Név: Dr. Hetesy Zsolt Rendfokozat: vezérőrnagy Munkahely: Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Beosztás: főigazgató Kutatási téma: A titkos információgyűjtés szerepe a bűnüldözésben Témavezető: Dr. Finszter Géza
2 ZSOLT HETESY Unnecessary element in the criminal procedure: the principle of target oriented evidence The article examines the role and impact of the principle of target oriented evidence, which has been added to the body of the Hungarian Criminal Procedure only recently. The principle applies to information that is collected through secret information gathering methods representing the most serious invasion of one’s right to privacy, namely eavesdropping, wiretapping and monitoring of postal services. The principle moves to exclude otherwise relevant evidence from trials, unless its purpose of utilisation is completely identical to the original purpose of information gathering. The establishment of such exclusionary rule were to be justified by the principles of proportionality and by the prohibition of collecting information without immediate aim. The article argues that the principle, while discriminating between pieces of evidence based on their source, is unable to fulfil the proportionality requirement. In the same time, the principle renders relevant information on other crimes or other persons than in the warrant inadmissible, although their collection was completely legal and in line with the conditions of the warrant. With that, the principle makes the prosecution of offences harder, or even impossible in certain cases. Therefore, the principle should be discarded and the Hungarian Criminal Procedure should return to its pre-2003 state. That is, no relevant evidence should be excluded in any criminal proceeding, if such evidence were collected by authorities acting legally and within their jurisdiction.
3 HETESY ZSOLT A büntetőeljárás szükségtelen eleme: a célhoz kötött bizonyíték elve
A tanulmány a magyar büntetőeljárás újszerű elemét, a célhoz kötöttség követelményét vizsgálja, amely a külső engedélyhez kötött titkos eszközökkel szerzett adatok bizonyítékként való felhasználását korlátozza. Az új elv szerint az ilyen eszközökkel szerzett adatok csak akkor használhatóak fel bizonyítékként, ha a felhasználás célja az adatgyűjtés eredeti céljával megegyezik. A tanulmány bemutatja a célhoz kötöttség elvének kialakulását, okait, és elemzi annak szerteágazó következményeit. Az első pillantásra logikusnak tűnő szabály ugyanis nemcsak a vádképviseletre van kihatással, hanem a nyomozásra és a titkos eszközök alkalmazására, de még a nemzetbiztonsági szolgálatok és a nyomozóhatóságok együttműködésére is mélyreható következményekkel bír. Történeti visszatekintés Magyarországon a titkos eszközök és módszerek büntetőeljárásban való alkalmazását a fokozatos átalakulás jellemezte. Az első, ideiglenesnek szánt törvényi szabályozást, az 1990. évi X. törvényt 1 először a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban Rtv.) követte, s csak jó másfél évvel ezután született meg a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (Nbtv.). A két törvény meghonosította a titkos információgyűjtés fogalmát, és ezt a fogalomrendszert vették át mindazon ágazati törvények, amelyek a többi bűnüldöző szervezetet hatalmazták fel az ilyen eszközök alkalmazására. Az időszak jellemzője, hogy a titkos információgyűjtés egyaránt magába foglalta a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendvédelmi szervek információgyűjtését. A törvények két eszköz- és módszercsoportot különböztettek meg. Az első körbe tartoznak a magánszférába jelentősen beavatkozó tevékenységek, vagyis a telefon- és helyiséglehallgatás, a postai küldeményellenőrzés, amelyek alkalmazásához külső (igazságügy-miniszteri, bírói) engedély kell. A második csoportba tartozó eszközöket és módszereket, pl. a figyelést, a híváslistakérést, az előfizetői adat-megállapítást, az egyéb adatkérést stb. a szerv vezetői is engedélyezhették. Ezért kapta e csoport a „belső engedélyköteles” elnevezést. Ugyanakkor a jogszabályok az adatok felhasználásának tekintetében nem tettek különbséget attól függően, hogy azt mely szervezet és milyen eljárásban (felderítés során vagy büntetőeljárás alatt) és milyen eszközzel szerezte be. Így a büntetőeljárási kódexben sem léteztek szabályok a titkosan beszerzett információkra vonatkozóan. A titkos adatszerzés rendszerének bevezetése Az említett állapot egészen a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban Be.) 2002. évi I. törvénnyel történő módosításáig maradt fenn, amikor – a nyomozástól a vádemelésig terjedő időszakra - megjelent a titkos adatszerzés fogalma. A Be. azért vezette be a titkos adatszerzés szabályait, hogy a bűnüldöző szervek által a nyomozás előtt végzett titkos információgyűjtéshez képest komolyabb garanciákat rendeljen mellé. Ugyanakkor a törvény a titkos adatszerzés fogalma alatt csak a külső (bírói) engedélyköteles eszközöket sorolja fel: „200. § (1) Az ügyész és a nyomozó hatóság bírói engedély alapján …. a nyomozás elrendelésétől a nyomozás iratainak ismertetéséig az érintett tudta nélkül 1
1990. évi X. törvény a különleges titkosszolgálati eszközök és módszerek engedélyezésének átmeneti szabályozásáról
4 a) a magánlakásban történteket technikai eszközzel megfigyelheti és rögzítheti, b) levelet, egyéb postai küldeményt, valamint telefonvezetéken vagy más hírközlési rendszer útján továbbított közlés tartalmát megismerheti, és azt technikai eszközzel rögzítheti, c) a számítástechnikai rendszer útján továbbított és tárolt adatokat megismerheti és felhasználhatja (a továbbiakban: titkos adatszerzés).”
A titkos adatszerzéssel érintett bűncselekményi kör, az öt évnél súlyosabb bűncselekmények követelménye, vagy minősítő körülmények szükségessége, stb., hasonlóak az Rtv. 69.§-ában megszabottakhoz, (de nem teljesen azonosak). Ugyanakkor az alkalmazás lehetőségét a Be. az Rtv-hez képest szűkíti. Kettős feltételt állít, amely szerint titkos adatszerzésnek csak akkor van helye, ha más módon a bizonyíték beszerzése kilátástalan, vagy aránytalanul nagy nehézséggel járna, és a bizonyíték beszerzése valószínűsíthető. Emellett megjelennek a titkos információgyűjtés során ismeretlen elrendelési korlátok is, így például az ügyvéd és más személyek elleni eszközalkalmazás tilalma. A titkos információgyűjtéshez képest további markáns eltérés, hogy a 205.§ szerint az ügyészség – egyes esetekben - a titkos adatszerzés tényéről a befejezést követően értesíteni köteles az adatszerzéssel érintett személyt. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Be. szigorúbb garanciális szabályai a belső engedélyköteles eszközökre és módszerekre nem vonatkoznak. Az ilyen megkülönböztetést kevéssé indokolja, hogy a belső engedélyköteles eszközök kisebb mértékben hatolnak be a magánszférába. A titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés szétválasztásának felemás módja furcsa eredményhez vezet. Miközben a bírói engedélyköteles eszközöknél a nyomozás elrendelése után a nyomozó hatóság a Be-garanciákra vált, a belső engedélyköteles tevékenységeket továbbra is a titkos információgyűjtés ágazati törvényekben (pl. Rtv.) leírt szabályai szerint végzi. Vagyis a nyomozóhatóság ugyanazon ügyben ugyanazon célszemélyre két törvény alapján végez titkos eszközalkalmazást. A titkosan beszerzett információk bizonyítékként való felhasználásának eredeti rendje A bíróságok a korábbi időszakokban egyöntetűen elfogadták bizonyítékként azokat az információkat, amikor a titkos információgyűjtést végző szervezet az eszközalkalmazásra vonatkozó engedélyben szereplőtől eltérő elkövetőre vagy más bűncselekményre bukkant. Ez következik abból, hogy az általában a felderítési szakban kezdődő titkos információgyűjtés során még sem a bűncselekmény pontos tényállása, sem annak jogi minősítése, sem a terheltként később felelősségre vonható személyek köre nem ismert. A titkos információgyűjtés célja ezen elemek kiderítése, így annak tárgyává válhat olyan személy is, aki az eredetileg engedélyezett körben nem szerepel, pl. bűnszervezet tagja, tettestárs, bűnsegéd, de ismertté válhatnak a bűncselekmény újabb részletei, tárgyi vonatkozásai is. A fenti indoklást a Legfelsőbb Bíróságnak a titkos információgyűjtés Rtv. szerinti szabályait értelmező büntetőjogi elvi határozata 2 még 2001-ben is megerősítette. A határozat kimondta, hogy „nincsenek a titkos információgyűjtéssel nyert adatok felhasználásában olyan törvényileg meghatározott személyi vagy tárgyi korlátozások, amelyek kizárólag a bírói engedélyben megjelölt személyre szűkítenék az információk bizonyítékként történő alkalmazását.” A határozattal érintett büntetőügyben külső engedélyköteles eszközalkalmazásra, vagyis telefonlehallgatásra került sor. Ugyanakkor a határozat általában a titkos információgyűjtés Rtv. szerinti szabályait elemezte, vagyis az mind a külső, mind a belső engedélyköteles eszközökre egyaránt vonatkozott.
2
EBH 2001. 505, megjelent a legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteménye 2001/2 számában
5 A titkosan beszerzett információk egységes, a más forrásokból beszerzett információkkal megegyező kezelését a titkos adatszerzés fogalmát bevezető 2002. évi I. törvény sem kívánta megbontani. Ezért a törvény 206.§ (3) bekezdése kimondta, hogy a titkos adatszerzés eredménye más büntetőeljárásban, valamint a nyomozás elrendelését megelőzően a nyomozó hatóságok és a nemzetbiztonsági szolgálatok által végzett információgyűjtés eredménye a Be. általános szabályai szerint használható fel. A Be. 76.§ (2) bekezdése szerint felhasználásukhoz tehát elegendő volt, hogy azokat „valamely hatóság jogszabályban meghatározott feladatainak teljesítése során a hatáskörében eljárva” készítse, illetőleg szerezze be. Ez a megoldás egyébként kisebbíthette volna a titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés szétválasztásból fakadó esetleges anomáliákat is. Ezért érte a szakértőket és gyakorlati alkalmazókat meglepetésként, amikor a Be. újabb módosítása 3 a célhoz kötöttség követelményének bevezetésével e területen is szigorítást hozott. A célhoz kötöttség megjelenése és annak indoklása A célhoz kötöttség tartalmát a 2003. évi II. törvény a Be. 206.§-a új (3) bekezdésének beiktatásával határozta meg. Megjegyzendő, hogy az új módosítás megelőzte a titkos adatszerzésre vonatkozó szabályok hatálybalépését, tehát gyakorlati tapasztalatok a módosítást nem indokolhatták. Ennek megfelelően az új szabály a törvény indoklásában az Alkotmánybíróság által kinyilvánított célhozkötöttség, valamint a szükségesség-arányosság elvével került alátámasztásra. A törvény indoklása két AB határozatra 4 is hivatkozik. Az első, a 16/2001. számú AB határozat a „C” típusú nemzetbiztonsági ellenőrzések során alkalmazható titkos információgyűjtés szabályait vizsgálta felül, és minden, a törvény alkotmányellenességére vonatkozó indítványt elutasított. Témánk szempontjából kiemelendő, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálta, és érintetlenül hagyta az Nbtv. 43.§-át. A paragrafus többek között kimondja, hogy a megszerzett adat csak az elrendelés jogalapjául szolgáló célra használható fel, kivéve, ha az adat hivatalból üldözendő bűncselekményi tényállás megvalósítására utal. Vagyis az Alkotmánybíróság határozata éppen a titkosan szerzett információk eredeti szabályok szerinti felhasználását támaszthatná alá. A második, a 35/2002. számú AB határozat a sportrendezvényeken készített biztonsági kamerás felvételek kérdését elemzi. A határozat visszautal egy korábbi, 1991-es határozatra 5 , amely kijelenti, hogy személyes adatot feldolgozni csak pontosan meghatározott és jogszerű célra szabad. „Az érintett beleegyezése nélkül az új célú feldolgozás csak akkor jogszerű, ha azt meghatározott adatra és feldolgozóra nézve törvény kifejezetten megengedi. A célhoz kötöttségből következik, hogy a meghatározott cél nélküli, „készletre” történő előre nem meghatározott jövőbeni felhasználásra való adatgyűjtés és tárolás alkotmányellenes.” Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a fenti elvek megerősítése mellett alkotmányosnak tartotta, hogy a felvételeket az illetékes állami szervek szabálysértési, vagy büntetőeljárásban felhasználják. Az alkotmányellenes, készletre történő adatgyűjtést az Alkotmánybíróság ott látta megvalósulni, hogy a felvételek átadását a sporttörvény valamennyi nézőre és minden azonos, vagy hasonló jellegű sportrendezvényt szervező számára lehetővé tette. Mindezek miatt megalapozottan lehet érvelni amellett, hogy a törvény indoklásában idézett két AB határozatból nem vonható le az eredeti szabályok szigorításának szükségessége. Sőt az eredeti felhasználási szabályok a célhoz kötöttség elvét meghatározó 1991-es AB határozattal 3
2003. évi II. törvény 16/2001. (V. 25.) AB határozat, 35/2002. (VII.19.) AB határozat 5 15/1991. (IV. 13.) AB határozat 4
6 is összhangban vannak, hiszen e határozat szerint az új célú feldolgozás is jogszerű akkor, ha azt meghatározott adatra és feldolgozóra nézve törvény kifejezetten megengedi. Ennek pedig már a 2002. évi I. törvény szerinti, eredeti 206.§ (3) bekezdés is eleget tett. A célhoz kötöttség jelenleg hatályos jogi tartalma A 2003. évi II. törvénnyel életbe léptetett, jelenleg hatályos rendelkezés szerint: „(3) A titkos adatszerzés eredménye más büntetőeljárásban, valamint a nyomozás elrendelését megelőzően a bíró, illetőleg az igazságügyminiszter engedélyéhez kötött titkos információgyűjtés eredménye büntetőeljárásban az általános szabályok szerint [76. § (2) bek.] is csak akkor használható fel, a) ha a 201. §-ban meghatározott feltételek a büntetőeljárás, illetőleg a másik büntetőeljárás esetében is fennállnak, és b) a felhasználás célja megegyezik a titkos adatszerzés vagy titkos információgyűjtés eredeti céljával.”
Azt már megállapítottuk, hogy a titkos adatszerzés csak külső engedélyköteles eszközök alkalmazását jelentheti, míg a belső engedélyköteles eszközöket az eljáró hatóság a büntetőeljárás ideje alatt is az ágazati törvények szerint, titkos információgyűjtésként végzi. A szabály emellett kifejezetten nem vonatkozik a nyomozás elrendelését megelőzően alkalmazott belső engedélyköteles titkos információgyűjtésre. A szabályozás ezek szerint csak a külső engedélyköteles eszközökkel beszerzett információk bizonyítékként való felhasználását korlátozza. A szabályozás az információk között azok beszerzési módja alapján diszkriminál, hiszen a hatáskörében eljáró szerv által jogszerűen, de más módon megszerzett információk minden további nélkül felhasználhatóak bizonyítékként. A célhoz kötöttségi szabály megfogalmazása miatt a bizonyítékként való felhasználás tekintetében élesen elválik egymástól a külső és belső engedélyköteles eszközökkel beszerzett adatok köre is. Másrészt ez azt is jelenti, hogy a célhoz kötöttségi elv az adatok felderítés érdekében való felhasználását nem korlátozza. A törvény az általános felhasználási előfeltételek mellé két újabb követelményt támaszt. A bekezdés a) pontjában megfogalmazott első, általános célhozkötöttségi követelmény szerint csak olyan információt lehet felhasználni, amely a 201.§-ban meghatározott súlyos bűncselekményre utal. Már ez is problémás lehet, hiszen az Rtv. 69.§-ának felsorolása és a Be. 201.§-a nem kellő mértékben összehangolt. A két felsorolás közötti különbségek elemzése helyett itt csak azt jelezzük, hogy részben az eltérő megfogalmazásokban rejlő bizonytalanság miatt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője már 2003. decemberében az Alkotmánybírósághoz fordult. 6 A bekezdés b) pontjában foglalt második, konkrét célhoz kötöttségi követelmény pedig az információk felhasználása érdekében megköveteli, hogy annak célja és a titkos adatszerzés vagy a külső engedélyköteles titkos információgyűjtés eredeti célja azonos legyen. A konkrét célhoz kötöttség következményei A konkrét célhoz kötöttségi követelmény sok esetben kizárja a nemzetbiztonsági szolgálatok igazságügyminiszter által engedélyezett információgyűjtése során beszerzett információk 6
A beadvány szerint előfordulhat, hogy a Rendőrség az Rtv. 69.§ alapján a felderítési szakban indíthat ugyan titkos információgyűjtést, de annak eredményét bizonyítékként az Ügyészség azért nem használhatja, mert a bűncselekmény a Be. 201.§-ba már nem ütköztethető.
7 bizonyítékként való felhasználását. Ennek oka, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok titkos információgyűjtése általában megelőzést, biztonsági védelmet és felderítést céloz, nem pedig konkrét bűncselekményi tényállás elleni fellépést. Mivel a nemzetbiztonsági szolgálatok által végzett titkos információgyűjtés általában az Nbtv-ben felsorolt általános feladatokra hivatkozással történik, az így kapott engedélyek célja szükségképpen nem egyezik a Be. szerinti tényállásokkal, vagyis a későbbi felhasználási céllal. Ez a tény vezet a szabályozás első nagy önellentmondásához. Eszerint miközben a Be. 206.§ (3) bekezdése kifejezetten lehetővé akarja tenni az igazságügyminiszteri engedéllyel végzett titkos információgyűjtés eredményének egyes esetekben történő felhasználását, a b) pontban szereplő konkrét célhoz kötöttség követelménye a gyakorlatban általában kizárja azt. A fentieknek megfelelően a konkrét célhoz kötöttség hiányára hivatkozva a Fővárosi Bíróság már 2003. novemberében kizárt olyan bizonyítékokat, amelyeket az NBH az általános nemzetbiztonsági védelmi feladataival kapcsolatos titkos információgyűjtés keretében eljárva konkrét, így az engedélyben természetszerűleg nem szereplő bűncselekményre vonatkozóan gyűjtött be. Egy hasonló ügyben az eljáró bíró 2005-ben a lehallgatási jegyzőkönyvek célhoz kötöttségének hiányával kapcsolatban azt jelentette ki: „Az adatszerzés nem jelenthet készletre való gyűjtést.” Ez esetben a bíró nyilvánvalóan nem vette figyelembe az Alkotmánybíróságnak azt a fent idézett a mondatát, amely szerint az új célú feldolgozás jogszerű, ha azt törvény kifejezetten megengedi. Márpedig az Nbtv. fent említett 43.§-a szerint az NBH a bűncselekményre vonatkozó adatok megőrzésével és átadásával nem „készletre gyűjt” hanem törvényi kötelezettségének tesz eleget. A célhoz kötöttség sem az adat megszerzését, sem pedig a felderítésben, nyomozásban való felhasználását nem korlátozza és nem teszi jogszerűtlenné. A bíró az idézett mondattal ugyancsak szem előtt tévesztette azt a tényt, hogy az NBH adatgyűjtését az Nbtv. szerinti titkos információgyűjtés szabályai szerint folytatja, ezért tehát az NBH-n a Be. szerinti adatszerzés szabályait számon kérni nyilvánvalóan nem lehet. A Be. 200.§ (3) bekezdése ugyanis kimondja, hogy a Be. ezen szabályai nem érintik az igazságügyminiszteri engedéllyel végzett titkos információgyűjtést. E kérdéskörben meghatározó az Ügyészség véleménye, amely egyelőre a 8/2004 (ÜK. 6.) főov. körlevél 7 alapján ítélhető meg. A körlevél nem veszi figyelembe, hogy az NBH törvényi hatáskörben folytatott információszerzése (pl. az Nbtv. 5.§ e) pontja szerinti objektumvédelem) során „beeshetnek”, bűncselekményre utaló, „nem célhoz kötött” információk is. Ezen információk összegyűjtése miatt a körlevél – mint a fentiekből látszik, tévesen – megállapítja, hogy az NBH hatáskörébe nem tartozó bűncselekményre folytatott információgyűjtést. Azt már helyesen állapítja meg az Ügyészség, hogy ha a hatóságok nem a hatáskörükbe tartozó bűncselekményre bukkannak az egyébként jogszerű eszközalkalmazás során, ezen információk bizonyítékként való felhasználása a célhoz kötöttség miatt jelenleg kizárt. Nehezen érthető azonban az Ügyészség zokszó nélküli önkorlátozása, tekintettel arra, hogy a célhoz kötöttségi elv elsősorban a vádképviseletet nehezíti meg, vagy teszi lehetetlenné. A hasonló ügyekben az Ügyészségnek saját magának ismét le kell folytatnia a már egyébként ismert tényekre vonatkozóan a titkos adatszerzést. Rosszabb esetben pedig csak a vádképviselet megtagadásáról dönthet - mint ahogy az a gyakorlatban meg is történt már - ha a nyomozás során a kizárt információk helyett nem tud új bizonyítékokat beszerezni. Ezzel azonban elnehezedik, vagy éppen lehetetlenné válik az Ügyészség Alkotmányban rögzített 7
8/2oo4 (ÜK. 6.) főov. körlevél a Nemzetbiztonsági Hivatal által objektumvédelem címén nem hatáskörébe tartozó bűncselekményekre folytatott titkos információgyűjtés adatainak büntetőeljárásban történő felhasználásáról
8 feladatellátása, vagyis a természetes és jogi személyek, szervezetek védelme, az azokat sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény üldözése. 8 A konkrét célhoz kötöttség kárt okoz a bűnüldöző szerveknek is, amelyeknél gyakran fordul elő, hogy a célszemélytől eltérő személyre, vagy az elrendelési céltól eltérő bűncselekményre vonatkozó információt szereznek. Ezen adatok bizonyítékként való felhasználásának tiltása az egyszer már sikerrel elvégett feladat megismétlését jelenti, de így is elveszhetnek az egyszeri megismételhetetlen helyzetekből fakadó információk. 9 A fentiek mellett a Határőrség vagy a VPOP a jogszerű titkos információgyűjtése során – korlátozott hatásköre okán – jelentős számban szerezhet más bűnüldöző szervezet hatáskörébe tartozó bűncselekményre utaló információt. Mivel a nem célhoz kötött információk bizonyítékként való felhasználása nem lehetséges, az eredeti bűnüldöző szervezet mellett a másik bűncselekményre hatáskörrel rendelkező szervezet is kénytelen lesz ugyanazon célszemélyre másik engedélyt kérni. Komoly ellentmondás feszül a célhoz kötöttségi követelmény és a bizonyítási alapelvek között is. A már tárgyalt 76.§ (2) bekezdés rendelkezésével való nyilvánvaló ellentét mellett ugyancsak ellentétes a követelmény a 78. § (1) bekezdésében meghatározott alapelvvel, amely szerint „A büntetőeljárásban szabadon felhasználható a törvényben meghatározott minden bizonyítási eszköz, és szabadon alkalmazható minden bizonyítási eljárás.” A törvényalkotási célok megvalósulásának vizsgálata A Be-módosítás a célhoz kötöttség bevezetését a szükségesség-arányosság elvével indokolta. Mint láttuk, a célhoz kötöttségi szabály megfogalmazását a vonatkozó AB határozatok nem követelik meg, de a szabály nem is biztosítja a szükségesség-arányosság elvének érvényesülését. A nem célhoz kötött információkat a nyomozó hatóság egyrészt továbbra is felhasználhatja, vagyis – éppen arra alapozva – az új bűncselekményre vagy új célszemélyre is indíthat titkos információszerzést, vagy adatszerzést. Emellett a nyomozó hatóság – még minimális súlyú bűncselekmények esetén is – végezhet más eljárási cselekményt, mint például házkutatást. Ha az emberölés gyanúja miatt lehallgatott célszemély rokona telefonon biciklilopással „büszkélkedik el”, a rendőrség e rokonnál „megtalálhatja” a kerékpárt. Kérdés persze az, mit fog csinálni az Ügyészség, ha a rokon azt mondja, hogy a szeméttelepen találta a kétkerekűt, hiszen a vádképviselet a telefonlehallgatást a célhoz kötöttség hiányában nem használhatja fel bizonyítékként. Az arányosság szemszögéből az is elgondolkodtató, hogy a célhoz kötöttség követelménye csak a külső engedélyköteles eszközökre vonatkozik. Emiatt ugyanis a helyiséglehallgatás során beszerzett, „nem célhoz kötött” információ nem használható fel bizonyítékként, de az ugyanott fedett nyomozóval lefolytatott beszélgetés - későbbi tanúvallomásként - igen. 10 Ha a híváslista, a cellapozíció-megállapítás, az ennél is pontosabb helymeghatározási eszközök, vagy a figyelés útján bármikor beszerzett „nem célhoz kötött” információ felhasználható bizonyítékként, mi értelme van – az arányosságra hivatkozva – a külső engedélyköteles 8
Alkotmány 51.§ (1) bekezdés A Borsos József alezredest meggyilkoló Engel is csak egyszer telefonált a Tabányi-kertből. Márpedig Engelt nem a rablási kísérlet miatt hallgatta le a rendőrség, hanem a kézrekerítése érdekében. Említhető az a konkrét eset is, amikor a célszemély a lehallgatás által pontosan dokumentáltan az engedélyben nem szereplő más bűncselekményt (vesztegetést) követett el. A célhozkötöttség miatt ezen más bűncselekményben a célszemély elítélése is kétséges, nem beszélve a megvesztegetett, nem célszemély állami tisztviselőről. 10 A fedett nyomozókkal kapcsolatosan a Be-módosítás következtében megjelenő problémákra vonatkozóan lásd még: Dr. Mészáros Bence „A fedett nyomozó szabályozásának és alkalmazásának aktuális kérdései” cikkét Belügyi Szemle, 2005/2 szám 67-81. oldal. 9
9 eszközök kizárásának? De különösen, mi értelme van egyes bizonyítékok arányosságra hivatkozással történő kizárásának, ha kiderül, hogy a célszemély nemcsak pénzt mosott, mint ahogy az engedélyben szerepel, hanem gyilkolt is? Összefoglalva: ha a bizonyítékként fel nem használható információ alapján elindulva, de más módon tesszük bizonyíthatóvá akár a kis súlyú bűncselekményt is, az arányosság követelménye csak látszólag érvényesül. Ha pedig a súlyos bűncselekmények esetében nincs más mód a bizonyításra, az állam egyik legfontosabb, a büntető igazságszolgáltatáshoz fűződő érdeke sérül súlyosan. A konkrét célhoz kötöttség miatt pedig az eredeti engedélyben foglaltaknál súlyosabb bűncselekmények bizonyítása is meghiúsulhat, vagyis az állami büntetőjogi igény az arányossági követelménynek megfelelő esetekben is sérülhet. Amennyiben az arányosság alapelvét a Be. a bizonyításban érvényesíteni akarja, érthetetlen, hogy miért töri meg ezt az alapelvet az eszközalkalmazás során. A 201.§ (2) bekezdése szerint ugyanis, ha ügyész végzi a nyomozást, akkor kisebb súlyú bűncselekmény esetében is lehetőség van titkos adatszerzésre, vagyis a magánszférát leginkább érintő külső engedélyköteles eszközök bevetésére. Ezzel a Be. az eszközalkalmazásra vonatkozóan megalkotta az értelmetlennek tűnő „arányosság, kivéve, ha az ügyész nyomoz” elvet. Külön tanulmányt érdemelne, hogy az arányossági elv ily módon történő áttörése milyen mértékben áll ellentétben a vonatkozó AB-határozatokkal. A 201.§ (2) bekezdést a 206.§ (3) bekezdéssel összeolvasva az is kiderül, hogy ha az ügyész végzi a nyomozást, a titkos adatszerzés eredménye az eredeti célra vonatkozóan a kisebb súlyú bűncselekmény esetén is felhasználható. A 206.§ (3) bekezdése ugyanis a titkos adatszerzés eredményének felhasználását csak más büntetőeljárásban tiltja. Vajon az arányosság alapelvével hogyan illeszthető össze, hogy az ügyészségi titkos adatszerzés során az ügyésznek a bizonyításkor sem kell tekintettel lennie a (206.§ (3) bekezdés a) pontban megfogalmazott, a súlyos bűncselekmény meglétét előíró követelményre? Hasonló módon, hogyan lehet ezt összeegyeztetni azzal a ténnyel, hogy ha viszont a titkos adatszerzés során más, súlyosabb bűncselekményre utaló adat jut birtokába, az a (3) bekezdés b) pontja, vagyis a konkrét célhoz kötöttségi követelmény miatt már nem lesz bizonyítékként felhasználható? A célhoz kötöttség hatása a titkos adatszerzés gyakorlati végrehajtására A titkos adatszerzés során az eszközalkalmazás, vagyis a telefonlehallgatás, postai küldeményellenőrzés, helyiséglehallgatás gyakorlati végrehajtása semmiben sem különbözik a titkos információgyűjtés során végzett hasonló tevékenységtől. A Be. 204.§ (1) bekezdése értelmében a titkos adatszerzést a külön törvényben meghatározott szervezet hajtja végre. A titkos adatszerzés végrehajtására külön törvényben egyedül a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat van felhatalmazva, ami az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvényben elfogadott Nbtv-módosításnak köszönhető. A bűnüldöző szervek titkos adatszerzés végrehajtására való felhatalmazásának hiánya egybecseng a gyakorlattal, hiszen a bírói engedélyköteles eszközök mindegyikét - a titkos információgyűjtés során is – a Szakszolgálat biztosítja a megrendelők részére. A célhoz kötöttség követelményének bevezetése a Szakszolgálat adatkezelését, valamint a megrendelőknek való adatátadás mélységét közvetlenül nem befolyásolja. Ennek oka, hogy a célhoz kötöttség kizárólag a külső engedélyköteles eszközökkel beszerzett információk bizonyítékként való felhasználását korlátozza, a felderítésben való felhasználást nem érinti. Ennek megfelelően a Szakszolgálat az Nbtv. 61.§-a alapján továbbra is köteles minden
10 megszerzett adatot a megrendelőnek átadni, amelynek felhasználásáért a megrendelő felel. A Szakszolgálat továbbá eddig is csak a megrendelő szervezetnek adhatta át a megszerzett információkat, az adatok más szervezethez való továbbítására nem volt lehetősége. A célhoz kötöttség ugyanakkor, mivel korlátozza a megrendelőket, rontja a Szakszolgálat hatékonyságát is. A titkos információgyűjtés korábban egységes rendszerének megbontása miatt a végrehajtás mindenképpen bonyolultabbá vált. Így például a nyomozás megkezdésével egyidejűleg a folyamatban lévő titkos információgyűjtés helyett ugyanazon személyre, ugyanazon külső engedélyköteles eszközre titkos adatszerzésre vonatkozó engedélyt kell kérni. Emellett, ha például egy célszemély kábítószer-kereskedelemmel már meg lett gyanúsítva, de az esetleges emberkereskedelemre vonatkozóan még nem indult el vele szemben büntetőeljárás, az első témában a titkos adatszerzés keretében, a második bűncselekmény tekintetében pedig a titkos információgyűjtés keretében kell folynia a bírói engedélyköteles eszközalkalmazásnak. A fenti változtatások a megrendelőkre és a Szakszolgálatra a korábbinál jóval nagyobb adminisztrációs és végrehajtási terhet rónak 11 . A többletmunka azonban nem minden esetben vezet eredményre. A Szakszolgálat célja, hogy a bűnüldöző szervezetek bizonyításra lehetőleg ne a titkos eszközökkel megszerzett információkat használják fel. Ez az eszközök védelme érdekében történik, vagyis a Szakszolgálat el akarja kerülni, hogy a nagyszámú nyílttá tétel miatt az eszközök és módszerek „kiégjenek”. Ugyanakkor vannak olyan bűnesetek, amelyek csak az így beszerzett, adott esetben nem célhoz kötött információk felhasználásával bizonyíthatóak. Ezért a Szakszolgálat nem támogatja, hogy az információkat a forrás alapján megkülönböztetve hiúsuljon meg a vádképviseletet akkor, ha nincs más mód a bizonyításra. Összegzés A jogalkotónak nem lehet érdeke, hogy éppen a leghatékonyabb eszközökkel végzett, komoly forrásokat igénylő titkos adatgyűjtés során megszerzett adatok egy része használhatatlanná váljon a bűnüldözés számára. Ugyancsak kétségbe vonható az olyan szabály létjogosultsága, amely a bűncselekmények felderíthetőségét nem befolyásolva, azok bizonyíthatóságát nehezíti, vagy akadályozza meg. A fentiek miatt meg kell vizsgálni, hogy megszüntethető-e a külső engedélyköteles eszközök bíróság előtti felhasználásának hátrányos diszkriminációja, és vissza lehet-e térni a Be. korábbi változatához 12 , amely szerint a titkos adatszerzés eredményét az általános szabályok szerint lehet felhasználni. ---
(PHD tanulmányok 4., Pécs, 2005., 64-74. oldal Kiadó: Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolája)
11
Ezek a terhek az újabb engedélyek és kapcsolódó köziratok érkeztetésén, a változások ellenőrző rendszereken történő átvezetésén, új dossziék nyitásán át egészen a megduplázott munkavégzésig (ugyanazon telefonlehallgatásról készült jelentések ugyanazon megrendelőnek történő kétszeres megküldése) terjedhetnek. 12 A 2002. évi I. tv. 121.§-ával megállapított szöveg.
