103. szám. Krónika. B u d a p e s t, deczember 20

A HET

MEGJELEN MINDEK VASÁRNAP.

~W

A

Előfizetési feltételek: Egész évre

~W

~

frt 10.-

Félévre

•

5.

Negyedévre

,

2.50

SZERKESZTI

deczember

azon

tisztelt

előfizetőit,

kiknek

előfizetése e hó v é g é v e l lejár, h o g y előfizetéseik mega

megfelelő

utalvány-blanquettákat

előfizetőink s z á m á r a k ü l ö n boríték alatt a mai postával

Szerkesztőség és klaflóliivatal: BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz. Hirdetések

KISS JÓZSEF.

ú j í t á s a iránt h o v a előbb rendelkezni s z í v e s k e d j e n e k . czélra

1

"

J a n u á r 1-én A H É T h a r m a d i k é v f o l y a m á b a lép.

E

B

~

— B u d a p e s t ,

lapunk

f

TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS M Ű V É S Z E T I KÖZLÖNY.

Egyes szám ára 20 kr.

Felkérjük

51/103. szám.

1891.

II. Évfolyam.

megküldöttük.

Krónika. — deczember 18. Gyermekek

öröme.

Boldog nagybácsi vagyok. V a g y másféltuczat jövendőbeli állampolgár, honleány nevez ezen a kedves hangzású, tekintélyt nyújtó néven. Körülöttem rajzanak tarka színegyvelegben a szőke, barna, fekete apróságok s gyermekhailgjuk csevegése ugy'.hangzik, mint tiszta, derült levegőben a csöngetyü szava. Mind kedves, jó és okos teremtés. Sohasem rakonczátlanok, sohasem vásottak. A parancsot megfogadják,, az ebédet megköszönik. Rendkívül szorgalmasak is. Elvégzik pontosan a leczkéiket, aztán neki ülnek az olvasásnak. Jár nekik a Kis Lap, az Én Újságom meg a Kis Világ. Ez azonban kevés az ő szellemi éhségüknek. Szüleik tömérdek sok képes-könyvet vesznek nekik, azonkívül összekuporgatják zsebpénzüket és azon is vásárolnak könyvet »az ifjúság számára.« Szellemi elevenségük - oly fejlett, hogy az olvasás passzív működése nem elégséges nekik. A hét éves Erzsike meséket gondol ki és diktálja tollba nyolczesztendős bátyjának, aki a família számára hetilapot ád ki Gyermekek Világa czim alatt. A szőke Jutka (tegnap mult kilencz esztendős) a legkifogástalanabb módon fordit verseket magyarról németre. A hétéves Margitka az idén jár először iskolába és mód nélkül tud kaczagni az olvasókönyvében közölt versek rossz magyarságán és döczögős ritmusán. Aztán minden ünnepélyes alkalommal, különösen a nagy-papa születésnapján, fölmasiroznak bokrétásan és a legkisebbtől a legnagyobbig oly üdvözlő beszédet mondanak a saját konczepcziójuk szerint, hogy az ember elámul rajta. Vacsora után. pedig a szalonban műkedvelő előadást rendeznek, precziz, összevágó játékkal, kifejező mimikával és a lámpaláznak legcsekélyebb jele nélkül.. A fiuk mind gentlemenek, a leányok mind fejlett urihölgyek. A cseléddel- souverain leereszkedéssel beszélnek, a köszöntést gracziöz fejbicczentéssel viszonozzák. Ha vendég érkezik és papa, mama nincsenek hon, a kis Jutka csinálja a honneuröket. Kifejezi sajnálatát, hogy papa, mama nem részesülhet a szerencsében, aztán leültetve a vendéget, másfél óra hosszat ugy el tud vele konverzálni, hogy a látogató megfeledkezik a távozásról.

20.

'elvételejigyanott. Kéziratok nem adatnak vissza.

—

Papát, mamát a legközelebbi találkozásnál biztosítja, hogy. ilyen okos, érett kis lány, mint a Jutka, nem létezik a föld kerekségén. Magános ember vagyok, nem járok sokfelé. A l i g ismerek más gyermeket a családombelieken kivül. Föh váltva keresem föl ezeket, amazokat s mindannyiszor tiszta, mély öröm tölt el. Ez apró emberekben kicsinyítve, finomodva találom föl saját magamat, mintha konvex tükörbe néznék. És elgondolom magamban, hogy milyen tökéletességre fogják vinni ezek a gyermekek, a kiknek e g y teljes, kifejlett kultura áll rendelkezésükre és akik, a maguk szűkebb világukban, ennek a kulturának a magaslatán állanak már. Elgondolom, hogy milyen primitiv, milyen szegényes volt az én lelki táplálkozásom, midőn gyermek voltam. E g y vén cselédünk volt, az ült esténként az ágyacskám szélére és mesélgetett nekem Hófehérkéről meg Hüvelyk Matyiről. Ennyiből és néhány dajkadalból állt az egész repertoieja és én szegény, ostoba gyermek, mindig újból meg újból meséitettem magamnak századszor, ezredszer ezeket az együgyü meséket, melyeknek minden szavát ismertem már. Nem is voltam olyan okos, olyan tisztességtudó, mint az én Jutka húgom. Ha idegen ember jött, félénken bújtam édes anyám ölébe s valahányszor születésnapkor felköszöntőt kellettvolna mondanom, zokogás fojtotta el a szavamat. Aztán elszégyenlem magamat, ha eszembe jut, mennyi kínt és keserűséget okozott nekem a tanulás. A z olvasás megtanulására még serkentett némi ambiczió és büszkeséggel töltött el a tudat, hogy én tudok könyvből olvasni. De midőn a magasabb tanulmányok korszaka következett be, a második, harmadik elemi osztályban valósággal boldogtalan voltam. Csak ugy erőszakkal kellett engem a leczkék megtanulására fogni és alig hogy elvégeztem, mint a kiszabadult csikó, neki vágtattam az erdőnek, jégpályának és kurjogattam magas jókedvemben. — Jutkának, Gézának sejtelme sincs erdőről, jégpályáról, ők minden nap szépen otthon ülnek s minden kényszer nélkül tanulják meg a leczkéjüket. A z a z dehogy nincs fogalmuk. Minden esztendőben más-más nyaralóhelyre mennek. Voltak Tátrafüreden, Balatonfüreden, Ischlben, Ostendén. Ismerik az alpeseket, a salzkammerguti tavakat, az északi meg az adriai tengert közvetlen látás utján. Ott aztán nevelőnőjük felügyelete alatt sétálnak az erdőben, lapdáznak, énekelnek terzettben, quartettben. Télen pedig kimennek a jégre és korcsolyáznak, mintha szárnyaik volnának. A z én gyermekkorom vad rakonczátlan örömei ő náluk tisztultak, finomultak, nem találok köztük és köztem semmi közös vonást, csak a kis Pistikében, aki határozott ellenszenvet mutat az olvasás és a nevelőnő ellen és azért az egész család megvetésében részesül. A gyermekeké a jövő. Mi nagy emberek, akik mögött annyi csalódás és szétfoszlott ábránd van, ennek

286 az igazságnak szolgálatában állunk. V a g y o n t nem adhatunk nekik, hát ráköltjük jövedelmünk felét az ő nevelésükre, hogy tiszta, világos lelkük legyen és legyen tudományuk is, melylyel majdan az élet viharában fölszinen tarthassák magukat. *

Ott voltam velük a gyermekszinházban, Hamupipőke előadásánál. Fölelevenedtek bennem (előadás előtt) azok a kedves, szines benyomások, melyeket gyermeklelkemben e mese keltett. Ha mesélték nékem, világosan lát-' tam az egyes képeket, fényözönben úszva, sugarasan, szinesen és természetfölötti bűbájban. Felgördült a függöny, rosszul festett dekorácziók, gyermekes, ügyetlen alakok és durva posztó a rózsafelhős ruházat h e l y e t t . . . . Istenem, hát ez lett az én Hamupipőkémből? A csúnya vén asszony ugy változik át tündérlánynyá, h o g y levet magáról egy ócska rongyot, mely alól eddig is minden mozdulatánál kikandikált a fehér ruhácska ? Hiszen én tudom, hogy csodák nem igy történnek, de ezek a gyerekek, akik itt látják meg először, mit képzelnek a mesevilágról ? — Körülnéztem a terémben és csupa vidám, elégedett arczot láttam, csak Jutka ült ott unatkozva. A függöny legördült és fölhangzott a taps. Hívták Hamupipőkét meg a tündérleányt, a szinész-gyermekek neveit kiáltva. — Hogyan, tehát az ő tudatukban világos, hogy az egész csak játék? — Aztán megindult az a kedves, esengő moraj, a gyermekhangok zajos egyvelege. Egyik-másik elővette a látcsövét, fölállt és körülnézett. U g y ahogy atyjától, anyjától láthatta. A p r ó gavallérok elhagyták helyeiket és fölkeresték leánybarátjaikat. Dicsérték az egyik előadót, kifogásolták a másikat. Akárcsak a nemzeti színházban. — Csak az én Jutka húgom ült ott kedvetlenül. O a legokosabb, őt valószínűleg a kielégítetlen fantázia bántja. —

Nem tetszik, Jutka? kérdeztem tőle.

— Nem, mondotta. Minek játszanak ilyen gyerekes dolgokat? Hiszen tudjuk jól, hogy csak mesei Szentséges uram! A gyermek nem szereti a mesét! A gyermek fölötte áll annak a tündérvilágnak, melyet én érett észszel siratok. Hová lett a szint szomjazó szem, a színeket feldolgozó fantázia, a naiv, fogékony lélek, melyet mi még mindig föltételezünk a gyerekben ? — Hová lettek a gyerekek?

Nincsenek többé gyerekek! — Ez a banális frázis, melyet pikáns értelemben tréfásan szoktunk elmondani, félelmetes igazságként áll előttem. És számon kérem a szülőktől a gyermeklelket, melyet kineveltek belőlük és számon kérem a mi nagy íróinktól, akik — elismerem, szép, művészi munkáikkal — bűnrészesek a lélekgyilkolás e munkájában. É s világosan látom a jövendő kor embereinek tragikumát, akik az élet kietlenségéből menekülni óhajtanának és nem találják a múltban a mesés, a hinni és álmodni tudó gyermekkorszakot. Ok, a mióta túllépték a kort, melyen innen emlékek vannak, nem gyermekek többé, hanem miniatűr-férfiak, kisasszonyok, tele okossággal, műveltséggel s merő logikával. A papiros bálványunkká lőn és mi gyermekeinket is föláldozzuk ennek a bálványnak. A mióta ez a tudat fölébredt bennem, nem szabadulhatok attól a képtől, melyet Flaubert .oly gigánsi kegyetlenséggel festett, mely a kairói Moloch-áldozatot ábrázolja. A Moloch érczszobrának rettenetes száján át a lobogó tűzbe hányják a gyerekeket, a kik nem tudják, mi történik velük. Mi azonban tudjuk. Mi érezzük lelkünkben, testünkben ez idegbántalmakat, miket a papiros kultusza okozott. Mi foglalkozunk irodalommal, művészettel, mert korunk gyermekei vagyunk és e kor a papirosban találja az emberi nagyság legideáli-

sabb nyilvánulását. Mi kötelességet teljesítünk, midőn e dogmának alávetjük magunkat, de a gyereknek nincsenek kötelességei, a gyereknek jogai vannak, szentek és sérthetetlenek s ezerszeresen nagyobb a bűnünk, midőn e jogokat nem respektáljuk, mert ő védelem nélkül ki van szolgáltatva a mi nagyobb hatálmunknak. A gyermekvilág eddig örökkön örökké ugyanaz volt. Naiv, hivő és tudatlan. Ebben a tudatlanságban boldog a gyermek, tud nevetni és örülni semmiségeknek és tud fejlődni és erősödni természeti ösztöne mellett, mely kiszólitja a szabadba, a hol ugrál, játszik és erősödik. S é a nézem most az én kedves gyermekeimnek finom, átlátszó bőrét, gyönge, erőtelen izmait, erélytelen lelkületét. Vájjon fölér-e a lélek sivár józansága a test elsatnyulásával ? A gyermekvilág eddig köztársaság volt. Fogalmuk sem volt rang- és rendbeli különbségekről. A réten a patriczius gyermeke tisztelettel hajolt meg a parasztfiú előtt és adózott neki, mivel az erősebb volt. És most látom, mint férkőzött a gyermekek lelkületébe is a sociális érzet, ez az égető szimptoma, mely mindnyájunkat aggodalomba ejt. A mi gyermekeink tudják, hogy vannak szegény gyermekek s a szegény gyerekek is tudják, h o g y szegények, meghunyászkodnak s alázatosan kitérnek a gazdagabb előtt. A nagyok életét minden visszáságával, természetellenességével és kegyetlenségével rákényszeritették a kicsinyekre is. Itt a kultura szolgálatukba szegődött, ott átokként nehezül reájuk. Foglalkoznak egyrészt irodalommal, művészettel, van szinházuk, vannak báljaik, másrészt befogják őket a gyárakba nehéz munkára, kenyérkeresésre, a díszes utczákon rongyosan, fázva gyufát árulnak és koldulnak. Itt csupa túlfinomultság, ott csupa romlottság, aljasság. Bocsássanak meg kedves Írótársaim, a kik a legnemesebb szándékkal, a legtisztább ambiczióval dolgoznak az ifjúság számára. Én az önök munkájuk üdvösségében hinni nem tudok. A művészet a mienk, a nagyoké, mert mienk a munka és a kor szellem kultiválásának kötelessége. Én a legdrágább . kincsnek tartom a gyermekkort és a gyermekemlékeket a felnőtt részére. L e g y e n az .üde, füves, forrásos oázis, melyen természetes, nem papirosból készült virágok fakadnak, legyen az a test kultuszának kora, mely megedzi az embert a későbbi ideg és egészséget rontó kulturális élet számára. Mert a papiros korszakában több erőre van szükség, mint az aczélében. A kultura egyre fogyasztja az erő-készletet, mig a kardforgatás kora megkövetelte az erőt, de növelte is. Szegény Jutka, szegény Orzsike, rajtatok már nem segíthetek. De itt van Pistike, a rosz, a lusta gyerek, ezt megmentem még. Elveszek tőle minden könyvet, kieresztem az utczára, az erdőbe, hadd szaladgáljon, hadd verekedjék és szakgassa a ruháit. Fogadok melléje e g y öreg dajkát, aki tömje étellel, itallal és esténként odaüljön az ágya mellé és meséljen neki Hamupipőkéről meg Hófehérkéről. Aztán elviszem a városligetbe Paprika Jancsi bódéja elé, hadd kaczagjon az apró vitéz otromba hősködésén. S ha teltek az arczái, megaczélosodnak az idegei és lelkét tele szivta már a faragatlan természetesség egészséges, üde benyomásaival, akkor vérző szívvel kezébe nyomom majd az első könyvet, azt mondván: »Fiam, az erdő, a mező és Paprika Jancsi csak álom, illúzió volt, ideje, hogy megismerkedjél a valóságos élettel, a papirossal*. Kóbor

Tamás.

8 ig

Egy siron. —

Az

uj

Tanhauserböl.

—

Merengve ültem ott a sir gyöpén, Szomjas tekintetem a kék habokba, Köröttem ködbe folyt a hegyek orma, Es cziprusok bólintottak felém. Világi zajt itt nem hallottam én Es minden szívsebem begyógyult sorba.', Akárha nem is gondolkodtam volna, A lélek is aludt édes — henyén. Bejutva 'majdan a nyugalmas révbe, Ha az örök vándorlás véget ér, Es minden földi vágyam már kioltva: Mily édes volna itt nyugodni végre, Hói égi kék tör át a lomb közén Es czipruság reng a csöndes habokba ? Szomaházy

István.

Mikszáth Kálmán karczolataiból. H Á N Y

ÓRA?*

1891. január

21.

Ma a képviselőház órája felől az a hir terjedt el, hogy rosszul jár, pedig fontos terminusaim voltak a nap hátralevő folyamára: hát elhatároztam, hogy valami perfekt órához igazítom a magamét. E czélból megszólítom a folyosón Tisza Kálmánt, aki beszélgetésbe volt merülve Busbachchal: — K e g y e l m e s uram, hány óra ? Tisza szórakozottan felelte: — E g y bizonyos, és ez az, hogy dél elmultHanem e szerint persze még se tudtam az órámat megigazítani. Szerencsére épen arra fut Hegedűs Sándor: — Hány óra Sándorkám ? 1 — Mindjárt, mindjárt 1 — kiáltá szaladás közben és még most is szalad, ha azóta meg nem állott. Megfordultam a sarkamon, a miniszteri szoba felé lépdegélve. Útközben szembe jön. Szapáry Gyula gróf. — Kegyelmes uram, hány óra? A miniszterelnök mosolyogva felelte: — Hát már ezt is én mondjam meg? Ezen a réven se tudtam meg tehát az időt, de hiszen ott ül egy szögletben László Mihály, majd megmondja a z : — Hány óra, Miska? Miska barátunk gyanakodva nézett rám. — Hm, — szólt óvatosan körültekintve. — Mért kérdezed épen én tőlem ? Kérdezd meg Gajáritól. Csakugyan ott közel mesélte legközelebbi vadászkalandjait Gajári. (Mert a vadászkalandokat Beksicstől sorba öröklik a Nemzet szerkesztőségében.)

— Ödönkém lelkem, hány óra ? Gajári, az örökké kedves és udvarias Gajári, minden gondolkozás nélkül feleli: — Mennyit parancsolsz ? Mire kielégítetlenül fordulok a mogorván föl s le sétálgató Tibádhoz, hogy hány óra. — Tudja a fene! — No már látom, hogy itt semmire se megyek s megfogom a korridoron Apponyit. — U g y a n mennyi idő lehet most? Apponyi kiveszi az óráját s igy szól: — Tekintettel arra, hogy tegnapelőtt i o óra 20 perczkor igazítottam meg az órámat a politechnikum órájához, de már tegnap déli 11 órakor kilencz perez differenczia mutatkozott, föltéve, hogy e differenczia permanens jellegű, jelenleg még nincs egészen egy óra; de miután e differenczia valószínűleg fokozatos, mert a differencziák fejlődésképesek, véleményem szerint, a konkrét esetet véve, ugyanazon eredmény jön ki, in ultima analysi, hogy még nincs egészen egy óra. Ebből se lettem okos. Mégis csak jó lesz a magam pártjabelijéhez fordulni. Ni, ahol döczög Körösi Sándor. — Hány óra Sándor bácsi ? Öreg bátyánk elkeseredve dünnyögi: — Nekünk már azt se mondják m e g ! Ott hagytam az elkeseredett szittyát s előtaláltam Jókait. — Hány óra Móricz bácsi? Jókai tréfás kedvében volt. — Hát órád v a g y o k én neked ? Járok, ütök, de nem mutatok. S ezzel jól hátba ütött s tovább ment. A föld is rengni látszott e pillanatban. Szilágyi Dezső jött fújva, -lihegve. — Kegyelmes uram, kérlek, hány óra? Rám nézett lesújtón és felförmedt: — Miféle szamár kérdés ez ? Igaza volt. Persze, hogy szamár kérdés, most a reformok küszöbén. Elsompolyogtam és a sok közömbös hideg alak közt csak az egyetlen egy Lukács Béla nézett rám nyájasan, ismerősen. V é g s ő kísérletül megszólítottam: — Méltóságos uram, hány óra? Gondolkodott, kihúzta óráját, rátekintett, majd hirtelen visszacsapta a födelet. — Ha épén akarod — szólt habozva, — megkérdezhetem Barosstól. . Baross azonban már elment volt az ülésből. *

*

*

E g y szó, mint száz. A z egész ülés alatt még anynyira se birtam vinni, hogy megtudjam pontosan, hány óra van, e titkolódzó, diplomatizáló, begombolt pártban; s azért csodálkozom én a Linder G y ö r g y ügyességén, ki naponkint egy kosár kulisszatitkot tud összegyűjteni" éppen ezen a mezőn. Valami különös, csodálatos talentum ez az övé!

Barát —

és ellenfél. Charhi.

—

K é t gonosz szív n e m férhet össze Ott, hol a föld l e g t á g a s a b b ; Mindig egymás sarkába

* M e g nem állhatjuk,

hogy

Mikszáth

uj

k ö n y v é b ő l le ne nyo-

massuk ezt a finom politikai persiflaget, mely a találó j e l l e m z é s n e k valódi

D e jd b a r á t o k

lépnek,

összeférnek

E g y szerény kis födél alatt. Makai

Emil.

820

A B C. — A jiam

S a nagy szekrénynek

A z o k b a n sorra-rendre

emlékkönyvébe. •—

A z életédesítő F i a m Zoltán, b á r n e m v a g y s z é p Á b r á n d o s éjen holdat S bár ennélfogva kék

kisasszony,

v a g y éj —

S k ü n y e d se l á t o m , s ó h a j o d se Máskor, hacsak

—

szemed

sincs

—

megtalálod

szereket.

hír, d i c s ő s é g , r a n g ott

O h , kis

fiam,

mosolyognak

a z é r t e g y k i n c s r e szert

E z a kincs a —

tudod már : a mama . . . ! —

L e g y e n e k ö n y v hát nagy becsben Jól m e g t a n u l d

f o g o k írni m a .

És jóra használd

mind, a m i b e n n e

Magasba

emlékkönyv

czímlapján »Zum Andenken«-t Nincs föstve lepke, fecske,

Aranyvágása

sincs az

azért —

Hogy

én m o n d o m

liliom.

Irta J U S T H kinyit,

fiókunk.

a kis k u l c s

kicsit.

kinyitotta

H i d d el, a k i s k u l c s a b b a n n e m

van a világ köztünk

hibás).

felosztva,

e g y láthatlan szekrényt kiki

Számtalan ennek a rejtett A sok é r t é k e m é g

kap.

fiókja,

számtalanabb.

S f ő a j t a j á n a k , g o n d o l d , mi a k u l c s a : H á t ez az A — B — C - s

könyvecske

K i h o g y forgatja, ugy nyithatja Sokaknái ugy kell

E z t a kis k u l c s o t k ö s z ö r ü l d K i p a t t a n mindjárt egy Vasas rostélya a A

tudománynak

S

A

e

jól;

kincs-garmadái tömegeket,

végtelen magasság !

ha a k a r o d , e z mind tiéd

Felnyithatod

ki

sarkaiból.

nagy

—

ajtót,

rejtek-fióknak

A l k o t n a k itt m e s é s Szédítő mélység

ni!

zárat;

felfeszíteni.

H a kinyitottad egyszer a nagy

kulcscsal

fényes multak

lehet.

könnyíí

módon

szellemcsarnokát;

K i t á r s a l o g h a t s z m á s v i l á g fiával, S v e s é k b e láthatsz —

a kulcslyukon

Harminczkét részecskére bonthatod Es m i l j ó k é p e n Követi

ez minden

változatban akaratod.

H a megtámadnak : kardot versz .

V i l l á m l ó éllel, m e l y

velőkbe

belőle. vág;

Szelíden zengő húrrá fonod

aztán.

H a m e g i g é z v a l a m i kis

virág.

S j ő v é n a M ú z s a , h o g y h a rádboriíl Lelken Zsibongva Ebből

szét

összerakhatod,

Híven s kifogyhatatlan

c s ó k o l v a szent zajló édes

'

Gyula.

—

kulcsot,

épen nem káprázatos a látvány,

Hogy

világon,

A falu ajándoka.

S ezt m e g n e m tette v o l n a senki m á s !

Akkép

a p é l d a v o n z s a p é l d a int :

zenél,

és j e g y e z d m e g

N o jer, kukkantsunk hát belé

(Hogy

—

Szávay

szekrényt, mely könnyedén

P é l d á u l itt az é k s z e r e s

csettenés, —

—

A h a r m i n c z k é t k i s b e t ű tette mind !

valamennyinél.

L á t t á l , tudom, m á r iczipiczi

Egy

van.

oldalának,

többet ér ez

Nagy-nagy

előtted,

m é l y b e e g y k é n t visz a létra,

M i j ó , v a g y rossz c s a k történt a

körítve

Es h a k i n y i t j u k , b i z e z n e m Hanem

—

N é z z szét,

S e m olyan, mint a t ö b b i m i l i ő m ; A

.

mindig a betűket

Élted nehéz leczke-óráiban. A z is i g a z , h o g y e z a k i s

tész,

mindennapi kenyér.

hallom,

a helyzet fontossága folytán

Emlékkönyvedbe

fiókját

neked.

S h a tán k e z e d e z e k h e z el n e m é r :

E h h e z m e g ahhoz hasonlítható,

Mégis —

A

kutató,

—

m é g más száz

Kinyitja ez a varázskulcs

és

ihletre'készt:

kínjaidnak

hímzesz arany-kifejezést.

át.

—

ZSIGMOND.

Tavaly télen, hogy Palermóban Benedek szolgám meghalt, az én jó falusi népem levelet Íratott nekem a falunk seniorja: Koncsek Pál uram által, arra kérve engemet, hogy ezután vegyek közülök valakit mellém, ki »távoli és veszélyes utaimbán mindenütt elkísérhessen.« A levél nagyon meghatott. Elfogadtam ajánlatukat s hat hónap elteltével, hogy hazatértem, felfogadtam azt, a kit erre a »misszióra« kiszemeltek. Iványi István volt a legény neve. Zömök, izmos fiu, összenőtt sűrű szemöldökökkel, hatalmas bajuszszal, a mely beárnyékolta négyszegletes markirt állát, elfödte picziny, ritka hegyes fogait. Kékesszürke szemeivel sötéten, elszántan nézett a szemeim közé, mint aki nagy veszedelemmel néz szembe, de egyúttal tudja, hogy ezt legyőzni hivatása, Ünnepélyes lassúsággal, kimérten mozgott. Sehogy se tudtam első látásra kiokosodni belőle: rokonszenves-e vagy nem ? Azért néz-e oly sötéten, daezosan reám, mert csupa ellenségtől, veszedelemtől lát környékezve s attól akar megvédeni akár az élte árán is, vagy tán nem a saját akaratából lépett a szolgálatomba s ellenem is daezot érez? Nem tudtam. Délben fogadtam fel és már délután kijött hozzám az iskolába, hol néhány napot töltöttem a tanitónk családjánál addig, mig falusi házamat rendbehozták. Sötét zsinórozott posztóruha fedte kissé négyszegletes testét, amely még komorabbá, még ünnepélyesebbé tette megjelenését. — Aztán — kérdtem este, midőn a réteken keresztül átkisért kertembe, — van-e hibád István ? Jó ezt tudni előre, ezzel mindig be kell ám számolni. Ezt kérdem legelébb attól, ki szolgálatomba lép. — Nincs, — felelte nyugodtan, mint aki a legtermészetesebb dolgot mondja. — Nincs-e? hogy mondhatsz ilyet! — Nékem nincs, mondta katonásan összeütve bokáját, glédába vágva magát. — Jól van, lehet hogy nem tudod. Hisz minden embernek van hibája, de még nem is egy, de több. Te nem tudsz róla, ez az egész. Csak egyet még, mielőtt a szolgálatomba végleg felfogadnálak: mindig és minden körülmények között bizalommal kell irántam viseltetned. — Egyet nem bocsájtok" meg soha senkinek: a hazugságot. Tehát bizalom és igaz szó az, amit követelek.

821 — Mindig igazat szoktam szólni. Felelte nyugodtan István, és lassan, méltóságteljesen lépdelt egy lépésnyire mögöttem. Este nagy, de nehézkes gyengédséggel készitett el számomra mindent. A súlyos testű fiu, halkan, lábujjhegyen lépdelt a szobában, vigyázva bontotta ki utazótáskámat, irományaimat meg ugy rakosgatta el, mintha mindent selyempapirosra irtam volna. Aztán, mikor lefeküdtem, kiment a benyílóba, nagy juhászbundáját odateritette az ajtó elé s végig feküdt az egyetlen bejárón. Erre csak az ő testén keresztül lehetett ki s bejutni. Érzett rajta, hogy reám, és sajnos, gyenge egészségemre vigyázni, ez a küldetése. El is járt benne becsülettel.

István kiérezte, hogy majd ott messze a szülőföldtől, az ő személyében fog nekem az én egész szeretett, rég elhagyott népem központosulni. Tudta, hogy még majd egymásra is szorulunk egyszer — — és mégis félénk, szinte bizalmatlan volt velem szemben. Szolgálatának harmadik hetében még egy világért sem szólított volna meg, csak akkor beszélt, ha kérdeztem. A köztünk levő »függőségi« viszonyt azonban igen különösen jelezte: ha valamiféle jószágáról, v a g y az én tulajdonomban levő egyik-másik dologról volt szó, mindig mint közös birtokunkról emlékezett. Igy lett az ő csizmájából a »mi csizmánk«, az én majoromból a »mi majorunk«, még a saját házát is (pedig arra volt a legbüszkébb, hogy háziúr Szabad-Szent-Tornyán) mint közös vagyonunkat emlegette. Mert bizony az én Istvánom háziúr is! Szép szellős kis háza van, egy félhold telek szélén, a melyen elfér egy kert is, meg néhány cseresznye-, mandulaés diófa. A házban mennyezetes ágy, a melynek könnyű fátyolfüggönyeit az édes anyja szőtte; és az édes anyja festette oda a mestergerendára azokat a szép tulipántokat, az asztalra is ő köt majd minden nap illatos levendulát, rozmarint. Édes anyja ápolta őt is, házát is. De a ház csak az István keresménye, még a katona-évek előtt szerezte a két keze munkájával. Szegény, szegény édes szülője aggodalmas szívvel látta őt az uj fényes álláson, amely oly rémséges veszedelmekkel teljes: messzi utakon, gőzösön, kocsin, meg a jó Isten a megmondhatója annak, hogy milyen más ő általa még hirből sem ismert alkalmatosságokon. Hiszen van-e nagyobb átok az utazásnál ? Hiába jött vissza a kis házba az István uj huszármondurjába, a melyre harminczkét méter sárga zsinór volt varrva s a melynek dolmányán hatvankét fényes pityke csillogott — — az öreg asszony alig-alig hogy meglátta a fiát könyeitől. Csak abban a másik levetett fekete posztóruhában tudott gyönyörködni benne, a melyben az első nap szolgált engem. A z t aztán el is kérte a fiától, el is pakkolta egy öreg vihardulta kék tulipántos láda legmélyére, hogy legyen rajta kivül még »a ki« várja a fiát h a z a . . . *

Ha azt mondtam volna neki, István ugorj ki az ablakon, ez jót fog tenni egészségemnek, bizonynyal megteszi. De azért soha annyira nem jutottam vele, hogy színtől szinre beszéljen velem. Ha megszólítottam, v a g y glédába állt, v a g y el kezdett piszkálni valamit az ujjával és félretekintett. Sehogy sem

tudtam tisztába jönni vele. Egyetlen bizalmasabb pillanata este volt, ha irtam, ilyenkor belopózkodott a szobámba s magas székemre téve nehéz kezét, elnézte, hogy irom teli egymásután az iveket. Csak nézte, nézte, a nélkül, hogy értett volna belőle valamit. Hisz alig tudott olvasni irást, s kivált az én írásomat meg éppen nem. E g y este kijelentettem neki, hogy pár hét multán téli utunkra indulunk. Megkérdtem, mit szól hozzá: — Nem maradnál inkább otthon? — Nekem mindegy — volt az egykedvű, s kérdéseimre már megszokott felelet. Másnap reggel azután kiadtam havi bérét. Megkért, ereszteném be Orosházára, hogy ott férjnél levő nénjétől elbúcsúzhasson. Elengedtem. Én magam meg bementem Szabad-Szent-Tornyára, hol egyik gazdánál voltam keresztelőre hivatalos. Délután, hazatértemben, a csárda mellett vezetett el utam. Betértem. N a g y dalolással voltak a legények, szerettem volna uj rigmust tanulni tőlük. Belépve az ajtón, kit látok a csárda közepén: az én Istvánomat tántorogva, magasra emelve egy butelliát, amelyet, mielőtt még megláthatott volna engem, a földhöz vágott. I g y tántorgott előre, egyszerre megismert a kezében egy p o h á r . . . épp az ajkaihoz emelné, de ahogy meglát, bőszülten neki hajítja a kis ablak picziny üvegtáblájának. A z nagy csörömpöléssel összetörik. E pillanatban vettem észre, hogy nincs rajta a kényes huszár-ruha, a régi sötét paraszt-mondur van a testén. Belenézett egy perczig a kerekre tágult két nagy szemével a szemem fehérébe, aztán tántorogva visszaesett a legénytársai közé s uj nótára kezdett. Társai, csak ugy mint ő, ünnepi posztóruhában volták. Mind dalol, erős hangon, hogy csak ugy rezgenek belé a kis épület falai, az István hangja azonban még igy is kihallatszik a vád, szilaj karból. Á kedvencz dalomat fújják, az István kezdte. Miért? Tán hogy ezzel a hazugságát mossa le? De lehetséges-e ez ? Hisz tudhatta, hogy épp csak ezt az egy hibát nem bocsájtom meg senkinek. Miért nem kéredzkedett el tőlem ? Miért nem vallotta be, hogy ide jő, hogy legény-társaitól akar elbúcsúzni, mielőtt messze, messze útjára indulna 1 Bántott a hazugsága, utáltam a helyet és mégsem tudtam felkelni ülőhelyemből s elhagyni ezt az ocsmány •kis zugot. Mintha csak vártam volna még valamit. A fehér faltól élesen váltak el a dalos legények fekete ruhái, az elrekesztett' kármentő mögött tarkaruhás vigyorgó csaplárosné. A túlsó asztalnál az István egy öreg nagybátyja, a legidősébb Iványi István, meg egy nagy beteg unoka-fivére, ki csak a múltkor lett özvegy. Mind iszik, mind részeg. A z István megint feláll, meging. Magasra emeli poharát, dalol. Mintha csak más ember állna előttem. Mintha ez a fiu nem is tudna arról a másikról, ki nyugodt arczczal szemembe nézve azt mondta: — se hibám, se vétkem. — Ennek a villogó, véres szemű legénynek szemében csak szilaj dacz, csak a pusztitás veszedelmes vágya. Késkedő léptekkel, emelt fővel, reszkető kézzel, sápadtan, szinte kihiva embert, Istent, s még engemet is, urát, dalol, káromkodik. Nem nézhettem tovább, kimegyek. A rokonsága ijedten felugrál, ostoba mentségeket dadognának, de megakad a szó a torkukon, nem birják kinyögni. Kifelé indulok, rájuk se nézve e pillanatban még egy csörömpölés: István egy boros pohárral a csárda utolsó ablakát is beverte.

822 Mi lesz ? hogy lesz ? vártam. Reggelre nem jött, másnap sem. Csak harmadnap került meg. Reggel ahogy csengettem, bejött szobámba, közönyös arczczal, mintha semmi sem történt volna. Csak a mint az ajtón belépett, nézett a szemembe egy pillanatig daczosan, de hogy nem szóltam (hogy miért? máig sem tudom) hallgatagon elvégezte a dolgát. És igy végzi hetek és hónapok óta. Egyszer, jó idő folytán, hogy már egészen felmelegedett s még merevségéből is veszített valamit, s szemeinek kifejezése is egészen megtisztult, hirtelen, szinte ösztönszerűleg megkérdtem, mi történt volna, ha akkor reggel megfeddem. — Akkor - mondta oly bátran tekintve a szemembe, mint eddig tán még sohasem — v a g y magamat pusztítom el, v a g y mást. A z t már azonban, h o g y kit értett a másik alatt, nem kérdtem meg tőle. A z ó t a mindig velem van. Éjjel-nappal őrzi lépteimet. Egyszer, egy őszi este, hogy nem akartam magamra venni a felöltőt, megkorholt, hogy hiszen ő felel az egészségünkért. Ha a legkisebb bajom van, ott virraszt az ajtóm küszöbén a tornáczon. E g y szemmel, egy füllel mindig engemet figyel. É s tudom én azt jól, hogy nem volt és nem is lesz nekem hűségesebb szolgám soha az Iványi Istvánnál!

Papírszeletek.

t

A z t m o n d j á k a kritikus urak, h o g y a fin de siécle a világos színek, a plein air k o r s z a k a . É s én mégis ú g y tapasztalom, h o g y ha e g y ismerősünket lefestjük, k ö v e t k e z e t e s e n f e k e t e tusba mártjuk az ecsetet és csupa silhouettet alkotunk. * K e v é s fiatal leány akad, aki midőn e g y udvarlója vallomását visszautasítja, h o z z á nem teszi, h o g y v é g k é p el ne veszítse ő t : smaradjunk azért ó b a r á t o k . * * A v é g t e l e n pusztán, ahol a látást semmi sem akasztja m e g , a l e g t á v o l a b b eső t á r g y a k a t is tisztán kiveszi a szem. A k i k n e k élete eseménytelenül folyik le, a l e g r é g i b b d o l g o k r a is élénken visszaemlékeznek. * B i z o n y o s e m b e r e k v i s e l k e d é s é t látva, a t e n g e r l a k ó sépia jut az e s z e m b e . H a b a j b a kerül, valami barna f o l y a d é k o t lövell ki, amelylyel b e p i s z k í t j a m a g a körül a v i z e t . A zavarosban azután szépen o d é b b áll. * S o k s z o r ittam már az aranyosra zománczozott, tarka vignettás • p a l a c z k b ó l silány k o t y v a l é k o t és a pókhálós, sárfoltos zöld ü v e g b ő l tiszta tüzes ó-bort. S o k s z o r ismertem m e g a p ö r g e k a l a p és szürke z e k e viselőjében igazi gentlemant, a l e g k i f o g á s t a l a n a b b frakk és a l e g l o n d o n i b b l l c a t s - c i l i n d e r h o r d o z ó j á b a n p e d i g léha charlatánt.

* H a j d a n a szerelmesek e g y a n a g y világtól távol eső »Senki sziget«-e után v á g y a k o z t a k , ahol millió rózsa illatozik, enyhe szellő susog és aranyosan csillog a v e r ő f é n y . M a inkább m e g f e l e l az ízlésüknek e g y bárom e m e l e t e s fővárosi palota, a m e l y b e n a bútor van rózsafából, a s e l y e m susog és a csillogó arany — k é z z e l fogható. * A k e z d ő d ő m e g s e m m i s ü l é s m i n d é g erősebben hat reám, mint a teljes pusztulás. A halálos b e t e g , mint a halott. A város helyén, amelyből k ő k ö v ö n nem maradt, elborul a lelkem, de a romok között keservesen sir. * A v i l á g v á r o s é l e t é b e n a n a g y e s e m é n y e k is csak kicsiny hullám o k a t vernek, m i g pl. a kis ' T a r a s c o n b a n a lelőtt v e r é b is oroszlánk é n t szerepel, miként a nappali zajban a h a r a n g z ú g á s is elmosódik, m i g az éijel m a g á n y o s c s e n d j é b e n a zsebóra k e t y e g é s e is h a t v á n y o z ó d v a ballatszik. * A z élet setét ruha,

a boldogság egy

kevés

aranyos

paszománt

rajta Munkácsy

Kálmán.

A könyv. —

Vicomte dc Borrtly.

Szép kedvesem

—

—

emlékezel ? egy

Kedvetlenül fogadtál

este

engemet.

S z o k o t t szelíd m o s o l y o d a t

keresve,

Elrémített clurczás tekinteted.

S e l ő v e v ő k e g y ismert régi k ö n y v e t , A m e l y t ő l l e l k e m mindig lángra

gyul.

Olvasni k e z d t e m . . . s forró lassú k ö n y e k Gyűltek szemembe

akaratlanul.

E g y s z e r r e irn', h o g y olvaSám a szépet, F ö l é m hajoltál halkan, csöndesen : S engesztelőn már c s ó k o d rajtam é g e t t . . . —

L á s d , erre jók a költők, é d e s e m !

Béri G y u l a .

A halotti ének. Novella.

Irta : S U D E R M A N N

HERMANN.

(Vége.)

A z orvosságos üvegek gyanús bizalmassággal csillogtak az asztalon. Ott feküdt köztük a keskeny énekeskönyv s az 1795-ös évszám aranyosan rítt le a kopott, fakó bőrkötésről. A vendéglőben elérkezett az alvás órája. A legutolsó vendégek, akik az olvasóteremből jöttek, jó éjt kívántak egymásnak a folyosón. Angelina is távozott. Vihogása elhangzott a lépcsőn, s utolsó, imádója lábujjhegyen járkált, hogy a gázlámpákat lecsavarja. A szomszéd szobából egy hang sem hallatszott. A szomszédnő bizonyára aludt, de lélekzete nem volt kivehető. Marié ott ült az asztalnál s mereven bámult bele a' lámpa lángjába. Alomra lett volna s z ü k s é g e . . . . de nem jött szemére . . . . Minden ideg kettőzött erővel vibrált testében. A beteg egy kivánsága odaszólitotta az ágyhoz. — A vánkosban lyuk van, mondá, s a másik oldalára igyekezett fordulni. Jaj ezek a tengerifűvel tömött vánkosok. Marié megrázta, elsimította ahogy lehetett, de a beteg fejének sehogysem tetszett. — Megint fájdalmas éjszaka lesz, minden szónál köhécselve. — A k a r s z inni ? kérdezte Marié.

mondá a beteg,

A beteg tagadólag intett. — A z az izé — nagyon keserű — az az izé — de nézd csak — ez a szorongás — a levegő mindent körülfog — — úgy mondják — — tiz mérföld vastag levegőréteg boritja a földet — — s az olyan ember — mint én — mégsem kaphat belőle eleget — — nézd csak, mint sovárgok utána, mily telhetetlen vagyok. A beteg szájában oly szokatlan volt minden tréfa, hogy Mariét megrémité. — A r r a szeretnélek kérni, — — hogy nyisd ki az ablakot, s azután megint hozzátette büszkén: mert látod, oly telhetetlen vagyok. Marié vonakodott: — De a hűs éjjeli levegő — a léghuzam !

§23 A beteg azonban türelmetlenkedni kezdett: — Ha az én helyzetemben — még ezt a kis szívességet sem teszed meg — akkor tudom már, hogy — Bocsáss meg, kéré Marié, legyen a te akaratod szerint. Fölkelt, s kitárta az üvegajtót, mely egy hosszú, keskeny erkélyre nyilt. Holdfény áradt a szobába. Kezeit keblén összeszorítva szívá magába az éjjeli levegő első illatos áramlatát, mely kellemesen legyezte égő arczát. — Jól van igy ? kérdezte a beteg felé fordulva. Nathanael helybenhagyólag intett: — Jól van! Marié kilépett az erkélyre. Alig tudott eltelni a levegővel és a holdfénynyel. De megrémülve vonult megint vissza. Olyan volt, mint egy jelenés, amit most látott. A szomszéd erkélyen egy bő, fehér-csipkés ruhába burkolt nőalak állt s nagyranyitott szemekkel bámult a holdba. O volt az, szomszédnője. Marié újra kiment halkan, s borzadálylyal vegyes kíváncsisággal szemlélte a nőt. A holdfény egészen elárasztá gyöngéd keskeny arczát, melyet mintha belülről világított volna meg valami. Szemei vágyó fényben ragyogtak. Ajkai boldog, de aggodalmas mosolytól remegtek, s mintha kezei is reszkettek volna az aggodalomtól és várakozástól, amint görcsösen szorították az erkély vasát. Marié érezte, mint ver a saját szive Arczát meleg lehelet árasztotta el. Mi volt az? Mit jelentett az? Ily mosolyt, ily pillantást még soha életében nem l á t o t t . . . . s mintha már mégis mindakettő ismerős lett volna előtte . . . . igy nézhet ki az a nő — aki — aki — Nem volt ideje gondolatát befejezni, mert a betegnek köhögési rohama visszaszólitá az ágyhoz. Nathanael intett, hogy az ajtót zárja be. Jobb lett volna ki sem nyitni. Talán Mariere nézve is. Azután odaült vánkosa mellé, s addig tartotta a betegnek fejét, mig az le nem nyugodott. Nathanael egészen elbágyadva hanyatlott hátra. Kezeivel Mariét kereste. A z asszony szórakozott kedveskedéssel simogatta fáradt ujjait. Gondolatai kint időztek a fehér alaknál. A boldogság fájdalmas érzete, mely az utóbbi napok gondjai közt majdnem hatalmába kerítette, soha nem gyanított erővel hullámzott benne. A beteg beszélni kezdett: — Mindig jó voltál hozzám Marié, mindig türelmes voltál irántam. — Ne beszélj igy, hebegé a nő. — Szeretném, — — ha épp oly nyugodtan mondhatnám — — isten trónja előtt — — mint te: atyám, hiven teljesítettem azt a kötelességet, melyet ott lent róttál rám. Marié keze reszketett a betegében Valami különös érzet fojtotta el eddigi hangulatát.... Mintha szemrehányás lett volna férje szava. A kötelességteljesítés 1 Ez az a nagy törvény, melynek minden lény alá van vetve isten akaratából. A z a. törvény tette kezét Nathanaelébe, ez a törvény állt őrt évről-évre tűzhelye mellett, a szivében. Úgy, hogy még a szerelem sem volt neki nehéz, melyet isten szine előtt fogadott.

.És Nathanael? Sohasem akart mást, sohasem ismert mást, mint a kötelességet. Neje részéről több szerelem talán terhes lett volna neki, talán bűnös. S mégis volt annál több szerelem! — M o s t ' már tudta ezt Marié; — kiolvasta abból a vágytól nedves, a holdfénybe vesző tekintetből. Nagy, gyönyörteljes, mindenható valami volt az, melytől most ugy rettegett, mint a gyermek a sötétségtől, s amely után most idegeinek minden erejével vágyódott. Szemei mereven tapadtak az itatópapir piros lapjára, mely a lámpafénytől megvilágítva ugy nézett ki, mint sötéten izó érez. Hogy meddig ült igy, azt nem tudta, talán perezekig, talán órákig. Akárhányszor ily virrasztásban találta őt a reggel. A beteg lélekzete nehezebbé vált, ujjai erősebben szorították kezét. — Rosszul v a g y ? kérdezé férjétől. — Elfog kissé az aggodalom, azért ha olvasnál egy kicsit — — Félbeszakította, mert érezte ujjai közt, mint rándul meg Marié keze. — No, ha éppen nem akarsz, mondá a beteg önzésében, mely mindenütt kelletlen fölsemvevést gyanított. — O én akarok — bizonyára akarok — mindent, — ami neked — — A z asztalhoz sietett, félretolta a csillogó orvosságos üvegeket, megragadta az énekeskönyvet, s találomra olvasni kezdé, ahol éppen fölütötte. De abba kellett hagynia, mert egy esőért való könyörgésbe kezdett bele. Mialatt lapozni' kezdett, hallotta, hogy mint mozdul meg lassan, nagyon lassan a folyosó ajtaja s az ablaktól az ajtóig rohamos, aggodalmas léptek zaja hallatszott. — Pszt! suttogá egy remegő hang. S az ajtó szinte elhaló fájdalmas nyögéssel zárult be — — Mi volt az? Sejtelem támadt föl benne, mely a szégyen pírját hajtotta arczába, — maga és gyanúja fölött. S a suttogás újra kezdődött, sietve, forrón, félig elfojtva az aggodalomtól és az örömtől. E g y magasabb s egy mélyebb hangot különböztetett meg. A betűk összefolytak szemei előtt. A z énekeskönyv kicsúszott kezeiből. Tompa bódultsággal mereszté tekintetét az ajtóra. Csakugyan az volt ?.. . Hát lehetséges ilyen a világon ? Oly emberek közt, kik elegáns ruhát viselnek, kik keresztényi szellemben, gondosan vannak nevelve, akikre az ember ugy tekint, mint fölebbvalóira ? Hát volt oly hatalom a földön, mely ezzel a gyöngéd, derült, nemesen formált lénynyel ugy elfeledtette minden méltóságát, szemérmét, nőiességét, hogy éjfélkor megnyitja az ajtaját oly férfi előtt, aki nem volt vele megesküdve az isten szine előtt? Ha az ilyesmi is lehetséges, akkor mi iránt legyen bizalma az embernek a földön ? Hol marad a becsületérzésben, a hűségben, az isten kegyelmében, a saját értékében való hit? Oly lélekzetfojtó rémület fogta el, hogy szeretett volna hangosan fölkiáltani. Ijedt oldaltekintettel fordult a beteg ágya felé. Adná az isten, hogy semmit se hallana! Szégyent érzett önmaga e l ő t t . . . . Szeretett volna kiabálni, énekelni, nevetni, hogy tulzajongja ezt a suttogást, mely mintha izzó hullámokban jutott volna füleihez.

824 De a beteg nem hallott semmit. Fénytelen szemekkel bámult föl a mennyezetre, csak saj'át lélekzetével foglalkozva, miközben mellkasa ugy emelkedett és szállt alá, mint egy fáradtan dolgozó gép. U g y látszott, azt sem várta már, hogy Marié fölolvasson neki valamit. Odalépett ágyához s aggodalmasan figyelve az ajtó felé, kérdezé tőle: — Aludni akarsz Nathanael ? A beteg igenlőleg hunyá le pilláit, és suttogva hozzátette: — De — — — olvass is! — — — Ugy-e halkan olvassak ? A beteg ugy tett, mint előbb. — De olvass; — nem akarok elaludni. — Nem, nem; hebegé Marié. Nathanael most intett, hogy mehet s újra belemerült a nehéz lélekzet munkájába. Marié megragadta az énekeskönyvet. — E g y halotti éneket kell neki olvasnom, mondá magában, mert az ígéretet meg akarta tartani. Azután mintha nem értette volna saját magát, ismételte: —. Halotti éneket kell olvasnom. De odafigyelt az ajtóhoz s mig az 1795. évszám aranyos jegyei gúnyosan tánczoltak ide-oda a bőrkötésen, megint hallotta, amit hallani akart. U g y hallatszott, mint a szél suttogása, mely egy tilalmas ajtót ostromol. Egyes szavakat is kivett: — Je t'aime — follement — j'en mourrai — je t'adore — m'amour — m'amour. Marié lecsukta szemeit. Megint ugy tetszett neki, mintha izzó hullámok csapkodtak volna felé. De most már nem szégyelte magát többé. Volt benne valami, ami minden szemrehányást elhallgattatott, ami ezt a borzasztó tényt megérthetővé — sőt természetessé t e t t e . . . . Persze, ha az ember megőrül a szerelemtől, ha érzi, hogy bele kell halnia! Hát történik i l y e n ? . . . Hát nemcsak hazug regények fecsegése ez? Es szelleme visszavándorolt a múltba, összehasonlította a maga szerelmét azzal, amit ma átélt. — — Hogy mint rémült vissza az ő első csókjától, mint kulcsolta át anyja térdeit a válás előtt s mint zokogott aggodalmában és gyötrelmében, hogy azt az idegen férfit követnie kell. S a mennyegző után való este mint suttogá fülébe az anyja: — Viseld el gyermekem s imádkozzál az istenhez, mert ez a mi sorsunk, asszonyoknak. S ezt tartotta ő mindekkoráig szerelemnek ? — Óh azok a boldogok ott 1 - — óh a boldogok! — Marié, mondá tompán a beteg. Marié összerezzent. — Mit akarsz? — A h — hiszen te — nem olvasol. — Olvasok, — igen, olvasok. Ujjai remegve választották szét az egymáshoz tapadó durva leveleket. Mintha elfonnyadt lomb dohos szaga áradt volna ki belőlük, mely iránt különben tompa volt az éizéke. Olyan szag volt ez, mint a szellőzetlen, nyirkos szobáé kora őszszel, mint a toldott-foldott mindennapi ruháé. De mégis ráakadt, amit keresett: — Kyrie eleison! Christe eleison! Jó isten, atyánk az égben, könyörülj mirajtunk.

A j k a i hangtalanul rebegék, amit szemei olvastak, de szivében és lelkében más imát mondott: — Mennybéli atya, ki magad vagy a szeretet és az irgalom, ne ródd föl nekik bünül, amit egymással elkövetnek Áldd meg ^ őket szerelmükben, ha nem is kérik áldásodat. — Áraszsz hűséget sziveikbe, hogy sohase váljanak el egymástól, s hálásak legyenek azért a boldogságért, melyben őket részesíted!... A boldogok, óh a boldogok. Könyek csorogtak szeméből. Lehajolt s arczát a zörgő lapokra szorította, hogy elrejtse sírását. U g y tetszett neki, mintha most egyszerre értené azt a nyelvet, melyen a nap és tenger, virágok és örökzöld fák, madárdal és emberi nevetés beszélt az örök tavasz e honában; mintha most hirtelen lehullott volna a fátyol arról a titokról, melynek kinyilvánulása után éjjel-nappal esengett. És érzelmeinek hullámzása közt meghidegült szive a vétkező pár iránt, akikért csak az imént imádkozott. Olyan idegen lett előtte Ködbe borult. A suttogás ugy halt el füle mellett, mintha messze távolról jönne. Mert most a saját életéről volt szó. A szegényes, kötelességteljesitésben eltöltött mult szürkén és zordan feküdt mögötte, a megújhodott világ pedig derülten és nevetve nézett szemébe. Szerelmet esküdött Nathanaelnek. Megcsalta. Engedte, hogy elsorvadjon mellette. Most, hogy tudta, mi a szerelem, ezerszeresen helyre kellett ezt hoznia. Ó is tudott szeretni az örülésig, az imádásig, ő is tudott volna belehalni. S érezte, hogy ezt akarja, ezt kell tennie, mert különben utána halna vágyódásában. Szive megnyílt. A gyöngédség hullámai csaptak ki rajta viharosan, forrongva. És vájjon vágyott-e Nathanael ekkora szerelem után ? . . . Vájjon megértette-e ? V a g y hogy megérdemelte-e? Mit kutatta most ezt? Adnia kellett mérték és czél nélkül, számítás és akarat nélkül, hogy meg ne fuladjon e gazdagság alatt. V a g y hogy Nathanael összezsugorodott a kórtól, hogy beteg és nyomorult volt ez a kezdettől fogva gyönge test, ez az elposványodott lélek!... Hogy ott feküdt soványan, hörögve; valóságos csonthalom, amely nem tud mozogni, félig porrá és hamuvá válva! Mit nézte ő ezt? Szerette!... Szerette uj, nagy szerelemmel, mert széles e nagy világon egyedül őt mondhatta a magáénak ; a boldogságból, derűből és életből egyedül őt jelölte ki számára a sors. Fölugrott s Nathanael felé tárta karjait. — O én egyetlenem — ó én mindenem! suttogá összekulcsolva kezeit az álla alatt, s mereven rátapasztva tekintetét. Nathanael melle nyugodtnak látszott. Békésen feküdt ágyán. Á boldogságtól sirva rogyott le mellette s összecsókolta kezeit. Mikor látta, hogy Nathanael mindezt nyugodtan tűri, lábai gyökeret vertek a földbe A z a bizonytalan érzet fogta el, hogy kezei nem olyanok, mint máskor. Torkát fojtogatta valami, szólni nem birt, csak némán nézett le rá. Megérintette homlokát, megtapogatta a. szive tájékát. Minden csendes volt és hideg. Eleget tudott. • Nem csöngetett a pinc/.érért és az orvosért. Hiszen

825 semmi sem segíthetett már. — Letérdelt és imádkozni akart — — ha képes lett volna. É g y látomány merült föl előtte: A z özvegyi lak — anyja — a zöld kályha — nővérei, aggszüzek valamennyien, fa-horgolótűkkel zörögve — s mellettük ő maga, szőke haja vizzel lesimitva, keblén szalagcsokorral, félig nyilt ajkakkal merengve el a hóboritott tájon, — elfuladva szeretetük alatt, mert az egyetlen, akit a sors hozzáfűzött, ezt már ugy sem élvezhette volna. A mellékszobából folyton hallatszott az egyhangú, akadozó suttogás, mely izzó hullámokat hajtott felé. — J'en mourrai — — je t'adore — m'amour! Ez volt Nathanael halotti éneke. Marié ugy érezte, h o g y az övé is.

K r ó n i k a II. — decz. IS. A divat. Milyen pessimisták azok a lírai poéták! Ha az ember nem szokta volna már meg az ő őszi sóhajaikat, az embereknek szinte kedve kerekednék velük sóhajtani. — De a fin de siécle szabadon, tisztán világosan látó gyermeke már eltompult a zizegve hulló falevelek és melanchólikusan permetező eső sensatiói iránt. És voltaképen miért is siratják úgy azt a tovatűnt nyarat, hisz az minden valószínűség szerint a jövő évben ismét beköszönt, az elköltözött fecskék is vissza fognak térni, a fák zöld leveleiért pedig bőven kárpótol a •- saison. O jöjj velem lírai költő. Sétáljunk végig a vácziutczán, v a g y az Andrássy-úton. — Ott szétfoszlik melanchóliád, ott mások lesznek a benyomásaid ! Itt úr a saison és király a divat. Nagyobb úr mint hinned. Hóditóbb mint a Caesarok és Napoleonok. Zsarnokabb mint a Caligulák. Verejték-, és véráldozatot követelő, akár a karthagói istenek. Igen. Király és zsarnok a divat. Népe gyakran zúgolódik és még sincs sohasem forradalom, pedig az adó nagy és a király fényűző és pazar, nem veszi számba az egyéni kívánságokat, nem ad kihallgatást senkinek. — Zsarnok a szó legszorosabb értelmében, zsarnok és igazságtalan. — O szabja a ruháinkat, ő nyom a fejünkre olyan kalapot, amekkora neki tetszik, ő szedi ki a gomblyukakból az ibolyát és tűzi fel a szegfűt. Ha fázunk csak lenge pelerinbe enged burkolózni, melyen átjár a szél, és mely még- azonfelül csúnya is, ő adja kezünkbe a kést, a villát, a napernyőt, a tollat, ő parancsolja, hol, kiről, miről, mikor, és mit beszéljünk. — A klubokban, jourokon, szinházban, versenyen, csak arról tárgyalunk, amit a divat diktál. Felkap egy embert a hétköznapiság légáramlatából, feldobja a magasba mint egy labdát. A hetilapok sietnek arczképeit hozni; gyorsan kitudódik, hol és mikor született, hol járt iskolába, hány szekundát kapott, és ha belép a páholyába halk suttogás morajlik végig a földszinten »Ez ő!« A divat egyet fordul földhöz teremti a labdát — és volt —- nincs. E g y elhangzott accord! A z ostobább, v a g y mondjuk korlátoltabb értelemben vett divatnak, a divatlap-divatnak a férfiak nem annyira rabjai, mint a nők. Ezeknek, már mint a férfiaknak, legalábbb meg van az a kedves gyerekes szokásuk, hogy minden czélzatot eltagadnak, divatos formájú kalapjukat Pórfi egész véletlenül nyomta a fejükbe, a kabátjukat a szabó szeszélyből szabta olyannak, aminő. A virág ? Ép kéznél volt. A parfüm ? Sohse használtak mást. A divatról tudomásuk sincs és rajtok mégis minden divatos.

A nők legalább becsületes nyíltsággal vallják be, h ° g y ők bolondjai a divatnak, bolondjai öltözékükben, szavaikban, lecturejükben, tetteikben, hajlamaikban, egész életükben, -L- Évek előtt, divatos volt, haziasnak lenni: a nő kötelessége az ura, birodalma az otthon, ambitiója a konyha, mulatsága a takarítás voltak. — A k k o r minden asszony tudott káposztát főzni és legalább is délig portörlő volt az övébe dugva és a haja kendővel volt hátrakötve. — Büszkén szónokolt arról, mily kevés kell neki háztartásra (már t. i. a többihez képest) és készségesen mondta el a készitési módját olyan teasüteménynek, hogy amellet Kugler elbújhat a föld alá. Most ez nem annyira »fair«, a modern asszony ma azt ambitionálja, hogy urának méltó társnője legyen ; mellette akar végigsétálni az élet utján, vele: mint kollegája, pajtása, hozzá méltó társnője, kivel műveltség, olvasottság, szellemesség dolgában egy niveaun áll és csak az esze jár még egy kicsit túl is a férje eszén. Figyelmeztetem önöket, hölgyeim, vegyék tekintetbe, hogy az élet göröngyös rögös utain, hol férjeik oldalán akarnak haladni, terhükre találna lenni az uszály, melyet szinte uruk királyuk, a divat parancsára kénytelenek viselni. E h ! tegyék le kényelmetlen toilettejüket, menjenek haza és bújjanak ama bizonyos hagyományos rózsaszínű pongyolába, melyet Antoinette, Clairette és Ferdinette név alatt sűrűn hangoztat divatczikkeiben néhány fővárosi czég élelmes ügyes vezetője. És a rózsaszinű pongyola igazán kedvesen áll önnek asszonyom, ezekben a könnyű, lenge crépe-felhőkben találkozott a divat a jó Ízléssel, és az igazi széppel. — De miért szedte ön le ablakairól a selyemfüggünyöket, — melyeken szintén hagyományos rózsaszinű félhomályban szűrődött át a gyenge napsugár ? Ödönkének gyöngék a szemei ? Hát miért tanul Ödönke itt, az ön boudoirjában ? A h ön tanitja, ez igazán kedves szórakozás lehet. — És mit olvas ön ? Ohnet ? Nem. V a g y talán Feuille-t ? A z t sem ? A h ! csak nem o l v a s s a . . . nagy é g ! egy latin gramatika 1 ön komolyan veszi tanítónői hivatását; egész idejét, egész életét ennek szenteli ? De asszonyom meggondolta ön már, hogy a világnak semmi szüksége annyi miniszterre és annyi mme. de Staelre, amennyit önök nevelni szándékoznak ? A h , aszszonyom, tudom. Mindent tudok. Ön — vallja be — azért foglalkozik oly kizárólagosan gyermekei nevelésével mert az divat, épp úgy, mint, ahogy divat volt tavaly Ibsent kritizálni, Elektráért rajongni, egy kissé politizálni, egy kissé medizálni, teát inni, lovakról társalogni, filozófiai műveket olvasni és tapierozott frou-frout viselni. É s a divat sarkon fordul: Ödönke ismét a gyerekszobába kerül, ahol a mademoiselle gondjaira bizatik, Ibsent elismerjük, Elektrát ismét félretesszük 2 ezer évre, többet medizálunk, kevesebbet politizálunk, kávét iszunk, társalgunk ismét a szakácsnékról, talán ismét olvassuk Ohnet, sőt talán még Bársony Istvánt is, a frou-frout ismét simán viseljük, az uszályt ismét levágjuk (ez volna valamennyi közt a legokosabb.) Sok minden jön divatba és sok megy ki a divatból, mert b i z o n y . . . . Ön összerezzent barátom Lantossy Adolár. — Szomorú arczán látom, hogy csevegésemmel nem értem el czélomat. Ön holnap siró lantján újra megénekli a permetező esőt és a néma csalogányt, — És én nem vigasztalhatom Ont, mert a h ! ugy van, maholnap ti is ki kezdtek menni a divatból — A bársonyszalag a kalapról, a veres szegfű a gomblyukból és az érzelgős költők a litteraturából. Ebből is láthatjátok: micsoda igazságtalan, Ízléstelen zsarnok a divat! Mikor a bársony •• szalag olyan jól állt azokhoz a hamvas, széltől kipirult, rózsás arczokhoz, mindenesetre jobban, mint a rideg, józan faille-szalag; a piros szegfű a fekete frakkon szebbet mutatott, mint az élettelen, szintelen fehér és a ti 2

826 zengzetes verseitek is olyan kedvesek voltak, ha párolgó tea mellett, a kandalló tüzénél, a rózsaszin ernyős lámpa fényénél olvastuk, mindenesetre kedvesebbek, mint a realizmus, naturalizmus, liberalizmus és a többi izmusok fontoskodó, czéltalan ágaskodásai. Tudod mit, Lantosy Adolár, dobd félre egy perezre lantodat és végy egy nagy dózis szép szavakat, egy kis szatírát, egy kis malicziát, egy kis szellemet, egy uj tollat, egy darab fehér papirt és — lázítsunk! Mondd el ékesen, hogy hát hajtsunk térdet az örök szép előtt, hódoljunk a jó Ízlésnek, és törjük össze ezt a zsarnok bálványt. Ez a trónus őt nem illeti meg! Romboljuk le szűk korlátait, omoljon össze, dőljön a semmiségbe a divat üres fogalmai Mennydörögj az emanczipált asszony, a gyereknevelő meg a takaritó asszony ellen, könyörögj hogy tegyék félre a pelerint és vágják le az uszályt, és követeld, hogy ne azt tegyék, beszéljék, gondolják és tudják, ami divat, hanem azt, ami szép, ami igaz! T é g y le te is az affektált sóhajtozásról, vesd el azt a hazug, szinlelt divatos tetszelgést. Hirdessük az; örök szép törvényét, melyet elfogad minden józan ember és mely előtt térdet hajtott Rubens, Schakespeare és Petőfi.. Es ha éppen nem tudnak lemondani a divat rögeszméjéről, hirdessük, hogy a fin de siécle divatja: az örök szép! Margit.

örök fenyegetettség

alól az egész világ.

politika,

elszántságon

— s nagy

kivül

Néni

az

valami

érzelgős

is szükséges

hozzá,

hogy amikor itt lesz a háború, legyenek készletben friss, áldozatkész parlamentek is. Ezért

kellene a mai

magyar

parlamentet

még a télen ágyonütni s a tavaszig megcsinálni a friss, újat. •Mondják, mondják,

mondják, — mindezt

m i a világért sem esküdnénk meg rá, hogy pedig valóban így

van és úgy

lesz, amint

ez

ropogós

mondják« — s nincs

igy.

Ha

elmondtuk, akkor a

mai parlamentnak kimúlta u t á n jó epitáfiuma

lenne ez :

•Meg-

halt életé vége előtt 4 hónappal.* * *

*

J Sport.-A 'Kisfaludy klub« februári versenyei igen érdekeseknek ígérkeznek. A nagy handicap-re m á r is 8 nevezés történt. A klub hir szerint azokat, kik valaha a Koczány versenyben részt vettek, nem bocsátotta nevezés alá. Egyéb megszorítás nem történt : futhat saját nevelésű, magyar fajta. A nevezések különben a következők: 1. Degré Alajos Jakab Ödönje

Erdélyi mokány. Sport-körök-

ben eléggé ismeretes, bár nagyobb meglepetést eddig nem okozott. A nyomtatás u t á n elég frissnek és fürgének mutatkozik. 2. Bartók Lajos Ambrus Zoltánja.

Franczia vér, k i t ű n ő trai-

ning. Kár, hogy gyakran szeszélyes és a biztos győzelmet is sokszor elrontja. Kiváló magyar faj. SZÍVÓS,

' 3. Zichy A n t a l Kozma Andorja.

kitartó. Biztos járása és az a körülmény, hogy mindig jó kondiczióban van, sport körökben nagy bizalmat kelt. (Vers) F o r m á i plasztikusak, (vers) lábai elasztikusak rithmikus járásuak. Teherhuzásra is alkalmas. A hölgyeknek m á r is favoritja. Akadémiaversenyen m á r dijat nyert s ezért súlytöbbletet visz.

INNEN-ONNAN. Végvonaglás. Mitsem mér ki a sors olyan egyenlőtlen mértekkel, mint az időt. Az ember körülbelül 70 évet érhet meg, az elefánt kétszázat, a m a j o m harminczat, a ló tizennyolezat, a kutya tízet, a holló háromszázat, a patkány csak k e t t ő t ; a bolha élete nyolez nap, a szitakötőé h á r o m , a pillangóé egy; a mikrobák közül sok öt-hat másodpercz alatt születik, él, hoz létre millió utódot és hal meg, — a magyar parlament élete pedig kereken öt esztendő. Egy szorgalmas ember-anya egy magyar parlamenti tartam alatt négy gyermeknek ad életet; a legidősebb, mely még nem élt, mikor a parlament kezdődött, már u betűhöz kezd konyítani, mire az véget ér. A z elefánt ellenben körülbelől ugyanannyi időn át hordja vemhét, míg egy magyar parlament tart. Egy lóból ugyanezen idő alatt világhírű verseny-

4. Vadnay Károly Herczeg Ferencz-c. Bravouros mutatványai egyszerre elragadták a szakértőket. Minden jel arra m u t a t , hogy a magyar turfnak becsületet szerez. Kitartó lélekzetét és tüdejének egészséges voltát bemutatja az idei karácsonyi vásáron. 5. Bérezik Árpád Sipulusz-a. Pajkos, fürge csikó, aki bohókás ugrándozásával elbájolta a közönséget. A komoly "gyep* helyett a torta-mezők önugrándozott és a futást csak enyelgésnek vette. A Rákosi vér azonban elég garantia, hogy a turfon számot tesz. 6. Beöthy Zsolt Szabolcska Mihály-a. A sport egén újonnan feltűnt csillag. Egyes futamokról Ítélve jól indit. K ö n n y e n fut, mert az élet se terhet, se évet nem rakott rá sokat. 7. Rákosi .lenö Tóth Bélája.

Igazi arabs vér. Szemeit Boldog

paripa lehet, végig nyerheti minden világgyep Derbyjét; vagyonokat szerez meg vesztet el s elmegy tenyészállatnak, — dicső-

Arábia felé fordítja és álmodozik beduinokról és arabokról, ilyenkor elegáns futásban vágtat végig a pusztákon. Kevés idomítás mellett a gyep büszkesége lehet.

séges pályafutás u t á n babérokon pihenni — ' m i r e a parlament eloszlik. Egy vadászkutya egész carriéreja sem tart tovább, mig számtalan egyéb szerves lények számos generatiói születnek,

kevéssé ismert név, hanem az öreg kipróbált trainer ügyességétől

élnek, szaporodnak és halnak meg ugyancsak egy magyar parlament élettartama alatt. Nem lehet tehát a m i parlamentünkről se azt mondani, hogy nagyon hosszú, se azt, hogy nagyon rövid életű. Ö t évnél tovább soha nem élhet, rövidebb ideig azonban igen. A mai m á r mindenesetre a végét járja, mert m á r alig egy félév híján kerek öt éves. Csodálatos, hogy ilyen magas kort ért el, mert nagyon sokszor környékezte az idöelötti halál veszedelme. De miután sose volt egészséges, megszokta a nyavalyákat s nem halt bele semmibe, még az obsructióba sem. És, ha m á r eddig eltengett, kihúzhatná még azt a kis időt is, ami az öt esztendőből hátra van. Á m d e most még az a veszedelem környékezi, hogy nem tudják bevárni természetes halálát, hanem, úgyszólván annak küszöbén — agyonütik. És ki ütné agyon ? Nem is a mi kormányunk — az csak a végrehajtó eszköz lenne, — hanem Vilmos német császár. Ennek az érdekes és geniális fiatal embernek ugyanis — azt suttogják — az a nem épen rossz ötlete támadt, hogy hacsak lehetséges, verekedjék meg a hármasszövetség a muszkával hamarosan a jövő tavaszszal, amikor a muszka nyakig lesz az ínségben és a belső lázadásokban. Ekkor lesz ugyanis a muszka világéletében a legkönnyebben legyőzhető

— s legyőzetvén, fölszabadul a rettentő

nyomás

és

8. Szász

Károly

Hegedűs Istvánja.

Sport-körökben

még

kitelik, hogy mint outsidert is győzelemre juttatja. E verseny iránt m á r is óriási az érdeklődés. A bookmakerek : R á t h Mór, Singer. és Wolfner, W o d i a n e r stb. már is elfogadnak előjegyzéseket. X X

X

$ Jelölt-jelöltek. A jövő képviselőválasztások idejét még nem lehet tudni s m á r is benne vagyunk izgalmaiban. Ma máimindenki "fóllép.* A k i k máris honatyák természetesen, m i n d föllépnek megint. És ezzel komplet meg is lenne az uj ház. Á m d e a régieknek ki kell bukni, — legalább az uj emberek, akik m i n d

*fóllépnek,* ezt állítják. Föllépnek pedig az országgyűlési gyorsírók, kik 24. évüket m á r betöltötték ; az irói karzat teljes számú tagjai adófizetési viszonyaikra való tekintet n é l k ü l ; föl az összes miniszteri segéd- és nem segéd-fogalmazók ; az összes kamarailag bejegyzett ügyvédek; a szépszámú kigazdálkodott földes u r a k ; az összes helyi toaszt-mondók, násznagyok és kisvárosi hírességek ; a kártyaklubok összes svihákjai s ezenkívül mindazok, akiknek épen ugy tetszik. Csak néhány különcz nem Gép fel* — s ez se tudja, hogy miért nem ? Ma csupa jelölt hemzseg a világban s mindenki kerületéről lódít nagyokat (ajánlom a •lódit« szót az

•anzágol«

értelmében.) De ne tessék nagyon félni, —

827 nem

lesz ebből

nagy

baj,

mire

valósággal

választásra

kerül

a dolog. 'Ezek a mai jelöltek még nem a képviselőségre, hanem csupán a képviselb-jelöltségre aspirálnak. Ezek még csak a jelöltjelöltek. Ezek hirtelen támadnak, elszaporodnak és hirtelen is vesznek el, — m i n t a mikrobák. Ártatlan lények s voltaképen csak a saját lelkük mulattatására örülnek bele abba az alaptalan rögeszmébe, hogy ők képviselőjelöltek. Dehogy is azok ! Képviselőjelölt nem az lesz, aki ma beszél, hanem az, aki még ma hall" gat és holnap — fizet. ¥

S(K R ó s z megdöbbent

¥

csillagok. A halál angyala jár körül, mondják a emberek e kórságokkal, ragályokkal küzködő, fer-

tőzött késő őszi világban. A lég telítve van baczillusokkal, hypothétizálnak a tudós doktorok, belátva, hogy halál ellen nincs orvosság. A gyilkosok láthatatlanok, de a komor reggeli szürkületkor ott feküsznek a hideg ágyakban a gyilkosságok áldozatai. Sok édes, drága kis gyermek, sok féltve ápolt szeretett öreg. Hihetetlen gyorsasággal halnak az emberek. Még betegségük hirét se hallók, már itt a gyászjelentés. Szeretnénk vigasztalódni, hogy ez mindig igy volt, de világos, hogy e vigaszban nincs igazság. A z emberiség szinte a szőlőre emlékeztet, melyet a filloxera és a peronospora pusztít kegyetlenül. És különösen fájdalmas, mikor a zsönge hajtások hullanak le sárgultan, fonyadtan. — És különösen megható, mikor az öreg venyigék vesznek el hirtelen betegségben, kegyetlenül megfosztva attól a különben sem sok időtől, mely még az övék lett volna. A megrabolt szegény koldus sorsa felett ki ne sirna, Budapest főváros tanácsa pedig kezd bölcsen arra ébredni, hogy itt csakugyan valami baj van s megkérdezi orvosait: m i az oka e sokféle vésznek és halálnak ? Egyik oka az inflttenza; az egy szerencsés nevezet, ez megfejt legalább szóban sokat. A többi oka a tömérdek járvány, mely itt mindig, m i n d fészket rak s kiverhetlenül megtelepszik. A rengeteg sora a pinczelakásoknak, a föld alatti Budapest csupa baczillus-tenyésztö meleg-ágy. Az emberek szegények s máiélve leszállnak a sírokba, mert aránylag az a legolcsóbb lakás. S e sirok lehelik fel a halált a palotákba is. A tanács pedig becsukatja a népiskolákat, hogy ne terjedjenek a ragályok s a szegény kis iskolás gyermekek visszavonulnak a palota-pinczék sírjaiba, Mert azokat nem csukatja be senki, bár van rá rendelet De hol is laknának a szegények, ha komolyan vétetnék az a rendelet ? * ¥

¥

Az éhezőkért. Dumas Fils, a nagy franczia iró, azt i n d i t . ványozta, hogy minden jómódú ember, a ki, mint vendég valamely uri háznál jóllakik, fizessen mindannyiszor egy-egy frankot egy perselybe azon szegény emberek javára, akik éheznek. Ilymódon roppant összeggel lennének segélyezhetök az éhséggel ' k ü z d ő tömegek. Az indítvány nemes és okos s bizony a mi vendégekre teritett asztalainkon is elférne egy-egy csinos persely a m i éhezőink javára. De vájjon valóban, jól lakhatnék-e az úri lakomák ilyen morzsáiból minden éhező ? Dehogy! Mert mig csak ezrek azok, akik a vendégségek feles jólétét élvezik, addig milliók azok, akik vajmi ritkán jutnak a jóllakáshoz, Karácsony közeleg s az ember vágyva vágyik arra: bár megszületnék ismét az a nagy messiás, ki csodás módon lakatott jól öt kenyérrel ezreket.

Tragédia-pályázók.

I. Tragédiád nem rosz, csak egy hiányzik Benne: a katastrophát elhagyád. S müved bukott. Mi szörnyű katasztrópha! Csatold hozzá — s jó lesz tragédiád. II. Rémes tragédiádnak hőse Nero, De Nero jellemét bent nem lelem. Sőt jellemet sem. És ez ép az érdem : Néród példátlanul jellemtelen,

Célio.

Műtárlat. IN.

A nagy terem piéce de résistance-a Jimenez Louisnak a terem kisebb falát szinte egészen befogó óriási festménye: »Látogatás órája a kórházban.« Rideg megtestesítője a rideg naturális iránynak, mely mindent megfesthetőnek tart, ami látóérzékünk alá esik, v a g y eshetik, csak jól, csak ugy legyen megfestve, hogy szinte összetéveszthető legyen a szabad természettel. Jobban megmagyarázza a verizmus irányát, napjainknak Ízlését, mely a művészetben csak ugy dul, mint az irodalomban, mint akárhány aesthetikai tanulmány. T á r g y a nem szép, éppen nem szép, sőt visszataszító, de igaz, megdöbbentően igaz, való, s hogy ugyanez okból eo ipso szép is-e, azt nagyképű aesthetikai magyarázgatással megállapítani nem lehet. E g y i k e a modern művészet ama termékeinek, a melyek által hangoztatott elvekből a jövő aesthetikája leszürődik; egyik jelzője annak a forrongásnak, evolucziónak, mely az emberi szellem minden megnyilatkozásában, minden téren észlelhető; egyik tükre az emberi szellem sanyarú küzködésének, mely szemünk láttára foly le az egész civilizált világon. E szomorú kép igazi értékét mi most aligha állapithatjuk meg, hanem hacsak a jövendő évtizedek, melyek talán igazolni fogják becsét, talán elitélik az egész mostani iránynyal együtt. E g y bizonyos: az, hogy mert erős benne az irányzatosság, hogy mert tul van benne hajtva egy bizonyos művészi elv, értéke mindig az egyes korszakok exkluzív ízlésétől fog függni, nem ugy, mint azoké a halhatatlan remekműveké, melyeknek becse általános emberi, absolut, minden irányzatosságtól ment; melyek fölülemelkednek minden lokális Ízlésen, minden másodrendű elven és irányon, amelyeknek örök szépsége elemi erővel szűrődik bele minden emberi szivbe, melyek hatása tehát örök, változatlan, melyek világító-tornyokként ragyognak át minden időn és enyészeten.

Verstraete Théodore képe: „A favágó otthona" (376) minden igénytelensége daczára egyike a nagy terem legszebb képeinek. Egyszerű t á r g y : (fák közt magános házikó, melynek mécse kivilágít az esti homályba, s hívogatja a hazatérő favágót),' egyszerű kivitel. A z a z hogy mégsem. Semmi »kinyalás«, semmi hajecset, semmi »lazúr«, semmi aprólékos pepecselés, hanem a képhez arányítva roppant nagy sörteecsetnek ideges, merész kezelése, amiből csalhatatlanul lehet következtetni a mester vérmérsékletére; a szinek ily határozott, merész fölrakása, a fa lombjainak alla prima megfestése, mely azonban megfelelő távolból mégis korrekt rajzot mutat, csak elsőrangú mestereknek adatik. Technikája itt-ott már az impresszionizmusba csap át. Ez a modor az, mit az impresszionista fiatal óriások annyira majmolnak, anynyira túlhajtanak, s a laikusokkal el is hitetik, hogy amit ők adnak, az zseniális prima-festés, pedig valójában nagyon kinos tapogatódzás, gémberedett tapasztás eredménye. Fritz von TJhde: „Menekülés Egyiptomba" (364.) képével most jelent meg első izben tárlatunkon. A német festészetben majdnem oly forrongást idéz elő ez a hatalmas tehetség, mint a zenében W a g n e r ; épp oly sok a barátja, és épp oly sok a kárhoztatója is. A z t mondják, hogy különcz, hogy föltünési v á g y sarkalja, hogy bibliai tárgyakat (szinte kivétel nélkül ilyeneket fest) modern mezbe öltöztet, hogy a nagy hollandi óriást, Rembrandt Harmensz van R y j n t majmolja, hogy Rembrandt az ő korának fölfogása szerint alkotott, mig Uhde kihivólag ellentétbe helyezi magát nemcsak a tradiczióval, de a művészi fölfogás elemeivel is. De istenem, Uhde arról

2

828 nem tehet, hogy igazi gyermeke korának, ennek a szkeptikus analyzáló kornak, mely az individiumot oly nagyra nevelte. Uhde csupa individualitás, tehát impresszionista is, s e kettővel legtöbb esetben együtt jár a realizmus. Ez a nagy művész csattanós bizonysága annak, hogy objektív művészet nem létezik, hogy egy festménybe a festő önmagán kivül mást bele nem rakhat, különben hazudik, ámit. H o g y ő szent Józsefet közönséges mostani német ácsnak festi, aki a feleségével és kis gyermekével éjnek idején, rongyokba burkolva menekül a gázzal világított német városból egy jobb vidékre, nem mentvén meg magával mást, mint legszükségesebb szerszámait? Hát irányithatjuk mi annak a kohónak működését, mely Uhde lelkéből veszi a tüzet? Hát szemére hányhatjuk-e neki joggal, hogy miért nem látja az általa ábrázolni szándékolt tárgyat a történelem objektiv szemüvegével, hogy miért akarja csak symbolumát adni e g y valamikor tényleg megtörtént eseménynek, miért akar egészen más eszmének adni kifejezést, egy bibliai tárgy leple alatt ? (A katalógus csak annyit mond : »Menekülés Egyptomba«, és nem: a szent család menekülése.) Hiszen nemcsak hogy objektiv művészet nincs, de objektiv kritika sincs, minden ítélet a benyomás, a fölfogás dolga. Jöhet olyan kor, mikor az ilyen festményt be sem fogadnák a tárlatba: de jöhet olyan is, mely ezt a művészet quintesszencziájának fogja tekinteni. És én merem hinni, hogy ez utóbbi a bizonyosabb, ha nem csalnak azok a jelek, melyek a symbolizmus térfoglalása mellett szólnak. Verescsaginnak, a némaság, a szótlanság festőjének sok képében nem látok mást, mint rendkívüli bravúrral nagy méretekben kiszínezett fotográfiákat. De mondjuk, hogy szoczialista vagyok, áhitom a társadalmi forradalmat, akkor Uhde művében nem Jézust, hanem az emberiségnek egyik sanyargatott osztályát, nem a Heródes elől Egyiptomba menekülő szent családot látom, hanem a milliomos, gőgös munkaadó zsarnoksága által egy jobb vidékre elüldözött munkáscsalád sorsát látom symbolizálva, s akkor a képet behelyezem a szoczializmus nemzetközi muzeum-palotájába, mint apologiáját a nyomorgó munkás-osztálynak.... Ugyanebben a teremben van Firle Walternek, a müncheniek büszkeségének képe: »Reggeli ájtatosság egy hollandi árvaházban* (402.) Ugyanaz a diszkrét művészet, lágy modor, plein-air, nemes felfogás, mint előbbi tárlataink már ismeretes képeiben, de egyszersmind ugyanaz az öreg asszony, ugyanaz az ablak, az a rezeda-virág, azok a vörös téglák, azok a légies alakok. E g y témának változatai. Jó lenne, ha a delfti árvaházat már egészen földolgozná, s nézne más tárgyak után. Nunc venio ad fortissimum, Israels-nek »Egyedül« képéhez mely festő-társának, Mesdagnak a tulajdona. T á r g y a látszólag végtelenül egyszerű, egy szegény halászkunyhóban neje halottas-ágyánál megrenditő fájdalmával egyedül ül az öreg halász, s maga elé mereng. Nem raffinált, nem keresett a kép tárgya, nem választ több alakból álló genret; de éppen az a legnagyobb művészet, kisebb eszközzel érni el nagy hatást. S mégis mily kompoziczió, mily jellemzés. A z egész nagy képnek, ugy mértani, mint lényegileg való központja: az öreg halásznak homloka, azoknak a szomorúan kavargó gondolatoknak a székhelye, melyek őt az élet e nagy pillanatában elfogják. Szinte látjuk, mint vonul el e g y hosszú, nyomorúságos élet egész tükre e homlok mögött. A z egész kép ezért az arczért van megfestve, mely utolérhetetlen művészettel jellemzi a helyzetet. S azután az a rembrandti félhomály, a barna szineknek az a kellemes skálája, s a szintén a nagy elődjére emlékeztető széles, hatalmas, merész ecsetvonások, mindegyik a maga helyén, oly utolérhetetlen biztossággal, melyben egy egész művészi élet tanulmánya, leszürődött technikája, hogy ugy mondjuk filozófiája nyi-

latkozik ! Fiatal művész ezt ne próbálja meg — ! Courtens: »Aranyeső«-jéről annyi jót irtak már, hogy ujat alig mondhatnánk róla, kormányunk különben is megszerezvén, közönségünknek bőven lesz alkalma megcsodálni szépségeit muzeumi képtárunkban. A tárlat hazai része feltűnő sok uj nevet tüntet föl, s szinte dominál benne a legifjabb nemzedék, ha nem is minőségileg. Gyöngyvirági Eugénia kedvelt állatfestővé fejlődhetik, mint ahogy jobban is teszik a nők, ha az állatképeknél és a csendéletnél maradnak, ez felel meg legjobban az ő nyugodtabb, mérsékeltebb egyéniségöknek. Cserépy Á r p á d : »Egy furcsa műbarát«-ján a tisztességes részleteket kár volt elrontani az »Urambátyám «-ból és egy másik hetilapból vett, »hasból« rajzolt és festett alakokkal. A jó öreg Brodszky képei húsz lépésről megismerhetők, annyira magukon viselik festőjük ismeretes tulajdonságait rajzban és színben egyaránt. Basch Gyula folyton izmosodó tehetség, arczképein kezdi ellesni Horovitz minden jó tulajdonságát, kinek föltétlenül a behatása alatt áll. E g y új festő, Endrey Sándor, nem közönséges sikerrel s jellemzéssel örökítette meg V a j d a János költőnk képmását (28.) Tölgyessy Arthur palettáján nagyobbára csak az alkonyat szinei vannak meg. Képei poétikusok, idestova már szinte émelygősek, folytonosan ugyanazon szinhatásaival. Csodálatos, hogy staffageait (egy-egy szerénybe birka, v a g y peripatetikus tehén) miért nem festi meg jobban, mert igy, amint vannak, kiáltó példái az állatrajzolás torzképének. Kitömött teheneiben, kerge birkáiban semmi rajz, csupa kezdetlegesség, kölcsönvevés valami illusztráczióból, — v a g y talán még ez sem. Neogrády igen kedves apróságokat küldött rendkivül gondos és tetszetős miniatureokban. László Fülöp » Reg élő asszony«-a. (72.) ügyesen használ föl pár akkordot Firle W a l t e r : »Vasárnapi iskolá«-jából, amiről mindenki meggyőződhetik, aki összehasonlítja képét Firlének a muzeumi képtárban függő képével. Nadler Róbert: »Érdekes olvasmány «-a (71.) érdekes képe a ritka szorgalmú, sok tudással dolgozó művésznek. Szép szalón-genre. Hanem az elegáns nők kezei nem hagynak fen semmi kívánni valót ? nem laposak, nem nélkülöznek minden plasztikát ? Mintha! A z öreg Molnár J. művészetén (»Zsilip Tápió-Bicskén« »Aratás«) nyomtalanul vonult el az utóbbi harmincz esztendő minden, művészi iránya. A z ő konzervatív fölfogásán és technikáján ugyan ki nem fognak. Vastagh Géza, ugy látszik, végleg megtalálta a maga irányát, az állatfestést, amelyben korához képest már is sokra vitte, s a legszebb jövővel kecsegtet. »A jó mostohát (116.) képe, (fehér tyúk, melylyel kacsafiakat költettek ki), kifogástalan rajzával, s az esetlen kedves kis kacsák igazán természethű, szinte humoros fölfogásával tűnik ki. Pállya Czelesztin tanulmányvázlatairól már tavaly is elmondta a kritika a magáét. Mesterházy: »Balatoni halász«-ai (26.) okvetlenül négy fal közt, fejből készült kép, inkább akármi más, mint magyar levegővel, esetleq alakokkal. Ujváry Ignácz »Ószi kép«-ével, különösen azonban » Templombamenet*-ével egészen uj oldalról mutatja be magát, igen előnyösen. U g y látszik, hátat fordított a tájképnek, mely téren pedig nem egy jeles dolgot produkált; őszinte érdeklődéssel kisérjük az uj téren. Valentinytől, és Pestlétől láttunk már sokkal jobb dolgokat is. Pállik Béla sokkal nagyobb művész, semhogy minden évben föl kellene fedezni s banális dicséretekkel adózni művészetének. Különbet és jobbat ugy sem mondhatnánk róla, mint a mivel a kritika már régen, bőségesen elárasztotta. Ehrmans Tivadar bárónak roppant nagy arányú vedutája Budapestről, mely a magyar fővárost egész környékével együtt föltünteti, a jobb magyar képek közé tartozik, daczára, hogy e művébe nagyon belevitte velenczei képeinek levegőjét és szineit. N a g y o n sok jő részlet van

829 benne. A többi hazai festőről részint szóltunk már, részint fölöslegesnek tartjuk szólani, részint pedig nem akarjuk betöretni a fejünket. *

És most, sétánk végeztével távozzunk a műcsarnoknak immár szűk termeiből, mely a magyar festészetnek is alig bir már hajlékot adni, nemhogy oly nemzetközi jellegű tárlatoknak, mint a mieink szoktak lenni. Benyomásaink még az utczán is kisértenek, mint leszürődött eredménye annak a sok iránynak, modornak, fölfogásnak, melyeket ott fönt láttunk. Vajon tudnánk-e számot adni az eredményről, tudnók-e mérlegelni ? Láttuk elismert művészi elvek nyakának a kiteko rését, a rajz, a- színezés, a világítás legelemibb törvényeinek félreismerését, jó, valóban jó kvalitások mellett. Láttuk, mily végtelen szabadság uralkodik a modern művészetben, mily túlnyomó az individualitás, mily lehetetlenség az iskolák osztályozása, elkülönítése. De ez a szinte féktelen művészet hévteljes, termékeny, s nem ritkán csillan meg benne a zsenialitás egy-egy sugara. Ha megtartja is a tradicziók keretét, de beleviszi az egész modern életet, végtelen változataiban; épp ugy szereti a magános, mint az emberekkel benépesített természetet, épp oly szeretettel fordul az intim élet, mint a lázas külélet felé. Igaz, hogy ennek a művészetnek sok a gyengesége, sok igazságtalanságot követ el, itt-ott levegő után kapkod, itt-ott nevetséges, de éppen azért érdekes, mert a forrongásnak ez az állapota záloga a művészet jobb jövőjének. N y i t r a y József.

Adám : Árnyék.

— (Költemények, ner k i a d á s a

Lipcsey, mint modern költő, aki mélyen érzi szivében korának áramlatait és eszméit, sok szint és sok a uj hangulatot tudott poézisébe vegyíteni, de érzelmeiről és lelki forrongásáról legtisztábban azon verseiben ad számot, melyekben az életből kiragadott eseményeket festi egy-egy vonással, mikor a társadalom előítéleteiből ad képet s a közvélemény ferde nézeteiben gyökerező bűnöket ostorozza, más szóval, mikor — objectivizál. S bár első sorban lyrai költő, ugy látszik, mégis több hajlandósága lesz idővel egy-egy érzelmét objectiv formába önteni, mint ugyanazt saját hangulatába olvasztani. Poézise ezzel sokat fog nyerni. Mert Lipcsey még mindig küzd a belső formával. A h o l filozofál, ahol tépelődik, ott ő mindig a háttérben áll s a század, melyben él, melyért vívódik, beszél első sorban a poéta helyett. Nem tudja magát elválasztani a kor hangulatától, nem mindig érzi saját egyéniségének erejét s ezen önmegtagadás, ezen állapot a lét és nem lét között viszi őt oly gondolatvilágba, mely tulajdonképen ránézve idegen, melyet más forrásból merit, nem saját lelkéből. Még ott is, ahol legközvetlenebb érzéseit irja le, szerelmében se a valódi! Álmodó lélek nem tapadhat annyira a földhöz, gyönyörei mások, mint világi gyönyörök. De ő nem is álmodó és bár kihűlt szivvel jár-kel a világon, szeme lázban ég és egyre vágyódik valami után. Minden körülmények között mesterkélt, ha egy poéta saját egyéniségét takargatni akarja. A kötet egyik legszebb versében, melynek czime »Töprengés«, egy kissé mélyebben enged bepillantani lelkébe. Itt próbálja meg a saját egyéniségét szembe állítani a korral.

IRODALOM. Lipcsey

fog érezni a poétával mindenki, aki csak valaha meg hasonlott önmagával és környezetével, aki életében sokszor volt már oly hangulatban, hogy futni szeretett az égő nap hevétől és enyhet keresett az árnyékban, a magány csendjében.

B u d a p e s t , S i n g e r és

Wolf-

1891.)

Azok, kik minden poétát egy előre megállapított kategóriába próbálnak beilleszteni és bizonyos árnyalatot keresnek, mely az egyik költőt a másiktól elválasztja, sokáig fognak tűnődni azon, mit tegyenek Lipcsey Ádámmal. Mert nagyon nehéz dolog egy általános benyomást nyerni és a költő irányát egy szóval megjelölni azokból a versekből, melyeket uj kötete tartalmaz. Se a pesszizmus nem valódi alapkaraktere, se az a tétlen lemondás, mely néhol finoman olvad egybe a mi egész korunk hangulatával. Kételkedő lélek, de nem mindig őszinte, magába zárt természet, mely azonban ok nélkül vonul félre a világtól. A lázas hajsza, az örökös izgalom ugy látszik, termékenyítőleg hat Lipcsey kedélyére; ez adja meg az inspirácziót, ez teszi őt modern költővé. Vajon épp ezek az érzések kergetnék őt bús magányába? Vájjon az a harcz, melyben a hazugság győz, v a g y elbukik, de mindig — küzd, nem segitik-e jobban czéljait, eszméjét, melyek miatt él, mint az a világ, melybe visszavonulni akar ? Ha van valami értelme annak a felkapott fin de siécle kifejezésnek, ugy azt olyas valaminek képzelem, mit ahogy Lipcsey poétái egyénisége verseiben kifejezést ölt. A sziv és értelem harcza, az örökös reflexió, a sötét alapszín, melylyel a világot festi, bizonyos harmoniátlan lelki állapot, mely verseiben tükröződik, egy érdekesnek látszó és igen művelt lélekre engednek következtetni. Mikor önmagával viaskodik, mikor kéze végig fut a hangulatok egész skáláján és, a maga lelkiállapotát keresi a ködös, őszi természetben, akkor rokonszenvet

Töprenkedem. E z a bajom s a bűnöm. N e m is e n y é m , i n k á b b a s z á z a d é , A m e l y n e k szürke alkonyán születtem. E l van hibázva, érzem, a dolog, A z bánt, e m é s z t el, h o g y k é s ő n születtem, S letiint a k o r , m e l y l y e l v é r a l k a t o m Ö s s z h a n g z a t o s s á tette v o l n a é l t e m . , N e m vádolom ezért a végzetet, H i s z u g y a n e z a sorsa m i l l i ó k n a k . . . .

A z ilyen versek, bár néha túlságosan józanok, sőt gyakran prózai fordulatokba vesznek, érdekes hangok e század alkonyuló idejéből és Lipcsey költészetének sajátos voltáról tesznek tanúságot. De amit a belső forma hiánya a kötet értékéből • levon, azt bőségesen kárpótolja Lipcsey külső technikája, az a szép nyelv, az eredeti jelzők gazdagsága, melylyel verseiben sűrűn találkozunk. Érzéseire a formát mindig eltalálja s színeivel gyakran elkápráztatja az olvasót, hogy őszintének tartsa a hangulatot, melyet festeni akar. Nyelve igazán elüt a rendes chablontól s eredeti volta daczára sem lehet merészségét kifogásolni Bár azt sem akarom elhallgatni, hogy néha e gondolatok homályosságát főképen a nyelv tömöttsége okozza és az a pár nehézkes fordulat, melyet tehetsége után Ítélve, könnyen elkerülhetett volna. Lipcsey verskötete mindenesetre olyan könyv, melynek eszméivel elolvasás után is érdemes komolyan foglalkozni és poétára nézve a hatásnak ez a discrét neme talán a leghizelgőbb. —ÍI.

830 Abonyi Lajos a »Siroki románcz«

szép sikere alkalmából

Vadnai Károly belenyúlt visszaemlékezései gazdag árchivumába és a poros aktákból előszedett érdekesnél érdekesebb adatok n y o m á n kidomborította nekünk Abonyi Lajos charakterképét. Ez a kis essai, melynek finoman vázolt irodalomtörténeti háttere egy bemohosodott irói generáczió törekvéseire vet világot, közelebb hozta hozzánk Abonyit, mint irót és m i n t embert egy"aránt. Hogy a kép, melyet az olvasó magának róla alkotott, még teljesebb legyen, bemutatjuk ma olvasóinknak eltalált fotográfiáját is.

Abonyi Lajos jól

A tiszta ész kritikája. Száztíz évvel ezelőtt jelent meg Kant leghíresebb k ö n y v e : a »Kritik der reinen Vernunft.« A kul. turállamok siettek e korszakalkotó m u n k á t irodalmukba átültetni, mert hisz a Kantot követő évtizedek minden nagyobb filozofiai rendszere a tiszta ész kritikáján alapult. De nekünk magyaroknak ugy látszik, nem volt szükségünk rá. Mi nem építettünk filozofiai rendszereket, nálunk K a n t nem volt korszakalkotó. Az a szerény kör, mely hűségcsen követte léptennyomon a külföldi filozofusok eredményeit, megelégedett azzal, ha tudomást vehetett az eszmék minden nagyobb áramlatáról és ha a maga primitív eszközeivel előkészíthette a talajt egy önálló magyar filozofiai iskolára. Ennek a szerény körnek két buzgó munkása : Alexander Bernát és Bdnóczi József. Alexander a külföldön is számottevő a Kant-magyarázók között, Kantról irt beható t a n u l m á n y a az akadémia aegise alatt jelent m e g ; Bánóczi pedig évek .hosszú sora óta fordítja a filozofusokat és ismerteti a filozofia történetét. Ok ketten teremtették meg a »Filozofiai irók tárát*, mely a magyar közönség ismert közönye folytán csak hosszabb időközökben adhat magáról életjelet. Ezen fáradhatatlan tevékenységgel, mely elismerésre alig számithatott, most a legújabb kor filozofiai kódexét ültették át magyar nyelvre. És hogy ez nem kis feladat, azt mindenki elismeri, ki csak valaha K a n t egy-egy m o n d a t á n a k értelmén eltűnődött. Mily egészen más nyelven irt Schopenhauer, ki a legszebb német próza fölött rendelkezett és a legabstraktabb bölcsészeti rendszereket vonzóan tudta előadni! De ez nem volt az egyedüli nehézség. A n n a k , aki Kantot magyarra fordítja, meg kellett előbb teremtenie a magyar filozofiai nyelvet, be kellett hatolnia a nyelv szellemébe, hogy K a n t terminusaira bizonyos fordulatokat állandóan lefoglaljon. Mert a mi nyelvünk nehezen kezelhető abstrakt fogalmakra, nem eléggé iskolázott, hogy Kant gondolatait elbírja. Alexander és Bánóczi fordításának talán legnagyobb érdeme az, hogy a magyar filozofiai nyelv megteremtéséhez nagy lépésekkel visz közelebb. A m u n k á h o z Alexander Bernát irt t a n u l m á n y t élvezetes formában és finom szellemmel, mint ahogy Alexandert többi munkáiból ismerjük. Óhajtandó, hogy a magyar publikum ez egyszer nagyobb érdeklődést tanúsítson a filozofia iránt, melynek egyik legnagyobb képviselőjével ismerkedik meg Kantban. A Kisfaludy társaság. Csak az ősi hagyományokhoz ragasz-

Szabóné Nogall J a n k a , a kiváló irónö, mint annyi jele kollegája, szintén felcsapott gyermekirónak. Igaz történeteket irt és Légrádi adta ki. Jóízű, zamatos magyarság, finom izlés, kedély és melegség jellemzik az ö gyermek-történeteit. Meséit olvasva, szinte kiérzik belőle, hogy neki is vannak tulajdon aranyos bébéi, s hogy az ö szépséges históriáit voltaképen ezeknek mondja el, de megengedi, hogy a többiek is hallgathassák. Semmi kétség, hogy meghallgatni és élvezni fogják. ' Ifjú évek. Költemények, irta Sárosi Árpád. Ilyenkor karácsony táján az irodalmi élet haut-saisonjában a vidékről is meglehetős nagy számmal érkeznek uj kötetek. Vers és próza, tele pacsirtadallal cs furulyaszóval és sok irigylésreméltó naivsággal, mely a fővárosi Írókról teljesen lekopott. Sárosi Árpád verskötete a jobbak köze tartozik. Van költészetében némi közvetlenség és elég formaérzék. Nem egy olyan versre akadtunk, melyet gondos átdolgozásban élvezni lehetne és mely kétségtelen, figyelemreméltó tehetséget árul el. De még egy kicsikét bizony — enyhén mondva — próbálatlan, gondolatai nem elég tiszták és hiányzik belőle teljesen az élet megfigyelése. T ö b b önkritikára és erösebb realitásra van szüksége. Mindenesetre olyan fiatal ember, ki a buzdítást teljes mértékben Az

Athenaeum

kézi

lexikonából

megérdemli. megjelent

az

5 füzet.

Tudvalevőleg dr. Acsády Ignácz szerkeszti, aki a munkás akadémikusok ritka speczieséböl való. Ebez a füzethez is több rendbéli melléklet van csatolva. Tartalma a Bauer—Biochemia közötti anyagra terjed. Az egyes czikkek kidolgozása fölötte világos, tömör, concis. Egészben mintaszerű munka. Ajánljuk olvasóinknak. Ára füzetenkint 3o kr. Szávay Gyulától, lapunk munkatársától, karácsonyra egy diszes verskötet jelenik meg, mely a költőnek 1880 -1890-ig írt s a lapokban szétszórva megjelent költeményeit tartalmazni fogja. Szávay Gyula könnyedén versel, vannak eszméi, és van ezen kivül egészséges jó humora, ha az összbenyomás, melyet gyűjteményei kelteni fognak, csak félig megfelel annak a hatásnak, melyet egyes darabjai megjelenésük alkalmával tettek, akkor szép kötetet várhatunk. A kötet előfizetési ára 1 frt 80 kr. Megrendelhető Győrött a-szerzőnél. Czóbel M i n k á t ó l egy uj kötet költemény jelent meg Singer és Wolfner kiadásában. Ez a kötet a fiatal költönőnek nemcsak rendkívüli termékenységéről, de tüneményszerű fejlődéséről tesz tanúságot. Első kötetében még csak gügyögött, de itt már beszél, még pedig

a saját

külön

nyelvén,

melyről,

ha a czim-

japon női nevet nem olvasnánk, azt hinnők, hogy egy férfi hangja: olyan sonor, olyan teljes és öntudatos. V a l a m i uj van ebben a kötetben, amit nem vártunk, nem sejtettünk. Igazi plain air festés, egy finom modern szellem megnyilatkozása, A kötethez legközelebb visszatérünk.

SZÍNHÁZ.

kodott a Kisfaludy társaság, m i d ő n e héten rendes havi gyűlését megtartotta, daczára annak, hogy e hónapban T ó t h Lőrincz •ünneplésérc felolvasó ülést és bankettet is m á r rendezett. Nem hissz.ük, hogy a közönség türelmetlenül várta volna, de arról

M. kir. opera. A Mascagni-kultusznak, melynek egy idő óta Budapest (s nem méltatlanul) hódol, kivánt valószinüleg az

meg vagyunk győződve, hogy a jelenvoltak türelmetlenül várták az ülés — végét. Kivéve azokat, kik felolvasás közben — meg-

opera vezetősége egy kis káviárral szolgálni, midőn pénteken este szinre hozta a nagy nevű zeneszerző Danza Esoticá-ykl.

szöktek. A szép hellén világ elevenedett meg és mithologiai alakok suhantak végig a termeken, de ugy látszik, nagyon barátságtalanul fogadják őket ebben az anti-görög világban. Próbáljon

A magyar czime: Egy álom választott/a inkább felel meg az inscenált zeneműnek, a mennyiben az ismeretLn jelenetezö (a szinlapon jel alatt szerepel) azt a sujét-t komponálta hozzá, hogy egy hatalmas basa álmában lát egy leányt s egyéb vágya sincs, m i n t annak birása. Minthogy egy basa udvartartásában nincsenek lehetetlenségek, tényleg hozzák neki Müller Katiczát, azaz a megtestesült ideált, aki néhány bravouros táncz ellejtése u t á n palankinon diadalmasan elvonul. Az intendatura nem hirdette nagy eseménynek a premiéret s csak a nagy Mascagni-imádásnak tudható be, hogy a közönség több várakozással jött a színházba, mint a mennyi ott kielégitésg^ talált. Egy igénytelen apróság az egész, alig tart tiz perczig, sok kedvességgel, sok finonisággal és izlcssel megcsinálva, dc voltaképpen nem egyéb kedves, finom és Ízléses tánczdarabnál. Azokat a bizonyos orosz-

szerencsét a Kisfaludy társaság legközelebbi ülésén a római istenekkel; a latin tudvalevőleg még kötelező tantárgy az iskolákban. Ifjúsági iratok. A Légrádi testvérek kiadásában egész csomó uj ifjúsági könyv jelent meg. Többnyire fordítások, még pedig ködös

Brittaníából

valók.

Hogy

a

kis ánglius

gyerek

xvatterproofja mennyire szabható rá a mi napsugárhoz szokott gyermekeink lelkére, azt néni tudjuk. Nem is ez a fő, hanem az, hogy a könyvet megvegyék ! í m e a kollekczió : Leila Angliá-

ban, Leila otthon, Leila a szigeten, Hires gyermekek, Szünórák. mennyit Tisza Etelka ültette át elég szépen.

Vala-

Ián k ö r m ö k e t , m e l y e k minden n a g y művész kevésbé sikerült m u n káin rendszerint meglátszani szoktak, a Danza E s o t i k á b a n hiába keressük. H a t á s a abszolúte nem volt. A n n á l érdekesebb volt a Parasztbecsület előadása, uj szereposztással. T u r i d d u t R u n c i o ur, S a n t u z á t L a n t e s kisasszony énekelte s igy ebbe a tisztán m a g y a r n y e l v e n előadott operába is szerencsésen belekerült az olasz nyelv. Igaz, h o g y egy kis olaszos t e m p e r a m e n t u m is. L a n t e s k i s a s s z o n y éneke u g y a n tisztára szentimentális, a mint h o g y ezt a művésznőt énekében ritkán ragadja el délszaki temperament u m a , de a n n á l r u s t i c u s a b b volt a játéka. R u n c i ó v a l formálisan birokra kelt és e r é s z r ő l nem épen a leggavallérosabb bánásm ó d b a n részesült. T u r i d d u különben a lehető legvehemensebb volt az eddigiek k ö z ö t t . U g y játéka, mint éneke a l e g n a g y o b b e r ö m e g f e s z i t é s t árulta el, a mi néha illett, sokszor nem illett a szerephez. Egészen v é v e azonban szivesebben hallgatják Szirovatk á t a z ö szolid, kissé nyárspolgárias eszközeivel. L o l a szerepe is új alakitót kapott Bárdossy kisasszony személyében, aki apró szerepével elég sikkesen végzett. Barbie Alice h a n g v e r s e n y e , melyet pénteken este a vigadóban tartott, igen jól sikerült, ú g y az ö, mint a közönség részéről, a m e n n y i b e n ez utóbbi igen szép s z á m b a n jelent meg. A h a n g v e r s e n y érdekes e s e m é n y e az volt, h o g y a m ű v é s z n ő m i u t á n olasz, franczia és német n y e l v e n végig énekelte progr a m m j á t , ráadásul elcsicseregte a »Nem kell a szőke é n n e k e m * kezdetű m a g y a r n ó t á t is. G o n d o l h a t ó , h o g y ezért csak ú g y harsogott a z »éljen« és c s a t t o g o t t a taps.

K É P T A L Á N Y .

Előkelő hölgyeink, kik töilette-szükségletüket eddig gyakran Bécsből vagy Párizsból rendelték meg, örvendenek, hogy Faludi és társa női ruha és konfekeziótermében, Szervitatér 1. oly kiválóan figyelmes és a divatnak teljesen megfelelő módon nyernek kiszolgáltatást, annál is inkább, mert a külföldi megrendeléseknek sokszor kellemetlen következményei vannak, a mennyiben gyakran se a szabás, sem a rendezés nem felel meg és a díszítéssel való tulhalmozás határozottan visszatetsző hatást szül. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : K I S S J Ó Z S E F .

Színes selyemkelméket 60 krtól 7.65 krig méterenként — sima és mintázott 2 500 különböző fajtában és színben — darab vagy ruhaszámra bér és vámmentesen küld H E N N E B E R G G. cs. és k. udv. szállító gyári raktára Zürichben. Minták kívánatra küldetnek. Levelek 10 kros bélyeggel bérmentesitendők. Kókai Lajos könyvárus és könyvkiadó-czég (Budapest, IV Károly-utcza i. szám) fényesen berendezett üzletéhez festőművészet osztályt csatolt. A legjelesebb magyar festők közreműködésével állándóan eredeti festményeket állit ki. Ezúttal képviselve vannak Cserépi Árpád, Kacziány Ödön, Lotz Károly, Margittay Tihamér, Mcsterházy Kálmán, Fólgyessy Arthur, Udvardy Gyula és több fiatal mester. A mintaszerűen berendezett üzlet megtekintését a legmelegebben ajánljuk olvasóinknak. A karácsonyi és újévi ünnepek közeledtével levélpapírok, Íróasztal-felszerelések, névjegyek stb. beszerzésére a Posner Károly Lajos és Fia czégnek a harminczad-utczában lévő détail-üzlete a legalkalmasabb. A Posner czég 40 éves fennállása alatt szakmájában mindenkor a vezérlő szerepet vitte s túlzás nélkül állitható, hogy a papirnemü-ipar és kereskedelem óriási föllendülésének érdeme java részben ó't illeti. A czég mintaszerűen vezetett Csengeri-utczai gyártelepe, mely vagy 100 munkáscsaládnak adja kenyerét, munkáinak sokféleségével és legújabb szerkezetű gépeivel kiváló érdekességet képez. A tökéletességig szabatos kivitelű értékpapírok (részvények, sorsjegyek, vasúti menetjegyek stb.), melyek e gyár egyik elvitázhatlan speczialitását képezik ; szép kivitelű reklám-képek, tudományos alapon készülő térképek, pompás diszfeliratok és albumok, óriási dimenzióval biró üzleti könyvek (a legelső pénzintézetek és iparvállalatok részére), továbbá a készülő naptárak, papeterie czikkek és számtalan egyéb, a szélrózsa minden irányából megrendeltetett munkálatoknak imponáló halmaza a mily élénken tanúskodik a Posner-gyár magas színvonala mellett, épp oly fényes bizonyítékát képezi ama ritka bizalomnak, melyben Posner Károly Lajos és Fia czég minden oldalról részesül. És méltán; mert e czég föltétlenül szolid gyártmányait oly kiváló csín és izlés jellemzi, hogy hazai iparunknak valóban diszére és becsületére válnak. A harminczad-utczai détail-iizlet, mint nemcsak e czég saját gyártmányainak, hanem Theger és Hartmutb, Ausztria legelőkelőbb díszpapirnemii-gyárának is teljes raktára, gondosan felszerelve azonkivül a legreellebb és legszebb íróeszközöknek, egyéb idevágó czikkeknek felette nagy választékával ekkép oly bevásárlási forrást képez, mely a legkényesebb igényeket is teljesen kielégítheti.

C O G N A C GRÓF K E G L E V I C H I S T V Á N Az 50. számban közolt képtalány megfejtése :

Minden lében kanál. Helyesen fejtették m e g : Balogh Béla, Tegze Miklósné, Klein Lipót, Ambrus Esztike, Engelmann Mariska, Ujhelly Janka, ifj. Haidekker Pál, Kleinné Blatt Irma, Hegyesi Mariska, Rózsahegyi Szerén.

PROMONTOR

mely kizárólag csak a legmagasabb kitüntetéseket nyerte, saját töltésű palaczkokban mindenütt kapható : A gróf Keglevich István-féle promontori cognac-gyár igazgatósága Budapesten.

HETI POSTA. Temesvár. B. Feri. Képviselő ur nem elégszik meg azzal, hogy még kapuzáráskor megnyerte honapasági keresetét, hanem mindjárt a parnassust s be akarja venni. Vederemo ! Zenta. Nóra. Örülünk a viszontlátásnak. A szép Nóra, ugy látszik, kiheverte a súlyos csapásokat. Versei közt van egy, melyet kiadni fogunk, csak egy kicsikét meg kell fésülni. Ön mindjárt elküldhette volna a Loreley arany fésűjét. Üdvözlet! Ungvár. Köszönjük az emlékeztetést. Sűrű réteg képződött fölötte, de kiássuk az avar alól. Biztosithatjuk, hogy jönni fog, még pedig nagyon hamar. Nagy-Becse. Tisztán paedagogiai czikket nem közlünk, ha csak a kidolgozása nem teszi szalonképessé. Minden a formától függ. (A többi levelekre j ö v ő héten válaszolunk).

t»r •2 co paca.

a

BIEBER ANTAL

ISTEN legnagyobb ajándéka az egészség.

tea-

Kerepesi-ut ('»., a Pannonia-szállodával

szemben,

mint kiválóan különlegességi üzlet ajánl egyenesen importált

kínai- és orosz karaván-teái

E G G E R dijjutalmazott

VALÓDI JAMAICAI-, CUBA- ÉS BRAZÍLIAI RUMOT, legfinomabb fajú kávékat, úgymint :

mell-pasztillái. Számtalan hálairat tanúskodik erről és senki el ne mulaszsza idejekorán ezek használását. Kaphatók 2 5 , 5 0 kl'08 és 1 f r t o s eredeti dobozokban a monarchia valamennyi gyógyszertárában és nevesebb drogua üzletekben, valamint az E G G E R A, fia czég gyógyszer-különlegességi gyárában, Bécs, Nussdorf.

SSQSEEEl+I! C>I*OWO'*OWOMOÍW.<^Qi»»OWI czipő-kiilöttlcprcsscgck

rum-kereskedése

BUDAPEST,

A köhögés, rekedtség és elnválkásodás szomorn következményeitől csak egy szer óv meg bennünket teljes biztossággal :

Karlsbadi

és

Ceylon-, Cuba-, Menado-, Jáva-, Mooca-kávét stb, belföldi-, kőbányai , saját termésé- és külföldi- i j borokat, magyar- és franczia-cognacokat leghiresebb gyárakból, likörök, kőbányai kivitelű palacksereket, tea-siiteményeket, chokoládét francziát, Euchard stb., s sok más szükségleti czikkeket a legjobb minőségben s legolcsóbb napi árfolyam szerint. Az árak és minőség felől alapos meggyőződhetés czéljából kérem egy levelezőlapot intézni : Bieber Antal nagykereskedésébe Budapesten, ki is a kimerítő árjegyzéket ingyen és bérmentve megküldi mindenkinek. — A legkisebb próba-megrendelés lelkiismeretesen teljesítve lesz.

!

KAJÁRI DEZSŐ BUDAPEST,

DOROTTYA-UTCZA

Ajánlja karlsbadi

8.-

csipőrak

tárát urak, nők és gyermekek részére, továbbá a legjobb téli czipők, oroszlak, posztó és filcz czipőit parafa-talppal, érzékeny és kényes lábra. A legkitűnőbb korcsolya-czipőket, valódi vízmentes bagaria és halina-csizmákat, a legújabb mikadó reggeli filcz-czipők, karácsonyi- és újévi ajándékoknak igen alkalmasak. BUDAPET,

DOROTTYA-UTCZ A

8.

Uj zongora raktár! Budapest, Károly-körut 3. sz.

Rövid szárny- és

Mignon-zongorák a legjobb béosi gyárakból nagy választékban kaphatók

igen j u t á n y o s

PiTBTHiTnnTft i:ft>;« i:<< >i«wirti 3 I E I S I [ E i a J I E 3 3 D I 2 Z E 3 a

Vértessy Sándor, cs. kir. udvari illatszerész

IV., Kristóf-tér 1., a „Venus"-hoz, ajánlja a magas arisztokráczia és a n. é. közönségnek dúsan felszerelt raktárát.

Illat- és pipereszerek minden

nemei

Bouquet Brise de » » Bouquet Aromia Victoria

ÚJDONSÁGOK: Csarine Sophora la Sonora Rococo l'Estorel Jicky Liliane Syringa du Japon Moskdiskaia Regia Czarina

mindenkor

készletben

Egyáltalán minden e szakmában felmerülő újdonságok

azonnal

tartatnak.

a külföldön

raktáramban

meg-

szerezhetők. — Vidéki m e g r e n d e l é s e k l e l k i i s m e r e t e s e n és g y o r s a n e s z k ö z ö l t e t n e k .

áron

KELLER GÁBORNÁL

Át * l f r *

Á

I*!

*

!*|

-ÖHÖ-.

A!

B u d a p e s t , K á r o l y - k ö r u t 3. s z á m II. emelet 59. a j t ó .

EPSTEIN MOR kész gyermek-ruha üzlete

Budapesten, IV., Kígyó-utcza 9 . (a- gyógyszertár mellett.) ELEGÁNS

GYERMEKRUHÁK és KÖPENYEK nagy választékban babáktól egész 14 éves korig. Leányok és fiuk számára a legújabb párizsi divat szerint

legjutányosabt) árakon. Megrendelések mérték szerint miként tudva van a legszolidabban

KOHN ARNOLD g a z d a g si r k ő r a k t á r á t V a c z i - k ö r u t 14, (szemben az Andrássy-ut torkolatával)

ajánlja mindazok

figyelmébe,

kiknek a

SIRKŐ-ÁLLITÁS s z o m o r ú k ö t e l e s s é g é t kell teljesiteniök.

Magyar kir. államvasutak. Üzletvezetőség Budapesten. Pályázati hirdetmény. 5 8 7 2 1 . Diósgyőr uj állomáson egy emeletes felvételi épületet szándékozunk létesíteni. Ezen építmény előállításának biztosítására ezennel nyilvános versenytárgyalást hirdetünk. A teljesítendő munkák mennyisége iránt a tájékoztató adatok, valamint a munkák végrehajtását szabályozó szerződési és pályázati feltételek alulírott üzletvezetőség hivatali helyiségeiben (központi személypályaudvarral szemben) a rendes hivatalos órák alatt megszerezhetők s ez alkalommal az épület terve is megtekinthető. Jogérvényes és bélyeggel ellátott ajánlatok f. é. deczember hó 29-én déli 12 óráig titkárságunk főnökénél nyújtandók be : » Ajánlat a diisgyőri uj állomáson létesitendö felvételi épület építésére« felirattal. Bánatpénz fejében legkésőbben az ajánlat benyújtását megelőző napon, azaz f. é. deczember hó 28-án déli 12 óráig 500 frt készpénzben, avagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban ezen üzletvezetőség gyiijtőpénztáránál lefizetendő. Az értékpapírok a budapesti tőzsdén legújabban jegyzett napi árfolyam szerinti (de a névértéket meg nem haladó) értékben fogadtatnak el. Az ajánlatok között a szabad választási jogot az üzletvezetőség magának fentartja.

íPT Szép ós pontos kivitelért és lehetőleg olcsó felszámításért kezeskedik a ezég jó hirnevq.

teljesíttetnek.

Budapest, 1 8 9 1 . N y o m a t o t t az „ A t h e m t c u m " irodalmi és n y o m d a i r. társulat betűivel.

Budapest,

1891.

decz. 5.

Az üzletvezetőség.