12 RÖPIRAT. Budapest október 15. A regálé-megváltás

12 RÖPIRAT. Budapest 1885. október 15. VI. évfolyam

I. füzet.

A regálé-megváltás. A képviselőháznak f. hó 1-én tartott ülésében Istóczy Győző indokolt interpellácziót intézett a minisztereinökhöz mint belügyminiszterhez, illetve az igazságügyminiszterhez, az italmérési regálejognak megváltása tárgyában. Hogy jelenlegi kedvezőtlen állami pénzügyi viszonyaink között az állami közvetítés melletti általános megváltás minő nehézségekkel járna, arra nézve gr. Klebelsberg Zdenko a „Függetlenség” f. hó 12-iki számában utalt a gr. Andrássy Manónak, a gazdakörben harmadéve tartott felolvasásában ismertetett adatokra, a mélyek szerint a regálé összértéke Magyarországon . 17 0 millió frt tőkét képvisel, a mely bői a kincstárra, holtkézre, alapítványokra és erkölcsi testületekre 50 millió, a magántulajdonosukra pedig 120 millió frt esik. Egy ily nagy összegnek államkölcsön útján való előteremtése, mai állami pénzügyi helyzetünkben nem lenne opportunus, még ha lehetséges lenne is; s azért nem marad más hátra, mint elfogadni az istóczy Győző által felajánlott expedienst: t. i. a kisajátítási jognak az italmérési jogot illetőleg a községek részére törvényileg való megadását, vagy, a mi egyre menne ki: fakultatív törvény lenne hozandó, a melyben megállapíttatnának a módozatok, a melyek mellett az egyes községek az italmérési regálejogot a maguk részére megválthatnák; a mely módozat, képviselői körökben az interpelláczió megtétele óta élénk megbeszélések tárgyát képezi. Istóczy Győző e tárgyban tartott beszéde s interpellácziója különben következőleg hangzik: Október 1-ji képviselőházi ülés. Istóczy Győző: T. ház! Egy interpellátiót kívánok a t. miniszterelnök úrhoz mint belügyminiszterhez és illetőleg a t. igazságügyminiszter úrhoz intézni. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt azonban interpellátiómat előterjeszteném, engedje meg a t. ház, hogy azt röviden indokolhassam.

2 Azon nagyobbszabású reformok között, melyeket a közvélemény régóta sürget, bizonyára nem utolsó helyet foglal el az italmérési regáléjognak a megváltása oly értelemben, hogy az italmérési jog mindenütt az illető község tulajdonába jusson. Az italmérési jognak az egész országban egyszerre való megváltása azonban csak állami közvetítés mellett történhetvén meg, az államra nézve egy nagymérvű pénzügyi operátiót tenne szükségessé, s ekép az állami közvetítés melletti átalános megváltás, belátom, jelenlegi pénzügyi viszonyaink között nehezen lenne keresztül vihető. Mindazonáltal az italmérési jog megváltásának keresztülvitelét oly kiváló közérdekek, a nemzet oly fontos érdekei követelik, hogy a megváltás keresztülvitelének kérdését tanulmányozni, az adatokat összegyűjteni s az előmunkálatokat megtenni, addig is, a míg pénzügyi helyzetünk a megváltás eszközlésére szükséges pénzügyi műveletet megengedi, – időszerű és szükséges lenne. Azonban addig is, a míg az állami közvetítés melletti átalános megváltásra reá kerülhet a sor, – e megváltást lehetővé lehetne tenni oly egyes községekre nézve, a melyek azt eszközölni óhajtják, s abban az anyagi helyzetben vannak, hogy ezt tehessék. Azt hiszem fölösleges bővebben fejtegetnem azon eminens közérdeket, a mely a korcsmáltatási jognak a magánregáletulajdonosokról a községekre mielőbb való átszállásában fekszik. A magánregáletulajdonosok – a kik közé, a községek kivételével, a jogi személyeket, erkölcsi testületeket is értem, – a regálé bérbeadásánál egyéb tekinteteket nem igen szoktak szem előtt tartani, mint azt, hogy ki fizet több haszonbért? Ezen az utón aztán a korcsmák legnagyobb része az országban zsidók kezébe került, a kikkel a keresztény korcsmárosok már csak azért sem versenyezhetnek, mert a zsidó korcsmárosok nemcsak azzal csinálnak maguknak több jövedelmet, hogy – mint a tapasztalás országszerte tanúsítja, – hamisított s hozzá egészségellenes, sőt mérges anyagokkal vegyített italokat adnak a keresztény közönségnek; hanem a falusi zsidókorcsinárosra nézve a korcsma nem egyéb mint népfosztogató uzsorás pénzügyi operatióinak a comptoirja, (Úgy van! Úgy van! a balközép és a szélsőbal különböző padjain.) a hol a szeszes italokkal elbutított és demoralizált falubeli lakosokat hálójába keríti; de a zsidó korcsma egyszersmind orgazdatanya is, a hová vándorol minden lopott jószág a faluból. Mindezen dolgokkal a magánregáletulajdonos nem igen szokott törődni, csak rendesen fizesse neki a zsidó korcsmabérlő a magas haszonbért. Ellenben, ha az italmérési regálejog a községnek a tulajdonában van, a korcsmabérlet kezelése és ellenőrzése a községet, tehát egy, a közérdeket is szem előtt tartó erkölcsi testületet illeti; s ha ez e részbeni kötelességeit teljesíteni elmulasztaná, ott van a felettes közigazgatási hatóság, a mely megfelelőleg intézkedhetik. Az italmérési regálejogot tehát mielőbb a községek kezébe juttatni, eminens közérdekek: közegészségügyi, közrendészeti, közgazdasági s közerkölcsiségi tekintetek egyformán sürgetőleg követelik. (Igaz! Úgy van! a bal és szélsőbal némely padjáról.) S erre nézve egy igen egyszerű expediens is állana rendelkezésünkre. (Halljuk!)

3 Tudjuk ugyanis azt, hogy kisajátítási törvényünk szerint a kisajátítási jog közérdekből ma már igen széles alapon nyer alkalmazást. Hogyha pedig kisajátítási törvényünk a kisajátítást községekben megengedi új utczák és közterek nyitására, közdűlőutak létesítésére, közfürdők, valamint a köztisztaság és közegészség czéljából tervezett csatornák előállítására stb., sőt kivételképen még szépítési tekintetekből is: akkor nem látom át, hogy a közérdek szempontjából miért ne lenne megengedhető az italmérési regálejog tulajdonának a, kisajátítása is oly községek részére, a melyek e kisajátítást óhajtják. S én azt hiszem, hogy ezen kisajátítási jognak a községek részére való megadása igen sok vagyonos községet arra indítana, hogy a kisajátítási eljárást kérelmezze; s ekkép rövid évek múlva jó részben meg lenne oldva ezen annyiszor ventilált égető kérdés is; mert akkor már a még kisajátítlanul maradt italmérési jogosítványoknak állami közvetítés melletti megváltása czéljából az államnak sokkal kisebb mérvű pénzügyi miveletet kellene keresztül vinnie. S ez eszme megvalósítására nem is lenne egyébre szükség, mint az 1881: 41. tczikkben foglalt kisajátítási törvény pótlásául egy rövid törvényczikkre, a melyben a kisajátítási jog közérdekből való megadásának eseteihez hozzáadandó lenne az italmérési regálejog tulajdonának a községek által való kisajátíthatása esete is. Az 1881: 41. tcz. máris intézkedik a vasutak részére az italmérési jognak ideiglenes kisajátításáról, s így e törvény keretében már ez okból sem lenne heterogén alkatrész az italmérési jog tulajdonának a községek által való végleges kisajátítása. Ugyanezen törvényben a kisajátitási eljárás is minden részleteiben már megállapítva lévén, ezen eljárás az italmérési jog tulajdonának a községek által való kisajátítása eseteiben is egészben alkalmazást nyerhetne. Egyúttal azonban elvül kimondandó lenne az is, hogy, a hol a község egyszer már tulajdonában van az italmérési jognak, e jogot a község többé el nem idegenítheti. A kisajátítási jognak az italmérési jog tulajdonát illetőleg a községek részére törvény utján való megadása tehát, nézetem szerint a legegyszerűbb s legczélszerűbb expediens lenne arra nézve, hogy addig is, a míg az állami közvetítés mellett országszerte leendő megváltás keresztülvihető lenne: az italmérési regálejognak a községek kezébe mielőbb való jutását eszközölhetnénk. Ezen indokolásomnak előrebocsátása után a következő interpellátiót vagyok bátor előterjeszteni: (Halljuk! Olvassa:) Interpellatio a t. miniszterelnök úrhoz, mint belügyminiszterhez és illetőleg a t. igazságügyminiszter úrhoz. Tekintve azon fontos közegészségügyi, közrendészeti, közgazdasági és közerkölcsiségi érdekeket, a melyek az italmérési regálejognak a jelenlegi magán regáletulajdonosokról a községekre mielőbb való átszállását sürgetőleg követelik, a következő kérdéseket intézem: 1. Foglalkozik-e a t. miniszterelnök úr mint belügyminiszter az italmérési regálejognak állami közvetítés mellett a községek részére leendő általános megváltása kérdésével? 2 Van-e kilátás arra, hogy ezen állami közvetítés melletti általános megváltás a közel jövőben keresztülvihető leend?

4 3. Addig is, a míg az állami közvetítés melletti általános megváltás keresztül vihető lenne, nem látnák-e a t. bel- és igazságügyi miniszter urak czélszerűnek, a mielőbbi részleges megváltást oly módon eszközölhetőnek, hogy a kisajátítási jog az italmérési jognak tulajdonát illetőleg a községek részére törvényileg megadassák?

Egy magyar nemzeti ünnep. Komlóssy Ferencz egy nagyérdekű interpellácziót terjesztett elő a f. hó 10-ki képviselőházi ülésben, Sz. István király napjának törvény útján nemzeti ünnepnappá leendő tétele tárgyában. Egy magyar nemzeti ünnepnek a kreálása melletti érveket Komlóssy úgyis eléggé kifejtette, s azért e helyütt csak azon ellenvetésekre reflektálunk, a melyeket némelyek, köztük a Komlóssy beszédébe belekiáltozó Thaly Kálmán is, felhoznak az Istvánnapnak nemzeti ünnepnappá tétele ellen. Az a körülmény, hogy I. István magyar királyt a katholika egyház mint szentet tiszteli, egyátalán nem lehet akadály arra nézve, hogy a hazában élő többi keresztény felekezetek ez ünnepet, mint az első magyar királynak, I. Istvánnak napját üljék meg, – azon I. István király emlékezetére, a kinek köszönheti a magyar nemzet, hogy az európai keresztény népcsaládba való bevezetésével, megóvta őt attól a sorstól, a tnely sors érte a pogány hunnokat és avarokat, s érte a legutóbbi századok alatt a törököket, hogy t. i. Pannónia földjéről kiűzettek. Thaly Kálmán úgy látszik Árpád emlékezetét szeretné nemzeti ünneppel megünnepelt e t n i ; s Árpád iránti lelkesedése őt arra az igazságtalanságra ragadja, hogy I. István király ellen valódi fanatikus gyűlöletet árul el minden alkalommal. Ezzel a nevetséges caprice-szal Thaly csak mosolyt kelthet mindenkinek az ajakán; mert hisz utóvégre is, a ki tiszteli I. .István királyt, tiszteli Árpádot is, a ki megkezdte azt a munkát, a melyet utóda s ivadéka I. István befejezett, s évszázadokra, sőt évezredekre véglegesített. Csakhogy mi, a midőn nem Árpádnak a (kalendáriumban nem is létező) napját, hanem I. Istvánnak a haza polgárai nagy része által már eddig is évenként egyházi ünnepként megtartott napját akarjuk nemzeti ünneppé deklaráltatni, – e napon a mindnyájunkkal közös magyar kereszténységnek, az I. István király által megalapított európai keresztény magyar czivilizácziónak az ünnepét is megülni akarjuk, – a mit, az európai czivilizácziót fenyegetett pogányhitű Árpád emlékezetének a megülésével nem tehetnénk, a ki hozzá hó-

5

dító is levén, a hazában élő többi nemzetiségek előtt nem oly rokonszenves egyéniség, mint I. István király, a ki felülrá még azon politikai elvet is vallotta, hogy csak azon ország erős és hatalmas, a melynek több nyelvű lakosai vannak. Minden kegyeletünk mellett tehát a hazaszerző Árpád apánk iránt, mi, Thaly úrral és társaival szemben, I. (szent) István király napját véljük a legalkalmasabbnak arra, hogy a politikai magyar nemzet nemzeti ünnepnapjává avattassák. Komlóssy Ferencz e tárgyban tartott beszéde és interpellácziója a következőleg hangzik: Október 10-ki képviselőházi ülés Komlóssy Ferencz: T. ház! (Halljuk!) Szt. István első királyunk Magyarország összes intézményeit keresztény alapra fektette. (Úgy van! a bal és szélső baloldal némely padjain.) Ennek köszönhetjük Magyarország fenállását, ennek köszönhetjük azt, hogy néhány év múlva Magyarország ezredévés fenállását fogjuk megünnepelni. (Helyeslések a szélsőbalon.) Thaly Kálmán: Árpádnak köszönjük! Nem kell meghamisítani a történetet! (Zaj és derültség. Halljuk!) Komlóssy Ferencz: Ha valaki van hivatva, t. ház, méltányolni szt. István király érdemeit, úgy a t, ház, mint törvényhozó testület az, mely törvényhozó testület mintegy őre azon keresztény eszméknek, melyeket ő letéteményezett. (Úgy van! a bal és szélsőbal némely padjain.) Mert csak ezen keresztény nemzeti eszmék alapján tehetjük Magyarországot nagygyá, annak népességét boldoggá. (Úgy van! a bal és szélsőbaloldal egyes padjain.) Én, mint a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt tagja, kötelességemnek tartom ez alkalommal a miniszterelnök urat, illetve a cultusminiszter urat megkérdezni, hogy mily stádiumban van azon ügy, mely néhány év előtt már az országgyűlés elé került, de nem tudom mily okoknál fogva halasztást szenvedett. Tudomásom van arról, hogy a kormány igenis nagy jóakarattal nyúlt ezen kérdés elintézéséhez, de nem tudom csodálkozásomat eltitkolni a felett, hogy találkozott azon időben a tiszáninneni superintendentiának egy kiváló műveltségű tagja, ki a cultusminister úr leiratára azt válaszolta, hogy igenis azért nem hajlandók ők szt István napját törvény útján megünnepelni, miután ők a szenteket nem imádják. Thaly Kálmán: Bizony nem! (Nagy derültség.) Komlóssy Ferencz: Nem tudom, ezen csodálkozzam-e inkább, vagy pedig a tisztelt cultusminiszter urnák akkori magaviseletén, aki vagy nem tudta, vagy nem akarta megmondani azt, hogy igenis mi katliolikusok sem imádjuk a szenteket, hanem tiszteljük, (Úgy van!) s bizonyára e tiszteletnek nagyobb értelme van, mint annak a tiszteletnek, melylyel a liberálisok Garibaldik vagy mások iránt viseltetnek, s e tiszteletet még ingökre és csizmájokra is kiterjesztik. T. képviselőház! Óhajtom, hogy a keresztény magyar nemzetnek legyen nemzeti ünnepe azért, hogy legyen egy nap, melyen a keresztény felekezetek kezet fogva, nyíltan ünnepeljék a kereszténység diadalát, és védekezzenek a zsidóság és szabadkőművességgel szemben, a mennyiben

6

a tapasztalat mutatja, s a „Kelet” czímű lap leleplezései mustrálják,, hogy a szabadkőművesség a zsidósággal szövetkezve belehatol a t. házba is, és quasi domináló szerepet foglal el. (Mozgás jobbfelől.) Óhajtom egy általános nemzeti ünnep létrehozását, a melyen a keresztény felekezetek egymásnak kezet nyújtva, felekezeti féltékenység nélkül közös erővel munkálkodjanak a pogánynál pogányabb zsidó-szabadkőmüves áramlat ellen. És ha ez lehetséges, t, ház, inkább lehetséges most, mint ezelőtt pár évvel, hogyha a zsidóság nem állana ellen a ministerelnök úr akkori intentiójának. Midőn ezen szabadkőműves-zsidó áramlat, mely a hosszúnapot oly magasztosan ünnepelteti meg. hogy kormánypárti lapok egész hasábokat tudnak írni a zsidók buzgólkodásáról, – midőn a zsidók a hosszúnapot oly buzgón ünneplik meg, hogy a „Nemzet” t. szerkesztősége egy hordárra sem tud akadni egész Budapesten: ép akkor azt látjuk t. ház, hogy a zsidóság profanálja a keresztény ünnepet, szt. István napját, és baromi munkát végeztet keresztény rabszolgáival. (Úgy van! balfelől.) T. ház! Midőn egyrészt és különösen a zsidóságot okolom a miatt,, hogy a keresztény-magyar nemzet nem ünnepel nemzeti ünnepet; másrészt nyíltan sajnálatomat kell kifejeznem, hogy az irányadó körök, a t. kormány első férfiai, a miniszter urak is, valahányszor nemzeti ünnepet kellene ülni, akkor az egyik Ostendóbe, a másik tanulmányútra készül. (Derültség.) Azon óhajomnak adok kifejezést, t. ház, hogy a t. miniszterelnök úr ezen ünnepen, melyet ő elvileg helyesel és jóváhagyott akkor, midőn megbízta Trefort miniszter urat, hogy értekezzék a többi felekezetekkel, ő ostendálja magát Budapesten és ne Ostendében; a t. cultusminiszter úr pedig tanulmányozza akkor idehaza a vidékről felránduló tanítók nyomorúságos helyzetét. Tréfort Ágost vallás- s közoktatási miniszter: Azokat úgyis ismerem. (Derültség.) Komlóssij Feencz: Ezek alapján bátor vagyok interpellatiómat a t. miniszterelnök úrhoz, mint belügyminiszterhez, úgyszintén a t. cultusminiszter úrhoz beterjeszteni, a mely a következőkép hangzik: Interpellatió a t. miniszterelnök úrhoz mint belügyminiszterhez és a t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. Tekintettel azon kegyeletre, melylyel a magyar nemzet a keresztény magyar állam megalapítója, sz. István első apostoli királyunk emléke iráni viseltetik, a mely magyar állam néhány év múlva ezredéves fennállását ünneplendi; tekintettel továbbá arra, hogy egy átalános nemzeti ünnepnek a törvényhozás útján való behozatala, a haza polgárai között való szolidaritás érzetének ápolására s ekkép a magyar állameszmének megerősödésére lényegesen befolyna; s tekintettel végül arra, hogy más czivilizált, szabad nemzetek is, történelmük legkiválóbb eseményeinek évfordulóját átalános nemzeti ünnepként ülik meg; kérdem a t. miniszterelnök urat mint belügyminisztert és a t. vallásés közoktatási miniszter urat: Valjon szándékoznak-e, s ha igen, mikor, törvényjavaslatot beterjeszteni az iránt, hogy sz. István király napja átalános nemzeti ünneppé deklaráltassék?

7

Angelo de Gubernatis könyve Magyarországról Gróf Angelo de Gubernatis, tekintélyes olasz publicista, a magyar akadémia külföldi tagja, a folyó év első hónapjaiban Magyarországba jött, hogy itt a viszonyokat személyesen tanulmányozva, egy, hazánk és nemzetünk valódi képét feltüntető munkában megismertessen bennünket a külfölddel. Ezer magyart volt felveendő, a lapok tudósításai szerint, megírandó munkájába. Hogy az ezer „halhatatlan” soraiban helyet foglalhassanak, volt nagy sürgés-forgás különösen a mi sornalisztáink között, a kik formális ostrom alá vették de Gubernatist, és szokás szerint mást alig engedtek hozzáférni, mint zsidót, zsidóbarátot és szabadkőművest. Ily kép megdolgozva a talián grófot, egész biztosra fogták, hogy munkája filoszemita irányban lesz tartva, s a „Nemzet” máris fenyegetődzött, hogy mint fogja majd elitélni Angelo de Gubernatis, megírandó nagy munkájában, az antiszemitákat. Ezen biztos föltevésben ütötték is a megjelenendő munka mellett a reklámdobot zsidó és zsidós lapjaink. S ime! megjelent de Gubernatis könyve – és lőn mélységes hallgatás a zsidó és filoszemita táborban! Egyetlen magyar lap se emlékezett meg a pedig előre monumentálisnak hirdetett munka megjelenéséről. S ugyan mi lehet az oka a zsidó és zsidólapok ezen hirtelen érzelem változásának? Egyszerűen az, mikép távol attól, hogy filoszemitikus szellemben lenne tartva a munka, – ellenkezőleg de Gubernatis a kemény igazságok egész sorozatát vágja a zsidók fejéhez, úgy, hogy több oly véleményt nyilvánít, a minőket csak radikális antiszemita ajkáról lehet hallani. Pedig Angelo de Gubernatis egyik antiszemita képviselővel se beszélt; de ezek közelébe se jöhettek volna, mert egész ittléte alatt előszobájában a zsidók és zsidóbarátok formális strázsát állottak, nehogy kivülük valaki más is érintkezhessek vele s más oldalról is kaphasson informácziókat, mint tőlük. De Gubernatis azonban egy, a zsidókat nem teljesen ismerő ember hibájába esett, azt gondolva, hogy ha a zsidók fölött a, habár kemény igazságokat, de végre is való igazságokat elmondja is, – ha a nyílt antiszemiták ellen fordul, amint ezt egy passusában teszi, – ez által a zsidók jó indulatát megtartja magának. Hiu képzelgés. így jár mindenki, a ki objectiv akar maradni a zsidókkal szemben is, és perhorreskálja azt, hogy őt antiszemitikus hajlamok vezetik; mert a zsidók, daczára nekik tett con-

8

cessióiknak, csak úgy agyonhallgatják munkájukat, mint akármely nyilt antiszemita munkáját agyonhallgatnák; mert a zsidó a róla mondott igazságos kritikát sem tűri, lévén a zsidóság – amint azt épen ma öt éve, az 1880. októberi füzetünkben is megírtuk: – „kritikán aluli.” Angelo de Gubernatis munkáját, a „La Hongrie politique et sociale”-t (A politikai és társadalmi Magyarország) azonban, ha a zsidók és zsidós lapok agyonhallgatják, – ez reánk antiszemitákra nézve ellenkezőleg indok legyen arra nézve, hogy viszont mi e munkát teljes erőnkből felkaroljuk. S azért melegen ajánljuk azt a franczia irodalommal foglalkozó t. olvasóink figyelmébe. A mű megjelent Florenczben Pellas J.-nél, s megrendelhető Budapesten a többi között Eggenberger könyvkereskedésében is. Előfizetési ára 3 frt volt. Angelo de Gubernatis a képviselőház nevezetesebb tagjait elősorolva, rokonszenvesen megemlékezik röviden több antiszemita képviselőről is; nevezetesen báró Andreánszky Gáborról, Istóczy Győzőről és Zimándy Ignáczról; ugyszinte Onody Gézáról, Vadnay Andorról, stb. A mi azonban de Gubernatis munkáját előttünk kiválólag érdekessé teszi, – az a „La question sémitique” (A szemita-kérdés) czimü fejezet, a melyet alább majdnem egész terjedelmében közlünk. S most, mielőtt a mű e részét, néhány lényegtelen pont elhagyásával, egész terjedelmében közölnénk, még csak azon óhajunkat fejezzük ki, hogy vajha minden neves külföldivel, a kit a zsidók és zsidóbarátok Magyarországba czitálnak, a végből, hogy elitéltessék vele a magyar antiszemitizmust, – a zsidók és zsidóbarátok szintoly alaposan felülnének, a mint alaposan felültek gróf Angelo de Gubernatissal. Angelo de Gubernatis könyvének imént említett fejezete ekként szól: „ A szemita-kérdés. A jelenleg Magyarországon található izraeliták száma némelyek szerint 600,000, mások szerint pedig 800,000 lenne. Sőt vannak írók, a kik azt állítják, hogy ez a szám egy millión felülre rúg. Ezek az eltérések csodálkozásba ejthetik az embert. Első tekintetre úgy látszanék, hogy a statisztikának egy való számot kellene adnia s azt venni számitásai alapjául. A jelen esetben azonban nem a statisztika a hibás, mert nehéz, sőt lehetetlen biztonsággal meghatározni azt: ki zsidó, ki volt zsidó s már nem az, ki még fél-zsidó s ki csak fél-keresztény? Vannak kikeresztelkedett izraelita családok; vannak mások, a melyekben az apa zsidó, a fiú pedig keresztény. Ezenkívül van egy bizonyos számú leplezett és magyarizált zsidó, a kik gondosan titkolják eredetüket. A

9 statisztika tehát gyakran tévedhet a zsidó úgy mint a magyarok számának pontos meghatározásában. De akármint álljon is a dolog, nincs ország Európában, a hol a zsidók, a keresztényekhez arányítva, oly nagy számban lennének mint Magyarországon. Még elfogadva a kisebb számot is, az izraeliták még mindig azon arányban lennének mint 1 a 8-hoz. Budapest városában, ez az arány a magyar társadalomra nézve nyugtalanító módon növekszik, mert Magyarország fővárosában, mint mondják, három keresztényre egy zsidó esik. A dolog annál aggasztóbb, mert a statisztika azt is tanúsítja, hogy a halandóság az izraeliták közt kisebb, mint a keresztényeknél. Ugyanis, az 1880-81.*) évek statisztikája a következő számokat adja az öt éven aluli gyermekek halandósága fölött: 24,000 katholikus gyermek közül meghalt 4,597 1,800 lutheránus „ „ „ 279 1,818 kálvinista „ „ „ 300 7,937 izraelita „ „ „ 587 E számok szerint bebizonyítva lenne az, hogy a katholikusoknál a gyermekek körülbelől oly arányban halnak el mint 2:10, az izraelitáknál pedig mint 1:10. Egy másik táblázat kimutatja, hogy 10,000 születés közül 1881-ben a katholikusoknál 509 halva született gyermek volt, és csak 98 az izraelitáknál; 203 korai szülés a katholikusoknál, s csak 46 az izraelitáknál. Ez arányok valóban nyugtalanítóknak tűnnek fel előttünk Budapest városára nézve, a hol a 80 vagy 100 ezer jelenleg létező zsidó néhány év múlva megkétszereződéssel s többségre jutással fenyeget. De van egy másik statisztika is, a melynek még inkább aggasztania kellene a magyarokat. Budapest elemi iskoláiban az 1881. év statisztikája szerint 84 katholikus és kálvinistával szemben 28 zsidó tanuló volt. Ha tehát a zsidók jelenleg Budapest város népességének mintegy 1/4 részét teszik, úgy az elemi iskolákban már többen vannak egy negyed résznél. Budapest polgári iskoláiban, a melyek az elemi iskolák kiegészítőit képezik, 581 katholikus-, 51 lutheránus- és 36 kálvinista fiúval szemben 396 izraelita fiú volt. Úgyszinte 710 katholikus-, 62 lutheránus- és 44 kálvinista leánykával szemben volt 753 izraelita leányka! A gymnáziumokban 1,163 katholikus-, 209 lutheránus- és 226 kálvinista tanuló mellett volt 884 izraelita tanuló; a reáliskolákban 773 katholikus-, 72 lutheránus- és 40 kálvinista tanuló mellett volt izraelita tanuló 720! E hiteles számadatoknak nincs szükségük kommentárokra. Ezek azt bizonyítják, hogy az 1/4 rosz arány, a mely a lakosságnál áll, megszűnt, ha tekintjük a középiskolák népességét, a hol a zsidók már nem 1 /4-ét, hanem körülbelül felét teszik ki a tanulók számának. Az elemi iskolákban, a hol az iskoláztatás egyformán kötelező az egész lakosságra nézve, látjuk, hogy a többi felekezet gyermekeinek egy része kivonja már magát oly módon, hogy az izraeliták aránya ott növekvőben van. Ez az arány azonban gyökeresen megváltozik, amint áttérünk a kötelező iskolákról a facultativ iskolákra. Míg számos keresztény atya gyermekeit *) Körösi, Berlin, 1885.

Die

Sterblichkeit

der Stadt

Budapest

in den

Jahren

1876-1881.

10 csak elemi iskolai taníttatásban részesíti, a zsidók, a kik ezzel nem elégesznek meg, fiaikkal végig járatnak minden iskolát, beleértve az egyetemet is; mert a zsidó minden áron felvergődni törekszik. A polgári iskolákban, mint mondánk, az izraelita leánykák majdnem oly nagy számmal vannak mint a felekezetükbeli fiúk; a felsőbb iskolákban pedig az izraelita leányok többségben vannak. De többet mondunk. A polgári iskolákban és a középiskolákban, a melyekben megfordultunk, mikor a tanár kérdezte, hogy ki felelne meg az általa teendő kérdésekre, majdnem mindig egy izraelita fiú vagy leány volt az, a ki legjobb feleleteket adott, minek utána jobb kezének első három ujját felemelte és mozgatta, annak jeléül, hogy ő kész a tanár kérdéseire felelni. A többi felekezetek tanoncza-inál mindig több félénkségét és tartózkodást tapasztaltunk. Lehet, hogy ezek kevésbé jól is voltak elkészülve. A zsidó bizonyára nem azért jár az iskolába, mert a divat és az illendőség úgy hozza magával, hanem azért, mert ezt érdekében állónak találja. Tudja ezt gyermekkorától fogva; azért a nyilvános iskolákban rendszerint nagyobb buzgalommal és állhatatossággal tanul, mint keresztény pajtásai. Vigyázzunk tehát! Ha nem akarjuk, hogy a zsidók kényelmetlen többséggé váljanak Budapest társadalmában, módot kell keresni arra nézve, hogy megakadályoztassék az iskolákban való többségre jutásuk. A nagy, a valódi veszély a keresztényekre nézve itt rejlik; de az orvoslás közel áll és könnyen alkalmazható. Természetesen nincs arról szó, hogy a zsidóknak megtiltassék a nyilvános iskolák látogatása; hanem az iskolákba nagyobbszámú keresztény gyermeket kell küldeni, (A melyik szülő ezt teheti, az úgyis megteszi; de sokakat a zsidóság okozta nyomora akadályoz meg ezt tenni. – Szerk.) s ezeket buzdítani kell arra, hogy Izrael fiait egy nemes versenyben legyőzni törekedjenek. Amit mi Budapest iskoláiban észleltünk, nem egy megjegyzésre késztetett bennünket. Ugyanis szomorúan emlékeztünk arra, hogy minő értelemnélküli volt az a hadjárat, a melyet az antiszemiták a képviselőházban és a felsőházban vittek arra a czélra, hogy a rabbinus kizárassék a felsőházból, – a midőn egy sokkal nagyobb veszély fenyegeti magában Magyarország fővárosában a magyar társadalom szervezetét, s a midőn Tisza úr úgy az egyik, mint a másik veszély fölött souverain módon gúnyolódott azzal, hogy a törvényhozóknak értésükre adta, miként nem tudván a zsidókat behozni a kiváltságok ősi kapuján, majd behozza őket a miniszteri kinevezés ablakán vagy lyukán. Az 1874-75. óv első félévében, a budapesti egyetemen 2466 hallgató közül volt 1331 róm. katholikus, 55 görög-katholikus, 88 keleti görög, 326 kálvinista, 196 lutheránus, 4 unitárius, 523 izraelita. Az izraeliták tehát, ezelőtt tíz évvel, körülbelül egy ötödrészét képezték a magyar főváros egyeteme hallgatói számának. Az 1882–83. tanév első felében, ugyanezen egyetemen, 3272 hallgató közül volt 1370 róm. kath., 70 görög-kath., 105 keleti görög, 426 kálvinista, 348 lutheránus, 12 unitárius, 937 izraelita! Az 1883–84. év első felében, 3359 hallgató volt, s ezek közül volt római katholikus 1312. görög-katholikus 71, keleti görög 94, kálvinista 480; lutheránus 339, unitárius 7, izraelita 1066. A számok e növekvése ez utóbbiakra nézve ékesen szóló. Bizonyítja ez azt, hogy a budapesti egyetem hallgatóinak közel egyharmada az izraeliták által van képviselve, és hogy ezen arány folyton növekedvén, minden

11 valószínűség szerint ezt az egyharmadot tíz év múlva felerészre nőni fogjuk látni. Az orvosi és jogi tanfolyamok leginkább vannak látogatva az izraeliták által. A múlt év első felében a jogegyetemen beírt izraeliliták száma 385 volt; az orvosi egyetemen pedig 617-en voltak. Ezek a tanfolyamok nyitják meg az utat a vagyon, a politika, a társadalmi befolyáshoz s gyakran még a nemességhez is. Az izraeliták, megértve ezt hévvel vetették magokat ezekre a pályákra, s kitartanak azokon oly makacssággal, a mely méltó volna arra, hogy a keresztények is utánozzák. Ha a zsidóknak ezen egyetemi versenyében veszély rejlik, ez a veszély különösen fenforog Magyarország fővárosára nézve. A kolozsvári egyetemen a múlt év első felében 477 hallgató közül nem volt több 29 izraelitánál, vagyis körülbelül a hallgatók mintegy 1/16 részénél. Tehát azt kell következtetnünk, hogy a budapesti egyetemet látogató izraelita hallgatók legnagyobb részét maga Budapest városa szolgáltatja, a mi Izrael népére nézve valódi diadal, de a mi bennünket igen fájó elmélkedésekre kényszerit. Ha Esztergom városát a magyar Rómának nevezték el, ha Debreczent Magyarország Genfjének nevezik, – nem sok idő múlva Budapestet a magyar Jeruzsálemnek vagy a zsidók Athénjének fogják elnevezni. S akkor sok magyar ember méltán azt a kérdést fogja önmaga előtt felvetni, hogy ugyan érdemes volt-e azért kormányt buktatni s oly nagy lelkesedéssel üdvözölni Magyarország újjászüetését egyedül azért, hogy mindez majdnem kizárólag a zsidók javára essék. Ezen megjegyzéseink olvasóink némelyikét tévedésbe ejthetné, azt a hitet kelthetvén bennünk, hogy mi, egy méltatlan előítélet folytán, állást foglalunk a szemiták ellen. Sietnünk kell tehát annak a kijelentésével, hogy mi semminemű személyes elfogultsággal nem viseltetünk Izrael utódai ellen. Mi nem félünk a zsidóktól mint egyénektől; de a midőn tömeggé válnak, egy tevékeny és mozgékony tömeggé, aggodalmunk komoly lesz. Ha lenne még a földön egy gazdag, termékeny ország, a mely egy egész népet táplálni képes volna, a mi eszményünk ezen, Európában nomáddá vált keleti népet illetőleg az lenne, hogy neki adnánk osztályrészül ezen tájat, minden korlátozás nélkül, alakítva ott egy hatalmas izraelita államot. De ez a hajdan szétszórt és üldözött nép, a mely még: zsidó akar maradni, és elárasztja Budapesten a keresztény társadalmat* a melyet kizsákmányol, kifosztogat, tönkre tesz, a melynek elfoglalja hivatalait, bitorolja czímeit, napról-napra kevesbíti erejét és befolyását, – ez a nép, rendkívüli számerejénél és merészségénél fogva elkeserít bennünket, s a magyarok iránti érdeklődésünknél fogva a védelem és fellázadás legitim érzelmeit kelti fel bennünk. Az izraelita nő rendszerint szép, szeretetreméltó és csábító. A zsidó férfi értelmes, ravasz, intrigans, vállalkozó és állhatatos, mind kitüna tulajdonságok a siker elérésére. A zsidó mindig tudja, mit akar, nem túlságos formalista, és nem igen válogatós a czélra vezető eszközökben. A keresztényre nézve a becsület lényeges dolog; a zsidó el lehet éneikül is. A hízelgő, csúszó-mászó, csaló zsidó nincs elveszve a zsidó társadalom becsülésében; mikor a czélhoz jutásról van a szó, tud türelmes lenni és szembe szállani a fáradalommal, megvetéssel, visszautasításokkal. Újra meg újra hozzá lát a dologhoz, és a mit egyszer megfogott, azt többé el nem ereszti. A mint kilesett magának valamely zsákmányt nem ereszti azt többé szem elől, s hálóit minden irányban kivetve, lesben

12 marad mindaddig, a míg csak kezeibe nem kerül. Ha valamely szalonban, a hol egy magyar és egy zsidó állanak, csak egy üres szék van, legyünk meggyőződve, hogy a zsidó lesz az első, a ki leül. Ha valamely előkelő személyiség belép a szalonba, és senki se meri megszólítani őt, biztosak lehetünk benne, hogy az első, a ki megszólítja, s legyen ez akármily nyelven, az izraelita lesz. Tán össze-vissza kever minden nyelvet, a melyeket tör-mar, de nincs egy nyelv se, a melyen alkalmilag ne merne beszélni. Általános szabály, hogy az izraelita nem épen egy hős a veszély közepette, de, a mikor nem veszélyezteti se az életét, a mely neki drágább a becsületénél, se pénzét, a mely neki drágább az életénél, minden egyebet koczkára tesz és minden egyében túlteszi magát hallatlan könynyedséggel és merészséggel. A zsidónak rendszerint nagy házi erényei vannak, s a midőn érdeke nem áll a koczkán, ő szintoly jó gyerek és szintoly kedves ember lehet, mint a legjobban nevelt keresztény. De ha megkísérli tetszeni, ezt azért teszi, mert szeretetreméltóságából valami profitot remél húzni. A keresztény embernek platonikus gyöngédségei előtte zöldségeknek és gyengeségeknek tűnnek fel, s mivel bizonyára nem ő találta fel a lovagiasságot, nehezen fogja fel ezt. Azt nagyon is átlátja, hogy a kellemességet szintúgy hasznosítani lehet, a mint hasznosítani lehet az álnokságot, de mindig s egyedül csak a kitűzött czél elérése szempontjából. Zsidó szempontból a loyalitás, a nyíltság és a nemeslelkűség nem kívánatos erények, de ragyogó formák, kényelmes eszközök, a melyeket okkal-móddal néha hasznosítani lehet, de a melyek nem szükséges, hogy a zsidó természet lényeges és kiegészítő részét képezzék. Az izraelita mint üzletember, mindenben opportunista; leghűbben azt a kormányt szolgálja, a mely, számos kompromissumai által, legtöbb utat hagy nyitva a zsidó részére, amelyeken ez elláthatja apró üzleteit, a melyek azután a nagy üzletekre vezetnek. Természetesen, ezen ítéletünk mellett, a mely nem egészen szolgál előnyére a Magyarország fővárosában összezsúfolt zsidó népnek, – ezt a maga egészében véve, – tekintetbe kell venni a kivételeket, a minőket találhatni nemcsak a liberális foglalkozási ágakban és a sajtóban, hanem ü banküzletben és a kereskedelemben is. De, eltekintve ezen nemes és nem épen ritka kivételektől, tagadhatatlan, hogy a zsidók nagy tömege a keresztényeknek nem egy oktatást és követendő példát ad az erélyre, a munkaszeretetre, a kitartásra, következetességre, tudományszomjra és a gyakorlati érzékre, a melyek ezt a fajt jellemzik. Mi azonban előre látjuk, hogy ezen gyakorlati érzék túlságos menynyiségének a következménye az lesz, hogy a zsidó elem túlsúlyra fog vergődni a keresztény elem fölött Magyarország fővárosában. Konstatálva £zen zsidó dagály eláradását, – hacsak nem akarjuk a magyar nép fokozatos kipusztulását Budapesten, még maguknak az izraeliták apologistáinak is kivánniok kell. hogy ez utóbbiak szétszórva legyenek különböző helyeken, a magyarországi és erdélyi városokban és falvakban, hogy mindenütt kisebbség legyenek és semmikép se változtassák meg az ország nemzeti phyziognomiáját. Ha a százezer izraelita továbbra is Budapesten összezsúfolva marad, az ő vonzerejűkkel, feszerejükkel és önfentartási erejükkel, tíz év múlva körülbelül kétszázezerén lehetnek, vagyis kétszerannyian mint most vannak Budapesten, és húsz év múlva Buda-

13 pestnek háromnegyedrészét hatalmukba kerítik. Nem arról van szó tehát, hogy a zsidók Magyarországból kiűzessenek, hanem hogy egyik vagy a másik napon el ne fojtsák a magyarokat. Budapesten, a hol a zsidók mindinkább elhatalmasodnak, az a veszély forog fenn, hogy mielőtt ők maguk megmagyarosodnának, megrontják a magyarok természetét is. A jelen pillanatban a nyugtalanság bizonyos nemével látjuk az izraelita inváziót napról-napra nőni Magyarország fővárosában. Befogadni vagy be nem fogadni a rabinust a főrendiházba, nem bír horderővel, holott új zsidóelemnek egy nagy városba, magába az ilyen elemekkel szaturált fővárosba való bevezetése végzetes lehet. Ha Budapesten valamely boltba belépünk, ritka dolog, hogy a kereskedő nem zsidó. Ő kiszimatolja a keresztényt, és gyakran meg is csalja. Ha a vevő felszólal, a zsidó távol attól, hogy mentegesse magátr még lármásabb lesz, és kellemetlen, sőt gyakran szemtelen hangmodort vesz fel. Ezentúl a zsidó fogja érezni magát úrnak a városban; a hely az övé; vagy meg kell előtte hódolni vagy kereket oldani. A most leírthoz hasonló arrogáns föllépések azt tanúsítják, hogy a zsidó kereskedő biztosnak érzi magát abban, hogy ő büntetlen marad. Még akkor is, ha kezedbe, tegyük fel tévedésből, hamis pénzt, a mint Magyarországon nevezik: újpesti pénzt nyomnának is, – a mi bizonyos boltokban igen könnyen megtörténhetik, – el kell határozva lenned, nem hagyni abban a dolgot, hanem feljelenteni a turpisságot a rendőrségnél; különben abban a veszélyben forogsz, hogy téged tartanak a tettesnek. Annyi bizonyos, hogy nem a főváros boltjaiban szerezhet az ember magának fogalmat a magyar udvariasságról, főleg egy idegen iránti udvariasságról, a ki nem tudja megkülönböztetni a magyar kereskedőt a zsidó kereskedőtől. És ha az ember meggondolja, hogy ez a változás Budapesten tizenhét év lefolyása alatt történt, joggal aggódhatunk a város jövője fölött. És nem is csodálkozhatunk nagyon azon sem, hogy számos magyar ember inkább hazamegy félreeső városának szomorú magányába, mintsem hogy tehetetlen szemtanúja legyen az ország fővárosában a magyar nép elkorcsosodásának és fokozatos kipusztításának. Azok után. a miket elmondottunk, némelyek talán kísértetbe jönnek azt hinni, hogy a mi rokonszenveink a tizenhat antiszemita képviselő részére megvannak nyerve, a kik politikai életük főczéljául a zsidók elleni harczot tűzték ki. Mi azonban már kijelentettük, hogy elvileg nekünk nincsenek személyes ellenszenveink Izrael fiai ellenében, ezeket egyénileg véve; mi egyedül attól tartunk, hogy a zsidótömeg egy hógörgeteg lesz; s ugyanazon vészkiállítást hallatnánk akkor is, ha egy török, tatár vagy kínai horda telepednék le Budapesten, és veszélyeztetné a magyar nemzetiséget. A veszély mindenesetre fennforog, és ezen veszély miatt, a zsidókérdés legkomolyabbnak tűnt fel előttünk Budapesten tartózkodásunk alatt, nem azért, mert a parlamentben antiszemiták vannak,, hanem azért, mivel minden lépten-nyomon zsidóba botlottunk. Egy nem magyar fajnak az ország fővárosában való ezen összetorlódása oly tény, a mely elől kitérni nem lehet, s a mely gondolkodóba ejti az embert. Az antiszemita képviselők programmja czélzataiban hazafias; de ha nem csalódunk, az őket sugalmazó fajgyűlölet és üldözéseiknek túlságossága, a helyett hogy sorakoztatná a közvéleményt programmjukhoz, azt az izraeliták részére tereli, a kik magukat mint bántalmazottakat és üldözötteket

14 tüntetik fel. (A szerző úr téved; a hiba a zsidóktól való túlságos félelemben keresendő; ezen félelem nem engedi az embereket nyíltan programmunkhoz csatlakozni. – Szerk.) A nyílt antiszemiták nélkül, mi azt hisszük, ma a parlament minden soraiban megegyezés jött volna létre oly törvények megszavazására, a melyek képesek lennének határt szabni a zsidók fokozatos elszaporodásának Magyarországon, különösen pedig Budapesten. (A szerző úr e részben nagyon rosszul ismeri a magyar parlamenti és kormányzati viszonyokat, s azért tájékozásul csak azt jegyezzük meg neki, hogy az antiszemita képviselők létezése nélkül, eddig már legalább is két zsidó miniszterünk volna, s a képviselőháznak legalább is egy negyede zsidó tagokból állana. – Szerk.) A vendégszeretet ugyan szent dolog; de, mikor a megérkezett vendég az őt befogadó házigazdát felfalással fenyegeti, a vendégszeretetet nem lehet úgy gyakorolni, mint egyébkor szokás. Miért haboznának a magyarok kiadni a rendeletet, hogy ez az 1867 óta bejött idegen tömeg szélyedjen el az országban, (Ezzel rajtunk semmit se lenne segítve: mert így csak csöbörből vödörbe jutnánk. Szerk.) a helyett hogy az ország fővárosába mint valami meghódított tartományba jöjjön? Miért ne akadályoznák meg más zsidóknak a külföldről Magyarországba való bevándorlását s a vidéki zsidóknak a fővárosban való letelepedését? Miért ne adnának a kikeresztel étlen zsidóknak egy külön politikai szervezetet, a milyen létezett a középkorban az idegen gyarmatok számára, azonban a korszakunk türelmesebb és szabadelvűbb szelleme által sugallt módosításokkal? A zsidók állítólagos megmagyarosodása nem elégséges a mi megnyugtatásunkra. Ha Eötvös, Andrássy és Tisza urak a magyarok számát a zsidók segélyével szaporítani remélték, szeretjük hinni, hogy a zsidók magyarositása által előálló igen komoly veszély nem kerülte ki figyelmüket. Tegyük fel, velők együtt, hogy húsz év múlva, a jelenlegi öt millió magyar tíz millió úgynevezett magyar lesz, a zsidók segélyével. De a magyar nemzetiség problémája azért meg lesz oldva az ő megelégedésükre? Nem félnek ők attól, hogy 20 év múlva, a tíz millió állítólagos magyar közül, Magyarországon nem lesz található egy milliónál több valódi magyarnál, és hogy a többi nem lesz más, mint megmagyarosodott zsidó vagy pedig zsidóvá lett magyar? Caveant consules, ne quid respublica detrimenti capiat,”

A megsemmisített Gambettizmus. Micsoda lármát ütöttek a zsidó lapok annak idején Gambetta és Disraeli zsidók fölött, hogy miket míveltek ezek, – s most egyidejűleg mint kártyavár omlanak össze ezek művei. Persze az oly annyira magasztalt alkotásaik csak valódi zsidóárúk voltak, s hogy mit ér az ilyen áru, -ezt tudja mindenki: rósz és olcsó, nem lévén semmi tartalma. Miként a zsidó mindig csak a zsidókért törekszik és gondoskodik, ugyanígy Gambetta és Disraeli zsidók is. Még soha se volt a zsidókról olyan gondoskodás, mint a berlini szerződésben; egész országok lőnek a részükre feltárva és konczul oda dobva, úgy hogy úgy nézett ki a dolog, mintha a Balkán-félsziget népei csak a zsidókért ontották volna vérüket, olyannyira értették a zsidók a benszülött népeknek a győzelmét a maguk részére

15 kizsákmányolni, épen úgy, mint a becsületes munka termékét, anélkül hogy maguk dolgoznának, a maguk részére kaparintják. E népek most a Disraeli zsidó müvét lerombolták. Francziaországban a zsidó Gambetta a francziákat olyannyira elbolondítani és megszédíteni tudta, hogy tényleg ő lett Francziaország sorsának az ura és intézője. Ezen kiszédelgett uralom fölött a zsidólapok egészen el voltak ragadtatva és azt vélték, hogy a zsidóuralom most már Francziaországban örök időre meg lőn szilárdítva. És hozzá mint magasztalták ezt és mily reklámot csaptak mellette, mivel azt mindenütt behozni akarták! Mivel mindez köztársasági formák alatt történt svindliroztak a szabadsággal és népsouverainitással, s mindig a népet tolták elő, mintha ezzel a csalással a nép csakugyan valami előnyt nyert volna. E helyett a franczia nép nyögött a teher alatt, a melyet reája róttak. Mint még soha, lőn gyalázatosan kizsákmányolva, s még hozzá azt a gúnyt is zsebre kellett raknia, hogy azt mondták neki, milyen boldog Francziaország, mert a szabadság napja alatt sütkérezhetik. Ennek a szélhámosságnak a francziák f. é. október negyedikén véget vetettek. A törvényhozó testületekbe történt választásoknál Gambetta növendékei és tanítványai oly teljes vereséget szenvedtek, hogy lehetetlenség nekik e vereséget kiheverniük. Ez a csapás annál megsemmisítőbb volt, mert egészen váratlanul jött. Egy, a zsidók közé derült égből lecsapó mennykő nem kábíthatta volna meg jobban őket, mint a hogy a franczia választások kimeneteléről szóló tudósítások megkábították őket. Egész az utolsó pillanatig egy bizonyos győzelembiztosságot fitogtattak, azt híve, hogy frázisok elkintornázása majd biztosítja nekik a győzelmet, mint az egyideig tényleg így volt, a míg a frázis a valóság által kiszorítva nem lett. A valóság mindig többet nyom a mérlegben mint a frázis. Ha a valóság érvényesül, a frázisnak mindig tágítania kell, mindenütt a kurtábbat húzza. Pedig a frázis a főfegyvere a zsidóknak, ezzel a fegyverrel hódítottak is meg bennünket. Ha az ember valamely zsidólapot a kezébe vesz, kezdetétől a végéig mind csupa frázis az. Addig vitték tévútra az embereket a frázissal, a míg utoljára maguk lettek a tévútra vezetve, amint ezt a franczia választások is tanúsítják. Mi mindent nem vártak Gambetta tanítványának, Fénynek, agitaczionális útjáról, miként lőn támogatva ő még az egész zsidó hatalom által, – és mégis hiábavaló dolog volt mindez. Ferry nem tudott tüdejével a valóság ellenében zölcl ágra vergődni, noha ez a valóság egészen néma volt. Hiába kerestek a zsidólapok kapaszkodókat, hogy vigasztalják magukat; minden hiába volt, sőt még okot se tudtak találni, a melylyel a vereséget kimenthették volna. Sőt még hozzá következtetéseket is vontak le, azt mondva, hogy, ha Gambetta még életben lett volna, és a választásokat vezette volna, ez a teljes vereség meg lett volna gátolva, mert egy Gambetta tekintélye a francziákat rendszere iránt lelkesedésre tüzelte volna. A dolog azonban egészen megfordítva áll; mert ha Gambetta még élt volna, és valamikép megkísértette volna fellépni, ellene egy hatalmas vihar támadt volna, s Francziaország egyik végétől a másikig űzve és hajtva lett volna. Némelyek őt fiaiknak véres kalandokban való leöletése miatt, mások kizsákmánylás, nyomor és szükség miatt, a melybe őket taszította, ismét

16 mások a szabadsággal való népbolonditásért, a népnek és az államnak megcsalásáért vonták volna felelősségre. Hisz már éltében is futnia kellett saját választói elől, pedig akkor még a Gambettizmus következményei nem voltak olyan nyilvánvalók, nem voltak még olyan észlelhetők, mint most. A zsidólapok, melyek oly gyakran ábrándozásokba merülnek, azon nagy győzelmi utakról álmodoztak, a melyeket Gambetta tíz évvel ezelőtt tett, a mikor a zsidó frázisoknak még volt árfolyamuk, holott ma olyannyira leestek, mint a legrozogább zsidó börzealkotás. Ha Gambetta még élt volna, úgy éhez a vereséghez még egy másik is hozzájárult volna, s a francziák gyűlölete kézzelfoghatóbb alakulásokat öltött volna magára. Reánk osztrákokra és magyarokra nézve az még egy különös nyereség is, hogy Gambetta nem él, mert ő kelme bizton hozzánk menekült volna, mivel minden zsidó, a kit valahonnét elkergetnek, az osztrák-magyar monarchiába menekül. Hogy a Gambettizmus Francziaországban nemcsak vereséget szenvedett, hanem egészen megsemmisittetett, maga a „Deutsche Zeitung” is beismeri, ezt írván: „Annyi azonban bizonyos, hogy a Gambettizmus rendszere nemcsak elítélve, de meg is semmisítve van.” A „Deutsche Zeitung” most konstatálja azt, amit mi már gyakran előre megmondottunk. A tisztességes és okos emberek előtt ez a rendszer már rég el lőn ítélve, most már a franczia nemzet is ezt tette. Itt azonban azt is tekintetbe kell vennünk, hogy a Gambettizmus Francziaországban igen elterjedt volt, s hogy Németországban, Ausztriában és Magyarországon is igen sok tanítványa és agitátorja volt a Gambettizmusnak, a kik most szinte elítélve lőnek. Hivatkozunk e részben a „Deutsche Zeitung” kijelentésére. A zsidók, hozzászokva ahoz, hogy mindig a győztes párttal tartanak, most majd úgy fogják tetetni magukat, mintha a Gambettizmustől mindig távol állottak volna. Hisz egy vagy több kanyarodást tenni a zsidóknál könnyen megy, hiszen ők a politikát csak mint geseftet űzik; az ilyen politikusok mindig csak kelendő portékával kereskednek, és a Gambettizmus nem ily politika többé. Ez elitélve és megsemmisítve van, szerepét kijátszotta. „Judenfrage.”

A bíróilag konstatált zsidó rituális gyilkosság*. A Ritter-féle utczai gyilkossági bünperben f. é. szeptember 29-én mondotta ki harmadízben a krakkói esküdtszék a verdiktet, a melynél fogva Ritter Mózes, Ritter Gittel zsidó házaspár és Stochlinszky Marczel zsidóbérencz, a Mnich Francziskán elkövetett gyilkosságban bűnösöknek találtattak; minek folytán mind a hárman kötél általi halálra ítéltettek. A napilapokból ismerik olvasóink e bűnper részleteit; azért itt csak azt jegyezzük meg, hogy első esetben a rzeszowi esküdtszék hozott marasztaló ítéletet, a másik két esetben pedig a krakkói delegált esküdtszék. Két ízben sikerült a zsidó mindenható befolyásnak megsemmisíttetni az esküdtszék verdiktjét; valjon most harmadízben sike-

17

rülni fog-e? Majd elválik. Mindamellett alig hisszük, hogy felkössék ezeket a zsidókat; mert tény az, hogy vagy 25 év óta, mióta t. i. az „Alliance israélite” dominálja a világot, egész Európában – tán Oroszországot kivéve, – egyetlen egy zsidót se akasztottak fel. Pedig hányan megérdemelték közöttük a tízszeres akasztófát! Hja persze! A mai „felvilágosult”, „humánus”, „czivilizált” korban a zsidó valami „szent” lény, s azért az akasztófa nem az ő számára termett, hanem csak a gojim részére, a kiknek kivégeztetése részleteit a „Volksblattok,” a „Sornálok” valódi pokoli kéjérzettel írják le a legkörülményesebben, – besöpörve jó csomó pénzt az ilyen, a kivégzett arczképével „díszített” lapszámok tömeges árusításából. Ha tehát a mai világban már az is fehérholló-ritka esemény, liogy egyátalán csak szóba is jöhet az, hogy akasztófára kerül-e egy zsidó? – még fontosabb dolog az, hogy végre valahára a zsidókra schwarz auf weiss rá lett sütve a rituális gyilkosság bűnténye. Ritter Mózes, illő kaftánnal és pájeszszel díszelgő vén lengyel zsidó, teherbe ejt egy keresztény leányt. Mivel a Sófár nevű zsidó szentkönyv azt rendeli, hogy a zsidó által teherbe ejtett keresztény nőből ki kell metszeni a méhmagzatot: – a vakbuzgó Ritter Mózes, felesége Ritter Gittel segélyével (!) végrehajtja ezt a műtétet az általa teherbe ejtett szerencsétlen keresztény nőn, előbb őt meggyilkolva. A Ritter Mózes által kannibáli kegyetlenséggel végrehajtott zsidó vallási parancs rikító világot vet a zsidóságnak ez irányban való gaz üzelmeire. Hány, zsidó által teherbe ejtett keresztény nőn hajthatják végre a zsidó gavallérok ugyanezt a műtétet, azzal, hogy a ker. nőt nem gyilkolják ugyan meg, de á la Handler Mór és Fuchs dakter, elhajtatják a méhmagzatot az anyából. Hány keresztény nő élete, egészsége megy ily módon tönkre, áldozatul a zsidó kannibálok Molochjának! S ha e ker. nők el nem pusztulnak is az ilyen műtétek alatt: testben, lélekben megtörve, – szánalmas teremtésekként vergődnek az életben, az alatt az átok súlya alatt, hogy zsidóval meggondolatlanul összeadták magukat. Hanem, valamint minden botnak két vége van: úgy a zsidók e rituális praktikájának is megvan a maga jó oldala, t. i. az, hogy a buja zsidók kakuktojásai a ker. nők méhének fészkében ritkábban kelnek ki, s így nem mételyezik meg annyira a keresztény népek vérét saját undok vérükkel, mint a hogy különben megmételyeznék.

18

S ha aztán az ilyen keresztény nőket a Mnich Francziska sorsa utóléri, ez a sors úgy rájuk, mint a keresztény társadalomra nézve aránylag még a legszerencsésebb esetnek mondható.

A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt köréből. A f. é. szeptember 26-ki képviselőházi ülés után tartotta a külön alakult mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt első ülését. Ezen ülésen a f. é. augusztusban egybeállított s augusztus 15-ki füzetünkben közzétett programm-tervezet felolvastatván, en bloc elfogadtatott, s a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt programmjává nyilváníttatott.

Levél Baranyából. Tekintetes szerkesztő úr! Bátorkodom a tek. szerkesztőséghez fordulni, mert kötelességemnek tartom, s minden elvtársaimnak is azt javaslom, hogy kötelességükben állana, minden zsidó gaztetteket napfényre hozni. Ugyanis van községünkben egy J–eker Smüle nevű zsidó, a ki különben a Sándor nevet bitorolja, foglalkozására festő, s aki úgy érti a csalást mint bármely fajrokonai; hitelezőit következőkép játsza ki: ugyanis most nem rég egy prágai hitelezője által megpereltetvén a dárdai járásbíróság előtt 95 vagy 96 frt erejéig, annak rendje szerint ki is jött a bírói kiküldött és foglalást eszközölt; de a zsidó azzal kezdé magát védeni, hogy ő mivel sem rendelkezik; s így hát ugyan mi történt most már a zsidóval? Az, hogy a zsidó elment a községi elöljárósághoz, bizonyítványt kérvén, de oly bizonyítványt, hogy ő semmivel sem bír, és ő csak egy segéd; (azaz) a mikor a hitelező a tartozást kéri; – de mikor hitelezni megy, akkor ő az úr. A községi elöljáróság elég bölcs volt, azt tőle megtagadni, de a zsidó nem elégedett meg azzal, hanem elfutott a szolgabíró úrhoz s bepanaszolá a községi bírót a bizonyítvány megtagadásáért; a szolgabíró úr pedig elég bölcs volt a zsidó panaszát elfogadni, és a községi bírót megidéztetni, de nem csak megidéztetni, hanem a bizonyítványt is aláíratni. Mit szóljunk éhez? és miért tette ezt? Fájdalom Magyarországra és minden nem-zsidó benlakóira, midőn egyszer egy szolgabíró is közreműködik egy zsidónak. Igen tisztelt polgártársaim! Óvakodjunk a zsidóktól, ne vásároljunk tőlük semmit, és ne adjunk a zsidónak semmit, mert ha a zsidótól veszesz valamit, az a mértéken megcsal, és ha eladsz neki valamit, akkor is épúgy cselekszik: megcsal a mértéken, pénzben, stb. Hogy ha a zsidó kocsmáros, akkor az italban csal meg, s oly italt ád, hogy az egészséged rontod vele. Nem akarom oly hosszan fejtegetni a dolgot, mert akinek van esze és higgadt meggondolása, az jól megértheti, hogy mi a zsidó, így tehát önmagunknak azon kell törekednünk, hogy a zsidó járom alól kiszabadulhassunk és a kiszabadulást megnyerjük. Baranyavár, 1885, október hó 10-én. Maradok elvtársaimnak alázatos szolgája Maisztorovits Kálmán.

19

Az „Alliance israélite universelle” jelentése, 25 éves jubilaeumáról. Amint a párisi egyetemes zsidó szövetségnek egy-egy, a nyilvánosságnak szánt kiadványa megjelenik, Európa hol egyik hol másik városából e füzetek szerkesztőjének azonnal megküldi azt egy-egy névtelen héberfi posta útján, persze azon czélból, hogy ő is okuljon belőle. így kaptuk meg mi az Alliance 25 éves jubilaeumáról szóló, legújabban kiadott tudósítást is Nürnbergből. Korábbi füzeteinkben már irtunk értesítést e zsidó szövetség szervezetéről; azért itt csak azt jegyezzük meg, hogy a hivatalos jelentés szerint 1885-ben van e szövetségnek 30,310 tagja, s hogy a bevételek 1884-ben 408,727 frankra rúgtak. Persze a titkos bevételekről, a melyek milliókat tesznek ki évenként, a nagy közönségnek szánt „hivatalos jelentésben nincsen szó. Legérdekesebb e füzetben a „zárszó”, a melyben az Alliance első ízben hallatja szavát hivatalosan az antiszemitizmus fölött, s ezzel kapcsolatban a tisza-eszlári per fölött. A zsidó központi vezérhatóságnak e kérdésben tett nyilatkozata bizonyára kiváló érdekkel bírhat reánk nézve. Halljuk tehát mit beszél az ,,Alliance” az antiszemitizmusról. „Az antiszemitizmus. Midőn az Alliance megalapittatott, (1860-ban,) úgy látszott, hogy a czivilizáczió (értsd: a zsidó érdek. – Szerk.) a legtöbb európai országban jogához jutott, s közel feküdt annak a valószínűsége, hogy az új társaság nem fogna hivatva lenni arra, hogy azt ő érvényesítse. A későbbi tények azonban megsemmisítették ezen reményeket. A czivilizált világ (értsd: a zsidóvilág. – Szerk.) már évek óta új, váratlan és fájdalmas látványnak a szemtanúja. Egész Európa szemei előtt történt a középkori fanatizmus (Helyesebben: a zsidók felismerése – Szerk.) hirtelen visszatértének a színjátéka; láttuk mindazon szenvedélyeket, melyeket régen elaludtaknak véltünk, mindazon rágalmakat, (helyesebben: igaz vádakat. – Szerk.) melyek régen elitélve voltak, újra felszínre kerülni. Egy gyűlöletreméltó irodalom (persze! – Szerk.) naponként a zsidók elleni gyűlöletet, ellenünk a háborút prédikálta; az antiszemitizmusnak megvannak a maga társulatai, élczlapjai, képes almanachjai. Az Alliance israélite egyike az antiszemitizmus rémképeinek, s azon hazugságok és költemények száma, a melyek ellene felhozattak, egész legio. Azok közül, a kik ezeket a vádakat költötték és felhozták, egyik se vette magának soha a fáradságot az Alliance kiadmányait vagy azokat a tudósításokat elolvasni, a melyeket a társulat évenként 60.000 példányban közrebocsát. Ez a tény magában elégséges arra, hogy erről megítélhessük vádjaiknak valóságát és értékét. (Nem is az alliance hiva-

20 talos kiadványaiból kell a zsidókat megismerni, hanem mindennapi viselt dolgaikból. – Szerk.) Az Alliance ebben a háborúban nem vett részt (Persze nyíltan nem, de annál jobban titokban. – Szerk.) Azon országokban, a melyekben leginkább meg voltak támadva, az izraeliták nem szorultak a társaság támogatására; (mert elvégezték ezt a munkát a zsidóbarát kormányok. – Szerk.) megelégedtek azzal, hogy egyenként síkra szálljanak becaületük és joguk mellett, és ezt jól is tették. A tisza-eszlári eset. Ezen antiszemitikus hadjáratnak egyik legszomorúbb epizódja volt a tisza-eszlári per, a hol néhány szegény izraelita (Ah!) egy magyar faluból, egy gyalázatos és nevetséges vádnak áldozatává lőn, a mely vád ellenük, az egész zsidóság ellen lőn emelve. (Teljesen jogosan. – Szerk.) Egy ilyen vád keresztülvitelének lehetőségére senki se gondolt, (S miért ne? Hisz a lutczai rituális gyilkosok három ízben el lettek ítélve. – Szerk.) csak annak a lehetősége ejtett mindenkit bámulatba, hogy egy ily vád emeltetett. A magyar törvényszók mindenkinek igazságot szolgáltatott. Nyugalommal és bizalommal lehetett Ítéletét bevárni; ez azonban egyátalán nem járult – se Magyarországon, se egyebütt – a gyűlölet és fanatizmus mérsékléséhez, (mert mindenki meg volt győződve, hogy Tisza-Eszláron csakugyan törtónt rituális gyilkosság. – Szerk.) az antiszemiták szenvedélyes szava felizgatja a kedélyeket és fölébreszt minden szunnyadó szenvedélyt. Ezen testvérgyilkosságra (Már minekünk a zsidók nem „testvéreink” – ez ellen az insinuátió ellen protestálunk. – Szerk.) buzdító propaganda ellen szünet nélkül kell küzdenünk; védelmeznünk kell magunkat a folyton újra felmerülő rágalmak ellen. Ha a zsidók ellenségei fejesek és szívósak, ugyanazon szívóssággal kell nekünk is ellenükben eljárnunk. (Ezt a szívósságot mi antiszemiták a zsidóktól tanultuk. – Szerk.) Ez az a kötelesség, a melyet az Alliance alapíttatása napjától feladatául tűzött, s csak tovább is hűnek kell maradnia hozzá Ne adjuk át magunkat illusióknak. A türelmetlenségnek, a fanatizmusnak egy vonása lengi át Európa nagy részét; gyűlölet és előítéletek újból felszítva vannak; a baj elragad azon országokról, a hol támadt, a szomszéd országokra; a világ el lett árasztva a legegészségtelenebb irodalmi termékekkel; minden ország zsidósága megtámadva lett becsületében; szükség tehát, hogy védelmi álláspontra helyezkedjünk.” (Ezzel a lamentatióval az Alliance hivatalosan beismeri az antiszemitizmus örvendetes terjedését egész Európában. – Szerk.)

Levelező lap. A külföldi szemlék és folyóiratok példáját követve, ezentúl füzeteink nem lesznek kötve a hó 15-ik napjához, hanem a körülmények s a közbejött megbeszélendő fontosabb eseményekhez képest, illető havi füzetünk hol a hó 15-ike előtt, hol pedig utána fog megjelenni. Miről tájékozásul t. előfizetőinket ezennel értesíteni van szerencsénk. S. C. úrnak P–ma. Köszönjük a szíves jó kívánatokat. F. Gy. plébános úrnak M–a. Pár nap múlva, reméljük, levélileg határozott választ adhatunk becses kérdésére. Különben örvendünk az illető kerület kitűnő hangulata fölött, a mi informáczióink is hasonlólag szólnak.

12 RÖPIRAT. Budapest 1885. novembe 15. VI. évfolyam

II. füzet.

Verhovay Gyula és a függetlenségi antiszemitapárt. Októberhavi füzetünk pár nappal előbb látott napvilágot, semmint Verhovay Gyulának ismeretes pere a kir. Curián végelintézést nyert; s így ezen, a magyar antiszemitizmus történetében oly nagyfontosságú eseményt csak a jelen füzetünkben beszélhetjük meg; s ezt ezennel kötelességszerűleg meg is tesszük. A zsidó despotiának, a zsidó tyranniának a főjellege, a Talmud pokoli egyetemén iskolázott zsidó jellemnek megfelelőleg, egyrészről a vértszomjazó kegyetlenség, másrészről a gyávaság. E két főjellemvonása, mellett, a. zsidó tyranniának nem ugyanazonosak a gyilkoló eszközei a más zsarnokságok gyilkoló eszközeivel. A – hogy úgy mondjuk – „férfias” zsarnokságok gyilkoló eszközei: a hóhér, a bitófa, a nyaktiló stb., a mely eszközökkel e zsarnokságok megölhetik ugyan s meg is ölik a testet, de a lelhet nem ölhetik meg, s azért azt nemcsak hogy érintetlenül hagyják, de sőt épen ezen igazságtalan vérengzésük dicsfénynyel övezi körül a közvélemény s az utókor előtt a zsarnokság által testileg megölt áldozatok emlékét; s azon elvek, melyekért meghaltak, a vérükkel öntözött földből Phönixként kelnek ki. A modern zsidó zsarnokságnak nem kell áldozatainak a teste; neki a lélek kell, mert tudja, hogy ha a lelket megölte, a test önmagától összeroskad, s ekkor nemcsak hogy áldozatának testi megsemmisülése fölött Pilátusként moshatja a kezeit; de sőt, a megölt lelket megfosztva a közvélemény részvététől és az utókor ál fal való méltányolhatástól, az áldozat által képviselt elvet is, a melyért az elbukott, – megsemmisítheti. És nézetünk szerint, a zsidó zsarnokság épen e specifikus jellemvonása a főoka annak a terrorizmusnak, a mely a keresztény társadalmat oly megfoghatatlannak látszó módon lepte el, s a mely zsidó terrorizmus mellett még oly férfiakat is, a kik a ha-

22

lálnak száz csatákban rettenthetlenül szemébe néztek, s ha kell,, még más száz csatában is bátran szemébe néznének, – még ily phyzikailag bátor férfiakat is, a zsidó tyranniával szemben nyúlként gyáván meglapulni, sőt a zsidó zsarnokság előtt még farkcsóválva tömjénezni is látunk. A phyzikai és a morális bátorság fogalmai közti különbséget nem világosíthatnánk meg mindenki előtt érthetőbb módon, mint épen a most érintett tapasztalati ténynek a konstatálásával. És épen ezért Verhovay Gyula bátorságát és léleknagyságát tulajdonképen nem tizenhárom rendbeli vívott párbajából, mint inkább azon tényből kell megítélnünk, hogy az erkölcsi életének megsemmisítése czéljából, ellene két egész éven át a zsidóság és csatlósai által folytatott ádáz támadások és aljas machinácziók közepette rendületlenül megállt, megállt oly kétségbeejtő exponált helyzet közepette, a minő helyzetben egy millió; ember közül kilenczszázkilenczvenkilenczezer kilenczszázkilenczvenkilencz ember vagy megőrült volna vagy főbe lőtte volna magát. A nálunk uralkodó zsidó tyranniának Verhovay Gyula ellen intézett és a nagyfontosságú következményeknek egész lánczolatát maga után vonandó ezen bosszúmerénylete tehát szintúgy csütörtököt mondott, amint csütörtököt mondott a zsidóknak, az általuk hamis esküvel vádolt Stöcker német császári udvari lelkész ellen a múlt hónapokban intézett merénylete, és csütörtököt mondott az Istóczy Győző ellen, közvetlenül az antiszemitikus aera beköszöntése előtti években intézett merényletük. Stöckert, a papot, hamis esküvel vádolták a zsidók; Verhovay Gyulát, a lapszerkesztőt, sikkasztással: tehát úgy egyiket mint a másikat infamans bűnténynek az elkövetésével. Istóczyt, a bírót, – egy régi magyar nemesi családnak a nevét (nem 50 krért, mert akkor még 5 flóres volt a zsidóvedlés taksája,) mondjuk, Istóczyt, a bírót, egy régi magyar nemesi családnak a nevét annektált zsidó, egy hivatalos eljárása közben rútul rászedte, s minekutánna a zsidó, e tetteért felelősségre vonatott, az illető zsidó által Istóczyn elkövetett csalás súlyos vagyoni károkat okozott következményeiért a zsidó családja Istóczyt, a rászedett, bírót akarta felelőssé tenni, s e czélból őt minden úton-módon kompromittálni törekedett. Csak „potom” hatvanezer forintnyi vagyoni kárnak ki által való megtérítéséről volt szó, a melynek fedezésére Istóczyt összes vagyona és leendő öröksége sem lett volna elégséges. S hozzá ezen praetensióhoz még Istóczy ellen a zsidók beadványaiban, hírlapi czikkeiben az ismert zsidó módra folytatott aljas sárdobálás és meghurczolás!

23

Stöcker hamarosan átesett a megpróbáltatáson; – Verhovaynak két egész évig kellett hordani a vállain a keresztet; – Istóczy 1870-től 1874-ig teljes négy éven át küzdötte a már-már reménytelennek tartani kezdett küzdelmet. S hozzá, míg Stöcker és Verhovay pere a teljes nyilvánosság, úgyszólván az egész keresztény világ ellenőrködése mellett folyt le, s védő angyalként ott állott oldaluk mellett a felébredt antiszemitizmus, addig Istóczy pere, – voltaképen a zsidónak a pere, mert a zsidó ellen csalás miatt folyt a per, – tehát Istóczy harcza a zsidai háta mögött állott zsidóság ellen „földalatti” harcz volt, csak kevesek előtt volt ismert, s az antiszemitizmus fáklya fényének akkori hiányában, ezek előtt is inkább csak „talányának tekintett „affaire” volt. S ha Istóczy lelke megtörik akkor a négy egész éven át tartott, testetlelket ízekre szedni képes volt s reá nézve tetemes vagyoni áldozatokat is igénylett ádáz küzdelemben: a világ semmit se tudott volna e küzdelemnek még csak létezéséről sem, – s ez esetben egyszersmind az újabbkori antiszemitizmus aerája sem 1875-ben, hanem tán 18 . . vagy Isten tudja mikor kezdődött volna. Istóczy végezett a maga zsidajával. A mennyire keze el nem ért, – átvette tőle a bosszúmunkát a Nemezis, a mely, midőn az illető zsidó család körében egy időben nagyon is pogányul kezdett gazdálkodni, – a zsidóság nem csekély kedvet mutatott a nemezis dolgaiért is Istóczyt felelősségre vonni akarni. Csakhogy ezen tervezett újabbi zsidó merénylet idején már Istóczy oldala mellett is ott állt őrt az általa időközben felébresztett antiszemitizmus. Csudálatosak a sorsnak az utai. Csak az, a ki kezdetben ugyan kicsinyeknek látszó, de folyományaikban nagy következményeket maguk után vonó események lánczolatának, concatenátiójának a rejtekeibe teljes belepillantást nyerhet, mert ezen eseményeknek ő is egyik tényezője: csak az láthatja igazán, hogy az emberi dolgokat nem a puszta véletlen, de nem is az u. n. szabadakarat, hanem egy felsőbb hatalom vezérli, vezérli a maga kifürkészhetlen utain, kifürkészhetlen czélokra. Istóczy tehát végezett a maga zsidaival, quoad personam; a zsidai háta mögött állott zsidósággal azonban számadása most már a tizenegyedik éve, hogy tart. Hogy mikor fog a végleszámolás megtörténni: azt csak az a felsőbb hatalom tudja, a mely odáig érlelte a dolgokat, a hol azok e pillanatban vannak. Hogy Stöcker és Verhovay szinte leszámolnak-e a maguk „zsidaival”, quoad personam: nem tudjuk. Azt azonban tudjuk, hogy az őket megsemmisíteni akart zsidók háta mögött álló összes zsi-

24

dósággal való leszámolásuk szintannyi ideig fog tartani, mint a meddig Istóczy leszámolása tartani fog. Mert, ha létezik olyan, a ki puszta spekuláczióból csatlakozott az antiszemitizmushoz, az, ha az antiszemitizmus révén spekuláczióit idővel meghiúsulni látja, hátat fordíthat ugyan az antiszemitizmusnak; – ha létezik olyan, a ki puszta hiúságból vagy ambiczióból csatlakozott az antiszemitizmushoz, az, ha látni fogja, hogy az antiszemitizmus révén se hiúságát, se ambiczióját nemcsak hogy ki nem elégítheti, de sőt ellenkezőleg folytonos piszkolódásoknak s üldözéseknek van kitéve, – szinte hátat fordíthat ugyan idővel az antiszemitizmusnak; – s a ki szilárd meggyőződésből csatlakozott is az antiszemitizmushoz, de a ki belefárad a sysiphusi munkába, a melynél a czél felé még eddig csak olyan formán közeledünk, hogy, ha egy lépést előre teszünk, reá két lépést hátra kell tennünk: – az az ember idővel csüggedten vonulhat ugyan vissza a küzdelem porondjáról. De a kit egyszer a zsidók a Styx vizéből megitattak, s bizonyára nem a zsidókon múlt, hogy ezen pokolbeli folyónak a vizébe bele nem is fojtották, – az az ember nem fog soha a feledés folyójának, a Lethe-nek a vizéből inni; s habár cselekedeteinek rugójául nem is fogja az albánok vendettáját elfogadni, – annyi bizonyos, hogy az asztalterítő közte és az őt megsemmisíteni akart zsidóság között egyszer mindenkorra ketté lett vágva, s ilyen, a meg nem érdemelt szenvedések tüzében megpróbált férfiú nem is fogja az antiszemitizmus zászlaját elhagyni, mert nem is fogja elhagyhatni, soha, mert ez reája nézve erkölcsi lehetetlenség, a mit ha mégis megtenni akarna, ezzel önmaga előtt semmisülne meg. S azért kétszeresen üdvözöljük Verhovay Gyulát, a tűzben 13 próbásnak bizonyult antiszemitát, s most már a függetlenségi antiszemitizmus hivatott vezérét! A Verhovay Gyula ügyében hozott bírósági ítéletekhez nem írunk kommentárt. Egyszerűen constatáljuk azt az örvendetes tényt, hogy Verhovay Gyula ismét akczióképes politikus, sőt akczióképesebb ma, mint valaha. Verhovay Gyulának az antiszemitizmus pártbeli szervezkedése kezdetétől fogva az volt a nézete, hogy a függetlenségi antiszemitapártnak külön kell alakulnia. E nézetének azóta több ízben is következetesen kifejezést adott, a többi közt az ez idei nyáron is, lapjában a „Függetlenség”-ben. És Verhovay Gyula megszűnnék Verhovay Gyula lenni, ha nem ekkép cselekednék. Egyik lábával a függetlenségi párt teljes közepében, a mely pártot ő, lapjával befolyásol és hatalma alatt tart, – másik lábával az antiszemitizmusban: ő nem is lehet más, mint bármi más pártnak a kötélé-

25

keitől ment függetlenségi és egyszersmind antiszemita: tehát függetlenségi antiszemitapárti. S mi, a midőn a múlt nyáron kiadtuk a jelszót a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt külön alakulására: már escomptiroztuk Verhovay Gyula felmentetésének esetét, a mely esetben ő újra akczióképessé, sőt nagy népszerűségénél fogva és befolyásos lapjával maga előtt minden akadályt elseprő politikai vezértényezővé leendett. Aminthogy tényleg lett is. Mert Verhovay Gyula, népszerűségéből, különösen az alföldi nép előtt, még perének legkritikusabb pházisaiban se vesztett egy szemernyit sem, amint erről az Alföldön a. jelen év folytában tett utazásaink alkalmával elég alkalmunk volt meggyőződni. Most pedig, szenvedéseinek végeszakadtával, különösen az alföldi népnek valóságos bálványa lett és méltán. Mi tehát előre készítettük a tért Verhovaynak; hagytuk az ő sphaeráját: az antiszemitizmus függetlenségi részét ő neki. S mivel ezen, a múlt nyáron még a levegőben lebegett politikai tényező, a múlt nyáron még látszólag hiányzott kalkulusunkból: azért látszott sántítani a mi politikánk az egész nyáron át a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt megalakítását illetőleg; a mely politikánk miatt egyes, Verhovay Gyulát már végleg elveszettnek hitt s azért őt kombináczióikba már egyátalán be sem vett antiszemiták részéről annyi méltatlanságnak voltunk kitéve, s még több méltatlanságnak is lettünk volna kitéve, de velünk együtt Verhovay Gyula is, ha már a múlt nyáron s általában Verhovay végleges felmentetése előtt bevallottuk volna, hogy politikai kombináczióinkban egyik főtényező: Verhovay Gyula. No hát: most beütött a mi kalkulusunk. Mi már eleve számoltunk a függetlenségi antiszemitapárt hivatott vezére, Verhovay Gyula felmentetésének, az antiszemita pártviszonyokat oly közelről érdeklő következményeivel. Most, saját maguk, de egyszersmind az antiszemitizmus érdekében is, számoljanak e következményekkel azok, a kik előtt Verhovay Gyulának, a függetlenségi antiszemitapárt hivatott vezérének visszanyert akczióképessége, mint valami Deus ex machina toppant elő az idők méhéből.

A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt állása a többi politikai párfok között. Miután, daczára annak, hogy utóbbi füzeteinkben a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt álláspontját szabatosan körülír-

26

tuk, – még mindig vannak egyesek, a kik abban a téves nézetben vannak, hogy a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt, külön történt alakulásával, a gr. Apponyi-Szilágyi-féle u. n. mérsékelt ellenzéki pártba beolvadt, – egyszer mindenkorra a következőket jegyezzük meg: A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt a parlamenti pártok illetve párttöredékek között egészen önálló és független állást foglal el. Ebből kifolyólag az u. n. mérsékelt ellenzéki párthoz – a melynek tulajdonképen jelenlegi hivatalos neve: „közjogi alapon álló ellenzék” – sem tartozik, s annál kevésbé is tartozhatik, mert ezen most említett párt az antiszemitizmust csak úgy visszautasítja magától, a mint visszautasítják a függetlenségi és 48-as párt s a kormánypárt. A mérsékelt ellenzéki antiszemitapártnak egyedüli közös jellege az Apponyi-Szilágyi-féle mérsékelt ellenzéki párttal az, hogy mindketten a közjogi kiegyezés alapján állanak, s a jelenlegi kormánynyal szemben ellenzéki álláspontot foglalnak el. A mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt tehát azért „mérsékelt”, mert nem függetlenségi, s azért „ellenzéki”, mert nem kormánypárti. A „mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt” fogalmában tehát az van kifejezve, hogy az: 1. önálló, minden többi párttól különálló, 2. ellenzéki, – és pedig 3. mérsékelt ellenzéki, – és 4. főleg s mindenekelőtt antiszemita; s mint ilyen, a függetlenségi antiszemitapárttal, a zsidókérdést illetőleg kész, esetről esetre, egyértelműleg eljárni úgy a parlamentben mint a parlamenten kívül. Azt hisszük, ezen tájékozó soraink egyszer mindenkorra minden netaláni kételyt eloszlatnak a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt lényegére s a többi pártok között való állására nézve.

Az antiszemita reformpárt és az antiszemita német nemzeti párt Ausztriában. A modern antiszemitikus mozgalom egyetemes, nemzetközi levén, úgy amint egyetemes, nemzetközi a zsidókérdés és a zsidóság, – ebből önként folyik, hogy a mozgalom élén koron-

27

kint más-más nemzet áll s viszi az egész egyetemes mozgalomban a vezérszerepet. A legelső lökés a mozgalom megindítására 1875-ben Magyarországból indult ki, amint ezt maguk a németek is mint constatált tényt minden alkalommal elismerik. 1878-ban a zsidókérdéssel gyakorlatilag foglalkozott Románia azon alkalomból, hogy a berlini kongresszus a zsidóknak emanczipáltatását Romániára ráoktroyálni akarta. A román népnek a berlini kongresszus e határozata elleni erélyes, védekezése folytán az egész európai, de különösen a németországi zsidó sajtó által Románia ellen az ottani zsidóság érdekében folytatott tollharcz provokálta közvetlenül a németországi antiszemitikus mozgalom kifejlődését, a mely mozgalom itt a Bismarck herczeghez intézett peticziónak 1880. év őszén való kezdeményezésével indult meg egész hévvel. 1882ben viszont Oroszország állott, és pedig meglehetős drasztikus módon, a praktikus antiszemitizmus élére, ez alatt nem annyira a zsidóellenes népkitöréseket, mint inkább a kormányi rendszabályokat értve. Az Oroszország felől fenyegetett tömeges zsidóbevándorlás fenyegető veszélyei és a tisza-eszlári vérdráma folyományául aztán hazánk vette át az egyetemes antiszemitikus mozga lom vezetését, s ezen vezérszerep tartott a múlt év végéig, a mely idő óta visszaesés tapasztalható. A jelen év nyarától fogva végre Ausztriának jutott a feladat az antiszemitikus mozgalom vezérletét vinni, s e vezérszerep a jelen pillanatig még mindig Ausztria kezében van. Az ez évi reichsrathi képviselőválasztások ugyanis ad oculos demonstrálták azt, hogy Ausztriában a mindinkább elharapódzó zsidó hatalom elleni visszahatás mély gyökereket vert az osztrák, különösen pedig a német-osztrák nép lelkületében. Bécs városában három kerületben volt felállítva antiszemita jelölt; s noha a Wiedenen és a Lipótvárosban az antiszemita jelöltek, daczára pártjuk nagy számerejének, ezúttal kisebbségben maradtak is, a mariahilfi kerületben győzött az antiszemita jelölt, Dr. Pattai Róbert. Hasonlólag a bádeni kerületben győzött Dr. Fiegl, régi kerületében a zwettl-i kerületben Schönerer lovag, és Szilézia egyik kerületében Türk antiszemita jelölt. Az osztrák képviselőházban tehát ez idő szerint négy antiszemita képviselő van. Ezek azonban nem egy politikai párton is vannak egyúttal, aminthogy az osztrák antiszemitapárt ez idő szerint nem is képez egy egységes politikai pártot, hanem meg van oszolva két külön politikai pártra: a reformpártra és a német nemzeti pártra. Az antiszemita reformpárthoz tartozik Dr. Pattai Róbert

28

képviselő, tekintélyes bécsi ügyvéd, a bécsi „Reformverein” megalapítója és volt elnöke, a mely „Reformegylet” 1881-ben alakult meg, és az egész osztrák antiszemitizmus szülőanyjának tekintendő. A reformegyletből azonban Schönerer a múlt évben kilépett többed magával azon okból, mivel a reformegyletben mind nagyobb jelentőségre emelkedő csehek, lengyelekés magyarok mellett, specziális német nemzeti politikáját veszélyeztetve látta. Schönerer lovag tudvalevőleg ultra-német nemzetiségű politikus, a ki szívesen látná, ha az osztrák tartományok a nagy Németországhoz csatoltatnának, s bevallott politikai programmja az, hogy Ausztria lépjen államjogi szövetségbe a német birodalommal. Az Ausztriában szünet nélkül folyó nemzetiségi villongások mellett, Schönerer pártja napról-napra növekedett a magukat a szláv elem által mindinkább háttérbe szorítottnak vélt német elemek között, különösen pedig Sziléziában és Csehországban. Mig tehát a reformpárt, eddig legalább, úgyszólván Bécs városára szorítkozik, a hol a nagyvárosias, kozmopolita szellem mellett az antiszemiták nem igen törődnek azzal, ki német, ki cseh, ki magyar antiszemita, csak zsidóellenes érzelmű legyen és így frontot csináljon a Bécset boa-constrictor-ként szorongató zsidó hatalom ellen, – a vidéken már a nemzetiségi s így politikai speciális álláspontok érvényesítik magukat az antiszemitizmus mellett. S azért könnyen meg lesz érthető az is, hogy a reformpártnak miért van csak egy bécsi kerületből megválasztott reichsrathi képviselője, t. i. Pattal Róbert, holott a többi három antiszemita képviselő, a kik a provinciákban lettek megválasztva, névszerint Schönerer, Fiegl és Türk, az antiszemita német nemzeti párthoz tartoznak. A két párt politikai alapeszméje és szétválasztó eleme körülbelül ugyanaz, a mi a magyar mérsékelt ellenzéki antiszemitapárté és a függetlenségi antiszemitapárté, a mennyiben úgy az osztrák antiszemita reformpárt, mint a magyar mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt a dynasztia iránti hűséget, az osztrák-magyar monarchia sértetlen fentartását, a két államfél közti állam jogi kapcsolátot politikai programmja sarkalatos tételeinek ismeri el; míg az antiszemita német nemzeti párt törekvése abban teljesen öszszevág a magyar függetlenségi antiszemitapárt programmjával, mely szerint a monarchia osztrák felét Németországhoz csatoltatni szeretné, mi által a magyar függetlenségi eszme képviselőinek programmja is teljesedésbe menne, a mennyiben ez eset bekövetkeztével, természetesen Magyarország de facto visszanyerné teljes állami függetlenségét.

29

Hogy az antiszemita elemeknek két külön politikai pártra való oszlása mennyire nem válik, a mozgalom jelenlegi előhaladt pházisában, az antiszemitizmus hátrányára, – amint nálunk is többen tévesen hiszik, – sőt ellenkezőleg a politikai programm erejénél fogva még oly elemeket is meghódítanak az antiszemitizmusnak, a mely elemek a puszta antiszemitikus programmal semmikép se lennének megnyerhetők: kézzelfoghatólag bizonyítják ezt az osztrák antiszemiták sikerei, a melyeket, két külön politikai táborra oszolva, eddig elértek. Ott van például Schönerer múlt nyári diadalútja Csehország német vidékein és Sziléziában, s ott van, hogy csak egy legutóbbi eklatáns esetet hozzunk fél, a f. é. október 26-kán Bécsben a két párt által egyidejűleg tartott külön nagygyűlés. A reformpárt e napon este a Sophiensaalban tartott gyűlést, a melyen közel hatezer párttag volt jelen; az antiszemita német nemzeti párt pedig egyidejűleg a Dreherféle helyiségekben tartotta gyűlését, a melyen a párttagok háromezernél többen voltak jelen. Mit bizonyítanak e jelenségek? Azt, hogy valamint a hadi taktikában jelenleg általánosan helyesnek van elismerve a „getrennt marschiren, vereint schlagen” elve, – úgy a különféle, politikai fő ismérveiben Ausztriában és nálunk is, két külön politikai elemből álló antiszemitáknak, az akczió sikerének biztosítása czéljából, két politikai táborban kell a közös, czélra működni. A mi már most az osztrák két külön politikai antiszemitapártnak a képviselőházban eddig kifejtett akczióját illeti: a kezdet elég sokat ígérő. Múlt szeptember végén ült össze a reichsrath, s már október elején Pattai Róbert egy érvekben gazdag beszédet tartott a képviselőházban a vasárnapi munkaszünet behozatala mellett. Pattai Róbert azonban nem elégedett meg a képviselőházi felszólalással; hanem agitaczionális orgánuma, a „reformegylet” útján egy, úgy Bécsre mint a provincziákra kiterjedő agitácziót indított meg a vasárnapi munkaszünet melletti tömeges kérvényezésre. E kérvény szövege szinte Pattai műve, s mivel bizonyára nagy érdekkel fogja a magyar közönség is ezen kérvény szövegét olvasni, azt alább egész terjedelmében közöljük. A német nemzeti párti képviselők közül pedig, eltekintse Schönerernek kisebb felszólalásaitól, kiemelendő Türk képviselőnek a képviselőházi felirati vita alkalmából f. é. október 13-kán, a börzeadó behozatala s általában a zsidó befolyás megtörése tárgyában tartott hatásos beszéde. Amint az elmondottakból is láthatjuk, az osztrák antiszemiták derekasan iparkodnak megfelelni azon feladatuknak, a mely

30

reájuk hárult az által, hogy ez idő szerint az egyetemes, nemzetközi antiszemitikus mozgalom vezérelemeit képezik. Hogy az egyetemes, nemzetközi antiszemita mozgalom vezetését újra Magyarország vegye át, a hol erre a szükséges tényezők, értve a népet, sokkal inkább megvannak, mint akár Ausztriában, akár Németországban, – az egyes-egyedül a magyar antiszemitizmus vezéregyéniségeitől függ, azon az alapon, hogy ezek legyenek rajta, mikép a mozgalomnak hazánkban való sikeres újra folyamatba hozatalára megtalálják a kellő formát, illetőleg a már megtalált kellő formát, egy vagy más, nem próbaálló okokból, ne utasítsák viszsza. S e kellő forma nem egyéb, mint a már külön alakult mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt mellett, a külön függetlenségi antiszemitapártnak a megalakítása. Az indokolatlan szenvedélyességnek megszűntével, reméljük, meg fogják hallgatni annak a szavát is, a ki ki merte mondani meggyőződését ezelőtt tizenegyedfél év előtt – egymaga mindenki el len, s e meggyőződésének egy évtizeden át, az antiszemitizmus sikeres fejlődése érdekében folyton kifejezést adott, s kinek az idő mindig igazat adott; és a ki most, egy évtized keserű és kellemes tapasztalataival a háta mögött, ki meri mondani meggyőződését ma is, az antiszemitizmussal sokkal rövidebb idő óta foglalkozó egyes, jó akaratú ugyan, de az ez idő szerinti viszonyokat tévesen megítélő elvbarátokkal szemben is,

A vasárnapi munkaszünet tárgyában az osztrák képviselőházhoz intézett tömeges kérvény. Magas képviselőház! – Az alulírt kereskedők és iparosok Bécsből és a tartományokból örömmel üdvözölték a törvényhozás azon első lépéseit, a melyek arra voltak irányozva, hogy a dolgozó osztályoknak a hét egy nyugalomnapja biztosíttassék, a melyet az ember pihenésre szorult korlátolt ereje ép oly hangosan követel, mint a régi megszokás és erkölcs, a mely azonban a jelenkor lázas, túlságos versenyében kiveszni indulással fenyegetett. A mi egy iparilag sokkal kevésbé kifejlődött múltban a társadalmi és vallási szokás puszta hatalmánál fogva lehető volt, s a mi egyúttal az iparilag legnagyobb fejlettségű Angolországban a legeslegszigorúbb módon lehetséges, annak ma is és nálunk is keresztülvihetőnek kell lennie, ha a törvényhozás védőleg közreműködik. Ez kezdeményezve is lett. Azonban rendeleti utón az elért előnyöknek jó része ismét elvétetett egyes külön kívánatok nagyon is messze menő figyelembevétele által, a melyek mellett az az alapeszme, hogy a rendszabály értéke csak annak a lehető legnagyobb általánosságában fekszik, majdnem veszendőbe ment. Mi tehát kívánjuk és elvárjuk, hogy a törvényhozás a további épí-

31 tés helyes útján továbbra is megmaradjon. Azonban legkevésbé se hagyja magát befolyásoltatni azon tévútra vezető törekvések által, a minők a legutóbbi időben Menger és társai indítványában nyilvánultak. Mi e törekvéseket azért nevezzük tévútra vezető törekvéseknek, mert azok kicsinyes nehézségekből, a melyek különben is leginkább csak egyes külön kívánalmak nagyon is nagy figyelembevételéből származtak, hamis fegyvereket kovácsolnak, magának a vasárnapi nyugalomnak intézménye ellen. Mi kereskedők igen jól tudjuk azt, hogy, mihelyt a közönség általánosan hozzászokik, szükségleteit a lehetőség szerint a hétköznapokon fedezni, ezáltal tőlünk semmi jövedelmi forrás nem lesz elvonva; – akkor azonban egy csapással vége lesz vetve annak a tűrhetetlen állapotnak, hogy épen azok, a kik a héten már leginkább dolgoztak, azon napokon is szükségtelen rabszolgaságban, munkakészültségben tartassanak, a mely napokon mindenki más nyugszik. Mi továbbá szintúgy tisztában vagyunk a fölött, hogy az egyetlen ut, munkánknak oly árához jutnunk, a mely lehetővé teszi nekünk az éjjeli és a vasárnapi munkától elállanunk, egyedül abban áll, hogy a törvényhozás az egészségtelen versenyt épen ezen a téren elhárítja. Mi nagyon is értjük azt, hogy az egyes tán magasabbra teszi saját közvetlen érdekét, a nélkül, hogy a törvénynek mindenkire nézve való jótékony hatását bevárná. Mi azonban felháborodással fordulunk el azon mesterfogástól, a mely az ilyes külön álláspontokat nem világítja meg, hanem ellenkezőleg ápolja, hogy ez által az egész intézményt meghiúsítsa. A fentebb említett oldalról indítványozott rendszabály pedig a kötelező vasárnapi nyugalomnak az egész kereskedelemre és a kis iparra való megszüntetését czélozza, noha épen ezeknek az osztályoknak és segédmunkásaiknak annál inkább szükségük van a nyugnapra, mert javukra még az egyedül a gyári munkásokra szorított normál munkanap se szolgál. A tisztességes mesterember és kereskedő nagyon szépen megköszöni azt a jogot, hogy segédjét, a ki egész héten át kora reggeltől késő estéig a pudlinál vagy a szerszámasztalnál áll, még vasárnap is erre nógathassa. Ezt azonban tennie kell, ha a szomszéd konkurrencziája által erre kényszeríttetik. Egy oly esetleges rendszabálylyal pedig, hogy a segéd, akarata ellen nem kényszeríthető a munkára, nincs segítve a dolgon, mert a mesterember magától értetődőleg csak olyan segédeket tarthat meg, a kikkel ő versenyképes marad. A vasárnapi nyugalom kérdésének az ipartestületekhez vagy a községelőljáróságokhoz való utalásával sincs semmi elérve, mert ez nemcsak számtalan huzavonára nyújt alkalmat az ipartestületek körében s az egyes ipartestületi tagok között, hanem az egyátalán nem is járja, hogy az állam egy ilyen általános jelentőségű rendszabályt az ipartestületek vállaira toljon s ez által általános rend helyébe tarka különféleségeket tegyen. Még kevésbé barátkozhatunk meg amaz indítványban foglalt kezdetlegességeivel a vasárnap megszentelésének, részint mivel ez a nyugnapnak általunk kívánt megadását nem pótolja, részint pedig, mivel az egyházi dolgok iránti hirtelen gondoskodás azon oldalról, bennünket azon aggálylyal tölt el, hogy itt voltakópen csak az egész ügynek a felekezeti térre való átjátszásáról van szó, hogy azt aztán ott annál könnyebben megtámadhassák. Ezen káros javaslatok mellőzése után, kifejtett óhajunkhoz még a következő pozitív kérelmeket kapcsoljuk:

32 1. A f. é. márczius 8-ki ipartörvénynek tovább fejlesztése, – nem visszafejlesztése, – különösen a vasárnapi nyugalom és a normál munkaidőt illetőleg; e czélból a kiadott végrehajtási rendeleteknek a képviselőház iparügyi bizottsága által való pontos átvizsgálása, és pedig különösen a nagyiparnak oly bőkezűen adott kivételek pontos kritikája irányában is, valamint a törvénynek ezen termelési ág ellenében való nyomatékos végrehajtása tekintetében is. 2. A kereskedésnek a nagyobb városokban vasárnapokon mielőbb a reggeli 9 óráig terjedő időre való szorítása, a mely alól csak a legszükségesebb élelmi czikkekkel való kereskedés tehet kivételt. Ez alkalomból a különböző kiskereskedelmi ágak között való elhatárolásra is kellene gondolni. A nagyobb városokhoz a velők egy gazdasági egységet képező élőhelyek (tőszomszédos falvak) is hozzászámítandók lennének. A falusi lakosság fogyasztási szükségleteire utalt kisebb városok és ipari helyek tekintetében is, teljesen elegendő a boltok nyitvatartása egyelőre még_ délutáni egy óráig, később pedig déli 12 óráig, mert a délutáni isteni szolgálat megkezdése után eddig sem volt különben sem valamirevaló árukelet, és délig is elláthatják magukat a vevők a szükségesekkel, mihelyest hozzászoknak majd éhez a rendszabályhoz. – Nincs tehát indok arra, hogy a kisebb városi kereskedőtől a vasárnapot egész az esti órákig elvonjuk. 3. A házaló kereskedésnek feltétlen eltiltása vasárnapokon, egyúttal ezen, már a kereskedelmi forgalom elfajulásáig kiterjesztett üzleti ág legszorosabb megszorításával. 4. Az ipari üzlet megszorítása vasárnapokon, kivéve a feltétlenül a társas és testi üdülésre, a személyforgalomra, valamint a közvetlen használatú élelmi czikkek előállítására szükséges iparágakat (mint: vendéglők és kávéházak, fürdők, személyszállítás, sütő és czukrászipar), valamint a halaszthatlan jellegű ipari kijavításokat. 5. A vasárnapi nyugalom alól kivett vállalatoknak köteleztetése arra, hogy a vasárnapon igénybe vett munkaerőknek egy bizonyos turnus szerint egy szabad hétköznap által pótlás adassék. Azon eddigi rendelet, mely szerint az ily pótlásadás a vállalkozó belátására bízatik, nagyon is laza intézkedést foglal magában, s különösen a nyilvános szállítási intézeteknél, fürdőknél s hasonlóknál a segéderők korlátlan kihasználására vezet. 6. Fontolóra veendő, váljon, különösen a legutolsó pontban említett nemű intézeteknél nem lenne-e szinte behozandó a normál munkaidő. Szintúgy az is a méltányosság követelménye, hogy a vasutak és más közlekedési intézetek, valamint a bankok és a többi pénzintézetek hivatalnokainak és szolgáinak a vasárnapi nyugalom biztosíttassék. 7. A gyártulajdonosoknak adandó azon meghagyás, hogy a munkabéreket legkésőbb szombaton délután 4 óráig kifizessék, s ez időtől fogva szabad órákat engedjenek a munkásoknak, hogy szükségleteiket bevásárolhassák, a mely intézkedés az ötvenes években a bécsi ipari kerületekben még általános érvényben volt, és a munkabérek legczélszerűbb felhasználására lényegesen hozzájárul. Ezzel kapcsolatban 8. a pálinkaárulásnak feltétlen eltiltása szombat délutántól fogva egész hétfőn reggelig.

33 A pálinkásboltok se az élelmezési hely, se a társas összejövetel szempontját nem vehetik a maguk részére igénybe, a mely egyedüli szempontokból tarthatók nyitva vasárnapokon a vendéglők. Szintúgy a pálinka élvezete tán némelykor mint a munkaidő alatti erősülésre való eszköz, de sohasem mint a nyugnapokon a jótékony üdülésre szolgáló eszköz vehető szemügyre. 9. A dohánytőzsök feltétlen bezárása vasárnap reggel 9 órától fogva, mert az állam a saját segéderőitől nem vonhatja meg az általános jótéteményt, sem pedig magatartása által nem nyújthat alkalmat a törvény ellen intézhető könnyű támadásokra. 10. Ezekkel kapcsolatban a kormányhoz az a felhívás lenne intézendő, hogy az állami tisztviselőket is minden, nem múlhatlanul szükséges munkától vasárnapokon szinte felmentse. A magas képviselőház és iparügyi bizottsága, ezen pontoknak beható megfontolása és lehető gyors foganatosítása által nagy érdemet fognak maguknak a lakosság irányában szerezni. Mi, iparosmesterek és vállalkozók, nemcsak magunkért beszélünk, hanem beszélünk a többi osztályokért is, és különösen segédeinkért is. Segédeink sok üzletben naponként kora reggel óta egész késő éjig alkalmazásban vannak. Adjuk meg nekik a vasárnapot! Vannak azonban emberek, a kik saját semmittevésök fölötti unalmukban, a helyett, hogy velünk együtt a fentebbiekre törekednének, a bécsi üzleteknek egész éjfélig való nyitvatartását indítványozzák, s a dolgozó Bécset az idegenek forgalma czíme alatt még az éjjeli nyugalomtól is megfosztani akarják. Nem egy bécsi szállítási intézetnél az alkalmazottak munkaereje kímélet nélkül, egy már közmondásossá vált módon használtatik ki, s hozzá még a legjelentéktelenebb hibák a sanyarú bérből való levonásokkal büntettetnek. Vannak Bécsben fürdőintézetek, a melyeknek alkalmazottai hónapokon át nem élvezhetik a napvilágot a szabadban. De a kézműiparba is átplántálnak ilyenféle, könyörületet és felháborodást előidéző állapotokat, ha a védtelen vállalkozót saját embereivel szemben egy pénzsóvár konkurrenczia parancsainak kényszerű végrehajtójává teszik, s ezzel a legtisztességesebb mesterembernek segédeivel szemben fennálló családias viszonyát zavarják és aláássák. A kinek ilyen állapotokkal szemben még bátorsága van, gunynval mutatni egyes mesterlegények és némely kereskedősegédek jól táp Iáit kinézésére, az nem igényelheti, hogy indítványait az emberek, mint a kézműipar iránt jó indulatú indítványokat tekintsék. Az ipar érdeke inkább a munkásvédelmi törvényhozás további kiépítését igényli, nem pedig a sovány kezdetek lerombolását. Ezen védelemért és annak tökéletesítése iránt kérjük mi a népképviseletet. (Következnek az aláírások, a név, az állás és foglalkozás s a lakhely kitételével.)

A vasárnapi munkaszünet ügye hazánkban. Amint a fentebbi czikkekből láttuk, a vasárnapi munkaszünet, vagy mint Ausztriában nevezik: „vasárnapi nyugalom”

34

(Sonntagsruhe) általános behozatala iránt Ausztriában antiszemita részről élénk agitáczió folyik. Nálunk az 1868: 53. tczikk 19. §-a elrendeli ugyan, hogy „vasárnapokon minden nyilvános és nem elkerülhetlenül szükséges munka felfüggesztendő”; – de a mindennapi tapasztalás tanúsága szerint, a törvényben kimondott ezen elv sok tekintetben nem egyéb mint írott malaszt, a melyet főleg a zsidó földesurak és bérlők nem igen respektálnak, baromi módon végeztetvén, még nehezebb munkákat is, vasárnapokon keresztény cselédségükkel. A zsidó kereskedők pedig a városokban, a kik a sábesz napokon boltjaikat rendesen zárva tartják, nehogy a rebachtól a hétnek egy másik napján – a gójim vasárnapján – is elessenek, egész vasárnapon nyitva tartják boltjaikat, a nélkül, hogy a hatóságnak eszébe jutna őket a vasárnapi nyugalom ezen megtörése miatt felelősségre vonni; a minek oka valószínűleg a fentebb idézett törvényszakasz nagyon is laza szövegezésében rejlik: a hatóság a boltoknak vasárnapi nvitvatartását „munka”-nak, különösen pedig „nyilvános munká”-nak nyilván nem tartva. De az 1884-iki új ipartörvény is csak annyiból szorítja meg a vasárnapi munkát az iparos segédekre, iparos tanonczokra és a gyári munkásokra nézve, hogy 62. 89. és 111. §-aiban kimondja, mikép az iparos, illetőleg gyáros „köteles időt engedni” arra, hogy a segéd, a tanoncz és a gyári munkás „vallása ünnepnapjain az istenitiszteletet látogathassa”, – a mi természetesen nem zárja ki azt, hogy az iparos vagy gyáros, segédszemélyzetét, a templomlátogatási rövid órán túl, a vasárnap többi óráiban csak úgy foglalkoztathassa, amint foglalkoztatja a hétköznapokon. A kormány rendeleti úton a postai személyzet vasárnapi (részleges) munkaszünete iránt tett ugyan némi intézkedést, de ez a foglalkozásoknak csak egy speciális ágára vonatkozik. Társadalmi úton is történtek egyik-másik városban az iparosok és kereskedők között megállapodások, a melyek folytán kötelezték magukat vasárnap a munkával illetőleg kereskedéssel szünetelni; ezen üdvös társadalmi mozgalom sikerét azonban a legtöbb helyen ismét a zsidó iparosok és kereskedők hiúsították meg, úgy, hogy a kormány és a keresztény társadalom a zsidók miatt nem mer, illetőleg nem képes a mindinkább általánosan óhajtott vasárnapi munkaszünet behozatala ügyében döntő lépést tenni Vegyünk példát az osztrák antiszemitákon! Idő- és alkalomszerű lenne, ha ezt a fontos kérdést valamelyik mérsékelt ellenzéki antiszemita, különben is konzervatív hajlamú, képviselő a képviselőházban szőnyegre hozná A keresztény kereskedői, iparos és-

35

munkásosztály, de az egész keresztény-magyar társadalom is örömmel üdvözölné ezen lépést, s mi azt hisszük, hogy a közvélemény e részbeni követelményének teljesítése elől a kormány se zárkózhatnék el huzamosan. Pártprogrammunkban nem áll ugyan világosan a „ vasárnapi munkaszünet” követelménye, a mi bizonyára csak elnézésből történt; de hisz a zsidó hatalom megtörésére és a zsidó befolyás ellensúlyozására szolgáló s a programmunkban felsorolt eszközök és intézmények ott nem taxatíve, hanem csak exemplificative vannak felsorolva, s így a most említett intézmények közé méltán sorolhatjuk a vasárnapi munkaszünet követelményét is, – a mely, ha törvényhozásilag életbe léptetni s a kormány által szigorúan foganatosíttatni fog, – igen üdvös és fontos társadalmi, közgazdasági és erkölcsi eredmények mellett az is lesz az eredmény, hogy a zsidók, egy nekik busásan jövedelmező rebach-naptól lesznek megfosztva. Várjuk tehát a képviselőházban a vasárnapi munkaszünet behozatala tárgyában teendő interpellácziót vagy határozati ja vaslatotl

Zsidó életpraxis. A zsidók igen jól ismerik a kereszténynek kül- és beléletét; ismerik általában, ismerik minden részleteiben, – míg a keresztények a zsidóknak sem belső sem külső életgyakorlatait úgy általában mint részleteiben egyáltalán nem ismerik. Én ezen állításomat közvetlen az élet tapasztalataiból merítve, adatokkal és példákkal bizonyítom; különben azt hiszem, hogy alig lesznek bizonyítékaim és adataim ismeretlenek a még legegyszerűbb felfogású keresztény polgártársam előtt is; csakhogy azon bizonyítékokra és adatokra sehogy sem tud rátalálni, ha éjjel-nappal egész életén keresztül azokon törné is a fejét; ő egyebet nem tud, mint legfölebb érzi, hogy zsidó nyomás alatt áll, s látja, hogy a zsidó és bármelyik zsidó mindig boldogul, s talán éppen az a zsidó boldogul, a kit az én keresztény polgártársam úgy ismer, hogy portékáját mindig olcsón adja; egy másik, harmadik stb. zsidót pedig úgy ismer, hogy mindig igen becsületesen folytatja vállalatait, s talán éppen az én keresztény polgártársam a zsidóval való többnemű összeköttetései folytán győződött meg a zsidónak hosszú idő óta tartott „becsületességéről.” A midőn ezeket előrebocsátottam, annak bizonyítására kénytelen vagyok áttérni: 1., hogy a mely zsidó bámulatos olcsón adja üzletéből a portékáját, vagy 2. a mely zsidó a legbecsületesebbnek ismertetik, éppen ezek a legnagyobb csalók, mételyei a keresztény társadalomnak; mert éppen a tulolcsó portékának eladásával, valamint a túlbecsületesnek ismert maga-

36 viseletével forgatja fel a zsidó a társadalmi rendet, hoz igen sokakat kétségbeesett helyzetbe, taszít a kilábolhatlan nyomorba! S hogyan történik ez?! Szólott tehát először az olcsó zsidóról (a ki a köznép előtt magát „olcsó Jánosnak” tolja fel). Nemhogy a köznép, nemhogy a tapasztaltabb, bármely iparágat folytató mesterember, de a magukat művelteknek tartó, vagy legalább joggal a művelt osztályhoz sorolható keresztények sem képesek odajutni, a hova a rongyszedő zsidó képes eljutni az életgyakorlatban! A zsidó bármily piszkos foglalkozású legyen ma, már holnap úr; ha meggondoljuk, hogy törvényengedte úton mindenkinek szabadságában áll a szabad ipar és kereskedelem gyakorlása mellett bármily hiteleket teremteni; a zsidó már hosszabb vagy rövidebb idő múlva a csőd által a nagyobb hitelezőket rászedi, kényszeregyezségre a nagyobb hitelezőket mintegy kényszeríti, a hol legalább is 10-20 ezer, sőt gyakran 100-200 ezer forintot érő vagyonnak a birtokába és tulajdonába jut a (színlelt) csődbe bukott; t. i. magától értetődik, hogy ily csőd eseteket megelőzőleg jönnek a zsidók közeli rokonai, megbízott jő ismerősei bírói foglalást eszközölni; a mi ezután történik, ahoz több magyarázat nem szükséges. Elég az hozzá, hogy a nagy hitelezőktől ily módon elrabolt 100-200 ezer forintot érő áruczikkek a szélrózsa minden irányában potom áron, gyári áron alól 50% százalékkal széthordatnak a kisebb kereskedéssel foglalkozó zsidók által, azok által, a kik rendesen az országos vásárokra el szoktak járni. S aztán mit látunk? Azt, hogy azon kalapot a zsidó képes oda adni 1 frtért, melyet a valódi kalaposmester nem képes oda adni 2 frton alól! Azt hiszem, ha a t. keresztény olvasó közönség a fentebbi soraimat elolvasva, teljesen figyelmessé és gondolkozóvá lesz, rögtön megtalálja az okot, hogy miért képes a zsidó ugyanazon nemű és minőségű kalapot 1 frtért oda adni, melyet a kalaposmester 2 frton alól semmi szín alatt nem adhat? Gondold meg keresztény társam, hogy ama zsidó 200 ezer frtot érő czikkért tényleg alig fizetett legtöbb 8-10 ezerét; tehát alig a munka árát, vagyis az a zsidó a színlelt végrehajtások és színlelt csődbe bukással manipulálván, ő alig fizette a csődtömegből elvont vagyonnak, illetve áruczikkeknek 1/10 vagy 1/20 részét; most már ingyen, majdnem rablott portékát árul, a mi népünk legnagyobb bámulatára hallatlan olcsó és oly alanti áron, hogy a zsidó eljárása mindenki csodálkozását ma gára vonja. De gondold meg keresztény társam, hogy a ker. iparosnak az áruczikke, mint nyersanyag is több pénzében van, mint a zsidónak csődczímen lopott czikke. így van az, hogy a zsidó csődök eszközlése mellett egyetlenegy jóravaló, becsületes, szolid iparos sem fog többé Magyarországon boldogulni. Aztán még a keresztény nép veti egymás szemére, hogy nem csuda, ha a zsidó boldogul, mert hisz a keresztény kereskedő, avagy a keresztény iparos mindent két áron akar adni. Nem igaz az! Csak gondolkodni kell egy kissé a zsidók gazságain, melyeket a rósz csődtörvény mellett szabadon folytathatnak.

37 Azt mondhatná talán valaki: éljen a törvény szabadságával és élelmeskedjék a keresztény is úgy, mint a zsidó. A törvénynek oly módoni felhasználására keresztény ember egyáltalán alkalmas sem lehet! Nincs meg hozzá az a veleszületett lelkiismeretlensége, vagy ha úgy járna el mint a zsidó, azonnal nyakát szegnék, mert a keresztény háta mögött senki sem áll, a ki bajából kisegíti, holott a zsidó mögött ott áll az egész zsidóság. Így vagyunk keresztények a zsidókkal szemben az életben, így tétetnek tönkre az iparosok; vagy vegyük p. o. azt a bőrkereskedőt, kinek boltjában van 100 ezer forintot érő bőr, és alig fizetett ki az értékre 10,000 frtot, hirtelen megbukik, és talán a csődvagyonból kikerül még másik 10,000 frt, akkor a 100,000 frtot érő bőr, mely pedig elsőrendű forgalmi czikk, benne van a roszlelkűen elbukottnak, 20,000 frtjába; készpénz 80,000 frt haszon; lehet képzelni, hogy a valódi tanult czipész és csizmadiákat, hogy teszi tönkre az ily bukás; mert a zsidó aztán képes a csőd alól kikerült portékáját, tímárilag kikészített nyersbőreit oly olcsón adni, melyet az iparos még akkor sem képes azon olcsó árért megvenni, mikor a mészároskézből veszi. Azt hiszem tehát, hogy mindenki belátja, hogy az ilyen „olcsó János” a felhozott esetek szerint úgyszólván rablott és lopott portékáját árulja, s belátja azt is, hogy a keresztény nép észrevétlenül segíti elő keresztény iparos társainak nyomorát, midőn a zsidó „olcsó János „-tói vásárol. Ugyanazt vásárolván meg a keresztény nép, amit a zsidó szintén keresztény hitelezőktől az ország különböző részein elrabolt, jogtalanul elvont. Így tehát az „olcsó János” (zsidót) mindenki mint csalót kerülje! De lássuk most a „legbecsületesebbnek” ismert zsidók gazságait: Soha nem hihetek embert a mi keresztény népünk közt, hogy oly becsületesen volna képes vinni bármely vállalatát, Ígéretének teljesítését, szavának, becsületígéretének beváltását több és kevesebb időig mint a zsidók között nem egy találtatik. Rendíthetlen becsületes hírnevet vív ki magának 5, 10 sőt sokszor 20 éven keresztül egyesek előtt, (különösen gazdálkodó földmívesek és iparosok előtt), nemkülönben egész községbeli lakosok vagy testületekkel szemben is, úgy, hogy a zsidó által tett ígéretet mindenki, ki őt közelebbről ismeri, mintegy kötelességének tartja készpénznek venni; azonban nincsen olyan hosszú dolog, a minek vége ne volna; így van ez a zsidó becsületességével is A midőn már a közbizalom iránta tetőpontra hágott: akkor vagy a bankok pénzével szökik meg, mintha akár a föld nyelte volna el, vagy pedig hirtelen egy kis bajt színlel, avagy előnyös vállalatokról igyekszik ker. népünket meggyőzni, a jómódú polgárok közül egyet vagy többet megcsíp alattomos hízelgő modorával; hivatkozván közbizalmat kivívott előéletére, kezeseknek több ezer forint értékig meghívja őket, melynél fogva a kezeseket ismerő bank a zsidó kölcsönzőnek a kért hitelösszeget (10-20,000-ig) kifizeti: – s egy szép reggel a jótálló jómódú polgárok arra virradnak, hogy az „igen becsületes- zsidónak se híre se hamva; többet elő nem kerül; azonban a kölcsönzött készpénz lejárati idejéig a jó emberek el sem vesztik a becsületesnek ismert zsidó iránti bizalmukat teljesen, azt hívén a szegény keresztény kezesek, hogy a „becsületes

38 zsidó” legfölebb üzleti vagy valami más vállalati dologban kénytelen távol lenni! De mit tapasztalnak a kötelem teljesítése idejében?! Azt, hogy a ..becsületes” zsidó nincs sehol, fizetni kell! különben a költséges perrel, végrehajtással és árveréssel fenyegetve vannak, a mely aztán bú és bánattal van összekötve, s melyből családi boldogtalanságok, tönkrejutások következnek be; a család egyik tagja a másikát okolván az eseményekért. A „becsületes” zsidó ilykép beláthatlan és előre senki által meg nem mondható zavarokat idéz elő az egyeseknél, a társadalom minden rétegeiben. Így kell tehát a magunk megrontására vásárolni az „olcsó János”tól”, s így kell hinni és bízni a „becsületes” zsidónak. Mind az „olcsó Jánosra”, mind a „becsületes” zsidóra ezer és ezer hasonló esetet lehetne az életből felhozni; de már az ember undorral fordul a zsidók ily gaztetteitől, s csak szánalomra méltó a mi ker. népünk, a melyet mindenféle módon félre lehet vezetni a saját kárára, legtöbbször teljes tönkretételére! Szemem előtt mindennap a példa! De még attól is óvakodjál ker. népem, a mely zsidó a másik zsidót átkozza és szidja! Attól is, ki színleg mindig szívesen van asztalodnál, társaságodban; mert, ha ezektől nem óvakodol, akkor igen vak vagy, és beteljesedik a szentírás szava: „van szemed, de nem látsz”! s ha jelen sorok sem férnek a fejedbe, úgy „van füled, de nem hallasz.” A gyomaiak is. Így járták meg évekkel ezelőtt egy „becsületes” zsidóval! Szendrey Gerzson ügyvéd.

Az „Esztergomi Közlöny” felhívása „a vidéki hírlapirodalom becsületes munkásaihoz!”*) Végre is megvan mindennek a határa Itt az ideje, hogy mi vidéki hírlapszerkesztők hivatásunk magaslatára állva, a magunk szerény hatáskörében megtegyünk minden lehetőt a zsidók által irodalmunkban meghonosított és széltében űzött vásári szédelgések ellen. Mert ha ez továbbra is így megy, az a szent oltár, melynek zsámolyánál egy Kölcsey, Vörösmarty s a többi jelesek ragyogó sora leborulva áldoztak a múzsáknak, nem is soká kell rá várakoznunk, vásári bódévá alacsonyodik. ... Nem a mű belértéke; de a pénz, a geschaft, az itt a czél. Nemesebb ügybuzgalom. magasabb ambiczió! azokról ma már alig lehet szó. Aki érősebben üti a dobot, vagy fújja a sípot, az a nyertes, az vergődik zöld ágra, míg a tehetség, a valódi hivatás háttérbe szorul. És a jó bolond közönség hisz a vaklármába, felül, a zsidónak. És a mi kétszerte fájdalmas, hogy ne mondjuk szégyenletes: sokszor még maguk a keresztény írók is lépre mennek, és segítnek port hinteni a közönség szemébe, a zsidók érdekében! – Mert ugyan nem var *) Az „Esztergomi Közlöny” f. ó. november 1-ji számából.

39 lóságos porhintés-e az, midőn vidéki hírlap egy vagy más zsidó irodalmi vállalatot vaktában dicsér, s ajánl közönségének? Pedig a vidéki szerkesztők legnagyobb része ezt teszi, hálából a kapott ingyen-példányért Igen, szolgájául aljasul a zsidó arczátlanságnak, a mely már annyira megy szemtelenségében, hogy a lapoknak küldött tisztelet-példányhoz mellékelve küldi a kész kritikát is, melyben az illető zsidó szerző, vagy szerkesztő csaknem az égig magasztalja, művét. S a vidéki hírlapok nagy része a helyett, hogy undorral, megvetéssel fordulna el az ily irodalmi kufároktól, azok szolgálatába áll, és szó szerint közli a hazug kritikát. A mi annál sajnálatosabb, miután egy vidéki lapnak ép ellenkezőleg az lenne hivatása, hogy még az irodalmi termékek iránt is lelkiismeretesen tájékoztassa a maga közönségét. Bizony, a vidéki lapok irodalmi rovata, kevés kivétellel piszkos szemétdombja a zsidó reclamoknak, a hol vásári hangon árulják, kínálgatják az irodalmi lomot. Hogy többet ne is említsünk: a „Magyar Szalon”, „Festi Hírlap”, újabban a mióta zsidó vette át annak szerkesztését, az „Ország-Világ” is, a „Magyar Háziasszony” stb. ezek mind-mind oly hangon ütik a nagy dobot maguk mellett a vidéki lapokban, hogy szinte vásári bódéban képzeli magát aki azt olvassa. De még ez se minden. Vannak zsibvásári tollak, jó pénzért mindenre vállalkozók, ma dicsőítik a bűnt, holnap lerántják az érdemet, neki mennek ha kell magának az Istennek is. Ezek írnak tárczaczikkeket szédelgő irodalmi vállalatokról, elküldik a vidéki lapoknak ingyen. Akad élhetetlen szerkesztő, a ki kap az ily ingyen silányságon, inert, mint hiszi, fővárosi Írótól van, (pedig kóczos zsidó gyerek irta azt,) és közli; s még tán büszke is rá, hogy közölheti. Újabban meg már beszélyekkel árasztják el a vidéki hírlapirodalmat a szédelgő zsidó írók és szerkesztők. A svindli ezen újabb módját, a zsidók által szerkesztett és kiadott „Magyar Háziasszony” czímű lap találta föl. Ez dicsérteti magát országszerte ily szellemtelen silányságokkal, hangzatos nevek alatt, mintha keresztény írná. A hozzánk érkezett beszély alatt Mészáros József név áll, egy közel vidéki laptársunk pedig Sziklay Tihamér névvel kapott ily beszélyt, melyekben példával van bebizonyítva, hogy „a Magyar Háziasszony olvasása a legpazarlóbb gazdaszszonyt a legtakarékosabbá alakítja át!” az egyik beszélyben pláne még jó férj szerzésére is alkalmasnak bizonyult ezen lap olvasása s a; hasonczímű naptár megrendelése! No hát! Teszi-e ezt, vagy” tette-e ezt valamikor keresztény író? Nem valóságos svindli-e ez a közönség roszlelkű félrevezetésére? Szinte tandlmarkton képzeli magát az ember, hol rongyos kabát fölött czivódnak, pökdösik egymást „pájesz”-es zsidó csalók. És a vidéki lapok nagyrésze – ismételjük – a helyett, hogy undorral, megvetéssel fordulna el az ily vásári szédelgésektől, engedi fölhasználtatni magát s közli ez irodalmi szemetet, miáltal nemcsak maga-, nak, a saját reputatiójának árt, de bűnösen visszaél hivatásával is, midőn helyes tájékoztatás helyett maga vezeti félre közönségét. Ez kóros állapot, valóságos fekély irodalmunkban, a mely ellen küzdenünk kell, ha nem akarjuk azt, hogy a tisztességes irodalom is teljesen alásülyedjen tekintélyében.

40 És ez ellen küzdeni, mi vagyunk első sorban hivatva, mi vidéki hirlapszerkesztők. Álljunk útjába minden ily zsidó szédelgésnek. Az irodalmi rovatunkba felvett művek ismertetésénél legyünk teljesen körültekíntők nemcsak, de sőt alkalomadtán még figyelmeztessük is a közönséget, ha egy-egy irodalmi szédelgő apellál a közönség jóhiszeműségére. Mert ezt tenni hivatásszerű kötelességünk is. Az „Esztergomi Közlöny” kezdettől ezen irány mellett foglalt állást. Mi zsidó svindlernek lapunkban még nem ültünk fel soha, de sőt minden alkalommal figyelmeztettük olvasóinkat a zsidó „sornálok” arczátlanságaira. Ezt fogjuk tenni jövőre is, és fölkérjük t. collégáink azon részét, kik zsidó befolyás alatt nem állanak, foglaljanak ők is hasonló állást, s ha nem is rögtön, rövid idő alatt meg fog változni a képe irodalmi viszonyainknak s teljesen el fogja az veszteni vásári jellegét. Haan Rezső.

Rothschild és a társadalmi kérdés. E czím alatt egy érdekes czikket hoz a németországi „ Obermosel-Zeitung” f. é. október 10-ki száma, a melyet itt egész terjedelmében közlünk:

„Véleményünk szerint csak az fogja fel helyesen a társadalmi kérdést, a ki abban egy világtörténelmi nagy fejlődési fázist lát. Azért távol legyen tőlünk, azt osztály- vagy pártkérdéssé tenni, vagy épen a felelősséget azért, a mi történik vagy történni fog, egyes személyeknek felróni. Ez azonban nem tartóztathat vissza bennünket attól, hogy egyes, egészen különszerű fontosságú jelenségekre figyelmeztetőleg reá ne muassunk. Egy ilyen kivételes állást foglal el az egész czivilizált világ gazdasági életében a Rothschild-ház. Nem fáradság nélkül és nem mintegy véletlen folytán hullanak a Rothschild-ház ölébe a milliárdok, a melyeket a népek verejtékének az ő részére megkeresnie kell. Ez a világbankház tökéletesen egységesen van szervezve. A mérhetetlen vagyon, közös vagyon; az egyes családtagok magántulajdonul csak viszonylag nem igen tetemesen a mérlegbe eső, különválasztott vagyontömegeket bírnak. A közös vagyon mozgalmai fölött csak közösen intézkedhetnek. A ház egyes ágai majnai Frankfurtban, Bécsben, Nápolyban, Parisban és Londonban székelnek. A főnökök egyike se távozhatik el 24 órára sem székhelyétől a nélkül, hogy előbb a ház valamennyi többi igazgató tagját táviratilag ne értesítette volna. A ki 48 óránál hosszabb időre lakhelyét elhagyni akarja, annak táviratilag a többiek jóváhagyását kell kikérnie, nehogy esetleg távolléte által valamely üzlet, a mely közreműködését igényli, kárt szenvedjen vagy kérdésbe tétessék. Ez a merev szervezet oda visz, hogy a ház tagjai nem engedik át magukat kizárólag roppant vagyonuk élvezetének, hanem hogy folyton azon feladatuk öntudatával maradnak, hogy ők egy olyan családnak a tagjai a mely pénzével az egész földet uralja és kizsákmányolja. (Vége a jövő füzetben.)

12 RÖPIRAT. Budapest 1885. deczember 15. VI. évfolyam

III. füzet.

A vasárnapi munkaszünet ügye, Veres József interpellácziója. A novemberi füzetünkben az antiszemita képviselőkhöz intézett azon felhívásunkra, hogy időszerű lenne, ha valamelyikük a vasárnapi munkaszünet szigorú keresztülvitele érdekében interpellácziót vagy határozati javaslatot terjesztene elő a képviselőházban, Veres József, a függetlenségi antiszemitapárt e jeles tagja felelt meg, egy, e hó 5-én előterjesztett interpelláczióval, a melyet, magvas indokolásával együtt a következőkben adunk :

Veres József: T. ház! Az 1868: 53. t.-cz. 19. §-a meghagyja, hogy „vasárnapokon minden nyilvános és nem elkerülhetetlenül szükséges munka felfüggesztendő.” A kihágásokról szóló htkv. 52. §-a száz forintig terjedhető pénzbüntetéssel sújtandónak rendeli azt, ki ezen intézkedést megszegi. A belügyminiszter úr is adott már ki hasonló czélú rendeletet, de fájdalom, a törvény intézkedése csak a papíron maradt, az életben semmi hatása nem volt, semmi látszata nincs. A mezőn, a gyárban, a műhelyben, hivatalban folyik a munka vasárnap is; gyűlések és vásárok vasárnapra téve; nyitva minden kereskedés, telve minden csapszék; a rendszerető közönség megbotránkozik a törvény megszegése miatt, csak a rendőrség nem lát, nem hall semmit. Pedig a törvény szándéka nagyon üdvös, nagyon szükséges; a vasárnapi nyugalom kérdése igen fontos, nemcsak egyházi, hanem politikai szempontból is. Égető kérdés ez, csakhogy nem azok szempontjából, kik dologra legfölebb akkor fanyalodnak, mikor már beleuntak, belefáradtak a dologtalanságba; a kik nagy dolognak tartják még azt is, ha megnézik olykor-olykor, hogy hivatalnokaik vagy a cselédek hogyan és menynyit dolgoznak? A vasárnapi nyugalmat nem az szokta megszegni, ha még oly serény is, a ki magának, magától dolgozik, az olyan pihen vasárnap; hanem az szegi meg, aki mással dolgoztat, magának csak a hasznot veszi ki, az olyan lelketlen, kinek könyörület, emberszeretet, erkölcs, vallás, családias érzelem hiu, üres szó, gazdagság az eszköze, a czélja mindenben. Gyomor nála a fő, a szív semmi. Pénz beszól, lelkiismeret hallgat. Az ilyen kapzsi, telhetetlen pénzsóvárgók komoly kézzel számítják ki, mily nagy veszteséggel jár a vasárnapi munkaszünet. Ezeknek csak azt felelném, bizony-bizony nem látszik meg a veszteség Amerika és

42 Anglia gazdagságán, pedig ott a vasárnapi nyugalmat rideg szigorral megtartják, sőt az angol nép legnagyobb történetírója Macaulay mondotta, „hogy Anglia a vasárnapi nyugalom tiszteletben tartásának köszönheti nagyságát.” Sőt nem látszik meg nálunk az othodox zsidókon sem a szombat megülésének vesztesége; de másfelől a mi népünkön sem látszik meg a gazdagodás, pedig most a vasárnapot dologban töltik, uzsora, végrehajtás, sikkasztás, csalás, deficzit, öngyilkosság nem a jóllét jelei szoktak lenni. A vasárnapi nyugalom ellentétben látszik lenni némely érdekkel, de csak látszik; ha a kereskedés vasárnap zárva lesz, a szükséglet és fogyasztás a végi maradván, a vasárnapi kereslet eloszlik a hétköznapi forgalomra; s ha egyben-másban csakugyan némelyekre nézve némi veszteséggel járna is, bő kárpótlást nyújt érte az általános erkölcsi nyereség. Az államnak pedig a magasabb erkölcsi érdekek fejlesztése is kötelessége, nemcsak az adó kivetése és behajtása. Azok, kiknek a vasárnapi nyugalom életbevágó érdekük, nem tudják azt kivívni a munkaadók összetartó érdekszövetkezete ellenére, mely természetes fölényt biztosit magának a vagyon által s szövetségest szerez a sajtóban, támaszt talál a törvény megszegése előtt szemet hunyó közigazgatásban. Ezek belátására, kényére nem lehet hagyni ez ügy megoldását. Az egyház, az erkölcsi érdekek természetes ápolója és szószólója, a törvényhozás, az ellentétes érdekek igazságos egyeztetője, kell, hogy pártul fogja a gyöngébbet, az elnyomottat. A vasárnap megszentelése nélkül az egyház nem vezetheti a népet a vallás és a mi ezzel karöltve jár, az erkölcs útján; vallásról, erkölcsről a nép manapság beszélni sem hall, legalább jól nem, hacsak nem a templomban; de oda meg nem járhat, mert a szertelen kíméletlen verseny a vagyon-hajhászásban elfogja még vasárnap is a templomtól, a mely pedig a népnek egyetlen művelődési helye és eszköze; hogyan nevelhetne azután az olyan szülő vallásos gyermeket, a ki maga sem az ? Ennek következtében terjed a vallástalanság; pedig az egyház is nem magának nevel vallásos, erkölcsös, becsületes, békeszerető népet, hanem a társadalomnak, a hazának. A vallástalansággal együtt terjed az erkölcstelenség mételye, s kiirt a szívből minden nemes érzelmet, felebaráti szeretetet, szánalmat, részvétet, megnyugvást, odaadást, egyetértést, eszmékért való lelkesedést, s felébreszti az emberben az állatot minden romboló vágyaival együtt; kapzsivá, irigygyé, szívtelenné, elégületlenné teszi, mert azt suttogja fülébe: egyiknek csak ünnep, a másiknak csak hétköznap. Emberhez, nem lelketlen géphez vagy baromhoz illő bánásmódra méltán tart jogot minden ember, még a legszegényebb is; ha a hivatalnok nap-nap után reggeltől estig Íróasztala mellett görnyedez, ha a kereskedő, iparos, földmíves, cseléd, gyári munkás nap-nap után kora hajnaltól késő éjjelig verejtékez másért, mikor lehet magáé, családjáé, mikor szentelhet néhány édes órát családjának, gyermekeinek, barátainak ?! Korunkat a humanizmus jellemzi; necsak állatvédegyletet gyámolítsunk, hanem legyen szívünk embertársaink nyomora és vágya iránt is. A szakadatlan munka elcsigázza, kimeríti az embert, évről-évre csenevészebb ifjúság áll a hadsorozó bizottság elé, – hova jutunk így? És a satnyulás lesz ám az igazi veszteség a hazára! Mi akadályozza a vasárnapi nyugalmat? Első sorban a zsidóság és

43 annak érdeke, mely az ünnep-rontásra először csábított példájával s kényszerített befolyásával. A zsidóság ellene lesz, pedig a maga szombatját megüli; könnyű neki, szombaton azt mondja keresztény cselédjének: neked ma nincs ünneped, dolgozzál; vasárnap pedig: nekem ma nincs ünnepem, dolgozzál. Senki se kívánja, hogy szombatjáról lemondjon a zsidó, csak a vasárnapot tartsa meg, hiszen untalan azt emlegeti különben is, hogy „alkalmazkodni akarnak a haza többi polgáraihoz, – nosza! Vagy, mint Amerikában épen most ajánlják nekik tulajdon rabbijaik, tegyék át szombatjukat vasárnapra. Vallásuk alig ellenzi ezt, hiszen a szombat a hetedik nap, parancsával együtt adta Mózes az örömév parancsait is, mely így szólott: a hetedik esztendőben a föld nyugodalmának szombatja legyen, akkor a te földedet ne vessed be, és szőlődet ne nyesd meg, a mi a te megadatott földeden terem, meg ne arassad, a hetedik esztendőben künn hagyjad azt és megeresszed azt a vetésedet, hogy a te népednek szegényei egyék meg azt, a maradékot pedig egye meg a mezőnek vada. Ha ettől a parancstól eltértek s mintegy lealkudták az istentől, mert megtartása reájuk nézve sok veszteséggel járna, áttehetnék a szombatot is veszteség nélkül vasárnapra. Néhány ezernek, kik már úgyis előnyben vannak, érdeke, legtöbbször csak képzelt érdeke, a vasárnapi munka; a sok milliónak érdeke, igazán életbevágó érdeke, a vasárnapi nyugalom. Ezért foglalkozik a kérdéssel évről évre nagyobb nyomatékkal és tágabb körben az egyház, az államok törvényhozása. Ennek elintézése társadalmi, nemzetgazdasági szempontból igen szükséges Amerikában, Angliában, sőt, most már Ausztriában is törvény által van szabályozva, nálunk is a nép java része óhajtja a vasárnapi nyugalmat és annak megszentelését. Valláserkölcsi, társadalmi, közegészségi, közgazdasági szempontból kérem a miniszter úr intézkedését e kérdésben. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbal különböző padjain.) Ezek után a következő interpellátiót terjesztem elő: Interpellátió a t. belügyminister úrhoz. Szándékozik-e a belügyminister úr komoly és hathatós intézkedést tenni a vasárnapi munkaszünet biztosítása felől, és ha igen, mily módon? Budapest. 1875. deczember 5. Veres József s. k.

Az ötéves mandátumról szóló törvényjavaslat tárgyalása a képviselőházban. A legelső nagyobb vita a képviselőházban a jelenlegi ülésszak alatt az ötéves mandátumról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmából indult meg. A vita hat napig tartott, deczember 9-től 14-ig. Antiszemita részről felszólaltak, és pedig a közjogi alapon álló antiszemiták részéről báró Andreánszky Gábor és Dr. Komlóssy Ferencz; a függetlenségi antiszemiták részéről Margittay Gyula, Dr. Rácz Géza, és Veres József. Az alábbiakban csak

44

azon beszédeket, illetőleg beszédrészeket adhatjuk, a melyek a zsidókérdéssel és az antiszemitizmussal is foglalkoznak; míg Komlóssy Ferencz beszédére nézve megjegyezzük, hogy az legfőkép a honti mérsékelt ellenzék jogosult panaszainak adott ékesszólóan hangot; Margittay Gyula pedig annyiban a zsidókérdést is érintette, hogy azt mondta, mikép „az ötéves mandátum mellett a zsidóknak ezentúl három év helyett csak minden öt évben kell megnyitniok a nagy bugyellárist.” B. Andreánszky Gábor beszéde különösen azért bir nagy érdekkel, mert kategorice felhívta a két ellenzéket az antiszemitizmushoz való csatlakozásra. Ezen, az antiszemitizmus győzelmét biztosítani hivatott s ettől fogva gyakrabban szóba kerülendő nagy politikai akczió első fecskéjét képező felhívása főkép az oka annak, hogy beszédét alább egész terjedelmében közöljük. S most, minekutánna még megjegyeznénk azt, hogy a törvényjavaslat a deczember 14-ki ülésben 85 szótöbbséggel elfogadtatott, közöljük az illető beszédeket, illetve beszédrészeket. Deczember 9-ki képviselőházi illés. Andreánszky Gábor báró: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a bal és szélsőbal némely padjairól.) Ha még eddig kétkedtem volna, a t. előttem szóló képv. úr (Kuncz Adolf) beszéde minden kételyt szétoszlatott az iránt, hogy itt e tvjavaslatban egyenesen reactióval van dolgunk. A reactio, t. ház, miután sikerült neki a főrendiházat kézbe keríteni, most a törvényhozás másik házában az alkotmányosság aláásásához, a választók jogainak megnyirbálásához fogott. (Úgy van! a bal és szélsőbal némely padjairól.) És most kérdem t. többség, kik a reactionariusok: mi antiszemiták, kik a szabadelvű 1848-iki törvényt és a nép jogait védjük itt, vagy önök, kiknek szabadelvűsége a hosszú parlament felé törekszik és kik csőcseléknek mondják a népet ? (Élénk helyeslés a bal és szélsőbal némely padjain.) Mennél inkább lazítjuk ezen törvényjavaslat által az összeköttetést a választó és választott közt, annál inkább nem fogja többé a képviselő képviselni kerületét és ennek következtében annál inkább gúnynyá válik a képviselői elnevezés, mint már gúnynyá tették önök a szabadelvűség nevét. Hiszen már sok megyében csak a főispán, az államjószágok igazgatói, a tan- és adófelügyelők vallják magukat ma szabadelvűeknek. (Derültség a bal és szélsőbal némely padjain.) A nép pedig, ha nem lesz képes elidegenedett képviselői által akaratát, elveit érvényesíteni, kevesebb szeretettel fog függni alkotmányán; vagy nyugodtan hajtja majd meg nyakát a készülő absolutismus nyűgébe vagy alkotmánykívüli lázadás útján fogja érvényesíteni akarni akaratát. Forradalmat felülről, vagy forradalmat alulról idézhet csak elő e törekvés. Divat nálunk utánozni Anglia intézményeit és ez által kivetkőztetni ősi intézményeinket nemzeti és hagyományos jellegéből; de ha már

45 ez állítólag legősiesebb ösztön által engedik vezettetni magukat, miért utánozzák egyoldalúlag Angliát? Miért nem kergetik szét a főispánokat, hisz azok Angliában nem léteznek. És ha mindenben, főleg pedig alkotmányos érzület és erkölcsökben angolokká lettek, ha az alkotmány keretén belül fogják csak az ország és saját üdvösségöket keresni, akkor nem oly veszólylyel járna ez 5 éves mandátum, bár én határozottan kijelentem, hogy akkor sem kérnék belőle. A törvényhozás egyik tényezője, a korona, bármely perczben feloszlathatja és megnyithatja a másik tényezőt, ha az akaratával nem egyezik, míg e másik tényező most is 3 évig nélkülözi a megnyitási jogot. Ha valamelyik képviselő egy compatibilis hivatalt kap a kormánytól, a parlamenti szokás kényteleníti őt leköszönni és magát új választás esélyeinek kitenni. De ha valamelyik képviselő a kormány kegyeiből vasúti vagy pénzintézeti jól fizetett igazgató-tanácsosságot, vagy mint ügyvéd vasúti kisajátítási lucrativ ügyeket, zsíros csődöket és liquidatiokat nyer és ezáltal vallott elvei változást szenvednek, (Úgy van! bal felől.) mégis kénytelen a kerülete a 3 óv leteltéig nyakán tűrni az elvtagadót, pedig alig képzelhető, hogy a választók elvei, kik ily befolyástól mentek voltak, szintén változást szenvedtek volna De még a 3 éves mandátum kedveért kevésbé fizette ki magát a fenálló kormánynak uj hivek szerzésére fordítani ilyetén rendelkezési alapját, – az 5 évesnél már ez sokkal érdemesebb lesz. Angliában, hol – őszintén megvallom, – soha sem voltam, a mit azért is bevallók, hogy a miniszterelnök úrnak kedvencz tárgyilagos argumentumainak egyikével kedveskedjem, – ha netalán beszédemet polemizálására méltatná, mire annál kevesebb a reményem, miután beszédjeinket nem is hallgatja, – hol egyrészt a kormánynak alig lesz ily módon aránylagos rendelkezési alapja, másrészt pedig hol ellenzéki fővezérnek, de miniszterelnöknek is sans gene beveri választáson kivűl is az ellenpárt ablakait egyes momentuosus beszéd folytán anélkül, hogy egy zsidó sajtóhad barbár durvaságról óbégasson; – hol óriási meetingek tartása napirenden van, a közvélemény oly elementáris erővel rendelkezik nyilvánulni, mely a 7 éves mandátum káros hatását nagyon is gyengíti. De nálunk, hol mindez nincs, hol az elvtagadás termi a legédesebb gyümölcsöket, nálunk a politikai erények oly fogyatkozása mutatkozik, melyet a választási ítélőszék előtti mennél gyakrabbani megjelenés bir félig-meddig ellensúlyozni. A mi a választási mozgalmakat illeti, én 2-féle mozgalmat különböztetek meg. A törvényest, mely most minden 3 évben legfeljebb 2 napi fáradságot igényel. Oly szegény embernek, kinek e 2 napi munkaszünetelés minden 3 évben a haza iránti túlságos áldozat volna: oly szegény embernek Magyarországban nincs választó joga. De van egy másik mozgalom és ez a hónapokig tartó itatás, vesztegetés és hivatalos hatalommal való visszaélés által előidézett zavargásokból áll. Ezen mozgalom az 1874. választási törvény szigorú keresztülvitele mellett elő nem fordulhatna. A jelenlegi jog és törvény útjáról eltérő állapotot a jelenlegi kormánynyal szorosan összefüggő állapotnak kell tekintenünk, mely abban leli magyarázatát, hogy nálunk a törvényeket, midőn azok a hatalomnak alkalmatlanná lesznek, egyszerűen végre nem hajtják. Itt az 1874-iki törvény. Szigorúan büntetni rendeli a vesztege-

46 test, és mit látunk, – nemcsak, hogy képviselő mandátum helyett contót nyújt be a hazának, de hogy jelölt megszabja zsidó módra a vótum árát, azt nyilvánosan kidoboltatja az elöljárósággal és így kerül a parlamentbe. A t. miniszterelnök úr kénytelen bevallani – a mint mondja – tudatlanságát a választási visszaélésekben. Miután a belügyminiszter úrnák a tényleges állapotokat ismernie kellene, bátor leszek a miniszter urat néhány czímre figyelmeztetni, hol megtudhatja, mindezt. A vesztegetésre nézve forduljon csak egy párthívéhez, ki a mai nap a legnagyobb kapaczitás e téren, a szentendrei kerület képviselőjéhez. Elnök: Kérem a képviselő urat, ne tessék személyeket megtámadni, hanem méltóztassék a tárgynál maradva, tisztán tárgyilagosan beszélni. (Helyeslés jobbfelől.) Andreánszlty Gábor báró: A mi pedig a hivatalos hatalommal való visszaéléseket illeti, tessék oda fordulni Hont és Aradmegye közönségéhez ! hogy személyeket ne nevezzek. A t. miniszterelnök úr oda akar hatni e javallat által, hogy ritkábban forduljanak elő a választási visszaélések; ezen mondása azon gyanút keltheti könnyen, hogy ily és hasonló javaslatokkal előkészítve a talajt, vógczélja utoljára is e recept szerint gyökeresen kiirtani a visszaéléseket. És mégsem osztom sokaknak azon pessimistikus nézetét, hogy alólról, azaz választáson kormányt nálunk buktatni nem lehet, nem osztom már azért sem, mert szégyenleném magamat ellenzéki marionetteként is szerepelni. Az ellenzéki pártok közti sajnos vetélkedés és a haza iránti közöny találták ki rósz kifogásul e tévtant. De nem osztja e nézetet a t. miniszterelnök úr sem, mert igen jól tudja, hogy csak választáselnöki praktikák, a hivatalos pressió rendkivüli fokozása, zsidó pénz és az ellenzéki pártok egymásközti féltékenykedése mentették meg a kormányt a múlt választásnál, melyet már gr. Andrássy képviselő úr is megrovott. Ha egyike ezen tényezőknek hiányzik, kikerülhetlen lett volna bukása. És ezért nyújtja be jelen javaslatát és evvel egyszerre az evvel összefüggő megyerendezési szervezetet. A főispánt penzióval ellátja, hivatalát pártállásához köti, növeli e kortesnek hivatalos mindenhatóságát, és mindennek daczára csak minden öt évben meri kitenni magát ezentúl a bukás esélyeinek. T. ház! Annál biztosabban tudom, hogy e javaslat elfogadtatik, miután az a t. többség képviselőitől semmi áldozatot, semmi önmegtagadást nem követel, sőt ellenkezőleg igen kényelmes helyzetet teremt a képviselőknek. Csak minden öt évben választatási fáradság, költség és rizikó, és evvel szemben 2 évvel több a képviselői szavazat értékesítésére. Bájos syrene-hangok ezek. Odysseus az árboczhoz kötteté magát, nehogy elbájolják ez édes hangok. Önök t. túloldali képviselők hiába keresik sajkájukon az árboczot; az önmegtagadás és a tiszta meggyőződésen nyugvó árboczot. Évekig engedték vontatni magukat czéltalanul; fölöslegessé, sőt alkalmatlanná vált ez árbocz, túladtak rajta és most alkotmányhűségük hajótörést fog szenvedni az egoismus kőkemény szirtjein. És hogy mikép igyekszenek elrejteni ez önzést, mutatják a miniszterelnök úr oly állitásai, mint az, hogy 5 évig növekszik a népfelség gyakorlása, azon tul pedig fogy. Kérdem, miért épen 5 év itt a demarkacionalis vonal? Számtani állitások számtani bizonyításra szorulnak. Számtani bizo-

47 nyitást csak gr. Andrássy Manó kísérlett meg, de ily számtani bizonyítások oly szabatosságot igényelnek, melyet a t. képviselő úr beszédje szerintem nélkülözött, ezt kivéve, nem csak számtani, de logikai bizonyítással sem támogatja sem az indokolás, sem a javaslatot pártoló beszéde a légből kapott állítást. Ily viszonyok közt nem is önökhöz t. többség fordulok kérésemmel, melyet alkotmány iránti hűség és szeretet sugall, de a t. ellenzéki pártokhoz. Most, midőn az 1848-i törvény egyik alapkövét bolygatják, most itt a perez komolyan szembeszállani azon kérdéssel, mi lesz alkotmányunkból: Önöknek, t. függetlenségi és 48-as párt szomorúan kell tapasztalniok, hogy mindig messzebb és messzebb távozunk azon eszményképtől, melynek elérési reménye önöket elválasztja a többi elemektől. Nem elv-feláldozást kérek önöktől, de azt, hogy ép elveikből kiindulva szövetkezzenek a jövő választásoknál, hacsak ideiglenesen is azokkal, kik a 48-i intézményekből még létezőt meg akarják védeni, azok ellen, kik még ezt is el akarják kobzani. És még egyet kérek. A függetlenségi eszme kétségen kívül még ma is nagy varázszsal bír, de távolról sem elég erős, mint látjuk, megküzdeni azon óriási közönynyel, azon majdnem bűnös apathiával, melylyel a választók nagyobbrésze a haza ügyeiiránt viseltetik. Újabb, inkább a nép mindennapi életébe bevágó eszmékből remélhető csak az érdekeltség szükséges fokozása. És ez újabbb eszmék léteznek, és bár kevesen vagyunk mi antiszemiták, annál hangosabban híreszteljük azokat. Egy perczig sem kétkedem, hogy ez eszmék, melyek mint Európaszerte, úgy nálunk is napról napra terjednek, elég erősek arra, hogy a kormány minden pressióját és vesztegetéseit velők szemközt meghiúsítsák. Magam tapasztaltam azok varázserejét; mint ismeretlen jelölt léptem, ez eszmék zászlaját lengetve egy egészen idegen választókerületbe, és egy önzetlen és lelkesedett óriási többség adta meg nekem a jogot, ez eszméket a törvényhozás e házában hirdetni. (Éljenzés balfelől.) Arról nem tehetek, hogy ez önzetlen, nem pálinkázott választókat azután csőcseléknek nevezik, mint ezt az előttem szóló Kuncz képviselő úr tette. (Zajos felkiáltások a szélső baloldalon : Úgy mondta! Kuncz Adolf szólásra jelentkezik. Felkiáltások a szélsőbalon.) Ha önök t. ellenzékiek, kik jeles szónoki tehetséggel, szakavatottság- és fényes parlamenti múlttal dicsekedhetnek, ha önök felkarolnák és érvényesítenék ez eszméket, de csak is akkor! győzedelmesen megvívhatnának a kormány és főispáni hada korrumpáló hatalmával. 5 éves mandátum, főispáni nyugdíj és minden hatóság mit sem változtathatna a népszerűség diadalán. Szomorú időket élünk, de ha e törvényjavaslatok törvénynyé válnak, és a káros hatalommal szemben egy szétforgácsolt, minden magasabb elvi kapcsot nélkülöző, egymás iránt agyarkodó ellenzék fog állni, még szomorítóbb napok fognak viradni szegény hazánkra és alkotmányunkra A gondviselés, mondja egy közmondás, még az emberek által legnagyobb csapásoknak vélt eseményeket is annak javára tudja fordítani. Valósítsák meg t. ellenzékiek e közmondást az által, hogy a jelen, a kormánymagát petrificáló vágyából eredt és könnyen a petrificálására is vezető javaslattal szemben, egyesülve, nemzetfentartó eszménket felkarolva egy szebb, egy jobb, egy alkotmányhűbb jövőt hozzanak e hazára

48 E reményem kifejezése mellett latot. (Élénk éljenzés a szélső baloldalon.)

feltétlenül

visszautasítom a javas-

Deczember 10- ki ülés. Rácz Géza beszédéből . . . . Általában voltak a kormánypárt részéről olyan beszédek, melyeket nem igen köszönt meg a kormány, és érdemes egy körülményt figyelembe venni. A javaslat indokolása is felemlíti, hogy a mandátumnak öt évre való meghosszabbítása azért szükséges, mert a főrendiház tekintélyben megifjodott. A jó tulajdonságokban való előhaladást ugyan nem megifjodásnak, hanem öregbedésnek szokás helyesen nevezni, de hát a megifjodás szót annyira megszokták, hogy mindenki felemlítette. No t. ház, én nem látom, hogy az a két vén zsidó, a kit oda kineveztek, megifjította volna a főrendiház tekintélyét. (Élénk hosszas derültség.)............................. Azért kérem a t. miniszterelnök urat, ne ragaszkodjék a törvényjavaslathoz. Gondolja meg, hogy épen nem a gyengét, hanem az erőset illeti meg az engedés. De aligha fogok csalódni, midőn azt hiszem, hogy e kérdésben elfoglalt előbbi álláspontjának elhagyásában a t. miniszterelnök urat nem anynyira jobb meggyőződés, mint inkább olyan külső okok vezették, a melyek annál veszélyesebbek, minél kevésbbé kiszámíthatók. Ugyanazon külső befolyás érvényesül ebben is, a melynek tulajdonítható az, hogy szentségtelen kezekkel egymásután rontatnak le alkotmányunk százados intézményei, védbástyái lerontatnak, a magyar nemzetiség, a magyar faj őrhelyei, ősi fészkei, hogy becsempészhessék azokba a zsidóság, a tolakodó zsidó szellem kakuktojásait. (Helyeslés a bal- és szélsőbal különböző padjain. Derültség.) Az uj főrendiházban a tavasz óta már ki is keltek e tojások. (Élénk derültség.) És ha a minden izében zsidó érdek sugallta törvényjavaslat törvénynyé válik hivatva lesz arra, hogy mindinkább széttépje a reménynek ama zsenge szálait, melyekbe lelkünk még kapaszkodhatik, midőn a mindent elöntéssel fenyegető zsidó áradatból Magyarország sülyedő hajóját kimenteni akarjuk. (Helyeslés.) Hiába mondja az igen t. miniszterelnök úr indokolásában, hogy e törvényjavaslat keresztülvitele a képviselőház erősbödését jelentené az új főrendiházzal szemben; nem a képviselőház fog ezáltal erősödni tisztelt miniszterelnök úr, hanem erősbödni fog a zsidó befolyás, amint erősbödött a főrendi reform következtében; s erősbödni fog azáltal, mert az 5 éves tartam tetemesen fölemelvén a képviselői mandátum értékét, a választások erkölcsi tisztaságának megóvása pedig nem lévén biztosítva, még az eddiginél is tágabb tér nyílik a lélekvásárlás eszközeivel, a pénzzel, műborral és vitriolos pálinkával működő zsidóhatalom érvényesülésére. (Derültség.) Igaz, hogy a képviselőháznak több ideje lesz, mint volt eddig arra, hogy erejét kifejtse, hogy akaratát érvényesítse, igaz, hogy a választási mozgalmak ritkábban fogják a népet elvonni munkakörétől; de ne felejtse az igen t. miniszterelnök úr azt, hogy e mellett annál kedvezőbb helyzete lesz a koulisszák mögött munkáló rejtett erőknek, a melyek a múltban nálunk is aknamunkáikkal a kormányválságok csakis egyedüli előidézői voltak, s hogy ez ily cselszövényes robbantó műveletekben, az ily vakandtúrásokban, titkos harczokban ép úgy, mint a nihilisták és szabadkőművesek társulataiban, a vezérszerepet mindig a zsidó befolyás viszi.

49 Deczember 11-hi ülés. Veres József beszédéből ... Nekünk antiszemitáknak különösen szemünkre vetették,– legalább úgy hiszem nekünk van szánva, – hogy izgató beszéddel vesztegetjük meg a nép érzékét. Jó lenne, ha egyszer a t. képviselő urak, kik bennünket izgatással vádolnak, utánna járnának, vajjon voltaképen mit is akarunk mi antiszemiták? Nekünk eszményünk, ennélfogva törekvésünk czélja is az. hogy azt a népet, melynek ezen a földön, s ezért a földért kell élni, segítsük arra. hogy ezt a földet birtokában meg is tarthassa; hogy azt a népet, mely külföldről gyülevész-had gyanánt csődül az országba, mert ott már nem talál magának letarolni valót, visszaszorítsuk azon természetes korlátok közé, mely őt úgy számánál, mind eddigi érdemeinél fogva megillette, (Helyeslés a szélsőbaloldal egyes padjain.) és ha mi ezt akarjuk, a mi a népnek a kereskedésben, iparban, földbirtokban, erkölcsökben való megóvását, konzerválását óhajtjuk egy külföldi, egy oly népáradat ellen, melynek legfőbb elve: ubi bene, ibi patria, azt hiszem, nem vétünk a haza ellen, hanem a keresztény népnek, épen a törzsnépnek a legjobb szolgálatot tesszük. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldal különböző padjain.) Különben ezen elvek helyes és szükséges voltát ezen ház mindegyik tagja lelkiismeretében bevallja maga előtt; legtöbbje bevallja künn a folyosókon mi előttünk is; néhányan megmondják még a választókerületekben is, de a küzdelemben jónak látják bennünket magunkra hagyni, várva azt, hogy, ha majd kikaparjuk a gesztenyét, hozzánk jönnek. (Derültség a jobboldalon.) Hogy ezen nézet mennyire általános és mennyire alaptalan, midőn a többség bennünket e nyilatkozásunkért kimosolyog, kinevet, erre nézve hivatkozom egy oly tekintélyre, melynél nagyobbat maguk között, magasabbat maguk felett nem ismernek, hivatkozom Tisza Kálmán miniszterelnök úrra. Már 1864-ben, tehát 10 évvel Istóczy előtt nyilatkozott ő úgy, hogy mi antiszemiták a legnagyobb készséggel aláírjuk; indokát is, czélját is a legtalpraesettebben fejezte ki törekvéseinknek az akkori „Hon”-ban, az „Alföldi levelek”-ben: „A politikai befolyás eme hatalmas eszköze, a vagyon, más, a haza sorsával annyira össze nem forrt elemek kezeibe ne menjen át.” Már azt hiszem, a Galicziából és máshonnan azóta bevándorolt és honosítási jog nélkül betelepedett zsidókra illik, hogy a haza sorsával össze nem forrt elemet képeznek. Rácz Géza: Ez a csőcselék! (Nagy derültség.) Veres József: Ugyanazon levelek közt egy másik pontban így nyilatkozik: „Az iparágak felkaroltassanak és pedig oly elemek által a lehetőségig, melyeknek a haza iránti ragaszkodást nem ezentúl kell megtanulniuk.” Úgy hiszem a Galicziából és máshonnan bezarándokolt zsidóságra illik, hogy a haza iránti szeretetet még csak ezután kellene megtanulnia, és midőn ő úgy okát is, czélját is előadja azon elveknek, melyekért mi küzdünk, melyeket ő azóta vagy elfelejtett, vagy egy időre félre tett, – vádolnak bennünket izgatással.

A hadmentességi díj kérdése a képviselőházban. pított

A hadmentességi díjnak az 1883: 9-ik t.-czikk által megállaskaláris kivetési módja, egyike azon számos törvényes intézke-

50 déseinknek, a melyeknek czélja indirekt utón a zsidó érdekeket dédelgetni; s a mely mellett a töméntelen gazdag zsidó család, számtalan lőcslábú és lúdtalpú, különben is katonáskodni nem szerető nyeszlett fiai után aránylag sokkal kevesebb hadmentességi díjat fizet, mint a szegény polgárember. Ezen anomáliának is véget vetni czélozza Csuzy Pálnak, a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt ezen buzgó tagjának s a legrokonszenvesebb képviselők egyikének, – Tolnamegye szakcsi választókerülete képviselőjének – a f. é. november 28-án tartott képviselőházi ülésben benyújtott s a Ház által nagyon jól fogadott interpellácziója, a mely következőleg hangzik: T. ház! (Halljuk!) A t. pénzügyminiszter úrhoz intézendő interpelláczióm indokolásául bátor vagyok a következőket előadni: Az egyenlő közteherviselés elvéből nemcsak az folyik, hogy mindenki hozzájáruljon a közterhek fedezéséhez, hanem az is folyik, hogy mindegyik jövedelméhez aránylag járuljon a közterhekhez. Ezen elvet azonban eklatánsán megsérti a hadmentességi díjnak a skáláját megállapító 1883: 9. törvényczikk, a melynek 2. §-a szerint, például ha valakinek adóalapja 50 frt, hadmentességi dij fejében fizet 8 frtot, a kinek azonban az adóalapja csak egy írttal is többet tesz ki, az a 8 frt díjnak már kétszeresét, vagyis 16 frtot tartozik fizetni. Ugyanily anomália forog fen a többi tételek megállapításánál is. Nézetem szerint, ha valakinek az adólapja nem 50 frt. hanem 51 vagy 52 frtot teszen ki, miért kelljen ennek a 8 frt hadmentességi dijnak a kétszeresét fizetnie, egyátalán nem lehet igazolni az egyenlő közteherviselés elvéből; s miután az adófizető közönségnek ez a kérdés is egyik fő panaszpontját képezi, s nevezetesen kerületemben, Tolnamegye szakcsi kerületében a törvénynek ezen helytelen intézkedése nagy elégedetlenségnek a kútforrása, interpellácziómnak czélja az, hogy a hadmentességi dijnak igazságosabb alapokon való kivetését indítványozzam. Nézetem szerint az egyedüli igazságos kivetési mód az lenne, hogy a hadmentességi dij is az adóalap bizonyos százalékában állapíttassék meg s vettessék ki. (Helyeslés.) Ez okból a következő interpellácziót van szerencsém előterjeszteni (olvassa): Interpelláczió a t. pénzügyminiszter úrhoz. Tekintve, hogy a hadmentességi díjtételeknek megállapításáról szóló 1883: 9-ik t.-cz. 2. §-ában foglalt díjfokozat az egyenlő közteherviselés elvének meg nem felel s így igazságtalan, kérdem a t. pénzügyminiszter urat: Nem szándékozik-e ezen törvény módosítása czéljából törvényjavaslatot beterjeszteni arra a czélra, hogy a hadmentességi díj a skaláris kivetés helyett, az adóalap bizonyos százalékának alapján vettessék ki?

A vallási eskü visszaállítása a törvénykezési eljárásban. Ezen, a mérsékelt ellenzéki felvett követelmény lassanként a jogászi

antiszemitapárt programmjába körökben is mindinkább

51 tért foglal; minek bizonyítékául szolgál a legelső magyar jogi szaklapnak, a „Jogtudományi Közlöny”-nek f. é. november 13-ki számában közölt egy czikke: „A polgári peres eljárás reformjáról.” E czikknek idevonatkozó passusa így szól: „Valamint követendőnek tartom az Emmer-féle eljárási rendszer alapelveit, épúgy helyeslem az itt jelzett kereten belül az átala contemplált bizonyítási eljárást is, és ebben főleg a bizonyítékok szabad mérlegelését és az eskünek az esküvel bizonyító fél hitelvei szerinti letételét. . . . Az esküt állítsuk vissza oda, a hol azt a nép látni óhajtja, azon magasságba, hová a vallásos érzület imádattal száll föl. Ma a vallásos érzület megbotránkozik az eskünek profanálása fölött; a vallási szertartások nélkül letett eskünek a nép lelkiismerete sem súlyt, sem érvényt nem tulajdonit, s habár már majdnem 20 éve, hogy az eskü letételénél az esküvő hitelvei figyelembe nem vétetnek: még ma is napról-napra meggyőződhetik minden elfogulatlan ember arról, hogy az eskü által megerősített állítást a nép valónak csak akkor fogja elismerni, ha az eskü a vallás tekintélyére fog támaszkodni. Mintsem azonban a jelenlegi állapot fentartassék: akkor inkább szoríttassék meg az esküvel való bizonyítás, hogy a bíró ne legyen kénytelen azon meggyőződéssel végezni az eskü kivitelét, miszerint az esküvő fél hamisan esküszik.”

Így a „Jogtudományi Közlöny”; melynek a fejtegetéseihez csakis az a megjegyzésünk, hogy nem annyira a „nép” – mint tulajdonképen a zsidóság nem tekinti a polgári esküt kötelezőnek; s habár fordulnak élő bizonyára a keresztények közt is olyanok, a kik polgári hamis esküt tesznek le, de ezek oly elvetemült egyes emberek, a kik, ha rituális esküt kellene is tenniök, hamisan esküdnének. Míg a zsidó a Talmud értelmében elvileg csakis a rituális zsidó esküt tartja lelkiismeretében kötelezőnek, s azért egy zsidó se tartja bűnnek, polgári eskü útján keresztény ellen hamisan esküdni. A szertartásos eskü visszaállítását tehát nem általában a ., népre”, mint inkább a zsidóságra való tekintettel kell sürgetnünk.

Zsidó bevándorlás. A bevándorlás alatt általán véve azon ténykedést akarjuk értetni, melynél fogva idegen nép foglalja el egy másik hazának téréit és ott állandóan megtelepedik; nemcsak ingóságokat szerez magának, hanem ingatlan földet is, melyen aztán lakhelyet épít, és szántóföldeket, szőllőket, réteket, erdőket, legelőket tesz tulajdonává, habár ez új hazájának őslakóit meg is rövidíti birtokaiban, sőt hazájából végkép ki is szorítja. Mondom, ezen ténykedést értjük mi a bevándorlás alatt, értjük különösen a zsidók beözönlését más országokból hazánkba – Magyarországba. Eddig a józan ész azt tartotta, hogy a népek oda vándoroljanak és ott telepedjenek le, hol kietlen pusztaságok vannak és ezek néptelenek,

52 hogy ekkép benépesítvén azokat, munkás és szorgalmas kezek által a pusztaságok termő földekké alakíttassanak át. a rajta letelepedett népség pedig összeköttetéseinél fogva a közeli s távolabbi honpolgárokkal maga is emelkedjék, művelődjék, és az ősi lakosokkal egybeforrjon, elvégre is vele egy nemzetet képezzen, s így mint egy hazának fiai szívlélekkel, közakarattal azon legyenek, hogy a haza felviruljon, a közjólét nemcsak az ajkakon hangoztassék, vagy talán papírhasábokat töltsön be, hanem azt a népélet valóságban tüntesse fel. A hol ez nem történik, vagyis: hol a bevándorlott népség nem ezen czélra törekszik, hanem magát a haza és lakóitól elkülöníti, s külön társadalmi életet alkot és tart fön, azokat csakis saját előnyére használja fel, velők akkor és úgy érintkezik, ha ő hasznot húz, habár azok megkárosításával is: ott a bevándorlást gátolni, akadályozni kell; éhez nem sok és hosszas argumentáczió szükséges, sem világhírű tudománynyal indokolandó védvék és kiváló bölcseség: elég egyszerűen józan ész és becsületesség, mely az igazságot belátva, a szerint cselekszik is. Már most azon kérdést vetjük fel: szükséges-e, hogy Magyarországban a bevándorlás ügye előmozdíttassék és megengedtessék korlátoltatás nélkül ? Nyíltan kimondjuk és állításunkat alább indokolni is fogjuk, és pedig, hitünk szerint, czáfolhatlanul, hogy Magyarországban a bevándorlás nem szükséges és pedig azért nem: mert a) nincsenek lakatlan pusztaságaink, b) nincsenek kipusztítandó őserdeink, c) nincs hiány a népesedésben ; és így épen nem forog fönn annak szüksége, hogy idegen elemek vándoroljanak be s honosíttassanak meg a magyar hazában. Volt ugyan idő s nem is nagyon régen, midőn állíttatott, hogy ezredéves, ősi szép hazánk és annak lakói a „maguk zsírjában fulladnak meg”, és pedig azért, mert terményeiket és tenyésztett jószágukat nem képesek a külföldre szállítani, s így édes maguk kénytelenek azokat elfogyasztani, – a mi a lehetetlenséggel határos! Megengedjük, hogy ez nagyrészben igaz volt, de mégsem egészen; mert a legbővebb termés sem ölte meg a magyar nemzetet tulsokaságával, – találkoztak mindig olyanok, kik a külföldön milliókat fecséreltek el, és így a haza bőségét nagyon leapasztották; hiszen nem volt képes a haza termékeny földe annyit teremni, mint a mit azok nem lettek volna képesek elverni! Ezáltal a tele magtárak és az öblös hordókkal gazdag pinczék kiürültek nemcsak, hanem még hallatlan adósságok is sulyosbíták és terhelték a nagybirtokosok tulajdonát, beláthatlan földjeit, rétjeit, legelőit és erdeit. – Most is léteznek bizonyos hitelpapírok, melyeknek kibocsátása azért engedélyeztetett, hogy a milliónyi adósságok törlesztessenek, és a pazarló földesurak javai el ne kótyavetyéltessenek, hanem a terhelő adósságoktól fölmentve, ősi uraiknak birtokába visszakerüljenek. Ez tény, azért tagadni nem lehet; azonban itt is az ősiség eltörölletése s méginkább a zsidó-emanczipáczió által kapu nyittatott a birtokok elárusíthatása s a tulajdonos kifosztogatására a zsidók által, kik különféle előlegezések és százféle furfanggal uraivá lettek a fekvőbirtokok melyen megvetették lábaikat olykép, hogy hat ökör, mint mondani szokták, sem mozdíthatja ki őket helyeikből. B És ha ez idegen hazából, honnét bevándoroltak és egyre beözön-

53 lenek, hozott csillogó arany vagy ezüst pénzen történt volna s történnék! De a bevándorlók előbb kifosztogatják a tudatlan és járatlan népet, hiszen ez sem nagyon régen emanczipáltatott a robot és dézma járma alól, a miért is alig tud még a maga lábán járni, s így zsarolással egybegyűjtött kincshalmazzal szerzik meg a birtokokat, és ekép ingatlan tulajdonnal bírván, meghódítják az országot és uralkodnak benne s népei fölött! Mire való tehát a bevándorlás, különösen a zsidó-bevándorlás?! A zsidó náczió nem munkás nép, azaz: nem földmívelő, s azért, ha pusztaságok, megmíveletlenül fekvő tereink volnának is, reájok épen nincs Magyarországnak szüksége. De b) nincsenek öserdeink, hogy azokat irtani s így szántóföldekké kellene e területeket, Amerika példájára átalakítanunk, hol azok végtelen térséget foglaltak el, és kiirtásuk égető szükség vala, hogy ez benépesittessók és így az állani népesedésre nézve is izmosodva, világversenyre a többi czivilizált népek- és nemzetekkel képesíttessék. Azonban már az új világrész is kezdi érezni a bevándorlás nyomását, a tulözönlóst, és belátja, hogy maholnap, ha a bevándorlást nem fékezi, a mostani lakosok, kik szabadságharczaikban vérök ontásával szerezték meg a földet és utódaiknak biztosítani óhajtották minden gondolható népáramlat ellen, – íme jelenleg a veszélynek azon fokán állanak, hogy a bevándorló idegenek által kiszoríttatnak hazájokból, ha erélyesen nem akadályozzák meg a bevándorlást! S ők ezt teszik törvényhozás által; mert elég eszélyesek és körültekintők, hogy vakon a veszélybe ne rohanjanak, és ne engedjék magukat a tétlenség párnáin ülve, mások tömjénezése s dicshymnusai által elkábittatni. És mi? Oh, mi sajátságos nép vagyunk: egy tál lencséért odaadjuk örökségünket, elárusítjuk hazánkat és idegenek foglalandják el lakhelyeinket! Vagy talán Magyarország a második ígéretföld a zsidók számára a thalmud szerint? a tejjel és mézzel folyó Kánaán földe? – Nem, és ezerszer nem. Ez a mi vér-örökünk. Hogy a mienk lett, ősapáink vére folyt elannyi kemény csatában! És a nemcsak vitéz, de bölcs apák úgy is intézkedtek, hogy a magyar nemzeté legyen kizárólag e földtér és ne más idegen nemzeté; s ha a mostoha idők folytán a magyar nemzet testvérekül fogadott is be másokat, nem engedte soha, hogy ezek fölötte uralkodjanak; a magyar államiságot még a hatalmas törökkel és nemzetpusztitó tatárokkal szemben is föntartotta, – s vájjon most engedjük-e magunkat egy ezredév után államiságunktól megfosztatni gyülevész bevándorlók által ? Nem, és ezerszer nem! Hiszen nem vagyunk mi oly kevesen, hogy hazánk téréinek benépesítésére volna szükségünk. Hogy c) nincs szükségünk a népesedés szempontjából a bevándorlásra, statisztikai adataink igazolják. Igaz, hogy Magyarországban többféle nemzetiség van, de azért csak egy nemzet bír államisággal, és ez a magyar nemzet. Már maga a név: Magyarország igazolja, hogy lakóinak összege képezi a magyar nemzetet és csakis ezt. Hogy Magyarországnak nincs szüksége idegen népesedésre, igazolja továbbá az is, hogy tömegesen vándorolnak ki e hazából, mely őket eltartani képtelen a mai anyagi helyzet és viszonyok között; holott a

54 kivándorlók közt igen sok a munkabíró egyén; ha ezek sem élhetnek meg, hogyan fog megélni a tehetetlen, a munkaképtelen és munkakerülő népség, mely hazánkba bevándorol a külföldről, honnan kiutasittatnak?! Ide vonatkozva a lapokban ezeket olvassuk: „Az osztrák delegáczió költségvetési bizottsága a poroszországi osztrákok kiutasítása felől megkérdezte Kálnoky gróf külügyminisztert, s ez kijelenté, hogy hiteles adatokról vett informáczió szerint a kiutasítások Poroszországnak nem egész területére vonatkoztak. Nagyobbmérvű kiutasítás, mely 150-200 egyénre vonatkozott, csak Boroszlóban történt. Általános megelégedést keltett a külügyminiszter azon határozott nyilatkozata, hogy a kiutasítottak legnagyobb részben gácsországi zsidók (kik bizonynyal hozzánk fognak bevándorolni s itteni letelepedésükkel minket boldogítani – kifosztani!). A kiutasítási jogot illetőleg megjegyezte a miniszter, hogy minden államnak jogában áll saját belátása szerint megengedni, vagy megtiltani az idegeneknek az ott tartózkodást. A kereskedelmi szerződésekből szintén nem lehet megmagyarázni a tartózkodási jogot. A porosz kormány kijelenté, hogy kényszerítő' belpolitikai okok miatt biztosítania kell az országot az OroszLengyelországból és Gácsországból való zsidó bevándorlás ellen, nehogy a nyelvi és vallási viszonyok felforgattassanak. (Lám még a porosz kormány is félti nyelvét és vallását a zsidó elemtől, mely csodálatosan mételyező varázserővel bír! Csak Magyarország szerencsétlen kormánya nem félti sem hazáját, sem országát, sem nemzetét, de még vagyonát sem, és miért? – mert tán nincs már mit féltenie: „Cantabit vacuus coram latrone viator!) A miniszter ennek következtében csupán arra szorítkozott, hogy enyhítéseket és kíméletes bánásmódot eszközöljön ki, és e tekintetben a porosz kormány részéről a legnagyobb előzékenységgel találkozott. Már most csak arra vagyunk kíváncsiak, mikor fogják már valahára „kényszerítő belpolitikai okok követelni”, hogy a zsidók Ausztria és Magyarország területéről is kiutasíttassanak, mert arra bizony minden órában lenne ok és szükség.” (Függ.) Hogy ezen dédelgetett és pedig a magyar kormány és különösen annak elnöke által dédelgetett zsidó-bevándorlásra Magyarországnak épen semmi szüksége sincs, sőt nagyon is kárára van, a mondottakból eléggé kiderül: mert fenyegeti a magyarságot, – mert nyelvében él a nemzet, – és fenyegeti a kereszténységet. Ha ezt egy porosz kormány hangoztatja és szavainak érvényt is szerez, bizonyára a magyar alkotmányos kormánynak réges-régen kellett volna ezt tennie szóval szintúgy, mint valóságban; de lám mit nem tesz az érdekpolitika, melynek vajmi alázatos szolgája a magyar miniszterelnök ő excellencziája! Azonban vigasztal bennünket, hogy ő sem él örökké, – már jubileumoz! és így pályájának vége közeledik; – jól tudja, hogy mindaz, a mit e hazában inaugurált, a mit a nemzet akarata ellen megvalósított, az mind-mind megsemmisül és vele együtt a mulandóságnak mindent elnyelő örvényébe hull alá, – még az emléktáblán is lekopnak araranyos betűk és olvashatlanokká válnak legfölebb ez marad meg: Tisza Kálmán miniszterelnök . . . zsidó bevándorlás Magyarországba . . . Én pedig azt mondom: „A zsidó-bevándorlás mielőbb hozandó törvény által betiltassék!” Garay Alajos.

55

A közegészségügy és a pálinka.*) Ha kezünkbe vesszük a Magyarország népességét feltüntető statisztikai kimutatást, s megkeressük benne azon fejezetet, mely Ungmegye népességi viszonyairól ad számot, meggyőződést szerezhetünk magunknak azon felette elszomorító körülményről, hogy megyénkben évenkint 2000 embernyi különbség van a népesedési és halálozási arány között, még pedig – fájdalom – ez utóbbi javára. Tehát 2000 emberrel több száll le évenként megyénk területén a sír éjjelébe, mint a mennyi életet nyer, vagyis születik. S ha kutatjuk ezen megdöbbentő igazság titkos rugóját, ha beható vizsgálatunk tárgyává tesszük a köznép egyszerű életmódját, hogy ez elszomorító tény valódi okát megtalálhassuk, azon fájdalmas tapasztalatra jutunk, hogy ezen állapotnak tulajdonképen a megyei és városi hatóságok az előidézői s fentartói. Mert annak, hogy a halálozási arány ily óriásinak mondható %-kal múlja felül a szaporodásit, – nem mondhatjuk épen, hogy kizárólagos, de mindenesetre egyik legnagyobb s legveszedelmesebb oka a lakosság részéről a pálinkának mértékletlen élvezetében rejlik. A derék egyházférfiak hasztalanul hirdetik a szószékekről a mértékletesség magasztos igéit, ha a közigazgatási hatóságok nem akarnak, vagy nem igyekeznek a törvényszabta korlátok közt gátat vetni a jobbára zsidó pálinka-mérők páratlan raffineriájának és bűnös tizeiméinek, Mert nem élvezné korántsem oly nagy mértékben az amúgyis lélekés test-ölő pálinkát oly nagy mértékben a röghöz tapadt földnépe, ha nem volna abba a pálinkába belekeverve egy vonzó, csáberővel bíró valami, – a minek neve: édesen ölő méreg . . . Vagy nem hangzott-e már föl számtalanszor egyesek ajkáról az az igaz és keserű panasz, hogy a pálinkamérők olyan valami édességet tesznek abba az italba, minek folytán az a paraszt népnek sokkal jobban ízlik, – nemsokára mégis gyomra ég és émelyedik, heves agyfájdalomról panaszkodik. Nos hát mi megmondjuk nyíltan, hogy ennek az édességnek a neve ólomczukor, a túlságosan felhígított szesznek bódító ereje pedig a farkas-cseresnye s más ilyen mérges növényfélétől származik. A kormány a legújabb időben nagy súlyt látszik fektetni a közegészségügyi viszonyok teljesen kedvező állapotának mielőbbi elérhetésére, s e czélra közegészségügyi tanfolyamot nyittatott a tud. egyetem tanárképző intézetében, mert annak tanítását akarja elrendelni országszerte középiskoláinkban, de ennek daczára megfeledkezik az erre nézve legfontosabb eszköz felkarolásáról, t. i. az italmérés, valamint az ital minőségének kellő ellenőrzéséről. Hiszen Ungmegyében is pl. nem az okozta-e s okozza jelenleg is a paraszt nép körében legtöbbnyire a sűrű haláleseteket, hogy a mérgezett pálinka teljesen megégeti s hasznavehetetlenné teszi a folytonos működésre hivatott belső szervezetet? A hatóságok magok sem nagyon törődnek a pálinka tiszta és jó minőségével; az orvosok pedig vagy nem tudják, vagy nem akarják fölfedni a mérgezett pálinka gyártóinak gyalázatos üzelmeiről a leplet, s így a szép jövedelmet hajtó korcsmák egyre nyílnak, s tulajdonosaik *) Ezen, a felvidéki állapotok megismerhetésére oly sok érdekes adatot szolgáltató czikket a derék „Ungvári Közlöny” egyik közelebbi számából vettük át. – Szerk.

56 egyre gazdagodnak; míg a szegény, földhöz ragadt nép egyre szegényedik; a pálinkával élő földműves emberi alak helyett ijesztő csontvázzá aszik, s egyre sűrűbben hull az erkölcstelenség és a sir mélységébe. Ez állapotok tarthatatlanok, mert a kik el nem halnak is a mérgezett pálinka élvezete folytán, tökéletesen elcsenevészednek, tehát ez állapotok faji szempontból is gyors és gyökeres reformot igényelnek. A hatóságoknak kötelességök lenne szakavatott vegyészeket nevezni ki minden megyébe, kiknek szigorú feladatukká tétetnék a megye területén levő összes korcsmák italait ellenőrizni, azokat vegyészileg megvizsgálni, s ha azokban legcsekélyebb hatású mérget konstatálnak, az illetőtől az italmérési jogot örökre megvonni. Egy-két elrettentő példa elég volna arra, hogy a méregkeverő korcsmárosok végkép eszökre térjenek. Farkas Ernőd.

Rothschild és a társadalmi kérdés. (A közlemény vége.)

Hogy a Rothschild-ház, óriási vagyonával csakugyan az egész föld kizsákmányolásával ól vissza, s így hírneves Herder-ünk azon jóslata betöltésén dolgozik, mely szerint egykor minden keresztény a zsidók rabszolgája lesz, (?) – erre nézve a Rothschild-ház már nem egy bizonyitókot szolgáltatott. Ezek egyik legeklatánsabbika, a mely az 1876-ik évbe esik, s már-már a feledékenységbe kezd eltűnni, valóban megérdemli, hogy újra megbeszéltessék. Az „Augsburger Allg. Zeitung” és a „Sociale Fräge” czímű lapok erről a következőleg tudósítanak: Midőn az 1876-ik évben a keleti bonyodalmak kitöréssel fenyegettek, ekkor egy hatalmas „világház”, a melynek képviselői az összes pénzpiaczot uralják, s a mely tőkékkel szintúgy rendelkezik, mint a legszilárdabb állam, – mondjuk, akkor ez a hatalmas „világház” az időpontot kevéssé találta alkalmasnak arra, hogy heverő tőkéit állampapírokba vagy a börze más értékpapírjaiba fektesse. Egyik tagja, a londoni ház, különben is sohase nevezte magát bankárnak (banker), hanem csak kereskedőnek vagy nagykereskedőnek (merchant). Tehát Londonból lett kezdeményezve az óriási spekuláczió. Először is Chinában és Japánban, a selyem tulajdonképeni hazájában, az évnek egész rendelkezésre álló selyemtermését összevásárolták. Amint ez megtörtént, az erről szóló első távirati tudósításra, Európában az összes nyersselyem készletet összevásárolni kezdték. Nem haboztak egy kissé jobban megfizetni az árát, és nem egy marseillesi, lyoni, párisi stb. nagykereskedő meg volt elégedve, hogy „készletén” 5-10% haszonnal készpénzfizetés mellett túladhatott. Az üzlet oly gyorsan ment végbe, a mint ez csak lehetséges egy oly házra nézve, a mely hozzá van szokva, konkurrencziától nem félni. Alig lett befejezve az üzlet, egyszerre mindenütt oly hiány állott be a nyers selyemben, a minőt az emberek évek óta nem tapasztaltak. A hírlapokban ez a jelenség szolgálatkész tollak által a szederfabetegség, a bábokat megölő fagy és hasonló, egész biztossággal előadott „tudomány” által fejtetett meg. A nyersselyem egyszerre száz sőt 140 %-kal emelkedett értékében. A gyárosoknak minden áron vásárolniok kellett, vagy pedig gyáraikban a munkát beszüntetniök. Ez utóbbi sokakra nézve, a kiknek megrendeléseket kellett teljesíteniök, lehetetlen

57 volt. Amint pedig a selyemnek roppantul emelkedett ára egy bizonyos szilárdságot ért el, a mi annál könnyebben volt elérhető, mert a nagyszerű spekuláczió a világ valamennyi piaczát uralta, – a nagy világház lassankint túladott készletein, és az 1876. év végével a selyemkrízisnél többé egyátalán nem volt érdekelve; annál inkább vérzettek azonban a megkárosított gyárosok és a megkopasztott kereskedők. Ezen, a liberális manchesteri tan kereskedelmi fogalmai szerint egészen legitim üzlet harmincz és egynehány millió franknyi haszonnal záródott le a résztvevők javára. A lyoni és másutt levő gyárosok ott voltak a méregdrága anyagszernek a birtokában, s' mivel a közönség, a mely a divat fölött parancsol, pénzét nem akarta kidobni, uj utak és módok fölött törte a fejét: mikép lehet selyem nélkül elegánsan megjelenni és a költséges selyemportékákat mellőzni. Ilykép a gyárosoknak a nagyon megdrágult szövetek a nyakukon maradtak; veszteséggel nem adhatták el őket, azt pedig lehetetlennek találták, már létező árukészletüket az uralkodó viszonyok között még szaporítani. S mi lett a mesterségesen előidézett selyemdrágulásnak a legközelebbi következménye ? Körülbelül harminczezer selyemmunkás családnak az éhsége és gyámoltalansága csak magában Francziaországban, s további sok ezreknek a nyomora Németországban, Ausztriában és Olaszországban, a mely három birodalom szinte erősen részt vesz a selyemiparban. Ezen, akkor a Rothschildház által kenyértelenné tett munkások közül hányan nem vethették magukat aztán a sociáldemokraczia karjaiba, s ez által a sociális kérdés, a mely már akkor égető volt s napról-napra égetőbb lesz, ez által menynyire élesebbé tétetett! A kereskedő osztálynak a termelők és fogyasztók közt a forgalmat a lehető legtökéletesebb módon közvetíteni a feladata, a mely feladatnak lelkiismeretes teljesítése által az nagy érdemeket képes szerezni magának a társadalom iránt, A ki azonban pénzével úgy operál, mint a Rothschildház, a; minden más nevet inkább megérdemel mint a kereskedő nevet.

Zsidójárom Magyarországon. Krisztus születése előtt 321-ik évben történt, mikor a hódításra indult római sereg alsó Itáliában a samniták által a caudiumi szorosokban körülzároltatott, hogy a rómaiak kénytelenek lóvén magukat megadni, a győztes samniták úgy alázták meg fenhéjázó ellenüket, hogy járom alatt menették át őket. A pellengérezés ezen módját aztán átvették a rómaiak a samnitáktól, s alkalmazták is győzelmes csatáik után, olyformán, hogy a földbe szúrt két dárda fölé egy harmadikat fektettek keresztbe, s ez volt a „jugum”, a járom vagy iga, mely alatt aztán átsétáltatták a leigázott sereget. A „sub jugum mittere” volt a legnagyobb szégyen, mi csak katonát érhetett. Mikor a római hódítás kiterjedt az ázsiai népekre is, a meghódolt zsidóságnak is kijutott megtiszteltetésül a „sub jugum missio”, hanem aztán ez is alkalmazta ugyanazt apró-cseprő csatározásai után, ha esetleg győzött.

58 A zsidók történelmében nincs nyoma a nemzeti vitézség nagyobb fegyvertényeinek: pedig könnyű lett volna nekik, akkor, mikor csata előtt, hatalmas vezérük még a napot és holdat is meg volt képes állítani arra az időre, míg ő végez az ellenséggel. Hát még akkor, mikor a várak megostromlásához semmire sem volt szükségük másra, csupán csak „trombita-hangra”, s tövig dűltek romba előttük a hatalmas várfalak. Azonban, ez a kezdettől fogva szédelgő, humbugos népfaj a nagyobb szabású háborútól mindig irtózott, inkább meghódolt, mint ellentállt, ha jelentékeny erővel állt szembe; hanem aztán, mikor nálánál sokkal gyengébbre csapott, ravaszul, váratlanul, és esetleg győzött, vérengzőbb volt a vadállatnál, s az általa rendezett járom-menesztés a legborzasztóbb látványok közé tartozott. Testcsonkításokkal járt, rúgdozások és köpködések közt s a megkínzott legyőzöttek jajait a győzők gúnyhahotája nyomta el. Már abban az időben a barbárok előtt sem volt ahoz fogható gyalázat, mint a zsidók járnia alatt való átmenés, s különös, hogy a 19-ik század művelt népe meg éppen nem irtózik ugyanattól. Éhez aztán nagy elkorcsosodás kívántatik. Mert az nem mentség, hogy most nem abban a formában történik a parádé, mint az ó-korban, miután a lényeg ugyanaz. Sőt a korunkbeli zsidójárom szégyenletesebb és gyalázatosabb még az ókorbelinél is, inert míg akkor a legyőzött kisebbség, – addig ma a látszólagosan uralkodó többség sétál át az alatt nagy peczkesen, pedig pirultában arczbőrének kellene leégni, csakhogy az a baj, hogy maholnap kimegy a divatból a cserzéssél való borkészítés mestersége, nem lesz reá szükség, inert az arczbőrök már az arczokon bocskortalppá minősödnek, így hát pirulni aztán hogyan is tudnának ! ? Sajátságos állapotok uralják Magyarországon a „világ forgását.” Egünknek talán még a csillagzatai is megszöktek rendes helyükről, s az a fény, mely még onnan hozzánk leragyog, csak olyan „határidőre” kölcsönzött, lopott fény lesz alighanem, s egyszercsak megszűnik az is, hogy annál sötétebb legyen majd az éjszaka, a sötétség, hogy kiérdemelje majd a „pokoli” jelzőt. A reális dolgoknak vesztett csatájuk van Magyarországon a zsidó szédelgéssel szemben, nemcsak az anyagi, – hanem az erkölcsi téren is. A kereszt fénye homályosul, az aranybornyúé gyarapodik. Hát még az élet, a törekvések terén milyen példákat szolgáltat! Jobb sorsra érdemes nemzetünk áldozatokat hoz fajunk és nemzetiségünk izmosítására. Két falat kenyere közül az egyiket odaadja azoknak, kik saját határainkon belül, például, nyelvünket terjesztik, s míg ez az áldott munka a végvidékeken lassankint megtermi gyümölcseit, viszszakeblezi tőlünk elidegenedett véreinket: addig a zsidó galádság rohamosan ezerszerte nagyobb perczentet pusztít ki a tősgyökeres elemből, ott, a hol a védekezés fölöslegesnek látszik bizonyos nagyfejűek előtt. És az a különös, hogy védelem csakugyan sehol sincs, már a kisebb bajok ellenében, mintha csak azzal tetszelegnének maguknak hatóságaink, hogy nem érdemes apró dolgokkal bíbelődni; hadd szaporodjanak fel azok, s nőjenek nagyokká, majd akkor „állunk elébe!” Míg csak néhányan panaszkodnak, az még nem baj, hadd kesereg-

59 jenek, rajok sem kell hederíteni, miért élhetetlenek a zsidóval szemben, hisz a zsidónak van igaza mindig, ennek peres okmányai mindig megfelelnek a „törvényes formák”-nak. A ki élhetetlen, az pusztuljon! . . . Hanem mikor aztán úgy felhalmozódik a baj, a „törvényes formák” árnyékában, hogy egész községek zúdulnak fel a köztük szemtelen pöktiendiséggel harácsoló néhány zsidó ellen, s ha már másként nem állhatnak boszút rajtuk, legalább beverik nyúzóik ablakait, tyhü! akkor már mindjárt elegendő nagy a baj. Katonaságot és statáriumot nekik! A „lázadó”-kat börtönözni kell, mert „faj és valláselleni gyűlölet” tette őket lázadókká. Van valamijök? hadd eméssze fel a rabtartás. Sernmijök sincs? majd megfizeti helyettök az állam. Csak hadd népesedjenek a börtönök, arra valók. Ha kiülték büntetésüket, majd elmegy kedvük a „lázadás”-tól. Koldusokká lettek fogságuk miatt? az az ő dolguk. Ha lopnak, rabolnak, majd utóiéri őket ismét a törvény sújtó keze. Hát mire való az állam büntető nagy apparátusa!? Arra, hogy dolga legyen. Ha dolga nem volna, még megtörténnék vele az a csúfság, hogy egy józan kormány azt mondaná: uraim, menjetek tanítóképezdét végezni, s alkalmazni foglak benneteket nóptanitókul, czélom az, hogy a börtönök kevesbedjenek, szaporitani fogom a népiskolákat. Tanítsátok, neveljelek a nép gyermekeit zsenge korukban, hogy felnőtt korukban ne legyen belőlük börtöntöltelék, akasztófa-virág. Pedig ez nagy baj lenne, méltóságos és nagyságos urakból falusi tanító! Fényesebb dolog kaczérkodni az igazság istenasszonyával minél nagyobb mértékben. Csak egy esetet lássunk helyszűke miatt, Neki ugratott a zsidó bizonyos rebachért egy szegény keresztény házaspárt, hogy adja el kétszer ugyanazt a birtokot, mert a bamba első vevő elmulasztotta nevére telekkönyveztetni a tulajdonjogot. A második vevő is kifizette a birtok árát, de kisült a turpisság, s az eladó felek mint csalók börtönbe kerültek két évre. Ezen idő alatt három kis gyermeküknek a jó Isten viselte gondját, meg a könyörületes szomszédok. Ki is ülte a börtönt férj és feleség is. A perköltségek, a rabtartás felémésztette összes vagyonkájukat, még ki se került belőle. Silány rajta valójukon kívül semmijök sem maradt egyéb, mint a kenyér után siró ruhátlan három kis gyermek, no meg a kölcsönös szemrehányásokból folyó és nyomor szülte folytonos házi békétlenség és a börtönöztetés égető szégyene. A feleség, az édesanya aztán nemsokára kiszabadulása után, szégyenében, bánatában, nyomorában megmérgezte magát gyufaoldattal; koporsójára három neveletlen árva borult. Ezek a nyomorultak, perük tárgyalásakor iparkodtak védekezni azzal, hogy ők nem tették volna a kettős eladást, eszökbe se jutott volna ilyesmi, ha ez meg ez a zsidó nem biztatta volna őket a bűnre, ki váltig azt állította, hogy ez lehető, és bátran cselekedhető, nem ütközik törvénybe, mindaddig, mig az első vevő nevére nem irattá a tulajdonjogot, stb., de a bíróság ezt a védekezést nem hallotta meg. A bűnszerző zsidót futni hagyta. Mintha csak azt mondta volna ezzel: hadd ugrasson neki még másokat is, hadd tarkitsa a bűnök krónikáját. Numerusra van szükség az iktatóban, az a derék bíróság, mely minél többet tud felmutatni, ezek tanúskodnak létjogosultsága mellett. Hadd legyen dolog, minél több, szükség esetén elfér a restáncziák rovatában is egy csomó. Szomorú czélt érnek így a bíróságok is, no meg a zsidók is. A

60 fentebb érintett eset zsidója markába nevetve adott hálát Jehovájának, ki istenes dolgában segítette tönkre tenni a gój családot. Újult erővel, fokozott bátorsággal folytatta gonosz munkáját tovább. „Az istentelenek (a nem zsidók) legbecsületesbikét öld meg,” – mondja a talmud, s a zsidó, a hol csak teheti, engedelmeskedik. A gyilkolásnak, sok olyan neme van, mit a törvény nem üldöz, ilyen a mérgezett pálinkaivás szabadon űzött terjesztése is, és minél jobban pusztul a goj, Izrael dicsősége annál tündöklőbb, annál ragyogóbb. Büntető törvényünk paragrafusai valóságos eszközökké váltak a zsidóság kezében. Hogy a zsidóság törekvéseinek és czéljainak kivitelére azok alkalmasak legyenek, arról gondoskodott zsidó szerzőjök, s hogy alkalmazásba is jöjjenek, minél gyakrabban, keresztények ellen, arról ismét gondoskodnak a zsidók. Ez koronázza a zsidójármot. A zsidójáromba fogottak száma temérdek, különösen a „nagy marhák” *) seregéből. Ezek vontatják azt a lassan döczögő, – de mégisegyre haladó szekeret, melyen a zsidóság pöffeszkedik, ostorral, korbácscsal kezében, s olyanokat üt a befogott „marhák” hátára, hogy csak úgy reped nyomán a bőr. Ha ez a szomorú jelenség nem a nemzet pusztulásának folyományavolna, azt mondanánk: úgy kell nekik; de így siratnunk kell őket, mert a szekér kerekei meg a szegény köznépet gázolják. De nagy dicsőség aztán ilyen elgázolt, letiport népet kormányozni, haj! Aztán az a különös, hogy kormányunk sem elégszik meg azzal a járommal, melyet a zsidóság Rothschild kezével vágott úgy az ő, mint az egész ország nyaka közé; hanem felülrá még felszaporítja hatalmi körében a szédelgő zsidó suhanczok ármádiáját, kik fajjellegző felületességgel egyetemeket úsztak át, nem azért, hogy ott tanuljanak, hanem azért, hogy ott diplomát nyerve, üzletképpen garázdálkodhassanak butaságukkal, felületességükkel. így van ez a szakmák mindegyikével. Nincs terünk, hogy ezeket itt újra és újra illusztráljuk; csak egy m. kir. állami állatorvosról teszek említést, ki nem azért zsidó, hogy tudjon valamit, hanem azért zsidó, hogy mint magyar állami közeg annál sikeresebben szaporíthassa a zsidójárom vontató barmait a gójok sorából. Az elszegényedett, koldusbotra juttatott népet sokkal könnyebb járom alá hajtani, mint azt, melynek még van mit aprítani a tejbe. A koldusbotrajuttatásnak nagyon sok neme van, s a zsidók azok valamennyiében jártasok, mert ez életczéljuk, keresetforrásuk, s kitűzött czéljuk után való hagyományos törekvésük. Keöd József. (Vége a jövő füzetben.) *) Zalai tájszó. Nagy marha = igen nagy úr, – igen gazdag ember.

12 RÖPIRAT. Budapest 1886. január 15. VI. évfolyam

IV. füzet.

A zsidóemancipatió a 19 év előtti és a mai világlatban. Az 1867-ki parlamenti többség nagyon beleszeretett a zsidók emancipátiójába, minélfogva kitűnő műalkotásnak vélte az 1867. évi XVII. t. cz. megteremtését! Hogy ezen két paragraphusból – és alig három sorból álló törvény „az izraeliták (talán zsidók?!) egyenjogúságáról polgári és politikai jogok tekintetében,” egymagában véve talán nem is tűnt fel annyira veszélyesnek a meghozatal és szentesítés idejében, – az valószinti, és azt hiszem, ezen tény senki előtt sem ismeretlen. – Egyszóval, ezen törvény megalkotása és szentesítése még az életgyakorlatra semmi különös tényezőként nem mutatkozott, s abból, azon idők felfogása szerint, látszólag kár vagy haszon, előny vagy hátrány se reánk, se a zsidókra nézve nem keletkezett. Természetes, hogy ezen törvény megalkotásának más czélja talán nem is lehetett, mint a szó szoros értelmében a polgári és politikai jogoknak minden – Magyarország területén lakó, bármely nemzetiséghez és valláshoz tartozó – lakos által egyenlőmódon való igénybe vehetése. Sajnos azonban, hogy úgy van fogalmazva ama – reánk nézve utólag szerencsétlennek kitűnt emancipationális törvény, mintha a megemancipált zsidók által minden más honpolgárral szemben csupán csak a jog lenne gyakorolható polgári és politikai tekintetben. Ezen emancipationális törvény tehát már fogalmazására nézve is szerencsétlen egy törvény; – mert minden állampolgár, a ki jogokat nyert, – egyszersmind kötelmek teljesítésére is legyen kényszerítve. De ezen többször említett törvény úgy van fogalmazva, mintha csupán hitelezői minőségben állana a zsidóság a kereszténységgel szemben; s mintha az adott jogok fejében viszont nem lennének kötelességei is a magyar nemzet irányában.

62

Az idő azonban mindinkább beigazolta az emancipatio vészes jellegét; s ha már Istóczy első parlamenti beszéde idején a bajok általánosan érezhetők voltak, úgy ma már notórius dolog az is, hogy az emancipationális törvény után derűre-borúra hozattak zsidók által sugallt, zsidó szellembe öltöztetett törvények, a melyek a keresztény népre nézve hasznavehetlenek, mig e szerencsétlen törvények horderejét, czélját a zsidóság nagyon is fölfogja s azokat értékesíti is! Például idézzük a következőket: Ki esküszik meg a bíróságok előtt saját valláshitelveinek megfelelő alakban? Senki! Ki aknázza ki jobban az eskü ezen formáját jobban mint a zsidó?! Miért hozatott a valódi emberirtó váltótörvény?! A zsidók kedvéért t. i. a nők is váltóképesíttettek az emancipationális törvény behozatala óta, csakhogy a zsidó a gyenge és védtelen keresztény nőkkel is elbánhasson törvényes utón. A zsidók egyenjogúsítása után ezek kedvéért hozatott be „a szabadipar.” S kik aknázzák ki a szerencsétlen iparosok helyzetét?! A zsidók! Epigy hozatott meg a zsidók dédelgetésére a büntető és csődtörvény; mert hisz, ha a csődtörvény mellett el is Ítéltetik egykét hétre, vagy legfelebb egy-két hónapra a zsidó: ki boldogabb, mint az 50 vagy 100 ezereket zsebre vágott zsidó, a ki csekély büntetés mellett szabadulhat, és a mellett úr a börtönben is; azt eszik és iszik, a mi neki tetszik; különösen ha zsidó a börtönfelügyelő, mint itt Székesfehérváron is!! Tehát láthatja, aki akarja, hogy mily veszélyes csirát hordott az emancipationális törvény már méhében; lehet látni ma, mily fanyar gyümölcsöket termett. Hiszen a ki nem látta volna is a veszélyes gyökereken felnövő fát, de a fát gyümölcséről megismerheti. Nem csoda tehát, hogy sokan, igen sokan vannak ma már a mindenrendü és rangú állampolgárok közül azok, kik most már belátják a bajokat, s kik a bizonyítékokat mindennapi élettapasztalatból merítik, és ennélfogva az antiszemiták sorában élethalálharczot vivnak meggyőző érvek alapján a zsidó métely ellen. Mert hisz mit tapasztalunk?! A keresztény nép minden osz tálya kiszivattyúztatik a zsidóság által anyagilag; visszás és tarthatatlan helyzet következvén be, a keresztény nép nem képes az iparoskézből előállított iparczikknek valódi értékét megfizetni; hanem a zsidók által lopott iparczikkek értékét felényi, harmad és negyedrésznyi értékben fizeti! (lásd a novemberi füzetben a „Zsidó életpraxis” czímű czikket.) – De ezen felényi, harmad és negyed-

63

résznyi értéket sem lesz képes maholnap fizetni, miután a zsidó lassanként elfoglalja a keresetnek minden ágát. És, a mi a legnagyobb baj, sokan a keresztények közül még ma sem látják vagy nem akarják látni a fenyegető' veszélyeket. Csak áltassátok magatokat keresztény polgártársaim a raffinirt zsidókkal; majd lesztek mindnyájan a zsidók rabszolgái, a mely rabszolgaság egyes vidékeken már úgyis kezdetét vette; s majd lesznek a zsidók fehér rabszolgái azoknak a gyermekei, a kik most fenyegető pálczájukat suhogtatják az antiszemiták fölött; majd ama szolgabíró, alispán, főispán, kormánypárti mamelukok és miniszterek, választási elnökök, műborral, vitriolos pálinkával és a nép keserves keresményéből behajtott kortespénzen vásárolt kortesek utódai csizmapuczulói, ökrészei, tehenészei lesznek azon zsidók utódainak, a kiket most pártfogásukba vettek! És így teljesedik be a zsidók részére Mózes által alkotott ezen tétel: „Megbüntetem az apák bűneit a fiakban harmad és negyedíziglen!” Csakhogy ezen büntetés nem a zsidókon következik be, hanem a keresztényeken. Szendrey Gerzson, köz- és váltó-ügyvéd.

Zsidójárom Magyarországon. (A közlemény vége.)

Magyarországon, mint agrikultur államban, például egyik legfontosabb ügy, az állategészség ügye is. Kisbirtokos osztályunk egyedeit nagy zavarba hozza az, ha marhaállományából csak egy darab is elhull; mert ha ezen okvetlenül pótlandó veszteségét, különösen zsidótól vett kölcsönpénzzel pótolja, akkor már veszve van. Hogy pedig a gój ellen való támadást ezen a téren is minél sikeresebben lehessen intézni, a zsidók most már az állami állatorvosi fontos állásokat özönlik el. A talmud azt a mondását, hogy: „ha a zsidó ökre megdöfi az idegen (a nem-zsidó) ökrét, a zsidó ártatlan,” oda módosítják, hogy ezért nem kell nekik ökröt venni és tartani, abba pénzt fektetni, sokkal előnyösebb fényesen zsinórozott s még fényesebben dotált állami állatorvosokká lenniök, s írni olyan reczipéket, melyek aztán majd „megdöfik” a gójok marháit, úgy, hogy legott felfordulnak a gyógyszertől. N. községben, éppen napjainkban, járványszerűleg dúl a marhaállományban az antrax (lépfene). Három hó lefolyása alatt 8 drb igás marha hullott el. A jelentések minden egyes esetben megtétettek az illetékes hatósághoz, minek következtében az illető kerület állami állatorvosának a helyszínén való megjelenése is szükségessé vált. Meg is jelent, hivatalos időn kívül beállított a község házához, s az esetleg még ott levő községi segédjegyzőnek átadott egy általa írt reczeptet, szóbeli utasítással, hogy azt „vízzel vegyítve” adják be a beteg marháknak, s azzal odább állott. Másnap a helybeli körorvos, ki szinte a talmuderkölcsök fertőjében nőtt fel, elmegy a község házához szimatolni, hogy mit csinált

64 ott tegnap a kollegája; kézbe veszi a megirt marhareczeptet, s a segédjegyző által közölt állatorvosi szóbeli utasítást ráírja a reczept hátára irónnal saját felfogása szerint. Már most a reczept olyanná nőtte ki magát, hogy, ha az első oldalon írt gyógyszert úgy, amint ott meg van írva az állami állatorvos által, beadják, a legerősebb marhát is megöli azonnal, ha pedig a reczept hátára írt hígítást adják be, akkor meg még a gyönge borjúnak se árt, se használ. Ilyen kezekbe teszi le államunk az ő fentartó elemeinek fontos gazdasági ügyét. Ilyen tudatlan vagy roszakaratú zsidó ripőköknek adatik előny az állami tisztségek elnyerésénél, s csak azért, mert zsidók. Fél kormányunk, hogy megharagszik Rothschild, ha a zsidók nem tolatnak előtérbe ott is, a hol egy tudományosan képzett, lelkiismeretes keresztény oly sok jót tudna tenni a közügy javára, szolgálhatná hazáját, nemzetét, hűen, becsületesen. Oh! a mi kormányunknak nem ez kell. Zsidójárom kell neki mindenáron, s bele kergeti a népet is zsidó közegei által, a nemzet haragjával nem törődik, csak Rothschild meg ne haragudjék. Hanem majd egyszer csak úgy felszaporodik a járomba kergetettek száma, hogy erejük hatása alatt összetörik majd a járom, akkor, mikor a vonszolt szekér éppen a hegytetőre ér, és nyakló nélkül gurul majd alá a völgynek, magával ragadva a rajtülőket és belekapaszkodókat, feldűl, darabokra zúzik, megsemmisül támogatóival együtt. A történelem azt mondja, hogy nem először történik ilyesmi a világon. Erre a legjobb mesterre pedig jó lenne hallgatni. Keöd József.

A költségvetési vita a képviselőházban. A költségvetési vita a képviselőházban f. hó 12-én indult meg, s e sorok Írásáig antiszemita részről b. Andreánszky Gábor és Vadnay Andor szólaltak fel és pedig a f. hó 14-iki ülésbén. Beszédeikből alantabb bő részleteket közlünk. Felemlítendőnek tartjuk itt Prilessky Tádé kormánypárti képviselőnek szinte a f. hó 14-ki ülésben tartott beszéde azon részét, a melyben a regálemegváltás mellett határozottan állást foglalt, nyíltan pártolván Istóczynak ismeretes interpellációjában tett indítványát. Ily lépés egy kormánypárti képviselő részéről ma, valóban elismerésreméltó önállóságra mutat, s ezért Prileszky beszédének ide vonatkozó passusát a következőkben adjuk: Prileszky Tádé: „Ha sikerülend a védvám megoldása, ha sikerülend a valuta rendezése, ez nagy érdeme lesz a kormánynak. S itt kénytelen vagyok még egy eszmét fölemlíteni, s ezt igen ajánlom a t. ház figyelmébe, s azon kellemes helyzetben vagyok, hogy Istóczy képviselőtársam nézetét oszthatom. Ő ezelőtt pár héttel szíves volt egy interpellácziót terjeszteni be a regálé megváltása ügyében. (Halljuk!) Eltekintve attól, hogy ezen ügy megoldása a népre igen üdvös és boldogító hatású lesz. (Úgy van!

65 balfelől,) meg vagyok győződve arról is, hogy a mi Ausztriában sikerült, az nálunk is fog sikerülhetni. És Ausztria e tekintetben budgetszerűleg egyáltalán semmiféle pénzeket erre nem költött, és azt is tudom, hogy vannak nálunk is községek, melyek ezelőtt 10 évvel megváltották magukat, s ma már magából a bérből kifizették az összes tartozást. Én ez ügy megoldását állami subventió nélkül is lehetőnek tartom, és ha ez lehetséges és azt törvényerőre emeljük, méltóztassanak elhinni, hogy ez az országgyűlés a nép köszönetét fogja kiérdemelni.” (Élénk helyeslés.) Vadnay Andor: A humanizmus emlegetése hozza létre az olyan egyesületeket, melyek egyedüli feladatuknak tekintik az állatok, a denevérek bajaival foglalkozni, minduntalan ezekre hívják fel a társadalom figyelmét, holott embereket is százával találhatnának, kiknek állapota a legmetszőbb szánalmat provokálja, holott a hajléktalanok menhelye előtt örák hosszat emberek dideregnek és tiporják egymást; (Tetszés a szélsőbalon.) holott a szemétdombokon emberek támolyognak, hulladékra éhezve. (Úgy van! a szélsőbalon.) De ebben még nem találok kifogásolni valót. Csodálkozom azonban a jogegyenlőség szempontjából, hogy az a kormánypárt, mely habozás nélkül szavaz meg minden olyan adót, mely a különben is túlterhelt földbirtokot nyomja, miért idegenkedik annyira a börzepapíroknak megadóztatásától? (Úgy van! a szélsőbalon.) Vagy a jogegyenlőség követeli azt is, hogy míg itt a fővárosban mindenféle tápszer után fogyasztási adót kell fizetnünk, legyen egy fogyasztási czikk: a lúdzsír, mely kivételképen adómentes? (Zajos derültség.) Pedig a legalkalmasabb adótárgy lehetne, mert épen a legvagyonosabb néposztály fogyasztja, s azonkívül – fájdalom – évről évre nagyobb tömegben importáltatik. De megfoghatatlan t. túloldal, hogy önök e különös, de inkább megdöbbentő, mint nevetséges tény felemlítésére kaczajban törnek ki. Hogy Szent-Endre t. képviselője, Krausz úr, oly jóízűet nevet, annak lélektani okát értem, sőt méltányolom, mert ő nemcsak engem magamat, hanem valamennyiünket, köztünk a t. pénzügyminiszter urat is neveti, szóval, mindenkit, ki a lúdzsírt mérsékeltebb mennyiségben fogyasztja, mint ő. (Élénk derültség.) Beszéde végén a birtokos osztály védelmének szükségét hangsúlyozta. Ez az a néposztály, a melytől, ha a visszamagyarosodott arisztokracziával szövetkezik, várta gróf Széchenyi – nem a miniszter, hanem a halhatatlan – (Derültség a szélsőbalon.) vérünk megmentését, a magyar hegemónia biztosítását. Ez a néposztály, melyet egy chronikus, de már-már akuttá váló betegségben tehetetlen kuruzsló kezén látok sínylődni. (Úgy van! a szélsőbalon.) Mert annak a közelfekvő egyszerű tanácsnak, hogy koplaljunk és izzadjunk, kivált, ha olyantól jön, tisztelt miniszter úr, mint ön, a ki talán még soha sem koplalt, a ki izzadni talán nem is tud, (Derültség a balon.) a politikai bölcsesség serpenyőjében sem egy mákszemnyi súlya, sem egy fikarcznyi értéke nincs. Andreánssky Gábor br.: Évenkint nagy mérvben növekvő kiadások mellett csakis akkor volna képzelhető, nem az egyensúly helyreállítása esélyeinek javulása, de hanyatlásának megállapodása, ha a befektetések

66 közvetlen jövedelem-többlete megfelelne az évenkint csinált adósságok kamatainak, vagy az általános vagyonosodás emelkedése indirect úton megfelelőleg növesztené az államjövedelmeket Hogy az eddigi befektetésekből megfelelő jövedelem többlet nem várható, arról kezeskedik a befektetések természete. Sok fényűzési kiadás mellett még a közvetve hasznos, sőt szükséges befektetések, mint a népnevelésre áldozott összegek is, bármily erkölcsi és szellemi tőkéket jövedelmezzenek, magának a pénzügyi egyensúlynak javulására csak generatiók múlva fognak közvetett hatással lenni. Még sokkal szomorúbbak a kilátások a nép vagyonosodására vonatkozólag, annál is inkább, miután az egyetlen gyarapodó osztály, a tőkepénzesek, nevezetesen az állam hitelezői, az állami terhek viselésében részt nem vesznek. A többi osztályok rohamos pusztulásnak indultak. A kisiparost elnyomja a nagy ipar, ennek adója pedig az osztrák állampénztárba folyik; a legfontosabb osztály, a földmíves pedig itt áll megdöbbenve és nem tudja, mit termeljen, mert míg ipartárgyszükségletének ára a védvámok által mesterségesen növelve napról-napra emelkedik, a nyerstermények ára pedig oly rohamosan hanyatlásnak indult, hogy a legnagyobb katastropha elkerülhetlennek látszik. Ily el nem tagadható mostoha viszonyok közt az előirányzat bővebb vizsgálata hogy volna képes aggodalmainkat az államháztartás állapota iránt kevésbbé igazoltaknak mutatni? Ily állítás nem lehet egy óbb ön ámításnál, mely csak a legmerevebb subjectivitásban nyerheti eredetét. Az emberi természetben rejlik azon tökéletlenség, hogy azon érdekkör, melyben működik, nagyon is befolyásolja az ember érveléseit, és ezen emberi tökéletlenséget veszi tekintetbe a községi törvény, midőn kizárja ügyeinek intézéséből a községi bizottságból mindazokat, kik haszonbéri vagy számadási viszonyban állanak a községgel. Képviselőházunk szem elől tévesztve az ily incompatibilitási szükséges követelményeket, túlságos számmal beválasztja az ország, mint az államvaspálya tulajdonosának legveszélyesebb versenytársa, az osztr.-magyar államvaspálya társaság igazgatóit és igazgató-tanácsosait a pénzügyi bizottságba, azon egyetlen parlamenti közegbe, mely egyedül bir némi lényeges és nem pusztán formai befolyást pénzügyeink elintézésére. Vajmi csekély számban vannak ott ezekkel szemben képviselve a földbirtok kizárólagos képviselői. Lehet-e akkor csodálkozni, hogy ott anyagi biztosítójukukat az igazgató urak összetévesztvén az ország anyagi biztosítékaival, oly könnyen e budget olvasása által eloszlanak aggodalmaik. Ha nem is megbocsájtható, de érthető ezen viszony. Mint ebből is láthatjuk, az osztr. államvasúti társaság intim viszonyban áll a pénzkirálylyal. Éhez pedig – mint életében egyszer az ájtatos mohamedán Mekkába a próféta sírjához – minden évben odazarándokol pénzügyminiszterünk – kérni annak bizalmát és hitelezését. A földbirtokos választókhoz ezentúl csak minden 5 évben fordul a minisztérium, és kivált ha a megyerendezési javaslat elfogadtatik, erőszakosabban, mint eddig – főispánjai által. Ép oly szigorral exequáltatja ezen bizalmi végrehajtók által a választók bizalmát, mint adóvégrehajtói által adójukat, ha t. i. az illetők saját jószántukból nem akarnak fizetni.

67 Ezen, a pénzügyi hatalommal szemben való lealázó viszony nyer kifejezést a pénzügyi bizottság összeállításában. Természetes, hogy a mozgótőkére kedvező nézetek ott az uralkodók, és ily nézet indíthatta a t. előadó urat, midőn tavaly börzeadó indítványomra azt felelte büszkén és megvetőleg: Ezt még Bismarck sem merte Németországban behozni, hogy kísértse meg ezt Magyarország! Tavaly ő ütött e nagy tromffal, ma már e tromf az én kezemben van és én ütök avval. (Helyeslés és tetszés a szélső baloldalon) És a berlini börze azért fenáll és vígan tovább zsidóskodik; de még nem is aprehendálta meg nagyon a börzeadó behozatalt, mert a mennyiben a fáma mondja a német lapban, az úgynevezett nemzeti ajándék oroszlány részét zsidóbankárok adományozták, és így tehát még születésnapi ajándékkal is kedveskedtek a vaskanczellárnak. Ha a t. pénzügyminiszter úr a hitelműveleteket, köznyelven: az adósságcsinálást tartja a pénzügyi tudomány alfája és ómegájának miért nem ijeszt ő is evvel a börzére, ha nem is születésnapi ajándékkal, de magasabb árkeletű államkölcsönnel okvetlen kedveskednének nékie is. Áttérek a pénzügyi bizottság jelentésének azon részére, mely oly bőven kiterjeszkedik a valuta rendezésének kívánatos volta felett; és itt egészen más véleményben vagyok, mint az előttem szólott t. Gaál képviselőtársam. A mostani viszonyok között, hogy lehet erről csak álmodni is – az igaz, többet a jelentés sem tesz, – de azt komolyan teszi. Nemcsak azon 80 millió frt bankadósság, de az államjegyek convertálása kamatozó adósságra ismét emelné deficitünket vagy 5 millióval, és ha ezen áldozatot meghoznánk, akkor is csak ezüst valutánk volna, és az aranyágiot csak úgy kellene fizetni, mint eddig. Nem kell épen nemzetközi valuta congressusi képviselőnek lenni, hogy az ember ezt belássa, Óperenczián túli országokról szóló dajkamese az egész, melylyel néhány aluszékony de ébredezni látszó kormánypárti lelkiismeretét akarnák visszaringatni előbbi mély álmába. Egyébként gondolkodjanak csak mint eddig és biztosak lehetnek, hogy mint a fekete bankónál a század második évtizedében, nemsokára újra magától fog rendeződni a valuta. Hitel, ez a varázsszó, mely valamint az ország magán vagyonárnak nagy részét idegen kézbe juttatta, úgy a törvényhozást is a kölcsönző pénzhatalmak uralma alá tereié. És ezért egy öntudatos nemzeti politika csakis az lehet, megszabadítani az országot e fosztogatók zsarnokságától. Horváth Boldizsár t. képviselőtársam azt mondta, hogy a liberalismus czél, melynek elérésére nz alkalmazott eszközök szabadelvűsége nem jöhet kérdésbe. Van-e hazafiasabb, magasztosabb czél, mint a nemzet jólléte, az állami törvényes hatalom fönhatósága és függetlensége, és még sem alkalmaznék jogellenes eszközöket ennek elérésére. Nem akarok itt annak fejtegetésébe bocsátkozni, van-e általában joga az államnak örök időkre levenni az állami terhek viselését egyes vagyonokról, van-e joga elviselhetlen adósságok terhét gördíteni későbbi generatiók vállára, kivált pedig oly időkben, midőn a tartós béke áldásait élvezi; de azt határozottan állítom, hogy ha a törvényhozók könnyelműségből vagy könnyelműségökből eredő szorultságból oly kötelezettségeket vállaltak az államra, melyeknek már ideiglenesen is csak úgy

68 felelhet meg, hogy ha az állam legvitálisabb érdekét, nemzeti lételét föláldozza és az egész nemzetet anyagi függésbe, sőt mondhatni, uzsorások lealázó szolgaságába juttatja: – akkor csak kisebb jogtalanság és igazságtalanság, e kötelezettségeknek teljes mérvben meg nem felelni, – magyarán mondva: rendes és nem uzsorakamatokat fizetni az adósságokért, – mint egy egész nemzetet rablánczba fűzni, koldusbotra juttatni, vagyonából kifosztani és földönfutóvá tenni. Midőn azon nemzet, mely egy ezredév óta birta itt a földet, innen rohamosan pusztul és elfoglalják helyét 2000 év óta bolygó idegenek, (Úgy van! Ügy van! a bal- és szélsőbal különböző padjairól.) azon magasztos jelszó: „Salus rei publicae suprema lex esto” alkalmazását elmulasztani nem egyéb, mint a haza és nemzet áruba bocsájtása. Minden nap, melyet a pénzügyi helyzet gyökeres eszközökkel való függetlenítését halasztják, csak súlyosabbá tehetik e viszonyokat. Két urnák egyszerre szolgálni nem lehet; ha a kormány kényszeríti ezt a nemzetet, hogy Ausztria és Rothschild jobbágya legyen, hazánk iránti kötelezettségeinknek eleget nem tehetünk. Múlt évben beadott határozati javaslataimat a börzeadó és az állampapírok megadóztatásáról – formailag nem ismétlem, látván azon érdektelenséget, sőt rosz indulatot, a melylyel iránta viseltetnek, de minden jó hazafinak becses figyelmébe ajánlom. – Nem fogadja el a költségvetést.

A zsidó bérlőkről. Szécsi vadászkunyhó, 1885. deczember. Hogy mennyire óvatosnak kell lenni egy birtok bérbeadásánál, ha azt zsidó bérli, bizonyítja a következő. Először is már úgy bevett szokás ezen fajtánál, hogy ritkán egy bérel, de legtöbbnyire az apa a fiúval, vagy „ipom urom vejemnek”, vagy „X. testvérek”, vagy „Y. et Comp.” bérelnek. Ha ezt a vigyázatlan bérbeadó megengedte, a nélkül, hogy egy oly tetemes összeget vett volna fel cautióul, a melynek vesztétől fáznak a társuramék, s a mely sommá esetleg bőven kártalanítja a bérbeadót – úgy már a priori vesztit írta alá, mert a társ vagy testvér, illetve ipa és vő, vagy apa és fiú 2-6 évre a legnagyobb ellenségekké válhatnak, ha ezen manőver által sikerül bérbeadójukat jól berántani; 5-6 év múlva aztán megint a legjobb barátok, s nagyot nevetnek azon, ha összejönnek és schmisolnak „vaste wi mr hubn beschümmlt de gojim?!” „mert a tarsoság mindig megadjon azt os olkalmat, hojd a mit Josep ígért, ozt Nathan megfogadjon, s így ózon tant edjih toljon a hiba a másikra,”- vagy vállat vonhasson s mondja „nem thehetek rula, shógorum az okha, az szerencshétlen spekolans, enghem is berántut, és éhn most hijjába fizessek, wi haiszt!?!” S ennek számtalan, ezer meg ezer variátiója van, a mint alább mindjárt illusztrálni fogom, csakhogy kicsit nagyobb feneket kell kerítenem a könnyebb megérthetés végett. Miután szüleim az önkényuralom alatt vagyonuk felét elvesztették, s ennek következtében később édes apámat ősi birtokából kizavarták volt a jebuzeusok, az által, hogy a provisorium alatt s lelkiismeretlen ügyvédek segélyével sikerült maguknak 12,000 frtot kétszeresen, 8000

69

frtot háromszorosan megfizettetni, s még több eféle stiklik véghez vitelével, p. o. hogy ment fel egy 300 frtos követelés 3000-re, a mely dolgokat majd máskor adandók elő, mert az okozója még él, s hadd piruljon, – azon időben én e rongyos falucskába, a mely maga 700 méternél magasabban fekszik a tenger színe felett, tíz év alatt alig jöttem le a Maguráról két-háromszor; de minden évben őszszel fölmásztam 5-6 napra az 1126 méternyi magas Magura tetejére a keleti oldalról, onnét kürtszóval jelt adva az alantabb fekvő szócsi csőszömnek, s ez örömragyogó szemekkel, kipirulva jött fel fiával s pár hajtóval, egy-két óra múlva utánna pedig majd az egész falu. Az időben nekem fogalmam se volt arról. a nyomorról, a mely e hegyi falucskában uralkodik, s arról, hogy én e maroknyi ősi megmaradt földön még magam is lakjam, s annak silány földjét műveljem, melynek sok és gyönyörű fekvésű s vaddal teli, de egy krajczárt sem jövedelmező erdejében oly örömest vadásztam, s máig is, daczára sántaSágomnak, a vadkant űzöm s lövöm, persze lóhátról. Ezen, habár Bossányi-féle, de édes anyámtól származó erdei birtokhoz tartozik a faluban egy curia, 56 holdnyi gazdasággal, melynek egy negyedrésze rét; s miután apám meghalt, s én számoltam az élettel, ide visszavonultam, kertészettel, vadászattal töltvén az időt, mivel a csekély gazdaság azt nagyon igénybe nem vette, és szenvedélyes kertész lévén, egy sivár, mitsem termő 1½ holdnyi területből 5 év alatt gyönyörű kis kertet alakítottam, a mely daczára magas fekvésének s csekély terjedelmének, nemcsak hogy egész nyáron és télen át ellátott bőven háznépestül együtt zöldséggel, de gyönyörű virágjai, s 64, a legnemesebb gyümölcsfákhoz tartozó fácskái, büszkeségem voltak; hiszen hogy ne? Melyik magyar ember ne volna büszke reája. Volt itten Hampton-courtból, Bridgewaterből Angliából, a jardin des plantes et d'acclimatationból, Fontainebleau-ból Francziaországból facsemete, oltvány és cserje, meg virág, volt itten 900 darab argenteuil-i, erfurti s eibenschützi legjobb spárgagyökér a leggondosabban elültetve s gyönyörűen diszelve – volt itt büszkeségeim főbüszkesége. Baraccone-al-Collegnóból fácska, cserje, alpesi perennicus virág Kossuth nagy hazánkfia kertjéből, melyeket az öreg úr saját maga az alpesekről hozott le, nevelt, ápolt, s ezek magvaiból részint ő maga, részint Ihász, Simonyi Ernő barátomnak adtak, s ez midőn neki gödi kis villáját, parkját s üvegházát berendezni segíték, mindegyikből adott egy pár szemet, gyökeret, oltványt. Hát végtére, miután ezeket mind elmondtam, jöhetek csak a tárgy velejére, különben a szíves olvasó az anyagi kár mellett a fájdalmamat nem érthetné, mert a pénzt ugyan pótolni lehet, de vannak más dolgok, melyek pótolhatlanok. Daczára hogy magam dolgoztam nagyrészt, se az én se a cselédjeim fáradságát mibe se számítva, csak egyedül a hozatott (nem ajándékba kapott) csemeték, virágok, gyökerek, bokrok ára 800 forintomban voltak benne, s ugyanennyire számíthatom az ajándékba kapott tárgyakat; mert egyedül rózsa volt 35 fajta, s a kertet szépen hagytam, jól bekerítve, a kis kunyhó jó karban, a szántóföldek jó erőben, a hol előbb csupa bokor és árok volt csak; – s elmentem egy 117 holdból álló kis birtokomat berendezni s reája valami épületet emelni Pestmegyébe; mert ez a birtok, tudtam, hogy legalább 1500 frtot kell

70 hogy jövedelmezzen, de akkoriban alig 4-500 frtot kaptam belőle; s miután már alig tudtam e birtokra bérlőt kapni, s más sürgős ügyeim is voltak, egy fiatal ügyvéd barátomat kértem meg, hogy adja bérbe Szécset, s ez in optima forma, minden jogi cautelák és clausulákkal ellátott (de cautio nélküli) szerződést kötött Feldmann Jakabbal, egy kosztolnafalusi zsidóval, a ki a birtokot veje Krenczler számára bérelte ki; – természetesen a birtokot „azon karban volt hoteles visszaadni, a mint átvette.”1 – Krenczler azonban csakhamar átadta valami Schwenczlernek, s ez rögtön Hownen lakó „Kohn órnak”, a ki is a birtokot sógora Holczmann számára bérelte ki, a ki Trencsén megyéből „propter certum quoniam” jónak látta egy időre onnét eltávozni, mintán a levegő számára ott nem volt biztos többé. – Ezen Holczmann ór qna sógorának Kohn órnak subárendása, tényleg birtokba vette Szécset, s óriási erővel neki látott a gazdaságnak; – földjeimet keresztbe szántatta, hogy a víz a lejtőn könnyebben lesodorhassa a humust, rétjeimet feltörette úgy, hogy most se szántóföld, se rét; – a kert kerítését elhanyagolta, bejöttek ide a falu kecskéi, a 64 fiatal fácska közül alig maradt meg 10-15; – de se baj „az óraságnak minden fát 6 furintjával fogjátok megfüzetni”, s így mégis történt, s 51 fáért a 6 frt 306 frtot be is zsebelt; – bemenvén azután a saját tehene s kecskéje, ezek elvégezték a többit; a fák már az ördögé, gondola, és hallván, hogy rigolirozva van a talaj: „itten pumpás krhumpli thermés lesz”, dictum-factum: keresztbe szántatja a kertet, s bevesz l½ holdnyi kertből egyedül krumpli-termésből 84 forintot, Groisartig! nie dagewesen! s a krumpli-prizmákat reá rakatja a dombocskára, a rózsákra meg penséekra, „hiszen az úr ezeket mindig betakartatta, hát a krumpli majd jól befedi”; – és mind ezen termést megvette Hercz Rudnón, Kohnnak a sógora, a kinek szeszgyára van ottan. De miután Holczmann csak egy pár ökröt tartott télen át, a melyek a fát hordták az erdőből, s egy tehenet, meg 2 kecskét, természetesen marad sok szalma és széna, ezt ő nem etetheti fel, mert hiszen a parasztok pálinkáért felszántják a földet, (oraság nem thocl gazdákudni, megeszi a rezsi.,) s takarmány marad és ellehet drágán adni Hercznek. Ez 2 éven át hűségesen megveszi, a harmadik évben azonban a burgonya már nem volt oly nagy, „de a vörüs bogyú jökhereket (t. i. a spárgát) nem thoclta kiirtani, ez migis kijött;” hanem az a certum quoniam Trencsén megyében olyanná nőtte ki magát, hogy Holczmann ór már Szécsen sem tartotta magát biztonságban a világ e félre eső zugában, hanem a nagy vizet jónak látta Trencsénmegye és ő maga közé tenni, s most Amerikában mint „Fáyu ad fogalmat a yankeeknek a „madjar emberekh óhlelmessógórül” De Kohn oram, a ki sógora miatt annyi bajban van, más subarendást talált (ergo már az 5-ik vagy 6-ik), ez Popper Leopold (de nem a Báron úr) volt, s ez szintúgy gazdálkodva mint elődje, az egész termést „Sack und Pack” mind Hercznek Rudnóra adta el, holott erősen ki volt kötve, a termés takarmányát és szénáját nem szabad eladni s csak a birtokon tartott jószággal szabad feletetni, és miután hallotta, hogy én feljöttem, hát hallatlan! „in an Schabestag” Hercz ór felküldte mind az igáit Rudnóról, és fogadtak Szécsen és Kosztolnejszán annyi szekeret, a mennyi csak kapható volt, és – és – és meghszentségthelenitethék a schabest, a szabbatot Popper és Hercz, és pálinkázták a népet, s így 6 óra

71 alatt 21 szekér takarmány volt fölrakva és elvive, a sarjút meg megvették a falubeliek, egy szál takarmány sem maradt, és „Bosehani tolálta üres vodász konhó, istálló és csűr, meg podlás,'és mind öres, mert Poppher elpárologta szinte bei Nacht und Nébel.” – De a goj Bossányi reméli, hogy a Nemezis el fogja érni Poppert és Herczet, mert a „szabbatot megszentségtelenítették,” és ő beperelte Kohn uramat. De mi haszna? Takarmányt itten semmi áron se» kaphatok, s a tej literjét, a mit csak egy házban lehete kapni, 12, szóval tizenkét krajczáron kellé fizetnem, mivel az egy tehén számára, melyet elég vigyázatlan voltam venni, öt mértföldről voltam kénytelen takarmányt hozatni, a mit szinte csak egy barátomtól szívességből kaptam, mert egyátaljában takarmány nem volt pénzért kapható; és azt ide felczipelni tél idején, erről csak annak van fogalma, a ki ily hegyekben lakik! S mi a morál mindebből? Az, hogy a zsidó, ha a gojt megcsalhatja, se rokonát nem kíméli, se vallását nem tiszteli. Hercznek saját szavait idézem. Midőn figyelmeztették, hogy baj lesz ebből. „Mith gundolok én ezzel, akhár sugoromnak, akhár Poppernek, akhár Bossáninak lesz ebbül khára! Én nem gimdolok azzal! Nekhem lesz hasznúm, azt thodom.” A további tanulság az, hogy ily emberekben daczára annak, hogy kénytelenek velem összejönni, nincs egy; csepp becsületérzés és fogalom arról, minek tótettem ki gazságuk által azzal, hogy 1/2 évig tejet kellé nélkülöznöm egy vidéken, a hol az pénzért sem kapható. Továbbá, hogy e zsidók manipulácziója után oda jutott e kis gazdaságom, hogy 3 év óta minden éven 4-600 frtot kell reáfizetnem, s nem tudom az előbbi karba hozni, s végtére, hogy 2 év alatt Kohn ellen, a mindenféle furfang következtében, még meritorius ítéletet sem tudtam kapni, s habár reményiem, hogy peremet bizton megnyerem, de kertemet sohse leszek képes többé újjá alakítani, mert beteg s törődött vagyok, s vagyonom nagy részét elveszítettem, a mit egy „Daitsch ór' (de nem a hatvani) élelmességének, „becsülethességének” s színlelt barátságának köszönhetek, s kinek viselt dolgait s becses személyiségét legyen szabad legközelebbi levelemben lephotografiroznom. (Várjuk a fotográfiát. – Szerk.) Bossányi Lajos.

Irodalom. (Beküldetett.) „Társadalomtudomány. Egy elég hosszú élet fontolgató észleléseinek és a társadalomtani irodalom sok évi kritikai tanidniányosásának gyümölcse. Írta Cs. M. – Budapest, Rudnyánszky A. könyvnyomdája. A névtelen szerző egy kiváló társadalmi állást elfoglaló férfiú, a ki, ha nevét a műre kinyomatja, – bizonyára széles körben keltene figyelmet nagybecsű munkája, a mely megérdemli, hogy minél többek által olvastassék s minél többek által megszívleltessék. Felöleli az 566 lapra terjedő negyedrétű nagy mű a társadalmi tudományok összeségét, s mély philosophiai felfogásánál, széles látkörű tekinteténél és e mellett világos, folyékony írmodoránál fogva, nemcsak igen tanulságos, hanem élvezetes olvasmányt is nyújt. S azért melegen ajánljuk e jeles művet a kokomolyabb tudományos irodalommal foglalkozóknak, különösen pedig a

72 könyvtárak részére való megrendelésre, a melyekben e műnek nem volna szabad hiányoznia. Bennünket közvetlenül a munka azon része érdekel, a hol a zsidóságot is érinti. Az ide vonatkozó részből mutatványul közöljük a következőket : 422-423. lap: „A nemzetgazdák és a socialisták sokat írtak már össze a társadalom betegségének orvoslásáról: „Mi az oka, kérdi a „Neue Evangelische Kirchenzeitung” 1873-ki évfolyama, hogy az uj testamentom sociális oldalát még senki sem méltatta figyelmére?” Todt Rudolf evang. lelkész azt felelte, hogy: „nemzetgazdasági professor, vagy doctor nehezen adhatja rá fejét annak alapos kutatására; a socialista pedig, aki abban csak a szegények, gyöngék ámítását látja, amely őket elnyomatásuk türelmes elviselésére, inti, még kevésbé. Nem marad tehát más hátra, mint a theologus.” Ő dologhoz is fogott és: vDer radikale deutsche Socialismus und die christliche Gesellschaft, 2-te Aufl. 1878.” czímű 514 lapnyi müvében a kereszténység sociális tartalmát és a ker. társadalom sociális feladatait s a német socialdemocratia képtelenségét s veszélyességét tüzetesen földerítette. Az 5. lapon azon álláspontját jeleli ki, amely szerint nemzetgazdasági alapfogalmak ugyan nincsenek az újszövetségben; az értékről, tőkéről, hitelről, a vas-bértörvónyről, kínálat- és keresletről stb. nincs benne semmi sem; de nemcsak általános alapelvek, hanem valóságos igenleges, összetes Ítéletek és szabályok is vonhatók le belőle a társadalmi kérdések megoldására. A kereszténység két versenyzője, a zsidó- és izlamvallás, mondja, teljesen képtelen erre, mert nincs erkölcsi ereje hozzá. A Talmud ugyanis a nem-zsidót nem tartja felebarátnak, testvérnek, nem embertársnak; sőt minden úton-módon rászedni, kifosztani, megölni parancsolja azt, mint istentelen, alsóbbrendű lényt, gojt, mint tisztátlan szolgát, kutyát, szamarat, disznót, akinek lelke nem olyan, mint a zsidóé. Jehova a föld minden javait az ő választott népének kizárólagos tulajdonul adta. Ha tehát a zsidó a nem-zsidótól bármily utón valamit eltulajdonít, akkor csak a magáét veszi vissza. Nemcsak a Talmud, hanem a biblia is tiltja a nem-zsidókkal való vegyülést, sőt a keveredést is. Azért a zsidó sohasem olvadott más népbe, nem is fog, míg vallásához hű. Azért van, hogy nem csak a keresztények, hanem mindenféle vallások és népek közt üldözés, megvetés tárgya volt. A zsidó örökké zsidó marad. Tacitus is épen olyanoknak irja le őket, mint ma látjuk. A 12-32. lapig Todt sok talmudi idézettel, történeti adattal és a kor példáival kajánságot, mammoni telhetlenséget, szóval oly tulajdonságokat törekszik kimutatni a zsidóságra, amelyeknél fogva nem csak a beteg társadalom gyógyítására képtelen, hanem a társadalomnak ostora, mételye, elmérgesítője. De talán az izlam képes erre? „Egy pillanat azon országokra és népekre, amelyek a félhold szürkületi világossága alatt laknak, rögtön megfelel e kérdésre. A keresztény csak kutya a muzulmán előtt Az asszonyok és rabszolgák helyzetét a korán örökössé teszi.” (34. 1.) „Le veletek! (t. i. a paradicsomból a földre) Legyen az egyik ellensége a másiknak!” így szólott Isten a bűnbe esett embereknek. Eszerint az ellenségeskedés kedves dolog Isten előtt. Az izlam, ami bölcseség van benne, a kereszténységtől és a zsidóságtól vette, de az elsőnek legjavát

73 elhagyta, a másodikból pedig többnyire csak a Talmud áltál merített, E kevésből is láthatni, hogy a test vallása, az érzelem csakúgy nem oldhatja meg a sociális kérdéseket, mint nem a zsidó.” Továbbá a 399. lapon a „Társadalomtudomány” szerzője így ír: „így állván a dolog, mindenütt, a hol capitalismus van, sociális kérdésis van. Tudatos vagy tudatlan ámítás az tehát, mintha sociális kérdés csak a túlnépes és gyáriparos országokban volna, nálunk pedig nem. Szánandó ámítás, vagy önámítás! Hazánk földnépének felét az uzsorások rövid két évtized alatt a szó szoros érteményében rabszolgává alacsonyították; majdnem egész felső Magyarország koldus. Nincs ezekre nézve sociális kérdés ? A városok iparosai nem űzik mesterségöket, ha. nem az ostoba iparszabadság alapján mesterség tanulása nélkül mindenféle iparczikkeket áruló tőkések számára kénytelenek dolgozni, a legnyomorubb béren tengetve keserű életöket. A középosztály, a kis- és középföldbirtokos jóformán eltűnt, földjeik az uzsora hyenáinak karmai közé kerültek. Hát a főnemesség! ? És így vagyunk mindenben, mindennel! Még: pár évtized, és Magyarország volt!” Úgyszinte a 402. lapon: „Nem csekélyebb hiánya a tőkés gazdaságnak, hogy a nyilvános szükségleteket a pénzaristocratia üzérkedésének érdekei alá veti, amely közvetlenül választói előjogánál fogva, közvetve pártminisztériumai, a szolgálatában álló sajtó, a népképviselők, hivatalnokok: megvesztegetése által az állam nagyhatalmává növi ki magát, amelynek az össztársadalom, még a királyok és császárok is hódolnak. A pénznemesség csak a neki kedvező intézvényekre szavaz költséget, a többit elhanyagolja, sőt, ha érdekei ellen vannak, legnagyobb közhasznuk daczára is elfojtja. A pénz, amelynek csak tápközegnek kellene lennie, lassankint az egész társadalmi életet uralkodása és üzérkedése alá hajtja, Európa iszonyú adóssága csak a pénzhatalomnak következménye, mint amely igen kedvez az adósságcsinálásnak. az állami pazarlásnak. Ma már az állami szükségletek födözésére szükséges eszközöknek 1/3-át rabolja el a pénzoligarchia adósságkamatok fejében Európa népeitől. Ez aztán a magán szükségletek meghatározását is hovatovább ártalmasabb útra téveszti, a legképtelenebb és legerkölcstelenebb fényűzési szükségleteket teremti. Így a pénz maguknak a pénzes családoknak s azok ólősdijeinek, szolgáinak is átkává leszen, megrontja azon iparágak művészetét, amelyek ezen állhatlan magánfényűzésen alapulnak, s nyomorba taszítja őket. A pénzoligarchia alatt a társadalom teste oly emberhez hasonlít, akinek szörnyű nagy hasa, de kevés szelleme van, és aki nagynehezen mozog. Hiába is hadonáznak a modern nemzetgazdák a kamat, járadék stb. féle üzérkedés mellett. Igen gyarló érvekkel küzdenek.”

Az antiszemitikus mozgalom ujrafeléledése Németországban. Németországból, oly hosszú stagnáczió után, végre örvendetesdolgokat is jelenthetünk. A múlt évi júliusban megszűnt „Neue Deutsche Volkszeitung” helyett, újévtől kezdve egy új központi antiszemita közlöny jelenik meg Berlinben: a „Deutsche Volksstimme”

74

czímű napilap. Az ó év utolsó napjaiban pedig Berlinben két nagyszerű antiszemita pártgyűlés tartatott a német antiszemita szövetség által, a melyen az új antiszemita matador Dr. Kapistrano tartott igen érdekes előadásokat. A legutóbbi napokban pedig Berlinben meg lőn pendítve az az eszme, hogy a f. é. május hó folytában Berlinben egy német nemzeti antiszemita kongressus hívassék egybe. Ennyit egyelőre a németországi antiszemita mozgalom állásáról. Február havi füzetünkben a németországi antiszemita ügyek legújabb állásáról majd hosszabb czikkben adunk értesítést.

A m. kir. államjavak bérhátralékos zsidó bérlői. Szapáry Gyula pénzügyminiszter, közvetlenül a karácsonyi szünnapok előtt egy nyomtatott „kimutatás-t” osztatott szét a képviselők között „a magyar korona országaiban levő mezőgazdasági államjavak kezeléséből eredő, 1000 frton felüli követelésekről, az 1885. évi június végén fenállott állapot szerint”. E „kimutatás”-t végig lapozva, elborul minden hazafinak a lelke, olvasva annak a tömérdek zsidóbérlőnek a nevét, a kik természetesen előbb-utóbb ezen, általuk ma még haszonbérben bírt államjavaknak maholnap örök-tulajdonosaivá lesznek. De e „kimutatás”-ból még más tanulság is vonható le, az t. i., hogy a zsidó bérlők csak úgy vagy tán még jobban is, mint a keresztény bérlők, restancziában maradnak a haszonbéri összegekkel, s így e „kimutatás” is meghazudtolja a zsidóbarátok ama tévtanát, hogy a zsidó bérlők jobb fizetők lennének, mint a keresztény bérlők, a mely utóbbiak legalább nem űznek rablógazdaságot s nem pusztítják a bérlemény állagát, úgy, mint ezt a zsidó bérlők, hagyományos szokásaikhoz hiven tenni szokták. A miniszteri „kimutatás”-ban összesen 363 hátralékos haszonbérlő van kitüntetve, a mely 363 haszonbérlő közül zsidó van 145, vagyis az összes hátralékos haszonbérlőknek 40%-a zsidó! Ez arány még sokkal kedvezőtlenebb színben tűnik fel, ha a fehértemplomi, párdányi és pancsova-titeli uradalmaknak 33, kivétel nélkül keresztény bérlőjét levonjuk, a mely uradalmakban azért nincs egy zsidó bérlő sem, mert ezen boldog vidékeken úgyszólván zsidó nem is lakik, s így jószágot nem is bérelhettek. Az alábbiakban hozzuk tehát a miniszteri „kimutatás”-nak a hátralékos zsidó haszonbérlőkre vonatkozó teljes kivonatát, hogy a miniszteri „kimutatás”-t nem olvasható nagy közönség is, amelylyel napi lapjaink se ismertették meg ez elrémítő adatokat, szinte hozzájuthasson e fölötte tanulságos, elszomorító statisztikai adatokhoz:

75

76

77

78

79

Folytatása következik!

80

Levél Baranyából. (Hogyan gazdagodik a zsidó?) Azt hiszem, hogy nem nagy feladat a zsidó gazdagodását megfejteni, s azért én is meg fogok fejteni egy esetet tisztelt elvtársaim és olvasóim előtt, s igen röviden s érthetőleg fogom ezt tenni. Ugyanis egy gyapjúkereskedő zsidóról van itt szó, aki a polgároktól veszi a gyapjút. Az esetnek már többször voltam szem- és fültanúja. P. o. egy polgárnak szüksége van egy pár forintra; elmegy az Iczighez és kölcsön vesz 12 százalékra. Az Iczig ad neki pénzt, hanem azon föltétel alatt, hogy a gyapjút ő fogja átvenni. Midőn az idő eljő a juhnyirásra, örül a polgár, hogy pénzt kap; de még jobban örül az Iczig, hogy rebach lesz. A gazdaember megméri a gyapjút és van két mázsa. Elviszi az Iczighez, a zsidó ráteszi a tizedes mértékre és mér, s kijön 70 kilogramm, mondd hetven kilogramm. Ekkor még levon a 70 klgr.-ból 12 klg.-ot a piszokra és 8 klg.-ot a nedvességre; így hát a szegény polgárnak marad még 50 klgr. Most már mit kezdjen ezzel az ötven kilogrammal, midőn még az Iczignek is tartozik ? Az Iczig lefogja az övét, és a szegény polgár mit tegyen? Se gyapjú, se pénz. Másnap, midőn a polgár az Iczig lakása előtt elmegy, az Iczig kiszalad elejébe s kezet fogva a polgárral, mondja neki: „Nu, nem jün kicsit be hozzám, van jó pálinka, igen nagyun jú.” A szegény polgár nem is akar az Iczigről tudni; de az Iczig oda tapad hozzá pióczamódra, és addig csalogatja, mig be nem csalja, és midőn becsalta, akkor van szivar és pálinka ingyen, és kígyóból mézes szó, de csak addig, míg ismét rá nem veszi a kölcsönzésre, és kölcsönöz ismét 12 százalékra a jövő juhnyírásig. A szegény polgár, ismét rászedetett az Iczig által. S így eltelik egy pár év, s egyszer csak azt veszi észre, hogy az Iczig nem a gyapjút, hanem a házát árverezteti. Mitévő legyen? Eladja a juhokat és fizet az Iczignek. Igaz az Iczignek megfizette adósságát, de nincs nyugta a lefizetett öszszegről. Az Iczig hallgat egy pár évig, és ismét átadja az ügyet valamely zsidó ügyvédnek, most már elveszi a szegénytől a házát s mehet akkor a világnak. Kedves polgártársaim! Óvakodjunk a zsidóktól, és ne vásároljunk tőlük semmit, és ne adjunk a zsidóknak semmit; mert aki a zsidóval kereskedik, így jár, és utóbb koldusbotra jut. Tisztelt polgártársaim, nyissátok fel szemeiteket és füleiteket, még késő nincs, míg az óra a 12-tőt el nem üti, de ha elüti, akkor mindennek vége.

Baranyavár.

Maisztorovits Kálmán.

Levelezőlap. Mindazon t. elvbarátainknak s jóakaróinknak, a kik az újév alkalmából szívesek voltak e füzetek szerkesztőjének szerencsekívánataikat kifejezni, :– a szerkesztő ez utón mond köszönetet, viszont legjobb kívánalmait fejezve ki irányukban az újév alkalmából. V–o. Örülünk ügyünk ottani haladásán. Az új körre azon a vidéken fontos, hivatás vár.

12 RÖPIRAT. Budapest 1886. február VI. évfolyam

V. füzet.

Szervezzük a mérsékelt ellenzéki országos antiszemitapártot! Az országgyűlési mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt f. é. január végén beható tanácskozásokat tartott a mérsékelt ellenzéki antiszemitapártnak országos szervezése tárgyában, s megállapodás történt egyebek közt abban is, hogy a f. é. tavaszszal egy bizalmas pártkonferenczia fog összehivatni Budapestre, a melyen a fővárosból és a vidékről azon nem-képviselő elvbarátok is részt veendenek, a kik ez iránti óhajukat a párt központi bizottságával közlik. A képviselőháznak jelenlegi 2-ik ülésszaka, a kiegyezési tárgyalások miatt előreláthatólag júniusba is benyúlván, a konferenczia időpontjának megállapítására nézve meglehetős nagy latitude-ünk van. Előleges tájékozás-szerzés czéljából tehát pártunk híveit, különösen pedig azokat, a kik a jövő évi általános képviselőválasztásoknál mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti programmal képviselőjelöltekül szándékoznak fellépni, – ez úton, előre is felkérjük arra, hogy e füzetek szerkesztőjét mielőbb értesíteni szíveskedjenek a konferenczián való megjelenési szándékukról, s arról, mely időpontot tartanák legalkalmasabbnak e konferenczia megtartására, Nekünk, a közjogi kiegyezés alapján álló mérsékelt ellenzéki antiszemitapártnak, mielőtt a képviselőház jelen ülésszaka véget érne, – okvetlenül szervezve kell lennünk, hogy aztán a nyári szünidőt, a konferenczián kijelölt alkalmas pontokon leendő vidéki szervezkedés eszközlésére fordíthassuk. Az e tárgyban történendő levelezések, a párt belügyét érdeklő bizalmas jellegű levelezések levén, – természetesen hírlapi közlés tárgyát nem fogják képezni. Fogjunk tehát a munkába!

82

Regále-váltság. A pénzpiaczon ez új vendég jelentkezett különféle combinatiókkal; – a birtokosnál, főleg az eladósodottnál kellemes benyomást tesz egy kis új pénzmagra való kilátás; – de alig hiszszűk, hogy a regále-jog zsidó bérlőire kedvező benyomást tenne a váltsági törvény keresztülvitele! Az italmérési jog bérletét eddig a zsidóság monopolizálta országszerte; nem azért mintha más ember nem találkozott volna e kereseti forrásra, de az italmérést nem bírhatta más becsületes ember azért, és nem ígérhetett érte annyit, mint a zsidóság, mert a zsidóság a regále-jog haszonvételét mindenféle aljas keresettel kötötte össze, mi által ez neki természetesen többet ért. Sehol sem grasszál erősebben ez a zsidóság a regále-jog haszonbérével, mint Felső-Magyarországban, a lengyel határszél mentében. Ott első sorban kapja hazánk ezerszámra azon szép typusát a lengyel zsidónak, mely hosszú kaftánja, göndör balzachlija és nagy gazsága által kimagasodik a többi közül, – ezekkel a concurrentia lehetetlen! Mikor ez a zsidóság egy korcsma bérletére kivetette hálóját, nem kímél ígéretet, hanem a becsén túl is ígér; ha azután a kiszemelt bérletet és lassankint a körülötte lévőket is ekképen megszerezte, és a kereszténységet onnan kiszorította, ő kezdi a monopóliumot, és kétszeresen veszi meg a többletet mint eleinte igért; – megveszi először is a szegény paraszton, kinek rósz, hamisított pálinkát ád hitelbe dupla kréta számítás mellett, de megveszi a birtokoson is akképen, hogy discreditálja a korcsmát, és nem ereszt be többé keresztényt a bérletbe, melyben jövőre csak az uralkodhatik, kit a rabbi erre kijelöl; az ilyféle rabbiparancsnak az orthodoxok közt senki sem mer ellentmondani; így azután az árendás zsidó szabja meg concurrentia hiányán a korcsma bérletét, melylyel a birtokosnak nolens-volens megelégednie kell. Tudok esetet Zemplén megye egyik határszéli városában, hol a közbirtokosság áldozattal is kész volt keresztény embernek a korcsma bérletét átadni, s midőn csakugyan sikerült egy német sógort erre fogni, ez rövid idő múlva a bérlet alól magát fölmentetni kérte, mert a zsidóság a lábas jószágát megmérgezte, és a hol lehetett, ártott neki; – így üldözik ki ott a keresztény vállalkozót. – Most a bérlet ismét zsidó kézen van. Tudok ugyanott esetet, hogy egy birtokosnak majorját kétszer gyújtotta föl a zsidóság azért, mert zsidónak nem akarta bérbe adni birtokát; – ilyen zsidóság közt nehéz azután becsületes embernek boldogulni!

83

A kérdés most az, hogy, ha már a regále-jog gazdát cserél, és az eddigi birtokos kezéből a község birtokába megy át, fog-e ebből a községekre haszon háromolni? Úgy hisszük, hogy igen. – Ismeretes dolog, hogy az ily váltságoknál a váltsági díj igen mérsékelt szokott lenni; de biztosak lehetünk abban is, hogy miután a község mint birtokos jobban képes a most divatozó és a jogot károsító italmérési visszaélésekre és titkos kimérésre felügyelni mint egyes birtokos, sőt ebben az egész község minden egyes polgára is mint érdekelt a legtermészetesb ellenőre a kimérésnek, ez által az italmérési jog értékében csak emelkedni és a község mint új birtokos csak nyerni fog a váltság által. – A másik kérdés az – és ez a fontosabb, – hogy a községek hogyan fogják a regálé jogot gyakorolni? Vagy a házi kezelés, vagy a bérlet lehetséges, – az első eset a legritkább esetben fog alkalmaztatni, – a kérdés tehát csakis a bérlet körül foroghat. Ha a községek annyi erkölcsi erővel bírnak, mint alkalmam volt Felső-Magyarország néhány németajkú községében tapasztalni, hol a kereskedés és a korcsma kizárólag keresztény kezekben van, akkor nem kell tartani azon szervezett népmételyező visszaélésektől, milyenekkel jelenleg a felső-magyarországi zsidóság a szegény népet testileg-lelkileg tönkre teszi; hanem meg lehetünk győződve, hogy az ily községek a regále-váltság által biztosan nyerni és az egész község lakossága gyarapodni fog. – De ha a községek elöljárói, föl nem fogva saját hasznukat, továbbá is a zsidópálinka bálványának fognak áldozni és a bérletet zsidó kézbe fogják adni: akkor a regálejog-váltság haszontalan gazdacsere volt, mely nemhogy használna az államnak és községeknek, hanem pusztulása lesz oly kiskorú községeknek, melyeknek hatalmas ura az Iczig pálinkája! Videant consules. Sztropkói.

Izrael jubileuma. Sok üdvös eszme villant meg már az antiszemitizmus zászlaja alatt harczolók agyában ós szellőztetett e szent ügyet szolgáló sajtó hasábjain arra nézve, miként lehetne az ország népét a rajta élősködő parazita fajtól megszabadítani; mert hát ma-holnap oda jutunk, hogy Jókai szerint a nemzet egyik része harczképtelenné lett, a másik része vakaródzik. De miután a zsidófajt ez ideig nem sikerült az országot aláaknázó munkájában feltartóztatni, újabb, meg hathatósabb eszközökről kell gondoskodnunk, melyek segélyével végre sikerülend elérni ama czélt, mely szemeink előtt lebeg.

84 Azt vetik szemünkre, hogy mi antiszemiták az emberevő vadakhoz hasonlólag, a zsidók húsára éhezünk és szeretnők őket nyárson megsütni Pedig ők oly ártatlanok, mint a ma született bárány! Elmondják, hogy mi zavarjuk meg a vizet a bárány előtt, és mégis mi kiáltunk, hogy ő zavarja meg azt, hogy, mint a mesebeli farkas, beleköthessünk. No, én meg a mondója vagyok, hogy nem képzelek oly vad embert, kinek el nem menne az étvágya az emberhústól, ha a zsidófaj piszkos, büdös voltát megismerte. A farkasról meg a bárányról szóló mese pedig épen reájuk alkalmazható Hogy tehát egyszer mindenkorra véget vessünk azon gyanúsításnak, mintha mi keresztény létünkre a felebaráti szeretetről megfeledkeztünk volna, midőn zászlónkra az antiszemitizmus dicső jelszavát írtuk, oly javaslattal állok elő a zsidófaj ártatlanná tételére, mely Mózes törvénykönyvébe van iktatva és Jehova által szentesítve, mely ellen a legjámborabb filoszemita sem tiltakozhatik. Valahányszor hallom vagy olvasom, hogy itt meg ott egy-egy igazi vagy talmi nagyság jubilál, mindannyiszor eszembe jut az Úr ama törvénye, mely a zsidónépet a jubilálásra kötelezte; melyet ők jónak láttak megnem tartani, mivel az a talmud-morál gescheftelő és rebacholó szellemével ellenkezik. Ugyanis mindenki, ki az ó-szövetségben csak némi jártassággal bir, tudni fogja, hogy Mózes az Úr parancsára különböző jubileumi időszakokat rendelt, melyeknek az volt a czéljok, hogy a zsidónép kalmár szellemét fékezze és lelkét Istenhez emelje. Mózes III könyvének 25-ik fejezete ekként kezdődik: És szóla az Úr Mózesnek Sinai negyén mondván és aztán a 3. és 4. versben így folytatja: „Hat esztendeig vesd be a földet és hat esztendeig mesd meg szőlődet és szedd annak termését; a hetedik esztendőben pedig a földnek, az Úr nyugalmának szombata legyen; a földet be ne vesd és a szőlőt meg ne mesd.” És a következő versben megtiltja nekik, hogy ne szedjék föl a föld gyümölcsét, melyet az magától hozott. Ezen törvény, a mily szépen jellemzi a zsidófajt, épp oly jótékony hatással bírna a ker. népre, ha ismét életbeléptettetnék. Kérdem azért a zsidóbölcsek és farizeusoktól, hogy mi joggal törülték ki vallásos törvénykönyvükből, illetőleg a praxisból ezen törvényt? Miért nem tetszik az Úr eme nyílt törvényét megtartani? Avagy önök, spekuláczióból élő zsidók, az ó-szövetség csak azon törvényeit tartják meg, melyek faji romlottságuknak hízelegnek, tápot adnak kapzsiságuknak és a haszonlesésnek, vagy melyek szítják keblökben a gyűlöletet a keresztények ellen, vagyis mint önök mondani szokták, a „gójok” ellen? Nem volna-e czélszerű a zsidófajt eme törvények megtartására szorítani? Hisz ezek is éppen úgy a számukra készültek, mint a többiek. És ha nekik úgy tetszik magukat Izraelitáknak nevezni és némely ószövetségi törvények és szertartások által a kereszténységtől elszigetelni, vele ellentétbe helyezni, miért nem tartják meg az Úr ama törvényeit is, melyek a keresztények javára szolgálnának? Mily nagy haszon származnék abból a ker. társadalomra, ha a mi zsidaink megtartanák a?; Úr ama törvényeit, melyek rendelik, hogy minden hetedik esztendőben jubiláljanak, vagyis a munkától, jobban mondva, a csalástól, – mert ez az ő egyedüli munkájok, – tartózkodjanak.

85

Mily boldog volna népünk, ha a zsidóság csalása minden hetedik esztendőben szünetelne! Nagy dolog volna az, ha a zsidóság egy egész esztendeig ártalmatlanná tétetnék! Mert ha meggondoljuk, hogy Magyarországon legalább is 600,000 zsidó gyakorolja a csalás mesterségét, és naponként minden zsidó legalább is 2 frtnyi csalást követ el, akkor naponként 1,200,000 forintot lopnak ki a magyar nép zsebéből, és egy egész éven át vagyis 365 nap alatt 438,000,000 frtot csalnak. Ha tehát a zsidók minden hetedik esztendőben a munkától, illetőleg a csalástól tartózkodnának, a mint azt Mózes törvénye rendeli, akkor minden hetedik esztendőben 438 millió forint maradna meg a keresztény nép zsebében. Hogy ezen számításom még meg sem közelíti a valót, azt belátják mindazok, kik a zsidóság messzeterjedő csalásait ismerik. Mert hát nagyon gyakran történik, hogy egy-egy zsidó egy nap alatt 20–30 sőt 100,000 frtnyi csalást követ el! Hozzájárul ama körülmény is, hogy a mennyiben a zsidóság minden hetedik esztendőben pihenne, tartózkodnék a munkától, minden munkát a keresztények végeznének, s kétszer-ötször annyit keresnének, mint más esztendőkben, midőn a zsidó rafinéria és alávalóság concurrentiát csinál a kereszténység szigorú törvényeihez kötött népnek. Mily boldog aera virradna fel már ekként is a ker. népre! Nem is értem én azt, hogy miként emanczipálhatták magukat a zsidók Mózes eme törvénye alól, holott más dolgokban, melyek pedig lényegtelenek, minő p. o. a disznóhústól való tartózkodás, oly szivósan ragaszkodnak a törvény betűjéhez. De van Mózesnek még más, reánk nézve sokkal fontosabb törvénye, mely rendeli, hogy a zsidónép minden 50-ik esztendőben jubiláris esztendőt üljön és necsak a munkától vagyis csalástól óvakodjék, hanem mindazt, a mit másoktól megvett, adja vissza minden kárpótlás nélkül. Ezek Mózes szavai: „És szenteld meg az ötvenedik esztendőt, és nevezd földed minden lakója szabadulásának; mert az örvendetes óv az. Ekkor minden ember jusson birtokához, és kiki térjen vissza előbbi családjához.” (Móz. III. könyve 25. fej. 10 v.) Mily nagyszerű eszme rejlik Mózes eme törvényében! E törvény által meg volna törve a zsidófaj leküzdhetetlen bírvágya, csalási viszketege. E törvény folytonosan így kiáltana az arany borjut imádó zsidóságnak: „Ne csalj, ne uzsoráskodjál, ne kösd magadat a kincsekhez, mert az 50-ik esztendőben mindent vissza kell adni előbbi tulajdonosának.” És ha ezen törvényre szükség volt az ószövetségben, midőn egymást csalták a zsidók: mennyivel inkább szükség volna e törvényre most, midőn a keresztényeket, szerintök „gójok”-at fosztogatják. Akkor még akadhattak olyanok, kik bűnnek tartották a csalást nemzetbelieikkel szemközt; de most, bátran merem állítani, egyetlen egy zsidó sincs, ki bűnnek tartaná az uzsorát, a csalást a keresztényekkel szemben. Aztán meg nem is panaszolkodhatnának a zsidók, mintha mi igazságtalan törvényeket hoznánk ellenök; mert hát azt mondhatnók nekik, ha zsidók akartok maradni, tartsátok meg a Jehova által számotokra hozott törvényeket. Hol van kormány, mely ezen törvények életbeléptetését elrendelné? A mostani bizonynyal nem az! Pedig mily jó volna ez a középnemességre, az úgynevezett gentryre,

86 mely pusztuló félben van. Már pedig ez osztályra a nemzetnek nagy volna a szüksége. Már-már az egész országban kivesző félben van a középnemesség! vagyona a zsidók kezében. És ha itt-ott vannak egyes családok, melyek az ősi birtok egy részét megtartották, azt nem annak kell tulajdonítani, mintha ezek nagyobb ellentállási erőt fejtettek volna ki az emberi filoxerával szemben, hanem inkább ama nepotismusnak, mely nálunk még most is a megyéknél és más hivatalok osztogatásánál dívik. Én tehát e lapok hasábjain azon indítványnyal bátorkodom fellépni: hasson oda a parlamenti antiszemitizmus közege, hogy a 7-ik és 50-ik évi jubileum a zsidókra nézve törvényerőre emeltessék, a mint az Mózes III. könyve 25. fejezetében foglaltatik. Mert ha az Isten már az ószövetségben szükségeseknek tartotta eme törvényeket a zsidókra nézve, nehogy a hatalmasabbak a gyöngébbeket teljesen elnyomják; mennyivel inkább volna szükség rá most, midőn mi magyarok saját hazánkban máris gyöngébbek vagyunk Izrael fiainál. Én azon elvből indulva ki: „Salus reipublicae suprema lex esto”, szigorúbb rendszabályokhoz is mernék nyúlni a zsidókkal szemben; hanem, ha már a mi kormányunk oly gyáva, hogy a nyúltól is megijedne: akkor tegye meg legalább azt meg, a mire a zsidók amúgy is lelkiismeretben kötelezvék. Ez ellen még a legultrább humanizmus sem szállhatna síkra; és a zsidóságnak sem volna oka a kormány ellen panaszkodni, mert hisz azt mondhatná nekik, hogy kedves Mózesok akarta azt így. Ne jubiláljon tehát mindig a gój és a zsidó húzzon belőle rebachot; hanem jubiláljon már egyszer a zsidóság is és a keresztények húzzanak belőle hasznot. Ha e törvény életbelépne, akkor Csanády bátyánk is visszaülhetne ősi birtokába, et post illum, longus idem petentium ordo. Sequens.

Komlóssy Ferencz beszéde. (A földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter költségvetésének tárgyalása alkalmával, a január 28-ki képviselőházi ülésben)

T. képviselőház! Felszólalásomat indokolhatja azon körülmény, hogy a földmívelési érdekekről egy évben úgyszólván csak egyszer lehet itt a t. házban érdemlegesen beszélni; másrészt indokolhatja azon körülmény, hogy az antiszemitizmus szorosan Összefügg a földmívelő osztály érdekeinek megvédésével, és mert mint pap és mint kisgazda szintén előszeretettel foglalkozom ezen kérdéssel; bárcsak foglalkoznék ezen kérdéssel komolyan a t. képviselőház is, különösen pedig a háznak túlsó oldala. Attól tartok ugyanis, hogy jóllehet e baj konstatálva van, minden újság „gazdasági válságról beszél, mégis gazdaközönsógünk bajait nem fogja orvosolni a t. képviselőház, amint nem orvosolta ez ideig, és a földműves osztály várhatja szerencséjét akár a nap, akár a holdtól, vagy más planétától, de ne várja ezen t. képviselőháztól. (Halljuk!) A hirlapok beszélnek mindenről kimerítően; beszélnek a szabadelvüségről, clericalismusról; figyelemmel kísérik a törvényszéki rovatokat, érdekesen adják elő az eseteket; de röviden emlékeznek meg azokról a bajokról, melyek a földmívelő osztályt érik, röviden végeznek a bukott

87 nagy és kisföldbirtokosok osztályával, pedig be érdekes rovat volna az, mely minden bukott gazdának sorsát, történetét híven adná elő! Hadd okulna rajta a második és harmadik. De ezt nem tehetik a hírlapírók, mert nem engedi meg a zsidó. Rá kell mutatni t. ház a sebekre, a melyek gazdaközönségünknél az általános elszegényedést, a betegséget okozzák. Le kell számolni t. képviselőház, a zsidósággal, mely e bajoknak oka, kútfeje. E tényezőnek, a zsidóságnak mellőzésével lehet beszélni érdekesen, ideális alapon, de nem lehet beszólni reális alapon, és a vita csak meddő lehet, a mint meddő volt az általános költségvetési vita, úgyszintén a nemzetiségi kérdés színrehozatala, mert Grünwald és Helfi t. képviselőtársaim igen érdekesen beszéltek ugyan, de miután nem tudtak e kérdésnél a baj igazi okára, a zsidóságra mutatni, nem is tudták megoldani a gordiusi csomót. A magyar társadalomnak, t. ház, nincs ereje, mert nincs vagyona; s ezen körülmény a megölője a társadalmi mozgalmaknak. Ugyanis mit látunk? Látjuk azt, hogy a mi társadalmunknak háromnegyed része azon elemekből áll, a kiknek a megélhetés nehézségével kell küzdeni, egynegyed része pedig csökönyös vagy közönyös emberekből, többnyire zsidókból, kik a keresztény társadalommal nem igen törődnek, sőt örülnek, ha az tönkre megy, hisz ők konferálják hozzá a legtöbb okot, tehát legfölebb örülhetnek a keresztény társadalom tönkre menésének. Az általános elszegényedés oka az ón véleményem szerint első sorban az, hogy a földmíves osztálynak nincs hitele, és így nem kaphat olcsó kölcsönt, és vice versa a zsidónak nagy a hitele, és miután olcsó pénzhez jut, a földmívesnek adja, de csak sokkal nagyobb kamatra, mint a földmíves osztálynak sikerülhetne pénzhez jutni, ha hitele volna. A takarékpénztárak igen drága pénzt adnak, mit könnyű felfogni, ha meggondoljuk, hogy míg a földbirtok utáni jövedelmet lehet 3-4 százalékra számítani, a takarékpénztáraknál rendszerint 8-9 százalékra megy, s ennél is drágábban adják, (Úgy van balfelől.) És e pontnál felhivom a t. miniszter úr figyelmét, gondoskodjék egyrészt arról, hogy a takarékpénztári intézmény államosíttassék, és ne engedjük, hogy egyesek a magas dividendákon osztozkodjanak. Úgy hiszem, ráférne magára az államra ez a dividenda. Más részről felhívom a miniszter úr figyelmét arra, gondoskodjék azon a tavalyi budgetvita alkalmával Károlyi Sándor gr. által ajánlott kerületi pénztárakról. Ha á t. miniszter úr ilyeneket felállítana, a nép bizonyára olcsó pénzhez juthatna, mert akkor nem kellene dividendára számítni; hanem egyszerűen arra, hogy kifussa a regie. Elszegényedésünk másik oka, valamint annak is, hogy gazdasági válság fenyegeti hazánkat az, hogy a zsidó dominálja a gabnapiaczokat, ő szabja meg az árakat, s felhasználva a népnek sanyarú helyzetét, különösen az adóbehajtás alkalmával potom áron kényszeríti arra, hogy gabonáját eladja. (Úgy van! a baloldal némely padjain.) Hogy ez így van, t. ház, azt a magam példájával illustrálhatom, mert mikor gabnámat a párkányi vásáron, a mely piaczot a zsidók dominálják – felajánlottam, azt felelte a zsidó, hogy adjam el gabonámat Istóczynak; (Derültség) de mikor látta, hogy nem szorulok pénzre és várhatok, egy hó múlva maga jött el és kórt, hogy adjam el gabonámat. Ezt azért hozom fel, hogy illusztráljam, hogy ha a gazdaközönség

88 nem volna megszorulva és olcsó kölcsönhöz jutna, nem dominálhatná a zsidó a gabnapiaczot s nem tehetné tönkre a népet A harmadik ok, t. ház, a mi az elszegényedést okozza, az, hogy az igazságszolgáltatás kedvez a zsidóknak. Hogyha a zsidó megkárosítja a földmívest, rendszerint a törvény annak kedvez, vagy ha nem kedvez neki a törvény, akkor ő hamar leszámol a büntetéssel, a mely őt éri, vagyis magyarán mondva, csakhamar kiheveri, de a mi népünk ez által nincs kárpótolva. Nem engedi viszont, hogy a törvény kedvezzen a népnek. És itt rámutatok egy körülményre, t. ház, azon körülményre, hogy pl. a bortermelő vidékeken szintén a zsidó dominálja a piaczot és nem engedi, hogy az illető földmíves az ő borán túladhasson a törvény által neki nyújtott kedvezményes utakon és módokon. Hivatkozom a magam (Halljuk!) községére, t. ház, a hol a zsidó dominálván a korcsmát és a regálé bérlet az ő kezében lévén, nem engedi, hogy a szőlőműves az ő borát butellázás útján adhassa el; kifogásokat talál, bepereli a polgárt, a ki megkísérli a butellázást és ennek következtében rendszerint pénzbírság éri az illetőt, úgy, hogy elmegy a kedve ezen kereseti ágtól is, illetőleg attól, hogy ő a törvény által nyújtott kedvezményt felhasználhassa, elhagyja a butellázást ép azért, mert a törvény rendszerint a zsidónak kedvez és annak a pártját fogja, nem pedig a keresztény népnek. (Úgy van! balfelől.) A kormány nagyon keveset törődik a földmívelő osztály érdekeivel, pedig ha valamely osztályra, épp erre férne rá a nagyobb gondoskodás. Igaz, t. ház, hogy mindenféle elemi csapások sokat konferáltak ahhoz, hogy földmíves népünk tönkre ment, de legjobban konferált az elszegényedéshez egyes lelketlen fiskálisok után különösen a zsidó, a ki még azt is, a mi megmaradt, szépen a maga czéljaira használta fel, szép szerivel hozzá tudott jutni a megmaradt földbirtokhoz. És itt felvetem azt a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy a mi szorgalmas, munkás, józan, jóravaló földmíves népünk nem tud boldogulni, örökké válsággal küzd, míg a zsidó, a ki semmi téren sem productiv, gazdagodik és a tőke felett uralkodik. Én t. ház, nem teszek szemrehányást ezúttal a t. kormánynak, hogy a földmívelési tárcza tárgyalásánál előadóképen ugyanazon személy szerepel, a ki tavaly, hanem kibékülök ezen körülménynyel is, csak arra kérem a t. előadó urat, magyarázza meg azt a körülményt, vagy világositana fel a felől, hogy a produktív munkás keresztény nép miért nem tud zöld ágra vergődni, míg a zsidó, a ki nem produktív, könnyű szerrel jut gazdagsághoz, birtokhoz, ennek titkát árulja el az előadó úr. Teljesen megnyugszom a t. előadó úr válaszában, ha pl. Budapesten csak egy kis házat mutathat fel, a melyet zsidó saját kezével épített, megelégszem, ha felmutathat egy véka gabnát, a melyet zsidó produkált szántás, vetés, aratás útján saját izzadtságával, ha egy kabátot mutat bár nekem, a melyet szintén zsidók produkáltak, még pedig az őstermeléstől kezdve az iparig. Tudom, hogy ezt nem képes kimutatni. és így be van bizonyítva az, hogy a zsidó szellem épen nem produktív. (Úgy van! balfelől) Engem t. ház leginkább a felsővidéki gazdasági viszonyok érdekelnek, a hol a földmívelő osztály úgyszólván már a koldusbotra van kárhoztatva. Röviden kell jeleznem azt, hogy a földmíves osztálynak elsze-

89 gényedésére különösen két körülmény volt irányadó. Az egyik az, hogy az alkotmányos aera elején a gazdasági gépek behozatala, alkalmazása megfosztották a felsővidéki földmíves népet attól, hogy mint cséplők, aratók az alföldön jelentkezzenek, és ott kenyérkereseti módhoz juthassanak. A másik körülmény, mely szintén konferált a felsővidéki földmíves nép elszegényedéséhez, az, hogy a vámszerződés folytán eltiltatott a Felsővidékeken termelt vas-, fa- vagy üvegipar egyes produktumainak Magyarország egyes vidékein való darusításától. Ezen két kedvező körülményről – mint mondám – elüttetett a felsővidéki földmívelő nép. De hát éppen ekkor lett volna hivatva a kormány, hogy gondoskodjék arról, hogy ezen elduguló keresetforrások helyett újakat nyisson, és ha egyebet nem, ezen földmíves osztálynak kenyérkereseti módot adjon, mert a szegény tót nép megszerzi magának a kenyeret, ha csak a t. kormány kijelöli a munkát számára. De a kormány ezt nem tette. Az ipar és kereskedelem székhelyévé kezdett fejlődni a felsővidék, amivé Magyarország államháztartásában az alföld mellé már a természet is rendelte. De miután a kormány nem gondoskodott ezen felsővidéki szegény földmívelő osztályról, törtónt az, hogy mióta megnyíltak a zsilipek Galiczia felől, a zsidóság elárasztotta felső Magyarországot, annak népe pedig vándorbotot fogott és elment, elköltözött Amerikába. Megcsökkenvén a felsővidéki földmíves osztály az ő keresetforrásában, egyúttal ellenséges állást foglalt el a magyar kormánynyal szemben, ellenséges állást azon kormányzattal, melyet szemében a zsidó gazság képvisel, mert azt látja a felvidéki nép, hogy a zsidó mindenütt boldogul, annak van igaza mindenben, azt látja, hogy a zsidó a hivatalnoki karral kezet fogva közreműködik a földmívelő nép tönkretételére. (Úgy van! a bal és szélső baloldal némely padjain.) Azelőtt azt látta a földmíves, hogy a szolgabíró kijött a helyszínére s rövid utón elintézte a port, most pedig ez nem úgy van, s ha igazságot keres a legkisebb perében is, a formát kell ismernie, bélyegre, pénzre van szüksége. De a szegény embernek nincs pénze bélyegre, a formához sem ért, a zsidónak pénze is van, a formát is érti s így aztán a szegény népet még utolsó ingéből is kivetkőzteti. (Úgy van! a baloldal és szélső baloldal némely padjain.) A magyar állameszme érdekében más társadalmi s más gazdasági politikára van szüksége a felvidéknek. Nem abban áll a tapintat, t. ház, hogy a miniszterek olyan hivatalnoki kart küldjenek a felvidékre, melylyel a tót nép nem érintkezhetik, mert az illető közeg a nép nyelvét nem érti, hanem ellenkezőleg, hogy igazságszerető hivatalnokok küldessenek oda, kik egyúttal a nép nyelvét értik, akkor nem történnek olyan esetek, milyenek az én kerületemben is történtek s melyek e költségvitával kapcsolatban állanak (Halljuk! Halljuk!) Jgy történhetett a többek között, hogy Verbón, kerületem központján, nyolcz óv óta vezeti egy mérnök a tagositási ügyeket s még mindig nem fejezte be, pedig már többször felszólittatott, pénzbüntetésre Ítéltetett, hogy végezze be a munkálatot s adja be a felvételt, de hát nem teszi, hanem kikivág egy darab földet a szomszédéból, azt átadja a másiknak, s így sine fine commassál. Ennek okát állítólag ott kell keresni, hogy egy törvényszéki bíró van a játékban, ki mint verbói földbirtokos érdekelt ez ügyben, s azért húzódik a tagosítás. A másik körülmény t. ház az, hogy az iparos osztályt sem védi

90 meg a törvény az igazság természete szerint. A szakminiszternek megengedi a törvény, hogy a gyárak felállítására kedvezményt adjon, s hogy az ilyen kezdeményezőket e törekvésökben a mennyire lehet támogathassa, de hát mit tesznek az alantas közegek, a szolgabírák? Nem engedik sok helyt, hogy új gyárak létesüljenek, különösen olyan egyénnél, a ki nem kormánypárti, hanem ellenzéki s a mi több, még antiszemita. Erre is volt egy esetem (Halljuk! Halljuk!), midőn egy választópolgártársamnak nem adta meg az engedélyt a szolgabíró, sőt az illető polgár többszöri felszólítására sem tartotta érdemesnek, hogy a helyszínére kijöjjön s az ügyet megvizsgálja. Igaz, hegy a szakminisztérium orvosolta a bajt, de a végzés megrekedt. Nyitrán a megyei hivatalban, mely nem engedte, hogy kézbesíttessék a végzés, hanem apellált ellene a minisztériumhoz, íme így állanak a viszonyok a felvidéken. A kormány nem hogy támogatná az iparos és földmíves osztály érdekeit, hanem inkább elnyomja, és e nyomásnak köszönhető leginkább, hogy a felvidék nem bir megbarátkozni a jelenlegi kormányzással és ellenséges indulattal vau iránta, különösen azért, mert a kormány képviselőit a zsidókban látja, a kikkel az állam hivatalos közegei minden alkalommal érintkezni, választások alatt pedig ölelkezni szoktak. T. ház! Nagyon csodálkozom, hogy a képviselőházban még a földmívelési tárcza költségvetése sem bír érdekeltséget kelteni, hogy annyi képviselő közül, kiknek többsége a nép bizalma folytán jutott ide, csak oly kevesen tudnak érdeklődni a földmívelők sorsa iránt, és hogy különösen a kormánypárt részéről többen nem szólalnak föl e kérdésnél. Már pedig a földmívelő nép, a parasztgazda különösen megérdemli, hogy vele foglalkozzunk. Mirabeau azt mondja, hogy egy kultúrnép hasonló az élő fához, melynek törzsét a nép, ágait a kultúrtörekvések képezik. Én pedig hozzáteszem, a mit Mirabeau nem mondott, hogy e fán az élősdi növényt a zsidóság képezi. Elnök: Kérem a képviselő urat, vegye figyelembe, hogy Magyarország 600,000 polgárát sérti meg, azt pedig a magyar parlamentben tűrni nem lehet. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Figyelmeztetem tehát a képviselő urat, tessék más hangon beszólni, ha azt akarja, hogy a ház meghallgassa. Azt a felosztást pedig keresztény és nem keresztény osztályra, melyet a magyar társadalom nem ismer, itt ne hangoztassa. (Helyeslés.) Komlóssy Ferencé: Miután a házszabályok nem engedik meg, hogy az elnök szavaira feleljek, nem felelek, de nem azért teszem, mintha nem tudnék rá kádencziát mondani. (Helyeslés balfelől.) Én abból a tételből indultam ki, hogy első sorban a földmívelési osztály érdekeit kell támogatni. Erre kötelezve vagyunk mint népképviselők. De sokan nem teszik. Miért nem? Mert a liberális autonómia örül a parasztgazda bukásának, örül, mert nem lát benne egyebet, mint a középkor egyik maradványát s a racionális gondolkodás akadályát s e tekintetben rendszerint Angliára hivatkoznak. Nem akarok az angol viszonyok ecsetelésébe bocsátkozni, csak egyszerűen konstatálom, hogy ott is szomorúak az agrárius viszonyok, és hogy ott tervben is van már a földbirtok államosítása; de tovább megyek s kijelentem, hogy ott, hol az őstermelők pusztulnak, ott beáll rendesen a szocziális válság. Magyarországon pedig pusztul a földbirtok. Tudjuk, hogy tavaly 20 ezer birtok cserélt urat Ennek következtében szaporodik a proletár és Magyaror-

91 szagban is a szocziális kérdés kezd akuttá válni és gyors elintézést fog követelni. Ha az állam védi a gazdát, védi saját fennállását, sőt azt mondom t. ház, hogy ha a nemzet öszszes társadalmi osztályai elkorcsosodnának és csak a gazdák maradnának meg, az ország regenerálhatná, magát, de ha kivesz a földmíves osztály, az őstermelők osztálya, nem lesz mód a regenerálásra. És mégis találkoznak emberek, t. ház, oly okos emberek a túloldalon, a kik azt mondják, ha ki is vész az őstermelő osztály, megmarad a föld termőképessége és jövedelmezősége. E tekintetben is hivatkoznak Angliára. Erre én hosszabb vitatkozás helyett egy keresztény nemzetgazdával Rotzingerrel válaszolok, ki azt mondja,. hogy Anglia mezőgazdasági tekintetben már is függ Észak-Amerikától, és hogy ezen gazdasági függést nemsokára követi majd a politikai függő. A földmívelő osztály a legjobban ragaszkodik földjéhez és hazájáhozr s mivel nagy tényező politikai, vallási s közgazdasági tekintetben, azért a kormánynak érdekében van, hogy a földmívelő osztály érdekeit támogassa ; hogy miért nem szereti a kormány a paraszt gazdát, ennek nem tudok más okot adni, mint azt, hogy nem tetszik neki, hogy a paraszt gazda vallásos érzelmű és konzervatív gondolkozású, és hogy úgy vaktában nem tudja őt érdekeinek megvalósítására birni, a mint a múlt választások alkalmával is kiderült, mikor erőszakkal kellett a kormánypárti képviselőjelöltek érdekében a választási urnához vezetni. Befejezem, t. ház, beszédemet, s csak egy körülményre akarom a t. ház figyelmét kikérni s ez az, hogy gondoskodni kell a kormánynak arról, hogy legyen a földbirtoknak bizonyos minimuma megállapítva, amelyhez ne lehessen nyúlni a végrehajtónak s a hitelezőnek. Egész mások a viszonyok Németországban és Francziaországban s ezért nem botránkozom meg azon, ha ott valamely tőkepénzes vagy szédelgő átveszi a földmives birtokát, mert ott a nemzeti vagyon marad. Nálunk azonban mások a viszonyok, nálunk idegen ül be a parasztgazda birtokába, melytől az elfoglalt pozicziót nem lehet többé visszahódítani. Ha ez így tart tovább is, akkor Magyarországnak földrajzi forgalommá kellene törpülnie, mit ne adjon az Isten. A költségvetést részletes tárgyalás alapjául nem fogadom el. (Helyeslés a bal- és szélsőbal padjain.)

Zimándy Ignácz beszédéből. (A. közoktatásügyi miniszter költségvetésének tárgyalásakor, a képviselőház febr. 5-ki ülésében).

T. ház! (Halljuk!) Midőn a ma már csak foszlányaiban, csak romjaiban létező, mert a jelen jogfosztó, jogfeladó kormány által alapjaiban felforgatott, sarkalatos pontjaiban, jelesül a magyar nemzeti hadsereg, pénzügy, kereskedelem és külpolitika tekintetében csúful kijátszott 1867. közjogi kiegyezés megtörtént, egy igen előkelő államférfiú azt a megjegyzést tette: „No, most átadták a magyart az ő legnagyobb ellenségének, t. i önmagának.” És ezen államférfiú ugyancsak igazat mondott, mert mióta a magyar átvette örökségét, a legnagyobb ellensége sem tehetett volna benne nagyobb kárt, mint ő maga. Rosszul nevelt könnyelmű örökös módjára, erejét meghaladó nagyszabású alakban, fényes pazarlással rendezte be háztartását. És ezen szomorú kö-

92 rülmény, e megdöbbentő tény azt bizonyítja és azt mutatja, hogy a magyar nemzet jólétének, kulturális fejlődésének egy igen nagy akadálya, mondhatni átka van, a mely a nemzet jellemén vörös fonálként húzódik keresztül. Ez első sorban a páratlan fényűzés és pazarlás viszketegsége, s másodsorban pedig az Európában már-már nevetségessé vált önhittség és elbizakodás. Az elsőről nem szólok mert hiszen lett a,z itt eléggé és igen sokszor méltatva, megbélyegezve, megkorbácsolva mindakét jellegű ellenzéknek nálamnál ügyesebb és tapasztaltabb szónokai által. De igenis szólok a másodikról, az önhittség és elbizakodottságról, mely a magyar nemzeti élet minden nyilvánulásában, de különösen és túlnyomólag a tanügy terén érvényesíti magát. Ezen önhittség és elbizakodottság, t. ház, okozta azt, hogy midőn a magyar nemzet az említett 1867-dik közjogi kiegyezés után kissé szabadabban kezdett mozogni, a befolyást és kormányzatot mindenkép magához ragadó modern új-pogány, keresztényellenes talmud-zsidó, szabadkő míves irányú, intranzigens szellemű liberalizmus vette át képzettség, tudományismeretek nélkül. A szakképzett, tudományosan művelt német tanárok, a németek iránti gyűlöletből elmozdíttattak, helyökre pedig oly ismeret és szakképzettség nélküli férfiak kerültek, akik képzettségük hiányát, a fiatalságot mindenkép megmételyező szabadelvűsködés golyhóságaival fedezvén, nemcsak megtartották tanügyi állomásaikat, hanem bizonyos finom glacé-keztyűs fogások által még nagyobb, magasabb tanügyi állomásokat is küzdöttek ki maguknak a kenyérmezőn, a melyen részben még most is valóságos filoxera vastatrix módjára pusztítanak, különösen az ő folytonos, reformálási viszketegükkel, a magyar tanügy legnagyobb kárára, legnagyobb hátrányára. Ezen önhittség és elbizakodás okozta azt is, hogy vallás- és közoktatásügyi minisztériumot alkottak, de amelyet a kereszténység szempontjából általában véve, de különösen a katholiczizmus szempontjából tekintve, inkább vallásnélküli, közös iskolás, keresztényellenes minisztériumnak kellene elnevezni. Az önhittség és elbizakodottság okozta azt is, hogy valamint a liberálisnak s alkotmányosnak gúnyolt, valójában pedig minden valódi keresztény liberalizmust, minden alkotmányosságot, minden polgárjogot, különösen választó polgárjogot lábbal tipró, mert egy szent-endrei választást is verifikálni képes túloldal, (Zaj; Halljuk! Halljuk! balfelől.) továbbá, valamint általában minden modern kultúra, keresztény ellenes liberális honpolgár, (Derültség jobbfelől.) úgy a t. közoktatásügyi miniszter úr is azt hiszi, hogy minden theoria és praxis között egyedül a nevelés és oktatás az, a melyhez minden ember, különösen minden magyar ember egyátalában minden tanulás nélkül is ért, holott minden kézművességhez tanulás kívántatik, természetesen kivéve a zsidókat (Halljuk! balfelől), mert ezek Magyarországon államot képeznek az államban, nem kívántatik náluk sem inaskodás, sem legénykedés, sem remekelés; a zsidóknál mondom az nem szükséges, mert ezeknél az iparosaink, földmívelő polgáraink elnyomásának kiszipolyozására, tönkrejuttatására csak talmudszerű tudomány is elegendő, – ez az önhittség és elbizakodás mondom okozta azt, hogy a liberálisnak és alkotmányosnak nevezett túloldal, a parlamenti többség, a nagytudományú és szakértő lelépése után épen Trefort Ágoston urat szemelte ki miniszternek, (Éljenzés jobb-

93 felől) épen úgy (Halljuk! Halljuk!) mint némely bácskai óhitűek szokták tenni a rosz deákokkal, mondván: Jó lesz pópának! (Derültség a szélső baloldalon Trefort Ágoston miniszter elhagyja a termet. Élénk éljenzésjobbfelől.) És léve nagy futás Philippi mellől! (Derültség a szélsőbalon. Zaj) A t. közoktatási miniszter azt mondta tavaly, költségvetésének tárgyalása alkalmával, hogy az emberiség mindig egyforma volt, erkölcsiség: tekintetében sohasem változott és sohasem volt más, mi manapság. A pozsonyiakhoz intézett levelében pedig általános morális, erkölcsi disszoluczióról panaszkodik. Már t. ház, egyszer azt mondani, hogy az emberiség mindig ugyan egyforma volt erkölcsiség tekintetében és soha sem volt jobb, mint ma, másrészről pedig azt állítani, hogy általános az erkölcsi disszoluczió. nem elvtelenség, nem tájékozatlanság, nem valóságos, talmud zsidó zsibvásár-e ez? Ez t. ház, csakugyan oly elvtelenség, oly tájékozatlanság, oly autokrata elbizakodás, hogy nekem kötelességem kimondani azt. hogy oly párt kötelékében, mely párt az ily elvtelen eljárást nemcsak tűri, nemcsak helyesli, hanem meg is jubilálja, oly párt kötelékében egy önérzetes vallásos keresztény embernek, legyen az akár protestáns, akár katholikus, legyen akár egyházi, akár világi, egy perczig sem volna szabad megmaradni. (Derültség.) Paedagógiai bűn az, hogy a haza büszkeségét, reményét, a tanulóifjúságot a zsidók kezébe szolgáltatjuk, (Derültség.) amennyiben megengedjük, hogy keresztény tanáraink közé zsidók is bevétessenek. T. ház, a paedagógia összhangzó állítása szerint egyúttal nevelő kell hogy a tanító legyen. A tanítónak a még ártatlan fiút mentorként kell vezetnie, szülői helyét kell pótolnia. Hogy fogja egy keresztény fiú szüleit pótolni oly férfiú, aki talmud zsidó vallásánál fogva mindennap imádkozik nemcsak egyes keresztények, egész keresztény családok, hanem egész keresztény államok megdöntetéseért? Hogy fog keresztény fiút nevelni oly férfiú, aki talmudzsidó vallásánál fogva azt a fiút baromnak, tisztátalan állatnak, gojnak tartja, a kinek evőeszközeivel neki nem is szabad ennie. (Derültség.) T. ház, vegyük a dolgot gyakorlatilag, tekintsünk be iskolákba, hol keresztény tanárok mellett zsidó tanárok is működnek. Nem csak a hittanár, hanem akármelyik keresztény érzelmű és szellemű tanár, teszem, a történet tanára, belépvén az iskolába és elérvén azon pontra, a melyben mondatik, hogy Krisztus a történelem központja: oda áll a fiúk elé és azt mondja: „Lássátok fiaim, nemcsak ón dicsőítem a kereszténységet előttetek, nemcsak én mondom talán ezen szavakkal, mint egy jelesünk történelmi munkájában olvastam: A keresztény hit szája lehelletétől eltűnt a magyar nemzet homlokáról az ősi ridegség bélyege, kemény szíve megnemesült és a magyar nemzet fiainak arczulatán gyönyörű hajnalpírként ragyogott fel az istenség hasonlatossága. Nem ón mondom e szép szavakat, hanem itt vannak Európa auktoritásai, itt van első sorban a protestáns Herder, ki azt mondja: „Kereszténység nélkül nem volna Európában czivilizáczió.” Itt van Chateaubriand, a ki azt mondja: ..A kereszténység művelte a vad Európát.” Itt van Bossuet, a ki azt mondja: „Ha Európa művelt akar maradni, kereszténynek kell maradnia.” Itt van Eötvös, a ki azt mondja: „Egész czivilizácziónk keresztény és egész czivilizácziónk alapja is keresztény, és ha áll másrészt az is, hogy minden állam csak azon alapon fejlődhetik tovább, melyen keletkezett: nemzetünknek is kereszténynek kell maradnia.”

94 Itt van Széchenyi, ki azt mondja: „Csak az evangéliumra és az abban foglalt tanokra támaszkodhatunk, mert azokban több bölcsesség van, mint a Königsbergi philosophiájában.” Ott van Leibnitz protestáns, aki ily czímű művében „Confessio fidei contra atheistas op. I. p. 5.” azt mondja, hogy: „Mind a jelen, mind a jövő élet fő filosofiája a kereszténység.” Ott van Macaulay: The history of England I. h. 21. 1., a ki azt mondja, hogy a kereszténységnek sokkal többet köszön egész Európa czivilizácziója, mint a hódítók minden művének. Ott van (Közbeszólás a jobboldalról: Jól van! Elég már!) Ott van Bertrand Sentiments de Napóleon sur le Christianisme, a ki azt mondotta Bertrand tábornoknak: „ha ön nem hiszi, hogy a kereszténység többet közreműködött Európa czivilizácziójára, mint az összes hatalmas hadvezérek, akkor kár volt önt generálisomnak kineveznem.” Ott van a protestáns Hegel, aki azt mondja: „A kereszténység fő sarkpontját képezi a földnek, a melyen forog.” Ott van Kant, ki azt mondja: „Die christlich religiöse Erziehung macht den Menschen weise, tugendhaft und glücklich.” Erre aztán távozik a keresztény vallású tanár és jön a talmud zsidó vallású, aki mint történt, névszerint is tudnám megnevezni az illetőt, (Halljuk!) – oda megy a keresztény tanár szaván épülő ifjúsághoz s azt mondja: „a katholika egyház imádja a szenteket, a kereszténység – szóról szóra törtónt – behozatala és elfogadása Európára a legnagyobb csapás, a legnagyobb szerencsétlenség az európai népekre nézve.” Vagy: „A kereszténység valóságos ellensége minden kultúrának, minden czivilizácziónak.” Már t. ház, mi lesz vájjon az ilyen fiatalságból, a melyet így tanítanak? Vájjon nem lesz-e ott egyszer azon fiatalság fejében bábeli zűrzavar? Lehet-e aztán csudálkozni, hogy ily tanuló fiúban megszűnik minden hit, s miután hit nélkül lehetetlen jó erkölcs, Chiarigetti, Sir Walter Scott, Cicero s Russeau szerint. Csoda lehet-e az, hogy az ilyes tanuló ifjak sem keresztények, sem zsidók, sem protestánsok, sem katholikusok. Ha nincs vallás, nincs erkölcs, elpusztul, a minek előjelei máris mutatkoznak, a tanuló ifjúság. Azért helyes volt azon megjegyzés, melyet a közoktatási miniszter úr is tett, hogy a fölbomlás, a dissoluczió jelei mindenütt szemlélhetők. Ezen jelenséget a t. miniszter úr okozza, az ő tanrendszerével, a mely az ily nevelést eredményezi, okozta a dissolucziót is, és azután oda megy a választó polgárok elé és panaszkodik, hogy az egész országban erkölcsi dissoluczió van. Ezek után csak azt mondom, hogy ilyen pedagógiai botrányok és bűnök mellett a nevelésnek, az oktatásnak igazi főczélja, t. i. az igazi keresztény műveltség, a mely nem a rideg, külső írni, olvasni tudásban, nem a külmezben, nem az elme raffinírozottságában, nem az észnek mindenki kizsákmányolására irányozott talmudszerű képzettségében, nem a szívnek mindenki iránt való talmudszerű közönyében, egyszóval, nem a talmudtanok gyakorlati megvalósításában, hanem az igazi keresztény erkölcsök terjesztésében áll, merőben lehetetlen. Hogy ez így van, mutatja azon körülmény, hogy minden nevelés, minden oktatás daczára a közerkölcsiség mindinkább vadul, és mutatja az a körülmény, hogy az iskolapaloták folytonos szaporítása s emelése daczára a fegyházak és börtönök szaporításának szüksége mind égetőbbé válik. Itt van tehát a modern talmud zsidó, szabadkőműves irányú nevelésnek valódi és egyedüli gyü-

95 mölcse! Itt van az igazságügyminiszteri költségvetésben a fegyházak és börtönök czíme alatt. T. ház! Nem hallgathatom el a - t , közoktatási miniszter úr nagy érdemeit. Az első érdem az, hogy ő szaporította az úgynevett liberális rabszolgáit a legműveltebb osztályok, t. i, a tanárokéval, az által, hogy 13 évi miniszterkedése alatt nem vett és nem talált időt arra, hogy az osztrák Organisations-Entwurfot egy magyar nemzeti tanári szolgálati osztályzattal felcserélje. Úgy tett tanáraival, mint a t. belügyminiszter úr az ő tisztviselőivel. Itt és ott törvényszabály, amely a hivatalnok, a tanár polgári jogait biztosítaná, nincs. És ha a tanárok, a tanárvilág ezt sürgeti, amint sürgette is, mert egy javaslatot be is terjesztett ez iránt, akkor a közoktatásügyi miniszter úr azt mondja, hogy ne féljenek, én barátjuk vagyok, én javukat akarom. De t. képviselőház, minden önérzetes keresztény szellemű komoly tanférfiú tudja, hogy nem jó ám ilyen úri emberrel, mint az igen t. közoktatásügyi miniszter úr, egy tálból cseresnyét enni; mert csak próbálja meg egyik vagy másik tanár, hogy lelkiismeretének sugallata szerint, meggyőződése szerint szavazzon a választásoknál a kormány ellen, akkor majd lesz ám „quos ego”, majd lesz annak barátja a t. közoktatásügyi miniszter úr, a ki őt aztán felfüggeszti vagy brevi mami elbocsátja. A másik érdeme a t. miniszter urnák az, hogy ő az egyházi téren, mint egykor első Napóleon, igen ügyesen tudja megváltoztatni az ő hasonszőrű embereit, és azokat aztán promoveálja minden érdem nélkül, úgy hogy ha még hosszabb ideig így jár el az egyházi dignitások kiosztásában, nemsokára a magyar katholikus nép előtt csak azon papnak lesz becsülete, jó neve, tisztelete, kinek semmi egyházi distinctiója nincs. Valamint tehát itt I. Napóleonként ügyesen meg tudja választani az ő hasonszőrű embereit, úgy a tanügy terén valóságos Bosco módjára – mint a német mondja – ím Hanclumdrehen egy sötétenczből (Derültség), egy tudatlan emberből tud ő olyan tanférfiút faragni, a ki aztán mindenre képes. A mostani liberalizmusnak és így alkalmasint a t. miniszter úrnak is az a nézete, hogy minden szerzetes, a míg szerzetes, míg azon rendhez, azon szerzethez, mely őt felnevelte, ápolta, emberré tette, hű marad, addig sötétencz, amint azonban elhagyja szerzetét, akkor mindjárt megérdemli a legkitűnőbb tanári állást. Ezek az érdemei a t. közoktatatási miniszter urnák. Érdemei ugyan talmud-zsidó szabadkőműves szempontból, de a kath. anyaszentegyháznak úgy mint a protestáns egyháznak szempontjából tekintve és Ítélve, ebben nemcsak a katholicizmusra, hanem általában a kereszténységre nézve megmérhetlen veszedelem rejlik. És ennek daczára tavaly Bende t. képviselő úr oda nyilatkozott, hogy hiszen mindaddig, míg a főpász torok nyugodtak, addig nyugodt ő is. Hát t. képviselőház, hogy az ilyen képviselők, papi képviselők, akik midőn nemcsak a katholicismusnak, hanem általában a kereszténységnek, a keresztény családok szentélyeinek védelméről van szó, a helyett, hogy legalább némán az igazság mellett és a jog mellett szavaznának, nem tudom miféle múlékony, hiu, sivár földi előny reményében a házból elpárolognak, és aztán megint valahányszor észreveszik, hogy itt az ellenzék padjain vannak egyházi férfiak, a kik a katholikus

96 és általában a keresztény anyaszentegyházak érdekében bátran mer nek fellépni és igazságot védeni, azokat turbulens papoknak nevezik el, mint Jánossy János t. képviselő úr tette; és a kik ilyen bátor lelkű papi képviselők ellen azt mondják, mint Rostaházy t. képviselő úr mondotta, hogy: „Viszünk ütlegeket Zimándy ellen”, hogy ilyen katholikus papi képviselő urak az általam ma felhozottak után is nyugodtak, azt felfogom s értem, de hogy a kath. főpapokkal érintkezni s azokkal tanácskozni, de hogy nem nyugodtak, hogy nem lehetnek nyugodtak, ezt t. képviselőház, szívem egész mélyében, kath. meggyőződésem egész hevével érzem; mert ha nyugodtak volnának mindezekre is, a miket itt most is elmondtam, akkor azt kellene mondanom katholikus elv szerint: ubi episcopi, ibi et eeclesia! ha nyugodtak volnának ezek a főpásztorai tehát nyugodt volna az egész magyar katholikus egyház, és ha ez nyugodt volna mindezen inzultusok és invectivákra és igazságtalanságokra, melyek elkövettetnek, akkor Deák Ferencz szavaival élve, azt kellene mondanom, hogy azon egyház, a mely magát törvényes, legalj birtokaiból kivetkőztetni, a mely magát minden jogaitól megfosztatni engedi, megérdemli nyomorult sorsát. Nem fogadom el a költségvetést.

Avidékről Zsidó szemtelenség. – Azon alkalomból, hogy a kalocsai érseki főgymnasiumba a jezsuita atyák a nálok jelentkező zsidó gyerekeket is felvették, ezek jónak látták felkérni a minisztert, hogy kényszerítse a bíboros-érseket arra, hogy gyermekeik számára vallás-oktatóról is gondoskodjék, e czímen rendes évi fizetést is állapítván meg a rabbinak. Érdemleges felelet erre az lett volna: Csiba! De Trefort az ő kedves zsidainak udvariasan felelte, hogy „zu viel gewagt!” Az is Kalocsán történt, hogy midőn a városi kath. elemi iskoláknak az érsek a szép új épületet elkészíttette, a zsidók sem akartak a szokásos hitvány épülettel megelégedni. Építettek is újat, de a „spájzczetli”-vel aztán a városnak kedveskedtek. De, mint természetes, – hasztalan. Bács-Almás, febr elején. – Valami nagy Geserest nem csinált, midőn a múlt év végén a szomszédos Tataházáról Rubinfelcl Ignácz hozzánk költözött kereskedőnek, gondoltuk, hogy ott kiszerepelvén magát, jött ide egy fokkal feljebb a graisz hándlerséghez, melyre feltétlen igényei vannak, lévén a tateleben egy kereskedelmi iskolában „thanár.” Azonban alig kezdte berendezni boltját, minden szerencsétlenség nélkül egyszerre csak „megbukta magát.” Úgy 12 ezer forintig megy a bukás. Beszéltek börtönről. No de azt sem mondták valami nagyon fennszóval, hiszen úgy is tudta minden jó lélek, hogy a csaló zsidónak haja szála sem mozdul, hát miért volna nálunk a bold. Rudics báró nagyobb dicsőségére zsidó aljárásbíró, ki a hivatal lelke. Azonban lakosítást itt nem kaphatván, visszament Tataházára.

97

A m. kir. államjavak bérhátralékos zsidó bérlői. (A közlemény vége.)

XVI. Lugos-facseti uradalom. Klein Samu, Monostori és r.-lunkai italmérési jog. Visszárverés folytán előállott bérkiesés a 2.608/1879. sz. rend. előírva. Hátralékos haszonbér: 1.292 frt 45 kr. Bakén Márton és társai, M.-szákosi italmérési jog. 1863. VIII /1-től 1865 X.'31-ig. Hátralékos haszonbér. 1.652 frt 21 kr. Spitzer Ármin, Szilhai italmérési jog. 1869. IV./1-től 1871. IX./30-ig. H. h. 2.700 frt. Klein Károly, Szilhai italmérési jog. 1876. IV./1-től 1878, IX./30-ig. 2.252 frt 31 kr. XVII. Temes-szent-andrási uradalom. Deutsch Bertalan, Fönlaki 504 hold földért. 1865.–1867. évre. 9.068 frt 62 kr. Huber Samu, Kissudai 440 hold földért 1870. -1873. évre. 10.011 frt 52 kr. Rosenberg József és társa, Masniczai 7086l0/ - hold földért 1869.–1873. évre. 1.605 frt 52 kr. Popper és König, Szécsányi 2481300/.... hold földért. 1871.-1891. évre bérkiesésseí. 11.105 frt 51 kr. Popper és König, Szécsányi 501 908/.... hold földért. 1875.–1889. évre bérkieséssel. 40.521 frt 6 kr. Schulhoff Gyula, Román-szt-mihályi 2123881/.... hold nagybérletért. 1875.– 1883. évre bérkieséssel. 8.243 frt 741/2 kr. Schulhoff Gyula, Román-szt- mihályi 2283686/.... h. nagybérlet 1874.–1879. évre. 56.559 frt 35 kr. Haasz Sándor, Román-szent-mihályi 120 hold földért. 1877. –1878. évre. 1.263 frt 84 kr. Kohn Manó, Román-szt-mihályi 562381/.... h. legelő földért. 1858.–1861. évre. 6.204 frt 6 kr. Bullmann B. Temesvári 42457/... hold földért. 1866.–1868. évre. 1.145 frt 93½ kr. Schulhoff Gyula, Román-szent-mihályi gazdasági épületekért. 1870.– 1873. évre. 4.800 frt. Riedl Lipót, Fönlaki italmérési jogért. 1856. évre. 1.023 frt 75 kr. Kohn József, Knézi italmérési jogért 1863. évre 1.164 frt 66 kr. Lauer Jakab és társ, Szakáiházi italmérési jogért. 1858.–1859. évre. 1.587 frt 53½ kr. Kohn Markusz, Szakáiházi italmérési jogért. 1853-1855. évre. 1.062 frt 60 kr. XVIÍI. Rékás-belinczi uradalom. Lövy Lipót, Belinczi szállomány-földért. 1861. évre. 3.094 frt 50 kr. Pollák Ede, Belinczi 9701311;... hold földórt. 1873.–1885. évre bérkiesés. 22.211 frt 28 kr. Flesch Vilmos, Budinczi 163800.... hold földért. 1882.–1883. évre. 1.796 frt 79 kr. Rechnicz Dávid, Hisziási 192 hold földért. 1871.-1872. évre. 1.176 frt 82 kr.

98 Deinberg Bernát, Jezvini 81396/.... hold földórt. 1884. évre. 4.051 frt 6 kr. Lövy Lipót, Susanoveczi 1803857”.. hold földért. 1860. évre 6.573 frt 39 kr. Löffler Albert, Bázosi italmérési jogért. 1849. évre. 1.050 frt. Klein Adolf, Bázosi italmérési jogért. 1863.–1865. évre. 2.789 frt 95 kr. Brauch Fülöp, Hisziási italmérési jogért 1873.–1875. évre. 1.247 frt. Flesch Vilmos, Iktári italmérési jogért. 1881.–1884. évre. bérkieséssel 1.336 frt 14 kr. Veinberg Bernát, Jezvini italmérésí jogért. 1883.–1884. évre 1.400 frt. Lövy Ignácz és Veinberg Mihály, Kiszetói italmérési jogért. 1874. évre 1.627 frt 4 kr. Lövy Lipót, Susanoveczi italmérósi jogért. 1862. –1865. évre. 1.670 frt. Ruszner Anna. Susanoveczi italmérésí jogért. 1871.–1872 évre. 1.394 frt 10 kr. Juts Lázár. Sustrai italmérósi jogért. 1861.–1865. évről. 1.171 frt 30 kr. XIX. Dentai uradalom. Kadelburg Illés és fiai, Dentai, omori, szent-györgyi, berekuczai, dettai és spaticzai 6239101/-- hold föld. 1871. aug-tól. 1.054 frt 95 V2 kr. Scheuch C. W. Dentai, nagy-margittai, szt-jánosi és zsóki falvi 8965933/.. hold föld. 1870 - 1871. évre. 104.694 frt 17 kr. Wiener Zsigmond, Nagy-margittai 879841/... hold földért. 1878. évre. 2.128 frt 2 kr Friedmann Ignácz és Adolf, többrendü bérletekórt. Biztositva 17 drb 1000 frtos látra szóló váltóval. 17.000 frt. Schreier József és Berger Adolf, Többrendü bérletekért. Biztositva 15 drb 1000 frtos látra szóló váltóval. 15.000 frt. Hubert Samu, Vattinai U051370/.... hold földért. 1875.–1883. évig bérkieséssel. 99.338 frt 59 kr. Kohn Dávid, Nagy-margittai italmérési jogért. 1876.–1877. évre 1403 frt 82 kr. Kohn Dávid, Nagy-margittai italmérési jogért. 1878.–1880. évre. 1.898 frt 30y2 kr. Menczer Ábrahám és Bernárt, Omori italmérési jogért. 1875.–1877. évre. 1.651 frt 25 kr. Schönberger Adolf és társ, Zichifalvi ital-mérési jogért. 1856. évre 1.060 frt 50 kr. Parmausche József, Zichifalvi italmérési jogért. 1873. évre. 2.033 frt 19 kr. XX. Csatádi uradalom. Schulhof Gyula, Román szent-mihályi kasznársági épület. 1877. IX./30-tól 1883. lX./30-ig. 3 090 frt 87½ kr. Kohn József és fia, Új-pécsi italmérési jog. 1858. V /1-től 1859. VIII./1-ig. 6.047 frt 24 kr. Kohn Márkus, Dinyési italmérési jog. 1862. 11./1-től 1863. VIII./1-ig. 1.218 frt 35 kr. XXI. Szőreghi uradalom. Kohn Mihály, Szőreghi „Kis rét” XIV sz. 384699/.... hold 1885. VIII./30-tól 1886. VIIL/30-ig 3.353 frt 64 kr. Pollák Sándor, Szőreghi 141 hold. 1865. IV730-tól 1865. X.'31-ig. 1.148 frt 30 kr.

99 Pollák Manó, Szőreghi XV. sz. 25468/.... hold. 1874. X. 1-től 1882-ig. 7.634 frt 40 kr. Pfeifer Ignácz és Hauer Ágost, Vedresházi IV. sz., nagybórlet 241433/.... hold. 1875. V./l-től 1881. V/l-ig. 15.532 frt 51 kr. Schulhoff Gyula, Keglevichházi határban kivágások 163800/.... hold. 1875. X./l-től 1879. VII./1-ig. 6.864 frt 92 kr Rosenthal J. W. és Waldner Mór, Szőreghi italmérósi jog és 17670/– hold föld 1861.-V./l-től 1862. VIII./1-ig. 2.866 frt. Galiczer Márk és társai. Gyálai italmérési jog. 1858. XI/1-től 1859. VIII./1-ig. 1.055 frt 25 kr. Kohn Ignácz, Gyálai italmérési jog és 16733/.... hold föld. 1874. I. tői 1875. L/l-ig. 1.394 frt 54 kr. Eosenzweig József, Ó-bessenyői italmérési jog. 1862. V./l-től 1862. VIII./1-ig, 1.450 frt 58 kr. Rosenzweig József, Bolgártelepi italmérési jog. 1860. XI./1-től 1862. X./3Mg. 1.172 frt 16 kr. XXII. Nagy-becskereki uradalom. Deutsch Ignácz, 32. sz. „Deoniczai” nevű 50600/... hold 1863. XI./1-től 1866. V./l-ig. 1.082 frt 12½ kr. Kohn Jakab, 57. sz. „Deoniczai” nevű 47069/... hold. 1874. X./l-től 1878. X./l-ig. 1.005 frt 9372 kr. XXIIT. Kula-ó-becsei uradalom Schwind Jakab, 196977/.... hold pettani II kisbérlet 3. dűlő. 1874. X./l-től 18:5. IV. l-ig. 2.437 frt 19 kr. Hoffmann József, 4051385/.- hold bélai I. nagybérlet. 1875. X./l-től 1876. VII./1-ig. 3.451 frt 86 kr. Thoman Jakab, 3161500/.... hold bélai VI., nagy bérlet. 1878. IV./1-től 1878. VII./l-ig. 1.464 frt 22 kr. Schwind Jakab, 115 hold bélai I. kisbérlet. IV. dűlőből 60 hold föld. 1877. IV/l-tőI 1878. IV/l-ig. 1.511 frt 53 kr. Hoffmann József, 544485/.... hold kis-kéri legelőföld. 1877.IV./24. 3.412 frt 52 kr. Kohn Ignácz, 454l628/.... hold pivniczai III. nagybérlet. 1882 IV./1-től 1882. VII./1-ig. 893 frt 35 kr. 1.786 frt 70 kr. Karch József, 454454/.... hold pivniczai III. nagybérlet. 1884 IV./1-től 1884. X./l-ig. 3 816 frt 3 kr. Kohn Salamon, 1911624/.... hold pivniczai maradvány föld. 1858.–1859. év 1.910 frt 87½kr. Kohn Fülöp és Kohn Júlia. Az összes keresztúri bérletei után. 1884. I./l-től 1887. L/l-ig. 11.632 frt 44 kr XXIV. Kis-sztapári uradalom. Löbl Illés örökösei és Schwarz József, 6421380/.... hold ó-szivaczi föld 1879. és 1881. évről. 3.099 frt 54 kr. Löbl Illés örökösei, 8511297/.... hold ó-sziváczi föld. 1879. és 1881. évről. 8 313 frt 96 kr. Schwarz József, 2941178/.... hold kis-sztapári föld. 1879. és 1881. évről. 1.246 frt 48 kr.

100 Löbl Illés örökösei. 716400/.... hold bresztováczi 'föld 1879. és 1881. évről. 6.324 frt 66 kr. Löbl Jakab 7621142/-. hold ó-sztapári föld. 1879. és 1881. évről. 5 977 frt 88 kr, Hippich Jakab és társai, Csonoplai italmérési jog. 1876. X/1-től 1877. X./l-ig. 3.056 frt 65 kr. XXV. Apatin-baracskai uradalom. Spitzer Károly és Spitzer Simon, 12681538/.... baracskai föld. 1876. VII./l. 3.319 frt 46½ kr.

Mik a legközelebbi czéljaink?*) A legközelebbi czélok nem határozhatók meg a nélkül, hogy a legtávolabbi czélok is ne lebegjenek szemeink előtt. Mozgalmunk végczélja pedig summa summarum: a zsidóbajnak kiküszöbölése a népek életéből. Hogy ez a faj, bármely név vagy köpönyeg alatt lépjen is fel, a népek és államok feloszlását idézi elő, az a történelem által eléggé beigazolt tény. Kiküszöbölése tehát egyszerűen önfentartási kötelesség az államra nézve. E kiküszöbölésre a legrövidebb úton kell törekedni, Egy oly erkölcsileg egészséges és szellemileg képes kormánytól, mint a mienk (már t i. értve: a német kormányt Szerk.) föltehető, hogy a cselt öntudatosan szem előtt tartja. E kormány azonban nyilván nem bír ezen irányban haladni mindaddig, a míg a nép nagy tömege mai tudatlanságában és elvakultságában, a kormány e részbeni rendszabályai ellenében a legdühödtebb oppozicziót fejtené ki. A zsidó uralom elhárítása és a zsidó nemzet elszigetelése törvényes utón, a nemzet többségének beleegyezése nélkül el nem érhető. A főczél tehát az lesz: megnyerni a népet a nemzet ezen öntisztítási lépése részére, és ez csak a népnek, a zsidóság lényege fölött való felvilágosítása által történhetik. (Vége a jövő füzetben.)

*) E jeles czikket a jelenlegi német antiszemita írók egyik legjelentékenyebbjének, Frey Tamás-nak füzeteiből vesszük át.

12 RÖPIRAT. Budapest 1886. VI. évfolyam

VI. füzet.

A zalaegerszegi képviselőválasztás. Szemnecz Emil jelöltsége. Végre valahára! — Igen, végre valahára fordulatot kezd venni a magyar antiszemitizmus megfeneklett ügye; az események napirendre térnek a körülményekkel és viszonyokkal számolni nem tudók aggodalmaskodásai fölött, az események pálczát kezdenek törni azoknak a politikája fölött, a kik a politikai antiszemitizmustól mindeddig fáztak, s a koaliczióban a magát túlélt szoczialisztikus antiszemitizmust, a közönség jéghideg közönyével szemben is, tovább forszírozni akarnák. Az események a mi politikánkat igazolják, a mienket, a kik egy év óta folyton-folyvást azt hirdetjük, hogy a tényleg létező s általunk meg nem változtatható magyar politikai pártviszonyok között a magyar antiszemitizmusnak csakis úgy lesz jövője, hogy ha a két nagy ellenzéki párt illető közjogi álláspontjára helyezkedve, — két külön politikai antiszemitapártban szervezkedik, s a direkt versenyt felveszi a választókerületekben a két zsidóbarát ellenzékkel, illetve ezeknek illető politikai pártalapján, a kormánypárttal. Itt van most ezen politikánk fényes igazolásául a zalaeger szegi képviselőválasztás, a mely Farkas Dávid függetlenségi s 48-as képviselő elhalálozása folytán, legközelebb végbemenend. A koaliczionális antiszemitapárt az 1884-ki általános választásoknál, az erős függetlenségi zala-egerszegi kerületben kudarczot vallott; mert Tamássy József, noha különben függetlenséginek vallotta magát, 300 szavazatnál többet nem tudott összehozni, daczára annak, hogy egy évvel azelőtt ugyanennek a kerületnek a népe csinálta a legnagyobb zsidókravallt az országban, s daczára annak, hogy e kerület a vasmegyei rumi kerületnek tőszomszédja levén, valami csak ragadhatott rá az évek hosszú során át az antiszemitizmusból. S ime, most Szemnecz Emil, az antiszemita koalicziónak kezdettől fogva határozott ellenzője, – tiszta függetlenségi antiszemitapárti programmal fellép egész ismeretlen létére a zalaegerszegi

102

kerületben, s rohammal meghódítja a szíveket úgy, hogy megválasztatása – hacsak valami rendkívüli non putarem közbe nem jön, – még a zsidóbarátok által is kétségtelennek tekintetik. Ellenjelöltje e sorok Írásáig még nincs is; – de ha lenni találna is, ez Szemnecz Emil diadalát csak értékesebbé fogja tenni. Többet mondunk. Az egész jelen országgyűlés alatt az antiszemita koaliczió csak egyszer merte a választási küzdelmet felvenni, t. i. az 1884-ki őszön Nyíregyházán, s daczára a legnagyobb erőfeszítéseknek, elbukott a jelöltjével. Azóta nemcsak hogy nem mert egyetlenegy, időközben megürült kerületben se mozogni, de még álmodni se mert jelöltek felállításáról; s az első, ezen országgyűlés alatt megválasztott antiszemita elvű képviselő nem a koaliczió jelöltje, – hanem a függetlenségi antiszemitapárt jelöltje lesz. Mikor nyílnak fel a szemeik tehát azoknak, a kik hivatva lennének az antiszemita politikai pártviszonyokat eleve olykép rendezni, hogy nyugodtan mehessünk bele a jövő évi általános választások mozgalmaiba?! Avagy holmi kicsinyes tekinteteknek, holmi pillanatnyi kényelem szeretetnek továbbra is alá akarják-e rendelni a magyar antiszemitizmus jövőjét akkor, a mikor itt van a nagy elhatározásoknak az ideje és szüksége? Mert hát az eszélyes antiszemita politika nem az, a mely csak oda czéloz, hogy a jövő öt éves országgyűlésen is csak 15-en 16-an legyünk a képviselőházban, itt hányjuk továbbra is a borsót a falra, és a képviselőház nagy pártjai között további öt éven keresztül is a mellőzött, a fumigált hamupipőke szerepét játszjuk; – hanem az igazi eszélyes, nagy szabású antiszemita politika az, a mely biztosítja legalább is 100-150 antiszemita képviselőnek a beválasztatását. Mert, ha a jövő országgyűlésre is csak annyian jövünk fel, mint a mennyien most vagyunk, – ezzel egy hajtófányit se segítünk az ország és a nemzet bajain. Hogy pedig a jövő országgyűlésre legalább is 100–150-en jöhessünk fel, e czélból mindenek előtt elegendő számú jelöltekre, alkalmas jelöltekre van szükségünk. Jelölteket pedig puszta antiszemitapárti programmra nem fogunk kapni; mert a koaliczió mellett, a függetlenségi elvű antiszemita jelöltek nem tudják, váljon nem lyukad-e ki velük a dolog in ultima analysi a közösügyességben; s viszont a közjogi kiegyezés alapján álló, esetleg konzervatív irányú antiszemita jelöltek nem tudják, váljon nem lyukad-e ki velük a dolog in ultima analysi a szélsőbaloldaliságban? S hogy az ily, politikai tekintetben felette sikamlós térre, a

103

politikai múltjukra valamit adó férfiak nem szívesen lépnek, – az igen természetes dolog. – Ellenben tisztán mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti, illetőleg tisztán- függetlenségi antiszemitapárti jelölteket igenis fogunk kapni quantum satis! S ily jelöltek mellett aztán majd, a socialistikus antiszemitizmus iránt teljesen közönyös, félénk intelligentia is állást mer és fog is foglalni. Szemnecz Emil megválasztatása bizonyára üdvös lökést fog adni az antiszemitikus pártviszonyok tisztázására s új alakulására, s azért – noha a politikai elvek tekintetében nem állunk vele egy alapon, – kétszeres örömmel üdvözöljük zalaegerszegi jelöltségét, kívánva, hogy győzelme minél fényesebb legyen!

Az „Auróra-kör, magyar irók egyesülete” s a zsidóság. Izrael fiai tudvalevőleg napjainkban nemcsak tollal kereskednek, hanem tollukkal is igen kiterjedt üzletet folytatnak, ugyanynyira, hogy az irodalom, főkép pedig a hírlapirodalom teréről már-már minden keresztény írót leszorítással fenyegetnek. Hogy állanak e tekintetben az ügyek Ausztriában, – azt egy alábbi czikkünk eléggé illusztrálja. Hogy pedig nálunk miféle állapotok vannak e tekintetben, – azt legfényesebben bizonyítja az a körülmény, hogy a keresztény magyar írók kényszerülve látták magukat „Auróra-kör” czím alatt egy országos írói egyesületet létrehozni, hogy maguknak, tehetségeiknek, jogosult anyagi érdekeiknek, az elzsidósodott magyar irodalom fojtó gőzkörében „Luft”-ot csináljanak. Mert hát oda jutottunk, hogy, amint valamely zsidó firkász, keresztény írók műveiből lopott irodalmi anyagból valamely férczmunkát összetákol, – az azonnal híres íróként üdvözöltetik a zsidó és elzsidósodott sajtó által, a kinek férczelményei mellett az egész sajtó üti a nagy dobot, hogy minél nagyobb rebachot csinálhasson magának a könyvpiaczon; míg a legtehetségesebb keresztény-magyar írók, a kiknek önérzetük tiltja, hogy tollukkal Izrael dicsőségét zengjék, s a kik tollúkat a zsidó kiadóknak bérbe nem adják, – azok agyonhallgattatnak, s a mellett, hogy nemes becsvágyuk kielégítetlenül marad, némely esetben még éhezni is kénytelenek. Szégyenletes állapotok biz ezek! De az ezen szégyenletes állapotok megváltoztatására vállalkozott keresztény-magyar írók merítsenek erőt az általuk felvett küzdelemre annak a tudatából,

104

hogy valamint ők leszorítva vannak az őket jogosan megillető térről, – úgy le vannak szorítva az őket megillető térről a keresztény-magyar ügyvédek, orvosok, vasúti s egyéb tisztviselők, iparosok, kereskedők, szóval majd minden osztálya a kereszténymagyar társadalomnak, a mindenhova befurakodó zsidóság által; – s mindezen keresztény-magyar társadalmi osztályok részére visszaszerezni az elvesztett tért, első sorban épen a keresztény-magyar írók vannak hivatva. Valamint hazánk 1848. előtti társadalmi és politikai átalakulását első sorban a magyar írók eszközölték, első sorban Ők törték össze a középkori állapotok békóit, – úgy ma, a midőn a magyar nemzet a legszégyenletesebb iga alatt, a zsidó iga alatt nyög, – e szégyenletes igát a nemzet nyakáról lerázni, első sorban ismét csak a magyar íróknak a hivatása. S ha e hivatását a f. évi február 17-kén Budapesten megalakult „Auróra-kör, magyar írók egyesülete” igyekezni fog betölteni, – úgy a magyar történelemben neve megörökítve fog lenni, – s az utódok hálásan fognak megemlékezni azon férfiakról, a kik a magyar nemzet beltörténelmének egyik legszégyenletesebb korszakában, nem vesztették el azon biztos iránytűt, a mely a magyar nemzetet, a tatár, török és osztrák dúlások viharaiból szerencsésen a biztos révbe vezette, s a mely iránytűnek a neve: önfeláldozó haza- és nemzetszeretet. Hogy a zsidóság jól tudja, hányadán van az „Auróra-kör”rel, azt eléggé bizonyítja az a rémséges hallgatás, a mely az összes zsidó és elzsidósodott sajtóban az „Auróra-kör” létezése, mozgalmai fölött észlelhető. Épen ezért, nekünk kétszeres kötelességünk a keresztény-magyar közönségnek figyelmét felhívni e derék körre, s azt lelkes pártolásába ajánlani; a mit ezennel meg is teszünk. Az alábbiakban adjuk a társasági alapszabályoknak a tagsági viszonyra vonatkozó részét, s közöljük a tisztikarnak s a tagoknak névsorát. Az „Auróra-kör” tagjai: tiszteletbeliek, alapítók, pártolókés rendesek. Tiszteletbeli tagok, kiket irodalmi és irodalompártolói érdemeikért a közgyűlés ezzel kitüntet. Alapító tagok, kik legalább száz forint alapítványnyal járulnak az egyesület czéljának előmozdításához. Az alapító tagok a 6 forintos rendes tag könyvilletményét, két alapítvány után a 12 forintot fizető rendes tag könyvilletményét kapják. Pártolók, kik az egyesület könyvkiadványaira 6 vagy 12 forinttal előfizetnek, mely összegért a választmány által megállapított könyvilletményt kapják, olyképen, hogy azt az egyesület által az illető évben kiadandó munkákból tetszés síerint válogathatják össze. Rendes tagja lehet az egyesületnek minden magyar keresztény író, ki annak alakításában résztvett s a kit az egyesület közgyűlése megválaszt. Számuk korlátlan.

105

Az „Aurora kör” tagjainak névsora. Elnök: Báró Andreánszky Gábor. Alelnök: Balázs Sándor. Főtitkár : dr. Sziklay János. Altitkár: Fülöp Áron, Könyvtárnok: Paál Árpád. Pénztárnok: Szeitz Tivadar. Ellenőr: Ebeczky Béla. Egyesületi szerkesztő;. Berecz Károly. Gazda: Erdélyi Gyula Másodgazda: Bathos József. Ügyész: Boncza Miklós. Választmányi tagok. Fővárosiak: Concha Károly, Halász Dezső, dr. Komlóssy Ferencz, Kulcsár Ernő, Mészáros István, Petrik Géza, id. Szinnyey József, Verhovay Gyula. Vidékiek: Czelder Márton, Dömény József, dr. Dengi János, dr. Tóth Sándor, Kapácsi Dezső, Sikor Margit, Medgyes Lajos, Hahn Rezső. Alapítók: Hets Ödön, Perzsay Ferencz, Zimándy Ignácz, Kapcsándy Károly. Eddig jelentkezett tagok. A) Fővárosiak: Albrecht Ármin, Ács Géza, Balázs Sándor, Balázs Gábor, Barthos József, Berecz Károly, Bényei István, Bognár Aladár, Boncza Miklós, Concha Károly, Dalmady Győző, Breznay Béla, Ebeczky Béla. Erdélyi Gyula, Fülöp Áron, Gabányi Árpád, Halász Dezső, Hajnik Béla, dr Komlóssy Ferencz, Komócsy Lajos, Kulcsár Ernő, Kövesdy Béla, Sz Kovács Sándor, Mészáros István, Mudrony Pál, Némedy Lajos, Németh Ignácz, Paál Árpád, Petrovich László, Petri Mór, Pongrátz Béla, Palotay Ákos, dr Sziklay János, Szeitz Tivadar, id. Szinnyey József, dr. Vali Béla, Veres József, Vidor Pál, Verhovay Gyula, Várkonyi Dezső, Veres János. B) Vidékiek: Czelder Márton, Csengey Gusztáv, Csorba Géza, Csáktornyai Lajos, Czigány Károly, Dömény József, dr. Dengi János, Dobosi István, Jankay József, Hahn Rezső, Hedry Bódog, Hang Ferencz, Imets Fülöp Jákó, Kapácsi Dezső, Korody Sándor, Kada Elek, Kőhalmi-Klimstein József, Kenézy Csatár, Koróda Pál, Kludik Imre, Medgyes Lajos, Pados János, Szentirmay Géza, Sulyovszky Ignácz, Sikor Margit, dr. Tóth Sándor, Tallián Ede, Várady Ferencz, gróf Vay Sándor, Szekrényi Lajos, Timkó József.

A magyar bortermelők országos congressusa. F. é. február 27. és 28-kán a magyar bortermelők congressusra gyülekeztek össze Budapesten, főleg a végből, hogy tanácskozzanak a fölött, mi módon védhetnék meg a végpusztulással fenyegetett magyar szőlőművelést a borgyártók és borhamisítók garázdálkodásai elől, a kik tudvalevőleg egytől egyig zsidók. A képviselőház, Szalay Imre indítványára a múlt év végén határozatilag kimondotta, hogy a mesterséges borgyártás törvény utján eltiltandó, s ezen törvényhozási actio támogatása czéljából volt szükség arra az impulsusra, a melyet a borászati congressus megadandó volt, s teljes mértékben meg is adott. Az antiszemitizmus tehát ezúttal győzött e téren, mert csakis az antiszemita táborból hangoztatott vészkiáltások voltak képesek kizavarni bortermelőinket azon lethargiából, a mely lethargia a

106

többi osztályokat a zsidóság átkos működésével szemben tétlenségre kárhoztatja. Ezen emlékezetes congressus tárgyalásai felölelték ugyan a bortermelés és szőlőművelés összes érdekeit; minket azonban közvetlenül csak a mesterséges borgyártás és hamisítás eltiltására és a regálé-megváltásra vonatkozólag hozott határozatok érdekelvén, az alábbiakban a congressusnak csak ezen tárgyalásait fogjuk ismertetni. A regálé-megváltás kérdésére nézve még megjegyezzük azt, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök a január hó 20-ki képviselőházi ülésben válaszolván Istóczy ismeretes interpellátiójára, az általános országos regálé-megváltás keresztülvitelét s az erre vonatkozó törvényjavaslat beterjesztését közel kilátásba helyezte. E válaszában a miniszterelnök a .regálé megváltását egyelőre a községek részére akarja eszközöltetni az interpelláczió intentiójának megfelelőleg. Hogy miért csak: egyelőre, – arra nézve a miniszterelnök úr nem adott felvilágosítást; s csak a kormányhoz közel álló lapok e részbeni czikkeiből tudtuk meg azt, hogy a regálé megváltásának a végczélja az lenne, hogy mindenkinek szabadjon bort és pálinkát korcsmaszerüleg mérni. No, ha ez csakugyan bekövetkeznék, – úgy csöbörből vödörbe esnék az ország; mert, ha már ma a zsidóknak egy tekintélyes %-a az országban bor- és pálinkaméréssel foglalkozik, – a korcsmaszabadság aranykorában legalább is 90%-a zsidainknak bort és pálinkát fogna mérni, s hogy a konkurrencziát egymással kiállhassák, – versenyt hamisítanák majd az italokat az eddiginél még sokkal nagyobb mértékben, fuxinnal, vitriollal, választóvízzel, maszlagos-nadragulyával, no meg – varangyos békákkal. Hogy az ország valamennyi városa és községe ezen zsidó Eldorádóban miként nézne ki, – arra nézve emlékeztetünk a tavalyi júliusi füzetünkben leirt verbói esetre, a hol 4–5 ezernyi lakosság mellett, egymás tőszomszédságában 90, mondd kilenczven zsidó korcsma és pálinkabódé van, – nem lévén Verbón senkié- a regálé. – Az ilyen regálé-megváltásból tisztelettel nem kérünk. Van azonban egy módja annak, hogy a regálé teljesen megszüntettessék, illetve hogy a korcsmaszabadság behozassék, s ez az, ha a kormány behozza a pálinka-monopóliumot, amint Bismarck berezeg Németországban s a radikálisok Francziaországban, sőt a birodalmi tanácsi képviselők egy része Ausztriában is behozni akarják, s amint a pálinka-monopóliumnak nálunk is való behozatalát Rácz Géza függetlenségi antiszemitapárti képviselő, a

107

képviselőház egyik januárhavi ülésén a pénzügyminiszterhez intézett s kitűnően indokolt interpellácziójában indítványozta. Igenis, hozza be a kormány a pálinka-monopóliumot, a pálinka kicsinyben eladását szabályozza épen úgy, mint jelenleg a dohányeladásnál gyakorlatban van, hogy ekkép csak az állam által ellenőrzött pálinkát lehessen elárusítani, – s ezenkívül tiltassék el szigorúan a borgyártás és borhamisítás, – s akkor nem fogjuk többé kívánni mi sem, hogy a jelenlegi regálé-birtokosoktól megváltandó regálé a – sok esetben gyámoltalan s a zsidóság befolyásával szemben tehetetlen – községek kezébe menjen át; –- hanem legyen szabad bor- és pálinkamérés, – isten neki! Az ez utón az állampénztárba folyandó milliókkal aztán talán a deficzitet is kiküszöbölhetni fogjuk államháztartásunkból. Hisz Fenyvessy Ferencz képviselő, a gazdakörben minap tartott felolvasásában a magyar államnak a pálinka-monopóliumból befolyható tiszta bevételét 67 millió frtra számítja! Ha tehát gr. Eszterházy István, a pozsonyi főispán, a borászati congressuson tett s alább ismertetett enuncziátiója kormányi sugalmazásra vezethető vissza, – úgy ismét kilátásba van helyezve, a legújabb antiszemita követelménynek megvalósulása: a pálinka-monopólium behozatala. Ezeknek előrebocsátása után, már most a következőkben hozzuk a borászati congressusnak a mesterséges borgyártás és a borhamisítás eltiltására, – valamint az italmérési regálejognak megváltására vonatkozó tárgyalásait: (Február 27-ki tanácskozmány.) A napirendnek első tárgya: A borgyártásnak a törvényhozás utján leendő feltétlen eltiltása. E tárgy előadója Szalay Imre országgyűlési képviselő volt Szalay Imre rövid visszapillantást vet az általa tárgyalandó kérdés múltjára. Utal azon egyes fázisokra, a melyeken a műborgyártás elleni törvényjavaslat keresztülment, és a jelen pillanatban örömmel konstatálja, hogy a magyar bortermelők, kik mindig a borhamisítás ellen küzdöttek, a czélhoz már közel vannak. Hogy e törekvések nem újak, annak bizonyítékát képezik a Corpus jurisnak ide vonatkozó rendelkezései s különösen egy 1741-iki törvény. Hogy a borgyártás feltétlenül eltiltható, ezt bizonyítja a poroszországi mühlhauseni példa, a hol egy kereskedő 1 és fél évi fogházra, s 50 esetben bebizonyított hamisításért, minden egyes esetért 1000 márka büntetésre ítéltetett. Eltiltandó a borgyártás erkölcsi, egészségügyi, de főleg nemzetgazdasági érdekekből. Az utóbbi a legfontosabb, és hogy ilyet másutt is tesznek, erre is van példa. Ha Amerika eltilthatja a művaj-gyártást, akkor miért ne volna nekünk jogunk eltiltani a borgyártást ? mikor az a mi bortermelésünknek oly nagy kárára van. A borgyártás definicziójának nehézsége nem ok arra, hogy

108

a borgyártás eltiltható ne legyen Elég, ha körülbelül kimondja a törvény a borgyártás lényegét, de ha ezt büntetéssel sújtja, akkor idővel meg fog szűnni a borgyártás, és el lesz érve a ez 1, melyre törekedni kell. Végül előterjeszti a következő határozati javaslatot: „Mondja ki a congressus, hogy úgy a bortermelők jogos érdekeinek megvédése ós biztosítása czéljából, mint általános nemzetgazdasági szempontból szükségesnek tartja a műbőrök gyártásának feltétlen eltiltását, s ily czélból feliratot intéz a minisztériumhoz, melyben felkéri, hogy a műborgyártás ellen a képviselőházhoz minél előbb megfelelő törvényjavaslatot nyújtson be.” Nedeczky Jenő magáévá teszi az előadó nézeteit. Azt hiszi, kevés termelő lesz, ki nem így gondolkoznék; de attól tart, hogy a kérdés ismét tudósok és vegyészek kezébe kerül, és akkor ismét elodáztatik a megoldás. Indítványozza, hogy a bor vétele és eladása hatósági bizonyítvány mellett legyen csak eszközölhető. Zsilay József, a pécsi szőlősgazdák küldöttje szintén azt kivánja, hogy történjék intézkedés a bor nyilvántartása tekintetében. A vegyészek eddigi működését kárhoztatja s hibáztatja azok véleményét a műborgyártást illetőleg. Megjegyzi, hogy míg Svájczban a fuxinos bort árulókat jelentékeny pénzbírságra ítélik, nálunk a kormány lanyhán jár el Felemlíti, hogy Wartha Vincze azon ajánlatot tette, hogy a fuxint el lehet távolítani, s azért a bor eladható, mint jó bor, ós senki sem fogja megismerni. Miklós Gyula szépíteni akarja a zsidó borpancsolókat s védelmébe veszi Wartha Vincze vegyészt. Deil Jenő azt hiszi, hogy ha a határozati javaslat csak azt fogja mondani, hogy a borgyártás eltiltassék, nem fog mindent megmondani. Szükségesnek véli, hogy a congressus tovább menjen; nyilatkozzék a congressus az iránt, hogy mit tart megengedhetőnek és mit nem, ós e végre a felirat legyen lehetőleg világos. Kívánja még, hogy mindenféle borra nézve mondassék ki, hogy kormányfelügyelet alá helyeztetik. Petrich Ferencz hivatkozik arra, hogy a bortermelés nagyon meg van adóval terhelve, s ezért a bortermelés egy fontos mellékproduktumára, az eczetre is ki kellene terjeszkednie a congressus figyelmének. Sendtvich Károly szintén kívánja a borgyártás megakadályozását, és e végre különösen a hétlábú fílloxerát kellene büntetni, (Zajos helyeslés.) mely mindent hamisít, a mi hamisítható. Szükségesnek tartja, hogy minden boros üvegre rá legyén írva, hogy miféle bor ós honnan származik, hogy esetleg szakértők által könnyen legyen megvizsgálható. Hozzájárul Szalay Imre határozati javaslatához. Molnár István szerint a borgyártás székhelye zárt városokban és oly helyeken keresendő, hol a borkereskedelem nagy forgalomnak örvend. Ő a borgyártást úgy képzeli, hogy az tulajdonképen borhamisítás. Indítványozza tehát, hogy kéressék föl a kormány, hogy pénzügyi közegek által nagyobb figyelmet fordíttasson főleg a borseprű adóztatására. Erre nem kell tőrvény; egyszerű rendelet szigorú keresztülvitele megtenné hatását. A mesterségesen édesített borokat meg kellene a vignettákon különböztetni, úgy, hogy erre az illetők kötelezve legyenek. E két intézkedést elégségesnek tartja. Verhovay Gyula kizárólag és röviden a tárgyhoz kíván szólani. Nem

109

bocsátkozik hosszabb indokolásba, egyszerűen utal arra, hogy bár Szalag Imre határozati javaslatát és indokolását elfogadja, de szükséges, hogy az elv szabatosan legyen, megállapítva. Ha csak egyszerűen a bor gyártása tiltatik el föltétlenül, a nálunk fenálló közjogi viszonyok mellett megtörténhetik, hogy majd Ausztriában, különösen a nyugati városainkhoz és Galicziához közel eső vidékeken gyártanak bort, itteni lelkiismeretlen kereskedők és korcsmárosok eladják, de azzal fognak védekezni, hogy ők nem gyártották. A czél, melyért a congressus összejött, okvetlenül megkívánja, hogy az elárusítása, sőt a kimérése is a gyártott és hamisított boroknak eltiltassék. Azért indítványozza, hogy Szalay Imre határozati javaslata ez értelemben kibővíttessék. A congressus általános helyesléssel fogadta az indítványt, s azt Szalay Imre előadó is magáévá tevén, határozattá emelte. Mezőssy László nézete szerint, az úgynevezett borkezelés és a borgyártás egy tőről szakadt édes testvérek. Van egy határa a borjavításnak, de ezen túl minden egyéb borhamisítás. Ajánlaná a miniszternek,, hogy borvidékenkint az eladás hiteles pecsét alatt történjék, és csak ezen borok viseljék az illető borvidék nevezetét. Magyar Elek és Wenninger Mátyás pártolják Szalay Imre határozati javaslatát. Rövid eszmecsere után, melyben Ivánka Imre, Zsilay József, Mezőssy László ós Göndöcs Benedek vettek részt, a congressus elfogadta Szalay Imre határozati javaslatát Verhovay azon kiegészítésével, hogy a, gyártott borok elárusítása és kimérése is feltétlenül eltiltassék. (Márczius 1-ji tanácskozmány.) Tárgyalás alá vétetett a regálejog megváltásának kérdése. Boross Bálint azt hiszi, hogy tekintettel azon sokféle érdekre, mely e kérdéssel kapcsolatban áll, a congressusnak nem lehet hivatása részletes megoldási módot javaslatba hozni a regálé megváltása tekintetében. Azért egyszerűen a következő határozat kimondását ajánlja: „Kéressék fel a m. kir. belügyminiszter úr ő nagyméltósága, hogy a regálé-jognak megváltás utján való rendezése végett minél hamarább törvényjavaslatot legyen kegyes terjeszteni a törvényhozás elé”. (Élénk helyeslés.) Essterházy István gr. az indítványt nem tartja eléggé szabatosnak. Nem a regálé-jognak átalában, hanem az italárulási jognak megváltásáról lehet csak a congressuson szó. A kérdés szorosan összefügg az úrbéri viszonyokkal. E tekintetben a 48-ki törvényhozás már intézkedett s ezen intézkedésnek csak foganatosításáról van szó, s az elfogadandó határozat tulajdonképen csak figyelmeztetés és kórelem a kormányhoz, hogy a törvényben kimondott elvnek tegyen eleget. (Élénk helyeslés.) Nem szükséges kiemelnie, hogy a föld-, illetőleg szőlőbirtokos érdeke mily szoros összefüggésben áll a szőnyegen forgó kérdéssel. Az a birtokos, a ki nem képes helységében italát elárusítani, ösztön hiányában nem is fog iparkodni tökéletes bort előállítani. (Igaz! Úgy van!) A regálejog megváltásának szükségét az is indokolja, hogy az utóbbi időben felekezeti izgalmak (igazabban: a zsidóság mint faj túlkapásai és garázdálkodásai által előidézett izgalmak. – Szerk.) keletkeztek, s az mondatott, hogy a zsidó ront meg mindenkit a faluban De vájjon ki

110 adja kezébe a fegyvert, hogy a népet megrontsa? Hiszen kinek feküdjék szívén pl. mértékletességi egyesületek alakítása, kinek feküdjék szivén az, hogy a pálinka ne fogyjon, mikor ennek az a következése, hogy az árendás nem adja meg a szokásos összeget? A következő indítványt terjeszti elő: „Mondja ki a congressus a nméltóságú minisztériumhoz intézendő feliratában, hogy az italmérési kir. kisebb haszonvételi jogok megváltását oly módon véli legczélszerűbben eszközlendőnek, miszerint ezen jogokat az eddigi tulajdonosoktól az állam maga váltsa meg és saját birtoká.ba s kezelése alá véve, monopóliumszerűleg kezelje. (Élénk helyeslés ós tetszés.) A kérdéshez hozzászóltak Nagy Zoltán, Szivák Imre, Deil Jenő, Galgóczy Károly, Gröndöcs Benedek, Hammersberg Jenő, Eszterházy István gr. Az elnök gróf Andrássy Manó a maga részéről is kívánatosnak tartja, hogy elfogadtassék Eszterházy István gróf határozati javaslata. A congressus elfogadta Eszterházy István gr. határozati javaslatát.

Az elzsidósodott bécsi sajtó. Ha már a magyar sajtó oly annyira elzsidósodott, hogy a keresztény írók szükségét látták egy külön kört alakítani, a mely a, magyar irodalom és sajtó további elzsidósodásának elejét akarja venni, – e sajnos irodalmi viszonyok még nagyobb mértékben forognak fenn Bécsben, amint az alábbi kimutatásból, melyet a berlini „Deutsche Volksstimme”-ből veszünk át, kitűnik. E lap ugyanis a következőket írja:

„A „Deutsche Volksschrift” német-nemzeti párti közlöny északi Csehország részére, egy . A mi sajtónk” czímű czikkében a következő ismertetést hozza a bécsi sajtóról, a mely egész Ausztriában hangadó szerepet visz. Elkezdve az „Egyesült baloldal”-nak egykori ismert sajtóbizottságától, a mely három zsidóból, névszerint Fischer Jakab, Singer Emánuel ós Singer Rudolfból állott, és Gráf prágai zsidó journalisztától, a prágai félhivatalos sajtó kulisszatolójától, – a főváros nagy napi sajtójában úgy, mint a vidéki kis sajtóban csak kevés német nemzeti publicistát találunk. Lássuk például a bécsi joumalisztikát. Zsidó politikát, zsidó pénzügyi bölcseséget, zsidó kereskedelmi szellemet tálalnak fel ezekben az újságokban naponkint népünknek, a zsidó pénzspekuláczió azokban a legaljasabb szenvedélyeknek hódol a szenzácziós törvényszéki tárgyalások bámulatramóltó fruktifikálásával, előmozdítja ez által az alsó néposztályok eldurvulását, s a külföld becsülésében mélyre sülyeszt bennünket. S ugyan kik a szerkesztői és tulajdonosai ezeknek az újságoknak? Egyik bécsi hetilap a következőleg állítja őket össze: A „Neue Freue Presse” szerkesztője dr. Benediht zsidó, tulajdonosa pedig a „Journal-Aktien-Gesellschaft”, a mely csak néhány gazdag zsidóból áll. A „Presse” szerkesztője Wiener nevezetű zsidó, tulajdonosa a Landerbank. Az „Extrablatt” szerkesztője Spiegel zsidó, tulajdonosa a Landerbank. A „Tagblatt” szerkesztője Szeps zsidó, tulajdonosa a .. Steyrermühl-részvény-társulat.” A „Vorstadtrzeitung”-ot dr. Szeidlitz Gyula zsidó alapí-

111 totta, jelenlegi szerkesztője Löwy zsidó, tulajdonosa a „Steyrermühl-részvénytársulat.” A ,.Fremdenblatt”-ot Heine Gusztáv zsidó alapította, szerkesztője dr. Frydmann zsidó, tulajdonosa az „Elbemühl-részvónytársulat.” A „Wiener Allgemeine Zeitung” alapítója és szerkesztője dr. Hertzka Tivadar, tulajdonosai időnként más és más zsidó „pártolók.” A „Morgenpostu-ot dr. Landsteiner zsidó alapította, jelenlegi tulajdonosa és szerkesztője Bresnitz zsidó. (Brrr! – Hála isten, még mi magyarok itt Budapesten nem jutottunk ennyire. – Szerk.) Majdnem kizárólag zsidók uralják a közvéleményt. Mennyire igaz és helyes az, a mit a derék német-nemzeti tanár Krautmann J. sajtónkról mond: „A zsidónak csak a legközépszerűbb dolgot kell mívelnie, s a zsidó sajtó mindjárt az égig emeli, míg a német embert agyonhallgatják. Eszünkbe jut, miként bántak el e lapok évtizedeken át Bismarck herczeggel vagy Wagner Richárddal. Egy zsidó író egyszer maga is ezt mondta egy őszinteségi pillanatában: „Valódi szerencse, hogy a zsidó sajtó még csak egy félszázados; mert különben senki se olvasná a német klassikusokat, hanem Lessingnek a kivételével, egyszerűen agyonhallgatták volna őket, és Schiller s Göthe helyett most frankl Ágost Lajost, Mosenthalt és más zsidó kapaczitásokat bámulnánk meg.” (Mi szerintünk meg az a szerencse, hogy a világtörténelem gondoskodott arról, hogy a zsidó fák az égbe ne nőjenek. – Szerk.)

A börzeadó ügye az osztrák képviselőházban. Az osztrák antiszemita képviselők nagy győzelmet arattak f. hó 4-ikén. Ugyanis Pattai és Türk antiszemita képviselőknek a börzeadó behozatalára vonatkozó indítványa az osztrák képviselőház által, két napi vita után 99 szavazattal 96 szavazat ellenében elvben elfogadtatván, egy e czélra külön kiküldött bizottsághoz utasíttatott tárgyalás végett. E vitánál is kitűnt az a tapasztalati tény, hogy a zsidó sajtónak az antiszemitizmussal szemben ez idő szerint követett agyonhallgatási taktikája mellett, ügyünknek sokkal többet használnak az ellenünk tartott filoszemita parlamenti beszédek, mint az antiszemiták beszédei. Mert, míg az utóbbiakat az összes zsidó és elzsidósodott lapok elhallgatják; a mennyire pedig némely lap hozza is őket, – az antiszemitizmus theoriájával ma már tisztában levő nagy közönséget nem igen hozzák mozgásba, mert többnyire csak ismétléseket s önmaguktól értetődő tiszta igazságokat tartalmaznak: – addig a zsidó vagy zsidóbarát képviselőknek az antiszemitizmus ellen tartott filippikáit szó szerint hozzák a zsidó és elzsidósodott lapok, s triumfálnak velük, – mi által a lomha gondolkozású olvasóközönség a vadabbnál vadabb filoszemita argumentumok és dedukcziók olvasására dühbe jön, – ami persze csak az antiszemitizmus továbbterjedését vonja maga után.

112

Ezért az antiszemitizmus nevében ezennel mi is köszönetet szavazunk Dr. Haase Tivadar evangélikus superintendens úrnak, aki, az osztrák képviselőház börzeadó vitája folyamán tartott s az összes fővárosi zsidó lapok által egész terjedelmükben közölt förmed vényeivel, nálunk is egy jó lépéssel előbbre vitte az antiszemitizmus ügyét Haase beszédéből alább adunk egy „Blumenlese”-t, megtoldva e relácziónkat Pattai és Türk talpraesett replikájával. Dr. Haase Tivadar: Ő is elfogadja a börze megadóztatásának elvét; de nem csinál belőle zsidókérdést. Az antiszemiták azt mondják: a börzén milliókra terjedő üzleteket csinálnak, ott van pénz, onnan vegyünk tehát pénzt. (Lueger képviselő közbekiált: Igen helyesen!) Egyik antiszemita képviselő azt mondta – folytatja szónok, – hogy az antiszemitizmusnak nincsen felekezeti alapja; én azonban, a nélkül, hogy az antiszemita képviselőket megtámadni akarnám, kijelentem, hogy az antiszemitizmusnak a vallási türelmetlenség az alapja. (Schönerer közbe kiált: Nem ért semmit a zsidókérdéshez!) Egy második századbeli egyházatya irataiból tudható, hogy a keresztények ellen azt a vádat emelték, hogy összejöveteleiknél gyermekeket ölnek meg s húsukat megeszik, s hogy vérengzés ós kéjelgós jellemzik a keresztény vallás szertartásait. (Ezt is a zsidók fogták a keresztényekre, hogy a rómaiakat a keresztények üldözésére rávegyék, ami nekik sikerült is. – Szerk.) A középkorban ugyanazt a vádat a keresztények a zsidók ellen emelték, s így támadt a rituális gyilkosság vádja, Ki hitte volna, hogy a tizenkilenczedik században még akadnak emberek, a kik ezt a dajkamesét fölfrisítik, s hogy még azt a fáradságot is veszik, egész tudományos apparátust mozgósítani ennek a mesének látszólagos tudományos megalapítására? Hogy milyen hamisítás és hazugság működik közre e vád emelésénél, hogy milyen szemtelenséggel akarták e hazugságot a világra tukmálni, azt Kopp kollegánk mutatta ki „A zsidókérdéshez” czímű művében; amely fáradozásáért a modern kultúra és műveltség nagy hálával tartozik neki. (Gúnyos nevetés az antiszemiták padján.) Schönerer lovag: Hol van hát a Solymossy Eszter holtteste ? (Harsány nevetés az egész házban.) Bloch (zsidó rabinus) képviselő: Keresse azt ön a maga házában. (Nagy derültség.) Schönerer: Védelmezzék maguk magukat a zsidók, s ne a keresztények védelmezzék őket! (Taps a karzatokon.) Haase Tivadar: Mégis igaza van a troppaui képviselő úrnak, ha azt mondja, hogy az antiszemitizmus nem vallási türelmetlenség. Megengedem, hogy nem „csak” az. Az antiszemitizmus korunk társadalmi harcza s fajgyűlölete, olyan harcz, melyet a legalacsonyabb szenvedélyek fölizgatásával a lakosság egy tetemes töredéke ellen folytatnak. Az antiszemitizmus a kultúra és a czivilizáczió negálása, az általános emberszeretet megtagadása, a keresztény érzés s az erkölcsiség lábbal tiprása. (Helyeslés balról. Fiegd antiszemita képviselő közbekiált: „Kineveztetik a szónok tiszteletbeli zsidónak!” Tartós derültség.) Megengedik, hogy e közbekiáltásra ne válaszoljak. (Nagyon helyes!) Hiszen a képviselő urnák is volt s lesz alkalma

113 álláspontját kifejteni, nem is akarok senkit sem oktatni; de engedjék meg, hogy egyszer ón is kifejezést adjak érzelmeimnek azon gyászos és kinos jelenetekkel szemben, melyek itt néha lejátszódnak. (Helyeslés balról) Fiatal korunkban valamennyien az átalános emberszeretet tradiczióiban nevelkedtünk; büszkén írtuk ki a vallási és lelkiismereti szabadságot zászlóinkra; abban a hitben ringattuk magunkat, hogy ezen eszmék mindinkább el fognak terjedni s egyszerre eljön az antiszemitizmus: az emberszeretet elenyészik, az állampolgárok egyenlősége a törvény előtt megszűnik, és csak egy eszme lelkesíti e rémet: hogyan gyűlölheti és szidhatja a zsidókat. Könyvekben, röpiratokban terjesztik e gyűlöletet és . . . Smolka elnök félbeszakítja a szónokot s fölszólítja, hogy maradjon a napirenden levő tárgynál. Dr. Haase Tivadar szuperintendens: Azt hittem, hogy miután Türk képviselőnek meg volt engedve a tőzsdeadó tárgyában beadott javaslatát antiszemita szempontból indokolni, nekem is megengedhető, hogy a keresztényi szeretet szempontjából beszéljek. Smolka elnök: A képviselő úr ezt már bőven megcselekedte. Dr. Haase Tivadar: A mi az antiszemitizmusban sajnálatra méltó, az az eszmén kívül még a modor is. Abban áll, hogy az egyének hibáit az összeségre viszi át s az összeségen észlelhető jó tulajdonokat még az egyéntől is megtagadja. Nem akarom a zsidók hibáit mentegetni, de nem kell nagy ész annak belátására, hogy más hibáik vannak ott, a hol műveletlenségben élnek, mint ott, a hol a kultúra áldásaiban részesültek. Ezután szónok több példát hoz föl annak bebizonyítására, hogy a zsidókat összeségükben csak is a türelmetesség emelheti azon erkölcsi fokra, melyen a műveltebb rész már is áll, s az elnök ismételt intésére, hogy maradjon a tárgynál, e szavakkal fejezi be szónoklatát: „Óhajtom, hogy valamennyi nemzet és felekezet egészséges elemei kezet nyújtsanak egymásnak az antiszemita hajtások elnyomására, nehogy ez korlátozás nélkül maradván, a szellemeket megzavarja s a kedélyeket elvadítsa. (Élénk tetszés balról. Számos képviselő, köztük az augusztiniánusok perjeléül) Posselt, szerencsét kivannak a szónoknak). Vattai Róbert: Ha az előttem szóló képviselő úr azt állította, hogy az antiszemitizmus a legaljasabb szenvedélyekre hat, s hogy az barátságtalan s darabos modort követ, úgy csak azt jegyzem meg, hogy egy párttal se bánnak illetlenebbül, mint épen az antiszemita párttal, s hogy bizonyára nem lehet ott aljas szenvedélyekről és ösztönökről beszólni, a hol egyszerűen csak a nemzeti érzület keltetik fel, a közibénk magát beékelt idegen nemzetiséggel szemben. Szónok meg van győződve arról, hogy az intelligens zsidók mindegyik antiszemita iránt több respektussal viseltetnek, mint egy olyan ember iránt, a ki ilyen módon, mint Haase képviselő, s különösen az ő papi állásában, egyenesen a zsidóság magasztalójává veti föl magát (Derültség balfelől. Igen helyes! a szélső baloldalon.) Türk: Haase képviselő, az ő kenetteljes beszédében az emberszeretetről, egészen figyelmen kívül hagyta azt, hogy neki, legalább egy részét ennek az emberszeretetnek, a melyben ő különösen a zsidókat Tészelteti, mi ránk, szegény antiszemitákra is alkalmaznia kellene. Ezt azonban nem találtam beszédében Haase képviselő azt mondta, hogy mi

114 ne szidjuk folytonosan a zsidókat, hanem inkább választóinknak azt a tanácsot adjuk, hogy tanuljanak sokat. A választók már ítéltek e tárgy fölött. Ők jól tudják azt, miért éreznek egy bizonyos ellenszenvet és egy bizonyos antipathiát a zsidók ellen. Ők rájöttek erre, a közönséges életben tett mindennapi tapasztalataik által. Ha pedig Haase képviselő a Galicziában lábbal tiprott szegény zsidókról beszélt, úgy én arra utalok, hogy van Galicziában egy szegény parasztság, a melyet a zsidók nemcsak hogy lábbal tipornak, hanem a melynek a zsidóság a vérét kiszívja. (Helyes! a szélső baloldalon.)

Mik a legközelebbi czéljaink? (A közlemény vége.)

Minő formában történjék a zsidóság ezen kiküszöbölése vagy kizáratása, váljon puszta korlátozás által-e, kivételes törvények által-e, váljon internálás és különzárás által-e az állam területén belül (ghettók útján), váljon teljes kiutasítás által-e, – e fölött már ma vitatkozni annyit tenne, mint üres vagy – éretlen szalmát csépelni. Botor dolog volna, ha mi, mint eszesek, már ma elejébe szabni akarnánk egy jövő parlamenti többségnek azt, mit határozzon el évtizedek múlva. Ezen kiküszöbölés helyes alakját megtalálni, a legmélyebb bensejében felébresztett népszellemnek dolga leend, és gyümölcse évtizedekig tartó minden oldalú megfontolásoknak és tapasztalatoknak. Nekünk, mint ezen mozgalom előőrseinek és pionirjainak csak az a feladatunk lehet, hogy ezt a népszellemet ébren tartsuk, további félrevezettetését megakadályozzuk, a fenyegető veszélyek feltüntetése által a rövidlátóknak a szemeit felnyissuk, a zsidó hazugság-narkotium által lethargiába esetteket felriaszszuk, férfiasságra és öntudatos tettetőre neveljük. Mi egyelőre nem lehetünk mások, mint tanítói, mint – missionáriusai egy új felismerésnek. A népet a szemita polypok, szellemi, erkölcsi és anyagi fojtogatásaiból kiszabadítani, ez a mi missiónk, egy magasztos és szent missió! Az igazságot hirdetni, és mindenütt felvilágosodást terjeszteni, – ez a mi feladatunk. Ez pedig reánk nézve lelkiismeretben” kötelesség; mert a tudással bírónak kötelessége a tévelygőt az igazsághoz hozzájuttatni. Lelkiismeretünk nem engedi meg nyugodtan néznünk, miként támolyog az örvényhez rászedett és elvakított népünk. Azoknak a köröknek, a' melyeknek különös hivatásuk a népet nevelni és szellemi mozgalmaiban reá felügyelni, a tanítóknak és papoknak legelső kötelességük itt felvilágosítólag és az

115

eszméket tisztázólag hatni. Ők kötelességeik félreismerésével etekintetben sokat mulasztottak, és ezért sokat kell helyrehoznunk. A zsidó fogalom-hamisítási rendszer itt is bénítólag és izgatólag törekedett beavatkozni. Míg egyébkor az antiszemitikus mozgalmat mint „vallási” mozgalmat igyekezett feltüntetni, ugyanazt ott, a hol az kényelmes volt neki, mint tisztán politikai mozgalmat tüntette föl, és hogy a népnevelő köröket kötelességeik teljesítésében tévútra vigye, azt a jelszót adta ki, hogy : a tanítóknak és lelkészeknek nem szabad politikai mozgalmakban résztvenniök! – Miként lehet azonban egy és ugyanazon dolog egyszer „tisztán vallási” és aztán hirtelen megint „puszta politikai” tendenczia! Ebbe az együgyű játékba, a mely zsidó bűvészmódra a tárgyakat tetszés szerint cseréli fel, sajnos, mai napig sokan nem tudtak bele látni, s lelkészeink és tanítóink tényleg ezáltal hivatásukban megtéveszteni engedték magukat. Az antiszemitikus mozgalom magva nem pusztán politikai, felekezeti vagy gazdasági, hanem első sorban szellemi és erkölcsi. Es a szellemi és erkölcsi tér a lelkészeknek és tanítóknak a tulajdonképi működési terük! Ezek tehát kötelességeiket rútul elmulasztották teljesíteni, hogyha működési körükben, a zsidóság szellem- és erkölcsrontó befolyásának nem működtek teljes erővel ellene! Ennek a mulasztásnak tulajdonítandó az is, hogy különösen a papság tekintélye és befolyása rapid hanyatlásban van. A tanítói karral sem állunk jobban. Itt is nagyon is elfeledik azt az elvet, hogy nem az iskola, hanem az élet számára kell tanítani. Az iskola tehát csak akkor teljesíti egészen kötelességét, ha a tanítványt mind azzal felfegyverzi, aminek az életben önfentartására és védekezésére hasznát veszi. Az iskolának a tanítványt az életnek minden viszontagságaira figyelmetessé kell tennie, és neki önvédelmére minden fegyvert kezébe adni. A tanonczoknak tehát a társadalmi és üzleti életre nézve is el kell látva lenniök a szükséges előismeretekkel, a legkirívóbb veszélyeket, a melyek őket ott fenyegetik, előre ismerniök kell. És ezekhez tartozik első sorban – a zsidó verseny és kizsákmányolás veszélye, valamint a zsidók példája és a zsidó morál által való zsidó elcsábítás veszélye. Amint kötelessége a tanítónak és nevelőnek, a gyermekkel minden mérges növényt és minden kártékony állatot megismertetni, amelyek útjába eshetnének, – úgy kötelessége őt, az embernek legveszedelmesebb ellensége elől, a zsidó elől óvni. A legdurvább nemű mulasztási bűn az, hogy gyermekeink nem tanulják már az iskolában megismerni a leglényegesebb zsidó csalási és

116

uzsoráskodási nemeket. A zsidó rászedés legtöbbnyire bizonyos chablonok szerint űzetik, s ezek, legfontosabb fajaikra nézve, igen könnyen egy bizonyos rendszerbe önthetők, és kényelmesen egy tantárgygyá tehetők. Egyúttal mesék, apró elbeszélések stb. által a gyermeket a zsidónak a lényegébe mélyebben be kell avatni. Ez irányban haladék nélkül hozzá kell fogni a cselekvéshez az iskolában és a templomban, – a zsidó sajtó vonításai pedig önmagától értetődőleg csak egy megvető mosolyt kelthetnek ajkainkon. Hát csakugyan megakarjátok-e adni a zsidóknak azt a jogot, hogy ők írják nekünk elő azt, mit szabad nekünk tanítanunk iskoláinkban és templomainkban, holott mi magunk, mint urak a házban, még azt sem kérdezzük, mit művel a zsidó mint vendég hazánk határain belül a maga iskoláiban ? – noha tudjuk, hogy részben valóban bűnös érzelmek azok, a melyek a zsidók titkos tanát képezik! Ha az iskola és az egyház jobban teljesítették volna kötelességüket, úgy népünk nagy veszedelemtől maradt volna megóva. A zsidóság ellen való kellő vértezettség a mai életföltételek első követelményei közé tartozik. Es ha mi az erkölcsi és gazdasági önfentartási legsürgősebb szükségletét nem látjuk kielégítve, – minek küldjük akkor gyermekeinket az iskolába ? Mit használ minden tudományos lim-lom annak, a ki gazdaságilag és erkölcsileg a zsidó által lemészároltatott? Mit használnak a „tudományok” egy oly nemzetnek, a mely idegen befolyás által legbensőbb lényegében meghamisítva, rósz példa által elcsábítva, erkölcseivel és gyengéivel való visszaélés által kizsákmányolva, erkölcsileg és anyagilag tönkre megy? Frey Tamás.

Az arany borjú. Az egyptomi fogságból kiszabadult zsidók alighogy meghallották Sinai hegyén, dörgés és villámlás közt a tízparancsolatot Jehova ajkairól, már is megszegték annak elsejét és legfontosabbikát, és pedig nemcsak egyesek közülük, hanem valamennyien és pedig egy közös tény által. Hát ugyan vétkezett a föld minden népe és vétkezik folyvást; s azért nem lenne helyén, ebből épen csak a zsidóknak szemrehányást tenni; de az eset nagyon is jellemző, s azért kevésbé maga a vétek, a melyet felhozni akarunk, mint inkább annak legbensejéből kinőtt sajátszerűség az, a melyet itt megvilágítani akarunk, s a mely egész a mai napig fentartotta magát. Midőn Mózes nekik nagyon is sokáig időzött a hegyen, elfeledték az egy Istent, a kinek kedvezményezett fiaiul adták ki folyton magukat és még most is kiadják; elárulták őt, miként később az ő fiát elárulták, s Árontól egy más istent kívántak: öntsön ez nekik egy borjút arany-

117 ból. Ez összeszedette magának az asszonyok és leányok gyűrűit és függőit, és óhajukat teljesítette. Mikor Mózes a hegyről lejött, nagy bosszúságára őket az arany borjú körüli tánczban találta. A borjú, az egyptomiak Apisa, mutatja, hogy ők daczára minden jótéteményeknek és előnybenrészesítéseknek, könnyű szerrel fordultak el a komoly Jehovától és fordultak az idegen istenekhez; – de hogy épen volt elnyomóik istenét tánczolták körül, hogy ők annak a népnek a vallása felé fordultak, a mely népnek kevéssel ezelőtt ő miattuk a tiz szörnyű csapást kellé elszenvednie, – ez legalább is feltűnő dolog; de egy éhez hasonló jellemvonást még ma is találunk náluk. A reformzsidók egy bizonyos fitogtatással mutatják azt, hogy ők orthodox testvéreik előítéleteit levetkőzték. Minden országban azzal a párttal tartanak, a melynek a legtöbb kilátása van az uralomra; hozzá alkalmazkodnak minden politikai véleményhez, a mely nekik előnyöket nyújt. Hogy azonban a zsidó Apis aranyból volt, ez még több anyagot nyújt a gondolkodásra. Ez a körülmény azt tanúsítja, hogy már az időben az arany az ő szemeikben a legmagasztosabb s a legdicsőbb dolog vala. Hiszen már Egyptomból való kivonulásuknál is ellenségeik arany és ezüst edényeit magukkal vitték. Az arany már akkor imádásuk tárgya volt; a Jehováéval egyenlő fogalom volt, sőt még annál is fölebbvaló volt, s az annak birtokba kerítésére használt eszközök már Egyptomból való kivonulásukkor sem voltak a legtisztességesebbek. Ha a zsidókat a földön való vándorlásaikban figyelemmel kisérjük, azt találjuk, hogy, bárhol tartózkodtak legyen is, mindenütt iparkodtak a földnek javait magukhoz ragadni. Az aranyborjúnak az isteni szolgálatáért eltűrik a szabadság elvesztését, a népek megvetését és a társadalomból való kizáratást. Mindenütt kereskedést űznek, s a ghetto szűk utczáiban, a melynek kapui az estszürkületkor bezárattak, – mérhetetlen kincseket halmoztak fel. Ázsiának és Európának minden részeiben lefölözik az élet tejét, kopott kábátokban mindenütt meggazdagodnak, és csapásaivá lesznek az emberiségnek. A suhancztól kezdve a vén emberig valamennyien trafikálnak, és aratnak ott is, a hol más egyetlenegy kalászt se talál. Amint a sok évszázad alatt ment a dolog, úgy megy még ma is. Folyton folyvást tánczolnak még az aranyborjú körül, és valóban ki is fizeti magát e táncz. A keresztényeknek pedig hegedülniök kell hozzá, és rosszul fizetik ezért ezeket. A ki a berlini, amsterdami, párizsi és londoni börzével csak egy kicsit is ismerős, az igaznak fogja tartani azt, hogy a zsidók azok, a kik ott dominálnak. Nem kevésbé ragadták magukhoz az egész világon a banküzletet is; ők uralkodnak a pénzpiacz fölött és diktálják neki a törvényeket. Egy arany gyűrűt képeznek, a melynek bűvkörébe csak nekik van bejutásuk. Jaj annak, a ki e zsidó bűvkörbe bele talál tévedni. Összetörve, megkopasztva, foltokkal és daganatokkal a testén, találja magát ismét ama körön kívül. Ők azonban nem elégednek meg a nagy, a befolyásos állásokkal, hanem mindenütt letelepednek ott, a hol egy kis arany borjúcskának csak helye van. Ez az állapot így huzamosan nem tarthat; a veszély beállt, s leg-

118 főbb ideje, hogy nemzetünk elzsidósodásának és elszegényedésének ellene dolgozzunk. Mindazok, a kik felismerik a veszélyt, dolgozzanak velünk együtt, és segítsenek a közös ellenség elleni küzdelemben. W. R.

Székesfehérvárról.

Az 1885. évi január hó 15-én megjelent füzetben „Székesfehérvárról” czím alatt teljesen és kimerítően ismertetve van a társadalomban az erkölcsöt és családot megszégyenített ama gyalázatos tett, mely Székesfehérváron 1884. évi aug. hó 22-ikén délutáni 3 óra körül történt. Eléggé ismeretes tehát a „12 röpirat” folytonos olvasói előtt az alig 4 éves kis Johanna keresztény leánygyermeken egy mintegy 16 éves zsidó suhancz által elkövetett brutális erőszak. (A kit közelebbről érdekel az ügy, a fentebb hivatkozott időben megjelent „12 röpirat”-ból körülményes felvilágosítást szerezhet.) Egyébként most a „12 röpirat” érdemes olvasói előtt csupán azon ígéretemet kívánom beváltani, hogy az eljárás eredményéről írjak. Ugyanis a bíróilag megejtett vizsgálat alapján az e. f. királyi, törvényszék büntető osztálya által végtárgyalás tartatván, az 1885. évi január hó 15-én megjelent „12 röpirat”-ban leírt tény teljesen bizonyítva lett; a kir. ügyész – a végtárgyalás folytán beterjesztett tanúbizonyítékok és a törvényszéki orvos azon véleménye alapján, hogy a vádlottól származhatott az erőszakos nemi közösülés – vádját fentartotta; azonban a büntető törvényszék a zsidó fiút felmentette, amaz el nem fogadható és meg nem állható indokból – hogy, habár valószínűség forog is fenn; – ,,de természetszerűen az erőszakos nemi közösülést el nem követhette, mert a vádlott zsidó fiú koránál fogva erre akarata mellett is képtelen lett volna.” E senkitől nem várt felmentő elsőbírósági ítélet ellen mind a királyi ügyész, mind a 4 éves kis Johanna szülei felebbezéssel éltek; – s a zsidó fiú a királyi Ítélőtábla büntető osztálya által 8 hónapi fogházra ítéltetett. A kir. curia Ítéletéről az olvasó közönséget annak idején okvetlenül értesíteni fogom újra. Szendrey Gerzson, köz- és váltó ügyvéd.

Somogyból. Számos tántoríthatlan bajnoka van a keresztény társadalomnak, kik az antiszemitizmus zászlója alatt küzdenek a keresztény nép jólétéért S ma, midőn már létkérdéssé vált az antiszemitizmus gordiusi csomójának megoldása, ma, midőn egy keresztény nemzet nyög e rabiga ólomsúlya alatt, támadtak önkeblében hű hazafiak, kik vállalkoztak arra, hogy megmentsék a nép erkölcsét, hogy megmentsék a nép vagyonát, s hogy kibontsák a hit keresztjét a ködfátyolból, mely már évtizedek óta leng sötét, kísérteties fekete színében múltunk, jelenünk és jövőnk felett. – Sokat küzdenek ők, a hős fiak, a haza gyermekeinek szellemi és anyagi javaiért, s számtalan áldozatot hoznak a haza oltárára a keresztény társadalom fölvirágzásáért: – Hervadatlan babért e honfiaknak! kik példával, szóval és tettel fűzik homlokukra az érdem koszorúját.

119 Egy a sok közöl itt Somogymegyében egy szerény lelkipásztor, ki hazafiúi tevékenységeért magára vonta figyelmünket. Főtisztelendő Nemess Józsa bőszénfai plébános, m. biz. tag stb. az, ki erélyesen küzd a keresztény társadalom ellen küzdő veszélyes áramlatokkal. Nyíltan, bátran lép a harcztérre, s önelégülten pihen meg, ha egyegy döntő csatát vív ki a zsidók ellen a szellemi harczok mezején. – Legutóbb a Kaposvárott tartott megyegyűlésen (1886. febr. 1.) az ész fegyverével legyőzte a zsidók szennyes üzelmeit, s a zsidóbarátok álezáit lerántotta. Interpellálta a megye alispánját a következőleg: „Tisztelt közgyűlés! Méltóztatnak uraim talán visszaemlékezni, midőn ezelőtt 3 évvel élénk színekben festettem a veszélyt, a melylyel a zsidó üzelmek társadalmunkat az örvénybe juttatják. Kézzelfogható érvek és tények tesznek bizonyságot, hogy az okmány-, váltó-, bankóbor- s pálinkahamisítók, uzsorások, hamisan bukók, zsebmetszők s az úgynevezett csirkefogók legnagyobb contingensét, majdnem 90%-á.t a zsidók szolgáltatják. – A zsidó szennyes üzelmeivel, melyhez mindig anyagi érdek van kapcsolva, tönkre tesz egyeseket, falvakat, megyéket, sőt magát az egész keresztény társadalmat is, úgy, hogy már hazánkra nézve Shakespeare szerint: lenni vagy nem lenni, ez a kérdés, – ha a zsidókérdés gyökeres megoldására nem törekszünk. S ime uraim, a legközelebbi események nekem adtak igazat! – s hogy többet ne említsek, a gyermeket néven nevezem: „a somogy-kaposvári zsidó bank csődöt mondott. E bank tehát esőd alatt áll, s ha majd az ügy le lesz bonyolítva, ki tudja, hány becsületes tőke fog elveszni a' bank bukásával, s az árvák pénze, melyre a nyomor és szegénység könye pereg, nem fog-e hasonló sorsban részesülni? Nagyon sajnálom, több keresztény úr is megfeledkezvén állásáról, az ügy tömkelegébe keveredett. A bűnvizsgálat, mi kell hogy legyen, majd kideríti, hogy ki vagy kik a bűnösök ? – Alispán úr majd annak idejében feleljen meg, miért nem mentetett meg az árvák pénze ? s miért nem fogadtattak el a banktól felajánlott s betáblázott kötvények biztosítékul? midőn az árvák pénzéről volt a szó. Én erről többet nem szólok; mert senkit vádolni nem akarok, ez nem szokásom; ele felvetem a kérdést, hogy nem lehetne-e a zsidó összeköttetéstől a vármegyének egyszer – míg nem késő, – megszabadulni? Azért interpellálom az alispán urat. Interpellatió. Tekintve, hogy a zsidók bűnös üzelmei nemcsak a köznépet, hanem a művelt néposztályt s magát a vármegyét is tönkre teszik és ezeket a legújabb események folytán alispán úrnak is tudnia kell, – kérdezem: 1. A vármegye 140,000 frtja egészen elveszett-e a helybeli zsidó banknál, s tett-e alispán úr intézkedést, hogy a mi még lehető, az árvák pénzéből megmentessék? 2. Van-e Somogyvármegye más tekintetben építkezések, árlejtések útján zsidókkal összeköttetésben; kik azok ? S felel-e alispán úr, hogy ezen zsidók is a vármegyét nem fogják-e megcsalni vagy megkárosítani ? Tisztelem tek. alispán úr személyét, s épen ezért bizalommal kérem őszinte válaszát. Ajánlom interpellatiómat a t. megyegyűlésnek tisztelettel.”

120 Az alispán válasza lényegében. 1. „Mindent megtettem, a mi lehető, hogy az árvák pénzéből, a mi 1 ehetséges, megmentessék. 2. A szerződéskötéseknél mindig óvatos voltam, jövőben meg nagyon is óvatos leszek: mert kötelességem felügyelni, hogy a megyét senki meg ne rövidítse – de a zsidókat még most az árverésektől eltiltani nem lehet, - A válasz tudomásul vétetett. Egy jelenvolt.

Baranyából. Közeleg az idő; ideje tehát, hogy harczra készüljünk az 1887. évi országgyűlési képviselőválasztásra. Mert a múlt idők eseményei megtanítottak bennünket a jelenre, valamint arra is, hogy óvatosak legyünk a jövőben; mert a múlt választásoknál előfordult megvesztegetések és törvénytelen eljárások csak arra vittek bennünket, hogy mindeddig jobban s jobban a zsidójárom alá adtuk a fejünket; – erre nézve tehát kettőt ajánlok t. polgártársaimnak: 1-ör, akinek van szavazati joga, lásson utána, hogy az idei szavazati lajstromba felvétessék; a múlt évi adóját pedig e czélból legkésőbb április 15-kéig okvetlenül befizesse. 2-or, ha a képviselőválasztás ideje eljő, mindenki nyissa ki a szemét és fülét, mielőtt szavazni megy, – hogy kire fog szavazni; – és ne nézzenek tisztelt polgártársaim arra az egy pár forintra, a mit a zsidóktól vagy bármely mameluk kortestől kapnak; mert azzal a pénzzel nem segíti ki senkise magát. Itt minálunk a dárdai választó-kerületben a múlt választások alkalmával voltak polgárok, akik azt mondták: oda szavazok, ahol megkapom az úti költséget. Szegény polgártársaim, csalatkoztatok akkor, mikor ráadtátok fejeteket a vesztegetésre! Igen is, ti megkaptátok az összeget és ettetek, ittatok ingyen, de mégsem ingyen! hanem három- vagy négyszeresen fizettétek ezt vissza! Azért figyelmeztetem tisztelt elv- és polgártársaimat, hogy legyünk elővigyázattal a jövő képviselőválasztásoknál! Mert ha mi a jövő választásra készen nem állunk, s félnem világosodunk saját jogainkról, és ha tisztelt polgártársaim jövőre ismét ügyetlenkednek és fel nem ébrednek: akkor a zsidóság és a kormány szabadon gazdálkodhatnak. Azért nyíljanak ki szemeik, és legyenek kitartók a jövő választásoknál! És ne vezettessük félre magunkat; ne vezettessük magunkat a vágóhidra, jobban mondva, a zsidó járomba, mert akinek van esze és higgadt meggondolása, az láthatja és példát vehet róla, hogy a zsidó bugyorral jön a községbe, és egy pár év múlva dúsgazdaggá lesz a nép zsírján. És ti örültök annak a pár forintnak, amit kaptok a választásoknál ?! A gyermekeitek átkait meghallhatjátok ti apák még éltetekben; – és ti apák megbánjátok, hogy szavazatotokat nem úgy adjátok, amint szívetek sugallja, de akkor már késő lesz! Baranyavár. Maisztorovits Kálmán.

12 RÖPIRAT. Budapest 1886. VI. évfolyam

VII. füzet.

A börzeadó elfogadása a képviselőház által A börzeadó-törvényjavaslat s annak írott indokolása. Az egyesült mérsékelt ellenzéki és függetlenségi antiszemitapárt, első törvényhozási direkt sikerét f. hó 14-kén aratta, a mely napon tartott képviselőházi ülésben a ház egyhangúlag elfogadta tárgyalási alapul az Istóczy Győző és társai által a tőzsdei ügyletek megadóztatása tárgyában f. hó 3-kán beterjesztett törvényjavaslatot E törvényjavaslattal szemben a kormány és a pártok erős prescoléba lettek szorítva. Miután a tőzsdeadó Németországban már behozva van s Ausztriában is be lesz rövid idő múlva hozva, de meg mivel a tőzsde megadóztatása a közteherviselés elvéből is folyik, – a két nem-antiszemita ellenzéki pártnak lehetetlen volt a javaslatot el nem fogadnia, bármiként piquirozta is őket, hogy előretörő konkurrensük, az egyesült antiszemitapárt túlszárnyalta őket e kérdésben, a mely, népszerűségénél fogva, nagyban növelte a kezdeményező antiszemitapárt népszerűségét is az országban. A kormány és pártja pedig még is az ellenzékénél kritikusabb helyzetben volt. Elfogadnia egy, az antiszemiták által (horrendum dictu!) beterjesztett törvényjavaslatot, – gondolatnak is szörnyű volt rá nézve; de meg visszautasítania se lehetett a javaslatot, mert hisz az a nemzet nevében egy új adót ajánlott fel; adómegajánlást pedig egy kormány józanul csak nem utasíthat viszsza, egy oly kormány, a mely 30-40 millió évi deficittel küzködik. Az lett volna csak a furcsa dolog, ha gr. Szapárynak nem kellett volna a tányéron elejébe vitt pénz! Mit volt hát mit tennie a kormánynak is, mint beleharapni a savanyu almába és elfogadni a törvényjavaslatot. Nekünk antiszemitáknak tehát teljesen sikerült a filoszemita pártokat a kormánynyal együtt belevinni egy oly akczióba, a melynek éle tényleg a zsidóság ellen irányul.

122

Hja, közelednek a választások az öt éves országgyűlésre. Várjunk csak még egy kicsit: rövid idő múlva majd még erősebb dózisokat is be fog venni a filoszemita urak gyomra, – ha a hátbaütő bot, a képviselőválasztás, közvetlen közelben lesz. – Lente festina! Az alábbiakban hozzuk a pártunk által benyújtott törvényjavaslat szövegét az indokolással együtt; úgyszinte a törvényjavaslat kidolgozójának Istóczy Győzőnek a f. hó 14-ki ülésben tartott indokoló beszédét, a pénzügyminister válaszára adott vi-szonválaszával együtt.

Törvényjavaslat az értékpapírok adasvevése és a tozsdeszeru adásvevesi s egyéb beszerzési ügyletek után fizetendő illetékekről. Az illetékköteles ügyletek tárgyai és az illeték mérve. 1. §. adásvevési és egyéb beszerzési ügyletek, a melyek bankjegyek, külföldi papírpénz és külföldi pénznemek

Azon aj külföldi fölött –, b) belföldi részvények és részvényrészjegyek s az ezen értékpapírokra történt befizetésekről szóló ideiglenes elismervények fölött –, c) külföldi és osztrák részvények és részvényrészjegyek s az ezen értékpapírokra történt befizetésekről szóló ideiglenes elismervények fölött –, d) belföldi, a kereskedelmi forgalomra szánt járadék- ós egyéb kötvények, úgyszinte részkötvények, valamint az ezen értékpapírokra törtónt befizetésekről szóló ideiglenes elismervények fölött –, e) magyar és osztrák állami járadék- ós egyéb kötvények fölött (az államjegyek kivételével) –, f) külállamok, külföldi és osztrák testületek, részvénytársulatok vagy iparvállalatok járadék- és egyéb kötvényei, úgyszinte egyéb, a kereskedelmi forgalomra szánt külföldi és osztrák járadék- és egyéb kötvények, valamint az ezen értékpapírokra történt befizetésekről szóló ideiglenes elismervények fölött –, g) belföldi községeknek, községek egyesületeinek, földhitel- és jelzálogbankoknak, közlekedési vállalatoknak s egyéb részvénytársulatoknak, bemutatóra szóló járadék- és egyéb kötvényei fölött (az osztrák-magyar bank jegyeinek kivételével), úgyszinte az ezen értékpapírokra történt befizetésekről szóló ideiglenes elismervények fölött köttetnek, – a jogügylettől, a jogügylet tárgyának értéke után számítva, 1/10 (egy tized) ezredek (pro mille) illeték alá esnek. 2. §. Azon adásvevési és egyéb beszerzési ügyletek, a melyek a budapesti áru- és értéktőzsde vagy a vidéki termény- és gabnacsarnokok szokványainak (usance-ainak) alapul vétele mellett (milyenek a közvetlen, le-

123 számítolási, határidőre szóló, díj- stb. ügyletek,) tőzsdeszerűleg adott-vett áruk mennyiségei fölött köttetnek, – a jogügylettől, a jogügylet tárgyának értéke után számítva, 2/10 (két tized) ezredek (pro mille) illeték alá esnek. Tőzsdeszerűleg adott-vetteknek azon áruk tekintetnek, a melyekre nézve a budapesti áru- és értéktőzsdén határidőre szóló árak jegyeztetnek. 3. §. A jogügylet tárgyának értéke 1000 forintonként számíttatik, az egyik ezer forinttól a másik ezer forintig levő részösszeg teljes ezer forintnak vétetvén. 5000 frt értékű – valamint ezen felüli ügyleteknél a tárgy értéke ötezer forintonként számíttatik, az egyik ötezer forinttól a másik ötezer forintig levő részösszeg teljes ötezer írtnak vétetvén, 1000 frton aluli ügyleteknél az illeték teljes ezer frt után számíttatik. A tárgy értéke a felek által megállapított adásvevési vagy szállítási árhoz képest, egyébkint pedig a kötés napján jegyzett tőzsdei vagy piaczi ár szerint határoztatik meg. Az értékpapírokhoz tartozó kamat- és osztalékszelvények, az illeték kiszámításánál tekinteten kívül maradnak Külföldi értékek a belföldi folyó értékre számítandók át. Illetékmentesség. 4. §. Az 1. és illetve a 2. §-ban megállapított illeték nem fizettetik: a) ha az ügylet tárgyának értéke 300 frtot meg nem halad; b) az 1. §. a) pontjában körülirt tárgyak fölött kötött u. n. készfizetési (comptant) ügyletek, valamint veretlen arany és ezüst fölött kötött ügyletek után; – készfizetési ügyleteknek azon ügyletek tekintetvén, a melyek szerződésszerűleg, a tárgynak a kötelezett által az ügylet megkötése napján való szállításával teljesítendők; c) a 2. §-ban körülírt oly adásvevési és egyéb beszerzési ügyletek után, a melyek a szerződő felek egyike által a belföldön termelt vagy előállított tárgyak vagy áruk mennyiségei fölött köttetnek. Illeté kkötele s ügyletek.

5. §. Az 1. és 2. §-ban megállapított illeték, az ugyanott körülirt s a magyar állam területén belül kötött minden ügylet után lerovandó. A külföldön vagy Ausztriában kötött ügyletek illetékkötelesek, ha a szerződő felek mindegyike a magyar állam területén belül lakik; hogyha csak az egyik szerződő fél lakik a magyar állam területén belül, úgy az illetéknek csak felerésze rovandó le. Kereskedelmi czégeknél a lakhely kérdésére nézve azon kereskedelmi telep helye dönt, a mely az ügyletet megkötötte. Külföldön, illetve Ausztriában kötötteknek tekintetnek az olyan ügyletek is, a melyek levél vagy távirat útján a belföld egyik helye és a külföld, illetve Ausztria egyik helye között jöttek létre. 6. §. Feltételes ügyletek, az illetékkötelezettség tekintetében, feltétlenül kötötteknek tekintetnek. Ha az egyik szerződő félnek választási jog van

124 engedve, vagy pedig azon jogosítvány, hogy bizonyos korlátok között a szállítás terjedelmét meghatározhassa: úgy az illeték az ügylet tárgyának lehető legmagasabb értéke szerint számíttatik ki. Minden oly megállapodás, a mely által az ügylet teljesítése megváltoztatott szerződési határozmányok mellett, vagy viszonszolgáltatás fejében ugyanazon szerződési határozmányok mellett, egy későbbi határidőre halasztatik, – új illetékköteles ügyletnek tekintetik. Ha az ügylet bizományos által (kereskedelmi törvény 368. §-a) köttetett, ez esetben az illeték úgy a bizományos és a harmadik személy közti ügylet után, mint a bizományos és a megbízó közti leszámolási ügylet után lerovandó. 7. §. Ha ugyanazon szerződő felek által egy napon, ugyanazon szerződési feltételek mellett, ugyanazon nemű tárgyak fölött alkusz (kereskedelmi törvény 534. §-a) nélkül, vagy ugyanazon alkusz által, több ügylet kötetik, – úgy ezen ügyletek az illeték kiszabására nézve egy ügyletnek ekintetnek. Az illeték lerovására kötelezett személyek. 8. §.

Az illeték lerovására első sorban köteleztetnek: a) ha az ügylet belföldön lakó alkusz által köttetik, az alkusz; különben pedig b) hogyha csak az egyik szerződő fél lakik a belföldön, ez a szerződő fél; c) ha a szerződő felek közül csak az egyik belföldön lakó s a kereskedelmi törvény 25. §-a által kereskedelmi könyvek vezetésére köteezett kereskedő, úgy ez a kereskedő; d) ha a bizományos és a megbízó közti leszámolási ügyletről van szó, (6. §. harmadik bekezdése,) ez esetben a bizományos; e) minden más esetben az eladó. Kötjegykényszer.

9. §. Az illeték lerovására első sorban kötelezett személy tartozik az illetékköteles ügyletről kötjegyet (kötlevelet) kiállítani, a melynek az alkusz és a szerződő felek nevét és lakását, az ügylet tárgyát és feltétéit, nevezetesen az árt, valamint a szállítás idejét tartalmaznia kell. A kiállító aláírása nem kívántatik meg. A kötjegy kettősen, egy, már bélyegzett vagy a megkívántató bélyegjegyekkel ellátott nyomtatott űrlapon állítandó ki, a melyből mindegyik szerződő félnek egy-egy felerész jut. Legkésőbb az ügylet megkötése utáni harmadik napon, tartozik a kötjegy kiállítója, a kötjegynek nem a neki járó felerészét, – ha pedig ugyanő a kötjegyet mint alkusz állította ki (8. §. a) pontja), a kötjegy mindkét felerészét, a kötjegyre jogosítottaknak megküldeni. Az alkuszok ezen elküldést és a felhasznált bélyeg mennyiségét üzleti könyveikben feljegyezni tartoznak. Az illeték lerovására első sorban kötelezett személynek nem szabad az illetékköteles ügylet fölött bélyegtelen kötjegyeket kiállítania és kezeiből kiadnia.

125 10. §. Ha valamely, az illeték lerovására kötelezett szerződő félnek (8. §. b) pontja) a kellőnél kisebb bélyeggel ellátott kötjegy kézbesíttetik, – úgy ez köteles az ügylet megkötése után 15 .nap alatt a hiányzó bélyegmennyiséget a kötjegyen utólag alkalmazni; – ha pedig valamely ilyen szerződő fél részére bélyegzett kötjegy egyátalán nem érkezett, – úgy ez saját részéről, a most említett határidőn belül, a 9. §. első és második bekezdésének határozmányai szerint tartozik eljárni. Ha valamely, alkusz által megkötött ügyletnél (8. §. a) pontja) két ilyen szerződő fél van érdekelve, – úgy mindegyikük csak felét tartozik a kézbesített kötjegyen hiányzó bélyeg mennyiségének utólag alkalmazni; a kötjegy nem kézbesítése esetén pedig, a saját maga által kiállítandó kötjegyen csak a köteles bélyegmennyiségnek felét tartozik alkalmazni. 11. §. Egy kötjegy több illetékköteles ügyletet foglalhat magában, a menynyiben ezen utóbbiak ugyanazon illetéki tétel alá esnek, és ugyanazon napon, ugyanazon szerződő felek között, a kik ugyanazon minőségben jártak el, köttettek. Az illeték ez esetben az ügyletek összértéke után számítandó ki. 12. §. A kötjegyek, időrend szerint számozva, öt évig megőrzendők. 13. §. Ha valamely illetékköteles ügyletnek, a kereskedelmi törvény 25. §-a által kereskedelmi könyvek vitelére nem kötelezett két szerződő fél közt való megkötésénél, egy, mindkét részről aláirt szerződési okirat állíttatott ki, – úgy a 8, 9, 10, 11 és 12. §-ok nem alkalmazandók. Ily esetekben a szerződő felek kötelesek a szerződési okiratot, az ügylet megkötése után 15 nap alatt az illetékszabási hivatalnak, az illeték kiszabása végett bemutatni. Ezen kötelezettség azon ügyleteknél, a melyek után az illeték csak félösszegben rovandó le (5. §. második bekezdése), csak a belföldön lakó szerződő felet terheli. Büntető határozatok. 14. §. A ki a 9. §. első és második bekezdése, valamint a 10. és 13. §-ok rendelkezései ellen cselekszik, a megrövidített illeték ötvenszeres összegét fizeti büntetésül, a mely pénzbüntetés azonban 10 forintnál kevesebb nem lehet. Ha a megrövidített illeték mennyisége meg nem állapítható, úgy a most meghatározott illetékfelemelés helyett, rajta 10 írttól 3000 írtig terjedhető pénzbüntetés hajtatik be. 15. §. A ki, minekutánna a 14. §. alapján már büntetve lett, az ott hivatkozott rendelkezések ellen újra vét, – az a 14. §-ban megállapított pénzbüntetésen felül még 200 írttól 3000 írtig terjedhető pénzbüntetéssel is sujtatik. Ez a pénzbüntetés még az esetben is alkalmazandó, ha a korábbi büntetés egészben vagy részben el is engedtetett.

126 Ezen pénzbüntetés ki van zárva, ha a legutolsó pénzbüntetés lefizetése vagy elengedése óta öt év eltelt. 16. §. A ki a 9. §. harmadik bekezdésének és a 12 §-nak rendelkezései ellen vét, 2 írttól 3000 frtig terjedhető pénzbüntetés alá esik. 17. §. Ezen törvény határozmányainak vagy e törvény végrehajtása czéljából kiadott szabványoknak azon áthágásai, a melyekre a jelen törvényben büntető határozatok nem foglaltatnak, 3 írttól 20 frtig terjedhető rendbüntetés alá esnek. Ugyanezen rendbüntetés alkalmazandó az esetben is, ha a 14. §. eseteiben a körülményekből kitűnik, hogy illetékmegrövidítés nem követtethetett el vagy nem szándékoltatott elkövettetni. 18. §. A jelen törvény alapján kiszabandó pénzbüntetések, szövetkezeteknél és részvénytársulatoknál az igazgatóság tagjai ellen, betéti társaságoknál a beltagok ellen, közkereseti társaságoknál pedig a társasági tagok ellen, csak egyszeres összegben, mindazonáltal valamennyijüknek egyetemleges kötelezettségével állapítandók meg. Ugyanez áll azon esetekről is, a midőn egy és ugyanazon ügyletnél többen, mint ugyanazon szerződő félnek képviselői járnak el, vagy pedig több személy mint közös szerződő fél van érdekelve. A 15. §-ban a visszaesési esetekre megállapított pénzbüntetésekre a jelen 18. §. határozmányai nem alkalmazhatók. V e g y e s és á t m e n e t i i n t é z k e d é s e k . 19. §. A pénzügyminister intézkedik bélyegzett kötjegy-űrlapok nyomtatásáról s elárusításáról, és szabályzatot bocsát ki a kötjegyek alakja s a bélyegjegyeknek ezeken való mikénti alkalmazása tárgyában. 20. §.

Jelen törvény életbeléptével, az ebben ezredékes (pro mille) illetékköteleseknek kijelentett ügyletek után okirati állandó bélyegilleték többé nem jár, s így az illetéki díjjegyzék 5. tételszáma harmadik bekezdése esetében sem. Ugyanez okból az 1868: XXIII. tcz. 15. §-a és az 1875: XVI. tcz. 5. §-a is, a jelen törvényben ezredékes illetékköteleseknek kijelentett ügyletek tekintetében, hatályon kivül helyeztetnek. 21. §. Mindazon esetekben, a melyekre nézve a jelen törvény különös intézkedéseket nem tartalmaz, továbbra is a fenálló általános bélyeg- és illetékszabályok nyernek alkalmazást. 22. §.

Jelen törvény végrehajtásával a pénzügyminiszter bízatik meg. Budapesten, 1886. ápril hó 3-kán. Beadják: Istóczy Győző s. k. orsz. képviselő. Dr,

országgyűlési képviselő. B. Andreánszky Gábor s. k Komlóssy Ferencz s. k. orsz. képviselő. Dr. Nendtvich

127 Károly s. k. orsz. képviselő. Zimándy Ignácz s. k. orsz, képviselő. Veres József s. k. orsz. képviselő. Csúzy Pál s. k. orsz. képviselő. Margitay Gyula s. k. orsz. képviselő Halvax József s. k orsz. képviselő. Szemnecz Emil s. k. i>rsz. képviselő. Dr. Rácz Géza s. k. orsz. képviselő. Thassy Géza s., k, orsz. képviselő Majthényi Ádám s. k. orsz. képviselő. Barla József s. k. orsz. képviselő. Olay Szilárd s. k. orsz. képviselő. Dr. Tóth Ernő s. k. orsz. képviselő. Kürthy Sándor s. k. orsz. képviselő. Vadnay Andor orsz. képviselő.

Indokolás

az értékpapírok adás vevése és a tőzsdeszerű adásvevési s egyéb beszerzési ügyletek után fizetendő illetékekről szóló törvényjavaslathoz. Szemben a szabad verseny elve által uralt közgazdaság terén az ingó tőkének mind nagyobb túlsúlyra való emelkedésével s ugyanennek az ingatlan tőke fölött élvezett természetszerű tényleges s részben törvényesített kiváltságaival, a mely kiváltságokkal az ingó tőke fő képviselői a közgazdasági szervezet helyes egyensúlyának megzavarására sok tekintetben visszaélnek: – a legújabb időkben európaszerte azon törekvés észlelhető, hogy az ingó tőke túltengésének hathatósan eleje vétessék s tílkapásai elé gátak emeltessenek, főleg pedig, hogy az ingó tőke, az ingatlan tőkével arányban, a közterhek egyenlő viselésére szoríttassák. Az államok általános adósságot-adósságra halmozási rendszere mellett, a melyeknek példáját aztán az államban létező testületek és társulatok is telhetőleg követik, – az értékpapírok folyton növekvő özöne, a társadalomnak egy, túlnyomó részben dúsgazdag zsidókból álló hereosztályát teremtette meg s növelte nagygyá, a mely here-osztály nem szánt, nem vet, de azért ő arat legjobban, s a melynek „productiv” ipari munkája legfölebb csak az értékpapírok kamat- és osztalékszelvényeinek időnkinti leollózásából és bekasszálásából s az értékpapírok folytonos csereberéléséből áll. S ennek a túlnyomólag gazdag zsidókból álló here-osztálynak a számára dolgozik, fárad és izzad a földmíves, a földbirtokos, az iparos, a szolid kereskedő; ennek a here-osztálynak a szolgálatában, érdekeit mindenben előmozdítandó, működik a sajtó, működnek a parlamentek, s állanak rendelkezésére az állami hatalmi összes tényezők. Ugyanazért, ha nem akarjuk azt, hogy ez az egészségtelen közgazdasági és társadalmi állapot in ultima analysi egyrészről a legcrassabb zsidó plutokratiát, másrészről pedig a mindenéből kifosztott proletariátust, mint egyedüli két, még fenmaradó társadalmi osztályt teremtse meg: úgy eleve gondoskodnunk kell arról, hogy az ingó tőkének a zsidóság által mindinkább ad absurdum vitt korlátlan uralmát lehetőleg paralyzáljuk, s dictaturáját megtörjük. Az ingó tőkével, a pénzzel, a társadalom többi osztályai ellen pusztító gazdasági hadjáratot folytató zsidóságnak fő működési tere a tőzsde. A tőzsde a zsidó plutokratiának a legerősebb vára, a tőzsde a zsidó hadoszlopoknak a csatatere, a melyen naponkint száz meg száz, ezer meg ezer nem-zsidó gazdasági existentia mint halott vagy nehéz sebesült terül el.

128 Ha már tehát azon, több oldalról ápolt törekvés, hogy a tőzsdék, ezen privilegizált állami játékbarlangok egyszerűen bezárassanak, hiúnak bizonyult; mert ezen radikális rendszabály egyúttal a legitim kereskedelmi forgalomra is mórt elviselhetlen csapás lett volna, a mely legitim kereskedelmi forgalom életérdekeinek köpenyével a tőzsde szédelgő elemei oly ügyesen tudnak takaródzni; – s h már ugyanez okból a börzén űzött differentia-játékot sem lehet betiltani s ez úton a tőzsdét meg rendszabályozni: legalább eszközölnünk kell azt, hogy a börze kiváltságos néposztálya s az általa képviselt ingó tőke, a polgárainak erszénye irányában mind fokozottabb igényekkel fellépő államkincstár javára 'kellőleg megadóztassák, s ez által egyszersmind az ingatlan tőkére aránytalan súlylyal nehezedő közterhek egy része az ingó tőke vállaira rakassék. A zsidóság által uralt mai korbeli tőzsdéknek valódi lényege fölött a leplet a 70-es évek elején a berlini, bécsi, budapesti stb. börzéken jelenetezett féktelen szédelgés s a visszahatáskép erre 1873 ban következett „Krach” rántotta le végleg, a mely szédelgés és „Krach” által okozott gazdasági iszonyú pusztítások utóhatásait még ma is érezzük. S épen ezen börzeszédelgés és „Krach” ideje óta, különösen Németországban, a tőzsde megrendszabályozásának és eredményes megadóztatásának kérdése nem ment le többé a publicistikai és parlamenti discussió napirendjéről; a minek Németországban egyelőre az az eredménye lett, hogy az 1881. július 1-jéről szóló német birodalmi bélyegtörvény, a tőzsdei kötjegyekre 20 fillérnyi, illetve egy márkányi állandó bélyegilletéket vetett, körülbelül hasonlóan a nálunk már az 1875. évi XVI. t.-cz. 5. §-a által a tőzsde-alkuszi kötjegyekre nézve megállapított egy frtos állandó bélyegilletékhez. De még ez a fölötte mérsékelt s aránylag minimális állandó bélyegilleték is czélját tévesztette a tőzsdével szemben; mert se Németországban, se nálunk nem volt a törvényben kötelezőnek kimondva kötjegynek minden ügyletkötési esetben való tényleges kiállítása, s hozzá, például nálunk, az egy frtos állandó bélyegilleték csak az esetben levén lerovandó, ha az alkuszi kötjegy a felek aláírásával is el van látva (1875: XVI. t-ez. 5. §-a), – ez, a kereskedelmi ügyleteknek minden szerződési okirat nélkül is való jogérvénye mellett azt eredményezte, hogy a szerződő felek sok esetben megelégedtek azzal, hogy a kötlevelet a tőzsdei alkuszoktól aláíratlanul vegyék ki, mely esetben a kötlevelek nálunk, egy frt helyett csak darabonkint 5 krajczárnyi állandó bélyegilleték alá estek. (Illetéki Díjjegyzék 5. tételszám.) De még ha a törvényben a kötjegyekre megállapított minimális állandó bélyegilleték a most mondottak szerint kijátszva nem lenne is, ezen minimális állandó bélyegilleték, – tekintve azt, hogy a tőzsdén naponkint millió és millió forintok erejéig köttetnek úgy reális, mint pusztán csak az árkülönbözetre czélzó spekulatív kötések, – az állam többi adózó osztályaira nézve kiáltó igazságtalanság is, és a közteherviselés egyenlősége elvének nyílt megsértését is képezi, mert például ingatlanok fölött kötött adásvevések után nálunk a jogügylettől, az érték szerint 43/10 %-nyi súlyos százalékos illeték fizetendő; (Illetéki Díjjegyzék 1. tételszám.) holott a budapesti áru- és értéktőzsdén, illetve a vidéki termény- és gabnacsarnokokban kötött, bár százezrekről vagy milliókról

129 szóló adásvevési jogügylet esetében is, a kötjegy darabja után csakis 1 frt, mondd egy frt állandó bélyegületék rovandó le. Az ilyen, Németországban is hasonlag fenforgott anomáliák tehát arra indították a német birodalmi törvényhozást, hogy a tőzsdeügyleteket is százalékos, illetve ezredékes (pro mille) illeték alá vesse. E részben azonban a német birodalmi törvényhozásnak mindenekelőtt két nehézséggel kellett megküzdenie. Az egyik nehézség ugyanis abban állott, hogy, ha egyedül csak a tőzsdén kötött ügyletek adóztatnak meg, akkor a tőzsde leleményes elemei utat-módot találtak volna arra, hogy zúg-börzék felállításával stb., a hivatalos tőzsde falain kívül „jobber”-ozzanak tovább, hogy ekkép a tőzsdeadó alul kibújhassanak. A másik nehézség pedig abban állott, hogy a tőzsdei és tőzsdeszerű ügyietek általános megadóztatása mellett miként legyenek megóvhatok a termelők: a földbirtokosok és iparosok érdekei, a kiknek terményei és gyártmányai a tőzsdén vagy tőzsdeszerűleg kerülnek eladásra, s a kik az aránylag súlyos tőzsdeadóval újra terheltetnének, minekutánna már földadójukat és jövedelmi adójukat úgyis megfizették. Mindezen nehézségeket az 1885. május 29-ki német birodalmi tőzsdeadótörvénynek szerencsésen megoldania sikerült, a mély törvény négy évi beható, alapos discussióknak a gyümölcse. Az e törvényről szólott javaslat fölött a viták a birodalmi gyűlésben 1885. május 4. 5. és 6 ik napjain folytak, a midőn is a törvényjavaslat szövege végleg megállapíttatván, mint az „Adásvevési s egyéb beszerzési ügyletekéről (Kauf- und sonstige Ansehaffungsgescháfte) szóló novella az 1881-ki birodalmi bélyeg- és illetéktörvényekhez, a császár által 1885. május 29-kén szentesíttetett, s 18-5. október l-jén hatályba lépett. E törvényben ugyanis, hogy a forgalom a tőzsdékről zúgbörzékbe élne teregethessék, kimondva lett, hogy a megállapított 110, illetve 2/io promille illeték, a belföldön kötött s e törvényben körülirt valamennyi ügylet után fizetendő, – köttettek legyen tehát ezen ügyletek akár a tőzs dén, akár a tőzsdén kívül. – A fentebb jelzett második nehézségen pedig akkép segített az 1885. május 29-ki német birodalmi törvény, hogy az ezredékes illeték alól mentesítette mindazon tőzsdei és tőzsdeszerű ügyleteket, a melyek a szerződő felek egyike által a belföldön termelt vagy előállított tárgyak vagy áruk mennyiségei fölött köttetnek, – a mi által a gazdaközönség és az iparos osztály érdekei teljesen meg lettek óva Volt azonban a tőzsdeadó-törvény megalkotásánál még egy harmadik nehézség is, a mely azonban csak a törvény sikere biztosításának kérdését illette. Ugyanis az 1881-ki német birodalmi bélyeg- és illetéktörvény (miként a mi illetékszabályaink is,) csak a kötjegyre, az okiratra rótta az állandó bélyegületéket, nem pedig magára az ügyletre. Ha tehát kötjegy tényleg nem állíttatott ki, – az ügylet után még a minimális állandó bélyegilleték se volt lerovandó. Ha már most, a pro mille illeték bohozatala után is a felek szabad akaratára lett volna hagyva, kötjegyeket kiállítaniuk vagy ki nem állítaniuk, – ez utón st szerződő felek a pro mille tőzsdeadótól menekültek volna, s az egész tőzsdeadótörvény kijátszva lett volna. Ezen a kiviteli nehézségen az 1885. május 29-ki német birodalmi törvény ismét akkép segített, hogy illetékkötelesnek nem a kötjegyet, nem az okiratot, hanem magát a jogügyletet

130 jelentette ki, szigorú büntető határozmányokkal szorítva az alkuszokat, illetve a szerződő feleket, kötjegyeknek minden ügyletnél való kiállítására. – szóval a német tőzsdeadó-törvény behozta a kötjegykényszert. A tényleg érvényben levő 1885. május 29-ki német birodalmi tőzsdeadó-törvénynek ezen tagadhatlan előnyei mellett, az ügy érdekében levőnek találtuk, a jele,n törvényjavaslat alapjául e mintatörvényt venni, annyival is inkább, mert benne egy, a publicistikai és parlamenti beható discussio retortáin már keresztülment, szakemberek által már minden oldalról megvilágított és megbírált kész művet bírunk. A jelen törvényjavaslat tehát az 1885. május 29-ki német birodalmi tőzsdeadó-törvénynek s az ezen törvény által az 1881. július 1-ji korábbi birodalmi bélyeg- és illetéktörvény érvényben hagyott részeinek alapján készült, természetesen e külföldi törvények átültetésénél hazai speciális viszonyainkat számba véve, s egyúttal a szerves egészszé alakított jelen törvényjavaslatot, a könnyebb áttekinthetés czéljából, tárgyjelző fejezet-feliratokkal ellátva. Ezen általános nézpontok előrebocsátása után, már most áttérünk a törvényjavaslat egyes szakaszaira. A törvényjavaslat 1-3. §-ai részletesen meghatározzák az illetékköteles ügyletek tárgyait és az illeték mérvét, – az illetéket, a jogügylet tárgyának értéke után, az 1. §-ban körülírt tárgyak fölötti ügyletektől, a német törvényhez hasonlóan, 1/10 ezredékben (pro mille), a 2. §-ban körülirt áruk fölötti ügyletektől pedig, szinte a német törvényhez hasonlóan, 2 /io ezredekben (pro mille) szabván meg. A 4. §-ban meghatározva vannak az illetékmentes ügyletek, köztük azon ügyletek, a melyek a szerződő felek egyike által a belföldön termelt vagy előállított áruk vagy tárgyak mennyiségei fölött köttetnek, a mely kivétel folytán gazdaközönségünk és iparos-osztályunk a tőzsdeadótörvény hatálya alól kivonatik. Az 5-7. §-ok részletesen meghatározzák az illetékköteles ügyleteket. A 8. § az illeték lerovására kötelezett személyeket jelöli meg. A 9-13. § ok a kötelező kötjegykiállításról szabatos rendelkezéseket foglalnak magukban, a kötjegykényszer által levén egyedül biztosítva a tőzsdei és tőzsdeszerü forgalom sikeres megadóztatása. A 14-18 § okban szigorú pénzbüntetések állapíttatnak meg a törvény rendelkezéseinek áthágásaira. A 19-22. §-ok végül vegyes és átmeneti intézkedéseket tartalmaznak; nevezetesen a 20. §. megjelöli azon korábbi bélyeg- s illetóki törvényeinket és szabályainkat, a melyek a jelen törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedtóvel, hatályukat vesztik. – Mivel pedig a jelen bélyegs illetéktörvény külön viszonyokat szabályozó speciális törvény, a 21. §. kimondja, hogy mindazon esetekben, a melyekre nézve a jelen törvényben különös intézkedések nem foglaltatnak, – továbbra is a fenálló általános bélyeg- és illetékszabályok alkalmazandók. S most, minekutánna a fentebbiekben jelen törvényjavaslatunkat indokoltuk volna, – a midőn még a tisztelt képviselőház becses emló kezetébe hozni bátorkodnánk azt, hogy az osztrák birodalmi tanács kép viselőháza, f. 1886. évi márczius hó első napjaiban egy, a börzeadó behozatala tárgyában a birodalmi tanácsbeli antiszemita képviselők által be-

131 terjesztett indítványt tárgyalván, ezt, a márczius 4-én tartott ülésében elfogadta, s tárgyalás és jelentéstétel végett egy e czélból kiküldött külön bizottsághoz utasította; – s ekkép a tőzsdeadó behozatalának ügye a monarchia másik felében már a parlamenti tárgyalás előrehaladott stá dmmában levén, nézetünk szerint, de a dolog természetéhez képest is, a magyar törvényhozásnak e kérdésben is egyenlépést kell tartania Ausztria törvényhozásával: – a jelen törvényjavaslatot a tisztelt képviselőháznak elfogadásra ajánlani bátorkodunk. Budapesten 1886. áprilhó 3-kán. Istóczy Győző s. k. országgyűlési képviselő. B. Andreánszky Gájor s. k. orsz. képviselő. Dr. Komlóssy Ferencz s. k. orsz. képviselő. Dr. Nendtvich Károly s. k. orsz. képviselő. Zimándy Ignácz s. k. orsz. képviselő. Veres József s. k. orsz képviselő. Csúzy Pál s. k. orsz. képviselő. Margitay Gyula s. k. orsz képviselő. Halvax József s. k orsz képviselő. Szemnecz Emil s. k orsz. képviselő. Dr, Rácz Géza s. k orsz. képviselő. Thassy Géza s. k. orsz. képviselő. Majthényi Ádám s. k. orsz. képviselő. Olay Szilárd s. k. orsz. képviselő. Kürthy Sándor s. k. orsz képviselő. Vadnay Andor orsz. képviselő. A börzeadó törvényjavaslat indokolása a képviselőház ápril 14-ki ülésén. (Kivonat a képviselőház naplójából.)

Elnök: Következik az Istóczy Győző képviselő úr által beadott 298. számú, az értékpapírok adásvevése és a tőzsdeszerű adásvevési s egyéb beszerzési ügyletek után fizetendő illetékekről szóló törvényjavaslat indokolása: Istóczy Győző: T. képviselőház! (Halljuk!) Az 1876. évi költségvetési általános vita alkalmával, az 1875. november 12-iki képviselőházi ülésben tartott beszédem folyamán egy ízben már indítványba hoztam a tőzsdeadó behozatalát állami bevételeink szaporítása szempontjából Az időben azonban, miként az antiszemitizmussal, úgy börzeadóindítványommal is egyedül állottam a képviselőházban. Azóta már a tizenegyedik éve tapossuk a képviselőház parquetjét, – már t. i. azok, a kiket az azóta lezajlott választások ki nem rostáltak közülünk – s ma elégtétellel konstatálhatom azt, hogy ma már nemcsak az antiszemitizmussal, hanem börzeadóindítványommal is, nem állok egyedül e házban, hanem velem együtt ma már longus est idem petentium ordo. (Úgy van! a bal és szélső bal egyes helyein.) Hogy egyébkint a börzeadó behozatalára vonatkozott indítványom ezelőtt 11 évvel nem talált e házban viszhangra, – az igen könnyen megmagyarázható volt azon körülményből, hogy a törvényhozási munkáink menetére oly nagy befolyást gyakorló szomszéd nyugati államokban is még csak egyes hírlapi czikkekben, egyes röpiratokban volt pengetve a börzeadó behozatalának szükségessége, a nélkül, hogy akár Németországban, akár Ausztriában concrét javaslatok lettek volna a törvényhozás elé terjesztve. Ma már e tekintetben is lényegesen megváltozott a helyzet, a mennyiben a német birodalomban a múlt évi október 1-től fogva a tőzsdeadó tényleg be van hozva, Ausztriában pedig jelenleg egy képviselőházi külön bizottság foglalkozik a tőzsdeadó törvényjavaslat kidolgozásával;

132 s így most már mi rajtunk magyarokon van a sor, a Németország és Ausztria által adott jó példát követni. (Úgy van! a bal és szélső bal egyes helyein.) S e tekintetben voltaképen nem az a nevezetes dolog, hogy nyugati szomszédaink napjainkban részint már behozták, részint pedig készülnek behozni a tőzsdeadót, s hogy utánuk most mi is készülünk azt behozni; hanem a nevezetes dolog az, hogy csakis egy év óta öltött a tőzsdeadó behozatalának ez ügye concrét alakot, s hogy nem hozatott az be már évekhel ezelőtt. (Úgy van! a bal és szélsőbal egyes helyein.) S ha áll ez Németországra és Ausztriára nézve, még inkább áll Magyarországra nézve; mert évi 30-40 milliónyi tényleges deficitünk mellett az állam senkinek se engedhet adómentességi kiváltságokat akkor, a mikor – a börziánerek kivételével – a társadalom minden többi osztálya majdnem leroskad a különfélébbnél különfélébb közterhek súlya alatt. (Úgy van a bal és szélsőbal egyes helyein) s akkor, a mikor az ingatlan birtokra már absolute nem róható több adóteher, mint a menynyi azt már tényleg nyomja Nem adhat pedig az állam adómentességi kiváltságokat a börziánereknek, az értékpapír-kereskedőknek, a kik hozzá még legkönnyebben is fizethetik az adót, mert vagyonukat nem fáradságos munkával, hanem mások rovására űzött puszta spekulácziókkal szerzik; s mert a börziánereknek, értékpapírokban fekvő vagyonúkba se beruházásokat nem kell tenniök, se nem veri el a jég azt, se nem pusztítja el a szárazság, se vízáradás, se rozsda, se filloxera. (Úgy van! a bal és szélső bal egyes helyein.) S ha már az állampapírokra szelvényadót nem vethetünk, legalább az értékpapírok forgalmát vessük adó alá, a mely megadóztatás ellen elvi szempontból se lehet absolute semmi kifogást se tenni. Mert a szilárd, börzei műnyelven „fest” kezekben levő értékpapírok birtokosait az értékpapírok adásvevésére vetett illeték nem sújtja, hanem sújtja igenis az értékpapírokkal kereskedő üzéreket, a kik az árfolyamok különbözetére spekulálnak és játszanak. (Úgy van! a bal és szélső bal egyes helyein.) Már pedig, a mint egy részről nemzetgazdászati fontos tekintetek igénylik azt, hogy az értékpapírok a belföldön szilárd kezekben megkötve maradjanak, – úgy más részről a termelők érdeke meg azt követeli, hogy terményeik minél kevesebb számú közvetítő kezén át jussanak a fogyasztók kezébe; mert minél több közvetítő kezén mennek a termények keresztül, a termelő által kapott ár annál alacsonyabb, a fogyasztó által fizetett ár pedig annál magasabb lesz. (Úgy van! a bal és a szélső bal egyes helyein) A tőzsdeszerűleg adott vett mezőgazdasági és ipari termékek fölött a közvetítők által kötött ügyletek után fizetendő illetékek pedig azt a jót is fogják eredményezni, hogy a termények lehető rövid utón. – lehetőleg kevés számú közbenső adásvevési ügyletek utján fognak a fogyasztók kezébe jutni, s ekkép úgy a termelők, mint a fogyasztók is csak nyerni fognak; – eltekintve attól, hogy a mezőgazdasági és ipari termékek fölött a tőzsdén űzött differentiális, fiktív ügyletek, a rájuk vetett százalékos, illetve ezredékes illeték folytán szinte kevesbedni fogván, ekkép ezen fiktív ügyletek útján a termelők rovására űzött gyakori indokolatlan árlenyomási üzelmek ellenében is hathatós gátul fog szolgálni az ezen fiktív ügyleteket legsúlyosabban érintő börzeadó. (Úgy van! a bal és szélső baloldal egyes padjain.)

133 A börzeadó behozatalát tehát nemcsak pénzügyi, hanem nemzetgazdasági fontos tekintetek is egyaránt sürgetőleg követelik. Az értékpapír-forgalomra és a tőzsdeszerűleg adott-vett termények és árúk fölött nem a termelők s így nem a földbirtokosok és nem az iparosok által kötött ügyletekre vetett adó tehát igazságos, helyes és korszerű adónem, a mely a közteherviselés elvéből önként folyik, s a melynek behozatalát eddig is – mondjuk ki a való igazságot, – csakis a mind nagyobb befolyásra vergődött zsidóság hátráltatta. (Úgy van! a bal és szélső bal egyes helyein.) Mert hát mióta e börzéket, a kereskedelmi forgalomnak e góczpontjait, az újkor szelleme által békóiból kiszabadított zsidóság európaszerte mindinkább elözönlötte, s onnan a nem-zsidó elemet mindinkább kiszorította, – azóta a börzék mindenütt specificus zsidó jelleget öltöttek fel – nálunk elejétől fogva is így állott a dolog, – úgyannyira, hogy napjainkban a börzék a leghatalmasabb eszközökké lőnek arra a czélra, hogy a zsidóság a keresztény államok közgazdasága fölötti uralmat magához ragadhassa és gyakorolhassa, s ekkép a népeket gazdaságilag s így politikailag is tőle függő, neki dolgozó, neki fáradó és neki izzadó szolgahaddá tegye. (Úgy van! a bal és szélső bal egyes helyein) A börzezsidók hausse és baisse spekulácziói souverain módon szabják meg nemcsak értékpapírjainknak az árfolyamát, hanem legelső életszükségleteinknek az árait is; (Úgy van! balfelől) s azért az állam minden polgárának a zsebét közvetlenül érdeklik azok a dolgok, a mik a börzén történnek; az állam minden polgárának közvetlen érdeke tehát az, hogy ezen, a zsidóság kezében oly hatalmas fegyverré vált intézmény kinövései lehetőleg lenyírpáltassanak, a mely czélt, ha teljesen nem is biztosítja, de minden esetre megközelíti egy megfelelő börzeadó behozatala. Hogy voltaképen mi a mai börzének a lényege: arra nézve egyszerűen hivatkozom két tekintélynek a börze fölött mondott ítéletére. E jeles férfiak egyike Maybach porosz miniszter, a ki a 70-es években, a porosz képviselőház egyik ülésén tartott beszédében a börzét „Giftbaum”-nak, „méregfának” nevezte el. Meglehet, hogy a zsidók és zsidóbarátok Maybach minisztert nem ismerik el tekintélynek; de bizonyára tekintély és pedig nagy tekintély előttük az elhalt Lasker Eduárd, ez a kitűnő zsidó férfiú, a ki, ha nincs Németországnak egy Bismarckja, a ki ennek a zsidó portentumnak idejekorán szárnyát szegte, – minden bizonnyal egy német Disraelivé vagy német Gambettává nőtte volna ki magát. (Úgy van! a bal és szélsőbal egyes helyein.) Tehát Lasker Eduárd, a zsidó, egy őszinteségi pillanatában, a német birodalmi gyűlésnek, közvetlenül az 1873. évi börzekrach kitörése előtti hetekben tartott egyik ülésén elmondott fulmináns beszédében a börzét akként jellemezte, hogy az nem egyéb, mint „eine Akademie der Gesetzes-Übertretungen,” vagyis magyarul: „a törvényáthágások akadémiája.” Én tehát azt hiszem, hogy a méregfát, a törvónyáthágásoknak az akadémiáját, a börzét, nem áll hivatásunkban és nem áll érdekünkben dédelgetni azzal, hogy neki az adómentességi kiváltságot továbbra is megadjuk akkor, a mikor rongált állami pénzügyi viszonyaink között minden alkalmas és nem alkalmas segélyforrást kénytelenek vagyunk megnyitni állami bevételeink fokozására, s akkor, a mikor takarékos-

134 sági szempontból például még a bíróságoknál alkalmazott díjnokok létszámát, a továbbra is alkalmazásban hagyottaknak pedig nyomorult napidíjait is kénytelenek vagyunk redukálni igazságszolgáltatásunk menetének érzékeny rovására. (Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) És ha a vidéki intelligentia úri passióját, a vadászatot, sőt még a közbiztonság tekintetéből oly fontos fegyvertartást is, legfőkép financiális okokból, kénytelenek vagyunk adóval megróni, oly két adóval, a melyek összevéve nem hoznak be többet hatszázezer írtnál, s a mely csekély jövedelmű adóknak a kezelése oly nehézkes s ellenőrzésük oly vesződséges: akkor nincs semmi okunk kímélettel, előzékenységgel lenni a börziáner zsidók uri passiója, a börzegseftelés, a börzei differentiális játék iránt sem, s nincs semmi ok meg nem róni a börzét oly adóval, a melynek a kezelése úgyszólván semmi fáradságba és semmi költségbe sem kerül; mert a tőzsdeadó bélyeges nyomtatott kötjegy-űrlapok egyszerű felhasználásával rovatik le, úgy amint a váltókra vetett bélyegilleték is lerovatni szokott. (Helyeslés a bal és szélső baloldal egyes helyein.) Az általam és társaim által benyújtott törvényjavaslat genezisének és egyes részleteinek fejtegetésébe fölöslegesnek tartom ezúttal belebocsátkozni; mert egy részről a törvényjavaslat irott indokolása e részben már úgyis bőséges felvilágosításokat nyújt; más részről pedig majdan a törvényjavaslat tárgyalása alkalmával lesz idején és helyén a részletekre kiterjeszkedni Egyet azonban itt újra, ismételve kiemelek, mert az ily dolgokat, netáni félreértések vagy félremagyarázások kikerülése végett, nem árt minél többször hangoztatni, s ez az, hogy a törvényjavaslatban termelőinknek: földbirtokosainknak és iparosainknak az érdekei teljesen meg vannak óva; mert a törvényjavaslat negyedik §-a illetékmenteseknek jelenti ki azon adásvevési ügyleteket, a melyek a szerződő felek egyike által az országban termelt vagy előállított tárgyak vagy árúk fölött köttetnek. Ezek után magám és társaim nevében a törvényjavaslatot a t. képviselőháznak elfogadásra ajánlva, kérem a t. képviselőházat, hogy azt előleges tárgyalás és jelentéstétel végett szakbizottsághoz utasítani méltóztassék. (Élénk helyeslés a bal és szélsőbaloldal egyes helyein.) Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter: tiltakozik a törvényjavaslat irott indokolásának és Istóczy Győző beszédének antiszemitikus részei ellen, s azt mondja, ,.hogy a tőzsdeadó, az ő felfogása szerint, az antiszemitizmussal semminemű összefüggésben nincs, s be lehet azt hozni és elfogadhatja azt valamely képviselő anélkül, hogy azért az antiszemitizmus rásüthető volna.” (Helyeslés.) Szerinte a törvényjavaslat a német tőzsdeadótörvónynek egy hiányos kivonata, a mennyiben belőle mindaz kihagyatott, a mely némi könnyítéssel látszott járni. Mindazonáltal kéri a házat, hogy a törvényjavaslat, tárgyalási alapul elfogadtatván, a pénzügyi és közgazdasági bizottságokhoz utasíttassák. (Helyeslés.) Istóczy Győző: Miután a házszabályok értelmében jogom van felszólalni, engedje meg a t ház, minthogy tizen aláírták javaslatomat. . . . Elnök: Nem azon körülménynél fogva, hogy tízen írták alá az indítványt, hanem mert egy praecedens esetben a ház elhatározta, hogy a minister nyilatkozata után az indítványozó képviselő még egyszer szólhasson. (Egy hang a szélső baloldalról: A ministernek nem volt joga szólni. Ellenmondás.)

135 Kérem, méltóztassék figyelembe venni azt, hogy a ministernek igenis meg volt és meg van a szólási joga, mert az 1848. törvény azt mondja: hogy a ministerek, ha szólni akarnak, a ház által meghallgatandók. (Helyeslés a jobb oldalon.) Istóczy Győző: A t. pénzügyminister úr kifogásolja azon indokolást, melylyel mi e törvényjavaslatot előterjesztettük, s melyet én beszédemben is felhoztam. Hogy a t. kormány, a t. ház egyes tagjai és az antiszemitapárt két árnyalatán kívül a többi pártok miféle indokokból fogadják el a törvényjavaslatot, – az az ő dolguk; mi antiszemiták, kik nem tartjuk szükségesnek holmi elkopott filoszemitikus phrasisok fügefalevelével (Derültség balfelől.) takaródzni, mi antiszemiták azt tartjuk, hogy a gyereket a maga nevén kell megnevezni; (Úgy van! a szélső balon.) s azért súlyt fektetünk az antiszemitikus indokolásra, mert börze és zsidó egymás nélkül nem is képzelhető. (Derültség.) Majd csak akkor lesz képzelhető, ha eljő az idő, hogy a börze nem lesz kizárólagos zsidó domínium; addig azonban a börzeadó ügye egyszersmind zsidókérdés is lesz. Méltóztassék a t. pénzügyminiszter úrnak elhinni nekem, hogy akárki terjesztett volna is be e házban a tőzsdeadó behozatalára irányuló törvényjavaslatot, és lett légyen az bármiféle indokolással, nem kerülhette volna ki a javaslat beterjesztője azt, hogy javaslatát a. zsidóság egyenesen maga ellen intézettnek ne tekintette volna. Azért a legjobb, a legbiztosabb út az volt, a melyet mi antiszemiták választottunk; így legalább a börzeadó ellen a sajtóban és egyebütt felmerült és még ezután is felmerülhető okoskodásokkal is azonnal tudni fogjuk hogy hányadán vagyunk. Mi antiszemiták örültünk volna annak legjobban, hogyha a képviselőház akármelyik más pártja terjesztette volna elő e törvényjavaslatot; erre azonban senki se mervén vállalkozni – íme ismét a zsidókérdés! – előterjesztettük mi antiszemiták a magunk szempontjából. A mi az igen t. pénzügyminiszter urnák a törvényjavaslat állítólagos hiányaira vonatkozó megjegyzéseit illeti, én megengedem, hogy ebből a javaslatból ki van hagyva némely túl-enyhe intézkedés, a mely a német törvényben benne van. Többi közt benne van a német törvényben az, hogy az ezen törvény alapján kiszabandó pénzbüntetések miatt ingatlan birtokok, ha a tulajdonosaik belföldiek, el nem árverezhetők. Bocsánatot kérek, ha nálunk akármilyen más adó- vagy illetéktartozás miatt a legszegényebb embernek is elliczitálják mindenét, – akkor a börziánerek iránt miért legyünk kíméletesek, ha vétettek az illetóki szabályok ellen, annak a rátióját nem értem. Hogy miért van e túl-enyhe intézkedés a német törvényben, azt nem tudom, de ily túl-enyhe intézkedést a mi viszonyaink között nem látok indokoltnak. Továbbá ott van például a német törvényben az, hogy az alkuszoknak és más üzletembereknek, a kik gyakran kötnek tőzsdeszerű ügyleteket, bélyeges kötj egy űrlapok előlegeztetnek és hiteleztetnek. Ha a t. ház méltóztatik ez enyhítést felvenni a törvényjavaslatba, – azt a t. ház a tárgyalásnál mindenkor megteheti, – de ez egyáltalában nem szolgál akadályul arra nézve, hogy a törvényjavaslat a tárgyalás alapjául elfogadtassék. Egyébiránt örvendetes tudó másul veszem a t. pénzügyminiszter úr azon kijelentését, hogy a törvényjavaslatot bizottságokhoz kivánja utasíttatni. Egy pénzügyminisztertől, főleg pedig egy chronicus deficzittel küzdő állam pénzügyminiszterétől nem is lehetett mást várni. (Élénk derültség a szélső balfelől.)

136

Kérem a t. házat én is, méltóztassék a törvényjavaslatot tárgyalás végett a szakbizottságokhoz utasíttatni. Elnök: A házszabályok szerint most szavazással döntendő el, hogy kivánja-e a t. ház a törvényjavaslatot tárgyalni, illetőleg azt előzetes tárgyalás végett a pénzügyi és közgazdasági bizottsághoz utasítani. Kérdem tehát a t. házat, méltóztatik-e a törvényjavaslatot tárgyalni, illetőleg azt előzetes tárgyalás végett a pénzügyi és közgazdasági bizottsághoz utasítani? (Igen!) Ennélfogva kijelenthetem, hogy a ház a törvényjavaslatot tárgyalni kívánja, s e végből azt a pénzügyi és közgazdasági bizottsághoz utasítja.

A zalaegerszegi képviselőválasztás. A zalaegerszegi kerületben f. é. márczius 24-kén végbement képviselőválasztás alkalmával a 48-as függetlenségi antiszemitapárt jelöltje Szemnecz Emil, a pártonkívüli Skublics Jenő 1001 szavazata ellenében 1077 szavazattal, s így 76 szótöbbséggel megválasztva ló'n. Ez örvendetes eseményt mi előre láttuk, s ebbeli nézetünknek legutóbbi füzetünkben is kifejezést adtunk. E választás újból megerősítette azon tételünk helyességét, hogy az antiszemitizmusnak, ha a kerületekben nagy sikereket akar elérni, politikai pártprogrammal is kell bírnia, s így magát a fennálló, mély kerékvágásu magyar politikai pártviszonyokba beillesztenie kell. E választás horderejét még ellenfeleink se kicsinylik. Be lett e választással bizonyítva az, hogy az antiszemitizmus ma is csak oly hódító eszme a választók tömegénél, mint volt az 1884-ki választásokkor, sőt, ha a kellő formát megtaláljuk, hódítóbb ma mint akkor volt; mert, míg ezelőtt két évvel például a zalaegerszegi kerület választói elejtették az antiszemita képviselőjelöltet, ma zászlaját nagy lelkesedéssel győzelemre vitték. E választás ezenkívül az antiszemita vezérférfiaknak világító szövétnekül is szolgálhat arra nézve, mikép rendezzék az antiszemita pártviszonyokat arra a czélra, hogy a jövő évben az óhajtott sikerrel állhassuk meg az általános választások megpróbáltatásait. Szemnecz Emil az a férfiú, a ki a jelenlegi antiszemita képviselők között a legelső volt, a ki Istóczyhoz társult; s így a chronologiai rendet véve, voltaképen Ő a második nyílt antiszemita Magyarországon; mert már 1881 elején, úgyszólván a „12 röpirat” első megindultakor, e füzeteknek belmunkatársa volt, s ekkép ő nem a „12 röpirat” iskolájából került ki, mint kikerültek a később csatlakozott párthívek, hanem ő is egyik megalapí-

137

tója volt azon iskolának, a melyből azóta a növendékek évrőlévre örvendetesen szaporodó számban kerülnek ki. Mint Istóczynak legelső társa a küzdelemben tehát, Szemnecz Emil jobban ismerheti Istóczy intentióit is, mint ismerhetik mások, a kik csak rövidebb idő óta vannak vele elvi nyílt összeköttetésben; s azért Szemnecz Emil, a ki az antiszemitizmus hajójának már az első viharos években való kormányzásában tevékeny részt vett, ebbeli teendőit ma, mint népképviselő, kedvező szelek által hajtott] hajónk kormányzásában, régi tapasztaltságával és gyakorlottságával, teljes biztossággal teljesítheti, a mely kormányos szerepre ezenkívül őt fényes tehetségei is teljes mértékben képesítik. Előkelő politikai szerep vár tehát fiatal barátunkra, a ki. Istóczyval együtt ezelőtt rövid öt évvel bizonyára nem is álmodta volna, hogy az antiszemitizmus ily rövid idő alatt megkezdi Magyarországon diadalútját, a mely diadalúton az egyik mértföldmutatót – a zalaegerszegi választás képezi!

Egy magyar antiszemita iró a század első feléből. Az őskor történelmi adataitól eltekintve, az antiszemitizmus már e század első felében is nyilvánult a társadalom rétegeiben. Kiváló írók, természetbúvárok, nagy nevű diplomaták és tudós férfiak foglalkoztak irodalmi termékeikben és az élet gyakorlati terén foganatosított repressáliák követésében az antiszemitizmussal. Nagy Ignácz a „Torzképek”-ben, Vas Gereben a „Szúnyogok”-ban characterizálták a zsidók söpredékét, Széchenyi István gróf, a legnagyobb magyar, az egész zsidó fajnak czélba vett emancipátiója ellen hozott fel nyomós érveket. Gróf Teleki Sándor ezredes, jól kigondolt concurrentia által minden zsidó vállalatot tönkre juttatott Koltón, hogy a zsidó hódítást megakadályozza. Br. Be Gerando Attila publicista pedig felolvasást tartott a zsidók nemzetgyilkos üzelmeiről. Nevezett férfiak élettapasztalásból indulván ki, irtak, szónoklatokat tartottak, és cselekedtek. Volt-e valaki, aki e jelesek nézeteit megczáfolta? Nem volt! A társadalom ébredezni kezdett ugyan, de nem szólott Publicum tacendo consensit! A zsidó népfaj mindinkább ismertté lett, de a türelmi adó eltörlése előtt nem látszott a nemzetre nézve oly veszélyesnek, mint a milyennek azóta lenni kezdett. A törzsfajok felismerték ugyan a zsidók nadály természetét, nemcsak Magyarországon, hanem Európa minden törzsnemzetei egyaránt; miért is a zsidók nadálytermészetétől való tartózkodásnak, idegenkedésnek, valamint természetrajzi viszonyaikban gyökerezett foglalkozásaik folytán az európai törzsnemzeteknél mindinkább növekedő gyűlöletnek és undornak terminológiai kifejezése az antiszemitizmus szó-

138 ban találja félreismerhetlen igazi értelmének magyarázatát, a mely kifejezés ma már a tanulatlan köznép előtt is ösmeretes, és általa használtatik is. E mozgalom a liberalismus erőlködése ellenére is, minden európai törzsnemzeteknél maradandó hagyományt képez, s oly mély gyökeret vert e talajban, hogy míg egy zsidó lesz a világom legyen az bankár vagy pálinkás zsidó, ez ellenszenv a föld színéről eltűnni soha sem fog, mely az antiszemitizmusban incorporálva van. Valamint a zsidóság századok előtt is intricans, tolakodó, önző és kegyetlen volt, olyan az a legújabb korban is; – miért is mai üzelmeik nem fognak a feledékenység semmiségébe merülni. Magyarországon a képviselőház, Ausztriában a Reichsrath tárgyalásai bő anyagot fognak nyújtani az utókornak, hogy a történelem ily incidensekkel kibővíttessék, hisz a napilapok hasábjain minden megvitatás a közönség elébe jut, az újságlapok pedig levéltárba fognak eltétetni. Nálunk a Tisza folyó ágyának kotrása körül elkövetett nagyszabású defraudatiók elég híressé tették a vállalkozó Deutsch czéget, miből kifolyólag, a Tisza vidékének érdekeltjei váljon elfeledik-e emez országos hírű műveletet, a melylyel a birtokosság sínli annak zsarolásait? De azért e czég még folyvást szerepel nagy vállalkozásókban, mig a Brachfeld által elnyert kitüntetésre érdemeket nem szerez. A bécsi Reichsrathban felmerült éjszaki vaspálya-kérdés nevezetes pházisba lett hajtva Schönerer képviselő által, midőn a házban ama kérdést vetette fel: „Valjon ki uralkodik a monarchiában? Ő felsége a császár, vagy Rothschild?!” Schneider E. pedig m. é márczius elején a bécsi új városház népcsarnokában ama nézetét fejezte ki ugyanezen vasúti kérdésben, hogy e „vasút államosítását amaz archimedesi pontnak tekinti, a honnan Rothschild világuralma feltétlenül kimozdítandó,” s kérdi továbbá „valljon az állam és a nép még továbbá is zsidó hódításoknak legyen-e kiszolgáltatva, hogy e világhatalom bilincseiben rabszolgaként nyögjön?!” Ha ily erős kifejezésekkel élő emez erélyes hazafiak nem érhették is el a végczélt, mégis megingatták Rothschild és társai eddig erősnek látszott álláspontját, annyira, hogy az administratióból származó nyereménytöbblet a vállalat és az állam közt felosztandó lett, s megmaradott a fejszének a nyele, de az adózó állampolgároknak tudomása van róla, mi oly tanúság gyanánt szolgál, melyre elmondhatják „manet alta mente repostum”, s ezt követheti még egy oly nagy idő, a midőn a nemzeteknek oly törvényhozása kerülhet felszínre, melyben a zsidók monarchiánkban éppen úgy, mint Bismarck kanczellár terve szerint a lengyelek pozeni birtokaikból, kibecsültetni fognak, mely alkalommal a zsidók financiális vártornyai azért is ostrommal beveendők, nehogy ezek uralma alatt a nemzetiségek és vallások eltörlése lábra kapjon, mire ezen pénzhatalom fáraclhatlanul törekszik. Hogy nálunk már századunk első felében is voltak antiszemita írók, tudósok stb., annak illustrálásául szolgáljanak báró De Gerando Attila tapasztalásai, s azokhoz alkalmazott észleleteinek nyilvánításai. Br. De Gerando Attila 1845-ben felső Magyarországot átutazta. Berecz Antal szerkesztő a természettudományi s földrajzi ismeretek terjesztésére a művelt magyar közönség számára 1875-ben kiadott „Természet” czímű lapja 9. 10 és 11-dik számú füzeteiben ismerteti b. De Gerando Attilá-

139 nak a földrajzi társulatban tartott s Kővár vidékére vonatkozó felolvasását. Mivel pedig ezen most idézett lap a közönség közt kevésbbé van elterjedve, jó szolgálatot vélek teljesíteni, ha e félolvasásból egynémely passust idézek, a melyek a zsidók piszkos üzelmeire vonatkoznak, éspedig a többi közt ezeket mondja b. De Gerando Attila: „Kővár vidékén a kisbirtok egyharmadát teszi az összes területnek, melyből sok került zsidó uzsorások kezébe; – annyi pálinka készül itt, hogy a szomszéd megyékbe is kerül belőle; – a nagy pálinka fogyasztás színhelye a zsidó korcsmája, melyet ez rendesen bérben tart. – Butyásza a hegyvidék leggazdagabb községe; a hegyi falvakban átalában kevesebb a nyomor, a házak csinosabbak, az emberek vígabb, bátrabb kinézésüek, a faj épebb, mint a határvidéki térségen, mert oda zsidót be nem fogadnak. – Több oka nincsen annak, hogy a térségi és hegyi lakosság közt oly nagy a különbség; mert a közvélemény csak egy okot ismer el, azt t. i., hogy a térségi falukban majd mindenüvé befészkelte magát a zsidó, míg ezen nyavalya még nem terjeszkedett ki a hegyekre. A kővárvidéki ember benső meggyőződése, hogy bármi rósz történjek körülötte, az a zsidótól ered. Említenek oly zsidómentes hegyi falut, mely annak hírére, hogy megkapja végre ő is maga zsidóját, a közigazgatáshoz folyamodott, tiltaná el tőle e közelgő csapást, a közigazgatás tagadó válaszára pedig maga erején megvédte magát, semmi alkalmat nem hagyván az ellenségnek, határára telepedni. De ezen kétségbeesett ellenállás csak késlelteti, de meg nem állíthatja a zsidó hódítást, mely dagadó árvíz módjára alólról kezdve a lapályon, mind magasabbra s magasabbra törekedik a vidék hegyei közé. A térségi községek közül még csak egy kerülte ki a közös sorsot: ez Koltó, melynek hajdani földes ura gróf Teleki Sándor ezredes úr, ki a zsidó vállalatot tönkre juttatta.” De Gerando még tovább ekként jellemzi a zsidókat: „A jó izraelita nemcsak gabonáért ád pálinkát, hanem ád párnahéj, vászon, majorságért, vasért, patkóért, szegért, és mindennemű lopott tárgyakért, s nagy előnyére szolgál a zsidónak, hogy malom, korcsma, mészárszék, mind az övé, ő a legjobb haszonbérlő, keresztény véle nem mérkőzhetik, és azután: mikor a földes úr egész jószágát veszi bérbe, ő az, ki előre fizet árendát, ő előlegez utazási költséget, a hányszor kér a tulajdonos. Pusztul ugyan a jószág, igaz! De az erdélyi e mellett még is jó gazdának tekintetik, csak fizessen a gazdasági egyesületre! Más szerep is jut a kővárvidéki zsidónak: rósz volt a termés, a pénz elfogyott, fizetni kellett, és mit csinált a szorongatott földmivelő? Elment a korcsmába, a zsidóval sokat beszélgetett (mert hát a zsidó nyájas és beszédes) és ivott, sokat ivott; – nemsokára reá eltá vozott a paraszt részegen és boldogan; pénzt is kapott kamat fejében, annyit, a mennyire szüksége volt, de adósságmentes kis birtoka le volt kötve zálogul. A zsidóval megvert falukban majdnem minden gazda eladósodott, így ujja végénél fogva két fogas kerék közé jutott, hova ujját karja, karját utóbb egész teste fogja követni; s így bár kicsiny tartozásért, az adós összes vagyona a zsidó körmei közé kerül; váljon mennyi idő múlva? Ez bizonytalan, de a végeredmény biztos, elkerülhetetlen. Azon ezer meg ezer kötlevél, melyek néhány év óta a térségi korcsmában aláírattak, láthatatlan hálónak külön-külön szálai, mely óriási

140 háló a nép összes vagyonát előbb-utóbb és menthetlenül a zsidó uzsora sok tulajdonába fogja keríteni. Ezen általános kifosztogatás már megkezdődött, s mind növekedő mérvben foly; számos paraszt-birtok már elárvereztetett, a többi sem kerüli ki a dobraveretést. A térségi parasztság elszegényítésének műve be fog fejeztetni; hátra van még, hogy a hegyi nép is koldussá tétessék, mi már szinte kezdetét veszi.” De Gerando azután elmond egy tapasztalati példát azon zsidó üzelmekből, melyek által egy kővárvidéki paraszt gazda húsz forintnyi tartozása miatt, ingatlanából kiűzetett. Ezen esetet, mely Berecz Antal közleményei 11-dik füzetében körülményesen le van írva, itt csak kivonatilag közlöm, mivel a ki a „12 röpirat”-ot olvasni szokta, számtalan ily hasonló esetekről értesülhetett, s így semmi újat nem tartalmaz reánk nézve; noha De Gerando emez esemény közlésével azon időben súlyt akart adni felolvasása értelmének, melylyel antiszemitikus nézeteit nyomós bizonyítékkal illustrálni törekedett, hogy felismerhessük a zsidót, reá mutatva a veszélyre, mely a köznép feje fölött lebeg, de reá mutat a jószágbérletre is, mely zsidó kézre kerül. A kővárvidéki szegény földmívelő esete abból áll, hogy: A keresztény gazdaember szorult állapotában felvett egy zsidótól húsz forintnyi kölcsönt; – egy év alatt képtelen volt a szegény ember tartozását törleszteni, – a zsidó elárvereztette a 450 forintra becsült birtokot, – ezt vevő hiányában megvette ötvenhét forinton, s ennyivel szerzett magának 450 forintnyi ingatlant. Ily remek operatiók létesülnek néhány pohár pálinka mellett; e szerint Kővárvidékén a zsidó korcsma valóságos börzével ér fel. – Es ist eine alte Geschichte, doch bleibt sie ewig neu! De Gerando felismerte már a negyvenes években a kórt, reá mutatott a fekélyre, mely az állam testéből eltávolítandó, s egy hathatós impulsust adott az antiszemitizmusnak, melynek fejlődósét a sok tragikus esemény sietteté, mely esetek egy csekély töredéke a „12 röpirat”-ban köztudomásra juttatik. A filoszemita lapok ugyan agyonhallgatnak minden ilyes történteket, legfeljebb védekezni törekednek a zsidók érdekében, mindazonáltal nem áll a szerkesztők mindnyája zsidó befolyás alatt, s itt-ott csak kiszivárog valami tudni való a közönség körébe, ha éppen magyarországi lapokban nem is, de vannak német napi lapok, melyek a tudnivágyó publikumot e tekintetben kielégítik. – Sajnos, hogy a lapkiadók közt oly sok a zsidók és szabadkőművesek bérencze!! Egyszer csak majd fordul a koczka, mivel igen sok kerül a rovásra, s valamikor majd azok is látni fognak, kiknek szemét most hályog homályosítja el; kivált ha annak nyitjára akadnak, hogy egykoron Grémieux ama tant hirdette hitsorsosainak, hogy a zsidó uralom egy felekezetnélküli köztársaság létrehozásában fog erős gyökeret verni, melynek kormányában egyedül ők fogják a hatalmat kezükre keríteni, és gyakorolni, minden többi törzsnemzetek mellőzésével! Mi azonban e nyilatkozatra egyelőre csak azt válaszolhatjuk: „Lento gradu ad vindictam procedit ira etc.” „Alea jacta est!” Egy régi elvbarát.

12 RÖPIRAT. Budapest 1886. május VI. évfolyam

VIII. füzet.

Az antiszemitizmus Francziaországban. Drumont Ede és a „Francé Juive.” Füzeteinkben több ízben alkalmunk volt megemlékezni azon sporadikus antiszemitikus tünetekről, a melyek előre jelezték, hogy az antiszemitizmus részére Francziaországban is mind kedvezőbben alakulnak a viszonyok. A francziáknak velük született antiszemitikus hajlama már évtizedekkel ezelőtt több jeles munkában is kifejezést nyert úgyannyira, hogy noha a francziákat általában felületes népnek tartja a világ, kötelességünk az ő előnyükre constatálni azt, hogy antiszemitikus irodalmi műveik, legalább terjedelemre, sokkal nagyobb szabásuak, mint a gründlich németek kurta lélekzetű antiszemita brochure-jei; s így, noha a franczia antiszemita könyvek nem oly számosak mint a német antiszemita röpiratok, de tartalmasságra nézve velük legalább is egyenrangúak. Az előttünk ismert franczia antiszemitikus művek lajstromát a következőkben állítjuk egybe: La Bible, ses origines etc. Par Mme. Josephine Malles. Paris Librairie Ernest Leroux. Le Juif de Sofievka. Par Rousslane. (Uexküll bárónő, a római orosz követ neje.) Paris, 1883. Chez E. Plon et Comp. Samuel Brott. Par Victor Cherbuliez. Ibidem. Les Juifs, nos maítres. Par E. A. Chabauty. Paris, Librairie V. Palmé. Les Juifs, rois de l'époque. Histoire de la Féodalité íinanciére. Par A. Tóussenel. Paris, Librairie Gábriel de Ponet. Histoire édifiante et curieuse de Rothschild, roi des Juifs. Par Georges Dairnwaell. Ilona, histoire vraie. (A gr. Batthyány-Rosenberg-Schossberger eset regényitve.) Par A. E. Badaire, Paris. Judaísme et Christianisme. Par Julién Javai. La question juive. Réponses aux questions d'un Israélite de notre temps. Les Juifs, le Judaísme et la Juda'isation des peuples chrétiens Par Gougenot des Mousseaux.

142 Relation historique des affaires de Syrie, depuis 1840. jusqifen 1842. et la procédure compléte, dirigée en 1840. contre les Juifs a Daraas. La haute banque et les Révolutions Les rois de la République Les Juifs, – Retour a Jérusalem. Par Pierremont et J. Delval. Paris. 1884. Editeur Ernest Leroux.

Mindezen könyvek azonban csak előfutárjai voltak Drumont Edének a múlt hóban megjelent két kötetes nagy munkájának a „France Juive”-nek („Zsidó Francziaország”-nak.) a mely a francziaországi zsidókérdést egész dimenzióiban ölelve fel, mintegy bibliájává lön a franczia antiszemitizmusnak. Drumont Ede, a kit még a „Pester Lloyd” is „egyik legszellemesebb franczia író”-nak nevez, epochális munkájának megjelentékor még maga sem sejtette, minő forradalmat fog előidézni műve a franczia társadalomban, s minő visszhangot fog kelteni még a külföldön is, mert e füzetek szerkesztőjéhez, alább ismertetendő párbajai előtt néhány nappal intézett levelében egyebek közt arra is kérte e füzetek szerkesztőjét, hogy, mivel művét a zsidó kézben levő párisi lapok agyonhallgatják, hatna oda, hogy a magyar lapok útján munkája megjelenéséről tudomást vegyen a magyar olvasó közönség is; egyúttal megküldvén e füzetek szerkesztőjének a „Francé Juive” egy, dedikáló beírattál ellátott példányát. A néhány nap múlva beállott események azonban ezer és ezerszerte nagyobb hírűvé tették Drumont munkáját, mint tették volna a mi initiativánkra a munka fölött több fővárosi lapban megjelent közlemények. Mert Drumontnak Laurent Károly és Mayer Arthur zsidó hírlapírókkal pár napra rá vívott párbajai rögtön világhírűvé tették az ezen párbajokra okot szolgáltatott nevezetes munkáját. Ugyanis zsidók bőre levén a szóban, a világ összes zsidólapjai belefújtak önkéntelenül is a reklám-trombitába Drumont könyve mellett, a melyet nem lehetett meg nem nevezniök, ha a makkabaeusok párbajáról egyátalán írni akartak valamit. Már pedig ezekről a makkabaeuskodásokról lehetetlen volt a zsidó lapoknak nem irmok, mert hát zsidó, karddal, pisztollal, vítőrrel a kezében – valójában világra szóló esemény. S így történt aztán, hogy a zsidó sajtó vaklármája oly reklámot csapott a „Francé Juive”-nek, hogy az april közepétől május közepéig már hét kiadást ért; a mi a mai napság unikum az antiszemitikus irodalmi viszonyok között. Drumont Ede a „Francé Juive”-ben kíméletlenül pellengérre állítván minden zsidót, a ki Parisban csak némileg is

143

ismeretes, elkezdve Gambettától és a Rotschildoktól le egészen az apró zsidó szennylapok szerkesztőiig, – természetesen dühbe hozta az egész nemes kompániát, s így történt, hogy Laurent Károly, a „Paris” czímű napilapnak a zsidó főszerkesztője és Mayer Arthur, a „Gaulois” czímű napilapnak a zsidó főszerkesztője, a kiket kímélet és könyörület nélkül lerakott a „France Juive”-ben, párbajra hívták őt. Drumont-nak Laurent-tal vívott párbaja meglehetősen veszélytelenül folyt le, mert ezen párbajban Drumont csak egy jelentéktelen vítőr-szurást kapott arczán, a vítőr fogai között akadván meg. Laurent zsidó ellenben sértetlen maradt. Veszélyes, sőt végzetessé válható kimenetelű lett azonban Drumontra nézve Mayer Arthurral vívott vítőr-párbaja, a melyben, czombján kapott sebében Drumont még ma is veszélyes betegen fekszik, s ez óráig még nem tudni, nem hal-e bele szerencsétlen elvbarátunk, vagy legalább is nem kell-e neki amputálni sebzett lábszárát. S hogy e párbaj Drumontra nézve oly végzetessé lőn, egy részről a maga nagylelkűségének köszönheti, más részről pedig zsidó ellenfele aljas gazságának, a ki Drumont vítőrét másodízben is megragadva a párbaj közben, – keresztülszúrta a neki, első szabálytalan vívását nagylelkűen megbocsátott Drumont-t. A Drumont és Mayer Arthur e párbaja közben Mayer által elkövetett alávalóságot még a zsidó lapok is kénytelenek konstatálni, sőt az „Egyetértés” ez alkalomból hosszabb közleményben ugyancsak kigúnyolja és ostorozza Mayer Arthur és a többi párisi zsidó redaktőrök gyávaságát, a mely közleményt, mint a Drumont-Mayer-féle párbaj lefolyásának is objektív leirását tartalmazó közleményt, az „Egyetértés” folyó hó 11-ki számából a következőkben vesszük át: „A párbaj Francziaországban. Párisi levelezőnk irja e hó 6-ikáróí: A szenzácziós párbaj, Drumont a „Francé Juive” szerzője és Arthur Mayer a „Gaulois” szerkesztője között, törvényszék elé került, mi ritka dolog, a mennyiben a franczia bíróságok nem igen üldözik a párbajozókat. A boulevard-lapok főszerkesztői ugyan nem bizonyulnak valami nagy vitézeknek, mikor toll helyett a kardot kell kezökbe fogni. Csak nemrég az „Événement” főszerkesztője Dión gróffal viaskodva, egyszerre hátat fordít ellenfelének és futásnak ered, az üldöző gróffal sarkában; ama a párbajozás történetében páratlan hajsza egy kilométeren át tartott, a főszerkesztő gyáva lelkébe ismét bátorság szállott, visszafordult és folytatta a harczot ellenfelével. A szomorú hős újabbi párbajokkal igyekszik kiköszörülni a csorbát: már harmadszor vagy negyedszer lett megsebesítve. Arthur Mayer is nagyobb szájhős, mint vitéz; midőn megtudta, hogy

144 Drumont, ki könyvében pellengérre állította őt, nem fogott soha kezébe se kardot, se pisztolyt, nagy hősiesen elégtételt kért tőle. Mayernek nagy volt az ijedelme, midőn látta, hogy Drumontnak ha nincs is „dunszt”-ja a vívás tudományából, van annyi bátorsága, melyből még neki is kölcsönözhetett volna. A „France juive” szerzője furiával rontott ellenfelére, megközelítve őt fél kard távolságra. A halált megvető vitézség annyira megfélemlítette Mayert, hogy balkezével megragadta ellenfelének vítőrét. Volt erre heves protestálás a segédek részéről; de Drumont nagylelkűségből megengedte Mayernek, hogy a gyávaság szégyenfoltját lemossa magáról és segédei ellenzése daczára folytatta a harczot. A „Gaulois” főszerkesztője azonban ekkor sem bizonyult vitózebbnek; alig rontott rá nagy hévvel ellenfele, balkezével ismét megragadta annak vítőrét, egyidejűleg halálos sebet ejtve ellenfelén. Drumont állapotában némi javulás állott be; az orvosok megengedték tegnap a vizsgálóbírónak, hogy őt kikérdezhesse a lefolyt eseményekről. Emberemlékezet óta ez a második hasonló eset Francziaországban. Néhány éve ugyanis egy Dekeirel nevű fiatal ember megölte Chopin főhadnagyot, kit védtelenné tett, megragadva balkezével annak kardját. Francziaországban, midőn a párviadal a becsület törvényei szerint folyik le, a hatóság nem vesz róla tudomást. A loyalitás az egyedüli álláspont, melyre a bírói eljárás súlyt fektet. Mayernek esete tehát a franczia birok felfogása szerint a lehető legsúlyosabb megtorlást érdemli. A külföldit meglepheti, ha látja, mily félénken és mily későn avatkozik a bíróság a loyalitás szabályai ellenére lefolyt párbajokba. Ez azért van, mert az itteni hatóságok, a törvény ellenére, elnézik a párbajt, a lovagias közérzület tekintetéből. Ez a magatartása bíróinknak csak úgy lehetséges, ha az egyes párbajesetekről nem vesznek tudomást, a csendőröknek s rendőröknek ezért meg van hagyva, hogy a viadal alatt vagy után párbajügybe ne avatkozzanak, mert ha a bíróságnak ily módon hivatalos tudomása van azokról, nem ignorálhatja többé s kénytelen lenne a büntető eljárást megindítani. A viadal előtt azonban a felsőbb instrukczió értelmében a hatósági közegek beavatkozhatnak a becsületbeli ügyekbe, s meg is akadályozhatják. Ilyenek itten a párbajozási körülmények. A gyáva főszerkesztők sorozatába beillik Dreyfus is, kinek a napokban Rochefort-tal akadt meg a baja. Utóbbi mint sértett fél pisztolyra és addig kivánt verekedni, míg egyik fél megsebesül. Hosszas alkudozás után Dreyfus segédei elfogadták ugyan a pisztolyt, de csak egyszeri lövésre és olyan távolságra, melyet párviadalban nem szokás alkalmazni. Miután a két fél közt megegyezés nem jött létre, a párbaj elmaradt, a lőtávolságon tul kiállni kész szerkesztőt pedig a segédek egy csípős jegyzőkönyvvel pellengére állították.”

Mi most már csak azt kérjük a jóságos Égtől, hogy Drumont Ede életét tartsa meg az antiszemitizmus s a keresztény czivilizáczió ügyének, mert, ha halálos sebéből szerencsésen felgyógyul, az ő kipróbált erélye létre fogja hozni a párisi antiszemita központi szervezetet, a melynek vezénylete alatt az európai antiszemitizmus is nagy léptekkel fog czéljához közeledni. Drumont Ede eddig sem állt egyedül. Már párbajánál is két

145

hírneves franczia író, Daudet Alfonz és Duruy Albert segédkeztek neki. Hősiessége és tragikus kimenetelű párbaja pedig meghódította részére minden jóravaló keresztény francziának a szivét, a kik követni fogják őt nemes küzdelmében mint vezért, a szép Francziaországot már-már meghódított szemiták ellen. Drumont munkája abban a tekintetben egyetlen a maga nemében, hogy rendszeresen felöleli az egész franczia zsidókérdést, az ó-kortól kezdve a mai napig nyomról-nyomra méltatva azon ezredéves küzdelmet, a mely a benszülött lakosság és a betolakodott zsidóság között folyt és folyik. Ily művel, bármily gazdagok legyenek is különben, se a német, se a magyar antiszemitikus irodalom mindeddig nem dicsekedhetik. Drumont fellépése kiindulási pontját képezheti egy egyetemes antiszemitikus mozgalomnak, a mely franczia hegemónia alatt bizonyára nem fog a homokba való elfutással fenyegetni, a mint ez a német hegemónia alatt folyt antiszemitikus mozgalomnál, sajnos, már-már bekövetkezett. Sőt maguk a németek is jól teszik, ha tehetetlenségüket egy ily vezérszerep vitelére beismerve, leküzdik nemzeti antipathiáikat e részben a francziák irányában, s velők együtt karöltve fognak működni Európának a zsidó inváziótól való megszabadításában. Drumont munkájának ezen egyetemes jelentősége mellett, olvasóink természetesnek fogják találni, sőt méltán meg is várhatják tőlünk, hogy azt velük közelebbről is megismertessük. S azért a „12 röpirat” ezentúl gyakrabban fog foglalkozni ezen epochális művel, a melyet francziául értő t. olvasóinknak ezenkívül megrendelésre is igen melegen ajánlunk. A két vaskos oktáv kötetes mű ára 7 frank, vagyis körülbelül 3 frt 50 kr. o. é., a mi rendkívül olcsó árnak mondható. Megrendelhető pedig a „Francé Juive” Parisban, G. Marpon et E. Flammarion kiadóknál, 26, Rue Racine, prés l'Odéon. Jelen füzetünkben adjuk a „Francé Juive” gazdag tartalomjegyzékét s hozunk belőle egy közleményt, a melynek cziméül adjuk ezt: „Örök harcz az árja faj és a szemita faj között.” Drumont könyve e részének alapgondolatát egyébiránt t. olvasóink megtalálhatják a „12 röpirat” 1885. évi ápril havi füzetében a szerkesztő tollából folyt következő czikkben is: „A szemitizmus és antiszemitizmus közötti harcz s ennek esélyei”, – a mi szinte tanúskodik arról, hogy a szemitizmus lényege felől széles e világon már végleg megállapodott egy és ugyanazon tudományos nézetek alakultak és consolidálódtak,

146

a mely elvi alapokat az irodalmat besvindlerkedő és a történelmi igazságokat meghamisítani törekvő zsidóságnak többé nem sikerülend nemhogy felforgatnia, de még csak megingatnia sem.

A „Francé Juive” tartalommutatója. I-ső kötet. Első könyv. A zsidó. J e l i g e : A zsidók viselt dolgai szintúgy mint erkölcseik, ismeretlenek a világ előtt. Az emberek azt hiszik, hogy ismerik őket, mert látták a szakállukat, de csakis ezt látták belőlük, s miként a középkorban, úgy még ma is mindig, ők járkáló mysteriumok.

A közszólamok a zsidókról. – A valódi typus. – Az árják és a szemiták. – Minden eszményinek és feltalálási szellemnek a hiánya. – Renan változásai. – Egy értekezlet Rothschild előtt. – A zsidó általi elnyomatás. – A megvetés a gój iránt. – A civilizált és a természeti állapotban levő zsidók. – A pozsonyi Schlossberg. – A zsidók tudatlansága a középkorban. – A phyzikai testalkat. – A portugall és a német zsidó. – A faj szava. – Dániel Deronda. – Az elveszett törzsek. – A Sahara zsidai. – A chinai zsidók. – A Talachas-ok. – Coningsby. – A zsidók szolidaritása. – A zsidó pityergések. – Pacifico, Levy de l'Enfida, a kis Mortara, Noir Victor, Lipmann, Selikovics, Berry herczegnő és Deutz. – Egy lelkiismereti ügy Crómieux által eldöntve. – A zsidó kémkedés. – A zsidó criminalitás. – A tolvajlás celebritásai. – A tolvaj zsidók társulatai. – A Peschard eset – A zsidóknak mai napság megadott majdnem föltótlen büntetlenség. – A nagy vagyonösszekaparások. – A zsidó királyok. – A rehabilitácziók. – Bing Levy. – A helyesirás forradalmárai. – A zsidók és a halálbüntetés. – A zsidó prostituczió. – A hierodul-ok. – A zsidónők. – A vallási parancsok befolyása. – A zsidó lakosság létszáma. Egymásnak ellenmondó számok és okmányok. – A zsidó, kórtani szempontból. – A zsidó mentessége a pestistől. – A zsidó szag és Hugó Victor. – A zsidó idegesség, ennek különös jellemvonása. – A regényes existencziák. – Paiva kisasszony. Midhat basa. – Naquet. – A hajnövesztő pomádó politikája. – Az 1695 ik §. – A zsidó dráma. – A faj degenerá^dása. – A zsidó szomorúság. – A zsidóság vallási válságai. – A^^Ssiás kérdése. – Izrael, a népek világító tornya. – A modern zsidó, Renan szerint. – Az antiszemita mozgalom. – A minek meg kell történnie, meg fog történni. Második könyv. A zsidó, Francziaország történetében 1. Az első időktől kezdve az 1394-ki végleges kiűzetésig. A zsidók Galliában. – A zsidók Bretagne-ban. – De arrogantia Judaeorum. – A zsidók a középkorban. – Hitelre talált hazugságok. – Áz iskolák, a rabinusok és a költők. – A zsidók Spanyolországból ki-

147 űzetve. – Abu Iskak, a hazafias költő. – A Kacida. – Zsidóskodások Délen. – Rendszabályok a társadalmi jóllét érdekében – A Talmud pere. – Az elégiák. – A Troyes-i auto-da-fó. – A templáriusok és a zsidók. – A templáriusok rendje, corrumpálva a pénz által, a zsidók eszközévé lesz. – A templáriusok és a szabadkőművesség. – A bélpoklosok. – A 14-ik századbeli sociális háború. – A szemitikus mozgalom. – A zsidók végleges kiűzetése 1394-ben. – Francziaország nagysága. II 1394-től 1789-ig. A zsidók összeszedik magukat az 1394-ki kiűzetés után. – A nagy csend. – A Kabbala. – Reuchlin. – A Talmud kinyomatása – A reformáczió. – Nostradamus. – Concini. – Lopez. – A zsidók Hollandiában. – A zsidók Angliában. – Cromwell és Manasses. – Paris négy zsidó családja XIV. Lajos alatt. – A metz-i zsidók. – Egy rabinusi jó tanács. – A pápai Avignon és Mistral. – A bordeauxi zsidók. – Mon taigne és Dumas Sándor. – A bagdadi herczegnő. – A maranok. – A zsidók erőlködései, hogy Parisba bejuthassanak. – A párisi kereskedők folyamodványa. – A zsidó aranypók, die jüdische Goldspinne. – Voltaire és a zsidók. – A két ügynök. – Voltaire a financier. – A XVIII. század tudatlansága a zsidók fölött. – A párisi zsidó gyarmat. – Az első zsidó temető. – XVI. Lajos és a zsidók. – A lappangó zsidó mozgalom. – A szabadkőművesség. – A jezsuiták kiűzetése. – Az álczázott zsidók: Law, gróf Saint-Germain, Cagliostro. – A zsidók gyűlölete Mária Antoinette iránt – A zsidó Angelucci és Beaumarcnais. – Mária Terézia és a zsidók. – A nyakláncz affaire. – Az illuminismus. – A Saint Jean de la Candeur czimü páholy. – Az orleansi herczeg, a szabadkőművesség nagymestere, a zsidók szövetségese. - - A metz-i akadémia. – Grégoire abbé. – A zsidók és a Constituante. – Az emanczipáczió. – Az új Sinai. III A forradalom és az első császárság. A zsidó a forradalom alatt. – Dávid és Marat. – A zsidó ármányok és a Directorium. – Szemita volt-e I. Napóleon? – A császárság és a szabadkőművesség. – A nagy Sanhedrin. – A zsidóság hódolata a pápaság és a keresztény papság iránt. – A zsidó háladatlansága, mihelyt úrrá lett. – Mit kellett volna tenni 1806-ban? – Portalis véleménye. – A zsidó beözönlés – A repressiv rendszabályok. – Az 1808-ki decretum. – A zsidóknak meghagyatik vezetéknevet felvenni. – A zsidó nevek. – Mayer, Meyer és Maier. – A zsidók összeszámlálása I. Napóleon alatt. – Ney marsall és a zsidók. – A zsidók szakítása Napóleonnal. – Rothschild Waterloo után. IV. A restaurátió és a júliusi monarchia. A liquidationalis számla. – A Rothschildok hatalomra jutása. – A zsidó bankárok egymás elleni agyarkodása. – Az orleansi család és a pénz szeretete. – Fülöp Lajosnak tulajdonképeni minisztere Rothschild. – Toussenel remekműve.- a „Zsidók, korunk királyai.” – A Saint-Simonismus. – A financiális bölcsészet. – A Pereire testvérek. -Az árja szellem utolsó tiltakozásai a szemita áramlat ellen. – A szinház és az irodalom. – Az orleansi herczeg megvetése a zsidók iránt. V. A második köztársaság és a második császár szag. Crémieux és Goudchaux a hatalom polczán. – Rothschild a csődből kimentve. – Francziaország változtatja zsidóit. – A déli zsidók

148 uralkodása. – Pereire, Mirés és Solar. – A német zsidók támadó viszszatérte. – Előkészületek a háborúra. – A német zsidó mindenütt található a Császárság utolsó idejében. – A Wolff-ügynőksóg sürgönye és a hadüzenet. VI. A szeptember 4-ki kormány. – A Gommune. – A harmadik köztársaság. A nemzeti védelem kormányának a zsidai. – A háború folytatása. – Spuller a bádeni és Steenackers a belga. – A két zsidó fejedelem. – Gambetta és Crémieux. – Egy harmadik zsidó közbejötte. – A zsidó kémek a hadjárat alatt. – A zsidók az ostrom alatt. – A poroszok bevonulása Parisba, – Börze a táborban. – A párisi munkás. A Commune. – Mayer Simon. – Az előkelő demokratia erkölcsei. – A katholikusok botorul eszközül engedik magukat felhasználtatni a szeptember 4-ki emberek bosszúvágya által. – Broglie herczeg és tudatlansága a való tényállás fölött. – A zsidó koncz Németországban és Francziaországban. – Paris, a Commune által elnéptelenítve, újra benépesedik a zsidók által. – Az ál-elszásziak. – A zsidók átveszik a köztársasági mozgalom vezetését. – Arnim gróf eszméi. – Rothschild bárónő egy szemtelensége. – Décazes úr zavara. – A monarchia visszaállítása. – Chambord gróf nem akart uralkodni. – A május 16-ka. – Erólyhiány a kormánynál. – Fourtou politikai végrendelete. – Waddington a zsidók nagykövete. – A berlini congressus. – A zsidók Romániában. – Francziaország Egyptomból kiűzve. – Gambetta uralkodása, A zsidók egy új háborút terveznek Németország ellen. – Bismarck herczeg magatartása. – Roustan felszínre kerül. – A tuniszi expediczió. – Szegény katonáink. – A tuniszi Credit foncier és Mustafa basának a feze. – Floquet erénye. – Németországgal újra kikötni akarnak. – A szent-Márk-utczai eset. – Dérouléde veszedelmes bolondsága. - A sedani ünnepély. – Gambetta eltűnik. – Ferry, a főminiszter. – Tonking. – Aranyhajhászat. – Újra s ismét a pénzintézetek. – Lang-Son. – A vasutakkal kötött egyezmény. – A senegali vasutak. – A zsidó politika teljes tehetetlensége. – A talmudi Tohu va bohou. – A sociális kérdés megoldása. H a r m a d i k könyv. Gambetta és udvara. Egy zsidó császár. – Származása. – A Gamberlé-k. – Ifjúkora. – Barbey d'Aurevilly és Voiture. – Utazás a Keletre. – Szeptember 4-ke és a Commune. – A Nemzeti védelem kormányának a számlája. – Az új rétegek. – A zsidó reklám – Csalódásaink. – Rochefort Henrik. – Az antigambettista hadjárat. – A szent-balázsi gyűlés. – Gambetta kritikus helyzete. – Halála. – Egy tenorista agyveleje. – Gambetta szótára. – Gyűlölete az értelmes emberek iránt. – Megvetése az emberiség iránt. – Egy koronázás a Nagy-Oriensben.

II-ik kötet. N e g y e d i k könyv. Crémieux és az Alliance israélite universelle. Gordon és Reinach. – The mountebanks. – Crémieux szerepe. – Az eskü more judaico. – A demokratikus vigalmak. – Crémieux a de-

149 czember 2 kán. – Az algiri izraeliták emancipátiója. – A zsidó Algírban. – Az uzsora, – A zsidók hazafisága. – Az algiri zendülés. – Egy arab hős. – Mokrani. – Crémieux decretuma a versaillesi gyűlés előtt. – Fourtou eltűnik. – A zsidók és a franczia törvény. – Tirman és terve az arabok expropriátióját illetőleg. – Az igazságosság a legjobb politika. – Merguich zsidó és a szegények. – Az állítólagos modern civilizáczió. – Az angolok Indiában. - Az oroszok Ázsiában. – Az antiszemitizmus Algírban. – Az algiri sajtó. – Crémieux emlékszobra – Az Alliance israélite universelle, szervezete, hatalma. – Az izraelita sajtó. – Német és franczia zsidók –- A Bulletiné de 1'Alliance. – Az önkéntes adakozások. – A keleti iskolák. – Hirsch Móricz és Bischoffsheim bőkezűek a mi kontónkra. – Crémieux végrendelete.

Ötödik könyv. Az elzsidósodott Paris és a franczia társadalom A Directorium korabeli társadalom és a mai társadalom. – Az erkölcsi romok. – Az aristokratia. – Az általa még birt állás. – Vele született jósága, gyűlöletnélkülisége, gyógyíthatlan frivolitása – A mulatási szükséglet. – A zsidó vadászatok. – A szarvas bosszúja. – Hirsch és katonatisztjeink. – Dux. – A Rothschildok. – Az áldozatok bálja. — Ferriéres. – Fantasztikus számlák. – Egy szerény és meglepett hírlapíró. – Az epések a Tuileriákban. – A díszítő művészetek sorsjátéka. – Az emberiség egy jóltevője. – Hecht és az ő Courbet-jei. – Heinach és az ő Frans Hals ai – Saphira. – A botrányok a lóversenyeken. – Lecomte úr és a parlament körei. – A katonai készletek. – A divatok. – Egy tisztességes asszony költségvetése. – A rosszul használt pénz. – Ludovic apó elméletei – Az aristokratia egy kegyencze.– A rejtett nyomor. – Szent Genovéva és az állatok bálja. – Az elegancziáriak a bírája. – Mayer Arthur. – D'Hervilly Ernő és de la Rochefoucauld-Bisaceia herczeg. – A zsidó journalizmus. – Hugelmann, Fiorentino, Mayer Jenő. – Egy ritka könyv. – De la Forge Anatol vagy az udvarias ember. – Simia – A reklám bolondjai. – Adam asszony. – A pénzügyek az Akadémiánál. – Bum tábornok* azafisága és Cardinal asszony erénye. – A zsidók és a színház. – L' \ i Fritz. – Az amerikai nők. – A yankeek hálája. – Bartholdi szobra.XEgy komédiás dekorácziója. – A Molier circus. – A zsidó paloták. – Bonniéres Róbert és Bourget Pál urak. – Gonosztevők és bűnpalástolók. – Macó úr könyve. – A női serfőzdék. – A rendőrség bűnrészessége. – A munkás válság. – A gyári védjegyek. – Az alkoholizmus -- Az aqua Tofana. – A törvényhatósági laboratórium. – A borgyárosok büntetlensége. – Vadászat a szegényekre. – A rongyszedők. – A zálogházi czédulák. – A nép vár. – A forradalom kikerülhetlen jellege. Hatodik könyv. Üldöztetés a zsidók által. 1. A szabadkőművesek. Háború a kereszténység ellen – A szabad gondolat jogai. – A jelenlegi üldözés különös jellege. – A szabadkőművesség zsidó eredete. – Egy átlátszó allegória. – Salamon temploma. – Az adoptált szabadkőművesség. – Judith. – Az özvegy fiai. – Egy üldöző financier.

150 – Cousin, a legfőbb tanács elnöke. – A Rothschildok Strohmanja. – Hogyan kapja újonczait a szabadkőművesség. – Tirard és a megtérés. – Lowton könnyelműségei. – Az uruguay-i aranybányák. – Egy szabadkőmüvesi temetés – Guillot vagy Görögország bölcse. – A bresti maire erényei. – A szabadkőművesség a börtönökben. – Egy napimádó. II A zsidók. A gyermekek iránti gyűlölet. – A véráldozat. – A történelem tanúbizonyságai. – Chaucer és a canterbury-i elbeszélések – Lévy Rafael. – Tamás atya meggyilkolása. – Gyermekrablások a Keleten. – Egy kitért rabinus könyve. – A Moloch cultusa. – Önállósághiány a franczia tudósoknál. – A zsidók az Akadémiában – Öröklés – A keresztény valláson ejtett sértések a zsidók által. – A zsidó köztársaságiak. – Hendlé. – Levaillant Izaiás. – A zsidó tanuk a biróságok előtt. — Moyse, Lisbonne és Dreyfus Kamill. – Herold, – Lockroy Ede. – Tegnap és ma. – Robespierre „espion morveux”-je. – Bért Pál és hazugságai. – A „Manuels” zsidó kiadói. Kis zsidók. – Bréal Mihály. –Sée Kamill és a leányoktatási törvény. – A zsidó és az iskola. – Laurent Károly árulkodásai. – Neuburger úr és asszony. – ChallemelLacour. – A zsidók és a pornographia. – A trágár könyvek. – Mit látni az utczán? – Taxil Leo és a zsidók. – A keresztények türelmessége. – A Lanterne alávalóságai. – A Talmud. – A törvényes üldözés. – A zsidó ügynökök. – A Clovis Hugues ügy. – Egy 1885-ki törvényszéki tárgyalás. – A gyilkosság apológiája. – Az új rendőrség. – Custodes ipsos quis custodiet? – Ignotus Parisa. – Az ártatlanok a biróságok előtt. – A szabadkőműves és zsidó bírói kar. – Birói typusok. – Beyne. – Az államtanács egyik osztálya elnökének szerelmei. – Vadászat a papokra. – Frairot lelkész halála. – Az Archives israélites és Howard. – A saint-ehne-i ügy. – Két képviselő zsarolás miatt elitéivé. – Frejcinet. – Üldözés a kórházban. – Quentin. – Desprós orvos. – Befejezés.

Örök harcz az árja faj és a szemita faj között. – Drumont Ede után. –

Az árja vagy ári gyűnév egy szanszkrit szóból ered, a mely nemest, jelest, nemeslelkűt jelent, s e gyűnévvel jelöltetik meg, amint tudjuk, a fehér emberfajnak felsőbb fokú népcsaládja, az indo-európai népcsalád, a melynek bölcsője Iran-nak kiterjedt térségein volt. Az árjafaj egymásra következő kivándorlások utján sugárzott ki a világra. Az ário-pelasgok (görögök és rómaiak) megállapodtak a Hellespontus és a Középtenger partjain, mig a celták, az ário-szlávok és az ário-németek Nyugat felé vették utjokat, megkerülve a Kaspitengert és áthaladva a Dunán. Európa minden nemzete,*) mint látjuk, a legszorosabb köte*) Mi magyarok ma már szinte teljesen arizálva vagyunk, mert a kereszténység által az európai népcsaládba egyenrangú taggá felvéve, a

151

lékekkel van az árjafajhoz fűzve, a mely fajtól származott valamennyi nagy civilizáczió. A szemiták, képviselve az aramaeai, héber és arab népcsaládok által, úgy látszik eredetiig Mezopotámiának a síkságairól jöttek ki. Kétségkívül Tyrus, Sidon, Karthágó pillanatra magas fokát érték el a kereskedelmi virágzásnak; később az arab birodalom fénylett múlékonyan; de ezen ephemer alkotásokban semmi sem hasonlít Görögország és Róma termékeny és tartós civilizácziójához s a középkor csudálatraméltó keresztény társadalmához. Egyedül az árja vagyis indo európai faj bírja az igazság fogalmát, a szabadság érzelmét: a Szépnek az eszméjét. A történelem első napjaitól fogva küzdelemben látjuk az árját a szemitával. Ilion egész szemita város volt, és a két faj közti párviadal magyarázatát adja annak a különös visszhangnak, melyet a trójai háború keltett. A küzdelem örökössé vált az idők folyamában, és majdnem mindig a szemita volt a kihívó fél, de aztán egyszersmind a legyőzött fél is. A szemita ugyanis folyton a fölött álmodozik, az a rögeszméje, hogy az árját szolgaságba vesse, a röghöz kösse. Megpróbálta e czélt elérni a háború útján és Littré, **) szokásos világos irályával kimutatta ama nagy küzdelmek jellegét, a melyek kicsiben múlt, hogy a szemitáknak nem adták a világ hegemóniáját. Hannibál, a ki Róma falai alatt táborozott, bizony közel volt a sikerhez. Abderrhaman, a ki, mint Spanyolország ura, egész Poitiersig felhatolt, remélhette, hogy Európa nemsokára az övé lesz. Karthágó romjai, a szaraczének csontjai, a melyeket a szántóvető ekéje néha a felszínre hoz azokon a mezőkön, a melyeken Martel Károly diadalmaskodott, elbeszélik, minő leczkét kaptak ezek az elbizakodottak. Ma a szemitizmus biztosnak hiszi a győzelmet. Ma már nem a karthágói, nem a szaraczén vezeti a mozgalmat, hanem a zsidó; ez az erőszakot a ravaszsággal váltotta fel. A lármás hódításra a germán, szláv és román vérkeverés folytán, voltaképen egy finn-ugor-árja keverék nép vagyunk, úgy hogy szellemi és physikai tekintetben ma már semmiben sem különbözünk a többi európai árja népektől. – Szerk. **) Comment, dans deux situations historiques, les Sémites entrérent en compétition avec les Aryens pour l'hégémonie du monde, et comment ils y faillirent. (Miként keltek a szemiták, két történelmi helyzetben – versenyre az árjákkal a világ hegemóniájáért, s miként hiúsult meg e tervük.)

152

csöndes, folytonos, lassú hódítás következett. Nincsenek többé fegyveres hordák, a melyek megérkeztüket kiáltozásokkal jelzik; hanem vannak külön álló egyéniségek, lassankint kis csoportokba összeállva, sporadikus állapotban élve, s birtokba véve feltűnés nélkül az országnak minden állását és minden hivatalát a legalsóbbaktól a legmagasabbakig. A helyett, hogy Európát szemben támadták volna meg, megtámadták hátulról; megkerülték azt; Vilnának, ezen Vagina Judaeorum-nak a környékén szervezkedtek azok az exodusok, a melyek elfoglalták Németországot s keresztülhaladva a Vogeseken, meghódították Francziaországot. Ismétlem, eljárásukban nincs semmi brutális, hanem egy bizonyos neme a csendes birtokbavételnek, egy bizonyos behízelgő modor a benszülötteknek házaikból, hivatalaikból való kiűzésében, bizonyos mézes-mázos modor először vagyonuktól, aztán traditióiktól, erkölcseiktől s végül vallásuktól való megfosztásban. Fény- úgy mint árnyoldalainál fogva a két faj arra van kárhoztatva, hogy folyton egymásba ütközzék. A szemita, kereskedő nép, bírvágyó, intrigans, álnok, ravasz; az árja enthuziaszta, hősies, lovagias, önzetlen, nyílt, bizalmas egész a naivságig. A szemita egy földön csúszó-mászó lény, a ki a jelenlegi életen túl semmit sem lát; az árja az égnek a fia, a ki szüntelenül magasabb aspirácziókkal van elfoglalva; az egyik a realitásban, a másik az eszményben él. A szemita ösztönszerű kereskedő, hivatása van a trafikálásra, géniusza a csereberélésben van s mindabban, a mi alkalmat nyújt arra, hogyan lehessen becsapni embertársát. Az árja földművelő, költő s főleg katona; a háború az ő valódi eleme, vidáman megy a veszedelembe, daczol a halállal. A szemitának nincs semmi teremtő tehetsége; ellenben az árja találmányokat tett; a legkisebb találmányt se tett még szemita ember. Ellenkezőleg ez utóbbi kizsákmányolja, szervezi a teremtő árjának találmányait, s nyereségeket csinál belőlük, a melyeket természetesen aztán magának tart meg. Az árja kalandos utazásokat tesz és felfedezi Amerikát; a szemita, a kinek oly szép alkalma lenne büszkén kiragadnia magát Európából, az üldöztetésből s megmutatni azt, hogy ő maga is képes valamit csinálni, várja, hogy mások mindent kifürkészszenek, mindent használhatóvá tegyenek, hogy aztán ő meggazdagodhassak mások rovására. Egy szóval minden, a mi az embernek egy kirándulása ismeretlen regiókba, minden, a mi erőfeszítést képez a föld fölötti uralomnak a kiterjesztésére, mindaz teljesen kívül esik a szemi-

153

tán s főleg a zsidó szemitán; ő csak a közösön tud élni, egy oly czivilizáczió közepette, a melyet nem ő teremtett. A szemitának a szerencsétlensége – jegyezzük meg ezt az alaptételt – az, hogy mindig áthág egy bizonyos, majdnem észrevehetlen határvonalat, amelyet nem szabad áthágni az árjával. Az árja egy óriási jó gyermek. Boldog, hacsak elmesélnek neki egy oly legendát, a melyre szüksége van a csodálatosba merült képzelő tehetségének. Az árjával mindent lehet tenni; csak kerülni kell őt felbosszantani. Kifosztatni engedi magát mindenéből, és egyszerre dühbe jön egy rózsa miatt, a melyet ki akarnak kezéből ragadni. Ekkor hirtelen felébredve, minden világos lesz előtte, megragadja a szögletben heverő kardot, s a szemitára, a ki őt kizsákmányolta, kirabolta, kijátszotta, egy oly rettenetes fenyítést mér, hogy az ennek a nyomait aztán háromszáz esztendeig hordja magán. Különben a szemita ezen semmikép se csodálkozik el. Természetében van elnyomónak lenni, a büntetést pedig megszokta. Majdnem bizonyos elégtételt érez, a mikor minden a normális rendbe visszatért; eltűnik, elenyészik egy ködben, belebújik valamely lyukba, a hol újabb tervet főz ki, hogyan kezdje újra néhány száz esztendővel később. A szemitának oly éles és szabadon mozgó esze, alapjában korlátozott; nincs előrelátási képessége, s nem képes a földre görbült orra hegyén tul látni. A szemitának a hibái érthetővé teszik azt, hogy az a természetes antagonizmus, a mely közte és az árja között létezik, a századokon keresztül örökössé lett. Úgy látszik, hogy a zsidó, újra meg újra visszatérve azon szokásaira, a melyek miatt mindig el szokták őt űzni, valósággal egy ellenállhatlan ösztönnek hódol. Alkalmazkodni mások szokásaihoz, hagyományaihoz, vallásához, nem megy az ő fejébe. Neked kell alávetned magadat a zsidónak, neked kell hódolnod az ő szokásainak s mellőznöd mindazt, a mi ő neki kellemetlen. A múltnak a társadalmából csak azt fogadják el, a mi hízeleg hiúságuknak; furcsa buzgósággal törekednek a bárói és grófi, eredetileg katonai czímek után, a melyek úgy illenek azoknak a pénzcsiszároknak, mint a női kalap a majomnak. Nincs olyan, közelről vagy távolról Izraelhez tartozó nyomorult svindler és meggazdagodott handlé, a ki ne lenne legalább is a becsületrend lovagja. A zsidóknak a keresztek utáni kapkodásával csak azon szemtelenségük vetekedik, a melylyel ama kereszteket adományozó kormányokkal szemben viselkednek. 1868-ban az „Archi-

154

ves israélites” keservesen panaszkodott azoknak a zsidóknak a sorsa fölött, a kik kénytelenek voltak katholikus Izabella, orosz Szent-Miklós, Szent-Móricz és Lázár rendjeleket viselni, s azt követelte, hogy ezeknek a rendeknek világiabb neveket adjanak. A zsidók által való elnyomatás nem a felsőbb lénynek némileg öntudatlan uralma, hanem az alsóbb rendű lénynek uralma, a mely a társadalom színe-javával szemben bizonyos durva nyakasságot, a mások szabadsága iránt érzett bizonyos alattomos makacs megvetést tanusit. Ki ne tapasztalta volna közülünk egyszer vagy másszor ezt az alulról jövő zsarnokságot, a mely hasonlít egy kicsit annak a szakácsnak a makacsságához, a ki, ha ura gyenge, utóvégre mindazt megeteti vele, a mit ez épen ki nem állhat. A zsidónak ezt a jogot, hogy másokat elnyomjon, vallása adja meg, az reá nézve hitágazat, a mely a Bibliának és Talmudnak minden sorában jelezve van. A szemitának még társadalmi kifejlődése is teljesen elüt a miénktől. Az árja család typusa a czivilizált állapotban a római gens, a mely később a hűbéri család lőn. A nemzedékek egész sorozatán át a család életereje, geniusa mintegy takarékoskodik, mig végre a fa, a melynek gyökerei mélyen a talajba nyúlnak, egy jeles férfiút terem, a ki mintegy összfoglalatja az övéi minden tulajdonságainak. A praedestinált lénynek néha száz évre is van szüksége, hogy kifejlődhessék; de a legalacsonyabb származásból is kiemelkedik egy-egy tökéletes, elbájoló, derék, hős és tudós, a minőket történelmünk oly sokat tud felmutatni. A szemita fajnál egészen másképen mennek a dolgok. Keleten, egy tevehajcsár, egy vízhordó, egy borbély ki lesz tüntetve a fejedelem által. Nyomban basává, nagyvezérré, a fejedelem bizalmas emberévé lesz, miként az a Mustafa-ben-Ismael, a ki a tuniszi Bardoba mint pereczes-inas ment be, s a ki urának nappali és éjjeli szolgálatokat tett, s a ki, mint tudjuk, a mi nem épen lelkiismeretes kormányunktól a becsületrend főtiszti keresztjét érdemelte ki. Ugyanígy áll a dolog a zsidóval. A papi családokon kívül, a melyek valóságos nemességet képeznek közöttük, nem létezik nemesi osztály; nincsenek előkelő családaik; némelyek apáról fiúra tekintélyt élveznek ugyan, de egyikükben se hagyomány a dicsőség. Közel húsz éves korában, ha a körülmények kedvezők, a zsidó teljesen kifejlődik; születik valamely zsidóutczában, pár garast szerez magának egy első gseftben, s aztán rohan Parisba, megrendjelezteti magát egyik vagy a másik, vagy a harmadik

155

Dreyfus közbenjárása útján, bárói czímet vásárol magának, merészen bemutatja magát valamely előkelő társaskörben, s úgy viselkedik, mintha elejétől fogva gazdag ember lett volna. Nála az átalakulás úgyszólván rögtöni; semmi fölött se esik bámulatba, bizonyos félénkségek előtte teljesen ismeretlenek. Vegyünk egy muszka zsidót piszkos kaftánjával, dugaszhúzóforma hajfürtjeivel és fülfüggőivel, – ez, egy havi fürdővétel után, letelepszik az egyik operapáholyba egy Stern vagy Günzbung otthonosságával. Viszont vegyünk például egy becsülettel meggazdagodott derék franczia építőmestert; ennek a modora mindig kissé kölcsönzött és feszélyezett lesz, s kerüli a túlelegáns környezetet. Jobb körülmények között született fia, az élet finomságaiba beavatva, már egészen más lesz. Az unoka, ha a család folyton emelkedik, becsületes és keresztény maradva, már valódi nemesemberré lesz, s oly gondolatfinomság és érzelemnemesség honol benne, a minőre a Kóbi soha se képes szert tenni. Ellenben a zsidó azonnal otthonos modort nyer, de sohase jut finom modorhoz. A zsidó szemtelen és sohasem büszke, sohasem tud egy bizonyos fokon felül emelkedni, a mely bizonyos fokot azonban könnyen elér. A Rothschildok, daczára milliárdjaiknak, ngy néznek ki, mint valami handlék. Asszonyaik, noha gyémántokkal megrakva, mindig csak 2-od, 3-ad rendű masamódokhoz hasonlítanak. A zsidónál a kereszténynyel szemben mindig hiányzik az, a mi a társadalmi viszonyoknak a bája, t. i. az egyenlőség. A zsidó sohase lesz egyenlő a keresztény fajú emberrel. Vagy lábad előtt csúsz-mász, vagy sarkaival tipor téged; ő vagy alattad vagy fölötted van, de soha melletted.

Mit eredményezett eddig az antiszemitizmus? Közel négy éve múlt annak, hogy Istóczy Győző a drezdai congressus által elfogadott manifesztumában azt a felhívást intézte a keresztény néphez, hogy ez maga is szedje össze magát erélyesen, és önmaga is járuljon hozzá a zsidókérdés megoldásához és ne várjon mindent csak az antiszemita vezérférfiaktól. Ha mármost körültekintünk, minő eredményeket tett azóta, az antiszemitizmus, mit észlelünk ? Sajnos, azt látjuk, hogy a keresztények többsége Istóczy felhívásának nem felelt meg abban a mértékben, a melyben pedig várni lehetett volna. Vannak ugyanis

156

igen sokan olyanok, a kik, noha függetlenek a zsidóktól, mégsem mernek bizonyos okoknál fogva érzelmeiknek nyíltan kifejezést adni, s így a zsidók által magukat megfélemlíteni engedik. Ha kiváló államférfiak, pénzügyminiszterek a zsidóknak pártját fogják, ez érthető, noha egyátalán nem menthető; ha továbbá kiváló és tekintélyes keresztény férfiak azt vetik nekünk antiszemitáknak szemünkre, hogy az antiszemitizmus egy járvány, egy pestis, a mely a legnagyobb megvetést érdemli meg, – úgy ez egy alávaló ráfogás, a mely csak olyan emberektől lehetséges, a kiknek az eszük nincsen a helyén és egyptomi sötétségben szenvednek. Megfoghatatlan és határtalan elvakultság azonban az, ha tehetséges keresztény hírlapírók megtagadják saját meggyőződésüket, eszüket rosszra használják, s a zsidók mellett fújják a trombitát, hogy nekik hóhérlegény-szolgálatokat tegyenek és árulóivá legyenek keresztény polgártársaiknak. A keresztények egy része viszont közönyös az antiszemitizmus iránt, hagyja a dolgokat menni a hogy épen akarnak, s nem törődik azzal, ha ez vagy amaz az iparos vagy kereskedő tönkre megy is, mignem a zsidók pókhálójába ő is beleakad, hogy aztán akkor a közönyösség szendergéséből egy kissé nagyon is nyersen felrázassák. Ezt a közönyösséget magam is tapasztaltam, mikor ezelőtt 15 hónappal, szülőhelyemen Moson-Szolnokon egy fűszerkereskedést nyitottam, s egyúttal egy meleghangú felhívást intéztem keresztény polgártársaimhoz, kérve őket, hogy engemet mint keresztényt az ott levő 8 zsidó fűszerkereskedővel szemben támogassanak, a kiknek üzleti elj árasa sokak előtt ismeretes. Moson-Szolnok egy 3000 lelken felül számláló nagy község, lakói részben igen jómódúak, részben azonban igen el vannak a zsidóknál adósodva. A követválasztásnál ugyan egyhangúlag az antiszemita képviselőjelöltre szavaztak, s bőven is éljeneztek akkor, – ennek daczára azonban a zsidókhoz mentek bevásárolni, s én kénytelen voltam üzletemet rövid idő múlva bezárni, s e mellett elvesztettem vagyonomnak felét. Moson-Szolnok valóban szegénységi bizonyítványt állított ki maga mellett az aztiszemitizmust illetőleg, mert hát mit használ az a kereskedőnek, ha csak „Éljen ez vagy amaz az antiszemita képviselőjelölt”-et kiabálnak, e mellett azonban pénzöket a zsidóhoz viszik. Mit használnak az ablakbeverések, szitkozódás és lármázás a zsidók ellen a korcsmában? Mit használ, ha elismerjük ugyan, hogy jó lenne védegyleteket alapítani, e mellett azonban ölbe dugjuk kezeinket és arra áhítozunk, hogy a sült galamb a szánkba repüljön? S általában mit használ minden jó szándék, ha nincs akaratunk

157

a szerint cselekedni is? Szedjük össze magunkat, vegyük a dolgot komolyan a kezünkbe, és ne csak szájjal valljuk az antiszemitizmust, hanem tettekkel is. Hány százodszor lett már az mondva, hogy a fődolog, a leghathatósabb eszköz az, hogyha a zsidókkal az érintkezést megszakítjuk, és csak keresztényekkel kötünk üzleteket. Mert hát közben-közben áldozatot is kell hoznunk az ügyért Mindaddig, míg a keresztények többsége ezt belátni nem akarja, csak nagyon lassan fognak jobbra fordulni a dolgok. Azok a keresztények pedig, a kik daczára minden jóakaró figyelmeztetésnek a keresztény sajtó részéről, megrögzöttek maradnak, és a zsidó sajtónak nagyobb hitelt adnak, mint az antiszemita sajtónak, s ennek folytán a zsidók csalétkei által a zsidó pókhálóba belekeverednek, s aztán az uzsorás fenevadak karmai között eviczkélnek, maguk lássák, miként vergődnek ki onnan. Kemény szavak ezek egy antiszemita részéről, de kikerülhetlenek; figyelmeztetés akarnak lenni azon keresztények számára, a kiket fél-antiszemitáknak lehetne neveznünk, a kik azonban bölcsességüket részben a zsidósajtóból merítik; s a kik, mikor az ember őket kérdőre vonja, hogy miért nem támogatják az antiszemita lapokat, így válaszolnak: „Én kénytelen vagyok ezt a zsidó lapot olvasni, mert nincs olyan antiszemita lap, a mely mindazt adhatná, amit ama zsidó lap ad.” Hát az igaz, hogy eddig Magyarországon még nincs oly nagy, naponkint kétszer megjelenő antiszemita napilap, a mely a mai kor minden kívánalmának megfelelhetne. Kik azonban az okai annak, hogy még ilyen nem létezik? Nem maguk a keresztények-e okai ennek? Miért nem állanak össze gazdag keresztények s miért nem alapítanak egy ilyen nagy lapot? Selejtes irodalmi férczelményekért és nyomorult regényekért ezer meg ezer forintot kidobálnak az ablakon, egy nagy független, keresztény-antiszemita napilap alapítására azonban nincsen pénz? És hát mi akadályozza a gazdag keresztényeket, a figyelmeztető hangok felhívásának megfelelni? Ismét csak a zsidóktól való félelem. Szomorú, de igaz, hogy ez így van. En tehát újból felhívok minden jó érzelmű keresztény embert, a kinek a haza java a szívén van, hogy ebben a tekintetben tanuljanak a zsidóktól, mert csak az összetartás adja az erőt. A zsidó sajtónak és az Alliance israélitenek pusztításai eléggé ismeretesek, és egy okos keresztény se fogja azok vészes hatásait félreismerni, mert csak a rövidlátás támogathatja ezt a hatalmat, a melynek a politikája eddig csak diadalt diadalra aratott a keresztények fölött, úgy, miként újabban a Ritter-féle pernél is kiderült; s a ki eddig még mindig nem tudott hinni, az

158

olvassa el figyelmesen a Kitter-féle per lefolyását és a hályog le fog hullani a szemeiről. Itt is áll ama magyar közmondás, hogy – „Meghalt Mátyás király, oda az igazság!” Kérdem hát minden, az igazságot kereső embertől: váljon közönyös dolog lehet-e az, ha egy szegény keresztény szolgálóleány gaz zsidó kezektől szétmarczangolva, kínozva, iszonyú fájdalmak közepette kiadja lelkét, és testét vadállatok módjára széttépik ? Közönyös dolog lehet-e egy keresztény előtt, ha az ilyen gonosz fanatikusok három ízbeni kötélhalálra itéltetésök után, negyedízben teljesen felmentetnek? Nézheti-e mindezt egy, bármily szelíd lelkű keresztény a nélkül, hogy a vér ereiben fel ne forrjon? Nem, én nem hihetem ezt. Valóban odáig kell a dolognak jutni, hogy a keresztény-magyar nemzet, ez az erkölcsileg soha egy más nemzet által le nem győzött hősi nép, szinte kapituláljon a népek leggyávábbja előtt? Nem, ez lehetetlenség. Egy nemzet, a mely a szeretetnek a parancsát: „Szeresd felebarátodat mint tennen magadat” olykép követi, hogy a zsidókat jobban szereti, mint önnönmagát, nyugodtan nézve, miként zsákmányolja ki a zsidó a keresztényt, – az a nemzet önmagának a sírját ássa meg. Mindezeket azonban jó lenne, ha a kormány is figyelmére méltatná, s igen tanácsos lenne, ha mielőbb visszafordulna az általa eddig követett útról, mert előbb-utóbb úgyis kénytelen lesz visszafordulni. Különösen Tisza miniszterelnök úr ne várjon sokáig a visszafordulással, mert különben vele is megtörténhetik az, a mi egy franczia miniszterelnökkel megtörtént, a kinek még akkor is megvolt a többsége a képviselőházban, a mikor a forradalom már kitört s neki magának is futnia kellett. Ha a miniszter urak egy kissé leszállanának a nép közé és körültekintenének, láthatnák, minő nyomor és szükség honol sok olyan földművelőnél, a ki az uzsora által kiszivattyúzva, tönkrement. Ekkor be fogják látni, hogy ők félreismerték az antiszemitizmust. Ha azonban továbbra is az eddigi módon gazdálkodnak, jó törvényjavaslatokat a mindenkor készséges, mindenre Igent és Áment mondó mameluk-többség által leszavaztatnak, úgy biztosak lehetnek benne, hogy a kormánynak zsidó-liberális rendszere az antiszemitizmus szikláin szétzúzódni fog. A keresztények pedig ne engedjék ezentúl magukat az ezen többség által létrehozott törvények (mint az új ipartörvény) által félrevezettetni, mert a fát gyümölcseiről lehet megismerni. Végül ne engedjétek magatokat a liberális jelszavak által, milyenek a szabadság, egyenlőség, testvériség, bolonddá tétetni, s minden keresztény tegyen meg minden lehetőt arra nézve, hogy törvényes

159

úton kivívja magának azt a jogot, a melyet a honatyák többsége lábbal tapodott; szervezkedjünk idejekorán, alapítsunk védegyleteket, támogassuk a keresztény iparosokat és kereskedőket, úgyszinte az antiszemita sajtót, készüljünk jó eleve a legközelebbi országgyűlési képviselőválasztásokra, válasszunk antiszemita képviselőket, és ne engedjük a 19-ik században azt a szégyent és gyalázatot magunkra, hogy legyőzessünk egy oly élősdi népfaj által, mint a zsidó, s ne engedjük odáig jutni a dolgokat, hogy neveink fekete betűkkel legyenek feljegyezve a történelem könyvébe, utódaink pedig azt vethessék szemünkre, hogy hagyományainkat elsacheroztuk; mert azon a napon, a melyen legyőzetünk, Magyarország megszűnt a magyar Kánaán lenni. Én tehát appellálok a magyar keresztények bátorlelküségére, appellálok józan eszükre, ne engedjék odáig jutni a dolgokat, hogy forrón szeretett hazánk zsákmányává legyen egy oly népnek, a melyre isten átka nehezedik. Ha a keresztények ezen felhívásnak megfelelnek, és jövőre komoly törekvést tanúsítanak a hazát megmenteni, akkor szeretett hazánk újra amaz ígéret földe lesz, a hol tej és méz folyik. Levéli Zwickl János.

Levél Baranyából Tekintetes szerkesztő úr! Mielőtt az alább leírt esetre térek át, be kell vallanom önnek és tisztelt olvasóimnak, hogy az ember már undorral telik el mindig zsidó gazságokat jegyezgetni. De a mai világban akár mást se tegyen az ember, csak mindig irkálja a zsidók gazságait, s habár a nem-zsidók többen vannak Magyarországon és számosabban mint a zsidók, még sem lehet annyi szemtelenségeket írni róluk, mint a zsidókról. – Higyjék meg tisztelt olvasóim! hogy nem is a zsidók érdekeért teszem, ha teszem is, hanem csak azért, hogy hadd lássa a világ, hogy a zsidók kárára vannak minden nem-zsidónak, mert megmételyezik a keresztényeket, rontják anyagilag, erkölcsileg, akár filoxera gyanánt. Tehát győződjenek meg róla, hogy miért? Azért, mert a zsidó mindig azon töri az eszét, hogy csak a községben valaminek megválasztathassa magát, ha már bírónak nem is, csak esküdt vagy községi képviselő lehessen, azzal is megelégszik; mint p. o. Lőcs községében zsidó a pénztárnok, és minálunk itt Baranyaváron van 2 zsidó községi képviselő; képzeljék csak tisztelt olvasóim, hogy nem-e fájdalom, 5 zsidó családból 2 községi képviselő?! És az egyik virilista is. Tehát először is Kosenbaum Hermann-t fogom a világnak bemutatni, a községi képviselőt s egyszersmind virilistát. Midőn községünkbe jött, házbérbe ment, de azonnal kis boltot nyitott; azután egy házat vett és korcsmáros lett, a háza leégett, s gyapjúval kezdett kereskedni; és most már annyira meggazdagodott, hogy 917 frt állami adót fizet. Most már nem

160 handlé, hanem „feldesór.” Most bemutattam Rosenbaum H. elkezdését és a mostani évi állami adóját, most már kötelességemnek tartom a hadmentességi adóját is bemutatni a világnak: mert két ép, egészséges fia a katonai szolgálat alól kibújt, ezt csak – ő tudja, mi módon; az egyik fiáért 3 frt, szóval három forint hadmentességi adót fizet; a másikért épen semmit; pedig az 1883. évi IX. t. ez. szerint kellene minden fiáért külön-külön 60 frt hadmentességi adót fizetnie. Egy keresztény, a kinek évi állami adója 20-25 frt, az fizet 5 frtot, mint p. o. Bárics Pero baranyavári lakos 5 frt hadmentességi adót fizet, Rosenbaum H. „feldesór” pedig. 917 frt állami adója mellett az egyik fiáért 3 frtot, a másikért épen semmi hadmentességi adót sem fizet. Több ily esetek vannak Rosenbaum Hermannról, a ki a községi pótadóval is úgy cselekszik, hogy van a községi elöljáróságnak dolga, míg kibírja csikarni tőle, t i. ha olyan elöljáróság van, a mely nem adja magát a zsidó vágóhídjára vezettetni, de az ritkán található; tehát kíváncsiak vagyunk, hogy ki segíti Rosenbaum H. ezen állami adó csonkításban? De arra még jobban kiváncsiak vagyunk, a mely eset már a pénzügyminisztériumnál is fel van jelentve, f. év február hó 20-án történt meg a jelentés. Avagy talán a kormány nem is állapított t. cz.-ket a zsidók számára ? Fájdalom! a keresztényeket agyon zaklatják a sok midenféle adókkal, a zsidókat pedig csak úgy keresztül csúsztatják minden teher alól! Most meg a másik községi képviselőt akarom a világnak bemutatni: ez Fles Ignácz, a kiről csak egy pár szót akarok szólani. Ez községi képviselő létére a községtől bérbe vette a vásári helypénzszedést, a nélkül, hogy valaki a körmére koppintana, mert a törvény által tiltott dolog egy községi képviselőnek a községgel számadási viszonyban állani, mind a mellett a tek. szolgabíró úr szemet huny, mintha nem látná a §§ okát, a melyek tiltják egy községi képviselőnek a községgel számadási viszonyban lenni. Jó volna, hogy ha bele tekintene a tek. szolgabíró úr a községi törvénybe, és egypár §-t megnézne belőle; úgy hiszem, hogy fölösleges a paragrafusokat megnevezni; mert a melyik községi képviselő számadási viszonyban van a községgel, mint Fles Ignácz, az azonnal elveszti képviselői állását. Ez igenis kereszténynyel megtörténik, de zsidóval nem! Már a jelentés megtétetett a szolgabíró urnái, de még máig sincs eredménye. Hja a zsidónak mindent szabad tennie ! Baranyavár. Maisztorovits Kálmán.

12 RÖPIRAT. Budapest 1886. június VI. évfolyam

IX. füzet.

A kasseli német antiszemita kongresszus. A német antiszemiták a f. é. pünkösdi ünnepekre egy német nemzeti antiszemita kongresszust hívtak egybe Kasselbe, a volt hesseni választófejedelemség fővárosába, a mely nem levén nemzetközi, csakis németek vettek benne részt. Mivel a kongresszus működéséről, munkálatairól és eredményéről szóló hiteles tudósítást, a mely csak később fog megjelenni, – jelen június havi füzetünkben nem hozhatjuk, s így ezen feladatunk teljesítése júliusi füzetünkre marad: hozzuk itt a kasseli kongresszus programmját, úgyszinte Fritsch Tivadar lipcsei mérnöknek, a jelenlegi német antiszemita vezérférfiak egyik legtevékenyebbikének a kongresszus elé terjesztett indítványait. Az 1886. évi kasseli antiszemita kongresszus programmja. Napirend: 1. A kongresszus megnyitása az ideiglenes elnök Dr. KönigWitten úr által. 2. Elnökség választása. 3. Tanácskozmány egy német antiszemita-párt alapítása és közös pártprogramul megállapítása fölött. 4. Egy központi bizottság választása a párt jövő vezetésére. Egy hivatalos pártközlöny megállapítása 5. Mi módon létesíthető egy pártpénztár? (Ennek szervezése és igazgatása. Antiszemita tudakozó iroda. Antiszemita jogvédelmi egylet.) 6. Az antiszemitizmus legközelebbi és végczéljai. Egy esetleges kérvény fölötti tanácskozás. Az antiszemita sajtó támogatása, esetleg reformja. 7. Különfélék. Indítványok stb. A kongresszus tanácskozmányai június 13-án délután 3 órakor kezdődnek a Kraussféle teremben, felső Károly-utcza 17., és szükség esetén június 15-én délelőtt 10 órakor folytattatnak. A belépés

162

csak egy, névre szóló igazolási jegy felmutatása mellett engedtetik meg. Június 14-re egy kirándulás van tervezve, a melyről a közelebbiek Kasselben közöltetnek. Javaslatok és indítványok, rövid indokolással f. é. június 8-ig Fritsch Tivadar mérnök úrhoz Írásban küldendők Lipcsébe. (AVindmühlengasse 28.) Máskép nem lehet biztosítani senkit sem, hogy azok tárgyalásra kerülnek. A bizottság megbízásából: Dr. Ammann János, Fritsch Tivadar, Dr, König A., Dr. Stehlich Ferencz. Tárgyalási anyag. Ad. 3. Egy német antiszemitapárt alapítása és egy közös pártprogramul felállítása. Egy önálló pártnak az alapítása, a mely a fenálló pártok és párttöredékek keretén kívül áll, s a gazdasági és társadalmi viszonyok újjáalakítását czélozza, múlhatlanul szükségesnek látszik. Hogy ennek a pártnak kiválóképen a zsidóság elleni küzdelmet programmjába fel kell vennie, az szinte a szükség követelménye. Csak az lehet kérdés, ha váljon az „antiszemitapárt” név e mellett kívánatos és kimerítő megjelelést szolgáltatna e. Az antiszemitizmusnak azt a szemrehányást tették, hogy ez lényegileg mégis csak negatiót tartalmaz, és mindenesetre mindig értékesebb lesz egy positiv alapeszme. Fontolóra lenne tehát veendő, váljon az új pártnak a neve ne socziál-reformeri vagy esetleg germán (nemzeti) tendencziájának hangsúlyozása mellett állapíttassék-e meg. A pártprogrammot illetőleg az alábbi tervezetet terjesztem elő, a mely Dr. Ammann úr egy rövid tervezetének az alapján készült. Én emellett azon nézetből indultam ki, hogy szárazon felállított állítások és követelések a programmban kevésbé alkalmasak arra, hogy párthíveket szerezzünk neki – különösen a mi esetünkben. Az antiszemitizmus alapvonásainak megértése még oly bámulatos csekély a legtágabb körökben, hogy minden, a zsidóság ellen irányuló jogos követelést egyszerűen úgy fognak fel, mint vak előítéletek kifolyását, mert az emberek annak eredetét és jogosultságát nem értik. Szükségesnek látom tehát, hogy a programmnak leglényegesebb részét egy felvilágosító és magyarázó rész tegye, illetve azt megelőzze. A felállítandó követelményeket illetőleg fontolóra veendő az a régi tapasztalás, hogy nagyon is messze menő követelések nagyobb ellentállásra találnak, s annál kevésbé számíthatnak meg-

163 valósulásra. Másrészt pedig, a zsidóveszedelem teljes felismerése mellett nem állhatunk meg félrendszabályoknál, hanem következetes módon, végezetül a zsidó emanczipáczió megszüntetését kell követelnünk. Ajánlatos tehát, a legközelebbi és végleges követeléseket két különálló csoportozatban felállítani. A német antiszemita (reform) párt programmtervezete. 1. Magyarázatok. A Németországban élő zsidók, nem hozzátartozó alkatrészei a német népnek, hanem fajuknál, származásuknál, történelmüknél és erkölcseiknél fogva – idegenek közöttünk. Ők nem „zsidónémetek”, hanem csak „németül beszélő zsidók.” A zsidók a szemita fajhoz tartoznak, míg az európai nemzetek majdnem valamennyien az árja vagy indo-germán néptörzsnek az ágai. Több ezredév történelme megczáfolhatlanul beigazolta, hogy a szemitaság legbensőbb lényegéhez képest az árjaságtól teljesen különböző és ezzel elvi ellentétben. van. A valódi szemiták minden korszakban mint egy állhatatlan, nomadizáló faj tűnnek ki, tulajdonképeni haza nélkül, tartós lakhely és haza nélkül, mindenekelőtt pedig egy valódi saját cultura nélkül. Semmiféle produktív tevékenységet se tanúsítanak, se a földművelésben, se a kézműiparban, se a művészetben. Sőt inkább élősdi módon más népek mellett és között élnek, s ezek termelő képességét a maguk javára zsákmányolják ki. Ennek megfelelőleg ők más népek kihasználására és kizsákmányolására jogosítottaknak tartják magukat, s erkölcstanuk mindazt jóváhagyja, a mi nekik hasznot hajt. Állhatatlan természetük semmi örömet sem talál a biztos, rendezett állapotokon; sőt inkább bennük minden időben azon czélzat honol, hogy a fenálló viszonyok felforgatásával zavarokat idézzenek elő, s a rendetlenséget és szabályellenességeket saját hasznukra fordítsák. Továbbá ők, ösztönözve faji elkapatottságuk és régi babonás ígéretek által, valamennyi nem szemita nép leigázására és azok fölötti uralomra törekednek. Ezzel ellentétben az árják mint megtelepedett népek tűnnek fel, a kik komoly, békés culturmunkában látják életczéljukat. Teremtő erőkkel megáldva, mesterek ők a kézműiparban, művészetben és földművelésben. E komoly czélokra fordítván minden érzéküket, kevésbé járatosak a szellemi leleményességekben, s ezért a szemiták ármányainak s fondorlatainak könnyen áldozatul esnek. Mig az árja valódi emberiesség eszményeivel van eltelve, résztvevő,

164 önzetlen és önfeláldozó, addig a szemita jellemnek alapvonását aljas materializmus, önzés és kegyetlenség képezik. Az árják és szemiták kölönböző élet-felfogásainak egymástól teljesen elütő erkölcsi-, társadalmi- és politikai elvek felelnek meg. A szemita szellem mobilizáló, felforgató és szétbontó irányzata az árja nemzetekre nézve felette vészthozónak tünik ki; a történelemben a szemita zsidónép mindenütt a „feloszlás elemé”-nek bizonyodott be, a mely a népek szerves fenállását szétzilálta és az államokat hanyatlásba hozta. A szemita néptörzsek között a legalacsonyabb rangot a zsidók foglalják el, míg az árjaság magvának a germánok tekinthetők. Az az ellentét, a mely árják és szemiták közt általában létezik, fokozott mértékben érvényesíti magát németek és zsidók között. Mindketten legszélsőbb pólusait képezik ezen ellentétes népfajoknak, s azért köztük áthidalhatlan mélység tátong. A német fogalmak a becsületről, hűségről, igazságosságról, családról, társadalomról, államról a zsidó előtt teljesen idegenek és megfoghatatlanok. A németnek eszményei a zsidó előtt értelmetlen titok, és maró gúnyját hívják ki. Eszményekért való lelkesülés, érdeknélküli odaadás és önfeláldozás magasabb közös czélokért értelmetlenek kell hogy maradjanak egy oly népjellem előtt, a mely mindent csak a személyes előny szempontjából tekint. Eként német cultura, német szellem és kedélyélet, a melyek német eszmények által támogattatnak, a zsidóra nézve hozzáférhetetlenek, azért a zsidó soha se képes arra, hogy a német néppel assimilálódjék. Alapelvek. Ezen alakban a zsidó a német természet ellenségeként tünik ki, annyival inkább, mert a maga saját nézeteivel mindenütt előtérbe tolakodik, pénzzel, követelő modorral és ravaszsággal magának befolyást tudott szerezni, és minden lopva elfoglalt poziczióban – öntudatosan vagy öntudatlanul – a német természet alapvonásai iránt ellenséges magatartást követ. Ma első sorban a kereskedelmet uralja, azt vészes elvei által corrumpálta, s a német kereskedelemnek régi szolid állását aláásta. Ezenkívül a sajtót is meghódítani tudta, s újságaival uralkodik a közvéleményen, tévedésben tartja a népet a korszak bajainak lényege fölött, félrevezeti azt társadalmi és politikai nézeteiben, aláássa erkölcsi öntudatát, fellázítja a felsőbbség ellen, összeheczczeli egymással s e mellett kizsákmányolja. A zsidó az autoritatív állásokba, mint bíró, tanító, sőt még mint a keresztény egyház papja is becsempészni tudta magát, s

165 az államhivatalokban, törvényhozásban, igazságszolgáltatásban és az ifjúság nevelésében a saját fajának külön érdekeit képviseli – a benszülött német nép érdekeivel szemben. A zsidóság befolyása, a mely már a pénzhatalom és elcsempészett tekintély által is elég nagy, megkétszereződik a nemzetközi szövetkezés által, a melyet valamennyi ország zsidai ápolnak. A külföldi zsidó közelebb áll a németországi zsidóhoz, mint egy germán német a belföldön. A zsidó mindig el van tökélve, a külföldi zsidóság érdekeit magasabbra helyezni, mint a benszülött lakosságának az érdekeit abban az országban, a melyben vendégjogot élvez. Az „Alliance israélite universelle”, a mely, Paris székhelylyel, 30,000, valamennyi ország legvagyonosabb zsidóiból álló tagot számlál, évenként több millió frankot szed össze a nemzetközi zsidóság külön érdekeinek az előmozdítására. Szemben mindezen tényekkel mi a zsidóság elharapódzásában és hatalmi terjeszkedésében komoly veszélyt látunk a németségre, valamint a német állam egészséges továbbfenállására nézve, Népünk önfentartásának és eszményei fentartásának a kötelessége kényszerít bennünket arra a törekvésre, hogy a zsidóságot mindazon előnyös állásaiból kiszorítsuk, a melyekkel saját külön érdekében visszaél, s a melyek őt, mint köztünk idegen elemet, meg nem illetik. Ezek kényszerítenek bennünket a következő (legközelebbi) követelményeknek a felállítására: 1. A zsidóknak a német birodalomba való bevándorlása megakadályozandó. A legutóbbi 10 év alatt bevándorolt zsidó elemek, megfelelő intézkedések útján lassankint az országból száműzendők. 2. Mint idegenek, a zsidók nem bocsáthatók hatósági hivatalokba, úgyszinte községi és népképviseletekbe. Zsidók se tanítók, se birák, se orvosok, se (keresztény) papok nem lehetnek 3. Csődbeesett zsidónak hét éven át nem szabad se magának, se valamely családtag által újra önálló üzletet folytatni, vagy ilyennek részesévé lenni. 4. A házaló kereskedéstől a zsidók eltiltandók. 5. Zsidógyermekeknek nem engedtetik meg német iskolákba járni. A zsidóknak saját költségükre, külön zsidóiskolákat kell felállítaniuk, a melyek szigorú állami felügyelet alá helyezendők. 6. Egy meghatározott időponttól kezdve a zsidóknak a hírlapirodalomban való részvétel megtiltandó. Zsidók nem lehetnek hírlapoknak se tulajdonosai, se szerkesztői vagy munkatársai.

166 7. Szigorúan kezelt állami zsidó-statisztika hozandó be, a mely a kikeresztelkedett zsidókra is kiterjedjen. 8. Vegyes házasságok németek és zsidók közt meg nem engedtetnek. Mindezen követelmények teljesen és egészen kiterjednek a kikeresztelkedett zsidókra és ivadékaikra is! Ad 5. Mi módon létesíthető egy pártpénztár? Ennek szervezése és igazgatása. Antiszemita tudakozó iroda. Antiszemita jogvédelmi egylet. Különféle oldalról indítványba ló'n hozva, az antiszemitikus czélokra szükséges pénzbeli eszközöknek előteremtése czéljából egy egyletet létrehozni az u. n. „birodalmi vívóiskolá”-nak a mintájára. Ama rendkívüli eredmények, a melyeket ez az intézet felmutatni képes, csakugyan utánzásra csábítanak, s utóvégre csak egy szerencsés névnek a feltalálására és egy ügyes berendezésre lenne szükség, hogy egy ilynemű gyűjtőrendszert életbe léptetni lehessen. Tisztségek osztogatása különösen tevékeny tagok részére e mellett mint igen fontos tényező szinte behozható lenne. Tulajdonképi „pártpénztár”-ra nézve azonban egy ily módszer alig tűnnék fel méltónak. Maga a pártpénztár alig képezhető másként, mint önkéntes hozzájárulásokból, és remélhetjük, hogy ezek jövőre az eddiginél bővebben fognak befolyni, ha egyszer az emberek bizonyosságot nyernek arra nézve, hogy a pártvezetés biztos kezekben van, és a felhasznált pénzek valóban hasznosan, tervszerűleg és sikeresen a czélra is fordíttatnak. Hisz a zsidó Alliance önkéntes adakozásokból évenként több millió frankot hoz össze a zsidó külön érdekek előmozdítására. Nem tudná tehát a német birtokososztály is saját érdekeinek helyes felismerésével, végre csekély áldozatokra elhatározni magát, nehogy nagyobb hátrányokat önkénytelenül kelljen szenvednie? Nem fogja végre minden vagyonos ember felismerni, hogy a zsidókérdés mégis csak első és utolsó vonalban a zsidó tőkének harcza a nemzsidó tőke ellen, a mely harcznak a nemzsidó tőke felemésztetésével kell végződnie, ha az ügy állás helyes felismerésével okos ellenrendszabályokat meg nem ragadunk. Az legyen tehát a legközelebbi időre a legfőbb feladatunk, hogy a birtokos és művelt osztályokat ezen tények felől felvilágosítsuk. Ha meggondoljuk, hogy évenként gazdag örökhagyók mindenféle humanitárius és philanthropikus czélokra nagy vagyonrészeket tesznek le alapítványokban, – úgy remélhetőleg egy napon.

167 akadni fognak még férfiak, a kik értelemmel és hazafiúi bátorsággal bírandnak arra nézve, hogy a népnek a legszégyenteljesebb szellemi és anyagi bilincsekből való kiszabadítására vagyonuk egy részét áldozandják. Szebb emlékoszlopot alig emelhetne valaki magának, nagyobb érdem a nemzet iránt alig lenne szerezhető. A pártpénztár szervezése és igazgatása nem járhat nehézséggel, mert bizalomraméltó és szolgálatrakész férfiak elegen találhatók a pártban. Az antiszemita tudakozó iroda és jogvédelmi egylet, nevezetesebb pénzösszegek beszerzése előtt alig léptettethetik életbe. Mindazonáltal ezen ügy szerzésére bizottságok máris választhatók. Ad 6. Az antiszemitizmus legközelebbi és végczéljai. Egy esetleges kérvény fölötti tanácskozás. Hogy mozgalmunk végczéljának a zsidó emanczipáczió megszüntetésének kell lennie, e fölött következetes antiszemiták között nézeteltérés nem lehet. Egy culturnemzethez nem méltó tűrhetetlen dolog az, saját államában a zsidóval egyenlő fokra helyezve lenni. Yaljon azonban más részről tanácsos-e ezt a követelményt himezéshámozás nélkül kimondani, az más kérdés. Hogy azonban ezen, úgy mint minden más messzemenő követelmény ne bukkanj ék a megállapodott véleménynyel nem bíró elvakított tömegnek a nemtetszésébe, okvetlenül szükséges előbb a kérdés iránt a szükséges öntudatot és értelmet felkelteni. Ugyanazért a legközelebbi czélunknak újra meg újra csak a felvilágosításnak, – propagandának, – agitácziónak kell lennie. Az önkéntes személyes agitáczió, párthíveink köréből a legutóbbi években nagyon ellankadt, sőt jobban mint nem egészen ki is aludt – tán a csekély sikerek láttára. Kitűnt, hogy igen kevesen vannak az ilyen agitáczióra szükséges ügyességnek és kitartásnak a birtokában. Nem marad tehát más hátra, mint egy központi helyről folytonosan alkalmas nyomtatványoknak (röpiratoknak) adreszkönyvek felhasználása mellett való szétküldözése útján a művelt és befolyásos körökre hatni. Nekem az a tapasztalásom, hogy ez a módja az agitácziónak, ha szívóssággal folytattatik, feltétlenül a legsikeresebb, és a legkevésbé költséges. Természetes, hogy sok fordul meg az itt felhasznált iratok helyes megválasztásán. Az esetleges kérvény fölött tárgyalás alig lesz lehetséges egy bizonyos kérvény terv előterjesztése nélkül. Kívánatos lenne tehát, hogy ilyen tervezetek több oldalról terjesztetnének elő.

168

A zsidó összetartás és a zsidó hazátlanság. – Drumont Ede után. –

Az ellenünk operáló zsidó hadseregnek három hadtest áll rendelkezésére : Az első hadtestet képezik a valódi zsidók, a notórius zsidók, amint őket az „Archives israélites” nevezi, a kik hivatalosan tisztelik Ábrahámot és Jákobot, s a kik megelégednek azzal, ha megengedik nekik vagyont szerezniök, s e mellett hivek maradhatnak istenükhöz. A második hadtestet képezik a szabad gondolkozó bőrbe bujt zsidók, (ezeknek a typusai Gambetta, Dreyfus, Raynal,) a kik zsidó minőségüket a véka alá rejtik, s a keresztényeket a toleranczia és a szabadság szent jogai dicső elveinek nevében üldözik. A harmadik hadtest áll a konzervatív zsidókból, a kikeresztelkedett zsidókból, a kik, egyesítve a másik két kategoriabeli zsidókhoz a legszorosabb kötelékek által, pajtásaiknak elárulják azokat a keresztények körében kiszimatolt titkokat, a melyek amazoknak hasznukra lehetnek. Ilyen körülmények között aztán könnyen megmagyarázható a zsidónak a hihetetlen sikere, bármily valószinűtlennek látszassék is, s az a mód, a melyen tért foglal. A zsidónak az ereje az összetartás. Minden zsidó szolidáris, felelős egyik a másikáért, amint proklamálja ezt az Alliance israólite, a mely jelképül két egymásba szorított kezet, felül egy sugárkoszorúval, választott. S ezt az elvet a világ egyik végétől a másikig valóban megható pontossággal meg is tartják. Könnyen belátható tehát, hogy, emberi szempontból véve, a szolidaritásnak az elve minő előnyt nyújt a zsidónak a keresztény fölött, a ki, telve van ugyan egymásiránti szeretettel, de azért idegen előtte minden szolidaritási érzet. A keresztények kitárják karukat minden szerencsétlenség előtt, adakoznak minden felhívásra, de maguk között nem tartanak össze. Hozzá levén szokva, amint ez elég természetes dolog, úgy tekinteni magukat mint a kik otthonn vannak, oly országban, a mely az övék, nem jut eszükbe zárt sorokban sorakozni, hogy a zsidónak ellentálljanak. A zsidónak tehát elég alkalma van, őket egymástól elszigetelten lesújtani. Ma egy kereskedőnek a pénzére áhítozik valamely zsidó, s ellene aztán minden zsidó kereskedő összeáll, hogy csődbe kergessék. Holnap egy író van útjukban, a kit a zsidók a kétségbeesésbe döntenek s az iszákosságba vagy az őrületbe hajtják. Ismét egy más alkalommal meg egy nagy nevet viselő nagyúr bántott meg egy gyanús zsidó bárót a lóversenyen; összeállanak, s ennek a szerencsétlennek zsidó szeretőt szereznek; egy a bandához tartozó börze-coulissier aztán valamely nyereséges üzletet ajánl fel neki, néha az áldozatot egy első nyereséggel csalogatják is, mig végre azon veszi észre magát, hogy tönkre ment és becsületvesztett emberré lett. Ha a kereskedő, az iró s nagyúr egyetértettek volna, ha szövetkeztek volna egymással, mind a hárman kikerülték volna a bukást, meri megvédelmezték volna egymást; egyik a másikának segédkezet nyújtott volna; tényleg azonban mind a hárman elbuktak a nélkül, hogy csak lát-

169 ták volna is egymást, sőt a nélkül, hogy még csak sejtették volna is, ki volt tulajdonképen az ő ellenségük. Ezen szolidaritás folytán, minden, a mi valamely zsidóval, még egy pusztának legelrejtettebb zugában történik is, egy eseménynek a mérveit ölti fel. A zsidónak ugyanis van egy pityergési módja, a mely csakis az övé A zsidónak az öltése kiáltása mindig eszünkbe juttatja ama középkorbeli kravallokat, a mikor valamelyik sárga posztódarab viselő szerencsétlen, elpáholva valamely hunczfuteriája miatt, iszonyú jajveszéklésekben tört ki, a melyek az egész ghettot izgalomba hozták. A gyengéd fülek szerencsétlenségére mindig van a világon egy zsidó, a ki kiabál és követel valamit. S mit követel ő? Azt a mit elvettek tőle, azt a mit esetleg elvehettek volna tőle, s végre a mit megkaphatott volna. Ki ne emlékeznék arra a Pacifico zsidóra, a kit Thouvenel, akkori görögországi követünk, egy oly időben, a mikor követeink még nem voltak se zsidók, se zsidók szolgái, azzal fenyegetett, hogy ha nem hallgat, felakasztatja egyik hadihajónk árboczára? Kinek ne jutna eszébe Lévy de l'Enfida? Ki feledte volna el Mortarát, ezt a kis zsidót, a ki miatt az Izraelnek eladott egész sajtó szidalmakkal halmozta el a pápát, a ki megelégedett azzal, hogy a ficzkónak mosolylyal e szavakat mondja: „Édes fiam, te soha sem fogod megtudni azt, mit kóstált nekem a te lelked!” Ennek a ficzkónak az apja Mortara Momolo egy typikus zsidó volt, fiával gseftet csinált, úgy mint Félix Rafael gseftet csinált Rachellel, a kivel szemben, egy amerikai impressarióval kötött szerződésében, kikötötte magának, hogy holtan is mutogathassa őt koporsóban. Amint pénzszükséget érzett az öreg Mortara, atyai fájdalmait azonnal megújulni érezte, és ment Cavourhoz. Cavour, a ki azt állította, hogy a Mortaraaifaire szintannyit segített neki az olasz egységet megcsinálnia, mint Garibaldi, néhány aranyat adogatott a kisírt apának, és az újságok siránkoztak a „papok áldozata” fölött, s mennydörögtek a pápai despotizmus ellen. Cavour haldia és Rómának az olaszok által történt elfoglalása, tönkre tették ezt a szegény Mortarát, a kit skartba tettek, mihelyest nem volt többé szükség rája; gyilkossággal vádoltatva, 1871. október 28-kán a bolognai törvényszék elé került, de a szabadkőművesek támogatása folytán, szerencséjére felmentették. A Noir Victor-féle affaire még mindenkinek emlékezetében van. Salmon Victor, más néven Noir Victor, az „Elbe-Zeitung” szerint egy Sóiménak vagy Salomonnak nevezett pfalzi zsidónak az unokája volt, a ki később Parisba jött s ott leczkeadásból élt. Salomon Victornak, egy ötöd-hatod rangú sornalisztnak, egyszer eszébe jut elmenni egyik császári herczeg (Bonaparte Péter) lakására, s ott tettleg bántalmazza ezt a császári herczeget a saját lakásában Ez él az önvédelem jogával, lő, és a zsidó halva rogyik össze Ha a halott keresztény lett volna, egyszerűen eltemették volna, s mindennek vége lett volna. De mivel a halottat Salomonnak hívták, a zsidók egész Parist lábra állítják, s közel vannak ahoz, hogy forradalmat csináljanak. Bármely országhoz tartozzék is a zsidó, biztos abban, hogy ugyan-

170 ily támogatásra talál. A hazának, abban az értelemben, a melyet mi adunk neki, nincs értelme a szemita előtt. A zsidó, – hogy az Alliance israélite-nek egy erélyes kifejezésével éljünk, – a kérlelhetetlen universalismusnak az embere. Én nem látom igen be, miért is hánynánk szemükre a zsidóknak, hogy így gondolkoznak. Mit tesz az hogy: Haza? Az apák földét. A Haza iránti érzelem a szívbe vésődik épen úgy, mint a fának a kérgébe bevágott név. a melyet mindegyik elmúló év mélyebben és mélyebben vés be a fa kérgébe, amint vénül a fa, úgy hogy utoljára fa és bevésett név csak egyet tesznek. Nem lesz az ember hevenyében hazafivá; hazafi az ember vérében, velőjében. Valjon az örökké nomád szemita érezhet-e szintily tartós benyomásokat? Kétségkívül lehet hazát változtatni, mint tették ezt azon olaszok, a kik Medicis Katalinnal Franciaországba jöttek, vagy mint azok a protestánsok, a kik a nantes-i edictum visszavonásakor Németországba költöztek. De hogy ezek az átültetések sikerüljenek, kell hogy az erkölcsi talaj körülbelül ugyanazonos legyen azzal, a melyet elhagyunk. Ezenkívül az első feltétel arra nézve, hogy egy más hazát leljünk, az, hogy lemondjunk a régiről. A zsidónak pedig olyan hazája van, a melyről sohasem fog lemondani; ez a haza Jeruzsálem, a szent és titokteljes város, Jeruzsálem, a mely diadalmas vagy üldözött, vig vagy megszomorodott, összekötő kapcsul szolgál valamennyi fiaira nézve, a kik a Rosch Haschana-kor ezt mondják egymásnak: „A jövő évben Jeruzsálemben !” Jeruzsálemen kívül minden ország, legyen ez Francziaország, Németország vagy Angolország, a zsidóra nézve egyszerűen tartózkodási hely, egy bizonyos hely, egy társadalmi sokadalom, a melynek közepette ő jól érezheti magát, a melynek az érdekeit pillanatra szolgálnia még hasznos is lehet reá nézve, de a melynek ő nem képezi részét máskép mint csak ideiglenes tag minőségben.

Magyarország gyász-korszaka. Vannak a nemzetek életében korszakok, melyeket a történetíró arany betűkkel jegyez be Klió naplójába, s vannak ismét, melyeknek följegyzése is fájó sebet üt az érző szívbe. Honfoglalásunk, daczára az itt ott fejét felütő újabb irány silányítani akaró törekvésének; államalapításunk, a czivilizált népekhez való csatlakozásunk által; hősies küzdelmünk, annyi ellenség létünket fenyegető és századokra szóló véres támadása ellen, mely a világ bámulatát, de nem segélyét szerezte meg számunkra, – és végül szabadságharczunk, a melyben legutolján buzdult fel nemzeti önérzetünk: mindez örök időkre dicsfényt vet a magyarra azok szemében, kik elfogulatlan igazságérzettel ítélik meg nemzetünk életét. Fényes múlt, szomorú jelen, kétes jövő. . . .

171

Avagy nincs már a magyarnak honfi szíve, mely együtt érez testvére szenvedésével?! Talán manapság már szégyen édes anyánknak nevezni e véráztatott földet? Hát kialudt már a hazafi-érzésnek utolsó szikrája is; mindenütt fölburjánzott a világpolgárias szellem és a Talmud-morál üli-e diadalát vad orgiáival?! Vagy nincsen-e már szem, a mely meglássa a nyomort, a kiéhezett sápadt arczokat, a kétségbeesés dúlta vonásokat, a kisirt szemeket, a viskók szalmán támolygó árnyalakjait?! Nincs már ép fül sem, hogy meghallja egy sokat szenvedt népnek egyhangú jajkiáltását: hova leszünk, ki ad kenyeret, ki neveli gyermekeinket, hogy a haza ép, hasznavehető polgárokat nyerjen? Ki az, a ki megszabadít minket tehetetleneket a zsidó-járom nehéz súlyától és mindenünkből kiforgató kezei közöl?! Igen, hiábavaló az a gúnyos mosoly! Minden ellenmondás daczára is, a tények végtelen lánczolata által kétségtelenül beigazolt valóság az, hogy a zsidóságnak minden téren engedett szabad-kéz tesz bennünket rohamosan tönkre! Csoda-e, ha e lenyűgözött, földhöz tapadt nép borba és pálinkába fojtja keserűségét; csoda-e, ha a katona-állításoknál évről-évre tapasztalható a legénység mind nagyobb elzüllése!? A társadalom határozottan beteg; minden rétegében észlelhető a föloszlás lassú, de biztos processusa. Az a végtelen közöny, mely állam életünk legfontosabb mozzanait is egykedvű ridegséggel kíséri – kétségbeejtő. Hasztalan iparkodik egyik-másik hírlap, folyóirat felrázni a kebleket dermedtségükből; hiú a törekvés, hogy a nemzet elhatározó lépéssel vonuljon a tett mezejére és mutassa meg, hogy él! Az az elvakult felvilágosodottság minden előtt szemet huny! Hiába mondod, 700,000 ember terrorizál 14 milliót; ez foglalja le és úgyszólván monopolizálja a kereskedelmet; ez szabja meg a gabna árát; ez űzi rosszul fizetett legényekkel, vagy olcsó, de hitvány gépmunkával az ipart; ez csábítja édes méreg gyanánt ható, kotyvasztott italával népünket hálójába; ez juttat egy nemzetet sírba, – hiába mondod, füledbe dörgik: Szabadság! Kéred, hogy ne erőszakkal, hanem igazságos, jogos, törvényes eszközökkel vessenek gátat egy nemzet-pusztító banda vétkes tizeiméinek, – füledbe harsogják: Egyenlőség, testvériség! Teher már annyi van e népen, hogy görnyedez, roskadoz alatta . . . csak egy kérése van, hogy ne engedjék teljesen tönkre jutni, de szavai a pusztában kiáltóként elhangzanak. Sötét korszaka a mostani nemzetünknek.

172

És ha az ész tiszta világánál szerzett meggyőződésünknek kifejezést adunk; ha keserűséggel telt szívünk őszinte nyilatkozatra fakad; ha édes hazánkért önzetlenül dobogó keblünk törvényes eszközök után eped: akkor izgatás, elfogultság és fajgyűlölet vádja ömlik árva fejünkre. Hasztalan részünkről a védekezés; hiába tárjuk fel álláspontunk jogos és helyes voltát a legvilágosabb ténysorozatok, a leggyászosabb adatok, mindennapi tapasztalatok és annyi ezredév bizonyságain nyugvó észokokkal: mi azért olyanok vagyunk, a kiktől a nemzet „józanul” gondolkodó része távol tartja magát. Hanem azért ehhez az állításhoz egy óriási kérdőjelet merünk állítani és pedig ismét csak a tapasztalás alapján! Igaz, sokan vannak, a kik ilyféle hazaáruló elveket is hangoztatnak (saját fülemmel hallottam): az a nép, mely békén tűri a rajta elkövetett jogtalanságokat, nem érdemli meg, hogy fönnálljon; vagy, az a nemzet, mely oly gyámoltalan, hogy minduntalan be hagyja magát fonatni, mely másoknak élelmessége által magát kifosztatni engedi: nem érdemes jobb sorsra! Hanem az ilyen ál-hazafiakat aztán nem lehet meggyőzni állításuk oktalanságáról. Ők azt nem képesek belátni, hogyan tűrheti a nép a jogtalanságot, még ha meggondolja és tapasztalja is, ha hogy törvényes eszközhöz fordul, rendesen az lesz az eredmény, hogy a zsidó furfang ezerféle módon kivágja magát, a panaszos fél pedig elégtétel helyett még a költségekben is elmarasztaltatik, és még erre az Ítéletre is a jó Isten tudja meddig kell várnia. Vagy tán azt kívánja az ilyen világbölcs, hogy a panaszos maga vegyen elégtételt magának? Ez nem törvényes eszköz; és ha az elkeseredés végre is ehhez folyamodik, mi a vége? Lázadás czímén börtön és az utolsó vánkos elvitele az okozott károk megtérítésére! Kárba veszett szó az is, ha azzal állsz elő: nem lehet azt egy nemzetre bűnül róni föl, ha nincs lelke azt az úgynevezett élelmességet hasonlóval viszonozni; vagy – hogy ő nem képes a ravaszságnak ily magas fokára emelkedni; vagy legalább is, ha már oly gyámoltalan az a nép, hát tanítsuk, neveljük, védjük, óvjuk, figyelmeztessük, minden módot használjunk föl, hogy édes véreink legalább tűrhető viszonyok közé jussanak, de ne mondjuk rá azt: ám vesszen, ha oly gyámoltalan. Sokan, igen sokan vannak olyanok is, kik elismerik a baj létezését, szeretnék is annak élét venni, de azt mondják: mit szól a művelt világ; bennünket barbároknak fognak nevezni és a népjog eltipróinak, hisz úgy is homályos színben lát bennünket a külföld!

173

S ha kérdezzük, hát inkább pusztuljunk el? Akkor vállat vonnak, és a jövőtől, meg valami deus ex machina-féle fordulattól várnak segítséget. Sokan vannak olyanok is, kik teljes apathiába merülve, egészen elzárkóznak minden, nemzetünket érdeklő kérdéstől; megfutják pályájukat, miként az égitestek, és magasztosabb eszmékért való lelkesülés nélkül tűnnek le az élet színpadáról. Találkoznak végre, kik nem ismerve az élet sötétebb pillanatait, nem is kóstolva a szenvedések poharát, azon meggyőződésben ringatják magukat, hogy a mi relátióink csak álomképek, csak hiu képzelgések, hogy a mi igazmondásunk csak súlyos és be nem bizonyított vád: tehát minden módon el kell némítani az ilyeneket. Talán épen e tájékozatlanok ártanak legtöbbet az antiszemitizmusnak. De tapasztaláson alapuló meggyőződésünk, hogy az ország nagy többsége nyíltan vagy legalább szive belsejében zászlónk alá csoportosul. És azért kecsegtet bennünket a remény, hogy törekvéseink, még mielőtt késő nem lesz, – sikerre jutnak. De addig is a mi kötelességünk ébren tartani szegény nemzetünket, – szóval, tettel, példával buzdítani az összetartásra, vigyázatra, egymás segítésére, és így mindig a törvényes, igazságos, jogos alapon mozogva bevárni a jobbra fordulás nagy napjának hajnalhasadását! Sebestyén Caesar.

Levél Baranyamegyébe, különösen a dárdai országgyűlési képviselő választókerületben lakó polgártársakhoz! Székesfehérvár, 1886. jun. hó 10-én. Baranyavár egyik érdemes polgára Maisztorovits Kálmán úr a 12 röpirat 1886. évi márczius havi füzetében „Baranyából” czím alatt igen szépen figyelmeztette a választópolgárokat az 1887-ik évi országgyűlési képviselőválasztási jog megszerzésére; hogy t. i. mindenki fizesse be f. évi április 15-ig 1885. évi adóját, ha azt akarja, hogy jövőre az 5 évre leendő követválasztásnál szavazatát érvényesíthesse! stb. Ezen figyelmeztető szavakat, a midőn mindenki csak köszönettel fogadhatta, és a midőn az 1886. évi április 15-ike már elmúlt: én még a következőkben kívánok nemcsak a Baranyamegyebeli, de az ország összes választópolgárainak felvilágosítást adni, még pedig a választási törvény alapján, ugyanis: Nem elég egymagában véve az, hogy valaki az 1885. évi adóját 1886. évi április 15-ig teljesen befizette, hanem az egyes választópolgártársak győződjenek meg arról is, valjon csakugyan nevük kifogástalanul fel lett-e véve a választók névjegyzékébe? – ezt pedig úgy lehet meg-

174 tudni, hogy 1886. évi július hó 5-től 15-ig bezárólag minden város és község házánál délelőtti 8 órától déli 12 óráig kifüggesztve van a választók névjegyzéke! S a kinek tetszik (a mit pedig nagyon ajánlok és tanácsolok) az egész névjegyzéket ugyancsak a fenti napokban délutáni 2 órától 6 óráig le is másolhatja az 1874. évi 33. t. ez. 43. §. értelmében, A lemásolást kötelessége megengedni a községi jegyzőknek és elöljáróknak! Ha aztán az tűnnék ki, hogy valaki jogtalanul (pedig lesz „téves” czím alatt sok szándékos jogtalanság) kihagyatott; úgy ennek felvételéért bárki minden krajczár költség nélkül bélyegmentesen írásbelileg a központi választmányhoz intézve, a községi jegyzőségnél is benyújthatja a felvétel iránti kérvényt; sőt miután a községi és körjegyzőségnél kell benyújtani a felvételi kérvényt: ajánlom szintén, hogy az! ily benyújtó a községi avagy körjegyzőtől iktatói számmal jelölt írásbeli elismervényt kérjen ; nehogy (tisztelet a kivételnek) még az az eset is előadja magát, hogy a kérvényező ily irányban tett folyamodásának beadása később megtagadtassák ! A választási törvény értelmében a jegyző elismervényt tartozik adni minden vonakodás nélkül! Bárki, akár 50 vagy akár 100 jogtalanul kihagyott helyett és nevében egy maga is folyamodhatik a kihagyottak megkérdezése nélkül is a kihagyottak felvétele iránt! (1874. évi 33. t -ez. 44. §. 3-ik bekezdés.) Ha pedig valaki éppen illetéktelenül vétetett fel, talán azért, hogy a kormánypárt ezzel is szaporítsa és erőszakolja a szavazati többséget a saját részére, úgy a jogtalanul felvettnek kitörlése iránt is az elébb elmondott eljárás mellett bárki folyamodhatik minden krajczár és költség nélkül! Hogy pedig a raffinírt számításoknak eleje vétessék, arra is figyelmeztetem a t. választópolgárokat, a névjegyzékben nézze meg a következőket: t. i. földmíves? csizmadia? kovács? vagy szabómester? hivatalnok? pap? vagy tanító-e? stb. nézze meg hány éves? özvegy-e? vagy ki van-e tüntetve, ki a neje a választónak? Mert különben, ha a választás alkalmával a választási elnök kérdezi, miféle foglalkozású? és esetleg a választási névlajstromban „földmíves” jelzés van, a helyett hogy a választót mint kalapos, vagy kovács, vagy szűrszabómestert kellett volna jelezni: a választási elnök rendesen a kormány embere levén, s így egyúttal hajszálhasogató, könnyen elutasítja a választót! különösen ha tudják a szavazópolgárról, hogy kire szándékozik szavazni! Tehát nemcsak a jogtalanul tett névkihagyásért, hanem a névutáni minden helytelen és rosszul felvett jelzésekért is kell folyamodást kiigazítás végett beadni, mint azt én is 1885-ik évben kénytelen voltam tenni; fel voltam ugyan véve a választók lajstromába; de koromat jóval meghaladó korúnak, 43 évesnek lettem kitüntetve; pedig mire ezen kort Isten kegyelme elérnem engedi: „akkorra én azt hiszem, hogy a természetes társadalmi és politikai harczok lezajlása után a zsidók végbucsut vesznek Magyarországtól.” Egyelőre ennyit kívántam a t. választópolgárság és közös mindnyájunk érdekében napvilágra hozni! Szendrey Gerzson. köz- és váltóügy véd.

175

A zsidók terjeszkedése.*) Gubernatis olasz író, midőn egy év előtt Budapesten járt, s itt látta, hogy a fővárosban magában több zsidó van, mint Angol-, Francziavagy Olaszországban, hogy minden ötödik ember zsidó; hogy a közép s főiskolákban minden harmadik tanuló zsidó; kifakadt: vigyázzon Magyarország, hogy Zsidóországgá ne legyen. A statisztika következőkben tünteti föl nálunk a zsidók fölszaporodását: 1785-ben, midőn II. József császár elsőben megszámláltatá a népet, Magyar- s Horvátországban nyolczadfél millió nép közt talált 50,000 zsidót Schwartner 1811-ben 120 ezerre, Fényes Elek' 1842-ben 260,000-re tette a zsidók számát. 1870-ben Magyar- s Erdélyország népessége 13.561,000 volt, ebben a zsidóké: 520,000; 1880-ban az általános szaporodás csak 160,000-rel növekedett, de mig Erdélyben s a Tisza vidékén 218,000-rel fogyott, a zsidóké ellenben 640,000-re gyarapodott A magyar korona tartományai egyébiránt 1880-ban, 16,355 lakos, ezek közt főleg a horvátokkal 10 év alatt 713 ezernyi szaporodást mutattak. Tehát mig Magyarországban a keresztények száma száz év alatt alig még egyszer annyira, a zsidóké tizenkét annyira emelkedett. A zsidóknak ennyi számban föl gyarapodását, a fajbeli egyébkint is nagy szaporaságon fölül, a szomszéd osztrák tartományokból betódulások okozták, s folyvást okozzák. Mária Terézia uralkodása óta 1845-ig Ausztria-, Morva- és Csehországban, a zsidók csak néhány városra, itt is csak néhány meghatározott számú családra szoríttattak. A szaporodók Magyarországban talált menedéket. Bécsben, hol most 100,000 zsidó lakik, 1848-ig csak 240 családnak volt lakásengedélye, míg 4000 minden két hétben megújítá tartózkodási engedélyét. Nálunk a nagyobb uradalmakban s községekben csak kisebb számmal vagy épen nem, de ott hol a közbirtokosok mindegyike külön korcsmát és boltengedélyt adott, nagyobb számmal laktak a zsidók; 1840-ben pedig midőn a törvény mindenütt megengedé nekik a lakhatást, mint a nyitott szelepen, seregestül tódultak az eddig tiltott helyekre, kezdetben mint a földesurak bérlői, majd bankárjai, utóbb birtokos utódai. Mig a német zsidók egyenként szállinkóztak be hozzánk, a kaftános pajeszes lengyel zsidók, Galicziából, azon utón, hol Árpád fegyveres népével jött hontfoglalni; a lengyel zsidók pálinkás üveggel tódulnak be a nép megrontásával Árpád örökségének elfoglalására; mintegy előcsapata azon négy milliónyi sáskahadnak, mely Magyarországból zsidó Palesztinát akar csinálni. Míg Sáros-, Zemplénből és a szomszéd megyékből 30-40,000 munkás kéz keres Amerikában napszámot, helyöket ugyanannyi munkátlan zsidó foglalja el, vagy pálinkával, uzsorával, az imént telkes gazdát, szabad polgárt, házából, telkéből kibecsülvén, béresévé, napszámosává teszi. Sok egykori nemes kúrián, megannyi hajdani sasfészekben, most zsidó verebek csiripelnek; hol száz óv előtt víg poharak közt az urak zengek: „Magyarhon kül nincsen élet, ha van élet, nincs ily élet,” most ugyanezt az új zsidó földesurak markukba nevetve mondogatják. A zsidók elhatalmazása rövid idő alatt annyira ment, hogy 1878-ban a berlini kongresszuson az „alliance” követe követelte, miszerint Románia függetlensége mindaddig el ne ismertessék, valamíg az ottan öt millió *) Az „Esztergomi Közlöny”-ből.

176 nép közt élő 400,000 zsidó polgárjogot nem nyer. Bratiano, olasz külügyér, hivatkozva Lengyelország példájára, melyet főleg a sok zsidó tett tönkre, válaszolta, hogy a polgárjogot valamint addig, ezután sem fogja megtagadni azon zsidóktól, kik a tudomány, katonaság s ipar terén kitüntetett érdemei arra méltóvá tettek: de az egész csőcseléket, kik OroszLengyelországból tódultak be, veszélyesnek tartja polgárjoggal egyszerre általában megajándékozni. Nálunk nincs különbség azon zsidó közt, ki 1840 előtt benlakos volt, s fizette a türelmi adót, meg 1849-ben a Haynau által rajok vetett sarczot, és azon zsidó közt, ki csak imént jött be Galicziából, s uzsorával, pálinkával kitúrta ősi lakából, telkéből a szegény német, tót s egyéb nemzetiségű parasztot Az eszlári eset, még inkább ennek folytán a némely megyékben s községekben, valamint az ugyanez időben Orosz- Lengyelországban történt zsidó kravallok, kissé lehűtötték a zsidók nagyzási s túlhatalmi vágyait, Tisza Kálmán ezek daczára, az országos főhitelező Rothschild kedveért a zsidó-keresztény házasságot keresztül akarta hajtani. Az ország, mely ötszáz évig védte a nemesi birtokot, 1848-ban eltöröltetvén, valamint az ország költségén megváltott úrbéri telkeknek a volt jobbágy ura maradván, alig negyven év alatt a magyar földbirtok nagy része zsidó kézre került. A volt úrbéri telkek birtokos változását s egy kézben több teleknek összehalmozódását, előbbi jövedelmeik megfogy tán, különösen a falusi lelkészek érzik. Egy pénzes ember, nemcsak zsidó, – öt-tíz s több telket összevesz, tíz-húsz gazdától, kik az előtt egyenként gabonában, borban, pénzben külön párbért fizettek. Most, az eddigi 10 20 családfő helyett csak egy fizet, ha ugyan ez is nem más felekezeti. Ezen 10–20 gazdának mindegyiknek volt saját ökre, lova, melyekkel a közmunkát teljesítő, a magáén felül. Az új birtokos annyi igás marhának negyedével beéri; de az igás jószág fogytával a közmunka-erő, s a marha-lólétszám, s ezzel a nemzetgazdasági erő fogy, de fogyton fogy az eddig független szabad földmíves honpolgárok száma, a napszámos proletárosokó pedig nőttön nő. Fényes Elek 1842-ki statisztikája szerint Magyarországon – Erdélyt nem számítva, – volt 255,000 úrbéri telek 620,000 jobbágy kezén; kikhez 911,000 zsellér csatlakozott. Ama 620,000 telkes gazdát, az egynegyed telkestől föl a négy telkesig, az 1848-iki törvény képviselő-választási joggal fölruházta. Az iparosok, királyi városok polgárai, a nemesség, s az erdélyi választók számával, a képviselő választásra jogosítottak száma többre ment egy milliónál, – míg a közelebbi választásnál az összeirottak száma csak mintegy 220,000-re ment. Az adózásra és képviselőválasztásra képtelenné lett proletárok ennyire csökkent száma nálunk aggályokat kelthet. A jelen humánus korban nem fogjuk ismételni a hajdani egyptomi Fáraók parancsát, hogy a zsidók túlszaporaságának meggátlására, az ujdon szülött zsidó fiuk vízbe fújtassanak; azt se, hogy 1345-ben a nagy pestis alkalmával a zsidókat Németországból kiüldözték, midőn őket Kázmér lengyel király befogadta, sőt azt is kivihetlennek találjuk, mit a hosszú nap végén – mint halljuk – egymásnak kivannak: „adja Isten, hogy jövő ilyenkor Jeruzsálemben láthassuk egymást”: de azt igenis tehetjük, hogy bár a magyar nemzet kezdet óta, vendégeit szívesen látta, s kiválságokban részesítette, a Galicziából betódulni akaró sok czivilizálhat-

177 lan, munkátlan zsidó, – a nemzet életfáján pusztító e megannyi hernyó elől a sorompót Irányival egyetértőleg leüssük. Mert a zsidó és a czigány, mint nem földmíves faj, sehol Európában még saját falut nem telepített, hogy tehát a zsidók itt egy új kísérleti országot alapítsanak, melyben az ország által jelenleg is megváltás alatt levő telkeket, a fölszabadított, de a tőke ós uzsora á tal ismét robot alá vetett jobbágyokkal műveltessék saját úri föjeliket: nem fogjuk megengedni. H. L.

Irodalom. (Beküldetett.) „Mi tett engem antiszemitává? Írta egy leendő antiszemita képviselőjelölt.” Ezen czím alatt egy könyvnek is beillő érdekes füzet jelent meg e hó elején egy ismert antiszemita elvbarátunktól, a melyből hozzuk a következő mutatványt. Minekutána szerző, műve elején elmondta volna, mily nagy zsidóbarát volt ő 20 éves ifjú korában, úgy, hogy 1848-ban a zsidók mellett dikcziózott, röpiratozott, s egyéb vidéki városban a kitörőfélben volt zsidókravallt ő hárította el Izrael fiainak a fejéről, – a 49-ik lapon így folytatja: Föntebb említett 1848-ki zsidóvédő röpiratom végén ezt mondom: „Majd eljön az idő, hogy bővebben szólandok mindezekről mind tinektek (keresztény testvéreim), mind pedig zsidó-magyar atyánkfiainak: majd meg fogom mondani, mi is mitévők legyünk ők is . . .” stb, – Az az idő elérkezett. Harminczhét esztendeje annak, mikor a szabadság, egyenlőség, testvériség hevével védtem a zsidókat – az agyonverés, kiűzés ellen; védtem azzal a naiv tudatlansággal s még naivabb tapasztalatlansággal, melylyel egy 20 éves ifjú beszélhet ily fontos kérdésben, melylyel a hatvanas Jókai beszól poétás hangulatában, kiről egyébiránt megjegyzem, hogy 1848-ban ő maga tollát sem mozdította a zsidókért; de ha jól emlékszem, az ő nevében is szerkesztett Életképekben hagyta őket védeni másnak; végre amily naivul védik a zsidókat mostanában épen oly fiatal és tapasztalatlan gyerkőczök, amilyen én voltam 37 év előtt, és tapasztalt, tanult vén politikusok, akiken a második gyermekkor gyöngeségei kezdenek erőt venni. Hogy micsoda tanácsokat osztogattam volna a zsidóknak akkor, ha a zsidókérdést más nevezetesebb dolgok le nem szorítják a szőnyegről, azt ma már nem tudnám megmondani; mert valami határozottabb véleményem e részben nem igen lehetett. Egyre azonban határozottan emlékszem, hogy t. i. már akkor élt bennem az a gondolat, hogy a zsidóknak, ha ezredéves megvetett állapotukból ki akarnak emelkedni, okvetlenül be kell olvadniok a kereszténységbe. Hogy e beolvadás miképen történjék, azt akkoriban alig lehetett másképen magyarázni, mint a kereszténység fölvétele által. Polgári vagy zsidóházasságról akkor még egyetlen magyar ember sem álmodott, ezt az emigráczió emberei ültették át hazánkba, mint sok más bolondságot. Mióta azonban a törökkérdés fölszínre került, azóta sok elmélkedés, gondolkodás és tapasztalat alapján az a meggyőződésem, hogy a zsidókérdést csak a keresztvíz oldhatja meg; valamint a törökkérdés erőszakos megoldását is csak azzal lehetett volna megelőzni, és lehetne

178 még ma is, ha a törökök között egy sz. István-féle uralkodó támadna. E nélkül az európai török birodalom fön nem állhat, fön nem maradható Miért? Csak azért, mert a török czivilizáczió a keresztény czivilizáczió keretébe be nem illik. A török kérdés után, mondám számtalanszor, következik a zsidó kérdés. És a zsidókérdés előállt előbb, mintsem a törökkérdés véglegesen megoldatott volna. De meg fog oldatni mind az egyik, mind a másik, daczára minden tagadásnak, hogy nincs zsidókérdés, daczára minden ijesztgetésnek, melylyel az antiszemitizmust el akarják némítani. A természet törvényei ellen, melyeket a történelem folyásában sem lehet félreismerni, hiába minden tiltakozás, hiába minden erőszakoskodás, mely csak maga magát boszulná meg. Ha a zsidóknak egy napnál továbbra szóló eszök volna, a török-kérdésből levonhatnák a következtetést magokra nézve; kérdhetnék magokban: Miért kell a töröknek, mint hatalomnak, Európából pusztulnia? És ha annak pusztulnia kell, maradhatunk-e mi a keresztény czivilizáczióban? Ha e kérdést magoknak fölvetik s komolyan kezdenek gondolkodni az okokról és okozatokról, lehetetlen arra a következtetésre nem jutniok, hogy bizony ők még kevésbé lehetnek a keresztény társadalom tagjai, mint a törökök. A törökök ugyanis, mióta a hódító fegyvert kezökből kiütötték, megszűntek Európára nézve félelmesek lenni; sőt amint az utolsó törökorosz háborúban tapasztaltuk, némely rövidlátó nem politikus emberek rokonszenve egyenesen mellettök nyilatkozott kivált nálunk Ez a rokonszenv azonban csak addig tartott, míg a török vitézség mellett a török corrupczió is napfényre nem került. Ma már Európában senki sem rajong a török birodalom fönnállásáért; nem még a magyar jogászok sem, mióta a háborukori jogászaink emberkort értek és a politikai érettség ama fokára jutottak, melyen már nemcsak a szív, hanem az ész szavára is szokás hallgatni. A török nép zöme becsületes, lovagias, emberséges; a török hatalom erőtlen, beteg, elfajult, s az uralma alatt élő keresztény népek mit sem mondhatnak arról a zsarnokságról, melylyel talán egykor nehezedett reájok a győzelmében elbizakodott basaság. Vallásukat, nyelvöket nem bántja senki; adójok kisebb, mint bármely más európai államban, s ha kivülről nem bujtogatnák őket, talán eszökbe sem jutott volna egyhamar az izlam hatalma ellen feltámadni. – És a török még sem maradhat ura annak a földnek, mely egykor az európai czivilizáczió bölcsője volt! Miért? Egyszerűen azért, mert a keresztény czivilizáczió áradata feltarthatlanul hömpölyög az alacsonyabb czivilizáczió medre felé s vagy magával sodorja, ami neki útjában áll, vagy eltemeti. Már most, ha a török meg nem maradhat a keresztény czivilizáczió keretében, hiszi-e valaki, hogy a zsidó pénzhatalom, melyben ama társadalmi erényeknek még csak árnyéka sem található, hogy e kiállhatatlan, mindenkitől gyűlölt hatalom föntarthatja magát a keresztény társadalmakban? Hiszi-e valaki, hogy a zsidó, míg zsidó, levetkezheti mindazon rút jellemvonásokat, melyek őt akár hazájában, míg volt, akár a világ minden népe közt szétszórt állapotában minden más népfajtól, vagy ha tetszik vallásfelekezettől oly kirívólag megkülönböztette és különbözteti mind máig f

179 A zsidó kérdés megoldásának a módozataiul pedig szerző a következő pontokat ajánlja: I. Az emanczipácziónak épen oly megfontolt és megokolt visszavonása, mint amily megfontolatlanul és oktalanul kimondatott. Az emanczipáczió visszavonásából önként következik: II. Hogy a zsidó semmiféle állami és keresztény egyesületi tavasait nem viselhet. III. Tanítói, tanári hivatalt keresztény iskolában, ha mindjárt állami is az, zsidó nem viselhet. IV. A keresztény vasárnap ós más ünnepek semmiféle üzlettel, szolgai munkával meg ne szentségteleníttessenek. V. V. Keresztény cselédet tartani zsidónak tilos. VI. A zsidó a szeszgyártástól eltiltandó. Korcsmát, vendéglőt csak zsidók számára tarthasson. VII. Falukon zsidó lakos ne telepedhessék. VIII. Parasztbirtokot zsidó ne szerezhessen, még pedig se házat, se földet. IX. A zsidók bevándorlása vagy inkább beözönlése meggátlandó. X. Az uzsoráskodás tűzzel-vassal üldözendő. XI. A külföldi ipartermékekkel kereskedést űznie mind a kereszténynek, ami úgyis ritkaság, mind a zsidónak tilalmas; belföldi ipartermékekkel is csak mint czéhbeli iparos úgy üzérkedhessek. De a zsidó iparosok száma a zsidó lakosság arányában korlátozandó. XII. A hamis mérték, melylyel a zsidó leginkább gazdagodik, úgy büntetendő, mint a lopás, mert annál is nagyobb. XIII. Mindenféle vesztegetés, melylyel a zsidó a közhivatalok erkölcseit mételyezi meg, úgy büntetendő, mint az orgazdaság. XIV. Állami bérletektől a zsidó eltiltandó, valamint minden állami és községi szállítástól is távol tartandó.

Nyitrából. Az országgyűlési képviselőknek öt évre rendelt választatása hazánk jövőjére nézve nagyfontosságú leend, mivel előre feltehető, hogy a szabadelvű clique-uralompárt minden kitelhető áldozattal számos kormánypárti képviselő megválasztatására kifejti tevékenységét, e szerint az országos antiszemita-párt két árnyalatának is idejekorán tapintatos előkészületeket kellene tenniök, hogy a nagy áramlatú apparátus ellenében a választásnál biztos irányt állapíthasson meg. A felső-magyarországi tót vidék választóinak rendíthetlen bizalma átalában csakis az országos antiszemita-pártban összpontosultnak tekinthető, ennek üdvös tervei szerencsés kivitelétől kizárólag függ Magyarország boldog léte, abban megvan a lelkiismeretes és hazafias komoly szándék, a haza nyomorult helyzetén segíteni és a fenyegető végromlástól megmenteni; ilykép hazánk minden polgárának valódi oly szabadságot, mely az ország és nemzet érdekeivel nem áll összeütközésben, biztosítani kell. Ezen felvidéknek keresztény választói belátják, miként a földmívelő nép és középosztályú földbirtokos a birtoktól mindinkább megfosztva, pusztái; az iparos megszűnt keresete miatt nagy mérvben tönkre megy s

180 mindezek veszélyes proletáriusokká válnak; ennélfogva égető szükség, a jövő országgyűlési képviselőválasztásoknál a haza és a keresztény népség érdekében eleve, máris mostan karöltve odaműködni, hogy hazafias antiszemita képviselők választassanak, a központban pediglen máris alkalmas képviselőjelölteknek kiszemelése iránt kellene gondoskodni, mi végből fel nem tűnő módon az egyes választókerületekkel való érintkezés, egyes helyeknek improvisált beutazása, ós bizalmas férfiaknál megállapodás igen is tanácsos lenne. Pusztagát. Egy választó.

Galicziai állapotok. Néhány nappal az idei húsvét előtt az a hír támadt, hogy a galicziai parasztok között nagy forrongás és mozgalom uralkodik. Senki se tudta, mikép támadt és idéztetett elő ez, vagy kik a vezetői ennek a mozgalomnak. A találgatásoknak tehát a legtágasabb tere volt. A zsidólapok a lehetségig iparkodtak e mozgalmat kihasználni. E mellett azonban elárulták gyengéiket, mert egy és ugyanazon mondatban Önmaguknak mondtak ellent így félénk kísérletet tettek arra nézve, hogy az antiszemitákat okozzák miatta, mert ezek kérvényeket hoztak forgalomba a vazárnapi nyugalom mellett. Mindjárt azután ismét azt beszélték, hogy a slachticz- vagyis nemesi párt nyomja a parasztokat ós hajtja kétségbeesésbe. A nemesség után jöttek aztán az orosz- s végül a sociáldemokrata emisszáriusok, a kik ennek a forrongásnak állítólag okai lettek volna. Nevezetes dolog azonban, hogy a zsidókról és üzelmeikről ezek a lapok semmit se tudtak nekünk beszélni, mintha Lengyelországban nem is lennének zsidók. Csak azon csudálkozunk, hogy a zsidó lapok nem használták fel ezen alkalmat, hogy előttünk a zsidókat mint a lengyel parasztok őrangyalait és megmentőit fessék le. Minekutánna a slachticzvagyis a nemesi pártot oly feketére festették, a zsidókat igen könnyen fehérre festhették volna. Hisz a zsidók mindenütt mint az emberiség jóltevői lépvén fel, ugyanezt itt is tehették volna. Ha a dolog nem volna olyan komoly, nevetni kellene az embernek azon, hogyan festették le a zsidó lapok a lengyel parasztoknak a nemesség által való elnyomatását, mintha bizony a zsidók ezen parasztok sorsában részt vennének. De hát, kérdeznünk kell a zsidó lapokat, ki kapja meg azt a pénzt, melyet a nemesség a parasztoktól állítólag kiprésel? A zsidó kapja meg! Hisz ennek a nemességnek nagy része a zsidók adósság-könyvébe el van könyvelve. Magyarországon szintúgy mint Lengyelországban a zsidók annak az okai, hogy a földbirtokosok oly annyira el vannak adósodva, mert ők ezeket drága mulatságaikban támogatják. A földbirtokosok a legtöbb esetben csak előre vannak tolva, a háttérben pedig a zsidó leselkedik. Egyébiránt Galicziában a zsidók a maguk kezére is dolgoznak és telhetőleg szivattyúzzák a parasztokat. A galicziai mozgalom tehát lényegileg a zsidóság üzelmei által előidézett mozgalom volt, csakhogy a zsidók által vagyonilag tönkretett s mérgezett pálinkájukkal szellemileg, erkölcsileg barommá süllyesztett galicziai parasztok már nem képesek átlátni a szitán, s így ezúttal még a zsidóknak komolyabb bajuk nem volt velők Majd erre is elkövétkezhetik az idő. J–e.

12 RÖPIRAT. Budapest 1886. július VI. évfolyam

X. füzet.

Meghívó a f. é. szeptember 7-én Bukarestben tartandó nemzetközi antiszemita kongresszusra. Alig zárultak be a kasseli német antiszemita kongresszus tanácskozási termének ajtai, – már is egy újabbi antiszemita kongresszusra vesszük a meghívót. Ezúttal a romániai antiszemiták vették kezükbe az initiativát, azon országnak a fiai, a mely ország daczolt az „Alliance israélite universelle” által dominált 1878-ki berlini kongresszus határozataival, daczolt egész Európa elzsidósodott diplomácziájával. Ők egy egyetemes, minden nemzetet felölelni szándékozó antiszemita kongresszust terveznek /. é. szeptember 7-re Bukarestbe, a melyre a franczia nyelven szerkesztett s hozzánk is beküldött meghívó következőleg szól: Societatea antisemitica din Románia. (Antiszemita t á r s u l a t Romániában.) Bukarest, 1886. július 1/18.

Uram! A zsidóság előhaladásának kérdése és a keresztény népek fölötti fölénye ma már mozgalomba hozta valamennyi keresztény nemzetet. Már 1882-ben Németországnak, Ausztriának és Magyarországnak több mint 300 küldötte, összegyűlve a Drezdában tartott kongresszuson, lerakta az alapjait egy egyetemes antiszemita szövet' ségnek. Azonban ez csak ezen országokra levén szorítva, a keresztény népek nem küzdhetnek sikerrel az „Egyetemes zsidó szövetség” ellen, a mely, szilárd szervezetével bennünket mintegy vashálóban tart. Hogy sikerrel küzdhessünk, szükséges az „Egyesülés”. Ezen eszmétől vezéreltetve, a romániai antiszemita társulatnak van szerencséje Önt felkérni a részvételre az egyetemes antiszemita társulat megalapításában, a mely gyűlését Bukarestben 1886. szeptem-

182

ber 7-kén, kedden tartamija, a melyen Ön hazáját képviselné, az alapszabályok kidolgozásában részt venne, a mely alapszabályok mérvadók lennének mindazon országokra és nemzetekre nézve, a melyek ezen ligába belépnének. Egyúttal felkérjük Önt kedves testvér arra is, hogy szíveskedjék tudomására hozni ezen meghívásunkat az antiszemitizmus többi barátainak és híveinek is, hogy minél nagyobb számmal lehessünk az alakuló gyűlésen. Abban a reményben, hogy felhívásunk meghallgatásra taW.and, s hogy úgy Ön, mint más párthívek is szívesek lesznek közreműködni ezen nagy társulat megalkotásában, fogadja Ön tisztelt elvtárs, testvéri üdvözletünket. A. bizottság. A fentebbi felhívás kapcsán felkérjük azon elvtársakat, a kik a bukaresti nemzetközi antiszemita kongresszuson részt venni akarnak, hogy e részbeni leveleiket hozzánk mielőbb beküldeni szíveskedjenek, hogy neveiket a bukaresti kongresszusi bizottságnak eleve bejelenthessük, s egyúttal tőle, részükre, a részletekről a további informácziókat beszerezhessük.

A francziaországi zsidó vagyon konfiskácziója. – Drumont Ede után. *) –

Sok pénzünkben van a zsidó! – Úgy hiszem, ez a gondolat támad mindenkiben, a ki munkámat elolvassa. Elérkeztünk ugyanis történelmi rajzunknak a végére, a mely nem teljes ugyan, de pontos a lényeges vonásokban, a zsidónak Francziaországban vitt szerepét illetőleg. A kik figyelemmel kísértek bennünket az évszázadok eseményeinek leírásában, kétségkívül maguk is formulázták már a kellő következtetést, a melynek rövid foglalatja ez az axióma : „Ha a zsidó emelkedik, Francziaország sülyed; ha a zsidó sülyed, Francziaország emelkedik!” Egész a 14-ik századig, amint Kohn Albert is elismeri, Francziaországban a zsidók nyolczszázezeren voltak, a kik azonban semminemű szolgálatokat nem teljesítvén, intrigáik és uzsoráskodásaik miatt kényszerítették a föld tulajdonosait, elűzni őket. Ez időponttól fogva Francziaország jóléte pompás fejlődést vett. A zsidók aztán 1790-ben visszatérnek a szabadkőművesek nyo*) Drumont Ede munkája a „Francé Juive” alatt már negyvenkét kiadást ért. – Szerk.

rövid három

hónap

183

mában, és korlátlan uraivá lesznek egy oly országnak, a melyet lassankint, bámulatos agyafúrtsággal elszakítanak mindazon hagyományaitól, a melyek nagyságát és erejét képezték. Ezen helyzet feltűnő oldala, a zsidónak a feltétlen tehetetlensége bármit is tenni tudni egy oly hatalommal, a melyet elvitázhatlan ügyességgel megszerzett magának olyan lények fölött, a kik könnyen rászedetni engedik magukat hangzatos szavak által. A szemitánál minden a börzéről indul ki, s minden a börzére tér vissza, – minden akczió valamely spekuláczióra lyukad ki „Alapítsatok pénzintézeteket!” Ez a legelső politikai elve a zsidónak. „Feszítsétek meg újra a Krisztust! Üldözzétek azokat, a kik őt tisztelik!” ez a második elvük. Világos dolog, hogy egy ily irány egy nagy keresztény államra alkalmazva, más helyzetre mint arra, a melyben vagyunk, nem lyukadhat ki, t. i. azon chaoszra, a melyet a Talmud tohuva-bohu-nak nevez. Váljon szerencsétlen hazánknak volna-e kilátása kikerülni ezt az összeomlást? Igen, minden bizonynyal, ha az elnyomottak egyetértenének abban, hogy ellene működnek a zsidónak, a ki az ő közös ellenségük. S miért ne támadhatna egy oly keresztény fejedelem, egy kiterjedt látkörű, szilárd elhatározási! államfő, a ki, a helyett, hogy a közkérdéseket elcsépelt frázisok szemüvegén nézné, azoknak egyenesen szemébe nézne, s a ki nem konfiskáltathatná-e a zsidók javait? A zsidók a földkerekségén forgó tőkének a felét birják, Francziaországnak pedig, a melynek közel négy milliárdnyi budgetje van, a vagyona százötven milliárd frankra tehető, a melyből a zsidók nyolczvan milliárdot bírnak. Ennek a zsidó vagyonnak a konfiskácziója minden megrázkódtatások, minden vérontás nélkül menne végbe, rövid törvényczikkek útján, s a nélkül, hogy az országot olyan válságokba döntené, a melyeket a külföld kihasználhatna. A konfiskált zsidó javak igazgatósága úgy működnék, miként működött annak idején a nemességtől és papságtól konfiskált nemzeti javak igazgatósága, és én nem igen látom be, hogyan lehetne ezen eljárásnak a legitimitását megtámadni, miután az ifjúság kezébe adott egy kézikönyvben se foglaltatik egy szó rosszalás se a forradalmi konfiskácziók fölött. Sőt, ha e kétféle konfiskácziót összehasonlítjuk egymással,

184

az előny a mellett a konfiskáczió mellett mutatkoznék, a melyet mi hozunk javaslatba. Ugyanis senkise fogja komolyan kétségbe vonhatni, hogy a zsidó gazdagságnak, miként már mondottuk, ne lenne egy különös jellege; e gazdagság lényegileg élősdi és uzsorás gazdagság, a mely nem számtalan nemzedékek munkájának megtakargatott gyümölcse, hanem a szédelgés és csalás eredménye; a zsidó vagyon nem a munka által lőn teremtve, hanem csodás ügyességgel elvonva lett a valóságos munkások zsebéből pénzügyi manipulácziók útján s oly pénzintézetek által, a melyeknek alapítói azzal gazdagodtak meg, hogy tönkretették a részvényeseiket. Nem látjuk-e különben minden nap a zsidó lapokat és még oly embereket is, a kik minden pénzügyi trafikálástól mentek, mint Brisson, felszólalni az egyházi szerzetek javainak konfiskácziója mellett, a mely szerzetek tagjaira fejenként nem esik több mint 2-3 száz frt évenkint. És hát miért lenne kímélendőbb a Vaux de Cernay-i apátság, a mely Rothschild asszonynak a tulajdona, mint egy más apátság, a melyben szerzetesek szegény árvákat nevelnek? A szabadkőműves és zsidó lapok élénk tetszéssel fogadták a képviselői kamarának 1884. deczemberi határozatát, a mely a szerzetek birtokait kivételes fiskális kezelés alá helyezte; ama lapok kijelentették, hogy ez csak egy nagy lépés a konfiskáczióhoz. Ők tehát azt vallják, hogy elég az erősebbiknek lenni, hogy ne respektáljuk a tulajdonnak az elvét. Ily viszonyok között az általunk indítványba hozott rendszerben semmi sincs, a mi összeütközésbe jönne a bevett fogalmakkal; sőt a mi rendszerünknek még az az előnye is van, hogy sokkal méltányosabb és hasznosabb az állam polgáraira nézve. Azok az okok, a melyek tán akadályául szolgálnának ezen a közjóra czélzó művelet keresztülvitelének, a mely művelet Francziaországot két-három száz esztendőre ismét a normális lét feltételeibe helyezné vissza, többféle neműek. Mindjárt először is konstatálni kell, hogy egyidejűleg a phyzikai erőnek a fogyásával, Francziaországban a szellemi erő fogyása, a szellemi tehetségeknek nyilvánvaló gyengülése is tapasztalható úgy a munkásoknál, mint a felsőbb osztályoknál. A munkások, hozzászoktatva a nekik elmesélt regények mesterkélt légköréhez, áldozatai a hangzatos szavaknak; megszokva nem a maguk fejével, hanem az újságokból gondolkozni, mindinkább képtelenebbekké válnak a valóságot meglátni, felfogni az összefüggést az eszmék közt s ezeket egy egységbe önteni.

185

Ezenkívül a zsidó nagyon ügyes. Hogy lerombolhassa az őt visszataszított régi társadalmat, ő maga állott az élére a demokratikus akcziónak. A Marx Károlyok, a Lassalle-ok, a fő-nihilisták, a kozmopolita forradalom valamennyi fejei: zsidók. Ily módon a zsidó a mozgalomnak oly irányt ad, a milyent akar. Hisz láttuk, hogy a Commune alatt is egyetlenegy zsidónak se nyúltak a vagyonához. Bármily szomorúságot érzünk is annak a népnek a szellemi hanyatlása fölött, a mely ekként lóvá tétetni engedi magát azok által, a kik az ő rovására gazdagodnak, számot kell vetnünk azzal a ténynyel, hogy azon összetartás, a mely a zsidóságnak mindig az erejét képezte, csudálatos előnyöket biztosít a zsidóságnak. A kis zsidókat támogatják a nagy zsidók, a nagy zsidók pedig biztosítva vannak a forradalom ellen, mert az övéik vezetik a forradalmakat. Hozzá kell tennünk, hogy társadalmunk felsőbb osztályai csak szintoly kevéssé bírnak tiszta fogalommal a helyzet fölött, mint a proletárok. Ő előttük az a keresztény, a ki megadással tűri az üldöztetést, a melyben alkalma van magának Isten előtt érdemeket szereznie, sokkal előbbrevaló, mint az a honpolgár, a ki azon országban születve, a melyet apái tettek lakhatóvá, apái tettek nagygyá és civilizálttá, védelmezni akarja jogait, és nem engedi, hogy páriaként bánjanak vele; nem veszik tekintetbe azt, hogy a ki elmegy keresni az üldöztetést Chinába vagy Japánba, az egy hős: holott a ki türelmesen elviseli azt itthon, az gyáva ember. Senki se tiltakozott akkor, a mikor a zsidó Stern a rue Royale-i körben azt a- röpszavat mondta ki, a melyet a lapok majdnem minden hónapban egyszer tetszelegve idéznek, hogy t. i. „Tíz év múlva nem tudom hogyan jog megélhetni a keresztény ember!” A nemességnek ama kört képező képviselői között nem akadt egyetlenegy bátor ember sem, a ki erre a zsidó szemtelenségre felpattant volna s azt felelte volna: „De hát végre is, zsidó, ugyan miért ne ennének a keresztények a saját országukban?” Az akadályok tehát nevezetesek, de nem leküzdhetlenek. A nép soraiból támadhat egy franczia származású férfiú, a kinek az a magasztos ambitiója lehet, hogy nevét ezen problémának a megoldásával kösse össze, úgyszinte támadhat egy bátor katona, a kit meghathat azon elaljasodás, a melybe hazája sülyedett. és a ki életét koczkáztatja, hogy hazáját felemelje. A mostani helyzetben, szemben egy mindenki által megve-

186

tett kormánynyal, a mely minden oldalról roskadozik, ötszáz elszánt ember a külvárosokban és egy ezred katona, a mely eernirozza a zsidó bankokat, elégséges lenne az új idők legeredménydusabb forradalmának a megvalósítására. Mindennek vége lenne naplenyugta előtt, s a mikor az emberek látnák a falragaszokat, a melyek értésére adják a közönségnek, hogy a zsidó javak pénztárának a műveletei néhány nap múlva megkezdődnek, az emberek örömükben egymás karjaiba dőlnének az utczákon. Ilykép aztán megvalósulna Cluny-i Péternek az a szép mondása: „Serviant popidis christianis, etiam invitis ipsis, divitiae Judaeorum . . . .”

A kasseli német nemzeti antiszemita kongresszus. A f. é. pünkösdi ünnepek alatt Kasselben megtartott német nemzeti antiszemita kongresszuson mintegy 300 tekintélyes-állású antiszemita férfiú vett részt. A tárgyalások menetéről közöljük a következőket: „A tárgyalásokon, melyek szigorúan bizalmas jellegűek voltak, dr. König witteni gyakorló orvos és tekintélyes egyéniség elnökölt. A tárgyalások az összes jelenvoltak közmegelégedésére igen simán folytak le és igen figyelemre méltó eredményre vezettek annyiban, a mennyiben ritka egyetértéssel jöttek megegyezésre a vezérelveket s az antiszemitizmus legközelebbi és végső czéljait illetőleg, sőt az ezen kitűzött czél megvalósítására szükséges legközelebbi lépések is megtétettek. A különböző szónokok, ezek között a zsidóellenes mozgalom több vezérszónoka és előharczosa, egyaránt kiemelték azt, hogy úgy a történelem, mint a gyakorlati élet tanulságai és tapasztalatai szerint a zsidóság minden más néppel és nemzetiséggel szemben ellenséges indulattal viseltetik, és különösen a német nemzettel, faji sajátságainál, erkölcsi és életnézleteinél fogva merő ellentétben áll. A zsidóság ós a német nemzet között óriási űr tátong, mely soha nem fogja e két már alapjában is Külömböző néptörzs egybeolvadását megengedni. Ehhez járul még az is, hogy a zsidóság kárhozatos gazdasági és kereskedelmi üzelmei a nép egy nagy részét anyagi végromlással fenyegeti, s hogy a zsidó kézben levő és zsidó szellemű sajtó a közvéleményt czélzatosan hamisítva, a népet erkölcsileg is tönkre teszi. Ezek szerint a zsidókérdés immár létkérdéssé lőn a német nemzet részére; vallási szempontok a zsidókérdésnél figyelmen kívül maradtak, és továbbra is figyelmen kívül hagyandók, nehogy az antiszemitizmus a vallási türelmetlenség hamis vádjával illettethessék. Mindezekből azt a következtetést vonják le a szónokok, hogy a zsidóság elkülönítése, és kártékony hatású befolyásának megszüntetése – az által, hogy a zsidóságnak korán engedményezett egyenjogúságot a né-

187 met polgárokkal, alkotmányos törvényes utón megszüntessék, – égető szükséggé lón. Minden német antiszemita első kívánsága és követelése ezek szerint ez: „A zsidóság egyenjogúsága megszüntetendő, s a zsidók különös törvények és rendszabályok alá vetendők!” Miután azonban a német antiszemitizmus programmja nemcsak negatív irányú, hanem azt is kötelességéül tűzte ki, hogy minden szükséges közgazdasági reformokat pártolni fog, ennélfogva a következő feladatot is czéljául tűzi ki: „Az egészséges reformpolitikát a közgazdaság terén a leghathatósabban kell pártolni és támogatni.” Kiváló fontosságú mozzanata és eredménye e kongresszusnak egy „általános német antiszemita szövetség” alapítása, melynek ezélja és főfeladata, buzgó propaganda által a népet a zsidóság veszedelmes fenyegető volta felől felvilágosítani. Ennélfogva a különböző vidékek képviseletében megjelentekből egy központi bizottság- alakíttatott, melynek székhelye egyelőre a Németország közepe táján fekvő Lipcse lesz. Az ügyvezetéssel Friisch Tivadar mérnök bízatott meg Lipcsében. A dolog természetéből kifolyólag az egyesület legközelebbi terveiről nem árultak el semmit sem; annyit azonban meg lehetett tudni, hogy szándékuk egy antiszemita tudakozó iroda, jogvédő egylet, szövetkezeti pénztár és egy szövetkezeti lapnak megalapítása, illetőleg felállítása. A nyilvános fellépéstől a szövetkezet egyelőre tartózkodni fog; mindazonáltal tudatta a vidéki képviselőkkel, hogy a hol a viszonyok megengedik, folyjanak be a politikai életbe, és esetleg állítsanak fel önállóan a választások alkalmával jelölteket. Ez esetben a szövetkezet erkölcsi, sőt anyagi támogatását is remélhetik. A szövetkezet titkos jellegénél fogva olyanok is tagjai lehetnek az egyesületnek; kik állásuknál fogva, vagy egyéb körülményeknél fogva személyesen nem akarnak előtérbe lépni. Az egyesület minden külső feltűnést mellőzni kivan, és csupán csendes, komoly munkával akar a jelenlegi visszás állapotokon segíteni. Egyéb részletek nem kerültek nyilvánosság elé, azonban mindenki azon meggyőződésben van, hogy ezen egyesület megalakítása fordulópontot fog a német antiszemitizmus történetében képezni. A kongresszushoz Németországból és Ausztriából is számos üdvözlő levél és távirat érkezett, melyekben az elvtársak bátorságra ós kitartó munkára buzdíttatnak.

Hogyan bánnak el a zsidókkal Romániában? Az „Alliance israélite universelle”-nek következő czikkünkben hivatkozott hivatalos jelentése lamentácziókat csap a zsidóknak Romániában levő sanyarú állapota fölött is. A jelentés e részéből közöljük a következőket: „ Románia izraelitái. Ismeretes azon fájdalmas helyzet, a melyet Románia izraelitáinak a fölöttük uralgó kivételes törvények, különösen pedig a házalásról szóló

188 törvény készítenek. A helyzet semmiben sem javult, sőt ellenkezőleg Semmi hasznuk sem volt, se a román kormánynál, se 0 felsége I. Károly királynál a bukaresti izraelita hitközség küldöttei által 1884. május 27-én tett lépéseknek. Nem használt a bécsi kereskedelmi kamara által 1884. april 3-án emelt felszólamlás sem. A házalásról szóló törvény rendkívüli szigorral vétetett alkalmazásba; szerencsétlen embereket letartóztattak és elítéltek, a kik holmiaikat eladták, hogy kenyeret vehessenek maguknak; úgyszinte olyan embereket, a kik a piaczról élelmiszerekkel visszatértek, a melyeket saját használatukra vásároltak be. Nagyszámú zsidó család kivándorlás által akart menekülni a reájuk mért megpróbáltatások elől; elmentek Amerikába, a hol földművelő gyarmatot akartak alapítani; mivel azonban a földművelésre semmiféle technikai ismereteik nem voltak, (magyarán mondva: mivel kasza-kapakerülők voltak – Szerk.) s a szükséges tőkékkel a földművelésre, sőt még az első életszükségletekre szükséges pénzzel sem bírtak, – a hatóságok visszautasították őket, vagy maguk visszajöttek – a szükségtől kényszerítve. Egy ily számos lakosság kivándorlása lehetetlen. (Dehogy lehetetlen, csak akarni kell! – Szerk.) Ezenkívül pedig a zsidók Romániának a leghasznosabb elemei. (Ez aztán a non plus ultra zsidó szemtelenség! – Szerk.) S hogy bánnak el ezzel a szorgalmas és hasznos (!) zsidó lakossággal? „Vogelfrei”-nak nyilvánítják, eltaszítják maguktól s minden lehető kínzásoknak kiteszik őket. A legutóbbi időben az ellenük irányzott kegyetlenkedések ós erőszakoskodások még növekedtek is; némely ily erőszaktények, a melyeknek áldozatul estek, a barbár századok kegyetlenkedéseire emlékeztetnek vissza; iszonyt gerjesztők. (?) Van Bacauban egy papírgyár, a mely egy bizonyos Porumbar által vezettetik, a kinek az izraeliták elleni gyűlölete a zsidók hóhérja nevet szerezte meg. 1885. márcziusban egy zsidó fiakerkocsis, a ki egy utazót vitt a gyárhoz, néhány pillanatig pihentette lovait. Porumbar lerántotta őt a kocsiülésről, megbotoztatta s festékekkel bekenette. Ez a tréfa nem látszott neki elégnek. Vett egy darab viaszos vásznat, belőle álarczot metszett ki, kivágta azokat a részeket belőle, a hova az arczcsontok, az áll, az orr és a homlok esendők voltak, s aztán, minekutánna áldozatának arczára köttette volna az álarczot, a szabad részeket egy maró folyadékkal bemázoltatta. Minekutánna áldozatának kínjaiban gyönyörködött volna, Porumbar őt kidobatta. Bukarestben egy röpirat tétetett közzé, a mely a szegény elcsúfított kocsis képét tartalmazta. Néhány nappal későbben, márczius 19-ón, egy Isaac Lutwig nevű zsidó egy vele találkozó olaszt felkért arra, mutatná meg neki az utat Sascut felé. Az olasz őt Porumbar papírgyárához vezette, a hol ez őt ½ órára becsukatta, aztán három férfi őt egy félreeső helyre czipelte, ott kényszerítették őt levetkőzni, beleszorították egy présbe, kalapácsokkal ütötték, s kérdezték: hol veszik a zsidók a húsvéti ünnepre szükséges keresztény vért? A szegény ember esküdözött, hogy a zsidók nem használnak keresztény vért. (?) Ekkor a munkások kést fogtak, s azt a zsidónak lassan a torkába szúrták s ismételték kérdésüket. Mivel azonban vallomásait a zsidó meg nem változtatta, ők is megváltoztatták a kínzás módját: kötelet kötöttek a nyakára, a folyóig czipelték s a víz alá merítették; csak akkor eresztették ki, mikor már a halálhoz közel

189 volt. – Mindkét esetben panasz emeltetett, mindazonáltal eddig semmi eredményük nem volt. (Mert a zsidók megtréfálásánál s megijesztésénél egyéb nem történt, a mely megtréfálásokat az alliance rémmesékké fújja fel. – Szerk.) Mindenütt fordulnak elő folytonos üldözési s más erőszakoskodási tények. (Csak önvédelmi tények az erőszakoskodó s csaló zsidók ellen! – Szerk.) Jassyban a zsidókat rendszeresen kizárták egy ipari kiállításból, a mely 1884-ben tartatott, egyes egyedül azért, mert ők zsidók. A román szenátus pedig megtagadta Moinesti falunak várossá emelését, mert ez esetben a községben lakó zsidók jogot nyertek volna földbirtokot szerezhetni. A galaczi egyetem hallgatói, 1884-ben kongresszusra egybegyűlve, megtiltják izraelita hallgató társaiknak, munkálataikban részt venni. Némely gymnásiumban a zsidó tanulók csak bizonyos díjak lefizetése után ülhetnek azokba a padokba, a melyekben keresztény tanulótársaik ülnek. A katonasorozó bizottságok némelyike minden zsidót visszautasít azon ürügy alatt, hogy idegenek, mert nem akarnak nekik alapot szolgáltatni a honosítás kérelmezhetésére; mig más sorozó bizottságok minden zsidót besoroznak, még ha a szolgálatra alkalmatlanok is. Egy Hecht Simon nevű zsidót megkancsukáznak azért, mert egy oly egyénnel tart összeköttetéseket, akit a helyi hatóság nem szívelhet; egy másik zsidót pedig azért kancsukáznak meg, mert vonakodik egy színházi jegyet megvenni, a melyet egy hordár kínált (Más nagy imposturákért porolhatták ki ezeket a jakheczokat kancsukával! – Szerk.) Ezek a szomorú esetek egy általános üldözési rendszerrel (igazabban: önvédelmi rendszerrel. – Szerk.) állanak összefüggésben, a melynek úgy látszik a czélja az, hogy az izraelitáknak az életet elviselhetlenné tegyék. 1884. novemberben Mikliseni falu hatóságai kiűzik az izraelita kereskedőket azon ürügy alatt, hogy ők kereskedelmi összeköttetéseikben a keresztények irányában nem viselik magukat tisztességesen. (Aminthogy igaz is. – Szerk) A zsidók tiltakoznak a kiutasítás ellen, erősítvén, hogy 20 év óta a legszívélyesebb viszony állott fenn köztük (Hahaha!); a kitűzött napon a zsidókat ágyaikból kihurczolják, szekerekre pakkolják, a falu határából kiszállítják s ott a szabadban sorsukra hagyják. Darabani faluban, a hol már többször sajnálatos üldözések fordultak elő, 1884. novemberben marhavész ütött ki. Hogy elharapódzásának elejét vegyék, a rendőrbiztos egy valóban eredeti eszközt gondolt ki. Öszszeparancsoltatott 40 zsidót, és kényszerítette őket, a város körül falat emelni, hogy, szerinte, a ragály tovább terjedése meggátoltassák. Egész éjeken át a szabadban kellett tanyázniok, metsző hidegben és zuhogó esőben; még a Jom-Kippur ünnepen is kényszerítve voltak dolgozni. Egy a kerület praefectusához (Moruzi) intézett panaszlevél válasz nélkül maradt. Mivel a rendőrség a marhavész miatt megtiltotta, szarvasmarhákat vágni, néhány izraelita szárnyasállatokat (persze ludakat. – Szerk.) öletett betegei számára. A biztos ezeket a megölt szárnyasokat olyannyira behintette kénkővel, hogy ehetetlenekké lettek. A Jom-Kippur ünnepen, mialatt a zsidók az isteniszolgálatra egybegyűlve voltak, a biztos, azon ürügy alatt, hogy a zsinagógát desinficiálja, behatolt ebbe néhány hiva-

190 talnokával s kénkövet gyújtatott meg, az ajtókat pedig bezáratta, hogy a zsidók ki ne mehessenek; az izraelitáknak a fojtó gőzben benn kellett maradniok. (Hanem azért egy se fuladt meg. – Szerk.) Ezalatt egész rablócsapatok vonultak végig az utczákon, megrohanták a zsidók házait, összetörték a bútorokat, minden értékes tárgyat elloptak s bántalmazták a lakókat. Ezek a jelenetek a következő napon ismétlődtek. A kerület praefectusa,. a ki ezeket a hőstetteket eltűrte, elő lett léptetve; Bukarestbe hivatott, a hol azzal kezdte meg működését, hogy tiszteletreméltó izraelitákat (nyilván orgazdákat. – Szerk.) börtönbe vettetett, azon ürügy alatt, hogy oly utczákon jártak, a melyekbe tilos zsidónak a lábát betennie Tudjuk, hogy a berlini konferenczia óta azok a zsidók, a kik Romániában születtek, s ilyenekül elismertetniök kellett volna, legalább is szintúgy, mint az idegenek, a honosítást elnyerhetik, ha ez a kamarák által nekik megadatik. Hánynak adatott meg a honosítás? Legfőlebb ötvennek, amint hallatszik. Az e részben a kamarához intézett beadványokkal a következő módon járnak el: 1885. elején egy Goldenthal A. S. nevű tir (?) Jassyból a szenátushoz fordult honosíttatásáért, kifejtvén, hogy az ő családja sok nemzedéken át Romániában lakott, s hogy ezen okból fia már honosíttatott is; azt felelték neki, hogy nem lett beigazolva, hogy családja egykor nem állott idegen protectorátus alatt; s kérelmét a szenátus elutasította. Fischer Elias dr. orvosjogtudor. Romániában született, családja régóra ott lakik, ő maga pedig az orosz-török háborúban résztvett Kifogásul felhozzák ellene, hogy írásaiban majd mint Fischer Éliás, majd mint Elias Fischer fordul elő a neve, és semmi sem igazolja, hogy egy és ugyanazon személyről lenne a szó. Még nevezetesebb a Max Schapira-féle eset. Ez a román hadseregben szolgált s még ma is őrmester (persze: manipuláns! – Szerk.) a hatóságok által hitelesített bizonyítványokkal igazolja, hogy ő Romániában született, és hogy családja sohasem állott idegen védelem alatt. Mindennek daczára a szenátus kijelenti, hogy nincs beigazolva, mikép ő Romániában, Romániából származó szülőktől származott; kérelmével elutasittatott.

Hogy bánnak el Marokkóban a szemita arabok a szemita zsidókkal? Hogy a zsidókat saját fajrokonaik az arabok sem szenvedhetik, sőt a hol és a miben csak lehet, üldözik, zaklatják, pusztítják, – ezt a sajátszerű tényt füzeteink öt évfolyamán keresztül már több izben alkalmunk volt kiemelni. Ezúttal idézzük magának az „Alliance israélite”-nek beismeréseit, a melyeket ez az 1884. év második feléről s az 1885. év első feléről kiadott évkönyvében tesz, ismertetve a zsidók helyzetét a marokkói császárságban a most jelzett 12 hó alatt. Az Alliance évkönyvének illető czikke ekként szól:

191 „ Marokkó izraelitái. Marokkónak zsidó lakossága most is mint előbb, igen szerencsétlen. Ő felsége a császár jóindulatú szándékokat táplál ugyan az izraeliták iránt, védelmükre különféle rendeleteket bocsátott ugyan ki. mindazonáltal ezen rendszabályok kevés haszonnal járnak az ország beljében. Ezen legutóbbi évben számos erőszaktények, üldözések, zenebonák, sőt merényletek is fordultak elő a zsidók ellen. Azimor-ban, Mazagran mellett 1884, szeptemberben egy izraelita, franczia alattvaló, minden ok nélkül (?) letartóztatva, botbüntetés alá vetve s börtönbe vetve lett, Fez-ben ugyanazon időben a városkapu előtt egy nyolczvan éves izraelitát megöltek. Ez a bűntett, a mely lopás czéljából lett elkövetve, büntetlenül maradt. Ugyancsak Fez városában a múlt szeptemberben a hatóságok egy régi törvényt élesztettek fel, a mely a zsidókat kényszeríti, az arab városrészekben mezítláb járniok. Egy, portugál védelem alatt álló. izraelita nem engedelmeskedett ennek a parancsnak; s ezért üldözték s majdnem megkövezték. Egy másik a város falain kívül czipőkben járt; a vezír által azonban meglepetett. Ez lovagló ostorával párszor reáhúzott s aztán átadta őt szolgáinak, hogy botokkal tovább üssék, A múlt januárban Fez-ben hat izraelita, a kik az arab városnegyedből a zsidónegyedbe visszamentek, arabok által megtámadtatott, s az egyiket majdnem agyonkéselték. Márcziusban Fez-ben két izraelita, Reuben Azzeral és Minion Trójman, a kiknél nagy összeg pénz volt, kiraboltatott s meggyilkoltatott; a gyilkosok büntetlenek maradtak. Méquinez mellett 1884. novemberben öt izraelita kereskedőt hat lovas mohamedán megrohant ós kirabolt. Az egyiket, Wakrach Ábrahámot, magukkal elczipelték, hogy nagy váltságdíjat csikarjanak ki utánna; csakis a nagyvezérnél tett erélyes lépések folytán nyerte vissza szabadságát. Seffron-ban, egy Fez közelében levő kisvárosban, egy Salom ben Aiouch Itah nevű czipész, Sidi Omarnak, Mahomed Ontaleb Caid fiának a parancsára, hétszáz korbácsütést kapott, mert sikerült neki, épen oly szép papucsokat készítenie, mint azok voltak, a melyeket neki mustrául felmutattak. (Bajosan történt ez ezért; hanem hihetőleg Salom úr valami nagy hunczfuteriát követett el, a melyet az Alliance bölcsen elhallgat. – Szerk.) E városnak kétezer főnyi zsidó lakossága a Caid részéről a leggonoszabb bántalmazásoknak van kitéve. Nem mehetnek a szomszédos vásárokra a nélkül, hogy a hivatalnokoknak roppant nagyságú dijakat ne fizessenek; kényszerítve vannak, a Caid részére néhány napon át munkabér nélkül dolgozni. A község több előkelő emberének a kérelmére a császár egy Dahír-t bocsátott ki a seffron-i zsidók védelmére, és Sidi Omart arra ítélte, hogy áldozatának Salom Itahnak 250 frank kárpótlást fizessen. Főkép Demnat-ban egy, Casablancától négy napijárásra eső kis városban voltak az izraeliták, az 1884. év első hónapjaitól kezdve, a leggonoszabb erőszakoskodásoknak ós bántalmazásoknak kitéve. Már az 1864. évben sir Moses Montefiore Marokkóba való utazásának idejében, ezen városnak az izraelitái szenvedtek leginkább az arab lakosság üldözéseitől. Akkoriban úgy mint ma is a Caid (kormányzó) volt a főbűnös az üldözésben. Közel nyolcz év óta a jelenlegi Caid

192 Hadji-el-Djilali az izraeliták iránt a legelkeseredettebb ellenségeskedést tanúsít; a legutóbbi időkben az ellenük gyakorlott kínzásokat megkétszerezte. Ezeket a szegény embereket arra kényszerítette, hogy részére a leglealacsonyítóbb munkákat végezzék, neki ingyen élelmi szereket és bútorokat szállítsanak, a hamispénzt valódi értékű pénzzel váltsák be, házaikat, bútoraikat és marháikat rendelkezésére tartsák, hacsak nem akartak verést kapni és bilincsekbe vettetni. A demnati izraeliták az igazságba vetett reménynyel egy küldöttséget menesztettek Tangerba, hogy siralmas helyzetüket feltárják. Elutazásuk után a Caid még kegyetlenebb lett. A főrabinust letartóztatták ós meztelen fővel a napra kitették; majdnem belehalt ebbe a kínzásba; a küldöttek rokonai lettek El-Djilali boszújának különös tárgyai. Ezen kegyetlenségek fölötti tudósítások az idegen hatalmaknak Tangerban székelő conzulját fájón (?!) érintették; lépéseket tettek ezen szerencsétlenek érdekében, a mely lépések jóindulattal és rokonszenvvel fogadtattak, s 1884. szeptemberben Ő Felsége a szultán a következő edictumot bocsátotta ki: „Ezen rendelettel tudtára adjuk mindenkinek, hogy mi mindazon bántalmakat, melyeknek a zsidók, Demnatban a kormányzó részéről kitéve voltak, megszüntettük ós pedig megtiltottuk: 1. Őket azokon a napokon, a melyeken vallásuk nyugalmat parancsol nekik, munkára kényszeríteni. 2. Őket pestises helyek tisztogatására felhasználni. 3. Őket nehéz terhek hordására kényszeríteni 4. Őket ingyenes munkára kényszeríteni. 5. Az asszonyokat, férjeik beleegyezése nélkül munkára kényszeríteni. 6. Kényszeríteni őket, hogy portékáikat fele áron adják. 7. Úgyszinte, hogy terményeiket mint az olajat, tőlük olcsóság idején elszedjék, hogy aztán később velük drágábban fizettessék azokat meg. 8. Fizetés nélkül és akaratuk ellen igavonó marháikat használni. 9. Őket hamis pénzek beváltására kényszeríteni. 10. Úgyszinte Dirham-okat 13 aranynyal Duro-pénz fejében elfogadni; 11. és azokat aztán 15 aranynyal kifizetni. 12. Tőlük tetszés szerint a színezett bőröket elvenni. 13. Őket színezett bőröknek frisbőrök fejében való adására kényszeríteni. 14. Őket birkanyájaik gyapjújának átengedésére kényszeríteni. 15. Lakásaikat és ágyaikat a kormányzó vendégeinek rendelkezésére tartani. 16. Tesmít-i hitsorsosaik nyakára más hivatalnokokat feltolni. 17. A behozott szokásokat megsérteni azzal, hogy különös adók rovatnak rájuk. 18. Kormányzónknak megparancsoljuk mindezeket abbanhagyni. A zsidóknak pedig hasonlag meghagyjuk, hogy a részükre kijelölt határokat át ne lépjék és kötelességeiket pontosan teljesítsék.”

Az Alliance israélite e hivatalos tudósítása is igazolja, hogy a szemita zsidóknak legközelebbi fajrokonai, az arabok se szen-

193

vedhetik őket. Hogy szenvedhetnék tehát őket, a tőlük mindenben elütő európai árja népek? A ki tehát a zsidószeretetet, a természet elleni ezen vétket az európai népekre rátukmálni akarja, – az vagy bolondházba való, vagy gaz ficzkó.

Sorakozzunk! Hogy az antiszemitizmus mennyire természetes nálunk, – azt nemcsak a Magyarország ker. és zsidó lakosai közt kifejlődött viszásságok bizonyítják, – hanem bizonyítják az antiszemitizmus jogosságát és napról-napra való terjedését és növekedését Európa minden államában szintén a zsidók által megteremtett viszásságok is. Ha ezen viszásságok a zsidók és más nemzetek között soha meg nem szűntek már ezer évekkel ezelőtt sem, – úgy a mai állapotok és viszásságok ténykörülményeiből következtetve több mint bizonyos, hogy a zsidók és más nemzetek közötti egyenetlenségek jövőre sem fognak megszűnni soha. Én ezen viszásságokat nem egyedül a különben kárhoztatható sajátságos zsidó vallás kifolyásának tulajdonítom, – hanem tulajdonítom egyszersmind és kiválóan a zsidók faji jellegének és természetének. Ebből kifolyólag itt az ideje, hogy törvényes és alkotmányos utón sorakozzunk a zsidók társadalmi és politikai magatartása ellen; – itt az ideje, hogy ezen átváltoztathatlan zsidó emberfajt korlátok közé szorítsuk; – itt az ideje, hogy Magyarország minden részéből beválasztott antiszemita képviselők politikai pártállásukra való tekintet nélkül közvetlenül és közvetve, anyagi és szellemi tehetségükhöz képest mindent elkövessenek arra nézve, – hogy necsak a saját kerületeikben biztosíttassanak ők mint képviselők, – és necsak saját kerületeikben legyen érett talaj az antiszemitizmusra, hanem a szomszédos kerületek is antiszemita irányú irodalmi termékekkel és lapokkal felvilágosíttassanak és meggyőződtessenek az antiszemitizmus természetességéről és jogosságáról. Mert azt hiszem és arról kell meggyőződve lennem, hogy X. Y. nem azért antiszemita képviselő jelenleg – bizonyos kerületben, – hogy csupán az feküdjék érdekében, hogy mint antiszemita képviselő ugyanazon kerületben megválasztassék, melyet most mint antiszemita képviselő képvisel, hanem elengedhetlenül azon kelléknek is érdekében kell feküdnie, – hogy minél számo-

194

sabb választókerületek válaszszanak be antiszemita országgyűlési képviselőket, másképen törekvésünk czéljavesztett lenne. Tehát nem kell a körmünkre hagyni égni a dolgot, – hanem minden erőnket kifejtsük arra, hogy az antiszemitizmus varázsereje és természetes fejlődése találja meg a valódi talajt az összes kereszténységben! Miután pedig a szellem és jellem tisztasága lehet az egyedül, mely egy embert vagy az emberiséget öntudatos és szabad akaratából kifolyó cselekvésre képesíti; a szellem és jellem magasztossága pedig egyedül a tanulmányozás alapján érhető el: így nincs mit félteni többé a keresztény népet, hogy külbefolyások folytán természetellenes dolgok teljesítésére rabszolga módon lealacsonyítaná magát a külön természeti, faji jelleggel biró zsidó nép előtt, mely államot kivan alkotni minden államban, s a mi ennél veszedelmesebb, nem válogatós az eszközökben, s világuralomra törekszik. Legyen csak általános szellemi felvilágosultság! A szellemi felvilágosodás és józan ész követelése előtt a zsidók minden kincse meg fog semmisülni. Egyetlen egy állam van Európában és ez Románia, mely saját román természetének és fajának tisztaságát megőrizte: melyben nagy érdeme van Bratianunak és Rosettinak; Európa minden népének unszolása daczára sem volt hajlandó a zsidókat emanczipálni, a zsidó vért a román keresztény vérrel összekeverni sem társadalmilag, sem politikailag. Hiábavaló volt Európa minden államából a román népre a „vad nomád,” „sötétencz,” „középkor,” „korcsszülött,” „éretlen” stb. stb. elnevezés; – volt Romániának annyi esze, hogy ő nemcsak hogy a zsidókat nem emanczipálta, de még azon külbefolyásoktól is függetlenné tette magát Románia, melyekkel ostoba lépésekre rábírni a külföldi ker. államok igyekeztek, s kitűnt, hogy Románia eljárásával babért szerzett magának; s ezen babért mi magyarok méltán irigyelhetjük; mert mi meg most küzdünk azon czélra, hogy mi módon emanczipálhatnánk önmagunkat a zsidó járom alól, – mint fentebb mondám, csupán lapok és egyéb irodalmi műveknek a köznép kezei közé való eljuttatása és ennek felvilágosítása által. Szendrey Gerzson.

A kerületekből. Közelgetvén a képviselőválasztások ideje, itt az idő, hogy az antiszemita képviselők és képviselőjelöltek mozgolódjanak, hogy a talajt a jövő évi általános képviselőválasztásokra előkészítsék.

195

Kerületét tudtunkra az antiszemita képviselők közül az idén első sorban dr. Rácz Géza, a fülöpszállási kerület képviselője látogatta meg június hó közepén, s Szabadszálláson, Kun SzentMiklóson s a kerület több más helyein lelkes ovácziókkal fogadtatva, tartotta e derék fiatal képviselő beszámoló beszédeit. Július hő elején pedig Istóczy Győző jelent meg választói között. Kerülete meglátogatásáról a „Függetlenség” s több más lap a következő tudósítást hozta: ,,E hó első napjaiban dr. Komlóssy Ferencz és dr. Rácz Géza képviselők Istóczy Győző vendégei voltak Dömötöriben Vasmegyében, ahol már megérkeztükkor a vasútállomáson a környékből egybesereglett választók ovácziókkal fogadták őket. A nevezett képviselők Istóczy Győző társaságában egy egész héten át látogatásokat tettek a csupa apró községekből álló rumi kerület minden részében, a hol a három képviselő a legszívélyesebb fogadtatásban részesült. A rendkívül nagy számú intelligencziával biró rumi kerület hangulata Istóczy Győző irányában, a ki már az ötödik országgyűlésen képviseli e kerületet kitűnő, s mindenütt biztosították őt, a ki az 1884 ki választáskor ezernyolczvankilencz szótöbbséggel győzött, a választók változatlan bizalmáról és törhetlen ragaszkodásáról.” Dr. Komlóssy Ferencz és dr. Rácz Géza fogadtatásáról Dömötöriben a különben filoszemita „Vasmegyei Lapok” ezt írja: „Rácz és Komlóssy orsz. képviselők folyó hó 4-én az esti vonattal néhány napi tartózkodásra Dömötöribe érkeztek. Az állomásnál, a kellemetlen idő daczára is, Istóczy Győző tárt karjai és nagy néptömeg várt a vendégekre, kikhez a toasztjairól hírneves Markó János tanító intézett üdvözlő beszédet és nyújtott át igen szép koszorút, melyet Szt.-Tamásról Nagy György úr hozott, s valószínűleg leánya műve volt. Ezután megindult a tömeg, s lassú lépésekkel haladt Istóczy lakásáig. Itt a nevezett képviselők meleg szavakkal köszönték meg a fogadtatást; végre nagy éljenzések között az esti órákban a néptömeg szétoszlott.”

Július hó második felében továbbá Csuzy Pál képviselő látogatja meg Istóczy Győző kíséretében kerületét, a szakest kerületet Tolnamegyében. Úgyszinte a baranyamegyei dárdai kerületnek a múlt általános választásokkor volt jelölje Szendrey Gerzson, lelkes párthivünk július hó vége felé, valószínűleg dr. Rácz Géza képviselő kíséretében, meglátogatja a dárdai kerületet, s ott szervezik az antiszemita pártszövetkezetet. Ezek a mozgalmak intelmül szolgálhatnak a többi antiszemita képviselőknek és képviselőjelölteknek is; mert, ha körmükre

196

hagyják égni a dolgot, vagy pláne végleg elhanyagolják ápolni az összeköttetést a választókkal, úgy a következményeket aztán önmaguknak tulajdonítsák.

A zsidóság tányérnyalóiról. Ha egy ember, ki a politikai és társadalmi viszonyokkal teljesen ösmeretlen, olvasná azokat a fitymáló, lenéző hangon oda vetett szavakat, melyekkel az antiszemitizmusról újságok és könyvek, mint szónokok néha-néha nagy kegyesen megemlékeznek, azt kellene hinnie, hogy az antiszemitizmus valami, a flibustierek és a vitus őrültjei között álló olyanféle szövetkezet lehet, a miről tulajdonképen lehetetlen egész bizonyossággal megállapítani, hogy roszabb-e vagy bolondabb. S az az eredeti, hogy még azok is, kiknek különben a politikához semmi közük, jónak látják, belekotnyeleskedni a politikába s az antiszemitizmust fitymálni. így például (hogy a sok közül egyet említsek) egy jelesebb regényírónk, ki oly epésen ostorozza és oly jól ismerni látszik az emberi és társadalmi hibákat, bűnöket, egy képes hetilap hasábjain, midőn egy elzüllött, hitvány, félbolond és világbolondító ügyvédet, meg egy buta, jellemtelen, trágár, frivol, pöffeszkedő, de írói hírnévre s politikai korifeusságra vágyó, targonczás inasból lett háziurat rajzol, antiszemita követjelölteknek teszi meg őket. De ugyan kicsodák is hát ezek az urak, hogy minden alkalmat oly mohósággal, mint a hogy az eb a konczra rohan, felkapnak, hogy a szent zsidóság előtt egy bókkal kedveskedjenek? Ugyan kicsodák is ezek az urak, kik az ő véreiket, a népet, a közvéleményt így igyekeznek félrevezetni? kiknek a szent zsidóság ellen, – a keresztény társadalmat, népet s államot vagyonilag és erkölcsileg, testileg és szellemileg tönkre tevő zsidóság ellen egy szavok sincs; de soha el nem mulasztják gúnyaik nyilait lövöldözni azokra, kik a keresztény emberiséget a parazita szemitizmus veszedelmétől akarják megszabadítani. Igazán hasonlatos ez a jelenet ahoz, midőn a lakmározók asztalát körülveszik az ebek, s ki nem fogynak a farkcsóválás, fülhegyezés, ugrándozás, hízelkedésből azon édes reményben, hogy egy csontot, kenyérhajat dobnak nekik. S mivel pedig ma a társadalom asztalánál a lakmározók csupán a zsidók, míg a keresztények a dolgozó, igavonó barmokat helyettesítik: innen tehát érthető a kérdéses regényíró nemes „honoratiorainak” viselkedése

197

Azonban nem ezen apróságok fészkelődése, kik idegenkedéseik által csak magukat piszkítják be, s kiknek sületlen gúnyai felett az utókor szánalommal fog napirendre térni, nem ezek nevezetesek; nevezetes a tény, mely e dolgokban nyilvánul; mert e dolgok, a szolgai csúszás mászás azon gálád utakon pénzuralomra föl vergődött keletről beözönlő félmajom csorda iránt: ez mutatja épen e félmajom csordának roppant hatalmát, s illusztrálja azt a rémuralmat, melyet ezek ma a közéletre gyakorolnak, s azt az igazán szinte érthetetlen pánikszerű félelmet, melyet a szemitizmus, az emberiség e hitvány salakja, a mai törpe kornál gerjeszteni képes; és épen ez szolgálhat sürgető okul a jobbaknál arra, hogy megszabadítani igyekezzenek az emberi világ légkörét a rút lidércz-nyomástól, mely arra a szemitizmus elhatalmasodásában nehezül. A lehető legnagyobb tévedés és önámítás azt hinni az itt élő zsidóságról, hogy ők a magyar állam polgárai. Úgy nem a magyar állam polgárai ők, valamint a Magyarországban élő patkányok nem magyar állampolgárok. Ma ugyan a magyarokkal tartanak színleg, valamint a forradalomban is a magyarokkal tartottak akkor, (de a velöktartást is úgy értsd: hogy őket voltak szívesek lopni mint szállítók, és csalni mint kémek,) midőn a magyarok voltak a diadalmasok; de forduljon csak meg a politikai viszonyok járása, azonnal megfordul vele a zsidóság is, a mint köpönyeget fordítottak a forradalom elbukásakor. Csak á haszonra, konczra lesnek biz ők, hazafiság, nemzeti érzelem, (értsd magyar nemzeti érzelem, mert zsidó faji érzelem nagyon is van bennük, ép oly ösmeretlenek előttük, mint akár a patkányok előtt. Én legalább szentül megvagyok győződve, hogy a Magyarországban lakó patkányokban több patriotizmus és hazafiság található, mint a Magyarországon élő zsidóságban. Nem hogy nem állampolgárok, de még nem is emberek; mert kell, hogy az emberiségnek kritériumául a produktív munkaképességet ismerjük el, kiknél ez sem tényleg, sem lehetőségileg nincs meg, de nem is volt, a mint a zsidóságnál nincs meg, azok tulajdonképen emberszámba nem is tudhatók: valamint a gorilla nem, noha annak is emberformája van. Ázsiának ős rengetegeiből kiindult egy majomfaj, testileg utálatos, mint belsőleg lélektelen, imádva a gonoszság és bujaság eszményét, s vallásul, törvényekül tartva minden bűnök s aljasságok könyvekbe szedett rendszerét; beözönlött mindenüvé a hol emberek laknak, így-úgy megtanult gagyogni (mert hogy a zsidó tökéletesen még beszélni sem tud egy nyelven sem, és hogy soha

198

se is képes megtanulni tökéletesen még beszélni sem, általános tapasztalat); s e dolgozni, alkotni képtelen majomcsorda, csalással, lopással, sikkasztással, hamis bukással, hamis tanúzással, mérgezéssel, gyilkolással és mindennemű bűnökkel összeseperte a különböző nemzetek által termelt, teremtett javakat, és sikerein elbizakodva kezdi feltolni magát az emberiség urául, lenézve, állatoknak nevezve minden nemzeteket, melyek alkotó erejével teremtett javakon épül pedig hatalma; s elég szemtelenek igényelni^ hogy ők a legtökéletesebb fajnak sőt egyedüli embereknek tekintessenek s kiválasztott népnek, mely uralni van hivatva a földgömböt s vezetni az emberiséget. S szégyen! hogy vannak sokan, kik elég gyávák, meghajtani térdeiket e jött-mentek előtt s bálványozni e fél majmokat, mint isteneket, noha minden hatalmuk a keresztények által teremtett s ezektől elharácsolt javakon alapszik, ők maguk személyileg még embereknek sem levén betudhatok. Igaza van Tisza Kálmánnak, hogy a szégyen lemoshatlan bélyegét sütné a hazában lakó nemzsidókra, ha őket a közöttük élő 660 ezer zsidó képes volna leigázni; nos épen e lemoshatlan szégyenbélyegtől akarjuk mi antiszemiták az emberiséget s első sorban hazánkat megszabadítani. Azért ti polgártársak! mihelyt valakit a mai kor arany bornyú bálványa, a zsidóság körül láttok sütkérezni, hízelegni, konczot lesni: ti azonnal tisztában lehettek,, hogy kicsoda az, mert mint üdvözítőnk monda: „cselekedeteikről ösmerhetitek meg a hamis prófétákat, mint a hogy a fát gyümölcséről ösmerhetitek fel.” Gyalázzák, megvetőleg fitymálják az antiszemitizmust a szabadság, jogegyenlőség, humanizmus és hasonló szép szólamok nevében; nincs ezen mit csodálkozni. A gazság, hitványság soha sem a maga természetes rút bőrében jelenik meg, hanem az erény oroszlánbőrét ölti magára, s abban becsmérli, üldözi sbélyegzi gazságnak és őrültségnek, sőt sokszor feszítteti meg az elvakított tömeg által a valódi erényt; így veszik magukra a szemiták és tányérnyalóik is a jogegyenlőség s szabadelvűség-féle szólamokat. Hiszen az ördögnek is jámborságból áll a mindennapi ruhája és a pokol útja jóakarattal van kikövezve. Nos hát van csodálkozni való ezen? Hisz ugyan kinek kellene a gonosz a maga valódi rút formájában? Kinek kellene a zsidóság, ha nyilván bevallaná bűnös czérjait? s ki követné a zsidóság tányérnyalóit, ha ezek őszintén beösmernék, hogy tulajdonképen csak önzés, konczlesés, érdek vagy gyávaság beszél belőlük? Szükség ez ijesztő tagokat a jog-

199

egyenlőség és szabadelvűség díszes leplei alá rejteni! Azonban ti, mit sem hederítve szép szavaikra, figyeljétek meg csak tetteiket, s azonnal vége lesz az ámulásnak és ámításnak. Erre pedig kitűnő alkalmat szolgáltatott az utóbbi időkben is az országgyűlésen lefolyt 20 milliós kölcsön feletti vita, és az azt követett börzeadó ügye. Mily mennydörgő hangon leczkéztették a komoly bajnokok a kormányt az állam pénzügyeinek a rósz gazdálkodás, a nemzeti vagyonosodásnak a nagy adók által való tönkre tevése miatt; ámde a kormány a pénzt a levegőből nem szedheti, de még azt sem hiszem el, minden szájhősködésük daczára sem, hogy ez ellenzéki hősök képesek volnának a milliókat csakúgy a levegőből markolászni elő; ha pedig erre nem képesek, de még arra sem, hogy az állami kiadásokat kevesbítsék, legalább, hogy jelentékenyen kevesbíthessék a mai külpolitikai viszonyok közt; és ha a dolgozó milliókat nagyobb adókkal terhelni már nem lehet: azt hozná magával a józan ész, hogy ott keressék a hiányzó pénzt, a hol van, adóztassák meg végre a nem dolgozókat, az improductiv henye harácsoló heréket is. A productiv tőke (beértve ez alá mindazt, mi termelés alapjául szolgálhat s tényleg szolgál, tehát nem csupán a szoros értelembeli tőkét, de a természetet is,) adó alatt van már minden téren szinte az elviselhetetlenség mérvéig; de csaknem oly óriási tőke forog a börzén, haszontalan, terméketlen, erkölcsrontó, becsületes munkát megutáltató, hirtelen munka nélküli meggazdagodhatás vágyát terjesztő, tehát a nemzet vagyoni és erkölcsi létalapjait rongáló börzejáték közt menve egyik zsidó kezéről a másikra, s élvez teljes adómentességet. Mi volna tehát természetesebb, mint hogy az itt játszó dologtalan heréket és az itt terméketlenül heverő roppant tőkéket is – sőt hogy isten igazában épen ezeket adóztatnák meg. Hiszen ezt tenni kellene már csak azért is, mert ha a játszók s e tőkék adómentességet élveznek, akkor mindinkább fognak a dolgozók és productiv tőkék is ide menekülni a rajtuk mindinkább súlyosodó adóteher alól, kiválnak a termelés szerepéből s ide özönlenek, hogy adómentességet élvezhessenek; a mi aztán oda vezetne, hogy végre lennének adómentességet élvező nem dolgozó tőkések, a kiknek tőkéik hevernének adómentesen és improductive, és lennének koldus milliók, a kik dolgoznának és ennének ha lenne mit, fizetnének adót és tartanának hadsereget és hivatalnok sereget, kormányt és országgyűlést, ha lenne miből; a társadalomnak és államnak vagyoni összeroskadásához vezet az az út, melyen ma tényleg haladunk, t. i. a munkának és productiv tőkének mind súlyosabb adóztatása, henyeség-

200

nek és improductiv tőkéknek pedig adómentessége. Nos és mikor Istóczy Győző benyújtotta a börze megadóztatásáról szóló törvényjavaslatot: láthattátok a kormányt dörgedelmesen ostorozó ellenzéki vitézeket kormánynyal egyetemben meglapulni, elnémulni, mintha az istennyila csapott volna közéjök, és fitymálva alig egy-két sületlen kifogást hebegve, még komoly tárgyalás alá se venni a javaslatot. Íme! megösmerhettétek a hamis prófétákat cselekedetökből. Most már tudhatjátok, mennyi súlyt kell helyeznetek szajkó módra eldarált szép szólamaikra, s tudhatjátok mi szól belőlök, az erény oroszlán-bőre alól, mikor fitymálják, lenézik, gyalázzák és üldözik az antiszemitizmust és ennek híveit, Nyíri Elek.

A magyarországi és ausztriai képviselőválasztási kerületek térképe. Bécsben gróf Kreith Béla tervezete alapján legközelebb megjelent a magyarországi és ausztriai képviselőválasztási kerületek térképe. E kartographiai terméket azért méltatjuk e helyütt, mert ez az első térkép, a melyen az antiszemitizmus szerepel; mert úgy a magyar mint az osztrák antiszemita képviselők kerületei is, a többi országos pártoktól elkülönítve, külön színezve s jelezve vannak rajta, minden kerület mellett kitüntetve levén egyszersmind a jelenlegi illető antiszemita képviselő neve is. Gr. Kreith Béla úr iránt méltán elismeréssel lehet minden antiszemita azért, hogy az antiszemitizmus jelenlegi párterejét az általa tervezett térképen megörökítette, s mivel térképe bizonyára szóles körben el fog terjedni, pártunk erejének plastikai kitüntetésével, az antiszemitizmus iránti tiszteletet s jövőjébe vetett bizalmat még oly körökbe is bevitte, – a mely körök eddig kicsinyelték mozgalmunkat. Ugyanezért amint egyrészről kötelességünknek tartjuk gr. Kreith Béla úr iránt az antiszemitizmus nevében köszönetünket kifejezni, úgy másrészről t. olvasóinknak melegen ajánljuk a térképet megrendelésre. Megrendelhető a térkép: „Az osztrák és magyar választókerületek térképkiadóhivatalánál, Bécs Bartenstein-utcza 9: sz.” Egy példány árai frt 20 kr.

12 RÖPIRAT. Budapest 1886. augusztus VI. évfolyam

XI. füzet.

A bukaresti nemzetközi antiszemita kongresszus. Amint hitelesen értesülünk, a Bukarestben f. é. szeptember 7-én megtartandó nemzetközi antiszemita kongresszuson számos külföldi antiszemita nevezetesség is meg fog jelenni. Drumont Ede is értesítette a kongresszusi bizottságot, hogy a kongresszus tárgyalásaiban részt vesz. Drumont Ede nyilván Budapesten át fog Bukarestbe utazni. Kívánatos lenne, hogy Magyarországból is többen részt vennének a bukaresti kongresszuson. A részt venni kivánók szíveskedjenek meghívó kieszközlése czéljából Moroiu Constantin M. százados úrhoz, a kongresszus titkárjához fordulni, e czim alatt: Monsieur le Capitaine C. M. Moroiu, Rédacteur du „Veteránul”, Bukarest, Strada Morfeu Nr. 27. Romániai antiszemita elvtársaink égnek a tettvágytól, s remélik, hogy a zsidókat nemsokára fellebbezni fogják Romániából. Legutóbb a dorohoini kerületi préfet minden zsidót kiűzött kerületéből, s Jassyból a legutóbbi hetekben 1560 zsidó család vándorolt ki Amerikába. Boldog Románia!

A kasseli kongresszusi népgyűlés. A f. é. pünkösdi ünnepek alatt Kasselben tartott német antiszemita kongresszus befejezéséül, a mely bizalmas jellegű volt, — június 15-én este egy nyilvános népgyűlés is tartatott, a mely nagyszámú közönség részvétele mellett folyt le. E népgyűlés lefolyását a következőkben ismertetjük: A gyűlést Werner, a „Reichsgeldmonopol” szerkesztője nyitotta meg néhány bevezető szóval, a melyekben kijelentette, hogy az antiszemita kongresszus eredményéül tekinthető az antiszemitáknak megegyezése abban az alapelvben, hogy „a zsidó emanczipáczió eltörlendő.” Erre dr. König-Witten elfoglalván az elnöki széket, a szónoklatok sora megkezdődött. Első szónok volt dr. Förster Bernát Berlinből, a kinek themája: „A zsidók a történelem világításában” volt. Bennünket — monda — népünk sanyarú helyzetének felismerése hajt a zsidóság elleni küzdelembe, s e küzdelmet kötelességnek tekintjük magunkra nézve. A zsidók ellen okokkal kell küzdenünk, nem pe-

202 dig élczelésekkel; a bonczkést a német nép testére kell tennünk, hogy egy kelevényt kivágjunk, a mely mint egy rákseb eszi be magát mind mélyebben. Az antiszemitizmusra nézve pedig tudományos előkészület szükséges, a nép tanulmányozásának a tudománya, a melynek lényegileg egy antiszemitikus tudománynyá kell alakulnia. Azzal, hogy a zsidók folytonfolyvást a 19-ik századra, mint a felvilágosodás századára hivatkoznak, nagy oktalanságot követnek el: mert kevés kivétellel épen népünknek szellemóriásai antiszemitikus érzületűek. Antiszemitikus tudományunkra nézve csak a teljes népéletbe kell belenyúlnunk, és szörnyű bajok, népünk széles rétegei elégedetlenségének okai, tárulnak fel előttünk. E mellett bőséges alkalmunk van, a „Cherchez le Juif” (keresd a zsidót) elvet alkalmazhatnunk. Úgy látszik, hogy az itteni színházigazgatóság az antiszemita kongresszus tiszteletére a „Zsidó nő”-t adatja elő. Hát, uraim, ha az Önök nejei ma a „Zsidó nő”-t nézik meg a színházban, – mi viszont a „zsidókat” vesszük közelebbről szemügyre. (Helyeslés.) A zsidók elleni mozgalom egyátalán nem vallási mozgalom, hanem a zsidó nép ellen intézett mozgalom. A zsidó nép szellemi felfogása és minéműsége egészen más, mint a németeké; de a hamis zsidó szellemirány a németekre való ráragadással fenyeget, s ezért a zsidóktól való megtisztulás magunkra nézve szükségszerűség. A zsidók idegenszerűsége miatt ellenükben az idegenek jogai alkalmazandók, s e tekintetben az antiszemitizmus programmja negatív programm; mint társadalmi reformok előmozdítója azonban az antiszemitizmus nagy mértékben positiv mozgalom. Ha tehát mi németek antiszemitikus értelemben járunk el, úgy antiszemita törvényekhez fogunk jutni s a szemita beavatkozásnak elejét fogjuk venni. Mi lenne azonban népünkből, ha mi a szemitikus összekeveredést még tovább is megengednénk? A történelem világosan arra tanít, hogy a zsidók sohase voltak képesek más népekbe, a velük való összekeveredés utján beolvadni, sőt inkább külön természetük szükségkép kivételes állásra szorítja őket. A zsidó veszedelem elől pedig az antiszemiták a német népet megóvni akarják; komolyan fognak a dologhoz, s azt a mit cselekesznek, kötelességüknek tekintik. „Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen!” gondolja magában a meggyőződéséhez hű antiszemita. Miként a régi chattok jogosítva voltak a rómaiakat határaik közül kikergetni, úgy nekünk is megvan a jogunk a zsidók ellen fellépni, mert különben oly viszonyok közé kerülünk, a melyek rosszabbak, mint a rómaiak voltak. „Mellettünk vagy ellenünk!” – ez a jelszó. E kettő közben nem létezik semmi. Ezután dr. König Wittenből ragadta meg a szót a következő tárgyhoz: „Uzsora és uzsoratörvények.” E szó „uzsora” önkénytelenül a zsidóval való összeköttetésben lép fel. A zsidó ugyan azt vitatja, hogy elnyomatása kónyszerítette őt az uzsoráskodásra, a történelem azonban ellene mond ezen állításnak; s e szerint ezen valódi zsidó foglalkozási mód a jellemnek egy vonását tünteti fel, a mely a zsidónak minden egyéb produktív foglalkozásmódtól való idegenkedésében találja okát. Az emanczipáczió óta is legfölebb csak igen csekély mértékben vettek részt a zsidók a produktív munkában. Előszeretettel vetették magukat a schacherozásra és a nép kizsákmányolására, a melyre nem-zsidókkal szemben a vallási felhatalmazás egy nemével bírni hisznek. Azt hiszik, joguk van más népeket elnyomni, mert

203 önmagukat felsőbb képzettségű népnek tartják. A zsidó uzsora rettenetes ténye elől maga Bismarck sem zárkózhatott el, a ki a porosz országgyűlésen 1847. június 15-kén ezeket mondta: „Ismerek egy vidéket, a hol a zsidó lakosság nagy számú, s a hol vannak földművesek, a kik egész földjükön semmit sem mondhatnak a magukénak; az ágytól kezdve egész a piszkafáig, minden bútor a zsidóé, a marha az istállóban a zsidóé, a paraszt pedig minden egyes darab után napi bért fizet; a gabna a mezőn és a pajtában a zsidóé, s a zsidó a földművesnek a kenyérre, vetőmagra és takarmányra szükséges gabnát mérőnként adja el.” Kárhoztatandó tehát az a toleranczia, mondjuk inkább intoleranczia, a mely a földműveseket szánakozás nélkül az uzsorás zsidók karmai közé jutni engedi, a zsidó raffinírozottságnak kiszolgáltatja. (Helyeslés.) Mi segíteni akarunk azokon a szegény embereken, hogy ne legyenek a külföldre kiűzve, s hogy ekkép hazánktól a jó erők el ne vonassanak. (Helyeslés.) Szónok itt a zsidó uzsorás kizsákmányolásnak egy hajmeresztő esetét közli a weimari felső vidékről, s később aztán a Bombe-esetre tér át. (Bombe iskolaigazgató volt Berlinben s uzsorások által nemcsak a legnagyobb nyomorba, hanem végre kétségbeesésből öngyilkosságba is lett hajtva.) Oertzen ezt mondja: „Minél jobban megismeri az ember a zsidókat, annál kevésbé szereti őket, – s a tények igazat adnak neki. A mi már most az uzsoratörvényeket illeti, ezeknek legalább erkölcsi hatásuk lett, mert az uzsorát közönséges vétséggé bélyegezték. Az olyan esetek mint a Bombe-eset, gondolkodóba ejthetnék az embereket, s ama törvények szigorítására vezethetnének. Épen a hivatalnokok között pusztít az uzsora legfélelmesebben, s ama Bőmbe iskolaigazgató tényleg az uzsorások fehér rabszolgájává lett. Szemben az ilyen esetekkel és az ismeretes zsidó fogásokkal mi valóban nem vagyunk mint az intoleransok megjelölhetők. Az uzsoratörvények újjáalakításánál én a kamatmaximum megállapítását is szükségesnek tartom. Az uzsorának továbbá valódi büntetőjogi esetnek kell tekintetnie, a mi mellett az uzsorás magas pénzbirsággal sújtandó és kötelezendő, áldozatának kárpótlást adnia. Persze ekkor aztán a bíráknak is német embereknek kellene lenniök, nem pedig uzsorások fiainak, a kik az uzsorával szemben nem bírnak német jogérzettel. (Helyeslés.) Aztán oly ügyvédeket is, a kik piszkos uzsorapereket elvállalnak, ki kellene az ügyvédségből csapni. Tizenöt percznyi szünet után dr. Böckel-Capistrano kezdett szólni „a zsidó birtokfeldarabolókról (Güterschlächter) Hessenben és czinkostársaikról.” Alig, hogy beszélni kezdett szónok, egy csomó, valószínűleg zsidó pénzen felfogadott ember a beszédet zavarni iparkodott s közbeszólásokkal szakítgatta félbe. Csakis, miután a békezavarók a teremből el lettek távolítva, folytathatta beszédét dr. Böckel. Beszéde, fővonásaiban a következő volt: A nélkül, hogy dolgoznának, a zsidók népünk verejtékéből élnek. Szolidárisán egyesülnek a németek ellen. Vannak Hessenben vidékek, a hol a földművesek egyenesen csak a zsidóért dolgoznak, Itt aztán nem szükség az embernek fanatikusnak lenni, hanem népét csak egy kissé szeretni kell, hogy az ember felháborodásba essék. A zsidó aláássa földműveseinknek jólétét. S mi egy nép földművesek nélkül? Ha ez így megy tovább, úgy Róma sorsa latifundiumaival a mi sorsunk. Hogy a földműves osztály, népünknek ez a tápláló osztálya, alá van ásva, szá-

204 mokka] bizonyítható be. A számoknak ezen korbácsjégesője előtt minden ellenfélnek hajtatnia kell. (Élénk helyeslés.) (Szónok itt egész sorát közli a statisztikai adatoknak a birtoklemészárlásokat illetőleg Hessenben, a melyek gazdasági állapotainknak rendkívüli szomorú képét tárják elénk.) A zsidó azt is lemészárolja, a ki lemészárolt birtokrészeket hitelre vásárol. *) A nyomorúságnak e halmaza mellett az antiszemitizmus ama könyeknek a vetése, melyet a zsidó vetett el. (Élénk helyeslés.) Ha a birtoklemészárlóknak névsorát megnézzük, úgy a 19-ik század gyalázatának kell tekintenünk azt, hogy egyátalán még vannak filoszemiták. (Élénk helyeslés.) Szónok továbbá kifejti, hogy a hesseniekhez hasonló állapotok Posenben, Nyugat-Poroszországban, az eisenachi felsővidéken, a Spessartban és Felső-Frankenben is észlelhetők, amint ő megbízható források alapján ezt megállapíthatta. Azért parancsoló kötelesség a zsidó mizériának törvényes utón gátat vetni. Egyes törvények nem segítenek a bajon; s azért hazánk iránti szeretetünk bennünket a zsidó emanczipáczió eltörlésére sürget, népünk önfentartásának czéljából. (Hosszantartó tetszés) Az estély negyedik szónoka Sonnenbergi Liebermann volt, a ki a „börzéről és sajtóról” a következőket mondta: Montefiorenak ismeretes mondása a sajtó jelentőségéről nemcsak ennek fontosságára tett figyelmessé, hanem bizonyítékot is szolgáltat arra nézve, hogy Izrael a világot meghódítani szeretné, s mikép akarja ezt elérni. Egy árja államszervezet se képes azonban huzamosan fenállani, ha belsejében egy kis köztársaság talmudisztikus elvekkel él, amint ez a zsidókkal az eset. Ezt a következő fejtegetésekre való tekintettel jól jegyezzük meg. Miként ténykedési képessége, úgy elterjedettsége a sajtónak roppant nagy, ép oly roppant nagyok ma feladatai is. A sajtó a közvéleménynek teremtője, közvetítője és vezetője; nélkülözhetlenné vált kormányokra és pártokra nézve, hogy vélemények közöltessenek általa. A sajtó fedi fel azt, a mi el van rejtve, és a nyilvánosság fóruma elé hozza. Ő az eszköze a nép oktatásának és felvilágosításának; ő közvetíti az üzleti forgalmat, irodalmi ismereteinket és a törvényszéki tárgyalások ismeretét. A sajtó tág tárgyismerettel bíró s megvesztegethetlen igazságszeretetű férfiakat igényel, hogy igazságos felháborodást és valódi lelkesedóst teremthessen. Sajnos azonban, hogy a sajtót szolgáló férfiak nem mindig ilyen tanítói és papjai a népnek: az európai sajtónak a zsidók által való meghódítása végbement, a kik a sajtót üzletként fogják fel, habár a zsidóknak tulajdonképen csak a reporteri és intervieweri tehetségük van, s mint ilyenek mindenüvé betolakodni tudnak. Hírlapi hirdetések szinte befolyással vannak a sajtóra, míg a névtelenség a zsidóknak az újságírásban való részvétele fölé a bizonytalanság leplét borítja. Ha minden czikk alá alá kellene írni a szerző nevét, akkor a zsidó újságírók Kohn-ologiáját az emberek azonnal felismernék. Napisajtónk egészségtelen fejlődése, megjelenésének tömegessége, összekötve azon *) „Güterausschlachtung”, „birtoklemészárlás” alatt a németek azt az eljárást értik, a mikor valaki vagy a saját birtokát, vagy a mástól megvett birtokot parcellázva (persze többnyire jó drágán) földműveseknek eladja, a kik többnyire nem tudván a vételárt egyszerre lefizetni, a vételár a vett birtokon betáblázva marad, vagy pedig a vevő jelzálogos kölcsönt vesz fel a vételár kifizethetésére, – de közbejött rosz termések stb. következtében a vételek többnyire vagyoni bukásukat idézik elő. – Szerk.

205 szükségszerűséggel, hogy a hasábok anyaggal töltessenek ki, hozta be a hazugságot a sajtóba. Ezzel áltatják a német népet saját valódi érdekei fölött s fejlesztik a németek boldogtalan kávéházi politikussági hajlamát A sajtó kábulásba ejti a népet úgy, hogy ez nem látja a veszélyt, a mely őt Izrael részéről oly annyira fenyegeti Az 1848. év bódultsága közben történt, liogy a zsidók az emanczipácziót lopva kinyerték, mig a sajtónak birtokbavétele őket oly hatalomra segítette, a mely nekik lehetővé tette, minden tért a maguk részére kizsákmányolni. A reklám által lehetségessé vált a zsidókra nézve, hogy tetszésök szerint csinálják a nagy embereket. Nem egy árja férfiú meghajol ezen iga alatt, mert sajnos, a gyávaság a polgári életben jele korunknak, noha a csatatéren a németek bátorsága még folyton él. (Zajos tetszés.) Továbbá a zsidó sajtó a rossz élczelődéseket és trágárságokat még a családokba is beviszi, néha azonban hazafias lesz, mihelyt ez jövedelmez valamit. Ha a zsidó lapok hazafias lelkesedésben törnek ki, ez előttem épen olyannak tűnik fel, mint a Panke, egy Berlint keresztülfolyó bűzös viíz, megáradása. – A börze és a sajtó között meglehetős szoros összeköttetés áll fenn. Régebbi időkben tulajdonképen csak az árutőzsdét ismerték, s csak később jött létre az értéktőzsde. Az 1825-ki rendelet szerint a börze csak a forgalom könnyítésére szolgálandó eszköz kellett hogy legyen. Csak a zsidók által lőnek a börzék lassankint közvetítő intézeti szerepükből kiszorítva, s a differentiális játék, a mely rosszabb a hazárdjátéknál, bevonulását tartotta. A börze teremtette meg a kölcsönök rendszerét, s hozta az államok nyakára az adósságcsinálás baját magas percentjeivel. A varróleánytól egész a miniszterig, a minisztertől egész a fejedelmi házak tag jaiig a börze az embereket kizsákmányolta, s egyúttal a korrupcziót megérlelte, a nyereségvágy a nagynevű embereket a gründerek közé vivén. A börze a kormányokat a börzezsidók pénzbehajtóivá tudta tenni; az úgynevezett birodalmi bank is kiválólag a börze és börzerokonok kezeiben van, s külföldiek, tudniillik zsidók a részvényesei. Legnagyobb részt a börze műve a kalamitások és pénzszükségek is, s háborús időkben a Rothschild dynasztia hasznot húz a népek nyomorából. A börze az a keresztes pók, a mely hálóját egész Európára kiterjesztette. A háló mögött miként egy világfény, ott állanak a csalékony káprázatok, melyekkel a buta európaiakat a hálóba csalogatják. E mellett a sajtó a czinkostárs. Ha azonban a börzét méregfának ismerték fel, úgy vágják le s dobják a tűzbe. (Élénk helyeslés.) Egy eszköz persze még fenmarad; a zsidókat idegenekre szóló törvények alá kell helyeznünk, s nekik a tőzsdére való bejárást eltiltanunk. Minekutánna szóló a jelenvoltakhoz mint hesseniekhez még néhány buzdító és lelkesítő szót intézett volna, beszédét élénk tetszésnyilvánítások között zárta be. Végül még Werner szerkesztő intézett néhány búcsúszót Sonnenbergi Liebermannhoz, a ki Németországot nemsokára elhagyni szándékozik; mire dr. König egy lelkesült zárbeszédben a német birodalmat egy hatalmas tölgyfához hasonlította, a melynek pompás törzse azonban szétterjedő ágaival veszélyeztetve van, mert benne a földi féreg vagy a földi patkány ütötte fel fészkét s a fa egészségét aláássa. Azon reményének kifejezést adva, hogy még sikerülni fog, ama dúló állatokat eltávolítani

206 s a pompás német birodalmi tölgyet megmenteni, Németország éltetésével zárta be beszédét, mire a lelkesedéstől mozgásba hozott gyűlés a „Deutschland, Deutschland über Alles”. dal eléneklésével befejeztetett. (Reichsgeldmonopol.)

A zsidók, ezen antiquált, elaggott nép, továbbra is zsidók akarnak maradni. Az antiszemitikus tudománynak, a mely a németeknél a legújabb időben nagy lendületet vett, egyik kiváló képviselője Dr. Wahrmund Adolf magántanár a bécsi egyetemen és a cs. k. keleti akadémián. 1882-ben megjelent tőle Lipcsében F. A. Brockhausnál a „,Babylonierthum, Judenthum und Christenthum” czímü munka, a melyet 1885-ben követett a „Die christliche Schule und das Judenthum” czímű mű (Wien, Kubasta u. Voigt.) Wahrmund tanárnak sokat köszön az antiszemitizmus e két kitűnő művéért, a melyek alapos forrásismerettel, beható kritikai éllel s mély bölcsészeti felfogással vannak irva. Olvasóinkat mindenesetre érdekelni fogja tehát az alábbi mutatvány, a melyet a „Die christliche Schule und das Judenthum” czímű művéből hozunk e czím alatt: A zsidók, ezen antiquált, elaggott nép, továbbra is zsidók akarnak maradni. Természetes és önmagától értetődő dolog, hogy minden külön kultur-társadalom magát mint ilyent fentartani s az ellenfeleivel vívott folytonos harczban a végtelenig kiterjeszkedni törekszik, a mi mellett az egyesnek gyengébb vagy erősebb akarata egyátalán nem határoz. Ebből szemrehányást levonni, értelem nélküli dolog lenne. Különbség van azonban az erejében (hevesség, szenvedélyesség, kíméletlenség, az eszközök brutalitása) ezen terjeszkedési ösztönnek, a mely már az egyes kultúrtársadalmak szabványaiban és symbolnmaiban is világosan kifejezésre jut. Ha már most valamely kultúrterület bensejébe egy idegen kultúrtársadalom helyi tekintetben felvétetik és befoglaltatik, úgy az összeszközei által erősebb, az összeszközökben gyengébbet, ha ezt se kiűzni, se kiirtani nem akarja, törvényes megszorítások által, vagyis az egyenjogúságból való kizárás, helyi elszigetelés stb. által fog törekedni ártalmatlanná tenni; és ezt tette a kereszténység is korábban a területén letelepült zsidósággal. Azon, az úgynevezett reformzsidók által is táplált jó

207

hiedelemben pedig, hogy a zsidók többé már nem akarnak igazi zsidók maradni, a keresztények aztán az úgynevezett emanczipáczió által a zsidóknak megadták az egyenjogúságot, – amint legalább a keresztények t. i. a dolgot nézték. Azonban nemsokára aztán kitűnt, hogy a zsidók az ő emanczipácziójukat egyátalán nem valamely, a keresztények által nekik önként adott ajándéknak, hanem inkább mint egy, saját fegyvereik által a kereszténység és a keresztény népek fölött kivívott győzelmet, illetve mint ezeknek dupírozását (lóvátételét) tekintik, s nyomban hozzáfogtak, ezen győzelmet kímélet nélkül (saját vallásuk követelményei szerint) kizsákmányolni. E fölött itt többet szólni nem szükséges. Azonban mindjárt újra kibontatott s magasan lobogtattatott a zsidóságnak, mint egy külön szellemi szervezetnek a zászlaja, s a talmudismus és rabbinismus követelte, mint tudományos irány is, szineinek az elismerését. Az úgynevezett reformzsidók is eldobták az álarczot, s mint győzők lengették a talmudismus zászlaját, még saját legünnepeltebb reformátoraikat is újra lerántva. Cassel Dávid (Lehrbuch der jüdischen Geschichte und Literatur 520 1.) ezt mondja: „Az elmúlt félszázad a zsidóság tudományát önálló tudománynyá emelte. A történelmi fejlődésnek (t. i. a szigorú orthodox zsidóságnak és fennmaradásának) megértése Mendelssohn Mózesnél épúgy hiányzott, mint nem találjuk fel azt elődjénél Maimonides Mózesnél. . . Mindazonáltal a zsidóknál egészben véve még hiányzik az értelem a zsidóság tudományának jelentősége iránt; ezen hitközségen kívül (keresztények között) még tudós körökben is csak vonakodva és kelletlenül határozták el az emberek magukat arra, hogy tudomást vegyenek ennek a tudománynak a vívmányairól, a mely tudománynak még egy német kormánynak se méltóztatott tanszéket valamely egyetemen emelni!” HecMner „A zsidó történelem tankönyve” czímű munkájában (Lipcse 1884.) a Talmudról ezt mondja: „A Talmud képezte a zsidónép középpontját, s reá nézve a márvány alaptörvénynyé, az élet forrásává és minden tudomány ossz foglalatjává lőn; a Talmud a zsidók valláserkölcsi életét megóvta és őket a tudatlanság és eltompultság elől megvédte,” – se szavakkal végezi: „A zsidó tan és tudomány ápolásán nyugszik a zsidóság jövője.” Cassel továbbá tudósít (530. 1.): „A Talmud húsz év óta különböző helyeken (Prága, Bécs, Varsó, Vilim, Berlin,) részben erős kiadásokban, stereotypirozva s kinyomatva és elterjesztve lett, – a mely jelenség a Talmudnak élénken ütött tanulmányozásáról örvendetes tanúbizonyságot tesz.” 1872-ben Berlinben egy „főiskola a zsidóság tudománya számára” állíttatott fel; 1874-ben A rabbiszeminarium az orthodox zsidó-

208

ság részére” Hildesheimer rabbi alatt; 1877-ben a „magyar királyi országos rabbiiskola Budapesten,” – mint újonnan támadt erődjei a talmudismusnak, az 1854-ben megnyitott „Boroszlói rabbiszeminárium mellett, (amely jelenleg az ismert fanatikus és történetírónak Graetznek vezetése alatt áll). Ezekhez járultak a tanítószemináriumok és a számos u. u. Talmud-thora iskolák. Több helyeken az ily iskolák alapítására és fenntartására országos és községi pénzbeli járulékok is követeltetnek s itt-ott tán meg is adatnak. Ezenkívül nagyobb egyetemi városokban, mint Bécsben, Berlinben, Lipcsében, vannak zsidó tanulók egyletei a zsidó tudomány ápolására. A zsidóság tudománya, kereszténységelőtti (ethnicus) világnézleten, görög idő előtti tudáson és ó-babyloni gondolkozási módszeren alapulva, a fragmentarius gondolkozás majomugrásai által a judaisztikus akarat kizárólagosságának szolgálatába hajtva, ma, minekutánna sok évszázadon át a Ghettoba száműzve volt, – ma a nyílt piaczra lépett, s mint tudomány elismerést követel. Cassel (199. 1.) ezt mondja: „Az egyenjogosítás, a mely a zsidóknak politikai tekintetben megadatott, a tudományos téren a Talmud tói sem maradhat elvonva.” Hogy azonban a Talmudnak ilyen elismerése zsidó értelemben egyszersmind elveinek az elismerését és ezzel Izrael uralkodási jogosultságának az elismerését is magában foglalja, az olvasó már tudja, s így az egyenjogosítás itt is már előre a zsebében hordja az „agio”-t, a mely nélkül zsidó tudvalevőleg el nem lehet. Csakugyan csudálatos egy jelenség: egy hulla kiemelkedik a sírból, és elakarja disputálni a jogot az élőktől az életre. Maimonides (a More Nebuchim III. 202. 1. Scheyer) az Ibn Vahschije által arabsra fordított „Nabataeaiak mezőgazdászata” után egy paraboláját beszéli el „Bábel bölcseinek ama sötét időkből.” A málvacserje ugyanis Ninivében tizenkétezer éven át virágzott, s ekkor vitába keveredett a nadragulyával (Mandragóra), a mely őt elnyomni akarta. Egyúttal azon prófétától, a ki a málvacserjének ereje által szokott jövendölni, a jóstehetség elvonatott. Mikor azonban ez a jóstehetség visszatért, a prófétának elbeszélte a málya, hogy ő a nadragulyával való pere által egészen igénybe volt véve; most azonban hívja össze a próféta valamenynyi bírót, hogy döntsenek kettejük között, melyiküknek van nagyobb bűvereje, a mályának-e vagy a nadragulyának. – Maimonides gúnyolódik e fölött az „ostoba mese” és a babyloni tudósok fölött, a kik ilyen ostobaságokat hihettek, – a Talmud ostobaságait szó szerint venni, szerinte minden zsidónak kötelessége, –

209

valójában azonban ez a mese olynemű, hogy legnagyobb részvétünket keltheti fel. Nem tudjuk, minő szellemi hatalmak vannak itt málva és nadragulya által symbolizálva, – a málya magvai táplálóak s az emberek kenyér gyanánt eszik, igaz, hogy csak a szegény emberek, de hisz ezek képezik a többséget Keleten úgy mint Nyugaton; – ma azonban megéltük, hogy a kereszténységnek két ezer évi virágzása után a holtnak hitt talmudizmus nadragulyája vitássá teszi neki a talajt, s a világosságot és levegőt elvágni akarja tőle, a kereszténység prófétáitól pedig úgy látszik a jóstehetség el lett vonva. Miként fogják fel a zsidók vezérei tudományos és erkölcsi feladatukat a jelenre nézve, kiviláglik az újabban oly gyakran hallható nyilatkozatokból, mint: a zsidóság hivatva van „egy uj tudományt és egy új kultúrát megalapítani”, vagy „a keresztényeket emberekké tenni”, vagy „az egész földön világosságot elterjeszteni, s magát az emberiség iránt kimondhatlanul érdemesültté tenni.” A zsidóságnak Bécsben megjelenő közlönye, a „Neuzeit” 1883. szeptember 15-én a következőt hozta: „Mi, a zsidóság követői, a kik tanok és a történelem által, szenvedések és megpróbáltatások által erkölcsi tekintetben a népeket megelőztük, a népeket kell hogy neveljük, hogy azok a barbáriák, a melyeknek a legutóbbi évek tanúi voltak, s a melyek a közvetlen jelenben (magyar földön) tovább működnek, lassanként eltűnjenek, és legalább egy része a keresztény népeknek azon erkölcsi fokra jusson, a melyen a zsidók már régóta vannak” Már évekkel ezelőtt olvasható volt egy másik zsidó folyóiratban ez: „A német zsidóság most oly erőteljesen, oly óriási módon, oly változatlanul működik az új kultúrán és tudományon, hogy a keresztény közönségnek legnagyobb része tudva vagy öntudatlanul a modern zsidóság szelleme által vezettetik.” Ez teljesen igaz, és a legteljesebb mérvben áll Ausztriára és itt ismét Bécsre nézve teljesen elzsidósodott és zsidóskodó sajtójával (a rabinus sajtóval). Ebből azonban a zsidóságnak nem lehet szemrehányást tenni, mert ez, amint láttuk, lényénél fogva máskép nem is cselekedhetik; a hiba a keresztények részén van. Sajnos, hogy épen a nemzetgazdasági és sociálpolitikai tudományok, valamint a jogtudományok bizonyos életbevágó ágai voltak az első tudományok, a melyekre az emanczipált zsidóság rávetette magát, úgy hogy attól lehet tartani, hogy a keresztény ember mint humanizálási tárgy, a gyógykezelő orvos kezei alatt meghal, mielőtt a kúrának vége szakad. Láttuk már, hogy a zsidó tudomány közvetlenül a zsidó világuralom felállítása iránti tevékenységre utal, de egyszersmind a

210

korábban többé-kevésbé korlátolt talmudi igazságszolgáltatásnak a zsidó községekben való teljes helyreállítása iránt is tétettek elhatározó lépések. A Talmud ide vonatkozó szabványai a Schulchan Aruch-ban vannak összegyűjtve, szabatos kifejezésre juttatva és rendezve, s ez a Schulchan Aruch három évszázad óta elismert szabály a rabinusok előtt. Theologia, jogtudomány és törvénykezés, szintúgy mint az Izlamnál, a rabbi személyében egyesül, a ki a maga községét mint Judának egyik hadosztályát az ellenséges földön összetartja, s a körülötte lakó gojim ellen vitt szent hadjárat czéljai szerint, a Talmud és a Schulchan szabványaihoz képest oktatja és igazgatja. 1866-ban egy, 94 rabinusból álló zsinat elhatározta, „hogy a Schulchant minden helyen és minden időben megtartani kell.” 1882-ben az egy évvel ezelőtt elhalt Schreiber főrabbi és birodalmi tanácsbeli képviselő a krakkói rabinusi zsinat nevében, az osztrák közoktatásügyi minisztériumtól a Schulchannak, mint a zsidókra nézve érvényes vallási törvénykönyvnek állami elismerését követelte, s ez a követelés azóta újra ismételtetett. A legfontosabb azonban az Alliance israélite universelle megalapítása Parisban Crémieux által, a mely az összes zsidóságnak mintegy külön nemzet-vallási szövetkezetnek érdekeit képviseli, kongresszusokon mint világhatalom beleszól a dolgokba, több fiók-egyletet alapított, s az arra alkalmas országokat zsidó iskolák egész rendszerével látta el. Azon Alliance megalapítására czélzó felhívásban ugyanaz a Crémieux annak idején ezeket mondotta :” Szent könyveinknek magasztos jövendölései (a zsidó világuralomról) teljesedésbe fognak menni. Eljő a nap, a melyen Jeruzsálem az imádság háza lesz (az Izrael kormánypálczája alatt egyesített) népekre nézve, a mikor a zsidó monotheizmus zászlója a legtávoliabb tengerpartokon is leng. Használjunk ki minden körülményt ! Hatalmunk nagy; tanuljuk azt használni! Mitől kellene félnünk? Nincs messze az a nap, a melyen a föld minden vagyona kizárólag a zsidóké lesz” (les richesses de la térre appartiendrout exclusivement aux Juifs). Ugyanez a Crémieux mint miniszter 1870-ben a zsidóknak Algírban a polgárjogot megszerezte, s a zsidók vagyona és befolyásuk főleg a választásokra és kinevezésekre, a dolgokat már odáig vitték, hogy a bírák zsidók és benszülöttek közti peres kérdésekben magokat örömest illetékteleneknek mondják ki, s e peres kérdések elintézését a zsidó törvényszékekhez utasítják, t. i. a Talmudra és a Schulchanra. Hasonló állapotok uralkodtak annak idején Spanyolországban is, és hogy a zsidók ezeket másutt is visszaállítani törekednek, csak igen természetes.

211

A mondottakból eléggé kitűnik, hogy a zsidók továbbra is zsidók akarnak maradni, s éhez képest külön „zsidó világnézetüknek és tudományuknak” elismerést akarnak szerezni, vagyis a keresztények elismerését akarják kivívni, a kik között laknak s a kiknek iskoláit használják, – a minek utóvégre más értelme nem lehet, mint hogy ezen keresztényeket meg akarják győzni saját világnézletök és tudományuknak, a zsidó világnézlettel és tudománynyal szemben való inferioritásáról. A mondottakból világos lett, hogy a zsidóság a görögök által megalapított uj gondolkozási módszerek és az ezen módszerek által nyert tudomány elől elzárkózván, a gondolkozást és tudást illetőleg egy elavult (antiquált) görög-idő-előtti társadalmat képez, – és hogy más oldalról az, a kereszténység által a görög bölcsészetre támaszkodva teremtett alapját az emberi közösségnek elismerni s a többi emberek iránti igazságosság és jóindulat kötelmeit vallási szabályul elfogadni nem tudván, egy pusztán a nemzetiségen alapuló, tehát szinte antiquált (kereszténységelőtti) vallástársulatot képez, a mely minden többi vallástársulattal; különösen pedig a kereszténységgel, mint legteljesebb ellentétével, szent háborút visel, amiből kitűnik az is, hogy az a tétel, mintha a zsidóság csak egy vallásfelekezet lenne az államainkban uralkodó vagy tűrt (keresztény) felekezetek mellett, csak mint egy hadi csel tekintendő, a melynek útján a zsidóság az ellenfél táborába lopódzik, a mely ellenfél ellen a zsidó isten parancsolatja szerint háborút kell viselnie. A kereszténységelőtti vallástársulat természetével függ az is össze, hogy a zsidóság, szintúgy mint az Izlam, a rabszolgaság elvét egész a mai napig nem adta fel, sőt inkább a nemzsidóknak (gojimnak) szolgaságba vetésére kell törekednie, a mely czélból saját törvénye (a Talmud vagy a Schulchan Aruch) a zsidónak a rosszhiszeműséget a nem-zsidó iránt s ennek megcsalását sokkal határozottabban és sokkal nagyobb mértékben megengedi vagy parancsolja, mint bármely más vallásnak a törvénye. Az antiquáltsága vagyis az elavultsága a zsidó társadalomnak pedig csak symptomája elaggottságának (senilitásának), a mely minden fejlődésnek a tagadásában, vagyis abban a lehetetlenségben nyilvánul, hogy a görög szellem és a kereszténység által megalapított új, (fiatal) szellemhez csatlakozzék. – „A kereszténységen túl tehet ugyan menni, ha ez lehetséges, – mondja Lagarde, – de senkinek sincs joga, a ki figyelembevétetni akar, arra, hogy a kereszténység mögött maradjon.” Ha már most ez a történelem által antiquált, a fiatal haladó szellem által félredobott elag-

212

gott lény közöttünk a haladás előharczosául veti fel magát, úgy ez a czélhoz képest csak szintoly nemű hadi csel, mint az imént említett, a mely által saját vallási lényét mint pusztán „felekezetet” tünteti fel a keresztény felekezetek mellett és között. A mit a zsidóság a nem-zsidók előtt mint haladást ajánl, az egy részről: tökéletesen szabad pálya a zsidó lény kifejlesztésére, más részről pedig: teljes eltörlése és feloszlatása minden, a keresztényeket a zsidók ellen védelmező törvényeknek, intézményeknek és szövetkezeteknek, – mindkettő mint eszköz a teljes zsidóuralom felállítására.

Drumont könyvéből.*) A zsidót nem kell a mi fogalmaink szerint megítélni Elvitázhatatlan tény az, hogy minden zsidó elárulja azt, a ki őt alkalmazza. Cavour a maga zsidó titkáráról, Artom-ról ezt monda: „Ez az ember értékes nekem arra nézve, hogy megismertessem azt, a mit mondani akarok; én nem tudom mit csinál ő, de annyi bizonyos, hogy alighogy kimondok egy szót, már elárult engemet, még mielőtt irodámból kiment volna.” „Miért teremtette volna Isten a zsidót, – monda viszont Bismarck herczeg, – ha nem azért, hogy kémül szolgáljon „ Sedecias megmérgezi Kopasz Károlyt. A zsidó Meire megmérgezi castiliai III. Henriket; a Tízek tanácsa 1477. július 9-kén tárgyalja Salomonciui zsidónak és testvéreinek az ajánlatát, a melyben ajánlkoznak II. Mahometnek Valcho zsidó orvos által való megmérgeztetésére. .A zsidó Lopez, Erzsébet királynénak az orvosa felakasztatik azért, mert eladta magát II. Fülöpnek. A zsidó Lewis Goldsmith Talleyrandnak kémszolgálatokat teljesített Angolországban az első császárság alatt; a zsidó Michelt lenyaktilózzák azért, mert Oroszországnak katonai okmányokat szolgáltatott ki. Egy másik Goldsmith, ezelőtt három évvel, ellopja a porosz nagy tábori vezérkarnak a terveit. Tudjuk azon szerepet, melyet Paiva zsidónő a háború előtt játszott. Ki ne emlékeznék vissza ama kísérletekre, melyeket Kaulla zsidónő tett arra nézve, hogy kitudja mozgósítási terveinket? Ki feledte volna el Guimont Esztert és hírhedt politikai szalonját? A zsidó Klootz Gusztáv, a kinek rokonainak vagy névrokonainak, gondolom, 1869. felé Parisban némi bírósági kellemetlenségei voltak, – elárulja Hicks tábornokot, á ki seregeivel együtt megöletik a Mahdi által. Klootz nagy summa pénzt kap, és tábornokká neveztetik ki. Kraszevszky, Adler zsidóra bízza magát, a ki eladja őt Poroszországnak, s az ősz lengyel költő várfogságba vettetik. Ezen tényekkel szemben, a melyeket a végtelenségig lehetne szaporítani, látható, hogy nem egyes elszigetelt esetről van szó, a mely semmit sem bizonyít egy összesség ellen, hanem szó van egy fajnak, Ábrahám fajának a hivatásáról. *) Drumont Ede világhírű műve, a „Francé eddig már hatvanhárom kiadást ért ! – Szerk.

Juive” f. é. april közepétől

fogva

213 Valjon a zsidókra nézve nem képez-e ez kémkedést vagy árulást? Egyátalán nem. Ők nem árulnak el hazát, a mi nincs nekik; ők a diplomáczia, a politika dolgait végzik: ez az egész. A valódi árulók hazájuk iránt azok a benszülöttek, a kik megengedik, hogy idegenek oly dolgokba üssék bele az orrukat, a melyekhez semmi közük. Azok a köztársasági miniszterek, a kik nem elégednek meg azzal, hogy a becsületrend tisztjének nevezik ki Oppert de Blowitz-et, ezt a születésére németet, s alkalmi angolt, hanem bizalmas emberükül bánnak vele, kiszolgáltatják neki fegyvertáraink titkait, teljes megvetésre érdemesek. De mily joggal akadályozhatná meg valaki ezt a két haza között lebegő zsidót abban, hogy tudósításaival annak az országnak kedvezzen, a melyik neki jobban fizet? Ez természetesen nehézzé teszi a zsidó kitanulmányozását büntetőjogi szempontból. Amint a pompás Crémieux mondja, a szándék minden. Az a rósz, melyet a zsidók csinálnak, az a félelmes, kifürkészhetlen, ismeretlen baj, abba a kategóriába esik, a melybe esnek az államérdek nevében elkövetett bűntettek. Meggyilkolni, tönkretenni, kifosztani a keresztényt náluk istennek tetsző bűntetteket képeznek. Amint Eisenmenger a „Leleplezett zsidóság”-ban megmagyarázza, ez az, a mit ők úgy hívnak, hogy „korbant” csinálni. Az olyan zsidó, a ki, hitsorsosainak segélyével, a kétségbeesés vagy halálba kergetett valamely keresztény kereskedőt, a kinek a helyét el akarja foglalni, az övéi előtt a legjóttevőbb, a legérdemesültebb, a legönzetlenebb barát. Minden komoly statisztikai okmány hiányában, azon ügyesség, a melylyel a zsidók, a kik mind egy húron pendülnek, eltitkolják tetteiket, majdnem lehetetlenné teszi a kutatásokat ez irányban. Hozzátehetjük, hogy a zsidók ritkán követnek el erőszakos bűntényeket, s ezenkívül, támogatva azon külön szabadkőművesség által, a melyet Bismarck az arany intemationálmak nevez, majd mindig kibújnak a büntetés alól. Ma, a hogy a szabadkőművesség elfoglalta a párisi rendőrséget, minden, zsidók által elkövetett bűntettet azokra kenik, a kik katholikusoknak jeleztetnek. Ha elmennél okmányokat kérni Israelra nézve a rendőrséghez, a :. testvér Caubet, a ki az Alliance zsoldjában van, nyomban zsidó rendőr-ügynököket állítana eléd, a kik eskü alatt bizonyítanák, hogy látták mikor az apádat megölted. Könnyű megérteni, hogy a megszámlálhatlan Lévy, Salomon, Mayer, a kik benépesítik a rendőr-praefecturát a biztosságoktól kezdve a legutolsó rendőrségi felügyelői hivatalig, nem tartóztatnak le senkit hitsorsosaik közül, hacsak végső szükség nem forog fen. Macé, a „Service de la süreté par son ancien chef czímű munkájában utal azokra a rendőrügynökökre, a kik hivatalos jelentéseiket a :. szabadkőművesi jellel Írják alá, s általában még hivatalos működési körükben is használják ennek a társulatnak a jeleit. Ha az igazságszolgáltatás zsidókkal látszik foglalkozni, ez csak azért van, hogy nekik szolgálatot tegyen. Két évvel ezelőtt, egy részvényes csoport feljelenti Erlanger bárót, s kétségtelenül bebizonyult tények derülnek ki, a melyek távolról sem tiszta dolgok. Mit tesz az igazságügyminiszter, hogy megakadályozza az ügy rendes lefolyását? Kijelenteti az egyik alügyész által, hogy vizsgálat tétetett folyamatba Erlanger báró

214 ellen, s a törvényszék kénytelen abbahagyni az ügy tárgyalását. Felesleges mondanunk, hogy senki se hallott azóta beszélni annak a vizsgálatnak az eredményérő], a mely beszüntetési határozathozatallal végződött. A zsidóknak ezen majdnem teljes büntetlensége fölött a bizonyítékok napról-napra nagyobb számban halmozódnak fel előttünk. Emlékezetébe hozzuk-e a párisiaknak annak a szegény kis spanyol ledér hölgynek a történetét, a ki maga a vígság és az életkedv volt, s a kinek esze ágában sem volt öngyilkosságot elkövetni, s a ki még ma is úgy tekintetik, mint a ki kiugrott az ablakon, holott az erkélyről zsidó szeretője taszította le, a ki tőle megmenekülni akart, hogy egy dúsgazdag házasságot csinálhasson? A helyiségek egyszerű szemügyre vétele után egy gyermek is felismerte volna ama históriának a valószínűtlenségét. 1882-ben egy Smyrnából való asszonyt letartóztattak, mert egy áruraktárban tolvajláson rajta kapták. Ez az asszony történetesen sógorasszonya egy görög eredetű szülésznek, a ki egy zsidó színésznőt bír feleségül, a ki Parist telelármázza reklámjaival. Zsidórokon, – ez elég; kijelentik, hogy a tolvaj nő kleptomaniában szenved, talán mivel Parisba a Klephtek hazájából jött. Különben örülök reá nézve ezen kijelentésnek, s nem állok távol dr. Lasségeu-nek azon nézetétől, hogy minden áruraktár-tolvaj beteg. Képzeljünk azonban csak egy keresztény nőt, a ki húsz krajczár árut ellop egy zsidó áruraktárból, biztosak lehetünk benne, hogy ez nem lesz ám kleptoman. Sarah Bernhardt felboszankodva Colombier Mari könyve által, három társával betör versenytársának a lakásába, egy lovagostorral felfegyverkezve, a melyet neki, mint Wolff mondja, „egy jeles katonatiszt adott”. Útjában összetör mindent. Nyilván magánlaksértés esete forog fen. Volt-e bűnvádi eljárás? Hogy Ney tábornok esete sohasem lett kellőleg felderítve, annak az az oka, hogy egy zsidó asszony volt benne a dologban, és féltek ezenfelül egy kettős-házassági bűnper következményeitől. A legtöbb zsidó csőd, a melyek legtöbbnyire szemenszedett hunczfuteriák, kiegyezés által megszüntetve lesz. A gój azért van, hogy meglopják. Hogy csak legújabb keletű tényeket idézzek, nem láttuk-e, hogy két mainzi zsidó, a Bloch fivérek, letelepedvén 1882-ben az Aboukir utczában, mindenféle árukat hozatnak, s aztán 1883. szeptemberben megszöknek akkor, a mikor háromszázezer frank értékű váltóik járnak le. 1884. augusztusban egy másik német zsidó, Mendel, Enghien utczai kereskedő, eltűnik, magával vive a párisi gyárosoknak hatszázezer frank értékű gyémántjait. A zsidó J Dávid, a „Credit national” igazgatója több mint három millióját elviszi azoknak a szerencsétleneknek, a kik pénzeiket reája bizták. Ezer kétszáz személy vádolja őt sikkasztással, és a mi megvesztegethetlen bíráink, a kik megtagadták az „Union generale” igazgatóinak a kért három napot a részvényesek gyűlése megtarthatására, a mely „Union générale” ellen egyetlenegy indokolatlan panasz volt beadva, – nyugodtan engedik Dávidot elutazni. Csakis makacsságból marasztalták el tíz évi börtönre, 3000 frt pénzbírságra s öt évi rendőri felügyeletre, a

215 mi, azt hisszük, neki ugyan mindegy. Mikor ennél a Dávidnál házmotozást tartottak, kétszáz levelet találtak nála országos képviselőktől. A zsidók Jules Simonnal élükön, a leghatározottaobb ellenzői a halálbüntetésnek, nem magára a büntetésre nézve, mert ezt gyakran alkalmazták az Izrael királyságban is, hanem, mert a zsidó kivégeztetésének szükséges vallási formaszerűségei korunkban nehezen tartathatnának meg. A zsidó felfogás szerint ugyanis, az elítéltnek teste a kivégeztetés előtt hullának tekintetik, s a törvény szabványai szerint, zsidó holttesthez keresztényeknek nem szabad hozzányúlniuk. Egy Isaac nevű zsidónak 1817-ben egyik elszászi városban történt kivégeztetése valószínűleg a legutolsó volt, a mely szabályszerűleg ment végbe. A város tíz előkelő izraelitája kikérte magának az engedélyt arra, hogy a vérpadra felmehessen, hogy ott „minian”-t képezzenek, a nyilvános imákat tizenhárom éven felüli férfiaknak kellvén végezniök. A bűnös, minden köteléktől menten, szilárd léptekkel ment, s felöltöztetve lett abba a hosszú fehér, kabátszerű szemfödélbe, a melyben a zsidók halottjaikat eltemetik. (Hasonló szemfödelet mindegyik asszony ád házassági ajándokul férjének.) Rajta volt aztán a taleth, vagyis az imaköpeny és thefilm, a homlokra és karra erősített imaszíj. Winzenheim főrabbi celebrált. Isaac utolsó ízben mondotta el a vidoui-t, a haldoklók imádságát, a melyet az engesztelés ünnepén is elmondanak, és őt maguk, saját hitsorsosai kötözték le a nyaktiló deszkájára. – (Évtizedek óta nem volt tudtunkra eset, hogy nálunk is akasztottak volna zsidót. Hogy miért nem szabad zsidót felakasztani – Drumont ezen előadása után most már tudjuk. – Szerk.)

Egy zsidóbarát háziúr Épen az előbbi füzetben közöltem „Sorakozzunk” czím alatt, hogy az antiszemita irányú irodalmi termékekkel és lapokkal, és ezeknek a társadalom minden rétegébe, a berezegi palotától kezdve a kunyhóban lakó polgártársakig kézbe való juttatásával lehet általános felvilágosítást eszközölni, az antiszemitizmus természetességét és jogosságát kimutatni. Hogy ez mennyire szükséges, – tanúsítja a következő eset is. Nem régiben Aradon egy úgynevezett Czudar János nevű keresztény háziúr azért mondott fel keresztény lakójának Sz…. Károlynak, mert ez a „12 röpirat”-ból megtanulta, hogy a keresztény ember a zsidónak se ételét meg ne egye, se pedig varangyékos békalével feleresztett műborát és vitriollal készített műpálinkáját meg ne igya, s ezáltal maga a.keresztény a rövid életnek, sápadtságnak, erőtelenségnek, elbutulásnak és fehér rabszolgának ki ne tegye stb. stb Úgyde Czudar János nem azért Czudar, – hogy a nevét magával ne hordja; – ő neki többet ér a zsidó azon pénze, melyet a fenti utakon a keresztényektől kap, mint a keresztény lakó igazi keresménye, melyért éjjel-nappal dolgozott, nehéz munkát végzett: – a zsidó lakó utasítása folytán a háziúr a keresztény lakónak mondott fel; – mert

216 ez a keresztény lakó nemcsak önmaga tanulta meg a zsidók gazságait, élősdi módjait, – de arra sok más lakótársait is megtanította, a miben persze a zsidónak sem öröme, sem anyagi haszna épen nem volt. Tehát ha a munkásosztály is annyi öntudatra ébred, mint a fentvázolt tény mutatja: ugyan micsoda indok vezérelheti ama jámbor Czudar János keresztény társunkat, hogy a nála lakó boltos zsidónak amaz egyszerű fenyegetésére, hogyha Sz ................... Károlyt a háztól el nem távolítja, akkor ő, (t. i. a zsidóbérlő) megy el, – a keresztényt bocsátotta el, mert talán egypár forinttal a zsidó több bért ad, mint a keresztény; – de több mint bizonyos, hogy a zsidó százszorosan csalja és veszi be a még fel nem világosodott keresztény népen. Ezen huzavonának és csalásnak Czudar János jogutódai, gyermekei is kitéve vannak czudarul! Megfordulna akkor majd sírjában Czudar uram, ha látná, hogy mikép lett az ő sarjadéka minden pereputtyostól a zsidónak sarukötője, kanásza, bérese, ökrésze, tehenésze, napszámosa, kocsisa stb. Csak rajta munkás keresztény polgártársaim! Ti vagytok az alapja mindennek e világon, ha pedig ti magatokat mint alapot kivonjátok, a csalók ereje megszűnt, henczegésük és fenhéjázásuk nincs többé Minden keresztény munkásnak olyannak kellene lenni, mint az aradiak között találkoznak! s hagyják ott csak az ily „Czudar János”-féle házat; ezzel Czudar János házbérjövedelme is megcsökken; – sőt ne vegyenek keresztény munkáspolgártársak az ilyen Czudar János-féle zsidó lakótól életetölő műbőrt és műpálinkát, úgy Czudar János házbér-keresetforrása is dugába dől; – mert biz az a zsidóbérlője Czudar Jánosnak mindjárt nem tud fizetni, csak a véresverejtékkel keresett pénzüket a munkások a zsidónak ne vigyék oda!! Maradjon az ilyen háziúr az ő zsidójával, – ne menjen lakni e háziurhoz senki, – ne mennjen a zsidójához vásárolni senki; – nézzük mire mennek egymással?! Szendrey Gerzson.

Az 1887-ik évre szólandó kecskeméti antiszemita naptár érdekében. Felhívás elvbarátainkhoz! A folyó 1886-ik évre kiadott „Országos antiszemitapárt-naptár” számára több elvtársaink által küldettek be nagyérdekű dolgozatok közlés végett, de már oly későn az év vége felé, hogy azok a legjobb akarat mellett sem voltak közölhetők, mivel szerkesztőnk sajtó-fogságának megkezdése miatt a szokottnál is hamarább kellett naptárunkat összeállítani és sajtó alá rendezni, mely körülmények mind naptárunk rovására szolgáltak. Nehogy tehát ismét nagyérdekű dolgozatok maradjanak ki a későn való beküldés miatt, – e helyen is a legmélyebb tisztelettel és bizalommal kérjük fel elvbarátainkat, hogy az „Országos antiszemitapárt naptár”nak jövő 1887-ik évi folyamába szánt dolgozataikat Kecskemétre, a naptár szerkesztőségébe, vagy alólírt titkári hivatalba, lehetőleg f. évi szeptember hó 1-ső napjáig beküldeni szíveskedjenek annyival inkább is, mivel az országos képviselőválasztásokra való tekintetből naptárunk jövő évi fo-

217 lyamát olyan tartalommal akarjuk kiadni, hogy az necsak pótolja az idei naptár hiányait, s necsak pártunk tagjait elégítse ki minden tekintetben, de'hogy a kétkedőket és a nyílt ellenségeket is meggyőzze eszméink, elveink magasztos volta, czéljaink megvalósításának elodázhatlan szüksége felől; s hogy mint országos agitáczióra szánt mű előkészítse hazánk keresztény népét az általános képviselőválasztásokra, s hathatósan mozdítsa elő mindenütt, ahol csak elterjed elveink és zászlónk diadalát! Miért is a midőn a czikkek és dolgozatok mielőbbi beküldését kérjük, figyelmébe ajánljuk elvtársainknak, hogy beküldendő dolgozataikban a jelzett igen fontos körülményre tekintettel lenni szíveskedjenek, hogy hasábról-hasábra a nemes lelkesítés hangja szóljon a néphez a meggyőző igazság lángszavával, hogy felébresztvén delejes álmából a szunnyadozó hazafias közszellemet, viszhangot keltsen Kárpátoktól Adriáig minden keresztény honfiszívben, varázserővel, ellenállhatlanul mint a holtakat támasztó tárogató. Hazafias üdvözlettel Kecskemét, 1886 aug. 3-án. A kecskeméti antiszemitapárt titkári hivatala.

A zsidó sáskahad. Az a népfaj, mely maiglan is az Isten „választott népének” híreszteli és tartja magát, már akkor is, midőn egy időre államalkotó elem volt az emberiség sokadalmában, oly társadalmi bűnökben leledzett, melyeknek büntetése ki nem maradhatott. Hadviselésben az a fajjellege a hősiességnek, mely trombitaharsogással igyekezett várakat megostromolni, ha esetleg ravasz meglepetésekkel győzedelmeskedett, fegyverrel kezében a meglepett ellenfélen, nem kegyelmezett még a csecsemőknek sem; irtott, öldökölt, s boldog volt, ha harczi dicsőségének mámorában meggyilkolt szüzek és gyermekek párolgó vérébe mártott kézzel saját testét pirosra festve, az áldozat kitépett beleivel magát ékesíthette. Ez a népfaj, mely a monotheismus feltalálásának (??) dicsőségében tetszelegve, elsőbbséget tulajdonít, sőt követel magának más népfajok fölött maiglan is, ős időkben már oly mélyen sülyedett a társadalomellenes bűnök mocsarába, miszerint valóságos csuda, hogy abba egytől-egyig bele nem fulladt. Támadtak soraikból jelesek, bölcsek, próféták, de ha ezek nem az ő szájuk íze szerint beszéltek, ha ostromolták ragadozó természetüket, ostorozták gyalázatos fertelmeiket: megkövezték, vagy olajba főzték őket, s megfeszítették magát Krisztust, az emberiség legnagyobb jótevőjét, mint közönséges gonosztevőt, mert szemükbe vágta az igazságot, mert kikorbácsolta őket Isten templomából.

218

Így aztán be kellett következni a bűnhődés idejének, s be is következett a szétszóratásban, a legcsúfosabb bűnhődés, mi csak érhet nemzetet. Nagyok leli ettek e népfaj bűnei, mert több ezer éves történelmük tanúsága szerint még maiglan sem bocsátott meg nekik sem Isten, sem ember! Szétszórva élnek maiglan is, és élődnek más nemzetek testén, mint férgek, s nincs nyugtuk sehol. Az egész föld kerekségén nincs egy talpalatnyi tér, mely államukat jelölné, hanem mint megriasztott ragadozó állatok az egész glóbuson csak zsákmány után lesnek, s ragadoznak kisebb-nagyobb szerencsével, addig, mig a végbűnhődés ideje be nem következik. Más népfajok, ha valamely túlerő által kiszoríttattak örökükből, útra keltek tömegesen, együttesen, fegyverrel a kézben, s nem pihentek meg addig, míg hazát nem hódítottak, államot nem alkottak maguknak, hol aztán testvérekül s fegyvertársakul fogadták a meghódoltakat, s a zsidóság? sáska módra szétrepült a világ minden tájai felé kisebb-nagyobb csoportokra oszolva, csapott le a világ minden létező nemzetei közé, s szétszórtságának első pillanatától kezelve maiglan is, boszút lihegve csak harácsoló körmeit hegyezi, róka ravaszsággal szimatol, s mivel a zavarosban legkönnyebb neki a halászat, azt lesi csak, mely államokban merülnek fel abnormis állapotok, miket legtöbbször ők maguk létesítenek alattomos utakon módokon s oda lopózkodik ez az emberi fajsalak, mint dögre a karvalyok serege, és nem kegyelmez az általa fekélyként meglepett nemzet testének. Ennek az élősdi népfajnak bűnhödésszerű végzete már úgy látszik, a történelem tanulsága szerint is az, hogy ne lehessen hazája sehol, és ezen nyomorultságában, – horribile dictu, – világuralmi törekvéseket táplál nyíltan és titokban. És ugyancsak dolgozik kitartással és szívóssággal az arany bornyú árnyékában. Mert jellemző az is,, hogy mikor Egyptom ezt a fajt, mint népsalakot kilökte magából, s kényszerülve volt a pusztában évtizedekig a vörös hagyma után sóhajtozni, Mózesük ezt a körülményt, – mit különben ő maga intézett így – alkalmul ragadván meg, mint Isten sújtó kezének intését, (az ó-testamentum szerint) felment a sínai hegyre, megbeszélni a dolgot Jehovával, s megállapítani a zsidóság jó útra térítésének módozatait, s mig a sinai hegy tetején villámlások és mennydörgések kíséretében létrejött az Isten tízparancsolata választott népe számára, miheztartás végett, addig a nép a hegy lábánál Áront arra kényszerítette, hogy az Egyptomból kölcsönkért, és magukkal hozott, – tehát

219

lopott arany ékszerekből öntsön nekik aranybornyút istenül, s azt imádták körültánczolva, és így ez az istenük is lopott volt, s maiglan is az, mert Jehovájukat inkább alárendelt lénynek tekintik, kire reá parancsolhatnak. Valódi istenük pedig maiglan is a harácsolt érczből készült aranybornyú. És úgy látszik, a keresztény erkölcsök szégyenére és gyalázatára ezzel boldogulnak is, ez meg is segíti őket. Lássuk hogyan érvényesítik sáska természetüket. Angol-, Franczia-, Spanyol- és Németországból időközönkint kiűzött zsidók különös előszeretettel vándoroltak Orosz-, Lengyeles Magyarországba, hol aztán reájuk nézve termékeny talajt lelvén, népjellemük ki is fejlődött oly mértékben, mint sehol máshol e világon.*) Az orosz nép századokon át el volt foglalva a felsőbbségre törekvő tatár néppel, a minduntalan megújuló harczok lekötve tartották az orosz nemzet figyelmét, ezt az alkalmat ragadta meg a zsidóság s belopta magát azon nyugoti államokból, melyekben reája nézve kényelmetlenné vált a helyzet. Tehát korántsem az orosz nép humanismusa (!) nyitott kaput a zsidóság beözönlésére, mint azt némelyek tán képzelik, vagy mint a zsidók maguk híresztelni szeretik, sem pedig fegyverrel kezükben nem állottak az oroszok hadsoraiba, az oroszok ügyének védelmében, hanem a szó szorosan vett értelmében úgy lopódzkodtak be alattomban, úgyszólván észrevétlenül az oroszok közé, s mikor ezek elleneikkel végeztek, s országuk s nemzetük újjászületésének munkájához foghattak, akkorra már a kereskedelmet kezeikhez kaparítva, a zsidóság úgy felszaporodott, befolyása akkora lett, hogy vele mint tényezővel álltak az oroszok szemben. Az ország nagybirtokosai, befolyásos főemberei a huzamos háborúzás idején kiköltekezvén magukat, semmi fáradságába se került egy-egy gazdag, duzzadt erszényű zsidónak egyik-másik orosz főúrhoz befurakodni, magát behízelegni, tárczáját rendelkezésére bocsátani, minek következménye aztán az lett, hogy a busás kamatokon kívül az ilyen „házi zsidók” óriási engedményeket csikartak ki ott letelepedett fajbelieik javára, a behálózott főuraknak valóságos zsarnokaivá váltak, s ezek útján később a fejedelmektől is előnyöket csikartak ki. Oroszországban, – a többi európai államoktól elütőleg, – az a sajátságos eset is felmerült, hogy a megtelepedett zsidók *) Forrás: Prof. Dr. Jul. genheit und Gegenwart.” Berlin, 1880.

Lázár.

„Das

Judenthum

in

seiner

Vergan-

220

közül némelyek a földművelésre is adták magukat, azonban ennek daczára is gyors és nagy mértékben való elszaporodásuk akkora proletariátust teremtett, hogy ez Oroszország valóságos rákfenéjévé vált. Nagy mennyiségben csavarogtak minden foglalkozás nélkül az országban, majd itt, majd amott ütötték fel fejüket, s rövid időn ismét eltűntek, de megjelenésük mindig ártalmas nyomokat hagyott hátra, mind nemi, mind társadalmi tekintetben nagy mérvű demoralizáczió keletkezvén nyomukban. Mai szokásaikhoz híven a zsidók Oroszországban is városokban a kereskedelemre, falvakban pedig a korcsmárosságra és pálinka gyártásra vetették magukat, s hozzáláttak nép- és erkölcsrontó munkájukhoz, jólétre, gazdagságra vergődtek. Egészen otthon érezték már magukat, mint a kik nélkül talán már el sem tudnának lenni a benszülöttek; azonban nem kis meglepetésükre I. Miklós czár trónraléptével császári parancs folytán a zsidók nemcsak Szt. Pétervárból, hanem még annak határából is kiűzettek, de az országban máshol megtelepedhettek. I. Miklós czár úgy látszik, hogy csak székhelyének légkörét kivánta megtisztíttatni a zsidók testéből kipárolgó bűzös miazmáktól, különben nem törődött velük, s ez a főváros környékéből való kiűzetés csak serkentésül szolgált a zsidóságra nézve, hogy még nagyobb hévvel csússzék-másszék megtűretéseért, s már 1835-ben fontos engedményeket nyertek. Így például, orvosi oklevelet, s más tudományos és polgári állásokat is nyerhettek. Ezzel elértek mindent. Most már szabad kezük volt mindenben. Hogy hogyan dolgoztak s hogyan működtek a közjó javára, új hazájukban, mely őket befogadta, táplálta, sőt jólétre juttatta, arról a napjainkban sűrűen felmerült zsidóellenes kitörések az elkeseredett köznép részéről, úgyszinte Oroszország kormányának tapintatos zsidóellenes intézkedései tanúskodnak. Oroszország lett így főfészke Európában a zsidóság tenyészetének, honnan aztán mintegy kommandó szóra a zsidó világuralmi törekvések intézőinek alattomos intézkedései folytán a körülményekhez képest egyenkint vagy csapatosan szerencséltet a zsidó sáskahad más nemzeteket invásiojával. Lengyelországgal már végeztek, most Magyarországon a sor. Jelenleg a mi szép hazánk a kiszemelt zsákmány. Keöd József. (Vége a jövő füzetben.)

12 RÖPIRAT. Budapest 1886. szeptember VI. évfolyam

XII. füzet.

A bukaresti nemzetközi antiszemita kongresszus. A kongresszusi bizottságtól vett értesülésünk szerint, a bukaresti nemzetközi antiszemita kongresszus f. é. szeptember 7., 8, és 9-ik napjain tartatik meg. A bukaresti praefectura, tanácskozási helyiségül az „Athenaeum” termét átengedte a kongresszusnak. A külföldi vendégek nagy része a „Hotel de France”ban fog megszállani, a hol a bizottság intézkedett az iránt is, hogy a vendégek kényelmes és illő árak melletti szállást kapjanak. A magyar antiszemitizmus képviseletében jelen lesznek a kongresszuson dr. Komlóssy Ferencz országgyűlési képviselő, gróf Klebelsberg Zdenho erdélyrészi nagysajói földbirtokos és Petrovay Ádám, nagy kürül (jász-n.-kun-szolnok megyei) földbirtokos. A francziák részéről a köztársasági irányú s lángtollú író De Biez is részt vesz a kongresszus tanácskozmányaiban, a kinek legutóbb megjelent antiszemitikus müvéből aláBb közlünk egy mutatványt.

De Biez „La question juive” czímű könyvéből. Drumont világraszóló műve, a „Zsidó Francziaország” napirendre hozta végre-valahára Francziaországban is a zsidókérdést. A zsidók a legutóbbi időkig ellenünkben büszkén mutattak Francziaországra, hogy „ott a zsidók összeforrva vannak a nemzettel,” – „ott az antiszemitizmusnak nincs talaja.” S íme! egy antiszemitikus irodalmi műnek Francziaországban való megjelenése csúffá tette a zsidók minden szarvas okoskodását, mert az antiszemitizmus, Drumont munkájának megjelenése óta Franeziaországban ma nagyobb forrongásba hozta a kedélyeket, mint akár

222 Németországban, akár Ausztriában, akár Magyarországon eddig történt. Drumont műve, a „France Juive”, megjelenésétől kezdve nem egészen egy hó alatt hatvanezer példányban kelt el; se munka fölött a franczia lapokban, a melyek pedig ott is legnagyobb részt zsidó kezekben vannak, ezerötszáz czikk íratott! S mikor e sorokat írjuk, értesülünk arról, hogy Drumont két kötetes munkája már a hatvanötödik kiadást érte meg. Ez valóban mesés irodalmi tünemény, a minő eddig még franczia nyelvű művel se esett meg; pedig franczia könyveket az egész világon olvasnak. De nemcsak számtalan hírlapi czikk Íratott Drumont munkája alkalmából a zsidóságról és az antiszemitizmusról, hanem Drumont könyve már eddig is több zsidóellenes könyvnek a megírására s kiadására adta meg a lökést, Ugyanis Toussenel-nek a harminczas években írt monumentális munkája: „Les Juifs, rois de l'époque” (A zsidók, korszakunk királyai) két kötetben újra kiadatott Marpon és Flammarion kiadók által (ára 7 frank). Léman abbé, egy kikeresztelkedett zsidó könyvet írt „Az izraelitáknak a franczia társadalomba való belépéséről.” Sydney Vigneaux-tól megjelent a „Báró Jehovah” czímű antiszemitikus munka (Dentu-nél), S végül ugyancsak C. Marpon és Flammarion kiadóknál Parisban megjelent M. J. de Biez-től a „La question juive” (A zsidókérdés) czimü egy kötetes antiszemitikus munka, a melyiyel alább bővebben foglalkozunk. De Biez művének a mottója a „Bolygó zsidó”-ból van véve. Ahasverus, a bolygó zsidó, a ki symbolizálja az egész emberiség által utált zsidó fajt, megunva az örökös kényszerű vándorlást egyik országból a másikba, megunva az örökös űzetést-hajtatást, elkeseredésében így kiált fel: „Mit?! Már elutazni! Utazni mindig?!” Mire a visszhang feleli neki: „Mindig!” Hogy mire czéloznak a De Biez által idézett e szavak, De Biez munkája megadja reá a választ, s e válasz nem egyéb, mint hogy De Biez kategorice felállítja azt a politikai postulátumot, hogy a zsidók Francziaor szagból kiűzendők. S most De Biez radikális irányú munkájából hozzuk a következő részleteket: „Franczia vagyok. Republikánus voltam a Francé Juive előtt. Republikánus vagyok a France Juive után is. Szemben a zsidókérdéssel, amint ezt Drumont Ede írótársam felvetette, ennek a kijelentésnek fontossága van. E kijelentés a vitát oly térre is át fogja vinni, a mely térre azt a Francé Juive nem vihette.

223 Drumont hite, vallási meggyőződése nevében, a Krisztus nevében s a franczia haza nevében beszél. Én neki a franczia haza nevében, a köztársasági Francziaország nevében felelek. Ő felkiáltott: „Francziaország veszélyben van! Ostromolják! Ez a zsidók rohama Francziaország ellen!” Ez Drumont-tól hősies tény volt, hogy ki merte mondani először e szavakat. De Drumont kétségben hagyta a világot az ország ama nagy pártjának a hangulata felől, a mely párt képezi a köztársasági Francziaországot. Igen, én egészen Drumont kartársammal tartok, a mikor ezt írja: ,A zsidó az idegen, az ellenség; én gyűlölöm a zsidó ellenséget!” Drumont katholikus, véleményeiben és szokásaiban. Én republikánus vagyok véleményeimben is szokásaimban. Drumont a jobboldali bástyából tüzel. Én tüzelni fogok a baloldali bástyából. Egyszerűen ez választ el bennünket egymástól. Ennek kivételével, tökéletesen egyesülve vagyunk ós egyesülve maradunk a zsidó ellen. Tüzelésünk egymást keresztezni fogja. Annál jobban pulverizálni fogja a közös ellenséget. Drumont józan figyelmeztetésével szemben mindenki azon van, hogy megmentse a hazát és ne engedje elescamotiroztatni Francziaországot az utálatos és criminális zsidó mágia által. A zsidók diplomatiája, ez a földalatti s veszedelmes diplomatia, tele van Eszterekkel és Judithokkal. Tartsák meg maguknak a boszorkányaikat. Nem léteznek közöttünk, francziaországi francziák között, oly személyiségek, a kik magukra vállalják egy Assverusnak vagy egy Holofernesnek a szerepét. Ne emlegessék a zsidók, az én köztársasági hitvallásommal szemben, a franczia forradalmat, és ne hánytorgassák a humanitárius elveket, a melyeknek Francziaország volt és most is buzgó apostola a világ szemei előtt. Drumont eszünkbe juttatta, hogy a zsidó egy veszedelem. Igazsága van. A zsidó egy veszedelem. Mi elfeledtük ezt Francziaország nem fogja többé meghallgatni a zsidók recriminátióit Kezdi megérteni, mibe került neki az, hogy nagyon is nagy könyörületességet tanúsított Izrael páriáinak dölyfös nyögései iránt. A francziák, a republikánusok tegyék velem együtt ezt a kérdést: Kinek a hasznára csinálták a franczia forradalmat? Én meg vagyok győződve a magam részéről arról, hogy mielőtt az új eszmékben helyet csináltunk volna franczia fajunk alapelveinek, nagyon is sok hasadékot hagytunk fenn, a melyeken a zsidó belopódzott. Nagyon is sok tátongó lyukat hagytunk erkölcseinkben, a melyekbe aztán ezek a nomádok belevették magukat. S akkor azt mondandóm: Francziák, ti azt hittétek, hogy a forradalmat a magatok részére, mindnyájunk részére, Francziaország részére csináljátok, – s ti azt a zsidó részére csináltátok. Minden erre mutat a múltban, a jelenben.

224

Kezdjük tehát elölről. Rosszul osztottuk a kártyát. Kezdjük újra a játékot Teljes jogom van így beszélni. A régi Francziaországhoz tartozom ereim vérénél fogva, az új Francziaországhoz tartozom nevelésemnél s mi több, azoknak az áldozatainál fogva, a kik engem felneveltek. A köztársaság nevében felhívni fogom tehát a franczia republikánusokat, hogy rázzák le mielőbb Francziaország nyakáról a zsidók respublikáját, a kik Francziaországot elárasztják ós azon a ponton vannak, hogy a vagyont kicsavarják kezeinkből. A köztársaság, Francziaország új nemzedékei vérének és munkáinak a műve. A zsidók ügyeinkben sohasem játszottak más szerepet, mint a parazita arató szerepét, a ki a földműves fáradalmaiból és erőfeszítéseiből profitot csinál magának. A zsidók nem egyenlők velünk; fennen kiáltom ezt, hogy hallják meg azok a francziák, a kik, miként én, itt születtek, a kik fiai azoknak a dicső és hősies nemzedékeknek, a melyek építették Francziaországot, mély gyökereik vannak ebben a franczia földben, s ereikben nem éreznek folyni egy csepp vért se, a mely ne lenne franczia vér. Hogyan lennének Izrael egyedei egyenlők mi velünk? Ök mindenben ellentéteink nekünk. Ok a mi társadalmi és erkölcsi tulajdonainknak az ellenkezői. A mi bűnünk az ő erényük; a mi becstelenségünk az ő becsületességük Még megfordítva is irnak. Ott kezdik kézirataikat írni, a hol mi végezzük. Ott vannak tehát a mi gondolatunk antipodjain, a kik balról jobbra írunk és gondolkozunk. Hogyan lehetne tehát csodálkoznunk azon, hogy az ő rendeltetésük, tagadása a mi rendeltetésünknek: hogy az ő dicsőségük a mi megaláztatásunk; az ő gazdagságuk a mi romlásunk? Ezeket nem tudták mái' az emberek Ezeket hozta emlékezetünkbe Drumont. Drumont nem fog egyedül lenni abban a keresztesháboruban, a melyben hazánknak és tönkretett honfitársainknak az élete van a játékban. Ah! a zsidó és az aranyborjú minden zsaroló publikánusának áll fölebb most Parisban és ezek határoznak Francziaország sorsa fölött! No hát! ha valakinek vannak érvényesítendő jogai erre az országra, azok mi vagyunk, és nem azon tegnap érkezett emberek, a kik közöttünk csak úgy kaptak honosítási okleveleket, hogy szerencsétlenségeinket escomptirozták, spekulálván nyomorunkra. Nem akarunk többé ilyen naturalizált francziákat. Elég volt ez idegenekből. Végezni kell ezzel a végnélküli invázióval. *) A mindenünnen elűzött zsidó tíz év óta szakad a nyakunkba, elő*) A Talmud azt hirdeti, hogy a zsidóvá lett keresztények és más nem-zsidók valóságos bélpoklosság Izraelre nézve, s ezek iránt a tolakodók iránt a huszonötödik generátióig bizalmatlansággal kell viseltetni. Miért ne tennénk mi is így? Mielőtt a zsidókat francziáknak jelentenénk ki, követeljük tőlük annak a kimutatását, hogy huszonöt generátión át francziák voltak. Akkor aztán majd megtesszük mi is a teendőt.

225 bukkan a láthatár valamennyi pontján, lecsapván nagy országunkra, miként a jégeső a gabonára. Elég volt a pusztításból. Francziaország egének horizonja a mienk, csakis a mienk. Senkinek sincsen joga ide merészkedni, amint ide merészkedik a zsidó, a mi engedelmünk nélkül. A zsidó bemocskítja egünket. Mi letöröljük róla ezt a mocskot, a mely éjszakát csinál nekünk, a nyomor és az éhség éjszakáját. A ki megakadályozni akarna bennünket abban, hogy érvényesítsük jogainkat Francziaország egének a birtokára, annak azt feleljük, hogy mi francziák vagyunk, s nekünk szükségünk van Francziaországra, hogy élhessünk. Egünk el van foglalva; mi világosan akarunk látni. Ezért őrt fogunk ott állani azt mondva, miként a legendabéli lovag: mi itt Francziaország szolgálatára vagyunk azzal a parancscsal, hogy a láthatárt őrizzük. E naptól fogva nem lép át többé zsidó a határvonalon. Mert mi rajta leszünk, hogy érvényesítsük jogainkat. Tudni fogjuk, honnét fuj a szél. Ha szükséges lesz, köröskörül szemeink lesznek a fejünkön. Paris még meghajol a zsidó sárga foltja előtt, a melyet napnak néz. Paris nem fog már sokáig meghajolni a győzelmes zsidó előtt. Mert mi arany szarvainál fogva fogjuk megrázni a puszta borzasztó borjúját. S mi ezt olyannak fogjuk bemutatni, a milyen, a nép előtt, a mely már nem ismeri. Szükséges, hogy néhányunk feláldozza magát. Drumont megmutatta azt az utat, a melyen jár az arany borjú, viperák által vont landauer-kocsikban fitogtatván Francziaországnak romlását és kimerültségét. Én menni fogok, mi menni fogunk ezen az utón. És az újkori Parisban látni fognak farkasokat, amint láttak valaha a tizenötödik századbeli Parisba bejönni a Saint-Antoine-i kapun át. Ez az a hitvallás, a melyet hirdetendő vagyok e könyv első soraiban, így tehát mindenki tudni fogja, mit akarok, mit szándékozom tenni és mondani ebben a napról-napra jobban növekvő vitában És így senkire nézve sem lesz meglepetés. Ne engedjük a köztársaságot a zsidónak. A köztársaság zsidó kézen, annyi mint Francziaország halála. Nohát, a köztársaság nem lesz zsidó, vagy a köztársaság nem lesz többé.”

Az antiszemitikus mozgalom Francziaországban. Lapunknak egy Angolországban élő barátja ez írja: „Még mindig nagy csapatokban jönnek a zsidók. Mindegyik hajó, mindegyik vasútvonat, mely a continensről jön, zsidó kivándorlókat hoz ide. Azelőtt oroszországi, romániai, lengyel ós osztrák-magyarországi zsidók voltak ezek, – most pedig kivalókép francziaországi zsidók Nagy csapatokban jönnek ide hozzánk a francziaországi zsidók, mert a franczia kormány zsidó hivatalnokait egymásután kezdi elbocsátgatni, a Drumont-féle könyvnek

226 meseszerű elterjedése pedig olyan hangulatot idézett elő a zsidók között, hogy „ezek félni kezdenek Francziaországban. Tehát Francziaország, a zsidó hatalom székhelye, mozgolódni kezd, s ennek ott nemsokára nagyon melege lesz. A Francziaországból érkező hajók gyakran félig tele vannak zsidó menekülőkkel, a kik arezukon nagy aggodalmat és megrémülést árulnak el. Az önök zsidó lapjai hihetőleg hasábnyi tudósításokat hoznak ezen zsidó exodusról Francziaországból. Így ama barátunk, a kinek a legjobb alkalma van e szemlélődéseket megtenni. Hát, a mi zsidó sajtónk eddig a Francziaországban beállott nagy átalakulást agyonhallgatta, néma volt mint a hal. Csakis nemrégiben jelent meg a W. A. Z.-bau a mindjárt ismertetendő czikk, a melyben a zsidók a fölötti jajveszéklése a sorokból kihallható, hogy a Mayer zsidó és Drumont közt lefolyt párbaj Francziaország figyelmét ennek könyvére irányozta. Tehát egy zsidónak az ostobasága miatt jött folyamatba Francziaországban a zsidóellenes mozgalom. Ezt nyíltan beismeri a „W. A. Z.” is. Hisz eddig is mindenütt a zsidók voltak azok, a kik az antiszemitikus mozgalmat előidézték. Pedig a zsidók az okot mindig mi reánk tolták, aminthogy magokat mindig meghazudtolják. Utóvégre ők magukat ámítgatják. s ennek a következményeit érzékenyen fogják viselni. A zsidó lapok meg se gondolják, miket írnak; különben lehetetlen volna úgy írniok, mint ahogy írnak. Hisz mindig azt bizonyítgatják nekünk, hogy az antiszemitizmus kialvóban van. A „Wiener Alig. Z.” július 16-ki számában ezt írja: „Az antiszemitizmus végre most már Parisba is bevonulását tartolta. A fekete jégfelhő hirtelen feltornyosult s első zuhatagát egy óriási nagy pamphletben a városra bocsátotta.” Ezzel a „W. A. Z.” Drumontnak „La Francé juive” czímű munkáját érti. A zsidó lap egész helyesen is mondta, hogy: mint egy fekete jégfelhő zuhogott e könyv Parisra. A zivatarok azonban a kigőzölgésekből származnak. Következőleg ezek a kigőzölgések már jóval e könyv megjelenése előtt megvoltak, mert hisz különben nem képződhetett volna jégfelhő, a mely oly hirtelen lezuhogott. Egy további pontban ugyanez a lap ezt mondja: „A legutóbbi években itt csakugyan érvényesült egy elkeseredési áramlat, a mely oly emberek által, a kiknek ez beleillett a politikájába, az antiszemitizmus öltönyében lőn fitogtatva. A dolog ellenkezőleg így áll: A börzejáték-ragály, a melyet a milliárd-kölcsön a legutóbbi háború után a franczia társadalomban előidézett, itt borzasztó pusztításokat vitt véghez. Mig a többi európai államokban millió és millió oly ember van, a kikre nézve a börze ismeretlen világ, addig úgyszólván nem létezik franczia, se a legfelsőbb, se a legalsóbb társadalmi rétegekben, a ki ne engedte volna elcsábíttatni magát a paradicsomi kígyó által, hogy az aranyalma után ne nyúljon. Miként mindenütt, a hol a börzejáték uralkodik, a finánczfejedelmek csinálják az árfolyamokat és a papírok árát fel- és leverik, úgy itt is; miként mindenütt, úgy Francziaországban is a kis tőkepénzesek megfosztva lettek munkájuk gyümölcsétől, koldusokká, lettek. Mindenki játszott és veszített. S most, a mikor az elszegényedés az idő növekvő nyomása alatt naponkint nőttön nő, az embereket elönti a harag bajaiknak okai fölött. Miben van tehát az ok? Valósággal csupán az ostobaságban és könnyelműségben, a melylyel ez emberek oly térre tévedtek, a melynek utait, tekervényeit nem ismerték. Ezt azonban természetesen nem akarják maguk előtt bevallani.”

227 Szemben e szavakkal valóban bámulni kell ezen lapnak a merészsége fölött Azokat az embereket, a kiket koldusokká tettek, felülrá most még kinevetik, hogy oly ostobák voltak s magukat elcsábíttatni engedték. De hát kik azok az emberek, a kik amaz embereket elcsábították? Hisz ezek épen azok a nagy hírlapok, a melyek bankoknak és financzmatadoroknak a tulajdonai, a melyekhez maga a „Wiener Alig. Z.” is tartozik. Ha már most az embereket nyomorúságukban még ki is gúnyolják, úgy a zsidók elleni elkeseredésnek napról-napra nagyobbnak kell lennie. Hisz maga e lap is azt mondja tovább: „Ezek ellen a semmit nem koczkáztató, de mindent nyerő pénzkereskedők ellen, a haute fináncé mindenható matadorai ellen, a párisi nép köreiben mind nagyobb és nagyobb elkeseredés halmozódik fel, a mely, mintegy viharfelhő, nem sokáig várat magára kitörésével.” A zsidóellenes mozgalom tehát mindjobban elharapódzik, mindegyre erőteljesebb lesz. Így a „Politische Correspondenz” ezt írja: „Az antiszemitikus hangulat Oroszországban a legutóbbi évek alatt semmit se veszített erejében, hanem inkább növekedik intenzivitásában. Az 1882-ik év óta nem voltak ugyan nagyobb excessusok a zsidók ellen, mert a hatóságok nagyon éberek és a kihágásokat mindig meg tudják akadályozni ; az elkeseredés a zsidók ellen azonban azért nem lett kisebb, s most is mint ezelőtt őket tekintik előidézőiül annak a kedvezőtlen gazdasági helyzetnek, a melyben különösen az orosz földműves osztály van. Kormánykörökben is legkevésbé sem kedvező a hangulat a zsidók ellen, amint a kormánynak a legutóbbi időben hozott többrendbeli rendszabályaiból kitűnik.” Oroszországban is tehát a zsidóknak tulajdonítják a kedvezőtlen gazdasági helyzetet. Mégis csak oknak kell erre lenni. A zsidóellenes mozgalom fölött egy további áttekintést nyújt a „Neue Freie Presse” július 22-ki számában, ezt a távsürgönyt hozván Krakkóból: „Ma itt mintegy száz, Amerikába kivándorló zsidó család utazott át, férfiak, nők és gyermekek Romániából Legnagyobbrészt jómódú és tisztességes családok, a melyek a növekedő nagy üldözés által, a melynek, mint közlik velünk, ott a zsidók kitéve vannak, kivándorlásra kényszeríttetnek.” Maga a „N. F. P.” mondja tehát nekünk, hogy a zsidóüldözés Romániában növekvőben van. Itt azonban kérdés az, mit értenek a zsidók üldözés alatt. Kérdeznünk kell tehát, miben áll ez az üldözés? Mi nem tudunk róla semmit; tudjuk azonban tapasztalásból, hogy ha valahol egy zsidót tettleg bántalmaznak, az egész zsidóság nagy lármát csap. A zsidók azonban azt nevezik üldözésnek, ha az ember nem engedi magát általuk kizsákmány oltatni. Az a száz család Romániában már jól meghízott, azért vonul el „az egyptomiak aranyával és ezüstjével,” állítólag Amerikába, ha ugyan nem ragadnak meg Ausztriában, Németországban avagy Angliában. Mennyi követőik voltak az egyptomiaknak ezen négyezer esztendő alatt! Az eljárás mindig egy és ugyanaz marad. A zsidóknak mindig „az egyptomiak aranyával és ezüstjével van dolguk, s a nép, a mely időnkint az egyptomiak szerepét játsza, buta képet csinál, – sőt még örül, ha a zsidók az összegyűjtött kincsekkel tova vándorolnak. Miként még soha, a jelenkor a zsidóknak minden irányban kedvező volt; nemcsak egy népnek, hanem valamennyi jelenlegi népeknek a kincseit összehalmozták. Most van rájuk nézve a legkedvezőbb alkalom,

228 hogy Palaestinát, a mely felé úgyis mindig irányozva vannak vágyaik, megvásárolhassák vagy megszerezhessék. Ott aztán tetszésük szerint játszhatnak államosdit. Ha azonban a jelenlegi kedvező pillanatot elmulasztják s fel nem használják, úgy többé sohasem jutnak Palaestinájukhoz, és soha többé nem játszhatnak államosdit, hanem újra egészen lebuknak, úgy mint minden időben történt velük. A különböző kormányoknak pedig mindig csak zavarokat fognak csinálni, mert ezeknek a kizsákmányolt s felbőszült nép elől őket folytonosan védelmezniük kell, amint ezt maga a „Politische Correspondenz” jelenleg Oroszországról mondja. A mint látjuk, a zsidók már sok birodalomban nem érzik magukat biztosnak, s magukat és zsákmányolt kincseiket biztosságba akarják hozni, de nem tudják már hova, minekutánna a zsidók még Francziaországban is kezdik magukat rosszul érezni. Ha pedig valamely más országba vonulnak, ők maguk viszik be oda a zsidóellenes mozgalmat. Mert hát a zsidók az időt roszul használták fel. A helyett, hogy a szabadságot és az egyenjogúságot arra használták volna fel, hogy úgy miként a benszülöttek, a tisztességes munkára adták volna magukat, kiválasztott népnek, I-ső osztályú állampolgároknak tekintették magukat, a kiknek hivatásuk a szellemi munkát végezniük. Az előretolakodással, a professzorkodással megsértették a benszülötteket a helyett, hogy ezek szeretetét és bizalmát kinyerték volna, Mindeddig a zsidók azzal segíthettek magukon, hogy azt mondták, hogy a zsidóellenes mozgalom csak hátramaradott országokban létezik, a hol sok zsidó van; most aztán kitűnik, hogy Francziaországban, a melyet a zsidók mindig mint mintaállamot toltak előtérbe, egy aránylag kis tömeg zsidó elégséges volt arra, hogy egy mélyreható antiszemitikus mozgalmat idézzen elő. Zsidólapjaink e ténynyel szemben nem tudják, micsoda képet vágjanak, s nem tudják, mit csináljanak. Az, a mit mi már négy évvel ezelőtt mondottunk, hogy eljő az idő, a mikor a különböző kormányok a zsidókat egyik országból a másikba fogják tuszkolni, mindinkább megvalósul. Még a legszabadabb államok se fognak ez alól kivételt tenni. „Judenfrage.”

Budavárának a törököktől való visszavétele 200 éves emlékünnepe alkalmából. F. évi szeptember 2-kán volt kétszázadik évfordulója ama világtörténelmei nevezetességű napnak, a melyen Magyarországnak 145 hosszú éven át a török uralom alatt nyögött fővárosa, Buda, az egyesült keresztény seregek által rohammal visszavétetett s ormaira a kereszt ismét feltűzetett, Ezen emlékünnep s a Magyarországra másfélszáz éven át nehezedett török uralom önkéntelenül eszünkbe juttatja a zsidó uralmat, a mely alatt, a változatosság kedveért, az annyi viszontagságot látott magyar nemzet jelenleg nyög. A török úgy mint a zsidó körülmetélt népség s a kereszténységnek esküdt ellensége; a zsidó a török uralom alatt a tö-

229

rökkel, a melynek hűséges szövetségese, rabszolgakereskedője, liferánsa, kéme volt, versenyt zsarolta, nyúzta a magyart. Ezelőtt kétszáz s néhány évvel úgy Budán mint az akkor még kis város volt Pesten s az ország többi városaiban, spárgafazék forma mecsetek, karcsú minaretjeikkel meredeztek az ég felé épen úgy, mint ma a zsinagógák golyós tornyai hirdetik a zsidók uralmát Magyarországon. Kétszáz s néhány évvel ezelőtt még, a törökök rablánczokon, mint marhákat, hajtották ezrével a szegény magyarokat ki az országból a rabszolgaságba, olyan rablánczokon, mint a milyeneknek egy példányát a nyitva levő városligeti történelmi kiállításon elszörnyűködve látjuk színről-színre. Emberi lények egy hosszú lánczon egymáshoz fűzve olykép, hogy a lánczon sorban levő vaskarikákba a nyakukat belecsukták! Ma napság még a mészárszékre vitt ökrök és borjuk is emberségesebb elbánásban részesülnek, mint a minő elbánásban részesültek apáink a barbár török részéről. A török rablánczokat napjainkban helyettesíti a zsidó uzsora, a mely népünk nyakát fojtogatja, s birtokáról, hazájából elűzi őt – Amerikába. A török tűzzel-vassal pusztította az országot s kiölte lakosainak legnagyobb részét. – A zsidó gazdasági pusztítás ma koldussá teszi az országot, népét pedig mérgezett pálinkával lassan öli ki. Hogy hova jutott Magyarország a török uralom alatt, arra nézve egy igen érdekes történeti fejtegetést olvasunk a derék „Orosházi Közlöny” f. é. augusztus 22-ki számában, a melyből közöljük a következőket:

„Hogy minő állapotban voltak akkor Magyarország egyes részei, arról egyes számok nyújtanak legmeggyőzőbb tanúságot A török uralom emberirtás volt, s beteljesedett a régi német közmondás, hogy a hová a török beteszi a lábát, ott a fű, a virág is elhervad. Lassanként puszta és néptelen lett minden terület, mely hatalma alá került A többi országrészek szintén szenvedtek eleget a háború viharaitól, sőt béke idején is iszonyú teherként nehezedett rájuk a zsold hiányában könyörtelenül fosztogató és rabló idegen katonaság. De ez mégsem pusztította ki végkép a kultúrát ós ennek alapját, a lakosságot, mint ezt a török tette. Az ozmánok nemcsak ingó értékre áhítoztak; kiválóan az élő embert keresték, hogy rabságra hurczolhassák. A munkára rabokat alkalmaztak, rablott gyermekekből került ki hadseregük színe-java, a rablott nők voltak feleségeik és szolgálóik. Rendszeresen kellett tehát űzniök az emberrablást, a mi szükségképen pusztasággá változtatta az országnak egykor virágzó és népes megyéit. Az eszéki hídon, a kelet ezen akkori főkapuján, csupán 1603-ban 80,000, 1663-ban 100,000-nél több magyar rabot hajtottak át. Nem csoda tehát, hogy hazánk nagy része teljes vadonná lett. A

230 déli részekben, a Dunán és Dráván túl, valamint a Duna és Tisza közt legiszonyúbb volt a pusztulás. Mikor a második mohácsi csata (1687) után a császári sereg folytatta előnyomulását, Mohácstól Lippáig az egész hosszú úton át nem talált egy élőfát; ellenben a fű oly magasra nőtt, hogy lovasság kényszerült rajta utat törni a gyalogság számára. Sehol sem mutatkozott ház vagy megtelepedett lakosság, legföljebb itt amott tűnt fel valami pásztor nádkunyhója Mohács, Siklós (300 lakos), Kaposvár (120 lakos), Dombóvár (278 lakos) apró és jelentéktelen helységek voltak. Egy 1692-iki összeírás szerint Pécsett 1652 ember élt, melylyel együtt Baranya, Tolna és Somogymegyék nagyobb részének összes lakossága csak 3221 főre ment. Ép oly szánalmas volt a Dráva-Száva és Duna-Tisza közti vidékek képe. Végtelen tavak, láp, mocsár lepték el. Újvidék, Karlócza apró falvak voltak; Péterváradhoz a legközelebbi helység: Futták volt Az egykori bánság egész területén, hol ma körülbelül egy millió 800,000 ember él, valami 25,000 lélek maradt meg a török hódoltság idejéből. Csongrád és Békésmegyében hasonló viszonyok voltak: a 22 nagykunsági faluból 1669-ben már csak 7 maradt fenn; ezek közül egyikben 6, másikban 9 ember ólt, míg Kunhegyes és Karczag-Újszállás, mely előbb a legnépesebb közé tartozott, az említett évben úgy elpusztult, hogy bennök „csak egy sivalló lélek sem maradott.” – Pest-, Gömör- ós Győrmegyék helyzete is szomorú volt. 1696-ban Rozsnyón, melynek lakossága ugyanazon század derekán 3000 főre ment, valami 204, Jolsván 130, Nagy-Rőczén 51, Murányalján 16 családot találtak.”

Ilyen állapotban volt ezelőtt csak kétszáz s néhány évvel Magyarország! De a XI Incze pápa unszolására létrejött „Quintuplex foedus” (ötös szövetség), s ennek, császáriakból, bajorokból, brandenburgiakból, francziákból, svédekből és magyarokból állott együttes hadserege, Budavár bevételével s az ezt éveken keresztül szakadatlan sorban követett győzelmes csatákban tönkre verte a törököt, s Magyarországon a félholdból „holdfogyta” lett. A számtalan török mecseteknek végkép nyoma veszett Magyarországon; csak a Gül Baba budai sirját tartalmazó, minaret nélküli kis mecset áll ma még fenn, a karloviczi békekötés egyik pontjának kegyelméből, meglehetős rozzant állapotban, a melyben kesergő zarándok dervisek búslakodnak a körülmetélt török világ magyarországi hajdani letűnt dicsősége fölött. Kétszáz évvel ezelőtt németek, francziák stb. segítettek bennünket magyarokat, hazánkban megsemmisíteni a török uralmat; – ma a német, franczia stb. antiszemiták velünk magyarokkal együtt küzdenek a törökök szerepét napjainkban átvett zsidók uralmát megsemmisíteni. Ezelőtt kétszáz évvel XI. Incze pápa buzdította a nyugati kereszténységet Magyarországnak a körülmetélt török uralma alól való felszabadítására; ma XIII. Leo pápa, a Budavár visszavétele alkalmából f. é. augusztus 22-kén kiadott encyclicájában helyes-

231

lőleg említi a magyar antiszemitizmus azon vívmányát, hogy két évvel ezelőtt a keresztények és a körülmetélt zsidók közti házasságról szóló törvényjavaslatot megbuktatta. Félre tehát a kislelkűséggel, a csüggedéssel. Az az ország, az a nemzet, a mely a török igát lerázta a nyakáról, le fogja rázni a tőle csak formailag különböző, de lényegében teljesen hasonló zsidó igát is. S valamint kipusztult a török erről a földről, úgy ki fog pusztulni annak a török világ alatti hűséges csatlósa a zsidó is, a mely 200 évvel ezelőtt Budavárát a törökkel együtt dühödten védelmezte az ostromló keresztény sereg ellen. Es ha Magyarország ezelőtt 200 évvel megszabadult a törökök zsarolásaitól, úgy ma a XlX-ik században meg fog szabadulni a zsidók zsarolásaitól. És ha Magyarország földéről elpusztultak, eltűntek a török mecsetek, úgy el fognak pusztulni a zsidó zsinagógák is; mert ha a magyar kétszáz év előtt nem akarta, hogy a török őt gyaur-nak nevezze s mint gyaur-ral bánjék el, úgy ma, a XIX. században nem akarja, hogy a zsidó őt gój-nak nevezze, mint gój-jal bánjék el vele. Kétszáz év előtt az európai kereszténység a ledöntött mecsetekkel együtt tűzbe dobta a Korán-t, ma kétszáz év után tűzbe dobja a Talmud-ot. Kétszáz évvel ezelőtt nemzeti jelszó volt a török iga lerázása; ma nemzeti jelszó a zsidó iga lerázása, s a zsidó iga alól való felszabadulást meg fogja hozni a magyar nemzetnek az – antiszemitizmus. Előre tehát antiszemiták!

Az antiszemita pártszövetkezet mozgalmai a kerületekben.*) Augusztus hó közepén dr. Komlóssy Ferencz, a mérsékelt ellenzéki antiszemitapárt e tevékeny tagja, meglátogatta kerületét, a Nyitramegyében levő verbói kerületet Noha csak privát látogatásokat akart ezúttal tenni, mivel a múlt évben választói úgyis nagyszerű hivatalos fogadtatást rendeztek tiszteletére, – mindazáltal a verbói kerületi lelkes antiszemita választópolgárok ezúttal se engedték, hogy tüntetőleg ne fogadják és üdvözöljék mindenütt szeretett képviselőjüket. Tiszteletére a verbói „Magyar kör” bankettet rendezett, a melyen a kerület intelligen*) Felkérjük t. elvbarátainkat, szíveskedjenek pattunknak kerületükben és vidékükön felmerült mozgalmairól bennünket minél gyakrabban értesíteni, hogy mire pártszövetkezetünk országos szervezkedésének ideje elkövetkezik, – az egész országra nézve lehetőleg teljesen tájékozva lehessünk.

232 cziájának nagy része résztvett, s községei mindenütt a legnagyobb lelkesedéssel üdvözölték. Komlóssynak, a választókerületében való megjelenése a nyitratáji egész Felvidéket oly nagy mozgalomba hozta, hogy a körüllevő kerületekből hét helyről kapott meghívást, hogy jövőre lépjen fel ott is mérsékelt ellenzéki antiszemitapárti programmal. Úgy látszik, a mérsékelt ellenzéki antiszemitapártnak a zöme a jövő évi általános választásokkor a Felvidékről fog a képviselőházba bevonulni. Békésmegyében s a körülötte levő megyékben, nyilván Veres József, az orosházi kerület fényes szónoki tehetséggel megáldott képviselője s a függetlenségi antiszemitapárt tagja van hivatva vezetni a kerületek választási mozgalmait. Erre utal azon körülmény is, hogy Csanádmegyéből Apáczáról augusztus közepén két küldöttség is járt nála, kikérni egy igen fontos községi ügyben tanácsát és közbenjárását. Kevéssel azelőtt pedig – mint az „Orosházi Közlöny” tudósít, – Szarvasra hívták őt meg az antiszemitapárt megalakítására. Szarvason oly nagy számmal vannak már az antiszemiták, hogy idejekorán szervezkedni akarnak, s a legközelebbi választáskor jelöltet állítanak, kinek győzelmét bizonyosra is veszik. A pestmegyei duna-vecsei kerületből írják nekünk, hogy az antiszemiták ott is mozgolódnak, nehogy úgy járjanak, mint a múlt választáskor, hogy a mozgolódással megkéstek. Jelöltül Zaáry József tekintélyes dunaföldvári ügyvédet emlegetik, a kinek a kerületben kiterjedt összeköttetései és nagy népszerűsége levén, nevével az antiszemitapárti zászlót biztosan győzelemre vinni remélik. A baranyamegyei dárdai kerület országgyűlési képviselője Szily László már több hónappal ezelőtt kijelenté, hogy nem vállal többé megbízatást. Ennélfogva is a kerület függetlenségi antiszemita választói augusztus 29-én értekezletre gyűltek össze, melyre meghívták a múlt választásoknál még többségre nem jutott Szendrey Gerzsont is, és felkérték, hogy antiszemita programra alapján képviselje a kerületet. Szendrey Gerzson székesfehérvári tekintélyes ügyvéd a lelkes felhívásra Rácz Géza képviselő, a függetlenségi antiszemitapárt jeles tagja kíséretében a választókerületben megjelent, s a hol átutazott, mindenütt a legnagyobb lelkesedéssel fogadták. Battinán, Vörösmarton, Csúzán, Baranyaváron, Herczegszőllősön ós Monostoron taraczkdurrogásokkal és bandériumokkal fogadták. Augusztus 29-én, vasárnap 41 községből gyűlt össze Karancsra több ezer főnyi közönség, a hol a magyar, német és szerb községek kikiáltották jelöltnek Szendreyt, ki tartalmas beszédet mondott. Az antiszemita párt nevében Rácz Géza ajánlotta a jelöltet. A képviselő beszédét lelkes éljenzés közben nagy figyelemmel hallgatta a közönség. Az antiszemita párt győzelme a jövő képviselőválasztásoknál bizonyos a dárdai kerületben. Egy másik tudósítás a dárdai kerületből következőleg hangzik: Szily László, a dárdai kerületnek több ülésszakon át képviselője kijelenté a legutóbbi kőrútjában, hogy az 1887-ki 5 évre szóló választáskor – bár egyhangúlag neki ajánlják a mandátumot, – nem fogadja el. A választókat a lelkesebb antiszemita főemberek értekezletre hivták össze e hó 29-én vasárnap: Karancs községbe, melyre a függetlenségi antiszemita pártot is meghívták s ennek nevében dr. Bácz Géza, fülöpszállási országgyűlési képviselő meg is jelent Szendrey Gerzson tekinté-

233 lyes ügyvéd, múlt választáskor fellépett képviselőjelölt társaságában a központ nevében. A leírhatatlan lelkesedés már Battinánál kezdetét vette és rohamosan fokozódott. Fényesen fogadták Vörösmarth derék polgárai. A zajos éljenzés, koszorú, virágzápor közt megindult a népáradat, s a kocsik beláthatlan sora, nemzeti színű lobogókkal, s a kísérettel Vörösmarthon állapodtak meg, hol gyönyörű beszéddel fogadtattak a párt emberei által, s Rácz Pál ref. lelkész vendégszerető házánál díszes ebédet adott, hol számos felköszöntők mondattak a vendégekre, az antiszemiták vezérférfiaira, a derék polgárokra. A nagyszámú bandériummal, szüntelen éljenzés közt megindult a lelkesült menet, s Csúzán, Herczeg-Szőllősön át, hol szép beszédekkel fogadták a hozzájuk csatlakozó, ezrekre menő polgárok, Karancsra vonult a menet, taraczkdurrogásokkal, riadó éljennel. Onnét Baranyavárra Gareis József jeles mérnök s a baranyai antiszemiták főemberének vendégszerető házába vonultak a vendégek. Másnap délelőtt Karancsra mentek s végig hallgatták előbb a ref, istenitiszteletet, mely után a felállított diadalkapun keresztül a népáradat, 41 községnek több ezer főnyire menő polgársága Gyulay József jómódú választó házához vonult, hol Ledő István szépen kigondolt beszéddel üdvözölte az érkezőket. Kimondhatlan lelkesedéssel fogadták Szendrey Gerzsonnak órákig tartó magvas beszédét nemcsak a magyar ajkú, hanem a német, szerb, sokácz polgárok ós polgárnők is, s az utóbbiak „Éljen Szendrey!” „Éljen az antiszemitizmus!” felkiáltással fogadták a szerb, sokácz, német beszédeket. Utána fokozta a hatást, lelkesedést dr. Rácz Géza orsz. képviselőnek beszéde Ezután még szólott Gareis, Hományi, Dréher Antal jeles ügyvéd s antiszemita tekintély. A nagy hőség daczára rendületlen kitartással s nagy érdeklődéssel hallgatta a polgárság a kitűnő szép beszédeket, mely után szűkebb körű értekezlet következett s a választók ezrei megelégedetten oszlottak szét. Ezt dus lakoma követte Marossy József vendégszerető házánál, melynek végeztével Monostoron át; nagy ovácziók közt a nagy menet víg zene kíséretében Baranyavárra, Gareis József mérnök házába vonult, hol nagy választékú, fényes diszlakoma zárta be a nagy fontosságú napot, mely után bizton mondható, hogy a jövő évi választáskor, daczára annak, hogy a vesztegető kormánypárt is mozog, s Jeszenszky baranyamegyei alispán szintén kombináczióba hozatik, mint az állásától megváló, nyugalomba lépendő s kormánypárti eszméket valló, – a dárdai képviselőségre azért mégis Szendrey nyeri el a mandátumot. Verhovay Gyula, a függetlenségi antiszemitapárt e vezérférfia augusztus 29-én megjelent czeglédi lelkes választói körében, a kik hozzá, szeretett képviselőjükhöz minden viszontagságok között hívek maradtak, s bánatában s örömében osztozkodtak s osztozkodnak vele. Minden mesterséges előkészítés ós toborzás nélkül érkezett aug. 29-én vasárnap a délelőtti vonattal Verhovay Gyula, Persay Ferencz és Thurzó Adorján kíséretében Czeglédre. Választói csak sürgönyéből értesültek lejöveteléről. Nem hirdették napokkal előre nagy falragaszok érkezését, nem fogták a választókat az ünnepélyes fogadtatáshoz, s így csak azon páratlan ragaszkodás, melylyel Czegléd népe képviselőjéhez ragaszkodik, volt képes arra, hogy minden előkészület nélkül a lakosság

234 ezrei várták és lelkes „éljen” kiáltásokkal fogadták a 10 óra előtt berobogó vonatot A perronon a százas bizottság tagjai közül és ezek nevében Martna János pártjegyző üdvözölte a képviselőt, kinek beszédére Verbovay Gyula röviden válaszolt. A pályaház előtt az összes olvasó-körök és egyletek zászlóikkal és nagy néptömeg szűnni nem akaró éljenekkel fogadta az érkezőket, és lassan megindult a menet a városba, Festői látvány volt ennek élén a Czegléd lóra termett fiaiból alakult nyolczvan tagú bandérium. Lassan haladva ért a menet a Kossuth-térre, hol az egész teret ellepő néptömeg „éljenei” feleltek a kiséret éljenzésére. A városházán a polgármester fogadta az országgyűlési képviselőt, ki az isteni tiszteletek végeztével a szokott helyen, a Kossuth-téren mondotta el másfél óráig tartó, a politikai kérdések összeségét felölelő és hűen ecsetelő beszédét, Minden szava gyújtó hatással volt a hallgatóságra, mely meg-megújuló tetszésnyilatkozataival perczekig félbeszakította képviselője beszédét. A beszéd végeztével a végrehajtó bizottságot választotta meg a pártgyülés, mely az eddigi száz tag helyett kétszáz nyolczvan tagból alakíttatott, s tekintettel az ötéves képviselői mandátumra, szintén öt évre választatott. A párt elnökéül Kiss Gyula városi ügyész, alelnökökül: Ágay István, városi tanácsos és Mészáros Lajos, jegyzőül: Mártha János, Szabó Gábor, Hitter Miklós és Csurgay István választattak meg. Egy óra felé járt az idő mikor a nép lelkesen éljenezve Verhovay Gyulát, a legnagyobb rendben szétoszlott. Délben özv. Dely Balog Jánosné igazi magyar vendégszerető házánál ötven terítékű ebéd volt, melyen a képviselő és kísérői a párt vezérfórfiaival voltak hivatalosak és vettek részt. A kecskeméti antiszemitapárt százas vezérbizottsága vasárnap, aug 29-én tartott népes gyűlésén egyhangúlag nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy november hó első napján és az ezt követő napokon országos antiszemita-kongresszust fog tartani Kecskemét városában. Ezzel kapcsolatban a hírlapi czikkei következtében szenvedett fogságából ép akkor kiszabaduló Nagy Imre tiszteletére fényes ünnepélyt rendez. E határozatokat rendkívüli lelkesedéssel fogadta a közönség. Az előkészületek máris megkezdődtek. Kecskemét polgársága oly vendégszeretettel akarja fogadni az ez alkalommal oda sereglő polgárokat, mely párját ritkító lesz. A programmot legközelebb fogják közzétenni.

Irodalom.

(Beküldetett.) Megrendelési felhívás ily czímű műre: Az uzsorás áldozata. Társadalmi beszély. J. Bernhard nyomán németből Komlóssy Ferencz, országgyűlési képviselő, az Aurora-kör választmányi tagja. Tények és adatok, igen szívrepesztően való tények ós számszerű adatokon alapul, hogy Ausztria és Oroszország társaságában hazánk legtöbbet szenved a néprontó és állambomlasztó zsidóságtól. Ne szellőztessük a világtörténelem színpadának függönyét, ne kutassuk az oknyomozó történelem azon rugóit, melyek okozták, hogy épen hazánk is azon szerencsétlen országok társaságába került, melyek a zsi-

235 dóság tömeges bevándorlása, néppusztítása, nemzetrontása és állammálasztása színhelyévé lettek: e művecskét nem a múlt feltárása, hanem a jelen felismerése s a jövő átpillantására ültettük át édes hazai nyelvünkre. Annyit azonban konstatálni akarunk mégis, hogy a zsidóság a nagy franczia forradalom megelőzte időkben tűrhető számban s tűrhető viszonyok közt tartózkodott, helyesebben türelmeztetett hazánkban, s csak akkor, midőn ama, világrendet felforgató forradalom a szabadkőműves liberalizmust öldöklő miazmaként terjesztette egész Európában és hömpölyögtette hullámait Magyarországba is, kezdett nálunk – a szabadság hamisnak bizonyult jelszavai alatt – a zsidók bevándorlása gyarapodni és megizmosodásuk fokozódni. Midőn aztán szabadságharczunk leveretése után, 1867-ben Magyarország alkotmánya helyreállíttatott és liberális parlamenti kormány jutott állami hajónk kormánvrúdjához, mely ama hamis jelszavakat a lehető legnagyobb buzgalommal sietett valósítani és az állami élet minden nyilvánulatába átültetni: ez az első teendők egyikének ismerte, az ország határait a zsidó inváziónak megnyitni és itteni tartózkodásukat, állandó megtelepedésüket és végzetes működésöket még azzal is megkönnyíteni, hogy az 1867: XVII. t.-cz. megalkotása által egyenjogú vá tette őket az ország többi, tehát keresztény polgáraival. Es ez idő óta alig támadt törvényhozási alkotás, mely a zsidóságnak néprontásra vezető szabadalmait nem nevelte és a keresztény polgárokat az ő lelketlen kapzsiságuknak ki nem szolgáltatta volna. A zsidóságot a liberalizmus hozta nyakunkra, ez tette őket hatalmasakká, népünk, nemzetünk s hazánk megrontóivá. És daczára annak, hogy Magyarország nyakig fetreng a bajban, aránylag itt történik legkevesebb a szánalmas helyzetből való kivergődésre. A kik legtöbbet tehetnének, a kormány s a törvényhozás tagjai, semmit se tesznek; de még ennél is roszabbat cselekszenek, amennyiben jobb ügyre méltó erélylyel fojtják ós fojtatják el ama egészséges ós a törvényesség határát tuí nem haladó társadalmi mozgalmakat is, melyek szükségszerűleg kifejlődnek s orvoslást követelnek. Lám a hatalmas Németország, mely pedig összehasonlíthatlanabbul kevesebbet szenved a zsidóság túlkapásai által, e téren is elővigyázóbb ós bölcsebbnek bizonyul. Ott a kormány már kiábrándul a liberalizmus mákonykórjából s maga kezdeményez oly intézkedéseket,* melyekből félremagyarázhatlanul kiviláglik annak bölcs felismerése, hogy a liberalizmus csak a zsidóság érdekeit szolgálja ós hogy épen ezért, ha a zsidó tulhatalmaskodást akarja nyesegetni, a liberalizmust, e kendőzött félvilági hölgyet kell cserbe hagynia és mint feslett előéletű személyiséget az ország határain túlra tolonczoltatnia. Az öntudatához visszajutott ker. társadalom pedig annál mélyrehatóbb mozgalomhoz lát, mennyivel inkább alkalma nyílik a birodalom kormányának vele egybehangzó jó igyekezetét felismerni, s ezen együtthatásnak köszönhetni azon örvendetes iránytörekvést, mely manapság Némethonban az aknamunkájában már is megakasztott zsidóság ellen felszínre vergődik. A jelen mű eredetije is ezen üdvös mozgalomnak kifolyása. Hírneves irók nyúlnak ott a tollhoz, hogy a jó Isten által nekik engedett zsenialitással irják meg a lehető legnépszerűbb irányműveket, melyekben a veszedelmes zsidóság viselt dolgai, a szomorú tényeknek megfelelő élénkséggel tárainak fel s állíttatnak úgy oda az olvasó közönség elé,

236 hogy azoknak okvetlenül hatniok, üdvös magába szállást előidézniük- kell mindazoknál, kik eddig bármily tényezők befolyásával, látó szemekkel is vakoskodtak. Ezen irodalmi termékek közül való az előttünk fekvő művecske is. Nem üres frázisok, hangzatos szavak összfoglalatja az, hanem való tév nyék, megbízható adatok, közismert esetek szépirodalmi feldolgozása. A nép azon rétegeinek nyomorúságát, a zsidók által lett kiszipolyoztatását dolgozta fel, mely ott is, nálunk is és mindenütt a zsidó kapzsiságnak legalkalmasabb alanyául kínálkozik. Nem túloz, nem izgat a zsidóság kiirtására, nem ad jogot az államügyészség beavatkozására, csak való tényeket, azok keletkezésétől végkifejlődésükig állít a keresztény olvasók lelki szemei elé azon hazafias törekvéssel, hogy őket a zsidóság iizelmeire figyelmeztesse. Nem ront és izgat rontani a zsidóság életére, de nem akarja tűrni, hogy a zsidóság továbbra is minden ellenmondás nélkül szívhassa ki a keresztény népek életnedvét; nem támad, csak védelmez, óv, int és elmélkedésre ösztönöz. Az a „Smüle”, „Iczig”, „Veilchenfeld”, kik e műben szerepelnek, hány ezer példányban burjánoznak édes hazánk majdnem minden vidékén, s két milliomszorta megátkozott nyomukon egyesek, családok, helységek és járások anyagi pusztulása, erkölcsi elzüllöttsége!! És a tönkre jutott „Lindner”, „Mayer”-ek, a végveszélybe sodort „Werner”-ékkel hányszor találkozunk boldog Magyarországon is, ha csak egyszer is végig megyünk az utczán s koldusbotot látunk kezökben olyanoknak, kiket még egy pár év előtt mint jómódú embereket ismertünk s kiket egy-egy vérszopó uzsorás tett családostól együtt földönfutókká?! Hány „Kirchbergi Napilap” áll nálunk is a zsidóság készséges szolgálatára; hány ily lap készül kizárólag zsidó munkatársak által és hány készül olyanok által, kik névszerint keresztények, de érzelmeikre nézve újkori pogányok, szabadkőművesek ós így a zsidóság érdekeinek zsoldosai!? És ennek ellenében hány „Kirchbergi Újság” van nálunk; oly sajtóközeg, mely a keresztény érdeket szolgálja s érzületét nem adogatja pénzért, zsíros konczokért!? Hogy az utóbbiak száma, viszonyítva az előbbiekhez, elenyészően csekély, azt mindenki el fogja ismerni. És mert épen a független- keresztény lapok száma oly csekély Magyarországon, ós mert ennek folytán a zsidóság erkölcstelensége, embertelen gondolkozásmódja, lelketlen sáfárkodása, nép-, nemzet- s hazairtásának leleplezése oly hozzáférhetlen: tökéltem el magamat a népszerűen megirt, a zsidók üzelmeit gyakorlati példákkal illusztráló munkát hazai nyelvünkre is átültetni, hogy belőle népünk, a zsidók által már jó részben kisarczolt s még ezután is kisarczolandó magyar népünk oktatást s bölcs intelmet merítsen. Vajha elolvasná minden keresztény honfitársam s megtanulnák belőle, mily nagy ellenségei nekik a zsidóság és ennek uszályhordozói, s mily őszinte, önzetlen barátaik azok az antiszemiták, kik nem akarnak mást, mint a ker. társadalmat a zsidók féktelen elhatalmaskodása és így erkölcsi mint anyagi tönkretételétől megmenteni. De ha nem is kecsegtethetem magamat azzal a reménynyel, hogy ez időszerű művet minden keresztény polgártársam elolvassa, fáradságomat kárpótolja azon meggyőződés, hogy e mű mégis nagyon sok „Werner”-t fog visszatartóztatni, a hozzá hasonló kelepczébe való jutástól. Ez pedig az én hazafiúi fáradozásomat kárpótolni fogja.

237 A 11 és fél 8-rétű ívre terjedő csinosan kiállított mű ára 1 frt. Megrendelhető Komlóssy Ferenez orsz. képviselő és plébánosnál, Csuz Komárom m.), vagy a „Hunyadi Mátyás” intézetben Budapesten, Zöldfautcza 43. szám. – Dr. Komlóssy Ferencz, e művét „Förster Ottóné szül. rumi és rábadoroszlói Rumy Mária úrhölgy ő Nagyságának tisztelete jeléül” ajánlotta, s hozzá a könyv elején a következő dedikáló szózatot intézi: „Tisztelt Asszonyom! Az utóbbi képviselőválasztások alkalmával tizennyolcz antiszemita képviselő jutott a magyar képviselőházba. Ennek lehetőségét nagyban előmozdították azon lelkes honleányok, kik erkölcsi tényezőkké] támogatták az antiszemitizmus szent ügyét, kimutatva ez által, hogy a gyöngébb nem, akar is, tud is hatni, ha a nemzeti és keresztény eszmék győzelemre jutásáról van a szó. Az utóbbi választások alkalmával az antiszemitizmus bölcsője a rumi kerület is veszélyben forgott, de ott voltál Te drága hölgy a bölcső mellett, mint gondos anya őrködtél felette, s nem engedted, hogy hívatlan, idegen avagy mostoha helyezkedjék abba. Te asszony vagy s felfogtad hivatásodat, Te anya vagy s ismerted kötelességedet. A Gondviselés megengedte nekem, hogy a legközelebbi múltban megismerjem a rumi kerületet, melyet az antiszemitizmus bölcsőjének neveztem el, s melyre, habár az eszme csak csirájában van, a vén Európa is büszke lehet. Láttam Rumot, láttam vidékét, megismerkedtem azon félistenekkel, a kik a győzelmet lehetővé tették! Megismertelek Téged is, és azon lelkes asszonysereget, melynek hősi vezére valál. A kereszt diadala jutott neked ós seregednek osztályrészül: legyetek hát büszkék rumi kerület hölgyei, a nem-keresztények fölött kivívott győzelemre, a menuvire büszkélkednek az egri nők a pogányokon kivívott gvőzelem fölött'! Őrködjetek a bölcső fölött továbbra is, daloljatok kedves éneket, ajkaitok édes szava fel fogja rázni a mélyen szunnyadozókat, legyenek azok férjeitek avagy gyermekeitek. Hirdessétek különösen az asszonyi nemnek, hogy az antiszemitizmus megoldása a keresztény nők hivatása. Te pedig drága hölgy, légy áldott, élvezd nemes szívednek jutalmát soká a legboldogabb férj és legkedvesebb gyermekek szerető körében Hogy pedig e művecskét Neked ajánlottam, fogadd kérlek szívesen Budapest, 1886. július hó 12 Dr. Komlóssy Ferenez.

A zsidó sáskahad. (A közlemény vége.)

Büntesse Isten örök vaksággal szellemileg is azokat, kik ezt nem látják, vagy látni érdekből nem akarják, vagy pedig érje utói a sújtó kéz őket bármi módon is, de büntetlenül ne hagyja! Sajátságos, közös jellemvonása az egész világon elszórtan élő összes zsidóságnak, hogy őt semmiféle kegyelet sem köti ahoz a földhöz, melyen például született, hol szülei, rokonai stb. élnek. A hazaszeretet érzetét nem ismeri. (És ilyen elemből várnak a

238

mi mamelukjaink jó hazafiakat!) Ma itt, holnap ott, neki mindenütt jó, ő mindenütt otthon van, ahol üzérkedhetik. A falusi rongyszedő zsidóból lesz más faluban korcsmáros, a falusi korcsmárosból kis városban kereskedő, a kisvárosi kereskedőből nagyvárosi bankár, s mint ilyen aztán majd ebben, majd abban a világvárosban tényezője a börzéknek, ezek útján pedig most már befolyásolja a nemzetek sorsát, s mindez oly rohamosan következik egymásután, hogy valósággal bámulatba ejti az embert. A zsidót nem köti a röghöz semmi. Szerzett, vagy akár öröklött ingatlanait, szülő házát, egész könnyűséggel árusítja el, s kérdd tőle utczán rokkját vagy ingét jó pénzért, azt is leveti magáról azonnal, és eladja. Mikor aztán sejti, hogy gyors meggazdagodása feltűnést keltett ám, kivált a kifosztottak soraiban, akkor szedi-veti sátorfáját, s úgy odább áll, hogy még szomszédaitól sem búcsúzik el. Elköltözködik más vidékre, ismeretlenek közé, hol zsákmányolását folytathatja újra. Ha már a vagyonos zsidók is így járnak el, hát még a zsidó proletárok!? Ezek aztán a valóságos „bolygó zsidók”, és veszedelmes férgei az emberiségnek. Mindenféle, izomerőt igénylő munkától irtóznak, s hogy haszontalan életűket tengethessék, bűnre és gonoszságra vannak utalva. Ezen sötét existentiák nagy tömege a társadalmi törvényekkel folytonos hadi lábon áll. Minden lehető és lehetetlen szolgálattételre vállalkoznak, s ha sikerül nekik valami úton-módon, – például zsebmetszés, vagy éppen rablás, gyilkosság utján, – kevés kis tőkepénzre szert tenni, akkor szatócs, korcsmáros stb. üzletet nyitnak, de ezen üzletek csak köpenyül szolgálnak más titkos és gyalázatos keresetmódok elpalástolására. Nézzünk csak körül saját községeinkben, és figyeljük meg a dolgot, látni fogjuk, hogy egy-egy községben 8-10 zsidó szatócs üzlet is van, mely téren akkora versenyt támasztanak egymás ellen, hogy abból meg sem élhetnének gyorsan felszaporodó családjaikkal együtt, és mégis rohamosan meggazdagodik mindegyik, sőt tömött erszényű sáskarajokat bocsátanak ki magukból más vidékekre is. Mit gondolsz édes magyarom, miből gazdagodnak meg ezek az éhes sáskahadak? Csupán csak a hiteltelekkönyvek teherlapjaira hivom fel figyelmedet, azon túl ne restelkedjél figyelemmel kisérni a körülötted történteket, még javadra is szolgálhat, nagyon furcsa, de tanulságos dolgokat fogsz észlelni!

239

A zsidónak sajátságos természete mindig csak a pénzüzlet, mely olyan országban, hol a nép készpénzben szűkölködik, legjövedelmezőbb, s egyszersmind legkényelmesebb is. Ily módon lesz a zsidó uzsorás, s azon jelentéktelen tőkepénzből, melyet évenkint többször forgat, rövid időn vagyonossá lesz, a nélkül, hogy más valamit tanult volna, mint pénzt olvasni. Ezek aztán nem ismernek sem jogot, sem méltányosságot, előttök minden mélyebb emberi érzés ismeretlen, a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkül tönkre tesznek egész családokat, valóságos vérszopói a népnek. *) Az uzsoráskodás a zsidónak annyira vérében van, hogy abból épp oly kevéssé képes kivetkőzni, mint zsidóságából. Meghiusítja a törvényhozó legjobb szándékait. A zsidó leleményesség és lelkiismeretlenség nem ismer határt, s ha egyszer áldozatának testére vetette magát, akkor a megtestesült telhetetlenség karmai közül hasztalan minden kísérlet a menekvésre. Az uzsorás zsidó valóságos vampyr, de nem a természetrajz, hanem az emberi társadalom vampyrja, vérszopója, mely csak akkor hagy fel ragadományával, ha zsákmánya életvérének legutolsó cseppjét is kiszívta. Az emberiség ezen vérszopóinak kétféle fajtája van. Az egyik fajta, – és ez a legveszedelmesebb, – a szegény, terméketlenség és adóteher által nyomott földműves néposztályból szedi zsákmányait, a másik fajta pedig pusztítja az előkelőket, a birtokos osztályt, kiket hazárdjáték, vagy más társadalmi bűn, s némelykor önhibájukon kívül, véletlen csapások hoznak pénzzavarba. Mindkét esetben előre látható bizonyossággal bekövetkezik a szorongatott anyagi bukása, mert a kincsszomjas uzsorás addig szabadon nem ereszti ragadományát, míg koldusbotra nem juttatta. Nem szükség a bizonyítás részleteibe bocsátkozni, hogy a zsidóság ezen két fajtája mily általánosságban veszélyes az egész emberi társadalomra nézve. A konokság, melylyel a zsidó áldozatát üldözi, a ravaszság, melylyel azt kipusztítja, méltó a mélyebb megfigyelésre, sőt annak szükségességét ébreszti bensőnkben. Majdnem úgy tűnik fel előttünk, mintha a zsidó, kegyetlen következetessége által, melylyel a más vallásúakat üldözi, részére a boszú édes érzetét szerezné meg, mindazon roszért, mindazon bajért, miket törzse évszázadok folyamán szenvedni volt kénytelen saját bűnei miatt. *) Hellwald: „Die Erde und ihre Völker.” II. kötet. 275. 1.

240

És ha a talmud tartalmát és tételeit, a zsidóság ezen irányadó törvénykönyvét fontolóra veszszük, akkor ezen vélemény mint való áll előttünk.*) Egész a talpnyalásig hízeleg a zsidó, s ha szükségesnek látja, könyeket hullat könyörület ébresztése végett külsőleg, de bensejében a talmudjából már kis gyermekkorában magába szítt, s vele felnőtt boszú a nem-zsidó irányában, Aetna izzó lávájaként forrong s ha kitörhet, jaj azoknak, kik könyörültek rajta! Pokoli kéjjel húzza mindig összébb és összébb behálózott, kiszemelt áldozatának a nyakára vetett hurkot, s csak lassan, kicsinyenkint szorítja, hogy a fuldokló kínjaiban gyönyörködhessék. Bámulatosan tévednek azok, kik a zsidóság gonoszságait kizárólagosan fajjellegéül tudják be. Hát még az ellenségeit is keblére ölelő kereszténység szelíd erkölcseit mi teremtette meg? mi emelte ki a pogányság fertőjéből? Bizony Krisztus tana. A keresztény azért ilyen, mert vallása nevelte ilyenné. A zsidó is azért olyan, mert olyanná a talmud tanai nevelik. Megfoghatlan az a felületesség, melylyel a keresztény társadalom és törvényhozás ezen a fontos körülményen átsiklik, s tán még örül a zsidóság létezésének, gyönyörködik benne s megneveti furfangjait. „Vae tibi ridenti!” A keresztény felebaráti szeretet a zsidó sáskahad ellen hatálytalan védelem, sőt fegyver az ő kezében ellenünk. Ha ő kővel hajít, és te kenyérrel dobod vissza, kinevet, bolondnak tart. Ha jót teszesz vele, az ő vallása tiltja a hálát irányodba, sőt megkárosíttatásodat parancsolja. Türelmességed ő előtte butaság. Szegény Lengyelország letarolt térségei szomorú bizonyságai a zsidó sáskahad pusztításainak. Szabadságra törekvő, vendégszerető nép volt a lengyel is. Most Magyarországon van a sor. Keöd József. *) Prof. Dr. Jul. Lázár. und Gegenwart.” 89-90. kp.

„Das

Judenthum in seiner Vergangenheit

Levelezőlap. Levél. Az októberi füzetben jön.