1) Összehasonlító gazdaságtan és közgazdaságtan 2) Gazdasági rendszerek és intézmények

www.KozgazWarez.hu 1) Összehasonlító gazdaságtan és közgazdaságtan Összehasonlító gazdaságtan gondolkodási kereteinek körülhatárolása, a rendszerparadigma: a) egészt, illetve az egész – rész viszonyt vizsgálja, b) átfogó megközelítést ad, c) intézmény a lényeg, d) történelmi feltételek közé ágyazódott elméletek, e) változik a rendszer – változik a paradigma, f) lényeg a nagy változás, g) lényeg a rendszer diszfunkcionális működési zavarai, h) metodológiája az összehasonlítás. Gazdasági tevékenység: (tág): anyagi szükséglet kielégítésére javakat és szolgáltatásokat állít elő (szubsztantív gazdaság), (szűk): ugyanez, de racionálisan (kis költség vagy nagy haszon) (formális gazdaság). Funkcionalista-strukturalista makroszociológiai elméletek: fejlődés = alrendszerek elkülönülése Tulajdonjogok: emberek közötti viszonyok, a szűkösen rendelkezésre álló javakhoz való hozzájutást szabályozzák. 4 elem: használati jog, hasznát birtokolhatja, megváltoztathatja, előző hármat elidegenítheti (hogy a leghatékonyabbhoz kerüljön) – alkotmányos garancia (köztulajdon kizárása: nem használható magántulajdonként). Koordináció: ( = szabályozás (reáltevékenységek összehangolása) + elosztás) Piaci koordináció: a termelési tényezők áruformát öltenek, horizontális kapcsolatok, profitorientált, monetizált ügyletek, kapitalista. Bürokratikus koordináció: vertikális kapcsolatok, a koordinátor utasít intézményes kényszerrel, nem monetizált ügyletek, államszocializmus. Egy társadalom gazdasági rendszerét termelési módok együttese alkotja, intézményi burokba (részei: közszolgáltatás, állami szabályozás, jövedelmi források, jövedelem újraelosztásának módja, tulajdon, pénz) ágyazódnak. Tipizáló módszerek: (List)-termelés szerint: halászat, vadászat – földművelés – ipar – kereskedelem. (Bücher)-távolság termelő és fogyasztó közt: háztartásgazdaságok (ókor) – városgazdaságok (középkor) – nemzetgazdaságok (legújabb kor). (Hildebrand)-csereeszköz szerint: termékcsere (barter) – árupénz – hitelpénz. (Marx-Engels)-termelőerők tulajdonviszonya szerint: ősközösség – rabszolgaság – feudalizmus – kapitalizmus – kommunizmus. (Rostow)-gazdasági növekedés szerint: hagyományos társadalom (korlátozott termelékenység, Newton előtti technológia, agrárszektor - ókor) – előfeltételek a felemelkedéshez (növekvő ipar, fejlődő technika és kereskedelem – XVII. század vége) – felemelkedés (ipar és mezőgazdaság gyors technikai fejlődése – XIX. század) – út az értettség felé (növekvő gazdaság, magas beruházási hányad, bekapcsolódás a világgazdaságba – XIX. század vége) – érettség (magas fokú tömegfogyasztás, tartós fogyasztási javak termelése, városi népesség növekedése – XX. század eleje) – tömegfogyasztás utáni állapot (gazdasági biztonság, reáljövedelem növekedése háttérbe szorul – nincs rá példa). 1945 mainstream (egyszerű – bonyolult) – neoklasszikus (fontos, ha elvont) Szemben intézményi közgazdaságtan (egyén, vállalat, ország társadalmi beágyazottsága), négy szint: közgazdasági elmélet (nincs tér, nincs idő) – intézményi közgazdaságtan (történelmi kontextus) – GP-i elmélet (1-1 időszak, országcsoport) – GP (1 ország, 1 kor). Az összehasonlító gazdaságtan (2. szint): nem semleges intézmények (neoinstitucionalizmus) Rendszerben való gondolkodás: ideális rendszerek (Eucken): KIG – TKIG – FCSZÁMKIG – FSZMMKIG – CSG (H és V között). Osztrák iskola: mikronál van optimum, makronál nincs – a tervezés nem lehet jó. Schumpeter: vállalkozó (magántulajdon és hatékonyság között a verseny teremt kapcsolatot). Nelson és Wilson: természetes kiválasztódás, Hayek: verseny, csak a jövőben derül ki a múlt optimuma. Német ordoliberális iskola: minden összefügg, a vegyes rendszer instabil – egy fog dominánssá válni). Buchanan: politikus a jólét helyett saját hasznát maximalizálja, a döntő fontosságú kérdésekben jó, ha a nép dönt. 2) Gazdasági rendszerek és intézmények Intézmények szükségessége: emberek nagy része semleges, racionális, önhasznát követő, kis része jó, illetve rosszindulatú. Kooperációra az önérdek kényszeríti (állandó bevétel mellett a költség csökken), bizonytalanság, akkor járnak jobban, ha összejátszanak Kijátszás ellen 1

www.KozgazWarez.hu visszatartó erő a visszavágás, ha kevesen vannak. Ha sokan, akkor nem tudják ki volt, vagy kicsi a veszteség (kis esély a hallgatólagos megállapodásra). Célja, hogy csak ő dezertáljon, a több kooperáljon. Senki sem enged – patt – intézmény (kordában tart). Állam: nincs vérség, csak egy helyen élnek – szabályok alkotása és betartatása Egyénnek rövidtávon hátrány az intézményesülés, de hosszú távon jó. Intézmény: gazdasági és társadalmi életben érvényesülő, gazdaságilag is szentesített szabályok, szokások, magatartási elvek és normák (szemben a deviancia). Szervezeti kötelesség diadikus (következmény > kötelesség), szemben az intézményi triadikus (következmény < kötelesség). Intézményesülés: magatartási mintát képviselő személyek szerepköreinek és státusának kialakulása, másfelől a magatartásmintával kapcsolatos várakozásoknak az érintettek tudatában való meggyökeresedése (intézmény stabil (2/3-os törvény) szemben a piac változik) Hiszterézis: a jelenben az intézmény hat a gazdaság aktivitására, a jövőben ez hat az intézményre. Intézmény létrejöhet spontán vagy tudatos módon, szervezet csak tudatosan. Szervezet megszűnhet, intézmény nem – merev. Intézmény lehet alapvető (öntudatlanul követjük az elsődleges és másodlagos szocializáció után) < származékos (könnyebben lehet megváltoztatni, de behatároltabban) < felépítmény. Természetesen fejlődő intézmények stabilabbak, hatékonyabbak, olcsóbbak, mint a mesterségesek. Ha egyre többen térnek el a fennálló intézménytől cselekedeteikben, akkor szervesen fejlődik az intézmény. 3) A modern kapitalizmus Korai kapitalizmus: a tulajdonos maga gyakorolja a tulajdonosi jogokat, hozza meg a vállalattal kapcsolatos stratégiai és napi döntéseket, övé a jövedelem, szerződést köt és mond fel, jogait eladhatja, méri alkalmazottjai teljesítményét, felvesz, vagy elbocsát munkaerőt, családi vagyonát fekteti a vállalkozásba, teljes vagyonával felel az estleges kudarcért, korlátlan felelősség – vállalat bővítése kockázatos + egymás ellenőrzése tranzakciós költség – marad a családi vállalkozás – részvénytársaság: csökken a kockázat, csak a részvény értékéig visel a tulajdonos kockázatot (korlátozott felelősség), eladhatja a részvényt (nem a vállalatnak, hanem a részvénynek a tulajdonosai), tulajdonosi jogcímek piacosítása, tőzsdei kereskedés. Részvény: a névértékben feltüntetett mértékben testesít meg tulajdonosi jogokat, a részvénytulajdon osztalékot (profitból való részesedés) hoz tulajdonosának, részesedésének mértékében szólhat bele a döntésekbe. A tulajdonosok a döntések nagy részét menedzserekre ruházzák át – képviseleti probléma (megoldás: menedzser is kap részvényt, vagy valamelyik fél kilép). Nőnek viszont a tranzakciós költségek, sok tulajdonos követi a menedzseri döntéseket, ezt ellensúlyozza a nagyobb hatékonyság, tőzsdei forgalom, vállalatméret. Tőkepiacon ha csökken a hatékonyság, akkor csökkennek az árfolyamok is, de nincs tranzakciós költség, hiszen az árfolyamokból is lehet információkat kapni, így eladja a részvényt, ami miatt nő a kínálat és az árfolyamok tovább esnek. Termékpiacon az értékesítés nagyságából következtetnek a tulajdonosok a menedzserek munkájára. Menedzserpiacon ha rossz a menedzser akkor kirúgják, helyére másik kerül, így állandó a nyomás. Állami szektor a modern piacgazdaságban: 1945-től nőtt az állami szektor szerepe, mert a piac részlegesen kudarcot vallott, államosítás, fellépés az externáliákkal szemben, közjavak termelése, újraelosztás, erőforrások hatékony allokációja, cél a munkanélküliség és az infláció elleni harc, gazdasági növekedés. Később csökkent, mert az állami beavatkozás kudarcot vallott, rontja a gazdasági hatékonyságot, nem érzékeny a fogyasztói igényekre – állami monopólium rosszabb a magánmonopóliumnál. Az állami vállalatok költségvetési korlátja felpuhulhat, azaz egy ideig az állam magára vállalhatja a veszteségeket, így az állami menedzsment szabadsága nagyobb, mint a magáné (pl. növeli a vállalatméretet, nő a hatalma, pénze), tehát a magántulajdonosi gazdasági rendszer hatékonyabb az állami tulajdonú gazdasági rendszernél, de a rendszer hatékonyságából nem következik a vállalat hatékonysága, csak átlagban igaz a dolog. 2

www.KozgazWarez.hu A privatizáció (1970-től) célja a gazdasági teljesítmény javítása, költségvetés bevételei nőnek, megfékezi az állami szakszervezeteket és növeli a szavazóbázist. A menedzser céljai: magas fizetés, nagy vállalatméret, hírnév, hosszú élettartam, de a növekedés nem egyenlő a profit maximalizálásával, a bekebelezés réme a tőkepiac eszköze arra, hogy a vállalat érdeke legyen a profitmaximalizálás. A hatékonyság a magántulajdon és a piaci verseny kölcsönhatásának a terméke, pl. alacsony hatékonyság – alacsony profit - vagy a tőke visszavonul, vagy nő a termelés hatékonysága. A privatizációt azok az okok korlátozzák, amelyek kiváltották az államosítást. Az állami koordináció kiterjedése a modern piacgazdaságban, az állami kiadások növekedését magyarázó tényezők: GAZDASÁGI-KERESLET: Wagner-törvény (meritokratikus javak, infrastruktúrális beruházások, jólét és magasabb rendű szükségletek, az iparosítás következményei, népességnövekedés és urbanizáció, (negatív externáliák növekedése (szennyezés, zaj, bűnözés) + lakosság nő – túlzsúfoltsági hatás), de pozitív externáliák: civilizáció, oktatás, beruházás). GAZDASÁG-KÍNÁLAT: Baumol-hatás (kapacitáshatások, termelékenységnövekedés és relatív árak). POLITIKAI-KERESLET: bürokráciaelmélet, pártverseny, érdekcsoportok, választók és a fiskális illúzió, választási és pártrendszerek. POLITIKAI-KÍNÁLAT: az államigazgatás stratégiai helyzete, a bürokrácia önmozgása. EGYÉB, INTÉZMÉNYI TÉNYEZŐK-KERESLET: centralizmus/föderalizmus, adórendszer. EGYÉB, INTÉZMÉNYI TÉNYEZŐK-KÍNÁLAT: inkrementalizmus. Wagner-törvény: gazdasági fejlődés és a közkiadások nagysága közti összefüggés pozitív. Ha nő a jövedelem, akkor nő az adófizetési kedv, és az állami szolgáltatások iránti igény, de ez nem igaz, ha az iparilag fejlett országokat nézzük, mert bizonyos jóléti szint felett az állami kiadások növekedésének már nincsen tisztán gazdasági oka. Ellen-Wagner-törvény: negatív kapcsolat van a gazdasági növekedés gyorsasága, és az állami szektor kiterjedésének gyorsasága között. Meritokratikus javak: ki lehet zárni bizonyos fogyasztókat, de ha piaci alapon működne, akkor a kereslet kisebb lenne a kívánatosnál, pl. oktatás, könyvtár. Az állami, szolgáltatási szektor termelékenység-növekedése elmarad a magán, ipari szektor termelékenyég-növekedése mögött, mert a szolgáltatásban a legutóbbi időkig (szolgáltatások gépesítése miatt most már nem kevésbé hatékony) nem voltak alkalmazhatóak az élőmunkát megtakarító racionalizálási eljárások – Baumol-hatás: a szolgáltatási szektor termelékenysége állandó, ipari szektor termelékenysége növekvő, és mindkét szektorban azonos ütemben nőnek a bérek – az élőmunka-igényes szolgáltatások árai az ipari termékek áraihoz képest relatíve nagyobbak lesznek. Ha a két szektor kibocsátásának egymáshoz viszonyított aránya állandó, akkor a társadalmi termék egyre nagyobb részét kell a szolgáltatások termelésére fordítani, és a foglalkoztatottak egyre növekvő arányát kell a szolgáltatási szektorban alkalmazni, tehát a gazdasági növekedés üteme lelassul. A politikai rendszer közgazdasági elemzése: Public choice-elmélet: a politikai döntések végső soron a racionális kalkulációt végző, önérdekeiket szolgáló egyének magatartásából vezethetőek le. A politika szférájának szereplői cselekedeteik várható hasznosságát kívánják maximalizálni adott preferenciáik és a cselekvési korlátok mellett. Bürokráciaelmélet: a közösségi és a magángazdasági szektor termelékenységének eltérései a politikai döntéshozatali folyamat hiányosságaival magyarázhatóak. Az erőforrások pazarlása a hierarchikus-bürokratikus szervezet tagjainak egyénileg racionális viselkedéséből fakad, inkább a saját érdekében (hatalmon maradás, hatalom megszerzése - szavazatmaximalizálás) cselekszik, mint a közjóért. A felesleges tisztviselőt nem rúgják ki, mert akkor csökkenne a hivatal presztízse. Minél több pénz, illetve alkalmazott felett rendelkezik egy hivatalnok, annál nagyobb tekintélye van, ami gazdasági előnyökre váltható. A bürokrácia növekedése nem jár együtt az általa nyújtott szolgáltatások megegyező mértékű növekedésével. A kormány addig növelheti a közkiadásokat, amíg az ebből adódó szavazatnövekedés ellensúlyozza a növekvő kiadásokat finanszírozó növekvő adóterhekből származó 3

www.KozgazWarez.hu szavazatvesztés, pl. gazdagoktól több adó, amit a szegények kapnak. A választók és a fiskális illúzió: a választó-fogyasztó nem tudja, nem érzékeli azt, hogy miképpen érintik tényleges gazdasági jólétét az állami kiadások és bevételek. A választó számára az a racionális, ha tudatlan marad, mert egy szavazat alig befolyásolja az állam működését, de az információszerzés költséges, így a közjavak iránti kereslet kisebb lesz annál, amekkora a tökéletes informáltság esetében lenne – Downs. Az állami kiadások nagyobbak a szükségesnél, hasznuk jelentős része a választók egy bizonyos körére koncentrálódik, pl. felsőoktatás – Buchanan, Tullock. Az érdekcsoportok: az államra nem csupán a szavazók, hanem egyes érdekcsoportok is nyomást gyakorolnak saját érdekeik érvényesítése céljából. Akkor hatásosak, ha kicsik, hiszen minél nagyobb, annál többfelé kell elosztani a hasznot, annál kevesebben vállalják magukra a kollektív cselekvés költségeit, és annál nagyobb az esélye a belső ellentéteknek (a potyautas magatartással szemben pozitív, vagy negatív szelektív ösztönzőkkel lehet fellépni) – Olson. Választási- és pártrendszerek: baloldali pártok: az állam jelentős gazdasági szerepét hangsúlyozzák a szociál- és a gazdaságpolitika területén. Liberális, konzervatív pártok: az állami beavatkozás korlátozásának hívei. Pártpolitikai hipotézis: a két oldal hatalommegoszlása a parlamentben alapvetően meghatározza a kormányzat gazdasági tevékenységét – Kohl. Koalíció létrejötte függ a pártok ideológiai távolságától és a pártrendszer szerkezetétől. Az államszervezet eltérő felépítése a pénzügyi erőforrások eltérő központosítását teszi lehetővé. Föderalizmusban az állam könnyebben terjeszkedik, mert az ellenőrző mechanizmusok gyengébbek. Centralizmusban az állam növeli kiadásait, mert képes legyőzni az adónöveléssel szemben kialakult ellenállást. Adórendszer: a jövedelemre, vagyonra kivetett adót a polgárok jobban érzik, mint a termékárakban megjelenő indirekt adót. Az intézményrendszer tehetetlenségi nyomatéka abban áll, hogy a kormányváltás rövid távon csupán nem érzékelhető hatásokat kelt. A világpiac hatásának figyelembe vétele, a nyitott gazdaság következményei: magas ipari koncentráció, azaz nagy létszámú szakszervezetek és kollektív alkuk kiterjedt rendszere, amelyekből baloldali beállítottságú kormányok és erős szakszervezeti konföderáció következik, melyek következménye a jövedelemkiegészítő kiadások lényeges mértékű növekedése, ami végül a kiadások jelentős expanzióját eredményezi. 1945 után a modern kapitalizmusban az állami beavatkozás intézményesült, azaz rendszeressé és jelentőssé vált, befolyásolta a gazdasági szereplőket. A keynesiánus gazdaságpolitikát 1950 és 1970 között alkalmazták, ez a tömegtermelésre és tömegfogyasztásra szerveződő gazdaság megfelelő szabályozási mechanizmusa, ösztönzi a keresletet és finanszírozza a deficitet. A tömegtermeléshez nagy tőkét koncentráló termelőszervezetek kellenek, melyek érzékenyebbek a fogyasztás alakulására. 1945-től makroökonómiai stabilizáció: termelési kapacítások növekedését összekapcsolták a bérek növelésével, ami magával hordozta az infláció veszélyét, ezért béralkut kötöttek a felek. Bretton Woods: rögzített árfolyamok, nemzetközi pénzügyi rendszer, pénz és árszínvonal értékállandósága. A keynesianizmus intézményesülésének ott volt esélye, ahol az állam nyíltan haladóbb felfogású volt, elbírta az új állami feladatok megvalósítását. 1970-től költségvetési deficitek a kereslet oldaláról, bér iránti igények költségoldalról, melyek inflációs nyomást gyakoroltak az árakra, így csökkent a kínálat, nőtt a munkanélküliség, stagfláció jött létre, az árfolyamok mozgóvá váltak, kialakult a monetarizmus. A vegyesgazdaság keretein belül maradva mégis elmozdulás történt a liberális irányba. Angolszászoknál szigorú monetáris politika mellett engedékeny fiskális politika valósult meg, míg az USA-ban monetáris szigor mellett növekvő hadikiadások (állami iparpolitika). Később a piac telítődése folytán csökkent a tömegtermelés szerepe a rugalmas technológiák előretörésével. 4

www.KozgazWarez.hu A szabadversenyes (korai) piacgazdaságban családi magántulajdon volt (tulajdon és funkció egysége), szabad verseny, atomizált piaci szereplők, az állam szerepe passzív (éjjeliőr – ellenőrzi a játékszabályok betartását). A vegyesgazdaságban (modern) a részvénytársasági, az állami és az intézményi tulajdon egyaránt jellemző (tulajdon és funkció szétválása), szabályozott verseny van oligopolista, monopolista és monopolisztikus szereplőkkel, az állam szerepe aktív: szabályozza a versenyt, jóléti funkciókat vállal és beleszól az iparpolitikába. Történeti típusai: piac által vezérelt gazdaság, állam által vezérelt gazdaság, tárgyalásos (neokorporatív) gazdaság. A tőkés piacgazdaság történeti típusai: a gazdasági fejlettség szintje egyenesen arányos a piaci koordináció minél zavartalanabb érvényesülésével és fordítottan arányos az állami beavatkozás mértékével. 1945 után azok az országok (F, A, S, J) fejlődtek a leggyorsabban, amelyek nagy teret engedtek az állami beavatkozásnak. Piac által vezérelt gazdaság: állam szerepe kicsi és kívül marad a mikrogazdasági (vállalati) folyamatokon, piaci szabályozásnak nagy tér, erőforrások allokációjában a piacé a döntő szerep, tőkepiac súlya jelentős, bankok szerepe csekély, rövid távú hitelezés, tőzsde szerepe döntő, pl. USA, GB. Állam által vezérelt gazdaság: államnak nagy szerep, beavatkozik autonóm módon a mikrogazdasági folyamatokba, erőforrások allokációjában is vállal szerepet (nem döntő), preferált vállalatok támogatása, vállalatok belső felhalmozása csekély, tőkepiac nem jelentős, de a bankok szerepe nagy, közép- és hosszútávú hitelezés, jelentős egyéb vállalati érdekeltségek, állami tulajdonú kereskedelmi bankok, így befolyásolja a pénzügyi rendszert és a vállalatokat az állam, pl. F, J. Tárgyalásos (neokorporatív) gazdaság: a kulcsszerepet játszó szereplők érdekszervezetei között létrejött alkuk rendszere révén koordinálja a piac és az állam gazdaságot szabályozó folyamatait, így köztes helyet foglal el a másik két modell között. Az állam nem autonóm szereplő, hanem a magángazdaság érdekcsoportjainak foglya, kívül marad a mikrogazdasági folyamatokon, de ezeket nem csak a piac határozza meg. A piac osztja el az erőforrásokat a gazdaság szereplői között. Az állami beavatkozás ellensúlyozza a piaci hatásokat a hátrányosan érintett iparágakban, vállalatoknál. Szoros a kapcsolat a gazdaság méretei és világgazdasági nyitottsága között, emellett jellemző az állandó, rugalmas alkalmazkodás az aktuális tendenciákhoz. Gyenge volt a feudalizmus, az arisztokrácia, így gyenge volt a konzervatív jobboldal, tehát kompromisszumot kényszerült kötni a baloldallal (kivétel: A, D). Demokratikus korporatizmus: szociális partnerség ideológiája, gazdasági érdekcsoportok centralizált és koncentrált rendszere, a politikai szereplők (állami bürokrácia – politikai pártok) közötti politikai alkuk bérekről, árakról, adókról, foglalkoztatásról, gazdasági növekedésről, pl. A, S, N, DK, B, NL, CH, D. Liberális korporatizmus (CH, B, NL): erős, nemzetközi tőke, gyenge, decentralizált szakszervezetek, az állam globálisan alkalmazkodik, magánkompenzáció, az intézményi keret kevésbé centralizált, stabil, effektív, a korporatív alku kiterjedése szélesebb, de kizárja a beruházás és a foglalkoztatás kérdéseit, az alku módja kétoldalú, implicit engedményekkel. A korai iparosítás modellje: a feudális arisztokrácia és az abszolutista állam gyenge volt, vagy ki sem alakult, korai parlamentáris, politikai rendszer, üzleti alapon szervezett mezőgazdaság, kiegyensúlyozott gazdasági növekedés, kicsi vállalkozások, ipari koncentráció alacsony foka, kevés piaci korlát, fogyasztási ágazatok túlsúlya, állam szerepe passzív, decentralizált magánvállalkozói szervezetek és munkásmozgalmak (reformista), vállalaté a meghatározó szerep az iparosítás folyamatában, a bankok nem a hazai ipari beruházásokat támogatták, hanem növelték a tőkeexportot, az állami bürokrácia növekedése korlátozott (parlament, választójog). Szociális korporatizmus (A, N, DK): gyenge, nemzeti tőke, erős, centralizált szakszervezetek, az állam nemzetileg alkalmazkodik, állami kompenzáció, az intézményi keret jobban centralizált, stabil, effektív, a korporatív alku kiterjedése szűkebb, de magába foglalja a 5

www.KozgazWarez.hu beruházás és a foglalkoztatás kérdéseit, az alku módja háromoldalú, explicit engedményekkel. Mindkét fajta politikai következményként szűkíti a szereplők közötti politikai egyenlőtlenségeket. A megkésett iparosítás modellje: erős feudalizmus, arisztokrácia felszámolása megkésve ment végbe, robbanásszerű gazdasági növekedés, nagy vállalatok, magas ipari koncentráció, piaci verseny korlátozása, nehézipar túlsúlya, bankrendszer a kulcsszereplő, állam és a vállalatok fontos szereplők, centralizált munkásmozgalom (radikális, politikailag elkötelezett) és vállalakozói szervezetek, nagy infrastrukturális beruházások, állam közvetlenül vállal vállalkozói szerepet, de többnyire indirekt módon avatkozik be a magánvállalkozásokba, bankszféra a hazai beruházásokat támogatta. 4) A piacközpontú vegyesgazdaság modellje A piacgazdaság központi szereplője az örökéletű (jogi személy) vállalat, minden termelési tényező (föld, tőke, munka) megszerezhető piaci úton (vásárlás, bérlés, kölcsön, részvényeladás), de munkán nem alapulhat gazdasági szervezet. Tiszta vállalkozás: nincs termelési tényezője, csak ötlete, szervezőkészsége – tőkét kell szereznie. A tőketulajdonosé a vállalat, a részvénytőke, a reziduális jövedelem, a kockázat, a fix költség (kamat, földbérlet), a profit. Nagy beruházás - tőkeegyesítés – részvénytőke-tulajdon – korlátolt felelősség (kistulajdonos csak a befektetett tőkét kockáztatja szemben a nagytulajdonossal). Hagyományos (jogi) modell: részvényesek választják az igazgatótanácsot, akik alkalmazzák vagy felmentik a felsővezetőket. Gyakorlati modell: felső vezetők jelölik, ellenőrzik az igazgatótanácsot, akik befolyásolják a részvényeseket. A tulajdon szétaprózódásának tényezői: vállalati tőke növekedése (tulajdonosok száma nő), verseny, növekvő skálahozadék – menedzser érdeke (lanyhul a tulajdonosi ellenőrzés, javítja pozícióját, nő a hatalma és a jövedelme, de az alacsony profit miatt lemegy az árfolyam – felvásárolják a corporate raider-ek és kirúgják a régi menedzsmentet). Vállalat növekedése lehet: profit útján (nincs szétaprózódás, de lassú), vagy részvénykibocsátással (gyors, de szétaprózódáshoz vezet). Tulajdonos lehet: magánszemély (haszon érdekli), munkavállaló (megtakarítását fekteti be), kisbefektető (befektetési alapba, vagy biztosítást köt), intézményi befektető ( = befektetési alap + biztosító), más vállalat (emiatt is szétaprózódhat). Tulajdonosi ellenőrzés erősödése: menedzserek többségi tulajdont szereznek az általuk irányított vállalatban (menedzseri kivásárlás (hitellel): (L)MBO), corporate raider-ek felvásárolják a céget, intézményi befektető egyre több tulajdont szerez (nem adja el árfolyamcsökkenéskor, mert veszítene rajta), munkavállaló (csekély rész, de az ESOP-ban hitelből vesz részvényt, és az osztalékból törleszt). Az ellenőrzés erősödése erősebb a szétaprózódásnál. USA-ban és GB-ban jellemző a szétszórt tulajdon, mert ott a leghatékonyabb a kisebbségi tulajdonosok jogi védelme. A bankok szerepe függ az érvényes szabályozástól (USA-ban kis szerep, szemben D-ban és J-ban, ahol állami beavatkozás, megkésett iparosítás, bankok szavazhattak a náluk letétbe helyezett részvényekkel, részt vesz az igazgatótanácsban, felügyelő-bizottságban – jelentős kereszttulajdonlás). A piacorientált rendszer hátránya az erős függés a spekulánsoktól, a bankorientált rendszernél kisebb a pénzügyi ingatagság, de akadályozza a nemzetközi tőkemozgást. – Screpanti. Erős bankú csoport (bank lehet többségi tulajdonos) (A, D, SF, F, CH, GB, DKO) – Gyenge bankú csoport (USA, AUS, CAN, I, J, S). – La Porta. Tőkepiac alapú rendszer: beruházásokat kötvények és részvények kibocsátásával finanszírozzák, bankhiteleket csak rövidtávra vesznek fel, csekély banki részesedés a vállalatokban (USA, GB) – Hitelalapú rendszer (gyenge tőkepiac, jelentős banki részesedés a vállalatokban)-2 aleset: állam által vezérelt alkalmazkodás (kormányzat rögzít bizonyos kamatlábakat – F, J), intézményi dominancia (háromoldalú tárgyalásos, nagybankok alakítják a piaci kamatlábakat – D). – Zysman. 6

www.KozgazWarez.hu Állami szabályozás a piacközpontú vegyesgazdaságban: az állam az éjjeliőr szerep által igényelteken túl részt vesz a jövedelmelosztásban is, de ennek mértéke kisebb, mint a többi típusban. A szabályozás iránti igény a piaci szereplőktől indul ki. Trösztellenes törvénykezés (monopóliumok kialakulása természetes következménye a piaci versenynek) céljai: a) verseny fenntartása, védelme, b) a fogyasztók érdekeinek védelme (üzleti praktikák tiltása), c) a kis, független vállalkozások védelme, d) a kisvárosi Amerika értékeinek és szokásainak védelme. Fogyasztóvédelem: caveat emptor (vigyázzon a vásárló): a fogyasztó vállalja a kockázatot, hogy azt kapja-e, amiért fizetett – caveat venditor (vigyázzon az eladó): az eladó a felelős az eladott áru minőségéért. Munkavállaló-védelem: munkavédelem, törvényes munkaidő, minimálbér, diszkrimináció tilalma, gyermekmunka korlátozása. Az állami szabályozás itt a piac normális működését szolgálja. A pénzügyi rendszer szabályozása: az kiszolgáltatott, aki kölcsönadja a pénzét, és nem tudja ellenőrizni (aszimmetrikus információ). Értékpapírpiacon törvények tiltják a bennfentes kereskedelmet (tisztesség > hatékonyság). Bankok is finanszíroznak (adós – bank – hitelező, asszimetria a bankhoz kerül), de ő is csődbe kerülhet, ezért szabályozzák (tartalékráta). 1890: Első trösztellenes törvény (Sherman Act), 1933: Glass-Steagall-törvény (bankügy különválása a többi pénzügytől), Regulation Q: FED maximalizálja a betéti kamatlábakat, cél: a stabilitás növelése. 5) Állam által vezérelt piacgazdasági rendszerek A tőkés termelési mód lényege a piac és a magántulajdon kombinációja. A kapitalizmus lényege a piac és a munka-tőke vertikális kapcsolat összefonódása. Új gazdasági intézmény kifejlődése strukturális válsághelyzetből: strukturális válság – politikai konfliktus vagy háború – (az új gazdasági intézmény kodifikációja + szabályozási forma + természetes fejlődés) => pozitív visszacsatolás, azaz a szabályozási forma tökéletesedik. Az új szabályozási forma sikeres kialakulása növeli az esélyét egy új strukturális válság kialakulásának: természetes fejlődés – (társadalmi konfliktus + változások a kormányban + gazdasági egyensúlytalanság) – (a szabályozási forma destabilizálódása + strukturális válság + negatív visszacsatolás). Egyetlen gazdasági-társadalmi rendszer sem képes önmagát tökéletesen azonosan reprodukálni. Az eredeti konfliktust egyre hatékonyabban tudják kezelni, de vele együtt egy új konfliktust gerjeszt. 1945-től minden országra jellemző volt a fordista modell, azaz nagy volumenű szériagyártás, növekvő skálahozadék, tömegtermelés. Az állam által vezérelt piacgazdaság modelljének katzensteini kritériumai: az állam autonóm szereplőként avatkozik be a mikrogazdasági folyamatokba, azaz: a vállalati szféra szelektív befolyásolása, termelő-beruházások és kutatási programok finanszírozása, kedvezményes hitelek és juttatások a vállalatok preferált csoportjainak, kicsi tőkepiac, nagy banki és állami súly, jelentős állami érdekeltség a vállalati szférában és a bankokban, az állam főként a bankszférán keresztül érvényesíti gazdasági prioritásait. Erős feudális társadalmi környezet volt – késői iparosítás, jellemzői: magas, olykor robbanásszerű gazdasági növekedés, magas ipari koncentráció, nagy vállalatméret, beruházási bankok nagy szerepe, új iparágak protekcionista védelme, aktív állami szerepvállalás a beruházásokban, vállalkozók országos szervezeteinek kialakulása, országos szinten összefogott szakszervezeti mozgalom, felülről kiinduló reformok, politikai változások, végrehajtó hatalom túlsúlya. Az állam által vezérelt piacgazdaság francia modellje: állami szektor kialakulásának három hulláma: 1936: Népfrontkormány intézkedései, 1945-6: II. világháború utáni államosítások (helyreállítás, modernizáció, közvetlen állami beavatkozás a mikroszférába - gazdasági dirigizmus), 1982: Baloldali kormány államosításai: FSZP-győzelem, Mitterand szerint a két fő baj a magas munkanélküliség és az egyenlőtlen jövedelem-eloszlás, melyek oka a magántulajdon túlsúlya, ezért államosítás. Kezdetben a termelékenység és a beruházások 7

www.KozgazWarez.hu ugrásszerűen emelkedtek, de nőtt az eladósodottság, mert olcsón adták a termékeket, így az önfinanszírozás romlott, nem takarékoskodtak – visszatérés a dirigizmushoz, célja erőforrások koncentrálásával csúcstechnológia meghonosítása, de ez nem sikerült, ezért 1984-től privatizáció. Demokratikus tervezési eljárás: állam irányítja a gazdaságot anélkül, hogy a piacot hátráltatná, megfojtaná. Jellemző volt a nemzetgazdasági tervezés (10 darab ötéves terv), ehhez szükséges a társadalmi szintű összehangolás (szerintük erre a piaci mechanizmusok nem képesek). A terv a társadalmi érdekegyeztetés intézményes működésének a színtere is. A terv végrehajtásában mindenki érdekeltté vált kényszer nélkül, tehát direkt és aktív, mert hatni is kíván a jövőre, nemcsak feltérképezni. A problémák az egész állami beavatkozási rendszert érintették: rugalmatlanná vált (a technikai fejlődés máshol felgyorsult), a mikrogazdasági folyamatok túl bonyolultakká és áttekinthetetlenekké váltak. A francia gazdaság intézményrendszere: munkavállalók és munkáltatók kapcsolatrendszere: 1945-től kormányzat és a szakszervezetek közti viszony ellenséges volt, majd 1982-től enyhült, de 1990-től az EU-F jogharmonizáció miatt megint erősödött a foglalkoztatás bizonytalansága. Közintézmények szerepe: öt fő intézmény határozza meg a francia termelés és jövedelem-eloszlás jellemzőit: végrehajtó hatalom, magánvállalatok, PM, EUintézmények, tervezési bizottságok (1980-ig centralizáció, majd decentralizáció, és 1993-tól állami szektor és jóléti kiadások csökkentése). Kormányzat és üzleti szféra: a piaci allokáció alapvető koordinációs mechanizmus maradt, de az állami beavatkozás a magánszektorra is kiterjedt (fontos iparágak védelme és támogatása). Bankszféra, bankrendszer sajátosságai: jelentősebb bankok szinte mind köztulajdonban vannak, ami közvetlen eszköz a kormányzat kezében a gazdasági tervcélokhoz igazodó hitelpolitika kialakításához. A bankrendszer erősen centralizált, így egyszerűbb volt a hitelallokáció befolyásolása, és a preferált iparágak védelme és támogatása, emellett a Kincstárnak is fontos szerepe van. Állami beruházások és vásárlások: 1980-as években az állami beruházások szerepe nőtt (ipari K+F, munkahelyteremtés), de a magánberuházást is támogatja. Az állami vásárlásokért (állami vállalatok, szervek, helyi közösségek vásárlásai) komoly harc a magánszektorban. Az állam által vezérelt piacgazdaság japán változata: 1850 előtt teljes elzárkózás, de 1853-ban USA erőszakkal vette rá kikötői megnyitására, majd jött GB, NL, URS. Két választási lehetőség: 1) félgyarmati sorsba süllyedés (Kína), vagy 2) modernizáció a hátrány ledolgozására: Meidzsi-korszak (XIX. század 2. fele és a XX. század 1. fele): első évtizedeiben a nyugattól való tanulás (posta, távközlés, közoktatás, vasút, hajózás, egészségügy és higiéniás rendszer modernizálása). Állami iparág-támogatás: vasút, vas- és acélbányászat, elektromos energia, cement- és vegyipar. Kereskedelmi-üzleti szektor szerepe nőtt: ipari-, kereskedelmi- és banktőke koncentrációja. A modern szektor zaibacuk keretében szerveződött, ami biztosította a tőkefelhalmozást, a hatékony termelési módszereket, és a lehető legmagasabb skálahozadékot. A II. világháború vesztes állama volt, a gazdaság romokban, 1946-52 USA-megszállás – modern gazdasági és politikai rendszer kiépítése: családi zaibacuk feloszlatása, munkavállalói szervezetek tevékenységének aktivizálása, mezőgazdasági reform (földosztás), császár szerepének csökkentése – parlamenti demokrácia (1945-93 Liberális Demokrata Párt), államimagánvállalkozói együttműködés. A japán gazdasági-társadalmi rendszer vonásai: a társadalmi rendszer filozófiai alapjai: konfucionista tanok – közvetlen uralmi és hatalmi viszonyok, állam által felülről vezérelt reform. Közösség (nemzet, vállalat, család) elsőbbséget élvez az egyénnel szemben – elöljárók tisztelete, ők testesítik meg a közösséget. A munka az élet legfőbb célja, hit a kormányzat, bürokrácia, munkaadók gondoskodásában. Társadalmi berendezkedés: család < vállalat < üzleti konglomerátum < egyetem < kormányzati intézmények. A döntés alapvető 8

www.KozgazWarez.hu elve a közösségen belül a konszenzus. A különböző szintű közösségeket a japán nemzeti közösséghez való tartozás fogja össze. Tulajdoni és koordinációs rendszer: domináns tulajdonforma a magántulajdon – piaci koordináció mechanizmusai dominálnak, de a bürokratikus koordináció súlya nagyobb, mint más piaci gazdaságban – Japánnak állam által vezérelt gazdasága van (meghatározó súlyú a fejlesztésekben): jelentős vámvédelem (a vállalatok monopolista árszintet tartanak fenn belföldön). Jellemző a protekcionista gazdaságpolitika (szabad kereskedelem korlátozása, nincs importverseny) – a világ legnagyobb tőkeexportőre, miközben belföldön a külföldi tulajdonban lévő vállalatok súlya elhanyagolható. Legnagyobb befolyása a PM-nek és az IKM-nek van, de fontos szerepe van a gazdasági szervezeteknek (Keidanren = GSzJSz) is. Bankrendszer: hierarchikus felépítésű, források a kicsiktől a nagyokhoz mennek, kevés nagybank irányít, a Japán Jegybank együttműködik a PM-mal, az EXIM-Bankkal és a Japán Fejlesztési Bankkal. Gyakori az állami beruházás kölcsönből, ezért alacsony a munkanélküliség, gazdasági növekedés, magas beruházási hányad. 1980-tól hazai pénzpiac liberalizálása, bankrendszer koncentrációja (a világ kilenc legnagyobb bankja japán). A japán vállalati rendszer sajátossága: a gazdaságszerkezet duális (a nagyvállalatok mellett a vállalati struktúrát a kisvállalatok dominálják). A nagyvállalatok (zaibacuk) családi vállalkozásokból nőttek ki, külföldi felvásárlók számára hozzáférhetetlenek voltak. A vállalati rendszerben a versengés és a komplementer-jelleg egyszerre van jelen. A zaibacukat az USA megszállás során feloszlatták, de utána a japán kormány visszaállította a nagy, családi tulajdonú konglomerátumokat (keirecu: a cégek közötti kapcsolatok lazábbak, méretük kisebb, gazdasági hatalmuk dekoncentráltabb, nincs központi szervezet, koordináció informális (időszakos találkozókon), általános a kereszt-részvénytulajdon és a keresztdelegálás). A birodalom bankja támogatja a körhöz tartozókat, innovációit finanszírozza, ellenőrzi a vállalatokat, megmenti a vállalatot a csődtől. A keirecuk alkotta konglomerátumok a termelés, beszerzés, értékesítés, ár- és hitelpolitika, import, export területein is magas szinten monopolizált zártkörű termelési és értékesítési láncot alkotnak. A piaci részesedés növelése mindig fontosabb, mint a profit. A rendszer előnye: megvédi a cégeket a külső tőkebehatolástól, cégek közötti állandó informális kapcsolat. Kereskedőházak (általános kereskedelmi vállalat – sogo shosha): biztosítják megbízóik kereskedelmi hátterét, közvetítik feléjük a piaci információkat, garantálják a biztonságos nyersanyag-ellátást, pénzügyi segítség a kisfogyasztóknak, lízingügyletek lebonyolítása, japán termékek külföldi népszerűsítői. A japán vállalati gazdálkodás és menedzsment sajátosságai: átfogó minőség-ellenőrzés (piackutatástól eladásig), azonnali készlet- illetve áruszállítás (just in time – nincs készletezés, ezért olcsóbb és naprakészebb), széles körű gondoskodás a munkavállalókról (családi jelleg). A társadalmi érdekegyeztetés rendszere: a szakszervezetek és a munkaadók érdekképviseletei vállalat(rendszerek)ként szerveződtek, nem szakmák szerint. Béremelés nagyságát előzetes megállapodásokkal rögzítik, így csekély a konfliktus esélye, szakszervezeti tagság csak 25 %, sok a részmunkaidős. Japán gazdasági fejlődésének és gazdasági rendszerének összefüggései: évtizedekig a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága a növekvő kormányzati beruházások miatt (expanzív növekedés), alacsony munkanélküliség, csökkenő infláció, majd stagnálás után recesszió. 1971 után a rögzített dollár-yen árfolyam feloldása után a yen a háromszorosára erősödött, és a külkereskedelmi irányultság is módosult (nőtt az ázsiai külkereskedelme – Yen-övezet). Kezdetben árudömping, majd a protekcionista intézkedések miatt vegyesvállalatként termelt tovább, később vámon kívüli korlátozások, adminisztratív irányelvek. Válságjelenségek: gazdasági fölény monoton csökken, munkanélküliség nő, magas megtakarítási hányad, ezért alacsony a belső fogyasztás. Buborékgazdaság: nőtt a pénzkínálat, nőtt a részvények iránti kereslet, magas ingatlanárak, nőtt a hitelkihelyezés, külpiaci 9

www.KozgazWarez.hu lehetőségek beszűkülése miatt vált fontossá a belső fogyasztás. Japán zártsága nem tarthat örökké, kiegyensúlyozottabb viszony kell a reálgazdasághoz, a japán értékrend és gazdasági rendszer nagyon eltér a megszokottól, meg kell változtatni a vállalatok működési rendszerét. 6) A jóléti államtól az esélyteremtő államig Jóléti állam: olyan állam, amely elkötelezett polgárai anyagi és szellemi jól-léte iránt, és ezért aktívan beavatkozik a gazdasági folyamatokba. Reziduális jóléti állam (USA): szegények számára szociális háló piaci megoldásokkal. Univerzális jóléti állam (S): az egész társadalom számára szociális szolgáltatások, amelyet piaci eszközök nélkül működteti. Jóléti rendszerek kialakulásának 3 alapelve: társadalmi igazságosság és méltányosság elve (szükséges a javak újraelosztása), piac hibáinak és kudarcainak felismerése, morális alapelvek megvalósítása. A jóléti állam szükségessége: jövedelemegyenlőtlenségek mérséklése (verseny okozza a jövedelemegyenlőtlenséget, melynél nincs ösztönző erő a gazdasági tevékenységre, ha túl nagy az veszélyezteti a működőképességet). Szegénység következménye a bűnözés, tehetséges emberek képességei, alkotókészségük veszik el. A szélsőséges egyenlőtlenségek ellentmondanak a morális elveknek (kevés munka – sok pénz) + piaci kudarcok. Piaci kudarcok: a) külső gazdasági hatások (Csak a profit számít, de pl. a szennyezés nem, mert a szennyezés és a káros következmény között hosszú idő, elszenvedőik nehezen azonosíthatók + a szennyezés helyreállítása drágább, mint az általa elért profit. Felek közötti megállapodás akkor lehetséges, ha a káros hatás azonnali, az elszenvedő azonosítható, egyértelmű tulajdonjogok.), b) meritokratikus javak (Olyan fogyasztási cikkek, amelyek fizikailag magánjavak, de amelyek esetében az állam korlátozza a fogyasztó szuverenítását és felülbírálja a fogyasztói döntéseket, pl. dohányzás, biztonsági öv, iskola. Érvek erős externális hatásai vannak a többi fogyasztóra.), c) hiányzó, vagy tökéletlen információk (Emiatt tökéletlen a piac működése, ezt akadályozza meg az állam jobb informáltsága folytán a hátrányos termékek és szolgáltatások piacra kerülésének tiltása révén.), d) növekvő volumenhozadék – természetes monopóliumok (Kiszolgáltatott fogyasztók miatt állami beavatkozás, ha piaci elégtelenség van, és képes megoldani a csapdahelyzeteket anélkül, hogy súlyos mellékhatások keletkezzenek.). Egyéb megoldások: gazdagok adakozása (nem elég hatékony a potyautas magatartás miatt). Beavatkozások fajtái: a) magántevékenységek szabályozása törvények, előírások útján, b) állam közvetlen termelő, vagy szolgáltató jóléti intézményei (mennyiségi szabályozás, minőségi szabályozás, javak fogyasztásának állami finanszírozása, adók útján történő árnövelés, bizonyos javak és szolgáltatások állami előállítása, pénzbeli transzferek a rászorulóknak). Jóléti állam változatai: a) liberális: jogcím a kedvezményekre a szükség, az intézmények szerepe piackorrigáló, a szociális jövedelem forrása szociális, a programok típusai szelektívek, a lefedett népesség kisebbség, a magánszervezetek szerepe nagy, az adminisztratív lebonyolítás helyi, az újraelosztás mértéke kicsi, és a rendszer karaktere a megosztott középosztály, b) szociáldemokrata: jogcím a kedvezményekre az állampolgárság, az intézmények szerepe kiegyenlítő, a szociális jövedelem forrása az alapjövedelem, a programok típusai univerzálisak, a lefedett népesség többség, a magánszervezetek szerepe kicsi, az adminisztratív lebonyolítás kormányzati, az újraelosztás mértéke közepes, és a rendszer karaktere a széles egyenlőség, c) koraszülött K-E-i: jogcím a kedvezményekre az állampolgárság, az intézmények szerepe egyenlősítő, a szociális jövedelem forrása az újraelosztás, a programok típusai univerzálisak, a lefedett népesség teljes, a magánszervezetek szerepe semmi, az adminisztratív lebonyolítás centralizált, az újraelosztás mértéke nagyon nagy, és a rendszer karaktere a formális egyenlőség.

10

www.KozgazWarez.hu Kettős követelmény az állam előtt: a) ne sértse a magántőke hatékonyságát, és csak a legszükségesebb mértékben korlátozza a magánvállalatokat a profitábilis termelésben, b) amikor maga lép fel termelőként, vagy szolgáltatóként, akkor azt racionálisan tegye. A jóléti állam ellentmondásai statikus szemléletben (a kormányzat kudarca): a) nyomásgyakorló csoportok létezése (lobbik érdeke nem egyezik meg a társadalom érdekével), b) bürokrácia nehézkes és alacsony hatékonyságú működése (állam nem tudja ellenőrizni + saját érdekeit követik), c) származékos externáliák (diszfunkcionális szabályozás gyakori), d) az inputok és outputok, illetve a költségek és árak a piac kialakulásának a következtében (állam felülbírálja a fogyasztók döntéseit: 1) saját pénzét magára költi – lehető legnagyobb hasznosság, 2) saját pénzét másra költi – ajándékozás: költségoldalról hatékony, de fogyasztói preferenciák szempontjából nem hatékony, 3) kettes fordítva, 4) egyes fordítva). A jóléti állam kockázatai dinamikus szemléletben: a) a gazdasági szereplők késleltetett alkalmazkodása a juttatások negatív ösztönzéséhez (munkanélküli egyre kevésbé akar munkát vállalni – tanult gyámoltalanság), b) kritikus következmények a makroegyensúlyra nézve (mérsékelt deficit még növeli az aggregált keresletet, de a nagy deficit már destabilizációt okoz), c) a politikusok és kormányzati tisztviselők magatartásának indukált változásai (bürokraták a népszerűség miatt felelőtlenül osztogatják az állam pénzét, mivel az nem az övék), d) a piaci kockázatok fokozatos helyettesítése politikai kockázatokkal. A jóléti állam válsága: azért, mert a gazdaság, amelyre a jóléti felépítmény alapozódott, megváltozott. Új termelési mód és gazdasági rendszer – információs társadalom (tudásalapú gazdaság, posztindusztriális kor). Hagyományos tömegtermelés (fordizmus) a számítógépek fejlődésének hatására tömeges testreszabássá (toyotizmus – komplexebb, variabilisebb termelés, felgyorsult folyamatok - bizonytalanság) vált. A túlélés feltétele a rugalmasság, gyorsaság, mindez megkérdőjelezi a jóléti államot, ahol fontos alappillér volt a biztonság, kiegyensúlyozottság, stabil és szabályozott foglalkoztatási viszonyok. A társaságok – miközben tevékenységük nagy részét már nem bérmunkásokkal, hanem külső kontraktusokkal végeztetik – belül is alkalmazottaikból szervezett molekuláris egységekre: ad hoc teamekre, teljesítményorientált munkacsoportokra, projektekre bomlanak. E belső és külső csoportok amőbaként változnak, igazodnak a valós munkaerő-szükséglethez. A munkaerő egyre kevésbé kötött, egyre inkább „nomádként” viselkedik (permanens (élethossziglani) tanulás), de tetemes része hosszútávon is kívül reked a termelési folyamatokon, információs szegényekre és információs gazdagokra oszlik a társadalom, amely nem változtatható meg újraelosztással, a köztük lévő jövedelemkülönbség nagyobb, mint valaha és a jelenlegi sokszorosára tágul. Biztonságáról és foglalkoztatottságáról az egyénnek növekvő mértékben magának kell gondoskodnia. Felértékelődik a szolidarítás magánintézményeinek a szerepe, de egyidejűleg növekvő devianciákra, súlyos egészségügyi problémákra, migrációs konfliktusokra kell felkészülni. Az információs technológiákra három féle kormányzati reakció: 1) visszatáncolás a jóléti államhoz (vadkapitalizmus), 2) vegetálás a romokon, 3) az adóztató-költekező állam helyett új társadalmi megegyezés: az esélyteremtő állam, jellemzői: a) a jólétre szánt pénzeket nem számolatlanul költi a jóléti intézményekre, hanem olyan beruházásoknak adja, melyeknek tovagyűrűző hatásuk van, b) leszámol az univerzalizmussal, csak a rászorulókat támogatja, c) a beruházásokat és az oktatást ösztönözve nemcsak a munkanélkülieknek, de az üzleti világnak is kedvez, ezáltal leszereli a jóléti államot mindig is negatívan érintő tőkét, d) kikapcsolja a negatív ösztönzőket, a tanult gyámoltalanságot a potenciális munkavállalóknál, e) adekvált az új társadalmi struktúrával, f) felismeri a globalizáció kihívásait, és válaszol rájuk, g) ellenáll a populista szirénhangoknak. 7) Új szervezeti formák a modern kapitalizmusban A negyedik információs forradalom során kialakult az üzleti hálózat, mert a jelenlegi dinamikus, bizonytalan környezetben eredményesebb a vertikális, hagyományos társaságnál. 11

www.KozgazWarez.hu A mai gazdaság alapegységei a hálózatok, vállalat-együttesek, mert magas a tanulási kapacitása, nagyobb az alkalmazkodóképessége és a reakciósebessége. A hálózat cégek közötti kapcsolatok rendszere, több vállalatot, gazdasági egységet, szervezetet átfogó tartós együttműködés, a láncszemeiket alkotó szervezetek közötti bonyolult és gyakori interakciók, és az azok talaján kiformálódó hosszú távú közös érdek. A hálózatok körvonalait nehéz meghatározni, határok nélküli szervezet (amőba). A hálózati kooperációk az üzleti tevékenységek széles skáláját (marketing, termékfejlesztés, innováció, vállalati stratégia) öleli fel. Informális hálózatok: a „rejtett tudás” hálózaton belüli áramlása az együttműködés hatékonyságának fontos tényezője. A hálózati együttműködés három tartalma: a) kommunikációs tartalom (a különféle információ és tudás hálózati tagok közötti áramlása), b) cseretartalom (az egyének közötti, formalizált vagy informális alapon végbemenő tranzakció), c) normatív tartalom (azokat a normákat és várakozásokat foglalja össze, amelyeket a hálózat tagjai eltérő jellemzőik és tulajdonságaik miatt egymástól várnak). Hálózattipológia – a hálózatszervezés rendező elvei: a) célfeladat szerint (új tudás generálását vagy egyéb üzleti megfontolásokat tartja szem előtt), b) szervezeti adottságok szerint (kezdeményezője nagy- vagy kisvállalat), c) virtualitás szerint, d) piaci struktúrához való alkalmazkodás szerint (stabil, vagy nagyon gyorsan változó piaci környezet), e) lokálisglobális alkalmazkodás szerint. A) Tudáshálózat fajtái: kutatásra társult közös vállalkozás, kutató vállalat, megállapodás közös kutatásra és fejlesztésre, technológia cseréjéről szóló megállapodás, technológiai együttműködéshez kapcsolt közvetlen beruházásra vonatkozó megállapodás, licencek cseréjéről és másodlagos források megosztásáról szóló megállapodás, alvállalkozói szerződés termelési feladatok megosztására és beszállítói hálózat létrehozására, kutatási társulás, kormány által szponzorált közös kutatási program, számítógépes adatbank és értéknövelő hálózat technikai és tudományos ismeretek belső cseréje, egyéb hálózat-beleértve az informális hálózatot – Freeman. Kutatási kooperáció közös vállalkozásban, közös kutatás és fejlesztés, megállapodás technológia cseréjéről, közvetlen beruházás, fogyasztó és szállító közötti kapcsolat, technológia egyirányú áramlása – Hagedoorn. Stratégiai szövetség: cégek közötti kooperációnak az a változata, amikor a cégek közötti megállapodás legalábbis a technológiák kölcsönös cseréjét és meghatározott technológiai innovációk közös végrehajtását tartalmazza, két változata van: a partnerek vagy egyenlő arányban vesznek részt a kooperációban (közös vállalkozás), vagy a partnerek szerződéses viszonyban állnak egymással (többen vannak), de nem egyenlő arányban részesednek (csúcstechnológiában jellemző). B) Lefelé irányuló hálózatosodás: nagy, vertikálisan integrált cég kezdeményezi, amely rezsiköltségeit csökkenti (a karcsúsítással és) az outsourcing (kihelyezés) révén, azaz a vállalat belső termelő, vagy szolgáltató funkcióját más, kisebb cégekre bízza (hosszú távú szerződés). Ez egyre nagyobb méreteket ölt, fő célja, hogy a vállalat jobban tudjon fő profiljára összpontosítani. Laterális (oldalirányban terjeszkedő) hálózatosodás: mag nélküli alakzatok jönnek létre, a kihelyezés azonos méretű cégeket köt össze – értékhozzáadó lánc (value-chain). C) Virtuális vállalat: vagy teljesen virtuális, az interneten létezik (pl. Amazon), vagy sok gyár földrajzilag távol egymástól, de egységet alkot az elektronikus hálózatok (globalizáció) útján. Globális iroda: nemzetközi társaságok szellemi központjaikat olyan országokban rendezik be, ahol olcsóbban elérhető a kvalifikált tudás. D) Külső hálózat: outsourcing, laterális összefogás, hagyományos nagycég-beszállítógyűrű struktúra. Cirkuláris szervezet: egyenrangú felek interakciói a cégen belül, az egyéni teljesítmény helyett a csoportteljesítmény számít. Belső hálózat: hierarchikus struktúra lassan alkalmazkodik – szétbontják molekuláris egységekre, teamekre (felelősség decentralizálása, 12

www.KozgazWarez.hu nyitottság, ügyfélorientáltság, állandó tanulás, teljesítményértékelés, egyéniségtisztelet). Nincs külső erőforrása, minden szükséges tőkét birtokol a cég (háromszögben egy kört (brókerek) körülölel négy kör (tervezők, termelők, beszállítók, piacszerzők és elosztók)), pl.: GM. Stabil hálózat: bevonnak külső erőforrást is, jellemző az outsourcing, értéklánc, megosztják a kockázatot, tőkét (háromszögben vezércég, körülötte körökben a beszállítók), pl.: BMW. Dinamikus hálózat: a cégek az erőforráskorlát kitágítása miatt lépnek szövetségre, külső erőforrás bevonása jellemző, a tőke sok cég között oszlik meg, specializáció, rugalmasság jellemző, vezető cég csak néhány területet tart meg (K+F, design) (ugyanolyan, mint a belső hálózat, de nincs háromszögbe foglalva), pl.: Reebok. E) Regionális (és globális) hálózat: sokoldalú, intenzív és gyakran informális kapcsolatok működnek benne a különféle iparághoz tartozó helyi cégek és a különféle helyi intézmények (kormányzat, bankok, iskolák, kutatóintézetek) között, az alulról induló, önszerveződésen alapuló fejlődést ösztönzi. Öt fajta regionális kooperáció: szupranacionális regionális gazdasági tömörülés, nemzetközi regionális szövetség, egymástól távol eső területeket összekapcsoló multilaterális „virtuális régiók”, országhatárokat csak korlátozott mértékben átlépő együttműködési rendszer, nemzethatárokon belül maradó regionális gazdasági stratégia. A hálózatosodás mozgatórugói: profit (végső indíték és mérce), költségmegtakarítás (időmegosztás, holtidő-kiküszöbölés, munkaerőkölcsönzés), biztonság (lassú, bizonytalan nagyvállalat – hálózat), versenyelőnyök (minél nagyobb outsourcing, mivel így nincs sztrájk, nincs béremelés, alacsony árak, napi 24 órás munkaidő), erőforráskorlátok tágítása (állandó költségek megoszlanak a hálózat tagjai között, nincs párhuzamos fejlesztés). A hálózati integráció magyarázata a tranzakciós költségek tana alapján (új instucionalizmus): a szervezet két szélsőséges típusa a piac és a hierarchia (vállalat). A hálózat egy hibrid forma, a két szélsőség között van. A tranzakció alanya az ember, nem a szervezet, cselekedeteit a hasznossági elv vezérli. Az elemzés alapegysége a tranzakció, melyhez költség kapcsolódik, ami alatt a működési, koordinálási, motiválási költségeket értik. Felmerülésének alapvető okai az opportunista cselekvés (mások szándékolt becsapása), valamint a tökéletlen és aszimmetrikus informáltságból származó bizonytalanság. Nagysága függ egyenes arányban a tranzakciók tőkespecifikusságának mértékétől, fordított arányban a tranzakciók volumenétől és gyakoriságától. A vállalat határait a tevékenységek, tranzakciók internalizálásánakexternalizálásának optimálissága jelöli ki. (TC)G1 = (TC)P1, (TC)G2 = (TC)P2 + (TC)H2, (TC)G3 = (TC)P3 + (TC)H3 + (TC)NW3 => TCG3 < TCG2 < TCG1, ahol G = gazdaság, P = piac, H = hierarchia (vállalat), NW = network (hálózat). A hálózat olyan tranzakciókat von hatókörébe a piactól és a vállalattól, amelyeket olcsóbban old meg náluk. A különféle tranzakciók nehezen különíthetőek el a valóságban. A piaci tranzakció költsége radikálisan csökken az egyidejűség és a hely nélküli tér miatt, ezért bízzák a tevékenységet a piaci partnerekre. A hálózat optimalizálja a piac és a vállalat arányát, annak érdekében, hogy a tranzakciós költségeket minimalizálja. A hálózati integráció magyarázata régi institucionalista megközelítésben (Polányi): Az adott társadalomban meglévő intézményektől függ az, hogy a gazdasági tevékenységeket milyen erők koordinálják, három típusa van a koordinációs intézményeknek: a) reciprocitás ((vissza)ajándékozás, a kapcsolatok szimmetrikusak, a cserét társadalmi kapcsolatok motiválják, diktálják), b) redisztribúció (javak áramlása a termelési egységektől a központba, társadalmi kapcsolatokon alapul, de a kapcsolatok asszimetrikusak), c) árucsere (javak és szolgáltatások személyek közötti cseréjét jelenti a piacon, a profit motiválja). A valóságos gazdasági rendszerek ( = hálózatok) mindegyike leírható az említett három integrációs séma valamely kombinációjaként. Tömegtermelésben a reciprocitás visszahúzódik, de a hálózati együttműködésben a reciprocitás szerepe nagy, elhanyagolhatók a tranzakciós költségek a reciprok jellegű cserekapcsolatokban (elég az adott szó). Olyan tevékenységek is zajlanak a 13

www.KozgazWarez.hu hálózatban, amelyek sem tisztán piaciak, sem tisztán hierarchikusak, mert társadalmi kapcsolatokon alapulnak. A hálózat ráépül a piacra és a vállalatra és kiegészül a reciprocitással. Verseny és kooperáció a hálózatban: kooperációk nagyon elterjedtek, a legfőbb hajtóerő a globális piaci verseny éleződése, a legbensőbb titkok (innováció) területein is jellemző, az információs technológiák fejlődése ezt mostanra tette lehetővé: 1. információs forradalom: Írás (i.e. 5000 – 6000), 2. információs forradalom: Írott könyv (i.e. 1300), 3. információs forradalom: Könyvnyomtatás (i. sz. 1450), 4. információs forradalom: Számítógép (i. sz. 1950). Tökéletesen rugalmatlan technológiai rendszer: autonóm gazdasági egységek, mindegyik egység csak egyetlen termékfajta előállítására képes, iparági besorolás egyértelmű, iparágak között nincs verseny, kiszámítható üzleti környezet, a verseny ideális rendszere. Tökéletesen rugalmas technológiai rendszer: autonóm gazdasági egységek, mindegyik egység képes bármilyen termék előállítására rendkívül rövid idő alatt, iparági besorolás értelmetlen, rendkívül intenzív verseny, kiszámíthatatlan üzleti környezet, kooperáció nélkül összeomlik a rendszer. A hálózatban folyamatosan végbemegy a tudás és az információ kölcsönös cseréje, a tanulás a hálózatosodás központi kategóriája, értelme, lényege, a hálózatok javarésze tudáshálózat. A kooperációs igény az innováció területén az egyik legnagyobb (olcsóbban, gyorsabban, különböző vállalatok eltérő technológiai és szakmai tudásának egyesítése). A rejtett tudás elsajátítása a hálózatban fontos összetevője a hálózati többlethaszon keletkezésének. Információs hálózatok öt területe (Steward, Conway): szabadidős hálózat, szakmai hálózat, tudományos hálózat (itt érvényesül leginkább a hálózatspecifikus reciprocitás), felhasználói hálózat, baráti hálózat. 8) A gazdasági rendszerek latin-amerikai modellje Heterogén (liberális – militarista), ? (felzárkózás módja), történelem (1): ezüst – bánya, mezőgazdaság (gyenge a szerves tőke akkumulációja) – állam és erős külföldi tőke miatt függőség, kimerül a hazai tőke, társadalmi – gazdasági formák átalakultak (nem szűntek meg), történelem (2): NGVV – állam szerepe nő (liberális – keynesi) újraelosztás (kereslet nőtt, deficit csökkent)-politika, importhelyettesítő ipar – zárt gazdaság – védelem – terheli a mérleget – egyensúlytalan (hivatalnok) – megtakarítás nő, függőség csökken, helyettesítéshez tőke kell – feldolgozóipar (nehezebben viszi ki a nyereséget), tőkehiány mérséklése a cél, fejlettebb latin-amerikai országokban volt tőke külföldről, de a fejletlenebb ágazatok leszakadtak, viszont a fejletlenebb országokban beruházás sem volt, így eladósodik. Egyoldalú exportszerkezet – import – függés – 1933-tól jobban – válság (nem tőkés rend szerint termel (naturálgazdálkodás), mert nincs integráció és piaci mechanizmus, kisüzem és nagyüzem ellentéte, piac és gazdaság kettőssége – torzulás – korlátokat beépítve viszi magával. Állandó megkésettség okai: eltérő fejlődés, dezintegráció és korlátok újratermelése, túlhaladott struktúrák túlélése, dualitás, kicsi belső megtakarítás, kicsi külső orientáció, fejlődést korlátozó érdekcsoportok, munkaerő korlátozott és elégtelen dinamikája. Reform: gazdasági növekedés (ha csak ez, akkor az kudarc, mert az export, a beruházások és a kereslettől függő belső, illetve dinamikus iparosítás egyaránt megállt a növekedésben 1980ra + szelektív agrárfejlesztés (a hatalmasok kimenekítették a tőkét), állam 1985-től növelte a beruházásokat, így 1980 = 1990, egyensúlytalanságok, finanszírozhatósági és szociális problémák (aránytalan jövedelemelosztás – szegénység, nők munkában). Új stratégia: globalizáció OK – növekedés kell – pénz kell – stabil környezet kell – struktúraváltás kell (1960-tól állammal: nyitás, nincs protekcionizmus, exportorientált iparosítás, integráció, agrárreform, beruházási feltételek és államháztartás javítása – 1970: beruházás nőtt, de 1973: beruházás csökkent az olajválság miatt – elveszett évtized, utána 14

www.KozgazWarez.hu folytatás, de állam nélkül, cél: piaci viszonyok érvényesülése (infláció csökkentése, adó-, pénzügyi-, munkaügyi-, nyugdíjreform, privatizáció, MERCOSUR, liberalizáció, de tőke csak a nagyvállalatokba ment, egyensúlytalanság és adósság nőtt, infláció 20 – 40%/év – folytatni kell a stabilizációt. 9) A Távol-Kelet gazdasági rendszerei Ázsia a gazdasági dinamizmus, a fejlődés, a felemelkedés szimbóluma lett, a piac mechanizmusai a meghatározóak, szemben az állami szerepvállalás minimális mértékével. A szabad kereskedelem a gazdasági növekedés és így a felzárkózás motorja. Mások szerint viszont az állam szelektív ipar- és kereskedelempolitikát folytat, beavatkozik a piaci folyamatokba. A Távol-Kelet földrajzilag egységes, de társadalmilag, gazdasági berendezkedésüket tekintve különböző. Csak állam által irányítva lehet gyorsan felemelkedni (késői iparosítás), gyarmattartóknak nem volt érdekük a tőke és a technológia átadása, hiszen saját termékeiket adták el, kifosztották a nyersanyaglelőhelyeket a gyarmatokon. A felemelkedésnek több útja van (pl. India önellátást és elzárkózást valósított meg), a Távol-Kelet nem zárkózott el teljesen, csak néha, időlegesen. Nem utasította el a külföldi segítséget, nem törekedett önellátásra, nem hagyta figyelmen kívül a hatékonysági szempontokat – kifelé forduló gazdaságstratégia – távol-keleti csoda: kiemelkedően gyors gazdasági növekedés, társadalmi, vagyoni különbségek csökkentése, szegénység felszámolása, a mezőgazdaság megtermelt javainak és termelékenységének gyors ütemű növekedése, a feldolgozóipari export nagy dinamikája és a szektor viszonylagos nyitottsága, a hazai megtakarítások által támogatott tőkeberuházások jelentős gyarapodása, a szellemi tőke kezdeti magas szintje, és gyors ütemű növekedése, a termelékenység általános szintjének nagyobb ütemű emelkedése, a technológia-átvétel bátorítása, a makrogazdaság stabilitása és kielégítő menedzsmentje, a születések számának korábban jelentkező és nagyobb mértékű visszaesése, a politikai stabilitás viszonylagos tartóssága, a szélesebb néprétegek számára hozzáférhető jólét. A gazdasági növekedésből szinte mindenki hasznot húzott, munkahelyi biztonság a garantált bér és a vállalat által nyújtott jóléti szolgáltatások miatt. Munkavállalói szervezetek gyengék voltak, nem volt jellemző a sztrájk. Állam kisegítette a gyengélkedő cégeket, cserébe a lakosság nem követelte a pluralizmust, tehát a társadalmi stabilitás, a növekedés volt jellemző, és az így keletkező többlet szintén a társadalmi stabilitást szolgálta. Fontos szerepe volt az oktatásnak (humántőke fejlesztése) – iskolázottság miatt a lakosságnövekedési ütem csökkent, így egy ember oktatására több pénz jutott. A térség államai terelték a piacot az alábbi eszközök használatával: a háborút követő időszakban a földtulajdon újraelosztása, a pénzügyi rendszer ellenőrzés alá vonása, alárendelve a magánpénzügyi tőkét az ipari tőkének, a hosszú távú megtakarítások ösztönzése, a gazdasági stabilitás megteremtése, a külső verseny hozzáidomítása a hazai gazdasághoz és a szűkösen rendelkezésre álló keményvalutához jutás szabályozása, az export támogatása, a technológiához való hozzáférés elősegítése a multinacionális vállalatok révén, illetve nemzeti technológiai rendszerek kiépítése, kiemelt iparágak támogatása. Az államok aktív és szelektív politikát folytattak, feladata volt a nemzeti korporatív előnyök megteremtése, a tőkeakkumuláció támogatása, a képzési rendszer fejlesztése. Meghatározó ereje volt a centralizált állam mellett a beruházási banknak és az ipari nagyvállalatoknak, valamint Kína fenyegetése is ösztönözte a fejlesztést. Fejlesztő állam (bürokrácia, állam és a magánszféra intézményesített kapcsolata): állami beavatkozás célja a gazdasági fejlődés (mértéke a gazdasági növekedés, termelékenység, versenyképesség), piaci koordinációval és állami tulajdonnal konform módon avatkozik be, az állam a piacot a bürokrácia által irányítja, az állam figyelembe veszi a magánszektor véleményét is, a politika csak uralkodik (elszigeteli a bürokráciát, de mozgásteret ad neki). 15

www.KozgazWarez.hu Erőskezű vezető a csúcson, tervező és fejlesztő bizottságok segítik ( + PM, GM, Jegybank), a gazdaságirányító elit befolyása és hatalma széles körű volt, létezett a korrupció is. A kedvezményes hitelek, keményvaluták, importalapanyagok csak azoknak a vállalatoknak volt hozzáférhető, akik teljesítményükkel azt kiérdemelték. Makrogazdasági stabilitás és a nagy gazdasági növekedés szorosan együtt járt (infláció csökkent, belső és külső adósság kezelhető), az állam vállalta a kiigazítás költségeit szemben Latin-Amerikával. Gazdasági stabilizáció négy területe: a) költségvetési deficit (nem alacsony, de kezelhető – ha nagy, akkor inflációt gerjeszt), b) külső adósságállomány (néhol volt, de „megszűnt”), c) alacsony infláció (történelmi hagyomány, reálkamatok kiegyensúlyozottsága), d) árfolyam (korábban rögzített árfolyamok USD-hez, GBP-hez – túlértékeltek lettek – importhelyettesítő iparágak fejlődése, külső verseny távoltartása – amikor a hazai iparágak megerősödtek, akkor szűnt meg a túlértékeltség). Az 1970-es évek olajválsága Koreában a növekvő adósságállomány képében jelent meg – exportösztönzés, leértékelés, kamatcsökkentés – gazdasági növekedés. Olajsokk miatt hitelexpanzió, nőtt a beruházás és a fizetési mérleg hiánya, de ezt ellensúlyozta az export növekedése. Thaiföldön a hazai kereslet visszaesett az olajsokk miatt, a nyersanyag- és az olajárak stagnáltak – nem lehetett a növekvő importhelyettesítő ipart finanszírozni, de változás a textiliparban + leértékelés – exportorientált lett a gazdaság. A fejlődés finanszírozása: a növekvő jólét növeli a fogyasztást és a megtakarítást, ezáltal a beruházást is, ha zárt a gazdaság. Nyitott gazdaságban külföldi hitelt is fel lehet venni, de ez kezelhetetlen adóssághoz vezethet, így a megtakarítást támogatja az állam, mert ez nem veszélyes, ott ideális, ahol stabil a makrogazdaság (jövőben többet ér a pénze, mint most – pozitív reálkamat + kisebb kamatingadozás + állami és vállalati megtakarítás is volt szemben Latin-Amerikával). Megtakarítás ösztönzése: pozitív nettó hozamok, államgarancia bankcsőd esetén, pénzügy szektoron belüli verseny korlátozása – az állam kezébe kerül a jövedelemelosztás egyik fontos eszköze. Beruházások ösztönzése: magas (főleg olcsó állami) beruházási ráta, alapberuházások az infrastruktúrában, ahol a magánszféra is részt vesz (tulajdon biztonsága, szerződés szabadsága és kikényszeríthetősége, törvényes rend). Az állam a preferált vállalatoknak a piaci kamatláb alatt nyújt hitelt, így a hozam is a piaci alatt lesz. Az állam gondoskodik a tőke nagytömegű, koncentrált rendelkezésre bocsátásáról az állami nagybankok révén, de Délkelet-Ázsiában a magánbankok vannak túlsúlyban. A forrásbevonás szinte mindig hitelfelvétellel történt, mert gyenge volt (ha volt) a tőzsde, csak a gazdaság növekedésével, 1980-tól terjedt el. Agrárszektor: itt is felülmúlják a világ más fejlődőit: 1) önellátás, 2) infrastruktúra kiépítése, 3) földreform. Modernizáció az elmaradott térségek fejlesztésére itt kezdődött. Később exportra termelés, nyereségből újabb beruházások először a mezőgazdaságba, majd amikor az erőssé vált, akkor a könnyűiparba, majd a nehéziparba, majd a csúcstechnológiába (importhelyettesítés), így a mezőgazdaság tőkeforrássá vált. A megerősödő iparágakban fokozatosan építette le „atyáskodását” az állam, teret engedve a piaci mechanizmusoknak. Ipar- és kereskedelempolitika: eszköz az állam kezében a gazdaság működésének befolyásolására. Déli államok utólagosan igazodtak az északiakhoz, hasznot húztak a lemaradásukból: ide áramlott északról a tőke, technológia, vezetési ismeret, tudás – a déli bürokrácia gyengébb. Protekcionizmus és liberalizáció együtt haladt, időről időre váltották egymást: az állam utat tört a piacnak, és a piac erősítette az államot. Szempontok az állam eredményes beavatkozásához: versenyképesség megteremtése (exportra termelés kikényszerítése, vagy verseny az importárakkal), állam szelektív beavatkozása a mikroszférába („csecsemő” iparágak támogatása, cél, hogy „felnőttként” nyereséges legyen), állam által alkalmazott ösztönzők (szelektív, de makroszinten jól szervezett program, fejlett bürokrácia). 16

www.KozgazWarez.hu Az exportból származó jövedelem javarésze a legfejlettebb iparágak bővítéséhez került. Az export dinamizálásának eszközei: exporthitel (kedvezményes beruházási hitel az exportra termelő vállalatoknak), vámengedmény, exportkartell (éles versenyű iparágakban jöttek létre, hogy elkerüljék egyes vállalatok csődjét), exportmarketing (értékesítéshez fűződő információk összegyűjtése és széles körben való megosztása), exportzónák, szabad pénzeszközök (egyes vállalatok megtarthatták a külföldi valutát, nem kellett a kincstárba szolgáltatniuk), nem vámjellegű előírások (hazai termelők orientálása, külföldi exportőrök megriasztása), kedvezményes adó, jutalom (elsősorban erkölcsi, de a nem teljesítést büntették). A külföldi működőtőke-beruházás, mint a modernizáció forrása: elsősorban a Távol-Keletre ment a fejlődő országok közül, mert gazdaságilag nyitott, a pénzügyi piac liberalizált és dinamikus volt. Fő beruházók: Japán, USA, EU. Az ASEAN térségben az FDI a bányászatban, textiliparban, elektronikában számottevő, de veszélyes is lehet, mert kiszoríthatja a hazai vállalatokat, az adókedvezmény miatt kevesebb állami bevétel, erőforráskimerülés, környezetszennyezés. Iparágak életciklusa: 1) hazai piac ellátása importhelyettesítéssel, 2) egységes külföldi értékesítés, 3) érettség, 4) tőke- és tudásintenzív termelés. Lúdraj: 1. Japán (csúcstechnológia, K+F), 2. Dél-Korea (tudásigényes elektronika, nehézipar, vegyipar), Hongkong (szolgáltatás), Szingapúr (szolgáltatás), Tajvan (tudásigényes elektronika, nehézipar, vegyipar), 3. Fülöp-szigetek, Indonézia, Malajzia, Thaiföld, 4. Kambodzsa, Mianmar, Laosz, Vietnam, 5. Észak-Korea. (3. és 4. csoport: munkaintenzív termelés). Nincs szoros együttműködés az ASEAN-országok között, mert kb. azonos fejlettségűek, így egymás versenytársai, iparágaik nem egészítik ki egymást. A távol-keleti fejlődés négy szakasza: 1) preindusztralizáció (elsődleges javak termelése, exportja, cél mezőgazdaság fejlesztése, majd ipar fejlesztése, jellemző volt az importkorlátozás, politikai stabilitás megteremtése), 2) indusztralizáció (fogyasztási cikkeket előállító iparágakban indult meg, importhelyettesítés, hazai ipar védelme, infrastrukturális beruházások), 3) exportvezérelt növekedés (korábban elzárt iparok kiléptek a világpiacra, liberalizálás, aktív állami szerepvállalás, importhelyettesítés felszámolása), 4) kihelyezési fázis (megerősödött gazdaságok átállnak a tudásigényes termelésre, stratégiai szövetségek, közös vállalkozások a külföldiekkel a kockázat megosztására és a K+F-re, munkaerőhiány miatt az ilyen ágazatokat a népes országokba helyezték át, tőkebefogadó országokból tőkekihelyező országok lettek). Válság: 1997 nyarán ázsiai válság (nyitottság miatt a kicsi, feltörekvő gazdaságok sebezhetőek és kiszolgáltatottak lettek) – távol-keleti csoda megszűnt, válság átgyűrűzött más fejlődő országokba is. De a makrogazdaság egyensúlyban van, alacsony adósság és infláció, de a pénzügyi rendszer gyenge (rossz hitelezés, mert a bankok bíztak az állami segítségben) – drasztikus valutaleértékelés, pénzügyi közvetítőrendszer összeomlása, rövidlejáratú külső adósság felhalmozódása. A csoda a terjeszkedésből adódott, ami nem hatékony, így vállalatbezárások, szociális és politikai válság (a fejlettek nem mérték fel a veszély komolyságát). Az állam új szerepvállalása: eddig az állam tudatosan és intenzíven avatkozott be, de ez nem folytatható, két út van: a) nehezítik, vagy tiltják a külföldi tőke beáramlását, megerősítik az állami irányítást és ellenőrzést (MAL), így nem lesz kiszolgáltatott, marad a politikai rendszer, de elszigetelődik (diktatúra), b) a folyamatok továbbvitele, állam szerepének újragondolása, árucsere helyett FDI, portfolió befektetések, banki kölcsönök. Megoldások: pénzügyi rendszer megerősítése (életképtelen intézmények megszüntetése), szerkezet-átalakító reformok (a nem jövedelmező vállalatok felszámolása, profitorientáció, nem piacszerzés, korrupció visszaszorítása), külső finanszírozás megtérülő beruházásokba, szigorú és következetes költségvetési és monetáris politika (átláthatatlan támogatási 17

www.KozgazWarez.hu rendszerek helyett szociális transzferek), szociális biztonság a társadalmi feszültséget okozó munkanélküliséggel szemben – állam fő feladata a játékszabályok betartása, kérdés, hogy korábbi résztvevőként képes-e erre. 10) A szovjet modell 1989-91 – megszűnt, de tudni kell róla, mert a jövő nem független a múlttól. Az összehasonlító gazdaságtan a rendszerek sajátosságait általánosítja (más országok), elvonatkoztatja, a hosszútáv a lényeg. 1950 és 60 között gyorsabban fejlődött a nyugatnál, de utána nem (DIP csődje). Tervgazdaság: a gazdasági folyamatok előzetes, egységes, egybehangolt, egyközpontú irányítása és vezérlése – a valóságban nem így működött (politikai mutatók nem jók, a terv és a tény nem egyezik meg – alkudozás – 1953-tól üres formaság a terv, szovjet modell: nemkapitalista modernizáció és felzárkózási kísérlet. Szocializmus (Kornai): politikai vezércsel, döntések hierarchiája, társadalmi és gazdasági visszacsatolások és kontrollmechanizmusok kikapcsolása – megreformálhatatlan, de megszűnt (privatizáció, nyitás, konvertibilitás). Cél: nagy haderő, politikai újraelosztás, központosítás, piaci mechanizmusok makroszintű kikapcsolása. GDP növelése nem vonja maga után a jólét növekedését (arbitrázs, második gazdaság, háztáji, csere – tilos). Felélték a vagyonelemeket (természet, tudás, infrastruktúra, hitel) + kőolaj. Hierarchia: főtitkár + formálisan választott politbüro – államosítás. 1. Tervhivatal, 2. minisztériumok, 3. területi igazgatóságok, 4. középirányító szervek (terv lebontása alulra, majd felösszesítve az ellenjavaslatok – Tervalku + pénzügyi ösztönzők (rendszerellenes) + információs veszteség, megbízó-ügynök (termelési oldal: tervmutató – beszerzési oldal: kiutalás). Jegybank: Tervhivatal pénzügyi alosztálya, hitelbírálat tervszerűség alapján (bürokratikus koordináció). Csak öntörvényeit követve sikeres, a globalizáció kiélezte ellentmondásait. Lemaradt – gazdasági válság – rendszerválság (köztulajdon (kié?) szemben a kapitalista magántulajdon és funkcionális elkülönülés) + (nyilvános helyett titkos döntéshozatal) + (iparosításból nem következett a városodás) + nincs innováció. Viszont elérte célját: nagyhatalom, egypártrendszer, polgárság megszüntetése, állami tulajdon, köztulajdonú mezőgazdaság (fenntarthatósághoz nélkülözhetetlen ösztönzők kiiktatása) – sikeres volt saját mércéje szerint (teljesítmény-visszafogó utóélete van (nem szűnik meg azonnal, szegény országra kicsit, gazdagra sokat hatott). 11) Reformszocialista kísérletek, piaci szocializmus, avagy a reformok korlátai Cél: jólétnövelés – piacaktivizálás – összeházasítás a tervutasítással, állami vállalatok versenye szemben a központi tervező elméletével, ami nem jó, mert a világ túl bonyolult, és a piac a csereaktusok révén leegyszerűsíti. Hibák (Kornai): sok utasítás, nagy apparátus, tervgazdasági spekuláció, rossz feladatsorrend, 100 % fetisizálása, tervlazítás – javíthatónak hitték + lakosság megszokta a nélkülözést és a parancsokat a háborúban. „A” reform: tervezés és bürokratikus irányítás javítása (nem mély (mély, ha nem akad el az oksági lánc végén, hanem az elején is hat), nem radikális (radikális, ha erős, intenzív)) – minden a rendszer megrendüléséhez vezetett volna + a pozitív visszacsatolások megszilárdították a rendszert + csikorgás-nyekergés a túlzott koncentráció miatt (ők fordítva hitték és cselekedtek). „B” reform: (el akarták kerülni), alapvető intézmények radikális változtatása – de a Kommunista Párt a helyén marad (különben forradalom) – terméketlen tervutasítások, tervmutatók eltörlése (vertikális kapcsolatok gyengültek, horizontálisak erősödtek) – a piac aktivizálása a hatékonyatlanság, súrlódás, költségesség miatt (H 1968). A tervet tekintették uralkodónak, de a piacnak kellett volna lennie (jó, ha: horizontális < vertikális). 18

www.KozgazWarez.hu Szabályozók: direkt – indirekt (pénzügyi (belső) – piaci (külső)), normatív – egyedi. Életképtelen vállalatokat, haldokló iparágakat kapcsoltak lélegeztetőgépre. Szabályozóvoluntarizmus: kellően át nem gondolt szabályozóváltoztatás, beavatkozás – szabályozóoppurtinizmus: kiskapuk kihasználása – szabályozási illúzió: határozottabban elérik a gazdaságirányítók a kitűzött célt, ha a vállalatokat is érdekeltté teszik benne – de ez hibás, mert az egyéni érdek és a megbízó-ügynök probléma miatt nem elvártan fog cselekedni – kézi vezérlés és szabályozólebontás: a vállalatokat egyenként kezelték – káosz – szabályozóalku: a vállalat módosítja a szabályt, hogy többet termeljen, ami az irányításnak is jó. Montias-teoréma: annyi információ kell az indirekt irányításhoz, mint a tervutasításhoz (ha az egyikkel nem megy, akkor a másikkal sem fog menni) – ellentétes és saját érdek miatt nem működött. Kampány: vállalatok figyelmének egy elhanyagolt területre irányítása, mert az ott lévő problémák most egy csapásra megoldhatóak, de ez szükségképpen túllendül (nyugaton spekuláció). Puccs: a gazdaságirányítás rejtőzködő, önkényes és erőszakos informális döntéselőkészítési és -végrehajtási rendszere, éles konfliktusban alkalomszerűen élnek vele, nagyon eltérő a korábbitól, nagy horderejű döntésnél, zárt és szűk szakértői gárda végzi széles hatáskörrel a pártapparátus háta mögött titkos megbízás alapján a várható ellenállás elkerülése céljából (H 1982 kisvállalkozások engedélyezése). Tulajdonjog: nincs tervutasítás – az állami tulajdon jogosultságának megkérdőjelezése (koherencia: nincs független elem) – indikatív (nem kötelező érvényű) tervezés – össztulajdonon belül vállalati tulajdon (részese a vezetés annyira, amennyire bele tud szólni) (pártállami tulajdonlás). Lobbi: nagyvállalat, város, régió képviselői, minél kisebb, annál hatékonyabb, mert nagyobb az esélye a teljes egyetértésnek. Klán: nagyvállalatok köré épült társadalmi hálózat. Nómenklatúra: pártállami és nagyvállalati vezetők. Vállalati hatalom nőtt, mert a tervutasítás megszűnt + tulajdonjogok részleges átruházása a vállalatra, tulajdonjogok decentralizációja, mert a dolgozók azonosulása, motivációja erősödik – nő a termelékenységük. Önigazgató vállalatok két formája: a) közgyűlés által irányított kisvállalat, b) vállalati tanács által irányított nagyvállalat – ez a népszerűbb, mert a munkások érdekképviselete formális. Csúcson a menedzser (pénz ellenőrizetlenül ömlik ki) + a vállalati tanács tagok nem felelnek a anyagilag a rossz döntésekért + nagyobb tranzakciós költségek a demokratizálódás miatt – kollektív felelőtlenség – erősíti az állampolgárok egyenlőtlenségeit + nehézkes szerkezetváltás és megszűnés (nem érdeke a vezetésnek) + tőkeszemlélet, rövidtávú gondolkodás, rugalmatlanság, érdektelenség. Szövetkezet: főleg a mezőgazdaságban (de a kisiparban, kereskedelemben és a szolgáltatásokban is volt), - 1970-75 szövetkezetek összevonása szemben a háztáji gazdasággal (csak nálunk volt ilyen népszerű, emiatt fejlődött a mezőgazdaság, hasznosul a reziduális munkaerő (öregek, nők, gyerekek), a lakosság fele volt benne, kiváló élelmiszerellátás, de ki voltak szolgáltatva a felvásárlóknak (ár) + fogoly-dilemma és potyautas magatartás). Kistulajdon, kisvállalkozás: nem lehetett szövetkezetesíteni – 1982-ig rendszeridegen elem, 2 forma: a) a nagy rendszerekhez kívülről kapcsolódó kiegészítő önálló vállalkozás (kft, bt), b) a nagy rendszerekhez belülről illeszkedő vállalaton belüli vállalkozás (munkaközösségek, szakcsoportok) – tér nyílt a piac fejlődése előtt, de nem elég hatásos, mert torz nagyvállalati struktúra, az árakat, a keresletet és a kínálatot adminisztratív kötöttségek terhelik, a pénz korlátozott érvényű, oligopolista ideológia – a vállalaton belül nagy forgalom, ami nem kerül piacra – nehézkes munkamegosztás, pontatlan szállítás, nincs szerződési fegyelem, nagy megrendelők előnyben, fejletlen háttéripar, megszilárdult lobbik. Monopóliumnál: rossz 19

www.KozgazWarez.hu termékminőség, lényegtelen határidők – áremelkedés – infláció, pazarlás, kapacitáskihasználatlanság, igénytelen piac, elkényelmesedett vállalatok közömbösek a fogyasztók iránt, jó kapcsolat a gazdaságirányítókkal – túlkereslet, hiánygazdaság, fejletlen kisüzemek halmaza – normál állapot lett a felborult piac – áremelés miatt árak megkötése – két tendencia a) szerves, spontán fejlődés a valóságos piaci árrendszer irányában, b) önkényes, irracionális adminisztratív rendszer makacs túlélése – párhuzamosan léteznek és egymásra is hatnak – 3. típus: oligopolista árképzés gát nélkül (elvben két gát: kereslet (de túlkereslet miatt nem hat), versenytársak (de összefogtak, mert kevesen voltak, közös felügyelet alá tartoztak, egymásra szorulhattak – bajtársi hangulat) – a befolyt pluszjövedelmeket nem termelésnövelésre fordították. Viszont mégis alkalmazkodtak valamennyire, mert a külpiacokon is érdekeltek voltak, ahol a kereslethez kell alkalmazkodni, így a nyitott gazdaság miatt ez átszűrődött a hazai piacokra is, néhány dinamikus vállalat magával húzta a többit is, és felülről is rájuk szólhattak, mert az állami segélyek sem végtelenek, és a közvélemény is nyom. Pénz: korlátozott érvényű, nem kapható minden pénzért – zavarok, infláció – vissza kell helyezni eredeti funkciójába = monetizálás: külső (valuta) és belső (áru) konvertibilitás, profitorientált vállalatok, kétszintű bankrendszer, értékpapírtőzsde – H volt legelőrébb K-KE-ban, de messze volt a pénzalapú gazdaságtól. (Re)disztribúció: vállalat próbálja jövedelmét eldugni az állam elől – adó + saját (állami) tulajdon bevétele – kiadások: túlzott funkcióvállalás, nagy bürokrácia, hosszú és rossz beruházások, veszteséges vállalatok finanszírozása – áttekinthetetlen. Bérek: bérnyomás – béremelés, mert önálló vállalat vezetője akkor népszerű és maradhat a helyén, ha a megválasztóinak, tehát a munkásoknak emeli a bérét – nincs erő a bérfegyelemre. A jövedelem alakulásában nem a munka, minőség, képzettség, rang, hanem a szociális szempontok számítanak, csökken a munkajövedelem és nő a munkától nem függő jövedelem aránya. A második, árnyék- (tulajdon, pozíció, kapcsolat, tehát nem munka) és feketegazdaság jövedelmei a vezetés számára láthatatlanok (két részből áll a jövedelem: megtakarítás és fogyasztás, ami lehet presztízs is). Nem a kábítószer, prostitúció van tiltva, hanem az, ami később legálissá vált és hasznos, például a közvetítőkereskedelem. Transzferek: a) átcsoportosítás a különbségek enyhítésére, b) nyugdíj, családi pótlék – nem működik jól, mert nagy a szociális rendszer – infláció (jobban hat a nyugdíjasra, mint a gazdagra). Szegény: (szűk): az a minimális jövedelem, ami alatt az emberi szükségleteket nem lehet fedezni, (tág): valamelyik dimenziójában az életkörülményeknek hátrányban van (beteg, zsúfolt lakás). Ha a piaci elvek meg is jelentek valahol, csak arra voltak jók, hogy megzavarják a rendszert, nem tudták a tervgazdaságból a piacgazdaságba átlendíteni a gazdaságot. 12) A szovjet modell összeomlása és a rendszerváltozás első szakasza 1989-91-es fordulatot, összeomlást senki sem látta előre, egyidejű, párhuzamos volt – a szovjet modell világrendszerként működött (egymásra épültek a részei), a válságot nem tudták orvosolni és nem is orvosolták (nem feltétlenül önfelszámoló jellegű). Nem volt kimutatható, hogy a rendszer válságban lett volna (nőtt a GDP, a termelés, de nem eléggé nőtt, így a nemhatékony szovjet modell már nem életképes + teljes elzárkózás, fenntarthatatlan (függött a nyugattól), gyenge versenyképesség, innováció-ellenesség + három erőforrás kiapadása: emberi és magántőke, infrastruktúra, olajbevételek – hátrány hangsúlyozva, előny elhalványítva (csillagháború, Holdutazás, űrsikló, informatika, Öbölháború) + információs társadalomnak nincs korlátja szemben a szovjet ideológiával. 1990-es SZU = 1970-es USA – 1991 operett-puccs (helyreállítás helyett befelé összeroppanás) – vérbefojtás (Kína), vagy rendszerváltás (Jelcin). Ellenzéki győzelmek – határnyitás (A-H) – Berlini-fal lerombolása – K-E-i diktatúrák megdőltek. 20

www.KozgazWarez.hu Áruhiány megszokottból elviselhetetlenné vált + afganisztáni kudarc a hadsereg nimbuszát is lerombolta – SZU elvesztette célját és értelmét – léte feleslegessé vált – felszámolása az uralkodó réteg vezetésével, érdekében és tevékeny közreműködésével valósult meg. Rendszerváltás nélkül az elért szint nem lett volna tartható (leszálló ág) – visszaesés látható és elkerülhetetlen volt. K-K-E-ban egyszerre változott meg a politikai, társadalmi és gazdasági rendszer, cél a fenntartható fejlődést biztosító intézményrendszer létrehozása, eredménye évek múlva jelentkezik (négy országcsoport, 1. megbízó-ügynök, 2.-3. nem tanulóképes). Rendszerváltozás kezdete: 1) egypártrendszer megszűnése, 2) magántulajdon túlsúlyra juttatása, szerves önfejlődésének szavatolása, 3) világgazdasági intézményi nyitás, 4) tőkepiac. Rendszerváltás vége: GP-ilag van (OECD-tagság), GE-ileg nincs, mert nincs tökéletesen optimális megoldás. Korai rendszer-átalakító szakasz (1989-1995): feladata a piacgazdaság alapjainak lerakása – SLIP (stabilizálás, liberalizálás, intézményi átalakítás, tulajdonjogok átalakítása). Stabilizálás: működőképes, releváns pénz helyreállítása, magas infláció csökkentése – érdemes megtakarítani, beruházni – elviselhető egyensúlyhiány, árfolyam fixpontként használása (feketepiaci árfolyam hosszú ideig való fenntartása), pénzmennyiség korlátozása (árubőség, pénzkereslet megjelenik), államháztartás egyensúlyba hozása (bevétel növelése, kiadás csökkentése) – erős kormány kell. Liberalizálás: globálisan támogatják, de saját területükön ellenzik, bürokratikus helyett piaci koordináció. Fel kell szabadítani: árakat, béreket, kamatokat, devizaforgalmat, piacralépést, tulajdonformákat (egyenlő elbánás a külfölddel, azaz a protekcionizmus megszűntetése), allokációs döntéseket (szabad jövedelem-felhasználás), privatizálást (termelési tényezők hatékony kombinálása). Az infláció egyszeri kiigazítás helyett tartós lett a bizonytalanság és az önbeteljesítő várakozások miatt, a Philips-görbe nem igazolható a valóságban, gazdasági növekedés és a foglalkoztatás növelése sem jár együtt. Jó, ha az éves új működőtőke beruházás > fizetési mérleg hiánya, saját megtakarításból kell fedezni a hiányt + hosszú távú beruházások ösztönzése (ehhez stabil bankrendszer kell). 13) A rendszerváltozás második szakasza – funkcionális áttekintés Az átalakuló országok fejlődése tartósan és lényeges elemeiben, sőt trendjében is eltér (nem ugyanonnan indultak és nem ugyanoda tartanak – nem alkotnak egységes tömböt). Nálunk is a piacgazdaság 1995-ben még sok tekintetben kiforratlan volt – második generációs feladatok: fenntarthatóság, nincs optimum, kísérletezés, a minőség a fontos (az első szakaszban a sebesség, a torzulások elsimítása volt) – minél kisebb a beavatkozás, annál több idő és pénz közfeladatokra, közérdek a verseny, sok alkudozásnak összefonódás a vége az üzlet és a politika között, szabályozni kell a külföldi tőkebeáramlást, működőtőkét, államtól független bankrendszert a külföldi jelenlét szavatolja. Tőkepiac szabályozása: betétes védelme, résztulajdon védelme, áttekinthetőség (funkcionális elkülönülés), prudenciális (körültekintő, óvatos magatartást kikényszerítő) előírások (állami felügyeletek feladata a szereplők eltiltása a kalandor ügyletektől), mérleghitelesség és közreadási kényszer. Dereguláció utáni piacépítés: rendszerváltozás első szakasza: versenyszektor, kiscégek magánkézbe adása, túlszabályozottság megszüntetése. Rendszerváltozás második szakasza: olyan területek átalakítása, ahol a deregulálás nem elégséges, a korábbi rend nem hatékony, a teljes privatizálás pedig vagy nem lehetséges vagy nem célravezető. Energiaszektor: ellenáll a versenyhelyzetnek, infrastruktúra: állami feladatok mennyisége csökken a tőkeigényesség miatt, nyugdíjreform, egészségügyi reform: magánosítás az egyetlen esély – ez a négy elem teszi ki a nemzeti vagyon nagyobb részét. Közgazdaságtan: jólét és vagyon fenntartható növelése, ami a szűkös erőforrások, tevékenységek és időpontok közti leghatékonyabb felhasználása révén alakulhat ki. Az 21

www.KozgazWarez.hu átalakulás túlnyomóan spontán módon történt. Dinamikus növekedést jósoltak térségünknek, mert alacsony fejlettségű volt, nyitott a kereskedelmi rendszere, jó a humántőke-ellátottsága, viszont elégtelen volt a megtakarítás és a túlterjeszkedő jóléti állam miatt a növekedés nem érte el a 7 %/évet sem. Minél alacsonyabb a kiinduló fejlettségi szint, és minél magasabb az iskolázottság, annál nagyobb pótlólagos növekedés forrása a külgazdasági nyitás. Magántulajdon kiterjedésének kétféle hatékonyságnövelő hatása van: statikus (torzulás megszűntetése, helyére ösztönzők, leváltják az alkalmatlan vezetést), dinamikus (új befektetések finanszírozásának módján és mértékén múlik). Azért nem volt növekedési csoda, mert nem voltak olyan intézmények, melyeket a neoklasszikus növekedési elmélet előfeltételez. Alkudozásból kormányzati kudarc, okai: kormányzat nem tud egy ügy mellett elköteleződni, a folytonosan átrendeződő koalíciós erővonalak miatt kiürül az eredeti tervezet, ellenséges pártpolitizálás miatt a közös érdekű tervezetek is elbuknak, félnek a változástól, érthetőségi korlátok, a döntéshozatal titkossága. 14) A globalizáció hatása a gazdasági rendszerek változására A II. világháború után jelent meg először, mert akkorra erősödött meg a világpiac, nőtt a mammutvállalatok száma, hiszen kielégítő profitot csak globális termelés révén érhet el. Globalizáció (tág): valamennyi olyan politikai, társadalmi, környezeti és gazdasági tendencia, amely világméretekben zajlik, (szűk): minőségileg új gazdasági keret, amelyet a világgazdaság legújabb fejlődési tendenciái hívtak életre. Globalizációs folyamatok: nemzetközi tőkemozgások növekedése, stratégiai szövetségek, a vállalati összeolvadások és felvásárlások gyakorisága, a világgazdaság multipolárissá válása, új technológiák és termékek megjelenése, azok gyors elterjedése és standardizálódása az egész világgazdaságban. A globalizáció több, mint a nemzetközivé válás, ami már több ezer éve megtörtént. A globalizáció öt formája, dimenziója (Ágh): globális monetáris és kommunikációs rendszerek, nemzetközi intézmények horizontális és vertikális integrációja, (köz)politikai rendszerek globalizációja. Az egyes földrajzi régiók egymásra vannak utalva, a világ összeszűkül, egyre erősebben összetartó világgazdaság, világkereskedelem és globális politikai rendszer alakul ki. Az új világrend alapja a globalizáció, szemben a régi renddel, amely a nemzetállamokra épült. Állami befolyásolás egyre kisebb (de államok keretei között van): a tudományos és műszaki átalakulásban, a transz- és multinacionális társaságok üzleti műveleteiben, kommunikációban, információáramlásban, világkereskedelem intenzitásában, a nemzetközi tőkeáramlás volumenének növekedésében, a termelés és fogyasztás homogénné válásában, a piacok összekapcsolásában. Elsősorban a pénzpiacon és az információs rendszerekben van jelen a globalizáció. A pénzügyek globalizációja: a nemzeti pénzpiacok deregulációja és a tőkeáramlások nemzetközivé válása. A verseny és a vállalatok globalizációja: egy cég versenyképessége egy adott országban függ a többi országban elfoglalt pozíciójától. Globális integrálás: az értéklánc egyes elemeit más-más gazdasági rendszerekben helyezi el az optimális hatékonyság elérése érdekében. A szabályozó mechanizmusok globalizációja: a nemzetállam szuverenitása csorbul, globalizáció és regionalizáció együtt. Telepítési előnyök: piacbővítési lehetőségek, kooperációs előnyök, költségtényezők, termelési tényezők költségei, K+F, innovációs előnyök – Ruigrok és van Tulder. A globalizációt kiváltó okok: a) vonzást kifejtő erők (a protekcionista gazdaságpolitika visszaszorulása, a piaci erőkbe vetett bizalom erősödése, az ázsiai és csendes-óceáni térség gazdaságainak fellendülése, földrajzi eltolódás a világ technológiai erőforrásainak terén, az új termékek bevezetésének növekvő költsége, a fogyasztói igények globalizálódása), b) a feltételeket megteremtő erők (a technikai újítások megjelenése, a szállítási költségek csökkenése, a telekommunikáció színvonalának emelkedése, költségeinek csökkenése, a 22

www.KozgazWarez.hu tömegtermelés és a tömegtermékekkel kereskedők megerősödése, a globális pénzpiacok kialakulása), c) fenyegető erők (offshore cégek versenye, a protekcionizmus nem teljes körű felszámolása, a valutaárfolyamok állandósult változékonysága, a technológiai újítások gyorsuló üteme, mind több vállalat alkalmaz globális stratégiát). A világgazdaságban ma két, látszólag ellentétes tendencia mutatkozik: gazdasági kapcsolatok nemzetköziesedése és a regionális együttműködések – blokkokra szakadhat a világgazdaság. De ez látszólagos, mert a regionális integrációs törekvések is egy-egy globalizációs centrum felé haladnak, a globalizáció és a regionalizáció tehát együtt járnak és kölcsönösen feltételezik egymást. Nem a politikai, hanem a gazdasági egységek a fejlődés motorjai (regionális államok) – feltétele a liberális gazdaságszabályozás. A transznacionális vállalat (sok van, célja a kockázat minimalizálásával egyidejűleg a forgalom maximalizálása) irányítása és ellenőrzése egy nemzetgazdasághoz kötődik, szemben a multinacionális vállalattal (kevés van), melyé több nemzetgazdasághoz (a kettő együtt: globális szinten működő vállalatok). A vállalati (mikro) szinten végbemenő integráció sokkal intenzívebb, mint az államok szintjén zajló, mert nincs politika, csak a gazdálkodás hatékonyságát kell javítani. 1939 előtt a nemzetközi vállalatoknál (monopóliumoknál) a tőkeáramlás a fejlett országokból a fejlődőkbe ment, de mostanra a fejlettből 80 %-a a fejlettbe megy. A vállalatok nemzetköziesedésének fokozatai: 1. az indirekt, ad-hoc export szakasza, amikor az exporttevékenység még nem a vállalati gazdálkodás meghatározó része, 2. a direkt, aktív export szakasza, amikor az exporttevékenység már alapvetően meghatározza a vállalat eredményességét, 3. a licenc- és know-how-kereskedelem szakasza, amikor a vállalat már technológiailag is bekapcsolódik a nemzetközi munkamegosztásba, 4. az egyedi külföldi befektetések szakasza, amikor – főleg a vegyesvállalatok révén – a külföldi gazdasági jelenlét már megvalósul, de a vállalatnak még nincs kialakult és egységes nemzetközi stratégiája, 5. a transznacionalizálódás vagy multinacionalizálódás szakasza, amikor már nem válik külön a hazai és a külföldi tevékenység a befektetések és a vállalatstratégia területén, és egységes a vállalatstratégia a különféle gazdasági rendszerekben. A vállalati transznacionalizálódás intenzitása erősödésének okai: a meglévő piaci pozíciók megtartása, újak szerzése, a forgalom bővítése, a meglévő relatív költségszintek eltéréseinek kihasználása és ezáltal a gazdálkodás költségeinek optimalizálása, a gazdálkodási tevékenység nemzetközi megosztása és ezen keresztül a gazdálkodás kockázatainak minimalizálása. 1960-tól három tendencia az üzleti életben: cél a stratégiai előnyök megszerzése, stratégiai szövetségek, vállalati hálózatok jönnek létre, egyszerre van jelen a befektetés az egyik piacon és a kivonulás a másik piacról, szemben a féktelen terjeszkedéssel + a szervezeti felépítés a környezettől függően folyamatosan változik. A fejlett országok több működő tőkét fektetnek be, mint amennyit befogadnak, szemben a fejlődő, illetve a K-K-E-i országokkal, de a közvetlen külföldi tőkebefektetések hátráltatják a nemzetgazdaság fejlődését. A globalizáció egyre inkább csak triadizációt jelent: ÉszakAmerika, Európai Unió, Távol-Kelet. Verseny van az egyes befogadó nemzetgazdaságok között a befektetés megszerzéséért, eszközök: adókedvezmény, adómentesség, kormányzati garanciavállalás – megváltozott a közvetlen külföldi tőkebefektetések megítélése. Kölcsönös függés van az állam és a vállalat között, és kölcsönösen hatnak is egymásra. A növekvő tőkeigény és a termék-életciklus csökkenése miatt a termék költsége nem térül meg csupán a belső piacon történő értékesítésből, külföldre is ki kell vinni. A gazdasági szövetséges jobb, mint a katonai, ezek a strukturális változások aláássák az államok kizárólagos hatalmát és legitimitását – több hatalom kerül át a multinacionális vállalat kezébe, nem az államhoz kötődnek, hanem globális stratégiájuk van. Nemzetállamok problémái: a pénzügyi piacok globalizálódása, a multinacionális gazdaság növekvő ereje és koncentrációja, a nemzeti foglalkoztatás és környezetvédelmi politika 23

www.KozgazWarez.hu veszélybe kerülése, a nemzetállam felbomlása. A liberális szabályozás melletti érvek: a globalizáció egyre intenzívebbé válik, akadály a nemzeti szabályozás (nemzeti valuta, munkaerő, föld, hazai cégek védelme), a kormányok közötti, illetve a kormányok és a transzés multinacionális vállalatok közötti konfliktus elkerülhetetlen, ezért csökken a hatékonyság és a jólét, mind a nemzetállam, mind pedig a globális szinten működő vállalat céljai legitimek (a monopóliumok nem gázolnak keresztül a nemzet érdekein). A vállalatok úgy allokálják eszközeiket, hogy azok megfeleljenek a globális optimalizálási stratégiájuknak + az államok versengenek a külföldi tőkéért, így még kiszolgáltatottabb lesz. Ezzel szemben a kormányok korlátozzák a transznacionális vállalatok tevékenységi szabadságát, így azok kénytelenek alkalmazkodni, ami által nem lesz optimális a termelésük. A legtöbb kormány egyes területeken elfogadja szuverenitása csorbulását, de más területeken komoly ellenállást tanúsít. A globalizáció nyertesei: tőkeerős vállalatok, rugalmas kis- és középvállalkozások, magasan képzett munkaerő, nemzetközi pénz- és tőkepiacok szereplői. A globalizáció vesztesei: alacsony hatékonyságú állami szektor, rugalmatlan vállalatok, szegény néprétegek. Minél magasabb szinten szerveződik egy kormány, annál inkább független a vállalatok befolyásától, végcél a világkormány. Ennek ellenpólusa a vállalatváros (az egész város léte a vállalattól függ). Pókháló-modell (neoliberális): a nemzetállamok közös erővel nagyobb hasznot realizálnak, mint külön-külön. Biliárdgolyó-modell (neorealista): a nemzetállamok egymásnak ütközve és egymást ellökve tudnak csak túlélni, lehetetlen a közös haszonszerzés. Az iparosodott országok gazdaságai egyre nyitottabbak és egymása utaltabbak. Stratégiai szövetség: több, mint szerződés, de kevesebb, mint egyesülés, kölcsönösen előnyös hosszabb távú együttműködés, amelyben a vállalatok megőrzik stratégiai önállóságukat, tevékenységeik összehangolása csak egyes területeken valósul meg, pl. vegyes vállalat. Célja: kockázatok csökkentése, skálahozadék kihasználása, kiegészítő technológiák alkalmazása, verseny kizárása, kereskedelmi akadályok leküzdése, világpiaci pozíció erősítése. Pénzügyi piacok globalizálódásának jellemzői: határokon átlépő tőkemozgások megnövekedése, belső pénzügyi piacok liberalizálása, pénzügyi tevékenységek új formáinak megjelenése és elterjedése, portfoliók diverzifikálása. A regionális gazdasági együttműködések hajtóereje a kereskedelmi korlátozások felszámolása – intenzívebb kereskedelem a tagországok között, és növeli a régió versenyképességét a világgazdaságban. A jelen tendenciák nagy valószínűséggel az elkövetkezendő ötven évben folytatódni fognak, akik a globalizációt nem hajlandóak elfogadni, el fognak tűnni a világgazdaság porondjáról.

24