Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézménye fenntartására vonatkozóan
Készítette: CCA Adó- és Pénzügyi Tanácsadó, Menedzser Zrt. Készült:
4 példányban 3 példány megbízói 1 példány megbízotti
Budapest, 2010. október 15.
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Tartalomjegyzék I.
Vezetői összefoglaló
II.
Az intézményi működés jogszabályi hátterének és jelenlegi formájának ismertetése, értékelése
III.
Költségvetések-alakulása
IV.
Feladat és hatáskör megosztás, kötelezettségvállalás, pénzgazdálkodás rendszere
V.
Finanszírozási rendszer
VI.
A további működtetésre vonatkozó javaslat részletes bemutatása, előnyei az egyéb lehetőségekkel szemben
Dombóvár Város Önkormányzata, valamint a CCA Adó- és Pénzügyi Tanácsadó, Menedzser Zártkörűen Működő Részvénytársaság között 2010. augusztus 17-én az Önkormányzat 217/2010. (VI. 05.) számú határozata alapján Megbízási szerződés jött létre, melynek tárgya hatásvizsgálat készítése Dombóvár Város Önkormányzata részére, az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet átalakítására, illetve megszűntetésére vonatkozóan.
2
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
I. Vezetői összefoglaló A hatásvizsgálat elvégzése során a főbb megállapítások a következők: Ø Dombóvár
Város
Önkormányzata,
intézményei
pénzügyi-gazdasági
feladatainak ellátására 2007. szeptember 1-i hatállyal egységes gazdasági szervezetet hozott létre, egy meglévő intézmény bővítésével, Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet (továbbiakban Szolgáltató Szervezet) elnevezéssel. Ettől az időponttól valamennyi, az Önkormányzat által fenntartott intézmény pénzügyi, gazdálkodási feladatait ez a szervezet látja el. Ø A Szolgáltató Szervezethez hozzárendelt intézményeket a gazdálkodás szervezésének módja alapján - az akkor hatályos jogszabályoknak megfelelően -
önállóan gazdálkodó kategóriából részben önállóan
gazdálkodóvá sorolta át. Ø 2008. augusztus 1-jétől az intézmények takarítási feladatainak ellátását és irányítását is a Szolgáltató Szervezet biztosítja. Ennek megfelelően bővült az intézmény létszáma a takarítási feladatot végzőkkel. 2009. évben tovább bővült a Szervezet feladata, egy új intézmény alapításával. Ø A Szolgáltató Szervezethez közoktatási, kulturális, szociális és gyermekjóléti intézmények, a tűzoltóság és egy társulás tartoznak. Ø A Szolgáltató Szervezet valamennyi saját előirányzatára, valamint a hozzárendelt részjogkörrel rendelkező, költségvetési szervek meghatározott előirányzatára rendelkezési jogosultságot kapott.
3
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Ø A Szolgáltató Szervezet belső szabályzatai (SzMSz, Ügyrend) tartalmazzák a működési struktúrát, illetve a delegált feladatokat. Ø A Szolgáltató Szervezet többfunkciós (üzemeltetési, gazdálkodási, pénzügyi) feladatellátása, valamint a hozzárendelt intézmények sokasága, feladataik sokrétűsége okán javasolt, a már meglévő Szolgáltató Szervezet bázisán egy a korszerű önkormányzati intézményi gazdálkodást támogató, Elszámolóház létrehozása és működtetése. Ø A Szolgáltató Szervezet, mint önállóan működő és gazdálkodó szervezet költségvetése tartalmazza a saját, illetőleg a hozzárendelt önállóan működő költségvetési szervek költségvetését, mely 2008. évben 9, 2009. évben 10, illetőleg 2010. évben 8 volt. Ø A Szolgáltató Szervezet költségvetése, a hozzá tartozó önállóan működő intézményeket is figyelembe véve jelentős súllyal (47,7 %) szerepel az Önkormányzat költségvetésében. Ennek értelmében az intézmények részéről fontos a szakmailag megalapozott, fegyelmezett gazdálkodás. Ø A költségvetés tervezése évről évre alacsonyabb pénzügyi kondíciókat tartalmaz, mely mellett a feladat ellátás volumene és színvonala számottevő csökkenést nem mutat. Ø Alapvetően a források csökkenése korlátozza a kötelezettségvállalás lehetőségeit. Ennek alapvető figyelemmel kísérésére, egy jól működő kötelezettség-vállalás nyilvántartási-rendszerrel nyílik lehetőség. Ennek hiánya okozhatja a fedezet nélküli kötelezettségvállalást, melynek mutatója a Szervezet gazdálkodása során a fizetési határidőn túli szállítói állomány növekedése.
4
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Ø A 2010. évben a 30 napon túli elismert és kifizetetlen szállítói tartozás folyamatosan magas szintet mutat. Amennyiben a tendencia az év további részében állandúsul, úgy szükséges figyelembe venni a az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 100/F. § (6) bekezdése által előírt önkormányzati biztos intézményének alkalmazását. Ø A pénzügyi kondíciók látványos romlása, a fegyelmezett, szigorúan determinált költségvetési paraméterek meghatározása mellett szükségessé teszi a feladatellátás volumenének és minőségének felülvizsgálatát, elsősorban a kötelező és nem kötelező feladatok tekintetében, mely kiadási megtakarítást eredményez. Ø Mindamellett ösztönözni kell az intézményeket saját forrásaik bővítésre, melyben a centralizált gazdálkodás támogató lehet, elsősorban a különböző Európai Uniós, vagy hazai pályázatok benyújtása tekintetében. Ø Az Ámr. 16. § (4) bekezdése szerint a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv és a kijelölt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét megállapodásban, munkamegosztási
megállapodásban
rögzíti.
A
munkamegosztási
megállapodást az irányító szerv hagyja jóvá. A munkamegosztási megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy a meghatározott feladatok közül melyik feladatot melyik költségvetési szerv látja el. Ø A Szolgáltató Szervezet és a hozzárendelt önállóan működő intézmények munkamegosztási megállapodásában rögzítésre kerültek az ellátandó feladatok és a hatásköri kompetenciák. Részletes szabályozás formájában határozták
meg
a
kötelezettségvállalás,
ellenjegyzés,
utalványozás,
5
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
érvényesítés jogköreit, azonban nem részletezettek megfelelően a teljesítés igazolásával, illetve az utalvány ellenjegyzésével kapcsolatos kompetenciák. Ø A Megállapodás a gazdálkodással kapcsolatos tervezési, előirányzatok feletti rendelkezési, a beszámolási, az információ-szolgáltatási kötelezettségeket, a számviteli, az analitikus nyilvántartásokra vonatkozó előírásokat, ellenőrzés funkciókat,
illetve
a
működtetés
feladatai
foglalja
magában.
A
Megállapodáson kívül a különböző gazdálkodási kompetenciák szabályozása az Ügyrendben és a Pénzkezelési Szabályzatban történik. Ø A kötelezettségvállaláshoz és a pénzgazdálkodáshoz kapcsolódó jogkörök meghatározása nem egyértelmű. Maradéktalanul nem biztosított a hatályos jogszabályi előírások és a belső szabályzatok közötti összhang. Ø Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-Testülete a 19/2001. (V. 02.) számon rendeletet alkotott az önkormányzati kis-kincstár működéséről. A rendelet hatálya a felügyeleti szervi támogatásban részesülő összes intézményre vonatkozóan kiterjed. A kis-kincstári rendszer működtetése az OTP Bank közreműködésével történik. A rendelet egy alkalommal 2004. évben módosításra került. A rendszer az alábbi főbb elemekből áll: · előirányzat felhasználási keret (limit) meghatározásával történik a finanszírozás, · a költségvetésben meghatározott, a „TÁH” különbözettel csökkentett havi limit összegét az intézmények lehívhatják a Polgármesteri Hivatal költségvetési elszámolási számlájáról, amennyiben a saját bevételük nem fedezi a felmerült kiadásokat, · a limit ütemezését a polgármester vagy az általa felhatalmazott személy állapítja meg, · felújítások, beruházások esetén lehet eltérni, rendkívüli kifizetés esetén engedély szükséges, · a céltámogatásokkal az intézményi limit automatikusan emelkedik, · minden hónap 25-ig meghatározott formátumú, tartalmú pénzforgalmi ütemtervet készít az intézmény, 6
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
· az Önkormányzat az intézmények pénzellátását egyetlen elszámolási számlán bonyolítja, · a Polgármesteri Hivatal az intézmények pénzellátását biztosító egyetlen elszámolási számlára vezeti a szükséges összeget (amire a saját bevételük nem nyújt fedezetet), · a fel nem használt összeg nap végén visszavezetődik a Polgármesteri Hivatal számlájára, · a havi limit maradványa a következő hónapokban szabadon felhasználható, · a kamatmegtakarítás 50 %-át az intézmény visszakapja. Ø A rendelet – alkotásának és módosításának időpontját figyelembe véve -, nem határozza meg
a finanszírozásban Szolgáltató Szervezet szerepét,
funkcióit. Célszerű a jelenlegi rendeletet aktualizálni és egy korszerűbb, kiskincstári rendszert hatékonyabb, bővített formában továbbműködtetni. Ø A
szakmai
és
a
szigorú
gazdálkodási
követelmények
együttes
figyelembevételéhez és a döntések mindkét szempontból történő jó megalapozásához mindenképp jól átgondolt és szabályozott finanszírozási rendszer szükséges. Ø A jelenleginél korszerűbb költségvetési tervezési és finanszírozási módszerek bevezetése
indokolt
kötelezettségvállalási
a és
jövőben.
A
kialakításra
finanszírozási
kerülő
rendszereknek
tervezési, együttesen
biztosítania kell a gazdálkodási fegyelem betartását, a fizetőképesség biztosítását és a költségvetésen belüli, szigorú, fegyelmezett és megfelelően kontrollált
költségvetési
gazdálkodást.
Kerüljön
követelményként
meghatározásra az átalakítással létrehozandó új szervezettel szemben a megfelelő tájékoztatás biztosítása a feladatellátó intézménynek az ellátott feladatokhoz
kapcsolódó
előirányzatok
és
teljesítésük
alakulásáról,
amennyiben szükséges a gazdálkodási fegyelem betartására vonatkozóan jelzés történik. Együttesen biztosítsa a szakmai feladatellátáshoz feltétlenül
7
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
szükséges források rendelkezésre állását és a gazdálkodás szabályszerűségét, a gazdaságossági követelmények teljesülését.
A bemutatott tények, a jogszabályi előírások, a gazdálkodási paraméterek ismeretében a jelenlegi Szolgáltató Szervezet átalakítása javasolt, mely egy korszerűbb struktúrával, gazdálkodási prioritásokkal rendelkező intézményként, támogatja az önkormányzat feladatellátást, a racionális gazdálkodást.
A hatásvizsgálat elvégzése alapján a főbb javaslataink az alábbiak: Ø A jelenlegi Szolgáltató Szervezet bázisán, annak átalakításával Elszámoló Szervezet létrehozása. Ø Új, racionalizáltabb szervezeti struktúra kialakítása. Ø Technikai jellegű feladatok kiszervezése. Ø Korszerűbb finanszírozási szemlélet meghonosítása (korrigált null bázisú tervezés módszerével).
Az intézményi önköltségszámítások módszerének
pontosítása. Ø A kiskincstári rendszer fejlesztésével és a megfelelő – szervezetre és helyi adottságokra épülő – szabályozás kidolgozásával a finanszírozás és pénzeszköz-gazdálkodás hatékony és gazdaságos működtetése. Ø A
kötelezettségvállalás,
folyamatainak
a
utalványozás,
jogszabályi
ellenjegyzés
előírások
és
a
és
érvényesítés
szervezeti
forma
követelményeinek megfelelő újraszabályozása indokolt. 8
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Ø Irányított költségvetési alkufolyamat bevezetése az Önkormányzat, a Szolgáltató Szervezet, valamint az intézmények között, az intézményvezetők valódi
felelősségvállalásának
érvényesítésével.
Az
intézményvezetők
intézkedési tervet készítenének a költségvetés végrehajtásához igazodóan. Fontos a költségvetés tervezésének reális alapokra helyezése, érdekeltségi rendszer kialakítása a takarékos gazdálkodásra, bevételek és kiadások összhangjának biztosítása. Ø A költségvetési rendeletben meghatározott feltételekkel és a hatáskörök hatékony megosztásával szigorú, hatékony és gazdaságos operatív gazdálkodás biztosítása. Ø A
controlling
funkciók
bővítése,
az
intézményről
szóló
adatok
átláthatóságának megteremtése. A controlling képes legyen kimutatni a tartalékokat, az adósságállományt akár szakfeladatonként is, folyamatos információkkal szolgáljon a fenntartó és az intézményvezetők számára is. Ø Jól szabályozott együttműködés és intézményi gazdálkodás biztosítása. Ø Kommunikáció javítása a Szolgáltató Szervezet, az intézményvezetés, illetve az Önkormányzat között. Az intézmények gazdasági munkatársai részére belső továbbképzések tartása. Ø Egységes vezetői értékelési rendszer bevezetése, a költségvetési és a szakmai feladatok összehangolása.
9
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Ø FEUVE
bővítése.
Aktualizálják
ellenőrzési
nyomvonalukat,
úgy
követelményként szerepeljen, hogy hangolja össze a tevékenységeket, célokat a szabályszerűség, szabályozottság és megbízható gazdálkodás elveivel, továbbá biztosítsa, hogy a gazdálkodásban ne kerüljön sor pazarlásra, visszaélésre, rendeltetésellenes felhasználásra, naprakész, pontos információk biztosításához hozzájáruljon.
Budapest, 2010. október 15.
Hirsch László CCA Adó és Pénzügyi Tanácsadó Menedzser Zrt. elnök-vezérigazgató
10
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
II. Az intézményi működés jogszabályi hátterének és jelenlegi formájának ismertetése, értékelése
Dombóvár Város Önkormányzata az intézmények gazdasági feladatainak ellátására 2007. szeptember 1-től egységes gazdasági szervezetet hozott létre egy meglévő intézmény bővítésével, Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet (továbbiakban Szolgáltató
Szervezet)
elnevezéssel.
Valamennyi
önkormányzati
fenntartású
intézmény feladatait ez a szervezet látja el ettől az időponttól. A hozzárendelt intézményeket a gazdálkodás szervezésének módja alapján – az akkor hatályos jogszabályoknak megfelelően - önállóan gazdálkodó kategóriából részben önállóan gazdálkodóvá sorolta át. 2008. augusztus 1-jétől az intézmények takarítási feladatainak ellátását és irányítását is a Szolgáltató Szervezet biztosítja. Ennek megfelelően bővült az intézmény létszáma a takarítási feladatot végzőkkel. Az így létrehozott gazdasági szervezet a korábbi intézmény több mint hatszoros létszámával és több, mint hétszeres költségvetéssel működött. 2009. évben egy újabb intézmény megalakulásával tovább bővült a Szolgáltató Szervezethez rendelt intézmények száma. 2010-től
az
önállóan
ill.
részben
önállóan
működő
költségvetési
szervi
megkülönböztetés helyébe az önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő költségvetési szerv meghatározás lépett. (Az utóbbi kategóriába tartozó szerv kizárólag a szakmai alapfeladata ellátását végző szervezeti egységekkel rendelkezhet.) A Szolgáltató Szervezet valamennyi saját előirányzatára, valamint a hozzárendelt részjogkörrel rendelkező, költségvetési szervek meghatározott előirányzatára rendelkezési jogosultságot kapott.
11
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
A feladatokat a következők szerint határozták meg: Þ tervezés, Þ
pénzkezelés,
Þ
előirányzat-felhasználás,
Þ
előirányzat módosítás,
Þ
utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés,
Þ
számviteli feladatok teljes köre,
Þ
analitikus nyilvántartások vezetése,
Þ
gazdálkodással kapcsolatos információáramlás,
Þ
információszolgáltatás,
Þ
beszámolás,
Þ
működtetés, tárgyi eszköz felújítás, beruházás és vagyonkezelés,
Þ
adminisztratív jellegű feladatainak ellátása.
A Szolgáltató Szervezethez közoktatási, kulturális, szociális és gyermekjóléti intézmények, a tűzoltóság és egy társulás tartoznak, az alábbiak szerint:
12
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Jelenleg a Szolgáltató Szervezet működését alapvetően a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban Sztv.), az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban Áht.), az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 30.) Kormányrendelet (továbbiakban Ámr.), valamint az államháztartás szervezete beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) számú Kormányrendelet (továbbiakban Áhsz.), valamint Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének rendeletei és határozatai határozzák meg. Az Ámr. 15. § (4) bekezdésének a) pontja kimondja, hogy gazdasági szervezettel az önállóan működő költségvetési szerv nem rendelkezik. Az említett intézmények esetében gazdasági szervezet funkcióit látja el a kifejezetten erre a célra létrehozott Szolgáltató Szervezet. Tehát más szervek ellátására létrehozott önkormányzati költségvetési szervként célja szerint biztosítja a jogszabályban a „gazdasági szervezet” részére meghatározott feladatokat, így feladatai elsősorban a pénzügyiszámviteli
tevékenységek
biztosítása
(előirányzat-gazdálkodás,
kötelezettségvállalások és előirányzatok nyilvántartása, likviditásmenedzselés, könyvvezetés, adatszolgáltatás, ellenjegyzés, kifizetések teljesítése), valamint a működtetéshez
kapcsolódó
(üzemeltetési,
vagyongazdálkodási,
vagyonhasznosítási, vagyonvédelmi és beruházási) feladatok ellátása. A gazdasági szervezet feladatait – amennyiben indokolt – több szervezeti egység is elláthatja. Az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet az alábbi önállóan működő intézmények esetében látja el a gazdasági szervezet funkcióit:
13
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
14
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Az Ámr. 15. § és 16. §-ai határozzák meg a gazdasági szervezet és az önállóan működő intézmények feladataira és együttműködésére vonatkozó alapvető szabályokat. Az előírások szerint a gazdasági szervezet a költségvetési szerv, illetve – az irányító szerv által jóváhagyott, később részletezett munkamegosztási megállapodás szerint a hozzá rendelt költségvetési szervek működtetéséért, a gazdálkodás megszervezéséért és irányításáért, a vagyon használatával, védelmével összefüggő feladatok teljesítéséért, a pénzügyi, számviteli rend betartásáért felelős szervezeti egység. A gazdasági szervezet ellátja a) a költségvetési szerv költségvetésének előirányzatai tekintetében a gazdálkodással, könyvvezetéssel és az adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat, b) a költségvetési szerv működtetésével, üzemeltetésével, a költségvetési szerv vagyongazdálkodása körében a beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, védelmével kapcsolatos feladatokat, és c) a költségvetési szervhez rendelt más költségvetési szerv a) és - ha nem szolgáltatás-vásárlással történik annak ellátása - b) pont szerinti feladatait. A b) pontban foglalt feladatok ellátása a gazdasági szervezeten kívül jogszabály előírása, annak hiányában az irányító szerv által szabályozott vagy engedélyezett módon, és a felelősség átruházása nélkül szolgáltatás megrendelésével is történhet. A gazdasági szervezetnek ügyrenddel kell rendelkeznie. A gazdasági szervezet ügyrendjében nem kell szabályozni az Ámr. 20. § (3) bekezdése szerint kiadott szabályzatokban rendezett kérdéseket. A költségvetési szerv Þ szervezeti egységei által ellátott feladatok munkafolyamatainak leírását, Þ a szervezeti egység vezetőinek és alkalmazottainak feladat- és hatáskörét (munkakörét), Þ a helyettesítés rendjét, Þ a szervezeti egység költségvetési szerven belüli belső és azon kívüli külső kapcsolattartásának módját, szabályait,
15
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
ha azokról a Szervezeti és Működési Szabályzat vagy a költségvetési szerv más szabályzata nem rendelkezik - a szervezeti egységek ügyrendje kell, hogy tartalmazza. Ügyrendjük csak részben tartalmazza az előírtakat, kiegészítése, aktualizálása szükséges. Az ügyrendi szabályozás célja az legyen, hogy részletesen rögzítse a gazdasági szervezet feladatait, a gazdasági vezető és más dolgozók feladat-, hatás- és jogkörét.
Az Ámr. 16. § (4) bekezdése szerint a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv és a kijelölt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét megállapodásban (a továbbiakban: munkamegosztási megállapodás) rögzíti. A munkamegosztási megállapodást az irányító szerv hagyja jóvá.
A munkamegosztási megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy
ý
az előirányzatai tekintetében a gazdálkodással, könyvvezetéssel és az adatszolgáltatással kapcsolatos feladatok közül, valamint
ý
a költségvetési szerv működtetésével, üzemeltetésével, a költségvetési szerv vagyongazdálkodása körében a beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, védelmével kapcsolatos feladatok (amennyiben nem szolgáltatás vásárlással történik) közül
melyik feladatot látja el az önállóan működő és gazdálkodó Szolgáltató Szervezet és melyeket a kapcsolt önállóan működő intézmény.
A munkamegosztási megállapodás tartalma alapvetően befolyásolja a működési forma és az együttműködés hatékonyságát.
16
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Az Ámr. 20. § (1) bekezdése alapján a költségvetési szerv szervezeti felépítését, feladatait és működési folyamatait - az Ámr-ben és más jogszabályokban foglaltak figyelembevételével - a Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg. A (2) bekezdés megfogalmazza a tartalmi követelményeket, melyek jelentős részét a Szolgáltató Szervezet szabályzata tartalmaz, viszont a szervezeti egységek engedélyezett létszámra, feladataira, és a szervezeti egységek közötti kapcsolattartás rendjére nem terjed ki, így azokat egyéb dokumentumokban talált adatok alapján értékeltük. A Szolgáltató Szervezet esetében sem a Szervezeti és Működési Szabályzat, sem az Ügyrendje nem tartalmaz a gazdasági vezetőre vonatkozó előírásokat.
Az Ámr. 17. és 18. §-ai tartalmazzák a költségvetési szerv gazdasági vezetőjére vonatkozó előírásokat. Kinevezése során az Áht. szabályait is figyelembe kell venni. A gazdasági vezető Þ irányítja és ellenőrzi a gazdasági szervezetet, Þ felelős az Ámr-ben a gazdasági szervezet részére meghatározott feladatok ellátásáért, Þ a költségvetési szerv más szervezeti egységéhez beosztott, továbbá a költségvetési szervhez rendelt más költségvetési szerv által foglalkoztatott, a gazdálkodási, könyvvezetési, adatszolgáltatási feladatok ellátásáért felelős alkalmazottaknak iránymutatást ad, Þ gazdasági intézkedéseket hoz. A gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv esetén gazdasági vezetőt nem kell kinevezni (megbízni), az Ámr. gazdasági vezetőre vonatkozó előírásait a kijelölt költségvetési szerv gazdasági vezetőjére nézve kell alkalmazni.
17
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
A gazdasági vezető a feladatait a költségvetési szerv vezetőjének közvetlen vezetése és ellenőrzése mellett látja el. A gazdasági vezető a gazdálkodási feladatok tekintetében a költségvetési szerv vezetőjének helyettese abban az esetben is, ha munkaköri elnevezése, beosztása ezt nem jelöli. A gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt személy ellenjegyzése nélkül kötelezettségvállalásra nem kerülhet sor, illetve követelés nem írható elő. Ellenjegyzőként a Szolgáltató Szervezet vezetőjét, vagy az általa megbízott személyt határozták meg. A gazdasági vezetőnek a felsőoktatásban szerzett pénzügyi-számviteli végzettséggel, vagy a felsőoktatásban szerzett egyéb végzettséggel és emellett legalább államháztartási mérlegképes könyvelői képesítéssel kell rendelkeznie. A gazdasági vezetőnek a könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok ellátása tekintetében szerepelnie kell a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 151. § (3) bekezdése szerinti nyilvántartásban, és rendelkeznie kell a tevékenység ellátására jogosító engedéllyel.
18
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
A Szolgáltató Szervezet jelenlegi felépítését és szervezeti tagozódását mutatja az alábbi ábra:
A vezető az intézmény egyszemélyi felelős vezetője, képviseli az intézményt, a belső ellenőrzés jogát a Szervezeti és Működési Szabályzatban a vezető jogosultságai között említi. (Nem derül ki egyértelműen, hogy kialakították-e az előírásoknak megfelelően a belső ellenőrzés rendszerét. Viszont rögzítésre került, hogy a belső ellenőr az intézményvezető közvetlen irányításával végzi munkáját.) Jelentősebb feladatok között a jogszabályok betartása, az ellenőrzési feladatok, a fizetőképesség figyelemmel kísérése, szabályzatok elkészítése, különböző jogkörök gyakorlása szerepelnek. A vezetői helyettest a dokumentumok szerint, hogy az intézmény vezetője nevezi ki. Munkáját munkaköri leírás szerint végzi, feladata helyettesítés esetén megegyezik a vezető feladatával.
19
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
A csoportok közvetlenül a csoportvezető irányításával végzik a feladataikat. &A
Számviteli
csoport
legfontosabb
feladatai
közé
az
érvényesítés,
könyvvezetés, adóbevallások készítése, leltárak egyeztetése a főkönyvvel, analitikus nyilvántartásokkal való egyeztetések, beszámoló készítés tartozik, adatszolgáltatás havi rendszerességgel az intézményvezetők részére. A könyvelés Gordius Integrált Költségvetési Gazdálkodási rendszer pénzügyi moduljának használatával történik, melyet Tatigazd program segítségével fordítanak át a Magyar Államkincstár rendszerébe. : A Pénzügyi csoport lényegesebb tevékenységei az ellátmányrendszer működtetése, készpénzforgalom bonyolítása, beérkező számlák „felszerelése”, kimenő számlák kezelése, átutalások az OTP elektronikus rendszerében, pénzigénylés
a
kincstári
rendszer
keretében,
kapcsolattartás
az
intézményekhez kihelyezett ügyintézőkkel. 2 A Munkaügyi csoport teljes körűen ellátja a munkaügyi feladatokat a Szolgáltató Szervezet és a hozzárendelt intézményeik dolgozói tekintetében is (több mint 800 fő munkaügyi feladatait jelenti) a Magyar Államkincstár programmal. 4 A Vagyonrendezési és ügyviteli csoport végzi a tárgyi eszközök, készletek nyilvántartását, ezeken kívül a leltározási feladatokat, az irodaszerek beszerzését és a titkársági feladatokat. 7 A kihelyezett gazdasági ügyintézők is egy csoportot alkotnak, a beérkező számlák feljegyzését, továbbítását, a kötelezettségvállalás dokumentumainak, kezelését végzik elsősorban,
a leltározási feladatok, tárgyi eszköz
nyilvántartásokat és további feladatokat is ellátnak. 20
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
I A technikai dolgozók csoportja egyrészt a takarítási feladatokat, másrészt a főzőkonyhákon étkeztetési feladatokat látják el, egy fő a takarítási feladatokat irányítja, egy fő pedig élelmezésvezető. A belső ellenőrzésre vonatkozóan nem tartalmaz feladatokat, mindössze a szervezeti ábrán szerepel. Erre vonatkozóan nincs összhang a szabályozásban. A kapott információk szerint a Polgármesteri Hivatal belső ellenőrei látják el a feladatot.
21
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
III. Költségvetések alakulása
A Szolgáltató Szervezet, mint önállóan működő és gazdálkodó szervezet költségvetése tartalmazza a saját, illetőleg a hozzárendelt önállóan működő költségvetési szervek költségvetését, mely 2008. évben 9, 2009. évben 10, illetőleg 2010. évben 8 volt. A Szolgáltató Szervezet előirányzatainak alakulását az alábbi diagramok szemléltetik. A kezelt előirányzatok értéke a vizsgált időszakban folyamatosan csökkent 4-5%-kal, de összességében három milliárd forint felett maradt. A 2010. első féléves adatok szerint valószínűsíthető, hogy az eredeti előirányzatnál 8-10 %-kal magasabb lesz a bevételek teljesítése.
Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet bevételi előirányzatainak alakulása 4 000 000 3 500 000
3 368 259
3 239 743
3 094 768
érték (e Ft)
3 000 000 2 500 000 2 000 000
1 694 342
1 500 000 1 000 000 500 000 0
időszak 2008.12.31.
2009.12.31.
2010. évi költségvetés
2010.06.30.
Forrás: A 2008.12.31, 2009.12.31. előirányzat teljesítésekről, 2010. évi költségvetési előirányzatokról, 2010. 06.30.-ai előirányzat teljesítésekről készített kimutatások
22
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet kiadási előirányzatainak alakulása 4 000 000 3 347 458
3 500 000
3 163 569
3 094 768
érték (e Ft)
3 000 000 2 500 000 2 000 000
1 611 210
1 500 000 1 000 000 500 000 0
időszak 2008.12.31.
2009.12.31.
2010. évi költségvetés
2010.06.30.
Forrás: A 2008.12.31, 2009.12.31. előirányzat teljesítésekről, 2010. évi költségvetési előirányzatokról, 2010. 06.30.-ai előirányzat teljesítésekről készített kimutatások
A Szolgáltató Szervezet előirányzatainak részletes bemutatására az 1. számú illetve 2. számú melléklet szerinti táblázatokban került sor, elkülönítve a kiadási és a bevételi előirányzatokat. A táblázatokból megállapítható, hogy a Szolgáltató Szervezethez tartozó önállóan működő költségvetési szervek közül a Szivárvány Óvodai Tagintézmény és a Belvárosi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Apáczai Oktatási Központ részeit képezik 2009. augusztus 1-től, így a hozzájuk tartozó költségvetési adatok is ott kerültek kimutatásra. A vizsgált időszak költségvetése összességében jellemezhető úgy, hogy a kiadási és a bevételi előirányzatok évről-évre fokozatosan csökkentek, mely jellemzés az intézmények többségére is igaz, azaz az intézmények költségvetései szintén kisebb-nagyobb mértékben alacsonyabb összeggel kerültek elfogadásra.
23
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Az Apáczai Oktatási Központ előirányzata jelentősen megnövekedett az intézmény átszervezés következményeként. A mellékletekben szereplő táblázatok adatit, azaz a Szolgáltató Szervezethez tartozó költségvetési szervek költségvetési előirányzatainak intézményenkénti bontását, megoszlását az alábbi diagramok szemléltetik kiemelt előirányzat részletességében, elkülönítve a kiadási és bevételi előirányzatokat.
Kiadási előirányzatok megoszlása intézményenként 100%
80%
arány
60%
40%
20%
Személy i kiadás
Munkaadókat terhelő járulékok
Dologi kiadások
Ellátottak jutt atásai
Felújítás
F elhalmozás
Működési pénzeszköz átadás
Pénzf orgalom nélküli kiadás
2010.06.30
2009.12.31
2010. évi költségvetés
2008.12.31
2010.06.30
2009.12.31
2010. évi költségvetés
2008.12.31
2010.06.30
2009.12.31
2010. évi költségvetés
2008.12.31
2010.06.30
2009.12.31
2010. évi költségvetés
2008.12.31
2010.06.30
2009.12.31
2010. évi költségvetés
2008.12.31
2010.06.30
2009.12.31
2010. évi költségvetés
2008.12.31
2010.06.30
2009.12.31
2010. évi költségvetés
2008.12.31
2010.06.30
2009.12.31
2010. évi költségvetés
2008.12.31
2010.06.30
2009.12.31
2010. évi költségvetés
2008.12.31
0%
Összesen
előirányzat m egnevezése Dombóvár Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Egyesített Szociális Intézmény Városi Könyvtár "Kapaszkodó" Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ Társulás 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium Illyés Gyula Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium József Attila Általános Művelődési Központ Belvárosi Általános Iskola és Alapf okú Művészetoktatási Intézmény Szivárvány Óvodai Tagintézmény Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet
24
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Bevételi előirányzatok megoszlása intézményenként 100%
80%
arány
60%
40%
20%
Saját bevétel
Működési pénzátvétel
Felhalmozási pénzátvétel
Intézmény finanszírozás
Támogatási kölcsön visszatérülése
Felhalmozási tőke jellegű bevétel
Pénzmaradvány
Költségvetés visszatérülése
2009.12.31 2010. évi költségvetés 2010.06.30
2008.12.31
2010.06.30
2009.12.31 2010. évi költségvetés
2008.12.31
2009.12.31 2010. évi költségvetés 2010.06.30
2008.12.31
2009.12.31 2010. évi költségvetés 2010.06.30
2008.12.31
2010.06.30
2009.12.31 2010. évi költségvetés
2008.12.31
2009.12.31 2010. évi költségvetés 2010.06.30
2008.12.31
2009.12.31 2010. évi költségvetés 2010.06.30
2008.12.31
2010.06.30
2009.12.31 2010. évi költségvetés
2008.12.31
2009.12.31 2010. évi költségvetés 2010.06.30
2008.12.31
0%
Összesen
előirányzat megnevezése Dombóvár Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Egyesített Szociális Intézmény Városi Könyvtár "Kapaszkodó" Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ Társulás 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium Illyés Gyula Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Apáczai Csere János Bölcsőde, Óvoda, Általános és Középiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium József Attila Általános Művelődési Központ Belvárosi Általános Iskola és Alapf okú Művészetoktatási Intézmény Szivárvány Óvodai Tagintézmény Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet
A Szolgáltató Szervezet kifizetetlen szállítói állománya 2010. június 30-án 58.618 e Ft volt, a 2009. december 31-ei állomány értékéhez képest jelentősen növekedett, 18.904 e Ft-tal, mely 47 %-os adósságállomány növekedést jelentett. A kifizetetlen szállítói állományok a Szolgáltató Szervezet 2010. évi költségvetésének eredeti kiadási előirányzatainak 1,89 % át képezték. A Szolgáltató Szervezethez rendelt önállóan működő költségvetési szervek közül az Apáczai Oktatási Központ és az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium rendelkezik a legmagasabb mértékű kifizetetlen szállítói állománnyal, mely az Apáczai Oktatási Központ esetében az intézmény kiadási előirányzatainak több mint 2%-át (24 217 e Ft), illetőleg az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium kiadási eredeti előirányzatának több mint, 5,2 %-át (22 311 e Ft) teszi ki. A Dombóvár Város Önkormányzat Hivatásos Tűzoltósága nem, illetőleg az Egyesített Szociális Intézmény csekély kifizetetlen szállítói állománnyal rendelkezik.
25
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Dombóvár Város Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről szóló 8/2010. (III.8.) önkormányzati rendelet 14. § (13) bekezdése rendelkezik, arról, hogy a költségvetési szervek vezetői kötelesek önkormányzati biztos kinevezését kezdeményezni, ha elismert, az esedékességet követő 30 napon túli tartozás állománya meghaladja a tárgyévi éves eredeti költségvetési kiadási előirányzatának 10%-át, vagy összege meghaladja a 15 millió forintot. Az alábbi táblázat szemlélteti a Szolgáltató Szervezet 2010. évre vonatkozó költségvetésének kiadási eredetileg tervezett előirányzatait, illetőleg a hozzárendelt költségvetési szervek pénzügyileg rendezetlen szállítói állományait, valamint e kettő kapcsolatát arányszámmal kifejezve, azaz meghatározásra került a kifizetetlen szállítói állomány, illetőleg a 30 napja lejárt, elismert kötelezettség és a kiadási előirányzatok aránya.
Mindezek a kötelezettségvállalás nyilvántartási rendszerének hiányosságaira is felhívhatják a figyelmet.
26
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Kifizetetlen szállítói állomány bemutatása a 2010. évi eredeti kiadási előirányzatok adatainak arányában
Kiadási előirányzatok Intézmény megnevezése (e Ft)
Kifizetetlen szállítói állomány, külön kiemelve a 30 napon túli tartozás állomány (e Ft)
Integrált
Önkormányzati
Szolgáltató
245 500
Kifizetetlen szállítói állomány alakulása a teljesített bevételi előirányzatok arányában (%), külön kiemelve a 30 napon túli tartozás állomány arányát
2 208
0,89
2 084
0,85
3 865
1,19
1 350
0,41
24 217
2,38
12 135
1,19
4 051
2,06
1 865
0,95
22 311
5,21
16 389
3,83
834
0,43
726
0,37
1 126
3,84
1 044
3,56
Szervezet
József Attila ÁMK
Apáczai Oktatási Központ
Illyés Gyula Gimnázium, Szakközépiskola és
325 513
1 015 395
196 136
Kollégium
516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium
„Kapaszkodó” Szociális és Gyermekjóléti
428 239
194 689
Alapszolgáltató Központ
Városi Könyvtár
29 300
Egyesített Szociális Intézmény
375 864
6
0,002
Dombóvár Város Hivatásos Önkormányzati
284 132
0
0
3 094 768
58 618
1,89
35 593
1,15
Társulás Összesen
Forrás: Szolgáltató Szervezet 2010. I. félévi működéséről szóló beszámoló
27
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
A Szolgáltató Szervezet költségvetésének - 3.368.272 eFt - legjelentősebb arányát a 2008. december 31-ei bevételi teljesítési adatok alapján az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium költségvetése képezte, mely 18% (603 714 e Ft) volt, a legminimálisabb arányt a Városi Könyvtár költségvetése tette ki 1%-kal (36 126 e Ft). A költségvetésből 10 % alatti mértéket a „Kapaszkodó” Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központi Társulás, az Illyés Gyula Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, illetőleg a Dombóvár Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság képviselt. A további intézmények költségvetésének aránya 10-13% volt. A Szolgáltató Szervezet költségvetésének megoszlását az alábbi diagram szemlélteti.
Forrás: 2008. december 31-ére vonatkozó kimutatás
A 2009. december 31-ei bevételi előirányzatok teljesítéséből – 3.239.743 e Ft - a legnagyobb arányt az Apáczai Oktatási Központ költségvetési adatai képezték, mely összességében 20% (633 270 e Ft) volt, míg a legkisebb arányt -1% (32 265 e Ft)- a korábbi évhez hasonlóan a Városi Könyvtár költségvetése képviselte. 28
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium költségvetése a korábbi évhez képest 3%-kal alacsonyabb arányt, 15%-ot képviselt. A költségvetésből 10-15 % közötti arányt a József Attila Általános Művelődési Központ, Egyesített Szociális Intézmény, Dombóvár Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság képviselt. A további intézmények költségvetésének aránya 10 % alatt volt.
Forrás: 2009. december 31-ére vonatkozó kimutatás
A 2009. december 31-ei költségvetéshez hasonlóan a 2010. év költségvetéséből – 3.094.768 e Ft-, illetőleg a 2010. június 30-ai költségvetés bevételi előirányzatainak teljesítéséből – 1.694.372 e Ft – a legjelentősebb arányt szintén az Apáczai Oktatási Központ és a legcsekélyebb arányt a Városi Könyvtár költségvetése, illetőleg teljesítési adatai képezték. A képviselt arányok 33-33%, illetőleg 1-1%-ra voltak tehetőek. A Szolgáltató Szervezet költségvetéséből a korábbi évhez hasonlóan 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium, a József Attila Általános Művelődési Központ, Egyesített Szociális Intézmény költségvetése képviselt 10 % feletti arányt. A további intézmények költségvetése 10 % alatt maradt.
29
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
A 2010. június 30-ai költségvetési adatok alapján ugyanazok az intézmények képviseltek 10 % feletti arányt a Szolgáltató Szervezet összesített költségvetéséből, mint a 2010. évi költségvetési előirányzat adatai alapján, kiegészülve a Dombóvár Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságával.
Forrás: 2010. évi költségvetésre vonatkozó kimutatás
30
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Forrás: 2010. június 30-ra vonatkozó kimutatás
Összességében, a Szolgáltató Szervezet költségvetése kapcsán megállapítottuk, hogy a költségvetés jelenleg a saját és további nyolc önállóan működő költségvetési szervet foglal magában. A nyolc intézmény
természetesen több intézményegységgel, tagintézménnyel,
illetőleg telephellyel és feladatellátási hellyel rendelkezik. A Szolgáltató Szervezet költségvetési előirányzatai a 2010. június 30-i teljesítési adatok alapján az összes költségvetési bevétel 7,7%-át képzi. A költségvetési előirányzatok összességében jellemezhetőek úgy, hogy a viszgált időszak alatt fokozatosan csökkentek, mérséklődtek. Az Apáczai Oktatási Központ a Szolgáltató Szervezet egyedüli költségvetési szerve, mely esetében a költségvetési előirányzatok jelentősen növekedtek. 31
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
A költségvetési előirányzatok jelentőebb arányával az Apáczai Oktatási Központ, az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium rendelkezett. A 2010. eredeti kiadási előirányzatok összehasonlításra kerültek a kifizetetlen szállítói állományok értékével. A legjelentősebb adósságállománnyal az Apáczai Oktatási Központ és az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium rendelkezik 2010. június 30-án. Indokolt megvizsgálni az önkormányzati biztos kijelölésének szükségességét, a költségvetési rendeletben előírtaknak megfelelően. A Szolgáltató Szervezet és a hozzá tartozó önállóan működő költségvetési szervek összesített kiadási előirányzatai az Önkormányzat költségvetésének 47,7 %-át (3 094 768 e Ft) teszi ki, míg az önállóan működő költségvetési szervek nélkül ez az arány 3,7 % a 2010. évi eredeti kiadási előirányzatok alapján. A Szolgáltató Szervezet költségvetése – önállóan működő költségvetési szervek nélkül – a 2009. évi kiadási előirányzatok teljesítése alapján 240 761 e Ft volt.
A 2010. évi
költségvetés eredeti előirányzata a 2009. év teljesítési adatnál közel 2%-kal, azaz 5 millió Ft-tal magasabb értékben került meghatározásra, mely 245 500 e Ft-ot jelent.
32
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
IV. Feladat és hatáskör megosztás, kötelezettségvállalás, pénzgazdálkodás
rendszere Az Ámr. 16. § (4) bekezdése szerint a gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerv és a kijelölt önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv a munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét megállapodásban – korábban már részletezett munkamegosztási megállapodásban - rögzíti. A munkamegosztási megállapodást az irányító szerv hagyja jóvá. A munkamegosztási megállapodásnak tartalmaznia kell, hogy a meghatározott feladatok közül melyik feladatot melyik költségvetési szerv látja el. A Szolgáltató Szervezet (az Integrált elnevezést használják) és a hozzárendelt önállóan működő intézmények munkamegosztási megállapodásában az alábbiak szerint kerültek a feladatok és hatáskörök megosztásra:
Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet
Önállóan Működő Intézmények
Önállóan Működő és Gazdálkodó Intézmény Utalványozási, Érvényesítési, ellenjegyzési jogkör Kötelezettségvállalás: ü
Nyilvántartás vezetése
Ellenjegyzés: ü ü ü
Integrált vezetője, az általa megbízott személy jogosult Szabálytalanság esetén a kötelezettségvállalót tájékoztatni kell Szabályos kötelezettségvállalást ellenjegyző és felveszi a kötelezettségvállalási nyilvántartásba
Érvényesítés: ü
Összevontan, saját intézményi feladataival együtt látja el
Kötelezettségvállalás: Kiemelt előirányzatok erejéig a főigazgató, vagy az általa megbízott személy vállalhat ü Írásbeliség a rendszeresen jelentkező szolgáltatások és az 50000 Ft-ot meg nem haladó kifizetések esetében nem kötelező ü Ha nincs írásbeli kötelezettségvállalás, akkor a teljesítés igazolását a kötelezettségvállalásra jogosult személynek kell megtennie ü Élelmezési nyersanyag tekintetében a kötelezettségvállalást(átruházott hatáskörben) az élelmezésvezető végezheti, de akkor az integrált ellenjegyzése kell hozzá Ellenjegyzés: ü
ü
Kísérő belső bizonylaton küldi meg a kötelezettségvállalásait, megjelöli a tevékenységet, pályázatot, mely terhére a kifizetést kéri
Érvényesítés: ü
Kötelesek a bevételek és a kiadások érvényesítéséhez szükséges dokumentumokat megfelelő időben 33
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
ü
Utalványozás: ü ü ü
Integrált vezetője jogosult rá, vagy az általa megbízott személy Utalványrendeletet alkalmaznak Csak az ellenjegyzésre jogosult személy aláírásával együtt érvényes
rendelkezésre bocsátani Meg kell jelölniük a szakmai teljesítést végzők névsorát
Utalványozás: ü
Számla átadó-átvevő könyvvel kell az integrált irodába eljuttatni, melyből ki kell tűnnie annak, hogy a számla a kifizetésig melyik szervezetnél volt
Ellenjegyzés: ü ü ü
Integrált megbízott dolgozója végzi A számla ellenjegyzésekor a kötelezettségvállalás nyilvántartásával való összevezetésnek meg kell történnie Intézményenkénti csoportosításban, időrendi sorrendben tárolja, utalja
Folyamatba épített belső ellenőrzési feladatok: ü
A folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés szabályozását az Integrált szervezet erre vonatkozó szabályzata tartalmazza
Belső ellenőrzés: ü
Fenntartó látja el
Gazdálkodással kapcsolatos állami, önkormányzati szabályozások elkészítése és gyakorlati végrehajtásának segítése Tervezés: az önállóan működő által rendelkezésre bocsátja a dokumentumokat és információkat, mely alapján elkészíti az önállóan működő intézmény költségvetési tervét a rendelet-tervezet összeállításához
Tervezés: az Integrált rendelkezésére bocsátja a dokumentumokat, információkat ü
Intézmény költségvetését megalapozó adatszolgáltatások
ü
Teljesíthetnek az elkülönített bankszámláról utalást, de csak az integrált ellenjegyzésével
Tervezés: ü
ü ü ü ü
az önállóan működő intézménnyel együttműködve figyelemmel kíséri az éves költségvetés teljesítését és számításokat végez a következő évi intézményi előirányzatokra Egyeztető tárgyalásra előkészíti az adatokat ( polgármesterfőigazgató- tagintézmény vezető) Segíti a szakmai feladatok pénzügyi igényeinek megállapítását Előirányzat-nyilvántartások szakfeladatonkénti bontásban vezeti és egyeztetést végez Részletes elemi költségvetés készítése és a PM felé továbbítása
Pénzkezelés: ü ü ü
ü
Bankszámlán bonyolódó számlapénzforgalom bonyolítása Ellátmányrendszeren keresztül bonyolítja a készpénzforgalmat Havonta meghatározza az önállóan működő költségvetési szerv számára a szabad felhasználású ellátmány összegét, melyet a Pénz-és értékkezelési szabályzatban rögzíti a térítési díj beszedési és pénzkezelési feladatokat ellátó dolgozó az önállóan működő intézményben végzi a munkáját
Előirányzat-felhasználás
Előirányzat-felhasználás: saját felelősséggel gondoskodik róla
Előirányzat-módosítás
Előirányzat-módosítás:
ü ü
saját hatáskörű előirányzat módosítással kapcsolatban átvezeti a költségvetésen és megőrzi a kapott bizonylatokat gondoskodik az előirányzat módosítás hivatalos menetéről
ü
ü
kiemelt előirányzatokon belül átcsoportosíthat az integrálttal egyeztetnie kell előtte saját hatáskörű előirányzat módosítással kapcsolatban az integrálttal kell egyeztetnie, 34
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
többletbevétel esetén jelölnie kell a bevételi és a kiadási jogcímeken és meg kell küldenie a dokumentációt Személyi juttatásokkal és munkaerővel való gazdálkodás szabályai: ü ü
személyi juttatások számfejtése, MÁK felé jelentés szakfeladatonként létszám és bérnyilvántartást vezet
Személyi juttatásokkal és munkaerővel való gazdálkodás szabályai: ü
ü
főigazgató, illetve tagintézmény vezetők a hatáskörükbe utalt személyi juttatások előirányzatával önállóan gazdálkodik a költségvetési rendeletben jóváhagyott létszámkerettel önállóan gazdálkodnak
Teljes körű számviteli feladatok: o o
ü
összevontan látja el a számviteli feladatokat, összevontan állapítja meg a számviteli rendet a szabályozásnak ki kell térnie az önállóan működő szerv gazdálkodási sajátosságaira
Analitikus nyilvántartások vezetése: § § § § § §
analitikus nyilvántartásokat összevontan látja el leltárfelvételeket elvégzi leltározási ütemtervet készít leltárértékelést végez selejtezési bizottságot hoz létre tárolja a selejtezési iratokat
Analitikus nyilvántartások vezetése: ü ü ü ü
Együttműködik az év végi leltárfelvételeknél Selejtezésre előkészíti az eszközöket Tagot delegál a selejtezési bizottságba A raktározási készletekkel kapcsolatos elsőfokú analitikát elkészíti (szállítólevelek alapján) és a számlákat átküldi az integráltnak
Követelések esetén: ü ü ü
áfa bevallás készítése kimenő számlák, vevő számlák analitikus nyilvántartás vezetése
Követelések esetén: ü ü
Függő, átfutó tételekkel kapcsolatos nyilvántartások vezetése
Információszolgáltatás: ü ü
adatszolgáltatást kérhet írásban, telefonon, szóban, de mindig az önállóan működő vezetőjétől vagy távollétében helyetteseitől az információszolgáltatási kötelezettség továbbítása, a megelőző adatgyűjtés
Beszámolás:
információt szolgáltat a számlázáshoz az analitikus nyilvántartáshoz információt szolgáltat ( követelések keletkezése, oka, összeg)
Információszolgáltatás: ü
ü
Adatszolgáltatáshoz szükséges tevékenységet elrendeli a szerv vezetője és adatot szolgáltat Nyilvántartásokat vezetése és rendelkezésre bocsátás az integrált információszolgáltatásához
Beszámolás: o o
Elkészíti az önkormányzati szintű összesített beszámolót Pénzmaradvány kimutatása, indoklása
ü ü ü
a beszámoló szöveges részéből a szakmai feladatok ismertetését elkészíti a pénzügyi teljesítésről szóló tájékoztatást együtt készítik a pénzmaradvány kimutatása, indoklása a személyi juttatások előirányzat körében
Működtetés, tárgyi eszköz felújítás, beruházás és vagyonkezelés
35
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Az Szolgáltató Szervezet gazdálkodására vonatkozó szabályzatait valamennyi önállóan működő intézményre is kiterjesztette az munkamegosztási megállapodás szerint.
Az Ámr. V. fejezete határozza meg a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, utalványozás, érvényesítésre vonatkozó szabályokat. Az Ámr. rendelkezései alapján költségvetési szervnél · kötelezettségvállalásra, szakmai teljesítés igazolására, utalványozásra a költségvetési szerv vezetője vagy az általa írásban kijelölt személy, · a
kötelezettségvállalás
ellenjegyzésére,
érvényesítésre,
az
utalvány
ellenjegyzésére a gazdasági vezető, gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervnél a kijelölt költségvetési szerv gazdasági vezetője, ill. az általa írásban megbízott személy jogosult.
A Szolgáltató Szervezet és a kapcsolódó önállóan működő – gazdasági szervezettel nem rendelkező – költségvetési szervek esetében az alábbiakban szabályozták a kötelezettségvállaláshoz és pénzgazdálkodáshoz kapcsolódó jogköröket: Kötelezettségvállalásra jogosultak az önállóan működő költségvetési intézmények vezetői, a saját hatáskörükbe tartozó, az intézményi költségvetésben szereplő kiemelt előirányzatok erejéig, illetve a belső megállapodásban foglalt tételek tekintetében. A megállapodás alapján a „főigazgató” által megbízott személy is vállalhat kötelezettséget. Kötelezettségvállalásra jogosult az Integrált Szervezet vezetője a fentieken kívüli minden gazdálkodással, fenntartással, működtetéssel kapcsolatos feladatot érintő bevétel-kiadás vonatkozásában, melyet átruházhat a konyhák működése esetén a helyi élelmezésvezetők személyére. Nem szükséges írásbeli kötelezettségvállalás a gazdasági eseményenként 100 e Ft-ot el nem érő kifizetések esetében. 36
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Megállapodás 50 e Ft-ról szól még, illetve a rendszeresen jelentkező szolgáltatások esetéről. Kötelezettségvállalás ellenjegyzésére az Integrált Szervezet vezetője jogosult, távolléte esetén helyettese. Kötelezettségvállalás nyilvántartását az Integrált Szervezet végzi. Utalványozásra az Integrált Szervezet vezetője jogosult. Nem tartalmaz előírást a szakmai teljesítés igazolásáról. A Számviteli törvény 14.§ (5) bekezdése szerint a Számviteli politika keretében el kell készíteni a pénzkezelési szabályzatot. Az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet Pénz-, és értékkezelési szabályzata 1997. június 24. óta hatályos, azóta többször módosították, utolsó alkalommal 2009. szeptember 1-jén, és kiterjesztették minden önállóan működő intézményre is. A házipénztár az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet, valamint a hozzá tartozó önállóan működő intézmények működéséhez szükséges készpénz és egyéb értékek kezelésére, forgalmának lebonyolítására és megőrzésére kijelölt helyiség. Az önállóan működő költségvetési szervek pénzkezelő helyként működnek. A szükséges készpénz biztosítása részükre ellátmányrendszeren keresztül történik. Előírásra került, hogy a tankonyha bevételéből jogosult az azonnali készpénzes kiadásokat kifizetni. Meghatározták az Integrált Konyhák működtetéséhez, a postai költségek fedezésére, valamint az üzemanyag vásárlásra felvehető ellátmányok összegét és a felvételre jogosultak nevét. Rögzítették, hogy az intézmények részére az ellátmány megállapodás szerint 20.000 Ft, mely indokolt esetben ettől eltérő is lehet, illetve néhány intézmény esetében eleve magasabb összeget határoztak meg. Meghatározták a pénzkezelésért felelős személyek nevét intézményenként. A pénzkezelésért, ellátmányért felelős személyek felelősségvállalási nyilatkozatai a szabályzat mellékletét képezik.
37
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Az állandó készpénzellátmányok esetében 30 nap elszámolási határidőt határoztak meg, valamint azt, hogy év végével valamennyi ellátmányt el kell számolni, a fel nem használt összegeket vissza kell fizetni a számlára. Felsorolták a kötelezettségvállalásra jogosultakat,
a
szabályzat
melléklete
tartalmazza
intézményenként
a
kötelezettségvállalásra jogosult személyeket. Utalványozási jogköre az Integrált Szervezet vezetőjének van, melyet távollétében átruházhat az „Integrált Iroda” helyettesére. A szabályzat melléklete tartalmazta a megbízást, illetve nyilvántartást az utalványozásra jogosult személyekről. Szakmai
teljesítés
igazolásáról
csak
annyiban
rendelkezik,
hogy
a
kötelezettségvállaló, intézményvezető végzi, valamint helyettesítheti a banki aláírási jogosultsággal rendelkező személy. A szabályzat melléklete intézményenként tartalmazza a nyilvántartást a szakmai teljesítést igazoló személyekről.
38
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Az alábbi táblázatban foglaltuk össze szabályzatonként, illetve intézményenként a pénzgazdálkodással kapcsolatos jogköröket
Jogkörök
Megállapodás
Ügyrend
Kötelezettségvállalás Önállóan működő költségvetési Intézményeknél
Az önállóan működő költségvetési intézmények vezetői, a saját hatáskörükbe tartozó, az intézményi költségvetésben szereplő kiemelt előirányzatok erejéig, illetve a belső megállapodásban foglalt tételek tekintetében. A megállapodás alapján a főigazgató által megbízott személy is vállalhat kötelezettséget.
Az önállóan működő költségvetési intézmények vezetői, a saját hatáskörükbe tartozó, az intézményi költségvetésben szereplő kiemelt előirányzatok erejéig, illetve a belső megállapodásban foglalt tételek tekintetében.
Kötelezettségvállalás Integrált Szervezetnél Kötelezettségvállalás ellenjegyzése Önállóan működő költségvetési Intézményeknél Kötelezettségvállalás ellenjegyzése Integrált Szervezetnél
Kötelezettségvállalás ellenjegyzésére nem jogosultak
Integrált Szerv vezetője vagy az általa megbízott személy
Összevontan, saját intézményi feladataival együtt látja el
Nem tartalmaz előírást
Számviteli csoport vezetője és dolgozói Pénzügyi csoport vezetője és dolgozói
Utalványozásra nem jogosultak
Integrált Szerv vezetője vagy az általa megbízott személy
Ellenjegyzés Önállóan működő Költségvetési szervnél Ellenjegyzés Integrált
Integrált Szervezet vezetője jogosult, távolléte esetén helyettese Érvényesítésre nem jogosultak.
Utalványozás Önállóan működő Költségvetési szervnél Utalványozás Integrált Szervezetnél
Az önállóan működő költségvetési intézmények vezetői, a saját hatáskörükbe tartozó, az intézményi költségvetésben szereplő kiemelt előirányzatok erejéig, illetve a belső megállapodásban foglalt tételek tekintetében.
Az Integrált Szervezet vezetője a fentieken kívüli minden gazdálkodással, fenntartással, működtetéssel kapcsolatos feladatot érintő bevétel-kiadás vonatkozásában, melyet átruházhat a konyhák működése esetén a helyi élelmezésvezetők személyére.
Érvényesítés Önállóan működő Költségvetési szervnél Érvényesítés Integrált Szervezetnél
Pénz-és értékkezelési szabályzat
Integrált Szervezet vezetőjének van, melyet távollétében átruházhat az Integrált iroda helyettesére.
Ellenjegyzésre nem jogosultak
Integrált megbízott
Számviteli csoport vezetője és dolgozói 39
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Szervezetnél
dolgozója végzi
Pénzügyi csoport vezetője és dolgozói
Szakmai teljesítés igazolása Önállóan működő Költségvetési szervnél
Nem tartalmaz előírást
Szakmai teljesítés igazolása Integrált szervezetnél
Nem tartalmaz előírást
kötelezettségvállaló, intézményvezető végzi, valamint helyettesítheti a banki aláírási jogosultsággal rendelkező személy kötelezettségvállaló, intézményvezető végzi, valamint helyettesítheti a banki aláírási jogosultsággal rendelkező személy
A kötelezettségvállalások nyilvántartásának főbb szabályait határozták csak meg az említett szabályozásokban. Az együttműködési megállapodás szerint szabályos kötelezettségvállalás esetén az Integrált Szervezet ellenjegyzi és felvezeti a kötelezettségvállalási nyilvántartásba. A fenti folyamatokat folyamatosan, legkésőbb 5 munkanapon belül meg kell tenni.
Ügyrendjük szerint az intézmény által
alkalmazott Gordius program a kötelezettségvállalást nyilvántartja.
Pénz-, és
értékkezelési szabályzatuk szerint a kötelezettségvállaláshoz kapcsolódóan olyan analitikus nyilvántartást kell vezetni, amelyből megállapítható az évenkénti kötelezettségvállalás
összege.
A
megfelelő
kötelezettségvállalási
rendszer
kialakításának alapfeltétele a részletes, jól átgondolt szabályozás. Az ellenőrzési nyomvonal a gazdálkodás főbb folyamatait rögzíti, azonban az önállóan működő költségvetési szervek Szolgáltató Szervezettel történő kapcsolódási és ellenőrzési pontokat nem tartalmazza.
Az ellenőrzési nyomvonal bővítése és
aktualizálása során a megfelelő folyamatok, ellenőrzési pontok, hatáskörök és a felelősségi meghatározásával hozzájárul a költségvetési szerv feladatai ellátására szolgáló előirányzatokkal, létszámmal, vagyonnal, valamint a rendelkezésre álló forrássokkal való szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás feltételeinek megteremtéséhez. 40
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Összességében jellemző, hogy nem egyértelmű a kötelezettségvállaláshoz és a pénzgazdálkodáshoz kapcsolódó jogkörök meghatározása, sem a hatályos jogszabályi előírásokkal, sem a szabályzatok között nem biztosított az összhang. Ennek egyik lehetséges oka a költségvetési szerv vezetőjének ill. a gazdasági vezetőnek a nem egyértelmű értelmezése a Szolgáltató Szervezet esetében.
41
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
V. Finanszírozási rendszer Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete megalkotta 19/2001. (V. 02.) számú rendeletét az önkormányzati kincstár működéséről, melyet 2004. évben módosított. A rendelet a felügyeleti szervi támogatásban részesülő intézmények teljes körére kiterjed. A rendelet szerint az Önkormányzat a felügyelete alá tartozó intézményeit a Polgármesteri Hivatalon keresztül önkormányzati kincstári rendszerben finanszírozza, az OTP Bank közreműködésével. A rendszer az alábbi főbb elemekből áll: Þ előirányzat
felhasználási
keret
(limit)
meghatározásával
történik
a
finanszírozás, Þ a költségvetésben meghatározott, a „TÁH” különbözettel csökkentett havi limit összegét az intézmények lehívhatják a Polgármesteri Hivatal költségvetési elszámolási számlájáról, amennyiben a saját bevételük nem fedezi a felmerült kiadásokat, Þ a limit ütemezését a polgármester vagy az általa felhatalmazott személy állapítja meg, Þ felújítások, beruházások esetén lehet eltérni, rendkívüli kifizetés esetén engedély szükséges, Þ a céltámogatásokkal az intézményi limit automatikusan emelkedik, Þ minden hónap 25-ig meghatározott formátumú, tartalmú pénzforgalmi ütemtervet készít az intézmény, Þ az Önkormányzat az intézmények pénzellátását egyetlen elszámolási számlán bonyolítja,
42
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Þ a Polgármesteri Hivatal az intézmények pénzellátását biztosító egyetlen elszámolási számlára vezeti a szükséges összeget (amire a saját bevételük nem nyújt fedezetet), Þ a fel nem használt összeg nap végén visszavezetődik a Polgármesteri Hivatal számlájára, Þ a havi limit maradványa a következő hónapokban szabadon felhasználható, Þ a kamatmegtakarítás 50 %-át az intézmény visszakapja. A rendelet egyik lényeges hiányossága, hogy nem határozza meg a finanszírozásban a Szolgáltató Szervezet szerepét, funkcióit. Célszerű a jelenlegi rendeletet aktualizálni és a
korszerűbb,
kiskincstári
rendszert
hatékonyabb,
bővített
formában
továbbműködtetni. A kialakított rendszer dőlt betűvel jelzett elemein szükségesnek tartjuk a változtatást. A pénzforgalmi terv összeállítására vonatkozó követelményeket részletesebben célszerű meghatározni, annak érdekében, hogy az megalapozott és ellenőrizhető legyen, a jóváhagyó mérlegelési lehetőséggel élhessen. A havi limit maradványa következő hónapokban való szabadon felhasználhatósága nagy mértékben korlátozza a rendszer hatékonyságát. A jelenleginél korszerűbb költségvetési tervezési és finanszírozási módszerek bevezetése indokolt a jövőben. A kialakításra kerülő tervezési, kötelezettségvállalási és finanszírozási rendszereknek együttesen biztosítania kell a gazdálkodási fegyelem betartását, a fizetőképesség biztosítását és a költségvetésen belüli, szigorú, fegyelmezett és megfelelően kontrollált költségvetési gazdálkodást. Kerüljön követelményként meghatározásra az átalakítással létrehozandó új szervezettel szemben a megfelelő tájékoztatás biztosítása a feladatellátó intézménynek az ellátott feladatokhoz kapcsolódó előirányzatok és teljesítésük alakulásáról, amennyiben szükséges a gazdálkodási fegyelem betartására vonatkozóan jelzés történik. 43
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Együttesen biztosítsa a szakmai feladatellátáshoz feltétlenül szükséges források rendelkezésre állását és a gazdálkodás szabályszerűségét, a gazdaságossági követelmények teljesülését. A szakmai és a szigorú gazdálkodási követelmények együttes figyelembevételéhez és a döntések mindkét szempontból történő jó megalapozásához mindenképp jól átgondolt és szabályozott finanszírozási rendszer szükséges. A költségvetési rendeletben a gazdálkodás rendjére vonatkozó szabályok között az alábbi főbb előírásokat határozták meg az intézményekre vonatkozóan: Þ Az intézmények – nettósított – költségvetési támogatását az önkormányzati kincstár keretében 1/12 szerinti ütemezésben biztosítja a Képviselő-testület, a 19/2001.(V. 2.) sz. rendelet és az önkormányzati kincstár működésére vonatkozó megállapodás szerint. Ettől eltérni csak a beruházások és felújítások esetén, illetve az intézmény kérése alapján az utalványozásra jogosultak döntése alapján lehet. Þ Az intézményfinanszírozás 2,5%-át a kötött felhasználású támogatások és az intézményi étkeztetés támogatásának kivételével – a képviselő-testület határozatlan ideig tartalékba helyezi. Þ Az intézmény a jóváhagyott bevételi előirányzatain felüli többletbevételét csak az Önkormányzat Képviselő-testületének előirányzat módosítása után használhatja fel. Többletbevétel miatt előirányzat módosítás csak akkor lehetséges, ha a költségvetés bevételi előirányzataként tervezett összeg már befolyt. A bevételi előirányzatok elmaradása esetén a kiadási előirányzatok zárolására, illetve törlésére kerül sor. Þ Előző évi pénzmaradványával a
Képviselő-testület jóváhagyása
után
intézményi hatáskörű előirányzat módosítás után rendelkezhet.
44
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Þ A kiemelt előirányzatokat a költségvetési szerv csak a Képviselő-testület engedélye után módosíthatja. Þ Az
előirányzat-módosítás
költségvetési
támogatási
igénnyel
sem
a
költségvetési évben, sem a következő év(ek)ben nem járhat. A képviselő-testület a polgármesterre az intézmények gazdálkodásával kapcsolatban csak néhány hatáskört ruházott: ü engedélyezi az intézmények ingó és ingatlan tárgyainak bérbe adását ü dönt az intézmények használatában lévő 100 eFt feletti és 500 eFt egyedi értéket meg nem haladó értékű ingóságok értékesítéséről ü dönt az önkormányzati kincstár keretében intézmények részére limit meghatározásáról ü az önkormányzat által fenntartott intézmények részéről benyújtott, pénzügyi kötelezettséggel nem járó pályázatok benyújtásához hozzájárul. Az Önkormányzat költségvetési rendeletében az intézményekre vonatkozóan szigorúbb gazdálkodási szabályok kialakítása és a létrehozandó – V. fejezet szerinti - Elszámoló Szervezet kontroll funkcióinak bővítése indokolt, mindemellett a polgármesterre
ruházott
hatáskörök
kiszélesítése
révén
hatékonyabb
és
gazdaságosabb intézményi gazdálkodás valósulhat meg. A finanszírozási rendszer hiányosságaira is felhívhatja a figyelmet egyes intézmények adósságállományának jelentős mértéke, melyet az alábbi diagram szemléltet.
45
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
A fentieken túl a kontrolling feladatok bővítésével - az V. pontban ismeretettek szerint létrehozandó új szervezeti egység révén - a létrehozandó új szervezeti formában működő intézmény képes lehet a finanszírozások kezelésével a tartalékokat is kimutatni és egyben az adósságállományt is kezelni, a bevételek és kiadások alakulását nyomon követni és arról megfelelő információt szolgáltatni. A működés során így folyamatosan tervezhetővé és ellenőrizhetővé válik az egyes kötelező és nem kötelező feladatok finanszírozása, ill. azok elkülönítése.
46
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
VI. A további működtetésre vonatkozó javaslat részletes bemutatása, előnyei az egyéb lehetőségekkel szemben A jelenlegi Szolgáltató Szervezet átalakításával létrehozandó Elszámoló Szervezet javasolt – bővült feladatkörhöz igazodó - szervezeti struktúráját mutatja az alábbi ábra (a változásokat a jelenlegihez képest pirossal emeltük ki):
A fenti ábrán az átalakult, hatékonyabb szervezeti struktúra szerepel, melyen a jelenlegihez képest javasolt változtatásokat kiemeltük, az alábbiak szerint. Ø A
jelenlegi
szervezet
új
feladatkörrel
bővülne,
ahhoz
igazodó,
racionalizáltabban kialakított szervezeti struktúrával rendelkező - önállóan működő és gazdálkodó - Elszámoló Szervezetté alakulna át.
47
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Ø A takarítási feladatokat célszerű, közbeszerzési eljárás során (amennyiben nem éri el az értékhatárt pályázatatás során) kiválasztott szolgáltatóval, vásárolt szolgáltatás révén biztosítani. Ø Az étkeztetési feladatok biztosítása vásárolt élelmezés révén, tálaló konyhák működtetésével gazdaságosabb lehet, tehát itt szintén a közbeszerzési eljárás (vagy pályázatatás) lehet a megoldás. Ø Így a technikai feladatok kiszervezésével a pénzügyi-számviteli tevékenységek fokozottabban előtérbe kerülhetnek az intézményben, illetve az alkalmazotti létszám jelentős csökkenésével egy fő átcsoportosítható a munkaügyi csoportból. Ø A
korszerű
költségvetési
tervezési
rendszerek
alkalmazása,
az
intézményvezetők és az irányító szerv megfelelő információkkal való ellátásának, a költségvetési kereteken belüli gazdálkodás biztosításának igénye szükségessé teszi egy költségvetési és controlling osztály létrehozását, képzett szakemberek alkalmazásával. Ø A vagyonrendezési és ügyviteli feladatok együttes kezelése, külön csoportként felesleges lehet. Célszerű egy fő ügyviteli alkalmazott foglalkoztatása és a vagyonrendezési feladatok (elsősorban tárgyi eszköz nyilvántartás, leltározás) számviteli csoportba integrálása, létszám átcsoportosításával is. Ø A kihelyezett gazdasági ügyintézők munkájának koordinálása, irányítása érdekében célszerű a csoportjukat a jelenleg alacsony létszámú pénzügyi csoportba illeszteni. Ø Az előírások szerint a belső ellenőrzés megszervezéséről a költségvetési szerv vezetője köteles gondoskodni. Jól szervezett belső ellenőrzési csoport nagy mértékben hozzájárulhat a szervezet hatékonyabb működéséhez, jelentős hozzáadott értéket biztosítva. Ø Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervként működő Szolgáltató Szervezetnek gazdasági vezetővel kell rendelkezni, aki a szervezeti ábrán
48
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
egyben igazgatóhelyettes is. Ellátja a gazdasági vezető funcióit a hozzárendelt önállóan működő költségvetési szervek tekintetében is. Ø A intézmények műszaki jellegű feladatai ellátásának módját szükséges átgondolni. Integrálódhat az Elszámoló Szervezetbe, ill. az Ámr. előírásai szerint biztosítása történhet szolgáltatás vásárlásával (az I. fejezetben ismeretett előírások alapján). Ø Így a Szervezet létszám bővítése nélkül, átszervezéssel egy jóval hatékonyabb szervezeti struktúra alakítható ki. A finanszírozási részben már említett feladatok megvalósítása is szükséges a szervezeti változtatáson túl, melyek jelentős része az új költségvetési és controlling csoport feladatai között kapna helyet. Az Ámr. 11. § (6) szerint, amennyiben a költségvetési szerven belüli szervezeti egységeket érintő szervezeti intézkedés történik, vagy a költségvetési szerv által végzett tevékenységek módosulnak - ha az Áht. 95. §-ában foglaltak szerinti egyesítés vagy szétválás nem valósul meg -, a költségvetési szerv alapító okiratát ill. szervezeti és működési szabályzatát kell módosítani. Az Elszámoló Szervezet a hozzárendelt intézmények gazdasági feladatainak ellátására létrehozott szervezet, ezen feladatait a megfelelő szabályozottság és szervezeti felépítés esetén jóval magasabb hatékonysággal láthatja el, mint több önállóan működő és gazdálkodó intézmény kisebb gazdasági apparátusa. Az Elszámoló Szervezeten
keresztül
biztosítható
a
fenntartó
Önkormányzat
megfelelő
információkkal való ellátása, ezáltal a döntések gazdasági megalapozása, ill. a megfelelő – jogszabályi előírásokban szereplő és az irányító szerv által megfogalmazott – kontroll folyamatok működtetése, végeredményül szabályszerű, takarékos gazdálkodás valósulhat meg, amely egyúttal azt is biztosítja, hogy a 49
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
kötelező szakmai feladatokhoz szükséges forrás a megfelelő időben rendelkezésre álljon. Az önállóan működő intézmények pedig szakmai feladatuk magas színvonalú ellátását tűzhetik ki célul, a vezető kapacitásai nem oszlanak meg olyan nagy mértékben a szakmai és gazdálkodási feladatok között, mint saját gazdasági szervezet kialakítása esetén. A jelenlegi gazdasági és jogi környezetben a költségvetési szervek számának, méretének optimalizálására való törekvés jelenthet megoldást az Önkormányzat számára. Az intézmény átszervezése során egyik fő célkitűzés lehet, hogy a kulcsfontosságú feladatokra koncentrálva, növelje azok elvégzésének hatékonyságát, míg az ebbe a körbe nem tartozó feladatok, tevékenységek kiszervezésre kerülhetnének. Az általunk javasolt szervezeti struktúra kialakítása pontosan ehhez járulna hozzá.
50
Hatásvizsgálat Dombóvár Város Önkormányzata Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet intézményére vonatkozóan
Az alábbi Swot analízis jól szemlélteti a jelenleg működő Szolgáltató Szervezet átalakításának és fejlesztésének előnyeit, a megszűntetéssel szemben. Erősségek
Lehetőségek
v Minden területre megfelelő, képzett szakember alkalmazásának lehetősége v Egységes szabályzatok v Munkaerő optimális elosztásának lehetősége, jobb kapacitás kihasználtság v Szakmai ismeretek folyamatos bővítése v Egységesített, „legjobb” gyakorlat alkalmazása v Funkciók szerint struktúrált szervezet v Gazdaságosabb létszám gazdálkodás a több önállóan működő és gazdálkodó intézménnyel szemben
Gyengeségek
v Átalakítás, a technikai feladatok kiszervezésével, egyidejűleg a gazdasági apparátus megerősítése v A feladatok jobb összehangolása, osztályok közötti jobb együttműködés v Hatékonyabb folyamatba épített, előzetes, utalólagos és vezetői ellenőrzési rendszer, illetve belső ellenőrzés v Megalapozott döntéshozatalt biztosító, naprakész információs és monitoring rendszer kialakítása v Korszerűbb költségvetési tervezési rendszer v Finanszírozás és pénzeszköz gazdálkodás hatékonyabb bonyolítása v Naprakész, pontos adatokat biztosító kötelezettségvállalási nyilvántartási rendszer
Veszélyek
v A Szolgáltató Szervezet és az intézmények közötti együttműködés nehézségei v Intézmények közötti távolság v Ellenállás a változásokkal szemben v Kommunikációs problémák akár az intézményegységek, akár az önállóan működő és gazdálkodó, ill. az önállóan működő kapcsolatrendszerében v Információhiány v Hatékony kontrolling rendszer hiánya v Finanszírozási rendszer elavultsága v Kötelezettségvállalások nyilvántartási rendszere v Követelményeknek nem megfelelő szervezeti struktúra v Nem biztosított a szabályozásban az összhang
v A szakmai vezetés és a gazdasági vezetés közötti „érdekellentétek” v Nem megalapozott adatszolgáltatás v Szakmai feladatok háttérbe szorulása v Fejlesztési lehetőségek elutasítása v Felelősségáthárítás v Technikai feladatok miatt esetenként háttérbe szorulnak a gazdasági szempontok
Budapest, 2010. október 15.
Hirsch László CCA Adó és Pénzügyi Tanácsadó Menedzser Zrt. elnök-vezérigazgató 51