1892. A HET. Hirdetések TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY. B u d a p e s t, Deczember hó 4

III. Évfolyam.

1892.

A HET

HEGJELEN HINDEN VASÁRNAP. Előfizetési

feltételek.

Egész évre

... frt 10.—

Félévre

»

Negyedévre

5.—

>

2.50

(Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz.

Hirdetések

TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY. SZERKESZTI K I S S

Egyes szám ára 20 kr.

;

;H§>

Irta : K Ó B O R

JÓZSEF.

felvétele Kéziratok

ugyanott.

nem adatnak

vissza.

B u d a p e s t , Deczember hó 4. Tik-tak — m é g e g y másodpercz. Oly sok másodperczből áll az élet és én m o s t v a l a m e n n y i t átélvezem. A z

Téli álom. U g y rémlik,

49(153. s z á m .

ó r a k e t y e g é s r e figyelve élek, n e h o g y elvétsem a taktust. T a k t u s szerint lélekzem, taktus szerint zeng a kályha,

TAMÁS.

m i n t h a valamikor réges-régen másutt

lettem volna. A k k o r e g y n o v e m b e r i estén fölszálltam a g y o r s v o n a t r a és röpültem, röpültem a végtelen éjszakába e g y végtelen hómezőn keresztül. E n n e k a h ó m e z ő n e k a kellő közepén e g y fehér ház, a fehár h á z b a n e g y piros t a p é t á s szoba. E z az. Itt fekszem m o s t és álmodom. K i t e k i n t e t t e m az ablakon és l á t t a m a .havat. Mindenütt a fehér, a szűz, az érintetlen hó, m e l y elnyúlik a végtelenségig. É s ez alatt a fehér h ó t a k a r ó alatt dider e g v e húzódik össze a föld és alszik. Téli álomba merült,

r o p o g a tűz. Oly

szép,

oly

békés,

oly

nyugodalmas

az

élet.

K ő p a l o t á k k a l eltorlaszolt emberek, üljetek föl a vasútra és m e n j e t e k e g y h ó m e z ő közepére. M e n j e t e k telelni, u g y a m i n t m e n t e k n y a r a l n i és látni fogjátok, h o g y é r d e m e s élni. N e v i g y e t e k m a g a t o k k a l mást, csak a lélek és a test f á r a d t s á g á t és dőljetek le az e l h a g y o t t

n a g y hóren-

g e t e g közepén a fűtött szobában a puha k e r e v e t r e és h u n y j á t o k le a szemeteket. É s a k k o r á l m o d j a t o k — oly szépek a téli á l m o k !

ú g y mint én. A legszebb álom ez. A z e m b e r m e g h a l e g y időre és csak képzeletében szövődik össze a világa. A V a l ó s á g csak a csikorgó hideg fehérség és a befűtött szoba. A z ágrecscsentő, vizdermesztő h i d e g s é g nélkül mitsem ér a meleg szoba. Kell, h o g y o d a k ü n n vonitsanak a farkasok, a k k o r g y ö n y ö r ű s é g hallgatni a tüz r o p o g á s á t . É d e s a melegség, h a a sikoltó téli szél b ú g v a veti m a g á t a k á l y h a k ü r t ő j é b e és melegedik. Nincs m á s e m b e r a földön, csak én. Szibériai h ó s i v a t a g választ el a világtól, a melegedő, álmodó e m b e r végtelen önzése az emberektől. I r i g y l e m a macskát, aki a k á l y h a szögletében g ö m b ö l y ö d i k össze, a m i é r t oly kicsi, h o g y odafér, ahol legmelegebb. É s közömbösen g o n d o l o m el, h o g y ebben a hideg éjszakában ott messze a v á r o s b a n az u t c z a s a r k o k o n r e m e g n e k a r o n g y o s alakok, elfagyott, e l g é m b e r e d e t t tagokkal. T e s t e m minden pórusával, g y ö n y ö r ű s é g g e l szivom m a g a m b a a melegség e t és ezeknek a fázó s z e g é n y e k n e k a k é p e m é g édes e b b é teszi a melegedés g y ö n y ö r é t . N e m v a g y o k e m b e r — téli á l o m b a n fekszem. É s elnyúlva a puha kereveten, valami kéjes zsibong á s j á r j a á t a testemet. Érzem, mint p á r o l o g ki belőlem a fáradtság, a csüggedés. Elcsigázott testtel, tompult lélekkel és bomló idegekkel j ö t t e m ide, undorral az emberi foglalkozás iránt, iszonyattal a h o l n a p gondolatától eltelve. É s most fekszem, pihenek és helyreáll benn e m az e g y e n s ú l y és ö r ö m m e l g o n d o l o k a holnapra, a m i k o r f o l y t a t o m m a j d a m a álmát. Tik-tak. Oly részekre

szép

az

osztja a

óraketyegés. csöndet.

Szabályosan,

egyenlő

Tik-tak — e g y másodpercz.

Tik-tak. A hold besüt az a b l a k o n és végig lebeg a falon. A hold s o k a t lát és m i n d e n t m e g m u t a t nekem. Szétválik előttem a fal és a messze t á v o l b a n megjelennek előttem az élő képek. E g y piros-fehér n a g y m á r v á n y c s a r n o k , kétoldalt fölvezető széles, s z ő n y e g e s lépcsők. Szines köpenyű, f e h é r boás, csipkekendős hölgyek, fekete urak állanak, m e n n e k föl a lépcsőn, lent a c s a r n o k b a n . Köztük e g y k o p o t t szürke alak — olyan i s m e r ő s ! Mintha m a g a m volnék A z t á n e g y n a g y csillogó, f é n y b e n uszó terem, tele piros b á r s o n y p a d s o r o k k a l . Feliér, a r a n y o s erkélyek húzódnak köröskörül, e g y m á s fölött, piros falakkal rekeszekre osztva. A p a d s o r o k b a n , a r e k e s z e k b e n r a g y o g ó ruháju, r a g y o g ó arczu szép hölgyek, elegáns urak. Sutt o g n a k e g y m á s s a l , állva, ülve, járva, k ö r ü l j á r t a t j á k látócsövüket a teremben, o t t elől e g y óriási b ő g ő s z a r v a á g a s k o d i k ki a mélységből. É s az e g y i k p a d b a n ül az a szürke alak. Mintha én volnék. A p a d s o r o k eltűnnek, a levegő sűrű fehér lesz, és azok a r a g y o g ó arczu h ö l g y e k a fekete elegáns urak k a r j á r a dűlnek s mint a felkavart l e p k e r a j ellepik az óriási termet. V a l a m i átható, f o r r ó illat v a n ottan, m e l y egészen hozzám hat. É s hozzám h a t a levegő r e m e g é s e is és f o r r ó p á r á v a l legyinti körül az a r c z o m a t . Szinház . . . . bál Hirtelen elhomályosodik a kép. K é k felhők úsznak a levegőben, kék felhők közül kifehérlenek a s á p a d t arczok. A n a g y t e r e m rikító v ö r ö s d r a p é r i á k k a l bevonva, füstölgő s á r g a gázlángok s o r j a

775

Levél Wahrmannról.

s á g e l h a m v a d és a bölcsőből kinő a g y e r m e k . É s milyen b o l d o g s á g az, hallgatni a n n a k a viruló nőnek a kaczag á s á t és tudni, h o g y én szereztem neki ezt a kaczagó, boldog jó kedvet. A mi utaink, te szürke, á l m a t a g macska, mégis csak elválnak. Itt h a g y o m a puha p a m l a g o t és meg y e k ki a hideg téli f a g y b a , ahol d i d e r e g v e ordit a szél, reccsennek az á g a k . Fázom, küzdöm és dolgozom s keresek m ó d o t rá,' h o g y

szert

tehessek

az

ilyen karos-

székre. Szép az élet, h a puha és meleg, de fázni kell érte. É s csak falra festett f a n t o m a boldogság, h a n e m b o l d o g í t h a t o k m á s valakit. S o r v a d j a k bár el mellette, de e g y ilyen karosszéket m e g kell szereznem. É s azután is ki kell

mennem

a f a g y o s világba. Mert

szent

köteles-

s é g e minden e m b e r n e k m e g ó v n i a széltől, a f a g y t ó l azt a g a l a m b o t , aki az ölébe ül és g o n d o s k o d n i kell szeretettel, félelemmel, h o g y az ő k e d v e s k a c z a g á s a el ne némuljon. É s a m a c s k a duruzsol tovább, b a m b á n , jókedvűen és az ó r a k e t y e g , ketyeg, kimérten, s z a b á l y o s a n : » T e d d meg, áll....*

tedd meg.

Az

élet

másodperczekből

Tisztelt Szerkesztő U r l A z t k i v á n j a , h o g y Írjak W a h r m a n n r ó l »valamit«, m e r t s o k a t tudok róla. Ez i g a z ; de é p e n azért tudok most keveset irni. Mert a k a d á l y o z ebben n e m c s a k elfogultságom, d e az is, h o g y n a g y o n nehéz m e g m a g y a r á z n i az ő becsét

azoknak,

kik közelebbről

nem

ismerték és

csak külsőségek után Ítélnek. W a h r m a n n m o d o r á b a n tartózkodó, olykor rideg, sőt cynikus volt és ezt n e m értették az emberek. N e m f o g t á k fel, h o g y e g y ember, ki szellemi felsőségét érzi, a t á r s a d a l m i előítéleteket és visszásságokat m á r első perczben észreveszi és m e g v e t i : az e m b e r e k önzésének és h i ú s á g á n a k tapasztalati alapon — azonnal n y i t j á r a

lélektani és jön. Hizelegni

nem tud, tettetni n e m a k a r ; az ilyen e m b e r v a g y hallgat, v a g y oly n y i l a t k o z a t o k a t tesz, m e l y e k a l e g t ö b b embernek

nem

tetszenek;

főleg miután

a szellemi fel-

s ő b b s é g és szellemi erő szikrái, villámai legtöbbször W a h r m a n n ezen nyilatkozataiban nyilvánultak. P e d i g ő nemesen érző szívvel birt. N e m t á r t a azt fel sokaknak, d e akiknek feltárta, azok megszerették. E mellett iro-

Kozma Andor költeményeiből. EGY

RÓZSA.

Egy rózsa volt keblére tűzve S mosolygva adta át nekem ... És én a boldogságtól űzve Bolyongtam erdőn, réteken. Dal volt, amit mormolt a csermely, Dalt horda szárnyain a lég, A szívem telve érzelemmel — Hiszen csak húsz éves valék. Elhangozott sok dal azóta, Elhervadt rózsa is nem egy. Most más a szív, és más a nóta — És bőkezűbb a női kegy. Ha rám nevet, most más a gondom, Erzelgve nem futok tova .... De mégis ah! — sóhajtva mondom: Husz éves nem leszek soha! SZÉP ÉS JÓ.

E nyomorult szegény világban Szerencse mégis, hogy virág van, Van bűvös hajnal, holdas éj. S tud ember is teremtni szépet: Költ, fest, farag márványba képet S jut tenger kínra cseppnyi kéj. De ha a sors, alkudva vélünk, Azt mondaná: —- nyomort nem érünk, Bút, bűnt, bajt nem látunk soha, Ha odaadjuk mind cserébe, Ali most az éltünk bája, szépe — — Két kézzel dobnám mind oda.

dalom, művészet és politika

iránt a legönzetlenebb oda-

adó lelkesedéssel viselkedett. A legkisebb közügyet, mit reá biztak, a l e g n a g y o b b lelkiismeretességgel végezte e l ; és a k ö z ü g y e k megítélésében, sági, morális és aesthetikai

a t á r s a d a l m i és közgazdas z e m p o n t o k a t együttesen,

e g y s z e r r e ölelte fel és a k a r t a

érvényesíteni. E g y adótör-

v é n y b e n é p u g y v i g y á z o t t a t á r s a d a l m i és morális érdekekre, mint a képzőművészet fejlesztésében és látta a közgazdasági é r d e k e k e t is. N e m v a g y o k h i v a t o t t a n n a k megítélésére, h o g y mint zsidó, felekezetének m e k k o r a szolgálatokat t e t t ; az intézmények, m e l y e k e t n a g y fárads á g g a l létesitett, a szigorú rend, melyet a hitközségnél t e r e m t e t t , fényesen czáfolják m e g azt a v á d a t , h o g y közönyös volt. Csak fanatikus és e l m a r a d o t t nem volt. De, főleg az antiszemita m o z g a l o m óta, egész erővel a d t a m a g á t hitközsége szellemi és a n y a g i emelésére. A késő n e m z e d é k e k áldani f o g j á k ezért. D e legtöbb h á l á r a irán y á b a n az ország és azon intézetek viseltethetnek, melyek vezetésében részt vett. Pénzügyi eszméivel megvilágitá az o r s z á g pénzügyeiben a z a v a r t és h o m á l y t ; megjelölte az u t a t u g y az országos, mint vállalati teendők t e k i n t e t é b e n ; és ezeknél is csak o r s z á g o s s z e m p o n t o k ból indult ki, csak mint k ö z g a z d a s á g i t é n y e z ő k e t és n e m mint pénzcsináló intézeteket kultiválta vállalatait. É s i g y valóban n a g y közszolgálatokat tett azok emelésével és szilárd a l a p o k r a fektetésével. A k o r m á n y o k a t is igy, m a g a s a b b s z e m p o n t o k b ó l itélte m e g . A z adminisztratív k é p e s s é g mellett, a szellemi felsőbbséget, törvényhozói készültséget, államférfiúi önállást, messzilátást és körültekintést, v a l a m i n t a társadalmi összeköttetést és h a t á s t is s z e m ü g y r e v e t t e e g y k o r m á n y és t ö r v é n y h o z ó elbirálatánál. H o g y i g y kevés államférfiunk üté m e g előtte a mértéket, az t e r m é s z e t e s ; de, h o g y sok i r á n y á b a n n a g y előzékenységgel volt, ez o n n a n van, m e r t feltalálta b e n n ö k e g y i k v a g y másik

776 szempont érvényesülését; h a b á r eszményét meg s e m közeliték. Minthogy m a g á n a k semmit sem kért, sőt életében még csak elismerést s e m vett igénybe, legfeljebb n é h á n y b a r á t j á n a k benső b a r á t s á g á t élvezte, mert azt értette és tudta m é g melegebben viszonzni; szép volt a közvéleménytől, h o g y legalább ravatalára tette le koszorúit; e g y nap alatt ezek is elhervadnak, de W a h r m a n n neve és nevét is jóval tul élő működésének e r e d m é n y e fenn marad. C s a k h o g y melegen tartva, ápolva még sem lesz az másutt, mint azon szivekben, melyek önzetlenül magukba fogadták és erre n a g y o n érdemes volt. Hegedűs

Sándor.

Uang-Ilang. Valamikor rajongtam érted, Szép asszonyok parfume-je te ! Nyomon kisért, nyomon kisértett Illatködöd költészete. Megittasodtam, mért tagadnám, Ha illatod borúit reám, Egy csipkekendö patyolatján, Egy szalagocska bársonyán. Minden flaconnak rabja lettem, Melyből ez illat szállt felém, Bűvös varázsát versbe szedtem S el nem múlónak képzelém. Óh, mámorító, édes illat, Mely annyi bút feledtetett, Ma is, ma is még szivemig hat Gyönyört szitó lehelleted. Pedig már régen elfeledtek És megvetettek mindenütt, Uj parfümé van en vogue helyetted S ma „Széna-illat" csak a psütt. Mint száműzött fejdelmi szüzet, Ki bujdokolva menekül, Kegyetlenül hajszolnak, űznek, Csak én szeretlek egyedül. Mert egy a sorsom a tiéddel, Rövid, dicső, de szomorú — Napom komor felhőkbe vész el, Derűre bús, sötét ború. Béibánat váltja föl a tréfát És egy közös sir gödre vár Parfümöt és bolond poétát, Mikor divatját múlta már. Heltai

Jenő.

Boszorkány a sarkon. Irta : M A L O N Y A Y

DEZSŐ.

Egyszer volt egy fekete asszony, aki mindig a sarkon ült, almát árult és mindent tudott. A jó emberek u g y féltek tőle, féltek, babonás félelemmel. E g y deszkabódéban üldögélt és valóságos koporsó f o r m á j a volt a deszkabódénak s onnan mintha örökké két viaszgyertya sárga f é n y e sugárzott volna elő — az ő sárga két szeme. A bódé teli volt sóhajtással, m e g nyirkos h o m á l y lyal és ő ott ült és soha meg se mozdult. Megigézte az utczán repülő zokogást s az beszállott hozzá, aztán többé n e m is bocsátotta el. Begyurta m a g a mellé és alatta és mellette csupa engedelmes, meghalt sóhajtás lakott. Meghúzódtak az ölében, ócska n a g y k e n d ő j e alatt, jó puhán és ő melengette őket, czirógatta, susogott nekik és u g y altatta, altatta. Már száz éve is ott ült. A bódétól nem messze kezdődött a sétatér, öreg fák voltak a sétatéren, azokról télen lepergett a levél és nyáron zöldek lettek, de ő mindig e g y f o r m a volt. A sétatérre sokan jártak, de tőle soha se vettek almát. O azonban mindent látott és tudott mindent. N é h a kis g y e r e k e k megálltak a bódé előtt s egy krajczárért almát kértek. A fekete asszony ugy tett, mintha a földről a k a r n a almát adni, lehajolt és sokáig lehajolva maradt, h o g y az alatt lopjanak a g y e r e k e k almát. D e mikor fölemelte a fejét s a g y e r e k e k r e vetette sárga szemeit, azok eldobták a lopott almát s rémülve eliramodtak. O pedig nevetett magában, de az nem látszott az arczán és motyogott, de azt nem lehetett hallani. Szemközt a bódéval volt a hegyoldal és a sziklák közt r o n g y o s a p r ó házak kuporogtak. E g y s z e r kiűzte őket a város és ők g y á v á n szaladtak, egyik a másikon taposott keresztül, mig lihegve le nem r o g y t a k ott a meredek hegyoldalon. A z ó t a esténkint a köd, mint e g y beteg test párája, onnan mászott le az utczákra és az ablakokból az a szennyes hegyoldal nézett le sanda, véres szemekkel a czudar városra. É s ha ott egy rozzant ajtó lopva kinyilott a ködbe és kiszabadult egy fülledt sóhajtás, azt m á r leste a fekete asszony a bódéban, beléakasztotta h e g y e s körmeit, bevonszolta és soha azután el nem bocsátotta és ugy sugárzott a szeme, az ő sárga két szeme. Télen, mikor hullott a fehér h ó és senki se ment a sétatérre, este is, mindig ott ült a fekete asszony. A hid mellett égett egy lámpa és mikor a lámpa fényébe ő belenézett, annak is s á r g a lett a lángja. Már száz éve ott ült. Őszkor is, mikor esett a végtelen eső és senki se ment a sétatérre, este is, mindig ott ült a fekete asszony. Jövendőt mondott a sóhajtásnak. E g y s z e r e g y rozzant ajtó megnyilott lopva a hegyoldal ködében és onnan egy asszony surrant le a város felé és azt m á r régen leste a bódéban a fekete asszony. Esett az eső és n a g y o n csúszós volt az ut, de csak leért szerencsésen és a fekete asszony m a g a mellé ültette a bódéban és mosolygott, de az nem látszott, h a n e m csak a h e g y e s fogai látszottak, amint mosolygott. A másik asszony fiatal volt és kívánatos, de félt. A fekete asszony közel simult hozzá és a szél valamiért dühösen vonitott a sétatéri fák ágai közt és e g y rozzant ajtó tárva m a r a d t a hegyoldalban és azon is besikoltott a szél. D e a fekete asszony l á g y a n susogott és folyton nézte a másik asszonyt, aki halkan sirni kezdett. Be is takarta, meg is czirógatta "Fázol te Lidi, fázol«; — és

777 még közelebb simult hozzá, a szenes bögrét is a lábai alá tolta, a n a g y k e n d ő j é t is megosztotta vele. A z csak sírdogált csöndesen és nem tudott elfutni. A sárgaszemű asszony m o t y o g o t t neki, suttogott és a szél vonított a lombtalan á g a k közt, a hid alatt sustorogva r o h a n t a viz és a fekete asszony u g y hajlongott, mialatt suttogott, mintha egy kis mérges babát altatna és a s á r g a szemei kerekre tágultak, a sötétség is s á r g a lett tőlük. A síró asszony szemében megállott a k ö n y c s e p p ós m é g jobban félt, mert egy m á m o r o s ember tántorgott a bódé felé és rekedt h a n g o n énekelt. A fekete asszony sebesen b e t a k a r t a nagykendőjével és olyan jóizüen nevetett a lelkében, de az nem látszott az arczán. A részeg ember n a g y o t csapott a bódé oldalára, h o g y csak ugy recsegett az ökle alatt minden, de a sárgaszemű asszony kinézett rá és a részeg e m b e r n a g y o t k á r o m k o d o t t és elszaladt. Futott, futott, vissza se tekintett. A siró asszony alig mert előbújni a kendő alól. — Mind ilyenek — súgta parancsolólag a r e m e g ő asszonynak, mire az engedelmesen ismételte: — Mind 1 mind ! É s a fekete asszony most egészen közel bujt a siró asszonyhoz, a lehellete forró volt mint a láng, az érintése hideg volt, mint a jég. Suttogott neki, e g y r e suttogott, amitől annak nem is dobogott m á r a szive. Az arczán is m e g f a g y o t t minden vonás és csak a fogai vaczogtak. E g y szürke macska felszökött a száz éves almák közé, felgörbitette a h á t á t és duruzsolt és a szemei ugy villogtak, mint a parázs. A siró asszony sikoltott és lélekszakadva elfutott a fák közé. A fekete asszony behúzódott a n a g y k e n d ő j é b e és n a g y o t nevetett, minden ráncz vonaglott a lelkében, egészen kitátotta a száját, de egy h a n g j á t se lehetett hallani. A szürke macska alázatosan lapult az ölébe. Már ezután minden este eljött a siró asszony és egy rozzant ajtó t á r v a állott a hegyoldalban és azon besikoltott a szél. Reszketve jött a bódé felé és nem is tudott m á r parancsolni a lábainak, pedig szeretett volna keresztül ugrani a hid karfáján. A fekete asszony nem is nézett oda, de jól látta azért és tudta jól, h o g y nem fog keresztül ugrani a hid karfáján. Széles csípői is reszkettek, ugy d o b o g o t t a szive, ugy pihegett. Á m a fekete asszony m a g a mellé ültette és nézte, nézte, addig nézte, mig csak el nem állt a szive dobogása és nem tudott reszketni és ahol megérintette őt a sárgaszemű asszony f a g y o s keze, ott m i n t h a sóvár pókok szívnák a vérét és a vére forró hullámokban vágtatott keresztül lenyűgözött, mozdulatlan tagjain. É s a fák alatt m á m o r o s a n t á n t o r g o t t egy ember, aki nem m e r t m á r énekelni és közel se m e r t jönni a bódéhoz. Sáros volt, lucskos volt és az is n a g y o n jó volt ő neki, h o g y az ólmos hideg eső becsurgott a forró mellére. É s a hid mellett lobogott a lámpa, az eső egyhangúan kopácsolta a bódé tetejét. A fekete asszony s u t t o g o t t : "Milyen szép v a g y te Lidi I n a g y o n szép vagy!« A szennyes hegyoldal a p r ó vörös szemeivel pislogott le a városra. E k k o r jött a sötétségből egy ur és a szürke macska szőre felborzolódott és duruzsolt, mig a fekete asszony édes hangon kérte az u r a t : »Szép uracskám, vegyen almát!« É s erősen szorította a másik asszony kezét és ugy nevetett magában, de u g y !

A sötétségből jött egy ur, megállt és kinyújtotta a kezét. F e h é r volt a keze, az arcza is fehér és a szemei is fehérek voltak. A siró asszony be a k a r t a hunyni a szemeit, sóhajtani is a k a r t és nem jutott az eszébe egy ."szó, csak e g y szó se. A szél m e g ordítva r o h a n t a sétatér fái közt, vaczogott minden ág és ekkor e g y durva, nehéz, b a r n a ököl csapott a bódéra, recsegett, ropogott minden porczikája és a fiatal asszony n a g y o t sikoltott, mert szeretett élni. É s lélekszakadva futott a fák közé. Lucskos ruhájában el elbotlott, de futott és az ólmos hideg eső becsurg o t t a gőzölgő mellére, h a j a hosszan lobogott utána és a m á m o r o s ember is rohant utána és k i a b á l t a : " L i d i i Lidi U A fekete asszony sárga szemei is futottak utánuk, mert a fekete asszony ott ült a sarkon tovább és n a g y o n nevetett, egészen kitátotta a száját, de e g y h a n g o t se lehetett hallani. A fekete asszony azután is mindig ott ült a sarkon, almát árult és mindent tudott. Bimbózó kék tavaszkor mentem el a fabódé előtt a szeretőmmel, kaczagott az egész világ. O ott ült az almák közt. A szeretőm is összeborzongott, amint belénk eresztette s á r g a nézését és olyan hervadt kedvünk lett, mintha akkor megéreztük volna, h o g y nemsokára megcsaljuk egymást.

Disharmónia. A nap nevetve áldozott le A budai hegyek mögött, Amikor a szép asszony engem, Sajnos, de ugy van: kilökött. Azóta kettőzött erővel Buzgóan hegyezek zabot. A flóta bájos instrumentom S én rajta már miivész vagyok. II.

A passzióknak rögös utján A homlokom törülgetem, Aztán utólszor, bucsuzóul A pillantásom rád vetem. Im itt a kendőd, én szerelmem, Mosolygó szép Verónikdm, Vigyázz reá, ne add mosásba : Utolsó fotográfiám! III.

Isten vele, szépséges asszony, Ne féljen, nem bántom tovább, Az okosabb mindenkor enged, S én nem vagyok az ostobább.

778 Ha elhagyott, jól tette, édes, Nem átkozom meg, hogy hamis, Elismerem, az ön helyében Igy tettem volna magam is! IV. Nem lesz mélázó dal belőle, A kedvem bármilyen beteg, A keserűség kaczagása Túlzúgja a szép rímeket. Nincs Hogy Muló Aliért

álom olyan büszke, fényes, ne szakadna vége is, a fény, csaló az álom — ne csalnál meg te is? Ignotus.

Végzet. — L O U I S C O U P E R U S regénye. — (Folytatás.)

— Olyan ember, akinek m á r sok baja volt ez életben, szólt kitérőleg. A z t á n hozzá t e t t e : Jó benyomást g y a k o r o l t önre? É v a épen nevetőben volt, mert majd egy pocsolyába hágott, ha F r a n k idejekorán derekára nem fűzi a karját. — Éva, Éva, rázta fejét sir Archibald, vigyázz egy kicsit ! D e Eva, egy kissé elpirulva, m á r lecsitult. — H á t mit is mondjak, folytatá, újra a beszédbe fogva, ha az igazat meg szabad mondanom — Hogyne 1 — Igen, igen, de tán megharagszik érte. Mert jól látom, h o g y n a g y r a t a r t j a a barátját. — H á t ön nem vonzódik hozzá ? — Nos, ha épen a n n y i r a tudni akarja, első nap, amikor megismertem, kiállhatatlannak találtam, önnel ham a r megismerkedtem, mint egy helyes útitárssal, de v e l e . . . . Talán nem volt sokat uton . . . . — H o g y n e lett v o l n a ; felelt F r a n k , önkéntelen elmosolyodva. H á t akkor talán zavarba j ö t t , azért volt olyan esetlen. K é s ő b b aztán másra tért a véleményem felőle, most m á r nem is olyan k i á l l h a t a t l a n . . . . Furcsa, de F r a n k o t nem igen örvendeztette meg az É v a érzelmeinek ez a változása. Hallgatott. — Azt mondta, h o g y sok b a j a volt m á r ? Nos, az meg is látszik rajta. V a n benne valami szelid, valami g y e n g é d ; h o g y ugy mondjam, szelid a szeme és édes a hangja. Látja, elsőbb mindezt ki nem állhattam, de most valami költőit látok benne. Költőnek kell lennie és valami boldogtalan szerelem betegének, semmiképen sem közönséges ember. — Nem, nem is a z ; szólt F r a n k szilárd hangon. E g y kissé elkedvetlenítette az É v a elragadtatása és valami bánattal elegy féltékenység fogta el, valami furcsa irigység arra a költői gyengédségre, amelyec É v a Bertieben látni vélt. A tekintete bensőséges hévvel csüggött a fiatal leányon, aki olykor olyan bölcs volt, máskor meg olyan nagyon n a i v ; tudós, ahol a kedves irodalma

és tudatlan, ahol a való élet forgott s z ó b a n ; t o m p a fájdalom szállta meg és a szürke, erős felhők egyszerre mélabús nyomással nehezedtek a fejére, mintha e g y elkerülhetetlen végzet fenyegető hirmondói volnának, mely őt és É v á t letiporja. A k a r a t l a n szorosabban fogta a leány karját. — No megvan az ut 1 kiáltott az öreg ur, aki v a g y husz lépéssel járt előbbre. - Igen, igen, megvan már az ut 1 Köszönöm, W e s t h o v e url szólt Éva. Leugrott az utolsó kőről, átgázolt a labodán és kiért az ösvényre. — Ott meg a k u n y h ó a szélkakassal 1 folytatá Sir Archibald. A z t hiszem, kerültünk. Ti is folyton fecsegtetek, ahelyt, h o g y az utat néztétek volna. É s én, az én vén s z e m e i m m e l . . . . — D e hisz a köveken át egész kellemes volt az utunk; szólt nevetve Éva. F e n n a távolban, ott látszott a kunyhó, póznástól, szélkakasostól. Lassacskán mentek t o v á b b ; lábaik besüppedtek a virágos, k é k b o g y ó s bokrokba. É v a lehajolt és letépett egy párt. — Ó mily édesek, kiáltott g y e r m e t e g elragadtatással, miközben a j k a és keze piroslott a b o g y ó k levétől. Kóstolja meg csak, W e s t h o v e ur. Kicsi, puha, most vérszin kezéből kóstolt egyet. Igaz, édesek voltak és oly nagyok. É s igy haladtak t o v á b b Sir Archibald után, lelehajolva és g y e r e k m ó d ujjongva, h a valahol dúsabb szüretjök akadt. — A p a , apa, kóstolj bele te is 1 kiáltott Éva, egy kissé neheztelve is, h o g y az öreg ur ugy siet, de sir Archibald már messze járt elől és sietniök kellett, h o g y utolérjék. A z É v a kaczaja csengett, miközben egyre azon sajnálkozott, h o g y ennyi szép és n a g y b o g y ó t itt kell hagyniok. — A kunyhónál tán m é g több lesz; vigasztalta Frank. Gondolja ? Majd édesen f ö l k a c z a g o t t : Milyen gyerekek is vagyunk, milyen g y e r e k e k 1 A z ut itt kitágult és most lassabban mentek föl a h e g y n e k ; közbe-közbe átszegték a kanyarulatokat és sziklákon választották a rövidebb utat. E g y s z e r r e hangosan hivták őket és föltekintve, az öreg urat látták, amint ott áll e g y kőhalmon a szélkakas mellett és feléjük integet a sapkájával. Sietve érték el a kunyhót. É v a nekiállt döngetni a zárt ajtót. — A k u n y h ó el van reteszelve! szólt sir Archibald. — Ostoba dolog, szólt Éva, hát minek áll itt, ha el van zárva ? H á t senki sem lakik benne ? Hát persze h o g y nem, felelt sir Archibald, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. F r a n k felsegítette É v á t a kőhalomra és kettesben nézték a lábuknál elterülő panorámát. A hosszan elnyúló fjord mélységesen nyugodt vizcsikja ott terült el előttük, ködbevesző hegyek ölében. A ködön át h e g y e k á r n y é k á n a k tetszettek, melyek magánosan szomorkodnak a méla sötét l é g b e n ; a megduzzadt, fekete esőfelhők lomhán vonultak el az ormok felett, sötét á r n y a t vetve a hallgatag viz tükrére. É s e sötét, szomorú h e g y e k valami mondhatatlan, emberfeletti bánatban s i r t a k : óriások és feloszló hullák b á n a t á b a n ; m a g a a f j o r d városkájával együtt — komor házfedeleivel és a g r a n d hőtel sápadtfehér fedelével, szintén sirt a ködös fekete l é g b e n ; k o m o r hidegség emelkedett fel a f j o r d sötét vizéről, ránehezedvén arra a h á r o m r a , aki ott fenn szinte eltűnt a pilláikra nehezedő sűrű ködben. Majd elállt az eső, a felhők fekete fátyla mintha csak p á r á t lehelt volna ki és n y u g a t r a két megnyiló h e g y között, melyen az Oczeánnak e g y csíkja csillogott át, valami halovány, bibo-

779 ros a r a n y csillogott, e g y pár bibor vonás s n é h á n y aranyos p e t t y : a nap lementének alamizsnája. A l i g váltottak e g y szót, ugy r á j o k nehezedett az az emberfeletti szomorúság, mely körülöttük sirt a ködben, h o g y É v a v é g r e megszólalt, máskor oly csengő h a n g j a m i n t h a távolnan, fátyolon át tört volna. — í m e egy csepp napsugár a tenger felett Elepedni itt a n a p u t á n . . . . oh bár áttörne a fellegeken 1 Olyan szomorú Itt minden, olyan szomorú. Most értem igazán az Oswald panaszát, mikor a »Kísértetekben« őrjöngése közepette e g y r e azt k i á l t j a : »A napot I. a n a pot!* K ö n y ö r ö g itt az ember e g y kis napért és nem k a p mást, mint ott távol azt a h a l o v á n y f é n y t . . . . reszketek bele 1 Igazán reszketett g u t t a p e r c h a köpenyének merev redői a l a t t ; arcza hosszura vált és haloványra, a szeme nagyra, vágyakozóra. É s lelkében egyszerre olyan elhag y o t t n a k érezte magát, h o g y ösztönszerűen elkapta az apja k a r j á t és hozzásimult. — Fázol, kicsikém ? T á n mennénk ? kérdé sir Archibald. A leány bólintott és a másik kettő lesegítette a kőhalomról. N e m tudta miért, de egyszerre a n y j á r a kellett gondolnia, aki e g y k o r szintén ilyen e l h a g y a t o t t n a k érezhette m a g á t , b á r m i n t szerette is sir Archibald. D e h o g y a kunyhót újra megpillantotta, valami rögtönös ötlettel szólott: — A p a , oda az ajtóba neveket véstek. Véssük bele a mieinket is. — D e édes leányom, hiszen dideregsz és olyan halovány vagy — — Nem, nem, véssük bele a nevünket. A k a r o m 1 duzzogott elkényeztetett g y e r m e k módjára. — H a d d abba, Éva, bohóság 1 — D e én ugy szeretném, k ö n y ö r g ö t t a leány. A z öreg ur még dörmögött, de F r a n k elővette a zsebkését. W e s t h o v e ur, v á g j a bele az én nevemet is, csak e n n y i t : É v a , hiszen csak h á r o m betü. A k a r j a ? k é r d é halkan. F r a n k m a j d n e m a m o n d ó volt, h o g y szivesen vágná ki a nevét, ha háromszor olyan hosszú volna is; de hallg a t o t t : banálitásnak tetszett volna itt, a gyászoló természet közepette. Csak belevéste h á t a betűket az ajtóba, mely olyan volt, mint e g y vendégkönyv. É v a csöndesen állott és n y u g a t n a k tekintve, látta, mint fakul el a h á r o m a r a n y csík és mint hal el a bibor. - A nap a n a p . . . . mormolta alig hallhatóan, g y e n g e mosolylyal, nedves tekintettel. N a g y csöppekben újra megeredt az eső. Sir Archibald unszolta őket, jöjjenek m á r és előre ment. É v a borús mosolylyal bólintott feléje és F r a n k h o z közeledett. — Kész van, W e s t h o v e ur ? — K é s z ; szólt F r a n k , sebten kivésve az utolsó betűket. A leány oda nézett és látta, h o g y E v a Rhodes-t metszett a fába, szép, egyenletes, öblösre v á j t betűkkel. A l á j a m e g Frank-ot sebten és durván. — Mért metszette a R h o d e s t is hozzá ? k é r d é tompán, m i n t h a h a n g j a a távolból szólna. — Mert az hosszabb volt, felelt F r a n k egyszerűen. IV. Szakadó záporban, az ég zsilipéiből kizúduló özönvízben, sárosan, nedvesen, meghűlve tértek a G r a n d Hotelba. Meleg souper után É v á t a p j a á g y b a kergette,

a férfiak meg h á r m a s b a n — sir Archibald és F r a n k Bertievel együtt — a szalonban ültek, ahol e g y pár vendég a rossz időjárástól bosszúsan lapozta az albumokat. A z öreg ur kényelmes ültében elszundikált. F r a n k ájtatosan nézte az eső ferde sugarait, Bertie m e g a borát kóstolgatta, fényes czipője h e g y é t nézegetvén. — N e m hiányzottam a sétátokon ? kérdé, megmosolyogva Frankot, h o g y a szalon unalmas csendjét megtörje. F r a n k ránézett, mintha álomból ocsúdott volna fel, m a j d kurtán szólott: — Nem Bertie rámeredt, de ez akkorra m á r elfordult, belebámulva a hulló esőbe. V é g r e Bertie felvette nyitott k ö n y v é t és olvasni próbált. De a betűk reszkettek a szeme alatt és hallóidegei még rezegtek annak az egyetlen, kurta, csodálkozó szócskának az erejétől, melyet F r a n k az elébb, mint e g y d a r a b ólmot, ugy hullatott el; b á n totta az érzékenységét, h o g y F r a n k t o v á b b ügyet se vet rá. F r a n k még mindig a h e g y e k r e meredt, melyek m a j d n e m elbújtak az eső fátyla mögött és m é g egyszer emlékébe idézte Moldehoiba való visszatértüket: a menedékes utat, magas, esőtől csorgó l a b o d á i v a l ; a záporesőt, melynek szálai vesszők m ó d j á r a csapkodták arczukat; Évát, amint g u m m i k ö p e n y é b e burkolódzva, a k a r j á n csügg, hozzásimul és az oltalmába menekül; mögöttük az öreg urat, amint botjával óvatosan kémleli a mohos ösvényt. F r a n k a leányra rá a k a r t a borítani a m a g a v a s t a g esőköpenyét, de ez nem e n g e d t e ; nem akarja, úgymond, h o g y miatta megbetegedjen. Majd, h o g y haza értek és ruhát váltottak, a v a c s o r á j u k : amint nevették a kirándulást és sir A r c h i b a l d attól tartott, h o g y É v a megbetegszik . . . . Visszaemlékezett a beszélgetésük egyik részére, amikor a k a r a t l a n csodálkozva kérdé a l e á n y t ó l : — Olvasta az Ibsen Kisérteteit? F e n n Moldehoion mindig Osvaldról beszélt. Véletlen ő is olvasta volt a Kísérteteket és ugy vélte, h o g y nem fiatal leánynak való olvasmány. A leány észrevette csodálkozását, n a g y o n belepirult a feleletbe: — Igen, o l v a s t a m . . . . sokat olvasok, apa e g y kissé szabadon nevelt. U g y véli, nem lett volna szabad olvasnom ? N e m gondolt az olvasásánál semmi rosszat, talán meg sem is értette egészen, ezt g y ó n t a meg tovább. F r a n k nem mondta meg, h o g y az ilyen d r á m á t nem tartja fiatal leánynak valónak, kitérően felelt, mire a leány még inkább elpirult és végül elhallgatott. Pedánsnak fog találni, gondolta m a g á v a l elégedetlenül. Mért ne olvasná, amihez kedve van ? Nem kell ahhoz az én engedélyemet kikérnie, elég é r e t t . . . . — F r a n k ! szólt egyszerre Bertie. — Mit ? kérdé ez összerezzenve. — H o l n a p tovább utazunk innen, mi ? — Igen, hisz azt terveltük, h a az időjárás jobbra fordul. — H o g y is hívják azt a b a r b á r községet, ahová szándékozunk ? — Veblungrualsnak; onnan átvágunk a Romsdalon és a Gudbrandsdalon. — És Rhodesék? — Bergennek tartanak. — Szintén holnap ? — Nem tudom A z t á n megint belemerült a hallgatásba, mig ott künn, a nedves, szürke lég a melancholia á r n y á t vetette a terembe, a melancholiáét, mely a F r a n k lelkét is elborította Mért vonzódni, h a pár napi vonzalmas együttlét után még is csak el kell válnunk ? Igy van ez útköz-

780 ben útitársainkkal, és nincs-e igy az életben is mindennel, amit megszerettünk ? H á t érdemes szeretni, hát nem áltatás minden szeretet, amely elvakit bennünket az élet üres f o r g a t a g á b a n ? . .

Harmadik

fejezet.

I.

London. Deczember. Hideg köd. White-Rose körül fehér fátyol, a benyílóban tüz. D e Bertie nem volt abban a kedvben, h o g y este a bien-étre-t, amelyhez m á r hozzászokott, élvezte volna; valami egész természetes dolognak tekintette, amihez joga van, mivelhogy gyengéd, kicsiny és finom az alkata és nem termett arra, h o g y a n y o m o r t elviselje. Pedig ismerte a n y o m o r t : a szolgaállások rabságát, melyekbe csuszó-mászó servilis diplomácziával bele tudott t ö r ő d n i ; ismerte az éhség kínjait és a bűzös szegénység undorát — R é g e n volt, álom volt, talán nem is i g a z . . . . Mert a n a g y változás után feledni akart, kényszerité m a g á t arra, h o g y felejtsen és e g y perczig se gondoljon se múltra, se jövőre. Gyűlölte a múltját, mint valami igazságtalanságot, valami szégyent, mint valami eltörölhetetlen foltot a jelene külső előkelőségén; valami olybá nézte, mint amit el kell rejteni, el kell t e m e t n i ; durván el nem ismeri, még ő m a g a sem hisz abban, h o g y ez valaha igy volt. Mennyi fáradozásába telt, mig emlékéből kiirtotta A m e r i k á b a n töltött éveit Mért h o g y ez évek a feledség sirjából lassan szeme elé keltek, mint a kisértetek? Mért h o g y elsőbb árnyékok, mindegyre határozottabb vonalakban tűntek elé, mig aztán biztosan és világosan, nap-napnak, hónaph ó n a p n a k sorában eléje szállott a tűz lángjából, melybe most bátortalan meredt a szeme — haláltánczot jártak előtte az évek, r á v i g y o r o g t a k koponyáikkal, szemök üregével, fakó arczukkal, gúnyosan, aljasan, durván, röhögve, feléje lobogtatták r o t h a d t r o n g y a i k a t és elkábították undok bűzükkel. L á t t a az éveket, szagolta őket, a fagyuktól didergett itt az izzó tűz előtt, az éhüktői elalélt itt a vacsora a l a t t . . . . Miért ? T á n mert az ismeretlen jövendő megkezdte fenyegetéseit, és mint valami rossz végzet, napról-napra, óráról-órára, elkerülhetlen, elfordithatlan, mindig közeledett és mert az a jövendő — ugy lehet, olyan lesz, mint volt a mult? I g e r , van valami a levegőben. Ott m a r a d t egy ültében, beteges, bénán az aggodalomtól, híján minden lelkierőnek, minden b á t o r s á g n a k . . . . Volt valami a levegőben ; érezte, h o g y közeledik, h o g y esik neki, h o g y ví meg vele életre-halálra a kétségbeesés meglazult erejével, érezte, h o g y meginog, l e r o g y ; látta m a g á t kitépve mostani élete b á r s o n y o s lágyságából, utczára lökve, fedél nélkül, minden n é l k ü l . . . . H á t mije is van ? Testén vászon, lábán a csizma, ujján a gyűrű — mind a Franké. A vacsora, mely várja, az ágy, amelyben hálni fog mind a Franké. I g y j á r j a ez m á r teljes egy esztendeje és h a csak annyival távoznék innen, amennyi az ő tulajdona, mezítelen kéne kilépnie a télbe. Pedig nem tudott volna m á r ugy ellenni, mint A m e r i k á b a n , hajlongani és meghajlani napról-napra szolgálatra készen. Teste-lelke belepuhult a kényelmes jóllét fürdőjébe; olyanná vált, mint a melegházi növény, amely rászokott az üvegház langyos melegére és fél a szabad légtől. Fenyegeti m á r ; szívtelen, kegyetlen, e g y perezre sem h a g y j a abba — és puhasága ernyedtségében tördelve fehér kezeit két vastag könycsepp gördült végig kétséggel teljes ábrázatán. Küzdeni a létért — nem volt rá képes többé. A k a r a t ereje g y e n g e s é g g é ernyedt, gyengeséggé, amelynek kéje

sen engedte át m a g á t az élet viharai után és a m e l y most képtelenné tette lelki ereje bármilyen csekély megfeszítésére is. Ú j r a elgördültek előtte a néha végtelenül kicsiny események végzetes lánczsorai, melyekben minden esemény egy-egy végzetes lánczszem, amely majdnem mindig romlásra vezet. Milyen szörnyű, h o g y mindegyik szem a másikba öltődik s a jövő a múltból t á m a d I . . . H a apja leideni tanulmányainak balsikere után száműzi egy manchesteri gyárba, alárendelt állásba, nem ismerkedik meg gyárbéli társaival, csupa fashionable uracscsal, akik m é g m a j d n e m gyermekek, de az ifjúi romlottság m á r kikezdte őket H a meg nem ismerkedik velők — pedig milyen könnyen, csak veleszületett hajlandóságoknak adva tápot, sodrották magukkal — akkor tán nem keveredik olyan mindenféle piszkos pénzdologba, h o g y főnöke szánalomból és apjára való tekintetből kisegíti A m e r i k á b a . . . . O t t sülyedt a legmélyebbre, ott merült el n y a k i g sóvár kalandorok posványában. Óh, ha A m e r i k á b a n tönkre nem jut, L o n d o n b a nem ér a l e g n a g y o b b n y o moruságban és a F r a n k segítségét nem kéri 1 É s F r a n k — F r a n k az ő biztatása nélkül nem utazik Norvégiába és Évával nem ismerkedik meg. Oh, mint átkozta m á r ezt a norvégiai utjokat — Norvégia nélkül F r a n k nem lesz szerelmes és most nem gondolna házasságra. Mig most F r a n k t e g n a p ott volt Archibaldéknál, ahol visszatértük óta többször megfordultak, és F r a n k mint az É v a jegyese tért vissza. F r a n k m e g fog házasodni, és ő Bertie ? Hol maradjon, mihez fogjon, mi lesz belőle? Oh, súlyosan n y o m t a a végzet t e r h e és az élet lánczfűződésének igaztalansága és belátta, h o g y egyetlen szavával a saját szerencsétlenségét idézte föl ez egyetlen szóval: Norvégia. Éva, a FYank szerelme, a F r a n k küszöbön álló házassága, s az ő m a g a v e s z t e . . . . milyen csúful, milyen világosan látta e g y m á s h o z sorakozni élete láncza egyes szemeit! Valami bolond ötlet szülötte, e g y s z ó : Norvégia, és ez okává válik a más kettő szerencsétlenségének, a m a g a r o v á s á r a ! Oh, ez igazságtalanság, n a g y igazságtalanság! Á t k o z t a az ösztönt, átkozta a titokzatos, esztelen hatalmat, mely minden szavunkban ott rejlik, és átkozta a világ rendjét, h o g y az e m b e r minden szavát, minden h a n g j á t mért nem fontolhatja m e g ? Oh csak hallgatott volna Norvégia felől! Mért adott épen ennek a végzetes országnak elsőbbséget a többiek fölött ? Mért nem ajánlotta Spanyolországot, Oroszországot, Japánt, én istenem, akár K a m c s a t k á t is ? Mért épen Norvégiát ? O h buta ösztön, amely átkozott ajkait arra ösztönözte, h o g y kimondja ezt a szót: N o r v é g i a ! Igazságtalanság az a sorstól, az élettől, mindentől! Energia ? A k a r a t ? L e h e t e t t az ellen akarni, az ellen energiát feszíteni ? Szó, csak a szó 1 Hajolj meg r a b m ó d j á r a a sors előtt, mint az arabus, napod n a p után gondolat nélkül teljék, m e r t a gondolatban ott lapp a n g az inditó ötlet! Küzdeni ? A végzet ellen, mely lánczát vakon fűzi szemről-szemre ? H a n y a t t dőlt a széken, e g y r e tördelte a kezét, párosával e g y r e hullott a könye. Maga elé állította a g y á v a s á g á t , belemeredt a g g ó d ó szemébe, de n e m tudta elitélni. Olyan volt, a m i l y e n ; h a gyáva, g y á v a , nem vált o z t a t h a t r a j t a ; az emberek azt, aki olyan mint ő, gyávának híják. Miféle szó ez 1 Mi a z : g y á v a ? Mi a z : rossz, becsületes, bátor, szép, jó ? Csupa konvenczió, csupa fogalmakban való megegyezés, amint az egész világ sem egyéb, mint fogalom és megegyezés. Valójában nincsen semmi, semmi I De van, v a n : a nyomor, a s z e g é n y s é g ! Érezte őket, küzdött velük váll váll ellen, szemtül-szembe és

78 i m o s t . . . . most m á r g y e n g e a küzdelemre, gyenge, hitv á n y és finom. N e m bir, nem akar. Majd h a n y a t t dőlve, h a l o v á n y fejét a fauteuil bársonyán nyugtatva, mig fekete szeme zavaros volt a gondolatok mérgétől, g y e n g e testén át mintha egy lassú, egyenletes villamos á r a m vonult volna, az a k a r a t árama. A végzet u g y akarta, h o g y F r a n k meg É v a e g y m á s r a leljenek — nos ő, a végzet csekély lapdája, azt akarja, h o g y Igen, azt akarja, h o g y elszakadjanak egymástól. S a szándéka egyszeriben határozottan tűnt elébe, hidegen és szigorúan, sátáni rosszaság képében, amely titokzatosan állt m e g előtte. É s ő belenézett a szemébe, mint e g y sphinxébe, és az óriási rosszaság körületében ö r v é n y b e hullottak előbbi tépelődései: az évek haláltáncza, a végzet láncza, és m i n d e n n e k az elátkozása Eltűntek és csak az a kép m a r a d t meg, mint valami kisértet, szinte láthatóan, szinte foghatóan, amint visszatarthatatlanul haladt a sötétülő szobában a kialvó tűz h a m v a d ó parazsa felé. É s a szoba sötéten kérdő szeme m i n t h a hypnotizálta volna és súlya alatt elszunnyadt minden ösztöne. — Barátság ? Hála ? — Szó, puszta szó. Nincs m á s létező, csak a konvenczió és a nyomorúság. A z t á n m e g — ott állt előtte, a tűz előtt az a kép és kitágult meredt pupillája előtt hallgatag, meredő, pokoli m á g n e s s é g ördögi képévé kövesedett. *

Ez éjjel F r a n k o t nem látta, m e r t Rhodeséknél m a r a d t vacsorára — nem tudott elaludni. A legvadabb gondolatok t a r t o t t á k ébren. Lázas, izgatott a g y á n át a legkalandosabb szándékok kergetőztek és kagyló m ó d j á r a zúgó, sajátszerű h a n g o k zaklatták a fülét. É s látta magát, amint É v á v a l e g y nyitott kocsiban ül. London legszenynyesebb és legaljasabb negyedein kocsiznak keresztül. R o n g y o s alakok t a r t a n a k feléjük és É v á h o z közelednek. Nevet, amint látja, mint czipelik magukkal. Majd visszatér a lány, zokogva, megtépve, megbecstelenitve Őrült főfájás zakatolt a halántékában és n y ö g ö t t a kisérlet fáradtságától, amelylyel meg a k a r t a fékezni a képzelete tulhajtásait. Majd fölkelt, a szemébe kapott, h o g y elűzze a káprázatot és izzó fejét e g y csorgó vizes törülközőbe burkolta. Önkéntelen a tükörbe nézett és arcza, amint az éjjeli lámpa üvegén át t o m p á n esett rá a fény, holthaloványan meredt feléje, hosszúkásán megnyúlva, szeme körül sötét gödörrel, szája nyitva. A szive ugy dobogott, mintha a t o r k á r a a k a r t volna szakadni, és két kezével szoritotta v i s s z a . . . . Majd egy k o r t y vizet ivott, újra lefeküdt, n y u g a l o m r a erőltetve magát. F i n o m a b b tervek szőtték be szálankint a lelkét, pontrul-pontra összebogozódva. Fölfejthetetlen háló lett belőlök és a képzelete b o n y o d a l m a s cselszövények peripetiáit halmozta egymásra, akárcsak költő lett volna, ki álmatlan éjen d r á m á t épit fel s aki az összealkotással elégedetlen, egyet-egyet változtat rajta, h o g y a gondola'tában tisztán álljon a konczepcziója, mielőtt munkába fog. Majd m e g a közelmúlt orgiáit látta ismétlődni benn a n a g y benyílóban, újra látta F r a n k o t és a skating-rink hölgyecskéit, amint újra végigönti őket pezsgővel s ezek nevetnek és dalolnak. D e az ajtó egyszerre felnyílik és sir Archibald megjelenik É v á v a l a karján. Sir Archibald elátkozza Frankot, ez lehajtott fővel áll előtte, É v a t é r d r e r o g y kettőjük közé, esdésre emelt kézzel, fájdalmas szóval. Olyan volt ez, mint egy opera negyedik felvonása, és a Bertie fülzúgása, fájó feje zakatolása m i n t h a e g y teljes orchester dörgése lett volna, amelyet fortissimora hajszol egy ideges k a r n a g y botja. Bertie nyögött, hánykolódott, újra n y u g o d t a b b tervekre és gondolatokra kényszerítve m a g á t és most e g y modern szinmű terült eléje: Éva, akit ő figyelmessé tesz

Anniere, a White-Rose szép fiatal gazdasszonyára, az É v a féltékenysége, aztán a n a g y jelenet, Éva, amint F r a n k o t az A n n i é karjaiban találja Beteg volt m á r a gondolkozása, undorodott a m a g a szövevényeitől. Elűzte szemei elől a képeket. Elernyedt, a v a d s á g a is lelankadt, m e r t az egész feje izzott, kalapált, zúgott és mintha fejebőrét vették volna, homlokától a nyakszirtjéig fájdalmas vonaglásokat érzett végig koponyáján, h o g y a halántéka m a j d beleszakadt. É s a testi f á j d a l o m n a k e pillanatnyi g y ö t r e l m é b e n daczossága, a m e l y e t a végzet ellen a k a r t támasztani, r o m m á omlott és a képzelete kialudt. Aléltan, verejtéktől nedvesen m a r a d t fekve, a szeme, az a j k a t á g r a nyilva, aléltsága enyhén világította meg képzeletének minden k é p e i t : bohóságok, melyekben á r n y a sincs a lehetőségnek 1 Minden ugy történik, a h o g y sorra k e r ü l : a jövő még messze van, nem a k a r rágondolni, h a d d s o d o r j a lánczain magával a végzet, őrültség öklöt emelni a fátum ellen, amely oly hatalmas, oly szörnyen h a t a l m a s 1 (Folytatjuk.)

INNEN-ONNAN. ® »De mortuis . . . .« Miután a világ ethikája tulajdonképen latin közmondásokon nyugszik, felette különböző s egymással homlokegyenest összeütő elvek előtt egyaránt levesszük kalapunkat. E z is erkölcs, meg az is. Latin közmondás ugyanis van e világon mindenre. Aki latin közmondásokat tud, annak mindenre és mindennek ellenkezőjére is van argumentuma. L a t i n közmondás például, hogy »fiat juslitia et pereat mundus« — vcszszen bár a világ, csak igazság legyen. Viszont latin közmondás az is, hogy mortuis ml, nisi bene« — a holtakról vagy jót, vagy semmit. Ezt a két erkölcsalapitó latin közmondást mindenesetre bajos egyszerre tiszteletben tartani, mert, mig az első a kíméletlen igazmondást parancsolja ránk, addig a második arra int bennünket, hogy korántse nézze az Ítéletünk valakinek valóságos mivoltát, hanem csak a z t : él-e az a valaki, vagy meghalt-e. Ha meghalt, mondjunk róla jót, ha tán ö rossz volt is, vagy hallgassunk róla, habár hibáinak vagy bűneinek tömege még a siron tul is kihívja a rosszalást. Wahrmann Mór meghalt. Wa.hrmann Mór igazán olyan derék, eszes és szerencsés ember volt; hogy nem szorult a * de mortuis« közmondás által ránk octroyált kiméletre. A z ilyen derék emberről aztán, mikor meghalt ép azért nem igen merünk sok jót mondani, mert gyanúba hozzuk, hogy öt is csak a latin közmondás utasításából mentegetjük. T e h á t inkább az első közmondásra hallgatunk : ifiat justitia Mondjuk ki róla azt az igazságot is, amit annyian suttognak. E z a kitűnő és immár holt férfiú, legragyogóbb korrektsége mellett is, érzelmek dolgában kissé rideg volt. L e g n a g y o b b ellensége sem foghatott volna rá semmiféle érzelgést. Természetesnek találta, ami természetes is, hogy vannak igen gazdag és igen szegény emberek s ugy vélte, hogy ez jól és rendben van. Nem fakadt hiábavaló könyekre milliói között, ha eszébe jutott, hogy palotája előtt rongyokba burkolt szerencsétlenek dideregnek s küzködnek a megfagyással. Még a zsidó emberekben általánosan meglévő »mispóche<-imádás sem volt meg benne. *Mispoche« annyi, mint atyafiság. A zsidó ember rendszerint, ha gazdag, ha szegény, a >mispoche« iránt ragaszkodó, jóságos, áldozatkész egészen a gyöngeségig. A szegény atyafiak ezzel temérdekszer visszaélnek és valóságos parazitáivá lesznek a gazdag rokonnak. Wahrmann Mór hires ember lévén, »mispoche«-ja messze földön evidencziában tartotta öt. A hires ember rokonságának se hossza, se vége. A tizenkettedik és huszadik ágbeli szegény atyafi is ugy beszél róla, mint legközelebbi cousinról. S a legközelebbi cousin tartsa számára mindig nyitva ajtaját, erszényét és befolyását. Wahrmann Mór nagy türelemmel állította össze a véle

2

782 kinyomozhatatlan összeköttetések alapján buzgón atyafiságottartó temérdek ember név- és lakásjegyzékét. Aztán nyájas levélben kérte fel őket, hogy küldjék meg neki szerető cousinjuknak, fotográfiáikat. A fotográfusoknak igen sok dolguk volt ez idött. Csak ugy áradt a tengernyi fotografia a Lipótváros kitűnő vezéremberéhez. Mikor már nagy gyűjtemény volt együtt, Wahrmann Mór egy óriási albumba rendezte a képeket s az albumot kiadta az inasának. — Jól nézze meg ezeket az arezokat — utasitá az inast — és ha ezek közül az emberek közül alkalmatlankodnék valaki, — azt be ne ereszsze.« A hires rokonra spekuláló tizedik és huszadik ágbeli cousinok és cousineok pedig nem értették a dolgot, hogy ahhoz a nyájas úrhoz, aki tőlük emlékül még fotográfiát is kért, ők még csak be sem juthatnak. Igaz-e, nem igaz-e ez a történet, nem tudom, de a Lipótvárosban ugy suttogják, mint igazat. Csak suttogják és nem beszélik, mert azt tartják, hogy ha beszélnék, nem beszélnének jót egy kitünö halottról. Pedig talán az egészben a nem jó szivnél sokkal evidensebb a jó ötlet. Igy hát nem is vét a »de mortuis . .. .« közmondásban letett ethika ellen.

teri megszólítás. Hiszen az ismeretes lutheri aritmetika szerint: »jede Woche zwir, macht im Jahre hundert vier, schadet weder mir, noch dir.« Ezzel a kormánypárti pártütésnek egyelőre vége is van. *

*

*

O K r o n a w e t t e r . Ne bántsuk, aki nem bánt minket. Ne bántsuk a derék bécsi képviselőt, Kronaweilert sem, bárha öt a gonosz nyelvek cs. k. szabadalmazott udvari demokratának szokták is nevezni. Hofdemokrat egy különleges bécsi genre, jobban mondva »weaner schán*. Az ilyen ép oly csendesen, rendesen és engedelmesen éli le jámbor életét, mint akármelyik hernalsi filiszter, azzal a külömbséggel, hogy amennyire az sem büntettet, sem vétséget, sem pedig rendőri kihágást nem képez, kugli társaságának vasárnap délután szónokolni szokott a »Volk«, a »Freiheit< és a "Fortschritt* felöl. Ha szónoklata közben megdübörög az utcza kövezete, mert véletlenül az udvari tüzfecskendö robog el arra, a szónok hallgatói élén az utczára rohan s levett kalappal s mély meghajlással üdvözli az előkelő jármüvet. Menten rá "dreimaliges Hoch«-ot indítványoz a »Hans Österreich*-ra:

*

*

*

$ P á r t ü t é s és p á r t ü t é s . A parlamenti pártok nagyon össze vannak marakodva és gabalyodva. Ez egészséges, pezsgő politikai életre vall. Ütik egymást kölcsönösen, — de hát csak hadd üssék. Eddigelé igen szimpla, szinte otromba volt a játék. A roppant kormánypárt tartotta a széles hátát, a nemzeti párt ütötte, a szélső bal meg segitett a nemzeti pártnak. Most a kormánypártot Wekerle egy kis liberális Brown-Séquard kúrával ugy megfiatalította, hogy az is mer ütni. Persze azt a pártot üti legjobban, amely hozzá közelebb áll — és az a nemzeti párt. A nemzeti párt azonban a szélső balhoz is közel áll, tehát üti azt is. Viszont a nemzeti párt is üt jobbra is meg balra is, a kormánypárt meg a szélső bal pedig a közbülső párt feje felett szintén üti egymást, ahol éri. Kaas Ivornak és Polonyinak, de meg a nemzeti pártnak is, nem tetszik ez az általános verekedés Ok sokkal kellemesebbnek tartották, a mig csak ók ütöttek s őket nem bántotta senki. Hanem Eötvös Károly elemében van. Ennek a nagy erőnek kevés egy ellenség és minden szövetséges sok. Ennek az a szenvedélye, ha minél nagyobb keveredésben mutathatja meg izmainak aczélosságát. Aztán meg ravasz politikus is ö kelme. Vette észre, hogy ha a szélső bal mindig a nemzeti pártot és Apponyit tolja, elvégre betolja ezeket a miniszteri székekbe —• ö maga meg újfent csak kivül marad. Aztán Apponyiék vagy jobb közösügyes miniszterek lesznek, mint a maiak, — vagy rosszabbak, vagy ép olyanok. Ha jobbak, — a szélső bal dolga rosszabbul fog állni, mint ma. Ha rosszabbak, — az ország dolga is roszszabbra fordul Ha ép olyan, — akkor meg ugy is mindegy. Eötvös Károly pedig nem akarhatja sem a maga pártja, sem az ország baját, sem pedig a mindegyet. Eötvös Károly tehát inkább csak verekedni akar — s akarata teljesül. A pártok ütik egymást, akik pedig ezt nem akarják, azok pártot ütnek a saját pártjukban. Akik például nem helyeslik, a szélső balon, hogy az a nemzeti pártot üsse, azok pártot ütnek Eötvös Károly ellen. Akik meg a kormánypárton vannak Apponyíbarát hangulatban, azok pártot ütnek a narczias »Tisza-klikk* ellen. Ezek az utóbbi pártütök különben harmincznyolczan van nak, jobban mondva immár nincsenek. Könnyebben kibékültek és hamarabb letettek a pártütésröl, semmint remélhető volt. Egyenként hurczolták őket a hü mameluk gárdisták c geniális uj vezér elé, aki egynek sem ütötte le a pártütésért a nyakát, hanem inkább valamennyit meggyóntatta, hogy mi baja ? Az egyik be is vallotta, hogy nincs egyéb baja. mint hogy véle még elevenen miniszter soha sem beszélt. »No, ha csak az a bajod, majd beszélek én veled ezután akár mindennap« — nyugtatta meg a vidám ifjú miniszterelnök. Amire a pártütő, lévén luteránus, szerényen azt felelte, hogy ez több, mint a mennyit ö kiván. Neki elég hetenként kétszer egy-egy minisz-

hoch!!!« hochll 1 »hoch!| Aztán mind rágyújtanak a »'s gibt nur a Kaiserstadt, 's gibt nur a Wean« kezdetű loyalis demokrata nótára. Szóval a bécsi demokrata politikai niveauja körülbelül az, ami a »Kikeriki« é, a szellemesebb »Hausknecht«-ck és a szellemtelenebb »Hausherr«-ek demokratiko-satyrikus közlönyéé. Általában ilyennek ismerjük mi a bécsi demokratákat, de Kronawetter pompás és bátor magyarbarát beszédjével bebizonyította, hogy ö nem ilyen. O csakugyan derék, szabad osztrák, aki szereti országunkat, bár innen nemrégiben zsandárok komplimentirozták ki öt és társait. E z sem szegte magyarbarát kedvét. Mert mint aféle okos és igazságos ember, belátta, hogy azt a zsandár-stiklit a mj magyar kormányunk nem a saját magyar ujjából szopta, hanem az osztrákoktól tanulta. É s valósággal nagy kár lenne — s Kronawetter is azt mondja — ha mi több szolgaságot tanulnánk el az osztrákoktól, mint amennyi szabadságot ők tanulnak el tőlünk. * *

*

A l i p ó t v á r o s i j á r v á n y . A hét elején a napilapok beszüntették a külön kolera-rovatot és a helyett a Lipótvárosban fölés lelépő képviselő-jelöltekről nyújtottak egy ujat. Ebben a kolerajárvány alkalmából divatossá lett sablon szerint regisztrálták a megbetegedéseket, halálozásokat és azokat az eseteket, melyek nem bizonyultak komoly jelöléseknek. Az első napon három jelölési eset volt, a második nap hét, a harmadik nap tizenegy, de ekkor az előző napokban kijelöltek közül négy visszalépett és egy nem bizonyult valóságos jelölésnek. A negyedik napon tizenöt uj eset volt hat visszalépéssel és két nem bizonyulással s igy a lipótvárosi politikai barakban ötödnapra 23 jelölt maradt ápolás alatt. Ötödnapon éjféltől éjfélig már csak három uj eset s egy visszalépés fordult elő, mig az előző napokról ott maradtak közül tizenkettő baja nem bizonyult valóságos jelölésnek, egy pedig gyógyultan bocsájtatott el. Ebböl arra lehetett következtetni, hogy a járvány már túlhaladta a tetőpontját és örvendetesen csökkenőben van. A hatodik napon egy igen érdekes esetről beszéltek fö- és székvárosszerte, de mikor ezeket a sorokat irjuk, az érdekes eset még nincs hivatalos bizonyossággal konstatálva. A közbeszéd szerint ugyanis a Lipótvárosban többek közt Csatár Zsigmond is fellép képviselőjelöltnek, még pedig kissé antiszemita szinezetü függetlenségi programmal. E z a fellépés nagyon valószínű, de Csatár Zsigmond megválasztatása még nem bizonyos. *

*

*

7«3 ? A okos

szerencsés

ember,

felekezet.

a m i g nem

Thaly

haragszik.

Kálmán

igen

jólelkű

és

A politikában, sajnos, állan-

m o ó r i hőst a Mórok — ezután m á r

dóan haragszik és ez állandó h a r a g a szuperlativuszig fokozódik,

hetvenharmadik

ha vallási

összeesküvést

kérdések

kerülnek

szóba.

A

kuruczok

történetirója

u g y a n i s p a n k á l o m i s t a , a k i csak e g y e m b e r n e k képes

megbocsátani,

nemzetségéből, ö a l a k í t o t t a a p a r k k l u b b o t

v a l ó b a n nem alapítása.

létesített,

segédkezése mellett. ségben

még nem a l a p í t o t t a k h a z á t

elolvasta T o l d y I s t v á n k ö n y v é t

felülmúlja

haza

haragszik,

mert

nagy

Tibád

A

h o g y nem k á l o m i s t a , II. R á k ó c z i F e r e n c z n e k . A jezsuitákra n a g y o n n e m c s a k azért,

következhetik

E

az

más,

csak

vállalkozásra

Antal

és

Szapáry

László

összes

eddigi

alapításokat,

mert

szut kiáltott B o d a j k é r t , t i t k á r s á g á é r t és S z a p á r y

László

j ó a k a r ó t a n á c s o t adta nyilt ülésen, h o g y a k a s z s z á k fel m a g u k a t ,

náért.

eleganczia

holott tudnia

összeesküvések között. A z összeesküvő harmineznyolezak

aki

Rákóczit.

O

volt

kellett

az, volna,

katholikus dogmákkal. tűrte el a

bevett

a

egy

katholikus

hogy

jezsuita

papoknak

az ö n g y i l k o s s á g

ellenkezik a

H a m á r a k a t h o l i k u s o k a t is k é n y s z e r b ő l

felekezetek

sorában,

kurucz

haragra

a r r a a hirre, h o g y most az "izraelita p o l g á r t á r s a k a t ® felekezetek

sorába

a

akarják

ö a zsidó vallást nem

igtatni.

veszi be,

Kereken

mert

is a b e v e t t

kijelentette, h o g y

a zsidók nem

a n n y i t b e v e t t s é g ü k é r t , mint a k á l o m i s t á k ,

gerjedt

szenvedtek

e g y c s a t á t se v i v t a k ,

Az

Tibád

összeesküvés

szám, mint

Leonidas

csecsemő gróf

mert

el föld a l a t t i ü r e g e k b e n ,

eddig

ez

korban

de

állam-

páratlanul

nagyobb

nagyon

mert

kimúlt

m e g b u k o t t szeretett roko-

dolgában

háromszáza,

m e n t e k fel a R ü t l i r e ,

gróf

— bosszúból. A c z é l Béla b á r ó bosz-

árulta

az okból, mert

el

haza

h e t v e n h a r m a d i k alapítása érdekes-

azt

a jezsuitákról, h a n e m főleg

a

nagyszabásn

áll

az

(kisebb

hősiesség)

nem

f á r a d s á g o s , nem b ú j t a k

ez r u h a r o n g á l ó m u l a t s á g , h a n e m

f e k e t e k á v é mellett, elegáns

termekben

k ö t é l v a s t a g s á g u szálait.

ö s s z e e s k ü v é s n e k még rendes k ö n y o -

matosa

is volt,

Az

amit

eddig

egyik

szőtték az ö s s z e e s k ü v é s

összeesküvés

el magáról. C s o d á l a t o s ,

n a p j á n hallatják. U g y t u d j u k , h o g y a jó, szelid T h a l y

ö s s z e e s k ü v é s — mégis k u d a r e z o t v a l l o t t ! H a r m i n c z n y o l c z n e m e s

ban l y r a i verseket is irt, lehet,

h o g y jó

poéta volt,

i f j ú koráde a szám-

tartott

a

klubba,

tanból n a g y o n rosz tanuló lehetett. Ha é r t e n e a s z á m t a n elemei-

Kont

eseténél),

hez, a k k o r t u d h a t n á ,

báró,

a

nem s z e n v e d h e t t e k

hogy az idő rövidsége m i a t t

annyit,

mint a zsidók

a kálomisták

h á r o m ezer esztendő

szabad

ez a n a g y s z a b á s ú és elegáns

halálra

harmincznyolcz

kemény

m i k o r szólani

bámulatos,

se m o n d h a t o t t

a t á r o g a t ó t nem harczi zajban, h a n e m csak a zsidó u j esztendő

vitéz

kezdett

(sokkal

kész

(nyolczczal

nemes

bajtárs

keményebb,

a polgár

több,

között

mint

mint Aczél

Kont)

és

a

miniszterelnök, a h e t v e n h a r m a -

alatt. Ha értene a s z á m t a n elemeihez, a k k o r m e g d ö b b e n v e látná,

dik h o n a l a p í t á s terve u g y szétolvadt, mint a hó a n a p s u g a r a k r a .

hogy a z összes

Miért e k u d a r c z ? Aczél,

bevett

felekezetek

szenvedéseinek összege

e l e n y é s z ő csekély szám a zsidók szenvedéseinek hosszú

számsorával

humoros a

bevettséggei

közt

nőtt

vet

és

a

hogy

gazdag

fel, de

mellette

holmi

szemben.

pankálomista,

Azt a

is

zsidó Oh,

a

haragjában

ajándékot

bankároknak.

b i z o n y á r a nem látott

bankárokat.

kimondhatatlan

kimondta

kormány

bankár

a

nem

törődnek.

kértek

ők

haragudtak

bevettséget,

sőt

ideális lelkű zsidó írókra,

Tibád,

tapló

Szapáry

együtt

és

a

együtt

és

még

*

*

*

kereskedői k ö n y urakat

nem lehet

A b a n k á r u r a k nem is legjobban

azokra

akik ilyen " f a k t i s c h g a n z

az

unpraktisch®

0

P e t t e n k o f e r l a k o m á i . »De g u s t i b u s n o n est d i s p u t a n d u m . ®

Mi két h ó n a p óta baczillusokat

szinte

együnk,

semmit

az

öreg

sem

eszünk,

n e h o g y kolcra-

m ü n c h e n i professor P e t t e n k o f e r

pedig ez a l a t t napról-napra épen kolera-baczillusokat

lakomázik.

Ezzel

baczillusok

fényesen

demonstrálja,

hogy

köztünk

és

a

dolgot meg m e r t e k pendíteni. A b a n k á r u r a k a t k ü l ö n b e n is min-

közt nincs níeg a K o c h állította veszedelmes reciprocitás.

d e n ü t t b e v e s z i k , t á r t k a r o k k a l és tárt

nyomán

azonban, zsidó

amit legvégül m o n d o t t

felekezet

szerencsés

a

marokkal fogadják. Azon

Rákóczi

történetírója,

bevettségben, mert

hogy a

általán szeren-

azt

a baczillusok kofer,

—

csés felekezet, most, m i u t á n m á r h a r a g j a elpárolgott, talán m a g a

ette

is

gusztusai

jóiziien n e v e t n i

fog.

Mert

a

m o n d a n i , ez o l y a n sikerült

élez,

het r a j t a a szerzői hiúság

vádja

zsidót hogy

szerencsés maga a

nélkül.

Mit

felekezetnek

szerző is nevet-

szólna

T h a l y , ha

m i áldólag t e r j e s z t e n é k ki k e z ü n k e t feje fölé és s z i v ü n k f a k a d ó i m á v a l azt Kálmán

urat

kérnők

az

egész életén

egek

urától,

át o l y a n

hogy

mélyéből

tegye

Thaly

a

őket.

is

hogy

is

igen és

mi

ették

csak azt

különbözők a

nem

nagyobb

rend

kedvéért

A történetírók a h o n a l a p í t ó k a t

megszámozzák.

Igy

lett

Á r p á d a hon

első, S z e n t I s t v á n m á s o d i k , IV. B é l a h a r m a d i k alapitója és utánok a történészek k e d v e szerint m é g a h o n a l a p í t ó k egész sora k ö v e t k e z i k . L e g u t o l s ó a hon alapitói s o r á b a n A c z é l Béla báró. I g y o l v a s t a m a napilapok czikkeiben, ahol m i n d e n n a p azt

hirdetik

az

olvasónak,

hogy

Aczél

Béla

báró

meg

fogja

ölni a k o r r u p e z i ó és klikkszellem r e t t e n e t e s s á r k á n y á t és ezáltal m é l t á n i g é n y t t a r t h a t a hon h e t v e n h a r m a d i k a l a p i t ó j a czimére. E r r e a szerepre a b á r ó ur valóban t e r e m t v e v a n . O l y a n hatalm a s m u n k á k a t végezett ó eddig, h o g y az ó-kor Herkulese alaposan le v a n pipálva.

Le

van

pipálva

a n n á l is i n k á b b , mert

H e r k u l e s ingét a roszhirü N e s s u s czégtöl szerezte be, a miért t u d v a l e v ő l e g halállal is lakolt, m i g a b á r ó ur egész öltözéke a k i f o g á s t a l a n s á g ideálja. A c z é l Béla b á r ó volt az, a k i a f ő v á r o s ban a z első n é p ü n n e p é l y t r e n d e z t e , a m i két n y á r s o n s ü t ö t t ö k ö r halálába került.

O rendezte a legsikerültebb

mágnás-mulat-

a

Hátha

meg-

baczillusok

épen És

Pettenö

csak

hátha

a

csak

ajánlanók,

h o g y ha lako-

mázni a k a r t , P e t t e n k o f e r r e l csináltassa m e g a m e n ü t . * *

epigrammák.

Politikai honalapító.

pedig

öt, aki á r t a t l a n s á g u k é r t l á n d z s á t t ö r ?

Politikai

*

el, h o g y

Koch

baczillusokat,

mondja

öt,

szeretik ?

s e n k i n e k nem

*

*

? Aczél báró, a

felejti

a

Lám,

meg

lehetnek.

doktorokat

hogy

megesszük

bennünket.

nem

h a g y j á k békében

A n n y i bizonyos,

ha

megesznek

baczillusok

Petenkofer

professorokat hálából

hittük,

szerencséssé, m i n t a m i l y e n

szerencsés volt mindig a zsidó felekezet

*

sincs

pipa még sem é g ! N e m

ég, mert h i á n y z i k m é g v a l a m i talán — a v á g o t t d o h á n y ?

könyvek

b e v e t t s é g e k k e l lefőzni, azok ilyen csekély, a p r ó pénzre fel

nem v á l t h a t ó d o l g o k k a l

siker! Aczél, kova,

a k a r adni

Thaly

még

mily

induló.

Társak, ne tűrjük, tűrnünk nem lehet, Hogy klikk legyen közöttünk a vezér. És aki tagja, és akit szeret, Csupán csak annak zöldeljen babér ! Fel, rajta társak, mind a síkra száljunk, S a klikkjük ellen — uj klikket csináljunk ! . . .

Egy

politikushoz.

Csodálom, Cato szikla-jellemed, T e hős, kivel alkudni nem lehet! A hitványság hiába fárad, Nem alkuszol, — szabott az árad ! . . . Vázsonyi

ságot is, a m i m a j d n e m e g y zsidó fiatal e m b e r h a l á l á t o k o z t a . O szeliditctte engedelmes v o k s o l ó v á F l e i s c h m a n n t , a rettenetes 2

Jenő.

7§4

SZÍNHÁZ. A Teleki-dijat Gabányi

nyert

Árpád.

K a p i-v á r .

történeti vígjáték 3 felvonásban. Versekben szerzetté Először

adatott

a

nemzeti

színházban

1892.

decz.

hó 2-án.

Ismétlem, nem v a g y o k prűd, de azért szinte vonak o d o m az elismeréssel, amiért Gabányi ur e darabjában Gyenes úrral egy olyan rébuszt mondat el a piruló Hegyesi Mari előtt, amely átlátszó elmésségre vetekedik a m a halhatatlan anekdotákkal, melyekkel a m a g a idejében a n a g y Boccaccio t a r t o t t a a firenzei szép asszonyokat. Szép idők voltak azok — de én m a n a p s á g már nem mondh a t o m el, csak azt, h o g y e rébuszban G y e n e s ur a daliás H o r v á t h Zoltánt azzal gyanúsítja, h o g y nem képes e g y nőt boldoggá tenni és e mágikus képességet önérzettel vindikálja magának. Mindenesetre szebb idők hajnalpirkadása, h o g y az akadémia e darabot megkoszorúzta és örömmel várjuk a napot, amelyen Szily K á l m á n t az A k a d é m i a i Értesítő szerkesztésében Márkus József szellemes kollégánk és a M a g y a r F i g a r o szerkesztője fogja felváltani. Á m G a b á n y i ur a mulatságosat a tanulságossal is összeköti. Jól tudja ő, h o g y a színpad, Lessing állítása szerint, voltaképen tanszék és ő e tanszékről mondja el a világnak mindazt, amit ez a világ eleddig nem tudott. É s ezért a darabja személyei nemcsak cselekszenek, h a n e m tanítanak is és mialatt valamit tesznek v a g y éreznek, nem mulasztják el megadni e tett v a g y érzés definiczióját. A légyott szerelmes rejtekétől a vérpad utolsó lépcsőfokáig nincs az a szituáczió és az az utolsó perez, amelyben ne jutna érkezésük egy-egy ilyen tanul ságot elmondani. N e m térek el n a g y o n a valóságtól, ha azt állitom, h o g y G a b á n y i a legsajgóbb szerelmi bút és a legőrjöngőbb féltési kínt körülbeiül igy adja elő: Nagy

Ibolyka:

Tudod, Mariska, mi a szerelem ?

Hegyesi

Mari:

N e m én, Ibolykám, mond meg, óh, mi az ?

Nagy

Ibolyka:

A szerelem észbontó, csalfa mámor, Gyötrelmes-édes hívó éber álom. Az ébredőre vár a józan élet, L e g b o l d o g a b b tán, aki föl sem éled

Vagy: Gyenes: Tudja-e, N a g y s á d , mi a féltékenység ?

Hegyesi

Mari:

N e m én, Gyenes, de mondja, óh, maga.

Gyenes : Die Eifersucht ist eine Leidenschaft, Die mit Eifer sucht, was Leiden schaftt.

I g y t a n í t g a t j á k h á r o m felvonáson keresztül a szép Hegyesi Marit, aki, ha G a b á n y i n a k még e g y pár darabjában fellép, tudósabb lesz, mint a m a nagyhirü Heloiz volt, aki miatt Abelárdot oly súlyos veszteség érte. Különben is a nők n a g y hálával tartoznak G a b á n y i urnák. Anticipálja az emanczipácziójukat, és mig a történelem csak annyit ismer el, h o g y még az asszonyuralm a k idejében is az asszonyok a kuliszszák mögött csinál-

tak históriát, addig az ő asszonyai ezt a kulisszák előtt teszik. Nincs az a börtön, fejedelmi tanács, törvényülés, követ fogadása, amelyhez az asszonyoknak és az asszonyokon kivül minden jött-ment Íródeáknak ne volna szabad bejárása. Nincs az a fejbenjáró ügy, a m e l y b e akármelyik álarezos koldusnak ne volna befolyása a nyilvánosság előtt is. Ezekutén elismervén készséggel, h o g y a Kapi-vár színpadi technika, könnyű elmésség és szeretetreméltóság tekintetében számottevő darab, egyben fölöslegesnek t a r t o m a tartalma elmondását. Olyan darab, amelynél a t. cz. közönség kötelességének t a r t j a jóizüeket nevetni; mért rontanám érdeklődését? Emlékszem m e n n y i r e fájt nekem, h o g y a Hamlet előadásánál nem tudtam feszülten figyelni, mivel m á r ismertem a végét. Csak annyit, h o g y a d a r a b sikerültnél sikerültebb helyzetei nem tudják elfeledtetni, h o g y egész bonyodalma voltaképen egy mindenképen felesleges és teljesen megokolatlan okmányhamisitási intrikán fordul meg. A d a r a b vége meg, amikor a hős nagylelkűségből e g y államellenes összeesküvést nem fed föl, egyenes felségsértés. A m i n t h o g y a szereplők - még a hősök is, minden lelkiismeret és belátás nélkül játszanak az e g y m á s életével és vagyonával és isten csodája, h o g y emberhalál nem esik. E g y é b k é n t nem hiszem, h o g y desaveut v á r h a t n é k b á r m e l y nézőtől is, h a azt állitom, h o g y az egész darabban alig van egy szó, egy alak és egy szituáczió, amelyet m á r százszor ne láttunk volna. G a b á n y i ur, a kitűnő színész, mint iró is színész m a r a d és az embereket nem nézi embereknek, h a n e m ifjú szerelmeseknek, intrikusoknak, d r á m a i szendéknek, h a r a g o s apáknak, komikus aggszűzeknek és igy tovább. G a b á n y i ur kollégának mindenesetre jobb, mint poétának és szinte önfeláldozó pazar bőkezűséggel gondoskodott arról, h o g y aktor-társai minden előnyeiket bemutathassák e darabban A d a r a b rossz, de a szerepek annál jobbak. Mind e keserű igazságokat udvarias bókok alakjában is elmondhattam volna, anélkül, h o g y a valóságtól eltérjek. É s valóban, ha Gabányit tehetségtelen dilettánsnak tartanám, igy is járnék el. De G a b á n y i e darabjában is megmutatja, h o g y nem az. Mindenekelőtt, ami drámairónál n a g y szó, teljes birtokában van a színpadi technikának, routinenak, a komponáló képességnek és a nyelvnek. K o r f e s t ő biztosságát akármelyik történetíró is megirigyelhetné. A gondolatai és ötletei, ha ujak volnának, szépek volnának. É s h a jellemző képességét nem pocsékolná elkoptatott sablon-alakokra, n a g y o b b a k r a is képes volna. íme, a Kapi-várban is van egy alak, aki nem sablonos, aki hű a történeti és a hétköznapi valósághoz és akinek jellemzése G a b á n y i n a k minden tekintetben jól sikerült. Ez az alak Ápafi Mihály erdélyi fejedelem, a részeges, g y e n g e ember, akinek személyében a neje és a kanczellárja cselekszenek. Nos, e g y e n g e e m b e r hiúságát, fellobbanását és lelohadását, ügyefogyottságát és hetvenkedését, a k a r a t á n a k minden perezben való megváltozását és minden impressiónak engedő rablelkét Gabányi minden tekintetben sikerülten festi. É s e sikerült alakot Bercsényi ur ép ily sikerülten dolgozta ki. Általában a színészek mind kitettek magukért, h o g y a társuk darabjának sikerét biztossá tegyék. Újházi p o m p á s a n adott e g y vén intrikust, Vízvári meg e g y agya-

fúrt góbét; llelvey

Laura

impozáns volt, Rákosi

Szidi

intelligens és mulattató, Nagy Ibolyka kedves, Hegyesi Mari szép is volt, jó is volt, jó, h o g y a színpadon ő is ott volt. Sőt még Gyenes ur is s y m p a t h i k u s tudott lenni. Csak a szegény Pintér ur volt ferde helyzetben. Neki ugyanis Teleki Mihályt kellett adnia, akiről a történelem épugy, mint a d a r a b azt mondják, h o g y egyike volt kora legkiválóbb és legeszesebb embereinek. Sajnos

785 azonban, h o g y a szerző épen Pintér kollégájával szemben volt szűkmarkú és a d a r a b b a n nem adott neki alkalmat e kiváló t á l a j d o n s á g o k bemutatására. Pintér ur segített magán, a h o g y tudott és vak, aki szemjátékából intelligencziát, szakállából pedig méltóságot nem olvas ki.

melyek meginditva,

m e g h a t v a és g y ö n y ö r k ö d t e t v e

járják

be az

országot e g y i k végétől a másikig. *

Ha

a

magyar

nép

poétikus

" P u s z t a i csendélet«-ben, Firle

érzése

nyilatkozik

meg

a

W a l t e r » A g y ó g y u l á s u t j a * czimü

f e s t m é n y é n a G r e t c h e n e k és W e r t h e r e k o r s z á g á n a k édeskés szen-

A közönség tomboló lelkesedéssel szándékozott a darabot fogadni. Eleinte sikerült is ez és az első felvonás után a szerzőt is, a szereplőket több Ízben is kitapsolták. Különösen Újházi, Vizvári és Rákosi Szidi tetszettek nagyon. D e aztán a lelkesedés m i n d i n k á b b csökkent és végül a közönség minden n a g y o b b emóczió nélkül hallgatta meg azon ép oly szép, mint igaz mondást, amelylyel a Kapi-vár v é g z ő d i k : A z igazságnak mindig győzni kell. Pató Pál.

t i m e n t a l i z m u s a n y i l v á n u l lelket m e g k a p ó m ó d o n . K i s h á z i k ó előtt kert v a n , a n n a k közepén zatú fa. E z a l a t t p á r n á k k a l

kirakott

széken

gazdag lombo-

sápadtan,

néz reá, m i n t h a k u t a t n á ,

hogy

fölépül-e újra, fölépül-e

egészen

i m á d o t t g y e r m e k e ? A túlvilágból v i s s z a h ó d í t o t t l e á n y oly lenge, oly

finom,

o l y átszellemült,

zeljük. K e z é b e n

rózsabimbót

közül jó ó m e n k é n t

a

minőknek

tart,

mely

elömosolyog.

az a

angyalokat

hosszú

Valóságos

fehér

képujjak

hangulat-szimfónia

színekben kifejezve. *

A s p a n y o l Garnero

" M e g a k a d á l y o z o t t p á r b a j * - a — erőteljes

d r á m a i jelenetet ábrázol. E l e g á n s h ö l g y z o k o g v a borul

MÜTÁRLAT.

betegen

ül e g y b á j o s fiatal l e á n y . A n y j a a g g o d a l m a s a r c z c z a l f ü r k é s z ö l e g

nül a p á r b a j előtt meglepett

férje

nyakába.

De

az

közvetlemenekülni

a k a r az ölelő k a r o k édes szorításától, h o g y szembeszálljon ellenN y o l c z terem t e l e a g g a t v a képekkel, két f o l y o s ó m e g t ö m v e a q u a r e l l e k k e l és szobrokkal. A k a t a l ó g u s

k i m u t a t á s a szerint 529

m ű t á r g y e g y ü t t , e g y r a k á s o n : ez az idei m ü t á r l a t . V a l a m i n a g y , világra szóló Sem

hazai

műremekeket

alkotásokat nem németek Annál

hiába

m ű v é s z e i n k , sem állítottak

gyengén

nagyobb

vannak

a

keresünk külföldiek

mely

egy

számára

m ű v é s z e i n k s ha

s z á m á b ó l k ö v e t k e z t e t h e t ü n k a visszataláljuk

azt

a

mozgalmat,

a l a p í t á s á b a n keres r e m é d i u m o t

számos

mű mellöztetéseért. É v e k ó t a h a n g o z t a t j á k , hogy a m ű c s a r n o k helyiségei többé n e m képesek b e f o g a d n i a kiállításra p á l y á z ó m ü v e k e t . A t e r m e k s z ű k e k , a világitás g y a r l ó . A tizedik s z á m ú n a g y terem kivételével

a

többi

csupa

zeg-zug s a k á r h á n y s z o r

megesik,

műcsarnoké, mely

a

főváros

rohamosan emelkedő

e kérdéssel k o m o l y a n

lesz, h o g y

a

művész-élet

mérvadó

körök

foglalkozzanak. *

A z o n szerencsés p i k t o r o k k ö z ö t t , kik m ü v e i k e t szerencsés világításban m u t o g a t j á k be a k ö z ö n s é g n e k , gitay

első sorban áll

Mar-

T i h a m é r " A z első v á l t ó * c z i m ü képével. Mi s o h a s e m rajong-

tunk M a r g i t a y ur v a g y érzelmes v a g y banális pikturáiért. rát o l c s ó n a k , festett élczeit k o n v e n c z i o n á l i s n a k

találtuk,

m o d e r n f e s t ő k közt, a m i O. F . B e r g a vigjátékirók közt. »Elsö váltó«

színezés,

levegő

dolgában

haladást

jelez

HumoO az a De az művészi

pályáján. Más szabású alkotás

Bihari

Sándor

által

k ö r ü l v é v e áll,

ö

is

szomjas

embervérre, alakjai

ölni,

pusztitani akar.

meglehetős

kifejezésüek, de a szituáczió m a g á é r t

hétköznapi

beszél. E g é s z b e n

Az

arcz-

chablon-

szerü a l k o t á s . *

A szűk f o l y o s ó n , szobrok húzódik m e g asszonyt

Alois

ábrázol,

Hans kihez

és

a k v a r e l l e k k ö z ö t t szerényen "Arczkép-csoport*-ja.

Schram gyengéden

simul

két

meke, a k i k e t néz-néz o l y a n édes g y ö n y ö r ü s é g q e l , anyák

tudnak.

Olyan

ez

v a l a m i c s u d á l a t o s bübájjal

a

kép,

csak

ahogy csak az

nem

odalehellve v o l n a .

amelylyel

erőteljes h a t á s t elérni lehetne.

mintha

ilyen

finom,

Fiatal

mosolygó gyeris

festve,

de

Pasztell,

de

légies

és

mégis

A m ű v é s z n e m c s a k ecsetével, de

szivének egész meleg érzésével a l k o t o t t . E k é p az a n y a i boldogság és a g y e r m e k i szeretet glorifikácziója.

Ss.

hogy a

m ű v é s z atelier-jében n a g y h a t á s ú m e s t e r m ü a k e d v e z ő t l e n elhelyezés m i a t t észrevétlen m a r a d . A z idei t á r l a t o n e p a n a s z o k a t s ű r ű b b e n h a n g o z t a t j á k , m i n t b á r m i k o r ezelőtt. É s e g y r e követelöbben lép előtérbe e g y u j m ű c s a r n o k épitésének szüksége, o l y a n i g é n y e i n e k jobban megfelel. Ideje

lás v á g y a ,

óriási vászon é l e t n a g y s á g ú

nincs az az o l a j f e s t é k ,

*

segédek

és öt is h a s z t a l a n csillapítják, s z e m é b e n k i g y u l l a d v a ég a gyilko-

duzzognak.

az idei tárlat f e l ü l m ú l j a elő-

és é r t h e t ő n e k

kontre-szalon

szalonban.

praedomináló

A francziák

m e g hazai

k v a l i t a t i v e nem is, de q u a n t i t a t i v e utasítottak

idei

ki. A s p a n y o l o k c s e k é l y s z á m m a l , a képviselve.

s z á m m a l jelentek

deit. A z e l f o g a d o t t képek

az

olyan

felével. A z pedig n e m messze tőle,

" P u s z t a i csendélete*.

Messze terjedő rét közepén b o t j á r a t á m a s z k o d v a búsul a juhász. N y á j á v a l m i t s e m törődik, c s a k néz, néz m a g a elé s z o m o r ú a n , b á n a t o s a n . A z a l k o n y a t ráborul a r c t r e s a l e n y u g v ó n a p megtört utolsó sugarai t o m p a f é n y b e n f ü r ö s z t i k a t á j a t . E z az esth a n g u l a t a m a g a s z ü r k e s é g é v e l és l á g y sötétjével ö s s z h a n g b a n v a n a p á s z t o r b á n a t o s lelkének s z o m o r ú s á g á v a l . A z t á n ez a pásztor a busuló m a g y a r juhász igazi tipusa, akit a végtelenbe n y ú l n i látszó s z a b a d természet k ö z e p e t t e á h i t a t fog el, csöndes merengés. A z i l y e n h a n g u l a t b a n k e l e t k e z h e t n e k azok a csodaszép népdalok, m e l y e k r ő l senkise tudja ki és hol csinálta, de a

IRODALOM. Kozma Andor. Versek. Próza. 2 kötetben. Irta Kozma Andor. Budapest, 1893. Singer és Wolfner kiadása.

Milyen a sas, h a szerelmes ? Turbékol-e, mint a galamb, méláz-e, mint a hattyú, színekben pompázik-e, mint a délövi m a d a r a k és főképen dalol-e, mint a fülemile? H o m á l y o s a n ilyesmit gondoltam, mikor a K o z m a A n d o r ujabb kötetei olvasásába fogtam. Mert h o g y sas, merészröptü, büszke és magasanjáró, azt tudtam felőle elébb is — hiszen m a g a m is éreztem a karmait. N o s hát, most, h o g y a szerelmes versei zengő harmóniában zsonganak bennem, megbocsásson nekem néhai jó B r e h m Alfréd, h a azt állitom, h o g y igenis, olykor a sas is dalosmadárrá válik, mint a fülemile. íme, K o z m a Andor, aki szinte tetszelgő előszeretettel a d j a a vénet, a bölcset, az okosat és a józant, csupa érzelmes ifjúság, ha lantjába k a p és dalaiból üdén zöldellik elé a süsse blöde Jugendeselei. A rózsa, melyet kedvese nyújt át neki, e l r a g a d j a és ő a boldogságtól űzve, bolyong erdőn és réteken. A boldogság érzelmessé, a féltés vaddá, a csalódás keserűvé teszi és sirt, koporsót és halált emleget, akárcsak a süldő lyrikusok, akiknek a józan megfontolás hiába mondja, h o g y a világ, amelyben élünk, minden képzelhető világok közül a lehető legjobb.

786 Sőt még a slemilség sem idegen tőle, amint Bűnbánat czimü siralma mutatja. E s hiába esküszik A r a n y Jánosra: a düsseldorfi halovány poéta hatása alól ő sem menek-

szik. A »Keleti Reget

olvatagságában, a » Vége« czimü

vers lázadó fájdalmában épugy, mint az »Ideálok* rideg cynizmusában ott sajog a Heine világfájdalma és e versek olvasása közben diadallal suttogom a legújabb olasz szót: Eineare, Eineare. Igen, a sziv szava akkor a legszebb, ha az észé elnémul és azok a versek a legjobbak, amelyek Jegkevésbbé felelnek meg azon követelményeknek, melyeket a költő felebarátja verseivel szemben támaszt. Ha a Kozma versei nem is volnának olyan szépek és jók, mint amilyenek, nekem ép a fent emiitett okokból még mindig becsesek volnának. Mert minden más dolgaiban Kozma, mintha sohasem lett volna más, mint száraz dajkája, humor helyett szatírával, fantázia helyett logikával szokott élni és szinte tobzódik a józanságban, ami élteti a vezérczikkezőt, de megöli a lyrikust. Elsőrendű vezérczikkező talentum és ha olvasóink az azokat méltán megillető figyelemmel olvassák az ő O jegyű »Innen onnan«-jait és különösen ha még emlékezetükben van a három v a g y négy hét előtt A Hét-ben megjelent »Dualizmus« czimü czikkecskéje, el fogják ismerni, hogy merészségre, leleményre, judiciumra és meggyőző erőre nagyobb kaliberű publicistáink közt is kevés párja akad. A novellái is egy-egy vádbeszéd valamely társadalmi kórság ellen, v a g y plaidoyer egy-egy üldözött alak v a g y eszme mellett. Sőt tudvalevő, hogy briliáns verselő technikáját is gyakran szolgálatába hajtja a politikának és hétről-hétre omló jámbusokban és csengő rímekben hangoztatja a politikai igazságot. Ilyenkor elképzelem a múzsáját, amint a szegény szép istenaszszony vörösre olvassa szemeit a Roscher Politikájában, melyet a mult héten adott ki Cotta. Bluntschlit nem olvassa, mert az már elavult. De ha a szép istenasszony beleunt a politikába, felugrik ültéből, piros rózsát tűz hollófekete hajába, karjába zárja az ő józan poétáját és ilyenkor fogannak meg azok az epedő szép dalok, amelyekért szivesen elnézzük Kozma Andornak, hogy ugy tesz, mintha neki a költészetben elvei és meggyőződései volnának. Ezekután akár be is fejezhetném a czikkecskémet, alája irván a nevemet, mint az egyszeri versíró káplár, aki minden verse alá odaírta, h o g y : Achtungsvoll Johann Fischer, Korporal. De nem akarok abba a hibába esni, hogy a fáktól az erdőt ne lássam és az egyes költőkkel való foglalkoztomban megfeledkezzen a magyar irodalomról. Nagyobb dicséretet alig mondhatni költőre, mint azt, hogy művei nyomot jelentenek nemzete irodalmában és ez a dicséret teljes igazsággal megilleti Kozma Andort. Mert versei nagy haladást jelentenek azon az uton, melyre ujabban lépett költésünk, amióta poétáink a lelketlen kozmopolitizmus és a korlátolt népiesség ellenében e két véglet között talalták meg a nemzeti irányt. Mert az A r a n y és a Petőfi vakitó példája sokakat félrevezetett és feledvén a Petőfi jámbusait és azon irtóháborút, amelyet az ötvenes évek dühöngő népiessége ellen épen A r a n y János folytatott, a magyar nemzetet a magyar parasztban látták és a nemzeti költészetet azonosították a népiessel. Bizonyára, a népköltészet becsét csak avatatlan vitathatná el és hálásan ismerjük el, hogy minden műköltés abból meriti erejét. De világlátott és iskolajárt embertől azt követelni, hogy ne zengjen másról, mint szűrről és tulipántos ládáról, hogy ne legyen más, mint naiv, népies és közvetlen és versei alakjában és anyagában ne lépjen tul a népnek szükségkép korlátolt érzési körén és látóhatárán: csak olyan képtelenség, mint azt követelni, hogy világéletében tepertős pogácsánál egye-

bet ne egyék. Elismerem, jó étel, de csak módjával. É s valamint a hatvanhetediki kiegyezési törvény, melyben régi jogainkból oly sokat engedtünk, mégis nemzeti erőnk és fennállásunk buzogó forrása lett, azonképen az a kevés engedmény, amelyet az exkluzív népiességből teszünk, kamatostul térül meg megújhodott nemzeti irodalmunkban. Amint azt a Kozma példája is mutatja. Hogy épen törvényeket idézünk, emlékezzünk meg az 1 8 7 2 : X X X V I - i k törvényczikkről is, mely Magyarországot egységes fővárossal ajándékozta meg. A z ország szivének nevezzük Budapestet és való igaz, a nemzet testének minden része ide küldi minden nemes nedvét. Huszonöt év alatt világvárossá váltunk, melynek meg van a maga külön nyelve, külön élete, külön érdekekkel és külön alakokkal. Poétáink nagyon helyesen nem is késnek az itt újonnan felhalmozott kincseket birtokukba venni és például a »Mese a varrógépről« már fővárosi életkép. E nyomon jár Kozma Andor is, és — bár e gyűjteményéből kihagyta — igaz elismeréssel emlékszem egy sport-szatirájára, A Hét-ben, pár hét előtt megjelent Lovagjára, amelyek, épugy, mint a kötetébe felvett Filiszter czimü pompás szatíra, a főváros sajátszerű, gázzal, gőzzel, de a budai hegyek ozonjával is teljes legét lehelik. Múlnak az idők és ledőlnek a régi istenek és az uj idők embere nem kímélettel, csak sajnálattal nézi romlásukat. A világból kikopó öreg ember képe Kozma Andort is ilyes érzésekkel tölti el. Két verse is szól erről és mig ezek közül a Vén madár czimü különösen megható szép, az Öreg ur könyve inkább klasszikus vonatkozásai által válik érdekessé. De a mult alkonyi fénye el nem kápráztatja, Horáczius mellett nem feledkezik meg Heinéről sem. Szereti a maga fajtáját, de méltatja az idegent is és mig egy részt hű bajnoka a magyar irodalmi hagyományoknak, irodalmunkat egy pár értékes forditással gazdagitja. A z uj idők követelményeinek elismerése, a kor áramlatainak olykor ösztönszerű, de javarészében öntudatos követése teszi különösen becsessé a Kozma Andor költészetét. Ignotus. A kétlelkű a s s z o n y . Bródy Sándor regénye. Alig egy pár hete, hogy egy novellás kötete megjelenése alkalmából e helyütt méltattuk a Bródy Sándor irói művészetét. Azon nézetet vallva, hogy az igazi művész egyaránt nagy kicsinyekben és nagyokban, e novellákból vontuk le az iró képét. Nos, e képhez most sincs mit hozzátennünk és nincs belőle mit elvennünk; némi elégtétellel mondhatjuk, hogy most megjelent regénye teljesen beillik abba a keretbe, melybe Bródyt belefoglaltuk. A kétlelkű asszony is egy alak körül forog és egy tanulságba hegyezödik ki. Ez alak olyan bonyodalmas és behüvelyezett, mint amilyen egy századvégi asszony csak lehet. E z asszony Jolán, az Oláh Artúr felesége, aki asszonyi lelke minden tapadó szerelmével csügg urán. De ez a szerelmes lélek gyönge és ingatag és mihelyt a férjnek egy hosszabb elutazása alkalmával nem érezi közelről ennek hatását, mintha egy más, romlott, könnyelmű, érzéki lélek váltotta volna fel : az asszony viszonyba keveredik Szenttamásival, aki később nőül fogja venni az Artúr húgát. E muló viszonyból születik meg a Pistuka, akit a hazatérő férj a magáénak tart és minden gyermekei közt a legjobban szeret. A gyenge asszony, aki a mikor bün volt csalnia, megtette, most, a mikor e csalás folytatása igazán pia fraus volna, nem tudja megtenni és mindent elmond a férjének. A férj nem tud lemondani az ö asszonyáról; a Pistuka és a Szenttamási életével akarja az erkölcs meghibbant egyensúlyát helyreállítani. A kétlelkű aszszony is Szenttamásinak egy g y á v a hazugsága által a végletekig felböszitve, vérre szomjazik és még mielőtt ura párbajban lelöhette volna Szenttamásit, Jolán a párbaj előtt való éjen titokban

7^7 meggyilkolja

megejtöjét.

sváb falucskában, ki a g y i l k o s

és

A

ahová a

Pistuka

m á r elébb t ö n k r e m e n t e g y

h a m a r o s a n elküldték. A r t ú r nem sejti,

két

halott

testén

keresztül

uj,

a j á n l á s á r a a d d i g is, mig vele tesebben f o g l a l k o z h a t u n k .

distingualt

szerzőjével

tüze-

bocsánattal

teljes szerelemmel öleli m a g á h o z a s s z o n y á t . De az a s s z o n y ismét

KÉPTALÁNY.

g y e n g e ; e g y d e t e k t i v e s k e d ö k ó b o r l o v a g n a k , v a l a m i B e r t h e Imrébebonyolódva

és

nek, nem tud cllentállani,

és

a B e r t h e következ-

tetéseinek d u r v a h á l ó j á b a ,

bevallja b ű n é t és maga jelentkezik a

t ö r v é n y s z é k előtt, mely épen v a l a m i s z e g é n y Hótást a k a r t helyette halálra ítélni. A g y e r m e k e

és

a kedvese

őszülő

lelkű

uj boldogságra. — Mesének elég érdek-

asszony uj

életre,

hajjal

holttestén, hat eszten-

dei f e g y h á z i r a b s á g után

feszítő, p r o b l é m á n a k elég merész. teljes

és kielégítő.

De

c s e l e k m é n y n é l még lelkű a s s z o n y lelke

magánál

voltaképen

vissza

az

e g y l é l e k z e t r e lepergő

e g y e s a l a k o k . Maga a két-

egylelkü asszony,

Mint

a

u r á h o z a két

É s t e g y ü k hozzá : a megoldás a virtuóz

érdekesebbek

bonyodalmas.

tér

c s a k h o g y ez az egy

viasz, minden h a t á s n a k enged, mig

végre az igaz, a n a g y , á l l a n d ó hitvesi szerelem adja meg az igazi f o r m á j á t . Szerepel

a

r e g é n y b e n e g y alak, aki a n n y i r a nem f ü g g

össze a c s e l e k m é n y n y e l , h o g y ennek plátói

véért

imádója.

szomorú

H a Oláh

ökörnek

elkésve é r k e z i k ; Oláh

a férjet, a

szarvai ked-

Deméndire

teljes

joggal

s z o m o r ú s z a m á r . S l e m i l , a k i mindig

Artúr

elvette

elszerette előle az a s s z o n y t

és

tamásit,

ő

akinek

Artúrt,

nevezhetjük,

r á m o n d h a t j u k , h o g y ez e g y

legjobban

ez

előle a l á n y t , S z e n t t a m á s i

az

asszony

szomjazott

a

elöli előle Szent-

vérére.

És

itt van

végre e g y s z o m o r ú g a z e m b e r : B e r t h e Imre, aki a pisai t e m p l o m , ban

daemoni

erővel

birja

vallomásra

Berthe

h y p n o t i z á l ó beszédjeinek

remek.

A

Pistuka

regénye

—

A

könyv

a

leírása

bánatos,

r e g é n y t , m e l y e t sajátszerű és érdekes zője tollára.

a

Kicsiny

e l m o n d á s á n á l a n e v é t sem

kellett k i í r n u n k : D e m é n d i , a kétlelkű a s s z o n y r e m é n y t e l e n , csöndes,

A 47. számban közölt képtalányok megfejtése :

kétlelkű

asszonyt.

valóságos

A

psychologiai

mártir-glóriával

övezi

e

tüzet kevés v i z olt.

Helyesen fejtették meg : Schuller Etelka, Major Irma, Lukács Antónia, Kohn Margit, Ujhelly Janka, Szigethy Margit, Berger Malvin és Adél, Strausz Béla, Kondor Irén, Czápek Borbála, Harkai Jolán, Rózsahegyi Szereim, Balogh Béla, Klug Emma, Vidéki Roza, Ligeti Margit, Barna Simon, Garai Jolán, Humler Ida. (Rovataink egy része térszüke miatt

C a l d e r o n i é s t á r s a első r a n g ú l á t s z e r é s z czég á r j e g y z é k e v a n mai s z á m u n k h o z mellékelve. P o m p á s rajzok diszitik a füzetet, m e l y n e m c s a k a l á t c s ö v e k , s z e m ü v e g e k , f é n y k é p é s z e t i készülékek árait, de s z á m o s érdekes t u d n i v a l ó k a t is t a r t a l m a z . A j á n l juk olvasóink f i g y e l m é b e .

v o l t a tesz méltóvá a szer-

M a g y a r n y o m d a k i a d á s á b a n jelent

meg. A r a A H é t olvasói s z á m á r a 5o kr. megnyerte

Váradi Antal

kimaradt.)

a

K ó c z á n - d i j a t . Rákosi

az a k r i t i k u s , aki az e l m a r a d h a t a t l a n

^

volt

Jenő

'H.dt

szégyenparagrafust olvasta

rá. T e m p ó r a m u t a n t u r 1 P á r rövid év és fiatal Íróink a napilapok petit-czikkeiben

nem

győzik

majd

eléggé

lehurrogni

i f j a b b és l e g i f j a b b V á r a d i a k a t és k e g y e t l e n g u n y n y a l majd

a

vaskalaposságban

megcsontosodott

az idősb, ostorozzák

Í 3 y ^ A y JdiAjJcn

Bérezik Á r p á d o t és

í2

R á k o s i J e n ő t , akik f e n e k e d ő irigységből állják ú t j á t a félszet n e m ismerő

i f j ú genie

akadémiai

diadalmas

hivatalos

előrenyomulásának.

elismerés

sem

fog

ártani:

h o g y a jónevü S h a k e s p e a r e

W i l l i a m is jó d a r a b o t

Írni,

lehetetlen

ha

a

Kóczán-pályázat

feltételeit

Váradinak nem

az

volna

yy^oüi.

S z ű r y D é n e s t ő l e g y n a g y f é n y ű z é s s e l kiállított vaskos kötet h a g y t a el a sajtót. C z i m e : Rajzok. T e g y ü k hozzá mindjárt h o g y jobbadán ú t i r a j z o k , m e l y e k a R i v i é r a kék ege alatt szület-

MJLX)

azon

megfordult:

Velencze,

Nizza,

t

Monte-Carlo,

San

Remo,

ma

tében a S z ü r y Dénes rajzai a legérdekesebbek közé t a r t o z n a k , a m e l y e k e t i s m e r ü n k . A z o k az a n g o l o k , azok a f r a n c z i á k , az az egész cosmopolita világ, m e l y e t fest, él és mozog előttünk : egye g y subtilis r é z k a r c z , finom h a j s z á l - v o n á s o k k a l megrajzolva. Minden m o n d a t á n , a m e l y e t leir, megérzik a m ű g o n d és m i n d e n a l a k j á n , a m e l y e t megrajzol, az életigazság. Nem t y p u s o k a t , hanem e g y é n e k e t f e s t ; nem g e o g r á f i á t ir, h a n e m h a n g u l a t o k a t . É s idegen a l a k o k a t rajzolva, kidomborodik e l ő t t ü n k m a g á n a k a szerzőnek r o k o n s z e n v e s a l a k j a , ki a polgári k ö r ö k b e n ép u g y o t t h o n o s , mint a főúri s z a l o n o k b a n ; a miniszteri b u r e a u b a n , ép u g y mint ujságirói

műhelyben

és

az

frdUvjíA

, M s r W j ^

VULSQJU

t U a f ö i u

ű C c T S t - É K t .

/] huLw1

m á r n e m ismeretlenek. K e v é s b b é tehetős e m b e r e k is megengedhetik m a g u k n a k azt a l u x u s t , hogy oda el-eljárjanak. De azt, a m i t ő ott látott és a h o g y látta : n e m látta m á s u g y senkisem. F i n o m m e g f i g y e l é s , találó észrevételek, plasztikai festés tekinte-

az

I k o u ^ Í J e c í a í

c h a b l o n o s irodalmi termé-

k e k n e k , m e l y e k e speciest meglehetősen discreditálták. S z ü r y Dénes közel husz év ó t a f o r g a t j a a tollat. J o b b n e v ű és mindene s e t r e legképzettebb iróink közé t a r t o z i k , kinél sok tudással, sok szellemmel a l e g f i n o m a b b izlés párosul. A z o k a h e l y e k , a hol ö

'

tudott volna kellett

követnie.

tek és m a g a s a n fölötte á l l a n a k

M m

hisszük,

irodalomban.

Ennyit

a

könyv

U T t e ^

íV^duf l l i ú o q o e U

.

ÍÁ

H / U x ^ g v r

cüius

; 1

frlS'ófa.

AA^y^ii^elKdc JvyoyiAAk/.

J ' l i t f & w t

JJYh. A KfMdüM J t f C Ü L c d y

, W

;

H f .

, COUL-

WCLC/cUcC&fo

(JUT.*

Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : K I S S J Ó Z S E F . VII., Erzsébet-körut 6. szám.

788

G O G N A C

Csíkos és koczkás selyemszövetek, Louisina, Foulard-Sürah-Taffeta, nem különben Merveilleuse-selymeket is méterenként 45 krtól 3 frt 85 krig egyes öltönyökre, vagy egész végekben is póstabér- és vámmentesen szállít H E N N E B E R G G. (cs. kir. udvari szállitó) s e l y e m g y á r a Z ü r i c h b e n . Minták póstafordulóval küldetnek. Svájczba czimzett levelekre 10 kros bélyeg ragasztandó. 10

GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN PROMONTOR, mely kizárólag csak a l e g m a g a s a b b kitüntetéseket n y e r t e , sajáttöltésü p a l a c z k o k b a n m i n d e n ü t t k a p h a t ó : 1061

A gróf Keglevich István-féle cognac-gyár promontori igazgatósága Budapesten.

Magyar kir. államvasutak. ÜDVARI ILLATSZERÉSZ.

s

UDVARI ILLATSZERÉSZ,

ISnJW

i KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI AJÁNDÉKUL $ ^

I I x I Í A T S Z E Í T U J D O N S Á G O K O E I L L E T D E N I G A . L I L Á S DE P E R S E , M U G U C H , V I O L E T T E D ü C Z Á R ,

T^

t o v á b b á m i n d e n e d d i g l é t e z ő v a l ó d i a n g o l és f r a n c z i a i l l a t s z e r e k e t , s a c h e t , szappant, flaconokat, zsebflaconokat, Bonboniéreket, Rafraichiseuröket, f e h é r n e m ü e k , r u h a n e m ü e k és r u h á k i l l a t o z á s á r a .

& ^

t

I h L;A T S Z

SÁNDOR

1

1

Xó1 t'ó •1

Indulási idő reggel

Bia-Torbágy

» •

Török-Bálint

>

6'i»

Budaörs

»

6-28

B u d a p e s t , keleti p.-udv.

előfizetési á r a : egész é v r e 10 f o r i n t , f é l é v r e 5 f r t , n e g y e d é v r e 2 f r t 50 k r . Bekötési táblákat A H É T V-dik köt e t é h e z 1 f r t 30 k r e l ő l e g e s b e k ü l d é s e m e l l e t t k ü l d : A k i a d ó h i v a l , VII., E r z s é b e t - k ö r u t 6. sz.

• < -V-1

5« 6-oa

érkezik fi'38 » 7-io

E z e n v o n a t közlekedésének t a r t a m a alatt a L / m B r u c k t ó l B u d a p e s t i g k ö z l e k e d ő 7 . sz. s z e m é l y v o n a t B i c s k é t ő l B u d a p e s t - K e l e n f ö l d i g csak leszálló utasok részére f o g megállani. B u d a p e s t , 1892. n o v e m b e r

i4.

Az ü z l e t v e z e t ő s é g . (Utánnyomat nem dijaztatik.)

> u . i

M e l l é k l e t e k : Afrika politikai térképe í s z i n p s ) . — IcMUlion (Erzsébet királynő korfui p a l o t á j a ) . — Afrika utalók is ismertetSk. Ara

B u d a p e s t , 1892. N y o m a t o t t az „ A t h e n a e u m "

helyeztetik.

v o n a t , a m. kir államvask i a d o t t s f. évi o k t ó b e r h ó

Budapest-Kelenföld

*

A HET

forgalomba

Herczeghalom

utánvéttel is.

f

szerint

Bicske

BUDAPESTEN, IV., Kristóf-tér 8. sz. alatt.

djf.

menetrend

Budapest-Kelenföld budapest-kelctí-pályaud-

Állomások

lennagyofafa és legdúsabb választékban

Levélbeli m e g r e n d e l é s e k e t pontosan teljesit. — Vidékre

alábbi

i-töl é r v é n y e s m e n e t r e n d 1. részében k ö z z é t e t t men e t r e n d szerint fog t o v á b b r a is közlekedni.

E R - G A S S E T T E IÁ E T»

uudvari d v a r i millatszerész at8zaréS2

F o l y ó évi n o v e m b e r hó 25-től k e z d v e a b i c s k e budapest-keleuföldi vonalszakaszon a 1 5 . számú s z e m é l y v o n a t I., II. és III. o s z t á l y ú k o c s i k k a l az

v a r i vonalrészen ezen utak igazgatósága által

FÉSÜ-, K E F E - É S K Ö R Ö M - G A R N I T U R Á K A T , azontúl minden egyéb illatszertárgyakat ajánl

Hirdetmény.

irodalmi és n y o m d a i r. társulat betűivel.