ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján
1. MODUL IKT alapismeretek
1.8 Mely állítások igazak a PDA-ról? a) Egy kéziszámítógép fajta, amelyen operációs rendszer futtatható. b) Personal Digital Assistant rövidítése. c) Egyszerre egy felhasználó kiszolgálására alkalmas. d) A mobiltelefonok operációs rendszere.
1 Hardver 1.1 Melyik a mondat helyes befejezése? A számítógép hardvere…
1.9 Mely állítások érvényesek a hordozható számítógépekre?
a) bemeneti és kimeneti perifériákat is tartalmaz. b) nem tartalmazza a CPU-t. c) a fizikai alkatrészek és az operációs rendszer (ezek nélkül a számítógép nem működőképes). d) a gép fizikai alkotó részeit jelenti. 1.2 Válassza ki, hogy melyek hardveregységek a következők közül! a) b) c) d)
Szünetmentes tápegység Hangszóró Infraegér Operációs rendszer
a) Az asztali számítógépekétől eltérő operációs rendszert kell feltelepíteni rájuk. b) Vékony méretük ellenére tartalmazhatnak CD-írót. c) Képesek ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint egy azonos jellemzőkkel rendelkező asztali számítógép. d) Olcsóbbak, mint az asztali számítógépek, mert kisebb méretű alkatrészekből készülnek. 1.10 Milyen beépített eszközöket tartalmazhat egy hordozható számítógép (notebook)? a) b) c) d)
1.3 Válassza ki, hogy melyik hardver a következők közül! a) b) c) d)
Operációs rendszer Telepítőprogram (install) Egér Fájl
1.11 Mely válaszok adják a mondat helyes befejezését? A legtöbb mobil telefonnal… a) b) c) d)
1.4 Mit jelent a PC rövidítés? a) b) c) d)
Személyi számítógép Zsebszámológép Számítógép Mikroszámítógép
Méretében egy notebook-hoz hasonlítható. Méretében egy PDA-hoz hasonlítható. Érintőképernyővel rendelkezik. Képes a kézírás felismerésére.
a) b) c) d)
Speciális tollal. Típustól függően billentyűzettel. Típustól függően egérrel. Érintéssel (érintőképernyőn keresztül).
egy asztali telefon. egy mobil telefon. rendelkezik operációs rendszerrel. ugyanolyan funkciókkal rendelkezik, mint egy PC.
1.13 Mely állítások igazak egy multimédia-lejátszóról? a) b) c) d)
1.6 Hogyan vezérelhető a tábla-PC (Tablet PC)? a) b) c) d)
küldhető szöveges üzenet. készíthető fénykép. készíthető emlékeztető. hallgatható zene.
1.12 Mely válaszok adják a mondat helyes befejezését? Az „okostelefon” (smartphone)…
1.5 Mely állítások érvényesek a tábla-PC-re (Tablet PC)? a) b) c) d)
Webkamera. Mikrofon. Hangszóró. Touchpad vagy trackball a pozicionálásra.
Memóriával rendelkezik. Multimédia dokumentumok szerkesztésére alkalmas. Zene fájlok lejátszására alkalmas. Kép fájlok megjelenítésére alkalmas.
1.14 Mi a PDA? a) b) c) d)
1.7 Mely állítások igazak a hordozható számítógépekről? a) Akkumulátorról is működtethetők. b) Egér csatlakoztatható hozzájuk. c) Kis méretük miatt nem rendelkeznek pozicionáló eszközzel. d) A legtöbb típus ceruzaelemmel is működtethető.
1 / 57
Hálózati kiszolgáló számítógép Operációs rendszer Kisméretű hordozható számítógép Nagy sebességű adatátviteli rendszer
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 1.15 Mely állítások igazak a PDA-ról? a) b) c) d)
A legtöbb típus alkalmas elektronikus levelezésre. A kijelzőjük érintőképernyőként működik. Összekapcsolhatók az asztali számítógéppel. Beépített CD-íróval rendelkeznek.
1.16 A felsoroltak közül mely egységek megléte szükséges egy személyi számítógép működéséhez? a) b) c) d)
CPU Modem CD-ROM RAM
1.17 Minek a rövidítése a CPU? a) b) c) d)
1.23 A felsoroltak közül melyek perifériák? a) b) c) d)
Szkenner CD-író RAM Mikrofon
1.24 A felsoroltak közül melyek perifériák? a) b) c) d)
Tápegység Printer (nyomtató) CD/DVD-író Plotter (rajzgép)
1.25 A felsoroltak közül melyek perifériák? a) b) c) d)
Központi számítógép Központi programozó egység Központi feldolgozóegység Központi memóriaegység
Egér Mikrofon Webkamera Nyomtató
1.26 1.18 A felsoroltak közül melyek perifériák? Hol tárolódnak működés közben a futó programok? Jelölje a a) Video RAM helyes választ! b) Alaplap a) DVD lemezen. c) Egér b) A CPU-ban. d) Fejhallgató c) A merevlemezen (winchesteren). 1.27 d) Az operatív tárban. A felsoroltak közül melyek perifériák? 1.19 Mi a merevlemez? a) b) c) d)
CD-meghajtó Nagy sebességű tárolóeszköz 3,5” méretű flopi lemez Memóriatípus
a) b) c) d)
1.28 A felsoroltak közül melyek perifériák?
1.20 A felsorolt eszközök közül melyik periféria? a) b) c) d)
CPU Nyomtató Operatív tár RAM
a) b) c) d)
Vonalkódolvasó Joystick Nyomtató Cache memória
a) b) c) d)
Hangszóró Központi memória CPU Festékkazetta
1.30 A felsoroltak közül melyek perifériák?
1.22 A felsoroltak közül melyek perifériák? a) b) c) d)
Touchscreen (érintőképernyő) Webkamera Szünetmentes tápegység Trackball
1.29 A felsoroltak közül melyik periféria?
1.21 A felsoroltak közül melyek perifériák? a) b) c) d)
Szkenner Tintasugaras nyomtató Touchpad Linux
a) b) c) d)
Hangszóró Monitor Billentyűzet Memória
2 / 57
Fejhallgató Printer DVD (lemez) Monitor
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 1.31 A felsorolt eszközök közül melyek perifériák? a) b) c) d)
Nyomtató Egér Billentyűzet Monitor
1.32 A felsoroltak közül melyek perifériák? a) b) c) d)
Webkamera Alaplap Processzor Unix
1.34 A felsoroltak közül melyek perifériák? a) b) c) d)
Tűs nyomtató Memória LCD monitor Trackball
1.35 A felsoroltak közül melyek perifériák? a) b) c) d)
a) b) c) d)
Hangszóró Touchpad Rendszerszoftver Billentyűzet
a) b) c) d)
Hűtőventilátor Nyomtató RAM CPU
a) b) c) d)
CPU Webkamera Vezeték nélküli egér Vonalkódolvasó
1.38 Mely funkciók tartoznak közvetlenül a CPU feladatai közé? a) b) c) d)
A számítógép utasításokat hajt végre. A program utasítások sorozatából áll. A futó program az operatív tárban található. Egy program csak egyszer futtatható.
1.42 A következők közül melyik paraméter jellemzi a processzort? a) b) c) d)
Sávok száma Színe Órajel-frekvencia Tárolási kapacitás
1.43 Mely állítások a helyesek? a) A futó program az operatív tárban található. b) Háttértár nélkül a számítógép még működik (például önteszt), de operatív tár nélkül már nem. c) Egy program futása közben mind a merevlemezre, mind az operatív tárba írhat adatot. d) Az operatív tár elérése gyorsabb, mint a merevlemezé. 1.44 Mely állítások érvényesek az USB-re? a) b) c) d)
1.37 A felsoroltak közül melyek perifériák? a) b) c) d)
Tartalmazza az operatív memóriát. Matematikai műveleteket is végez. Sebességét az órajel határozza meg. A CPU csak a PC kategóriájú számítógépekben található.
1.41 A következő állítások közül melyek igazak?
1.36 A felsoroltak közül melyik periféria? a) b) c) d)
Utasítások feldolgozását végzi. Hangot bocsát ki. Tárolja a programokat. A CPU egy háttértároló fajta.
1.40 Mely állítások igazak a CPU-ról?
Számítógépház TFT monitor Vonalkódolvasó DOS
1.33 A felsoroltak közül melyik periféria? a) b) c) d)
1.39 Mely állítás igaz a CPU-ról?
Soros adatátvitelre alkalmas. Párhuzamos adatátvitelre alkalmas. USB porton csatlakoztatható egér a számítógéphez. USB porton csatlakoztatható billentyűzet a számítógéphez.
1.45 Mely válaszok adják a mondat helyes befejezését? USB porton keresztül csatlakoztatható a számítógéphez… a) b) c) d)
Számítások elvégzése A program utasításainak feldolgozása A képernyő vezérlése Az operatív memória elérése
3 / 57
billentyűzet. nyomtató. szkenner. digitális fényképezőgép.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 1.46 Mely válaszok adják a mondat helyes befejezését? Hálózati portra csatlakoztathatunk… a) b) c) d)
egeret. ADSL modemet. nyomtatót. botkormányt.
a) b) c) d)
1.47 Mely állítások igazak a FireWire-rel kapcsolatban? a) b) c) d)
Nagysebességű párhuzamos adatátvitelre alkalmas. Nagysebességű soros adatátvitelre alkalmas. Külső merevlemezes egység csatlakoztatható rá. Digitális videokamera csatlakoztatható rá.
1.48 Mely tényezők befolyásolhatják közvetlenül a számítógép teljesítményét? a) b) c) d)
A RAM mérete. A ROM mérete. A grafikus kártya processzora. A futó alkalmazások száma.
1.50 Mi a cache? Jelölje meg a helyes választ! a) b) c) d)
Virtuális memória Memória, ami kikapcsolás után is megőrzi tartalmát Gyorsítótár Videomemória
1.51 Mely tényezők befolyásolják a számítógép teljesítményét? a) b) c) d)
Az operatív tár kapacitása A merevlemez sebessége A monitor mérete Az órajel frekvenciája
1.52 A következők közül melyek befolyásolják a számítógép működési sebességét? a) b) c) d)
A ház típusa (baby, midi vagy maxi) A merevlemez sebessége Az egér típusa (golyós vagy optikai) Az órajel frekvenciája
a) b) c) d)
Km/óra MB vagy GB MHz vagy GHz bps (bit/sec)
1.56 A felsoroltak közül melyek jelölnek memóriatípust? a) b) c) d)
Cache RAM CPU Flash memória
1.57 Mely rövidítések jelölnek memóriatípust? a) b) c) d)
RAM ROM ZIP CD-R
1.58 Mely fogalmak a RAM jellemzői? a) b) c) d)
Írható-olvasható. Csak olvasható. Soros elérésű. Bármelyik eleme ugyanannyi idő alatt érhető el.
1.59 Mely állítások érvényesek a RAM-ra? a) b) c) d)
Csak olvasható. Mérete csak 512 bájt lehet. Tartalma a gép kikapcsolásakor elvész. A „Random Access Memory” rövidítése.
1.60 Mely fogalmak a ROM jellemzői? a) b) c) d)
Írható-olvasható. Csak olvasható. Soros elérésű. Bármelyik eleme ugyanannyi idő alatt érhető el.
1.61 Mely állítások érvényesek a ROM-ra?
1.53 A következők közül melyek befolyásolják a számítógép teljesítményét? a) b) c) d)
A processzor órajelének frekvenciája A memória sebessége A monitor mérete A billentyűzet gombjainak a száma
1.55 Melyik mértékegységgel jellemezhető a processzor „sebessége”?
A grafikus kártya memóriája. A telepített nyomtató sebessége. A képernyő felbontása. A processzor órajele.
1.49 Mely tényezők befolyásolhatják közvetlenül a számítógép aktuális teljesítményét? a) b) c) d)
1.54 A következők közül melyek befolyásolják a számítógép működési sebességét?
a) b) c) d)
Az egér típusa A memória mérete A processzor típusa A hajlékonylemez kapacitása
4 / 57
A „Read Only Memory” rövidítése. Mérete csak 512 bájt lehet. Véletlen elérésű memória. Tartalma a gép kikapcsolásakor megmarad.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 1.62 Melyik állítás igaz?
1.67 Mely állítások érvényesek a bitre?
a) A számítógép operatív memóriájának nagy része a) Az információ legkisebb egysége. RAM, ennek a tartalma a gép kikapcsolásakor elvész. b) Az információ mértékegysége. b) A számítógép operatív memóriája csak ROM. c) A bit két különböző értéket vehet fel. c) A számítógép operatív memória nélkül is d) A bit 4 különböző értéket vehet fel. működőképes. 1.68 d) A hajlékonylemezen lévő programok az operatív Mely állítások érvényesek a bájtra? memóriába való betöltés nélkül is futtathatók. a) Az információ legkisebb egysége. 1.63 b) 8 bit egyenlő 1 bájttal. Melyik állítás helyes? c) 1 bájt több mint 16 bit. a) A háttértárolóról a futtatandó program RAM-ba d) 1 bájt segítségével 256 karakter különböztethető töltődik. meg. b) Kikapcsolás előtt a RAM teljes tartalmát winchesterre 1.69 kell menteni. Melyik állítás helyes? c) Egy-két másodperces áramszünet még nem törli a a) 1 bit = 8 bájt RAM tartalmát. b) 16 bit = 2 bájt d) A háttértárolón lévő program memóriába töltés nélkül c) 1024 bit = 1 KB futtatható. d) 1000 bit = 1 KB 1.64 1.70 Melyik állítás helyes? Mely váltószámok helyesek? a) A számítógép kikapcsolásakor az operatív memória a) 1 GiB = 1024 MiB RAM részének tartalma elvész. b) 1 GiB = 1024 KiB b) A RAM memória felesleges a számítógépekbe. c) 1 MiB = 1024 GiB c) Ha a merevlemezen már nincs elég hely, a d) 1 MiB = 1024 KiB számítógép a RAM-ot használja a további tárolásra. d) A ROM tartalma a számítógép kikapcsolásakor 1.71 automatikusan elvész, mert nem mágneses elven Melyik állítás helyes? működő tároló. a) 1024 bájt = 1 KiB 1.65 b) 1024 KiB = 1 bájt Melyik állítás helyes? c) 1000 KiB = 1 GiB d) 1000 MiB = 1 KiB a) A számítógép memóriája kizárólag csak ROM-ot tartalmaz. 1.72 b) A számítógép kikapcsolásakor nemcsak az operatív Melyik állítás helyes? memória RAM részének tartalma, hanem ROM a) 1024 KiB = 1 GiB tartalma is elvész. b) 1024 KiB = 1 MiB c) Ha kikapcsoljuk a számítógépet, az operatív memória c) 1000 KiB = 1 MiB tartalma mindig, automatikusan a merevlemezre d) 1000 MiB = 1 KiB íródik. d) A számítógép operatív memóriájának ROM részében 1.73 tipikusan az öntesztelő és a betöltő programok Mely állítások helyesek? találhatók. a) 32 bit < 6 bájt 1.66 b) 1 bit = 8 bájt Melyik állítás helyes? c) 16 bit < 2 bájt d) 4 bit < 32 bájt a) A számítógépben lévő RAM jellemzően nagyobb méretű, mint a ROM. 1.74 b) A videokártyán lévő RAM nagysága mindig Melyik állítás helyes? meghaladja az operatív memória nagyságát. a) 32 bit < 6 bájt c) A RAM mérete nem haladhatja meg a 4 MB-ot. b) 1 bit = 8 bájt d) A személyi számítógépekbe felesleges RAM-ot tenni. c) 16 bit > 2 bájt d) 4 bit = 32 bájt
5 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 1.75 Ha növekvő sorrendbe szeretnénk rakni a következő mennyiségeket, akkor melyik a helyes sorrend? a) b) c) d)
1.83 Jelölje meg a flash memóriára vonatkozó helyes állítást! a) b) c) d)
1 GB, 900 MB, 10 000 KB. 900 MB, 1 GB, 10 000 KB. 10 000 KB, 900 MB, 1 GB. 900 MB, 10 000 KB, 1 GB.
1.84 Jelölje meg a flash memóriára vonatkozó helyes állításokat!
1.76 Ha növekvő sorrendbe szeretnénk rakni a következő mennyiségeket, akkor melyik a helyes sorrend? a) b) c) d)
a) Tartalmát a gép kikapcsolása után csak néhány másodpercig őrzi meg. b) Írható-olvasható memória. c) Bármelyik eleme (bájtja) ugyanannyi idő alatt érhető el. d) Mágneses elven működik.
10 bit, 1 bájt, 1 Kbit. 1 Kbit, 10 bit, 1 bájt. 1 Kbit, 1 bájt, 10 bit. 1 bájt, 10 bit, 1 Kbit.
1.77 Melyik állítás helyes? a) b) c) d)
1.85 Mekkora a szabványos kapacitása a CD-ROM-nak?
1024 KiB = 1 GiB 1024 GiB = 1 MiB 1 KiB = 1024 MiB 1024 GiB = 1 TiB
a) b) c) d)
1.78 Jelölje meg azt az adathordozót, amelyről nem törölhető a felírt adat!
1.79 Melyek igazak a pendrive-okról?
a) b) c) d)
Monitor Billentyűzet Digitális fényképezőgép Mobil telefon
1.81 Melyik nem létező memóriakártya? a) b) c) d)
a) b) c) d)
macroSD SD miniSD microSD
a) b) c) d)
CD-ROM CD-R CD-RW DVD-R
1.88 Melyik adathordozó írható csak egyszer a számítógépünkkel a következők közül? a) b) c) d)
CD-ROM CD-R CD-RW DVD-RW
1.89 Ha tárolókapacitás alapján növekvő sorrendbe szeretnénk tenni a háttértárolókat, akkor melyik a jellemzően helyes sorrend? a) b) c) d)
1.82 Melyik eszköz nem illik a többi közé az adattárolási elve szerint? a) b) c) d)
4,7 GB 650 MB 650 GB 47 GB
1.87 Melyik adathordozó az, amelyik egyszer sem írható a számítógépünkkel?
Hálózati csatlakozóval egybeépített flash memóriák. USB csatlakozóval egybeépített flash memóriák. Önállóan is képesek adatcserére. Önállóan nem képesek adatcserére.
1.80 Mely eszközök tartalmazhatnak memóriakártyát?
120 MB 250 MB 650 MB 1,2 GB
1.86 Mekkora a kapacitása a „normál” DVD-nek (egy oldalas, egy rétegű)?
a) DVD-R b) USB pendrive (flash memória avagy félvezető alapú memória) c) DVD RW d) Merevlemez
a) b) c) d)
Csak olvasható memória. Egyszer írható, többször olvasható. Tartalma a gép kikapcsolásakor elvész. Nem felejtő típusú memória.
xD kártya Pendrive RAM DVD
6 / 57
Merevlemez, DVD, CD. DVD, merevlemez, CD. CD, DVD, merevlemez. CD, merevlemez, DVD.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 1.90 1.98 A tárolási elvet tekintve melyik egység nem illik a többi közé? Melyik a helyes sorrend, ha olvasási sebesség szerinti növekvő rendbe állítjuk az eszközöket? a) DVD b) CD a) RAM, winchester (merevlemez), CD/DVD meghajtó. c) Merevlemez b) Winchester (merevlemez), RAM, CD/DVD meghajtó. d) CD-RW c) CD/DVD meghajtó , RAM, winchester (merevlemez). d) CD/DVD meghajtó , winchester (merevlemez), RAM. 1.91 A tárolási elvet tekintve melyik adathordozó nem illik a többi közé? a) b) c) d)
Merevlemez (winchester) Hajlékonylemez (flopi) Mágnesszalag (streamer kazetta) USB pendrive
a) b) c) d)
1.92 Mit nevezünk a tárolóeszközök kapacitásának? a) b) c) d)
1.99 Melyik adathordozó nem alkalmas egy cégnél napi mentésekre?
A foglalt és a szabad terület arányát. A tárolható maximális adatmennyiséget. Az éppen szabad terület méretét. Azt az adatmennyiséget, amelyet 74 perc alatt lehet tárolni.
1.100 Jelölje meg azt az eszközt, amelyre a felsoroltak közül jellemzően a legtöbb adat fér! a) b) c) d)
1.93 Mire utal a CD-meghajtók 48x jelzése? a) b) c) d)
Sebességre. Kapacitásra. Élettartamra. Sávsűrűségre.
Többször újraírható CD. Egyszer írható CD. CD-íróval egyszer sem írható CD. Csak olvasható CD.
a) CD-R b) USB pendrive (flash memória avagy félvezető alapú memória) c) CD-RW d) Merevlemez 1.102 Mely állítások helyesek? a) A CD-R tartalma törölhető. b) Létezik olyan winchester, amely kívülről csatlakoztatható a számítógéphez. c) Létezik olyan CD-meghajtó, amely kívülről csatlakoztatható a számítógéphez. d) Kaphatók olyan DVD meghajtók, amelyek a CD és a DVD-lemezeket is olvassák és írják.
1.95 Mi a DVD? a) b) c) d)
Nagy kapacitású magnetooptikai tárolóeszköz Nagy kapacitású mágneses tárolóeszköz Nagy kapacitású holografikus tárolóeszköz Nagy kapacitású optikai tárolóeszköz
1.96 Mi a különbség a DVD és a CD között?
1.103 Melyik állítás helyes?
a) A CD optikai, a DVD mágneses elven működik. b) A CD egyoldalas és egyrétegű, a DVD lehet kétoldalas vagy kétrétegű is. c) A CD nagyobb kapacitású, mint a DVD. d) A DVD átmérője nagyobb, mint a CD-é. 1.97 Körülbelül hány CD tartalma fér el egy „normál” DVD-re (egyrétegű, egyoldalas)? a) b) c) d)
Merevlemez CD DVD USB pendrive (flash memória avagy félvezető alapú memória)
1.101 Jelölje meg azt az adathordozót, amelyről nem törölhető a felírt adat!
1.94 Mit jelent a CD-R? Jelölje meg a helyes választ! a) b) c) d)
CD-RW vagy DVD-RW. CD-ROM. Hálózati lemezmeghajtó. Mágnesszalag (streamer kazetta).
a) b) c) d)
A CD-RW a CD-R lemezeknél nagyobb kapacitású. A CD-RW lemezek újraírhatóak. A CD-RW lemezek tartalma nem törölhető. A CD-RW lemezek nem használhatók hanganyag tárolására.
1.104 Jelölje meg azokat az eszközöket, melyeken biztonságosan megoldható nagy mennyiségű adat archiválása!
2 3 7 50
a) b) c) d)
7 / 57
Belső vagy külső merevlemez. CD-R, DVD-R vagy DVD-RAM. Mágnesszalag (streamer kazetta). Hálózati meghajtó.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 1.105 1.113 Melyik behatás nem okoz különösebb károsodást a CD-ken? Milyen jellemző mértékegységben mérjük a DVD-k (lemezek) tárolókapacitását? a) Karcolás b) Törés a) KB c) Mágneses tér b) MB d) Magas hőmérséklet c) GB d) TB 1.106 Melyik állítás igaz a merevlemezekről (winchester)? a) b) c) d)
A merevlemezeket nem lehet formázni. Magnetooptikai elven tárolják az adatokat. Gyors, nagy kapacitású és megbízható tárolók. Ha kiszerelik a számítógépből, akkor törlődnek róla az adatok.
1.114 Mit jelöl az írható CD-ken látható 74 min, vagy a 80 min. felirat? a) A CD kapacitását. 74 perc megfelel 650 MB-nak, amíg 80 perc 700 MB kapacitásnak. b) A CD átmérőjét. c) A CD gyártástechnológiájára utal. d) A CD megengedett fordulatszámát.
1.107 Mely tárolóeszközök csatlakoztathatók egy laptophoz? a) b) c) d)
1.115 A felsorolt eszközök közül melyik periféria?
Flash memóriakártya-olvasó Külső CD író Külső lemezmeghajtó Külső DVD meghajtó
a) b) c) d)
1.108 Melyik tároló tartalma törlődik a gép kikapcsolásakor? a) b) c) d)
1.116 A felsoroltak közül melyek bemeneti eszközök?
RAM ROM CD-RW Belső merevlemez
a) b) c) d)
1.109 Melyik állítás igaz a CD-ről (lemezről)?
a) b) c) d)
1.110 Melyik a jellemző mértékegysége a streamer kazetták (mágnesszalagok) tárolókapacitásának?
a) b) c) d)
bájt KB MB GB
Mikrofon Hangszóró Webkamera Touchpad
1.119 Melyek bemeneti eszközök? a) b) c) d)
bájt KB MB GB
Botkormány Trackball Nyomtató Egér
1.120 Mik jellemzőek a digitális fényképezőgépekre?
1.112 Milyen jellemző mértékegységben mérjük a CD-k (lemezek) tárolókapacitását? a) b) c) d)
Szkenner Plotter (rajzgép) Printer (nyomtató) Billentyűzet
1.118 Melyek bemeneti eszközök?
1.111 Melyik a jellemző mértékegysége a merevlemezek (winchesterek) tárolókapacitásának? a) b) c) d)
Joystick (botkormány) Digitalizáló tábla Szkenner Billentyűzet
1.117 Melyek bemeneti eszközök?
a) A CD-k már egy csepp tiszta víztől is elveszítik a tartalmukat. b) A CD címkéjére csak golyóstollal szabad írni. c) A CD címkéjére csak filctollal szabad írni, mert kényesek a karcolásra. d) Csak 12 cm átmérőjű CD létezik.
a) b) c) d)
Szkenner CPU RAM ROM
KB MB GB TB
8 / 57
a) A képeket sok esetben memóriakártyán tárolják. b) A hagyományos fényképezőgépekhez képest jóval egyszerűbb optikájuk van, mivel digitális úton készítik a felvételeket. c) Összeköthetjük a számítógéppel, így az elkészült felvételek áttölthetők. d) Egyes típusok mozgókép rögzítésére is alkalmasak.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 1.121 Mely eszközökkel digitalizálhatunk egy fényképet? a) b) c) d)
1.128 Mit jelent a „rádiós egér” kifejezés?
Digitális fényképezőgéppel. Nyomtatóval. Mikrofonnal. Lapolvasóval (szkenner).
a) b) c) d)
1.122 Mely állítások érvényesek a mikrofonra?
Közvetlenül a hangkártyára csatlakoztatható. Vezeték nélkül kapcsolódik az egér a számítógéphez. Rádióműsor vételére alkalmas. Beépített hangszóróval rendelkezik.
1.129 Mi a trackball?
a) Ha egy multimédiás számítógéphez mikrofon a) Gömb alakú nyomtatófej. csatlakozik, akkor IP-telefonálásra is használható. b) Az egérben található golyó. b) A mikrofon a hangrögzítés egyik eszköze. c) Olyan eszköz, melynek golyóját kézzel kell mozgatni. c) A játékprogramok elengedhetetlen része a mikrofon. d) A görgetősáv angol neve. d) A hordozható számítógépekbe gyakran beépítenek 1.130 mikrofont is. Mi a touchpad? 1.123 a) Érintőképernyő. Melyik állítás igaz a mikrofonról? b) Érintős pozicionáló eszköz, az egér szerepét veszi át a) CD-hallgatáshoz mikrofon szükséges. hordozható számítógépekben. b) Zenei fájlok másolása csak mikrofonon keresztül c) A CD tálcájának angol neve. történhet. d) Digitalizáló tábla. c) Hordozható számítógépek tartalmazhatnak beépített 1.131 mikrofont. Ha a billentyűzeten világít a NumLock LED, akkor… d) A számítógépekhez csak speciális mikrofonok a) csupa nagybetűkkel tudunk írni. csatlakoztathatók, melyek képesek b) a számjegybillentyűzeten levő gombok számjegyet hangdigitalizálásra. írnak. 1.124 c) a számjegybillentyűzeten levő gombok vezérlő Mi a lapolvasó angol elnevezése? funkciót látnak el. a) Streamer d) a funkcióbillentyűk számjegyeket írnak. b) Plotter 1.132 c) Scanner Mely eszközökkel lehet parancsokat adni (bevinni) a d) Touchpad számítógépnek? 1.125 Miben adják meg a szkennerek felbontóképességét? a) b) c) d)
a) b) c) d)
LPI CPI DPI SPI
1.133 Mely állítások igazak a botkormányról?
1.126 Melyik állítás helyes? a) Az egér csak vezetékkel kapcsolódhat a számítógéphez. b) A touchpad helyettesítheti az egeret. c) Az optikai egeret könnyebb félhomályban használni. d) Az egér nem feltétlenül tartalmaz nyomógombot.
a) b) c) d)
Nélküle egyetlen egér sem működik. Védi az asztalt a karcolástól. Sima mozgási felületet biztosít az egérnek. Azért kell használni, hogy az egér magasabban helyezkedjen el.
A botkormány angol neve joystick. Elsősorban táblázatkezelő programoknál használják. Sok játékprogram nélkülözhetetlen eszköze. Hordozható gépekhez nem kapcsolható.
1.134 Melyek kimeneti eszközök a következők közül? a) b) c) d)
1.127 Mik igazak az egéralátétről? a) b) c) d)
Mikrofon Billentyűzet Egér Botkormány
Nyomtató Egér Monitor Webkamera
1.135 Az adatáramlás iránya szempontjából melyik egység nem illik a többi közé? a) b) c) d)
9 / 57
Touchpad Egér Billentyűzet Hangszóró
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 1.136 Melyik kimeneti eszköz? a) b) c) d)
1.143 Melyik állítás igaz a tűs nyomtatóról?
Nyomtató Szkenner Egér Mikrofon
a) Egyszerre csak egy példány nyomtatására alkalmas. b) Festékszalagot tartalmaz. A fej ráüti a festéket a papírra. c) Speciális festékporral történik a nyomtatás. d) Ráégeti a festéket a papírra.
1.137 Melyik állítás jellemző a kiviteli eszközökre? a) A számítógép merevlemezének kis kapacitását ellensúlyozzák. b) Az eredmények, az eltárolt adatok megjelenítésére szolgálnak. c) Az eredmények számítógéppel kezelhető tárolására szolgálnak. d) Egy kiviteli eszköz mindig adatbevitelre is alkalmas. 1.138 Mire utal a képernyő felbontása?
1.144 Melyik állítás igaz a tintasugaras nyomtatóról? a) A tintát a toner tartalmazza. b) Egyszerre több példány nyomtatására is alkalmas. c) Folyékony festéket tartalmaz. A nyomtatást vékony tintasugarak végzik. d) Nem létezik belőle színes változat. 1.145 Melyik állítás igaz a lézernyomtatóról?
a) Egyszerre több példány nyomtatására alkalmas. a) A megjeleníthető színárnyalatok száma (egy szín b) Nincs színes nyomtatásra alkalmas változata. piros, zöld és kék színekből tevődik össze). c) Ráégeti a festéket a papírra (vagy hőálló fóliára). b) Azt az időt jelöli, amennyi ahhoz kell, hogy egy d) Nagy kapacitású festékszalagot tartalmaz. képpont színe megváltozzon. 1.146 c) A képernyőn megjeleníthető képpontok száma (sor x Milyen típusú nyomtatóban van festékpatron? oszlop). a) A hőnyomtatóban. d) A képátló mérete hüvelykben kifejezve. b) A tűs nyomtatóban. 1.139 c) A tintasugaras nyomtatóban. Mi adja a 19” jelű monitor méretét? d) A lézernyomtatóban. a) A képátló mérete hüvelykben (1 hüvelyk = 1 col = 1 1.147 inch = kb. 2,54 cm). Milyen típusú nyomtatóban van festékszalag? b) A kép szélessége. a) A hőnyomtatóban. c) A monitor mélysége. b) A tűs nyomtatóban. d) A monitor magassága. c) A tintasugaras nyomtatóban. 1.140 d) A lézernyomtatóban. Mi az LCD monitor? 1.148 a) Plazmakijelzős monitor. Milyen típusú nyomtatóban van toner (festékkazetta)? b) Folyadékkristályos monitor. a) A hőnyomtatóban. c) Csak fekete-fehér képet adó monitor. b) A tűs nyomtatóban. d) Képcsöves (katódsugárcsöves) monitor. c) A tintasugaras nyomtatóban. 1.141 d) A lézernyomtatóban. Melyik eszközhöz kapcsolódnak leginkább ezek a fogalmak: 1.149 TFT, 17”? Milyen módon kerül a „festék” a hőnyomtatókba? a) Egér a) Festékszalag. b) Billentyűzet b) Festékpatron. c) Folyadékkristályos monitor. c) Toner (festékkazetta). d) Nyomtató d) Külön nem kell festék bele. A hozzávaló speciális 1.142 papír bevonatának anyaga hőre megsötétedik. Mely eszközök jelenítenek meg információt papíron? 1.150 a) Speaker Melyik nyomtatóba száradhat be a festék? b) Printer a) A hőnyomtatóba. c) Plotter b) A tűs nyomtatóba. d) Szkenner c) A tintasugaras nyomtatóba. d) A lézernyomtatóba.
10 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 1.151 Melyik nyomtatóban kell csak papírt cserélni? a) b) c) d)
A hőnyomtatóban. A tűs nyomtatóban. A tintasugaras nyomtatóban. A lézernyomtatóban.
1.152 Egy irodában melyik nyomtatótípus a leggazdaságosabb napi több száz szöveges oldal jó minőségű kinyomtatására? a) b) c) d)
Hőnyomtató Tűs nyomtató Tintasugaras nyomtató Lézernyomtató
1.153 Mely nyomtatótípus(ok) alkalmas(ak) színes fényképek nyomtatására? a) b) c) d)
Speciális hőnyomtató Tűs nyomtató Tintasugaras nyomtató Lézernyomtató
1.154 Mi a touchscreen jelentése? a) b) c) d)
Érintőképernyő Lapolvasó Digitalizáló tábla Monitorszűrő
1.155 Melyik állítás jellemző a „touchscreen”-re? a) A vonalkódolvasó működéséhez szükséges berendezés. b) Ki- és bemeneti eszköz. Érintéssel vezérelhető. Például a PDA számítógépekben találunk ilyet. c) Kézi lapolvasóként is használható. d) A vakok számára kifejlesztett kimeneti eszköz. 1.156 Melyik a bemeneti- és kimeneti eszköz is egyben? a) b) c) d)
Touchpad. Touchscreen (érintőképernyő). Vonalkódolvasó. Braille-kijelző (vakoknak).
11 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 2.7 Mely esetekben lehet indokolt egy háttértár formázása? 2 Szoftver
a) Ha valamilyen okból a háttértár olvashatatlanná válik. A menthető fájlok lemásolása után formázunk. b) A teljes háttértár törlését formázással is elérhetjük. c) Ha a háttértárban sérülés keletkezik, és szeretnénk továbbra is használni. A menthető fájlok lemásolása után formázunk. d) Ha a háttértárnak csak új kötetcímkét szeretnénk adni a tárolt adatok megtartása mellett.
2.1 Válassza ki, hogy melyek szoftverek a következők közül! a) b) c) d)
Operációs rendszer Hitelkártya-olvasó program Egér ADSL
2.2 Válassza ki, melyik szoftver a következők közül! a) b) c) d)
Egér. A CD lemez. ISDN. Linux.
2.8 Melyik esetben lehet indokolt a lemez formázása? a) Ha a lemezen vírusos állományok vannak, és más módszerrel nem tudjuk eltávolítani a vírusokat. b) Minden esetben, amikor mappa-, illetve könyvtárszerkezetet szeretnénk létrehozni vagy módosítani. c) Ha csak a lemez olvashatóságát szeretnénk ellenőrizni. d) Ha kíváncsiak vagyunk, hogy mekkora a foglalt és a szabad terület mérete.
2.3 Melyik állítás helyes egy szoftver verzióival kapcsolatban? a) -A verziószám mindig egy négyjegyű szám, mely általában a megjelenés évszáma. b) A verziószám a program frissességére utal. c) A verziószám maga a program neve. d) A verziójelölésnek csak régebben volt jelentősége, ma már gyakorlatilag nem használják.
2.9 Melyik állítás igaz a lemezformázásról? a) A formázás során az adathordozó hibás területei kiszűrhetők. Ha nincs túl sok hibás blokk, akkor a lemez formázás után használható lesz. b) Formázás során a rejtett fájlok megmaradnak. c) Minden adathordozó formázható. d) Ha a lemez felülete egy kicsit is hibás, már nem lehet megformázni.
2.4 Melyik állítás helyes egy szoftver verzióival kapcsolatban?
a) Egy szoftver verziószáma minél nagyobb, annál újabb változatot jelöl. b) Csak az operációs rendszereknek van verziószáma, az alkalmazói programoknak nincs. c) A szoftverek verziószámait egy központi szervezet 2.10 osztja ki és tartja nyilván. Mely adathordozók formázhatók? d) Egy szoftver minden egyes példányának egyedi a) CD-ROM verziószáma van. b) Merevlemez 2.5 c) USB pen drive (flash memória avagy félvezető alapú Mit jelent az adathordozók esetében a formázás? memória) d) SD kártya a) Az adathordozó tartalmának teljes törlését és egy konkrét fájlrendszer kialakítását. 2.11 b) A tárolt adatok az adathordozó elejére kerülnek. Melyik állítás igaz a háttértár formázásáról? c) Csak a főkönyvtár törlését. a) Formázás során a tárolt adatok elvesznek. d) Az adathordozó teljes tartalmának lemásolását. b) A formázás a fájlok csak olvashatóra állításával 2.6 megakadályozható. Mely állítás igaz a lemezformázásról? c) Ha félbeszakítjuk a formázás műveletét, a lemez fele lesz csak használható. a) A lemezformázás gyárilag történik, amikor a korong d) Formázás során a rejtett fájlok megmaradnak, csak a alakzatot kialakítják. többi fájl törlődik. b) A formázás célja a fájlrendszer kialakítása. c) A formázás során a lemez korábbi adattartalma 2.12 megmarad. Melyik feladat megoldása tartozik mindegyik operációs d) A formázás demagnetizáló készülékkel is rendszer alapszolgáltatásai közé? elvégezhető, mivel az adatok így is törlődnek. a) Elektronikus levél küldése, fogadása és postafiók üzemeltetése. b) Szöveges állomány szerkesztése. c) Táblázatkezelés. d) Kiadványszerkesztés.
12 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 2.13 Melyik feladat megoldása tartozik mindegyik operációs rendszer alapszolgáltatásai közé? a) b) c) d)
2.21 Mely állítások érvényesek egy operációs rendszerre? a) A perifériákat általában az operációs rendszer vezérli. b) A háttértárakat az operációs rendszer felügyeli. c) A billentyűzetet általában az operációs rendszer kezeli. d) A képernyőn való megjelenítést általában az operációs rendszer vezérli.
Bemutató diasorozat készítése. Kép megrajzolása. Adatbázisok kezelése. Mappa (könyvtár) létrehozása.
2.14 Melyik elnevezés nem operációs rendszer neve? a) b) c) d)
2.22 Melyik operációs rendszer ingyenes?
Adobe Photoshop (Adobe Systems Inc.) Mac OS (Apple Macintosh, Apple Inc.) Windows XP (Microsoft) BeOS (Be Inc.)
a) b) c) d)
2.15 Melyik elnevezés nem operációs rendszer neve? a) b) c) d)
2.23 Mely állítások érvényesek az operációs rendszerekre?
AmigaOS (Amiga, Inc.) Windows XP (Microsoft) Linux (fejlesztő közösség) Mozilla Firefox (Mozilla Foundation)
a) A programok végrehajtását vezérli. b) Elosztja az erőforrásokat (pl. CPU idő, memória, háttértár, perifériák …). c) Biztosítja a felhasználók és a számítógépes rendszer közötti kommunikációt. d) Az operációs rendszer egy összetett szoftver (programrendszer).
2.16 Melyik elnevezés nem operációs rendszer neve? a) b) c) d)
Windows Vista (Microsoft) Linux (fejlesztő közösség) CorelDRAW (Corel Co.) Mac OS X Tiger (Apple Macintosh, Apple Inc.)
2.24 Mely állítások igazak a Linuxról? a) A Linux a UNIX-hoz hasonló, több felhasználós operációs rendszer. b) A Linux rendszer kiegészíthető, használható grafikus kezelői felülettel is. c) Van ingyenesen használható változata. d) Akár szervergép operációs rendszere is lehet a Linux.
2.17 A következők közül melyik operációs rendszer? a) b) c) d)
GPS GSM UNIX ADSL
2.25 Milyen változást hozott az operációs rendszerek fejlődésében a személyi számítógépek megjelenése?
2.18 Melyik elnevezés nem operációs rendszer neve? a) b) c) d)
Windows NT (Microsoft) Linux (fejlesztő közösség) Mac OS X Leopard (Apple Macintosh, Apple Inc.) Office XP (Microsoft)
a) Eltűntek a grafikus felületű operációs rendszerek. b) Nincs összefüggés a két dolog között. c) Az operációs rendszerek nem változtak a személyi számítógépek megjelenésével. d) Barátságos, grafikus, könnyen használható kezelői felületű operációs rendszerek jelentek meg.
2.19 A felsoroltak közül melyik operációs rendszer? a) b) c) d)
MS-DOS (Microsoft) Windows Vista (Microsoft) Windows XP (Microsoft) Linux (fejlesztő közösség)
2.26 Melyik állítás igaz az operációs rendszerekről?
Linux (fejlesztő közösség) Office XP (Microsoft) QuarkXPress (Quark, Inc.) OpenOffice.org (fejlesztő közösség)
2.20 Mely állítások igazak? a) A felhasználói programok operációs rendszer nélkül is futtathatók. b) A felhasználói programok az operációs rendszer szolgáltatásait használva kommunikálnak a számítógép perifériáival. c) Az alapvető fájlműveleteket (másolás, törlés) az operációs rendszer végzi. d) A nyomtatást általában az operációs rendszer vezérli.
13 / 57
a) A különböző operációs rendszerek általában saját fájlrendszert használnak. b) Csak az angol nyelvű változatok használhatók szerverként. c) Minden operációs rendszernek van magyarított (honosított) változata. d) Minden operációs rendszerhez tartozik grafikus felhasználói felület (GUI).
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 2.27 Mely állítások helytállóak az operációs rendszerrel kapcsolatban?
2.32 Mely állítások helyesek? a) A háttértárolókon lévő könyvtárszerkezet és a perifériák kezelése az operációs rendszer feladatai közé tartozik. b) Egy operációs rendszernek lehet jellegzetes hardverigénye, azaz hogy milyen konfiguráción képes működni. c) Az operációs rendszer meghatározza, hogy egy alkalmazás melyik változata használható majd a számítógépen. d) A számítógép bekapcsolásakor az operációs rendszer rezidens része valamilyen háttértárolóról automatikusan az operatív memóriába kerül.
a) Egy számítógép háttértárolóin több operációs rendszer is telepítve lehet, és így közülük bármelyik betölthető. b) Az operációs rendszer egy speciális hardver eszköz, vízhatlan dobozba csomagolva. c) Az operációs rendszer egy szoftver, általában merevlemezről töltődik be. d) Az operációs rendszer esetenként más háttértárról (például CD-ről) is a memóriába tölthető. 2.28 Mi történik, ha egy számítógép „lefagy”?
2.33 a) A ventilátor túlhűti a processzort, és az elszíneződik. Melyik állítás helyes az operációs rendszerekkel b) Így nevezzük a Reset gomb megnyomása utáni kapcsolatban? állapotot. c) Lekapcsolódott a monitor. a) Az operációs rendszer utólag már sohasem d) A számítógép nem reagál a kezelői beavatkozásra. cserélhető le egy másikra, csak speciális számítógépeken. 2.29 b) Egy operációs rendszernek általában nincs Mi tartozik az operációs rendszer alapvető, fő feladatai közé? hardverigénye, így bármilyen konfiguráción kell a) Zenefájlok lejátszása. működnie. b) A felhasználóval tartja a kapcsolatot. c) Egy operációs rendszer sohasem tölthető CD-ről a c) A vírustámadásokat figyeli. memóriába. d) Táblázatkezelés. d) Az operációs rendszer a gép bekapcsolásakor egy háttértárról (általában a merevlemezről) 2.30 automatikusan a RAM-ba töltődik. Mely állítások helyesek? a) Alkalmazások futtatásához a számítógépen már futnia 2.34 Mely állítások helytállóak az operációs rendszerekkel kell az operációs rendszernek is. kapcsolatban? b) Az operációs rendszer feladata az egyidejűleg futó programok kezelése. c) Az operációs rendszer kezeli a csatlakoztatott perifériákat. d) Az operációs rendszer feladatai közé tartozik a háttértárakon lévő könyvtárszerkezet kezelése.
a) A Linux olyan operációs rendszer, amelyik több felhasználót, és felhasználónként akár több programot is kezelni tud egyszerre. b) Egy operációs rendszernek általában van hardverigénye, így nem minden konfiguráción működik. c) Nem minden operációs rendszer képes egyidejűleg több program futtatására. d) Az operációs rendszer teremt kapcsolatot a számítógép és a felhasználó között.
2.31 Mely állítások igazak? a) Az operációs rendszer teremt kapcsolatot a felhasználó és a számítógép között. b) Az operációs rendszer felügyeli és szervezi a programok (alkalmazások) futtatását. c) Bármely felhasználói program (átmásolás után) akármelyik operációs rendszeren futtatható. d) Ha a gép bekapcsolása után az operációs rendszer nem kerül be a memóriába, a további munka sem lehetséges.
2.35 Mely állítások helytállóak az operációs rendszerekkel kapcsolatban?
14 / 57
a) A felhasználónak a gép bekapcsolása után lehetősége van kiválasztani, hogy melyik háttértárolóról történjen az operációs rendszer betöltése a memóriába. b) Az operációs rendszer felelős a memória kezeléséért, illetve optimális kihasználásáért. c) Operációs rendszerből nem létezik többféle. d) Az operációs rendszer egy program, amely lehetővé teszi a számítógép használatát.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 2.36 Melyik állítás helyes az operációs rendszerekkel kapcsolatban?
2.41 Melyik állítás helyes?
a) Egy merevlemezen csak egyféle operációs rendszer a) Az operációs rendszer már a gép bekapcsolása előtt lehet. az operatív memória RAM részében helyezkedik el. b) Mindegy, hogy milyen operációs rendszert választunk. b) Az operációs rendszer vezérli a programok futtatását, c) A gép bekapcsolásakor az operációs rendszer egy optimalizálja a memória használatát, kezeli a része az operatív memóriába kerül. könyvtárakat és a fájlokat. d) Az operációs rendszer egy fájlt jelent, ami mindig a c) Az operációs rendszer működése közben az operatív merevlemezen vagy hajlékonylemezen van. memória RAM részéből nem foglal helyet, nincs 2.42 szüksége rá. Mely állítások helyesek? d) Az operációs rendszer nem szoftver. a) Az operációs rendszerrel tarthatjuk karban a 2.37 könyvtárakat. Mely állítások helytállóak az operációs rendszerekkel b) Az operációs rendszer több fájlból áll. kapcsolatban? c) Az operációs rendszert is megtámadhatják a vírusok. a) Az operációs rendszer teszi lehetővé az alkalmazói d) Az operációs rendszer felülete ugyanúgy lehet programok futtatását. karakteres, mint grafikus. b) Az operációs rendszer végzi a lemezek 2.43 könyvtárszerkezetének kezelését. Melyik állítás helyes? c) A számítógép bekapcsolásakor minden program a) Az operációs rendszer alapvető feladatai közé tartozik közül az operációs rendszer töltődik be először. az alkalmazói programok futtatásának segítése, d) Az operációs rendszer figyeli az egér mozgását és szervezése. vezérli a képernyőre való írást. b) A számítógép kikapcsolása előtt az operációs 2.38 rendszert el kell menteni valamelyik háttértárolóra. Melyek lehetnek a mondat helyes befejezései? Az operációs c) Az operációs rendszer működésének mélyreható rendszer… ismerete szükséges ahhoz, hogy a felhasználó a) nélkül a személyi számítógép nem volna használható. programokat tudjon kezelni. b) rendszerszoftver. d) Az operációs rendszerről nem készíthető másolat. c) egy része működés közben az operatív memóriában 2.44 van. Melyik állítás helyes? d) feladata a memória optimális kihasználása. a) A PDA típusú számítógépekhez általában nem 2.39 szükséges operációs rendszer. Melyek lehetnek a mondat helyes befejezései? Az operációs b) Az operációs rendszer csak grafikus felületű program rendszer… lehet. a) hiánya esetén az alkalmazói programokat sem lehet c) A hordozható számítógépek használatához csak futtatni. egyféle operációs rendszert vehetünk igénybe. b) háttértárról, általában merevlemezről töltődik be d) Az operációs rendszer szoftver. („boot” folyamat). 2.45 c) nem törölhető le a merevlemezről. Jellemzően mikor használunk prezentációs szoftvert? d) a gép bekapcsolása után töltődik a RAM memóriába a) Pénzügyi kalkulációk elvégzésekor. („boot” folyamat). b) Előadás tartása közben. 2.40 c) Grafikát is tartalmazó kördokumentum készítéséhez. Melyik a mondat helyes befejezése? Az operációs rendszer… d) Egy levél megírásához. a) felügyeli a számítógép működését. 2.46 b) fájljait – biztonsági másolat készítése után – érdemes A következők közül melyek felhasználói (alkalmazói) letörölni a merevlemezről, így több szabad terület programok? marad a felhasználói programok számára. a) OpenOffice.org (fejlesztő közösség) c) csak grafikus felületű program lehet. b) Windows XP (Microsoft) d) csak karakteres felületű program lehet. c) Raktárkészlet-nyilvántartó program d) Linux (fejlesztő közösség)
15 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 2.47 Melyek szövegszerkesztő programok? a) b) c) d)
Microsoft Office Word OpenOffice.org Writer Quattro Pro (spreadsheet) WordPerfect (word processor)
2.48 Melyek táblázatkezelő programok? a) b) c) d)
Microsoft Office Excel GIMP (GNU Image Manipulation Program) Quattro Pro (spreadsheet) OpenOffice.org Calc
2.49 Melyek adatbázis-kezelő programok? a) b) c) d)
OpenOffice.org Base Microsoft Office Access MySQL QuarkXPress (Quark, Inc.)
2.55 Tipikusan mely feladatok végezhetők el egy táblázatkezelővel? a) b) c) d)
2.56 Jellemzően mikre alkalmas egy böngészőprogram? a) b) c) d)
Microsoft Office Excel Microsoft Office Access Oracle OpenOffice.org Calc
a) Szövegszerkesztésre. b) Képek és szövegek együttes elrendezésére és nyomtatására. c) Karakterfelismerésre. d) Építészeti modellek tervezésére. 2.58 Mire alkalmas egy kiadványszerkesztő program (DTP – Desktop Publishing)? a) b) c) d)
2.51 Melyek felhasználói programok? a) b) c) d)
Microsoft Office Excel Netscape Navigator GIMP (GNU Image Manipulation Program) UNIX
2.52 Tipikusan mely feladatok végezhetők el egy irodai szövegszerkesztő programmal? a) b) c) d)
Dokumentumok nyomtatása. Bekezdések formázása. Böngészés az interneten. Borítékok címzése.
2.53 Tipikusan mely feladatok végezhetők el egy irodai szövegszerkesztő programmal? a) b) c) d)
Etikett nyomtatása. Kép konvertálása. Karakterek formázása. Körlevél készítése.
2.54 Tipikusan mely feladatok végezhetők el egy táblázatkezelővel? a) b) c) d)
Weboldalak készítésére. Weboldalak megjelenítésére. HTML forrás megtekintésére. Weboldalak nyomtatására.
2.57 Milyen feladatokra alkalmas egy kiadványszerkesztő program (DTP – Desktop Publishing)?
2.50 A következők közül melyek táblázatkezelő programok? a) b) c) d)
Matematikai műveletek. Statisztikai számítások. Pénzügyi számítások. Matematikai képletek szedése.
Térbeli alakzatok rajzolására. Újságtördelésre. Prezentációkészítésre. Elektronikus levelezésre.
2.59 Mire alkalmas egy CAD program (CAD – Computer Aided Design)? a) b) c) d)
Újságszerkesztésre. Könyvelésre. Tervezésre. Levelezésre.
2.60 Jellemzően ki használ CAD programot (CAD – Computer Aided Design)? a) b) c) d)
Könyvelő Újságíró Rendszerszervező Belsőépítész
2.61 Melyek lehetnek a mondat helyes befejezései? A táblázatkezelő és az adatbázis-kezelő program között az a különbség, hogy… a) a táblázatkezelő csak numerikus adatokat képes kezelni. b) az adatbázis-kezelő nagyobb mennyiségű adatot képes kezelni. c) a táblázatkezelőben nem lehet adattáblák közti relációkat kialakítani. d) az adatbázis-kezelő nagyobb figyelmet fordít az adatok védelmére.
Adatok összesítése. Prezentáció készítése. Adatok sorba rendezése. Diagram készítése.
16 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 2.62 Melyek lehetnek a mondat helyes befejezései? A szövegszerkesztő- és a kiadványszerkesztő program között az a különbség, hogy…
2.68 Milyen feladatra alkalmas az Microsoft Office Excel vagy az OpenOffice.org Calc?
a) Bemutatók készítésére. a) a szövegszerkesztővel nem lehet képeket beilleszteni b) Táblázatkezelésre. a szövegbe. c) Egyszerűbb adatbázisok kezelésére. b) a szövegszerkesztő nagyobb dokumentumokat tud d) Web böngészésre. kezelni. 2.69 c) a kiadványszerkesztővel könnyebben és pontosabban Milyen feladatra alkalmas az Microsoft Office Access vagy az pozícionálhatjuk a szövegrészeket, képeket a OpenOffice.org Base? dokumentum oldalain. a) Grafika készítésére. d) a szövegszerkesztővel gyakran nem hozható létre b) Webböngészésre. nyomdakész dokumentum. c) Adatbázisok kezelésére. 2.63 d) Síkírás olvasására, digitalizálására. Melyek az adatbázis-kezelők feladatai? 2.70 a) A megtervezett adattáblák fizikai szerkezetének és Milyen feladatra alkalmas az Microsoft Office PowerPoint kapcsolatainak létrehozása és tárolása. vagy az OpenOffice.org Impress ? b) Az adattáblák feltöltése, adatmódosítások, törlések a) Adatbázisok kezelésére. végrehajtása, valamint az adatok biztonságos b) Professzionális kiadványszerkesztésre. tárolása. c) CD/DVD írására. c) A lekérdezett adatrekordok sorba rendezése adott d) Prezentációk készítésére. szempontok szerint. d) Adatok megkeresése és kiválogatása. A kinyert 2.71 adatok így megjeleníthetők, azokból listák, jelentések Milyen feladatokra alkalmas az Microsoft Office Outlook vagy készíthetők. a Lotus Notes? 2.64 a) E-mail küldésére és fogadására. Milyen alkalmazások találhatók az MS Office csomagban? b) Prezentáció készítésére. a) b) c) d)
c) Feladatmenedzselésre. d) Diagramkészítésre.
Szövegszerkesztő Táblázatkezelő Mérnöki tervező program (CAD) Prezentációkészítő program
2.72 Milyen feladatra alkalmas az MS Outlook Express vagy a Mozilla Thunderbird?
2.65 A következő alkalmazások közül melyek komplett irodai programcsomagok? a) b) c) d)
a) b) c) d)
OpenOffice.org WordPerfect Office Lotus SmartSuite MS Office
2.73 Melyik feladatra alkalmas tipikusan egy „text editor”?
2.66 Általában milyen programok tartoznak egy komplett irodai szoftvercsomaghoz? a) b) c) d)
a) b) c) d)
Szövegszerkesztő Táblázatkezelő CAD program Prezentációkészítő program
Szövegbevitelre. Szövegformázásra. Grafika szövegbe illesztésére. Helyesírás-ellenőrzésre.
2.74 Melyik feladatra alkalmas tipikusan egy „text editor”?
2.67 Milyen feladatra alkalmas az Microsoft Office Word vagy az OpenOffice.org Write? a) b) c) d)
E-mail küldésére és fogadására. Táblázatkezelésre. Adatbázis-kezelésre. Prezentációk készítésére.
Szövegszerkesztésre. Táblázatkezelésre. Adatbázis-kezelésre. Webes alkalmazások fejlesztésére.
17 / 57
a) Egy szöveg RTF formátumban való mentésére. (Rich Text Format – „gazdagon formázott szöveg”) b) Szövegrész átmásolására. c) Kiadványszerkesztők formátumában való mentésre. d) Szövegrész karakterszintű formázására (például dőltté tételére).
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 2.75 Mely állítások helyesek a szoftverekkel kapcsolatban?
2.80 A következők közül mely programok segíthetik a vakok munkáját?
a) Operációs rendszer indítása nélkül az alkalmazói programok nem használhatók a számítógépen. a) Narrátor (képerenyőolvasó) program b) Az operációs rendszer működéséhez nem feltétlenül b) Képernyő nagyító program kell a monitort bekapcsolni (pl. vak ember a c) Hangfelismerő program felhasználó). d) Képernyő (On-screen) billentyűzet c) Egy konkrét alkalmazói programot általában egy 2.81 konkrét operációs rendszer alatt lehet csak futtatni. Mely állítások igazak az OCR programokkal kapcsolatban? Ezért egy alkalmazói programnak operációs a) Ezek karakterfelismerő programok (OCR – Optical rendszerenként külön-külön változata lehet. Character Recognition). d) Az operációs rendszer végzi a fájlok és könyvtárak b) Az OCR program egy lapolvasó felhasználásával a kezelését. Így az alkalmazói programok általában az papíron szereplő analóg írást digitális szöveggé operációs rendszer szolgáltatásait használják. képes alakítani. 2.76 c) Az OCR egy elterjedt operációs rendszer neve. Mely állítások érvényesek a szoftverekre? d) A vak embereket is segítik, mert a síkírást a) A számítógép működése során az operációs rendszer felolvashatóvá teszik. egy része mindvégig a memóriában van. 2.82 b) Egy alkalmazó program (például táblázatkezelő) A következők közül mely programok segíthetik a futtatható operációs rendszer nélkül is. gyengénlátók munkáját? c) Egy alkalmazói programnak operációs a) Narrátor (képerenyőolvasó) program rendszerenként eltérő változatai (telepítő csomagjai) b) Képernyő nagyító program lehetnek. c) Hangfelismerő program d) Az operációs rendszer teszi lehetővé az elérhető d) Képernyő billentyűzet alkalmazói programok elindítását. 2.83 2.77 A következők közül mely programok segíthetik a Mely állítások helyesek? mozgáskorlátozottak munkáját? a) Azt a lemezt, amelyen megtalálható az operációs a) Fejegér (a fejünk mozgatásával működő egér) rendszernek a számítógép indításához szükséges b) Képernyő nagyító program része, rendszerlemeznek hívjuk. c) Hangfelismerő program b) Egy operációs rendszeren futó konkrét program d) Képernyő billentyűzet általában nem fut egy másik operációs rendszeren. c) Az operációs rendszer egy alkalmazói program. 2.84 d) Egy alkalmazói programnak általában operációs A következők közül mely állítások érvényesek egy grafikus rendszerenként külön-külön változata, telepítő felületre? csomagja van. a) A parancsok kiadása ikonokon keresztül történhet. 2.78 b) Színes grafikus megjelenítő ajánlott hozzá. Melyik a mondat helyes befejezése? Az operációs rendszer… c) Jól tervezett rendszerekben az egér mellett billentyűkombinációk is használhatók a vezérlésre. Így a) feladatai közé tartozik a táblázatkezelés. az ilyen rendszereket képernyőolvasó programokkal b) feladata a háttértárak és perifériák kezelése. megtámogatva vakok is használhatják. c) feladatai közé tartozik a kiadványszerkesztés. d) A felhasználónak mindig parancsokat kell begépelnie d) nem fertőződhet meg vírussal. a műveletek végrehajtásához. 2.79 Melyik a mondat helyes befejezése? Az operációs rendszer… a) egy alkalmazói program. b) az egyik legfontosabb hardverelem. c) rendszerprogram, ami felügyeli és lehetővé teszi az alkalmazói programok futását. d) telepítés után már nem távolítható el a számítógépből.
18 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 3.7 Mely szolgáltatások valósíthatók meg helyi hálózat kiépítésével egy osztályteremben?
3 Információs hálózatok 3.1 Melyek igazak a LAN-ról? a) b) c) d)
A LAN helyi (kiterjedésű) hálózatot jelent. A LAN nem lehet 10 m-nél nagyobb kiterjedésű. Minden LAN tartalmaz szervergépet is. Egy lakásban kiépített, 2-3 gépet tartalmazó hálózat is nevezhető LAN-nak.
a) b) c) d)
3.8 Mely állítások érvényesek a kliens-szerver architektúrára?
3.2 Melyek igazak a WAN-ról? a) b) c) d)
a) A szerverek erőforrásait a kliensek is használják. b) A kliens- és a szervergépeknek mindig azonos teljesítményűnek kell lenniük. c) A kliensek csak a szerveren keresztül kommunikálhatnak egymással. d) Csak egyetlen szervert tartalmazhat.
A WAN nagy kiterjedésű hálózatot jelent. A WAN nagy sebességű hálózatot jelent. A WAN LAN-ok összekapcsolásával is létrejöhet. Az internet forgalma WAN hálózatokon keresztül bonyolódik le.
3.9 Mely állítások helyesek?
3.3 Mely esetekben nevezhetjük a leírt hálózatot LAN-nak? a) b) c) d)
Közös nyomtatóhasználat. Egy diák monitorképének elküldése a tanárnak. A tanár monitorképének szétküldése a diákoknak. Óra közben a tanuláshoz szükséges fájlok másolása a gépek között.
a) A böngésző-webkiszolgáló is kliens-szerver architektúra szerint dolgozik. b) Kliens-szerver architektúra esetén a kliensektől érkező kéréseket a szerver figyeli és teljesíti. c) A kliens szó ügyfelet jelent. d) Kliens-szerver architektúra esetén a szerver használja a kliens szolgáltatásait.
Két, otthon összekapcsolt számítógépet. Az EU-s országok parlamentjeit összekötő hálózatot. Egy irodaház gépeit tartalmazó hálózatot. Egy országban az iskolákat összekapcsoló hálózatot.
3.4 Mely esetekben nevezhetjük a leírt hálózatot WAN-nak?
3.10 a) Két, otthon összekapcsolt számítógépet. Melyik állítás érvényes a kliensre? b) Egy egész földrajzi régióban (több megyében) a) A kliens erőforrásokat oszt meg. jelenlévő vállalat összekapcsolt számítógépeit. b) Egy hálózatban több kliens is lehet. c) Egy irodaház gépeit tartalmazó hálózatot. c) Kliensek csak LAN-ban fordulhatnak elő. d) Egy országban az iskolákat összekapcsoló hálózatot. d) A kliens kiszolgálót jelent.
3.5 Milyen előnnyel járhat a LAN kialakítása? Mely állítások igazak? a) b) c) d)
3.11 Melyik állítás érvényes a szerverre?
Az internetkapcsolat megosztható a kliensek között. A nyomtató megosztható a LAN számítógépei között. Gyorsabbak lesznek a kliensek. Közösen használható háttértárterület hozható létre a kliensek számára.
3.6 Mely állítások igazak a helyi hálózattal kapcsolatban?
a) Egy számítógép abban az esetben válik szervergéppé, ha több CPU van benne. b) Szerver csak WAN hálózatban fordulhat elő. c) A szerver kiszolgálót jelent. A kliensek kéréseit a rajta futó kiszolgáló programmal teljesíti. d) Minden szerver, egy kis vállalat szervere is csak speciális számítógép lehet.
3.12 a) Ma már vannak olyan nyomtatók, amelyek Mely állítások helyesek? közvetlenül, számítógép nélkül is rákapcsolhatók a a) Egy hálózatba kapcsolt nyomtatón egyszerre csak helyi hálózatra. egy kliens számítógépről lehet nyomtatást b) Az írási jogosultsággal is rendelkező megosztott kezdeményezni. könyvtárainkat bizonyos vírusok megtámadhatják a b) Egy hálózatba kapcsolt nyomtatón egyszerre több hálózaton keresztül. kliens számítógépről is lehet nyomtatást c) Minden szoftverkörnyezetben egy mappát csak úgy kezdeményezni. oszthatunk meg írásra, hogy a hálózatban minden c) Egy kliens számítógépről egyszerre több hálózati felhasználó írhatja azt. nyomtatón is lehet nyomtatni. d) A helyi hálózatban az internetkapcsolat megosztható. d) Egy kliens számítógépről egyszerre csak egy hálózati nyomtatón lehet nyomtatni.
19 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 3.13 Melyik állítás helyes egy kliens számítógép nyomtatási lehetőségeit tekintve?
3.19 Mik érvényesek a chat-re?
3.15 Mely állítások helyesek az internettel kapcsolatban?
kapcsolatban?
a) Kliens-szerver architektúrájú rendszer. a) Egy kliensen csak egyféle (helyi vagy hálózati) b) Egyszerre csak ketten kommunikálhatnak egymással. nyomtatót lehet telepíteni. c) Valós idejű kommunikációra alkalmas. b) Egy kliensen több hálózati nyomtatót lehet telepíteni, d) Privát üzenetek küldésére is alkalmas. de csak egy helyit. 3.20 c) Hálózati nyomtatót csak akkor telepíthetünk a Mely állítások helytállóak az internetes telefonálásról? kliensre, ha egy helyi már működik. a) Az internet felhasználásával nem hozható létre d) Egy kliensen egymástól függetlenül akármennyi helyitelefonszerű beszédkapcsolat két felhasználó között. és hálózati nyomtató telepíthető. b) Két telefon között az internet is betöltheti az átviteli 3.14 hálózat szerepét. Melyik állítás jellemző a fájlmegosztásra? c) Vannak szolgáltatások, melyek segítségével az a) Az egy gépen tárolt megosztott fájlt minden arra internetre kapcsolt számítógépről telefont is fel lehet jogosult felhasználó elérhet a hálózaton keresztül. hívni. b) A megosztott fájl különböző gépeken több darabban d) Két internetre kapcsolt számítógép között van eltárolva. telefonszerű kapcsolat hozható létre, amelyen c) A megosztott fájlok kevesebb helyet foglalnak el. beszélgetés folytatható. d) A megosztott fájl a hálózat minden tagjához 3.21 automatikusan továbbítódik. Mely állítások helyesek az internetes levelezéssel a) Ez a szolgáltatás is kliens-szerver architektúra szerint a) Az internet világméretű számítógépes hálózat, azaz működik. egy WAN. b) A levelező szervereken, a felhasználók postafiókjába b) Az interneten működő szolgáltatások és használatuk érkeznek meg a levelek. (a protokoll) szabályozott (TCP/IP). c) Akinek nincs e-mail címe, az nem tud e-mailt fogadni. c) Az internet nem más, mint a világot behálózó d) E-mail címhez ingyenesen is hozzá lehet jutni. weboldalak gyűjteménye, összessége. 3.22 d) Ha két számítógép közvetlenül kapcsolódik Mi a levelezőlista lényege? egymáshoz az interneten, akkor az egyiken általában a) A listára írt levelünket minden listatag megkapja. egy kliens, a másikon pedig általában egy szerver b) A listában tárolhatjuk az ismerőseink e-mail címét. funkciójú program futása biztosítja a kommunikációt. c) Kevesebb e-mailt kapunk, ha listába gyűjtjük őket. 3.16 d) A levelezőlista a kinyomtatott e-mail címek Mely állítások helyesek az internettel kapcsolatban? gyűjteménye. a) Az interneten egy szerverhez egyszerre csak egy 3.23 felhasználó kapcsolódhat. Milyen eszközökről tudja elolvasni ingyenes e-mail címére b) Az interneten két kliens számítógép közvetlenül is érkezett leveleit, amíg külföldön nyaral? kapcsolódhat egymáshoz. a) Bluetooth-os mail szkennerrel. c) Az interneten egy időben jelenlévő számítógépek b) Nyilvános web terminálról. száma nincs korlátozva. c) Internetkapcsolattal rendelkező számítógépről. d) Az internetre LAN is kapcsolódhat. d) Zárt intranet hálózatba kötött számítógépről. 3.17 3.24 Melyek internetes szolgáltatások? Melyik feltétel szükséges ahhoz, hogy valakivel írásos a) Böngészés (www, HTTP). csevegést folytassunk az interneten? b) Fájlok másolása két gép között (FTP). a) A résztvevőknek azonos időzónában kell c) Levelezés (E-mail, SMTP). tartózkodniuk. d) Lemezformázás. b) Azonos szolgáltatón keresztül kell kapcsolódniuk az 3.18 internethez. Melyek internetes szolgáltatások? c) Azonos böngészőprogrammal kell rendelkezniük. a) Töredezettség-mentesítés d) Azonos (egyeztetett) időpontban kell b) Chat bejelentkezettnek lenniük ugyanarra a chat-szerverre. c) FTP d) ADSL
20 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 3.25 Melyik állítás igaz a „home-banking” szolgáltatással kapcsolatban?
3.30 Hogyan lehet fizetni az e-kereskedelemben vásárolt áruért?
a) Ügyfélirodában. a) Olyan, csak vállalati ügyfelek részére elérhető b) Postai úton, utánvéttel. szolgáltatás, amellyel egy munkahelyi PC-ről c) Banki átutalással. átutalások és más banki műveletek végezhetők. d) Hitelkártyával. b) Általában folyószámlánkkal kapcsolatos 3.31 tevékenységeket, például átutalásokat, lekötéseket Melyik válaszban szerepel az e-business magyar végezhetünk otthoni számítógépünk segítségével, az megfelelője? interneten keresztül. a) Elektronikus pénztárca c) Csak a folyószámlánk egyenlegét kérdezhetjük le. b) Elektronikus kereskedelem d) Teljes körű banki ügyintézést tesz lehetővé otthonról. c) Elektronikus üzletvitel. Ennek része lehet az 3.26 elektronikus kereskedelem (e-commerce) is. Egy könyvkereskedés on-line áruházat nyitott. Mit jelent ez a d) Elektronikus kapcsolat mondat, melyik állítás az igaz? 3.32 a) A könyvkereskedés címéről, nyitvatartási idejéről az Mire valók az internetes fórumok, erről mely állítások igazak? interneten is tájékozódhatunk. a) Elektronikus levelezésre. b) A kereskedés számítógépesített, így vonalkóddal b) Vélemények, hozzászólások közzétételére. azonosítják a könyveket, amely gyorsabb kiszolgálást c) On-line játékok futtatására. és készletezést jelent. d) Adott témában a résztvevők, olvasók tájékoztatására, c) Az interneten keresztül is válogathatunk és tanácsadásra és segítség nyújtására is ad rendelhetünk a könyvekből. lehetőséget. d) Ez az új áruház foglalkozik a számítástechnikai könyvek, kiadványok és CD-ROM-ok terjesztésével. 3.33 Mely állítások igazak az internetes fórumról? 3.27 Mit jelent az, hogy valaki szörfözik az interneten, melyik állítás a) A fórum levelezőlistát jelent. az igaz? b) Legtöbbször közvélemény-kutatásra használják. c) Egy-egy témakörrel kapcsolatos véleményeket, a) Gyakran váltogatja az internetszolgáltatókat. hozzászólásokat tartalmaz. b) Információkat keres, nézelődik az interneten. Erre a d) Nemcsak az informatika témakörével kapcsolatos célra a böngészés (www) szolgáltatást veszi igénybe. fórumok léteznek. c) Vizi sportokkal kapcsolatos oldalak után kutat. d) Leveleket ír és olvas. 3.34 Melyik állítás igaz az internetes fórumról? 3.28 Mi az e-kereskedelem, melyik állítás az igaz? a) A fórumra mindig csak jóváhagyás után kerül fel az üzenetünk. b) Fórumra csak az írhat üzenetet, akinek van e-mail címe. c) A fórumok tartalmát egy-két naponta törlik, hogy ne teljen be a szerver. d) Egyes fórumokra a személyazonosságunk megadása nélkül is írhatunk üzenetet.
a) Vásárlás elektrotechnikai üzletben. b) Elektromos eszköz vásárlása. c) Elektronikus úton folytatott kereskedelem, amely az internet www szolgáltatásán alapul. A vevő szempontjából ez akár otthonról intézhető vásárlást, illetve megrendelést jelent. d) Az Earth (Föld) bolygót behálózó kereskedelem.
3.35 Melyik állítás érvényes a fórumokra?
3.29 Milyen előnyei lehetnek az e-kereskedelemnek? a) Környezetvédelmi szempontból előnyös lehet, mert a papír alapú bizonylatok helyettesíthetők elektronikus dokumentumokkal. b) Lehet, hogy még árengedményt is kap a vevő, mert nem a boltot terheli a forgalmával. c) Az interneten keresztül, utazás nélkül, akár otthonról is lebonyolítható a vásárlás. d) A vásárlás nincs nyitvatartási időhöz kötve.
21 / 57
a) A fórumok lehetnek nyilvánosak és zártak. b) Minden fórumhoz kötelező az előzetes regisztráció. c) A fórumok használatához a böngészőprogramon kívül fórumszoftverre is szükség van a klienseken. d) A fórumok elsősorban reklám jellegű hirdetések az internet használói felé.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 3.36 3.41 Melyik állítás igaz az ingyenes webes levelezőprogramokról? Melyik állítás helyes az elektronikus levelezésel kapcsolatban? a) Bárhonnan elérhetők, ahol van webes internethozzáférés. a) Csak annak küldhetünk e-mailt, aki ugyanazt a b) Csak arról a helyről érhetők el, ahonnan a regisztráció levelezőprogramot használja. megtörtént. b) Az általunk megírt e-mailt mindig azonnal továbbítják. c) Csak annak küldhetünk e-mailt, aki szintén webes c) Csak annak küldhetünk e-mailt, akinek a küldés levelezőrendszert használ. pillanatában aktív internetkapcsolata van. d) Csak azoknak küldhetünk levelet, akik ugyanazon a d) Az e-mail továbbításához, elküldéséhez levelezőszerveren vannak regisztrálva. internetkapcsolatra van szükség. 3.37 Mely szabályok lehetnek érvényesek az ingyenes webes levelezőprogramok üzemeltetésénél?
3.42 Mi az e-mail? Melyik válasz a helyes? a) Elektronikus eszközön írt bármilyen üzenet. b) Elektronikus levél. Elektronikusan írt és számítógépes hálózaton továbbított, eredetileg szöveges üzenet. Ma már csatolt fájlokat is tartalmazhat. c) A monitoron olvasható bármilyen üzenet. d) Szövegszerkesztővel írt levél.
a) Egy regisztrált e-mail cím bármikor megszűnhet. A benne lévő elveszett tartalomért kártérítést nem adnak. b) Ha egy meghatározott ideig nem használjuk a postafiókunkat, akkor az külön értesítés nélkül megszűnhet. c) Az egy levélben küldhető csatolt fájlok összes méretét, és az eltárolt levelekre szánt helyet korlátozzák. d) Egy személy rendelkezhet több e-mail címmel is.
3.43 Mi szükséges feltétlenül a kliensgépünkön ahhoz, hogy elektronikus levelezést folytathassunk? a) Egy kiadványszerkesztő program a levél megírásához. b) Internet- vagy intranetkapcsolat. c) Webszerver. d) Nyomtató.
3.38 Mely válaszok lehetnek a mondat helyes befejezései? Ha a postafiók mérete 10 MB, akkor… a) egy fogadott levél mérete legfeljebb 10 MB lehet. b) a postafiókban várakozó levelek együttes mérete legfeljebb 10 MB lehet. c) az adott hónapban legfeljebb 10 MB levél érkezhet. d) az e-mail kliensben lévő levelek összesen 10 MB-ot foglalhatnak el.
3.44 Mik szükségesek az elektronikus levelezéshez?
3.39 Melyik állítás helyes az elektronikus levelezésel kapcsolatban?
a) Egy levelező-kliensprogram vagy egy böngészőprogram a postafiókunknak megfelelően. b) A postafiók azonosítójának és jelszavának ismerete. c) Nem feltétel a folyamatos internetkapcsolat. Az internetkapcsolat csak a kliensgépünk és a postafiók közötti levélmozgás idején szükséges. d) Egy saját, illetve általunk használható postafiók egy levelező-szerveren (mail-szerveren).
a) E-mail továbbításához webszerverekre van szükség. b) Egy postafiókban lévő levelekhez bárki könnyedén 3.45 hozzáférhet, hiszen általában jelszóval sem védik. Mi szükséges az elektronikus levelezéshez? c) Szabály, hogy a feladó és a címzett postafiókja a) Levelezőszerver. ugyanazon a szerveren legyen. b) FTP-szerver. d) Az e-mail küldése nem biztonságos, mert a levél c) Saját honlap. tartalmához illetéktelenek is hozzáférhetnek és a levél d) Webszerver(ek). tartalma az alapértelmezett beállítások mellett nincs titkosítva. 3.46 Mik szükségesek a böngészéshez? 3.40 Mely állítások helyesek az elektronikus levelezésel a) Böngészőprogram. kapcsolatban? b) Internet- vagy intranetkapcsolat. a) E-mail küldésekor webszerverek végzik a csatolt fájlok továbbítását. b) Minden e-mail garantáltan célba ér. c) Egy e-mailnek több címzettje is lehet. d) Az e-mailnek ajánlatos tárgyat adni, de nem kötelező.
22 / 57
c) Levelezőprogram. d) Egér.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 3.47 Mi az alapvető feladata egy böngészőprogramnak?
3.53 Mely állítások érvényesek az intranetre?
a) Címeket tartalmaz az internet különféle területeiről. b) Megjeleníti az internetre kapcsolt webkiszolgáló általunk keresett tartalmát, amelyet címzéssel adunk meg. c) Lehetővé teszi a honlapunk szerkesztését. d) Segít eligazodni az e-kereskedelemben. 3.48 Mi mindenre alkalmas az internet www szolgáltatása?
a) Egy vállalaton belüli hálózat, az internethez hasonló szolgáltatásokkal. b) Az internet egy alhálózata. c) Az intranet nem nyilvános hálózat. d) Az interneten alkalmazott technológia szerint működik. 3.54 Mi az intranet?
a) Multimédiás oldalak továbbítására. b) Információk keresésére. c) Elektronikus levelezésre (webes elérésű levelező szerverek is működnek). d) E-kereskedelem lebonyolítására.
a) Ugyanaz, mint az internet. b) Az internet adott országra korlátozva. c) Egy szervezetileg összetartozó hálózat, amely az internethez hasonlóan épül fel. d) Adott kontinens számítógépes hálózata.
3.49 Mit takar az internet www (World Wide Web) szolgáltatása?
3.55 Mely szolgáltatások érhetők el az intraneten?
a) Nem más, mint LAN-ok szövevényes hálózata. a) e-mail b) Biztosítja a webszervereken elhelyezett, b) www hiperszöveget tartalmazó oldalak (fájlok) címzését és c) ftp továbbítását a kliensgépeknek. d) chat c) A böngészőprogramok kényelmi szolgáltatásainak 3.56 összessége. Mely állítások helyesek az intranettel kapcsolatban? d) A cégek, intézmények szervereinek névvel való a) Az intranet az internet kiterjesztése. azonosítása. b) Egy számítógépről egyszerre elérhető lehet az 3.50 intranet és az internet is. Mely állítások igazak az internet webszolgáltatásáról? c) Ahol van intranet, ott mindig szükséges az a) A szolgáltatás a HTTP vagy a HTTPS szabályai internetelérés biztosítása is. szerint történik. d) Intranet LAN és WAN jellegű hálózatban is b) Ez a szolgáltatás kivételesen nem kliens-szerver kialakítható. architektúra szerint működik. 3.57 c) A szolgáltatás fájlok átvitelére is alkalmas. Melyik állítás jellemző az intranetre? d) A webszolgáltatás kliensprogramját böngészőnek a) Az interneten keresztül megvalósított vállalati belső hívják. kommunikáció. 3.51 b) Egy vállalaton vagy intézményen belüli fórum. Mely állítások helyesek a www-ről? c) Egy vállalaton vagy intézményen belüli internetes a) A www lehetővé teszi multimédiás dokumentumok technológiát használó hálózat. letöltését és megjelenítését. d) Egy vállalat vagy intézmény internetkapcsolata. b) A www alkalmas cégek, intézmények 3.58 tevékenységének bemutatására. Mik szükségesek az intranet kialakításához? c) Elektronikus levelezésre is alkalmas (webes elérésű a) Kliens számítógép. levelező szerverek is működnek). b) Szerver számítógép. d) A www az internet másik elnevezése. c) Internetelérés. 3.52 d) A gépek közötti összeköttetés megvalósítása. Mely fogalmak kapcsolódnak szorosan a www-hez? 3.59 a) Hiperszöveg dokumentum Mi az extranet? b) HTML a) Olyan helyi hálózat, melyről elérhető az internet. c) Link b) A vállalati intranet kiterjesztése a vállalat partnereire. d) Webszerver c) Rendkívül nagy sebességű internetelérési technológia. d) Nagy kiterjedésű internet.
23 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 3.60 Mely állítások helyesek az extranettel kapcsolatban? a) b) c) d)
Az extranet nyilvános hálózat. Az extranet internetes alapokon működik. Az extranet az intranet alkalmazásának kiterjesztése. Az extranet feltétlenül szükséges a távmunkához.
3.66 Mely állítások érvényesek az interneten használatos FTPszolgáltatásra? a) Ahhoz, hogy FTP szerverekhez csatlakozzunk, feltétlenül szükség van böngészőprogramra. b) Ahhoz, hogy FTP szerverekhez csatlakozzunk és a kapcsolatot használjuk, megfelel egy egyszerű ftpkliens program. c) Lehet olyan FTP szerver, amelynek állományaihoz csak név és jelszó megadásával (azaz bejelentkezés után) lehet hozzáférni. d) Az FTP szolgáltatás fájl letöltésére és feltöltésére is alkalmas.
3.61 Mely állítások helyesek az extranettel kapcsolatban? a) Az extranet használatához engedély szükséges. b) Az extranet titkosított kommunikációt is használhat. c) Az extranet könnyebb és gyorsabb kommunikációt tesz lehetővé a vállalat érdekeltjeivel. d) Az extranet bevezetéséhez sohasem szükséges intranet kiépítése.
3.67 Mit jelent a sávszélesség?
3.62 Mit jelent a letöltés az internethasználatban?
a) Az egy másodperc alatt átvitt fájlok számát. b) A minimális adatmennyiséget értik rajta, ami egy hálózati csatornán egységnyi idő alatt átmehet. c) Egy hálózati csatornán egységnyi idő alatt átvihető maximális adatmennyiséget értjük rajta. Mértékegysége a bps. d) Egy kommunikációs csatornán átvihető legnagyobb fájl mérete.
a) Digitális fényképezőgépről képfájlok átvitelét számítógépre. b) Internet szolgáltatást használva a fájlok átvitelét (például webszerverről, FTP szerverről stb.) a számítógépünkre. c) Fájlok átvitelét pendrive-ról számítógépre. d) Személyi számítógépen tárolt fájlok átvitelét multimédia-lejátszóra.
3.68 Mely állítások helyesek?
3.63 Mit jelent a feltöltés az internethasználatban?
a) Alacsony sávszélességű hálózatokban nem lehet nagy méretű állományokat továbbítani. b) Ha nagyobb sebességű modemet használunk az internetkapcsolathoz, akkor gyorsabban jelenhetnek meg a weblapok a böngészőben. c) Az adatátviteli sebesség bps-ben (bit per szekundum) mérhető. d) A modemmel elérhető átviteli sebesség a telefonvonal minőségétől is függ.
a) Számítógépen tárolt fájlok átvitelét külső winchesterre. b) Számítógépen tárolt fájlok kiírását CD-re. c) Szkennelést. d) Internet szolgáltatást használva a fájlok átvitelét a számítógépünkről webszerverre, FTP szerverre. 3.64 Mit jelent internetszolgáltatás esetén a 2048/1024 kbps?
3.69 Mely állítások érvényesek a bps-re?
a) Maximális/minimális feltöltési sebesség b) Maximális/minimális letöltési sebesség c) Maximális letöltési sebesség / maximális feltöltési sebesség d) Minimális letöltési sebesség / minimális feltöltési sebesség
a) Hálózatok átviteli sebességének mértékegysége. b) Modemek (átviteli) sebességét leíró mértékegység. c) Hálózati kártyák sebességének leírásánál használt mértékegység. d) Mértékegység, a bit per secundum, azaz a bit per másodperc rövidítése.
3.65 Mely állítások érvényesek az interneten használatos FTPszolgáltatásra?
3.70 Mely állítások érvényesek az átviteli sebességre?
a) Szövegfájlok átvitelére is alkalmas. b) Ez a szolgáltatás is a kliens-szerver architektúra szerint működik. c) Az FTP csak letöltésre alkalmas. d) A mai böngészőprogramok már általában alkalmasak arra, hogy csatlakozzunk FTP szerverekhez is.
24 / 57
a) Egy hálózati csatornán adott időszakban, egységnyi idő alatt ténylegesen átvitt adatok mennyiségét értjük átviteli sebességen. b) Az átviteli sebesség szokásos mértékegysége a bps (bit per szekundum). c) Az internetkapcsolatunk átviteli sebessége időben változó, hullámzó lehet. Ennek oka a különböző összetevők kisebb-nagyobb átmeneti terheltsége is lehet. d) Az átviteli sebességet a használt csatorna sávszélessége korlátozza, maximálja.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 3.71 Mik befolyásolhatják egy weboldal letöltési idejét?
3.79 Mely állítások érvényesek a bérelt vonali internethozzáférésre?
a) Az internetkapcsolat sávszélessége. b) A megszólított webszerver terheltsége. c) Amennyiben van modem is a kapcsolatban, akkor annak sávszélessége. d) A képek, animációk mennyisége a weboldalon.
a) Folyamatos internetkapcsolatot biztosít. b) Bérelt vonali kapcsolaton keresztül helyi webszervert lehet üzemeltetni. c) Bérelt vonali kapcsolaton keresztül helyi e-mail szervert lehet üzemeltetni. d) Bérelt vonalon keresztül teljes LAN-t lehet az internethez kapcsolni.
3.72 Melyik mértékegységgel mérhetjük a sávszélességet, illetve az átviteli sebességet adatátviteli csatornák esetén? a) b) c) d)
dpp (darab per perc) bps (bit per secundum), Kbps, Mbps, Gbps m/s (méter per szekundum), Km/óra dpi (dot per inch)
3.80 Mi az ADSL? a) b) c) d)
3.73 Melyek a mobil internetszolgáltatás jellemzői?
Internetes szolgáltatás. Az internetes szolgáltatók nemzetközi szervezete. Analóg-digitális átalakító. Nagy sebességű digitális adatátviteli technológia.
3.81 a) A szolgáltatás igénybevételéhez megfelelő térerősség Mely állítások jellemzőek az ADSL kapcsolatra? szükséges. b) Gyakran a forgalomtól függ az ára. a) Internetelérést biztosíthat. c) Mozgó járműben nem használható. b) Nagy sebességű adatátvitelt tesz lehetővé. d) Lehet nagy sebességű. c) Aszimmetrikus vonal, általában az adatok letöltése az internetről gyorsabb, mint a feltöltésé. Ezzel az 3.74 átlagos internet felhasználónak kedveznek. Melyek mobil internettechnológiák? d) A hagyományos modemeknél gyorsabb digitális a) ADSL adatátvitelt tesz lehetővé. b) GPRS 3.82 c) 3G Mely állítások érvényesek a modemre? d) 4G a) Az internethez való csatlakozás egyik lehetséges 3.75 illesztő eszköze. Milyen módokon kapcsolható a mobiltelefon a b) Egyes fajtái a digitális jelek analóg hálózatra történő számítógéphez, ha mobiltelefonos internetet szeretnénk átalakítására is képesek. használni? c) A modem egy másik modemmel működik párban, a) Bluetooth kapcsolattal. ezek az átviteli közeg két végén vannak. Így az egyik b) Infraporton keresztül. a felhasználónál a másik a szolgáltatónál van c) Adatkábellel. elhelyezve. d) Nem kell hozzákapcsolni, ha van géphez illeszthető d) Egy számítógéphez akár több modem is kártyatelefon. csatlakoztatható. 3.76 3.83 Melyik nem internetkapcsolódási lehetőség? Mely állítások érvényesek a WAP-ra? a) b) c) d)
LCD ADSL Kábelnet Bérelt vonal
a) A Wireless Application Protocol rövidítése, a vezeték nélküli adatátvitel egy nemzetközi szabványa. b) MP3 fájlok lejátszására szolgáló eszköz. c) Egy régebbi szabvány, amely a nem PC kategóriájú számítógépek közti kommunikáció standardját határozza meg. d) Segítségével egyszerűsített weboldalak érhetők el erre alkalmas mobiltelefonnal vagy PDA-val.
3.77 Melyek lehetnek internetelérési módok? a) b) c) d)
Mobiltelefonos hálózat Műholdas kapcsolat Bérelt vonal ADSL
3.84 Melyek a kábeles internetkapcsolat jellemzői? a) b) c) d)
3.78 Milyen módokon kapcsolódhatunk az internetre? a) b) c) d)
ISDN vonalon. Mobiltelefonnal. Mikrohullámú kapcsolaton át. ADSL vonalon.
25 / 57
Nincs mindig bekapcsolt állapotban. Forgalomtól függhet az ára. Nagy sebességű. Általában modem szükséges hozzá.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 3.85 Melyek a mikrohullámú internetkapcsolat jellemzői? a) b) c) d)
Mindig bekapcsolt állapotban van. Gyakran a forgalomtól független az ára. Nagy sebességű. Telefonvonal szükséges hozzá.
3.86 Melyek az ADSL kapcsolat jellemzői? a) b) c) d)
Fizikailag folyamtosan kapcsolt állapotban van. Gyakran a forgalomtól független az ára. Nagy sebességű. A letöltési- és a feltöltési sebesség mindig azonos.
26 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján
4 Az IKT a mindennapokban
4.8 Mely befejezések adnak érvényes állításokat? Az üzleti integrált informatikai rendszerek hatására…
4.1 Jelölje meg, melyek integrált informatikai rendszerek! a) b) c) d)
a) jobb kapcsolatok ápolhatók az ügyfelekkel és partnerekkel. b) gyors, pontos információk segítik a döntés előkészítését és az elektronikus ügyvitel folyamatait. c) hatékonyságnövelés érhető el a teljes logisztikai láncban. d) az adatvédelem hatékonysága csökken a sok felhasználó miatt.
SAP Business One Windows Linux Microsoft Navision
4.2 Milyen moduljai lehetnek jellemzően egy integrált informatikai 4.9 rendszernek? Melyik állítás helyes az integrált informatikai rendszerekkel a) Beszerzési kapcsolatban? b) Értékesítési a) Az integrált informatikai rendszert az egyfős c) Készletnyilvántartási cégeknek, az egyéni vállalkozóknak érdemes d) Pénzügyi használni. 4.3 b) Az integrált informatikai rendszerek gyengéje, hogy Melyek lehetnek a mondat helyes befejezései? Alkalmas nincs mód az összegyűjtött és eltárolt adatok lehet a számítógép… visszakeresésére. c) Integrált informatikai rendszert csak multinacionális a) üzenetrögzítő funkció ellátására. vállalatok használnak. b) egy nyelv elsajátításának segítésére. d) Integrált informatikai rendszert közintézmények is c) szállodai szoba lefoglalására. használhatnak. d) faxolásra. 4.10 4.4 Kik lehetnek egy integrált egészségügyi informatikai rendszer Mik jellemzőek az integrált informatikai rendszerre? felhasználói? a) Minden begyűjtött és feldolgozott adat egyetlen a) A háziorvosok. központi adatbázisba kerül. b) A szakrendelők. b) Nem képes „testreszabott” igényeket kielégíteni. c) A laboratóriumok. c) Az adatvédelem a legmagasabb fokú. d) A kórházak. d) Vezetői döntéselőkészítői ismereteket szolgáltat. 4.11 4.5 Melyik állítás helyes? Az integrált egészségügyi informatikai Jelölje meg, melyik integrált informatikai rendszer! rendszerben… a) SAP a) minden felhasználó minden adathoz hozzáfér. b) Windows b) egy beteg korábbi diagnózisával kapcsolatos adatok c) Linux bármikor és bárhonnan elérhetők az arra jogosultak d) UNIX számára. 4.6 c) a háziorvos egy betege kapcsán csak a saját Milyen moduljai lehetnek jellemzően egy integrált informatikai adatbázisát használhatja, de a kórházét nem. rendszernek? d) a háziorvos az adatvédelmi törvény miatt a labor adataihoz nem férhet hozzá, ezért kell mindig a) Pénzügyi személyesen felvenni ezeket. b) Számviteli c) Szövegszerkesztési 4.12 d) HR (Emberi erőforrás) Mely állítások helyesek? Az integrált egészségügyi informatikai rendszer… 4.7 Milyen moduljai lehetnek jellemzően egy integrált informatikai a) bevezetése költséges, de hosszú távon gazdaságos. rendszernek? b) alkalmazásakor megnövekszik a diagnosztikai a) b) c) d)
vizsgálatok száma. c) modulárisan is bevezethető, az intézmény anyagi lehetőségeitől és igényeitől függően. d) korszerű és gyors adatfeldolgozást jelent az egészségügyben.
Pénzügyi Költségvetés-menedzsment Táblázatkezelési CRM (Ügyfélkapcsolat-menedzsment)
27 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.13 Melyik állítások helyesek? Az integrált egészségügyi informatikai rendszer…
4.18 Jelölje meg az egységes felsőoktatási tanulmányi rendszerre vonatkozó igaz állításokat!
a) nem tudja kezelni a várólistás betegelőjegyzési rendszert. b) segíti a gyors és pontos adatszolgáltatást. c) intézményi statisztikák, lekérdezések szolgáltatására képes. d) az azonnali döntést támogató információkat is biztosítja.
a) Az oktató vizsgaeredményeket rögzíthet, üzeneteket helyezhet el a kurzusa „hirdetőtábláján”. b) Az oktatóknak nincs belépési nevük és jelszavuk, mert mindenhez joguk van. c) Az oktatók a saját tantárgyaikra vizsgaidőpontokat hirdethetnek meg a rendszerben. d) A kurzusokhoz tartozó kurzusfórumon az érintett diákok és oktatók tudnak kommunikálni egymással.
4.14 Melyek az egységes felsőoktatási tanulmányi rendszerben a 4.19 hallgatók számára megengedett műveletek? Jelölje meg az egységes felsőoktatási tanulmányi rendszerre vonatkozó igaz állításokat! a) Ellenőrizhetik a saját személyes adataikat. b) Megtekinthetik az ismerőseik személyes adatait és a) Az egységes tanulmányi rendszer alkalmazásai osztályzatait. kiterjednek az oktatásszervezés és adminisztráció c) Ellenőrizhetik a saját tanulmányukra vonatkozó területeire is. információkat. b) Az egységes tanulmányi rendszer még a d) A rendszeren belül üzeneteket kaphatnak a teremnyilvántartást is elvégzi. tanulmányi osztály ügyintézőitől. c) Az egységes tanulmányi rendszer az interneten keresztül otthonról is elérhető. 4.15 d) Célja, hogy minden információt az kezeljen, akihez Melyek az egységes felsőoktatási tanulmányi rendszerben a tartozik, akinek erre kompetenciája van. hallgatók számára megengedett műveletek? 4.20 a) Jelentkezhetnek a tantárgyakra (kurzusokra). Mire szolgál a termékek vonalkódja? b) Félév indítása előtt a tantárgyi jelentkezési listáról más hallgatót letörölhetnek, ha már ők nem férnek el. a) Kizárólag az árazást segíti. c) Beírhatják a saját jegyeiket, akár az interneten b) Gyakorlatilag semmire, a gyár azonosítja vele a keresztül is. termékeit. d) Ellenőrizhetik (megtekinthetik) a saját jegyeiket, akár c) A csomagolás kódját tartalmazó információ, amelyet a az interneten keresztül is. gyártó alkalmaz meghatározott eljárás szerint. d) Segítségével a termék egyértelműen azonosítható. A 4.16 számítógéphez csatlakoztatott vonalkódolvasó Melyek az egységes felsőoktatási tanulmányi rendszerben a olvassa le a vonalkódot, majd megtörténik a termék hallgatók számára megengedett műveletek? adatainak kiolvasása egy adatbázisból. a) Vizsgára jelentkezhetnek, akár az interneten keresztül 4.21 is. Milyen előnyökkel jár a vonalkódtechnika alkalmazása egy b) Szakirányra jelentkezhetnek. áruházban? c) Figyelemmel kísérhetik az átutalt ösztöndíjukat, akár az interneten keresztül is. a) Gyorsabb a termékek azonosítása, árazása. d) A tanár által hibásan beírt jegyeket módosíthatják. b) Meggyorsítja a vásárlás folyamatát és ezáltal több termék fogyhat. 4.17 c) Folyamatosan nyomon követhető a készlet alakulása. Jelölje meg az egységes felsőoktatási tanulmányi rendszerre d) A pénztárosnak nem kell beütnie az árat. vonatkozó igaz állításokat! a) A rendszert a hallgatók el tudják érni a hallgatói termináltermekben elhelyezett számítógépekről. b) A rendszert a hallgatók az internetről nem tudják elérni. c) Minden hallgatónak saját belépési neve és jelszava van. d) A hallgató maga tudja beírni az új e-mail címét a rendszerbe.
4.22 Mi az Ügyfélkapu?
28 / 57
a) Az Ügyfélkapu a magyar kormányzat elektronikus ügyfélbeléptető és azonosító rendszere. b) Az Ügyfélkapu a Magyar Nemzeti Bank e-banking szolgáltatása. c) Az Ügyfélkapu a Magyar Posta elektronikus küldeménykövető rendszere. d) Az Ügyfélkapu az interneten történő kártyás fizetés biztonsági protokollja.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.23 Milyen szolgáltatásokat nyújt az Ügyfélkapu? a) b) c) d)
4.29 Egy pénzintézet mi mindenre használhatja az internetet az ügyfele érdekében?
Adó- és járulékbevallás. Anyakönyvi kivonatok ügyintézése. Forgalmi engedéllyel kapcsolatos ügyintézés. Gépjármű átírásával kapcsolatos ügyintézés.
a) b) c) d)
4.24 Milyen szolgáltatásokat nyújt az Ügyfélkapu? a) b) c) d)
4.30 Melyik állítás a helyes a távoli banki ügyintézés („e-banking”) kapcsán?
Házassági anyakönyvi kivonat igénylése. Lakcímkártyával kapcsolatos ügyintézés. TAJ-nyilvántartással összefüggő szolgáltatások. Nyugdíj e-ügyintézés.
a) Az internetes bankfiók létrehozása nagyságrendekkel drágább a hagyományosnál. b) Az interneten keresztüli banki ügyintézés arra is lehetőséget ad, hogy tömegméretűvé váljon az ügyfelek egyéni tájékoztatása. c) Minden internetes banki rendszer könnyen feltörhető, nem biztonságos. d) Integrált informatikai rendszert csak bankok használhatnak.
4.25 Mely érvek szólnak amellett, hogy egy már működő irodát számítógépesítsenek? a) Előkészítheti az elektronikus üzletvitelt és a távmunkát is. b) Gyorsítja, egyszerűsíti az adminisztrációs, nyilvántartási feladatokat. c) Segítséget ad egy termék vagy szolgáltatás látványos, áttekinthető bemutatásához. d) Emeli az iroda kommunikációjának hatékonyságát.
4.31 Melyik állítás a helyes az internetes banki ügyintézés kapcsán? a) Bizonyos banki szolgáltatások már a WAP-ról is (mobiltelefonok, PDA-k) elérhetők. b) Pénz átutalását interneten soha nem indíthatjuk, csak személyesen lehet intézni. c) A banki internetes szolgáltatás számlainformációk lekérdezésére az üzleti titoktartás miatt alkalmatlan. d) Egy internetes bankfiókhoz levelezési szolgáltatást nem adnak, az ügyfelekkel csak telefonon tartják a kapcsolatot.
4.26 A következők közül mire lehet alkalmas az internet? Jelölje meg a helyes válaszokat! a) b) c) d)
Információk nyújtására. Egymás közti levelezésre. A számlaegyenleg közlésére. Banki tranzakciók lebonyolítására.
Színházjegyrendelésre. Útvonaltervezésre. Otthonról végzett ügyintézésre. Otthonról végzett rendelésre, vásárlásra.
4.27 Mely állítások a helyesek? a) A banki integrált informatikai rendszerben az on-line tranzakció mindig drágább a hagyományosnál. b) A bankok ügyvitelében az e-banking lényegesen egyszerűbb adatfeldolgozást is jelent. c) Az elektronikus banki rendszerek a legtöbb kritikát a biztonsággal kapcsolatban kapják. d) Az elektronikus banki rendszerek a hagyományosnál több ügyfelet képesek egyszerre kiszolgálni.
4.32 Mely állítások helyesek?
4.28 Melyik állítás a helyes a távoli banki ügyintézésről?
a) Van ahol a helyfoglalás egy repülőgépre már emailben is lehetséges. b) Egy repülőjegy kifizetése többféle módon is történhet. Például utalással, hitelkártyával vagy személyesen készpénzben. c) A légitársaságok honlapja általában tartalmaz menetrendi információkat. d) Az internetes kereskedelem fejlődése a légitársaságokat sem hagyta érintetlenül.
a) A felhasználók az e-banking rendszerekben általában 4.33 Melyek lehetnek a jellemzőek egy népszavazást támogató indíthatnak átutalási megbízást. integrált informatikai rendszerre? b) Magyarországon elektronikus úton már minden hitelügyintézés megoldható. a) Folyamatos, hibátlan üzemelésű. c) A megtakarított pénz nagyobb kamatozású lekötésére b) A népszavazás előzetes, nem hivatalos eredményét soha sincs mód. is képes szolgáltatni. d) Az e-banking szolgáltatásokat az ügyfelek tömeges c) A rendszer egyik szerves része a kiadványkészítés, a igénye és magas informatikai kultúrája gerjeszti. sajtó tájékoztatása. d) Létezik benne a közszolgálati televíziók adását támogató alrendszer.
29 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.34 Miért nagy fontosságú az adatvédelem, az informatikai biztonság az e-kereskedelemben? Melyik a helyes válasz?
4.39 Mit lehet vásárolni egy e-boltban? Jelölje meg az igaz állítást!
a) Hogy ne férhessenek hozzá a gépünkön tárolt állományainkhoz. b) Az elküldött információ az internetes továbbítás közben sokak számára hozzáférhető, lemásolható. Megfelelő adatbiztonsági intézkedések nélkül a lemásolt adatok még értelmezhetőek is az idegenek számára. c) Mert nem bízunk a számítógépekben. d) Az e-kereskedelemben nem kell titkos adatokat cserélnünk, így az adatbiztonság közömbös.
a) Mindenhol mindent árulnak, ez a lényeg benne. b) Az adott cég, a profiljának megfelelően, általában egy adatbázisban tárolja és kínálja az áruit és szolgáltatásait. c) Csak szolgáltatásokat lehet megrendelni. d) Csak elektronikus termékeket lehet itt vásárolni. 4.40 Jelölje meg az internetes vásárlás hátrányait, veszélyeit!
4.35 Mi mindenre kell figyelni az elektronikus kereskedelemben fizetéskor?
a) A termékkel nincs fizikai kontaktus. b) A figyelmetlen kereskedő nem biztonságos internetes csatornán keresztül szeretne velünk üzletet kötni. Így harmadik, illetéktelen személy is könnyen hozzáférhet a pénzügyi adatainkhoz. c) Az áru a kiszállítás során megsérülhet. d) Egy idegen személy az interneten kereskedőnek adhatja ki magát és kicsalhatja a pénzünket.
a) A megfelelő adattitkosításra (http: helyett https: vane). b) A titkos személyi adatainkat ne adjuk meg (pl. jelszó, 4.41 PIN-kód). Jellemzően milyen funkciókat tartalmaz egy CBT-s rendszer? c) A pontos összeg szerepeljen a végösszeg helyén. (CBT – Computer Based Training) d) Ténylegesen a megrendelt áru szerepeljen a listán. a) Tanulási folyamat nyomon követése 4.36 b) Vizsgáztatás Mire van szükség ahhoz, hogy valaki e-kereskedelemben c) Üzenetküldés tudjon vásárolni? Jelölje meg a helyes választ! d) Tananyagfeltöltés a) Egy saját tulajdonú számítógépre. 4.42 b) Egy számítógépre és egy modemre, ami egy bankkal Milyen előnyökkel járhat a CBT-s tanulás? (CBT – Computer áll kapcsolatban. Based Training.) c) Egy internetre csatlakoztatott számítógépre. a) Csak hátrányai vannak. d) Egy olyan számítógépre, amin van mágneskártyab) A tanulás egyéni ütemben és helyszínen valósítható leolvasó. meg. 4.37 c) A rendszer önellenőrző tesztek kitöltését is lehetővé Hogyan szokták a vevőket azonosítani egy e-boltban? Melyik teszi és ezzel is segíti a vizsgára való felkészülést. az igaz állítás? d) Multimédiás tananyagok támogatják a tanulási a) Felhasználói névvel és jelszóval. folyamatot. b) Ügyfélszolgálati irodában kiváltott azonosítóval. 4.43 c) Bankkártyával. Mely állítások helytállóak a CBT (Computer Based Training) d) Személyi azonosító jellel. rendszerrel kapcsolatban? 4.38 Miért jött létre az e-kereskedelem a hagyományos mellett? Jelölje meg a helyes megállapításokat! a) Előnyös az eladónak, mert például megkönnyíti a vásárlási adatok feldolgozását. b) Előnyös a vevőnek, mert így a vásárló utazás nélkül is tud vásárolni, akár olcsóbban is. c) Mert így nem ütközünk a vámtörvényekbe. d) A vásárlás nincs szorosan a nyitvatartási időhöz kötve.
30 / 57
a) A CBT jellemzően nem használ multimédiás alkalmazásokat. b) A CBT rendszerek gyakran használnak webes technológiákat. c) A CBT rendszerrel kötetlen időbeosztású, egyéni haladási ütemű tanulás is folytatható. d) A CBT a „számítógép alapú oktatás”, vagy a „számítógépre alapozott oktatás”.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.44 Mely állítások helytállóak az e-learning kapcsán? a) Az e-learning („távtanulás”) jelentése: IKT-eszközök által támogatott tanítási-tanulási folyamat. b) Az e-learning rendszerek felhasználják az internet adta lehetőségeket, szolgáltatásokat. c) A távtanulást egy kiépített távoktatási rendszerben lehet támogatni. d) A tanár elsődleges szerepe az ismeretek közlése helyett a tanuló segítése és irányítása. 4.45 Mely állítások érvényesek a távtanulásra és távoktatásra? a) Egy e-learning rendszernek feladata a multimédiás tananyagok létrehozásának támogatása, rendszerezett tárolása és lejátszása. b) Az e-learning rendszerek támogatják a tanulók és a tanárok közötti kommunikációt. c) Az e-learning a távoktatás jelentős eszköze és területe. d) A résztvevők azonosítása, a személyenként változó jogosultságok kezelése nem feladata az e-learning rendszernek, hiszen nyitott forma. 4.46 Mely állítások érvényesek a távtanulásra és távoktatásra?
4.49 Milyen feladatokat végezhetünk el egy csoportmunkát támogató programmal? a) Közösen dolgozhatunk ugyanazon a dokumentumon. b) Írásos üzenetet küldhetünk a csoportmunka valamennyi résztvevőjének. c) Tarthatunk videokonferenciát. d) Időpontot egyeztethetünk a csoportos határidőnapló alapján. 4.50 Melyek a távmunka ismérvei? a) A fizetett munkatárs a munkaideje nagyobb részében a cég telephelyein kívül (általában otthon) dolgozik. b) A távmunkás személyes megjelenésére a munkáltató központjában esetenként szükség lehet. c) A távmunkás a rá bízott feladatok ellátásához az információs és kommunikációs technológia eszközeit alkalmazza. d) Távmunkás csak felsőfokú informatikai végzettségű dolgozó lehet. 4.51 Ki tekinthető távmunkásnak a felsoroltak közül? Jelölje meg a helyes állításokat!
a) A CBT („számítógépre alapozott oktatás”) az oktatás hagyományos médiumainak kiterjesztését és az önálló tanulást helyezi előtérbe. b) Az e-learning rendszer általában folytonosan fejlődő szolgáltatás, ami többnyire számítógépes hálózaton keresztül is elérhető. c) A jelenleg alkalmazásban állók nagy részének a tudása néhány éven belül elavul, ezért fontos számukra a folyamatos tanulás. d) Hagyományos oktatási módszerekkel nem oldható meg az oktatás iránti növekvő igények kielégítése. 4.47 Milyen érvek szólnak amellett, hogy egy már működő irodát számítógépesítsenek?
a) Az a bedolgozó varrónő, akinek minden héten furgonnal kiszállítják a kiszabott ruhaanyagot, otthoni gépén összevarrja a ruhákat, s fizetése darabszámra (teljesítményre) történik. b) Az az internetes bolt ügyfélszolgálati munkatárs, aki az elektronikus levelekben és a telefonon feltett kérdéseket megválaszolja és tanácsot ad. A kollégáival a munkaideje alatt az interneten tartja a kapcsolatot. c) Az az adatrögzítő, akinek minden héten furgonnal kiszállítják a kézzel írt kartonokat, s ezeket otthoni gépén adatbázisba rögzítve interneten visszaküldi a központba. d) Az a programozó, aki a fejlesztéseket az otthoni gépén végzi, s a központtal telefonon vagy interneten rendszeres kapcsolatban áll.
a) A számítógépek hosszú távon is megtartják értéküket, 4.52 ezért jó befektetés. Jelölje meg, melyik munkavégzési formákat tekintjük a b) Az iroda hatékonyabban tud együttműködni más távmunkának! cégekkel, szervezetekkel. c) Az iroda tevékenységét jobban lehet segíteni a) Otthoni távmunka. A távmunka lehet otthon végzett távmunkával. munka, s néha a központba is be kell menni d) Lehetővé teszi a nyilvántartott adatok elemzését, így (egyeztetés, képzés stb.). segítheti az iroda vezetőit döntéseik meghozatalában. b) Mobil távmunka. A távmunkás ilyenkor a munkahelyén és az otthonán kívül, például utazás 4.48 közben látja el a feladatát. Milyen szolgáltatásokat biztosítanak a csoportmunkát segítő c) Teleházakban végzett távmunka. A távmunka-házban programok? a dolgozó rendelkezésére áll a számítógép és az a) Az információk tárolása és megosztása, akár nagy internetkapcsolat. Ezen irodák fenntartását harmadik távolságra is. fél látja el (pl. az önkormányzat). b) A csoporttagok egymás közti, és külső d) A munkáltató egyik telephelyén végzett munka, kommunikációja. amelynek központja nagyon távol van a telephelytől. c) A közös dokumentumok tárolása és visszakeresése. d) Magas szintű biztonsági védelem.
31 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.53 Melyik állítás helyes a távmunkával kapcsolatban?
4.58 Mely állítások helytállóak a távmunka veszélyeivel kapcsolatban?
a) Távmunka csak teljes munkaidőben végezhető. b) A munkavállaló hozzáférhet térben távol eső munkaerőpiacokhoz is. c) Egyéni vállalkozó nem lehet távmunkás. d) A távmunkát az EU nem támogatja.
a) A munkavállaló túlterheltséget érezhet a pénzkereső tevékenység és a magánélet határainak elmosódása miatt. b) A távmunkás magányossá válhat, mert gyengülnek, csökkennek az emberi, a társadalmi és a szakmai kapcsolatai. c) A munkavállaló úgy érezheti, hogy szakmai karrierének kilátásai távmunkásként csökkennek. d) A távmunkásra további terhet ró a környezet értetlensége. Sokan nem ismerik és megkérdőjelezik a távmunka jelentőségét és értékeit.
4.54 Melyik állítás igaz a távmunkáról?
a) Szükség van hozzá számítógépre. b) Egy távmunkásnak mindig olyan számítógépre van szüksége, amely különlegesen gyors interneteléréssel és webkamerával is rendelkezik. c) A távmunka valójában adatrögzítést jelent. 4.59 d) A munkavállaló csak otthon dolgozik. Kinek javasolható a távmunka? Jelölje meg a helytálló 4.55 megállapításokat! Jelölje meg a távmunkára vonatkozó érvényes állításokat! a) Nem tekinti kényszernek, hogy nem munkahelyen, a) Csökkenthető általa a munkanélküliség. hanem otthon dolgozik. b) Munkahelyeket teremthet. b) Magabiztosan tud írásban és szóban, például c) Lehet, hogy a csökkent munkaképességűeket így telefonon kommunikálni. könnyebb foglalkoztatni. c) Tartósan tud önállóan, külső irányítás nélkül, d) A távmunkának nincsenek előnyei, csak mint hatékonyan dolgozni. érdekesség jelent meg a világban. d) A mozgásában korlátozott embereknek, akiknek nyűg a rendszeres napi, esetleg hosszú idejű utazás. 4.56 Jelölje meg a távmunkára vonatkozó igaz állításokat! 4.60 Továbbküldés esetén melyik angol előtaggal egészülhet ki az a) Csökkenhet a kiadás az utazási költség miatt. e-mail tárgysora? b) A távmunkának nincsenek hátrányai. c) A fogyatékkal élő emberek munkavállalását segítheti (pl. mozgáskorlátozottak). d) Rugalmasabb, hatékonyabb munkavégzési és munkaszervezési módokat kíván meg. 4.57 Jelölje meg a távmunkára vonatkozó helyes állításokat! a) A munkavállaló maga oszthatja be az idejét, és így sok esetben kevesebb idő alatt akár többet is végezhet. b) A családi és a pénzkereső tevékenység jobban összeegyeztethető. c) A munkaadó jobban felkészült munkavállalók közül válogathat, mert a lehetőségeit nem határolja be a távolság. d) A munkaadónak kevesebb irodát kell fenntartania. A megtakarítást munkabérre is fordíthatja.
a) b) c) d)
From: Fw: To: Re:
4.61 Melyik állítás érvényes az elektronikus levelezéssel kapcsolatban? a) Egy e-mail címzésében csak egy címzett és egy másolatküldésre jelölt személy lehet. b) Egy e-mail címzésében csak egy címzett, de több másolatküldésre jelölt személy lehet. c) Egy e-mail címzésében több címzett és több másolatküldésre jelölt személy is lehet. d) Egy e-mail címzésében legfeljebb egy titkos másolatküldésre jelölt személy (BCC) címe lehet. 4.62 Melyik feltétel nélkülözhetetlen az e-mail küldéséhez? a) b) c) d)
32 / 57
Telefonvonal. CD/DVD olvasó egység. Operációs rendszer. Egér vagy trackball.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.63 Melyik feltétel nélkülözhetetlen az e-mail küldéséhez? a) b) c) d)
Minimum 1 GB szabad terület a merevlemezen. Modem. Színes monitor. Egy böngésző program (browser) vagy egy levelező kliens program.
4.69 Mely állítások helytállóak az elektronikus levelezéssel kapcsolatban? a) Egy internetes e-mail címben a „@” jel pontosan egyszer szerepel. b) Az e-mail lekérdezéséhez szükséges bejelentkezési név és az e-mail @ előtti része különbözhet. c) Egy személynek több e-mail címe is lehet. d) Egy e-mail cím több személyhez is tartozhat. Például egy cég ügyfélszolgálatának postafiókját több alkalmazott is használja.
4.64 Melyik állítás igaz az elektronikus levelezéssel kapcsolatban? a) Az e-mail továbbküldhető. b) A külföldre küldött e-mail nem tartalmazhat csatolt fájlt. c) Az e-mail küldéséhez telefonvonalra van szükség. d) Csak annak küldhető e-mail, akinek van saját számítógépe.
4.70 Mi a From: mögötti rész jelentése az e-mail fejlécében? a) b) c) d)
4.65 Melyik állítás igaz az elektronikus levelezéssel kapcsolatban?
A címzett címe. A feladó címe. A másolatküldésre jelölt személy címe. A titkos másolatküldésre jelölt személy címe.
4.71 Mit jelent az, hogy egy levelezőlista moderált?
a) Mobiltelefonnal nem küldhető e-mail. b) Mobiltelefonra nem küldhető e-mail. c) Az e-mail szövege (törzse) nem tartalmazhat ékezetes betűket. d) Az e-mail több csatolt fájlt is tartalmazhat.
a) A listának csak a listagazda jóváhagyásával lehet valaki tagja. b) A listára írt levelek csak a listagazda jóváhagyása után jelennek meg. c) A listára csak a tagok írhatnak levelet. d) Listára csak az küldhet üzenetet, aki ismeri a lista jelszavát.
4.66 Melyik állítás igaz az elektronikus levelezéssel kapcsolatban? a) E-mailben a levélhez csatolva nemcsak szöveges, hanem bármilyen formátumú fájl elküldhető. b) Az elektronikus levélben nem kötelező megadni a címzett e-mail címét. c) Csak annak küldhető e-mail, aki a levél küldésekor maga is éppen használja az internetet. d) Ha a címzettnek nincs bekapcsolva a számítógépe, nem lehet neki e-mailt küldeni.
4.72 Mit jelent a nyitott levelezőlista? a) A levelezőlista tulajdonosa nyitott ember. b) Az is írhat a levelezőlistára, aki nem tagja a listának. Másrészt bárki feliratkozhat a listára. c) Az is megkapja a listára írt üzenetet, aki nem tagja a listának. d) A levelezőlista üzemképes állapotban van, nyitott a használatra.
4.67 Milyen beállításokat kell végrehajtanunk egy levelező kliens programban, hogy üzeneteket küldhessünk és kaphassunk? Be kell állítani a(z)… 4.73 Mit jelent az, hogy egy levelezőlista zárt? a) levelek küldésének és fogadásának a módját (például POP3, IMAP). a) A listának csak a listagazda jóváhagyásával lehet b) levelek kezelési módjától függően a minket kiszolgáló valaki tagja. A listára csak a tagok írhatnak levelet. levelező szerver címét. b) A listára írt levelek csak a listagazda jóváhagyása c) e-mail címünket. után jelennek meg. d) bejelentkezési nevünket és jelszavunkat. c) A levelezőlista átmenetileg nem üzemel, zárva van. d) Listára csak az küldhet üzenetet, aki ismeri a lista 4.68 jelszavát. Melyik a mondat helyes befejezése? Bárki hozzáférhet elektronikus leveleinkhez, ha ismeri a(z)… a) b) c) d)
internetszolgáltatónk címét. e-mail címünket. POP3 szerverünk címét. szolgáltatónkat, a bejelentkezési nevünket és a jelszavunkat.
4.74 Melyik kiegészítés teszi helyessé a következő mondatot? Ha a továbbküldött levélre választ küldünk, akkor automatikusan … lesz a címzett. a) b) c) d)
33 / 57
az eredeti levél írója a továbbküldő és az eredeti levél írója a továbbküldő megkérdezi a levelezőprogram, hogy ki
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.75 Mi történik akkor, ha ékezetes betűket is írunk a levél szövegébe (törzsébe), de a címzett programja azt nem képes jól kezelni?
4.81 Több személynek szeretne e-mailt küldeni úgy, hogy mindenki tudjon a többiekről is, akik megkapták a levelet. Melyik a lehetséges megoldás a következők közül?
a) A levél szövegét nem kapja meg a címzett. b) A feladó automatikusan figyelmeztető levelet kap a saját postafiókját kezelő szerverprogramtól. c) Az ékezetes betűk helyett fura karakterek jelennek meg az üzenetben. Nehezen olvashatóvá válik az üzenet. d) A címzett a levelet ilyenkor meg sem kapja.
a) Az e-mail címzésekor nem használja a címzett, „To (Kinek)” mezőt. b) Az e-mail címzésekor nem használja a „CC (Carbon Copy)” mezőt. c) Az e-mail címzésekor nem használja a „BCC (Blind Carbon Copy)” mezőt. d) Nincs ilyen lehetőség.
4.76 4.82 Melyek lehetnek a következő mondat helyes befejezései? E- Melyik állítás helyes az elektronikus levelezéssel mail továbbküldéskor… kapcsolatban? a) a címzett mezőt a levelezőprogram automatikusan tölti ki. b) az eredeti levélhez kísérőszöveget írhatunk. c) az eredeti levélhez fájlt csatolhatunk. d) a tárgy mezőt a levelezőprogram tölti ki, amit módosíthatunk.
a) Az elektronikus levél csak a levelezőprogram címjegyzékében található e-mail címre küldhető tovább közvetlenül. b) Az elektronikus levél tárgya képet is tartalmazhat. c) Az elektronikus levél tárgya formázott szöveg is lehet. d) Az elektronikus levélhez tartozhat prioritás. Ez azonban csak tájékoztató jellegű, az internetes továbbítást nem befolyásolja.
4.77 Melyik e-mail cím hibás formailag biztosan? a) b) c) d)
4.83 Melyik állítás igaz az elektronikus levél tárgyával kapcsolatban?
web
[email protected] [email protected] [email protected] [email protected]
a) Az elektronikus levél tárgya általában rövid információt tartalmaz a levél tartalmáról vagy a feladó céljáról. b) Az elektronikus levél tárgyát mindig a feladó levelezőprogramja tölti automatikusan. c) Az elektronikus levél tárgya a címzettek tárolására való. d) Az elektronikus levél tárgyát nem érdemes kitölteni, mert csak megzavarja a címzettet.
4.78 Mi az, amit e-mail elküldéséhez feltétlenül meg kell tennünk? a) b) c) d)
Meg kell adni a címzett e-mail címét. Meg kell adni a levél tárgyát. Meg kell adni a levél szövegét. Csatolni kell egy fájlt.
4.79 Melyik az érvényes állítás egy levelezőprogramról? a) Az e-mail tárgyát csak az üzenet megnyitásakor olvashatjuk el. b) Az e-mail feladóját csak az üzenet megnyitásakor tudhatjuk meg. c) Az olvasatlan üzenetet a levelezőprogramok általában megkülönböztetik az olvasottól. d) Azt, hogy az e-mailhez fájl van csatolva, csak az email megnyitásakor tudhatjuk meg. 4.80 Több személynek szeretne e-mailt küldeni úgy, hogy ne tudják meg, ki kapott még üzenetet rajtuk kívül. Melyik egy lehetséges megoldás? a) Az e-mail írásakor a címzettek e-mail címét a „címzett” mezőben kell felsorolni egymás után kapcsos zárójelek között. b) Az e-mail írásakor a címzettek e-mail címét a „CC (Carbon Copy)” mezőben kell felsorolni egymás után. c) Az e-mail írásakor a címzettek e-mail címét a „BCC (Blind Carbon Copy)” mezőben kell felsorolni egymás után. d) Nincs ilyen lehetőség.
4.84 Melyik állítás igaz az elektronikus levél tárgyával kapcsolatban? a) Az elektronikus levél tárgyát minden esetben meg kell adni, addig a levél nem küldhető el. b) Az elektronikus levél tárgyát nem kötelező megadni, csak célszerű. c) Az elektronikus levél tárgyát mindig a számítógép hozza létre. d) Az elektronikus levél tárgya nem kerül továbbításra a levélben, csak a feladónak hasznos. 4.85 Mit kap az a címzett, akinek az elektronikus levelet másolatban küldték el?
34 / 57
a) A levél másolatát, valamint a válaszok másolatait. b) Az eredeti levelet kapja meg mint címzett. c) Az eredeti levelet kapja meg mint másolatküldés címzettje. d) Az eredeti levelet a csatolt fájlok nélkül kapja meg mint másolatküldés címzettje.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.86 4.92 Ki látja, hogy mely címzettek kapnak titkos másolatot? Jelölje Melyek a helyes állítások a sürgős, nem sürgős vagy átlagos meg az igaz állítást! fontosságú levéllel kapcsolatban? a) b) c) d)
Csak a levél írója. Mindenki, aki a címzésben szerepel. Mindenki, aki titkos másolatot kap. Mindenki, aki másolatot kap.
a) Nem minden levelező kliens program tudja kezelni, értelmezni ezt a jelzést. b) A levél internetes továbbítási sebességére nincs hatással. c) Ha a kliense megengedi, a levél feladója állíthatja be ezt a jelzést a címzett figyelmének felkeltésére. d) A levél címzettje ezt a jelzést is láthatja a beérkezett levelein, ha a kliense támogatja.
4.87 Milyen formátumú lehet az elektronikus levél szövege (törzse) a felhasználók szemszögéből? Jelölje meg az igaz állítást! a) Csak egyszerű szöveg lehet. b) Az elektronikus levélnek nincs is szövege (törzse). Mindent fájlok csatolásával kell megoldani. c) Egyszerű szöveg vagy HTML formátumú szöveg. d) Csak HTML formátumú szöveg lehet.
4.93 Melyek az igaz állítások a „személyes, magánjellegű, általános vagy bizalmas tartalom” jelzésű levéllel kapcsolatban?
4.88 Amennyiben HTML formátumú levélszöveget tud kezelni a levelezőprogramunk, milyen formázásokat hajthatunk végre? a) A betűtípus megváltoztatása. b) A betű méretének beállítása. c) A betűk stílusának beállítása (pl. félkövér, dőlt, aláhúzott). d) A betű színének változatása.
a) Nem minden levelező kliens program tudja kezelni, értelmezni ezt a jelzést. b) A levél internetes továbbítási sebességére, vagy titkosabb kezelésére nincs hatással. c) Ha a kliense megengedi, a levél feladója állíthatja be ezt a jelzést a címzett figyelmének felkeltésére. d) A levél címzettje ezt a jelzést is láthatja a beérkezett levelein, ha a kliense támogatja.
4.94 4.89 Mikor menti el (őrzi meg) a levelező kliens program az Milyen típusú fájlt lehet csatolni egy levélhez? Jelölje meg az elküldött levelet? Válassza ki az érvényes állítást! igaz állítást! a) Mindig. a) Bármilyet. b) Soha. b) Csak szabványos kép vagy hang formátumút. c) Amikor nincs csatolt fájl a levélben. c) Csak szövegeset. d) Általában ezt a szolgáltatást mi tudjuk beállítani a d) Csak amilyet az internetes böngészők felismernek. programunkban. 4.90 4.95 Hány fájlt lehet csatolni a levélhez? Válassza ki az igaz Melyek az igaz állítások? Miből látjuk, hogy elolvasták-e a állítást! levelünket? a) b) c) d)
1 8 255 A szabványban nincs korlátozva a csatolt fájlok száma.
a) Nem minden levelező kliens program tudja kezelni, értelmezni „A levél megnyitása után küldj automatikus levelet a feladónak” jelzést. b) „A levél megnyitása után küldj automatikus levelet a feladónak” kérést a feladó állíthatja be. c) Általában nincs garantált megoldás a visszajelzésre. A címzett joga, hogy válaszol-e nekünk. d) A levél címzettje az automatikus válasz küldését letilthatja.
4.91 Milyen méretű csatolt fájlt lehet átküldeni egy levéllel? a) b) c) d)
Amekkora a számítógép memóriája (RAM). Maximum 2 MB-ost. 4.96 Maximum 10 MB-ost. Melyek az igaz állítások? Miből látjuk, hogy megkapták-e a A levelező rendszerben a postafiók üzemeltetője korlátozhatja a levél méretét. Ez a méret a küldő és a levelünket? fogadó oldalán eltérő érték lehet. a) Nem minden levelező kliens program tudja kezelni, értelmezni „A levél megérkezése után küldj automatikus levelet a feladónak” jelzést. b) A feladó beállítása, hogy „A levél megérkezése után küldj automatikus levelet a feladónak” csak kérés, nem biztos hogy a címzett programja teljesíti. c) Általában nincs garantált megoldás a visszajelzésre. A címzett joga, hogy válaszol-e nekünk. d) A levél címzettje az automatikus válasz küldését letilthatja.
35 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.97 Mely állítások helytállóak az elektronikus levelezéssel kapcsolatban?
4.102 Mely állítások helytállóak a chat, messenger programokkal kapcsolatban?
a) Ha nem töröljük le a kiszolgálóról a szükséges a) A chat program elindítása után azonosítani kell leveleinket, akkor több számítógépről is elolvashatjuk magunkat (pl. e-mail címmel és jelszóval) a chat őket. szerveren. b) A kapott levél törlésekor a levél vagy tényleg törlődik, b) A chat programban kezelhetünk partnerlistát. vagy csak a „kukába” kerül. A levelezőprogramunk c) A chat programban akár naplózhatjuk is beállításával ezt általában mi szabályozhatjuk. beszélgetéseinket (history) c) Az elküldött levelünk nem mindig kézbesíthető. d) A legtöbb chat program üzeneteiben használhatunk Például nem létező postafiókcímet írtunk, vagy grafikus hangulatjeleket. átmenetileg nem üzemel a címzett levelező szervere. 4.103 d) Előfordul, hogy az elküldött, de nem kézbesíthető Mely állítások helytállóak a chat, messenger programokkal levelünkről kapunk visszajelzést. Ezt egy kapcsolatban? levelezőszerver-postamester programja küldi a) Speciális hardver igényük van. automatikusan. b) Többségük ingyenes. 4.98 c) Használhatók a távmunkában. Hány levelünk lehet a postafiókunkban? Jelölje meg a helyes d) Teljes mértékben helyettesítik az elektronikus választ! levelezőprogramokat. a) 255 4.104 b) 128 Mely állítások helytállóak a chat, messenger programokkal c) Bármennyi. kapcsolatban? d) A levelek száma nincs korlátozva, de a levelező a) Egyszerre csak egy beszélgetést lehet folytatni. rendszerben a postafiók üzemeltetője korlátozhatja a b) Egyszerre több beszélgetést lehet folytatni. postafiók méretét. c) Egy beszélgetésben csak két fél vehet részt. 4.99 d) Egy beszélgetésben több fél is részt vehet. Amikor a gépünk mellett vagyunk, de éppen nem a 4.105 levelezőprogramot nézzük, honnan tudhatjuk, hogy új Mely programok alkalmasak IM-re (instant messaging-re), levelünk érkezett? Jelölje meg az igaz választ! chat-re? a) Soha nincs lehetőség erre. a) ICQ b) Megremeg a kép. b) Skype c) Több levelező kliens program képes rá, hogy ilyenkor c) Windows Live Messanger jelzést adjon. Beállíthatjuk, hogy milyen időközönként d) Outlook nézzen rá automatikusan a postafiókunkra. d) Az operációs rendszer felfüggeszti a futó 4.106 folyamatokat és felkínálja a levél megnyitását. Mi a VoIP (Voice over IP)? 4.100 a) Internet Protokoll feletti beszédátvitel. A távközlés egy Mi az IM (Instant messaging)? olyan formája, ahol a beszélgetés nem a hagyományos telefonhálózaton, hanem az interneten vagy más, szintén IP-alapú hálózaton folyik. b) A hangalapú számítógép azonosítás protokollja a hálózaton. c) A számítógépek hangvezérlését nevezzük így. d) Egy internetes biztonsági protokoll, mely az internet használatát hangminta alapján engedélyezi a felhasználónak.
a) Ugyanaz, mint az elektronikus levelezés. b) Valósidejű szövegalapú üzenetküldés két vagy több résztvevő között hálózaton keresztül. c) Az e-mail egy fajtája, melyben előre elkészített (instant) üzenetek testreszabásával kommunikálnak. d) A walky-talky eszközökön való kommunikáció. 4.101 Melyek szükségesek a következők közül a valós idejű üzenetküldéshez? a) b) c) d)
Messenger (Chat) program Internetkapcsolat Webkamera Mikrofon
4.107 Melyek szükségesek a következők közül az internetes IPtelefonáláshoz? a) b) c) d)
36 / 57
Mikrofon Webkamera Internet kapcsolat VoIP program
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.108 Mely állítások helyesek a VoIP-vel kapcsolatban?
4.113 Melyik a helyes állítás az RSS-sel kapcsolatban?
a) IP-alapú beszélgetés csak számítógépekkel bonyolítható le. b) IP-alapú beszélgetés lebonyolítható számítógép és hagyományos telefonkészülék között. c) IP-alapú beszélgetés lebonyolítható számítógép és mobiltelefon között. d) IP-alapú beszélgetés lebonyolítható telefonkészülékek között is.
a) A legújabb böngészők minden weboldalhoz automatikusan kínálnak RSS-t. b) Inkább hátrányai vannak, megszaporodnak tőle a spam jellegű üzenetek. c) Több (tíz, száz) oldal hírei egyetlen felületen hozzáférhetők, kezelhetők lesznek, nem kell mindegyiket végiglátogatni az érdekes hírek megtalálására. d) A használata rendkívül bonyolult, időigényes.
4.109 Mely állítások helyesek a VoIP-vel kapcsolatban?
4.114 Mely programok támogatják az RSS-csatornákat?
a) Általánosságban elmondható, hogy az IP-alapú beszélgetés kevesebbe kerül a hagyományos a) Mozilla FireFox (2.0 változattól) távbeszélőn folytatottól. b) Adobe Acrobat Reader b) A felhasználók, ha rendelkeznek szélessávú c) Internet Explorer (7.0 változattól) interneteléréssel, az általuk ki nem használt d) Microsoft Office Word sávszélességet fektetik be az internetes 4.115 telefonozásba. Milyen információkat tartalmaz az RSS-csatorna egy híre? c) A szolgáltató hálózatán belüli hívások jellemzően a) A hír címét. ingyenesek, hiszen ezek csak az internetet veszik b) A hír dátumát. igénybe. c) Rövid tartalmat. d) IP-alapú beszélgetés során a hívás költsége a hívott d) Hivatkozást, mely a hírt nagyobb terjedelemben felet is terheli. tartalmazó oldalra mutat. 4.110 4.116 Mely programok alkalmasak IP-telefonálásra (VoIP-re)? Mik a webes blog (weblog) jellemzői, mely állítások helyesek? a) Skype a) A weblog, web log, webnapló, vagy egyszerűen blog b) VoIPStunt egy webes alkalmazás, amely időponttal ellátott c) Gizmo bejegyzéseket tárol egy nyilvános weboldalon (illetve d) freevoip magát ezt a weboldalt is szokás weblognak nevezni). 4.111 b) A blog bejegyzések leggyakrabban – de nem Mely programok használhatók internetes videokonferenciára? szükségszerűen – fordított időrendi sorrendben a) NetMeeting (Microsoft) vannak. b) Skype (Skype Limited) c) A blogba minden nap kötelező bejegyzést írni, c) MS Media Player különben a bloggazda megszünteti. d) CU-SeeMe (Radvision) d) A blogba csak a bloggazda jóváhagyásával kerülhetnek fel bejegyzések. 4.112 Mi az RSS (hírcsatorna)? a) Egy tv-állomás, melyen csak híreket közölnek. b) Egy rádióállomás, melyen csak híreket közölnek. c) Az autórádiók egy speciális funkciója, mely a közlekedési hírek adását figyeli a rádiócsatornákon. d) Az RSS webes együttműködésre szolgáló XML állományformátumok családja, melyet gyakran frissülő oldalak (többek között blogok, portálok) használnak az illető oldalon megjelenő új tartalom (cikkek, bejegyzések) rövid összefoglalójának terjesztésére.
4.117 Mik a webes blog (weblog) jellemzői, mely állítások helyesek? a) Egy ilyen weblap jellemzően bármely WWW felhasználó számára elérhető, olvasható, sőt bizonyos mértékben néha szerkeszthető is (pl. hozzászólások). b) Csak nyilvános blogok léteznek, nem korlátozható az olvasók köre. c) A blogokhoz nem lehet hozzászólni. d) A „weblog” a „web” és a „log” szóösszetételből származik. 4.118 Mik a webes blog (weblog) jellemzői, mely állítások helyesek? a) b) c) d)
37 / 57
Blogot csak vállalatok, cégek vezethetnek. Blogot bárki vezethet. Blogot csak magánszemélyek vezethetnek. Webnaplót vezetők köre az alkalmi szerzőktől a nagy írói közösségekig terjed.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.119 4.125 Mik a webes blog (weblog) jellemzői, mely állítások helyesek? Mely állítások érvényesek a internetes ismeretségi hálókra? a) A weblogot író célja általában az önkifejezés, a) A tagok a csatlakozás után saját adatlapot (profilt) gondolatai közreadása és az általa képviselt készíthetnek. vélemények terjesztése. b) A felhasználók tagjai lehetnek kisebb közösségeknek b) A weblog témája sokrétű: lehet egyszerűen egy (kluboknak). interneten közzétett személyes, egyéni napló, de c) A tagok képalbumot készíthetnek a rendszerben. lehet egyéni vagy csoportos politikai d) A tagok apróhirdetéseket adhatnak fel. véleménynyilvánítás vagy üzleti jellegű kommunikáció 4.126 eszköze is. Mely állítások érvényesek az internetfórumra? c) Lehetségesek tematikus blogok is (pl. kifejezetten a) Egy felvetett témához tartozó hozzászólásokból csak az irodalommal foglalkozóak). (üzenetekből) áll. d) A blogok csak szöveges bejegyzéseket b) Egy témához kapcsolódó vélemények, álláspontok tartalmazhatnak, képet nem lehet publikálni. megvitatását teszi lehetővé. 4.120 c) Bármilyen témában indítható fórum. Mely programokkal olvashatók weblogok? d) A fórumnak lehetnek alfórumai. a) Microsoft FrontPage 4.127 b) Adobe Acrobat Reader Mely állítások érvényesek az internetfórumokra? c) Internet Explorer a) Csak informatikusok „fórumoznak”. d) Mozilla FireFox b) Bárki „fórumozhat”. 4.121 c) A fórumok nagy része mindenki számára nyitott Mely állítások igazak a podcastinggal kapcsolatban? olvasásra. a) A podcasting lehetővé teszi hanganyagok d) Léteznek fórumok, melyekhez bárki hozzászólhat közzétételét az interneten (általában mp3 (regisztráció nélkül). állományok). 4.128 b) A podcasting segítségével lehetővé válik Mely állítások igazak az internetfórumok hozzászólásairól? rádióműsorok hallgatása interneten keresztül. a) A hozzászólások leggyakrabban – de nem c) A podcasting ugyanaz, mint az online rádióhallgatás. szükségszerűen – időrendi sorrendben vannak. d) Podcast műsorokat csak számítógépen hallgathatunk. b) A legtöbb fórumhoz csak regisztrálás után lehet 4.122 hozzászólni. Mely állítások igazak a podcastinggal kapcsolatban? c) A regisztrált tagok akár korábbi hozzászólásaikat is a) Podcast műsorok hordozható digitális módosíthatják, szerkeszthetik. zenelejátszókon is hallgathatók. d) Egy hozzászólásnak ugyanazok a funkciói, mint egy b) Podcast műsorok csak iPod készülékeken e-mailnek. hallgathatók. 4.129 c) Az új podcast tartalmakról RSS-csatornán is Mely állítások igazak az internetfórumok hozzászólásairól? értesülhetünk. a) A fórumok hozzászólásai aszinkron kommunikációt d) A podcasting lehetővé teszi szinte bárkinek, hogy valósítanak meg. otthon előállított „rádióműsorát” kényelmesen b) A fórumok hozzászólásai szinkron kommunikációt elérhetővé tegye a világhálón bárki számára. valósítanak meg. 4.123 c) A fórumok kommunikációja írásos kommunikáció. Melyek internetes közösségi (ismeretségi) hálózatok? d) A regisztrált tagok a fórum hozzászólásain kívül a) MySpace egymásnak küldhetnek privát üzenetet is. b) iWiW 4.130 c) myVIP Mely állítások igazak az internetfórumok hozzászólásairól? d) ECDL a) A fórumok hozzászólásait a moderátor csak 4.124 elolvashatja, hogy az adott témához kapcsolódik-e, Mely állítások érvényesek a internetes ismeretségi hálókra? de módosítási joga soha sincs. a) A közösségek alapját a meglévő tagok adják. b) A fórumok hozzászólásait a moderátor törölheti. b) A tagok meghívó segítségével bővítik mind saját c) A fórum moderátora a hozzászólás íróját ismerőseik körét, mind a közösség összlétszámát. figyelmeztetheti, akár ki is zárhatja. c) A közösséghez bárki bármikor csatlakozhat. d) A fórum moderátorát segíthetik szövegszűrő d) A tagok közötti szociális kapcsolatok a felületes szoftverek. ismeretségtől az életre szóló barátságig vagy rokoni kapcsolatokig terjednek.
38 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.131 Mely állítások helytállóak a chat szobákkal kapcsolatban? a) Valósidejű kommunikációt tesz lehetővé. b) Általában az írásos (szövegalapú) kommunikáción kívül ma már lehetőség van hang (esetlegesen képi) kommunikációra is. c) A chat szoba egy számítógépeket tartalmazó szoba, ahol chatezni lehet. d) Léteznek virtuális (virtuális technológiát alkalmazó) chat szobák is. 4.132 Mely számítógépes játéktípusok szoktak online virtuális közösséget formálni? a) b) c) d)
4.136 Mik lehetnek a jó számítógépes munkahelyi környezet jellemzői? a) A munkaállomások lehetőség szerint távol vannak egymástól. b) Megfelelő magasságú szék és asztal áll a dolgozók rendelkezésére. c) Optimális a megvilágítás. d) A szemnek nyugtató hatású fekete falakkal, illetve falburkolattal van ellátva. 4.137 Mik lehetnek a jó számítógépes munkahelyi környezet jellemzői?
Szerepjátékok Logikai játékok Szimulátor játékok Stratégiai játékok
a) Ergonómiailag megtervezett székekkel van berendezve. b) Jó hangos zene szól folyamatosan, hogy elnyomja az erős háttérzajt. c) Jól szellőztethető és klimatizált. d) A használt eszközök a munka jellege és a személyes igények szerint átrendezhetők.
4.133 Mely állítások helyesek? a) Léteznek olyan weboldalak, melyek amatőr digitális fotók publikálását teszik lehetővé. b) Nem léteznek olyan weboldalak, melyek amatőr digitális fotók publikálását teszik lehetővé, mert törvényellenes a működésük. c) Léteznek olyan weboldalak, melyek amatőr digitális videók publikálását teszik lehetővé. d) Nem léteznek olyan weboldalak, melyek amatőr digitális videók publikálását teszik lehetővé, mert törvényellenes a működésük.
4.138 Melyek a munkahely fizikai környezetének ergonómiai szempontból vizsgálandó részei? a) b) c) d)
Világítás Klíma Levegőminőség Zaj és rezgés
4.139 Mikor megfelelő a megjelenítő (monitor) helyzete?
4.134 Segíti-e a munkát a jó munkahelyi környezet? Mely válaszok helytállóak?
a) b) c) d)
Ha jobbra van a billentyűzettől. Ha balra van a billentyűzettől. Ha egyenesen előttünk van. Ha az alapgépen van.
a) A tudatosan jól szervezett munkakörnyezet hatékonyabb munkavégzéshez vezet és jobban 4.140 megóvja a dolgozók egészségét. Mikor megfelelő a megjelenítő (monitor) helyzete? b) Nem segíti, felesleges időt és pénzt áldozni rá. a) Akkor helyes, ha felfelé kell nézni. c) Jobban teljesít az ember, ha olyan környezetben tölti b) Csak akkor helyes, ha lefelé kell nézni. el a munkaidejét, ahol kellemesen érzi magát. c) A monitornak a szem síkjában vagy kicsivel alatta kell d) A környezet nincs hatással a hatékony lennie. munkavégzésre. d) A monitor helyzete minden esetben megfelelő. 4.135 Megéri-e a drágább, de ergonomikusabb felszerelés? Melyik 4.141 Milyen képfrissítési frekvenciát állítsunk be egy válasz a helyes? katódsugárcsöves (CRT) monitorra a szemünk megóvása a) Igen, mert jobb munkaeszközökkel nagyobb érdekében? teljesítményt lehet nyújtani. a) Legfeljebb 60 Hz-et. b) Nem, mert drágább. b) Körülbelül 60–70 Hz-et. c) Nem, az sem számít, hogy emberközelibb, hisz aki c) Minimum 70 Hz-et vagy nagyobbat, ha a hardver akar, az tud dolgozni. eszközök lehetővé teszik. d) A drágább eszköz mindig ergonomikusabb. d) A szemünk egészségére nincs hatással ez a beállítás.
39 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.142 4.147 Mi a jelentősége a nagy kontrasztú beállításnak? Jelölje meg Miért jobb az LCD kijelző, mint a katódsugárcsöves az igaz állítást! megjelenítő (CRT)? Jelölje meg a helyes válaszokat! a) A nagy kontraszt mindig óvja, kíméli a szemet munka közben. b) A nagy kontraszt beállításával növeljük meg a monitor élettartamát. c) A nagy kontraszt csak napsütésben vagy más erős fényben ajánlott. d) A szemünk egészségére nincs hatással ez a beállítás.
a) Nem jobb, csak új technológiát jelent. b) Elektromos áram nélkül is működik. c) Mert az LCD kijelző káros sugárzása lényegesen kisebb, mint a CRT monitoré, így kevésbé károsítja az emberi szemet. d) Az LCD kijelzők a gyártási technológia miatt laposabbak, így kisebb helyet foglalnak.
4.143 4.148 Mi a jelentősége a monitor képpont méretének? Jelölje meg a Miért számít, hogy honnan van megvilágítva a monitor? helyes választ! Jelölje meg a helyes választ! a) b) c) d)
A kép szemcséssége függ tőle. Csak nagy monitor esetében van jelentősége. Nincs jelentősége, mert a felbontás a fontos. Befolyásolja a szem fáradékonyságát.
a) Mert a megvilágítás iránya befolyásolja a kontrasztot és a visszatükröződést. A rossz kontraszt és a tükröződés miatt a szem hamarabb elfárad. b) Nem számít, csak kell egy második fényforrás is. c) Ha nincs megvilágítva, akkor nem tükröződik, tehát jobb. d) A monitor élettartama függ tőle.
4.144 Mit jelent az „alacsony sugárzású” monitor (LR – Low Radiation) kifejezés? a) b) c) d)
Kicsi a fényereje. Kicsi a kontrasztja. Kevés sugárzás jut be a monitorba. Kevesebb sugárzás éri a monitorral szemben ülőt.
4.149 Miért jobb a tükröződésmentes képernyő? Jelölje meg a helyes választ! a) A tükröződésmentes képernyő nem jobb, csak drágább. b) A tükröződésmentes felületű képernyőn más fényforrás fénye kevésbé verődik vissza, így jobban látható a kép. c) A tükröződésmentes képernyőhöz nem kell szűrőt használni. d) A külső fényt is felhasználják, ezért kevesebb áramot fogyasztanak.
4.145 Melyik a helyes állítás a monitorokkal kapcsolatban? a) A nagyobb képfrissítési frekvencia óvja a szemet. b) A TFT kijelző jobban bántja a szemet, mint a hagyományos CRT monitor. c) A kiemelt LR jelzésű monitoroktól több káros sugárzás éri a monitorral szemben ülőt. d) Minél nagyobb a kijelző (monitor) képátlója, annál kevésbé bántja a szemet. 4.146 Mit tehetnek a számítógéppel dolgozók az egészségükért? Jelölje meg a helyes válaszokat!
4.150 Mi a helyes kéztartás a billentyűzet használata során? a) A kéz legalább vízszintes helyzetben legyen, de inkább alacsonyabban. b) A kéz legalább vízszintes helyzetben legyen, de inkább magasabban. c) A kéz mindig vízszintes helyzetben legyen. d) Teljesen mindegy.
a) A szem kiszáradását rendszeres, tudatos pislogással lehet megakadályozni. b) Szükség lehet külön számítógépes szemüveg viselésére (napi négy óra felett javasolt). Bizonyos 4.151 munkakörökben a költségei a munkáltatót terhelik. Melyik a helyes karhelyzet az egér használata közben? c) Óránként legalább 10 perc szünet minden ülőmunkánál ajánlott. Napi 6 óránál többet nem a) A megtámasztott alkar ajánlatos a monitor előtt dolgozni. b) A megtámasztott csukló d) Félóránként érdemes egy-kétperces szemtornát c) A szabadon hagyott alkar végezni a fókuszálásban közreműködő szemizmok d) A szabadon hagyott csukló nyújtása, lazítása érdekében.
40 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.152 Melyik a helyes ujjtartás az egér használata közben?
4.158 Milyen ortopédiai rendellenességeket idézhet elő a nem megfelelő asztal?
a) A tenyér ráfekszik az egérre, a gombok számától függően 1-3 ujj a gombokon. a) Gerincferdülést. b) A tenyér nem fekszik rá az egérre, a gombok b) Vállízületi kopást. számától függően 2-3 ujj a gombokon. c) Derékfájást. c) A tenyér ráfekszik az egérre, a gombok számától d) Nem számít az asztal magassága. függetlenül 2 ujj a gombokon. 4.159 d) A hüvelykujj és a középső ujj közé vesszük az egeret, Milyen ortopédiai rendellenességeket idézhet elő a nem majd ráhelyezzük a mutatóujjat az egér gombjára. megfelelő egér? 4.153 a) Semmilyen rendellenességet nem idéz elő. Milyen típusú egér használata egészséges? Jelölje meg a b) Ínhüvelygyulladást. helyes választ! c) Ízületi fájdalmat a csuklóban, a kézfejben és a a) Minél több gomb ajánlott. vállban. b) A trackball. d) A könyökízület gyulladását. c) Az ember kezének a méretétől függ. 4.160 d) Nem egér ajánlott, hanem touchpad. Egészségügyi szempontból mi mindenre kell figyelni a monitorokkal kapcsolatban? 4.154 Milyen az asztal helyes magassága? Jelölje meg a jó választ! a) Villódzásmentes legyen a képe. a) Ha leülünk a székre, a lábunknak el kell érnie a talajt, b) Tükröződésmentes helyre kerüljön. és ha feltesszük a kezünket az asztalra a c) Megfelelő magasságban legyen (pl. monitorpolc vagy billentyűzethez, akkor az alkarnak és a felkarnak állítható asztal segít). minimum 90 fokos szöget kell bezárnia. d) A dönthető és elforgatható gyártmány igény szerint b) Ha leülünk a székre és feltesszük a kezünket az beállítható. asztalra a billentyűzethez, akkor az asztal lapjának 4.161 magasabban kell lennie a vállunknál. Milyen indokolt ergonómiai követelményeket támaszthatunk a c) A felhasználó magassága mínusz 100 cm. felhasznált szoftverrel szemben? d) 72 centiméter. a) Magyar betűket használjon. 4.155 b) A szoftver legyen könnyen használható. Milyen a munkavégzés szempontjából ideális szék? Jelölje c) Legyen magyar súgója. meg a helyes választ! d) Testre szabható legyen. a) Forgatható, a háttámla és a magasság állítható. 4.162 b) Mindegy, csak kényelmes legyen. Mik lehetnek a számítógépes munka tipikus egészségkárosító c) A billentyűzet és a monitor beállítása szabja meg. hatásai? d) Gázrugós lábtámlával ellátott, rögzített, kellemes a) Keringési zavarok kárpitozású alkalmatosság. b) Teniszkönyök 4.156 c) Ínhüvelygyulladás Milyen a munkavégzés szempontjából ideális szék? Jelölje d) Szénanátha meg a helyes választ! 4.163 a) Görgőkkel ellátott. Mik lehetnek a számítógépes munka tipikus egészségkárosító b) Magassága állítható, csakúgy, mint a támlája. hatásai? c) Elegendő, ha van háttámlája. a) Gerincbántalmak d) Elegendő, ha van karfája és háttámlája. b) Látászavarok 4.157 c) Teniszkönyök Milyen ortopédiai rendellenességeket idézhet elő a nem d) Ínhüvelygyulladás megfelelő szék? 4.164 a) Gerincferdülést. Miért jó az álpadló egy számítógépesített helységben? Jelölje b) Vállízületi kopást. meg a helyes választ! c) Derékfájást. a) Azért, mert esztétikus, és így nem vonja el a figyelmet d) Nem számít a szék minősége. a tényleges munkától. b) Mert nem csúszik. c) Nincs statikusan feltöltődve. d) Az álpadló alatt el lehet vezetni az elektromos és a hálózati kábeleket, így nincs bukdácsolás, nem sérülhet sem a dolgozó, sem a kábel. 41 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.165 Miért nem lehet poroltót használni a számítógépesített helységben? Jelölje meg a helyes választ!
4.171 Mit jelent a „zöld PC” kifejezés? Jelölje meg a helyes válaszokat!
a) Azért, mert a por károsítja a számítógépeket. b) Azért, mert a poroltóból kikerülő oltóanyag vezeti az elektromos áramot. c) Káros az ember szervezetére. d) Nehéz utána kitakarítani a termet. 4.166 Miért nem lehet vízzel oltó eszközöket használni a számítógépesített helységben? Jelölje meg a helyes válaszokat!
a) b) c) d)
A monitor zöld színű képet ad. A hordozható számítógép elnevezése. Újrahasznosítható elemekből készült. Energiatakarékos üzemmódban működik.
4.172 Melyik számítógép-alkatrész tartalmaz mérgező anyagokat? Jelölje meg a helyes válaszokat! a) A képcső 2-4 kg ólmot a sugárzás csökkentése miatt. b) A műanyag házat a lángállóság miatt olyan anyaggal kezelik, melyből égéskor méreg szabadul fel. c) A forrasztóanyagok az ón–ólom tartalmuk miatt. d) Az elemek és akkumulátorok a higany- és kadmium tartalmuk miatt.
a) Azért, mert a víz károsítja a számítógépeket. b) Azért, mert a víz vezeti az áramot, és könnyen áramütést szenvedhetünk. c) Mert nem hordozhatók. d) Mert a víz nem oltja az elektromos tüzet.
4.173 Miért veszélyes hulladék a kiselejtezett számítógép-monitor? Jelölje meg a helyes válaszokat!
4.167 Milyen típusú oltókészülékkel oltjuk az elektromos tüzet? Jelölje meg a helyes választ!
a) A katódsugárcsöves (CRT) monitor 2-4 kg ólmot tartalmaz. b) A katódsugárcsöves (CRT) monitor belső felületén a fénypor kadmiumot tartalmaz. c) A műanyag borítás olyan anyaggal kezelt a lángállóság miatt, melynek elégetésekor mérgező dioxin szabadul fel. d) Az üveg szennyezi a környezetet, mert nem bomlik le.
a) Homokkal, vízzel olthatjuk az elektromos tüzet. b) Áramtalanítás után vízzel oltjuk el az elektromos tüzet. c) Csak halogén gázzal töltött tűzoltó készüléket használhatunk. d) CO2-vel (szén-dioxid) töltött készüléket használhatunk.
4.168 4.174 Bekövetkezett áramszünet esetén mi a teendő? Jelölje meg a Mikor válnak veszélyessé az elektronikai berendezésekben helyes válaszokat! található anyagok? Jelölje meg a helyes válaszokat! a) Abbahagyjuk a munkát. b) Minden elektromos gépet kikapcsolunk. c) Lekapcsoljuk a számítógépet és a monitort, esetleg kihúzzuk a csatlakozókat a konnektorból. d) Nincs semmi teendőnk.
a) Rendeltetésszerű használat mellett ezek az eszközök nem jelentenek veszélyt a környezetre. b) Ha hulladékká válnak és a kommunális hulladék közé keverednek, égetés hatására mérgező anyagok szabadulhatnak fel. c) Ha hulladékká válnak és a kommunális hulladék közé keverednek, csapadékvíz hatására a bennük található, addig kötött állapotban lévő veszélyes anyagok a környezetbe jutnak. d) Soha.
4.169 Elvileg honnan lehet megtudni, hogy a kábel mekkora áramterhelést bír? Jelölje meg a helyes választ! a) b) c) d)
Rá van írva a kábel külső borítására. Megkérdezzük az eladót. Megmérjük mérőeszközzel. Nincs jelentősége ennek az adatnak.
4.175 Mik jellemzik a környezetbarát irodát, munkahelyet? Jelölje meg a helyes válaszokat!
4.170 Ki kapcsolhatja be a számítógépet a munkahelyen? Jelölje meg a helyes választ! a) Mindenki, aki be tudja kapcsolni. b) Csak a főnök. c) Csak olyan személy, aki munkavédelmi és tűzvédelmi oktatáson vett részt. d) Akinek erre jogosultsága van, függetlenül attól, hogy részt vett-e oktatáson.
42 / 57
a) Olyan iroda, ahol az irodai cikkek beszerzése, felhasználása és hulladékká válása után is ügyelnek a környezetvédelmi szempontokra. b) Gondoskodnak az egészségi előírásoknak megfelelő számítógépes munkahelyek kialakításáról. c) Törekszenek az energia takarékos és hatékony felhasználására. d) Nincs értelme környezetbarát irodával foglalkozni, azt jellemezni.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 4.176 Miről indokolt gondoskodni, ami segíti a környezetbarát iroda megvalósítását? Jelölje meg a helyes válaszokat! a) A szelektív hulladékgyűjtés (pl. papír, üveg, műanyag, veszélyes hulladék). b) A használt lapok jegyzetpapírként való hasznosítása. c) Újratölthető festékkazetták és festékpatronok használata. d) Újrahasznosított anyagból készült termékek vásárlása, alkalmazása. 4.177 Miért előnyös a környezetbarát iroda kialakítása? Jelölje meg a helyes válaszokat! a) Az egészséges munkahely kialakítása növeli a munkateljesítményt. b) Kialakításával csökkenthetők az iroda működési költségei. c) Kevesebb hulladék keletkezik. d) Az energiatakarékos berendezések fogyasztása kisebb. 4.178 Hogyan lehet védeni a környezetet az elhasznált számítástechnikai eszközöktől? Jelölje meg a helyes válaszokat! a) A termék visszavásárlásával. b) Az újrafelhasználható részeket ismét beépítik. c) A be nem építhető részeket szétszerelés után anyagfajtánként csoportosítva hulladékként reciklálják vagy megsemmisítik. d) A környezetszennyezési bírság kiszabásával meg lehet oldani a problémát. 4.179 Melyek energiatakarékos beállítások a következők közül? a) CRT monitor esetén minél sötétebb háttér beállítása. b) CRT monitor esetén a képfrissítési frekvencia csökkentése. c) LCD monitor esetén a háttérvilágítás csökkentése (pl. 50%-ra). d) Képernyőkímélő helyett a monitor kikapcsoltatása az operáció rendszerrel. 4.180 Mely állítások helytállóak személyi számítógépekkel kapcsolatban? a) Az LCD energiatakarékosabb, mint a CRT. b) Beállítható, hogy (bizonyos idő elteltével) a monitor kikapcsoljon, ha a gépet nem használjuk, ezzel energiát takarítunk meg. c) Beállítható, hogy (bizonyos idő elteltével) a merevlemez kikapcsoljon, ha a gépet nem használjuk, ezzel energiát takarítunk meg. d) Beállítható, hogy (bizonyos idő elteltével) a számítógép készenléti üzemmódba kerüljön, ha a gépet nem használjuk, ezzel energiát takarítunk meg.
43 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 5.7 Mely állítások helytállóak a belépési (felhasználói) névvel kapcsolatban?
5 Biztonság 5.1 Jelölje meg az informatikai biztonság két alapterületét! a) b) c) d)
a) A belépési név az azonosítást szolgálja. b) A belépési névnek nincs jelentősége, hiszen minden felhasználónak azonosak a jogai. c) Minden belépési névhez egyedi jogok rendelhetők. d) A belépési névhez mindig tartozik jelszó (legfeljebb üres).
Információvédelem. Az informatikai rendszer megbízható működése. Vírusvédelem. Érintésvédelem.
5.8 Melyik a helyes állítás a felhasználó hozzáférési jogával kapcsolatban?
5.2 Melyek tartoznak az információvédelem fogalomkörébe? a) b) c) d)
Az információk növekedése. Az információk sértetlensége. Az információk hitelessége. Az információk bizalmassága.
a) A hozzáférési joggal általában csak a fájlok olvashatóságát lehet szabályozni. b) Hozzáférési jog több rendszerben fájlok írására és olvasására, valamint programvégrehajtásra egyaránt beállítható. c) Hozzáférési jog csak a rendszeradminisztrátornak adható. d) A guest-nek (vendég felhasználónak) semmilyen hozzáférési joga nincsen.
5.3 Mit takar az informatikai rendszer megbízható működése? Jelölje meg a helyes válaszokat!
a) A rendszer és az adatok rendelkezésre állását. b) A legújabb hardverekkel felszerelt gépparkot. c) A rendszer helyes működésének (funkcionalitásának) 5.9 biztosítását. Melyek lehetnek általában a biztonság érdekében rögzítésre d) A rendszeres nyitva tartást. kijelölt fontosabb rendszeresemények? 5.4 Jelölje meg a minimális biztonsági követelmények közé tartozó elemeket! a) b) c) d)
a) b) c) d)
Az azonosítás folyamatának kialakítása. A hitelesítés folyamatának kialakítása. A hozzáférés rendszerének felépítése. A jogosultság kiosztása.
5.5 Mely állítások helytállóak a jelszóhasználattal kapcsolatban? a) Az egyedi jelszó használata növeli az információvédelmet. b) Az egyedi jelszó használata nem növeli az információvédelmet. c) A kötelező jelszóhasználat csak komplikálja a tevékenységet, semmi értelme. d) A kötelező jelszóhasználat növeli a biztonságot.
Rendszerindítások, leállások, leállítások. Be- és kijelentkezések. Programleállások. Rendszeróra-állítások.
5.10 Melyik válaszban van a mondat helyes befejezése? A biztonság érdekében rögzítésre kijelölt fontosabb rendszeradatokat… a) b) c) d)
bármelyik felhasználó megnézheti. nem lehet kinyomtatni. a rendszeradminisztrátornak joga van lekérdezni. mindenki elől titkosítva tárolják.
5.11 Mely válaszok adják a mondat helyes befejezését? A rendszeradminisztrátorok… a) a rendszert elindíthatják és leállíthatják. b) felhasználói azonosítót beállító programokat indíthatnak. c) a felhasználók jelszavát nem tudják kiolvasni, mert számukra is titkosítva van. d) átírhatják a felhasználók jelszavát, amit a felhasználóknak célszerű azonnal megváltoztatni.
5.6 Mely állítások helytállóak a rendszeradminisztrátori feladatkörrel kapcsolatban?
a) Rendszeradminisztrátor bárki lehet, hiszen jogai a felhasználókéival azonosak. b) A rendszeradminisztrátornak több joga van, mint egy felhasználónak. Ehhez természetesen több 5.12 kötelesség és felelősség is társul. Mely állítások helytállóak a felhasználói személyazonosság c) A rendszeradminisztrátor mindenkinek ismeri a hitelesítésével (beléptetésével) kapcsolatban? jelszavát. a) Minden felhasználónak egyedi azonosítója van. d) A rendszeradminisztrátor mindenkinek tud új jelszót b) A hitelesítési eljárás a felhasználót azonosítja. adni, ha elfelejtette a régit. c) A hitelesítési eljárás legegyszerűbb módja a felhasználói név és jelszó bekérése és ellenőrzése. d) A hitelesítési eljárás a felhasználói név és jelszó ellenőrzése után még folytatódhat. Például a rendszer
44 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 5.19 Melyek lehetnek a hardveres azonosítás eszközei?
adott telefonszámra egy kódot küld SMS-ben, amit adott helyre be kell írni. 5.13 Mely állítások a helyesek? a) b) c) d)
a) b) c) d)
A személyes adat védendő. A személyes adat nem védendő. Védendő a banktitok és az üzleti titok. Védendő a banktitok, de az üzleti titok nem.
5.20 Mely állítások érvényesek a digitális aláírásra?
5.14 Mely válaszok adják a mondat helyes befejezését? Védendő adat(ok)… a) b) c) d)
Mágneskártya. Plotter. Ujjlenyomat-olvasó. Aktív chipkártya.
az orvosi titok. az ügyvédi titok. az egyéb szakmai titkok. az üzleti titok.
a) A digitális aláírás a hagyományos aláírás beszkennelt változata. b) A digitális aláírás valódiságát (az aláíró nyilvános kulcsának személyhez kötődését) hitelesítő központokban ellenőrizhetjük. c) Célja, hogy a hagyományos aláírást tudjuk helyettesíteni vele az informatika világában. d) Igazolni tudjuk vele az aláíró személyét, és azt is, hogy a dokumentum az aláírás óta nem változott meg.
5.15 Melyik állítások a helyesek? Az információvédelem szempontjából a következő biztonsági osztályok léteznek az 5.21 adatokra: Mi a password? Jelölje meg a helyes választ! a) Alap biztonsági osztály. a) „Útlevél”, mellyel az egész világon internetezhet az b) Fokozott biztonsági osztály. ember. c) Kiemelt biztonsági osztály. b) Úti szótár. d) Nem szokták osztályozni. c) Jelszó. 5.16 d) Az internet köznapi neve. Mely állítások érvényesek az információk információvédelemi 5.22 osztályozásra? Melyek a biztonságos jelszavak? Jelölje meg a helyes a) Az üzleti titok az alap biztonsági kategóriába tartozik. választ! b) A nyílt, jogszabály által nem védett adatokat általában a) Minél rövidebbek, például legfeljebb öt karakterből az alap biztonsági kategóriába szokták sorolni. állnak. c) A nagy tömegű személyes adat a fokozott biztonsági b) Számokat, kis- és nagybetűket egyaránt tartalmaznak kategóriába tartozik. és minél hosszabbak. d) A személyes adatok az alap biztonsági kategóriába c) A belépési (felhasználói) névvel azonosak, mert nem tartoznak. felejthetők el. 5.17 d) Hozzánk köthető adatok és értelmes szavak Mely állítások érvényesek az információk információvédelemi kombinációja (pl. név, születési dátum), mert ezek osztályozásra? könnyen megjegyezhetők. a) Az államtitok kiemelt biztonsági kategóriába tartozik. 5.23 b) A katonai szolgálati titok kiemelt biztonsági Melyik állítás helyes a jelszóhasználattal kapcsolatban? kategóriába tartozik. a) Minden felhasználónak célszerű külön felhasználói c) A nagy értékű üzleti titok kiemelt biztonsági nevet és jelszót biztosítani még akkor is, ha azonos kategóriába tartozik. feladatkörben dolgoznak. d) A szolgálati titok a fokozott biztonsági kategóriába b) A felhasználói nevünket és jelszavunkat érdemes a tartozik. weboldalunkra kiírni, hogy mindig kéznél legyen. 5.18 c) A jelszó rendszeres cseréje nem növeli a biztonságot, Mit jelent a guest felhasználó kifejezés? Jelölje meg a helyes mert könnyebb elfelejteni. választ! d) A rövid jelszó növeli a biztonságot. a) Vendég látogatót, akinek a rendszerben általában csak olvasási joga van, és az is csak kevés dologra. b) Univerzális felhasználót, aki a rendszergazdának segít a gépek irányításában. c) Azt a felhasználót, aki az adott pillanatban használja a rendszert. d) A rendszerbe illetéktelenül belépett felhasználót jelenti.
45 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 5.24 Melyik állítás a helyes jelszókezeléssel kapcsolatban? a) A nulla hosszúságú (üres) jelszó engedélyezése is nagy biztonságot ad. b) A rendszerben tárolt jelszavakat nem szükséges rejtjelezni (tikosítani). c) A guest (vendég) és a rendszeradminisztrátor azonos jogokat élvez. d) Helyes, ha több téves bejelentkezési kísérlet után az adott felhasználó belépését átmenetileg letiltják.
5.29 Mi a szerepe a biztonsági mentéseknek, és mikor kell ilyet készíteni? Jelölje meg az igaz állítást! a) Az adatok vagy programok sérülése esetén a helyreállítást segíti. A konkrét feladattól függően, akár naponta is szükség lehet rá. b) Dokumentálja az elmúlt időszakot. Legsűrűbben havonta lehet csak szükség a mentésekre. c) A rendszereink megbízhatóak. Nem kell mentéseket végezni. d) A programok mindig automatikusan készítenek biztonsági másolatot. Nem kell ezzel külön foglalkozni.
5.25 Melyik a helyes állítás a biztonsági másolattal kapcsolatban? a) Biztonsági másolat CD-re vagy DVD-re nem készíthető. b) Biztonsági másolat készítéséhez mindig speciális (backup) programra van szükség. c) Biztonsági másolat nem készíthető ugyanarra a tárolóeszközre, amely a másolandó anyagot tartalmazza. d) Bármilyen fájlról, programról készíthető biztonsági másolat.
5.30 Melyik a helyes állítás a biztonsági mentéssel kapcsolatban? a) Több óráig is eltarthat. b) Mindig speciális hardvereszközre van hozzá szükség, például DAT szalagra vagy streamer cartridge-ra, viszont a művelet legtöbbször automatizálható. c) A visszaállítás (restore) mindig több rendszergazda összehangolt munkáját igényli. d) A biztonsági mentések szándékosan nem törölhetők le, nem rongálhatók meg.
5.26 Melyik a helyes állítás a biztonsági másolattal kapcsolatban? a) A biztonsági másolatok készítése mindig a rendszergazda feladata. b) A biztonsági másolat (backup) készítéséhez feltétlenül szükség van külső szalagegységre. c) A rendszerlemezről nem készíthető biztonsági másolat. d) Rendszeres biztonsági mentések a fontos adatokról csökkenthetik az esetleges víruskárokat.
5.31 Mely eszközök alkalmasak biztonsági mentések tárolására! a) Merevlemez (winchester). b) Mágnesszalagos adathordozó (például DAT kazetta vagy streamer cartridge). c) Optikai tároló (CD vagy DVD lemez). d) USB pen drive (flash memória avagy félvezető alapú memória).
5.27 5.32 Melyik a helyes állítás a biztonsági másolattal kapcsolatban? Mit jelent a „backup” fogalma? Válassza ki a helyes választ! a) A biztonsági másolat (backup) készítéséhez a) A játékprogramok beállításainak mentésére használt feltétlenül szükség van külső cserélhető winchesterre. szakkifejezés. b) A biztonsági másolat kizárólag a fontos adatok b) A levélmelléklet elmentésének szakszava. duplikálását jelenti adott szalagegységre. c) Biztonsági mentés, melyből a mentett fájlrendszer és c) A biztonsági másolatok készítése nem a mentett állományok teljesen visszaállíthatók. automatizálható, azt mindig a felhasználónak kell d) Hibaellenőrzés a tömörített állományokban. elvégeznie. 5.33 d) A biztonsági másolatot nemcsak az eredetivel Az áramkimaradás veszélyeket rejt. Mivel védekezhetünk megegyező típusú adathordozóra lehet készíteni. ellene? Jelölje meg a helyes válaszokat! 5.28 a) Semmivel. Melyik a helyes állítás a biztonsági másolat készítésével b) Hosszabb idejű áramkimaradáskor generátorral. kapcsolatban? c) Elég, ha szerződést kötünk az áramszolgáltatóval. a) A biztonsági másolatok készítése mindig a d) Rövidebb idejű áramkimaradáskor szünetmentes rendszergazda feladata. tápegységgel (UPS – Uninterruptable Power Supply). b) Hardverhiba nem okozhat adatvesztést, így a biztonsági másolatok csak a véletlen törlések és a vírusok elleni védekezést szolgálják. c) Biztonsági másolatot mindig csak ugyanarra az adathordozóra lehet készíteni. d) Az operációs rendszerek általában támogatják a biztonsági másolatok készítését.
46 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 5.34 Mi történhet az adatokkal, fájlokkal áramkimaradás esetén? Jelölje meg a helyes állítást!
5.39 Mivel védhetik a fokozottan védett rendszereket? Jelölje meg a helyes állításokat!
a) Semmi. a) A hozzáférést felhasználónévvel, jelszóval, és esetleg b) A háttértároló tartalma nem változik, a pillanatnyi jó hardveres védelemmel korlátozzák. állapot marad meg. b) Az adattárolást végző háttértárak közelébe nem c) Az operatív tárból minden elvész. Másrészt sérülhet a engednek illetéktelen személyt. tartalom a háttértárolón is. Például ha a fájl vége jellel c) A rendszer szerverei közelébe nem engednek nem tudjuk lezárni a fájlokat, vagy ha a fájlrendszer illetéktelen személyt. adminisztrációs fájljai már nem tudnak kiíródni. d) A külső kapcsolatokat megfelelő beállítású levelező d) Nem adódhat nagy gond, hisz napjainkban jó szerverrel és tűzfallal ellenőrzik, szűrik. programok vannak. 5.40 5.35 Melyek lehetnek a mondat helyes befejezései? Egy laptop Mely állítások érvényesek a „proxy”-ra? vagy PDA elvesztése esetén… a) A böngészőben a proxy beállítás egy proxy szerverhez való kapcsolódást jelent. b) A proxy szerver használata gyorsabbá teheti az internet használatát. c) A proxy szervert tűzfalak üzemeltetésére szokták használni. d) A külső hálózatból befutó kérések nem közvetlenül a célgéphez futnak be, hanem a szerverhez. A kérések teljesítése így központilag szabályozható.
a) anyagi kár keletkezik. b) az állományok tartalmával (például a személyes adatainkkal) mások könnyen visszaélhetnek, ha nem védtük őket külön jelszóval. c) az állományok tartalmát az operációs rendszer jelszava általában már nem védi, mert ha a merevlemezt egy másik gépbe átteszik, az olvashatóvá válik. d) legalább az állományaink korábbi állapota meglesz, ha időnként készítettünk biztonsági másolatot.
5.36 Megoldható-e, hogy egy iskola honlapjáról elérhető bizonyos 5.41 oldalak csak azonosítás után legyenek megnyithatók? A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a vírusokról! a) Igen. b) Nem, mivel a weben csak nyilvános oldalak a) A vírusok olyan programok, melyek általában más létezhetnek. programokat módosítanak a számítógépen azáltal, c) Nem, mivel a webszerkesztők ilyen funkciót nem hogy az önmagukról készült másolatokat beléjük támogatnak. ágyazzák. d) Nem, mivel ehhez az iskolának saját webszerverre b) A háttértár programfájljában lévő vírus a program lenne szüksége. futtatása nélkül is képes működni, fertőzni. c) A vírusok nem programok. 5.37 d) A vírus a kipróbálatlan, teszteletlen programok másik Mivel védhetjük a számítógépes rendszereket a külső elnevezése. behatolástól? Jelölje meg a helyes választ! a) b) c) d)
5.42 A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a vírusokról!
Tűzvonal (Firing-line). Főfal (Main wall). Tűzfal (Firewall). Válogatófal (Router).
5.38 Melyik megoldással előzhető meg a számítógép illetéktelen elindítása, majd használata? Jelölje meg a helyes választ! a) Le lehet zárni a gépet, ha a ház engedi. (Kensington lock) b) A rendszer védelme biztonságos jelszóval. c) A számítógép beállítása úgy, hogy csak CD-ről lehessen indítani. d) Az elektromos kábel kihúzása a konnektorból.
47 / 57
a) A vírus nem a szoftver, hanem a hardver kategóriába sorolható. b) Egy számítógépen egyszerre csak egy vírus lehet. c) A vírusokat emberek hozzák létre. Az operációs rendszerek hiányosságait vagy hibáit használják ki. d) Vírus készítéséhez általában nem kell se nagy rendszerismeret, se programozási tapasztalat.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 5.43 A következő állítások közül válassza ki azokat, amelyek illenek a vírusokra!
5.47 A következő állítások közül válassza ki azokat, amelyek illenek a vírusokra!
a) Hatékonyan megírt programok, amelyek a a) Egy e-mail is hordozhat vírust. programfájlokat, a boot szektort vagy a fájlrendszer b) Már a rendszerindítás során is a memóriába kerülhet. táblázatait is megtámadhatják. c) Megfertőzheti a merevlemez boot szektorát, sőt a b) A programot is hordozni képes adatfájlokban terjedő teljes merevlemez tartalma is elveszhet. kártékony programok a makróvírusok. d) Több fajtájuk is van, például a fájlokat támadó c) Kártékony programok, melyek még a csak olvasható vírusok, vagy a boot szektort támadó vírusok. telepítőlemezeket, például a CD-n lévő irodai 5.48 programcsomagot is képesek megfertőzni. A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a d) A háttértáron lévő programfájlban megbújó vírus csak vírusokról! akkor tud működni és fertőzni, ha a vírusos programot a) A háttértárra telepített vírusirtó program sohasem futtatjuk. fertőződhet meg. 5.44 b) A vírusok alapvetően a végrehajtható kódot A következő állítások közül válassza ki azokat, amelyek tartalmazó fájlokon, vagy háttértári területeken illenek a vírusokra! keresztül szaporodnak. a) A tárolt fájlok váratlan eltűnése vagy sérülése c) Írásvédett vagy már nem írható adathordozókat nemcsak hardverhiba, de vírustámadás (például CD ROM) is képesek megfertőzni. következménye is lehet. d) Egy speciális fajtájuk az elektronikus sugárzáson b) A vírusok olyan kártékony programok, melyek gyakori keresztül is terjed, így egy kis irodában lévő minden célja a programok vagy az adatok tönkretétele. számítógép gyorsan megfertőződhet. c) Vírus jelenlétére utalhat a számítógép lassuló 5.49 működése. A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a d) Egy számítógépen egyszerre csak egy vírus fordulhat vírusokról! elő. a) A vírusok nem juthatnak hálózaton keresztül a 5.45 rendszerünkbe. A következő állítások közül válassza ki azokat, amelyek b) Ha idegen helyen használjuk a hordozható illenek a férgekre! háttértárunkat és csak olvasni akarunk róla, akkor a) A számítógépes féreg a számítógépes vírushoz érdemes írásvédetté tenni. Ez megvédi a vírusoktól. hasonló önsokszorosító program. c) A gépünk ROM memóriája is fertőződhet miattuk. b) A férgeknek nincs szükségük gazdaprogramra, d) A programkódot is hordozó adatfájlok soha sem önállóan fejtik ki működésüket. lehetnek vírusosak. A makróvírus elnevezés csak egy c) A férgek gyakran a számítógépes hálózatokon félreértésen alapszik. terjednek. 5.50 d) A féreg a hardver kategóriába sorolható. A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a 5.46 A következő állítások közül válassza ki azokat, amelyek illenek a férgekre!
vírusokról!
a) A számítógépes féreg egy önsokszorosító, általában kártékony program. b) Károkat például fájlok törlésével tud okozni. c) A féreg önmagát elektronikus levélben továbbküldve hatalmas hálózati forgalmat okozhat. Ezzel kritikus helyzetet idézhet elő egy számítógépes rendszerben. d) A féreg a terjedéséhez például az operációs rendszerekben található programhibákat, hiányosságokat használhatja fel.
48 / 57
a) Tulajdonképpen maguktól keletkeznek. b) Legrosszabb esetben is csak a RAM memória tartalma sérülhet miattuk. c) A vírusok programokkal is terjedhetnek. d) A vírusok soha sem képesek eljutni a rendszerünkig helyi hálózaton vagy az interneten keresztül.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 5.51 A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a vírusokról!
5.55 A következő állítások közül válassza ki azokat, amelyek illenek a vírusokra!
a) Egy CD vagy egy DVD tartalmát nem kell vírusellenőrzésnek alávetni, mert abban sohasem lehet vírus. b) Olyan programok, melyek más programokat módosítanak a számítógépen azáltal, hogy az önmagukról készült másolatokat beléjük ágyazzák. c) A hálózaton keresztül nem juthatnak vírusok a rendszerbe. d) A már vírusos hordozható háttértárak írásvédelmi funkcióját utólagosan bekapcsolva meggátoljuk azt, hogy a vírus a háttértárról a rendszerbe kerüljön.
a) A számítógépbe a számítógépes hálózaton keresztül is kerülhet vírus. b) A vírusok nem kímélik az operációs rendszert sem. c) A vírus képes önmaga reprodukálására. d) A vírusok ingyen vannak, de a vírusirtókért általában fizetni kell. 5.56 A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a vírusokról!
5.52 A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a vírusokról!
a) Egy mini operációs rendszert tartalmazó mobiltelefon is lehet vírusos. b) A vírusok az intraneten nem terjedhetnek. c) Az elektronikus levél csatolt fájljában érkező vírusok mindenképpen lefutnak, még csak „kinyitni” sem kell a fájlt hozzá. d) Az operációs rendszerek mindig tartalmaznak beépített vírusvédelmet.
a) A programkódot is hordozó adatfájlokat nem kell ellenőrizni, mert sohasem lehetnek vírusosak. A makróvírus elnevezés csak egy hiedelmen alapszik. b) A rendszerindítás során a memóriába sohasem 5.57 kerülhet vírus. A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a c) A vírusok az interneten keresztül is bejuthatnak a vírusokról! számítógépbe. a) Vírusok csak PC-ken és Macintosh gépeken léteznek. d) A hordozható háttértárakat hiába tesszük írásvédetté, b) Vírusok csak Windows és MacOS operációs mert a vírusok attól még tudnak írni rájuk. rendszereken léteznek. 5.53 c) Egy laptop is lehet vírusos, csakúgy, mint egy PDA. A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a d) A szerver gépek sohasem lehetnek vírusosak. vírusokról! 5.58 a) A vírusok e-mailen keresztül nem juthatnak a A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a számítógépbe. vírusokról! b) A nagy információs hálózatokon keresztül nem juthat a) Elsősorban a RAM-ban lévő adatokra specializálták vírus a számítógépbe. magukat, a merevlemezen lévő adatok mindig védve c) A webes böngészés során talált és letöltött fájlok vannak. sohasem lehetnek vírusosak. b) A hordozható háttértár írásvédetté tétele véd a d) Minél többet kell használunk idegen adathordozókat fájlokat támadó, de nem véd a bootszektort vagy idegen fájlokat, annál nagyobb a vírusveszély. veszélyeztető vírusoktól. 5.54 c) Ha egy rendszer vírusos lett, lehet, hogy a telepített Mely állítások igazak a vírusok hatásaival kapcsolatban? vírusirtó is megsérült. Ilyenkor egy nem használt, a) A vírus már a rendszerindítás alatt is megfertőzheti a garantáltan vírusmentes adathordozóról kell futtatni a memóriát. vírusirtó programot. b) Egy vírus futása nyomán előfordulhat, hogy az d) Az operációs rendszerek programjai sohasem operációs rendszerünk el sem indul. kaphatnak fertőzést. c) Minden vírus kiirtható anélkül, hogy adatvesztést 5.59 okozna. A következő állítások közül válassza ki azokat, amelyek d) Ha a rendszerbe került vírus működött, előfordulhat, illenek a vírusokra! hogy a teljes merevlemez tartalmáról lemondhatunk. a) A vírusellenőrző programok következetes Lehet, hogy már csak a formázás segít rajta. használatával jelentősen csökkenthető a vírusfertőzések száma. b) A vírusellenőrző programok adatbázisát érdemes gyakran, akár naponta frissíteni. c) Az idegen helyen használt háttértárakat érdemes használat előtt vírusellenőrzővel átvizsgálni. d) Sok vírusirtó programnak választható szolgáltatása a saját adatfájljának automatikus frissítése. Ehhez internetkapcsolatra van szükség.
49 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 5.60 A következő állítások közül válassza ki azokat, amelyek illenek a vírusokra!
5.64 A következő állítások közül válassza ki azokat, amelyek érvényesek a vírusirtókra!
a) A vírustámadás okozta károkat enyhítheti, ha rendszeresen készítünk biztonsági másolatokat. b) A vírusok okozta károk ellen a védekezés egyik módja a víruskereső programok használata. c) A vírusok nemcsak egyedi fájlokat, de teljes meghajtókat tehetnek olvashatatlanná. d) A vírusok programok. 5.61 A következő állítások közül válassza ki azokat, amelyek érvényesek a vírusirtókra!
a) Egyetlen vírusirtó program sem nyújt százszázalékos védelmet, hiszen a vírus készítői egy lépéssel előrébb járnak. b) A vírusokat nem csak az előre eltárolt minta alapján, de különleges kéréseik alapján is lehet valószínűsíteni. Ilyen esetben elképzelhető, hogy egy eredeti, frissen telepített programunkra is vírusriasztást kapunk. c) Vannak olyan vírusok, amelyeket ki lehet irtani egy fájlból, annak sérülése nélkül. Ezek a vírusok például a fájl méretének növelése után írták be magukat. d) Vannak olyan vírusok, amelyeket nem lehet kiirtani egy fájlból, annak sérülése nélkül. Ezek a vírusok a fájl tartalmát már sajnos felülírták.
a) A vírusirtó programok indulásukkor a RAM memória tartalmát is ellenőrzik. b) A vírusok elleni védekezés egyik módja a víruskereső programok gyakori lefuttatása. 5.65 c) Több vírusirtó program képes memóriarezidens Mire érdemes odafigyelni a vírusokkal kapcsolatban? Jelölje módon, folyamatosan dolgozni. Ez az üzemmód meg a helyes megállapításokat! lassítja ugyan a gépet, de minden érintett fájl ellenőrzésre kerül. a) A vírusirtó programokból minél újabbakat érdemes d) A vírusirtó programok a háttértárak boot szektorát is használni. A vírusirtó adatfájlját célszerű gyakran ellenőrzik. frissíteni. b) A hordozható adattárolókat használat előtt nem kell 5.62 ellenőrizni, mert azok sohasem lehetnek vírusosak. A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik érvényes c) Ha fájlokat töltök le hálózatról, akkor érdemes rajtuk a vírusokra! vírusellenőrzést végezni, hiszen ezt a szerverek a) Ha megfelelő védelmi rendszerrel látnak el egy általában nem teszik meg automatikusan. számítógépes rendszert, akkor csak nagyon ritkán d) Ha fájlokat kapok elektronikus levél mellékleteként, okozhat károkat egy-egy vírus. A károkat biztonsági akkor érdemes rajtuk vírusellenőrzést végezni, hiszen mentésekkel lehet enyhíteni. ezt a szerverek általában nem teszik meg b) A vírusok csak az adatfájlokat támadhatják meg. automatikusan. c) Vírusok csak a hálózatokon keresztül kerülhetnek a 5.66 rendszerbe. A jó vírusirtó program gátolhatja az ismert vírusok d) A vírus nem fertőzheti meg a főkönyvtárban lévő aktiválódását és szaporodását? Jelölje meg az összes helyes állományokat. választ! 5.63 a) Igen. A háttértárakra másolt, de még nem használt A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik érvényes vírusos fájlokat az időközönként lefutatott a vírusokra! víruskeresési funkcióval fel lehet deríteni. a) Minden vírus kiirtható anélkül, hogy adatvesztést b) Nem lehet felismerni egyetlen vírust sem addig, amíg okozna. egyszer sem „működött”. b) A vírusok dokumentumállományokat is c) Igen. A rezidens módon futtatott vírusirtó minden megfertőzhetnek. hivatkozott fájlt ellenőriz. Így a vírus aktiválódása előtt c) Minden vírus kiirtható bármilyen vírusirtóval (hiszen képes azonnal riasztani. hasonló elven működnek), csak árban és d) Igen gátolhatja, de a hatékonyság érdekében gyorsaságban van köztük különbség. érdemes gyakran frissítenünk a vírusirtó adatfájlját, d) A vírusok általában felgyorsítják a processzorok illetve időnként a programot is. működését. 5.67 A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik helytállónak tekinthető a vírusirtókról! a) A vírusokkal szemben nincs tökéletes védelem. b) Egy víruskereső program mindig százszázalékos védelmet nyújt a vírusokkal szemben. c) A vírusok ellen felhasználónévvel és jelszóval lehet védekezni. d) Csak a rendszergazdának kell védekeznie a vírusok ellen.
50 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 5.68 Mi mindent tehet a vírusirtó program, ha egy vírusos fájlt talál? Jelölje meg a helyes megállapításokat! a) Letörli a fájlt, hogy az újabb futtatása ne aktiválja a vírust. b) Átnevezi a fájlt, hogy az újabb futtatása ne aktiválja a vírust. c) Karanténba teszi a fájlt, hogy az újabb futtatása ne aktiválja a vírust. d) Figyelmeztető üzenet küld a képernyőre és a naplófájlba az esetről. 5.69 A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a vírusirtókról! a) A víruskeresők csak megtalálják a vírusokat, de azokkal semmit nem tudnak kezdeni. b) A vírusok ellen semmilyen módon sem tudunk védekezni. c) A víruskeresők a rendszerbe épülve folyamatosan figyelhetik a rendszerbe kerülő állományokat. d) A víruskeresők mindig az operációs rendszer részei, ezért nem kell velük külön foglalkozni. 5.70 A következő állítások közül válassza ki azt, amelyik igaz a vírusokról! a) A vírusok nem hozhatnak létre újfajta vírust. b) A vírusok mutálódhatnak, azaz nem mindig pontosan ugyanazt a kódsorozatot másolják szaporodásukkor. Ez is nehezíti a vírusirtók munkáját. c) Egy vírus soha nem változik. d) A vírusok mindig ugyanazt teszik.
51 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 6.7 Melyik állítás a helyes a szerzői joggal kapcsolatban? 6 A szerzői jog és a törvény
a) A programok szerzői jogát a törvény nem, csak a BSA védi (BSA – Business Software Alliance). b) A szoftverhez mellékelt dokumentáció nem tartozik a szerzői jog védelme alá. c) A freeware és shareware programokra a szerzői jog nem vonatkozik. d) A megvásárolt program bizonyos esetekben adásvétel keretében eladható.
6.1 Szerzői jogi oltalom alá tartozik minden … alkotás. Melyek lehetnek a mondat helyes kiegészítései? a) b) c) d)
irodalmi tudományos művészeti digitális
6.2 Melyek lehetnek a mondat helyes befejezései? Szerzői jogi oltalom alá tartozik a kereskedelemben forgalmazott… a) b) c) d)
6.8 Melyik állítás a helyes a szerzői joggal kapcsolatban?
szoftver demó verziója. forráskódú szoftver. tárgykódú szoftver. szoftver dokumentációja.
6.3 Mely állítások érvényesek a kereskedelemben forgalmazott szoftverekre?
a) A szerzői jog nem vonatkoztatható az operációs rendszerekre. b) A szoftvertermékek bérbeadása bizonyos esetekben megengedett. c) A szerzői jog a programok egészét védi, azok egyes részeit külön-külön nem. d) Magánszemélynek sohasem kell megvennie a programokat, elég azokat egyszerűen lemásolnia vagy valamilyen hálózatról letöltenie.
a) Szabadon másolhatók. 6.9 b) Üzleti célra is használhatók. Melyik állítás a helyes a szerzői joggal kapcsolatban? c) A használatukhoz meg kell vásárolni, majd általában a) Ha használtan vásárolunk egy számítógépet regisztrálni is kell azokat. (hardvert), és vannak rajta telepített programok, akkor d) A kereskedelemben forgalmazott programok mindig azokat minden jogkövetkezmény nélkül szabadon nyílt forráskódú szoftverek. használhatjuk. 6.4 b) Ha jogtisztán vásárolunk egy szoftvert, akkor mindig Mely állítások érvényesek a demó szoftverre? jogosultak vagyunk annak régebbi verzióit, illetve honosított változatát is használni. a) Általában szabadon másolható. c) A programkód visszafejtése általában a szerzői jogba b) Üzleti célra mindig teljes körűen használható. ütközik. c) A késztermék bemutatására szolgál. d) A telepítőlemezekről jogtalan biztonsági másolatot d) A demó program mindig nyílt forráskódú szoftver. készíteni. 6.5 6.10 Igaza van-e annak a felhasználónak, aki miután jogtisztán Melyik állítás a helyes a szerzői joggal kapcsolatban? jutott egy kereskedelemben forgalmazott program eredeti változatához, úgy gondolja, hogy a honosított változatért már a) A szoftvertermékek bérbeadása jogilag tiltott nem kell fizetnie? Jelölje meg a helyes választ! tevékenység. b) Egy hónapig minden program ingyen használható, a) Természetesen igaza van, hiszen a két program csak később vagy fizetni kell érte, vagy le kell törölni. a menük, párbeszédablakok, hibaüzenetek és a súgó c) A megvásárolt program bizonyos esetekben nyelvében tér el. adásvétel keretében eladható. b) Igaza van, a honosítás mindig ingyenes. d) A programok szerzői jogát a törvény nem, csak a BSA c) Csak akkor van igaza, ha a kereskedelemben védi (BSA – Business Software Alliance). forgalmazott program grafikus felületű. d) Nincs igaza, általában a honosítás költségeit is meg 6.11 kell fizetni. Melyik állítás a helyes a szerzői joggal kapcsolatban? 6.6 Melyik a helyes állítás kereskedelemben forgalmazott szoftverekről? a) b) c) d)
Bármeddig ingyenesen használhatóak. Szabadon módosíthatóak. Szabadon terjeszthetőek. Az alkalmazás készítője általában terméktámogatást nyújt a program használatához.
52 / 57
a) Cégen belül a programok szabadon másolhatók, ez nem sérti a szerzői jogokat. b) Nem sérti a szerzői jogokat az, aki legális programja telepítőlemezeiről biztonsági másolatot készít. c) Ha egy cég megvásárol egy programot, akkor annak későbbi verziójáért már nem kell fizetnie. d) Ha egy szoftvert egyszerre több fajta adathordozón is szállít a forgalmazó, akkor az egyes adathordozókról több számítógépre is jogosan telepíthető a program.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 6.12 Melyik állítás a helyes a szerzői joggal kapcsolatban? a) A szerzői jog csak magára a programra terjed ki, a felhasználói kézikönyv tetszőleges példányszámban fénymásolható. b) Ha jogtisztán vásárolunk egy szoftverterméket, annyi gépre tesszük fel, amennyire akarjuk. c) Nem sérti meg a szerzői jogokat az, aki három évnél régebbi programokat másol le saját használatra. d) Léteznek ingyen használható programok.
6.16 Melyik állítás a helyes a kereskedelemben forgalmazott programokkal kapcsolatban?
6.13 Melyik állítás a helyes a szerzői joggal kapcsolatban?
a) A szoftver esetében a copyright csak annyit jelent, hogy lehetőleg ne másoljuk a programokat. A törvény csak azokat bünteti, akik üzletszerűen végzik a sokszorosítást. b) Ha egy cég megvásárol egy programot, akkor annak későbbi verziójáért már nem kell fizetnie. c) Általában magánszemélynek is meg kell vennie a „fizetős” programokat. d) Minden operációs rendszert csak egy jelképes összegért kell megvásárolni. Gyakorlatilag ingyen van.
a) Ha egy cég megvásárol egy programot, akkor annak későbbi verziójáért már nem kell fizetnie. 6.17 b) Nem sérti a szerzői jogokat, ha valaki a jogtiszta Melyik állítás a helyes vásárolt programokkal kapcsolatban? szoftverét feltölti a webre. c) Ha több számítógépet használunk, természetesen a) A programok „házon belül” szabadon másolhatók, ez sohasem kell megvennünk több példányban ugyanazt nem sérti a szerzői jogokat. a kereskedelemben forgalmazott szoftvert. b) A szerzői jogokat megsérti az, aki egy d) A szerzői jog kiterjed a programok hálózatos kereskedelemben forgalmazott legális programot felhasználására is. engedély nélkül sokszorosít és árul. c) Az oktatási intézmények mindig ingyen kapják a 6.14 szoftvereket. Melyik állítás a helyes a kereskedelemben forgalmazott d) Általában nem sérti a szerzői jogokat, ha valaki programokkal kapcsolatban? megvásárol egy szövegszerkesztő programot, majd a) A számítógépes programokat magánszemélyeknek hálózaton át elérhetővé teszi egyszerre több nem kell megvásárolniuk, csak cégeknek és felhasználó számára is. intézményeknek. 6.18 b) Megsérti a szerzői jogokat az, aki legális programja Melyik állítás a helyes a kereskedelemben forgalmazott telepítőlemezeiről másolatot készít. programokkal kapcsolatban? c) Ha egy cég megvásárol egy programot, akkor annak későbbi verziójáért már sohasem kell fizetnie. a) Aki a kereskedelemben forgalmazott programot nem d) Ha valaki megvásárol egy programot és vásárolja, hanem csak egyszerűen lemásolja, lopást regisztráltatja, akkor általában kedvezménnyel jut követ el. annak későbbi verziójához. b) Ha megvásárolunk egy eredeti nyelvű programot, annak honosított változatáért sohasem kell fizetnünk. 6.15 c) A legális szoftvereknek nincs semmilyen előnyük, Melyik állítás a helyes a kereskedelemben forgalmazott „csupán” az, hogy törvényesek. programokkal kapcsolatban? d) Ha valaki nem üzleti célú felhasználásra másol le a) Aki megvásárol egy programot, korlátlan ideig magának egy kereskedelemben forgalmazott használhatja. programot, akkor nem sérti a szerzői jogokat. b) Egy hónapig minden program ingyen használható, 6.19 később vagy fizetni kell érte, vagy le kell törölni. Melyik állítás a helyes a kereskedelemben forgalmazott c) Minden szoftvert annyi példányban kell programokkal kapcsolatban? megvásárolnunk ahány gépünk van, függetlenül attól, hogy hány gépen szeretnénk azt használni. a) A „fizetős” számítógépes programokat általában a d) A megvásárolt program sohasem adható el. magánszemélyeknek is meg kell vásárolniuk, nem csak a cégeknek. b) A szoftveres copyright-ot nem kell komolyan venni; hiszen úgyis „mindenki” másolja magának a programokat. c) Ha egy cég megvásárolt egy programot, akkor azt általában szabadon átadhatja másoknak. d) Megsérti a szerzői jogokat az, aki legális programja telepítőlemezeiről másolatot készít.
53 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 6.20 A szoftver másolása nem minden esetben sért szerzői jogokat. Jelölje meg ezeket az eseteket!
6.25 Hogyan magyarázná el a szerzői jogok és a szoftverek kapcsolatát? Jelölje meg, melyik az igaz állítás!
a) Az internetről letöltött anyag (például program, szöveg, kép) másolása, majd felhasználása sohasem sért szerzői jogokat. b) A szabad szoftverek (free software) másolhatóak. c) Ha a szoftvert megvásároltuk, akkor azt egy példányban lemásolhatjuk (biztonsági másolat). d) Aki a szoftvert maga készítette, szabadon másolhatja. 6.21 Mi a különbség egy kereskedelemben forgalmazott szoftver legális és illegális használata között? Jelölje meg a helyes választ! a) A program illegálisan csak egy számítógépen használható, míg legálisan hálózatban is működik. b) A legális szoftver be van jelentve a BSA-nál, az illegális nincs (BSA – Business Software Alliance). c) A legális szoftver használóját megilleti a gyártó cég által nyújtott terméktámogatás, az illegálisét nem. d) Felhasználó szempontjából semmi különbség nincs.
a) A szoftver készítőjét mint egyedi termék (mű) létrehozóját szerzői jog védi. b) A szoftver készítőjét csak akkor illeti meg szerzői jog, ha a szoftvert levédeti. c) A szoftver készítőjét nem, csak a terjesztőjét illeti meg szerzői jog. d) A szoftver beszerzőjét illeti meg a szerzői jog. 6.26 Jelölje meg, mik sértik a szerzői jogokat a kereskedelemben forgalmazott szoftverek esetén? a) b) c) d)
6.27 Mely állítások helytállóak az internetes letöltésekkel kapcsolatban? a) Törvényes az internetről saját szórakozás céljára zeneszámot letölteni. b) Törvényes az internetről letöltött zeneszámot a barátunknak CD-re írva továbbadni. c) Az internetről saját szórakozás céljára törvényesen tölthetünk le irodalmi műveket. d) Az internetről saját szórakozás céljára törvényesen tölthetünk le képeket.
6.22 Miért fizetnek a felhasználók a kereskedelemben forgalmazott szoftverekért, amikor másolhatják is azokat? Jelölje meg az igaz állítást! a) Hogy békén hagyja őket a BSA (Business Software Alliance). b) Hogy békén hagyja őket az APEH. c) Azért, mert kereskedelemben forgalmazott jogtiszta szoftvert csak vásárolni lehet, és a jogtiszta szoftver illegális másolását a törvény bünteti. d) Hogy békén hagyja őket a rendőrség.
A saját célú, biztonsági másolat készítése. A másik személy számára történő másolás. Az engedély nélküli sokszorosítás és értékesítés. A szoftver módosítása.
6.28 Melyik állítás a helyes a szerzői jog alkalmazásáról?
6.23 Miben különbözik a kereskedelemben jogtisztán vásárolt program használata az illegálistól? Jelölje meg az igaz állítást!
a) A szerzői jogvédelem alá tartozó, saját részünkre vásárolt jogtiszta szoftverről szabad biztonsági másolatot készíteni. b) A szerzői jogvédelem alá tartozó, saját részünkre vásárolt jogtiszta szoftverről szabad biztonsági másolatot készíteni, s azt ismerősünknek átadni. c) Az internetről letöltött tetszőleges képet felhasználhatjuk egy prospektus készítéséhez. d) Az internetről letöltött tetszőleges képet felhasználhatjuk egy prospektus készítéséhez, ha megjelöljük a forrását.
a) Aki jogtisztán vásárolt programot használ, nem követ el törvénysértést. b) Semmiben. c) A jogtisztán vásárolt program nehezebben sérül. d) A jogtisztán vásárolt programhoz minden esetben jár terméktámogatás. 6.29 Mely állítások helyesek a szerzői joggal kapcsolatban? 6.24 Kit véd és mitől a programok szerzői joga? Jelölje meg az a) Az új számítógép-tulajdonosnak nem feladata igaz állítást! vizsgálni, hogy a számítógépén lévő programok a) A felhasználót a program sérülésétől. legálisnak tekinthetők-e vagy sem, az esetleges b) A terjesztőt az esetleges programhibák következményekért a forgalmazó felel. következményeitől. b) Olyan, hogy ingyenes program nem létezik. c) A terjesztőt a BSA-val szemben. c) A shareware programok általában meghatározott d) A készítőt a jogtalan felhasználással szemben. ideig ingyen használhatók. d) A kereskedelemben forgalmazott program felhasználását a licencszerződés szabályozza.
54 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 6.30 6.35 Sorolja fel a kereskedelemben forgalmazott jogtiszta szoftver Mely állítások igazak a „végfelhasználói engedéllyel” tipikus ismérveit! kapcsolatban? a) Licencszerződés van róla. b) Vásárlási nyugta vagy számla mutatható fel. c) Egy példány ára sohasem függ a megvásárolt darabszámtól. d) Általában regisztrációs száma (kódja) van.
a) A programok általában használhatók a végfelhasználói engedély elfogadása nélkül is. b) A végfelhasználói szerződés elolvasására rendszerint egy-egy alkalmazás telepítésekor nyílik lehetősége a felhasználónak, és a telepítés folytatása az elfogadását jelenti. c) Az EULA jelentése „End User Licence Agreement”, azaz „Végfelhasználói Licenc Szerződés”, vagy másképp „Végfelhasználói engedély”. d) Előfordul, hogy a gyártók a végfelhasználói engedélyben a felhasználó érdekeit sértő feltételeket írnak le (például a termék használata maga után vonja a felhasználó gépének felügyeletét).
6.31 Egy esetleges szoftverellenőrzésnél általában mi igazolja egy kereskedelemből származó szoftver jogtisztaságát? Jelölje meg a helyes választ! a) A licencszerződés, a regisztrációs kártya és a vásárlást igazoló számla. b) Egy működőképes regisztrációs kód ismerete. c) A szoftver telepített verziója. d) A gyártó, illetve terjesztő adathordozója. 6.32 Milyen tiltó kitételek találhatók a kereskedelemben forgalmazott legtöbb szoftver licencszerződésében a program használatával kapcsolatban?
6.36 Melyik válasz a mondat helyes befejezése? A freeware program azt jelenti, hogy a program… a) ingyenes, általában szabadon terjeszthető és gyakran korlátozás nélkül használható. b) csak kereskedelemben kapható. c) csak egyetlen gépen használható d) szabadon terjeszthető és korlátozással használható.
a) A kód visszafejtése tilos! b) A vásárolt programot legfeljebb két embernek adhatja tovább! 6.37 c) A program vagy bármely részének engedély nélküli Melyik válasz a mondat helyes befejezése? A shareware lemásolása, majd tovább adása jogtalan! program azt jelenti, hogy a program… d) A program beállításait egyénileg testre szabni és módosítani tilos! a) szabadon terjeszthető és korlátozás nélkül használható. 6.33 b) csak kereskedelemben kapható. Milyen körülmények ébreszthetik fel bennünk a gyanút, hogy c) csak egyetlen gépen használható. egy legálisan vásárolni kívánt számítógépes program talán d) valamennyi ideig ingyenes, általában szabadon mégsem legális? terjeszthető és gyakran csak korlátozással a) Nincs regisztrációs kártya vagy fénymásolt. használható. b) A regisztrációs számot (kódot) csak egy „fecnin” adják 6.38 át. Mely állítások igazak a shareware programokról? c) A programot másolt adathordozón adják át. d) A kereskedő nem akar számlát adni. a) Általában szabadon másolhatók. b) Általában rendszeres vagy üzleti célú használat 6.34 esetén díjat vagy részesedést kell fizetni. Jelölje meg, mik nem sértik a szerzői jogokat a c) Egy megadott idő letelte után a végleges kereskedelemben forgalmazott szoftverek esetén? használatukhoz regisztráltatni kell, illetve meg kell a) A másik személy számára történő másolás. vásárolni. b) A saját példány törlése. d) A shareware programok mindig nyílt forráskódú c) Az érvényes licencszerződéssel való használat. szoftverek. d) A szoftver módosítása. 6.39 Mely állítások igazak a freeware programokról? a) Általában szabadon másolhatók. b) Gyakran üzleti célra is használhatók ingyenesen, korlátlan ideig. c) Egy megadott idő letelte után a végleges használatukhoz regisztráltatni kell, illetve meg kell vásárolni. d) A freeware programok mindig nyílt forráskódú szoftverek.
55 / 57
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 6.40 Mely böngészőprogramok tölthetők le és használhatók ingyenesen? a) b) c) d)
6.45 Felmerült Önben a gyanú, hogy cége nem tiszta forrásból szerezte be szoftvereit. Hogyan ellenőrizheti ezt, ha Önnek ez a feladata? Jelölje meg, mely állítások helyesek!
Mozilla Firefox Netscape Browser Internet Explorer Opera
a) Megkérdezem szóban a főnököt. b) Ellenőrzöm a licencszerződéseket, mert lehet, hogy a szoftver freeware, shareware, szabad szoftver vagy nyílt forráskódú szoftver kategóriába esik. c) Amennyiben kereskedelemben forgalmazott szoftverről van szó, általában licencszerződésnek, regisztrációs kártyának és a vásárlást igazoló számlának is kell lennie, ezt ellenőrizhetem. d) Bizonytalan helyzetben meg lehet kérni a BSA-t, hogy segítsenek a szoftverlegalizáltság ellenőrzésében, a nem legális szoftverek eltávolításában, illetve szoftverek legális beszerzésében.
6.41 Melyik ingyenes a következő alkalmazások közül magánhasználatra és üzleti célra egyaránt? a) b) c) d)
Microsoft Office Corel WordPerfect Office Lotus SmartSuite OpenOffice.org
6.42 Mely állítások helyesek a szabad szoftverrel (free software) kapcsolatban? a) A szabad szoftver bármilyen célra felhasználható. b) A freeware és a „szabad szoftver” elnevezések ugyanazt jelentik. c) Szabadon másolható, továbbadható és terjeszthető termék. d) Lehetőség van a szoftver működésének szabad tanulmányozására és módosítására is.
6.46 Mik az adatvédelmi törvények céljai? Jelölje meg a helyes megállapításokat! a) A természetes személyek személyes adatainak védelme, az egyén információs önrendelkezésének biztosítása a cél. b) A szerző által készített mű védelme. c) Az adatvédelmi jog azon jogszabályok összessége, amelyek meghatározott személyekkel összefüggésbe hozható adatok (személyes adatok) kezelésének rendjére adnak előírásokat. d) Az adatvédelmi törvények célja mindössze az, hogy az adatok technikai védelmét szabályozzák, hiszen csak ennyi az „adatvédelem”.
6.43 Mely állítások helyesek a shareware programokkal kapcsolatban? a) A shareware programok általában meghatározott ideig ingyen használhatók. b) A shareware program készítője általában egy megadott idő letelte után valamilyen díjat vagy a haszonból való részesedést kér a felhasználótól. c) A freeware és a shareware elnevezések ugyanazt jelentik. d) A szerver és a shareware elnevezések ugyanazt jelentik.
6.47 Mi rögzíti alapvetően a személyes adatokhoz való jogot (data protection)? Jelölje meg a helyes választ! a) b) c) d)
6.44 Mely állítások helyesek a freeware programokkal kapcsolatban?
Miniszterelnöki rendelet. Alkotmány. Adatvédelmi szabályzat. Bírósági határozat.
6.48 Mikor lépett életbe Magyarországon az adatvédelmi törvény?
a) A freeware és a „free software” (szabad szoftver) elnevezések ugyanazt jelentik. b) A freeware programok szabadon másolhatók, de általában zárt forrású szoftverek. c) A freeware olyan, a szerzői jog által védett szoftver, amely ingyen használható, tetszőlegesen hosszú ideig. d) A freeware felhasználási módja gyakran korlátozott például otthoni, tudományos vagy nem üzleti használatra.
56 / 57
a) Soha, mert nincs ilyen. b) 1992-ben, az alkotmánybírósági határozat után egy évvel megszületett a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. tv. c) 1963-ban. d) Most van előkészítés alatt.
ECDL - IKT alapismeretek – Syllabus 5. alapján 6.49 Szabályozza-e az adatvédelmi törvény a személyes adatok kezelését? Jelölje meg a helyes állításokat!
6.54 Milyen feladatokat lát el a következők közül az Adatvédelmi biztos?
a) Nem, mert azt bárki szabadon felhasználhatja. b) Igen, az adatkezelőre kötelezettségeket ír elő. Ennek része a fizikai adatvédelem. c) Csak az egyén kötelezettsége a személyes adatainak védelme. d) Az adatkezelők személyes adatokat csak a személyek beleegyezésével szerezhetik meg, tárolhatják és dolgozhatják fel. A törvény kivételes esetekben elrendelhet kötelező adatkezelést (például bűnüldözés, nemzetbiztonság). 6.50 Köteles-e az adatgyűjtő tájékoztatni az adatszolgáltatót a személyes adatainak felhasználásáról? Jelölje meg a helyes választ! a) b) c) d)
Igen. Nem. Csak kérésre. Csak abban az esetben, ha azt bírósági határozat rendeli el.
6.51 Töröltetheti-e az egyén a személyes adatait a különböző adatbázisokból? Jelölje meg a helyes választ! a) Igen, minden adatbázisból. b) Nem, semelyik adatbázisból. c) Azokból az adatbázisokból kérhető a törlés, amelyeket nem törvényi előírás miatt hoztak létre és üzemeltetnek. d) Az állami jellegű adatbázisokból igen. 6.52 Mely helyeken találkozhatunk személyes adataink számítógépes tárolásával? a) Háziorvosunknál. b) A sarki fűszeresnél, ahol beleegyezésünkkel bekerültünk a nyilvántartott vevők közé. c) Az Állami Népességnyilvántartó Hivatalban. d) Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalban. 6.53 Kik őrködnek az adatvédelmi törvények betartása felett? Jelölje meg a helyes válaszokat! a) b) c) d)
APEH Adatvédelmi Biztos Külügyminisztérium Alkotmánybíróság
57 / 57
a) Az adatvédelmi biztos figyelemmel kíséri a személyes adatok védelmének, a közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok nyilvánossága érvényesülésének feltételeit. b) Az adatvédelmi biztos a jogellenes adatkezelés észlelése esetén az adatkezelőt az adatkezelés megszüntetésére szólítja fel. c) Az adatvédelmi biztos tájékoztathatja a nyilvánosságot a jogellenes adatkezelés (adatfeldolgozás) tényéről. d) Elősegíti a személyes adatok kezelésére és a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó törvényi rendelkezések egységes alkalmazását.