1-H-KJ-2007-46. bírósági határozat a F városi Bíróság ítélete közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perben A F városi Bíróság Budapesten, 2007. szeptember 25-én a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Állampolgársági Igazgatósága alperes ellen közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perben meghozta az alábbi ítéletet: A bíróság a felperes keresetét elutasítja. Kötelezi a bíróság a felperest, hogy tárgyi illeték feljegyzési joga folytán le nem rótt 16 500 (tizenhatezer-ötszáz) forint eljárási illetéket az APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság külön felhívására a magyar államnak fizessen meg. Kötelezi a bíróság a felperest, hogy az alperesnek 15 napon belül fizessen meg 20 000 (húszezer) forint perköltséget. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás A felperes 2006. május 30. napján nyújtotta be a magyar állampolgárság fennállását igazoló bizonyítvány iránti kérelmét a Gy ri Polgármesteri Hivatal anyakönyvvezet jénél. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Állampolgársági Igazgatósága a 106-Á-06208/2006., 2006. augusztus 10. napján kelt határozatával a felperes kérelmét elutasította. Az indokolás rögzítette azt, hogy felperes 1925. szeptember 24. született a Magyarországtól elcsatolt Samorin (Somorja) községben. Ez a település azonban az 1921. évi XXXIII. törvénnyel kihirdetett trianoni békeszerz déssel Magyarországtól Csehszlovákiához került csatolásra. Az ekkor hatályos, a magyar állampolgárság megszerzésér l, és elvesztésér l szóló 1879. évi I. törvény 3. §-a szerint leszármazás jogcímén a magyar állampolgárságot a magyar állampolgár törvényes, és a magyar állampolgárn törvénytelen gyermekei szerezték meg. Felperes házasságból született, apja 1925. évben nem volt magyar állampolgár, tehát a felperes születéssel nem szerezhette meg a magyar állampolgárságot. A határozat rögzítette azt, hogy a felperes az 1939/2200. ME rendelet alapján a Bécsben az 1938. november 2. napján kelt dönt bírói határozatnak megfelel en 1928. november 2. napjától kezd d jogi hatállyal hatósági intézkedés nélkül szerezte meg a magyar állampolgárságot. A határozat indokolása szerint a felperes magyar állampolgárként 1940 és 1945 között különböz id szakokban Magyarország mai területén, illetve Somorján élt, 1944. decemberében behívó parancsot kapott. Egy német hatóság által kiállított fénymásolatban becsatolt igazolás szerint a felperes 1945. február 28. napja, és 1945. május 8. napja között a Wehrmachtnál szolgált. Ezen katonai szolgálatot követ en csaknem egy évig tartó angol hadifogság után Samorinba tért vissza. Az alperesi határozat rögzítette azt, hogy az 1945. évi V. törvénnyel kihirdetett fegyverszüneti egyezmény 2. Cikke szerint Magyarország kötelezte magát, hogy hatályon kívül helyez minden olyan törvényhozási, és közigazgatási szabályt, amely az annexióra, vagy pedig a csehszlovák, jugoszláv, román területek Magyarországhoz csatolására vonatkozik. E kötelezettségnek megfelel en az 526/1945. ME rendelet 1. §-a hatályon
kívül helyezte az 1939/2200. ME rendeletet, és ezzel az érintettek id legesen megszerzett magyar állampolgársága 1945. január 20. napi hatállyal megsz nt. Ezt követ en magyar állampolgárnak csak azt a személyt lehetett elismerni, aki az 1948. évi LX. törvény 25., 26., 27. §-aiban foglalt feltételeknek megfelelt. A határozat szerint az irattárukban megtalálhatóak az 1952. és 1953. évb l származó adatok, melyek szerint a felperes 1947. évt l külföldiként tartózkodott Magyarországon 1974. évig, amikor Németországba távozott. Kezdetben tanuló diákként, majd az egyetem elvégzése után különböz munkahelyeken dolgozóként tartózkodott Magyarországon. A határozat indokolási részében kifejtésre került az is, hogy a felperes 1949. évben csehszlovák állampolgár volt, melyet egy csehszlovák hatóság által 1949. december 12. napján kiadott 216-19/11-1949 számú bizonyítvány igazol. Az 1952. szeptember 1. napján a Pécsi Tanács Igazgatási Osztályán készült jegyz könyv szerint akkor felperes KEOKH 130.869/1952. számú, 1952. szeptember 30. napjáig érvényes tartózkodási engedélyével élt Magyarországon. Ugyanezen osztályon 1952. október 29. napján felvett jegyz könyvben maga a felperes jelentette ki, hogy csehszlovák állampolgárságát fenn kívánja tartani, nem tart igényt magyar állampolgárságra. Kijelentette továbbá, hogy 1949. júniusában a csehszlovák állam javára h ségesküt tett. A KEOKH 1953. február 18. napján azt is igazolta, hogy felperes érvényes lakhatási engedéllyel rendelkezik. 1970. október 21. napján kelt beadványában felperes annak igazolását kérte, hogy nem magyar állampolgár. Ezt követ en 1970. december 15. napján állítottak ki részére egy nemleges állampolgársági bizonyítványt. A határozat szerint arra tekintettel, hogy felperes 1945. január 25. napja után magyar állampolgárságot semmiféle jogcímen nem szerzett, magyar állampolgárságának fennállását nem lehet igazolni. A határozat utalt arra, hogy a felperes magyar állampolgárságát a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 5. §-a alapján visszahonosítással tudja visszaszerezni. A felperes keresetlevelében kérte az alperesi határozat hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint az alperes anyagi jogszabályt sértett a döntése meghozatalakor, hiszen nem a jogszabályoknak megfelel en járt el. Véleménye szerint teljesen egyértelm en igazolt, és bizonyított az, hogy magyar állampolgár volt, és jelenleg is az, valamint Magyarországon élt 1949. február 1. napjától kezd d en. Véleménye szerint az 1938. november 2. napjával megszerzett magyar állampolgárságát nem veszítette el. A Benes-dekrétum megfosztotta csehszlovák állampolgárságától 1945. augusztus 2. napjával, tehát amikor Magyarországra menekült 1947. szeptember 12. napján is hontalan állampolgár volt. Utalt arra, hogy 1951. július 14. napján tényleges katonai szolgálatra kötelezték, behívót kapott, és ennek eleget is tett, katonai igazolványának a sorszáma N-35375 számon lett kiadva. Véleménye szerint a joggyakorlatban nemzetközileg is érvényes az az elv, hogy aki egy ország hadseregében szolgálatot teljesít annak az ország állampolgárságának feltételeit, tényét ez meghatározza. El adta azt, hogy az kérése nélkül távollétében állították ki részére a csehszlovák állampolgársági bizonyítványt 1949. december 12. napján Somorjában, és így jött létre véleménye szerint a kett s, magyar-csehszlovák állampolgársága, de ezt az Elnöki Tanács 1961. évi 6. számú törvényerej rendelettel megszüntette, ugyanis nem nyilatkozott, hogy a csehszlovák állampolgárságát megtartaná. Ezt követ en ugyanúgy élt tovább Magyarországon, mint ahogy 1947. évt l kezd d en tette
magyar állampolgárként. A magyar állampolgárságából nem bocsátották el, erre vonatkozóan határozatot nem kapott. A fennálló magyar állampolgárságát igazolja az is véleménye szerint, hogy a Budapesten 1944. április 14. napján megkötött nemzetközi német-magyar szerz dés 12. bekezdésében foglaltak vonatkoznak rá, hiszen ebben a felek a magyar állampolgárság megmaradásáról állapodtak meg. Tiltakozott az ellen, hogy 1952-es joggyakorlatot vegyen az alperes figyelembe a döntése meghozatala során. Álláspontja szerint ez 2006. évben nem akceptálható. A felperes sérelmezte azt is, hogy az alperesi határozat indokolása kizárólag az 1952. október 29. napi jegyz könyvre utal, illet leg az Állampolgársági Igazgatóság archívumában megmaradt elégtelen, és töredék papírok tartalmára. Véleménye szerint t 1952. évt l csak az ÁVH, és a BM KEOKH tartotta nyilván Magyarországon. A felperes utalt arra, hogy az ÁVH, és KEOKH 1952. március 12. napi dátummal regisztrálta t csehszlovák állampolgárként. Ez ellen nem volt semmiféle fellebbezési lehet sége, és 1952. szeptember 30. napjáig engedélyezték magyarországi tartózkodását. Ezt egy kiutasításként élte meg az országból. Ezen alapult az 1952. október 29. napján felvett jegyz könyv is, amely vonatkozásában t berendelték, és kényszer hatása alatt kellett megtennie a nyilatkozatát. Ebben az id ben elmondása szerint teljes mértékben ki volt szolgáltatva. Azzal kapcsolatosan, hogy a csehszlovák állampolgársági bizonyítvány hogy került kiállításra el adta azt, hogy 1949. évben tömeges csehszlovák visszahonosítás történt Szlovákiában, a Benes-dekrétum miatt hontalanná vált magyar nemzetiségieknél, és ezen folyamat során diktálta be a Szlovákiában él anyja az nevét is. 1949. december 12. napján, amikor már több mint két éve lakott távol anyjától, Pécsett. Ezzel a csehszlovák állampolgárság megszerzésével azonban véleménye szerint a magyar állampolgársága nem sz nt meg, hanem kett s állampolgár lett. A h ség eskü vonatkozásában el adta azt, hogy a Vallási és Közoktatási Minisztérium 1949. augusztus 15. napján részére, és címére kiküldött írásában olvasott err l el ször. Ezt egy politikai zsarolásnak tartja. Ez az eskü minden Magyarországon tanuló, ide menekült felvidéki diák, szlovákiai szül i látogatását befolyásolta, és ennek hiánya meggátolta azt. Véleménye szerint a bíróság el tti értékelése ennek az iratnak semmis, hiszen szlovákul volt megfogalmazva, pedig nem is beszél ezen a nyelven. Alá kellett azonban, hogy írja ezt, abban az id ben kénytelen volt ennek eleget tenni azért, hogy Magyarországon maradhasson, és haza is tudjon látogatni családjához. Az alperes az érdemi nyilatkozatában a felperes keresetének elutasítását indítványozta, és változatlan formában fenntartotta a határozatában rögzítetteket. Kifejtette azt, hogy az 1939. évi 2200 ME rendelettel kihirdetett, Bécsben 1938. november 20. napján kelt dönt bírói határozattal Magyarországnak ítélt terület visszacsatolásával kapcsolatos állampolgársági kérdések szabályozása tárgyában Budapesten 1939. február 18. napján kelt magyar-csehszlovák egyezménynek megfelel en a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki terület lakosai közül 1938. november 2. napjától kezd d jogi hatállyal, hatósági intézkedés nélkül visszaszerezték a magyar állampolgárságukat azok, aki a trianoni szerz dés hatálybalépésének id pontjában, az akkor érvényes magyar jogszabályoknak megfelel en magyar állampolgárok voltak, és meghatározott ideje állandóan a visszacsatolt területen laktak. Az ily módon magyar állampolgárságot visszaszerzett férfi állampolgársága a feleségére, és 24 éven aluli törvényes gyermekére is kiterjedt. Az alperes utalt arra, hogy ezen rendelkezés alapján vélelmezték, hogy a felperes 1938. november 2. napi hatállyal magyar állampolgár lett. Az alperes szerint ezt
valószín síti a felperes által 18. sorszámmal becsatolt apja nevére szóló személyazonossági igazolvány hitelesítés nélküli fénymásolata, melyben az apa magyar állampolgárként szerepel, és az apa 1944. évb l származó halotti anyakönyvi kivonatának szintén hitelesítés nélküli fénymásolata, melyben külföldi állampolgárságot nem tüntettek fel, valamint a felperes 1940-1942 évb l származó lakcímbejelent i. Az alperes visszautalt, hogy már a határozatában is kifejtette a háború elvesztését követ en ezen rendelkezések a fegyverszüneti egyezményre tekintettel úgy rendelkeztek, hogy az érintettek magyar állampolgársága 1945. január 20-ai hatállyal megsz nt, és ezt követ en, csak az 1948. évi LX. törvény 25. és 27. §aiban foglaltaknak megfelel személyeket lehetett magyar állampolgárként elismerni. Az alperes a határozatában rögzítette azt, hogy a magyarországi lakóhelyet, és a külföldi állampolgárságot kellett vizsgálnia a döntése meghozatala során. A többi feltétel, amely szükséges a magyar állampolgárként történ elismeréshez a felperes vonatkozásában nem vitatottan fennállt. Ezért kérte fel a jogel d szervet a Pécsi Városi Tanács Igazgatási Osztályát a tényállás tisztázására, illet leg keresték meg a Külföldieket Ellen rz Országos Központi Hivatalt, a KEOKH-t. Az alperes szerint az iratokból megállapítható, hogy felperes csehszlovák állampolgárságát kellett magyar állampolgárságot kizáró tényez nek tekinteni. Ezt er sítette meg a KEOKH 1953. február 18. napi átirata. 1953. március 3. napján kelt ténymegállapításában a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium felé, ugyanis azt igazolta, hogy felperes nem magyar állampolgár. Utalt arra az alperes, hogy a felperes második állampolgársági eljárása 1970. október 21. napján kelt beadványára indult, melyben annak a tanúsítását kérte, hogy nem magyar állampolgár, hanem csehszlovák, és a 130.869/KEOKH számú lakhatási engedéllyel rendelkezik. Err l készült is egy bizonyítvány 1970. december 15. napi keltezéssel. Az alperes az el készít iratban még kifejtette azt is, hogy a 2006. évben benyújtott kérelem nyomán újból vizsgálták az 1948. évi LX. törvény 26. és 27. §-aiban megszabott kritériumokat, és vizsgálatot folytattak le a magyarországi lakóhelyre vonatkozóan. Ezért megkeresték a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalt, melynek lakcím archívuma rzi az 1945 utáni lakcím adatokat. A hivatal azt közölte 2006. június 28. napi átiratában, hogy a felperesre vonatkozóan iratot nem találtak, mert 1945. után magyar állampolgárként bejelentett állandó lakcímmel nem rendelkezett, hiszen a lakcímbejelent lapot a KEOHK rizte, és a felperes adatai az idegenrendészeti nyilvántartásban, és a polgárok személyi adat- és lakcímnyilvántartásban szerepelnek, letelepedett külföldiként. Ezek a nyilvántartások tartalmazzák azt is, hogy 1975. évben távozott külföldre. Az alperes az el készít iratában kifejtette még azt is, hogy a magyarországi levéltár által kiadott, Vallási és Közoktatási Minisztériumban keletkezett iratok meger sítik azt, hogy a kérdéses id szakban csehszlovákiai diákok ideiglenes jelleggel, nem magyar állampolgárként tartózkodtak Magyarországon, és Csehszlovákiába való hazautazásukkal, okmánnyal történ ellátásukkal a KEOKH foglalkozott. Mindezek alapján az alperes szerint a felperes nem tekinthet magyar állampolgárnak, így ez a tény kizárja, hogy 1948. évi LX. törvény 26. és 27. §-ait a vonatkozásában alkalmazzák. A katonai szolgálattal kapcsolatosan az alperes kifejtette azt, hogy az eddigi négy magyar állampolgársági törvény egyike sem ismerte el a katonai szolgálatot, mint a magyar állampolgárság megszerzésének jogcímét.
Azzal kapcsolatosan, hogy a felperes kett s - magyar-csehszlovák - állampolgár lett volna az 1949. december 12. napi állampolgársági bizonyítvánnyal az alperes kifejtette azt, hogy az 1961. évi VI. számú törvényi rendelettel kihirdetett Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a kett s állampolgárságú személyek állampolgárságának rendezésér l Prágában 1960. november 4. napján aláírt egyezmény úgy rendelkezik az 1 Cikkében, hogy azok a személyek, akiket a jogszabály alapján mindkét szerz d fél saját állampolgárának tekint a jelen egyezmény rendelkezéseinek megfelel en választhatnak a tekintetben, hogy melyik szerz d fél állampolgárságát kívánják fenntartani. Ez azért nem alkalmazható a felperes vonatkozásában az alperes szerint, mert a felperest a magyar állam ebben az id szakban nem tekintette állampolgárának. A felperes a 4. sorszámú beadványában, a keresetében foglaltakat annyiban egészítette ki, hogy kronológikus sorrendben levezette Magyarországon mett lmeddig tanult, és ezt követ en Pécsett hol lakott. Az alperes a tárgyaláson, illet leg ezt követ en tett érdemi nyilatkozatában azt nem vitatta, hogy a felperes ezekre az id szakokra nézve a valóságnak megfelel adatokat szolgáltatott, és Magyarországon lakott, tanult, dolgozott, de változatlan formában fenntartotta azt a nyilatkozatát, hogy ebben az id szakban nem tekintették magyar állampolgárnak. Így a lakhatás esetleges igazolását sem értékelte olyan releváns körülménynek, amely a felperesi kérelem megalapozottságát eredményezte volna. A felperes hivatkozott még arra, hogy 4. sorszámú beadványának mellékleteként a német véder Waffen SS-be behívott személyek magyar állampolgárságának fenntartására vonatkozó megállapodás ránézve is irányadó. Ezzel kapcsolatosan az alperes el adta azt, hogy nem vitatottan ez az egyezmény megszületett, azonban álláspontja szerint a felperes alapvet jogi tévedésben van, amikor magyar állampolgársága folyamatosságát egy olyan aktusból kívánja levezetni, amelyet nemzetközi kötelezettség alapján a magyar törvényhozásnak érvénytelenítenie kellett a fegyverszüneti egyezmény okán. Az alperes utalt arra, hogy az 1939. évi II. törvénycikk 19. § (2) bekezdése szerint hadkötelesnek min sültek az állandóan, az ország területén lakó azon férfiak is, akiknek állampolgársága nem volt megállapítható, illet leg kétséges volt. A felperes pedig ebbe a kategóriába tartozott abban az id szakban, ezért kaphatta a behívóját. A peres felek pernyertességük esetén perköltségigénnyel éltek, melynek összegszer sége megállapítását a bíróság mérlegelésére bízták. A felperes keresete nem alapos. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.). 50. § (1) bekezdése alapján a hatóság köteles a döntéshozatalhoz szükséges tényállást tisztázni. Ha ehhez nem elegend ek a rendelkezésre álló adatok, hivatalból vagy kérelemre bizonyítási eljárást folytat le. A Ket. 109. § (1) bekezdése szerint: Az ügyfél a hatóság joger s határozatának felülvizsgálatát a határozat közlését l számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a közigazgatási ügyekben eljáró illetékes bíróságtól a határozatot hozó hatóság elleni kereset indításával. A keresetindítás határidejét törvény eltér en is meghatározhatja. A Ket. 111. § (1) bekezdés szerint: A közigazgatási ügyekben eljáró bíróság - az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértésének kivételével - jogszabálysértés megállapítása esetén a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a hatóságot új eljárásra kötelezi. Törvény rendelkezhet úgy is, hogy meghatározott közigazgatási
hatósági ügyben a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság a közigazgatási döntést megváltoztathatja. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339/B. §-a szerint a mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozat akkor tekintend jogszer nek, ha a közigazgatási szerv a tényállást kell mértékben feltárta, az eljárási szabályokat betartotta, a mérlegelés szempontjai megállapíthatóak, és a határozat indokolásából a bizonyítékok mérlegelésének okszer sége kit nik. Az állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (a továbbiakban: Ápt.) 11. § (1) bekezdése alapján a miniszter az érintett kérelmére állampolgársági bizonyítványban igazolja a magyar állampolgárság fennállását, megsz nését, illet leg azt, hogy a bizonyítványban megjelölt személy nem magyar állampolgár. Az Ápt. 11. § (4) bekezdése szerint az állampolgársági bizonyítvány, továbbá az állampolgársági bizonyítvány kiadása iránti kérelmet elutasító határozat felülvizsgálata a F városi Bíróságtól kérhet . A bíróságnak jelen eljárás során a magyar állampolgárságról szóló az 1948. évi LX. törvény 26. és 27. §-aiban foglaltak alkalmazását kellett vizsgálnia, mely az alábbiak szerint rendelkezik: „26. § (1) bekezdés Az 1945. évi január hó 20. napjától kezd d hatállyal magyar állampolgároknak ismertetnek el azok a volt magyar állampolgárok, akik magyar állampolgárságukat a Moszkvában 1945. évi január hó 20. napján kötött és az 1945:V. törvénycikkbe iktatott fegyverszüneti egyezményben említett jogszabályoknak hatályon kívül helyezése következtében vesztették el, ha állandó lakóhelyük mind az 1948. évi január hó 1. napján, mind a jelen törvény hatálybalépésekor Magyarországon volt. 26. § (2) bekezdés Az (1) bekezdés rendelkezésének hatálya kiterjed az ott említett jogszabályok értelmében magyar állampolgárságukat elvesztett és hadifogságba esett, elhurcolt (deportált) avagy szocialista (kommunista, szociáldemokrata), fasisztaellenes vagy demokratikus magatartásuk következtében Magyarország területér l eltávozni kényszerült olyan volt magyar állampolgárokra is, akik az 1948. évi január hó 1 napja után, de a kényszer távollét okának megsz nését l számított hat hónapon belül telepedtek le Magyarországnak mai területén. 27. § (1) bekezdés Függetlenül a 25. és a 26. § rendelkezéseit l, magyar állampolgárnak ismertetik el az, akinek állandó lakóhelye az 1948. évi január 1. napján Magyarországon volt, ha külföldi állampolgársága igazolva nincs és mind , mind az a szül je, akihez állampolgársága a 2. § értelmében leszármazás jogcímén igazodik, Magyarországnak az 1921. évi július hó 26. napja el tt fennállott határain belül született. 27. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést arra a személyre is alkalmazni kell, aki a 26. § (2) bekezdésében megjelölt kényszer távollét következtében az 1948. évi január hó 1. napja után, de a kényszer távollét okának megsz nését l számított hat hónapon belül telepedett le Magyarországon. 27. § (3) bekezdésben Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezést arra a személyre is alkalmazni kell, aki az 1939. évi szeptember hó 1. napja el tt a t kés gazdasági rendszerben keletkezett gazdasági válság vagy munkanélküliség miatt munkavállalás céljából külföldre távozni kényszerült, és az 1948. évi január hó 1. napjáig Magyarországra nem tért vissza, ha a jelen törvény hatálybalépését l számított egy év alatt a belügyminisztert l kéri magyar állampolgárságának elismerését. Ezt a kérelmet a folyamodó a lakóhelye - ennek hiányában a tartózkodóhelye - szerint illetékes magyar külképviseleti hatóság útján köteles el terjeszteni. Azt, hogy a
magyar állampolgárság elismerésének a jelen bekezdésben megszabott kellékei fennállanak-e, a belügyminiszter állapítja meg.” Osztotta a bíróság azt az alperesi hivatkozást, hogy a 26. § esetében az alábbiaknak kellett együttesen fennállnia a magyar állampolgárság megszerzéséhez. Az els az, hogy az érintett magyar állampolgárságát a fegyverszüneti egyezményben említett jogszabályok hatályon kívül helyezésével vesztette el, továbbá 1948. január 1. napján, és 1949. február 1. napján Magyarországon volt a bejelentett, állandó lakóhelye. A 27. § az alábbi feltételek együttes teljesítése esetén volt alkalmazható: - Az érintett, és az állampolgárságát meghatározó közvetlen felmen je Magyarországnak a trianoni békeszerz dés hatálybalépése el tt fennálló területén született, - igazolt külföldi állampolgársággal nem rendelkezett, - és 1948. január 1. napján Magyarországon volt az állandó lakhelye. Jelen esetben egyetértett a bíróság azzal, hogy a releváns tényez k közül a magyarországi lakóhelyet, és a külföldi állampolgárságot kellett vizsgálni, az összes többi feltétel adott volt a felperes vonatkozásában, ez nem képezte vita tárgyát. A bíróság ezért sem vizsgálta a felperes által becsatolt, ezen kérdéseket nem érint iratokat. Az 1939. évi 2200 ME rendelettel kihirdetett, Bécsben 1938. november 20. napján kelt dönt bírói határozattal Magyarországnak ítélt terület visszacsatolásával kapcsolatosan állampolgársági kérdések szabályozása tárgyában, Budapesten 1939. február 18. napján kelt magyar-csehszlovák egyezménynek megfelel en a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki terület lakosai közül 1938. november 2. napjától kezd d jogi hatállyal hatósági intézkedés nélkül visszaszerezték a magyar állampolgárságukat azok, akik a trianoni szerz dés hatálybalépésének id pontjában, az akkor érvényes magyar jogszabályoknak megfelel en magyar állampolgárok voltak, és meghatározott ideje állandóan a visszacsatolt területen laktak. Az ily módon magyar állampolgárságát visszaszerz férfi állampolgársága feleségére, és 24 éven aluli törvényes gyermekére is kiterjed. Helyes volt tehát az az alperesi megállapítás, hogy ennek alapján vélelmezték, hogy a felperes 1938. november 2. napi hatállyal magyar állampolgár lett az édesapja révén származásából ered en. A jogvita a felek között abból adódott, hogy a felperes ebb l a döntésb l ered en azóta is fennállónak tartja magyar állampolgárságát. A bíróság azonban az alperesi érvelést fogadta el ezzel kapcsolatosan, mely szerint az 1945. évi V. törvénnyel kihirdetett fegyverszüneti egyezmény 2. Cikkére tekintettel az 526/1945. ME számú rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte az 1939. évi 2.200 ME rendeletet. Ezért az ezzel érintettek magyar állampolgársága 1945. január 20. napi hatállyal megsz nt. Ezt követ en a területváltozásokkal érintett személyeket magyar állampolgárként csak akkor lehetett elismerni, ha azok az 1948. évi LX. törvény 25. és 27. §-aiban foglaltaknak megfeleltek. Az Ápt. 1. § (4) bekezdés alkalmazása szerint, ugyanis az állampolgárságra azok a jogszabályok irányadók, amelyek az állampolgárságra ható tények, vagy események bekövetkezésekor hatályban voltak. Az iratokból, amelyeket az alperes beszerzett megállapítható, hogy 1952. évben kérték hivatalból a felperes állampolgárságának vizsgálatát a Külügyminisztériumban. Ezért hívták fel a Pécsi Városi Tanács Igazgatási Osztályát felperes meghallgatására, és keresték meg a Külföldieket Ellen rz Országos Központi Hivatalt, a KEOKH-t. Az ügyiratból egyértelm en megállapítható, hogy felperes csehszlovák állampolgárságát, melynek fennállásáról jegyz könyvben nyilatkozott értékelték magyar állampolgárságot kizáró tényez nek. Ezt er sítette meg a KEOKH 1953.
február 13. napi átirata is. Így 1953. március 3. napján kelt ténymegállapításában a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium felé azt igazolta le, hogy a felperes nem magyar állampolgár. A bíróság a felperes azon el adását, amelyeket a felperes szóban terjesztett el a tárgyaláson, és írásban is azt megel z en kifejtett, hogy édesanyja Szlovákiában az tudta nélkül írta rá a nevét a csehszlovák állampolgárságot kér k listájára, valamint, hogy csehszlovák diákként nem tüntette fel saját magát az egyetemi listán, hanem a nevét csak felírták, és ezt követ en amikor berendelték a Pécsi Városi Tanácshoz kénytelen volt félelmében ilyen jelleg nyilatkozatot tenni, a bíróság úgy értékelte, hogy ezek a jelen eljárás során relevanciával nem bírnak. Azt a tényt sem tudja a bíróság értékelni, hogy a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumban keletkezett okiratot a felperes kénytelen volt aláírni, mert erre, az el bb rögzítettek vonatkoznak. Az Ápt. 14. §-a, ugyanis az állampolgársági bizonyítvány kiadása iránti eljárásokban is az adatok, tények okirattal történ bizonyítását írja el . A bíróság az eljárás során megállapította azt, hogy a felperes azokat a tényeket, magyar állampolgár, és csak tévedésb l került amelyek azt igazolnák, hogy csehszlovák állampolgárként nyilvántartásra a Pp. 164. § (1) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel okiratokkal nem tudta igazolni. Ezért a bíróság az általa tett nyilatkozatokat ebben a vonatkozásban az alperesi megkereséseket követ en beszerzett dokumentumok adatnyilvántartását megdönt tényez ként nem tudta figyelembe venni, hiszen a felperes adatai mind az idegenrendészeti nyilvántartásban, mind pedig a polgárok személyi adat és lakcímnyilvántartásában letelepedett külföldiként szerepelnek. Egyetértett a bíróság azzal az alperesi hivatkozással is, amely a határozatban, illet leg az el készít iratokban részletesen kifejtésre került, hogy az egyik állampolgársági törvény sem ismerte el a katonai szolgálatot, mint magyar állampolgárság megszerzésének jogcímét. Nem volt vitatott az alperes részér l sem az, hogy a felperes egy hónapos tényleges szolgálatot töltött le, azonban erre nézve a bíróság tudomása szerint sincs olyan jogszabály, amely a magyar állampolgárságot eredményezné. Osztotta a bíróság azt az alperesi hivatkozást is, hogy a felperes nem tekinthet kett s magyar-csehszlovák állampolgárnak, hiszen a magyar állampolgárságát a fentiekben kifejtettek szerint a releváns id szakban nem szerezte meg, azzal nem rendelkezett, így kett s állampolgársága sem jöhetett létre. Különös figyelemmel volt a bíróság arra is, hogy a felperes - 1970. október 21. napján beadott - kérelmére indult el egy olyan eljárás, amely a nem magyar állampolgárságának megállapítását kezdeményezte. Erre vonatkozóan 1970. december 15. napján igazolás is kiállításra került. Az, hogy ez miért nem volt fellebbezhet - a bíróság utal arra, hogy - a jogszabály nem adott erre lehet séget. Ezúton jegyzi meg a bíróság, hogy a felperes visszahonosítását bármikor kérheti az Ápt. 5. §-a szerint. Mindezekre figyelemmel a bíróság a rendelkez részben foglaltaknak megfelel en határozott, mivel azt állapította meg, hogy az alperes sem anyagi, sem eljárásjogi jogszabálysértést nem követett el a döntése meghozatalakor, az mindenben megalapozott. Az eljárási illetéket az illetékekr l szóló 1990. évi XCIII. törvény 43. § (3) bekezdése alapján a bíróság a rendelkez rész szerinti összegben állapította meg, melynek viselésére a felperest kötelezte a pervesztessége folytán. Az alperes részére a bíróság perköltséget állapított meg a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján, mely a jogtanácsi munkadíjból áll.
A Pp. 67. § (2) bekezdése szerint a perben a gazdálkodó szervezet jogtanácsosát (jogi el adóját) az ügyvéd jogállása illeti meg. Külön jogszabályi rendelkezés hiányában a hivatásszer en jogi képviseletet ellátó jogtanácsost az ügyvéd részére járó díjazással azonos összeg munkadíj illeti meg, amennyiben a képviseletet munkaviszony, illet leg tagsági viszony keretében látja el. A munkadíj összegének megállapítása ebben az esetben a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (1) bekezdése alapján, a 3. § (2)-(6) bekezdésében foglaltak figyelembevételével történt. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek a Pp. 340. § (1) bekezdés alapján. (F városi Bíróság 20.K.34.888/2006/16.)
