1023rtfkonfea.doc
DR. HETESY ZSOLT SZABADSÁG ÉS BIZTONSÁG AZ ADATMEGŐRZÉSI TÖREKVÉSEK FÉNYÉBEN
1.
Bevezető
A szabadság és biztonság nem feltétlenül egymást kizáró fogalmak. Ezt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetőjeként is így gondolom, vagyis egy olyan szervezet vezetőjeként, amely a magánszférába, az emberi szabadságjogokba leginkább beavatkozó eszközöket alkalmazza, amikor nap mint nap titkos információgyűjtést végez. A Szakszolgálat az információgyűjtést, vagyis egyes célszemélyek jogainak indokolt korlátozását nemcsak a társadalom biztonságának megteremtése, hanem a demokrácia és a szabadság védelmének érdekében is végzi. Fontos kiemelni, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat a feladat végrehajtásával járó jogkorlátozást nemcsak a nemzetbiztonsági szolgálatok felkérésére végzi, hanem a bűnüldöző szervezetetek számára is. A Szakszolgálatnál tehát a titkos információgyűjtéssel bekövetkező „szabadságkorlátozásokra” vonatkozóan összetett adatok állnak rendelkezésre. Ezért a szabadság/biztonság vélt, vagy valós ellentétének kérdésköréhez nem elméleti oldalról kívánok közelíteni. A számarányok bemutatásán keresztül annak elemzésére vállalkozom, hogy az elmúlt időszakban a titkos információgyűjtés területén a jogkorlátozásokat mi jellemezte. A konferencia témaköréhez illeszkedve a számokból ugyanis jobban lehet következtetni arra, hogy van-e növekvő jogkorlátozás, és ha igen, valóban a terrorizmus elleni harc-e a titkos információgyűjtés növekedésének oka. Témánkkal kapcsoltban először néhány tévképzetet szeretnék eloszlatni. Ezért általánosságban próbálom bizonyítani azt, hogy az elmúlt három év - titkos információgyűjtés útján bekövetkező - jogkorlátozásainak alakulásában a terrorizmusnak és az ellene tett magyarországi intézkedéseknek vajmi kevés szerepe volt. Ezek után pedig azt szeretném bebizonyítani, hogy egy, a titkos információgyűjtést közvetlenül érintő, és jelenleg is komoly vitákat kiváltó konkrét témakörben, a hírközlési szolgáltatók által megőrzendő adatok ügyében is hamisnak tűnik a biztonság és szabadság szembeállítása. 2.
A közelmúlt terrorcselekményeire adott válaszok
A 2001. évi terrorcselekményeket New Yorkban éltem át és azt követően még egy éven keresztül volt alkalmam a helyszínen figyelni az arra adott amerikai jogi lépéseket, amelyek leginkább a Patriot Act-ben teljesedtek ki. Bár a törvény elnevezését és néhány egyéb megoldást nem tartott mindenki szerencsésnek, (Hazafi törvény, tehát összefogásra van szükség, aki hazafi ezt megérti, stb., vagy éppen a „Hírszerzési Cár” kinevezése) az Egyesült Államokban sem következett be a szabadságjogok drasztikus korlátozása. Ahol kiigazítás
történt, (hírszerző közösség átszervezése, menekültek, illegális bevándorlók kezelése, vízumpolitika, ujjlenyomatvétel a határon) az leginkább a már korábban létező problémákra adott válasz volt. Talán éppen az ujjlenyomatvétel váltotta ki a legnagyobb nemzetközi vihart, pedig a biometrikus útlevél bevezetésével az EU is errefele halad, okkal. Nem lesz ugyanis kevesebb a szabadságom attól, hogy az útlevelem ezentúl jobban bizonyítja, hogy én vagyok én. A biztonságom ugyanakkor jelentősen nőhet a belépésre nem jogosult személyek schengeni külső határokon történő kiszűrésével. Persze más kérdés, hogy az EU-ban – az Egyesült Államokkal ellentétben – nem a belépők hosszú időn tartó regisztrációja, az adatok gyűjtése, hanem „mindössze” a belépésre nem jogosultak azonnali kiemelése a cél. Ha Magyarországot nézzük, nehezen tudunk olyan jogszabályt, vagy jogszabály-módosítást felmutatni, amely a 2001. évi terrorcselekményekre válaszul született. Mit kell először megnéznünk? A hagyományosan „jogkorlátozó” törvényeket. A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény, vagy a rendőrségi törvény azonban egyáltalán nem módosult, a titkos információgyűjtés anyagi jogi feltételei is változatlanok. A határőrségről szóló törvényben kiterjesztődött ugyan a szervezet hatásköre, de inkább a rendőrség és a határőrség közötti új típusú munkamegosztásról beszélhetünk. Bevándorlási és menekültpolitikánk és jogszabályaink sem változtak, pedig azok biztonsági szempontból legendásan elégtelenek. Nem láthatunk tehát sem általános szigorítást, sem újabb jogkorlátozásokat a jogi oldalon. Sőt ennek az ellenkezője figyelhető meg a titkos adatszerzés intézményének bevezetésével, és különösen a 2003. július 1-jén hatályba lépett Be-módosítással, amellyel jelentős mennyiségű, korábban problémamentesen felhasználható bizonyítékot „sikerült” kizárnia a törvényalkotónak. Ugyanakkor ez a kérdés egy másik konferencia témája lehetne. 3.
A titkos információgyűjtés magyarországi helyzete
Talán a fentieknél is fontosabb, hogy mit mutatnak a titkos információgyűjtés adatai, vagyis a gyakorlat. Változatlan jogszabályi háttér mellett is bekövetkezhet ugyanis a gyakorlatban növekvő jogkorlátozás, ha a jogi feltételek egyébként már eredetileg is adottak. Nézzük először a Szakszolgálathoz érkezett megrendelések nemzetbiztonsági szolgálatok és bűnüldöző szervezetek közötti arányát. A megkeresések száma folyamatosan növekszik, ez tény. Ugyanakkor a Szakszolgálathoz érkezett összes megrendelés egy évben 50000 körül van, ennek pedig kevesebb, mint egytizede a magánszférába mélyen beavatkozó lehallgatás és postai küldeményellenőrzés. A növekedés a célszemélyek által használt kommunikációs csatornák sokszínűségének, a Szakszolgálat hatékonyság-növelésének és sok egyéb más oknak a következménye. A trendek azonban egyértelműen a bűnüldöző szervezetek növekvő túlsúlyát mutatják. Ezen belül a Rendőrségtől érkező megrendelések 2003-ban először haladták meg a nemzetbiztonsági szolgálatoktól érkezett összes megrendelést. Ez a folyamat a továbbiakban is folytatódni fog. A VPOP és a HŐR elmúlt években ugyancsak bekövetkező részarány-növekedése különösen érdekes: nagyobb jogkorlátozásról beszélhetünk-e, vagy mi az oka a jelenségnek? Az ok az EU által biztosított nagyobb szabadságban, a személyek, áruk, szolgáltatások szabad mozgásában, valamint a Schengen-i rezsim miatt bekövetkező kettős változásban keresendő: a külső határon megnövekvő feladatokban és a belső határ, mint szűrő elvesztésében. Vagyis a növekedés itt sem a terrorellenes küzdelemhez kapcsolható, a szervezetek inkább egy korábbi ellenőrzési lehetőség elvesztésére reagálnak. Nem mellékesen, ha már a privátszférába való beavatkozást általában nézzük, a Szakszolgálat felé megfogalmazott igények jóval lassabban nőnek, mint a magánnyomozó, őrző-védő,
2
pénzbehajtó cégek szolgáltatásai. Híradások szerint a „Kulcsár-ügy” miatt egyes cégek egyre többször ellenőriztetik le munkatársaikat. Ennek során a magánnyomozók - elmondásuk szerint – „környezettanulmányt, puhatolást” használnak leginkább. Vagyis ezen - gyakran volt nemzetbiztonsági, és rendvédelmi alkalmazottakkal teletűzdelt - cégek saját maguk is a rendőrségi és a nemzetbiztonsági törvény által használt, a titkos információgyűjtéshez kapcsolódó fogalmakkal írják le saját tevékenységüket. Ugyancsak rossz irányba mutat az ittott megtalált illegális helyiségellenőrző (lehallgató) berendezések egyre növekvő száma és javuló minősége is. Hasonlóan elgondolkoztató, hogy egyre több helyen oktatnak gazdasági hírszerzést. Vagy például hogy lehet az, hogy lehallgatást senki sem vállal a magánszférában – hiszen az tilos – ugyanakkor a lehallgatás elleni védekezést „négyzetméteráron” kínálja minden magára adó őrző-védő cég. Ki ellen védenek ezek a cégek? A fentiek alapján kijelenthető, hogy szabadságunkat nem feltétlenül a jól körülhatárolt módon, garanciák mellett eszközalkalmazó bűnüldöző szervezetek és nemzetbiztonsági szolgálatok veszélyeztetik, a magánszférában mára ugyanis legalább ennyire „benne van” a szabadságkorlátozás esélye. Ez a korlátozás ugyanakkor meglehetősen ellenőrizetlen, és biztonságunkhoz is csak minimális módon járul hozzá. Nem biztos tehát, hogy társadalmunk, a média, a szakértők, a jogvédők és a politikusok jó irányba nézegetnek, amikor a terrorveszéllyel igazolt szigorításokban keresik a szabadságjogokat veszélyeztető legnagyobb kihívást. A fenti kitérő után nézzük a magánszférába leginkább beavatkozó titkos információgyűjtő eszközök, vagyis a telefonlehallgatás, a helyiséglehallgatás és a postai küldeményellenőrzés magyarországi helyzetét! Ezen eszközök alkalmazását - bírói vagy igazságügyi engedéllyel az arra feljogosított szervezetek kizárólagosan a Szakszolgálattól rendelhetik meg, így tehát ezek tekintetében a Szakszolgálat teljes képpel rendelkezik. Az adatok gyorsan cáfolják a terrorveszély által igazolt, növekvő szabadságkorlátozásokra, a totális elhárításra vonatkozó hiedelmet. A külső engedélyköteles megkeresések száma 2004-ben sem érte el az 5000-et. A megkeresések száma a jogkorlátozások helyzetéről önmagában nem ad pontos képet, ugyanis jónéhány faktort nem képes érzékeltetni. Így például ugyanazon célszemélyre három hónap után újabb engedélyt kell kérni, valamint ugyanazon célszemélyre ma már a titkos információgyűjtésről a titkos adatszerzésre történő átállás esetén is új engedélyre van szükség. Ezen esetekben akkor is újabb megkeresés érkezik a Szakszolgálathoz, ha újabb személy jogainak korlátozása nem következik be. Ugyanakkor egy megkeresésben több célszemély is lehet. Az azonban egyértelműen látszik, hogy ilyen számadatok mellett nincs, és nem lehet szó valamiféle terrorizmus által indukált totális szabadságkorlátozásról. Egyes trendek még ennél is beszédesebbek. A terror-felderítésben kiemelt szerepet játszó nemzetbiztonsági szolgálatok által megrendelt külső engedélyköteles eszközalkalmazás 1998. és 2004. között, vagyis hat év alatt mintegy hatvan százalékkal nőtt. Ezen belül volt bizonyos növekedés 2001. szeptembere után, azonban ezt sem lehet ugrásszerűnek minősíteni. Ami viszont ennél jóval szembetűnőbb, az a bűnüldöző szervezetek általi megrendelések növekedése. A bűnüldöző szervezetek ugyanis már 1998-ban is jóval nagyobb számban rendeltek meg külső engedélyköteles eszközöket a Szakszolgálattól, mint a nemzetbiztonsági szolgálatok. Erre figyelemmel témánk szempontjából kiemelt jelentőségű az a tény, hogy a fent vizsgált hat éves időtartamban az elsősorban a közönséges bűncselekményekkel foglalkozó bűnüldöző szervezetek megrendeléseinek száma 400%-kal nőtt. Vagyis akár általánosságban, akár a külső engedélyköteles eszközök témakörében vizsgáljuk a titkos információgyűjtés kérdéskörét, a számokból és arányokból világosan kiderül, hogy a trendeknek vajmi kevés köze van a terrorizmus elleni fellépéshez. Magyarországon az eszközalkalmazást nem valamiféle megfoghatatlan terror elleni félelem alakítja, hanem
3
alapvetően a bűncselekmények elleni fellépés határozza meg. Biztonságunk pedig ezen a területen egyértelműen megköveteli, hogy a gyanúsítottak – és csakis az egyes célszemélyek szabadságjogait a meghatározott engedélyek birtokában és a meghatározott rendben, valamint garanciák mellett korlátozzuk. Szabadság és biztonság itt is egymást kiegészítő fogalmak, biztonságunk érdekében nem kell szabadságunkról lemondanunk. 4.
Az adatmegőrzés kötelezettsége az EU-ban és Magyarországon
Szorosabban vett témánkhoz érve fontos kiemelni, hogy a hírközlési szolgáltatók által történő adatmegőrzés nem újkeletű kötelezettség. Az EU-ban jelenleg folyó vita miatt ugyanakkor rendkívül divatos téma lett, ráadásul meglehetősen komoly félreértések övezik. Ennek egyik oka, hogy az EU-szintű harmonizálásra vonatkozó javaslatot négy tagállam - többek között - a terrorizmus elleni harcra hivatkozva tette, továbbá a közelmúltban bekövetkezett londoni merényletek, valamint a jelenlegi brit EU-elnökség miatt a terrorellenes elem a kérdésben még hangsúlyosabbá vált. Nézzük meg, miről is van szó valójában! A külső engedélyköteles eszközök túlnyomó többségét a telefonlehallgatás teszi ki. A hírközlési szolgáltatók által regisztrált és megőrzött, a szerződésre, a forgalomra és a számlázásra (az előfizetőkre és a hívásokra) vonatkozó adatok nélkül a telefonlehallgatás nem lenne lehetséges. Ezen adatokra részben azért van szükség, hogy megtudjuk, hogy a lehallgatott célszemély kivel beszélt. Az adatok azonban lehetnek a lehallgatás előfeltételei, hiszen csak ezek útján deríthető ki, hogy egy bizonyos célszemélynek van-e telefonja, ha igen, mennyi. Komoly eredményre vezethet, az is, ha a forgalmi adatokból - telefonlehallgatástól függetlenül - megtudjuk, hogy egy bizonyos célszemély egy bizonyos időszakban kikkel tartott kapcsolatot. Ugyanezért van szükség a titkosított előfizetéseknél az előfizetői adat-megállapításokra is. A forgalmi és számlázási adatokra tehát a bűnüldöző szervezeteknek és a nemzetbiztonsági szolgálatoknak egyaránt, jóval 2001. szeptember 11. előtt szükségük volt. A témakört először az Európai Parlament és a Tanács által „A személyes adatok kezeléséről és a magánjelleg védelméről a távközlési szektorban” címmel 1997. december 15-én elfogadott 97/66/EK Irányelv szabályozta. Az Irányelv közel négy évvel az amerikai terrormerényletek előtt kimondta egyrészt, hogy a távközlési szolgáltató mindazon forgalmi és számlázási adatokat köteles azonnal törölni, illetve anonimizálni, amelyek közvetlenül nem szükségesek a szolgáltatás nyújtásához, vagy a számlázáshoz. Ugyanakkor a bűnüldözési és nemzetbiztonsági érdekekre tekintettel a 14. cikk (1) bekezdése felhatalmazta a tagállamokat arra, hogy a törlési kötelezettséget jogszabályban korlátozzák a nemzetbiztonság, a bűnmegelőzés, a bűnfelderítés és a honvédelem céljából. Az Irányelvet felváltó, hasonló címmel elfogadott, és jelenleg is hatályos 2002/58/EK Irányelv a 15. cikkben már csak pontosította és kiegészítette a nemzeti szabályok megalkotására vonatkozó felhatalmazást, de sem új kötelezettséget, sem egyéb szigorításokat nem vezetett be. A nemzeti szabályozásra vonatkozó előkészítő munka az EU-tagállamokban és Magyarországon is már régebben megkezdődött. Ennek eredményeként a magyar Kormány 1998. áprilisában fogadta el A távközlési feladatokat ellátó szervezetek és a titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervezetek együttműködésének rendjéről és szabályairól szóló 75/1998. (IV. 24.) Kormányrendeletet. A rendelet az EU Tanácsának a távközlés jogszerű lehallgatásáról szóló 1995. január 17-i állásfoglalásának fogalomhasználatával összhangban meghatározta a kísérőadat fogalmát. A rendelet kötelezte a távközlési
4
szolgáltatót „az ellenőrizni kívánt előfizető vagy igénybe vevő közleményeivel kapcsolatban a távközlési feladatokat ellátó szervezet távközlő rendszereiben keletkező és rendelkezésre álló kísérőadatoknak eredeti állapotban történő, teljes körű és késedelem nélküli kiadására.” Leszögezhetjük tehát, hogy a hírközlési szolgáltatók ezirányú kötelezettsége Magyarországon 1998. óta töretlenül fennáll. Erre vonatkozó szabályokat a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény is tartalmazott általános formában. A kormányrendelet vonatkozó elemeit az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban Eht.) emelte törvényi szintre. Az Eht., amely 2004. január 1-én lépett hatályba, meghatározta a forgalmi és számlázási adatok körét, és a 157.§ (7) bekezdésében – nemzetbiztonsági és bűnüldözési célból - azok három évig történő megőrzését, valamint az azokból való adatszolgáltatást a hírközlési szolgáltató kötelezettségévé tette. A részletes szabályokat az új, Az elektronikus hírközlési feladatokat ellátó szervezetek és a titkos információgyűjtésre, illetve titkos adatszerzésre felhatalmazott szervezetek együttműködésének rendjéről szóló 180/2004. (V. 26.) Kormányrendelet tartalmazza. A vonatkozó jogszabályok különösebb viták nélkül kerültek elfogadásra, azokhoz és a törvényhez is az adatvédelmi biztos is jóváhagyását adta. A fentiek alapján kimondható, hogy a szolgáltatók a gyakorlatban hosszú ideje biztosítják a forgalmi és számlázási adatokat az arra felhatalmazott szervezetek számára. Az erre vonatkozó jogi kötelezettség a részletes szabályok szintjén már 1998. év első felében megszületett, 2003-ban már csak törvényi szintre emelkedett és pontosításra, egyértelműsítésre került. A kialakított rendszer a gyakorlatban a következőket jelenti: A hírközlési szolgáltatók gyűjtik az általuk kezelt, illetve generált forgalmi és számlázási adatokat. Az adatok a kommunikáció tartalmára vonatkozóan semmilyen információt nem tartalmaznak. Az adatokat minden kommunikáció esetében a keletkezéstől számított három évig megőrzik. Így a hírközlési szolgáltatónál a nála kezelt adatokat tartalmazó egységes adatbázis jön létre. Ezt azonban a hírközlési szolgáltató csak egy célra, az arra felhatalmazott szervezetek számára történő adatszolgáltatásra használhatja. Hogy mely szervezetek, milyen esetekben és milyen engedélyek birtokában fordulhatnak adatkéréssel egy hírközlési szolgáltatóhoz, az a törvényekben, alacsonyabb rendű jogszabályokban és a belső normákban van részletesen szabályozva. Az arra jogosult szervezetek nem ismerik meg a teljes adatbázist, abból csak az egyes konkrétan meghatározott célszemélyek adatait kapják meg. Az adatkérés ténye minden esetben dokumentált, vagyis azok indokoltsága, jogszerűsége az arra jogosult szervezeteknél szükség szerint visszaellenőrizhető. Mint korábban láttuk, a telefonlehallgatásokat túlnyomó arányban a bűnüldöző szervezetek rendelik meg. Ugyanez a helyzet a hívásforgalmi adatok tekintetében is. Ez könnyen megérthető, ha visszautalunk a telefonlehallgatás és a „kísérőadatok” közötti fent felsorolt összefüggésekre. A terrortámadásoknak tehát már csak ezért is minimális köze van a kísérőadatok megőrzésének kötelezettségéhez. 5.
Az adatmegőrzés területén tervezett EU-előírással kapcsolatos vita
A fentiekben bemutatott tények ellenére, amikor az adatmegőrzéssel kapcsolatos legújabb szabályozás kialakítása az EU-ban megkezdődött, mind az EU egyes szervezetei között, mind pedig Magyarországon egy sor kifogás fogalmazódott meg. A főbb kifogások a következők: -
A terrorellenes harc miatt az egyén szabadságjogainak újabb eleméről mond le.
5
-
Az Internet-ellenőrzésnek áldozatul esik az utolsó szabad kommunikációs csatorna. Az adatgyűjtés a kommunikáció tartalmára is kiterjedhet. Adatvédelmi szempontból elfogadhatatlan egy ilyen koncentrált adatbázis létrehozása. Az adatbázis kialakítása aránytalan és szükségtelen az előnyökkel összemérve. Magyarországon az új EU-szabály miatt filozófiájában új szabályozás kell. Magyarországon az új EU-szabály miatti törvénymódosítás a készletre történő adatgyűjtés tilalmába fog ütközni, így alkotmányellenes lesz. Magyarországon az új EU-szabály az internetszolgáltatókra olyan terhet ró, ami csak állami költségviselés esetén lehet elviselhető.
Ahhoz, hogy megértsük, az adatmegőrzés oltárán biztonságunkért vajon feláldozzuk-e szabadságunkat, a fenti állításokat érdemes egyenként röviden elemezni. A./ „A terrorellenes harc miatt az egyén szabadságjogainak újabb eleméről mond le.” A fentiekben láttuk, hogy a bűnüldözési és nemzetbiztonsági célú adatmegőrzés témakörét az EU 1997-ben szabályozta, megadva a felhatalmazást a tagállamoknak, hogy az általános adattörlési kötelezettség alól kivételeket állapítsanak meg. A hírközlési szolgáltatókra a kötelezettséget Magyarországon 1998. óta írja elő nyílt jogszabály. A magyar adatok azt mutatják, hogy az adatmegőrzésből 2001. után is elsősorban a bűnüldöző szervezetek profitáltak, tehát a terrorellenes harc és az adatmegőrzés között nincs közvetlen kapcsolat. Az EU jelenlegi szabálytervezete nem jelent új jogkorlátozó lehetőséget, vagy kötelezettséget. Célja, hogy az adatmegőrzés terén már létrejött, de egymástól meglehetősen eltérő nemzeti szabályozásokat harmonizálja, azzal, hogy megmondja, milyen adatokat legalább és legfeljebb milyen időtartamban kelljen minden tagállamnak megőrizni. Az egységesebb adatmegőrzésnek elsősorban a nemzetközi együttműködés terén van jelentősége, de ez a szervezett bűnözés esetében legalább annyira hasznos, mint a terrorellenes harcban. B./ „Az Internet-ellenőrzésnek áldozatul esik az utolsó szabad kommunikációs csatorna.” Az Internet-ellenőrzésnek semmi köze nincs a terrorellenes harchoz. Vélt jelentőségét az adja, hogy egyes terrorcselekményeket (lásd az amerikai merényletek) az Internet segítségével szerveztek meg, így annak ellenőrzése hangsúlyosabbá vált. Ugyanakkor a rendőrségi törvény 1994-ben, a nemzetbiztonsági törvény pedig 1995-ben már lehetőséget adott az Internet ellenőrzésére. Az államok egyetlen kommunikációs csatorna ellenőrzéséről sem mondhatnak le, felesleges ezt érzelmi oldalról (pl. az Internet a kommunikáció szabadságának kifejeződése) megközelíteni. Ha az észérvek hatására elfogadjuk, hogy bizonyos esetekben a postai küldeményeket ellenőrizni lehet, nem lehet meglepődni egy e-mail (vagyis elektronikus levél) hasonló feltételek melletti megismerhetőségén sem. C./ „Az adatgyűjtés a kommunikáció tartalmára is kiterjedhet.” A fentiekből következően a forgalmi és számlázási adatok megőrzési kötelezettsége - a definícióból adódóan - nem terjedhet ki a tartalomellenőrzésre. A félreértéseket sokszor az Internet-ellenőrzéssel kapcsolatos kérdések indukálják. Egyes országokban a jog lehetőséget ad az Interneten folyó, két ember közötti kommunikáció kulcsszavas, szűrő-kutató
6
ellenőrzésére, a tartalomfigyelésre. Magyarországon erre azonban nincs lehetőség, ugyanis jogrendszerünk e területen is célszemélyhez kötött ellenőrzést követel meg. D./ „Adatvédelmi szempontból elfogadhatatlan a koncentrált adatbázis létrehozása.” Az adatbázis nem koncentrált, hiszen egyes szolgáltatók csak a saját maguk által kezelt vagy generált adatokat (pl. saját előfizetők adatait, illetve a saját rendszerükből kimenő, illetve az abba bejövő hívások adatait) őrzik meg, és egymás adataihoz nem férhetnek hozzá. Az adatbázis éppen akkor lenne teljes és koncentrált, ha a jelenlegi megoldás alternatívájaként a keletkező adatokat nem a hírközlési szolgáltatók, hanem a nemzetbiztonsági szolgálatok és a bűnüldöző szervezetek gyűjtenék be, és tárolnák. A rendszer „diszkrét bája” éppen az, hogy elválik egymástól az adatbázis kezelője és az egyes adatok felhasználója. Ez a többszereplős modell a további garanciák bevezetésének lehetővé tétele mellett éppen a koncentrált adatbázis kialakulását zárja ki. E./ „Az adatbázis kialakítása aránytalan és szükségtelen jogkorlátozást jelent.” A rendszer hasznossága nap, mint nap beigazolódik. Igaz ugyan, hogy a megőrzött adatokhoz képest a felhasznált adatok kisebb arányt képviselnek, éppen ez azonban a rendszer előnye, vagyis emiatt van kizárva a túlzott, vagyis nemcsak a célszemélyekre kiterjedő jogkorlátozás. A megőrzési időtartam és a megőrzendő adatok tekintetében lehetnek viták egyes részletek indokoltsága tekintetében, de a jelenlegi megoldásnak nincs alternatívája. A fenti érvet az EUn belül az Európai Parlament képviseli. A kifogások értékét azonban jelentősen lerontja az a Parlament által javasolt megoldás, amely szerint a problémát kiküszöbölné, ha a szolgáltatók költségeit az államok részben átvállalnák, illetve, ha az adatmegőrzési határidőket maximum egy évre csökkentenék. A szükségtelenség vádjára ugyanis önmagában nem megfelelő válasz, ha az adatmegőrzést rövidebb időre tesszük kötelezővé. Nehezen érthető továbbá, hogy az egyén és a társadalom részére mennyiben lesz arányosabb és szükségesebb a jogkorlátozás, ha annak költségeit az állam állja. Magyarországon is él ez a vád, de érdekes módon azt senki sem firtatja hasonló határozottsággal, hogy ugyanezen adatokat miért kell nyolc évig adóügyi okok miatt megtartani. F./ „Magyarországon az új EU-szabály miatt filozófiájában új szabályozás kell.” Az ezzel érvelők szerint a hírközlési szolgáltatók eddig csak azon adatokból voltak kötelesek szolgáltatni, amelyek számlázási okból eddig is rendelkezésükre álltak. Az új EU-szabály viszont az adatmegőrzési kötelezettséget akkor is előírná, ha az adatokra a szolgáltatónak egyéb okból nincs szüksége. Az első állítás ugyanakkor hamis, hiszen a szolgáltatók korábban sem csak a számlázással összefüggő adatokat szolgáltatták. Könnyű megérteni, hogy milyen káoszhoz vezetne, ha egyes célszemélyek hívásadataihoz az arra jogosult szervezetek csak töredékesen, vagyis csak akkor juthatnának hozzá, ha a hívásokat a szolgáltató le is számlázza. Ebben az esetben ugyanis az arra jogosult szervezetek sem a bejövő hívásokról, és egyes csomagok esetén – sem a csúcsidőn kívüli hívásokról, sem egyes csoportok egymás közötti hívásairól nem szereznének tudomást. Mi több, így az adatszolgáltatási kötelezettség ez egyes szolgáltatóknál eltérő tartalommal jelenne meg. Jogi szempontból ugyanakkor az Eht. minden forgalmi és számlázási adat tekintetében egyértelműen előírja a három éves adatmegőrzési kötelezettséget függetlenül attól, hogy azokat az adatokat a szolgáltató
7
számlázási célból kezeli-e. A fentiek miatt Magyarországon legfeljebb az Eht. esetében lehetett volna új filozófiáról beszélni, bár ott sem állta volna meg a helyét. A gyakorlatban tehát jelenleg nem az EU-szabályozást érintő vitát tapasztalunk Magyarországon, hanem az Eht. rendelkezéseinek újraértelmezése folyik. G./ „Magyarországon az új EU-szabály miatti törvénymódosítás a készletre történő adatgyűjtés tilalmába fog ütközni, így alkotmányellenes lesz.” Mivel az új EU-szabály nem feltétlenül követeli meg a magyar adatmegőrzési rendszer radikális átalakítását, a hírközlési törvény módosítását, a kérdés ebben a formában nem értelmezhető. Legfeljebb az lenne felvethető, hogy az Eht. által megalkotott, jelenlegi szabályozás alkotmányellenes-e? Az alkotmányellenesség érvét hangoztatók szerint a hírközlési szolgáltatók azzal, hogy minden adatot válogatás nélkül gyűjteniük kell anélkül, hogy azokra nekik szükségük lenne, illetve anélkül, hogy tudnák, vajon a jövőben azok felhasználásra kerülnek-e, valójában készletre gyűjtenek, amit viszont az Alkotmánybíróság több határozatában megtiltott. Az ilyen adatgyűjtésnek valóban van egy készletező jellege, hangulata. Ugyanakkor a kérdés eldöntése érdekében nem elég a készletre való adatgyűjtés tilalmát hangoztatni, hanem arra is oda kell figyelni, hogy ezen elv alapján milyen esetekben, milyen adatgyűjtést tiltott meg az Alkotmánybíróság. A kérdés szempontjából két Alkotmánybírósági határozatnak van kiemelt jelentősége. A 35/2002. számú AB határozat a sportrendezvényeken készített biztonsági kamerás felvételek kérdését elemzi. A határozat visszautal egy korábbi, 15/1991. (IV. 13.) AB határozatra, amely kijelenti, hogy személyes adatot feldolgozni csak pontosan meghatározott és jogszerű célra szabad. „Az érintett beleegyezése nélkül az új célú feldolgozás csak akkor jogszerű, ha azt meghatározott adatra és feldolgozóra nézve törvény kifejezetten megengedi. A célhozkötöttségből következik, hogy a meghatározott cél nélküli, „készletre” történő előre nem meghatározott jövőbeni felhasználásra való adatgyűjtés és tárolás alkotmányellenes.” Az Alkotmánybíróság 2002-ben a fenti elvek megerősítése mellett ugyanakkor alkotmányosnak tartotta, hogy a felvételeket az illetékes állami szervezetek szabálysértési vagy büntetőeljárásban felhasználják. Az alkotmányellenes, készletre történő adatgyűjtést az Alkotmánybíróság ott látta megvalósulni, hogy a felvételek átadását a sporttörvény valamennyi nézőre és minden azonos vagy hasonló jellegű sportrendezvényt szervező számára lehetővé tette. A fentiek miatt megalapozottan lehet érvelni amellett, hogy az idézett két AB határozatból nem vonható le a jelenlegi adatmegőrzési kötelezettség alkotmányellenessége. Az adatfeldolgozás egyrészt pontosan meghatározott céllal, pontosan meghatározott adatkörben és időtartamra történik. Az adatok jövőbeni felhasználásának alanyi, tárgyi és eljárási elemei (mikor, mely szerv, milyen módon jut hozzá) pontosan meghatározottak. Az adatokat a szervezetek büntetőeljárásban, vagy nemzetbiztonsági célokra használhatják fel, amely ugyancsak megfelel a 2002-es AB-határozatban alkotmányosnak ítélt helyzetnek. Persze itt is elmondhatóak az E./ pontban leírtak, vagyis hogy a rendszer magyarországi ellenzői sem tudnak „alkotmányos” javaslatot tenni a feladat más módon történő végrehajtására. H./ „Magyarországon az új EU-szabály az Internet-szolgáltatókra olyan terhet ró, ami csak állami költségviselés esetén lehet elviselhető.”
8
Az Eht. 2004. január 1. óta hatályban lévő adatmegőrzési szabályai az Internet-szolgáltatókra is vonatkoznak. A törvény-előkészítés során az IHM nem jelzett ilyen problémát. Az új EUszabály miatt az Internet-szolgáltatók kötelezettségei nem változnak. Így az IHM az EUszabályt indokként felhasználva valójában az Eht-val már eldöntött vitát akarja újratárgyalni. A magyar jogi szabályozás azonban már 1990. óta következetes abban, hogy az adatszolgáltatást a hírközlési szolgáltatóknak ingyenesen kell szolgáltatniuk, azok tehát működési költségeikbe már régóta beépültek. Az elviselhetetlen költségek tekintetében elég itt utalnunk arra is, hogy a telekommunikációs költségek, előfizetői díjak és különösen az internet-előfizetések évek óta zuhanórepülésben vannak, miközben a szolgáltatók stabilan nyereségesek. 6.
Összefoglaló
A hírközlési szolgáltatók általi adatmegőrzés az elmúlt közel két évben új, terrorellenes intézkedésként került bemutatásra a magyar társadalom részére, amely jelentősen hozzájárult a vita kiéleződéséhez. A jelenleg oly divatos trend miatt a társadalom és sokszor a szakértők is mélyebb elemzés nélkül sütik rá egyes intézkedésekre a szabadságkorlátozás vádját, illetve kötik azt a terrorellenes harchoz. Valójában azonban a fentiek miatt bizonyítani lehet, hogy az adatmegőrzés egyrészt nem új kötelezettség, és így a terrorellenes harchoz sem igazán köthető. Az EU a tárgykörben jelenleg nem új kötelezettségeket vezet be, hanem a meglévők harmonizálására törekszik. A jelenlegi megoldás szabadságunkat minimális részben korlátozza, a bűnüldöző szervezetek és a nemzetbiztonsági szolgálatok nem turkálhatnak válogatás nélkül adatainkban, ugyanakkor a kialakított rendszer biztonságunk megteremtése érdekében hosszú idő óta nélkülözhetetlenné vált. A fentiek miatt az is kijelenthető, hogy a látszatérvek néha más vitákat takarnak, lobbi-érdekeket védenek, és munícióként szolgálnak régebben lezárt kérdések ismételt felnyitásához.
(Szabadság és/vagy biztonság, Tudományos konferencia, 2005. október 26-27., Budapest, 2006. 64-72. oldal Kiadó: Magyar Rendészettudományi Társaság Társadalomtudományi tagozata, Rendőrtiszti Főiskola Társadalomtudományi Tanszék)
9
