés.”

A zsidó nemzet hagyományos politikája. (A közlemény vége.)

A zsidóknál van felhalmozva a sok pénz; a zsidóság összetartó, rendületlen, szolidaris bandaszerű társulat; a zsidóságnak van fanatismus-szülte világuralmi czélja; a zsidóság már most is a markában tartja a magyarok életét. A zsidónak van az egész világon bizalmas összeköttetése, kereskedelmi connexiója. Ennyi hatalmi factorokat a magyar népnél hasztalanul keresnénk. A szolidáris „egyetértés” legfeljebb Budapesten az e czímű lap kiadóhivatalában, e napilap fején (nagy betűkkel) olvasható. Mindezekből világos, hogy a keresztény-magyar nép a zsidósággal szemben nagy dilemma előtt áll, s az égető szükség, súlyos felelősség mellett parancsolja, hogy a magyar képviselőház a zsidótörvények revízióját foganatba vévén, azokat oda módosítsa, hogy a zsidók vészthozó túlkapásainak biztos határt szabni képesek legyenek. Mit tegyünk tehát mi magyarok a zsidókkal? mit tegyünk velök annál inkább, mert előttünk e tekintetben óriási akadályok tornyosodnak. A kormánykörök elegendő okot látszanak találni abban, hogy a zsidóságot pártfogolják; de a zsidók is sokkal előrelátóbbak, semhogy a törvényházban protektorokat előre ne szerezzenek; kiknek minden esetre, a corruptio posványába merült hazafiatlansága alig fogja megengedni, hogy a zsidó törvények revíziója által a fenyegető veszélyektől megszabadítsa az országot. Előre is látható, hogy a ki a zsidóknak az országból leendő kiutasítását merné javaslatba hozni, a mi tulajdonképen az egyedüli radikális eszköz lehetne az üdvösségre, annak a zsidóbarát protektorok, a 19-ik század összeomlott czivilizácziója, az inhumanitás egész törmelékét barbár fejére fognák zúdítani. Ha pedig a már törvény útján megnyert egyenjogúságukat vissza vonni, – mi legkevésbbé sem hozna hasznot, – javasolná: attól lehetne tartani, hogy az álbölcsek a sophistica egész tárházát kimerítve, a magyarok nagylelkűségére, felebaráti keresztény szeretetére, sőt kivált arra hivatkoznának, hogy mily óriási mértékben lenne ez utón a magyar nemzeti becsület az egész művelt világ előtt

26

kompromittálva; s a zsidók jelen állásának megtartása mellett fognának szavazni. Tudják meg azonban az ily álbölcsek, hogy a „Salus publica suprema lex,” a haza üdvének politikája semmi álokoskodó philosophiát nem ismer; – a világ beszélhet amit akar, és ítélhet amint nekie tetszik. A művelt polgári társadalom főczélja az” élet és vagyon biztonsága. Mindazonáltal gyakori esetek mutatják, hogy az Abruzzókban, a pyrenaei hegyek között, vagy nálunk is a Bakonyban sat. is keletkezni szoktak rablóbandák; czéljuk lévén, hogy fáradság és munka nélkül, dorbézolva élhessenek; de keletkeznek sokszor kényszerűség vagy a rósz czimboraság csábítása alapján is Ők lopnak, rabolnak, sokszor a védelmező élete kioltásával; de egyszersmind tudják azt is, hogy bűn az a mit tesznek; a bűnnek öntudatában, mintegy önként számkivetvén önmagukat a társadalom köréből, bujdokolva nyugtalan, vad életet élnek. Mindazonáltal, mert kevesen vannak s ritkán keletkeznek: a társadalom vagyonán és életén nem nagy csorbát ejtenek. Ezek ellen adnak a hatóságok, – ha kell – karhatalmi védelmet is, s üldöztetve, többnyire örökös fogsággal, vagy pedig a bitófán életökkel lakolnak. Legyen szabad e rablókkal szemben a zsidókat párhuzamba állítani. Ezek, mint tapasztaljuk, egészen elkülönítve, egy complotszerü szolidáris bandát képeznek, a keresztények vagyonát csalva, lopva, elpörölve, elesküdve szokták elsajátítani. Azért teszik-e ezt a zsidók is, hogy csupán munka nélkül élhessenek? Nem! A zsidók Talmud-hitvallásuk parancsolatjából teszik ezt. Mert az ő Talmud-szentírásuk abban a hitben neveli őket, hogy a keresztények vagyona a zsidóké. Ha azt a keresztényektől bármi erkölcstelen bűnös eszközök utján elsajátítják: bűnt el nem követhetnek, mert a zsidók csak a magok vagyonát vették el tőlük. De a Talmud hagyományai azt is tanítják, hogy a keresztények élete is a zsidóké, meghagyván a zsidóknak világosan, mint már feljebb is előadva volt. „Ha hatalmadban áll. kötelességed a keresztényt megölni”. Ezeket tudván, kinek lenne nagyobb hatalmában a keresztények gyilkolása mint a zsidó orvosoknak? kiknek szabad tér nyittatott, hogy azt észrevétlenül hivatalból, minden felelősség és ellenőrködés nélkül gyakorolhassák. Híjába, kézzelfoghatólag bizonyítják ezt a statisztikai népszaporodási rovatok. De sőt borzadály fogja el minden keresztény keblét, tudván azt, hogy a berlini kongresszus, e veszélyes nép javára egész országokban kierőszakolta az egyenjogúságot.

27

Holott egy ily üzelmű veszélyes népbandától igyekezni kellene, hogy minden társadalmi körök megszabaduljanak. Országgyűlésileg elhatározandó lenne: miszerint „a zsidóság, tekintve veszélyes tanait és azoknak a keresztények vesztére alkalmazását, minden néven nevezendő jogaitól megfosztatván, mint pária sectának, kézi munkájánál más joga nem hagyatik. Tetszésére bízatván, ha Magyarországban nem tetszik neki, minden órában saját hazájába való költözködése.” Az összes ország köznépe különben is már régen elítélte a zsidókat; s valóban csak egy égető szükség kívánalmának kell tekinteni, hogy a magyar törvényhozás a zsidók veszélyes túlkapásainak határt szabva, ezáltal az ország népét megnyugtassa. Mert ez – úgy látszik, – megunván a zsidóság által minden oldalról szenvedő nyomatását, máris komolyan nyugtalankodni kezd 5 s köréből fenyegető hangok emelkednek, azt rebesgetvén: „Az urak nagy része a zsidókkal tart. a zsidót nem fogja a törvény; a szegény ember nem nyerhet igazságot; már csak várunk, lesz-e ennek vége valaha!” s más e féléket. Következtethető ezekből, hogy ha a nép türelmét veszítve fel talál zúdulni................ Aligha nem tévednek a kormánykörök, ha a nép szerencsétlen felháborodása esetében a szuronyokba bízva, azokra hisznek támaszkodhatni; mert e szuronyok bármi élesek legyenek is, azok a nép fiainak kezében vannak s csak a mindenható végzet tudhatja, mily zűrzavar következhetik be az országban. Dr. Tiszaháthy.

Kik a budapesti gabnakereskedők? A foglalkozási statisztika (Berufs-Statistik) felvétele, a mely a német antisemitáknak egyik követelményét képezte, Poroszországban tényleg foganatba vétetett, s így ott nemsokára tudni fogja a közönség, melyek azon (könnyű) foglalkozási ágak, a melyeket Izrael népe mind kizárólagosabban praktizál a nem-zsidók kiszorításával? Nálunk Magyarországon persze a foglalkozási statisztikai felvétel kívánalma pium desiderium. Hisz általános hivatalos statisztikai kimutatásainkban is minden egyéb: „szita, kéngyertya, pazdorja” stb. van, csak olyan adatok nincsenek azokban, a melyek a kedves zsidóság viselt dolgaival foglalkoznának. Ε fölött rémséges hallgatás a hivatalos statisztikai kimutatásokban is, nemcsak az újságokban. Annál nagyobb hálára köteleztek le tehát bennünket a budapesti gabonakereskedő urak, a kik önkénytelenül egy fölötte érdekes és tanulságos

28 statisztikai kimutatást szolgáltattak a közönség kezébe, egy nyomtatásban is megjelent kérvényükkel, a melyet valamennyien aláírva, közelebb Budapest főváros törvényhatósági bizottságának közgyűléséhez intéztek a fővárosi közraktárak tárgyában. Ε kérvényükben a budapesti termény- és gabnakereskedők panaszt emelnek a Széll Kálmán elnöksége alatt álló „Magyar leszámítoló és pénzváltóbank” eljárása ellen, a mely szerint e bank saját számlájára is ad és vesz gabnát sat., szóval a gabonakereskedő uraknak k ο n k u rrencziát csinál. Már most lássuk, kik azok az urak, a kiknek a nevezett bank konkurrencziát csinál? Ezek, t. i. a budapesti termény- és gabnakereskedő urak a következők: Harsányi Adolf, (magyarosított név. – Szerk.) Kaufmann A. H., Steiner József és társa, Hirsch Lajos, Widder D., Hermann A. S., Weltner József és társa, Krause Károly J., Mandl Henrik, Löbl Ign., Kern Schutzer és társa, Kunosy Nándor, (magyarosított név. – Szerk.) Wessel Mór, Jelűnek Lajos, Berger Izidor, Mandl Miksa, Redlich és Löwinger, Gompetz Náthán L., Guttman Jakab, Fischer Ferencz, Grausz Nándor, Nagel Adolf, Low Beer Armin, Krausz Sándor S., Singer Ferdinánd, Neumayer József, Kohlman és Kohn, Meitner M. és B., Guttman Lajos és testvére, Bleyer László, Guttentag G., Wottitz Mihály, Geiger Bernát és társa, Falkenheim Fülöp, Guttmann és Fleischl, Jellinek Adolf, Mellinger M., Weil Mór, Baumgarten Bernát, Mansfeld Pál, Ifj. Kohn Armin, Rechnitz H. és M., Nadler János W., (valószínűleg keresztény. – Szerk.) Klein József L., Landsberger és Spitzer, Weisz Henrik, Mauksch testvérek, Stauber János, (valószínűleg nem-zsidó. – Szerk.) Drach és Herrmann, Bauer Lajos, Baron Miklós, Bächer C. M., Weisz Zsigmond és társa, Schmidek és Grünstein, Weisman Mór, Freund Jakab fiai, Bischitz Lajos, Érsekújvári takarék- és hitel-intézet áruosztály fióktelepe, Galitzenstein József, Schlesinger és Polakovits, Weiss Berthold, Wahl és Oblath, Honig M. és társa, Weltner Jakab, Heller M. és társa, Gruber Jakab fiai, Altschul és társa, Löwinger Dávid, Frommer Ármin Α., Blau Lázár és fia, – Franz X., (Keresztény. – Szerk.) Markó és Weyden, Aigner és Ujlaky, Fleischmann és Euler, Deutsch és Pollak, Freibauer Ede fiai, Hirsch József L., Goldmann és Engel, Brüll Henrik és fiai, Horn Lajos, Redlich és Reiner, Szavoszt Emil (Keresztény. – Szerk.), Markstein és ÉArausz, Kálnoky, (magyarosított név. – Szerk.) és Simon, Deutsch S és Beer, Müntz testvérek, Fischl testvérek, Holitscher Lipót B., Fuchs Mihály, Kampl és Metzeles, Mogyorósy J. L. (magyarosított név. – Szerk.) Freund Henrik, Freund Henrik és fiai, Strausz Sándor, Pick Dániel, Hofmann M. és társa, Fleischmann és Lederer, Strasser és Schönfeld, Winterberg Farkas és társa, Freund Adolf. Száz között 3-4 keresztény firma! – Úgy hisszük ez épületes névsorhoz sem kell bővebb kommentár.

Hangok a vidékről. – Nyílt levelek a szerkesztőhöz. – Kemenesalja. (Vasmegye.) Tekintetes szerkesztő úr! – Engedje meg, hogy becses röpirataiban én is egy esetet mondhassak el a kemenesaljai zsidókról. Mert nekünk is vannak ám. (Tudjuk nagyon is jól. – Szerk.) Pedig az olvasó közönség tán azt hiszi, hogy a „Messziről kékellik már a Ságh teteje” táján nincsenek is, miután róluk senki sem tesz említést. Hejh! pedig az egykori búcsúban kedvére jóllakott koldussal mi is felkiálthatnánk: Uram! sok is a jóból! Csak múlt márczius hó elején is egy oly eset történt, melynek még gondolatától is undorral fordul el minden jóravaló lélek. Éppen e sorok írója volt azon szerencsés (?) helyzetben, hogy az esetről jegyzőkönyvet vegyen fel. A dolog így történt: Egy keresztény leány szolgálatban volt egy Kecskéd-községi Sch–r nevezetű zsidónál, a kinél egy idő óta apósa tartózkodott, bizonyos H–1er Kálmán nevezetű egyén, a ki, mint értesülve vagyok, teljesen hazátlan és csak hol egyik, hol másik gyermekénél tartózkodik. Egy alkalommal vője ura valami ügyben eltávozott hazulról, és alkalmasint a derék ipa ura ezt az időt választotta ki czélja kivitelére. Megvárta, míg az éj sötét leplével elfedte a földet, és csak azután nyúlt tetthez. Remélte tán a nyomorult, hogy szándékolt gaztettét is elpalástolni fogja. Azonban az igazságnak büntető keze utolérte őt. De hadd beszéljenek a tények! A kis leány, a ki még csak most van 14-ik évében, oda nyilatkozott, hogy az illető zsidó mintegy 10 óra tájban felkelt, az egész éjjel égő lámpát lecsavarta és hozzá ment, – rajta erőszakot akart elkövetni. Ő, úgymond, iszonyúan megijedt és hangos sírásra fakadva, kétségbeesve védte magát az aljas támadó ellen. Daczára azonban, hogy asszonya is ugyanazon bizonyos szobában feküdt, egyetlen szóval sem kérdte, mi baja. Végre, úgymond, midőn az aljas kéjencz körmei közül megmenekült, aludni nem tudván félelmében, felöltözött és kiment azon szándékkal, hogy rögtön elhagyja a házat de az iszonyú sötétségtől visszariadva, kénytelen volt újra visszamenni és az egész éjét kínos nyugtalanságban tölteni. Ekkor, úgymond, asszonya parancsoló hangon monda: „hát miért nem alszik?” mire ő sírással felelt, de egy szót sem tett többé, hogy mi baja? Íme! innen tűnik ki a zsidók aljas rafinírtsága. A vén róka nem átallotta volna gyalázatos szándékát lámpavilágnál azon szobában véghez vinni, melyben tulajdon leánya is feküdt, – sőt a tények azt látszanak igazolni, miszerint leányának nemcsak hogy tudomása volt a dologról, de őt tán éppen elősegíteni, vagy legalább meg nem gátolni akarta aljas czéljában. Mert feltehető-e, hogy a kis leány sírására, ha tán éppen aludt volna is, fel ne ébredt légyen? És ha az ellenkező állana, nem lett volna-e köteles a kis leánynak védelmére kelni és atyját megdorgálni? Bizony, bizony, ez mind oly tény, melyek világos bizonyítékai annak, hogy a zsidó rafinírtságot kiismerni, már ugyanis teljes rútságában, teljes lehetetlen.

30

Másnap, úgymond a kis leány, már kora hajnalban talpon volt és követelte ruháját asszonyától, hogy tüstént távozhasson. Tény, úgymond, hogy ekkor asszonya kérdte, hát miért akar elmenni? mire Ő azt felelte: hogy ő úgy is tudja! Ekkor a kis lány, mert elereszteni nem akarták, szótlanul kiosont és a mintegy négy órányira fekvő Kernenes-szent-Péter falujáig szaladt. Haza érve, édes anyja, mert atyja nem él, legott egy más becsületes emberrel kocsira ült és Kecskéden a községházánál vonták kérdőre a vén bűnöst. Nem akarom festeni a szomorú tényt, a hol a kis leány ártatlanságának öntudatában sírva állott a birok előtt aljas kéjenczével szemben, – csupán azt akarom még említeni, a mi különben úgy is várható volt, hogy az aljas ember leányával együtt mindent tagadott. Egyetlen mentségéül csupán agg korát tudta felhozni. Denique, a vén róka 67 évesnek vallotta magát! Hja! régen tudjuk ám, hogy a vén kecske is megnyalja a sót! Mint fentebb mondám, az esetről jegyzőkönyv vétetett fel és a kis-czelli járásbírósághoz tétetett át. Hogy azóta mire ment az ügy, nem tudom. Szeretem azonban hinni, hogy a nevezett kir. járásbíróság lelohasztja egyszer mindenkorra a vén rókának ily aljas czélokra irányuló törekvéseit. Keresztény szülők! Vonjatok példát ez esetből, és a mennyire lehetséges, ne adjátok gyermekeiteket zsidó szolgálatba, nehogy azok tán aljas eszközeivé legyenek az erkölcsöt nem ismerő jebuzeus hordáknak! Most azon tiszteletteljes kérelemmel zárom soraimat, hogy, ha terhére nem leszek tek. szerkesztő urnák, úgy bátorságot vehessek magamnak alkalom adtán koronként tudósítást küldeni. (Szívesen látjuk. – Szerk.) Ny–o.

Kis-Kőrös. Tekintetes szerkesztő úr! A „12 röpirat” f. évi ápril 15-ről VII. sz. alatt kelt füzetének 26. és 27. oldalain St–ger Mózes viselt dolgairól írt soraimban ezen kifejezést: „a szolgabíró, járásbíró, törvényszék itt van” oda magyarázván a kis-körösi zsidók és azok pajtásai, miszerint én abban a helybeli kir. járásbíróság mostani és azelőtti, nem különben a kalocsai kir. törvényszék tagjait gyanúsítani akartam – kijelentem: hogy a kir. bíróságok tagjai iránt mindig nagyobb tisztelettel viseltettem, semhogy azok becsületességében a legkevésbé is kételkedni mernék, mert hál' istennek, van szerencsém számos tagjait személyesen is ismerhetni. A zsidók és azok barátai ebből tőkét akartak vagy akarnak csinálni; de hát nagy jó uraim ez nem „gründolás,” – csak az igazság kimondása; hogy pedig Mojse a fentieket nem egyszer, de számtalanszor mondotta, azt nem én állítom, de szükség esetén a fél város bizonyitandja. y. y.

Szamostelek. (Szatmármegye.) A szemitáktól nem szóval, hanem tettel kell menekülni; t. i. kivenni kezökből a fegyvert, melylyel eddig a népet szipolyozták. Örvendetes jelenséget irhatok, s a példa méltó utánzásra, s bár minden

31 keresztény ember úgy fogná fel a dolog állását, mint a közöttünk lakó birtokos, Jeszenszky Márton úr. A tény az, hogy alig 70 számú kis községünkbe 3 zsidó család jött; honnan? azt titok fedi; – az egyik pálinkabérlő volt, a többi fertályos, és ezek, összesen vagy 20 tag, ebből éltek. Most, hogy a mozgalom megindult, a jelzett birtokos úr, kit eddig egyeneslelkű, nemes emberbarátnak ismertünk, (megjegyezve mellékesen, saját szavajárása:nem k ö s z ö n t e m , n e m k ö s z ö n ö k a z s i d ó n a k , azaz: nem v a g y o k a d ó s a , n e m k é r e k tőle, t e h á t nem is f é l e k , ) a zsidóknak nagy rémületére kivette a bérletet azon szándékból, hogy menjenek Jeruzsálembe; felfogadott egy keresztény korcsmárost, kit a pontos mértékkeladásra, s hamisítatlanul adni bort, pálinkát, és minden egyebet, szerződésileg kötelezett. Pedig a jelzett úr tekintélyes vagyon tulajdonosa, gyermektelen, nincs reá szorulva, hogy ezen üzletet vigye; de viteti azon nemes szándékból, hogy a községet megmentse a szemita népségtől. Hisszük is, egy év leforgása alatt tiszta lesz községünk e bajtól; mert bár a birtokos úr nem. felekezetünkben, mert mi románok vagyunk, azért ő, tekintve sorsunkat, igyekszik minket boldoggá tenni. így kellene tenni minden községben, akkor hiszem, hogy a 650,000 zsidó pár év múlva vagy ásót, kapát venne a kezébe, vagy a vándorbotot. Ajánlom a többi községeknek is az ily eljárást; ha egy ember nem bírja, szövetkezzenek többen, béreljék ki csak a regálékat keresztények minden faluban: nem lesz akkor lopás, sem orgazda; mert hát tudjuk azt, hogy minden lopott tyúk, liba, tojás, tengeri, stb. a zsidókhoz vándorol, mert csakis ekként birja fentartani magát abból az 50 s legfeljebb 200 frt. befektetett összegből. Jövő levelemben, ha megengedi szerkesztő úr, hasonló tárgyról becses lapjába írni fogok. (Várjuk. – Szerk.) B. L.

Egy országgyűlési antisemita pártklub. Simonyi Iván és S z a l a y Imre országgyűlési képviselők s jeles elvbarátaink az országos függetlenségi kör elnökéhez közelebb intézett levelükben bejelentették, hogy a zsidókérdésben elfoglalt álláspontjuk következtében a nevezett pártkörből kilépnek. Ε szerint tehát, a mindinkább a philosemitizmus vizében evező országos függetlenségi pártkörtől teljesen függetlenítették magukat, a már korábban kilépett V e r h o v a y Gyulán kívül, Ó n ο d y Géza. Széli György, Simonyi Iván és S z a l a y Imre. Biztos kilátás van arra, hogy legkésőbb a jövő Őszre, most nevezett antisemita vezérférfiaink példáját t ö b b e n is követni fogják, s így egy ors z á g o s a n t i s e m i t a p á r t k l u b n a k megalakítása, mely a jövő évi általános képviselőválasztásokra is érvényesíteni fogja befolyását: mindinkább a megvalósulhatás stádiumába lép.

Felhívás. Miután pártunknak koalíczionális (pártszövetkezeti) alapon leendő országos szervezése előmunkálataihoz szükséges magunkat itt a központon eleve tájékoznunk az iránt, hogy melyek azon választókerületek, a melyekben antisemita képviselőjelöltek a jövő évben a siker kilátásával felléptethetők lesznek: ennélfogva a központon már eddig bírt adatok kiegészítése czéljából felhívom vidéki t. elvtársainkat, hogy illető kerületeik e részbeni viszonyairól lehetőleg kimerítő tudósításaikat hozzám vagy Ónody Géza, Simonyi íván és Szalay Imre barátaimhoz beküldeni szíveskedjenek. Az e tárgyú levelek egészen bizalmas jellegűek levén, természetes, hogy azok hírlapi közlés tárgyát sem fogják képezni. Istóczy Győző. U. i. Kéretnek az elveinket osztó lapok t. szerkesztőségei ezen felhívásnak szíves lenyomatására.

Levelezőlap. Körmendre. Köszönet a becses munka megküldéséért. Önöknél kitűnő a talaj az antisemitizmusra; csak munkálkodjunk tovább. Keszthelyre. Szívélyes üdvözlet. Paksra. Becses levelét vettük. Bezdánra. Ugyanaz. Üstökösnek K. K. Jobbat kérünk. Sárvárra. A jövő számban.

A f. é. január 15-ki füzetünkben kihirdetett pályázat eredményének közzététele, a pályabírák egy részének Budapestről távolléte miatt csak a júniusi füzetben eszközöltethetik.

12 RÖPIRAT. Budapest 1883. június 15. III. évfolyam

IX. füzet.

Zsidókérdés és antisemitizmus. III.

A zsidók Magyarországban azt hirdetik hogy magyarok, Németországban hogy németek, az az a hol laknak, az illető állam polgárainak vallják magukat, és mint ilyenek követelik a többi lakosokkal a jogegyenlőséget Ámde az, hogy ők Magyarországban a magyar államnak, vagy bárhol is azon államnak volnának polgárai, a melyben laknak: az csak talmudmorálon alapuló csalás. A zsidó sehol sem azon állam polgára melyben lakik, Magyarországon nem a magyar állam polgára, Németországban nem a német állam polgára; hanem mindenütt és minden zsidó azon zsidó államnak polgára, melynek feje, központi főhatósága a párisi alliance Israélite. A párisi alliance nem puszta jótékonysági és vallási társulat, a minek elhitetni akarják; hanem az egész világon elterjedt zsidóságot a Rothschild dynastia uralma alatt egy egységes állammá összefoglaló központi kormánytanács, s ennek legfőbb hatósága alatt minden országban létezik központi országos fő igazgatóságuk, melyek alatt ismét az egyes vidéki, helyi igazgatóságok (kahalok) és zsidó bíróságok állanak. Az összes, az egész földkerekségen élő zsidóság egy egységes államot képez, államot, melynek talaja a czivilizált nemzetek teste. Egy óriási polyp a zsidóság, mely a föld mindenik országára kinyújtá egy egy karját. Magyarország is körül van szorítva e polyp egy karjával, s e karon azon 650 ezer zsidó, mely közöttünk él, meg annyi szívó szájadékot képez. Ha például Muszkaország 650 ezer muszkát oly utasítással küldene be Magyarországba, hogy itt a közvagyonosságot, közerkölcsöt, közegészséget, közrendet, államat, egyházat aláaknázzák, s így mintegy megőrölve az állam gyökereit, Magyarországot a muszka hatalom zsákmányává tegyék: kellene-e ezen muszka küldötteknek a magyar polgárokkal egyenlő magán és politikai jogokat adnunk? Nemde nemcsak hogy nem egyenjogosítanók őket, de még hazánk

2

határain belül sem tűrnők meg? A zsidóság pedig ilyen küldöttje a párisi alliance universelle-nek, mely azonban a maga kasztszerű szervezetét, az ő központi és helyi igazgatóságait (kanaljait) csalárdul a vallás és egyház meze alá rejti. A zsidók szövetkezetüket vallási s nemzetiségi társaságnak hirdetik; de nem az. Ha a zsidóság csak külön nemzetiség volna az államban, vagy csak külön vallásfelekezet: akkor nem volna antisemitizmus. A zsidóság nem nemzetiség7 mert nincs nyelve. Azon nyelv, melyen a zsidóságnak mint szövetkezetnek törvényei, szabályai irvák, a héber nyelv nem egyéb, mint a syrochaldaei (Asszyriár ban és később Babylonban használt) nyelv egyik eltorzított dialectusa; az a nyelv pedig, melyet most általában használnak, a német nyelvnek egy kificzamított, héberrel kevert zagyvaléka. Nekik nemzeti nyelvük nincs, és így nemzetiségnek nem is tekinthetők. De külön vallásfelekezetnek sem tekinthető a zsidóság. A talmud nem vallástan, hanem zsidó állami, egyházi s társadalmi törvénykönyv. A zsidók templomaikban nem vallásos tanokat, hanem politikai történetüket adják elő. De ettől eltekintve, a talmud vallása egy esztelen, erkölcstelen és istentelen babona, melynél még a vad kannibálok vallása is észszerűbb és humánusabb. Minden létező vallásnak a föld kerekségén fő elvei az igazság és jó eszméje; s vallásnak csakis azt ösmerhetjük el, mely – bárha tökéletlen módon – az istenben (a tökéletes lényben) való hitet követi vezércsillagként hittanában, s az igazság és jó eszméjét alkalmazza zsinórmértékül erkölcstanában: ámde a talmud istene egy tökéletlen, gyarló, szószegő, eskütörő, bűnre hajló, gyáva, igazságtalan, szeszélyes lény, kivel a rabbik egyenrangban, sőt sok tekintetben felette állanak; és a talmud erkölcstanának vezérelve a gonoszság, s tanai a bűnök, gazságok és aljasságok kifejtett és példázott rendszere: ilyen istentelen és erkölcstelen szeméthalmaz pedig vallásnak nem tekinthető. De még ha vallásnak néznők is e képtelen és undok babonát: még akkor sem tekinthető a zsidóság csak külön vallásfelekezetnek; mert e babonákat a zsidók nagy része nem hiszi, nem tartja; ezeket a zsidóság elöljárói csak a buta tömeg számára ütötték össze valláskép. A zsidó államnak gondoskodnia kelle vallásról is a zsidóság buta tömege részére: hogy e tömeget a bigottság fékével papjai által még jobban hatalmában tarthassa; s hogy a fanatizmus szítása által e tömeget még inkább elkülönítse a nem-zsidóktól; s hogy elejét vegye annak, hogy e buta tömeg valamelyik nem-zsidó vallásfelekezet tanait elfogadván, azzal összeolvadjon s a zsidó állammal szakítson. A zsidóság elöljárói úgy tesznek mint a borgyáros: gyártják a talmudkotyvalékot a buta tömeg részére, de maguk nem isznak belőle;

3

gyártják pedig azért, mert a vallásos bigottság még az érdeknél is hatalmasabb, s mondhatni az egyedüli eszköz azon vad kaftános tömeg kény-kedv szerint mozgathatása s kormányozhatására. De épen ezért e vallás szerzőinek, a zsidóság elöljáróinak a rabbiknak volt rá gondjuk, hogy e vallás szerint ők legyenek az istennek nemcsak képviselői, de magok az istenek. Ámde, hogy azon zsidók (a neológok), kik e babonákat nem hiszik, csak olyan zsidók, sőt még veszélyesebbek mint az orthodoxok, és hogy érdekeiket mindenkor azonosítják a legbutább orthodoxokéival, arról csak a most folyó tisza-eszlári bűnügynél is meggyőződhetünk. De hogy a zsidóság pusztán csak egy külön vallásfelekezetnek nem tekinthető, arra leghatalmasabb bizonyíték az, hogy a kikeresztelkedett zsidók is túlnyomó részben megmaradtak a zsidó állam kötelékében, s habár vallásra nézve keresztények, de tényleg zsidók, a zsidó állam polgárai, az alliance universelle hű harczosai, alattvalói, s a zsidó érdekek buzgó előmozdítói. Ha pedig sem nemzetiségi sem vallási kötelék nem fűzi egybe a zsidóságot: úgy valami másnak kell közöttük az összekötő kapcsot képeznie, mert ugyan szorosan egyesülvék. Hogy ez összekötő kapocs mibenlétét megértsük, jobban meg kell esmérnünk a zsidóságot, bele kell pillantanunk a zsidó lelkület mélyébe. „A zsidók is csak olyan emberek mint a keresztények. A zsidóknak is vannak hibáik és előnyeik ép úgy mint a keresztényeknek. Keresztények közt is vannak rosz emberek, és zsidók közt is találhatók jó emberek, mint keresztények közt. Tehát különböző mértékkel mérni keresztények és zsidóknak, több jogokban részesíteni a keresztényeket mint a zsidókat, inhumánus, szabadelvűtlen, jogtalan és méltánytalan dolog volna.” Így érvelnek a philosemiták. Hát senki sem vonja kétségbe, hogy keresztények között is vannak gonosz emberek, és zsidók közt is találkoznak becsületesek.(P) Csakhogy keresztény rósz emberek még ha sokan kerülnek is, nagy veszélyt az állam s társadalomra nézve nem képeznek; mert ezeket nemcsak az állam üldözi, de az egész keresztény társadalom megveti, kebeléből kizárja őket, s az államot ezek üldözésében támogatja, s így a minden felől megtámadott, sehol támaszt nem lelő bűnös mihamar ártalmatlanná lesz téve. Ellenben a gonosz zsidó gaztetteiért, ha azt keresztény ellenében követte el, fajának minden tagja részéről buzdítást, dicsőítést, támogatást, pártolást talál; s a bűnöst üldöző állam nem egyedül a gaztettet elkövetett zsidót, de az egész környék, és ha szükségesnek látja a zsidóság, az egész ország, sőt az egész földkerekség minden zsidajának roppant pénzhatalommal rendelkező, szoros szövetséggé szervesült, semmi eszköztől vissza nem

4

riadó ligáját találja magával szemben. S aztán, a mi azt illeti, hogy zsidók között is vannak becsületes emberek: ez a zsidó becsületesség mindég nagyon kétes dolog; mert a ki nekem becsületes közöttük, az másnak gazember lehet és vice versa. A melyik zsidó engem befont 5000 írtig, egy másik kereszténynyel meg tehetett vagy 5 krnyi jót, és az égig dicsőíti, mint becsületes zsidót; az a zsidó pedig, a ki velem szemben viseli becsületesen magát, tudtom nélkül egész falvakat tehetett tönkre. Ámde a keresztény társadalomra nem csupán az képez nagy veszélyt, hogy a zsidók közt sok gazember találkozik; sőt még nem is csupán az hogy e gazemberek rendszerint büntetlenül űzhetik gazságaikat: hanem, nézetem szerint, a zsidók veszélyességét azon ki nem egyeztethető, át nem hidalható roppant különbség képezi, mely a zsidók alaptermészete s a keresztények alaptermészete, a zsidó lelkület és keresztény lelkület között létezik; úgy hogy a zsidókat a nem-zsidókkal szemben egy külön emberfajnak kell tekintenünk Ε két emberfaj mind czéijai, mind e czélok elérésére használt eszközei tekintetében egymástól homlokegyenest eltér; egymással a világtörténelem folyamán szakadatlanul harczban áll; közöttük érdek-kiegyeztetés épúgy nem képzelhető, mint a farkasok és bárányok között; rájuk ugyanazon mértéket alkalmazni, őket egy törvény alatt összefoglalni annyi, mint a farkasokat és bárányokat egy kamrába zárni; a mint ezen közös kamrában bizonyos a bárányok veszte, oly bizonyos a zsidók egyenjogúsítása mellett a keresztény nép elpusztulása. Hogy pedig ezen roppant különbséget zsidó lelkület és keresztény lelkület közt alaposan megértsük, szükséges a dolognak némi feneket keríteni. Az emberek felsőségét az állatok ösztön által vezérelt élete felett, a czéltudatos élet, más szóval a nagyobb szabadság, melyet az alkotó az embernek engedett, képezi; azon szabadság, hogy az életczéljaink elérésére szolgáló eszközökben (de nem magában a czélban is!) válogathatunk. A czélt, mely életünk, gondolataink, tetteink mozgatója, mely lelkünkkel összeforrt, mely természetünk alapját képezi, nem mi találtuk fel, hanem magunkkal hoztuk a világra; de e czél felé nem csupán ösztön által hajtatunk, hanem e czélról tudatunk van, és akarattal is törekszünk feléje az általunk megválasztott módon és eszközökkel. Mindnyájan boldogságra törekszünk, s e tekintetben keresztény és zsidó megegyezik. De már itt mindjárt homlokegyenest elágazik egymástól a két emberfaj. A keresztények bölcsészei, lelkészei, költői, tudósai s általában mindazok, kik az em-

5

berek gondolkozásának és törekvéseinek kifejezői és irányzói, a boldogságot egy szellem-erkölcsi jó elérésében, a tökéletességben helyezik. S a keresztény lelkület eszméi, törekvései egész tartalmát s irányát teljesen kifejezi és örök időkre megszabja vallásalapítónk e mondata: „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok tökéletes.” A keresztény emberfaj a boldogságot a tökéletességbe helyezi, s erre erény nyel és tudással törekszik. Minden keresztény egyházi és világi törvények e czélnak – többé-kevésbbé tiszta – kifejezői. Egész társadalmunk, összeségében, művészet, tudomány, vallás, erkölcs, jog, illem sőt gazdasági életünk is, – mert a keresztény az anyagi jólétet, anyagi kincseket csupán szellem-erkölcsi czélok elérésére szolgáló eszköznek tekinti, – valamint egész világtörténelmi szereplésünk e czél felé, a tökéletesülés felé irányul. S az ok, hogy a keresztény emberiségben az elvek, melyeket zsinórmértékül tart, a jó és igazság elvei nincsenek megtestesülve, s hogy eszményétől a tökélytől oly távol van: az emberek gyarlóságában keresendő; de e gyarlóságból az emberiség mindinkább kibontakozik s folytonosan halad a tökély felé. De a zsidó emberfaj tökéletességre nem törekszik; mert ő már tökéletesnek tartja magát, tökéletesebbnek, – mint talmudjából megérthetjük – még az istennél is, vagy legalább azzal egyenrangúnak. „Ki zsidót pofon üt, mintha az istent ütné pofon”, – mondja a talmud. – S e mellett a zsidó faj minden szellem-erkölcsi czélt üres ábrándnak, agyrémnek tart; a boldogságot anyagi kincsekbe helyezi, s ép azért legfőbb czélja: mindennek bírása kizárólagos tulajdonul bírása az egész földnek, minden szervetlen és szerves lényeivel egyetemben (a nem-zsidó embereket sem véve ki). A zsidó legfőbb czélja anyagi kincs, gazdagodás lévén, innen van, hogy a zsidó mindég pénzével henczeg és gazdagságát igyekszik fitogtatni. Ő a vallásos buzgóságot, az ünnep megszentelését is sokat evésben s nagy költekezésben helyezi; és így vallásos, buzgó csak az lehet a ki gazdag. A zsidó szemében az észnek, becsületességnek, szépségnek, erényességnek, tekintélynek, tudósságnak, kegyességnek, vallásosságnak, hazafiságnak, nemességnek, szentségnek, jámborságnak és mindennemű tökéletességnek mértékét és hévmérőjét az képezi, hogy hány százalékra dolgozik, és mennyi pénzt harácsolt már össze. S fájdalom! ez a zsidó életnézlet már keresztény társadalmunkra is nagy mérvben elragadt, s azért van, hogy ma már mihelyt pénze van valakinek, azonnal van esze, tudománya, becsülete, tekintélye is; ezért van, hogy ma már nem a gazság, szemtelenség, erkölcstelenség tekintetik szégyennek, hanem a szegénység! A zsidónak egész élete fő czélja tehát anyagi kincsek

6

szerzése. Ha pedig valakinek fő czélja ez, és ennél fellebb való czélt nem ösmer: természetes, hogy minden eszközt csupán e czélra többé vagy kevésbé szolgáló természete szerint bírál meg; csupán azt kérdi: gazdaságos-e? s nem azt is: jogos, igazságos, erkölcsös-e? Innen van, hogy a zsidó cselekedeteiben más tekintetek által nem vezéreltetik; az eszközök jogos vagy nem jogos, illendő vagy nem illendő, szégyenletes vagy nem szégyenletes, erkölcsös vagy nem erkölcsös, szép vagy nem szép, igazságos vagy nem igazságos, méltányos vagy méltánytalan voltában nem válogat; hanem csak abban, hogy melyik vezet gyorsabban és biztosabban czéljához, a meggazdagodáshoz. De a zsidó a szellem-erkölcsi czélokat is elfogadja s követi, ha és a mennyiben beválnak eszközül fő czéljaira, a gazdagodásra. Erkölcsi eszmék: jog, igazság, erkölcs megvalósítására a zsidó nem törekszik; de a mennyiben ezek a gazdagodást elősegítik^ annyiban követi őket A zsidó becsületes, nemes, hazafi és minden kitelik belőle ott, a hol ez jövedelmezőbb rá nézve, mint ellenkezője; de csakis ott. A zsidó józan, takarékos, önmérséklő, szóval az erényeket is gyakorolja, a mennyiben meggyőződik, hogy azok fő czéljára a meggazdagodásra szükségesek vagy hasznosak; de csakis annyiban. És mivel meggyőződik, hogy a bűnök terjesztése által a többi emberek kizsákmányolása neki könnyebben megy: azért a zsidó a nem-zsidók közt a bűnök minden nemét terjeszteni iparkodik, szükség esetében még példaadással is. De hát sajátságos tünemény – és ez a philosemiták egyik érve a zsidók mellett, – hogy a zsidók egymás iránt sokkal több szeretettel és jótékonysággal viseltetnek, mint keresztény keresztények iránt. Ennek magyarázata nagyon egyszerű. A keresztény minden embert, kivétel nélkül felebarátjának tekint, s azok iránt a jog, illem, erkölcs és becsület törvényeit magára nézve kötelezőknek ösyneri. De a zsidó csak a zsidót tekinti felebarátjának, a többi embereket pedig lenyúzandó birkáknak tekinti. Égy kis kályhának melege, kihelyezve télben a szabad ég alá észrevétlenül veszne el; mig egy kis szobát bemelegít. S minthogy az egész világot, úgy a természetit, mint az erkölcsit analógia fűzi át: ez a természetből vett kép a szellem-erkölcsi világra is alkalmazható; mert ezt és amazt ugyanazon törvények uralják. A szeretetnek és minden érzelemnek nagy külterje csökkenti annak belterjét (intensivitását). A családi kapocs, mely csak néhány embert fűz össze, szorosabb, mint a nemzetiségi, s ez ismét mint az eraberiségi érzet. A magyar honfitásaink szeretete itt hazánkban sokkal csekélyebb, milliók felé oszolva, mint pl. Amerikában, hol néhány száz emberre szorítkoznék. A pártok elhallgatnak, ha az országot külső nagy veszély fenyegeti, s mint egy

7

ember úgy tart össze a nemzet; de ha eltűnt a külső veszély, a nemzet különféle pártokban ismét egymás ellen tusakodik. A. francziák a nagy forradalom idején csak addig dühöngtek egymás ellen, mig a többi államok szövetsége meg nem támadta őket. A zsidók, mivel háborút üzentek az emberiség nem-zsidó részének, sokkal inkább vannak utalva egymásra, mint az emberiség nem-zsidó részének tagjai; s mivel rokonszenvük szűk körre szorul, mivel a nem-zsidókat halálosan gyűlölik: természetes, hogy egymás iránti ragaszkodásuk nagyobb intentivitást nyer. A rablóbandák tagjai – mivel az egész társadalommal harczban állnak, – köztudomásúlag, jobb ügyre méltó, bámulatos hű ragaszkodással viseltetnek egymás iránt; noha ezek a legszeretetlenebb és vadabb emberek (mert ha nem volnának szeretetlenek, vadak, nem volnának rablók). De hogy a zsidók aránylag sokkal roszabb, kegyetlenebb, czivakodóbb természetűek mint a keresztény népek, azt nemzeti történetük bizonyítja, és bizonyítja az, hogy alig eshetik meg egy-egy nagyobb tanácskozásuk hajbakapás nélkül. A zsidók alaptermészete tehát a határtalan bírvágy, melynek kevés a kincsek mérhetlene, melylyel már rendelkeznek, de az egész földet s ennek minden javait, sőt a földön lakozó összes nemzsidókat is tulajdonul akarják benyelni. S mivel e vágy s e czél minden zsidó lelkületben közös: ez az összekötő kapocs közöttük. Êzen czélra szervesültek állammá a zsidók, hogy az egész földet uralmuk alá hajtsák, s az összes nem-zsidókat rabszolgaságra vessék. Nyíri Elek.

Jehi or! – Legyen világosság! VI.

A Talmud elvei gyakorlatban. Előbbi szakaszaink aránylag elég fényt derítenek a Talmud külső és belső mivoltára, s így átmehetünk elveinek méltatására. Kitűnik leírásunkból, miszerint a Talmud nem képez valami káté-félét, melyten Isten és felebarátainkról szóló tanok fejezetről fejezetre tárgyaltatnának, hanem egyről-másról szóló hagyományokat tartalmaz; és így a szóban levő erkölcsi elvek különféle helyeken és könyvekben elszórva találhatók föl. A Talmudon fölül vannak még a zsidóknak több száz kötetre menő másféle könyveik, és napjainkban is keletkezik tömérdek, főleg Orosz-, Lengyel-, Német- és Olaszországokban, meg hazánkban is. Ε könyvek tárgya majd a sz. irás, a Masszora, Kabbala, régi rabbinusok

8 életírásai, műveiknek méltatása, majd a Talmud, ennek egyes részei, kérdései, nyelve, nyelvjárása, hozzá való szótárak, s más e félék. Ezeken felül vannak rituális, ima, intelmi, szónoklati s más egyéb vallási, erkölcsi, példázati és tankönyveik. Kátéik – mint mondók – rationalisticus könyvek; alapjaik ugyan a sz. irás, hanem a tanok oly átalánosak bennük, mint a rationalistáknál szokás. Ilyen elvek pl. hogy ne öljünk, ne lopjunk, ne csaljunk, ne paráználkodjunk, ne hazudjunk; szeressünk minden embert, legyünk becsületesek, stb., stb. Oly tanok ezek, melyeknek ellenkezőjét soha semmiféle pogányok sem tanították. Természetesen, kátéikban szó sincs a Talmudról, annak gonosz elveiről: gyűlölségről, csalás-, gyilkosságról, stb.; ily tanok még nem gyermeknek valók, és amúgy is megtanulják szülőiktől s később a Talmudból. Nincs a történelemben nép, mely oly megrovott életű volna mint a zsidó, és nincs oly igazság a 2 x 2 = 4-et kivéve, melyben az összes emberiség oly egyértelműleg érezne mint a zsidók példátlan gonoszságára nézve. A zsidónak kezében még a sz. irás is méreg, még evvel is gyűlölséget hintenek maguk között a nem-zsidók irányában. Összeállítanak az Exodusból, Deuteronomiumból stb., némely, Palaestina őslakóira szóló verseket, s belekevervén a Talmud szellemét: a leggyűlöletesb dolgokat ismétlik naponként ellenünk a sz. irás oszlopába kapaszkodva. – íme egy-két példa:

= Jiftakh Adonaj lekho esz auczóro hattóf esz hassoma im loszész metar drczkhó beitto ulvórekh ész hol máaszé jodekho vehiJviszó gójim rabbim, veatta loszilve Ki Adonaj Elohékho hérakhékho káaser dibber-lokh, vehaavatetho gójim rabbim, veatto lo táavot umosalto begójim rabbim, uvkho lo jimsolu. Asrekho Jiszróel! mi kommaukho? am nosa Badonaj mögen azrekho vaaser'khereg gaavoszekhol

Vejikhakhasu ojvekho lokh veatto al-bomauszémau thidrokh Magyarul: „Föl fogja tárni az úr számodra jó kincsét, az egeket, hogy esőt adjon földedre idejében, és meg fogja áldani minden müvét kezednek, és^te kölcsönt fogsz adni számos népnek, te azonban kölcsönre szorulni nem fogsz. Mert a te urad Istened megáldott téged amint ígérte, hogy te sok nemzetnek fogsz kölcsönt adni zálogra, te pedig kölcsön mit sem veendesz, és hogy sok népen fogsz uralkodni, ők azonban rajtad nem uralkodnak. Légy üdvöz Jiszróel! ki olyan mint te, győző nép az úrban (úrral), aki a te üdvöd pajzsa, és a ki kardja magasztosságodnak. Hízelegjenek neked ellenségeid, te pedig magasságukon (fejükön) tiprakodjál!” Ez az egész phanaticus dühöngés Mózes V. könyvének XV. fejezetén alapszik, a hol, persze, más van mondva Ugyan ilyen a következő: (Exod. XXIII.) miczraim

horoim

= aser

Vehészír Adonaj mimmekho kol kholi vekol-madvé jod'ato lo jeszímom bókh unthónom bekol-szonekho.

Magyarul: „És el fogja a Jehova tőled távoztatni Egyptom minden betegségét és nyavalyáját, melyeket ismersz, (és azokat) nem bocsátja rád, hanem rá ereszti (azokra), kik téged gyűlölnek.” – Így zavarnak össze

9 sz. írási helyeket, megtoldják, eltorzítják és káromolják, átkozzák velük a keresztényeket. Ha már a sz. írásból kovácsolnak káromlásokat ellenünk, képzelni való, hogyan bánnak el velünk a Talmudban, Makhzorban és imakönyveikben! Roszul mondjuk, hogy „képzelni való”; az el nem képzelhető, mily őrjöngő, tajtékzó düh, örök és kiolthatlan gyűlölettel viseltetnek irántunk még a „legczivilizáltabb” zsidók is; hát még a tisza-eszlári fajta!! A zsidók ős idők óta minden nem-zsidó irányában táplált gyűlölete a rabbinusok által mindenkor mesterségesen szíttaték, hogy népüket a beolvadástól megmentsék. A köz-zsidóságra nem bízhatták a Talmud minden elvét, sem azokra a nagy tömeget meg nem taníthatták; hogy tehát ez az őket összetartó féktelen gyűlölet ki ne haljon: imakönyveiklen rakták le vipera-mérgüket egyéb fajok ellen. A múlt századok ker. uralkodói törődtek némileg a keresztény vallás és társadalom jóvoltával, és így Talmud és imakönyveik bírálat alá kerülvén, a főbb istentelenségeket ki kellett hagyniok; mind ennek daczára imakönyveik ma is hemzsegnek a legborzasztóbb átkoktól a kereszténység ellen. Örök szégyen társadalmunkra, hogy csak annyi önérzettel sem bir, miszerint e becstelenségeknek valahára véget vetne. Nagy erkölcstelenség az, ha az ember felebarátját Isten átkával üldözi, de az sem kisebb, ha az ember ezt elnézi; hátha még e minden erkölcsöt kivetkőzött fajt még védelmébe is veszi! De hát híjába! Vannak emberek, kik ha valamely rögeszmébe fogództak, vagy ha őket fizetik: nem törődnek sem Istennel, se hazával, se közjóval, sem erkölcscsel: vesszen el minden, csak az ö zsebük teljék, vagy az ő rögeszméjük elsüljön. A mely nemzetnek sok ilyen fia van: életre sem nem érdemes, sem bukását ki nem kerülheti. Hogyan tűrhet akár keresztény, akár pogány vagy istentagadó ilyenféle, naponként ismételt átkokat, mint pl. a következők: = Velammalsínim alt'hi thikvó vekol hamminim kerega jauvéda f’kullom n’héro jukkorészu; ve'hazzédim m'héro th'akkér vuzsabbér uszmaggér veszakíiija bimhéro Ujoménu Borukh atto Adonoj *) Mi a jelen „ima” szelídített alakját fogadók el e helyen; csupán a „hamminim” szót állítók vissza, mely helyett a legujabbi kiadású könyvekben ilyen kitétel olvasható: = f'kol ausze ris'ó, minden gonosztevő. – De mirevaló ez a jellemtelen képmutatás? vagy talán rendjében van akár a gonosztevőkre is Isten átkát kérni? Zsidókon kívül ilyet egyetlen halandó sem fog mondani. Buta, vad népük azért tudja, hogy a „gonosztevő” kifejezés alatt a keresztények értendők. Azért is kiírjuk hát ezen imának káromolt átkozódást eredeti alakjában, ha tetszik, ha nem; legalább elhiszik a zsidók, hogy mi nem hagyjuk magunkat felültetni képmutatásuk által. Ez „ima” valódi szövege tehát imígy hangzik: ===

amm'kho

velammsúmodim al t'hi Ih'kvo, f'kol hamminim k'rega jauvédu, f'kol. ojve m'héro jihkorészu, timalhuez zodaun th'akkér uszsahbér uszmaggér f'thakh-

iiíem bimhero b'joménu. Vagyis: Valamennyi eretneknek ne legyen reménye (t. i. az örök életre); minden haereticus rögtön vesszen el; a te néped ellensége azonnal vágassék se; a gőg birodalmát (Rómát, – a kereszténységet) tépd ki gyökerestül, és zúzd össze, igázd le mindnyájukat hamar, napjainkban. – Pfui! a hátam borsódzik ekkora istentelenség hallatára!

10 sauver ojvim umakknia sédim! Magyarul: „Rágalmazóinknak pedig ne legyen reményük (a diadalra), minden eretnekek (nem-zsidók = keresztények) rögtön vesszenek el! Vesszenek el mindnyájan azonnal; és a szemteleneket semmisítsd meg rögtön, még a mi napjainkban. Légy áldott Adonaj, ki az ellenséget összezúzza, és lealázza (meghajlítja) a szemteleneket.” Ily förtelmes káromlást a keresztény még a vadállatokra sem mond; ily átkokat egyátalán emberi lény száján ki nem ereszt; és ime ez a ronda zsidóság zsinagógájában naponkint ez átkokat szórja az öt megtűrő keresztény társadalom ellen! – És íme! társadalmunkban még mindég van olyan ostoba ember, a ki a zsidókat csak olyan tisztességes népnek tartja, mint bármely mást. Hát még a megromlott szivüek és üresfejűek azon hóbortos osztályáról miként vélekedjünk, mely még folyton a zsidók beolvasztásáról, „megmagyarításáról”, stb. álmodozik. Szerencsétlen rögeszme! – Tekintsenek csak bele e szánandó holdasok „izraelita polgártársaik” új imakönyveibe, nem is említve a régieket, bámulva fogják látni a hajmeresztő átkokat, melyekkel „Mózes-vallású, német nyelvű, de magyar érzésű polgártársaik” mindnyájunkat sújtanak! Ha akarnák a királyi ügyészek, itt találnának még csak pompás és bő anyagot sajtópörökre! Nincs az a „sornál”, mely piszkolódásaival vetélkedhetnék a zsidók „imakönyvei”-vel; lássanak ezekhez az annyira buzgó államügyészek! Napról-napra szaporodnak a zsidók által elkövetett gyilkosságok; ezek okait senki sem kutatja; sőt nemcsak hogy az ily hajmeresztő gyilkosságokat iparkodnak egyes személyekre tolni, hanem még el is palástolni, hazudni Híjában aljasítják el magukat keresztények ily rut és bűnös szerepre; mi lassacskán majd kibontjuk a Talmud, Makhzor, Sziddur, stb. redőit, hogy a közvélemény tisztán lássa a zsidók pokoli gyűlöletét, és a gyilkosságot határozottan megengedő tanait. Itt nem fog használni pénz, sem prókátori hebehurgyaság. A zsidók czélja – saját tanaik szerint – ha megerősödtek, egy rémítő mészárlással vetni véget a gyűlöletes keresztények uralmának. Ezért phanatizálják köznépüket lángoló gyűlöletre ellenünk könyveik csaknem minden lapján, oda állítván a kereszténységet, mint a legyilkolandó Edomot (erről később), s véres boszú reményében így bujtogatják a durva zsidó csordát a majdan bekövetkező mészárlásra: = Bito umahér s'nasz g'ulim; baggéd baugdim ve khalléf elilim betaufle seker hoppéi khalolim, Vjóm hereg raf binfnvl migdolim. Rakhém vakhamaul bén jakkir. Eavve nejes saukéko l’hokir. R'é ki govró jad hamraadkir; ruakh ericzim kézerem kir. Jaum-javm riczappe g'uloszéiiu. Magyarul: „Tekints le ránk, és hamar (jöjjön el) megváltásunk esztendeje. A miben bíznak a hitszegők (a keresztények, mint kiknek elei zsidók voltak), semmisítsd meg hamis isteneiket. A hazugság híveit döglesszd meg (törüld el halállal) a mészárlás nagy napján, midőn számtalan torony (ker. templom és átaljában ker. hatalom) le fog roskadni; légy azonban irgalmas és kíméld a drága fiút (Izraelt; a zsidóságot). Töltsd meg kérésben (rimánkodásban) kiapadt lelkünket. Lásd, a sanyargató

11 keze nagyon elhatalmasodott rajtunk; az elnyomó (t. i. a ker. hatalom) szelleme (olyan) mint rohanó vízár. Napról-napra várjuk megváltásunkat,” stb. Ezt a vérszomjas átkozódást húsvétkor (peszakh) minden zsinagógában elordítják; ha mármost egy zsákba kötött keresztényre köpdösnek, vagy egy-egy ártatlan ker. gyermek eltűnik ily veszett dühöngés közepette: azon csak a bolond fog csudálkozni. Ugyancsak a húsvéti imák elején elmondják egy bevezető imában, hogy mily boldog idők voltak azok, mikor a jeruzsálemi templomban összejött a papság, hogy áldozatot mutasson be; midőn a leviták megragadták az áldozatot, levágták, és vér boriítá az oltárt, vérrel fecskendezek be az oltár környékét. Ámde most, hogy Jeruzsálem elpusztult, az oltárok ledöntettek, mily szomorú az, hogy most csak szájjal történhetik ily áldozat bemutatása, stb. – Biz ez elég lehet arra, hogy a phanaticus zsidó egy kissé kedvesebb áldozatot szerezzen, s mutasson be féktelen átkok között Jehovájának. Hogy ily borzadalmas elvek szabadon kinyomathatok, az az államügyészek bűnös mulasztása. Bűnös azért, mivel józan, becsületes ember azonnal belátja, hogy ily társadalom-felforgató elvek hatás, vagyis eredmény nélkül nem maradhatnak, Az olyan Tisza-Eszlár-féle alkalmakkor egészen hasztalan dolog egy pár zsidót befogni és azokkal hurczolódni egy esztendeig; azok a zsidók csak erkölcsi tanaik értelmében jártak el, midőn Solymosi Esztert legyilkolták, és csak a véletlen okozta, hogy tetten kapattak. Nemcsak ők a bűnösök; nemcsak Tisza-Eszláron követtek el húsvéti keresztény-gyilkolást a zsidók: 2000 év óta gyakorolják ők ezt mindenütt, a hol zsidó van, és a hol Machzor-beli imákkal élnek. Nem azokat kell tehát egyedül pörbe fogni, hanem az összes zsidóságot, mely ily elveket nyilvánosan hirdet, naponként ismétel és híveivel olvastat. – Fogattassanak el a legphanatikusabb zsidók: a rabbinusok mind; hányják tűzre a talmudot, a Kabbalát, a Massorát, a Makhzort, Abrabaniel, Bar Majmon, stbiek könyveit. Sőt még ez sem használhat (a történelem tanúsága szerint); a zsidók meg nem javíthatók; és e szerint ellenük más orvosszer hatályos nem leend, mint a hazából való kitolonczolás. Avellaous.

A zsidó rituális gyilkosságok chronologiai rendben, az 1071-ik évtől napjainkig. Il sangue cristiano nei riti ebraici della moderna sinagoga (A keresztény vér a jelenkori zsinagóga héber rítusaiban) czim alatt a napokban egy érdekes mû jelent meg Olaszországban Prato-ban, a mi bizonyítéka annak is, hogy az antisemitikus irodalmi tevékenység Olaszországban is (a hol pedig 28 millió lakos között csak 40 ezer zsidó van,) kezdetét vette. Ezen díszesen kiállított vaskos füzetben a keresztény vér használata a zsidó rítusban a zsidók kabbalisztikus hagyományaiból

12 kétséget kizáró módon bebizonyíttatik. Függelékül közölve van benne a történelmileg és bíróságilag kiderített rituális gyilkosságok egy része, röviden, chronologiai rendben. Szemben a tisza-eszlári rituális gyilkossági perben e hó 1 0-kén megkezdődő végtárgyalásra, idő- és alkalomszerűnek látjuk az olasz röpiratnak e részét itt fordításban adni. Az esetek sorozata Kr. u 1 0 7 ) . évvel kezdődik, és a tisza-eszlári szertartásos gyilkossággal végződik. T ö r t é n e l mi jegyzéke az s idók á l ta l e l k ö v e t e t t néhány rituális gyilkosságnak. 1071. év. Blois-ban, Francziaországban (Monumenta historica Germaniae: Scriptorum, vol VI., pag. 520) Egy figyermek keresztre feszíttetik, s aztán vízbe dobatik. Theobald gróf kerékbe töreti a bűnös zsidókat. 1114. Norwichban Angliában (Bollandisti, vol. 3° márczius, 588., és Monumenta ibid.) Vilmos nevii 12 éves fiu egy zsidó házába csalogattatik, s ott agyonkínoztatván, minden vére kivétetik. 1160. Glocesterben (Monumenta ibid.) a zsidók egy fiút keresztre feszítenek. 1179. Parisban (Bollandisti ibid ρ 591.) Richard nevű fiúcska Pontoise-ban nagyszerdán feláldoztatik; mint szent lesz tisztelve Parisban. 1181. Parisban (Bolland. márczius 25., p. 589.) szent Rodbert nevű figyermeket a zsidók a husvétünnepek táján megölik. Saragossában (Bianca: Hispánia illustrata, Tom. 3°., p. 657.) ugyanez történik. 1236. Hagenau mellett (Richeri Acta Senonensia: Monum. XXV. p. 324. és másutt.) 3, hét éves fiút gyilkolnak meg a zsidók Krisztus iránti gyűlöletből. 1244. Londonban (Baronius n. 42. ez évről.) egy ker. gyermek martyrhalált hal a zsidók kezei alatt; és a sz. Pál templomban tisztelet tárgyává lesz. 1250. Arragonban (Giovanni da Lent: De Pseudo Messiis, p. á'3.) egy 7 éves fiú keresztre feszíttetik a zsidó húsvét táján. 1255. Lincolnban (Bolland. vol. 6. július, ρ 494.) Hugó gyermeket a zsidók elrabolják és táplálják a legyilkolás napjáig. Sok zsidó összegyülekezik Angolország különböző részeiből és keresztre feszítik a kis fiút. 1257. Londonban (Cluverius: Epitome hist. p. 541.) egy keresztény figyermek megöletik. 12(50. Weissenburgban (Annal. Colmar, Monum. XVII. p. 191 ) egy fiút megölnek a zsidók. 1261. Pfortzheimban Badenban (Bolland. vol. 2° april, 838.) egy hét éves kis leányt meggyilkolnak, s aztán vérét veszik. 1283. Magonzában (Baronius n. 61. Acta Colmar. Monument. XVII. 210) egy kis fiút gyámja a zsidóknak elad, s az ezek által megöletik. 1285. Münchenben (Raderus: Bavaria sancta, Tom. 2° p. 331. Monum. XVII. 415.) egy figyermeknek vérét veszik. Vére orvosszerül szol-

13 gál a zsidóknak. A nép lerombolja azt a házat, melybe· a zsidók menekültek. 1286. Oberweselben a Rajnánál (Bolland 2° vol. áprilról, 697. Monum. XVII., 77. Baronius 1287. n. 18.) Werner, 14 éves fiú három napon át kínoztatik ismételt bemetszésekkel. 1287. Bernben (Bolland. 2° vol. áprilról) Rudolf fiu húsvétkor megöletik. 1292. Colmarban (Ann. Colm. II. 30.) egy fiu szintigy jár. 1293. Kremsben (Monum. XI. 658.) egy figyermek meggyilkoltatik. Két zsidó megbüntettetik, a többiek fizetés által menekülnek. 1294. Bernben (Ann. Colm. II. 32.) egy másik figyermek öletik meg. 1302. Remkenben ugyanaz történik. (Ann. Colin. Π. 39.) 1303. Weissenseeben Thüringenben (Baronins 64.) Konrád nevű iskolás gyermeknek, egy katona fiának vére lecsapoltatik a visszerekbe való bemetszésekkel. 1345. Münchenben (Raderus 351.) szent Henrik kegyetlenül megöletik. 1401. Würtenbergi Diessenhofenben (Bolland. vol. 2° áprilról) egy 4 éves fiúgyermeket a zsidók 3 forinton megvásárolnak, és vérét veszik. 1407. Ugyanitt egy másik gyermek öletik meg; a miből népzendülés támad, s a zsidók kiűzetnek. (Ibid.) 1410. Thüringenből (Baronius 31 ) a zsidók kiűzetnek keresztény gyermekeken elkövetett bűntetteik miatt. 1429. Rovensburgban (Baronius 31. Bolland. 3° vol. áprilról, 978.) von Brück Lajos keresztény gyermeket a zsidók meggyilkolnak húsvét és pünkösd között; teste megtaláltatik és a keresztények által tiszteltetik. 1454. Castiliában (Simon Habiki-nál) egy figyermek darabokra tépetik és szíve kivétetik. Ezen s hasonló bűntényekért a zsidók kiűzetnek Spanyolországból. 1457. Turinban (Ibid.) egy zsidót rajta kapnak, midőn egy gyermeket meggyilkol. 1462. Innsbruck mellett (Bolland. 3° vol. júliusról, 462.) szent András, egy Rinnben született gyermek, a zsidók által július 9-kén meggyilkoltatik, a kik vérét kiveszik. 1475. Trientben történik szent Simon híres vértanúsága, melyről az eredeti periratok még megvannak. Ezen periratokból kiderül az is, hogy a szent Simon rituális meggyilkolásában (assassinio rituálé) bűnös zsidók sok más hasonló tettüket beismerték, és vallomásaikból kiderült, hogy Lombardiában, Velenczében és Olaszország más helyein, Német- és Lengyelországban sat. sat. élő hitsorsosaik számos hasonló bűntényt követtek el ugyanazon szertartásos czélból. 1480. Trevisoban (Baronius, p. 569.) a trientihez hasonló bűntény követtetik el. 1480. Velenczei Mottában (Bolland. vol. 2° áprilisról) egy figyermek nagypénteken meggyilkoltatik. 1486. Regensburgban (Raderus 3° 1 7 4 ) hat figyermeket gyilkolnak meg a zsidók. 1490. Guardiában Toledo mellett (Bolland. 1° ápril 3.) egy figyermek keresztre feszíttetik. 1494. Nagyszombatban, Magyarországon (Bolland. vol. 2° áprilról 838.) egy figyermek elraboltatik és vére vétetik.

14 1503. Waldkirchben, Elszászban (Bolland. vol. 2° áprilról 830) egy 4 éves kis fiút atyja tíz forintért elad a zsidóknak azon kikötéssel, hogy elevenen visszaadják neki, minekutánna vért vettek belőle. A zsidók a kis fiút megölték, vérétől megfosztván. 1505. Budweisban (Efelé Scriptores, 1. 138) ugyanez történik. 1520. Nagyszombatban és Bazinban (Bolland. vol. 2° áprilról 839) két fiúgyermek megöletik és vérétől megfosztatik. Ezért a zsidók Magyarországból kiűzetnek. 1540. Sappenfelden, Bajorországban (Raderus 2., 3ol., 3., 179) a négy éves Mihály három napon át kínoztatik. 1547. Raveban, Lengyelországban (Simon Habiki) egy csizmadia fia két zsidó által meggyilkoltatik. 1569. Witowban, Lengyelországban (ibid.) a két éves János két márkáért eladatik Leizyka Jakab zsidónak, és kegyetlenül lemészároltatik. Más hasonló tettek történnek Bielkben és másutt. 1574. Puniában, Lithvániában (ibid.) a hét éves Erzsébetet Smierlovicz zsidó meggyilkolja virágvasárnap utáni kedden: vére egy edényben felfogatik. 1590. Szydlowban (ibid) egy figyermek eltűnik: vértelen holttestét megtalálják össszevissza metélve és szurkálva. 1595. Gostinban (ibid.) egy figyermek eladatik a zsidóknak vérvétel czéljából. 1597. Sryalow mellett (ibid.) egy figyermek megöletik. Vérével a zsidók az új zsinagógát befecskendezik, ezzel szentelvén fel azt. 1650 Caadenben (Tenziel, 1694. január.) egy Tillich Mátyás nevű öt éves gyermek márczius 11-kén meggyilkoltatik. Ez a történet más hasonló büntettek emlékét is visszaidézi; a melyek Steierországban, Karinthiában, Krajnában sat. elkövettettek. 1655. Tunguchban, Németországban (Tentzel, 1693. június.) egy figyermek meggyilkoltatik. 1669. Metzben (Párisi per 1670-ben. Feller 2° 428.) egy 3 éves kis fiu Levi Rafael zsidó által elraboltatik és kegyetlenül meggyilkoltatik. Holtteste borzasztó módon megcsonkítva találtatott meg. A tettes elevenen megégettetett a metz-i parlamentnek 1670. június 16-án kelt ítélete folytán. Nota bene. – A diessenhofeni fentebb említett gyilkosság folytán 1401-ben lefolyt perben a vádlott zsidó azt vallotta, hogy minden hetedik évben, minden zsidónak szüksége van keresztény vérre. Egy másik felfedezte, hogy a meggyilkolt kereszténynek 13 éven alulinak kell lennie. Egy harmadik azt mondta, hogy ezen vért húsvétra használják, és hogy annak egy részét megszárogatják és porrá törik, s hogy ezt vallási szertartásaiknál használják. (Question juive, pag. 59, 60.) Figyelemreméltó dolog, hogy ugyanily vallomásokat és felfedezéseket tettek más zsidók is különféle századokban és egymástól távollevő országokban, nevezetesen Trientben, Moldvában, Schweitzban a XIV. és XVIII. századokban. Sok más, a f e l s o r o l t a k h o z h a s o n l ó tények lennének még összegyűjthetők más történetírókból, (Az olasz szerző úgy látszik nem ismeri a 18-ik században Magyarországon 1764-ben előfordult orkuti, az 1790-ki peéri, s a Mária Terézia idejében

15 Morvaországban történt holleschani sat. eseteket sem.*) – Szerk.) nevezetesen Pertz „Monumenta históriae Germanicae” czímű művéből. De az eddig felsoroltak is elégségesek arra, hogy kétségen kívül helyezzék, miszerint ama zsidó szokás, mely szerint keresztény vér használtatik szertartásos czélokra, régi és folytonos szokás” volt a múlt századokban. De térjünk most át a jelen századra. 1810. Aleppo. A damaskusi per iratai között (Laurent: Affaires de Syrie) találtatik egy levele John Barker, aleppoi volt konzulnak, a melyben szó van egy Aleppóban eltűnt szegény keresztény nőről. Mindenki egy Anconai Rafael nevű zsidót vádolt azzal, hogy a nőt láb alól eltette, hogy vérét vegye. 1827. Varsóban (Chiarini. Teória del Giudaismo, vol. I. pag. 355.) a zsidó húsvét alkalmával egy keresztény fiúgyermek tűnt el. 1831. Sz.-Péterváron (Amblageu der Suden: Lipcse 1864.) egy figyermek meggyilkoltatik rituális czélból. így itél a törvényszék négy birája. 1839. Damaskusban (L. a damaskusi pert Laurentnál, a 301. lapon.), a vámhivatalnál felfedeznek egy vérrel telt üveget, a mely egy zsidó czimére érkezett, a ki 10 ezer piasztert ígért, ha a dolgot a hivatalnokok eltusolják. 1840. Damaskusban megindul a híres per Calangianoi Tamás kapuczinus atyának és keresztény szolgájának szertartásos czélból zsidók által történt meggyilkoltatása tárgyában. A zsidókra a bűntény rájuk bizonyodott, s el is ítéltettek, noha aztán pénzért kegyelmet kaptak Mindezen zsidók Livornoból való olaszországi zsidók voltak. Az eredeti per megvan kéziratban a párisi levéltárban; nyomtatásban megjelent Laurent „Affaires de Syrie” czímű művében és másutt. 1843. Rodusban, Corfuban s másutt (L'Egitto sotto Mehemed Ali di Hamont, Paris 1843.) zsidók keresztény gyermekeket gyilkolnak meg. 1881. Alexandriában, Egyptomban, Fornarachi görög ifjú meggyilkoltatik, mely eseménynyel 1881-1882-ben az összes lapok foglalkoztak A holttest vér nélkül találtatott, és viaszszoborhoz hasonlított. A Baruch zsidó család vizsgálati fogságba vettetett, s az Egyptomban megkezdett per Görögországban folytattatott, a hevá a Fornarachi család illetékes. Ez eset miatt nagy zenebonák a zsidók ellen Egyptom főbb városaiban. Eddig még nem tudatik a végítélet. Megvan a fiúcska holttestének fényképe, melyen a hulla öszszevissza metélve és szurkálva van. 1882. Tisza-Eszláron, Magyarországban, egy 14 éves leánygyermek a zsidók által a zsinagógában meggyilkoltatik. Ítélet még nem hozatott a perben. N. B. – Ha a mai „felvilágosult” korban a hatóságok jobban ügyelnének az elhagyott gyermekek eltűnési eseteire, tán a fentebbiekhez hasonló sok dologra rájönnének. *) L. Ónody Géza: Tisza-Eszlár a múltban és jelenben” czímű lapjain, s a „12 röpirat” 1882. nov. 15-ki füzetét. – Szerk.

műve

147-156.

A „12 röpirat” sajtópere a képviselőház előtt. A képviselőház f. é. május 2 1 -ki ülésében került tárgyalás alá Istóczy Győzőnek mint a „ Vi röpirat” felelős szerkesztőjének, az e röpiratok II. évfolyama (1882.)július 15-ki füzetében „Az elzsidósodott Magyarország” czímű s a kir. főügyészség által inkriminált czikkre vonatkozó mentelmi ügye. A ház többsége a kiadatás mellett nyilatkozott. Izgatott, heves vitát várt mindenki; de biz meglehetős simán és gyorsan folyt le az egész. Istóczy kiadatása m e l l e t t az előadón, D á n i e l Gáboron kívül s e n k i se szólt; a kiadatás e l l e n szóltak S z a l a y Imre és H e r m a n Ottó. S z a l a y Imre beszédét alább terjedelmesen közöljük. Ellenben nem érdemes a papirost H e r m a n úr „véd”beszédé”re vesztegetni, mert mindenki nagyon szépen megköszönhet ilyen „védelmet”. A ki még nem volt eddig tisztában Herman úrnak a zsidókérdésben játszott szerepe fölött, a mely e tárgyalás napjáig olyan „Kitakar, betakar, tudja f... mit akar”-féle volt, e tárgyalás óta tisztába jöhetett az iránt, hogy H e r m a n úr a képviselők között az antisemitizmusnak legelkeseredettebb, legdühösebb ellensége. Nem akarjuk mondani: „legveszélyesebb” is, mert hisz, ha e működése valakire nézve egyátalan v e s z é l y l y e l jár, úgy e veszély csakis és egyedül b e c s e s m a g á r a n é z v e állhat be. Mert, ha k o r m á n y p á r t i képviselő űzne ily hazárd játékot, a ki választókerületében a hatalomra és a majd kivétel nélkül k o r m á n y p á r t i zsidóságra támaszkodhatik, – azt még értenénk; hanem „ s z é l s ő b a l o l d a l i kép viselőtől, a ki a nép e m b e r é n e k hirdeti magát, az ilyen eljárás legalább is érthetetlen és megfoghatatJan. Egyébiránt ez az ő dolga! Nemcsak a vásárra, hanem a képv i s e l ő v á l a s z t á s r a is mindenki a maga bőrét szokta vinni. A Herma n-féle „véd”-beszédután is – amelynek a kiadatás ellen felhozott egyik érve az volt, hogy a kormány csak egy sajtópert indítatott a „12 röpirat” ellen, és nem 33-at, a hány röpirat t. i. eddig összesen megjelent, – természetes dolog volt, hogy a többség csak azért is, hogy a furcsa „ v é d ő ” úr kívánsága ne menjen teljesedésbe, a kiadatás mellett szavazott. Meg lesz tehát tartva az esküdtszéki eljárás, és pedig még a folyó június hó végén. Így tehát hamarosan átesünk rajta. Átesünk pedig remélhetőleg s z e r e n c s é s e n ; mert S c h ö nerer osztrák reichsrathi antisemita képviselő e szavaival élve: „Es giebt noch Geschworene in Oesterreich!” mi is felkiálthatunk: „Vannak még esküdtek Magyarországon!”

17 A nyughatatlan, ideges zsidóság mindaddig fészkelődött, míg e füzetek szerkesztőjét ezen legeslegújabb (ki tudná, h á n y a d i k ? ! ) megpróbáltatásnak kitennie nem „sikerült”: a zsidóság lássa a következményeket! A ház tárgyalásának menete a következő volt: D á n i e l Gábor mentelmi bizottsági előadó, egy objective tartott rövid beszédben ajánlja elfogadásra a bizottság javaslatát, melyben Istóczy Gy. mentelmi jogának felfüggesztése hozatik indítványba. S z a 1 a y Imre kéri, Istóczy Győzőnek a mentelmi bizottsághoz intézett írásbeli nyilatkozatát felolvastatni. A ház a felolvasást elrendeli. Rakovszky István olvassa Istóczy Gy. következő nyilatkozatát.: „A t. mentelmi bizottság részéről nyilatkozattételre levén felhíva, a „12 röpirat” 1882. évi július 15-ki füzetében „Az elzsidósodott Magyarország” czím alatt megjelent s a kir, főügyész által besajtóperelt czikk tárgyában, – nyilatkozatomat van szerencsém a következőkben előterjeszteni: A kir főügyész által inkriminált czikket nem én írtam, hanem egy oly egyén küldte be a szerkesztőséghez közlés végett, a ki viszonyainál fogva esküdtszék elé nem állhat a nélkül, hogy előbb, elfoglalt állását oda ne kellene hagynia. Ennélfogva a czikk írója felkért engem mint a „12 röpirat” felelős szerkesztőjét a felelősség elvállalására, s így nekem nem maradt más hátra, mint a felelősséget a czikkért elvállalni. Lehet, hogy a czikk kissé élénk színekkel festi a bajokat, melyekkel a zsidóság működése Magyarországra és a magyar nemzetre nézve jár, – de én úgy hiszem, a rajz találó, s abban csak az igazság nyert kifejezést. A czikkben tettlegességre, erőszakra való felhívás nincsen, aminthogy füzeteim általában mindig csak azt hangsúlyozták és hangsúlyozzák, hogy a zsidókérdés csak a törvényhozás útján és csak törvényes eszközökkel oldható és oldandó meg. Ez levén a czél, gyűlöletre való izgatás se magyarázható ki a czikkből. Az antisemitizmus egy politikai akczió, a mely az országnak és a nemzetnek egy idegen uralom alól való megszabadítását czélozza, s nem hihetem, hogy a magyar képviselőház üldöztetni engedjen egy oly törvényes törekvést, a mely a legtisztább hazafiúi érzésből ered, s a mely a magyar nemzet veszélyeztetett jólétét, boldogságát, szóval életérdekeit megvédeni tűzte ki feladatául. Nem akarom hinni, hogy a magyar képviselőház a politikai pereknek egy oly új nemét sankczionálja, a mely perek nem a magyar nemzet érdekei ellen, hanem ellenkezőleg egyenesen a magyar nemzet életérdekei megvédésére intézett törekvéseket üldözni czélozzák. Az ily természetű politikai perek járták még a 30-as 40-es években, járták a Bachkorszak alatt, s járták a Provizórium alatt; de hogy az alkotmányos, szabad Magyarországban, a magyar nemzeti kormány és törvényhozás uralma alatt is járják, – ebbe a gondolatba a magyar ember csak nehezen tudja beleélni magát.

18

Hozzá még füzeteim tudományos, havi szakfolyóirat, az intelligencziának szánva, s majd kizárólag csakis ez által tartva. Ezen körülmények valamint az is, hogy füzeteim köztudomású okokból nyilvános helyiségekben úgyszólván nem is láthatók, – kizárják azt, mintha azok a nép között mutatkozó izgatottságot egyátalán szíthatnák. Ezt az izgatottságot felidézte és szítja leginkább magának a zsidóságnak eljárása. Végül még legyen szabad egy körülményt kiemelnem. A m. é. szeptember 11. és 12-kén Drezdában ülésezett nemzetközi congressus, a német császári és a szász királyi kormány védelme alatt megtartva, egy manifestumot bocsátott ki, a melyben általános nemzetközi szempontból nem kevésbé erélyes hangon van jellemezve a zsidóság működése s van kitűzve a zsidóellenes mozgalom végczélja, mint a kir. főügyész által inkriminált czikkben. És se a német császári, se a szász királyi kormány nem érezte magát indíttatva a manifesztum törvényes üldöztetésére, pedig a manifesztum – a melynek magyar és német eredetijét ide csatolom, – n y i l v á n o s g y ü l e k e z e t e n levén elhatározva, a most nevezett kormányok nemcsak sajtópert, de rendes bűnvádi pert is indíthattak volna a gyűlés szónokai ellen. Ezeknek azonban egyike se történt meg. Úgy hiszem, hogy ami szabad Németországon, a hol pedig a politikai szabadság többféle megszorításoknak van alávetve, kell, hogy legalább is szintoly szabad legyen a politikai szabadság híres hazájában: Magyarországon. Budapest, 1883. február 11. I s t ó c z y Győző.” S z a 1 a y Imre: T. képviselőház! (Halljuk!) Mielőtt az előadó úr által mondottakra észrevételeimet megtenném, engedje meg a t. ház, hogy némely rövid visszapillantással a közelmúltból kezdjem el, a mit mondani akarok. Nemrég, alig 5-6 esztendeje Magyarországon még nem volt úgynevezett zsidókérdés. (Természetesen csak a jelenkori értelemben véve. – Szerk.) Itt a képviselőházban egyedül Istóczy Győző képviselő úr volt az, aki azon bajokat, melyeket sokan a zsidóknak tulajdonítunk, felhozva a képviselőházban, a közönség körében e kérdést felvetette. Ezen kérdés, t. ház, egész mostanáig sem egyik, sem másik irányban megoldva nem volt; azonban nemcsak néhányan vagyunk, a kik ezen kérdés megoldását feltétlenül szükségesnek tartjuk. Ezen felszólalás a képviselőházban a hangulatot illetőleg annyiban komoly volt, hogy az emberek nemcsak bent a képviselőházban, hanem azon kívül is el kezdtek bizonyos dolgok és bajok felett gondolkozni, és ezen gondolkozásnak eredménye az volt, hogy azoknak száma, a kik velünk éreztek, míg eleinte nagyon kevés volt, – évről-évre növekedett, neincsak a képviselőházban, hanem azon kívül is. És ez természetszerű következése annak, midőn bizonyos bajoknak kútforrására akarunk jutni és orvoslást keresni. Habár ezen mozgalom némelyek által el is Ítéltetett, annak mégis nagy hatása volt a nemzetre, és mondhatom, t. ház, mert az utóbbi időkben a vidéken több helyen megfordultam, hogy a nép már is érzi áldásos hatását ezen mozgalomnak annyiban, a mennyiben a zsarolás és az uzsorának a végletekig kiterjesztett sok neme, egyes adósoknak megexequálása és tönkre tétele a zsidók részéről szünetel. Ha nemzet-

19 gazdaságilag fontolóra vesszük ezt a kis juristitiumot, ezt a rövid szünidőt, akkor ezen mozgalomnak áldása már mutatkozik ezen téren is. Ezen mozgalomnak vezetésében az osztatlan érdem kétségtelenül Istóczy Győző t. képviselő urat illeti. Én mindenesetre megkövetelem és megkövetelheti azt minden ember Istóczy Győző t. képviselő úrtól, hogy midőn ő füzeteiben valamit felvesz, azért a felelősséget is elvállalja; de méltóztassanak meggondolni azt, hogy követelhető volt-e Istóczy t. képviselő úrtól a czikk írójának megnevezése? Csakis az ő nemeslelkűségével tehette azt, hogy midőn az illető czikkírónak existentiája veszélyeztetve volt és van, bármerre dőljön is el a sajtóper, ő nem nevezte meg az illetőt, hanem a felelősséget egészen magára vállalta. És ez, bármint vélekedik is a t. ház, Istóczy Győző t. képviselő urnák nagyon becsületére válik, és nézetem szerint a dolog megbírálásánál tekintetbe veendő. Nem kell elfelejteni azt sem t. ház, hogy a képviselő sokszor mond valamit itt bent a képviselőházban, és akkor midőn valamit mond, még a legerősebb kitételek is legfölebb azon roszalásban részesülnek, melyet az elnök úr a házszabályok értelmében rendreutasítással fejez ki. Sajátságos dolog, hogy ez, midőn a sajtóban közöltetik, a hol mint az események tükrében lerajzolva a közönség közé megy, ez állítólag nem kelt oly nagy izgatottságot, mint ha a házon kívül történnek sajtó útján ily nyilatkozatok. Nézetem szerint azonban akár itt a házban mondassék olyasmi, akár pedig a házon kívül, a mi izgatottságot involvál, az mindegy. Épen azért én a sajtóügyekre nézve más nézetben vagyok: én semmi néven nevezendő sajtóügyben, hacsak a magán becsületet nem támadja meg, a képviselőt mentelmi jogától meg nem fosztanám, sem pedig a sajtóvétség elkövetőjét semmiféle kereset alá nem vonnám. A legjobb sajtó törvény az lenne, a mit Deák Ferencz igen helyesen mondott e rövid szavakban: „Igazat írni mindenkinek szabad.” A mi mostmár az igazság szempontját illeti t. ház, én, habár nem osztozom is egész végig azon czikk összes állításaiban, azonban számtalan oly dolog incrimináltatik benne, a mi tökéletesen igaz és való, és a mit ezen országban nemcsak néhányan, hanem az ország népességének néhány milliója vall. Hogy a zsidók megrontották közéletünket, hogy a zsidóság új ferde irányt hozott be, hogy behozott hozzánk bűnöket melyek eddig ismeretlenek voltak, erre nézve nem szükséges egyébre utalnom, mint a legutóbbi bűnügyre, az eszlári ügyre, mely bírói végzés következtében már törvényszék előtt van, és azt hiszem, hogy az illetőkre nézve szomorúan fog végződni. Ott van az a másik passus, hogy a főnemesi osztály, a birtokosság· folytonos pusztulásának és a föld népe nyomorának a zsidóság az oka. Hiszen t. ház, ezt vallja nemcsak az író, nemcsak én magam, hanem az ország legnagyobb része. Ez is igaz. Nézetem szerint tehát ezt is meg lehetett irni. Ott van egy erősebb passus, mely a képviselőházat támadja meg. T. ház, én nagyon jól tudom azt, hogy a ház, midőn a maga ügyében jár el, akkor, hogy úgy mondjam, bizonyos gene-ben van, és ennek úgy is kell lennie, mert mintegy önmaga akar bírája lenni saját magának. Én nem úgy veszem fel az itt írottat, a mint irva van, más értelmet tulajdoni tok neki, legfeljebb azon egy szót tenném közbe, ö n t u d a t l a n u l pártolván a ház a zsidókat, a ház ezáltal honának

20 nemhogy használna, hanem árt. Ekkor mindjárt másképen hangzik ez a körülírás. Az pedig, hogy öntudatlanul a zsidóság malmára hajtja a vizet, kitűnik abból, hogy pl. a Rothschild consortium mennyi pénzébe került már eddig is az országnak. T. ház! Lehet odább is menni. Ott van pl. „az uzsora, corruptió a zsidók érdekében rontja a népet”. Hát ez nem úgy van?! Én nem hiszem, hogy a háznak volna tagja, ki ezt tagadná. Hiszen törvényt kellett hoznunk az uzsora ellen, mert beláttuk, hogy az a népet tönkre teszi; az uzsorások legnagyobb része pedig zsidó. Odább van egy másik passzus: „mindez a zsidó emancipatio behozatala óta van, keletkezése onnan datálódik, a zsidók szaporodásával a baj egyre növekszik.” Vegyük elő a statistikát: Magyarországban 625.000 zsidó van, holott ez alig néhány évtized alatt szaporodott ilyen sokra.” Ha ez gradatim így megy, méltóztassanak megnézni néhány év múlva mennyi zsidó lesz az országban, kik a jó magyar népet kiszorítják birtokából, és sohasem lesz magyar, mint amaz volt. T. ház! Ne méltóztassanak olyan túlságosan érzékenyen venni a dolgot, mikor zsidókról van szó. Én sajátságosnak tartom azt, hogy mikor a sajtónak egy része megtámadja a kormánypártot, s annak egyes tagjait hazaárulóknak nevezi, nem zúdul fel senki, de ha a zsidókról van szó, akkor azoknak mindjárt védelmére kelnek. Én ezt helyesnek nem tartom, s nem fogadhatom el a t. előadó úr nézeteit, hanem kérem a t. képviselőházat, hogy ne függessze fel Istóczy t. képviselőtársam mentelmi jogát. Herman Ottó „véd”-beszéde után, a mely oly benyomást tehetett mindenkire, mint midőn a kecskére van bízva a káposzta (azaz voltaképen biz senki emberfia se kérte fel a „kecskét” a „káposzta” őrzésére, mert az atyafi ö n m a g a tolta fel magát „védőül”, a miért is a fogadatlan prókátorok honoráriumát részére ezennel utalványozzuk,) a ház többsége felállással a mentelmi jog felfüggesztése mellett nyilatkozott. * A „Függetlenség” f. hó 11-ki számában a következő közlemény jelent meg: I s t ó c z y s a j t ó p e r é h e z . – Nagy az öröm Izraelben a fölött, hogy a zsornálok évek óta hallatszó „Gewalt” kiabálásaira, az államügyészre apellálásukra s a képviselőházban egy zsidóbarát képviselő ismételt dennuncziálásaira, – a mely utóbbi unikum a magyar parlament történetében, – a zsidóságnak Istóczy Győzőt esküdtszék elé állíttatnia „sikerült.” Istóczyt a főügyészség által inkriminált „Az elzsidósodott Magyarország” czímű czikk írója nemrég felhatalmazta ugyan nevének közlésére, készségét fejezvén ki a felelősség viselésére: Istóczy azonban fentartja magának a felelősség-viselést és pedig főleg abból az okból, hogy bizonyos dolgokat szellőztethessen az esküdtszék előtt tartandó védbeszédében, a mely dolgokat a képviselőházban vagy a sajtóban elmondani Istóczy mindeddig tartózkodott, s a mely dolgok a zsidók és fullajtárjaik füleit nem igen kellemesen fogják érinteni. Hogy Istóczy e nyilatkozataiban, a dolog s z e m é l y i oldalait illetőleg több vagy kevesebb kímélettel fog-e eljárni, az a körülményektől fog függni. Egy tekintetben azonban Istóczy egyátalán nem fog ismerni semmi kíméletet, s ez: a zsidóság titkos aknamunkájának s a nem-zsidók

21 anyagi és morális állása nihilisztikus aláásása rendszerének h o s s z ú é v e k e n át s z e r z e t t s z e m é l y e s t a p a s z t a l a t o k alapján való megismertetése. Ha a zsidók Istóczy Győzőnek képviselőházi és sajtóbeli működését fölötte kellemetlennek tartják magukra nézve, noha ezen tereken a küzdelem meglehetős nagy lőtávolban folyik: úgy viszont az esküdtszéki tárgyalás alkalmával oly annyira gyűlölt ellenfelükkel szemben k ö z v e t len k ö z e l i l ő t á v o l b a n lesznek; – s dőljön bár el a sajtóper sorsa akár jobbra, akár balra: bizonyára n e m Istóczy fog lenni az, a ki zúzott fővel fogja elhagyni a küzdtért. Ezért tisztelt örülő zsidó urak (hozzájuk értve a körülmetéletlen zsidókat is), majd csak lenyugtával dicsérjük a napot!

A szakcsi képviselőválasztás. – Dr. Nendtvich Károly. F. é. május 26-án Tolnamegye szakcsi választókerületéből, a füzeteinkben hozott „felhívás” folytán, a budapesti antisemita vezérférfiak felszólítást kaptak az iránt, hogy miután a kerületben az antisemitikus eszmék mély gyökereket vertek, s így kilátás van a győzelemre, egj antisemita képviselőjelölt küldessék le a kerületbe. Noha mindössze csak 5 nap állott rendezkezésre, s e napok nagy része is pusztán csak az előleges informácziók beszerzésére fordítathatott: mindazonáltal a választók óhajának megfelelőleg, a budapesti intézők felkérésére Dr. N e n d t v i c h Károly, nyűg. műegyetemi tanár s kir tanácsos úr vállalkozott a jelöltségre, minek folytán ő, V a d n a y Andor urnák, a tapolczai kérvény mesterének s e füzetek szerkesztőjének kíséretében május 29-én – tehát csak két nappal a választás előtt, – a szakcsi kerületbe leutazott, a hol a szakályhőgyészi vasútállomáson az érkezőket a választók lelkes ovácziókkal fogadták. Miután a szakcsi választás kiváló fontossággal bír, főkép azért, mert itt történt meg először az, hogy egy képviselőjelölt p u s z t á n s k i z á r ó l a g a n t i s e m i t a p r o g r a m m a l lépett fel, (mert a jelenlegi antisemita kénviselők részint mint kormánypárti, részint mint függetlenségi jelöltek lőnek megválasztva, s ezek választásánál, az egy Istóczy Gy.-ét kivéve, a zsidókérdés még egyáltalán nem is szerepelt,) ennélfogva ez érdekes választásról alább több lapnak tudósítását részletesen hozzuk. Ezen tudósítások a választás elvi momentumait és symptomatikus oldalait is kellőleg kiemelvén: részünkről bővebb reflexiókat tenni fölösleges lenne, s azért itt csak Nendtvich Károly úr p r o g r a m m j á v a l akarunk fog-

22 lalkozom, a mely, némi pótlásokkal ellátva, alapját képezheti a legközelebbi őszszel szervezkedendő antisemita pártkoaliczió (szövetkezet) p r o g r a m m j á n a k . N e n d t v i c h úr programmja a következő pontokat tartalmazta: 1.) A zsidó-emanczipáczionális törvény revíziója. 2.) A polgári, igazabban zsidó-házassági törvényjavaslat ellenzése. 3.) A vasárnap szigorú megünneplése. 4.) A tehermentes birtok-minimumot megállapító, illetőleg az otthont mentesítő törvény megalkotása. 5.) Az iparszabadság korlátozása kötelező ipartársulatok életbeléptetése által. 6.) A regálék megváltása, s ez utón a zsidóknak a korcsmábatástól való eltiltása. 7.) A váltóképesség megszorítása. 8.) A kereskedelemnek a keresztény elem részére való visszahódítása. Íme tehát, ha a szakcsi választás az idő rövidsége miatt nem dőlt is el ezúttal a mi javunkra: a kivívott erkölcsi győzelmen kívül egy nagy eredményt képes felmutatni azzal, hogy lerakta az alapokat, melyeken az antisemita pártszövetkezet programmja most már könnyen formulázható lesz. S ez kitűnő elvbarátunknak: dr. N e n d t v i c h Károly urnák az érdeme. S most, mielőtt a lapoknak ez emlékezetes választásról szóló tudósításai közlését megkezdenénk, nem mulaszthatjuk itt el, hogy az elismerés adóját le ne rójuk e kerület lelkes katholikus papsága iránt, a mely valódi apostoli buzgalommal működött ügyünk érdé kében. Ha a jövő évi általános választásoknál a szakcsi kerületi hazafias papság példája az ország többi kerületeiben is követésre fog találni a lelkészi karnál: úgy az antisemita pártkoalíczió az új országgyűlésen mindenesetre egy t e k i n t é l y e s p á r t o t fog képezhetni. Magáról e választásról s annak lefolyásáról a „Függetlenség” június 3-ki száma a következő tudósítást hozza: Szakcs, jun. l. Tegnap ment végbe nálunk az orsz. képviselőválasztás. 1422 beadott szavazatból Nendtvich Károly műegyetemi tanár ellenében, ki határozott antisemita pogrammal lépett fel, a kormánypárti Dőry Bélára 172 szónyi többség jutott. Dőry pártján állott és dolgozott lázas izgatottsággal csaknem az egész megyének közigazgatási apparátusa, a szolgabírák, sőt állami mérnököktől (!) le egészen a legutolsó, de annál nagyobb reményű gyakornokocskáig; ott működött továbbá a Dőry-család

23 nagybérlői befolyásának egész súlyával, melyet teljes mérvben érvényesített is; de mögötte állott azonkívül, előbb alattomban, később a törvény őrei szemeláttára leplezetlenül, sőt kihívó nyíltsággal, a gazdag zsidóság szokott és hatalmas fegyvere – a vesztegetés. A választás színhelyén, hol először hallotta meg a vidéki közönség nagyobb része, hogy előtte való nap „Istóczy”-programmal egy új jelölt is fellépett, a Dőry párt jelvényei, mintha a szél fújta volna le, egymásután tünedeztek el a választók kalapjairól. S egész délig a Nendtvich párt győzelmét mindenki kétségen felülinek látta. A zsidóság, mely tudta, hogy Nendtvich, mint a nép előtt teljesen ismeretlen, nem elébb mint 29-én délután érkezett le Budapestről, s a kerületnek csak 7 községét látogathatta meg, az ő fellépésének varázsszerű hatása láttára elvesztette fejét. De ez csak néhány perczig tartott nála. Mert csakhamar észrevevén azt, hogy a Nendtvich-párt a maga választó közönsé gére nemcsak pénzosztogatás, de még itatással sem (sőt még fuvarköltséggel sem) igyekezik hatni, megoldta erszényét, s a hatóság védszárnyai sőt protekcziója mellett elkezdte, a mihez oly nagyon ért, az árverezést a polgárok szavazataira. Ily módon, ilyen eszközökkel sikerült aztán néhány ezer forint árán 172 szótöbbséget elérniök. Igen, de csak a választási urnában; mert a helyszínén a választás bevégezte után is a Nendtvich-párt maradt domináló a helyszínén, a mi idáig bukott párttal soha és sehol sem történt meg; s a két párt keresztény közönsége egyesülve kitörő lelkesedéssel és kivétel nélkül Istóczyt kívánta hallani. Istóczy erre a közóhajnak megfelelőleg beszélni kezdett, miközben olyan epizód adta elő magát, mi a több ezernyi néptömeget hosszas és zajos derültségbe hozta. Beszédje folyamán ugyanis, melyben a közönségnek az ügy iránti ragaszkodását és bizalmát megköszönte, egy előkelő zsidó a Dőry-párt soraiból kétszer egymásután zavarólag közbekiáltott. Ezért körülállói a saját pártjából indulatosan ugyan, de csak puszta kézzel, lovaggá ütötték. A zsidó eszeveszett futásnak indult, utánna valamennyi fajtájabeli, – lehettek valami 40-50-en. A nép kaczagva nézett utánnok, meg se szóllalt, csak az asszonyok és gyermekek kiabáltak, azok is inkább gúny, mint fenyegetésképen. A jelenlevő huszárság előhivatván, nem tehetett mást, mint hogy a szaladókat üldözőbe vette. így történt aztán az a maga nemében hallatlan mulatságos eset, hogy a katonaság utczahosszat vette üldözőbe azokat, a kiknek védelmére a nélkül hogy szükség lett volna rá, felhivatott. Szerencsére egyet sem ért utól. A Nendtvich-párt, daczára kisebbségben maradásának, még akkor is, midőn a választás kimenetele már kétségtelenné vált, mindvégig törhetlenül kitartott, s az emelkedett hangulatú nagy választói tömeg folyton ezt hangoztatta: „Majd a jövő esztendőben m á s k é p lesz”; s a legnagyobb lelkesedés mellett, meleg kézszorításokkal búcsúzott el dr. Nendtvich Károly és Istóczy Győző uraktól, a kiket azelőtt még két nappal nem is ismert. S ezen körülményben, valamint abban, hogy puszta másfél napi működés után az antiszemita párt 625 szavazót volt képes talpra állítani, azokat a választás színhelyére varázsolni, s csak 172 szavazattal maradt kisebbségben, – rejlik a szakcsi választásnak kiváló politikai jelentősége, kézzel foghatólag demonstrálva levén e választás által az,

24 minő sikereket lesz képes elérni a jövő évi általános választásoknál az antiszemita párt az esetben, hogyha kellőleg szervezkedve fog lépni bele a választási mozgalomba. A szakcsi választás hatalmas memento valamennyi orsz. pártnak, a melyeknek az antiszemitizmussal mint egy hatalmas politikai tényezővel ezentúl számolniuk kell. Egy választó. A „Magyar állam” tudósítása pedig a következő: (Tolnamegye.) Május hó utolsó napján folyt le a szakcsi kerületben az országgyűlési képviselőválasztás, mely nagy hullámokat vert országszerte. Ε kerületben, hol szélhámos emberek és családi érdekek vitték eddig a vezér- és főszerepet; hol a vesztegetés szabadon űzte undok orgiáit: végre öntudatra ébredt a nép. Alighogy szétment a hír szárnyain, hogy I s t ó c z y G y ő z ő képviselő és Vadnay Andor balatonmelléki földbirtokos, a Széchenyi politikának e mély búvár lója és követője kíséretében határozott antisemita programmal föllépett jelöltnek s megjelent a kerületben Dr. N e n d t v i c h Károly kir. tanácsos, műegyetemi tanár, európai hírű tudós, köréje sorakozni kezdett a választó közönség. Történt ez a választás előtt másfél nappal. Mindenütt, merre jártak, diadalmenet volt útjok. A nép szíve örömtől repesett, midőn e hírneves tudósunk ajkairól hallotta a határozott keresztény programmot, minőt ez elzsidósodott világban ritkán hall választó közönség. Közjogi alapon álló pártonkívülinek vallotta magát. Programmja főbb pontjaiban érintette az agrár politikát, melynek határozott hive, és azért a tehermentes birtok-minimum és otthont biztosító törvény, szóval agrár törvény megalkotásának szükségét hangsúlyozta. Emiitette szép beszédében, hogy egy idegen faj, hazátlan nemzedék, mely Isten átkaként bolyong szerte szét a világban – mint kiirthatlan muszkatövis, – ijesztő mérvben ellepte szegény hazánkat is, megmételyezi társadalmunk minden rétegét, s demoralizálja jó népünket. Ezért az emiitett agrár törvényen kívül a zsidóság ellenében az emanczipáczió törvény visszavonását és a föltétes egyenjogosítást kívánja; emanczipáltassék – úgymond – hosszas, a hazának tett érdemékért az arra méltó. – Továbbá a regale megváltására, hogy ez a zsidókézből, melyben csak népünk megrontására szolgál, kivétethessék, – az uzsoratörvény 'szigorítására, – a váltónak a kereskedelemre szorítására, – a vasár- és ünnepnapok szigorú megtartására törvényhozási intézkedést sürgői. Elitéli a behurczolni szándékolt polgári házasságot. Ily keresztény alapon áll dr. Nendtvich Károly. Ez főbb vonalaiban antisemita programmja hangoztatva Istóczy oldala mellett. Ezen alap egyúttal a keresztény világrend, a keresztény társadalom védelme is. Ε dicső eszmékre lelkesült föl a kerület. Fájdalom! az idő rövidsége miatt a követjelölt csak 7 községet járhatott be 21-ből. A választó polgárok, kik őt hallották, mint tömör tábor követték őt az urnához. Itt állt a zsidósággal s mi ennek nyomában jár, a lélekvásárlással, a haszonbérlők mindennemű befolyásával szemben ez a tiszta, önzetlen keblű, megvesztegethetlen Nendtvich-párt. – A csata végre eldőlt. Az urnából a kormánypárt jelöltje, a Dőry-bérlők közeli rokona, Dőry Béla, szolgabírói segéd, 1422 szavazatból 797-et kapván, többséget nyert! de nem győzött! A morális győzelem az „Istóczy-párté, a magyar-

25 keresztény párté” lett, – monda mindenki. Dőry Béla és pártja csakhamar elpárologván a szavazó térről, a Nendtvich-párt uralta a helyzetet. Válni alig tudtak az elv emberei, a lelkes közönség, hazánk nagy vezérférfiaitól! Végre elváltak fájó szívvel – egy évre. Ez kellett a teljes ébredésre; A kerület jövőre az antisemita, azaz: keresztény alapon álló párté! A nép felocsúdott, tisztán lát immár. Egy v á l a s z t ó . Végül álljanak itt egy zalamegyei előkelő elvbarátunknak hozzánk intézett leveléből a kővetkezők: „Két T. községi választó polgár utazott ma át nálunk. T. község a szakcsi választó kerülethez tartozik, tehát ezek is résztvettek a legutóbbi választásban. Beszélik, hogy Nendtvich fellépéséről semmit sem tudtak; csak akkor értesültek róla, mikor a választásra berukkoltak. Mondják, hogy Dőrynek nem lévén ellenjelöltje, jó lélekkel felvették fejenkint az egy-egy forint napidíjat; csak akkor ámultak el, mikor látták az ellenmozgalmat a választás székhelyén. Baj volt, – mondják, – hogy a községbeliek nagyobb része úgy gondolkozott, hogy, ha már a forintot felvette, hát csak Dőryre szavaz. De feltűnt nekik az, hogy, amit még egy választáskor se észleltek, most a katholikus lelkészek a kormánypárti jelölt ellen, s így a zsidóellenes párt mellett voltak; tehát mintegy 18-an közülök is (reformátusok) a foglaló daczára is „az Istóczy-pártra” szavaztak. Ez a kettő is közte volt a 18-nak. Mondja az egyik, hogy lakostársa és szomszédja, ki a kormánypártira szavazott, meghallgatta képviselő úr beszédét, csaknem sírva fakadt, hogy hát miért szavazott ő zsidópártra, mert, mint beszélik, azon a párton zsidók vitték a zászlókat is, aztán meg vesztegettek is a zsidók; hanem, mondja az én utasom, majd otthon Τ–dön nyélbe sütik az egész községet, mert az ő szomszédja fellármázta az egész falat, s most már a jövő választáson az egész község „Istóczy-pártra” szavaz. No lássa képviselő úr, hogyan terem minden lépten-nyomon az isten áldása a jó ügy érdekében, s ha csak néhány nappal előbb lép fel Nendtvich tanár úr, biztos lett volna a győzelem. De nem tesz semmit! Az erkölcsi hatás megvan, a jövő évi választások bámulatos dolgokat fognak szülni, melyek már vajúdnak az idők méhében.” * Dr. Nendtvich Károly úrról, pártunk e kitűnő férfiáról, Simonyi Iván „Westungarischer Grenzbote” czímű lapja után a következő életrajzi adatokat közöljük: Nendtvich Károly Pécsett született 1816-ban. Ő a reális tudomá nyok úttörője Magyarországon. Ő volt az első, a ki a vegytant és a természettudományokat a felsőbb tanintézeteknél magyar nyelven adta elő. Sokféle küzdelem és akadályok után, melyek azonban a valódi férfiút nem riasztják vissza, kezdé meg pályáját mint magántanár a budapesti egyetemen. Midőn az az időben virágzó iparegyletnél hasonlag rendes előadásokat tartott, oly nagy hallgató közönsége volt, hogy a terem egyik közfalát lebontani kellett. 1847-ben Nendtvich az alakítandó volt ipariskola tanárává neveztetett ki, az ez évben fenmaradt szabadidejét külföldi utazásokra s az ottani vegytani laboratóriumok tanulmányozására fordította. 1848. áprilban Berlinből visszahivatott s az egyetemen

26 rendes tanárnak neveztetett ki. Ezen állásától először Windischgrätz, aztán pedig báró Gehringer által felfüggesztetvén, később ugyan a József-műegyetemnél újra alkalmazva lett, mindazonáltal ezen megjegyzéssel: „a felfüggesztés napjától való fizetés elvesztésével,” és pedig azon készség miatt, a melylyel ő az egyetemi tanárságot „a lázadó kormány” kezeiből elfogadta. Ő írta magyar nyelven a legelső vegytani (chemiai) tankönyvet. Ε munkájának czíme: „A vegytan alapismeretei.” 1844 Többi műveinek czímei: „A vegytan alapelvei”, 1856. „A vegytan alapelvei a tudomány újabb nézeteihez alkalmazva”, 1873. „Magyarország kőszenei vegytani és műipari tekintetben”, 1853. 1855-ben beutazta Nendtvich Amerikát, s ottani észleleteit és tapasztalatait egy két kötetes munkában írta le. A polytechnikumon bámulatos munkaerőt és sokoldalúságot fejtett ki. Itt a technikai s analytikai vegytant valamint a bányaismét adta elő. 1867-ben a magyar kormány öt a párisi világkiállításra előadókép küldötte ki. Ez alkalommal beutazta Hollandiát, Belgiumot és Francziaországot is, s gazdag tudományos, politikai és társadalmi tapasztalatokat gyűjtött magának. 1873-ban mint bíráló (juror) működött a bécsi világkiállításon, 1874-ben pedig királyi tanácsossá neveztetett ki. A magyar orvosok és természetvizsgálók majd minden gyűlésének tevékeny tagja volt. Élőpatakon a természetvizsgálók gyűlésén egy igen érdekes előadást tartott „az égitestek lakhatósága”-ról; Mármaros-Szigeten pedig a „Spectralanalysis”röl. Nemrég ünnepelték meg Budapesten az érdemesült hazafi és tudós jubilaeumát, 37 éves tanári állásából való nyugalomba térte alkalmából. Szülővárosa ez alkalomból díszpolgárává választotta, Ő Felsége pedig a vaskorona rendet adományozta neki. Nendtvich a szerzője az „Ulrich v. Hutten” álnév alatt megjelent „Das Judenthum in Oesterreich-Ungarn” czímű műnek, a mi valódi compendiuma a zsidókérdésnek s mindannak, a mi azzal összefügg. Stocker udvari prédikátor egy nemrég Berlinben tartott népgyűlésen e munkát egyik legjobb könyvnek nyilvánította a zsidókérdésben megjelent könyvek között. Ε mű nemsokára magyar nyelven is meg fog jelenni. Nendtvich nemcsak királyi tanácsos és egy magasabb rendnek birtokosa, hanem egy oly férfiú is, a ki a legmagasabb kormányi körökben tekintélynek örvend, és nagy tiszteletben áll. Sok minister és kocmányférfiu volt az ő tanítványa. Nendtvichen az előhaladott kor nem bírt győzedelmeskedni. A fehér haj alatt üde lélek működik, s keblében meleg szív ver. Lélek és test az évek daczára fiatalon ruganyosak. Nem kételkedhetünk benne, hogy, ha az országgyűlés ez ülésszaka alatt egy képviselői hely üresedésbe jön, az illető kerület választói tudni fogják kötelességüket.

Az antisemitizmus Francziaországban. Crémieux és Gambetta urakkal együtt letűnt a semitizmus fénykora Francziaországban is. Noha a zsidók Francziaországban csak 50-60

27 ezerén vannak, mégis ismert „szerénységük” mellett jelenleg csupán csak négy ministeri tárczát tartanak birtokukban a franczia ministeriumban; ezek a sémita minister urak azonban 3-ad 4-ed rangú kapaczitások levén, a dolgoknak Izraelre nézve Francziaországban is kedvezőtlenre fordultát nem képesek megakadályoztatni. Ezelőtt vagy egy hóval Paris utczáin antisemitikus falragaszok hivták össze a munkásokat népgyűlésre, a mely népgyűlés összejöttét azonban a rendőrség megakadályozta. A franczia Algier Tlemsen nevű városában a múlt hó végén nagymérvű zsidóellenes zavargások voltak. A francziák A bas les Juifs! (Le a zsidókkal!) jelszóval támadtak, mire a zsidók A bas la France! A bas les sales Français! (Le vele Francziaországgal! Le a piszkos (?!) francziákkal!) kiáltásokkal feleltek. Pár héttel ezelőtt pedig Francziország Somme megyéjében levő M o n t d i d i e r városban „L'An t is é m i t i q u e” (Az antisemita) czímű hetilap indult meg, a melynek élén e jelszó áll: „Le juif, voilà l'ennemi!” (Az ellenség a zsidó!) Nagy számú oly férfiak bocsátották tollúkat a lap rendelkezésére, a kik az állam- és nemzetgazdászat terén jó névnek örvendenek, amint általában Francziaországban legújabban sok tekintélyes társadalom-politikai iró foglalkozik a zsidókérdéssel. Az „Avant la lutte” (A küzdelem előtt) czímű egyik vezérczikkben a szerkesztő kifejti a lap programmját, a mely igen harcziasnak ígérkezik. Ε czikk „La guerre au judaïsme!” (háború a zsidóságnak!) jelszóval végződik. Remélhető tehát ezen kezdetek után is, hogy a Rothschild titkos kormánya alatt mindinkább a pénzügyi szédelgésbe s adósságcsinálásba hajszolt Francziaország is nemsokára teljes öntudatra ébred; a mi, mozgalmunkra nézve döntő fontosságú leend; mert nemzetközi mozgalmak vezetésére Európa összes népei között a francziák a leghivatottabbak. Parisban „Alliance Israélite” székhelyén kell székelnie az „ Alliance antijuive”-nek is. Akkor aztán majd gyorsabb tempóban fog haladni megoldása felé a zsidókérdés.

A somogymegyei keresztény védszövetkezet. A Kaposvárott, S z a l a y Károly jeles szerkesztésében megjelenő „Népjog” f. hó 1-ji számában, a somogymegyei ker. védszövetkezet ügyének állásáról a következőket olvassuk: „Védszövetkezetünk. – Ε napokban értesültünk, hogy a belügyministerium leküldötte az alakuló somogymegyei keresztény védszövetkezet alapszabályait, és miután leiratában nem változtatásokat, hanem csakis némely oly pontok felvételét kívánja, melyek a dolog természetéből folynak és csakugyan az alapszabályok kiegészítő részét képezik, minek megtörténtével az alapszabályok újra felterjesztendők, nem forog fenn kétség, hogy azok helybenhagyása csak néhány hetek kérdése.

28 Vártuk, teljes bizalommal vártuk az eredményt, mert csakugyan különösnek tűnt volna fel előttünk, ha egy keresztény országban megtagadtatik alakítása egy oly társulatnak, mely általános erkölcsi czélokon kívül a gyöngébbek védelmét tűzi feladatául. Meg lesz tehát az annyiak által óhajtott keresztény szövetkezet; biztos tudomásunk van arról, hogy tagjainak száma megyénkben oly tekintélyes lesz, minőt hazánkban alig képes más egylet felmutatni; már is kérik számos vidékről a somogyi védszövetkezet alapszabályait mintának, hasonló egyletek alakítására, és meg vagyunk győződve, hogy talán csak hónapok múlva is nemcsak egy testvéregylettel fog a somogyi szövetkezet összeköttetésben állani; mely szükséges összeköttetés elérése, a működés egyöntetűsége czéljából elkerülhetlennek tartjuk egy keresztény országos központ alakítását, minek kezdeményezésére a ma már országszerte ismert antisemita vezérférfiakat midőn ezúttal felhívjuk, egyúttal megvárjuk, de tudjuk is elvtársainktól, hogy azokat e működésükben teljes erővel elősegíteni fogják. Meglesz tehát a kezdet, ki lesz jelölve a társadalmi ut, melyen haladva, sikeres védelmet lehetend kifejteni a zsidóság túlterjeszkedése ellen minden téren, sőt mi talán ennél is életbevágóbb, meg lesz adva a mód ellene küzdhetni, a keresztény társadalomnak magának elzsidósodása ellen.” – Azon elvbarátaink, a kik saját vidékükön keresztény védszövetkezetet szándékoznak életbe léptetni, az alapszabálytervezet megküldéseért a „Népjog” szerkesztőségéhez fordulhatnak.

Hangok a vidékről. – Nyílt levelek a szerkesztőhöz. – Vémend, (Baranyamegye.) Szépeket olvasunk a zsidó orvosok viselt dolgairól! Szinte megundorodik az ember tőle; de azért engedje meg tek. szerkesztő úr, hegy én is egy igaz esettel bővíthessem ezen bűnlajstromot. Községünkben egy szegény polgárnő nehéz szülés következtében sokáig vajúdott; végre a falusi bába azt mondotta: „Itt orvosra van szükség, ő már a felelősséget magára nem vállalhatja.” Ment is mindjárt a szegény gazda, nejének életét megmentendő a szomszéd Β... városba, s hozott is egy orvost, de zsidót. A zsidó orvos műtéte következtében csakugyan meglett a gyermek, s amint az megvolt, nem gondolt többé a szegény, végkép elgyengült! beteggel, nem maradt nála legalább csak egy fél óráig, hogy ügyelt volna a betegség fejlődésére, (a mint azt lelkiismeretes orvos bizonyosan tette volna,) és hogy minő intézkedések lesznek még szükségesek az élethalál közt forgó szegényre nézve; de még kellő utasításokat sem adott, hogy mittevők legyenek, ha rosszabbul talál lenni, hanem megelégedvén azzal, hogy a gyermek megvan, monda: „most már csak hadd nyugodjék a beteg”, a 45 frt, azaz negyvenöt forint honoráriumot (isten-

29 telenség!) felvette, és szépen a plébániára sétált mulatni, s onnan nyugodt lélekkel haza vitette magát; a beteg pedig, mivel azt mondta: „Csak hadd nyugodjék”, csakugyan addig nyugodott, míg másnap elvérzés következtében meghalt. De a zsidó orvosnak legkisebb gondja is nagyobb annál, váljon a beteg él-e vagy meghal-e? ő neki meg van félnapra 45 frtja, s ez elég. Így pusztítják életben és vagyonban a szegény keresztényeket minden felelősség nélkül a zsidó orvosok. Egy emberbarát.

Sárvár. (Vasmegye.) Az idei zsidó húsvét előtti napokban történt Sárvárott a fő-utczai egyik házban, a hol egy nemrég odaköltözött L–n Ι. nevű bőrös zsidó lakik, hogy ezen gácsországi fürtös orthodox díszpéldány, e szent nép módjára a húsvét ünnepre egy szép reggelen összes edényeit a házban levő kútnál megkóseroltatta. Így történt, hogy amint a nevezett L–n I. bőrös, az ő babonás rítusa szerint a konyhaedényeket a kútnál megmosatta, egész szertartásszerűleg ugyanazt a mocskos vizet a kútba visszaöntette! Ezen undorító jelenetet látván özvegy S – A. nő, rögtön tiltakozott e határtalan szemtelenség ellen, s az illető L. J. bőrös zsidót azonnal az itteni járásszolgabíróságnál feljelentette; ki azonnal a kút kimeretését s kitisztogatását az illető bőrös költségére elrendelte s azonnal foganatosítatta. Ezen undorító s csömört gerjesztő eljárásról azon kérdést vagyok bátor koczkáztatni: váljon azzal, hogy ama kútnál történt edénymosás – kóserolás – után a mocskos vizet rituálisan (szertartásszerűen) ismét a kútba visszaöntetik, – mit akarnak ezzel a keresztényekkel és az ő jehovájukkal megértetni? Ezt megbírálni a „12 röpirat” igen t. olvasóira bízom. Nem fogom fejtegetni, bármi legyen ez undorító eljárás jelentősége; de ez alkalommal nem hagyhatom érintetlenül a tréfi. és kóser fogalomról saját tapasztalataimból egyet-mást elmondani. Ha egy zsidó lakhelyet bérel, kiváló figyelmet fordít a páratlan számú házra, s ha a szobában, hova beköltözködik, páros gerendák vannak, akkor a fal mellé egy léczet szegez a páratlan szám jeléül, mert szerintök ők szent nép levén, páratlanok a világon a Jehovájok előtt; ha pedig a szobát előbb keresztény lakta, azt a konyhájával együtt kifüstöli, megsúrolja, mint egy tisztátalan barom által megfertőztetett barlangot. Tudjuk, hogy a zsidóság bárminemű házi állatok tenyésztésével vajmi keveset, vagy éppen semmit sem foglalkozik; s mégis annyira jutottunk már, hogy majd minden városban keresztény mészárosaink 'a zsidók kedveért valami bigót orthodox zsidó sakterral öletik le a szarvasmarhát; mert ha az állat kóser lett, kilóját 1 vagy 2 krral drágábban adhatják. De most kísérjük figyelemmel a sakternak az állattal elkövetett undort gerjesztő eljárását. Ha az állat bármely egészségügyi bizottság által vizsgáltatott is meg, mégis csak a sakternak végzetes kóser vagy tréfi szava a döntő; a sakter, ha csontnak metsz, vagy ha az állat gyomrában valamely szeget vagy egyéb tárgyat talál, akkor az állat tréfi, szerin-

30 tök nem élvezhető; ha pedig e műtét az ellenkezőt bizonyítja, jön a tüdőnek valóságos csömört gerjesztő megmarczangolása: ha a tüdő legkevésbé is az állat oldalhártyájához van nőve, akkor azt kiveszi, és pukkadásig felfújja s megköpködi, valjon nem szelel-e? s ha igen: akkor az állat tréfinek, azaz sakter által tisztátalan dögnek van deklarálva, mert, úgymond, a betegség a tüdőtől ered, s ő nekik egészséges állat húsát szabad csak élvezniök, mert így maradhatnak ők is egészséges, szapora s hosszú életű nép; az ilyen, sakter által összepancsolt, tisztátalan dögnek constatalt marha húsát pedig 1-2 krral olcsóbban a keresztény népek asztalára juttatják, mert a goj is tisztátalan, megbetegedhetik tőle, vagy éppen meg is halhat, az csak győzelem lehet szerintök Izraelre nézve. Kívánatos lenne, hogy hazai keresztény mészárosaink semmi szin alatt zsidó ritusz szerint ne sakteroltatnának; csak sakteroljon a zsidó mészáros, s ha az állat tréfi, ne vegye meg a keresztény, bármely olcsó áron adják is húsát; s végre hatóságilag kellene mindazon, a sakterok által dögnek deklarált állatokat elásatni s megsemmisítetni; mert emberiségi szempontból kiindulva: a mi nekem nem jó, egészségtelen dög szerintem, azt nem embertársamnak, hanem az ebeknek juttatom osztályrészül, vagy pedig elásatom. Sárvári.

Balatonvidék. T. szerkesztőség! Becses füzeteiből néhányat olvasva bátorságot veszek magamnak t. szerkesztő urat felkérni, hogy az alantabb leírtaknak egyik füzetben helyt adni kegyeskednék. Vidékünk jövedelemforrása a bortermelés levén, a termelők közt tapasztalt sok szomorú körülmények közül ezúttal a következőt óhajtom közölni: Ezelőtt körülbelül néhány hónappal, vasárnap délben ott vagyok egy földmívesnél, amikor beállít hozzá egy rúgott szabó, (zsidó,) kit jelenleg „borsenzálnak” tisztelnek, – jelentvén, hogy a helyben bervásárló van, s a házi-gazdát is, – mivel bora megvan, – kihívja. Nem látván a borvásárlót, a gazdát, – ki hozzám képest vén ember és tapasztaltnak látszik, – nem figyelmeztethettem, hogy óvatosan járjon el a vásár-csinálással; – én eljöttem tőle, ö pedig kiballagott a hegyre. – (Megjegyzem itt, hogy az illető ember örült neki, mivel itt levén a tavaszi mezei munka, a szükségből eladott ökrei helyett újakat remélt vehetni, – ha a bor-eladás sikerül.) Alig ér pinczéjéhez a szegény János gazda, már ott terem a „senzál” vezetése mellett egy – a gazda előtt – ismeretlen másik zsidó, s kóstolót kér. – Ad neki a gazda, – hisz 120 akó bora van s csak pénze nincs, azért eladó a bora. Egyeznek – egyeznek, míg végre fölcsap a vevő és eladó. Következnek a föltételek. – Legelső, hogy vevő megkérdi az eladó nevét, lakását s felírja; de az együgyű eladó talán ezt nem is meri tenni, – mert hisz nagy ú r r a l beszélni sem mer! – „Mikor viszi

31 el az úr?” – „Amint lehet János gazda,” – feleli ez. – „Nagyon szükséges a pénz János?” – kérdi. – „Bion ha szükséges nem vóna, nem adtam vóna el a bort,” felel a szegény együgyű. „Hát tudja mit? most én onnan a túlsó hegyekből igen sok bort vitettem el, (a mit kóstolóul megivott a kötnivaló!) s most kevés pénz van nálam, – hanem ma van vasárnap, holnap otthon leszek s már szerdán vagy csötörtökön itt lesz a pénz. – Mennyi kell?” (Szegény ember! – Ez a zsidó hazugság ő előtte készpénz.) „Hát most csak 10 frtot adok foglalót, aztán csötörtökön itt lesz 200 frt. – vagy kell 300 frt?” „Jól van! küldjön 300 frtot, mert ökröt akarnék venni,” felel ez. (120 akó bort lefoglal 10 frttal a szemtelen!) – A „senzál” már félrehúzza a gazdát, s most még csak 2-3 frtot kér tőle, mivel Jó vásárt” csinált neki; a többit majd lefogja a vevő borvitelkor, (8-10 frtot), s így ezé el nem vesz. – Hiszen csak már fogná le s vinné a bort! – sóhajtozik a szegény ember, – de nem jön! – A hordók lepecsételve s ráírva a vételár, s hogy 10 frt foglaló, (de ebből már csak 7-8 frt az eladóé), egyéb semmi. – (Csak a neve s lakása volna rajt!) Elmúlt csötörtök, el vasárnap, de még a második is! – se pénz, se levél, se borvásárló, – másik már volt, s az elsőnél talán becsületesebb, de a borok el vannak adva, s a vásár is elmúlt, a melyben a szegény 120 akó bort eladó gazda ökröt vett volna. „Bemegyek – úgymond – a „senzálhoz”, s majd megmondogatok néki!” – Szegény te! – mit keressz annál a nyomorult kutyánál, a kinek 5-6 gyermekén kívül semmije sincs, és a ki, – mire te odaérsz, – a negyedik faluban sípol és szed rongyot, s ha otthon találod is, mondhatsz neki akármit, de ő mégsem tudja (mert nem akarja) megmondani, hogy ki és hol lakik az, a kivel te oly jó vásárt csináltál, s legfeljebb avval fog biztatni, hogy: „Hiszen mostan már megjön (valahonnan). S így már 6 hét telt el. A szőllő-munkával már készen van, de –hacsak hitelben meg nem teteti valakivel, – a trágyázás-, szántás- és vetéssel hol marad? – ökör nélkül, a bort meg nem tudja eladni. Végül megjegyzem, hogy a „senzál” meg van h a t a l m a z v a a 10 frttal lefoglalt 120 akó bort literenkint 1-1 1|3 krral drágábban eladni, mint azt megvették. Kit keressen most ez a nyomorult ember, s mit tegyen?! Tanuljunk! s a mennyire lehet, kerüljük e szegény emberek zsírján és vérén élődő gálád népséget! Egy balatonvidéki néptanító.

32 Alulírottak mint pályabírák, a „12 röpirat” f. é. január 15-ki füzetében kitűzött pályázat folytán beérkezett pályamunkákat bírálat alá vetttük. Beérkezett két pályamunka. Az egyik „Közeleg már a nagy óra, az utolsó számadóra” jeligével, a másik „Vox populi, vox Dei” jeligével ellátva. Miután a pályázati feltételek 3-ik pontja értelmében csak „felt é t l e n b e c s ű ” pályaműnek adathatik ki a pályadíj; e minőséggel pedig a beérkezett pályamunkálatok egyike sem bír: ennélfogva a kitűzött 25 frt pályadíj ezúttal ki nem szolgáltathatván, (esetleg újabb pályázat kitűzése czéljából) a pályadíjt kitűző Avellanus úr rendelkezésére visszabocsáttatik. A pályázók, műveiket jeligés levélkéjükkel együtt, a „12 röpirat szerkesztősége megbízásából, Bartalits Imre nyomdász úrnál (Budapest, Eszterházy-utcza 12. sz.) f. é. június hó végéig átvehetik. Budapest, május 19. Széll György,

Ónody Géza,

Istóczy Győző,

mint pályabírák.

Felhívás. Miután pártunknak koalíczionális (pártszövetkezeti) alapon leendő országos szervezése előmunkálataihoz szükséges magunkat itt a központon eleve tájékoznunk az iránt, hogy melyek azon választókerületek, a melyekben antisemita képviselőjelöltek a jövő évben a siker kilátásával felléptethetôk lesznek: ennélfogva a központon már eddig bírt adatok kiegészítése czéljából felhívom vidéki t. elvtársainkat, hogy illető kerületeik e részbeni viszonyairól lehetőleg kimerítő tudósításaikat hozzám vagy Ónody Géza, Simonyi Iván és Szalay Imre barátaimhoz beküldeni szíveskedjenek. Az e tárgyú levelek egészen bizalmas jellegűek levén, természetes, hogy azok hírlapi közlés tárgyát· sem fogják képezni. Budapest. Istóczy Győző. U. i. Kéretnek az elveinket osztó lapok t. szerkesztőségei ezen felhívásnak szíves lenyomatására.

12 RÖPIRAT. Budapest 1883. július 15. X. füzet.

III. évfolyam

A magyar papsághoz! Sokat gondolkoztam már a felett, váljon a zsidó turpisságokat kinek volna a legjobb alkalma a nép előtt felderíteni?! Végre abban állapodtam meg, hogy bizony legszebb alkalma van a papnak, a kinek úgyis kötelessége a bűnt nyilván korholni, a zsidók elveiről a népet felvilágosítani. Gondolkoztam azon is, váljon hogy volna jobb és czélszerűbb a zsidókérdést megoldani? És arra a megállapodásra jutottam, hogy törvénynyel, mert ami a törvény betűi szerint döntetik el, az ellen senkinek sem lehet kifogása. Kik hozzák a törvényeket? A honatyák, a kiket azért küldenek a honpolgárok az országházba, hogy bölcs törvények hozása által az ő jólétüket és boldogságukat előmozdítsák Ha egy kerületnek nem tetszik képviselője, ha a polgárok nincsenek tetteivel megelégedve, 3 év múlva másikat választanak, hogy a rábízott dolgokat jobban védje, mint elődje. Nagyon világos, hogy amely pártnak több egyéne ül az országházban, az az uralkodó párt; ebből kifolyólag igen természetes, hogy csak azt lehet az országházban kivinni, amit az uralkodó párt akar. Amit az uralkodó párt nem akar, a mellett hiába beszélnek más pártok férfiai, abból nem lesz semmi. Sokféle pártnak ülnek már tagjai az országházban, s mondhatjuk, csaknem minden párt bír már szép számú harczossal; csupán az antiszemita pártnak van kevés harczosa. Oda kell tehát nekünk polgároknak hatnunk, hogy ezen igenigen szükséges, ezen nemes elveket valló és a nép jólétét és boldogságát igazán szívén hordó pártnak minél több harczost szerezzünk. Azt hiszem, ha valakinek, akkor a papnak van alkalma afelett ítéletet hozni, váljon szükséges-e az antisemita párt Magyarországban vagy nem?!

2

Aki e párt szükségességét tagadni meri, az vagy nem ismeri híveinek állapotát, vagy ha ismeri, és mégis tagadja, akkor nem dobog magyar szív keblében; akkor nem méltó arra, hogy egy község vagy város polgárainak lelki üdvéről gondoskodjék, mikor anyagi üdvükkel nem törődik! A zsidókérdés megoldása körül nem kis szerep jut nekünk, kedves keresztény paptársaim! Nekünk kell mindent elkövetni, hogy a legközelebbi képviselőválasztások alkalmával antisemita-párti jelölteket léptessünk fel és választassunk is meg, keresztény ügyeink és hazafias jogaink védnökeiül, keresztény magyar polgártársainkkal, hogy így remélhessük a zsidókérdés megoldását, olyan megoldását, hogy aztán legyen köszönet benne! Hiszen nekünk papoknak szabad talán, jó és hazafias programmot valló képviselőjelölteket ajánlanunk a híveknek... s e tekintetben nem fogadhatjuk el egy kath. lapszerkesztő úr azon figyelmeztetését, hogy mi papok, ilyen mozgalmakban ne vegyünk részt. Nem fogadhatjuk el azért, mert amily harczosai vagyunk egyházunknak, kell, hogy ép oly harczosai legyünk édes hazánknak; amily kötelességünk az Isten által ránk bízott híveknek lelki üdvéről gondoskodnunk, ép oly kötelességünk ezen híveknek, mint polgároknak anyagi jólétük előmozdításáról is meg nem feledkeznünk! Aztán meg tudok én csak a közel múltból esetet, midőn felsőbb rendelet szóllította fel a papságot, hogy egy bizonyos párt mellett mindent elkövessen, amivel annak jelöltjét győzelemre segítheti! Nem mondom én azt, hogy mi papok tüntessünk a zsidóság ellen, azon zsidóság ellen, a melynek haszontalan firkászai szent szokásainkat és bennünket is oly sokszor már kigúnyoltak és pellengérre állítottak; nem akarok én a zsidóság ellen bujtogatni, Isten ments! az eszemben sincs! Ezen egy pár igénytelen soraim csak oda irányulnak, hogy felszólítsalak benneteket, szép magyar hazánkban lakó keresztény paptársaim, hogy igaz magyar érzelmeiteknek nyilvánulást adván, a zsidók által elnyomott édes mindnyájunknak felszabadítására kövessetek el mindent, hogy híveitek, akik legjobban hallgatnak reátok mint lelkipásztoraikra, a legközelebbi képviselőválasztás alkalmával oly egyénekre adják szavazatukat, akik az országházban hozandó bölcs törvények által az elzsidósodott magyar országot, a mi kedves hazánkat, a melynek minden göröngyét magyar vér öntözte, a magyar nemzetnek megtartsák. Egy nógrádmegyei lelkész.

A „12 röpirat” sajtópere az esküdtszék előtt. Roma locuta, causa finita! Az esküdtszék ítélete szabad polgárok élő lelkiismerete kimondta a „nem vétkes”-t, s oda dörögte a bosszút lihegő zsidóságnak, az Istóczy Győzőt kiadott képviselőháznak, a zsidóság pressiója alatt cselekvő kormánynak s vádló orgánumának, a kir. főügyészségnek, hogy „Eddig s ne tovább! Vissza! Vissza!” Az antisemitizmus ez esküdtszéki ítélet által jogosult eszmének, az antisemita mozgalom jogos és törvényes mozgalomnak lőn kijejentve, s ezzel az antisemita párt a többi országos pártokkal egyenrangú politikai párttá lőn minősítve, a melynek czéljai s következőleg az e czélra vezető eszközök is törvényesek s alkotmányosak. Ezt kapták tehát az ideges,nyughatatlan zsidók fészkelődéseikért! Önmaguk mérték magukra ezen legújabb csapást is, és ezzel egygyel ismét szaporították azon vereségek, azon megaláztatások hosszú sorozatát, a melyekben eddig részesültek, s a közel jövőben még inkább részesülni fognak, mignem a világtörténelem kimondja fölöttük végítéletét. A budapesti esküdtszék szentesítette azon, három év óta hangoztatott jelszavunkat, hogy „Salus reipublicae suprema lex esto,” vagyis, hogy a haza jóléte a legfőbb törvény a zsidókérdésben; s azért füzeteinknek ezentúl jelszava, mely alatt a jövő évi képviselpválasztási alkotmányos küzdelembe is belelépni fogunk, most már ez lesz: „Ne válaszszatok zsidót és zsidóbarátot! Válasszatok határozott, nyílt anti sémitát!” * A f. é. június 30-án lefolyt esküdtszéki tárgyalás menete a napilapok utján úgyis ismeretes levén, azt csak főbb momentumaibari fo gjuk közölni. Ugyanazért, de más különben is eltekinthetünk Fekete Ödön kir. főügyészi helyettes vádbeszédeitől is, a ki jobb ügyhöz méltó buzgalommal iparkodott hivatalos kötelességének eleget tenni, s e tekintetben tanulhatna tőle Szeyffert kollegája is Nyíregyházán. Különben pedig ezek a túlzó filosemita vádbeszédek több hivet szereztek az antisemitizmus ügyének mint egy tuczat országgyűlési antiszemita szónoklat. Fogadja a főügyészi helyettes úr ezért az antisemitizmus nevében meleg köszönetünket! Ellenben Vadnay Andor védő jeles védbeszédeit és Istóczy Győző felszólalását egész terjedelmükben közöljük. A tárgyalás folyama főbb momentumaiban a következő volt: A tárgyalás 10 órakor kezdődött. A bíróság tagjai voltak: Kriszt János elnöklete alatt Zsigmondovics és Brinkmann szavazó bírák. Jegyző Krenedics. A főügyészséget Fekete Ödön főügyészi helyettes képviselte. Vádlott Istóczy Győző személyesen jelent meg, védője Vadnay Andor kíséretében.

4 Minekutánna Vadnay Andor védő elvi óvást emelt az ellen, hogy az esküdti teendőt a jelen ügyben zsidók is teljesíthessék, következett az esküdtszék megalakítása. A közvádló a következő esküdteket utasította vissza: Vajdafi Emil, Henszlmann Kálmán, Zubek Bertalan, Lipp Gyula, Fettich György, dr. Varga László, Zboray Béla, Harsányi István, Bernácsky Antal, Hubert Károly, Érczhegyi Ferencz és Schwarcz Antal. A vádlott védője a következőket utasította vissza: dr. Bókay Árpád, Rákosi Jenő, Bernát Béla, Stokinger János, Markusz Ede, Beksics Gusztáv, Mandl Ignácz és Kugler János. Az esküdtszék a következőkép alakult meg: dr. Vámossi Karoly, dr. Pfufsich Frigyes, Árkay Sándor, E m i c h G u s z t á v , Lechner József, Κοmy Béla, Parányi István, Spett Viricze, Brezlmayer Gottfried,. Vértessy Sándor, Ámon József és Kartschocke János. Póttagok: dr. Csengeri Loránd és Kass Vilmos. Az esküdtek leteszik az esküt. Az elnöknek ezután feltett kérdéseire vádlott egyebek közt kijelenti,, hogy a „12 röpirat” 1882. július 15-ki X-ik füzetében megjelent s beperelt „Az elzsidósodott Magyarország” szímű czikket nem ő írta ugyan, de érte a felelősséget elvállalja. A czikknek egész terjedelmében való felolvasása után, Fekete Ödön kir. főügyészi helyettes tartja meg hosszú vádbeszédét; minek megtörténte után felkél Vadnay Andor, az ismeretes tapolczai kérvény mestere, s a következő jeles védbeszédet tartja: V a d n a y A n d o r védő: Tekintetes kir. törvényszék! Mélyen t esküdt urak! Mélyen érzem, hogy a reám bízott védelemnek szép és magában véve könnyű feladata, mely védenczemnek benne nyilvánuló bizalmánál fogva büszkeségemnek örök tárgya marad, reám nézve némileg nehézzé válik az által, hogy én, kinek egyedüli fegyverem meggyőződésemnek szilárd voltában áll, szemben állok itt egy államügyészszel, ki szónoki képességének hatékony erején kívül, különös gyakorlottsággal is bír,, vádját az igazság, a jogi rend és a társadalmi közbéke kívánalmaképen tüntetni fel. Mielőtt magára a vád érdemére kiterjeszkedném, egy körülményt vagyok bátor a mélyen tisztelt esküdtszék nagybecsű figyelmébe ajánlani, mely világot vet arra, hogy miért indítatott sajtóper a „12 röpirat” ellen egyátalán, s miért csakis az ellen, midőn más felől a tisztelt államügyészség szó nélkül és tétlenül nézi, hogy például egyik fővárosi zsidólap a nyíregyházai kir. törvényszéket folyvást „rituális bűnt csináló banda” néven említi. A múlt évi október hó folyamán történt, hogy a, párisi egyetemes „alliance Israélite” a frankfurti Rothschild bárónak, ki Frankfurtban cs. kir. osztrák-magyar főkonzulképen fungál s ki egyszersmind az egyetemes alliance egyik legbuzgóbbik tagja, azon megbi?ást adta, hogy az osztrák-magyar kormányokhoz egy emlékiratot dolgozzon ki, melyben azok felszólítandók, s pedig egész nyomatékkal, hogy Ausztria-Magyarországon az antisemita mozgalom ellen teljes szigorral fellépjenek, hacsak nevezett kormányok az állami pénzügyi téren komoly bonyodalmaknak nem akarják kitenni magukat. Rothschild b., úgy látszik, ezen emlékirattal oly hamar készen lett, hogy a zsidó pénzkirályok polypkarjai közt vergődő kormányunk annak eredményeképen nov. 15 én, tehát alig egy hónappal Rothschild báró megbízatása után, Kozma

5 Sándor kir. főügyész úr mint sajtóügyi közvádló által panaszt emeltetett a „12 röpirat” ellen, az inkriminált czikkben foglalt sajtóvétség miatt. És miért csak novemberben, 4 hóval, és nem rögtön a kérdéses czikk megjelenése után? Mert Rothschild báró csak november elején expediálhatta emlékiratát. Szolgáljon ez egyszersmind tanulságul arra, hogy az a párizsi nemzetközi zsidó egylet, mely magát paszta jótékonysági, humanitárius egyletnek adja ki, voltaképen azonban az elszóratásban élő zsidónép központi politikai főkormánya, a mi politikai belügyeink intézésébe nemcsak bele avatkozik, de abban oly nagy szerepet visz, hogy csak egy szavába kerül a tisztelt királyi főügyészség hivatásszerű nemes buzgalmát működésre bírni oly perben, melynek folyamatba tételét az egy egész fertály évig nem is sejtette, annál kevésbbé szándékolta. Idáig juttatták Magyarországot az 1867 óta volt országgyűléseink s kormányaink s azok szerencsétlen gazdálkodása, hogy a nemzet és a haza életérdekeit involváló kérdésekben néhány pöffeszkedő s hozzá külföldi zsidó pénzes zsák diktál nekünk. — Szomorú állapot! Mintha csak jeruzsálemi András korát élnénk újra. Ε sajtóvétségi panasz éle és fenyegetése e szerint tulajdonképen nem annyira az inkriminált czikk szerzője, mint inkább a hazai antiszemita mozgalom ellen, e mozgalom kezdeményezője s egyik vezére ellen irányul. Nekem tehát, mint védőnek kötelességem ugyanezen alapon felvenni a keztyűt, s fejtegetéseimmel ezen praemissáknak megfelelő irányban haladnom. S itt mindenekelőtt kijelentem, hogy a beterjesztett vádlevélnek, a jelen esetre alkalmazva, tárgya nincs. A Kozma Sándor kir. főügyész úr által aláirt s beterjesztett vádlevél ugyanis alapítva van a Btk. 17 2. §-ának azon részére, a mely valamely hitfelekezet elleni gyűlöletre való izgatásra vonatkozik. Ez a konkrét vád. Ám olvassa bárki végig az inkriminált czikket az első betűtől az utolsóig; nem fog találni az egész czikkben egy szót se, mely a zsidók vallásával foglalkoznék, de még csak egy gyenge czélzást se, mely a zsidó vallást érintené. A czikkben a zsidókérdés mint politikai, társadalmi és közgazdasági kérdés van fejtegetve. A czikk miatt bátran imádhatják a zsidók az ő Jehovájukat, egy szó érintés nélkül gyakorolhatják rituális szokásaikat egész a rituális vérvételig. Ezzel természetesen nem akarom azt mondani, hogy a vérvétel rítusa s más hasonló épületes zsidó szokások czikkíró előtt vagy előttem közönyös dolgok lennének, sőt ellenkezőleg; hanem e példával csak élesen kiemelni akartam azt, hogy a kir. főügyész úr az inkriminált czikkben a zsidó vallásfelekezet elleni gyűlöletre való izgatást még nagyító üvegen át se lenne képes látni. Ε czikk a teljes vallási türelmesség, a teljes és feltétlen vallásszabadság alapján íratott. Hanem, igenis, a zsidó lapok néhány évtized óta mindenkit, a ki a zsidóknak társadalmi, politikai és közgazdasági téren véghezvitt üzelmeit csak érinteni is merte; sőt volt idő (s nem is olyan régen), mikor a ki csak ezt a szót: „zsidó” a száján kiejté: azonnal mint vallásilag türelmetlen és zsidógyűlölő denuncziáltatott. A szellemi táplálékát kizárólag zsidólapokból merítő nem-zsidó közönség pedig utoljára maga is elhitte

6 nekik, hogy minden, a zsidóság feletti jogosult kritika csakugyan vallásüldözés. A zsidóság kinövéseit a politikai, társadalmi és gazdasági téren ostorozni ép oly kevéssé a zsidóvallás elleni izgatás, mint például, ha a lapok Oroszország ellen izgatnak, ez józanul nem tekintethetik az orthodox keleti egyház elleni izgatásnak, noha az oroszok a g. keleti egyház hivei s ez egyháznak Magyarországon iá számos követői vannak. Ha a lapok a szinte divatos némethecczet kultiválják: ez szintúgy nem tekinthető józanon a protestáns egyház- elleni izgatásnak: noha a német vezérhatalom par excellance protestáns hatalom, s ez egyházat Magyarországon szinte tekintélyes számú követők képviselik. A czikk a zsidóságot nem mint vallásfelekezetet, hanem mint egy külön népfajt tekinti, a mely nem képez ugyan külön államot, mint az orosz és német, de annál veszedelmesebb, mert államot képez magában az államban, s a mely népfajnak nincsenek ugyan geographiai határai, de azért nemzetközi politikai, társadalmi és gazdasági hatalmat képez. A vádlevél tehát az inkriminált czikkben olyan sajtóvétséget keres, a melynek tárgya abban egyáltalában nem is foglaltatik. A kir. főügyész urnák ezen, hitfelekezet elleni gyűlölségre izgatást kereső buzgalma mellett méltán csodálkozhatni, miért nem kutat ő a zsidók vallási könyvei után, a melyekben a keresztények ellen a legkebellázítóbb izgatások foglaltatnak? Ez lenne aztán csak hálás tér a kir. főügyész úr tevékenységének kifejtésére! A kir. főügyész úr a zsidó könyvekben ott találná a keresztény vattás megalapítója ellen szórt alávaló szidalmakat, a minőket tisztességes ember a száján ki sem ejthet. Meg fogná találni a Talmudban azon gyűíőíetes tanokat, a melyek szerint keresztény embert a zsidónak megcsalni, meglopni, ellene hamis tanúságot tenni, hamisan esküdni, őt ki uzsoráskodni, a bukás örvényébe taszítani, meggyalázni, sőt meggyilkolni is nemcsak szabad, de Jehova által parancsolt, Jehova előtt kedvelt cselekedet. Vájjon ezen épületes dolgokra nem lenne-e igazán alaposan alkalmazható a btk. 172. §-a? Avagy türelemre mutat-e a keresztény vallás iránt, ha a zsidók az ő könyveikben a keresztény isteni tiszteletre szolgáló kelyhet „kélev”nek, a mi annyit tesz mint „eb” gúnyolják? Ha a szentelt bort: „jajyn neszekh”-nek, kiöntendő bornak; a kereszt vizet „majim tome”-nak, tisztátalan víznek, vagy „majim metümmé”-nek, tisztátalanná tevő víznek; a keresztény templomot „bész kissze mósov”-nak vagyis árnyékszéknek, „bész tiflusz”-nak, vagyis esztelenség házának csúfolják? Ha a szentséget vivő keresztény papot „navlin” nak vagyis nyúzónak, a haldoklók szentségét „lekhem tómé”-nak vagy is tisztátalan kenyérnek gúnyolják, a melylyel „beszefeln” vagyis beganajozni megy a beteget? Vajjon mit szól továbbá a kir. főügyész úr ahhoz, hogy a zsidók keresztényt máskép nem is hívnak, mint „mamzer” az az k–vafi; hogy a ker. nő, bármily becsületes legyen is, nálok csak „nafke”, az az alávaló r–gyó; a ker. gyermek „sekecz” vagyis undokság, a ker. leány „sikczo” vagyis utálat, undokság? Ilyen és más hasonló dolgok foglaltatnak a zsidók vallási könyveiben, dolgok, melyek a zsidók undok lelkületét s aljas gondolkodását egész meztelenségükben tüntetik fel, s lerántják a leplet azon feneketlen, ádáz

7 gyűlöletről, melyet a kereszténység, a ker. vallás, a ker. népek ellen szivökben táplálnak s könyveikben hirdetnek. De mindezek a dolgok a kir. főügyész urat olympusi nyugalmában nem zavarják! Hanem hát igaz, a keresztények nem lótnak-futnak a ministerekhez, a főügyészséghez, nem denuncziálgatják naponkint ezeket a gyönyörűséges zsidó dolgokat, s a mi a fő, nem fenyegetik, mert nem is fenyegethetik a kormányt azzal, hogy ha ő ezen, a keresztény vallás elleni gyűlöletre izgató zsidóságokat a btk. 172. §-a alapján meg nem torolja, majd nem adnak több államkölcsönt, s nem végezik el a rentekonverziót. Sőt mi több, a fent idézett gyűlöletes dolgokhoz hasonlókat nem átallanak a zsidók még templomi imáikban is hangoztatni. Mutatványul csak egyet a sok közül: Tudvalevő dolog, hogy a zsidók vallási ábrándképe, ha megerősödtek, egy rémítő mészárlással véget vetni a keresztények gyűlölt uralmának. Ezért fanatizálják népüket lángoló gyűlöletre ellenünk könyveik csaknem minden lapján, s a véres boszú reményében így bujtogatják népüket, ima alakjában a majdan bekövetkező mészárlásra: „Bitó umahér s'nasz g'ulim; baggéd baugdim ve khalléf elilim; betaufle seker happél khalolim, b'jom hereg raf binfaul migdolim. Rakhém vakhamaul bén jakkir. Ravve nefes sankéko l'hokir. R'é ki govró jad hammadkir; ruakh ericzim kézerem kir. Jaum-jaum n'czappe g'uloszénu.” Magyarul: Tekints le ránk és hamar (jöjjön el) megváltásunk esztendeje. A miben biznak a hitszegők (t. i. a keresztények), semmisítsd meg hamis isteneiket. A hazugság hiveit döglesszd meg a mészárlás nagy napján, midőn számtalan torony (ker. templom) le fog roskadni, légy azonban irgalmas és kíméld a drága fiút (Izraelt). Töltsd meg rimánkodásban kiapadt lelkünket. Lásd a sanyargató keze nagyon elhatalmasodott rajtunk; az elnyomó (t. i. a ker. hatalom szelleme) olyan mint a rohanó vízár Napról napra várjuk megváltatásunkat. Úgy hiszem, ezen idézetekben s az ezekhez hasonló sok másban a kir. főügyész úr alaposabban kereshetne hitfelekezet elleni izgatást, mint az inkriminált czikkben, melyben a zsidó vallás per absolutum még csak érintve sincsen. Egyébiránt készséggel elismerem, hogy e tekintetben nem a kir. főügyész urat terheli első sorban a mulasztás, hanem terheli a törvényhozást és a kormányt; mert azonkívül, hogy a zsidók egyenjogúsításának s a zsidóvallás receptiójának kimondása előtt kötelességük lett volna a zsidókat vallási tételeik és tanaik bemutatására felhívni, a mint ez annak idején a protestánsokkal is történt: úgy a törvényhozásnak s kormánynak kötelessége lenne ügyelni arra is, hogy a zsidók az ő iskoláikban az idézettekhez hasonló vérlázító undokságokkal a serdülő ifjúságnak kedélyét ne mételyezzék meg, az őket körükbe fogadott ker. magyar nép vallása ellen intézett gyűlöletes izgatásokat tartalmazó tan- és imakönyvek kinyomása és terjesztése pedig lehetlenné tétessék. S végül, hogy a kérdésnek ez oldalával végezzek, felemlítem még azt is, hogy mily mohón kapták s hogyan szították és szítják a zsidó sajtó és irodalom az u. n. kultúrharczot, s kiabálták ki magukat a kereszténység felvilágosításának zászlóvivőiül, mialatt maguk a zsidók néhány örült rabbi vagy saktertől orruknál vezetve, azokat védeni készek

8 még oly bűntett elkövetésével szemben is, mely a legnagyobb veszélybe dönti mindnyájukat, mert a nép figyelmét üzelmeikre felhívja. De azért a kultúrharcz élesztőséről mégsem mondanak le, mert erezik, hogy a ker. papság az egyetlen hatalom, mely a zsidóságnak a nép körébe behatolását megakadályozni hivatva van és igyekszik. Másfelől meg tudják, hogy hatalmukat semmi jobban elő nem mozdítaná, mint a ker. felekezeteknek egymással vagy az államhatalommal való ellenségeskedése. Miután az eddig mondottakból eléggé kiviláglott az, hogy a kir. főügyész úr által inkriminált czikkben a zsidó hitfelekezet iránti gyűlöletre való izgatás még lámpával sem fedezhető fel: konstatálom azt, hogy a czikk a zsidóságnak, mint egy külön népfajnak, mint egy a mai korban már anachronizmust képző zárt társadalmi kasztnak, vagy ha úgy tetszik, egy külön népfajnak, helyesebben külön emberfajnak kinövéseit veszi bírálat alá, a mely kinövések káros, sőt vészes hatását, úgy a közgazdasági, mint a társadalmi és politikai téren is mi nem-zsidók napról-napra súlyosabban érezzük. Én tehát ezen közgazdasági, társadalmi és politikai alapon fogom bírálat alá venni Kozma Sándor kir. főügyész úr vádlevelét. Azt mondja egyik helyen a vádlevél: „Miután ezen czikknek úgy egész tartalmából, mint különösebben fentebb idézett kitételeiből a zsidóság elleni gyűlölet felgerjesztésének, illetőleg élesztősének és érvényesítésének czélzata tűnik ki” stb. A kir. főügyész úr tehát inkriminálja általában az egész czikket s annak minden részét, különösen inkriminálja pedig a vádlevélben szószerint idézett pontokat. Én nem hihetem azt, hogy a kir. főügyész úr figyelemmel olvasta volna át az inkriminált czikket, mert akkor általános vádját nem terjesztené ki a kérdéses czikk ilyen kitételére is, például: „Bámulatos életképessége van ennek a népnek, (t. i. a magyarnak), századokig bitoroltak felette idegenek uralkodói jogokat, majd cselszövés által iparkodtak megdönteni önállóságát”; mert hisz ezek a főügyész úr által sem eldisputálható történeti igazságok. Azt hiszem továbbá, hogy a kir. főügyész úr azt sem fogja tagadásba vehetni, hogy, mint a czikk szószerint mondja: „Nagy idő az (t i. ezer év) a történet könyvében is”, mert bizony 1000 év csakugyan nagy idő. Mivel tehát fel kell tennem, hogy a kir. főügyész úr a most îdézett s hasonló történeti s örök igazságok kimondásáért Istóczy Győző képviselő urat talán csak nem kívánja a btk. 172. §-a alapján hűvösre tétetni: én az inkriminált czikknek a vádlevélben idézetileg meg nem jelölt pontjai és kitételei felett diskussziót nem is folytathatok, s azért szorítkozni fogok az inkriminált czikkből a kir. főügyész úr által kiböngészett s általa „különösebben” kifogásolt pontokra. Ezen pontok nagyrésze minden magyarázatot feleslegessé tßsz: igaznak vallja azokat az ország lakosságának 99 százaléka (természetesen a zsidókon kívül), s már ezerszer megírták azokat más lapok is, pl., hogy „közéletünkben nyomor, szegénység honol mindenütt az ős lakosságnál, csak a zsidó gyarapszik, halad, gazdagodik, a mi verejtékünk, a mi jólétünk, a mi életünk árán,” – hogy „a főnemesi, a középbirtokos osztály borzasztó pusztulásának, a föld népe legnyomorúságosabb helyzetének a zsidó az oka; a zsidók szaporodnak aránytalanul, akár csak a filoxera, ellenük semmi sem történik; mindez a zsidó emanczipáczió be-

9 hozatala óta van, keletkezése onnan datálódik, a zsidók szaporodásával egyenes arányban a baj egyre növekszik stb. stb. Mindezek olyan általánosan elismert igazságok, a melyek egy szó magyarázatot sem igényelnek, s mely általános igazságokat a zsidókon kívül úgy látszik csak a kir. főügyész úr nem akarja beismerni. No már ilyen általánosan elismert s mindnyájunk által vallott igazságokért csupán Istóczy Győző képviselő urat felelősségre vonni akarni, valóban furcsa dolog lenne. A czikk többi „különösebben” inkriminált pontjaihoz sem azért szükséges némi magyarázatot adni, mintha azok nem az igazságon s a tényleges viszonyokon alapulnának; hanem mert ezen igazságok csak a beavatottak előtt állván egész világosan, szükséges, hogy a kulisszák mögé nem eresztett nagy közönség is tisztában legyen sok, őt igen közelről, igen érzékenyen illető dolgokról. Ott vannak például a következő inkriminált kitételek: „Megrontotta (t. i. a zsidóság) egész közéletünket, új ferde irányba erőszakolta haladásunkat”; s „társadalmunk a zsidó befolyás undok járma alatt nyög.” Hát bizony sajnos, ezek is kétségbevonhatatlan tények. Mert, ha behatólag vizsgáljuk az 1867 óta lefolyt időszakot, lehetetlen rá nem jönnünk, hogy nem merült fel annak folyamán, sem valamely a nagy közönséget megragadó eszme, sem pedig egyetlen szabadsági ideál, mit a zsidóság eredeti jellegéből s rendeltetéséből kiforgatva, saját czéljaira ne használt volna ki. Még az egyéni szabadságnak is azt a felfogását juttatá érvényre, hogy alatta kizárólag a gazdasági erők szabad játéka, a korlátlan verseny és az erősebbeknek a gyengék elleni határtalan és titkon való szövetkezési joga értendő. így bántak el a tőkeszabadság, az iparszabadság s a szabadsági intézmények legfontosabbikával: a sajtószabadsággal is. Már régóta képezi továbbá, mélyen tisztelt esküdtszék, a zsidók egyik kedvencz vesszőparipáját az emberiesség (humanizmus) emlegetése is, melyről már csaknem azt állítják, hogy ők honosították meg s emelték mai érvényére minálunk. Pedig valójában a humanizmus túlhajtott hangoztatásával és meggondolatlan vagy inkább csalfa alkalmazásával e szép eszmének helyes téren való realizálását nehezítik, társadalmunk erkölcsi összhangját pedig hosszú időre megzavarják. Mióta hazai sajtónk tulnyomólag zsidó kezekben van, a humanizmus alkalmazását csaknem kizárólag és leglármásabban a fegyenczeknél követeli meg. Ha a fegyházak gonosztevőinek világos lakás, ízletes élelmezés és az időszakonkint kiszabott fürdő dolgában panaszuk van, legyen az bármily indokolatlan, a mi sajtónk olyan jajveszéklést csap s annyit emlegeti a középkort, hogy a tájékozatlan olvasót szörnyűködés és borzadály fogja el; a félrevezetett közérzület pedig kezdi rendén valónak találni, ha váczi fegyenczek, mint néhány év előtt is történt, lázadást kísérlenek meg a miatt, hogy hetenkint kétszer tálalnak lencsét a számukra. Sajtónk ilyen irányú, erőszakos agitácziója nem is tévesztette el hatását. Már is konstatálhatjuk, hogy nálunk Magyarországon a börtönben ülő gonosztevőnek sokkal jobb dolga van, mint a becsületes szegény emberek legnagyobb részének; de különösen jobb, mint a fővárosunk területén, fájdalom, lépten nyomon található azon munkásoknak, kik napi dolgaik elcsigázó fáradalmait ki-

10 pihenni, pinczelakások bűzhödt gőzében, beteg asszony és sápadt gyermekek közt kénytelenek lehajtani fejüket. Vajjon a zsidóknak szemök előtt nem az lebegett-e, hogy az esetben, ha a humanizmus gyakorlását ott és azokon kezdjük meg, kik arra legkevésbé méltók s hol az erkölcsiségnek nincsen érdekében, hogy ez esetben mondom annak gyümölcseiből ő reájuk is aránytalanul, érdemen felüli több rész jut? Ez határozottan nem állítható, hanem igen valószínű. Hogy pedig a rab- és zsivány-kultusz tökéletes legyen, felkapta már zsidó sajtónk azt is, hogy a rablógyilkosok viselt dolgainak minden mozzanatát illustrácziókkal örökíti meg, arra fordítva különös figyelmet, hogy a gonosztevők alakjai lehetőleg előnyösen feltüntetve, idealizálva jelenjenek meg a bámuló tömeg nagy épülésére; ha aztán valakit az akasztófa utolér, el nem mulasztják azt felruházni népköltői tehetséggel, szájába adván egy-egy munkatársnak különben ki nem adható verseit, és felruházni minden olyan szép tulajdonnal, melyek alkalmasak öt a nép durvább erkölcsű rétegében bizonyos nimbusszal övezni. És a bűnnek ilyetén népszerűsítése felett sem a kormány sem az államügyészség gondolkodóba nem esnek. Hanem igenis a zsidóság által megmételyezett társadalmunk gyökeres orvoslását czélzó „12 röpirat”-ot, azt igenis üldözőbe veszik. De bárhova tekintsünk, mélyen tisztelt esküdtszék! mindenütt, még újabb keletű törvényeinken is ott találjuk a mindent megrontó zsidóbefolyásnak kétségtelen jeleit. Nem húzódik-e büntető törvényünkön is vörös fonálként keresztül olyan bűntényeknek enyhe mérlegelése, – majdnem dédelgetést lehetne mondani, – mely bűntények a zsidó népjellemnek specziális kifolyásai, – s melyek főforrását a zsidó vallási elvek egy kárhozatos vonásában leljük. Nincsen, hogy erre nézve csak egy példával éljek, a szokásos és elképzelhető bűntények között talán egy sem, mi veszélyesebb, a közerkölcsiségre rombolóbb hatású lenne a csalás bűntetténél. Igen, mert a csalás bűntettével a tulajdonképeni bűnösség két súlyosbító kelléke: az előre megfontolt gonosz szándék és a ravasz fondorlat, már e bűntény fogalmánál fogva szükségképen vele jár; mig éjjenben annak tényálladéka nem feltételez semmi oly körülményt, mi az illető bűneset előfordulását ritkábbá tenni szokta. A csalás b%lsö impulsusául ritkán szolgál a nyomor vagy végszükség kétségbeejtő nyomása; a csalás elkövetéséhez nemcsak úgynevezett kurázsi (fizikai bátorság), de még a személyes jelenlét sem okvetlenül szükséges. Szeretnék tehát hallani olyan elfogadható indokot arra, hogy, ha hivatalból üldözendő az a szegény ember, ki talán éhségtől hajtatva egy bárányt vagy malaczot ellopott, miért nem üldözendő hivatalból az a faktorkodó vagy kis kereskedő zsidó is, ki az együgyű és hiszékeny földművest ravasz fondorlattal megcsalja? Abban meg kell egyeznie minden becsületes józan ember felfogásának, s a régebbi korban tisztában is volt vele mindenki, hogy a csalás elkövetőjével kiegyezni, de csak szóba állani is gyalázatos dolog. És íme meg kellett érnünk azt, hogy Magyarországon a csalást elkövető zsidók kímélése czéljából maga a Csemeghi-féle kódex, melynek 172. §-át a kir. ügyész úr a jelen sajtóügyre alkalmazni akarja, ajánl elkövetni olyat, a mi régebben méltán és helyesen a társadalom megvetésével és utálatával sújtatott.

11 Azt mondja továbbá a czikk: „Az uzsora, a korrupczió a zsidók érdekében rontja a népet.” Az inkriminált czikk 1882. júliusban látott napvilágot, s a törvényhozás nem látta-e már a jelen évben szükségét annak, hogy az uzsorát üldöző és a korcsmai hitel megszorítását tartalmazó törvényeket meghozza, mely törvények ez évi július hó elsején lépnek életbe? Hát nem tudja mindenki, hogy e két törvény az uzsoráskodó és a népet nádra gulyás és vitriolos vagy egyébként meghamisított pálinkájával testileg, erkölcsileg és értelmileg korrumpáló zsidóság ellen lett hozva? Avagy csak a kir. főügyész úr nem akar erről tudni semmit? „Hogy a zsidó zsidó marad lelkében és testében mindig, az nem változik, külsőt azt cserél, mindannyiszor a hányszor csak kell. Változott a külső, de nem a belső,” ez megdönthetlen történeti igazság: mert ha a zsidó 3000 éven át nem maradt volna testében és lelkében zsidó, hát rég letűnt volna mint külön népfaj a történelem színpadáról, a mint letűntek, mert más népekbe beolvadtak, a zsidó nép ősnéptársai: az egyptomiak, assyrok, babyloniak, rómaiak stb. Mivel tehát történeti tény az, hogy a „zsidó zsidó marad,” azért abban is igaza van az inkriminált czikknek, miként az, hogy „50 krért fölveszi történeti nagy embereink nevét, hogy felhagy a kaftánviseléssel, csimbókhordással s úgy a hogy a német beszéddel, az még mind nem érdem, az csak ámítás”. Hogy a „zsidó idegen népfaj” ez egy kétségen felül álló etimológiai igazság; mert noha Jókai Mór csak nem régiben felfedezte azt, hogy a mi büszke tekintetű és daliás növésű kunjaink is sémiták, mindazonáltal tény az, hogy a zsidókon kívül sémiták csakis Ázsiában s Afrikában találhatók. Hogy „a zsidóság romlott erkölcsökkel bir”, azt a sok közül, úgy hiszem, az eszlári ügy s minden a mi azzal összefügg, még a vak előtt is láthatóvá teszi. „Hogy urává lett erőinknek”, az is bevégzett tény: s hogy „felhasználja népünket hazánk végkipusztítására irányuló machináczióinak,” ez ha a kir. főügyész úr oly serényen iparkodik elnyomni a sajtó részéről a zsidóság felett gyakorolt ellenőrzést, csakugyan be is fog következni; s hogy ez ellen aztán „mit sem használ az Orosz- és Lengyelországból ide tóduló új jövevények hazafisága, melylyel oly fennen kérkednek; – legyenek ezek az új jövevények akár orthodoxok, akár neológok, akár status quo-félék, németek vagy öthatosos magyarok.” az is bizonyos, mert hiszen már az imént is kimutattam a czikk azon passzusának igazságát, hogy a „zsidó zsidó marad.” Hogy továbbá „a szellemi munkát majd teljesen a zsidó monopolizálja”, azt látjuk a könyvirodalmat mindinkább kiszorító hírlapirodalmon is, mely ma már nálunk is majd teljesen zsidó kezekben van, vagy legalább zsidó befolyás alatt áll. Hogy lehetnek s vannak is a zsidók zsebében levő egyes ügyvédek, orvosok, közigazgatási vagy kir. bírák s más hivatalnokok úgy mint czikkiró szerint vannak „a zsidók zsebében levő földművesek”, ugyan ki vonhatná ezt józanul kétségbe? Nem akarok itt több, előttem ismeretes sajnos dolgot szellőztetni, elégnek tartom csak utalni egy, magában ezen tek. kir. törvényszék kebelében legújabban felmerült szenzácziós öngyilkossági s vesztegetési esetre, a mely bizonyára nem állott s nem áll el-

12 szigetelteii az országban, habár az analog esetek ritkábban szoktak is csinálni oly nagy feltűnést. Hogy pedig a képviselőházban mennyire dominál a zsidó befolyás, mennyire uralkodik a zsidós szellem, annak legkézelfoghatóbb bizonyítóira az, hogy a ház többsége megengedte Istóczy Győző képviselő úrnák sajtóperbe fogatását Böszörményi esete óta nem fordult elő a magyar parlamentben, hogy a többség a kisebbség egyik vezérférfiát politikai nézeteiért perrel zaklatni jónak látta volna. Hova fog ez a praxis vezetni, a melyre a képviselőház a praeczedenst Istóczy Győző képviselő úr esetében megalkotta? Hiszen maholnap minden új képviselőházi többség ily módon lerázhatja nyakáról az ellenzéket azzal, hogy annak vezérférfiait láb alól eltéteti. Ezen legújabb alkotmányos vívmányt is az úgy látszik nálunk már souverain zsidónép uralmának köszönhetjük. Bizony keserű igazság az, a mit a czikk mond, hogy „a képviselőház a zsidóérdekek képviselőháza.” Eddig az volt. – Hisszük és reméljük azonban, hogy nemsokára majd ismét a keresztény magyar nép képviselőháza lesz. A kir. főügyész urnák azonban, úgy látszik, legzokonabbul esett az inkriminált czikk azon passusa, a mely így szól: „Nekünk elvünk az, hogy a zsidó rósz s hogy javulásra képtelen; nekünk programmunk az, hogy ki a zsidókkal Magyarországból.” Természetes dolog, hogy azok, a kik azzal a nagy problémával foglalkoznak, melynek neve zsidókérdés, – tisztába is akarnak jönni magukkal az iránt, hogy voltaképen mi legyen ezen általánosan égetőnek elismert kérdés végleges megoldásának módozata? Ε tekintetben négyféle felfogás uralkodik, melyek közül az egyik: a filosemiták felfogása szerint a zsidóság reformálandó s a polgári házasság utján a keresztény népelembe beolvasztandó. Mi antisemiták szívesen átengedjük ezen filosemita uraknak azt a „hálás mesterséget, mely a szerecsennek fehérre mosásában s a botból borotva csinálásban áll. A polgári házasság utján való összekeveredésből pedig tisztelettel nem kérünk. Ez egyszerűen gusztus dolga; de gustibus pedig non est disputandum. Az antisemiták a zsidókérdés végleges megoldására nézve 3 táborra oszlanak; az egyik abban találja a végmegoldást, ha a zsidók tömegesen kikeresztelkednek; a másik abban, ha az emanczipáczió visszavonatik; a harmadik abban, ha a zsidók az országból kiűzetnek. Én nem akarom itt fejtegetni, hogy a három ut közül melyik vezetne legbiztosabban a czélhoz: majd az idő és annak fejleményei döntenek a fölött, hogy a világtörténelem, mely a közmondás szerint: a világitélet, a három közül melyik felfogásnak fog igazat adni. Annyi azonban tény, hogy a zsidóságot en masse kereszténynyé tenni az elmúlt századok folyamán még az állami kényszer alkalmazása mellett sem volt kivihető. Példa erre Spanyolország. Az elmúlt századok alatt egyedül hatékony eszköznek a jogmegszorítás és a kiutasítás bizonyultak, s ezen eszközöket, nemzetünk életérdekeinek megóvására dicső királyaink kormányai nyolcz és fél századon át alkalmazták is. Mindkét megoldási mód tehát a múltban a magyar

13 közjog kiegészítő részét képezte, s így nem lehetetlen, hogy tán nem valami távoli időben újra képezni fogja. Azzal tehát, ha valaki a sajtó útján ezen, egykor Magyarországon törvényes és alkotmányos eszközök újra alkalmazhatóságát theoretice fejtegeti, – nem követ el a törvény által üldözendő vétkes cselekményt és pedig annál kevésbbé, mert hisz a zsidók kiutasításának eszméje napjainkban nem is többé speczifikus magyar eszme, hanem az általános európai antisemitizmus egyik dogmája. A múlt 1882. év szeptember havában Drezdában egy nemzetközi zsidóellenes kongresszus tartatott, a mely a zsidókérdés végleges megoldásának módozatára vonatkozólag a következő megállapodásra jutott: „A végezel fölött, melyet az európai népeknek maguk elé kitűzniök kell, már ma tisztába kell jönnünk, s azért, miután önáltatás azt hinni, hogy a zsidó népfaj más, főleg pedig keresztény népekbe valaha beolvasztható s azokkal assimilálható lenne, – hisz 3000 év óta soha és sehol sem történt ez, – a kongresszus kijelenti, hogy a zsidókérdés csakis és egyedül oly módon oldható meg végleg és teljesen kielégitőleg, a mint megoldatott annak idején az illető megtámadott európai államok által az arab, a tatár és a török kérdés. Európa a keresztény népeké, s azért az, ellenséges és uralkodni vágyó nem keresztény népelemek hatalmi törekvéseinek kísérleti teréül sem szolgálhat.” Tehát a Drezdában, Európa különféle államaiból nagy számmal egybesereglett antiszemiták, a német császári és a szász királyi kormányok védelme alatt állott gyülekezetükön nyíltan kimondották, hogy a zsidókérdés végleges megoldása nem lehet más, mint a mely annak idején az arab, a tatár és a török kérdés végleges megoldása volt. Ezen kérdések pedig tudvalevőleg az araboknak, a tatároknak és a törököknek az európai államok területéről való kiűzetése által lettek megoldva. Magyarország pedig Európának szinte egyik állama, a melynek ilyféle megoldási mód alkalmazásában már egyszer s pedig nem is olyan régen bőséges része volt. Hisz ma kétszáz év előtt még ős Buda vára is egy pasalik székhelye volt, s úgy Budán mint Pesten a karcsú minaretek egész serege meredezett az ég felé, s reá néhány évre, Budavárának 1686-ban történt visszavétele után egy sem volt látható. Pedig a törökök annak idején nekünk magyaroknak nemcsak egyenjogú „polgártársaink” voltak, hanem a Korán szerint valóságos törvényes uraink; s őseink, midőn Európa segítségével a török igát a nyakukról lerázták, e hazafias munkájokban bizonyára nem hagyták volna magukat legkevésbbé sem zavartatni még egy esetleges török „Pester Lloydsnak azon vádja által sem, hogy ők „a mohamedán vallás elleni gyűlöletre izgatnak”, s hogy őket „vallási türelmetlenség vezérli;” – legkevésbbé indítottak volna volna pedig sajtópert egy esetleges 17-ik századbeli Csemeghi-féle kódex 172. §-a alapján azon magyar hazafiak ellen, a kik Magyarországnak a török járom alól való felszabadítása szükségét prédikálták. Kétszáz évvel ezelőtt megszabadult a magyar nemzet a „Korán” uralmától: ma meg a Talmud uralmától kell magát megszabadítania! S ezzel bevégezvén az inkriminált czikknek a kir. főügyész úr által

14 aláírt s beterjesztett vádlevélben kifogásolt passzusok szemléjét, az igen tisztelt főügyészi helyettes úr beszédére akarok néhány megjegyzést tenni: Áttérve a főügyészi helyettes úr beszédjére, az abban elmondottakra hosszasan nem akarok válaszolni. Nem akarok megjegyzést tenni arra sem, hogy a főügyész úr mentegetődzéskép felhozá, miszerint az eszlári izgalom lecsillapultával, meg fogja indítani a sajtópert a zsidó lapok ellen is. Bár csakugyan értésemre esett hogy a kir. ügyész úr asztalán két sajtóper bejelentése el van készítve, azzal a különbséggel, hogy ezek nem a zsidó lapok, hanem br Kaas Ivor és a „Függetlenség” ellen vannak. A kir. ügyész beszédéből is kivehető az a hibás felfogás, hogy ő a zsidófajt a felekezettől megkülönböztetni nem tudja. Nem tudja még azt sem, hogy nekünk csupán a zsidófajjal van dolgunk, csupán a zsidó népelemmel számolni valónk. Ezt a kir. ügyész úrtól rossz néven venni nem lehet, mert az bizonyos, hogy a zsidó vallás egyszersmind nemzeti vallás, mely úgy együtt jár a zsidósággal, mint a táncz a zenével. Zene nélkül tánczolni nem lehet ugyan, de táncz nélkül zenélni azért igen. A zsidó vallást nem említhetjük a nélkül, hogy vele a zsidó fajt is ne érintenénk, de a zsidó fajról beszélhetünk úgy is, hogy annak a zsidó valláshoz semmi köze nincsen. Igaz ugyan, hogy a zsidó vallás szentesítését képezi a zsidóság erkölcsének, valamint erkölcstelenségeinek, szentesítését egyáltalán annak, a mi bennök zsidó, szemben velünk, keresztényekkel. Igaz továbbá, hogy a zsidó vallás, mely híveinek idegenekkel szemben sok oly roszat megenged, a mit maguk között elkövetni tilt, okozza azt, hogy gonoszságukat leginkább mi keresztények érezzük meg; tény az is, hogy a zsidó vallásban, mely követője előtt a keresztény asztalt utálatosnak jelenti ki s a ker. társaságot velük kerülteti, már magában is méltó ok rejlik az ellenük mindinkább nyilatkozni kezdő gyűlölségre; s igaz végre az is, hogy a zsidó vallásban, mely hiveit az isten választott népének állítja és belsőleg teljesen meg is győzi a felöl, hogy ő a világnak legkitűnőbb népe, rejlik alapja ama kirívó önmagasztalási hajlam s szegletes modornak is, mely ellenök mindenkit, ki velők érintkezik, ellenszenvvel, utálattal tölt el. De azért, hogy a zsidófajt gyűlöli a népség többsége, ez mégsem a vallás, hanem a faj elleni gyűlölet. De a;t a másik állítását a kir. főügyészi helyettes urnák, hogy a zsidóellenes mozgalom Németországból importáltatott hozzánk, ezt tőle, mint a magyar igazságügyi szervezet egyik szerepvivőjétől méltán lehet rossz néven venni. Mert ezzel nem kevesebbet mondott, mint hogy a mi ezredéves törvénykönyvünk, melynek majd minden lapján óvintézkedések foglaltatnak a zsidóság ellen, melyet az antisemitizmus követel, Németországból lett volna importálva. Ha a zsidómozgalom importálva van, importálva lett ez nem mi általunk és nem Németországból, hanem importálva lett az első zsidó által, ki hazánk határait átlépte, s importálva lett Palesztinából. Hogy Kálmán és szt. László korára vissza ne menjek, ott van a Rudolf király korabeli 1578: 2. t. ez. mely kimondja, hogy a zsidók, kik saját házzal bírnak, azokat rögtön elhagyják, közadót és minden egyéb terhet duplán fizessenek; meg az 1647: 91. t. ez. – ,, a zsidók, mint állampolgári jogokra

15 képtelenek, hűtelenek és teljesen lelkiismeretlenek, a révek bérlésétől eltiltatnak; az 1741: 29. t. ez., mely azt mondja, hogy Horvát-, Dalmát- és Szlavonországból kihajtandók épen mint a czigányok stb stb M. tisztelt esküdt urak! A beszédem folyamán tett fejtegetésekből is eléggé kiviláglik, hogy a zsidókérdés minő főfontosságú politikai, társadalmi és közgazdasági kérdés reánk nézve, s épen ezen oldaláról van az felfogva az inkriminált czikkben is, nem pedig a vallásfelekezetiről, mint a vádlevél és az igen tisztelt főügyészi h. úr tévesen hiszi. Már pedig az ily főfontosságú, nemzetünk életérdekeit oly érzékenyen érintő politikai, társadalmi és közgazdasági kérdés legalább is szintoly joggal és szintoly szabadon vitattathatik meg a sajtóban, mint akármely más napirenden levő közkérdés. Ez a szabadság a mi alkotmányunknak, a mi tág korlátok közt mozgó politikai életünknek szükségszerű követelménye. És ha szabad a lapoknak szláv heczczet, német heczczet, román heczczet inscenírozni, oly hangon, mely az illető nemzetiség s az ország lakossága igen nagy részének nemzeti érzületét a legmélyebben sértheti, s a kir. főügyész úr tudtomra még egyetlen egy lapot sem fogott sajtó perbe ezekért a nemzetiségi heczczekért, nem értem miért oly érzékeny ő akkor, a midőn egyszer már végre valahára a zsidóság felett is kritika gyakoroltatik?! Avagy a magyar embernek Magyarországon egyedül csak a zsidóság ellen nem szabad irni? A németeket, szerbeket, románokat, tótokat s egyéb az országban lakó nemzetiségeket, kik e hazát évszázadokon át külellenség ellen velünk együtt megvédték, kik – kivéve egy pár hazafiatlan agitátort – megelégednek azzal, ha az illető országrészeken, hol laknak, nyugton hagyják őket élvezni az alkotmányos élet, a béke áldásait s a kik nem jönnek nekünk magyaroknak a nyakunkra, hogy házainkból, telkeinkről kiűzzenek bennünket, hogy iparos és kereskedő osztályunkat irreális konkurrencziájukkal, szédelgéseikkel kiszorítsák, tönkretegyék, s hogy őseinktől reánk maradt örökünkből kipöröljenek és kiliczitáljanak bennünket: ezeket a nemzetiségeket szabad inzultálni a lapoknak, szabad ellenök izgatni: hanem mihelyt zsidókról van szó, akkor a kir. főügyész úr azonnal ideges rángásokba esik, s a hazájuk s nemzetük pusztulásán feljajduló magyar hazafiakat politikai perekkel zaklatja!? A nemzetünk életérdekeinek védelmére kelt magyar hazafiak politikai perekkel lettek ugyan zaklatva a 30 as és 40-es években, a Bachkorszakban és a provisorium alatt, a mikor a szouverainitás Magyarországon nem a magyar nemzet, nem a magyar törvényhozás kezében volt: ezt igen könnyen lehetett érteni. De vájjon hogyan érthető az, hogy ma, a midőn névleg ebben az országban a magyar nemzet, a magyar parlament a szouverain, politikai üldözés czéltáblái azok, a kik a magyar nemzet létérdekeit az elhatalmasodott zsidóság ellen védelmezni merik! A szouverainitás fogalmában az is benne van, hogy a szouverain nemzet érdeke minden más érdek ellenében érvényesüljön. De vájjon érvényesül-e a magyar nemzet érdeke a zsidó népével szemben? A mint e vádlevél előterjesztése s az eszlári bűnper is tanúsítják, nem érvényesül. Önöktől függ, mélyen tisztelt esküdt urak, dönteni ma a felett,

16 hogy Magyarországon ma már tényleg a zsidó nép-e a souverain, vagy mi vagyunk azok? Ε sajtóper az első politikai per a magyar állam ezer éves fennállása óta, a mely a koronkint elhatalmasodó zsidóság túlkapásait ostorozó magyar ember ellen valaha indíttatott. Nyolcz és fél évszázadon át maga a törvényhozás, maguk a kormányok védték a magyar nemzetet a zsidó pestis ellen: ma törvényhozás és kormány nemcsak hogy közönyösen és összedugott kezekkel nézik nemzetünknek a zsidók általi kifosztatását, tönkretételét, hanem még üldöztetni is engedik azon egyes, önmagukat Curtiusként feláldozó hazafiakat, a kik nemzetünket feltartóztatni akarják azon a szédítő lejtőn, a melyen őt a zsidóság mind mélyebbre taszítja. S most még egyet, mélyen tisztelt esküdt uraim! A zsidókérdés napjainkban egy egyetemes világirodalmat teremtett, a legszabadabban fejtegettetik az Ausztriában, Német, Angol, Franczia, Olasz, Orosz stb. országokban, sőt Amerikában is. S mégis, kivéve Ausztriát és Németországot, egyetlen egy müveit államban sem fordult még elő eset, még Oroszországban sem, hogy a zsidókérdés publiczisztikai tárgyalása miatt valaki ellen a közvádló sajtópert indított volna. Németországban s Ausztriában volt néhány ily sajtóper; volt Berlinben, Drezdában, Bécsben; de még eddig valamennyi a vádlott felmentetésével végződött. Én nem hihetem, hogy Magyarország esküdtei ne lennének legalább is szintoly szabadelvűek, mint például a bécsi esküdtek, kik a múlt évi október havában Holubek Ferenczet, ki pedig az antisemitizmusnak nem is vezéregyénisége mint Istóczy Győző képviselő úr, az ellene antisemitikus izgatás czímén emelt vád alól egyhangúlag felmentették. Én nem hihetem, hogy ezen, valamennyi müveit államban követett szabadelvű eljárás alól egyes-egyedül csak Magyarország esküdtei tegyenek kivételt, s hogy ők konstatálják az ország és világ előtt azt, hogy a magyar nemzet a zsidóság előtt kapitulált, és hogy százados küzdelmek s fiai legjobbjai vérének árán kivívott souverainitását tényleg a zsidó népre ruházta át. Kérem védenczem felmentését! A közvádlónak erre következett válasza után elnök a tárgyalást öt perczre felfüggeszti. A szünet után szót emelt Vadnay A n d o r védő: A királyi főügyészi helyettes úr által előadottak legnagyobbrészt aprólékos elferdítések és bántalmazásokból állván, azokra bővebben reflektálni szükségesnek nem tartom. Különben is egész beszédében nincs egyetlen kifejezés, egyetlen állítás sem olyan, mi a komoly érvelés mérlegében bár egy szemernyi sulylyal is bírna. De igen is van mit megjegyeznem arra a kicsinylő hangra, melyen a kir. főügyészi helyettes úr a zsidókérdésről beszél, és van mit mondanom arra, hogy a kir. főügyészi helyettes úr. még ,ma is,: a szomorú kiábrándulás ily előrehaladt stádiumán, a feltétlen és kivétlen emanczipácziót, mint a magyar politikai nemzet, a magyar állam érdekkövetelményét rajzolja elénk, és ugyanekkor velünk szemben Deák Ferenczre hivatkozik. Bizonyára feltűnt már a kir. főügyész urnák is, mert mindenkinek feltűnő, kinek e fölött elmélkedni ideje s alkalma van, hogy zsidó sajtónk míglen a humanizmust, liberalizmust annyira hangoztatja, s e tekin-

17 tétben Deák és Eötvös nagy emlékére apellál, egy szóval sem emlegeti nemzetünk nagy megváltóját, Széchenyi Istvánt. – azt a Széchényit, kihez észre, bölcseségre ezredéves múltunkban senki, honfiérdemre is csak történelmünknek egy vagy két alakja mérhető, – azt a Széchenyit, M a haladás útját fel egész a respublikáig, századokra úgy elibénk mérte, hogy valahányszor arról letévedünk, bánkódva, pirulva kell reá ismét visszatérnünk. Ám tudja azt Falk Miksa és tudják vele együtt mindazok, akik nemzeti géniuszunk ezen félisteni tüneményét közelről ismerték, hogy az ő, fajunkért aggódó nagy lelke a zsidó emanczipáczió eszméjével kibékülni soha nem tudott, és ha ő Döblingben korábban el nem vérzik értünk, mintsem a 67-iki kiegyezés létrejött, a zsidóság hatalmi állása jelenleg nálunk tán egészen más, sokkal csekélyebb volna a mainál. Tudja azt a zsidó sajtó, hogy Széchenyi a hebehurgya emanczipácziót nemcsak nagyelőre elítélte s minden alkalommal ki is gúnyolta, de kiterjedt uradalmaiban soha zsidó regálebérlőt meg nem tűrt; tudják azt is, hogy már 1839-ben csak annyit mondott az akkori árvízkönyvben az emanczipáczióról jeremiási hangon lamentáló lágyszívű Eötvösnek, hogy „hát minket, ha mi emanczipáljuk a zsidókat, ki emanczipál majd a zsidóság alól?” Azért hanyagolja el tehát a zsidó sajtó, Deák folytonos emlegetése mellett, Széchenyi halhatatlan emlékének ápolását, mert Széchenyi tekintélyét zsidó érdekek istápolására felhasználni nem lehet Én is tisztelem, nemcsak a zsidó sajtó, Deákot. Imádattal borulok le nagy emléke előtt és pedig nemcsak azért, amiért sokan mások; én azontúl azt a mérhetlen érdemet tisztelem ő benne, hogy azt a főfő kincset, mi egy nemzet emelkedésének a legbizonyosabb efficziense: a király és nemzet közti bizalmat, valahányszor ezt a bosszúpolitika eljátszotta, az ő nagy elméje, őszinte becsületessége és páratlan mérséklete mindannyiszor visszaszerzé nekünk. Nap vala ő hazánk egén, melynek áldást osztó melegét késő maradékaink is érezni fogják. De, mélyen tisztelt esküdtszék, amint a nap nincsen foltok nélkül, úgy Deák pályájának is vannak homályosabb részei, bár ezek érdeméből mitsem vonnak le: – neki is voltak végzetes tévedései. Tudom, hogy nincs még ideje így beszélni nagy halottunkról; de mivel ez speczificze tárgyunkhoz tartozik, bocsánatot kell kérnem, hogy én az elöl ki nem térhetek. Az 1867-iki alkotmány, reménytelen jövő és 18 évi halálküzdelem után visszaadván nemzeti életünknek három század óta soha nem birt erejét, e mámorosító öröm órájában a kormányférfiak optimizmusától és a külföldi sajtó önző marasztalásától megtévesztve, parlamentünk akkori vezére: Deák Ferencz volt az, aki improvizálni segítette azt a törvényt, mely nagyobb veszélylyel fenyegeti nemzetünket az európai mártir-életünkben reánk szakadt mindenféle veszélynél: – a feltétlen zsidó-enianczipáczió törvényét. De bár fogy azóta népünk és hazája pusztul, az ég malasztja elhagyni bennünket nem kivánt. Rendelt a vulkán felett nyugodt, sőt „derült” álomban szunnyadó képviselőházba egy providencziális férfiút, ki immár 9 éve meg nem szűnik, az elébb kaczagó, ma már a számok súlya alatt inkább sírni kívánó ház előtt Cassandraként jelezni a veszélyt. Mert a számok, tisztelt esküdt uraim, a legmeggyőzőbb szóno-

18 kok. Ezek ellen hiábavaló az ellenérvek rosszakaratú elferdítése; ezekkel szemben elnémul az ostoba gúny, és meghúzza magát a fitymáló negéd. 1880-ban 106.000 földtulajdonossal, 24.000 bérlővel és 4000 gazdatiszttel találtatott Magyarországon kevesebb, mint 1870-ben. Bizony e számok súlya alatt inkább lehetne sírni, mint nevetni, mert a birtok legnagyobb része azok kezére szállt, a kik nem képesek, a kiknek érdekekben sincs magyarrá lenni. Parlamenti alkotmány mellett két mód van az elhibázott törvényt kijavítani: a petíczió és a többségnyerés a sajtó világító fénye segítségével. Ismerik önök a petíczió sorsát, ismerik a tapolczai indokolt kérvényét, mely a törvénynek nem is eltörlését, csak módosítását kérte. Nincs hát egyéb hátra, mint a sajtó, ez az egyetlenegy fegyver. De mikor a zsidó sajtó nemcsak minket, kijelölt czéltábláit, hanem az egész magyar fajt büntetlenül piszkolja; mikor Bródy Zsigmond zsidónak a lapja újra és újra hirdeti, hogy a magyar középosztály megszűnt értelmiség lenni ebben az országban (mozgás); tehát takarodjék ki a hivatalokból s engedje át azokat az új értelmiségnek, az új elemeknek (t. i. a zsidóknak), akkor önök mélyen t. esküdt uraim, nem fogják elítélni a nemzetünk védelmére emelt szabad szóért közéletünk nagy alakját és bajnokát, Istóczy Győzőt. (Mozgás.) Én, t. esküdt urak, sem ügyvéd, sem a politikai viták embere nem vagyok, gondolatmenetek elcsavarásához, hamis konklúziók levezetéséhez nem értek; de azt tisztán látom és hímezetlenül kimondom, hogy a kir. főügyész úr azon felszólítása, hogy mi keresztények és magyarok magunk ítéljük el Istóczy Győzőt. ép olyan, mintha valaki a sötétben bolyongót arra szólítaná fel, hogy a lépteit vezérlő világító szövétneket önmaga oltsa ki. Teljes lelki nyugalommal várom az önök bölcs ítéletét védenczem fölött. Ezen kitűnő viszonválasz után szót emel I s t ó c z y Győző: Tek. törvényszék!” Mélyen tisztelt esküdt urak! – Védőm, jeles védbeszédében és viszonválaszában, a melyeknek tartalmával én teljesen egyetértek, kifejtette azon fő momentumokat, a melyek a jelen ügy elbírálásánál tekintetbe veendők. Én tehát nem fogok a magam részéről itt a zsidókérdés és az antisemitizmus további taglalásába ereszkedni. Tekintve azonban azt, hogy ezen kérdések fölszínrevetésében és továbbvitelében a körülmények nekem meglehetős kiváló, de e mellett terhes szerepet adtak, – amely szerepet, őszintén szólva, bizony szívesen átengedtem volna bárki másnak, – úgy hiszem, nekem nemcsak jogom, de szemben az ellenem emelt váddal, egyszersmind úgy a nagy közönség mint önmagam iránti kötelességem is, oly dolgok fölött is – habár csak nagyjában – nyilatkoznom, amely dolgokról más körülmények között tán hallgattam volna. Engem, mélyen tisztelt esküdt urak, nem vezetett s nem vezet se vallási gyűlölet, se hiúság, se szereplési viszketeg, se a külföld majmolása, se bosszúvágy, – a miket annyiszor szememre hánytak – azon eljárásomban, a melyet én a zsidókérdésben követtem és követek. A mi engem vezérel, ez az, hogy a zsidókkal tett saját élettapasztalataimat a közjó, hazám és nemzetem érdekében gyümölcsözővé tehessem. Ha visszatekintek az általam kiállott megpróbáltatásokra, de egyszers-

19 mind azon vívmányokra is, melyeket a nyilvános életben elértem annyi nehézségek közepette, annyi akadályok daczára: az események fejlődését látva, mindinkább világos lesz előttem az, hogy én azon szerepre, a melyet ma már méltán büszkeségemnek tarthatok hogy viszek, régtől fogva praeparálva lettem. Igaz, ez az előkészítés egyenlő volt úgyszólván a kerékbetöréssel; de hát, daczára ezen hosszú éveken át tartott kerékbetöretésnek, amint méltóztatnak látni, szerencsésen itt állok, s nem érzem épenséggel valami rosszul magamat. És hát kik azok, a kik engem azon szerepre, a melyet viszek, ekkép praeparáltak? Maguk a zsidók. S engemet, ki a zsidó lelketlenség, a zsidó ármány, a zsidó boszszúvágy kiszemelt áldozata voltam, engemet, az egyszer kiszemelt áldozatát karmaiból többé ki nem ereszteni szokott zsidóság ma ide állíttatott, hogy azt a munkát, a melyet ő maga rajtam végrehajtani nem volt képes: önökkel, mélyen tisztelt esküdt urak, végeztesse el. Itt volna most a legjobb alkalom, bosszút állanom sok oly dologért, a mely rajtam elkövettetett; meghurczolni a nyilvánosság előtt több, tekintélyt élvező egyén nevét, a kik ellenem a zsidóság eszközeiül engedték felhasználtatni magukat, s kik közül néhányan, az „Odisse quem laeseris” vagyis „Gyűlölni azt, a kit megsértettél” psychologiai elvénél fogva még ma is lesik az alkalmat, hogy a zsidósággal való nyilt küzdelmemben, ha lehet, újabb nehézségeket csináljanak nekem, s a kik nem tudják megbocsátani nekem azt, hogy az ellenem velük szövetkezett zsidóság érdekében annak idején az én nyakamat kitekerni nem tudták. De mivel azon drámának szereplői közül, a mely dráma a lapok által néhány évvel ezelőtt is szellőztetett baltavári ügy név alatt ismeretes, a legtöbb szereplő részint már nincs az élők között, a halottak nyugalmát pedig zavarni nem akarom; – részint már rég letették az ellenem emelt fegyvert, a fegyvert lerakott ellenség pedig kíméletet igényel; – részint pedig eléggé megbűnhődtek már tettükért; – a szereplők közül pedig azok, a kik jónak látják irányomban még ma is az „Odisse quem laeseris” elvét alkalmazni, szükség esetén majd más téren is szemben fognak találni engem: – én ezen, a zsidókérdésnek egész dimenzióiban való megértésére nézve oly tanulságos baltavári ügyet, mely a zsidókérdésben vallott elveimet oly drasztikus illusztráczióval lenne képes ellátni, itt részleteiben fejtegetni nem fogom, annál kevébbé, mert hisz nekem ezen szomorú ügyben az események oly fényes szatiszfakcziót adtak, a minőnél eklatánsabbat magam sem kívánhattam. Ugyanazért nem fogom itt részletezni azt, miként kompromittált engem, mint kiküldött törvényszéki bírót ezelőtt tizenhárom évvel, 1870ben, a baltavári uradalom elárverezésénél egy dúsgazdag zsidó család tagja azzal, hogy mint árverező, engem, az árverést teljesítő bírót rászedve, saját neve helyett és saját neveképen távollevő atyja nevét mondotta be, s aztán atyja azon az alapon, hogy én fiától a meghatalmazást nem kértem elő, az árverést megsemmisíttette; – miként kísérletté meg a bécsi haute finance egy tagja engem pénzzel lekenyerezni azzal a czélzattal, hogy én mint bíró semleges szerepet vigyek ez ügyben; – s miután én a kínált pénzösszeget visszautasítottam, miként indították meg a zsidók a hadjáratot az én tönkretételemre; – a megsemmi-

20 sítési eljárás folyamán egy ügyvéd miként mondott be jegyzőkönyvbe, saját fülem hallatára, az én eljárásomra vonatkozólag, olyan valótlan állításokat, a melyeknek alapján az árverés megsemmisíthető volt, s a meghatalmazás hiányának indokából tényleg meg is semmisíttetett; miáltal a hitelezők, miután az uradalom az újabb árverésen tetemesen olcsóbban adatott el, mintegy hatvanezer forintnyi kárt szenvedtek; – s amidőn én ezen ügyvédet qualifikálhatlan eljárása miatt nyomban kérdőre vontam, s megmagyaráztam neki, hogy ezzel ő engem szerencsétlenségbe dönt, miként veregette meg ö a vállamat, azzal vigasztalva engem, hogy: Majd betábláztatjuk a kárt Dömötörire!” t. i. az én családom birtokára; s a midőn én erre felpattantam, hogy hogyan mondhat be ő jegyzőkönyvbe merőben valótlan dolgokat, miként vágta oda nekem ezen, az én bírói hitelemet megrendített ügyvéd a következő szavakat: „Én azt mondok be, a mit nekem tetszik; ülnök úr se ingem, se gallérom!” – miként hozatott ellenem ördög és pokol mozgásba a szombathelyi s a vas- és zalamegyei zsidóság által akkor, a midőn az árverező zsidó ellen a csalási bűnper folyamatba tétetett; – miként állított ellenem, a rendkívüli ügyes számítással és körültekintéssel kiszemelt védőügyvéd hamis zsidó tanúkat, a kiknek vallomásai alapján – daczára annak, hogy az árverés megsemmisítését valótlan bemondásaival lehetővé tett s imént említett ügyvéd a csalási bűnper folyamán mint tanú hit alatt kihallgattatván, szinte mellettem tanúskodott, visszavonva korábbi valótlan ügyvédi bemondásait, – mondom, a mely hamis zsidó tanuk vallomásai alapján, az egyik bíróság ítéletével, 1874. februárban a vádlott zsidó csakugyan teljesen felmentve, az Ítélet indokolásában az árverés megsemmisítésének, s így a hatvanezer forintnyi kárnak okozása én reám hárítva, s ezzel a vagyoni felelősség reám kimondva lett; noha én se fegyelmi eljárás alatt nem állottam, se ezen bűnperben egyátalán semmiféle minőségben se szerepeltem, és soha kihallgatva sem lettem; a mely sine me de me hozott és az én megsemmisítésemet czélzott ítélet által teremtett súlyos helyzetemből, a melynek emléke, míg csak élek, kísérni fog engemet, 1874. május elején a kir. Curia egyhangú ítélete mentett ki engem, a mely az árverező zsidót a rajtam mint bírón elkövetett csalásban bűnösnek kimondván, az összes károk megtérítésében elmarasztalta, s így az én bírói reputácziómat is helyreállította; – miként jöttem én reá, mint akkor még hallgatásra kárhoztatott képviselő arra, hogy az én zsidóim ügyének főintézői voltaképen itt Budapesten hírneves zsidó politikusok, a kik az egész ország zsidóságára nézve mintegy a Gondviselés szerepét játszák; s ennek folytán miként lettem volna én már ezelőtt tíz évvel feljogosítva azon jelenet előidézésére, a mely tavaly június 9-kén a képviselőház folyosóján és könyvtári helyiségében lejátszódott; – miként fondorkodtak ellenem a zsidók és érdektársaik azért, hogy abban a perben az én nyakamat kitekerniök nem sikerült; – miként taszítottak engem ezen, ellenem éveken át szőtt zsidó ármányok egyik bonyodalomból a másikba, egyik kényszerhelyzetből a másikba; – s miként kényszerültem én az időben vagyonom nagy részét elfecsérelni a végből, hogy ezen zsidó ármányok vagyoni s társadalmi existencziámat meg ne semmisíthessék. Ismétlem, mindezeket nem fogom itt részletezni; hanem az elmondottakkal csak jelezni akartam azt, hogy engem se vallási gyűlölség, se

21 hiúság, se szereplési viszketeg, se a külföld majmolása nem vezet eljárásomban. De nem vezérel engem a bosszúvágy se eljárásomban; mert hisz én eléggé megboszulva lettem azon szerencsétlen zsidó család szomorú sorsa által, a mely sorsot ez tán az én családomnak szánta ugyan, de a végzet máskép intézkedett. Én már régen elvégeztem személyes ügyemet a belém kötött zsidókkal és az ő ügyüket szokás szerint magáévá tett zsidó ligával. Hanem elvégezvén velük ezen személyes ügyemet, azt a kérdést vetettem fel magamnak, hogy ha én velem, a ki felsőbb kiképeztetésben részesültem, s értelem dolgában se estem a fejem lágyára; – ha én velem, ki mint egy relatíve vagyonos család tagjának volt mivel va banque-ot játszanom zsidóim eszeveszett va banque játékával szemben, — ha én velem, a ki hivatalos s később országgyűlési képviselői állásomnál fogva meglehetős tekintélyes társadalmi pozicziót foglaltam el; — s ha én velem, a ki zsidónak soha egy árva krajczárral se tartoztam, s hála isten nem is tartozom: – a zsidók azokat voltak képesek véghezvinni, a miket velem tényleg véghezvittek: hát társadalmunk azon osztályainál, a hol ezen előnyös tényezők és állapotok többé-kevésbbé hiányoznak, mire nem képes a zsidóság?! Egy titkos világ tárult fel előttem, a mely a semitizmusnak a védtelen nem-zsidó lakosság ellen folytatott kegyetlen aknaharczát egész rideg valóságában s óriási dimenzióiban tüntette föl szemeim előtt, a mely aknaharczban a nem-zsidó lakosságnak múlhatlanul elpusztulnia kellett. S én elhatároztam, hogy a győzelmét immár az egész vonalon biztosnak hitt semitizmusnak „Megállj”-t kiáltani fogok. És daczára annak, hogy éveken át a dőre nevetgélés s a képviselőházi u. n. „derültség”, a silány gúny s a bolondnak-deklarálás volt osztályrészem: én nem tágítottam, hanem haladtam a magam utján; s ma már megelégedéssel mutathatok arra, hogy az a felismerés, a mely kezdetben csak az én sajátom volt, ma már – a kedvező körülmények behatása alatt – honfitársaim túlnyomó többségének meggyőződésévé vált. Olyan satisfakczió mint énnekem adatott, kevés embernek jutott osztályrészül. Ha ambícziózus ember lettem volna, ambiczióm teljesebb kielégítést nem nyerhetett volna. S azért én is elmondhatom Shakespearerel: „Köszönöm zsidó, hogy erre megtanítál!” És most tek. törvényszék és mélyen tisztelt esküdt urak, a ki azt hiszi, hogy az enyémekhez hasonló körülmények közé helyezve, elég lelkierővel, elég erős idegzettel s hozzá elég szerencsével bírt volna arra nézve, hogy legyőzze mindazon nehézségeket, a melyeket nekem legyőznöm kellett; – a ki azt hiszi, hogy túlélte volna mindazokat, a miken engem életemben a zsidók keresztülhajszoltak; – s a ki azt hiszi, hogy mindezek után mégsem vallaná azokat az elveket, a melyet én vallok, s nem követte volna s nem követné azt az eljárást, a melyet én követek: – az vessen követ én reám! Elnök erre összegezi a vád és védelem főbb indokait, mire az esküdtszék visszavonul. Rövid 1/4 órai tanácskozás után kimondja a határozatot, mely következő: Arra a kérdésre, foglaltatik-e az inkriminált czikkben vallásfelekezet elleni izgatás? 3 i g e n , 9 n e m .

22

Szerzője-e Istóczy Győző az inkriminált czikknek? – 12 nem. Az ő felelős szerkesztésében jelent-e meg a czikk? – 12 igen. Vétkes-e Istóczy Győző a czikk közlése által a vallásfelekezet elleni izgatásban? – 2 igen, 10 nem. Mire a törvényszék is felmenti vádlottat, s a közvádlót 60 frt peres 121 frt eljárási költségben marasztalja el. Köz vádló semmiségi panaszt jelent be. 31/4 órakor a közönség Istóczyt lelkesen éltetve távozik a teremből. Miután a közvádló, a szóval bejelentett semmis égi panaszt a törvényes határidő alatt írásban nem nyújtotta be, az esküdtszék felmentő ítélete jogerejűvé vált. Istóczy Győző, felmentetése alkalmából nagyszámú üdvözlő távsürgönyt és levelet vett úgy a külföldről mint az országból, mint Bécsből, Iglauból, Berlinből, Münchenből, Mainzból, a rumi kerületből, Karczagról, Beszterczéről, Dombóvárról, Pozsonyból, Szeniczről, Tokajból, LiptóSzent-Miklósról, Szent-Benedekről, Sopronból, Békés-Gyuláról, BalatonFüredről, Szepes-Béláról, Ungvárról, Bonyhádról, Kis-Zomborból sat.

Jehi or! – Legyen világosság! VII.

A Talmud elvei a gyakorlatban. Nincs és nem volt a világ színpadán népfaj, melyet a történelem, a nemzetek tapasztalata, minden pontban megegyező ítélete, oly egyetértőleg megbélyegzett volna, mint a zsidóság. Minél nagyobb valamely nemzetnél a romlottság, az erkölcsi pusztulás; minél inkább elaljasodik valamely nép, annál bujábban tenyészik sorvadó testén a parazita zsidóság. Az erkölcsi tisztátlanság melegágya minden rosznak, melegágya a zsidóságnak. – Ily helyeken talál a zsidó otthonra, jó barátokra; ily helyen terjesztheti a zsidó erjesztő hatását környezetére: rombolva erkölcsöt, jogot, igazságot, vagyont és életet; ily helyen szórhatja hajmeresztő átkait, káromlásait, itt működhetik sikerrel czéljai, elvei kiküzdésére. A zsidóság száma valamely országban hőmérője a nemzet életrevalóságának, erkölcsi állapotának és jólétének: sok zsidó = pusztulás, romlás; kevés zsidó = életrevalóság, erkölcs, jólét és gazdagság. Csak két népfajra süté rá a világ ítélete ama bélyeget, melyszerint nevével jellemét is kifejezi: czigány és zsidó. Hogy melyik név mit jelent? azt mindenki tudja. Alig néhány éve történt Mexikóban, hogy két fél vita közben egymásnak gúnyneveket adott; az egyik mohamedánnak nevezé a másikat, mire ez dühbe jővén, ellenfelét zsidónak csúfolá. A vitázó fél ezt oly sértésnek tekinté, hogy rögtön bepa-

23

naszlá a gúnyolódót. A „szabadelvű” bíróság ugyan nem akart sértést látni a dologban elejénte; azonban a sértett fél ügyvéde megmagyarázta az illető uraknak, miszerint zsidónak nem szokás gúnyolni becsületes embert; mert az a név „a közhasználatban” hazugot, csalót stb. jelent. A rágalmazót elmarasztalták. Voltak írók, kik erősen vitatták a zsidók és czigányok rokon voltát azon tapasztalás alapján, hogy e két néptöredék sok hasonló jellemvonást tüntet fel. Egyik is, másik is (értve itt a nomád „oláhczigányokat) hazátlan, kóborló életet folytat; egyik is másik is dologtalan, renyhe parazita; egyik is meg a másik is kártyavetés,álomfejtés, kuruzslás, hazugság, csalás és szédelgés által tengeti életét; alattomos, hízelgő, alkalmilag kegyetlen, vérengző, különben gyáva stb. – Ma már tudjuk, hogy a czigányok nem zsidók, de 200 év előtt, midőn amazokat egyptomiaknak tárták, könnyen jöhettek ily következtetésre. Ha meggondoljuk ama képtelen gőgöt és dölyföt, melylyel a zsidó minden más emberi lényt resá-nak (istentelen) tart; vagy Don Joseph Aben Jakhía ezen tanát: ...Mivel e romlandó világ bálványozókból áll, a kik elvesznek; de az örökké tartó világ Izraelé, mert ezeknek (zsidóknak) örök és halhatatlan lelkük van;. . és még a köztük

(a zsidók között) levő hiúk is nyernek bizonyos testi, anyagi javakat Eden kertjéből, sőt még a szellemi öröklétből is; és ez anyagi javak is... bizonyítják... hogy ők a Legmagasabbnak fiai; és ekkor fogja látni az egész világ, és a világ összes lakossága saját eszeveszettségét kezdettől, és Izrael kitűnő voltát, stb.”, világossá lesz előttünk a zsidóság egész magatartása. Ama bőszült átkok, isten-kisértő káromlások, szitkok, rágalmak, melyek közül néhányat láttunk, csak arról tanuskodnak( hogy szívük telve van e gonoszsággal. A hol pedig ily undokságok fészkelnek, onnét egyebet mint bűnt nem várhatunk. Onnét ömlik és zúdul először is legátalánosabb és legkevésbé föltűnő jellemző tulajdonuk a hazugság és tettetés minden hozzátartozó származékaikkal mint: eltagadás, ráfog ás, hízelgés s más e féle. Hálásabb, dúsabb mező alig nyílhatik író számára, mint a zsidó erkölcstelenségek és bűnök tágas tere. Az utóbbi 2-300 év bámulatos gazdag irodalmat teremtett ez irányban, pedig a zsidók akkor még természetes nyűgeik között valának; míg ma elözönlék az egész ker. társadalmat, ezerszeresen gazdagítván tapasztalatainkat, és mégsem igen találunk vállalkozókat, kik e dus tapasztalatot kizsákmányolni igyekeznének. Oka az, hogy a nyűgök a zsidók kezeiről a keresztényekéire származtak át. – Következő czikkeinkben ennélfogva mi fogjuk a tapasztalás e gazdag kincseit föltárni, egyenkint szedvén elő belőlük a zsidó jellem gyöngyeit. Álljon itt mindjárt első helyen a zsidók általános ismert bűne

24 A hazugság, tettetés és hasonfélék.

A hazugság egyike ama bűnöknek, melyekért még az utolsó czigány is pirul ha rábizonyítják. A hazugság anyja a tettetésnek, csalásnak, szédelgésnek, sikkasztásnak, tolvajságnak, ez pedig a rablásnak, gyilkosságnak, hazaárulásnak és minden gonoszságnak. Valóban, a hazug kész tolvaj, a tolvaj pedig mindenkor hazug. Kívánja valaki tőlem, hogy fölhalmozzam a köznapi tapasztalat példáit arra, hogy mily mérvben gyakorolják a zsidók a hazudást és ámítást? Ennyire én vállalkozni nem merek mai viszonyaim között; van azonban a 12 röpiratnak nem egy jó tollú munkatársa, azokat kérem fel e hálás szerepre, mit könnyen megoldhatnak, ha minden egyes zsidó-lap híreit kimetélik, ismerős zsidaik hazugságait – a mennyire győzik – följegyzik, följegyeztetik; egy hónap alatt leend rengeteg encyclopaediájuk. Magam addig másutt böngészgetek: a zsidók könyveiben, melyek csak úgy hemzsegnek a hazugságtól, ferdítéstől mint akár egy börze-zsidó szája. – Figyeld meg a zsidót, mikor ronda boltjában t'filin-ekkel fején és karjain, hebretyöli reggeli imáját, amint egy ker. lép be hozzá vásárolni, az ima daczára megered a hazugság szájában, párosulva csalással és rászedéssel. A zsidó sajtó nem egyéb hazugság-gyárnál. Sokszor bámul el az ember, midőn tapasztalja, hogy a zsidó pirulás nélkül mondja ki a legvastagabb hazugságot is; egész komolyan tagad el kétségtelen, tapintható tényeket; mond el soha meg nem történt dolgokat; fog rá keresztényekre aljas vádakat; kohol másokra botrányokat, aljas rágalmakat; szóval nyugodt lelkiismerettel hazudik, szed rá, ültet fel, rágalmaz, gáncsol és hajhássza a legrútabb botrányokat, gyanúsításokat. A zsidó előtt itt sincs korlát, mint semmi egyéb gonoszságban. Ez oly tény, melyet senki sem vonhat kétségbe. Ugyan honnét lehet ez elfásult gonoszság? – talán a Talm... Dehogy! – Az igaz, hogy van a Talmudban 3 vagy 4 nagyon botrányos hely ide vonatkozólag, de hisz a Talmudot is zsidók írták; e szerint a hazudásra kész hajlam vérükben van. A Talmud és egyéb zsidó könyvek e hajlam kifolyását képezik, és így közvetlenül csak ápolják és tovább fejlesztik a hazugságot. – Különösen kitűnik e tekintetben egy erkölcsi olvasmányul szolgáló könyvük, melynek egész czíme ez: = cz'éno úr'éno b'nosz Gzíjjon (menjetek ki és nézzétek Czijjon leányai. Énekek éneke. III. 11.) vagy zsidósan: Czennorenna. Szerzője valami = rabbi Jáekof ben Jiczkhák, német zsidó. Ε könyv eredetileg sz. írásmagyarázat, azonban elhagyva az írás szövegét, mint erkölcsi olvasmány van elterjedve, írva levén zsidó-német nyelven rabbinikus betűkkel, melyek igen különböznek a közönséges khald betűktől.

25

Telve van e könyv a legképtelenebb hazugságokkal, sőt valódi istentelenségekkel. Lássunk egy példát. „Es sein Fisch – mondja az illető könyv első lapjai egyikén, – die sein viel hundert M eil gross... es sagt Rabba Sohn'Channa das Meer hat ausgeworfen ein grossen Fisch, da haben 60 Statt gessen darvon, und 60 Statt die haben sich eingesaltzen davon zu essen, und von einem Aug ist worden dreihundert Mass Öel und Schmalz. Und da das Jahr herum war, kam ich wieder daselbst hin, da man hat gesegt aus die Bein desselbigen Fisch grosse Baleken zu bauen in der selbigen Statt. Und noch mehr sagt derselbige Halha Sohn Ghamma, mier kamen einmal mitten in dem (= jám, tenger), da haben mier gesehen einen grossen Fisch, und sein Rucken war ihm drüber gangen über die Wasser und Sand war auf seinem Rucken. Mier gingen aus den Schif auf denselbigen Fisch, mier gedachten es war ein Berg, und legten Feur drauf an zu kochen. Als nun das Feur gross war, und der Fisch fühlt das Feur, da kehrt sich der Fisch herum, und wer das Schif nit nahent gewesen bei den Fisch, mier wern alle dertruncken.” Azaz: „Rabba, Channa fia mondja: vannak halak, melyek több száz mértföld hosszúak. Mondja továbbá, hogy a tenger kivetett egy ily nagy halat, melyből 60 város jól lakék, más 60 pedig besózott magának húsából. Egyik szeméből 300 pint olaj és zsír került ki. Alig egy év múlva ismét oda vetődtem; ekkor fűrészeltek ama hal csontjaiból nagy gerendákat, hogy belőlük ama városban építsenek. Sőt még többet is mond ugyanazon Rabba, Channa fia: egykor a tengerek közepére jutván, szemünkbe egy nagy hal ötlék, melynek homokkal borított háta magasan állott ki a vízből. Mi a hajóból a hegynek vélt hal hátára szállánk ki, és főzni akarván, tüzet rakánk. Amint a tűz erősebben kezd vala égni, a hal oldalt fordult; s akkor, ha a hajónk szerencsénkre nincs közel a hal mellett: mindannyian a tengerbe fúlunk.” – Bárcsak megtörtént volna! – hazug zsidaja! A Báva Bathrá-ban arra tanítják a zsidókat rabbinusaik, hogy ha esetleg azt kérdeznék a hitetlenek, hogy mi volt Ábrahám anyjának a neve, nem kell megmondani az igazat (amit különben maguk sem tudnak; hanem itt = Emthalaj-nak nevezik, hogy egy más hasonló nőnévvel összezavarják), hanem mást kell mondani. Jó volna még hacsak ennyi volna az egész! Sokkal gonoszabb dolgokat tartalmaz ennél a Talmud több könyve, ilyenek a Jevammosz (mint előbbi czikkeinkből tudhatni, tartozik a III. Szeder, a Násimhoz, s ennek első könyve); a Báva Meczia a IV, Szeder, Nezikin 2-ik könyve) és a Báva Bathra (u. azon szeder 3-ik k. lásd a „12 röpirat” májusi füzetének 7-10 lapját) Eme könyvekben már egyenesen tanítják a rabbinusok a hazudás szalad voltát, ha az béke

26

kedvéért történik. A mondottuk Jevammosz könyv egyik lapján (amsterdami Talmud Bavli. Jevammos könyv, fol. 65. 6=65-ik levél hátán a -ben, azaz Misnában) ily tétel olvasható: „Monda Éla rabbi, Eliezer rabbi Simon fiának nevében: Szabad az embernek szavát megmásítani (elváltoztatni, úgy hogy az ember egyet gondol = és mást mond, vagyis hazudik; khaldul sána), ha az a béke kedvéért történik. Mondva van (Genes. L. 16-17 Jákob fiáról, hogy noha atyjuk már meghalt, József fivérüknek így szólanak): atyád parancsolta, stb. így fogjátok mondani Józsefnek, bocsásd meg most kérlek stb. (pedig ezt nem látjuk az Írásban, mintha Jákob csakugyan mondotta volna.) Továbbá Náthán rabbi (nemcsak azt állitá, hogy ez t. i. a hazudás, szabad, hanem még) azt is monda, hogy az jó cselekmény (Sam. I..k. XVI. f. mondva van, hogy nem mert Sámuel király-keresésre menői, hanem így szólt): Hogyan mennék? Hisz ha ezt Saul meghallja, agyonüt! (Erre az úristen maga tanitá meg őt színlelésre). Ismael rabbi akadémiájából ismert tan: Oly fontos tekintet a béke, (hogy meg nem zavarásának kedvéért úgy találjuk,) hogy Isten maga is megváltoztatá beszédét. (Ördögi zsidó nyelv!) Mert (Genes. XVIII. 12. Sára nem hitte, hogy anyává lehet, mondván): Hisz az én uram már koros. (Az úr e szavakat Ábrahámnak így monda el): Hisz már én megvénültem.” Hallott-e már a világ valaha ily ördögi gonoszságot?! Soha, még a legutolsó pogányok és vademberek sem őrültek meg annyira, hogy akár fa-istenüket is hazugról vádolni merészeljék! Hogy is volna hát bűn hazudni, mikor még a Jehova is hazudik?! És ilyen tanokat valló nép uralg a közvéleményen; ilyen tanokat valló emberek Magyarországon törvényhozók, hírlapírók; ilyeneket tesznek képviselőkké, bárókká, nemesekké, bírákká, ügyvédekké, orvosokká, tanárokká! –Vegyen erről tudomást a magyar parlament, vegyenek tudomást a kormány, az eszlári gyilkosok védői és vádolói; vegyen tudomást a nemzet; mert ennél erkölcstelenebb, gonoszabb, államellenesebb tant még soha senki sem hallott. Vegyenek e tanokról tudomást a hírlapok, általuk a nép, hogy legyen világosság! Avellanus.

A „L'Antisémitique” czímű franczia lap. Egyik közelebbi számunkban pár szóval megemlékeztünk már a Francziaországban Montdidier-ben megjelenő „L'Antisémitique”

27

czímű franczia lapról, a melynek jelszava: „Le juif, voila l'ennemi!” (A zsidó az ellenség!) Ε lapnak már 7-ik száma fekszik előttünk, s a haladás, mely benne tapasztalható, számról számra nagyobb lesz. Legutóbbi (július 7-ki) számában már jelzi a franczia „Ligue antisémitique” (antisemita liga) alakulását Parisban, a mely, tekintve az erélyes franczia jellemet, remélhetőleg hamar kinövi magát egy oly központi egyletté, a mely körül mi magyarok is, a kikről a nevezett lap igen rokonszenvesen nyilatkozik, szívesen sorakozni fogunk. A lap körülményesen foglalkozik „a tisza eszlári dráma „-val is, melyről azt mondja, hogy ez Magyarországot a napirendre hozta (a mis la Hongrie à l’ordre du jour); diadallal registrálja Istóczy Győző képviselőnek felmentetését a sajtóügyben; számos franczia lapnak a „L'Antisémitique” megjelenését rokonszenvesen jelző közleményét hozza, a mely lapok egyike: a „La Gazette des Campagnes” azt mondja egyebek közt róla, hogy az új lap „a czélból lett alapítva, hogy a francziaországi zsidók ellen küzdjön, s ekkép kezet nyújtson a németeknek és a magyaroknak, a kik az antisemita pártot létrehozták”; – keményen ostromolja a zsidó kezekben levő párisi sajtót és az elzsidósodott szabadkőmíveseket: – szóval a lap igen harczias szellemben van tartva. Jeles vezérczikkeiből mutatványul itt közöljük a június 23-ki 4-ik számban olvashatót, a mely így szól: Ez nem tarthat í g y t o v á b b ! Az első emberi törvény a társadalmakra nézve úgy mint az egyénekre nézve, az önfentartás törvénye. Akkor tehát, midőn egy nemzet megtámadva érzi magát valamely parazitismus által, a legerélyesebb eszközökkel kell védenie magát, hogy elkerülje először a vérszegénységet s aztán az elfenésedést. A féreg, a mely egy évszázad óta vén Európánk földén bámulatos módon fejlődött ki, a z s i d ó s á g. Ez az a millió szívó csápokkal bíró polyp, a mely s o h a s e m a s s i m i l á l ó d i k (Ezt F r a n c z i a o r s z á g b a n mondják, a hol pedig filosemitáink szerint a zsidók „már teljesen assimilálva” lennének), a mely mellettünk él, de sohasem velünk; ez az a galandféreg, a mely beleinket elfogja, s a mely csak annyit hagy nekünk, hogy csak épen éhen ne haljunk. Ezzel az ellenséggel nincs kibékülés. Őt elűzni, őt... (le détruire,) minden eszköz jó. Ha nincsenek sikeres törvényeink, csinálni kell ilyeneket; mi szembenállunk az önfentartási törvénynek természettörvényével. Ám más, nálunknál tudósabbak hatoljanak fel ezen piráta-faj eredetéig, és a történelem fejezeteinek folyamán mutassák ki gaztetteiket az újkori bölcsészetnek. Ezzel ők kegyes cselekedetet mívelnek. A mi szerepünk egyszerűbb: mi csak vizsgálni akarjuk a hazánkban 1789. óta ezen bel-invázió által okozott pusztításokat, a melyeknek folyama három nemzedéken át egy pillanatig se állapodott meg.

28 Őseink nem voltak olyan bolondok, mikor a ghettóba zárták ezt a fanatikus és tol vaj nácziót. Külön helyre lekötve, a hatóságok felügyelete alatt maradtak, és féken tartattak az általános gyanakvás által. Szerencsétlenségünkre a forradalom, a mely annyi jó dolgot mivelt, sok ostobaságot is csinált; melyek közül a legfőbbek voltak ezek: hogy a külföldet megtámadta, gyarmatainkat tönkre tette, és elvesztette. Végre, nem tudván azt, mire képes a zsidó, emanczipálta őt. A zsidó nem is vesztett időt. Alighogy szabaddá lett, jóltevője ellen fordult, és mint egy új nemű rákseb, emészti azt könyörület és szünet nélkül. Akkor, midőn a római klérusnak tizenötszáz évre volt szüksége, hogy területünknek egy negyedrészét birtokába vegye, s egy megalázott nemességgel a nemzeti budget felében osztozzék: a zsidónak száz év se kellett arra, hogy elfoglalja helyét a régi privilegizált osztályoknak, s hogy a közvagyont kezére kerítse. A világ minden tája felöl csődült a mi oly szeretett, oly nemeslelkű, oly vendégszerető s oly gondatlan Francziaországunk felé! Jött Lissabonból rongyos ruhában, alázatosan, nyomorultan, Afrika fenevadjainak fogaihoz hasonló éles fogakkal. Odahagyta Lengyelországot, a hol kis uzsorás, pálinkaboltos és gyufaárus volt; odahagyta a Duna partjait, a hol koldulgatott és a bojároknak háremszolgálatokat teljesített. S Németországon át Parisra, a világ fővárosára csapott le. Itt aztán megállapodott, levetvén magáról hagyományos rongyait, levágva vörnyeges hajának dugaszhúzóit, a Rajna túlpartján hagyva furcsa, zsíros tógáját; soraink közé furakodott, s megkezdette munkáját. Ma, görbe orrával daczol velünk, zsebében a mi millióinkkal, betömi a száját sajtónknak, kitartja művészeinket, s a saint-germaini külvárosnak és a diplomácziának kegyesen megengedi, hogy jelen lehet az ő ünnepélyein. Végül, ha párosodni akar, rendőrségünkkel és katonaságunkkal elzáratja azon utczáinkat, a melyek a jeruzsálemi templom egyik karikatúrájához vezetnek; – különben pedig pusztítja pénzügyeinket. Államférfiainkkal összevegyül; ő, a hazátlan lény, monopolizálja érczpénzünket, a bankot, a gabonát. Lóversenyeken megvannak a maga színei, államerdőinknek haszonbérlője, szubvenczionálja színházainkat, a börzének, ennek a tisztátalan intézetnek egyedura, a hol naponkint eteti fajának apró tagjait, a kik utódai lesznek. Mindazonáltal legyünk megnyugodva. Nemsokára betelik a mérték! Ne feledjük, hogy egy kifosztogatott nép mindig visszaszerezheti javait. A zsidó menjen el, vagy térjen vissza a ghettóba, mert ez nem tarthat í g y t o v á b b !

Íme, magyar honfitársaink, így írnak Francziaországban, a hol 38 milliónyi lakosság között 50-60 ezer zsidó van mindössze, tehát még csak annyi sem, mint nálunk Budapesten. S nekünk magyaroknak h é t s z á z e z e r zsidó mellett ne lenne-e okunk a a t is e m i t á k n a k lennünk? !...

A zsidók által koholt pápai leirat a rituális vérvádat illetőleg. Hetekkel ezelőtt egy budapesti zsidó szennylapocska a római konzisztoriumnak egy állítólagos leiratát közölte, a mely f. évi márcziusban a Vatikán félhivatalos közlönyében, a „Moniteur de Rome”-ban jelent volna meg, s a melyben a pápa kijelentette volna, hogy „hazug” ráfogás az, mintha a zsidók keresztényvért rituális czéljaikra használnának.” Ez alkalomból a nevezett budapesti zsidó szennylapocska elég szemtelen volt a pápa n e v é b e n lehurogatni a katholikus papságot, s leczkét tartani neki „a kereszténység fogalmáról, a keresztényi szeretetről” stb. stb. Noha a katholikus lapok siettek kijelenteni, hogy ez állítólagos pápai nyilatkozványról mit sem tudnak, e zsidó vadkacsa beröpködte az összes zsidó- és zsidóbarát lapokat, égig magasztalva „felvilágosultságáért, humanizmusáért” XIII. Leo pápát. Most azonban kisült végre a zsidó turpisság. Kiderült ugyanis, hogy ezen, az egész világot beröpködött zsidó kacsa a Mainzban megjelenő „Israelit” czímű zsidólap bűzhödt fészkéből repült fel először. Ezen, a zsidó világbolondítási rendszerre oly rikító világot vető esetre vonatkozólag ugyanis a drezdai „Deutsche Reform” folyó hó 7-iki számában a kővetkezőket olvassuk: A Mainzban megjelenő „Israelit”, egy speczifikus zsidólap, f. évi márcziusban azt a hírt hozta, hogy a „Moniteur de Rome” czímű vatikáni közlönyben a következő „Nyilatkozvány” jelent volna meg: „Mivel a zsidó húsvétünnep közelget, a szent konzisztorium nevében ezennel tudatjuk azt, hogy mivel mi a talmud tartalmát és a zsidó vallási törvényeket pontosan ismerjük, előttünk kétségtelen dolog, hogy az a vád, mely szerint a zsidók keresztény vért használnának húsvétünnepükön, hamis és nem egyéb hazugságnál.” Hogy miben áll a dolog ez állítólagos „vatikáni enuncziáczióval”, az kiderül azon közleményből, melyet a „Kreuzzeitung” Rómából kapott. Ez így szól: A „Moniteur de Rome” a vatikáni nyilatkozványt illető koholmány ellenében már korábban egy meglehetős éles démentit hozott. Ennek daczára azonban valamennyi ország filoszemita sajtója tovább terjesztgette ezt a koholmányt a legkülönfélébb felcziczomázással ellátva, nyilván azon czélzattal, hogy ezáltal a tisza-eszlári szenzácziós per ellenében h a n g u la to t csináljon. Hogy ennek a zsidó hercze-hurczának egyszer mindenkorra vége vettessék, a félhivatalos „Osservatore Romano” ma egy igen kategorikus nyilatkozatot hoz, a melynek fontossága abból is kiviláglik, hogy az egyidejűleg a „Journal de Rome”-ban is kiváló helyen tétetik közzé. Ez a nyilatkozat így szól: „Noha a „Wiener Allgemeine Zeitung”-ban s más német lapokban foglalt fentebbi konzisztoriális leiratnak képtelensége és szornyszerűsége (Absurdität und Ungeheuerlichkeit) nyilvánvaló volt, mindazonáltal a „Moniteur de Rome” mégis indíttatva érezte

30 magát, azt egy külön nyilatkozatban, mint t e l j e s e n a légből k a p o t t a t bélyegezi. Mivel azonban ama lapok nem szűnnek meg ezen s z e n z á c z i ó s h a z u g s á g o t tovább is terjeszteni, indíttatva érezzük mi is magunkat, ezennel a leghatározottabban konstatálni, hogy itt csak ama, soha hitelt nem érdemlő lapoknak egy tendencziózus hazugságával állunk szemben. Ilyen konzisztoriális leirat sohasem l é t e z e t t . Ennél még darabosabb szavakkal utasítja rendre a „Journal de Rome”, a „Triester Tageblatt”-ot ezért a czélzatos koholmányért. Ez a hír, mondja a „Journal de Rome”, a mainzi „Israelit” s más érdekelt lapok által épen a tisza-eszlári gyilkossági b ű n p e r tárgyalásának előestéjén lőn czélzatosan v i l á g g á bocsátva.” (Részünkről egy budapesti napilapban is közölve.)

Nyílt levél a szerkesztőhöz. Kis-Kőrös. „És mégis mozog” (t. i. a föld), mondja Jókai, a zsidók kuszi pajtása. Midőn a „12 röpirat” ápril 15-ról kelt füzete Kis-Körösre megérkezett, széthordása után az itteni zsidóság között támadt első ízben csak súgás-búgás, – később beszélték s hirdették, hogy B. Gy. P. tanítót agyonkókányolják; most már a rúd másfelé fordult és azt rebesgetik: shajthó phürbe fogjuk B. Gy. P.-t és y. y.-t, hogy merik az a becsületes fhaj nipsig rhegolmazni. Jól van tehát, menjünk szép faj tovább, nemcsak B. Gy. P. tanító és y. y. van Kis-Kőrösön ellenetek, s a mennyiben idáig jutottunk, haladjunk a St–gerék leleplezésével tovább, – aztán jönnek a regálebérletek et caetera. St–ger Mojse! kérdem zsidó becsületességétől, (a mi ugyan egy csepp sincs,) mondja meg nekem, hogy Feri nevű fia, ki már kétszer csúszott át a katonai előállításon – miért nem jelent meg a kis-kőrösi vizsgáló bizottság előtt? – avagy tán azt hiszi, hogy az első korosztályú megvizsgáltatásáról Nagy-Szombatban nyert bizonyítványa (a kiskőrösi szolgabiróságnál megtekinthető,) – melyben kiálló lapoczkával s jóformán púposnak van leírva – elég bizonyíték arra: hogy y. y. és egész Kis-Kőrös közönsége, mely fiát egyikének a „legdélczegebb” fiataloknak ismeri, szinte el fogja a pénzen vett bizonyítvány igazságait hinni? (Ajánljuk ez ügyet a II-dik honvédzászlóalj-parancsnokság szíves figyelmébe). Hát lássa Mojse tháte, úgy tesz az a „gaz nép”. De hát minek is állította meg azt az y. y.-t az utczán azzal: „hoaj meri maga, enghemet az ojshágba kiírni, nem vholtam én magának soha se nem rosz ember?” – Hát tudja thátileben, a folytatás cshak ezothánd khüvetkezi maghát. Nunc venio ad honestissimum virum!

31 St–ger Mihály a neve, – méltó fia apjának Mátyásnak. – a milyen rövid és vastag, annyi zsidó rafinéria és furfang öszpontosult benne; ugyanis: B. Gyurján János helybeli fakereskedő, ki egyike a legbecsületesebb embereknek, St–ger Mátyástól – Mihály apjától tán 16-20 évvel vett 14 hold remanentiális földet. Elhalván S-er Mátyásné – miután az apa nemsokára megnősült, kiskorú gyermekei gyámja S-er Mihály lett, – ki ezen 14 hold földre 16 ezer frtnyi összeget tábláztatott St–r Izidor sógorával egyetértőleg, Pár évekkel ezelőtt S–er Mihály Β. Gyurjan Jánostól megvette a 14 hold földet – mert úgymond – majd átíratja ő az öreg beleegyezése nélkül is nevére. Az átíratást nem eszközölhette nagyon természetes, mert az öreg Mátyás beleegyezését nem adta, – az anya pedig elhalván – a kiskorúak érdekében – kik közül időközben nagykorúak is lettek – ő mint kinevezetlen magángyám jogérvényesen nem intézkedhetett. Most a bukás szélén állván, egy „goj”-nak keservesen összegyűjtött vagyonkája jó volna biz ott magyarán mondva: „segítségképen,” – kapja magát s több évi ilyetén állapot után magához hí két hasonszőrű és bőrű madarat: az egyik W–sz Mihály, a másik H–ler Adolf (az itteni úri casinoban, mely inkább a „zsidó” nevet érdemli – csúf néven Dr. Rokitánszky), s azt mondja B. Gyurjan Jánosnak: (kinek a 14 hold még magának sincs nevén) ád e bekebelezési nyilatkozatot? Azt sem várta be, mit válaszol B. Gyurján János ezen gaz követelésére, bepereli azt a két fent megnevezett társának tanúskodása mellett, azzal: hogy ő a már emiitett 14 hold birtokra 1800 frtnyi összeg erejéig építkezett, beruházásokat tett, kéri tehát igozolt W–sz zsidóügyvédje beadványa és tanúi leendő hamis tanúzása folytán B. Gyurjan János vagyona ellen 1800 frt erejéig a biztosítási végrehajtás eszközlését kimondatni. Ez is szép igazság lenne! A szerencse csak az, hogy ezen per oly helyre került, hol a törvényszéki elnök, igazságosságban a birák csillagaként tündöklik. (Kalocsa.) B. Gyurjan János a perfelvételnél ápril 10-én jelent meg ügyvédjével, s csak akkor ámult-bámult azon, hogy hát őt S–er Mihály számtalanszor felszólította a bekebelezési engedély megadására, és miután ezt nem teljesítette, kénytelen volt a már megnevezett tanuk tanuzását kérve – a törvény útjára lépni. Megjegyzi e sorok írója, hogy az öreg és becsületben megőszült B. Gyurjan János bácsi – saját nyilatkozata szerint is mennyire elbámult a beadványban jelzett 1800 frt építkezési és beruházási összegen. Mit mondott, mondám, a hallottakra bácsi? „hát azt mondtam uram, hogy alávaló hazugság, mert az említett földbirtokon, mint ön is tudja, mai napig egy garas árú építkezés vagy beruházás nincs, – s hogy a mennyiben hamis váddal lépett fel ellenem, adja vissza földemet, én azon órában visszaadom a tőlem vásárolt 1000 frtnyi árt, – mert a földön úgy sem javított, de rontott.” Most végül B. Gyurján János mint békeszerető s perlekedést kerülő ember a bekebelezési és illetve a törlési kérvényt is megíratta az itt helyt igen ismert s több ízben volt megyei táblabíró Safáry Gusztáv ügyvéd úrral, és uramfia! ki az a ki a törlési engedély aláírását megtagadta: újból a véghetlen becsületességű, most már bukott S–er Mi-

32

hály, – kinek ma napság egy garas árú vagyona sem áll nevén, mert a vagyont, úgymond, neje hozta, s így ő anyai jusként nem is kapott 8000 frtot. – Ilyen a S–rek becsületessége. Eddig a St– gerek; – most még végül megjegyzem, hogy B. Gy. P. úr helytelenül jelezte a zsidók Kis-Kőrösöni szaporodását, mert csak 3 év óta több 18 családnál költözött be; – de hogy lakhatási díjat hány fizetett közülök: erről a városi igen érdemes elöljáróság adhatna felvilágosítást Úgy értesültem, hogy valamennyi „Izsák” városi zsidó Kis-Kőrösre szándékozik költözni, mert úgymond: ezek a „thótok fhinom fháin birka nhépségh.” Vigyázzatok zsidók, mert ezek hamarabb a körmötökre vernek mint a tősgyökeres magyar atyafiak. X.

Levelezőlap. Mindazon t. elvbarátainknak s jóakaróinknak, a kik e füzetek szerkesztőjének a budapesti esküdtszék által történt felmentetése alkalmából szívesek voltak sürgőnyileg vagy levélben szerencsekívánataikat kifejezni, meleg köszönetünket! K. I. és N. L. uraknak Ρ–ny. Igazuk van önöknek, hogy szemben a jövő évi képviselőválasztási mozgalmakkal, intézkedni kell az iránt, hogy füzeteinknek a nép körébe való behatolása lehetővé tétessék. Ezen czélt szem előtt tartva, máris megállapodtunk abban, hogy füzeteink előfizetési árát a 4-ik évfolyamra még jobban leszállítjuk, tömeges megrendeléseknél pedig a lehető legnagyobb mérvű kedvezményeket nyújtjuk. Más részről szándékunk, ha tehetősebb elvbarátaink, nagyobb mérvű megrendeléseik által ezt lehetővé teszik, olyan választókerületekbe, a melyekben kilátásunk van a győzelemre, a nép körébe i n g y e n küldeni a 4-ik évfolyami füzeteket. Az önök által indítványba hozott sajtóalapra való gyűjtést, mint egyszer már e helyen kijelentettük, nem tartjuk opportunusnak; a ki anyagilag támogatni akarja vállalatunkat, ezt a czélt azzal is eléri, ha nagyobb mennyiségű példányokat rendel meg. Természetes, hogy a megrendelő maga is kijelölheti azt a választókerületet, a hova a füzetek a kiadóhivatal által directe küldendők lesznek. Antisemitának, Bács-Szent-Tamás. – A „12 röpirat” s a „Füstölő” között csak az a materiális összeköttetés van, hogy mindkettő egy és ugyanazon nyomdában nyomatik. A „Füstölő” Bartalits urnák kizárólagos tulajdona, s azért nagyon téved az, a ki azt hiszi, hogy, ha a „Füstölö”-re előfizet, ezzel már eo ipso egyszersmind a „12 röpirat” fentartási költségeihez is hozzájárult. A humor és a szatíra ugyan igen hathatós fegyverek valamely ügy szolgálatában; de utóvégre is komoly (sőt ez esetben igenis k οm ο r) politikai és társadalmi mozgalmakat nem a humorisztikus lapok, hanem a komoly közlönyök viszik. A fősúlyt tehát azoknak, a kik nem csupán mulatni akarnak, hanem az ügyet előmozdítani is akarják, az utóbbiakra kell fektetniök. Kemenesaljára. A beérkezett levelek másnak mint a szerkesztőnek kezei közé nem jutnak. Azért csak nyíltan írni! Kíváncsiak vagyunk kilátásba helyezett közléseire. Czikke a jövő számban jön.

12 RÖPIRAT. Budapest 1883. augusztus 15. III. évfolyam

XI. füzet.

Az első bírósági ítélet a tisza-eszlári perben. Olvasóinknak bizonyára feltűnhetett, hogy a 14 hónapon át folyt t.-eszlári perrel mi rendszeresen, kimerítően nem foglalkoztunk. Ennek oka nemcsak abban rejlett, hogy terünk a napilapok utján úgyis bőven ismertetett részletek és fejlemények közlésére elégséges nem volt; hanem ezen eljárásunknak főoka az volt, hogy mi, noha az eszlári per az antisemitizmus fejlődésére és megizmosodására nézve kolosszális mérvben befolyt, ezen pernek a hatalmas ellenáramlatok s működésbe hozott manoeuvre-ek mellett elejétől fogva problematikus volt kimenetelétől magát a magyar antisemitismust elválhatlan kapcsolatba s függőségbe ne hozzuk, s ekkép azt, bármi lett legyen is az eszlári per vége, – elvi magaslatán érintetlenül, sértetlenül fentartsuk. Egyébiránt nagyon tévedne az, a ki a nyíregyházi törvényszéknek f. hó 3-án kihirdetett s a sakterekre és hullausztatókra nézve felmentő ítéletét bármiként is az antisemitizmus vereségének tekintené. Ez ítélet ellenkezőleg az egész zsidóság morális veresége a közvélemény előtt, a mely a saktereket és hullaúsztatókat már rég elítélte, s a melynek e marasztaló ítéletén a törvényszék ítélete se változtatott semmit. Igen, mert nincs oly ember, a ki, miután a törvényszék ítélete előtt hitt a zsidó rituális gyilkosságokban, ezen ítélet után most már megváltoztatta volna nézetét. A nyíregyházi törvényszék Ítélete csak hivatalosan s a vádlottakra nézve intézkedhetett mérvadólag, de nem egyszersmind az ezen monstre-per minden legkisebb mozzanatát éber figyelemmel kisért közvéleményre nézve is, a mely tudja azt, hogy a törvényszék csak a törvény §-ai alapján, a materiális bizonyítékok mennyiségét szám bavéve, ítélhet. Az pedig, hogy valamely bűntény morális bizonyossággal elkövettetett-e, vagy sem, és van-e ennek bebizonyítására a fennálló törvény §-ai által megkívánt két kifogástalan tanú avagy sem: az két lényegesen különböző dolog.

2

Ha Nyíregyházán e s k ü d t s z é k ítélt volna: a sakterek már éreznék a kötelet a nyakuk körül. E z é r t nem is lesz Magyar-, országon behozva az esküdtszéki intézmény büntető eljárásunkban, amint erről a „Nemzet” czímű kormánylap a minap biztosított is bennünket. Mai napság még Muszkaországban is esküdtek ítélnek a bűnügyekben, s Magyarország ezen szabadelvű intézményre még nem érett meg! S miért? Mert a magyar esküdtszékek kurta processust csinálnának a zsidó akasztófavirágokkal, daczára a Szeyfferteknek, Eötvösöknek, izraelita irodáknak, Rothschildeknek, Hirsch báróknak és tutti quanti. Nekünk magyaroknak pedig ez idő szerint a zsidók parancsolnak, és (mint akár a zabot vagy szénát a hadsereghez) zsidók liferálják igazságügyi törvényeinket is. A rituális vérvád tehát ma is csak szintúgy fenáll, mint a nyíregyházi törvényszék ítélete előtt, először azért, mert az ítélet indokolásában maga a törvényszék kijelenti, hogy ő nem tárgyalt rituális gyilkosságot, tehát akkor a rituális gyilkosság elvi kérdésében nem is dönthetett; másodszor, a zsidó rituális gyilkosság a történelem feljegyzései s a zsidó rituális könyvek, jelesül a Lembergben 1880-ban 270-ik kiadásban megjelent „Sohar” czímű könyv által, – a melyben borzalmas részletességgel előíratik, miképen kell a keresztény leányokat a lesakterolás műtétének alávetni, – az eszlári eset nélkül is elégségesen bebizonyítva v a n ; d e h a r madszor fennáll a közvélemény előtt a rituális gyilkosság gyanúja a törvényszék felmentő ítélete után is még az eszlári esetet illetőleg is; mindaddig, a míg S o l y m o s i E s z t e r n e k a t ö r v é n y s z é k - ; nél levő h u l l a b ű z ö s r u h á i – a melyeket a zsidók (cui bono fuerit!) állítottak elő, nemlétezőknek nem deklaráltatnak s míg csak jegyzőkönyvben fog állani az, hogy a k e s e r g ő anya; S o l y m o s i J á n o s n é s ennek gyermekei, a l e á n y a s illetőleg n ő v é r ü k k é t s é g t e l e n r u h á i b a ö l t ö z t e t e t t s az a g n o s k á l á s k o r még f e l i s m e r h e t ő volt (mert még feloszlásban nem levő) h u l l á t s a j á t l e á n y a s i l l e t ő l e g nővér ü k h u l l á j á n a k el n e m i s m e r t é k . De azonkívül, hogy a nyíregyházi törvényszék ítélete a zsidó rituális gyilkosságok nem létezéséről senkit se győzött meg, a ki jelqbb hitt e rituális gyilkosságok létezésében, a tisza-eszlári per még más tekintetben is rendkívül becses tápanyagot szolgáltatott az antisemitizmusnak. S e z e n eredmény mellett eltörpül még a rituális gyilkosság kérdése is. A mi zsidó visszaéléseket mi már évek óta a theoretice társadalom elé tártunk, de ezen állításainkra csak gúnymosoly, csak, vállvonogatás volt a felelet: mindazok a zsidó visszaélések a tisza-

3

eszlári perben arczátlan cynismussal, egész kolosszális mérveikben practice az ámuló világ szemei előtt feltárva lettek. A bámulatos zsidó szolidaritás, a zsidó raffineria, a zsidó rágalom, ármány és perfídia, a napnak az égről letagadása, a feketének fehérré bizonyítása, fenyegetődzés, terrorizálás, üldözés, a sajtóban való meghurczolás, pénzzel mindennek korrumpálása, hamis tanuk állítása, hamis eskü, hamis vádaskodás, sat. sat., szóval valamennyi zsidó „force” és mesterfogás ott áll most a megdöbbent társadalom szemei előtt, a mely rémülve látja azt: mi mindenre képes a zsidó az izolálva álló védtelen kereszténynyel szemben! Most már nem nevetgél senki a mi eljárásunkon; most már érti mindenki a mi eljárásunkat: most már mindenki előtt kétségtelen dolog, hogy de bizony v a n z s i d ó k é r d é s és pedig a l e g e s l e g a k u t a b b f o r m á b a n . És e n n e k a demonstrálására volt szükségünk leginkább az eszlári perre. A kétségbeesésükben ide-oda kapkodó zsidók kényszerülve lettek az egész világ szemei előtt n y í 1t k á r t y á k k a l játszani, s hogy a hazárdjátékot ezúttal megnyerjék, u t o l s ó a t o u t - i k a t ki kellett játszaniok. És ne higyje azt senki, hogy a zsidók a t.-eszlári perben csak azért vállaltak szolidaritást a vádlott zsidókkal, mert ezek r i t u á l i s bűnténynyel voltak vádolva, következőleg az e g é s z zsidó hifelekezet érdeke volt koczkán. Mert többé-kevésbé ugyanígy járnak el ők m i n d e n perben, m i n d e n ügyben is, a hol zsidó áll még az ő s z e m é l y e s ügyével is kereszténynyel szemben. Csakhogy ezen ügyek nem csinálnak olyan feltűnést, nem tárgyaltatnak az újságokban, sőt, a mennyire lehet, minden áron agyonhallgattatnak, eltusoltatnak. S e z é r t nem tudott a társadalom semmit se arról az óriási veszélyről, a mely őt a zsidóság részéről fenyegette. A zsidóság az ő áldozatait egyenkint, z a j t a l a n u l taszította bele a bukás örvényébe. S e szegény áldozatok, a kiknek száma száz és százezernyi, megsemmisültek egymás után anélkül, hogy a gondtalanság ölén ringatódzó társadalom csak egy jajkiáltásukat is hallhatta volna. Az eszlári pernek volt az a rendeltetése, hogy a zsidó pókok vérengző, de emellett ravasz és gyáva természetét a társadalommal egész utálatos mivoltában megismertesse. Ez a tulajdonképi nagy nyeresége, sőt vívmánya az antisemitizmusnak a t.-eszlári perből, a melyből nem von le semmit se még az első bírósági felmentő ítélet sem. Sőt ellenkezőleg; mert a közvélemény látva a zsidó üzelmeket egész meztelenségükben

4

s ellenállhatlanságukban, nemcsak nem csodálkozik a fölött, hogy a vádlottak felmentettek, de ezt i g e n t e r m é s z e t e s n e k is találja. De jaj a zsidóságnak ezért a felismerésért! Egyébiránt mi a nyíregyházi kir. törvényszék ítélete előtt loyális honpolgárokhoz illő köteles tisztelettel hajolunk meg, s nem követjük Pulszky Ferencz példáját, a ki a budapesti esküdtszéket az Istóczy Győző ismeretes sajtóperében hozott felmentő verdikt miatt gyalázatos módon megtámadta. Pedig, míg egy esküdtszék ítéletéhez, – a melynek alapja pusztán az ítélő esküdtek benső meggyőződése, lelkiismeretük sugallata, – senkinek a világon egy szava sem lehet; addig i n d o k o k k a l ellátott (s hozzá még nem is jogerejű) ítélet kritika tárgyát képezheti; mert az írott indokok helyessége vagy helytelenségétől függ az i n d o k o l t ítélet helyessége vagy helytelensége. Mi azonban tartózkodunk még. a kritikától is, és nem követjük a zsidó lapoknak azon eljárását, mely szerint ezek az eljáró törvényszéket mindaddig, míg a felmentő ítéletet meg nem hozta, naponkint a sárban meghentergették, és annak egyes tagjait a legalávalóbb szidalmakkal illették. Ismételjük, mi, loyális honpolgárokhoz illő köteles tisztelettel hajolunk meg a nyíregyházi tekintetes kir. törvényszék ítélete előtt... Ezek után előrebocsátva azt, hogy ezen ítélettel Schwarz Salamon,, Buxbaum Ábrahám és Braun Lipót sakterek, úgyszinte Wollner Herman a gyilkosság-, Scharf József egyházfi, Junger Adolf, Braun Ábrahám,. Lusztig Sámuel, Weiszstein Lázár, Taub Emánuel, a gyilkosságban való részesség bűntettének, – Vogel Amsel, Smilovics Jankel, Herschko Dávid, Grosz Márton és Klein Ignácz a bűnpártolás vétségének vádja alól felmentettek, közöljük ezen ítélet indokait egész terjedelmükben. Az ítélet indokai: A vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint Hury Andrásné, szül, O l a j o s Julianna, tisza-eszlári újfalusi lakos, 1882. évi ápril 1-én délelőtt, három nappal az izraelita húsvét (Passah) ünnepek előtt cselédjét, a 14 éves Solymossy Esztert elküldette a község másik részét képező Ó-Faluba Kohlmayer József boltjába festékért és koromért, a lakóház-pitvarának a közelgő húsvéti ünnepek alkalmából leendő kifestésére. Solymossy Eszter,, miután még L á n c z y Gáborné, szül. Kas a l a Teréz és C s o r d á s Gá~, borné, szül. Szakolczay Zsuzsanna szomszédoktól is megbízást kapott ugyanazon kereskedésben egyes bolti czikkek bevásárlására, d. e. 10½ óra tájban hazulról elment, a mint azt Hrabár Gyula is bizonyítja. Délelőtt 11 óra tájban megérkezett az Ó-Faluba, hol a bolt felé haladtában találkozott nővérével Zsófival, a ki épen akkor gazdájával, Rosenberg: Hermannal, bort vitt Taub Emánuel lakására, s a kinek kérdésére akkor csak annyit mondott, hogy a boltba megy. De találkozott ez útjában még J a k a b János, S z a b ó Julianna és T a n y i Gábor kihallgatott ta-

5 mukkal. Volt is Kohlmayer József kereskedésében, s ott vörös és kék festéket vásárolván, néhány percznyi időzés után eltávozott. Útközben Rosenberg Hennán lakása előtt haladván el, a ház kapujában nővérével, Zsófival megint találkozott, beszédbe ereszkedett, majd annak kijelentésével, hogy sietnie kell, mert otthon várni fogják a festékkel, nővérétől elvált, és sebes léptekkel folytatta útját Tótfalu felé, a mely irányban testvére Zsófi egész az Ó-Falu végén levő malmon túl követte tekintetével, a meddig Rosenberg Herman magasan fekvő háza kapujából ellátni. Ugyanezen malom mellett elhaladni látta öreg T a n y i Gábor, majd H a j d ú József, kissé tovább T a p a s z t ó Miklós, ismét tovább K a p o s i József, míg végre Tapasztó Miklós azt is látta, midőn a leány a zsidótemplom előtti téren elvonuló töltésen vissza áthaladt, és midőn állítása szerint az idő déli 12 órához már elközelgett. Solymossy Eszter délutáni 2 óráig haza nem térvén, Hury Andrásné annak felkeresésére indult az Ó-Faluba. Itt Solymossy Zsófitól azon értesítést nyervén, hogy Eszter eljött a boltból, és még déli 12 óra előtt hazafelé indult, azon gondolatban, „hogy talán már otthon fogja őt találni, visszatért a lakására, de Esztert sem odahaza, sem anyjánál, özv. Solymossy Jánosnénál fel nem találta. Özv. Solymossy Jánosné Hury Andrásné utján hirt vévén leánya eltűnéséről, szintén leánya keresésére indult, de bár az egész falut bejárta, a leány nyomára nem akadt. Leányának eredménytelen keresése után estefelé özv. Solymossy Gáborné társaságában sírva térvén haza, midőn útközben a zsidótemplom mellett haladt el, S c h a r f J ó z s e f z s i d ó e g y h á z fi és a n n a k neje M ü l l e r L e n i a t e m p l o m m e l l e t t i l a k á s u k r ó l k i j ö t t e k e l é j e az ú t r a , és b i z t a t t á k , ne bús u l j o n , meg fog k e r ü l n i a l e á n y a , f e l e m l í t v é n , hogy N á n á s o n is t ö r t é n t h a s o n l ó e s e t , ott is e l v e s z e t t egy g y e r m e k , a k k o r is a z s i d ó k a t g y a n ú s í t o t t á k , s a gyerm e k e t k é s ő b b a r é t e n m e g t a l á l t á k . Özv. Solymossy Jánosné, Scharf József és neje ezen nyilatkozatának kezdetben mi jelentőséget sem látszott tulajdonítani. Midőn azonban a következő napon valaki azon gyanút keltette benne, hogy leányát a zsidók emésztették el, s minthogy továbbá ezen hír, állítása szerint, ápril 3-án már az egész falut bejárta, ápril 4-ikén elment Vencsellőre a járási szolgabíróhoz, akinek lánya eltűnését bejelentvén, gyanújának kifejezése mellett kérte, hogy a zsidótemplomot vizsgálja meg. A szolgabíró azonban ez alkalommal a gyanút hihetetlennek találván, Solymossy Eszternek csupán országos köröztetése iránt intézkedett. Később azonban S c h a r f J ó z s e f e g y h á z f i négy éves fiának, S a m u n a k t ö b b e k e l ő t t e l e j t e t t e g y e s m o n d á s a i v a l az özv. Solymossy Jánosnéban keletkezett gyanú újabb táplálékot nyervén, május 4-kén ismét fölkereste a szolgabírót, előadván, hogy a zsidók elleni gyanúját most már egyes községi lakosok tényleges tanúvallomásai is támogatják. A járási szolgabíró ennek folytán intézkedett, hogy Solymossy Eszter eltűnése tekintetében a rendőri nyomozás megindíttassék. Tisza-Eszlár községének elöljárósága 1882. évi május hó 6-án a rendőri nyomozást teljesítvén, kihallgatott több tanút, kik előadták, mit S c h a r f Samu gyermektől hallottak, t. i. azt, hogy az e l t ű n t Solym o s s y E s z t e r n e k n y a k á t az ő a t y j a , S c h a r f J ó z s e f s

6 testvére Móricz segítségével e g y m e t s z ő v á g t a el. Az előnyomozásnak ezen eredménye alapján a bírósági előnyomozás elrendeltetvén, ennek folyamában Scharf Móricz, özvegy Lengyel Istvánné és özvegy Fekete Jánosné terhelő vallomása alapján határozottabb alakot vett azon gyanú, hogy Solymossy Esztert Schwarz Salamon, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót (Lébi) és Wollner Hermann, az úgynevezett koldus zsidó fosztották meg az életétől a t i s z a - e s z 1 á r i z s i n a g ó g a h e l y i s é g é b e n , és» hogy S c h a r f József, J u n g e r Adolf, B r a u n Ábrahám, L l i s z t i g . Sámuel, W e i s z s t e i n Lázár és T a u b Emánuel a nevezettek ebbeli ténykedését öntudatosan előmozdították. Ugyanis Scharf József egyházfinak nagyobbik fia, S c h a r f M ó r i c z , h a t á r o z o t t a n és körülm é n y e s e n e 1 ő a d j a, h ο g y 1882. á p r i l i s 1 - é n az i s t e n i tisztelet v é g e z t é v e l d. e. 11 ó r a t á j b a n a zsidóság kijővén a templomból, ő be akarta zárni a templom ajtaját, Schwarcz Salamon, Buxbaum Ábrahám és Braun Lipót sakterek, valamint Wollner Hermann a kolduszsidó azonban, kik a templom előtt megállapodtak, arra szólították fel, hogy hagyja nyitva a templomajtót, mivel a rajtok levő imádságot nem akarják magukkal vinni; ennek következtében a nélkül, hogy a templomot bezárta volna, bement szüleinek lakására; egy idő múlva atyja Scharf József, a ki az ablakon kinézett, kiküldte, hogy h í v j a be azt a m a g y a r l e á n y t – S o l y m o s s y E s z t e r t , – a ki Ó-Falu felől jön a végre, hogy vegye le az asztalról a gyertyatartókat; atyjának ezen meghagyására elébe ment Solymossy Eszternek, a ki sietve jött Ó-Falu felől, s azt b e h í v t a l a k á s u k r a . Solymossy Eszter, atyja Scharf Józsefnek felszólítására levette a gyertyatartókat az asztalról és székre, állva a szekrény tetejére rakta. Eközben bejött Wollner Herman, ki Schwarcz Salamonnal és ennek két társával a templomban visszamaradt és a ki a templom pitvarából kifelé nézett akkor, midőn ő Solymossy Esztert lakásukra behívta, és azt mondta Solymossy Eszternek, hogy menjen el vele a templomba, onnan valamit kihozni, minek folytán S o l y m o s s y E s z t e r t é n y l e g bement a t e m p l o m b a ; előadja továbbá Scharf Móricz, hogy mintegy negyed óra múlva kimenvén az udvarra, a t e m p l o m b ó l jövő jajg a t á s t é s 3 vagy 4 s e g é l y k i á l t á s t h a l l o t t , minek folytán oda szaladt a templomhoz, és minthogy annak ajtaját zárva találta, benézett a kulcslyukon s ekkor látta, hogy S o l y m o s s y E s z t e r a földön f e k s z i k egy i n g b e n , h o g y őt B u x b a u m Á b r a h á m , és Braun Lipót a földre lenyomva tartják; látta t o v á b b á , hogy B u x b a u m Á b r a h á m , B r a u n L i p ó t és W o l l n e r Hermann a leány t e s t é t f ö l e m e l t é k , és hogy e k k o r Schwarz: Salamon egymásután két vörös cserépedényt tartott alája, m e l y e k b e n a l e á n y v é r é t f e l f o g t a és egy nagy fazékba öntötte. Ennek m e g t ö r t é n t é v e l a l e á n y t ismét, f e l ö l t ö z t e t t é k , mire a belső templomból az előpitvarba jöttek: Lusztig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Junger Adolf s al hullát k ö r ü l á l l o t t á k. Azután ő bement a lakásukra, ott a történtekét szüleinek elbeszélte, mire anyja azt mondotta, hogy h a l l g a s s o n . Körülbelül egy óra elteltével Wollner Hermann bejött a lakásukra és felszólította őt, hogy zárja be a templomajtót, minek következtében bement a templom előpitvarába, ahol sem a leány holttestét nem találta

7 sem vérnyomot nem látott. A kulcsot a pitvar ablakában találván, a templomajtót bezárta és ugyanakkor látta, hogy· Schwarz Salamon, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót, Lusztig Sámuel, Braun Ábrahlim, Weiszstein Lázár és Junger Adolf hazafelé távoztak. Scharf Móricznak ezen, terhelő előadását támogatja özv. Lengyel Istvánnénak azon vallomása, hogy 1882. április 1-én kora délután, 12 óra elmultával, a háza tőszomszédságában levő zsidó templom felől hár o m s z o r i k i á l t á s t h a l l o t t , valamint özv. Fekete Jánosné, született Krámer Borbálának azon vallomása, hogy 1882. ápr. 1-én d. e. és aztán Adamovics Józsefnek és Pap Józsefnek vallomása, mely szerint déli „12 óra felé a zsidó templom mellett haladván el, ez alkalommal a templom felől s í r á s t h a l l o t t , látta, hogy a templom ajtaja előtt két oldalt egy-egy zsidó állott az ut felé nézegetve; támogatja végül Scharf Móricznak előadását azon tény, hogy próbamenés útján megállapíttatott, hogy ha Solymossy Eszter, miként ezt Hury Andrásné állítja, reggeli fél 11 órakor indult el hazulról, úgy hazafelé mentében 11 óra 47 perczkor érkezhetett a zsidó templomhoz, A vizsgálat ezen terhelő adatai alapján tehát a közvádló kir. főügyész által emelt azon vád, hogy Solymossy Esztert, Schwarcz Salamon, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Wollner Hermann előre megfontolt szándékból életétől megfosztották, továbbá azon vád, hogy Scharf József azáltal, hogy Schwarcz Salamon és társaival egyetértve az ablakon kinézve leste Solymossy Esztert és azt lakására becsalván, a templomban reá várakozó Schwarcz Salamonnak és társainak kezére szolgáltatta, valamint azon vád is, hogy Junger Adolf, Braun Ábrahám, Lusztig Sámuel és Weiszstein Lázár azáltal, hogy a hivek távoztával igaz ok nélkül visszamaradtak a templomban és ekkép Schwarcz Salamon és hársaival egyetértve, Solymossy Eszter megöletése alkalmával a templomban jelen voltak, és ezen magatartásukkal tettleg Hozzájárultak Schwarcz Salamon és társai bűnös elhatározásához, fokozásához, jelenlétük által bátrabb és biztosabb fellépésre ösztönözvén őket, miáltal Solymossy Eszternek előre megfontolt szándékkal való megölését szándékosan előmozdították, jogos alapon nyugvónak találtatott, annál is inkább, mivel a tagadásban levő vádlottak azt, hogy a t e r h ü k r e rótt c s e l e k m é n y i d e j e alatt a t e m p l o m b a n n e m v o l t a k , k i f o g á s t a l a n t a n u k v a l l o m á s á v a l i g a z o l n i k é p e s e k nem v o l t a k , ugyanazért nevezett vádlottak a kir. főügyész ide vonatkozó indítványának elfogadásával a gyilkosság, illetőleg az abbani .részesség gyanúja miatt vád alá helyeztettek. Taub Emánuelt ugyan Scharf Móricz nem említi azok között, kik a Schwarcz Salamon és társai terhére rótt bűntett történtekor a templomban voltak, azonban ő maga is azt állítja, hogy Schwarcz Salamon és Braun Lipót metszők nála voltak szállva; igazolva van, hogy a kérdéses napon reggel azokkal együtt ment a templomba és saját állítása szerint az isteni tisztelet végeztével azokkal együtt tért vissza lakására; ha tehát saját előadása szerint folytonosan azoknak társaságában volt, következtetni kellett, hogy míg Schwarcz és Braun metszők a terhükre rótt cse-. lekményt elkövették, az alatt ő is a többi vádlottal együtt a templomban volt és annál is inkább, mivel Cs. Nagy Jánosné, ki akkoriban vele egy pitvarban lakott, azt adja elő, hogy ő, Taub és vendégei, délután egy

8 óra felé tértek haza a kérdéses napon: Taub Emánuel tehát a többi részesekkel egy tekintet alá esvén, ő is a gyilkosságban! részesség miatt a királyi főügyész e részbeni indítványának el nem fogadásával,”vád alá helyeztetett. A nevezett vádlottak ellen felsorolt ezen bizonyító adatok azonban a végtárgyalás szerint nem hogy erősödést nyertek volna, hanem határozottan meggyengítve lettek. Özvegy Lengyel Istvánné nevezetesen a vizsgálatban tett azon vallomását, mintha ő 1882. ápril hó 1. napján kora délután a házával szomszédságban levő zsidó templom felől mintegy a föld alól jövő háromszori segély- és gyermektől eredő kiáltást hallott volna, a végtárgyaláskor oda módosította, hogy e kiáltás „Kovácsné jöjjön” estefelé történt, és háza kapujától és a zsidó templom felől, és nem háromszor, hanem csupán kétszer történt. Fekete Jánosnénak a vizsgálatban tett azon előadása, hogy ugyanazon napon délelőtt 11 óra tájban a zsidó templom mellett haladván, a templom felől sírást hallott, a templomajtó falainál pedig két zsidót az út felé tekintgetve látott, terhelő gyanuokul nem szerepelhet, mert a bírói szemle megállapította, hogy Fekete Jánosné ezen vélt sírást a templomtól 64 lépés távolságra hallotta, és mert nincs kizárva annak lehetősége, hogy e sírás, tekintettel a templomhoz való távolságra, az ajtónak bezárt voltára, nem is a templom felől, de semmi esetre abból és feltehetőleg nem is sírás által okozott hangtól eredett; azon további állítása pedig, hogy ugyanazon alkalommal a templom ajtófelénél két zsidót látott, – feltéve, hogy a gyilkosság ugyanazon időben történt, kizárja Scharf Móricz tanú állítása lehetőségét, mert szerinte a templomajtón kívül egyedül ő állott, s a többi általa nevezettek a templom belsejében voltak; ha pedig áll az, hogy a gyilkosság idejében két zsidó a templom ajtaját mintegy őrizte, akkor az ajtót ő meg se közelíthetvén, az állított események tanúja sem lehetett; végre Scharf Móricz 14 éves tanúnak vizsgálati előadását, tekintettel arra, hogy a végtárgyalás alatt vádlott Scharf József ellen, részint apja vallása és Jiitsorsosai iránt oly mély megvetést és gyűlöletet tanúsított, melynél fogva előadását elfogulatlan és közelebbi gyanúokot képező vallomásnak elfogadni és arról eskü általi megerősítést megengedni annál kevésbbé lehetett, mert Scharf Móricz a vizsgálat és végtárgyalás alatt tett vallomásaiban lényeges külsőségekre, nevezetesen pedig Solymossy Esztörnek házukba ki által történt behívása, annak az állított gyilkosság alkalmával fekvésének iránya és helyzetére, valamint a kezében levő kendőnek színére nézve ellenmondásba jött és tanúságtételének megbízhatósága kérdésessé vált. Ellene szól Scharf Móricz vallomásának Varga Kati meghiteltetett és kifogástalan tanú vallomása is, mert ezen tanú azt állítja, hogy Buxbaum Ábrahám egyik vádlott metsző ápril hó első napján délelőtti 11, órakor a templomból Szüszman lakására, hol szállva volt megérkezvén, megebédelt s ebéd után mintegy két óra hosszat aludt. Ezen tanúvallomás kizárja Móricz tanúságtételének azon igazságát, hogy Buxbaum Ábrahám a Móricz által jelzett időben a zsidó templomban lehetett és ott az állított cselekményben résztvehetett volna. Ily körülmények mellett és kiváló figyelemre méltatva azt, hogy a gyilkosság tárgya hiányzik, a vádhatóság részéről különben is elej-

9 tett gyilkosság s abbani bűnrészesség vádjának fentartására minden alapos ok elenyészik, annálfogva az ezen bűntényekkel vádlottakat fölmenteni s a letartóztatottak azonnali szabadon bocsátását elrendelni kellett. A vád és védelem részéről felemlített rituális gyilkosság a törvényszék határozatának tárgyát nem képezhette, részint, mert az állított vallásszertartás a gyilkosság indokául fel nem hozható, részint mert elesvén maga a gyilkosság, annak lehető indoka is elesett, és mert hogy ily vallásszertartás a vádlottaknál léteznék, sem a vizsgálatban beszerzett adatokkal, sem más hiteles és a törvényben elfogadott módon beigazolva nincs. Az előnyomozás alatt továbbá Oláh György tisza-dadai lakos, kerülő, június 18-án délután 4 óra tájban a tisza-dadai határban az úgynevezett Csonka-Füzes felé menvén, útközben találkozott kerülő társával Várady Andrással, ki arról értesítette, hogy a Csonka-Füzesből jövő Kecskés József szolgája azt beszélte neki, hogy kevéssel azelőtt a Tiszában egy női hullát látott a Csonka-Füzes alatt a vizén úszni. Ezen értesítés folytán Oláh György a Csonkafüzes szélén a Tisza partján fölfelé haladva, a part közelében a füzesben fennakadt hullát felfedezte, és azt két tutajos segélyével a partra kihúzta. Oláh György az esetről az elöljáróságot értesítendő, bement Tisza-Dadára, a hullának őrizetét azon tutajosokra bízván, a kik közel a Csonkafüzeshez a partra szállottak. Az elöljáróság tagjai nyomban a hely színére siettek, a kifogott hullát azonban már ott nem találták, mert azt a tutajosok, állításuk szerint azért, mert igen nagy szaga volt, időközben elásták. A községi elöljáróság jelentése folytán esti fél 9 órakor ifj. Zoltán István szolgabirósegéd, dr. Kiss Jenő járási orvos kíséretében, a hely színére kimenvén, a hullát kiásatta, és azt a nélkül, hogy a sírból kiemelték volna, előleges szemle alá vétette, melynek végeztével óvintézkedések mellett újból eltakarítatta. Június 19-én a hulla feletti bírói szemle megtartatván, ez alkalommal kitűnt, hogy a hulla ruházata hasonlít a Solymossy Eszter által eltűnésekor viselt ruhadarabokhoz; továbbá megállapíttatott, hogy a hulla balkezének csuklójára egy kendő volt szorosan odakötve, melyben elázott kenőcsszerű állományú kék festék találtatott: annálfogva a jelenvolt özvegy Solymossy Jánosné felhívatott, hogy a leánya által eltűnése alkalmával viselt ruhadarabokat körülményesen írja le, mi megtörténvén, kitűnt, hogy a h u l l á n t a l á l t r u h á z a t az ö z v e g y S o l y m o s s y J á n o s n é b e m o n d á s a s z e r i n t S o l y m o s s y Eszter által e l t ű n é s e k o r v i s e l t r u h á z a t t a l m e g e g y e z . Később a hullán talált ruhadarabok özv. Solymossy Jánosnénak, Hury Andrásnénak, majd Olajos Bálintnak, Lak Petemének és Fellner Istvánnénak is felmutattatván, e z e k is a z o k b a n S o l y m o s s y Eszter r u h á z a t á t f e l i s m e r t é k . A talált hulla is a Solymossy Esztert ismerő összesen 20 egyén által szemle alá vétetvén, ezek közül Szakolczai Julcsa a hullában Solymossy Esztert határozottan felismerte, Lázi János, Solymossy János, Jakab János, Juhász József és Juhász Andrásné pedig a hullában Solymossy Eszter tetemét felismerni vélték, ellenben özv. S o l y m o s s y J á n o s n é , özv. S o l y m o s s y G á b o r n é , Gyánvi Gáborné, Szuhi Györgyné, Gazdag Józsefné, Olajos Bálintné, Tanyi Józsefné, Szelley Gá-

10 bor, ifj. Pap József, Laposa János, Várkonyi Ferencz, Tóth Mari, S olymoss y J á n o s ( E s z t e r n e k t e s t v e re) és S ο 1 y m o s s y Z s ó f i a, a hullában Solymossy Eszternek tetemét fel n e m ismerték, a hulla törvényszéki bonczolás alá vétetvén, a törvényszéki orvosok a hozzájuk intézett kérdések alapján véleményüket beadták. Minthogy azonban a vélemény minden körülményre kiterjedő nem volt és hogy ez minél inkább biztos alapot nyerjen, elrendeltetett a hullának kiásatása, egyetemi tanárok általi megvizsgáltatása, és minthogy ezek véleménye azoktól eltérő volt, a szakvélemény az országos közegészségügyi tanácshoz felül-; véleményre felterjesztetett. Az ellentétes szakértői vélemények felülvizsgálására megkeresett országos közegészségügyi tanács kimondotta: 1. Hogy a l e g t ö b b j e l a r r a mutat, hogy a hulla 16-18 éves nő t e s t e volt, de nem állapítható meg határozottsággal, hogy nem volt-e egy-két évvel idősebb vagy fiatalabb. 2. A bonczjegyzőkönyv nem nyújt biztos adatot arra, hogy a halált vérszegénység vagy más testi baj vagy fulladás okozta volna. 3. A halál beálltának ideje meg nem állapítható. 4. Nem v a l ó s z í n ű , h o g y a h u l l a 14 n a p n á l t o v á b b lett volna a v í z b e n . 5. A nemi közösülés nagy mérvbeni gyakorlásának bizonyítására a bonczadatok nem elégségesek. 6. Valószínű, hogy a szőrzet borotvával távolíttatott el, de a kihullás lehetősége sem zárható ki. 7. A körmöknek a bonczolás előtti hiánya nem zárható ki. 8. Valószínűbb, hogy a hulla életében rendszerint nem foglalk o z o t t d u r v á b b m u n k á v a l , s n e m járt m e z í t l á b , de az, ellenkező sem zárható ki. Az 1882. évi június 19-20. napjain teljesített bonczvizsgálat és azzal kapcsolatos eljárás folytán, tekintettel az orsz. közegészségügyi tanácsnak a hullára vonatkozólag, kora, vízben létének tartama, foglalkozása, s a szőrzet miként eltávolítása tekintetében adott véleményére azon gyanú merült fel, hogy e g y i d e g e n h u l l a S o l y m o s s y E s z t e r r u h á i b a ö l t ö z t e t v e azon czélból dobatott a Tiszába, hogy a bíróság félrevezetésével elfogadtassék azon tény, hogy Solymossy Eszteiy mint a kinek álhulláján külsértés nyomai nem voltak, nem olyképen fosztatott meg életétől, amint azt Scharf Móricz vallomásában előadja. A gyanú e részben azon tutajosokra irányult, kik a Csonkafüzes közelében voltak, midőn a hulla megtaláltatott, és kik az őrizetükre bízott: hullát, míg a községi elöljáróság a helyszínére érkezett, eltemették. Ezen tutajosok közül Hersko Dávid törvényszékileg hitelesített vallomásában, tutajos társa Matej Ignácz előadásával egyezőleg beismerte, hogy midőn június 7-én tutajon Kerecseny mellett haladt el, régi ismerőse, Smilovics Jankel, ki épen akkor rakodott tutajánál a parton, zsidó nyelven azt kiáltotta át hozzá, hogy jó f i z e t é s é r t s z á l l í t s o n el t u t a j á n egy hullát, s midőn ő erre reá állott, azt mondta, hogy a. hullát majd útközben átadja neki és akkor majd megmondja, hogy hova kell azt szállítani. Beismerte továbbá, hogy jun. 11-én Kisés Nagy-Tárkány között kikötvén, este Smilovics Jankel szintén megérkezett s az elhozott hullát, azon utasítással adta át neki, hogy azt tutaja alatt Dadáig, szállítsa, és

11 ott ereszsze el. Előbb azonban a h u l l á t a z o n r u h á b a ö l t ö z t e s s e , a melyet Eszlár alatt egy 30-35 éves barna asszony fog neki átadni s arra is kitanította, hogy a ruhadarabokat milyen rendben adja rá a hullára, s különösen, hogy azon kendőt, a melyben a papírba takart festék lesz, a hulla balkezére kösse. Jutalomképen 200 frtot ígért és· abból előlegül 56 frtot átadott. – Beismeri, hogy a hullát átvette és· azt. Matej Ignácz segélyével, ki a történteknek véletlenül szemtanúja volt, tutaja alá húzta s oda erősítette. Továbbá, hogy június 16-án déltájban Eszlár alatt észrevette, hogy a barna, 30-35 éves asszony ruhaneművel a kezében ólálkodik a tiszaeszlári parton. – Midőn pedig délután Eszláron alul a ládányi oldalon egy füzes mellett kikötöttek, 4-5 óra tájban a nevezett asszony csónakon átjött a ládányi partra, s a füzesben a magával hozott csomó ruhát zsidó nyelven mondott ezen szavakkal adta át neki: „Itt vannak a ruhák, Jankel küldötte neked a hullára.” Beismerte végül Hersko Dávid, hogy a hullát Matej Ignácz segélyével még azon este az e e z é Ír a á t v e t t r u h á b a ö l t ö z t e t t e kr s azután ismét a tutaj alá helyezték, a honnan június 18-án, midőn Tisza-Dadán felül a Csonkafüzesben kikötöttek, a hulla kiszabadult és partra vettetett. Smilovics Jankel törvenyszékileg hitelesített vallomásában szintén beismerte, hogy 1882. évi június 5-től 14-ig Kerecsenyben vesztegelvén, ez idő alatt június 6-án vagy 7-én régi ismerőse, Vogel Amsel is oda érkezett s elbeszélvén neki a tisza-eszlári esetet, előadta, hogy miután Solymossy Eszter megölésével a zsidókat gyanúsítják, ez utóbbiak most egy Solymossy Eszteréhez hasonló ruházatba öltöztetett hullát akarnak a Tiszán leúsztatni s fölszólította őt, hogy vállalja el a hulla szállítását, előadván, hogy megbízóinak egyike Mendelovics Niszan vajnagi lakos. Vogel Amsel rábeszélése folytán ő a hullaúsztatást 500 frtért elvállalta, s előlegképen 80 frtot Vogel Amseltől fel is vett. Az alku megtörténtével Vogel Amsel azt mondotta, hogy a hullát két zsidó a szentmártoni révben fogja neki átadni, utasítván őt, hogy azt tőlük átvévén, Eszlárig szállítsa s ott eressze szabadon. Június 7-én szeklenczei tutajosok (Hersko Dávid és társai) haladván el Kerecseny mellett, minthogy közöttük felismerte régi ösmerősét, Hersko Dávidot, sajkán elment annak tutajához s megbeszélvén vele a dolgot, Hersko Dávid a hullaszállítást 120 frtért elvállalta; mire ő utasította, hogy Tárkánynál kössön ki, a hol a hullát szándékozik neki átadni. Erre Hersko Dávid tovább utazott, ő pedig június 10-én este a hullának átvétele végett elindult a szentmártoni révhez. – Június 11-én reggel megérkezvén a szentmártoni révhez, a Tiszaparton Grosz Márton és Klein Ignácz tisza-eszfári zsidókat pillantotta meg, kik kocsiban a hullával reá várakoztak ott, s miután kölcsönösen megismerkedtek, nevezettekkel ezek kocsiján Tárkanyba utazott. Oda szállítva, délután 3 óra tájban Tárkányba érkezvén, a hullát a kocsiról levették, s ő azt a kocsin vett deszkából készített kis tutajon a vízbe vive, Hersko Dávidnak átadta s a kikötött jutalomból 40 frtot adott neki. A két tisza-eszlári zsidó tőle azzal vált el, hogy sietnek, mivel még a hulla ruházatáról kell gondoskodni, kijelentvén, hogy azt az eszlári parton egy asszony fogja átadni, s egyúttal kitanítván, hogy a hullát miképen kell felöltöztetni, különösen hangsúlyozván, hogy

12 a festékes kendőt a hulla egyik csuklójára kell kötni s a hullát TiszaEszláron alul kell szabadon ereszteni. Vogel Amsel vádlott tagadja, hogy ő bízta volna meg Smilovics Jankelt a hulla szállításával Vádlott Grosz Márton és Klem Ignácz szintén tagadják, hogy ők lettek volna azok, kik a hullát Szent Mártonnál, illetőleg Tárkánynál Smilovicsnak átadták. Solymossy Eszternek az anya és több asszonyok által felismert ruhái a t.-dadai Csonkafüzesben kifogott hullán feltaláltatván, a gyilkosság és a bűnpártolásra vonatkozó vád tekintetéből szükséges annak tüzetesebb megvizsgálása, hogy az említett hulla Solymossy Eszter hullája volt-e, vagy nem. Eltekintvén egyelőre Smilovics Jankel, Hersko Dávid vádlottak és Matej Ignácz tanúnak vallomásaitól, megemlíttetik, hogy a hulla felismerésére bocsátott tanúk közül Solymossy Eszter anyja, özvegy Solymossy Jánosné, továbbá Eszter testvérei és mások is, a kik őt életében ismer lék, a megtekintett hullában az eltűnt Solymossy Esztert fel nem ismerték; minthogy azonban a hulla haja és szemöldök szőre hiányzott, arczvonásai a m. kir. egyetemi tanárok és országos közegészségügyi tanács véleménye alapján feltételezhető több napi vízben léte miatt szükségkép elváltoztak, a mely körülményt a hulla arczának feleleségét, az ajkak duzzadtságát és a nyelvnek a fogak közti voltát, igazoló tanúk bizonyítják, és minthogy ezek szerint valószínű, hogy a hulla arcza már nem voit felismerhető állapotban, midőn a tanuk megnézték és azért ezen tanuk nyilatkozatának magában véve jelentőséget tulajdonítani nem lehet; tekintetbe véve még azt is, hogy a hulla nem a rajta volt ruházattal tétetett ki szemlére, áll ez azon tanúkról is, kik a nullában Solymossy Esztert felismerni vélték, a kik különben is e részben nyilatkozatukat megváltoztatták és e miatt esküre nem bocsáttattak. A bonczoló orvosok véleménye szerint a hulla legalább 18, de valószínűleg 20 évet is elért egyéné volt. Ezen életkor meghatározással szemben áll a hulla exhumácziójánál alkalmazott, m. kir. egyetemi tanárok véleménye, mely szerint a hulla 15-17 éves egyénre mutat, és némileg az orsz. közegészségügyi tanács véleménye is, melynél fogva a legtöbb jel arra mutat, hogy a hulla 16-17 éves nő teste, de ki nem zárható- hogy nem volt-e egy-két évvel idősebb. A bonczoló orvosok megállapították, hogy a halál oka általános vérszegénység volt, melyet a bel vizsgálat által konstatált tüdőgümőkór, tüdőlégdag, a jobb szívgyomrocs túltengése, a máj kissebbedése és szemcsésedése, valamint gyomorhurut idéztek elő; továbbá, hogy a hulla már mint ilyen került a vízbe, hogy legfelebb 10 nap előtt elhunyt egyéné volt, az egyetemi tanárok véleménye szerint pedig a halál legközelebbi okául az általános vérszegénység ez esetben el nem fogadható, és a körülmények oda mutatnak, hogy a hulla vízbe fúlt, a bonczolás előtt több heteknél meghalt egyéné volt. Az orsz. közegészségügyi tanács véleménye szerint a bonczjegyzőkcmyv nem nyújt biztos adatot arra, hogy a halált vérszegénység vagy más testi baj, avagy fulladás okozta volna, a halál beálltának ideje pedig meg nem határozható. A bonczoló orvosok azon nézetben voltak, hogy a hulla 3-4 napnál tovább nem lehetett a vízben; a szűz-őr hiánya és a hüvelynek szerfeletti bőségéből következtették a nemiközösülésnek nagy mérvbeni gyakorlatát; az egyetemi tanárok és az orsz. közegészségügyi tanács véleménye szerint pedig a kö-

13 zösülés nagy mérvbeni gyakorlatának bizonyítására a bonczadatok nem elégségesek. Az egyetemi tanárok azon véleményben vannak, hogy ahulla több heteken át a vízben volt, az orsz. közegészségügyi tanács pedig azt, hogy a hulla nem ily hosszú ideig volt a vízben, határozottan meg nem állapíthatónak mondja, de n e m tartja valószínűnek, hogy a hulla 14 s talán ennél is e g y n é h á n y nappal tovább lett volna a vízben. Megállapították a bonczoló orvosok, hogy a hulla haja és szőrzete mesterségesen lett eltávolítva és kijelentették, hogy a lábak és kezek alkotása, azoknak és a kéz körmeinek gondos ápolása nem szólhatnak a mellett, hogy az elhunyt egyén életében durvább munkával dolgozott volna, avagy czipő nélkül (mezítláb) szokott volna járni, de mindezek bizonyítják, hogy könnyebb életmódot folytatott, s így minden valószínűség szerint nem azon osztályhoz tartozott, mely durvább házi munkával foglalkozik. Az egyetemi tanárok véleménye szerint a haj és szőrzet nem mesterségesen lett eltávolítva; a lábak és kezek alkotásából és az első bonczoláskor már teljesen hiányzani kellett körmöknek állapotából éppenséggel nem lehet következtetni, hogy a hulla a könnyebb életmódot folytató és lábbelit folytonosan viselő osztályhoz tartozott volna; az orsz. közegészségügyi tanács véleménye szerint ugyan sokkal valószínűbb, hogy a haj és szőrzet mesterségesen, pl. borotvával távolíttatott el, de a kihullás lehetőségét sem zárja ki, valamint azt sem, hogy a körmök már az első bonczolás előtt hiányoztak. Valószínűbbnek mondja ugyan, hogy a hulla életében rendszerint nem foglalkozott durvább munkával és nem járt mezítláb, de az ellenkezőt nem zárja ki. Ezek szerint a bonczolást teljesített orvosok által megállapított Solymossy Eszter koránál több évvel magasabb életkor bebizonyítottnak nem tekinthető; azon jelenségek pedig, melyek az eset ismert körülményei mellett annak kétségtelen bizonyítására szolgálnának, hogy a hulla nem volt Solymossy Eszteré, nincsenek kellően kimutatva. Ily jelenség lett volna az első bonczoláskor megállapított általános vérszegénység és az abból eredett halál, a halálnak a bonczolás előtti beáltának rövid ideje (legfeljebb 10 nap), a hullának mint ilyennek a vizbe alig 3-4 nappal a bonczolás előtt jutása; a nemi közösülésnek nagymérvben i gyakorlása; ellenben az egyetemi tanárok által megállapított 14-17 éves életkor, a vízben létel heteken át, a haj letörése és kihullása, a hulla áztatás (maceratio) folytán kihullott körmeinek a bonczolás előtti hiánya az orsz. közegészségügyi tanács véleménye szerint sem zárható ki. Ezek pedig oly jelenségek, melyek figyelemmel arra is, hogy a orsz. közegészségügyi tanács véleményének indokait nem közölvén, nem lehet tudni, hogy mily boncztani adatok alapján tért el a hulla valószínű életkora meghatározásában az egyetemi tanárok véleményétől. És az is, hogy a hulla Solymossy Eszter kétségtelen ruháiban találtatott, megengedhetővé teszi, hogy a kérdéses hulla Solymossy Eszteré lehetett. Zurányi Kálmán és Szűcs János tanúk vallomása szerint a hulla lábán seb nyoma volt látható; erről a bonczjegyzőkönyvben említés téve nincsen, és a bonczolásnál alkalmazott szakértők a végtárgyaláskor tett előadása szerint a hulla jobb lábán jelentkezett folt lemosás és posztóval történt dörzsölés után elenyészett a nélkül, hogy annak helyén a lá-

14 bon észrevehető jel maradt volna hátra. Bebizonyítottnak nem vehető tehát, hogy Solymossy Eszter anyja és Szakolczai Julcsa tanú által említett tehéntaposásnak nyoma a hulla lábán mint hegedt és különös ismertető jel meg lett volna. Áttérve Smilovics Jankel és Hersko Dávid vádlottak vallomására, ezen vádlottak egy hullának a Tiszán történt úsztatását a vizsgálat folyamán beismerték és beismerő vallomásukat a törvényszék előtt a hitelesítés alkalmával megtartották; azonban figyelemmel egyrészt arra, hogy a szakértők véleménye alapján nem zárható ki annak lehetősége, hogy a kérdéses hulla Solymossy Eszteré volt, másrészt pedig arra, hogy a nevezett vádlottak első kihallgatásuk alkalmával hullacsempészetről mitsem tudtak, hogy Hersko Dávid Matej Ignáczczal, Smilovics J. pedig Hersko Dáviddal lett szembesítés után tették későbbi beismető vallomásukat, mindketten pedig utóbb ebbeli vallomásukat visszavonták; továbbá tekintve, hogy Smilovics Jankel a hullacsempészet czélját különféleképen adta elő, hogy nem egyezik meg Hersko Dáviddal azon körülményre nézve, hol értekezhetett Hersko Dáviddal a hulla átadása ós szállítása felől, sajkán, ennek tutajához bemenve-e? úgy a mint ő állítja, vagy pedig a partról a mint Kerecseny mellett elhaladt és ki sem kötött, s Hersko Dávidnak zsidóul odakiáltotta, a mint Hersko Dávid elbeszélte; ugyanők meg nem egyeznek abban sem, hogy a hulla usztatásáért Smilovics mily összeget adott Herskonak, hol történt a pénz átadása, és először arra nézve is különbség volt vallomásukban, hogy Tárkánynál a hulla átadása miként eszközöltetett. Smilovics azonkívül beismerő első vallomásában azt állította, hogy a hullát felöltöztetve hozták neki Szent-Mártonba és ruházatát is leírta, a mi pedig meg nem egyezik azzal, a mit Hersko Dávid állít, hogy a ruha T.-Eszláron alól, a ládányi oldalon adatott reá a hullára. Mind olyan apróbb mellékes körülmények ugyan, de arra engednek következtetni, hogy mindkét vádlott beismerő vallomása nem volt őszinte, főleg ha figyelembe vétetik, hogy Csepkanics Jura első vallomása és a végtárgyalásnál tett előadása szeri υ t a kérdéses hullát, a melyről, midőn ő legelőször megpillantotta, nem is tudta, hogy miféle tárgy, a Tisza sodra és a szél iránya vitte a többi tutajtól a hátramaradt tutaj felé, melyen ő és Matej Ignácz voltak alkalmazva. A hulla a tutaj „alá került, csakhamar onnan kibukkant és a szél iránya által a Csonka-füzesben fennakadt. Ezen előadást támogatja azon körülmény is, hogy Hersko Dávid 16 tutajos társa közül sem a hulla átadását s Matej tutaja alá kötését Tárkánynál, sem a ruhákat hozott asszonynak a Tiszán lett átkelését, a ruha átadását Ladánynál, sem végre a hulla felöltöztetését az egy Matej Ignáczon kívül senki sem látta; legfőképen pedig az, hogy Smilovics Jankelt a végtárgyalás alkalmával Weil Sámuel tanú megtekintvén, felismerte benne azon egyént, kivel neki m. évi jun. 11-én, akkor t. L mikor Smilovics Jankel beismerése szerint Szentmártonban és Tárkányban a hulla szállítása s ott átadása végett Kerecsenyből távol kellett volna lenni, Kerecsenyben dolga volt. Weinstäg Ignácz tanú is bizonyítja, hogy Smilovics múlt évi jun. 11-én csakugyan Kerecsenyben volt; ide járul, hogy Vogel Amsel, ki Smilovics állítása szerint a hulla szállítására megbízást és pénzt adott, tanukkal igazolja, hogy múlt évi jun. 6.

15 vagy 7-én Smilovicsnak Kerecsenyben a hullaúsztatásra megbízást és utasítást nem adhatott, mivel azon időben távol, Váriban terhelt, honnan emberei állítása szerint sehova sem távozott, míg a terhelés befejeztével onnan el nem indultak. Kerecsenyben pedig ki sem kötöttek, s Eszényben, miként Bayer Hermann tanúsítja, csak múlt évi jun. 2-án állott meg. Végre Smilovics Jankel azt állította, hogy a hullát múlt évi jun. 11-én Grosz Márton és Klein Ignácz vádlottaktól vette át, kiknek tagadása ellenében nincsen semmi bizonyíték, hogy ők a mondott napon Szent-Mártonban jártak volna. A végtárgyalás alkalmával kitűnvén, hogy Klein Ignácz Antal Mátyás kocsiját m. évi pünkösd előtt május havában kérte volt kölcsön egyszer más czélra és csak annyi időre, a mely idő alatt a t.-eszlár-szentmártoni utat oda és vissza meg nem tehette. Matej Ignácz tanúnak vallomása azért nem vétethetik a hullacsempészet igazolására bizonyítéknak, mivel ő is legelső kihallgatásakor a többi 15 tutajostárs vallomásával egyezőn mit sem tudott, később a hulla szállítását körülményesen elbeszélte, de Huszton a községi elöljáróság előtt, majd M.-Szigeten a vizsgáló biró előtt a hullaszállitás történetét visszavonta. Ε mellett ő is több körülményt különféleképen adott elő. Először azt állította, hogy az 56 frtot Hersko Dávidtól Tokajban kapta, vallomásának hitelesítésekor pedig előbbeni előadása helyreigazításául Hersko Dáviddal megegyezően Kerecsenyt jelölte meg, a hol pedig, minthogy ki sem kötöttek, és itt Hersko Smilovicstől pénzt nem is kaphatott, az említett összeget meg nem kaphatta. Utóbb a végtárgyaláskor ismét azt állította, hogy az 56 frt Tokajban lett neki kifizetve. Állítása szerint Smilovics J. gúzsnál fogva húzta a vízbe fúlt hullát, Smilovics és Hersko állítása szerint pedig a hulla hozatala egy kis tutajon történt. Cseres Andrásné tanúnak Grossberg Leon és feleségére tett terhelő vallomása ellen szól azon körülmény, hogy állítása szerint Grossberg Leonné a hulla-felöltöztetés napján alkonyatkor már visszatért volna a ruhák átadása végett tett útjából, Matej Ignácz vallomása szerint pedig a ruha átadása oly későn történt, hogy a setétség miatt ő az átadó asszonyt fel nem ismerhette. Azonkívül nem valószínű, hogy Grossberg és neje, kiknek érdekükben állott a titkot megőrizni, nevezett tanú előtt, ennek vallomásában előadott dolgokról beszéltek volna, tudomásuk levén, hogy a zsidó beszédet megérti. Ezeknél fogva, figyelemmel arra is, hogy a gyilkosság vádja Schwarcz Salamon s társai ellen nem lévén bebizonyítva, a gyilkossági tett elpalástolására vonatkozó bünpalástolásról sem lehet szó; és hogy a hullának honnan történt megszerzése a vizsgálat által nem lett külön bebizonyítva, úgy a beismerésben volt Smilovics Jankelt, s Hersko Dávidot, mint pedig a folytonos tagadásban volt és immár Smilovics Jankel visszavont vallomásával egyáltalában nem terhelhető Vogel Amsel, Grosz Márton és Klein Ignácz vádlottakat a bűnpártolás vétségének vádja és következményeinek terhe alól felmenteni kellett. A kihirdetett ítéletben a vádlottak, és a vádhatóságot képviselt Szeyffert Ede kir. főügyészi helyettes megnyugodtak; a magán vádló özv, Solymossy Jánosné ügyvéde, Szalay Károly pedig fölebbezést jelentett be.

16

A franczia antisemita liga. A dolgok Európában kezdenek végre olyan fordulatot venni, a melynek beálltától reméltük egyedül elejétől fogva a zsidókérdés végleges radikális megoldásának keresztülvihetését: a francziák végre kezdik az antisemitizmus ügyét felkarolni. A franczia nemzettel rokonszenvez m i n d e n czivilizált nemzet; a franczia nyelv a diplomácziai nyelv, minden nemzet művelt társadalmának adoptiv nyelve; a franczia nemzetnél a partikularizmus ismeretlen dolog, úgy, hogy amely eszmét felkapott például Észak-Francziaország, ugyanazt az eszmét nem fogja visszautasítani Dél-Francziaország „juszt csak azért is”, mivel azon eszme Észak-Fran· cziaországból indult ki, s vice versa. A Francziaországban egyszer felkapott eszme tehát hirtelen gyökeret ver e g é s z Francziaországban; az egyszer megindult mozgalom egy csapással e g é s z Francziaország mozgalma lesz. Míg például Berlinnek nemcsak hogy nincs semmi kihatása Szász- s Bajorországra stb., sőt még maguknak a porosz tartományoknak is csak névleg fővárosa a Spree melletti császárváros: addig Paris valódi s z í v é é Francziaországnak, annak lassúbb vagy gyorsabb lüktetése csak úgy érezhető a villanyosság gyorsaságával Calais-ban mint akár Marseilles-ben vagy Bayonne-ban. Francziaország történelme voltaképen Paris városa történelme, s Parisban a forradalmak egy 24 óra alatt szoktak keletkezni s diadalra is jutni; Paris boulevardjain pedig a „IV Antisémitique” szerint máris „sokkal több antisemita van,mint az ember gondolná.” Végül Paris az európai d i v a t fővárosa; s ha egyszer Parisban divatba jön antisémitának lenni, divat lesz az hamarosan egész Európában is. S hogy pár hét alatt, t. i. mióta a „L' Antisémitique” czímű lap megindult, mennyire divattá kezd válni Francziaországban az antisemitizmus, az e lapnak július 28-ki számában foglalt következő közleményéből is kitűnik: liga. – Eddig 299 tagja jelentkezett az alaí:Az a n t i s e m i t a kítandó antisemita ligának. Azoknak, a kik csudálkoznak azon, hogy, nem közöljük a jelentkezettek neveit, azt feleljük, hogy az Alliance Israélite universelle tagjai a sötétben dolgoznak. Az antisemita liga tagjai ugyanazt az eljárást követik ujabb rendeletig. A tagok havonkint kétszer gyűlnek össze – egyszer bizottsági-, másszor teljes ülésben, – és ez ülések igen látogatottak. Az antisemita liga tagjai legközelebb megkapják az alapszabályokat, a melyeknek kivonata a következő:

17 Minden tag a liga elveinek megfelelőleg c s e l e k s z i k . Tehát nem dolgoztat zsidókkal, egy centime-értékű árut se vesz zsidó kereskedőnél, nem dolgozik zsidónak, nem fogad él magánál zsidókat, szóval, kikerül minden kereskedelmi és társadalmi érintkezést a zsidókkal. „A z s i d ó k ellen g o n d o l k o d n i , b e s z é l n i , és cselek e d n i ” , ez a jelszava az antisémite ligának. Hogy a „L' Antisémitique” által megindított mozgalom már ;az elzsidósodott párisi sajtón is rést tört, bizonyítja ezt az e lap július 28-ki számában olvasható azon hir is, hogy a „Figaro” párisi napilap máris átment az antisemita táborba, kijelentvén gyik számában, hogy „A zsidóknak szükségük van a keresztény Tér ontására.” A „Figaro” új szerkesztősége valamennyi eddigi zsidó munkatárst eltávolított e laptól.

Az „Alliance Israélite universelle.” Ezen egyetemes zsidószövetkezetnek, a melynek jelszava, hogy: „Minden izraelita f e l e l ő s egymásért,” az 1882-ik év második feléről szóló hivatalos jelentéséből érdekesnek tartjuk közölni a központi bizottság névsorát, az Alliance alapszabályait, s végül azon m a g y a r o r s z á g i új tagok névsorát, a kik az 1882. július 1-től deczember 31-ig az Alliance-ba beléptek. A központi bizottság tagjainak névsora. 1. P a r i s b a n : Izidor H, L., francziaországi főrabbi, tiszteletbeli elnök, Goldschmidt S. H. elnök, Derenbourg József alelnök, Leven R. alelnök, Kann E. S. titkár, Lehmann L. pénztárnok, Astruc E. A. főrabbi, Bédarrides G., Oarvallo Gyula, Créhange Ábrahám, Derenbourg Hartwick, Erlanger M., Hirsch báró, Zadoc Kahn főrabbi, Kohn Eduard, Lévi-Alvarés E., Levy Tivadar, Manuel Eugen, Oppert Gyula, Pereire Eugen, Reinach József, Rosenfeld Gyula, St. Paul (!) Victor, Singer L., Veneziani E. F., Rodriguez Hypp. 2. P a r i s o n k í v ü l : Dr. Adler, országos rabbi Kasselben. Dr. Baerwald, iskolaigazgató Majna melletti Frankfurtban. Dr. Bamberger, rabbinus Königsbergben. Gróf (f) A. de Camondo Konstantinápolyban. Costa Izrael, rabbinus Livornoban. Daniels Sándor Α., Amsterdamban. Dreyfusz-Neumann Baseliben. Dropsie Μ. Α., Philadelphiában. Dr. Dünner, főrabbinus Amsterdamban. Dr. Feilchenfeld, rabbinus Posenban. Dr. Frank, rabbinus Kölnben. Dr. Fuld, ügyvéd M. m. Frankfurtban. Dr. Grätz, tanár Boroszlóban. Sir Julian Goldschmid, baronet Londonban. Myer S. Isaacs, New-Yorkban, Dr. Josephthal, ügyvéd Nürnbergben. Ende Lolli, főrabbi Páduában. Έ. Magnus, Lipcsében. Maroni, főrabbi Flórenczben. Merzbacher A. Münchenben. Dr. Neumann S., Berlinben. Oppenheim J., Brüsselben. Dr. Philipsohn, rabbi Bonnban. Esdra Pontremoli, rabbi Vercelliben. Dr. Ravenna Leo, Ferrarában. Salamon Sim. Ε., Metzben. Dr. Salvendi, rabbi Dürk-

18 heimben. Simon Fülöp, Hamburgban. Lovag Wertheimer József, Bécsben, Dr. Wolff A. R. D., főrabbi Koppenhágában. Az „Alliance Israelite universelle” ezen központi bizottsága, tagjainak névsorát olvasva, két dolog tűnhetik fel nekünk leginkább. Az egyik az, hogy a Rothschildok nevei nem figurálnak a lisztán; a másik pedig, hogy Magyarországból nincs tagja a központi bizottságnak. Azonban mindkét jelenség oka igen egyszerűHabár a Rothschildok, nehogy nevük nagyon szemet szúrjon, nem figurálnak is a névsorban, azért ők milliárdjaikkal az „Alliance” háta mögött állanak, s l á t h a t l a n fejei és pénztárosai az Aliiancenak; – hogy pedig Magyarországból nem szerepel senki a lisztán, annak oka az, mert nálunk az Alliance viselt dolgai nagyon is éber ellenőrzés és kritika alatt állanak; zsidóink tehát óvakodnak attól, hogy igen szemetszúrólag dokumentálják a párisi Allianceval való egy húron pendülésüket. Hanem azért: „Non medecipies unquam – zsidó! Most pedig közöljük az Alliance b e v a l l o t t , nyilt alapszabályait. Természetesen ezek csak arra valók, hogy a kormányoknak és a keresztény nemzeteknek port hintsenek velők a szemökbe, mintha az Alliance valami ártalmatlan egylet lenne. A. be nem v a l l o t t , t i t k o s alapszabályokat csak a z s i d ó k maguk: tudják; hogy azonban hogy szólnak azok, azt a keresztény népek csak a zsidóság r o m b o l ó m ű k ö d é s é b ő l következtetve, a posteriori tudhatják meg. A t é n y e k pedig világosabban beszélnek,, mint az írott paragrafusok. Az „Alliance Israelite universelle” alapszabályai. I-ső czikk. Az Alliance Israélite universelle czélja: 1. Mindenütt a zsidók egyenjogúsításáért és erkölcsi haladásáért működni. 2. Azokat, a kik zsidó minőségükben szenvednek, hathatós segélyben részeltetni. 3. Minden oly nyomtatványt támogatni, a mely ezen eredményeket előmozdítani alkalmas. 2-ik czikk. A társulati tagsághoz szükséges, hogy az illető az alapszabályokhoz való hozzájárulását kijelentse s ez iránti ajánlatát egyik bizottsághoz intézze, vagy az ily ajánlatot egy társulati tag által tétessen. Az illető bizottság a felvétel fölött egyszerű szavazattöbbséggel határoz. 3-ik czikk. Minden oly tag, a ki nem tartatnék többé méltónak továbbra is az Alliance tagja lenni, a központi bizottságnál történt előzetes szavazás után, a melynél azonban a jelenlevő bizottsági tagok legalább is két harmadrészének a kizárásra kell szavaznia, a társulati tagok névsorából kitöröltethetik. 4-ik czikk. Azon hozzájárulási összeg, a mely a társulati kiadások fedezésére van szánva, évenkint legalább is 6 frankra van szabva. Ezen-

19 kívül a társulat rendkívüli hozzájárulási összegeket, valamint könyvajándékokat is köszönettel fogad. 5-ik czikk. A társulatot egy központi bizottság vezeti, a melynek székhelye Parisban van. A központi bizottság a kerületi és helyi bizottságokkal levelezésben áll. 6-ik czikk. A központi bizottság tagjainak száma 60-ra van megállapítva. Ε számot az 70-re emelheti, ha ezt a társulat szükséglete vagy érdeke kívánná. 7-ik czikk. A központi bizottság megállapítja, hány tagjának kel[ Parisban laknia. 8-ik czikk. A központi bizottság az összes társulati tagok szavazata utján valasztatik. 9-ik czikk. A központi bizottság tagjai 9 évre választatnak; minden harmadik évben egyharmadrészük kiválik, a kiknek helye új választás;íltal töltetik be. A központi bizottság tagjai újra megválaszthatok. 10-ik czikk. A központi bizottság tagjaiul azon 60 személy tekintendő, a kikre a legnagyobb számú szavazat esett. Akadályoztatás vagy elnemfogadás esetén azok által egészíttetik ki a bizottság, a kikre a névsor szerint a legtöbb szavazat esett. A központi bizottság külön szabályzatban határozza meg, mely körülmények között lép ki hallgatag valamely tagja. 11-ik czikk. A központi bizottság, tagjai közül évenként választja tisztviselőit, a kik egy elnökből”, két helyettes elnökből, pénztárnokból és jegA'zőből állanak. Az elnöki tisztség nem tovább, mint három egymás után következő éven át viselhető egy és ugyanazen személy által; egy évi időköz után azonban az ujra-megválasztás meg van engedve. 12-ik czikk. A központi bizottság határozatképességéhez legalább 5 tag jelenléte szükséges. 13-ik czikk. A központi bizottság legalább évenkint egyszer összehívja a közgyűlést, bogy annak a társulat működése, valamint pénzügyi helyzete fölött jelentést tegyen. A központi bizottság előre megállapítja a napirendet s azon általános tartalmú kérdések jegyzékét, a melyek tárgyaltathatnak. Továbbá közzéteszi a közgyűlés tárgyalásait. (A központi bizottság üléseiről külön jelentés tétetik.) 14-ik czikk. A központi bizottság ülési helyiségében mindazon időszaki iratok és okmányok kitéve vannak, melyek a zsidókra nézve érdekkel birnak. 15-ik czikk. Bizottság minden oly helyen alakitható, a hol a társulatnuk tiz tagja van. Ezen helyi bizottságok tagjainak száma azon társulati tagok által állapíttatik meg, a kik a bizottság megválasztására hivatvák. 16-ik czikk. Kerületi bizottságok mindazon országrészekben alakithatók, a hol több helyi bizottság áll fenn. 17-ik czikk. A kerületi és helyi bizottságok évenkint újra választandók. A kilépett bizottsági tagok minden korlátozás nélkül újra választhatók. 18-ik czikk. A kerületi és helyi bizottságok oly kérdésekben, me-

20 lyek csupán saját községükre és kerületükre vonatkoznak, önállólag járnak el, de saját felelősségük alatt, 19-ik czikk. Ε bizottságok a központi bizottságnak jelentést tesznek, s viszont ettől közleményeket nyernek mindazon tárgy fölött, a mely a társulat érdekeit érinti. 20-ik czikk. A kerületi és helyi bizottságok eszközlik és gyűjtik az aláírásokat, s az ezekből bejött összegeket a központi bizottság pénztárába beküldik. 21-ik czikk. A kerületi és helyi bizottságok minden tagja jogosítva van a központi bizottság ülésén jelen lenni. 22-ik czikk. A jelen alapszabályok módosítása csak a központi bizottság két-harmadrészének indítványára s annak két ízbeni szavazása után, – a melyek közül a második nem történhetik meg egy hónappal az első után, – eszközöltethetik. Az Alliance-nak Magyarországon több kerületi bizottsága van. ezek között legnagyobb kerülete van a b u d a p e s t i n e k ; ezenkívül van még Mohácson, Aradon, Baján stb. is kerületi bizottság; Annak illustrálására, hogy mily rohamosan nő Magyarországon az Alliance Israélite universelle tagjainak a száma, s hogy az illető vidékekbeli elvbarátainkat figyelmessé tegyük ezen alliancestákra, a nevezett társulatnak az 1882-ik év II-ik feléről szóló hivatalos jelentéséből közöljük az ezen félév alatt belépett magyarországi új t a g o k neveit. Az Alliance új tagjainak névsora. 1. A budapesti kerületi bizottság területén: S z é k e s f e h é r v á r : Schlesinger Ferd. A l s ó - K u b i n : Schreyer M. Z ó l y o m : Koloman Károly, Dr. Lőwy, Dr. Pollaisch S., Reisz Simon, Schwarz Móricz. Á r v a - V á r a l l y a : Epstein J. Á r ν a - Z a k a m e n: Deutsch Lipót, Hoffmann J. D., Kraus Jakab, Kraus Lipót, Neubauer Jakab. A s z ó d : Schafer Jónás, Schwarz Sámuel. Bak sa: Schiller Sámuel. B a t t o n y a : Deutsch Zsigmond, Fischer F., Fischer Izsák, Fischer Herman, Fischer Zoltán. (!) Szécseny (!!) Adolf. Β ez dán: Roheim Henrik, Roheim Vilmos. Borova: Links Móricz. B a t t y á n - I v á n : Fürst Sámuel. B u d a p e s t : Adler Henrik, Abelles Sam., Barber J. S.; Beck Herrn., Beer Jaques, Berger Móricz, Ber Herman-Löw, Blau Jakab, Böhm Eleonóra asszony, Bőke Károly, Brachfeld Adolf, Brauer László, Braun Jakab, Brüller Kálmán, Brust testvérek, Buchwald Sándor, Chewra Kadischa, Deutsch Károly, Drucker Mór, Eisenkraut Sám., Engler J. H, Eeinsel Lipót, Fischer József, Fleischel Izidor, Fleischmann Eduard, Frankfurther Sándor, Franki Sándor, Freund Móricz, Dr. Friedmann Arth. Eriedmann Móricz, Friedmann P., Fuchs Lipót és testvére, Fuchs Sam., Glaszner József, Gotein Ign., Gruber Jakab, Gruber L. fia, Gruber Mór, Grün Lajos, Grünhut Heinrich, Grünwald Lajos, Grünzweig Mór, Guttmann Ign., Handler Ign., Handler Vilmos, Hecht Ábrahám, Hecht Benedek, Hecht Jónás, Hecht Lipót, Hertzka Gábor, Hirschfeld Sam., Ignatz Herman, Joël Adolf és fia, Jung Lipót, Kanitz Károly, Kaufmann Max, Kemény (!) Dávid, Kohn Ignácz, Kohner J. B, Komorner S., Konn Sam., K ö r ö s i József (Kérdés: a fővárosi statisztikai hivatal főnöke? Szerk.)

21 Kraus Henrik, Krauth Α., Kremsicz Mih., Latzko Adolf, Latzko Nathan, Lazar Lipót, Lederer Eduard, Leichtner Benno, Litzmann Ignácz, Lustig Eduard, Mangold Mór, Markbreis Gyula, Mauthner Lipót, Dr. Messinger Lipót, Müller testvérek, Neubauer Henrik, Neuberger Max, Neuer Fülöp, Oesterreicher József, Pick Simon, Politzer József, Pollák János B. (Tán csak nem: Baptista = keresztelő János? Szerk.) Pollák József, Pollák Mór, Pollák Rudolf, Poppert Sam., Porges B., Porges Gyula, Reisman S., Rosenzweig Sam., Roth Vilm., Samek Sam., Sauer József, Scheinberger Em., Schlesinger József, Schlesinger Mih., Schmidt Sándor, Schön Ignáez, Schön Lipót, Schönwald Ferencz, Schulz Emanuel, id. Schulz József, Schutz Lipót, Schwarz Sándor, Singer Edmund, Spitzer Berta, Spitzer S., Stern Ans. S, Straus Adolf, Stricker Eduard, Szarvas Sándor, Taub Salamon, Temesvári Mór, Wieser Károly, Weisz Adolf, Weisz D., Weisz Em. J., Weisz Mór, Weisz S., Wertheimer József, Zilzer S. Cserv e n k a: Büchner Lipót, Lederer Ignácz, Löbl Rudolf, Löbl Sámuel, Roth Zsigmond, Schäfer Salamon, Schön Lipót, Schwarz Jakab, Steinfeld Ignácz, Steinfeld Zsigmond. C z i n d r i (?) Β ο g á r d: Libsits Jakab. N,B ο g s á n: Brader Adolf. D e b r e c z e n : Dr. Balkany Miklós. DunaF ö l d v á r : Stauber Móricz. D e é s : Lorencz Lipót. D o m b ó v á r : Deutsch Vilmos, Justus Izidor. Eger: Az izraelita hitközség- E s z é k - A l s ó v á ros: Bauer Sándor, Feiner Ferdinand, Frenck J-., Kiss Ferencz, Kraus József, Krausz Sámuel, Münster Max, Obersohn Α., Pápai Sámuel, Dr. Polclstein Vilmos, Dr. Schwarz Max, Izraelita nőegylet, Sonnenfeld Sámuel, Spiller Albert, Weisz Adolf, Weisz Henrik, Weisz Lipót, Wesz S. és Heumann D., Weltmann D. F e g y v e r n e k : Glazer Móricz. NagyB u 11 y i n: Β. J., Deutsch Lázár, Grünfeld Móricz, Klafter Jakab, Künstler Gyu]a, Lichtenstein József, Roth Heinrich. N a g y v á r a d : Franki Zsigmond, Füchsl Jakob, Goldstein Simon, Haynal Márton. Dr. Kaiman Izidor, ifj. Kohn Sam., Dr. Mark Konrád, Lustig Mór, Moskovits Adolf, Roth Adolf, Schwarz Armin, Steiner Lipót, Ulimann Izidor. G u r a h o n e z : Czenker J., Mandl Ign., Weiszberger S. G y ö n g y ö s : Berger Lázár, Kohn A. Weisz D. M. H a r k á n y : Dr. Heller, Kerpner Károly, Kohn Adolf, WTeisz Sam, ifj. Weisz Sam. J á n o s h á z a : Izraelita hitközség. Iklad: Kaudel Adolf. J ó z s a h e l y : Bienenstock Sándor. Kap o s v á r : Chewra Kadischa. K é s m á r k : Roth Dávid, Roth S. W., K e c s k e m é t : Chewra Kadischa. K é m e s : Pollák Hermann K e s z t hely: Günzberger Fr. özvegye Josefina. K i s K ő r ö s : Guttmann József, Pollák József, Szalvetter Mór. K i s - P o r u b a : Haas Jacob, Straus Adolf, Straus Μ. Κ ο j e t e i n: Kaufmann Lipót. L e i b i t z: Roth Adolf, Schiff Jakob. L o c z k o v a : Straus Adolf. M a g y a r Β ο 1 y: Alt Bernát. Makó: Kraus Α. N. M á t é - S z a l k a : Dr. Czeisler Sándor, Rothenstein N., Schwarz Jakob. M e z ő - B e r é n y : Dr. Fuchs Ign., Fuchs Lipót, Füredi Izidor. Nagy H a r s á n y : Eisner Bernát. Nag y- K a n i z s a : Berger Adolf, Bettelheim Arthur, Blankenberg Vilmos, Denneberg Jakob, Fischer testvérek, Fischer Sándor, Fleischer Gyula, Franck Max, Goldstein Fülöp, Guttmann Lázár, Halphen Mór, Kohn testvérek, Kohn Edmund, Leszner Henrik, Markbresser L., Schertz Richard, Schwartz és Tauber, Singer Sam, Szukitsch Zsigmond, Weisz testvérek, Dr. Weisz Zsigmond, Welisch Lajos, Wilheim Ign. N a g y - S a l l ó : Weisz Károly. V - N á m é n y : Gang Sal. Ν a m e s z t ό: Dr. Neumann Móricz, Steinberger Lipót. B e s z-

22 t e r c z e b á n y a : Kohn Jakab, Engel Ε., Heller Mór, Hertzka Henrik, Klein Dávid, Langsfelder Gusztáv, Neumann Ede, Pichler Herrn., Reinisch Zsigm., Strehlinger Sim., N y í r e g y h á z a : Izraelita hitközség. O b r o v á c z : Herzog Bernát, Herzog Fülöp. Old: Wamster Lipót. 0.M ο r a ν i c z a: Oblath Móricz. Ρ i u n i c z a: Blau Adolf, Broder Lipót, Giskan Mór. Ρ ο d b i e 1: Meisl Jakab, Meisl Móricz. Ρ ο 1 h ο r a: Schustak J. Ρ r e k ο ρ a: Glück Jakab, Meisl Sal., Vogl Sim. P u s z t a - I v á n : Deutsch Zsigm. Győr: Apfel Jakab, Auspitz Pál, Bienenfeld Lajos, Blau Jakab, Colin Mór, Ernst Salamon, Félix Dávid, Fischer Mór, Fleischmann Mihály, Fortner Mór, Freund Adolf, Friedmann B., Friedmann Henrik, Gold Max, Goldschmidt Ignácz, Dr. Gutmann Lipót, Haar Sámuel, Izraelita tanintézet, Klein Sam., ifj. Kohn Hermann, Kölesei (!) Adolf, Kőnigsberger József, Königsberger Sam., Krämer Henrik, Dr. Kraus Max, Kraus Max, Leszlényi Arthur, Mailänder Alajos, Mailänder Mór, Mäner Zsigm., Miller Ign. Neubauer Károly, Dr. Pfeiffer Fülöp, Sonnenfeld Dávid, Stauer Ign. Stein Bernát, Stern Adolf, Stolzer József, Tauber Károly, Schlesinger Ign., Weidmann Adolf, Wittmann Lajos. S. A. U j h e l y : Reichard Mór. Z i m ο n y: Honig Lipót, S i k l ó s : Alt Markns, Borovitz Mihály, Borovitz Mór, Dr. Breiner Adolf, Izr. hitközség, Hölzer Dávid, Kaufer Dávid, Kraus Lipót, Löwenbein Lipót, Lőwy Meyer, Mentner Izsák, Mautner Márkus, Mautner Mihály, Miskolczy Sándor, Pick Áron, Pick Ignácz, Pick Lipót, Pick Vilmos, Reich Sam., Dr. Reisz Adolf, Schwarz Jakab, Schwarz József, Izr. ifjúsági kör, Izr. nőegylet, Spitzer Márk, Spitzer Sam., Staub Antal, Steinbach és Barany, Strausz Ign. Weisz Jakab, Weisz Móricz, Weisz Vilmos. S i m a n o v c z e : Samlaic Adolf. S ó k u t: Friedmann Márkus. S ρ á c z a: Scheibner Jakab. S z é k á c s : Weiszberger N. S z e n o g r á d : Lőwy Lipót. S z e p s i: Blau Móricz, Fried Vilmos, Gottsegen Max, Klein Jakab, Lauf er Ign., Laufer Mór, Sidlauer Márton, Sidler Mór, Szőke Márton, Waldmann Adolf, Waldmann Sam., Wohl Lipót, Wohl Herrn., Zinner Jakab. S z e r e d : Fuchs Móricz. Szilhas: (?) Dr. Steinmitz Em S z 1 a n i t z: Herz Gyula. S z u c s á n: Grünwald Benj., Handel Lipót, Siegelman Mór. Tab: Lőwy Zsigm.” Τ a p ο lc z a: Weisz Lajos. Tere h e g y : Lőwy Lajos. Τ é t é n y: Berger Max, Böhm Márkus, Böhm Náthán, Hauer Lipót, Hauer Dávid, Schermann Albert, Spitzer Jakab. Τúrdos i n : Löwenbein Herrn., Pickler Sam. Turócz-Szent-Márton: Groszmann József. T ö r ö k - S z e n t - M i k1 ó s: Lederer Ede T o v a r i s o v a : Lőwy Salamon. V a i s z 1 ó: Lőwry Lajos. V a r a n n ó: Glück Jakab. V i l l á n y : Barany Jakab. V i 1 i j ο ν a: Weiser Móricz. V i s z 1 ó: Kaufmann Mór. V u k o v a r : Baum Albert. V e r s e cz: Sternberg József, Weszl Gusztáv. Z a m u t o : Neumann Herman. Z i m b r ο: Kraus Sim., Z ö l d e s : Brill J. Z ο m b o r: Brück Adolf, Goldstein Sándor, Hollander József, Patay (!) Ans., Dr. Schaff Jakab, Schliesser testvérek. 2) A mohácsi kerületi bizottság területén: Baán: Königstein Ignácz. B a b a r c z : Klinger Ignácz. Bezed e k: Schnee Ignácz, Schwarz Jakab, Schwarz Vilmos, Tausz József. B o r j á d : Kohn Bernát, Kohn Móricz. D u n a - S z e k c s ő : Fried Gábor, Gutman József, Kramer Jakab, Miskolczy Jakab, Schwarz Bernát. N.Ny arád: Bader Salamon. H.-Lak: Lőwy Sámuel. I v á n - D á r d a : Engel Adolf. Lipova: Fischer Ábrahám. M a i s s: Deutsch Lipót, Fischer

23 Emanuel, Schwarz Adolf, Schwarz Márkus. M o h á c s : Alt Simon, Armuth Ferencz, Armuth Móricz, Benisch S., Blau Lipót, Blau Rudolf, Blum Markus, Brenner Adolf, Deutsch Albert, Fabritzky József, Fischer Adolf, Fischer Leopold, Fischer Mátyás, Fischer S., Fischhof Herrn., Frank Bernát, Frank Em., Frank M. S., Frank Sámuel, Freund Herman, Freund Móricz, Freund Sámuel, Frommer Max, Glänzer Sámuel, Goldschmidt Móricz, Grünwald Jakab, Hahn Emánuel, Herman Emanuel, Hirschfeld Herman, Holiscli Emanuel, Kaufman József, Klein Adolf, Klein Herman, Kohn József, Kramer Náthán, Krausz Herman, Littauer József, Litzmann Móricz, Miskolczy H, Müller Sándor. Müller József, Münster Jakab, Münster Lipót, Neumann Salamon, Orustein Vilmos, Popper J. D. Prezlmeyer Alajos, Reinitz Jakab, Roheim Ferencz, Rosenfeld S., Rosenthal B., Rosenthal Ign., Rosenthal S., Schlesinger M., Schön Adolf, Schwarz Bernát, Spieler M., Spitzer Adolf, Spüler Adolf, Steiner J. M., Steiner Lipót, Trebitsch Ábrahám, Weiser Gyula, Weisz Sándor, Weisz Ferencz, Weisz J., Weser Gyula. Wolf és fiai. N é m e t - B o l l y : Kann Herman, Müller Izrael, Müller József, Raucher Theophil, Schwabach S. G. Schwabach Victor, Weiszmajer Adolf. R á c z - T ő t t ő s : Mahler Jakab. Vi 11 any: Tauszig D. és V.

Ha már most azt kérdezné valaki, miért pazaroljuk a papirost ezekre a zsidó nevekre: erre a kérdésre az a válaszunk, hogy bizonyára nem azért, hogy nekünk a sok Grosz és Klein, Weisz és Schwarz, Kohn és Spitzer stb. stb. nevekben valami gyönyörűségünk telnék; hanem e névsor hivatva van elvtársainknak közvetlenül szemük elé állítani azt a lázas tevékenységet is, a melyet az Alliance Magyarországon a tagok toborzásában is kifejt, s őket, t. i. elvbarátainkat h a s o n nemű és fokú tevék e n y s é g r e serkenteni. Igaz, hogy ugyanaz a kormány, a mely az Alliance Israélite magyarországi bizottságainak alapszabályait megerősítette, mintegy lllustrácziójául az oly fennen hirdetett „ j o g e g y e n l ő s é g”-nek, nem érzi hivatva magát hason czélú k e r e s z t é n y védegyletek alapszabályait megerősíteni, amint a kecskeméti és somogyi keresztény védegyletek alapszabályai megerősítését is folyton huzzaTonja: de hát elvbarátaink azért alapszabályok nélkül is működhetnek eléggé ügyünk előmozdításának érdekében, s filléreiket áldozatul meghozhatják igaz ügyünk oltárára, a mely fillérek, ha nem is eredményeznek százezreket és milliókat, mint a zsidó Alliance tagjainak járulékai, mégis nagy lendületet adhatnak az aniiszemitikus mozgalomnak, a mely jelen előhaladott stádiumára is minden pénzalap n é l k ü l fejlesztetett. A mely ügy mellett az i g a z s á g harczol, ott csekély anyagi áldozattal is nagy sikereket lehet felmutatni: mi csak ezen c s e k é l y áldozatok meghozatalára hívjuk fel honfitársainkat akkor, a midőn arra hívjuk fel

24

őket, t á m o g a s s á k s t e r j e s s z é k e r e j ű k és t e h e t s é g ü k s z e r i n t az a n t i s z e m i t a i r o d a l m a t . A zsidók hatalmasan sorakoznak ellenünk. Sorakozzunk tehát mi is! Mert különben elvesztünk.

Szabadkőművesség és zsidóság. Pulszky Ferencznek, a magyarországi Jánosrendü szabadkőművesek nagymesterének, ezen, dr. Nendtvich Károly szerint lengyel-zsidó ivadéknak legújabban is tanúsított botrányos magaviselete, mely szerint a „Neues Pester Journal” f. é. július 1-ji számában, Istóczy Győző felmentetése miatt az esküdtszéket qualifikálhatlan módon megtámadta, a magyar irók és művészek párisi kirándulását pedig arra használta fel, hogy Kossuthnál ésa Parisban tartott banquette-en a magyar antisemitizmust megtámadja, – nálunk is mindinkább arra disponálja az elméket, hogy a zsidó és elzsidósodott szabadkőművesek viselt dolgait és vakondak-munkáját bonczkés alá vegyék, annál is inkább, mert kétségtelen dolog, hogy az európai és amerikai „szabadelvű” sajtónak a tisza-eszlári ügyben tanúsított magatartása is legfőkép az. ezen lapokat kezei közt tartó vagy befolyásoló szabadkőművesség: működésére vezetendő vissza. Azt a szégyenletes függőséget, melybe a zsidó szabadkőművesek a nem-zsidó tagokat hozták, ez utóbbiak kezdik már Magyarországon is érezni. Sokan, a bátrabbak, egyszerűen a faképnél hagyják a páholyt, ezt a zsidó spelunkát, s valóban épületes dolgokat hallunk tőlük az ott történő dolgokról; mások, a kik nem bírnak azzal a bátorsággal, hogy e lépést megtegyék, vagy érdekeik már sokkal szorosabban összenőve vannak a páholylyaly semhogy existentiájuk veszélyeztetése nélkül, elvesztett morális szabadságukat kilépés által visszaszerezni mernék: máris a frondeurszerepet játszák a páholyokban, s így remélhető, hogy az antisemitizmus egy igen üdvös, békés forradalmat fog előidézni a szabadkőmüvesi páholyokban is. A mai zsidóhatalomnak gyökere a s z a b a d k ő m ű v e s páh o l y o k b a n van; s azért, ha sikerül ott is a zsidóbefolyást megtörni, a zsidóhatalom, mint oly fa, melynek gyökereit elvagdalták, önmagától dől a porba. A Montdidier-ben megjelenő „L' Antisémitique” czímű franczia lapban, a mely lapnál egy egész társulat működik, egy egész czikksorozatban van tanulmány tárgyává téve e kérdés. A czikk írója azt mondja, hogy Francziaországban is nagy a felhá-

25

borodás a nem-zsidó szabadkőművesek részéről a páholyokba» hetvenkedő sémita „testvérek” ellen. A következőkben adjuk a nevezett lapban eddig megjelent czikkekből a kiválóbb részeket:

„A szabadkőművesség, bizony el kell ismerni, kész eszköz az „Alliance Israélite universelle” intrigansainak kezei között. Hát kell, hogy ez megszűnjék: kell, hogy minden igazi kőműves? küzdjön ezen vészes befolyás ellen. Az antisemita szabadkőművesek száma légió. Egyesüljenek tehát arra, hogy megtöressék a zsidók hatalma a páholyokban is. Ez ugyan nehéz lesz, mert az izraeliták képezik a főtanácsot és a legfőbb hatóságot a szabadkőművességben. De nem veszett el minden remény. Azt mondottuk, hogy a szabadkőművesség élén a zsidók állanak. És valóban, aranyaikkal, ügyességükkel s összeköttetéseikkel, az izraeliták a kőműves páholyok legfőbb és egyedüli intézőivé lőnek. A kőművesség útján akarják elenyésztetni mindazon akadályokat,. a melyek százados czéljaiknak útjában állanak: a nem-zsidó nemzetek eszméit, intézményeit s magukat a nem-zsidó nemzeteket. Kétségtelen, hogy a vallás dolgában atheista, szabadkőműves és· nihilista, az elvek dolgában pedig rationalista zsidó, nem „Mózes fia” többé. Ezek a zsidók még nem is a Talmud zsidai; de azért mégis zsidók szívben és vérszerint; mint ilyenek azért többé-kevésbé alárendelvék fajuk fejedelmeinek; s ha nem is vallási érzelemből, de legalább faji és nemzeti büszkeségből, mégis ápolják a világuralom ábrándját. Bármely zászló alatt küzdjenek s bármely czímek alatt szerepeljenek isr ők tehetségük szerint népük érdekeinek szolgálnak s Izrael fejeinek terveit mozdítják elő. A világuralom! A zsidó nép minden időben táplálta azt az eszmétT hogy egykor, a Messiás diadalmas hatalma és dicső uralkodása által ő· lesz a legelső a népek között s uralni fogja a földet. Ezen eszmét és e reményt ők a messiási jóslatoknak, maga a zsinagóga által elfogadott és tanított magyarázatából merítik. Pedig midőn nazarethi Jézus, a bölcsr Messiás-voltának elismerését követelte, gazdagság helyett erényeivel, hadsereg helyett tizenkét egyszerű halászával tűnve fel, a nagy tanács gőgös és féltékeny főnökei, a zsidó nép egyházi és politikai főnökei7 telve haraggal és megvetéssel azonnal visszautasították őt, s a rómaiak által halálra vitették.”

Jehi or! – Legyen világosság! VIII. A Talmud elvei a gyakorlatban. Keresztény ember borzalom nélkül nem hallhatja ama förtelmes tant, mely nem iszonyodik Istent (talán jobb ha Jehovát mondunk) hazugsággal vádolni. A Talmud, és utánna a C z e é n a ú r ’ é n a , ez ördögi elve annyira magánosan áll az egész világon, hogy soha a legvadabb pogánynak, barbárnak, atheusnak, fetisitának, sőt gonosztevőnek sem

26 jutott még eszébe ilyet tenni. Fölforgat ily tan minden erkölcsöt, becsületet, igazságot és így minden vallási és politikai társadalmi alapokat. Minek fejtegessük ama következményeket, melyek ily tant lépten-nyomon követnek? – Ha szabad, sőt kegyes emberhez illő dolog hazudni, akkor vége minden kapocsnak, mely a társadalmat összefűzi. Híjába való dolog a vallás, az erkölcs, a törvény, az erkölcsi rend, jog, bíróság, törvényszék, eskü. És valóban így is van a gyakorlatban! Nem minden zsidó olvassa ugyan a Talmudot, de mit használ ez, ha az elv megvan és a C z e é n a ú r ’ é n a czímű, erkölcsös olvasmányul szánt könyvben zsidó-német nyelven, egész nyilvánosan hirdetik. Ez egy tan elég .arra, hogy érte a ker. társadalom a zsidóságot kebeléből örökre csúfosan száműzze. A zsidónak úgyis örök idők óta vérében van a hazugság, tettetés, ferdítés; hátha ehhez még 1000 évi gyakorlata járul oly tannak, melyhez gonoszság tekintetében a többi Talmud-tanon kívül mi sem fogható: kinek fog eszébe jutni a zsidók hírhedt hazug volta fölött csudálkozni? – A közélet, vásár, kereskedelem, irodalom, sajtó, törvényszék és parlament, mindenütt visszhangzik a zsidó hazugság, ferdítés, ámítás, plagium, ráfogás és gyanúsítás rút bűneitől. – Tudja az egész nemzet, hogy mily becsületes volt a mi derék magyar népünk falvainkban még 25-30 év előtt is; ha valamely faluban 100 esztendő alatt egy csalás, lopás vagy gyilkosság fordult elő: az beszéd és megbotránkozás tárgyát képezte egész század éven át még az unokák között is. Hazugság, csalás, esküszegés, hamis eskü stb. falvainkban ismeretlen volt ezelőtt; és íme manapság a börtönök, kórházak és bolondok házai telve. Nemzetünk nem szaporodék, de a fogházak, kórházak és bolondok házai ma már nem futják ki; ezeket nyakra-főre szaporítani kell! – Mióta a zsidó békói lehulltak, falvaink elárasztvák velük, pálinkájukkal, hazugságaikkal és minden kigondolható gonoszsággal és ezek áldozatai töltik meg az illető házakat. Mi nem rágalmazunk, mi nem fogunk rá a zsidókra semmit; nemcsak azért, mert mi erre nem szorulunk, sem azért csupán, hogy a zsidóra nincs is amit r á f o g n i kellene; hanem azért, mert mi egyedül az ő tanaik ismertetésével, azok kiírásával foglalkozunk; ebben pedig gáncsot ki sem találhat. Emlékezhetik az olvasó múltkori czikkünkből a Talmud azon tanára, hogy h a z u d n i „béke kedvéért” s z a b a d ; sőt hogy kegyes emherhez nagyon is illő, mivel maga a Jehova is hazudott béke kedvéért. A C z e é n a ú r ’ é n a ez eseményt így írja le: „Sára pedig monda (t. i. a Jehovának): Az én uram Ábrahám már öreg: hogy lehetnének ővele gyermekeim? Erre (a Jehova) Ábrahámnak így szóla: Miért gúnyolódik Sára, azt mondván, hogy miként lehetnének neki gyermekei, mikor ő már öreg? – A Jehova eszerint másképpen monda el Ábrahám előtt, mint ahogy Sára monda: ez (t. i.) így szólott: hogy lehetnének nekem gyermekeim, mikor f é r j e m már koros; a Jehova pedig: hallod Ábrahám, mit mond Sára? hogy ő már koros arra, hogy gyermekei legyenek. – Ε dolog magyarázata és értelme az, hogy a Jehova nem akart gyűlöletet szítani Ábrahám és Sára között; mert Ábrahám zokon vette volna Sára azon vádját, hogy ő már öreg gyermek-nemzésre, mivel minden férfi iparkodik nejénél fiatalabbnak látszani, és így a nő is. Ez az

27 oka, hogy miért nem akará a Jehova Ábrahámnak elbeszélni, hogy Sára őt öregnek tartja arra, hogy tőle gyermekei legyenek. – Bölcseink ezen alapon arra tanítanak bennünket, hogy a béke k e d v é é r t csaku g y a n s z a b a d hazudni.” Ennyi a tény; e tant a zsidók szabadon és nyíltan hirdetik úgy a Talmudban mint a Czeéna úr’éná-ban. Közönséges csalfaságokat itt számba sem akarok venni, melyektől a zsidók könyvei hemzsegnek, mint pl. a Szota VII. fejez, való Gemarában, a hol egy pogánynyal étkező zsidóról van szó. A zsidó sejti, hogy a pogány az ő életére tör, és ezért midőn a pogány ételéhez nyúl, így szól: „Ennek az ételnek éppen olyan az ize mint annak, amit a minap a király asztalánál ízleltem.” A Gemara szerint a pogány e szavak hallatára gondolkodóba esik, és így szól magában: „Ezt az embert tehát a király ismeri; már így nem merem őt megölni.” Tudni való, hogy a zsidó a király asztalánál soha sem ült, hanem czélzásképpen említé a király asztalát, hogy a pogány szándékától visszariadjon. Sokkal komolyabb ennél az Avóda Zára egyik Gemarájának azon érvelése, melylyel bebizonyitaui törekszik, hogy Jákob patriarkha Eszav bátyjának akkor is hazudott, midőn (Gen. XXIII. 14) ekként szól: „...míg elérkezzem uramhoz Széirbe”; mert (a 17 vers tanúsága szerint) nem ment Széirbe, hanem Szukkosz-ba. Már most ez alapon azt tanítja az illető könyv, hogy midőn a zsidó kardos pogánynyal utazik, s az kérdi, „hogy hova megy? – nevezzen meg egy távolabb fekvő helyet, mintha oda utaznék. Oka ennek az, hogy ha a pogány őt útközben meg akarná ölni, gondolná magában: még ráérek; az a város még messze van, lesz még alkalmam őt később is megölni. Ezalatt pedig tovább haladnak, elérik a várost (vagy falut), a hova a zsidó szándékozék, és így e hazugság által megmenekül a haláltól. Nyilván látható itt a zsidó észjárása. Jákob pátriárkha hazudott, a Jehova hazudott, miért ne hazudhatnék ő, ha belőle haszna van? És hazudik is a zsidó mindenütt és mindég, mert mindenütt és mindég hasznossá teheti. Innét van, hogy tehetetlen velük szemben sajtó, irodalom, törvényszék és minden. Amit közönséges módon elhazudni nem bir, azt elesküszi (majd erről is szólunk); ha sikertelen a hazudás, sikertelen a hamis eskü és minden egyéb ámítás, ferdítés és hazudás akkor hízelgéshez fog a zsidó ugyancsak a Talmud intelme szerint. A: S z o t a VII. Misna-fejezet Gemarájában ily jellemtelen és valóban erkölcstelen tant olvasunk: Bölcsen tanítja Juda rabbi a palaestinai, vagy mondhatod (vagy ha tetszik) Simon rabbi Pazzi fia: szabad hízelegni a gonoszoknak (istenteleneknek t. i. nem-zsidóknak) ezen a világon. Zsidóul: D'ras rav Jehúda máarva v'i téma rabbi Sim'on ben Pazzi mutár lehêkhannif larásáim beaulem hazze). Ha már most egyik gazság nem segít, a Talmud értelmében előveszik a másikat, és így tovább mindaddig, míg a hazugság és bűn az igazság és becsület fölé nem emelkedik. Hogy hova jut a ker. társadalom, ha ily erkölcstelen és veszedelmes tanokat megtorolni, terjesztőiket országos törvényekkel büntetni, őket száműzni nem képes vagy nem akarja: én azt nem tudom; hanem azt tudom, hogy Isten és a történelem ítélőszéke előtt fog kelleni a terjedő erkölcstelenségért, a lábra kapó gonoszságért felelnünk; mert az intéző körök okolandók azért, hogy testvéreiket és gyermekeiket midőn tehetnék, ez undok polyp karjaiból

28 ki nem mentik. – Azt mi antisemiták jogosan követelhetjük az egész világtól., hogy midőn ily módon leleplezzük a zsidók erkölcstelenségeit: az emberiség jobb elemei hozzánk sorakozzanak, hogy az igazságnak, becsületnek és erénynek törvényes eszközökkel érvényt szerezhessünk. Mi antisemiták jogosan követeljük a nemzettől és képviselő-testületétől, hogy egy ily példátlan, h a z u g s á g o t és h í z e l g é s t tantételül hirdető bandát a törvény szigorával üldözze éppen úgy mint Spangát vagy Macsvánszkit. Ha magyar törvények nem büntetik a hazugság tanítását a zsidóknál: hogyan büntethetik saját testvéreiknél? Ne a jezsuitákat, szaracénusokat, nazarénusokat kergessük; ezek békés emberek, csendes, józan polgárok, hanem azt, aki tanítja, hogy hazudni a béke kedvéért és hízelegni szabad, sőt illik; voilà l’ennemi! A zsidók hivatalos védelmezői és e szerint párt- és elvfelei a zugszabadkőmüvesek. Ezekről is fogunk majd későbben egyet - kettőt szólni; mert az már igazán szégyen , hogy az egész társadalmat ily elvtelen kozmopolita összeesküvők fonják körül; ezek uralkodnak, ezek rendelkeznek, míg az önzetlen hazafi, a becsületes nép, az erkölcs és jámborság szolgálnak. Ez összeesküvő bandákat előbb-utóbb le fogjuk fegyverezni, mert zsarnok despotismusuk már elviselhetlen. Jehi or! – Legyen világosság! Caeterum censeo Charthaginem esse delendam! Avellanus

A szeptemberi bécsi nagy emlékünnep és a zsidóság. Ma épen kétszáz éve történt, miszerint daczára annak, hogy a 20 évi fegyverszünet még le sem járt, a török haderő, maga a nagyvezér Kara M u s z t a f a által vezéreltetve, az ulemák ellenzése daczára, Magyarországra özönlött, s Bécsig meg sem állott. 1683. július 14-kén a törökök Bécs vára előtt tábort ütöttek. Leopold császár sebtében Passauba menekült. Ausztria és Stájerország (Magyarország úgyis török tartomány volt, s ezzel már eleget mondtunk, hogy micsoda állapotban lehetett,) a tatárok áltál elpusztíttatott, a városok és falvak leégetve lettek, sok ezer ember rabszolgaságba vitetett. Bécs helyőrsége 12 ezer főnyi rendes katonaságból állott, a melynek a polgárok s ezekkel együtt az iparos és tanuló ifjúság vitézül segédkezet nyújtott. Gróf Stahremherg Rüdiger főparancsnok a hadművészet és vitézség, a vallási és hazafiúi buzgalom· minden segédeszközeit kimerítette. De hát a törököknek kétszázezer harczosuk és kétszáz ágyújuk volt. Bécs bukása bizonyos volt, s ez esetben a törökök előtt egész Németország nyitva állandóit, s az európai államrend egészen más alakulatot volt felveendő. Bécs azonban nem lőn meghódítva. A sürgős veszély föl-

29

riasztotta aluszékonyságukból és versengéseikből a német rendeket. 80 ezer harczos gyűlt össze rövid idő alatt a német tartományokból, a kikhez 20 ezer lengyel csatlakozott S o b i e s z k y Jánosnak, a vitéz lengyel királynak vezérlete alatt, a ki az összes keresztény sereg fővezérletét átvette. Bécsnek már sok külső erődé szét volt „rombolva, sok harczos elesve, a szorongatottság, a szükség a városban napról-napra nagyobb lett. Ekkor, s z e p t e m b e r 12-kén rohant le a Kahlenbergről, hosszú, jól rendezett hadoszlopokban a vitéz keresztény sereg a gondtalan ellenségre. A győzelem teljes volt: a török sereg semmivé téve, Bécs az ostrom alól felszabadítva, Németország felmentve lett. A török sereg szétszórt maradványa Magyarországba futott vissza, nyomában a diadalmas keresztény sereggel Esztergom., Érsekújvár, Buda s majd egész Magyarország, három évi küzdelem után megszabadult a 160 évig tartott gyászos török uralom alól, a mely sivataggá változtatta hazánkat. Az idei s z e p t e m b e r hó 1 2 - ke tehát nagy nap Bécs városára nézve: történelmének tán l e g f é n y e s e b b napja. Mindenki nagyon természetesnek tartja tehát, hogy Bécs városa ezen emlékezetes napot nagyszerűen megünnepelni fogja. Igen ám! De azóta Bécs egy másik körülmetélt ázsiai faj: a z s i d ó k uralma alá került, a kik b e n t a városban máris félannyi számmal vannak, mint a boldogult Kara Musztafa hadserege volt a városon kívül: a zsidók t. i. 100 ezerén vannak Bécsben, és van nekik legalább is 200 sornáljuk, a mik e „vitéz” népnél az ágyuk szerepét játszák, tehát legalább is annyi, a mennyi ágyúja a boldogult Kara Musztafa török nagyvezérnek volt. Szeptember 12-ke Bécsben egy eminens k e r e s z t é n y emlékünnep, a kereszténység elhatározó diadalának emlékünnepe a Félhold fölött. A szeptember 12-ki emlékünnep Bécs városának a zsidók által leigázott keresztény lakosságában igen könnyen olyan gondolatokat támaszthatna, hogy, valamint őseik megszabadították magukat a körülmetélt t ö r ö k ö k igájától: úgy idő- és alkalomszerű lenne a mai bécsieknek magukat a körülmetélt z si d, ók igájától megszabadítaniok; s ezen gondolatok űzésének-fűzésének a zsidókra nézve esetleg igen kellemetlen következményei is lehetnének. S azért – nem is lesz szeptember 12-ke Bécsben a nagy világtörténelmi eseményhez méltóan megünnepelve! – Mert hát ez az emlékünnep nem quadrál bele a zsidó politikába! ű

30

Ε komoly reflexiókat kelteni hivatott ügyben, a Steyerben megjelenő „Die J u d e n f r ä g e ” czímű lap f. é. augusztus 1-ji száma a következő érdekes czikket hozza:

A nagy e m l é k ü n n e p . – Már 1879. október 15-kén elhatározta a bécsi községtanács egy bizottságot kiküldeni a végből, hogy Bécsnek a törökök ellenében való hősies védelme 200 éves emlékünnepe méltó s nagyszerű módon megülessék. A bécsi községtanács előtt tehát tudva volt ezen emlékünnep fontossága. Tartatott is sok ülés ezen ügy tárgyalása czéljából, és a zsidó-lapok egész tavalyig biztosítottak is bennünket arról, hogy ez az ünnepély valóban igen nagyszerű lesz, hogy erre már minden intézkedés meg van téve, – mígnem mi ezen lapokat figyelmeztettük arra, hogy a mai viszonyok között lehetetlen, hogy egy nagyszerű ünnepély lehessen, mivel jelenleg a zsidó befolyás Bécsben még mindenható és uralkodó. A zsidó-lapok ezt csakugyan be is látták, s ez. időtől fogva mind csöndesebbek lettek e kérdésben. Jelenleg, a midőn már közvetlenül az emlékünnep előtt állunk, ezen ünnepély programmja közzé lett téve, de bizony kutyaliter rosszul és soványan ütött ki. Ε programm kidolgozásához a bécsi községtanácsnak teljes négy évre volt szüksége. Nevezetes dolog továbbá az is, hogy e programm előadója vagy kidolgozója Dr. Mauthner zsidó volt! Ha az állam vagy az államhivatalnokok olyan munkát teljesítenének mint Dr. Mauthner, mily nagyszerű beszédeket tartana ugyanaz a Dr. Mauthner az államhivatalnokok képtelensége fölött! Úgy hisszük, a jó izlés azt követelte volna, hogy Dr. Mauthner ezt a referádát egyátalán ne vállalja el, mert ez a viszonyoknak és az ünnepély jellegének félreismerése. Az akkori küzdelemben arról volt szó, hogy Európa az asiatizmusrohamától és uralmától megóvassék. A hősies küzdelem tehát Európának küzdelme volt Ázsia ellen. Ezen emlékünnepnek tehát nemcsak egyedül Bécsre vagy Ausztriára, hanem egész Európára nézve is nagy jelentősége van; mert ha a fő védbástya, Bécsvára elesett volna, akkor senki se tartóztathatta volna fel többé az asiatizmus előnyomulását. Egy nagyszerű emlékünnep által Bécs egész Európának emlékezetébe visszaidéz-hette volna azt, mit tett ő az időben egész Európáért, s hogy a viszonyok a törökök győzelme által a mostaniaknál egészen más alakulást vettek volna fel. Bécs azonban ezen szép alkalmat, egész Európa szeméi előtt tündökölni, nem használta fel. lemondott róla, – mert hát Bécsben a zsidó befolyás az uralkodó, s mert ez az ünnepély a zsidókra, nézve fölötte kellemetlen reminiscentiákat idézett volna fel, e g y e t l e n egy z s i d ó se v é v é n r é s z t e z e n h ő s i h a r c z b a n , sőt felülrá. az ostrom előtt v a l a m e n n y i z s i d ó t ki k e l l e t t u t a s í t a n i , n e h o g y a t ö r ö k ö k n e k k é m s z o l g á l a t o k at t e l j e s í t h e s s e nek, vagy hogy a védők erejét és bátorságát meg ne gyöngíthessék. Mily kellemetlen lehet a zsidókra nézve, hogy ugyanazon helyeken, a. hol a legtöbb vér folyt, a hol oly vitézül folyt a harcz, – most a zsidó Ringstrasse-bárók palotái emelkednek; mert ezek a visszaemlékezésnek valóban nem kedvező momentumai. Ellenkezőleg a bécsieket arra kell tanítani, hogy elfeledjék, hogy állanak ma a viszonyok, hogy a zsidó· befolyás a mérvadó ma, s hogy eshetett meg ez: folytonos rászedéssel. Épen egy ily ünnep által ébredhetnének fel a bécsiek kábultságukból! Mindezeket azonban a zsidóknak és barátaiknak már négy évvel

31 ezelőtt tudniok kellett volna, ez által nagy blamage-tól kímélték volna meg magukat. Amint azonban látszik, náluk ez már megszokott dologf úgy hogy egy blamage-val több vagy kevesebb nem változtat a dolgon. Mindig halljuk a panaszt fővárosunk hanyatlásáról, de hát áz emberek nem kutatják soha ennek valódi okát, s megelégednek mindig azzal, & mit a zsidólapok mondanak; hogy azonban ezek nem mondják ki az igazságot s nem is mondhatják ki, arra a legkevesebb ember gondol. Csak azon csodálkozunk, hogy a vezető zsidó-körök a bécsi községtanácsban előbb nem fogták fel, hogy Bécsnek az előretörő asiatizmustól való megszabadítására rendezendő nagyszerű s magasztos emlékünnep a zsidókra nézve fölötte kellemetlen, mivel ez által szunnyadozó emlékek ébresztethetnek fel, elmélkedések a fölött, hogy a mai bécsiek nem harczolnak oly vitézül mint 200 év előtti őseik harczoltak az asiatizmus ellen, sőt hogy ők harcz nélkül engedték magukat visszaszorittatni. Négy évvel ezelőtt azonban, a mikor a nagyszerű ünnepély terveztetett, még nem voltak antisemiták. Látjuk tehát, mily mélyrehatóan működik ma már az antisemitizmus. A zsidók persze másként iparkodnak a dolgot előadni; a valóságban azonban úgy áll a dolog, a mint mondtuk: Mindaddig, a míg Bécsben a zsidó befolyás a mérvadó, azelőnyomuló asiatizmustól való megszabadulást nem lehet megünnepelni anélkül, hogy az emberek a z s i d ó u r a l o m r a ne l e g y e n e k emlékeztetve. Így a „Die Judenfräge.” A bécsi emlékünneppel így állván a dolog, mivel ez idő szerint Budapesten is az azsiáta zsidók uralkodnak, nekünk is vékony kilátásaink lehetnek arra nézve, hogy három év múlva Β udavára visszavételének emlékünnepét méltóan megünnepelhessük. Thaly Kálmán tett ugyan pár hóval ezelőtt ez iránt egy indítványt, ha jól emlékszünk, a magyar tud. akadémiánál; az eszme a nemzetnél kedvező fogadtatásra is talált; de hát kérdés, megengedik-e nekünk ezt a keresztény-magyar emlékünnepet megülhetnünk új u r a i n k , a z s i d ó k ? Qui vivra, verra! A bajmóczi fürdőből (Július) K ü l ö n ö s e n t i s z t e l t k é p v i s e l ő úr! Egyedül én tartom itt a „Függetlenséget”, s délután 2 órakor érkezvén ez, fenhangon olvasom azt; a zsidók vagy rögtön távoznak, vagy izgatottan fel s alá járnak; s tegnap majdnem „kravall”-lett. Leírom ezt a tegnapi esetet: egy adattal legalább több. Én a Függetlenséget olvasva, a zsidók ezt pár lépésre tőlem s a társaságtól, melynek fölolvastam (több pap, tisztviselő és földbirtokos), járkálva hallgatták, – izgatottan járkálva s gesztikulálva, – míg a fürdőorvos Lax „Aner vün unsere Láit” hozzám jön, s az összehajlott lapra tekint, s miután czímét elolvasta interpellál: Ah Herr v. Bossányi, ich wundere mich wirklich, dass Sie dieses Blatt lesen?! – Warum denn? kérdem, es ist· das einzige, was objektiv und selbstständig schreibt. – És innét kezdődöttegy elég élénk vita, a mely azonban a művelt emberekhez illő korlátokban maradt s a zsidó Dr. általam való lefőzésével végződött. Ezt Rosenfeld

32 Ádám privigyei vén gazdag zsidó nem tudván zsebre vágni, a társaság mellett elmenve ezekre fakadt ki: „Ja das gauze huben de Herrn schlecht ausstüdirt, und nur dorüm ausgedocht, dos de ferormte U n g a r i s c h e Ódl de Güter vün de Juden wegnehmen kenn, düs darf de Regirüng nix erlauben, denn wenn se de Juden wos thün, werden se schon sehn, dous de Engländer und Preissen rein marschiren und Ungarn zertrümmern”; s ekkor kezeivel a nyakkitekerés gesztusát s a széttépést mutatva nagy dühösen a folyosóban eltűnt. Természetesen ezen retiráda igen üdvös volt, mert nemcsak magamban de többekben fölforrt vérünk ezen hazafiatlan nyilatkozatra. – De hát kérdem, nincs-e óvszer, nincs-e orvosság ezen szemtelen natió ellen, a mely ha nem is szól hozzá az ember és fumigálja őt, mégis oda tolakodik s provokálja azt, a kinek a legnagyobb nyugalomra volna szüksége a fürdő idény alatt, s a helyett idegei s türelme a legnagyobb ön uralmi tűzpróbára lesznek kitéve. Tessék soraimat úgy tekinteni mint egy csöppet a nagy árban, – s rs ha tetszik, fölhasználni. Kiváló tiszteletem kifejezésével, alázatos szolgája Bossányi Lajos. Amerikából. (Töredék A ν e 11 a n u s elvbarátunk július 5-én kelt leveléből.) Ε pillanatban még nem tudom, hogyan végződött uraságod sajtópere; de hiszem, hogy a jury megemberelte magát és nem görnyedt zsidó járomba. Majd meglátom pár nap alatt a „Függetlenség”ből. Verhovayban mégsem csalódtam, mert őt mindenkor olyan embernek képzeltem, mint ki, ha fölírja lapjára hogy „ F ü g g e t l e n s é g , ” a zsidókkal szemben is független akar maradni. így tett: ez gentlemanhez illő tett. Van itt (a levél mellett) egy arczkép is. Ezt egy tanítványom küldé neikem, és egy hongkongi állítólagos vicarius apostolicust ábrázol, a ki néhány év előtt Kentucky államban csalt, utóbb elfogták, és kitűnt, hogy z s i d ó . Nagyon kívánatos volna, ha egy-két vagyonos antisemita a 12 röpiratot sok példányban járatná, és egyet megtartva, a többit – felosztva maguk között az ország négy kerületét és Erdélyt, – a „Helységnévtár” tartalma szerint minden faluba, pusztára küldenének egy-egy füzetet, hogy minden magyarországi faluba jusson egy, semmi tekintettel arra, milyen nyelvűek, mert sok falu van, a hol róla mitsem tud a nép. A múltkor történt, hogy L–ra küldtem egy ily csomagot, a hol e dolog úgy feltűnt, hogy a czímzetthez a rendőrfőnök látogatott el, megtudandó, „mily lázító nyomtatványokat küldözgetnek Amerikából!” Az eredmény az lett, hogy a rendőrfőnök úr átolvasta, igen örült neki, azután vissza adta minden megrovás nélkül. Az illetőt aztán megbíztam, hogy ossza szét az egészet, ha átolvasta. Így hát ott is terjed. Mindenesetre szükség van jó ügynökökre, minők pl, a néptanítók és a lelkészek. A 12 röpiratnak el kellene árasztania a kerületeket a tenni, .akaró antisemiták részéről. Ez együtt járhatna a „canvassing”-gal (korteskedéssel); minden antisemita jelölt rendeljen meg néhány száz példányt, s küldje előre hírnökül a kijelölt kerületbe. Egyébiránt minden jót, kápráztató sikert kívánok ügyfeleinknek és minden derék honfitársamnak a nagy nemzeti czél támogatásához, sikert a talaj ápolásához, és maradok sat. Avellanus. :

12 RÖPIRAT. Budapest 1883. szeptember 15. III. évfolyam

XII. füzet.

Az antisemita népmozgalom és teendőink. A nyíregyházi törvényszéknek a saktereket és hullaúsztatókat felmentő ítélete Pandora szelenczéjévé vált a zsidóságra nézve. Azt hitték a zsidók, hogy ha a sok vesztegetés, terrorizálás, rágalmazás, hamis tanúállítás, kormányi beavatkozás után egyszer sikerül a felmentő ítéletet kierőszakolniuk, minden meg van nyerve a részükre. Elvakultságukban a helyett, hogy a közvéleményt felháborított felmentés után szerényen meghúzták volna magukat, – még kihívóbban viselték magukat mint azelőtt, szerte az országban. A fölmentett gyilkosokat gazdagon megajándékozta az izraelita központi iroda, sőt még a vén Montefiore Mózes is beállított Angliából fájdalompénz-prezentjeivel; a „Pester Lloyd” pedig kegyesen biztosította a magyar nemzetet arról, hogy „a zsidók neki megbocsátanak, de n e m f e l e d n e k . ” A fölmentett sakterek ezután megkezdték diadalútjukat az országban. Scharf József a Móriczczal feljött Budapestre, a fővárosnak bemutatni magát és fiacskáját. A zsornálok itt mindennap képekben örökítették meg minden mozdulatukat, s chorusban zengedeztek nekik hozsannát és halleiuját. Csak a vak nem látta, hogy hónapok óta a zsidók annyi gyúanyagot halmoztak fel ebben az országban, hogy csak egy szikra kellett, hogy azok lángra lobbanjanak. Csak a politikai időjóslás mesterségéhez nem is konyító kontárok nem észlelhették azt mikép a levegő telítve lőn villanyossággal, s hogy csak egy kis súrlódásra volt szükség, hogy a p l u s és m i n u s villanyosság összeütközzék, s a villámlás, dörgés és a menykőcsapások árja megeredjen. A felhalmozott gyúanyagot lángra lobbantó szikra, a villanyosság két ellenkező pólusát összecsapásra vitt súrlódás szerepét a z s i d ó p r o v o k á c z i ó k vitték mindenütt. Így volt ez Budapesten a „Fehér hattyú” előtt, így Zala-Egerszegen, így Tapolczán stb.

2

A főváros példája előreláthatólag ragadós volt az egész országban Augusztus 8-tól fogva egész a mai napig Magyarország belpolitikai hírei úgyszólván csak a kisebb-nagyobb mérvű zsidókravallok krónikájából állanak. A legtöbb helyen a demonstráló csoportok megelégedtek egyesek éljenzésével és zsidóellenes nóták eldalolásával; ismét a legtöbb helyen a zsidók ablakainak beverésével míg egyes helyeken, mint Budapesten, főleg pedig Zalamegyében a zavargás gyakran már fosztogatássá is fajult, sőt egyes zsidókat is vertek agyon. A statárium Zalamegyére kihirdettetett, s Kozma Sándor kir. főügyész egy hivatalos iratában „ l á z a d á s ” - r a minősyté a zalamegyei zsidóellenes zavargásokat, a melyeknél a kirendelt katonaság sortüzének sok magyar ember esett áldozatul Leszámítva tán Erdélyt, bizton elmondhatjuk, hogy az ország legtöbb megyéjében nem volt város, a melyben kisebb-nagyobb mérvű zsidóellenes tüntetések vagy zavargások ne lettek volna. Mármost aztán az a kérdés, ki és kik az okai és intézői mindezen sajnálatos eseményeknek? A zsidók és zsidóbarátok hamar készen vannak a válaszszal, (sőt e kérdést is ők siettek feltenni,) hogy: az antisemita vezérférfiak. Ezt azonban ma már bajosan hiszi el nekik valaki; sőt ellenkezőleg mindenki tudja, hogy a jelenlegi zsidókravallok okai s egyenes előidézői maguk a zsidók, úgy általában népzsaroló eljárásukkal, mint különösen a tisza-eszlári per folyamán követett kebellázitó üzelmeikkel és ezenfelül szünetnélküli provokáczióikkal. A zavargások távolabbi okai aztán az éveken át „derült” volt tisztelt képviselő urak és a kormány. Mi már évek óta figyelmeztettük a képviselőházat és a kormányt a fenyegető veszélyekre; de jóslatunk Kassandra-jóslat volt, és a viszonyok teljes ismeretén alapuló intelmeinkre „röhögés” volt a felelet. Hát most ne tessék minket okozni! Ne tessék gyújtogatással vádolni azokat, a kik a füst szagára a hivatalos tűzoltókat még akkor figyelmeztették, a mikor még a tető alól a lángok nem csaptak ki; s a kik kérve kérték ezen hivatalos tűzoltókat, hogy az Istenért! vessenek elejét venni a tűzvésznek; a „füstszagotérzőket” azonban a hivatalos tűzoltó urak „bolondokénak deklarálták s egy-egy „röhögési salve”-val abfertigolták. Ha tehát a képviselőházban keresik a kravallok „értelmi szerzőit”, keressék azokat a z s i d ó és z s i d ó b a r á t k é p v i s e lők padsoraiban a hol „derültség” szokott uralkodni azelőtt, va-

3

lahányszor egy-egy antisemita képviselő hányta a borsót a t. ház falára. Ezen állításunkra mintha ismét hallanánk azt a már annyira megszokott „derültséget” a képviselő urak részéről. No hát majd példákkal szolgálunk mindjárt. Elvitázhatlan tény ugyanis, hogy a hét bevallott, nyílt antisemita képviselő kerületében s e h o l se t ö r t é n t r e n d z a v a r á s se a múlt se a jelen évben. A 7 antisemita képviselő kerületei a következők: Istóczy Győző Vasmegye, Rum kerület, Lázár Lajos Hunyadm., Dobra ker., Onody Géza Hajdúm., Nánás ker., Simonyi Iván Mosonym., Magyar-Óvár ker., Szalay Imre Somogym., Lengyeltóti ker., Széli György Csanádm., Makó város, Verhovay Gyula Pestm., Czegléd város. Mi tehát annak a „megfoghatatlan” dolognak az oka, hogy ezeknek az antisemita „bújtogatóknak” a kerületeiben a legpéldásabb rend és a legmélyebb csend uralkodott és uralkodik? Ennek az oka igen egyszerű. Először is az, hogy ezen antisemita „bujtogatók” nem b u j t o g a t n a k . Mert ha bujtogatnának, természetes dolog, hogy bujtogatásaiknak első s o r b a n azon kerületekben lenne foganatjuk, a mely kerületekre, melyeket képviselnek, k ö z v e t l e n befolyásuk van. Ε képviselők antisemitikus működése olyannyira nem jár rendbontással saját kerületeikben, hogy például a rumi kerületben – daczára annak, hogy a „12 r ö p i r a t ” , megindulása óta, e kerületbe havonkint mintegy 200 példányban küldetik, – ezen egész idő alatt soha sem volt antisemita népzavargás. Pedig a vele határos (szent-gróthi, zala-egerszegi, körmendi és szombathelyi) kerületekben ugyancsak volt a legutóbbi hetekben is elég zsidókravall. A második ok az, hogy az antisemita képviselők kerületeiben a zsidóság kevésbé provokáló és népzsaroló. A zsidók itt tudják, hogy minden czégéres gazságuk a képviselő fülébe megy, a ki a sajtóban, a parlamentben stb. letörheti szarvukat a bőrükben megférni nem tudó jakheczeknek. A zsidó provokácziók hiányából aztán természetesen ezen kerületekben a nép sem oly ingerült a zsidóság ellen, mint más kerületekben. A harmadik ok az, hogy az antisemita kerületek népe tudja azt, hogy képviselőjük teljesíti kötelességét a zsidókérdés megoldásának előmozdításában is, s ezen kérdés törvényes utón való megoldhatására ő maga is m e g t e t t e a k ö t e l e s s é g é t akkor, a mikor a n t i s e m i t a képviselőt választott. Ezen kerületek népe tisztában van a zsidókérdés egész hordereje s annak megoldása

4

roppant nehézségei felől; mert hiszen képviselőjük kellőleg tájékozta és tájékozza őket ezekről; – se szerint e kerületek népe tudja azt is, hogy a zsidókérdést se fütykössel, se vasvillával, se kövekkel megoldani nem lehet, hanem egyes-egyedül alkotmányos és t ö r v é n y e s úton. Íme zsidóbarát hitetlen Tamások! Ezek az okai annak az előttetek „megfoghatatlan” dolognak, hogy az általatok „bujtogatóknak” qualifikált antisemita képviselők kerületeiben nincsenek zsidókravallok. Mármost ezek után lássuk, mely képviselők kerületeiben fordultak elő a múlt és a j e l e n é v b e n e sorok írásáig (szept. 10.) zsidóellenes tüntetések, illetőleg zsidóellenes zavargások és kravallok? Ε képviselők nevei, kerületeik megnevezésével (a hírlapok tudósításai nyomán) a következők: Andrássy Gyula Esztergommegye, Dorog kerület, Apáthy István Zalám. Letenye ker., Ábrahámffy Gyula Pozsonym. Galántha ker. Bárányi Ödön Biharm. Margitta ker., Bende Imre Bácsm. Újvidék város, Bessenyey Ernő Zalám. Szt.-Gróth ker., Bittó Béni Pozsonym. Somorja ker., Bittó István Mosonm. Zurány ker., Busbach Péter Budapest város VI. ker., Chorin Ferencz Zalám. Baksa ker., Deutsch Lipót Baranyám. Mohács ker., Falk Miksa Zalám. Keszthely ker., Farkas Dávid Zalám. Zala-Eger szeg ker., gróf Forgách Antal Nógrádm. Losoncz ker., Fornszek Sándor Somogyin. Szigetvár ker., Földes Gyula Pozsonym. Duna-Szerdahely ker., Halassy Gyula Zólyomm. Beszterczebánya város, Hegedűs Károly Veszprémm. Somlyó-Vásárhely ker., Helfy Ignácz Vasm. Szent-Gotthárd ker.,. Hoffmann Pál Budapest VII. ker., Horváth Boldizsár Vasm. Szombathely ker., Kálmán Imre Nyitram. Szenicz ker., Kajuch József Liptóm. Rózsahegy ker., Kissovics József Veszprémm. Veszprém ker., Kovács László Sopronm. Eszterháza ker., Láng Lajos Veszprémm. Pápa város, Matlekovics Sándor Bács-Bodrogm. Apatin ker, Maximovics Miklós Bács-Bodrogm. Zombor város, Mezei Ferencz Nyitram. Szakolcza ker., Nagy István Sopronm. Lövő ker., Nemeshegyi József Pestm. Szent-Endre ker., herczeg Odescalchi Gyula Zalám. Tapolcza ker., Pantotsek Rezső Pozsonym. Nagy-Szombat ker., Pázmándy Dénes Vasm. Körmend ker., Prileszky Tádé Pozsonym. Szt.-János ker., Rády Endre Hevesm. Gyöngyös ker. Rhorer Viktor Vasm. Németujvár ker., Roszival István Pozsonym. Stomfa ker., báró Sennyey Pál Pozsony város I. ker., gróf Somssich Imre Somogym. Nagy-Atád ker., Somssich Pál Somogyin. Csurgó ker., Szalay Ödön Pozsonym. Bazin ker., Szabó Kálmán Somogym. Kaposvár kerület, Szájbély Gyula Vasra. Kőszeg ker., gróf

5

Széchenyi Pál Somogym. Marczali ker., Széll Kálmán Pozsony város II. ker., Szilágyi Dezső Budapest város VIII. ker,Szontagh Pál Nógrád m. Balassa-Gyarmat ker., Tisza László Krassó-Szörénym. Lúgos ker., Tóth Antal Sopronm. Csorna ker., gróf Török József Ungm. Ungvár ker., Tréfort Ágoston Sopron város, Unger Alajos Zalám. Nagy-Kanizsa ker., Uzovics Pál Nyitram. Galgócz ker., Veszter Imre Zalám. Lendva ker., Vidliczkay József Szabolcsin. Nyíregyháza város, gróf Zichy Ágost Pozsonym. Szempcz ker., gróf Zichy Jenő Székes-Fehérvár város, Zsigmondy Vilmos Selmecz-Bélabánya városok. Ezen képviselők egy része titkos antisemita, s közülök néhányat, reméljük, nemsokára a mi sorainkban üdvözölhetünk; egy másik kategóriájuk se-se elvű a zsidókérdésben, de nemsokára választóik kényszeríteni fogják őket az állásfoglalásra. A harmadik kategoriabeliek vad filosemiták, a kik eszerint legközelebb állanak a lisztában foglalt zsidókhoz, illetőleg kikeresztelkedett zsidókhoz. Hogy miért voltak ezen képviselő urak kerületeiben kisebbnagyobb zsidóellenes tüntetések, illetőleg zavargások és kravallok? arra igen egyszerű a felelet. Azért, mert választóik hallanak tőlük minden egyébről beszélni, csak a zsidókérdésről nem; választóik közül ők csak a z s i d ó v á l a s z t ó k kegyeit keresik, a kik elbizakodva az „ő Dephothirter”-jük „gewaltig” pártfogásában, irgalom nélkül nyúzzák e választókerületek népét, a nélkül, hogy képviselőjük közbeléptétől tartaniok kellene. S azért e kerületekben a nép se égtől se földtől nem remélvén segítséget a zsidó pióczák ellen, az előtte egyes-egyedül nyitva levő utón: a kravallok utján fejezi ki elégületlenségét elzsidósodott állapotaink fölött. Az országot futó-tűzként végig sepert antisemita nép-tüntetéseknek, – habár egyes jelenségein sajnálkozunk is, – meg van a maguk óriási hordereje, s ez abban áll, hogy az a n t i s e m i t a p á r t n a k a zsidók és fullajtárjaik által folyton makacsul tagadott l é t e z é s é t ad oculos demonstrálták. Így állván a dolog, (hála isten, csakhogy idáig jutottunk!) már most az a kérdés: quid nunc? A zsidóbarát politikusok abc-jük végére jutottak: tudományuk csütörtököt mondott; mert a „röhögés”-sel e komor politikai és társadalmi probléma megoldását többé se el nem odázhatják, se el nem fojthatják. De arra sincs semmi remény, hogy a jelenlegi képviselőház és az elzsidósodott jelenlegi pártok hajlandók és képesek lenné-

6

nek a zsidókérdés kielégítő megoldását eszközölni, vagy csak kezdeményezni is. Előttünk állanak a jövő évi választások. Minden reményünket e választásokba helyezzük. De mi antisemiták a képviselőválasztásokba szervezetlenül bele nem mehetünk. Ha ellenben szervezkedünk, kétségtelen, hogy a jövő évben legalább is 80–100 h a t á r o z o t t , nyílt a n t i s e m i t a k é p v i s e l ő kerül ki a választási urnákból, még ha Rothschild milliókat dobna is oda az antisemita jelöltek megbuktatására. Tehát szervezkedjünk! Itt az idő, most vagy soha! Nem akarunk elibe vágni az antisemita képviselők e részbeni elhatározásainak és megállapodásainak, a melyek a képviselőházi üléseknek e hó végén történő újra felvétele alkalmával részükről foganatba vétetni fognak, a párttá alakulásra, az o r s z á g g y ű l é s i a n t i s e m i t a p á r t k l u b megalakítására stb. nézve. Azért e helyütt csak a megállapítandó p á r t p r o g r a m mra vonatkozólag teszünk néhány észrevételt. Mi úgy hisszük, hogy nekünk antisemitáknak se nem hivatásunk se az ügy érdekében nem áll, a jelenleg fen álló országos pártoknak konkurrencziát csináló új politikai pártot alakítani, a mely uj pártnak programmja felölelné összes politikai kérdéseinket. Mi nem aspirálunk ministeri tárczákra, következőleg nekünk mindegy, akár kormánypárti, akár pártonkívüli, akár egyesült ellenzéki, akár függetlenségi elveket vall is egyébként az, a ki magát nyilt a n t i s e m i t á n a k vallja. De ez utóbbi aztán conditio sine qua non. A mi pártunk, az antisemita párt tel ι át voltaképen koalic z i o n á l i s párt lesz, azaz ι a különféle országos politikai pártokhoz tartozó tagjai egy k ö z ö s c z é l r a : a zsidó hatalom megtörésére egyesülnek. Ez elvből kifolyólag a pártprogramm is csak azon kérdéseket ölelheti fel, a melyek a zsidókérdéssel k ö z e l e b b i összeköttetésben állanak. Ezen punctum saliens kiemelése után előterjesztünk itt egy programmtervezetet, a melyet saját részünkről az antisemita képviselők értekezlete elé megvitatás végett terjeszteni fogunk. Hadd legyen e tervezet már jó előre meghányva-vetve. Az o r s z á g o s a n t i s e m i t a p á r t programmpontjai tehát a következők lennének: 1. A zsidóhatalom megtörése a politikai, társadalmi s közgazdasági téren, nevezetesen a sajtó, a pénzügy, a kereskedelem és az ipar terén. Ezen alapelvből kifolyólag sürgetendő mindazon

7

intézmények létesítése, s támogatandók mindazon törvénves mozgalmak, melyek a most kitűzött czél megvalósítására alkalmasak. Ilyenek: 2. A tehermentes birtokminimumnak megállapítása, illetőleg az otthont mentesítő törvény megalkotása. 3. Az iparszabadság korlátozása, kötelező ipartársulatok életbeléptetése és a képesítés kelléke utján. 4. A váltóképesség megszorítása. 5. Esküdtszékek behozatala bűnügyekben. 6. A bíróságok előtti vallási eskü visszaállítása. 7. Az italmérési regale megváltása; s ennek kapcsán a zsidóknak a korcsmáltatási jog gyakorlatától való eltiltása. 8. A zsidó anyakönyvek vezetésének a polgári hatóságra való ruházása. 9. A zsidók és keresztények közti házasságról szóló törvényjavaslat visszavetése. 10. A párttagoknak, a zsidókérdéssel közelebbi összefüggésben nem álló egyéb politikai s nevezetesen k ö z j o g i kérdésekben teljesen szabad kéz hagyatik. Úgy hisszük, ezen programmpontokhoz nem kell bővebb magyarázat; csak azt akarjuk e helyütt kiemelni, hogy az 5-ik, 6-ik és 8-ik pontok kívánalmai, a tisza-eszlári per által is elég drasztikusan illusztrált bajok gyökeres orvoslását czélozzák. Ha e programmpontoknak érvényt fogunk szerezni tudni: a zsidó-kalamitásnak nagyban elejét fogjuk venni. Ε programmpontok érvényesítése még nem lesz ugyan a zsidókérdésnek végleges, r a d i k á l i s megoldása; de addig is, míg e végleges, radikális megoldás n e m z e t k ö z i utón létrejön: megóvjuk a magyar társadalmat attól, hogy a zsidóság azt a végfeloszlás, az elpusztulás örvényébe taszíthassa, s megóvjuk nemzetünket és hazánkat Leng y e l o r s z á g sorsától.

Választóimhoz! A jelen képviselőházi nyári szünidő alkalmából, múlt augusztus hó vége felé kerületem községeit meglátogatni szándékoztam. Alig kezdtem meg azonban körutamat, hirét vettem a szomszéd zalamegyei zsidóellenes zavargásoknak, a melyek az ország nagy részében folyó hasonnemű zavargások között a legnagyobb mérvűek voltak. Noha az eddigi tapasztalásból tudtam azt, hogy a rumi kerület valamint a múlt évben ment maradt, úgy az idén is ment marad nézeteinek és érzelmeinek oly utón való nyilvánításától, a

8 mint ez sok más kerületben, nevezetesen pedig több, a rumi kerülettel határos kerületben történt és történik; mert a rumi kerület népe tudja azt; hogy képviselője a maga részéről a zsidókérdésben is megtette mindig s megteszi a jövőben is kötelességét arra nézve, hogy az égető zsidókérdés a t ö r v é n y h o z á s útján, t ö r v é n y e s úton megoldassék; – mindamellett, hogy a választókerületem községeinek bejárása közben esetleg ellenséges részről történő provokáczió folytán csak a legcsekélyebb rendzavarásnak vagy tüntetésnek lehetősége is elvétessék, s nehogy ezen alkalmat a zsidók és a gaz zsidópajtások felhasználhassák ellenem s pozíczióm ellen aljas czéljaikra, azon zsidópajtás és zsidóbérencz gazemberek, a kik a saját kerületemben, a családi lakban Dömötöriben való pár heti tartózkodásomból s falusi pihenésemből is már-már fegyvert kezdtek kovácsolni akarni ellenem piszkos újságaikban: – én ezen tekinteteknél fogva, legnagyobb sajnálatomra, kénytelen voltam körutamat félbeszakítani s folytatását csendesebb időre halasztani. Az a körülmény, hogy a r u m i kerületben a legmélyebb nyugalom s a legpéldásabb rend honolt még akkor is, midőn a körülötte levő kerületekben, a melyeknek z s i d ó b a r á t képviselői vannak, tombolt a vihar, s a népszenvedély hullámai a legmagasabbra csapkodtak: h a t a l m a s érv az én k e z e m b e n , az önök képviselője kezében, a mely érvet a legközelebbi képviselőházi zsidóvitánál a zsidóbarát képviselők fejéhez is fogom vágni. Szívélyes üdvözlettel Budapest, szeptemberhó. tisztelő képviselőjük Istóczy Győző.

A ker. papság és az antisemita mozgalom. Az „Összetartás” czímű. kath. közlöny egyik közelebbi számában „Tisza Eszlár” czím alatt egy (maga az „Összetartás” szerk. által is erősen kifogásolt) czikk jelent meg, melynek t. szerzője a „12 röpirat” júliusi füzetében közzétett „A magyar papsághoz” czímű czikkemben foglaltak ellenében óvó intelmet bocsájt közre. Mivel mindenkinek kedves a maga portékája, s mivel a „Tisza Eszlár” t. szerzője az én portékámat ócsárolja, illetőleg elveimre mondja ki az anathemát, – kötelességemnek tartom, meggyőződésem mellett, mivel azt már egyszer a nyilvánosság elé bocsátottam, síkra szállani. Először is visszautasítom a t. szerző azon állítását, mintha én a zsidók elleni izgatásra szóllítottam volna fel a papságot; olyan nincs! Tessék szerzőnek még egyszer átolvasni czikkemet, abban izgatásról egy szó sincs; sőt inkább nyíltan kimondom, hogy nem akarok a zsidók ellen izgatni. Én czikkemben csak azt ajánlom a magyar papságnak, hogy hassanak oda, miszerint „ a n t i s e m i t a ” képviselőket választassanak polgártársaikkal. És ugyan kinek mi köze ahhoz, ha kormánypárti, független vagy antisemita jelöltet ajánl is az a pap híveinek? Avagy hát mondja meg a t, szerző, mi kifogása lehet önnek mint

9 kereszténynek, egy oly programmot valló férfiú ellen mint pl. Dr Nendtvich? Reménylem olvasta Ön nagys. Nendtvich úr programmját? És higyje el Uram! csakis i 1 y programra mellett lehet a zsidók szemtelen visszaéléseitől megmenekednünk; csakis ily programm mellett lehet a sakterkések által befaragott keresztet támogatnunk! Nem mondom én azt czikkemben, hogy űzzük ki a zsidókat! (Ámbár ezzel sem vétkezném, mert tessék elhinni kérem, jönni fog idő, midőn 2 eset közöl e g y n e k okvetlen meg kell történni; t. i. vagy a zsidók verik ki utódainkat az országból, vagy utódaink verik ki a zsidókat. Már pedig akkor nekünk magyaroknak csak több jogunk van őseink vérén szerzett országunkhoz, mint egy betolakodott, keresztényellenes tanokat és elveket valló nemzetnek?! – Ezt csak úgy zárjel közt említem.) Az én felszóllításom oda irányul, hogy oly férfiakat ültessünk a képviselői székekbe, akik majd tudni fogják, jobban mint én vagy a t. szerző, hogy miképen kell bölcs törvények által „Megálljt” kiáltani a zsidók szemtelenségeinek. Úgy látszik, Uram, Ön nem ismeri még a zsidókat! Egy társaságban a múlt hetekben, ahol több zsidó is volt jelen, a zsidókérdésről folyt a beszéd. Mindenki elmondta véleményét. A zsidók persze henczegtek, mint rendesen. Utóbb egy valaki megunván a zsidó henczegést, azon megjegyzést tette, hogy „megéri ő még azt az időt, midőn a zsidók Palaestinába ballagnak”! Erre aztán egy szemtelen zsidó azt merte mondani, hogy „hamarább megéri ő azt az időt, midőn a g a l i c z i a i z s i d ó k b e h i va tnak és a p a p o k t ó l e l k o b z o t t j ó s z á g o k b a n t e l e p í t e t nek le!” Tessék Uram! Ez már úgy-e bár zsidó szemtelenség! És ilyenek után még egy pap hallgasson, és összetett kezekkel várja a jövőt? Ilyenek után egy pap, akitől hívei sokat várnak, aki híveinek mindenben irányadója, fogja be a száját, és egy kukkal se említse a zsidóság által letiport keresztény nép előtt, hogy mi módon lehet törvényes utón, a kereszténységnek a porból felemelkednie?! Nem Uram, a pap nem hallgathat! A t. szerző azon intésére, hogy „bízzunk az Istenben, aki majd mindent a leghelyesebben fog „elintézni”, – az a megjegyzésem hogy: „Segíts magadon, az Isten is megsegít!” A t. szerző szent hitünk legszebb tanát diktálja hogy: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!” Nagyon szép tan ez szerző úr, és kötelességünk is azt követnünk; no de azt nem parancsolja az Úr Isten, hogy felebarátunk bűneit is szeressük. Ellenkezőleg, azt korholni és kárhoztatni tartozunk; már pedig hogy a mi felebarátainknak a zsidóknak vannak bűneik, arról meggyőződhetik a szerző úr, ha egyebek közt a „12 röpirat” egyik számában megjelent „Az elzsidósodott Magyarország” czímű czikket elolvassa. Ön Fekete főügyészi helyettesre hivatkozik, hogy az azt mondta: miszerint a „katholikusok most a zsidók· ellen, azután majd a protestánsok ellen tüntetnek”. Fekete uram ezt talán csak azért mondta, mivel ezzel akarta az

10 esküdtek közt levő protestánsokat a maga, illetőleg a zsidóság részére megnyerni. Aztán hát amit Fekete mondott, azt mindenki szentírás gyanánt veszi? Mondott Fekete még czifrább dolgokat is, és ön azt hiszi, hogy azok is visszhangra találtak sok kebelben? No lássa, én meg vagyok győződve, hogy bizony Fekete beszédeire rá sem hederítettek protestáns testvéreink, mert minden magyar érzelmű protestáns époly antisemita, mint amily antisemitának kell lenni minden magyar érzelmű katholikusnak! És talán nem csalódom ha azt mondom, hogy a protestánsok, dicséretükre legyen mondva, előbb voltak antisemiták mint a katholikusok. Egy pár év múlva 1000 éves fennállását ünnepli Magyarország. Ezer éve lesz, hogy dicső őseink, akik között egy zsidó sem volt, e szép hazát számunkra elfoglalták! Ezer év alatt sok magyar veríték és magyar vér öntözte e földet, mely napjainkban a zsidónak termi a kenyeret. Igaz, hogy e kenyérből sok keresztény is eszik; – de keserű az a kenyér – melyet zsidó nyújt egy kereszténynek! Egy pár év múlva ezer éve lesz országunk fennállásának. Ki tudja mit hoz reánk ezen ezredik év? Sírunk-e majd akkor, avagy vigadunk? Igaz, hogy a magyar sírva szokott vigadni; de nem tudom, Magyarország e magasztos ünnepén, nem a fájdalom sajtol-e szemeinkből könyeket?! Mit gondol ön Uram! Ha dicső őseink, akik elvérzettek szép hazánkért, felkelnének sírjaikból, nem kellene-e előlük szégyenünkben elbújnunk? És ők nem kívánkoznának-e vissza csendes nyughelyükre? Gondoljon vissza Uram 48-ra, midőn a magyar egy rendezett hadsereggel bíró nemzet ellen kardot rántott jogainak visszaszerzésére. És mit vél ön? A most élő magyarokban nem pezseg talán olyan vér, mint 48-diki eleink ereiben folyt? Higyje el kérem, ha a kormány nem ad törvényes úton elégtételt a magyarnak a zsidóság visszaéléseiért, akkor szerez magának úgy, a mint tud. De hogy meg nem engedett és a keresztény tanokhoz nem illő módon ne szerezze vissza a magyar az őt megillető jogokat: nem látja ön azt helyesnek, ha a papság megmutatja a népnek a törvényes utat? N. L. Vácz-egyházmegyei áldozár.

A „Szabolcsmegyei védegylet.” Somogymegye és Kecskemét példája után szabolcsmegyei s nevezetesen nyíregyházai elvbarátaink is védegyletet akarván létesíteni a zsidóság által anyagi existencziájában fenyegetett keresztény közönség érdekeinek megóvása czéljából, e végből f. é. augusztus 25-én Nyíregyházán egy népes értekezlet tartatott, a melynek lefolyásáról a Nyíregyházán megjelenő „Ébredjünk” czímű antisemitikus lap augusztus 30-ki száma a következőket írja: A közgyűlést lapunk felelős szerkesztője mint ezen eszme hirdetője és megteremtője, d. u. 3 órakor nyitotta meg, mindenek előtt előadván

11 azon czélt, a melynek következtében 25 polgártársával együtt a mai gyűlést összehívni bátorkodott. Ezután felolvasta és magyarázó beszéddel kísérte a lapunk 66-ik számában már ismertett egyleti czélokat, s midőn ez megtörtént, megkérdezte a jelenvoltakat, ha e czélok létesítése végett óhajtanak-e társulni? Erre az impozáns számban jelen lévő polgárság – az úri rendből kevesen voltak jelen, ami azt bizonyítja, hogy ezeket még hatalmas ébresztő szózatunk sem keltette föl életveszélyes álmukból, – lelkesült szavakban s dörgő hangon jelentette ki készségét a társulásra. Ezek után a társulás előnyeit lelkes és meleg szavakban ecsetelte Ó n o d y Géza országgyűlési képviselő úr, a magyar keresztény nép igaz barátja és ügyeinek tántoríthatatlan lelkű bajnoka. Majd Deák Ferencz, mint a hajdú-nánási polgári olvasó kör küldöttje tartott lelkesítő beszédet az egyesülés érdekében. A gyűlés, id. elnökül ifj. Maurer Károlyt a „Szabolcsmegyei Közlöny” derék szerkesztőjét és ügyünk lelkes barátját, titkárul pedig Mikecz Józsefet, lapunk szerkesztőjét választotta meg. Ennek megtörténte után, az alapszabályok elkészítése és a szervezkedés keresztülvitele végett, egy 12 tagú bizottság választatott. A választás folyama alatt megkezdődött a taggyüjtés, és ott nyomban 216-an iratkoztak alá. Az aláírás azóta is folyik s már eddig igen számosan léptek be az egyesület kötelékébe. A gyűlés egész végig a legszebb rendben ment véghez.

Mármost csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy a „Szabolcsmegyei védegylet” alapszabályai is ugyanazon sorsban fognak-e részesülni, mint részesültek a somogymegyei és kecskeméti hasonczélú egyletek alapszabályai, a melyek tudvalevőleg a belügyminisztérium által már három vagy négy ízben visszavetve lettek különféle ürügyek alatt. Avagy bizony dehogy vagyunk kíváncsiak ezt tudni! Hiszen már előre is tudjuk, hogy a szabolcsmegyei védegylet megalakulhatása csak szintúgy lehetetlenné fog tétetni a kormány által, a mint lehetetlenné tétetett a somogymegyeié és a kecskemétié. És hát mi az oka annak, hogy a kormány ily makacsul megvonja a keresztény-magyar közönségtől azt a jogot, a melyet a zsidóknak megadott azzal, hogy az „Alliance Israelite” magyarorországi fiókegyleteinek alapszabályait megerősítette? A sok közül egyik fő ok bizonyosan az, hogy ha a keresztény védegyletek alapszabályait jóváhagyná, el lehetne készülve arra, hogy a képviselőházban olyan „nagy hazafiak” által mint például Polonyi, Helfy sat. az ö s s z e s e l l e n z é k t a p s v i h a r a i k ö z ö t t , a legkíméletlenebb módon meg fogna támadtatni azért, hogy „holmi zsidóheccz-egyletek” alapszabályait jóváhagyta, s ezzel „a felekezetek közti békés együttlétet megzavarni nem átállotta”. Mindaddig, míg az ellenzéken a zsidóbarát „nagy hazafiak”

12

adják a tónust, addig ne várja senki Magyarországon azt, hogy a kormány concessiókat tegyen az antisemitizmusnak. Mert egy kormány se evett bolondgombát, hogy maga vágja el maga alatt a fát. Kergessétek pokolba az ellenzéki úgy mint kormánypárti zsidóbarát képviselőket, s akkor – minden meg lesz nyerve.

Jehi or! – Legyen világosság! IX. A Talmud elvei a gyakorlatban. Soha sem ért még a zsidóság oly aranykort, melyben bűneinek és szenvedélyeinek oly szabad menetet, folyást engedhetett volna, mint ez utóbbi néhány év. A ker. hatalmak ez alig egy két évtized alatt megtörve, vagyonuk elkobozva, népeik szellemileg az időszaki irodalom, anyagilag az uzsora által rabszíjra fűzvék; ami megmaradt, az csak a nyers anyagi erőnek látszata, mert a lényeg mindenestől zsidókézben van. Ily hatalom tudatában az amúgy is tolakodó zsidó levet minden álarczot, és undok szenvedélyének szabad folyást enged. Azt a zsidó meg nem tűrheti, hogy őt különös nagy tisztelet nélkül említsd; ha gazságát mered szellőztetni, vadállati düh vesz rajta erőt, hogy kész bármely pillanatban kését beléd mártani. Pedig nem egyéb mint éppen ez a gazság szerzi vala meg roppant hatalmukat, mely ma, legalább az elsatnyuló vén Európában gúnymosolylyal néz parlamentet, nemzetet, sőt még a törvényt és törvényszékeket is. – Ε hazátlanul csatangoló nép magával ősi hazájából mit sem hozott; földönfutó koldus volt; nem vala helye a hova fejét lehajtsa. Ε hálátlan nép mit sem dolgozott; kenyerét nem kereste meg arcza verejtékével. Nem tette koczkára egészségét, épségét, életét a közjóért vagy családjáért; a mije ma van, igaztalan úton szerzett holmi. Egyik legtekintélyesebb emeltyűjük volt vagyonszerzésükben a hazugság, a tettetés és az ámítás, Annál sikeresebb volt a zsidóra nézve a hazudás, minél tágasb körben beszélhetett, minél nagyobb tekintélysúlyt kölcsönözhete szavainak, és minél egyszerűbb és jószivilbb hallgató közönsége. A zsidók fölmentése kaput nyitott előttük, melyen e ronda csürhe vízárként zúdult be, széltében szórva bűneit, kiválólag pedig hazugságait; beîekapaszkodék a sajtóba, hivatalokba, méltóságokba, hogy tekintélye súlyát vesse hazugságai mellé. Hogyne ment volna lépre a magyar, mikor ez oly jó, bárányszelíd nép? Ha már most tekintetbe vesszük a körülményt, miszerint a zsidók erkölcstana a hazugságot megengedi, sőt kegyes férfiúhoz illő cselekménynek tartja, nemcsak, – hanem még Jehovájával is hazudtat: íme nyilván áll előttünk egy út a meggazdagodásra; mit törődjünk mi mások kárával?! – Az utóbbi néhány év valódi arany-kora a zsidók e fajta szenvedélyének. Ennek segélyével küzdöttek fel magukat állásokba és méltóságokra. Amint egy zsidó czikkét valamely ker. szerkesztő fölvette, az annyiba volt vehető, mint diadalmas zászló feltűzése az ostromlott

13 vár falaira Ezek csináltak helyet a többinek. Így jutottak lapok birtokába, így hazudtak agyon a társadalom érdekeit; így magasztalták fel egymás vittek be embereiket parlament és törvényszékek csarnokaiba: így csaltak színeskedtek és rombolták szerte hazánkban és mindenütt ar erkölcsöt a szavahihetést, szóval a becsületet. Keresztények lapjai szolgáltak zsámolyai hazugságok, ferdítések és ráfogások által fölemelendő zsidóknak, ezekben magasztalván legelőbb egymást mint nagy művészek, nagy tudósok, nagy írók, „legnagyobb tárczaírónk”, „legkitűnőbb színműírónk”, stb. – Ha itt-ott emelkedett föl hang ellenük: némely ker. lap azonnal készen volt megnyitni hasábjait oly czikkek számára, melyekben egymást fehérre mosogatni törekvének. Elakarták hitetni a világgal többek között, hogy a már annyiszor elítélt. Talmud nemcsak nem ártalmas és erkölcstelen, hanem ellenkezőleg: nagyon magasztos erkölcsi eszméket hirdető könyv. Más hazugságaikkal e helyen nem törődöm; de ha már a hazugságok és ráfogások azon szélsőségére bátorkodik valaki vetemedni, hogy az egész világ Ítéletével szemben a Talmudot tiszta erkölcsű munkának híreszteli: itt már „megállj”-t kiáltunk, a hazugságok és ferdítések ily szemétdombját át nem ugorjuk. A „Pesti Napló” 1881. ápril 3-ik és 4-ikén közlött két czikket ily czím alatt: „A talmud és a középkori rabbinust tekintélyeknek a „Goj”-ra vonatkozó egynehány állításáról.” Alatta: „Istóczy úr figyelmébe ajánlva; írta Dr. Kohut Sándor pécsi főrabbi.” Hogy miért akarunk e két czikkel most, több mint két év után foglalkozni? ennek több oka van. Egyik ok az, hogy több mint másfél év múlt el megjelenésük után, midőn nekem ismerős kezekből vélemény végett megküldettek. A másik az, hogy annak idejében bizonyos körök e két czikknek nagy fontosságot tulajdonítanak. A harmadik az, hogy tudtommal, antisemita szempontból méltatva még nem voltak. Végre, a mi legfő, jelenleg éppen a zsidók hazugságai forogván szóban, tárgyalásunk keretébe esik a mai rabbinismus ez újabb hazugságainak leálczázása is. Térjünk már most át az első czikkre. A szoros tárgyilagosság e czikkben már onnét is kitűnik, hogy az első két sorban Istóczy úr neve kétszer fordul elő, utóbb pedig, miután csúnya germanizmussal telt szólamaival (képtelennek nyilvánult, kontárnak vált be,) Eisenmengert és Rohlingot nyíregyháziasan végigpökte, harmadszor is nyelvére veszi, meg 4 sorral alább ismét emlegeti. Hogy honnét fúj a Talmud szele és merre fúj? ez előzményekből már, ha jó orrunk van, tudhatjuk. – Ezután neki áll, öklelődzik jobbra-balra, míg szarva ily önmaga alatt levő gerendába nem ütközik: „Még nem született (t. i. meg) a mester (mondom a nyomda alá készülő „a zsidók története” czímű művem irodalmi részében), kinek tolla vagy ecsetje képes lett volna a talmudnak hü képét a részrehajlatlanság tárgyilagosságával ábrázolni.” – Ne, vak ne! Gratulálunk a főrabbinus úrnak ez önmagának szánt bókjához; ebből tudjuk meg legjobban, hogy ő is részrehajló, mivel ő már megszületett, míg a részre nem hajló mester még nem született meg! – „A Talmud tükör” – mondja tovább az érdemes főrabbi – amely a bepillantanak képét tükrözteti vissza”;_ stb., hiszen mi is ezt mondjuk! „A Talmud azonban magának a zsidóságnak is ilyen világító tükre volt sok évszázadon át, sajátságos szellemi eletének, fejleményének világos képét mutatta.” Úgy hangzik ez, mintha anti-

14 sémita írta volna. Azután: „A páratlan elméél1), mely a legtávolabbi tárgyak közt is tud összefüggést, a legközelebb állók közt is különbséget feltalálni; a dolog mélyébe ható2), csaknem szőrszálhasogató, vizsgálódó, elembonczolgató, tömkelegoszlató nyomozás és fürkészet ugyan néha-néha üres tépelődéssé fajul, ha pl. a kor uralkodó nézeteit, babonahitét, daemonologiáját, stb., a »szokott alapossággal fejtegeti” stb. – Puffogó nagy germanizmusokkal tovább halad a rabbinusok „világnézlete” és „pillanatnyi kedvetlensége” felett, azután neki áll a híres akum (bálványimádó) védelmének a szokott módon; t. i. hogy az semmi áron sem vonatkozik a kereszténységre, hanem a szó szoros értelmében vett bálványimádókra; és hogy ilyes dolog csak egyesek nézetei, nem pedig az egész Talmudé. – Hát hisz mi is ezt mondjuk; nincs az egész Talmud tömve káromlásokkal: hanem csak mint „egyesek nézetei” van benne egész nyaláb, amint azt majd látni fogjuk. Azt megengedi az érdemes „főrabbi”, hogy bizony az „akum” ellen akad ott elég káromlás, ha *) Illik, hogy a mit czikkíró tenni elmulasztott, a Talmud e minőségeit mi világítsuk meg néhány példával. Hogy mily „páratlan elme-él” villog a Talmudban, mutatja a tömérdek többi között az „Atyák mondásai” (Avosz, vagy „Pirke ávosz” Talmudkönyv V. fejezetében), ahol így szólnak: „Tíz dolog teremteték a szombat előestéjén. Ezek a következők: A föld nyilasa (a mely t. i. Kórakh és társait elnyelte), a (pusztában levő) kút nyilása, a nőstény szamár (t. i. Bil'ám-é) szája, a szivárvány (Noakh), a manna, a bot (Mózesé), a samir (ez egy nevetséges, babonás féreg), az irás (t. i. a törvény), a felirat (a 2 táblán) és a táblák. Némelyek mondják: az ártalmas erők (ördögök) mesterünk: Mózsesnak sírja, Ábrahám kosa, és némelyek szerint idetartozik még az első fogó is, hogy vele a másodikat gyárthassák!! – így talál a Talmud „a legtávolabbi tárgyak között is összefüggést, és a legközelebb állók között is különbséget.” 2 ) Tengernyi példa van rá, hogy mily iszonyú mélységekre hatol le a Talmud rabbinusainak esze a dolgok vizsgálatában; említek egyet-kettőt. Eszter könyvében mondva vau, hogy a király kiterjeszté feléje jogarát; ehhez a Megilla ily magyarázatot csatol: „Jokhanan r. tanítá: akkor az Úr 3 angyala volt segítségére (Eszternek); az egyik nyakát (és fejét) emelé fel: a másik őt kecsessé tette; a harmadik Ahasvérus jogarát terjeszté ki. És mennyire nyújtá k i ? Jeremiás r. Abba fia mondja; a jogar 2 könyöknyi volt és (az angyal) kinyújtá 12 könyöknyire. Vannak azonban, kik úgy hiszik, hogy 16 könyöknyire nyújtá ki; sőt Josua r. Lévi fia azt mondja, hogy 28, Khaszda r. pedig hogy összesen 60 könyöknyire nyújtá ki. – A rabbinusi ész mélyre hatásának egy másik példája ez: A Bava Meczia 86. lev. hátán mesélik a rabbinusok, hogy a Jehova meglátogatta a körülmetélés sebében szenvedő Ábrahámot a nap hevében. Kérdik már most, mi az a nap hevében? Felel Khama r. Khanina fia; Ez a nap 3-ik nap volt a metszés után (mikor t. i. a fájdalom leghevesebb volt); ekkor a Jehova meglátogatta őt; és hogy eme kegyes férfiút megóvja a sok látogató elfogadásának terhétől: kivoná a napot tokjából, hogy kiállhatatlan hőséget árasszon, mely az embereket gátolja a járás-keléstől! – A lev tov (jó szív) czímű könyvben (régi kiadás 72. 1. 1. old.) azt tanítják a rabbinusok, hogy szabad a vízbefúlót szombaton is megmenteni; de ha ez csak hálóval történhetnék, akkor nem; mert azon veszélynek tenné ki magát az életmentő, hogy hálójával embert akarván kimenteni, megeshetnék, hogy egy-két halacska is vetődnék a hálóba; ami úgy venné ki magát, mintha szombaton halászott volna, a mi pedig nagy bűn! – A Szota VII f. Gemarájában így szólnak (hanem ezt deákul mondjuk): „Neque surresit? (arról van szó, hogy mily állapotban voltak a zsidók a vörös tenger medrében.) Nimirum, (tanto erant pavore correpti), ut essent omnes instar lóri in aqua. (Hoc. vidi, volunt impuri impudentesque Hebraei insinuare, quod decutita illorum inguiua flaccescebant, quemadm. conum rigidum aqua maceratum, – Ugyancsak a Szota i. fejez. Gemarájában arról van szó, hogy Simson (Sámson) mi módon őrölt a börtönben? Jokhanan r. véli: hic molituram nihil alind, nisi rem veneream significare, prout in Job (XXXI. 10) dicitur: Molat alteri uxor mea et super earn incurvent se alii. Quare docetur, quemque adduxisse Uli uxorem suam in carcerem, ut ab eo (Simsone) ingravidetur! – Kell még több példa (ha kell szolgálhatunk) a talmudi „elme-él” megvilágítására?

15 milyen „pillanat alatt eloszló buborék is”; már pedig épen ez az amit mi kárhoztatunk. A Talmudot ma is tanítják és tanulják· a mai művelt nemzetek között bálványimádók nincsenek: hát akkor kire vonatkoznak amaz istentelen tanok? De meg másrészt az egészen közönbös valami a zsidók előtt: ki milyen hitű; előttük csak jehudim és ofdé elilim vagyis bálványimádók léteznek. Majd rákerül a sor arra is, midőn éppen a rabbinusok irataiból fogjuk bebizonyítani, miszerint a legyilkolandó Edom a törvény tagadói csakugyan a kereszténység és mohamedánság, azaz: hannoczrim (a nazaretiek, Jézus követői) és hagarim (agarénusok, mohamedánok). Föltéve, hogy mindez nem így volna, amint csakugyan van még akkor is hiu az ily védekezés; mert az közönbös valami, hogy mily vallású az az ember, akiről tanítjuk, hogy legyilkolható, kirabolható. Tisztességes, józaneszü ember ilyet senkiről sem taníthat. Minthogy pedig a Talmud „a hitetlenek legyilkolását, kirablását kétségtelenül megengedi; a mi „főrabbink” saját szavai szerint pedig, a két ezer év óta minden időben rituális gyilkossággal vádolt zsidóságnak „a Talmud volt . . . ilyen világító tükre”, nem követnek el antisemitáink méltatlanságot, midőn az összes zsidóságot tükrével, a Talmuddal egyetemben, poklokra kárhoztatják. Dr. Kohut Sándor pécsi főrabbi szóban levő 2 czikke a zsidóság ügyének egy mákszemnyit sem használt; ellenben igen jó anyagot szolgáltat nekünk arra, hogy az általa olyannyira felmagasztalt, a napfénynyel összehasonlított Talmud-tanokat rendes értékükre leszállítsuk, megérdemlett helyükre, az utcza sarába dobjuk; a lelkendező, ámításra szánt ferdítéseket, hazugságokat tartalmazó czikkek íróját pedig meggyőzzük arról, miszerint mi antisemiták még mindig vagyunk oly okosak, hogy egy fanatikus talmudista rút hazugságainak föl ne üljünk. Caeterum censeo gentem Judaeorum perdendam esse. Avellanus.

Zsidókérdés és antisemitizmus. IV.

Tudva azt, hogy a zsidó lelkület alaptermészete a telhetetlen bírvágy, s a zsidók egyedüli és legfőbb czélja a gazdagodás: a mint e fővonásból, ez alaptermészetből a zsidó lelkületnek összes tartalmát levonhatjuk, megösmérhetjük: úgy ebből világosan kimagyarázhatjuk s megérthetjük tanaikat, törvényeiket és minden tetteiket, törekvéseiket is. A zsidóknak a Talmudban mint törvénykönyvükben kifejezett, és a zsidóknak tetteiből az élet tapasztalatai alapján is levonható nézeteik a következők: A zsidók magukat nem csupán külön vallásfelekezetnek, nem is csupán külön nemzetiségnek, sőt nem is külön emberfajnak, de külön, magasabbrendű teremtményeknek tekintik és hiszik, ν aloságos embereknek, emberi jogokkal, személyiséggel bíró lényeknek a zsidók csak önmagukat tartják; a többi embereket pedig jog-

16

talán, lélekkel, személyiséggel és jogokkal nem bíró barmoknak tekintik. S ép azért, mert külön felsőbbrendű teremtményeknek hiszik magukat: minden tekintetben elkülönítik magukat a többi emberektől. A zsidó undorodik a keresztény ételéből vagy annak tányérjáról enni, annak poharából inni, valamint az ember undorodik az állatnak tányérjáról vagy ételéből enni. A testileg és anyagilag legutolsó, szív és ész nélkül szűkölködő rongyos, tetves zsidó, ha a legnemesebb keresztény ételéből eszik is, azt olybá tekinti, mint mikor a koldus a finom öleb tányérjáról enni kényszerül. Valóban csodálatos az a példátlan együgyűség, melylyel a keresztény társadalom a zsidók szemtelenségeit tűri! A keresztény azért még nem is haragszik, hogy a leghitványabb büdös zsidó őt állatnak nézi, és utálja ételét mint minden használati készletét. Dehogy haragszik; sőt örül, ha csak bájos ábrázatát csodálhatja e jött-ment polgártársnak; töri magát, hogy kezet szoríthasson azzal, ki őt és véreit tönkre tette. A mózesi törvények s a talmud tanai nyomán az orthodox zsidók úgy vannak meggyőződve, hogy az Isten az egész világot minden benne lakókkal együtt a zsidóknak adta esküvéssel erősített szerződéssel; mely szerződést ugyan megszegte az Isten, midőn Jeruzsálemet elpusztítni engedte; de azért az ő szerződéses joguk csak fennáll. És így, ha a zsidók az egész világ s minden benne lakók bírására törekszenek: akkor csak arra törekszenek, a mire az Istennel kötött szerződés őket jogosítja. A neológ zsidók rendszerint nem hisznek még Istenben sem; de azért abban a hitben, hogy csak a zsidók emberek, megegyeznek az orthodoxokkal. S mivel pedig csak emberek bírhatnak személyiséggel és így tulajdoni s egyéb jogokkal, a többi- lények pedig mint jogtalan lények, csak a személyiséggel birok tulajdon jogának tárgyait képezhetik s kell hogy képezzék: tehát a neológ zsidók szerint is az egész föld a rajta lakókkal együtt jogilag a zsidóké, s hogy tényleg is az legyen, arra folyton törekszenek. Ε szerint az, hogy csak a zsidók emberek, személyek, és hogy az egész világ minden nemzetekkel együtt az ő tulajdonuk, minden zsidónak meggyőződése. A zsidók felvilágosodottság tekintetében ma ott állanak, a hol az 5000 év előtti barbár népek voltak és a hol ma Ausztrália emberevő benszülöttei vannak; a mennyiben csak saját fajukat tekintik jogalanyoknak, életre s tulajdonra jogosultaknak; szemökben a nemzsidó vagyona uratlan jószág mint a tenger homokja, s azé ki elfoglalja, maga a nemzsidó pedig személyiség nélküli mezei vad, azé a ki lelövi. A legműveltebb, sőt még a kikeresztelkedett zsidók is így vannak meg-

17

győződve, a mint egy Crémieux s Beaconsfield nyilatkozatai eléggé bizonyítják. S ezen meggyőződés természetes következménye is a zsidók nevelési és oktatási gyakorlatának. A zsidónak születésétől kezdve folyton azt csepegtetik már a szülői háznál szívébe, hogy csak a zsidó ember, a nemzsidó pedig lelketlen állat; a népiskolákban csaknem mindig ezt verik fejébe, sőt a rabbi-képezdékben meg kizárólag ezt és a nemzsidók elleni gyűlöletet, s azon utakat módokat tanítják nekik, mely utakon módokon az egész földet birtokukba venni s az egész emberiséget tulajdonuk tárgyává, rabszolgákká tenni lehessen; annyira kizárólag ezt tanítják, hogy a rabbi-növendékek minden egyéb ösmeretben teljesen járatlanok s tudatlanok maradnak, amint erről bárki meggyőződést szerezhet, ha ilyen rabbi-növendékekkel érintkezik. Ha már most a leendő pap ebben a vak elfogultságban úgy megrögzíttetik, hogy az vérévé és testévé válik: a zsidó nép, a melynek oktatója, papja, tanácsadója, bírája, igazgatója, törvényhozója, sőt istene a rabbi, szintén nem fog más meggyőződést nyerhetni mint ezt; és ha más meggyőződése volna, hatalmában áll a rabbinak őt kiközösíteni s a büntetés minden nemével sújtani; ha pedig a rabbi egyebet tanítana, mivel az nem lenne az ezen meggyőződésben nevelkedett zsidók ínyére, világgá üldöznék, kenyerétől sőt életétől is megfosztanák az ilyen rabbit. A zsidók a keresztény államok törvényeit magukra nézve kötelezőkül semmi részben el nem ösmerik. Nekik ép úgy megvannak a saját állami, társadalmi, közigazgatási és bíráskodási törvényeik mint Magyarországnak; tehát a mi törvényeinket ők, mint elnyomottakra ráerőszakoltakat tekintik, és alóla lehetőleg kibújni, azokat kijátszani hazafias és vallásos kötelességüknek ösmerik. A Messiásbani hitök sem egyéb mint az a remény, hogy el fog jőni azon idő, midőn az ő államuk a többi nemzetek hatalma alól nemcsak felszabadul, s ők törvényeiket nemcsak szabadon követhetik, s a jogállamok törvényeit nemcsak nem lesznek kénytelenek látszólag sem elösmerni; hanem államuk az összes nemzeteket és államokat uralni fogja, az ő törvényük fog uralkodni minden népeken, a szerint fognak ők Ítélni elevenek és holtak felett; mivel pedig e törvények szerint csak a zsidók emberek és tulajdoni s egyéb jogokkal bíró személyek, és nekik az Isten szerződéssel az egész földet s ennek lakóit átadta: tehát akkor az összes nem-zsidó népek rabszolgáik lesznek nekik. Ez a Messiás, melyet a zsidók várnak. S a zsidóknak – mint ilyeneknek a keresztény nemzetek iránt azért, hogy őket emanczipálták, hálásnak lenni, vagy épen

18

azokkal összeforrni eszök ágában sincs. Hogyan? ők forrjanak öszsze, ők, a zsidók, azon nemzettel, mely nekik jogszerint ép úgy tulajdonuk mint egy ménes vagy csorda? Hogyan? ők, a zsidók érezzenek hálát azon nemzet iránt, mely őket csak magával helyezte egyenjogokba, holott őket, a zsidókat azon nemzet felett a tulajdoni uralom illeti? A zsidók a nemzetek védvárán ütött, résnek tekintik az emanczipácziót, melyen már most behatolhatnak mindenüvé, s a nemzeti élet minden fontos positióját elfoglalhatják, uralhatják, a nemzetet kizsákmányolhatják és rabigába verhetik. S hogy ez így van, bizonyítja azon évek története, melyek az emanczipaczionális törvény megalkotása óta elteltek. Tehát drága államférfiak! kik az emanczipaczionális törvényt mint a „jogegyenlőség és szabadság vívmányát” fenntartani akarjátok, ajánlatos volna, hogy a „jogegyenlőség és szabadság” nevében kivívnátok, hogy a zsidók is emanczipáljanak titeket; mert bizony állatoknak vagytok tekintve általuk, s higyjétek el, nevet nek a zsidók együgyűségteken, mely magát a világosan szóló tények ellenére, néhány hangzatos hazug frázis és üres szóval félrevezetni, s a zsidó érdekek jármába fogni engedi! – – A zsidók szerint tehát a nem-zsidó, a goj nem ember; ép zért a gojt megölni, a goj nőt megbecsteleníteni nem vétek. Λ ojnak életét megmenteni szerintük ép úgy nem jó cselekedet, mint ha egy haldokló hernyót húz ki az ember a vízből Sőt a gojt megölni erényes tett a zsidó részéről, mert fajának egy „ellenségét”, és czéljuk felé haladásuknak egy „gátját” tette el láb alól. A gojnak nincs személyisége, és ebből folyó jogai egészség-, élet- és becsülethez; a gojnak rendeltetése az, hogy a zsidó czéljaira szolgáljon ép úgy, mint a szarvasmarha. A goj nem lévén személyiség (jogalany), vagyoni joggal sem bírhat. Ha a gojtól elveszi a zsidó a vagyont csalárdsággal vagy erőszakkal, csak a sajátját veszi el, a mit a goj jogtalanul bitorol; és e tekintetben nemcsak hogy jogtalanságot nem művel, de sőt bizonyos kötelességet teljesít, a mennyiben a zsidóság minden tagjának kötelessége oda munkálni, hogy megvalósuljon a nagy czél: minden jog és vagyon az övék, e föld az ő birodalmuk, és. ennek lakói, czéljaik eszközei. A goj nem lévén személy, követelési joga sem lehet; tehát az alku vagy szerződés, a tartozás vagy Ígéret egy zsidót goj ellenében ép úgy nem kötelez, mint nem kötelezné, ha azt egy állatnak tette volna. A zsidónak, ha neked valamit ígért vagy kötelezett, esze ágában sincs azt megtartani; csupán az van eszében, azon töri fejét: hogyan bújhasson ki kötelezettsége alól, ho-

19

gyan kanyaríthasson be, hogyan hálózzon körül, hogyan árthasson legtöbbet neked, s hogyan tehessen tönkre egészen téged· dehogy olykor-olykor teljesen ki nem bújhatik kötelezettsége alól, abból nem következik, hogy nem bújna ki alóla, ha lehetne. A zsidóknak mindez hitök, meggyőződések, s mindezt követik is. Ők a mai állami s társadalmi szervezetet jogosultnak nem tekintik, és azt, mint egyiránt jogosulatlant, hibást, természetellenest, vétkest, és az ő érdekeiket, jogaikat mélyen sértőt, teljesen felforgatni törekszenek, illetve oly képen akarják megváltoztatni, hogy a nem-zsidókat az állatok sorsára leszorítsák. „Egy új Jeruzsálemnek, egy uj messiási birodalomnak kell támadni a császárok és pápák helyébe! – monda Crémieux. „A zagyva, tisztátlan vérűeknek pusztulniok kell a tisztavérü zsidóság előtt!” – monda D'Israeli. Ez magyarázza meg, hogy a zsidóság minden állami s társadalmi rend ellenes társulatokkal nemcsak szövetségben van, hanem azokat előmozdítja, terjeszti, azokban a vezérszerepet kezébe ragadni igyekszik és felhasználja őket czéljaira. Ám a zsidó szektának mindent elnéz az állam, mely oly nagyon őrködik a felett, hogy törvényeivel s érdekeivel ellenkező tanok és tények valahogy helyet ne találjanak azon vallásoknál, melyek alapelve: „Add meg az Istennek a mi az Istené és a császárnak a mi a császáré”; „Szeresd felebarátodat mint önmagadat”; „A ki kéri felsőruhádat, add neki az alsót is”; „Szeresd azokat kik gyűlölnek, tégy jót azokkal kik bántalmaznak.” 1873-ban a rozsnyói püspök részéről lett megsértése a placetum jognak mily nagy port vert föl, mennyi vitára adott alkalmat a képviselőházban! Mily nevetséges pedig keresnünk nagyító-üveggel és lámpással fényes nappal azt, a mibe másutt minden perczben beleütjük az orrunkat és mégsem akarjuk meglátni. Csodálatos, hogy az államok nem veszik észre, mily viperát melengetnek keblökön a zsidóságban. A „tisztelt háznak” borsódzik a háta már ha csak nevét hallja is a social-democratiának; de a sima kigyót: a zsidóságot még dédelgeti, s engedi, hogy a „jogegyenlőség” nevében és a „szabad vallás-gyakorlat” oltalma alatt kiszívja a nemzet vérét. Pedig egyháznak, államnak és az összes jelen társadalmi rendnek hasonlíthatlanul veszélyesebb ellenségei a zsidók mint a socialisták, kommunisták és a többi hasonló szövetkezetek; ezek csak akkor és annyiban válnak veszélyesekké, ha és a mennyiben a zsidóság eszközeivé válnak; ezek csak egyenlőséget követelnek jogokban és vagyonban, s szabad tért minden „egyénnek tehetségei kifejtésére s önmaga és a közjó érdekében való érvényesítésére: de a zsidóság nem egyenlőséget,

20

hanem az összes nem-zsidók rabszolgaságát és, saját, talmudtól vezérelt zsarnoksága alá gyürését követeli! Ezt érti a zsidóság „jogegyenlőség” és „szabad vallásgyakorlat” alatt, uraim! Szomorú csalódás, ha azt hiszitek bölcs honatyák, hogy a zsidóból polgárt neveltek; még csak e m b e r t sem faragtok belőle! Szú marad az az emberiség és társadalom fáján mindörökre, mely, ha idejében nem gondoskodtok mentő szerekről, megőrli az állam gyökereit és tönkre teszi Magyarországot ép úgy mint Lengyelországot tönkre tette! Egy veszedelmes összeesküvés a zsidóság a fennálló állami és társadalmi rend ellen; egy, magát vallásfelekezetnek hazudó titkos banda, mely kivül helyezte magát minden jogi és erkölcsi törvényen, s az egész emberiség ellen halálos gyűlöletet táplál és irtó harczot folytat; veszedelmesebb complot bármely rabló-társaságnál, nemcsak azért, mert hatalma óriás, hanem főként azért, mert álnok és alattomos. Nyíri Elek.

Az oroszországi zsidóügyi viszonyok történetéhez.*) I. Lengyelország első felosztása óta az orosz kormányzósági rendszer alá került lengyel részek kormányzói folytonosan azon előterjesztésekkel ostromolták az orosz kormányt, hogy mielőbb oly szabályrendeletet kell alkotni, mely necsak azt akadályozza meg, hogy a zsidóság a lengyel társadalmat és különösen a köznépet erkölcsi és anyagi alapjaiból még jobban kiforgassa, hanem hogy egyszersmind a feltornyosult bajok orvoslását is lehetővé tegye. Egy ily jelentésben ezeket olvassuk: „A lengyel részekben rendkívül el van terjedve a zsidóság. A zsidó rendszerint azzal kezdi, hogy a földesúrtól a szeszes ital mérésének és árulásának jogát szerzi meg; ha a pálinkamérésből már bizonyos tőkére tett szert, annak egy részét a földesúrnak engedi át, hogy pálinkamérési üzletében szabadabban mozoghasson, s hogy a földesúrnak korlátokat szabó befolyása alól menekülhessen. A parasztot rendesen jobb minőségű pálinkával szoktatja a fogyasztáshoz, de ez csak addig tart, míg készpénzzel fizet; ha a paraszt a zsidó hitelét már egy ideig igénybe vette, akkor a szeszes ital minőségileg mindig rosszabb, egészségtelenebb és egyszersmind drágább lesz. – A zsidó nemcsak pálinkát előlegez a parasztnak, de fekvő vagyonának értékéhez képest pénzt is kölcsönöz neki és ezen előlegezési üzleteket annyi visszaéléssel gyakorolja, hogy az illető paraszt rövid néhány év alatt, terményeinek túlnyomó nagy részét a zsidó házába hordja. A hitelező zsidó a beszállított termesztményeknek egy részét saját házi népének fogyasztására fordítja, másik részéből a szükséges pálinkamenynyiséget égeti, az azontúl maradó felesleget pedig értékesíti. A paraszt*) A jelen czikksorozat egy ismert nevű kitűnő publiczistánk tollából kerül ki. Szerk.

21 nak csak annyi marad az aratásból stb. saját szükségletének fedezésére, hogy nem sok idő múlva már ismét a pálinkamérő hitelező zsidóhoz kénytelen fordulni. A lengyel paraszt ily úton végleg eladósodván, teljesen a zsidó hatalma es befolyása alá kerül, a zsidó vagyonosodásának egyszerű eszközévé válik, kinek productiv munkaerejét teljesen kizsákmányolja. A zsidó fizeti a paraszt adóját, ő táplálja és korlátlanul uralkodik felette, olyannyira, hogy a mely parasztról a zsidó leveszi a kezét annak a vándorbotot kell kezébe venni. A köznép termelő erejének kizsákmányolásából meggazdagodott zsidó rendesen pénzkölcsönzési üzleteket igyekszik kötni a földbirtokosokkal, a kölcsönüzleteket rendesen olyképen bonyolítja le, hogy a kölcsönvevő földesúrnak összes ingatlanát vagy bérbeveszi, vagy örök áron megvásárolja; mindkét esetben a legembertelenebb zsarolója lesz a népnek, melynek a zsidó beleegyezése, közvetítése nélkül még baromfiait sem szabad értékesíteni.” Az orosz kormányhoz intézett ezen jelentésekből olvassuk, hogy ha a parasztnál vásárló jelentkezik, a paraszt a vevőt előbb a zsidó úrhoz „do pana Zida” utasítja, a zsidó úr ekkor a paraszt tulajdonát potom áron megveszi, és azt a vevőnek és pedig a paraszt jelenlétében sokkal nagyobb áron adja el. – Az orosz kormányhoz intézett jelentések egyszersmind azt is megemlítik, hogy a földművelési néposztály munkaerejének kizsákmányolása és az erkölcsi nyomás hatása alatt nemcsak lelkileg, de testi fejlődésében is mindinkább visszamarad: – a férfiak rosszul táplált, erőtlen testalkatú, gépiesen működő eszközök a zsidók kezei között, a nők élettelen és örömtelen vézna lények, holott pedig a felsőbb körökhöz tartozó lengyel urak és nők termete után Ítélve, a lengyel fajnak erőteljesnek, munkabírónak, szabályos alkatúnak kellene lennie. A lengyel királyság kormányzóságaiban alkalmazott kormányzók nemcsak az adóalap növelésének szempontjából, de azért is folyton sürgették a zsidók szabad gazdálkodása ellen alkalmazandó rendszabályok életbeléptetését, mert félő volt, hogy a zsidóság lassanként az orosz kormányzóságokba is átszivárog, és hogy testi, erkölcsi és anyagi javaiból az orosz köznépet is ép úgy teljesen ki fogja vetkőztetni, mint a lengyel köznépet kivetkőztette. Az orosz kormány a kormányzóságoknak teljesen összhangzó jelentéseiből meggyőződvén arról, hogy az orosz birodalomhoz csatolt lengyel kormányzóságokban a földmívelő néposztály önerejéből többé nem képes kiszabadulni a zsidók körmei közül, és hogy az állami kormányzat által nyújtandó szigorú védelmi intézkedések nélkül a tulajdonképeni productiv erőt az adóalap fokozására s általában az állami hatalom és közjólét fejlesztésére felhasználni nem lehet: a beérkező jelentésekből egy kimentő emlékiratot állíttatott össze, és azt azon javaslat kíséretében terjesztette a korona elé, miszerint egy külön bizottságot azon utasítással méltóztatnék kiküldeni, hogy a panaszolt tarthatatlan állapotoknak beható tanulmányozása után czélra vezető rendszabályokat dolgozzon ki a terjessze a korona jóváhagyása alá. Az emlékirat többek között ezeket mondja: „Nem lehet bizton megállapítani, hogy a zsidók mikor telepedtek le Lengyelországban; – annyi bizonyos, hogy már 1096-ban meglehetősen el voltak terjedve; utóbb a Spanyol és Németországból elűzött zsidók is ide menekülvén számuk még inkább megszaporodott; – tőkéiket, melyeket magukkal

22 hoztak, oly ügyesen tudták felhasználni és értékesíteni, hogy lassanként nemcsak az egész kül- és belforgalom, nemcsak a mezőgazdaság és mezőgazdasági ipar, de „még a kincstári jövedelmek felett is kizárólagos uralmat gyakoroltak. – A zsidóság a vagyon-szerzésnek összes eszközeit hatalmába kerítette, és a mily mértékben, a zsidóság vagyona gyarapodott, ugyanazon mértékben hanyatlott a közvagyonosodás és nemzeti jólét; a zsidóság teljesen megmételyezte a lengyel nép erkölcsi tulajdonait és magához ragadta az országnak anyagi erőforrásait. A zsidóság nemcsak a magán társadalomra ütötte reá befolyásának és hatalmának bélyegét, nemcsak a magán productiót, de más állami javakat is szabadon zsákmányolta ki. Igaz, hogy 1454. óta egyik rendelet a másikat érte: az egyikben a zsidósággal kötött adóssági ügyletek érvényteleneknek nyilvánítattak, a másikban a vám, sószállítás, adóbehajtás stb. bérbevételétől lettek eltiltva; – de már késő volt; a zsidóság már ekkor oly nagy vagyon és befolyás felett rendelkezett, az elszegényített társadalom minden rétegét erkölcsileg és anyagilag már annyira corrumpálta, hogy a kormányrendeletek ellene irányuló határozmányának végrehajtását a gyakorlati téren teljesen képes volt meghiúsítani. Az orosz birodalomnak oroszok által lakott kormányzóságaiban a zsidóság csak itt-ott tudott tért foglalni. A kiewi és nowgorodi mészárlások után a zsidóság az oroszok által lakott területekről majdnem teljesen kivonult, és Lengyelországban keresett menekülést. Az orosz kormánynak csak azóta lett alkalma a zsidóságnak a társadalmi és állami rend teljes felforgatására irányuló tulajdonságaival bővebben megismerkednie, a mióta a lengyelek által lakott Fehéroroszország és néhány déli tartomány az orosz birodalomba lőn kebelezve. A zsidóság azért veszélyes az államra nézve, azért nem lehet azon ürt áthidalni, mely közte és a többi néposztály között létezik; mert az állam érdekei iránt csak annyiban bír érzékkel, a mennyiben azokat saját érdekeivel összhangzásba hozhatja; mert teljesen elkülöníti magát a többi néposztálytól, vallás, szokás, viselet, életmód, nyelv stb., s főleg az által, hogy a productiv munkában egyénileg részt nem vesz, „földműveléssel foglalkozni nem akar, sőt visszaélés, csalás és fortélyok által éppen a productiv elmektől vonja el a kiérdemlett keresetet, hogy oly jelentéktelen üzletágakra adják magukat, melyekből a munka és becsületes életfentartási módokhoz szokott többi néposztály még tengődni sem volna képes, s melyeket a zsidóság, csalás, törvénytelenségek és visszaélések által a vagyonszerzés bőven jövedelmező forrásául tudja felhasználni; hogy sajátságos teljesen elszigetelő felekezeti rendszerük, a hazához való ragaszkodás és felvilágosodottság hiánya, az állam érdekei iránt viseltető közönyössége s azon solidaritás alapján, melylyel együtt és egyenként a keresztény felekezetek érdekeinek kizsákmányolására törekszik, a többi néposztály megutálására és gyűlölésére szolgáltatnak alkalmat. Vagyonosságukkal arányban emelkedik fajuk szaporodása; – minden utat módot fel tudnak „használni arra, hogy a közteherviselés kötelezettsége alól kibújhassanak. – A legnagyobb szegénység, nélkülözések eseteiben sem lehetne őket productiv munkára, földművelésre szoktatni. Leginkább oly üzletekkel foglalkoznak, melyek által a magán és az állami érdekeket leginkább megcsonkíthatják. A birodalom nyugati határszélein az állami. bevételek rovására jelentékeny jövedelmeket hajtó dugáru-kereskedést

23

corrumpáló összeköttetéseik és megvesztegetések által kizárólag monopolizálják. Az orosz kormány, az állam érdekeibe ütköző ezen tulajdonságaik daczára, továbbra is megengedte, hogy az orosz birodalomhoz csatolt lengyel kormányzóságokban tartózkodhassanak; de egyszersmind szigorú intézkedések által akadályozta meg azt, hogy a tulajdonképi orosz kormányzóságok területeire is áttelepedhessenek, vagy hogy oda bárminemű üzleti összeköttetéseket létesíthessenek. – Felmentette a zsidóságot a katonaállítás kötelezettsége alól, miután a katonaszolgálatra teljesen alkalmatlanoknak bizonyultak; ellenben kétszeres adófizetésre kötelezte őket, és egyszersmind az iránt is intézkedett, hogy elkülönített felekezeti beligazgatási intézményeik, a zsinagóga falai között saját törvényeik és hagyományaik alapján itélő és intézkedő kanaljaik a polgári törvények és az állami rendőrség felügyelete és hatásköre alá helyeztessenek. A zsidóság, úgymond az emlékirat, a földbirtok és az italmérés kibérlése által a legembertelenebb módon zsarolja ki a népet. A földtortok és italmérés bérlete a zsidóság kezében végtelen sok visszaélésnek képezi forrását, mert a pénzkór, uzsora, kapzsiság és haszonlesés minden kigondolható törvénytelen, bűnös és becstelen eszközeit felhasználják arra, hogy különösen a földművelő néposztály anyagi és productiv erőforrásainak kizsákmányolási útján vagyonukat gyarapíthassák. Az egész mezőgazdasági munkaerő productiójának feleslege a zsidók zsebeibe gyűl össze, a mezőgazdasági iparnak minden ágát kezeik közé kerítették. Az országot és annak összes lakosságát a legembertelenebb és leggyalázatosabb utakon és módokon szipolyozzák ki. Végül hangsúlyozza az emlékirat, hogy az orosz birodalom lengyel részeiben az adóteher elviselésére képtelen földművelő néposztálynak teljes elszegényitését sőt nyomorát kizárólag a zsidóságnak a szükséges állami intézkedések által idején korán nem korlátolt szabad gazdálkodása idézte elő. A korona az emlékiratban foglalt javaslathoz képest, 1802. nov. hó 9-én kelt ukázban megparancsolja a senátusnak, hogy egy külön kiküldendő bizottság vizsgálja meg a zsidóságot terhelő visszaéléseket, és a megejtett vizsgálat eredményéhez képest a felszaporodott bajok gyökeres elhárítására alkalmas részletes szabályzatot dolgozzon ki, s terjessze a korona jóváhagyása alá. A bizottság tagjaiul kineveztettek: a bel- és igazságügyminister, Tschartoryskij Ádám herczeg és Potoczkij Szever gróf. A kiküldött bizottság, a korona jóváhagyása alá terjesztett indokolt jelentésében részletesen is megjelöli azon irányadó tekinteteket, melyek a szabályzat kidolgozásánál vezérelték, hangsúlyozza: hogy ha az általános polgári közigazgatás hatásköre a zsidóságra is kiterjesztetik, és a kahálok hatásköre szabályoztatok és ellenőrzés alá helyeztetik; ha az állami nyelv elsajátítására köteleztetnek; ha tőlük a visszaélések és törvénytelenségek elkövetésére alkalmat szolgáltató keresetforrások elvonatván, földművelés, gyár- és kézműipar gyakorlására kényszeritetnek; ha azon lényeges eltérések, melyek a zsidóság és az állam többi néposztályainak életmódja között kifejlődött, kiegyenlítetnek: akkor a zsidóság lassanként megszűnik veszélyes lenni (?) az államra es azon néposztályokra, melyekre az állam hatalmi ereje támaszkodik A hat részből és 54. §-ból álló szabályzatot a korona 1804. évi

24 dec. hó 9-én erősítette meg. Ε szabályzatból csak azon pontokat fogjuk itt idézni, melyek kétségkívül elhatározó befolyást gyakoroltak azon kedvező viszonyokra melyeket az Oroszbirodalomban a gabona-bevásárlás, gabonakereskedés, kiviteli forgalom és az iparfejlesztés terén constatálni lehet. 11. §. A zsidóság négy osztályra különitetik: földműveléssel foglalkozó parasztokra, gyár- és kézműiparosokra és hatóságilag bejegyzett kereskedőkre. 13. § A zsidóság az 1801. dec. 12-én kelt ukáz értelmében csakis a lengyelek által lakott, továbbá Astrachan, Kaukasus, Jekaterinoslav, Cherson, Tauria, tehát azon kormányzóságokban vásárolhatnak és adhatnak el ingatlan vagyont, melyek a zsidósággal együtt csak nemrég lettek az Oroszbirodalomba kebelezve. 16. §. Ezen itt felsorolt kormányzóságokban a zsidóság a földbirtokosoktól földeket bérelhet, szerződéseket köthet, de semmi szin alatt sem szabad pálinkát, általában szeszes italt árulnia. 17. §. Azon zsidók részére, a kik földbirtokot nem vehetnek, és nem bérelhetnek: Lithvánia, Minszk, Volhynia, Podolia, Astrachan, Kaukasus, Jekaterinoslav, Cherson és Tauria kormányzóságokban a korona birtokából fognak földet kihasítatni; e czélra 57,000 katr. hold lesz rendelkezésre bocsájtandó. 20. §. A zsidók azon kormányzóságokban, hol tartózkodásuk meg van engedve, mindenféle gyárakat állíthatnak. 21. §. Azon zsidók, a kik gyárakban dolgoznak, csak egyszeri koronadó lefizetésére kötelezhetők. 23. §. A fönebb megnevezett kormányzóságokban a fenálló törvények korlátai között kézműipart folytathatnak. 24. §, A kézműiparral foglalkozók fel vannak mentve a kétszeres adófizetés kötelezettsége alól. 25. §. Ha a zsidóság a megnevezett kormányzóságokban kézműipar után meg nem élhetne, akkor a kevésbé lakott Jekaterinoslav, Cherson, Tauria, Astrachan kormányzóságokba és a Kaukasusba telepítessenek át. 26. §. A felsorolt 12 kormányzóság területén a fenálló törvények, rendeletek és városi szabadalmak korlátai között kereskedést űzhetnek. 28. §. Zsidó gyárosok, kézművesek, kereskedők, művészek bizonyos meghatározott idő tartamára az oroszok által lakott kormányzóságokba, sőt a székvárosokba is elutazhatnak. A kormányzó ez e-etben útlevéllel látja el őket. A kiállított útlevelekről hónaponként kimutatás terjesztendő a belügyminiszter elé. Az utazó zsidóknak német szabású ruhát kell viselniök; ha zsidósan utaznak, a rendőrség által illetékességi helyükre lesznek visszatolonczolandók. 29. §. Ha a zsidók a földművelés, gyár-, háziipar és kereskedés terén rendesen és becsületesen dolgoznak, a kormány őket ugyanazon módon fogja megadóztatni, mint a többi alattvalókat. 30. §. A zsidónak földművelő parasztnak, gyár- és kézműiparosnak vagy bejegyzett kereskedőnek kell lennie; a kik ezt nem képesek törvényesen igazolni, azok barangolóknak tekintetvén, szigorú büntetés alá esnek. 31.–33. §. Jelen szabályzat megjelenése után 2 év eltelte után azon kormányzóságokban, hol a zsidóknak a tartózkodás megengedtetik, csa-

25 lád- és mellékneveiket az illető hatóságnak fogják bejelenteni mely neveket azután többé megváltoztatni nem szabad; ezen bejegyzett neveket alkalmazzák az általuk kiállított okmányokra. Egyik osztályból a másikba csak a hatóság engedelmével léphetnek át. 34. §. A fönebb megnevezett kormányzóságokban 1808-tól számítva zsidó bérletet, csapszéket, korcsmát vagy korsót nem tarthat, pálinkát nem árulhat sem saját, sem más neve alatt, sőt még laknia sem szabad olv házakban, hol szeszes ital árultatik, sem községekben, sem az országutak mellett. 35. §. Azon földes úr, kinek birtokán 1808. után zsidó bérletet, korcsmát, csapszéket tart és pálinkát mér, első ízben a kincstár javára 8 frtot fizet, melynek fele a feladót illeti, másodízben 16 frtot, harmadízben birtoka elvétetik és 10 éven át tutorság alá helyeztetik. 36. §. Ellenben a zsidó első ízben 160 frttal, másodízben 320 frttal fog megbírsálgoltatni, harmadízben Szibériába száműzetik 37. §. Mindazon szerződések, melyeket a zsidók 1808. után a pálinkamérést iletőleg kötnek, teljesen érvényteleneknek tekintendők. 38. §. Addig is azon adóságot, melyet a paraszt, vagy más osztályhoz tartozó a zsidó korcsmájában csinál, behajtani nem szabad. 46. §. Ha valamely zsidó tartózkodási helyét meg akarja változtatni, annak először is a földesúr bizonyítványát kell előmutatni, hogy mindennemű kötelességének eleget tett; ezenkívül a törvényszék előtt a kábáitól kiállított bizonyítvány által kell igazolnia, hogy a korona-adókat lefizette. Ha e feltételeknek eleget tett, az útlevelet vészére ki lehet állítani azon helyre, hol letelepedni akar; ha útlevél nélkül találtatik, a rendőrség által azonnal letartóztatandó, és azon pusztaságokra szállítandó, melyek a kóborló zsidók letelepítésére kijelölve vannak. 51. §. A rabbi csupán vallásügyi dolgokban támadt vitás eseteknél bíráskodhatik, a kiszabandó büntetéseknél a zsinagógában kihirdetendő intésre és rendreutasításra kell szorítkoznia. Senkit sem tilthat el a húsvéti báránytól. Azon rabbi, ki a szabályzat ezen határozmánya ellen vét, első ízben 80 frttal, másod ízben 160 frttal büntetendő, harmadízben Szibériába fog száműzetni. 53. §. Ha új szakadék, felekezet támadna a zsidóság körében, a kiszakadóknak megengedtetik, hogy új zsinagógát építhessenek, és külön rabbit választhassanak. Minden egyes városban egy k a h á l t kell tartani ok. (Ez aztán csak a m u s z k a dolog! – Szerk.) 54. §. A kahál ügyelni tartozik arra, hogy a koronaadó rendesen és pontosan befizettessék; ők tartják őrizet alatt és kezelik a zsidó község pénzeit, melyekről rendes számadást tartoznak vezetni. Ezen számadásokat a városban a polgármesternek, a korona-községekben a kerületi kapitánynak és a magán községekben az illető földesúrnak tartoznak előterjeszteni. Ha a számadásban hiba találtatik, vagy ha az eltér azon számadástól, melylyel a zsidó községnek számolt be: az illeti kahál a törvény teljes szigorával büntetendő. R.

26

Francziaország és Magyarország. Miután meggyőződtünk arról, hogy a franczia antisemita mozgalom szilárd alapokon indult meg, szükségesnek találtuk a magyar antisemiták nevében üdvözölni franczia elvbarátainkat, s ezzel jelezni a szolidaritást, mely a két ország antisemita mozgalma közt kell, hogy fenálljon. Augusztusi füzetünk korábban be lett fejezve, mintsem a „L' A n t i s é m i t i q u e ” 10-ik számát megkaptuk, a melyből közöljük az alábbi levelet; úgy hisszük azonban, hogy ezt most is elég jó időben tesszük. A „L' Antisémit i q u e ” f. é. augusztus 4-ki száma tehát a következő levelet hozta, saját üdvözlő válaszával együtt: Au Comité de Rédaction de „Ζ’ Anti s é m i t i q u e . ” Messieurs! La nation hongroise, que l'on peut déjà justement tenir pour une nation antisémite, a accueilli la nouvelle de votre vaillant „L' Antisémitique” avec l'enthousiasme le plus vif. Enfin la France, à laquelle, à sa Révolution de 1789. est dû l'ai Franchissement dans toute l'Europe de la race juive, de ces infâmes parasites de l'humanité, – enfin la France prend en ses mains l'oeuvre de l'affranchissement des peuples de l'Europe du joug flétrissant de cette race exécrable. Honneur et gloire à la généreuse nation française, dont les aigles sont le symbole de la liberté des peuples. La liberté, l'égalité et la fraternité humaine, proclamées par la nation française, sont de nos jours menacées par la caste juive, qui veut confisquer pour elle-même, même ces grands principes; et de plus, c'est au nom même de ces principes qu'elle veut courber sous son honteux esclavage les nations non-juives. Les Hongrois, qui sont menacés par cette race maudite dans leur existence nationale – nous avons sur 15 millions d'habitants 700,000 (sept cent mille!) Juifs, – seront aux Français antisémites les plus dévoués alliés, et je crois, avec nos institutions libres, des alliés même très-utiles. C'est la nation française qui est la plus appelée à mener et, à diriger un mouvement international: et nous Hongrois reconnaissons dans cette lutte internationale pour la civilisation et pour la liberté, la nation française pour notre guide, pour notre chef, d'autant plus, que c'est à Paris que siège „l’Alliance Israélite universelle”; il faut donc qu' à Paris même se constitue „l'Alliance Anti-israélite universelle.” Votre parole trouve chez nous le plus vif retentissement, car

27 nous Hongrois, nous ne déposerons pas les armes tant que la victoire définitive ne sera pas remportée. Salut à la France antisémite de la part de la Hongrie antisémite! Salut à vous, vaillants camarades Français de la part d'un Hongrois, qui lutte déjà depuis huit années dans le parlement et dans la presse contre la tyrannie juive. B u d a p e s t h , le 30. Juillet, 1883.

Victor Istóczy, député au Parlement hongrois.”

„Merci au vaillant lutteur, au . . . . patriote qui nous apporte son concours. Nous savions bien qu'il ne nous ferait pas défaut. Unis par les mêmes idées, forts de la même sympathie, fiers de la même haine, poursuivant le même but, la France, à son tour, salue la vaillante Hongrie, cette victime du Juif!” – Ugyanez magyarul: „A L’ A n t i s é m i t i q u e ” szerkesztőségi bizottságának. Uraim! A magyar nemzet, a melyet már méltán lehet egy antisemita nemzetnek tartani, az Önök derék „L'Antisémitique”-jenek hírét a legélénkebb lelkesedéssel fogadta. Elvégre Francziaország, a melynek, illetőleg 1789-ki forradalmának köszönhető a zsidófajnak, az emberiség ez élősdieinek egész Európában való felszabadítása, – elvégre Francziaország veszi kezébe Európa népeinek ezen faj meggyalázó igája alól való felszabadítása művét. Tisztelet és dicsőség ezért a nemes franczia nemzetnek, a melynek sasai a népek szabadságának a jelvényei. A franczia nemzet által kihirdetett emberi szabadság, egyenlőség és testvériség, napjainkban a zsidó kaszt által van fenyegetve, a mely még ezen nagy elveket is önmaga részére akarja elkobozni; s mi több, maguknak ezen elveknek nevében akarja szégyenletes igájába hajtani a nem-zsidó nemzeteket. A magyarok, a kik ezen faj által nemzeti lételükben vannak fenyegetve – 15 millió lakos között 700,000 (hétszázezer!) zsidó van nálunk, – az antisemita francziáknak leghűbb szövetségesei fognak lenni, s azt hiszem, hogy szabad intézményeink mellett, igen is hasznos szövet-« ségeseik lesznek. A franczia nemzet van leginkább hivatva valamely nemzetközi mozgalmat vezetni s igazgatni: és mi magyarok ezen, a czivilizáczióért és a szabadságért vívott nemzetközi harczban a franczia nemzetet ismerjük el vezérünknek, „annyival is inkább, mert Parisban székel az „Alliance Israélite universelle”; kell tehát, hogy magában Parisban alakuljon meg az „Alliance Anti-israélite universelle.”

28 Az Önök jelszava nálunk a legélénkebb visszhangra talált; mert mi magyarok nem tesszük le a fegyvert mindaddig, míg a végleges győzelem kivíva nem lesz. Üdvözlet az antisemita Francziaországnak az antisemita Magyarország részéről! Üdvözlet Önöknek, derék franczia bajtársak, egy magyar részéről, a ki már nyolcz év óta küzd a parlamentben és a sajtóban a zsidó zsarnokság ellen. B u d a p e s t , 1883. július 30.

Istóczy Győző, magyar országgyűlési képviselő.”

„Köszönet a bátor küzdőnek és a . . . . hazafinak, a ki közreműködésében részeltet bennünket. Jól tudtuk, hogy ez a közreműködés nem fog nekünk hiányozni. Egyesítve egy és ugyanazon eszmék által, erősek ugyanazon rokonszenv által, büszkék ugyanazon ellenszenvre, egy és ugyanazon czélra törekedve: Francziaország viszont üdvözli a vitéz Magyarországot, a zsidónak ezen áldozatát!”

Az első franczia antisemita képviselőjelöltek és a franczia antisemitizmus. Július 30-kán tartatott Parisban az antisemita liga központi bizottságának (Comité central de la Ligue antisémitique) első alakuló gyűlése. Mihelyt az alapszabályok, melyekről a lapok eddig csak töredékeket hoztak, egész terjedelmükben előttünk feküsznekr bővebben fogunk szólni róluk. Addig is registráljuk azt az érdekes hírt, hogy H. d e J a n z é senator (felsőházi tag) állt élére a ,,L' Antisémitique” czímű lapnak; s ezenkívül Parisban legközelebb „Le vraiP r o g r è s ” (A valódi haladás) czim alatt egy uj antisemita lap fog megindulni. Sőt az „Oest. Vlksfrd.” azt is hírli, hogy Bécsben is legközelebb egy franczia nyelven szerkesztett nagy politikai antisemitikus lap fog megjelenni. Több franczia nemzetgyűlési képviselő és senator e czélból egy társulatot alakított, s 500 darab 1000 frankos részvény fog kibocsáttatni. A szerkesztőséget a bécsi „Tribune” párisi levelezője veszi át. Sőt mi több, a gőzerővel haladó francziák már a n t i s e mita k é p v i s e l ő j e l ö l t e k e t is állítanak fel. A „L' Antisémitique” f. hó 8-ki száma a lap élén jelenti, hogy Paris első választókerületében a megürült nemzetgyűlési képviselőszékre G an i e r antisemita jelölt is kitűzetett. Sikert ezen l e g e l s ő

29

fellépéstől maga a jelölt se vár ugyan, de elfogadja a jelöltséget azért, hogy, mint maga mondja: „a gondolkozók szemei a jelen társadalom sebére legyenek fordítva.” Franczia elvtársaink azonban tovább is ütik a vasat: szeptember 30-kán A pt-kerületben is képviselőválasztás levén, ott is állítanak föl antisemita jelöltet. A párisi központi bizottság ezenkívül máris megkerestetett antisemita képviselőjelöltek küldéséért még a következő választókerületekből: Bordeaux, Besançon, Toulouse, Nancy, Oran és Algír város. Ezenkívül, úgy látszik, kedvező fogadtatásra talált Parisban e füzetek szerkesztőjének azon, a múlt hetekben tett indítványa, hogy – tekintve a német antisemiták pártos, fakcziózus magatartását, a mely a múlt ápril hóban Chemnitzben tartott 2-ik antisemita kongresszust majdnem meghiúsította, a f. hóban Drezdában megtartani akart 3-ik nemzetközi kongresszust pedig tényleg lehetetlenné is tette: – a közel jövőben t a r t a s s ék P a r i s b a n egy n e m z e t k ö z i a n t i s e m i t a k o n g r e s s z u s , a melyen a m a g y a r o k is úgy, mint a többi európai nemzetek küldöttei is szívesen megjelennek. Ugyancsak a ,,L' Antisémitique” f. hó 8-ki száma, – melyben már a munkatársak majd mind s a j á t nevük alatt szerepelnek mint: A. Vrécourt, Ganier, A. B. Badaire, H. Terrayl, P. Minart stb. – egy hosszú czikkel tiszteli meg e füzetek szerkesztőjét is, a melyben a franczia közönség előtt ismerteti az ő működését, s többek közt azt mondja, hogy „nagyítás nélkül elmondható, hogy a magyar képviselőházban 1875. évi ápril 8-kán tartott interpellácziója signal ja volt az antisemita mozgalomnak, a mely Európában néhány év óta oly nagy lendületet vett.” Amint tehát mindezekből láthatjuk, az antisemitikus áradat franczia részről erősen dagad! Denique, a francziánál van csak az „élan,” a minek bővebb illusztrálásául hadd álljon itt még a ,,L' Antisémitique” f. h. 1-ji számában közölt következő czikk, a melyért s a hozzá hasonlókért a francziaországi Kozma Sándornak távolról sem jut eszébe sajtópert indítani. „Saint-Étieune (Loire), 1883. augusztus 27. Mint volt bíró, mint ügyvéd, tanár s nemzetgazdászati felolvasások tartója több év óta hazafiúi aggodalommal szemlélem a franczia tőkéknek és értékeknek az izraelita kalózok (flibustiers) nagy bankárjai áltcal való kiaknázását. Sátorfáikat közöttünk felütve a nélkül, hogy egybeolvadnának velünk, a nemzet többi részétől erkölcseikre, rítusukra, egyoldalú egybekeléseikre, ragadozási és kizsákmányolási szellemükre nézve teljesen kü-

30 lön állva, az arany borjúnak ezen ósdi imádói javában azon úton vannak, hogy alaposan kizsákmányolják és tönkretegyék a Frankok nemes faját. Készek minden alávalóságra, megszokva minden becstelenséget, korhelyei minden bűnnek, a legaljasabb üzletek örökös tartói: ez az átkos faj, minden póruson át szívja magába az iparos és mezőgazdasági munkások vérét és megtakarított filléreit. Mint bírónak Algírban, volt alkalmam látni azt az ösztönszerű és megérdemlett gyűlöletet, melylyel az arabok (Pedig ezek is s é m i t á k . Szerk.) üldözik a J u d i - kat. A zsidó Crémieux decretuma, a mely hitsorsosainak megengedte, hogy nemzetőrséggé alakulhassanak akkor, mikor ez a jog az araboktól megvonatott, húsz évvel hátravetette Algír pacificátióját. Egy napon egy arab jő hozzám Bône-ban: Bíró! – mondja ő nekem – megverekedhetem-e a zsidókkal? – Miért teszed hozzám ezt a kérdést? – szólok hozzá. – Mert fel vagyok háborodva – feleli ő. – Hogyan! Mi vérünket ontjuk Francziaországért, s ez megtagadja tőlünk a jogot, hogy felfegyverkezzünk, míg ezek a disznók (hallouf) itt katonaruhában paradíroznak előttünk! Lásd, ha te nekem azt mondod, hogy szabad, hát én magam az én matrak-ommal neki megyek az egész század zsidónak és tönkre verem őket. Én igyekeztem csillapítani az arabot, de siker nélkül. De ez semmi azokhoz képest, a miknek Francziaország az áldozata. Köztudomású, nyilvánvaló, elvitázhatlan tény, hogy a franczia pénzügyek, az állampapírok úgy mint az értékpapírpiacz teljesen a nagy zsidó bankároknak, a zsidó pénzügyi syndikátusnak a kegyelmére vannak hagyva, a melyek formaszerint kiszivattyúzzák a franczia tőkéket. A börze, Mercur e temploma, tolvaj-lebujjá lőn, a melynek a zsidó csirkefogók a királyai és patentírozott fosztogatói. A tények, melyeket az ön lapja oly bátorsággal jelez, a franczia tőkéknek és megtakarított pénzeknek leggonoszabb ellenségeinkre való átszállása, sajnos, nagyon is alaposak. A zsidók a mi szerencsétlenségeinkre és bukásunkra alapították szerencséjüket, építették nagyságukat. A nemzeti és népies közérzület, a mely oly pontos – önkéntes nyilvánulásaiban, nem téved itten. Az Orosz-, M a g y a r - és Németországban megkezdődött mozgalomnak nálunk is terjednie s élesbülnie kell. Itt a haza üdvéről van a szó. A szabadkőművesi dirigens páholyok, a főtanács, a zsidók uralma alatt állanak, a kik innét az európai forradalom minden szálait kezükben tartják és mozgatják. Az „Alliance Israélite universelle” Francziaországot is belebonyolította ezen óriási összeesküvésbe. A czivilizált társadalmak ezen ezerkaru polypnak kénye-kedvére vannak bízva, a mely számtalan szivornyáit mindenütt alkalmazza. A zsidó az az ellenség, a ki ellen minden tisztességes embernek, minden kereszténynek szünet nélkül küzdenie kell. Fel a (természetesen f r a n c z i a o r s z á g i – szerk.) zsidóra! Fel a kizsákmányolóra és az élősdire! Fel az uzsorásra, a banditára, a gazra, a ki egy vétkes toleranczia védszárnyai alatt elszegényíti s elkorcsositja a Frankok nemes nemzetének vérét. Szervezzünk egy keresztes hadjáratot az arany borjú ezen imádói ellen! Adják vissza a mit

31 tőlünk elraboltak; menjenek vissza palaesztinai vadonjaikba; s egy egészségügyi örökös kordon óvja Európát ezen ázsiai cholera ellen, ezen financiális és szabadkőművesi phylloxera ellen. C. Lebrun, ügyvéd s volt bíró.

A kóser czukor*) kérdéséhez. A sákterok által rituálisan leölt és megvizsgált, s így kósernak nyilvánított állatok húsa lévén csak zsidók által fogyasztható, (mert ha valami baja volt, vagy pláne úgy döglött meg, akkor tréfi, egye meg a goj!) a „választott nép” ezen extravurstjának még csak meg van az a máza, hogy óvatos az élelmi czikkek fogyasztásánál; de már a r é p a c z u k o r tisztán növényi anyag, a mely növényi anyag azonban nem termeltetik kóser magból, külön kóser földön, hanem – mint most már kitűnt, – csak a c z u k o r g y á r b a n különíttetik el k é s z í t é s k ö z b e n , a mely czukor aztán az illető sákter megjelölésével és pecsétjével láttatván el, mint kóser c z u k o r megy a forgalomba, minden bizonynyal azért, hogy ezt a czukrot aztán b á t r a n f o g y a s z t h a t j a a z s i d ó s á g . Már most okvetlenül fel kell merülnie annak a kérdésnek, hogy hát mi szükség van voltaképpen a zsidóság részéről a czukornál is ezen megkülönböztetésre? Az illető kasázó sákternek a kóser czukrot jelelő v e r e s b e t ű s í r á s ú p e c s é t j e nincsen-e összefüggésben azon „ b á r á n y vér” symbolumával, melylyel a zsidók aunak idején Egyptomban ajtójukat megjelelték azért, hogy az isten „öldöklő angyala” ő n á l o k n e g y i k o l j o n ! ? Valjon nem annyit tesz-e ez, hogy: zsidó, ezt a czukrot bátran fogyaszthatod, ebben n i n c s „ ö l d ö k l ő” a n y a g ! ? És annál inkább is, mert annak a czukorgyámak, – honnan a kóser czukor véletlenül keresztény kézbe került, – tulajdonosa z s i d ó , kinek talmudja szerint a gojt megölni Jehova előtt kedves cselekedet, ki áll a z é r t jót, hogy a nem kóser, tehát keresztények fogyasztására szánt czukor nincsen-e inficiálva valamely lassan ölő méreggel, vagy legalább is a gój s z a p o r o d á s á t g á t l ó holmi dr. Fux-féle praeservativum extractumával!? Hisz máskülönben mire való a czukornál ez a megkülönböztetés, ha e g y i k c z u k o r o l y a n m i n t a m á s i k ! ? – Nos!? Ezt a különös dolgot figyelmébe ajánljuk mindazon kegyes szívű félkegyelmű zsidópajtásoknak, kik legtöbbnyire ugyan k é n y s z e r ű s é g b ő l , a mi reájok nézve ugyan még nagyobb gyalázat, – a mellett allegálnak, hogy majd idővel „belénk olvad a zsidó,” (no bizony olvadjon ő beléjök, még pedig legelőször is az utczán sípoló rongyszedő vén zsidó, minél hamarább!) az a zsidó, ki nemcsak hogy velünk egy tálból nem eszik, hanem még kávéjába is, – minden bizonynyal fontos okból, – külön czukrot g y á r t a t. És így most már tovább menve, hát m i n d a z o n élelmi czikkek t i s z t a s á g á r ó l és á r t a l m a t l a n s á g á r ó l kezességet *) Lásd a „Függetlenség” f. é. 229-ik számának mellékletén, Tömösközi zsonnak Abouyból ugyanezen czímmel aug. 12-én keltezett levelét.

Ger-

32 mer-e v á l l a l n i v a l a k i , m e l y e k z s i d ó k é z b ő l k i k e r ü l v e g o j - o k n a k s z á n v á k , mikor nyilván való dolog az, hogy az ilyen élelmi czikkeket a zsidó, mielőtt elárusítaná a kereszténynek, r i t u á l i s a n m e g f e r t ő z t e t i , ha mással nem, hamarjában egy l e k ö p é s s e l ! ? Ezt a nem gyerekjátékba vágó kérdést egész alázattal intézzük Magyarország belügyministeréhez, kinek épen mostanában kasálták el a zsidók, vagyis tették kóserré, azaz hogy környülmetélték egyik szép urodalmát! „ Dr. Balaton.

A konstantinápolyi zsidóknak, az üldöztetésük fölött panaszkodott avignoni zsidókhoz írt válasza. – A „L' Antisémitique” után. –

Türtőztessétek magatokat! Legyetek gyógyszerészekké s a keresztények meg lesznek mérgezve; legyetek uzsorások és tönkre teszitek őket; tanuljatok, és ők rabszolgáitok lesznek; legyetek ügyvédekké s ők elvesztik pereiket; legyetek seborvosokká, és darabokra metélitek őket; legyetek nőkereskedők, és a keresztények elrothadnak; menjetek mint orvosok betegágyukhoz, és kiadják a lelküket: – várjatok és legyetek nyugodtan!

Levelezőlap. Másolónak Sz–d. A közlemény, terjedelmessége miatt, de az okból is, mert periratok közlése füzeteink keretén kívül esik, – nem hozható. P. K. úrnak Ν. Κ–a. Ne feszegessük most már. Jól volt az úgy a hogy történt, a mint a következések megmutatták. L. J. úrník Ρ–ez. Mást kérünk. H– I. úrnak. Alkalmilag jön. A „12 röpirat” egy figyelmes olvasójának. A jövő számban. F. úrnak Budapest. Igaza van önnek: egy keresztény czímtár (Adressbuch) összeállítása ma már nagyon is érzett szükség. Sok jóravaló keresztény iparos és kereskedő, a kinek esetleg német neve van, az őket személyesen nem ismerők által zsidónak tartatik, míg a zsidó 50 krajczáros magyarok bolondítják a keresztény közönséget. Ezen a bajon alaposan segítene egy keresztény „Adressbuch.” Azon, bizonyos oldalról czélzatosan terjesztett hír ellenében, mintha a „Democritos” álnevű szerzőtől (Szüts és társánál Budapesten) megjelent „Tisza-Eszlár és Tisza Kálmán” czímű röpiratot e füzetek szerkesztője írta volna, minden további kommentár nélkül egyszerűen kijelentjük, hogy e röpiratot n e m Istóczy Gy. írta, a ki nézeteit a zsidókérdésben saját neve és felelőssége alatt kizárólag a „12 röpirat”-ban szokta a sajtó útján a közönség elé terjeszteni. Jusztinnak. A jövő számban. Szegedre. Ajánljuk önnek is a mi praxisunkat: ne dolgoztasson semmit se zsidónál.